14

Napi munka után, a versírás után

megjáratom ifjú, fehér puli-kutyám.

Ő is a Teremtés szőr-hólomb angyala:

a kertben őrjöngő négylábú dália.

Piros pórázon húz, ugrál, cibál, rángat,

mint vitorlás bárkát kagyló-láng tengerhab,

kuporogva kakál, gőzöl a salak-mész:

dülledt távcső-szemmel, mint házas csiga néz.

Emelt hátsó lábbal vizel minden ékre,

kőre, kerítésre, nagy autókerékre.

Engem is az Idő futtat halál-száron.

Hisz a halál-kocsány: halhatatlanságom.

Éj: nagytökű vizsla, folt-fekete pettyes:

vörös hús-erszényben hold-szem, űrtől nedves.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]