16 Mintha egy hím-fácán…

Mintha egy hím-fácán pupillája lennék s magamat nem látva nézném amit látok, a hó-görnyedt ernyős fűszál-kuszaságot, a szárak, csövek közt az űr-idom csöndjét. A nádcirom hószőr veszett lángot remél ahogy barna tollal hópúppal legörbed s tört fagy-erekkel a sás csont-lázat zörget, benne a víz jégrúd, mint a ceruzabél. Alacsony tél-háló, halál-háló tömbje amiben futásom, csöndem, merengésem, s testem virágoskert: tűzzománc-öltönyben. S bezúdul a fehér az éj-kör szemrésen: s bennem csipke-omlás szikra-hegye, völgye. S csőr-orrlikamban vér ha a puska dörren.