10 A befejezetlen és befejezhetetlen…

A befejezetlen és befejezhetetlen föld-éjszakában, a barna homokkal töltött barna homokmárvány-szarkofágban se évszakok, se napszakok, csillagszakok, csak az égitest-belső sötét fagy-hatalma! És széthullt csontvázad könnyű már, mint havon fekhelynyi sárga szalma. Önmagával-bezárt koponyád kinyílt a földben, mint harmat-reggelen a tulipán, öt eres sziromkagylóból tátott kehellyé, s nem zárja láng-süveggé magát, mint este a tulipán, csúcsos hagymakupola-templomtorony csigaházzá, a csontlemez-görbületek nem csukódnak álomba zártan, miknek belső falhomorúján az agyér-nyomok, mint földigiliszta redősorvályú csúszásnyoma a sárban. Te örökre-kinyílt sírmélyi tulipán!, földmélyi fehér virág!, illattalan! Csontkelyhedben homokföld, gyökércérna, mint fészeknyi vörösfonalféreg-tenyészet, s a homlokod alatti arckoponya csontkeret-szemgödréből mintha üvegtelen szemüvegkeretből lógna ki csomókban zöld penészfonal, pók hálórács-kürtje lábszövésből. Örök tulipán, felsőfogsoros arckoponya-szirom, alsó-fogsoros leesett-állkapcsú virrasztás-virág, néma örök nyitottság!, csont-tulipán, féreg-kehely, gyökér-serleg ott égsz lángtalan a végső éjszakában, a bolygó-keringés kettős pördület-tömeghatásban. Bolygó-spin virága! S nincs idő, élet, halál! Csak halál-után csönd a tulipánban.