| Egy gyerek nem szeret egyedűl lenni. Egy gyerek nem tud egyedűl lenni. A |
| gyerek nem tud egyedűl maradni. A gyerek nem akar egyedűl maradni. Kaparászik |
| az ajtón aranyhalpikkely-körmeivel, lécgyűrűs-csigaházvályús rózsarügy ujjaival |
| dobol az ajtón, mint a világmindenség homlokán a Nőnemű Isten. Bejön a |
| szobába, ahol dolgozom, a könyveket nézi a könyvespolc alsó emeletein, nézi |
| a Világirodalmi Lexikon köteteit, a Bibliákat, Dante aranyírásos feketéjét, Goethe |
| barna aranyírásos bordatégláját, Shakespeare aranyírásos zöldjét, Csokonai Vitéz |
| Mihály lila palástját, „ez zöld, ez kék, ez piros, ez lila, ez barna, ez szürke, ez moha, |
| ez hattyú, ez ördög, ez angyal,” mondja, hiszen nem akar egyedűl maradni, |
| mert nem tud egyedűl maradni, hiszen nem szeret egyedűl maradni, mert |
| nem bír egyedűl maradni, leül a földre, leül a kék szőnyegföldre, rúgdal, |
| föláll, asztalon-könyöklésemhez dönti szeplőtelen bársonyborostyán szőke |
| arcát, szőke feje aranyvonalkockás fekete selyemkendővel bekötve, mint fiatal |
| asszonyoké, elől a torkán kétsávosan visszahajlítva a kendőcsücskök, a pihés |
| tarkógödörig visszacsavarva az aranyvonalas fénylő fekete kendőfülek, s fekete |
| lomha, puha nyúlfülekként megcsomózva a tarkón, mintha fényes fekete arany- |
| vonalkockás sisakban állna mellettem a gyermek, csöpp harcos, szőke kislány- |
| kereszteslovag, alig hallja a csönd csöngettyűit, alig hallja a csönd kristályszemcse |
| zizegését, hull a zizegés, hull a zizegés a neki-még-láthatatlan öröklét- |
| szitából, rostál a láthatatlan üvegrosta, üresség-rombuszsejtjein átzuhog |
| a szikrázó szemcsesziszegés, mintha tizenötezer szemcsecellájú szitakötőszem |
| lenne a csönd, selymes ásványragyogás ikrapont-halmazdülledése, alig |
| hallja a csönd szemét a gyermek, jobb fülében összegyúrt vattagolyó, füle fáj, |
| füle szaggat, mint a szűzhártyabetörés, füle lüktetve véres parázs, mint |
| az első férfi szűzhártyaszakadás, mint az első szülőgörcs, első tolófájás, első |
| szülés, dobhártyáján gombostűfejnyi gyulladáshólyagok, vizenyőhólyagpontok, |
| sárga gennyüstöcskék áttetsző hólyagos szemlencsékkel beborítva, kis fehér |
| vászonzacskóban forró sót tett fülére az anyja, az a kis fehér vászonzacskó |
| van az aranyvonalkockás fejkendősisak alatt, dobhártyáján mintha száz |
| egyszerű légyszem lenne, puha égő kristályfacettaszemcse, dobhártyája összetett |
| beteg bogárszem. A gyermek nem tud egyedűl maradni, a gyermek nem akar |
| egyedűl maradni, mert nem szeret egyedűl maradni, mert nem bír egyedűl maradni. |
| Szőke selyemcsikó arca könyöklésemen, nézi ahogy írok, nézi amit írok, néz, |
| mint a Föltámadottra a Sírkertben a Szerelem, mint a Föltámadásra a temetőben |
| a Szerelem, s azt mondta a fény-emberalakra, a sugárzás-emberlátomásra: |
| „Rabbóni, Rabbóni, Rabbóni, Rabbóni, Rabbóni, Rabbóni, Rabbóni, Rabbóni,” |
| de a lépegető emberfény-alak emberhangon már nem akart visszaszólni, nem |
| akart az ember hangján már válaszolni. A gyermek az írás fekete csipke- |
| horgolás függönyét nézi a ceruzával tükör-téglásra rajzolt fehér papíron, |
| „ez a-betű, ez meg t, ez meg m, ez meg d, ez meg s, ez meg k,” |
| mondja, „írok én is, meg rajzolok,” mondja a gyermek, az angyalszem-forró |
| napraforgótányérmintás cserépkályhának dől a kék farmernadrágos, sötétkék |
| pullóveres, piroscipős gyermek, nekidűl háttal a melegnek, ahogy az öregasszonyok |
| szoktak, ahogy Mama a kályhának dönti hetvennyolcéves hátát, gondja nem kisebb, |
| mint az Isten gondja, ha van gondja annak, aki kivűl van mindenen, a Minden |
| burka ő, ha van burok, ha nemcsak a Minden van, de a Semmi is, egyszerűen és |
| egészen, ha a gond nemcsak az ember gondja, mert a gond csak az ember gondja, |
| mert csak emberi lehet, ami gond, ha nemcsak az Egy, ami van, egyedűlvalóan és |
| ezzel boldogan, ha minden összetevő azzal ugyanaz, hogy önmagával mégsem |
| lehetetlen. A gyermek papírost kér, markában csokor filctollat hoz a másik szobából, |
| piros, sárga, kék, zöld, lila, fekete, szürke, narancs, bíbor filctollakat, fehér műanyag- |
| kúpfejükből alkoholos festékkel átitatott kemény pázsitrudacska áll ki, festékes |
| merev moha-ormány kúpkoponya egy-orrlikából, festékbársony Unikornis-homloktövis, |
| a gyermek filctollakat hoz, meg színes ceruzákat marokkal, kis fonott sárga |
| nádszéket, a székre ül, a fehér rackabundás bőrfotelben rajzlaptartó, azon |
| ír, azon rajzol a gyermek, mozaik-házat rajzol, zöld fenyőfát, szalmacsutak- |
| testvért, arany-tollseprű Mamát, sárga pöttyöket, sárga hópelyheket ziláltan |
| zihálva szétszórva a papíron, mint nagypontú sárga csillagképletet, zsidócsillag- |
| sárga Göncölszekeret, hiszen a fehéren nem látszik a fehér, azért sárga a hópont, |
| hópötty, hócsillag, hópehely. Aztán ezt is megúnja a gyermek, a rajzolást abbahagyja, |
| a rajzokat összehajtogatja, ajándékba nekem adja, csuklóin, ujjain, körmein, |
| kézfején, tenyerén, homlokán, ajkain, szemhéjain, orrhegyén piros, kék, sárga, zöld, |
| lila, ezüst, arany, kármin, epezöld, skarlát, rubint, bíbor, higanyszínű, narancssárga, |
| téglaszínű, céklaszínű, sárgarépaszínű pontok, vonalak, szálak csomók, tövis- |
| szúrások, sebhelyek, cimpaszivek, karikák, hullámok, gráfok, rácsok, sziták, rosták, |
| ivek ismeretlen szenvedéscsokra, arca, két redős csigafej-csigaszarv-keze, mint |
| a töviság-korbáccsal megkorbácsolt Jézuskrisztus teste, mint a töviság-csokorral |
| megvert istenfiú meztelen teste a rücskös, görcsös keresztfán, a gyermekkezek |
| a tövissel-megkorbácsolt Jézus-teste most, két karját szétfeszíti keresztben a |
| levegőben, úgy áll a csönd ragyogó árnykeresztjére szögezetten a gyermek, sebekkel, |
| pikkelyekkel, hártyákkal, dudorokkal, fátylakkal, selymekkel, tűzarany-lemezekkel |
| feszülve szét a zizegve virágzó csönd lila árnykeresztjén, mint egy bíborlila |
| tengeri csillagra szögezett tűzhal. A gyermek ásít. A gyermek lefekszik. A vastag |
| fehérbundás bőrszék-fészekbe fekszik. Anyja rojtos zöld vállkendőjével betakarom. |
| És alszik a gyermek, nyitott szájjal forrón lihegve, mint egy újszülött sárgarigó. |
| Nyitott csőrében aranytulipán. Nyálas fénylő fogsorai közt hatalmas, duzzadt |
| vörös mandulái. Mintha torkából két piros tojás dagadna szájüregébe, mintha |
| szájában két piros gyertya égne, mintha két rózsakrumpli égne rózsabarlangban. |
| Mintha két piros rózsa csüngne torkából a szájbelső-párafényre. Babits |
| Mihályt hátán cipeli Szent Balázs a kerti hóesésben. Szent Balázs átvágott |
| torka tátog, mint egy piros halszáj. Szétnyiszált gégéjű téli hamvadás hátán |
| visz vért, gennyet, nyálat, epét, tüdővérhabot lövellő átvágott-gégéjű bozontos |
| fekete csillagot. A gégeseb okádja a test belsejét, ahogy kitódúl a testbelső- |
| buborék a mélytengeri hal száján, ha szétrobban nemléte felszínén. A gyermek |
| nem tud egyedűl maradni. A gyermek nem tud magáért megmaradni. A |
| gyermek fél egyedűl maradni. Mert a gyermeknek nem az a dolga, hogy úgy éljen |
| magába gomolyodva, mint az elmegyógyintézetben a kiégett katatón bolond! |
| Ó, világ-iszonya: gyermeki gond! Mert mi lesz? Mi lesz? Mi lesz? És mi lehet még? |
| Ha emberisége nélkül egyedűl áll majd a gyermek Új Jégkorszakában a Földnek. |
| Ott áll kék farmernadrágban, sötétkék pulóverben, piros cipőben, aranyvonalkockás |
| fekete fejkendőben egyedűl az elhamvadt emberiséglét kihűlt lila hamujában. |
| A föld csontváz, hamu, jég. Fekete halálpáncél az ég. Gyapjas, alacsony, csillagtalan. |
| Nem sír. Csak néz kimeredt aranyrácsháló szemekkel, mint aranybögöly alvadtvértócsában. |
| Csak áll, néz, bámul, ácsorog. Jobbkezében filctollcsokor. Balkezében fehér papiros van. |
|