8 A csönd közepe ez…

A csönd közepe ez. Nem a csönd széle. A síkcsönd közepe. Mint rece-vályú körökkel mikro-sűrű hanglemez, fekete térsík. És nincs játszani gép a zenét, gyémánt-fog tűhegy-körfutása, aminek szúráspontja izzik, csak a néma hang-vályuk, hallgatás-lécek lapos spirál-köremelete. Csönd-epe. Ahol a sík dombnak képzeli magát, elnyúlt teve-púpokkal hullám-görbületnek, az esőfelhő szürke puszta gyűrődés-magányán temetők. Cifra, gőgös pénz-örökléttel belepve. Zöld műanyag páfrány-tölgylevél-rozmaring-nyuszifül-koszorúk felhőivel a sírok köpenyezve. Mint foszforeszkáló havas algatelepek, pikkelypajzs-koronák. Mint zöld fodros-pajzsgalléros tüskésgyíkok merednek. Apró vályogház falábú, ferde cserép-eresze alatt öreg cigányférfi: sárga-púptócsa kalaposgomba, zsíros, penészes barna kalapban a széken, mint az elszáradt tudat: búboskemence-építés katatón gondja. Lesz művirág fűteni elég! Hisz minden ég, olvad a földben, a föld fölött: a hulla, a művirág-koszorú, a ganéj-tető. Koszos gyerek kezében ezüstpénz-kicsi véres hal. Vércsöpp-szemű. És lesz majd tyúk is, tojni, borjazni tehén. S rothadó barna csönd-kúp a szalmakazal. Gémeskút. Láng-olló kakas. S te úgy heversz halott, szívembe kerítve, a csönd-űr közepén, mint a két cifraszűr-temető között, híg sártavak, bozótos törpe akácos mellett a virágtalan, kopár, vak zsidótemető.