25 De szép volt…

De szép volt! Amikor az utca-aszfaltozók, járda-aszfaltozók, útburkolók pihenni hajnalban hanyatt-feküdtek a fekete hőlap-szőnyegeken, a hosszú fa-simítókkal laposra dörzsölt forró bitumen-szőnyegen, s hullt rájuk a hó, pettyesen, kövéren s az élő tetemeken hóból kúp, csipkerács, pók. Úgy feküdtek hanyatt, mint szárnyukkal enyvpapírra ragadt legyek, vagy hason, potrohukkal, szívó-áll hólyag-tokájukkal a fekete vastag sugárzás-négyzetek rabjai, fölöttük a göndör hő-omlás légpárna-asztalai, forróság-dunyha szőrvászon gőzhalmazai. Mint pokol-padlón melegedő halottak, s dőlt rájuk az égi fehér omlás lengő rácsemelet-ingatagon. S közben morogva, nyikorogva, füstölve dolgozott a vaskerekű, kéményes fekete olvasztó-mozdony, nyitott fűtő-ajtaján a kemence-gyomor bíbor és sárga és lilakék szénparázs-rögei, láng-függönye s hátul a potrohcsőr-csapon a fölhúzott zsilip alól vastalicskába folyt a lángoló fekete massza. S a forró, fekete, hőpuha útburkolaton a tenyér-vonalak vázrece-síkszerkezetei, a sors-nyom, mint borostyánba száradt légyszárny-mozaikérszerkezet. S test-nyögésükben az anyag-hő hömpölyege. S villamos-csengő szólt. Havas sinek. S feküdtek mint nehéz világok Isten pupillájára ragasztva.