| mesék, elégiák, époszok után, |
| mikor istálló-trágyát eszik a bárány |
| s a bárányvérben ürülék-méreg, szenny-molekula kering, |
| mikor fekete csizmában csahol a róka |
| s fején arany tajtéktonna-sörényű oroszlán-álarc papírosból |
| s két lábon járnak a király-szarvasok az őszi tarlókon, őszi mezőkön, |
| s agancsuk hátrafelé vízszintes gyökérzászló csontból |
| s isten-hiánytól részegen tántorognak a filozófusok |
| s fejjel-lefelé lógnak a költők az égről |
| a kék pára-anyagról lefelé csöppenve mozdulatlan, |
| mint a legyek a mennyezetről: |
| hab-papucs mágnesfelhőkkel a szilárd semmire ragadva |
| s kék alabástrom-szögekből épített szemükben, |
| a szikrázó emlő-dülledésben |
| zölden és selymesen mereng a lenti viszály, |
| mint jégrudakból torlódott dombra szivárgott zöld festék, |
| a csönd fölszárasodó kapilláris-csöveiben föltolódó növesztő hevesség |
| s potroh-hasuk szeletes zománc-délköreinek pórusaiból |
| penészgombafonalak puha szövevény-szerkezete |
| terped végtelen hínár-dimenziókkal a befejezhetetlen mindenségben |
| s a terpedés-végtelen szögleteiben, hézag-szigeteiben, |
| a fonal-zegzugok tér-telepeiben |
| a tűz-izgalom döbbent csillagok, héj-üres égitestek, |
| héj-burkolt magfúzió-halmazok |
| lengnek és hódolnak keringve moccanatlan az elmúláson, |
| mint fűszárra, fűlevélre ragadt csigaházak. |
| És a megmaradásban nincs semmi alázat. |
| És nem magyarázat, ami magyarázat. |
| És múlandóságból az összeg, a részlet, az egy-darab, a vázlat. |
| Mikor görbe fényvonal a gyilkolás a kaszaélen |
| és zümmögés-vödör, halál-kancsó darázsfészkek az emberek szívében, |
| mint öreg, korhadás-parázs szív-pitvar faodukban: |
| Mit mondhatok, amikor láttam, amit láttam |
| s testetek testem volt a rettenetes vonulásban, |
| a könyörtelen, tántorgó emberhangya-szalaglánc-tódulásban, |
| az ön-feladás alázat-gyászban, |
| mint aki azt hiszi remény van a hóban |
| s tenyerével szemeit takarja |
| mert a téboly örvénylik a látomásban |
| s a kárhozat vihog a pusztításban és a pusztulásban |
| s a bakancsok, vállkendők, fejkendők, viharkabátok, |
| kalapok, svájcisapkák, leventesapkák, |
| derékon dróttal-átkötött télikabátok, kiskabátok, |
| zsákcsomag spárga-cipők, cementeszsák-papírcsizmák, |
| hátizsákok, vulkánfíber-kofferek, szatyrok, kulacsok, |
| kézitáskák, drótív-fülű konzervdoboz-csajkák, |
| térdzoknis, bokabütyökig-zoknis, meztelen lábak |
| folyamhömpölygése bennem, hisz odakint, |
| hisz odakint, a téli tér sáros és fagyott iszaptaréjos hullámföldjén, |
| az üres krumplifészkes dombokon, |
| amely mint lépviasz meghajlított cellafülke-lapja |
| s zsongva zsibongtatok, őrjöngve, dünnyögve zuhantatok |
| a krumpliföld üres sejtfészkes púpjaira, lapályvölgyébe, |
| hátha maradt ott egy-egy szemölcsös, vörös-pattanásos növénytojás, |
| a tűszőrös tökszárak, barna-címeres, hártya-ér leveles, kék üszög-golyvás, |
| üszög-herpeszes, bőrös koromzacskó-herezsákos kukoricaszárak alatt. |
| és szemetek volt a kifosztott emberiség |
| és az ég szögesdrót hengergubancokkal és szögesdrót hálólapokkal beterítve, |
| és a sárga marcipán-fogaskerekekként nyüzsgő sokaság |
| és szemetekből a bánat állt ki zöld alganyálas, sáros levelekkel, |
| mint árvíz-sodrásból a zöldleveles faág |
| s én voltam tág pupillátok |
| s pupillám irisz-dombszélig tágulása ti voltatok |
| s mint a gyík pupilláján a Földőslét gigász-vallomása kinéz: |
| pupillátokból a létezés-kezdet és létezés-egész |
| förtelem-iszonyúság, rémület-kovász embertörténelem, |
| emberiség-gyötrelem, szégyen-szerelem, |
| mint a megesett, elhagyott lány |
| akiben a titkolt magzat, mint a jövő-hiány, |
| az ezt-nem-akartam ragaszkodás, |
| szűzesség-hűtlenség testgyermekhez-hűség |
| s szemetek mégis a szenvedő tudás-egész, |
| az nézett ki szemetekből: minden kezdet és keletkezés, |
| mintha Isten a semmi nyitott ablakán önmagából kinéz. |
| ásvány-szigorú, ős-sárkány szomorú tág, közöny-tömb magasság. |
|
| Mit mondhatok csillag-ájulatok, |
| nem-kárhozat láng-zuhatagok, |
| tejút-milliók fekete szemgolyókból? |
| Mit mondhatok, amíg állok az idő hónalja alatt, |
| mint kék katedrális-boltív alatt a gyermek? |
| Fekete füsttel gomolygó fekete termek, |
| fehér hamuval beszórt éjszakák! |
| Mint rőzsetűzzel imbolygó vermek |
| a lehetetlen lobog ki éjetekből. |
|
| Ti bennem, mint az összegyűjtött versek |
| s azokban mindenség-súlyok, vágy-vegyület párák, |
| terek, idők, ürességek, anyagok szövetsége öröklét. |
| S én bennetek, mint akinek a föld alól üzennek |
| s csontváz-millió rázkódik halálos hitében |
| s keresi: miféle túlvilág az Éden, |
| s mint szivárványban, jár a valóság tündér-kötegében. |
| mikor a Nap már kéket legel, |
|
|