Hol vagytok költők, barátaim? |
a vers sörényébe csimpaszkodó társak, |
az elégiák kék hamvát aranyvödörbe gyűjtögetők |
s ti szárnytalan mással-repülők, |
a depressziók és mániák fekete virágporát madártojás zöldszeplős héjába gyűjtők, |
a vers homlokszőrébe, tarkószőrébe, csáptövébe, |
a vers csáptő-szőrkoszorújába, mint eleven töviskoronába |
vörös marokkal, behorpadt fehér ujjhegyekkel, |
a begyűrt rece-süvegekkel, nagy papírusztekercs-körmű ujjakkal kapaszkodók, |
a hajnalt aranyoszlopokkal kitámasztók, |
az alkonyt lemezes véromlással betapasztók! |
Az az ohridi hajnal, az az ohridi alkony!, |
s nem csörög zöld üvegzajjal a ködpárás magas tó, |
ó, ti kinyitott ajtók, amin az űr zuhog át, |
mint a huzat-szél túlvilág-havazással, |
ó, ti becsukott ajtók, amik mögött a nyár van, |
a kapkodás tilalma, radarernyő-virágok |
és közben a hajam nő és közben nő a bajszom |
és közben körmeim nőnek, kézkörmöm, lábkörmöm nő. |
És közben az elhagyás rózsakertje mélység, |
illat-magasság, szirom-örvény csönd-tér. |
Hol vagytok költők, barátaim, |
mert vezetéknevetek aranyló potroha szki, |
s te a filozófus Pascal név-örököse Paszkál: |
a feketeliliom űr sárga hangszálain lovaglók, |
mint sárga zsiráfokon, sárga trombitahalakon, sárga kardhalakon, |
lándzsa-halakon, sárga-borostyán-kakasfaroktoll csikóhalakon, |
a fekete-lándzsahegyű sárga porzórudakon, |
a virágzás belső arany-árbócain lengők, |
az üres piros tulipán-mellkas nemi bordacsontjain, |
a szerelmes porzó-tűkre ragadva, |
s körül a fodros, merev növénybőr-kelyhek párzás-szín könnyűsége: |
látólencse-látomásbogarak, |
aranygatyás szó-szivárvány bohócok |
s mint a mozaiklégy-alkony barna pont-gyűjtemény kosár-szemében |
kék parázsbizsergés az egymáshoz préselt szemek pontokból-félgömb gomba-mezője, |
fekete álarcban gyöngygombóc szivárványtojása: |
s benne az osztott és térgömb-rácslátássá összegzett |
másik világ, a kinti boldogtalan szövevény |
s odabent, a szem-mélyben szivárványkutak rezgő kristálycsap-oszlopcsokor |
fénytörés-boldogsága szem-összeg magány. |
Hol vagytok költők, barátaim?: |
akik a létnemzés kozmosz-virág |
sárga porzószálain lengtek, |
mint gyerek a deszkamérleg-hintán, |
mint végtelen dárdás péniszeken, |
mint szakadék fölötti könnyű növényrost-kötélhídon |
és lent a zöld és kék és fekete szikla-szorosban |
bömböl, habzik, zuhog a víz |
és dörög a víz és zörög a víz, mint celofán-hajó a szélben, |
mint fehérsörényű zöld ménesek futása kősivatagon, |
mintha kentaurcsorda robogna nagy szőke zászló-hajjal, |
térdig-érő fehér pajzs-szakállal, sárga sörény-tejúttal, |
barnafoltos-fehérpettyes testszőrrel, múmia-szemhéjú fekete patákkal, |
hosszú farokszőrüket a levegőben maguk után húzva, |
mint az örvénylő bolygórendszereket, mint a barbárok mítoszait, |
ó, ti, a Pegazus patanyomából csillagharmatot szürcsölők, |
mert vér bugyog föl a kőből, a földből, ahol a költészet szalad, |
ahol a költészet csillaghalmaz-pettyes fekete világméne tipor és tapos, |
erszény-tálakban és patanyom-vödrökben sűrű vér, |
mert vérzik a föld, vérzik a kő, |
vérzik a levegő, ha a költő beleharap, |
vérzik a víz ha ujjával beledöf a költő |
s a növények lombja vért csöpög |
és vérgolyókkal görnyed a fűkalász, |
mint ribizlibokor értollpihe-vérfüggő-fürtje, |
s vérzik az idő, mint havonta a nők: |
ez a remény megtisztulása, ez a hit havi vérzése megújulás!, |
ó, ti végtelen száraz haj-folyamban evezve, hattyúzva, békahártyával löködve úszók, |
az űrön átzuhogó selyemszál-fényhömpölyegen hab-matrac lencse-tutajjal, |
tajtékcsillag-légpárna-vánkossal csúszó vízipókok, |
ti, a megmaradás csontjait gyufaszálként tördelők, |
vázak építői, vázak rombolói |
ön-húsotokból kivont anyagból, ön-lényetek emésztő-nedvétől mérgezetten, rágva, |
ahogy a mindenség önmagát eszi önmagával: |
tépve, fosztva, cibálva, harapva, |
ahogy önmagából szüli önmagát az idő: |
kicsúszva látomása szülőhüvelyén |
véres hajjal, véres testtel, véres szemekkel és fülekkel, |
ti emberbe-épített részeg hárfák, bíbor hegedűk, |
csengőkúp bronzkalapján nyargalók |
s odabent, alúl az ütő-here leng, mintha csődörló rohan, |
az Apokalipszis pókhálókockarács könnyű trombitái, |
végtelen, feszes háló-kürtök: végítéletből, |
mint keményített cérnacsipke-kosszarvtülök, |
kitépett angyalszárnytollak véres szarucsőhegyeivel fogaitokat piszkálók, |
a világtény korhadás-réseket, mert csillagok tömődtek az odukba, |
hisz úgy zabáljátok a világűrt, mint bolond az aranyhalat |
s az aranypikkelyek, a csillagok fogatok zománcán, a zománc-lukakban |
az idegig mérgezve, nyomva az égitest-súly ragyogással |
s az ajakredők is csillagaranyhal-pikkelyesek, |
s a kitépett pillahártya-szárnykés, az angyaltoll véres csőszár-hegyével, |
a túlvilág-fogvájóval turkáltok fogaitok közt, |
ahogy a kitépett lúdtoll sárga, véres és mirigyzsíros varrótű-hegyével, |
az angyalgép-tűvel fogunkat piszkáltuk gyerekkorunkban |
és nyálat köptünk az alkonyokra: sisteregni, |
buborékhalmaz párapontokkal füstölögve enyészni |
és hajnalt haraptunk fehér fogakkal |
és haraptunk anyaemlőt: csecsemők, fiúk, férfiak, |
asszony-emlőt szerelemben rágicsálva, szopogatva!, |
mellbimbó pihetál, mirigytál barnalila gyűrű-félgömbjét, |
mintha vérkörte fejét nyalogatnánk csumástól, |
ti: ragadozás-láncok krokodílus-csorda úszásból, |
hullarablás-láncfűzérek keselyű-ugrálásból, keselyű-szárnylengetésből, |
gőzölgő szénatojásért térdepelve tátogók az éposz-lovak segge alatt, |
az éposz-ló görbülve fölemelt szőr-ív farka alatt guggolva ihletettek, |
várva, hogy megszülessen a mítikus lilafekete hús-vödörből, |
a puha, feketeszeplős, aranypettyes rózsaszínkék kürtként kitüremkedő kehelyből |
a varázslat-lószar, az éposz-ürülék nyálas, gőzölgő szent világ-gombóc, |
ti a nyálas, szent kozmosz-táltosló halál-tojását, szarrá emésztett édenét |
kézzel cinkvödörbe, ezüstvödörbe, kristályvödörbe, aranyvödörbe gyűjtögetők, |
mert jó lesz a házfal-tapasztáshoz, |
sárgaföld-padlósár-gyúráshoz, |
amiből a mámor vers-temploma, a szegények hit-katedrálisa fölépűl, |
a misztikus, sár-szilárd, agyag-meleg, Isten-szemfenék-sötét Isten-gyomor, |
hisz ez is ragyogás és ez is nyomor!, |
ó, ti költők, ez is az egyik öröklét, |
nemcsak a frissen-tojt madártojás, |
de ez az éposz-ló nagycombú segge alatti ihlet-guggolás, |
ez a füstölgő világ-varázs!, |
ó, ti boldog megszállók, kegyetlen hódítók, lovakról hátrafordúlva nyilazó menekülők, |
ti öldöklések és mészárlások vérző szent sebei, |
megerőszakolt nők gyűlölet-erjedésű méhe, |
lenyelt, megemészthetetlen rák-tonnák |
a történelem bálna-gyomrában, |
akik az éj hangszálain ültök, |
mint sárga fűszálon a hegyes hártya-hintaló szöcskék |
és combotokra, lábszáratokra, szárnyatokra szerelt hegedűk |
és csáp-dobhártyátokban, comb-belső hallóhártya-fületekben |
a világzene, világzaj, világdübörgés, |
akik csillagmező-pajzsok fényszálkái között ültök, |
mint zöld fűkalász tű-halcsontváz halálhárfa-utánzatában a fekete tücskök, |
a kezdet élő vulkán-krátereiből |
ahogy mancsával a medve nyúl a faodúba mézért |
s kezetekről nyúlós, plazmás tűz csorog le |
s az atomerjedés-gőz illata orrlikaitokban, |
kétlábon-járó alvilág-árnya emberlovak, |
kakaskukorékolások hajnali tűzvészei, |
galamb-epéből gyúrt Krisztus-szívek, |
bánat-barlangok, pokol-kijárata kürtők, |
az elmúlás papírusz-hajói, |
Istent szemgolyóval-horzsolók |
s pupillátokba zuhan az Isten-árnyék, |
denevérszárnyú vámpírok petetojás-belsőtavú, |
virágporos potrohába fogsorral kapaszkodók, |
a csillag-éjt, mint száraz kukoricacsövet morzsolók, |
bújdosók, száműzöttek, menekülők, üldözöttek, rab-tábor lakók, |
ti Krisztus lábának, Krisztus kezének szögei, |
a rózsaszínkék világegyetem töviskoronaként fejeteken, |
ti halott világokból élő tetem, |
űr-szerkesztő-csillagászok, kozmikus szentek, lét-feltaláló bolondok, |
ti temetők ügynökei, halott-árusok, |
halpiacok véres-kötényű sellő-kofái, szirén-árusítói, |
szíveteken polip-koszorú, fejeteken tintahal-korona: |
nyálas, szemölcsös, pipás, gyémántgombos, savó-szemű |
fodrokból, szalagokból, karokból, púpokból szemhéjtalan kazlak, |
ti, háborúban elveszett varázsbotok, |
tündérek arany-mankói az üveghegyen túl, |
ti a hang és a csönd strucc-fogattal húzott aranyszekerein ülők, |
sasok-húzta kristály-gyászhintók légyszemként befűzött bak-párnáin ülők, |
halál-kocsisok, feketeszalagos üvegcilinderű gyászkakas-huszárok, |
koporsókat okádók, temetőket majszolók, |
hajnali éggé gyűjtött búzavirág-kazlak, |
világ-utak vadászai, út-gyűjtő vadászok, |
s az utak nyüzsögnek bennetek, mint nagy kosár kígyó, |
egymáson csúszva, tekeredve, hullámozva az utak, |
mint sziklavölgyet megtöltő milliárd kígyó, |
hemzsegve, izmosan, pikkelyesen és iszamosan hömpölyögve |
s az utak fejéből, a lapos és páncélgyűrűs orrlikak alatt |
kék lángér-horgonyok milliárdjai lövődnek ki hosszan, |
mint amikor a láva-erek gomolya |
lecsurogva a hegyről kéken irizál, zölden beszél, |
ti mesék két bivaly húzta zöld szénásszekéren kuporgók |
s szívetek párás, nedves dzsungel-talaján: |
mint Madagaszkár szigetén |
a páradús őserdei levegő, a nedvesség-tömött mocsárszivacs-föld |
a 10-13 milliméteresre nőtt, alig 0,25 gramm tömegű |
aranyvörös békák nyüzsögnek, |
a könnyek, a könnyek, a könnyek |
s kicsinyük alig 3 milliméter, |
sziveteken törpe-béka milliárd, |
s úgy ülnek a rózsaszín hüvelykujj-körmön, |
mint piciny feketeszeder, |
Assisi Szent Ferenc feketebarna könnycseppjei, |
mint ló szempilláján a véres pára-pont: |
az aranygríz-vörhenycsücsök kuporgások, |
az arany-szemüveg szemkeretű pislogás-pontok, |
a foltos rudacskák hegyesedői, |
a gyöngymalac vérszeplő-ragyogások, |
párabőr-tündérpázsit pislogás-kúpok, |
a nyitott magzat-szemű mézes-vér csöpp kuporgás-csomók, |
úgy ülnek a bennetek-dzsungel burjánzás-zöldben, |
a páragőz mocsár-talaj-retinán |
ködként, zöld füstként a csönd szárain, a hallgatás oszlopain |
függő fátyolmoha-erdők szemfenék-idegfoltján |
akár a mindenség hemzseg végtelen pislogó hálószövedékben, |
úgy ül a pislogás-apró béka-milliárd: |
a létben kijelentve lényével magát: |
az ugráló barna pont-tömeg, |
a mászkáló barna mitesszer-kása pettyek, |
mint hajszáleres könnyek, |
kapilláris-kúp enyv-csillagocskák, |
eleven aranyszemcse-kupacok, |
apró bőrmanók arany-millpoen öltözetben. |
Hol vagytok költők, barátaim? |
akik ortodox vagyonokból vagytok és ikon-arany füstlap-anyákból: |
akiknek jobb tenyerében piciny kő-buborék templom, |
bal tenyerében a gyermek-Jézus áll |
tarkójából kinőtt aranyostya-pajzzsal, |
mint a Triceratops gyönyörű óriás tarkó-párta-csontgallér |
őshüllő-nyitott nyakesernyő-taréja, |
a tarkóból a fej fölé magasodó küllő-ráncos fodros gyöngyszövet-bőrpalást, |
a gyöngyvászon-bőrpajzs, mint egy sarlósan széthúzott színes lampion, |
fej fölé torlódó királyi kabátgallér-gyémántszőr-félkehely, |
lepkeszárnyú bordás vietnámi dzsunka-vitorla, |
mint a galléros gyík csontlemez-legyező szivárvány-tarkópajzsa meredve, |
mint égő petróleumlámpa üvegcilinderének hátlapja fénylő fémkorong, |
az óriás aranyostya-glória tarkó-pupillás Jézus, |
akiknek szívéből világ-óriás hólyag |
éhség-tasakok, falánkság-zacskók lógnak ki, |
a szív-gége alatt, az égés-túlműködés zsákok, |
a hatalmas, vastag nyaki golyvák, |
az áll alatti rettenetes, vérerekkel átszőtt lila gombák |
s a szív-tasakok, a kitüremkedés üresség-sérvek, |
mint a legyek emésztő-bögye, méhek, darazsak elő-gyomor |
gyűjtő-bögye, a vágy-herezacskó: |
s abban tároljátok a csillag-ős sűrű mindenséget, |
a csillagözönlét tetves tüzet, |
hogy legyen mit majd vers-szájatokba fölböfögni, |
mint csecsszopó hangosan a fogatlan szájba az anyatejet: |
vért, mézet, égitest-létezéstüzet, halál-kínfagyot, |
savanyú, mérgezett, büdös emésztett folyadékot, |
ti keményen, sárgán, páncélosan csillogók, |
mint a krokodílus-has mozaik-márvány kéreg-pikkelyei, |
vérmozaik-függőleges csonthártya-lepkecsillag karéjtöltelék |
koponyabelsejű gránátalmák, |
ölyv-karmúak, lepke-fogúak, őz-merengésű csöndek |
a suttogás-erdő aranyból fáradt zöld sátraiban, barna öbleiben, |
az aranypetty rezgés-tavakban, |
ti hátatokon számmal-megjelöltek, mint a rab-kopaszok, |
fekete sirályok alvilágból, |
sugárzás-hattyúk árny-dagályból, |
akik kopár karszthegyekből vagytok, hígopál tóból, mályvazöld folyóból |
és a sárga kapilláris-szőr hegyi úton apró ezüst szamár kapaszkodik |
és kosarak jobbra-balra cukordinnye-pocakján, az óriás értojáson, |
mint az egyensúly két fordított vesszőfonat-kalapja |
és völgyszirom-hátán kisgyerek |
és a tóban aranyrózsákból font titán hempereg |
és a jegenyefák víz-súllyal feszes víz-erek az izzás-fehérben, |
a fönti magasból odalenti mélyben |
és a jegenyefák árnya a jegenyékben |
s a fény-robbanás árnymotor nukleáris hangjai, |
mint a megvalósulás zöld Isten-harangjai |
a levelekben, az ág-kéreg, törzs-kéreg alatt a növényi éjben, |
a sejt-reményben, molekula-edényben, atomrács-szenvedélyben, |
az elektron-bolyongás-sugárcsomag-hullámlázban, |
mint áram-szövet befalazott házban, |
s az aranybuborékláng hagymakupolán zöld aszály |
s a kör-erkélyes minaret-csápok, a sír-jele kőturbánok |
halál-udvarán kő-törmelék és sűrű tiszta fű. |
És pupillátok kocsonya-dióban fekete betű. |
|
Mert mióta itt voltatok nálam, |
mindíg csak rátok gondolok. |
|
Ti a messziség hígmagas, bárány-öves tenyészetében, |
a kristályhigany tó túlsó oldalán, |
a zöld víz mögötti zöld patak zöld fái alatt, |
mint egy másvilág-mesében. |
Én, itt, mint ősi lényekkel kifestett kőkorszak-barlang üregében, a színes állat-varázslat kő-hüvelyében |
s a nyirkos, izzadt sárga barlangsárban |
óriás medvekarom-nyomok, négyujjas sárbárka medvetalpnyomok |
s cseppkővirágzásból fehér rozmaring-ágak, |
szilárd lomb-vízesés szőlőlevelek. |
|
Ti a magassá-terpedt ősfűzfák lomb-görnyedt, zöldszálkás keretében |
a fűgyapjú félsziget árnygazdag, aranyfoltos asztalainál, |
mint csápos darázskoponyatetőket körülülve, |
mint titán ősmadarak pikkelyes, karmos lábujjai közt, a gyökereknél |
s a forrás-tó hosszú, lapos, áttetsző oldalsejtébe dobva |
ezer borospalack, ezer kristályvizes-üveg |
s a víz-alja lágyan ringó zöld moháig |
látható a többezer függőleges üvegtest, |
mint légy, darázs, méh, szitakötő szemének |
pontszem-rudacskái, facetta-kelyhei, a látó-gombostűk halmazkötege kéve, |
hatalmas rovarnézés volt a tószél vize az ősfűzfák |
aranyzöld-befűzés forgács-tükör idézetében |
s ti ott ültetek hagymát, húst, paradicsomot, paprikát, kenyeret harapva, |
fehérbort, vörösbort nagy poharakkal a Pegazus-szájba döntve, |
mintha hatlábú táltoslovak ónkannákból parazsas lángot isznak, |
mintha Pegazus-ménes kristályvödörből vért, harmatot inna, |
vízzel higított virágmézet, mézes tejet inna, csillag-emlők anyatejét, |
mazsolát enne, illathab-rózsaerdőt legelne, habzsolna tűzliliom-szirmot. |
Mint az Apokalipszis végítélet-csatája |
villogott, szikrázott, lángolt a zenészek réz-magasság |
kürtje, trombitája, pisztona, tubája, fekete, ezüst-légytalpas fuvolája. |
S a harmonika szelvényes fújtatója a hangszálfogsor résén hörögte a zenét. |
S fényt lőve villámlott a holnap a bárányhalál késén. |
Mint akkor, apám temetésén: |
a zöldvihar februári esőben. |
|
Ó, költők! Költők, barátaim! |
|
S ti könnyű, szép trubadúrok |
a dohogva csúszó könnyű kotlós-hajón, |
s a hajó-orr vastag fehér tajték-bajsza |
végtelen ék-alakú hógerinc-sövény |
a fölgyűrt, szilánkos zöld víz üveggé némuló felszínén. |
Két hosszú, fehér rózsákból font szirén, |
két hosszú sellő-test, ahogy sziszegő hab-anyagával víz-csönddé simúl. |
|
Ó, költők! Költők, barátaim! |
Ti ott ültetek a zöld fűsziget terített ünnep-asztalainál. |
Én a magam barlangjaiba, bánya-járataiba nyál-cérnán kötve hullva, |
önmagam-szülte önmagamon, |
csöndem pókfonalán az üregek sáros, titok-nedv ragyogás talajáig lecsúszva: |
ott álló üvegóraként megállva |
az Idő Ős-Csönd szívverését hallgatom. |
Ahogy a teljes szív dörejét hallja a szív-atom. |
S ragyog a véres üveg-óratest, |
mint sár-sziromra tett kioperált emberszemgolyó. |
Akár az arany-pisztránglombú tó. |
Pedig öreg zöld vascsónakban ülök a forrás-tavon. |
Mi vagyok itt? A kint, a bent. |
Mi vagyok itt? A fönt, a lent. |
Mint a lét-selyemragyogás beszűkülése, kiterjedése: |
a mindenütt-van mámor-indulat. |
|
Vas-csónakban a gondolat. |
|
És fönt a bárányfelhős messzi ég, |
a mese-kék ragyogás-mennyiség |
ami csöndet-sodorva csönd-ágain visz |
és lent a víz alján, a víztestben a lebegő, lengő, merev zöld tenyészet. |
A csönd-lomb a csöndben zöld terjedésben. |
Mint mindíg a részlet a szétzáruló egészben. |
A zártan szétámuló terjedésben. |
|
Az, aki én vagyok: a természet, |
az, aki ti vagytok: az igézet. |
|
Az, ami emberré összeszőve mind vagyunk: halál. |
|
Ember az emberben csak elmúlást talál? |
|
S az elmúlás csönd-dróthálóban függő homálytömb-kötegei |
az ember-alatti lét titoktest-jelenéseiben |
s lógnak, mint a semmi-hálózatkeretű semmiben |
a feszesség-idomok, feszültség-kúphalmaz-csomagok, |
az enyészet-szenvedélyben |
megérett rejtelem-állapotok. |
Akár a feketefürt fekete csillagok |
a végtelen tér-magányban. |
Ahogy az Isten önmagában. |
Akár a bogyógyümölcsös téli gallyak a sűrű páragríz |
|
Mint könnycseppen a napfény-pikkely. |
Mert könnycsepp a forrás-tó |
egy ősangyal szemcsücskében. |
Mert az ős-tó, mint földgolyó-gömbterülése tág |
ősangyal-titán óriás kék szemgolyója |
s a kék szivárványhártya gyöngyszőr-korongmezőben |
S a pupilla-mélyben hallgatag szénrudak |
s a szemfenéki erek rubint gyökérsík szőnyegfonata világít, |
s a kék kristály repedés-hálózatába vér gyülemlik lassan |
s a látótestből skarlát kapilláris-füst szivárog. |
S a gigászi kék szemgolyóban |
arany-tölgyfák rezgő arany-lombjai a halak, |
hullástalan halandó aranylevelek. |
Mint szem-idegben ragyogó molekula-tömeg, |
mint molekulákban a ragyogó atomok, |
elemi görbék, sugarak, pánt-nyalábok, pontrezgés kötelek, |
rácsok, párahullámok, elemi négyzetek. |
|
Fönt a tó fölött a fű-korpa törpe hegytetőn, |
a fehér kő borda-bőrén, a napfény hónaljában |
a feketecsíkos, borkőszínű kolostortemplom, |
a vöröstégla-istenakarás: |
akár egy aranycsíkos-feketecsíkos, |
vörös prizma-mozaik szemsisak-kupolás |
aranyköd-potrohú tömzsi darázs. |
És lent az ónszürke karszthegylánc-görbe alatt a tó, |
a titán türkiz-egysejtű, smaragd-amőba |
és túl Albánia kopár hegyei, partjai, |
a cserjés hegyek, kőmaláta partok |
s a néma vízben, a kék csönd-örömben |
határ-kerítés fehér bója-lánc, mozdulatlan sejt-koszorú, |
önmagát-ringató, önmagán lengve derengő tojáskerítés-béke. |
Egy ország kezdete, egy ország vége. |
|
És itt az ősfák zizegő, ferde lombzuhatag |
hullástalan hullása alatt, |
a lenti magasban, fönti mélyben |
mint kiszélesedett hosszú pogácsa-ér, |
mint vastag, zöld visszér, |
a föld fűszőrös lábszárában, a kő combjában: |
a zöld mélység, zöld néma lassúság |
a lombtükrözés szilánkos zöld mozgástömegével beszőve. |
S bárányfelhők a víz-alatti égből |
púposodva, göndörödve, habcsiga-vánszorgással kinőve. |
Itt-ott sás, kákics, nád-ringás |
zöldbojtú némaság-rudakból, |
hajlított pengeszál hegyesség-lapokból |
s egy vízbe-dőlt öreg fűzfa |
csontszerkezetté kopaszodva rohadva, |
mint sárkány-ősmadár csontváza, |
szárny-ujjcsontjain zöld hártyacafatok. |
A vízben zölden szőrösödő lét-száraz gally-halom: |
|
széles zsilip-fogsoron át |
a fehér a zöld teljesség hidegébe, |
a mozgás a mozdulatlanságba, |
millió zöld izommá fonódva fonva, |
a kifolyó könny a fölgyülemlett könnybe, |
ahogy lapozva kéken a zöld mindenség könyve, |
széles, tág hab-túrás, tajték-forgács terülés-vízfarokkal, |
csapkodó zöld vastag hal-farokkal, kristályszög-hártyabőr uszonyokkal, |
ágaskodó vízoszlop-tutajokkal, dörgéshab-csúszáslapokkal, |
széterező nehéz vízkéve-seprűhalmazokkal, |
a víz a vízbe tolódik önmagából önmagává megsemmisülni, |
mint a kijárat-kövér kő-ősasszony |
magzatvize, ha zuhogva elfolyik |
s kezdi majd a rettenetet, a mindenség-óbégatást szülni, |
s a fönti fehér gyűrődés ránc-téboly hab-dörejében, |
mint mikor beomlik az Éden, |
a páfrányos, hólyagos tollasodás |
s a tóban a vastag-vágy víz-erek zöld oszlás-függőkertjében |
a csönd szaga rángás-dimenziók, |
amíg az eleven híg kristályoszlop-dugattyúsorok, |
földrész-nagy tollak vízből, |
emeletesen lefelé-zuhogó gigászi víz-templomi orgonák |
a tóba fúródva és hullámfolyással hullva |
elolvadnak mint jégcsap-agyarszakállak az eső zöld ködében, |
amíg a távolodásban, a befelé-mélyülésben |
a rángás, gyűrűtágulás, tollpihe-hipermozgás, rengés önmagába-enyészve kisimul. |
|
öreg, kék vascsónakban ülve. |
Szívem nehéz a vasladikban, mint a karszthegyek. |
mereng létezése lehetetlen önmaga-idejében, |
s benne és kívüle az a világ |
ami tágban a szűk, szűkben a tág, |
a vékonyban a vastag, a vastagban a vékony, |
a hígban a szilárd, a szilárdban a folyékony, |
a négyzetben a kör, a gömbben a négyzet, |
s a háromszögekből végtelenné csomagolt |
részlet-összesség, összesség-részlet, |
ami van, ami lesz, ami volt, |
a hulló, a növekedve fölágaskodó, |
a semmi rácsaiba elfehérült ujjhegyekkel kapaszkodó, |
hogy önmagából önmagába ne hulljon, |
vérezzen arany-álarcból szemgolyója, |
sétáljon az űrön, mint vízréten a gólya, |
s tejutak patakzanak fogrései közül, mint a nyál |
és látása ráncos zománc, recés ezüst |
s gomolyog a világegyetem-aranyfüst |
s a gomolygásban izzás-csomók petefürtje világít. |
Halpete-fészek, békapete-függöny, |
habharang levegő-pókkupolában hízik a világ-gyöngy. |
És az elmúlás, mint nagymacska nyálasan ásít. |
|
És szájgödrében a semmi forró homálya pirosan világít. |
Mint sziklarésen barlangba hulló csillag |
a víztócsa-tálban arany ponttal visszarezeg: |
a piros homályban az emlékezet. |
S ami lét volt: árnysötét görbület-folt. |
|
S vastag, puha, mély üveghús-merengésen ringatódzom |
kopott, horpadt, kék bádogladikban ülve, |
iszapmohás-szárú iszapmohás levelekkel, |
bokros, szétburjánzó levélkötegekkel, |
növény-fülekkel és növénykötelekkel |
a tóvíz felszíne alatt omolva, szétágazva, hegyeződve |
s a fenék-iszapból, a homokmocsárból, |
a növényi váztörmelék-sejthulladék-halálszemét-iszapsárból |
piciny szódavíz-pálmafái esernyőzve föltüremlenek, |
vízhólyagocska-vízpetelánc-szomorúfűzek, |
vízbuborék-kéve vulkán-működések |
erjednek föl a vízfenékről |
s eloszlanak tóvá egyesülve, |
a vízben összetörve, tóvá oldódva a vízben a vízből |
az esernyőborda-kalap buborék-ágak, |
vízgyöngy-peteoszlop gyöngyfürternyő-virágok, |
vízgyöngy-gerincoszlopú, vízgyöngy-pártataréjú víz-csikóhalak |
halcsikó-ménese lent a mélyben a szódatű-buborékvirágzás, |
vízvirágok mezője, törpe nyáj bizsergés-liget szódavízből |
a sárga lófarok-szőrből szőtt síkosan száraz tófenék, |
mint aprószemű, finom ezüstláncokból |
ernyő, kampósbot, selyemkesztyű, selyemharisnya, |
kristálykorona, töviskoszorú |
a vízben a homokmoszatból föltoluló vízbugyborék-erjedés, szóda-csáp ágaskodás, |
mert hosszú, csigolyás rovarcsápok, |
lepkecsápok, hőscincércsápok, |
kigöngyölt lepke-pödörnyelvek, |
finom kaportányér-dróthorgolás bogárlábak |
nőnek a rovarpete-sodronylánc vízbugyborék-hajszálnövekedésből, |
hosszú petelánc-szakállak és petefűzés-szempillák, |
mert a vízbugyborék-tolulás vízpete-szőrzet örök növekedése |
lent a forrás-tó mocsár-koporsó homokdeszka-alja |
ahogy hangtalanul sistereg, kierjed, fölerjed s molekuláival szétzizeg, |
mint szüntelen születő, szüntelen szétfoszló, szüntelen elfoszló, |
virágállatok hajparóka csillagtelepe, |
hajcsillagok bizsergés-vízlánc virágállat-virágzás-állománya. |
Mint elemi részecskék ütközéséből, |
a roppant energia-összecsapódásból |
szökőkutasan szétspriccelt |
kacskaringókkal és buborék-páralánc görbékkel, csigákkal, |
csipkékkel széterjedő bomlás-páfrány, egyesülés-bozontszakáll, |
füstkarikák, lánchólyag-Bábeltornyok emelet-kürtje, |
tűzfényen ringó hólyaglánc-szövés kalapja. |
Ó, a forrás-tó kapillárisai! |
A víz-alatti ferde, rücskös, mozaikos, lemezes, függőleges |
sziklák kivezető csövecskéiből, köldök-pontjaiból |
emlőbimbó-nyílásaiból, hajszálszűk közlekedőedény-pórusaiból |
a vízbe lefelé ferdén, vagy vízszintes lánc-vonallal, |
vagy lefelé-ágazás láncfonallomb-gyökerekkel |
bozsog, bugyog, forr ki, lövődik, nő szakállazva, |
tolódik, mint a bimbós tavaszi ág, |
apró fogsorok fűrészeként kiegyenesedve, |
lombfűrész-szál mozgással a vízbelsőt fűrészelve, reszelve, |
mint gyöngylánc-reszelőcskék, |
ontják a forrás-tó vízébe merűlt potrohú |
hatalmas kő-bogarak tojócsövei, |
a mohos sziklák szülőcsatorna-szigonykürtjei |
láncosan, fürtösen, csomósan a ragyogó petehalmazokat, |
a pete-kötelek végtelen fonaltörzsecskéit |
s azok buborék-kupolákkal, buborék-kúpokkal, |
peteragyogásból készült cilinderrel, |
földig-szoknyás apró szomorúfűz-köpennyel, |
a vízbe-születve vízzé enyésznek a vízben |
és összefolynak, mint tűz a tűzben |
és eggyé olvadnak, mint láng a lángban |
a kő-repedésekből, a kőszivacs-likakból gyöngyözve áradók |
s a vízben mégis külön a víz, |
tolulna föl bozsgó és mocorgó virágállat-telepeivel, |
hiszen a tóban a kéksárga símanyál vízfenék |
apró szökőkút víz-virágai fehér gyöngyfűzés-rojt-sipkákkal, |
szikráznak, láncosan hólyagzanak, fürt-kalapokkal buborékzanak. |
Csupa gyíkfarok, gyíkszem, gyíkszemhéj, gyíkpikkely |
ragyogás-foszláspillanat. |
Ó, a vízben a sárga iszap-talajból, a szürkekék szikla-oldalakból kinövő |
vízpete hajszálcsövecske-szálak |
imbolyognak és mereven csúcsosodnak, |
mint a fejtető hajforgóján |
a tetűserkékkel bütyökcsövecskékké dagadt hajszálak. |
|
Csöndet virágzik a vízmély csöndje |
s a forrás-tó híg kristálytömb lassú csúszás-magánya |
vízpete-szódaerjedésből csönd-virágzás. |
És bugyborog, forr, szökik, ágaskodva fürt-szirmokkal olvad |
a vízpetelánc lenti virágoskert, |
a peteláncfonat hólyagocska-oszlop törzse, hólyagocska-vízszál ága, |
magából fonva, bontva oszlás-özönt. |
Ez a csönd-virágzás csönd-temetője csönd-tenyészet. |
|
a haltól, békától szüzet. |
Nézem és értem az egészet. |
A kétfajta működésű egy-anyag, |
a más az azonosban, az azonos a másban, |
mint az arany-villanás a gyászban, |
az ugyanaz a születésben, elmúlásban, megmaradásban. |
Ahogy a vízmélyi oldalkövek hajszálcsövecske-szivacsrendszerén |
tódul, tolul ki a hólyaggyöngyöcske-lánc, vizpete-hajszálfüst küldemény, |
akár a csillagból a fény, |
s a víz-sarjadás a vizet növeszti, |
a víz-szőrgomoly széles zöld forrás-tóvá dagad, |
óriás hínáros csönd-sejtté kristályosul |
És szikrázik és ragyog, mint egy óriás zöld-iriszű szemgolyó. |
|
És a tóban nincsenek halak! |
bent ebihalak, fönt szitakötők. |
Nincs rajta szitakötő gyémánt-vízimalom. |
Zölden, pirosan, kéken, sárgán |
szikrázó kristályalma-fejű négyszárnyú állat-szivárvány, |
hogy zöld nádlevélen ülne, mint a halálra-mohó |
angyal az Isten zöld-kés szempilláján. |
iszapfenékig-csönd a vízben, |
a csöndfelszín ránctalan vízbőre alatt. |
|
S lebegek a tavon, tükörképként megfordítva a vízben |
s úgy vagyok látásként a tóban, |
mint egy óriás szemgolyóban, |
s a vízbőrön, a szemhártyán a nap |
parázs-lovai sárgán legelésznek, |
s a zöld irisz-szőrök domború moszat-mezőként izzanak. |
S ami lent van: pezsegve, forrva fölszáll, |
s ami fönt van: zuhanó kőként lehull. |
|
Igy van a halandó halhatatlanul. |
|
és a csönd vidéke borzas feszesség, |
természet-alakzatokba zárt feszültség. |
Mert a borítások, kérgek, héjak, bőrök, páncélok alatt |
munkák, szorgalmak, zenék, viharok, robbanások, |
működés-magányok és munka-társulások, |
csillag-járás utak, üstökös-gyűjtemények, |
csöpp atommáglya-létezéslelemények |
|
mint hatalmas, üveges halszáj tátog. |
És fénytűből vannak a halfogak: |
a halfogsor tű-sörte, a tűkoszorú-csengő gégefogak. |
|
s a lassú evező-csapástól |
csörög, törik, lemez-lombbal tántorog, füstöl a víz, |
mintha száz szódavízzel teli szódásüveg robbanna szét: |
forró, őrült szénsav-kévéket lökve, |
zöld üvegcserepekkel szilánkosan dühöngve, |
mintha csillag születik, földrész születik. |
A vízrehajló nyárfák, a vízig-szoknyás fűzek |
|
Az evezőről a vízbe nagy zöld vízcsöppek hullnak: |
és csöppenés-súllyal táguló karikákat gyúrnak a vízbőrön, |
aztán fény-felületté simúlnak |
s csörömpölnek, mint az üvegtörés a víz-szilánkok, |
a lapát-mozgástól az üvegláng-cserepek. |
Ahogy önmagából az áttetsző tiszta fajsúly kireped |
s reng, mint a lomblevelek. |
|
S a vízre-hajló fák lombja a víz |
s a vízben tükör fák zöldje a lomb. |
|
És mért bűn és mért fájdalom, vér, üldözöttség, öreg bánat |
A költő hova mehet, kihez mehet? |
s benne a világ-teljes ég, |
mint bozóttűz, erdőtűz ropogva, sajogva ég, |
szikrát köp, sisteregve, sziszegve lobog |
és fröccsenve, durranva szállnak, lövődnek |
a fenyő-tobozokból kirobbanó hús-szív pikkelyek, |
a parázs-bogarak, a tűz-metamorfózis szentjánosbogarai, |
hosszú, görbe, egyenes, vörös, sárga meteorit-izzás-vonalakat |
húzva a dörgő lángok közti hő vörös üregeibe |
és csontváza pórusai is kék füstöt eresztenek, füst-gallyat növesztenek, |
s tudja hogy együtt ég el |
az égés-özön mindenséggel, |
a növényekkel, állatokkal, madarakkal, rovarokkal, |
a kővel, a földdel, a levegővel, a vízzel. |
mert lét-azonos a csillagokkal. |
|
Ahogy az élő létezőkben a nedv csobog, |
szűk edényekben, finom csőszálakban, tág edényekben |
bonyolúlt-széterjedésű hálórendszerekben, |
háromdimenziós hálóköb-emelet kapilláris-torony szerkezetekben |
a vér, a víz és minden más folyadék, enyv, plazma, nyirok: |
úgy legyünk romantikusok, |
s kis billentyű-kapuk, finom visszatartó-csapok |
hogy sorsunk, a mindenség-hasonmás |
ne legyen zuhatag összeomlás. |
|
Az ámulat-erekben sajtolódva fölfelé |
s a vissza-áramlás álom-gyökerekben szállva lefelé: |
amelynek vízoszlop-pupillája alatt |
hatszáz kristálytornyú kristálykastély van |
s a hatszáz tündérasszony-fejű gyíksárkány-férfinő lakik abban, |
a Szemgolyófürt tündérsárkánygyík-nőférfi hatalom |
s a tornyok, a várfalak nyitott kristálykönyv-ablakaiban |
a tündérnőférfiszemek az ablaküvegek, |
ólomkazettás színes üvegablakok, |
fehérpupillás óriás szivárványtojások |
a kristálykeretből légyszem-emlőkként irizálva |
prizma-mozaik szerkezet-hólyagként kidagadva. |
|
a forrás-tó csöndjén megkettőzve lebegve, |
magányomból magány-fallá emelve, |
a kint, a bent, a lent, a fönt |
sima zöld szódavíz-telepszigetén merengve, |
mint öröklét-függvény a kozmikus szabályban, |
tűnődés-bőség, hideg űrterek függőlegese, |
mert csillag ezen az oldalon, csillag azon az oldalon, |
Én most így vagyok a kettéválasztott űr közepén |
magányomból kinyílt szánalom. |
A szánalom tövises, virágos ága. |
Az összesség boldogsága és boldogtalansága. |
Fonjatok belőlem fejetekre égitestek, költők virágos töviskoszorút! |
|
Mint pusztába épített egyetlen házfalon, |
a teret egyetlen merőleges síkkal kétfelé osztó épület-lapon, |
a síkot a függőlegessel metsző magányos házfalon |
és nincs odakint és nincs idebent, |
mert ugyanaz mindkét oldalon: |
puszta tér, fű-sík, szél, levegő, fény-alkalom, |
ablak-nyikorgás, ajtó-csikorgás, |
vinnyogó rozsdás zsanérok, |
és nincs befelé és nincs kifelé |
csak függőleges nyitott kétoldaliság van, |
mint az éjszaka egy faágon lógó télikabátban |
és hull a csillag, mint a hó |
és a szövetposztó már csillagból való, |
és nappal fényt jelent, éjjel űrt jelent |
a függőlegesben a függőleges nyitottság, |
a kívűl-belűl roppant tér-azonosság |
és a halál az üres térben, a lapozódó tér-üregben |
A dicsőség, a halandóság, a lét-olvadás, erő-hatalom. |
|
ha ugyanaz mindkét oldalon? |
|
a vízszintes-sík láthatatlanul mozgó vízfalon. |
|
Az örvénytelen zöld forrástavon. |
|
A zöld kígyó-halmazként moccanatlanul tenyésző, |
arany-pikkelyhordával legelésző zöld óriás-izomzaton. |
|
Az érzékeny halandóság lebeg így a közönyös halhatatlanon. |
|
a bonyolult-tudatú világlét-anyagon. |
Ami nincs is talán, pedig összeállt kristályosan |
látó-oszlopokból szőtt látó-egészben |
az erők, tömbök, tüzek, tömegek, vonzások összege pára, |
amely szövevény-szem-világegyetemével úgy maradt magára, |
S kigőzölög a boldog indulat különös pórusaiból, |
a hálózat-pontok verejték-likacsaiból. |
A se-menny, se-pokol Titok. |
Ami van, hiszen lenni fog. |
A roppant súly, amelyben a könnyű mindenség gomolyog, |
a mégis-súlytalan mennyiség. |
Ami úgy ég el, hogy el sose ég. |
Tüzében lángolni sose elég! |
|
És nincs határa, mert önmaga a határa. |
|
|