10

Mint tűhegyekre szúrt deres nagy tollpihék,

a púpos árvaszúnyogok bojt-csápjai

s a szarucső nád-gégében a tű-csúcs szikra-ágai:

a bárányfelhős ég, mint a fátyol-szarvakat hordó szárnyas légi-tevék.

S a felhők toll-pilláin át ragyog a téli égi kék

s a szűrő-toll fésű-szitán kék vonalakból mérhetetlen toll:

pupillámat metsző kés-szeletelés, kék vonalrács tündöklő pokol,

mint mohapúp homlok alatt a gyémánt látógombóccá gyúrt szem-morzsalék.

Tél van. Telem-e már? Erdő-irtás hegycsúcson állok, fekete kalapban.

S mint a friss szántás fényes fekete földkagyló-héjazatai alattam:

barna, fekete erdők csontbozont kúphalmazai kiemlősödve egymásból.

S nincs szarvas, őz, vadkoca, vadkan, róka, far nemző-virága fehér pamut-tulipán.

A madarak véremben énekelnek. Neuron-hálózatom a tücsök-szó hímzés-hangmagány.

Rajtam a csönd átlátszó idő-harang. Szív-töviskoronám gyászból, elmúlásból.

10 Mint tűhegyekre szúrt deres nagy tollpihék…