Hol a zene?*
| Hangraforgó! Radnóti Miklós írta: hangraforgó, hangraforgó. |
| De csak hideg gépcsikorgás, vak gépnyikorgás, puha és |
| éles gépsziszegés, lágy gépszuszogás! Gépek asztmás lélegzése, kék |
| cement-tüdő fújása, szilikózis-fulladása. Hol a zene? Hol |
| van a zene? Hol van? Hol van a gyerekkor, hol az ifjúság? |
| Ácsorgok a kemény gépsziszegésben, tésztás, sűrű gépszuszogásban, |
| pénzt dobok mágneses-elektromos perselyekbe, s a lehulló pénz- |
| érintéstől függőlegesen-vízszintesen mozogni, ugrálni, billegni, |
| remegni, sűllyedni, rángani kezd a sok játékszerkezet a sejtes |
| vasrácsú üveg-csodaházban: barna őz, barnapettyes zsiráf, kék |
| elefánt, fekete macska, vaslétra-állványú fehér ló, aranycsillagos |
| lila űrhajó, kétfogatú sátras prériszekér, ezüst tengeralattjáró, tank, |
| zöld holdjáró-autó, rakétalövő páncélkocsi, piros motorbicikli, |
| ezüst űrrakéta mozog, biceg, sűllyed, liheg, vágtat, száll, úszik és |
| szalad, lobog, libeg és egyhelyben halad és minden csupa rázkódás, |
| remegés, nyikorgás, szuszogás, ágaskodó és futó rögzített lebegés, |
| függőleges, vízszintes, ferde rángatódzás és kabóca-bicegés, merev |
| gépmozgás, könnyű rideg merülés. S az állatok fényesre-kiseggelt |
| hátán, a járművek, hadigépek csillagtócsa-ülésein lányaim |
| kapaszkodnak szűz üdvözülésben, mosolyuk, mint egy lepke |
| szemének összetett, csiszolt kristálybársonya, mosolyuk, mint Jézus |
| kisujja-körmének bethlehemi lángja, a foggantyúkat markolják |
| izzadt kezekkel. De hol a zene? Hol van a zene idebent és |
| odakint? Hol a zene? Hol van? Megyünk tovább óriás-állványok |
| kék körrács-szövevény árnyékaitól berácsozottan, s mint keményített |
| cérnalétrák piros spirálrózsa-függvénye, amely a körállvány fehér |
| ágai közt tekeregve kinőtt: gyűrűsen, tekervényesen föltarajló, |
| aláhulló sínpárok szikravonalain sárga, kék, piros, fekete |
| vas-autók zuhognak és lövődnek és kanyarodnak és fúródnak |
| sikoltva, és színes vastengelyek végén, mint nyélszemű légy kristályos |
| szemnyelének végén az összetett gyémántcsomag-szemek: festett |
| vasputtonyokban emberek, boldogok, bűnözők, homoszexuálisok, |
| özvegyek, szerelmesek, munkások, parasztok, kurvák, katonák. |
| De hol a zene? Hol van a zene? Hol van? S mint a mítoszi |
| halandóság-halhatatlanság-vizimalomkerék: forog lassan az |
| óriáskerék, forog a fényben, mint mikroszkópállat a tengelyes, |
| csillós, pálcikás, bimbós egysejtű állat, himbálnak a zöldpettyes |
| forró nyári szélben sátras vashintói, napernyős vaskosarai. |
| De hol a zene? Hol van a zene? Hol a zene ebben a csikorgó, |
| nyikorgó, szuszogó, recsegő, csattogó, zörgő, zakatoló világban? |
| És óriás, pikkelyes, piros-orrlikú, zöldkarmos hártyatalpú aranysárkány |
| húzza a néma Jancsit és Juliskát a János Vitéz-gyomrú rücskös, |
| pókhálós Barlangvasútban és a pókhálók selyemszitakosaraiból |
| piros fény csorog, mint a vér, s a sárkány, mint egy fölfújt rothadó |
| pikkelyhattyú, mint a döglött áhítat, amit borzolva fúj a szél, |
| mint az emberiség fölfúvódott rothadt ősmeséje. Ez már a mese éje! |
| De hol a zene? Hol van a zene? Hol van a zene ebből a világból? |
| Körforgó. Körbeforgó. Körforgó. Körbeforgó. Körforgó. Körbeforgó. |
| Piros és kék óriáskakasok, sárga és kék festett óriáskacsák hátán |
| a néma gyermekek, s fehér billegő hintó fölött lilaruhás, kékruhás, |
| zöldruhás fa-angyalok fújnak ég-felé emelt aranykürtöket s az |
| ágaskodó fekete, barna, piros, fehér falovak hangtalanúl vicsorognak |
| és nyihognak, sörényük szuvas futórózsa, szemük zöld periszkóp. |
| Forog, csikorog, nyikorog a néma körbeforgó, pörög a szöcskepotroh- |
| rugós ágaskodás. De hol a zene? Hol van a zene? Hol van, hol van |
| a csinnadratta-bumsztadratta-tiráré, a csimm-bumm-csiribáré, a |
| dobpergés, cintányércsattogás, trombitaszó, harmonikajaj, a tekerős verkli, |
| a luk-vonal-téglacikkely-kártyakorongos üveghangú boldog zeneláda? |
| Amelynek alumínium-lukkártyaszalagja, a lukkártyaszalag-korong, mint |
| a Szaturnusz gyűrű-kötege. Hova lett a zene ebből a világból, Barátom? |
| Hova temette a zenét a gyermekek poros mosolya elől ez a jelenidő? |
| Amit a mágneses szalag, a magnetofonszalag ad néha: elfoszlik a gépi |
| öröm-dörejben, mint a közöny fényderes buboréka, mint vízből kiemelt |
| medúzák taknya, dobhártyánkra szárad. Hol a zene szivedből: vasárnap? |
| Jaj, néma Vidám Park XX. század, zenéd hova lett, hol van |
| a te zenéd lassan jövőbe-merülő XX. század? Mert úgy sűllyedsz |
| te lassan a semmibe vissza, mint földbe a halott. Bomlásod |
| fénye kinek a zenéje? Zakatoló, kattogó, fújó gép-közönyödben |
| kell téged szeretnem ember-korom: XX. század. Szivemre döbben, |
| mint hűtlenre hűség-alázat komor fém-örömöd XX. század! |
| És boldog, aki játszhat! De hol a zene? Hol van a zene: a |
| Gyermekek Zenéje? Hol van? Hol van a Gyermekek Zenéje? |
| Hova lett az öröm zenefénye? A zene, a gyermek madár-ámulása? |
| Sűllyed-emelkedik föl-le, föl-le, fölpréselődik, lezuhan |
| a Földgolyó vérnyomása, mint az elveszett emberé. Ájúl |
| a Földgolyó az emberiség-halál felé? És lesz majd aki lássa? |
| A csillagokból? Vagy a csillagokban? Barátom, ha még bízol a |
| titokban, mondd te is, hogy nem szabad, hogy nem lehet! |
| Ne mi temessük majd a gyermeket, de a gyermek temessen el |
| minket! Így lesz törvény a törvény, ha előbb mi osztjuk szét a |
| szivünket! Világzene kell, világok zenéje! A zene világlénye. |
| Élek. Az Idő vulvájába nézek. Szememben feketerigó énekel. |
|
Sáska bácsi*
| Szeretnék sokáig élni még. Sokáig szeretnék élni még. A boldog |
| halálig élni még. A halálig szeretnék élni még. Sokáig szeretnék élni |
| még. Szeretnék sokáig élni még. Lesz rá időm? Lesz rá jelen? Lesz rá élet |
| és történelem? Lesz rá jövőm? Lesz rá valóság? Szeretnék sokáig élni még. |
| Sokáig szeretnék élni még. Zöld, arany, lila, sárga, kék, ezüst, kármin, |
| bíborfekete, sűrű és laza árnylevelekkel beszórva szeretnék feküdni |
| veled, meztelenűl veled zománcpikkely-tölgyfa alatt, meztelenűl veled |
| ősidő-sziszegés erdő közepén, zöld sáska ugrana homlokodra, térdedre, |
| emlőgombodra, szerelem előtt, szerelem után, szögletesen és hegyesen csiszolt |
| zöldfém körzőlegyező, zöldüveg szárnyas és mirigyes szilánk, én meg tajtékos |
| nehéz ágyékszőrödre hullatva jobbkezem ujjait a sárkánypikkelyfa |
| egylábú szűzességét nézném, szőke hajad szétfolyva a fűben, mint |
| szálazó, vastag, eres méz, csillagok méze, száraz folyadék. Szeretnék |
| sokáig élni még. Sokáig szeretnék élni még. A halálig szeretnék élni |
| még. Hogy te temess el! Ne a tűz, ne a láng csikóhal-ágaskodású vörös |
| szemgolyója legyen sírom, a sírunk, közös hőhalál-temetőnk és |
| csontjaim ne száradjanak temetetlenűl a kozmikus sugárzás-rózsa |
| láthatatlan szirmai között, csontjaim, csontjaink, gyermekeink csontja, |
| gyermekek csontja, az emberiség csontja temetetlenűl, a lábszárcsont, kis |
| ujjcsont, koponyacsont, medencecsont, csigolyacsont, izzástól-leszopott |
| karcsont, bordacsont. Adj vacsorát a gyerekeknek és adj árnytalan |
| alvás-csókot nekem. Szeretnék sokáig élni még. Sokáig szeretnék élni |
| még. A boldog halálig élni még. A halálig szeretnék élni még. Verset |
| írni, munkába menni, munkába menni, hazajönni, megmosni pihés |
| és pókhálócsillagos lábszáraidat és lábfejeidet, rózsaszín pázsitharmat |
| hátadat lesikálni szappanos piros szivaccsal, nézni ahogy a hátközépi |
| keskeny vályúban pezsgő, pattogó, szikrázó buborékhalmaz-amőbaként |
| lassan csúszik a fargolyók közti negatív fekete sarlóívbe a kövér |
| szappanoslé, a csápos, bajszos, lepényes szappanhab, a zöld habpont- |
| habszőlőszem folyékony gyík. Szeretnék sokáig élni még. Sokáig |
| szeretnék élni még. Anyámat megmosni, halott anyámat eltemetni, |
| halott apám fekete csontjait megnézni akkor, ha kiássuk a sírt halott |
| csontjai fölött, megcsókolni két penész-varangyos koponyáját. Szeretnék |
| sokáig élni még. Sokáig szeretnék élni még. Szeretnék szeretni, dolgozni |
| még. Fölkelni hajnalban, ahogy szoktam, kávét főzni, s cigarettázva |
| elmerengni történelmén az emberi múltnak, az emberi jelennek, |
| barátaimon, akik már messze mennek, valami más lágyan-sugárzó |
| anyagban, vagy valahol sehol, eltűnődni egyszerű, vagy gőgös vak |
| halottaimon, könyvet lapozva olvasni a fizikai és biológiai |
| összefoglaló lételképzelést, hiszen van Isten, vagy nincsen Isten, |
| sűrűség, kopárság, váz és bolyongás, hártya és oldat, híg szívás, |
| tömény csók, minden azt mondja: élni, élni, élni, élni, élni még! |
| Szeretnék sokáig élni még. Sokáig szeretnék élni még. A boldog halálig |
| élni még. A halálig szeretnék élni még. Vers-jegyzeteimből mosolyogva |
| kihajolva nézni gyermekeimet, ahogy mezitláb vígan viháncolnak |
| körülöttem a konyhában, csöpp talpuk bimbós falevél-alakú recés, eres |
| pára-fossziliákat présel a téglaszínű műanyag-padlóra, földöntik a |
| teli vizespoharat, összetörik a pörköltzsíros tányért, te meg szeliden |
| szőkén veszekszel velük, ők meg meztelenűl hanyatt fekszenek a |
| kék padlószőnyegen, s pehelytelen kopasz vagina-csigaházuk rózsás |
| kürtkapuját mutogatják visongva, pedig lassacskán emberré nőnek, |
| emberivé tudatosulnak, te meg szeliden szőkén veszekszel, én a reggeli |
| utcára kinézek, az emberek munkába mennek, gyerekek iskolába, |
| a narancs-színű szemetesautó piros villogója hangtalan gyors |
| sugárkévében körbeforog, merev fény-ecsettel egyenes, piros vonalakat |
| ken a deres fákra, deres vaskerítésre, dérmirigy pókhálófüggvényre, |
| a dérrel csipogó verebekre. Gondolnak-e rá? Gondolnak-e arra, |
| gondolnak-e a munkábamenők, nők, férfiak, akiknek reggeli |
| szeme alatt gyűrt és apadt lila ostya-félhold virágzik a hajnalig- |
| tomboló éjszakai szerelemtől, táskát lóbálnak, szatyrot cipelnek, |
| kalapjukat orrtövükig lehúzzák, s szemük alatt a lila szerelem, |
| mint egy boldog ökölcsapás véraláfutás-mályvalevele, árvácska- |
| koponyája, bőrbe-szőtt zöld káposztalepkéje, gondolnak-e a |
| munkába-menők, dologra-sietők, akiknek volt szerelme és |
| akiknek magömlése elmaradt, mert izzadt anyakoca horkolt |
| mellettük az ágyban, gondolnak-e arra, hogy milyen halál jöhet, |
| tűz, láng, füst, tűz, láng, füst, tűz, láng, füst, tűz, láng, füst, tűz, láng, füst, |
| világnagy tűz-medúza, rojtos, szalagos, lánc-csipkés hólyagmedúza tűzből, |
| füstfürtös tűzhólyagmedúza, világrojtos rózsamedúza, Apokalipszis-tűzpolip, |
| Szent János-szemű izzó hólyagüveg lávaparázs-csikóhal, hogy a |
| város lesz, mint egy tányér halszálka, halgerinc, lerágott csirkecsont |
| a halál asztalán. S Európa, mint egy rongyos, cafatos, kavernás, vérző |
| tüdő a tűz mellkasában, s a világsziget rózsaszínkék tüdővére |
| a halandóság halál-szájából habosan csorog, véralvadék-cafatokkal |
| habosan lövell. Van aki beteg volt, van aki beteg lesz, szívrohama, |
| agyvérzése, agydaganata holnap, lesz aki elmerohamot kap, anyját öli |
| meg konyhakéssel, s mellette guggol gajdolva, ringatózva, van akiben |
| a skizofrénia gyémántrepedései születnek éppen, mint aki üvöltve szül, |
| s vizelettel, vérrel, ürülékkel robban gátrepedése, asszony, aki |
| megfogant az éjjel, s nem tudja még, de mosolyogva mégis |
| sejti, gyermek, akinek szivében is zörög egy sötétkék merevített |
| vászon-iskolatáska, boldog kisanya, aki szoptatott még az előbb, |
| férj, aki azt utálja, amit majd tennie kell nemsokára, ők mindannyian, |
| akik asszonyból embernek megszülettek: gondolnak-e a Tűzkereszt-halálra? |
| Szeretnék sokáig élni még. Sokáig szeretnék élni még. A boldog halálig |
| szeretnék élni még. A halálig szeretnék élni még. Ifjúságom megváltó hitét |
| szeretném látni kék szemedben. Tél van. Hószikrák hamu-sírása hull az |
| ólomderengés téli magasból. Tél van. Paul Cézanne sír az almafa alatt. |
| Paul Cézanne a téli kertben, az almafa alatt. A házfalak, a háztetők, |
| az űr fénytelen falai. Szeretnék sokáig élni még. Sokáig szeretnék élni még. |
| Ne még! Ne még! Ne még! Ne még! Ne még! Ne még: amikor a halottak ujjait |
| szopogatjuk. Mikor a holtak ujjait rágcsálva szopogatjuk, mint a sárga |
| pikkelyes tyúklábat, horgas, redős, sárga hengerhernyótyúkláb-ujjakat |
| karácsonyesti közös vacsorán. Ne még! Ne rágcsáld csámcsogva halottaid |
| maradék emberiség, mint őrűlt asszony halott gyermeke szivét, lábujjait, |
| fülét. Ne még! Tél van. A táj konok. Kristálydobozokban ólomdobozok. |
| Ólomdobozokban kristálydobozok. A város fölrepedt aranyerei, vérző |
| aranyércsomó fürtjei a villanyfények, neonfények, higanygőz-fények, vegyifények. |
| Szeretnék sokáig élni még. Sokáig szeretnék élni még. Testedbe bújva |
| benned lüktetve futni még. Elmondom ki volt Sáska bácsi. Te nem tudod |
| ki volt Sáska bácsi. Sáska bácsi béres volt Hosszúréten. Amíg meg nem |
| halt, béres volt Sáska bácsi. Holtan is béres volt Sáska bácsi. Akkor is |
| béres volt Sáska bácsi. A hidegágyon is Sáska bácsi. A ravatalon is Sáska |
| bácsi. A koporsóban is Sáska bácsi. A földben is béres volt Sáska bácsi. |
| Mert csak béres volt Sáska bácsi. Urasági cseléd Sáska bácsi. Egy földbirtokon |
| Sáska bácsi. Ahol születtem, Sáska bácsi. Mint egy kiszőrösödött törpe |
| kampósbot, kis gyapjúmohás őzagancs, békanyálas rongyos katonabakancs, |
| deres csigaház, rozsdás patkószög, lilatányéros őzszarvú bodzafaág, penészes |
| halottas-ing, véres ing halotton, mint hóba-kiköpött isten-ostya! Sáska |
| bácsi. Télen is mezitláb Sáska bácsi. Lábai kitolt-szarvú borostyánkő- |
| csigabigák. Bokájára spárgával gyűrűsen, hurkosan, legyezősen kötözve a |
| tehénszar színű régi katonanadrág szára. Mint egy szőke spárgával |
| átkötözött aranyat-vedlő hernyós kályhacső. Hat gyereke volt Sáska bácsinak. |
| Hat gyereke, meg egy felesége. Hat síró kölyökmacska, hat síró aranyhalacska, hat |
| madárszemű meztelen gyomor, hat csipás, taknyos, tűzbéka-orrú futkosó |
| apró pára-ing. Hat csöpp, nagyhajú eleven koporsó, viaszpöcsű égő gyertya. |
| Sáska bácsi tüdőbeteg volt. Apám is tüdőbeteg volt. Sáska bácsi minden este, |
| minden éjjel kiment a büdös béresházból. Sáska bácsi minden este, minden |
| éjjel bement a tehénistállóba. Az urasági tehénistállóba. A Jézus-szagú |
| forró tehénistállóba. Szuszogtak, gőzölögtek a foltos tehenek, zöld gyűrűző |
| lepényt potyogtattak, vizeltek, böfögtek, kérődztek, csillogó, hosszú |
| nyálszakállt folyattak. Sáska bácsi letérdelt. A tehén alá térdelt Sáska |
| bácsi. Az alomba, a húgyos halomba, a szaros szalmába térdelt Sáska bácsi. |
| És szájába vette a tehéncsöcsöt Sáska bácsi. Szájába vette, mint herélt, |
| mint egy eunuch a homoszexuális fejedelem lingáját. És megszopta |
| a csöcsöt Sáska bácsi. Két kézzel markolva az ezüstgyapjas, eres, |
| piros tehéntőgyet. Ott szopott térdepelve. Száját a tejjel teleszívta. A |
| tehéntőgyet átölelve fogta, mint császári ura zsíros farát a térdeplő eunuch-szolga. A |
| szolga-herélt, aki álló ura előtt térdepelt. És szopta a csöcsöt, a tejet. A |
| tejet le se nyelte, a forró tejet. Csücsörgő, bajszos lila arca kétoldalt |
| kihólyagzott, mint öreg kecskehas. Gedahas, ahogy mondták. Mintha |
| két golyó, két üveggolyó lett volna szájában Sáska bácsinak. A forró |
| tejgolyók, puha tejüveg-gumók, folyékony krumplik lilahólyagosan, eres, kék |
| paradicsombuborékosan az arcbőrt kétoldalt kinyomták. És Sáska bácsi |
| futott vissza a cselédházba a hóban, a sárban, az esőben, a fagyban mezitláb. |
| A gyerekek ott ültek a csikókályha mellett az ágyon, a dunyhán gatyában, mezitláb. |
| Ültek, tátogattak, mint a madárfiókák. Szájuk fogsoros, piros előgyomor. |
| Szájuk a gőzölgő nyomor. Szájuk véres tömegsír. Szájuk, mint aki halott, |
| mint aki sír. Letérdelt Sáska bácsi az ágy előtt. Mint kivégzéskor tömegsír |
| előtt. Letérdelt mezitláb a gyermekek előtt. Mint a pásztorok, mint a |
| bethlehemi királyok Kisjézus előtt. És térdeivel mindíg odébbcsúszva, lassan |
| odébbzötyögve, mint egy csak-térd hadirokkant: sorban a tátott, párolgó |
| gyerekszájakba fújta, spriccelte, köpte, folyatta a tejet, a tehénmeleget, |
| sáskaszájmeleget. Rátapadva bajszos büdös száj a meztelen nyitott |
| csecsemővagina-szájra szájából a szájakba okádta a szájjal lopott |
| tehéntejet. Ahogy a madár szaros fészkéből tátogó kicsinyét eteti, mert |
| kukacot, harmatot, bogarat, gilisztát, vizet hoz neki, s azt az újszülött- |
| szívig, újszülött-tüdőig kitátott szájba, torokba tömi, a feketebélésű |
| sárga és lila csőrös és szemgolyós, pihés és kopasz bőrtrombitába: úgy |
| okádta szájból a szájba az apa a tejet. A lopott életet. Aztán futott |
| újra az istállóba vissza, tejet tolvajlani habosan, ahogy férfi a sört |
| habosan a korsóból issza, s rohant a tolvaj béres, a tolvaj cseléd |
| a konyhaszobába mezitláb vissza, s letérdelve a dunyha elé: köpte |
| a tejet a tátogó taknyos csillagokba. Mert úgy ültek ott nemzettjei, mint |
| halott szemhéján a bolyhos, bundás, dülledt legyek, mint az alkony |
| püffedt lila peremén a csillagok. Ez volt az élet-inga! Ez a futás, lopás, |
| visszafutás, szopva-lopás, köpve-adakozás. Ez a béres-ajándékozás. |
| Ez a cseléd-tejvigasztalás. És meghalt Sáska bácsi és meghalt minden |
| gyerek. Tüdőbaj vitte őket piros hátán a sírba. Lukas vér a földbe. |
| Tél van. Karácsony. Mesémben bealkonyodtam. Rég volt. Ifjúkoromban. |
| Most neked mondtam el karácsonyi énekemet. Nem így! Nem |
| így! Ne okos tiszta tolvajként etessem szivedet, tápláljam sziveteket! |
| Tél van. Éj van. Az éj kitisztult. Az éjből gyémántrögök születnek. |
| Éhezés-szemek. Az éhségragyogásra mi volna vigaszom? Hogy sorsomat |
| a halálnak föl nem adom? Hisz halandó vagyok én is, mint mindannyian. |
| A halandó boldog lehet. A halandó boldogtalan. Szeretnék sokáig |
| élni még. Sokáig szeretnék élni még. A boldog halálig szeretnék |
| élni még. A halálig szeretnék élni még. Adj vacsorát. Én mit |
| adhatok? Hitet. Adj vacsorát. Húst, bort, kenyeret. Angyalhajú szép |
| vacsoraasztal, ünnepi boldog eledelem, kenyér-engesztelés! Testedet |
| eszem szerelmesen. Megáldalak. Szempilláimon gyémánt-súlyok, |
| galaxis-súlyzók, csillagköd-bogarak. Kihamvadnak a Sáska bácsi-szavak. |
| Most te vagy nekem az emberiség. Hát neked mondom: szeretnék sokáig |
| élni még. Sokáig szeretnék élni még. A boldog halálig szeretnék |
| élni még. Halálomig szeretnék élni még. |
|
Még egyszer*
| Még egyszer. Még egyszer ebben az évben. Még egyszer ebben az évben a tiszta |
| papír fölött merengve. Még egyszer. Még egyszer ebben az évben. Még egyszer. Még |
| egyszer ebben az évben a sárgazöld gyöngyselyemhártya fényben. Aztán a vers |
| után. A vers után. Mi van a vers után? A vers után is vers van. Az élet után |
| is élet. A halál után is halál van. A halál után. Mi van a halál után? |
| Halottak, mért nem beszéltek? Miért hallgattok halottaim? Még egyszer. A vers |
| után. Halottakig fagyott a föld. A halottakig. Fagyládában a megfagyottak. |
| Fagydobozban a csontok, ruhák, csipkék, habok, mosolyok, fogsorok, sasköröm- |
| csokor kezek. A boldog veréb havat csipeget a Berzsenyi-szemöldöke gyümölcsfa- |
| ágon, havat eszik a borzas tövisgömb ólom-gesztenyeburok veréb, csöpp barna |
| sündisznómalac-szeme, mint egy öregasszony csomós ütőere öregasszony ólomcsőr |
| kézfején. Még egyszer. Még egyszer ebben az évben. Még egyszer mielőtt új év jön, új |
| vers, új hajnal, új halál. Még egyszer. Még egyszer ebben az évben. Még egyszer! |
| Aztán a vers után. A vers után. Mi van a vers után? A vers után is vers van. A |
| vers után is vers. Sárga hártyagyöngylemezek, vastag fehér itatóspapírtáblák a |
| földön, a levegőben, a levegőben, a földön, izzó gyöngypapír-dobozokat, mohos és |
| szőrös itatóspapír-lemezeket, fehér gyűrt kartondeszka-kötegeket hajigált valaki |
| erre az utolsó napra, az ítélet előtti éjszaka hajnalára. Sűrű, kövér, zsíros |
| gipszport folyatott végtelen vattakürt orrlikaiból a csönd a borzas, gubancos, |
| feketemágnes fákra, a kerítések vasháló-függönyeire, indigó varjúmosolyra, |
| fekete kutyaszempillákra, televíziós antenna-keresztek feszítődrótjaira, |
| az antennarácsok vízszintes virágállat-szagára. Az utcán egy asszony zokog, |
| az utcán egy nő fut zokogva részeg férje után a hóban, fehér hálóingben, |
| piros papucsban, fut fehéren a fehérben, fut a fehér a fehérben, részeg férje |
| kék sálban, kiskabátban, férje nyakába csimpaszkodik az asszony, csókolja, |
| fülét harapdálja, csámcsogva eszi, mint én a megpörzsölt disznófület |
| hajnalban disznóöléskor a hóban gyerekkoromban. A férfi ellöki az |
| asszonyt, az asszony hanyattzuhan a hóban, hálóinge hasáig fölcsúszik |
| habos buborékolással, mintha ezüst fejszét vágtak volna combjai közé: |
| vérző piros lék a combtövek között, meglékelt görögdinnye, henteskéssel |
| elvágott tehéngége a hóban, vörös virágbarlang-vérzés, fölötte, körötte, |
| alatta moszatcsillag-amőbaként szétfolyó, köldökig, segglikig szétszivárgó |
| fekete gyapotvirágzás. Hanyatt asszonyhörgés a hóban. Mintha a hó, |
| a fehér lenne fehérheréjű férfibikája most, mintha a fehér gyapjú- |
| titánnal nyögne lüktető szerelemben. Az feküdt meztelen hasára, a tél, |
| a tél, az aranypettyes-lábú kentaúrférfi fehér. Még egyszer. Még egyszer |
| ebben az évben. Még egyszer ebben az évben harangjaim a hó fölött, a |
| hó alatt. Harangjaim, mint a könnyező csillagok. Harangjaim |
| szóljatok még egyszer. Még egyszer. Még egyszer ebben az évben. Még |
| egyszer harangjaim, a hó alatt, a hó fölött! Még egyszer harangjaim! |
| Ül a hóban az öreg alkoholista, a füstből-szőtt utca-apó, a koromból |
| gyúrt törpe hóember-árnyék, a füstös póknyálból csomósodott apró |
| ránc-szobrocska, a sárga gyökérszobor-kőzetveszteség, a lila fekély- |
| virágzás emberutánzat, a sötétkék varangypillantású démon-alázat, |
| zöld borospalackja nyakát a vaskerítés-tyúklábhoz üti, úgy iszik, |
| a szilánkcsipkés zöld üvegnyakat lila szájába szopva, mint anyaemlő gombját, |
| a zöld töviskagyló korallkút-nyakat harapva odvas szájával, mintha héjastúl |
| zöld banánt zabálna, és szája vérzik, állán fekete vér folyik fekete gégegödréig |
| csurogva, s mint fekete gesztenye alvadtan ül a vér a fekete gégegödörben. Még |
| egyszer. Még egyszer ebben az évben. Ül, mint egy szétfolyt, elfújt lila gyertya |
| a hóban. Ül a hóban, mint egy lila halott. Lila halott ül fehér koporsóban. |
| Kölyökdaxli fut spárgázva, kanyarogva, gazdája cifrán füttyent mint a |
| sárgarigó. Folyik a hóban a ruganyos higany-állatocska, hernyózva |
| úszik a hóban, mint törpécske ampir-asztal, apró dohányzóasztal sötétbarna |
| szőrből, csillogva, mint Honti Hanna fém síremlék-öltözőasztala a Farkasréti |
| temetőben, Varga Imre szinházi öltözőasztal-síremléke a Farkasréti temetőben, |
| görbelábú fémasztalka, fémtükör, fémpompon, fémtégely, fémszempillafesték, meg |
| gyűrt, görbített fémlegyező, fut az apró, görbe szőr-síremlék, talpai után |
| hosszú tollas, bolyhos, bodros, cirmos öt-pont negatívú párolgó futás- |
| uszályok. S gazdája cifrán füttyent, mint a sárgarigó. Gazdája citromsárga |
| bőrkabátban, gazdája fagyban-kopaszon. Kezében barna kutyaszíj, szemében |
| fekete hóesés. Még egyszer. Még egyszer ebben az évben. Még egyszer ebben |
| az évben. Még egyszer. Behavazott autók, behavazott árnyak. Agarak, pulik, |
| vizslák, farkaskutyák, boxerek, foxik, dobermanok, komondorok, eszkimó vörös |
| medvekutyák, uszkárok, dogok, bernáthegyiek, terrierek, skót juhászkutyák kergetik |
| egymást viháncolva a hóban. Homlokcsontom mögött lángszirmú |
| csillagokat sír Szergej Jeszenyin anyakutyája. A tömött vastag ólom- |
| üresség fölött repülőgép búg. Szobámban nagy dülledt kocsonyakristály-szőlőszem |
| szemeivel durranva, csattogva föltámadt buta légy az ablaküvegen. Mint |
| üvegikrás, szőrös fekete üveggumilabda. Utasszállító repülőgép? Katonai |
| repülőgép? Asztalomon fölnyitott tömegsírok. Fölbontott tömegsírok |
| íróasztalomon. Füzetek, dossziék, jegyzetkönyvek, noteszek, papírok. |
| Tömegsírokban lapozok. 1954. 1955. 1956. 1957. 1958. 1960. 1961. |
| 1963. 1964. 1965. 1969. 1970. 1971. 1972. 1973. Átnézek a sáron. |
| Sár, papír, csont, múmia-holttest, eleven ág, élő tüdő, dermedett szív, |
| rothadás-kupac, rovarszem-koponya, éposz-szőr, depresszió-láng, |
| elkorhadt mánia-virág, sárga tajték szalonnaférgekből, véres hab |
| vershulla-faló merengés-kukacokból, véres rongyok, a világegyetem |
| véres inge, vérvizenyőt buggyantó eleven Krisztus-seb, a Megváltó |
| szívsebe, lábsebei, kézsebei, gyantát könnyező pipacsok, mézgát síró |
| jelenlét-csillagok. Tömegsírokban lapozok. Kotorászok a csontok, lángok, |
| fények, szivárványok, hulla-részletek, álomkupacok között merengve. |
| Még egyszer. Még egyszer ebben az évben. Még egyszer ebben az évben |
| verset hullatni verseimre. Jár a mosógép. Mint a boldog szorgalom. |
| Még egyszer. Még egyszer ebben az évben. A holnapot szivemre kopírozom. |
| Mint gyerek indigópapírral fehér papírra a megváltó mesét. Még |
| egyszer. Még egyszer ebben az évben. Még egyszer máma. Nem utoljára! |
| Mesterséges holdak, kémholdak, televíziós holdak, lézerágyú-holdak, |
| mesterséges holdak légycella-szemét megvakító mesterséges holdak, telefon- |
| holdak, rádió-holdak, meteorológiai holdak, fényképező holdak, béke- |
| holdak, katonai holdak keringés-szövevénye hálózza be a Földgolyót |
| a Hold előtt, a Hold között, a Föld között. Ó, hányféle élő, s meghalt |
| szerkezet-sokaság, hányféle életbíztatás és hányféle halálhatalom kering |
| élve elevenen, s halott halottan körötted Megszülő Égitestem: Földgolyó? |
| Hányféle bíztatás és hányféle ítélet, hányféle gyűlölet, remény, fenyítés, |
| rablás, fenyegetés, tolvajlás, átok-tekintet, rádióaktív pupilla, atom- |
| máglya látóbíború szemgolyó? Hányféle hit és hányféle halál? Hányféle |
| halál-tekintet és hányféle nukleáris bíborfolt, napfoltos retinahártya? |
| Még egyszer. Még egyszer ebben az évben. Még egyszer ebben az évben. Még |
| egyszer lenni még a vers után. A vers után. A vers után ebben az évben. |
| A vers után. Mi van a vers után? A vers után is vers van. Az élet |
| után is élet. A halál után halál van. Halál a halál után. A halál |
| után is halál van. Minden ámulásom parázsban. Serceg, pattog, robban, |
| fénypont-szökőkútként lövell parázsló világvégzete ámulásom. Még egyszer. |
| Még egyszer ebben az évben. Nem dideregni az elmúláson. Nem vacogni |
| az elmúláson. Kezeid melengesd a halhatatlan világparázson! |
| Ötvenhat és fél éves vagyok. Körülbelűl 2 396 736 000 szívverésem volt |
| eddig. Körülbelűl. Átlagban körűlbelűl. A szívcsírát is számítva. Az első |
| szívcsíra-moccanástól számítva. Az ébrény-szívverést is számítva. Az embrió- |
| szívverést is számítva. A magzati szívverést is számítva. Körűlbelűl ennyit |
| vert szivem eddig. Körülbelűl ennyit a szív már. Én szivem, költő-szivem. |
| Én szivem, emberszivem. Gyorsabban, ha lázasan, gyorsabban a futásban, |
| volt hogy extraszisztolés-aritmiásan, volt hogy tachikardiásan, gőgösen, fulladtan, rettegve, |
| gyászolva, neurotikusan, hübsen, mellhártyagyulladás-halálbetegen. És volt mennyi |
| szenvedés! Az se kevés! És volt mennyi gyász. Nem ami megaláz. De |
| ami léghártya-szárnyakra feszít, mint átlátszó röpítő keresztre! Amíg |
| eljön az este. S álmodban sem röpülsz. Álmodban is kuporogva ülsz, |
| mint Szűzanya a keresztfa alatt. S vér és vizenyő és testgenny a hajad, |
| mint a büdös nyúlós enyv ragad. Mert a zöld lábakról gyapjas nehéz |
| fejedre folyik a megváltozás szutyka, könnye, nyála, méze, enyve! |
| Mint zöld bürökcsokorról ha őszi rothadáslé csurog, a véres, gennyes |
| alkony a haldokló űr alatt kuporgó Világanya-Énekedre! Még |
| egyszer! Még egyszer ebben az évben. Mert sohasem elég! Mert nem |
| elég sosem. Még egyszer ebben az évben. Abba nem lehet hagyni még. |
| És holnap lehet-e még? Holnap lehet e még? Mint megdőlt titáni |
| gipsz-szobor korong-szemeiből, korongszájából a sűrű gipszpor, |
| ami a kezdet óta odabent rohadt: folyatja a gipsz-ég a zsíros havat. |
| Aztán az éj gyilkos szivéhez vágom az üres pezsgőspoharat, s a |
| megfagyott lángok nedvesen ragyogva, az éj szívbőrébe fúródva, |
| ragadva kitépett szétszórt fehér sastollakként meredeznek, mint |
| apám halott szemgolyójában az elfolyósodó, taknyos jégszilánkok. |
| Mint a halott angyal kitépett szárnytollai apám halott szemében. |
|
Világtavasz*
| Jobb térdemen egy sárkánygyík ült egész délután. Ködpuha, füstpuha, |
| vattakönnyű, pamutkönnyű volt az irdatlan őskolosszus gyíktest, pedig kő, |
| gyémánt, bőr, bőnye, kőzet, kagyló, pala, kétméteres csonttövis-fésű, sziklás |
| faroktüske, csipkés hátuszony bőrhártyalebeny, csiszolatlan zöld márványpikkely, |
| kővilla-karomfüggöny volt a titáni gyíktest. Ült térdemen, mint egy karonülő |
| csecsemő, puha bársonygyöngy-pocakja lefolyt a földig bíborsárgán, mint |
| szalmaszálból hosszan kinyúlva lefolyó szappanbuborék, a lefolyva |
| dülledt has alatt kis pénisze, mint a márvány-Apolló szobroké, mint rózsasárga |
| márvány gladiátorok, gerelyvetők, diszkoszvetők csöpp márvány-kukacbimbója |
| a kis herékkel, göndör márványcsigakoszorú ágyékszőrrel. Zöld zománcrücsök |
| faág balkarjával nyakamat ölelte, kőzetlikacsos, mirigyszakállas, hasított |
| fogsorvigyorú kőpulykafeje a mennyezetet böködte csontkarácsonyfa tarajával, |
| s a szobát betöltve gyémántkupacaival, fodros, laska és palás, elvékonyodó |
| kőzetrúdhalmazaival az alkonyatban szikrázó gyíkfarok, mintha szigorú |
| tűzkásájával a Tejút zuhant volna kövéren ömölve a szobába. A büdös |
| gyík szivén fülem. Az őskor szivén hallgató fülem. Szivem az őskor zománcpala |
| sárkánygyíkmellkasán. Gyomorvérzése volt a téli délutánnak. Könyv-szobám |
| megtelt gyomorvérrel. S a sárkány szeme piros üvegpont, mint a galamboké. |
| Bal térdemen Keresztelő Szent János levágott feje, mint vak piros mélytengeri |
| szegfű. Piros enyv szálas és nyúlós lebenyei csúsztak harangként a földre, |
| a viasz nyélgyomor nyakcsonk feketén alvadó vérszoknyát csurgatott lassan. |
| Aztán Párizsba telefonáltam: 00, aztán 33, aztán 1, aztán a lakás |
| telefonszáma. „Ott is akkora tél van? Itt megfagytak a virágok. Ülünk a |
| szobában nagykabátban. Itt didergünk télikabátban, sálban, kesztyűben |
| a szobában.” Barátom is megjött. Bort ittunk, vacsoráztunk. Vörösbort |
| ittunk, füstölgő levest kanalaztunk, sült húst ettünk, sült tojást, kenyeret, |
| a gyerekek néha kiszaladtak a gyerekszobából, kiszaladtak mezitláb, |
| pizsamában, „rubintos gyémánt uram, mondták, Ferkó bácsi, rubintos |
| gyémánt uram,” fölmásztak az ölünkbe, enni kértek, csipetnyi húst, szelet |
| kenyeret, a haltestként izzó vizesdinnyéből egy puha, skarlát-hajszáleres, |
| sárgazöld üvegostyát, feketemagú kocsonyás üvegkagyló cukorhúspikkelyt, |
| aztán visszaszaladtak és megint visszaszaladtak, énekeskönyvet hoztak, |
| kottafüzetet hoztak, mi meg bort ittunk, beszélgettünk, erről, arról, meg |
| amarról, az űrfegyverekről, ipari robotokról, gazdasági depresszióról, |
| expanzióról, meg mindenféle más dologról, az iparról, Krisztusi juhokról, |
| politikáról, irodalomról, forradalomról, ellenforradalomról, ahogy a |
| gyermek anyja testéből fejjel kiforogva, véres és húgyos arccal kivigyorogva |
| véresen, szótlan megszületik. Feleségem szőke fejét vállamra tette, |
| cigarettázott, így telt az este, töprengve, értelmezve és nevetve, lobogó |
| könnyű füstfátylak fátyolhal-uszonyai és menyasszonyfátyol-foszlásköpenyei |
| az aranypikkelyes, tátogó piros-szájú villanykörtefényben. Éjfél volt, mikor |
| barátomat a kiskapuhoz kikísértem, a levágott Szent János-fejtől még |
| mindíg véres a térdem, mint akit térdenlőttek a háborúban. A nyúlós, |
| enyves vérharangot ökrendő nyakcsonk talpnyoma, mint vastag sötétlila |
| foltárnyék holdbamártott sírkövön. Mint csigamászás csillogó hártyaenyve, az |
| indigólila, mint bodzatermés lila bogyófürt-tányéra a hold szégyenébe csüngve. |
| Másik térdemből sárkánygyík-szag párázott bíboran, mint tüzelő kutya nemi |
| mirigyeinek illata, mint lepkék, bogarak, rovarok, denevérek nemi illatmirigye, |
| nemzéshívó bőrmirigye csápfülük alatt, combhónaljuk tövében, a potrohcsücsök |
| aranyfoltos barna mohaszive alsó közepén, a lábszár-dobhártyák fölött gyémántfürt- |
| rögöcskeként, a szemgolyó orrfal-tövében, mint csipaként kirügyező, homlokhús- |
| alá süllyedt kámforzacskó. Térdeimen ami ült: a múlt és a tegnapi jövő |
| most hóba-fakult. Mert barátomat mikor az utcai kapuhoz kisértem, mikor |
| a lépcsőház ajtaján kiléptem: óriás fehér söprűkkel vert a fekete éjszakai szél, |
| óriás fehér söprűkkel verte arcomat, hátamat, homlokomat, szememet, térdemet, |
| ír kalapomat, zuhogó hatalmas fehér söprűvel ütött, vert, csapkodott, lobogva, |
| zuhogva pofozott óriás fehér ciroksöprűvel a szél, a szél, a téli szél, az |
| ősi szél, a csillagtalan fekete éjszakai szél. Mintha bolond fekete asszony |
| veri fehér söprűvel néma férjét, csapkod fehér söprűvel fehéren kaszálva, |
| ütött a titáni fekete asszony, vert az éjasszony-titán, fehér söprűvel verte létezésem, |
| mint bolond fekete asszony néma férjét, vert, ütött, csépelt, kalapált, sikongva és sziszegve, |
| sikoltozva feketén és őrülten lihegve, s keményített cérnarácshengerekben, fehér por- |
| lepedőkben, fölágaskodó, kanyargós, hullámos, leomló, taréjtekercses torlódással |
| zuhant sorsomra a hó, a suhogó söprűről a hó, mintha lisztbe-mártott söprűvel, |
| mintha gipszporba mártott söprűvel, mintha vízzel fölkevert mészbe mártott söprűvel |
| verné elmebeteg asszony némaságom, téli hallgatásom, s a liszt, a gipszpor, a |
| folyékony fehér mész, az éjszaka-porcukor örvényeibe, zászlóiba, szárnyaiba |
| csipkekürtjeibe tömve, potyogáscsöpp-zsákjába gyömöszölve álltam, söprű-szélkerékben, |
| ütött a sikoltozó fekete asszony, a bolond, fehér söprűvel ütött feketén kiabálva, |
| mintha csillagtalan fekete űrt kaszálna a bolond, izzó kristálysöprűkkel |
| ütött éneklő sorsomra a szél, mintha világnagy, pelyhes, páfrányos tollakkal |
| pofozna, gigászi fehér halcsontvázakkal verne, ütne jégből-ropogó lángoló, |
| gyűrt, kihömpölygő, beszívódó, kilobogó, beomló, leomló, fölágaskodó, |
| hullámzó, gyűrődő, fúvódó, fölfújódó, beloppadó, kitaréjosodó, enyhülő, |
| megmerevedő, lanyhuló, keményített szitarács-függönyökkel, rojtos, fehér, |
| eres pálmafalevelekkel, zászlós jégháló-kötegekkel az asszony-őrűlt |
| éjszakai szél. S álltam a kozmikus söprűverésben, a dühöngő, dühödt, |
| őrűlt fehér Sátán-kiűzésben, álltam a kozmikus söprűcsapkodásban, |
| álltam a kozmikus fehér söprűcsattogásban, álltam a viharzó hófúvás- |
| hóesésben, mint a Mennyországból tűzsöprűvel kivert dacos, világtudó |
| angyal. Mint fekete puli a fehér hóverésben. Kutyám, a fehér puli, fejjel |
| befelé feküdt a hótaréjos zöld kutyaólban a fehérnász gyíksors nyírfák |
| alatt. Nagy fehérsárga rojtrózsa-lemezsaláta fara, fehér rojtcsiga farka |
| az ólajtón kidugva a zöldposztó függöny-ajtó alatt, mint zsíros, fehér, |
| dagadt pünkösdirózsa. Mint mohos kriptafedő-lukba dugott fehér őszirózsa. |
| Szemgolyómban kristálytűk, mintha barna bársony tűpárnába szúrnak tízezer |
| ezüst gombostűt. Barátom megöleltem, s álltam még a világviharsöprű- |
| hóban. Verjen csak a tél, üssön csak a szél, pofozzon fehér csaláncsokor- |
| korbácstűzzel a hó. Nem szenvedni jó, de tudni jó, hogy csitúl a dühöngés, |
| a gyűlölet szárnytollai elhullanak, kihullanak, elperegnek a gyűlölködés- |
| szirmok. Elolvad a gyűlölet hártyás, szőrös fehér sátánszárny-lobogója! |
| Mert lesz még tavasz! Lesz még! Lesz még tavasz, akármi fehér jajgató, |
| üvöltő, sziszegő, zokogó csapongás! Akármi tél! Lesz még tavasz! Lesz még! |
| Az emberek arca most, mint a mélyhűtött marhahús, mint a mélyhűtött |
| marhafelsál, marharostélyos az emberek arca, mint a fagyasztott marhahús most az |
| ember arca: lila, hártyás, lilahártyás és sárgahártyás, sárga faggyú-eres és lilakék |
| márványlemezes, fehér faggyúpontos, zöld faggyúgyökeres, sötétbíbor mozaikpikkelyes, |
| mint a zöld gyíkhát most az ember arca, gyöngyszövetsárga leguánhas, nyálas tehénorr, |
| egyetlen lila tehénszáj az ember arca most, pórusos, mirigyes, nyálas, dagadt vörös rózsa. |
| Most az ember arca, mint az elkékült fájdalom. Indigó-fájdalom az arcunk. |
| Lesz még tavasz! Lesz még! Csíra, rügy, bimbó, szirom, virág, zöld újulás-leveles ág. |
| Mert nem a fájdalom jó, de élni segít annak borköve, kőzet-üledéke, |
| megkövesedett ős-sárkánygyík-talpnyoma, ősgyíkjárás-lépésnyoma az |
| emberszív virradó jelenidejében. Lesz még tavasz. Hisz minden arra készül: |
| a földben, a vízben, a növényben, az állati lényben, a létező halálban. |
| Az én hitem a tavasz himnusz-kapuja. A tavasz nedv-álma, csíra-álma |
| az én szivem. Lesz még tavasz! Lesz még. Akármi tél most. Akármi jégütés! |
| Lesz még tavasz! Ha ránk nem rohasztja a dübörgő bíbor rózsa-eget |
| az önpusztító embergyűlölet! Ha ránk nem rohad a tűzsaláta ég, mint bomló |
| halott elfolyó, szétdurranó vizes szemére piros rózsa. Ha rohadva ránk nem ég |
| a Mindenség! Lesz még tavasz? Vagy nukleáris tél lesz? Megfagyott földrészek, |
| befagyott óceánok. Lesz még ami zöld merev párával föllobogva ég? Vagy |
| csak megfagyott emberiség? Lesz még tavasz? Jobb, ha okos szived a jövőre szavaz: |
| szép hitem: emberiség! Mert úgy a halál sem ugyanaz! Jöjj el tavasz! Világtavasz! |
|
A gyermek magánya*
| Egy gyerek nem szeret egyedűl lenni. Egy gyerek nem tud egyedűl lenni. A |
| gyerek nem tud egyedűl maradni. A gyerek nem akar egyedűl maradni. Kaparászik |
| az ajtón aranyhalpikkely-körmeivel, lécgyűrűs-csigaházvályús rózsarügy ujjaival |
| dobol az ajtón, mint a világmindenség homlokán a Nőnemű Isten. Bejön a |
| szobába, ahol dolgozom, a könyveket nézi a könyvespolc alsó emeletein, nézi |
| a Világirodalmi Lexikon köteteit, a Bibliákat, Dante aranyírásos feketéjét, Goethe |
| barna aranyírásos bordatégláját, Shakespeare aranyírásos zöldjét, Csokonai Vitéz |
| Mihály lila palástját, „ez zöld, ez kék, ez piros, ez lila, ez barna, ez szürke, ez moha, |
| ez hattyú, ez ördög, ez angyal,” mondja, hiszen nem akar egyedűl maradni, |
| mert nem tud egyedűl maradni, hiszen nem szeret egyedűl maradni, mert |
| nem bír egyedűl maradni, leül a földre, leül a kék szőnyegföldre, rúgdal, |
| föláll, asztalon-könyöklésemhez dönti szeplőtelen bársonyborostyán szőke |
| arcát, szőke feje aranyvonalkockás fekete selyemkendővel bekötve, mint fiatal |
| asszonyoké, elől a torkán kétsávosan visszahajlítva a kendőcsücskök, a pihés |
| tarkógödörig visszacsavarva az aranyvonalas fénylő fekete kendőfülek, s fekete |
| lomha, puha nyúlfülekként megcsomózva a tarkón, mintha fényes fekete arany- |
| vonalkockás sisakban állna mellettem a gyermek, csöpp harcos, szőke kislány- |
| kereszteslovag, alig hallja a csönd csöngettyűit, alig hallja a csönd kristályszemcse |
| zizegését, hull a zizegés, hull a zizegés a neki-még-láthatatlan öröklét- |
| szitából, rostál a láthatatlan üvegrosta, üresség-rombuszsejtjein átzuhog |
| a szikrázó szemcsesziszegés, mintha tizenötezer szemcsecellájú szitakötőszem |
| lenne a csönd, selymes ásványragyogás ikrapont-halmazdülledése, alig |
| hallja a csönd szemét a gyermek, jobb fülében összegyúrt vattagolyó, füle fáj, |
| füle szaggat, mint a szűzhártyabetörés, füle lüktetve véres parázs, mint |
| az első férfi szűzhártyaszakadás, mint az első szülőgörcs, első tolófájás, első |
| szülés, dobhártyáján gombostűfejnyi gyulladáshólyagok, vizenyőhólyagpontok, |
| sárga gennyüstöcskék áttetsző hólyagos szemlencsékkel beborítva, kis fehér |
| vászonzacskóban forró sót tett fülére az anyja, az a kis fehér vászonzacskó |
| van az aranyvonalkockás fejkendősisak alatt, dobhártyáján mintha száz |
| egyszerű légyszem lenne, puha égő kristályfacettaszemcse, dobhártyája összetett |
| beteg bogárszem. A gyermek nem tud egyedűl maradni, a gyermek nem akar |
| egyedűl maradni, mert nem szeret egyedűl maradni, mert nem bír egyedűl maradni. |
| Szőke selyemcsikó arca könyöklésemen, nézi ahogy írok, nézi amit írok, néz, |
| mint a Föltámadottra a Sírkertben a Szerelem, mint a Föltámadásra a temetőben |
| a Szerelem, s azt mondta a fény-emberalakra, a sugárzás-emberlátomásra: |
| „Rabbóni, Rabbóni, Rabbóni, Rabbóni, Rabbóni, Rabbóni, Rabbóni, Rabbóni,” |
| de a lépegető emberfény-alak emberhangon már nem akart visszaszólni, nem |
| akart az ember hangján már válaszolni. A gyermek az írás fekete csipke- |
| horgolás függönyét nézi a ceruzával tükör-téglásra rajzolt fehér papíron, |
| „ez a-betű, ez meg t, ez meg m, ez meg d, ez meg s, ez meg k,” |
| mondja, „írok én is, meg rajzolok,” mondja a gyermek, az angyalszem-forró |
| napraforgótányérmintás cserépkályhának dől a kék farmernadrágos, sötétkék |
| pullóveres, piroscipős gyermek, nekidűl háttal a melegnek, ahogy az öregasszonyok |
| szoktak, ahogy Mama a kályhának dönti hetvennyolcéves hátát, gondja nem kisebb, |
| mint az Isten gondja, ha van gondja annak, aki kivűl van mindenen, a Minden |
| burka ő, ha van burok, ha nemcsak a Minden van, de a Semmi is, egyszerűen és |
| egészen, ha a gond nemcsak az ember gondja, mert a gond csak az ember gondja, |
| mert csak emberi lehet, ami gond, ha nemcsak az Egy, ami van, egyedűlvalóan és |
| ezzel boldogan, ha minden összetevő azzal ugyanaz, hogy önmagával mégsem |
| lehetetlen. A gyermek papírost kér, markában csokor filctollat hoz a másik szobából, |
| piros, sárga, kék, zöld, lila, fekete, szürke, narancs, bíbor filctollakat, fehér műanyag- |
| kúpfejükből alkoholos festékkel átitatott kemény pázsitrudacska áll ki, festékes |
| merev moha-ormány kúpkoponya egy-orrlikából, festékbársony Unikornis-homloktövis, |
| a gyermek filctollakat hoz, meg színes ceruzákat marokkal, kis fonott sárga |
| nádszéket, a székre ül, a fehér rackabundás bőrfotelben rajzlaptartó, azon |
| ír, azon rajzol a gyermek, mozaik-házat rajzol, zöld fenyőfát, szalmacsutak- |
| testvért, arany-tollseprű Mamát, sárga pöttyöket, sárga hópelyheket ziláltan |
| zihálva szétszórva a papíron, mint nagypontú sárga csillagképletet, zsidócsillag- |
| sárga Göncölszekeret, hiszen a fehéren nem látszik a fehér, azért sárga a hópont, |
| hópötty, hócsillag, hópehely. Aztán ezt is megúnja a gyermek, a rajzolást abbahagyja, |
| a rajzokat összehajtogatja, ajándékba nekem adja, csuklóin, ujjain, körmein, |
| kézfején, tenyerén, homlokán, ajkain, szemhéjain, orrhegyén piros, kék, sárga, zöld, |
| lila, ezüst, arany, kármin, epezöld, skarlát, rubint, bíbor, higanyszínű, narancssárga, |
| téglaszínű, céklaszínű, sárgarépaszínű pontok, vonalak, szálak csomók, tövis- |
| szúrások, sebhelyek, cimpaszivek, karikák, hullámok, gráfok, rácsok, sziták, rosták, |
| ivek ismeretlen szenvedéscsokra, arca, két redős csigafej-csigaszarv-keze, mint |
| a töviság-korbáccsal megkorbácsolt Jézuskrisztus teste, mint a töviság-csokorral |
| megvert istenfiú meztelen teste a rücskös, görcsös keresztfán, a gyermekkezek |
| a tövissel-megkorbácsolt Jézus-teste most, két karját szétfeszíti keresztben a |
| levegőben, úgy áll a csönd ragyogó árnykeresztjére szögezetten a gyermek, sebekkel, |
| pikkelyekkel, hártyákkal, dudorokkal, fátylakkal, selymekkel, tűzarany-lemezekkel |
| feszülve szét a zizegve virágzó csönd lila árnykeresztjén, mint egy bíborlila |
| tengeri csillagra szögezett tűzhal. A gyermek ásít. A gyermek lefekszik. A vastag |
| fehérbundás bőrszék-fészekbe fekszik. Anyja rojtos zöld vállkendőjével betakarom. |
| És alszik a gyermek, nyitott szájjal forrón lihegve, mint egy újszülött sárgarigó. |
| Nyitott csőrében aranytulipán. Nyálas fénylő fogsorai közt hatalmas, duzzadt |
| vörös mandulái. Mintha torkából két piros tojás dagadna szájüregébe, mintha |
| szájában két piros gyertya égne, mintha két rózsakrumpli égne rózsabarlangban. |
| Mintha két piros rózsa csüngne torkából a szájbelső-párafényre. Babits |
| Mihályt hátán cipeli Szent Balázs a kerti hóesésben. Szent Balázs átvágott |
| torka tátog, mint egy piros halszáj. Szétnyiszált gégéjű téli hamvadás hátán |
| visz vért, gennyet, nyálat, epét, tüdővérhabot lövellő átvágott-gégéjű bozontos |
| fekete csillagot. A gégeseb okádja a test belsejét, ahogy kitódúl a testbelső- |
| buborék a mélytengeri hal száján, ha szétrobban nemléte felszínén. A gyermek |
| nem tud egyedűl maradni. A gyermek nem tud magáért megmaradni. A |
| gyermek fél egyedűl maradni. Mert a gyermeknek nem az a dolga, hogy úgy éljen |
| magába gomolyodva, mint az elmegyógyintézetben a kiégett katatón bolond! |
| Ó, világ-iszonya: gyermeki gond! Mert mi lesz? Mi lesz? Mi lesz? És mi lehet még? |
| Ha emberisége nélkül egyedűl áll majd a gyermek Új Jégkorszakában a Földnek. |
| Ott áll kék farmernadrágban, sötétkék pulóverben, piros cipőben, aranyvonalkockás |
| fekete fejkendőben egyedűl az elhamvadt emberiséglét kihűlt lila hamujában. |
| A föld csontváz, hamu, jég. Fekete halálpáncél az ég. Gyapjas, alacsony, csillagtalan. |
| Nem sír. Csak néz kimeredt aranyrácsháló szemekkel, mint aranybögöly alvadtvértócsában. |
| Csak áll, néz, bámul, ácsorog. Jobbkezében filctollcsokor. Balkezében fehér papiros van. |
|
Az ember első vacsorája*
| A citrom-malac teste sárga citrom. Szemei piciny citromhéj-üstben feketeborsok. |
| Fülei eres, száraz, katonaláda-színű babérlevélből ollóval vágott háromszögletű |
| hártya-ásók a citromba szúrva. Lábai piros foszforkörmű sárga gyufaszálak. |
| Szája késsel sarlósan vágott nyitott félhold, vaginásan szétnyílt rücskös |
| zöld csücsökgumó. Szárnyai a citromhát pórusos, ragyás bőrébe döfött sötétzöld |
| fenyőágacskák. Nyitott citromhéj-malacszájában apró fényes rézkorong: egy cent, |
| penny, régi magyar réz-egyfilléres, talán rézkopejka Fjodor Dosztojevszkij rulett- |
| üres zsebéből, Styx-garas, obulus Lord Byron fogatlan göndör ünnepéből, Móricz Zsigmond néma |
| rézkrajcára az, Arthur Rimbaud halott nyelvéről levett fekete, halálhű jeges |
| centimes. A citrom-malac-angyal farka bolyhos fehér tollpihe a sötétbarna |
| celullóze-száradék hártyakalapos zöld rücsökgumó citromcsecsbimbó köldökébe |
| szúrva. A citrom-malac-angyal a tudós újévi vacsora-asztalán. Boldog, |
| szorongó, tiszta, éhes, terített ünnepi asztal. Ünnep-hitem beszélget a réz- |
| sárga pénz-ostyát harapó piroskörmű sárga citrom-malaccal. Bor, kenyér, |
| gyümölcslé, halászlé, sült báránycomb, francia gyümölcstorta, feketekávé. |
| A karácsonyfán törpe zseblámpakörtékből piros drótszálakra fűzött égő láncok, szines |
| hólyagfürtök. Kék, sárga, vörös, ezüst, arany, lila lánchólyagok, izzásfürtök a |
| megszületés újévi szemei. A krétaoszlopból lézersugárral kifűrészelt fiú a forró |
| báránycombot vágja hosszú, márványos, bárány-évgyűrűs, fehérlemezes, sárga-eres |
| gőzölgő lapokra, barna szeletekre a fekete-fehér pettybélésű piros tepsiben. |
| Az ifjú asszony szótlanul csücsörög, szájából apró halszálkákat csipeget ki. |
| Az anya mosolyában Afrika fénylázadása, redős sivataghomokra hulló |
| könnye. A tudós egy új részecskéről beszél, ami most született, mert volt eddig |
| is, de most meglehetett, homlokából Isten-kezdeti nukleáris szél zuhog. |
| Boldogok a csillagok? Boldogtalanok a csillagok? Fekete Vénusz-ágyék |
| szakállú tömör nagyfia hangosan nevet, eszünk, mi is, meg ők, a többiek. |
| Boldog vagyok. Fáradt vagyok. Pedig nem ittam Szilveszter-este. Egész nap |
| verset írtam, elfáradtam estig. Verset írtam, hallgattam, asszonyomat szerettem. |
| Álltunk a lázkopár éjszakában a lüktető, száraz, okos égitestek alatt. |
| Az volt a megszületés után az első pillanat. Ez itt az ember első vacsorája. |
| Mi vár holnapunkra? Mi vár a világra? Mi vár az emberre a tegnapi ember |
| után most? Te tudod: Tudós? Tudjátok fényszáraz néma égitestek? Tudod |
| hitem, ünnep-hitem, tudjátok földben-gyötrődő, gyűrt aranyvicsorgás- |
| gyűlölködő halottak? Nem azok boldogok, akik sohasem voltak! De |
| akik élnek, mert megszülettek, szenvedni, szeretni emberré növekedtek, |
| ha nem is mindíg emberivé. Esszük hát boldog első vacsoránkat. Lassan |
| meghal szivünkben a század, vagy mi halunk meg a század csontvázára |
| rohadva, mint barnafoltosan, lila hullafoltosan, himlőfoltosan, fekete kolerafoltosan, |
| bíbor leprafoltosan, üszkös lekvárlotyadék-bőrdaganatosan az alma a téli |
| fa alatt. Megfagyva. Megrohadva. Az angyal-citrommalac majd megaszalódik, |
| összeszárad ráncos fekete rücsökdióvá, gyűrt, ráncos fekete citrom- angyalmúmia |
| lesz az új évi citrommalac. Csőrös száraz fekete bőrajakpár szájából a fényes |
| rézfillér kihull, mint az éj fekete száraz szájából a Hold, mint a halottak |
| szempillaszőre. Eltöredeznek száraz babérlevélháromszög fülei, mint haldoklók |
| szájában az ostya. A barnapikkelyes fenyőágacska-szárnyak zöld tűi lehullnak, |
| mint tevecsontváz bordalécei a sivatagban. Fekete keselyűk! Időevő keselyűk! |
| A tollpihefarkat aranyszájával benyalja a gyufaláng. Új év, ne tagadd meg múltam! |
| Nincs más jövőm, csak amit te adtál Történelem, mikor általad emberré fölszabadúltam! |
|
Testvérbúcsúzó*
| A légy velem ébredt. Csöpp dróthálókosárral héjazott szikrázó pihés higanycsöpp, |
| csöpp drótrács-szoboralakba alvadt vinnyogó takonycsöpp. Jajgató, síró, zümmögő, |
| zúgó árnypötty cikkant, kaszált, huzigálta a fényrácsos levegőt, mint folyékony, |
| hajszálrugó-vékony, végtelen hegedűvonót. Homlokomnak csapódott nedvárnyékkal |
| puhán, mint ötezer pontszemcse-látásköteg meteorit, mint ráncos sziklához lucskos |
| mohacsillag, kezemre hullt, mint gőzölgő lócitrom a sóhajhártyás téli földre, kék |
| mozaik-lazaság dünnyögése a hajnali árnyzizegés pihepattanásos madárhónaljaiba |
| és gyöngygríz gyíkhónaljaiba, a bíborfeketébe és a sárgafehérbe gyűrt villany- |
| lámpafény aranyredőire száradt. Aztán fölszállt megint a folyékony, ruganyos, puha pici |
| óra, minden szemcellája bársonyketyegés, izzó bársonygyöngypontok ketyegés-gömbhalmaza |
| ő, a ketyegve-jajgató idő, ketyegő lila alvadtvércsöpp a villanykörte arany-csontvázú |
| hólyagüveg-hártyamelegén. Búcsúzni megyek. Sietek. Hajnali ½ 5. – 15º hideg. A konyha- |
| ablak külső keretére csavarozott hőmérő üvegcsövében halottan hallgat a feketelétrás fehér |
| kaucsukléc, a számlap, piros felezővonala alatt, a 0 alatt mélyen az apadt higanyszál, |
| mint fekete tűkristály döglődő krokodilus szemében, az arany-gyöngyház mozaikgolyóban, |
| az Északi Sark véres jéghajnalán. Búcsúzni megyek. Sietek. Elkésni nem szabad. |
| Sietek. Búcsúzni megyek. Jaj annak, aki a búcsúzásról elmarad. Jaj, emberek! |
| Mert el kell búcsúzni attól aki elmegy! Aki elmegy: csókot kell adni annak! Akár a |
| földbe. Akár egy másik világba. Meg kell csókolni az élőt, a halottat! Adj |
| csókot annak, aki elmegy. Arannyal mosolyogva, ezüsttel dideregve, kék üveggel |
| vacogva. Mert úgy szép, ha csókod szivébe rohad, mert úgy szép, ha csókod |
| szivében kivirágzik. Mintha kinő az első fogad csecsemőkorodban. Inyedben |
| elmúlás és élet csókunk a fogcsíra-képlet. Fogaink a hajnal ínyéből kinőnek. |
| Így lesz csókunk fogsora az időnek. Csókunk az idő ínyéből kinőtt fogak. |
| Búcsúzni megyek. Sietek. Hajnali fél öt. Testemre húzom a házi göncöt: szürke inget, |
| fehér kordnadrágot, piros sálat, fehér pulóvert, kék gumihullámcsizmát, szarkatest- |
| mintázatú bőr-munkáskesztyűt, zöld kordbársony micisapkát, kandallófát hozok |
| a garázsból szatyorral, befűtök a zöld cserépkályhába, sűrű, könnyű, sárga |
| cincérrágásliszt-kupacok a kályha elé terített újságpapíron. A verseken, cikkeken, |
| űrrepülőgép-fényképeken, politikus-arcokon, politikai viszonylatokon. |
| A kutyakertben összesöpröm a deres marhacsontot, a fagyott, deres, fehér |
| kutyaszart, amely mint ősüledék pikkelyfa-ág, ősfosszilia-fenyőtoboz, kréta- |
| dugó, őshüllő hurkásan megkövesedett lélegzete. Kiroppantom a hájszínű |
| vastag levegőbuborék-koszorús jégkorongot a korallszínű kutyatálból, |
| friss vizet öntök a kutyának, leguggolok, kékkötényes ölemben selyemsaláta |
| fehér feje, a fekete csiparögöt kiszedem szemcsücske bolyhos fehér arcszőreiből. |
| Búcsúzni megyek. Sietek. Pislog a kutya a szőrcsipkedésben, vaksi kis barna |
| puliszeme a fehér harangkönyörgésben, mint barna cseresznye vattacsészében. |
| Fehér hálóingben, rózsaszín kötött hálókabátban jön feleségem mosolyogva, |
| mezitláb, hallom, ahogy forró vizelete kagylósan zúg, párásan zuhog. Aztán alvó- |
| ruháit testéről lehúzza, áll mosolyogva meztelenűl a fürdőszobában, nagy |
| emlői között, mint görbe hajszál-kristálytűk ragyognak a szőrpihék a rózsasárga |
| hajnal-lámpafényben, ágyékán, combjai között, a köldökig fölbozsogva szemérem- |
| teste gyapja, szőre, mint nyáron, eső előtt, mikor a kerti kőszalag-kőút mozaik- |
| rései közűl sisteregve, sötéten kipezsegtek a hangyák, s mocorgó, bizsergő, sistergő |
| sötétbarna pezsgés, feketebarna hangyapezsgés, elnyúló, szétfolyó, feketén ágaskodó |
| tengericsillagként púpozódó, domború boldog hangyarombusz volt a kövezet hemzsegő |
| pinaszőre. Meztelen háta a hajnali tükörben: érett búzaföldek selyemhídja. |
| Meztelen testéből a testmeleg, ágymeleg, testem-hője meleg nedves évgyűrűi nőttek |
| a fényben. A gyerekek még alszanak. Összegöndörödve, vagy A. Dürer karral-lábbal |
| szétfeszűlt, körhordó-terpeszkedésben teljesült rézkarc-embereként hanyatt, kezük, |
| lábuk a csönd karikás hártyaperemére tapasztva feszül, mint Albrecht Dürer |
| rézkarc X-embere, az ember-betű, a betű-ember, a kör belsejét kitöltő emberi |
| mértan-arány, mint aki szétterpesztett kezekkel és lábakkal forgó hordóban áll |
| egy Vurstliban. Alszanak. Nekik még ez is dolog. Emberré növekedő elő-asszonyok. |
| Egyszerűek. Bonyolúltak. Okosak, Szépek. Éhesek. Szomjasak. Mesevárók. Boldogok. |
| Emberek. Búcsúzni megyek. Sietek. Fürdök. Borotválkozom. Felöltözök. Magamhoz |
| pénzt veszek. Búcsúzni megyek. Sietek. És fut az autó velem a hajnalon át. Fut |
| az autó velem. Visz a hajnalon át, a városon át, visz az ébredésben, visz a szenvedésben. |
| Robogunk a háztömbök közötti lila csövekben, lila üregekben, mintha gázzal |
| fölfúvódott lila belekben rohannánk, csillognak a lila sötétség piros és sárga |
| bolyhos hajszálerei. Az odvas szürke, fekete, hüllőzöld, üszögpuha, céklarépavörös, |
| cukorrépa-sárga, szarukemény, cukorspárgalaza csipkék, kötegek, tornyok, tömbök |
| kupakok, kupolák, tetők, erkélyek, falak között a lila üresség-alagút itt-ott |
| izzó kék, piros, sárga, zöld, lila vonalak, rácsok, betűk, pontok, ívek, sugarak, |
| hálók sejtelem-ábráival beszőve, mint színes égő reményfonállal az emberi gond. |
| Ostornyeles lámpák zöldizzás bajsza hajlik a koszos járdaszegélyekről |
| a lila gyászba, mintha zölden foszforeszkáló csápú vas-szöcskék ülnének |
| a tél havas kőszemhéján, zölden világító imádkozó sáskák a tél hórohadt |
| fagy-arcán térdepelve. Fénymorzsák, lángszemcsék, aranyrögöcskék, tűz- |
| foltok a hajnal lila szalamandra-bőrén, aranypikkelyek, parázs-pontszemek |
| a lila üresség hártyadobozaira szórva, mintha valaki éjkurva angyal- |
| szörnyeteg kihalászta volna a dühödten derengő téli űrből a csillagokat, |
| mintha az a csillagzabáló csillagokat zabált volna, aranydiót, aranyhalat, |
| aranydarazsakat, s utálkozva köpte volna a lila hajnalsötét zimankó- |
| lebenyeire az aranypikkelyt, aranyozott dióhéjmorzsalékot, aranygyűszű- |
| darázs-szemeket, aranykocsonyaláng-uszonycsonkot. Lemorzsolt csillagok, |
| égitest-kukoricacsövek szétszórt kukoricaszemei a tömény fényfoltok a |
| híg lila ürességen. Strichelő kurvák fényes nyállal kiköpött szotyolahéja. |
| És cellás az űr, mint a magtalan, üres napraforgófej cellulózelepény |
| csipkés bogárszeme. Búcsúzni megyek. Sietek. Elkésni nem lehet. Fut az |
| autó velem a kora-reggelen át, a reményen át. Fut az autó velem. Előttem |
| a konok ősidő-ólomlemez megreped. S nehéz sűrű, fagylázas lassú vér |
| csurog a repedés-ősvonalon át az utcalilára, a hógyalu-háztetőkre, |
| az autó fagyporos ablaküvegére. Mintha egy elmeszesedett fehér csipkezsák-szív |
| megreped, s látszik a szívpitvar vérenyv belseje, hártyája, ürege, lemeze, |
| vére. Mintha egy emeletgangról leugrott öngyilkos koponyája széttörik az |
| udvar kövén, s kilátszik agyvelője, sárga agyállománya, elszakadt |
| agyhártyája, s a havas kőre folyik agya vére, s két szemgolyója ott |
| hever külön a cement-hajnalon, mint tyúk, vagy hal késsel kivájt szeme |
| a konyhaasztalon, nyálka, nyál, vér, tollpihék, pikkelyek között. Mint |
| két penészes szilva. Mint két virágmedúza, hólyagmedúza. Két karácsonyfadísz |
| dió. A havas cement két emlőgombja. Folyt az ólomrepedésből a vér zuhogva. |
| S fekszik az öngyilkos rongybábu-szürkeség fehér viaszváladék-arcát a rothadt hóhajnal |
| kőre tapasztva. Búcsúzni megyek. Sietek. A rozsdás hótaréjfüles fekete kockák, pókszürke |
| dobozok, kőgyapjú-mozaik házfalak kettős némaság-csordája közé üllepedett lila |
| iszonyatlemezek süket vasfényvonalai a villamos-sínek. Sötétzöld hajnalfestékkel |
| bekent köldöktől-gipszatlaszok, földgömb-mellű ágyéktól-kővénuszok, pókfüstös |
| gipszgöndör görnyedt Zeuszok, csikóhalfarokként csigásan föltekeredő pikkelyes, gipszköd- |
| emlős halasszonyszirének, mocsokba-vénült kőkoszorús-fejű gipsz-Afrodite-szegények, |
| kőizom-kőhát-kőkar-kőnyak-kőmedúzakőfej pénisztelen férfigörnyedések, vígasz- |
| meztelen, alsótestükkel pókhálós habarcsba-olvadó izmos meztelen kőlányok, kőlegények |
| tartják roskadozva-roskadatlan a lilamoszatos kapuíveket, balkonokat, teraszokat, |
| erkélyeket, a dériszony villamosvezetékek hálója fölé csüngő emberi madárfészkeket, |
| emberi sárcsipke-fecskefészkeket, aranyozott üvegvitrineket, zölden derengő aranyhalfészek |
| üvegládákat, beüvegezett, ikrafoncsoros kőpáholyokat, rothadó-bőrű tükörszobákat. |
| Búcsúzni megyek. Sietek. Fut az autó velem. Fut a hajnali városon át. Ez most a |
| jelen. Ez is történelem. Sárga villamos csörömpöl, kék autóbusz csorgat gomolygó |
| sötétkék, hasmenés-hígbarna füstfarkat, mintha híg széklete lenne a gépnek, bodros |
| aranyérduzzanatrepedés vérfolyása lenne a gépnek, elúsznak gyorsan a járművek |
| csíkozott aranynégyzet ablaksorai, mint mélytengeri hal oldalvonalának virágmintás |
| világító pontsorai, a taxik világító sárga üvegtéglája szaggatott fényvonalsort |
| húz a hajnali lilafehérbe, mint világító homlokcsápú bogarak vegyifénnyel |
| izzó széthúzott csáplemez-harmonikája. Valahol harangoznak. Harangoznak a |
| lila virradásban. Mentőautósziréna. Rendőrautósziréna. Tüzoltóautó-sziréna. Vijjog, |
| villog, csilingel, sikít, jajong pirosan, kéken, fénykardja vízszintesen körözve forog |
| pirosan a hajnali lilafeketében, mint helikopter propellerlapátjai, mint egy |
| vízszintes szélkerék, mintha mohamedán hóhér forgatja körben feje fölött a |
| pallost, a térdeplő lilahártya elitélt feje fölött a piros fénypallos vértoll-koszorúja. |
| A narancsszínű szemetesautó fekete vaskezeivel nagy segglikába, farszájába fekete kukát |
| ürít, ahogy a főtt céklarépából kifűrészelt alkoholista hajnalban fölhajt |
| egy féldecit. Valahol harangoznak. Fekete hullaszállító autó farol egy döglött |
| kapu elé. Doboz-ajtaja hátúl kinyílik, ahogy a cserebogár, szarvasbogár, |
| hőscincér, kőrisbogár fölcsapja páncélos sötét fedőszárnyait, fekete férfiak piszkos |
| bádogkoporsót húznak ki büdös dobozgyomrából, pléhkoporsóban fekvő lila, |
| sárgazöld halottak közűl üres koporsót. Szájukban parázsló olcsó cigaretta. |
| Majd az éjszakai halottat megnézik, meztelenre levetkőztetik, koporsóba teszik. |
| Majd az éjszakai halottat lehozzák. Véres a halott vénember-csecsemő pénisze, |
| herezsákja, mint áttetsző eres rózsás vizesdinnye, összegöngyölődött, összegöndörödött |
| szőrdisznó, sündisznó, tüskésdisznó. A vénasszony ősz hónaljszőre, ágyékszőre |
| véres. Valahol harangoznak. Miért is harangoznak? Tűzpettyes varangyok |
| mohón ásítoznak. Billegve, lobogva, csoszogva zuhannak füstös üvegből fújt |
| galambok a lila sóra. Már reggeli hat óra. Búcsúzni megyek. Sietek. |
| Fut az autó velem. És fut majd a halottas-autó a halottal. Combjain, derekán |
| száradt sárga bélsár, hátán, tarkóján lilazöld hullafolt, szőreiben elszáradt ősz |
| verejték. Már reggeli hat óra. Fut az autó velem. Robogva visz a jelen. Visz |
| az emberi történelem. Visz a világtörténelem. Visz a lét-történelem. Visz |
| a búcsú felé, a búcsúzás felé visz a szivárványhártya-átlényegülésben. |
| Mert átlényegül minden lassan az önismeretben és a virradatban, amely lassan a mélyből |
| kifele színeződik, mint a halott nemsokára halála után, mint halál után az emberi |
| holttest, szinesen kifehérűl: viaszos sárga, rózsamárga, zöldarany faggyúfény lesz. |
| Már hasonlítani kezd a fény a fényhez. A szenvedély a szenvedélyhez. A szenvedés a |
| szenvedéshez. A halál a halálhoz. A fehér a fehérhez. A mély a mélyhez. A magas a |
| magashoz. A nehéz fény a nehéz reményhez. A könnyű füst a könnyű fényhez! |
| Hasonlítani kezd lassan minden önmagához. A fa a fához. A ház a házhoz. Az |
| áramvezeték az áramvezetékhez. A dolog a tényhez. Elmúlás a lényhez. Létezéshez |
| a létezhető. Apály a nyálhoz. Szabály a tájhoz. Az emberlényeg tiszta önmagához. |
| Fut az autó velem az átlényegülésben, robog a gép az éjből-kilátszó egyszerű |
| megtestesülésben. Hasonlítani kezd a rács a rácshoz. A megvalósulás az elmúláshoz. |
| Az anyaghoz az anyag. A testhez a test. Minden ami van, most végre lenni kezd. |
| Minden ami volt, most újra van. Boldog lesz, aki boldoggá tud lenni, aki |
| a hiányban szárad: újra boldogtalan. Boldogságomat a halál őrzi meg! |
| A nem-lét vinnyog boldogságomért, mint csontért kutya! Mint szomjas kutya |
| a jeget nyalja, vinnyogva, könnyezve, nyöszörögve, a befagyott, talpig-jég |
| vizestálat: ragyogásomra nyöszörögve szárad, nyálas a Megalázó Bánat, nedveimre |
| szomjas, kristály-megmaradásomra folynak szálasan forró, izgatott nyálcsöppjei! |
| Búcsúzni megyek. Sietek. Fut az autó velem, mint az emberiséggel a történelem. |
| Mint a történelemmel a világegyetem. Mint világegyetemével a Teljesség! |
| Mégis, mintha állva lebegnék, mintha meleg üveghólyag-tengeralattjáróban |
| ülnék, mintha meleg üveghólyag-űrhajóban ülnék, s az lebegne átlátszóan |
| velem óceán-mélyben, csigás galaxiskalászkévében: világító, foszforeszkáló, |
| emeletesen fénylő, bóbitalángú, izzó csáplámpás kősárkánylepények, kőlombhalak, |
| kőcsipkegömblobogások, dülledt, pettyezett, foltos fényfalak úsznának el |
| forogva, lengve és pörögve védelembuborék-anyaméhem üvegoldalai mellett, |
| köröttem és fölöttem, mintha égő, izzó, gőzölgő, párolgó, forró, nukleáris, hideg |
| égitestek, csillagcsóvák, óriáscsillagok, törpecsillagok, csillagikrek, dupla-tűzgolyók |
| arany-horgoláscsipkezsákjában lebegne élő üvegszívként merengésem: |
| négyzetsorosan fölaranylik minden kődolog, betondolog, tégladolog könnyen |
| lebegő ámulásom körűl: aranynégyzetsorok alatt aranynégyzetsorok, arany- |
| négyzetsorok fölött aranynégyzetsorok, jobbra, balra, lent, fönt, oldalt, közel |
| és messze, a lámpafénnyel kipirosodó ablakok. Fénykockák, fénypontok, fény- |
| pettyek, fény-négyzetek, fénytéglák, fénylemezek, fénypillérek, fénydobozok az |
| olvadva-úszás rózsazöld, rózsasárga, rózsakék, rózsamárga, rózsanarancs oldalain. |
| Mint a lángoló emberi öröm. Mint a fénylő emberi kín. Gyanú, szenvedés, áhítat, |
| bűn, bűnbánat, gyűlölet, mohóság, szégyen, bizalom, győzelem, várakozás, hívás, |
| bánat, megadás, erőszak, hódolat, fölszabadulás, megaláztatás, kínlódás, |
| szenvedély, ravaszság, ítélet, gyanakvás, bosszú, rablás, fosztogatás, háború és |
| béke minden fölaranyló ablak. Mint állatok pupillájában a szendergéstelen |
| csillag. Tehénpupillában, lópupillában, kígyópupillában, krokodiluspupillában, |
| saspupillában, bagolypupillában, galambpupillában, rozmárpupillában, |
| medvepupillában, tigrispupillában, csimpánzpupillában, varangypupillában, |
| hangyászsünpupillában, elefántpupillában, zsiráfpupillában, vizilópupillában. |
| Minden állatéban. Mint állatok pupillájában a nem-alvadó csillag! Mint |
| iszonyatóriás haltestek zöldarany-aranyvér-tűzsárga pikkelyei: az üveggel föllángoló |
| házsorok, izzó haltestpikkelyek tömegdomborulatai között futok, tüskés, enyves, |
| hártyalegyező világoszöld uszonyok lobobó masszatömege csapkod lebegésüvegemre, |
| s a megnyílt tér sötétzöld zománcnyálas kopoltyúiból lemezlegyezősugárharmonika |
| szivacsos lila gombafejhasak tátognak búcsú-hitemre: a mindenség kopoltyú- |
| páfránybokortüdői. Emberiség, sorsodat ki menti meg? Ki lesz boldogtalan sorsod |
| boldog újrahívője: emberiség? Búcsúzni megyek. Sietek. Már lóherezöld, már |
| sötétmályva, már rózsazöld, már kénpiros-sárga, már vízfesték-puhakék |
| a puha, könnyű, szigorú, barna űrmaszadék, a kettős vasgótika-áramvezeték- |
| torony, a gyantás hólemezekkel lelakatolt háztető, a bronzgránátot markolva |
| hajító, szívenlőtt-térdrerogyó, bronzlábszártekercses, bronzsisakos, bronzordító |
| első világháborús katonaszobor, bronzbajszán zöld lepke, citromlepke, |
| bronz-szemgolyóin két piros szitakötő. Piros hóvonalak, fehér drótvonalak, |
| fekete földvonalak. Lilán füstölgő fekete ipari salak havas hegyvidéke. |
| A gyárkémények gomolygó, bozontos füstmedúza-fején piros rózsakoszorú. |
| Vörös rózsakoszorú a gyárkémények karcsú deres derekán. Égő, vörös |
| villanykörte-koszorú a gyárkémények csípőjén, homlokán, kék füstfátyol |
| fején. A deres gyárkémények vörös csillagkoszorúban. Mint kitolt csigaszarvakra |
| húzott rubintgyűrű, Szaturnuszgyűrű Isten kisujján. Rozsdás vattacsomóhalmaz |
| csicsereg: verebek. Mint eldobott menstruációs-vatták alvadtvércsomós |
| fekete rozsdaszikár puhasága: verebek zsibongó szemét-árvasága. |
| Búcsúzni megyek. Sietek. Mert el kell búcsúzni attól aki elmegy. El az |
| élőtől, el a halottól. Meg kell csókolni az élőt, a halottat. Mert mi is csak |
| úgy élhetünk: csók-éhesen! Mi is csak úgy halhatunk: csók-búcsú után! |
| Búcsúzni megyek. Sietek. Visz a robogás. Erjedő tiszta fényből a holdtalan |
| szarukopár magasig kapaszkodó könnyű rács tőlem jobbra, balra, mintha |
| fölfele-tóduló függőleges, merev aranyrács-alagút cellafalak fénylő facettafüggönyei |
| között lebegnék és szikár a deres téli könnyűség és száraz a fagyott lilasemmiség |
| vattanyál az ipari dombok búzalevélzöld levelibékabőrére ragadva és a távolság |
| megalvadt, redős, recés, gyűrött hajnal-alja kénfüstös, szemhéjfestéklilás |
| s mégis hegyes és szögletes, kockás, palás kristályidomok, összetört piros kréta- |
| darabok zsíros halmaza, mint lábosban a megfagyott krumplipaprikás, mint |
| zsírcsipkékkel beszegett piros tégladarabok deres üledék-alvilága, a lábosba- |
| száradt krumplipaprikás, az esti tányérba alvadt reggeli krumplipaprikás. |
| Szürke vaskorlátok, négylábon-álló nyulánk száraz leguán-dermedés hidak, |
| megdermedt csipkés őscement-sárkánygyíkfutás hidak, csuklós, bilincses |
| fekete gázlómadár-állványlábakon, nandu-lábakon, emu-lábakon kígyózó |
| ezüstfehér ércalumínium csövek, csőrendszerek, ezüstös bálnatestnél vastagabbak, |
| hurkosan hernyózó szelvényes, harmonikás bálnacső könyökcsövek lángfehér |
| szilárd folyása a reggeli tintakék közönyben, piros traverzek, fekete-sárga |
| darázspotroh-dongagyűrűs gáztartályok, hólyaglégy-vízcsöpplégy kék-zöld pocak- |
| öves fémballonok, hócsiszolás lila gyíkpikkelyhát háztetők, kék pácban |
| páros izzásfüggőhíd légi csillehuzalok, görbe, vascsiga-ujjbögyű vaspánt-ujjakon |
| lógó üres csillék, mint ujjhegyen lógó feketeposztó-kalapok, mint mutatóujj piros |
| meggörbített hegyén lógó havas fekete vászonsapkák, átvérzett gézcafatok, széttépett |
| papírvatta-pelenkák, széttépett, tintapecsétes, írásmoha-páfrányos, piroszöld |
| moszatbálványos itatóspapírdarabok a jeges sínekre, fekete gyomornyál betonutakra, |
| dérpókháló barna cementfüst növényszárakra, rozsdatölcsérleveles fénybéna |
| növényromokra szórva. Már világos minden, fénybe bújik a fény, a szines homály |
| a fény repedéseibe mászik, mint százlábú csíkos, lemezes földrepedésbe, |
| mint kőrepedésbe barna bogár, nagy sárga kő alá páncélos fedőszárnynélküli |
| törpe, recés, lóherelevél-alakú hártyaszárnycsonkos bogár. Meghajlanak az elkeskenyedő |
| homály kitines széthúzott potrohszelvényei, mint a kihúzott harmonika, s a rideg |
| kitinszelvények közötti könnyebb hártyabélés világos hónaljbőrei kifeszűlnek, |
| összenyomódnak, mint a szívütés, ahogy a homály a fény repedésén gyorsan |
| bemászik. Lovasszekér zörög a hóganéjos sárga szomszéd betonúton, csattognak |
| a ló ezüstsujkoló patái, a ló arca sárgafoltos, mint a farkasméh aranyfoltos |
| barna páncélsisak-páncélrostély lovagarca. Sötétkék motorbicikli zúg el, |
| szinte röpülve a fény kemény reggel-gyűrűiben, fekete bőr-görnyedés, piros bukósisak |
| szkafander-fej, mintha katicabogár ülne röpülő kék orrszarvú bogár |
| karcsú kitin-nyereg nyakában. Búcsúzni megyek. Sietek. Fut az autó velem. |
| Viszi a sáros jármű búcsú-készülésem. Búcsúvágy-szívverésem embertürelem. |
| Mert nem mindíg az megy el, aki elmegy, s itthon nem mindíg az marad, |
| aki itthon marad. És ne a halált várd, de hidd a szerelmet, hidd el magad, |
| hidd el a másikban megszépülő bizalmad, ne azt szeresd aki búcsú nélkül |
| elment! Mert a hűség a te igazi hatalmad. Szívem a hűséggel kielégűl. |
| S összebékülnek a sorsban a sorsok, ha sorsommal a mindenség boldog! |
| Boldog hűség: búcsúm csókja vagy te! Törvényeid tenyésznek minden énekemben. |
| Boldog hűség: évmilliárdok valósultak és teljesültek jövetelemben, mert az |
| én születésem a te hajnalod: este! Mit mondasz nekem téli hajnal, mindenség |
| sötét véraláfutása téli hajnal, hullafoltos bársonyvizenyő ég, téltakony véres |
| hulla-orrlika űr, sárga, nedvező vattacsomókkal betömve, mit mondasz |
| nekem rózsalekvárba mártott téli városi táj, téli ipari vidék, mit mondasz |
| nekem aranyvéres, varangybőrű téli hajnalhulla-oszlás, aki most búcsúzni megyek? |
| Előttem az űr parázsrothadása, hamu-pislogása, köröttem jobbra, balra |
| fénylapok, fénylemezek, fénytéglalapok, fénykockák, fénysávok, fényvonalak, fénytüzek, |
| csövek, vasak, sínek, kémények, oszlopok, pillérek, ívek, tetők, tartályok, gömbök, |
| fémhurka-folyók pilléres vázakon a levegőben, mint egy levegőben-kúszó fehér |
| megfagyott folyam, olyan ez a fehér hernyójelen vastag cső-végtelen, hullaégetés-por. |
| Búcsúzni megyek. Sietek. Fut az autó velem. Valahol gyársíp szól, valahol harang szól. |
| Világelmúlás: árnyékom! Gőgödre nem haragszom. Az én hitemre hát mért haragszol? |
| Elmúlás! Mocskos győzelmedre én nem haragszom. Létezés-mocskaidban is világít az |
| arcom! Világít, mint a kitüzelő csillag, az erjedő kozmosz-hullaarc nyitott szájának |
| aranyfoga. Tudom, hogy győzni fog hitem szükséges halálhatalom-győzedelmeden halál! |
| Tudom. Létem alakod törvénye is, létem léteddel egy-anyag, legyőzlek, gőgödért áldalak! |
| Boldog testemben még kering a vér, te tudod, miért, és dereng a gyopárkő a szívós hajlatokban. |
| Dereng, ami él, mint zöld csipkepázsit függvényével a petrezselyemlevél a piros fényhártya |
| hajnalcsomagokban. Búcsúzni megyek. Sietek. A hosszúkás, függőleges, fektetett, ovális, kerek, |
| négyzetes, címer-alakú fénytáblák, világosságlemezek mögött, földbesüllyesztett betonalázat |
| celláiban, dobozaiban, mint villannyal-megvilágított akváriumban úszik, áll, forog, lebeg, |
| dobog, meztelenűl derengve lobog az ember, a tárgy, a lény, a jelenés, az áhítat, az eszme, |
| a bűn, a dolog. Mint zöldmoszatos megvilágított akvárium pettyes, csíkos, vonalas, pontozott, |
| szeplős, sávos, pikkelyszitarács-dudorodás törpe tintagolyó-szemű selyemnyálköpés halai. |
| Haltörpe csillogó pikkelymanók, fényrosta-menyasszonyfátylas, tátogó, fémtubusba-zárt |
| úszóhólyagok, szálkák, gerincek, gyomrok, májak, ikrák, belek, szivek, húsok. Élő aranyozott diók. |
| Létüket élni kezdik. Aki most ébredt: gyorsan cselekszik. Szétterpesztett lábbal a fürdő- |
| kádban állva cimpás szerelemvágatából az éjjeli ondót, a hajnali szagos mézet kimossa, |
| zuhogó csapnál nyakát, emlőit is mossa meztelenűl, arccsontjáig lila horpadás-ostya |
| szem-aljjal a fiatalasszony, másutt gyűrt ágyszélen ülve szoptat a másik asszony, |
| tejét feji, jobb hüvelykujjával, s mutatóujjával melle csücskét, az eres piros kúpot |
| nyomkodja, pumpálja, s cérnázó, vékony tej-tejút lövell forrón a tátott csecsemőszájba, |
| mint testébe éjjel a férfisperma forró korbács-ága, kása-kévéje, bömböl a kisóvodás, |
| nem tudja a piros harisnyanadrágot fölhúzni, ül kis trikóbugyiban sírva a földön, |
| az öregember klozeton ül letolt nadrágban, nyitott pizsamakabátban, mint egy deres |
| kos mellkasa ezüstdomb öreg szőrei, a rabok vigyázzban állnak a vashídfolyosókon |
| a cellaajtók előtt a börtönökben, ketyegnek a gázórák, a villanyórák vízszintes fehér |
| fogazatcsipke-szegésű áram-mérő kerekei gyorsan forognak, az iskolás anyjától |
| pénzt kér, hátára veszi a vizihulladagadt zöld iskolatáskát, mint elnyomott egy |
| idegen országot, a katonák már megágyaztak a laktanyákban, a mulatók, bárok bezártak, |
| a kurvák hazamennek az utcáról, a bárokból, mulatókból, eszpresszókból, kocsmákból, |
| szállodákból, a vasúti pályaudvarok éttermeiből, a stricik a kurva-pénzt számolják, |
| blattolnak még egy kártyakört, a homoszexuálisok csüggedten lődörögnek a gőzfürdők |
| forróköd akropoliszlépcsőzet-tetején, lesnek köténytelen-meztelenűl, vérhiénák, |
| luesz-sakálok, várják, hogy térdenálljon előttük a másik, vagy egy meztelen-görnyedő |
| mögé álljanak merev hivalkodással, vagy hogy asszonyok lehessenek végre segglikukkal, |
| a gyárakban már a gépeket sárga olajjal lemosták, a gyárakban már fölsöpörtek, |
| elhallgattak az éjszakai gyári tücskök, elhervadt, elhamvadt, összeroskadt, széttört |
| cirpelés-galaxisuk, combbelső-ráspoly, szárnyér-recefűrész hangszervük lila-eres |
| hártyatokba csomagolva, a gyárakban a vigonygépek bőrnyergeit már nehéz barna |
| olajjal lemosták, olajosvödörbe mártva az öleléskazal vattacsomót, aztán a bőr- |
| vályúszőnyeg hengerlemezekre csavarva a sárga olajat a fényes, iszamos, sárga |
| vattából, mintha fölmosórongyot csavar ki két kézzel az asszony, a vágányok |
| közűl kis söprűvel, olajrongyturbános bottal a váltókat tisztogatják a váltóőrök, mint |
| vattabuzogányos gyufaszállal füljárat zsírját, |
| újságot hord ki az egyetemista, a boltok tündéranya-szeme világít, fehér tejesautókról, |
| fehér kenyeresautókról dobálják a piros, zöld, narancssárga rácsos műanyag- |
| dobozokat, tejjel, kenyérrel, ásítoznak a villamosvezetők, autóbuszvezetők |
| a havas végállomásokon, kezükben kékzománc teásbögre, kezüket keresztben oldalukhoz |
| csapják, mintha átlátszó lengés-keresztre szögeznék önmagukat, cigarettázva |
| ácsorognak a századvégi reggel fagyra-dobott, összetört üvegdeszkái, üveglemez- |
| taréjcsordái között a hullaviola taxisok, telefonvezetékszerelők, gázosok, kamionosok, |
| vízműmunkások, taxinagy piros deszkaspulnik kék kábeltekercshengerei a létkopár tél |
| hulla-szemhéjain, fekete gázvezetékcsövek mellett óriás sárga, acéllemezfésű kopoltyús lüktető |
| kompresszor-gépek zörögnek. S a temetetlen halottak jégvirágos fagypára szemmel nézik a |
| lilazöld hullacsöndet a temetők halottas-raktáraiban, egymás mellett a szines ládákban sorban, |
| mint a megölt gondolatok, s a kórházakban a betegeket lavórból szivaccsal lemossák, |
| a homlokot, a füleket, a fülhónaljat, a halántékokat, az orrot, az ajkat, az állat, a gégét, a |
| nyakat, a mellkast, a hónaljakat, a hátat, a péniszt, a vaginát, a combokat, térdeket, lábszárakat, |
| térdhónaljakat, lábakat, lábujjakat, karokat, kezeket, a beteg öregasszonyokat lassan |
| megfésülik, kihúzva ülepük alól a szaros, húgyos zöld gumipelenkát, lemosva alsó |
| testük haldoklás-szennyét, a szülészek az éjszakai fehér nadrágot leveszik, feleségüknek |
| hazatelefonálnak, nagy pocakkal, mint a kétlábon-járó gömbdarazsak pisilni, fogat |
| mosni mennek a várandós szülőnők, az inkubátorokban lila infralámpafény |
| csókol kénsárga, befáslizott-köldökű, névvel-beírt ragasztószalagcsuklóbilincses |
| meztelen újszülötteket, van, aki lila hüvelykujját szopja, mint boldog cuclit, |
| s odalent az alagsorban a boncmesterek előkészítik a halottat, kihúzzák a sínen- |
| csúszó gumikerekes bádogtepsit a hűtő-hullaszekrénysejtcellából, a darázs-színű, |
| dongószínű, zománcos-lakkos kék-zöld hullalégy-színű hullák arcáról a fehér lepedőt lehúzzák, |
| a hullákat derékig kitakarják, a lila hullavak, hullaviolasüket hullákat talpukig |
| kitakarják, mint a csillagokat az este, nyaktól bokáig zöld gumikötényben az elektromos |
| fényben ázó boncmesterek, a boncmesterek a hullákat átölelik, fölnyalábolják a |
| halottat, mint a fáról-levett Jézuskrisztust aki sírjához vitte, a slag-vízzel |
| lemosott boncasztalra teszik a halottakat a boncmesterek, szájukban égő cigaretta. |
| A kórboncnok kis gépfűrésszel emberkoponyát fűrészel, a szülészorvos nagy nikkel- |
| szülészollóval asszonygátat vág szét az űrtág vagina s az ánuszlik barna pirosbélésű rózsája között, |
| kezére vér fröccsen, arcára vér fröccsen mindegyiknek, hideg hullavizenyő, forró, |
| asszonyvizelet. Az újszülöttről a csap alatt a vért, zsírt, ürüléket, vizeletet lemossák, |
| a sírásók most kezdik ásni a sírt, fagyott földet csákányoznak lila kezekkel. |
| Így él az ember. Így hal az ember. Ez az emberi rész a végtelenből. Ez az emberi |
| rész a létezés-örökből. Ez mind a múlandó! Ezt mondod halandó: ember-énekeddel. |
| Mert elmondásra vágyódik a Minden. Kimondásra vágyik a múlandó, hiszen |
| a halandó épp azért halandó, halandóságával azért maradandó, mert sorssal- |
| halandó létének bizalmát mindenség-szavával gyönyörrel kimondja! |
| Búcsúzni megyek. Sietek. Fut az autó velem. Fut a reggel-láng külvároson át, |
| fut a külváros-utáni falun át. Krétából-horgolt könnyű tiszta fák, lilán, feketén |
| ugató kutyák, pirosbiciklis, sárga gyékényputtonyos, fekete gyapjúvállkendős piros |
| kofák mellett fut az autó velem. Az autóüveg-ablaktörlő gumilap-kefe, a |
| két fekete lemezcsáp kotorva jobbra-balra jár, csuklóból mozgatva a sárszeplős |
| ablaküvegen. Néha foltos, ragyás varangybőr az ablaküveg. Nevet mellettem |
| az autóvezető, cigarettája, mint egy fehérszárú puha csillag: piros köldökpontot |
| éget a kocsibelső hártyamelegére. Bajszában mocorgó fénymorzsák, arany-árnyak, |
| szájában apró füstölgő pipacs. A faluban otthon ilyenkor már kiganéztak, villával, |
| tragaccsal vitték ki a trágyadombra a tehénszart, a lószart, az isten fülzsírja |
| szagú állati ürüléket, disznóknak moslékot vittek, kézzel kavarva el a |
| forró zsírosvizes vödörben a korpát, esti maradékot adtak a kutyának a |
| faluban, ahol születtem. Megfejték a tehenet, a juhokat, a kecskét, a |
| láncos kerekeskútból gőzölgő vizet húztak, parázsra venyigét tettek gyors tördeléssel. |
| Törtük a pázsitrügy-orros, gyapot őzorros barna venyigét, mint a sátán az embercsontokat. |
| Búcsúzni megyek. Sietek. Kell a búcsú, mint az élet, s a halál. A búcsúról sose késs el! |
| Míg bírod öleléssel. Míg bírod szenvedéssel. Míg bírod balga béna boldog büntetéssel. |
| Míg bírod megadással, könnyű búcsú-csókkal, nehéz búcsú-csókkal, visszajössz-reménnyel, |
| vissza-sose-jössz halállal, már-nem-vagy megadással, nem-lehetsz irgalommal. |
| halálhű-szorgalommal, menj-maradj-ne maradj-menj halottcsók-árulással, boldog |
| fölszabadulással. Gyémántló gyapotpillanat sugármezők, hurkásan egymásra-rakott |
| rózsamárga-redők, arannyal kikeményített páraszitalepedők torlaszai, táblái, merev |
| rácsozatlobogás semmi-anyagai az apró hóvak háztetők fölött, messze előttem. Sűrű fehér |
| ikrás mézben szendereg a fa, a város-széli sárga vályogtörpe ház, a hullaarc-hullám-mező, |
| a tiszta föld. Szivárványszínű anyagtalanság-anyagfalak, cellásan lehulló lilasárga |
| ködparázs-sóhajlemezek közt a városvégi havas pici házak piros pettyekkel szétszórva és |
| piros kupacban, mint lisztharmatos hátú dermedt bogarak, fehér viaszborítás-hátú néma |
| bogarak, mint amikor az átlátszó folyékony forró gyertyaviasz fehér homályburokként |
| bőrléces-bőrbarázdás piros ujjhegyedre szárad, a piros bogárlapulás fehér viaszsóhaj- |
| burkolatban, s hajlékonyan, vékonyan, bajszosan, mégis szögletesen, csuklósan |
| mereven mozog, a szilárd keményfüst, mint egy fekete-fehércsíkos hőscincér, aranyzöld |
| kőrisbogár, piros arcpettyes, kék mellkaspettyes, arany szemuborkapettyes zöld sáska |
| ízelt, vagy rugócső, kitingyökérszőr csápja. A gyerekek most mennek iskolába, az óvodásokat |
| óvodába viszik, a bölcsődéseket bölcsödébe. Tojást sütnek, inget, bugyit, melltartót, |
| selyemharisnyát mosnak a csapnál a munkás-szállásokon, leányszállásokon, |
| vihogva mesélik kit döntöttek hanyatt, kit tömtek meg hátulról, állva, s hányszor |
| hányt éjjel a fölcsinált, sisteregnek, horkolnak az |
| éjjeli műszakosok, üvegből sört isznak, üvegből bort isznak fejüket hátukig hátra- |
| döntve, mint a kardnyelők, s a zöld palack, mint ejakuáló merev homoszexuális |
| fallosz piros és fekete kezükben. Fehérlakk vasdoboz: nyitott far-ajtajú hentesautó |
| áll a külvárosi hentesbolt előtt, az autó véres és szürke alumíniumdoboz-belsejében |
| hajlékonyan és fagyottan egymásra dobálva a félbevágott tehenek, félbevágott |
| disznók, fagyott, palás, sötétbíbor, hártyalila, holdszalonna-sárga, fehér-félseggű, |
| fehérfarkincás, fagyott főtt céklarépa-lemezréteges, lila céklarépa-évgyűrűs, bordás, |
| faggyúköteg fagycsipkecicomás Rembrandt-varázs az autóbelső fagy-nyálkás |
| doboz-ürege, mint egy fehércápa-gyomor, aminek belsejében kettéharapott tonhalak, |
| pettyescápák, tigriscápák, delfinek, pikkelyes hableányok, holdszájas fagyott lila |
| rózsaszivacsgomb disznóorrok, lapos hús-szivacs zsebóra-orrú kettéhasított |
| szirének, s a kopasz disznófejek szemhéja lecsukva, s véresek a halálszőke |
| hosszú disznószempillák. S az autóban egy munkás áll véres sárga viaszvászon-kötényben, |
| mint hullateremben a boncmester, s az autó előtt szakállas munkás áll, véres |
| Brutus, jobb vállán véres lepedő, s a lepedő befödve mellkasát, ágyékát, |
| térdeit, vérfoltosan elől a földig ér, s hátán mint ókori római, véres redős lepelruha |
| fodrosan lezuhogva a földig, hátát, tomporát véresen befödve. S fagyott lila |
| félmarhákat, fagyott vörös féldisznókat dob jobb vállára a fönti másik, |
| s a bíbor állatfeleket a boltba viszi. Csüng elől a hús, csüng hátúl a hús, |
| elől a faszáig, hátút segglikáig, mintha véres félholdat cipelne nyögve mítoszi |
| éj-fiú, elől az állatorr a cipőig, hátúl az állatlábak a csípőig, s a leborotvált |
| disznó rózsafehér bőre pórusos viasz-istenfél hátabőre, farsonkabőre. Az új anya |
| alszik, álmában nyöszörög, köldökig érő rövid inge alatt összevarrt szülőtest- |
| lassú vizenyős vér szivárog a hüvely-nyereg vattára, a gyűrt lepedőre, nyöszörög, |
| kaparász, forgácsos, szilárdpuha |
| sárga testhabot préselnek potrohtest-szelvényei, szelvényhártyanyílásai, mint a fordított |
| üvegpohár alá zárt sárga-feketecsíkos, sárga-fekete szívmintás, mályvafoltos, pettyes, |
| barna fürkészdarázs, az újszülött sír, obégat, jajgat, vagy alszik, nagy fekete szempilláin |
| csillagok, könnyek, az új halott lassan kihűl, fekszik lepedővel letakarva az ágyon, |
| vagy a földön, a vászonlap testére horpad, orrhegye, pénisze a vásznat kúposan |
| kinyomja, a test alsó részeibe száll alá vére a halottnak, s háta, nyaka, combalja, |
| ülepe, lábszár-hátalja zöld varangyfoltos, lila hipermangán-pácos, savósodik aki volt. |
| Az újszülött külvilág-vak szemében aranypontok, az új halottban lila virágmező a hullafolt. |
| Búcsúzni megyek. Sietek. Már csak a sík ragyogás előttem, a síktiszta vízszintes kármin |
| lobogás, harmonikásan, szelvényesen hullva és dőlve lehajló veszteségszeplős merengéstejüveg- |
| lemezek szederjes mohaláz-küllőlapjai derengnek, mint egy sárga papírhártya-lampion széthúzott |
| izzásköd cikkelyei, mint egy kinyílt fehér virág hátrahajló borzas szirmai, kinyitott páratoll-legyező |
| a lombterebély gyöngyláz-iszonyat a síklap vérvonala fölött, előttem, a legyezőtoll-lapok közötti |
| sárga selyemhártya, mint a szőke szöcske csévés arany potrohlemezei közti vékony áttetsző selyemlélegzet kék |
| összekötő hártya, s lüktetve lélegzenek az összekötő selyempapír hártyacikkelyek, fehérmerengő |
| álomkupolák, ablaktalan üresség-szobák sejtelem-márvány falain, mint piros-szöszös |
| vastag sárga itatóspapíron szétfröccsent, lombos, csomós, csőrös, fekete pikkelylábszárú, fekete |
| írásminta szaggatott-vonal csillagképletek: a lengés fehér cérnáira akasztott néma varjak, |
| a csöndre szívódott fémesen-gubbasztó varjú-hallgatások. Mint vízimalomkerék zöld |
| mohanyálas lapátjai moszatenyvesen és gyémántosan forognak a fagyfény halandóság-ítélet |
| űrlapátjai, lapos testükre a halhatatlan könnyű anyag zuhog, csikorgása, jajgatása, |
| sírása, zokogása, tengelyforgás-nyikorgása, lélek-ítéletzuhogása nincs a csöndnek, |
| keréknek, forgató kozmikus anyagnak. Búcsúzni megyek. Sietek. A búcsú is kell |
| nekem, nemcsak a megmaradás. Mert búcsúzásom, mint a hajnal-ablak, tiszta szép |
| arany-négyzete: hűségem virága! Csókommal hajlik a búcsú aranyága, aranygyümölcse |
| csókom búcsúzása, csókom árnya lila párapalást, kék pázsitpajzs, zöldezüst lapos |
| csipke-esernyő. A búcsú is kell nekem, nemcsak az emlék zilált ziháló ködzászlói |
| szememben, nemcsak a szines ásvány tűi, tüskéi, élei, szögei, szilánkos halmazai |
| szemedben, nemcsak az elhallgatott béna vígasz-üzenet, nemcsak az a messzi |
| szívdobogás, amit csak agyam hall, amire fülem süket, hiába szorítom borzas és |
| kopár földrészek mellkasára fülemet, óceánok hullámzó zöld hátára hiába nyomom |
| szív-hallgató fülem, éhes dobhártyámon nem kopog a messzi-messzi szív |
| digitális ember-ütése, mint kisdob feszes szamárbőrén a boldog ítélet dobverője. |
| A búcsú is kell nekem. Az az utolsó intés előtti csók, az utolsó ölelés, a könnyű ölelés kék |
| kegyetlen szívdöfése, az ölelés hosszú kristálykése a szivhúsban, a késkegyelem hosszú |
| ölelése, mielőtt elmegy még a búcsúzó, megy görnyedt lomha háttal, s megfordul még |
| a búcsú-kapuban, megfordul tétován s int fölemelt lassú kezével, mosolyogva |
| visszaint még, mintha már a sírból intene, sugárzó kripta-ajtóból a búcsú után |
| még, s aztán csak vállai, tarkója, háta, sűrű selyemkoszorú barna tarkófürtjei, |
| s a fürtös barna selyemfélhold tarkókoszorú fölött a fényes sárga gömb: lombfosztott |
| sima, kékeres, rózsasárga koponyabőre. Mint aranyozott templomtoronybuborék, |
| mint aranyhártya merev félgömb-sisak. Aranypapír sábeszdekni. Aztán már csak a másvilág bejárat-üresség, |
| a hiányban fogyatkozó esték, fölbontatlan zöld borosüvegen vattás sűrű por-bevonat, |
| mint testre-tapadt szürke vastag itatóspapír-ing. Mint penészbőr embercsontvázon. |
| Búcsúzni megyek. Sietek. A búcsú is kell nekem. A búcsú-csók. A búcsú-ölelés. Nem |
| él, aki búcsúzni nem tud, aki búcsúzni nem tud, az halott. Az élőé a búcsú, a |
| halál a halottak búcsútlan vaskos viaszfos-hallgatása. Halottak dülledt véres |
| szemgolyója, amelyben megnyílnak az erek, s szétmásznak az eltaknyosodó üveghúsban, |
| mint a piros rákok, nagy bajszú languszták, nagybajszú homárok, szétmásznak pihésen, |
| szöszösen, szőrösen, bolyhosan, pihelángpáfránytollasan, moszatosan, mohásan, s piciny |
| buborék-szökőkutakkal csápozva füstölnek az írisz borostyánpettyei, türkizpontjai, mint |
| a szódavíz pezsgő buborékcérnalánca. Halottak gálickék medúzahólyagszeme |
| a létből-kiálló nem-búcsúzás! Holtak kezéről lehúzott arany-karikagyűrű a |
| nem-búcsúzás, halottak zöld keze-körme, halottak lila lába-körme, kiálló sárga |
| márványbütyök ádámcsutkán aranyló hosszú piheszőr, ritka halott asszonyszakáll, |
| aranypókláb-asszonybajusz hulla-asszony zöld savónyereg orrlikai alatt, a nyereg- |
| üstben lila gyémántpók árnylapulások. A nem-búcsú vörös róka-settenkedés. |
| A nem-búcsú indigó csókák gatyás lábütése alkonyi hóban. A nem-búcsú, mint |
| a visszafelé járó óra: vissza-idő, hátra-idő. A nem-búcsú meglőtt szarvasok véres |
| vánszorgása havas üvegerdőben, üvegcsipkekastély-erdőben seblázas szarvasok |
| tántorgó némasága, meglőtt szarvasok tüdőgyulladása a nem-búcsú. Veréb-lihegés. |
| Búcsúzni megyek. Sietek. Fut az autó velem. Lassan meg is áll. Már látom a reggeli |
| búcsú-házat, már mindenség-tág pupillámba ér deres üvegtetőivel, cellás, sejtes, pikkelyes, |
| lemezes deres üvegtornyaival, deres lámpáival, deres síklapjaival a repülőtér. Zúzmarás, |
| deres zöld pázsitnégyzetek, deres, zúzmarás szürke beton-négyzetek, betonrácsok, betonszalagok, |
| földreterített betonlegyezők, fehér betonkorongok és pirosra-sárgára-csíkozott ellapúlt |
| betonpotrohok, mint füzetbe-préselt száraz csíkos darazsak sárga-bíbor szalaggyűrűs lapos |
| csévepotroha, földet behéjazó betonhártya tojásfalak, narancsgyűrűs szétcsillagzó |
| betonsugarak csúsznak kristályfém-feketeprém pupillámba. Egyetlen kék vízcsöpp |
| a deres szikár betonszürkeség síklapjain rezgő teljes ég. S mint fagyott vízcsöppben a |
| mikroszkóp alatt a mikróbák, egysejtű lények, kettős bajuszpotrohú dupla pihelegyező-szárnyúak, |
| hártyavitorlás orsóállatok, rákocska-pajzslángok, merev dongasor-életkeresztek, üvegrózsa- |
| feszület-szerkezetek, fénysarló-üvegkaszabolások, farszakállas kristálypont-felhőrácsok: |
| ifjúságom vágy-szerkezetei: repülőgépek. Karcsú üvegszúnyogok, pettyes szúnyoglábúak, |
| törpe csapottvállúak, holdnagy gumikerék-orsósor-patájú levegőlovak, hengeres, |
| hosszú szárnyas fémszivarok a csönd fagykék fogsorai közé dugva! Ó, ifjúság, |
| jaj, ifjúság, jaj, ifjúság, ó, ifjúság! Ó, ifjúságom vágyvarázs-reménye: repülőgép! |
| Varázsvilágom emberi reménycsillaga: repülőgép! Fölvágyódás gépcsillag: repülőgép! Ó, te a |
| kivágyódás emberi motorcsillaga: repülőgép! Emberi kiszakadáscsillag! Dübörgő emberi |
| fölsuhanáscsillag! Hódításcsillag ragyogásálomhitvarázslat: repülőgép! Kiszakadáscsillag! |
| Gépzene csillagbizonyosság! Géptudat csillagtűzfutás! Gépjövő csillagbódulat! Sorscsillag- |
| géperő! Ragyogástudat-csillaghódolat! Emberi égitest csillagöntudat! Csillagcsodaláng! |
| Égi úszás-égi cikkanás-égi lebegés-égi rohanás-égi szirompára-égi fémárny- |
| égi dörmögés-égi kakasszó-égi fémgyertyaláng-égi menedékcsillag: repülőgép! |
| Nem tőled jöttem búcsúzni én, nem tőled jöttem búcsúzni már: csillagvágyakozásom, |
| nem tőled búcsúzni én: csillaghit-ifjúságom. Tőled még akkor sem búcsúzom, |
| ha csontvázam majd az eljövendő ősidőbe szárad! Most még csak tőlem |
| búcsúzik a század. A század, melyet létemmel benőttem én, mint asszonytestet |
| a megfoganás, az emberré megvalósulás, mint asszonytestet az emberi testté szétosztódó csíra, mint szűk |
| asszonytestet a magzatvízben növekedő gyermek, a rózsaszivacsfelhő-méhlepény |
| alatt köldökzsinóron lebegve a burkolathólyagban növekedve, hogy az asszonyidő |
| szívét, máját, veséit, gyomrát, tüdejét nyomja már növekedésem, a testem, |
| nyomja a vizelettel telt forró asszonyhúgyhólyagot, a bebőrözött nyálkahártya- |
| húgytojást, s a századnak boldog vizelési ingere van, boldogtalan hányingere |
| van. Mit szülsz velem az új évezredbe, huszadik század? Mit szülsz velem: |
| életet, vagy halált? Mit szülsz velem? Veled lázadtam: repülőgép! És boldog, |
| aki lázad! Boldog, aki lázadni mer. Aki lázadni mer: azé a történelem! |
| Búcsúzni jöttem! Ó, nem tőled búcsúzom én csillagjövendő-hitű ifjúságom! |
| Nem tőled búcsúzom én: költészet, repülőgép, ifjúság! Nem tőled búcsúzom! |
| Nem tőled búcsúzom űrbe-nyilalló zárt gépi láng, vágyvarázs, remény, ifjúság! |
| Nem tőled: vágyam tündérmezeje, minden messziség. Nem tőled harmat-boldog ég, |
| létfekete űr, csillagtársulás-magányszerkezetek téridő-világvanvirágzáshomálya! |
| Aki ott merengsz bonyolúlt-tiszta költő-szívemben, s akinek bonyolúlt-tiszta |
| tényében én merengek, sírom, akit én szültem, hogy majd tartamaidba temessem |
| a testem, sírod, akit te szültél, hogy általad, mert anyagoddal lehessen, aki elől |
| te nem menekültél, mert egymás eleven ketrecei vagyunk mi, ketrec ketrecbe |
| szövődve, negatív-pozitív ketrecek, egymás tölteléke és hiánya, egymásba keveredve |
| mindörökké, szétbomolva is szétbonthatatlanúl! Itt az se hal meg aki öl, |
| s azt se ölték meg aki meghalt. Az emberanyag csillag, s csillaganyag embertestem. |
| S az sem halt meg, akit megöltek. Minden él. A bűnös az aki magát az anyagba nem fordítja vissza. |
| Az a bűnös aki a mindenséget magánynak hiszi! Akinek mosolya, mint szikrázó kopár |
| sószikla hegyek. Akinek száraz derengő sósziklabarlang embermagánya, s sókristályfehér |
| hullamosolyát nem csíkozzák gőzölgő puha véroszlopárnyak. Aki azt hiszi: amit |
| sejtelemgörbületével mindenségdolgosan kimond a fény: a nincsen-remény! Pedig a |
| van-remény a fény dologi létbizalma. Az ember a mindenség egyik hatalma, s a mindenség |
| az ember szívbőre, fitymabőre, szemgolyó-látása, szemgolyótudása. Az emberrel lát a |
| mindenség őskezdet-tartályaiba vissza, s a mindenség az emberrel a zárt-idejű befejezhetetlen |
| jövőbe néz. Nehéz, sűrű, tiszta megvalósulásméz a világegyetem-csillagösszesség egyszerű |
| fénye, szines gömblángja, füzéres, felhős derengésreménye. Akár a hit tápláló sűrű szavaimban. |
| Legyen tiéd amim van emberidő, mindenség-idő: szó, öröm, szánalom, szégyen, |
| megmaradáshit, remény-szigorúság, szomorúság kristályrácsa, vígasznövényzet, |
| pirosan éneklő árny-madár. Búcsúzni megyek. Búcsúmra vár, aki elmegy. Csókomra |
| aki messzire indul. Aki most menni készűl messze útra megy. Aki most elmegy hosszú |
| éjre vár. Aki most elmegy: maradna még. Aki most elmegy menne már. Menne már gépébe |
| kötözve ágyéka fölött fémcsatos szürke hevederrel, a sziszegő szilárd dübörgésben ülve, |
| kinézve merengve a kettős-falu ovális üvegablakon, míg feje fölött a recés csavar- |
| emlőgombú fémcsöcs sisteregve és tűsugár-sziszegéssel lő fején-szétporladó levegő- |
| jégrudat a kopasz fényes koponyagömbre, s egy vízszínű műanyagpohárból jeges whyskit |
| iszogat, s egyszerre összevissza mindenfélére gondol: feleségre, gyerekre, történelemre, |
| unokákra, hogy mit visz szivében, s mit hagyott sorsa mögött hátra, testvérre, anyjára, |
| alig-jóbarátra, a cédulákra, a nyári hegyen a nyári faházra, a téli hegyen a téli faházra, |
| holtakra, rokonokra, fegyverre, ifjúságra, az emberre, s az ember fiára, temetésre, |
| szívinfarktusra, műtéti méh-kiirtásra, szívműtétre, az emlők alatt a halványlila |
| sebheggedéspáfrány-mentezsinórozásra, a kéttokú finom forradásfésűre a szűz mellek |
| alatt a mellkason, emlőktől köldökig sokágú feszületre: a vágásforradás tüdőrózsaszín |
| kettős keresztrácsra, a várandós lányra, a várandós asszonyra, a pocakos kisanyára, |
| aki gyereket vár, s hasa mint egy óriás eres szappanbuborék, s benne a gyermek farral |
| a vaginanyílás felé, mint egy összegöndörödött csikóhal, az állomásra és az áldomásra, |
| a másik földrész betonüvegmárvány tűkristály-sündisznó városára, amely hisz újkori, |
| mint megkövesedett ősföldkori páfrányerdő, gigászi üvegsündisznó-embertúlvilág. |
| Aki most elmegy, maradna mindörökre. Toporog, egyik lábáról a másikra áll, tipegve |
| előre jár, tipegve hátrafele jár, apró cik-cakkokat tipeg topogva, ágaskodva |
| néz, mint egy nyugtalan, kíváncsi, gyanakvó madár, fején apósa apró szőrgyűrűs, |
| szőrcsigaház-halmazos barna báránybunda-kucsmája, kék szemében száraz forgácsos |
| lángok. Mint a virágsírban fekvő kifestett, lakkozott fénylő halott gipsz-Krisztus |
| körül az ezer fehér-bordás gyertyaszárú könny-erdő sercegő füstös lángjai. Csillaghálóval |
| leterített ibolyadomb. Ibolyás halom aranypalásttal leöntve. Aki most elmegy: nem |
| is menne el már, maradna mindörökre. Aki most elmegy, sietve menne már. Aki |
| most elmegy ott áll a reggeli üvegzsivajban, fekete gumikerekes fémrácskosár- |
| mellputtonyú, foggantyús csomagtolókocsik, bőröndök, táskák, spárgával átkötött |
| nagy, téglaszínű és tökfőzelékszínű papírládák, keménypapír-dobozok piramisai, |
| szatyrok, a cementpadló fekete virágain tottyadva dülledő tarisznyák, hátizsákok |
| között, dagadt zöld varangyok a tarisznyák, hátizsákok, áll a zajhalmazban, áll a |
| zsivajgás-üvegházban aki most elmegy, s mosolya gyűrt sárga viasz. Mosolya redős |
| bocsánatkérő viaszálarc-vígasz. Embercsoportok, ásítások, búcsúszeretkezés virradatok. |
| Nők, férfiak, gyermekek, öregek, félkorúak, fiatalok. A jegykezelő pultok elektrónikus |
| feketearcú mérlegei, a fekete mérleghomlokok üveglapjai alatt zöld számsorok, zöld |
| számok parázslanak mint a zöldsáska merev zöld gyémántfoszfortojás-szeme. Egyhelyben |
| görgő fémhengersorok, nyikorogva csúszó fekete gumiszalagok: csomagnyelő, bőröndsűllyesztő |
| folyékony fekete nyelvek zörögve, recsegve lefetyelnek. Jegykezelő kisasszonyok, |
| vámosok. Csattogva, pörögve billegnek, billentyűzve tekerednek, mint forgó fekete |
| zongorabillentyűsor, mint hosszú hengerre szerelt apró fekete fémnyelvek vízszintes zizegő |
| pikkelylobogása: a járatjelző fekete elektromos táblák változásfordulatai. |
| S mint legyek, tücskök, szöcskék, sáskák, lepkék, s más bogarak, rovarok homlokszemei, |
| pontszemei, homloklemez-pontszemdudorai villognak jobbra-balra, villognak zölden, |
| villognak pirosan a járatjelző elektrónikus fekete táblák kétszer kettős villanykörte- |
| rügyei, a függőleges fekete síklapok homlokbuborékai, pirosan, zölden az üveghólyagok, |
| a lefele kettős üvegpontok között csúszik jobbra-balra a fény, a zöld, a piros, mintha |
| fénytolózár csapját húzná valaki jobbra-balra, csúszkál a fényrigli szinesen hadarva |
| az indulást, az érkezést, a beszállást, a várakozást, hátúlról zörögve előrecsusszanó |
| fehér betüsorok, járat-számsorok, járat-idő számmutatók ketyegnek zakatolva, |
| mintha egy feketepikkelyű pléh-sárkány hemperegne forogva fekete sziklán, s a fekete |
| pikkelytollak alól villogna ki a hengeres pléhzászló-sárkány fehér hónalja-bőre. Aki |
| most elmegy nem néz az időre. Én nézem őt, ahogy a történelem a megvalósulás-időt, |
| ahogy a világanyag a vágyából-született dolgokat, tényeket, alakzatokat, jelentéseket és |
| jelenségeket. Ahogy az időt a gyermek, idő a történelmet. Az itt maradó azt aki elmegy. |
| Az a nemzőtest akarta őt is a spermalövellő ziháló szerelemben, az a fiatal ismeretlen |
| asszonyvagina akarta őt is a befogadó boldog gyűlöletben, őt is ők akarták, akik lucskos |
| ágyékcsókkal akartak engem, az az anyatest hordta ki őt is, az az isten-vágya |
| tág asszonyhüvely lökte ki rángva az őszi világra, az a gyötrelmes sovány igen-nem, |
| aki engem. Aki most elmegy azt az emlőt szopta amit én is szoptam. Azt az |
| emlőt csámcsogta csobogva, amit én is rágtam, kopasz kis inyemmel ettem, rágicsáltam, |
| patkósan haraptam, hogy az emlőbimbó körűl a barnabársony mályva barna |
| pázsitszemcsés anyagába körben, mint lila vályú-gyűrű vésődött az ínyek nyoma. |
| A mohóság élet-Saturnus-gyűrűje a habos emlőcsúcson. S a bársonymályva szöszös |
| barna levelén a szemcseszőnyeg, mint a házilégy barna dülledt gesztenyegolyó szemének |
| ötezer pázsitpontja, domború barna gyöngypázsitszőnyeg-sipkája, összetett barna szikrázó |
| pontgolyó-sisakja. Dagadt barna pázsitgolyó-facettahálócsillag. Cigarettázom. Nézem |
| aki elmegy. Búcsúzni jöttem. Nehéz búcsú-csókra. Búcsúzni jöttem, nem |
| szabad sietni. Aki most elmegy hosszú útra készűl. Nézi feleségét, nézi fiát. Kék szemében |
| a fekete pupilla, mint kerek Afrika úszik. Mint Ausztrália éjszakája könnyű |
| kék óceánban. Tág pupillájában hosszúszőrű fehér angóranyulak ülnek. Nagybundás |
| angóranyulak mozgatják rózsaszín orrukat, piros orrlikaikat a pupillákban. |
| Pupillájában ezüstpettyes szelíd őzhímek legelésznek. Pupillájában lassú foltos |
| szalamandra-gyíkok lihegnek. Pupillájában foltos gekkók tapadnak lencsés |
| üvegkezekkel a szembelső eréhez, mint rubintősz faághoz. Pupillájában fölfújt- |
| tollú örvös galambok tolonganak hemzsegve, merev üveg-ribizlibogyó szemekkel. |
| Pupillájában aranycsíkos darázshasú zebracsikók futnak dübörögve. Pupillájában |
| néma barna-mozaik h-betű zsiráfok rohannak az aranyköldök hold felé. |
| Pupillájában sárga selyemfelhő teve áll babérfa csipkés kemény zöld lombját legelve. |
| Pupillájában merev növényi hernyó zöld kaktuszsivatag, gyémánttűk milliárdja. |
| Pupillájában egy lánchoz-kötött feketefoltos fehér kutya sír. Pupillájában sárga |
| bárányok heverésznek, mint Jézus fekete szivén. Pupillájában Halottak-napja esti |
| temető százezer égő gyertyája ropog. Pupillájában elszáradt medúzák, senyvedő |
| tengeri csillagok, redős, szines, habos tengerpart-homok, átlátszó apró rákok mászkálnak |
| gyöngyház lepedőn. Pupillájában fekete mágneskorong, kazlasan testére szívta a |
| csillagokat. Pupillája csillagtű-mágneskazal. Lángoló aranytűkazal-világegyetem. |
| Cigarettámat eltaposom. Búcsúzni jöttem. Minek a búcsú? A búcsú nem elég! |
| Szólnék, nem szólok. Menj fiú, mondanám, menj, maradj, menj, gyere, menj, várlak. |
| Nézem, ahogy visszaint nevetve. Ó, látlak-e még? Mondd fiú, látlak-e még? |
| Haldokló apám a konyhában ült a dunyhás ágyban. Vezényelt fehér ingben, hosszú |
| kezével intve lobogva. Halálodban apám mért hánytad a vért? Kezeddel mért kaszaboltál? |
| Most már csont vagy. Én is az leszek majd. Csontodból tiszta csont a földben. Sárga tiszta csont. |
| Életünkért apám nem a halál a bosszú. Halálunkért az élet a bosszú. Sorsunkért mért |
| kellene apám a gyűlölet, a bosszú? |
| Az a dörgő kis ceruzavonal az égen, az a dörgő grafitvonal, az az elpárolgó szürke grafitpont! |
|
Fájdalomüveg*
| Testem fájdalomüveg. Fájdalomüveg a testem. Puha vonalak, huzalok, drótok, spárgák, |
| göbök, csomók, golyók, szálkák, lécdarabok, gombok, rudak, töviságak, kések, csalánlevelek, |
| süppedt száraz lázak üvegrácsrendszere testemben a csontváz, csontvázamon a hús, híg |
| hártyák, aszály-szünetek, savóháromszög-fájdalomkévék, apadás-kocsonyaszilánkok, |
| szitás nedvességhomályok, égésüveg kötéltekercsek és izzáslatyak láncköteg-hajláshiányok |
| szövetségmagánya létezésem teste, embercsontvázam emberöltözete. Savós, duzzadt és |
| puha tömény lomblevelek, ragacsos gyökérrügyek, együgyű nedvláng ágszövetek, üvegsarjadás- |
| száraz fűrész-képletek, reszelőcsokrok, pengelétrák, fejszesuhintás-árnyak, boronák, ekék, kefék, |
| lámpadiók, villaszúrás-ragacstüzek, fogaskerékcsiszolás-émelyek burjánzó csöndje testem. |
| Fájdalomüveg vagyok. Fájdalomüveg lettem. Fájdalomüveg. Savó, hártya, mész, csonttüske, |
| emberhús-izzadmány, embercsont-rozsda, lágy és rideg, szúrós mocsárvidék, szilárd vízből |
| szögesdróthengerek és süppedék-süvegek lápsziget-bujdoklásországa. Puhaüveg eleven |
| árnytolongás föltámadás-fájdalom. Dobhártyámra puha, meleg és mégis tűkristálymerev |
| üvegtű-kévehenger üt fájdalom-léket, ahogy a postás lila körbélyegzővel lila pecsétet |
| a fölbélyegzett levélborítékra. Mintha százezer forró üveglétra, százezer izzó üveg szobafestő- |
| létra állna, feküdne, lógna, terpeszkedne, ágaskodna egyszerűen, kinyitva és becsukódva |
| vízszintesen, függőlegesen, ferdén, oldalt, merőlegesen, elcsúszva, fordítva, hanyatt izmaimban. |
| Mintha feszes és mégis puhagyász szoros üvegragyogás-csuklyába dugták volna fekete- |
| bozontos fejemet, mintha konok fejemet forró ragacspuha nehézláz-vastag üvegcsuklyába |
| dugtam volna, arccsontjaimra, homlokomra, halántékomra, orromra, szemhéjaimra, |
| ellapult hajamra, tarkómra, bajuszomra, ajaklebenyeimre, államra, torkomra, nyakam |
| bőrredőire, alig-látható ádámcsutkámra, tarkóm üstjére, füleim csigás kagylószárnyaira, |
| a fülcimpák sárga porcogópogácsáira feszülve tapad a láthatatlan csuklyaüveg, |
| fájdalom-terrorista selyemüvegharisnya. Szemgolyóim nem-látható fájdalomüveg- |
| csészébe ragadva, mint föltört tojás sárgája-fehérje. Vállcsontjaimba verve hatalmas üveg- |
| pénz-kalapos üvegszögek. Szőrös, izzadtság-mongolfoltos hónaljaimba verve hatalmas üveg- |
| pénz-kalapos üvegszögek. Térdcsontjaimba verve hatalmas üvegpénz-kalapos üvegszögek. |
| Kézfejeimbe verve hatalmas üvegpénzkalapos üvegszögek. Az ujjtő-hónaljak húsába verve |
| a húsban csuklóig érő hatalmas üvegpénz-kalapú üvegszögek. Lábfejeimbe verve hatalmas |
| üvegpénz-kalapos üvegszögek. Bokáimba verve hatalmas üvegpénz-kalapos üvegszögek. |
| Lábujjaim belső szünetei alatt a húsba verve a húsban bokáig érő üvegpénz-kalapos |
| hatalmas üvegszögek. Torkom, mellkasom, ágyékom, herezacskóm, combom, lábszáram, |
| könyököm, könyökhajlatom hatalmas üvegpénz-kalapos üvegszögekkel átverve, mint |
| a lenyilazott Szent Sebestyén teste szigony-orrú vasnyílvesszőkkel, tollháromszög- |
| lapát faruszonyú fa-nyilakkal. Üvegpók szívja szemgolyóimat, mint pók a selyemméz-hálóval |
| rablott szines legyet, nehéz csíkos szőrzománc darazsat. Üvegtű-törpefogsorával kiharap fekete |
| pupillámból egy kocsonya-léket, ahogy a pók a légy selyemnikkel-dongasor-szív hátát piciny |
| fúrásluk-pontlánckörben szivacsgyűrű-koronggá varrja, szőke állatselyem gyors varrógép, |
| barna szőrlukasztógép-fogsorállatfűrész, s a kutacskör kitinlemez-hátlapot torok- |
| lába barna emelőivel leemelve szájával a rángó rovarhátba merül, a szőrös kút |
| szilárdhíg enyvét, folyadékát inni, mint gyerek ha meglékelt görögdinnyébe harap szájjal |
| egészen, fehér tejfogakkal a nyers piros növényhúsba: szivet, gyomrot, idegeket, idegdúcokat, |
| vért, nyáladékot, beleket, ondótartályt, petefészket, tracheaszivacs-hólyaglombtüdőt. |
| Testem fájdalomüveg. Fájdalomüveg a testem. Csontvázamba verve hatalmas üveg- |
| pénz-kalapos üvegszögek. Farkcsigolyámba, medencecsontom csontlepke-szárnyaiba, |
| lábszárcsontjaimba, ujjcsontjaimba, kézcsontjaimba, alkarcsontjaimba, felkarcsontjaimba, |
| gerinccsigolyáim közé, a mészpénzes vájatokba, üstökbe, lukakba, bordacsontjaim |
| dupla félkörlegyező függőlegesébe, a két kulcscsont-késbe, tarkó-koponyámba |
| alulról fölfelé az agyba, a tarkókoponya jobb és baloldalán fölfelé szögezve, |
| szögheggyel fölfelé, üvegkalappal lefelé, a koponyába-ágazó csigolyaoszlop mellett jobbra, balra |
| fölfelé az agyig kalapálva az alsó koponyalukban. Mint sündisznó tüskéi: mohó testemből a |
| láthatatlan üvegszögek kiállnak. Fájdalom-sün lettem. Láthatatlan üvegszögekkel vakon |
| lenyilazott a testem. Üvegtövisek sünhajnala: testem. Lenyilazott jaj-Sebestyén! Minden |
| estém: jaj-Sebestyén! Minden éjszakám: jaj-Sebestyén! Minden hajnalom jaj-Sebestyén! |
| Minden reggelem: jaj-Sebestyén! Minden nappalom: jaj-Sebestyén! Kézhátam elvarangyosodik |
| néha. Írásban-megfáradt kézfejem: gyűrt, ráncos zöldposztó varangyosbéka. Nem-öreg |
| kezem is fájdalomüveg. És húsom a fájdalomüveg-gatya, a fájdalomüveg-ing égve |
| csontvázamig cementesedik, a combcsontig, lábszárcsontig nőnek szövevényes puha csönddel |
| befelé az üveg fájdalomharisnyák, az üveg fájdalomcipők, az üveg-fájdalomkesztyűk! |
| Most ezt is elmondtam, hogy ne legyen az elmondásban sose szégyenem! Most ezt is elmondtam, |
| hogy ne legyen az elmondásban semmi szégyenem! Hisz nem az a szégyen, ami fáj! De az, ami |
| sose fáj! Szégyen nem lehet amit pontosan kimondunk. Azt jó kimondani! A szégyen |
| az, amit nem merünk sose kimondani. A szégyen az, amit nem tudunk sohase kimondani! |
| És jaj nekünk, mert nem vagyunk emberek, ha a fájdalom, mely létünkben üveg, nem |
| gyötri párás arany-hitellé a némaságot bonyolúlt hitünkben! És jaj nekünk és nincs hitünkben |
| áldás, ha fájdalmunk csak fájdalomkiáltás, s nem vagyunk a létre-méltó hasznos emberek, |
| pedig a nemzésben emberré lettünk, embernek emberből emberként születtünk, nem vagyunk |
| emberek, ha a szülőasszonyból az utolsó kiáltás, az újszülöttből az első emberkiáltás kiszakad, |
| mint tüdővérzés vére vonagló emberszájon, ha e kettős kiáltás csak mint a kopár ikercsillagok! |
| És elbírom majd ami fáj! Embervak lenni nem akarok. Látó szemeimet nem kenem |
| be nyálköpéssel gyúrt porsárral, hogy ne lássam, ami nekem is fáj a látható világgal, |
| s a láthatatlan szorgalmas szivébe ne nézzek. Mert fáj minden ami nem-emberi, |
| s ami ember-általi fájdalom, fáj minden emberelőtti, emberutáni, emberbeli hiány, |
| magány, üldözöttség, bűn, gyász, gyilkolás, kiszolgáltatottság, téboly, gyűlölet, reménytelenség. |
| Fájnak a hitben-reménytelen emberiség-esték, s az ember aki harminc éve önmagában |
| vándorol, mint redős, ráncos, fátylat-lobbanó sárga homoksivatagban, mintha elporlott |
| aranylemezek rángó barázdái, folyékony szárazhíg síklapjai közt, s a forró homokban száraz |
| embercsontvázak ülnek, mint iskolások az iskolapadban, s az ember már, mint kétlábon járó |
| összeszáradt kenőszappan, s fölötte csontszikár fény és nincs még hullakereszt dögkeselyű se! |
| S fáj, aki úgy éhes hogy néma, s lila arca sötéten ragyog, mint az ötezer barna pázsitgolyó |
| között egy barna pázsitgolyó a zöld légy zöldlakk páncélálarcából kiálló dülledt szivacsgomba |
| sisakszemében. S fáj, aki vallomásra-néma, mert szavát hamis bűntudattal lelakatolták, |
| s csak halványkék halántékerei lüktetnek, mint a lihegő zöld gyík gyémántmozaik szilárd |
| torokgallérja. S fáj, aki fejjel-lefelé lóg a semmi-kútba, mint önmagával-becsomagolt |
| óriás radarkészülékfülű csöpp denevér, éj cincogó kinyílt virága, fekete nappal-hártyazacskó. |
| És fáj minden hiába-halott: öngyilkos, katona, kivégzett, békatündér, csecsemő. |
| És fáj minden halandó, nem-halandó, ha neki fáj, ami fáj, József Attila |
| kiherélt isten-szemében a pusztuló fény, minden anyaghalál, elszennyesedett |
| ember-remény, növények vegetatív magánya, állatok settenkedés-varázsa, butaság- |
| láza, halottaskert-ácsorgása. Fáj ami nem lesz sohase ásvány, nő, történelem. |
| Az este elindult velem. Az este is fájdalomüveg. Alkonyomból most hazamegyek. |
| Adj bort feleségem. Bort, húst, kenyeret. Amit adni tudsz. Adtál hűséget, szültél gyereket. |
| Az asztalhoz ülök veled. Gyúrd meg elvarangyosodott kezeimet. Nehéz fájdalomüveg |
| testem Sebestyén-nyilait húzd ki irgalmas kezeiddel. Ha a Mindenség nem is érti |
| meg szivem, én megértem a Mindenséget. Tudom. Ezért vagyok ember. |
|
Az álomhajnal asszonya*
| Az a bolond asszony akit akkor is szerettem mikor már nem szerettem volna, az a bolond |
| asszony álmomban az ablakon bemászik, feketeselyem ballonkabátban, zöld virágmintás |
| sötétkék selyemkendőben, fekete kesztyűben, mezitláb, aranypettyes barna szemei fölött |
| fekete-aranyozású napszemüveg, álmomban az ablakon bemászik az a bolond asszony, akit már |
| nem szerettem, mikor még mindíg szerettem, fekete karjában nagymáslis fehér pólya, a fehér |
| pólyában piros újszülött, az újszülött haja arany-szappanhab-csigaház világoskék selyemszalaggal |
| átkötözve, kis kék selyemlégcsavarok, fürtös kék jácintharang-ágak az újszülött vékony |
| selyemnyálarany-kakastaréj hajában, áll az ablakban az a bolond asszony, akit még |
| mindíg szerettem, pedig már nem akartam szeretni, áll az ablakban mezitláb, nyújtja felém |
| az újszülöttet, nyújtja felém fekete selyemkesztyűs kezekkel, mint fehér selyempapirosba csomagolt |
| feketeszempillás kis piros koporsót, nyálzó, szendergő pici piros koporsót az a bolond asszony |
| akit még mindíg szerettem mikor már nem szerettem volna. Nem tudom az ablak nyitva van, |
| nem tudom az ablak csukva van, szél nyitja, hó csukja, az éjszaka lapozza koromálom |
| ujjhegyekkel, mint üvegkönyvet az ablakot, ahol az a bolond asszony áll mezitláb, akit |
| még akkor is szerettem mikor már nem tudtam szeretni. Áll az ablakban, kezében a pólya, |
| jobb karjában a pólya, áll az ablakban mezitláb, feketeselyem esőkabátban, nehéz sötétkék |
| selyem-fejkendője, mint halotti csuklya, szerzetesasszonycsuklya, sötét királynő-halotti csuklya, |
| a homlok fölé előrehúzott selyemsátoreresz, sötétkék sisakernyő-selyemboltívsátor |
| fekete árnyékszakállt növeszt a százezer arany mikrobarázdás holdüveglemez-arcra, |
| kis lábai pikkelyes lila galamblábak, homlokán szikrázó puha hamukereszt, mint |
| az én homlokomon gyermekkoromban, mikor ott térdepeltem az oltárlépcsőn a sírhideg |
| templomban feketelila térdekkel, torkom, állam, fejem kétágú égő gyertyaserlegbe, égő |
| kétágú gyertyavillába hajtva, s jobb és balfülem mellett a fehér gyertyaág tetején a |
| gyertyaláng, mint tüdejével dobhártyát csókoló folyékony forró arany-hársfalevél. |
| Égő viasz-kantárom zsíros hamukereszt-varázsjégvilága! Az a bolond asszony akit akkor is |
| szerettem mikor már szeretni nem volt mért lehetnem, a fehér pólyát a fekete csöndre teszi, leveszi |
| fejkendőjét, az áll alatt kicsomózva, kék selyemsziszegéssel meglengeti maga előtt, mint piros |
| kard-zászlót rázva, lobogtatva csöpp gyűrt, ráncos holdméz-asszonytorreádor rázza |
| a sötétkék selyemfejkendőt álom-arcom előtt, feketeselyemkesztyűs mutatóujját jobb |
| halántékomba döfi, mint fapikája vashegyét a barna bika hátába, nyakába a bádog- |
| álarcos, földig-lógó sárga gyékény-ingruhás, földig-lógó sárga gyékényfonatpáncél-ingszoknyás |
| lováról a fekete selyemkalapos, fehérharisnyás, rézcsatcipős, gyékénypajzs comb-here-lábszár- |
| nadrágvédős pikádor, s nézi ahogy vastag kék halántékerem vére fröcsögve lövell és |
| zuhog a fekete folyamdarabokra, recsegve torlódó fekete éjlapokra, némán jajgatva |
| sistergő isten-nélkül is megőszült csillagokra, aranyhártya-bőrű fekete szemüvegét |
| leveszi az a bolond asszony, akit még akkor is szerettem, mikor már nem szerettem |
| volna, s a kék selyemkendőt is a fekete csöndre fekteti négyzetesen kinyitva, s
lebegve úszik |
| a sötétkék selyemkendő, mint egy sötétkék jéghártyalap-világsziget, s lebegve ring a pólya |
| a fekete csönd vérző halántékerein, mint göndören, foncsorosan vedlő bőrű puha fehérláng |
| nyírfahasáb, apró fehér vászonkoporsó, keményített könnyű papírláda fehér selyemszalaggal |
| átkötözve. S néz az a bolond asszony, akit még mindíg szerettem mikor már nem |
| volna miért szeretnem, néz a tízezer facettaszemű vak, néz dülledt ragyogással a tízezer |
| gyémánt-pázsitpontból összetett szemű szemhéjtalan vak, néz, mint a szemhéjnélküli bogarak, |
| néz kigombolt ballonkabátban az ablakban állva, meztelenül és mezitláb, mert |
| a sötétkékselyem esőkabát alatt teste meztelen, csöpp teste meztelen, nincs rajta |
| fehérselyem kis nadrág, fehércsipke melltartó, szitacsillagcsipke fehér kombiné, se ruha, |
| füstlegyező-alakú barna szeméremszőrében arany páncélhéj-hátú csillagok nyüzsögnek, |
| két apró emlője gombjain szögletes csipkeszegély-páncélú aranyláng-virágpoloskák, |
| s néz rám az a bolond asszony, akit még akkor is szerettem, mikor már nem is szerettem |
| volna, néz dülledt démongyógyulással, szemhéjtalanúl, mint a legyek, szitakötők, lepkék, |
| méhek, darazsak. S holdásvány arca, mint a kaviccsal, kővel megdobott üveg szétcsillagzó |
| fényből füstbe málló, fényerek hálózatával homályló üvegrepedéscsillag-pókháló, űrhajóból fényképezett |
| földrész folyamtérképe, űrrepülőgép ablakából látott gyűrt sötétzöld óceánhártyalap, lent a zöld |
| redőderengés alján a barna vízmélyi bércek, lila tengermély-hegyvonulatok. Az a bolond asszony akit |
| már nem tudtam szeretni mikor még mindíg szerettem milyen holdüveg titokkövekből épült |
| város lakója most? Mért nem beszél? Mért nem mondja amit még kimondhat? Halott viszi |
| az élőt! Élő viszi a halottat! Mint vak katona, aki sebesült társát viszi hátán, fején orráig véres |
| gézturbán, mint a selyembogár selyemsisak-arckalapja, s vakon botorog szakadéksziklák keskeny |
| peremén, s tüdőnlőtt társa hörgi merre menjen, merre lépjen, merre tipegjen, jobbra-balra |
| most, honnan cipelte idáig újszülött magányát az a halálvak bolond asszony akit már nem |
| tudtam szeretni pedig még mindíg szerettem? Az a bolond asszony akit akkor is szerettem |
| mikor már nem szerettem volna, álom-ablakomban áll viaszkés-holdéjjel mosolyogva, |
| akkor se néz ha lát, vetkőzi önmagát, világító fehér homloka alól kiveszi két szemét, a két |
| iszonygolyót, mint aranyrecehálóba csomagolt barna diót, a tömény, ketyegő, kristálycirpelő |
| fekete csöndre dobja szemeit, s a szemgolyók a fekete csönd rezgéshálóiban ragyognak, mint izzó |
| aranyszitarács-gömblevél pikkelyfüst-aranyhalak, ragyognak, ránganak, pupillaszájuk uszonyig tágúl, |
| s egymás után húzza ki kézzel a fogait, s a fogakat is a lázernyedt fekete csöndre dobja az |
| a bolond asszony akit még akkor is szerettem, mikor már nem szerettem volna, s a fekete álmon |
| az asszonyfogak, mint véres krétatörmelék, ősmadár megkövesedett fehér kőcsipkelépés lábnyomai, |
| s fogatlan ínye, mint két lemorzsolt lila patkós kukoricacsutka, vérző cellulóze-cellasor |
| piros szájharmonika. S szájából lüktető, kövér, zsírfoltos penészrügy varangyokat vesz ki, |
| s a varangyokat is a fekete izzásóra csöndre hajítja vigyorogva az a bolond asszony akit |
| már nem hittem szeretni mikor még mindig szerettem volna, s torkából hosszú várandós |
| kígyókat húz ki, boákat, kobrákat, viperákat, barna zománckúp-fejű pikkelyspárgákat, |
| pikkelyköteleket, fölfújt tölgyfalevélpárna-fejű pikkely-kérdőjeleket, s a sziszegő kígyókat |
| is a száraz zizegő fekete időre dobja, s véres üres szemgödréből sárgafekete, barna- |
| fekete, kék-fekete bundagyűrűs darazsak lövődnek, mint a revolvergolyó, s áll meztelenűl, |
| sötétkékselyem esőkabátban, szétterpesztett lábakkal, mezitláb az a bolond asszony akit |
| már nem szerettem mikor még mindíg szerettem, csigahéjbelső-hártyanyálkabélésű apró |
| piros hüvelyéből frissen köszörült nagy konyhakéseket húz ki, s a fanyelű konyhakéseket |
| a fekete kőarany csönd hátába döfi fogatlan szájával sikítva, sikoltva, hörögve, |
| sziszegve, pöszén káromkodva, vihogva, légyvinnyogás-légynyüszítés nedves nevetéssel, |
| ásványnedv-állatnyöszörgéssel, s kis teste alsó kapuin, a piros vágaton és a fekete likon |
| apró szekerek, autók, bálok, lovak, tehenek, malacok, pettyes anyakocák, feketeheréjű |
| disznókanok, könyvek, gőgpáncél-Szent Johanna-lovagruhák, fejszék, balták, apó- |
| parasztok, anyó-parasztok, börtönök, koporsók, cselédek, szolgák, indulók, forradalmak, |
| háborúk, olajos injekciók, elektrosokk-gépek, inzulinsokk-tűk, ködös homályos hisztériák, |
| őrjöngésháló-nehézgyógyszerek, kényszerzubbonyok, ágyhoz-kötöző lepedőkötelek, repülőgépek, gyilkosságok, |
| hazák, országok, egyetemek, élelmiszeres-postakosarak, barhetingek, vastag pénzkötegek, lakodalmak |
| hullanak ki, mintha szülne: új halált, gyermeket, lövellő magzatvizet, ürülékhegyet, |
| másodszülésben forró méhlepényt, gőzölgő placentát. S testét nyaktól ágyékig szétnyitja |
| az a bolond asszony akit még akkor is szerettem mikor már nem szerettem volna, |
| mint egy cipzáras ruhát, s a füstölgő húst lehúzza csontvázáról, mint asszonyi ruhát |
| az a bolond asszony akit már nem voltam szeretni mikor még mindíg szerettem. |
| S gőzölög, mint levedlett békabőr, békahús, gőzölög véresen lehúzott testhúsa az |
| elvarázsolt Csontváz-tündérasszonynak, szempillaszőrei kiestek, krétahártyagömb |
| koponyáján kis barna kontya, mint esőrohadt virágos száradékcsillag szénakazal. |
| Levedlett, megszült dolgai, mint az álom-éj homálymagány csillagai, sötéten ragyogva |
| lebegnek a szárazsötét felszínén, mint dolgok, tárgyak, fölfújódott állatdögök, fák, zöld |
| leveles ágak árvízhömpölygő fekete folyamon. Halálgalaxist szülő bolond asszony! |
| Áll a csontváz, az a bolond asszony akit akkor is szerettem mikor már nem szerettem volna, |
| akit még akkor is szerettem amikor nem tudtam hogyan szeretni, áll ablakom vaksin-derengő |
| álomhajnalában, akit már nem tudtam szeretni mikor még mindíg szerettem, áll a Csontváz |
| s ásványhold fogatlan kopasz koponya-szájából aranyfonalat ereszt ki, mint gyomrából fehér |
| selyemcérnát a selyembogár. Itt van, a fénylő selyemnyálcérnát mégis egy temetőhöz ragasztja |
| az a testét levedlett bolond asszony akit még akkor is szerettem mikor már nem szerettem |
| volna. Aranycérna-függőhíd álomhajnal-ablakomtól a hajnalálom téli temetőig. Kifeszített |
| aranycérnaút hajnal-ablakomtól a havas temetőig. Kifeszített aranycérnavonal a dérszáraz |
| istendöglégy-ürülék kopott kopár hajnali pettyhalmazai között. Csillagritkulásban arany-pengeél. |
| Aranypengeélhíd a holdhalott űrvarázsban. Arany-pengevonal a megőszülő parázsban. |
| Aranycérnaszálhíd a könnyű kásás rothadásban. S elindúl lassan tipegve, lépegetve, |
| lépéseivel keresztben-lécezett csontváztalpakkal az a bolond asszony, elindúl a csontváz, |
| megy a Csontváz-Asszony lassan tipegve lépegetve a hajnali aranycérnaszál-pengehídon, |
| a kifeszített arany-pengeél cérnahíd-úton, megy a Csontváz, megy az a bolond asszony akit |
| még akkor is szerettem mikor már nem szerettem volna, megy lassan billegve lépegetve, mint |
| kötéltáncosnő a kifeszített kötélen. Megy az aranycérna-késpengeél-hídon, megy lassan |
| az a Csontváz, az a bolond asszony, akit akkor is szerettem mikor már nem hittem |
| szeretni, megy az űrben a temető felé, megy a föld felé a szikrázó aranyszál-függőhídon |
| billegve, megállva, vissza se nézve, keresztben egymás-elé tolt csontváz-talpakkal, |
| mintha fehér krétapálcákból összedrótozott söprűket csapna aranykéshez, kréta-söprűs |
| csontváz-lábakkal, csontváz-lábszárakkal, mintha egy hajlékony puha ferde krétakereszt, |
| krétaírás-kereszt járna fekete tábla fehér vonalán. Jobbkezében sárgapettyes piros |
| nyitott föltartott esernyő, balkezében nyitott fehér selyemhártya-legyező, a legyező- |
| fatollak közti selyemhártya cikkelylemezek puhán lélegzenek, mint a sáskapotroh |
| kitinszelvényei közti összekötő hónaljhártyák. Tintakék cirkuszsátor az űr. Az a bolond |
| asszony, az a Csontváz-kötéltáncos asszony az Alvilágig elfeszülő aranyszál-pengeélúton |
| tipeg, halál-úton jár táncolva, billegve lassan lépegetve, jobb kezében sárgapettyes |
| nyitott piros esernyő, balkezében nyitott fehér selyemlegyező. Nézői a hüllő-aszály |
| néma csillagok. Bohóca a krétakalapos, tojásfehérje-gallérú bamba téli hold. |
| S kis ponttá némúl az a messzi csontváz, s elpárolog az aranykötél tűhegy-asszonya, |
| az a bolond asszony, aki azzal lett hogy valaha volt, az a bolond asszony, akit akkor |
| is szerettem mikor már nem szerettem, az a bolond asszony akit akkor is szerettem |
| mikor már nem szerettem volna, az a bolond asszony, akit akkor is szerettem. |
|
Baudelaire cseréprózsája*
| A téli köd ablakom előtt bolyong. Mint megőszült, kövér, tétova bolond, a téli köd. |
| Izzadt, fehér, sűrű, gomolygó, foszlányos vatta-kegyelme habosan ragad a gyásztalan |
| üvegre, vattafürt-hasak, vattafüst-tőgyek, lihegő vatta-arc embermásolatok fehér |
| ragacsa, penésze, párolgó ondófolyása téli ablakomon. Sziszeg az üresség örvénylő könnyű |
| kelyhe, csipkésen kopog a tél tébolyúlt páraenyve az átlátszó katatón anyaglemezen, |
| mintha fehérgatyás surrogó galambtömeg tipegne nyüzsögve és foszlékonyan lüktetve, |
| csomózott vattakévékként tolongva és remegve a bőrtelen kopasz üvegen. Sír a fekete |
| fák lombhiánya, lomb helyett köd zizeg, lomb helyett köd sziszeg a szilánkos, kócos, kúsza, |
| vasszögekkel kivert, rücskös, bozontos, rozsdás vashálószoknya-lobogás fekete ágakon. A |
| köd alatt pikkelyes csontvázzal, gyűrt lemeztűkkel, elszáradt varrótű-esernyőkkel |
| szorong a törpe növényrokon. S a rothadt hóban szétmállva-rothadt őszi rózsafej. |
| A rothadt hólemez, a rothadt hókupac füstölgő árva ólomszivacs. Ólomszivacs-kúpok, |
| ólomszivacs-deszkák, ólomszivacs-téglák a növényi dolgokon, emberi tárgyakon, rozsda- |
| pikkelyes tetőhalmazokon, a fagyott könnyű mindenséganyagon: a földön. Szögletesen |
| meghajlított, egyenes, ferde, vízszintes, függőleges, háromszögletű, átlós és merőleges fehér |
| síklapok szikrázó kupolaüregében borzongó öreg varjú tolong, mint sóbányában |
| a fekete ördög. Akinek kecskelába van, akinek zsiráf-farka van, akinek kecskeszarva |
| van, akinek rovarpotroha van, akinek keselyűkörmű emberkeze van, akinek arany- |
| emberarca van. Mint finom rézdróttal hálósan összecsomózott ólomforgácsköteg, |
| mint rézdróthálózacskóban göndör ólomlevelek tömése, mint málló zöldpenész sovány |
| lócitromok fagycelofán-zacskóban: a megalvadt feketevér gubanccsipkéken a |
| verebek. Kerek barna hólyagos üveghagymák az ürülék-itatóspapírtojás lócitromok |
| homlokcsúcsába nyomva. Narancspettyes szürke macska szalad a halott, nedves |
| hószivacsállaton, talpával tört hókristálycsillagzúzalékhólyagot nyomva a sebzett puha |
| ropogáson. Szétszakadt csöpp ólomhártya-párnacihák a verebek, a cihából az |
| ólomtoll kimászik, fesletten kicsúszik, fürtösen kipezseg. A téli köd ólomrózsa- |
| másodpercei: zsibongó rozsdás halandóság-csipogások. Csipog a köd-idő lázzal sisteregve, |
| ketyeg a köd-óra, a téli köd ólomrózsa-csokra. A múlandóság tenyészik zsibongva. |
| A téli köd ablakom előtt bolyong. Mint megőszült, kövér, tétova bolond a téli köd. |
| Tél van. Köd. A ködben anyag-árnyak. A köd hömpölygő elmúlás-nyálhab. Tél van. |
| Köd. Most kiszolgáltatottabb a teremtés a magánynak. Most hideg a gyász, mint a halott |
| keze, halott homloka, halott lábfeje. A lámpafény, mint sárga álom sorvad. Sárgán |
| gyötrődik a csillag, mint a halottak száraz fogsora. Hullafogsor a csillagos űr az őrült |
| köd fölött, a csillag lángja hullafogak arany tömése, platinasziromfa-fogtömés a csillagláng |
| a halott űr hullafogában. Tél van. Köd. Kövéren habzó levegőpára-szappan. Fagytömény |
| szigor a gondolatban. A szívben hosszú zöld sejtszivacs-cső szárakon virágvagina-arcú |
| gyémántos merengés-gyapot. Ez is mindenség-állapot. Ez is emberállapot. Mért akarjátok |
| elvenni tőlem a tegnapot? Kilopni onnan ahol vacogástalanúl virágzik, amihez |
| történelmi jogom van? Ami azzal enyém, hogy így akartam, s enyém azzal hogy nem |
| akartam. A jövő a hűséggel megérik. Késetek árnyamon mért háborog? A tegnapot |
| sem adom én a fosztogatóknak, sem a mát, sem a holnapot. Sem ásvány-ámulásom. |
| Azt hittétek, hogy megbolondulok, vagy kivégzem magam, mint az a kis barna asszony, |
| aki itt élt a fényben huszonnégy évig? S csontváza most már csillaganyagba csomagolva, immár |
| tizenhárom éve. Mert nem hitte el élve. Mert úgy feküdt testével lógva, nyakán piros hurokkal |
| szerelme alá a gondnak, hogy kiválasztotta önmagát bolondnak. Fölakasztva a barna |
| téli estét. Hogy másképp szeressék. Ahogy ő akarta volna. Viasz-békahercegnő megbomolva. |
| Vissza se varázsolva. Ez a hite a szónak. Én a hűségért születtem halandónak. |
| Mert az a megmaradásért halandó, aki csak léte mindenség-anyagával múlandó! |
| Aki hűségét hitében hordja csak az nem a szolga! Virágaim! Virágaim! Virágaim! Virágaim! |
| Velem a virághatalom beszél. Virágaim nem nyalja áttetsző üvegpép-trágyacsillaggá a tél! Nem |
| hideg üvegláva-habcsillag törékeny végtelen virágszövetség jövőtlen jelen az én hatalmam. |
| Emberivé vált sors, világegyetem-valóságöntudat: ez volt, s ez marad amíg élek |
| boldog halandóság-szerelmem. Ez a mámorgőg szült emberré engem, emberré ezért |
| sikerült halandók közt lennem, s ember ettől voltam hogyha meghalok. Emberként úgy fekszem |
| majd a világmindenségre kiterítve holtan. Csillaglánckosár-koporsóban, tejút-szemfödővel |
| letakarva. A gyásznak ne nőjön körme, karma szivemben, mint a csecsemőnek, öldöklő |
| madárnak, krokodilus-kölyöknek. Fehér halálom alatt ne csúszkáljanak átok-árnyak, |
| mint fekete kövek alatt fehér bogarak, albinó páncélfonalférgek, viaszüveg szárnytalan |
| ízelt rovarok, lapos tejüveg pajzspoloskák, szárnytalan fagyott dupla tejfölhagyma-szemű legyek. |
| A téli köd ablakom előtt bolyong. Mint megőszült, kövér, tétova bolond a téli köd. |
| Asztalomon Baudelaire cseréprózsája. Charles Baudelaire sárgarózsaszín cseréprózsája |
| íróasztalomon. A hosszúkás kőpajzson fekvő kő-Baudelaire szürke kőzakós mellkasáról |
| hoztam e rózsát asztalomra. Baudelaire kőszívéről rózsaszín cseréprózsát asztalomra. |
| A kőpajzs, amin fekszik a szürkesárga kőszobor Charles Baudelaire, mint hatalmas |
| virágpoloska kőből, óriás viráglégy kőből. A fekete kőzubbonyon, a fekete kőhomlokon |
| a fekete kőgégén, a fekete kőágyékon, a fekete kőnadrágon, a fekete kőcipőn, a |
| fekete mellkason feketén összehajtogatott kőkezeken, amelyek mint párzó fekete kőrákok, |
| párzó fekete kőszarvasbogarak, párzó fekete kőszázlábúak: vastag rozsdás drótszárú |
| ágas fehér porcelánliliomok, vastag drótszárú rózsaszínsárga porcelánrózsák. |
| Kő-sátán függ a költő kő-vízszintese fölött, szétlobbantott kettős kőesernyőszárnnyal |
| kő-szárnycsukló-karomkezekkel, köldöktől lefelé csavarmenetes kőfáklya-fagylalt |
| a sátán, kő-tölcsérben emberarcú, kecskeszakállas, kecskeszarvú sátándenevér. |
| Baudelaire rózsaszín cseréprózsája íróasztalomon. A rózsaközép tövéből kagylósan |
| széthasadt törpe cserépszirmok rózsaszín szívlevélhalmaza csúcsosodik halandóság- |
| szagúan a halandóság-szagú csöndbe. A feslés-cserépsziromkagylóhalmazat körül csillagosan |
| körben öt széthajlott cserépszirom, öt vaskos rózsaszirom rózsaszín cserépből. Öt rózsás |
| emberi fül. Mert minden cserépszirom, mint egy-egy rózsaszín emberi fülkagyló. Ó, Baudelaire |
| öt emberfülű cseréprózsája téli asztalomon. Ó, Charles Baudelaire öt emberfül |
| sziromcsillagos cseréprózsája téli asztalomon! Ó, Charles Baudelaire rozsdás drótszárú |
| rózsaszín cseréprózsája téli asztalomon! Ó, Baudelaire cseréprózsája, halálrózsa, |
| rózsahalál, halálvirág, halott rózsaszál, barna drótszár, rózsaszín merev sziromhab! |
| Halandó halálcsillag! Halhatatlan csillaghalál! Égetett halandóság-anyag! Hervadhatatlan! |
| Ki mondaná el, hogy mit akartam, ha nem mondom el, hogy mit akartam, ha számon |
| piros pecsétviaszból olvadt csillag, mint a rózsa, Baudelaire rózsaszín porcelánrózsája? |
| Baudelaire rózsaszín porcelánrózsája asztalomon. Halotti rózsa, rózsahalál! |
| Baudelaire rózsaszín porcelánrózsája! El-sose-virágzó rózsamerevség, hült, feslett |
| rózsasárga asszonyi szerelemszerv! Halálhüvely pártái, cimpái, szirmai: asztalomon! |
| Megcsókollak rózsaszín porcelánrózsa. Nem vagy forró, mint a mézes, puha asszonyhüvely |
| pártakelyhe, cimparózsája. Száraz vagy, hideg, mint a költő csontjai, nem a kőpoloska- |
| kőpajzs alatt a fekvő kőember föld-belsejében, de egy másik sírban, ott túl a másik |
| oldalon, Charles Baudelaire, József Attila, hisz ott vagytok ahol nem vagytok sehol. |
| Mi lesz velem? Szavammal legyőzlek világhalál, nehéz fényemmel legyőzlek emberpokol. |
| A költőt élve a sírba lökhetik. A sírból a költő véresen ragyogva mosolyogva kimászik. |
| Sebeit csillagnyállal beforrasztja. S énekel boldogan tovább, hisz tudja: nem bolond! |
| Mint megőszült, kövér, tétova bolond a téli köd. A téli köd ablakom előtt bolyong. |
|
Az üzenet reggele*
| Telefonon jött az üzenet, hogy látni szeretnél mielőtt meghalsz, mielőtt meghalsz |
| látni szeretnél öreg szobafestő, poklom útjának Vergiliusa, szobafestő-mázoló öreg, |
| telefonon jött az üzenet, te mondtad lányod hangján a telefonba János, Jani |
| bácsi, Jani, s én elmerengve és megütötten álltam gyerekeim között a szobában és |
| én nem úgy láttalak, hogy megborotváltan, lila érpáfrányos arccal ülsz a fehér kórházi |
| ágyban, vagy bütykös borostyánkő-rózsafa lábbal a fehér kórházi vaságy szélén, mintha |
| eres lábfejeidet, s csonttojás-barkás lábujjaidat áztatnád fehér zománclavór forró vizében, |
| barnacsíkos barhetpizsamában, térdig fölgyűrve a barnacsíkos puha nadrágszárakat, |
| és növényi-cement sárga lábszáraid, mint az elszáradt szőrös csalánszárak, nem úgy |
| láttalak, hogy ülsz kihajtott nyakú fehér ingben, mint egy szivacsos, szitás rézfüst-bohóc |
| a fehér kórházi ágyban, hosszú fehér gatyában, bokáig érő máslis fehér gatyában, s a |
| nyitott fehér inghajtogatásból, mint tekert fehér papírtölcsérből zöldszárú piros tulipán, |
| égő korallszínű gyertya: nyakad és fejed lángolva kihajlik, hogy össze ne törje, hogy |
| el ne fújja a téli téli szél, a fehér téli szél keselyűvijjogása. Úgy láttalak én halállal |
| üzenő, kék szemeddel szivembe metsző öreg szobafestő, ahogy régen láttalak én, talán |
| hatévesen, vagy hétévesen, vagy nyolcévesen, ahogy gyerekkoromban láttalak én: ültél |
| a kis udvar kamilla-világmindenség gyöpén, amely úgy volt zöld, hogy fehér, amely úgy volt |
| fehér, hogy sűrű zsíros kövér törpe zöld, ültél a zöldrefestett cementkanálcsőrös, cementvályús |
| kerekeskút mellett egy fehér sámlin, vagy egy kékkockás viaszosvászonnal lerajzszögezett |
| fehér hokedlin fehér ingben, fekete nadrágban, Y-alakú barna gumiszövetpánt |
| nadrágtartóban, mint egy fölkantározott sárga ló, mint hámban a sárga ló, mint akinek |
| barna vászonheveder puttonytartók a vállain, hónaljaiban, mellkasán, a hátán, s a |
| láthatatlan puttony semmi-vödrében a leszüretelt űr fürtjei, halmazai, csontvázai, |
| bogyói, meztelen kék lábaid a zöldfehér gyöpön, a fehérzöld bundában, mintha |
| egy elhullott fehérpettyes állat szőrében melengetnéd meztelen lábaid, pedig nyár |
| volt, lüktető, szelvényes aranypotroh nyári délelőtt, s mészforgács-szempillákkal |
| derengtek a sárga facettás pázsitgomba virágfejek, mintha millió sárga darázs-szem, |
| heverne selyemcelláival pázsitvakon a gyöp zöld gyanujában, négy éve voltál már |
| munka nélkül és borotválkozni se volt már semmi kedved, se berúgni, se asszonyt |
| szeretni, arcod kiszakállasodott, mint a szakállas sasoké, vörös szakállszőrös |
| arcod keskeny, szögletes, horgas, horpadt, éhes, mohó, kék pupilla-kristálykard-vágású |
| lett, mint a szakállas sasoké, mint a bokánál-megbilincselt, megláncolt-lábú |
| sasoké az ürességtojás-vaskalicka összefosott, fényes farönkjén, kézkörmeid és |
| lábkörmeid megnőttek tekercses hosszú zölden, mint a szakállas sasoké! Nem |
| szóltál, csak ültél a nyári délelőtt harmonikázó aranylemez-potroha alatt öreg szobafestő, |
| akkor fiatal, s a zöld udvar fehér volt, mintha oltatlan nyers mész szórta volna be |
| vastagon a zöldet, mintha oltatlan nyers mész rögeivel, szemcséivel és fehér darabos töredékeivel |
| szórta volna be a zöldet a nyers nyári hajnali dühöngés, s csak egy őrült nyári zápor |
| kellene, vak és süket, átlukasztott-dobhártyájú fekete füstös, aranyat-ziháló tüdejű |
| lobogó, lengő, csattogó, halált-ökrendő káromkodó zivatar, s fehéren pezsegne, forrna. |
| sziszegne, pattogna, szikrázna, folyékony hajjal fehéren füstölögne a zöld bundapettyezés, |
| mint a habzó űr sűrített jajongása. Úgy láttalak én, te emberség-gazdag és mindig-szegény, |
| aki üzentél nekem, öreg szobafestő, poklom útjának Vergiliusa, János, Jani bácsi, |
| Jani, aki üzentél nekem, hogy látni szeretnél mielőtt meghalsz, mielőtt meghalsz látni |
| szeretnél, azt üzented, mielőtt még a földbe viszünk, mielőtt megcsókolom hideg lila |
| munkáskezedet, mielőtt megcsókolom hideg emberkőzet szobafestő-homlokodat, mint |
| frissen-meszelt, száradó fehér szobafalat, élve csókoljam meg rubint és obszidián |
| pókháló rostély-álarccal beragadt arcodat, mielőtt meghalsz, s én nélküled maradok. |
| Üzentél nekem, s én elmerengve hirtelen úgy láttalak, mint akkor, azon a halál-hajnalon. |
| 1950 volt, február, reggel hat óra, csöngettél lakásunk ajtaján, a Szemlőhegy-utcában, én |
| ajtót nyitottam, még pizsamában, s te ott álltál az ajtó-üresség hosszúkás fénydobozában, |
| a koszos lépcsőház kanyarulatában, mint egy nagy szőrös, fényes zölden-világító, bevérzett-szemű |
| szentjánosbogár, ott álltál piros arccal és piros kezekkel, hópöttyös szürke télikabátban, |
| fejeden nem volt kalap. A kalapot két kezedbe fogtad, mint a koldusok. "Fogadd őszinte részvétemet” |
| mondtad, s zölden-világító aranygyűrt ásványbéna arcod szőrös volt, mint egy zöld légy zománcos |
| kék gálickő-sisak arca a pontokkal, pántokkal, csapokkal, lemezekkel, ívekkel, dudorokkal, |
| „Apád meghalt, a Fránci meghalt az este, fogadd őszinte részvétemet”, csak ezt tudtad |
| mondani János, Jani bácsi, Jani, csak ezt tudtad mondani, rekedt vékony hangon, mint |
| aki nem tudja kire szóljon, hát ráordít valakire, szemöldököd homloki ágyékbozontja alatt, |
| a vastag vörös szőrsövények és borzasság-gyökérfalak alatt, a csónak ereszesen kifordúlt |
| szemhéjperem piroslakk ívdióhéjai között, a vastag pirosvonal peremtojáshéj mélyebb |
| mirigypontkoszorújában és sárga pontlikgyűrűjében puha gálickő-szemed, mint piros |
| nyálkahártyakanálban kék tojássárgája. Mint föltört tojás kék sárgája piros |
| tojásfehérjében. Aztán ettünk valamit, bort ittunk, te elmondtad, hogy dőlt apámból a vér, |
| hogy okádta apám a vért, szájából tüdőcsomókkal jött a vér, vérében úgy feküdt, mint |
| egy újszülött. Halálújszülött tüdőalkony-vérben. Azt üzented, hogy látni szeretnél mielőtt |
| meghalsz, mielőtt meghalsz látni szeretnél, látni szeretnél utoljára engem. Mégegyszer, |
| mielőtt meghalsz öreg szobafestő, poklom útjának Vergiliusa, János, Jani bácsi, Jani! |
| Én meg ott álltam arany-küllőkkel a szivemben, gyerekeim között a szobában, gyerek- |
| ricsajban, gyerek-civakodásban, tiszta gyermek-irigységben, gyerek-dulakodásban álltam |
| a szobában, s egyszercsak orrom előtt lebegett forogva, lassan pörögve önmaga körül a |
| levegőben egy pici pók. Úgy süllyedt láthatatlan fonalán lebegve, ahogy vízbe dobott |
| könnyű alumíniumpénz lebeg recésen, címeresen, írásosan, számjelesen lobogva, billegve, |
| tántorogva, forogva, lengve sűllyed a lágy szoros vegyi-természeti üveganyagban, csúszott |
| az önmagából kifolyatott ragacsos láthatatlan huzalban és huzalon lefelé a föld felé, |
| mint fehér cérnán áthúzott világosbarna pocakos gyöngyházgomb, mint apró küllős állati |
| biciklikerék, mint apró tejüveg-petróleumlámpabúra ha vízbe ejtik: folyik lefelé a |
| víz-száron, nem mint földmorzsa, nem mint agyagrögöcske, nem mint mohagolyó, |
| nem mint eleven kavics, kőkorongocska, de mint kinyílt fölfelé-száras szőrös |
| lefele-virág, szőrös virágfejével önmaga hajszálüvegszárán lefele csúszó virág, |
| ragadós kapilláris-csövön lógó körbe-szempillás szemgolyó. Tenyerem a kis pók alá |
| tettem, ott ül ragacslényével vonalvágatbizonyság tenyeremben, aztán leugrott rózsás |
| tenyeremről, ugrott dülledten és meredten, elszántan, mint börtöntetőről a rab, ugrott a |
| csöpp szőrös és küllőkoszorú lábú gyémánttal-kirakott gyémántos életdarab, s süllyedt |
| a levegőben lefelé lebegve, mint kötélen sírba barna gyerekkoporsó, aztán tenyerem |
| mélyen ugrása alá tettem, hogy szinte ráfolyt fölkagylózott tenyerembe a pók, mint |
| egy szőrös mézcsepp, mint egy bolyhos ondócsöpp, mint egy amőbaszerű takonycsöpp, |
| ahogy a fölütött tojás sárgája s fehérje üvegpohárból üvegpohárba folyik elnyúlva |
| spermaenyvesen szálazva hosszan, egyik pohárból a másikba lottyan, így folyt |
| lefelé emeletesen tenyérből tenyérbe a pók, a menekülő izgatott állatcsillag, |
| az állati higanycsöpp, így folyt tenyeremből tenyerembe, levegő-emeletről levegő- |
| emeletre lefelé, ruganyosan, puhán, önmagán csúszva könnyedén, s tenyerem, |
| ujjaim láthatatlan ragacsos pókszálak Gulliver-rabjaként összevissza-enyvezve |
| a gyomorselyem mézes titkos cérnáival. Kezeim szálazva és csillogva ragadtak, |
| mintha mézbe nyúltam volna, s megigézett a pókugrás, pókereszkedés, a szőrös |
| rovar-ejtőernyő hullás, bársonyos, küllős, mohás, pázsitos esernyő-ereszkedés szabálya. |
| Folyt a levegőben önmagából lefelé, mint egy lemezes gombakalap, szélben lengő ezüstös mohaesernyő. |
| Csöpögött önmagából önmagába emeletesen lefelé, mint a folyékony idő, mint a folyékony |
| ketyegés, hosszan nyúlva elfolyó, lefolyó, lapos ketyegéscsöppé sűrűsödő halandóság-óra. |
| Lét-emeletről lét-emeletre, sors-emeletről sors-emeletre, levegő-emeletről levegő-emeletre ugrott, csúszott, |
| ömölt lefele, egyik tenyeremből másik tenyerembe folyt, egyre alább, folyt önmagából csurogva önmagába, |
| önmagából kifolyt önmagával, ahogy tenyeremből tenyerembe hullt lefelé csillogó has-szálán hangtalan zuhanva |
| és zuhogva, mint egy szempillaszőrös mézgolyó, mintha kivágott halszemet, tyúk-szemgolyót hullatnék nyálasan |
| tenyeremből tenyerembe emeletesen lefelé, mintha könnycsöppet, ondót, nyálat folyatnék tenyeremből tenyerembe |
| lefelé, a pók zuhant és csorgott és folyt pörögve hanyatt, mint egy pörgő szőrkerék, szövőszemölcséből függőlegesen |
| meredeken feszülő selyemszál végén, mint pici hajas koponya, odaragasztva a fölső szálvéget tenyerem vonalvályúihoz, |
| sűrű bőrléc-rácsozatához, ugrott, mint rab kötélen a várfokról, Iff kőtornyáról Monte Cristó, mint Empedokles a kráterbe. |
| S mikor a pókot a könyvespolcra tettem, s fölszívta önmagát ijedten és futva |
| sietten, a testéből kifolyt páraragacs hosszú cérnaszála úgy ragadt a sárga fára, |
| a lakkozott könyvespolc-deszkára, mint medúzacsáp hosszú hólyagcérnalángja |
| emberlábszárra az óceánban. Én meg csak álltam hívásba-kövülten, mint akire |
| először szól az Isten! Pedig csak te szóltál, pedig csak te üzentél, pedig csak te hívtál |
| János, Jani bácsi, Jani, öreg szobafestő, nyolcvanéves, poklom útjának Vergiliusa! |
| Mert akkor az jutott eszembe a gyermek-ámulatban, Isten-ámulatban, mikor a |
| pici pók levegő-emeletről levegő-emeletre lefelé ugrott és lefelé szállt, testselyme |
| szálán csúszva és folyva, önmagából lefelé csurogva riadtan és pókszivében remegve, |
| mikor sorsát mentve életével a halál elől életért menekült, pedig megölni nem |
| akartam a falánk és szaporán mohó gyönyörű pici létezés-szervet, dehát neki a |
| kúszás, a csúszás, a mászás, a lefelé-folyás, a fölfelé önmagán-iramodás a megmaradása, |
| akkor az jutott eszembe, hogy így hull sors-emeletről sors-emeletre sűllyedve föloldhatatlan |
| végzetébe a világ, a kozmosz is így hull önmagából önmagába lejjebb a legmélyebb némaság- |
| üreg haláltalajára omolva, idő-emeletről idő-emeletre hullva egyre alább hullunk folyva, |
| csurogva és zuhogva a Megnevezhetetlen Titok öröklét-nemidejébe, így hull embersors, világ, |
| természet, emberiség, történelem. És József Attila jutott eszembe, szegény-szegény balfácán |
| árva fiú: "Mint fatutaj a folyamon, mint méla tót a tutajon, száll alá emberi fajom |
| némán a szenvedéstől-", s Friedrich Hölderlin jutott eszembe akkor, szegény-szegény |
| okos bolond: "Es schwinden, es fallen Die leidenden Menschen Blindlings von |
| einer Stunde zur andern, Wie Wasser von Klippe Zu Klippe geworfen, |
| Jahr lang ins Ungewisse hinab.” S Vörösmarty Mihály jutott eszembe akkor, szegény- |
| szegény öreg magyar költő, szegény-szegény bolond magyar költő: "Mi zokog mint malom a |
| pokolban?” De én úgy olvastam a vén kéziratban: "Mi zuhog (le) mint malom a pokolban?” |
| Mert forog a pokol-malomkerék, s vérenyves és vérmohaszakállas vízszintes, küllős lapát-tollain |
| zuhog, mint a víz az emberiség, zuhog az őrült emberszív, bűnös emberelme, zuhog a |
| bűn, átok, gyilkosság, bűnhődés, kín, büntetés, ítélet, zokogva forog a pokol irtóztató |
| vizimalomkereke, emberiségsors, emberiségbűn, embersors, emberbűn pörgeti, csavarja, |
| tekeri, hajtja! És akármi a halál, mért akarsz elmenni már poklom útjának Vergiliusa, |
| János, Jani bácsi, Jani? A levegőben-folyékony pók amit mond nekem, az az emeletes |
| hullás ne legyen még sirató énekem! Még elmondanám mit akarok, mit akartam, honnan |
| futottam és hova futottam. Elmondanám: te tudod hol voltam és látod, hova jutottam? |
| Elmondanám amit még neked elmondani akartam, hogy hányszor gondoltam rád |
| mindenféle bajban, ne akarj még elolvadni a talajban, fölolvadni ne akarj még a |
| Megnevezhetetlen Semmiben. Elmondanám, hogy a múlt héten Görögországban voltam, |
| úgy álltam a gigász-márványkövek között, mint sziklák között a napsütötte holdban, |
| a függőleges-vályúhenger gigász-csontvázak között. Isten köldökéig érő roppant |
| dühöngő Szeráf, a mindenség nemi szőrzetéig érő őrjöngő Kerub rúgdosta szét |
| a márványtemplom fehér házakat, s rohad a márvány, mint az emberhulla teste, |
| rohad a márvány, mint esőben a fehér rózsa, könnyebben rohad, mint az emberi csont! |
| Habos a fehér márvány, habos a rohadástól, penészes márványporfürtök, mohos fehérsárga |
| márványforgács, rohadnak a fehér márványkurvák, szörnyek, sárkányok, istenek, istennők, |
| isten-csecsemők, vitézek, bajnokok, tornászok, vemhes istenkancák, fürtös csigahéj- |
| függöny-péniszszőrös és szakállas isteni férfiak, nők, nagytökű Mindenség-Mítoszfejedelmek! |
| Habosan rohad a márvány, mint az emberhús a földben, mint majd mi fogunk tajtékosan pezsegve |
| habosan rohadni, ha már a földben leszünk, s sárga, lila, kék, piros, zöld és űrfekete dagadt |
| habrózsák fürtjei nőnek ki lángolva rothadó húsunkból, szájunkból, koporsóban-vicsorgó rozsdás |
| fogsoraink közűl, amikben úgy ülnek az aranytömések, ezüsttömések, platinatömések, cement |
| és amalgántömések, mint csillogó fényes, vagy tompa kemény bogarak, megdermedt villámok a csontba |
| gyökerezve, szines rózsák folynak le csontjainkról, habdaganatrózsák, erjedő, füstölgő rózsafák |
| leszünk, befutja nőve a rózsa csontjainkat, mint a vasrácskerítést, léckerítést, rozsdás öreg karókat, |
| fülünkből, orrlikainkból, szemgödreinkből, péniszcsövünkből és ürítő-salaknyílásunkból rózsák |
| nőnek ki dagadva, habrózsák, tajtékrózsák, sercegve, pattogva és robogva, mintha testnyílásainkból |
| kifolyó tiszta ásvány bomlana rémült rózsákká alig-volt emberlényegünkből, rózsaborulat |
| hullavirágzás a mi hajdanvolt kegyelmünk János, Jani bácsi, Jani, poklom útjának Vergiliusa. |
| És habosan rohad a márvány-ló és a márványlovas, akinek lába lábszárközépnél letörve, szikrázik a |
| töréscsonk, mint egy istentelen csillag, meztelenűl ül lova hátán a márványfiú, zacskós, ráncos, eres |
| herepárja, s csőrös hegyes előcsövű, gyűrűs bőrözető kis nemzőteste úgy hever a ló szőrtelen |
| márványhátán, a láthatatlan márványgerinc fölött, mint apró, kerekes, félig-megolvadt |
| fehér márvány-ágyú, s habosan rohad a sok-emberfejű festett, tekert márványgyíksárkány |
| s az óriás oroszlánmancs márvány-macskakörmei, s a márványföldbe fúródó márványlábujjak |
| fölött a hajlottan-meggörbült titán-márványtalpak halandósággal izzanak ősidő-fehéren. |
| Köröttem világkarók, fehér világkarók, fehér vályúhenger világpillérek, világ-virágszárak! |
| Elszáradt mérhetetlen napraforgószárak meredeztek márványfehéren, világiszonyat-vak fehéróriás |
| lábszárcsontok, belső nagy gigantoszaurusz-tibiák, külső keskeny tirannoszaurusz-fibulák, |
| repedt roppant őscsillag-patellák, isten-térdkalácsok, Zeusz femurjai, Zeusz márványcsigolyái, |
| az ismeretlen-méretű Apolló combcsontjai ragyogtak szárazon a szeletes, nyílásos, sávos, horpadásos |
| kék keskenyedésben, mintha az istenek halála mítoszmély-merengésidő márvány-lábszárcsontjai, |
| márvány-gerinccsontjai, márvány-térdkalácsai, márványcsigolyái lángolnának fehéren a |
| gálickék bizonyságvesztésben, anyám kékítőoldata eltévelyedésben, mintha az embernélküli |
| Földőskor elrohadt embertelen ősidejében állnék, a megkövesedett, burjánzó, boldog |
| teremtés-mesében, az idő fehérre-elszenesedett mámor-oszlopai között, zöld és sárga és |
| narancs és rozsdarózsakék sziklakőbe szúrt Diplodocus carnegiei-tibiák, Trachodon- |
| csigolyák, Corythosaurus-fibulák, Brachiosaurus altithorax-femurok sárgásfehér |
| márványközönyében, őssárkánygyíkok, gyíksárkánytitánok gigászi combcsontjai, csigolyái, |
| lábszárcsontjai kékbe-üllepedett pusztulás-szégyenében. Az elmúlásban ki könyörgött értem? |
| Ki akarta vinni helyettem a keresztet? Ki vitte a keresztet helyettem, hisz értem? Az a könnyű |
| madár, az az öt deka biológiai tűz mit zokogott, mint könnyű aranyszög, aranyrajzszög, aranytüske |
| a bíborkék levegőkeresztbe szúrva, a selyemszép levegőárnyékba ütve a hosszú negatív-csíkos |
| fehér márványoszlopok, halál előtt kiszáradt óriás-lábszárcsontok, száraz titán-combcsontok fölött? |
| Az a könnyű madár, az az öt deka biológiai-vegyi láng, az a könnyű madár, a ráncos |
| és redős kék aszály-legyezőn vergődve és zokogva, az a gyöngybetűs selyemforgács, aranyforgács- |
| lázadó labdarózsa a kék kevélyben, a majdnem-feketében: mit üzent nekem? Mit |
| mondott nekem a végtelenbe-torlódó folyékony kék könnyű kőben csattogva, csivitelve, forogva |
| és lobogva, míg fújta éneklő, égő biológiai-vegyi csöpp atommáglya páracsillag testét az |
| emberszagú, emberiségszagú, őskezdet-atomtűz-illatú tengeri szél, zölderes hártyaropogással. |
| Jaj, mindent elfelejteni! Jaj, semmit sem elfelejteni! Jaj, számontartani mindent az éber |
| rejtelemben, hűség-hívása hódító szivemben, mindent ami hulló és halandó, csillogó, száraz, |
| szikár és árnyékkal-múlandó, mindent, ami savanyú, rothadt, korhadt, döglött, büdös, |
| mindent, ami szerkezet, szeretet, burkolat, váz, héj, töltetanyag és képzelt anyagtalan, |
| mintha benyitsz a legtitkosabb mese-szobába, s ott párolog, szikkad, villog és lüktet |
| a mindenség-szövevény egyetlen valóság. Tárgy, dolog, lét, lényeg, alakzat, kín, állapot! |
| Az árnyékot is, ami fénnyel bizonytalan. Csak az árnyéknak nincs árnyéka. És boldog aminek |
| árnyéka van. És boldog akinek árnyéka van. A halottnak már nincs árnyéka a földben. Árnyéka |
| nincs a fénynek. A fénynek fénye van. Az embernek az emberségre szerelme. Halálra türelme. |
| Jaj, Anyagtalan Árnyék: Legvégső Magány! A kezdet-összefüggés-viszály megvalósulás-árnya! |
| Isten Árnytalansága Összefoglalás. A dolgokon kívüli magány sűrű, kopár, tésztás ragyogás-tudománya! |
| Szenvedéseimben megmaradásod megalvadt homálya, poklom útjának Vergiliusa, öreg |
| szobafestő-mázoló, János, Jani bácsi, Jani! Mért akarsz elmenni Árny, aki zengő vidám |
| testeddel kísértél? A telefon cirpelés-csápjai, mint kalászos gyémánt-fűszálak ütődnek |
| a szél rothadó sárga márványbőréhez, csontjaimhoz, sejtjeimhez csapódnak az ásványszárú |
| hangkalászok, cirpelés-csápok, halálüzenet hártyás és szőrös csobbanásai lobognak |
| csapkodva koponyámban, mint nyálkás barlanggyomorban fekete bársonylombmozgás- |
| denevérek. Bíbor porcelán-korall-levél-állat fülbelsejű cincogó és nyihogó denevérlomb |
| hömpölyög a megnyílt öröklét-sebekben. Ne menj még! Nem akarlak siratni se szebben! |
| Az üzenet reggelén gyantás, sűrű, kemény, vastag tavaszi fény gőzölgött a tárgyak, létezők |
| pórusos, pihés felületén, s puha fénygőz szivárgott az émelygés haj szálrepedéseiből. A |
| hívás reggelén Korinthosz márványkő-romcsipkekoronája zöld gyepszivén Szent Pál ült |
| egy fényes márványcöveken, sárga márványoszlop-tuskótörpén, körülötte kurvák, hetérák, lezbikusok, |
| költők, kéjencek, eunuchok, homoszexuálisok, kezében kis papírból hajtogatott hajó. |
| Fehér papírhajón jött át a kék tengeren, a gyűrt-bőrű rothadó kék luetikus vizen, az |
| üzenet reggelén. Mikéne rozsdás küklopsz-kövei közt habzott a rózsaszín tavasz. |
| S a gyűrt aranyhártya halotti álarcok alól vér folyt nehéz emberszememre. Jaj, Menzesz-űr! Jaj, Szűzhártya-éj! Ti Menstruáló Csillagok! |
|
A megmaradás könnyei*
| Eldőlt gigászi Buddha-szobor, hanyattfekvő rózsamárvány Buddha-szobor, |
| sárga márványkő-titán Apolló-szobor hanyatt a csuklós, emelős gép-ágyon, |
| a nikkel-saroglya ágyon, a fémcső-daru-lábú ágyasztalon, mint fehér ravatalon |
| hanyatt az Apolló-Buddha test-tömeg, a meztelen férfitest, ágyéka gyűrtsíma |
| fehér lepellel letakarva, ráncredős síma vászonlepedővel betakarva, mint Krisztusé, |
| mikor a fekete kereszten fehéren feküdt, a kereszt is feküdt még a földön, még nem |
| görbítették fölhajtva függőlegesre, még csak rákötözve árvalányhajkévés hónaljainál, |
| még csak rászögezve vízszintesen a vízszintes fekete keresztre, fehéren a feketére |
| szögezve, fehéren a fehérre, fehér, fehér, fehér lepedőlángok a fehéren, fehéren a zöld |
| derengés szégyenszemérem vízszintesében, a ledőlt titántest, a titánrévület izzadó |
| márványmagánya, a jobb nyakértől a lüktető nyakgödrön, gégegödrön átcsurogva |
| a mellkason a kulcs-csont alatt pelyhesen szétlegyeződve folyik a test vize, mint fehér |
| sziklakövön gyönge forrás hártyás néma üveglegyezője. Márványlepedő, márványlepel a |
| roppant test köldökfölötti homálykezdetétől az alsó lábszárak meztelen közepéig, |
| s a boka, a talp sárga palalemezréteges szarupikkelyei, Tyrannoszauruszok sárga |
| kőzetkaktusz talpa, a járás kőzetálom lemezragyogása. S a nyírt lábkörmök, mint |
| foszlott libatollak pehelylángja, s a lepedőn fekvő meztelen karok, s a lepedőn fekvő |
| megkínzott kezek, a szecskavágó tollas kerekes hengerkésével levágott bal mutatóujj |
| körömtelen második percének csomós rózsaszín forradása, mint pici dísztök, pikkelycsészés |
| tölgyfamakk, rozsdadió. S a föltépett, fölszúrt kézerek, s a könyökhajlat erei fölött |
| a szikrázó szigonyszínű bőr piros pont, kék pont, lila pont, zöld pont, fekete pont, |
| sárga pont, narancs pont, szivárványpont térszigetcsomója, csillaghalmaza a szőrtelen |
| puha cseréphártya világmagányon. Ó, tűk, szúrások, döfések, könnyek, életoldat könnyek, |
| csöppenő néma megmaradáskönnyek, szelíd infúzió-csöpögések: a megmaradás könnyei! |
| A megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei: mindíg-van |
| ölelések. A szőrtelen tág orrlikakban vékony zöld műanyagcső-H-betű, a két |
| függőleges összekötő vízszintese az orrcimpa-elválasztófal hajszáleres viaszpillérén |
| fekszik, s az abból kiágazó vékony zöld műanyagcsővezeték az ágy fölött, az ágy |
| mögött a fehér csempefal oxigéncsapjába fűzve és vezetve, az orrlikakban a H-alakú |
| zöld műanyagcső-oxigénadagoló, mint sárga porcelán konnektorban zöld T-dugó, |
| zöld elosztószerkezet, kis oxigénlétra, az orrlikakból kisarjadó zöld indák, zöld |
| növényi szár, zölden lengő folyondár növénycsöve, sziszeg, mint két apró ágaskodó, zöld |
| tölgyfalevélfejjel föltarajló kobrakígyó. Ó, itt minden nem-emberi és jaj, itt minden |
| emberi: a megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! |
| S a megborotvált szőrpontok mákszemgyűjteménye bal hónalj alatt a műtéti |
| vágás sarlókaréja átizzadt, átvérzett fehér gézlapokkal beborítva, mintha hóna alatt, |
| szorítana megrozsdásodott, elázott fehér füzetet, könnyes fehér könyvet, lila hajszáleres |
| fehér itatóspapír-nyerget. S a bal vese fölött a test mélyébe vezetett, s onnan |
| kivezetett, piros ragtapasszal a kiágazástőnél gyűrten, rózsaszirmosan, ránclemezesen |
| körültapasztott átlátszó vastag műanyag-dréncső, amelynek véres belső-falú, hosszú |
| szára lengve hosszan elnyúlva az ágyláb nikkelkampójára akasztott téglalap-alakú |
| műanyagzacskóba gégésedik. Ó, ez a roppant test baloldalán, a bal vese fölött |
| kinövő, messze kiágazó gégecső, a téglalap alakú véres nylon-gyomorba, |
| kockás műanyag-húgyhólyagba szájazó nyelőcső, vizelőcső! Mintha a testen |
| kívül lógna véresen ami a testbe belülre való, a gyomor, a húgyhólyag, a nyelőcső, |
| a vizeletvezető! És vérrel, vizenyővel, nyálkahártya-váladékvízzel, véres savóval, |
| sós sárga véres könnycsobogóval van teli az átlátszó műanyagtartály, a műanyagcső- |
| elfolyó. S véres a víz, a seb-belső nedve, a sárga nyálkahártyakönny, a könny-boldog |
| savó, mint Jézus lándzsa-szúrt szivéből a megváltó bűnre, mellkas-szőrre, |
| taknyos lepelgyolcs ágyékra csobogó halálvíz, hullavizenyő, véres a víz és vizes a vér, az emberi! |
| Ó, megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! Erről te tudsz, |
| te tudod ezt, volt-római, százados: Longinus, bizonytalan okosság s mert nem töretted meg |
| a halott Krisztus lábszárait, csak lándzsával döfted meg szivét, hogy meghaljon, aki meghalt, ne |
| támadjon föl aki él, s „az napnak fénye elvesze, és nagy fölindulás lőn hín Krisztus |
| urunkban. Jelösben azért, hogy szömei a hosszú kórságnak miatta meghomályosodtanak |
| vala. Az Urunk oldalából és szívéből kijött vérének egy csöppe a kopjáról szömében csöppenvén, |
| megadattaték azonnal ő neki a világosság.” Ó, szúrás-csöppek, kopja-csöppek, test-csöppek |
| ti: a megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! S az ősz |
| haj lucskos, mint egy újszülötté, a fehér koponyagyapot-füst, mint az őszi rózsafüst csapzottan |
| bolyong, s mint mostszületett gyermek szőke pehelyfüst haja: vizes, s a márványsárga homlok |
| apró vízpontokból szőtt ragyogás-gézpánttal az érkagylós halántékokig lekötve, mintha tízezer |
| üveggombostűt szúrtak volna homlokába, tövig a homlokcsonton át a tűket az agyba, s az átlátszó |
| üveggombostűfejek élesen és mindig-újjászületve égnek, mint a csuka szájpadlását beborító |
| homorú tűkefe fogazat-bélése. S a fogak ezüst és nikkel pecsétei hervadhatatlan adományok, |
| megbénult fájdalomszilánkok, pecsétszikár lángok, s az arcon millió átlátszó szárnytalan |
| finom bogár hemzseg, születik, petézik, tojik, folyik, szivárog, rezgő ponttömeggé megint |
| összeáll, mint bizsergő, születő, rángó, csobogó fehérizzás hínár, gézálarc verejtékhínárból. |
| Ó, szenvedés-csöppek, rettenet-csöppek, rettegés-csöppek, látás-csöppek, fájdalomcsöppek, |
| cukorvíz-csöppek, szégyen-csöppek, elárvulás-csöppek, halálhallás-csöppek, kábulat-csöppek |
| harmatfényei: a megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! |
| S a fej fölött a fehér csempefalon, mely mint egy feketekockás fehér irkalap, kisiskolás |
| füzetéből kitépett számtan-irkalap: keskeny rézgallérokon függő gumikalapos és ezüst |
| csavarmenetkalapos üvegek, vérpalackok, vitaminoldat-palackok, só-oldat-palackok, |
| oxigéncsapok, oxigénsátor műanyagcsövek, konnektorok, lázmérő-számtáblás kövér üvegek. |
| Ó, megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei. És jobbra, |
| a titán-test jobb oldalán, a kihúzott zöld függöny mögött, ott a másik gépszerkezet-ágyon |
| az indigókék haldokló, a lila halálra-készülő, a jézuslila eszméletlen magány |
| hörög, zihál, zihál, hörög, hörög, zihál, zihál, hörög, hörög, zihál, zihál, hörög, hörög, zihál. |
| Feketelila, mint az állott fagyott marhahús, feketelila, mint egy kavernás csillag, feketelila, |
| mint az akasztottak gégéig kilógó nyelve, feketelila, mint az árvácska koponya-arcú |
| négyszirmú lapos gyászhamar feje, feketelila, mint az orrszarvú bogár páncélos |
| tornyerge, pihétlen fedőszárnya, feketelila, mint gyermekkorom tintaceruzája |
| nyelvemen, ajkamon, ha megnyaltam hegyét, feketelila, mint a nagypénteki koporsó |
| földig-érő selyemtakarója a templomban, feketelila, mint egy elhasznált tüdő a |
| boncasztal-lavórban, feketelila, mint papi temetéskönyvek jelzőszalaga, feketelila, |
| mint az álombeli hüllőgomolygás, álombeli sárkánytorlaszok. Orrában, szájában |
| karvénáiban, könyökhajlat-ereiben, kézfejeiben mindenféle tűk, bekötések, csövek, |
| pumpáló sóhaj-szerkezetek, szív-elektrosokkgép, s a gép foggantyús diszkosztárcsái |
| fehérterítős fehér fémasztalon. És vezetékek, drótok, piros gumicső-alkonyok! És |
| hörög, zihál, fortyog, lotyog, buborékzik, bugyborog a jézushalál-lila ember, s |
| nagy szőlőfürt-buborékok forrnak születvén az üvegpalack-folyadékban, hisz reménye |
| nincs már neki, egyszer majd elcsöndesül minden, zihálás, hörgés, buborékolás a |
| palackban, elalszik a vívás, s nagy fehér léptekkel megy ki a semmi a porcelán-szobából! |
| Odakint sír egy asszony. Idebent sír egy asszony. Sír aki remélni tud már, sír aki |
| nem remélhet, sír aki reményét kezdi, sír aki reményét veszti. Sír mert így jobb |
| neki, sír mert jobb így se lesz neki, sír mert mást mit is tehetne? Nem moshatja |
| le majd a halottat, föl se öltöztetheti, a halottat meg se kapja, csak majd a koporsóban, |
| csak majd kibelezve, lezárva, szép fehér ingben, zöldpettyes nyakkendőben, nylon-gömb |
| alatt, nyakkendője fehér ingmellén, mint zöldpettyes óriás fehér katicabogár. Hát |
| sír, mert így a jobb, hát sír, mert így se jobb, sír mert reménye van, sír mert reménye nincs. |
| Itt ez az emberi. Ó, megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! |
| A megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! A megmaradás |
| könnyei. Nézlek. Kezed fogom. Cipőmön gumigyűrűs gyűrődés-szájú nylonzsákcipő, |
| testemen földig-lógó zöld vászonköpeny. Elmondom ami van, ami lesz, hallgatom nehéz |
| verejték-mosolyod. A megmaradás könnyei: szavam. A megmaradás könnyei mosolyom. |
| A megmaradás könnyei: asszony-csönded. A megmaradás könnyei: a testből-kibuggyant |
| véres madártojás. A megmaradás könnyei: a fehér zománckés-villogású sas-szem-alázkodás. |
| A megmaradás könnyei: az ínhártya, a sclera alulról fölfelé villanása, mint a halak pikkelyes fehérsárga hasoldala. |
| A megmaradás könnyei: feleséged riadt-szép búcsúcsókja izzadt, meztelen bal |
| felsőkarodra. A megmaradás könnyei: alúlról oldalt fölfelé fehér gyors szemcikkanás, |
| mintha rémült madárral fölszáll a testrózsán félig kibújt tojás. A megmaradás könnyei |
| a halálhörgés lila orgonafürtje ott túl a zöld függöny mögött. A megmaradás könnyei |
| meztelen vállad felső tejútjának izzadt homloka. A megmaradás könnyei az osztozkodás |
| zsarnoka. A megmaradás könnyei: szemed barna emberiség-magánya. A megmaradás könnyei |
| fehér, felhős, foszlott kézkörmeid. A megmaradás könnyei: az a hit, mert nem hit, mert mégis! |
| A megmaradás könnyei: a virágbaborúlt csakazértis! A megmaradás könnyei: ahogy |
| az asszony elárvúlt meztelen nagykörmű sárga lábaid simogatja. A megmaradás könnyei |
| verejték-lényedet néző szemeim. A megmaradás könnyei: mint a gnu óriás szeme, |
| amely csak pupilla, mintha négycentiméteres fekete kontaktlencse lenne a gesztenyebarna |
| szemgolyóra ragasztva. A megmaradás könnyei: a hódolat bíbor fosztogatása, a balta |
| éle, fűrész foga, kasza nyele, őzek fehérszív farvillanása. A megmaradás könnyei: kék |
| száműzetés-villanykörték vasdoronggal-őrzött hó-öröklét barakkban. A megmaradás könnyei |
| mint szivárványra kent habzó szappan. A megmaradás könnyei: kisebb nagybátyám, |
| a piros Debri, mikor neked tangóharmonikázott. A megmaradás könnyei: mikor Liszka, |
| sonkás tojást sütött nekünk, mert így a szokás, s azt hitte éhezünk, s ettünk nevetve. |
| A megmaradás könnyei: a bal nyolcas bordáról lefűrészelt csontrügy, csontbimbó, csontdió. |
| A megmaradás könnyei: ahogy harmonikával elesett részeg ifjú apámra hull a hó, halálhó. |
| A megmaradás könnyei: csontból kinőtt rózsabimbó. A megmaradás könnyei: élő |
| márványrügyek, élő márványrózsabimbók, élő márvány-szemgolyók, csontszivacs-tulipánok. |
| A megmaradás könnyei: asszonyban a szerelemfehér folyékony férfilángok. A megmaradás |
| könnyei: a hideg göb a rákos pajzsmirigyben, amit kivágnak a sebészek ha izzadva operálnak. |
| A megmaradás könnyei: rádium-ágyúk, sugárzás-teleszkópok az asszonyi méhre, |
| férfinyakra célozva. A megmaradás könnyei: föltolt sugárzó fémlapok a női hüvelyben, kürtökben, tubákban. |
| A megmaradás könnyei: a gyerekek nevetése, kislányok karodba-tülekedése. Sírkő- |
| mellkasú mohos márványbéke. A megmaradás könnyei: a levágott asszonyemlők, ezüstkanül |
| a gégegödörben, kivágott nyelőcső, mesterséges gége. A megmaradás könnyei piros muskátlik |
| a sírokon, becsomagolt téli kő-Krisztusok, a barna csomagolópapír spárgával hálósan |
| átkötözve, ahogy halott tárgyat besző a pók. A megmaradás könnyei: a rezgő géptestben |
| szorongva nézett ovális repülőgépablakok. A megmaradás könnyei: a méhész-asztalos |
| Bechterew-térgörbülése. A megmaradás könnyei: ólomból-kiöntött dacoló vallomások. |
| A megmaradás könnyei: S. infarktus-alkonya, fekszik a berácsozott ágyban, hogy agyhomályban |
| ki ne ugorjon, szökve, mint a szöcske. A megmaradás könnyei: sírt-kapáló anyád, szőlőt metsző, |
| kertet-ásó apád. A megmaradás könnyei: csontvázhorda csont-ügetése csontváz-lovakon |
| a Földgolyó-pörgésben. A megmaradás könnyei: a kinyílt tartomány a meg-nem-alkuvó |
| bonyolúlt szenvedésben. A megmaradás könnyei: üres istállók, csalántűz zöld fojtogatás |
| N. L. szívében. A megmaradás könnyei: az őrült asszony világgyanakvás káromkodása. |
| A megmaradás könnyei: az agyban-virágzó korallsziget, halottról lehúzott cipő, a veszteség támadása. |
| A megmaradás könnyei: a téboly jön, mint a pók, lábazva, mint a pók, aprólékozva lábait, |
| járását. A megmaradás könnyei: raboljuk ki a rettenet lakását! A megmaradás könnyei: legyen |
| két alkony a három mögött, aranyszögekkel összeácsolt reggel! A megmaradás könnyei: ahogy a forró |
| magzatvíz az asszonytestből kizuhog, s néz a fájdalom táguló hajnaltűz szülőhüvellyel. A kérte, |
| nem akarta, mért ne? A megmaradás könnyei: a lehetetlen egyszerűsége. A megmaradás könnyei |
| gyerekkezemben a zöld pénz, kockásra összehajtogatott tízpengő, ami lucskosra izzadt tenyeremben, |
| mint összehajtogatott nyirkos, ázott zöld diófalevél, szederfalevél, hársfalevél. A megmaradás könnyei |
| a hűség-gravitáció, a várakozás mágnes-szívása, Móricz Zsigmond krétafal-mohósága, büdös víz! |
| A megmaradás könnyei: a sugárzó Lucifer hónodnál átölel, csillagok, fénytömbök közt röpítve visz. |
| Európa-éjszaka. Egy üveg bor mellett ülök csöndesen. Sárga villanyfénytócsa: világöröklét-anyagvizelet csorog a csöndre. |
| Becsukódik a tulipán, a piros biológiai óra. Mint a halandóság szívverése, piros ketyegése néz bűntelen bűnömre. |
| Egy ember nézi őt, az embert a tulipán. Az embertelenre néz az ember, az emberre a nem-emberi. |
| Ó, a megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! |
| A megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! A megmaradás könnyei! |
|
Párás istenek*
| Fehér orgonafák, lila orgonafák alatt állsz könnyű szoknyában, könnyű blúzban, |
| fehér orgonafák, lila orgonafák alatt a kertben, lábadon nincs harisnya, meztelen lábadon |
| kék sarupapucs, fehér orgonafák, lila orgonafák alatt állsz, zöldcsíkos fehér selyemblúzban, |
| rózsaszín szoknyában, kezedben fehér nárcisz, kék nefelejcsek, sárga margaréták, sárga |
| nárciszok, fehér nárciszok között állsz a kertben, a fehér nárcisz zöldköldökű sárga |
| ráncos selyemlámpája piros szegésű, három csillagbibéjű sárga selyemkút, fehér orgonafák, |
| lila orgonafák alatt állsz nevetve, befont szőke copfod a farcsatorna kezdőpontjáig |
| lógó sárga szalmakalászból font vastag gyíkfarok, intek neked, te visszaintesz nevetve |
| a fehér orgonafák, lila orgonafák alól, jobb kezedben öreg alumíniumkés, bal kezedben |
| fehér nárcisz, zöldköldökű sárga selyemlámpa körül hat kajla fehér szirom, kezedben |
| könnyű kés, kezedben fehér nárcisz, kék szemedben fekete fényráncok aranykorong-ütése, |
| mindenféle összevissza boldog madárfütty, madárének izzó aranyszövedékhálója ráncosan és |
| redősen terítve a zölden egyhelyben-totyogó kert párapupilláira és gőzikra-szemhéjaira, |
| rostos és szikrázó páraszempilláira hintve, lángoló muszlinfátylak, lélegző gézlepedők, |
| az orgona lilakürt habcsillagtőgyei közt szénából, rongyból, nylon-tejeszacskóból, drótból, |
| barna papírlemezből csőrrel-szőtt, lágy fejtúrással-épített apró galambfészek, zöld |
| levéltollak vízszintes és függőleges, ferde rángása alatt a gyíkbőrű feketezöld orgonaág-madárlábon, |
| ül az ezüstmoha fiatal galambanya fészkén a lila orgonavirágtőgy-csillagkürtlengésben, |
| szorong, feszül, lázasan ül, hallgatva bátor, harcosan néma, gőgösen egyszerű, mint a |
| teremtés hűsége ül a tojáson, a teste belső tüzében, a bíbor belső atommáglyán tojásmirigyeiből |
| épült eljövendő mészhéjas rozsdapettyes, zöldszeplős látomáson, ül a szorongó hűség, |
| az elrévült bizonyosság, a halandó öröklét-egyszerűség, a lázas gyönyörű forró néma hit, |
| fekete tollgyűrűs nyaka merev, barnapiros csőre, mint hosszú, tűfok-orrlikas tövis |
| feketegyűrűs szemei barna bársonylángok. Ül forró fészkén, mint égő gázrózsán szürke |
| alumínium-teáskanna, hitének hűség a hatalma, fekete pupilláiban lila orgonafürt. |
| Ül a szorongó rejtelem, ül mint kis csőrös ezüst-szfinx mereven a boldog húsmáglya-türelem. |
| Fehér orgonafák, lila orgonafák alatt állsz könnyű szoknyában, könnyű blúzban, sötétkék |
| sarupapucsban, kezedben fehér nárcisz. Szeretlek, jól tudod, s ha ezt tudod, azt is tudod |
| a halandó miben és miért hisz. Fényes piroslevelű rózsafák, fényes bíborlevelű rózsabokrok |
| tolonganak kásás lapos lángterpedéssel az arany palásthullásban, folyékony könnyű kék |
| kristálylemezesedésben, repedezett, foszló, pikkelyes, lemezes görcskrokodil kígyótestű |
| feketebarna szőlőágak, vastag fekete szőlő-sárkányősmadárkőzetlábak apró piros |
| sebeiből csokrosan, csipkepenge-üvegesen kilőve a zöld növényi tollsáskák kéveláza. |
| Minden önmagát magyarázza. Te is, meg én is, a madár is, a növény is, a lombkezdet is, |
| a virág is, a puha szélfújástól lökve, taszítva, lengetve, lógatva, cibálva, ráncigálva, |
| lebegtetve tántorgó néma fehér lepke, mely mint szélgyűrte vízjeles fehér cigarettapapír. |
| Piros a körtefalevél szára, az elfoszlott fehér körtefavirág zöld gyűrűfoglalata, a fehér szirmok |
| üres tartóváza szőrös csipkés sárga csillag, a csillagszőrök feje zöld növényi pontgolyó. Ez |
| lesz a gyümölcs. A sárga körte. A darázshódító. Fehér orgonafák, lila orgonafák alatt állsz |
| könnyű szoknyában, könnyű ingblúzban. A vászonszoknya rózsaszín, zöldcsíkos a fehér |
| selyeming. Kezedben fehér nárcisz. Úgy nézel, olyan pontosan, ahogy a győzni-bátor virágok. |
| És párás, eső-utáni föld. Ahol föld van: ott halott van. A holtak szívében üres árok. |
| A halott szivében üres árok. A halott szivében rothadó tajtékos fekete kesztyűk. A halott |
| szivében meddő, álmos madarak. A halott szivében villanyáramtól-részeg szögesdrótból |
| drótrács-keresztek. A halott szivében megaszalódott együgyű égitestek. A halott szivében |
| dögszagú orális férfiszerelem. A halott szivében gyémántkő-pusztaságban ordító hiénák, sakálok. |
| A halott szivében múltam szemgolyója, mint térdrehullt szülő állat: elefánt, víziló, orrszarvú, |
| zebra, zsiráf, gnu. A halott szivében gyémánttal gyapjas világmindenség-csillagkoszorú! |
| S ott túl, lényed mögött, az üveghegyen is túl, a messzi, messzi, messzi kék homály mögött |
| vigyorognak, vicsorognak, fenyegetnek, fenyítenek, őrjöngve intenek a gyűlölködő párás istenek |
| az asszír, a babilon, a szkíta, a sumér, az egyiptomi, a görög, a római istenek. Intenek, |
| fenyítenek a nemlét-pára istenek. Hogy sorsuknak elveszítsenek a Párás Nincsen Istenek! |
|
14 R G B P F*
| Majd becsöngetünk a hosszú út után, s mikor a repkények között az ablakon kinézel |
| fehér lesz piros arcod, s jössz lefelé a lépcsőn gyűrötten, szorongva a vaslándzsás, rozsdás, |
| rácsos, repkényes kiskapuig, zöld lángok merev zománctolongás fürtjei közt jössz lefelé |
| szorongva, fehéren, s a lépcsősor tetején a nyitott ajtó fényes és rácsos szinekkel derengő |
| kaleidoszkóp-áhítatüregében megáll a hosszúszoknyás asszony, ó-keresztény festett |
| halotti-arctábla-szemében, a csúcsos kék vonaltojás belső csücskében könnyek, könnybimbók, |
| könnyrügyek, könnyei forró puha üveg-búzamagok, jössz lefelé a lépcsőn, mint egy borostás |
| rozsdás viaszmadár, mint rozsdás tűkkel teleszurkált arcú könnyű fehér viaszmadár, |
| rozsdás tűkefe arcod márványos viaszmeredése elgazosodott kriptafödő a biai temetőben, |
| jössz lefelé az üres cementlépcsőkön topogva, torpanva, mint egy tétova, gyanakvó madár, |
| topogva, toporogva, mint galamb a szétlobbantott-szárnyú kő-turulmadár emlék- |
| lépcsőin, s az egész oly szép és különös, mint az Úrjézus szalmakalapban, mint fekete |
| szalmakalapban a fehér kőkereszten kifeszítve függő fehér kőjézus a temető mögötti |
| búzadomb zöldviaszhömpölygésű homlokán, a gyepes, poros, pipacsos létszögleten, |
| a pipacsok a halott könnyei, a sziszegő búzagyűrődés a madártojásszeplőzöld diadal-máglya, |
| s majd összekeverednek megsarjadt szilánkos, hasábos, kőredő-ostyás arcaink, ezüst |
| szőrtarló-arcod ezüstkalászos bajszommal összekeveredik, ezüsttűhegyek állnak ki a |
| szilárd füst pórusaiból, s örvénylő tűkefe-dombvidék, ezüst kalász-százlábú viaszfutás. |
| Aztán beszélni kezdesz gyorsan, rágyújtva egy cigarettára, köröttem táncolva, tipegve, |
| forogva, mint aki rájött a legnagyobb dologra, mint aki a legszebb dologra értett virrasztó |
| ünnepével, mint aki úgy jön-megy az igenben, a nemben, Istenben, világok-szívizületben, |
| halandósághaza-kövületben, mint Megváltó a föltámadás-kertben, sugárzó halott |
| halálból-föltámadott a páravirágzás rózsakoponyái közt, a párakristályszivacsrosta |
| alvilágizzás virágtürelemben, cibálva, lökdösve, ráncigálva, taszigálva engem |
| a fehérrács-doboz kék, sárga, narancs, bíbor, lila, zöld, fehér, piros gyűrődés-szobában. |
| Mert repedéses, hasadásos, szilánkos, ráncos, tollas, leveles, indás, szakadt, gyökeres |
| kék, sárga, narancs, bíbor, lila, zöld, fehér, piros gyűrődés-utáni négyzetek világító |
| lángdobozában állunk majd cigarettázva, teázva, fehér vászonrácsok közt, fehér |
| vászongyökérzethálóban, mint világhálóra ragadt szines szigetek, fehér kötélhálóra |
| száradt szines polipok: függőleges és vízszintes lapos négyzetek lángoló rácsdobozában |
| állunk, bor nélkül is egyhelyben tántorogva, csikket csikkre nyomva, boldog kettős-csillagként |
| egymás körül tolongva, szinte a fehér kőpadló fölött lebegve, hasonlíthatatlan élet-tárgyak |
| a szines lázdoboz-rácsmágnesmezőben. Ahogy megérik a pete a nőben, s elévül, kiég, |
| meghal, a vérzéssel kiürűl, ha meg nem termékenyűl: úgy a létben a ki-nem-mondott hűség. |
| A meg-nem-termékenyített anyagsors-egyszerűség. Sors-méhemben a pete-érett szavak halottá |
| kialszanak ha várakozásukra nem csapódnak a megmaradás nyers petrezselyemlevél- |
| szagú atombomba-magvai. Mit teszel a rádtorlódó halálzuhatag idővel? Mely mint a |
| palás, lemezes sziklaomlás sorsléted pépesre összenyomja s dögbűzöd kőrózsaszirmok |
| néma taréjhegyvidéke alól szivárog. Kősárkányok pikkelyőserdeje alatt a véres emberáldozat. |
| Néz a ráncos idő, a „bül-bül szavu rózsa”: Arany János. Szemében csontesővel. |
| Mintha nézne két temetővel. A rózsákat nem szabad megütni kővel! Fehér zománcvödröt |
| kell tenni a csillagok alá ha megfejjük őket, különben a létezéstrágyát lövi a forró tejsugár. Ki |
| kell húzni anyjukból a születő állatokat: borjút, csikót, a testből kiálló lábszárakra hurkolt.kötéllel. |
| És megfürödtem a tehén méh-vizeletében, mert megfordítottam a borjúmagzatot az állat-anyaméhben |
| vállig nyúlva be kézzel, karral a mirigykemence állatasszonyi testbe, a csónakos, ajkas, alsó |
| ajakszakállas bíbor hüvelyhez ragasztva arcomat véres, magzatmézes; bélsármoszatnyálas lett |
| pegazusarany homlokom, s karom vállig a lázas, vonagló eleven piros kesztyűben. |
| Halandó: állok a koporsó-öröklétben. Mint a madártömő varázsvár-műhelyében. |
| Az üvegszekrényekben kitömött énekesmadarak. Az üvegszekrényekben kitömött madár-ragadozók. |
| Sárga üvegszemük, kék üvegszemük, barna üvegszemük tollpihekoszorúfészekben dülledő pók. |
| Az asztalon kis drót-akasztófák. Kis dróthurkokon énekesmadarak lógnak, elbicsaklott |
| pihefüstjében csillog a dróthurok, mint vékony sodrott arany-karikagyűrű, fejük jobbra-balra |
| csüngve ferdén oldalt, mint apró csőrös tulipánfejek, csukott-szemhéjú, halál-szempillájú |
| véres csillagok. Nyitott csőrükben nyelvük hegyes görbe sárga dermedéssel kilóg, szárnyaik laza |
| rongypikkelypalástok, lábaik vékony zöldkaktusz halálhorgonyok. Száradnak a kiboncolt |
| madarak, kis réztálban elfeketűlt belső szerveik rohadnak: a szív, a tüdők, a gyomor, a belek, |
| a tojásmirigyek, a szemgödrön át gumihurkapumpás üvegpipettával kiszívott agyvelő. |
| És fekszenek az asztalon hanyatt a bíbor barlangtest tollzsák énekesmadarak, zöld |
| kaktuszhorgony lábuk fölmered. A madártömő pipázik. A madárhulla már mit tehet? |
| Van amelyik már száraz szénával, sárga faselyemforgáccsal, barna lószőrrel, dagadt habos |
| kóccal kitömve. Az asztalon fatálban kék, zöld, piros, barna, sárga, fekete üvegszemek, |
| mint kukoricamagok, csigaházak. A madártömő véres kötényébe törli véres, fostos kezeit, |
| aztán tűbe műanyagfonalat fűz, a madár hasát, tollas hasa-bőrét a szénagombóc-üreg |
| fölött szapora barna öltés-villámsávként összevarrja. Mint boncmester a hullát, kifestett |
| fáraó-hullát egyiptomi orvos az emberség-ősidőben. Így leszünk mi is: idő az időben. |
| Így várunk mi is: halandó halálra, kitömés-vigaszra. Rárohad a gyors nyár a késő tavaszra. |
| Rárohad a fény a zöldre. Itélet a földre. Mert itt fönn minden elrohad, mert ott lenn |
| minden elrohad. Itt zölden pezsegve rohad, ott feketén pezsegve rohad. Csak a fehér a |
| fehérben. S a fehér gyomra már annyira fehér, hogy belül a fény lila. Orgonalila lila. |
| És kitömött madár jön a vérből, üvegszemei alól koszorúsan sárga füst szivárog. |
| És kitömött madarak jönnek a fehérből, lépkednek, mint a madárszemű lángok. |
| És kitömött madarak jönnek a fehérből, lépkednek, mint a madárcsőrű könyvek. |
| És kitömött madarak jönnek a fehérből, bólogatnak bicegve, üvegvakon köszönnek. |
| Majd becsöngetünk a hosszú út után, dobhártyánkban még ott feszűl a tízezer |
| méter magasság, s mikor a repkények között az ablakon kinézel fehér lesz piros arcod, |
| s jössz lefelé a lépcsőn sápadtan, szorongva, s azt mondod „Samuel Beckett sétált |
| az előbb a parkban”, s gyűrtviasz ezüst-angst arcod föltépi a szűzhártya-várakozás jelent. |
| S én mosolygok és állok, mint aki otthonról hazaért. Hazaért, pedig el se ment. |
|
Elmúlás-asztal*
| Morzsák az Elmúlás-asztalon. Fekete morzsák. Halálmorzsák. Könnyek. Sószilánkok. |
| Kristályszemcsék. Elmorzsolt száraz bogárszem sejtjei. A kardvívó domború, szívalakú, fekete |
| drótrács-sisak arca, mint egy méh arca, mint a méh domború kristálybársonyrács összetett |
| szeme. Csönd-pillangók, sejtelem-lepkék: mint fényre szórt, fény alá süllyedő, lobogva |
| merülő hajszálércirmos, csipkés sárga itatóspapír-szeletkék, mint hőben-tántorgó zöldzománc |
| lóhere-szüzesség, mint hő-uszonyok tüsketűin fönnakadt lihegő fekete pernyék. Holnap temetni |
| megyek. Holnap temetni megyek. Temetésre megyek holnap. Holnap temetésre megyek. Most nyár. |
| Most napfény. Most néma sűrű zöld. Most kék pára-magasság, fehér párapillérek, fehér |
| páraívek gótikus mindenség-magánya. Piros lavórban Matthias Grünewald ólomzöld Krisztusa |
| mosakszik. Lejött a fáról. Mossa véres arcát. Kihuzigálja a sötétkék ólomtüskéket lila |
| húsából, mint más madár fészkéből a rozsdás drótszálakat a rabló-madár. Sárga fogai, mint |
| egy öreg lónak. Taknyos kézsebeiben nyüzsgő darazsak esznek. Barna májfoltos, arany-álarcos |
| arcuk a feketeszeplős kézseb-tűzliliomokban. Szeretlek, mint darazsak a friss húst! Szeretlek, mint |
| halál az emberhúst. Piros rózsák között darázs-csíkos macska ásít. Áll a bajszos, csíkos |
| szőrhurok, púposan áll, mint a teve-ásítás. Mint a sárga teve-ásítás. Homorúan, hosszan |
| nyújtózkodik a sárga ásítás. Most nyár. Most kék viasz-lángolás. Most zöld árny-zokogás. |
| Most szikrázó, pettyes árnyrés-iramodás. Mozgó aranyrács árnyék-mozdulatlan kisajtó-nyikorgása. |
| Lüktető árnyékrács fénypettykása. Valahol sír egy kisgyerek. Holnap temetni megyek. Kisgyerek sír. |
| Mért nem ad neki emlőt az anyja? Mért irígy? Jobb ha eres emlőjével a nyálhabos bömbölést |
| betapasztja. Holnap temetni megyek. Nyitott koporsó. Nem az utolsó. Kicsúcsosodik a vastag |
| fehérselyem szemfödő elől a fekete-félcipős lábaknál, hátúl az orrhegynél, mintha nagy borostyán- |
| madárcsőr hegyezné kúposra a fehériszap-ragyogású selymet. Hanyattfekvő aranysólyom. Piros |
| karomkezekkel, zöld körmökkel. Majd fölhajtom a szemfödőt. Majd visszahajtom az iszapláng |
| fehér halálselymet. Majd leveszem az arcról a folyékony márvány-zászlót. A nedves fésűvel |
| hátrafésűlt barna haj. Az aranyszita-fátyollal befújt haj. Mint aki most jött a fodrásztól. |
| A fénymoha darázspáncél-homlok. A barna légybarkó a sárga viaszkagyló fülek előtt. Mint |
| ezüst pettytömeg légyfej két vörhenyszőr pofaszakálla. A halántékok hullahigany apálya. |
| S a hegyes szögletes, horpadásos, tüskés, gyűrt, vonalas, ráncos viasz, márvány, gálic, arany, |
| indigó, tinta, sötétréz tollpihe arc-keveredés. A borotvált viasz. A borotvált márvány, a |
| borotvált arany, a borotvált gálic. A borotvált indigó. A borotvált tinta. A borotvált réz-tollpihék. |
| Büdös bőrben a borotvált vörös toll. Mint aki most jött a borbélytól. A nyitott szem, mint |
| ezüst gombostűfej-köldökű tintahólyag. Az orrcsúcs a szőrcsápos orrlikak borostyánkő-sisakja. |
| A hosszúkás orrlikgyűrűk szétfűrészelt só-tojáshéjakként derengenek. A pórusos narancshéj- |
| orrlikpillér lila hajszálérpelyhei fehérek, mint sárga cipőpasztába nyomott fehér tollpihe. |
| Az ujjhegy bőrléceinek görbe vonalvályúi és vonalélei a sárga cipőpasztában. Fehér csönd |
| a szájban. A szájban fekete csönd. Zöldcsíkos ezüstnyakkendő. Mint zöldcsíkos ezüst bogár. |
| Fehér ing. Lila timsó-bütyök ádámcsutka. A büdös húsban a büdösödő csontok. A büdös |
| szervek a büdösödő emberben. Halál-szagú lesz ujjaim hegye. Mint aki büdös bogarat fogott. |
| Mezei poloskát. Virágpoloskát. Ujjhegyem halál-büdös lesz. Virágpoloska barna fakéreg, |
| rozsdás száraz fa-évgyűrű páncélpikkely-hátát, rombusz-alakú, mozgó, barna, büdös |
| poloska-szűzhártyát. Halálhódolat. Halál-arc. Halál-szagú lesz arcom. A híg aranyba mártott |
| sötétlila vulkánszivacs-lávasalak arc sűrű tűhegyrács-álarcban. Ezüst szőrpont-álarc az arc. |
| Mint sárga lakkszivacsitatóspapír fekete ceruzaheggyel halmaz-szitásan bepontozva. Az arc, mint |
| tintába mártott megszáradt fehér toll. Mint aki most jött a borbélytól. Most nyár. Most |
| napfény. Most gőgös nyári zöld. Esőföld gőzölög. A szivacslikacsokban a megalvadt arany, |
| mint a nyári éj rühessége. Holnap temetni megyek. Temetésre megyek holnap. Holnap |
| temetni megyek. Majd kezet mosok a temetés után. Majd arcot mosok a temetés után. |
| A halált lemosom magamról. Körmeimről lesikálom a halál-büdösséget. Majd tiszta |
| inget húzok, másik cipőt veszek föl, másik ruhát. Nem halál-inget, nem halál-cipőt, |
| nem halál-ruhát. Jön a teve-futású ember, megy a teve-futású ember, jön az |
| alázatos ember, meggy az alázatos ember, fut, mint a teve sivatagi kövek közt, fut, mint |
| a teve forró kő-sivatagban, kis szeme ribizligolyókból épített piros fecskefészek, a piros |
| fészekben kék higanytojás. Fut föl a lépcsőn, fut le a lépcsőn, kezében vesszőkosár. |
| Fut, mint rozsdás mókus a mókuskerékben a lépcsőház csavart betonlap-vízimalomkerekében. |
| Vele fut hosszú szürke-feketeszőrű kutyája, mint lihegő, karcsú, puha rongyszőnyeg-zászló. |
| Üget a halálba, üget a halálból, befut a halálba, kifut a halálból. Vele fut a zászló, folyik, mint |
| megolvadt alumínium-zongora. Kutyája is úgy fut, mint redős homokon, aszály-híg redőláz |
| aranylapokon, a pórusos aranylemez-süketen púpos könnyű teve-árnyék. Halál-mise. Halál- |
| ajándék. Már fölöltöztetve a halott. Már fölöltöztetve, összecsomagolva. Ő a csomag és ő az utazó. |
| Már vár a forrni-kész halott lehűtve. Halál-jégszekrényben a zárt-idejű bomlás. Már a holnapot |
| várja halottak közt a halott. Betöltve vele már a deszkaláda. A holnapot várja a keskeny zöld |
| hullaviasz-jelentés. Már nem vár a halálra. Holnap temetni megyek. Nyár van. Sötét arany-pazarlás. |
| Madár kaparja barna nyaktollait kékkörmű piros lábaival, sárga csőrével sűrű válltollait, sárga |
| izzadság-foltos hónaljpihéit túrja, borzolja a madár. Tetvészkedik a madár, a vérkorong-szemű. |
| Holnap temetni megyek. Anyám nem tudja még, hogy temetni megyek. Anyám nem tudja még, hogy |
| holnap temetni megyek. Anyám egy messzi kertben a földön térdepel, fehér vászonkendő-kontyos |
| fejét lehajtva térdepel, s a kerti zöldség apró, csipkés lombjai közt úgy matat, mint kisfia |
| aranylomb-hajában a vak, mint kisfia aranyfüst-sisak fején a vak anya. Sárga-bajszú |
| sárgarépa, fehér gyökérbajszú petrezselyem, pórusos, szőrös, csigatest-redős vízszintes zöld |
| viaszláng krumplibokor-levelek, zöld golyótöltésű növénycsőr-zöldborsóhüvelyek, sárga- |
| gerincű zöld viasztok zöldbabhüvelyek, zöldpillérű csipkehorgolás-szelidségernyőkötegek |
| közt gyomlál térden állva, rövid hegyes bottal a földet szurkálja, a földet döfködi csorba |
| alumínium-evőkéssel, öreg alumínium-evőkanállal a gaz gyökérhálóernyőit |
| kivájja a földből, kitépi, kicibálja a fémes, növényhártyapengés, zöldvályú-vércsatornás |
| vadfüvet, megcirógatja a borzongva-párolgó zöldhomály csipkeláng szőlőlevelet, |
| katicabogár száll kézfejére, azt nézi, azt hiszi az a vére, csigabigát vesz tenyerére, s nézi |
| ahogy lassan bugyogva a rácsos lepényfej-köldökkutakból tornyosan fölbugyog, bugyogva |
| toronnyá türemkedik, belülről kifelé a négy csigaszem. A négy viasztakony-gyertyatartó, a |
| négy kocsonyabimbó. S a merev fallikus szemtokokban a szemek, mint rövid fémszárú |
| fémgolyó-virágok. Anyám egy messzi kertben térdepel, térdepelve hajolgat, gazt gyomlál, |
| gyomot irt. A földbe néz. Nézi a halottat. Anyám látja a holtakat a földben. Pedig |
| csak úgy lát, mint két aranytű-szúrás. Pedig csak úgy lát, mint kétcsövű sárga |
| szalmaszár-messzelátó. Pedig csak úgy lát, mint akit vastag kövér mészkövekkel befalaztak, |
| és szem-magasságban két pici rést hagytak, a szőke habarcs-fugát kifúrva nagy ács-szöggel. |
| Látja anyám a holtakat a földben! Látja anyám a földben a halottat! Látja anyám |
| a földre hajolva földön térdepelve a holtakat a földben. Kertben térdepelve, földön térdepelve |
| a Halottak Kertjét lenn a földben. Mennyi halott! Mindíg halott! Mindíg halott! Mennyi halott! |
| Mindíg halott! Mennyi halott! Mindíg halott! Mennyi halott! Mindíg halott! Mennyi halott! Mindíg halott! |
| Anyám a messzi kertben térdepel. Térden-állva görnyedten dolgozik. És minden halott |
| kristály-aszalt világsors szemében. És gyémánt-száradék asszony-szemében minden halál. |
| A halottak magzatburka anyám fény-apály szeme. A holtak anyaméhe anyám mészkristály-szeme! |
| A holtak szülő-ősasszonya anyám mészcsontváz-gyökérlombozat-szeme. Csontvázak, csontok, |
| koponyák mindenség-kristályserlege anyám kiszáradt szeme. A halottak Földgolyója anyám |
| megszáradt fénycsöpp szeme! Most nyár. Most fény. Most zöld. Most kék páratűz-jelen. |
| Nagy görnyedt izzó árny-alak jön felém a fényben, mint kétlábon-járó gőzikra ősgyík. |
| Kristály-árny, izzó, anyagtalan, átnyúlok rajta, mint a fényen, mégis tömény ásványanyaga |
| van. Puha és áthatolható és mégis kristálykemény, anyag ami nincs, anyag, mint a fény. |
| Kezét szivemre teszi, s ez a kristályos áttetsző árnyék-semmi-kéz szivemen oly nehéz, |
| mintha a világegyetemet tette volna minden anyagával Isten a szivemre! Ez a halál-egész! |
| Majd hazajövünk a temetés után. kezet mosunk. Átöltözünk. Asztalhoz ülünk. |
| Az Utolsó Vacsora utáni vacsorához. Kenyeret eszünk, bort iszunk. Mert enni kell a |
| temetés után. Mert inni kell a temetés után. Mert étellel vigasztal ember az Elmúlás-asztal! |
| És morzsák az Elmúlás-asztalon. Fekete morzsák. Fehér morzsák. Halálmorzsák. Életmorzsák. |
| Könnyek. Sószilánkok. Boroskancsó, borospoharak a fehér abrosszal leterített Elmúlás-asztalon. |
| Borostyán-fosztogató! Köd-szégyen csalogató! Az élők sorsukat halállal megszorozzák! |
| A halandók ezért emberek, ha emberek! S a holtak csak hullák a föld előtt, a ravatalon. |
|
Sárga fénykristály*
| Fény és árnyék egymásra hozva. Mintha az ég bársonyt lapozna. Fakó bársonyt és |
| könnyű vásznat. Aranyszivacs a koromtajték, sárga habhálón kék szemcse-mezők. Ében legyezők, |
| cinóber söprűk, zöld villanás széthasadozva, fehér szivacsok, kék lepedők, szilárd aranyfüst |
| törik puha hasábokra. Csodálkozik a gyűrődés a fényben, lila háborgás habzik a feketében. |
| Ezüst zúzódás szilánkhullása, ezüstös hártyaszakadás, ezüst szilánk-hullámok ájulása. |
| Viola, kármin, hullaviola, cián fénylemezkeveredése az árnyékhiány. Enciánkék a himlőfekete |
| tajtékban a jég. Aranyszita-csönd a növényi büszkeség. A madarak alusznak lombok közt, faágon. |
| Meggyszínű márványparázs tokapihéjük borzoltan piheg. A temetőkben egyszerű rothadás. A földben |
| bonyolúlt forró hulla-üveg. Égő egyhelyben-zuhanás. Árnyremény. Csillaghalott. Csigacsönd. Harmathomály. |
| Hőhideg. Lánghűvösség. Kőerjedés. Gyászarany. Fénysötét. Fűszálköd. Ketyegéscsönd. Lázöröm. Rabviasz. |
| Viaszremény. Csőralkony. Csöndsalak. Árnyéka nincsen a földben a testnek. Az árnyékokról a testek |
| leesnek. Az árnyékokról a pántok lehullnak. Az árnyékok kialszanak. Kialszik az árnyék-lámpafény. |
| Az árnyak fölszabadúlnak. Önmagát derengi az árnyék-szegény. Az elmúlás tántorog. Vacog a |
| tűzözön. Fekete szénrög a könny. Bután motyog minden növényi dolog. Elfoszlik a kárhozott jelenség. |
| Az álom szinesen vánszorog. Vért köp az álom. Az álomnak tüdővérzése van. Az álom vérbe-merített |
| arany. Lila tajtékhörgésben az örvénylő foszforpikkelyes bosszú hánytorog. A híg kék homály |
| bőrléces kisujja arany-gombostűkkel teleszúrva. Aranygombostű-sündisznó a kék űr-kisujjhegy. |
| Fekete vadkanok fújnak, morognak, fehér habokban véresen forognak. Mint véreres fekete |
| szemgolyók tajtékos villogás-halma a kék poshadék kocsonyában hempergő, röfögő rézkalász- |
| sörényű vaddisznó-csorda. A csönd fehér porcelánpereme csorba. Mint apró gyerekfogakkal |
| megrágott csésze-él. Öreg fehér bikákat hajt a fönti szél. Üres kék puli-rohanás, üres kék |
| puli-csaholás, aranypuli rézfüst tajtékbikák rézfüst tajtéktökébe harap. A fűszálak tövében |
| zöldpajzs pikkelyárny-szívalakú szívcsönd alatt bódult bogarak alszanak, fekete pettyük, |
| piros pontjuk, lóarcú mályvafoltjuk, hártyaszárnyuk rézdrótkapilláris-csontvázai, fedőszárnyuk |
| bordázott kitinlécei, szemük pázsitgolyócska-halmazcsokrai aranypor-álomcsönddel bekenve. |
| A csend zöld ujjhegye aranyporos. Hólyagszivük elektronzacskó. Bogársorsuk tűzbe-dobott |
| hártyapapiros. Gyűrt hártyapapír bogár-idő. Összegyűrt papírcsönd bogárjövő. Lánghalott élet. |
| A virágok csipkés árnyukkal a csöndre hajolnak. A virágok lombos árnyukkal a higanypikkely |
| földre hajolnak. Kivándorolnak a virágok illatukból. Kivándorolnak a virágok önmagukból. |
| A mindenség fogaskerekei zakatolnak. Némán csikorognak a semmi csillagkerekei. Némán |
| loholnak az anyag arany-ütemei. Tehenek, bikák, borjak, lovak, ökrök, csikók, bárányok, juhok, bivalyok, |
| disznók bekötözött szemmel az öröklét-vágóhídon. Fejükön vászonsisak-álarc. Fejükön |
| tarkótól az orrig vastag vászonturbán. Mint mohamedán gyerekeknek. Szemrésnélküli kivégző |
| álarc-sisakzsák. Kés, bárd, csákány, fejsze, elektrosokk. Vágóhíd-vérfolyó az űr. Állat- |
| nyakérből, állat-szívből kizuhogó vér. A vérnek árnyéka van. Csak te vagy árnyéktalan. Hiába |
| ülünk asztalodhoz holnap. Öreg széked a konyhában üres lesz. Üresen áll, mint egy kiivott |
| ólomserleg. Nehéz légy zúg a fényhab-konyhában, mint nehéz fekete fény, mint szivacsban a csönd likacsai. |
| Dühöng, dörög, az ablaknak csapódik, s hempereg, forog forrva pezsegve a könnyű üvegaranyon, mint |
| megbolondúlt elme, mint ötezer gombostűvel összeszurkált tűpárna-selyemkelme, zörög, dörög az |
| ablaküvegen a szőrös fekete állatásvány dülledt kettős szitadob-kelyhe, mintha összegyűrt fénylő |
| celofánpapírgombócot görget a szél kőszigeten. Nem lesz ott árnyékod és nem leszel te sem. |
| A csontváznak nincs árnyéka a földben. Árnyéktalan a fehér, a fekete fénytelen. Üres székeden |
| nagytömbű sárga kristály. Sárga fénykristály üres székeden. Sárga fénykristály sűrű nyárból. |
| Sárga fénykristály fényszivacs-hiányból. Sugárzó hő-tömb átlátszó homályból. A hiány elé |
| pohár bort teszek. Pohár bort az asztalra. A fény elé az asztalra. A sárga borban rozsdás |
| hamuhullás. A sárga borban pikkelyes forgácsos foncsor. A sárga borban foszló barna pernye. |
| A sárga borban piros lombhullás. A sárga borban zöld árnyék-tolongás. A sárga borban |
| szikrázó csillagtörmelék-gomolygás. A sárga borban foszló csillószőrök. Mint derengő tengervízben |
| mikroállatok hamuja, bőre, váza, háza, láza, páncélja, cafatja, héja, burka, öltönye, páncélruhája, |
| páncélsisakja, anyaga, teste nem-sorvadó lángja. Halálhullás a sárga borban. Halottak hullása |
| a sárga borban. Hulló halottak, hulló csontvázak, hulló ravatalok, hulló temetők. Homályüreg a mellkasomban. |
| Hiányüreg a mellkasomban S nézem az üres széket. Az asztalon a nincs-ott teritéked. Nincs- |
| tányér, nincs-kés, nincs-villa Mint világtág pupilla Az üres széken sárga fénykristály-magányod. |
| Belenyúlok a sárga fénykristályba, mint a nyárba, szived helyén sárga fénykristály üresség-lángok. |
| Nézem a sárga fénykristályt a széken. Nézem az árnyéktalanságot. Jelenlétednél nagyobb a hiányod! |
|
Érintő éjszakák*
| Puha viasz-szűrőkön ólom csorog át. Párolgó forró ólom. Merev viasz-szűrőlapokon |
| merev viasz-szűrőlapok. Sárga viasz-szűrőlapok folynak mereven sárga viasz-szűrőlapokra. |
| Holdrács holdrácsra nehezűl. Véres a sötét, mint aki szül. Árnytalan árnyak. A sötétben árny |
| alig van. Nehéz sugárzó páravonalak. Könnyű szivárgó párapontok. A szoba kockás aranyszivacs. |
| A szoba izzó szűrőlap-lemezkocka. A szoba puha korommal töltött higanydoboz. A szoba |
| lila timsókristály-tégla. A szoba indigóhártya-repedés. A szoba keserű száraz szalmakocka. A |
| szoba ködtrágya-sejtelemlüktetés. Árnyak árnya árnytalanság. Fényrács-metszeteken fényrács- |
| metszetek keresztben, szitásan, függőlegesen, laposan, összevissza. A sötétség, mint egy aranyozott |
| selyemharisnya. A fény aranydrót-árnyai sejtes fonott vak hengerekben. Mint napfénydróthengerek |
| lassan gomolygó tengerekben. Aranypikkely-örvényalak függőlegesen forgó titánhalak. Mint |
| az ámulat nyöszörgő rácsragyogása odakint. Mint a hódolat olvadt szitaláng-bolyongása |
| idebent. Mint a tengervíz folyékony kristálylomb-gyökércsavarodása odalent. Aludni kéne már. Nem |
| tudok. Ötven éve nem tudok aludni. Aludni kellene. Nem tudok. Anyám is azt mondta: hetven éve |
| nem alszik. Pedig láttam, hogy alszik. Aludni kellene. Nem tudok. Anyám azt mondta: hetven éve |
| nem alszik. Te alszol önmagad mosolyában. Alszol: emlőkig fölgyűrt hálóingben. Lilaselyem |
| hálóinged forró emlőid alatt, forró hátad közepén, mint gyűrt sziromabroncs. Síma, nyirkos, |
| sötétség-selyemlángú rózsakoszorú. Alszol kinyílva, mint a lomb. Alszol, kinyílva, mint szüléskor. |
| Alszol, szétnyílva, mint egy bolyhos csengő. Alszol, kinyitott pára-esernyő. Alszol, szétnyílva, mint |
| a gőzölgő föld. Alszol, mint a csillagnyálas friss szántás tavasz-éjen. Alszol, mint a hold sárga |
| tócsa-nyála árnygödör-szenvedélyben. Alszol, mint fészekben a holdpermet tojás. Alszol, |
| árnyas búzakéve-kereszt Augusztus tejútkocsonya-ősgyíkszájában. Alszol, mint kéve-keresztes |
| augusztus-éji tarló. Alszol, mint nyáréjszakai csillagbóbitás kukoricás. Alszol, mint fölvágott |
| mazsolás fonott-kalács. Alszol, mint éjszakai tóvízben bizsergő nyárfalomb-árnyék. |
| Alszol, mint barna nehéz nádbojtban a csillag. Alszol, mint egy befüggönyözött angyaltestű |
| ablak. Alszol, mint elfújt templomi gyertya Krisztus lábfejére ragasztva. Alszol, mint a |
| megmaradás bizalma és haszna. Alszol, mint szőlőfürt kristálytálon, kristálypohárban fehér |
| bor. Alszol, mint forró szélre fektetett rafia-zászló. Alszol, mint Krisztus vér-arcú csütörtökén |
| Szent Péter apostol. Alszol, mint gyémántos levelibéka sárgabarackfalevél zöld érsöprű hasára |
| ragadva holdfényben. Alszol, mint a nehéz könnyhártyacsillogás állva alvó ló ködarany szemében. |
| Alszol, mint egy virágos friss szénakazal. Alszol, mint a meleg hóesés. Alszol, mint fekete |
| márvány-férfiszobron arany-kitüntetés. Alszol, mint doboz-homályban aranypénz. Alszol, mint |
| egy csésze ikrás méz. Alszol, mint hegedűben a zene, mint hegedűhúrokban Beethoven |
| és Mozart. és Bartók Béla hegedűversenye. Alszol, mint a fehér egyszerűség a bonyolúlt tarka homályban. |
| Alszol mellettem az ágyban. Alszol mellettem a sötétben. Szuszogva, pihegve, gyöngyözve, |
| nyögve, sóhajtva, remegve, forogva, szerelemre-nyílt combokkal, a paplant combjaid |
| közé gyűrve, aztán kigöngyölődve a pehelyzászló-paplantölcsérből, szőke hajad arcomra |
| öntve, mint vödör árvalányhajat, kezeid vesszőmre hintve, lábszárad combjaim közé döfve. |
| S én forgolódom, mint aki most készül születni. Forgolódom gyűrött, izzadt ágyamon, mint |
| aki most készül a lucskos véres asszonyhüvelyből a fénylő felvilágra véresen kiforogni. |
| Aludni kellene! Meg kéne születni! S lucskos szögletes-kérdőjel testemmel hőszáraz gömbölyű |
| kérdőjel testedre tapadok, izzó lávaszalag testem hőtiszta lávalomb testedre tapasztom, |
| hasad fogom és melled fogom, s magányos ujjaim bozontos boldog ágyékszőröd között |
| a mézes szirmokat keresve bolyongnak. Ó, érintő éjszakák! Ó, érintő éjszakák! Alvó |
| tested kőtálban! Alvó testedből folyékony sűrű kőkorong nő ki sugárzó sötét reménnyel, |
| mint napraforgó csipkés sárga szirmai, mintha testedből körben kinőtt szirmok izzó |
| kőárnyék-koporsójában feküdnél! Hő-lemezek, hő-vonalak, hő-pillérek, hő-ágak, |
| hő-oszlopok, hő-rudak, hő-rácsrendszerek halcsontváz-szövevénye, hő-huzalok forró |
| televénye kapcsolja alvó testedhez virrasztó verejték-testemet! Ó, érintő éjszakák! Álmodban |
| heréim megfogod, s mint hőkesztyűben izzadt égitestek testem törvénye hőpáfrány-kezedben. |
| Ó, érintő éjszakák! Megtartó éjszakáim! Hőrácsok, hőhorgok, hőhorgonyok kapcsolják össze |
| a virrasztást, s az álmot, hőrácsaidhoz ragasztva engem Hőmágnes-Asszony: őrzöl, hisz magadra |
| vonsz engem, hogy megvirradjak és meg ne haljak, testedből kisugárzó hőháló őrzés-nyugalmad |
| testembe nő és rácsszoborként átfog, s húsomba ég, hogy nincs elég világ-ok, hogy meg ne maradjak! |
| S ha gyűrötten, derengve megfordulok, s csak hőtömb fargolyóink érnek össze izzó, sugárzó |
| pont-érintéssel, ez a kettős találkozás-hőpont a virrasztó éjszakában úgy lebegtet engem, mint |
| vér-áldás köldökzsinóron a magzat lebeg a méhburok magzatvizében! Mert gömbölyű, forró farhúsod |
| izzó hőpontja, a találkozás-hőpont megmaradásom köldökzsinórja, s testedből kinőtt |
| hőburok-magzathólyagod sorsában nehéz férfi-szívverésem! Ó, érintő éjszakák! Megtartó |
| Éjszakáim! Ó, érintő éjszakák! Megtartó éjszakáim! Tegnap, mikor a zöld cserépkályha vasajtaját |
| kinyitottam: halott verebet találtam a tűz-szekrény hamujában. Kis koszos halott verebet hanyatt. |
| Nyitott szemén hamuporhártya. Csöpp sárga-karmos lábai hipermangánkristályhorgok. Rozsdacirombolyhos |
| mocskos kőpehely-tollain a hamu, mint foszló hajcsillag-tengeripálma, nikkelpapírrá olvadt |
| tengeri csillag. Hogy került a veréb a cserépkályhába? A kéménybe repült, s ott halt meg éhen a |
| négyzetes hosszú koromcső kéményben, s halottan aztán a kályhába zuhant. Eltévedt |
| mocskos szarevő kis angyal a pokolba. Hány percig, hány óráig, hány napig lebeghetett csipogva, sírva, |
| csivitelve, sikongva a fekete csőbelső szurokszagú hengerüregében, verdesve, mint egy piszkos |
| tiszta szív, csapódva jobbra, balra, arccal körűl a korom fekete mohafalának, lebegve, |
| föl-le, le-föl, mint gyermekkorunkban ujjunkon piros spárgán ahogy föl-le szállt a |
| fakorong golyó: a jojó? Míg éhségben meghalt és szívbénulásban, madárszív-infarktusban, |
| s a koromcső szúrós csöndoszlopában lefelé hullva, mint ágtól-lelökött kristályos |
| őszi falevél: a tűz-szekrény halott hamujába hullt, az elégett fa ezüstpor-halálába |
| pottyant, hisz elejtette a levegő-ág a szívbénulásos halott levelet. A verebet. Ó, |
| érintő éjszakák! Megtartó éjszakáim! Mikor ölnek meg engem? És ki öl meg engem? |
| Franz Kafka ott állt a prágai zsidó-temetőben, húsz fokos hideg volt és kék tiszta |
| ásványi szél, s az egymásra-dőlt, egymásra-hajlott, egymásra-torlódott pirosmárvány zsidó sírkövek, |
| mint egy megkövesedett gigászi ős-szaurusz taréjlevelei, taréjpikkelyei, fölborzolt, |
| mohos testpikkely-kaktuszlevelei. S a kis bronz-Szent György tekergő bronzsárkány |
| tátott szájába döfi bronz-dárdáját. Ördögh Szilveszter lila volt, mint egy bogáncs |
| lila tüskeszőr-makk virága, és úgy ment, szinte fújta a szél, mint egy szelet lila gyűrt |
| iskoláspapírost. És nem találtam meg Jiri Wolker sírját. Mert nincs Prágában Jiri Wolker |
| sírja. Aki pontosan olyan volt, mint tüdőbajos apám. És Franz Kafka szemei, mint |
| alvadtvér-tálon forró arannyal leöntött fekete rózsák. Mint redős koromtengerben nyihogva |
| összerogyó acéltorlódás János Jelenései. Ó, érintő éjszakák! Megtartó éjszakáim! |
| A csillagtalan feketefű-csöndre toccsan az érett sárga körte. Lepottyan, koppan, sárgán |
| megreped. Mint megrágott fül vértelen sebe: hús-belseje. A sárga bőrön barna |
| pont. Szúráspont. Darázspont. Négylevelű lóhere-hártyacsillag álló magházában rózsaszín |
| ravasz kis kukac, barna gombostűfej-takonykoponyával. A fehér körtehúsban rozsdabarna |
| rágásjáratok, csigás zabálás-járatok. Reggel majd enni kezdik a darazsak, mint |
| vízbefulladt embert a halak, májfoltos sárga gumikosár-halszájukkal csámcsogva eszik |
| a szétrepedt körtefa-könnycseppet. Ó, érintő éjszakák! Megtartó éjszakáim! Éji |
| íróasztalomhoz ül papucsban, pizsamában az emberszép Kosztolányi. Makogni szeretne, |
| vinnyogva kiabálni. Föláll, leül, azt hiszi elszalad. Gégéje rohadt, nyelve alatt |
| rohadt mirigygolyókból habos rózsacsokor. És Melocco Miklós millió fehér márványkalászt |
| hegyez fémreszelővel. Minden márvány-kalásztűt külön-külön reszel. Én vagyok, |
| te leszel, mondja, neki a kalász a gondja, márványtű, márványmag, márványtoklász. |
| Ó, érintő éjszakák! Megtartó éjszakáim! Nicaragua a forradalom óceánkék |
| gyermekszeme. Költők forradalma: Nicaragua! Párás gyermekszem-forradalom. |
| S Ernesto Cardenal most mit csinál? Verset ír ingatag párolgó növénystrucc-pálmafák alatt? |
| Vagy éhes gyermekek gyémánthű kolibri-szemébe néz? Ó, érintő éjszakák! Megtartó éjszakáim! |
| A megérintett világ hőrácsa a hatalmam! A megérintett lét: létével visszaérint! |
| A mindenség-rácsokkal áthatva létem. A megérintett történelem a versem. |
| Mert az érintés-rácsok hálója dolog-emberlétem válasza, halhatatlan lángja. |
| Tested hőrácsa véd meg engem, az érintés hőláza hisz lenni lennem. Mert az |
| érintés az ok és bizonyosság, az érintés a megtörtént valóság. Az érintés a megmaradás-hűség. |
| Mert a magány a magányról márványosan leválik, mint ősz fáról a lomblevél leválik. |
| Mert csak az érintés őrizhet meg minket. Okos halandókat a boldog halálig. |
|
A kedd szemhéja*
| Ma még verset írok, holnap talán már nem írok verset, mert halott leszek. Lábam jobb |
| nagyujján, vagy bal bokámon spárgával kötött dögcédula. A sárga borostyánkampón, a lila |
| timsó-ágon. Dróthurokkal, cérnahurokkal. Mint a Petőfi Múzeum poros mellszobrainak eres |
| bronz-nyakán, eres gipsz-nyakán, a ködsárga gipsz-halotti maszkok hernyóredős, seb- |
| varratos szájréseibe fűzve. Zihál az emfizémás ősz, arany-zihálás, páraszita üvegszuszogás. |
| Zölden zihálnak az emfizémás lombok, lomhán lüktetve szuszog a rostásan áttört lomha |
| ragyogás, zihál a nehéz növényi tüdőtágulás, a fény tömény tüdővizenyője (emphysema pulmonum), |
| az árnyszüret előkészület hólyagos emfizémája (emphysema vesiculare) a kopasz holnapot |
| zihálja. A meztelen holnapot. A fehér holnapot. A fekete holnapot. A halál-holnapot. A halottak |
| holnapja napot. A Kedd szemhéja a gömbölyű kékre húzva. Az ólomszivacs-salak |
| lila lávagyürke-árok szemhéjráncok apokrif vályúiban aranyizzadmány-zománcok. |
| Bizsergő pontos hegyes jegenyék a Kedd szemhéjának zöld szempillaszőrei. Dagadtkék vizenyőhólyag- |
| feszültség a Kedd domború redőzuhatag szemhéja alatt. Sárga és szürke és álomzöld, |
| ezüstzöld, feketebarna, pettyes, vonalas, lemezes, lepkés, leveles árnyak egymást meszelve, |
| egymást vízszintesen nyesve, vagdosva, metszve járnak a lapos, rácsos arany-tényeken, |
| anyagon, tárgyakon, lényeken, egymást nyiszálja az anyag árnya, s az anyag magánya, természet |
| sóhajt a természeten, anyag az anyagot csodálja, egymással párzik az anyagbőség, anyagfüst, |
| anyagihlet, anyag-gyász, anyagmerengés, anyag-lehetőség. Az anyag az anyagnak sorsa most. |
| Halotti ingemet most szövik, halotti ingemet hogy fölvegyem, halotti ingemet még halálom előtt! |
| Méregbe mártva az az ing, epesársárga az az ing, vászna villogó epefesték, halotti ingem |
| aranya sárga, mint epehólyag-gyulladásos írisze, szivárványhártya-csillogása, mint gyulladt |
| epebeteg fülcimpája, arcbőre, mosolya, homloka, halántéka, keze. Mint a kézujjak |
| sárga szikrabőre. Mérgezett aranyingem az ősz szilánkos, száraz kristályszikláira dobva. |
| Mint egy gyermekre, úgy nézek a titokra. S a titok, mint gyermek, könnyes szemekkel visszanéz, |
| zokog, mert megütötte magát, s gyógyító csókomat kérni nyújtja lila mákszirom-foltos |
| kisujja hegyét. Európa ez, s körötte a világ. Körötte földrészek és tengerek, körötte |
| folyékony anyagszigetek és szilárd anyagszigetek, fölötte és körötte szennyezett, kék réteges |
| ősiség. Alatta Földgolyó-szívverés. Alatta a Föld szive lüktet. Ki menti meg halandó, hulló |
| életünket? A szomszéd kertben ötéves kisfiú játszik, szőkesége a gazfűből szinte |
| ki se látszik, fekete műanyag-géppisztollyal lő a kotkodáló barna ezüstpettyes tyúkra. |
| Fut a tyúk barnán, ezüstpettyesen, s a sárga mirigyparázs-liliom testnyílásából félig kiálló |
| véres tojás, mint sárga szemhéjak közt véres szemgolyó, mint bolyhos angóranyúl piros szeme. |
| Tömény fehér, hosszú, göndören foszló, pihés füstfodrokkal lazán ritkulva oszló legyező- |
| egyenes páravonalat húz egy katonai repülőgép az égen, mint halott agy EEG-egyenesét |
| a gépceruza a szalagpapíron. Míg versemet írom. Míg versemet írom: háborúk, terrorok, |
| puccsok, forradalmak, hadgyakorlatok, rendszer-szupernovakollapszusok, ellenforradalmak, |
| öldöklések, kínzások, korbácsolások, rohadt riadalmak, nukleáris siralmak, míg |
| versemet írom. S az űrben hány gépdarázs nyüzsög? Cellás tükörrózsa-szemei vers-szivemre |
| néznek. Ikrás darázskristály-szemcsegömb darázs-szeme a Földgolyót szagolja gyűrűzve |
| körülötte. Úgy szimatol, mint egy eleven puha állat a steril gépszerkezet-állatutánzat. |
| Ne higgyétek, hogy kifogytam a nyárból! Ne higgyétek, hogy félek a négydimenziós csillagháló éjtől! |
| Úgy élek én itt, hogy mindig azt hiszem, egyszer rámlőnek a sötétből, hangtompítós |
| fegyverrel, vagy infravörös távcső-célzójú puskával, egy fa mögűl, egy kapualjból, egy csúcsosan-nyitott |
| ablakból, egy árnybarlang barna szivéből, egy kiemelt tetőcserép légyszemcella-gödréből, s úgy |
| zuhanok a kőre, vagy a földre, arccal, háttal, vagy oldalt összedőlve, hogy a dörrenést se |
| hallom, a torkolattüzet se látom, homlokomon luk, szivemen luk, hátamon luk, és a |
| véremmel összemocskolt nyúlós sötéten zárt hold-kérdőjelek, világiszony csillag-sóhajok! |
| Én úgy élek itt, hogy mégis elhiszem: valamit akart a Lét velem, s az a fontos ami a halál előtt van! |
| S azt teszem, amit kimondanom kellett, tudom: halálomig ember ezért vagyok! |
| S nincs nagyobb jutalmam nekem, mint édes nyálad íze, emlőid tejíze a számban! |
|
Megvalósúlt halottak*
| Már nincs napom nélkületek, nappalom nincs nélkületek, éjszakám nélkületek nincs már. |
| Már nincs időm nélkületek, a nincs-idő nélkületek sírba-ásott megrozsdásodott karóra, |
| hullapenészes, hulla-enyves zsebóra a halál mellényzsebében, a halál csöpp nadrágzseb- |
| puttonyában, halálba-alvadt idő, halálrozsdás árnytalan időszerkezet habzsíros csipkés |
| csontvázmedencén a koporsóban. Már nincs napom nélkületek, se nappalom, se éjszakám, |
| se hajnalom, se alkonyom, se alvásom, se ébredésem, reményem a jobban, tevékenységem a dologban. |
| S ha rátok gondolok sem rátok gondolok, s rátok gondolok, ha nem gondolok rátok. |
| Mióta meghaltatok föl-fölmerültök a redősen rengő magányból, mint megszülető vulkánsziget |
| a renyhe fényszáraz óceánból, kilő a sistergő izzó tűzgyűrű-kúpszáj a robajló roppant |
| vízedényből, mint egy parázsló halfej tűzkerék szájkarikája, forr, bugyborog, habzik, füstöl |
| a lágy ősanyag, kövér zöld gőzlemezekben és vörös parázslapokban lecsúszik eleven halotti |
| arcotokról, újszülött vulkánkúp-fejetekről a megfoghatatlan puha elemi anyag, megfőve |
| bálnák, cetek, polipok, delfinek, ráják, fűrészhalak, szépiák, tintahalak halotti hajatokban. |
| Kijöttök a renyhe, nyálas, pókszáraz őszből, mint egy fényrosta páraházból, aranycserép-mezőből, |
| visszajöttök a zöldrácsozat, arany-kereszthullás nyárból, mint a föld mosolya a rácsosra száradó |
| sárból, ahogy kijön a cserepesre repedezett földből a pajzshátú piros, fekete címermintás, sárga |
| hártyaél-szalaggal beszegett páncélú temetőbogár, ahogy kinő a hajszál a koponyabőrből, ahogy kinő |
| az orrcsont a koponyából. Visszajöttök a szívvel-elrothadt szabályból és itt vagytok velem. |
| Itt vagytok szabálytalanok, itt vagy szabálytalan rend, megdöglött ősgyík-világóra, kifosztott történelem. |
| Itt van a három hit elásva! Itt van a három sír föltámadása! Itt történik, hogy senkise lássa: |
| a halott asszony méhkaparása. Hogy mindenki lássa: a halott asszony méhkaparása. Halotti küret. |
| A halottból most kaparják ki az élőt. A halottból most kaparják ki az életet. Fekszik a halott |
| egy hosszú konyhaasztalon, fekszik hanyatt a halott, derékig meztelenűl, fekszik egy viaszvásznas |
| konyhaasztalon, szoknyája válláig fölgyűrve, mint a szerelemben. Fekszik hanyatt a halott, |
| lábai a térdpontban combokkal, lábszárakkal fölhúzva, mint az ugróvillás-lábú |
| zöld sáskának, szétdőlt combjai közt vérző tűzkapú hüvelyében hüvelytágító hosszú |
| hengeres fémcsövek. A szerelemút, szülőút cimpái, lebenyei, gyűrűs és csigás barna szőrei úgy |
| tapadnak a fémhenger körfalára, mint nagy bozont-bajszú, májfoltos, szeplős férfiszáj a |
| réztrombitára, az ánuszlukból epeszín savó csurog. A halott asszony mosolyog. Így vetélnek |
| el a csillagok! A kitágított könnyű test alatt fehér zománcvödör a vérpettyes konyhakövön. |
| A kaparókanál, mint egy hosszú karmesterpálca. És cigarettázik az orvos, dolgozva, meg állva, |
| redős ajakbőrére ég az izzásban-megtörpült, hengeres hamu-szarvú cigaretta, bőrfoszlányok |
| és égés-sebek, parázs-csók nyálcafat-köpetek. Hosszú vesetálban csiralényfoszladék, |
| mirigykaparék, gyűrt nyálkahártyarongy, kásás emberszilánk, sárga vizelet, aranyláng. |
| S fölkel a halott, combjai közé vattát tesz, fölkel és bugyit húz, fölkel a halott, s gyalog hazamegy. |
| Hazamegy, mint egy kikapart bárányfelhő. Hazamegy, mint akit megöltek, hogy éljen. A halott. |
| Szöglet-csigás barna, márvány-fogsorú lépcsőház-settenkedés. Portábla-ablak sárga rezgés- |
| téglákat sóhajt a golyószóró-sebhelyes varangycafat falra. Átvérzett-szoknyájú apró |
| halott-tipegés vérszapora október-ködben. Galambörvénylés szocializmus-óra. 1950. |
| Kijött belőlem a halott. A halottból kijöttem. Egymásból oldódtunk könnyű és tömény |
| külön anyaggá, mint fényből az árny, árnyból a fény. S múlásom halotti edénye a halott |
| kikapart méhe. A merengés barlangfénye. Az irgalom szomja, éhe. Nem tudta elvenni, amit adott! |
| S úgy élek a másik halottal: előttem többezerméteres narancsszínű szakadékfal, s a szikla- |
| szakadék rideg földköpenyránc-tövében hömpölyögve, kásásan, üvegesen zuhogó, pikkelyes, |
| páncélos dübörgéssel tekergő feketén habzó fekete folyó, mint egy elhízott gyönyörű mintás piton, |
| s a narancsszínű sziklalap-kéve közepén egy kopasz szikla-lukból úgy áll ki a halott feje, |
| mint csipkés sárkancsó-fészekből, a sárcsipke-madárkancsó fészekből a fészekbe-dagadó |
| madár-anya feje. Az ezüst férfi-fej, a sárga férfi-arc. És szikrázik és villog, |
| mint az ezüstnyárfa-levél, mint egy kampósbot ezüstagár-feje, mint foncsorral leöntött |
| sótömb, mint oroszlán-mancsú ezüst koporsóláb, mint holdfény a sas-arcú jegenyén. |
| Megsímogatom a sárga halott-arcot, megsímogatom a halott sárga arcát, mint egy sárgaselyem |
| koporsóvánkost, mintha pókhasú aranyhalat símogatnék vízben, mint vöröslila cseresznyefatörzs |
| sárgán átderengő mézgaszakállas mézgavagináját. Mint sebhelyes gyantacsurgást ezüst-varánuszbőr |
| fenyőfatörzsön. S a halott mosolyog, s a halott szilárd szemével int nekem, s a halottat |
| szájamból etetem, szájamból szájába köpve a nyálammal megemésztett jelenkorokat, |
| világokat, mindenség-falatokat, ahogy a madár-férj a madár-asszony csőrébe tömködi lebegve |
| a tücsköt, férget, hernyót, gilisztát, pondrót, bogarat. Jóllakik világgal a halott. A sárga |
| halott, a szikla-erszénybe gyömöszölt halott éhen nem marad. Nem hagyom éhezni a |
| halottat! Megetetem, megitatom. Szájammal etetem, szájammal itatom. Megsimogatom az |
| eleven sárga halottfejet a hánytorgó habzó fekete dübörgés fölött a levegőben állva, |
| s földrészek mozdulnak sárga mosolyában, mosolya eltolódó földlemezek csúcsos gyűrődése, |
| horpadt taréjlása. S egyszer majd fölszabadítom a halottat, szikla-magzathólyagából kiszabadítom, |
| kíváncsi sárga arca mellett lebegve az ősnyálzás habzó fekete dübörgése fölött: jobb |
| mutatóujjam hegyével bal halántékát érintve odaragasztom életemhez, mint mágnesvas |
| gombostűt, fémtárgyat testéhez tapaszt, s mágnes-szívásommal kiszívom a halottat emésztő |
| csönd-üregéből, ahogy az anyából a magzatot vákuum-pumpával kiszívják, |
| s mutatóujjam hegyéhez forrasztott halántékán húzva őt elszállok vele a fölfúvódott |
| anyaglét egy más térszigetére, s ámulni egy könyvre ültetem, mint zöld fűkalász zöld |
| hegyes tűlegyező-szentségtartójára ezüstös aranylepkét. S a megváltás vére és teste a zöld |
| növényi kristálytűcsokor-hajladozásban. Lepkesúlytól lepke-szélben imbolyog a zöld |
| tűkristály-pajzs növényi kobra, zöld csigolyái szárnyas másodpercek, zöld cérnával erezve. |
| S a harmadik halott fröccsöt iszik. Kajla szürke nyúlszőrkalapban a kocsmapultnak dőlve áll |
| a harmadik halott, fekete nagykabátban. A sárgaréz-kocsmapulton könyököl, s a fekete hosszú |
| nagykabát alól a földre lóg, s a mocskos kövön szétterül, mint egy selyem-muszlin menyasszonyi |
| fátyol: két recés hártyaszárnya. Mert tevenyakú zöld fátyolka a harmadik halott, tevenyakú |
| zöld fátyolka fekete nagykabátban, szürke nyúlszőrkalapban, s a zöld széles, zöld hosszú |
| legyezős fátyoltollak a kövön szétomolva hosszan kilógnak télikabátja alól, s a zöld |
| szitaszárnyak szétlombozott hártyasíkjaiban, mint zöld drótból kötött kemény háló: az erezet. |
| És megy a halott a hóesésben, megy az autóbuszok, a villamosok, az autók, taxik |
| között a gyáva hóesésben, s fekete nagykabátja alól hosszan kilógó szitás hártyaszárnyait |
| húzza a hóban, mint előre-fölcsinált menyasszony a menyasszonyi fátylat, úgy söpri |
| a havat, mint az utcaseprő, mossa a havat, mint fölmosóronggyal, kövér aktatáskája |
| szinte földig ér, nehéz aktatáskája a hóba lóg, mint a kos fekete herezacskója. |
| Megy a sárga csíkozásban, megy a kék csíkozásban, megy a fénytégla-világító mélyhalúszásban. |
| Megy hogy hozzám ő is hazaérjen. Szürke nyúlszőrkalapján hócsillagokból mirtuszkoszorú. |
| S a szines neonrácsozásban megáll a hiányos árva hóhullásban, tömött táskáját a hóra |
| teszi, s egy lila gödörből meztelen halott apját emeli ki, kiveszi a lila nyálból a |
| sárga meztelen halottat, s egy négy-fanyelű üvegládába teszi. Üvegládába. Levegő- |
| szarkofágba, mint öreg bajszos etruszk katonát. Mint malterosláda: az üvegláda. |
| Halott emeli a halottat. Halott a halottat téllel beüvegezi. Élőn nevet az élő. |
| Halott nevet a halotton. Halott nevet a halottal. A meztelen apa vörös mellkasa, |
| mint üvegdobozban kiboncolt marhatüdő. És halott a halott. Halott a fiú, halott az apa. |
| Halottak! Halottak! Halottak! Megvalósúlt halottak! Akik valaha voltatok, s akartatok |
| lenni, s akik már mások se vagytok, csak halottak, temetetlenek, vagy eltemetettek, |
| megöltek, kivégzettek, lekaszaboltak, meggyilkoltak, megfulladtak, halálba-rohadtak, |
| éhség-halottak és szomjúság-halottak, jeltelen sírok, tömegsírok, cifra és gőgös gazdag |
| temetők halottai, homoksírok és kődomb-sírok rothadozói, hamuvá égetett halálok! |
| Már nincs napom nélkületek, nappalom nincs nélkületek, éjszakám nélkületek nincs már. |
| Hatalmam kiszívja fényetek, emberlényetek a földből, a csöndből, mert az én erős |
| emberszerelmem a ti túlvilágotok. Ragyogjatok. Az én szívemben nincs a túlvilágnak pokla! |
| De ha kihal a Föld, ki fog az ember-nincs éjszakában gondolni az emberiségre, a halottra? |
|
A semmi és a minden*
| Csak addig fáj, amíg élek. Csak addig fáj, amíg élek, ami fájhat halálom előtt. Csak addig. |
| Csak addig fájhat minden. A semmi és a minden. Amíg élek, csak addig fáj a halálom előtt. |
| A kívűl és a belűl, az ébredés, az alkony, ami a hártyák között van, az álom-alatti pára, |
| a növekedés a hajamban, a síklap görbülése, a súlyok szenvedése, a gyapjú sercegése, a rothadt |
| arany-rongyok, a fűszál-hajszálérben az áramló víz ketyegése, amit hallok és nem hallok, a lázban |
| égitest-hangok, a ködben a dübörgés, hegyes karók döfése, vasvillák döfködése, parázsrög füleimben. |
| A semmi és a minden. A pupilla szemeimben. A látás az agyamban. A só tegnap-iszonyomban. |
| Sókristály-pálmafák közt derengő barlang-arcom. Megkövesedett fenyves gyíkcsontváz-kévéje |
| halántékomon. Legyőztél? Azt hiszed? Legyőztetek? Azt hiszitek? Azt hiszitek legyőztetek engem? |
| Nem vagyok bolond, hogy megölni úgy hagyjam magam, mint az állat, akit késsel szúrnak le, vagy |
| homlokon lőnek, a göndör homlokszőrnek szorítva a fegyvert, a májfoltos csigás homlokszőrnek, |
| vagy leborotvált-szőrű tokájába döfik a hosszú kést a szívig, s a szívpitvarban csigaházat csavar |
| a késhegy, nem vagyok bolond, hogy a halálnak önként adjam meg magam, mint az a tétova tisztviselő |
| a fekete árnyak koporsótornyában, előtte még elektrosokkot se kapva, halálkönnyítő csók-ütést. |
| Mellkasomban bronzkorongok. Bronzlapok, bronzcímerek, eleven bronzpolipok mellkasomban. |
| Hajlított bronzkorong nőtt elöl, hátúl a szivemre, mint teknőc hátpajzsa, haspajzsa, s a kettős |
| pajzs-prés kör-réséből karmos saslábak, karmos gyíklábak állnak ki tollasan, pikkelyesen, |
| s a tüdőkbe, gyomorba, májba, vesékbe, belekbe marnak a sárgazöld karmok, fúródnak |
| a fájdalom horgai, mint halszáj tejszinű gumiporcogó sógyűrűjébe a szakállas vaskampó. |
| Világegyetemsúly ólomserleg a mellkasomban. Elektromos ólomserleg a mellkasomban, |
| eleven árammal szikrázó ólomserleg, s a serlegből habzó sárga füst folyik hangosan zokogva, |
| mintha mérgezett Niagara zuhogna le a homorú liliomos ólomfal-serlegoldalon, |
| az eleven lét minden szenvedése, az emberiség minden haldokló szívütése, Afrodité |
| havi vérzése, Hölderlin sors-vízesése, a megvalósúlt mindenség-mennyiség sors-dala. |
| Tányérnyomás, serlegsúly, címernehezülés, s az áram, kék, sárga, piros, ezüst, zöld lángtüskéi, |
| tűztövisei a serlegnyélen, a serlegtalpon, a külső és belső serlegfalakon, az epesár-nyálat |
| szülő nehéz fekete szivacsfalon. Szikracsipkékkel zizegő ólomrózsa az a serleg! Torkomon |
| gégecsont-törő kivégző pántok, megfojtó tüzes kristály-nyergek, izzó páncélgallérok, a |
| láthatatlan szorító izzadt tenyerei, s összeroppan a gégeporc, mint a papírhéjú dió. |
| Ó, de régen álltam őszi tarlón, őszi kukoricásban, őszi krumpliföldön, szüret utáni szőlőben |
| ősszel, mikor sárga fénysziták és kék kristályszűrődések ferde és egyenes, sík és merőleges |
| szikár puhaság-halmazaiban csörög az eres, barna, vérszeplős, tintafoltos, csillogó, folyékonyan |
| vízszintesen lobogó ökörnyálas száraz növényi hártya-uszony, s a ferdén elvágott sárga szalmacsövek |
| taréjhullása és taréjtorlódása, a domb, mint egy alkonyig érő mászó sün, s a hanyattfekvő |
| meztelen alkony hátán és nyakán, tarkóján, ülepén, combalján, lábszáralsóin a leszálló, |
| zöldlila hullavér püffedt és penészes lepényei, az elszíneződő égi dolgok, fáradt |
| fényvizenyők, s a szőlősorok hervadt zöld kétlábon álló növénygyíkjai közt |
| aranyrög-arcú halottak ácsorognak égő cigarettával aranyköd kezükben, s fehér |
| csontvázak böngésznek lehajolva, matatva a varangybőrű rozsdaszégyen szőlőlevelek közt, |
| letépve egy-egy véletlen fürtöt, megfogva, mint herezacskót a szerelmes asszony, |
| s a krumplibokrok fonnyadt szürke csöndje, mint álomban rothadó hínárlomb |
| vízből-kidülledő mocsaras temető összedőlt tajtékos sírkövein. Ősz, ősz, ősz, nehéz őszi nyár, |
| aranygyűrődés-edények, száraz föld-szakadások, lassan-párolgó hiány-pótlások, híg fény-üregek. |
| Szívnyomás-üveghold, befalazott fájdalom-ablak. Vádol a bűnös. S a bűnösök sokan vannak! |
| Csak te maradj meg, aki vagy annak, akit a zajló csöndből, odaúszva hozzád, kivettem magamnak, |
| mint jégzajlás fehér lapjai, csontváztollai, hártyasíkjai, ágaskodó legyező-zuhogásai közűl |
| a zölden habzó vízből piros rózsát, zöld tajtékban forgó halandó új világot! A fény |
| kásásra roskadna már. Valahol valaki hamisan trombitál, bután kanyarog a fémes fekete |
| trombitahang, mint repkény fatörzsre, sírkőre, folyondár bozontos fára merengésemre csavarodik |
| a bitang trombitahang, és tömény remény és töméntelen reménytelen a hunyorgó kristályroskadásban. |
| Valahol vonít és nyüszít egy kiskutya, zokog és kapar kiabálva, mert bezárták az előszobába, |
| dolgozni ment a férfi és az asszony, a gyerek is elment az iskolába, s a kiskutya maga alá |
| csinál, s a kövön fénylő tányérpecsét-virág a nyála és csupa szőr könnye és csipája. |
| Csak addig fáj, amíg élek. Csak addig fáj. Amíg meg nem fagy szemeimben a semmi és a minden. |
|
Merengő asszony*
| Kék pamutrojt-subás heverőn ül, könyöke térdén, kezében arca, arca fehér, feszes, puha, |
| sűrű szálkabordás, pihebolyh-szálkahártyás, mint egy hattyútoll, rózsaszín és sárga szálkaháló- |
| pihereszelők dombormű-térképe az arca, rózsaszín flamingótoll, íbisztoll pehelyhártyasziget, ül |
| fekete szoknyában, fehér harisnyában, villámzáras fekete tutyicipőben, bokáig-érő fekete |
| posztócsizmában, koponyája hajforgóján, a csillámló rózsaezüstörvényen kis ezüst csomag, |
| gyűrt ezüstpapírból hajtogatott leveles almapogácsa, mintha egy fehér fokhagymafej nőtt volna |
| a koponyára. Ül sárgakockás vászoningben, fehérszürkére mosott kötött pamutkabátban, |
| kezén az elvékonyodott bőrű ujjhegyek fehérek, pihések, fekete-eresek, mint a légy szárnya. |
| Már az én kezem is az elmúlás felé int. Már az én kezem is az elmúlás könnyű rácshomály-árnya. |
| Már az én kezem is készűl lenni csontvázcsillag a semmi homlokán, földbe-száradt tengeri csillag, |
| megkövült ősiszapba kövült halandóság-lenyomat. Márványos ember-volt lenyomat, a semmi |
| kővályú-csokorága, mint megkövesedett világtavasz-hordalék páfránya, levele, madárlépés- |
| nyoma, üresség-kővirága. A semmié. Már az én kezem bőre is csupa szálka, rost, gyűrődés, |
| ránc, vonal, redő, vágás, vályú, rácsozat, szita, keresztezés, vonalháló, hiányhínár. É s az övé? |
| A ferdén, vaksin és sután levágott vékony puha körmök, fehérgomba-szitás szarupikkelyek |
| és mindenféle más halállal-megbeszélt módosulás, bütyök, ujjközti tyúkszem, az ujj-oldalak |
| kavics-pupillás szarurózsája, rög, csomó, görbület, ujjvégi sárgás, hártyás elfinomodás! |
| Madár nincs itt. Nincs itt madár. Madár nincs itt, csak a zöld tapéta-pálmafán. Zöld pálmafák |
| hegyes, hajlott, zöld zuhatag-üst levelein pödört csigaház-farkú barna majmok piros szemekkel, |
| piros pávaférfiak barna szemekkel, ülnek a zöld szivárványtollakon, mint Noé bárkája menekülő |
| őserdejében barna gubbaszkodással, piros csipkezuhanás faroklángolással a néma hiányok. |
| A jövő-győzelmek, tegnap-adományok. Tölcséres kristályvázában piros szegfű, könyv kinyitva. |
| A halál helyén most piros paprikafüzérek, fehér fokhagyma-copfok. A halál helyén aranyozott |
| képkeret. A halál helyén gyöngéd vérszivárgás, bebábozódott képzelet. A halál helyén a nincsen keresztje. |
| Kint gyűrődő, hólyagzó ólomhályog-vásznak, lágyan gördülő habos aranykövek, döcögve, billegve, |
| hintázva úszó tömör selyemsziklák, világnagy, kék szemgolyó dől a háznak, a fehérárnyék fekete pupilla, |
| a barna fény nagy söprűi kaszálnak, vérzése elmúlt már a násznak, piros vacogása erjed már |
| a láznak, százlábú csillagok futnak kristálygyűrű-hullámzással, büdös gyomornedve folyik a |
| gyásznak, taréjos gyíkárnyak a fényben-sodródó levegő-táblákra másznak, fáznak a bizsergő |
| barna hangyakúpok a hűvös híg tűz alatt, a rózsabokrok pudvás higanymezőkben áznak. |
| Fölszáradt a nász-vér és vérrel behintve az emberi enyészet! Nem a részlet gőg-sejtjében |
| vagy hűsége az egésznek, de az egész hűségében tenyésznek a részlet csillámtényei, az összetevők! |
| Itt bent, a halál-anyaggal zsúfolt keskeny szobában aranyból-öntött merengés ül a létsűrű, |
| tér-ritka magányban, könyöke térdén, kezében arca, s úgy néz a zöld pálmafa-dzsungel |
| falra, mintha vékony aranycsőből forrasztott kétágú fordított távcső végén látna lüktető, száraz |
| aranypontokat. Oldalt semmi tér és alúl semmi tér és felül semmi tér, csak száraz aranypontok |
| előtte a barna-majmos, piros-pávás, zöld pálmafás őserdő-falon. A zöld magány-dobozon. |
| S a szoba, mint egy üveg méz, mint egy üvegdoboz mézzel teleöntve. Mint egy átderengő utolsó |
| enyvkoporsó, mint egy ritka-hónaljszőrzetű szobros borostyánkripta, tömör napfény-szarkofág. |
| Mint tányéron, zöld porcelán-csészealjon egy doboz kiöntött sárga tengeri halikra. Mintha |
| sárga foszforfestékkel lenne megtöltve az egész. S az aranyban merengő amit lát, szemének |
| az a korlát. Nem látta a tűbe befűzni a cérnát. Hát abbahagyta. Nem látta a benti |
| fényben a szálka-fémben a semmi pontot, az üresség-csőszigetet, nem tudta a tű tégla-ovális |
| ablak-lukába, pont-üregébe fűzni a cérnát, az üres levegőt döfködte, böködte a két ujja közé |
| szorított fekete cérna bolyhos végét nyállal lándzsásra pödört hegyével, döfködte a csöndet |
| a fekete nyálas cérnadárda kígyófejével, mintha fekete kígyót fogna feje tövénél, nyakánál, |
| tarkójánál, jobb mutatóujja, s hüvelykujja közé szorítva, a sárga, recés borostyánrög-csillagok |
| közé, szúrt a sodort hegyű nyálas cérnával a lukas tűfejtől jobbra, a lukas tűfejtől balra, |
| bal keze ujjai között a függőleges fémszál, mint Isten tengelye a semmibe szúrva. Kotorta |
| a tű körül a csöndet, a levegőt böködte a hosszúfarkú fekete cérnaheggyel, mintha |
| szikrázó száraz csillámport kotorna szempillaszőrrel, hosszú fekete szempillaszőrrel, amit |
| most vett le ráragasztott nyálas ujjheggyel vérhálós, kapilláris-bolyhos, vértollpelyhes, könnyes |
| szemgolyóról. Nem ment, hát megunta. Unatkozott benne a munka. Csak ül a kék |
| pamutrojt-subás heverőn, könyöke térdén, kezében arca. Ül, mint az elhagyott emberiség. |
| Mellette a kék rojt-ömleny összevissza bolyhos takarón a piros, aranyrózsás fémdoboz, a cérnadoboz, |
| a tűdoboz, a gombdoboz, ami cukorkásdoboz volt azelőtt, talán Párizsból hoztam, nem tudom, |
| és mi minden van abban a piros aranyrózsa-dobozban! Piros, kék, fekete, sárga, zöld cérnagomolyok, |
| mintha többezer szines cérnafürt-polip egymáson gomolyog, tűk, gombostűk, piros mágnespatkóra |
| szívott sündisznócsokor-tűrózsák, tüskés tűszálka-hárfahegedűk, csontgombok, aranygombok, |
| ezüstgombok, rácsos-sugaras cérnagombok, mint a napraforgó sejtes, rekeszes tányérfeje, |
| s arany-gyűszű is, Fingerhút, ahogy németül mondják, ujjhegy-kalap, ragyás fémcilinder, |
| pontozott körtető holdkalap, pontszivaccsá szurkált barna fagomba stoppolófa, fehér |
| papírkürt, cérnás papírtekercs, elszakadt zoknik, ingek gyógyulása, kabátok folt-reménye! |
| A tegnapi szegénység szégyene, fénye! Ember-akvárium! Asszony-akvárium! Mintha |
| szobányi keskeny üvegláda lenne száraz fényrögökkel betömve, s a száraz, szilárd |
| fényrögök rései, folyékony repedései, kocsonyás fugái között fürtösen burjánzó zöld |
| hínárok és zöld vízi-zellerlevelek vízszintes csipketerpedése, s lebeg a nehéz |
| zöld gyanútlan ámulat árnyékterpedés-tócsái alatt a vérző áhítat, a ráncos öntudat. |
| Ül a merengő, könyöke térdén, kezében arca, fordított kettős aranycső-látcső |
| nézése vastag aranypontokat szögez a zöld tapéta-pálmafatörzsre. S hemzsegnek |
| aranypontok a zöldön, mint nyüzsgő aranybogarak őserdei zöld fatörzsön. Így néz |
| a magányos hétköznap délelőtt. Így néz a merengő hétköznap: mészpolip-szorításban. |
| Azt akarja, hogy lássam. S széles hengeres léctornyokat épít sejtelmeiben a rettegés. |
| S lomhán-gyűrődő villamosság-sivatagokat ás ki lényéből a szorongás. Ül, mint |
| érett hályog a szemlencsén. Ül, mint nehéz ragyogás a pupillán. Ül, mint könnyű |
| pikkely a gyíkháton. Ül, mint száraz homály nedves ragyogáson. Ül, mintha már |
| csontvázként földben ülne. Ül, mintha előtte állva a gyermek Wolfgang Amadeus Mozart |
| hegedülne. Ül, mint rózsabogár szőrös fénylevélen. Ül, mint alkonyi térgörbület |
| holdfehérben. Ül, mint halott sárga szájszögletén derengő mosoly. Ül, mint |
| száraz szalmavirágon ezüstgyanú lepke. Ül, mint esőcseppen az alkony vérpelyhe. |
| Ül, mint lángnyelv közepén a piros szív. Ül, mint virrasztásban sárga homokba |
| taposott lábnyom. Ül, mint recés csöndben kirohadt dobhártya. Ül, mint |
| Homérosz ölében a vak aranyhárfa. Ül, mint aranyredőkre hintett fehér rózsa. |
| Ül, mint akinek már nincsen adósa. Ül, mint aki szülni készül, pedig nem |
| szülhet már régen. Elszáradt a tenger és az Isten kimondhatatlan asszonyölében. |
| S nem látja, hogy nincs ott magában. Mellette csontvázak ülnek a tűzarany szobában. |
| A kék heverőn, a szekrény tetején, a levegőn, mint üvegszékeken, a csöndön, mint |
| üvegpadokban sorban, a széken, a szőnyeges padlón, a fényháló-sugárszita |
| napraforgófej-szobasarokban, mint öreg pókok a falon, a szobasarokban, |
| a televíziós készülék tetején, a ruhás-szekrényben fogason lógnak, mint sárga |
| ballonkabátok, fekete tutyicipős lábai előtt ülnek a földön körben kuporogva, |
| mint gyerekek fekete fatörzs körül madarak és fák napján az aranyszivacs-zöldszivacs |
| erdőben gyerekkorában. S ő is ott ült az arany-nyálba áztatott borostyánban |
| s a lombok között zöldfejű, pirostaréjú, sárgafoltos fekete harkály verte csőrét, |
| a hosszú aranytőrt az ágkéreg mohos gödreibe, mint egy óriás sárgafoltos fekete darázs. |
| Sárgafoltos fekete tojásvillanás piros mellényben, zöld köpenyben, zöld taréjsisakban. |
| Ó, te hűség! Merengő egyszerűség! Mibe kerül? Mondd mibe kerül a titoktalan hűség? |
| Mert tudod: ha hűtlen vagy, szétoszlik minden, mint a füst, elfolyik, elbolyong a levegőben |
| fodrozva, legyezősen, a létezés gyémántja elpárolog, mint egyszer a minden-világ. |
| Másképp nem lehet. Szeresd az önfeledt gyermeket, nézd ahogy játszik, s úgy szeret, sír, |
| cívódik, veszekszik, nevet, verekszik, zokog, kiabál. A kisebb meg fekszik hanyatt az |
| ágyban, csöpp kezeit nézi a levegőben, nem tudja még hogy körötte mi van, nem érti |
| még, csak látja, s hallja, csak azt tudja hogy éhes, csak azt tudja hogy fél, nem a sötétben, |
| csak a létben, csak a csöndet tudja, a vígasz-mosolyt. S testével nőnek árnyai a növekedésben. |
|
Fagyott rózsabimbók*
| Valamit tenni kell. Mindíg tenni, sose pihenni. Holnap is temetni megyek. A sárga |
| elfeketedik, a zöld barnára fagy. Megüszkösödik a sárga, a zöld feketére apad. Valamit |
| tenni kell. Holnap is temetni megyek. Ez nem karácsonyi ének. Ember-ének ez. Ez is gyertya-ének, |
| fehér gyertya-ének, nem karácsonyi-ének. Mégse halál-ének. Nem halotti ének. Holnap is |
| temetni megyek. Sárga rózsát viszek a sárga halottnak. Mindíg sárga rózsát vittem a sárga |
| halottnak. Vittem a rózsát élőnek, halottnak. Sárga rózsát az élőnek, halottnak. Vittem a sárga |
| rózsát új halottnak és újszülöttnek. Vittem halálnak és szülőanyának. Annak, aki megszült, |
| annak, aki meghalt. Annak, aki most-gyász, annak, aki a most megszületett sírás. Aki |
| halott-sírás, vagy újszülött-sírás. Vittem asztalra, sírra, temetőkbe, rátettem a szülés-véres |
| lepedőkre, rátettem a halál-véres lepedőkre. Vizelet, ürülék, vér a gyűrt fehérben, gyönyörű |
| emberszenny a habosra fölgyűrt, verejték-keresztes, véres test-lenyomatos, vérző ember-kereszt |
| viaszkönny-vízjeles gyűrt halálvászon-fehéren, életvászon-fehéren. Valamit tenni kell. Sose |
| pihenni. Mindíg tenni, sose pihenni. Most tél van. Tél. Lázsötét, embersötét, viasz-sötét, |
| ezüstsötét, gyulladás-sötét, ponthalmaz-sötét, ugatás-sötét, kagylós szénlegyező-sötét, |
| madárszemek híg kristálynéma belső sötétje, testbelső-sötét, madártestben forró tojásfürtök |
| nedves sötétje, anyagbelső-sötét, embertest-belső sötét, állattest-belső sötét, az emlősök |
| sötétség-belseje, a kő sötét befelé-gyökerei, a szervetlen anyag sötét mosolya, a biológiai |
| lét benti sötétje, óceánsötét az emlékezetben, növénysötét a kezdetekben, halak sötét |
| úszóhólyag-tojása a haltest-bíboréjben, az áramló, s kristályos sötét a növényben. Nappal-sötét. |
| A fagyott sárga rózsabimbók grízbőrű sárga növényi tollakból összegyúrt szivek. Sárga lisztbőrű |
| domború növénytollakból kúpossá hajtogatott szivek a fagyott rózsabimbók. A fagyott sárga |
| rózsabimbók, mint megfagyott, szétrepedt tyúktojások, csúcsos hártyaselyem-golyók lila |
| száron, villog a fagyott sárgája szemfehérje, ezüstmoha ráspoly-rácsgörbületkosár a megfagyott |
| szilánkos tojásfehérje. Barna veréb törli sárga csőrét a fekete faágon, kúpos csőre, mint egy |
| viaszos sárga rózsatüske. Most tél van, emberáldozat, összevissza néma halál-piszkozat. |
| Fagyott sárga rózsabimbók a rózsaszáron. A sárga elfeketedik, a zöld barnára feketűl, a |
| lila, mint megfagyott deres marhamáj, szarvastüdő, dámgége, dérzsíros dermedt szarvas- |
| zsigerek. A fagyott sárga rózsabimbó, mint szétrepedt, megfagyott tyúktojás lila |
| tüske-száron, a megfagyott sárgája, a megfagyott fehérje, mint halott nyitott viaszállat- |
| szájában nyelv és fogak. Fölhajló édes barna rothadás-kehelyárny, nyálból halál-zománc |
| fogak. Halott lovak vicsorgó sárga fogsora. A lovak ínye bordás lila keselyű-kalap, |
| fekete bálnakutyák a fölgyűrődő szőrös szájcimpák, a habos fekete röhögés-taréjok. |
| A fagyott sárga rózsabimbókon némi hócukor. Fagyott füvek, fagyott pórusos növényi módszerek, |
| fagyott növényi ékszerek. Szőrös növényi ékszerek fagyottan. A feketefoltos, gyűrt, fagyott |
| zöld rózsalevelek olvadt hóportól könnyesek és ráfagyott a hideg tiszta könny a rózsalevelekre, |
| mintha olvadt üveget öntött volna a fenyőfa-alakú hát-vályúkra, bőrcsatornákra, |
| a pihetoll-alakú, lúdtollcsontváz-alakú vékony és vastaghas-erekre, homorú hasfal- |
| erezetre ez a nap. Csipkés fehér kristályszerkezet-hósziget kristály-sebek, fagyott, |
| átlátszó könny-eres gyűlöletviasz-stigmák a csillogó száraz jégvonal-halmaz, uszonytű- |
| jéglemez-szivacskupac a fagyott sárga rózsabimbókon. Növény-erők, halál-lepedők, gyűrt |
| halotti álmok, jégtű-lécekből halmazos számjelek kazla a rózsasebek sárga csontjain. |
| Most tél van és nappal-éjszaka, láng-sötét, epe-sötét, máj-sötét, hullák beleiben |
| fagyott bélsár sötétje, sárga sötét és feketén fehér és fehér sötét, szemgolyó csarnokvíz-sötétje. |
| És még mindíg jönnek a rózsabimbók. Jönnek borzalmasan és gyönyörűen, mint a sárga |
| hódítás. Jönnek, mint az égő venyigéből a láng irgalmatlan tiszta csomói, jönnek mint |
| szilárd vízhólyagbuborékok az égő nedves fa szétrepedt rostos bőréből kiszületve, mint |
| parázslani kezdő gőzölgő növényvaginák Krisztus-sebeiből kihólyagzó vízgombák, |
| jönnek mint a sárga elmebetegek, piros fejű bolondok, akik némán, vagy vinnyogva |
| kidugják fejüket az elmegyógyintézeti ablakok vaslevelű kockás vasrács-függönyén. |
| Kidugják fejüket, mint a tengermélyi szivacs-szikla szűk odu-likacsaiból a ragadozó |
| murénák. Jönnek a rózsák, a ragadozó rózsák, a tűfogsorú rózsák, a megszálló rózsák, a hódító |
| rózsák, a leigázó rózsák, a barbár rózsák, a cápa-gyomrú rózsák, a keselyű-fejű rózsák, a világlét- |
| belsejű rózsák, a párduc-torkú rózsák, a leopárd-szagú rózsák, a tolongó sárga vakok, a |
| halállal halhatatlanok, halottak sárga könnyei, keresztfa-Jézus véres sárga vizeletcsöppjei |
| az előbőrtelen lila pattanásos makk lándzsás sisaklékjéből kicsöpögve. Holnap is temetni megyek. |
| Rózsák, sárga rózsák: megváltó húgycsöppek, véres vizeletcsöppek, Krisztus-vesén átszűrt véres |
| sárga öröklét-vízcsöppek a meredt halott vesszőből buggyanva kifolyva lassan, sárga véres, |
| cukorcsöppek és méregcsöppek, a Megváltó Test virágai, rózsák, a jézusi húgyhólyag-hártyatojás |
| vizeletvirágai, amelyek kicsöpögnek a petyhüdt ágyéktesten, zsír, homok, fehérje, cukorszerkezetű |
| forró könnyek, vessző-könnyek, bennetek minden kiszűrt méreg, minden halandóság kiszűrt halála, |
| amit a Megváltó Máj méregtelenít, a Megváltó Vese dolgozva kiszűr, rózsák, selyemcsöppek, halálok. |
| Tolonganak, tolúlnak, tömődnek, gyűrődnek, hegyeződnek, lassított úszással erjedve kilövődnek |
| a vékony rózsaszárak megrepedt lila bőréből magányos csomókban egymás fölött körben |
| a felszínre születve. Egymás fölött és egymás alatt körben pontok, szívhegyek, szívcsúcsok, selyemdudorok. |
| Hány rózsa van egy rózsaszárban? Hol van a rózsa a rózsaszárban? Mennyi a rózsa egy rózsaszárban? |
| Hol van a zöld küldés? Hol van a rózsa-akarat? A rózsa-gének küldetés-reménye merre van? |
| Bent a növényhomályban, a sejtek, molekulák, atomok, atomszerkezetek mélyén lapuló |
| végtelen feszültség-terek, vonzás-szigetek, taszítás-apályok, elektromos ragacs-képzetek, |
| mágneses térgörbületek, hártyával-leválasztott membrános végzetek magány-szívében, a boldog |
| megvalósítás-képletek teremtett és örökölt összetett jelenében, növényi számtanában, feszültség- |
| erőcsomagok, rezzenéstelen fagyott folyékony mozgás-csomók derengő csöndsziget önismeretében? |
| Mert tavasztól őszig törtem, vágtam a rózsát a rózsabokrok ágairól, szalamandrafoltos |
| vászon-bőr munkáskesztyűben törtem, tömzsi rovarrágószerv-metszőollóval levágtam. |
| S azóta mindig jönnek, születnek, mint égő sárga gyertyából lecsöpögő könnyek, jönnek a sárga rózsák! |
| És selymük, mint a szerelmes tiszta csók és jönnek, mint tolongó hódítók a sárga rózsák! |
| Hány rózsa van egy rózsaszárban? Hol van a rózsa a rózsaszárban? Mennyi a rózsa a rózsaszárban? |
| Szüli a lila rózsaszár, a bőrözött egyszerű növényi szabály a sárga rózsakezdetet, a félig |
| kint, félig bent pontosan megtervezett, befejezett rózsa-gondolatot, mint másodpercenként |
| az életet a teljes szívverés. Küldi a pontos belső erő-rácsozat, a ketyegő nedv-nyomás, |
| a növényi rózsafolyadék-keringés, a sercegő, sziszegő, kopogó suhogó, finoman áramló |
| létfolyadék-fölfelé-folyás, a kimagasodás, fölfelé-taszítás, dühöngő, boldog, erőszakos |
| növényi ellengravitáció újra, meg újra a sárga rózsát, mint Isten létét bizonyító boldog önmagával. |
| Most tél van. És mikor és miért az abbahagyás, elapadás, a rózsalét-szünet, éj-idő? |
| Tüskés lila szárakon, vérhálótüskés lila szárakon vékony piros nyakak, pillér-oszlopok. |
| S négykarmú zöldfekete, görbe, száraz bársonyhorgonyok ragacsos köldökéből nőnek ki |
| a csúcsos sárga hártyahajtogatás-szivek, s a vékony piros szárak könyök-bütykeiből, |
| mint apró tyúkszemek: vörös rügy-kezdetek, sárga selymet okádva buggyantó megrepedt |
| szívcsúcsok, szűzhártyás szűzlány-hüvelyek, s a körben súrűn fekete tüskeszőrös bőr |
| alatt, a lila héj alatt a terepasztalszerűen kidudorodó rügy-rajzolat, mintha repülőről |
| fényképeznéd a zöld fűkalászos földet, s látnád a föld alatt az ősi várakat, ősi temetőket. |
| Most tél van. Szárnyas tollkesztyűk: feketefoltos hosszú szarkák, szárnyas horgony-árnyak: |
| fekete varjak forognak és lobognak a szürkehályog-levegőben. A csönd |
| szürkehályogos szemgolyó. Tél van. Holnap újra temetni megyek. És kinöveszti minden belső |
| rácsozat, tüdőszín ágkönyök, lila pálca, vörös bőrbe öntött vonal a megszülető halálokat. |
| Megtöltve halottak szemeivel! Létem betöltve halott-szemekkel, mint dióval a zsák. |
| Mint halottakkal egy elfelejtett ország. A halottszemek, mint száraz csigaházak. A halottszemek, |
| mint esős csigaházak, amelyekből kocsonyásan kifolyik az olvadó halott csiga. A halottszemek, |
| mint ősföldkori csigaházak kőben, kőfalban, kőbányában. A semmi virágai: halottszemek! |
| S bennem összevissza rendben vonalak, nyúlások, rácsok, görbe-egyenes ferdék, tőből- |
| hárompilléres karcsú csontok szülik a rózsát, mintha száj szilárd selyemfüstöt okádna. |
| Sárga selyemhártya-szivek buggyannak ki végzetemből, halottak szemei! Sárga rózsák! |
| S a halottak mosolya, mint a sárga bajusz. A halottak mosolya: viasz csigaház, gyűrűs |
| viasz-csigakürt. A halottak rózsaviasz-mosolya, mint tengeri imbolygó viaszrózsa-állat, |
| csápkoszorús bizsergő alázat, viaszkacs hajszőrzettel borzongó szájkoponya vígasz-varázs. |
| Gyerekek fehér krétarajz bajusz-arca piros házfalon, kék téglakerítésen, kígyósziszegés. |
| S halottak kezei hullnak bennem, mint a lomb. Sárga lombhullás bennem, sárga: |
| megkristályosodott halottkezek, mint őszi lomblevelek hullnak, pörögnek, szárazon lezörögnek, |
| lobbanó, alá-örvénylő halott lepkék az egymásra hulló sárga halottkezek. Halottak kezeiből |
| bennem száraz őszi avar, hulló halottkezek, hulló sárga csillagok, hulló sárga halottkezek: őszi levelek. |
| És halottak szempillaszőre hull, mint a hó szívemben. Így élek: gyűjtöm a halált a szenvedélynek. |
| Ez már az éj! Szikrázó magány-koszorúk az éjszakában. Ez nem karácsonyi-ének. Ez ember-ének. |
|
A csörgőkígyó hőszeme*
| Honnan tudod? Honnan tudod, hiszen halott vagy. Honnan tudod? Honnan tudod, |
| hisz eltemettelek. Honnan tudod földbe-ásott halott? Honnan tudod földkéreg-belső rothadt |
| deszkáin heverésző, csontváz-fehérrel heverve tenyésző, nagykontyú, gyűrt aranypapír-láz halott? |
| Honnan tudod? Halott szemeid, mint forró fehér ondóval lecsöpögtetett fekete kavicsok, a |
| csütörtök-halál onanizált halott szemeid fölött térdepelve. Halott szemeid, mint deres rozsdás |
| kavicsok. Halott szemeid, mint halott gyermekfogsor, amin kékszőrű, zöldszemölcsű sárga hernyó |
| mászik. Halott szemeid barna árnyéksarlók dülledt vizenyős csöndhólyagra ragadva. Halott |
| szemeid, mint döglött száraz tengeri csillagok mazsolás karácsonyi kalácson. Piros csont-gyufaszálak |
| és piros csonttűk száradt csillagállat-hullája nyálas hártyazuzmó sziklán. Halott szemeid megdermedt |
| ezüst-suhintások fekete bársonypárnán. Halott szemeid foszló foltos varangyosbékák a lázadás |
| gyomorüregében. Halott szemeid, mint vízmérő levegőgolyója a vízzel-töltött fatestű üvegdobozban. |
| Halott szemeid, mint legyek összetett szemének egy-egy bársonyszáraz szemcsepontja, gyilkos látókehely, |
| mérgezett gyémántot szikráztató vörösboros kehely. Hamlet gyilkos mostoha-apjának gyűrűvel mérgezett |
| bora. Halott szemeid, mint a gyufaszál lila, vagy barna, vagy fekete foszforgumója. Halott szemeid |
| síkos, keserű rothadás-csókok, a vakság kihegyezett fekete mellbimbói, két halott szemed rágalmazás. |
| Honnan tudod? Honnan tudod, hiszen halott vagy? Halott szemed zöld epeváladékkal töltött serleg, |
| alvadt vérrel teli ezüstpettyes bögre, lucskos, barnamagos vörös dinnyebél, elégett gyermek kormos keze. |
| Honnan tudod? Honnan tudod, halott? Honnan tudod: elevenekre éhes? Honnan tudod halott: ki |
| az élő, ki a halott, honnan tudod? Mindíg az élőket lesed! Mindíg az élőket várod Halott hatalmad |
| riadása: az elevenek megmarása! Honnan tudod halott? Honnan tudod, hogy hol izzik az élő, hogy |
| piszmogva, lázasan, rejtőzködve, dolgosan, boldogtalanúl, vagy boldogan hol van és miért és |
| merre van, aki gyanakvó, bár gyanakvástalan, s nem várja szikrázó fénybaltaként lecsapó |
| fejed, halálos hüllő-marásod? Te elevenek holtja, holtak elevenje! Te halottak élője, élők halottja! |
| Te földkéreg büdös belsejében heverésző, el-sose-enyésző hüllő-magány, éber halotti reménység, |
| folyamatos éhség, összetekeredett pikkelyes gyász, halhatatlan, hullámos, sistergő könnyű csúszás, |
| ágaskodva előrenyújtott-fejű, táplálkozni-akaró éhes mohóság, vaksi, homályos beprogramozott ragadozás. |
| Mindíg az élőket várod, halott! Mindíg az élőket lesed, halott! Szélvihar, fényvihar nem bántja homály-szemed. |
| Elevenre vár nem-természetes hüllő-magányod. Mint a csörgőkígyó olyan vagy. Olyan vagy. Csörgőkígyó-halott. |
| Minden halott az élőt akarja. Minden halott az elevenre vágyik. Minden halott az élőre vágyik. |
| Megmarni az élőt, mérgezni halottá. Megölni az élőt: vágya a halottnak. Halottá mart élők meleg |
| húsa a halottak tiszta tápláléka. Mert élőt akarnak enni a halottak. Élőt gyilkolni halottá |
| halottnak. Mert az élőt marják halottá a holtak. Az élőre csapnak, mint a csörgőkígyók |
| tátott pikkelybalta ezüstláng-ütéssel, bajszos villámsarló méreg-harapással, méregszűz-marással. |
| A holtak az élőket akarják. Vak harapás-csókkal, ezüstkés-bimbókkal, balta-ugatással. |
| A csörgőkígyó alig lát két szemével. A csörgőkígyó szemei, mint harmatos szikladarabok. Száraz |
| sziklarücskök, amikre fekete festékkel fekete kés. A csörgőkígyó szemei ovális gyűlőlet- |
| sziklalapok, suta, hályogos sziklacsapok. A csörgőkígyó szemei visszeres sötétzöld kavicsok, |
| parafagyökeres lúgkődarabok, fekete vakond-arcok, vízkristályszőrbe kalapált arany-számjegyekkel. |
| Pikkelyes bőr-rücskök, barnafoltos zöldfekete bőrgyűrődések tarajüstjéből villognak ki |
| tompa türelemmel, mint halottak lila lábkörmei, mint pók homlokszemének fekete |
| szemcsetojás tömény szitagolyói, mint pók oldalszemének, középszemének mozgatható fekete |
| gyöngykása-dudorai a fölmeredő dühödt szőrözönből. A csörgőkígyó szemei, mint a halottaké. |
| A csörgőkígyó szemeivel alig lát. Nem látja a természet hasznosítható titkát, nem látja az |
| eleven lét neki-elrendelt szükségletét. Nem látja az élőt az állati, meleg táplálék-elevent, |
| ami mozog: az élő állatot, aki nem várja, hogy neki legyen halott, aki mégis az ő halottja lesz. |
| A csörgőkígyó hőszemével látja, amit táplálékúl magának gyilkolva beszerez. |
| Mint szívünket az emberhalott. Mint szívünket az asszony-halott. Mint szívünket a halottan is élő. |
| A csörgőkígyó két csillogó, vaksi, gödrös szeme között a barnafoltos, rücsökpikkelyes, |
| lassú-ferdén a zöld tarkótörzs felé hátrafutó homloklap közepén piciny hőszem van. |
| Apró hőérzékelő szerkezet. Apró hőtudáspont. Mint elektromos számítógéphez kapcsolt apró |
| infravörös érzékelő. Ezzel lát. Ezzel a hőszemmel lát a csörgőkígyó. Ez a hőérzékelő szerv minden |
| állati hőt sugárzó létet érzékel, minden hőpontot, hőtömböt, hőhomályt, hőadagot, hőmozgást, |
| hőlapulást, hőrettegést, hőhallgatást, hőgyanútlanságot, hőbékét, hőt sugárzó eleven könnyű testet, |
| mozgó, vagy lapuló, surranó, szőrös, vagy csupasz, vagy tollas állati tárgyat, minden halálraítélt közönyös |
| boldogot. És érzékel minden hőváltozást a csörgőkígyó hőszeme, minden hőmozgást, minden hőt |
| sugárzó testhelyzet-változást a térben. S az eleven testi tárgy nagyságát, távolságát, erejét, tömbjét, |
| tömegét. Mindent ami megérinti hőpontját sugárzása egyenesével, vagy sugárzása legyezőjével, s a mérés- |
| eredményeket összegezi, az információkat összegezi, a lehetőségeket kiszámítva rendszerezi az élő meleg |
| testi tárgyat, a tárgy-eleven távolságát, s önmagát, hiszen hőszemével lát a csörgőkígyó, hőszemével néz |
| a csörgőkígyó, hőszemével tudja meg körötte a lét eleven hőt-sugárzó különösét és összegét. |
| A neki életet-mondó jövendő halált. A hamar-halált. S az áldozat mögé csúszva, mint |
| fölhúzódó varrógéptűs varrógéppofa zuhanva lecsap. A hőszem: mint egy csöpp biológiai |
| számítógép, a homlokközépen elektromos agyacska, érzékelő hideg állat-kompjuter. A hőszem. |
| A csörgőkígyó hőszeme. Lecsap a mérgezett, tátogó, görbe zöld pikkelykard, megmarja az eleven |
| egeret, vagy a fölmelegített szürke posztó-egeret, amelynek szeme pirosgyűrűs kék üveggomb, |
| mindegy hogy nem mozog, csak meleg legyen, s egérformája legyen, mindegy hogy holt tárgy, vagy |
| eleven test, csak hőhangja legyen, s meghallja a hőhangot hőszem-hőfüle. Mindegy, hogy |
| nem mozog, vagy mozog: testébe-épített gépszerkezettel jár, mint óraszerkezettel gyerekkori |
| festett bádog-műegér, vagy ketyegve ugrál két pléh-lóheretalpon, mint a gyerekkori bádogbéka, zölden, |
| vagy csöpp recés fekete gumikerekeken gurúl, vagy szürke posztónyakába varrt fémkarikába |
| fűzött spárgán húzzák ide-oda, huzigálják cikcakkosan a kisérletezők, csak hasonlítson a |
| megehetőhöz, csak meleg legyen. Mert ha kihül a posztóegér, már nem érdekli a csörgőkígyót. |
| Mert a halottak már nem érdeklik a holtat. Mert csak az élők érdeklik a holtat. Csak az élők! |
| Honnan tudod? Honnan tudod, hiszen halott vagy? Honnan tudod, hogy hol vagyok, mit teszek, |
| élethőt sugárzó lényem merre jár, vagy ájultan alszom szerelmes éjszakámban? Honnan tudod, |
| hiszen halott vagy? Hiszen halott vagy, honnan tudod? Nyers sárga csontvázhomlokod közepén |
| szikrázó gyémántrügy: mint a csörgőkígyó hőszeme. Mintha halott homlokcsontodba csiszolt |
| gyémántfejű gombostűt szúrt volna a halál! S összetekeredve mindig lesben, kígyóvá összetekeredve |
| mindig lesben! A fekete üregeiben. A fény üregeiben. Az éjszaka üregeiben. A kín üregeiben. |
| A hit üregeiben. A láz üregeiben. A gyász üregeiben. A reménytelenség üregeiben. Égő |
| reménység-sziklák alatt. Várakozás-homályban. Halál-leskelődés árnyban. A sivár könny |
| homokgödreiben. A kőlapályok forró diadal-szigetén. Bárányok szive fölött. Tigrisek |
| csíkos bajusz-mosolyában. A báránybégetésben, tehénbőgésben, barna lónyerítésben. |
| Hőszemed eleven hőre les. Hőszemed mozgó hőpontokra, mozgó hőcsomókra, mozgó |
| testhőre les. Vak, vaksi, csipás, szürkehályog-szemű, zöldhályog-szemű halott. Hőszemű |
| halott. Halálod hőszeme, mint a csörgőkígyó hőszeme. Én nézlek téged, te szimatolsz |
| engem hőszemeddel: fönnmaradásra-vágyó halott, éhendögleni nem akaró hőszemű halott! |
| Keresed az élőt, az eleven melegét csörgőkígyó-halott. A megmarhatót, a fölfalhatót, |
| a lenyelhetőt, a megemészthetőt, a kitágúlt szájtorkodon szinte ugatva egy-egy rángó szétfeszűlt, |
| öböl-nyeléssel, egy-egy nyelés-ugatással éhes gyomrodba fejjel előre csúsztathatót. S látom az ártatlan |
| halandót, ahogy mozog, futkos, turkál, csámcsog, rág, liheg és piheg a létben, látom, ahogy mögéje |
| csúszol haspikkelyeiddel, a fehérsárga pénzpikkelyekkel kapaszkodva a sziklás homoktalajba, |
| lágykemény mozgással, hullámvonaglással csúszva előre, laposan előrenyújtott fejjel, hasított |
| lapos kőmoha-háromszögfejedből, a nedves orrlikak alatt szétnyíló szájcsúcsból kilökődő |
| higanypáfrány-nyelvvel, hosszú fehér rugógyűrűcső-csontvázaddal száraz kígyóhúsodban, látom |
| ahogy fölágaskodva görbén, tátottan lecsapsz, mint egy dupla méregfogú, szétnyílt, pikkelyes, |
| foltos kérdőjel. És vaksi szemeid merevek, mint egy márványszobor sárga márvány férfi-heréi. |
| Fölágaskodó tátott kérdőjel-nyelésed, mint a kutya ugatása, ahogy a kutya ugatva nyeli a szőrös ködlángot! |
| Aztán összetekeredve alszol, gyomornedveid emésztik a szőrt, a húst, a bőrt, a körmöket, a csontokat, |
| a lágy belső és szilárdabb tartó-részeket, szilárd váz-részeket gyűlöleted sziklakövei alatt. |
| A múlandóság árnybarlangjában halál-gyomornedvvel emésztve a megmart, lenyelt embersziveket. |
| Te elevenekre-éhes, nem tudsz megmarni engem! Pedig mind ölni vágytok, gyilkos csörgőkígyó-halottak. |
| A ti erőtök a halál. Az enyém az élet. Hisz ti úgy vagytok már a rejtelemben, akik attól nincsenek, mert valaha voltak. |
|
Fehér munkanap*
| A világegyetem dolgozószobámban. A fehér porpelyhek a fénysárga levegőben, a fehér porpontok, |
| fehér szikraszálak, világító szöszök, szikrázó szőrök, szétlazuló fehér ponthalmazok, a sófehér apró |
| csillámszigetek szétterpedő elosztásban és egyenletes eloszlásban úszva, sűllyedve, emelkedve, |
| lebegve, fölfelé taszítva, lefelé szívódva, oldalt szétbolyongva világítanak. Nappali csillagos |
| ég a kristályos fénysűrűség, a sárga fényüres térbeliség a dolgozószobámban. Tél van. Január van. |
| Bolyongó fehér hamuhullás, bolyongó fehér hamupermethullás, halott mikrorészecske-hullás, halott |
| mikroszervezetek csontvázhullása, halott mikrolények páncélinghullása, héjazatmellény-hullása, tollpelyhes |
| kéregsisakhullása dolgozószobámban. Tél van. Január van. Szikrázó fehér pontgolyó-hálómozgás |
| a dolgozószobámban. A láthatatlan és érezhetetlen légmozgás löködi a szikrázó csillámpontokat, fehér |
| porpelyheket libegve, gurulva, pörögve szanaszét a levegőben, mint a biliárdgolyókat, a háromdimenziós |
| űr szétlazuló hullámos ponthálódobozával szövi be az örvénylő csönd a mézöreg levegősárgát |
| a dolgozószobámban. Tél van. Január van. És függőlegesen taszítva fölemelkedik a lebegő szikrapont |
| ahelyett, hogy lehullna, fölemelkedik, mint az antianyag, ahelyett hogy leesne, földre-esne, leszívódna, |
| mint testünk, csontvázunk, szivünk majd a földre, a földbe. Mint az elképzelhetetlenűl csekély tömegű, |
| rendkívűl nagy sebességű antianyag, amelynek részecskéje úgy viselkedik fizikailag, mint az anyagrészecskék |
| tükörképe, nem lehull, de taszítva fölfele száll, kimondva így az antigravitációt. Az általa tisztát, |
| az általa jót. A nem-létben és a lázban. A hőgyászban és a rácsban. A titokban, ellen-mozdulásban. |
| Tél van. Január van. A világegyetem dolgozószobámban. Verset írok merengve. Míg kint a háztetők |
| cserép-pikkelyein vastag hópor-lapok rostos üvegszivacs-lemezekké zsugorodnak izzadva és |
| sziszegve, fekete hallgatás-bozonttal itatódnak az ezüsthíg fényvattába a fák, s a néma ezüstviasz |
| űrre akasztva a nappali hold, mint Ady Endre halotti maszkja, a félig-csukott-szájjal |
| vicsorgó gyűrtegész sárga gipszkéreg halotti maszk, az összefogdosott, fekete-ráncháló ujjlenyomatos, barna |
| bőrléc-gyűrűpajzsos sárga gipszkéreg-áldozat. Kiálló gipsz-süveg orrhegyén lila légypettyekből |
| pontháló darázsház-cellarózsa. Mint szeplős madártojások fehér gipszkosárban. Tél van. Január |
| van. Bejössz. Szájoncsókolsz. Én visszacsókollak téged. Nyálad nyelvemen, fogaimon. Nyálam |
| nyelveden, fogaidon. Bajusz-szőreimen nyálad, mint a te szőrközti nyáladon bajszom. Aztán kimész, |
| dolgozol tovább, magnetofonon angol lecke szól, fehér harcsabajszú sárgarépát vágsz késsel sárga |
| korongszeletekre, megvágod ujjad hegyét a késsel, bejössz, én szívom a vért, szívom a véres sebet, |
| véred habos nyálamba keveredve, és boldog vagyok a vérevéssel. A vérző, forró kút boldoggá tesz engem. |
| Ha szétnyílva tested az élő piros gyöngyöt látom a forró vályúnyelv csatorna-erében legurulni. |
| Tél van. Január van. Húsomban fáj, mint a hőarany-gyötörte nyári táj a tegnapi szerelmes |
| délután. Este előtt, munka után. Már vetkőztem is, úgy köszöntem, már vetkőztél is, úgy köszöntél. |
| És viaskodtunk, mint a szerelmes vakok, mint egymáson hempergő fényes állatok, az alkony-ágyon |
| pettyesen hörögve. Játszva, jajgatva, nyöszörögve. Az alkony anyagában. Tél van. Január van. |
| A világegyetem dolgozószobámban. Verset írok a világ tébolyában. El ne sűllyedjen semmi! A holtakat |
| nem szabad megenni! Mint az Új-Guineai fore törzs asszonyai, gyermekei, akik megeszik a halott |
| hozzátartozók agyát, két ujjal csipkedve, a szétfűrészelt koponyából kikanalazva gyorsan. Azt |
| hiszik a szellemet, erőt eszik meg, pedig csak a halott agyvelőt, s abban a vírusnál egyszerűbb szerkezetű |
| lassúbb vírusokat, a viroidokat, de talán csak a fehérje-tartalmú prionokat, s az hozza a kurut, |
| a remegés-halált, a hidegtől, a félelemtől való remegést a halálig. Állok szótlanul a halott előtt. |
| Állok szótlanul a halál előtt. Tél van. Január van. Isten szivéig nyílsz ki látomás-ablak, |
| világosság-ajtó. Én meg nem tagadlak. Téged se: történelem. Világlét-idő: ami az emberrel kiegészűlt. |
| A lány a túlsó hegyen, az ifjú asszony, aki gyermeket szült. Halottak, halálok, halott-arcok, sárga |
| gipszkéreg halott-álarcok! A gipsz szemhéjráncok, a csukott szemhéj gyűrt gipsz-erei, gipsz-csipketaréja. |
| A fültő alól csillagosan szétfutó gipszgyűrődés-seprűk. Emlőkig fölhúzott térdű és combú sárga |
| gipszkéreg-asszonyfar, a torzó üres kéreg-golyópár gipszvályú-vágatában két pontosan |
| összehajtott hosszu gipszlepény, a kettős-sarló vályus vagina, az összehajtogatott gipsz-lebenyek |
| fehér dombcsíkjaiból itt-ott fekete szőrszálak állnak ki, mint méhseggből kiszakadt fekete fullánkok, |
| s a gipszkéreg-mákgubók csatornaközépalján a segglik, mint csücsöri gipsz-kamilla, mint |
| fehér párnahuzat cérnagombja, kerek ráncvirág, gipsz-százszorszép, redőküllős, gyűrődésráncküllős |
| homorú gipsz-cérnagomb: a gipsz-szálak, mint a cérnagomb-fémkarikára húrosan, |
| feszesen, sűrűn, sugarasan, gömblegyezősen fűzött fehér cérnaszálak, körben gerincként, uszonyélekként, penge-erekként |
| egymáshoz ragadt csatornátlan cérnaküllők sugárrózsája. Cérnaspirál-köldökű cérnacsillagrózsa |
| a gipsz-százszorszép végbélnyílás-gipszerezetrózsa. Sárga bezárulás-gipszrózsa a kéreggömb- |
| magány megosztás ív-alján, az üres gipszkéreg-magányban. Tél van. Január van. Verset |
| írok. Közeledik az éj szivemhez. Aki halottat eszik: halott lesz. S halott lesz az is, aki |
| megvonja szivét a halottól. Szivét és száját a halottól. A halott húsától, a halott agyától. |
| A halott szivétől. Tél van. Január van. A lét a halál felé mutat. Ablakom előtt a mozaikos, |
| kéreg-kőlemezes szürke körtefa-ág bőrén zöld moha, mintha zöld lóhere nőne a vakcement |
| körtefa-ágon, zöld levélszivek hármas lóhere-feje, lóhere-levélfeje. Zöldoldalú parafakígyó |
| a vén körtefaág. S a könnyedén meghajló, merengő, sárgásfehér meztelen gipsz-asszony |
| kinyújtott tompafényű, gipszviasz, gipsz-zsíros gipszkarjával a nyitott sír felé mutat. |
| Nagy fehér gipsz-emlői a nyitott sírgödörre lógnak, mint az elmúlás viasszal-bevont |
| gipsz-villanykörtéi, és az asszonyemlők derengve világítanak, s a gyűrődéscsillag ráncrózsa |
| gipsz-emlőtányér pórusos bimbói pikkelyes makkcsészében fehér makkok. S a nyitott sírban |
| töredék, fogsoros gipsz-koponya, gipsz-csigolyák, gipsz-bordacsontok, gipsz-medencecsontlepke, |
| gipsz-lábszárcsontok, gipsz-karcsontok, gipsz-combcsontok, gipsz-ujjcsontok, gipszkorsók törve. |
| Tél van. Január van. Halottak szaga ujjaimon. A halál szaga ujjaimon. A halott hús szaga |
| ujjaimon. Halott szemek szaga ujjaimon. Sárga halottmosolyok édes hullabűze ujjhegyeimen. |
| S egy ámúldozó messzi kertben, ahol állatok alusznak, esznek, ürítenek, kérődzenek, hallgatnak, sírnak, vizelnek, |
| jajonganak, kéregetnek, tetvészkednek, onanizálnak, nemzenek, szülnek, szoptatnak, ásítanak és őrzik titok-magányuk: |
| rikácsolnak, röpködnek, zörögnek, fosnak, csipegetnek, énekelnek a dzsungelház madarai: |
| a tukán, a tokó, a bajuszos kakukk, a kémmadár, a jakamár, a mézmutató madár, a kék |
| paradicsommadár, a drágakőmadár, a fémmadár, a csimborasszó-kolibri, az aranyoszöld nimfakolibri. |
|
Anyám szemlencséje*
| Anyám jobb szemlencséje íróasztalomon. Sós vízben, világosbarna szemcsöppes-üvegben |
| íróasztalomon. Hegyes, fehér recelécperemes műanyagsisakú barna szemcsöppes-üvegben íróasztalomon. |
| Ott hever a sósvízi mélyben, a barna üvegfenéken, mint akvárium fenekén átlátszó, kocsonyás |
| mélytengeri hal, mint a tengervízzel töltött üvegdobozban a tojás-alakú, vibráló tehénszív-alakú |
| tengeri állat, a narancsszínű polip. Anyám szemlencséje íróasztalomon. Sós vízben, barna vékony |
| üvegben íróasztalomon. Az élet lehullott levél-lángja, a halál mindenttudó virága íróasztalomon. |
| Mint formalinos üvegben lebegő, foszláspihés embriómagzat lecsukott óriás szemhéjakkal, |
| mosolyogva kórbonctan-szoba polcán. Mint Schiller koponyája Goethe íróasztalán. Anyám |
| szemlencséje íróasztalomon. Lebeg a megőrző folyadék üvegalján puhán, titokzatosan heverve. |
| Mint puha égitest az űr üvegcsönd-tartályában. Mint véres tojássárgája, véreres tojássárgája |
| rózsaszínbarnán üvegpohárban. Mint magzatkoponyából kiemelt agyvelő az elmúlás élet-alján. |
| Gömbölyded, puha, mérgezett sárga láng, foszlékony puha, gömbölyűre csiszolt kristályszilánk. Anyám |
| szemlencséje az orvosságos üvegben. Mint kisebb babszem, nagyobb sárgalencse, kövérebb lágy üvegcsöpp. |
| Mint egy kimetszett csöpp kisfiú-here, mint üvegtojássá alvadt könnycsepp, a kereszten függő, |
| gyökérgubancköteg-keresztté csavarodott Jézus dárdával megszúrt szivének látást-hozó néma |
| vérvizenyő-csöppje fagyottan. Anyám szemlencséje íróasztalomon. Mint narancsrózsaszínsárga |
| lencsényi puha kristálytojás, átlátszó rózsaszínnarancssárga könnyű gyöngyszem. A kiherélt jobbszem |
| nagyítómagja. A tojásmag kocsonya-felületéről, tojásdad gömbperem-széleiről fehér, szálas, csipkés, |
| hullámosan és omladékonyan sarjadó kocsonya-anyag foszlány-protuberanciák lebegnek a sós vízben, |
| mint a napcsillag fölörvénylő arany-protuberanciái a nap-anyagból tornyosan, csipkés foszlányokban |
| föllövődve körben az űrben, elhalás-haszonnal. A rózsaszín szemlencse alsó és felső felületén fehér |
| foszlás-szőrökből, fehér oszlás-szálkacsipkékből, fehér bomláshínárnyálból sűrű hajzat, moha, penész, |
| rothadásfödő, kalap. Fehér foszlányszőrzet, fehér foszlánysapka. Anyám szemlencséje íróasztalomon. Benne a hályog. |
| Míg a szemgolyóban függőlegesen, most vízszintesen, a rózsaszín lencsehús alsó és felső sűrűhíg |
| domborulatát pontosan belűl középen elosztva, mint jégsziget belsejét vízszintes lapos földszelet. |
| A lencsebelső középsík-tengelyében széttespedve és laposan széthúzódva, a picíny üvegpogácsában, |
| a pogácsa-üveghúsban a hályog, mint eltaposott, megszáradt síklap varangy, laposan, lustán |
| szétterjedő és széterjedő pikkelyes piros füstlomb, mintha lapos rozsdafoltokból lenne nehéz, |
| sűrűszövésű barna homályrácsozat a lencsetest-belső középsíkját a peremig pettyezetten kitöltve, mintha laposan elnyúlva barna hamuból lenne zöldbarna márványarany |
| babérlomb, alúlról és belűlről nőtt szivacsos taplórács, világosbarna parafaszigetcsoport, barna |
| taplógombából kétdimenziós mirigyfelhő, vízszintes sötét cípruslomb, barna márványrács-mohasziget, mintha jégbefagyott |
| mammut feküdne a lencsehús szivében barna bozonttal, mint jégbefagyott lapos, barna |
| rácspikkelyes, rohadtarany pikkelyszita aranyhal, apró facettarózsa, sejtliliom rothadó aranyhalak barna |
| márványrácsra ragadva fagyva. Mint légyszemek, darázs-szemek, méhszemek selyemponthalmaz |
| cellás és sejtes gömbrácsai nagyító üveg alatt a szemlencse átlátszó rózsaszín selyemhúsában a hályog. |
| Szavak! Megismételt szavak! Szavak! Újramondott szavak! Szavak! Szavak! Szigetet-kérő szavak! Szavak, |
| Angyal-árnyúak! Vér-homlokúak! Világosság-gyógyhatalmúak! Vizeletszagúak, hús-szagúak, könny-szagúak! |
| Szavak! Sírföld-illatúak! Csontváz-tisztaságúak! Börtönrács-hatalmúak! Csönd-véredények, titok-anyaméhek! |
| Tenyeremre terített fehér gézlapra öntöm a kis barna üvegből a sós vizet, anyám szemlencséjét. |
| A laza-szövésű, rostos cérnaszitarács pamutlapban fölszívódik a sós víz, a könnyű gézlapba itatódik, |
| mint zsebkendőbe a könny, mint itatóspapírba a tisztító folyadék, mint hósíkba olvadó hópehely. |
| És anyám szemlencséje ott a gézlapon, anyám szemlencséje fehérszemfedős, fehér rece-lepedős |
| tenyeremen, mint fehér szülőágy-lepedőn halott újszülött, véres rózsaszín koraszülött halottan. |
| Mint rózsaszín átlátszó kicsi gömbállat, hártyás véreres tojássárgája, világító-húsú lágy tojás-állat, |
| mint egy meztelen embrió, szeszben áztatott puha fehér kő, kocsonyakavics, remegő, csiszolt hőpiros |
| ruganyos üveggolyó, húsa tengelybelsejében a szines forgácsrugó szivárványspirállal, a halállal. |
| A rácsozott homállyal. Mert a szemlencse belsejében lapos rozsdapettyekből márványháló, |
| májbarna márványrács-szigettábla, úszó elevenszáraz csillaghalmaz, lapos szines spirálköd, |
| rozsdás galaxisfürt, galaxishalmazok száradt tüdővérfekete vízszintes ragyás rácsszövevénye. |
| A látás vakságrácsa, a sűrű szigetbéke, a magány rücskös, rügyes rühesség-reménytelenségrácsa. |
| Mint lehullott véres, eres, barna őszi lomblevél vastag jégbe fagyva, mint halak csomókban kiköpött |
| pikkelyei üveglavórban a vízben, mint halcsontvázak deres halmaza marhavérrel leöntve, |
| mint folyékony üvegbe szórt aranypénzek ágtalan nehéz lombja a súlyos dermedésben, |
| mint eldőlt rozsdás vaslándzsás, vasleveles vaskerítés üvegtáblákból összetört üvegdomb alatt. |
| Üveges pogácsa-almában szétnyitott-szárnyú bíbor pontokkal és aranygyűrűs-pettyekkel koponyás fekete |
| lepke. Halott elliptikus gömblángolásban kis zöld gyík csiszolt szánalom-ragyogásban, szemhéja |
| kék, orrlika smaragd-koszorú, szétfagyott tojásban embrió-madár, csőre véres, testén vérerek, hullafoltok. |
| Anyám szemlencséje tenyeremen. Mint mélytengerből elektromos hálóval fölhozott nyálkás lepényhal. |
| Mama szemlencséje tenyeremen. Mint fölfúvódott könnyű gömbhal, halsün, hólyaghal, ördöghal-buborék. |
| Anyám szemlencséje tenyeremen. Mint megüvegesedett levelibéka. Mint gyémánt-őskagyló. Rozsdaszeplős gyomrú |
| rózsaszín kavics, sárgabőrű sárga szilva, a sűrű sárga szilvahúsban a barna szilvamag: a hályog. |
| Anyám szemlencséje tenyeremen! Az élő testből morzsányi fénylő halott test. Mama szemlencséje tenyeremen! Mama testének egy darabja tenyeremen! |
| Mama testének egy halott darabja tenyeremen! Tenyeremen Mamából egy darabka élet! A látás tenyeremen! |
| A vakság tenyeremen. A homály tenyeremen! A foltok csöve tenyeremen! Az elvadult lomb-iszony tenyeremen! |
| Mama látása tenyeremen! A látás része tenyeremen! Tenyeremen Mamából egy darabka halál! |
| Tenyeremen egy lencsényi anyag Mamából! Tenyeremen anyám halott testrésze! Asszonyrész! Emberrész! |
| A hit homálya tenyeremen! A hit magánya tenyeremen! A megalvadt gyász a tenyeremen! A csöndpont a tenyeremen! |
| Anyám élő testének lencsényi halott darabja tenyeremen! A fény halálrácsa! A halál homályrácsa! Élő föld vagyok. |
| Tenyeremen lencsényi testrész anyámból! Tenyeremen lencsényi testrész önmagunkból. Hisz a Mamából. Élő temető lettem. |
| Az én vagyok-te-te-vagy-én testünkből babszemnyi rózsaszín rácsrög! A befalazott ablak! Vakság-koporsófödő! |
| Oly pici lettél és olyan törékeny, anyám. Mama, oly pici és olyan törékeny! Oly pici, oly törékeny! |
| Mintha apró, szálkás, vonalas, puha, meleg, gyűrt jéglemezekből, mintha pihés és ráncos, lágy jéglemezkékből |
| lenne a bőröd, kásás hűsforró jéglemezkék síkja, torlódása, szőrpelyhes rácsa, hálózat-szitalángja a bőröd |
| kezeden, arcodon, homlokodon, halántékodon, nyakadon, szemhéjadon! Húsod átszőve árnnyal, árnyak |
| szövődtek húsodba anyám! Fekete árnyvonalak, árnytollak, árnypihék, árnylángok, árnypecsétek szőtték be |
| bőrödet, húsodat anyám! A szürkerózsaszín hamu-tartományon fekete erjedésvonalak hálóhomálya, |
| fekete hajszálgyökér-bizománya. Fekete beszövődések könnyű pici lényed alkony-anyagában, est-űrében, |
| halandóság-életanyagában, a múlandóság száradó, hártyás, csomós, eres, kifáradó térszigetein. |
| Mit gondoltál? Mit gondoltál, mikor ott feküdtél a műtőasztalon, zöld vászonabrosszal leterítve? |
| Amikor jobb szemed kimerevítve, s a szemlencse gépi vákuummal kiszíva üregéből, s az operáló orvos szemén a |
| koponyára szíjazott távcsőszerű kettős nagyítógép? Injekcióstű a szemüregbe. Aztán a szemgolyó-bemetszés. |
| Aztán a szemgolyóburok-lefejtés. Aztán sziszegő finom vékony tűhegyű láng-pisztollyal, vékony-csövű |
| láng-késsel, vagy néma lézersugár-késsel, lézersugárpisztollyal kivágta szemgolyódból a lencsét, ahogy |
| lángvágóval fémből egy korongot, üvegtojásból lencsényi anyagtömeget. Aztán finom tűbe fűzött finom |
| fonállal összevarrták a szemgolyó-léket, a sebet, finom ujjakkal hurkolva, s megcsomózva a varrószálakat. |
| A szemtest-seb! A csarnokvíz! Az írisz! A szemgolyó-erek! A szem! Az egész élő optikai szerkezet! |
| Az optikai rendszer! Mit gondoltál Mama a műtőasztalon, aki nyolcvan évet gyalogoltál át félvakon? |
| Tudod: nem a lencsével lát az ember! A lencse a látás része csak. Agyaddal látsz, s a látás módja: |
| a retina, a vakfolt, ahol belép a szembe az ideg, a fovea centrális, a csapok és a pálcikák! Ahogy a szív |
| látása az emberszív retinája, megjelölhetetlen optikai rendszere! A szív csapjai, pálcikái! És most itt vagy kicsim, a tenyeremen. |
| Látásod része a tenyeremen! A hályogos lencse, a homálypogácsa. Halott kicsi véres testdarabodon csókjaim. |
| Csókolgatom a halott virágot, a véres virágot, tested kicsi, lánggal-kifűrészelt halál-részét. |
| Az életet csókolom, a halált, élő tested véres halott kicsi részét, mint Krisztus testét anyja a kereszt tövében. |
| Krisztus összetört véres kicsi testét. A keresztről levett halott szenvedést. A vérző megmenekülést. Szám testedtől véres. |
| Fordítva így vagyunk mi ketten: fény az estben, est a fényben, halálosan és szépen összekeveredve. Az anya most én vagyok. |
| Az az ő teste: ez az én testem. Az az ő vére: árnyékhajnal vérem. Múltidőnk, anyagunk összekeveredésben. |
| Anyádban, amikor testeddel te voltál: a méhben, s a szem csírapontja szemgolyóvá formálódott lassan, |
| s nézted az életkorpás sárga magzatvizet, a magzatburok bolyhos és vastag ereit, s anyád forró |
| húgyhólyagját nyomtad, vagy a telt forró húgyhólyag nyomott téged, vagy te a dolgozó veséket, s aztán |
| te ugyanúgy velem, én ugyanúgy veled, s mikor megszülettél, s a folt-látás után lassan látni kezdtél: |
| amit azóta láttál, láttam-e én is? Te félig-vakon-született: mindíg többet láttál és mindíg pontosabban, |
| mint én, pedig én azt hittem kifelé látok, s te csak befele nézel, befele látsz. |
| Te láttál a halálba és a gyűlölet-örvénybe, a szegénység-szövevénybe, a szenvedések szerelmét te láttad! |
| Én nem láttam a fényben a sötétet és nem láttam a sötétből a fényre, s mindíg volt a gyászra |
| bíztató szavad. Halott szemlencséd csókolgatom, mint megszűlt halott magzatát a kín után az anyja. |
| Látásod lencsés homályrácsát csókolgatom. Tenyeremen a könnyű testrész, mint oszladozó csecsemő-szív. |
| Jobbszemed gézpogácsával leragasztva. Ülsz az ágyszélen, mint a kiskapuban anyád a régi széken. |
| A többi már a halálé, a nem-tudom-van Istené. A többi már a halandóság-történelemé. |
| Én még írok. Úgy írok, hogy lök, lökdös, taszít, taszigál hátúlról egy láthatatlan kéz a sír felé, |
| mint fehér kendővel bekötött szemű hadifoglyot, civil rabot a vele-kiásatott földgödör felé |
| az idegen katona, az egy-fajtából csendőr, a napszámosból hóhérrá parancsolt szegény, a nem-lét |
| lökdös közönyösen, hogy fejem lehajtva térdepeljek a Földgolyó tömegsír előtt, már tarkómon érzem a revolvercső fagy-gyűrűjét. |
| Véres szemlencséd nézem anyám. Nemcsak elképzelem, amit mondok anyám. Hiszen tudom. |
| Ne lásd fiad az úton anyám. Tél van. Tél. Tél. Kövér fehér esőcsepp-szemgolyók a faágakon. |
|
Fosztogató téli játék*
| Fosztja a fény a felhőt, felhő fosztja a fényt. Kiderűl, beborúl. Fényfosztogatás. Árnyfosztogatás. |
| Sugárzó árnyak. Árnytalan hiányok. Árnyékos hiányok. Szégyenrács. Türelem. Aki itt van, most |
| nincs jelen. Hamu-homályok. Kifosztott adományok. Egyszerűbben nem is lehet. Fosztja az időt |
| az emlékezet. Kiderűl, beborúl. Vérsavó-sárga sugárterpedés gyötri a gyáva bolyhos gyanakvást. |
| Sugallat-sárga fényvizenyő, bizalom-árva vérvizenyő csorog a köd-eres gyászritka homályra. Kiderűl, |
| beborúl. Egyszerűbben már nem is lehet. Támolyogva, tántorogva, billegve, könnyedén magával omolva |
| egy-egy hópihe hull át a száraz homályon, szilárd feszes fényen. Kiderűlnek a temetők, beborúlnak a temetők, |
| kiderűlnek, beborúlnak a városok, falvak, kiderűl, beborúl a téli szenvedély, a boldogtalan szikár táj |
| hegye, dombja, síkja, völgye kiderűl, beborúl, az üvegalázat árnytompa erdő. Hullavizenyő könnytompa |
| fény, híg gyanta, olvadt hártyás borostyán a foszlányos puha laza rostán, a fehér szenvedésben medvebarna |
| borongás. Annyi halottat eltemettem! Csak a halottak homálya maradandó. Mennyi halottat szerettem! |
| Hull egy-egy hópihe cikcakkban, ferdén, szögletesen, sűllyedve emeletesen lefele, levegőáramlat-emeletről |
| levegőáramlat-emeletre cakkosan lágyan zuhanva, mint apró fehér falevél, ami letört a kristály-szagú |
| tél ágáról, szilárd csipketestű láng, selyemkristály-szerkezet lepke, az árnyfény fölötti fényben |
| repülő madár elejtett hastoll-pihéje, üresség-hiánya. Aki itt van, most nincs jelen. Csak a halottak |
| éje fénytelen. Csak a halottak tudják, a fény-vakok, mi a megvalósúlt sötétség. Ha kiásnám őket a földből, |
| s kiraknám őket a téli fehérre, az árnyfosztogatásra, a gyémántfosztás télfolyékony fényre, mint kisgyerek |
| játékbabáit a padlóra rakja sorban! Mi lenne itt, a felhőárnyfoltos gyűrt téli lepedőn? Mi lenne? |
| Mint a zavaros, megkocsonyásodott, elfolyó emlék, amivel benőve a megtaposott abrosz: egyszerű halálkosz, |
| emberrothadék-kosz, rohadt ruhák, rohadt ingek, gatyák, bugyik, rothadt harisnyák, rothadt cipők, fehér csontok |
| a sáros embervolt-húskotyvalékban, büdös emberanyagmoslékban. Ágyékszőr, pillaszőr, szemöldökszőr, hónaljszőr, |
| hajzat. Haj és fogak. Arckoponya, fogak. Agykoponya, fogak. Szemgödörbe száradt szemgolyó: penészes takonypénz. |
| Fosztja a fény a felhőt, felhő fosztja a fényt. Kiderűl, beborúl. A madarak tiszta gyors szivében is kiderűl, |
| beborúl az öntudatlan könnyű ámulat. Fölragyog, elsötétűl a csipketornyú hártyatitok-kastély, izzó |
| aranypontháló a sok ablak, fekete hálókocka-csönd a sok ablak, mintha fölkapcsolják a villanyt, |
| mintha lekapcsolják a villanyt. Kiderűl, beborúl a romlatlan mennyiség. Kiderűl, beborúl a vér a |
| madarak finom-ketyegésű láz-szivében. Az erdőben az őzek, szarvasok, vaddisznók, vadmacskák, rókák, |
| dámvadak, mufflonok, hiúzok, mókusok, nyulak merengő, settenkedő, riadva-remélő, erkölcs-nélküli |
| egyszerű természet-szivében is kiderűl, beborúl a téli tény, a táplálkozás-remény, szaporodás-remény, |
| az élő halálba szivét ásva elbújt sün, egér, kígyó, gyík, csiga, bogár, méh, darázs egyszerű kristályszűz |
| agyában is kiderűl, beborúl az álom, fölfénylik, mint villámbokor-erezésű éj, aranyfonállal átszőtt fekete |
| bársony, mint koporsóban a földben fekete kelme elfeketűl. Ösztönük alázat. Fényük a folytatódás szerelme. |
| Kiderűl, beborúl. A szakállas béna növények fekete bőre alatt egyforma létsötét dereng, fönntartó nedves homály, |
| a sejtek hús-sötétje, nedvragyogás-sötétje, a pontos kapillárisokban finom óramű-ketyegéssel áramló |
| sugárzó folyadék-sötét, sejthártyák, sejtmembránok, sejtgyomrok nedves és hűvös, szűk irgalom-sötétje. |
| A szikár növény fontos türelem. A bőr alatti nedvsűrű homály, mint ami úgy fáj, hogy sose fáj, hisz él. |
| Mint ami azzal fáj, hogy él szorgalmasan. Hisz teste van és testében a nehéz nedvekbe zárt homály. |
| Élő homállyal töltött türelem. Belső csövekben fölfelé préselődő folyékony homály-jelen. Sötét igen. |
| Aki itt van, most nincs jelen. Intézi létünk dolgait. Mert nem vagy itt. Most nem vagy itt. Hazajössz |
| nemsokára. Kiderűl, beborúl. S úgy megyek utánad, mintha itt volnál velem, egyik szobából a másik |
| szobába megyek utánad, pedig nem vagy itt. Mintha itt volnál, megyek utánad, egyik szobából a másik |
| szobába, ahova benyitok onnan kilépsz te, ajtót nyitok, te ajtót csuksz akkor a másik oldalon. |
| Amikor ajtót nyitok itt, te becsukod az ajtót a másik oldalon, és már nem vagy itt, pedig ott se vagy, |
| a másik oldalon, ajtók nyitódnak, ajtók csukódnak, én nyitom, én csukom, te nyitod, te csukod, |
| kattan a kilincs, kinyílik a csönd, csattan a kilincsnyelv, becsukódik a csönd, előttem, utánam, |
| előtted, utánad, itt vagy, pedig nem vagy itt, kilépsz onnan, ahová belépek, belépsz oda, honnan kilépek, |
| szobáról szobára, utól nem érlek, bejövök, nem látlak, kimegyek, nem látlak, csak szőke hajad |
| illatfénye úszik a fényárva szobában, mint Berenice Haja, a Tejút, csillagköd-fényfátyol, szőke |
| hajad fényillata az árnyszeplő szobában, mint kék tengervízbe dobott, lebegve hullámosan |
| szétterűlt fehér halászháló, benne nyüzsögve, rángva, csapkodva, ficánkolva, tajtékosan forrva |
| a fénypikkely habzó haltömeg. Halpikkelyek, haluszonyok, kopoltyúk, csápok, bajszok, hasak, szemek, |
| szájak, lángfürtök, csiszolt üvegmozaik habrózsák, nyálas, fénylő, foszló, sugárzó lepedék-lebenyek. |
| Csak szőke bőröd tiszta, boldog nemi illata a szobákban, mint egy bogár nemi illatmirigyének |
| csillogó illatvonala a csillagsötét nyári éjszakában, hold előtt, hold után a szerelmes parfüm-vonal. |
| Ajtót nyitok, ajtót csukok, kinyitom a csöndet, becsukom a csöndet, megyek utánad, egyik |
| szobából a másik szobába, te nem vagy itt és mégis előttem, egyik szobából a másik szobába, egyik |
| csöndből a másik csöndbe. Fosztogató téli játék ez. Fosztogató téli játék. Fosztogató csöndkeringés, elérhetetlen. |
| Mint egy forgóajtóban járok a függőleges üveglemez-csönd lapjaiba zárva, a függőleges üveglemez-kereszt |
| szelvénylegyező forgóajtóba temetve megyek utánad, mint aki függőleges üvegkoporsó levegődobozában áll, |
| s két tenyérrel nyomja a vastag üvegfödőt, a hosszúkás keresztalakú üvegajtó egyik lapját, öklével dörömböl |
| az üveglapon, hisz ott vagy te az üveglap előtt, hisz ott vagy te az üveglap mögött, hisz megsejthetően szőke |
| testalakod az üveg másik oldalán, a másik háromszögletű üvegszelet forgásszelvényben, de csak forgunk |
| a csönd szelvénylemezei közé börtönözve, pörögve, mint egy üvegringlispil üveghintójában ülve külön- |
| külön, el nem érlek, látom is homályosan lényed szőke alakját, mint sötét akváriumban a fényes |
| szitás selyemhal-lebegést, mint sötét üveglap mögött a borzas, ágbogas, bütykös, leveles vizinövény-derengést |
| lebegve, imbolyogva. Fosztogató csönd. Fosztogató forgóajtó. Fosztogató téli játék. Fosztogató szerelemforgás. |
| Fosztja a fény a felhőt, felhő fosztja a fényt. Kiderűl, beborúl. Ami idelent, az odafönt. Ami odafönt, az idelent. |
| Csak az ember tudja, ez mit jelent. A fönt, a lent egyforma tűz, egyforma csend. Az odakint, az idebent. |
| A kozmikus téridő és minden térsziget, szigetcsoport, önmagát-nem-tudó erjedve szétfutó a Teljes Állapotban. |
| Sűrű barna parafa-csönd. Mint könnyű barna parafakockák rugalmas tömény nyugalma a létidő a fény után. |
| Barna parafasűrű csöndbe szúrt aranyszögek a délutáni fény-jelek. Sárga parafapálma a megmaradás emberárnya. |
| Elmondani most azt akartam neked, hogy úgy vagyok boldog veled, mint tollfosztáskor otthon gyerekkoromban. |
| A részeg éj után sivár szigoromban engem az vigasztalt, hogy körülülték az asszonyok az asztalt a konyhában, |
| fecsegve, szótlanúl, könnyezve vagy nevetve, könnyű Mont Blanc-csúcs lúdtoll a konyhaasztalon, s szálltak a téli |
| konyhafényben a lágy tollpihék, mint könnyű fényszigetek, pihetoll-testű csillaghalmazok, s a tollfosztó asszonyok |
| hajában, szempillaszőrein, csuklópihéin, tarkópihéin, kötényén, ruhaingvállán is puha, bolyhos tollpihék, mint |
| bárányfelhők a rozsdabojtos nádason, s fehérgyomrú kék zománctálban a lefosztott szőrpetty tollpihék, a másikban |
| a fehércsótáros tollgerincek. Dolgoztak a repedezett, bütykös, tyúkszemes, fakéreg-kesztyűs, piros asszonykezek, |
| két ujjal csípve tépték a vastag szarucső-tollgerincről a kapilláris szarucsőgerincű finom felhőcskéket, |
| a bodros szőrlándzsa tollpihéket, s a tollkakastaréjos lehúzott tollgerinc, mint ősföldkori csöves pikkelyfa, |
| pecsétfa. Lúdtollak! Keskeny fehér jegenyék! Kis fehér fenyőfák! A főgerincből ferdén fölágazó oldalgerincek |
| ferdén fölfelé futó léces selyemlemezkéi! A hajszálérvékony oldalcső-gerincekből szálazó domború, keskeny |
| selyemszőrlemezek egymáshoz ragadt bordás lángja! Csúcsukon a pihelándzsa! A selyemszálkákból |
| épűlt keskeny selyemlemezek domború síkja! A hártyás szálkalemezek, selyemszőrléclapok, merev |
| szőrvonalak levélösszege, a bordás, szálkás selyempapírhártya-csáplevél! Én úgy vagyok boldog veled, |
| mint gyerekkoromban télen tollfosztáskor, mikor anyám mellett ültem a konyhában a széken, s tollfosztást |
| láttam a kinti havazásból, s a benti hó a konyhabéke örvénylő fehér lángpihéi. A konyhaszekrény |
| tetején befőttek üvegben, cseresznye, szilva, őszibarack, a kályhában nedves venyige lángolt füstölögve, |
| párolgó vízgőzhólyagokat nyögve, s azt gondoltam: több ennél az örömben nem érhet, szebb ennél |
| nem lehet az emberélet, laza, tornyos pihehabba fújtam, s fejem, mint a gyermekláncfű pihegolyó |
| habfeje. És azt akartam mondani neked, hogy úgy vagyok boldog veled, mint kukoricafosztáskor |
| gyermekkoromban, éjszaka nyakig-süppedtem ülve a zöld, barna kukoricacsőlevél-halomban, |
| a csillagok lüktető gyémántrügyek, óriás folyató piros tehénpinák, s a Tejút, mint vastag |
| virágos körtefaág, virágzó, sűrű rózsaszín barackfaág lógott ki a sötétből a vadméz-szagú őszi éjszakába. |
| S füleimen növényi szőrből bajuszkoszorú, orrlikaimban gégémig-lógó piroszöld kukoricabajusz- |
| rojtharang, lebegő virágmedúza voltam a kásás levéltenger növényfodraiban fülig merülve! |
| Fosztja a fény a felhőt, felhő fosztja a fényt. Kiderűl, beborúl. Fénydagály. Fényapály. Árnyszenvedély. |
| Tar kemény gubancok, bőrös szerkezetek világítanak, megbomlanak behavazottan. Mint sóbánya |
| só-erei, só-gyökerei a megigézett szenvedésben. Mint összetört üveglapok csörömpölnek a merev |
| kócos élő növényi tárgyakon szétzúzódott szél-lapok. Hirtelen dőlten meglobog a kívűl száraz, belűl |
| nedvhomály barna ágcsokor, oldalra-dűlve dühödten megzuhog a borzas, bokros, csipkés ágcsokor. |
| Szilárd, borzas ágon ugrál egy sárgahasú, pirostorkú, kékfejű madár, az ágra röppen, a kék ágról |
| elugrik, feszesen leng az ág, üresen rángatódzik, ráng az ág a fényvakolat téli semmiben. |
| Fosztja a fény a felhőt, felhő fosztja a fényt. Ahol madár volt, most a semmi van. Hópor. Fénydolog. |
| Árnykőzet-semmirés. Aztán újra madár. Ugrál a borzas, gubancos fekete ágtülekedés szövevény- |
| szerkezetében, mint az idő-egyforma óraketyegés. Aztán oly gyorsan foszlik el az árny fényeiben, mint |
| ismeretlen titkos ritka elemi részecskék a gyorsító-berendezésben összeütközéskor, tárgylemezen. |
| Ami volt, lenni fog, lesz, van, elpárolog. A madár csak van. Én ember vagyok. A madarat értelmezem. |
| Madarak csöndje az én szivem. Madarak éji csöndje. Éji madarak csöndje. Alvó madarak hó-magányban. |
| Ember-éhesek a halottak, jönnek, mennek, zokognak, integetnek, kalapot emelnek a téli éjszakában. |
|
Légydoboz*
| Éjjel, mikor már a semmit szivembe hoznám, a halottak hazajönnek hozzám. Hazajönnek hozzám |
| a halottak éjjel. Mikor már a semmit szivembe hoznám. Dolgaim elrendeztem, szándékaimat kiszíneztem, |
| mint szines ceruzával gyerek kifestőkönyv-vonalhéj-ábrák fehér belsejét, mint gyerek a lerajzolt mesét, farkast, |
| tündérlányt, lencsecsipkeszirmos békakirályfi-koronát, autót, vonatot, kiscsikót, medvét, galambot, ágaskodó |
| kérdőjel-kakast, tulipánt. Gondjaim elrendeztem, mint a múlandóság az anyag-álmot, gondjaim becsukva, |
| mint a könyvek. Feleségem hasán göndör bárány alszik, szétnyílt combtövei közt a bárány piros rózsa-orrú |
| gyapotfüst-feje. S mint egy mázsa forró tollpihe örvény-kavarodása, tölcsér-lobogása: gyerekeim álomszuszogása. |
| A fénynek nincs már dolga: a villany eloltva. Csak a fehér puli ugat odakint a csillagtalan fekete téli fagyban, |
| fekete szájából sűrű sziromkása ömlik a földre, mint a láng hóhullása, mint a hang lánghullása, mintha |
| szakadt dunyhából tódulna ki a toll, fekete szájából elbomló ágas páraliliom nő az árnyékos fagyüveg |
| sötétre. Páfrányos, cirmos, szálkás, csipkés, fagypelyhes ugatás-jégvirág a holdtalan üvegfagy sötétre. |
| A gyászablak éjre. A fekete táskarádió, az arany karóra, a szemüveg, a pohár kristályvíz, a folyóirat, az újság, |
| a könyv a kék padlószőnyeg-földre téve. Ez már a nem-lenni-vágy boldog sötétje. Ez már a nincs |
| fekete kezdetfénye. Mikor már megvalósúltam, hisz szerettem, s elfáradt ujjaim asszonyom lázas és |
| mézenyves nyálkahártyarózsájába növesztem, s fekszem hanyatt a meleg valóban, mint majd a föld |
| alatt a koporsóban, mint a forró koporsóban majd a föld alatt. És hazajönnek a halottak hozzám, |
| mikor már a semmit szivembe hoznám. Hazajönnek hozzám a halottak. A halottak hozzám hazaszállnak. |
| A halottak: legyek. A halottak legyek, nem árnyak. Szinesarcú legyek a halottak. Emberarcú legyek a halottak. |
| Nem árnyak. Mikor már a semmit szivembe hoznám hazaszállnak hozzám a halottak. Jönnek zengve, zúgva, |
| zörögve, dörögve, celofánosan ropogva, csörögve, ásvány-hűséggel könyörögve, szines fémszíjként nyöszörögve, puha |
| pamutzománc-csattogással dübörögve, csörömpölő szelvényes üvegrózsa-dühhel lökve, löködve, nyögve, rajzszög- |
| fogsorral vicsorogva a halottak. Jönnek a téli éjszakából a halottak. Jönnek a föltámadt halottak, jönnek |
| a téli éjszakából, jönnek az árnytalan vakfehér fagymagányból, jönnek az árnyéktalanok, jönnek a föltámadt |
| halottak. Ömlenek, özönlenek, nyüzsögve boldog, szigorú, szelíd éjszakámba törnek a föltámadt halottak. |
| Átlövődnek a falon, mint az alkony barna páralemezén a sörétek, hemzsegve átfúrják a falat, mint csomókban |
| bozsgó kukacok a hullát, átfolynak a falon, mint esőcseppek a feszes könnyű papíron. Az emberarcú legyek. |
| A halottak. Az emberarcú föltámadt halottak. Folyékony legyek. Folyékony halottak. Nehéz drágakő-zizegés, |
| könnyű eres celofántoll-legyezés, lüktető bársonypáncél tülekedés halottak. Halottaim a téli éjszakából! |
| S itt gomolyognak a szobában, mint a hártyaszárnyú szilárd füst szőrös és bolyhos és körmös és karmos és |
| tüskés és sarkantyús, érszegélyes, pikkelylemezkés, torbajszos csöppjei. Átjönnek vason, téglafalon, üvegen, |
| faburkolaton, kövön, elsötétítő narancsszínű csíkos függönyön. S itt gomolyognak zúgva, dörögve, hörögve |
| az asszonyszagú, szerelemszagú, vers-szagú, gyerekmosoly-szagú, halandóság-szagú, száraz-párájú, |
| sperma-illatú, orchidea-csönd téli szobában. A halottak, a legyek, a legyek, a halottak, az |
| emberarcú legyek, a légytestű emberarcok, a legyek, a halottak, a legyek, a halottak, a halottak, a halottak, |
| a halottak, halottaim, a föltámadt halottak a világásvány téli éjszakából. A halottak legyek. Nem emberek. |
| Dühöngő, árva, tébolyúlt, büdös, éhes, mohó, vad, eleven vérre éhes, eleven sebre éhes, húsra-éhes, dögre-éhes, |
| hullavizenyőre és hullahúsra éhes, gőzölgő forró emberszarra és állatszarra éhes, rothadó szívbüdösre éhes, |
| akasztottak hegyesen, ferdén kilógó bimbós lila nyelvére éhes, halottak sárga márványpenész és márványmoha |
| orrhegyére éhes, asszonyhullák és férfihullák szőrös nyílásfodraira és szőrzsírból kimeredő üveges |
| péniszbunkóira éhes legyek a halottak. S a legyeknek emberarca van. Emberarcú legyek a halottak. |
| A szőrpihés, szőrszakállas, szőrbarkós páros kitinkehely dülledt légykoponyákra ránőtt emberarcok, |
| mint piros cserépálarcok, kék porcelánálarcok, fekete vasálarcok, sárga rongyálarcok, lila papírálarcok, |
| zöld márványálarcok, ezüstálarcok, aranyálarcok, vörös agyagálarcok, csiszolt, sejtlapokkal-sugárzó |
| gyémántkő-álarcok, barna parafa-álarcok, barna évgyűrű-berakásos fakorong-álarcok, deszka-álarcok, |
| feketezöld ólomálarcok, zöldfekete rézálarcok, világoskék gálickő-álarcok, sűrű bronzhártya-álarcok. |
| És nyafognak, sírnak, nyüszítenek, kiabálnak, könnyeznek, bömbölnek, sivalkodnak, ordítanak, üvöltenek, |
| nyöszörögnek, vinnyognak, vonítanak, ugatnak, nyálzanak, gyémánt tűnődést zabálnak, jajgatnak, átkozódnak, |
| könyörögnek, böfögnek, epét hánynak és gyomorsavat hánynak, világirgalmat okádnak, makognak, mekegnek, |
| vakognak, fújnak, bőgnek, sikoltoznak, sikítanak, nyálbuborékokat fürtökben kifújva parázna |
| csücsörítéssel megadásomra várnak a légytestű emberarcok, az emberarcú legyek, a föltámadt halottak. |
| Mint üres-szemgödrű ókori görög márvány-szoborfejek foszforeszkáló fényes fürtjei a levegőben: |
| az emberarcú legyek, a légytestű halottak, föltámadt zsarnok és bűnös halottaim a téli éjszakában. |
| És összecsomósodva eleven fekete kötélként fölágaskodva, szögletes-görbén taréjosan fölkunkorodva, |
| mint a gubacsos tölgyfalevéllé szétpárnásodott fejtarajú, pikkely-oldalszakállas kobra: sziszegnek |
| folyva, merevedve, nyüzsgő szőrös eleven fekete kampósbotként előre-hátra-oldalt- |
| jobbra-balra billegve és remegve a szobában a légytestű, emberarcú halottak, föltámadt halottaim. |
| Mint egy kinyitott fekete esernyő szőrből, posztóból, mohából, megszáradt barnazöld békanyálból a nyüzsgő |
| légytest-tömeg eleven esernyő forog, száll, lebeg, lobog, fölemelkedik, alámerűl, kinyílva föltornyosúl, |
| kinyílva alászáll, becsukva zuhanva lehull, lendűl, pörög, emeletesen emelkedik, sűllyed emeletesen |
| a légymoha halott-hatalom szobámban a téli éjszakában. Mert eljöttek hozzám a halottak. Nem értem. |
| Mert eljönnek hozzám minden éjjel a halottak. Eljönnek hozzám a halottak, mióta élek! |
| Eljönnek a halottak minden éjjel. Minden éjjel, mióta élek. Hazajönnek hozzám a halottak minden |
| éjszakámban. Hazajönnek hozzám a halottak. Üres-szemgödrű márványszobor-emberarcuk hozzám |
| jön minden éjszakámban, nem értem. S a falakra ülnek, s a könyvekre ülnek, s a téli csönd |
| éjszakai tárgyaira ülnek, elektromágnes-lencsetalpukat a csönd dolgaira ragasztva és a csöndre tolva |
| szippantva, a dologi lét formáira préselve tapasztva állnak, ülnek fejjel előre, fejjel lefelé, hanyatt, |
| oldalt, háttal, vízszintesen, függőlegesen, ferdén, háttal a földnek, hassal az égnek, különös és különböző |
| szögekben, módszerekben, ellengravitáció-párnatalpukat, elektromos vánkosszivacs-talpú lábukat, |
| szívógömb-mirigylap mágneses szivacsvánkos ideglomb-hőnedvszívás elektromosság-pajzscsóktalpukat |
| a tárgyakra, létekre, formákra, szétlazúlt halmazokra, magányos darabokra, tömény árnyszigorokra |
| fordított gravitációs hőcsókkal fagyasztva ülnek emberarccal a légytestű halottak, hazatérő halottaim. |
| És úgy nyüzsögnek, mint akik boldogan hazajönnek, mint egy önmagához visszatért szétszakadt család. |
| Mint emberevők, ha összegyülekeznek. Boldogtalan emberevők egy szigeten vacogva a csillagtalan párás |
| éjszaka-házban. Mint boldogtalan emberevők! Pedig nem értem jönnek, fölfalni engem nem akarnak, |
| nem akarnak megzabálni engem. És ülnek a falon, a mennyezeten, a padlón, belűl az ablaküvegen, |
| a függönyön, az íróasztalon, az írószéken, a cserépkályhán, a könyveken, ülnek egymásra-torlódva, |
| legyezősen egymásra hullva, dőlve és folyva, mint a fehérpettyes fekete dominókockák, a fehérpont- |
| arcú fekete lakk-lapok, egymás hátát, potrohszivét, potrohlemezeit, tornyergét, tarkócsontját, tortüskéit |
| selyemgrízgombóc szemét, pontszemét, koponyatető-nyereglemezét a mágneses és elektromos |
| ideghínárlomb habmirigy vánkostalpukkal nyomva, beragasztva, betapasztva, mintha fekete |
| felhőpamacsokon sziklás és pihés fekete kőlombok, felhőlombok és porcelán páfránylombok virrasztanának. |
| Szobám légydoboz. Haláldoboz. Szobám fekete légydoboz. A legyek vastagon, feketén, nedvszárazon, kövéren bozsogva, |
| lecsorogva a padlóig a falakon, lüktetve hanyatt a plafonon, vízszintesen a szőnyegen, mintha |
| sűrű, buborékzó, cuppogó fekete sár, sárga polyvával kevert fekete sár hullámzana elevenen |
| a szobafalakon, a szőnyegen, a könyveken, fönt millió fejjel lefelé lógó fekete bundaszőnyeg, |
| mágneses bárányszőr-bélés, nehéz, lobogó, hemzsegő, zizegő és sziszegő rojtokkal lebegő légyfüggöny |
| a falon, halottak gyűrt szőnyeg-lepényhal körtaréj-hullám lobogása és lapos testmozgása a kék |
| földön, fénylő pontok, pettyek, rögöcskék, szemcsék, lencsék, szilánkok, héjak, kagylók, gömbök, rügyek |
| szövik be a téli éjszakát, fény-néma szobámban, mert a halottak hazajöttek hozzám. Halottaim. |
| Föltámadt halottaim. Éjjel, mikor már a semmit szivembe hoznám. Mikor már a fénynek semmi dolga. |
| Mikor már a testnek semmi dolga. Csak a fennmaradás. A szív egyszerűen és elnyugovóban. A test |
| emészti ami a gyomrában emészteni való van. A vér vízszintesen és kiegyensúlyozottan áramlik |
| az erekben, s várakozva moccanatlanúl áll a testszéli, bőrfelületi szövetekben, hajszálerekben. Friss ondóképződés, |
| a herezacskóban gomolygó, örvénylő heregolyó-mozgás, összehúzódás, heresapka-csíra mosolygás. |
| S hüvelyváladékszag és ondószag a szőrzetekben. S az álom nagybokrú pina-virág. És vastag csontjaimban |
| ólomszálak, csontjaimban ólomcsipkék, csontjaimban ólomlemezek, csontjaimban ólomhálók, |
| csontjaimban ólomlécek, csontjaimban ólomszálkák, csontjaimban rácshálós ólomszövedék. |
| És fájdalom-pántok, vas-szorítók, száraz szívás-csipeszek, zsibbasztó parafa-satuk, csigolyáig |
| benövő gipsz-gallérok, hideg alumíniumlemez-gyűrűk húsomban, izmaimban, vastag csontjaimban, |
| s csontjaimon, rostjaimon, sejtjeimben, molekuláimban feszítő, merev, lapos, kockás és hengeres, |
| gömb-alakú, tojás-alakú drótrácsok eleven fájdalomból. S nyitott szememre ülnek a halottak. |
| Nyitott szemgolyómra ülnek a halottak, mint a legyek. Talpuk a szemgolyó gömbölyületén, |
| mintha Küklopsz homlokszemét fogná két tenyérrel néma kisgyerek. Az óriás látó-tojást |
| az Egyszemű mítoszi homlokában. A halottak legyek. A halottak itt nyüzsögnek a szobámban. |
| Mert hazajönnek hozzám a halottak. Hazajönnek hozzám minden éjjel. Megkeresnek engem. |
| Míg kering a vér, az agy álmodni készűl, s gyülemlik a megemésztett anyag, az ürülék a belekben. |
| Míg megtelik lassan a húgyhólyag forró vizelettel, lebontott mérgekkel a hártyatojás, mint lüktető |
| túlvilággal az álom, s nagy molekulasúlyú fehérjék, vesehomok, ketontestek, zsír, kicsapódott húgysavkristály, cukorsejt a híg szúrásban. |
| Te is a múlandóság naptára vagy. Én is a múlandóság naptára vagyok. Ahogy a fa veszti lomblevelét: |
| lehull belőlük is amit háromnegyed-másodpercenként a szívverés letép sors-időnkből, hull a lét-idő lombja, hull |
| lefele szárazon, kristályosan halandó életidőnk letört ketyegés-levele, gyülemlik vénülő testünkben |
| a gyúlékony létpernye, a szivárványszínű halál-avar. Mert mi vagyunk az erdő és a hullás. Mert |
| önmagunk vagyunk önmagunk száradó mocskos temetője. S vígaszért majd mi megyünk hozzá, |
| és nem mondjuk mi köze hozzá, a folytatóhoz, aki szerelem után aludni készül, hisz embert |
| kér halálunk, mert ember nélkűl a halott se halott. Éjjel mikor már a semmit szivébe hozná! |
|
Rácsok a remény-sivatagon*
| Idő nincs. Csak a testek. Csak a testek növekedése, zsugorodása. Csak a testek tágulása, |
| terjedése, fölbomlása. Csak a testek születése és halála. Csak a formák megvalósulása. Csak a testek |
| közötti tér, a halott tér, tiszta tér, üres tér, tömött tér tágulása, szakadása, elfolyása, csak az üregek |
| bizonyítása, homályok szigorú szégyene, fények harag-hulláma, a testek közötti rácsok a holnapon. |
| Gyors szeletelés. Csattogó metszés. Finom fémsuhogás. Mintha fához-csapkodott hosszú-élű kés vagdosna |
| apró darabokra zöld petrezselyemlevelet. Mintha szikrázó olló metszene egyforma apró darabokat |
| a semmi-kígyóból, a nincs-fonálból, a semmiből egy-egy egyforma részletet a fölhúzott pontos ütem. |
| A gépmetszés elfoszló száraz semmi-szelete, a fémes egyszerű pihehalom az ébredő dobhártya-falon. |
| Mint hallóhártyára élesen hulló nyers fémszilánkok. Mint retinára csöpögő sárga lángok, mint fehér |
| bádogtetőn a fehér jégverés. Álomroncsok a tudatküszöbön. Aranyozott robogás. Jégszigeten patkókopogás. |
| Vasvértek, arany-páncélok, domború, ízelt csévekarú ezüst páncélingek, taréjos, tüskés, lándzsás, szőrseprűs |
| aranysisakok, állig leeresztett vörös arcrostélyvasak, fém-eperlevél-térdű fekete vasnadrágok, liliomcsónak- |
| cipős páncélcsizmák csörögve, torlódva, csörömpölve úsznak elgyötört kénfüst-villogásban, habos |
| szilárd héjazatvonulás csipkésen nyihogó csipás égitestek között. Egy véres kéz. Sárga-szakadékos udvar. |
| Egy csimpánz kezében sárga rózsa. Rokonok gubbasztanak mohás sziklacsúcsokon. Fehér keselyűk |
| aranyhárfát pengetnek dögszagú karmaikkal. Pettyes zsiráfok bújnak ki penészes csigaházból. |
| Gőzölgő, forró, kénes tóban megőszült öreg majmok fürdenek, nyakig ülnek a vízben, s a kék |
| pára-mennyországban egymás fejében a tetveket keresik, rózsakagyló tenyerük magányos, a tetveket |
| fogukkal kettéharapják. Egy asszony csecsemőt üt agyon. Rácsok a remény-sivatagon. Rácsok a fekete |
| márványménesen. Rácsok az arannyal-hímzett pókszínű márványsivatagon. Rácsok a semmi fénye előtt. |
| Rámnéz, mint az alkony rothadó büdös szemfoga egy medúzával, tengeri csillaggal, polippal, virágzó |
| vörös korallal benőtt aranyozott lovagpáncélruha és nagy barna fakeretben keresztben rozsdás vasszögekkel |
| egy bajszos holdarcú denevér kifeszítve. Ott szárad, mint a szűzen-fogant nő szűzhártyája, az |
| érintetlen vén hártyaszűz, a kifeszített bolyhos fekete tűz, mint egy fekete napernyő a hajnal testében |
| kifeszítve. Hanyatt egy öreg krokodílus a levegőben, fehér kőkéreg hasán lihegő parázsból sercegő asszonyszobor. |
| És egy csillaghullás-hosszú meztelen kés. S a parázs-asszony szájában fölnyitott fehérmárvány-zongora. |
| És meztelenűl kuporog a nő, sárló enyves hüvelyébe hámozott főtt-tojást dug, a főtt tojást kitojja, |
| mint a tyúk. Ahogy a tyúk tojik. Ahogy a madár tojik. Kuporog, tojik és kotkodácsol, a tojás |
| a földre pottyan. S mellette kuporog a meztelen férfi, kuporog, kukorékol, a főtt tojást |
| szájába tömi, csámcsogva eszi, bajszán, fogain, ajkain tojássárgája, kemény tojásfehérje, hüvelyméz. |
| Vele az elmebaj néz. És vérző, gennyedző sebek az űrön. S az asszony a halott férfi tojásait kivágja |
| késsel. Véres kezében a férfi két véres tojása. A tyúk meg a kakas. A kakas meg a tyúk. Kukorékolás, |
| kotkodácsolás. Ti férfi-herét evő asszonyok! Ti férfi-nemiszervet-evő asszonyok! Ez se más, |
| mint halál. Ragadozó rácsok a ravatalon. Ragadozó rácsok a kiszívott, kiszopott férfi-hullatesten. |
| Fölébredek. A létre ámulok. Kint esővel kevert nehéz hó zuhog. Hulló fehér rácsok a lágyfeszes |
| fehéren. A csönd sűrűbb és mégis egyszerűbb, mint a légy néhány neuronszálból, néhány neuroncsomóból |
| szervezett csöpp agya. Nagypéntek-reggel. Reggelem. Élővé ébredtem ma is, nem halottá. A halottak ébredése |
| halál. Mi volt? Hóbaglyok hajnala? Hóbaglyok kristálykeserű pislogás-éjszakája? Hóbaglyok vérengzése. |
| Nagypéntek reggel. Reggelem. Az álomroncsok kialszanak. Szivárvány-hullafoltok az álom-emlékezeten. |
| Most a nem-hallhatót is hallani. Még alszik a pontos szerelem, a hajnali. Alszik szőkén szuszogva. Nedves |
| aranyhártyába csomagolva. Alszik, mint a Krisztus-sír nyitottan. Alszik fehér párákba tekert tiszta húsa. |
| „A szeg 11,5 cm hosszú; mivel a szög feje és a csontok között kb. 2 cm-es hézag van, nem teljes hosszában verték |
| a lábba.” „a szeget először egy lécdarabba ütötték, majd a két sarokcsontba, s a léc felületével a szeg a lábakat a kereszt |
| törzséhez.” „előzőleg erőteljes csavarással kifordították a térdét és a két lábat oldalt egymásra fektették, majd a lécbe vert |
| szöget előbb a jobb, majd a bal sarokcsonton át verték a kereszt szárába.” „egy ülődeszka alkalmazását” „Ha |
| fához szegezték a lábakat, akkor szükség is volt erre az ülőre.” „A két kezet a karcsont és a tenyér között egy-egy |
| szeggel rögzítették a kereszt vízszintes szárához. A törött lábszárcsontok arra a kegyetlen hóhérszokásra utalnak, hogy |
| a kereszten még el is törték a megfeszítettek lábszárait. A csontokon vágásból eredő sérülés nyoma is látszik, |
| ami arra a kegyetlen szokásra vall, hogy amikor a holttestet levették a keresztről, bokában először levágták a |
| lábfejeket és utólag húzták ki ezt a harmadik szöget.” „Fölértek arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyák |
| helye volt a neve. Itt epével kevert bort adtak Jézusnak inni, de mikor megízlelte, nem akarta meginni.” |
| „A zsidó szokások szerint a halálraítéltnek a kivégzés előtt tömjénnel, vagy mirhával fűszerezett bort adtak inni, |
| hogy így elkábítva enyhítsék a fájdalmait. A Talmud egyik fejezete így mondja.: »akit kivégezni visznek, annak |
| egy kehely borba feloldva tömjént adnak, hogy elkábítsák.«” „Az elitéltet levetkőztették, brutálisan a földre |
| teperték, és kitárt karokkal rászegezték a kereszt földön fekvő vízszintes gerendájára. Majd ezt a gerendát |
| a rászegezett testtel együtt felhúzták a már előre földbe ásott függőleges gerendára, és keresztben rögzítették |
| rajta.” „Ezután odaszögezték a fához a lábakat.” „Annak érdekében, hogy a test súlya ne csak a szegekkel |
| átvert kezeken függjön, a kereszt függőleges szárába megfelelő magasságban beütöttek egy fadarabot, hogy |
| a lábak között megtámasszák vele a testet. Az antik szerzők egybehangzóan mondják, hogy ruhátlanúl feszítették |
| keresztre az embereket.” „Nikodemusz hozott magával száz fontnyi áloe és mirha keveréket (egy font akkoriban |
| 327 g volt, Nikodémusz tehát 32–33 kg fűszert hozott magával).” „Fogták Jézus testét és a fűszerekkel együtt |
| gyolcsba göngyölték.” „A holttestet kendőkkel csavarják be, a karokat szorosan a törzshöz rögzitik, a lábakat is |
| szorosan egymáshoz kötik. Végül a testből semmi sem látszik, sem a szeme, sem a keze, sem a lába.” „A halott fejét |
| is »szudarionnal« takarták be.”(Zsebkendőnyi vászonkendő.) „Amikor húsvét reggelén a másik tanítvány, |
| azaz János kívülről benézett a sírba, látta, hogy ott fekszenek a vászoncsíkok (othonia).” „Péter, amikor |
| beljebb ment a sírkamrába, észrevette a szudariont is, azt a kendőt, amellyel Jézus fejét fedték be. Ez nem |
| a gyolcs között volt, hanem külön összehajtva, más helyen.” Ti boldogtalan lopakodók! Boldogtalan árva settenkedők! |
| Együgyü boldog halott kíváncsiak! Krisztus-üres sziklasírba lopakodva leskelődők, izgatott, hatalmas, réműlt, vad |
| szívveréstek a világegyetem halhatatlan szívhalál-kondulása! Harminchat kiló fűszeres kenőcs! Harminchat |
| kiló olajjal elkevert áloe s mirha az összetört, összeszurkált, megvagdosott és megdöfött véres holttestre kenve! |
| Harminchat kiló szívverés! Harminchat kiló rettegés! Harminchat kiló sejtelem! Fűszerzsíros rongycsíkok, szalagok. |
| Nagypéntek-reggel. Reggelem. A hörgés-éjszaka az elmúlásban tántorog. Esőhó. Vászonkendővel |
| leteritett csillagok. Halál-vászonarckendővel betakart, fűszerzsírral bekent szakállas gyötrődés-csillagok! |
| A kislány testén piros kalapkarimájú üvegrügyek. Mint a Jézus testébe vert szögek. Gyulladt vörös |
| bőrgyűrűből bimbósan, csipkésen, dülledten dagadva kiálló, fehér üvegtestű kemény kocsonyakalászok. |
| Savós vizenyővel töltött szőlőfürtszerű bőrhólyagzás-kúpok. Mintha feszes, kemény, viszkető, hártyás |
| kocsonyaszög-rügyekkel lenne lázas kis teste teleszögezve, mellkasa, háta, hónalja, hajas fejbőre, |
| vénuszdombja, vaginacimpája, ánuszlik-sonkafala, lábszára, lába, keze, ujjai, fülcimpája és |
| göndör fültöve, homloka, halántéka, rózsaszín egyszemű halvány emlőtányéra barna előképlete. |
| S itt-ott már barna száradáspontok, rücskös barna sebkéreg-lencsék beszáradva a gyulladt |
| vörös sebkráterekbe. És bemeszelve a kislány kámforos fehér kenőccsel, mint a fiatal |
| fák tavasszal. Fölkelek. Gyulladt élő szögeit, feszes-bőrű égő fehér kocsonyakúp-rügyeit |
| reggeli szájjal megcsókolom. Megcsókolom szögeit és sebeit. Megcsókolom, hogy ne fájjon. |
| Véres kenőcs-szobor ő is. Mint az az 1986 éves másik. Bemeszelt könnyű tiszta láz. Sír, |
| nyakamba ugrik, csókolgat, magyaráz. Pizsamában a földre ül, könyvet lapoz, önmagával játszik. |
| Nővére lábát huzogatja. Hiába. Alszik még a növekvő kicsi láb is, a paplanból kiállva. |
| Nagypéntek-reggel. Reggelem. Reggeli rádió. A kislány testén kétszáz feszes-héjú apró tejüveg-dió. |
| Telefon cseng. Másnak szól, nem nekem. Nagypéntek-reggel. Reggelem. S jön az orvos-asszony. |
| Táskájából üst-aljú vékony üvegcsöveket vesz ki, injekcióstűt, vattát, jódot, alkoholt, s én |
| leülök térdével szemben a székre, fölgyűröm jobb-karomon az inget, feleségem piros gumicsővel |
| felső karomat leszorítva leköti, s jódfolt folyékony barna felhője jobb könyökhajlatom |
| bőrén belűl, vénám, mint kék gége keményen kiáll, az injekcióstűt a vénába döfi oly |
| símán, ahogy egy csillag csúszik át a halálba, a tűről a hengeres, mérőlécrajzos üvegtestet |
| lecsavarja, s folyik lüktetve a vérem a reggelsárga üvegcsövekbe, feleségem a vérrel-megtelt |
| üvegcsövet hüvelyk s mutatóujja közé szorítva rázza, a vékony tű már eremből kihúzva, s karom |
| szőrei közt vér csorog a májfoltos, rozsdaszeplős bőrön, s véres az orvosnő magányos asszony-ujja. |
| Nagypéntek-reggel. Reggelem. Megvalósulás-nap. A megvalósulás napja. Az eső közt hó zuhog. |
| A hó közt eső zuhog. A kétféle valóság. A kettő-ugyanaz. Ez már nem a tél, ez még nem a tavasz. |
| Fehér rácsok az átlátszó rácszuhanás híg üregében. Átlátszó nehéz rácsok a fehér pehely- |
| billegés, fehér pehelyzuhanás, fehér sűrű pehelysűllyedés rácsdoboz végtelen terében. Rácsok |
| a remény-sivatagon. Rácsok a halandóságon. Rácsok az emberébredésen. Rácsok a bűntudat- |
| gyomorfekélyen. Rácsok a rózsaszín márványpaták tajtékos villámütésén. Rácsok a zöld |
| csíracsomó-szívverésén. Rácsok a tékozló, ingerűlt tartalmakon. Rácsok a szemgolyókban. |
| Rácsok az eliramlóban. Rácsok az anyaghoz-ragadóban. Rácsok a teremtés nemzőszervein. |
| Rácsok az eleven rácsban. Rácsok az elhullásban. Fölolvadó rácsok a halottban. Elolvadó |
| rácsok a halottban. Földben-szétnövő rácsok a halottban. Földgolyót-beerjedő rácsok a halottban. |
| Rács-borzalom. Rács-iszonyat. Rács-rettegés. Rács-némaság. Rács-beszéd. Rács-remény. |
| Nagypéntek-reggel. Reggelem. Élek. Majd meghalok. Ez jelenem. Ez jövőm. Így szép a kevés. |
| Így szép a sok. Önmagát cselekszik minden dolog. Rács vagyok én is. Nem omlik szét amit összefogok. |
| Ami megvalósúlt, örök nem marad. Elfárad minden test, elfárad minden anyag. Elfárad bennem is |
| minden anyag, ami lényemmé szervezte önmagát, elfárad, elszárad, megöregszik, megköt, lehull. |
| Elfárad a molekula, a sejt, a belső parancs elszárad, a szervek elfáradnak, fölhigúlnak, elkövesednek. |
| Emberlényünk elfárad, lehull. A biológikum elfárad, lehull. Az anyag szétesik titkos anyagokká. |
| A vér is! A folyékony testszövet. A titkos, gyönyörű anyag! S akinek vére folyt az akácfa kín-kereszten: jövőbe-dermed. |
| S ami bennem kering, zárt vérrendszeremben, semmivé szárad az is. Ó, emberiség, lesz-e holnapoddá? |
| S az idő? Ami nincs? Lehet-e önmagával önmagáért önmagából testek nélkűl halhatatlanúl? |
|
A testek búcsúzása*
| A hosszú út előtt letérdeplek előtted. Letérdeplek előtted a hosszú út előtt meztelenűl. |
| Mielőtt a hosszú útra indulok, letérdeplek előtted meztelenűl. Állsz meztelenűl a mennyezetig- |
| könyvdoboz szobában, s én térdeplek előtted combjaid átkarolva. Világító, bajszos, szerelmes arcom |
| ágyékod kemény, barna bozontbokrába mártom, a pézsmaillatú, petrezselyemlevélszagú, citromcsalán- |
| illatú vastag szőrbokor-csillagdülledésbe, a kaporszagú rostos lángbokor-asszonyerjedésbe, a rostos, |
| szilárd asszonyi füstbe, a szálas göndörmerev, csigás füstomlásba, amely a hasfalon erjed föl a |
| köldökig, s a has két oldalán, a combból-kiágazó medencevágatok puha bőrén, a kéken-áttetsző |
| hajlaterek hínárpáfránya fölött, s lefelé sarjadzik a comb-belsők bőrszövetén, mint tüskés, tekert, |
| fekete kristálytű-vízesés, s sarlótaréjosan körűlfolyva a szerelemnyílás rózsa-arcát, az izzó csatorna- |
| kaput, mohó rostfeketén burjánzik a nedves combsonkák belső falain hátra a ránc-csillag barna |
| ürítőpontig. És tenyereid barnaszemölcsös, barna-májfoltos, lila-szeplős hátamon, s tiszta, nagy, |
| szeplős emlőid hajamban. Az emlőbimbók, mint barna pikkelycsészés sárga makkok rozsdafüves |
| sziklán, a szőrforgós, hajörvényes koponyacsonton. És csókollak és eszlek és marlak és haraplak és |
| sárgán és szárazon sistergő rengeteg áhítat-csillagával ránknéz a tavaszt-kezdő éji ablak és ágyba |
| zuhanunk forrón, lágyan, nyitottan, dühödten és meredten, egymásba égünk, egymásba olvadunk, |
| egymásba alvadunk, egymásba születünk, egymásba temetkezünk, zuhanunk, zokogunk, ragyogunk |
| mindaketten, s jajgatva, hörögve, nyögdécselve, nyögve, üvöltve, kiabálva teremtjük meg egymást, |
| s irígy csontvázak, s gyűlölködő halottak tolonganak ezüst köpenyben, puha gyémántból készített |
| holdudvar-karimájú kalapban a tavaszt-kezdő éji ablak előtt. Tested szétnyitva, mint |
| olvasáskor az Újszövetség, lábaid kétoldalt ferdén a levegőbe akasztva, sárga rángás-hurkokkal |
| a bokáknál megkötözve, szikrázó lábfejeid a narancssárga száraz villanykörtefényben, arcom |
| arcodon, szemgolyóm szemgolyódon, szempillám szempilládon, szemöldököm szemöldöködön, piros |
| karjaid kereszt-ágakként széthullva a párnán, mellkasom melleden, hasam hasadon, bal |
| tenyerem nehéz bal-fargolyód alatt, jobb alsókaromon nyakad, végtelen szupernóva-robbanás |
| a testbe-toronyló utolsó ütem, s már érzem: a mirigyes pázsitszövet izzadni kezd, hajszálvékony |
| csöveiből gyöngyözik a nemi méz elfakadó testedben, a két szeméremcsont érintkezési helye és a méhnyak |
| közötti félúton, a húgyhólyag nyaka közelében tenyésző mirigyes szövet megmerevedik s apró csövecskéin |
| forró váladék ürül a húgycsőbe, s érzem a duzzadást és tágulást, a rángást, kihólyagzást, elsimulást. |
| A testek búcsúzása ez most. A testek egymásba csomagolása. A testek egymásba-rácsozása. |
| A testek összenőtt rácsragyogása. Hőrács. Erőrács. Izzásrács. Verejtékrács. Sórács. Mágnesrács. Parázsrács. |
| Rács rácsba szövődik mindenféle irányban. Rács rácsba omlik egymást keresztezve, egymásba szilárdan |
| folyva, egymásba sértetlenűl, töményen és mégis puhán omolva át, ahogy az élő égitestek szőnek |
| mindenféle irányban végtelen és boldog sugárszövedék-rácsrendszert a sötét űr örök időtlenség-jelenében. |
| A megmaradás búcsúzása ez. A megmaradás búcsú-rácsszerelme, mielőtt a hosszú útra elmegyek. |
| Így búcsúzik az asszonytest, a férfitest. Egymásba préseli a két búcsúzó test önmagát. A csont a csontot, |
| a csontváz a csontvázat, a hús a húst, az izomszövet az izomszövetet, a szívverés a szívverést, a tüdőmozgás |
| a tüdőmozgást, a vérdübörgés a vérdübörgést, a bőr a bőrt, a bőrfeszülés a bőrfeszülést, |
| a bőrpuhaság a bőrsímaságot, a nyál a nyálat, a könny a könnyet, a nyitott száj forró leheletét |
| a nyitott száj forró lehelete, arany-pihedomb mozgó hasadon fülem, ahogy előtted térdepelek, |
| az átmorajló benti hangokat: a bélmozgás hangjait, a béltekervények fodros csöveiben |
| a bélsár, bélfolyadék, híg és feszes salakmozgás hörgését, szortyogását, szürcsögését. |
| Így viszlek én magammal. Így maradok testemmel is testi tudatodban, virágzó és boldog |
| testi anyagodban, tested várakozás-tüzében. És így lesz bennem minden testi részed, titokzatos és |
| egyszerű asszonyi lény-egészed így hordozom magamban, s így viselsz magadban várakozva engem amíg |
| a hosszú útról hazajövök. Nem mint ősi kőzet ősi lények megkövesedett lábnyomait. Ősborostyán |
| szúnyogot, lepkét, bogarat, virágport, a megdermedt anyagidőbe fulladt toll-levél csápú, aranygyűrű- |
| dongájú, porszivárványszemű, virágpor-szökőkút bibés, csöndcsipke-léptű, világtohonya halottan |
| élő múltat. De mint sötétzöld, zöldfekete, marhamájvörös rózsaág feszes és kemény bőre a |
| rózsát. Mert oly kemény a tavaszkezdeti rózsaág, mint az ólomrúd, acélcső, rézdrótharisnyájú |
| gumidorong. S benne a puha és feszes rózsák. Mint csontodban a csontom, húsodban a húsom, zsírodban |
| a zsírom, izmodban az izmom, szívütésedben szívütésem, vérzuhogásodban vérzuhogásom, nyáladban |
| a nyálam. Mint ragyogásomban ragyogásod. Mint csontomban a csontod, húsomban a húsod, zsíromban |
| a zsírod, izmomban az izmod, szívütésemben a szívütésed, vérzuhogásomban vérzuhogásod, |
| nyálamban a nyálad. Mint ragyogásomban ragyogásod. Csak így lehet lennünk. Csak így lehet lenned. |
| Csak így lehet lennem. Testünk búcsúzása azzal őriz engem. Testünk búcsúzása ezzel őriz téged. |
| S bennünk a halálig-örök rózsa-remény, rózsa-készülődés, rózsa-hit, rózsa-vágy, rózsa-kezdet. |
| Mert test őrzi a testet, testet őriz a test. Mert testnyomásban a testnyomás, kemény szívrobajban a |
| kemény szívrobaj, hőterekben a hőterek, a belső árny dolgozó lombjaiban a belső árny dolgozó éhes lombjai. |
| Mert nemcsak egymásból kell egymást hallani. Mert önmagamban hallak tégedet. Csontjaimban hallom |
| bonyolúlt-munkájú csontvázrendszered, a vértestképződést a velőanyagban, a vérlemez-születést, az idegsejt-izgalom |
| ingercsobogását az idegvezetékben, a savók, savak, váladékok, elemi rezgéspontok, hártyák, csatornák eleven dolgait. |
| Énbennem ez a béke. Egymás keresztrefeszítése. Tebenned ez a béke. Egymás keresztrefeszítése. Testünk egymásba-rácsozása. |
| Ez a testek búcsúzása. Ez az egymásból-mindíg-megszületés. Ez a testek egymásba-növő égő búcsú-rácsa. |
| Én nem tudom hogy jut eszembe most a keresztrefeszítés? Hiszen ez nem áldozat, ez nem halállal-hűség. |
| Ez nem megváltás-halál. Ez megváltás-szerelem. Fordított Krisztusok vagyunk mi. Élő életre-feszítettek. |
| Mézet iszunk, nem epés bort. Egymás szivét szívjuk, nem ecetes szivacsot fölnyújtott lándzsahegyre szúrva. |
| Fölfeszített tested csak izzadó testem-kereszten. Fölfeszített testem csak verejtékes tested-keresztfán. |
| Eleven csont eleven bordán. Eleven hús eleven húson, eleven nyál eleven nyálban, eleven szív eleven szívhez ragadva! |
| S ha ott megyek a Jézus-járta tájon, s a Jézus-járta tó kék fényhártyás vizét nézem, s az őrjöngő |
| próféta-sivatag fehér homokját egyik tenyeremből a másikba csurgatom, mert magam leszek az ember-homokóra, |
| a Jézus-szemű idő leszek, a próféta-tekintetű idő, a vékony üveggégén üveghólyagból üveghólyagba |
| csorgó idő, mint földosztáskor az új parasztok kőrepedés-kesztyű kezéből kőrepedés-kesztyű kezébe |
| csurgatott száraz föld, a gyönyörű történelem a te kezedből folyik az én kezembe. Az asszony szivéből a férfi szivébe. |
|
A keresztút szívcsíra-álma*
| Elhagyva azt, amit el sose hagytam, visszatérve onnan, ahol sose voltam, elhagyva azt akit el |
| sose hagytam, visszatérve hozzá, aki úgy volt velem, hogy nem volt velem: a keresztút szívcsíra-ütése, |
| a keresztút szívcsíra-remegése, a keresztút szívcsíra-reménye, a keresztút szívcsíra-álma vagyok én |
| most, már háromszázharminchat órája ébren, tízezer méter magasban, a repülőgép kereknégyzet ablakához |
| szorítva elgyötört, száraz, húsodra-szomjas arcomat, a mohó és ragyás felhőfoszlányokkal leköpködött |
| repülőgépablakhoz szorítva göndör hernyószőr-szempilláimat, vérbolyhos barna szemgolyóimat, a cápaorrú |
| hengeres hosszú fémtest rázkódik, remeg, belűlről dörög, mint a tüdőben a hang, belűlről zihál, mint a |
| tüdőben a légzés, ölemben kioldott csatos vászonhevederek, az üléshátsó fémcsuklós-könyökű fehér |
| asztal-lapján könyv, újság, gyufa, doboz cigaretta. A gépszárny hosszúkás, négyzetes ezüstgyász féklapjai |
| fölágaskodnak, visszasimúlnak, remegve kinyitódnak, rezegve becsukódnak, mint széldöfködte kemény |
| madártollak, csuklós fogak, dugattyús lapátok ezüstös alkalomból, s úgy nézek ki a feszes üvegből, |
| mint komoly és felnőtt gyerekkoromból, s gyűrt messzi barna gyerekkorom nehéz csíramezőire visszalátok. |
| S úgy nézek ki a könnyes, vízpettyes gépablakon, mint üvegablakú koporsóból az aranyhártyagyűrődés |
| szobor-arcú bajszos halott, aki azt se tudja már, hogy valaha volt, csak ragyog szőrarany-süppedésben |
| és tűzgyanta-sűllyedésben a bomláspára fényhártya lemez-szigetében, s ami odakint, az nincs |
| idebent, s ami idebent, az nincs odakint. A tenger végtelen puha kék agyaglap, amit a nehéz és puha és |
| kemény és száraz és nedves és könnyű szél hüvelykujjhegyével csipkésre, fodrosra, redősre, bőrléclenyomatosra, |
| vályúsra és váladékosra gyúrt, az Isten nyomkodta redősre, tajtékváladékfodrosra bőrlécredőpajzsos |
| hüvelykujjhegyével, csipkésen ágaskodó habredők és agyagrecék pikkelyes, kagylós mezőmagánnyá gyúrva |
| a sűrű kék agyagban, s a földrészek, mint összetört, penészes száraz kenyérdarabok tenyésznek a vízen, a kék |
| őselemen, sárga spárgával összekötözve, mint zöld csomagolópapír-csomagok szőke spárgarács-hálóban, |
| s a szigetek, cikkelyes, elnyúlt földdarabok, mint száraz szikrázó sószalaggal beszegett csipkés és egyenes, |
| repedezett, barna, megszáradt cipőpaszta-darabok, kövérzuzmós zöldezüst arckoponyák, véres hajtincsű |
| homlokcsontok, lila bőrfoszlányos halántékcsontrészletek a kék agyagredők mozdulatlanúl-mozgó |
| kagylósíkjára ragasztva. A sziklás árva föld, mint doboznélküli kiszáradt, földrengés-repedéses |
| barna cipőpaszta, aminek repedésgyökereibe kékítő folyadékot, zöld tintát öntött az ősi igézet. |
| Az igézet és igéret! Mit vittem én? Mit hoztam én? Hótavasz zöldhűségből hőzátony fénytavaszba |
| utazva sorsunkkal-tömött szivemet gerinc-csontomhoz tapasztó repülőgépen, hőzátony fénytavaszból |
| hótavasz zöldhűségbe repűlve vissza ember-éhesen, hogy dzsungelforró öledbe hulljon elbúcsúzva is |
| visszatért arcom, s mert duzzadt heréimben az én föltámadásom, tömény fénysziget tested az én |
| megmaradásom, s forró méz lesz várakozásod, a comb-belsőkön fénylő asszony-tejút, s izzó mézbarlang |
| befogadásod, mint a mindíg-visszatérő öröklét. Hőzátony fénytavasz! Hótavasz zöldhűség! Hótavasz zöldhűség! |
| Hőzátony fénytavasz! Mit vittem én? Mit hoztam én? A csillagok, mint a megfeszített Jézus véres és vizenyős |
| szemgolyói! Úgy állnak ki az űr lilafekete homlokcsontja alól, mint légy szőrbolyhos archomlokából, |
| darázs aranygyapjú homlokkoponya-arcából, bögöly szivárványsisakrostély gyopárarcából a golyósan, |
| dugósan, gesztenyésen dülledt sárga moharács, sűrű aranyszitarács, bársonyláz, domború cellapontrács |
| szemek. A csillagok, mint a keresztfára-szögezett Jézus vérrel, véres vizelettel és híg sárga habos |
| bélsárral beszennyezett heréi, a szégyenkező ikertojású herezacskó ragacsosan befestve vérepével, |
| szenvedés-ürülékkel. A csillagok a Golgota kidülledt, szikrázó, száraz szemei az Isten-éjszakában. |
| És szivemben kő és homok! Kő és homok! Kő és homok! Kő és homok! Kő és homok! Kő és homok! |
| Kő! Kő! Kő! Kő! Kő! Kő! Kő! Kő! Kő! Kő! Kő! Kő! Homok! Homok! Homok! Homok! Homok! Homok! |
| Homok! Homok! Homok! Homok! Homok! Homok! Kőhegyek. Kővölgyek. Kősivatagok! S a porladó kő a homok, |
| s a száraz homok a kő! S durva, rücskös, ragyás, fehér kőlapok pikkelysorozata dől durva, rücskös, ragyás |
| fehér kőlapok vastag pikkelysorozatára a kőlapály enyhületétől föltorlódva a hegy sóvicsorgású |
| csúcsáig, a függőlegesen hasadozott, szilánkos, szálkás, szárazon zuhanó oldallapú, merev magányig, |
| mint kővévált tajtékóceán, megkristályosodott habhullámok néma, tarajos fölfelé-áradása, mint |
| kővé-átkozott végtelen fekvő juhnyáj, átvágott-torkú birkák gyapjas, göndör hulla-mennyországa, |
| mint megdőlt, összetört öreg temető egymásra rakásra zuhant meszelt fehér sírkövei, mintha |
| egy kétmillió éves megkövesedett ős-sárkány, pikkelyes, páncélos őshüllő heverne elnyúlva hason, |
| félig belefúródva a földbe, hogy a Föld magmakocsonya szíve felé megkövesedett őslihegése, |
| hangtalan, néma kőszuszogása, s iszonyatos domború kőháta megdermedt kőpikkely- |
| vonaglása gyűrődne föl zordan és mégis lazán a völgy forró hasától a hegy kőszálka-homlokáig. |
| Mint egy megkövesedett ősföldkori pikkelyfa-őserdő: a rezgéstelen kőlomb-őshajnal maradék. |
| Az időlomb árnytalan kő-avar virrasztása. A lehullt kőlombok időfa-mindensége. |
| És virág nő ki a kő pórusaiból. A kő száraz pórusaiból, áteresztő-likacsaiból virág nő ki! |
| A kő pórusaiból zöldszárú törpe margaréta, kövi-kamilla, sivatagi ibolya, kövi kék kankalintörpe, zöld |
| növénykapilláris, zöld fű a kő pórusaiból. És zöld a kősivatag, mint fehér hulla-arc zöldrefestett szőre. |
| És homok a kő. És kő a homok. A sivatag hegyei világító kőhomok-csúcsok. Homok-tegnapok. Homok- |
| holnapok. És szines liszthegyek az árva sivataghegyek, a sivatag-szakadékok. És a sivatagi légy, mint magányos |
| grafitport köröz és zümmög és kering a sárga sivatagi láng vörösizzó éghártyáig tülekvő halhatatlan szivében. |
| És a homok az erő. És a homok a megváltás. És a homok az árulás. És a homok a szégyen. És a homok az út. |
| És a homok a hit. És a homok a forró irgalom. És a homok a vándor vígasza. És a homok az eljövendő. |
| Homokhegyek, homokvölgyek, homokcsúcsok, homokszakadékok! Mint egy hanyattfekvő szőke anyakoca kemény |
| fölmeredő rózsaszín csöcsei sorban. És a megváltás a porban. Homok, homok, homok, homok, kőhomok. |
| Sárga homok, dohányszínű homok, fahéjszínű homok, fehér homok, ősz homok, vörös homok, szőke homok, rózsaszín |
| homok, narancsszínű homok, citromszínű homok, piros homok, gyöngyházszínű homok, szivárványszínű |
| homok, cserzettbőr-színű homok, medvebunda-színű homok, mézszínű homok, epeszínű homok, szivacs-színű homok, |
| méhecskeszínű homok, aranylégyszínű homok, sebkéreg-színű homok, sebszínű homok, vérszínű |
| homok, izzadmányszínű homok, lázszínű homok, téglaszínű homok, csillagszínű homok, papírszínű |
| homok, ajakrúzs-színű homok, sperma-színű homok, anyatejszínű homok, hullakörömszínű |
| homok, sötét nemi-szőrzet színű homok, ezüstfüstszínű homok, égő gyertya viaszkönnye színű |
| homok, barna bélsár színű homok, sárga írisz-színű homok, lila indigóárny-színű homok, |
| harkályarc-színű homok, véres vizelet színű homok, albinó-embertekintetű homok, angóranyúl- |
| színű homok, teveszínű homok, fehér selyeming-színű homok, ételtől-italtól sárgára |
| fakult szájkörüli szakállszőrszínű homok, verejtékrothadásos hónaljszőrszínű homok, Krisztus |
| dárdával átdöfött szivének vérvizenyője színű homok, Szűz Mária havi tisztulásvére, Szűz Mária vizelete színű homok, ősz |
| fülszőr-színű homok, halottak sárga fogzománca színű homok, nikotinbarna ujjhegyek színű |
| homok, megpenészedett teveszar színű homok, kivágott tehénnyelv színű homok, henteskampón |
| lógó szamártüdő színű homok, kisbárány-színű homok, Van Eyck-színű homok, Altdorfer |
| terhes asszonyának világító hasa színű homok, a Keresztfa-Krisztus rothadó kék lábfejének |
| zöldsárgalilája színű homok, Szűzanya nemi szőrzetének színe színű homok! És az |
| izzó vörösbarna dohányporszínű kőhomokszakadékok oduiban, mint forró sötét fakéreg-odukban |
| a tojáson-ülő madarak, apró embersündisznók, kiherélt embersünök, kasztrált szőrbozontharang |
| emberpókok, eunuch tüskés pókmalacok ülnek kétezer éve. S a forró homoksivatag vörös és |
| ősz és szőke kőhegyei, májszínű homokkőcsúcsai fölött Jézus szemei függnek, mint fehér |
| keselyűk, fehér sasok, fehér sólymok. És a Jézus-nélküli sivatag-utakon, hőragály, |
| hőszigor, hőszégyen, hődiadal sivatagdombokon nagy ezüstszőrös próféta-ajkú sárga tevék, |
| barna-szeplős tőgyű fekete kecskék, megőszűlt érett dohányszínű szamarak keresik Isten ítélő |
| tiszta szempilla-ütését, s ásítoznak a dromedárkancák, szamárcsődörök, mekegnek a Mohamed- |
| szakállú fekete kecskebakok. Ó, kövek! Mint elszáradt fehérpenészes fehér rügyek, mint megsózott |
| sebek, mint a só kidudorodó ajkú sebei. A só néma sebei. A só sebei. A só halott ünnepei. |
| Rühes és ótvaros és madarakként kitollasodott próféták őrjöngése, jajongása, átka, vitája |
| repülőgépablakhoz-szorított konok homlokom mögött, míg a mereven-hátrahajló szögecselt |
| gépszárny a felhőcafatokat kaszálja, metszi, vágja, s szinte szemembe lobban puhán csapódva |
| egy-egy könnyű tiszta foszlány, mintha Botticelli Tavasza dobná arcomra fehérvirágos párafátyol |
| asszonyruháját, mint a tejútfátyol nem-foszló égitest-láng, az út középső pillanatában, |
| a keresztút oszlopán, az út ragyogás-keresztközepén, a négy semmi ága közt Krisztusként kifeszítve. |
| S benőve merengésem űrmagánya virágzó és zöld világgal: pálmafákkal, fenyőfákkal, |
| datolyapálmákkal, mimózafákkal, kaktuszokkal, látomással és akáccal. S millió keresztfa |
| a csönd kék gödreibe szúrva, keresztfa, keresztfa, keresztfa, keresztfa, keresztfa, keresztfa. |
| Mint hajjal benőtt koponya, fűvel benőtt hegyhát, buzogányos rozsdalevél, rozsdabojt nádas: |
| egymásra torlódva, egymásra hajolva, egymásra zuhanva, egymásra zokogva, egymás árnyában a keresztfák. |
| Millió hörgés, ájulás, vinnyogás, brekegés, mekegés, jajgatás, sírás, könyörgés, ejakuláció, bevizelés, |
| ánuszluk-csurgás, vihogás, átok, zokogás, zuhanás, szomjúság, szívbénulás, fulladás a fákra |
| szögezve. Dörög a szálló gépdoboz, ki eszik, ki vizelni megy, üríteni, összehányt gyerekét viszi |
| a gép farában a szálló klozetba. S én behúnyt szemmel látom, a tudatos vak, a száraz hőpokol |
| seblila sivatag-éjszakában egy lehajtott-fejű szakállas sugárzó könnyű fényalak megy mezitláb, |
| lába alatt feketén sír a fekete homok, kristályos könnyel telnek meg homokbavájt talpnyomai. |
| Megy, elhagyva azt, amit el sose hagyott, visszatérve onnan, ahol sohase volt, elhagyva azt akit |
| el sose hagyott, visszatérve ahhoz aki úgy volt vele, hogy nem volt vele. Megy önmagában. |
|
A kimondott teremtés*
| Csupa aranypecsét a zöld fű, csupa merengő aranypillanat a bokáig-érő zsíros zöld fűben az aranypecsét, |
| törpe zöld csöves száron a sárga selyemszilánkhalmaz növényi gombok, csupa selymes aranyszilánkhalmaz- |
| koszorúgomb a keményragyogású zöld fű, csupa vaskos, tömött aranypecsét, aranypötty, aranypaca, |
| zöld száron viaszos nedvparázs aranysziromgyűrűgombák, a reggel kék keze szórta szilánkos aranypénz, |
| arany-kukoricaszem, arany állatvirágcsönd, apró kristálytollakból csipkésen és lemezesen összeépűlt sárga |
| szemgolyó, a hajnal ezer boldog növényi arany ürülékcsomója, csupa vaskos, nehéz és mégis könnyű aranypecsét, |
| amely szilánkosra, bolyhosra, tollpihésre borzolva, mintha madarak csőre csipkedne, szaggatna avas |
| sárga szalonnát, s a sárga szalonnakockák apró zsírszirmok, zsírpálcák, zsírszarvak, zsírfésűfogak, zsírszálkák, |
| zsírreszelőkúpok, zsírcsillagbibék koszorús domború halomszövevénye lenne, sárga gyermekláncfűvirág, |
| sárga gyermekláncfűvirág derengő szigetcsillagai, ragyás mindenségháló csillagmezői, csillagköd világító |
| fényfoszlánycsomói és szikrázó csigaházkürtjei a bokáig-érő tavaszi zsíros zöld fű zöldszárú sebei, |
| csöves törpe zöld száron sárga életsebek, a finom erekben fölfelé toluló víznyomás virágzás-sebei, |
| sárga ellengravitáció, sárga anti-entrópia kidülledés-szigetei zöld sejtoszlopszövedék némaság- |
| csöveken, zöldágú, sárga-gumójú fölágaskodó csigabigaszarvak a zsíros és kemény tavaszi fű |
| szálkás és fodros és lemezes, érgerinc-leveles ragyogó hullámsíkján, kamillák, százszorszépek |
| fehérszempillás, rózsaszín koszorú-szempillás sárga bársonygomba pezsgéspontjai, tömör, sárga- |
| lisztporos selyemgolyócska-kúpjai, domború gombostűfejcsokrai, százezer sárga facettacellás kemény |
| szitakötőszem-növényvesegumói a tavaszi zöld fű merev és hajlott, görbe és egyenes növényszilánk- |
| hullámain, fodros árnyékszálakból szőtt szilárdpuha könnyű fodorlemezén. És hosszú leveles zöld |
| száron a gyöngyházfüst fénybe lüktető piros tulipánok, s a tulipánok hatszirmú piros növénycsészéiben |
| sárga sziromsziget-tövekbe ágazó hattollú lila árnyékcsillag a szirmok sárga kezdethúsába szőve, |
| s a tulipánköldökből, mint öt függőleges sárga fülcsillagkoponyájú pocakos sárga viaszgyertya, a sárga |
| lisztporos bibe mered, s a sárgaviasz bibemeredés körűl hat kemény fekete gyertya ég, s fekete a lándzsás |
| gyertyatest, s fekete a szilárd gyertyaláng. Ez a termékeny viaszcsillag lelkiismeret, s az őrző |
| fekete gyertyarács a lelkiismeret körűl. S az orgonák lila csipkehorgolás-kúpjai, a hosszúkás lila |
| növénykürt-csillagtrombiták szívós kötegeiből szőtt fénybe-döfő illatkúp-növénycsöcsök csak most |
| kezdenek lilára érve kifürtösödni a zöldből. A darázs még nem jött ki a csöndből, se virágpor-evő |
| méh, se mézevő, virágnektár-ivó légy, se kerti csiga, se csápos, királypalást-hímzésű, hő-szélben |
| sodródó tollpihe-lepke. Csak a hangya futkos az ólomősz fakéreg fekete-vagina repedés-árkaiban, |
| a növényi teknőckagylók árnyföldrészein, a lemeztorlódás szürkezöld fakéreg földrengés-szakadékaiban, |
| mint szkafanderes holdjáró ember a holdsziklák szakadékszilánktemplom tiszta magánykőzetein. |
| S fehér habtorony-bóbiták a fák, s a fák levele zöld, s zöld az árnyék lapos, kerek, hosszúkás, szív-alakú, |
| vese-alakú, szálka-élű, pára-levelű idegsejt-csomaglobogása, zuhogó néma egyhelyben-folyása. |
| S te ott állsz a bokáig érő zöld fűben, a semmi-madarak csőrétől szilánkosra csipkedett aranypecsétek |
| tajtékzó sziget-tengerében mezitláb, arannyal-átszőtt könnyű kék ruhád, mintha az űr volna |
| az inged, ott állsz a virágok közt a fényben, ott állsz a zöld fűben mezitláb, fehér kezed fehérre |
| festett vékony vaspálcákból csigásan és lepkeszárny-legyezősen font vasszék sziromtaréját fogja, |
| a könnyű üveghab-kezű könnyű szél redősre nyomkodja kék ruhád hátadon, combodon, hasadon. |
| S a könnyű szél fénylik szőke hajfürtjeidben, mintha egy szép tenger gyökeréig világítana, mintha |
| fénykalászokkal nőne be az álom, mintha megszőkűlt búzaföld örvénylő kalászos mosolyába túrna |
| gyémánt-illatú átlátszó, sugárzó kezével. S ruhádon átsüt a fény, testeden átsüt a fény, húsodon |
| átsüt a fény, mint a megvalósulás a valóságon, mint a virrasztás a gyászon, mint a túlvilágon a teljes |
| evilág. Te vagy a gyémánt és a láng. Te vagy a titok és a titok belseje. Te vagy az átvilágított ösztön és a |
| kezdet. Te vagy a ragyogás, amit az árnyék sohasem szerez meg. A fény áteresztő anyaga vagy te, s a fény |
| területe, tulajdonsága, anyaga, módja, hatása, hódítása és hatalma. Fénykezdet. Fénytudat. Fénytest-igaz. |
| Amit a halál sose vesz meg, mert nem szerezheti meg a sötét nem-ugyanaz a fénytest-nem-ugyanazt. |
| Átvilágít a tavasz, mint sugárzó kristálytestet a tömegére lőtt tiszta lézernyaláb. Látom |
| csontvázad a húsban, a csontok íveit, lepkéit, pilléreit, ágait, dúcait, pálcáit, dugóit, lemezeit, |
| s látom a szivet, a gyomrot, a tüdőket, a veséket, a májat, a vastagbeleket és vékonybeleket, látom |
| a pajzsmirigyeket, a gerincben a velőhúrt, az agyalapi mirigyet, az agyvelőt, látom a koponyacsont |
| gömbvarrat-összegét, a húgyhólyagot, a két kürtöt, tubát, a petevezetékeket, a két petefészket alúl, |
| a méhkaput, a hüvelymenetet, a neuronhálózat csillagfoszlány-ragyogását, ahogy a vér a különböző |
| erekben áramlik alkatrészeivel föl-le tolongva, a szívkamrák, szívbillentyűk dologhitét a láthatón túl. |
| Ami te vagy: vér, sár, zsír, oxigén, sejt, molekula, atom, gén, kromoszóma, gondolat, társulás, magány, szövetség. |
| Aki tudod a halált, hisz halál vagy magad is, fény s a fény temetője, mámor, emlék, befogadó nemiség, termékeny üresség. |
| A feketerigók beszélnek, énekelnek, fütyűlnek, s én nézlek, mint a Feltámadást a süketnéma cseléd, az okos szolga, a falu bolondja: |
| ahogy állsz a bokáig-érő aranysziget zöld fűben mezitláb. Ahogy veled a teremtés önmagát kimondja. |
|
Ámulat és hűség*
| A gyermek még önfeledten játszik a kertben, tőrtollú füvet tép, tőrkalász füvet harap, négykézláb áll a virágos |
| fűben, mint a kisbárány füvet rágcsál, éles tejfogai közt zöld levélpép, zöld szárpép, az orgonabokrok, bodzabokrok |
| zöld lombjai közt bujkál, virágot szed piros kezekkel, virágot csipeget, virágot köt koszorúba, szőke fején sárga |
| gyermekláncfűvirágkoszorú, szőke haján növényi tajtékforgács százszorszép-koszorú, futkos a gyöngéd zöld |
| bőrpajzs-csokros, zöldpajeszos feketeparázs szőlőtőkék között sárga gumicsizmában, piros gumicsizmában |
| ugrál nevetve a tömör és komoly szilvafák arannyal-roncsolt tintakék jéglap-árnyékhullámaiban, sárga-barna |
| foltos kitinszőr darázsarc az árnyék, aranyfoltos, lila pszoriázisfoltos, hártyaszárnyas lóarc, szőke lófejek |
| barna májfoltos, albínó-rózsaszín, albínó-piros, albínófehér vízszintes tolongása, mint arannyal-tömött odvas |
| fekete fogak az árnypatkók függőlegesen és vízszintesen mozgó rostarács-szögei. A gyermek még önfeledten |
| játszik a kertben, máslis kék vászonruháján a szív fölött, a kulcs-csont alatt keményített sárga vászonrózsa, |
| mint a csönd sárga darázsháza a csöndre ragasztva, mint az idő tejsárga emlőbimbója az élő emlőbimbó |
| kezdetpont fölött a feszes anyagon, mint összeragadt citromlepkekupac, sárga selyemszív a gyermekszív fölött. |
| A levegő sárga bőrén sokfajta anyajegy a sokfajta árnyék: naevus araneus (csillagnaevus, pókfolt, sugárirányban, |
| póklábszerűen szétterjedő), naevus pilosus (hajszálakkal fedett), naevus flammeus (tűzfolt éranyajegy), |
| naevus verrucosus (szemölcsös, néha az egész testtájat elborító), naevus vinosus (vörösborszínű éranyajegy.) |
| És minden gyermeki a gyermekre vár, minden használandó a használatra vár merengve: a háromkerekű piros |
| bicikli, hogy ráüljön a gyermek, s azon darálva, mintha vizet taposna gyorsan, vízben állna, gördüljön előre-hátra |
| a fűben, s a fém-napraforgótányér kerekek sugaras küllőkötegei közt a harmatos fűnyalábok súrlódva lázasan |
| fénylenek, s hemorágiás óriás lila anyajegyek, fél emberarcot, fél emberhátat benövők a fényháló-üregek |
| vérrel telt bőrdomborművei, mert a szakadékony erek kieresztik a vért, már születéskor, azért, már az eleven |
| anyaméhben, a zsíros magzatvízben, a kemény emberhéj-magzatburokban. A piros műanyagvödör arra vár, |
| hogy vízzel töltse meg a gyermeki játékszabály, vízzel és földdel, hogy várakozó testében sár legyen, s azt |
| gyúrja a gyermek két marokkal, míg vékony ujjai között a puha sár barna szirmai, levelei, lemezei és |
| csigás csomói kitolódnak, mint a keménypuha növénylevelek a bimbók mozaikhegyű robbanás-kúpjaiból. |
| A kis fatalicska, hogy tömör sárga deszkakereke felnőtten nyikorogjon, mint a kozmikus téranyag |
| szigettányér-csomója úgy forogjon, festett koporsóüregében a néma gömbtüskeállat: a sündisznó a halott. |
| Kis aranykosarak a gyermek szemében, csöpp aranyfészkek a gyermek szemében, pupillájában széncinkék |
| fészkelődnek, aranycsőrű borzas szénpettyek, tátogó szivárványpontok. A gyermek még önfeledten boldog. |
| Létükben csak a szégyen csírapontjai. Létükben nincs még az ami sorsunkban az osztozás s a |
| szégyen: a félelem hétköznapjai, a félelem ünnepnapjai. A gyermek: ámulat és hűség. Egyszerű csodálkozás |
| és szigorú egyszerűség. Minden titok ablaka a gyermek. Minden titok, amit a kezdet önmagában őriz, |
| amit a kezdet önmagából kibontott. Minden valami, minden mégis, minden bekövetkező és eljön. |
| Minden titok szívzaja a gyermek, minden szívütés titka, reménye. Minden sejt ami ráépül a tényre. |
| Ami majd lehet, nincs benne gyűlölet, könyörület, se megbocsájtás, se halálindulat, s önfeledt léte |
| azért szabad, mert önmagával önmagát kimondja. Neki a jelenlét a gondja, az itt, a van, a most, |
| s valami sóvár homály, ami ösztöneiben tán a jövő, s valami foszlányos puha emlékragyogás, mint a hajnal |
| érzőszőrein a foszló ködparázs, az a múlt, az a volt, az a dologi elhomályulás ködpára parázs-üszke. |
| Neki még minden a gyermeki tényre vár, hogy neki legyen, hogy érte legyen, mint Názáret Szűz Asszonyáért |
| a kegyelem, hogy lényébe a jelentkezés sugarával befogadja. Magát neki mozgó és megformált anyagával |
| ajándékúl adja. Hogy léte a hűségnek és ámulatnak ne csak mozgó tömeg, de titoklét jelentés legyen. |
| Ott túl a város kő-villanyvezeték-csatorna-jármű-gyár-üzlet-emberszövedék tág és gyötört |
| szivacsszigete mögött, mint aranyfoncsor mindenség-üvegezésű akváriumban, a zöldzsongású |
| lágy terpedés-varázslat-kertben a Föld gyermekámulatra váró lényei: az öntudatlan öntudatos rabok, |
| a parázna kéregetők, a kegyelem-ajkú árva koldusok, a vicsorogva könyörgők, a szép kiszolgáltatottak, |
| az állati megalázottak és megszomorítottak, a térden-állva megalázkodók, a bohóc ribancok és |
| majomkodók, a ketrecrúd vasdorongjait habosan fényesre nyalók, a kudarc, a szégyen, abbahagyás, |
| nem-folytatás, ámulva toporgás, sziszegve, fújva horkanás, a riadt és együgyü bámuldozás, a gyanakvás, |
| ragadozás, tiltakozás, settenkedés, szigorúság, gőgös lopakodás, fojtott harag, föl-le járó lopakodó |
| indulat, a szivükbe Istenből csöppentett létparancs-gyűlölet, a se-gyűlölet-se-szeretet-csak- |
| természeti törvény, a néma rettegés, a hallgatag kőgolyószemű kőleselkedés könnyű és nehéz lényei, |
| az elnyújtott hosszú ásítozás törvényei, s akik a ketrecből megroggyadt farral, szétterpesztett hátsó |
| lábuk közt forró görbe aranykard-ívben kivizelnek, míg röhögve hátraugrik a szülő, sikítva a gyermek, |
| a zöldszemű tigris, mint bánatba csomagolt barnacsíkos folyékony aranyláng, ahogy ketrecében ide-oda folyik és ráng, |
| mint hörgő higanytűz, a párduc, a leopárd, a gepárd, a puma, a vadmacska, a hiúz, a zöld rádió- |
| varázs-szem íriszű koromhab-habpetty vicsorgó hullámvonalak, a feketesárga-csíkozás sörényes |
| négylábú ugráló buborék a zebra, a hemofágia óriás virágmalac: a viziló ahogy lemerűl, fölmerűl |
| a koszhártyacafatos zöld vízben, mint Buddha a világvagina szűzhártyás vizelethüvelyében, |
| a nagy szőkeszempillás ólomránc-lötyedék-manó, a púpos-homlokú elefánt, ahogy egyhelyben totyog |
| négy lábát egyenként emelve, mint egy póklábú bálna, fehérpiros ormány-orrlikaiba port szív, |
| aztán a port ormányát hátára hátrahajtva fehérpihés ólomhátára fújja, s hunyorogva pislog, |
| az ólomputtony-hasú Ájtatos-Manó-emlős, a kenguru, a kétlábon állva himbálódzó rothadó-szőrű medve, |
| a zsiráf, az egyszarvú foltos csigabiga-emlős, tökei fekete zsákban két hátsó lába között, a földig lelógnak, a sárga |
| Judeai sivatag-arcú teve, mint megőszűlt kérődző hullám, a hosszú folyékony higanykígyó-pöcsű páviánkutya, |
| akinek vörös mirigyparadicsomfürt-feneke, mint vérrel-telt aranyér-szőlőfürtök, arca mint emberevő sasok, kannibál pápua |
| varázsló-álarcok, fából, agyagból, szinesre, csíkosra, lemezesre, foltosra kihúzva, pettyezve, kifestve. |
| S a ló, a szamár, a strucc, a krokodíl, az aligátor, a kajmán, a papucscsőrű madár, a gnu, az emu, a boa, az oroszlán, |
| a piton, a gekkó, a szalamandra, a papagáj, a tukán, a sólyom, a gólya, a héja, az ölyv, a sas, a keselyű, a bagoly, a hattyú, |
| a bölény, a szarvas, az íbisz, a flamingó, az aranyfácán, a foltos hiéna, a sakál, a farkas, a róka, s a mélytengeri |
| virágállatok, polipok, sünhalak, papucshalak, cápák, trópusi madarak várják, hogy hajnaluk legyen: a gyermekámulat. |
| S várja, hisz érte van, a sípoló, hápogó, hörgő, bömbölő, sziszegő, vijjogó, nyerítő, kaffogó, ásító, nyávogó béna néma |
| kert mögött, amire önfeledten vár a boldog erőszakos öntudatlan gyermeköntudat: a gépkert játék-szerelme. |
| Játék-szerelme és játékhatalma. Mert rá vár, a gyermekre a gyermek-galaxis: a géppel-hajtott gyermeklátomás. |
| A függőleges gépdugattyúval emelkedő, sűllyedő, géprugó mozgáscsapokkal billegő, bicegős, ugró, rángó, rázkódó, egyhelyben futva előre- |
| hátra vágtató, előre-ugró, hanyatt-nyikorgó műanyag-állatok, műanyag-gépek, s hasukba ágyazva a mozgató szerkezetoszlopok: |
| a pirospettyes sárga csokornyakkendős kék nyúl, a zöld-csokornyakkendős fekete macska, az ezüstpettyes barna őz, |
| a barnamozaik aranyzsiráf, a kékszemű, sárgacsőrű, lilamellényes fehér kacsa, a kétlovas barna sátras cowboyszekér, |
| a fehér hattyú és a vörös elefánt, a szalmakalapos rózsás kismalac, a mozdony és az űrhajó, a tengeralattjáró és a zöldcsíkos |
| műanyaghólyag-fémrácskosár-szitakötő helikopter, a zöld postakocsi, a szivárványkakas, lökhajtásos repülőgép: |
| festett cápafogsor-szájjal, piros villanykörte cápaszemekkel, s odébb a ringlispil aranykürtös, aranylegyezőszárnyú |
| fehér Nike-szobor angyalai, meg az óriáskerék óriás vizipókárnyék küllős papucsgyűrű forgó függőlegese, |
| meg a dülledt ezüsthattyú-sárkány festett fémlángot köpő hét pikkelyágaskodás parázsló kobracsokor feje, |
| s odabent János vitéz úszik fekete lovon, kékpiros huszárruhában kékítőbe mártott aranyszűz csillagok között, |
| sziklákat sír a barna óriás, narancsszínű gipsz-juhnyáj őgyeleg, s kék tóban gépnyíló rózsából lesz |
| szőke virágbibe Iluska, s mikor a rózsaszirmok gépdugattyú-ágú szirma összecsukódik: szőke Iluska |
| rózsa lesz újra, rózsaszín rózsa, sárgapiros rózsa, és barna söprűt bicegve rángva rázva fenyeget |
| s átkozódik a gólyacsőr orrú pirosfekete görbe vasorrú bába, a dohos villanykörte-csöndet üti a boszorkány. |
| S a gyermek önfeledten ül a gépi merengésen, gépi bicegésen, gépi sűllyedésen, ámúlva a hattyúmellkasú ezüstpalás |
| villanyparázs sárkányvonat fapadjaiban, a hullámnyereg sárga-barna facsíkokon, kis tenyere izzadt, arca mesefény. |
| Ő is csak az, ami érte vár, hogy hűségében építsen boldogság-utat, hisz ő se más: ámulat és varázs. Varázs és ámulat. |
| Az ámulatra vár az ámulat. Ámulat vár ámulatot. A használandó a használatra vár. És nincs benne gyanú és nincs |
| benne zár. Gyanakvástalan, mint az a tárgy, dolog, amin majd lovagolni fog. Nincs benne rettegés. Bár a rettegés |
| ott van minden emberi öntudatban, minden állati homálytudatban. Az ő szivükben még a kezdet ázik. Alig csírázik |
| ott benn valami nem-anyagi és mégis anyagi fölismerés-valóság, emberi titkos mindenhatóság, ösztön-utáni tudatos rejtelem, |
| ott benn csak rügyezni kezd a létet teherbe-ejtő sejtelem, a létet anyaként cipelő türelem, alig több ott benn a van, mint |
| a boldogan tenyésző, világítva derengő homály, mint a köd zsíros és könnyes fehér sötétje alatt a táj, a templomtorony, a hegy, |
| a folyó, a pirospikkelyű háztető alig több a megvalósúlt valóság, mint az elmúlásban a halandóság, mint a kezdetben az |
| igéret, mint a könnyű habos kő alatt a sötétbe-zárt árnyék, mint a sárga szenvedéshártya, a nedves föld nyálkás |
| sárga bőre nehéz kő alatt. Alig több lényük izzás-oszlopa, az öntudat, mint a látóvá-operált hályogos-szemű vak |
| első látásában a fényfeszülés-fényrece anyagi bizonyosság, a fény mögött a tárgy, a sugár alján a dolog, a fényhártya- |
| feszülés mögött a szilárd és mégis remegő dolog-szövevény, amit láthatóvá tesz az újszülött fény, amit a vakság-sötétből |
| anyagával kivált az az anyagi tünemény, ami a fény. A gyermekhomályban alig több a fönnmaradás öntudat-varázsa, |
| mint az ázott testekből fölszivárgó pára, mint az a gond, amit velük a játszás kimond. Amit a játék kimond velük. |
| A gyermek még önfeledten játszik, magnetofon-szalagról hallgat mesét, asztalnál ül, fehér füzetbe rajzol színes filctollakkal, |
| filc-ceruzákkal, lerajzol taxit, villamost, Istent is lerajzolja, ahogy ő képzeli: görbe és szálkás vonalakkal, halált |
| rajzol és lerajzol halottat, s nem tudja Istent, s a halált is csak érzi, vagy tán nem is érzi, hisz létderengése nem mond |
| még halálfényt. Boldog, s egyszerű, mint az öreg halottak, emberjelenének nincs még halál-lombja, se halál-hűsége. |
| És mit se tud a dörgő hőragacsról, az izzáskristály-gigász hőenyv-hőszivacsról, a nukleáris bomláskristály |
| folyékonyszilárd parázsóriás véraranytömb tűzüveg olvadó roncsmagasról, a Földgolyóba sűllyedő, Napcsillag |
| felé emelkedő, dübörgő, tülekedő, fölfúvódva, dagadva nem-is-szenvedő puhanehéz, lágykemény, sugárzó |
| tűzmassza-üveglekvár aranykenőcs folyékony rettenet-toronyról, a halálról ami ég, hisz halálból van az emberiség. |
| A gyermek játszik önfeledten, játszik öntudatlan. Nem tudja: azért az emberiség, mert nem halhatatlan. |
| Sorsának a növekedés, az alvás, az álom, a játék, az evés, az ürítés, az öröm, az irigység, a játszótárs, a zokogás a gondja. |
| Sír, ha az ujját megütötte, zokog, ha futva bolondúl, elzuhan, sikít, ha térdsebét vízzel kimossa |
| s jódos vattával barnán keríti körül az anyja, s nevetve bugyborékol, ha parázsrács térdsebét csókolgatom. |
| Fekszik a fűben hanyatt, az örvénylő sárga sugárpajzs felhőket nézi, gilisztát keres a sárga tulipánok közt taposva. |
| Sugárzó anyag szemcsék, sugárpihesziták, bomláslázak, sugárzó hőpontok nehéz fátyla hull a legyek hideg kőrács kettős koponya-emlő szemére. |
| A lepkék pihetoll homlokbajszára forró fénypor alvad, s vakon néz a gyász a tavasz hőgyász-üzenetére. |
| Époszok tojáshéja reped, kibújik a megrepedt zagyvaszép időgömbből a Gyermekdalok embersárkány-emléktitánja. |
| S a gyermek játszik. Az öntudatlan mámor napja ez. A nincs-halál. Sugárcsönd. A léttudatlan mámor halál-hiánya. |
|
Arcom zuhogó iszonyban*
| Négy napja esik, négy napja zuhog. Megteltek csillogó homállyal, fertőző nyálanyag ragállyal a zöld |
| zugok, föld-csövek, kéregcsészék, pontpihe pórusok. A zöld gerendák, polcok, lécek, ívek, remegő síkok, |
| reszkető fénylapok, eres zöld tolltövek összetett rovarszemei vízből, vízcsöpp a zöld páncélok, hártyák pontszeme, |
| vízcsöpp a rozsda gombja. A zöldnek zöld a gondja, a lombnak lomb a dombja. Vékony puha bőrrel |
| vonta be a bütykös zöld szárak ereit, a hegyes fűtoll-pálmalevelek gerinccsatornás hátát a folyékony szálkás üveg. |
| Ezt a ragyogás úgysem érti meg. A szürkének kék az álma, a kék mellszőre szürke. A semmi mohás folyékony |
| lobogás. A zuhogáson fehér csíkozás, fekete szálak zuhannak szitásan sziszegve. Merengésem szigorú, sűrű |
| korall-ágai! Fehér korallszövevény-bozótok, bimbós, csillagszívó, csöves húsevő drótok dermedés-szárnyai! |
| Bozontszigetek. Mészcsővirágfelhők. Állatrács-magányfüggönyök. Lüktető rácsszivacs-megmaradásesernyők. |
| A szürke feketerigónőstény fészkében négy olajbogyózöld tojás. Négy rozsdaszilánkszeplős, rozsdaporfátylas, hegyes |
| varangyzöld tojás. Négy hajnal! Négy reggel! Négy reggel: négyszer egy tojás. Négyszer egy hajnal hívta tojni őt, |
| a könnyű kicsi anyagizzás-nőt, a tíz deka szárnyas asszonyi izzás négyszer ült fészkében dülledten, meredten, |
| négyszer szült testéből épűlt, testében épűlt, zöld bőrrel bevont könnymagot, zöld kéreghéjú napcsillagot, |
| véres kloákája, a végbél, a vesék, az ivarszervek kivezető csatornáinak nyitó-ürege négy életcsöppet hullatott, |
| mint a könnyet. A szürke feketerigó-nőstény a tojás-szülésbe megsoványodott, belefogyott a boldog |
| szenvedésbe. Lefogyott a rigó-anya a tojásépítésben, tojásszülésben. Lesoványodott, mint a mindíg-fölcsinált |
| szegény asszonyok a magzatvíz-cipelésbe, hasukban a gyermek-növekedésbe. S most a fekete ágak közti |
| fekete fűkehely rigófészek feketén betemetve. Fekete fűvel betemetve. A zöld tojásokig tiport fekete fűvel betemetve. |
| Két nappal eső előtt! Két nappal az eső előtt! Két nappal a fekete eső előtt sárga csőrében száraz fűcsomót |
| hozott a nősténymadár, sárga csőrében borzas fekete fűkévét hozott, a fészek szélére állt szárazon riadozva, |
| csőrével, fejével, szemével, homlokával a fűcsomókat a zöld tojásokig döfködte és nyomkodta, |
| kis vöröskék, sarkantyús pikkelyborona lábával a tojásokig taposta a fekete füvet a szürke anya |
| feketerigó. Két nappal az eső előtt. Mert tudta az esőt, tudta az időt a nőstény szürke feketerigó! |
| Így védte a gömbbe zárt hosszúkás éneklő csöndet a gyanakvó, szürke, rebbenő, barna selyempont szemű izzás. |
| Mit tudok én a jövőről? Mit tudunk mi a jövőről? A jövőről mit tudok én? Mit tudok én a halandó sorsunk-időről? |
| Csak a halált! Csak a halált! Csak a halált! Csak a halált! Csak a halált! Csak a halált! Csak a halált! Csak a halált! |
| Csak a halált tudom én, csak a halált! És mit mond velem a madárszorgalom-jelen? Mit mond velem? |
| És mit mond velem az aranykékítő tojásépítő, madártemető-idő? Mit mond velem a suhanó összebékítő, |
| a halálpupilla fekete idő? Halottak foszlánytakony-vizenyő pupillája! Halottak vak szeme! Halottak |
| vak szeme vagyok én? Halottak száraz, kiálló, sárgahimzésű, vértollpihés szeme vagyok én. Üszkös savó? |
| Beszáradó, megaszalt kapilláris-bolyhos sziklagolyó? És hogy védem meg én, ami eljön, hogy védem meg attól |
| ami eljön? Négy napja esik, négy napja zuhog. Fürdik a madár a lombban, arcom a zuhogó iszonyban. |
| Fürdik a madár a lombban. Arcom a zuhogó iszonyban. Fürdik a madár a lombban, vizesen, boldogan ugrál |
| a lomb zöld lapjai, élei, csipkegörbéi között, ott énekel a lombhegyen a fehériszonyat fekete dübörgő zuhogásban. |
| Halott katonák oszladoznak a sás-mocsarakban. Kék arcukon szőrös zöld kristályrózsák a legyek. A mocsárbékák |
| a foszló dünnyögés tűzfoltos brekegő szemgolyói. Levágott kislányfület küldenek fekete levélborítékban |
| a gazdag szülőknek. Viasz csigahéjlevél fekete borítékban. Minden áldozat és minden változat. A kopár |
| bűnbánat kopár szakállas fényképei. Nyakba-akasztott spárga-galléros forradalmi papírtábla-vallás. |
| És sugárnéma üresség-idő. Egy akasztott meztelen lábai söprik a szél üregeit. A szél szálkás üregeiben |
| az akasztott lila lábai, mint meztelen csigák fodros, redős szerelme. Egy nyitottszemű emberfej áll az álló |
| embernyak mellett a levegőben, térdel a kivégzett, a meztelen fényes pallos-suhintás görbe vértoll-parázskaréj, |
| s a fákon a gyerekek, mint holtakon a legyek, mint álló halott büdös katonalovakon a kékítő-foltos arany-álarcú |
| könnyű darazsak. Ezüstszínű sárga sakálok rohannak a füves sárga sivatagi pusztán a vad után. Hátközéptől |
| a gerincvonalon, a fart, a combokat beborítva, a farkon végig le a földig vastag kemény bundataréjként bozontos |
| merev fehér szőrsövény. Előrenyújtott, széles patkóorrú, lapos narancs fejjel futnak a fehér halcsontváz-hátmellényű |
| gazella után. Mintha a gazella fehér halcsontvázba bújt volna. Szökdösve, szállva ugrik, mint a szöcske, |
| függőlegesen fölfele ugrik a levegőbe, mintha pók szaladna föl lengő feszes függőleges mirigyfonalán, tengelye körűl |
| megfordúl a levegőben, úgy úszik jobbra-balra, szöcske-ugrással úgy menekűl. A sakálokra báránybunda |
| nőtt. És mérgezett az űr. És mérgezett a föld. Sakálok részeg ünnep-futása! Foltoshiénák holnapja lesz? |
| S az egyik öregasszony fehér gipszkéreg-ingben fekszik az ágyban, fehér páncélingben, mint a lovagok, s arra gondol, |
| hogy mit tettek vele? A gipszing balkarja fehér kályhacső, redős fehér könyökcső. Fehér korallcső a gipsz-ing balkarja, |
| s bizsergő, mocorgó polip a korallcső-gyűrűből kiálló vizenyős, püffedt kék keze. S a másik öregasszony vakon |
| fekszik az ágyban, meglékelt szemgolyójával az éj sötét csöndjét nézi, s arra gondol, hogy mit tettek vele. |
| Végbélnyílása: paradicsomfürtök, állt a csuklós vizsgálóasztalon, mint egy fölállított fehér koporsóban, bugyija |
| lehúzva, alsóteste meztelen, sárga selyemkombinéját két kezével az emlőkig fölhúzta, száraz mohadomb szeméremszőre. |
| Hasában fekete strucctollak nőttek hirtelen, hasában fekete rózsafűzérek fürtjei, a vékonybelek, vastagbelek |
| hólyagos befűződései, gyulladt, véres, hámló, sebzett fekete hólyagláncok kötege, polipgomolygása hasában. |
| És már este van. És meghalt az eső. És szúrós száraz csillagok. Nedves sötét. S ha te szeretsz engem minden megmarad. |
| S én a tejút hónaljában állok, a szálkás tüskés fényfürt-zuhogásban. Mint füstölgő, dörgő, sistergő vízesés alatt. |
|
A szemlencse eltemetése*
| Elmentél, s a két kislány veled. Elmentél szőke izzás, szőke fényanyag-borongás, szőke szivárvány- |
| mosolygás, szőke csillagárnyék, szőke világomlás, szőke sors-zuhatag, szőke mágnestér-bizonyosság, |
| szőke hullámrácshomály-vígaszlebegés, szőke égés-kereszt, szőke föld-illat, szőke növénynedv-erő, szőke |
| szőrpihés kristályalkalom, szőke áldásfürt, szőke nász-cimbalom, szőke hajnaltenyészet, szőke őz-riadalom. |
| Szelíd őzcsorda-bámészkodás, éjeim, reggeleim fehérsas-vijjogása, mosolygó temetőjárás a szőke nyári szélben. |
| Anyámhoz mentél, s a két kislány veled. Húst vittél, könnyű vörösbort, friss meleg kenyeret dobozos könnyű fehér |
| háncskosárban, s vitted lánglényeged virágos mosoly-ágát, s lángfelhő-méhed két vígasz-virágát, a növekvő testű |
| tudatnövekedés, a növekvő tudatú testnövekedés két közös embermagányát, akikben a homály fénnyé tisztúl lassan, |
| s könnyű lényük, mint felhő a magasban bárányosan úszik a kék nehéz higanyban, köröttük fényöröm, s bennük |
| a fény ásványhalmazai érnek, parázslanak tárgyai, dolgai, bonyolúlt szövevényrácslemez-fürtjei a szenvedélynek, |
| mert tudják már, ha most még nem is értik, hogy testükben is az asszony érik, kis testükkel is az asszony érik, az asszony |
| s a halál növekszik testükkel. A halál s az asszony növekszik testükben. S tudják mi a félelem, s az este, |
| s tudják mi a bűn és a bűnhődés, s tudják mi a büntetés magánya, s tudják mi a betegség s a szégyen, s tudják |
| mi az éhség, jóllakottság, ünnep, mi az asszony havi tisztulása, az anyavér a ködnyereg vattán, tudják hogyan |
| nemződik a gyermek, tudják hogyan születik a gyermek, s játszanak szülést és havi vérzést, halált játszanak |
| és betegséget, szerelmet játszanak, meztelen nemzést, s nem tudják a végtelenség hol van, a téridő, s az ember-jelentés. |
| Most magam vagyok. Csönd-ágon leng szivem. Mint piros dió hosszú kék cérnaszálon, mint piros papíros-szív angyalhajas |
| zöld karácsonyfa-ágon, csöndszálon csúszva leng szivem, mint szőrpihe-gyémántrög-kitinküllőkerék lassú pók |
| a sugárcsönd hosszú lengő egyenes testkristályselyemnedv irgalmas póknyálon, a semmi laza lágy pókhálófürtjébe |
| akadva verdes szivem, viaskodva, vergődve nyálrács-semmiben, a nyálszitafüggés hálósemmiben zuhog. |
| Most magam vagyok. Magányhálóban reng szivem. A gomolyfelhőt nézem, ahogy a városi domb fölött fehér |
| csigaháztornyokkal csúszik és tolong. Hőaszály. És lustán leng a tölgyfalomb. Lustán lengve gomolyog |
| a tölgyfadomb. Kásásan suhogva bolyong. Önmagával önmagában gomolyog a lusta lassú tölgyfalomb |
| a fénycsörömpölés tág üvegzizegésben, fényszilánkok üvegcsörgése, zúzalék-üveghörgése, s csipkés, szivacsos |
| gömbhömpölygés-gömbgomolygás tölgyfalomb. A csönd csontváza ragyog. Most magam vagyok. Mint |
| óriás ősgyíkcsontváz a csönd kétlábon álló, fölágaskodó szerkezete. Ül fehérvégtelen csigolyahullám Brachioszaurusz |
| farkán a csontvázcsönd, s hegyes hosszú alsó s felső kúpfogsorszakállal ásítva vigyorog. Vigyorog, vagy |
| vicsorog. Hiszen ő már csak a csönd, a váz, fölágaskodó titánémely csontváz. Világító csönd. Csöndváz, |
| amelyben a csont világít. Csontváz, amelyben a csönd világít. A bordák, a cseppkővízesés fogak, a |
| szemgödrök, az orrlik-szakadás csipketojás csontgödörvonalak hézagaiban és hártyacsont alázat- |
| alján a fény lemezes évgyűrűs gyantaköve ég, mint zátonysziklák apró, szálkás, lemezes, mirigyes, rozsdalegyezős |
| csokorkelyhében a tengervíz zárt áttetsző tartománya: fönt kék a víz, alatta zöld, s a zöld vízréteg alatt |
| a vízalsó sárga parázsrögei, tűzkristályai, aranyszivacs-idomai, s az ásványos sárga víz-szűkűlés alja, |
| mint bíbor szemfenék, a folyékonyság szemfeneke barna, barna retina, barna látóbíbor, barna |
| látóhártya, barna látóideg az aranyrostaszivacs vízalsó hónalja, s barna moszatlebeny málló lebegés, |
| barna szőrbozont örvénylibegés, barna szőrpihék, moszatpelyhek gyöngéd örvényes lobogása, s apró sárga |
| rákok, piros pókok mászkálnak bizseregve az izzadmány ragyogáshomályban, mint a hajnal hajában a csillagok. |
| Magam vagyok. Üres csönd-ágon leng szivem. Mint az űr fekete ágain a csillagok. Magam vagyok. Néma űr-ágon |
| leng szivem, mint az éj ágán a csillagok. Magam vagyok ma. Ágamra maradva. Mint az éj fekete háló-ágán |
| függve mocorgó, fénytűbizsergés csillagfürtök, csillagvonaltáblák, csillagszázlábúak, csillagtüdők, csillaghullazátonyok. |
| Magam vagyok. Ma temetni fogok. Magam vagyok ma. Temetni fogok ma. Eltemetem anyám szemlencséjét. |
| Eltemetem a homályrács fényét. Eltemetem a látómagot. Eltemetem a hullatest-lencsét. Eltemetem a rugalmas |
| lágy, moszatfelhős, bíbor márványeres, szivacsos barna márványfelhős, rozsdavörös szivacshomálylombú |
| puhakemény kocsonyaüveg-csillagot. Eltemetem a fény egyik lényét. Eltemetem anyám szemlencséjét. Eltemetem |
| a látás egy darabját. Eltemetem az iszony homályát. Eltemetem az iszony vak lángját. Eltemetem az iszony |
| magányát. Eltemetem a gyász homálycsöppjét. Eltemetem a magány-tojáslapestét. Eltemetem |
| a gyémántmárvány-belső rozsdarács-ablakot. Eltemetem amit az öregség anyámnak meghagyott. Eltemetem |
| a burjánzás látást-elnémító gőgjét. Eltemetem ami fényhalál csak, semmitse-öröklét. Eltemetem |
| a látás-kútfedőt. Eltemetem a lencsés szivárványhólyag-fénytemetőt. Eltemetem a kerek márvány- |
| üvegben virágzó szivárványt. Eltemetem az emberélet-szennyes ember-ásványt. Eltemetem a biológiai |
| lét elgombásodott, megpenészedett mocsoküvegét. Eltemetem a bíbor kőmohamolyokkal belűl-virágzó |
| látás-lakatot. Eltemetem a fénygyűlés-hiány rozsdasisakot. Eltemetem a vastag penész-szűzhártya |
| szemgolyó-ablakot. Eltemetem a vaksi tapogatás emberüveg-pontját. Eltemetem a hunyorgó toporgás |
| iszonyfelhő-gombját. Eltemetem a gálicgyökerekkel, szemtyúkszemgyökerekkel befelé-boronás |
| látás-szirom-kavicsot. Eltemetem a fénygyűjtő asszonyüveg-babszem húsát, húsában test-salakját. |
| Eltemetem az öröm hervadását. Eltemetem a zöld halállal páfrányos sötétet. Eltemetem a sorvadó szemgolyóból |
| kifűrészelt sötétet. Eltemetem a látás lékdugóját, a bánat vércsapos, márványpálcás jégdugóját. |
| Eltemetem anyám éjszakáját. Eltemetem az ütődés, botlás, a falnak-zuhanás, szekrény-élhez hullás |
| gyászrücsök-csomóját. Eltemetem a jégbe-zárt páfránydombot. Eltemetem a húsüveg látáspénz-halálidőt, |
| a pénzben hazúg babérkoszorúk nőttek szemhúsodból, laposan, éllel, érrel, vályúval, tenyér-vonalakkal |
| fodrozódva. Eltemetem a szemlencsében kivirágzott rózsakertet. Eltemetem tested egy darabját Halhatatlan Rózsa! |
| Vak részletet temetek anyámból. Látásrészletet megfagyott látásnyálból. Anyám testéből egy darab testet. Csöpp |
| gyökérhomály-húslencsét anyám húsából. Temetek egy darabot anyámból. Temetek egy részletet anyámból. Eltemetem |
| anyám kis egészét. Eltemetem anyám meghalt részét. Eltemetem a piciny halottat. Eltemetem a lencsét halottnak. |
| Halottként a halottat halottnak. Élő halottból kivett halott-mag. Szemgolyóküret véres lencsekaparéka, |
| szemgolyóméhkaparás véres, fényes, foszló embermaradéka. Mint küretben embriót a méhben szétvágják, hosszú |
| ollóval szétnyirbálják, darabolják, s a vérző testbarlangból csipesszel, kanállal húzzák, kaparják mi |
| keveredik nyállal, húggyal, vizenyővel, rettegés-bélsárral: öreg szemgolyódnak magzatkaparása, kürete, |
| irgalmas méhkaparása óta itt van asztalomon, mint vízben a rózsa, mint befőttesüveg vízben egy rózsafej halálerjedt |
| szemlencséd, estéd, vakságod vak pénze, vaksi toporgásod penészes lencséje. Mint halott embrió alkohol-üvegben. |
| S látszik a kék érlomb az ásványhús testben. Eltemetlek vak hús. Rózsával búrjánzó üvegásvány-koldus. |
| Eltemetek anyám húsából egy kis húst. Anyám testéből kis testrészt. Testéből kis testet. Húsából |
| kivett húst. Húsából kimetszett húsásványpénz-holdat. Amit eddig őrzött a víz-rózsaoldat egy hosszúkás |
| barna szemcsöppes-üvegben. Eltemetem akit eddig nem temettem: anyámból anyámat. Most te vagy a holttest |
| kimetszett szem-magzat. Most te vagy a hulla: szemgolyóküret kis rózsamagzata, foszlósfelhő-bolyhú |
| kocsonyaüveg-gomb, aki hat hónapig sárga vízben áztál, s vasrostákkal, barna taplószivacs-gomolyfelhőkkel, |
| vízszintes, szivacsos márványgyökérszőnyeg lebennyel belűlről benőtt húsüveg rózsamagányodból fehér |
| rothadás-szivacsfelhők, sárga elbomlás-tejfölszövetfelhők, rózsaszín pelyhes korall-legyezőgomolyok, |
| foszlánybozont-pihebozótok, fehér lepedékhorgolás-lebenygomolyagok szivárognak sarjadva és omolva, |
| puha piheuszonyokkal és imbolygó, hullámzó, örvénypihésen mozgó spermatoll-szőrbolyhokkal, s ott lebegsz |
| a szemlencse-spermás, szemlencse-véres sárga vízben, anyám testrésze, test, kis halott, anyám testéből kis |
| test, kis halott, mint formalinban úszó sárga halott, oszló lila hulla megőrző folyadékban, anyám |
| szemének halottja, kis halott, halott szemlencse, halott halál, anyám egy darabja, húsából hús, testéből |
| test, anyagából anyag, lényéből kivett lény, lényegéből lényeg, magányából kiemelt magány, vakságából |
| kimetszett sötétség, asszonyholdfogyatkozás, asszony-napfogyatkozás, véres halott csillag, anyám testének |
| testdarabja, test, anyám, anyám testének teste, anyám, anyám húsának húscsillaga, anyám, anyám halál-részlete, |
| anyám, anyám hulladarabja, anyám, anyám látó hullapénze, anyám, anyám létdarabja, anyám, anyám iszonyat-magja, |
| anyám, te anyatestből anyatest-rész, amit kimetszett lézerfűrész, anyám testéből anyám teste, a vak |
| estéből lencsényi vak este, az élő halálból halott életdarabka, az élő halálból vérző hulla-darabka! |
| Élő anyám! Tested halott részét eltemetem! Részletekben temetlek anyám! Darabokban temetlek Mama! |
| Szemed be volt kötve, úgy ültél az ágyban, a fehér kötéspánt, könnyes vastag gézpánt alatt vatta-pénzek. |
| Könnyes vatta-felhő, könnyes vatta-lepény, s szemed mint a méhszem, az álladig ért le, szemcsés, |
| pihés, szőrös vívósisak-drótrácsálarc, domború sejtszita-drótdülledésmaszk: a szemüveges fehér gézhordó. |
| Úgy ültél az ágyban, mintás pizsamában, kezeidet fogtam, körmeidet vágtam, vékony, sárga hosszú |
| madárkörmeidet hártyás ujjaidról. Te meg vakon ültél, mint a lét lekötve a világkendővel! |
| Kimetszett szemlencséd nézte ahogy írok. Kimetszett szemlencséd nézte fáradt arcom, kimetszett szemlencséd |
| szemeimet nézte, belső sorsútamat, külső sorsútamat. Nézett, mint egy halott, nézett mint egy csillag. Nézett |
| mint az Isten. És most eltemetlek anyám, pedig élsz még. Eltemetek testedből egy kis darabkát. Eltemetek |
| húsodból egy kis húst. Ásványszerű, puha, foszlás-bolyhos csöpp üveghúst. Belőled és téged. Téged |
| és belőled. Szemlencséd temetem, a halálra érett szemlencsét temetem, mielőtt még téged, azután majd |
| téged. A szemlencsét most tenyeremre öntöm. Tenyeremben az ázott vattaszőrű bolyhos halál-lencsetest. |
| Oszlásnedveit fölitatom. Az oszlást csókolgatom. Oszláskönnyeit csókommal fölitatom. Szájamon az oszlás anya-szivárványa, |
| az anyabüdös szemlencse-visszacsók halálköd magánya. Nyálamban a bomlás minden tartománya testedből |
| üzenve, húsodból derengve. Már vártam is erre. Már tudtam, hogy eljön. Míg teljes halálod újra testedbe zár, mint egy boldog börtön. |
| Mint megszületésem előtt zárt magába fölerjedő méhed bezárt nyitottsága, méhburkod, s a méhed, s vér |
| voltam, a véred, s vér voltál, a vérem, s most se taszít tőled a hazúg szemérem, ha majd halálodba |
| visszabújok, s bezársz te csontvázzá tisztúlt okos lényegedbe. Eljön majd a nemlét-csöppenés, az |
| árnyketyegés óra! Anyám szemlencséjének egy gyufásdoboz a koporsója. Ó, halál-első test-utolsó! |
| Ó, üres gyufásdoboz-koporsó. Sárgaeres deszkapapír-dobozodban, a barna facérnamintás deszkahártyatokban |
| a rózsasárga szemlencse, mint csiszolt kőlapon nyálas narancsszín polip, átlátszó tintahal, arccsápcsokorhal, |
| taknyos lepényhal, bolyhos tollpihehal, kókadt virágmedúza, csillószőrös takonyhal. A szemlencse-halott. |
| Anyám testrésze test. Anyám húsa hús. Anyám teste test. Anyámból anyám. S a vörös rózsabokor alatt a földbe ásom a halcímkés |
| gyufásdoboz-koporsót. S majd elmegyek hozzád Mama, vak szemeid megcsókolom. A szem-léket, az eltemettem-testrész |
| üres fészkét, a szemlencse üres üstjét, az üvegtest-sírgödröt, a szivárványhártya-temetőt. Halálod elviszem. |
| Most magam vagyok. Most temetés után. Most első halálod után. Az első temetés után. Halál-csöndágon leng szivem. |
|
A megnézett föld*
| Hány nap halál még, hány nap élet? Hány nap élet, hány nap halál? Hány nap halál még, hány nap |
| halál? Hány nap élet, hány nap halál? Hiányból mennyi és mennyi a magányból? Mennyi befele-zuhanás, befele- |
| omlás, befelé-út, belűl-szivárvány, benti hidrogénbombarobbanás, benti tűzözön? Mennyi befelé-sarjadó árnyerdő- |
| zuhogás, tölcséresen befelé-örvénylő sivatag-homály, szikrázó száraz gyopármessziség? Mennyi homorú émely és |
| domború feszesség, vastag kőgörgés keményített sárga selyemszitákon, hosszú hullámzó páramezők tűszivacs-kúpjain |
| ásítozó fehér sasok, zölddel pettyezett tűzfoltos varangyok kövér szuszogása, puha lüktetés-álma a bársony-idő |
| szívkamráiban? Mennyi páfrányos, pettyes, karmos, sarkantyús lépegetés, ezüstös szitasuttogás, dögláng-vijjogás, |
| párducos ásványhörgés, fekete dobpergés, piros márványrikoltozás, hamu-jaj, settenkedő és ólálkodó pimasz |
| vicsorgás odabent, a mélyben? Mennyi befelé-szárnycsapkodás, befelé-szárnysuhogás, sárga körmök csúszása, kék |
| paták kopogása, réncsorda-iramlás ezüstmoha rozsdaúszás egyre befelé, egyre beljebb, mennyi megkötözött szikár |
| ágaskodás és hínáros bárkasűllyedés, cserepes zöldnyálú mocsárszáradás, zsíros bőrráncú lila aszalék-alkony, |
| kőfüst, tőzegtűz, besüppedő sír és kibontott koporsó, mennyi öntudatlan puszta elcsobogás, tehénhasú barna esőfelhő |
| tébolyúlt sugárkosarakban, hajnalok zöld makogása, poshadt motyogása, hazug nyújtózkodása, darazsak dorombolása, |
| nagymacskák nyálas és szilánkos csíkozott ásítása vérhólyag-szemgolyókkal, zöld-diószemű brekegés, arany |
| sarlóütés és fehér kaszasuhintás, mennyi harag-aszály és mirigyszomjúság, égő kút-visszhang, feketetőgyű aranyszeplős |
| mítosz-mekegés, sejtelemkakasok piros kiáltozása, mennyi tömegsír-vériszap, tömegsír-hullavonaglás, tömegsír-föld- |
| ordítozás, tömegsír földlepel-gyűrődés, földszőnyeg-gyűrűrenyheség titánsóhaj elnémulása, mennyi salakremény, salakizzás, |
| salaksikoly, salakszáradás, salakszégyen, salak-kuporgás, salakláz, salakgyűlölet, mennyi folyékony zászlóragyogás, |
| híg, horgas, körmös, horgonyos, sarkantyús homálykapaszkodás, mennyi sugárzó és derengő befelé-tág kívűl-szűkület, |
| mennyi látó-ostya nélküli szemüvegkeret, körömtelen kézujj üresség-horgolása, körömtelen lábujj horoghiggadása, |
| mennyi meztelen talpcsattogás, borostyánlap-talpütés a sötétben, szikla-út talpcsattogása a mennyezet-edényen, |
| mennyi fénygyűrű kerékvas-gurulás, gumibűz recetérkép, savanyú égitest, pompáskolibri zizegés-tölcsér, |
| szivárványörvény fordított üres kúpja, mennyi szitakötőszárny-szivárványkaszálás, hódolat puli-hanyattfekvés, |
| mennyi pirosra-festett szögesdrót-alagút, páncéltaréj-levélhátú tízezertonnás sárkánybeszéd, csipás csillagcsipogás, |
| mennyi ágyékszőr fekete mágnes-sziget, pocsolya-nász, fekete ketrecek, fekete ólak fekete tyúkszar-kapirgálása, |
| fekete röfögése és fekete szuszogása a feketecsíkos fehér sötétben. Mennyi odabent és mennyi mégbeljebb-odabent |
| a befelé-mélység még-mélyebb apadás-tágulatában, arany koporsóforgács, vörös zuzmó, csipkés, leomló, szőrös |
| zúzmara-tekintet, derengő sötét ásványszirtek árnycsúcs taréjmagánya, űrben-lebegő korallsziget-madártorony, |
| madárfészkek, madártojások, pelyhes totyogások, pihés ingadozások, rikácsolás, siránkozás, sírás, sikoltozás, vijjogás, |
| károgás, csattogás, kerepelés, csivitelés, csiripelés, madárbégetés, madárugatás, madárhörgés, madárvinnyogás, mirigyes, |
| lepényes, szálkás, foszlányos gyertyacsurgás, lemezes, bordás, pilléruszonyíves, pilléruszonykelyhes madárürülék-oszlopok. |
| És zöld, fölfújt, leveles sziszegés-taréjok rubinpont-szemekkel, szájbelső csonttű-szakállal, penészes, fényes |
| kobra-ugatás, ugatva csörgőkígyó halál-ásítás kutyaorrú zöld tőrpenge-fejjel, és csőrfejű ezüst kőmozaik-csúszás, |
| rücskös aranyháncs kőcsikorgás-mászás véres avarsziklákon, hosszú kék zománcszív-fejű pikkelytrombiták és sárga |
| nedves kolibrifejű, gyíkfarkú folyékonymálladék csörgő és suhogó pikkelykéreglepények kúsznak, sárcsipke-fecskefészek |
| szemhéjuk alatt gyöngyházdugókban parafakések, parafagolyókban arany-baltaütések, és a befelé-kiterjedés aszályos |
| nemlét-szigetein zsíros hömpölygő rozmárszuszogás, gyászfénymadár fókaugatás, és barna bálna-ásítás függőleges |
| fehér szűrővigyora, cápaszem zöld parázs-szúrása, polipgomolygás gyöngynarancs-iszony, lila lepkerája-hullámlobogáskín. |
| És virágállatok fonalas parázspezsgése a befelé-csönd szitazsák korsóállatain, bizsergő állati páfrányligetek a mélyben. |
| Hány nap halál még, hány nap élet? Hány nap élet, hány nap halál? Hány nap halál még, hány nap halál? |
| Hány nap élet, hány nap halál? Hiányból mennyi és mennyi a magányból? Hány nap befelé-zuhanás, befelé-omlás, |
| befelé-hullás, befelé térmagány forró fekete tértágulat végtelen sötét aknakútja, befelé-egyre-tágabb süvöltő |
| tárna-csarnokai, a belső végtelen időterek nyafogó fekete repkénnyel bélelt nyirkos és száraz barlanggyomrai, |
| a pillérek, ívek, oszlopok, hidak, kupolák, sziklabuborékbelsők, kőhólyag-belűl-bővületek, Zsarnok-ősgyíkkoponya |
| szilánk és mirigyfürt-ásítások csöndkatedrális testbelső-szirtmagányállapotai fekete vadszőlőindákkal és |
| bársonyfekete vadszőlőlevelekkel benőve, hártyásan, bolyhosan, szőrösen, csipkésen, karmosan, pálcásan |
| beborítva, fekete denevérfürtök, fekete denevércsomók, fekete denevérlevelek függnek és lógnak hanyatt, |
| nagy érküllős fekete lepkecsáp páfrányfülekkel, fölálló fekete nyúlfül-kanál-levelekkel, s törpe majomarcukban, |
| nyomott, gyűrt tömpe boxerkutya-arcukban, a fekete gyűrt bőrhányadék-álarc dermedt vízesésben rubint |
| tűszúrások a parázs-lézertű biológia-szemek, s nyafog, cincog, nyüszít, csipog, bizsereg a tág, végtelen |
| befele-bővület térmagány-barlangcsarnokok, időtér-barlangmagányhólyagok fekete iszonybélése, az idő-előtti gyász. |
| A teremtés előtti ős-gyász borong, bizsereg, fürthullámmal tapadva tarajlik, egyhelyben bolyong, föllazúl, |
| fortyog, hullámlobogással hánytorogva egymásra hull, egymásra lapúl, fölágaskodik, folyva hullámzik, elcsitúl. |
| Most az valósúl meg, ami lehull. S az hull le, ami megvalósúlt. Lehullanak a dolgok a magányról, |
| mint a lomblevél a fáról, ami megérett az kezd hullva élni, mint a hulló falevél libegve, lomhán, |
| kristályosan, lassan, hullámsüllyedéssel gyűrűzve és pörögve hullás-emeletről, hullás-emeletre |
| lassú süppedéssel csúszva, taszítva, hintázva és esve lassan lágyan földet-ér: most az lesz halott |
| ami él, s életté az lesz, ami lehúllt. Amiből kinőtt, az lángját elejti, a hullás-dolog fa-testét felejti, |
| a fát a levél, a levél a fát, önmaga tudja csak halandóság-titkát, sejtjei közt a kristályt, sejtjeiben a kristályt, |
| a megkristályosodott nedvszövet-lapot, a megkristályosodott sejtszövet-növénytollat, a megkristályosodott nedvanyagot. |
| Most a halandóság lehull a halálról, mint a lomblevél a fáról, s az a valóság, ami hullás, s az a hullás, ami dolgokat |
| növesztett. Most az elmúlás a kezdet, most a hullás a kezdet, s az a halál, ami kristály-levelét hullatja. Most a fa a levél |
| s a levél a fa, mert minden megfordítva, önmagába hull vissza önmagából, az ősz a nyárból, a nyár az őszből, az ősz a |
| télből. Most a megvalósulás a hulló falevélből. Kihull az élet a halálból, mint világ a világból, a csönd végtelen tág |
| tértömegében lengve, himbálva, sűllyedve, süppedve, billegve, pörögve lassan ereszkedik a megvalósúlt nemlét |
| irgalom-arányra, úgy hull, mintha fölfele szállna, mert nincs fölűl, s alúl, csak a hullás, csak a hullásban a boldog |
| elszakadt dolgok, csak a hullásban a boldog leszakadt dolgok, csak az van, ami lehull, s lényét a létből kifelejti, |
| ami elejti. Mint új égitest izzani kezd ami lehull, a most-születő, így halhatatlanúl, s árnya is elpárolog a |
| megvalósítónak. Mint folyó vizén a csónak lágyan-kotyogva lefelé úszik lassan a hömpölygő anyagba merűlve |
| félig a hömpölygő elemi anyagban: belőle úszva így ringatódznak a lefelé csúszó dolgok a magasban, s ami |
| viszi, az örvényes, habzó, gyűrűző, taréjpikkelyes őselem, a híg történelem már nem is fontos a könnyű lebegésben. |
| Az a van a miért-ben! Az a nincs-nélküle-úszás! Az a híg hömpölygés-akarat, az a sorsfolyó-iramlás! |
| Mint a megnézett Föld! Mint a kívűlről megnézett Föld! Mint az űrhajó ablakán, vagy űr-repülőgép ablakán az űrhajós |
| kinéz, s látja a Földgolyót maga alatt, maga előtt és maga mögött, maga alatt és maga fölött a kék-barna-zöld |
| Földgolyót, mert úgy száll, mintha állna, lebegés-görbéje és suhanás-görbülete a kozmikus téranyagban, |
| mintha görbe üvegfal hígkemény gömbjén csúszna dülledt parázsgolyókosár-szemü légy, így mászik a híg semmi- |
| buborék láthatatlan anyagfelület hártyagömbjén az űrhajó-űrrepülőgép, csápjai, kilegyezett tégla-négyzetes |
| napelem-toll-lapátjai mereven ragyognak, a fémlaprács-fényszivacsok, s a suhanás lebegés, s a lebegés suhanás. |
| Kívülről látja az űrrepülő a Földet. Ott lent, ott fent, oldalt, az árnytalan, hangtalan gépdarázs tömzsi ezüst |
| fényteste alatt hegyek, bércek, csúcsok, folyók, tengerek, alföldek, sivatagok, dzsungelek, tavak, óceánok, barnarücsök |
| anyagdagályok és anyaghorpadások ezüst uszonyokkal szálkásan, csipkésen tarajlanak, a barnazöld görbület elsuhanó |
| térfelület ezüsthálóval és aranyhálóval behintve, s a sötétkék merev mozdulatlan domború óceánlapokban |
| lila bérchalmazok sűllyedés-árnyai, lila lepény-évgyűrű-szigetei néma süppedéssel tömören világítanak, |
| s a géptest alá csúszó zöldbarna térgörbület-magány tömbjei, síkjai, sejtjei, cérnái, szalagai, szivacsai |
| zöld zuhogással görbén elforognak, mint zöld mohanyál-szakállas vizimalomkerék forgás-rózsája enyves |
| lapjain a csobogva lezuhogó víz, a zuhogva leforgó víz, mint a sorsítélet-vizimalomkerék véres |
| lapát-tollaira zuhogó emberszivek, amit az Ítélő Isten zord angyala öntött halandóság ítélet-vödörrel. |
| Mint a megnézett Föld! Mint a kívűlről megnézett Föld! Mint a lebegő űrhajó előtt elforgó Földgolyó. |
| Mint a Holdról-nézett Föld, a hatalmas kékzöld életcsöpp, a zöldkék halandóságcsöpp, a hatalmas |
| halálcsöpp, ítéletcsöpp: amit a holdjáró ember láthatott a Holdról, s nem halt bele szkafanderbe |
| öltözött szive, míg mellette a karcsú gépszerkezet lencsés-talpú holdhajó-vizipók, a számitógép-agyú! |
| Mint a kívűlről megnézett Föld! Az űrgép alatt elforgó térgörbe anyagidő, a zöld-kék-barna-sárga |
| ezüst golyótest felületgörbéje, s a görbe anyagtér gyűrt, hegyes, csúcsos, apályos, aszályos, besűllyedt, |
| merengő görbület-lapjain az emberiség s a történelem. Anyagtörténelem, léttörténelem, Isten-történelem, |
| embertörténelem! Ó, Egyetlen Bizonyos Biztos! Föld! Föld! Földgolyó! Zöldperdület-térgolyó Szülőanya! |
| Kékpördület-temető-golyómagánybolygó! Előttem lassan suhanva elforogsz Földgolyó, mint az |
| űrhajó ablakán kinéző űrhajós előtt, körötted lebegve suhanok, mintha egyhelyben állva lebegnék, |
| előttem elforogsz térgörbe létmagány zöldkék golyófelület-anyagrészletekkel, előttem elforogsz |
| élet és halál, mint az űrhajós előtt a pörögve-lassú-úszású Föld, rücskeid, habjaid, üveglapjaid, |
| szived-felé beágazó ezüstragadozás-árnyaid, szenvedés-történelmeid, szenvedély-tömbjeid előttem |
| lassú görbe háttal elforognak. Alattam elforogsz élet és halál, beteljesületlen beteljesülés, szégyen és |
| szemérem-anyaggolyó, balgaság-égitest, büntetés-égitest, bűnhődés-égitest, szellem-égitestgolyó. |
| Éhség és irgalom anyaga te, mámor és gyász térgörbület-üszke, láz és szorongás embertere-éhség! |
| Mint a megnézett Föld! Mint a kívülről megnézett Föld. Mint a lázezüst Holdgömbről megnézett Földgolyó! |
| Benézek a négyszögű ajtó-ablakon. A kockás ablaküveg mögött az embermesszi mélyben fehér |
| párnák sírkő-magányába süppedt Leonardo da Vinci rajz-harcosfeje üvölt hangtalanúl, |
| hanyatt a fehér párnasűllyedésben a Leonardo da Vinci-rajzkatona tátott átlátszó rózsasikollyal! |
| Mester-rajz tátott üvöltés-feketében, nyaktól a homlokig, fülekig, hajfürtökig, a többi |
| fehérben, elhullatott csigás vonal, hüvelykujj-radírpor, laza és renyhe könnyű satírozás. |
| Rózsaszín Edvard Munch-sikoly. Edvard Munch sikolya rózsafehérben. Fekete Leonardo-rajz-katona- |
| üvöltés fehérben. Egyik emberiségem. Rózsasikoly Edvard Munch-feketében. Leonardo üvöltésrajz |
| rózsaszegényben. Mint aki űrhajóból látja most a Földet. Mint aki űrhajó ablakán kinézve látja |
| a Földgolyót. Az odabent-sikolyüvöltést. Az odalent-árvaságot. A Földet, aki a néma űrre üvölt! |
| Ott bent az embermessziségben! Ott kint! Ott túl! A magánymennyiségben. Mint a megnézett Föld. Mint a kívűlről megnézett Föld! |
|
Hőiszony*
| Fekete hőragacs az éj, fekete hőiszony, fekete sugár-ragacs, fekete térterpedés, sugárzó, sötét, émelygő híg |
| egyenletesség, fekete hőszigor a föld éjszakája, a csillagok száraz fehér pont-sziták az árnytalan fekete hőkristály |
| éjszakában. Aranyat szűrnek fényszőr-dobokkal, száraz magányt szűrnek száraz szilánkkal, száraz szilánkhabzás |
| a köldökök rácsmezője. Árnytalan tények állnak ki az időből, árnytalan dolgok állnak ki a földből, házak, oszlopok, |
| kerítések, növények, sejtes fonások, sejtelem-állomások, fekete-torlódás moccanatlan tajték-idények, fekete |
| hullástalanságok, fekete lombok, csipkés fekete levél-csigalépcsők a fekete szőlőkarókra csavarodva. Hallgat |
| a madár, hallgat a fű, a fekete szálka-szerkezetű harmattalan mélyterülés, hallgat a rózsa, fodros fekete csomója |
| béna szirmokra repedezve, húsig-repedt szájcimpák fekete fésű-szakadékai a pernyés száraz bőrcafatokkal, hallgat |
| a lepke, magát összecsukva, mint fodros fekete pikkely-hártyakönyv, bekormozott aranycsatos selyemkönyvecske-zöld, |
| széncsiszolat-halmaz eperhernyók a gyászmerülés lepkeszemek, a csillaghalál lepkeszemek, fénytemető lepkeszemek. |
| Mohos szögletsejt-üvegkoporsók, az éj halála fekete szilánkcsokor látásdobozukban. Hallgat a sugármagányban |
| csüngő gyümölcs, a szilva, a szőlő, a körte, fekete tüdőkkel fuldokolva, fekete könnycseppekkel csomózva |
| a fekete hőaszály némaságot. Fekete könnycseppek, fekete tüdők, zöld horgokon függő fekete halak: a hőragacs |
| éjrácsozat hullámtalan sötét hálócsomói. S mikor elkezdődik a virradat: a feketelárva hőaszályra vörös hősarló |
| ragad, arra narancs-szigor világlapály hőtágulat, arra okkersárga határtalan sugártér-kristálymessziség dagad, |
| arra fehér márványhő-iszonyat, arra valami kék távoli föloldhatatlan-kiterjedés sugármennyiség, tiszta kék |
| hőiszony, mély ásványfeszesség egyenes-domborulat, semmi-ránc hőzománc kék sugárzás-egyneműség. Kék avas |
| sugárállapot iszonyat-ásványkőből, tömör kék sugárzás-kristálykőzet a forró, hullaszem-fényű levegőből! |
| S már kilátszanak a tények az időből, ahogy kiállnak a növények a földből, s a zöld lombozat mozdulatlanúl a rései közé |
| szilánkosan szakadt iszonyathő tapinthatatlan ragacsába ragad, és nincs moccanat és nincs mozdulat, csak néma |
| egytömbű sugárkőzet-hőaszály, áttetsző kékparázs hőhallgatás, kékpala iszonyat izzástömeg, hőparázs-kéküveg sugártető. |
| A lepke kinyílik lassan, mint az ámulat, napon-melegedve kinyílik lassan a lepke, mint a gyermek-öntudat, még |
| szárnyát összecsukva merőlegesen áll, ez a szabály, ez az élet-törvény szabályzat-terve, ez a repülni-tudás tervezet-szabálya, |
| mert neki a nyári-éjjel hőiszony jégkoporsó, az éji hűvösség kristálysírja az, amit a csillagcsönd is behavaz, neki a |
| hőrohadt hajnalig alkonyat jégbilincseket köt repülőizmaira, az éji láz, a fekete hőparázs szigorú kristályláncokkal |
| befonja, dermedéshálóba nyomja lobogva-gondja repülését, könnyű lobogását, könnyű örvénylését, könnyű |
| merülését, neki a fénymeleg kell, nem a hőfekete fekete hő, a sugármennyiség-idő, nem a forró fekete sugárzó |
| ásványközeg űrkőzet-rakománya. Így él a fénnyel ez a kettős homlok-agyar fejtollú |
| hidegvérű rovar, s repülni csak úgy tud, ha szárnyizmai legalább 30 Celsius-fokos hőmérsékletre fölmelegszenek, |
| ez a szabály, hát szárnyát összecsukva, mint imádkozó egymásra tenyérrel összehajtja két kezét, eres szőrpikkely-mohalap |
| hártyaszárnyait összecsukja, s a napsugarakra merőlegesen állítva tartja, így törzsükre a legtöbb napsugár jut, így |
| tölti föl a fény a rossz hővezető szárnyat, így töltődik föl a könnyű, lobogva bíbor szines cigarettapapír-akkumulátor, |
| a szárnytőre ájúlt fény, hője így zuhan be a repülőizmokat rejtő torszelvényekbe! S a másik nem-este, a fehérszárnyú lepke: |
| félig kiterjesztett szárnnyal sütteti magát a reggeli nappal: a fehér szárnytükrök a napfényt törzsükre lövik, |
| a szárny 16–60 fokos szögben áll, ez a lét-szabály, s elnyeli a szárnyak sötét töve a hőt, mint mi a levegőt, amíg |
| a repülőizmok fölmelegszenek, amíg megszületik a repülés-meleg: a fényvisszaverő fehér szárnytükrök, a sötét szárnytövek |
| sugár-nemzésétől! A lepkének sok kell az izzásfény-szenvedélyből, mint a megvalósulásnak |
| a szenvedésből, s már lobog, libeg, támolyog, tántorog, száraz gyertyalángként lobban a zöld fölött, a zöld alatt, |
| a susogástalan zöldben, a zöld füstölgő izzáshajlatokban, a gyopáros sugárívek, sárga sugárizzadmány |
| szemcsehónaljak alatt. Hőiszony! Sugáriszonyat! Nem mozog, csak sugárzással szétterűlve árad az egy-akarat habzástalan |
| szilárdegyenes iszonyattömb sugárhab, a gyöngyházszínű magasmély, szétmerülő iszonyategyenesség, és lobognak a fényt |
| recésen lapozva a lepkék, csipkegörbe foltos és pikkelyes erezet-lapátokkal lényüket a fényben eltörölve, s göndör-lapos |
| hajlással a fénysüllyedésből kitollasodva megint, mint akik nem ismerik a kínt, üvegrosta-szemű eleven |
| tollpelyheket fúj, lökdös a forró fény, fújja a lepke-tollpihét, a forró hópelyhet, a recés és rostos sárga füstpihét |
| a forró sugármagány, a kukacok megszáradnak a fán, foszló fehér pamutszálakká száradnak a fán, a fakérgek |
| gyűrődés-kagylóiban, a kéregrepedések párátlan iszonyúság-árkaiban, a rozsdasorvadás hártyás |
| pernye-uszályaiban aszott szőrös lila cérnaszáldarabkák a férgek, a bogarak szeplős és penészes, recés, bajszos |
| hártya-ostyák hártyalemezkapus csigaház-szemekkel, belesűlnek a földbe a giliszták, két-fitymabőrű gyűrűs |
| szelvénycsöcs-testük sárga aszalék-gyűrűlánc, kampós, kiszáradt erekkel beszőtt hártyabot, kétszájú hártyaszög, |
| nyelő-szájú és ürítőszájú bőrhártya-dugóhuzócsavar, az izzó fekete parázscsészékben megsűlnek |
| a sárgaviasz-szemhéjú madár-újszülöttek, tátott csőrük fénykristály-ékkel kifeszítve, apró ovális |
| csőr-orrlikukban fény-gombostűk, rothadt rézkürt-torkukban eleven gyopárszőr füstszál-vonaglás, mint a hajcsillagok, |
| az apró szőrpálmafa tengerfenék virágállat-lények lágy gomolygó hajladozása: légy-nyüvek füstpezsgése, |
| csillagcsóva-bizsergése, csöpp lósegg-fargyűszűikből zöld ürülékcérnák, hullámos penészvonalak csokra lóg ki, |
| mint a száraz lóganéj szilánkszőrzete és a repedezett föld, a halottakig repedezett föld, a sötét |
| magányig repedt föld hallgat, mint az emberöregség, száraz bőréből kiégtek a csillagképletek, hallgat |
| föld, mint a hibbant és száraz emberöregség, már fénye sincs, már könnye sincs, már nyála sincs, |
| száraz téboly-kút, száraz hártya-üdvtelenség, eres, recés, csomós pergament-vizimalom, haláltengely kiszáradt |
| hártyatoll-kereke sors-malom, kiszáradt zuhatag-meder fölött, forgástalan sorskerék-csönd, elszáradt rózsakoszorú |
| kiszáradt levegő-síron a kiszáradt zuhatag-meder fölött, és nincs sors-zuhogás, csak elszáradt vizinövényszőrből |
| füstölgő, lecsüngő barna lombok, nincs sors-zuhanás, ítélet-zuhogás, csak a csönd száraz, füstölgő hínárlepényei, |
| kiszáradt mohaszőr-szakállcsóvái, növényszőr-száradék tejútak füstölgő csöndzuhanása az embercsontváz- |
| hártyaszerkezet fölött a porhanyó gödöroldalon, a hártyasors alatt az üveg-gránit sziklateknő-mélyben! |
| S a növények a fény tövis-szögein lógnak, ernyedt ütés-halállal csüngnek a fény gyűrűs és rácsos halál-halmazain, |
| mint szögesdrótkerítéseken a menekülő foglyok, az áram-drótra mászó rabok, koncentrációs táborok halott, meztelen |
| népe függ a fény szikrázó szögesdrót-hullámgyűrűin fönnakadva, az egyik szájában zöld vászonsapka, a másik szájában |
| zöld kukoricanyál, az egyik kezében zöld hártyakanál, a másik kezében a csorbulás zöld kalapja, zöld késütés, |
| zöld zománctörmelék, s a kalászok száraz fénytűkkel teleszurkált viaszcsöppekből ragasztott száraz halak száraz |
| szalmacső-ágon, s a pipacsok sebkérgei a fényről levakarva, a hőiszony gyermekkörmével lekaparva, mint |
| gyerek térdéről a redős, húsig-repedezett rozsdakéreg-sebszigetet levakarja nagyujja vékony gyászholdas körmével. |
| A hőiszony a nehéz jóra int. Lenézek a merengés-tetőről. Egy lap letépve megint. Egy lap letépve megint az élet-időből. |
| Fekete naptárlap, piros naptárlap. Gyűlik szivemben a sok piros, fekete papíros, életem verslapjai gyűlnek. |
| Kinézek a merengés-mezőből. Egy nap letépve megint. Egy nap letépve a vers-időről. Gyűlik sorsomban a sok |
| szoros fekete betűvel teleírt fehér papíros. Szivemben felnő irgalmas, gyászoló toronyra a sors-lap hullás-papír. |
| Verslapból toronyfelhő. Sors-lázból tiszta sír. Hull az időlomb, verslomb alábolyongva, lefelé tolongva, |
| hull a sors-fáról sűllyedve és omolva. Hull, hogy magát a hullásnak megadja. Hull a teremtés márványsírlap |
| gondja. Az a bolond, aki magát megadja! Az a bolond, aki magát nem adja! Az a bolond, aki magát legyőzni hagyja! |
| S az a bolond, aki magát nem hagyja, hogy győzzön. Csak a semmi peremére ül, hogy levegőzzön, s űrbe lógatja üres kezeit. |
| S az a bolond, aki semmit a semminek feszít, s tolja vállal, mint vasalt szekeret a csillagvas-szerkezet világegyetemet. |
| Míg mások lesik, de nem teszik. Én viselem a kínt. Egy nap sorsomról letépve megint. Hulló levél, hulló dolog. |
| Hullás-levél, hullás-dolog. Tegnap temettem. Holnap temetek. Temettem, temetni fogok. Temettem, temetek, temetnek. |
| Szerettem, szeretek, szeretnek. Hulló bajusz-szőreim, az ezüst szálak a papírra koppanva szállnak, recésen |
| kaparva a papíron, mint a drótkarom darázslábak, drótfésű fekete katicabogárlábak. Hullásaim a teljes fehérbe lemerülnek. |
| Ősz időszálak. Ősz testanyag-szálak. Minden hullásom föltámadás-ünnep! Magam vagyok önmagam megszülője. |
| Magam vagyok önmagam temetője. S most hőiszony fényiszonyat. Amit megfogok, kezemhez ragad, ujjaimhoz ragad a száraz |
| vak anyag, mintha enyves lenne felülete, bőre. Mint izzadt puha békahát a testek száraznyirok határfelület- |
| tapintása, ujjaim ráragadnak a fényragacs-időre. Nincs selymük, bársonyuk, fémük, csak forró szárazuk van. |
| Avagy lepke vagyok-e én? Akinek kell a fény-gyűjtemény, a fényfölhalmozódás a repülőizmokban, hogy |
| szállni tudjon. Hogy lényem a fénysugárnak föltartva merőlegesen, pihétlen tiszta könnyű szárnyaimat |
| a fény iránya felé függőlegesen összecsukva, mintha szárnyaim imára hajtanám, fényhalmazokat gyűjtsek repítő |
| izmaimba. Hogy fölmelegedjek a sugár-reményben, mint zöld lepke a reggeli fényben, a könnyű állat-lomblevél? |
| S ha holnap e hőiszonynál iszonyúbb sugárhőiszonyat végtelen terpedéstömbje egyenes sugárdagadással ránő az |
| emberi téridőre, az irgalmatlan hőragacs-izzáskristály, az iszonyathőszivacs láthatatlan sugárzásnyál e bolygó |
| gömbtér életjelenét halálvastag sugárzáskérgével beborítja, sugárzáskristály-csöndjébe csomagolja, mint mi |
| karácsonykor aranyhártyapapírosba a barna diót, s az ujjhegyünktől nyomkodva kérgével a dió-alakot |
| fölveszi, s gyűrődés, rece, gyürke, ér, lemez, vályú, horpadás, árok ujjunk között hólyagos szív-alakú |
| aranyból? S gyémánt-gyalúval gyalúl minket a szikrázó sugárítélet, mint koporsó-asztalos a deszkát, s sárga |
| forgácsokkal legyalúlva koponyánkról a szőrzet, s hátunkról, arcunkról a hús is legyalúlva, fortyogó piros |
| forgácshabokban ökrendődve föl a gyalúkés gyémántpengéje alól, selyemsustorgással, s menzesze lesz |
| a csecsemőnek, s a hasfalon átszívárog a vér, s az ember hasa, mint gézkötés-öv fölvágott hason, |
| s ha megfogsz valamit: ujjaid kézfejedről leválva odaragadnak, mint mágnesvasra a tű, beleragad az |
| emberujj a tárgyba, leszakadva ottmarad a tárgyban, mint leprás ujj a kenyérbélben, s dühödten |
| habzani kezd a vérfehérje, s a szétroncsolt bélbolyhok vére ürülékünk, s halált mond a sugárhíg velő? |
| Tegnap temettem. Tegnap sírtam a fénymezőben. Feketerigók a temetőben! Nem sírok tegnap óta. Szivemben |
| öröklét-drót. Mint a szíváramokat érzékelő elektródok beleültetve a feketerigóba. |
| A feketerigó-szívben az elektródok. A feketerigó-szívben a csöpp rádióadó. S az elektródok |
| működtetik a parányi rádióadót. Ez a rigószív-elektróda! S a rigószív a rigódaltól másodpercenként |
| eggyel többet dobban. Mert másodpercenként 4,8–6,3 szívdobogás nyugalmi állapotban! Az én szivem |
| is egyre többet, egyre jobban vert kemény fütty-csigavonaladtól daloddal nem-gyászoló temetői feketerigó! |
| Feketerigó a temetőben! Kemény tiszta füttydalod a sír fölött a nehéz szomorúfűz-lombban! A gyászt |
| a sírba nyomja, mintha arany élet-ítélet volna a roppant, özönlő mozdulatlan fehér hőiszonyban. Ő hoz virradást. |
| Ó, szivem, feketerigó! Földgolyó-hőiszony feketerigója. Feketerigó-ének szivem! Halálgyőztes. Földgolyó-temető feketerigó. |
|
Láthatatlan gyilkosok szívütése*
| Mire a nyárból hazaértem a kert, mint elhagyott öreg temető. Mint temető, amibe már embert nem temetnek. |
| A rózsák elrohadtak. A rózsák elrohadtak az iszonyatfény tajtékos örvénylő öbleiben, a fodros fény medúzák taknya, |
| cafatbőre száradtan lóg a rózsalombok véres lándzsalegyezőin, levélháttól levélszárig beszőtte a pók a csönd kék |
| hónaljait, árnyéküregeit koszos habvitorlákkal, poros nyálszövet-uszonyokkal, s a szálas és szitás kifeszített |
| habszövetlapok sarok-kötelein, a hálórács-háromszögekben, mint lecsöppent szőrös kéregszemgolyó ül a barna pók, |
| a levegő-halász, a levegő-horgász, ül a gyöngyberakásos légvitorla-várakozás, a léghalász, a darázshalász, a Szent Péter- |
| manó szúnyoghalász, s az alkonyból, a fényből, a hajnalból, a vérből zizegő, zuhogó, dörgő, suhogó lényeket merít |
| ki. Térdig csörgő, száraz barna avar, mint egy elfelejtett öreg temetőben, pórusos, pikkelyes, szőrös, szívhártyás sárga |
| virágszerkezetcsontvázak küllőkerekei és küllőtornyai merengenek a fényaszalékban, száradék fekete ágdarabok, |
| földre-horgolt fekete csipkelapok, szuvas és aszott pálcák fekete vonalkazlai szárazon szünetelnek, árny-vonalakban |
| levegő-vonalak, azok rézvonalakra ragasztva, habosan földúlva a száraz szegénység, mint vaddisznó-túrás |
| után a föld, az erdei korhadt aljnövényzet. A rózsák foszlás-csomói és oszlás-lapjai a rózsabokrok alatt |
| a repedezett fekete rögmélység szivacsos üszkein, eres piros és fehér és sárga növényi papírlapok saláta-dombjai, |
| végzet-kupacai, mint a hőgyűlölet kiesett fogprotézisei patkó-koszorúk apró zománcos sárga sziromból, |
| madár-járás, macska-lopakodás, sündisznó-mászás, veréb-ugrálás, galamb-tipegés rom-pecsétei |
| az elhasznált anyagon, az életszáradékokon, a hártyás iszonyaton, a hőbe-gyűrt, megsült talajon, a szirom-vakon, |
| a madárvégbél-köpet bodzavér lila kövezeten, mint olvadt pecsétviasz lágy vörös vérsziget-könnyébe nyomott |
| fémpénz pozitív-negatív sűllyedés-címere, vörös viaszgerendák, viaszvályúk, viaszléc-legyezők, viasz-babérkoszorúk |
| néma pénz-másolata. Mint elhagyott öreg temető a kert. Mint temető, amibe már embert nem temetnek. Elhagyott |
| lombos elmúlás-gödör a feszes kék űrbeliség híg anyaghomályába sűllyesztve, foszló, száraz, hártyás halandóság, |
| boldog rothadás-halálasztal, terítve romlás-gyötrelemmel, rothadás-vígasszal, nincs a növénynek keringés- |
| szívprése, nincs a növénynek nedv-ketyegése, vérnyomása lezuhant a megkristályosodó erekben, az áramló víz |
| finom óraketyegését már az Isten füle se hallja, nemhogy picinyke rádióadó, a szomjazó növényszárakba épített |
| apró mikrofon, ami a növényszárak hajszálereiben, vízszállító rendszerében az áramló víz kattogó zajocskáit fölfogja, |
| nem hallja Heindall, az istenek székhelyének őre, az Edda érzékeny vigyázó figyelője, aki a füvet a földben, |
| és a gyapjút a juhokon is hallja nőni! Ez a sok elég a kevésre! Az elhagyott száradék akaratban, s a növényi |
| kristálygyarapodás önvesztéstudatban, a borzongástalan növény-alkonyatban az elmúlás víjjog, mint a vércse, |
| az élő és halott növénytudatban a láthatatlan gyilkosok szívütése! A láthatatlan gyilkosok szívütése az |
| elévűlt viszonyokban, szövetségekben és szaporulatban. Az ernyőkben, árnyakban, rácsokban, hullásokban |
| a láthatatlan gyilkosok szívütése. Az a mégis-mégse! A láthatatlan gyilkosok szívütése! A szomorúság |
| kése! Ami a megöltek szivéből kihajt. Az a szikrázó, szikár, árnytalan sötét nem! Igen az árny-tudatban! |
| Gyilkosom ki lesz majd? Ki fog megölni engem? Fölöttem fekete ágkötegek csöndre-omló görbűlt kévéi |
| lógnak, fekete híd-ívek, fekete alagút-bordák csipkés és fűrészes legyező-kupolái, mintha üszkös, fekete |
| gally-barlangban állnék, fekete fonadék háló-hónalj aranyszita-aranypetty alagútcsövében, testem száraz |
| árnyrácsokkal és száraz aranylemezekkel behintve, s hull rám a halálpor, levélszáradék csörgő, sziszegő barna |
| pikkelylegyezője, hull rám a fénypor, halálpor, mindenségpor, elmúláspor, a halandóság szigorú hamu-esője. |
| Gyilkosom ki lesz majd? Ki fog megölni engem? A fekete száradékszárny alagút-csipkeívei fölött még zöld |
| lombdülledés, zöld lombkazaltorlódás imbolyog lágyan lobogva, mintha fölöttem zöld óceán volna nehéz |
| zöld palarétegekkel s aranymezők sávtüskéivel, kék víz-szálkákkal benőtt fekete korall-barlang |
| ágszivacs-gyomrában állok, s a körték a földön összetört tyúktojások, megszáradt sárgája-fehérje világít |
| likacsosra égve, nagy sárga könnycseppek a körték a körtefán, a fűben, mint egy kétszázmillió-éves tohonya |
| sárkánygyík bebőrözött-kocsonyájú könnycseppjei, rothadó könnycseppek, barna rothadás-foltos, penészes |
| ősidő-könnycseppek, nedves csillagok a taknyos fűre hullva, könnyek, csillagok, Isten szeméből hullt |
| takonycsöppek a szárazparázs szálkaszivacs fűben, a sárga sündisznószőnyeg fűben, fodros fehér szivárványos |
| penész-kerítésű barna rothadásfoltok, rothadásgödrök, háromdimenziós rothadás-kúpok a sárga |
| körtékbe szúrva, barna rothadás-ékek, s a sárga körtéken arany darazsak legelésznek, feketegyűrűs arany |
| darazsak harapják aranyfoltos-barna májfoltos lovagi vértsisak-fejjel a körtehús fehér mezőit, legelésznek |
| mint a lovak, apró húsrögöket harapnak ki a körte-halálból aranyfoltos barna zománc-csipeszekkel, fogsoros |
| libacsőrű reszelő-levelekkel, s a sárga körtebőrön a darázs-szúráspontok ánuszlika körűl barna |
| májfoltok, mirigyes emlőtányérok barna rothadásból, s hempereg a megőszűlt fényben a feketegyűrűs arany |
| darázs, celofán-tenyérrel továbbüti a forró őszi szél, lökdösi, továbblöki, ellegyinti, pörgetve ütögeti, |
| táncoltatja, visszasuhintja az arany teniszütő, a ropogó őszi szél, szikráznak aranyuborka-potrohán |
| a fekete kalapszalagok, ketyeg az aranydarázs, az aranyóra, leng az arany-ingaóra, potroha aranyuborka-felhúzója, |
| s a szilvafán, s a szilvafa alatt a sárga cserépföldön a kék szilvák hosszúkás kék madártojások, tízezer kék nyúlánk |
| madártojás a zöld lombszívben, a cserépszőnyeg földön, rövid zöld száron kék madártojások a zöld növényi tyúktestben lógva, |
| kibújva a zöld lombtyúk segglikán, a tízezer tojónyíláson, megkövesedett kék őspetehalmaz a szárazhűség földön, |
| a kék magasság könnycseppjei viaszos kék hártyával bebőröződve, szilvát sírt a fa, szilvát sírt a nyár, tízezer |
| kék szemgolyó rothad itt üregéből kivájva, tízezer vak látás a halálra-készülő zöld tollak között, tízezer könnycsepp |
| kéken kihegyesedve, mállik talpam alatt a sírás, kéksárga gyümölcsiszap, tízezer tömör kék buborék. És |
| hervadnak a szőlőlevelek, nem beszélnek, nem intenek, s a szőlőfürt-csontvázak, görcsös, csomós, reuma-képlet |
| csontváz-kezek, s a csontváz-ujjhegyek körmei a szőlőszem köldökéből kiszakadt áttetsző zöld kocsonyaszilánkok, |
| ragyogó üvegkúp-gyertyalángok a növénycsont-ujjvégek barna gyűrűin, a zöld szőlőszemeket a rigók megették, |
| a zöld szőlőszemeket a rigók csőrükkel letépték, s a megmaradt viaszos-bőrű zöld növényüveg-golyókban |
| a sárga magok, mint koponyák megfagyott kicsi tóban, mint aranyhalak fehér jégbe fagyva. Mint a nappali |
| hold a kék égbe ragadva. Mióta a nyárból hazaértem a kert, mint elhagyott öreg temető. Mint temető, amibe |
| már embert nem temetnek. A kertközépen a gyász arany vértben. Mire a nyárból hazaértem. Mióta megjöttem a nyárból. |
| A kert már csak hiányból, ragályból. Rothadásból, fára szőtt vak nyálból. Arany vádból, barna bizományból. |
| Csörömpölő vad hártyadagályból. Kígyócsörgés pikkelycsuszamlásból. Zöld kobrasziszegés pala-csúszásból. |
| Egyszerűség bonyolúlt múlásból. Könnyhullás a hiány-adományból. Rozsdadrótok szőrös megadásból. Szerkezetek, |
| vázak, küllők, csontok, pördülések, göndör bőrök, pörögve leforgók, száraz kagylólegyező-szájpadlások, |
| bonyolúlt párák és fölbomlások, kitört fogak és szempillaszőrök csomós kéreg-szemhéjból kitépve! |
| Nagy öldöklés volt itt, míg szerettem a nyárban! Nagy öldöklés volt itt azóta! Barna vérlemezek a földön, |
| a sárga földön fölpördült, cserepes fekete alvadtvér-lapok. Szürke rothadás-szalagok arany-ágakra |
| akasztva, fehér halál-koszorúk kék izzás-ágon. Ez a pók-beszőtte alkony nem vár hajnalt! Ez a nehéz romlás |
| a növény-türelemben. Gyilkosom ki lesz majd? Ki fog megölni engem? Ez az ősz? Az a tél? Az aki nem |
| beszél? Írnék neked, szólnék neked, de sírodhoz nem visz semmi posta, hozzád nem vezet telefondrót, hiszen |
| te is már a földben és nincs telefon a koporsóban, ami ott csöngetne süket fülednél, szólnék neked és |
| elmondanám és válaszolnál, még így is válaszolnál, de telefondrót nem vezet koporsódhoz a földbe, hogy ott csöngessek |
| halott szivednél és fölébresszelek halott szivedből, Hanyattfekvő Ezüstmagány, Hanyattfekvő Boldog Levetkőzés, |
| aki hús-ingedet most húzod le magadról, ing-lényed csontvázadról most veszed le, s fekszel meztelen |
| szerkezet-alak, mint az Isten asztalán feldöntött aranykehely, kihörbölve már az emberfény szivedből, |
| kihörbölve vagy serleg-önmagadból, csöngetnék neked, s te tudnád: én vagyok, s a sűrű, forró, ember- |
| bomlásból fölemelnéd béna jobbkezed, s én elmondanám neked mi van velem most, elmondanám vad |
| szív-rothadásod megértve: mit tud rólam a láthatatlan gyilkosok szívütése, s te elmondanád mi van veled |
| most, pedig látom mi van veled most, kopaszodik az arc-hús, a hajszőr aranyból ezüst lesz, arcod belebújt vörös |
| hártya-álarcodba, rászáradt az üvöltés az arccsontokra, állkapocs-csontokra, halántékcsontokra, vékony |
| arany-pengék nőnek ki halotti ruhádból, izzanak lécek, lemezek, műanyag-varrószálak, a fölvarrt fülek, |
| s az elemes halló-patkó, a gépmikrofon-dobhártya, a rózsaszínszürke műanyag-violinkulcs a hasba betemetve, |
| s az arcodra ráfeszűlt mosoly, mint száraz celofán-maszk, s körmös bőrkesztyűid lehúzod sárgafehér |
| csontvázkezedről, de hiába mondom, te mit se tudsz ezekről, s lábkörmöd átnő a haláltajték-zoknin. |
| Állok a kert-halálban. Most bomlik föl ami fölemel, s megaláz. A zöld növényi fényre-fölkúszás, a növényi |
| zöld sejtelemnyomás létre-ágaskodás. A megvalósulásba fölemelő növényi víznyomás-ellenerő, ami az |
| omlás ellenakarata, a beszívódásból fölnyújtózás lét-magaslata, zöld létra, a megvalósulásra függesztett |
| növényhideg csigalépcső növényemelet. Ez a halál a szenvedés aranyprése. Szivembe zuhog a láthatatlan |
| gyilkosok szívverése. Csöppre csöpp, hangra hang, ütés ütésre, az ősszel dübörögve. Mint világ-vödörbe. |
| Megtelek halállal. Halálszív-adománnyal. Ez bennem az ásványi-örök. Nem úgy, mint a kaszáspók: |
| a hajszálércsövesség hidraulikus vízszerkezet, a szőrpihés vízcsövekből állati esernyőváz kinyitva, a rugós, csuklós, |
| hosszú vízszálak nyitott összege vízgolyók szőrös labdájából kiállva, mint holdraszálló karcsú űrhajó pók-gépezet, |
| nagylábú kosár-gép, finoman, szálkásan, nyúlánk csontváz-pillanatként lassan járó éhes robot-állat, aki |
| ha falon elcsapod, szétcsapja tenyered, mert fél tőle a gyerek: a falon, s tenyered mikrobarázdái között |
| csak víz marad, valami bőrfoszladék, s egy-két széttört állati cérnaszál. Hideg nyál, szempillaszőr. Mint |
| falra kent könny. Nyálcsöpp a tenyér bőrlécei közt. Állok szivedben Halál. Tebenned: gyász-hervadás. |
| Mellettem a kislány. Fölemelem. Szemembe néz. Néz, mint a darázs. Két szemöldöke összenőtt, mint |
| a darázsnak. Szeme szúr, mint a darázstekintet. Szőrösen néz, mint a darázs. Nézése szőrös, mint a darázsé. |
| Halandók így vagyunk mi, emberek. A gyermeknek nincs halál-hite! Az csak az emberben felnőtt tagadásé! |
|
Utak a halálig*
| Halottak napja jön megint. Megint halottak napja. Halottak napja jön megint. Boldog halottak |
| napja. Halottak napja jön megint. Halott boldogok napja. Majd kimegyünk a temetőbe, viszünk gyertyát, |
| viszünk virágot. Halottnak gyertyát, magunknak virágot, magunknak gyertyát, halottnak virágot. Köd lesz, hó lesz, |
| hóeső lesz, hópontokkal berácsozott esőszálak zizegő vékony zuhogása, folyékony hosszú tűzuhanás zöld gyűlölettel sziszegve, |
| a köd a csontokból szívárog, a köd a lombokból szívárog, a palás vérdulakodás lombrések fekete vicsorgás-szövevény |
| oduiból. Vagy párducpettyes, tigris-csíkos arany-nyújtózkodás az üszkös vérlemezekkel taréjhabos sírokon, sírköveken, |
| megszáradt sáskaláb-háromszög sírkereszteken, a sírszobrok márványredőpalástos vállán, kőcsigahajfonat sisakfején, |
| a kőlapockákig érő kőparókák eső-szemgolyós gyűrűfürtjein, nyújtózkodik, álmosan hempereg a pettyes, csíkos |
| aranytömb-fénylepény a földíszített, égő halál-asztalon, a tarajos, csigaházpikkelyes, fölkunkorodó kivágott |
| embernyelvek dombgyűjteménye lombravatalon, mint ásító tigris, hörgő párduc, ásítva és pislogva doromboló |
| oroszlán barna mocsárcserép-völgybe száradt krokodílus-halálkötegen, elfonnyadt leguán-hasáb sivatagon, |
| a csipkehalmazon, hasábhalmazon, vicsorításhalmazon, fuldokláshalmazon. S földíszítve lánggal és virággal |
| a temető, mint lakodalmas asztal, halál-tavasszal, gyötrelem-vígasszal, mint boldog lakodalmi asztal. |
| Kemény és folyékony viasszal becsöpögve a hullámzó, gyűrt, pudvásan goromba, rost-lomha rozsdaterítő, aranyhártya- |
| cigarettapapírként hajladozva és lobogva ropogó gyertyalángok hálóterpedése a halálföldön, az aranyhártyákba |
| izzó árnyék-kévét csavar a jajtalan halál-ősz, az ezüstkörmű szél, mint nehéz ujjak barna dohányt |
| fehér cigarettapapírba, kereszt-alakú vízjele van a lángnak, vízjel-érkeresztje a hártyalapcsavarodásnak, |
| az arany begyűrődés csigaházkürtjének, s zöldlombos száron fehér velőcsomók, véres nyálhabgombócok, |
| fehér salátagyűrűk, lila tüdővérkelyhek a virágok, s a köd a csontokból szivünkbe szivárog, s a lenti csontok, |
| oszlások, puffadások, váz-virradások és láz-susogások tövises ködboronái hajunkban, bajszunkban, |
| orrlikainkban. És megtölti húsunkat nemlét-panasszal, megtölti árnyunk emberalakú fekete kötényét habzó és |
| egyszerű rothadás-tavasszal a láng-ének virágasztal, halállal túlvilági-részeg lakodalmas asztal, ezüstnász-irgalom. |
| Ó, utak, élet-utak, halál-utak, utak a halálig! Kifakúl a temetői írás a napon, a fekete, fehér, sárga, piros |
| márványvályú-betűkbe festett aranybetűk homorú-híg aranya vedlik, mint a gyík, szálkásan, foncsorosan, |
| habosan, pikkelyesen, forgácsosan gyűrődik föl a márványcsatornák arany-írása, s egy-egy betű, mint repedezett |
| hártyacső üres rovarbőr, foszlányos, mintás kígyóruha, szilánkos, szirmos faforgács, aranylemez-verstöredék, |
| s fekete esőkönny-árnyék-polipok, zöldkék esőlé-árnymedúzák csorognak csillósan, lebenyesen, görcsös, |
| rozsdaszegélyű gyökérkarokkal a márványsík barna penészfoltjaira, zöld gomba-fenékhalaira, s kiálló |
| arany kerettojásokban, aranyozott porcelán gyűrű-ablakokban a barna mellképek, szürke mellképek, |
| s a barna arcok hólyagosak, mint a megfagyott rozsdás esőtócsa, s a szürke mosolyok apró sárga |
| papirbuborék-bajusszal, papirhólyagocska-domborzat hajfonatkosarakkal úsznak a sírkő-függőleges |
| ovális márványsírok szívárgás-tenyészetén. És ott állsz, hisz hova is állnál, ott állsz halottaid fölött, ott állsz |
| a halott fölött, a halál tetején, hisz hova is állnál, ott állsz gyönyörű emberszigoroddal a nincs-föltámadáson. |
| Ó, utak, élet-utak, halál-utak, utak a halálig! Amikor arcod Veronika-kendője a halottas-üveghintó hátsó |
| üvegablaka, a négy fekete karcsú keréken csikorogva csorgó üvegdoboz, a csápos és szirmos fekete hullámkocka-keretbe |
| ültetett szikrázó üvegláda, amit két csótáros fekete ló húz, szemgolyó-oldalleveles csótáros kantár-sisakban, mintha |
| két izmos Kozma Andor húzna sujtásos díszmagyarban konzervatív verskötetet, s a doboz-hátsó hintóüveg |
| aranylapjában lóg az arcod, mint lazán-füstölgő fekete Tejút, s a sárga koporsó láboldala, a befelé |
| és lefelé ferde sárga deszkanégyzet, az oroszlán-mancsú deszkatükör is visszamondja hangtalan Tejútfürt- |
| arcod, a halott lábai előtt, amik aranyszita selyemharisnyában, mint aranyfüst-tokban arany-tollhegyek, s a |
| halottas-autó mögött is hányszor mentél, a feketén gördülő gyászdoboz fémcső-cigaretta füstjét szeliden |
| belehelve, így füstölve a halállal, a halottasautó-cigarettával, ami a zománcozott fémpotroh fekete |
| farából áll ki, mint egy rovar tojócsöve, bogár petecsöve, s kamasz-vállaid hányszor nyomta a fekete |
| szekér-oldalas hordozó-létra, a halál-hordozó fekete Szent Mihály-lova fekete fagombos fekete farúdja, |
| mert nincs nagyobb súly, mint a halál, nincs súly nagyobb, mint a halotté és nincs súly nehezebb, mint a halott! |
| S a ló nyerítve ágaskodott, lobbant a fekete halál-kakas, a kiherélt konzervatív költő nyihogva toporgott, kapált, |
| sárga patái fekete sarlókat ütöttek a fehér hóba, s döcögve görgött a gumikerekes fekete haláldoboz, s lila szájjal a lófar, |
| csücsörítve nyálkás, párolgó trágya-tojásokat böffent a fehér hóra, gőzölgő széna-tojások nyálas zöld golyóit, |
| s a válladon hurcolt üvegablakos fekete koporsó nehéz és türelmes réseiből komoly édes halálszag szívárgott |
| fekete hajadba, mint sárga rőzsefüst, aranyszőr rőzsefüst kilobbanva a koporsó összepréselt szigorú |
| réseiből, s ott támolyogtál, válladon a halállal, válladon a lehetetlen halállal élet-vakon. |
| Magad is halál, élet-vakon magad is halál, magad a halál, te is a halál, pedig az élet, gyalogló könnyű márvány, nehéz |
| élethab emberré világosodva, emberalakú virágzó tenyészet, látó hús, emberszemű kozmikus költészet, halállal-egész emberszorgalom. |
| És érted az egészet, pedig tudod: van irgalom és van jóság, és azt is tudod, nincs az az adósság ami halállal kifizethető! |
| Ó, utak, élet-utak, halál-utak, utak a halálig! Mindíg a temetőbe, s vissza a temetőből! Mindíg a temetőből, mindíg |
| a temetőbe. Vissza a temetőből, vissza a temetőbe. Mindíg a hervadás-út a mindíg-előre, mindíg az elfogyás-út az új |
| megszületésig, a váz-készülésig! Ó, ez az élet-elhagyás vissza-vázasodás! Ahogy az embrió-testben a csontváz |
| kialakúl, úgy a föld-magzatburok vizében a testből a szerkezet-mámor csontvázzá visszahull, a halál-tavasz húsból |
| a csontváz kivirágzik, arany sajkákkal némán, lángtalan lobogva, mint Tóth Árpád rekettyebokra az ember-utáni |
| lét-csönd bíbor sóhajában! Ó, út a magányig! Szép út a halálig! Köd-út, köhögés-út, vér-út a fájdalmat becsapva. |
| Mint halott kalapja, mint halott izzadtságfoltos szürke posztókalapja, mint halott átizzadt narancsbőr-bélésű |
| kalapja a konyha-fogason, aminek pórusos bélésgyűrűjét izzadtság-koponyás sárga selyemlepke, sárga |
| selyemszalag-hajtogatás-pillangó fogja össze, mint üres kalap a konyhafogason temetés után, a halott otthagyott posztókalapja: |
| nem emlékszik a kalap a halottra, nem emlékszik a gyermekre az apja. Nem tudja a halál előtt mi volt, nem tudja a halott! |
| Pedig csókolná a gyermek, akit egyszer vert meg, akit sose vert meg, csókolná száját, a tüdővérhabos vigyorgó csillagot. |
| Két tenyerembe fognám üvegszín fejed, a tejüveg-serleget, a szőke hajjal habzó serleget, ahogy te fogtad két tenyered közé |
| a borospoharat az udvaron állva a karácsony-hidegben, a kutya-járta hóban, hogy megmelegedjen tenyértüzedtől |
| az üvegpohár, a bor a pohárban, a Krisztus szív-vizenyője színű bor, a rózsaszín tűz-apostol, a rózsaszín |
| szív-seb-könny, a vérsavó színű bor, a halott embertest vérsavója színű bor, hogy meleg legyen a testhőtől, amit |
| a vonalazva-térkép, lécredő-domborvölgy tenyér-üdvösség ad, s az üvegen a rózsaszín bordázat-hullámlap sárga |
| pára-szigetei, s a borban a tenyér-árnyék vonal-viszálya s a reggeli téli hold fehér aszpirin-korong árnya. |
| Ó, utak, halál-utak, halott-utak, utak a halálig! Ó utak, halott-utak, élet-utak! Sors-szálak, sors-szál vonalak! |
| Amikor reggeli szerelem után szívdobogva heversz még asszonyod ölelve az ágyban, könnyű tenyeredben emlő-meleg, |
| emlő-súly emlő-emlék, könnyű tenyeredben far-meleg asszonysúly árnya, s kiürűlt boldog herezsákodban a |
| heregolyók fájdalmasan gomolyognak, mint két nehézsúlyú csillag, néma égitest csillagköd-fényzsákban, |
| s mindkét szőrzetben nehéz spermaszálak, s a nyitott asszonytestben mézlepke rózsa-magyarázat, s a verejték |
| a gégegödrökben, mint forró könnygyülemlés, s enni kívánsz és verset írni, barátnak Párizsba levelet, kint |
| fehér kutyád ugat, csikorogva fékez a szemetesautó, narancs hengerteste végén csuklós, kanalas sáskaszáj, |
| gépkar-dugattyús fémlap emelő-ostya, nagy kék táskával futnak a kései iskolások, hátukon zötyög, zörög |
| a kék iskolatáska, s frissek mint a reggeli szerelem, s lobogó hajukban fényszita-aranyrosták rezegnek. |
| Ó, utak, élet-utak. Robogni a kiszáradt városon át a zsibbadt száraz őszben, villamos-csengő, bolyongó |
| embersűrűség, homályos villanyszürke ég, s neoncső-pókháló száraz fehér csillagspirál-tárcsa szögletesen |
| hajtogatott fehér homályú üvegcsövekből, ácsorognak az utcai zöldségesek, rossz deszkacsík-ládákban a szőlő, |
| a paprika, paradicsom, a hengertojás dinnyehalmazok, mint sötétzöldcsíkos világoszöld vaddisznó- |
| malacok szinte zölden visitva rakáson, rajtuk a lomb-korhadás árnya, mint foszlott keselyű-árny rakás |
| zöldcsíkos strucctojáson, s a kirakatokban a meztelen próbababák, mint szétvagdosott, összevarrva |
| fölállított emberhullák lilán mosolyognak, akár az emberiség a megsült fehér levegő-gipszbe merevedve |
| atomháború után. Ó, utak, halál-utak, élet-utak, utak a halálig! Földrésztől földrészig húzott |
| csillogó sugárdörgésvonalak, amivel sorsom a Földgolyót beszövi lassan, mint világrésztől világrészig ugorva |
| szálló pók, sugárvonal gömb-pókhálót kötve a felhők fölötti tiszta sugárkékben, a sorsvonalak-égben |
| a Föld köré, míg én mosolyogva ülök a haza-föloldozásban, a repülőgépben, s merengve nézek az |
| alattam ráncosodó földre, a barnára, az ezüstre, az aranyra, a zöldre, mint a semmire-könyöklő anyámra! |
| Ó, utak, halott-utak, halál-utak, élet-utak, utak a halálig! Porvonalak, sárvonalak, hóvonalak, homok- |
| vonalak, fűtaposás-vonalak, sugárvonalak, várostól városig repüléskörzővel húzott vonalgörbe izzó |
| fényszálak az űr alatti űrben, a kékhomály fényterítésen, autórobogás-vonalak sugárszövéshálója a kemény |
| várostalajon, ahol élek, ahol nemzettjeim élnek, arany-út anyám szívéig, csönd-út a temetőbe! |
| Utak, halál-utak, sugárszél-utak, póknyál-izzásvonalak szivemből kifolyva kinőve! S ha majd |
| elfáradt húsomat viszik, halott húsom, ládányi világsúlyomat viszik: az utak halálomba temetve. |
| Szivemben út-gyűjtemény, sorsháló fény-örök. Igy leszek az éj. Ezért lettem emberként teremtve. |
| S új költő mondja majd utánam: halottak napja jön megint. Hisz az élők szivéből a halál-út kihajt. |
|
Siratófal*
| Én úgy élek minden pillanatomban, hogy a következőben meghalok. A halál felé lök minden tény, |
| jövő, minden múlt, minden jelenés, állapot, megtörtént dolog. Hátúlról lök, vad kézzel hátúlról taszít, hátúlról |
| tol bőrkesztyűs kézzel, bőrkesztyűs tenyere hátamon. Hátúlról lökve taszít, mint hadifoglyot a sárga sír |
| felé, a sárgaföld üresség-doboz elé a katona, s nem hívja irgalom, nem lopja szánalom. S letérdepel a sír-széle |
| sárga élre, a sárga földvonalra mezitláb, feje lehajtva, pelyhes tarkóján pisztolycső, hideg, vastüske-taréjas vasgyűrű-kék, |
| s visszanéz nevetve, s kék kisfiú-szemében az ámuló, egyszerű emberiség. Mint gyönge, szőke, barnafoltos borjút |
| faránál tolnak a hentesudvaron, a vér-avar, vér-lomb hajnalon, nyakába hurkolt kötéllel húzzák, s májfoltos |
| feje, indigó-foltos orrlika, barna anyajegy-foltos szemgyűrűje aranyba-mártott ecsettel csíkosra huzigálva, s csúszik |
| a szőkén befelé-ágazó csontos szőroszlopokkal, mint egy kávéfoltos selyem-állvány, vörösborpecsétes selyemabrosszal leterített |
| áldozat-asztal, halotti-tor asztal, csúszik fölpúpozódva, selyem-fölpúpozódva, mint sárga szőrhernyó, hernyókaktusz |
| nagy lila foltokkal, szétszórt kávépöttyökkel az oldalán, a hátán, s nem várja elektrosokk, kábító injekció, csak |
| egyfogú fejsze, hosszú hajnali kés, s göndör homlokán véres szilánkluk lesz, csontszilánk-csillaggödör, s arca |
| foltos szőrén vérgyökérsöprű, szemében halál-szivárvány, s fölugrik az ütéstől behúzott lábbal, mint az aranypettyes |
| szalmaszöcske, s hasrazuhan, lábai térdnél collstokként behajtva, s májfoltos, vérhabos orrlikában fölgörbűlt nyelve |
| rubintlándzsa-csücske. Így tol, taszigál, lök a halál felé, a halál elé az elmúlás szigora engem. S fehér kóchajak, tajtékos |
| pókháló-szakállak, nyüszítő kövek, zöld gyíkkal pihegő mohasziklák, ezüst boronák, aranyfésűk nőnek a szivemben. |
| Mint burjánzó daganatot tüdejében a férfi, aki még nem tudja, nem érti, aki tudja már, mégsem érti, vagy megérti: |
| viszem magamban a Krisztus-megváltó földet, megyek a lépcsőkön fölfelé, gyűrűzve egyre följebb. Megyek szerelmesen, |
| szerelmesen, hát boldogan, viszem sorsomban, amit tudok és amit nem tudok. Én úgy élek minden pillanatomban, |
| hogy a következőben meghalok. Tolom magam előtt a nehéz időt, a jövő-időt, a halállal-rakottat, a múltat, |
| mint tehervagont a vasrugó-csőgyűrűs ütköző-tányérok között, nekifeszülve két tenyérrel, nekidőlve vállal, |
| s himbál az óriás fekete vas-gémkapocs, leng a kampós fekete vashorog, az orrszarvú-csonttüske orr-horog, leng a |
| vagon-far vas-szakállal, s a májszínű fadoboz nyikorogva gördül a fényes sineken, elmozdulva lassan gurulni kezd, |
| mint a mesebeli várfal, a mese-vár, a csipkés kődoboz, amit a legkisebb fiú tol meg élettel és halállal, s bent, túl |
| a köveken élő pikkelyfa lángol, néz tízezer szemgolyóval, karmait talpába húzza, mint a macska. S én az ezüst- |
| híd sínszárak között, a vasdió-csavarfejű olajos talpfákon, az olajszivárvány-gránitköveken mezitláb taposva, |
| olaj-betétes talpaim piros vályú-térképei, rece-rózsái véresen bearanyozva, s a fű-torsok rozsdás szögek, szívóka- |
| kéregcső-hegyük gyötrelem-talphúsomba állva, mint a vérszívó aranylegyek szigonycső-szívókája. S tolom a sors-vagont |
| lassan magam előtt, s halottak a vagonban, halottak a májszínű, drótrács-ablakos, vaspántos, guruló fadobozban. |
| Halott kitelepítettek, halott száműzöttek, halott hontalanok, halott elüldözöttek, halott foglyok, halott csecsemők, halott zsidók. |
| S a vagonban a nehéz világegyetem, a halott Föld-történelem, az embertörténelem, fehér mészrögök, fekete széntömbök, |
| tetves háborúk, mocskos dáridók. A szénné aszalódott növényi, állati lét, a szénné préselődött fekete, csillogó, darabos |
| lemezrög-emberiség. S tízezer szemmel kacsint az állatpikkely-tölgyfa, s duzzadtan megváltó-asszonyra várnak a mítoszi |
| isten-herék, a monda-kanok a költő halott szemében legelésznek, farkbojtjukat rázva, farkukat csóválva, s a mítosz- |
| tehenek kövér isten-tej tőggyel a költő pupilláján heverésznek, fekete bivalytehenek, fekete bivaly-isten asszonybikák |
| ezüst orrlikakkal, arany szakállal. S én tolom a halál-dobozt, a vörös sors-vagont véres tenyerekkel, fölsebzett vállal. |
| A fekete éjen, a fekete réten százmilliárd fehér nárcisz, a semmiből nyílik, a semmiben virágzik. S én tolom a világ-súly |
| mindenség-dobozt a szívfulladásig, agyér-szakadásig. Hisz ember vagyok, tudatos világanyag, tudatos testi dolog. |
| S les a virágállat-magány, bizsergő csáplombja koszorúsan lobogva lengő, fodrosan örvénylő üvegfüst-állatsóhaj. |
| Bizsergő csápkorona-selyemkévefeje, mint egy csokor árvalányhaj. Növényi füstgomolygás, növényi ködbolyongás |
| üveghús állati létből. Fölborzolt paróka-vendéghajborongás állatcsönd-türelemből, állathús-virágéhségből. |
| Vár, hogy pikkelyes rácsgörbület úszás-arannyal bodrozódó fodraiba merüljek. Vár a mocorogva gyűrűsen lengő |
| virágfüst-állatéhség, a türelem-koponyaszakáll körbe a fejcsont gyűrűjébe szőtten. Vár az éhség-ének, vár |
| a halál-ünnep. Hogy füstkévéibe sűllyedjek, mint az őszi piros falevél, ha lengve, forogva és hintázva |
| rőzsetűz zöld füstjébe hull lappal vagy éllel, mert letörte a belső kristályujj s a kinti őszi szél. Vár, hogy |
| kitágúlt szakállas gyomorszájába tömjön, viaszos gyomortörzsébe gyömöszöljön, s tág viaszhólyag-gyertyateste |
| legyen szivemé, csontvázamig börtön. Hogy rengeteg körömtelen üvegujjal, üveggiliszta-üvegkákics-ujjal. |
| fodrosan, hurkosan visszahajolva gyomorrá tágúlt testszájába töröljön a lobogó szőke rafiaszoknya, a fodrozódva ringó |
| állatrafia-hajzat, s ezer viaszláng-ostornyelvvel nyalogatja újabb halál-reményét, nyaldossa a hosszú hegyes |
| viaszcső-rablónyelvekkel halálzsák-koponyakehely-peremélét. Rólam csak emésztőnedveivel tudva, a savakkal, |
| mirigynyálakkal, hús-oldó mérgekkel. Hiszen már érte vagyok. Hiszen szívkorsójában vagyok. Szívgyomrában vagyok. |
| Én úgy élek minden pillanatomban, hogy a következőben meghalok. Én úgy élek minden másodpercben, hogy a |
| következőben meghalok. Néznek és elhiszik nekem az anyagommal mélyben egy-anyag virágzás-testű csillagok, elmúlás- |
| testű csillagok. A titokmező csillagok. A rejtelemláz csillagok. Isten-várakozás csillagok. Az Isten-elhagyás csillagok. |
| Mint vak a haldoklót: kezemmel tapogatom az én időmet, a sors-időt, tapogatom a sorsom-időt, mint vak |
| sárga kezeivel a haldoklót: vagy te még?, vagy-e még?, vagy te még?, vagy-e még? S meddig leszel sorsom élet-idő? |
| S az idő-testmeleg tapogató, mohó, szerelmes ujjaimban, tántorgó, gyors, kapkodó, szerelmes ujj-mozdulataimban, |
| s ideges, sors-éhes ujjhegyeimen ég a sors-bőr, sors-hús, sors-anyag, a könnyes szemgolyó, a nyálas orrlikak, így |
| tudja ujjaival a vak, hogy a másik anyag, a verejték-emberkereszt van-e még, lesz-e még, meztelen forró |
| ujjbögyeivel a testet végigtapogatja, hónalja szőrét simogatja, heréit tapogatja, súlyát fogdossa, a zacskós golyókat érinti, emeli, |
| csiszolgatja ujjhegye örvényes bőrbordázatával, a lécpajzs-spirállal, mint asszony ujjhegyei közt a tyúktojást, |
| s szagolja, szimatolja: van-e a kéreghólyagokban élet? S rügyes vesszőjét simítja, azon az eret, a bőrpalástot, |
| a gyűrűs sisakvédő nyak-sapkát, tapint szájcimpát, szempillát, fület, s mosolyog, nem nevet, s szív-éhes |
| fülét a mellkasra szorítja, fülével a szivet szólítja: hogy ver-e még?, hogy üt-e még?, s hallgatja, hogy |
| az ember-idő az embertestben hogy dobog, a sors-idő hogy zihál, ahogy a vér suhog az erekben, mint folyékony |
| piros selyem, s a nyirokrendszer csomóiban bazsalikom, citromcsalán, zellerlomb, mályva, petrezselyem dereng. |
| Hajnalodik. Az űr már nem zsibong. Az ébredésből kinémúlnak a csillagok. Cigarettázom. Az éjszakát arany-söprűvel |
| kisöpörtem szívemből. Ami gyémánt és kő és tűz és üresség. Nemsokára majd cikáznak a fecskék, piros vércsöppel |
| merül el a hajnali éjszaka, a tegnapi este. Sűllyed, mint a naplemente. S a fecskék fekete suhogás-ívei, |
| fekete selyem-ollói nyitott szájjal, nyitott aranytőr kettős-kanállal nyírják, nyesik, metszik a rózsakék, |
| aranyfehér levegőt, a függőleges zöld páramezőt, s apró állatszemcséket, pont-surrogásokat, zizegő rögöket, |
| élet-morzsákat csípnek ki a hajnalvörösből, mint gyerek arany-zsírpettyeket a húslevesből, s szőrös lomb- |
| gomolygással aranyszitákat szűrnek ki a rózsaszínű csöndből a sárga kristályzizegés muslica-rajok. |
| Én úgy élek minden pillanatomban, hogy a következőben meghalok. Rágyújtok újra. Sistergő csillagszórót suhanva |
| robban a gyufásdoboz dörzspapír-téglalapja, csiszolópapír-tartománya. A szikrát mondja a szenvedésben. |
| A gyufásdoboz üvegpapír-ráspolya, mint a légyszem. Többezer üvegszilánkból összerakott kék reszelő-lap. |
| Mint az űrön a Teremtésvödörből végigöntött csillag. Ez is hasonlat. Isten-hasonlat. Hasonlatok. Levetkőzöm. Sorsod őrzöm. |
| Mellédbújok. Mellédbújok az ágyba. Mellédbújok a hajnali ágyba. Veled vagyok. Velem vagy. Szeretlek. Nem vagy árva. |
| Szívdobogásod testemmel látom. Mint az ezüstfénypárás rózsaszín sivatagi tájon az isteni-lábnyom, |
| amit néztem kétezer évbe visszamerengve, mint sivatag-rózsaporban a fénykristálytócsa Jézus-lábnyom: |
| sugárzik pontos szívverésed. Boldogságod és szenvedésed. Mint a Siratófal! Mint a kőszikár száraz- |
| szikra Jeruzsálemben a Siratófal, ahol hajlongva, topogva, toporogva, bizseregve, bozsogva, zsibongva és tolongva imádkoznak |
| a fekete, feketeszakállas zsidók, fekete térdig-kabátban, fekete selyemkalapban, s a fal előtt a kőtéren sisteregve, |
| zajongva, énekelve, dudálva, trombitálva, hegedűlve és bolyongva, tülkölve, dobot verve és kürttel Istent lángolva, |
| harmonikával ricsajozva újjong a hömpölyögve rajzó zsidó-nép, a hímnemű, a férfi-nép, |
| s pajeszuk, a gyűrűs hosszú hajcsövek, mint lengő fekete banánok, a homlokcsontból kinőtt |
| rugógyűrű-selyemcsövek, a fülbütyöktől az állkapocsig lógva, selyemharisnyás fekete bricsesznadrágban |
| a lábuk, mások koponya-búbján apró domború hímzett selyemsátor, agy-takaró bársonykupak, szív-védő fitymabőr, |
| Isten-látást-félő vászon-melltartó, s kezükre, karjukra csavart fekete imaszíjak, homlokukon fekete imadoboz: |
| párás asszonyhátad előtt hajnali emberarcom. A csönd lombjai zizegve mozgolódnak. Zizeg a csönd piros |
| hajnal-levelekkel. Mint ősföldkori zsurlóerdő árnypettyei, árnyfésűi, páfrányerdő aranyfésűtollai alatt gigászi ősemlős |
| hasoldala: a hajnal. Szuszog pirosan, arany-emlőit leönti aranyhajjal, csobogó nehéz aranyolajjal. |
| Meztelen hátad, mint a Siratófal. Meztelen hátad: hit. Nem alkony. Hátadnál fekve állok. Nem alszom. |
| Meztelen hátad: Siratófal. Homlokommal nekidőlök, csókolgatom két tenyeremmel. Sorsomat nem bánom, |
| bűneim megbánom. Siratófal-asszonyhátadon homlokom görgetve, mint Jeruzsálemben a zsidók. |
| Segíts meg Örök Tudat, segíts Rejtelem, Erő, Bámulat! Sóhajom Krisztus szögei, a nehéz arany-diók! |
|
Sors-himnusz ember-időben*
| Mi a szép? Hiszen tudod. Hiszen te is az emberiség vagy. Megvalósulása a gyönyörnek, az anyagnak, |
| a szenvedélynek, a kínnak. Megvalósúlt szerelem, szenvedés, munka, gyötrelem, bánat, bűnhődés, öröm. |
| Zöld aranylégy nyers marhahúson, áttetsző évtized rost-sziget az aranycsíkos rozsdafüggönyön, az összegyűrt |
| kékcsíkos fogkrémes-tubus, gyerekujjal hólyagosra, horpadás-laposra nyomkodott alumíniumzsák, alumínium- |
| papiros, a fehér műanyagléc-kalap ferdén a csigamenetes fémnyakra csavarva, s körűl a fehér péplángos, száradt |
| csipkegallér, buggyanás-selyemforgács, a megszáradt kiforgás habja, a fehér szappanpettyes tükör, a száraz |
| szappanpettyek tejútfoszlánya mögött az ajtókeretben a meztelen asszony emlője, nyaka, válla, szőke hajpalástja, |
| szeplős arca, a fehér borbély-paláston a csattogó ollóval levágott hajkévék, az ezüst szőrszál-szigetek, a fekete |
| szőrszál-levelek, a lenyesett szilárd füstlombok, a véres menstruációs vatta, a combok közé gyűrt vattacsónakon |
| lila vérszáradékhíd, mint karddal megsebzett homlok, a teli szemetesvödör, amiben mindenféle élet-hulladék, |
| ember-maradék: körbefűrészelt fém-ostya szájú konzervesdoboz, papírcafat, fehér répabajusz, sárga répabőr, |
| üszök-koponyás gyufaszál-halál, ezüst-palacsinta-arcú cigarettacsutka, emberlét-szemét, a szúrós spenótzöld |
| csecsemőszar a húgyos pelenkában, a csecsemőseggtörlő szivacs, mámoros emberlét-illat zöld gumihab-mosolyában, |
| az olcsó-drót munkás-szemüveg, egyik drót-ablakkeretében semmi-üveg, a kerek drótgyűrűk szélein vékony |
| drótszárak lapos vas-evező bajszú dróthorgokkal, a vacsora utáni asztal a nehéz, rácsos villanylámpafényben, |
| az üres tányérok piros zsírszeplőkkel, a tányéröböl keskeny kehely-szélein piros zsírgyűrűk, arany petty-glóriák, |
| a kenyérmorzsák a fehér asztal-abroszon, a barna kenyérhéjak, sárga főzelékfoltos kanalak, kések, villák, |
| s a borospoháron, a vizespoháron a függőleges recefésű-félhold szájnyom zsírosan, nyálasan ragyogva, |
| s az ujjhegyek zsíros bordapajzs-bélyege, emberidőnk fénylő vízjele a pohár virágcsiszolat-üvegoldalán, |
| apám fekete gumiszövet-pajzsos öreg fekete cipője, amiben mezitláb állva a nagyteknőnél mosott anyám, lába nagyujja |
| bütykeinél korongablakosra kivágva a repedezett bőr, s a nagy bütykök, mint megfagyott levelibékák, zöld diók |
| ültek a korong-ablakokban, s csókom nem volt a csont-gesztenyerügyeken krisztusi csók, az összegyűrt reggeli |
| lepedő, a szerelemfoltos, a vérfoltos, piroscsíkos vászon-alvásterítő, az összegyűrt, széthempergett reggeli ágy, |
| paplana alvással-összesodort cigarettafelhő, a párna-reggelen koponyagyűrés-teknő, besüppedt verejtékes |
| arc-lenyomat, nyögés-tál, sóhajtás-teknő, izzadt fejgödör, s az álom-tajtékos párnaszilánk besűllyedt |
| legyező-rovataiban a párolgó csönd, mint összetört pára-tükör, a sárga zsíros anyatejfoltos melltartó, |
| a szemüveg-orrnyerges kettős vászonkupak, a fehér emlőkantár, a fehérvászon emlő-szemüveg, a nagyujjnál, |
| talpon, bokánál kilukadt kék gyerekharisnya, a pamutcsizma-fejű kék foszlás-tarisznya, a fehér szappanon |
| a fekete pinaszőr, a göndör Vénusz-szőr, az ezüsttű-töredék bajusz-szőr, a csigás rózsafüst hónaljszőr, a félig- |
| megevett húsvéti nyúl, ahogy bámúl arctalanúl és bajusztalanúl, arca helyén szilánkos barna gödör, fülei homlokig |
| lerágva, piros aranymellénye gyerekujjaktól szétzilálva, és csokoládé-csönd a fölfalt-arcú csokoládékéreg roncs |
| nyúlszoborban, a kitört véres tejfog, véres csillagcsatornával, szikrázó üregmagánnyal a csontlegyező-fejű apró |
| tejcsontban, a fürdővíz fürdés után, kékhártyás habjában testszőrök, testpihék, szőrmorzsás tajték-kúpok, |
| a lemosott iskola, munka, ondóbajusz, hüvelyizzás, olvasás-délután, a kislány lábujjai közt a fekete |
| kosz-sarló, amit mutatóujjával kapargat, a finom ujjköz-hónaljak, gyöngéd fehér lábujj-bőrszorosok fekete |
| félholdjai, sötétkék félgyűrűi, a homok sárga cérnái, tűi, az emberszagú élet-sugallat, az orrtő-sebemről |
| körömmel lehúzott seb-varrat, a száradt-enyv sebszáradás-kéreg, a száraz, pórusos hártyabőr, középen rücskös |
| rozsdabarna gerinccel, a sebgerinc a sebcsatorna gyürkevonala, mint borostyánkő-toll a sebkéreg, jobbra-balra |
| bordázata, gerendázata, lécfutás-fésűje, s a bordás hártyatoll ragyog a napban elszáradt fájdalom-ninccsel, |
| a fekete gyerek-körömalj, az első napfogyatkozás sarlós karéja, a naptest fekete árnyék-holdja, szája, |
| a szétrúgott, csámpás fekete gyerek-lakkcipő, a lábzizegés fekete tücsöktest, az üres tücsökbőr, bajszos lakkdoboz, |
| a féllábú öreg vekkeróra, ami csak fejtetőre állítva jár, csengő-kalapjának dőlve, s fordítva mondják az időt |
| az idő-mutató zöld lándzsák, a zöld foszfortollak, a holdas éjben küllősen derengve, a kertben a széttépett fekete |
| madár, ahogy bűztelenűl foszlik, karmos kék lába keményített cérnahorgony, tollai vékony szőrbordázat selyem- |
| késpengék, az üres okkersárga körtebőr, tartalmát a darazsak kiették, gyűrt, horpadt, kopog, mint keménypapír-koponya, |
| a kezek-nélküli-munkás a kórház-hajnalon, mezitláb, félcipőben, meztelen felsőkar-csonkjaival emeli ki a |
| cigarettát a térdei közé szorított cigarettásdobozból, s úgy gyújt gyufát: a gyufaszálat szájába veszi, a gyufásdobozt állával asztalra szorítja, |
| az elbontott ravatal, a nincs-koporsó, az elfújt gyertya után az arany-sercegés parázsrúddal izzó hamvadó kék |
| spárgagyökér, a füstbomlás könnyű lila pelyhe, az ezüst-grifflábú halál-kehely korong-gyomrában kioltott |
| spirituszláng, az aranycsipke halál-lobogás-oltár, az emberszemgolyóból körömélekkel kihúzott |
| fekete kitincsőszigony darázsfullánk, a páfrányos lila szívműtét-sebforradás az asszony-mellkason, a két emlő |
| között tollasan ágazva jobbra-balra, a köldökig-vonal függőleges vágásnyom piros taréja, az óriás, bíbor, egyszerű |
| lázmérő-számlétra, a kétfelé-néző lombos szökőkútfésűtoll pettyes darázslégy-szúnyogcsáp a mellkas-törzs |
| húsába forrva, a vesétől köldökig vízszintes epevágásvonal fönt-lent szigorú fésűfogakkal, a megkopasztott |
| karácsonyfa az üres szaloncukor-héjakkal, az üres aranyhéj, ezüstpapír önmaga gyomrába visszagyűrve, mint |
| beomlott aranybánya, beomlott ezüstbánya, összegyűrt embertartomány szikrázó sztaniolmagánya Kisjézus kezében, |
| leng, ring a cérnahurok, cérnahorog szármagánnyal, két papírhangszál-fésűs tollvégű fehér papírszárnnyal, |
| műtét után a véres műtétvödör, benne kivágott szívbillentyű, kivágott vese, levágott belek, levágott emlő, |
| levágott emberkéz, emberláb, emberfül, ahogy a szerelem a WC-kagyló műanyagpatkó bársonyperemén ül, |
| vizel, ürít, emlői csillagtőgyek, füst-szív szeméremszőre, a hajnal arany-fogantyuit fogja, amikor sistergő |
| villám csap a nyári mezőre, s zöld záporban ég a fehér szénaboglya, a kilukasztott kék autóbuszjegy, kék bársonypapír |
| számkockáin, üresség-korong kék szívbillentyűin, a papírcsuklós ostyákon, kék papírpénzecskéken az ujjhegyek viaszos |
| izzadtság-címerei, a sírásó sáros ásója, kapája, a sírásó agyagsáros koporsókötelei, a gyerek rosszúl kitörölt |
| feneke, fekete ánusz-csücsörítés rózsája fölött barna foszlányok, barna párák, a szőke hajkóc a fekete hajkefében, |
| a drótkefe tüskéi között, a drót-sündisznó szőrdomború hátába ragadva, a szemétdombban a pulifészek, |
| a száraz alomban: a csirkekoponyában, marhacsontban, szivacsos száraz tyúklábcsövekben, kavicsokban, száraz |
| falevelekben, drótgubancokban, papírszeletekben az áramló föld-meleg, mágneses föld-hideg: a fehér |
| puli száraz földkosár-fészke az orgonabokrok alatt a szemétdomb, abban liheg elnyúlva heverészve oldalt, |
| mint rongyos kutyaszemű zászló, piros lándzsanyelve, a szívcsatornás mirigytoll feketefoltos piros szájából hosszan |
| kilóg, villognak nyálas alsó és felső metszőfogai, légy után kap, darázs után kap, zizegnek a villanás- |
| hártyadiók gyűrűsen, sávosan, lemezesen, többezer-pont homlok-címer, arc-pajzs szemekkel, a fehér |
| lélekharang, a hajnali, ahogy fehér ködöt meszelve találkozik az egyszeri elmúlásból ébredező emberszivekkel, |
| a kézzel-megkavart habos, darabos moslék a moslékosvödörben, a szikrázó nehéz mindenségszilánk az emberi könnyben, |
| a mosógép szürke-léces gumicsövéből vizelve kilövellő fekete forró kosz-víz, ahogy habzik fekete sörénnyel |
| a kádban, mintha szigetnyi fekete hab-gyík nyüzsögne egymáson buborékbizsergéssel, foszlás-szenvedéllyel, |
| emberlétünk boldog szennye forr ki a gumicső-hímvesszőnyiláson, a vizimalomkerekes öreg gőzhajó, a hasas |
| kövér fémhattyú, fahattyú, ahogy deresen áll a hajóroncs-kikötőben és örvényesen lobogva hull a hó, a keréklapátok hó-rácsok, |
| s égnek-álló hatalmas rézpipái havas orrlikakkal merednek a hódoboz rácszuhogásba, mint halott páncélos |
| csatalovak fekete orrlikai a vasálarcból tölcséresen kinyílva, s az orrlik-üstben a hó a halál-hab, az éjen |
| lefutó meteorit-tűzpáraszalag és aranyizzás-toll tömbhullása sírja, a halottak kristálysűllyedés arca, |
| a fölrobbanó csillag, a fényévmilliárd-foszlás bóbitaszökőkút, a holdba-mártott nyáréj-országút, |
| amin öreg varangyok másznak, nedvesen csattogva békák ugrálnak, s szemükben szikramalmok forognak, |
| kristályrózsák dörögnek sziromforgácskerékkel imbolyogva, asztalomon az elhervadt rongyos rózsa, sárga |
| szirmai, vörös szirmai omolva, kopogva a barna lapra hullnak, a finom karóra-ketyegésre, mint |
| a sorsvarázs összegyűrt naptárlapjai, az időbénulás ráncos rozsdacsókjai, a leszakadt ing-gomb, fehér cérna-kereszttel |
| a négykereszt gomblukak közti mellcsont-kereszten, fehér cérnasöprű erezetnyakkal a fölszín alatt, a fehér nyaktőn gyűrűsen |
| tekert fehér cérnaspirál, fehér cérnarugó nyaktámasztó-cső, a lábkörmök, kézkörmök hegyes forgács-szilánkjai a piros |
| törülközőn, az elhasznált, kiégett, űr-égés arany-gyűrt, láng-aszalékos, fémolvadás-sebkérges karcsú |
| hold-hajó a washingtoni repülő-múzeumban, amely mint óriás fém-kaszáspók, hatalmas vizipók fémből, |
| a falon csuklós tűszálka-lábakkal járó, a vizen lencsekorong-talpakkal korcsolyázó, sors-gyötört kaszáspók, |
| lét-gyötört vizipók, a Hold fölött függő űrhajóból lövődött lefelé a Holdra sisteregve, törzsében, combjaiban |
| rakéta-sugárpisztolyokkal, hőnyaláb-sugárfék ereszkedés-rugókkal, sugárkéve sűllyedés-taszítás hő- |
| oszlopokkal, s merengve csillogott a Hold-igazban, mint szétnyílt aranylegyező a gazban, és süvöltő fehér |
| sugárlökéssel merev függőlegessel az űrhajó-anyatest hüvelyébe visszaszállt, visszahívta a Föld, az emberi vér. |
| Ez a te himnuszod. Hiszen tudod. Sors-himnusz ember-időben. Hisz megvalósulása vagy annak, |
| amit gyönyörnek mond az emberértelem: szerelemnek, szenvedésnek, örömnek, asszonnyá-teljesűlt Isten-anyagnak. |
|
Jézus Krisztus sírjai*
| Mert két sírja van. Mert két sírja van és nem tudhatod melyikben volt a Halott. Mert két sírja van |
| és nem tudhatod melyikben volt a Halott, aki az ember szerint föltámadott. Csak kő, szikla, fű, ágas növény, |
| bordatollas, széles, fényes levelek, lomha-hátú lécezett növényi tollak, néma könnyű fák. Rendezett összevisszaság. |
| Mimózafák, eukaliptuszok, narancsfák, cédrusok, ciprusok, platánok, pineák, olajfák, parafatölgyek, leánderfák, |
| barbáriai fügék, azukáriák, citrusfenyők, datolyapálmák, áloé-kaktuszok. Csak valériána, levendula, bazsalikom, |
| rozmaring. Kő, szikla, kő. És a kőnek virága kő, puha, pici, bizsergő sziromlencse-erdő zöld drótszáron, a növényi |
| szilárdon, amelynek hajszálcsövecskéiben a fölfelé-prés finom nedv-óra ketyegés, ott van az áramlás, a nyomás |
| a növényi kapillárisokban, a feszes sziszegés, suhogás, ketyegés, a folyékony idő ketyeg, mint pontos, híg zsebóra. |
| És nem tudod mi a kő és mi az idő, a kő-idő, a növény-idő, mi az idő a kőben és mi a kő az időben. Mert két |
| sírja van. Keresztfa sehol. A keresztfa nincs sehol. És alig madár. És alig tücsök, cikáda, sáska, kabóca. Kőből a növényi |
| szavak. Növényiből a kő-szavak. A csönd felé hátrább a sivatag. A vérszínű, indigószínű, aranyszínű, ezüst, fehér. |
| Függőleges kő-aszályok, kőből kiálló kőszilánkok, kőtollak, kőrögök, kő-bordafalak, kő-ívek, kő-félkupolák, |
| kőtajték heverő juhok, kőbárány-torlódás hegyoldal-hullámlapok, kőzuhanás, kő-ágaskodás, habzó fehér |
| kősistergés, megalvadt palástos hosszú kőcsobogás, kőrács-taréjcsipkezokogás, kőszivárványhidakban kőből |
| szétlobbantott sas-szárnyak, fodros, legyezős kagylóhéjak. És zöld légy a sárga parafagomb-virágfejen, mint két |
| zománcdugóból kiálló gombostűcsokor, aminek zöld folytatása hernyós, szelvényes hártyacső-kisujj, körömtelen. |
| Most feloldozást mond az értelem. És nincs a jövőnek keresztje, csak sírja. Mert két sírja van. Két sírja van és |
| nem tudhatod melyikben volt a Halott. Melyikben volt a Halott, aki az ember szerint föltámadott. És nincs jelen. |
| Két sírja van és nincs jelen. Föltámadott és nincs jelen. Ez a kövekből párolgó jelentés. Föltámadott, akit nem |
| látott a kertész, és látott az asszony. Mert a szerelem úgy lát, hogy nézése a korlát és látása a szerelmes akarat. |
| Nincs vér-út, nyál-út, könny-út! Nincs vizelés-út, defekálás-út, sperma-út! És merengve és ordítozva rámnéz |
| a tajtékzó embercsődület, a bámész, árnyékba-tekert emberszív-sokaság. S a köveken, s a kövekben, mint |
| a szivárványosan pezsgő legyek száraz, lila marhanyelven, tevegyomron, szamártüdőn: az örvénylő, habzó tömeg. |
| És mindegyik arcból földbesűllyedt fekete harang szól. Mint földmélyben a harangok zúgnak az áhítat-barlangok. |
| S a földet rengeti, rázza, cibálja, forgácsolja, töri, habosra magyarázza a bronzkelyhek kondulása, |
| lódulása, s a Föld vérkocsonya-szivében álló erő, gyűlőlet, szeretet húzza a harangkötelet, mint mezitlábas |
| kisgatyás kisgyerek a nyári templompadláson, a templomtoronyban. Nehéz sejtelem-kondulás, sejtelem- |
| pókszívás, sejtelem-lódulás, könnyű lélekharang a földbelső-dióban. Mint messzi mély óraketyegés |
| szikrázó kristályrög-sóban. Mint sórögbe olvasztott asszony-karóra kristálymögötti sejtelem-ketyegése. Fülem |
| a sórög-időn, s az időszívbe temetett idő zárt kés-szeletelését hallgatom, mintha hallható lenne a proton, |
| az atom-mag, az elektron, a neutron gyöngéd öröklét-zizegése. A sómélyben az idő hullámzó kévesziszegése. |
| Az időlomb-petrezselyem csapkodó, szeletelő gyors kése. Az égitestek pontos szívütése. A múlandóság rácshalmaz-szövése. |
| Két sírja van. És nincs keresztje. Se e szikrázó kőszigeten. Se ott túl a csönd-mögötti parton. És nincs itt az |
| asszony, aki szűzet orálisan szeretett, szeretve kézzel, símogatással. A szűz arcot mellei közé szorítva, mint nagy |
| forró mellei közé öleli beteg gyermekét az anyja, hisz úgy köhög, hogy szíve megreped, s átsugározza kis tüdejét |
| emlő-melegével, nagy szívverésével lázát csillapítja. És nincs itt az asszony, aki a szaggatott, tört test vérét, |
| savóját, nyálát, bélsarát lemosta, szakálláról a vérhabos zöld epét, a tüdőhányadékot, epehányadékot, és |
| lemosta feketeszőrös combjairól, heréiről, péniszéről, a combszőrök fekete mezőiről az ondópálcikás ondófolyadékot, az aranylemez |
| hártyás húgylevet, s rozsdás hónaljszőreiből a zöld verejtéktaknyot kimosta. Se az akkori kis csődület, |
| az akkori kis csőcselék, a vacogó, bátor, gyáva, szív-szürke apró embercsürhe, aki nézte a sárga lófogak közt |
| kibuggyanó zöld epét, s állt hódolva és szárazon, s bámulta a dárdahegyen fölnyújtott szivacson legelő véres |
| ajkakat, az ecetet, epét, kámfort, tömjént, mirhát habzsoló fölszögezett aranycsíkos, zöld májfoltos darazsat, |
| akinek hónalja szivénél kiszakadt, s látszott a bal törzs-szakadék oldalon, a bíbor-hólyagzsák tüdőfélen a nehéz |
| szívgyöngülés halálrebegése, a finom fibrilláció, mint fényen-függő arany darázslégy láthatatlan szárnyreszelése, hangtalan |
| hártyazizegése, fényfüggés szárnysziszegése, ahogy leng mint apró arany-órainga, rezgés-aranykosár hártyahinta, |
| az időtlen idő, a fény selyempontja, egyhelyben-lebegő bársonypihéje aranyzománc halcsontvázba gyúrva. |
| A költő bearanyozott szive leng így! A költő bearanyozott szive, aranyszár végén aranypénz, az órainga lengő nehéz |
| pénze, a lengő idő-ostya, az időlengés-ostya, ahogy a csobogó örökös jelent méretekre osztva villogva lengő |
| korong-késével darabokra szeleteli, így szilárdítva meg a hűlő állapotot, minden térből-szült valóság-darabot, |
| mint hűlő üveglemezek szeleteit, mert az elmúláson csak a megosztás segít, s az osztott lét a vágással örök. |
| Ami történt az megmaradni fog! Csak a használt élet: élet! Csak a használt dolog: dolog! Csak a használt idő: idő! |
| A többi csak egynemű állapot. A többi csak nem-nélküliség. Nem csillag, nem vígasz, nem emberiség. Nem-növény, nem-állat, |
| állat-nem, növény-nem, semmiféle ige, igen és jelen, ha tűz, ha víz, ha gáz, ha kő, ha kezdet-előtti plazma. |
| Jeruzsálem! Köveidbe a szomjúság befalazva. Titok-kő, titok-csönd, titok-magam. Az ember-alatti lét nem boldog, |
| s nem boldogtalan, csak él önmaga homályába csomagolva, mintha csak merengő mennyiség volna, néz merengve, |
| futva, heverve, meghajolva s a gyanú és rettegés pihe-kései szivében. Nincs benne irgalom és szégyen. Csak a |
| folytatás szorgalma és bizalma, csak a fennmaradás óvatos hatalma. Millió titok, élet-találmány, időt izzadó arany. |
| Hová lett, akinek két sírja van? Boldog-e, akinek két sírja van? Mert két sírja van. Mert két sírja van és |
| nem tudhatod melyikben volt a Halott. Mert két sírja van és nem tudhatod melyikben volt a Halott, aki az ember |
| szerint föltámadott. Nem a város zsidó-sírjai, amelyek a sors-űrbe zuhanó szakadék-hegyoldalt elborítva, mint tízezer |
| fehér dominókocka, kődominólapok sugárzanak csillagizzás-fehéren, vakítanak fehérizzás-fehéren az Isten-ostya fényben, |
| de a barlang és a templom sírja: kettő. A kivájt kő és a méretezett kő! És a kövön túl is kő-salak. S a kő vége a sivatag. |
| És a homok sörtéje zöld. És a kő szőrhagymája zöld. Zöld a kő pórusaiban a kő szőrtüszője. És belűl a kőfalon |
| templom templomon, templomban templom, kőgyűrűkön kőbuborékok, kőbuborékok kőbuborékokon, kő-buborékok |
| fölfele-torlaszkodó halmaza, kőhólyag kőhólyagra ragasztva, s az űr felé, a kék felé habzik ez a szilárd, száraz |
| kőbuborék-massza, ez már nem-emberi haszna, s a buborékhalmaz kőbazilika buborékhát fű-sziget tetején kis kopt |
| falu, kis kék agyagházacskák örvény-csigaháza, kis kék agyagutca-örvény, szakállas kék szerzetesek mezitláb, kék magas |
| kályhacső-kalappal, Isten szakállas szakácsai ők, fejükön sötétkék szakácskalapok, kék tányértetejű kürtők, sötétkék |
| szakács-cilinderek, kék szerzetesnők, szemük alatt kék arc-kötény, itt-ott egy ecetfa, olajfa, közte babér és rozmaring, |
| s földig ér a kék apáca-ing, s itt-ott mekegő feketetőgyű, aranyszeplős kecske, kukorékoló aranypettyes kakas, |
| bíbor-arany zománckiáltás, piros bőrszakállas, piros mirigykoronás bóbita-tánc, mintha csőre alatt hordaná piros |
| herezacskóját, s tőlük fa-csigalépcső a templomudvar kövéig, s szorosan a kősziget oldalt-peremén a mecset, aminek |
| tornya magasabb, mint az isteni posta: a lusta kék kopt agyagsár-falucska, s a kőbuborék mecset mellett a minaret, |
| a mecset karcsú tornya, a kőcsigalépcső-belű hegyes kőceruza, a kő-írótoll, kőlándzsa, s a kő-lándzsahegy alatt |
| kőrácsos körerkély, mint egy kőráncos malomkerék-gallér, kőcsipketorta, középkori lovagok nyakán, s a fekete |
| müezzin, az ima-pap a kőerkélyen hajladozik jajongva, s önmagát a sok harang is mondja, s bent a fekete |
| kőbuborékok egymásra halmozott kazla bazilika tömjénes gyomorbelsejében, a faggyúgyertyafényben, villanygyertyafényben |
| a sárgafehér márványlap-szikla, a halottlemosó márványtábla vaspánttal bekeretezve, ahol a keresztről-levettet |
| lemosták, szárították, törölgették, csókolgatták, áloé-tömjén-mirhakenőccsel vastagon zsírozva balzsamozták. |
| S odébb: virág-gyertya-ajtós sziklabuborék, küszöbe embercsókoktól zsírpátra csiszolva, csókfényesre radírozva, |
| s bent koporsó-alakú kőoltár-asztalon sárgafehér márványmatrac, szikla-oduban márvány-lepedő: |
| Jézus Krisztus egyik sírja ez! S a másik a Golgota-sziklakoponya, a zöld-hajzatú hegytető-koponyakő |
| egyik szemüregében, vagy szájüregében, a kőcsont kőhólyag koponya-belsejében: fekete sziklafal mellett |
| sárga márvány-heverő, narancsszín sziklacsont oldalán rózsaszín márvány-divány, fehér márvány-szalmazsák: |
| Jézus Krisztus másik sírja ez! S kint rozmaring és hársfa, százszorszép, pálmafa, babérfa alkony-levele. |
| S bebújtam a sírbarlang-csipkehólyagba, mint darázs a gubacsba, a drótnyak-derekú hártyaóra-uborka, aki májfoltos |
| aranyszív-fejével a barna lukba habarva kapar, s aranykés-bemetszéses küllősugár-görbével sarlósan hátrahajtja szemölcsös |
| hártyauborka potrohát, s a far-szív szelvények cséve-lüktetése hernyósan szúr a gubacsszilánkba, lábsöprűi sírnak. |
| S mindkét sírban a márvány alól: gordonka, cselló, brácsa, nagybőgő, mélyhegedű, cimbalom szól. S mindkét sírban |
| a márvány alól: gitár, lant, hárfa, citera szól. S mindkét sírban a márvány alól: síp, furulya, oboa, dob beszél. |
| S jajgat a müezzin a kő-nádszálon, mint esti madár, s harangok zúgnak, harangok bonganak az alkony-havi tisztuláson, |
| most az alkonnyal a bronz beszél, s százmilliárd gyertyát gyújt az éj, s habzik, örvénylik a világ-nép |
| a kőfalon belűl, kívűl a kőfalon, egyik kürtöt fúj, másik hegedűl, elhiszik: ők is a megváltott emberiség, |
| pedig csak gyertyát gyújtó halottak. S az űrben óriás négy-bimbóág fejű csiga mászik: a Tejút, ovális, szétfolyó |
| redős hullámlap nyálszalaggal beszegve, fehér habmező-rostélyt sisteregve és bizseregve, kürttekervény- |
| mészházas földi rája, égi rája, az ősanyag csigája, s fölszikrázik a csönd, mint holdas vízből kiugró halak, |
| sárga pikkelyszita-szikrázat domború az éj, s az űr foszforpetty-szemfödővel behintve, s a fekete fekete |
| sejtelem-végtelen a szikrázó szemfödő alatt. Krisztus két sírja megváltást nem remél. Most a vérhíg |
| alkonnyal a sűrű bronz beszél, s a növények, kőfalak csipke-árnya, árnycsipkelángja emberré-szépűlt arcomon. |
| Pupilláimban Jézus Krisztus sírjai. A költő-szemgolyókban. Mint márványcsónakok holdláz víz alatt a tóban. |
| Mert két sírja van. És nem tudhatod melyikben volt a Halott. Mert nem tudhatod melyikben volt a Halott, aki |
| az ember szerint föltámadott. Ez a két sír a Nincs-Sír. Mert nincs sírja annak, aki a bűnbánat-fáról leszedve, |
| a Látomás-Hajnal, a Látomás-Este, az akác-gerendák szálkás, görcsös, ács-szekercével durván, szilánkosan |
| lehasogatott ág-keresztjéről, a szőke halál-szenvedélyről, mintha egy meztelen asszony széttárt törzskeresztjére |
| lenne háttal rászögezve a férfi-meztelen. Sírja a láng-kopasz csillag. Sírja az emberiség-terjedelem. Sírja |
| az emberiség-időterjedelem. Sírja a van-anyag lázgödre, a lét-megvalósulás asszony-méhe, az idő |
| megevett, eltemetett méhlepénye, a világ-gyümölcs méh-edénye. Sírja a Nincs, sírja a Van. Hát hol lehet |
| embersírja annak, akit, hogy örökre meg ne haljak, a halál ellen elhittem magamnak, aki a halhatatlan emberszívű Rejtély, |
| a végtelenség szivére csüngő kilátó-erkély, Isten hónalja alá rakott fecskefészek, szemhéj sárcsipke-ragacsból, |
| a látás alsó szemhéja sár, életfészek sors-kosár, aki nem lehet: akárhová temeti egyszerű emberképzelet. |
| Aki önmagának önmagából sírja, emberiség csókból és haragból. Embertest egy Istenhús-darabból. |
|
A hajnal utáni tó*
| Amit a partmagasról nézett gyermekkorom: a hajnal utáni tó, mint nagy, lapos, hosszú, néma állat |
| gőzölög, párolog hosszú, síma, sárga testtartománya, a lila, rózsaszín, a piros, az ezüst, az arany, a zöld, |
| a zöldsárga, kékarany, kék egynemű folyékony mennyiség, a mozdulatlan fehér test fölötti bőr bárányfelhő- |
| göndörlazával párolog. Sivár alázat-hüvelytokjukba visszabújtak a csillagok, csak a hold, a kék szikrázat- |
| ágaskodás homlokszeme, a vak fehér zuzmara-golyó, a szivárgás kréta-füle a hajnal utáni páracsönd |
| tó fölött, s a páramagány könnyű lomha tóban. És fehér bércek, fehér, fodros szirtek a fénytelenség-golyóban. |
| A hold deres cicfarok-gyűjtemény. Az utcamagas üresség-sziklája fényüregében állva nézte a gyermek a párolgó |
| rózsaszínkék hajnal utáni tó higanylap dérezüstjét, míg előtte a csönd vödréből zúdítva kiöntve legyezősen |
| tágúlva zuhogott a partig-ajak völgybe moccanatlanúl lefelé omolva a csalán, a bürök, a lapu, a bogáncs, |
| a szamártövis, a krisztustövis, a virágzó kutyatej, a bodza, a zöld hártyapénz-tollcsokor akácfabokor. S a csipkés |
| és fodros, küllős, mirigyes, szőrös, eres, bőrlebenyes zöld láng, a zöldrojt zuhatag növényi asszonykendő zölden derengő |
| árnyrács-sejtes világító tenyészet-alján, az agyagkönny-rücsöktalajon, mint vízbesűllyedt zöldnyálas árva |
| tutajon medúzák, polipok, virágállatok, korall-polipházak, rákok, pókok, állatevő házascsigák, tengeri |
| csigák, csillagostor-állatok: egércsontvázak, csirkekoponyák, szálkaszűrőszivacs tehéncsontok, üres szaruszív zöld |
| disznókörmök, kék kakas-sarkantyúk, szakadozott csonthíd-hártyakanálból csipkéző disznófogsorok, |
| rozsdás drót, pikkelyes szivárványsalak, száradék szappanoslé, faszög-fogsorú csizmasarok, rongy, papír, létszemét. |
| A hajnal utáni tó, mint végtelen puha ezüstpénz zöld bársonygyűrődés domb-lepedőre hintve, lappal ejtve |
| a zöld hullámdagályra, a sárga taréj-talányra, mint végtelen puha ezüstpénz zöld, hegyes zizegés-keretben. |
| A hajnal utáni tó, a gőzölgő újszülött magánylap, amikor még álmot virrasztanak a madarak, s a zöld üvegsalak |
| nádszálak közé szőtt pókhálók küllővonalain és keresztszálain szikrát legel az üreghasábok figyelme, |
| s a pókháló-köldökökben nyitott szemekkel alszanak a pókok, hisz szemhéjuk sincs és szempillájuk |
| sincsen, nyitott szemekkel, mint a hirtelen halottak, ágyban meghalt magányos öregek hajnal-szemével, mint |
| a térden álló halott katonák, mellkasukon piros folt, homlokukon vörös luk, mint a neutronbomba-támadás |
| nyitott szem-óceán sugárhalottai. Fénypára, vízpára, kékpára, égpára, pára-arany, párapíros párapapíros, párazöld, |
| párafüst itatóslap homorú lobogások, hömpölygő párasziták, göndören göngyölgő párarácsok, párahíg fénysűrűség. |
| S a párolgó fényes vízhomályba ezüst szivekkel hull a nyárfa, ezüsthasú zöld szivekkel sziszeg a nyárfa a víz lassú |
| aranyköd páratáblája alatt, ezüst-billegés zöld lap-szivekkel sistereg a nyárfa a víz fölött, a víz alatt, |
| s a vízfenéken sár, s a sár fölött sötétzöld támfalak, arannyal foltozott csöndmárvány-ezüstoszlopok, |
| s aranyhálózat rács-salak a sár tetején a víz alatt, aranyfüggöny csöndlobogás a sár, s a víz között. S a kék |
| víz-reggelen fekete sas-árny repülés-karikái, mintha a vízben gyűrűzne az égmagas fekete sas, a tóvíz |
| bonthatatlan egyszerű húsában keringene a néma fekete toll-kereszt. Hisz az égen is látod ugyanezt. |
| S a tószéli sás csipkés hajnali kijózanodás, s a víz-széle hínáros aranyban pici pislogó görögdinnyék a vízdió |
| békaszemek, az aranylándzsás Jézus-szivek, s rubeolás, skarlátos, bárányhimlős a zöldhínáros aranytakony |
| tószéle víz, kiütés-hólyagai a békák, s a békák a víz barna szemölcsei. A hajnal utáni tó azzal hiszi magát, |
| hogy fordítva mereng benne a nád, fordítva moccanatlanúl a kékben a zöld, a zöld tömbkerítések, az uszonyos |
| zászlólapok, a tolongva száras, bojtos, leveles zöldvonal virradat-ólomlapok, s a hegyes zöld hólyagcsövek sünbokra |
| kákics, s a zöldlámpa vizitök, s a zöld növényi izzásanyag bürök tespedten gőzölög a növényi önfelismerésben. |
| S a vízmélyben végtelen elfekvő aranyhárfa, zöld hosszú ezüst létrák a víz alatt a barna nehéz sáron, s a fehér |
| páracsúszás alatt, a páragöndör reggel-bőr alatt a víz folyékony mindenütt-szivében jegenyefák árnytollai és |
| jegenyefák tükörkép-szigonyai, nyárfák ezüst sziszegés-halmaza zöld kígyópikkely-csörgéslázból ezüsthalakké |
| úszva és ezüst-suhintást metszve, vonalazva, s néha vízkotyogás, vízloccsanás, bizsergő vízmélyi sás, |
| s nagy görbe ezüstláng-szitakarddal fölugrik a vízből egy nehéz hal, s domború ezüstrács pikkelyütéssel a vizet |
| pofozva csobbanva a vízbe visszahull, mint a tó ezüst szempillaverése a halak hajnal utáni szökdösése, |
| s a vízben árny-szálkák, árny-repedések, árny-fűrészfogak, árny-gereblyék fekete és zöld síkhalmaz-terülése. |
| S néma gyűrűzés tágúl szét a vízen, a kék pamutkalász-hömpölygés páragőz alatt, szótlan hártyagyűrűk aranyozott |
| táguló karikái futnak a víz-semmi fehér felhőiben, s a víz-gyűrődés ráncmezője hullámhalállal önmagába |
| lágyan visszaolvad, a gyűrűzés hártyája síkhomállyá sorvad, vízbuborék, vízhártyahólyag a párolgó |
| csönd tetején, aztán elpukkan a szilárd, nem kemény anyag-állapot. Foszlánnyal szereti a gőz-állatot. |
| S mint könnyű ezüst salak fújódnak a vízhártyán a vizibogarak, csúszva szalad a sok aranyforgács, váz-szerkezet |
| fénypernye, megszerkesztett gép-csontváz küllőkúp-lencsekerékkorcsolya, s a vízhártyán finom vízredők, apró |
| selyemráncok vízgyémánt-pillanatból, fut a víztalajon az élet szilárd szerelme, a vizibogarak élet-türelme. |
| Csúsznak a piciny kitin-kosarak, árnyküllő-kosarak, picinyke kitin-hintalovak pettyes háttal, pettyes szemmel. |
| A vízben rajzás-vonalak, rajzás-gomolyok. Mint lomblevél a fáról ha lehull: a vízben lobbanva, lobogva |
| kigyúl az apró halak rajzás-lombja, csak a fény ürege lomha, fürge a halak hajlékony, könnyű pikkelylombja, |
| rebben, szökken, cikkan, szögletesen hajlítva derékszögben elforog, mint lombbá-szőtt rengeteg aranyhorog, |
| repül a vízben víz-szimattal, fény-szimattal, mint egy pikkelyes, szilánkos ezüstrács kis asztal a halgyermek- |
| sokaság, lobban, rebben, keresztmetszéssel csúszva forog, mint higanylevelekből tollas higanylomb-dolog, |
| előrecsúszik tölcsért-formáló levél-lapokkal, megfordúl, oldalt-vág késpenge-ravasszal, villog a szemek |
| gyöngysarlós parafagombja, mint a mennyiség közös gondja, gondja és szikra-lombja, gyöngy-pénzek sűrű |
| sűllyedés-gomolya vékony láz-szitákba taszítva ráng, pörög, libeg, merűl, mint lomblevél ha tűzrács fűre hül. |
| A nádból szárcsa csúszik billegve úszva, mint ringó, könnyű parafadugó, maga után szélesedő vízhártya-páfrányt húzva. |
| A hajnal utáni tó! A felnőtt most messziről képzeli el, amit oly sokszor látott gyermekként közel! |
| A hajnal utáni tó! Mert ím, egyszercsak kicsúszik az arnytaréjú páratávol puha márvány-gomolygás homlokából |
| a fekete halász-ladik. Csúszik a roppant gőzölgő higany-lapályon magát kettőre osztva a fekete ladik, a fönti |
| fekete faborda-csákó, s a tükörkép árny-csákó pontosan alatta, a víz talpa felé nyitott fekete borda-holddal. |
| S rézsút oldalt a csónak kék árnykúp-szelete is, mint a vízbelső fekete metszőfoga. Mint a vízpára |
| lila sarkantyútüskéje, fehér párakakas fekete sarkantyúja. Kicsúszik a páraszirtek hajnal utáni |
| köd-tincseiből a fekete ladik, vele-csúszik vizi-tükörképe, s tömzsi fekete árny-csőre is a víz |
| testanyagában. A halász ott áll a ladikban magában, kezében hosszú ezüst nyárfarúd, azzal löki a vizen |
| a ladikot tovább. A rudat a vízből kihúzza, a gyíkbőrü vedlő rudat a tóba fenékig visszamártja, |
| belenyomja a tófenéki sárba, s fára-fonódott kezeit a rúd csúcsáig csúsztatva a rúd-csúcs lapjára |
| nyomott tenyerével nagyot lök, s csúszik a fekete ladik a vizen, s az ezüst nyárfarudat kihúzza |
| a vízből a halász, aztán a vízbe lassan visszadugja, s piros tenyereivel az ezüst rúdon fölfelé mászik, |
| a rúd csúcsáig, mintha tenyereivel lépne, lép a két piros tenyér-állat, ahogy a csimpánz fog faágat, ha |
| fölfele mászik, egyik után a másik, rúddal a csónakot löki, a rudat kihúzza, vízbe-mártja, így halad. |
| Néha a rudat a tósárba szúrja, s megáll a ladik, s a tükörkép-ladik, mindkettő kicsit ringva, |
| elnyugodva, s a halász nagy sárga búzalapáttal, mint egy óriás fakanállal arany kukoricát hint a tóba |
| söprűsen suhintva, s hull a tóba az élet-meteoritcsóva, hull a hajnal utáni tó zöld páramagány-szemébe. |
| Aztán a halász a lapátot leteszi, az ezüst nyárfarúddal továbblöki a fekete ladikot a láztiszta vizen. |
| S úszik lebegve a kék reggel-lap közepén a fekete ladik a fekete halásszal, ott messze lent a párás |
| tiszta mélyben, mint magányos űrhajó teremtés-távoli űr-sötétben, a titok-sajka, mint két fa-sarló |
| függőlegesen egymásnak sarlóháttal ragasztva, s a vizen duplán-lebegő sarlókban az élő halász és a |
| tükörkép-halász. Csónak, csónakárny. Ember, emberárny. Csónaktükörkép, embertükörkép. Csúszva lassú |
| csobogás, kotyogás. S átcsúszik a ladik a hosszú híg ezüst-aszályon, a csónak az árnyon, az árnyladik |
| a sarlós ladikgerincre háttal ragadva. S eltűnik lassan, mint tárgy ha fénybe olvad, s nem marad más, csak |
| a könnyű páraoldat, a redőtlen, párás, fényt-elsímitó hajnal utáni tó, a puha ezüstpénz zöld bársonyra |
| ejtve. Végtelen ezüstpénzen fekete légy mászott, sókéve-szemű hangtalanság, a hígezüst végtelen páralapon. |
| Talán csak gyermeki hajnal utáni látomás volt, talán az álom reggele elfoszló szivárvány-hódolaton. |
| S a párolgó aranyhártya vízlapmélybe mártva ezüst-árnytolongással vonul a nyárfa, mintha ezüst ősgyík-gigász csorda hömpölyögne robogva, |
| a pikkelyes-taréjos tohonya, lomha Ősföld-idő, titáni ezüstkő-szilánkvonulás a vízmélyi ezüstpalás tóduló nyárfa-suhogás. |
| A hajnal utáni tó! A hajnal utáni tavon csúszó lassú ladik, a hajnal utáni fekete ladikban a fekete |
| halász. Nézem a hajnal utáni tavat, s a ladik helyén gyöngybolyhos könnyű páraláz, s a láz nedve |
| csönd-síkot itat. Mert nincs ittmaradás, csak áthaladás. S én vagyok a hajnal utáni tavon, a pára-habon, |
| a fekete ladik, s a fekete halász. Aki kicsúsztam a szikrázó páramagányból, ringva lassan átlebegtem |
| a tavon, s a páramagány szikrázó könnyű hullámtömegébe előre visszacsúszva semmivé oldoztam magam. |
| A hajnal utáni tó! A hajnal utáni tó magányvizén a fekete ladik, a ladikban a rúddal-lökdöső halász! |
| Így csúszik át a halandóságon sors-időnk! Így úszik át múlandóságunk a lét-időn! Így lökjük |
| át magunkat sors-ladikon az emberidő-tavon, sors-ladikunk így tűnik el, lassan úszva |
| a halál-időn, a hajnal utáni párafalak puha megsemmisülés-anyagába csúszva! Emberiség-sors: fekete |
| csónakod az öröklét-állapoton lebegve átúszó egyszeri jelenlét, a halandóság lassú szerkezete. |
| Így csúszik sors-ladikunk halálból a halálba, mint hajnal után páratavon a halász fekete ladikkal búcsúzva. |
|
|