22 Földrengés, özöneső, tornádó…

Földrengés, özöneső, tornádó, tájfun, szökőár, árvíz, hurrikán, ciklon, aszály, homokvihar, vulkán-tűzvihar, csillagzápor, földcsuszamlás iszap-emelet temető, városvastag lávabugyogás tűzmocsár-köpeny, parázs-eső, kén-eső, a föllázadt óceán vér-virág fenékhomályig rengő vízmárvány-csődörménes ágaskodása a szakadék-magasság tajték-koszorújából, terpedt, mérgező világűr-tág gázfelhő-gombák tűzgyűrűs köd-kalapja, a kopasz égen hamu-sapka, jégkorszak világbőre kövér csönd-mező. Szikrázó jégzsírból fehér toronyfelhő-magas csönd-sivatag. Ezt kapod jutalmúl ostoba történelem-létedért emberiségem! Te ártatlan természet szülte bűnös természet, megszülő élet-bolygódtól, a Nap körül keringő csöpp körte-ponttól, izzó tüdővel. Vagy a kozmikus törvény ovális huzalgyűrűzés-véletlenét: ha ősnagy üstökös, meteorit csapódik a Földgolyóba vak ütközésben, s elpárolog a bolygó, mint a harmat, mert hárommilliárd hidrogénbomba robbanás-dühéből az űr-kő halál-hatalma a hő-erővel. Vagy a robbanásban széttört bolygó görbekúp-tömbjei, tűz-szívig szilánkjai, földrész-cserepei az űrben távolodva szállnak, fénygömb-sugáralakban, mint pont-prizmáira szétesett légyszem, egyre messzebb zuhanva, egyre távolabb végtelenekbe izzás-átokkal suhanva, égitest-keringésvonalak összefüggés-rendjét tépve, mint pókhálót, a mindenség-hálózat egyre bővebb rács-dimenzióit átvarrva törmelék-tömegükkel. És a bolygó-töredékeken minden, ami volt! És minden hamu, minden halott, minden temető! És kőbe-sült, tűzbe-szenesült természet-árnyak. Ennyi jelen!, és ennyi jövőnk-lehet nem elég: tiszta, bűnös, kőszamár-buta emberiség? Aki önmagad láng-poklának tigris-fogától harapva! És hogy számolsz el szívedben a Keresztre-feszítettel, szemgolyóidban a vér-ezüsttel, liliomkehely-finom orrlikaidban az emberégető-kemence-füsttel?