| Január. Ezerkilencszáznyolcvanhárom. A hó halott. A |
| hó még meg sem született. És én mikor halok meg, mikor |
| halok meg, mikor halok meg Feleségem? Mikor jön el az |
| én halálom, amiben hittem, a szép halál mikor jön? Mosolygunk |
| a kielégültségben. Testünkön az éjszaka szivárvány-foltjai. |
| Bőrünkön lila izzás-nyomok. Szivárvány-ruhában |
| lépked mosolygásunk. Szivárvány-ingben forró hajnalunk. |
| Anna most bicebóca, mint a rózsapettyes, kékszeplős szöcske, |
| ha rózsaszín suhintással elkaptam a szőlőben, a réten, s jobb |
| hüvelykujjam és mutatóujjam bőrlécdobjai közt szorítva a |
| lüktető szárnyas állatot, a rézsárga szárnyas üvegfűrészt, nagy |
| ikerdió szemkoponyáját néztem, a kék ponthalmaz-drótszitaszövet |
| üvegkocsonyazsákot. Mert közben, a mohó, kíváncsi |
| ujjbögyszorításban a potroh jobb oldalára szerelt combja |
| letört, s ott hevert piros kölyöktenyeremben a borostyánszínű |
| állat-üveg sáskacomb-sonka, a bütyökcsuklóval folytatott borostyán- |
| pálca sáskalábszárral, a csuklós rézdrótsöprű sáskalábbal, ott |
| hevert a rózsaszeplős-kékpettyes állatjárógép, a drótlábszár |
| hátoldalán drótkefe-gerinccel, drótreszelő-ős-sárkánygyíktaréjjal, |
| mint barátom járógépe a temetés után a halál-szobában. A |
| kis, lüktető állatremény meg a zsongó, bizsergő réti fűbe ejtve |
| féloldalasan bicegve ugrott, ferde kaszabolással metszette a |
| zöld-árnyékú hőség-csöndet, az arany-kongatást, a zöld fűrajz |
| árnyéktürelmet és lovagsisak-vaskosár pofája könnytelen. |
| És tenyeremben az Isten egyik lába. Fél feszület. Egy korpusz fele. |
| Eszter énekel, piros zománc-lábosfödelekkel cintányérozik. Ő az |
| Úrnapi rezesbanda cintányérosa és söprű-galaxis szempillája Jézus |
| tölgyfalombsátra, Krisztus virágkunyhó lakhelye. És Anna most |
| bicebóca, jobb lábát húzza, mereven, mint egy kréta-dorongot. |
| Fáj, fáj, fáj, mondja. Tüdőgyulladása volt. Kis combjain az |
| injekcióstű szúrásnyomai, sűrű fekete pontok, combjain fekete |
| szúráspont-csillagképek. Gyászhegek. Életpont-száradások, a gyógyító |
| anyag pontképlet-éposza. Feleségem fürdik. Nézem, ahogy kilép a zöld |
| fürdőkád hólyagos fokhagymaszár-zöld vizéből, szőke haja: hátáig |
| fehér kendő, nézem boldog tiszta melleit, jövendőm tömény napcsillagait, |
| köldökéig fölfüstölgő, combjai közepéig lesarjadzó ágyékszőrét nézem. |
| És forró melleit megcsókolom. És megcsókolom vizes ágyékszőrét. |
| És én mikor halok meg, mikor halok meg, mikor halok meg |
| Asszony, Asszonyom, Orvos, Asszonyom? Szerelmem, mikor halok |
| én meg? Mikor halok meg: Éjszakáim Mézelő Izzás-Edénye, |
| Hajnalaim Fénycsírát-legyező Álomszagú Fénye, Nappalaim |
| Én-írtam Bibliája, Alkonyaim Szorgos Fényből-merített Ihlet-szagú |
| Árnya, mondd mikor jön el az én halálom, mondd mikor? |
| És a hó halott. A hó még meg sem született. Ménkű, a fehér puli, |
| anyakönyvi nevén: Basa, Ménkű, a fehér puli fekszik a nyírfák |
| alatt a fagyott földön, fekszik, mint óriás szőrpemzli-csigahéj a |
| fagyott talajon, kutyavize megfagyott a lavórban, de feltörtem |
| a lemezrózsa-jégfödőt reggel a söprűnyéllel. Nézi, ahogy vizét |
| isszák, ételét eszik ideges csipegetéssel a szárnyas állatok, a |
| madarak. Verebek, cinkék, rigók, galambok. Fejüket ide-oda rángatva, |
| merev fekete zománchólyag szemüket tollzacskó fejükkel együtt |
| földnek-égnek fordítva gyorsan nézik a csönd üveghomályát, |
| sárga csőrükkel kalapálják a húst, a kenyeret, a krumplit, fehér |
| rózsává fagyott tejet. Mint a falióra rézkorong ütője, lengve |
| jár ideges fejük jobbra-balra, szinte ketyegnek e szárnyas |
| állat-órák, s megfagy zöld ürülék-köpésük a földön és nézik |
| ideges, lengő kapkodással a biológiai térrel is megtörtént |
| Időt, mint Babits Mihály, a katolikus. És a hó halott, a hó |
| még meg sem született! És Balzsam, a fekete puli, egy méterre |
| a fagyott föld alatt fekszik a kertben a gyümölcsfák alatt. |
| Szilvafa, sárgabarackfa, cseresznyefa, meggyfa fekete vascsönd- |
| káosza szüli a fagy-szelet kis csontváza fölött a kertben, és |
| ribizlibokrok és piszkebokrok vékony gyökérzsákjában kicsi |
| kutyakoponyája. Nagy gránitsziklát cipeltem sírjára én, és |
| szögeztem fakeresztet, s a kereszt vízszintes léclapjába nevét |
| bevéstem, s a vésetvályú-név fehér írásteknőit fekete tustintával |
| begyászoltam. És a kereszt vállain rózsák. Fehér rózsa, |
| sárga rózsa, piros rózsa, lila rózsa. Rózsa, rózsa rejtelem, |
| rózsa, rózsa ringatag, rózsa, rózsa, rózsa, rózsa, rózsacsönd. |
| És Balzsam, aki még könnyezni is tudott, és sírni tudott és |
| nevetni, és szégyenkezni is tudott és néha igazabb volt, mint az |
| emberiség, ott fekszik egy méterre a fagyott föld alatt, mint |
| egy halott juhász, subájába tekerve, fekete subájába csavarva, |
| mint egy halott juhász. Lemezes fekete szőrcsimbók-koporsóban |
| fekszik Csontváz-Balzsam, Hajdanvolt-Vígaszom, |
| Megújulásom Fekete Mámora, Hitem Fekete Gyöngyharangja! |
| A kis kutyacsontváz önmaga szőrkoporsójában, mint önmaga |
| csillag-göngyöletében az Isten. És nem volt Angyal, aki |
| harmadnapon a sziklát elgörgette volna és bemenvén büdös |
| sírüregébe: ott ülne Mennyekig-érő, Istenig-érő gyémánt- |
| gyertyaként világítva, nagy szárnyaival a halál hatalmát betakarva. |
| Fénylő halálkenőcs-olajos testlepel és ágyéklepel-kendők |
| helyett ott a kukachulla-ürülékszatyorban rothadt cementes-zsák, |
| drótszál, kőszilánk, csigahéj, szemgödrében, a fehér |
| pulikoponyában földpenész-szemgolyók, zöld kő-gombócok, |
| rozsdás sárcsomó szemek fagyottan. És egy pléh-konzervdoboz. |
| Tizenkét évig lopta mosolyom, szemem-nyalintó nyelve hitem bíborszivacs zászlója volt! |
| Tizenkét-évig ugatott szívemben, tizenkét-évig nevetett |
| szívemben, tizenkét-évig nyalta homlokom, gyors, higanyhorgony-kígyósziszegéses |
| lágy lihegéssel, mikor hangosan nevetve hemperegve birkóztunk |
| a kert százszorszép-gyöpén, gyermekláncfű-füvén, s a forró |
| csaholástól a gyermekláncfű pihepára-gömbjei robbanva |
| piheszilánkokká törtek, a fehér virágpihe-bombák, s szálltak |
| a meleg kék örvényekben a fehér pihe-esernyő virággömb-tollszilánkok, |
| magzacskós piheszilánktollak, mint Milton |
| szétzavart angyalai. A fényes vakok! Aztán meghalt. Reménye |
| halt meg, azért lett halott! Mert végbélrákja volt a |
| szőr-tücsök hím-szerelemnek, az örjöngő puli-homoszexuálisnak, |
| a fél-heregolyósnak, mert másik heregolyója hasüregébe húzódva, meg sem született, |
| aki ott ugrált mellemen, fejemen, hasamon, ágyékomon, fekete |
| szájából feketén lihegve, fekete szájüregéből pirosan |
| lihegve. Végbele kitüremkedett, égő mirigyrózsa, égő paradicsom, |
| piros hólyagszivacs permetrózsa, amiből kiesnek a fehér kukacok, mintha |
| gombostűkkel lenne sűrűn teleszúrva, |
| gennyes kemény fánk, duzzadt, lávafolyató kráter |
| virágzott piros sárgarépává lerágott, fekete gyászlobogó- |
| bojtos farka alatt, a fekete rojtsonkák fölött. És zokogott, |
| ahogy csak a puli tud zokogni. Ariosto Őrjöngő Lórándja |
| se zokogott így. Nem sírt így egy vérbajos szent, szifiliszes |
| apostol! „Mutasd meg a káoszt” mondtam tegnap este |
| Marx Györgynek, „aztán az evolúciót.” Ott voltunk vendégségben |
| a gyerekekkel. Játszott a kis számítógéppel. „Igen” mondta, |
| s nézett, fejét madárként félrehajtva. „Igen.” „De előbb írjuk |
| le a számokat. Meg azt is: hány csillag van a látott univerzumban?” |
| „Igen” mondta, s nézett, fejét madárként félrehajtva. |
| „1000000=106=millió. 1000000000=109=milliárd. |
| 1000000000000=1012=billió. 1018 (18 nulla)=trillió. |
| 1024=kvadrillió. 1030=kvintillió. 1036=sexillió. 1042=septillió. |
| 1048=oktillió. 1054=nonillió.” És a csillagok? A csillagok? |
| „I galaxis, amilyen a mi Tejútrendszerünk is, a Galaktika, |
 kb. 1011 csillag,” „tíz a tizenegyediken=százmilliárd csillag. |
| Az ismert univerzumban több billió, többször 1012, tíz a |
| tizenkettediken, galaxis van. Tehát a látott univerzumban |
| kb. 1024=1 kvadrillió=10 a huszonnegyediken csillag van!” |
| Aztán a ceruzát letette. És nézett fejét madárként félrehajtva. |
| Egy kvadrillió csillag! Egy kvadrillió magány! Egy kvadrillió |
| árvaság! Egy kvadrillió látott némaság. Én elmondtam mi bánt |
| és elmondtam mi fáj és elmondtam, hogy mért is ütnek engem. |
| És elmondtam, hogy mért szeretek élni. És elmondtam, hogy |
| ki és mit jelentett. És elmondtam, hogy époszokra vágyom. |
| És elmondtam, hogy otthon milyen is volt. És elmondtam, hogy |
| hitem föl nem adom. Inkább lőjenek le, mint García Lorcát! |
| És nem tudom, hogy létezik-e Isten. De a nevét sokszor le is írom. |
| „Einstein szerint van”, szólt a madár-válasz. És elmondtam, |
| hogy a halott mit láthat. És elmondtam: a Halál mit láthat? |
| És elmondtam, hogy szépek a halandók. Éppen azért szépek, |
| mert halandók! És elmondtam, hogy kár lenne meghalni. |
| Ötvenötévesen már meghalni! És elmondtam, hogy fehér a |
| fehérben, mit is jelent fehér a fehérben. Mit is jelent nekem: |
| fény a fényben, mit is jelent álomban az álom, hányfajta |
| szem lehet a világon. Hányfajta szem volt is a világon, hány |
| szem rothadt el a létkezdet óta, a szerves lét látó-kezdet |
| óta? Elmondtam, hogy nekem mit beszélnek szívemben a |
| tolongó halottak? S hány élőlény halhatott meg máig, hány |
| élőlény a létkezdet óta? Hány élőlény hal meg most naponta, |
| hány élőlény árva Földgolyónkon? És elmondtam: kiket |
| mért sirattam. És elmondtam kik sírtak miattam? És |
| elmondtam mekkora a gyászom, hogy a gyűlöletet leigázom! |
| „Akarsz játszani? Játsszunk békát a számítógépen. Hogy |
| befejezd a Levelibékát! Játsszunk békát, vagy játsszunk |
| szörnyet? És majd a káoszt is megmutatom.” Feleségem |
| szőke copfját kibontva fésülködött. A gyerekek ricsajoztak, |
| futkostak a szobákban, egyméteres sárga rongy-Pinocchiót |
| ölelve rohantak föl-le, föl-le, mint a mítoszok Istenek-nemzette |
| isten-gyermekei, játékmackókat dobáltak, ették |
| a cseresznyés krémhabot, csöpp szájuk körül fehér habkoszorú. |
| Orrukon hab-manó, kezükön hab-kesztyű. És Pinocchió, |
| az egyméteres sárga rongy-Jézus hosszú sárga harisnyalábai |
| ernyedten kalimpáltak a parketta számítógép-fényében, |
| a zöld derengéstudatban, mint Olimposz gyermekeinek |
| hóna alá csapott Jövendő Jézusok lábai, az óriás sárga, |
| vattával-kitömött rongybaba-Pinocchió nyeklett, |
| bicsaklott Eszter hóna alatt a sikongó hurcolásban, üveggomb |
| szemei, a feketék nyálasra nyalva csillogtak a zöld géptudat-fényben, |
| és mosolygott, mint az olimposzi nem-herélt istenek nemzette |
| gyermekek hóna alatt az Eljövendő Jézusok, a Zeusz undorában kitaláltak, |
| az isten-féltékenység Istenatya-kigondolta jövő-megszégyenítés |
| eljövendő isten-útálata. Az a Zord Humanista |
| Dörgő Derű önfeledten szeretkezett. Az Ég Atya-Bikája |
| Üsző-Istenlányait hágta. Tehén-Istenemlőseit döfködte hörögve. |
| És vaginaméz-szagú és Zeuszbika-istensperma illatú lett a |
| Nem-Ismert-Világegyetem! És herélt szamarak, és herélt tevék, és |
| kiherélt bikák, és kiherélt disznók és kiherélt kutyák és kiherélt |
| tigrisek és herélt oroszlánok síró, csacsi-szíváshörgésű, bömbölő, |
| vonító, hörgő Ószövetség-koszorúja fölöttünk a bánat fején, mint |
| az Újszövetség-töviskoszorú Jézus fején, haldoklás-büdös |
| koponyáján. És kiherélt férfiak, az eunuchok álltak az állat-eunuch- |
| koszorú közepén és buja könyvekben ráncosan, aszaltan, sárgán |
| lapoztak. És átkokat mondtak zokogva a meg-nem-értett hermafroditák. |
| Emlőjük, péniszük, herezacskójuk a herékkel, hüvelyük, a szőrtelen: |
| tiszta fény. És folyt a Világegyetem-hüvelyből a hüvelyméz, kancaméz, |
| mint kancsóból a tiszta virágméz, a virágszagú édes Itélet! Kati |
| fésülködött. „A hajat nem szabad eldobni” mondtam. „A hajat tűzbe kell |
| dobni” mondtam. „Az eldobott haj: szerencsétlenség” mondtam. |
| „A tűzbe dobott haj megvéd a gyásztól, a bajtól”. |
| „Nagymama mindíg a tűzbe dobta, anyám is a tűzbe dobta.” |
| Nagymama azt is mondta: „Engem a férjem sohase látott |
| meztelenül. Mikor szeretni egymást az ágyba feküdtünk: elfújtam |
| a petróleumlámpát. És csak aztán vettem le a vászoninget.” |
| Nagymama ha fésülködött, az ágy szélén ülve ha fésülködött, fehér |
| vászoningben ha fésülködött és bütykös, tyúkszemes kis lábait áztatta |
| a lavórban, és sárga kislány-lábai a lavórvízben, mint tíz |
| nyélszemű aranyhalak, a szemtok csővégén a szemhéjtalan |
| szemgolyó-bimbók, mint kétszer öt-szarvú arany csigabigák, |
| lebegtek a vízben a föltüremkedett, a talpfejből kibugyogva |
| kitüremkedett sárga húskürtök, sárga hústrombiták, s a trombitaszájak, |
| kürtszájak csigabigaszeme arany-gyökérpupillás tyúkszem, |
| s kemény palarózsás tyúkszemek az arany lábujjak oldalain is |
| gyűrűben, körben, mint apró kőrózsák növényhús-csillaga a |
| szőlő-dűlőúton a kőkereszten. A Megváltó testének tüzes rügyei, |
| tíz húslopótök meredt a lavórvízben, s a tökszárak üregbelseje, |
| levegőcsöve, a tökhólyag szaru-buborékgolyója megtelt forró |
| öreg vérrel, mint a csigaszem hagymaszára, s a csigaszem hagymafeje |
| sötétkék látáshigannyal, nagy hólyag-szemhagymája sűrű |
| fekete látásvérrel, folyékony higanyos szemanyaggal, kék kocsonyával. |
| Arany-lábujjacskáin a bütykök, tyúkszemek, mint tengermélyi csiga |
| agykürt-házán, amelybe piros remeterák bújt: virágállatok, húsevő |
| állatvirágok, vastag gyomornyeleken, nyélgyomrokon, tengeri rózsák, |
| tengeri szegfűk, állat-krizantémok, állat-őszirózsák, állat-nárciszok, |
| tengeri liliomok, lába-ujjaira kockaszelvényes farkukkal tekeredett |
| aranykristály csikóhalak, égő borostyánkő tengericsikók, agytekervény |
| agykorallok, tengeri legyezők, a hét korallcső érszálak szövődmény-rácsa, |
| tengeri pókok, az óriás laza drótszálcsillagok, tengeri uborkák, tengeri |
| sünök, tengeri csillagok, s lába bőre a csalánzó polipokkal, virágfejű |
| polipokkal, piros korall-bozontfákkal a csigahéj mészpáncélporcelán- |
| zsindelytrombitája. Lábai sárga sztearin-gyertyák a húsvéti templomban, |
| s körben Krisztus láb- és kéz-szögei a gyertyahúsba ágyazott |
| aranyozott diók, aranydió halálbimbók, aranytoboz gesztenyerügyek. |
| Nagymama ha fésülködött: a fésűben, a hajkefében ottragadtak |
| a kiszakadt hajszálak, ott szálazott hullatag haja ezüst pókháló- |
| kévében, mint a Világűrben a Tejút, mert megfésülködött az Isten, |
| s haját fésűlte Isten Anyja Szűz Mária, s kifésűlt hajuk ezüstszál- |
| kévéje a Tejút, Nagymama a szaru-fogsorból, a drótfogak közűl |
| az öreg hajszálakat kicsipegette, kévébe tekerte, máslisan, a végtelen |
| jeleként összehurkolta, s hajszálból sodort hajkötéllel a kéve-csípőt |
| megpödörve, körültekerve átkötötte, mint ahogy aratáskor |
| a búzakévét szalmából-csavart szalmakötéllel, rátérdelve |
| átkötöttük, a kötélvégeket megcsavarva, egymásra-csigázva megcsomóztuk, |
| aztán mutató s hüvelykujjára köpött, s nyállal a |
| kötést összeragasztotta, hajat a hajhoz ragasztotta, s a kályha-ajtót |
| kinyitva hullott haját a tűzbe dobta, a sercegő sárgakék |
| parázskupacok közé, a tűzkristály-elmúlásba, s nézte ahogy büdösen, |
| fölkunkorodva, feketévé göndörödve, szinte holtában fölülve |
| lángra lobban a csöpp, hajszálból-csavart ezüst asszony, s elhamvad |
| jajtalan, mint az orleáni Szűz a máglyán, mint krematóriumban |
| az ülő aranyszoborrá összeránduló halottak. És volt aki fésülködés |
| után kifésűlt haját megette. Mert szent a haj, szent és védelmező! |
| Mert mindent magunkba kell temetni ami élet! Mert mindent meg kell enni |
| ami halál! Mert nem lehet semmit eldobni ami élet! Mert mindent magunkba |
| kell temetni, ami halál! Mert a haj: életerő! Mert a haj: halhatatlanság! |
| Mert a haj: tiszta hit! S aztán az öreg parasztasszonyok fodros |
| vastagbeleiben, mikor a gégegödörtől az ősz vaginaszőrig fölvágták őket, |
| s aztán a halott, fölboncolt öregasszonyok hasában, gyomrában, |
| hasüregében, beleiben, vastagbél-fodraiban kókuszdió-nagy kilónyi nyálkával-bevont |
| hajgombócokat találtak a kórboncnokok, gyomorhuruttal, bélsárral |
| átitatott hajszálcsomó-golyókat. Haj-kókuszdiókat. Nyálas gombócait a hitnek. Január |
| van. A hó halott. A hó még meg sem született. És én mikor halok meg, |
| mikor halok meg, mikor halok meg Feleségem? „Mutasd meg a káoszt.” |
| „Játsszunk békát. Aztán a káoszt is megmutatom. Vagy játsszunk |
| szörnyet?” És játszottunk békát. És játszottunk szörnyet. És a |
| káoszt is láttam azután. Marx György a kis számítógép elé ült, én |
| az íróasztal üveglapjára könyököltem állva. Vékony tárcsalemez-korong |
| a gépagy szájnyílásába. Írógépbillentyűk kopogtatása. |
| S a zölden-sugárzó képernyő-ablak enyhe síkdomborulatán |
| világító betűsorok, számoszlopok, jelszámok, kódszám-oszlopok |
| fehér világító elmetudata. És megint billentyű-ütögetés. |
| És csönd. „Most számol.” És egy kattanás. És megjelent a tó, a |
| nádas, a lepke és a béka. A tó a képernyő alján piros vonal. |
| Vastag izzás-csík. S a képernyő jobboldalán zöld oszlopszáron |
| barna buzogányok. S a képernyő baloldalán zöld nádszálak, |
| zöld sáslevelek. S a buzogányok s a nádszálak, sáslevelek |
| közt repült a tarka lepke. Szárnyazva repült a kék kompjuter-levegőben. |
| S a piros-szalagcsík tó vérvonal vizén a fehér béka |
| ült. Négyzetmilliméter-apró fehér fénykockákból a béka. Mint |
| fehér mozaik-béka a császárság-kori Róma rom-fürdőszoba-falán. |
| Négyzetmilliméter-apró fehér fénykockákból: feje, törzse, |
| lábai, szemei, s kitátott szájából gombnyomásra hosszan, |
| fölfelé tekercselődő nyelv-végmozdulattal kilövellő nyelve. |
| S a lepke: négyzetmilliméter-apró kék, piros, sárga, lila, zöld |
| fénykockákból. S repűlt a szivárványos kockamozaik-pepita |
| lepke szivárvány-pepita szárnyait csapkodva, lobogtatva! |
| Repült a szivárvány-mozaik lepke jobbra-balra, föl-le, kiszámíthatatlan |
| összevisszaságban, cikkanva, mégis egyenes vonalban a buzogányok és a |
| nádlevelek határvirágzása között, hol magasan, hol alacsonyan |
| lobogtatva szivárvány-pepita lepke-lényét. |
| A békának a lepkét kellett ugorva megenni! A fehér, apró |
| fénymozaik-kocka béka gombnyomásra ugrott. Hol a képernyő-űrbe, |
| hol a kék számítógép-levegőbe, s száját ketyegve |
| kitátva: hosszú fehér nyelvét kilőtte, mint Szilveszterkor gyerek |
| ha fúj sípvégű piros papirharisnyatekercset, s az a fújástól |
| levegővel telitődve, gyermeklélegzettel töltve a levegőben |
| előre-lingásodva merev papírcsővé földagad, mint disznóöléskor |
| a száraz, érhínáros marhabél, a levegővel töltött ropogó bélharisnya. |
| Ha fölfújtam a piros kakaskukorékolás-fagyban. Téli hajnalon, a |
| fagyra-fagyott kiloccsant disznóvér, lekapart disznószőr, rózsafehér |
| disznótetem halálában ácsorogva, a ganéjdomb mellett a baromfiudvarban. |
| S a disznó orra kétlikú rózsatányér, s a disznó farka alatt a vagina |
| petyhüdt lila sarkantyúvirág, hervadt mirigytátika, oroszlánszáj |
| gyér szőke buddhista-szakállal. A papírharisnyavégen, mint halotti |
| koszorúk szalagján: rojtos kék papírfésűbojt. És játszottunk békát és |
| szólt a gép: pi-pi-pi-pi-pi. És ketyegve ugrott a lepke felé a béka, |
| és fölgörbülő hosszú nyelvét kilőtte: a szivárvány-lepkét kellett |
| elfognia. És játszottunk békát. És üldöztük a lepkét. És a béka |
| ugrált a piros vízvonalon, egészen úgy, mint a kecskebéka, levelibéka. |
| És ugorva szállt fölfelé a számítógép-arc kék ketyegés-csöndjében, |
| mint fehér béka-alakú léggömb, ha gyerek figyelmetlen |
| kezéből a luftballon-cérnát elereszti. Mint tóparti mocsáraljú |
| vízben a mocsárgáz nagy fehér buboréka. |
| És megfordult a levegőbe fölugorva és megette a lepkét! |
| És játszottunk szörnyet is a fizikussal. Szörnyet játszottunk |
| nevetve. A képernyőn most függőlegesen lila létrák és vízszintesen |
| zöld gangok, átjárók, folyosók, hidak. Lila-zöld állványzat volt |
| a számítógép-arc. Egymást-keresztező lila, zöld létrák, deszkák |
| megbontható szövetsége a plexi-arcon, a téglalap-alakún. És |
| gombnyomásra kijöttek a szörnyek! Négyzetmilliméter-apró piros és |
| kék fénykockákból épült ketyegő kicsi tankok, mint szögletes |
| katicabogarak! És futkostak kiszámíthatatlan rendszer-összevisszaságban |
| a zöld fénydeszkákon. Az ember meg mászott előtte, mászott |
| utána föl a létrán, le a létrán, szaladt a sötétzöld hidakon, |
| szorongott, félt, menekűlt. És gombnyomásra, tárcsa-tekerésre |
| sírgödröt ásott a zöld, korlátnélküli gangokon. |
| Egészen úgy mint a sírásó. Gyors kezekkel, gyors ásóval gyűlölet- |
| serényen. És összevissza, ketyegve másztak a szörnyek. És az ember |
| mászott a lila fénylétrán, mint gyermekkoromban a befőttes-üvegben |
| a pici falétrán a levelibéka, takonyüvegpénz-lencsés |
| ujjvégű, sárgatenyerű zöld csecsemőkezeivel a létrafokokba kapaszkodva. |
| Kezei, mint behajtott üveg-húsevő-virágok. És az a rettegő, |
| dühös apró fehér ember: négyzetmilliméter-apró fehér fénykockákból. |
| Ember-alakú fehér mozaik-kép mozgás. Kezei, lábai, teste, feje, |
| ásója négyzetmilliméter-apró fénykockák halmaza. Mint egy pointilista |
| ember-alak. És összevissza, ketyegve mászkáltak a szörnyek. |
| És futott a pici fénykockahalmaz-ember. Ásott gombnyomásra. |
| Ásott sietve, gyorsan, a zöld híd fényföldjét kapkodva dobta, |
| fehér kezével a fehér ásót a zöld fényvonal-talajba ütve, vágva, |
| s a négyzetmilliméter-apró zöld fénykockákat, a mozaik-talajkockákat |
| előre fölhányta, mint sírgödör szélére sírásó a földet, ha a sírgödörben |
| már nyakig állva a földet a sírból kidobálja. És dob földet, csigolyát, |
| koponyát, lábszárcsontokat, pruszlik-gyöngygombot, rothadt cipőt, |
| szétrohadt csizmát, fésűt, ujjperecet, fogsorokat, elkorhadt vasszögeket, |
| bogarak üres kitinhártya-öltönyét, az üres kitinzsákot nagy csáp-bajusszal. |
| Hamlet sírásója! Shakespeare Hamlet-ütése! És nincs ott Yorick koponyája! |
| És ha egy katicabogár-tank szörny az ember-ásta sírgödörbe |
| zuhant: az ember rálapátolta a négyzetmilliméter-apró zöld |
| fénykockákat. És betemette. És elfoszolva meghalt a szörny. |
| Egészen úgy mint a mesében: sárkánytemetéskor, gigász-legyőzéskor, |
| szörnyeteg-pusztításkor. És amikor jött a szörny ketyegve és az |
| ember menekülni másképp nem tudott: a maga ásta sírgödörbe |
| ugrott, áttörve a zöld talaj négyzetmilliméter-apró zöld fénykockákból |
| kirakott legalsó réteget, a sírlukba ugrott a fehér négyzetmilliméter- |
| kockahalmaz ember, s hullt alá az alsóbb emeletre, hullt fehér |
| ember-esésben, mint ejtőernyős ha repülőgépből kiugrik, s az ernyő |
| nem tud kinyílni, zuhan a talajig függőlegesen lebegve, és két |
| lábára esik és szalad tovább fehéren. Mint óceán-vízbe ugró |
| búvár, gumiruhában, óriás szitakötőszemű gumiálarcos gumisisakban, |
| szájában az oxigénpalack hernyós légzőcsövének gégeszája. És |
| hull a vízben meteorként lefelé, száll alá vizi derengő |
| csönd-látomásba. Az a gumiruhához forrasztott óriás kerek sáskaszem- |
| duplájú gumicsuklya-sisak, mintha terroristák fekete selyemharisnyát |
| húznak fejükre. Selyemharisnyanadrág-zsákálarcot. És szikráznak |
| szemüveg tányérok merev fenyegetéssel. A düh sisakrostélyos, vasszemhéjas |
| lovagsisakban! És úszóhártyás lábai, mint a pelikánnak. |
| Száll alá, mint ember-atombomba. A csönd ejtőernyőjén |
| lebegve a Fehér Reménytelenség. Mint Milton Pokolba-taszított |
| arkangyala fehér izzással zuhan. Január van. |
| A hó halott. A hó még meg sem született. És ettünk. És ittunk |
| vadméz-szagú áldott tiszta bort, mézelő-méhecske-illatú |
| tiszta bort a vacsorához. És mindenféle trendekről, begyűrűzésekről, |
| infrastrukturákról beszéltünk. A válságokról beszéltünk, |
| meg a reménytelen reményről, az atom-meghajtású |
| űrhajókról, az atomhulladék-temetőkről, az óriás agyag-lencsékről |
| a földben, ahová a sugárzó hulladék betonkoporsóit |
| süllyeszthetik és a műholdakról beszéltünk és a számítógép-jövőről |
| és hogy jobb lenne, ha egy tömbben esne le a kis nukleáris erőmű, a nukleáris energia- |
| töltetű, az atom-meghajtású űrhajó üzemanyag-atomtöltete, az atomreaktor. |
| „Több-kilós urán-rúd lehet. Azt legalább megtalálná az ember, mint egy |
| meteoritot.” És lesz-e háború és ha lesz, mi lesz? És hogy mindezt a |
| természet bekódolta-e a génjeinkbe? És hogy csinálhatnak-e |
| szuperlényt, embert, állatot, unterlényt, embert, állatot a |
| génsebészek? A gyerekek visongva hancúroztak, az asszonyok |
| a zöld számítógép-derengés homályban gyerekeikről beszélgettek. |
| Már éjszaka van. Itthon vagyunk. Éjszaka van. Csillagtalan |
| téli éjszaka. A lányokat megfürdettem. A lányok alusznak. |
| Fekete üvegszoknyában, kibontott üveghajjal jár a szél |
| a város fölött. Óriás meztelen üveglábai színes fényplakátokon, |
| neonírásokon, neonábrákon, színes higanygőzcsövek |
| ország-térképén csörögnek. Kopár, kemény zuhogás a tél, fekete |
| szélcsörömpölés. Országokra lép a konok üvegasszony, országok |
| álmán üveglábai. Bal kezem ujjhegyei fájnak. Bőrlécörvényes |
| ujjhegyeim bevagdosva, mint a juhok füle. Mint szilvafa |
| megvagdosott háncsa gyantát: gombostűfejnyi vércsöppet rügyezik. |
| Csütörtökön reggel egy kórház laboratóriumában kis szikeszerű |
| fémlemez-reszelővel bal kezem ujjait megvágták, vérem |
| hosszú vékony számlétrás pipettába szívták. Üvegcső-kiváncsiságba. |
| Néztem, ahogy a vér egy kék létrafokig kúszik. Aztán rágyújtottam |
| egy cigarettára. Valami anyag volt egy másik üvegcsőben, valami |
| folyékony átlátszóság, abba fújták a pipettából a vért, kis |
| levegőbuborékok forrongó szőlőfürtje közt erjedt szét a vérem, piros |
| füst, piros atombombarobbanásfüst-gomolygás. Bújj ide |
| mellém, meztelenűl az ágyba Feleségem. Meztelen testedet |
| hadd öleljem, combjaid közé, a mézelő tűzbe ágyazom |
| Szent Sebestyén-ujjaimat. Hagyd, hogy a tűz mézlő ajkaiba mártsam, |
| a tűz nyálkahártyás cimpái közé, a tűz mézet folyató duzzadt |
| lebenyei közé sebzett ujjaim! A tűz mézébe mártom megsebzett ujjaim. |
| A mézgyöngyös szőrcsuklya alatt. A fekete kivezetőpont fölött. |
| A villany ég. A könyvekből kinéznek a költők. |
| „Hazajöttél?” „Reggel korán kelünk. Dolgozni kell.” |
| Majd idejön kispárnájával Eszter. Majd idetapickol mezitláb |
| az Anna. A filozófusok árnyékfeje kék csöndkoszorú a szobában. |
| „Igen, a káosz”, mondta Marx György. És a számítógép halványzöld |
| téglalap-ernyőarcán Marx-féle megfogalmazásban: zöld |
| fénypontok fölágaskodó görbületvonala, mint zöld kobra ha |
| a levegőbe földagadt zöld húsrombusz-levél fejjel, fülpajzsokkal |
| föltaréjlik. Az utolsó izzó zöld pont görbület-csúcsán |
| hosszú zöld vízszintes egyenes. És így tovább. Számolt a gép |
| program szerint. És egyre szétnyílóbb kígyószájú zöld pont-szétágazások, |
| zöldvonal-szétfutások. A kettős egyenesek |
| pontsorai föl-le, föl-le zuhantak mereven. Előbb spirálködszerű |
| zöld képlet, aztán zöld ponthalmaz-szétlazulás. Egyre |
| távolibb zöld fénypontok csipkés összevisszasága. „Sejted |
| már mi lesz?” Aztán a képernyőn a zöld ponthalmaz teljes |
| szétlazulása. Már nem keresi pont a pontot. Már beállt |
| a zöld, pulzáló pontcsönd-zűrzavar. „Ez a káosz. Mint a |
| csillagos ég!” Valami mindíg túldagad. Aztán ugyanaz visszazuhan. |
| A többlet. A hiány-megáll. Az alul. A túlnövés. |
| A mit-csináljunk-vele. A mégtöbb. A nem-tudunk-mit-csinálni. |
| Az összefüggések egymástól függetlenedve derengve |
| bolyonganak. A megint-újra. A megint-hullás. A nincs-közös-struktúra. |
| A pontokká dermedt szerkezet-szétesés! |
| Bújj mellém Feleségem. Terítsd szét szőke hajad a párnán. |
| Mint a hajnalt az égen a természet. Tenyerembe fogom boldog |
| melled. Lábaid megmelegítem. Jár a szél, jár a szél, |
| jár az Őrjöngő Őrűlt Üvegasszony. A villanyt eloltom. Csókolj meg. Aludjunk.
|
|