11 Láttam egy szkíta…

Láttam egy szkíta fejedelem szurokkal átitatott, zsalutetős fagerenda-sírkastélyát. Négyméteres karcsú túlvilág-szekér, halál-kocsi a kastélytetőn, mint a homok-éjszaka Göncölszekere. Gyöngyház-pikkelyekkel berakott oldala, rúdja, gyöngyházpántos, gyémántszögekkel rügyes küllő-kereke szikrázott, mint szivárványfonalakból szőtt óriás pókháló-szekér, galaxis-kocsi, amit halandó nem lát. S a nagyhajú fekete fejedelem a nyílhorda-pusztacsászár a tiszta szobában fűrészbak-asztalon, faorsó-tokban, mint a kitömött halak, halpikkely-levéltest-köpenyben, mezítláb, halál-tátottan, s száraz fűszéna-csomó állt ki hasoldal-bőrlukából, ahol a belső szerveket kivették, a bordák alatt a cserzett bőr élet-ürülés szív-alatti bőrtulipán-ánuszából s a halánték-lukban, szájban, orrlikakban is ezeréves barna fű. S a szemgödrökben zöld smaragdgolyó. A homokhegy alatt. S a fülcsigákban elszáradt fűhab. S az ajakcimpák penészes bőrlombozatában a fogsor-vigyor, a zománcpatkó-gyümölcs. S a gyöngykesztyűs gyíkláb-kezek s az elrohadt-gyöngycsizmás lábak. És szívemben nem volt semmi gyász. Smaragd sugárzászölddel nézett a múmia. Mert akkor ünnep volt a halál. Boldog gyilkos lakodalmi bál, ember-sereg lenyilazás. A túlvilágba így kellett bevonulnia! És te? És ti? Az egyiket asztalterítőbe csomagolva ölében hozta felesége, lassú, nyikorgó, zörgő paraszt-szekéren, a csont-haj-bőr-köröm-maradékot, s fújtak a havas sárban tántorgó lovak, a másikat meg se találták, a harmadik penészes katonaládában érkezett. És sárosak a sírásók. És sáros volt sárga viharkabátod. Versfüzeted vérhúggyal átitatott. És sáros fegyvergolyó-lukak a Yorick-koponyák hátsó csontlemezében.