A változás szerelme
| Boldog vagyok? Igen. Fáj a szívem? Igen. Gyötör a tékozló törté- |
| nelem? Igen. Bánt a gyűlölködés? Igen. Aggaszt XX. Századvégi |
| emberiségsorsunk, sorsa a világnak? Igen. Így vagyok. Itt vagyok. |
| Hitemmel. Verseimmel, 1977–1983 az a két szélső időhártya, aminek |
| határbelsejében ezek a versek megszülettek. Abban a mániás-depressziós |
| szellemi állapotban, amit költészetnek mondunk: sose tudhatja a |
| költő, sose tudhatja az ember! A levölgyesedő komorabb időben, |
| amikor ül a költő múltjába csomagolva, persze csak látszatra bénán, |
| mindíg azon töpreng: hogy lesz a fölfelé, mikor? Mit mondjon újat? |
| Hogyan? Mivel és mikor kezdődik a föltarajlás? Mit mond a csönd, ha |
| beszélni kezd, ha izzó virágokat hajt a feszűltség? Tudni szeretné. |
| Nem tudja. Még nem tudja. S egyszercsak erjedni kezd az a fájdalom- |
| hártyákba burkolt valami, az az erő a szívben, csírázni kezd a zajló |
| némaság, a nem-hallható dübörgés, a költő levedli bénaság-bőrét, |
| mint a kabóca, beszélni kezd. Nézi szíve levedlett csönd-ingét. Így |
| volt velem is. Ültem egy koporsóban. Lovam egy koporsó volt. Arccal |
| voltam odakötözve a halálhoz. Mint egy fekete néptörzsnél, ahol a |
| lombkunyhóban ülő halotthoz kötözik az élő hozzátartozót, vastag |
| kötéllel, négy napig, hogy az élő tudja a halált, türelme gyászával |
| győzze le a forró bomlást, büdös, színes rothadást. Dehát a kopor- |
| sóban nem lehet énekelni! Az a halott búcsúdoboza. A koporsólovon |
| vágtatni csak a föld alá lehet, nem az űrbe. Nem a csillagok közé. |
| Halálhoz-kötözötten csak megfertőződni lehet, megőrűlten együtt- |
| rohadni. Döntöttem. Kimásztam a koporsóból. Elrágtam a halálköteleket, |
| mint eszkimó asszony szülés után a köldökzsinórt elharapja. Mint |
| szülő állatnőstény. S elkezdett újra ragyogni a lét! A múlt-idő, |
| jelenidő. Mint az ifjúságom. Szép piros ifjúságom! Fölragyogott a |
| legapróbb részletekig a mindenség, hajdani szegénységünk, új sorsom. |
| Ami volt, ami van, ami lesz. Minden tárgy, dolog, létező, állapot, |
| természeti, történelmi és társadalmi. És már tudtam: ezt kell elmondanom |
| nekem, ezt az új ragyogást! A gyermekkor és ifjúságom társadalmi |
| szomjúsága és történelmi szomorúsága, ünnep-öröme mellett emberi |
| jelenkorom új tudását, életem gyönyörű hitvallását. Hogy a halált |
| legyőzte hitem. Hogy összetörtem a koporsó-lovat. Hogy az új élet- |
| teremtés új költészet-teremtés is! Ez a kötelesség. Mert a költészet |
| kötelesség és remény. Hogy mindíg meg kell próbálni, sohasem abba- |
| hagyni! Remény, aggódás, öröm, világlét, világjövő: új verseim |
| sorshangja. A boldogságé. Az-így-boldogságé. A költő úgy hordozza |
| szívében, agyában, neuron-rendszerében, egész testében nyelvi, |
| fogalmi, tapasztalati, érzeti, társadalmi, történelmi múltját, mint |
| sejtek az atomdübörgést. Kicserélhetetlenül ott van az. A változás |
| mégis lehetséges. Mert a változás a folytatódás. Ez a változás |
| szerelme! Azt az összetört, üvegmorzsalék, cserepekre-hullt |
| múlt-idő is segíti lenni. Az új azzal is új, hogy a régit is hor- |
| dozza vérrendszerében. Mert a költő lényege nem cserélhető le, mint |
| a leukémiás vér. Az csak folytatódik az új virágzásban, a régitől |
| is trágyázva, táplálva. Új verseim hitek, hűségek, vallomások: |
| szellemtársakhoz, szellemelődökhöz. Ünneplő reményem csillagcsóvái. |
| Új verseim: visszatekintő és jövőt-aggódó boldog jelenem életrajza. |
| Még nem befejezett. Egy hosszú lírai vers (eddig 251 kéziratos |
| oldal) írása vastagította meg a többi megszületésre-váró magzat- |
| burkát. Ezért nem repedtek szét azok a vers-magzatburkok. A hosszú |
| vers címe: Halott feketerigó. Rövidesen befejezem. Mégsem vártam |
| meg, hogy a Halott feketerigó e könyv része legyen. Az a csillag- |
| páfrányt legelő vers-Dinoszaurusz üljön csak az új holnap |
| szivárvány-egű sziklaföldjén. És micsoda madár az, amelyiknek |
| egyik szárnya eleven pihetollakból, a másik nikkelpikkelylombból? |
| Mégis azt hiszem, új verseskönyvem: sorsegész. Hadd higgyem én |
| legalább. A többi már úgyis csak kiszolgáltatottság! A szeretetnek, |
| a megértésnek, a gyűlöletnek, vagy a közönynek. |
Budapest, 1983. november 19. |
|
A megérintett ünnep1
| Havazik? Tél van? Őrűlt tiszta gyász? |
| Fénypetty-temető? Sose-Megadás! |
| Arcod: Megszállott Dacosság-Idő? |
| Isten kezében: krétalegyező! |
|
| Magányomban, mint hóban a gyerek, |
| jajgatok, sírok, sorsom émelyeg. |
| Hó-kalickában gubbaszt vak szívem: |
| zománc-szemgolyós madár-szégyenem. |
|
| Elhagyott engem öröm, szerelem, |
| mert elhagyott a Mindíg-Sohasem! |
| S körülfog, csahol, vicsorít, ugat: |
| átok, gyűlölet, halál, bűntudat! |
|
| A tajték-pofájú kés-koszorú, |
| kristályláng-szemű Minden-Iszonyú. |
| S torlódik felém, szimatol, vonít, |
| gyűrűzve tolúl. Most majd megtanít!
|
|
| S nyálas-fogsorú szőrdunyhába töm: |
| s agyvelő, bél, csont, nemiszerv, köröm, |
| s a belső szervek, hit, mámor, jövő |
| olvadnak benned Gyomrok-Temető! |
|
| Nézz rám Barátom, nézz rám Nem-Öreg: |
| s csöndemből kimászok, énekelek. |
| Neked elhiszem, s nem hagyom magam, |
| veled tudom: létemnek hite van. |
|
| Nem csaltam, nem loptam, nem öltem, te |
| ismersz Rejtelem Mágnes-Szigete! |
| Gyilkos nem voltam, kurva, áruló. |
| Csak éposz-hitű, bűnt-nem-hazudó. |
|
| Tűz-arcod nézem: Hetvenötéves. |
| Hallod? Szólok. Remény a Reményhez. |
| Ünnep: érintlek ujjam hegyével. |
| Idd át magányom gyémánt-düh fénnyel! |
|
| Fehér krétaszálkák, kréta-lécek |
| Vonal-Mindensége, Szigor-Részeg, |
| Gótikus Ősz Kamasz, Tűzpont-Örvény |
| el ne hallgass: tudod mi a törvény! |
|
| Arcod: Európa: krétalapokból! |
| Arcod: emberség: Szőke Iszonyból! |
| Arcod: Hűség! Büszke Bizonyosság! |
| Konok, hóka arcod: Magyarország! |
|
|
Illyés Gyula képes-könyve*
| Mindenütt Te vagy e kép-történelemben, kép-sorsvonulatban, |
| a „képírók” fénylemezére írt derengő ámulat-akaratban. |
| Te magad, s tebenned ők, bennük Te, egy-ötvözet e Kép-Fa, Barátom! |
| Ha sorsuk ledobod, vacognak ők, mint fagyban, ha leveszem télikabátom. |
| A bajszos ős, pruszlikos kisanya, az édes asszonyok, levedlett társak, |
| a gyermek, s a gyermek-jövő, a nem-holt-lelkek, a gyász-hibásak, |
| akiben rejteztél, s akik nem-rejtőzve rejteznek tebenned, |
| akikben hittél, s akik hitét adták hitedben az emberi nemnek! |
| A küzdőfelek, az „ellenfelek”, az egy-akarat virágzó nem-halandói mind, |
| ki rothadozva-korhadozva, ki testét élve még, a jóra kínt. |
| Mind e kép, mint égő cserép, arcot-mutató aranylap, aranyablak: |
| nyitottan ég, fény-lengéséből álmaid a zord űrbe zuhannak! |
| Mint mozgó víztükörben a vak sárga csipkés óriás falevél |
| melyet lentről lobogtat a köddé-gyöngülő ősz tihanyi szél, |
|
a mozgó alvilágból, mely ott örvénylik Vörösmarty Mihály-őrülettel |
| az ideák szívében: a jövő villódzik itt negatív felelettel: |
| a volt, a most, a lesz, a van, akik állnak fényhártya könnyű nyárban, |
| mint jegenye-bizsergés, zöld tollak, zöld csápok a Föld-Koponyában, |
| kék múlt-homállyal, tegnap-vérrel, részecske-gyors kötekedő mával, |
| a szíved-köré-gyűltek irgalmatlan szép fehér mosolyával. |
| A tőled-szikrázó-létüek, az ők-vagy-Te, a Sors-Angyalok: itt |
| mutatják lényükből lángolva a sorsukban legszebb lényegit: |
| hogy vannak általad, Éposz, Tebenned, Nem-rejtett-hitedben, |
| ifjú-piros Petőfi Sándor, zöld lepke Arany János-ősz Énekedben. |
| Hogy vannak, voltak, lehetnek, mert vagy, mert voltál és lehettél: |
| a Vágtatás nem-skizofrén táltos aranylováról le nem estél. |
| Nagy Lényed kérdez itt, és oly emberit, Társam: Ősz Emberi Fő, |
| mint vígasz-versedben a balatonparti áhitat-ácsorgó ősmosolyú nő, |
| a karcsú „modern”, fehér homokban őgyelgő kisfiát: „No Fercsi mi kő?” |
| És mindíg visszafelel, mert úgy akarod, akarja Veled a sose-vén idő, |
| hisz kérdő szavad hívását várja a vak anyag, a sose-gyűlölködő, |
| válaszol Rád: a fény, az elme, az ország, a szerelem, a lét, a téboly, a halál, a kő! |
|
Himnusz-hajnal*
| Móricz Zsigmond! Szavad illatos és |
| jószagú, mint az újszülöttek lába. |
| Móricz Zsigmond! Szavad, mint a |
| lepkék izzó, csiszolt bársonykristály- |
| kupola szemének törékeny mosolya! |
| Móricz Zsigmond! Harmat és láng, tűz |
| és iszonyat! Móricz Zsigmond! Fölgyúj- |
| tani a rohadék múltat, Móricz |
| Zsigmond, tűz, tűz, tűz, világ-özön, |
| Móricz Zsigmond! Illés Endre áhítat- |
| irgalmatlan gyaloglás-vágya, Móricz |
| Zsigmond! Kanca-Báthory Erzsébet |
| vérgyászában fürösztött isten-utánzat, |
| Móricz Zsigmond! Harmatcsepp a halál |
| viaszcsőr-orrhegyén, Móricz Zsigmond! |
| Gyalázat árnyék-öröm, Móricz Zsigmond! |
| Magzati kuporgás, Te, a Lét s Nem-Lét |
| között lüktető vérvezeték köldökzsinór! |
| Móricz Zsigmond! Te Betyár, dühödt vad |
| kolosszus-bolond! Móricz Zsigmond! Te! |
| Móricz Zsigmond! Janka ravatal-ágya! |
| Csibe proletár-gyopárvirága, Móricz Zsigmond! |
| Te Ady Endre-cimbalom, József Attila szigorú |
| szemérme! Móricz Zsigmond, legbátrabb |
| küldetés! Móricz Zsigmond, Rozika |
| Reviczky Gyula Jászai Mari anyácska- |
| reménye! Móricz Zsigmond! Férfi-ősanyács- |
| ka, Móricz Zsigmond! Görgey Arthur őrűlt |
| Kossuth Lajos-szorongása! Móricz Zsigmond! |
| Kossuth Lajos őrült akasztófa Görgey Arthur- |
| áldomása! Móricz Zsigmond! Barbár gyász- |
| asztal, remények halottas-ágya, halál-ra- |
| vatala! Móricz Zsigmond! Hitem Hite, |
| Szent Tűzözön! Móricz Zsigmond! Te |
| Befejezhetetlen Megmaradás! Móricz |
| Zsigmond! A világteremtés szégyenében |
| megőszült Teremtő kan-Árvácskája, Te, |
| Móricz Zsigmond! Kréta-szobor voltál, |
|
Szólok a földbe Ferenczy Béninek*
| Villám-ütött pünkösdirózsa, koporsóban jáspis- |
| üvöltés, jatagán-jáde-vicsorgás, fölemeltem a |
| koporsófödelet, sárga rózsáim szívedre tettem, |
| rothadóra a rothadókat, a rózsák csontvázadra égtek! |
| Ott merengsz kilencven-évesen: a földben |
| öregem, édesem, krétaköd-imádkozó sáska, nem |
| is figyelsz az elmúlásra, el-sose-adva-önmagad |
| ámúlsz Szigorú Föladat, a létből hogyha megmarad |
| a létezésnek mi marad? Sok volt a vér és a |
| halott, kilapoztuk az ablakot, szétlapoztuk az |
| üveget. Mit akartok és mi lehet? Láng-dörgés, foszfor- |
| vonalak, fiadként átkaroltalak! Rágtuk a rézpénz- |
| sülthalat, halpikkelyes volt a fogad, aranypénzek a |
| fogadon, aranyszeplők az ajkadon. Az isten köpködte |
| a vért, ujjal kinyomta balszemét, homlokodon |
| Bach hegedűlt, Mozart a jobbkezedre ült. Én, |
| gondoltam hazamegyek, Te azt mondtad: „hát |
| mondd, minek?” Aztán a Sóhaj-vasütés, irgalom- |
| begöngyölődés, agyér-repesztő billenés! Kék mennykő |
| a számra csapott, kiégtek az ős-époszok, szívemig |
| égett égi vak elektromosság-pillanat, szám, torkom, |
| gégém, nyakcsövem: üszkös szó, tűzhólyag-sosem! Égő
|
|
kút lettem szívemig, a haláltól az emberig! Szó-trágya, |
| büdös hang-ganéj, szigorú csillagszaros éj! Jézus- |
| bárányok ürüléke, sátán-káromlás köpedéke! Te: |
| kórház, jajgatás, mosoly, fele kő, fele hús-Mosoly! |
| Ültél székeden, néztelek. Szerettelek, mert hittelek! |
| S ha már meghaltunk: hát miért mi? Simítsd meg |
| arcom Ferenczy Béni. Érted is sírok Ferenczy Béni. |
|
Vaskor, szeptember, aranyláng*
| Mit akarsz hát te Egy ember? Mit akarsz Öreg |
| Szeptember? Vaskor, szeptember, aranyláng: mit |
| akarsz egyik mi hazánk? Én mondanám, ha mondanád: |
| mit akarsz testvér, jóbarát? Te Cusanus-tekintetű |
| Medve-úr, méz-lehelletű, te Mindíg-Mérleg, te Oda- |
| tartozás-és-Sehova, pontok, csomók, gömbök, bogok, |
| vízköteg-repkényoszlopok egyensúlyreményösszege, az izzás
|
| vastűz-szégyene, te összevissza-vonalak Gömbhalmaz- |
| Dühe: láttalak! És mondanád, ha mondanám: gőg- |
| kardomat kirántanám Érted és értünk-Mindenért. |
| Hallgatok? Hallgatsz? Mondd miért? Hallgatom |
| szíved lépteit, hallgasd hát szívem rémeit! Halálban |
| égünk? Igy igaz? London, Budapest? Ugyanaz? Itt is |
| panasz, ott se vígasz! Ott is vígasz, itt se panasz. Eső, |
| neonköd, túlnani Oktogon-Piccadilly. Álmomban |
| gyakran meggyötörsz Oktogon-Piccadilly Circus! New |
| York, Budapest: látomás-kürtvígasztalás-kristályrács. |
| Aranyláng, vaskor, szeptember: mit akarsz hát te |
| Egy ember? Akarod ifjabb éveim? Akarod vad halottaim? |
| Tejútak csikó-szárnyaim. Akarod fénypetty-árnyaim? |
| Időn át, múlton át, hiten át nézlek, mint fiú az apát! |
| Békává varázsolt a kín, levedlem varangy-rongyaim, |
| a szeplős varangybőr-ruhát, s megjövök a varázson át, s a |
| véres varangybőr-cafat, a dülledt szemhólyag alatt mintha |
| az Isten nyílna ki: hűségem virágai! Világítok, ha |
| akarod: szavaim ősfény-csillagok. Nézlek múlton át |
| és hiten, elhiszlek, hisz őszöd hiszem, ahogy hittem már |
| nyaradat, nézésem most vas-pillanat. Az ének-virrasztás |
| nekem higanyszáloszlop-ketrecem, lüktető, izzó, táguló higany- |
| spárgából font golyó. Onnan nézlek, s Benned magát |
| a szivárvány Sántha család. |
|
Reménység, remény, rettenet*
| Az isten ült egy ősz hegyen. Isten, mert |
| isten-öregen, és térdein vak ujjai Téged |
| kezdtek kimondani! Úgy írt a Veled-Nem- |
| Öreg Tűzbeszéd Gyémánt-förgeteg, hogy |
| elgondolta az Időt, a vele-az-tér-terje- |
| dőt, úgy írt a Veled-végtelen Szerkezet- |
| képző Értelem: mindenséget a Fény-Jelen, |
| hogy sugározta lényedet, Reménység, Remény, |
| Rettenet! Én úgy képzelem e kemény |
| derengés-por, kék gyászremény, merengés- |
| arany fényszigor, kőpuha átok tűzkapor- |
| virágállathús-lebegés ott tenyészik a |
| szívemen! Te, Gyöngéd Kés, Éhes Hit, Nem- |
| alvadó Gyász, Hó, Gőgvígasz, Márvány- |
| lélegzet, Csönd-tavasz, Csont-könny, |
| Fehér Marasztalás, Virrasztó Öröm, Tiszta |
| Láz! Nézd Bandi, most úgy képzelem: ülünk |
| ketten egy ősz hegyen, hallgatom makacs |
| érveid, lapozom fehér éveid. Ülünk a |
| Lényeg ősz szívén, ott ül két Rettenet- |
| Remény. Beszélgetünk és hallgatunk. S mert |
| haláltalan a szavunk: mosolygunk a Ragyogásig. |
|
A reménykedő*
| Csütörtök van. Az íróasztalnál ülök. Cigarettára gyújtok. |
| Gondoltam fölhívlak telefonon: járjunk egyet a hegyen. |
| A filctollal babrálgatok. Lapozzuk át a nyolcvan évet. |
| Az éposz-időt. Meg is állhatnánk néha, kicsit szuszogni, |
| nézni az esőt, mint a Papával. Négy és félmilliárd szempár |
| tapad ablakodra. A pupillákban ősállatok ülnek, sár- |
| kánygyíkok, madársárkányok szeme szemedben. Nincs Isten, |
| csak magány van. Te meg: „No nézd, a reménykedő!” Flóra |
| rámszólna: „Feri, megint dohányzik!” Megnéztem a nap- |
| tárban: November 2, Achilles napja. Megy az öreg paraszt, |
| ballag a huszadik század. Ki ez a nyolcvan éves? Ki |
| ez a sétáló Magyarország? Földrész, töprengő! Ki ez? |
| Fején fekete kalap. Csípőig bőrkabátban. Hozzányúlok |
| a szívedhez. Jobb mutatóujjam hegyével érintem |
| húsod. Mint mammut szőrét, gyík pikkelytőr fejét, sas |
| koponyatollát, szarvasbogár-hím hátát. Lángol az ujj- |
| hegy: gyémántcsók a szívtől. A fogsorom is lángol. Az |
| üregek reménye. Jön szembe Szabó Lőrinc. Jön szembe |
| Babits Mihály. Jön szembe József Attila. Jön szembe |
| Móricz Zsigmond. Szervusz, kalapot emelnek. Az öcséd ez |
| a másik? Gyászlepke-József Attila. Homlokán Marx és |
| Freud. Csáptolla két virág. Krizantém, őszirózsa. Kezük |
| az Idő. Hónuk alatt kis koporsó. Mi van a koporsókban? |
| Földből Petőfi Sándor. Gyökérből Arany János. Mi |
| van a halál-dobozban? Az emberiség-játék. Sinek |
| és gégemetszés, Buddha, tücsök, halott-ing, barbárok |
| ködnyerítése, a világmenzesz alkony. Huszárok, dragonyo- |
| sok, dsidások, kis lovak, kis tankok, kis ágyúk, Isten- |
| csöpp atombomba. És Babszem Bem-Apó is. Megyünk |
| a beton-úton. Flóra kiszól a házból. „Gyula vigyázz, |
| hideg van!” Azt mondod csütörtök van? A végítélet |
| napja? A megváltás-halálé? Látomás-úr, az péntek. |
| A többiek hol vannak? Én elhiszem, hogy lesznek. „Nézd |
| ez a reménykedő!” Szemhéjperemig a gyászban, szívcsúcsig |
| az elmúlásban: gyaloglunk a hallgatásban. Rigó néz ki |
| az ős-csöndből. Kinézek a szemedből. Óriás üvegasszony a |
| szél. Üvegruhában jár a szél. |
|
Arany János-ima*
| Gyönyörű hit, Gyász halálig, Halálból |
| csiszolt kis ősgyík, Pikkely-rettegés, Kés- |
| három szemű gyászhalom országon, Ezer |
| elme-öngyilkosság, Csoszogó vak bizonyosság, |
| Világszáron Kérub-elme, Csüggedés fehér |
| türelme, Fénydiadal halálremény, Fehér |
| csöndön fekete fény, Árva szánalom, remény- |
| dac, Mindíg-vígasz-sose-vígasz, Fénydörgés, |
| gyöngéd világgyász, Elmálló örök virágzás, |
| Világszellem emberbánat, Jövő-döbbenet- |
| útálat, Dacmerengő világszigor, Lepkeszárnyamon |
| aranypor, Rovarszem-virágvadállat, Húsevő |
| zöld gyémántnyálhab, Szakállas szél, Kő- |
| túlvilág, Isten-szájból kinőtt virág, Petőfi |
| Sándor szívében gyökerező Virágzás-Nem, |
| Kertészkedő depresszió, Cet hasában botozgató: |
| nyálkás, zsíros, enyves, meleg, vörös kopoltyú- |
| lebenyek mirigyesernyője alatt didergő ősz |
| Jézus-alak, Nyitott rejtőzés, Gond: barna, |
| Bethlehem szamara, barma két szemgolyód, |
| világító, gyöngyikrává megfagyott hó, |
| Néma Unom-az-egészet Gyöngyvirágfa-Köd- |
| Enyészet, Mért-Nincs-Velem-Az-A-Másik |
| Bírnám-sose-megadásig, Titkos zokogás, |
| Lét-kevés világegyetemrettegés, Merész |
| kín, Gyáva gyalázat, Lázadó, mert sose |
| lázad, Röstelkedő csöndes, rendes, késsel |
| döfködő szerelmes, de csak irgalma-magában, |
| mese-kristálypalotában: döf és döf és döf és |
| döf és magát öli a Szenvedés, véres szőre, |
| keze, láza, vérpalack Iszonycsönd-vára, |
| Babonátlan gyémánt-varázs, Ballagó |
| komor havazás, Gőgszemérem gőgbüszkeség, |
| Zöld-párájú hajnali ég, Őszi eső higanyszála |
| ketrecében Éposz-Páva, Shelley embriója, |
| Byron őrületdühe-ha-bírom, Keats tűzvésze- |
| de-nem-mondom: nekem más remény a gondom, |
| Aristophanes köpése, Shakespeare Hamlet- |
| dermedése, Szavukkal Istent-kifosztó Dante, |
| Tasso, Ariosto édes öccse: Arany János |
| nehéz szívemre vigyázz most! Meg ne haljak |
| idő előtt, még a befejezés előtt. Tudod, hiszen |
| sok dolgom van, igazíts minden dolgomban. |
| Ne rágjanak szörnyek, álmok, ne üthessen |
| minden álnok. Némán ülök, nem szótalan, |
| veled is várom önmagam, mint reménytelen |
| Reményben, Heidegger Lét-Erdejében, vacogva, |
| mint árva gyermek, akit csillag-sorssal vernek. |
| Arany János kezed fogom, énekedben várakozom! |
| Hited, mint az áram úgy ráz, szőr-Homérosz- |
|
Nagy Lajos hatalma*
| Hatalmad van és nincs hatalmad? Az én hatalmam |
| a virágoké. A virágoké az én hatalmam! Én tudtam |
| rólad, te tudtad rólam. Föl-le, föl-le a Házmán utcá- |
| ban. Mammuttal sétált fekete párduc. Jaguár, puma, |
| párduc, szarvasbika, tigris: könnyű léptű. Mammut- |
| agyaradba kapaszkodtam, agyaraid csúcsán tizenkilenc |
| csillag. Mindenség-tűzcsokor agyaraidon. A föld besűllyedt |
| őslény-lépteid alatt. A flaszter, az aszfalt. Vulkánok hö- |
| rögtek lépteid után: a Földgolyó tüdővérzése, kéksárga |
| hab-ciprusok. Föl-le, föl-le. „Majd mi is megtámadunk |
| valakit. Megtámadunk egy szegény-embert. Fölöltöztetjük |
| új ruhába! Új kalapot, új nagykabátot!” „Égitest” mondtam, |
| „rossz így, mintha lenne ég. Pedig csak űr van. Űr, űr, űr, űr, űr! |
| A levegőgolyón túl szikrapontok. A reménytelenség szikra- |
| pontjai. Veres Péter sört ivott, Lukács György bécsiszeletet evett. |
| Az asszonyok traccsoltak párafénnyel. Föl-le, föl-le, föl-le. |
| Arcod az űrbe csüng, mint téli éjszakán proletártemető. Arcod |
| úri Temető-Magyarország. Homlokod: 1919 Május. Jobb szemed |
| A lázadó ember, bal szemed A menekülő ember. Jobb szem- |
| héjad: Kiskunhalom, bal szemhéjad Három magyar város: Szol- |
| nok, Hódmezővásárhely, Győr. Mosolyod: Egy délután a Grün- |
| irodában, mosolyod: A három éhenkórász, mosolyod: Egyiptomi |
| íródeák! A szád téli csillaggal beszórt mammut-öreg, ősi |
| állat-karácsonyfa, a szád: Uccai baleset, a szád: Bérház, |
| a szád: Pincenapló! Nehéz nagy húslepényes állad: A tanít- |
| vány, legyőzött földbirtokos-fiú. Tél-éjszakai mammut- |
| sírásod: A szobalány és Képtelen természetrajz! A Mama, |
| a Mama, az Anya hol van? Hol vagy Lajos, hol vagy ván- |
| szorgó csüggedt öreg, hol a te hatalmad? Föl-le, föl-le a |
| Házmán utcában, kristálycsicsergés téli éjszaka. A tejút az űr |
| fan-szőrzete, kristályszőr-zuhanás. Nevettél. Elmondanám: Basa- |
| Ménkű ugat, ugat a fehér puli, feketerigó a zöld kutyaólon. Néz |
| a barna zománcgolyó-szemű szénbaltácska. Fehér szőrből fehér |
| harang leng a nyírfák alatt a fehér levegőben. A kőműves- |
| szomszéd most fűrészeli szét gépfűrésszel a könyvesszekrényt. |
| Este idejön Marx György, a fizikus, Szilveszter van, öreg és tegnap |
| írt Hantai Simon Párizsból levelet: „Festettem néhány képet, fehér |
| alapra fehérrel. Testamentumul.” Testamentum. Testamentum! |
| Százezerbilliárd világproletár csillag nézi sírod a Kerepesi |
|
Miklós-mise*
| Verset írok. Eddig már 80 oldal. Gondoltam iszunk egy pohár |
| whiskyt. Nem hívtalak, nem mentem. Ültél az öreg bőrfotelben |
| szétvetett lábakkal, szinte feküdtél, mint egy keresztre-feszített bohóc- |
| zöld imádkozó sáska, nyitott szád odvas halotti szoba, égő gyertyák |
| fényrács-ravatalháza, égő gyertyafogsorú ravatalszoba-szádban |
| százezer koporsó, és minden koporsót fölnyitottam, és én feküdtem a piros |
| koporsókban kürtökbe-öltözötten, haláltűz-bizonyítottan, százezer bajszos |
| aranykürt hörgött tűzpárdúc-ásítozással. Mítoszi didergésedben a kályha |
| Joyce szaros gatyája, szemünkből kilóg, mint a szomorúfűz a szomorú tűz, |
| az öröklét-pillanat, hiszen magunk is voltunk gyermekek, nem emlékszünk |
| másra, csak a megvalósulásra, és most van borunk, páfrányos gyermekkorunk. |
| Pápa-papa, véres szamárcsődör, gőgbuja Minotaurus-Atya, odvas szádba |
| nyúltam, kivettem onnan a túlvilágot, az Alvilági Álmot, Istenek könny- |
| ürülékét, meg millió egyéb lényt, egyéb fényt! Sírt a Gótikus Kristályiszony |
| Csipkezuhatagágaskodás Elmetorony, Angyalpotrohnyál-Valceréjszaka, |
| a szikrázó Pókselyemrács-Katedrális, térdrehullva a Világemberérdem, |
| mint térdeplő mohahab-rovar, aki szarrá változik a gyáva életvédekezésben, |
| a téridő boldogtalan fénypor-pontgömb tűzfüggvényeibe dugta kék |
| őshattyúgyíkfejét a Struthiomimus (felső-kréta), a fehér Elmeőstudat- |
| Plateosaurus (felső-triász), az emberkezű Isten-kérdőjel Gigász, a Gyász |
| s Létegész-Léthiány Szomorú Láz, a Brachiosaurus altithorax (felső- |
| jura) mint az emberelőtti Tudatcsönd-Áltudat űrbe-fölgörbített liba- |
| fejű, hólyag-gumi pocak Mutatóujja, és volt aki, a 22 méteres Szűz, |
| a Diplodocus Carnegiei (felső-jura) a tizennégymilliárd év előtti téridő- |
| időtér-derengéspont laza csöndtüzébe dugja csipogó csibefejét, ez a |
| Miklós-mise, tüzelő Áhitat-Angyalkurvaság, ez az Áldozat-Ebéd, ez a |
| Töretlen Szűzhártyák Állati-Emberi Világmindenség-Asszonycsokra, a |
| Nők Hártya-Keresztrefeszítése, ez a Minden-Semmise, a Te-vagy Én- |
| vagyok Tessék, Fordított Dícsértessék és miért nem tegnap és miért most?, |
| létgyáva gőg-Homérosz, örvénylő, habzó Muszlin-Mámor, Zokogó Bíbor |
| Álarc-Köteg, Skarlát Köpenybujdosás, Pityegő Pontos Érthető Rejtelem- |
| összevisszaság, fölgerjedt nemzőszervű Titán-Szilánk, Zeusz-test letört |
| feketeláng gyémántszilánkja, Befelé Égő Alvilági Fáklya, Dohos |
| Palástarany-Őslénytemető, Részeg Tűz Nőférfi-Férfinő Nemiség-Harang- |
| kása, a Szerkezet Istenpacsuli Gépstruktúra-bolyongása, Dörgő Bolygó- |
| rendszerünket elhagyó fotócella-pislogású gépagy, fémrács-tükörrács- |
| csápú, emberszemű géptudat-fémláng ember-rovarkoponya, a végtelen |
| gömbegyenesének halhatatlan emberszívdobbanása, Álnok Púder- |
| csöngettyű a Megváltó tökére kötve, Világegyetem Női Selyemharisnya, |
| szemei szaladnak, a fényseggű meteoritok, a Szerelem Agyába lógó szőke |
| Napraforgótányér, Óriás Csipkés Hártyacellarózsa, Rothadozó Rovarszem- |
| Hatalom, ez a Miklós-mise, túl a világon és a világon innen, a Semmi- |
| Minden, Minden-Semmise, fénypikkelyes arcod, mint fölboncolt hal |
| belseje, véres csomagok abban, piros lámpák, úszóhólyag-szemed véreres |
| hártyatojás. Igyunk egy pohár whiskyt, ne a halált igyuk, a létezést |
| igyuk, a létezés megtisztít, őrjöngve habzó fényanyag-fényalak, Hit: |
| megáldalak, áldalak fényemben, gőgdacos hitemben, most és mindörökkön |
|
Babits-burjánzó*
| Aranyrög, Jézus-szűz: Babits, pünkösdirózsa-tűz: Babits, vad |
| bazsarózsa-szűz: Babits, Krisztus szívsebén ülsz: Babits, nyalogatod |
| könnyét: Babits, iszod véres vizét: Babits, nyalod vizes vérét: |
| Babits, hörbölsz szív-epés vért: Babits, hű rubintlegyecske: Babits, |
| mit vársz térden esdve: Babits?, Megváltód elesve: Babits!, metszett |
| gégéd is sír: Babits, gyászod vele nem bír: Babits, vár Érosz kancája |
| Babits, sötét lezbosz-láva: Babits, szoknya alá bújva, Babits, ánuszban |
| kisujja, Babits, issza a vak kancsót, Babits, mézet, folyékony sót, Babits, |
| rózsaszirmok száján, Babits, kemény bibe nyálán, Babits, fekete trombita: |
| Babits, vijjogó véres fa: Babits, lakod a Lét tornyát: Babits, gyöngyház- |
| Magyarország: Babits, tevékeny törvény-hit: Babits, miért hittél |
| annyit: Babits?, teremtő-kisfiú: Babits, temető-szígorú: Babits, fehér |
| sólyom szeme: Babits, galamb piros szeme: Babits, Szent Ágoston |
| öccse: Babits, gyík keresztre kötve: Babits, fára-szögezett tűz: Babits, |
| szerelem-csontvázhős: Babits, tejútcsontváz szíve: Babits, cseppkő- |
| bánat híre: Babits, tűzliliom-menzesz: Babits, meghal aki nem lesz: |
| Babits, virágpor-sárga gyász: Babits, kezdés és folytatás: Babits, |
| cet zsírja, epéje: Babits, Ninive reménye: Babits, Jónás átok-kése: Babits, |
| nyálas röhögése: Babits, Arany-virrasztáskő: Babits, Arany János- |
| felhő: Babits, fehér üdvözülés: Babits, fény-istenkerítés: Babits, |
| Magyarország ajka: Babits, Baudelaire démon-szajha: Babits, Flaubert |
| szempillája: Babits, az Úr férfilánya: Babits, csillagpávapálma: Babits, |
| Vörösmarty álma: Babits, Dante pupillája: Babits, Dante ágyék-lángja: |
| Babits, Dante kezén kék ér: Babits, Istenbe-szúrt hébér: Babits, kék |
| szirom a jégen: Babits, düh Dante szemében: Babits, szőlőskert |
| tavasza: Babits, cserebogár-haza: Babits, szentjánosbogár-szó: |
| Babits, kis zöld parázs-zászló: Babits, szentelt száraz virág: Babits, |
| tűzbe dobott kis ág: Babits, vihart hervasztó ág: Babits, sátánűző |
| szent láng: Babits, Keats kék páfránycsókja: Babits, Shelley száján |
| óra: Babits, Pláton-selyemlepel: Babits, az Űr rádtérdepel: Babits, |
| koporsóban vánkos: Babits, füstölgő aranykos: Babits, diófalevélzöld: |
| Babits, rángó tömegsírföld: Babits, Pilvax-kávéházban: Babits, |
| tizenkilenc-lázban: Babits, Szabó Lőrinc-mégse: Babits, légyszem- |
| dülledése: Babits, párzásörvény-gyászvak: Babits, Szabó Lőrinc-ablak: |
| Babits, szűzhártyarémület: Babits, J. F.-csillagszemed: Babits, |
| Tóth Árpád vércsöppje: Babits, Ady Endre ökle: Babits, iker-Ady |
| remény: Babits, Ady arcán szűzfény: Babits, halál-arcán őslény: |
| Babits, ásító kék nőstény: Babits, hímnyál holt szemérmén: Babits, |
| harmat vaskor-szívén: Babits, szeráf képzeletén: |
| Babits, halott arcán a könny: Babits, rácsöppent vízözön: Babits, |
| Goethe gatyás térdén: Babits, nehézvíz-nehézfény: Babits, Goethe |
| szemüvege: Babits, drótkeretes tüze: Babits, Szekszárd szökevénye: |
| Babits, zománctűz-kínkéve: Babits, zöld halotti párnán: Babits, |
| páva-arcod sárgán: Babits, nyers aranysüvöltés: Babits, borostyánüvöltés: Babits, |
| Ady Endre rádnéz: Babits, faun-arca rádnéz: Babits, szatír-arcát |
| nézed: Babits, érted az egészet: Babits, Szűz Jézus nagyfia: Babits, a |
| Szűz apostola: Babits, Mária ostora: Babits, mozi-mámor-mise: Babits, |
| Assisi Ferencke: Babits, Európa hűsége: Babits, Ázsia ködlénye: |
| Babits, Zeusz tök-köténye: Babits, a bíbor bősége: Babits, Bizánc liszt- |
| kriptája: Babits, kisgyerek szűz álma: Babits, egyenes Szent-György- |
| kard: Babits, vad Byron-tengerpart: Babits, Sophokles rémálma: |
| Babits, Shakespeare bosszú-szárnya: Babits, Machbetek, Richárdok: |
| Babits, embervér-platánok: Babits, szép kezed szívemen: Babits, |
| ostya-tested nyelem: Babits, szent ostyád nyelvemen: Babits, ostya-véred |
| nyelem: Babits, veled töltekezem: Babits, vad tárgy és türelem: |
| Babits, jajgató éneked: Babits, karsül-síp végzeted: Babits, vérfoltos |
| ingmelled: Babits, boldog hiedelmed: Babits, véres szép ujjaid: Babits, |
| nagy bajusz-szálaid: Babits, a véres szőrszálak: Babits, bíbor |
| korall-ágak: Babits, csillagköd-spirálban: Babits, kétágú gyertyában: |
| Babits, fejed, mint őzeké: Babits, járomban ökröké: Babits, láng- |
| nyelvű kaloda: Babits, égő mínusz-csoda: Babits, éjszakám hajnala: |
| Babits, készenlét csillaga: Babits, őrzés és megadás: Babits, majdnem |
| hit-tagadás: Babits, isten-megtagadás: Babits, komor káromkodás: |
| Babits, nem-is-káromkodás: Babits, föllázadt elmúlás: Babits, |
| angyalvarázsolás: Babits, remény-balázsolás: Babits, orvoslás- |
| bájolás: Babits, nehéz emberkorom: Babits, két madár válladon: |
| Babits, pávahím, fehér sas: Babits, keselyű-hatalmas: Babits, |
| hoatzin-titoknő: Babits, papagáj-fényfelhő: Babits, ember és dögevő: |
| Babits, tejúton-dübörgő: Babits, Krisztus-seb pacsirta: Babits, |
| mintha a seb szállna: Babits, halál-rózsapirók: Babits, fing-szárnyú |
| Rimbaud-csók: Babits, puma és medve lép: Babits, lefekszenek |
| eléd: Babits, párduc, szőke teve: Babits, nőzsiráf szégyene: Babits, |
| Költő-Noé-bárka: Babits, szíved őket várja: Babits, állatok, |
| madarak: Babits, benned hogy lakjanak: Babits, növények, virágok: |
| Babits, emberiség-álmok: Babits, mert jöhet vízözön: Babits, |
| mert jöhet tűzözön: Babits, és te majd ringatod: Babits, ami van |
| állapot: Babits, növényt és állatot: Babits, az emberbánatot: Babits, |
| Világ-Van őshajód: Babits, oldalán csillagok: Babits, medúzák, |
| polipok: Babits, férgek, kagylók, csigák: Babits, az egész űrvilág: Babits, |
| szíved ott hánytorog: Babits, lökik csillaghabok: Babits, szép nagy állat- |
| szívünk: Babits, szép nagy emberszívünk: Babits, viszed új lét felé: Babits, |
| más világűr felé: Babits! Szűzen megfogantál: Babits, szívembe zuhantál: |
| Babits, és úgy viszlek téged: Babits, mint Nő a Hűséget: Babits, Mária |
| Egyfiát: Babits, mint Ember-Világfát: Babits, Anya kis Istenét, Babits, |
| mint öröklét a fényt: Babits! A földben Móricz Zs.: Babits, odaszól |
| neked, né: Babits!, majd odafekszem én: Babits, csontok hím-ünnepén: Babits, melléd Móricz, melléd |
| Babits! Csontvázad várja is: Babits! Babits! Babits! Babits! |
| Babits! Babits! Babits! Babits! Babits! |
|
Élet-bíztató*
| Egy angyal jött a Bibliából, hóna alatt a |
| sziklasír van. Lányaim hasa, mint a csikóké, |
| Annáé is, Eszteré is, Anna kétéves, Eszter |
| hároméves, kiscsikó-hassal meztelenül szaladgálnak |
| a lakásban. Befűtöttem, november van, kályhám |
| körűl vak árnyak ülnek. Aristophanes kecskebakon |
| nyargal, apám csontváza nagy kalapban, harmonikázik |
| a szép csontváz gyöngyházgombos sváb nyerítővel. |
| Hajamban turkál a tüdővész-kezű Csokonai Vitéz |
| Mihály, a másik Mihály meg, Vörösmarty kézirataim |
| fosztogatja. A Mama most mit is csinálhat a Thomán |
| utca 9/b-ben? Krumplilevest főz, beszél magában? |
| Emlékszem, mikor öcsémet szülte: széthasadt, |
| mint egy uszonyig-száj tűzhal. Ide négy utca |
| Weöres Sándor, ide két utca Illyés Gyula, ide |
| száz utca Illés Endre, ide húsz utca Bata Imre. |
| A kertben verebek, rigók, seregélyek, a |
| sündisznók, a tüskegolyók alszanak a földben, |
| nemcsak a halottak. Halottak napja elmúlt, |
| az ifjúság is elmúlt, feleségem merengve |
| fehér ingem vasalja. Alighieri Dante nagy |
| éposz-könyveim nézi. Három a könyv, három könyvvé- |
| kötött papír-csönd. És sír a görnyedt Dante: |
| „Addig meg nem halhatsz, amíg e könyvek várnak!” |
| Illata dög és sáfrány, illata fény és Isten. Illata, |
| mint egy asszony vulvája túlvilágon. Majd eljön a |
| Karácsony, és veszek nagy fenyőfát, a gyerekek |
| ámúldoznak Ferkó-Kati szemekkel. Majd eljön a Szilveszter: |
| iszunk egymást ölelve, s az emberiség izzik fehér |
| jövendő-gyászban. Lesz háború, vagy nem lesz? Asszony |
| ragadj hitemhez, s az emberiség égve üvölti, hogy |
| „mi végre?” Én ötvennégy elmúltam, élek, fölszabadúltam, |
| élek, hogy meg ne haljak. A költők mit akarnak? Maguk |
| alá földet kaparnak, mint ürítés után kapar a kutya |
| hátsó lábaival. Ürülékét befedi, hogy nincs, azt |
| képzeli. Ülök. Irdatlan gyémánt-dühével betakar |
| az Angyal gyötrelmes Apokalipszis-szárnyaival! |
|
Kicsi sors-éposz*
| Kőműves-segéd volt, talán politizált, Mama |
| azt mondta: „Mi lesz a gyerekekkel?” És Papa |
| harmonikázott a sramlizenekarban. A kocsi-szánban |
| havas szalmafészek, okádtak, ittak a részeg zenészek, |
| kezük üvegkesztyű, arcuk rubint-álarc, kalapjuk |
| röpűlt, mint a fehér átok, a hóviharban titánok |
| röfögtek, fél-istenek sírtak, bibliai kurvák vaginája |
| bűzlött, a féderes szánkót két kulák-ló húzta, |
| fehér durrogásuk: gőz-csigabigaszarvak, ki-begyűrődött, |
| szívódott a pántlikákkal befont lófarkak alatt, a |
| lóseggek aranyér-kitüremkedés húsrózsája szagos |
| széllel köpködte a forró ürülékgombócot |
| és a mítoszok hellén istenei, a nem-heréltek |
| nyájasan röhögcséltek odafönt, Goethét kigondolva |
| vihorásztak és Papa harmonikázott a sramlizenekarban. |
| Richard Wagner egy rothadó hattyún repűlt és Liszt |
| Ferenc, mint véres katonaing feküdt a földben fagyottan, |
| és Gusztáv Mahler állva vezényelt a földben, lukas |
| fogsoraiból gyermekcsontvázak lógtak ki legyező- |
| pávafarokként, Bruckner és César Franck lebegtek |
| az égitest-dübörgés keringés-kollapszusában, mint |
| kétfejű embrió-emberhalcsikók a zöld formalinos |
| üvegben, egy pénisz-csirával, négy karocskával és |
| Papa harmonikázott a sramlizenekarban. Papa |
| harmonikázott a sramlizenekarban és Chopin |
| az Ördög jóságból-csiszolt lábujjain zongorázott |
| a dühödt szív-lekvárban a Földgolyó magma-szégyenében, |
| Richard Strauss vizeletszagú és hüvelyváladék-szagú |
| sárga rózsákat osztogatott a Földgolyóban |
| tizenötmilliárd csacsogó halottnak, förtelem- |
| csillogású pikkelyes imával és Papa harmonikázott a |
| sramlizenekarban. Köhögött már és köpte a vért és |
| köpte a nárcisz-színű hurutot és okádta a vért |
| és józan volt mindíg és részeg volt mindíg és véres |
| volt a párna, a dunyha, a lepedő, a szobaföld is |
| véres és véres az inge, gatyája, melle-szőre és |
| töke-szőre és keze véres volt és vérrel összekent az |
| arca, fél tüdejét már kivágták, olyan volt, mint egy |
| tojás-sárgás, tojás-fehérjés véres tollseprű és az |
| ondó-foltos lepedőn izzadt vérkereszt. Kint még a hó |
| beszélt, ült a konyhában a hokedlin, a sparherd alatt |
| büdös faládában kiscsibék csipogtak éhesen tolongva, |
| kamasz költő-szívem barka-csillagai, kotlóstyúk kotyogott, |
| forrt a bableves, az ablaktáblák Újszövetség-lapjai |
| közt öcsém kis bakancsa, meg az enyém, a bőrtorkok |
| cserepei közt széndarab, dió, virgács, szaloncukor, |
| krumpli és hagymafej, hiszen Mikulás volt és Papa |
| harmonikázott hosszúgatyában a hokedlin, behunyta |
| szőke szemét és nevetve harmonikázott a sramlizenekarban. |
| És Dimitrij Sosztakovics didergett Anna Sznyegina-jajban, |
| Hindemith álmosan szivarozott, bálna fújt |
| gőztüdőpamacsot, Arnold Schönberg kipikkelyesedett |
| mint egy jégbefagyott varánuszgyík, üvegpikkelyfa lett, |
| Anton Webern Parsival kardjába dült vigyorogva, |
| Alban Berg egy asszony levágott fejét csókolgatta, |
| markolva sörényét, a ringyót, szemével kottázva a |
| nyakcsonk vérütemét, Darius Milhaud kövér hátát |
| Franciaországnak döntve pasziánszot játszott az Isten |
| makk-kúpja hajszáleres nyálkahártyabőrén, Honegger |
| Watt Whitmant kereste, és egy Minotaurusz-bikával |
| birkózott Manuel de Falla üzekedés közben, Ravel |
| hanyatt-feküdt Apollinaire döglött homlokán, és a The |
| Rake’s Progress szakállas babája Stravinszkivel |
| csókolódzott és Papa harmonikázott ábrándozva a |
| sramlizenekarban. Én meg piros szárnyas csikómra |
| aranypatkókat szögeztem. És odajött Bartók Béla, kis |
| ezüst-villám és azt mondta: „Fiam.” Mama sírt, mikor |
| a röntgen-képet hoztuk. Papa azt mondta: „A marhák, |
| még a kezembe is adják!” És a Február: dicsőséges |
| kristály-doboz. És a dobozban színes üvegfejű gombostűkre |
| tűzve, mint pávatoll-csápú kitinöltöny-állatok, |
| alvadt tüdővész-köpet púder-rózsakönnyek, kék |
| mohapikkely-állatbimbók, hártyás hegedűversenyek, |
| páncélos szelvénydörmögések: szárnymerevítve, |
| csáp-pödörítve, színes vánkos és veseszemekkel a bogarak, |
| lepkék, tücskök, sáskák, hőscincérek, imádkozó |
| sáskák, cserebogarak, darazsak, dongók: a tengerből |
| kihalászott Debussy, kék moszat-nyálfrakkban, |
| orrlikaiban, füleiben, szeme rothadt kocsonya-gyűszűjében, |
| sárga bordáin, s az ujjperecek foszladék-kesztyűdugóin |
| majszolódó lila rákocskák, tengeri csikók üvegtrombita- |
| kérdőjel tüskeizgalma, s ott ült merev |
| fátyolszárnyas szőrdugóként kristályátok-szembuborék- |
| rózsákkal Prokofjev, „herzschlag, szegény”, és Janacek, |
| mint egy szakállas krigli sör, és Enescu, az arany-mirigy |
| bibircsók, és félig-döglötten vonagolva az |
| öröklét-spiritusz szagát böfögve Carl Orff és |
| Kristof Penderecki is, és Karlheinz Stockhausen, |
| mint egy fényes alkony és Boulez sötét Sigmund |
| Freud-ragyogása és Papa ült a halottas ágyban |
| és harmonikázott, mint a sramlizenekarban. |
| Mikor nyáron a kórházból kijöttünk: Papán |
| micisapka volt, rajtam kihajtott fehér ing, lábainkon |
| csámpás rossz félcipők. Papát néztem, |
| aztán a Körönd platánfáit, Papa a levegőt húzta, |
| mint egy üvegharmonikát, vékony drótréz-pókláb-ujjai |
| csuklósan, ízelten mozogtak. Nagy szőke kezei között |
| tekerődzött, szuszogott, röffent az üveghernyó, mint sündisznóröfögés, |
| disznóröffenés, vaddisznóröfögés, ahogy összenyomta-széthúzta szelvényzsák |
| fújtatóját, tágultak, kinyíltak, megdagadtak a naparany sarokzacskószegésű |
| üvegszelvények, összepréselődtek és széthúzódtak, harmonikázott a |
| szelvényes levegő, mint egy összenyomott-széthúzott celofán-lampion. |
| „Nézd Papa, mondtam, az ott Kodály Zoltán.” A tér másik |
| felén állt egy ember, szakállas karcsú hajlott |
| fém-madár, kezében könyv volt, semmi kotta. |
| Papa azt mondta: „Ez is olyan híres?” „Zenész, |
| mondtam, az Isten okos könnye. A föld anyaga, |
| a föld nehéz fénye. A gyász klorofillja. A hit |
| halál-szájból a túlvilág fény-tenyészetébe |
| áttört növénye. Szakállpamacsos ezüstlepke-láz. |
| A hűség ő, a megmaradás, meg a gyász.” És majd |
| elpusztultam bele, hisz a koporsó Papával volt |
| tele. Nézte a gyémánt-hervadást: Artur Rubinstein, |
| Jasa Heifetz, Natan Milstein, Isaac |
| Stern. Mondhatnék-e mást? Rajtam nem segít |
| az Isten. Világ-düh: megversz? Asszony ölelj át, |
| csókolj a gyilkos őrület-zsivajban. Feküdj szívemre, |
| hallgasd: Papa harmonikázik a sramlizenekarban. |
|
Karácsonyesti mese*
| Eszter, Anna ülj le, üljetek a kis-székre, te a tiédre |
| Anna, te a tiédre Eszter, ne lökdössétek egymást, ne |
| cibáljátok egymást, combomba ne harapj Anna, Eszter ne |
| ugrálj, mint egy rózsaszínű szöcske. Anna, szemed akár |
| egy hatalmas szőke lóé, Eszter szemed akár egy óriás |
| fehér tevének, lószem nagy kék szemed van Anna, teveszem |
| nagy szemed Eszter, lószempilla, teveszempilla mámoros |
| szempillátok. És Eszter szeme barna. Én még rorátéra |
| jártam hajnali havazásban. Kezemben égő gyertya hajnali |
| havazásban. Omlott a hó zsírosan, mint egy éposz lángoló |
| látomása, százmilliárd vers-sor zuhant ki az Istenből. A |
| hajnali harang szólt, harangozott a hajnal és fehér köd- |
| harangok és fehér hó-harangok. Kezemben égő gyertya, rózsa- |
| gyűrű a rácsban, mint piros napraforgót vittem az égő gyertyát. |
| A cipőm teknősbéka, foltozott teknőckagyló, pléh-tölcsér |
| rövidnadrág, térdem két piros bimbó, kezeim, mint |
| halottak lila fogsora. Kis pöcsömig a hóban, úsztam a fehér |
| gyászban, kezemben égő gyertya, harangozott az ünnep, |
| mint őslény ősiszapban evickéltem a hóban, gyíklábcsillag |
| nyomatok fehér csipketoll-farok halál-örvénye mögöttem. |
| A templombelső kristály, köhögéspamatokkal. És égett ezer gyertya, |
| énekelt a szegény-nép, és Szűz-Mária, Jézus a hangkristályba |
| fagyva és deres volt az Isten, mielőtt megszületne! |
| Volt egy fiú, József Attila, verset írt a szappanosléről, azt |
| írta: a szappanhabgyík, akár egy szivárványos folyékony sárkány, |
| habhártyabuborékhalmaz-szelvények, pikkelyek, |
| hátak cellás törékeny üveghólyaghab-kúszása a bánat. |
| Elmondta József Etuska, nektek Etuska néni, Szárszón |
| nagyon hideg volt, ezerkilencszázharminchétben. Jött egy |
| ember hogy fát hoz, egy egész szekér rönköt, a gyerekek |
| csimpaszkodtak, kötényem ráncigálták, a legkisebb karonülő, |
| bilin kakált a kicsi, bőgve kakált kisingben. Átfújt |
| a szél a házon, mint fénycsönd a túlvilágon, akár egy drót- |
| kalickán, futottam a kocsi mellett, a lovak mellett szaladtam, |
| fújások gőz-kiáltvány, röhögésük gőz-söprű! |
| Attila nagy fejszével hasogatta a rönköt, jót tesz a testi |
| munka, tudja Feri csomós volt, izmos, mint egy ökörszív! |
| Mondtam is Attilának: „Hozz cimetet Attila!” „Nem megyek, |
| mondta Attila!” Cimet, cimetičre, cinterem! „Nem |
| akarok menni!” „Cimet, cimetičre, cinterem”: mondtam József |
| Etának, fahéj, temető, templom körüli temető, mondtam. |
| Attila bambán nézett, zsebeit lassan kirakta, a dóznit, |
| a kulcsot, briftasnit. Mindíg a kúttól féltem, zokogógörcsöt |
| kaptam, aki nem dolgozik mondta, az ne is egyen, mondta, |
| kezébe kapaszkodtam, húzott a földön Attila, a térdeim a |
| földön, véres térddel a padlón, mint imádkozó sáska, lábaim |
| elgyöngűltek, szemem két fagyott üvegpalasátor. Hagyd |
| nyitva az ajtót. „Hát össze lett tévesztve az Attilában minden?” |
| A gyerekek sivalkodtak, a gyerekek üvöltve sírtak, a gyerekek |
| szaladgáltak, aranyhörcsögök, kanárik, stiglicek, fehér |
| egerek az ezüstdrótketrecben, a huzat-kalickában. „Így |
| össze lett tévesztve az Attilában minden?” Pedig csak cimetet |
| mondtam. Cimet, cimetière, cinterem! Feri, te tudtad? |
| Én bőgtem, mint egy szarvas, eldugtam a kalapját, az ágy |
| alá dobtam. Dehát ő mégis elment. És közelgett Karácsony. |
| Én nem tudtam ezekről. Ő nekem sose mondta: „Hát mibe |
| kapaszkodjak? Marx tejút-szakállába? Freud Zsigmond |
| fehér kezébe? Vagy Freud halálhitébe? Kapaszkodjak az |
| Isten varánuszgyík farkába, egy gyémánt-hörgés szeráf szita- |
| kötőszárnyába, Jézus heréibe, Petőfi Sándor farkasagyarába?” |
| Hé, Eszter ne aludj el, hé, Anna ne aludj el! Minálunk a |
| szobában, Bián az egy-szobában a vaskályha pirosan |
| izzott, sárga volt, szinte véres, mint egy folyató tehén hús- |
| csőrrózsa hüvelye! Kis proli-aranyoszlop volt a mi boldog |
| kályhánk, ajtaja vasrács-álarc, arany lovagsisak-rostély. |
| Tetején zománclábos, teavíz gőzölgött abban a piros zománc- |
| kalapban. A falon hímzett képek, Szűz-Anya, Szent József |
| voltak, baloldalon az egyik, jobboldalon a másik, |
| ovális pamutképek, szent-arcú hímpávatollak, mint |
| színes pamutcsápok. Az éjjeliszekrényben: óvszer, revolver, |
| serbli. Gyulával egy ágyban aludtunk, nagy izzadtságfoltos |
| sárga dunyha alatt szuszogva. Fejemnél Gyula lába, fejénél |
| az én lábam. Tinektek Gyula bácsi. Nem Illyés Gyula bácsi. |
| De: Juhász Gyula bácsi. És karácsonyfánk is volt, |
| a szaloncukrot másnap reggelre lezabáltuk. Tudjátok, |
| mint a kecskék minden zöldet lerágnak, mert két lábra |
| fölállnak és szaros Trockij-szakálluk és patás mellső |
| lábuk aranygolyóba mártva és nagy fekete tőgyük két |
| húsuborka csöcse merev, akár két fallosz, Aristophanes- |
| pofájuk bogáncsos moha-tarsoly, szemük ravasz reménység, |
| mint a békának, kidülled és fogsoruk rossz költők |
| versei csontkötésben és szarvuk két zárójel, köztük a |
| teremtés átka! Akácpénzt, bodzát, virágot, almafalevelet, |
| szilvát ropogtatva zabálnak, a magot még ki is köpik és |
| szarnak fekete bogyókat, pedig csokoládét se esznek. |
| Mi meg a szaloncukor ezüstpapirkabátját gyöngéden vissza- |
| gyűrtük, a fehér papírtollseprű-rojtos galambfarkat |
| legyezősre kihúztuk, és zizegett az éjfél akár a mindenség |
| neutron-létcsomói! Négy ólomkatonánk is volt, ólomló ólom- |
| huszárral, gyalogos ólompuskával, ólomszurony a végén! |
| Ólomtalpakon álltak, mint Donatelló-szobrok, mente, bugyogó, |
| nadrág, csákó, sapka beföstve. És ólomjajgatások és |
| ólomnyerítések és ólomhaldoklások és ólomgyávaságok! Egy |
| hintalovunk is volt, nagy fehér-barna-pettyes, piros bőr kantár- |
| szíjjal, festett aranysörénnyel. És eljött Pista bácsi, Rézi |
| nénivel jött meg, Pista bácsin kicsi sváb kalap volt, fekete |
| szalagos fekete posztó, az istenért le nem vette, Rézi nénin |
| lila fejkendő, paszomántos zöld rékli, aranygombos zöld |
| pruszlik, ült a két fiatalság: tücsök Sztálin-bajusszal, |
| aranyszeplős pajzs-arcú szöcske zöld kitin-üvegingben. |
| Kezük vörös őszirózsa, Krisztus fagyott keze kereszten. Kezükben |
| rozmaring-ág, zöldkristály korallág volt! És mákos-beiglit |
| ettünk és diósbeiglit ettünk és főtt kolbászt is ettünk |
| és rumos teát ittunk és volt még mandarin is, kis fűzfa- |
| fonadék tálban aranydió, ezüstdió, alma és füge is volt! |
| Rézi néni már meghalt, megfogtam koporsóját, mondtam: |
| „Vigyük a földbe!” A rokonfiúk pedig: „Feri bácsi ez a |
| mi dolgunk!” Hó esett, Karácsony volt és Sándor jött énekelni, |
| a cigány-Zeusz-csődör. Kis karácsonyfa kezében, szájában |
| égő pálinka, úgy fújta a lángot, mint Isten a világot. |
| Lángkardot énekelve, hólovát megülve repűlt sírva a |
| mennybe, körötte piros fénybuborék, abban a buborék- |
| anyapocakban ült, mint Hieronymus Bosch virág-szárból |
| kinőtt üveghólyag-szemgolyótokban Ádám meztelenűl, |
| virágzó péniszével, mellette a ruhátlan Éva folytatás-hitével. |
| És éjfélkor a disznónak angyalszárnya nőtt az ólban |
| és fölrepűlt röfögve a hó-mögötti holdra. Ady Endrét |
| kereste, aranyserlegből inni, vérbajuszos arccal. |
| Mi öcsémmel az ágyban, kis varasbékák ültünk. A szobában |
| már sötét volt, petróleumlámpa elfújva, csak a petróleumszag |
| könnye. A felnőttek a konyhában ittak, harmonikáztak. |
| S a nádfödél alatti vályognégyszög-nyíláson, az ablakon |
| benéztek szuszogó zsibongással, fonó állat-fújással, mohás |
| tülekedéssel, szárnyas söprögetéssel, foszforos mosolygással, |
| gyásztalan gyógyulással, kő-éposz tolongással: a Remények. |
| Az elefánt: óriás lebenyes ólomtrombita-asszony, a zsiráf |
| csöpp bársonyvagina istenkekesztyű-fejével, hajlott pettyes |
| nyaktornya irdatlan csigabiga szarva, a zebra fekete-fehér |
| csíkos menyasszony-mosolygás, a kenguru, mint Pán hasára |
| forrasztott lázas ólomtarisznya, a fóka, akár egy bajszos |
| ólomszivar, szakállas vasvarjú-templom, a medve, a |
| barna bűnbánat, hosszúkás szőr-sárgarépa fejével a teve, |
| elnyúlt ovális orrlikaival, lapos húskanál-duplaság aj- |
| kaival, mint állat-Nofretete, a bömbölő piros rózsa- |
| dagadás, az orángutáng és piros mirigyseggével a pávián, |
| ezüstlegyezőbordás kék szőrálarccal, hosszú, cérnacsomóvégű |
| piros hímvesszővel akár egy merengő kolibrimajom-darázs, |
| és a bölény is benézett, akár az emberiség szívébe az |
| alkony és nézte a karácsonyéj izzó petefészkében bimbózó |
| emberkezdet-szemünket, a karácsonyéj gyertyaszagú és |
| csillagszóró-szagú méhmagzatvizében pislogó gyermekdal- |
| szemünket, mint a teremtés legősibb csillagait az ablakot |
| betöltve kő-arcával az orrszarvú. És sehol egy madár! |
| Nézte a kő, a kő, a kő nézte fekete ünnepünket. És kőpalák, |
| kőrostok, kőgerendák, kőlemezek, kőgyűrődés, kődúcok, |
| kőívek, kőgyűrűben kőkorong, és kőcsészében az orrszarvú |
| szeme, mint fölütött strucctojás óriás sárgája |
| hártyásan, sárgán, csillogva remegett, állatszem-telehold, |
| pupillátlanúl! No, Eszter ne aludj még, no, Anna ne aludj |
| még, tudod a fehér orrszarvú évente huszonöt tonnát szarik, |
| végbele úgy köpi a forró ürüléket, olyan |
| vastagon ontja akár a hurkatöltő bélbe a májashurkát. |
| Mint csépléskor a szalmát a cséplőgép lemezrózsa-fa-sáskaszája. |
| Hát így volt Eszter, Anna, hát így volt Anna, Eszter! |
| Később katonabácsik jöttek. „Gute Nacht. Winter, Winter.” |
| Aztán katonabácsik jöttek. „Drasztutye, nyemci, |
| nyemci?” Ültek a konyhában, ültek a szék szélén, |
| bajszuk a fülükig ért föl, akár Arany Jánosnak, |
| mikor a Toldit írta. És mákosbeiglit ettek, madárként |
| csipegettek, térdükön a puska, szuronyuk hegyén a Történelem |
| és sapkájukon csillag és térdükön sapkájuk. Apám |
| ingben, gatyában hortyogott az ágyban, mert apám be volt |
| rúgva. Aztán már mást se mondott, szepegve hófehéren: |
| „szukcesszive, szukcesszive”, hogy egymás utáni, fokozatos. |
| Eszter hallgass! Elmondod? „Katona bácsi hopp, hopp, hopp, |
| adjon nekem cibakot. Ha nem kapok cibakot, betöröm |
| az ablakot!” Ne szopd az ujjad Anna, ne szopd jobb |
| hüvelykujjad, mint tehén csöcsét kisborjú, nyálcérnás ró- |
| zsaszájjal. No, aludjatok szépen. No, iszkiri az ágyba, no, |
| usgyi be az ágyba, no, zsuppszti be az ágyba! Eszter még |
| elmondod? „Bujj bujj zöld ág, zöld levelecske, nyitva |
| van az aranykapu, csak bujjatok rajta. Nyisd ki rózsám |
| kapudat, kapudat, hadd kerüljem váradat, váradat.” |
| Anna te is mondod? „Csita, csita péntek, cserelem csütörtök, |
| zsab serda.” No, sipirc be az ágyba! „Én is pise, te is pise, |
| gyere pise, vessünk össze.” Aludjatok. A csönd aluszik. |
| És alusznak a temetők. És alszanak a versek is. József Attila |
| alszik, véres ingét sárga koponyája alá gyömöszölve és |
| Móricz Zsigmond alszik és jobb szemgödrében Báthory |
| Gábor ül és bal szemgödrében Bethlen Gábor ül, és Babits |
| Mihály is alszik és áthörög Szabó Lőrincnek a földben: |
| „Békességet Lőrinc.” És Kassák Lajos is alszik a földben, |
| s a Lovak Proletár-Mennyországában a csönd bíboros |
| lószemén ül, mint Jézus szempilláján a tizenhatszárnyú |
| boldog átok, és Veres Péter is alszik a földben, balog-barna |
| bajsza a halálba ragadva, mint oltott mészben százlábú |
| bogár, és Ferenczy Béni is alszik és a földet öleli |
| borostyán-vicsorgással, mint büdös fekete savanyú, |
| kukaczsír-Afroditét, és Nagy Lajos is alszik, elolvadt |
| laska nagy teveajka a földben, csak hite vándorol |
| vánszorogva, mint a döglődő ős-sárkányok a páfrányos, |
| pikkelyfás, pecsétfás őstalajon, mert csepp koponyájukban |
| agyuk nem több, mint a négy szívgerezdű-tüdőgerezdű |
| dióbél, s meghaltak míg hegycsúcsnagy testük valami részi- |
| ről az agyvelőig szívárgott a pikkelytemplomnyi tapasztalás, |
| és Kosztolányi Dezső is alszik a földben, immár végleg |
| meztelenűl, medencecsontja kőlepkeszárnyán féreg-hullák- |
| ból a Nyitott Szentírás, és Nagy Laci is alszik a földben, |
| árva csontváz-kereszt, a Zöld Angyal nagy ács-szögekkel |
| csontvázára szögezve, csontváz-kezeire, csontváz-lábaira, |
| mint egy iszonyú rothadó zöld madár, zöld király-sas, |
| korhadt zöld pikkelyasszony, oszladozó zöld levél- |
| Tündérkirálynő, és járógépe külön alszik, mint lovag- |
| páncélruha csavaros, pántos, csillagos, izelt, szelvényes |
| combig-érő csizmacipője, mint levedlett sáskacomb- |
| sáskalábszár-sáskaláb: a sárgarézdrótcsillag-lábfejű, |
| pórusos üres zöld kitinharisnya, csönddel kitömött |
| rézszitaháló selyemharisnya, szürke bársonycipős rozsdás |
| nikkelváza, és Simon Pista is alszik a földben, issza |
| a kukacos földet, mint egy jégkásás nagyfröccsöt |
| és jajgatásra-tátott koponya-szájában a Dunántúl |
| havi vérzése alvad, és Kati mamája is alszik a földben: |
| Erzsike-néni a földben alszik, Bródy Sándor |
| bajusza szőréből font Rembrandt-csokrot szorít |
| csont-gyíkláb kezeivel csontvázába olvadt földsár- |
| habrózsa szívére, és nem tudja, hogy nem volt se Isten, |
| se ember, és soha nem lesz aki rajta segítsen, hiába |
| tőle kétszáz méterre az a Másik, akiből itt a felszinen |
| annyi maradt csak, mint gyík levedlett lába után a |
| karmos hártya-lábkesztyűs hártyabőr pikkelycsizma. |
| Üres halálzsák. Mint egy bronz lószobor üres lába- |
| belseje a patákig! Karácsony van és alszik a tegnap a |
| temetőkben Európában, Ázsiában, Afrikában, Amerikában, |
| ragyognak a halottak, lángolnak a csontvázak a földben, |
| még nem a Hold anyagában, még nem a bolygókban, |
| a bolygók holdjaiban. Csicsíja, babája, alszik a mamája. |
| Aludj el Eszter, Anna! Az atombomba alszik, a hidrogén- |
| bomba is alszik, a neutronbomba alszik, a rakéták |
| is alszanak, betonkoporsókban alszanak, páncél- |
| koporsókban alszanak! Jó éjszakát szűz csillagok, |
| Juhász Ferenc, én, itt vagyok. Feleségem vállát karolom |
| és kinézünk az ablakon. Most a kert akár a |
| páfrányos, madárcsontvázas, sárkánycsipkelábnyomos |
| őskori kő. Vastag nehéz szelet lobogtat az eső. |
| Csattog a víz csillagtalan kövér fekete őskönyvlap- |
| lapozás-ünnepe. Hisz másképp nem is lehetett, a |
| megváltás megszületett! Karácsony van, hát irgalom |
| jövőtöknek két angyalom. Ne jöjjön világdög-sikoltás- |
| robajjal, fehér robbanás-tejút mindenség-göngyölet- |
| tűzözön-hajjal, ne jöjjön, ne jöjjön, ne jöjjön, |
| ne jöjjön a mennyből a rubint érhálógömb-szemű, |
| iszonyat tűzrózsa-mellű, füstből és tűzviharból szőtt |
| dühödt, őrült Piros Világmindenséget Tépő Angyal! |
|
Újév után*
| Neked is boldog Új Esztendőt Nagy Lajos. Neked is. Járom |
| a temetőt. Friss hó esett az éjjel. Friss puha hó. Sírnak a sírszobrok: |
| a kő-szemgolyók, kő-szemgödrök, bronz-péniszek, |
| bronz-kardok, márvány-feleségfejek, márvány-Szűzanya-lángredők, |
| márványcsecsek, márvány-töviskoronák a Krisztusfejeken. |
| Jégcsipke menzeszkendő a kő-Vénusz combjai között és a |
| katonák, szűzek, huszárok, istenek, istenanyák, kő-ágyban fekvő |
| kőcsalogányok fején hó-kalap, vállain hó-liliomok, |
| bronz és kő-ujjú emlék-kezeiken elrothadt hó-kesztyű! Neked |
| is boldog Új Esztendőt Nagy Lajos! Neked is! Szilveszter elmúlt, a |
| részegségek, berúgások, csókok, kurválkodások, táncok, sírások, |
| nyávogó, nyerítő, röfögő meztelen szerelmeskedések éjszakája, az |
| évzáró utolsó téli éjszaka! Mint az ítélet. Mint a végítélet éjszakája. |
| És hol vagy te már, hol vagy Öreg Csontváz, hol vagy |
| Lajos? És lesz-e holnapunk még, és lesz-e Új Szilveszterünk, nekünk, |
| akik még megmaradtunk Jövendő Emberiségnek? Lesz-e? Lesz-e? |
| Lesz-e? Mért nem lehettél ezeréves, tízezeréves, százezeréves, mint a |
| mondabeliek, az istenek, titánok, félistenek, vagy akár a meseszörnyek, |
| a Tündérkirályok, Griff Anyák, Béka-hercegnők, az |
| Alvilág és Túlvilág emberevő, dögálmot sugárzó Madárember-Parancsolói? |
| És a többiek is itt körülötted: Babits Mihály és Kosztolányi |
| Dezső és Szabó Lőrinc és Hunyady Sándor és Ferenczy Béni és Csontváry |
| Kosztka Tivadar és Vajda János és Móricz Zsigmond és Veres |
| Péter és Petőfi Sándor, akinek csontja sincs sehol és nem tudja senki |
| merre van szegény, hol volt, hol nem volt, volt e valaha egyszer, |
| mindörökké? És a Père-Lachaise-i temetőben Proust és Apollinaire, |
| és Balzac és Nerval és Molière és Oscar Wilde iszonyú kő-ólban |
| a gesztenyefák alatt, a kő-ól oldalán kő-ikarusz, kő-szárnyai: |
| kőesernyőbordás denevérszárnyak, csipkesziromvégű nehéz kő-hártya |
| feszfűl a nyitott szárnyvázak között, háromszögletű kőlepedők. |
| És a Montmartre-i temetőben Stendhal és Heine és Zola, piros |
| márvány-diadalablakkeretben zöld bronzpenész-merengő, dacos |
| hit és hatalmas kő-baldachin ágy sírtetején a Dumas-testvérek, |
| ott feküsznek párban, páros márványkézfogásban, sárga |
| márványruhájuk, márványcipőjük redősen, gyűrten, hegyesen, |
| márványgombosan, márványfodorgallérosan és sárga |
| márványarcukon sárga márványbajusz és márványorruk |
| fényesre-símogatott, mint szerelmesek emlékpénze és sárga |
| felső-márványszemhéjuk az alsó márványszemhéjakra ragad |
| ráncosan, alatta a sötét márványszemgolyó és fölágaskodó |
| márványhernyó-gyűrűsujjukat a sárga márvány-pecsétgyűrűvel: |
| nem törték le, mint Oscar Wilde denevérszárnyú kő-Ikaruszénak nagy kőzacskós |
| kőpöcsét a szerelmes, gyáva homoszexuálisok. És az |
| orrok sárga márványszúrása mellett fekete halál-könnyfolyás |
| és a márványorrlikak sötét trombitáiból rozsdás takonyfolyás |
| és a szájak márványvagináiból, a vastag ajkak közül az állon |
| áthínározva a nyakig, a márványgégecsontig fekete nyálfolyás. |
| És mért nem lehetett százezeréves Baudelaire, aki nem ott nyugszik, |
| ahol fekszik a Montparnasse-i temetőben, mert ahol látható: |
| nem ott van Baudelaire, kő-Baudelaire kő-köpenybe |
| csavartan, a Romlatlanság Kőzászlaja, fölötte kétszárnyú |
| kősátán lebeg, a Romlás Kőangyala, Ihlet-Rontás, mint a |
| Költészet-Sárkánygyíkmadár, Ramphorhynchus gemmingi, |
| Pterodactylus, Pteranodon longiceps, Keresztrefeszített Kődenevér. |
| Arca sátánemberi sötét kővicsorgás. És a megfeszített Sátán-Sárkány- |
| angyal szárnyaira tűzve fehér porcelán-liliomok és a |
| fekvő kó-Baudelaire kőszívén rózsaszín porcelánrózsák. És |
| nézem az egyik rózsát itt az íróasztalomon, Újév második |
| napján Lajos és cigarettázom a hóesésben a temetőben. |
| Temetők! Temetők! Temetők. Világ temetői. És gőzölgő, lángoló, |
| lényragyás és emberragyás üvegtemető lesz ez a gyöngéd- |
| gyönyörű Emberiség-Égitest Csontváz-Lajos? Mit törődsz |
| te már ezzel Keserű Öreg, hisz a csontjaiddal se tudsz |
| már törődni Lajos, csontjaiddal, csontjaiddal, lehetetlen |
| csontjaiddal! „Dante, mondtam, Dante, Dante, Dante!” Te meg: |
| „Szétkenem a falon, mint egy poloskát!” Nagyot nevettem. Te |
| meg: „Nézd meg a muszklim!” És a díványra dobtad a kiskabátod |
| és az inged gyorsan lehúztad és azt is a díványra |
| dobtad és ott álltál meztelen felsőtesttel, mint 1919 Május |
| Jankovich Bésán Endre úrfi, a földbirtokos legénycsődör úr |
| előtt, jobb karod behajtottad, mint a collstokot, jobb karod |
| felső izmai egymáson, mint párzó vizilovak! „No, |
| mondtad, no, odakenem? És vedd tudomásul költő-fiú, |
| hogy csak Petőfi, csak Petőfi Sándor!” És álltál ott szőrös |
| Hermész-mellkasoddal, mint egy ős-villámcsapásra váró |
| fehér rinocérosz. Újszülött Tűz, Fehér Csillag, aki most született! |
| Hát hol vagy Nagy Lajos és hol vagy Petőfi Sándor és |
| hol vagy Alighieri Dante? Nélkületek én már, mint őszi |
| tarlón árva őzbak, nagy szemekkel állok magamban s fogaimmal |
| a köd fehér rongyait tépem, a csillagokról lehömpölygő |
| gyászom. Állsz fekete szemgolyómban fehér rinocérosz, |
| csüngő, nagy kőlemez-páncélos testbőröd ráncaiban, reményeiben |
| százezer piros, kék, sárga, zöld bóbitás madár csipegeti az |
| élősködőket. Te meg sírsz, mint egy vulkán. |
|
A boldogság*
| A boldogság egy villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte. |
| Nem krypton, a zománctejföllel befuttatott hasú. Csak |
| egyszerű 40 wattos üveghólyag, körte-alakú jövő. Ott lógott |
| fekete drótszálon a plafonról, beköpve a légyszar barna-fekete |
| pettyeivel, mint kis, üvegből-fújt barna-fehérpettyes ló, |
| mint üvegből-fújt zöldszeplős varangy. Néha pók ült az üveg- |
| pocakon, néha légy, hanyatt, tapadópárnás lábaival. A légy- |
| lábak fémpénz-alakú tapadóvánkosa fekete buborékcsokor, ingerület- |
| érzékelő idegvégződések párnacsokra, bizsergő hő-nedv-kiválasztó |
| antigravitáció-hólyagcsokorpárna. Erő-hólyagpamacs. |
| Fordított biológiai elektromágneses erőteret, mágnes-antimágnes |
| bizonyosságot tudó, tapadó-szívóerőt teremtő légytalpak! Légy- |
| talpak: a légyidegrendszer párnaszivacslencse-idegpénzei! A |
| boldogság egy villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte! |
| Poros és öreg és sárga, mintha bőre nőtt volna a hólyagüvegnek, |
| sárga, mint a levelibéka hasa. Tudjátok-e mi is a szegénység? Tud- |
| játok-e mi volt a szegénység? A boldogság egy villanykörte volt! Egy |
| 40 wattos villanykörte! Olvastam alatta hajnalig! A boldogság egy |
| 40 wattos villanykörte volt! Egy 40 wattos villanykörte! Akkor már |
| villanyunk is volt. Volt már villanyunk! És olvastam hajnalig. Olvastam |
| hajnalig. A kis szobában, a nem-fürdőszoba-fürdőszobában lógott |
| az a villanykörte. A fény-festette sárga csöndön néha átlövődött |
| egy zöld, kék, pepita, szivárványcsíkos, piros, aranysárga, méz- |
| sárga légy, mint zengő bógáncs, homlokára ragasztott páros kristály- |
| párnával, dupla zománc-napraforgóval! Zengett a döghitű sötétkék, |
| sötétzöld zománckoporsó, zenélt az eres és szőrös üvegpropeller-szárnyú |
| piros porcelánkoporsó, homlokán két fekete vaskoszorúval, födelén |
| két izzó szivárvány-keresztpántos ikrakoszorúval. A pók meg, |
| mint bolyhos barna ördögfing, izzadó pamutköpés, alvadt-vér menzesz- |
| vatta: szén-bibircsókokkal, ezüst-szemölcsökkel, kék üveglencsékkel, |
| lila gyémántpattanásokkal kirakva parókafej-koponyatetején. |
| A boldogság egy villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte! Olvastam |
| alatta Asszony, Asszonyom, Szőke Gyönyörűségem! Olvastam Szelíd |
| Szőkeségem! Aztán bizsergett, sercegett, zúgott, bongott, pattogott |
| az én villanykörte-boldogságom, s kis üveghólyagbelső-durranással, |
| nagy izzás-pattanással eltört a fény! Mint kék-árnyékú arany legyező- |
| villám. Sötét lett, mint az elmebaj-magányban. Sötét lett, mint a ka- |
| tatóniában. Sötét lett, mint a skizofréniában. Gyertyát gyújtottam, a |
| körtét kicsavartam, s a gyertyaláng-istencsudálkozásban kamaszujjaim |
| közt forgatva az üvegtestet, vizsgálni kezdtem az üveghólyag |
| belső szerkezetét, mint röntgenernyőn tüdőt az orvos! Abban |
| a belső hólyagbékében az eltört izzószál lógott, mint elszabadúlt |
| ló fejéről a kötőfék, mint tehénkötél, harangkötél, akasztókötél. |
| A hólyagközépen a bordás, vályús, rézgyűrűléces sárgarézfoglalat |
| szívébe ágyazva az oszlop, a bibe, az üvegbibe, mint a tulipán bibéje. |
| Az a bibe, mint a faluvégi kőkereszt! Mint Gerard du Nerval |
| hosszanti-bordás, vékony márványsíroszlopa a Père Lachaise-i |
| temetőben, a bal oldalút mellett a domboldalon. Kopár-szegényen |
| és nem oly gazdagon, mint Géricault szakállas, forradalmi zöld bronz- |
| szoborfeje a Főút kőteveajaknyúlványa szélén a Père Lachaise-i temetőben! |
| S az üvegbibe csípőjébe forrasztva jobb és baloldalt függőleges drót- |
| száltengelyek, merevítő drótszál-oszlopok, kemény drótpálcák. S a hosszú |
| hengeres, vékony üvegbibenyak tetején a lapos üvegrózsába ágyazva küllő- |
| sen, csillag-alakban, mint lázmérőcsőben a higanyszál, vízszintesen, fél- |
| köralakban hat hajszáldrótküllő, s az egész, mint egy fordított madárláb! |
| És a hajszáldrótküllők szálcsúcsvégükön kis malacfarkú hurokkal |
| befejezve, mint az akasztókötél. És a küllősen, csipkésen, csillagosan, |
| vízszintesen szétlegyeződő merevítő tartótengelyek kemény dróthurkaiba, |
| mintha tűbe fűzünk cérnát, tűfok ovális lukába cérnaszálat: |
| hullámosan fodrosan, félkör-formában befűzve a tömör-sűrű |
| spirális rugó, az izzószál. A sűrűn-tekert fémszál. A wolframszál. S a végeken, a |
| csönd kezdetén, a függőleges fémtraverz-tartóoszlopszálak gombostűfejű |
| végibe is cérnaként visszahurkolással befűzve a fémrugó-izzószál, |
| s a drótszálak vége az üveghólyag-belső hatalmába szúr, |
| mint egy eszkimó-szigony, kiáll a tartóoszloptűből az áthurkolt |
| drótszálbefejezés, mint kapkodva beföldelt tömegsírból kivégzettek |
| fagyott, ezüst keze! Ez a villanykörte-belső szerkezet! Mint kék |
| csönd fölött ezüstkorlát! Mint légballon vesszőkosara! Mint a |
| fény drótszájkosara! Mint fél-esernyőváz André Breton versében! |
| Mint Isten Korláta a Mennyország kapujában, hogy a Pokolba ne |
| zuhanjanak a bűnre-szomjas, bűnre-éhes, bűnre-vad Angyalok! |
| Néztem a villanykörte-belsőt, s a hőtől-eltört sűrű spirálrugó-izzószál |
| szakadt vége úgy lógott a fénytelenség kopár belsejében, a |
| két vízszintes küllő között, mint póksegg szövőszemölcséből a pókfonál! |
| Árvaságom drótszál-szégyene! És gyöngéden, finoman, |
| lágyan, lassan, pontosan forgatni kezdtem a villanykörtét, mint |
| Einstein, az Isten, a végtelen gömbzárt világegyetemet, mert úgy |
| lógott himbálódzva lassan a hajszálvékony spirálrugó izzószál, |
| mint aranyeres fenékből hosszan a végbél, mint ezüstgyűrűtekercs |
| zsiráfnyak zsiráflefejezés után, mint egy befejezetlen hullócsillag, |
| mint akasztott asszony nyelve, az önakasztott lila Árulás, mint |
| a Kék Asszonyvacogás, az önakasztott a bíbor férfi-háziköntös |
| rövid-hurkú piros selyemövén. Forgattam azt a körtét a halottszagú |
| gyertyafényben, a keresztről-levett Jézus sebvirágos teste-szagú |
| viaszfényben, míg a lazán lengő spirális kék izzószál a szomszéd |
| izzószál kiálló nyakcsonkjához ragadt, s egymásra tekeredve |
| hosszúkás lágy hurokban a rugós szálcsonk s a rugós szálvég, mint |
| párzó kígyók! Mint párzó kobrák. És úgy összeragadva a szálak, |
| mint levágott fej a nyakra népmesében, nyállal összeragasztva! |
| Mint pókhasból folyó póknyál, az állatenyvkötél, az állatmézkötél, |
| az állatselyemragacskötél, ha a másik szálhoz ragad! |
| Összeforrt, mint seb, ha összeforr, mint húszcentiméteres hasmetszésem |
| sebe, a húszcentiméteres vízszintes szike-vágás hasam jobboldalán, a köl- |
| dököm fölött, mikor epehólyagomat kivette Huber László sebész-barátom a |
| János-kórházban. Aztán egy liter epét hánytam, már bódulat-ébredés |
| után az ágyban! Aranyat-hányó embervulkánmadár voltam. |
| Odatapadt izzószálrugó az izzószálrugóhoz a Csönd belsejében, mint |
| pióca öreg kéz kiálló eréhez, a zöld fémághoz, mint mikor fürödtünk |
| Bián a tóban: pióca az ázottan összeráncolódott zacskós gyerekfiú- |
| heréhez, mint földigiliszta földigilisztához, ezüstpóknyálpióca, ezüst- |
| mézszálgiliszta, mint élet a halálhoz, mint halál az élethez! |
| És újra fény lett és újra fény! Fény, fény, fény, körtefény, |
| sárga villanykörtefény! Sárga villanykörtefény! Sárga |
| villanykörtefény! Mert a boldogság a villanykörte volt! A |
| boldogság egy villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte! Hisz |
| akkor már villanyunk is volt. Én a Takarékba jártam, minden héten |
| a Takarékba jártam, Mama küldött minden héten. Vittem |
| húsz fillért, ötven fillért, egy pengőt, egy pengőt, ötven fillért, húsz |
| fillért vittem, a Mama küldött, vittem a pénzt összeszorított, izzadt |
| bal markomba szorítva, jobb kezemben meg a Takarékkönyv. |
| Vittem a Fő-utcára, mezítláb a porban, vittem a virágzó hársfák |
| alatt, jegenyefák epileptikus zöld csúcsvonaglása zöld |
| toll-árnyaiban, vittem a porban, forgószél, portölcsér, tehénlepény, |
| lócitrom, és úri hintók és bivalyos-szekerek és |
| ökrös-szekerek és lovas-szekerek és valaki mindíg meghalt, |
| a lélekharang szólt. Odabent meg, a barna hüvösségben |
| a barna-farácsos pultkerítés mögött a Bajszos Úr ült, a farács- |
| cellaablak rácstokrolóját fölhúzta, s nagy bajszos, szőlőkacs-betűkkel |
| a füzetbe beírta: Juhász Ferenc, befizetés 20 fillér, |
| befizetés 50 fillér, befizetés I Pengő! Az F-betű |
| szárán nagy tintabuborékpocak, mert vastag bajusszal írt a gyíkszájként |
| szétnyíló vékonyhegyű toll, mint amikor a kígyó lenyel egy nyulat, |
| sikló békát, boa kecskegidát, a B szára és pocakhajlata, |
| pocaktetőgörbülete megkövéredett, a P-betű gömbjén vaskos |
| tintaháj. Az a sok betű csupa sáslevél, csupa fűzfalevél, csupa |
| kiboncolt izom! És Schulteisz Gábor a zsidó kereskedő |
| hitelbe adott téglát, deszkát, gerendát, cementet, oltatlan |
| meszet, ács-szöget, kátránypapírt! A boldogság egy villanykörte |
| volt. A boldogság a villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte. |
| Mert akkor már villanyunk is volt. És lett nádtető helyett |
| piros palatető. És lett fürdőszobánk is. Ha lehetett volna! |
| Én mindíg olvastam és mindíg olvasni akartam. Papa útálta a |
| könyvet, Mama szerette. „Mi lesz belőled? Éhenkórász! A költők |
| éhenkórászok! Tanúlj szakmát, elintézem, menj műszerészinasnak.” |
| Dehát mindíg olvastam és olvasni akartam. A nem-lett |
| bevakolt fürdőszobában laktam. A nem-fürdőszoba |
| fürdőszobában. Hiszen a boldogság egy villanykörte volt. |
| Egy 40 wattos villanykörte. Te Petróleumlámpa-Gyerekkorom! |
| Ott éltünk a konyhában, petróleumszagú petróleumlámpa-lázban. |
| Írtam a leckét a viaszosvászon-terítős konyhaasztalon, írtam |
| a verset a petróleumlángszagú sárga derengésben, világított |
| a konyha a petróleumfüstszagú benti köhögés-hóesésben, |
| Papa mindíg a lavórba köpött, krákogott, köhögött, ivott, köpött, |
| s a konyha, mint egy fehér szívverés, mint egy átvilágított tyúktojás |
| sárgállott a konyha zölden, bíborlott fehéren a csönd. |
| Télen a vödörbe pisiltünk, télen a vödörbe kakáltunk, s a lavórban |
| a szőrös borotvaszappanhab, a levakart arclekvár, a |
| késsel lekapart részeg káromkodás nagy püffedt, barna |
| morzsaléktüskés csomói merengve úsztak a zöldrühes vak |
| szappanoslében, mint a világegyetemben a megőszült térszigetek, |
| mint a létben a meg-nem-váltott világszigetek! |
| S amikor Mama elfújta a lámpát, és Papa előbb cigarettára |
| gyújtott a kormos petróleumlámpaüveg csigaszarv-szemcső üvegkéménye |
| fölé hajtott sárga ének-arccal, hogy szemöldökszőre |
| és szempillaszőre is göndörré megperzselődött, csigás szőrforgáccsá |
| a kerek üvegkémény forró aranyörvény-tüzében, mikor már |
| csak barna sercegése volt a csöndnek, piros izzáspont-szívása: |
| a sparherd vaslemez-koronggyűrűi közül a szunnyadó tűzfény |
| egymásba-épült piros karikákban világegyetem-tűzgyűrűket |
| árnyékozott a konyha-plafonra. Gyűrű EKG-jeleit a gyásznak. |
| Szegénységünk kályha-szívének gyűrűs elektrokardiogramm-vonalait. |
| S odakint Pici, a kutyánk ugatott a sárban esti caplatókra |
| és zöldfeketén zuhant az eső. És odakint a hideg, mint az Isten |
| átka és odafagytak a csillagok a földhöz. A boldogság egy |
| villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte. Te, el-nem-tékozolt |
| gyerekkorom! Asszonyom, Szőke Szárnyam, Szőke Harangkondulásom, |
| Szerelmes Szőke Árnyam: neked adom! |
| A Világmindenség Egyik Arca vagy. A Küldetés Lobogója! A |
| Tűz Titok-Könyve. A Megtestesülés Szőke Gyöngye. Az Irgalom |
| Fehér Álma. Gyermekkoromnak Túlvilága! Olvastam |
| én gyufát gyújtva a dunyha alatt, egy egész doboz gyufát |
| elgyújtogatva lassan olvastam a büdös dunyha-lugasban. |
| És barna égésfoltok a dunyhavásznon, mint anyám mosott |
| havi-rongyain, ahogy üvegálarc-üvegzászlókká fagytak |
| az udvaron a szederfa és az ecetfa közt kihúzott spárgára |
| akasztva. Ti, Szent Ágyék-Álarcok, Szent Vérzés-Álarcok, |
| Szent Szülőnyílás Álarc-kendők, Szent Vagina-Vérmaszkok! |
| És olvastam kis piros rúdelem-zseblámpával az átizzadt-tollú |
| dunyha alatt! Mintha egy őskori ősvarangy óriás szeplős |
| hasa alatt kuporognék nyálkakristályos varangyvizelet-szagban. |
| Olvastam égő gyertyával a dunyha alatt. A gyertyafüst |
| bélgázdurrogás homályában, s az olvadt viasz, |
| mint forró viaszállat-könnypolip bal mutatóujjam hegyének |
| sárga bőrléceire és bal hüvelykujjam pamacsfelhős körmére s fehér |
| félholdas körömágyára folyt, megdermedni ottan s ráfolyt a |
| Nagyidai cigányokra, s odaszáradt zsírosan a lapokra, mint |
| a csecsemőhányás, mint a csecsemő, mikor spriccelve tejet |
| hány! A boldogság egy villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte. |
| Ott a Lett-volna-soha-nem-lett Fürdőszobában. Egyik |
| ajtaja a padláslépcsőre nyílt, másik ajtaja tapétaajtó volt, |
| a szoba felé. Kis ablaka a hátsó kert felé. A kertben szilvafák, |
| szőlőtőkék, mákok lila nyakfodorgalléros, zöld fodortányér-csúcsvégű |
| zöld növénykoponyái, málé kaporcsillagkerekek, |
| a fölmagzott saláta, mint zöld növényszökőkút-csipketorony, |
| balra a szomszéd disznóólja, jobbra a mi disznóólunk és az ablak |
| mindíg nyitva volt. Ott olvastam a disznóröfögésben, |
| piros malacsivalkodásban, barna disznóröffenésben, kék |
| kakaskukorékolásban, fehér libagágogásban, sárga kacsahápogásban, |
| ezüst gúnársziszegésben, taknyos zöld tyúk-károgásban, |
| őszöreg kutyaugatásban. És disznószarszag és ganéjszag |
| és tyúk-liba-kacsaszar gyermekkor-szaga! Apám |
| horkolva aludt a szomszéd szobában az ágyban, csíkos ingben, |
| fehér hosszú-gatyában, anyám sírva virrasztott az ágyban, barhet |
| hálóingben, öcsém szipogva szendergett az ágyban, fekete klottgatyában |
| és fehér ingben. És a nagy, rézlábú, rézcsengőkalapos |
| rokkant vekkeróra zöld foszforfém-bárddal ketyegve szeletelte |
| az időt, aprította, mint én kisbaltával a venyigét a tőkén az alkonyi |
| fagyban, mikor a kakas lila villámokat kukorékolt s a tó |
| fölött a nyugati ég tüdővérzése. És lilán ráalvadt a kopasz |
| kukoricakéve-szárkúpos dombokra az alkony kiokádott tüdővére, |
| s a tavon túl, az ezüstbronhus-szövevény tar mammut-ezüstnyárfák |
| alatt az alkonyi lila ködben barna ló húzott |
| barna szekeret, tüszkölt, prüszkölt a barna ló, fújt gőzliliomokat, |
| a barna kocsis meg barnán pipázott, barna pipafüstje |
| barnán szétlazulva, mint barna törpe füstcédrus nőtt ki a |
| pipából, gyűrűzve szállt a lila levegőben, mint egy csöpp |
| atombombarobbanás halálgombája, ha az űrben halállal barnán |
| szétterűl. És a lila téli csöndben pipája pulzált, mint egy |
| ismeretlen csillag, piros parázs-szív, ritka lüktetéssel. Ritka |
| pulzusveréssel fölpiroslott a szájból kilógó barna üst, |
| a pipában pirosan izzó dohány, s messziről nekem, mint |
| rángó, véres pici madárszív, a keresztre-szögezett harkály |
| fölvágott vérző mellkasában a tüdők kék habzacskója |
| között, mint az élve fölboncolt kecskebéka szíve. Mert |
| a hím-kecskebékát hátára fektetve, széthúzott kezekkel- |
| lábakkal, nagy rozsdás szögekkel a kerítésre szögeztem. |
| És úszóhártyás hátsó lábai lógtak, mint zöld üvegrongy-kesztyűk, |
| és tokája, mint egy sárga vánkos és sárga bőrpatkós |
| bőrcsésze a szája és szemei, mint beszélő rügyek, |
| aranyvagina-pupillájú asszonyhüvelyek, és kloákája |
| üvegpalack-aranyér-koszorú és bicskával fölvágott mellkasa |
| és hasa belseje, mint angyalok ürüléke, mint látomások |
| bélsara. És e belsőszere-lekvárban az izmokon, inakon, |
| ereken függő, lilafehér hártyába csomagolt békaszív |
| lassan rángott, mint a pipázó kocsis parázsló pipadohánya. |
| És száradó, zöldtenyerei, sárgaszeplős jobb-keze, a szöggel-átvert, |
| mint a Jézusé a kereszten. És szalmabőrré száradó zöldtenyerű, |
| sárgaszeplős balkeze, a szöggel-átvert, mint Krisztusé a kereszten. |
| És fujt a ló és kocsikeréknyikorgás és a vadlibák kék |
| vas-háromszöge énekelt rikácsolva a kihányt tüdővérszínű |
| égen s a piros tavon, az alvadt esti lázon a madarak, |
| a madarak, a madarak, százezer itt-volt és most-jött |
| menni készülő madár, gázlómadarak, gémek, kanalasgémek, |
| gulipánok, bankák, mátyásmadarak, szarkák, |
| harkályok, bölömbikák, sirályok, jégvágómadarak, |
| nádiverebek, verebek, varjak, csókák, rigók, szárcsák, |
| récék, vadkacsák. És kiáltoztak és rikoltoztak, és sírtak |
| és a vízben állva nagy szárnyuk alá dugták csőrös fejüket, |
| és tollászkodtak és állva aludtak, féllábon állva |
| várták a benti parancsot, szőke-szempillás piros csésze- |
| szemhéjuk a szemgolyókra eresztve. A boldogság |
| egy villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte. A |
| tapétaajtón, mint cérnavékony izzószálkeret, keskeny neoncső- |
| tégla-négyszög, lázmérő ideges higanyszála: kibolyhosodott a |
| villanykörtefény. Az a fényszál-téglalap idomlap-egyik, mint a boldog |
| káosz-űr titkos-gyönyörű extragalaxis-képlete. Szines csillagokból |
| vonalzott Isten-messzi lét. Fény-öröm. Izzás-csönd. Halál-jövő! |
| Anyám percenként átszólt a szobából: „Ne égesd |
| annyit a villanyt! Ki fogja ezt kifizetni? Talán |
| te?” Pedig Mama szerette a könyvet és engem is szeretett, |
| azt hiszem. Abban a sosem-lett fürdőszobában egy |
| ágy volt, magam-szögezte X-lábú deszkaasztal, zöldre festve, |
| szék, a falon az asztal fölött aranyozott, négyszögletes |
| gipszrózsa-koszorúban aszott tükör. Ezüst háta-bőre |
| hámlott, mint az én kamaszhátam nyáron. Rongyosan, |
| hártyásan, cafatosan. Merthiszen klottgatyában kapáltam. |
| És volt még egy fehér nahkaszli is. Az asztalon |
| gyertyatartó, mint rézpikkelyes rézliliomszár. Levágott |
| sárga tyúkláb, libaláb, kacsaláb. Levágott gyíkláb. |
| A gyertyatartóban gyertya volt. És az a gyertya mindíg |
| égett. És az izzó viasz úgy folyt, mint kamaszhímvesszőből |
| a sperma onanizáláskor. És a gyíkláb-madárláb- |
| liliomláb gyertyatartóra száradt. És az |
| ősvarangybőr tükörben kamaszarcomban fekete |
| angyalszem-sárkányszem-szörnyszem-szarvasszem |
| szemem! A boldogság egy villanykörte volt. Egy 40 wattos |
| villanykörte, És ti, könyvek, könyvek, könyvek, könyvek, |
| könyvek a tojásfehérje-színű boldog villanyfényben! Ti, |
| könyvek, könyveim, akkoriak, Reményt-tudók, és Hatalmat-adók! |
| Könyvek, könyvek, könyvek, könyvek, könyvek, könyveim! |
| Vad éjszakáim boldog nappalai, Vígaszaim, |
| Nem-gyürt Álmaim, ti Isten-előtt-is-elsők, könyveim! |
| Szent Ágoston Vallomásai és Platon Összes Művei és Baruch |
| de Spinoza Berthold Auerbach fordította művei, németül, feketekávéval- |
| átitatott barna-lapúak, mint egy látomás sóhaja, |
| és Babits Mihály Összes Versei és Kosztolányi Dezső Összes Versei, |
| és Dilthey tanulmányai és Móricz Zsigmond Erdélye és |
| Thomas Mann Varázshegye és Sigmund Freud Pszichoanalizise |
| és Reiner Maria Rilke versei és Stephan George |
| versei és Angelus Silesius versei és Tisza Domonkos versei és |
| Petőfi Sándor Apostola és Kemény Zsigmond regényei és |
| Immánuel Kant A tiszta ész kritikája és Lenin Állam és |
| forradalma és Ludwig Feuerbach Tézisei és Spengler Untergang |
| des Abendlandese és Oscar Wilde Meséi és Ortega A |
| tömegek lázadása és Tóth Árpád Örök virágokja és Juhász |
| Gyula versei és Babits Mihály Az európai irodalom története |
| és József Attila Összes Versei és a Három öreg, meg az |
| Ifjúság és Ady Endre Összes Versei, amit, azt mondta, |
| Athenaeum-úr adott ki, ahogy egy balga pusztai legény- |
| cézárka, magyar csacsi-Jeszenyinke hitte, és Friedrich |
| Nietzsche művei és Ottó Weininger Nem és jelleme és |
| a Nagyon fáj és a Medvetánc és a Külvárosi éj és a Járkálj |
| csak halálraítélt és Ruysbroeck Szűzanya-szűzhártya-szerelme |
| rubint-ragyogása, meg a Kommunista Kiáltvány, |
| meg Mózes Könyvei és János Evangéliuma! A boldogság |
| egy villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte! |
| Most elmondtam neked, mert nagyon szeretlek! Szeretlek |
| Szép Szőke Szívverésem! Szeretlek az együtt-ébredésben, |
| amikor fölkelünk, amikor lefekszünk, ha ruhátlan szerelmeskedünk, |
| amikor ölelsz, ahogy ölellek s tengeri virágállat-testedbe |
| villámlom húsomat, ha gyereket csinálunk, gyereket |
| fürdetünk, ha a gyerekek kis meztelen seggére verünk: |
| lágy tenyérrel, vagy könnyű fakanállal, ha olvasok neked, ha |
| olvasol nekem, ha elmegyek, ha hazajövök, amikor fürdesz |
| s a hátadat mosom, amikor melleid mosom, amikor ánuszod, |
| ágyékod mosom, amikor lábaid mosom, sötétzöld víztalp- |
| nyomaid a fürdőszoba zöld pamutszőnyegén, amikor |
| hátamat mosod, amikor hímvesszőm, heréim mosod, ha eszel, ha |
| ürítsz, ha nevetsz, ha sírsz, szoptatásod idején, |
| döcögő gazella-pocakú gyermek-kihordásod idején, |
| ha injekciót adsz, ha vérnyomásom méred, temetőben |
| ha járunk és az arcomat nézed, ünnepnapon és hétköznapon, |
| ovulációd idején, havi tisztulásod idején, Gyötrelem-Napon és |
| Gyász-Napon, Megaláztatás-Napon és Dicsőség-Napon. Szeretlek! |
| Benőttél engem, mint ifjú növény a házat. Benőtte a Létet |
| Föl-sose-lázadt Tiszta Szőkeséged. S én lángolok e |
| Boldog Világegyetem-Szőkeségben. Mint a Sejtelem- |
| Kezdetidőben a szőke villanykörtefényben! |
|
Egy asszony életrajza*
| Három fiút szült. Két fia van. Huszonötéves volt, |
| mikor a harmadikat temette. Akkor a gyerekek kakaót |
| kaptak. Kakaót meg kiflit reggelire. Vasárnap. A férfi |
| nem ivott bort. Hagymateát ivott fehér porcelánbögréből. |
| Egy fej vöröshagyma egy bögre vízzel összefőzve. Ez volt a |
| hagymatea. A hagymafej a hagymalében szagos golyó. A |
| férfi a hagymát is megette. A Földgolyót ette meg a halál. Két |
| éve operálták. Kivágták egyik tüdejét. Kellett a hagyma és |
| kellett a tojás és kellett a zsír. Aztán a férfi egy bögre |
| kávét ivott, a kávéba egy leveseskanál disznózsírt tett, a |
| kávéba egy tyúktojást vert. Összekavarta kanállal, megitta. |
| De bort nem ivott. Ültek a konyhában az asztal körűl. |
| Jánoska tíz hónapos volt. Agyhártyagyulladás. Halál. |
| Jánoska pici kék koporsóban. Pici kék koporsóban a szobaasztalon. |
| Jánoska viaszliliom. Jánoska viaszrózsa. Jánoska |
| viaszmackó. Szőke viaszmackó. Jánoska sárga viaszgyík. |
| Pikkelyes gyík-újszülött. Jánoska fehér tarajosgőte. Jánoska törpe |
| karácsonyfa. Jánoska fagyott angyalhaj. Jánoska imádkozó ebihal. |
| Viasz-ujjacskái imára fonva. Viasz-kezecskéi: esős palasátor. |
| Viasz-mosolygása fekete derengés. Viasz-szemhéjain a |
| szenteltvíz-harmat, mint a Galaktika farkán a gyémántpor. Jánoska |
| jégszív-orrhegyén piros manó ül. És hét feje van a lakkcsizmás |
| manónak, hét zöld pikkelytornyon hét feje. Hét nyakán hét |
| feje. És minden fejnek angyalarca van. És minden angyalarcnak |
| zöld aranyszakálla. És tizennégy szemgolyó a hét |
| angyalarcban. Mint búgócsiga forognak a manóangyalsárkányszemek. |
| Szemük: Ítélet, Bánat, Láz, Nyálfolyás, Sírás, |
| Köhögés, Könyörtelenség, Hányás, Öntudat, Hasmenés, Lihegés, |
| Bűntudat, Vád, Halál. Jánoska tejes kukoricacső szőke |
| növényszakállal. És gyűrű-tűzfoltos gyászlepke-szárnyak a |
| sárkányangyalmanó hátába tűzve ezüst zihereictűvel. És a |
| tűzkarikás fekete lepkeszárnyak alatt piros szitakötőszárnyak: ezüst |
| biztosítótűvel odatűzve. A szoba-ablak kinyitva. A szoba-ajtó |
| ablakán benéznek. A gyerekek ágaskodva. A felnőttek |
| orrot törülve. Az ajtóablak horgolt fehér függönyén a cérna- |
| satírozás-kockákból horgolt imádkozó angyalok fehér horgolat-szárnya |
| dermedten lobog. Harang szól. Lélekharang. |
| Az udvaron gyülekeznek a temetésre-jöttek. És ott már |
| a kis kék Szent János-elvivő Kék Szent Mihály-lova. És a |
| lovat-vivő lovak fehér ruhába öltözött lányok: fehér |
| mirtuszkoszorúval, fehér rózsakoszorúval fejükön. Hajuk |
| lebontva vállig, derékig. Copflijuk kibontva, hajuk leeresztve. |
| Cselédlány volt és napszámoslány volt és kőműveslány volt és |
| dolgozott zsákvarrodában és csokoládégyárban is dolgozott. Főzött, |
| mosott, mosogatott, takarított a gyerek-cseléd. Tíz-évesen egy |
| zsidó családnál. Padlót vikszolt. A nagylányokat az iskolába kisérte. |
| Cipelte bőröndjüket, szatyrukat. „Azok a lányuk mindíg |
| elszaladtak, datolyát is ettek.” Ha nem voltak otthon: leült a |
| zongorához. A billentyűket verte piros gyerekkezekkel. |
| Prolikislány-Chopin, prolikislány-Liszt Ferenc, prolikislány-Artur |
| Rubinstein. Mosogatólé, lúg, szappanoslé, gang-fölmosóvíz, |
| fagy: vörös kesztyűt cserepezett kezére. Kezeire piros zománckesztyűt. |
| Vitte a cementes maltert cementbőrű malterosvödörrel az állványokon, |
| hordta tragacson, saroglyán, talicskán a téglát. „A |
| zsákvarrodában birkóztunk a lányokkal.” „És ujjaim, mint egy |
| dagadt tűpárna, ujjhegyeim lila kicsi dinnyék. Tűszúrások ponthalmazai. |
| Tűsebek pontörvénye.” Vonattal járt a fővárosba. Hóban, |
| fagyban, esőben. Két kilóméter az állomásig. Reggel ötkor. |
| Az állomásig. Öt évig vak volt gyerekkorában. Ha nem vezették: |
| támolyogva járt, mint a szemgombákig gyűrűs fölfele-bugyogással |
| kitűrt csigabiga szarvai: kezei, karjai imbolyogtak a levegőben, |
| kútkeréknek, falnak, kerítéslécnek, fának, tyúknak, virágnak |
| ütődtek, s az ütéstől visszariadva riadtan behuzódtak gyöngéd |
| hóna alá. Orvoshoz nem vitték. Betegsége mi volt: ő se tudja. Vak |
| volt. Vak kiscseléd a gazdag rokonoknál. „Láthatod ezen a barna |
| fényképen is. A középen én állok.” A barna fényképen a sváb rokonok. |
| János bácsi, Náni néni. János bácsin barna csizma, zsinóros barna |
| nadrág, zsinórcsontvázas barna mente. Pilleszárny-gallérú sárga |
| ing. Feje födetlen. Kezei a térden. Szemei világító halottak! Náni |
| nénin barna gombos cipő, földig-érő barna szoknya. Gyöngyház-rózsa |
| gombos barna pruszlik. Feszes lajbi. Feje födetlen. Kezei |
| a hajtogatás-vasalástól nagykockás sváb kékfestő-kötényén. A |
| kötény! Mint Hantai Simon gyűrt-hajtogatott-kihúzott kék, |
| lila, barna, zöld vásznai! A kék-csempe Szűz Mária-kötények! |
| Szűz-Anya kék-csempe világegyetem-köténye. A Mama-vágyak! |
| A Mama-sírások! A Mama-depressziók! A Mama-imái! |
| Karácsony. Húsvét. Pünkösd. Úrnapja. Búzaszentelés. |
| Búcsú. Ádvent. Lakodalom. Keresztelő. Temetés. És Náni |
| néni szemei, mint a világító halottak! Köztük a vak cseléd. |
| A tizenhárom éves. Köténye barna gyermek-Univerzum. Jobb |
| kezében sárga margaréta. Bal keze János bácsi vállán. |
| Nyakán négy sorra gyűrűzött fehér nyaklánc. Fonott barna |
| haja koszorú-kosárban. És szemei: vak temetők! Szemei: vak |
| temetők! Szemei: vak temetők! Szemei nehéz üvegkoporsók! Szemei: |
| vak kocsonyarózsák! Szemei: taknyos vak üvegcsikók. Halál-üvegborjak. |
| Szemei: fagyott tehénszájak. Szemei: deres Szűzanyácska-fejek. |
| Szemei: megvakúlt látomások. Szemei: a Mennyország bezárt |
| gyémánt-kapuja. Szemei: a Túlvilág két becsukott kapu-szárnya! |
| „Anyám meggyógyított. Porcukorral dörzsölte a szememet. |
| Szememet porcukorral dörzsölte reggel, délben, este. Porcukorral. |
| És pókhálót tett rá. Verébszart. Meg galamb-ürüléket. Teában áztatott ronggyal |
| borogatta. Szedett a tóparton gyógyfüvet, gyógynövényt, gyógyvirágot. |
| Nevüket nem tudom. A teát abból főzte. Vak szemeimet azzal |
| mosogatta. Kemény ujjakkal mosta, mosogatta. Szemeimet, |
| mint az újszülötteket. Mint az újszülötteket, mikor az emberből |
| véresen kitörnek. Előbb a hajuk, aztán az arcuk, aztán a |
| fejük, az alsó részt szétrobbantva szinte, mint a Kárhozatot |
| a hit szerint Jézus, mikor az ember lábai, mint a feszület |
| karjai, s végbelétől a köldökig fölszakad! Mama úgy mosta |
| szemeimet, mint újszülöttekről az anyavért, magzatzsírt, |
| szájukból a magzatnyálsarat, orrlikaikból a magzatszurkot. |
| Nyakamba spárgakarikán gyógyfüves zacskót akasztott. Úgy jártam az illatos |
| gyógyzacskóval, mint aranylánccal a nyakamban. Barátnőm vezetett: Szabó néni. |
| És késsel játszottunk, hosszú konyhakéssel egymás körűl szaladva. Késsel. |
| Anyám meggyógyította vak szemeimet!” Bérbe mosott, bérbe |
| vasalt. Negyven kiló ruhát hetente. Kedden mosott, szerdán a |
| ruhákat szárította, csütörtökön vasalt. Zöld őskorral merengett |
| a kis ecetfa a kerekeskút mellett. És vérzett ősszel, mint a |
| megfeszített Krisztus arca, homloka, szívsebe, szögön-lógó kezei, |
| lábai. Az udvaron, a fák közt kifeszített köteleken száradtak |
| a fehér törülközők, vászonköpenyek. És száradtak a padlás |
| agyaglélegzetében is. Télen, mint fagyott üveglángok, nyáron gőzölgő |
| éposz-lapok. A ruhacsomagot a férfi hozta. Részegen, józanon a |
| férje hozta. Barna csomagolópapírban, vastag spárgával nagy-kockás |
| hálóvá csomózott negyvenkilós papírzsákban a férje hozta. |
| Hozta józanon és hozta részegen. Hétfőn hozta, pénteken vitte. |
| Pénteken vitte, hétfőn hozta. Budapestről hozta. Budapestre vitte. |
| Férje a spriccert szerette. Csak nagyfröccsöt ivott. Sört nyáron |
| csak a búcsúban, mikor a rezesbanda szólt. S ő ott ült homlokára |
| fölbökött szürke nyúlszőrkalapban, meglazított nyakkendővel, |
| fehér ingben, mert zakója a széken. És könyékig fölgyűrve az inge. |
| A piros ingujj-gumipántkarikákig. Leszállt a vonatról, ferde vállán |
| a csomag. Előbb az állomás-kocsma. Ott az ulti. Aztán hazafelé |
| a másik. Rex, spriccer. Aztán a harmadik. Fröccs. Billiárd. |
| Krétázta a dákó fekete csikó-orrát, s a fehér csontgolyót |
| módosan megütve hosszan nevetett. A kutya tudta hol van. |
| A kutya úgy ugatott. Mikor leszállt a vonatról a barna papírcsomag-zsákkal s |
| elindúlt haza tántorogva: a kutya már úgy ugatott. És négykézláb |
| mászott a férfi a sárban. És röhögött a fekete esőben. |
| Röfögött, sírt és mászott mosolyogva. És sáros volt a homloka, nyelve, |
| a szája, szája belseje, sáros az inge, gatyája. Sáros nemiszerve is. Hosszú, |
| szeplős keze-ujjai közt sár-úszóhártyák. Szemgolyója is sáros. |
| De a csomagot mindíg hozta. De a csomagot mindíg vitte. A négy |
| pengőt el se hitte! A gyerekek remegtek. Az asszony: „Mondd meg |
| apádnak!” És hozzávágta a vekkert. És hozzávágta az ollót. És |
| hozzávágta a lámpát. Férje röhögve elugrott. Akár egy égő angyal, akár |
| egy őrült csillag: a petróleumlámpa kirepült a kiskertbe. Csörömpölve |
| áttört a kisablakon, égve, üvegszilánkok sírtak és égett már |
| a kiskert. Égett az ecetfa, a jázminbokor égett és lángoltak a |
| rózsák, a liliom égett. „Nem fogok megvakulni? A vakpénzt |
| már megkaptam. A vaksági pénzt kijártam. Jár az nekem, nem |
| szégyen. Egy szegény asszonynak. Csak vakbotot nem kérek. Pedig |
| adni akartak. Fehér botot nem kérek. Én vasbotot nem kérek. |
| Hogy bottal botorogjak. Botorkáljak a ködben? Ide-oda csapkodjak |
| fehér vaskampósbottal?” És néz a kristály-csöndbe, néz |
| kristály-mosolygással. Nem oda, ahol vannak. Nem: ahonnan |
| beszélnek. Néz üdvözítő-arccal. Néz, mintha arra volna! Néz |
| ködfényes arccal. Néz: már a homlokával. „Az egyik fülem |
| lukas. Vak, süket öregasszony. Csőlátó vagyok, a doktor azt mondta: |
| Nem baj néni. Legalább nem tetszik látni, legalább nem: a rosszat!” |
| És kapál, kertet ás, szőlőt metsz, rózsát, szőlőt kötöz, megy boltba, |
| és elteszi az uborkát, dunsztol őszibarackot. A háború után meg, |
| a kitelepítéskor, ő is ott volt a listán. Nem tudta, hogy miért is, |
| de rajta volt a listán. Ott ült a konyhaszéken, az előbb tojózott |
| éppen, a tyúkok fenekébe fúrt mutatóujjal, ujjheggyel |
| tapogatni a tojást a tyúktestben. Vagy a tyúkseggből félig |
| kiálló pihés és véres mészgömböt kiemelni, a tyúkot tojásra birizgálni. |
| Ott ült a konyhaszéken, férje a kertben téblábolt. A konyha |
| közepén meg a nagy ruháskosár volt. A ruháskosárban: dunyha, |
| fazekak, bögrék, kanalak, dunsztos, kolbász, meg mindenféle holmi. |
| A kosár virágmintás, arany-virágmintás bordó ágyterítővel |
| vastagon letakarva, körben lekötözve, mint a befőttesüveg |
| áztatott cellofánja gumikarikával, spárgával ha más nem |
| volt. És jött a szomszédasszony: „Elvinném a kacsákat. |
| Itt csak megdögölnének.” Később a két ajtó közt, térdei |
| közt kislánnyal, egy ötéves kislánnyal állt vinnyogva az asszony. |
| Az utcán üvöltöttek. „A fia kommunista!” „Föl kell ezt |
| is kötni. Azzal a taknyossal együtt!” Máskor beteg-őrző volt. |
| Skizofrént-őrző asszony. A depresszió pajzsa. A mánia csigahéja. |
| Az kockás barhet-ingben, sárga kordbársonynadrágban. Nem |
| evett, nem ivott. Ült csak. Nem evett, nem ivott. Állt csak. Az |
| alkonyatot nézte. Két évig az agy-estét. A fehér elme-éjfélt. |
| Aludt, olvasott, fölkelt. Aludt, olvasott, nézett. A telet, az őszt |
| nézte. A nyarat, a tavaszt nézte. És sikítani kezdett, futott a |
| Szeptemberben. Őszi szeplők közt futva sikoltozott zokogva. |
| Egy egész kosár tojást csapkodott a földhöz. A tojásokat egyenként |
| csapta a konyhakőhöz! Előbb kezébe vette, forgatta, nézegette, a |
| mészbuborékokat ujjhegyén billegette, aztán a kőhöz csapta, mintha |
| egy nagyot köpne. Csapkodta csak úgy loccsant, csapkodta csak úgy |
| spriccelt! Nézett vércse-szemekkel, nézett héja-szemekkel, nézett |
| kigyószemekkel, nézett kés-pillantással. És loccsanás, s a konyha kövezete |
| már sárga máz, takonyméz tojásfehérje, már mészhéj-félbuborék, már |
| mészhéj-cserép-ganéjdomb. Mintha egy őrűlt szörny hányna, az Őrület |
| okádna epét a Mindenségre. Az Őrület-Epehólyag öntötte büdös nedvét. |
| És a keze epés volt és a fal is epefröccsent. Az udvaron az asszony, |
| futott körbe az asszony. A másik meg utána. Utána egy nagy késsel. |
| Disznóölő-bajonéttel! „Te kurva, kurva, kurva, te kurva” kiabálta! |
| Az meg: „A kútba ugrik!” A bajonét az apjáé. Isonzóból |
| hozta. Ott kapott haslövést is. De már itthon temették. A |
| tyúkok is szaladtak, rikácsolva rohantak, a kutya sírt a láncon, a |
| kakas kukorékolt, feketén kukorékolt. Feketén már harmadszor. |
| És röfögött a disznó, mint egy berúgott Buddha és a liba repűlt az |
| őszben, mint Szent János Látomása. És a szomszédok néztek a |
| palánkra tolúlva, a deszkára tódúlva néztek lilán röhögve! |
| Az asszony: öregasszony. De sose-öreg-asszony. Van öt unokája. És |
| két dédunokája. Kezei jól mozognak. A lábai is gyorsak. És |
| emlékezetében nem a Pokol az Éden! A temetőket nem járja. |
| Nem szereti, nem utálja. Mindenszentekkor elmegy, vagy Halottak |
| napján elmegy. Visz egy csokor virágot. Minden halott sírjára. Ha |
| hazaér, kezetmos. „Mert a temető után az ember már kezet mos. |
| Ugy szokta azt az ember. Mert a temető szennyes. Mert a temető |
| halott. Halottlemosás után is, amikor már lemostuk a meztelen halottat, |
| arcát, mellét, mellkasát, hasát, férfiasságát, nőiségét és combját, |
| lábszárát és a lábát, amikor letöröltük, akkor is kezet kell mosni.” |
| Most épp valamit olvas. Talán egy verseskönyvet. Mert verset ő is írt! |
| „Mintha most is hallanám: ej de büszke ez a lány!” Olvas, nézi a |
| csöndet. Mintha szalmaszál csövén át nézné a világot. A sárga |
| szalmacsőnek üresség-tölteléke végén a szalmahéj-gyűrű |
| levegő-lencséjében, levegőkorongjában alig valami látszik. |
| Fél-orchidea, fél-fénykép, sarlósan körbevágott fél-hajasbaba, |
| régi, kitépett-hajú, félszemű. Amit a szalmaszálgyűrű üresség-tányérja |
| héjperemtokjába zárva mutat. Meg az egyik orrlik. A cellulózarcrózsa- |
| szirmok törése közt a vatta. És minden oly picinyke a szalmahéj- |
| gyűrűben, a vékony szalmacsőben, mint Liliput-Országban. |
| Úgy lát, mintha elemlámpával világítunk éjszaka: a sárga fényrúd, a fénypor-aranyrúd |
| kis kört fest be arannyal a sötétből. Aranylencsében harmatos bogár, százszorszép, |
| harmatpor-szárnyú bársonylepke, citromlepke, káposztalepke. Ahogy az elemlámpa |
| fénypontot szúr a sötétbe, arany-gombostűt az éjbe, arany-tűszúrást az éjszakába. |
| Ahogy a szemész, úgy lát, mikor kis szemlámpával, hosszú vékony rúdlámpával a |
| pupillán keresztűl a szemgolyó-testbe világít: s látja a bíborfoltot, az eres |
| retinakorongot, a fényérszálas-szalagcsápos puha napkorongot. Bíbor térképet a sötétben. |
| Bíbor virágsziget-földet, bíbor földrészt folyókkal, akár egy űrhajóból, űrrepülőből a földet. |
| „És mondd, az az Alliende, az a szegények pártján volt?” kérdezte |
| tűnődve. „Persze, egyszer láttam a Televízióban.” Talán önmagát nézi, |
| kezei közt halt meg a férje. Vért hányt. „Mama, Mama,” mondta. És a |
| mellkasa véres lett. S az asszony keze véres. Kezei közt halt meg. A |
| temetés után a padlót reggelig sikálták: ő meg a sógorasszony. Keze |
| közt halt meg az anyja. De ő csak mint szép álom: színesen visszalépett. |
| Lakott a kisebbik fiánál. Lakott a nagyobbik fiánál. Most az asszony- |
| unokával. Mit olvas ez az asszony? Ez a nem-öreg-öregasszony? „Mint |
| némi földbe szúrt vékony cövek Tünt fel néhány torony a láthatáron, |
| De oly kicsiny, hogy a pásztorgyerek Meglátja végignézve szalmaszáron!” |
| Ez bizony Arany János. Ez bizony: Bolond Istók! |
|
Játszunk Marx Györggyel*
| Január. Ezerkilencszáznyolcvanhárom. A hó halott. A |
| hó még meg sem született. És én mikor halok meg, mikor |
| halok meg, mikor halok meg Feleségem? Mikor jön el az |
| én halálom, amiben hittem, a szép halál mikor jön? Mosolygunk |
| a kielégültségben. Testünkön az éjszaka szivárvány-foltjai. |
| Bőrünkön lila izzás-nyomok. Szivárvány-ruhában |
| lépked mosolygásunk. Szivárvány-ingben forró hajnalunk. |
| Anna most bicebóca, mint a rózsapettyes, kékszeplős szöcske, |
| ha rózsaszín suhintással elkaptam a szőlőben, a réten, s jobb |
| hüvelykujjam és mutatóujjam bőrlécdobjai közt szorítva a |
| lüktető szárnyas állatot, a rézsárga szárnyas üvegfűrészt, nagy |
| ikerdió szemkoponyáját néztem, a kék ponthalmaz-drótszitaszövet |
| üvegkocsonyazsákot. Mert közben, a mohó, kíváncsi |
| ujjbögyszorításban a potroh jobb oldalára szerelt combja |
| letört, s ott hevert piros kölyöktenyeremben a borostyánszínű |
| állat-üveg sáskacomb-sonka, a bütyökcsuklóval folytatott borostyán- |
| pálca sáskalábszárral, a csuklós rézdrótsöprű sáskalábbal, ott |
| hevert a rózsaszeplős-kékpettyes állatjárógép, a drótlábszár |
| hátoldalán drótkefe-gerinccel, drótreszelő-ős-sárkánygyíktaréjjal, |
| mint barátom járógépe a temetés után a halál-szobában. A |
| kis, lüktető állatremény meg a zsongó, bizsergő réti fűbe ejtve |
| féloldalasan bicegve ugrott, ferde kaszabolással metszette a |
| zöld-árnyékú hőség-csöndet, az arany-kongatást, a zöld fűrajz |
| árnyéktürelmet és lovagsisak-vaskosár pofája könnytelen. |
| És tenyeremben az Isten egyik lába. Fél feszület. Egy korpusz fele. |
| Eszter énekel, piros zománc-lábosfödelekkel cintányérozik. Ő az |
| Úrnapi rezesbanda cintányérosa és söprű-galaxis szempillája Jézus |
| tölgyfalombsátra, Krisztus virágkunyhó lakhelye. És Anna most |
| bicebóca, jobb lábát húzza, mereven, mint egy kréta-dorongot. |
| Fáj, fáj, fáj, mondja. Tüdőgyulladása volt. Kis combjain az |
| injekcióstű szúrásnyomai, sűrű fekete pontok, combjain fekete |
| szúráspont-csillagképek. Gyászhegek. Életpont-száradások, a gyógyító |
| anyag pontképlet-éposza. Feleségem fürdik. Nézem, ahogy kilép a zöld |
| fürdőkád hólyagos fokhagymaszár-zöld vizéből, szőke haja: hátáig |
| fehér kendő, nézem boldog tiszta melleit, jövendőm tömény napcsillagait, |
| köldökéig fölfüstölgő, combjai közepéig lesarjadzó ágyékszőrét nézem. |
| És forró melleit megcsókolom. És megcsókolom vizes ágyékszőrét. |
| És én mikor halok meg, mikor halok meg, mikor halok meg |
| Asszony, Asszonyom, Orvos, Asszonyom? Szerelmem, mikor halok |
| én meg? Mikor halok meg: Éjszakáim Mézelő Izzás-Edénye, |
| Hajnalaim Fénycsírát-legyező Álomszagú Fénye, Nappalaim |
| Én-írtam Bibliája, Alkonyaim Szorgos Fényből-merített Ihlet-szagú |
| Árnya, mondd mikor jön el az én halálom, mondd mikor? |
| És a hó halott. A hó még meg sem született. Ménkű, a fehér puli, |
| anyakönyvi nevén: Basa, Ménkű, a fehér puli fekszik a nyírfák |
| alatt a fagyott földön, fekszik, mint óriás szőrpemzli-csigahéj a |
| fagyott talajon, kutyavize megfagyott a lavórban, de feltörtem |
| a lemezrózsa-jégfödőt reggel a söprűnyéllel. Nézi, ahogy vizét |
| isszák, ételét eszik ideges csipegetéssel a szárnyas állatok, a |
| madarak. Verebek, cinkék, rigók, galambok. Fejüket ide-oda rángatva, |
| merev fekete zománchólyag szemüket tollzacskó fejükkel együtt |
| földnek-égnek fordítva gyorsan nézik a csönd üveghomályát, |
| sárga csőrükkel kalapálják a húst, a kenyeret, a krumplit, fehér |
| rózsává fagyott tejet. Mint a falióra rézkorong ütője, lengve |
| jár ideges fejük jobbra-balra, szinte ketyegnek e szárnyas |
| állat-órák, s megfagy zöld ürülék-köpésük a földön és nézik |
| ideges, lengő kapkodással a biológiai térrel is megtörtént |
| Időt, mint Babits Mihály, a katolikus. És a hó halott, a hó |
| még meg sem született! És Balzsam, a fekete puli, egy méterre |
| a fagyott föld alatt fekszik a kertben a gyümölcsfák alatt. |
| Szilvafa, sárgabarackfa, cseresznyefa, meggyfa fekete vascsönd- |
| káosza szüli a fagy-szelet kis csontváza fölött a kertben, és |
| ribizlibokrok és piszkebokrok vékony gyökérzsákjában kicsi |
| kutyakoponyája. Nagy gránitsziklát cipeltem sírjára én, és |
| szögeztem fakeresztet, s a kereszt vízszintes léclapjába nevét |
| bevéstem, s a vésetvályú-név fehér írásteknőit fekete tustintával |
| begyászoltam. És a kereszt vállain rózsák. Fehér rózsa, |
| sárga rózsa, piros rózsa, lila rózsa. Rózsa, rózsa rejtelem, |
| rózsa, rózsa ringatag, rózsa, rózsa, rózsa, rózsa, rózsacsönd. |
| És Balzsam, aki még könnyezni is tudott, és sírni tudott és |
| nevetni, és szégyenkezni is tudott és néha igazabb volt, mint az |
| emberiség, ott fekszik egy méterre a fagyott föld alatt, mint |
| egy halott juhász, subájába tekerve, fekete subájába csavarva, |
| mint egy halott juhász. Lemezes fekete szőrcsimbók-koporsóban |
| fekszik Csontváz-Balzsam, Hajdanvolt-Vígaszom, |
| Megújulásom Fekete Mámora, Hitem Fekete Gyöngyharangja! |
| A kis kutyacsontváz önmaga szőrkoporsójában, mint önmaga |
| csillag-göngyöletében az Isten. És nem volt Angyal, aki |
| harmadnapon a sziklát elgörgette volna és bemenvén büdös |
| sírüregébe: ott ülne Mennyekig-érő, Istenig-érő gyémánt- |
| gyertyaként világítva, nagy szárnyaival a halál hatalmát betakarva. |
| Fénylő halálkenőcs-olajos testlepel és ágyéklepel-kendők |
| helyett ott a kukachulla-ürülékszatyorban rothadt cementes-zsák, |
| drótszál, kőszilánk, csigahéj, szemgödrében, a fehér |
| pulikoponyában földpenész-szemgolyók, zöld kő-gombócok, |
| rozsdás sárcsomó szemek fagyottan. És egy pléh-konzervdoboz. |
| Tizenkét évig lopta mosolyom, szemem-nyalintó nyelve hitem bíborszivacs zászlója volt! |
| Tizenkét-évig ugatott szívemben, tizenkét-évig nevetett |
| szívemben, tizenkét-évig nyalta homlokom, gyors, higanyhorgony-kígyósziszegéses |
| lágy lihegéssel, mikor hangosan nevetve hemperegve birkóztunk |
| a kert százszorszép-gyöpén, gyermekláncfű-füvén, s a forró |
| csaholástól a gyermekláncfű pihepára-gömbjei robbanva |
| piheszilánkokká törtek, a fehér virágpihe-bombák, s szálltak |
| a meleg kék örvényekben a fehér pihe-esernyő virággömb-tollszilánkok, |
| magzacskós piheszilánktollak, mint Milton |
| szétzavart angyalai. A fényes vakok! Aztán meghalt. Reménye |
| halt meg, azért lett halott! Mert végbélrákja volt a |
| szőr-tücsök hím-szerelemnek, az örjöngő puli-homoszexuálisnak, |
| a fél-heregolyósnak, mert másik heregolyója hasüregébe húzódva, meg sem született, |
| aki ott ugrált mellemen, fejemen, hasamon, ágyékomon, fekete |
| szájából feketén lihegve, fekete szájüregéből pirosan |
| lihegve. Végbele kitüremkedett, égő mirigyrózsa, égő paradicsom, |
| piros hólyagszivacs permetrózsa, amiből kiesnek a fehér kukacok, mintha |
| gombostűkkel lenne sűrűn teleszúrva, |
| gennyes kemény fánk, duzzadt, lávafolyató kráter |
| virágzott piros sárgarépává lerágott, fekete gyászlobogó- |
| bojtos farka alatt, a fekete rojtsonkák fölött. És zokogott, |
| ahogy csak a puli tud zokogni. Ariosto Őrjöngő Lórándja |
| se zokogott így. Nem sírt így egy vérbajos szent, szifiliszes |
| apostol! „Mutasd meg a káoszt” mondtam tegnap este |
| Marx Györgynek, „aztán az evolúciót.” Ott voltunk vendégségben |
| a gyerekekkel. Játszott a kis számítógéppel. „Igen” mondta, |
| s nézett, fejét madárként félrehajtva. „Igen.” „De előbb írjuk |
| le a számokat. Meg azt is: hány csillag van a látott univerzumban?” |
| „Igen” mondta, s nézett, fejét madárként félrehajtva. |
| „1000000=106=millió. 1000000000=109=milliárd. |
| 1000000000000=1012=billió. 1018 (18 nulla)=trillió. |
| 1024=kvadrillió. 1030=kvintillió. 1036=sexillió. 1042=septillió. |
| 1048=oktillió. 1054=nonillió.” És a csillagok? A csillagok? |
| „I galaxis, amilyen a mi Tejútrendszerünk is, a Galaktika, |
 kb. 1011 csillag,” „tíz a tizenegyediken=százmilliárd csillag. |
| Az ismert univerzumban több billió, többször 1012, tíz a |
| tizenkettediken, galaxis van. Tehát a látott univerzumban |
| kb. 1024=1 kvadrillió=10 a huszonnegyediken csillag van!” |
| Aztán a ceruzát letette. És nézett fejét madárként félrehajtva. |
| Egy kvadrillió csillag! Egy kvadrillió magány! Egy kvadrillió |
| árvaság! Egy kvadrillió látott némaság. Én elmondtam mi bánt |
| és elmondtam mi fáj és elmondtam, hogy mért is ütnek engem. |
| És elmondtam, hogy mért szeretek élni. És elmondtam, hogy |
| ki és mit jelentett. És elmondtam, hogy époszokra vágyom. |
| És elmondtam, hogy otthon milyen is volt. És elmondtam, hogy |
| hitem föl nem adom. Inkább lőjenek le, mint García Lorcát! |
| És nem tudom, hogy létezik-e Isten. De a nevét sokszor le is írom. |
| „Einstein szerint van”, szólt a madár-válasz. És elmondtam, |
| hogy a halott mit láthat. És elmondtam: a Halál mit láthat? |
| És elmondtam, hogy szépek a halandók. Éppen azért szépek, |
| mert halandók! És elmondtam, hogy kár lenne meghalni. |
| Ötvenötévesen már meghalni! És elmondtam, hogy fehér a |
| fehérben, mit is jelent fehér a fehérben. Mit is jelent nekem: |
| fény a fényben, mit is jelent álomban az álom, hányfajta |
| szem lehet a világon. Hányfajta szem volt is a világon, hány |
| szem rothadt el a létkezdet óta, a szerves lét látó-kezdet |
| óta? Elmondtam, hogy nekem mit beszélnek szívemben a |
| tolongó halottak? S hány élőlény halhatott meg máig, hány |
| élőlény a létkezdet óta? Hány élőlény hal meg most naponta, |
| hány élőlény árva Földgolyónkon? És elmondtam: kiket |
| mért sirattam. És elmondtam kik sírtak miattam? És |
| elmondtam mekkora a gyászom, hogy a gyűlöletet leigázom! |
| „Akarsz játszani? Játsszunk békát a számítógépen. Hogy |
| befejezd a Levelibékát! Játsszunk békát, vagy játsszunk |
| szörnyet? És majd a káoszt is megmutatom.” Feleségem |
| szőke copfját kibontva fésülködött. A gyerekek ricsajoztak, |
| futkostak a szobákban, egyméteres sárga rongy-Pinocchiót |
| ölelve rohantak föl-le, föl-le, mint a mítoszok Istenek-nemzette |
| isten-gyermekei, játékmackókat dobáltak, ették |
| a cseresznyés krémhabot, csöpp szájuk körül fehér habkoszorú. |
| Orrukon hab-manó, kezükön hab-kesztyű. És Pinocchió, |
| az egyméteres sárga rongy-Jézus hosszú sárga harisnyalábai |
| ernyedten kalimpáltak a parketta számítógép-fényében, |
| a zöld derengéstudatban, mint Olimposz gyermekeinek |
| hóna alá csapott Jövendő Jézusok lábai, az óriás sárga, |
| vattával-kitömött rongybaba-Pinocchió nyeklett, |
| bicsaklott Eszter hóna alatt a sikongó hurcolásban, üveggomb |
| szemei, a feketék nyálasra nyalva csillogtak a zöld géptudat-fényben, |
| és mosolygott, mint az olimposzi nem-herélt istenek nemzette |
| gyermekek hóna alatt az Eljövendő Jézusok, a Zeusz undorában kitaláltak, |
| az isten-féltékenység Istenatya-kigondolta jövő-megszégyenítés |
| eljövendő isten-útálata. Az a Zord Humanista |
| Dörgő Derű önfeledten szeretkezett. Az Ég Atya-Bikája |
| Üsző-Istenlányait hágta. Tehén-Istenemlőseit döfködte hörögve. |
| És vaginaméz-szagú és Zeuszbika-istensperma illatú lett a |
| Nem-Ismert-Világegyetem! És herélt szamarak, és herélt tevék, és |
| kiherélt bikák, és kiherélt disznók és kiherélt kutyák és kiherélt |
| tigrisek és herélt oroszlánok síró, csacsi-szíváshörgésű, bömbölő, |
| vonító, hörgő Ószövetség-koszorúja fölöttünk a bánat fején, mint |
| az Újszövetség-töviskoszorú Jézus fején, haldoklás-büdös |
| koponyáján. És kiherélt férfiak, az eunuchok álltak az állat-eunuch- |
| koszorú közepén és buja könyvekben ráncosan, aszaltan, sárgán |
| lapoztak. És átkokat mondtak zokogva a meg-nem-értett hermafroditák. |
| Emlőjük, péniszük, herezacskójuk a herékkel, hüvelyük, a szőrtelen: |
| tiszta fény. És folyt a Világegyetem-hüvelyből a hüvelyméz, kancaméz, |
| mint kancsóból a tiszta virágméz, a virágszagú édes Itélet! Kati |
| fésülködött. „A hajat nem szabad eldobni” mondtam. „A hajat tűzbe kell |
| dobni” mondtam. „Az eldobott haj: szerencsétlenség” mondtam. |
| „A tűzbe dobott haj megvéd a gyásztól, a bajtól”. |
| „Nagymama mindíg a tűzbe dobta, anyám is a tűzbe dobta.” |
| Nagymama azt is mondta: „Engem a férjem sohase látott |
| meztelenül. Mikor szeretni egymást az ágyba feküdtünk: elfújtam |
| a petróleumlámpát. És csak aztán vettem le a vászoninget.” |
| Nagymama ha fésülködött, az ágy szélén ülve ha fésülködött, fehér |
| vászoningben ha fésülködött és bütykös, tyúkszemes kis lábait áztatta |
| a lavórban, és sárga kislány-lábai a lavórvízben, mint tíz |
| nyélszemű aranyhalak, a szemtok csővégén a szemhéjtalan |
| szemgolyó-bimbók, mint kétszer öt-szarvú arany csigabigák, |
| lebegtek a vízben a föltüremkedett, a talpfejből kibugyogva |
| kitüremkedett sárga húskürtök, sárga hústrombiták, s a trombitaszájak, |
| kürtszájak csigabigaszeme arany-gyökérpupillás tyúkszem, |
| s kemény palarózsás tyúkszemek az arany lábujjak oldalain is |
| gyűrűben, körben, mint apró kőrózsák növényhús-csillaga a |
| szőlő-dűlőúton a kőkereszten. A Megváltó testének tüzes rügyei, |
| tíz húslopótök meredt a lavórvízben, s a tökszárak üregbelseje, |
| levegőcsöve, a tökhólyag szaru-buborékgolyója megtelt forró |
| öreg vérrel, mint a csigaszem hagymaszára, s a csigaszem hagymafeje |
| sötétkék látáshigannyal, nagy hólyag-szemhagymája sűrű |
| fekete látásvérrel, folyékony higanyos szemanyaggal, kék kocsonyával. |
| Arany-lábujjacskáin a bütykök, tyúkszemek, mint tengermélyi csiga |
| agykürt-házán, amelybe piros remeterák bújt: virágállatok, húsevő |
| állatvirágok, vastag gyomornyeleken, nyélgyomrokon, tengeri rózsák, |
| tengeri szegfűk, állat-krizantémok, állat-őszirózsák, állat-nárciszok, |
| tengeri liliomok, lába-ujjaira kockaszelvényes farkukkal tekeredett |
| aranykristály csikóhalak, égő borostyánkő tengericsikók, agytekervény |
| agykorallok, tengeri legyezők, a hét korallcső érszálak szövődmény-rácsa, |
| tengeri pókok, az óriás laza drótszálcsillagok, tengeri uborkák, tengeri |
| sünök, tengeri csillagok, s lába bőre a csalánzó polipokkal, virágfejű |
| polipokkal, piros korall-bozontfákkal a csigahéj mészpáncélporcelán- |
| zsindelytrombitája. Lábai sárga sztearin-gyertyák a húsvéti templomban, |
| s körben Krisztus láb- és kéz-szögei a gyertyahúsba ágyazott |
| aranyozott diók, aranydió halálbimbók, aranytoboz gesztenyerügyek. |
| Nagymama ha fésülködött: a fésűben, a hajkefében ottragadtak |
| a kiszakadt hajszálak, ott szálazott hullatag haja ezüst pókháló- |
| kévében, mint a Világűrben a Tejút, mert megfésülködött az Isten, |
| s haját fésűlte Isten Anyja Szűz Mária, s kifésűlt hajuk ezüstszál- |
| kévéje a Tejút, Nagymama a szaru-fogsorból, a drótfogak közűl |
| az öreg hajszálakat kicsipegette, kévébe tekerte, máslisan, a végtelen |
| jeleként összehurkolta, s hajszálból sodort hajkötéllel a kéve-csípőt |
| megpödörve, körültekerve átkötötte, mint ahogy aratáskor |
| a búzakévét szalmából-csavart szalmakötéllel, rátérdelve |
| átkötöttük, a kötélvégeket megcsavarva, egymásra-csigázva megcsomóztuk, |
| aztán mutató s hüvelykujjára köpött, s nyállal a |
| kötést összeragasztotta, hajat a hajhoz ragasztotta, s a kályha-ajtót |
| kinyitva hullott haját a tűzbe dobta, a sercegő sárgakék |
| parázskupacok közé, a tűzkristály-elmúlásba, s nézte ahogy büdösen, |
| fölkunkorodva, feketévé göndörödve, szinte holtában fölülve |
| lángra lobban a csöpp, hajszálból-csavart ezüst asszony, s elhamvad |
| jajtalan, mint az orleáni Szűz a máglyán, mint krematóriumban |
| az ülő aranyszoborrá összeránduló halottak. És volt aki fésülködés |
| után kifésűlt haját megette. Mert szent a haj, szent és védelmező! |
| Mert mindent magunkba kell temetni ami élet! Mert mindent meg kell enni |
| ami halál! Mert nem lehet semmit eldobni ami élet! Mert mindent magunkba |
| kell temetni, ami halál! Mert a haj: életerő! Mert a haj: halhatatlanság! |
| Mert a haj: tiszta hit! S aztán az öreg parasztasszonyok fodros |
| vastagbeleiben, mikor a gégegödörtől az ősz vaginaszőrig fölvágták őket, |
| s aztán a halott, fölboncolt öregasszonyok hasában, gyomrában, |
| hasüregében, beleiben, vastagbél-fodraiban kókuszdió-nagy kilónyi nyálkával-bevont |
| hajgombócokat találtak a kórboncnokok, gyomorhuruttal, bélsárral |
| átitatott hajszálcsomó-golyókat. Haj-kókuszdiókat. Nyálas gombócait a hitnek. Január |
| van. A hó halott. A hó még meg sem született. És én mikor halok meg, |
| mikor halok meg, mikor halok meg Feleségem? „Mutasd meg a káoszt.” |
| „Játsszunk békát. Aztán a káoszt is megmutatom. Vagy játsszunk |
| szörnyet?” És játszottunk békát. És játszottunk szörnyet. És a |
| káoszt is láttam azután. Marx György a kis számítógép elé ült, én |
| az íróasztal üveglapjára könyököltem állva. Vékony tárcsalemez-korong |
| a gépagy szájnyílásába. Írógépbillentyűk kopogtatása. |
| S a zölden-sugárzó képernyő-ablak enyhe síkdomborulatán |
| világító betűsorok, számoszlopok, jelszámok, kódszám-oszlopok |
| fehér világító elmetudata. És megint billentyű-ütögetés. |
| És csönd. „Most számol.” És egy kattanás. És megjelent a tó, a |
| nádas, a lepke és a béka. A tó a képernyő alján piros vonal. |
| Vastag izzás-csík. S a képernyő jobboldalán zöld oszlopszáron |
| barna buzogányok. S a képernyő baloldalán zöld nádszálak, |
| zöld sáslevelek. S a buzogányok s a nádszálak, sáslevelek |
| közt repült a tarka lepke. Szárnyazva repült a kék kompjuter-levegőben. |
| S a piros-szalagcsík tó vérvonal vizén a fehér béka |
| ült. Négyzetmilliméter-apró fehér fénykockákból a béka. Mint |
| fehér mozaik-béka a császárság-kori Róma rom-fürdőszoba-falán. |
| Négyzetmilliméter-apró fehér fénykockákból: feje, törzse, |
| lábai, szemei, s kitátott szájából gombnyomásra hosszan, |
| fölfelé tekercselődő nyelv-végmozdulattal kilövellő nyelve. |
| S a lepke: négyzetmilliméter-apró kék, piros, sárga, lila, zöld |
| fénykockákból. S repűlt a szivárványos kockamozaik-pepita |
| lepke szivárvány-pepita szárnyait csapkodva, lobogtatva! |
| Repült a szivárvány-mozaik lepke jobbra-balra, föl-le, kiszámíthatatlan |
| összevisszaságban, cikkanva, mégis egyenes vonalban a buzogányok és a |
| nádlevelek határvirágzása között, hol magasan, hol alacsonyan |
| lobogtatva szivárvány-pepita lepke-lényét. |
| A békának a lepkét kellett ugorva megenni! A fehér, apró |
| fénymozaik-kocka béka gombnyomásra ugrott. Hol a képernyő-űrbe, |
| hol a kék számítógép-levegőbe, s száját ketyegve |
| kitátva: hosszú fehér nyelvét kilőtte, mint Szilveszterkor gyerek |
| ha fúj sípvégű piros papirharisnyatekercset, s az a fújástól |
| levegővel telitődve, gyermeklélegzettel töltve a levegőben |
| előre-lingásodva merev papírcsővé földagad, mint disznóöléskor |
| a száraz, érhínáros marhabél, a levegővel töltött ropogó bélharisnya. |
| Ha fölfújtam a piros kakaskukorékolás-fagyban. Téli hajnalon, a |
| fagyra-fagyott kiloccsant disznóvér, lekapart disznószőr, rózsafehér |
| disznótetem halálában ácsorogva, a ganéjdomb mellett a baromfiudvarban. |
| S a disznó orra kétlikú rózsatányér, s a disznó farka alatt a vagina |
| petyhüdt lila sarkantyúvirág, hervadt mirigytátika, oroszlánszáj |
| gyér szőke buddhista-szakállal. A papírharisnyavégen, mint halotti |
| koszorúk szalagján: rojtos kék papírfésűbojt. És játszottunk békát és |
| szólt a gép: pi-pi-pi-pi-pi. És ketyegve ugrott a lepke felé a béka, |
| és fölgörbülő hosszú nyelvét kilőtte: a szivárvány-lepkét kellett |
| elfognia. És játszottunk békát. És üldöztük a lepkét. És a béka |
| ugrált a piros vízvonalon, egészen úgy, mint a kecskebéka, levelibéka. |
| És ugorva szállt fölfelé a számítógép-arc kék ketyegés-csöndjében, |
| mint fehér béka-alakú léggömb, ha gyerek figyelmetlen |
| kezéből a luftballon-cérnát elereszti. Mint tóparti mocsáraljú |
| vízben a mocsárgáz nagy fehér buboréka. |
| És megfordult a levegőbe fölugorva és megette a lepkét! |
| És játszottunk szörnyet is a fizikussal. Szörnyet játszottunk |
| nevetve. A képernyőn most függőlegesen lila létrák és vízszintesen |
| zöld gangok, átjárók, folyosók, hidak. Lila-zöld állványzat volt |
| a számítógép-arc. Egymást-keresztező lila, zöld létrák, deszkák |
| megbontható szövetsége a plexi-arcon, a téglalap-alakún. És |
| gombnyomásra kijöttek a szörnyek! Négyzetmilliméter-apró piros és |
| kék fénykockákból épült ketyegő kicsi tankok, mint szögletes |
| katicabogarak! És futkostak kiszámíthatatlan rendszer-összevisszaságban |
| a zöld fénydeszkákon. Az ember meg mászott előtte, mászott |
| utána föl a létrán, le a létrán, szaladt a sötétzöld hidakon, |
| szorongott, félt, menekűlt. És gombnyomásra, tárcsa-tekerésre |
| sírgödröt ásott a zöld, korlátnélküli gangokon. |
| Egészen úgy mint a sírásó. Gyors kezekkel, gyors ásóval gyűlölet- |
| serényen. És összevissza, ketyegve másztak a szörnyek. És az ember |
| mászott a lila fénylétrán, mint gyermekkoromban a befőttes-üvegben |
| a pici falétrán a levelibéka, takonyüvegpénz-lencsés |
| ujjvégű, sárgatenyerű zöld csecsemőkezeivel a létrafokokba kapaszkodva. |
| Kezei, mint behajtott üveg-húsevő-virágok. És az a rettegő, |
| dühös apró fehér ember: négyzetmilliméter-apró fehér fénykockákból. |
| Ember-alakú fehér mozaik-kép mozgás. Kezei, lábai, teste, feje, |
| ásója négyzetmilliméter-apró fénykockák halmaza. Mint egy pointilista |
| ember-alak. És összevissza, ketyegve mászkáltak a szörnyek. |
| És futott a pici fénykockahalmaz-ember. Ásott gombnyomásra. |
| Ásott sietve, gyorsan, a zöld híd fényföldjét kapkodva dobta, |
| fehér kezével a fehér ásót a zöld fényvonal-talajba ütve, vágva, |
| s a négyzetmilliméter-apró zöld fénykockákat, a mozaik-talajkockákat |
| előre fölhányta, mint sírgödör szélére sírásó a földet, ha a sírgödörben |
| már nyakig állva a földet a sírból kidobálja. És dob földet, csigolyát, |
| koponyát, lábszárcsontokat, pruszlik-gyöngygombot, rothadt cipőt, |
| szétrohadt csizmát, fésűt, ujjperecet, fogsorokat, elkorhadt vasszögeket, |
| bogarak üres kitinhártya-öltönyét, az üres kitinzsákot nagy csáp-bajusszal. |
| Hamlet sírásója! Shakespeare Hamlet-ütése! És nincs ott Yorick koponyája! |
| És ha egy katicabogár-tank szörny az ember-ásta sírgödörbe |
| zuhant: az ember rálapátolta a négyzetmilliméter-apró zöld |
| fénykockákat. És betemette. És elfoszolva meghalt a szörny. |
| Egészen úgy mint a mesében: sárkánytemetéskor, gigász-legyőzéskor, |
| szörnyeteg-pusztításkor. És amikor jött a szörny ketyegve és az |
| ember menekülni másképp nem tudott: a maga ásta sírgödörbe |
| ugrott, áttörve a zöld talaj négyzetmilliméter-apró zöld fénykockákból |
| kirakott legalsó réteget, a sírlukba ugrott a fehér négyzetmilliméter- |
| kockahalmaz ember, s hullt alá az alsóbb emeletre, hullt fehér |
| ember-esésben, mint ejtőernyős ha repülőgépből kiugrik, s az ernyő |
| nem tud kinyílni, zuhan a talajig függőlegesen lebegve, és két |
| lábára esik és szalad tovább fehéren. Mint óceán-vízbe ugró |
| búvár, gumiruhában, óriás szitakötőszemű gumiálarcos gumisisakban, |
| szájában az oxigénpalack hernyós légzőcsövének gégeszája. És |
| hull a vízben meteorként lefelé, száll alá vizi derengő |
| csönd-látomásba. Az a gumiruhához forrasztott óriás kerek sáskaszem- |
| duplájú gumicsuklya-sisak, mintha terroristák fekete selyemharisnyát |
| húznak fejükre. Selyemharisnyanadrág-zsákálarcot. És szikráznak |
| szemüveg tányérok merev fenyegetéssel. A düh sisakrostélyos, vasszemhéjas |
| lovagsisakban! És úszóhártyás lábai, mint a pelikánnak. |
| Száll alá, mint ember-atombomba. A csönd ejtőernyőjén |
| lebegve a Fehér Reménytelenség. Mint Milton Pokolba-taszított |
| arkangyala fehér izzással zuhan. Január van. |
| A hó halott. A hó még meg sem született. És ettünk. És ittunk |
| vadméz-szagú áldott tiszta bort, mézelő-méhecske-illatú |
| tiszta bort a vacsorához. És mindenféle trendekről, begyűrűzésekről, |
| infrastrukturákról beszéltünk. A válságokról beszéltünk, |
| meg a reménytelen reményről, az atom-meghajtású |
| űrhajókról, az atomhulladék-temetőkről, az óriás agyag-lencsékről |
| a földben, ahová a sugárzó hulladék betonkoporsóit |
| süllyeszthetik és a műholdakról beszéltünk és a számítógép-jövőről |
| és hogy jobb lenne, ha egy tömbben esne le a kis nukleáris erőmű, a nukleáris energia- |
| töltetű, az atom-meghajtású űrhajó üzemanyag-atomtöltete, az atomreaktor. |
| „Több-kilós urán-rúd lehet. Azt legalább megtalálná az ember, mint egy |
| meteoritot.” És lesz-e háború és ha lesz, mi lesz? És hogy mindezt a |
| természet bekódolta-e a génjeinkbe? És hogy csinálhatnak-e |
| szuperlényt, embert, állatot, unterlényt, embert, állatot a |
| génsebészek? A gyerekek visongva hancúroztak, az asszonyok |
| a zöld számítógép-derengés homályban gyerekeikről beszélgettek. |
| Már éjszaka van. Itthon vagyunk. Éjszaka van. Csillagtalan |
| téli éjszaka. A lányokat megfürdettem. A lányok alusznak. |
| Fekete üvegszoknyában, kibontott üveghajjal jár a szél |
| a város fölött. Óriás meztelen üveglábai színes fényplakátokon, |
| neonírásokon, neonábrákon, színes higanygőzcsövek |
| ország-térképén csörögnek. Kopár, kemény zuhogás a tél, fekete |
| szélcsörömpölés. Országokra lép a konok üvegasszony, országok |
| álmán üveglábai. Bal kezem ujjhegyei fájnak. Bőrlécörvényes |
| ujjhegyeim bevagdosva, mint a juhok füle. Mint szilvafa |
| megvagdosott háncsa gyantát: gombostűfejnyi vércsöppet rügyezik. |
| Csütörtökön reggel egy kórház laboratóriumában kis szikeszerű |
| fémlemez-reszelővel bal kezem ujjait megvágták, vérem |
| hosszú vékony számlétrás pipettába szívták. Üvegcső-kiváncsiságba. |
| Néztem, ahogy a vér egy kék létrafokig kúszik. Aztán rágyújtottam |
| egy cigarettára. Valami anyag volt egy másik üvegcsőben, valami |
| folyékony átlátszóság, abba fújták a pipettából a vért, kis |
| levegőbuborékok forrongó szőlőfürtje közt erjedt szét a vérem, piros |
| füst, piros atombombarobbanásfüst-gomolygás. Bújj ide |
| mellém, meztelenűl az ágyba Feleségem. Meztelen testedet |
| hadd öleljem, combjaid közé, a mézelő tűzbe ágyazom |
| Szent Sebestyén-ujjaimat. Hagyd, hogy a tűz mézlő ajkaiba mártsam, |
| a tűz nyálkahártyás cimpái közé, a tűz mézet folyató duzzadt |
| lebenyei közé sebzett ujjaim! A tűz mézébe mártom megsebzett ujjaim. |
| A mézgyöngyös szőrcsuklya alatt. A fekete kivezetőpont fölött. |
| A villany ég. A könyvekből kinéznek a költők. |
| „Hazajöttél?” „Reggel korán kelünk. Dolgozni kell.” |
| Majd idejön kispárnájával Eszter. Majd idetapickol mezitláb |
| az Anna. A filozófusok árnyékfeje kék csöndkoszorú a szobában. |
| „Igen, a káosz”, mondta Marx György. És a számítógép halványzöld |
| téglalap-ernyőarcán Marx-féle megfogalmazásban: zöld |
| fénypontok fölágaskodó görbületvonala, mint zöld kobra ha |
| a levegőbe földagadt zöld húsrombusz-levél fejjel, fülpajzsokkal |
| föltaréjlik. Az utolsó izzó zöld pont görbület-csúcsán |
| hosszú zöld vízszintes egyenes. És így tovább. Számolt a gép |
| program szerint. És egyre szétnyílóbb kígyószájú zöld pont-szétágazások, |
| zöldvonal-szétfutások. A kettős egyenesek |
| pontsorai föl-le, föl-le zuhantak mereven. Előbb spirálködszerű |
| zöld képlet, aztán zöld ponthalmaz-szétlazulás. Egyre |
| távolibb zöld fénypontok csipkés összevisszasága. „Sejted |
| már mi lesz?” Aztán a képernyőn a zöld ponthalmaz teljes |
| szétlazulása. Már nem keresi pont a pontot. Már beállt |
| a zöld, pulzáló pontcsönd-zűrzavar. „Ez a káosz. Mint a |
| csillagos ég!” Valami mindíg túldagad. Aztán ugyanaz visszazuhan. |
| A többlet. A hiány-megáll. Az alul. A túlnövés. |
| A mit-csináljunk-vele. A mégtöbb. A nem-tudunk-mit-csinálni. |
| Az összefüggések egymástól függetlenedve derengve |
| bolyonganak. A megint-újra. A megint-hullás. A nincs-közös-struktúra. |
| A pontokká dermedt szerkezet-szétesés! |
| Bújj mellém Feleségem. Terítsd szét szőke hajad a párnán. |
| Mint a hajnalt az égen a természet. Tenyerembe fogom boldog |
| melled. Lábaid megmelegítem. Jár a szél, jár a szél, |
| jár az Őrjöngő Őrűlt Üvegasszony. A villanyt eloltom. Csókolj meg. Aludjunk.
|
|
Az üres járógép*
| Testvér ha testvért temet: feketén fut, testvért ha testvér temet |
| Nem szól. Csak néz. Szíve megvakúlt. Szólni tiltották ellened. |
|
Szólni a törvény se hagyja! |
|
| Nem szól. Csak áll. Nem sír. Csak áll. Úgy fáj, már nem is fáj. |
| Ahogy a legyek a húst beköpik. A véres rongyba csavartat. Muszáj! |
|
Sárga gyászpatkó körülötted! |
|
| Mert muszáj az élőt halállal bepetézni! Muszáj a döglegyeknek |
|
tojócsövüket a szívbe döfni. |
| Halott a halandót éltetve így eszi. Dögevő zöld gyémántrügyeknek |
|
jövője: sorsunkat beköpni! |
|
| Nőstény-farcsövük kitin-szalmaszálát az eleven lét hártyái között, |
| lüktetve mocorgatni! Így lesz az üldözöttből megint üldözött |
|
a termékenyítés szemetében. |
|
| Nem tudtam sírni Zafírkő-Megoldás. Csak otthon. Nem is otthon. Ott nem, |
| Sírni nem is akartam. Néztelek Halál-Hiú. Kitömött Karvaly-meredten |
|
deszkaládában hiúskodtál. |
|
| Sírjon helyettem a Megváltatlan Isten! Anyád se sírt, könnytelen állt. |
|
Fagyott Jajkürt fekete dérben. |
| Hány halottat moshatott le szegény! Nem értett semmit. Most a halált |
|
a varjú-tolongás rémületében. |
|
| Hány halott testét, nemiszervét, arcát, lábait, kezeit, hullafoltos hátát, |
| moshatta le ecetes ronggyal, bronzkarom körmeit, de teste halálát |
|
nem hitte el a könnyekért. |
|
| Mi lett veled? De furcsa lettél, de kréta-iszap, sáragyag-halálcsók, |
| Sárga orrszarvú-szobor, borostyánkő irigység-kard, szemhéjad alatt a látás-diók |
|
gyászát fény nem moccantja meg. |
|
| Ősz aranypikkely-madár, aranytoboz-bagoly, orrod arany-balta, |
| Nagy sárga orrod jáspis-keselyűcsőr, szád a csönd aranycérnával összevarrta |
|
| Viasztollpikkelyes kezeid, az egymásra hajtott kristály ihlet-remények |
| És arany-fagy, arany-büdösség, az arany-rothadáson áttetsző közlekedőedények |
|
fagyott kék szalmaszálak. |
|
| Tolvaj lettél! Tolvaj! Elloptad önmagad! Tolvaj azzal, hogy hagytad |
| Gyolcsod vérét arcomba facsartad, és velem is önmagad fosztogattad. |
|
| Deszkaládában ezüstgyapot-sisakú deszkamanó, gőgös gyűrődés-vak |
|
világoskék bársonyruhában, |
| sárga viasz-kajmán, köd-krokodílus, léptábla-alligátor, sehova-ablak |
|
| Nem tudja senki más, nem tudta senki más, csak én tudom: |
| Hiszen meghalni kétszer halál, csak megsemmisülés a semmi-bolyongás félúton. |
|
| Azok a törpe infarktusok! Belűl az érrendszered fagyott kásás mész, |
| A legvékonyabb katéter-gumicsövet se tudták volna, ködfüst-zenész, |
|
átvezetni az ereken, artérián! |
|
| Azok a törpe kiskakasok! Bent a homályszobában. A bekormozott |
| Azok a szárnycsonk-szárnyhiány kék nünükék, a parfüm-büdös daltalanok |
|
a bűzmirigy-büdös iszonyban. |
|
| Iszonyod ágaira ültek, a mész-ágakra, a fehér korallfára a tücskök, |
| a gyászrovarok, a cirpelni-se-tudók, bűzgyomrukból fújták a füstöt, |
|
gyászkabócák a hazug szót! |
|
| Eszembe hányszor jutott, eszembe hányszor: engem te temetsz el, |
| Valamikor! Valamikor? A földből nem lehet kilátni! Hiába veszekszel! |
|
| Ahogy az óriás jéglencsébe fagyott mammutot a kopasz rabok megették, |
| tízezeréves húsát, szemét, szívét, veséjét, máját, tüdejét, tökeit, hímagyarú ősi szőrbuborék |
|
lila összegét: a Bálványt: |
|
| így eszem én fogaimmal tépve, kiharapva halálod, halálhúsod, a fosszilia-időt, |
|
az ősbozont idő-fossziliát! |
| Hogy te is megmaradj éhes vad szívembe nyelve, látva a cammogó Ős-Jövőt. |
|
| Balzsam és Ménkű már nem tud körülugatni piros csaholásviharral, |
|
a két puli, fekete, fehér. |
| Nekem még lehet, neked már sohasem forradalom, háború, világsiratófal! |
|
Se könny, se gyász, se hit, se tűz, se vér! |
|
| Nem ám pöcsös, ahogy Chilében mondták a hetyke tisztecskék, a Huntát |
|
szolgálók, Pinochet bitangjai, |
| a feszes kis férfi-ringyók, a vállszíjas homoszexuálisok, s a vérző asszonyhüvelybe nyomták |
|
az eleven patkányt: vallani! |
|
| Hiszed? Még itt vannak a pénisz húgycsövébe drótot vezetők, a vesszősokkolás, |
|
agysokkolás vallató-vadai, |
| a villanyárammal kínzók, a bandában-bátor legények, az embertalp-patkolás |
|
fölgyűrt-ingujjú patkó-kovácsai! |
|
| Hiszed? Vagy nem hiszed? Mindegy most már! Simon Pistára hogy mondtad?: |
| Koporsójánál ketten álltunk. Pici gyerekkoporsó volt! Álltunk: két dacos hasonlat. |
|
Embertelenűl szerettelek! |
|
| Embertelenül szerettelek! Hisz embernél jobban! Ahogy jó testvér a testvért |
|
talán csak a legendában szeretheti! |
| Szívemben kinőtt tulipánfa voltál. Szíveden én gyémánting, hitből vasing-mellvért. |
|
Mit tud a halott? Nem mindegy neki? |
|
| Mit tudsz te már a nem-emlékezetben! Ifjúság! Ifjúság? Hányszor ballagtunk |
|
kőrisbogár-szagú koporsók után! |
| Te bicegve lassan, könnyű bottal, merengve könnyen én. Hát lemaradtunk! |
|
És néztek a sírszobrok kő-sután. |
|
| Ifjúság? Ifjúság! Futottam volna! Szép loholással! Meg ne bántsalak: |
|
botorkáltunk a fehér gyász után. |
| Együtt menni! Ahogy a jó ló a másikat kivárja megállva! Hisz tudtalak! |
|
Már tudod mi van az emberiség után? |
|
| Az a kőrisbogár-szag! Ánizs és jód és szalmiákszesz és hipermangán-kristály |
|
zöld állatkristály-tűz keveréke. |
| Petróleum és gyöngyvirág-kölni illat-párzása koporsód, deszkaláda-tűztál. |
|
Néztelek. Nem bőgök! Nem! Azértse! |
|
| Hát megtörtént ez is! Meg az is: a skalp! A skalp: veled! A holtat fölültetik |
|
s hátul karéjban, gyors szikevágással |
| fölvágják a fejbőrt a tarkón, fültől fülig. A halál Jádekő-Dühét nem nézhetik. |
|
Nem gyászolhatnak a Testi Pusztulással! |
|
| S a fejbőrt előre az arcra a gégéig lehúzzák. Mint kifordított paróka |
|
puha, rózsaszín gumibélése: |
| az arcra húzott fejbőr. S belűl az arcon a fehér ezüstvatta hajzat. A szőrzsák ciróka- |
|
maróka! Elbújtam. Nem láthatok én se! |
|
| S csak aztán fűrészelik szét a bőrtelen véres koponyát. S a fejbőrbélés sárga maszkja |
|
vérerek, zsírerek, idegszálak |
| finom fagyott hártyacsöndje. Tudod, az embert így szedik szét, de előbb kopaszra |
|
vetkőztetik a gyönyörű emberkoponyákat! |
|
| Aztán fölvágják a testet Barátom. A nyaktól a nemzőszervig, a tojásokig, |
|
herezacskóig, halott herékig. |
| S nézik ott bent, a szines halált, a szív-mészházat. Hiszen a vígasz ott már nem lakik! |
|
Hiszen a gyászt már seholsem lelik! |
|
| S a kórboncnok gumikesztyűs kezében a máj, a vese. S átpaszírozva a belek |
|
gyors, gumikesztyű-ujjas kezekkel, |
| kipaszírozva a bélsár, vizsgálva húgyhólyag, epehólyag. Az angyalok nem intenek: |
|
hogy elég, elég, hagyjatok föl ezzel! |
|
| A konok szív! Az átkos szív! A dacos szív! A megvert szív! A legyőzött. |
|
a gumihártyatőgy orvoskezekben. |
| Csak fekszik szétvagdaltan ott, akit az elmúlás zsiráfként futva megelőzött, |
|
a mozaik zsiráfkan-úszás a rettenetben. |
|
| Nagy-tojású barna herezacskója leng a futásban, feje fönt pettyes virágbibe, |
|
állat-fűrészbak ugrása: a szégyen. |
| És könnyek gyűltek, könnyek, könnyek, könnyek a Csönd kék kelyheibe, |
|
megmostam arcom a világlét üzenetében. |
|
| Megmostam arcom a világkönny-keserűben. Megmostam arcom fehér halálodban, |
|
könnytelen nehéz szemeim megmostam. |
| Pedig cseppenként beszéltek a könnyek! „Vigyázz” mondták, „az iszonyat felrobban!” |
|
Halálod vállaimra akasztottam. |
|
| Mint télikabátot, testemre vettem halálod. És elindultam a szerelem felé, nehéz |
|
páncélkabátban a Márciushoz. |
| A törzsváz újságpapírral kitömve. Hiába kérdeztem volna már: „Te merre mész?” |
|
Hisz visszatértél édes önmagadhoz. |
|
| S üres a járógép. Üres. A járószerkezet. A fémcséve-sáskaláb, a levedlett |
|
gyíkláb, üres pikkelyhártyazsák, |
| az üres gyíkkarmú hártyaharisnya, a karmos gyíkcsizmacipő, a halál-lehelet- |
|
levegő-tömésű hüllő-láb-szomorúság! |
|
| Az ízek, hevederek, fémpántok, fémcsuklók, fémcsavarok, barna bőrnyergek |
|
járó-pillér-szövevénye, a rácsüresség-csizma, |
| a combtőig, herékig, segglikig-érő, hernyós csuklójú vasháló-üvegcsizma, a dermedt, |
|
hernyós-könyökcsövű kályhacső-bánatcsizma. |
|
| A Gyémánt-úr csinálta járógép üres. Mint csatahalál után a középkori lovag |
|
fargolyókig-érő páncél cipőcsizmája: |
| térdtől az alhasig páncéltölcsér, a térdizületek csillagos rézforgókon, a pupillátlan-vak |
|
páncélhéj-féltojós az üresség csigaháza. |
|
| S a térdbütyök-védő vasgombokkal a combpáncélhoz, s a lábszár páncélszalma-csőhöz |
|
gombolt lapos, csipkés vaskalap. |
| S a vascipőcsizma lábszárcsöve alúl domború vascsipkeuszonyokkal él, erő az erőhöz |
|
kapcsolva a csipkés félhólyag vastollak alatt. |
|
| A bokánál! Csipkés csuklókon. A vas-uszonylábak, a vasfodorgallér-cipők! |
|
Üres a páncél csizmacipő. Üres. |
| Mint a te gépszerkezet járómasinád! S leng az üres szürke szarvasbőrcipő, nők |
|
lilioma, a kitaposott, a belűl-sebhelyes! |
|
| Ami franciakulcs-csatlakozókkal a cipő gépszerkezet-csizmaszárához kötve, |
|
a fémrács nikkel-nadrágszárhoz. |
| A fémgombok a cipő sarkába építve, a vaszabla-gömbcsuklók. Most már örökre |
|
üres, ami nem tartozott a halálhoz! |
|
| Álmodtam az éjjel. Téged álmodtalak. Fölültél csukott szemmel a koporsóban. |
|
És beszélgettünk, mint annyiszor régen. |
| Borostyánkő-karvalyarcod, borostyán-héjaarcod, borostyán-gyíkfejed, mint sóban |
|
megkristályosodott őslény. Égtél sárga fényben. |
|
| S fölébredve elgondoltam aztán: a kórházba vittelek, műtétre, két karomban, |
|
lázasan lüktettél, mint egy sáskapotroh. |
| Izzottak szenvedésed csévés szelvényei. Hurcoltalak konok testvér-akaratomban. |
|
Másztam kagylós lépcsőház-poklot. |
|
| Nyakamba csimpaszkodtál, mint egy kisgyerek. Lázas Jézus-utánzat, bíbor |
|
jajcsokor, sercegő sárga parázs-szöcske. |
| Hónod alatt a jobbkarom. Térdcsuklóid alatt a balkarom. Szobor parázs-hóból. |
|
Így viszlek én már téged mindörökre! |
|
| Viszlek az űrben, a csillagok között, a térszünet-anyagban, a fényfekete |
|
pontok, ponthalmazok téridejében. |
| Viszlek nyakamba-csimpaszkodó, viszlek boldogan! Talán a sötétség fénysebe |
|
eligazít a Mindenség Spinóza-tüdejében. |
|
| Ami maga a Minden! Talán lesz valahol Túlvilág! Itt: a gyásztalan anyagban. |
|
Valami fénykapu, tűzkerítés, álom- |
| anyag örökkévalóság. S majd leülünk ott a Tiszta Kertben. Halálnál boldogabban. |
|
Talán ott, ott: a teljes okot is megtalálom! |
|
| Megyünk. S elmaradnak mind az angyalok. Hisz régen elhagytak téged. |
|
Az a korhadék-pókháló szárnyú barna |
| rostos növényszobor, növényszár-pálca, rács-szövevény nézi a rothadás-ürességet. |
|
Foszlik szárnya. Vedlik lába, karma. |
|
| A bürökből, mályvából, lapulevelekből, csalánból, kalászos füvekből, |
|
lila sündisznófejű bogáncsból, |
| szamártövisből, vadtorma-bokorból, sárga kutyatejből, lóhere-szívekből, |
|
gyermekláncfűből összeszőtt haláltoll! |
|
| S mögötte halállal néz a többi Gyötrelem. A Páfrány-Angyal, Moha-Angyal, |
|
a Penész-Angyal, Pókháló-Angyal, |
| a Póknyál-Angyal, Moszat-Angyal, Hínár-Angyal, Büdösbogarakból-ikrásodott Angyal, |
|
a piros Temetőbogár-halmaz Angyal! |
|
| És a Szivacs-Angyal, Spongya-Angyal, Polip-Angyal, Békalencse-Angyal, |
|
Békanyál-Angyal, Medúza-Angyal, |
| a Korall-Angyal, Tengericsikó-kristályrugóhalmaz-Angyal, a Kék Gilisztazsák Angyal, |
|
s a hernyófürt-szárnyú Hernyó-szobor Angyal! |
|
| Ezek a nyüzsgő, büdös, férges, éhes, szárnyas Halál-Szobrok! És mind akik |
|
azt hitték a halál legyőzött engem! |
| Akik azt hitték a halál fölzabált engem! Néztem a csöndet akkor hajnalig! |
|
S te visszanéztél rám konok szívemben. |
|
| Halandó szívemben halhatatlan gyász van. Érted. Magunkért. Ősz fiú! |
|
Angyal-kardvágás a szív alatt. |
| Piros halál-vonás. Piros filctollal húzott heg. Szívemben, járógépes szomorú |
|
cipőd üszkös talpnyoma maradt. |
|
| Hiába vitt a gépesített gyászhintó. Nem fekete lepelkendős, fekete tollbojtos |
|
fejtetőjű, csótáros büszke lovak. |
| Akik durrognak olykor és ürítenek. Autó vitt, fekete. Hát ez a fontos? |
|
Meg a cirkusz? Meg dühös salak? |
|
| Hiába! Hiába! Hiába! Hiába! Hiába! Most is Február van. Mint |
|
akkor. Álltam halott fejednél halott-egyedűl, halott! |
| Halálodból másoktól kitagadva, mint árva gyermek, aki törvény szerint |
|
megkapta örökségűl, amit meg sose kapott! |
|
| Most is Február van. És hó és hó és hó és hó és hó. Téli délután. Vasárnap. |
|
Nem kérdezed: „Ferenc mit fogsz írni?” |
| Gyere ki a földből, a krokodilgyomor-időből. Sírni kellene! Sírni fiú! Várlak. |
|
Sírni kellene! Sírni! Sírni! Sírni! Sírni! Sírni! |
|
|
Fekete Saskirály*
| Nem gyászének ez! És gyászének nem is lesz! |
| Tudjátok-e mi kell a csodaleveshez? |
| Gyökeres víz! Fehér gyémántanyag könnyek, |
| megolvasztott mámor, forralt epe, szörnyek |
| vagdaléka, lépe, mája, zöld veséje, |
| meg az emberiség minden ősmeséje, |
| a Szűz-Anya havi ciklusinak vére, |
| halálcsurgás, dögtánc Dante ütemére! |
|
| Jézus-vér a gyökér-vízben elkeverve, |
| holtak vizelete, fölvagdosott nyelve, |
| majomhere, varangy-szem, sátán-szempilla, |
| griffmadarak körme, Saskirály farktolla, |
| véres cafat Néró aranyköpenyéből, |
| gyűrű az istenszív makk-előbőréből, |
| az Apokalipszis kék trombita-átka: |
| gyémántsáska harci lovak csikorgása. |
|
| E levest megfőztem. Be is kanalaztam. |
| Főtt tizennégy-évi őszben és tavaszban, |
| főtt tizennégy-évi nyárban, mammut-télben! |
| Ez a csodaleves vacsorám, ebédem, |
| volt gyászom-hervasztó, véremet sarjasztó, |
| hitem kövérítő, szégyenem apasztó! |
| S szavaim, ahogy a fák rügyeket hoznak |
| és csontjaim mint a zöld fű virágoznak. |
|
| Mert nem a halál kell! Gyűlölete: átok! |
| A Fehér Halálra most már rákiáltok! |
| Rothadjatok hullák, menjetek halottak |
| földbe: legyőzöttnek, halálba halottnak. |
| Halandók, adjatok halottat a földnek, |
| földet a halottnak! Mert a holtak ölnek. |
| Az utolsó halott sírt kést kiabálva. |
| Villogtak karmai, mint a dér virága. |
|
| Ül a halál és a rá nem kiabálót |
| rázza, mint körmével öreg pók a hálót, |
| körmével rángatja, reszeli, riszálja, |
| s a pendített pókszál nyáldrót-citerája |
| peng, mint a cimbalom a cigány kezétől, |
| barna nagyujjától, kisujja körmétől, |
| reng a csöndre-kötött szűz-foszforeszkáló |
| pókselyem-ürülék halálkosár-háló. |
|
| Ráng, s benne a fogoly halál-evickélő, |
| a selyembe-fulladt félig-nem-is-élő |
| zengő önmagát a halálba csavarja: |
| moha-koponyáján a kék kristályalma |
| a két csiszolt szem s a pofalemez-álarc, |
| mint fekete táblán kréta-betűk, só-rajz, |
| betekerve vastag nyálselyem-kötéllel, |
| mint rongyszobor fölfújt száraz marhabéllel. |
|
| Ahogy Arany János hím-szarvasa teszi: |
| magát egyre jobban vad-behömpölygeti |
| a hálóba, ez a pókháló-szűzhártya |
| halált ad annak, ki rügyét belemártja! |
| Pengeti a pók a hálót zöld körmével: |
| zenész hegedűhúrt kisujja körmével: |
| Yehudi Menuhin zöld világcsönd-fényben |
| Bartók Béla fény-Hegedűversenyében. |
|
| Nem kell a halál! A halált megaláztam! |
| Ahol eddig éltem: Csönd-Ravatalházban |
| éneklő csontvázak ültek arany-ágyban, |
| éneklő csontvázak égtek arany-lázban, |
| köd-dunyhák tetején ültek kezük rázva |
| tollzsákba süppedve, mint kéz nyers tésztába, |
| koponyagolyójuk gyertyával kirakva, |
| nagy vállcsontjuk égő gyertyákba tapasztva. |
|
| Énekelt millió Csontváz-Karácsonyfa, |
| arcuk viaszcsurgás-jégcsapok álarca, |
| szemgödrük viasztál, viasztüskék rácsa |
| alsó szempillájuk viasznyál-szakálla, |
| ültek viaszeres sárga viasz-ingben, |
| égő gyertya-kardok csontváz-kezeikben, |
| viaszrács-szobrokként ragyogtak dagadtan, |
| gyertyakoszorúval, mint égő kalapban! |
|
| Rózsaszín csontvázak, zöld csontvázak, sárga |
| csontvázak, fekete csontvázak bezárva |
| ravatal-szívembe, vérpiros csontvázak, |
| aranypettyes csontváz, citromsárga árnyak, |
| ezüst csontváz, arany csontváz, kék csontvázak, |
| fényszínű csontvázak, csillagköd-csontvázak, |
| álomnyál-csontvázak, epezöld csontvázak! |
| Ravatalház voltam! Nem volt magyarázat! |
|
| Ravatalház voltam én ravatalházban! |
| Ültem önmagamban, befalazott gyászban. |
| Ültem a Mindenség-mértéke cellában |
| én a Zöld Halálba, az meg belém-zártan. |
| Az az elmebeteg Halál ott mellettem |
| csámcsogva zabált, én bámultam dermedten, |
| az a Katatón Csönd falta a világot, |
| úgy nyelte a létet, szinte nem is rágott! |
|
| Mint őrült, ki guggol, s maga alá ürít, |
| s kapkodja végbele barna köpéseit, |
| s ürülékét eszi, s bélsár lehelete, |
| keze bélsár-kesztyű, viasz-arcképzete, |
| csokoládéval mint gyerek arca barna |
| pötty és paca, zabál önmagát hadarva, |
| s azt hiszi önmagát őrzi az evéssel, |
| önmagát sarából védi szenvedéssel. |
|
| De szívem a halált kinőtte azóta, |
| bőrét levedlette, akár a kabóca, |
| szívem a szenvedés zöld kitinruháját, |
| kitátva kitinbőr zöld koponya-száját, |
| s az üresség-öltöny zsákjában zöld csönd van, |
| a törzsben, kezekben, combokban, lábakban, |
| porló csönd a hártya-öltöny báb-magányban, |
| a pikkely-ingben s a hártya-harisnyákban. |
|
| És az üres halál-vértezet, halál-zsák |
| karjai mint női zöld selyemharisnyák |
| fölfújtan a széltől, szárítókötélen, |
| zöld selyemkesztyűk a kezek nyári szélben. |
| Mert szívem a halált kinőtte azóta, |
| mint gyerek kisinget, türelmét a szolga, |
| zöld halál-türelem hűségét ledobta, |
| ahogy kitinbőrét vedli a kabóca! |
|
| A zöld kitinpáncél lovagöltöny csöndet |
| szétrepesztette, hisz megszületni kezdett! |
| Mert újjászülettem! S cirpelésem fénye, |
| tudom már, az ember gyönyöre reménye! |
| Bennem a tavasz: mint virágszáron elmék, |
| bennem gyönyörűen habzó kék selyemrét, |
| zöld csigolyaszárú viráglepkék bennem, |
| virágok hatalma nőtt újra szívemben. |
|
| Virágszáron csillag nyitott rám holnapot! |
| Akik azt hittétek: élek mint a halott, |
| lelkem zsugorodik és nő a szakállam: |
| hátra dögkivánók! Vihart csóváz szárnyam! |
| Hátra ti köd-ringyók, ti sok nem-becéző! |
| Szavam olyan lesz mint a halottidéző! |
| Sorsom, hittétek: bolondok nevetése? |
| Hátra hullaevők! Ez a hit vetése! |
|
| Mályva, menta, kapor, vadkapor és bodza, |
| citromcsalán, izsóp, cicfarok kobozza |
| szerelmem szigorát és muskotályzsálya, |
| citromfű, rozmaring, levendula várja |
| vers-jövendölésem, zöld-szakállú víz is |
| hív az époszokhoz, pipacs, mályva, irisz. |
| Kipattan a kapor, hív a zöld derengés, |
| kék darázs-borongás, citromlepke-lengés. |
|
| Hoazint, Turakó, Tukán, Papagáj jön, |
| gyémánt-rügy kolibri, hogy számra köszönjön, |
| messzi dzsungelekből, növénypalotákból, |
| mindenféle szép vad növénypala-házból, |
| jaguár és párduc, pávián és szöcske, |
| puma, rinocérosz s viziló kisöccse, |
| s jön fehér ruhában lanttal a kezében |
| Orfeusz, az Ének Megváltó Hitében. |
|
| Fehér darvak, szürke majmok, kék főnixek, |
| hó-színű szarvasok hatalmamban hittek, |
| arany oroszlánok, jáde elefántok, |
| fekete cerkófok, piros pelikánok, |
| aranylomb fácánok, sárga őzek, tarka |
| hattyúk, zöld ibiszek, s a kék csillag-farka- |
| zuzmara-madár, tűzpettyes pelikánok |
| halál-házam nézték, a tűzpont-világot. |
|
| Nézte fehér bivaly, tűzköd-színű karvaly, |
| puha aranytoboz, pikkely-nyelv aranyhal, |
| rózsaszínű fóka, ámbrafoltos cethal, |
| a lila zsák rozmár, zöld légy sárga hajjal, |
| lódarázs, svábbogár, kőrisbogár, pőcsik, |
| az ezüst egyszarvú, arcán tűzaranycsík, |
| sáska, szitakötő és a fehér ingben |
| szarvason-lovagló hosszúfejű isten. |
|
| Várták: mondjak szívet-csitító igéket! |
| Mondjak világ-vígasz varázs-szagú képet. |
| Mondjak már valamit! Egy szót akár! Egy szót! |
| Rázta a sok állat a tetszhalott-alvót! |
| S büntető állatok labdáztak testemmel, |
| ahogy az ördögök labdáznak bűnössel: |
| ahol kék suttogás, zuhogás van, kócok, |
| s szövik az ördögöt akár a pokrócot! |
|
| A Pokolban! Szövik Kukac-Öreganyák: |
| szemgolyókkal-benőtt-oldalú szűz banyák. |
| Medve és oroszlán, farkas, haltest-ember |
| labdázott halálból-kikotort szívemmel, |
| a cethalfejű Griff madár is megcsókolt, |
| a Tündérvarangy Szűz melle számba bókolt, |
| szemében a csipák kövér aranytolla |
| keresztelő gyertyának beillett volna. |
|
| És a kígyók! Fehér, fekete, kék, barna, |
| tekergett testemen jeges pikkelycérna, |
| a rézhasú, aranyhasú, ezüsthasú |
| kemény pikkelykötél, a szivárványhasú, |
| zöld-tarajú, piros-tarajú őskígyók |
| marták szívem, mint zöld pikkelylándzsa-csókok, |
| mint kardfogú bosszu-csókok, halál-csókok |
| az arany és ezüst-koronás hüllő-szók. |
|
| S köröttem gyűrűben hemzsegő Láz-Szörnyek: |
| emberlábon járó ősemlős halkönnyek, |
| zöld pókok hátukon párzó asszonyokkal, |
| madárfarkú gyíkok bimbószem-csőtokkal, |
| virágállat-kocsány-lábú kék gépkockák, |
| véspörgettyüs-fejű varangy-malacocskák, |
| fémpáva-sündisznók beszélő gégével, |
| szarvasbogár-hímek nagy bikaherével. |
|
| Ló-péniszű törpék liliomkürt-fejjel, |
| szamárcsődör-lepkék zöld asszonyhüvellyel, |
| fénypropeller-fejű pávián-csecsemők, |
| kocsonyaszálakon imbolygó kajmán-nők, |
| csipogó szemgolyó-halmaz szőlőfürtök, |
| mekegő trombiták, szűzhártyás szőrkürtök, |
| összeragadt férfi-nő tehénpoloskák, |
| tüztakony fémgömbök, menstruáló ostyák. |
|
| Szitakötő-szárnyú csődör-vizilovak, |
| albínó angyalok, Lepke-orrszarvúak, |
| nyál-unikornisok, pettyes őzgalambok, |
| asszonytestté vedlett tücsökmadár-hangok, |
| lila sáskahattyúk, sashegedű-csőrök, |
| vak cimbalomkurvák, síró fitymabőrök, |
| ganajturó-fejű krokodilus-kövek |
| meduzahólyagcsönd korallkereszt-csövek! |
|
| Mégis megmaradtam! Ím, itt vagyok, élek! |
| Eszem, szeretkezek, ürítek, beszélek, |
| dolgozok, és verset írok, éposz-tervet |
| jegyzetelek, azt már sirattam ki elment. |
| Akit eltemettem, el kellett temetni, |
| akit nem szerettem, nem szabad szeretni, |
| aki gyűlöl engem, annak megbocsájtok! |
| Halandók reménye nem lehet az átok! |
|
| Akik azt hittétek, hogy megkeserültem, |
| hogy zöld Téboly-Ország hamujában ültem, |
| köves pusztaságban, ahol vadkapor nő, |
| kutyatej virágzik, kemény epe-ernyő, |
| növény-csöveiben fehér ragacs-vérrel: |
| a sömört-égető halál-szenvedéllyel. |
| A kő-kopasz földön, az ősz elmúláson |
| világító szivem mutatja, ím: lásson! |
|
| Kobrák, viperák és emberevő pókok, |
| patkányok, skorpiók, dögevő flamingók, |
| vámpirok és fehér denevérek éje, |
| nagy repülő-kutyák dögtelen-reménye |
| hiába is voltam! Nyers húsuk nem lettem! |
| Lenni nem akartam, hát nem is lehettem! |
| Megmaradtam annak, amit hittem, szónak |
| én, az elmúlásra sújtó halandónak! |
|
| Akik azt hittétek, úgy leszek majd árva, |
| hogy majd rászögeztek piros fa-szamárra, |
| ráültettek véres-meztelen, leköpve, |
| karjaim a szamár füleihez kötve, |
| pucér combjaimba vas-szögeket vertek, |
| a szamár hátához vihogva szögeztek |
| s kitesztek a napra, hadd száradjak ottan |
| nyálamba, vérembe, spermámba rohadtan. |
|
| S a szamárpocakra, piros fagolyóra, |
| fával töltött piros zománc fa-hólyagra |
| szögezett lábamból, kék-szőrű combomból |
| úgy áll ki a vas-szög, mint a varjú-farktoll, |
| mint lepkekoponya mohapáfrány csápja, |
| bogárfej Pisa-i ferde-torony csápja, |
| vérző vastrombita, buzogánykard-szárnyak, |
| Szent Sebestyén-testből vas-nyílvessző-ágak! |
|
| S ülök meztelenül, szamáron lovagló |
| Üvöltés, sok sebem halál-vérrel habzó, |
| s gerincem, egész le a farkcsigolyáig, |
| mint egy kardhal-csontváz tüskésen virágzik, |
| s a végbélpontig, az ürítőnyílásig |
| véres hátam, két far-golyóm kivirágzik: |
| könny-rügyek, vér-bimbók, nyüzsgő termeszhangyák, |
| tengermélyi sziklán mint tengeri rózsák. |
|
| Farom szamárháton, fa-szamáron testem |
| szamársörény fa-hab rózsákra görnyedten, |
| s leszek üres, száraz gyíkruha, levedlett |
| Zöld Gyémántcsiszolat, vas-szögekkel átvert, |
| hártyaszaru-üveghártya vak gyíkember, |
| hártya-páncélruha pikkelyrostély-fejjel: |
| mint disznóöléskor gyerek téli lángon |
| disznóhúgyhólyagot fölfúj nagy nádszáron! |
|
| Hogy herezacskómat piros szamárhátra |
| szögezitek, rátok ne nézhessek hátra, |
| lábszáraim piros szamár-fapocakhoz, |
| s verejtékem nektek tüzes virágot hoz, |
| s ott ülök halottan, mint egy döglött szöcske, |
| sárga köpés-ingben, ágyékig leköpve, |
| pettyes hártyaszobor, üres szöcske-testtel, |
| kitinhártyahólyag-bőrikra szemekkel. |
|
| Hogy majd megbüntettek! Keresztre-feszíttek! |
| Ahogy az ókorban a balga dühödtek |
| vaddisznókant, szamárcsődört, hímoroszlánt, |
| s nézték hogy vonaglik a Szent Fán a Kosz-Láng, |
| nem is az állatok szemét, ordítását, |
| inkább hímvesszejét, nagy dagadt tojását: |
| hisz folyik a boldog Kereszt-szenvedéstől |
| ejakulátumuk, vizeletük vérből. |
|
| Csurog ürülékük, nyáluk szőrre, fára, |
| a megváltott, meg-nem-váltott ősvilágra, |
| s láng-szemük megverten üveg-lánggá hamvad, |
| mint a megfeszített szűz Jézus Krisztusnak! |
| Március van. Mégis hó zuhog a sárra, |
| nárciszra, virágzó vén mandulafára, |
| a barackvirágra, feketerigóra. |
| Március van. Hó hull. Hó zuhog a hóra! |
|
| Égő szőke karddal kezemben lemértem |
| hatalmadat Halál! Szívem nem volt vértben! |
| Az a kard te voltál Asszony, Feleségem! |
| Az a hit én voltam gyászcsatakban, vérben! |
| S kürt, síp, citera, dob, hárfa, duda és lant, |
| hegedű, cimbalom, trombita ránkpillant |
| mézes muzsikával, nád-fuvola mézzel, |
| mint méhecske zömmel, darázs dörmögéssel. |
|
| Én a Halál-Kastély minden szobájában |
| tiszta szerelemmel eltűnődve álltam. |
| Egy-egy létszobában, mint egy szemgolyóban, |
| ahogy Herakleitosz állt a nagy folyóban, |
| én a Múltban álltam, a Jövőben álltam |
| ott a szemgolyókban, mint egy véres tálban, |
| a retinahártyán, vakfolton, a látó- |
| bíbor-szövevényben, Halál-Elbocsájtó. |
|
| A rhodopsin-csöndben, fényérzékeny pálcák |
| bíborvörös anyag-talaján, hogy lássák |
| Szőke Hitemet a Múltak és Jövendők. |
| Láttam Élet-sziklát, láttam Halott-erdőt. |
| Álltam ott a Csöndben, mint egy fehér estben. |
| Álltam ott a Csöndben, mint az üvegtestben: |
| hyaluronsav, só: e csöndmassza lénye. |
|
| Egy plafongerendán zöld kaktuszok és zöld |
| kőrózsák fújtak és nyerítettek, hörgött |
| a zöld pikkelycsokor, levélcsokor lógva, |
| oda akasztották, mint henteskampóra |
| a tűz-sárkányokat, a kék tűzlovakat |
| fejjel lefelé, mint hentes állatokat. |
| Azok bevizeltek, mint az akasztottak, |
| fújtak, nyerítettek, sírva rángatóztak. |
|
| Kőrózsaszár nyakuk fölfelé hajlítva: |
| hattyú ahogy nyakát csavarva hajlítja! |
| Mentem. És a Titkos, Utolsó Szobában |
| a Fekete Saskirályt is megtaláltam. |
| A Szenvedés Okát, a Fekete Embert! |
| A falra szögezve, mint egy rothadt kiskert, |
| fújt, ordított, köpött, durrogott röhögve, |
| talpáig szakállban, a falra szögezve. |
|
| Mint az a fa-sárkány, ott fönn, Hollolában, |
| Finnország egy kicsi ősi templomában: |
| meztelenűl, hanyatt a falra kitárva |
| pikkelyes gerince, pikkely-bordaszárnya, |
| testén, mint a lapu-levél zöld erei |
| vastag hurkákban a húsnak gyökerei, |
| taréj-bütykei és taréj-tüskéi kék |
| ős-kőrózsa-szirmok, festett tövis-csészék. |
|
| Pikkelyszív-fejéből pödrött vaskos nyelve |
| ég felé görbülten az űrbe tekerve, |
| fából csavar göndör farka, horpasza vak, |
| pikkely-lábai a semmibe zuhannak, |
| fogai, szemei buta golyók, rücskök, |
| így vonaglik ez a fa-sárkánygyík-püspök, |
| mellső lábak helyett kis emberkezecskék |
| görcsben vonaglanak, mint a részeg esték. |
|
| S hátúl, combjai közt, a hanyattfekvésben |
| lúdtojás-tökei dagadnak keményen, |
| s a két golyó között, kiágazva abból |
| egyméteres fallosz, kék, csavart forgács-toll |
| döf az Isten-szívbe répaszín csavarral, |
| száraz makkján semmi előbőr-kupakkal. |
| S az egész nagytökű Pikkelyhalmaz-Állat |
| szúrágta és piros maradék-zománchab. |
|
| Így a Saskirály is! Így volt ott egészen! |
| Fekete Saskirály! Mért lettél a részem? |
| A szögek rozsdásak lábában, kezében. |
| Sebhelyei sírnak. Seb-könnye a szégyen. |
| Vizelnek sebei, gyémántkönnyet sírnak, |
| s térdig könnyben ázik, könnyön a szakállhab. |
| „Húzd ki a szögeket! Vedd el szenvedésem.” |
| Fekete Saskirály, mért lettél a részem? |
|
| Könny és szőrgomolygás hasig a szobában. |
| Állok benne hasig: harmatos póknyálban, |
| mint üvegpalackban, amit beszőtt a pók, |
| belsejében vatta-sűrű póknyál-csomók. |
| A Sasembert nézem, ő engem néz döbbent |
| emberkáromlással, mint egy megőrűlt szent. |
| Másfél-méteres kék-fekete légy vinnyog |
| a falra szögezve. Hallgatnak a dolgok! |
|
| Megöltem? Elmondjam? Ím, itt vagyok. Élek. |
| A házból kijöttem. Jöttem újra: fénynek! |
| Ásványi, növényi, állati bizalmak, |
| tűz, víz engem néz, a levegő, űr, csillag! |
| Én meg őket nézem, akiket csináltam: |
| Esztert, Annát, állnak pucéran az ágyban. |
| Lábszárukon kék, zöld, lila ütés-foltok. |
| Sírnak szőkén, mint két pettyes-lábú szúnyog. |
|
|
Látogatók a sivatagban*
| Először József Attila jött (†1937), gyűrt, vacak aktatáskával |
| tyúkszemrózsás, szarubütykös jobbkezében, zsíros, nagy fekete |
| kalapját az ágyra dobta, a levegőre ült, mint üvegszékre, |
| beletúrt a százlábú kefeszőr lábfüggönyébe az orra alatt, a |
| táskába nézett, aztán lábaira nézett: mint csecsemőlábak a |
| foltozott cúgoscipőben. Izgatott gyors pihegése: gyíké, kis zöld |
| szivárványgyík lihegett a sivatag-homoksziklán. És megjött |
| Szabó Lőrinc is, haja arcán a csönd hínártörülközője, ezüst- |
| drótkeretes szemüvegét levette, orrnyergébe vésve piros patkó, |
| szájában a fogak, mint egy megkövesedett kőrózsa, őskori |
| kőpalarózsa. Szabó Lőrinc (†1957) jajgatni kezdett és sárga |
| jajgatása homokörvény volt, fölfele gyűrűző homoktölcsér, |
| abban legyek, dongók, lepkék, darazsak, madarak forogtak: |
| halott, s haldokló égitestek. És megjött Karinthy Frigyes is (†1938): |
| jobb hóna alatt egy sárga emberkoponyával, szőröshátú |
| balkezében pattogatott kukoricát hozott fehér papírzacskóban, |
| kicsit balra dőlt, mint a világegyetem kezdet-tengelyei, |
| a négy összefüggés, buborékos nagy arcán egy múmia |
| bepólyázott halotti beszéde, balzsam-jövendő, karfioltalan |
| agykoponya-kehely. Toporgott, mintha fázna a sivatagban. |
| Pedig nem volt még skorpió-éjszaka, kígyó-éjszaka se volt, |
| csörgőkígyó-éj, kobra-éj, vipera-éj, emberevő csillagpók |
| éjszaka! És Kosztolányi Dezső is megjött (†1936), farsangi |
| flitterek tejútporával behintve, mint egy álom-karácsonyfa |
| a szegények hitében, enni kezdte Karinthy Frigyes kezéből |
| a fehér habtöpörtyűt, jött a hajnali részegségből, mint kék |
| hóesésből és a kapuciner májfoltjai rongyharmonika |
| öltönyén és a csillagpor gyémánt üszke hajában és lila |
| szempilláin. És Babits Mihály is megjött (†1941), nyakában, |
| mint egy fehér rénszarvas nyakában a rénszarvaspásztor, |
| a hegycsúcs-fenyvesek rénfaggyú-álarcú pásztor-proletárja: |
| Alighieri Dante ült, zöld bársonycipős lábai keményen |
| rúgdosták a Babits-szívet! És Babits Mihály a csöndre |
| könyökölt, a sárga csöndre, mint üveg-íróasztalra és |
| nem volt mosolya, se könnye. Nézte a sivatag buja csönd-virágait, |
| amik a levegőből kinőttek, és csönd-gyökerük is a |
| levegőben, mint egy dögkeselyű karmos, szarupikkelyes lába. |
| Homokot köpött, zsíros homokpacákat és orrlikaiból |
| fehér homokrudakat fújt, mint sárga hurkapálcikákat. |
| Valamit Jézushoz is szólt, de gégeszáradtan a fulladástól, |
| s hallani mit se lehetett. És Krúdy Gyula is megjött |
| (†1933), vastag fekete kötőféken Pistoli urat vezette, a |
| nyírségi csődör-cimbalomevőt. Pistoli úr nyakában arany |
| lélekharang, ősbogáncs-fején fekete kantár, szájában |
| zabla, kétoldalt a nyálas vason a hab-szőlőfürtös |
| zablakarikákkal. „Egy vödör bort” mondta Krúdy Gyula |
| és ittak a csönd-vödör csöndborából, mint a |
| háborúban a frontkatonák a front-mögötti haldoklás- |
| életövezetben. „Hol van a malacbanda, hol van a |
| malacbanda” bömbölt Pistoli úr. De mókázó cigányzenészek |
| nincsenek ebben a csöndsivatagban. Se XIX. századi |
| népzenészek: Lavotta János (†1820), Csermák Antal György |
| (†1822), Bihari János (†1827), Rózsavölgyi Márk (†1848). |
| És semmiféle archetipusok. És megjött Móricz Zsigmond is |
| (†1942), mint nehéz fürge-döcögésű, boralma |
| piros viziló Balzac-fia, begurult a kréta Mózes-tábla- |
| homlokú szappanbuborékgolyó, spriccelt szövetkabátban. |
| Gurult jobbra-balra, kicsit száraz volt ez a |
| csönd. Kicsit árva ez a kemény sivatag! Kis vörös noteszt |
| vett elő zakója belső zsebéből, zakója külső jobb-zsebéből |
| tompa narvál-fogú ceruzacsonkot és mindjárt firkálgatni |
| kezdett. „A jobb sarokban fürtökben hiéna-szemek, |
| a bal sarokban koszorúkban sakál-szemek, a jobb |
| sarokban, fönt, láncban rókaszemek, a bal sarokban, fönt, |
| dögevő sivatagkutya-szemek. A falakon, mint szines |
| gyöngyfüggöny, fagolyó-porcelángolyó-üveggolyó-függöny: |
| hiúz-szemek, oroszlán-szemek, kondorkeselyű-szemek, |
| gyík-szemek, kígyó-szemek, ugráló-egér szemek, pókszemek.” |
| Megnyalta a ceruza fekete grafit-gerinccsonkját, s a kis |
| kockás füzetbe még beleírta a grafit s a nyál keverék |
| csigamászásezüst ecset-hullámcsóvájával: „Szegény Gyula! |
| Szegény Gyula! Mintha Jankát látnám a fehér tündér-robbanás |
| után az ágyban. Le kellett írnom azt is. Pedig |
| Janka már nem szídta Ady Endrét, nem ütötte Bandit |
| kis gyöngyvirág-kezével. Nárcisz-kezeivel nem ütött |
| már engem!” „Janka az ágyban: megfagyott szelet kenyér. |
| Janka az ágyban Isten-szívhalála fehér gyertyacsönd. |
| Janka az ágyban ikrás hullaméz-szitakötőszem, sárga |
| lépviasz-Hét krajcár. Janka az ágyban, a halottas-ágyban: |
| a Felejtés Deres Tűzliliom-szája. Párducpettyes megfagyott |
| virágüst, havas liliomkút, tűzpiros liliomkiáltás: behavazva!” |
| És ő is a csöndre ült, mint egy üvegládára. A szobában |
| fehér vaságy volt, vas-éjjeliszekrény, fehérre festve, fehér |
| ruhás-szekrény, egy szék, meg egy kékkockás viaszosvászonnal |
| leterített asztal. S a székre támasztva bal kezét, félig a |
| vasrácsos ablak felé fordúlva: állt egy ember. Kicsi, törékeny, |
| grafitszobor-ember. Csak állt, csak állt, csak állt, csak állt, |
| csak állt. Csak állt ott szót se szólva. Egyszer azt mondta: |
| „Mama”. Állt a csönd üveglevelén, mint tóparti fűlevélen |
| gyász-szitakötő, özvegyfekete szitakötő, halál-szitakötő. |
| Ruhája fekete, cipője fekete, zoknija fekete, kezei feketék, |
| szőrmellényesek, mint a szarvasbogárnőstény hasa. |
| Szemei szénrózsák. Dagadt szén-almák sűrű fekete |
| szőrkoszorúban. Arca szőrbozont gyerekkötény. Fülkagylóiból |
| fekete szőrpamacsok. Nagyítólencse alatt |
| mintha néznél fekete szúnyoghím-fejet: feje olyan. |
| Koponyabozontok, szőrök, cellás szenvedés-facetták kiszőrösödve, |
| páfránytoll-levélbojt állatpáfrány-hallófülcsápok, s a |
| cellahalmaz-sírdomb szemek dupla csöndjén is, az |
| ikrahatárok hatszögkereteiből szőrszálak, szőrpihék |
| kinőve. S a billiárdgolyó-fényű homlok, az elefántcsontgolyó- |
| ragyogású homlok csupasz, mint egy hanyattesett |
| angyal meztelen feneke. Hiszen az angyalok nem |
| hordanak bugyit, minek is hordanának? Csönd. Csönd. |
| Csönd. Csönd. Csönd. „Mi ez a csönd a szívemben?” Sír Szabó |
| Lőrinc. Orra szotyog, mint a téli eresz a napsütésben. Sír |
| József Attila. Szemei pirosak, mint egy fehér gerlének. |
| És megfordul és elmegy József Attila (†1937) és elmegy |
| Szabó Lőrinc (†1957) és elmegy Kosztolányi Dezső (†1936) |
| és elmegy Karinthy Frigyes (†1938) és elmegy Krúdy Gyula |
| (†1933) és elmegy Babits Mihály (†1941). És utolsónak |
| marad Móricz Zsigmond. Noteszét zakója jobb belső |
| zsebébe visszateszi, és sorsába visszahátrálva szelvényesen hanyatt, |
| elmegy ő is (†1942). „Rokona volt? Testvére volt?” |
| kérdezik az utcán, a boltban, a taxiban tőlem. „Juhász |
| Gyula?” „Költő volt.” Ott fekszik most már ruhástól az ágyon. |
| Sivatag fekszik a sivatagban. Jeges homok a forró homokon. |
| Sivatag-tetszhalott sivatag-koporsóban. Nagy csönd-szögekkel |
| rászögezve a sivatag-Magyarország. Mint a koporsófödél! |
|
Téli nap*
| Hajnal. Hó-sötét. Csönd-sötét. Világító feketeség. Fekete |
| fehérség. Csöndfehér hajnalfekete. Kakaskukorékolás. Hány |
| óra lehet? Hajnali fél öt. Kisgyerektalpak selymes csattogása |
| a szomszéd szobából. Eszter jön sírva, kispárnával a hóna |
| alatt. Anna jön mosolyogva, kezében zsíroskenyér. Valahol |
| találta a sötétben. Fölgyújtom a villanyt. A táskarádiót |
| bekapcsolom. Már híreket mondanak. Földalatti atombomba- |
| robbantás. Földrengés. MX-rakéták. Lengyelország. Nicaragua. |
| És eszembe jut Eliseo Diego, a katolikus költő Kubából. |
| „Védjétek meg a gyerekeket! Azt a forradalmat a gyerekek |
| csinálták!” És néztük egymást, ott Budapesten. Pohár konyak, sok |
| cigaretta. Szó a szavat nézte, beszéd a beszédet, emlék az |
| emléket nézte, fény a sugárzást, sugárzás a fényt. Megvagy-e |
| barátom Eliseo Diego, te Juhász Gyula-fejű fekete Reménység? |
| Kakaskukorékolás. Kint kakasok a hóban. Schéner Mihály |
| hatalmas piros, fehérpettyes rongykakasai, a kitömött Ébredések, |
| a piros posztó-szakállú, piros posztótaréjú Hajnali Őrzők, Hajnali |
| Árulók kékposztó tollsarló farok-páfránybokorral! Brancusi |
| négyméteres gipsz-kukorékolásai, fehér gipszfűrész-torony |
| hang-ágaskodásai, fehér kukorékolás gipsz-hanglétrái, az |
| óriás fehér hangreszelő-ívek, az Öröm gipsz-hanglétrái, Brancusi |
| világcsönd-fűrészei, egylábú fehér gipszkukorékolás Pisa-i ferde |
| tornyok, fehér Öröm-kardok, fehér Gyönyör-fejszék, gipszkukorékolás |
| fehér Boldog Ítéletek! Kakaskukorékolás. Kutyaugatás. Newton |
| leejti az almát, nézi a toronyból az almahullást. Newton |
| elmereng. Feleségem még szendereg, teste köldöktől talpáig |
| kitakartan. A beteljesülés piros lángja, szőke párafénye combjain |
| hasán, bőrén, lábszára pihéin, pajzsos szőrzetén. Cigarettázom az |
| ágy szélén ülve, könyvet lapozok. „a Paulus-látomásnak egy a |
| 13. századból származó francia verses átültetését, amelynek görög |
| szövege a 4. századból való.” „olyan emberek iránt, akik »leszállottak«. |
| Úgy értem: leszállottak a pokolba.” „Magdeburgi Mechthild révületes |
| élményeit”, „akkor Bingeni Hildegardról olvasott.” „Ha pedig róla |
| sem, akkor a tudós Beda Venerábilis barát »Historia Ecclesiestica |
| gentis Anglorum«-árak német fordítása volt soron.” Anna |
| kakál, Eszter pisíl. Az eredményt mutatják. Kis rózsafánk |
| fenekükön piros gyűrű, az ülés biliperem-körvonala. Piros filctollal |
| húzott karika combjukon, gyermek combsonkájukon, izzó Szent |
| Antal-glória a seggecskék rózsa-arcán. „A part alatt, a part |
| alatt, három varjú kaszál, három varjú kaszál.” Most egy erdő |
| közepén élünk. Erdei házban. Széthúzom a függönyt. Anna: „Esik |
| a hó, hó, hó, hó, hó, esik a hó, esik a hó.” Eszter: „Az angyalok |
| pihéset pisilnek, az angyalmadarak tollat kakálnak!” Én: „Isten az, |
| a fölburjánzott kövér angyalok tollát tépdesi, kopasztja őket, |
| mint nagyanyátok régen a libákat. Ült a földön, a nyárikonyha |
| előtt, combjai közt a vastag libatest, a gyötrődő fehér gúnársziszegés, |
| a liba nyakát hóna alá fogta bal felső karjával, a liba feje |
| meg hátrahajtva hanyatt az asszonyhónalj melegében, mint vaskos |
| pamut-napraforgószár, s a sárga csőrök, kék szemek, piros szemhéjak, |
| fehér szempillák vonagló kérdőjele, mint az akasztókötél hurka. |
| És tépte a nyak, a mell, a bögy, a far, a szárnytövek, a hátkezdet, |
| a szárnyhónaljak szaros és sáros pihetollait konok szegénysor-kezekkel |
| és egy öreg párnacihába dugta, és céklarépából-kivágott, sárgarépából |
| rozsdás drótokkal összekötözött kezein könyékig fehér |
| pehelykesztyű, fehér pihetoll-virágzás! Piros korallfán fehér |
| csalánpolipvirágok a pelyhek. Gyermekláncfű-pihegombóc volt anyám |
| keze. Fehér pehelygolyó. És nem Léda szerelmes, nászi hattyúhíme, |
| szerelem-folyató hímhattyúja volt combjai közt az a lúd! „Róka |
| gyűjti, róka gyűjti, szúnyog kévét köti, szúnyog kévét köti.” |
| Fürdés. Borotválkozás. Feleségem kávét főz, a lányokat öltözteti. |
| A hó, a hó, a hó, a hó, a hó! Vajda János mit gondolhatott ilyenkor, |
| az a Már-Élve-is-Ravatalon-Fekvő? Az a Gigászi Virrasztó |
| Halott? Az az Époszra-vágyó Neurotikus Fekete Tántorgás? Az a Petőfi |
| Sándor Kisöccse-Petőfi Sándor Nagyapja Vén. Az a Mont Blanc-árnyék |
| Arany János fehér piheszobor-feje mögött? Az a Halott |
| Ország Aranyhártyagömb Gyűrt Fején Véres Viaszvirág-Mirtuszkoszorú? |
| Az a Halál Gőgös Fehér Lelkiismeretfurdalása? |
| Az a Bosszútlan Vacogó Penészes Ürülékbosszú? Az a |
| Reménylő Megvakúlt Reménytelenség? Az a Kasztráltak |
| Ondóhólyagja Sátánszárnyakon Lebegve? Az az Erdei Alvó, |
| Behavazott Mézevő Medve? Az az Átkozódó Gyöngéd Gyűlölet? |
| Az a Rémület Rodin-szobor Meztelen Balzac-pocakja? A vaáli |
| erdőben. „Odabenn a mély vadonban,” „S ott egyebet mit se tenni, |
| csak pihenni, csak pihenni!” A hó, a hó, a hó, a hó, a hó! Mintha |
| feketén zuhogna már a hó, a hó, a hó, a hó, a hó! Reggelizünk. Eszter |
| persze földönti a teli teáscsészét. Anna persze a vajat a hajára |
| keni. Eszter fenekére ütök. Meghúzom Anna fülét. Sírnának, de jobb |
| a szalámiszeletekkel karikázni. Jobb a kiskanállal egymást orrba |
| vágni. Jobb egymást leköpni. Barna zsírkrétával, sárga zsírkrétával |
| egymás arcát szépen kicifrázni. És ringanak, és ránganak, nyálbuborékot |
| fújnak és visonganak és röfögnek és visítanak, mint az |
| Amazonas-medence tízemeletes, tíz zöld-emeletes dzsungelének |
| varázslói a szexuális szertartásokon, a titok-ünnepnapokon, |
| a rejtelem-hódolatünnepen, szines krétavonal és krétakacskaringópajzzsá |
| festett arccal és homlokkal, mint az ausztráliai |
| termékenység-ünnep sámánjai, dzsungelszigetek varázslói szines |
| agyagsisak-fejjel, a festett agyagköcsög-agyaghólyag-fejjel, |
| amibe eleven fejüket dugják, s csak a szemrések korongnyílásában |
| villog a húsgyémánt szemgolyóelevenség és ugrándoznak és táncolnak |
| és hörögnek és leguggolva pörögnek és brekegnek, kifestett békák, |
| mint a kannibálok érosz-ünnepén, a kannibálok halál-ünnepén |
| a sámán-kannibálok, mint az emberhúst-evők, a |
| halottat-evők, hullahúst evők nemzésünnepén a törzs meztelen-testű, |
| kis-pöcsű sámánjai. „Bolha ugrik, bolha ugrik, hányja |
| a szekérre, hányja a szekérre.” „Ha összegyűjtünk három-négy termeszt |
| egy helységben, céltalanúl mászkálnak ide-oda, de ha beeresztünk |
| még néhányat, építkezni kezdenek. Felkapják egymás ürülékgolyócskáit, |
| »csinos« oszlopokba halmozzák, majd amikor ezek elérik a megfelelő |
| magasságot, összekötik őket, s létrehozzák azokat a tökéletes boltíveket, |
| amelyek a termeszboly támasztékát képezik. Egyik termesz sem tudja, |
| hogyan kell mindezt csinálni, de amint elegen vannak, együttesük |
| tökéletesen alkot: s bár vakok, érzékelik egymástól való távolságukat, |
| fölépítenek egy nagyon bonyolúlt, önálló »légkondicionálással« és |
| páratartalom-szabályozással működő struktúrát. Megállás nélkül végig- |
| dolgozzák az életüket ebben a maguk teremtette »ökoszisztémában«.” |
| „A különbség csak annyi, hogy nekünk óriási, végtelenül sok gondolatot |
| hordozó agyunk van, a rovar megfelelő szerve pedig mindössze néhány, |
| szerény rendszerré összekapcsolódó neuronszálból áll!” Verset írnék, |
| hát jegyzetelek. Fölöltözöm. A télbe kimegyek. Tudjátok-e mi van |
| a szívemben? Ellenségeim, akiket szerettem, barátaim, akik így |
| szerettek engem: tudjátok-e mi van a szívemben? És ti lopva- |
| gyűlölködők és lopva-hódolók, ti hallgatással vak elárulók, s akik |
| úgy építettétek élő szívem köré a csöndet, mint fagyba-üvegesedő |
| katona köré, aki hóviharban vánszorogván térdre esett és arcra |
| hullt és karjai széttárva, mint egy halottnak, pedig él még s szívében |
| az Emberhűség Könyvét lapozza az Isten, úgy építettétek szívem |
| köré a csöndet, sorsom köré a csöndet úgy építettétek, mint |
| térdrehullt katona köré az ökrendő gyászhavazásban társai a hópiramist. |
| Köré és fölé. A puha havat golyóvá gyúrva, a hógombócot gyors |
| görgetéssel nagy hengerré kövérítve, e kövér hó-hengerekből raktatok |
| szívemre fehér halál-kévéket, halál-ihletésű hó-henger-kriptát, |
| összecsomózott fehér kalásztemetőt, fehér halál-piramist! |
| Ahogy a szorgos sárkancsóépítő darázs szájában sarat hoz, háromszög- |
| szív fejét az űrbe mártva, s a több-kitinkanalú fekete |
| rovarszáj öbliből nyállal-keverten kiokádja, s mellső lábaival, |
| s a mozgó drótkosárszerkezet-kanálkoszorú csőrszájjal a sarat |
| sárhurkákká formázza, s így sárhurkát sárhurkára gyűrűben |
| ragasztva építi föl sárkancsó-fészkét, a fönadék-sárköcsögöt: |
| úgy hurkoltátok ti körém a csöndet! De fordított akarattal! Mert |
| az a darázs-sárkancsó az élet fészke mindíg! A jövő sármagzatburka. |
| A kihordás meleg sáredénye, tetején hártyás sárfödővel. |
| De a ti házatok csak fehér koporsó! De a ti házatok mint egy |
| Halál-Bálna! De a ti házatok nagy kristálykoporsó. Födele szívemre |
| verve jégszögekkel! Csakhogy én e Cet fagyát kibírtam! Csakhogy |
| én e Cetben föléledtem! Csakhogy én e Cetben fölébredtem. Fehér |
| Cetben én a fehér Jónás! S addig fújtam, addig lélegeztem, forró |
| fújásomat addig fújtam, míg a Cethal tömött hóhasából fújásommal |
| alagútat fúrtam. Forró páracsövet a Hó-bálna bőréig. Forró |
| vízszintes páracsatornát, egészen a Hó-Cet hó-szájáig! |
| Csöpögött a hólé, mint a könnyek. Szikrázott a hólé, mint a |
| csillag. Körülöttem gyémánt-jégcsapocskák szikrázó és könnyes |
| szálka-alagútja. Befelé-nőtt tűkristály hengerben másztam kifelé a |
| Jég-Halból. Mintha egy kígyócsontvázban kúsznék. Mintha egy |
| nagy halcsontvázban másznék. A kristálytűk arcomba fúródtak, |
| a jégszálkák homlokomat tépték. Másztam, mint egy zsákos korall-vázban, |
| mint egy üvegtűkkel szőrös kályhacsőben. Mint egy jégfogakkal |
| őrlő pirhana-torokban, mint egy jégből fújt üveglombikban, |
| mint óriás ízelt rovar testében, óriás százlábú bélcsatornájában. |
| Mint egy halott szűk gégecsőben. S kezem véres lett és véres az |
| arcom. S arcom bőre varangyos és foltos, mint egy öreg varangyos- |
| békának háta bőre, hasa bőre, arca! De azért a Cetből kijutottam! |
| Bár hátamon a szívem verése. Heréimben a szívem |
| verése. Mintha szívem heréimben lenne. Szívem mintha a hátamon |
| lenne. A hátgerinc felett púposodva, mint a hatodik hátcsigolyából |
| kinőtt óriás eper. Ott lüktetett, akár |
| Bartók Béla hüvelykujja csúcsán a zöld levelibéka, ott |
| kuporgott, akár egy kis zöld szív, kaporlencsés kezeivel fogva |
| a hüvelykujj körmét, bőrléceit, az esztergált örvénygyűrű-szarvat. |
| S jégvízlucskosan és ázva, jégpárabüdösen fázva, tántorogva |
| mégis elindúltam. A téli ég csillagához nyúltam. Ledörzsöltem |
| a jégport a fényről. Azt mondtam a csillagnak: „Megjöttem!” |
| „Világítsd be téli éjszakámat. Az én téli éjszakám ragyogd be!” |
| Elmegyek én most a Szerelemhez! S állhat elém minden Mese-móka, |
| Szörny és Ördög, a Hétfejű Sárkány, Emberevő Világ-Tündérasszony, |
| Emberhústzabáló Tücsökisten, a Vasorru Bába, |
| meg a Farkas, az Embervért Ivó Kék Táltosló, Saskeselyű |
| Körmű Kis Boszorkány, a Krokodilkörmű Kis Királylány, meg |
| a Csupaszem Szőrharang Banya, akinek bíbor harangszoknyája, |
| teljes lénye szemekkel kirakva, kacsintó és könnyes szemgolyókkal. |
| Tág gyűrűként, mint gyöngysorkarika alúlról föl a szemgolyók |
| kúpja, szemgolyógyűrűre szemgyűrű, egyre szűkebb öves karikában, |
| amíg a szemharang összezárúl fönt a harangkúptetőn egy óriási |
| piros szemgolyóval. Mint a galambé. Mint angora-nyúlé. Mert |
| alúlról a szemgolyók gyűrűje más-más színű szempillátlan körlánc. |
| Piros szemgolyólánc, barna szemgolyólánc, kék szemgolyólánc |
| és fekete és zöld és szürke és párducpettyes! Állhat elém |
| mindenféle átok, én a szerelemre rátalálok! Hit-horgonyom |
| Szőkeségbe vágom. A csönd gyötrelmét hát leigázom. S íme |
| itt vagyok és élek. Versem szól az emberi reménynek. Versemet |
| a reményből röpítem. Versem nézi, s mosolyog az Isten! |
| „Mén a szekér, mén a szekér, majd a malomba ér, majd a |
| malomba ér.” Állok a havazásban. Nézem a fehér zizegést. |
| A fehér zenét nézem. És néz a csönd engem zizegő fehérrel. |
| És emlékezzetek: nem fogott az átok! És emlékezzetek: könyörögve |
| nem néztem vissza rátok, esdeklő és rimánkodó szemekkel! És |
| nézhet a Pigmenthiányos, nézhet az Albínó, a Fehér Gyűlölet piros |
| szemekkel, mert szervezetében nincs festékanyag, ahogy a kifolyt |
| marhavér néz, ahogy a kifolyt disznóvér néz, ahogy a kifolyt |
| embervér néz, bársonykristály bíbor gyűlölettel, amíg lilán, feketén |
| meg nem alvad. S lesz száradt vérmoha. Hó, hó, hó, hó, hó, hó. |
| Az égből leomló fehér betűk, kristálycsipkecsillag írásjelek. Az |
| önmagát kiöklendő Biblia zuhog fehéren a tájra, Mózes fehér teremtés- |
| törvényvágya, Dániel fehér ordítozása, Jeremiás őrjöngő lázas kaszabolása, |
| Jób koszladt vakaródzása, a próféta fejének korpája hull, seb- |
| száradékainak varrai, pörcei, levakart foszladék bőrhártyái hullanak, |
| bibliai cédák aranyozott körömreszelék pora, rózsaszínre festett, arany- |
| láncon vezetett bárányok fehér bégetése hull, istennő-üszők szálazó |
| kristálycérna nyála folyik a rózsaparadicsom üsző-szájakból, paradicsom |
| kürt üsző-orrlikakból, szentté avatott vizilovak, tevék, elefántok, |
| zsiráfok, orrszarvúak, szamarak vizelete vastag sarlós sugárban, |
| mint füstölgő vastag aranysarló csattog a földig a földre, ahogy |
| megrogyott testhátsóval, roggyadt hátsó-lábakkal, szétterpesztett |
| hátsó-lábakkal hüvelyükből a sárga folyadékot kilövellik, |
| s farkuk félrecsapva, vagy fölhajtva. A betonrépa, a rubinthurka, |
| a mozaik-pettyes és szürke, sárga pemzli, szőrös farokcsigolyarúdon. |
| A hímek meg guggolva szinte, mint a kisgyerek, s látszik hátúlról |
| nagy barna szőrzacskóban kettő heretojásuk, látszanak fehér bádog- |
| lombikban, kék cementputtonyban a kókuszdiónagy herék! Ahogy |
| a mélytengeri hal, ha felszínre hozzák: önmagát száján pukkanva |
| kifordítja, a belső szerveket, az úszóhólyagot: a véreres hártyába |
| csomagolt levegőtojást, a mirigyeket, májat, zsigereket, szívet, a |
| gyomrot és beleket, ahogy önmagát önmagából robbanva kiokádja |
| zsírosan és véresen: úgy okádja most az ég a zengve zizegő fehéret. |
| Mert belső szerv és vér és zsír és szőr és vizelet és arany köröm- |
| reszelék sűrű hókristálypelyhekké fagy az emberfölötti rétegekben! |
| Hó, hó, hó, hó, hó! Állok az égi selyemsziszegésben. És egy fehér ló |
| is áll! Fehér ló a hóhullásban. Vizet iszik a kerekeskútnál. Vizet |
| iszik a mohos favályúból. Szája szőre és orrlika szőre hópihékkel |
| virágba nőve. Fekete száján hópihe-maszk, mint műtétkor a sebészek |
| arcán a géz-maszk, kötéskendő-álarc. És sörénye izzó |
| gyöngyvirágkéve, és sörénye illatos gyöngyvirág-vízesés. És nagy |
| szemgolyóján a hócsillag elolvad, mint szívemen a bánat. És fehér |
| lószempillái fürtös gyöngyvirágkoszorúk. És a vályúvíz is félig |
| behavazva, s olvad a csillag a lószáj-olajos vízben. Olvad a hó |
| a vízben, mintha Isten mosná ágyékkendőjét, a Tejútat, mintha |
| egy istennő mosná a Sátán gigászi könnyeiben vérfoltos és sperma- |
| szeplős, hüvelyméz-írásos hüvelykendőjét gyors asszony-kezekkel! |
| Piros traktor jön. Piros traktor a hóesésben. Karcsú zsiráf-alakú |
| gépi állatszerkezet. Vastag-keresztbordás, tompa taréjrecés hátsó |
| gumikerekei, a fekete gumi-fogaskerekek vastag fehér bordaszalagkígyót |
| vésnek a vastag hóba. Pöfög, zörög, zakatol, piros motorház-orrán |
| a két cserebogárcsáp-körlámpa világít, s e nappali lámpafény előtt a |
| zizegve hulló égi fehérség, mint átvilágított üvegen sűrű fehér |
| krétasatírozás. Többkopoltyús piros motorházteteje ugrál, lélegzik, |
| lüktet, mint piros sáska szelvény-kukoricacső potroha. Lélegzik, mint |
| egy piros őshal. Üvegcella-vezetőfülkéje, mint óriás szitakötőszem. |
| Üveg-facettáin jobbra-balra jár, havat kotorva jár, sáros szivárványhidat |
| kotorva jár az ablaktörlő fémgumi-lepkecsáp gépkarlegyező. „Jónapot.” |
| „Jónapot.” Eszter kiszalad piros selyem ballonbundában. Anna kiszalad |
| piros selyem ballonbundában. „A malomban, a malomban, három |
| tarka macska, három tarka macska.” „Nézzük meg a szarvasokat, nézzük |
| meg a rókát!” „Papa, Papa, nézzük meg a szarvasokat, nézzük meg a rókát!” |
| Kis kék keresztbordás, bordacímertalpas gumicsizmában lépkednek |
| bukdácsolva mellettem a hóban. „Egyik szitál, másik rostál, harmadik |
| követ vág, harmadik követ vág.” A kis házban szobányi fémdoboz. Ez a |
| hűtőszekrény. Zúg a ház, a fémdoboz is zúg, a fehér. Oldalt a falon |
| piros fénylámpapontokkal, kék köldökfénycsészékkel világító, üvegfödelű, |
| üveg-koporsófedelű, sercegő, bizsergő, számítógép-agyú automata- |
| szerkezet. A hűtésszabályozó elektromos gép. Ebbe a deres fehér |
| fémszobába be lehet menni! Két méteres, gumifogantyús nehéz ajtaját |
| kinyitom, s ott, ott, a világnagy déraluminium kocka koporsó- |
| belsőben a szarvasok. Fejük levágva, lábuk a térdeknél lefűrészelve! |
| Se fej, se szemek, se agancsok, se lábak, se hasított körömpaták! |
| Fekszenek oldalt félrecsavart szőrvirágszár-nyakcsonkkal, mint |
| Keresztelő Szent János fekhetett, a fejnélküli keresztelő, méhviasz- |
| lépviasz sárga rovarlábmerev-kitinkezekkel, véres ingben és véres |
| gatyában és gégegödrében a megalvadt vér, mint öreg pipában a |
| parazsa-hamvadt feketebarna üszkös pipadohány. A vérüszök! |
| És Salome, a kegyelmes cifra kurva, vitte a Szent-János fejet, |
| a véres-hajfürtű sárga viasz-szív koponyát a Hatalom Asszonya |
| elé! Feküdtek hanyatt a barna szarvasok: toroktól a húgyhólyagig |
| fölhasított testtel, már kibelezve, lila üvegbelsejüket mutatva! |
| Kivűl barna, belűl lilakék fölvágott-testű szép Szőrhajók, ti! Ti |
| Gyorsfutású Könnyen Rebbenők, ti Mindíg Éber Mégis Ébertelenek! |
| Ti, Gyönyörű Barnaősz Állatvirágok, farkatok alatt a világító fehér |
| pamutszívvel, s a fénylő pamutszívben a piros szülő és ürítő-tátikával! |
| Most kibelezve! A testüregbelső száradt és fagyott vörös nyálkahártya- |
| bélésén a fagyott lila hínáros erezet. S e belső hártyaszáradék-ing, |
| véres üvegömleny-anyag alatt a fehéren világító bordák |
| kemény donga-kosara. És fagyott mirigycafatok és fagyott |
| sárga zsírvirágok, fagyott lila pókfészkek, kék pókhálók, |
| fekete alvadtvérpókok a belső nyálkahártyaingben, belső |
| nyálkahártyaingen. S egy véres rongy az aluminiumpadlón, és |
| fagyott vérmaszat, mintha nagy szobafestő-körecsettel kövér lila |
| sugárkendőket, seprű-tejútakat mázolt volna valaki a fém talajára |
| merengő lágy kezekkel. „Szürke szamár, vizet hoz már, tekenőbe |
| tölti, tekenőbe tölti.” A róka meg az elhagyott istállóban lógott |
| sárga nylonspárga akasztókötélen! A jászolban nagy száraz |
| kockákban és golyókban a széna. Pókháló, por, vályogszag, málló |
| sár-vakolat, sárga vályog-falsebek. A keresztgerendákra csavarozott |
| másik keresztgerenda, mint az imádkozó sáska kitintüskefésűsoros |
| zöld fogókarja. Vastag fémhorgok halálfésűje az a rénfa! A |
| roppant rozsdás vas-csavaranyák, mint halál-rügyek, mint egy |
| Dinosaurus-csontváz csigolyái! A róka jobb hátsó lábán akasztva |
| lógott, a jobb lábpamacs fölött a lábcsuklóra hurkolt sárga kötélen! |
| Farka galaxis-bojtja visszaperdülve szőrzött a fülekig. Mint egy |
| ezüstbarna szőrgyík, farkánál fölakasztva. Ezüsthímzéses rozsdapiros |
| teste forgott a sárga akasztókötélen, mint Lucas Cranach kristály- |
| buja sugárzó Golgotha-képeinek, a koponyás, lábszárcsontos |
| rongypenészes Szeméttelep-Üdvözülésnek hosszú rúdra vízszintesen |
| fölrakott kocsikerekein a tolvajok, buják, gyilkosok, |
| rablók, fosztogatók, bűvölők, varázslók, bájolók, bűbájosok, |
| nemi erőszakot elkövetők, kuruzslók, hínár-emberek, tavi manók, |
| úszóhártyás kezű és úszóhártyás lábú emberhalfarkasok, halfarkú |
| hímvesszős ember-taviszörnyek. Az akasztottak! És a róka hegyes |
| fülei: korom-szőrbélésű ezüst-szőrkanalak. Bajsza két tűkristály- |
| csokorseprű. Mancsai sárga ötpontos szivacstalpú fekete pamut- |
| rózsák, körmös rozsdanárciszok! És imádkozósáska-háromszög |
| rókafején a szemhéjak lehúnyva, szempillái véres virágállatok. |
| És alúl a tokabefejeződés és a mellkas-kezdet helyén roncsos, |
| szilánkos, csontszálkás fekete vérgödör, bíbor robbanás-üreg! Mint |
| lilafekete vérgyökérbarlang: erek, húscafatok, tüdő-szivacs-csöppek, |
| kék gégeporc-kürtmaradékok, fagyott fekete lángok. S az istállóporban |
| száradt vércsöpp-csillagok, s a száradt tehénlepényen, lóganéjon, |
| lila vércsöppek fagyott pöttyei. Mint döglött katicabogarak. Mintha |
| katicabogarakkal lett volna kitömve a róka. S azok gyomra béléshuzatából |
| kiömlöttek volna, mint tyúk bögyéből a kukoricaszemek. |
| S a róka arcán a vörös szőrpajzs-háromszögön egész az istállópor sárga |
| füstjéig lógva, leszálazva rubintosan: tüdőszínű vékony vérpálca, |
| a megkristályosodott vér szálas tűkristálya, pirosra festett gyémánt |
| hurkapálcika, fagyott vérgyertyaviaszcsurgás, szálazó hosszú vér- |
| cseppkő! „Tehén dagaszt, tehén dagaszt, kemencébe rakja, kemencébe |
| rakja.” Ebédelünk. Mit is ettünk eddig? Föl kell írnom, orvosi parancsra. |
| „Fehérpecsenye, sűrű hagymás pecsenyeszósszal.” „Vadas, kakasból.” |
| „Vaddisznóvelő-pörkölt.” „Kolbászhússal töltött fehérpecsenyetekercs.” |
| „Sűlt kakas egész-almával töltve.” „Egész fácánból főtt fácánleves.” |
| „Főtt fácán, paradicsommártással.” „Vaddisznóhús-leves.” „Vaddisznó- |
| nyelv-vese-máj-belsőség-pörkölt.” „Dámborjú vadasan, csillagalakú |
| krumplipogácsával.” „Dámszarvas sütve.” „Főtt füstölt disznógerinc.” |
| Gyerekricsaj, vörösborkidöntés, kis suhintás. Aztán a gyerekek |
| játszanak a másik szobában. Eszter házat épít szines műanyag- |
| kockákból. Anna fésülködést játszik egy zöld ceruzával. Arca, |
| homloka, tenyere, kézfeje, füle csupa hullócsillag-fényfoszforvonal |
| zöld bajuszkacskaringó a zöld grafittól. Aztán a babákat szétdobálják. |
| Meztelenek a babák. Cicijük van és pisilőjük. Egyiknek |
| lába nincs, másiknak karja nincs. A harmadik karjai lógnak |
| megnyúlt fehér gumiszálon, laza gatyagumin. A negyediknek kaucsuk- |
| szemhéja, a rózsaszínű, a lószőrszempillás, a lófarokszőrcsipkekoszorús, |
| föl-le billeg, mint a tétova világnézet. S az üvegszemgolyón, a fehér |
| üvegtojáson a kék irisz, a fekete pupilla merev, mint Buddha jáspis- |
| mosolya. Jáspis-köldöke. A gyerekek lefeküsznek. Legszebb délután szeretkezni! |
| Ó, ruhátlan szerelmes délutánok! Ó, piros ragyogások, párolgó testi |
| fények! „a rabló szájaknak, szemérmetlen fogazatoknak, teleszkóp- |
| szemeknek, papírhajó-halaknak, felfelé dülledő szemű ezüstbaltáknak, |
| két méterig nyúló hajóorr és uszálylábúaknak tömkelege is” „sokkarú |
| nyálkaszörnyeken, diszbomlaszokon, polipokon és skyphomeduzákon” |
| „a tenger sötétjét ekkor keringő és száguldó lidércfények világították |
| meg, a halak önvilágítása” „némelyek egész testükön foszforeszkáltak, |
| mások legalább egy világítószervvel, villanylámpával voltak fölszerelve” |
| „néhány nagyobb valóban olyan intenzív fehér fényt sugárzott” |
| „Néhányuknak cső formában kiálló nyeles szemei.” Alkonyodik. Még járok |
| egyet. Kék gumicsizmában, barna báránybundában. Fejemen fehér pamut- |
| rácsos kucsma. Piros sálam Skóciában vettem. Szívemben az alkony |
| fehér holdvilága. Havas dombok, lámpátlan messzi falvak. |
| Lámpátlan falvak az alkonyati ködben. Akácfasor-uszonyok a |
| dombhátakon, a dombok gerincén bodzabokor-taréjok. Pörög, |
| zörög az akácfatok, az egyszárnyú barna növényi golyóscsapágy, a golyó- |
| gyomorláncos növényhártyabélpropeller. Zúgnak a telefonoszlopok. |
| Fehér porceláncsigákon a drótszálak drótgallérja. Zúg a drótgallér. |
| Egy autóbusz jön, meg egy autó. Rámvillantják lámpájukat. Integetek |
| az arany kéve-fényben. Ahol kakas kukorékol, ott ember lakik. |
| Ahol kutya ugat, ott ember lakik. A pusztán ököristálló, tehénistálló. |
| Gőzölög az istállóajtó. A pusztán juh-hodály. A juhok-taposta |
| hó barna csillagköd-uszály. Páros-szív juh-lábnyomok a |
| hóban, a juh-körmök szívütései a hóban. A birkanyáj-taposta |
| hó sár-legyező! Juh-ürülék. Ökör-ürülék. Tehénlepény fagyottan. |
| Távol kakaskukorékolás. Távol kutyaugatás. Távol tehénbőgés. |
| Távol: vonatkerekek csattogása. Távol a Diesel-mozdony kürtje |
| búg, hosszan, keményen, barnán. Viharlámpa himbálódzik a |
| hó fölött a lassu páraködben: aranyparázs-szív. Rácsos csillag. |
| Lángmadár drótkalickában. Még látom a fecskefarkú hótaréjokat |
| a duplakagylós vaddisznónyomok tál-iker közepén, a fecskefarkú |
| hó-uszonyt, a szarvaskörmök taposta hózsákok fehér hópapír- |
| gerincét. Még látom a zöld ibolyalevelet a hóban. Még látom: |
| egy gigászi rügy pravoszláv-aranyhagymakupolája, az aranyzsindely- |
| aranypikkely-szövevény hagyma gyantásodik egy földből-kinőtt, |
| epeszínű hosszú növényszár csúcsán, mint egy kisfiú-genitália makkja. |
| Még látom a régi fényt. Már látom az új sötétet. A juhok alusznak. |
| A juhászok cigarettáznak. A csordások, kanászok, pásztorok, kondások |
| lassu pohárból lassú álmot isznak. Nagy palakő-kezükben a |
| csönd lakik. A tehenészek fejnek. A nagy heréltek kérődzenek |
| lassan. Nehéz szájukban nyálas szalmagombóc. Most böfögték |
| föl az előgyomorból. Egy fekvő borjú nyaka alatt aludtam egyszer |
| én a háborúban. Az istállóganéjra terített szalmán. A borjúnyak |
| és borjúfej fölöttem forró sál, magamra-tekert emlős-meleg. |
| Abban feküdtem összekuporodva. Tetves ingben és tetves |
| kiskabátban. Gatyám is tetves volt. Hajam. Szemöldökszőröm. |
| Bajszom. Hónalj-szőrzetem. Nemi szőrzetem. Ott aludtam a borjú feje |
| és nyaka alatt. S hátammal, arcommal éreztem: a nagy szénagolyó, |
| mint egy tömény buborék fölszáll a borjúgyomorból, golyósan, folyamatosan |
| kinyomva a gégét a nyakban, foghatóan, a torokig száll, aztán a |
| szájba buggyan, s az őrlő borjú-állkapcsok elkezdtek mozogni. |
| Ahogy a csigabiga szarvában fölfelé a kék szem, belső higanylopótökként, |
| amíg a szarvgomb húsgyomor hólyagát betölti. És a kis tarka |
| bikaborjú szénapáracsokor-fújású orrlikára, a nyálas, piros |
| szivacsvirágra tettem szememet, hogy szemem ne fázzon, és nagy |
| fekete szemem könnyezett a tüdőmeleg orrlikfújásban és megfogtam |
| a kis borjubika kemény tökét, tenyerembe fogtam nagy ifjú heretojásait, |
| a forró heréket, hogy kék-lángú fagyott kezeim ne fázzanak! |
| Aztán megfürödtem egy teknő petróleumban. És kilenc hónapig |
| haldokoltam én. Majdnem meghaltam én. Hét gyertya égett, |
| az ágyam mellett az éjjeliszekrényen. Öregasszonyok rózsafűzért |
| imádkoztak, feketében. Fekete ruhában. Fekete kendőben. Fekete |
| kötényben. Utolsó kenetet is kaptam. Májusban. 1945-ben! |
| Jött a ministráns meg a pap. Csöngettyűzött a ministráns négy |
| bronzszoknyájú, négy bronz-szív-ütőtökű sárga csöngettyűvel. És a pap |
| a szent kenetet hozta májusi virágzásban májusi kezében, szent arany- |
| terítővel letakarva a könnyű kelyhet, isten-serleget. És bekente |
| gyikcsontvázra húzott hártyagyík-testemet a megbocsájtó szent olajjal, |
| bekente tizenhétéves bűnös érzékszerveimet, a szent sárga olajba |
| mártva piros papi ujjahegyét, s az olajat piros papi ujjahegyével |
| a szájamra kente és a füleimre kente és a szemhéjamra kente és a |
| homlokomra kente és pucér ágyékom vesszőjére kente és megkente |
| szívem fölött a bőrcsont-hártyazsákot és kezeim fejét megkente és |
| karmos gyíkhártyacsizma-lábaim hátát is bekente a szent kenettel. |
| Az asszonyok sírtak, apám káromkodott, odakint kis rongyos |
| teherautó pöfögött, hörgött haldokolva, gézzel fehér szoborrá |
| fáslizott orosz katonák ültek a gépen: géz-szobrok óriás sáska- |
| szemekkel, óriás szöcske-szemekkel fehér gipsz-katonák. Nézték a májust könnytelenűl. |
| Még látom a párás könnyű téli tájat. Még látom az esti sötétet. |
| Még látom a fényt. Már látom a sötétet. A tájra szarvasbőrkesztyűként |
| lassan ráhuzódó feketeséget. Hazafelé. Hazafelé. Hazafelé. Hazafelé! |
| Mindíg hazafelé! Mindíg hazafelé! Az akácosból a kemény madarak |
| csattogva fölröpűlnek. Kiabálnak és zörögve elrepűlnek. Mint pléh- |
| madár-spirálköd. Szárnyuk vas-ütés. Vas fejsze-csattogás az üvegcsöndön. |
| A hegygerincen vaddisznó-anyakocák. Röfögő, fújó fekete hólyagok. |
| Még nem fialtak. Egy fácán csörög el fölöttem, csörömpölve csörögve |
| töri a fekete üveghártya-estét, akár egy vasgolyó, ágyugolyó, |
| ami elől Görgey Arthur rántotta el fejét, meg gyeplővel lova fejét |
| akkor a csatában. Sípol a madár, hosszú farktolla arcomat éri, hosszú |
| farkatolla föl-le billeg, mint a taplógolyóba, szivacsgolyóba, |
| spongya-rongyba vágott Schuler József hegyes toll, a tollvasba |
| tűzött, a piros tollszár kék lovag-gégepáncél tollvasába! Szarvasok |
| jönnek ki az útra. Megállnak. Időbozont-bokorkoronás fejük |
| a csöndfeketét tartja. Az egyik hátán Bartók Béla ül, kicsi hókristály- |
| ember, fekete frakkban. Jobb kezében vezénylőpálca. Mint a csöpp |
| népmorzsa rénszarvaspásztorai. Mint az urjanhájok, Mongólia |
| legzordabb hegyeinek erdei vadászai, akik mindíg rénszarvason ülnek, |
| fehérhátú, mohaszőr-agancsos szamárnagy rénszarvasokon, fehérnyakú |
| fehér rénszarvasokon. Szamárnagy rénszarvas-lovon lovagolnak a |
| köd-agyhártyás, csönd-szívburokhártyás behavazott fenyvesekben. |
| És áznak és fáznak és szeretnek és szülnek, és mindenki tüdőbajos, |
| mint az én apám volt, mert mindíg esik a hó, a hó, a hó, a hó, |
| az esőhó, a hóeső. Ó, urjanháj-Bartók Béla! |
| Szemeidben két gyertyacsipke-oltár! Csipkés aranyparázs-oltár a |
| te szemeidben! És a szarvasok rám fehér párakürtöt fújnak. |
| Íme, Bartók Béla a csöndet vezényli. Ott ül a szarvashím széles |
| bika-hátán. Szemében a csipkés gyertyaoltár-tornyot sercegve |
| lökdösi a csönd szívütése. Haza. Haza. Haza. Hazafelé! Otthon |
| meleg van. A szobában meleg van. Katicabogár, zöld fátyolka, |
| bronz-címer hátpáncélú mezei poloska, középkori festett fa-pajzs- |
| hátú fehérpettyes és fehércsíkos piros temetőbogarak a szobában. Ide |
| húzódtak a hidegtől. „Medve várja, medve várja, kisült-e a cipó, |
| kisült-e a cipó!” „Bogár, bogár” kiabál Anna. Eszter is ugrál, |
| mint a szöcske. „Katicabogár! Katicabogár, szállj el.” |
| És Anna fejjel a hasamnak szalad. És Eszter ordítja: „én is, |
| én is.” „Bogár, bogár, bogár, katicabogár.” Majd megfürdetem |
| őket, nevetve lecsutakolom. Hajat is mosunk. „Katicabogár!” |
| Tél van. Hó, hó, hó, hó, hó. Tél. Téli este. A katicabogarat megmutatom. |
| Mászik jobb mutatóujjamon, egyenesen és spirálisan az ujjon, a |
| vízszintes sűrű bőrlécek, bőrgyűrődések, bőrvályuk rózsaszín gerendáiba, |
| vályúiba és árkaiba kapaszkodva, mászik a bőrgyűrődés-oszlopon, |
| mint hosszanti léces rózsaszín márványoszlopon feketepettyes piros bugyogó |
| ruhájú, feketekalapú bohóc, fekete lakk-sisakú piros bohóc cirkuszi farúdra, |
| mint piros villanyszerelő kátrányba-áztatott fekete villanyoszlopon, sisakja |
| fekete lakkposztó-hólyag, mellénye feketepettyes és piros, a fekete cipőire |
| csatolt mászókapcsok, mint szarvasbogárhím szarvai, holdasan befelé karéjosodva, |
| mint cápa-állkapocs, óriás befelé-vastövis-fogsorú fekete szarvak, mászik |
| csöpp fekete körmeivel, a lábcsukló talpforgóiból kinőtt kitinreszelő- |
| horgony-csokorral kapaszkodva, a köröm rózsapáncélját kikerülve, s az |
| ujjhegy bőrlécboltozat-csúcsán megáll. Aztán körbeforog, mint bolond |
| a cellában, forog a levegődoboz láthatatlan csönd-üvegkockájában, |
| forog a feketepettyes piros kitinbuborékocska, a fekete lakkdió-fejű, |
| a feketepettyes bogár-almácska, aztán rövid-nyélvégű fekete borona- |
| lemeztárcsa-zászlócsápjait széthúzva, mint fekete harmonikát, mint |
| fekete harmonika levegő-bélésű szelvényeit, fekete lemezsöprű bajuszát |
| fújva szétborzolva, mint ördögcsikó arca szőrét: a piros hólyagteknőcs- |
| kék alól csattogva kilövi, fújva kigöngyölíti barna repülő-hártya- |
| szárnyait, ahogy egy ejtőernyő kibomlik, ahogy egy zászló kibomlik, |
| ahogy egy orrvitorla kibomlik, a fátyolszárnyak barna |
| kitinrececsontvázas tollakká merevűlnek, s zúgva elrepűl! „Papa, |
| Papa, mégegyszer!” De nincs mégegyszer! Tél van. És hó, hó, hó, hó, |
| hó, téli este. Téli este van. A szobában lapos, rombusz-alakú fapoloskák, |
| ezüstbarna mezei poloskák, mint lapos úszócsónak páncélos harckocsik, |
| fehér cérnacsipkeszegélyes bronz-címer hátpajzsú, bronzpajzs-hátpáncélú büdös virágpoloskák, |
| totemálarc-címerpajzsú, totemálarc címerhátpáncélú piros temetőbogarak, |
| kámforillatú, petróleumkölni-szagú fapoloskák, szaguk mindíg odaragadt, |
| mert megfogtam őket, ujjaim hegyéhez, a szőlőben, a réten, mint |
| gyermekkoromban nem-gyáva ujjaim hegyéhez, tenyeremhez a koporsószag, |
| a hullaszag, mikor barátom koporsóját vittem ki barátommal a halott- |
| szagú házból hanyatt, halott barátom meg sárgán nézett a |
| koporsó-ablakon, orrlikaiban vatta, szája csücskén sárga vérhab, |
| levágott lába meg ide-oda görgött a koporsóban, zörgött a |
| fekete halál-láda, mint majomvicsorgás, pávián-fogcsattogás, ördögborjú |
| fogkereplő zenéje. Este van, este, téli este. A gyerekeket megfürdetem. |
| „No lányok, le a ruhát!” „Hajat mosunk!” És visonganak és sikítanak, |
| jajveszékelnek és visítnak, sírnak veszettűl, pucéran a kádban, sivítanak |
| és sikonganak, mint a kismalac, ha barna zsákban viszik haza a vásárról, |
| visítanak és ránganak, mint kismalac ha farkánál fogva marokkal |
| vittük haza a téli piacról, vagy hónunk alatt, a téli deres örömben, |
| jobb karral a rózsatestecskét testünkhöz szorítva, bal tenyérrel a |
| habos rózsavisongás malacfejet fogva, és visítanak veszett jajongással, |
| rózsa-jajgatással, ugrálnak a kádban sikítva, mint a barna zsákban a |
| rózsaszín fekete-barnapettyes kismalac, mikor a zsákba dugtuk, a zsák |
| nyakát megcsavartuk, s hátunkra dobva a habzó rózsavisongást a zsákban, |
| a lisztes-zsákot a kismalaccal, hazavittük a másik faluból vonattal. |
| Szőke fejük samponhabgolyó, kis meztelen testük vastag hab-kezeslábas, |
| kezük habkesztyű, lábuk habcsizma, arcukon buborékos sarlós kövér |
| habszakáll, mint Faust arcán a szenvedély szakálla Goethe Szent Eposzában, |
| mint Mefisztó arcán a ravasz szőrkoszorú, ugyanebben! Már vacsora. |
| Béke. „Tyúk a cipót csipegeti, hangya morzsát szedi, hangya morzsát |
| szedi!” Az abroszon egy hangya mászik. Tél, tél, tél, tél, téli, téli este. |
| Az asztalt leszedik. A lányok lefeküsznek. „Én a néger-babával!” |
| „Én is a néger-babával!” Az asztalon folyóiratok, |
| könyvek, jegyzetfüzetek, ceruzák, szines filctollak. |
| A szines televízió rezgésponthalmaz-ablak képernyőjén híreket mondanak |
| éppen. Hullák, hullák, hullák, szétroncsolt halottak. Könyéktől egy |
| vékony gyermekkéz áll ki a fölrobbant ház betonlap-könyvrongyai alól. |
| Drótok, meggörbült acélhuzalok, fémdorongok: pásztorbottá csigásodva. |
| A pápa áldást oszt. Egy halott szemgolyó az egész képernyőt betölti, |
| látom magam a halálvulkán-pupillában. Dzsungelharcok. Sivatagharcok. |
| Óriás-repülőgépek, amiknek fémpáncél-tarkóján, mint óriásgombák eső |
| után az erdőtalajon: forgó radarkészülékek. Egy tehén szül. A szülés |
| közelről. Elől a feketefoltos tehén a falat nyaldossa. Hátúl |
| szétterpesztett lábai közt a vödör-naggyá tágúlt hüvelyből mézgásan, |
| enyvesen, sárga kocsonyakendő-szálasan lassan folyik a magzatméz, |
| az életmézga, a magzatvíz. Az istálló-szalmáig lóg le a vastag piros |
| köldökzsinór, mint egy mézes piros kötél. S a hatalmas csöcsös szőr- |
| bödön, az élő tejeskanna, a kövér-eres tőgy fölött: a lágy lüktetéssel |
| rángó mézelő és enyvező és vérző vaginából már kiállnak a mellső borjúlábak |
| enyves körmei, a két köröm-szívfél szív, a két bimbójú szaru-rügyek, |
| s a fehér láb a térdekig. A hüvelyperem, mint egy nagy száj barkaág- |
| kévére: szorosan a borjúlábak véres barkaágaira tapad lágy körvonaglás- |
| sal. S aztán hüvelytovábblüktetés. Testmégtovábbnyomás. S lassan a |
| mézes vérszivacsszív borjúorr és borjúszáj, majd a már pislogó szemekkel |
| az egész mázas tarka borjúfej is kicsusszan a szülő tehénzsák hüvely- |
| száján, aztán derékig a borjú, aztán a kis állat lazán a szalmára |
| csusszan, mint valami kocsonyás szőrös boldog ürülék. S ott remeg. |
| Testét korpával vastagon behintik. Köldökzsinórját elvágják. |
| S anyja szenvedéstelen egyszerűséggel nyalni kezdi az újszülöttet. |
| Az meg fölállni akar. Mellső lábait fűrészbakként kitámasztja, de |
| összerogy. Mégegyszer. Most már sikerül. És a barnafoltos borjúhátsó |
| is a fejjel egy-magasságba kerül. Tántorog még, támolyog, mint a |
| húsvéti locsolkodáskor berúgott kisfiú. Aztán elkapva szájával egy |
| répaszín csöcsöt: szopni kezd! Majd szines Western. Lónyihogás. |
| Öklözés. Szekerén három koporsó, lapos fekete kalap. Lovak vágtatása |
| az égigszilánk kősivatagban. Pisztoly-párbaj. Akasztókötél. Kurvácska- |
| farmerkisasszony bodros csipkeláng-templomi ruhában. Tél, tél, tél, |
| tél, tél, téli éjszaka. Cigarettázom. Egy Látomásba nézek. Alszanak |
| a Bolondkirályok, Evangélium-pótlások, Fekete Saskirályok, Csillagot- |
| könnyező János Vitézek. Az aranyszeplős levelibéka is alszik. |
| A látomás szíve: világmindenség-kristálytojás. |
| A látomás szívében Krisztus lábai lógnak. Rothadó zöld gereblyék. És |
| százezermilliárd emberláb lóg ottan. A látomás keresztjére akasztottan. |
| Az emberiség százezermilliárd lába. És szívemben bozsog, zeng az |
| atomok, elektronok, protonok, neutronok láthatatlan túlvilága. Hóköd- |
| cimbalom, hókürtök, hó-hegedűk, hó-hárfák, hótrombiták csönd-zenéje. |
| Ez az én vígaszom éje. Ez az én éjem éje. A szenvedés már nem győzhet le engem. |
| Hisz én a jövőt derengem! Feleségem is lefeküdt már. Fekszik az ágyban. Hív |
| szerelmes szavakkal. A paplan csak pihés köldökéig ér. Mellei a |
| villanykörtefényben: boldog világító medúzák a zöld őselem-szenvedélyben. |
| Emlőtányéra bársonybarna csók. Emlőbimbói piros diók. Haja kibontva, |
| szétterítve a párnán: sárga aranykendő, legyezősen széthullott búzakéve, |
| aranyhínár templomi hímzett zászló. Haja kiterített aranypalást. |
| Vetkőzni kezdek. Iszom egy fél pohár vörösbort. Odakint a csönd, |
| mint egy halott. Odakint a csönd, mint egy új halott. A csönd, mint |
| egy akasztott. Odakint a csönd, mint egy kötélről levágott halott. |
| Tél van. Lefekszem. Sorsom elől én sose menekültem. Sorsom elől |
| én sohase menekszem. Bántanak? Jól van. Piheg a csillagtalan |
| téli éjszaka a tél-gyapotban. Odakint csönd van, mint egy halottban.
|
|
|