| Három fiút szült. Két fia van. Huszonötéves volt, |
| mikor a harmadikat temette. Akkor a gyerekek kakaót |
| kaptak. Kakaót meg kiflit reggelire. Vasárnap. A férfi |
| nem ivott bort. Hagymateát ivott fehér porcelánbögréből. |
| Egy fej vöröshagyma egy bögre vízzel összefőzve. Ez volt a |
| hagymatea. A hagymafej a hagymalében szagos golyó. A |
| férfi a hagymát is megette. A Földgolyót ette meg a halál. Két |
| éve operálták. Kivágták egyik tüdejét. Kellett a hagyma és |
| kellett a tojás és kellett a zsír. Aztán a férfi egy bögre |
| kávét ivott, a kávéba egy leveseskanál disznózsírt tett, a |
| kávéba egy tyúktojást vert. Összekavarta kanállal, megitta. |
| De bort nem ivott. Ültek a konyhában az asztal körűl. |
| Jánoska tíz hónapos volt. Agyhártyagyulladás. Halál. |
| Jánoska pici kék koporsóban. Pici kék koporsóban a szobaasztalon. |
| Jánoska viaszliliom. Jánoska viaszrózsa. Jánoska |
| viaszmackó. Szőke viaszmackó. Jánoska sárga viaszgyík. |
| Pikkelyes gyík-újszülött. Jánoska fehér tarajosgőte. Jánoska törpe |
| karácsonyfa. Jánoska fagyott angyalhaj. Jánoska imádkozó ebihal. |
| Viasz-ujjacskái imára fonva. Viasz-kezecskéi: esős palasátor. |
| Viasz-mosolygása fekete derengés. Viasz-szemhéjain a |
| szenteltvíz-harmat, mint a Galaktika farkán a gyémántpor. Jánoska |
| jégszív-orrhegyén piros manó ül. És hét feje van a lakkcsizmás |
| manónak, hét zöld pikkelytornyon hét feje. Hét nyakán hét |
| feje. És minden fejnek angyalarca van. És minden angyalarcnak |
| zöld aranyszakálla. És tizennégy szemgolyó a hét |
| angyalarcban. Mint búgócsiga forognak a manóangyalsárkányszemek. |
| Szemük: Ítélet, Bánat, Láz, Nyálfolyás, Sírás, |
| Köhögés, Könyörtelenség, Hányás, Öntudat, Hasmenés, Lihegés, |
| Bűntudat, Vád, Halál. Jánoska tejes kukoricacső szőke |
| növényszakállal. És gyűrű-tűzfoltos gyászlepke-szárnyak a |
| sárkányangyalmanó hátába tűzve ezüst zihereictűvel. És a |
| tűzkarikás fekete lepkeszárnyak alatt piros szitakötőszárnyak: ezüst |
| biztosítótűvel odatűzve. A szoba-ablak kinyitva. A szoba-ajtó |
| ablakán benéznek. A gyerekek ágaskodva. A felnőttek |
| orrot törülve. Az ajtóablak horgolt fehér függönyén a cérna- |
| satírozás-kockákból horgolt imádkozó angyalok fehér horgolat-szárnya |
| dermedten lobog. Harang szól. Lélekharang. |
| Az udvaron gyülekeznek a temetésre-jöttek. És ott már |
| a kis kék Szent János-elvivő Kék Szent Mihály-lova. És a |
| lovat-vivő lovak fehér ruhába öltözött lányok: fehér |
| mirtuszkoszorúval, fehér rózsakoszorúval fejükön. Hajuk |
| lebontva vállig, derékig. Copflijuk kibontva, hajuk leeresztve. |
| Cselédlány volt és napszámoslány volt és kőműveslány volt és |
| dolgozott zsákvarrodában és csokoládégyárban is dolgozott. Főzött, |
| mosott, mosogatott, takarított a gyerek-cseléd. Tíz-évesen egy |
| zsidó családnál. Padlót vikszolt. A nagylányokat az iskolába kisérte. |
| Cipelte bőröndjüket, szatyrukat. „Azok a lányuk mindíg |
| elszaladtak, datolyát is ettek.” Ha nem voltak otthon: leült a |
| zongorához. A billentyűket verte piros gyerekkezekkel. |
| Prolikislány-Chopin, prolikislány-Liszt Ferenc, prolikislány-Artur |
| Rubinstein. Mosogatólé, lúg, szappanoslé, gang-fölmosóvíz, |
| fagy: vörös kesztyűt cserepezett kezére. Kezeire piros zománckesztyűt. |
| Vitte a cementes maltert cementbőrű malterosvödörrel az állványokon, |
| hordta tragacson, saroglyán, talicskán a téglát. „A |
| zsákvarrodában birkóztunk a lányokkal.” „És ujjaim, mint egy |
| dagadt tűpárna, ujjhegyeim lila kicsi dinnyék. Tűszúrások ponthalmazai. |
| Tűsebek pontörvénye.” Vonattal járt a fővárosba. Hóban, |
| fagyban, esőben. Két kilóméter az állomásig. Reggel ötkor. |
| Az állomásig. Öt évig vak volt gyerekkorában. Ha nem vezették: |
| támolyogva járt, mint a szemgombákig gyűrűs fölfele-bugyogással |
| kitűrt csigabiga szarvai: kezei, karjai imbolyogtak a levegőben, |
| kútkeréknek, falnak, kerítéslécnek, fának, tyúknak, virágnak |
| ütődtek, s az ütéstől visszariadva riadtan behuzódtak gyöngéd |
| hóna alá. Orvoshoz nem vitték. Betegsége mi volt: ő se tudja. Vak |
| volt. Vak kiscseléd a gazdag rokonoknál. „Láthatod ezen a barna |
| fényképen is. A középen én állok.” A barna fényképen a sváb rokonok. |
| János bácsi, Náni néni. János bácsin barna csizma, zsinóros barna |
| nadrág, zsinórcsontvázas barna mente. Pilleszárny-gallérú sárga |
| ing. Feje födetlen. Kezei a térden. Szemei világító halottak! Náni |
| nénin barna gombos cipő, földig-érő barna szoknya. Gyöngyház-rózsa |
| gombos barna pruszlik. Feszes lajbi. Feje födetlen. Kezei |
| a hajtogatás-vasalástól nagykockás sváb kékfestő-kötényén. A |
| kötény! Mint Hantai Simon gyűrt-hajtogatott-kihúzott kék, |
| lila, barna, zöld vásznai! A kék-csempe Szűz Mária-kötények! |
| Szűz-Anya kék-csempe világegyetem-köténye. A Mama-vágyak! |
| A Mama-sírások! A Mama-depressziók! A Mama-imái! |
| Karácsony. Húsvét. Pünkösd. Úrnapja. Búzaszentelés. |
| Búcsú. Ádvent. Lakodalom. Keresztelő. Temetés. És Náni |
| néni szemei, mint a világító halottak! Köztük a vak cseléd. |
| A tizenhárom éves. Köténye barna gyermek-Univerzum. Jobb |
| kezében sárga margaréta. Bal keze János bácsi vállán. |
| Nyakán négy sorra gyűrűzött fehér nyaklánc. Fonott barna |
| haja koszorú-kosárban. És szemei: vak temetők! Szemei: vak |
| temetők! Szemei: vak temetők! Szemei nehéz üvegkoporsók! Szemei: |
| vak kocsonyarózsák! Szemei: taknyos vak üvegcsikók. Halál-üvegborjak. |
| Szemei: fagyott tehénszájak. Szemei: deres Szűzanyácska-fejek. |
| Szemei: megvakúlt látomások. Szemei: a Mennyország bezárt |
| gyémánt-kapuja. Szemei: a Túlvilág két becsukott kapu-szárnya! |
| „Anyám meggyógyított. Porcukorral dörzsölte a szememet. |
| Szememet porcukorral dörzsölte reggel, délben, este. Porcukorral. |
| És pókhálót tett rá. Verébszart. Meg galamb-ürüléket. Teában áztatott ronggyal |
| borogatta. Szedett a tóparton gyógyfüvet, gyógynövényt, gyógyvirágot. |
| Nevüket nem tudom. A teát abból főzte. Vak szemeimet azzal |
| mosogatta. Kemény ujjakkal mosta, mosogatta. Szemeimet, |
| mint az újszülötteket. Mint az újszülötteket, mikor az emberből |
| véresen kitörnek. Előbb a hajuk, aztán az arcuk, aztán a |
| fejük, az alsó részt szétrobbantva szinte, mint a Kárhozatot |
| a hit szerint Jézus, mikor az ember lábai, mint a feszület |
| karjai, s végbelétől a köldökig fölszakad! Mama úgy mosta |
| szemeimet, mint újszülöttekről az anyavért, magzatzsírt, |
| szájukból a magzatnyálsarat, orrlikaikból a magzatszurkot. |
| Nyakamba spárgakarikán gyógyfüves zacskót akasztott. Úgy jártam az illatos |
| gyógyzacskóval, mint aranylánccal a nyakamban. Barátnőm vezetett: Szabó néni. |
| És késsel játszottunk, hosszú konyhakéssel egymás körűl szaladva. Késsel. |
| Anyám meggyógyította vak szemeimet!” Bérbe mosott, bérbe |
| vasalt. Negyven kiló ruhát hetente. Kedden mosott, szerdán a |
| ruhákat szárította, csütörtökön vasalt. Zöld őskorral merengett |
| a kis ecetfa a kerekeskút mellett. És vérzett ősszel, mint a |
| megfeszített Krisztus arca, homloka, szívsebe, szögön-lógó kezei, |
| lábai. Az udvaron, a fák közt kifeszített köteleken száradtak |
| a fehér törülközők, vászonköpenyek. És száradtak a padlás |
| agyaglélegzetében is. Télen, mint fagyott üveglángok, nyáron gőzölgő |
| éposz-lapok. A ruhacsomagot a férfi hozta. Részegen, józanon a |
| férje hozta. Barna csomagolópapírban, vastag spárgával nagy-kockás |
| hálóvá csomózott negyvenkilós papírzsákban a férje hozta. |
| Hozta józanon és hozta részegen. Hétfőn hozta, pénteken vitte. |
| Pénteken vitte, hétfőn hozta. Budapestről hozta. Budapestre vitte. |
| Férje a spriccert szerette. Csak nagyfröccsöt ivott. Sört nyáron |
| csak a búcsúban, mikor a rezesbanda szólt. S ő ott ült homlokára |
| fölbökött szürke nyúlszőrkalapban, meglazított nyakkendővel, |
| fehér ingben, mert zakója a széken. És könyékig fölgyűrve az inge. |
| A piros ingujj-gumipántkarikákig. Leszállt a vonatról, ferde vállán |
| a csomag. Előbb az állomás-kocsma. Ott az ulti. Aztán hazafelé |
| a másik. Rex, spriccer. Aztán a harmadik. Fröccs. Billiárd. |
| Krétázta a dákó fekete csikó-orrát, s a fehér csontgolyót |
| módosan megütve hosszan nevetett. A kutya tudta hol van. |
| A kutya úgy ugatott. Mikor leszállt a vonatról a barna papírcsomag-zsákkal s |
| elindúlt haza tántorogva: a kutya már úgy ugatott. És négykézláb |
| mászott a férfi a sárban. És röhögött a fekete esőben. |
| Röfögött, sírt és mászott mosolyogva. És sáros volt a homloka, nyelve, |
| a szája, szája belseje, sáros az inge, gatyája. Sáros nemiszerve is. Hosszú, |
| szeplős keze-ujjai közt sár-úszóhártyák. Szemgolyója is sáros. |
| De a csomagot mindíg hozta. De a csomagot mindíg vitte. A négy |
| pengőt el se hitte! A gyerekek remegtek. Az asszony: „Mondd meg |
| apádnak!” És hozzávágta a vekkert. És hozzávágta az ollót. És |
| hozzávágta a lámpát. Férje röhögve elugrott. Akár egy égő angyal, akár |
| egy őrült csillag: a petróleumlámpa kirepült a kiskertbe. Csörömpölve |
| áttört a kisablakon, égve, üvegszilánkok sírtak és égett már |
| a kiskert. Égett az ecetfa, a jázminbokor égett és lángoltak a |
| rózsák, a liliom égett. „Nem fogok megvakulni? A vakpénzt |
| már megkaptam. A vaksági pénzt kijártam. Jár az nekem, nem |
| szégyen. Egy szegény asszonynak. Csak vakbotot nem kérek. Pedig |
| adni akartak. Fehér botot nem kérek. Én vasbotot nem kérek. |
| Hogy bottal botorogjak. Botorkáljak a ködben? Ide-oda csapkodjak |
| fehér vaskampósbottal?” És néz a kristály-csöndbe, néz |
| kristály-mosolygással. Nem oda, ahol vannak. Nem: ahonnan |
| beszélnek. Néz üdvözítő-arccal. Néz, mintha arra volna! Néz |
| ködfényes arccal. Néz: már a homlokával. „Az egyik fülem |
| lukas. Vak, süket öregasszony. Csőlátó vagyok, a doktor azt mondta: |
| Nem baj néni. Legalább nem tetszik látni, legalább nem: a rosszat!” |
| És kapál, kertet ás, szőlőt metsz, rózsát, szőlőt kötöz, megy boltba, |
| és elteszi az uborkát, dunsztol őszibarackot. A háború után meg, |
| a kitelepítéskor, ő is ott volt a listán. Nem tudta, hogy miért is, |
| de rajta volt a listán. Ott ült a konyhaszéken, az előbb tojózott |
| éppen, a tyúkok fenekébe fúrt mutatóujjal, ujjheggyel |
| tapogatni a tojást a tyúktestben. Vagy a tyúkseggből félig |
| kiálló pihés és véres mészgömböt kiemelni, a tyúkot tojásra birizgálni. |
| Ott ült a konyhaszéken, férje a kertben téblábolt. A konyha |
| közepén meg a nagy ruháskosár volt. A ruháskosárban: dunyha, |
| fazekak, bögrék, kanalak, dunsztos, kolbász, meg mindenféle holmi. |
| A kosár virágmintás, arany-virágmintás bordó ágyterítővel |
| vastagon letakarva, körben lekötözve, mint a befőttesüveg |
| áztatott cellofánja gumikarikával, spárgával ha más nem |
| volt. És jött a szomszédasszony: „Elvinném a kacsákat. |
| Itt csak megdögölnének.” Később a két ajtó közt, térdei |
| közt kislánnyal, egy ötéves kislánnyal állt vinnyogva az asszony. |
| Az utcán üvöltöttek. „A fia kommunista!” „Föl kell ezt |
| is kötni. Azzal a taknyossal együtt!” Máskor beteg-őrző volt. |
| Skizofrént-őrző asszony. A depresszió pajzsa. A mánia csigahéja. |
| Az kockás barhet-ingben, sárga kordbársonynadrágban. Nem |
| evett, nem ivott. Ült csak. Nem evett, nem ivott. Állt csak. Az |
| alkonyatot nézte. Két évig az agy-estét. A fehér elme-éjfélt. |
| Aludt, olvasott, fölkelt. Aludt, olvasott, nézett. A telet, az őszt |
| nézte. A nyarat, a tavaszt nézte. És sikítani kezdett, futott a |
| Szeptemberben. Őszi szeplők közt futva sikoltozott zokogva. |
| Egy egész kosár tojást csapkodott a földhöz. A tojásokat egyenként |
| csapta a konyhakőhöz! Előbb kezébe vette, forgatta, nézegette, a |
| mészbuborékokat ujjhegyén billegette, aztán a kőhöz csapta, mintha |
| egy nagyot köpne. Csapkodta csak úgy loccsant, csapkodta csak úgy |
| spriccelt! Nézett vércse-szemekkel, nézett héja-szemekkel, nézett |
| kigyószemekkel, nézett kés-pillantással. És loccsanás, s a konyha kövezete |
| már sárga máz, takonyméz tojásfehérje, már mészhéj-félbuborék, már |
| mészhéj-cserép-ganéjdomb. Mintha egy őrűlt szörny hányna, az Őrület |
| okádna epét a Mindenségre. Az Őrület-Epehólyag öntötte büdös nedvét. |
| És a keze epés volt és a fal is epefröccsent. Az udvaron az asszony, |
| futott körbe az asszony. A másik meg utána. Utána egy nagy késsel. |
| Disznóölő-bajonéttel! „Te kurva, kurva, kurva, te kurva” kiabálta! |
| Az meg: „A kútba ugrik!” A bajonét az apjáé. Isonzóból |
| hozta. Ott kapott haslövést is. De már itthon temették. A |
| tyúkok is szaladtak, rikácsolva rohantak, a kutya sírt a láncon, a |
| kakas kukorékolt, feketén kukorékolt. Feketén már harmadszor. |
| És röfögött a disznó, mint egy berúgott Buddha és a liba repűlt az |
| őszben, mint Szent János Látomása. És a szomszédok néztek a |
| palánkra tolúlva, a deszkára tódúlva néztek lilán röhögve! |
| Az asszony: öregasszony. De sose-öreg-asszony. Van öt unokája. És |
| két dédunokája. Kezei jól mozognak. A lábai is gyorsak. És |
| emlékezetében nem a Pokol az Éden! A temetőket nem járja. |
| Nem szereti, nem utálja. Mindenszentekkor elmegy, vagy Halottak |
| napján elmegy. Visz egy csokor virágot. Minden halott sírjára. Ha |
| hazaér, kezetmos. „Mert a temető után az ember már kezet mos. |
| Ugy szokta azt az ember. Mert a temető szennyes. Mert a temető |
| halott. Halottlemosás után is, amikor már lemostuk a meztelen halottat, |
| arcát, mellét, mellkasát, hasát, férfiasságát, nőiségét és combját, |
| lábszárát és a lábát, amikor letöröltük, akkor is kezet kell mosni.” |
| Most épp valamit olvas. Talán egy verseskönyvet. Mert verset ő is írt! |
| „Mintha most is hallanám: ej de büszke ez a lány!” Olvas, nézi a |
| csöndet. Mintha szalmaszál csövén át nézné a világot. A sárga |
| szalmacsőnek üresség-tölteléke végén a szalmahéj-gyűrű |
| levegő-lencséjében, levegőkorongjában alig valami látszik. |
| Fél-orchidea, fél-fénykép, sarlósan körbevágott fél-hajasbaba, |
| régi, kitépett-hajú, félszemű. Amit a szalmaszálgyűrű üresség-tányérja |
| héjperemtokjába zárva mutat. Meg az egyik orrlik. A cellulózarcrózsa- |
| szirmok törése közt a vatta. És minden oly picinyke a szalmahéj- |
| gyűrűben, a vékony szalmacsőben, mint Liliput-Országban. |
| Úgy lát, mintha elemlámpával világítunk éjszaka: a sárga fényrúd, a fénypor-aranyrúd |
| kis kört fest be arannyal a sötétből. Aranylencsében harmatos bogár, százszorszép, |
| harmatpor-szárnyú bársonylepke, citromlepke, káposztalepke. Ahogy az elemlámpa |
| fénypontot szúr a sötétbe, arany-gombostűt az éjbe, arany-tűszúrást az éjszakába. |
| Ahogy a szemész, úgy lát, mikor kis szemlámpával, hosszú vékony rúdlámpával a |
| pupillán keresztűl a szemgolyó-testbe világít: s látja a bíborfoltot, az eres |
| retinakorongot, a fényérszálas-szalagcsápos puha napkorongot. Bíbor térképet a sötétben. |
| Bíbor virágsziget-földet, bíbor földrészt folyókkal, akár egy űrhajóból, űrrepülőből a földet. |
| „És mondd, az az Alliende, az a szegények pártján volt?” kérdezte |
| tűnődve. „Persze, egyszer láttam a Televízióban.” Talán önmagát nézi, |
| kezei közt halt meg a férje. Vért hányt. „Mama, Mama,” mondta. És a |
| mellkasa véres lett. S az asszony keze véres. Kezei közt halt meg. A |
| temetés után a padlót reggelig sikálták: ő meg a sógorasszony. Keze |
| közt halt meg az anyja. De ő csak mint szép álom: színesen visszalépett. |
| Lakott a kisebbik fiánál. Lakott a nagyobbik fiánál. Most az asszony- |
| unokával. Mit olvas ez az asszony? Ez a nem-öreg-öregasszony? „Mint |
| némi földbe szúrt vékony cövek Tünt fel néhány torony a láthatáron, |
| De oly kicsiny, hogy a pásztorgyerek Meglátja végignézve szalmaszáron!” |
| Ez bizony Arany János. Ez bizony: Bolond Istók! |
|