26 Mert minden szép volt ami élet…

Mert minden szép volt ami élet! A napszámos-munka, a kőműves-munka, az ács-munka, a három-műszakos gyári-munka. A pamutfonoda világító ablak-cellái, a vaskeretesek. Mint szitakötőszem magsejtjei. A gyárban az éjszakai tücskök. A vagonlépcső-korlátra fagyott kezek. Ahogy álltam a villamos külső deszka-erkélyén s lila ujjaim ráégtek faggyal a kapaszkodó-rézrúdra. S most?, hogy sors-időm lassan elfogy, mint búvárpalackból az oxigén! A titkok tömeg-mélyében lebegtem! A szines, pikkelyes, légyszem-halszemes élet-lomb ringása, mosolya, tű-koszorú fogsorai között. S néztek borostyán csikófejek, gigászi gyöngytekervény púp-émelyek, hajszál-gombatelep borzongás-közönyök. Tüdőszakadással, mint tüdőbeteg fuldokolva: élek. Hajnalban kelek. És sose tudom: mire ébredtem? Mert háború, éhség, szegénység, nyomor, bűn, terror, kiújult járvány-középkor, fajirtás, gyűlölet, nép népet öl, csalás, rablás, gyilkolás, maffiák, sikkasztók, lefizetettek, nő-kurvák, férfi-kurvák, gyerek-kurvák, megerőszakoltak és erőszakolók, nukleáris bombák. S az emberiség fölött az űr tajtékkal ringó vihar-öböl. S kinek jut eszébe, hogy eljön majd a legrosszabb béke, mikor a csillag-végtelen világ-mennyiség rovar-riadtan néz a Földgolyóra, mint kopár kőre, mert kiölte magát emberisége s a puha természet: elhamvadt formák s elpárolgott az óceán is, üres a kő Noé-bárka s elfő Szent Bolygónk is a ráhólyagzó Napban.