| Először József Attila jött (†1937), gyűrt, vacak aktatáskával |
| tyúkszemrózsás, szarubütykös jobbkezében, zsíros, nagy fekete |
| kalapját az ágyra dobta, a levegőre ült, mint üvegszékre, |
| beletúrt a százlábú kefeszőr lábfüggönyébe az orra alatt, a |
| táskába nézett, aztán lábaira nézett: mint csecsemőlábak a |
| foltozott cúgoscipőben. Izgatott gyors pihegése: gyíké, kis zöld |
| szivárványgyík lihegett a sivatag-homoksziklán. És megjött |
| Szabó Lőrinc is, haja arcán a csönd hínártörülközője, ezüst- |
| drótkeretes szemüvegét levette, orrnyergébe vésve piros patkó, |
| szájában a fogak, mint egy megkövesedett kőrózsa, őskori |
| kőpalarózsa. Szabó Lőrinc (†1957) jajgatni kezdett és sárga |
| jajgatása homokörvény volt, fölfele gyűrűző homoktölcsér, |
| abban legyek, dongók, lepkék, darazsak, madarak forogtak: |
| halott, s haldokló égitestek. És megjött Karinthy Frigyes is (†1938): |
| jobb hóna alatt egy sárga emberkoponyával, szőröshátú |
| balkezében pattogatott kukoricát hozott fehér papírzacskóban, |
| kicsit balra dőlt, mint a világegyetem kezdet-tengelyei, |
| a négy összefüggés, buborékos nagy arcán egy múmia |
| bepólyázott halotti beszéde, balzsam-jövendő, karfioltalan |
| agykoponya-kehely. Toporgott, mintha fázna a sivatagban. |
| Pedig nem volt még skorpió-éjszaka, kígyó-éjszaka se volt, |
| csörgőkígyó-éj, kobra-éj, vipera-éj, emberevő csillagpók |
| éjszaka! És Kosztolányi Dezső is megjött (†1936), farsangi |
| flitterek tejútporával behintve, mint egy álom-karácsonyfa |
| a szegények hitében, enni kezdte Karinthy Frigyes kezéből |
| a fehér habtöpörtyűt, jött a hajnali részegségből, mint kék |
| hóesésből és a kapuciner májfoltjai rongyharmonika |
| öltönyén és a csillagpor gyémánt üszke hajában és lila |
| szempilláin. És Babits Mihály is megjött (†1941), nyakában, |
| mint egy fehér rénszarvas nyakában a rénszarvaspásztor, |
| a hegycsúcs-fenyvesek rénfaggyú-álarcú pásztor-proletárja: |
| Alighieri Dante ült, zöld bársonycipős lábai keményen |
| rúgdosták a Babits-szívet! És Babits Mihály a csöndre |
| könyökölt, a sárga csöndre, mint üveg-íróasztalra és |
| nem volt mosolya, se könnye. Nézte a sivatag buja csönd-virágait, |
| amik a levegőből kinőttek, és csönd-gyökerük is a |
| levegőben, mint egy dögkeselyű karmos, szarupikkelyes lába. |
| Homokot köpött, zsíros homokpacákat és orrlikaiból |
| fehér homokrudakat fújt, mint sárga hurkapálcikákat. |
| Valamit Jézushoz is szólt, de gégeszáradtan a fulladástól, |
| s hallani mit se lehetett. És Krúdy Gyula is megjött |
| (†1933), vastag fekete kötőféken Pistoli urat vezette, a |
| nyírségi csődör-cimbalomevőt. Pistoli úr nyakában arany |
| lélekharang, ősbogáncs-fején fekete kantár, szájában |
| zabla, kétoldalt a nyálas vason a hab-szőlőfürtös |
| zablakarikákkal. „Egy vödör bort” mondta Krúdy Gyula |
| és ittak a csönd-vödör csöndborából, mint a |
| háborúban a frontkatonák a front-mögötti haldoklás- |
| életövezetben. „Hol van a malacbanda, hol van a |
| malacbanda” bömbölt Pistoli úr. De mókázó cigányzenészek |
| nincsenek ebben a csöndsivatagban. Se XIX. századi |
| népzenészek: Lavotta János (†1820), Csermák Antal György |
| (†1822), Bihari János (†1827), Rózsavölgyi Márk (†1848). |
| És semmiféle archetipusok. És megjött Móricz Zsigmond is |
| (†1942), mint nehéz fürge-döcögésű, boralma |
| piros viziló Balzac-fia, begurult a kréta Mózes-tábla- |
| homlokú szappanbuborékgolyó, spriccelt szövetkabátban. |
| Gurult jobbra-balra, kicsit száraz volt ez a |
| csönd. Kicsit árva ez a kemény sivatag! Kis vörös noteszt |
| vett elő zakója belső zsebéből, zakója külső jobb-zsebéből |
| tompa narvál-fogú ceruzacsonkot és mindjárt firkálgatni |
| kezdett. „A jobb sarokban fürtökben hiéna-szemek, |
| a bal sarokban koszorúkban sakál-szemek, a jobb |
| sarokban, fönt, láncban rókaszemek, a bal sarokban, fönt, |
| dögevő sivatagkutya-szemek. A falakon, mint szines |
| gyöngyfüggöny, fagolyó-porcelángolyó-üveggolyó-függöny: |
| hiúz-szemek, oroszlán-szemek, kondorkeselyű-szemek, |
| gyík-szemek, kígyó-szemek, ugráló-egér szemek, pókszemek.” |
| Megnyalta a ceruza fekete grafit-gerinccsonkját, s a kis |
| kockás füzetbe még beleírta a grafit s a nyál keverék |
| csigamászásezüst ecset-hullámcsóvájával: „Szegény Gyula! |
| Szegény Gyula! Mintha Jankát látnám a fehér tündér-robbanás |
| után az ágyban. Le kellett írnom azt is. Pedig |
| Janka már nem szídta Ady Endrét, nem ütötte Bandit |
| kis gyöngyvirág-kezével. Nárcisz-kezeivel nem ütött |
| már engem!” „Janka az ágyban: megfagyott szelet kenyér. |
| Janka az ágyban Isten-szívhalála fehér gyertyacsönd. |
| Janka az ágyban ikrás hullaméz-szitakötőszem, sárga |
| lépviasz-Hét krajcár. Janka az ágyban, a halottas-ágyban: |
| a Felejtés Deres Tűzliliom-szája. Párducpettyes megfagyott |
| virágüst, havas liliomkút, tűzpiros liliomkiáltás: behavazva!” |
| És ő is a csöndre ült, mint egy üvegládára. A szobában |
| fehér vaságy volt, vas-éjjeliszekrény, fehérre festve, fehér |
| ruhás-szekrény, egy szék, meg egy kékkockás viaszosvászonnal |
| leterített asztal. S a székre támasztva bal kezét, félig a |
| vasrácsos ablak felé fordúlva: állt egy ember. Kicsi, törékeny, |
| grafitszobor-ember. Csak állt, csak állt, csak állt, csak állt, |
| csak állt. Csak állt ott szót se szólva. Egyszer azt mondta: |
| „Mama”. Állt a csönd üveglevelén, mint tóparti fűlevélen |
| gyász-szitakötő, özvegyfekete szitakötő, halál-szitakötő. |
| Ruhája fekete, cipője fekete, zoknija fekete, kezei feketék, |
| szőrmellényesek, mint a szarvasbogárnőstény hasa. |
| Szemei szénrózsák. Dagadt szén-almák sűrű fekete |
| szőrkoszorúban. Arca szőrbozont gyerekkötény. Fülkagylóiból |
| fekete szőrpamacsok. Nagyítólencse alatt |
| mintha néznél fekete szúnyoghím-fejet: feje olyan. |
| Koponyabozontok, szőrök, cellás szenvedés-facetták kiszőrösödve, |
| páfránytoll-levélbojt állatpáfrány-hallófülcsápok, s a |
| cellahalmaz-sírdomb szemek dupla csöndjén is, az |
| ikrahatárok hatszögkereteiből szőrszálak, szőrpihék |
| kinőve. S a billiárdgolyó-fényű homlok, az elefántcsontgolyó- |
| ragyogású homlok csupasz, mint egy hanyattesett |
| angyal meztelen feneke. Hiszen az angyalok nem |
| hordanak bugyit, minek is hordanának? Csönd. Csönd. |
| Csönd. Csönd. Csönd. „Mi ez a csönd a szívemben?” Sír Szabó |
| Lőrinc. Orra szotyog, mint a téli eresz a napsütésben. Sír |
| József Attila. Szemei pirosak, mint egy fehér gerlének. |
| És megfordul és elmegy József Attila (†1937) és elmegy |
| Szabó Lőrinc (†1957) és elmegy Kosztolányi Dezső (†1936) |
| és elmegy Karinthy Frigyes (†1938) és elmegy Krúdy Gyula |
| (†1933) és elmegy Babits Mihály (†1941). És utolsónak |
| marad Móricz Zsigmond. Noteszét zakója jobb belső |
| zsebébe visszateszi, és sorsába visszahátrálva szelvényesen hanyatt, |
| elmegy ő is (†1942). „Rokona volt? Testvére volt?” |
| kérdezik az utcán, a boltban, a taxiban tőlem. „Juhász |
| Gyula?” „Költő volt.” Ott fekszik most már ruhástól az ágyon. |
| Sivatag fekszik a sivatagban. Jeges homok a forró homokon. |
| Sivatag-tetszhalott sivatag-koporsóban. Nagy csönd-szögekkel |
| rászögezve a sivatag-Magyarország. Mint a koporsófödél! |
|