2

Lovam a vers-asztal lábához kötöttem,

mint viola-lovat piros almafához,

páncél-mellény nyerge pont-szemből szövötten

hasonlít tűz-epres darázs-koponyához.

A földig borúl le két kupola-szárnya,

szobámat fény-ködként gomollyal betömve,

mint a szűz tejút, a mindenség szakálla

s hihetem hozzám a kozmosz költözött be.

S mennyi baj, gyűlölet, háború, bűn, átok,

éhség, menekülés tél-ablakomon túl!

S az alkonyat mintha vér szárad a sóban.

S mit mondjak ha lovam röpülni elindul?

Szemem vérzi ami iszonyatot látok.

S éjemben halott-csönd, mint zárt koporsóban.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]