A reménykedő*

Illyés Gyula
Csütörtök van. Az íróasztalnál ülök. Cigarettára gyújtok.
Gondoltam fölhívlak telefonon: járjunk egyet a hegyen.
A filctollal babrálgatok. Lapozzuk át a nyolcvan évet.
Az éposz-időt. Meg is állhatnánk néha, kicsit szuszogni,
nézni az esőt, mint a Papával. Négy és félmilliárd szempár
tapad ablakodra. A pupillákban ősállatok ülnek, sár-
kánygyíkok, madársárkányok szeme szemedben. Nincs Isten,
csak magány van. Te meg: „No nézd, a reménykedő!” Flóra
rámszólna: „Feri, megint dohányzik!” Megnéztem a nap-
tárban: November 2, Achilles napja. Megy az öreg paraszt,
ballag a huszadik század. Ki ez a nyolcvan éves? Ki
ez a sétáló Magyarország? Földrész, töprengő! Ki ez?
Fején fekete kalap. Csípőig bőrkabátban. Hozzányúlok
a szívedhez. Jobb mutatóujjam hegyével érintem
húsod. Mint mammut szőrét, gyík pikkelytőr fejét, sas
koponyatollát, szarvasbogár-hím hátát. Lángol az ujj-
hegy: gyémántcsók a szívtől. A fogsorom is lángol. Az
üregek reménye. Jön szembe Szabó Lőrinc. Jön szembe
Babits Mihály. Jön szembe József Attila. Jön szembe
Móricz Zsigmond. Szervusz, kalapot emelnek. Az öcséd ez
a másik? Gyászlepke-József Attila. Homlokán Marx és
Freud. Csáptolla két virág. Krizantém, őszirózsa. Kezük
az Idő. Hónuk alatt kis koporsó. Mi van a koporsókban?
Földből Petőfi Sándor. Gyökérből Arany János. Mi
van a halál-dobozban? Az emberiség-játék. Sinek
és gégemetszés, Buddha, tücsök, halott-ing, barbárok
ködnyerítése, a világmenzesz alkony. Huszárok, dragonyo-
sok, dsidások, kis lovak, kis tankok, kis ágyúk, Isten-
csöpp atombomba. És Babszem Bem-Apó is. Megyünk
a beton-úton. Flóra kiszól a házból. „Gyula vigyázz,
hideg van!” Azt mondod csütörtök van? A végítélet
napja? A megváltás-halálé? Látomás-úr, az péntek.
A többiek hol vannak? Én elhiszem, hogy lesznek. „Nézd
ez a reménykedő!” Szemhéjperemig a gyászban, szívcsúcsig
az elmúlásban: gyaloglunk a hallgatásban. Rigó néz ki
az ős-csöndből. Kinézek a szemedből. Óriás üvegasszony a
szél. Üvegruhában jár a szél.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]