16 Az egyik Häftling, fiatal férfi…

Az egyik Häftling, fiatal férfi, a tompa, hósáros országút-menetből hátizsákját ledobva kiugrott: futott a kukoricaszár-töves sündombra föl, szállt, szökellt, óriás híd-ívekkel röpült, mint a zöld sáska, skarlát-eres zöld hártyaszárnyakat lobbantva szinte, s világított a zöld papírbőrben a vízjel-vitorláshajó, az erek vízedény-kapilláris szétfutása, mint a magzatvízben kuporgó gyermek viaszhúsán átlátszó vörös erezet hálóhorgolás emberalakja, a mellkas, a kéz, a láb, a szemhéj, a homlok. Két óriás zsákcsizma-talppal toppantva, mint a kenguru ugrott, elnyúlva négy viasz-rozmaring végtaggal, mint tóban a hínárfészekről békalencsenyál-kásába ugró kecskebéka. És üvöltött az őr: „Pass auf, der Jude springt!” És gyorsabb volt az az életért-futás, mint a tíz másodpercen belüli síkrohanás, a lucskos győzelem-robogás, az olimpiai sprint! Aztán gyors, célzott lövés, vállhoz emelt puskával, a golyó a hát szív-táján csapódott a szökevénybe, gyűrűző füsttel, durranás-utóhanggal. Vagy géppisztoly volt? S a háton kereszt-alakú seb-luksorból csomósan fröcskölt ki a vér, mint a paradicsom-húslé-szakáll sajka-szitában, mint Ciano gróf hátából, egy falnak támlával fordított tonettszéken lovagolva ült, háta működő Hold-vulkán, a moziban láttam. De őt, a fiatal zsidót, a menekülőt a levegőben érte a lövés, s hullás-spirállal elcsavarodott, mint vízbe visszahulló delfin, kinagyított film-lassításban. Mintha a télbe, a jégbe fúrnának ferdén vascsavart!! És hanyatt zuhant és nyitott szája rózsakék vérhabbuborékkal telt meg. Fogsorai közt lucskos vérdália, alvadó rózsafej. Még másnap is ott feküdt a sárga kukoricakéve-kúpok között, a halál-újszülött, a gátszakadás-véres gyermek. S mint emberégetés hamuja a hó. Aztán fagytiszta éj. S szemgolyószélig kupola-tág gnu-pupilláján hemzsegő csillagmilliárd. Mint a tetvek.