4 Úgy ömölt a Fő utcán…

Úgy ömölt a Fő utcán egy héten át szemmel, rózsa-orral, pocakkal, szarvval a ló, a tehén, az ökör, a bika, a malac, a bárány, a gida, a húszcsöcsű anyakoca, a disznókan, a borjú, a csikó, a juh, a kos, a kecske, a bivaly, a szamár, a feketetökű csődör, az eleven szappan, hogy kétoldalt vastagon zsíros, enyvesen fényes, sárgán méhviaszos lett a házfal. A lemezes, vedlett vakolathoz kente szőre kövér zsírját, tompa potroh-tégla faggyú-fényét a bőgés-tülkölés-nyerítés-bégetés-röfögés-mekegés-zihálás-sikítás-horkanás-láva, a táltosfej, a rózsapalack-orr, a szőrcsápos fül, a dülledt eres has, a tőgylengés, a far, a vonulás szempillája s az országút-hópapír csipketűz sarába fekete vízjeleket taposott a patás, körmös özön-állatlét. Nem téglaszín Minotauruszok, mítoszi Kentaurok kanca-hím emberarcú, bikafejű csorda-robogása volt ez az űrben, a néma tejút-szitafátyol, a hangtalan űr-fanszőrzet világéj-omlása! Az ország-kifosztás kanász-tülkét fújta a szolga, a béres, a cseléd, a fogoly, a katona, a hóhér. Aztán az enyv-utca üres. S a cafatos, szennyhabos, vízjel-bélyeges hótajtékon ürülék-szőnyeg, mint az Úrnapi virág-út: bogyó, lepény, hurka, gombóc, tojás, a fákon vizelet-fröccsenés sárga gyöngyfüggönye felhő-heg. Aztán ti folytatok, özönöltetek gőzölögve, mint vágóhíd-vályúban lüktető szívek, habosan csobogó vér.