Halott feketerigó
A valóság szerelmese
Megírtam ezt a verset. Egy évig írtam, 1983 tavaszától 1984 tavaszáig, írtam, ahogy a szív ver, lélegzik a tüdő, ahogy a vér kering az emberszervezetben, ahogy emberi sejtelemlényünkben az ámulat kering, ahogy a csillagképek ragyognak a halhatatlan egyetemes halandóságban. Mit tudnék róla mondani még? A versről? E versről: a merengés-óceánról, a tűnődés-tengergyászról, a vígasz-vágyú dacos elszámolásról, a konok beszámolásról és leszámolásról, az elszánt emberlényeg-értelmezésről, valóság-féltésről, valóság-habzsolásról, valóság-csókolgatásról, arról a nászról, ami csak a hűség? Mert énekem a valóság hűségese! Látsz a kertben egy halott feketerigót, s a csönd burka megreped, széthasadozik a csönd homálymagánya, ragacsosan és enyvesen széttolódnak a burkolathomály pikkelyei, lemezei, pórusos és receszitás fedőbőrei, s lángolva nőni kezd a virág, a világ, s izzó végtelen kehelygyomrába szív mindent ami volt, ami van, ami volt, ami lesz, ami lehet még, minden életet és minden halált, minden múltat és minden jövő-lehetségest, szerelmeidet és halálaidat, osztály-sorsodat és szegénység-hitedet, csillagméz-szemű gyermekhitedet,
világegyetemsors-töprengésed robbanás-szívárványait, emberiséghalál-háborúfélelmedet, az öntudatlanságba csomagolt, virágzásában is létkopár embernélküli jövő lényekkel-hemzsegő Gyönyörkertjét, amelynél bódítóbbat Hieronymus Bosch se tudott kitalálni. Bódítóbbat és gyötrelmesebbet. Hiszen embertelen, mert embernélküli! Ó halott feketerigó halálcsöndjéből kinőtt végtelen virág-mágnes, virággyomor-kehely gravitáció! Aki ragyogó kozmosz-tág tartályodba rántottad mind ami múlandó s múlhatatlan, mohó üst-léted szívére ragasztottad a láthatót s a láthatatlant, mindent, ami valóság, mert minden a valóság, s a valóság a minden, s hullt beléd fényesen, sötéten, véresen és feketén, mint Milton angyalai a pokolba, asszonyba az áldás, az embersors, szegénység, szegény-hűség, megvalósulás-dac, hit, téridő, történelem, országos fölszabadulás, ifjúság, zöld árnycsipkelomb, létenkívüli Isten-magány, embergyász, gyermekrettegés, emberszerelem, csók, bűn, bűnhődés, büntetés, rettegés, a gyászoló, égő, haldokló, születő kozmikus képletek, biológiai bűnhődés-szigorszégyenek, az emberiség halandó és talán mégse boldogtalan szíve köré sátrazott
védő varázsigék, megmaradás-vallomások, értelem-hitek. Nem mint a titok, nem mint az álom, de mint a tudat töprengő nehéz, boldog reménye nőtt ez a vers, a valóság-szerelem! Mert én a Valóság szerelmese vagyok, mert ez az Egyetlen Valóság az én szerelmem! A Világösszesség Anyagvalóság boldog szerelmese vagyok én! Szerelmem minden ami van az anyagban és az anyaggal, minden emberi, emberelőtti, emberutáni, minden létezett, létező, létezhető. A Valóság tüze éget engem, s a Valóság anyaggyönyörét csókolgatom én szerelmes szigorommal. A valóság minden része, részlete, ihlete, pontja, rácsa, mezője, csomagja, erője és vágya egyformán fontos a lét-létezésben. Ami kigyűrődik, ami horpadtan behomálylik, ami rejtve titok-fedőszárnyak alatt, ami meztelen, mint szíjakkal és fémpántokkal műtőasztalhoz-bilincselt forró állat véres, forró rángó szíve az orvos véres tenyerében. S ezért a vers-létben is jelenvalóan az! Világösszesség szerelmes valóság-énekem a Halott feketerigó. És sorsom körűl komor és tiszta gyűrűk a történelem szorító-övei, vígasztalás-pántkarikái, angina-pectoris fájdalomkoszorúi, szívkoszorúér-töviskoronái, moha-gyűrűk, szivárvány-gyűrűk, köszörűkő-gyűrűk, virágpor-gyűrűk,
fényesség-gyűrűk, ólom-gyűrűk, pamut-gyűrűk, gyémánt-szorítások. Élek, s az életet hiszem, nem a halált! Ülök a befejezett vers előtt, mint apám a mese-magányon. Mint egy boldog tűzpont a mindenség szemgolyójában. Az ősidő mögött egy rózsaszínű élő márványangyal szétlobbantott szárnyai hajnalként lobognak. A virradat-lény teherbe-ejtett asszonycsöndje ez. Mindent-tudó mosolyáig egy gigászi fénylő árny-alak magaslik: Dante! Sugárzó árny-titán: Alighieri Dante. Ő néz rám, a XX. század mohó, bízni-tudó, élet-szerelmes, forradalom-hűséges fiára. Ő: Alighieri Dante! Mert ő a fény és ő az árny, ő a kettő-együtt világvégtelen. S én mosolyogva ülök ragyogó, isten-hatalmú Univerzum-árnya tiszta hűvösében. Mert az ő gigászi szemeinek árnyfény-hűvöséből a halandó öröklét aranyhálója ragad huszadik századi költő-pupillámba, titán-arany, mint holdsütötte hűvös kút gyűretlen holdvizéből a kozmoszfürtháló tiszta galaxisok.
Budapest, 1984 November 10.
Juhász Ferenc.
| A rózsákat meg kell metszeni. A szőlőt is meg kell metszeni. |
| Szombat. Vasárnap. A szőlőt is meg kell metszeni. A rózsákat |
| meg kell metszeni. Sokáig Mama csinálta. Aztán a |
| nyugdíjas rendőr csinálta. Mama elköltözött. A rendőr kaszált |
| is, lassú nehéz húzással. Kaszált a kertben, mint az egyszeregy. |
| Kaszáló számtan. Kaszáló egyszerű remény. Kaszáló Schéner |
| Mihály-szobor. Fából-faragott halcsikó-huszár, fahurka- |
| csillagkesztyű-kezében szikrázó réz-szirmú margaréta. Koponyájától |
| talpáig végigrepedten és eresen fénylik belűl a barna |
| sebhely, a diófa-villámrepedés és facsizmája is repedt, a barna |
| fargolyók pont-tengelyéből gyűrűsen fogazott ördögnyelvként, |
| mereven fölágazó gyíkfarokként, bordalegyező-fahártyatoll |
| kettős csúcsvégű pikkelyrépaként a faköpeny szobor-hátközépig |
| fölágazó haltest-haluszony huszár-halmámor testbefejeződése. |
| Az egyik. És fából-faragott fodros csiperkegomba-karimájú kalapja |
| is repedezett, mint a kiszáradt gyönyörűség, elszáradt vénasszony- |
| hüvely a temető-föld alatt a koporsóban, fehér szőrfödelü sárga |
| hártyaköcsög, méztelen hártyakancsó, a fölfújt marhabél-palack, |
| a száraz bogárhártyaszárny-kitineres hártyaharang, a férfit-már- |
| nem-ismerő, a magáról-megfeledkezett, a halálról-elfelejtkezett, |
| kiszáradt egyszer-volt életkút a temető-föld alatt a koporsóban! |
| Ott a temető-föld alatt a koporsóban, az elszáradó testhúsra száradt |
| vászoningben, fehérselyem alsószoknyában, ráncosan-legyezősen |
| berakott feketebársonyszoknyában, amely mint harmonikásan |
| szétnyitott, fatoll-koszorúsan széthúzott fekete körlegyező a |
| Rothadás föld-kezében. A halott öregasszonyok alsótestén, szemérmén |
| nincs selyembugyigó, fehérvászon alsónadrág, beparfümözött picinyke |
| asszony-gatya, térdig-száras vagy combközépig-száras nőstény-alsótest |
| gatyakesztyű, levágott-ujjvégű kétujjú kesztyű-nadrágocska, vagy |
| az istenkard hasitékát, a szőr-méhecske-arcot, a hártyás comb- |
| golyókat, az ürítés gyászpontját befedő selyemháromszög-zsákocska, |
| az oldalt két-szemnyilású. Mint egy sárga selyemkoponya, fehér |
| vászonkoponya. Úgy rothadoznak ott szemérmetlenűl |
| a temető-föld alatt a koporsóban, az Isten előtt meztelenűl az |
| ezüstcsipkezászló, fehér papírcsipkelobogó szemfedő alatt a koporsóban, |
| kezükre tekert rózsafüzérrel, mint halott feketerigó a kertben. És a |
| rózsafüzér rézdróthurkokra horgolt szentjánoskenyérmag-szemei |
| is a kézhúsba száradnak barnán, feketén, mint a halál szemölcsei, |
| hulla-sömörök, barna mályvabimbók, fekete rózsarák-rügyek |
| élő testünkön, hátunkon, kezünkön, arcunkon, az élő halálhúson. |
| S a kis ólomkereszt réz-korpusza, a réz-Jézuskrisztusocska a |
| sötétkék ólomkereszten az egymásba-hajtogatott ujju sömörtyűs, |
| gyűrt, ráncrózsafánk-vadrózsaágsátor fekete halálbejárat-közepén |
| függ, halálpóknyál-halálhabpenész liliomkürt szőrkürtjébe lógva, |
| a rothadás-rongyos, szivárványló tíz-gyíknyak összegubancolódás |
| pikkelyes gerendarács-házikó lila ajtóüregében. Az imára |
| tenyérrel-összehajtott viasz-halcsontvázlevelek, a gótikus palatető |
| templomkúpok, szines halálpikkely cserép-templomok, Istenre- |
| hegyezett mohos templomtetők. Egymásba-harapó törpe krokodílus- |
| csontvázak, a halál fekete bársonymellényes mellkasára állított, |
| kúposan szétnyitott rothadó imakönyvek, pördült, penészes, |
| csigásan fölkunkorodó, faforgács-tekercsgyűrű lapokkal! És oda- |
| bent sötét van, a koporsóban forró sötétség. És ők ott imádkoznak |
| már a Földgolyóban ezentúl mindörökké. És lesz-e föltámadásuk? |
| Föltámadásuk lesz-e majd? Amikor testvér-önmagát megkeresve |
| szilárdpuha anyaggá lövődnek össze elemi részecskék, atomok, |
| s élő rendszert alkotva újra sugárzó boldog emberré összeépűl az |
| emberanyag résztvevője, részlete mind, s a csont, a hús, a szaru, |
| a szőr, az ideg, az ér, a vér, a hártya, a nyálka, a nyirok, a nedv, |
| a pálca, a csap, a szin, a keringés, eszmélés, érzékelés, a |
| kocsonyás és a mész-akaratú, a testecske, lemez, neuron, szövet, |
| huzal, kötőanyag, a membrán, és az erőtér, a vonzás, kötés, belső |
| mágnesesség, a váz, a szikra, az erőszövevény, a zsír és a víz, az |
| emberré-centrifugáló megvalósulás-gravitáció boldog dühében élő |
| emberré magzatosul újra s kibújnak a földgolyóból mind a volt halottak, |
| mint darázs-szúrta, bogár-szúrta, méhecske-szúrta almából a |
| kukacok, a feketepöttyös szemfoltu, fekete sarló-száj bajszos, |
| fehérüveggombostűfej-koponyájú rózsaszelvény-rózsaharmonika kis |
| kukacok, fodros gyűrűharmonikázással, rózsaszín húspumpacső |
| szelvénygyűrű fodorlüktetéssel. Kibújnak a földből a fekete |
| öregasszonyok. Kibújnak fénykukaccá magasztosúlva. Ezüst-eres, vér- |
| pókháló-eres, vasrozsda-eres, zafirgyökér-eres fényszárnyakkal, |
| mint a legyek. És a Földgolyó felszinére gravitációval ragasztva: |
| hemzsegnek, sírnak, nyafognak, zengenek, vinnyognak, zöngicsélnek, |
| zizegnek, zörögnek, gégehangon szikráznak, dünnyögnek mohos zenével, |
| mint a fekete, zöld, piros, kék, szürke-fehér-pepita, borostyánkőszinű, |
| fehér, ezüst, arany, sárga, barna, lila legyek a légypapiron. A sárga |
| ragasztó-mézzel átitatott széles zsírpapirszalagon egymásra-ragadva, |
| egymásba-visítva bozsgó vastag hártyaszőr-szalagkupacban. A légypapirt |
| telihold-arcú rajz-szöggel a plafongerendára tűztük, a kis zöld |
| papirkoporsó-dobozból a föltekercselt csirizmézes széles papircsíkot |
| imazászlóvá lehúztuk a konyha-levegőben. Jobb kezünk |
| mutatóujjával s hüvelykujjával fogva a légypapir kis zöld papir- |
| koporsóját, a fölnyitott-födelű keménypapir-koporsócskát: húztuk-húztuk |
| a mézes buddhista imaszalagot, a mézszínű halálszalag-nyelvet, |
| s az sercegve, mézzel-ropogva, csirizesen cuppogva halál-ragaccsal |
| önmagából mézszálasan, mézrost-pókfonalakkal |
| kigöngyölődött, s ott lebegett a sárga papirnyelv-halál, a |
| levegőbe kilőtt kaméleon-nyelv, lapos halálférfivessző, makkja |
| kis zöld papirdoboz-koporsó! „Zengő légypokol” írta Babits |
| Mihály. És zengő légypokol lesz ez a Földgolyó a föltámadás |
| után? Tudtad ezt Babits Mihály? Tudtad ezt te Illatos Vérgyapjú |
| Szavú? Te Virágok Gégerákja-Szavú? Te Virágok Csönd-Szűzhártyája |
| Szavú? Te Alighieri Dante Fordított Esernyőváz Szempillaszőrén |
| Ücsörgő Fekete Angyalsírás Szavú? Te Szűzanya Emlőjét Szerető- |
| Szavú? Te Harcos Fekete Assisi Szent Ferenc-Szavú? Te Jónás Cet- |
| gyomrának Zsírjának-Vérének-Savanyú Emésztőnedvének-Epehólyag- |
| váladékának Büdös Háborgó Sötétjéből Csillagémely-Szavú? Te Dühös |
| Méhecske-szúrás az Átok Piros Hüvelykujján, Fekete Fullánk a |
| Teremtés Makkjába döfve, Kiszakadt Méregmirigyzacskós Sötétkék |
| Potrohkard, Fénylő Fekete Darázstőr a Balga Ének Szívében! |
| Tudtad ezt Gyönyörű Gyászom? Gyászfehér Bagolyhím-Reményem? |
| A rózsákat meg kell metszeni. A szőlőt is meg kell metszeni. |
| Szombat. Vasárnap. Láttam egy metszőollót a késesnél a kirakatban. |
| Gondoltam megveszem a kirakatból. „Ez cégünk reklámja uram” |
| mondták. „Ezt nem szabad eladni!” Gyönyörű régi acél-metszőolló! |
| Szárai acél-pikkelyesek. Két sarlókése fönt, az összehajtott |
| sarló-címerkoponya, mint a kék keselyűcsőr. Pikkely-dorong szár- |
| nyelei közt a feszítő-szétnyitó rugó, mint egy kövér fémcséve-ászka. |
| Csévézett sűrű acélrugó-darázspotroh. Mint egy meghízott ezüst- |
| szalagtekercsrúd-pióca. Mint egy fémrugószalagtekercs-kukoricacső. |
| S alul a szárkapocsbilincs acélgomb-acélhárfacsontváz csókja, |
| mint a tiszta ítélet. Cápakoponya fogsora egy bálna emlőbimbójába |
| harapva! Hát vettem másikat egy áruházban. Ez inkább |
| a fürkészdarázs kövér sárga szájsarlópárjára hasonlit. Úgy is mozog, |
| mint a fürkészdarázs feketepettyes sárga metszőolló-rágószerve. |
| Én vonattal bejáró diák voltam. Budapestre jártam iskolába. |
| A batyuzó kofák, öreg parasztasszonyok kacsát, libát, őszibarackot, |
| tojást vittek vonattal Budapestre. Ha szükségük volt, hát nem |
| vacakoltak. Az állomás mellett a marhamázsálónál letették a |
| batyut a porba. Bokáig ért a szalmás, szenes por. Lócitrom, |
| tehénlepény a porban. Lábukat szétnyitották a kötényes szoknya |
| alatt. Ahogy szétnyitnak egy ollót. És úgy vizeltek állva a porba. |
| A szoknya alól sárga habsárkányok. Forró vízkígyók, sárga vízerek. |
| Fekete folyamtérkép lett a szürke por. Ezüst porhabon |
| kék iszap-érrendszer. Aztán magukat megtörülték. A térdek |
| fölött begyűrve a szoknyát. A vágásig gyűrve kemény simítással. |
| Aztán a batyus kosarat fölvették. Hátukra vették, mint kosaras |
| hámot. A fehér batyu fehér alján a kosár vesszőcímer-alja: |
| porpókháló, fekete kaporvirág. Van egy pók Floridában. A |
| Cyclocosmia-pók. Potrohfara aranykorongpajzs. Körben sugárban |
| aranyküllők. A potrohpajzs-napkorong mint aranylemezből kovácsolt |
| emberarc. Emberszemei. Emberorra. Emberszája. Aranylemezkovácsolás |
| napsugár-emberarc. A korongperemen szőrkoszorú körben. Arany- |
| Agamemnon-halotti-maszk aranypóksegg! Igy védekezik. Igy vadászik. |
| Csalogató pók-nap. Ilyen volt a kosarak alja. Az öregasszonyok |
| igy csinálták. Állomáson. Temetőben. Igy pisáltak. Állomáson. Temetőben. |
| És várták a vonatot, a zöld villanymozdony-húzta vonatot Bicske |
| felől az öregasszonyok, kofák, a fehérbatyus asszonylovak, fehér- |
| batyus ló-kofák, ácsorogva, toporogva, fekete fejkendőben, fekete- |
| pamut fejsisakban, a dobozosra-hajtogatott keményitett feketevászon |
| harci sisakban, amely szemöldökszőrük külső bajusz-íveitől oldalt |
| függőlegesen hosszan kiállt, mint a lovak aranylánc-szegélyhimzésű |
| fekete szemellenzője, a fekete bőrkocka-bőrfül a lófejen, a ló- |
| szemgolyók két külső barna tojáscsúcsa mellett, a barna lószempillák |
| verdesése mellett. S a dübörgő őskori fémrovar, a villanymozdony |
| sikítva, csikorogva megállt, s rugós, hernyós harmonika-csápja, az |
| áramszedő zúgott, mint darázs a gyufásdobozban, légy a kimosott, barna |
| csavarosfödelű neszkávé-üvegben, s fémrúd-rombusz bogárcsáp-alakja |
| spriccelve hányta az elektromos szikrát, mint lázas gyerek ha főzeléket, |
| hurutot, nyálat, tejet hány, mert testhőmérséklete a fenékben 41,5° |
| már és sírni se tud szegény, csak okádik pirosan, meztelenül, s feneke |
| likából úgy áll ki a lázmérő lapos üvegcsöve, mint középkori gyermek- |
| kereszteslovag hátából az arab dárda. Lázléces írótoll-alakú lapos |
| üveghenger kék higanynövényszár gerinccel. Könnycsepp-átlátszó |
| megszégyenités! A magasfeszültségű villanydróttal érintkező vizszintes |
| csápvég-szedővonal köpte a kéksárga szikraesernyőt! Tíz évig jártam én |
| is Budapestre. Iskolába, gyárba. Reggel ötkor be, este ötkor haza. |
| Házunk az állomástól három kilóméter. |
| S a háború alatt, s a háború után függve, lógva, csüngve a vonat- |
| lépcsőkön, a harmadosztályu vagonok peron-korlát rácshintájába |
| kapaszkodva, ülve az ütközők függőleges vastányér-emlőin, a rovar- |
| vasrágószerv őskapcsokon, fürtösen egymásba kapaszkodva, röhögve, |
| káromkodva és bozsogva rongyosan, foltozott cipőben, foltozott nadrágban, |
| foltozott kiskabátban, mint darazsak, méhek barna óriás-gombóca a |
| faágon, a tízkilós darázsdinnye, a méhekkel tömött méhecske-puttony, |
| dagadt kék hemzsegve síró darázs-zsák, óriás bölénybika-herezacskó |
| zúgó darazsakból. Meg a vagontetőn a háború után, 1946-ban. Apám mellett |
| ültem éppen a vagontetőn a kifosztott emberszemétdomb-embersűrüségben, |
| mikor egy kötélvastag villanydrót leszakadt. Egy fiatal férfi jobb |
| combjára zuhant, s levágta azt egy zengő drótkötél-ütéssel. Csípőjénél |
| a combját meg a herezsákot. S a férfi csak ült meredten, a sárga |
| ámulattól kikövezetten, feneke alatt sűrű vérlavór. S levágott lábát, |
| a nadrágszárcombosat a semmibe dülledve merev szigorral fogta, mint |
| rétre-kitett karonülő kisgyerek a piros szöcskét. Nem is tudta még |
| mi történt. Ült, mint egy porcelán-baba az ágyon. Ült: halállal |
| kezében a halálon. Egy cigánynál láttam ilyet, aki hajnalig hegedült |
| nekem. Ingujjban hegedült nekem, s ott ült a porcelánbaba az ágyon. |
| A kétméteres porcelánbaba az ágyon, a selyembrokáttal letakart dupla |
| házastársi ágyon. Vagy talán a zöld bársonydiványon. Ült meztelenűl |
| az óriásbaba. Kék üveg-koporsó két szemablaka, rózsaszín babateste, |
| mint egy óriási asszony, fején csigás szőke hajlomb, szőke fészek- |
| kosár, csücsöri szája rúzzsal kiföstve. Igy ült a hatalmas rózsaszín |
| porcelán asszonybaba-szöcske. És a férfi heréi az alvadó vérben, mint |
| föltört tojások ribizlilekváros edényben. Fehér spermatányér-napraforgó- |
| fejházba ütve remegett a két véres tojássárgája. Ült a kopott-ruhás |
| megmenekült. És a nagy fekete gőzmozdony sípolva, fütyülve, fekete |
| füsthajat okádva, fehér gőzpamacs-csokrokat hörögve ment tovább! |
| A rózsákat meg kell metszeni. A szőlőt is meg kell metszeni. A rózsát |
| két szemre kell metszeni. A szőlőt is két szemre kell metszeni. Szombat. |
| Vasárnap. Szombat. Vasárnap. Nézem a tavalyi rózsaszárak kifogzott |
| tüskés ágkoronáit. Kigyófogsorú grafitpálcák. Kutyafogsorú kihegyezett |
| grafitrudak. Anyám szemével nézek mostan. Apám szemével nézek én! |
| A grafitrúd rózsaágak, a grafitszál rózsapálcák rozsdafekete-alvadt- |
| vérbarna bőréből piros, hegyes szemfogacskák állnak ki keményen, |
| mint gyerekinyből a metszőfog-kezdemények, mint csecsemő-inyből |
| a fogcsírák éles hegye. Mint a párzási időszakban izzó kutya szőr- |
| kesztyűujj vesszőtokjában megmerevűlt vesszője tokvégből kiálló hegyes |
| vesszőcsúcsa, a piros ceruzavég piros grafitszigonyhegye: a rózsarügyek! |
| S a rózsaágak sárga, horgos halgége-fogai: a tüskék! Kobra-méregfogak, |
| sárga gyíkkarmok, jádekő-krokodíluskarmok, zöld zománcpáncélos |
| növénytigrisfogak, növénypárducfogak, növénysakál-fogak, |
| rózsahiénák zománcfogai, rózsarókák növénycsontfogai! |
| Hentes-öregasszony-dagadt vörös rózsapókok körömhorgonycsokra! |
| Lila sáskarózsák, fehér rózsasáskák lábszárának fogazat-tüskéi! |
| Vérpettyes rózsaszöcskék növénylábszár-fogsorfűrésze. Sáskalábszár |
| sárga csonttüske-reszelője! Rózsa-imádkozósáskák, Ájtatos |
| Manó-rózsák fogókarjainak tüskefésű ölelőkar-fogsorai! Rózsa-oroszlánok |
| zöld tépőfogai, rózsaragadozók növénykarom gyűlölet-izzása, |
| növénycsipesz-kézcsokrok fehér porcelán-farkas-fogsora! |
| Ti bosszú-éhes sziromlabdafánk lábszárfogai! Ti őrült sziromgombóc- |
| vadállatok, neuropata vérhabzó rózsahermafrodita láng-káposztafejek |
| tömzsi zománckései! Ti zöld bőrötökön gyűrűsen körbe-fogsoros |
| állati növényhüllők, bőrötök lila rücskein, gumóin, repedés-lángjain, |
| ólmos háncs-zsindelyein sárga üvegfogakkal kicsírázott |
| növényállat-hüllőcsöndek, kék rózsakajmánok, zöld rózsakrokodílusok! |
| Ti dühöngő sziromgyomrok, öntelt lábasfejüek, fekete zománcrúd |
| lábszárú vércsöndességek sascsőrei, keselyűcsőrei, karvalycsőrei, |
| héjacsőrei, bagolycsőrei! Rózsasasok, rózsakeselyűk, rózsakarvalyok, |
| rózsahéják, rózsabaglyok, rózsavarjuk, rózsadenevérek, rózsavámpirok, |
| ugató rózsakutyák, egyhelyben repülő rózsasárkányok kék zománc- |
| pikkelypálca-lábszárának karmos üvegháromszög-tőrei! Földbe-gyökerezett |
| rózsakobrák, rózsa-agyvelő fejű növényviperák, égre |
| meredő tébolyúlt rózsafalloszok kampós-végű üvegszögei! Ti vasrúd- |
| lábszárú kavernás rothadó növénytüdők, virágtüdő cserjekenyerek |
| növényfém-csonthorgai! Ti sziromsalátává bomlott piros vesék, salátás |
| sárga sziromszemgolyók, karcsú hosszú rózsatüskés languszta- |
| lábszárakon állva! Földbeszőtt rózsaremeterákok, fodrosra feslett |
| szivek, ég-felé-fordított koporsószoknyák növényasszony lábszárának |
| növénycsont-jégcsapjai! Ti húsomba-harapó gőgös rózsaringyók |
| fogai, ti, rózsaráják, rózsadelfinek, rózsakardhalak, rózsapolipok, |
| rózsaribancok, rózsaszajhák, rózsakurvák üveghús fogsorai! |
| Rózsa, rózsa, rózsa, rózsa, rózsa: mohó, céda, vak Gyönyörű Szégyen! |
| Rózsa, rózsa, rózsa, rózsa, rózsa: a Bűnhődés Gyilkos Öröme! A |
| Megaláztatás Virágtébolya! Vicsorgó Piros Haláljövendölés! Hangtalan |
| Sárga Gyászima! A Megváltó-test lila Utálat-Sebhelye! A Földbe- |
| leátkozott Ördög Bélgázának Homlokomig-lövellő Lángkoszorúja! |
| Meggyújtott Titok! Piros Habkoponyával Égő Halálgyertya. Tüskéid, |
| mint az átlátszó viaszcsurgás fagytüskéi zöld gyertyalábadon! |
| Az Áhitat Virágökrendezése! A Bűntudat Fodros Virágüst-Vaginája! |
| Piros Kegyetlenség-Könnycsepp Zománctoll-Tüskelábon! |
| Haldokló Tüdőbeteg Száján a Tüdővér-Habdaganatgolyó! Az |
| Angyalok Végbelének Vérző Aranyérkoszorúja! A Hallgatás Vérző |
| Szemgolyója! Az Üvöltés Néma Sziromfőzeléke. A Bizalom |
| Piros Növényvesztesége! A Semmibe-tátogó Halkopoltyú Bíbor |
| Kopoltyútoll-csokra. Véres Nyálkahártya-Derengéssziromhalmaz! |
| Tüskés grafitlábszáron Tiszta Havi Vérzés! A Földgolyó Dühének |
| Tűzgomoly-Ordítozása! Eres Alvadtvérkorona állatüveg-tüskés |
| növénycsikóhalak kettős-üvegorrliktrombitás karcsú csikóhím-fején. |
| Piros Csikló-Forgács-Serleg! Bénán Izzó Vörös Emberiség-Szégyen! |
| Rózsa! Rózsa! Rózsa! Rózsa! Rózsa. Kapzsi Remény a Reménytelenségben. |
| Boldog Fehér Növénytudat-Győzelem a Reménytelenségen. Rózsa! |
| Nem-Halál! Rózsa! Szerelem! Rózsa: Hitemnek Mindíg Föltámadása! |
| A rózsákat meg kell metszeni. A szőlőt is meg kell metszeni! |
| Szombat. Vasárnap. Egy rózsatüske kőműves-kötényembe akadt. |
| Megharapott a rózsa, mint egy állat. Rózsakobra méregfogát jobb |
| gyűrűsujjam körme alá vágta. Egész a körömágyig. A növényállatfog |
| ujjamba tört. Kihúztam. Ujjamat szájamba vettem. Szívtam a vért. A |
| vért kiköptem. A vért a földre köptem. Nyálhabos vérpöttyök, mint |
| első virágok. Orális gyógyítás ez. Orális ujj-szerelem! Hányszor is |
| gyerekkoromban! Ha üveggel, késsel ujjamat megvágtam! Ha kapával |
| lábam nagyujját szélesen bevágtam a szőlőben, a kukoricaföldön. |
| S lábam nagyujja szétnyílt, mint a rózsa, s lábam nagyujja szétnyílt, |
| mint piros gyíkszáj, ha két ujjal a hegyes zöld pikkelypofa oldalát |
| megnyomtam, ahogy a tátikát, a virág-oroszlánszáj virágbársony ló- |
| fejét és száját tekercs-csipásan göndören kinyitotta. Megnyomtam két |
| ujjal a gyík fejét, a toka fölött a két gyöngyházkorong fülpikkely |
| alatt. A halló-dobok gyöngypikkely födője alatt. S a szempillás |
| szemhéjas két üvegsziklák, a zöld látósírkövek dülledten ragyogtak. |
| Könnytelenűl. Mint egy kínai vers. Akkor még vékony kisfiú voltam. |
| Ültem fekete klottgatyában a földön. Lábam nagyujját a szájamba |
| vettem. És szívtam a vért, köptem a vért. A hangyákra, a tücskökre, |
| a sáskákra, a katicabogarakra, a földre. Aztán a sebszájas |
| nagyujjat szőlőlevélbe csomagoltam, diófalevélbe pakoltam. Fokhagyma- |
| szár zöld fölfújt növénycsövével betekertem. És kapáltam tovább. |
| És nézett a krumplivirág, szitakötő a kaporvirágon. Nézett a |
| szőlőkacs zöld bajusz-csigakürttel, nézett a hagymalevél, nézett |
| a térdemre ugrott aranypettyes szöcske. Nézett a bárányfelhő, meg a |
| zöld pontok, zöld növénypontgolyók csillaghalmaz-szövevény szőlő- |
| fürt-kezdeménye, annak ponthalmaz-szüneteiben, a levegő-facettákban, |
| mint egy cellás rovarszemben, nézett az erjedő meleg |
| csönd meg a sáska-zengés. Még a déli nagyharang is odanézett! |
| Barna kondulással nézte: sántikálok. Szőlőlevéllel betekert |
| nagy-lábujjam vért sírt, mint a mesebeli ördögcsecsemő! |
| A rózsákat meg kell metszeni. A szőlőt is meg kell metszeni! |
| Egy sárga növényfog, fehér rózsafog végigkarcolta bal kézfejem bőrét. |
| Vért gyöngyözik a karcolásvonal. Rózsavadak! Az ember vére ez! |
| Rózsavadak: az emberfia vére! Metszem a rózsát kemény gyors, |
| csattogással. Metszem a rózsát verseken merengve. Metszem a |
| rózsát s kezem összevissza írva, karcolás-csíkokkal összevissza írva, |
| rózsatüskeceruzával piros pókhálóvá írva! Majd elmondom a |
| Mamának, majd elmondom mit csináltam! Talán már Ő is metszi |
| Bián a rózsát a kertben. Mama hetvenhat éves. Metszi a rózsát |
| a kertben. Néha leül a földre. Ül szétterpesztett lábbal. Ölében, |
| a köténygödörben hever a metszőolló. Ölében, a szoknyavályuban, |
| a barna szoknyateknőben kis kezei hevernek. Tyúkszem-gyökérpupillás, |
| sárga pikkely-kőgyík, bütyök és ráncgomolygás |
| kőpolip-kezecskéi! Ujjai meggörbültek, bütykei tulipánhagymák, |
| körmei antik pénzek vasreceháló császárlovas-szoborral. Erei mintha |
| kívül lennének kezére nőve. Ott hever a kötényben két keze |
| hervadatlan. Pedig ő két kezéből már csak két kődarab van. Két |
| folyondárgyökérrel benőtt kő-sírkövecske. Két rózsafagyökérrel |
| beszőtt kő-keresztecske. Ül a földön és úgy lát, mint aki szalma- |
| száron, a sárga növénycellulóz-csövecskén át nézi a világot. Gyula |
| elmondta, hogy még verseket is szokott írni. És élete regényét egy kis |
| kockás füzetbe. Nézi a hegyek alját. Nézi a túlvilágot. Hiszen a |
| túlvilágban él minden, amit látott! A cső végiben, messze, az a |
| picinyke ember, akár egy mikróba, mikroszkopikus állat, ott a kék |
| pont közepén fénylő pici lény talán az Isten! Vagy talán egy ember. |
| Megy metszeni a szőlőbe. De az is lehet, hogy Isten. Igaz, ő nem nagyon |
| hitte. Vagy a fénypont a kék pontban, kék könnycseppben fény-állat: |
| talán a halál lesz? Talán az ő halála? Nézi a látáscsövön, nézi a |
| látás-száron sorsát: ami volt, lesz. Ami már sohasem lesz. Ami még |
| sohasem volt. És ami sohasem lesz. És nem fél. Mert Mama nem |
| fél. Mert Mama sohasem félt. Mama csak rettegett mindíg. |
| Reszketett, ha nyílt az ajtó. Részeg jön? Végrehajtó? Póstás a |
| halálhírrel? A rőfös a tartozásért? Vagy részeg urát hozzák? Vagy a |
| fiáért jöttek? Elviszik kivégezni? Istenem, mért szökött meg? Ilyen |
| makacs miért lett? És metszi tovább a rózsát. Föláll, lehajol, nézi |
| a semmit csőszár-szemekkel. Én itt metszem a rózsát. Én itt a Rózsa- |
| dombon. Mama mélytenger-lakó. Irgalmatlan rétegek fölötte! Ötmillió |
| év fölötte! Húszmilliárd év lebeg fölötte. Százmilliárd galaktikus |
| makromolekula lebeg fölötte. Az ember ennyit láthat. A kozmikus idő- |
| nyíl ezt mondja irányával. És hányszor százmilliárd az, ami még efölött |
| van? Mama ezt bizony látja. Nem látja, pedig látja. Ott él a magány- |
| ország mélytenger-öröklétben. Mint periszkópszemű hal, mint nyél- |
| szemű hal, mint csőszemű hal, mint csápvég-szemű hal úgy mozog a |
| létet tapogatva az állatvirágszár-végi világító szemekkel. Csápjai |
| jobbra-balra, csápjai föl-le lassan tapogatnak a létben. Néha |
| lámpát gyújt szemében az Elektromos Isten. Két százmilliárd |
| wattos Tungsram-villanykörtét. Abban az izzószálak, a wolfram- |
| szálak izzó kemény ősragyogása. Akkor belelát ő a Mindenség Szivébe! |
| Csápnyélen-ülő szeme akkor bevilágítja a Teremtés Minden Titkát. |
| Gyötrelem, Halál, Bánat, Baj, Betegség, Szégyen, Szerelem, Gyerek- |
| kihordás, Temetés, Létmosolygás, Gyűlölet, Bűn, Remény, Hit, Gyász |
| és Hullás fénylik. Kék ponttal úgy szikrázik, mint a Lyra csillagképe. |
| Nekem azt megmutatták ott fönn a csillagtoronyban. A távcsövön át |
| néztem: pici kék pont a Lyra, pici kék pont a csillag. Körötte világos- |
| kék szikrázó cérnagyűrű. E kékgyűrűs pici kék pont: Mama, ez a Lyra. |
| Nem az, amit beszélnek. Nem az, amit dumálnak: szakállas csecsemők, |
| vérző halott-árnyak, törpe-bakkecske könnyek, sárga bélsárkiáltók, |
| szervezkedő póktollak, kocsmát-motyogó szörnyek, fekete hullalángok, |
| kék agydaganat-szárnyak, kölnivízzel-behintett dadogó enyészet- |
| ernyők, ürülékliliomok, trágyából tulipánok, nyálfolyató félholdak, |
| zöld énekes-sakálok, vizen-szaladó gyíkként pancsoló közvitézek, |
| viziló-darazsak sárból, far-ringató dal-macskák, penészes bosszú-kardok! |
| A rózsákat meg kell metszeni. A szőlőt is meg kell metszeni. A verset |
| is meg kell írni, az époszt is meg kell írni. Az asszonyt csókolni kell. |
| Gyereket kell csinálni. A halottat el kell temetni. Amikor sírni kell: |
| sírni. Amikor nevetni: nevetni. Amikor szeretni: szeretni. Az öregnek |
| vígasz kell. Az embernek: reménység. A haldoklónak: mosolygás. Verej- |
| téktörlő kendő. Az öngyilkosnak halál kell. Étel az éhezőknek. Ital |
| a szomjasoknak. Víz: a szomjuhozóknak. A magatehetetlent meg kell |
| fürdetni szépen. A béna beteget meg kimosni szégyenéből. Vizeletéből, |
| sarából kimosni mosolyogva. Két vállunkra két tökszár-szőrös lábát, |
| a törzs két szőrös hártyacső-harisnyáját, a két száraz marhabél- |
| rudat, a fölfújt eres hólyagcsövet, a kettőt, a dagadt lábfej- |
| tőgyet a karmos ujjcsöcsökkel, a két lopótök-csöndet, a vízkóros |
| lábfej-könnyet a két vállunkra könnyen, könnyedén föl kell rakni! A |
| két hártya-keresztet, a két vízdinnye-keresztet, a két fonnyadt |
| hegedűt, az érzsák vízoszlopot, a két gyökércső-üvegtokot, a vízpüffedt |
| hőmérőt, csontszára a higanyrúd, a két sárga kristálygereblyét, a két |
| halálkarvaly-lábat vállainkra kell tenni. Nem, mint az asszony lábát |
| vállunkra szeretkezéskor, nem mint az asszony lábát vállunkra |
| szerelemben. Nem, mint szeretkezéskor asszonylábakat vállainkra, amik |
| a térdhajlattal égetik a vállat, a jobbvállat, a balvállat, hiszen |
| a szétnyitott lábak, akár egy parázs-olló bársonytűz kései lágyan a |
| forró férfivállon, s a lábszárak, bokapatkók, a sárga szaru-rózsák a |
| gerincet rúgdossák, a lapockákat rúgdossák, s odalent, a mélyben a |
| szétnyílt rózsaszemérem, a habzó virágállat, a csalánzó-gomolygásrab, |
| a húsevő rabló-rózsa, a sziromörvény-poliphab, a szerelemkönnyes- |
| ablak, a piros kehely-állat a kardvirágot várja, a csőkard halat várja. |
| S a férfi térdenállva nagy emlőbimbót csókol, görnyed érbuzogánnyal! |
| Nem így a tehetetlen béna két üszökrúd lábát, hernyós könyökcső-térdű |
| két vízrúd-kályhacső lábát! De könnyen, kis mozdulattal a két lábat |
| a két vállra. A két vízzel-töltött vastagbelet. A két óriás vizes- |
| uborkát. A két zöldindás vízkesztyű-zsákot. Ahogy vállaira tette |
| Leo Tolsztoj inasa a rothadó Iván Iljics lábait. A mosolygó |
| szőke jobbágyfiú! S a bélmocsár-foltos vásznat, a sárga |
| lepedőt kihúzni. Zöld gumipelenkát alája, s lavorból lassú |
| szivaccsal, szivacsból langyos vízzel mosni a széttárt test alját, a |
| hímvesszőt, heréket, bélepébe-mártott herezacskót, a sárga combsonkákat, |
| az aszott combtöveket, öregasszony ősz gyászát, a valaha-emberszülőt, |
| a fan-szőrzetet, ánuszt. S a katéter gumicsövét, a piros csőkígyócs- |
| kát a vesszőben fölvezetni, két ujjal fogva a péniszt, két puha |
| csipesz-foggal, a hugyhólyagba tolni, s a műanyag-szitagömböt |
| finoman fölpumpálni, szitalabdává pumpálni a burjánzó prosztatában. |
| Jajgat az öreg férfi, s a piros köldökzsinórként lassan lengve |
| kilógó, a hímvesszőből kilógó vékony katétercső végén a műanyag- |
| hólyag, a fehér műanyaglabda félig megtelik véres aranyszín vize- |
| lettel. Lóg az a műanyag-hólyag, fehér-gömb nylon labda, mint faágon |
| párzó csiga óriás ondótojása sárga kocsonyaszálon, virágkehelybe lóg |
| le, a fűhegyek zöld kaszája szikrázó kaszavégéig. Azután bepakolni. |
| Mint csecsemőt bepólyázni. S néz az öreg haldokló. Szeme vizenyős |
| hála, szeme, mint két könny-bimbó. Könny-angyal halál-rügy. Már szinte |
| a homlokán ül, a szemöldökszőr-késen, a szempillákon két lába, nagy |
| szárnyai is könnyből. Lát még? Vagy nem is lát már. Hörög akár egy |
| csillag. Halott már, vagy még élő? Fúj Istenig-zihálva. Lánya az |
| orvos-asszony, lánya a szőke asszony: hosszú szőke hajszálat tép ki |
| a fejéből. S e szőke hajszál-késsel, e szőke fényrepedéssel, |
| szőke gyökérsugárral hegedűl a szemhéjon. A sárga alvadt szemhéjon |
| huzigálja lassan, föl-le, jobbra-balra húzza a hajszálat. |
| Mint szőke cigány szőke hegedűvonójával szőke hegedűhúron ha |
| szőke zenét játszik. Az a szőke asszonyhajszál szőke élethegedűvonó a |
| szőke halálhegedű húrján, a sárga sárfazék szemhéjon. A halottat meg |
| kell mosni. A halottat fölboncolják. A halottnak koporsó kell. A |
| halottnak sír is kell. Fölöltöztetni a halottat. A gyereket megcsókolni. |
| A fölcsinált asszonyt ölelni. Hegyes viziló-hasára a fülünket rá kell |
| tenni. Az áldott asszony mellét csókolgatni kell szépen. Meztelen |
| testét megmosni. Ül meztelenül a kádban, mint rózsaszín elefánt-anya, |
| mint kövér asszony-Buddha! Testét beszappanozni. Szent teste minden |
| részét. Gyöngéd tenyérrel mosni. Vízhabbal locsolgatni. Az ősgyíkóriás- |
| tojás pocakot külön mosni. A szőrszalagos, szőrpihe-felhőfoltos, |
| piheszőr-csillagárnyas, érpáfrány-gömbhéjsátor forró |
| márványtehén-pocakot külön mosni. Már a gyermeked is mosod. Odabent |
| ő virágzik. Aztán meg kell törülni. A testet csókolva lassan. |
| Homloktól mellig, melltől köldökig, köldöktől ágyékig, ágyéktól térdig, |
| térdtől a lábujjakig. És megfordítva a terhest: tarkótól lapockáig, |
| végig a csigolyákon, minden csigolyát külön, a farkezdetig lassan. |
| Mint rózsafüzér minden fehér porcelángömbjét külön, végig az egész |
| láncot, egész a farkcsigolyákig. Aztán a combtalálkozások belsejét |
| végig lassan, míg fésülködik az asszony, szőke haja arany-miseruha, |
| a fargolyókig ér le, mint szőke búzakéve. Aztán a térdhajlatot. |
| Mint csigabiga-talpat. Aztán a bokacsontot. Aztán a bokabütyköt. |
| És a kisgyerek a hasban tudja, hogy csókolgatják. Az őspocak vele világit. |
| Mint nagy petróleumlámpa. Terhes petróleumlámpa-anyácska! Fénylő |
| ősgolyóhasú asszony! Medencecsontjaiból kinőtt óriás asszony-tyúk- |
| tojással! Vígasz kell a betegnek. A szerelmesnek jó ágy. A szerelmesnek |
| szép test. Cipő a kisgyereknek. Az embernek szabadság. A szabadságnak |
| ember. Embernek csak a jó szó. Béke a teremtéshez. Béke a teremtésnek. |
| A teremtésre áldás. A teremtésnek munka. A munkának okosság. Az |
| okosságnak érdem. Az érdemnek aranyláng. Anyamell csecsemőnek. Anyatej |
| újszülöttnek. Gyönyörű kövér mellből, eperszív emlőbimbóból vastag |
| selyemsugárban ömlő zsíros meleg tej. A kisgyereknek játék. Levegő |
| a felnőttnek. Az égitestnek napfény. Fény a növekedőnek. Nehéz sugár |
| a zöldnek. A vérrendszernek jó vér. Jó testvérnek jó testvér. A |
| világegyetemnek tudatos tér-virágzás. Időanyag a térben, tér az |
| időanyagban. A költőnek meg tudni: mi van a pillanatban. A pillanat |
| mögött meg miféle tény tenyészik. S meghal-e majd az ember, ha a |
| Mindenség kivérzik. Egyetlen beomlásban. Ha végleg összetörnek |
| függvények, erők, rácsok, vonzások, erőterek, megkötő taszitások. |
| Ha végleg összetörnek rendszerek, lüktetések, gömbpontok és örvények, |
| galaxis-szövevények. Ha minden összeolvad egy óriás csöndgolyóvá. |
| S az Egyetlen: kitört ablak! Önmagától lett vakká! |
| Mert ez a dolgok rendje. Vagy ez volna a rendje. És a rózsákat meg |
| kell metszeni. A szőlőt is meg kell metszeni. Metszem hát a rózsát. |
| Metszem hát a szőlőt. Könnyű metszőollóval. Kemény kézszorítással. |
| Csattog a metszőolló, mint az izgatott rigó csőre. Mint az ideges |
| rigó csőre. A vaskos fém-rovarszáj ollók, a darázsszáj-metszőkések |
| csattognak a nyomástól, mint a rigó-anya csőre, amikor izgatottan |
| a két hosszú szaru-csónak, a sárga szaru-levélkard, a két szarutőr- |
| csipesz horgait összecsapja. Mintha két deszkalapot üt egymáshoz |
| a gyermek. Kopogva brekeg keményen, mint ködben Luca napján, |
| mint Nagyszombat hajnalvérben nyekergett a kereplő, ugatott a |
| kereplő. Hengeres fogaskerék körül ahogy levegőben-tekerve pörgettük |
| a nyélvégre favillával függesztett toll-lapátot, a fenyőfa |
| lapát-tollat pörgetve kis fenyőfarúdon. A kis fenyőfarud végén |
| akár egy csillagos bunkó a bordázott hengercsigolya. S a hosszanti |
| deszkabordák, a körcsillag-uszonytollak, a függőleges fogaskerék- |
| küllők kiálló uszonyszárnya, s a küllő-vályuk sárga csillagtövis- |
| ágyékteknője mélyét-magasát a lapátvéggel súrolta-megütötte a kereplő- |
| toll fája. Mert elmentek a harangok. Az angyalok elvitték. Majd |
| délután visszahozzák. Krisztus-föltámadáskor. Addig csak kereplő |
| szólhat. Harang helyett fa-tekerés hang. Luca napján boszorkány-űző. |
| Fából faragott citeratoll fa-halcsontváz bordaciterán. És ettük a |
| ködöt akkor, egymásnak kiabáltunk. Gyerek gyereknek ködben. Egyik |
| űrcsöndben álló angyal a másik űrcsöndben álló angyalnak kiabál így. |
| Közöttük galaxis-tömbök, szupergalaxishalmazok. Fénypontmezők, |
| tércsöndek, tűzpontörvényszigetek, üresség-terjedésidők. És ittuk a |
| vért akkor. Nagyszombat hajnalában. Jézus kiömlött vérét. És véresen |
| kerepeltünk. Ahogy egy zuhanó angyal, angyalördög brekeghet. És |
| virágban a halott Krisztus. Krisztus halott teste. Virágkoporsóban. És |
| virágban a kertek. S a mező is virágban. És egy-két harmatos lepke. |
| Mint Krisztus sebei szálltak! Mint Krisztus szöggel-átvert kéz-sebei |
| szálltak! Mint Krisztus szöggel-átvert láb-sebei szálltak. Mint Krisztus |
| lándzsával-megszúrt szívsebe szállt a lepke. Szeme vérvizenyő-csöpp, |
| sárga mohafényszőr-könnycsepp Krisztus szívsebéből, a hullavért |
| csöpögőből. A hullavér hullavizenyős vér. Abban mindenféle nedvek: |
| nyiroknedv, sejtbomlásnedv, tüdővíz, erjedés-húslé, sejtbomlás- |
| tűzásványanyag büdös szirupfolyadéka, a bronchusok halálenyve, |
| a véranyag halálvizelet-kicsapódása. Csattog a metszőolló, mint az |
| izgatott rigócsőr! Metszem a rózsát, a szőlőt. Előbb a rózsát, aztán |
| a szőlőt, a barna venyigéket. Csattog a metszőolló. Hullnak a lemetszett |
| rózsaágak, csigolyatoronycérnaszál fekete hőscincércsáp-rózsavesszők. |
| Hullnak a gazos földre le. S a föld zöld, kék, rozsdalila és grafit- |
| fekete óriás tüskés szöcskelábak, fésüs sáska-fogókarok, imádkozó- |
| sáska ölelőkarok, letört póklábak, szarvasbogárhím-lábak, levágott |
| tyúklábak, libalábak, pulykalábak pikkelyes, töviskörláncos keresztűl- |
| kasul ceruzával összevonalazott feketekockás-zöldkockás számtanfüzete. |
| Mint lányaim 1.80 forintos kockás, kék kockapepita iskolásfüzete, |
| amit vastag ceruzavonalakkal, szürkefekete grafitszál-csíkokkal |
| összevissza rajzolnak és írnak, buta kezecskével ragadva még |
| a ceruzára, filctollra, zsírkrétára, mint levelibéka ha sárgatenyerű |
| zöld húsüvegbársony-kezecskével markol vékony fűzfaágat, |
| barna barackfa-ágat, s csuklós üvegpálca-ujjacskái átizzanak az |
| odaragadás-életrettegéstől. Rózsaág-filctollvonalakkal, kúsza |
| egyenes kazalhalmazokkal teleírva a tavaszi föld. A föld, a |
| föld, Emberiség-égitestem télnedves, tavaszporhanyó felszin-anyaga! |
| A föld, amelybe halott testemet majd leeresztik. A föld, amely |
| halottaimat őrzi. A föld, amely élőimet hívja. A föld, amely tavaszomat |
| küldi. A föld, amely nyaramat megadja. A föld, amely őszömet |
| reméli. A föld, amely majd magára húzza telemnek sűrű gyapját. |
| Agyunk megteremtője: Föld! Agyam kigondolója: Föld! Egyetlen |
| Anyag-Reményem, Űrben-dübörgő Égitest-Agyvelő, te, Föld, |
| Föld, Föld, Föld, Föld, Földgolyó! Lányaim kis lapáttal, kis |
| kék vödörrel, piros gumicsizmában járnak a kertben. Szemük kék, |
| szemük barna fénytojás. Szemük barna katicabogár. Szemük kék |
| katicabogár. A kiváncsiságtól kiszállna már homlokuk alól, szőke- |
| hajharangos fejükből, mint óriás kék katicabogár, mint óriás barna |
| katicabogár. Feleségem az avart gereblyézi. A barna rothadás-szőnyeget, |
| a fekete korhadék-szemfedőt. Lehullt tavalyi lomb. Lehullt |
| tavalyi levél. Sárgabarackfalevél, szilvafalevél, meggyfalevél, |
| őszibarackfalevél, körtefalevél, szőlőlevél, ribizlibokorlevél, piszke- |
| bokorlevél, orgonalevél! Elrothadt postáim, ti rothadó, hártya-ablak- |
| cellás falevelek, bokorlevelek, szőlőáglevelek. Venyigék barna postái |
| ti! Mit üzent nekem az Idő? Mit üzent nekem ez a növény-posta? |
| Fölveszek egy alvadtvérfekete meggyfalevelet. Nézem a könnyű halál- |
| hártya-szárnyon a halálírást, halálüzenetet. A meggyfalevél |
| felpördült-szélű rothadt bronz-lándzsatoll. Nézem, mit írt rá az |
| Őszi Alvilág, a Kristályos Őszi Pokol? Miféle bűnt, miféle bánatot? |
| Milyen nekem-szót! Milyen nekem-pokolt? Milyen üszkös, kúsza |
| jövő-jóslatot? Milyen jelenidőt és milyen holnapot? Rajta miféle |
| bélyeg, miféle alvilági stempli? Mit akart ezzel a rothadt falevéllel |
| nekem a Láthatatlan Rejtelem üzenni? A falevél: horpadt, gyűrt, |
| földben szitásra-rothadt bronzkori lándzsahegy, üresség-ablakosra, |
| hártyacellásra korhadt fekete aranytoll görög múmia-királyok, szkíta |
| múmia-fejedelmek aranylevélkoszorú-aranykoronájáról, letört |
| arany babérkoszorú letört halál-levele. Itt-ott látszanak még a növény- |
| pórusok, a levéltest üszkös póruspontjai. A levélszár-főérből hal- |
| bordázatosra szétvirágzó mellékerek, s a mellékerekből pihebolyhosan, |
| pamutpáfrányseprüsen szétspriccelő hajszálerek, mint vizsgálati-lemez- |
| anyagon a becsapódott elemi részecske robbanás-sugárszétspriccelése |
| buborék-vonal sugáregyenesekkel, pontgyűrűlánc csápbajszokkal, pont- |
| csigolya-sugárgörbe spirálkacsokkal, robbanás-tűkristály szálka-csillag |
| sündisznókkal dermed a halálhártya-halálzománc levéltest-foszlásanyag- |
| ban. És a levél-érhálózat drótháromszögei, drótnégyszögei, drótrács- |
| arcrostélyai levegő-üresek, csönd-üvegesek, vagy pórusos világosbarna |
| növényhártyával feszülők, mint halott emberfül dobhártyája feszűl a |
| növényhártya a barna drótvázakban, drótkeretekben, mint halott szűzlány |
| szűzhártyája a halálhüvely trombitatorkában, közepén kör-alakú vizelő- |
| lukkal, havi-tisztulás nyílással. S a levéldobhártya, mint a halottaké, |
| a rászáradt füljárat-zsírtól barna. Barna enyv-pecsét a fül hallás- |
| hártyáin. És itt-ott még a levélen a megvarratosodott növénytestmaradé- |
| kok, a levélbőr cafatjai. Mint szétfolyt hulla koponya-arcán bőr- |
| maradékok, a homlokon, halántékon, szemhéjtyúkszem is, az orrcsont |
| kettős villaága alatt a felső ajak lebenybőr-szárnya a bajusz-százlábú- |
| val, s az alsó ajak nedves cimpabőre. S itt-ott, mint térdemen |
| gyerekkoromban, a kőzúzás-seb rücskös, ragyás barna vaspecsétje, a |
| rózsaszín forradás-szélektől körben fölkunkorodva elváló var rücsök- |
| pecsétviaszcsillaga, az áttetsző peremszélű bronzpénz, a fekete |
| fedőpikkely-gyertyaviaszpaca: a parafapénz-szerű forradás vastag |
| rücsökgombja, a gyerektérd óriás taplógombája: a kérges levélbőr! |
| A valaha zöld! A valaha nap-evő! A valaha fény zöld forradalma! És |
| de jó volt viszketve lehúzni, kéjjel lekaparni azt a rücskös |
| sebkérget, száradt fekete forradás-varangyot. Mert gyógyuló térdemen, |
| mint száradó kövér varangy. De jó volt aztán nyálasan szopogatni, |
| cuppogva rágicsálni, csámcsogva harapdálni! A térdseb forradás- |
| csigahéját, varrat-teknőcpáncélját, mert viszketett alatta a gyógyulás, |
| mohó vigyorral letépni, s rágicsálni lassan, mint agyalakú barna |
| dióbelet, boltban-vett kukacos, kukacjárat-ürülék-forgácshabos |
| szentjánoskenyeret, aszalt szilvát, konyhaszekrényből kilopott |
| mazsolát, kátrányszagú cukorspagetticsövet, a bocskorszíjat, töltött |
| nápolyidiót, fekete medveszart! S a térdemen, a gyermekkönnyű térd |
| könnyű csomóján a letépett varrat-dióhéj talpnyoma, a seb még nyálzott |
| fényesen, mint csigamászás ezüstnyál hártyaszalaga, a redős csigatalp |
| fényes, cellofános hab-nyálcsíkja, mint újszülött borjú, könnyezett |
| fehéren, mint újszülött csillag, égett és viszketett édesen, mint |
| kamaszkölyök fölmeredő, mézelő ágyékrügye, a rózsaszín szerelemkukac |
| hímcsigaszarvacska, gennybimbóval sárgán csipázott, mint piros |
| gyulladásos szem, halottat-virrasztó szem a ravatal-éjszakában, |
| fehér vágásvonallal izzott, mint szőke kardél, a sebhártyás rózsaszín |
| hús-sziget a barna húson, tücsökfekete kamaszbőrön, fénylő piros |
| bőrhártyapénz. Sárga süppedés-sziget, mint nagy szürke kő alatt a fű, |
| ha a követ fölemeljük, vagy elgördítjük, s ott a nedves sárga élet, |
| szőke fű, szőke föld, kőharmat-könnyesen! Ó, mi mindent ettünk, |
| rágtunk, szívtunk, szoptunk, nyaltunk, rágicsáltunk mi, gyerekek, |
| szegények, szegények szegény gyermekei, mi, cukorra-éhesek, édességre- |
| szomjasak, megmaradni-akarók, látomás-szárnyúak, magunk-is-dolgos- |
| látomások, halottat-ismerők, holtakkal-beszélők, holtakat-mosdatók, |
| holtakat-cipelők, véres köhögések árnyékai, mi, vérköpések barna |
| virágai, mindíg-munkába-fogottak, verejték-ámulók, boszorkányröhögésen |
| nyargalók, lélekharangon-repülők, munkában-agyonsebzettek, száradó |
| sebeink, mint cipőnk kisujj-bütyökhelyén a rávarrt folt, mint |
| féllábszáras nadrágunk térdén a más szövetanyagú sötétkék folt, |
| mint kinőtt kiskabátunk könyökén, a szívfölötti repedés fölött a |
| rávarrt szürke folt, mint egyetlen fehér ingünk szakadás-sebén a |
| sárga foltozás! Mit ettem én, mit ittam én boldogtalan gyerekkoromban, |
| szőke-bajszos kis fekete tavi fiú, aki ott növekedtem, talán ott is |
| születtem a biai tóban, makacs és gőgös fiúcska taviszörny, szülők |
| reménye Reménytelenség, kicsi kéz-ujjaim és kicsi lábujjaim között |
| már az úszóhártya is kinőtt, mint a lázrügy-lázdió szemű sárgafoltos |
| bőrpaccsnak, a lihegő zöld bőrkavicsnak, a kecskebékának, s barna |
| csacsitöke-labda, a tömény gumigolyó-fenekem lika fölött pikkelyes |
| ágtőből kisarjazva nyálkás zöld kettős levéltoll halfarkuszonyom is, |
| a piros hártyalegyezőbordázatú úszó-harmonikaszárny! S nem is tüdőm, |
| de két kopoltyúm volt már, két vérszivacs-legyezőlevélcsokor alsó |
| állkapocspatkóm alatt a nyakamon, a gége jobb és bal oldalán! S kettős |
| úszóhólyag a háromszög-kisfiú-mellkasban a tüdők helyén, a gyomor, |
| a máj, a lép, a vesék, az epehólyag fölött, kettős töknagy sárga |
| hártyadió, fehér hártyatojás, levegővel töltve. S vállaim pikkelyesek, |
| s pikkelyes hátam két lapocka-izomszalaga is egész a fargolyó-kezdetig, |
| s lábszáraim is pikkelyesek, a lábfejek pikkely-kesztyűhátak egész a |
| lábujjakig, s voltam, mint zöld gyémántgyík, pikkelypamut sárga |
| vizisikló, halfiú-emberhalacska, pikkelyharisnyacipős tavi szellemecske. |
| S voltam erdei bolyongó zöld növény-őz, eleven kisfiú levélszobor, zöld |
| levélharkály, növénycinke, növénysárgarigó, növényrózsapirók, növény- |
| aranymálingó, növényfiú-zöldike, növényfiú-szarvas, piciny |
| fekete erdei hattyú, citromcsalánbagoly, zöld fűből font szarvasbika- |
| fiú, zöld fűkalászból font növénypamutszöcske erdei nyúl, s a nyúl |
| kalászkristálytű szimatolása fehér növénygyapjú orrlik-oválispárral, |
| két fehér pamutkarika üresség-tojással, a nyúl kalászból font |
| kagylótollú fül-ágaskodása. És voltam forró levélpikkelyhemzsegés |
| zöld erdei szél, zöld erdei szélben ifjú fekete ágnyikorgás, fekete |
| kőpalavessző ágcsikorgás, fehér nyírfák zöldpikkelyingű csönd- |
| pillanata, aranytányérból kinövő nyirfácska-lombszarvú kék |
| kristálytüske-pocakgömbű, kristályhártyafekete-gerincuszonyfélholdas |
| csikóhal, kék szelvénygyűrű-farkával a csönd hínárhártya-pilléreire |
| tekeredő lófejű baltácska, kis csikófejű üvegfejszécske |
| növényhalcsikó. És voltam erdei pillangók kavargása a zöld |
| zokogásban, százezer lepkelobogás, káposztalepke, citromlepke |
| pávatollfarok szarvcsápú állatitatós-papir-csillaga és voltam |
| fekete vascsigolyák antennatornya-csápú hőscincér-fiú, a |
| sötétkék szőrös kitinrinocérosz, a csillagokig görbülő kitinsarló |
| szarvú orrszarvú bogár, óriásbarna bogárteknősbéka, lapos |
| harctéri páncélsisak-feje két oldalán a fogó-ollók, az ollós |
| fogókarok, mint a dámszarvashím lapátvilla szarvai, mint a |
| rénszarvasok mohás szarvkoronája, voltam szarvasbogárhím- |
| teknősbékabogár, aki spermáját úgy lövelli nőstényére, egy méterre |
| nőstényétől, ahogy a tűzoltó, az arany-kakastaréju fekete lakk- |
| sisakos ember-katicabogár viharvászonfecskendőjéből, a vaskardhal- |
| szájú sárga dagadt vászoncsőből a vizet a tűzre, égő házra, égő |
| kátránypapír-asszonyszoborra! És voltam erdei hangya, erdei |
| katicabogár, erdei sün, háromszögüre összehajtogatott collstok-lábú |
| szöcske, Simon István verse ilyen, ugróvillás zöld sáska, voltam |
| kabóca, kabóca is voltam: égerfa recéskabóca, bordásfejű kabóca, |
| süveges kabóca, fapajzskabóca, tarajosfejű sarkantyuskabóca, |
| énekeskabóca, mamakabóca, szarvaskabóca, púposkabóca, bivaly- |
| kabóca, laposfejű kabóca, szélesfejű kabóca, vérpettyes kabóca, |
| fűzfa-tajtékoskabóca, égerfa-kabóca, változó tajtékoskabóca, |
| kakukknyál, füleskabóca, pompás kabóca, juharfa-kabóca, méregzöld |
| kabóca, lándzsafejű kabóca, kurtaszárnyú kabóca, vérkabóca, fekete |
| kabóca, réti kabóca, kabóca voltam, domború előhátamon oldalt álló |
| fülekkel, a szemeket félig oldalt körülvevő rovarszaru-szemüvegkeret- |
| koponyával, az előháton fölnyúló, hátrafelé fölmagasodó oldalt |
| szarvtüskés kitinszarvakkal, a fejtetőn háromszög-alakú |
| pontszemekkel, zöldbordás-zöldcsőrös kúpkoponyával, összenőtt |
| szemekkel, voltam gyertyafejű kabóca, akiről régen azt hitték |
| világít, mert szemei előtt hosszú üres hólyag van, leforrasztott- |
| végű kitinhólyagcsőr, hogy feje, mint hosszú petróleumlámpaüveg, |
| voltam az Ének hosszú lámpacsőhólyagként világító orru Kabóca-fia, |
| négy állatfalevél-szárnyú kabóca-kanalasgém, mert kabóca-orrom |
| sárga fölfújt hólyagkanál, mint a kanalasgém hosszú csőre, Kabóca- |
| Szent Ibisz, négy-szárnyú kabóca-rózsás flamingó, voltam az Isten- |
| Ének jövő-kabóca-kövülete: kabóca-papucs csőrü madár, mert ének- |
| fejemen orrom, mint a mai ősmadár kis sárga tollrózsa fején 48-as |
| férfilábra való vastag sárgakék csőrpapucsok, mint buta vastag |
| szaru-petróleumlámpaüveg, a kék pillangószemek előtt kövéren |
| kinőtt őskori szarukoporsó, zöldsárga csőrtoka-esernyőzacskós |
| kabóca-pelikán voltam, a Csönd Szent Rovarmadara, voltam a Négyszárnyú |
| Zengés, a Négy Szívalakú Hártyaszárnyas Ciripelés, a petróleum- |
| lámpaként égve világító iszonyat orr-gyertyájú hosszú marhabél- |
| hólyagcső-orrú Rovar Cyrano de Bergerac, a palackba gyűjtött harmat |
| pára-erejével Holdra-repülő elefántormány orrú szerelmes Költő- |
| Rovar Cyrano de Bergerac, énektajtékomba-búvó kakukknyál-lárvafiú, |
| hiszen ürülékem ez a tajték, a kakukknyál, s ebben töltöttem lárva- |
| koromat, s úgy vettem levegőt, hogy potrohvégemet e zöldfehér |
| tajtékból kidugtam, lélegeztem a potrohtüdővel, potrohvégi lélegző- |
| ponttal, hogy megmeneküljek a Kiszáradástól, s testváladékom |
| habosra fújom, a tajtékot a kifújt levegővel buborékosra a levegő- |
| golyókkal! Voltam dongó, darázs, méhecske, méh, poszméh, lódarázs, |
| szitakötő! Világító szívü Énekes Kabóca. A Fekete Saskirály hasonlata. |
| Hiszen a Szegények Fia más mi lehetne? |
| Hiszen a Szegények Fia mi más is lehetne? Mi más? Mi más? Mi más? |
| Mi más a Szegények Fia? Ciripelő Hit. Vígasz-ciripelés. Ciripelő |
| Boldog Áhitat. Halhatatlan Rovarének-eskü. Rovar-Remény Éneklő |
| Megmaradás. A Természet Rovarpáfránya. A Természeti Lét Százmilliárd |
| Létezés-alakja. Természetté Visszaváltozott Bánatfiú. Szél. Fű. Kő. |
| Növény. Lomb. Víz. Köd. Nap. Csillagfény. Hó. Rovar. Bogár. Szelíd |
| Állat. Könnyű Énekesmadár. Ragadozómadarak Szeme. Dérzizegés. |
| Hókürtök Hajnala. Gömbvillám Elektromos Tűzlabda Csilingelő Gurulása, |
| Bárányfelhő és Viharfelhő. Kék Holdfényhártya a Dolgokra Ráfeszülve. |
| Holdkecske Ezüstkönny Teje. Ráfolyva a Derengő Esti Létezésre. |
| Kukoricatáblák Hűvösség-Iráslehelete. Árnyékszöcske Ugrándozása. |
| Szőlők Feketecsipke-Sárkánytalpnyom Árnycsacsogása a Hold-Éjszakában. |
| Pipacspinán Lepkepihenés. Zöldkobra Csalántűz. Mályvák Koldus Kenyere. |
| Kis Zöld Növénykenyércsomag a Mályvalevelek Zöld Szőrhónaljában. |
| Őzek Virágpor-szempillája. Rókák Selyemsuttogása. Békák Zöld |
| Bőrhegedűje. Sárga Átokdadogása. Erdei Tisztások Aranygyász Serleg- |
| meztelensége. Szarvasok Fekete Csillagkopogása. Ködzihálás. |
| Ködnyerités. Ködök Asszonykönnye. Véres és Fostos Madársegg |
| Tojásvirágzása. A Magány Méze. Kalásztekintet. Zöld Tűcsokor-Pillantás. |
| Hímvesszőnyál Holdemlőn. Fehér Fénypárzás Barna Barlangkoporsóban. |
| Tarajosgőték Zöld Üvegszirom-uszonyán Piros Vérpontlánc. Piros |
| Temetőbogarak Iker-Rombusz Baszása. Párzó Legyek Nászröpte: a |
| levegőben két szőrös üveggyertyafej úszik zenélve, kék egydió- |
| kettősrügy zeng röpülve a nászban. Csigabigahermafroditák Egymásra- |
| Tekeredő Kettős Nyelvcsókja, Habos Húsgyertyalángok Egymásba-csavart |
| Csókörvény-Birkózása. Juharfa-Laokoon-Repkénykígyó-Verekedés. |
| Zöld Iszalag-fojtás Zöld Növénytüdőn. Lila Madárvizeletluk Erdei |
| Hóban. Piros-Kék-Zöld Negatív Állatvizelet-Liliom Erdei Hóban. |
| Kristályrúd Piros Rovarvizelet Bokorlevélen. A Nap Fénycsörömpölése |
| Temetők Sírkő-fogsorán. Fehér Fácánrikácsolás Fekete Árnyzokogásban. |
| Fenyőfák Mézgavaginája. Erdei Cseresznyefák Mézga-Tehéntőgye. Erdei |
| Koporsószag. Növények Zöld Halálszaga. Darázs-lapockák Hártyafénykard |
| Szárnya. Sárga Méhecskevállak Zúgó Fénytolla. Napszeretkezés. |
| Holdejakulátum. Zöld Csillagtakony az Ürben Szétcsorogva. Lárvák |
| Földmélyi Selyemkő-Gyöngyvirágszoborfája. Csíkbogarak Fekete Láza. |
| Halak Tagadása. Csíborok Hattyuálma. Vizipók Küllős Lencsekerék- |
| Vizenfutása, Selyemhártyadob-Úszása. Virágok Hajnalhasadása. Hajnalok |
| Menzesz-sápadása. Alkonyok Dögláng-szivárgása. Éjjelek Húsrimánkodása. |
| Éjszakák Szerelemváladékszaga. Sperma a Nemzőtesteken. Sperma a |
| Szerelemszőrben. Spermaszálak Fehér Fehér Hernyói a Férfiherén, |
| Asszonycombon. A Hit Lázkoronája. A Hiány Csóküszke. A Remény |
| Tajtékzászlója. A Remény Kabóca-Cirpelése. Ciripelő Kabóca-Remény. |
| Ciripelő Kabóca-Szegénység! Hiszen a Szegények Fia mi más is lehetne? |
| A Szegények Fia mi mást is tehetne? És otthon mindíg rossz volt. |
| Szegénység volt és köhögés volt. Részegség volt, veszekedés volt. |
| Vérhányás volt és vérköpés volt. Hurutköpések sárga medúzái, véres |
| sárga csillagtenyészetei a lavórban, a vödörben. És ordítozás: „Nem |
| birom tovább!” És ordítozás: „Kiirtom a családot!” Kés és balta és |
| repült a vekkeróra, röptében ébresztőt csörögve. Mint óriás réz- |
| cserebogár. Gömbölyü fémkalapja alatt a vas-szárú fémütő, a vasgomb- |
| fejű függőleges ütőbunkó, a fekete hang-bárd, az ólomkoponyás virág- |
| szár, a karcsú palacsintasütő rezgett keményen, gyorsan csengetve |
| rezgett, mint a cserebogár csápja, a rézlaplegyező-harmonikahúzás, |
| s a félholdként szétlegyeződő függőleges rézlapok csáplevélkoszorúja |
| levéltollai szünetében a levegő volt a fujtatózsák szelvényhernyója. |
| Röpült a vekkeróra hajnalt csörögve, röpült a réz cserebogár. De |
| nem találta el apám fejét. A falnak csapódott, a földre hullt. |
| Apám meg sírt fehér gatyában, bokáig érő hosszú gatyája ágyékvágása |
| résén, fehér gatyája fehér gatyasliccén szeplős szeméremteste kigyű- |
| rődött, mint pettyes csigabiga pettyes szarva, a szeplős fitymabőr- |
| szemtokkehelybe csomagolt szemgolyó-makk, a higanyszárú higany- |
| lopótök kék buboréka. Mint gyűrűfoglalatban zafirkő. |
| Röpült a vekkeróra, röpült a fémkakas, fémmel kukorékolt részeg |
| hajnalunkban. A szegények fiának meg kellett maradni! A szegények |
| fia halott nem lehet még! A szegények fia föltámadást hoz majd! |
| A szegények fia énekelni vágyott! A szegények fia: megváltó-fiú lesz! |
| A szegények fia: a Szegények Álma! Keserűség-fának vértajték-virága. |
| Föltámadás-hit Ő! Isten Körözvénye! Jézus-léptű barna Szívütés |
| a csöndben. Szép Fekete Zászló: vászna sűrű dacból, vászna gyász- |
| szövésű aranyhímzés-kendő! Fején aranydárda-levél, szűz láng, |
| mint az apostolok feje fölött akkor, amikor megjelent a Kis Üdvözítő, |
| sebei nyitottak, emberlénye fényből, emberlénye mégis húsból és |
| haragból, emberlénye mégis szelid szánalomból. Bedughatod ujjad |
| az én szívsebembe. Az a seb az Élet! Az a seb a Holnap! Az a seb a |
| Mámor! Az a seb: Jövendő! Az a seb a Másik Létezés Kapuja. Isten |
| két szemhéja az a fehér sebszáj! Alsó s felső Isten-szemhéjak |
| közt a szív, mint piros szemgolyó nézi a világot. Az emberiséget |
| nézi dobogással. Nézi ezt a Kételyt piros rugdosással. Nézi a Gyöt- |
| relmet szerelem-ütéssel. Nézi a Szerelmet Kegyelem-Hivéssel! Nézi |
| a Szánalmat szánalom-pirossal. Vicsorog szivével, mint kutya |
| szemfoggal. Hát ezekért jött ő Istenből kiejtve? Hát ezekért hullt |
| ő keresztre szögezve? Hát ezekért lett ő, mint fénysugár-sperma |
| az alhas falán át az Asszonyba folyva, Mária fan-szőre, s szőrgyapot- |
| kankalin köldöke között a tojásdomborulat bőrén s húsán törve fény- |
| utat magának az Asszonypetéig, a petefészekből leváló tüszőig, a |
| méhbe ágyazott istenfél-embercsiráig, emberfél-istencsiráig |
| fényszigonyként küldve? S Mária kis hasa, mint egy szines légyszem: |
| százezer cellából ikrásodott tojásgömb. S mint a légy kék |
| kristály-szemén függő-csíkban függőleges szivárványszalag pántosodik, |
| szivárványszinű vastag domború szalagcsík, át az ötszögletü kék |
| kristályszemecskék, a facetta-szemcsík, kék pontszemek halmazrácsán, |
| úgy az Anya hasán fekete szőrszalag függőleges íve köldöktől a |
| szőrszájig, a piros cimpákat virágzó szőrlázig! A szőr, mint egy |
| vánkos szines keresztpántja, mint kék bársonyvánkos szivárvány- |
| szalagja! Isten mindenség-rádiumrög agya küldte, a rádiumsugárzás |
| láthatatlan fallosz az Anyába őt, hogy ezekért meghaljon. Előbb |
| megszülessen! És gyerek lehessen. Csecsszopó lehessen. És kisded |
| lehessen. Majd gyerek lehessen. Majd kamasz lehessen. Legényke |
| lehessen. És férfi lehessen. Hiszen ez a próba. Isten csak az lehet, |
| aki végigjárta létével és lényével ezt az emberutat. Csak emberré |
| válva lehet Isten Isten. Ahhoz embertest kell. Ahhoz emberszív kell. |
| Hogy tudná különben az Éhséget, Szomjat, a Szerelmet és Gyászt, a |
| Szégyent, Szorongást, a Könyörgést, Átkot, Megaláztatást, Kínt, |
| Csábítást, Bűnhődést, Bűnt, Irgalmat, Sírást, Gyűlöletet, |
| Áldást, Erőt és Hatalmat, Futást, Legyőzetést, Koldulást, |
| Korbácsot, Megbocsájtást, Mágnes-terét az Asszonynak, a Gyötrődést, |
| Halálfélelmet, Bujkálást, Babonák rejtelmét, Kuruzslást, Varázslást, |
| Csodatevést, Munkát, Bajt és Betegséget, Vér-sírást és Vért-izzadó |
| Éjszakákat, Magányt, Elhagyottság fehér vacogását, az Istenkáromlás |
| Gyönyörű Vak Gyászát, az Emberkáromlás Pokolzuhogását, a Félelem |
| Lila Dárdáit a Szívben és a Hit-elhagyást és a Hit-elvesztést és a |
| Jóság Bolond Szegénységét tűrni és az Elmebajok Vad Kelyhét Kiinni? |
| Csak emberként. Istennek is embertestben. Hiszen ember nélkül |
| nem létezhet Isten! Hiszen ember nélkül a lét nem is volna! |
| Dolgaival a Lét égne és szorongna. Hiszen ember nélkül a világ |
| magányos, önmaga tébolyát virágzó anyag csak. Erő, anyag, törvény. |
| Ennyi csak, más semmi. Embertestben tud az Isten megteremni. |
| Embertesttel tud az Isten Isten lenni! Szegények fia voltam én. Szegények |
| dacos fia! Bolondnak mondtak engem a falumban. Bolondnak mondtak |
| már gyerekkoromban. „Boris”, mondták anyámnak, „Boris, bolond a te |
| fiad”, „Boris” mondták, „mi lesz a fiadból?” „Boris” mondták, „mi |
| lesz a fiaddal?” Bolondnak mondtak engem a falumban. Gyerekkoromban |
| és kamaszkoromban. És később is bolondnak mondtak engem. |
| Legénykoromban. Férfikoromban. Talán nem szabadott volna |
| merengnem? Vágyni, nézni, látni se szabadott volna? De hisz azért |
| van az ember, mert emberként ez a dolga! Lettem volna |
| gyárimunkás inkább? „Ez a taknyos mindent telefirkált!” Papirost, |
| palánkot, meszelt falat, falinaptárt, krajcáros regények, |
| regényfüzetek címlapjait a nyári klozeton ülve, meztelen fenékkel, |
| míg nagy zöld legyek dongtak, s áztam a nyár klozet-szagában a |
| baromfiudvarban, kakas kukorékolt, tyúk kotkodált, én meg megnyaltam |
| a lila tintaceruzát, s nyál-lila ragaccsal a regénypapírra írtam |
| a hölgy csipkés ólomfesték kebleire, ólomgöndör fejére, mellei |
| közét ólomnyomatrajz kígyó marta! Nyelvem és ajkaim lila-véresek, |
| hipermangán és jód-ízű tintaceruzavérben fogaim. Bolond, ki ürítve |
| papírra ír! Nyári gyerekkorom! Nyári gyerekkorom. Bolondnak neveztek |
| engem otthon. Jobb ha kimondom! Mert bolond, aki néz. Anyám, anyám, |
| szegény anyám, te! Nem fiút szültél, nem is bolondot. De szülted |
| a Gondot! Egyetlen Óriás Szemgolyót szültél Anyám: engem! |
| És szememmel én mindent megittam, megettem. Mert a szegények |
| fia mindíg éhes. Ez illik a szegényhez! Két-lábon járó Szemgolyó |
| voltam. És nőttem világ: a látásodban. Úgy gyűrtem a világot |
| szemgolyó-létembe én, ahogy álmomban egyszer: körben kis fekete |
| kezek nőttek a szemgolyóm peremén, és e kis majomkezecske-koszorú |
| Látomást, Álmot, Világegyetemet, Embert, Emberiséget, Állatot, Növényt, |
| Fényt, Sötétet, Virágot, Színt mohón a szemgolyómba rántott. Gyömte, |
| gyömöszölte szemtojásomba a létet. Mint párnacihába a tollat. És |
| szemem dagadt és vérzett! És szorongtam, mint annyiszor gyermek- |
| koromban. Tömték, gyúrták a szemperem-majomkezek pupillámon át |
| szemtestembe, amire lényem emlékezett és nem-emlékezett. És beleolvadt |
| szemembe a Lét, ahogy az ereszhordó fekete vizébe a hulló hópihék, s |
| szemem dagadt, dagadt, dagadt, mint valami Tehetetlen Ősakarat, |
| világmindenség-nagy golyó lett szemem, s benne az Értelmetlenség és |
| az Értelem, az Anyag, a Láz és a Halál és a Szomorúság. És én |
| lettem a Magányos Szemgolyó-Gömbvilág. És ez a Szemgolyó-Világ- |
| Gömbegyetem vérzett, mint az öreg katonaló szeme, mielőtt fejszével |
| fejbevágtuk. És vérzett akkor is, mikor összeesett és elzuhant. |
| Ahogy koporsóra zuhan a hant. Mint Illyés Gyula koporsójára tegnap- |
| előtt! Vérzett a Gömb! És én szorongtam ébredésre-éhesen. És |
| megfagyott a ló óriás véres szeme, Édesem. És a lovat nem tudtuk |
| megenni. Ennyi! És én barna gyűrtségben szorongtam. Mint annyiszor |
| szegény gyerekkoromban. Fejszével vágtuk a lócombot a fagyban. |
| A front már elvonúlt. A lócomb lila volt, mint a püspöksüveg. |
| Ránk háborús vastag éjszaka hullt. Mint világító csillag-szemfödő. |
| Mint kőre kő! Gyűrt álmaim! Gyűrt álmaim, ti! Barna gyűrődések. |
| És sehol fény a résnek. És sehol rés a fénynek. Félnek-e a hullák? |
| Félnek-e, akik már nem élnek? Félnek-e a halottak a földben? |
| Én a világot e szemperem-majomkéz-koszorúval a szemembe söpörtem, |
| mint lila seprűkoszorúval, kék kefekoszorúval. Mint sárga |
| vizes agyagföldbe a polyvát, a Létezést a szemembe gyűrtem, a |
| szemvízkocsonyába gyömöcköltem. És a szemgolyón kívűl a Semmi volt. |
| A Nincs-Már! Az Ott-Volt Helye. A Létezés Üres Ürege! Az |
| Űrtelen Űr! A Magánytalan Magány. A Lehetséges Lehetetlen. Az |
| Egy-Szikrázat Üresség-Kegyetlen. A Nem-is-Kárhozat Üres Némaság. |
| Sehol pont, fény, rés, rács, ketrec, erő, gyöngédség, gyűlölet, gyávaság, |
| tűz, világ! És úgy szorongtam, álmomban tudtam: szívem a homlokomon |
| dobban! Mintha folyékony ruganyos higanytöltelék préselődne sűrű |
| lilakék tódulással mellkasomból gégémen át a koponyámba. Mint |
| homokóra üveghólyag-ikrek egyikéből a másikába a ruganyos, folyékony |
| higanyanyaglámpa. Ez volt a szivem. Ez volt az ütés-hitel. Ez volt a |
| szívtódulás-szívfolyás. Föl-le, le-föl: a szívhigany-higanyszív |
| vándorlás lefolyás-föltolulás. És tudtam mindezt nem ébredve |
| fel, mintha a gyermek álmában bevizel! Hol vagy Halál? |
| Messzi még? Vagy már nagyon közel. Nem hívlak én, ne hidd, |
| nem hívlak én. Hisz nem azért született a Fiú, a Szegény Szegények |
| Fia, nem azért, hogy ne éljen még a holnapért, hogy ne éghessen |
| még azért, ami van! Halál! Én még nem adom magam! |
| Jöhetsz lőfegyverrel, vagy késsel, vagy szelíd szép nevetéssel, hiába |
| jössz, még nem adom magam! A költőnek itt még sok dolga van! Ujjammal |
| dög-szivedre bökve kiáltok: „Hátra Kurva, hátra Jégkeselyü-Átok!” |
| Jobb kezem mutatóujjával a Halál szivébe döfve, mint nehéz korommal |
| töltött koromköcsögbe, piros kést a fekete Várakozásba, piros kardot |
| a fekete Káromkodásba, ordítozom: „Hátra! Hátra! Hátra!” Szivem |
| az Elmúlást kivárta! Szivem az Elmúlást kibirta! Szivem a Halált Zöld |
| Énekkel teleírta! Ahogy növénnyel a tavasz a földet. Csírával, |
| magzással, fűszállal, virággal, ággal, levéllel, leveles ággal, leveles |
| indával, rüggyel, bimbóval, zöld peremajkú szelvényes csészetokkal, |
| zöld növényi szálkák csontváz-szárnyaival, mint levegő-hal testét a |
| szálkából szőtt tollak, a csontváz-tojásketrec-hasonlat, zöld növény- |
| szögekkel, zöld pehelyszár-csöndbecsülettel, zöld növénycsövek könnyező, |
| zölden síró gyertyáival, amiknek a sziromcsésze a lángja, a sziromkürt |
| a lángja! A fehér, a piros, a sárga, a lila, a rózsaszín, a kék |
| fülkagyló-csokrok, pöttöm kürtöcske-habcsokor bóbiták, zöld növény- |
| lovak kürtöcske-felhő-csokor csótárai, pedig a tavasz zöld lovai |
| Élet-lovak, nem Halál-lovak!, zöld levélcsikók, levelekből szőtt |
| kanca-bokrok, hermafrodita növény-lovak, bizsergő habpöttyök, nap- |
| csókra tengeri csillagként szétnyíló vaginagyomor-arcú sűrű |
| sziromlevélgyűrűk, alkonyat-csókra tengeri csalánzó-tollseprű- |
| gyomorvirág-koponyájú vastag szirompénzecske-koszorúk, a titkos belső |
| csönd zöld szivacsszárán cafrang-szoknyájú medúza-virághólyagok, |
| hólyagmedúzák szivárványos szappanhabbuborék-hólyagkönnye, fehéren |
| vérző egylábú virág-kanalasgémek, zöldlábú virág-íbiszek, sárga virág- |
| hattyúk zöld sáskalábszárral, s ha eltöröd a növényi gólyalábat, a |
| szár sípcsont-törése, növénycsont-csonkja a hólyagszár törésgyűrűje, |
| a zöld növénycső ásványos peremkarikája fehér könnyel vérzik, enyves |
| fehér tejföl buggyan ki körben a szárgyűrűcsonk növénypapír- |
| karikájából, csillagos sárga ánusz-kalapok, fényszempillák, izzó |
| hab-gyűszűk, virág-gulipánok, lila-csőrű, aranykard-taréjtüskéjű |
| rózsás virágflamingók, csöpp virágsündisznók törpe zöld nyélen, |
| sziromtűzgolyó-gesztenyetokok, kék sziromcsigabigaházak fekete ajak- |
| kürttel, madárangyalok véres, meszes fehér segg-köpései, angyalcsiklók |
| habkönnye, légi szellemszárnyasok illatos végbélköpete, ürülékláng- |
| mészcsipke-szitarácsgolyója, piros növényi aranyérbimbó-koszorúk, |
| vérző végbélcsomók kemény hártyaüvegből, láthatatlan angyalvaginák |
| fehérfolyása, zöld falloszok makk-kúpja ovális madárcsőr-orrlik |
| húgycsőszájából fürtösen kövéren kibuggyanó spermasisakok, |
| kígyó-hajú mítosz-fejek ondószálcsokorból, spermaparókás zöld |
| hímvesszőkúpok, zöld szártölcsérben virág-fagylaltgombócok, |
| habszemgolyók zöld szemhéjak közt, fekete szivek fehér harangokban, |
| tótágast álló növénylányok égremeredő sziromszoknyája, vastag árny- |
| zöld csiklóval, amely fallosz is egyben, a csikló merev üvegrúd végén, |
| az ötszögű üvegdorong tetején laposan, vízszintesen ráforrasztott |
| növényszívvel, üvegcsillag-makk-keménnyel, fodros lángzenék, habos |
| tűzpillanatok, habosra fölecsetelt borotvaszappan-daganatok a |
| levegő-férfiarcon, növényi rézüstöcskében a drótfonadéklopótökkel, a |
| habverővel fölvert habvatta tojásfehérje, piros halszemek zöldpikkely |
| növényhal csészekopoltyú-fejében, hab-pusszedlik, sziromfánkok, arany- |
| pont-gomba-habcsókok, fordított esernyők kinyitva zöld küllőkre |
| feszűlten, apró virágpirókok, büszke virágharkályok, virágzó növényi |
| fakopácsok, aranymálinkók a földbe szőve, aranysármányok zöld virág- |
| lábszárral, zöld denevérek: bársonycsönd esernyők, piros galambcsőrök |
| zöld pénzkása-fejben, könnyes növénykobrák fölfújt zöld pikkelyesernyő |
| fejjel! Megdöföm a halált virággal és szóval. Ledöföm a halált |
| szóval és virággal. Leszúrom a halált tavasz-énekemmel. Megkötöm a |
| halált virágzó szavammal. Csontfekete testét benövöm virággal. |
| Beburjánzom fényét a zöld szerelemmel, mint a sírkövet a repkény, |
| vastag zöld lánggal, ahogy zöld szivébe fullasztja a repkény, levél- |
| kása zsákba, a zöld duzzogásba, a zöld háborgásba, a zöld ámulásba, |
| a zöld halálgyászba! Vörösrézdrót-gyökérhálóba befogja, zöldfényű |
| levelek bíbor köpenyével dühét betakarja! S a zöld levélköpenyben |
| megfagy a halál! Bíborzöld szivemből most már ki se látszik! És a |
| vörösrézdrót hálóban a sírkő, mint mélytengeri merítőhálóban kőtoboz- |
| hal virág-pontsorokkal, az egyensúlypontsorvonallal világító |
| kőkoporsó-hal, vízmélyi őskoporsó-kőhal szürke üvegfénnyel dermed |
| és nem mozdul! Nincs kő-lüktetése, nincs kő-tátogása, kőgömb-szem- |
| golyói nem gyászolnak fénnyel, kő-kard uszonyai kőtoll-faroklángja, |
| kőpárolgás-mosolya, kő-alattomosság kő-tehetetlensége önmagából |
| most már zöld tűzbe meritve! Virágszáraimmal megverem reményét, |
| virágszigorommal benövöm vak fényét, virág-gyémántommal fölfalom |
| szerelmét, virágtűz-sóhajjal csontjait megrágom, virágtitok-lázzal |
| halálba gyalázom, virágóhajtással kőlángját igázom, virágbűntelenség |
| virágáhítattal kőlázát bezárom, virághűség virágvígaszom halála lesz |
| a Halál-Kőnek! Halljátok, ti, élők? Halljátok halottak? Halljátok, |
| ti, voltak, és ti sose-voltak? Halljátok halandók? Halandók, halljátok? |
| Élők, ti halljátok? Halálra-készülők? Halálra-ítéltek mind, ti, mind, |
| ti élők? Halálra-itéltek, mind ti, mind, halandók? Halljátok halálra- |
| szültek, ti, halandók? Halljátok halállal-nemzettek, ti, élők? |
| Halljátok, a Halál Nemzettjei, Élők? Halljátok halandók, amit így |
| igértem, megölöm a Halált, hiszen megigértem! Halljátok halandók, |
| halljátok ti élők, ti el-se-bukottak, ti-tán-nem-is-élők, ti remélve- |
| félők, ti gyászolva-gyávák, ti gyászban-remélők, ti türelemrózsák, |
| ti gyöngyevő rákok, ti zsákszájú fények, ti könnytulipánok, ti |
| éhségnárciszok, ti sóhajmézgyertyák, ti ködárnyak, ti agyvelőszörnyek, |
| ti húshagyó keddek, ti hamvazó szerdák emberhúsanyagból, ti vér- |
| liliomok, ti pitypangkoporsók, ti köhögéskürtök, ti szőrálomhattyúk, |
| ti álomtrombiták, ti halálszivattyuk, ti kék embertűzből ragasztott |
| kis könyvek, csöndnyelvű himnuszok, rejtelemlámpácskák, emberarcú |
| táskák, szarlélekharangok, ti félelemkesztyűk, hírhegedű csókok, |
| boldog hamis eskük, csaló szerelmesek, sírással üzekvők, zokogásjácintok, |
| jázminkáromlások, embercsaló gépek, rühes büntetések, árvákat |
| fölfaló emberfogsorkések, könyörgéshalottak, rimánkodáskurvák, ti |
| büntető rühök, embernek-se-voltak, tolvaj imák, ti gyűlöletszárnyak, |
| képmutatás-taknyok, ti hazugságfüstök, ti álnokságtörpék, ti |
| ámításrácsok, ti jajgatásingek, ti panaszpusztulások, pusztító |
| panaszok, áhítat-zsebmetszők, ti kétlábonjáró kakas-palavesszők, ti |
| emlős ragályok, ti fölcsinált szőrös büdös ólomkancsók, ti bűnhődés- |
| lárvák, nagytökű gipsz-szobrok, ti járványszemgolyók, ti lepra- |
| kolera-pestis-tífuszmáglyák, tudós boszorkányok, máglyán-égő árvák, |
| csöcsös szitakötők, gyémánt cikkanások, rabló kövek, gyilkos pina- |
| rimánkodások, bozontröhögések, ti irigységbalták, ti késevő kések, |
| ti lueszes fejfák, trippertulipánok, kankóliliomok, hanglemezbarázda- |
| korong-butulások, hanglemeztű-szószok, butaság-kolompok, rabló |
| kajlaságok, viszkető páfrányok, csalán-méreg ágyak, pókselyem- |
| csöngettyük, ti fullánk-hitüek, sötét csókolások, ti lepkeszem-mohák, |
| boldog csókacsőrök, a boldogság előtt gépfegyveres őrök, szivarfüst- |
| katonák, hódolatjelvények, majomsegg-mirigyből varrt bánatkalapok, |
| orrszarvufingások, elefántfingások, vizilófingások, ti emberalakú |
| kis ketrecablakok, stiglicketrecajtók a kétely szivében, ti mind |
| mégis mámor, ti mind mégis éden! Ti mind mégis ember, én emberiségem, |
| ti mind mégis mosoly, szerelem és munka, ti mind mégis hűség, emberség |
| javunkra! Ti mind mégis szépség, ha kell kötelesség, ti mind mégis |
| soha elhagyás és restség, ti mind mégis jóság, csak így egyszerüen, |
| ti mind mégis vágyunk ember-holnapunkra, ti mind mégis-mégis |
| haláltól nemzettek, ti mind mégis-mégis halállal megvertek, ti |
| mind mégis-mégis gyönyöröm keménye, ti mind mégis-mégis nem-múlásom |
| fénye, ti mind mégis-mégis-hárfa a kezemben, Emberiség-Hárfa |
| Orfeusz-kezemben! Élethúr, halálhúr hárfámra feszítve, az Emberiségen |
| hárfázom szivemmel, élethúrt, halálhúrt pengetek hitemmel, jobb |
| mutatóujjam s a többi jobb ujjam bőrrózsa-bögyével pengetem a |
| hárfát, az Emberiséget s a Hárfa-Világfát! Föltámasztó hitem lángol |
| ujjaimban, emberföltámadás virágdalaimban, világföltámadás boldog |
| énekemben. A Világegyetem-Hárfa az ölemben. Szivemhez szorítom |
| Emberiség-Hárfám, pengetem ujjammal Világlét Világfám. Orfeusz- |
| kezemben, Orfeusz-hitemben zenél az a hárfa Isten-teljesebben. |
| Halljátok, ti, élők? Halljátok, halandók? Halljátok, ti holtak? |
| Halljátok, ti élők? S énekemet hallja csillag, kő, víz, kristály, |
| s énekemet hallja tűz, erő, anyag, tér, s énekemet hallja szervetlen |
| és szerves, s énekemet hallja, s dalra-engedelmes a mágnesesség és |
| az anyag minden dolga, az elektromosság, gravitáció-hit, a bolygók, |
| a holdak, ősi halmazpontok, fénylázadásfelhők, a robbanás-gondok, |
| a szétlazulások, a sűrűsödések, alkotó elemek, héjak, vegyi fények, |
| hallja az elemi részecskék reménye, hallja a bizalom sugárzáscsönd |
| fénye. Hallja minden halott, aki létezett már: mikro-létező és rovar, |
| bogár, madár, hüllő, hal és emlős, tojást tojó ősgyík, sírni kezd az |
| egyik, álmodni a másik, hallja az Alvilág, a Túlvilág hallja! |
| A kezdetig lángol hitem hárfa-hangja! Orfeuszi Hárfám hitében ragyognak |
| mind a Tegnapiak! S fölragyog a Holnap! Orfeusz-Hárfámat pengetve |
| itt állok Szép Emberiségem, s zenélem a Lángot! Anyag-létezőt és |
| Szellem-létezőt megkérdez boldog hárfa-zeném: tudtátok e a Lét |
| veletek miért lett? Tudjátok e a Lét veletek miért lesz? S Orfeusz- |
| zenémtől fölragyog a Minden, lángolni kezd minden Orfeusz-hitemben. |
| És a teremtmények belsejébe látok! Egy kristály izzani kezd az |
| őshomályban. Egy pete fényleni anyja petezsákjában. Az elefánt hasa, |
| fénylő lámpabúra, magzata hasában kis Elefánt-Buddha. Egy tehén |
| hasában magzat-bikaborjú, mint kék égő csomag, nyálkahártya- |
| fátylakba csomagolva. És egy terhes asszony földgolyó-hasában |
| kuporogva lebeg boldog magányában fiú-magzata. Kis ember Imádkozó- |
| Sáska, magzat-Ájtatos Manó. Kezei, lábai összehajtogatva. Lebeg |
| önmagával becsavarva. Óriás, szempillákkal levarrt szemhéjai alatt |
| a szemek, a kocsonyadiók ragyogják: boldog volt a vagina-fallosz |
| teremtés-csók. Ragyog a magzat, mint égő villanykörte. Fényével az |
| anyatest minden szerve, húsa betöltve. A csontváz is, az élő, az |
| anya-csontváz. A fénynél szebben! Orfeuszod vagyok! Világ higgy |
| Orfeusz-énekemben! Önmagában boldogtalan, homályos, árva Világ |
| ragyogj föl halandó Orfeusz-énekemben! Hiszen én azért születtem, |
| születvén azért lehettem, gyarapodtam, szenvedtem, növekedtem, |
| hiszen én embernek Orfeuszként azért lettem, hogy megértessem veled |
| nélkülem-magányod, hogy ne szenvedj helyettem, fogadd el a lángot, |
| az ének-fényt, a dal-tüzet, a tiszta izzó álmot, hiszen nélkülem: |
| az a hiányod, és a hiányod a te magányod, hiszen hiányom adakozása |
| a te beteljesedésed, hiszen velem teljesited a Létezés-egészet, |
| mert ragyogásom teljes lényedet betölti! Jöttem homályod gyászát |
| letörölni, homályhártyáid burkát letépni boldogtalan, árva |
| anyagaidról, s a Káosz-Szövetség-Egészről! A Közöny Virágzó Teljesedése |
| becsomagolta a Létet a Tenyészet Öntudatlan Kemény Hártyáiba! Hiszen |
| Lét, Létezés mit tudsz te önmagadról? Élsz ahogy a csomagban a sötét, |
| és nem tudsz kitörni a Homály-Vigaszból! Az öntudatlanság kemény |
| mészhéja burkol, az önmagam-nem-ismerem fénytelen tojáshéja, |
| közöny-csomagolópapír, határfelületeid sugártalan héjak, hártyák, |
| fedők, némaság-páncélok, halandóság-bőrök, elmondhatatlanság-vásznak, |
| recésen megalvadt eres kék ólomrétegek! Boldogtalan, homályos, árva |
| Világ: hagyd, hogy fölszabadító fényed legyek, tüze a tűznek, hite |
| a fénynek, sugárzása a megvalósulás-edénynek! Velem átjár a láng, |
| pedig éghetetlen vagy te és maradsz éghetetlen, összeomolva is egész, |
| s egészként is a titokzatos romlás, romlandó kiteljesedés, még |
| szüneteidben is a múlhatatlanság dörög, így vagy örök, de fénylő |
| csak velem, homályhártyákba csomagolt árva örökkévalóság nélkülem! |
| Mert nem az anyag és nem a filozófiák, de megváltó énekem a Láng! |
| Hagyd hát, hogy megváltsalak önmagadtól, hagyd Világ, hogy kiváltsalak |
| önmagadból! Csomagburkolataid letépjem, a zsírpapír, hártyapapír |
| másra-csöndet nagy tépésekkel leszakitsam égő, keringő, lüktető, |
| száraz és szervesen nedves személyes anyagaidról, a tűzről és a |
| kőről, az állatról, növényről, a hártyát a fényről, a gyalázatot |
| a sötétről, a gyémántról az öntudatlanság mosolyát, a homályos |
| megbizatást a madarak szeméről, a csillagról a könnyburkolat üszkét, |
| a halálról is azt, ami öröklét, a magányba csomagolt állat rejtelem- |
| köpenyét, a halak rejtőzés-szégyenét, a vizek öntudatlanságát |
| megváltsam, s az idő homályhalmazcsomag létébe kiáltsam fényem, |
| fénnyel tudatos reményem! Hogy tudja minden Lét és minden létező, |
| hogy tudja: ki ő? Mi ő? Mért volt és minek van? És ha van miért is |
| öntudatlan és miért is boldogtalan? És általam miért lesz tudatosan |
| boldog! Fogadjatok el Létezések, Dolgok, Terek, Formák, Árnyékok, |
| Akaratok és Jelenések! Fogadjatok el fénynek! A fényt fénynek |
| fogadjátok Halhatatlan Lázak! Az öntudatlanság lázad föl énekemtől! |
| És a létezők majd egymásnak magyaráznak. Elmondják, hogy eddig |
| nem is tudták egymáshoz-tartozásuk gyönyörű szép titkát! Hogy |
| eddig külön-külön önmagukban éltek, mint akit zsákba varrtak! |
| Nem hittek, nem reméltek, csak meghaltak és éltek, szaporodtak |
| és összetörtek, elmondja a fény, hogy eddig ő a sötét volt, a |
| sötét elmondja, hogy becsomagolt fény volt, a Mindenség elmondja, |
| hogy nem tudott magáról, csak létezett öntudatlan, ahogy a műtéti |
| vászonasztal-ágyon a beteg, csuklóvénáiban injekció s infuzió- |
| csövek, s a hernyós nagy fekete harmonikafujtató-lélegzőkészülék |
| gumigégecsöve, mint egy porszívógép gégecsöve szájában, s szájperemére |
| tapasztva fekete gumigázálarc-lélegzőkorong, fekete gumikúp, |
| mint légy tapadópárnás lába! Mert nem lehet: Hiába! |
| Mert énekelni kell a megmaradásért! Mi másért? Nem a pusztulásért! |
| Nem is az elmúlásért. De a kiszabadulásért! A fölszabadulásért! |
| Mi másért? Nem a gyászért! S a Mindenség majd homályból-kicsomagoltan, |
| vígasztalanságától-megfosztottan virágzik Ének-Szivemen! Mert tudja |
| élőnek is holtan, halálra-készülőnek is boldog elevenen: miért lett, |
| miért van, hogy mi a szenvedése és mi a küldetése, homálya nem rabolta |
| el lététől mégse, hogy a Mindenségben mi is az ő dolga, hogy |
| nemcsak szolga, de tudatos akarat mindensége a Mindenségben, hogy |
| miért él, ha meg kell halnia egyszer, s miért hal meg, ha élnie |
| muszáj! És hogy mért fáj ami fáj? S ami nem fáj már, annak az a rendje! |
| Világ, hullj Éneklő Szivemre! Ahogy a Halott Föltámadásra hullott |
| Anyja Mária, hiszen már nem is hörög Egy-Fia, nem vizel a kereszten, |
| nyála se folyik, foslángja se pukkan, vesszője se nyálzik ondóval, |
| véres mézzel, sebei se folynak büdös szivárgással, halott-nyálazással! |
| És mégis Ő az Élet! És mégis Ő az Ének! Ő az: Fénye a Fénynek, a |
| Világosságnak Világossága! Az a Nem-Halott Halott! Az a Fény, de |
| Halál-Lárva! Az a Megváltatlan Árva. Az az Ember, aki Hit volt. Az a |
| Hit, aki Ember lett! Mindenség szeresd hát Orfeuszodban az embert! |
| Szeresd a Költőt, Világ! Mert Ő a Láng! A Lehetetlen Megvalósulás! |
| A Megváltó Istennek-se-más! A Kibontó, a Kimondó, a Rávezető, a |
| Megnevező, az Emberségre-sose-szégyen! Szeresd őt mindenség-anyag, |
| szeresd őt dolog-lét, szeresd őt Megszégyenűlt-Fölemelhető-Emberiségem! |
| Fogadd el fényem! Fogadd be fényem! Ragyogjatok rovarok petefészkei! |
| Ragyogjatok állatok petefészkei! Ragyogjatok asszonyok petefészkei! |
| Ragyogj anyag és ragyogj Létezés! Kérhetek-e mást? Ennyi az egész! |
| Növényi dolgok ragyogjatok! Növényi erők lángoljatok! Ragyogj növényi |
| rész az egészben, ragyogj növényi rész az állati részben, ragyogj |
| állati csönd a növény-anyagban, ragyogj hit a hitben, ragyogj mag |
| a magban! És én énekelek! Énekelek, hiszen mi mást is tehetnék? |
| Embernek költő másként hogy lehetnék? Költőnek ember: másképp hogy |
| tehetnék? Énekelek, mert énekelni kell. A létre a madár is azzal |
| felel! Hát még a költő? Énekelni kell, hát énekelek! És betelnek |
| fénnyel a csöndek, vak üregek. És betelnek fénnyel az anyag részei. |
| És betelnek fénnyel a hit repedései. És betelnek fénnyel a fény homályai. |
| És betelnek fénnyel a Halál álmai! És az árnyék mint a fény! És a |
| fény árnyéka: fény! És a fény fénye fény! És nem halok meg én. |
| Pedig az ember is halandó. És nem félek a Csodától! Nem az Elmúlástól. |
| Nem félek a Gyásztól! És semmi Mástól! Világ-virágzás a lázam. És a |
| Halál: pihenő-ágyam. Mint gyermekkoromban a temető. A biai temető |
| gyermekkoromban. Ott feküdtem én, ha önmagamra vágytam. Ha a dac |
| nehéz tűz-inget húzott szivemre. A sírok közt, vagy frissen ásott |
| sírgödörben. Mellettem kövér szürke-zöldfoltos varangy mászott a |
| sírban. A sírfal kockasárgáján kaparászott. Néha eső is esett. Ott |
| feküdtem, mint Carlo Lévi, a számüzött író, a kommunista, a koporsótlan |
| üres sírgödörben! Feküdt hanyatt a frissen-ásott sírban, a rádióban |
| Mussolini üvöltött, ő meg a kék téglalapot nézte, a sírból az eget, |
| a fényt nézte a kékben, őt meg a kecskék, szakállas kecskebakok, |
| fekete Faunok s a temető kakasai! Feküdtem a sírgödör agyagsárgaföld |
| koporsóalján hanyatt, néztem a sárgaföld-sírfal szivacs-üregeiből, |
| sárga spongya-likacsaiból kimászó átlátszó üvegforgács-csokor bogarat, |
| az üvegtestanyagban burjánzó véredényeit, testanyaga üvegbeszédű |
| sírfényeit, a sápadt sírföld-izzást, üvegpont-szemeiben a fénypont- |
| aranypont tűzmozgást, ahogy kőmüves apám vízszintező mérőléce |
| üveg-óralapja alatt a vízben a levegőbuborék, a víz-negatív levegő- |
| golyója ide-oda szaladt, mutatva a ferdét, az egyensúly-egyenest, |
| a függőlegesen a ferde növekedést, az elhajlást, a megtörést, |
| a pontosságot vagy a hanyag léhaságot, amitől megdőlt az anyag! |
| Szikrázott szárazon a vízben a levegőgolyó, gurult a vonalzott |
| üvegkorong alatt, mint higanygolyó, ha gyermekkoromban eltörtem |
| a lázmérőt és Mama sírni kezdett, pedig én nem akartam, csak a |
| lázmérővel a hátamat vakartam, Papa kiabált, de meg sose vert, |
| nem használta a szülői fegyvert, s így lett a fegyelemből hit-üvegtörés, |
| s a kék üveggolyók, a kék puhaláz higanygolyók a keskeny üvegcsőből |
| nyulánkan kifolyva, mint a kofák liszttel kevert tejföle lassan |
| csurogva, nagy nyelvbunkókkal, vagy szétdurranva, mint a bomba, a |
| repeszvasdinnye, szétspriccelve ruganyos lomha, lassú, mégis gyors |
| golyókká, pontszerűkké, picikké, nagyokká: a hátamon legurultak a |
| gerincágy vályújában gurulva folytak, izzadtságcsöppekkel keveredve |
| derekam tövéről a földre ugortak, mint óriás kék bolhák, képzelet- |
| ping-pong-labdák, s gurultak a konyhakövön, én meg fekete klottgatyában |
| álltam, nem sírtam, kiabáltam, letérdeltem a kopott konyhakőre, ahogy |
| a gyermekisten rátérdel az Időre, s meg akartam fogni a higanybogarat, |
| de a száz bogár százfelé szaladt, s ujjbegyem rányomtam az egyikre, |
| de az kék palacsintatésztaként ellapúlt, megnyúlva kimászott |
| ujjbegyem alól, mint a giliszta, s gömbbé, golyóvá rándulva össze |
| megint, úgy gurult tovább a fekete tulipán-mintás konyhakövön, a |
| kockarács-vonalak hálózatterében, mint az agyaggolyó, mikor golyóztunk, |
| a megszikkadt sárföldön, a házfal tövében, mint a vasgolyó, üveggolyó |
| a puha meleg sárföld gyermektalpnyomos, gyermeklábujj-lenyomatos, a |
| lábujj bőrléceitől gyűrűs sárlécek korongpajzsa csillagos tavasz- |
| tenyerében. És akkor az volt az Éden! A vályogház meszelt sárvakolat |
| fala tövében a zöld fűbajusz, a zöld növénykristály szakállcsokor, |
| mintha ember lenne a föld, tavasz-férfi, férfi-tavasz, s a friss fű |
| lenne nemi szőrzete, hónaljszőrzete, zöld haja. Feküdtem a sírban |
| hanyatt, kezeim nyakam alatt, s néztem az ásóval sárga függőlegesre |
| metszett földfalból kimászó bíbor zománcspárga fonálférget, ahogy |
| kúszott a bíbor zománcgyűrűlánc, mint vékony piros gégecső, nagy |
| hurkokban és laza ívekben tekergő eleven zománcos vércső, és nem is |
| tudta, hogy a függőleges, halálos földön mászik, és nem is tudta, |
| hogy a halál sárga föld-dobozában kaparászik gyűrűs zománc-cérnaként |
| vonagolva, hiszen neki csak a mászás a dolga, a titok teremtő törvényei |
| szerint, és nem is tudta, hogy ez a félig napfényes-félig árnyas föld- |
| dohos sárga halál-doboz holnap betelik halállal, betöltődik hullával, |
| deszkával, ronggyal, selyemmel, virággal, papírral, büdösséggel és |
| sárga tiszta sárral, hogy lesz majd erjedés, húsláng, hullagázfingás, |
| hullaenyv, halálpép. Hiszen hogy is lehetne másképp? S lesz majd |
| durranás, pukkanás, zubogás, zuhogás, tenyésző robbanás, belső füst, |
| forró köd, forrón csöpögő tűzpára, s összetörik majd a földben a doboz, |
| az elsiratás fekvő-szekrénye, lesz hullavizelés, fortyogó, pöfögő |
| zöld gázbuborékolás, kéksárga láng, hisz nem tudja, mi a világ! És |
| azt se, mi a láng, mi a tűz, mi a föld, a víz, az élet és halál. Csak |
| érzi, hogy körülötte és rajta a sötét és benne is a sötét, nem a |
| halál dög-tüzét, tűzdög-üzenetét. S az elmúlásban mászik, tekereg, s |
| amit fúr, az lesz az üreg. Más mi volna. Azt teszi, ami a dolga. Él |
| önmagát robotolva. Itt a sírban, ott benn a sírban, mint élő piros |
| cérna bödön disznózsírban. Mint Isten májában a mételyféreg, angyalok |
| fodros vastagbelében a kétkilós gyöngyházspárga gombóccá, kétkilós |
| élő üvegcsőpamutgombolyaggá föltekeredve megdagadt galandféreg! |
| Feküdtem a sírban hanyatt, s a sírgödör üvegfödőjét néztem, a szikrázó |
| kék téglalapot, a napfényanyag kék eget, a napszőtte kék koporsót, |
| gyermek-Zrínyi Miklós, hisz „Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó”, |
| a Megváltás Harc-Époszaival lángoló szívű falusi proletár gyermek- |
| Zrínyi Miklós és szétvetett fekete, szarcsimbókos és bogáncsdiós, zöld |
| bogáncsgombos mellső lábuk közt hosszan előrenyújtott fejjel néztek a |
| török bégpofájú, fekete Mohamed-szakállú fekete kecskebakok, a |
| Mohamedán-Mefisztók, Allah-pofájú bakbűz-Átkok, s szarvuk |
| alatt az ereszesen kiugró szőrös szemcsontperem, a kecskearckoponya |
| fekete Mefisztó-terasza alatt feketén izzott lángoló vasüvegtök-szemük, |
| mint két higany-halálcsöcs, és oválisan, hosszan metszett orrlikuk, |
| mint a tevéknek, és orrlikaikból fekete tűz lövődött és zord bakkecske- |
| mellkasukból fényes tűzkardok szálaztak ki és fénylő árnyékkardok |
| és két tökük is látszott, mint szőrös vasgolyópár, dupla ágyúgolyók, |
| fekete zsákban és mekegésük, mint Mohács százezer muzulmán-trombitája! |
| Aranykürtök Allah-gyászimája, mekegésük a Hódítás Győztes Korán- |
| lapozgatása, a Szent Könyv cifra festett kajszos török-írása, a Szent |
| Könyv zord, büntető, törvénykező fehércsillagos-fehérsarlós zöld |
| angyalugatása! És a sírba benéztek a Piros Lángok és dagadtak a |
| Kukorékoló Lángok, és kukorékoltak az Aranypettyes Lánghímek, Kék |
| Zománcpettyes Hím-Lángok: a temető kakasai! A kakasok a temetőben. |
| A biai temető kakasai. A katolikus kakasok. Nem a református kakasok |
| és nem is a zsidó kakasok. A katolikus kakasok néztek engem a sírban! |
| Feküdtem a sírban. Néha bárányfelhők göndörödtek sűrű lágy pamacsokkal, |
| mintha borotválkozni akarna az Isten, s levegőég arcát, a láthatatlan |
| csillagszőröset fodros csomókban beszappanhabozná túlvilági borotva- |
| ecsetével, s kék arcán a habkrém kövér pacnikban, hullámos, szalagos |
| csomókban, néha eső esett, s a frissen ásott sír agyagdeszka-alján |
| fölgyűlt a sárga víz, a sárfesték sárgáját kioldva, s nagy szétpattanó |
| esőhólyagok úsztak a víz gyűrűző hártyafelületén, szivárványszínű |
| buborékok, félbemetszett, hosszában elvágott vízhártyagolyók pezsegtek |
| hemzsegve a sírban, s durrantak szét laza gyűrűzéssel. És a víz, mint |
| a hullalé. És a vízben a sírvarangy pislogva ült, mint egy mirigyes |
| állat-tátika, növényállatszára a Másik Halálba fúródva bolyhozta |
| végtelen varangy-gyökereit. A Másik Halál a Földgolyó Szíve! Az |
| Élet-Magma, a Haláltűz Szívcsomó. Föld, kőzetek, szilárdabb héjgömbök, |
| lágyabb gömbhéjmasszák egyre-melegebb, egyre forróbb, egyre-lágyabb, |
| egyre-lekvárszerűbb rétegein törve visszafelé át, lefelé a Múltba |
| belegyökerezett a varangyosbéka-növényszár a forró Paradicsomszószba, |
| a fortyogó, önmagába-fövő, nehéz Paradicsomlébe, amely mint amikor |
| anyám paradicsomot főzött korom-menzeszkendős rézüstben, a nyárikonyhában, |
| pirosan fortyogott, böfögött, pöfögött, spriccelve pukkant, |
| gyöngyözve olvadt, mint a menzeszvér, arcomra lövődött égő |
| vérpettyekkel, fekete tücsökálom gyermekkezemre, mert én kavartam a |
| növényi vért, a folyékony piros szivet egyméteres nagy fakanállal, |
| s a kanál-lapát fa-teliholdja nagyobb volt, mint a lakkfekete |
| tücsökarc-tücsökkoponya gyermekfejem. Az Isten Szívét kavartam |
| akkor, s raktam a fát az üst alatt a tűzre, aprófát, venyigét, |
| piros kukoricacsutkát, amely mint kihullott-fogú rózsaszín |
| gyermekiny: cellás hártyaüstöcskék cellulóze-csillesora gyűrűsen |
| körben, s növényi csontbuborékláncoszlopokként föl egészen a csutka- |
| csúcsig, a kukoricaszemek fog-ágyai. És kezem vérsperma-kukacos, |
| és arcom istenvérpettyes, mint egy ártatlan gyermek-Istengyilkosé. |
| Mint aki megölte a Bárányt: síró göndör bárányfejét hanyatt fölhajtva |
| átvágja gyors könnyű késsel a göndör báránytorkot és a fölmetszett |
| báránygigából sugárban lövellve dől a vér és a bégetés halott, mint |
| Van Eyck hármasoltára kép-szívközepén a Fehér Isten Báránya |
| Bárány, a Báránytestű Jézus, a Báránymegváltó Istenfia göndör szügyéből |
| a piros sugárban kisarlózó vér, a szivenszúrt Bárányjézus-Ember- |
| megváltó Emberistenbárány vére az Emberiség-Aranykehelybe, amely |
| a Fehér Oltáron áll, s ott áll a Halottan-is-élve Bárány, az Élve-is- |
| halottan Istenjézusbárány, s tejútsugárban omló vére az Aranyserlegbe |
| gyűlik, s páfránylevélcsipke spricceléscérnákkal ágazik ki nagy hulló |
| hurokcérnaivekkel a Serlegből, mint a szökőkút vize, mint piros |
| szökőkút piros vizcérnapáfrányai a kék levegőbe, a térdeplő angyaloktól |
| belehelt csönd zöld áhitatába. Mint Guillaume Apollinaire vers- |
| szökőkútjának betűi, a verspálmafa betülánc-levelei, a Halhatatlan |
| Szökőkút ívelő versvizelet-csöndje, a szökőkút vízszárnyainak vers- |
| fűzfalombja, a lecsüngő fröccsenet-verssor-ágak! És ha már nagyon |
| fájt: a sírból kimásztam. És vissza se néztem és mentem hazafelé. |
| Hazafelé. Hazafelé. Hazafelé. De sok az Isten! De sok az Isten! |
| De sok a halál. De sok a Halál! Istenek, halálok nem győztök le |
| engem! Isten, nem győzöl le engem Szivemben! Halál, nem győzöl |
| le engem Hitemben. Mert nem győzhet le semmi Isten engem! És nem |
| győzhet le semmi Halál engem! Hiszen lenni nem azért kellett lennem, |
| hogy a Halál győzelmét derengjem. Hiszen lenni nem azért kellett |
| születnem és lenni nem azért kellett szeretnem, hogy az Isten Kése |
| gyilkolódjon bennem, hogy a Halál, a Nyolcszárnyú Csontvázmadár |
| fészkeljen dögökből, növényhullákból, halott állatcserepekből |
| épített, fűszálhullákból szőtt rothadáskosz-üst Fészek-szivemben. |
| Amit kivett, s eleven szivem helyére Ő épített, a Csontvázénekű |
| Halálmadár, a sárga Nyolcszárnyú Csontvázmadár! Első szárnya: Átok, |
| második szárnya: Hűtlenség, harmadik szárnya: Bűn, negyedik szárnya: |
| Árulás, ötödik szárnya: Csalás, hatodik szárnya: Irigység, hetedik |
| szárnya: Csábítás, nyolcadik szárnya: Kétségbeesés! És mert nagyon |
| fájt: a sírból kimásztam. Hiszen a szegények fia mi mást is tehetne? |
| A Szegények Fia mi másért lehetne? A Szegények Fiának meg kellett |
| maradni! A Szegények Fia föltámadást hoz majd! Ő a Szegények |
| Föltámadás-Hite! Ő a Szegények Múlhatatlanság-álma! Ő a Szegények |
| Élet-riadalma! Ő a Szegények Szent Virághatalma! Ő a Szegények |
| Dózsa György-reménye! Ő a Szegények Történelem-fénye! Ő a Szegények |
| Anyjának Vigasza! Ő a Szegények Anyjának Éposza. Ő a Halhatatlanságra |
| Vágyó Ifjúság-Tűzesés! Ő a Halhatatlan Vándorlás, Keresés! Zöld |
| Apokalipszis Sáska-vulkánkitörés Túlélője. Akit nem zabál föl |
| semmiféle Zöld Vész! Akit nem emészt föl semmiféle Zöld Tűz. |
| Zabálva vándorló Állat-tűz Hömpölygés! Aki legyőzi a Tűzállat-dübörgést! |
| Milliárd alkatrész csattogó, kereplő, csámcsogó, nyikorgó, nyerítve |
| nyekergő, állatfém-ziháló sáskacsőr-rózsakanálzó, sáska-mellsőkar |
| fésüölelő, sáskacsévepotroh-kardokkal kaszáló, sáskabajusz-csáppal |
| zölden imbolygó, gyémántsírkő-sáskaszemekkel gyémántdögvarázsoló, |
| zöld csáppal, mint zöld ostorral zölden csapkodó, sáskaböfögéssel |
| zölden hajigáló, sáskaüritéssel zölden beparázsló Egyetlen Állatláng- |
| Falánk-Fölzabálás-Büntetés akit nem üdvözithet. És Ő a Csillagszemű |
| Ének, Ő a Csillagszemű Hit, Ő a Csillagszemű Egyetlen Megoldás, |
| Ő a Csillagszemű Föltámadás Láza! A Szegények Fia ezt magyarázza! |
| És szól ha szól, hát mindíg erről a Végtelen Reményről, a Végtelen |
| Igenről! És ha szól, mert szól, hát mindíg arról a Megfojtható Jajról, |
| a Legyőzhető Bajról. És mert szól, ha szól, hát mindíg a Jövő-Lázról, |
| akkor is ha másról, akkor is, ha gyászról, vigasztalásúl a Vigasztalás- |
| ról. És Életről akkor is, ha az Elmúlásról. Mert Ő a Gyermekdalok |
| Szivárványkoszorúja! A Haldokolva Vánszorgó Emberiségsárkányvilágszörny |
| béke-háborúja! Az Emberfejű-embertörzsű Világdagadt Szörny-Sárkány- |
| Kőéposz-Múltvágyódás-Jövőáhitat-Gyermekdal-Létámulat! Mert Ő a |
| Szűzanyát-rajongó Csalafinta Könyörgés-Ima: hogy a Szűzanya-popsiig |
| leomló hajköpenybe bújva, az Anyaszűz szoknyaredőibe bújva, |
| a Szűz Szoknya alá bújva, a szűz alsótestmelegbe, a szűz |
| vaginapárába, a szűz combok közé, a szűz szőrmaszkos virágzó |
| pártacimpák és mézes ajaklebenyek, csiklónyelv szőrös rózsacsomagja |
| alatt, a szűz hártya alatt remegve és rebegve úgy könyörögjön az Örök Anyához, hogy |
| az Anya szájával szóljon a Fiához, a Kereszten-függő Vérző |
| Fiúhoz: ne feledje őt el, pokolra ne taszítsa. Ha jön a Halál, |
| s majd a Föltámadás: mondja: Ő a tiszta! Közbenjárását kéri |
| az Anyának: szóljon Vérző Istenfiának. Hiszen ő annyira tiszteli |
| Őt, hogy nem is meri megszólitani Őt! Ezért inkább a Szűzanya emlőit |
| dicséri, melleit dicséri, cicijét dicséri, csecseit dicséri, szerelmet |
| vall az Anyának! Hisz szerelmes bele. S az szóljon érette a Fiának. |
| Hogy a testi szerelemmel elbódított Asszony, az Örök Anya a Fiúnál |
| őt beprotezsálja. Ez a Mindenség-Zsálya, ez a Rozmaringfa Erős |
| Hajnala, ez a Bazsalikom-Árnyékú Szűz, ez a Vadkapor-emlőszagú |
| Emlőgolyóragyogás, ez a Levendula-mosolyú Testi Tisztaság protekciót |
| kérjen a Fiánál, hogy megbocsássa neki a szerelmet és a Halhatatlan |
| megváltást igérjen. Ez az Ő szerelem-levele! Hisz hallgat a Fiú az |
| Anyára. De nem a Szűzanya-bujára! Ezért hát megpróbálja megfőzni az |
| Asszonyt. Az Örök Asszonyszó tán meghozza a hasznot. Csalafintán |
| csalva így könyörög. Mert még nem tudja, mit válaszol az Örök? És |
| válasza lesz-e egyáltalán. Talán ha buján győz az Anyán, s a |
| közbenjáró anyaszó segít: ő is megélheti a Fényt, a Mennyeit! És ott |
| majd Dante várja, az Alighieri, a Három-Egység-Járó! És várja őt |
| Emberiség-párja: Johann Wolfgang Goethe is, az oly emberi Szó! |
| A Pokolba-lebukó. És várja őt József Attila, akinek gyémánt-fulladás |
| a kínja! És várja őt komor és mértani vigasszal Blaise Pascal. |
| És várja őt a bandzsa Világmindenség-Rózsa, a kis zsidó, Baruch |
| de Spinoza. És várja őt a Növényember-nem-tudja-kié: Julien Offray de |
| la Mettrie. És várja őt fölpuffadt-hasú vizihulla-vígan, tekercs- |
| könyvvel vízkesztyű zöld kezében: Csü Jüan. És várja őt, Zeusz |
| akármit mond, madaraival akármi lesz: Aristophanes. |
| És várja őt és fingva mennydörög, mint Berda József, a szolgáló |
| szerzetes, az angyalpinaszakállú Rózsakölök: Arthur Rimbaud. És |
| várja őt a vértköhögve sohasem-alvó Csokonai Vitéz Mihály, aki a |
| termonukleáris háború után vízzel elborított Földgolyó fölött a kék |
| vízhártyán Jézus-lepke lábbal jár, a hegycsúcsok fölött, várostornyok |
| aranygombjai, aranycsillagai, aranyfélholdjai, aranykeresztjei, arany- |
| sarlói, aranykakasai óceánszálka-tüzében, és cetek, bálnák, cápák, |
| delfinek, ráják, fűrészhalak, vizikobrák fújnak, pipáznak, ugrálnak, |
| úsznak, óriásteknőcök, tengeri szirének, szirénhalak, tehénszirének, |
| szirénbikák, dugongok, lammantinok, narválok, fókák, elefántfókák, |
| ámbrás cetek, rozmárok nyüzsögnek a Pusztulás Vizében és nincs más |
| csak fémhártya tengerdörgés és vak viziállatharangozás, viziállat-ének! |
| És várja őt a Túlvilági Vérkönny Édes Alkonyatestén Babits Mihály, |
| az evilági barbárszép keresztény és átvágott vérző torka égő kettős |
| gyertyaszál-agancsok között, mint fekete lófej égő istállóablakban, és |
| könnyesek lószempillái. És ott áll vérző késsel Szent Balázs és óriás |
| sárga barka a Barkadugós Mandulagyulladás. És várja őt az ezüst- |
| dolmányos Ezüstmerengés Világtudat, a Világnervőz Arany János. |
| És várja őt, mint a pusztán-nyargaló virágpor, kilépve a Hiányból, |
| kilépve a Dac-Magányból, a Virágportündéremberfiú Petőfi Sándor. |
| És várja őt, kiszabadulva az embertest-ganéjból, a halandóság-koszból, |
| kék szemekkel, mindörökké ébren Szent János Apostol, s nyitott |
| Evangéliuma izzik a kezében és fénypapírlapokkal lapozódik, |
| mert fújja a könyvet a túlvilági éles tiszta szél. És várja őt és |
| hallgat. Nem beszél. És várja őt Jézus is, szeliden merengve, merengve |
| zölden derengve, benne, mintha Isten nem is lenne. Teste áttetsző lágy |
| kristályvalóság, mint a Jóság. Markában összegyűrve minden homály. |
| És a Fehér Bárány megdöfött szivéből sugárban dől a vér. Ívben |
| spriccel, mint a forró vizelet, mikor a kisfiú fütyülőjét fogva a |
| kerités mellett nyögve pisál. Ha eső esett, kimásztam a sírból, a |
| sírgödörből kimásztam. Ha vihar dörgése hozta szürke égi szennyét, |
| fénylő lilakék örvényes habtorlaszait ha fölém okádta a „rohadt-sarok”, |
| Etyek felől, Sóskút felöl, s tódult a piszkos, nehéz, nyúlós, foszlányos, |
| tömött égi sárgarézhab a dörgés mennyi kutyaszájából, mint hányó |
| gyerek szájából a rózsaszínsárga habos okádék, mint hároméves kislány |
| ha könnyezve, nyögve okádik, jajgatva éjjel fölülve az ágyban, s |
| szülei rémülten szaladnak, fogják homlokát, kis gyönge vállát, vékony |
| karjait, a kislány arca piros elárultatás, kimeredt szemei könny- |
| csészében, égő könnyvíz-gödörben, és sugárban ömlik ki lényéből a |
| láz hányadék-vize, pépes, darabos ételhányadéka pizsamájára, kezére, |
| az ágynemüre, ágyra, a farácsos alvóketrec lakkozott sárga gömbrúdjaira, |
| a padlószőnyeg-kékre, nagy alsó s felső-szempillái könnycsepp-koszorúk |
| és nyögve kiabál, hogy: „vizet, vizet.” És a mennydörgés csattanásai, |
| mintha mindenség-cintányérokat ütne össze az Ördög, kemény lövésekkel |
| durrogna a Sátán, vastagon szellentene a Mítoszok Görög Istenatyja, |
| nagy mítoszi zabálás után röhögve, böfögve, durrogatva istennő-kurvái, |
| mellékisten-gyermekei, fő-feleségei és al-feleségei, gyűlölet- |
| istenvetélytársai vihogó, üzekvő, peripatetikus részeg, sanda- |
| támolygású tenyészet-koszorújában, a Felvilág Ünnepi |
| Mitológia-kertjében, a Felső Lét önimádattal-ragyogó, önteltséggel- |
| fénylő, túlvilágselyem-abroszú Ünnep-asztalánál. És a tenyésző |
| istenhorda tündöklet-szája, halálcsepp-ajka, kemény lósegg-szakálla, |
| a csigás és hegyes szőrkéve-puttony, a fordított fenyőfa szőrtarisznya |
| embervér-ragacsos, alvadó embervérlekvár az ajakbőrön, a szőrön, |
| szőrszálakon, szőrfürtökön, s szőr-szőlőfürtös istenpofájuk ember- |
| vértől piros, piros az istencsecsemők, gyerekistenek, lányistenek, |
| istennő-anyaasszonyok homloka, halántéka, szemhéja, álla, foga, inye, |
| ajaklebenye, nyelve, szájcimpája, mint kisgyerek arca, keze, melle, |
| kis cicike-pontja a mellkason, a kettős barna mellbimbó-rügyecske, |
| mint kislány arca teste, ha meztelenül tálból ribizlit eszik, epret |
| eszik, málnát eszik, szamócát eszik, cseresznyét eszik, vagy paradi- |
| csomot, vagy paradicsomszószt főtt marhahússal ebédre, vagy málna- |
| lekvárt a lekvárosüvegből kanállal, málnalekvárt palacsintában. |
| Mert a Mítoszi Istenek embert zabáltak csámcsogva ebédre és |
| emberszagú a szájuk és emberhússzagú leheletük és pillantásuk |
| embervérszínű, tekintetük, az általunk-örök embervérpiros, és |
| embertestmaradékok szétdobálva és szétszórva a túlvilág-abroszos |
| asztalon s a túlvilág-gyep földön, félig lerágott emberkezek, |
| emberlábak, emberfülek kettőbe harapva, kiköpve, emberkezek |
| leszopogatott körmös ujjai, mint foszlott sárga kesztyűujjakon |
| sárgarézgyűszük, a kis pontlikacs-koszorúkból, pontgödörlánc- |
| gyűrűkből pontkúpszövedék fémkalapok, leszopogatott krusplis és |
| mócsingos embercsontok, bordalécek, kiszopott csigolya-cérnaspulnik, |
| csonttaréjléc-eres barna dióként feltört leborotvált emberkoponyák, |
| belőlük az agyvelő gyémánt-kanállal kikanalazva, isten-hüvelykujjal, |
| istennő-mutatóujjal kitörölve, nagy ujjkanyarokkal kiszakítva, puha |
| bárányfelhő-kenyérdarabkákkal kimártogatva, ahogy mi kenyérrel |
| mártogatjuk a lábosból a pörkölt szaftját, puha kenyérrel a |
| tökfőzeléket, kaporszószt a tányérból kimártogatjuk, a tányért |
| kenyér fehér belével fényesre töröljük. És emberszemek százai és |
| emberszemek ezrei az asztal körűl a mítoszi fűben, az istenek- |
| letaposottban, mint szilvafa alatt a kövér, vagy hegyes szilvák a |
| földön, a lila halálcsöppek, a rothadozni lehullottak, és kosárba, |
| vödörbe nem szedi őket senki, mert ezek a túlvilágiak, ezek a dög |
| mítosziak nem isszák a szilvapálinkát! És mítosz-macskák nyávognak |
| az emberszem-szilvák között, emberszem-bezabáltan böfögnek, mert |
| torkukig, garatívükig bennük az emberszem, testükben a kék |
| kocsonyaszilva, mint egy doromboló befőttesüvegben, és négy pamacs- |
| rózsa talpuk fölött felgörbítve a testük, aranypettyes ezüstláz-pocak |
| púppá, tevepúpkígyóvá és nyújtózkodnak és ásítanak, és az |
| embercsontokat rágják mítoszi kutyák, mítoszi vérebek, mítoszi |
| vizslák, mítoszi boxerek, mítoszi tacskók, de puli nincs köztük egy se, |
| se fekete, se fehér, se komondor, a fehér szelid, néha összemarakodnak, |
| egymásra-hörögve egymás szeme köré harapnak, s ott sebkoszorúk |
| és vércsöppkoszorúk, aztán lefekszenek, s az emberhús-csomós, |
| emberizom-piócás embercsontokat két mancsuk közé fogva |
| rágják az embermaradékot, mint ahogy az imádkozó sáska két |
| tüskefésű ölelő-fogókarja közé szúrva a dongó szőrös bogarat |
| módszeresen körberágja és fölzabálja a szőrös vinnyogást, üveges |
| állatsírást, állatcellulóze-üvegzokogást, aranyzsindely-templomtorony |
| szemű kövér szőrvisongást. Ahogy Vas István írta: „mint mi |
| egy cső kukoricát.” Csak a titánok, az emberérdekeltségű ifjú- |
| öregek ülnek irígy settenkedéssel az égi fák zöld árnypettyei alatt |
| maguk is arany és zöld árnypettyekkel beborítva, mint csillagos |
| zöld palásttal, a félig-isten félig-emberek nézik irígy bűntudattal |
| az Istenszörnyeteg Plátoni Lakomát, mert bűnösek, mert emberszerelem |
| kellett nekik, mert emberönmagukat meg nem ehetik, az isten-ember- |
| szerelem árva óriásai! Ezek a se-isten, se-ember éhes óriások, isten- |
| bűnök és emberbűnök föld-vágyú, ég-vágyú kettős árvái, a kettős |
| kiszolgáltatottak, a Két Létezés között az Emberalakú Vágyódáshidak! |
| A Titánok! Istenondó és Emberasszonypete Óriás Irigy Gyümölcsei. |
| A Titánok, az Istenbagzás emberszülöttei, e félig-isten, félig-emberek. |
| E fele-fele lényóriások. Szegények. E sehol-otthon-nem-levők! E |
| Két-Hazapetéjüek! E Skizofrén-Óriásbabák. Húsuk túlvilágfény |
| és sejtes rothadásanyag. Tudatuk két-tudat: istenfény, emberhomály, |
| emberfény, istenhomály. És itt vannak és ott nincsenek. És ott vannak |
| és nincsenek itten. Bennük kétfelé vágyódik az ember és az isten. |
| Bennük egybegyúrva örök és halandó. Bennük összegyúrva istengőg, |
| emberálom. És nincsenek itthon a földön. És nincsenek otthon a |
| Túlvilágon. Ülnek meztelenűl a mítoszfák zöld árnyködében. Óriás |
| péniszük a fűben, mint napra kijött vizilovak. És nagyobbak, mint a |
| bércek. Emlőjük óriás golyói, mint a Jelenések Gömbölyű Könyve. Mint |
| két világnagy tehénszem. Óriás vaginájuk a háromszögletű szőrfüstfák |
| között, mint gégéjétől tőgyéig fölhasított bivaly gőzölgő testbelseje, |
| az óriás csiklóval, a négykilós bivalyszívvel, s a fölvágott bivaly- |
| test véres asszonybelsejében pirosan füstölnek a szervek, a gyomrok, |
| a belek, a vesék, a tüdők a máj, a méh, a húgyhólyag, a lép, az epe- |
| vezeték! Ülnek a fűben, óriáskezeik, mint repülőgépről látott |
| Spanyolország zöld folyó-érkötegrendszere, óriáslábuk, mint a rózsaszín |
| Reimsi katedrális, a gótikus rózsakő-márványszoborcsipkekönyv, |
| az égre föllapozott márványtüntetés. A rózsaszín-márvány ember- |
| büntetés. És nagy csorba pikkelykagyló-körmeiken, a földi kőben |
| sebcsókkal fölütött titán-lábujjakon fehér sasok ülnek, kopasz |
| nyakú hatalmas kondorkeselyűk és sírva gubbasztanak a lábujjak |
| titánhegyén Fekete Saskirályok! Ha vihar jött s a durrogó arany- |
| repedések elektromos sikolya mögött a Csontvázat megláttam, s |
| zengő aranyrepedés-szoknya a falut-benőtte, a recsegő aranyrojt- |
| harang, az aranyrobbanás venyigekéve széthullt a falu fölött, |
| mintha zúgó cséplőgép dobjába, a fordított sáskaszájba, a búzakévét |
| buzaköteléből kioldva, ahogy egy asszony szerelemkor ruhája |
| övét leveszi, fehér melltartóját lecsatolja, a cséplőgép-etető férfi |
| a szétlazúlt búzakévét a kalászfej-rózsazsákot a dobba beledönti. |
| S fölzúg a gép, a dob a gépben, szinte jajgat, mint asszony a szüléskor, |
| s széttárt combjai közt a repedni kész szülőhasítékból a magzatvíz |
| zöldarany zseléje csúszva folyik, mint az ikrás méz, combra, |
| szőrre, szülőágy-lepedőre! Ha vihar jött, s óriás recsegő arany-csont- |
| vázak születtek az égen, s szétdurranva megszüntek, mint a |
| látomások és újra arany csontvázak íródtak föl az ég szennyes szürke |
| mezőire, s az arany csontvázak, mint zászlókon az aranyhímzés- |
| címerjelek, aranycímerek gondolatai, ha vihar jött és sötétzöld |
| selyemmel suhogni kezdtek a jegenyefák a temetőben, és a temető |
| ezüstnyárfái, mint ezüst és zöld pikkelykakasok a nyúlós fehér |
| szelet kavarták, az átlátszó sárga szelet a levegőre kenték, mint |
| feleségem a kis tollseprűvel, a fehér libatollcsokorral a tojásfehérjét, |
| ha főz a gyerekeknek, ha lányaimnak süti a pogácsát s a |
| tollseprűvel a tojássárgáját a kerekre tenyérrel gömbölyített puha |
| pogácsatésztára keni, ha vihar jött s az új koszorúk, s a rothadt |
| régi koszorúk a sírokról zenélve fölrepültek, mint lila, fehér, |
| fekete gyász-szalag farkú, búcsúszóval és búcsú-nevekkel |
| teleírt aranybetűs papírszalag-farkú és selyemszalag-farkú, aranyrojt- |
| szalagvégű, gyászrojt-szalagvégű rozsdás drótkakasok és |
| égő virágkakasok, rémült virág-tyúkok és kerek fenyőágtyúkok, |
| ha vihar jött és tudtam: a jég jön, a jég, a jég, a jég |
| fehér verése, a jég fehér dobverő-dzsezz-ütése és óriás, földig-lógó ezüst |
| pipával, pikkelygombos, billentyűpikkelyes ezüst pipával izzadtan |
| szaxofonozik az ég, fekete ragyogás-arccal, verejtékes széngolyó- |
| fejjel, lángoló koromtojás-fejjel szaxofonozik az ég, |
| mint Szent Louis Armstrong, a halhatatlan néger, mint Kummer |
| Jóska a szitakötőszemű biai szaxofonos, az ihlettől és a mámortól |
| és a zenétől lila fejjel a sramlizenekarban, mint Kummer |
| Jóska filmemben, amit Bián csináltunk, ha vihar jött |
| s az ég egyetlen zöld kajmán-szemgolyó volt, álló lencse-ék |
| pupillájából, a pupillaszélek peremaranydrótjából sugárban körben, |
| körlegyezősen szétcsápozó arany-gyökérlávapatakokkal az irisz üveg- |
| húsában, és ez az arany Kossuth-díj babérkoszorús szem nézett, mint |
| az embercsőd nukleáris politikája, nézett, mint a szörnyeteg-realizmus |
| a népmesében, nézett, mint az Idióta-Történelem Kultúra- |
| Szemgolyója, nézett, mint embergyilkos Ragadozó-Struktúrák szeme, |
| nézett, mint a Megkövesedett Éhség Gyűlölet-Szemgolyója, nézett, |
| mint egy mohamedán zászló a magyar középkorban, nézett, mint |
| Szolzsenyicin szent cári düh-szakállal és őrület-szemgolyóval, |
| nézett, mint Grünewald vérszilánkos Jézusának érszakadásos, vér- |
| pókhálógömb dülledt ökörszeme, kiguvadt zöldfekete üvegbádog- |
| tojás vizilószeme, nézett, mint Zöld Szűzmária vérben-vonagló |
| fiúja, könyörögve és megalázva, üresen és magatehetetlen zöld |
| csönd-dadogással, zöld némaság-vonítással, ha vihar jött és |
| láttam: a halottak hasrafordúlnak a koporsóban a földben és |
| a csontvázak hasrafordúlnak a földben és rettegnek a krétapálcáikra, |
| krétagolyóikra ragadt koporsófoszladékokban a földben, és a |
| szemfödők a hullatestekre, vázcsontokra tekerve, mint Reiner |
| Maria Rilke versében az emberre a magány, az ember-zászlórúdra |
| a zászló, és láttam, lassan fölrepülnek a háztetők, disznóólak, |
| tyúkólak, kutyaólak és fölrepülnek a temető meszelt kő-Krisztusai |
| és fölrepülnek a félig-Krisztusos temető meszelt |
| kőkeresztek, mert a Krisztusok karja letört, a Krisztusok keze |
| letört, a Krisztusok lába letört a térdnél, mint a szöcske lába |
| térdnél, mikor rózsapettyes sárgaréz-suhogását elkaptam a szőlőben, |
| s a sáskacombokat összenyomtam ujjaim között, mint |
| izmos, pettyes állat-legyező legyezőtollait, s a láb a térdeknél |
| letört, a kis rézcsipkecsillag-koromtalpas fűrésztarajú rézdrót- |
| lábszár, s ragyogtak a réz-kaporvirág-szöcsketalpak, s láttam, |
| az igáslovak is fölrepülnek lassú rémülettel, s fölrepül |
| a tehéncsorda, s röpül az arany-koszorúér-szorításos fekete |
| viharátok szívben, s szorítja az ég sötét gomolyszívét a kisülő |
| elektromosság, a természet angina pectorisa, s a lovak a Fekete |
| Szívben, mint barna buzogánykéve, barna buzogánylobogás, és a |
| tehéncsorda a Fekete Szívben, mint fehér-barnafoltos bőgő |
| ebihal-harangok és repül a birkanyáj és repül a kecskenyáj és |
| repül visongva, röfögve a disznócsorda és a Szennyes Fekete Szív, |
| az ég, mint állatokkal behintett űr, mekegő, bégető, röfögő, visító, |
| röhögő, nyerítő, sírva kalimpáló állatcsillagok, földi csillagok, |
| döbbent gyűlölködő űrtere fölöttem a tébolyúlt mindenség és |
| fölröpültek a tyúkok, kakasok, csirkék, libák, kacsák, kutyák, |
| vonítva repültek a kutyák és farral előre a lovak és háton |
| úszva hanyatt a kecskék, bivalyok, tehenek, és a viharszélen |
| ülve, mint bégető jógik a birkák, s a bárányok pörögve sírtak |
| és örvényesen pörögve zokogtak a kisborjúk, kiscsikók, kiscicák! |
| És a kandurok fekete tajték-kalapban, szálltak a Fekete Szívben |
| pipázva, kanmacska-szájukban hosszú-száru tajtékpipa, mint |
| Arany Jánosnak, Eötvös Károlynak, Gyulai Pálnak, Mikszáth Kálmánnak, |
| Babits Mihálynak. Röpült irodalmunk Tajtékpipás-Múltja. |
| És röpült a pap és röpült a bába, aki engem anyámból kihúzott, |
| és az előbbi megkeresztelt, röpült Gáger József és röpült Szeitz |
| Rókusné és mellette férje, az ács, mint piros vászonkötésű nyitott |
| Feuerbach-kötet, a sánta, bicegő szállt lobogva, mint egy szociál- |
| demokrata lepke és tiszta ács-szivében ott ultizott szakállas |
| mosolygással Marx Károly és Engels Frigyes és Bakunyin és Buharin |
| és az égi arany rezesbanda halál-hangosan, hamisan játszott és |
| fénylettek aranypillanatok: a cintányérok, pisztonok, kiskürtök, |
| trombiták, hatalmas arany tekercskürt-liliomszájú tubák és |
| Rókus ordított a viharszélben: „sztrejk, sztrejk, sztrejk, strike!” |
| És a kürtök, pisztonok, trombiták, mint a dörgéssel gomolygó ég |
| arany csigabigaszemei és a tubák, mint óriás csigabiga-házak, |
| őskori foraminiférák kőtekervénykürt-csigaházai. És fölrepültek |
| a kis temetők: a katolikus temető, a református temető, a zsidó |
| temető, és fölrepült az öngyilkosok árka, hiszen őket oda temették, |
| és röpült a katolikus templom, a református templom, a kis |
| zsinagóga és a pinceboncterem is fölrepült a bádogtepsis kő-asztallal |
| és fölrepültek a cigányok, Mani fölrepült, Trézsi |
| fölrepült, Sándor fölrepült, Vilma fölrepült meztelenűl, mint |
| egy albinó angyal és ágyéka bokrában, a fekete habpamacsban |
| piros csillag és emlői fekete aranyhalak, emlői piros borjúfejek, |
| emlői mint nehéz pécitökök, zölderes fehér növényhús-pogácsák zöld |
| szőrkötélen és vak piros szemgolyói, mint a majd kinyíló János |
| Jelenése! És a temetők, mint zöld zászlók a magasban és a |
| templomok, mint Isten fogsora és a cigányok fekete vályog-hegedűk, |
| Trézsi karján kékzománc tejeskanna, a tejeskannában a boldog |
| életzagyvalék: pörkölt, mákostészta, beigli, tökfőzelék, száraz |
| kenyér, főtt fehérrépa és sárgarépa, csirkecsont, csirkekoponya, |
| lecsó, szilvalekvár, József Attila-színü krumplifőzelék, Illyés |
| Gyula-pillantású hagymafejes paradicsomleves, palacsintamaradék, |
| zöld szilva, zöld barack, paprikáskrumpli e lét tetején, mint József |
| Attila gőzölgő faluja. Azt ették marokkal, kanállal nyúlva a |
| tejeskannába, a kékbe, azt ették vacsorára, ebédre, összekeverve, amit |
| a szegények adtak. Sándor gatyában ült a szalmán, pocakja, mint egy |
| óriás szappanbuborék, pöcse hosszan kilógott, mint a pávián-hímnek, |
| Trézsi mellei hasáig lógtak, fekete köldökéig, mint szilvalekváros |
| lángosok, Mani fehér ingben és sárga szalmakalapban, Vilma, a vak |
| Világosság meztelenűl a földön, mint fekete csillag, piros vagina- |
| szemekkel, szétnyilva is vakon. A sárga föld-barlangban a bodzafa- |
| csöndernyő mögött fehér lócsontváz. Húsát megették a lónak. És emlék- |
| hasukban pestises disznók, pestises tyúkok. Sándor, a Mózes-szakállú, |
| tajtékpipát szívott. Pöfékelt, mint Zeusz a Gond Reményén. Én meg |
| ott ültem közöttük. Nyers tojást szívtam ki a tojáshéjlukon. A tojást |
| a temetőben a temetőtyúk tojta. A tojáslukban szalmaszálcső. |
| Szívószálam. És az élet a tojás! És a sírból kimásztam. És ott ültem |
| a cigányok között. Kunyhójuk az én váram! Vályog-hitük: menedékem. |
| Kint a szürke, lobogó, iszapszennyes égen aranypolip-monstrumok |
| nőttek, arany-szívókorongkarjaik robbanva, recsegve tekeregtek. |
| Arany-medúzák hólyagosodtak az iszapszennyes, zöldmoszatos |
| égen, mintha a Láthatatlan Isten fújna óriás szappanbuborékokat |
| aranyjánosi szalmaszáron, földagadó, szétrobbanó aranyhártya- |
| golyókat, tapadórojtjuk a földig ért. Hatalmas arany-virágállatok |
| növekedtek gyorsan, s elektromos pukkanással elpárologtak és |
| csápkoszorú-karjaik, mint a kákics szára: zöld derengésben dörgő |
| levegővel üres. És a falura hulltak az izzó csápkoszorúnyalábok. |
| Villámfűzfák, elektromos aranypáfrányok izzottak föl, s durrantak |
| hosszan zengő sötétzöld csönddé. És az égi tajtékban ülve úszó |
| bikák heréje, mint két óriás aranydió. És Juhász-suszter |
| szamarának fallosza, mint a Dúlás Égi Mocsárszívéből |
| kinőtt vastag aranybuzogány. És a szamár hanyatt-röpülve i-ázott, |
| Krisztus-fülei, a bársony szamár-nyuszifülek vért folyattak, mintha |
| menzeszük lenne. Vért folyattak, mint asszonytest a menstruációban. |
| Menstruáló Szamárfülek! Szamárfülek havi vérzése volt az a nap! |
| Mikor a sírból kimásztam! Fölugorva könnyedén, mint a |
| tornász a levegőrúdra, elkapva a sírszél zöldsárga agyagélét, |
| fölhúztam magam a temetőtalajra! És futni kezdtem, hogy élve maradjak! |
| Ó, hányfajta sírból másztam ki én! Hányfajta sírból? És hányfajta |
| gödörből? Hány gödörből és hány megásott sírból? Hány |
| sírgödörből, mély sárga agyagdobozból? Földbe-sűllyesztett sárga- |
| föld-ládából? Hány Haláldobozból? Hány zöld agyegeres oldalú |
| Halál-ládából? Mert a megásott sírok könny-ragyás, |
| aranyveríték-sírvarangyos oldala, sárga nedvesség-enyves, fehér |
| vizenyőmézes, pontos, függőleges oldalfala kék és zöld és lila |
| agyegerek indáival beszőve, mint anyám combja, lábszára. |
| Úgy láttam őt, ahogy ült a kertben, nyárpihegésben, kapálás- |
| szünetben, s könnyű vászonszoknyáját combközépig fölhúzta. |
| Ült napfényglóriában, napcsönddel koszorúzva. S combjai, lábai |
| vastag zöld szövedékkel befonva, néhol tágulat-pecsétekké |
| kilazulva, néhol indafák bokraiként laza csomókban lopakodva, |
| néhol görcsös kék venyigékként tekeredve, kacsolódva, |
| néhol kék bütykökkel, belső barkákkal bolyholódva iszamlanak |
| a zöldzománc erek a comb-bőr, a lábszárbőr pihe-felületű |
| szövetében. Mert öregen ilyen az Éden! Ilyen indás, eres, érleveles |
| zöld Asszony-virágfa. Zöld ér-repkénykígyóharisnya a bőralatti |
| lángja. Pedig futni hogy tudott az Édes Szemérem! Vakon is |
| hogy szaladni az engem-váró Éden. Nyakában gyógyfüves zacskó, |
| vékony szines spárgakötélen. És hogy szaladt velem-terhesen, mikor |
| már benne-testesültem. Hogy Énekessé szüljön értem-üdvözülten. |
| Hisz szeretkezni is csak ezért szeretkezett. Tudni, mikor lesz a |
| „bekövetkezett!” Teste szerelme csak ezért volt! Hogy Énekesét kihordja |
| a Régvolt. Elég! Gyönyörű velem-pocakja is, mint a feleségemé, kékeres |
| boldog boltozat: az ágyékszőr fölött, az emlők alatt. Mint óriás szappanbuborék! |
| Aztán anyám fölállt, tenyerébe köpött, s ment dolgozni tovább. Mert |
| dolgozni kell mindíg. Mert a munka nemcsak kötelesség. Mert sokáig |
| ülni, elpihenni szégyen. Mert azért él az ember, hogy dolgozni tudjon, |
| mert a munka az élet és másképp nem lehet. Hiszen a rózsákat meg |
| kell metszeni. A szőlőt is meg kell metszeni. Fogta |
| az öreg metszőollót, tenyerébe köpött, s metszette a szőlőt, a |
| rózsát, lazán, könnyedén, pontos lágy mozdulatokkal, mint kislány, |
| ha virágot szed a réten. Rövidujjú könnyű kék vászonruháján |
| nyakba-akaszthatós kék kötény, zsebeiben cérna, spárga, raffia, |
| drót, gyufa, cérnaspulni, meg egy szem Negro-cukor, fekete-pepita |
| zsírpapírba csomagolva máslisan, ráncosan berakva fodrosan |
| a cukorpapírhólyag két papírszoknyája oldalt jobbra-balra, a kék |
| kötény szalag-gyeplői máslicsokorba kötve hátúl, a derekán, lábán |
| kis fekete zokni, lábán lélegzőkopoltyús, szakadt rossz férfi-félcipő, |
| az enyém lehetett, vagy az öcsémé talán, fején homlok-középig |
| húzott piroskockás selyemkendő, nagy bíbor-májfoltos |
| tarkóján csomóra kötve, s a kendőcsücskök, mint piroskockás |
| fehér galambszárnyak. Hajdanvolt kövér haja ritkás már, ősz |
| hajszála egy se, s a göndör hajszálhullámzás fekete kondenzcsík- |
| füstje alatt látszik fehér fejbőre már, a vedlő fej gömbtalaja |
| fehéren, mint szitarács mögött a nap ha fekete fogyatkozását néztem, |
| a nagyobb kocka-sejtű babszitát, vagy a sűrűbb rács-szövésű paradicsom- |
| paszirozó-szitát arcom elé emelve, gyermekarcom elé, mint hengeres |
| sárga furnirgyűrű-keritésű drótrács-álarcot, s néztem a fény |
| hogy feketül, hogy eszi meg a fekete a fényt, s az árnyék-kormozott |
| hidrogéngolyó, a tűzcsillag, a permanens nukleáris robbanás élet- |
| szülőgolyója hogy fullad fekete tintába, de előbb még a fekete |
| üszögtányér peremszéle aranyrojtos aranykarikagyűrűvel sárgán |
| izzik, mint cigány ujján az arany karikagyűrű! Aztán Föld-léte |
| sötét, aztán Emberiség-sötét, mint amikor a napot elrabolta a |
| Hétfejű Világmindenség-Pikkelydög, a Sárkány, a Bűn Pikkely- |
| atyja, a Büntetés Gőgös Sárkánypikkelybikája, s fekete lett és |
| fekete és sötét és a Föld elsötétült, mint Jézuskrisztus halálakor a |
| Megváltatlan, bűnös Izrael. És sötétség lett a földön, a szivekben, az |
| agyvelő virágzása is sötét és a sötétben sötétek a sötét szemgolyók |
| és a növények sírtak a sötétben és a sötétben sötéten sírtak a |
| vizek, a tenger gyémántgyűrődése sötét lett és a tengeri emlősök |
| és a halak vakon úsztak a sötétben, mint önmaguk homályában |
| a vakok és a madarak nem röpültek, énekük gyászkorommal |
| betömve, énekük mint a fekete kémény és a lepkék szárnya |
| bealkonyúlt és szemükön korompecsét és csápjukon koromkesztyű és |
| a vadállatok és a háziállatok sötét csöndje, mint a bánat, a bánat- |
| feketében ültek, álltak vakon merengve, vak tudattal, vak |
| fekete zokogással, mint Kemény Zsigmond, a Büszke Rom, mint |
| Vörösmarty Mihály, a Megüszkösödött Kerub-brácsa, a Hamupor |
| Szeráf-mélyhegedű 1849 után. A Sötétség Sötéthatalmú Rettegés- |
| Angyalai! Az Elmesötét Riadalmai! A Gyászgyűlölet Zokogás- |
| Malmai! A Mélabú Siralomház Árnyalakjai! A Búskomorság Agy- |
| sötét Akasztókötél-Imagyászai! A Bujakór és Mélakór Feketeség |
| Korallsziget-Agyhalmazai! A Melankólia Halotti-zászló Szárnyai! |
| A Depresszió Fekete Lángjai. Kemény Zsigmond és Vörösmarty Mihály! |
| És valcert táncolt az ifjú király, az ifjú császár keringőzött egy |
| rózsakanca ifjú lánnyal Magyarországon, mint egy ravatalon. Ravatal- |
| asztal volt Magyarország! Gyertyái akasztófák! Gyertyalángjai akasztottak! |
| Vérző virágai a lekaszaboltak, a ledöfött, a leszúrt, a lelőtt, agyonütött, |
| kivégzett holtak, s az Ország Világnagy Ravatalkoszorúja Petőfi Sándor |
| véres arca volt, a fehér gipsz-halotti levél, a Ferenczy Bénit kitaláló |
| gőgös, dühös, irgalmatlan, tréfát-nyargaló, ábránd-hiú, pikával |
| mellen-szúrt zseni-csődörke kisfiú, szemöldökszőre vértoll, kis |
| légysegg-szakálla, kékbarna bundásdarázs-popsi szakálla kékenyves |
| vérecset, jobb szemhéja véresen lecsukva, gyűrt, ráncos, csontos, mint |
| véres dióhéj, bal szeme dülledt nagy üveggolyó, mint Ferenczy Béni |
| üvegszeme. És szólt az Elnyomás-Valcer Zene. És a szakállas, véres arc, |
| a sárga krétapecsét az Országon a Halál-Boritékon, a Fekete Gyászlevélen |
| izzott, mint a Megvalósult Szégyen. És nem tört össze a szteppedliző |
| császárlábak alatt. És a ländler vízgyűrűje szaladt kék vízkarikákkal |
| és a Kés, a Gyűlölet-Kristálydöfés, mint vízben függőlegesen fölálló |
| halak domború ezüst pikkelylevele szilánkos gömbölyű gálickő- |
| szemekkel hívta a Megvalósúlt Szenvedést és tátogott nyálkás |
| sárga halálzsákkal, falatozott az Elmúlással és néma volt, mint |
| az állatcsönd piros kötélperemű sárga szájbélés-bőrkürtje, fehér |
| nyálkahártya-trombitája! De szívem nem mondja: hiába. Mert az |
| én szivem nem árva! Nincs a Csönd kivégző-ketrecébe bezárva. |
| A büdös vasrács-dobozba. Amit teleszartak, telepisáltak, telehánytak |
| a kivégzéstől rettegő rabok. S ülnek az ürülékben, hányadékban, |
| vizeletben, mint döglégy a véres sebben, mint zöld légy a gennyező, |
| nedves sebköpetben, s ruhájuk vizelet és testlekvár-latyak, nadrágjuk |
| fenekén vizeletfoltok, ürülékfoltok, s elől is a nadrágkidomborodás, |
| az összezsugorodott pénisz fölött a szövet ondófoltos és vizeletfoltos, |
| és nincs aki szólna a dologhoz, hogy a hajnal mit hoz, kötelet, |
| golyót, villamos-széket, gázkamrát, betonszobába bedobott |
| ciánfiolát, halál-injekció folyadékát, a siralomcella falán átvezetett |
| műanyagcsöveken, gumicsöveken át, amikor az injekcióstű a balkarbelső |
| könyökvénájába bekötve, s a halálraítélt vastag hevederekkel |
| az ágyhoz lekötve, odaszíjazva, mint az operálandó állat, hanyatt |
| a ló, hanyatt a tehén, az égnek állnak a lófejek, tehénlábak, |
| s az állat-műtőasztalt mint nagy fekete kötény beteriti földig |
| lehömpölyögve a lófarok, lósörény, tehénfarok, s a lószemek, |
| tehénszemek óriás rémület-ablakok, s a lószempillák, tehénszempillák |
| könnyező szőke esernyők, könnyező fekete esernyők, s a karvénába |
| bekötve a halál-infúzió. Ott ülnek a siralomházi ágy szélén, a priccs |
| szélén, a koszos hokedlin a halálraítéltek, s meztelen lábukat |
| összedörzsölik, mint a legyek. Összedörzsöli meztelen lábfejét a |
| halálraítélt, mint a légy. Ahogy apám tette, a Halálraítélt, mikor a |
| munkából hazajött este, s ült az ágy szélén meztelen felsőtesttel, |
| gatyában, nézett szőkén, kéken és szomorúan, s szőke-szőrös meztelen |
| lábszárait és fáradt, dagadt, kidagadt kékeres lábfejeit összedörzsölte, |
| egymáshoz dörzsölte, mint tapadólencsés lábukat a legyek. Borostyánkő |
| lábszárait, a borostyánpálcákat, a szőröseket, borostyánkő-csillag |
| lábfejeit egymáshoz dörzsölte, mint szőrös kékzománc-ing mellkasukból |
| kinövő mellső lábukat a legyek. Fekete lábszárukat, tapadópárnás, fekete |
| tapadó-vánkosú lábukat a legyek. A fekete kitinpálcákat, a |
| fekete kitinhab-diókat, a légytalpakat. Ahogy ima után a fekete- |
| csuhás pap két tenyerét összedörzsöli, mert tudja, most jön a jó bor, |
| jó falat. Apám az ágy szélén ült, meztelen felsőtesttel, térdig fölgyűrt |
| hosszú fehér vászongatyában, a két vászonszárú fehér lázban, szájában, |
| fogai között, nyelve alatt a lázmérő. Ragyogtak a villanykörtefényben |
| fülkagyló-szőrbarkái, előtte fehér zománclavór, a lavórban |
| forró víz, a fényes levegő szelvényesen összehajtogatva, mint egy |
| cellofán-harmonika, szikrázó zárt hangfujtató-edény. És egymáshoz |
| dörzsölte lábszárait, lábait, mint mellső lábszárukat, fekete |
| habpénztalpas tapadólábukat a legyek. Aztán lábait a lavór forró |
| vizébe dugta, áztatni dugta, s a lázmérőt lágyan harapva sziszegett. |
| Két lábfeje vörös lett, kék lett, s nézte lábait, mint két üres |
| sárcsipke-fecskefészket, az ólomkékszínű sárgolyófürt-kosarat. Ujjai |
| bütykös tört szalmaszálak, lábujjkörmei zöldsárga tollak, s fehér |
| madárürülék a hús az elszarusodott tollak alatt! Az én szivem nem |
| árva! Az én szivem Győzedelmes! Tudjátok, ha elmondok valamit: |
| az a Hit! S aki a hűségben engedelmes, s tudatával hozzáér |
| hitemhez, érzékeny kinyújtott ujjhegyével hozzáér boldog, hömpölygő |
| Énekemhez, tudata pillantásával érinti agyvelőm tüzét, |
| az Elgondolás Világhosszan Göngyölgő Világénekét: annak sorsa a Fénylő |
| Megőrzés lesz, annak sorsa a Világtiszta Lét, annak hite, akár a |
| boldog terhes asszonyoké, annak élete, mint az éneklő madaraké, a |
| mámoros hajnali rigófütty-lángolás, százezer feketerigó öblös és hegyes |
| és csipkés és hajlítottan keményen lenge és arany-zsákfuvallatú és |
| páfránylevél-csipkebordázatú és énekgyertyalánghegyű ágaskodó |
| madárnyerités és olvadó gyémántnyers ömlenyszalagkukorékolás boldog |
| rigófüttyszövedéke. Az embertudatú sose-öntelt béke. Johann |
| Sebastian Bach lassított fugája! Mert a megtekert gyors, csipkés |
| hangágaskodás mögött, a hanggyűrűtekercs-fölkobrásodás mélyén, |
| a dallam szivében az a világító lámpa! Az az anyagot átsugárzó |
| lámpafény. A világító tűzedény. Az Ősi Lángolás! S úgy láthatod |
| benne a Világmindenség-Múltat, mint anyám a tojásban a |
| csírát, mikor petróleumlámpával átvilágította a tojást. A tojást |
| heggyel és talppal, rózsaszín csúcsheggyel, rózsaszín fenéktalppal bal |
| keze hüvelykujja és mutatóujja közé fogta, jobb kezébe az égő |
| petróleumlámpát fogta, a tojást így átvilágította. S a tojás rózsa- |
| fehéren átderengett anyám ujjai között, mint a pap két keze között |
| a fölmutatott ostya. S a tojáscsönd belső homályában a pici sperma- |
| árnyék a tojás-sárga napcsillag-gömbjének felső gömbszeletén, |
| mint a víz gyökere a kicsi kék kocsonya-pénisz, a csíra mutatta |
| magát. Mint ahogy láthatod a szülőnő magzatát, ha televízióernyős |
| tapogatógép elektromos tapogatókorongjával az anya őstojás-hasát |
| lemérik, s a képernyőn fehér-fekete pettytömegekből, fekete-fehér |
| ponthalmazokból fölépül zöld pontragyogással a magzati test, a magzati |
| lábak, a magzati kezek, a magzati szív, s a szív-pulzálás pontcsomói, |
| a zölden foszforeszkáló szív fényponthalmaz-zsákja. A halálra sose |
| nézzetek hátra. Nem a halottra, de a halálra! A halálra csak |
| előre nézzetek. Csak így lesz lelketek. Mert meghal az, aki a halált |
| visszafelé nézi. Aki a halálba előre néz: a halált megigézi! Pedig |
| tudja, ő is lesz halott! De csak a Jövőre nyissunk ablakot. Ne a halálra. |
| Aki nem így: az a gyáva! Mert nézheted a halottat! A halott is lehet |
| a holnap! Mert a halott szivében az Idő virágzik. Kinő a halott |
| szivéből az Idő, kristály-virágszárát a Jövőbe fúrja, ez az Idő |
| Szikrázó Nagyujja! S a szártetőn a párták, cimpák, csészekelyhek égő |
| Kristály-Megmaradást lehelnek. Tüzelnek a kelyhek, mint a kankutyák, |
| folyatnak a kelyhek, mint a tehenek. Ez az Idő Vágya. Nem a |
| Gyászra! A Mindig-Újulásra! Én nem félek a halottól. Én nem félek |
| a Haláltól. Halottaimat eltemettem. Halottaimat mind megettem. |
| A Gyűlölet ellenem hiába károg. Fölfaltam őket, mint a kannibálok. |
| Halottak húsát enni nem öröm. Halottak szivét enni sose szégyen. |
| Én a halottak gyémánt-dacát összetöröm. És országot építek a |
| halottak szivében. A halottak karvaly-gyűlölete hiába csap le |
| költő-fejemre. Megőrlöm gyűlöletüket, mint kőmalom a követ, és |
| kőporfüst, kőporláng, kőliszt-zuhatag omlik le ránk: Énekvágyó |
| Emberiségre. Ez a Halottak Gyűlölete Béke! Recsegve törik, zúzzák |
| a vasmalom-vasfogak Gyűlölködő Halál szilárd kőlángodat. |
| S amit kiokád a vastorok, az örlő-gyomrú gép, az a por, az a |
| liszt, az a kőmaradék-kőliszt: az a trágya. Őrlő-fogsorú |
| vaskutyák végbele, amit a kőből kiokád, a gyűlölet-ürülék: |
| az a trágya. Rászórhatjuk a Virágzó Világra. És kövéredik az |
| Emberhűség a halottak édes trágyaporától. Nem növekszünk a |
| gyásztól. De haláltól-gyötörve leszünk mint a törpe, akinek csak |
| férfivesszője ér a földig, lába csecsemőláb, törzse kisbabatörzs, |
| keze csecsemőkéz, óriás vízfeje mint a sárga tök növényhólyagja, |
| s csak irtóztató férfi-nemzőtagja lóg le a földig, mint vastag |
| kék giliszta, meg a lúdtojásnagy herék a csecsemőcombok között. |
| Mint ráncos bőrharang, harangozó ráncszoknya bőrtarisznya. |
| Mert a Halálban áll ez a Kétlábú Törpe Emberbéka-Ebihal. |
| Ez a páros fekete üvegkehelyszemű, óriás üvegdió-fejű Szúnyoglárva, |
| ez az árva, ott vonaglik az Elmúlás Büdös Vizében elvékonyodó |
| üvegszelvénytölcsértesttel, a szelvénytölcsér fekete üvegpont- |
| befejeződése két oldalán kis uszonybolyh-tollseprűszárnyakkal, |
| csokros, lécbordás-tollú pihelegyezőkkel. És leszünk, mint szúnyog- |
| lárvák otthon, Bián, az ereszcsatorna fémcsipkelevél alsóajak- |
| cimpájú köpőszája alatt a standerban, a bordás vashordóban |
| a zöld esővíz porhártyái, kék olajhártya-szigetei, bizsergő |
| szivárványos nyálkahártyái alatt. És kisebbek, mint a törpe törpék, |
| a liliputik, az élő kaucsukbabák, pislogó eleven játékbabák, |
| síró rózsaszín műanyag-hajasbabák, leszünk pöttöm halandók, szűz |
| Dugó-Manók, Nagybajszú Babszem Jankók babszem-zsiráfokon |
| lovagolva, babszem-vizilovak, babszem-orrszarvúak, babszem- |
| elefántok, babszem-tapírok rikoltozó picirke lovasai, kezünkben a |
| Semmi cérnakardja, kezünkben a Nincsen celofán-könyve, iciri- |
| piciri kezünkben a Megszünés gyűrt fekete selyempapír-lobogója. |
| Buták, mint gyermek-kereszteslovagok, talpig páncélruhában, hordozó |
| állataink is fodros páncélingben, fejünkön vassisak, arcunkon kaméleon- |
| szemcsőtokos vascsőr-álarc, vasrostély cellaablaka és imádkozva vak |
| rohammal a bennünk-virágzó Semmit háborúzzuk, a bennünk-virágzó |
| Semmit akarjuk legyőzni, mint Herodotos kis pusztai népének |
| lovas férfi-hadai, akik a Szél, a Szél, a Sárga Szél ellen rohamoztak |
| tajtékosan, véresen nyerítő lovakkal, lándzsájuk előre állt, |
| mint a narválok kétméteres szemfoga, rézlándzsájuk szikrázott |
| a napban, s hajrá, rohamra!, a Szél, a Szél, a Sárga Szél ellen, |
| hajrá, rohamra, egyre beljebb a sivatagban, a gyűrt aranyredő-domb- |
| lapály buckáin, csúcsain, ágyékaiban, előre, hajrá, a Szél, a Szél, |
| a Sárga Szél szivét megdöfni halálra, hogy kifolyjon a Sárga Szél |
| sárga Semmi-vére! És meghaltak sorra mind, éhendöglöttek és |
| szomjan haltak, és a lovak is meghaltak mind, ott feküdtek |
| a kikalapált aranyredőhalmaz sárga gyűrődéslapjain és sárga |
| papírkönyvlapozódás ítélet-homoklapjai között, szőrcsiga-szőlőfürt |
| háromszögszakállal, fejükön izzott a vassisak tojáshéja és |
| fejük, a háromszögszakállas, e tojáshéjvassisakokba főtt, megfőtt, |
| mint forró vízben a likacsháló-tojásszűrő-fémtojásban a |
| tyúktojás. „És fekszik a mén, leütötte a vész, veres orrlikain |
| elakadt lihegés,” „És fekszik a harcos alatta, haját harmat lepi, s |
| rozsda a vértje vasát, kókadt lobogója is elfeketült, nem villog a |
| lándzsa se, hallgat a kürt.” Lord Byron tudta tán, hogy győzött a |
| Szél, tudta tán, hogy győzni fog a Szél. És betemette őket sárga homok- |
| kal a Szél, a Szél, a Sárga Szél és elhordta nagy lebbenő gyűrt redő- |
| függönyökben róluk a sárga homokot a Szél, a Szél, a Sárga Szél! |
| És fölzabálták őket, marcangolva megették a keselyűk, sakálok, hiénák, |
| sivatagi rókák, sivatagpókok. Egy barnapettyes sárga róka |
| szájában véres emberszívvel ügetve szaladt, fogsorai között |
| még vert a szív, a halott. És véres volt a keselyűk csőre, |
| szeme, nyak-alatti bögy-tollkoszorúja. Aztán embercsontvázak, ló- |
| csontvázak szikráztak félig homokba temetve, míg lapozta a Sivatag |
| Sárga Homok-Könyvét a Szél, a Szél, a Sárga Szél. A halottak húsa |
| édes, mint a méz. A halott emberhús, mint az ikrás méz: halandó! Meg |
| kellett ennem halottaimat! Ez nem az Ember Vétke! Nincs miért |
| bocsánat. Hát ne bocsássatok meg érte. Elmúlik, mint a szines |
| álom, ha győzünk a halálon. Gyűlöletüket hitem nem kérte! |
| Az vagyok: ami van! Én nem hagytam legyőzni magam. És nem |
| hagyom legyőzni magam! Mert nem leszek daltalan! Élek. Élek! |
| Sisteregve, lobogva, győzve, forrva. Az embernek ez a dolga! És nincs más. |
| Csak e konok ragaszkodás. Csak ez a tűz, csak ez a láng, ez a ránk- |
| zuhogó győztes gyönyörűség. Meg a megváltott Emberiség. És a halálba- |
| csomagolt árva Ember. Csak ez az Árnytalan. Ragyogás. A Megmaradás Zengő |
| Fénymezője. S ha temetni kell, kimegyek a temetőbe. Szóljon a lélekharang! |
| Mert el kell temetni a halottakat. El kell temetni szépen. Megmosni |
| őket ecetes könnyű vízzel, megmosni testüket. A kezeket, lábakat, a |
| hátat, a nyakat, a vállakat, a hónaljakat és a combokat, karokat, |
| lábszárakat, a combok ágyék-közét, az elsődleges és a másodlagos nemi |
| szőrzetet, az alvadt szőrös diót, a herezacskót, s a barnaszeplős, |
| sárgapettyes kékmakkú árva péniszt, a viaszemlőket, s a szőrbolyhos |
| ráncos barna emlőtányér száradt lila bogyóit, a segglikig csúsztatva |
| az ecetes szappanos mosórongytörlést. Le kell dörzsölni lágy lassú |
| szivaccsal a testre-száradt halálveriték-inget, a halálcelofán-inget, |
| a halálüveg-inget, celofángatyát, üveggatyát és akkor úgy vedlik |
| a halott, ahogy a gyík, vagy a kabóca kegyetlen, száraz felsőbőrét |
| levedli, cafatos hártyarongyokban és boldogtalan hártyacsíkokban, |
| celofánszalagokban, még tenyere, talpa is vedlik, akár egy ugróvillás |
| lábu énekes bogár. A halott arcát kölnivizes vattával kell lemosni, |
| vastagon csurgatva a kölnivizet a drága üvegből a vattacsomóra. És le |
| kell törölni az alsó szemhéjak pillás féldiósra forrasztott másik-féldió |
| felső szemhéjakat, a halál-szempillásakat és az orrot és az orrlikak |
| viaszhüvely peremét, s az orrlikak szőrös és pihés üregeiből ki kell |
| törölni hideg kölnivizes vattarépával a haláltaknyot, vérbolyhos hulla- |
| vizet és a száj sárga kettős viaszhernyóját is le kell törölni és a |
| fülkagyló hátát az eres lapulevélhátat és a fülkagyló bepöndörödött |
| rózsaszirom-peremét, a fagyott kagylóhús-állatszárnyakat is le kell |
| törülni csöndesen és a fülkagylók hullasárga járatait, és a gégét |
| és a homlokot és a halántékokat! És fel kell öltöztetni szépen a |
| halottakat, ingbe, gatyába, bugyigóba, hogy elfödve legyen mind a bőr, a |
| szőr, a szemérmetlen testi halálkimutatkozás és melltartó kell az |
| asszonyokra, nőkre és minden halott lábaira harisnya, selyemharisnya, |
| pamutzokni. És halotti ruhájuk, mint a Csönd ruhája és halálos arcuk |
| megnyúlt, összezsugorodott, viaszbéka-orrú, vagy sarlógyík-orrú pikkelyes, varangyos |
| Második Ragyogás. A halottakat koporsóba kell tenni, ha lehet. |
| S a halottakat el kell temetni szépen. Sírva, vagy könnytelenűl. Egyszerűen. |
| Arcuk, mint óriás zöld takonycsomó. Arcuk, mint könnytelen üvegfazék. |
| Arcuk, mint hegyes zsírpapircsákó. Arcuk, mint zöldpenészes diójú |
| fölgyűrt fitymabőrkoszorú. Arcuk, mint a büdösség kezében törött ostya. |
| Arcuk, mint rothadt katonabakancs a békalencsés víz-szemgolyójú |
| bombatölcsér túrás-peremén. Arcuk, mint bajszos, zsíros hentestőke. |
| Arcuk, mint fagyott, gyűrűs tehénlepény, dér-szempillákkal. Arcuk, mint |
| zöld nyári tök szőke hajasbaba hajjal. Arcuk, mint elhagyott kutyaól, |
| mert meghalt a puli, a Fekete Zengésálomcsillag. Arcuk, mint Hamlet |
| bánatba-lecsüngő gyűlölet-keze. Arcuk, mint döglött sirály a jégen. |
| Arcuk, mint véreres üvegbalta. Arcuk, mint öreg parasztasszony sárga |
| vizeletfoltos és ürülékmályvás alsószoknyája. Arcuk, mint kis kék |
| gyerekkoporsó. Arcuk, mint ezüstszemhéjas megfőtt céklarépa. Arcuk, |
| mint döglött liliom. Arcuk, mint tehervonat-vagonok behavazott ütközője. |
| Arcuk, mint háborúban kifosztott könyv. Arcuk, mint nyitott papír- |
| cementes-zsák. Arcuk, mint üszög-daganatos zöld kukoricacső. Arcuk, |
| mint levágott borjuk feje. Arcuk, mint lovak levágott feje. Arcuk, |
| mint elhagyott kőbánya: rozsdás gépek, rozsdás fogaskerék-daruszerkezetek, |
| higanyos gumiszalag-elevátorok a függőlegesen, nagy kockákban elfürészelt |
| és szétfürészelt kőszikla-hasábok, kősziklakockák, őscsigahéjas, ősi kagylólegyezőhéjas, |
| kőbordás-kővályús pozitív-negatív őskagyló-lábnyomok szikrázó csillagtörmeléke. |
| Arcuk, mint Jézus hímvesszője a keresztfán. Arcuk, mint Krisztus |
| elárúlt mosolya a kereszten. Arcuk, mint a Belűlről Kifordított Hazug |
| Éden. Mint kifordított ing. Kifordított kesztyű. Varrás-szegélyek. |
| Cérnaszálak. Kifordított Ing-Éden. Kifordított Kesztyű-Éden. Arcuk, |
| mint az Őrdög szőrös térdkalácsa. Arcuk, mint a Feltámadás Alkonya. Arcuk: árulás! |
| A Szeszler-fiú öngyilkos lett tizenhétévesen. Vonat elé ugrott a herceghalmi |
| kanyarban. Kis szőke sváb vörösszeplős József Attila! Szerelmes volt és |
| nem hagyták szeretni! A falu kurváját szerette. Hát a vonat elé ugrott. |
| Dühödt, diadalmas nyár volt, pipacsos, kalászos nyári gőg, vak arany-fulladás, a tűz |
| dagadt zöld növényrobbanásai, lónyerités, gólyakelepelés, tehénbőgés, |
| békabrekegés. A szekéren szalma, ahogy lóval hozták, véres a szalma és |
| külön a feje. Az udvaron töppedt száz bíbor-emlőjű vérbelű körtefák, tyúkok, |
| kakasok, láncon vonagló vonyító kutya, röfögő disznók, sáros, piros |
| gomborrú szőrbuborékok, krokodilfogsorú, hasított-körmű síró sárhólyagok. |
| Kék, zöld döglegyek, kék zománcdiók, zöld gyémántdiók zúgtak, hörögtek |
| szögletes, hegyes zománcvillám és gyémántszúrás és arany rovarporcelán- |
| kukorékolással, aranytű-fejű aranyspirálrugó rigófütty-föltekeredéssel |
| szinte, mint zománcos, gyémántos rovar-rigók. Lágy körtelevél-árnyékok |
| és mégszelidebb gyöngéd árnyékcsipkeláng tenyerek, szőlőlevél-árnyak |
| a nyárpuha-nyárkemény földön. A fiú teste a konyhakövön. Nyakcsonkjából |
| még szivárgott a vér, mint Jan Memling Keresztelő Szent Jánosának |
| nyakcsonkjából a vér, öt-hat elvágott ércső piros torkából lassú |
| sugárban folyt a vér, ívben, mint kisfiú ha állva pisil, vastag bolyh- |
| söprű-fejű gilisztaként füstölve mászott ki a vér az elvágott nyak |
| ereiből, mint Jan Memling Keresztelő Szent Jánosának nyakcsonkjából, |
| ott fekszik János, a Keresztelő, sárga ingben, barnaredős köpenyben |
| a földön hason és imádkozó sárga kezeire pisál a vér, pisál a vérző |
| nyak és talpa, lábujjai talpa és bokája, földbe-kapáló lábfeje fehér. |
| És pontosan látszik az elvágott nyakcsigolya pontjaival és csontlepke- |
| szárnyaival, mint egy rózsafehér hárfa, mint gombostűre tűzött rózsa- |
| lepke, szárnylapjaival könyvként kinyitottan, száradtra szétfeszülten |
| és az elvágott nyakizmok rostos húsa hártyacellákban lila |
| húshatszögletek lila szövetsége, mint a rostélyos, marhafelsál. És az |
| idegek sárga pontjai és az elvágott hajszálerek lila lencsepontjai és |
| az idegszálak, a gerincvelő rózsasárga tölteléke, mint félbevágott hagyma, |
| késsel félbevágott, héjától fosztott fokhagymagerezd. És a csigolya |
| hosszú mészcsőrei, mint a sárgarigó csőre, mint fehérrépa gipszből, mint |
| fehér marcipán-petrezselyem. A döglegyek, dühödt zománcrózsák, |
| a döglegyek, őrült gyémántrózsák síró ásványcikkanással donogtak. |
| Egyik a vérző nyakcsonk zsírsárga bélésű peremszakadék-szélire ült, |
| a pórusos és vonalvályús lépviasz-sárga bőrre, mint sárgaföldbarlang |
| agyag-hártyás, elszáradt fűpihés szélire a játszó kisfiú, |
| zöld mellső tapadólencsés lábait összedörzsölte, mint kártyás boldog |
| kezeit, mélyen lehajtotta fejét, összetett-szem-csuklyás fejét, mint |
| imádkozó szerzetes, szikrázó kékbozont fejét, mint a zarándok, kék |
| fénykosz üvegzománcvödör fejét, mint őrült remete, s iker zománcrózsa |
| fejét a nyakhúsba mártva a szájszöglet, a pofaszöglet alól |
| falloszként kiágazó szívókából kinőtt tapogatóit gyorsan mozgatni |
| kezdte, mint tapogatóit a rák, aztán a szívóka dupla vese-alakú |
| ajakpárnáját a hullavérbe mártva táplálkozni kezdett. A légy szívókája |
| végin az ajakpárnával, mint visszahúzott, legyűrt fitymabőrű fallosz, |
| körülmetélt, előbőreitől megfosztott fekete fallosz dupla-szív |
| fekete makkal. A kék szájlemezes kékzománc légyfej |
| kék szájából kinőtt vastag fallosz. Az ajakpárna kék |
| szivacsveséit, az ajakpárna kék szivacsszivét a hullavérbe mártogatta, |
| mint öregember piros pörköltzsírba a kenyérbelet. Aztán, hogy |
| a dög megtelt halott embervérrel, mint lopótök vörösborral, ajakpárnás |
| szívókáját a húsból kiemelte, a halott emberhúsból, két szőrös zománc- |
| rudacska tapogatójával szívókáját letörölte, mint gyerek kezeivel taknyos |
| orrát, mint böllér nagytenyerű kezeivel a hurkatöltő csövét, mert kész |
| már a véreshurka, kék tapadópárnás mellső lábait megint összedörzsölte, |
| mint gyors kezeit az ultizó boldogan. Hiszen elnyerte a pénzt. |
| Ott állnak előtte a gyűrt papírforintosok, fémforintok, fémfillérek |
| halomban. Hiszen megtelt ragyogással, böfögésig teleszívta magát halállal. Hiszen |
| embervérrel megtöltve a gyomra! És emberszagúan, emberhalálszagúan |
| dühödten elrepűlt! A fiú anyja állt a sparherd mellett, nagy kezei |
| szappangolyó-hasán a köténye alatt. Nem sírt, csak állt és nem is |
| kiabált, gyérszakállú állán a nyár zsírfényei. Pfendert János, a piros |
| márványsírkő-arcú, a kettős pödört lófarok-bajszú, anyámtól nagybátyám, |
| az öreg kazánkovács, Pfendert János egy kis sámlin ült a forró |
| konyha közepén, testén böllérkötény, előtte a földön hatalmas fehér- |
| gyomrú kék veidling, a veidlingben víz. Bal kezében a fiú feje. |
| Hajánál fogta a legényke-fejet, mint Jan Memling szárnyasoltár- |
| képe bal oldalán a feketekardos, sárgacipős, fekete harisnyanadrágos, |
| szürke bársonyinges ifjú Keresztelő Szent János levágott |
| szakállas fejét. És mosta János bácsi, mosta János bácsi, mosta, mosta, |
| mosta a halálgyümölcsöt, a fiú fürtös sárga gipszgolyó fejét és |
| nem könnyezett. Szájában hosszuszárú öreg pipa, karcsú füstölő-gépezet, |
| rézcsipkerostély-kalapos tajtékpipa, a rézcsipkerostély-kalap fém- |
| szalagkampó-orra elől, mint rugós rovarláb, empire fémasztal-lábacska, |
| a leszorító rugókacs-kapocs. A pipakalap rostlikain szőke füst |
| szivárgott, János bácsi bal szájszöglete néha buggyant, mint a |
| békatorok, vaginásan szétnyílt s kis kék füst-atombombarobbanás |
| gombafelhőket erjesztett a konyhacsöndbe. És hajánál fogta a fiú |
| fejét és mosta a fejet, mosta, mosta, mosta, nagy fehér vászonronggyal |
| mosta a fejet, mosta, mosogatta, mosta, pöfékelve, halál-egyszerűen. |
| A veidling-víz véres volt és véres a rongy is, mint disznóöléskor. |
| És véres a fehérvászon böllérkötény is. Mint disznóöléskor. János bácsi |
| kezei is véresek. Mint disznóöléskor. A szőkefürtös selyemüveglárva fej |
| bal kezében, a véres szőke tincsek ujjaira csavarva. Vastag sárgaréz |
| kazánkovács-ujjaira. Jobb kezében a mosogatórongy. És pipázott és |
| mosta a fejet, mosta, mosta, mosogatta, a fej nyakcsonkját, a lehunyt |
| arcot, a szőke bajuszka-csírákat, mint fehér petrezselyem-levelet. És |
| lottyanó nagy csöppekben lottyant a véres lé, a piros víz a veidling |
| piros vizébe, s az a víz gyűrűket vetett, s hólyagzott, buborékzott, mint |
| kocsikeréknyomban a nyári zápor gyors vize. Én meg ott ültem fekete |
| klottgatyában mellette a konyhakövön. Meztelen felsőtesttel, meztelen |
| lábbal és a Halált néztem. Néztem a két külön egy halottat. |
| Szomjas voltam, de nem kértem vizet. Néztem a szivárvány-gömbhéjarcú |
| szőkefürtös szappangolyó fejet. S a meztelen szűz testet a konyhakövön. |
| Szeméremteste, mint kicsi döglött hernyó. Mint a nagy zöld bőrbársony |
| hernyó a körtefán permetezéskor. Szelvénygumi zöld hátán kőrózsasorból |
| rózsasövény, talpai szőke-szőrös kaktuszdinnyék kettős |
| kék golyósora. Homlokán két fekete folt. A foltok fölött két zöld |
| üvegpont: a szeme. A zöld üvegpont-szemek között, a homlok-középen |
| félholdsarlósan görbén fölágaskodó sárga kocsonyaszarv. |
| Mint a rinocérosz orrlikai fölött a csonttüske-tülök: a szarv. |
| Aztán a fiút fölöltöztettük. Aztán az első szobába vittük. Külön a |
| fejet. Külön a testet. Aztán a fiút koporsóba tettük. Külön |
| a fejet. Külön a testet. Ott a fejet a törzshöz ragasztottuk. Mint a |
| varázsló a népmesében! S az elvágott nyak köré, a szétroncsolt |
| gége fölött kerti virágokból sűrű koszorút fontunk. Hogy a halál-vágás |
| kék gyűrűjét ne lássák. Hogy ne lássák a halálkarikát! A sírhoz is én |
| vittem, barátaimmal vállamon őt, az öngyilkos szeretőt. Akkor már ünneplő |
| ruhában. És fájt a vállam. Mert nyomta a koporsó. Nyomta a halott. |
| Meg Ehmann Jánost is én vittem. Szabó Jánost is én vittem. Szabó Jánost, |
| aki nem mert megszökni velem a háborúból! Hány halottat vittem a sírhoz |
| én? Hány halottat? Hány barátot! Vittük a halál-nehéz koporsót, fiúk, |
| hosszú falusi utcákon a porban. Veritékünk a sárga porba csöppent, s fekete |
| lukat fúrt a porba füstölögve. Vittük a halott barátot a koporsóban, |
| rezesbanda szólt, az asszonyok imádkoztak. És nehéz volt a koporsó, |
| mint a szegénység! Tudod-e Asszony, Feleségem, aki itt jársz körülöttem, |
| kibontott szőke hajjal, fürdőruhában, kérdezed, mi kell, kávé, tiszta |
| víz, kristályvíz, hogy kinek vagyok itthon, ha szól a telefon?, tudod-e |
| Feleségem, aki itt jársz körülöttem, gyönyörű meztelenség, itt jársz |
| meztelenűl, vagy zöld fürdőruhában, s szőke árnyékod után harap a |
| vágyam, pedig most nem lehet, mert virágzik testedből az asszony- |
| üzenet, s piros virágok combjaid között. Tudod-e Asszony, Feleségem, |
| aki itt jársz körülöttem meztelenűl, vagy kis zöld fürdőruhában, pedig |
| május van és mintha nyár van, 34° meleg, s a konyhaablakban |
| a külső ablaktokdeszkán a hőmérő fekete lázzal didereg, mint a |
| kisgyerek, akinek köhögése száraz, s azért fázik, mert lázas és nem |
| sír, csak kezét, lábát szétveti, mint Jézus a kereszten, kis kezét, |
| lábát szétveti az ágyon, mint Jézus a halálfán a halálon és gyors |
| lüktetéssel hallgat és sovány vékony mellkasán a bőr szinte |
| buborékzik a madárszapora szívveréstől, a sárga bimbótányér-kezdetben, |
| a pici mellbimbó-pont alatt, hogy látod rángani a gyöngyöző mellkasfalat, mint |
| a levelibéka sárga bőrhólyag-tokája lüktet gyorsan mellkasa |
| lángja, mert úgy dolgozik láztól lázban a szív, mint pici ember- |
| robbanómotor. És mi majd megfulladunk, csak nézzük egymást, sietve |
| tekerjük a priznicet a csuklóra, törzsre, lábfejekre, és egymásban |
| lapozva hallgatunk, mert nézzük egymás Belső Könyveit, hogy oda |
| mi van írva? És mi van írva itt? Élet vagy Halál? És néha elszívunk |
| egy cigarettát, én meg bohóckodok és elkapom a macskát a levegőben, |
| ami nincs, mert hiszen a semmit kapom el, és nézzük a kislány |
| szemével mit felel? Fog-e nevetni? Tud-e nevetni? És lázas szájába |
| vizet csöpögtetni kezdünk kiskanállal, nagyujjunk hegyére ragasztott, |
| nyállal tapasztott sót nyalatni, fehér kristályt, falatnyi megnyugvást neki, hogy |
| lelkét már ki ne hányja a drága, nézzük a kislányt, hiszen nem csak ezért jött a világra! |
| Tudod-e Asszony, Feleségem, aki meztelenűl mosakszol a fürdőszobában, |
| combjaid közét mosod és melleidet, hónaljaid és seggecskéd |
| mosod, én meg szaglászom utánad, mint egy boldog tudatos állat és |
| hátad csókolgatom és emlőid hegyét és nyakad csókolom és derekad |
| rózsaszín vályuközepét, a gerinccsigolyafa vályutörzsét egész a tompor- |
| vágat-kezdetig, mert lejjebb már a Rejtelem lakik és beljebb a fekete |
| pont és a vérző rózsatűz. És most azért nem lehet. Szép fenekedig ér |
| le szőke hajad és én bujkálok arcommal a hátadon, szőke hajad |
| kévéje alatt, bujkálok nevetve szőke hajadban. Mint kisfiúként a |
| szalmakazalban! Abban a szőke tűzben. Abban a |
| szálas zizegő szőke habban. És én faltam a mézes szőke szalmaláng |
| nyers szagát, mint most hajad szőke illatát, s a szálas szalma szőke |
| tiszta lángja, a lángtalan növényi selyemégés zizegve falta kölyök- |
| nemiségem, s fütyülőcském mézzel szivárgott, mint az óriás piros |
| pikkelyszív, a gesztenyerügy. S én forogtam a szalmakútban, a forró |
| szőke alagútban, a lángtalan szőke tűz örvényeiben, mint tündérfiú az |
| El-nem-múlás Óperenciáin-túli Világtalan Selymeiben, Tündérasszony- |
| Óriás Mississippi-széles meztelen hátán a Tejút-gyémántzuhatag szétpáfrányozott |
| szőke haj alatt a békává varázsolt fiú. Aki azzal csókolja az Asszonyt, |
| hogy mászik a hátán, békacsókjaival ugrál lapockáján, békacsókjaival |
| lapockája alatt. Mert most csak így szabad. Békacsókjaival mászik gerinccsigolyáin. |
| És a tündérbőrszagtól részeg és a gyémántzuhatag szagától tűzpontok |
| gyúlnak éhes lázcsóváin! És harapdállak hátad bőrére |
| ragadtan. Ahogy az ujjamra ragadt a kis levelibéka. A zöld |
| selyemhólyag-lüktetés. A csecsemőkezű zöld dió, ragacsos Buddha-nevetés. |
| Tudod-e Asszony, mennyire szeretlek? Hiszen Neked írom újabb Époszom! |
| Tudod-e Asszony, Feleségem, mennyire szeretlek? Tudod-e? Tudod-e? |
| Tudod-e, mennyire szeretlek? Meztelenűl mosakszol a fürdőszobában |
| és a fürdőszobatükörből nevetve visszanézel, de nem látsz meg engem, |
| nem láthatsz engem, csak a fürdőszoba rózsaszín csempefalán sötétzöld |
| sárkánygyík-árnyamat, ahogy aranypalástú hátaddal összeragad, |
| mint párzó idea-árnyékok Pláton barlangfalán, mint szerelemben |
| összeragadt oroszlánok kettős boldog árnya, a nőstény-hím aranyrost |
| hárfa-fuvola, mert a tükörből a tükörben csak ezt láthatod, és nem |
| kézzel, de hátralegyintesz nevetéssel és árnyékom zöldmoha óriás- |
| gyíkja a rózsaszín csempefalon a tükörben görnyedten ágaskodik, |
| mint hajnal-lángra a tölgyfa mosolya és én ott hempergek fejemmel |
| boldog hátadon, szőke hajad alatt és harapdálom vadméz, bazsalikom |
| és levendula-illatú hátadat, és érzékeny tiszta bőrödön mohó |
| fogaim nyoma, mint hajnali havas pusztán, hajnali havas dombokon |
| szarvasok futása, mint hajnali havas pusztán, Szálláspusztán, a |
| hajnali havas dombokon özönlő szarvasok szótlan könnyű futása! Mohó |
| fogaim gyors harapásnyoma bőrödön, mint szarvaspaták ütése a |
| hóban, fehér ütés-szivek a piros hóban, hasított szívközép-hóuszonyú |
| fehér szívlenyomatok a hajnali piros hóban, elmélyülőben és lassan |
| kiegyenesedve kisimulóban, a szerelem-iramlás szarvascsorda- |
| patanyomai! És a tükörben a fordított fürdőszobában homlokod, |
| arcod, szemeid, hajad, vállaid, emlőid, vadrózsagyümölcs-emlő- |
| bimbóid, s mélyen az emlők pihés súlya alatt a középen a szőrgyűrűs |
| köldök, s abból leágazva a szeméremszőr asszonygyapot fekete |
| szivéig fekete szőrpiheszalag, a hasközép domború szőrpántlikája, s |
| amibe lánggal beleszalad, a vastag asszonyi fekete gyapjuköteg |
| medúzakehely-alakú füstje a combtövek közé befele folyik feketén |
| szikrázva, feketén göndörödve, szőrpolipkarokkal bolyhosan kígyózik |
| és kacskaringózik a comb-belsők puha sűrűjébe, nehéz sarjadással |
| körülfolyva a hüvely látható s így láthatatlan külső részeit, kis |
| pödört szarvcimpával a csikló fölött, az istenkekesztyű pártacimpák |
| széleit ovális sűrűzéssel benőve, s a hüvelysarkantyúvirág-végiből, |
| a virágszájcsücsök mézpontjától sarlósan hátralángolva a láthatatlan |
| ánuszig! És combjaid között, a vérző asszonykapuban |
| vastag vattacsomó, mert most van havi tisztulásod, a boldog serleg- |
| vérzés, a teljes kehelytisztulás-idő, a legszebb asszonyiság legszebb |
| piros nyitottsága most! Az Új Készülődés, Új Várakozás Gyönyörű Előjátéka |
| most. Az Asszonyhónap Szent Epilógusa! És bugyigót húzol és mell- |
| tartót veszel, feketeselyem harisnyanadrágot és szőke hajadat copfba |
| fonod és ruhát veszel és barna szandált és lányaidra szólsz, hogy |
| szét ne szedjék a házat és csókkal csitítod szivemben a lázat és a |
| lányok ugrálnak, mint a tűzpontok szemedben, az egyik zokniját, |
| piros vászonszandálját levette, s cipőidbe lépve meztelen lábakkal |
| boldogan császkál, csattogva, slattyogva mászkál, mint múlt-időben |
| sárkánygyerek óriás mesecipőben, mintha a pici nő meztelen lábán |
| óriás tündérasszony-cipő lenne, gyereklábon tündérasszony-cipőország, |
| szöcske lábán lisztes-zsák, cementes-zsák, lepke lábán vitorláshajó. |
| Neki ez a jó! A másik bugyira vetkőzve föl-le szaladgál, mint |
| borju kinyíló szájában a csillogó selyemcérna ezüstnyál, mint |
| hajszál higanyselyemkötelén föl-le a pici pók, nyafog, bömböl, szagosat |
| pukkan, fejjel a gyomromnak szalad, barna zsírkrétával kaszabolja |
| Hantai Simonná a falat, nagy zöld gumipókot vagdos az ajtóhoz, |
| az ablakhoz, a falhoz. Nem fogja le se ölelés, se csók, hisz sírásból |
| van, meg örömből. Nevetésből, meg könnyből. Az már baj, ha némaságból, |
| meg lázból, merengésből, meg gyermeki gyászból, hallgatásból és |
| csöndbe-ájulásból. Ücsörgésből és tétovaságból. Lődörgésből és kutyaugatásból. |
| És te elmész és dolgaink teszed. És én írom tovább ezt az éposz-éneket. |
| Neked írom, mert nagyon szeretlek. A zöld gumipók: hasánál |
| nyitott zöld gumihólyag. Mint alul levegőkorong-hasú zöld gumilabda, |
| gumipumpa, aminek alsó szeletét levágták, szívótestű zöld |
| gumiszivattyú, cukrozott bőrű fél zöld-dió, kis zöld gumitőgy. |
| A gömbölyű tőgytestből csillagalakban hajlékony laza gumicsöcsök |
| ágaznak a semmi felé, mint a Meduzafej zöld kígyói. A fölgyűrt |
| csigaszarvként hajlongó zöld gumicsöcsök gömbölyüen leforrasztott |
| végű üres gumicsövek. Anyaguk ragacsos, puha, szikkadt szirup- |
| enyves zöld massza. Mint a levelibéka bőre. Ha az ablaküveghez |
| vágod: előbb odaragad, aztán a hullás törvénye szerint lassan |
| gurulni kezd az üveglapon lefelé hemperegve, de a hullást fékezi |
| a ragacs-gumihólyag levegőgolyótöltete s a gumicsöcsök, a zöld |
| gumibelek levegőtöltete a hosszú levegőrúd, a vékony levegőzsák a |
| zöld gumikesztyűujjakban. Tapadva gurul a zöld gumibuborék, |
| s gumipolipkarjai a gumifej fölött áthurkolódva az üveglapra |
| tapadnak megint, s megint, s így mászik lefele a ragacsos zöld gumitőgy- |
| állat, a gumipolip, a gumimedúza, a lukas gumipók. Amíg a |
| gyermek sikongva odakap, hogy elfogja s visítva az ablakhoz csapja |
| újra. Mert az a gyönyörű! Az a jó! Ahogy falusi gyerekek földhöz |
| csapták a galambtojást, verébtojást, ahogy falhoz csapták röhögve |
| a verébfiókát, a tökös verebet! És loccsant a tojás mészhéjszilánkos |
| taknyos sárga pacnikban a földön. Mint a tüdőbetegek sárga |
| hurutköpése. És véresen, tollpihésen eltaknyolódtak a tökös |
| verebek a meszelt vályogfalon, fostos belük seggük kopasz szív- |
| rózsáján zölden kimászott, mint a spenótcérna és aranykarimás kis |
| barna üveghólyagszemük odaragadt a falhoz, mint barna katicabogár |
| és hullaújszülött-vagina orrlikú sárga csőrük úgy állt ki nyitottan |
| sárga bőrrel vastag sarlóékben, harmonikaszelvény belső bőrszegélye- |
| ként beszegett szájuk kitátott tövéből, mint Krisztus töviskoronával |
| koszorúzott fejének véres tövisei. Pislogó piros tökös-takony |
| pacák vakondtúrás-szőnyege volt a fehér vályogfal, |
| rózsazöld csőrös gyűlölet-köpés, pihés, karmos, kék pikkelygereblyécs- |
| kék, pikkelyszalmaszál-lábszárak döglött csattanás-csomója. |
| A gyermeki boldogság! Miért? Csőrös spenótpacák! Meszes sárga |
| napcsillag-halálpacák! Miért? Tudod-e Asszony, Feleségem? Tudod-e, |
| miért kegyetlen a gyermek, ha kegyetlen? Mondjátok meg ti, ti, |
| Gyűlölködők, mondjátok meg ti Emberszívet Falhoz Csapkodók, |
| ti Emberagyat Falhoz Csapkodók, a kegyetlenségben mi hát az |
| öröm? Mondjátok meg ti, Szép Létezésre Gyávák: a pusztításnak |
| mi az öröme? Mondjátok: mi örömötök abban, ha elpusztíttok minden |
| Kezdetet, ha falhoz csaptok minden Újszülöttet, ha a Növekedés |
| Fészkét kirabolva a Most-Szülöttet röhögve és vihogva a Fehér |
| Falhoz csapjátok, hogy megdögöljön, mint kajmán-szemű kaján gyerek |
| a galambtojást, verébtojást, fióka-verebet, amit kiloptatok a |
| szaros, meleg fészekből a nádtető alsó kéveszárnya alól, amit a |
| kémények mellől elloptatok? Mondjátok meg Önelégűlt Bitangok, |
| Hazug Kakashangok, Megtévesztő Címeres Harangok, mi győzelmetek |
| és mi örömötök abban, ha az Emberiség világegyetem-vagináig falloszosodó |
| tűzrúd-füstgomolyagban halottan lebeg, mint gyermek műanyag- |
| játékbabája a szines fürdőviz-habban, és tűzben áznak már |
| vak szemgolyói? Mondjátok meg Énekgyönge Gyávák, Hullaszirének, |
| Szervezett Halálfák, Vaksi Motyogás-Lárvák, Dögevő Hárfák, Emberevő |
| Szirénhal-Asszonyok, Átok-szájbimbójú Énekbuborékok, a Sugárzás |
| Napcsillagszivén Fekete Rothadásfoltok, az Emberhit Emberiségtestében |
| pezsegve és dögletes robbanással burjánzó Halál-Szervezésű Iszonyú |
| Tüdőrákok, Gégerákok, Gyomorrákok, Hererákok, Veserákok, Mellrákok, |
| Agyrákok, Ajakrákok, Végbélrákok, Vérrákok, a Piros Emberiség |
| Leukémiái, mondjátok meg, ha mondani meritek, ha mondani |
| tudjátok: mi örömötök és győzelmetek akkor, ha ácsorgó gyermeket |
| üt el a traktor, ha a fehér falakból vér virágzik, ha mert többet tud |
| nálatok, s gyűlölitek, hát úgy akarjátok: haljon meg a másik, ha az emberiség |
| önmagából vérző végbelén kifordúl, mint a kifordított kesztyű, s belűl |
| van bőre, haja, körme, szeme, pénisze, szempillája, s kívűl aminek |
| odabent dologi nembeli munkahelye: a belső lágy szervek, az idegek, |
| az agy, a vesék, a tüdők, a gyomor, a belek, a húgyhólyag, a heregolyók, |
| a méh, a petefészek, a máj s a többiek, hisz a fordítottja a szabály, |
| s miféle győzelem ez a kifordítottság és milyen öröm? És ne mondjátok: |
| „Ehhez mi közöm?” Hiszen azért vagyunk mi emberek halandók, |
| hogy megtartsuk a legtisztább parancs-szót, hogy őrizzük a szivünkbe- |
| épített egyetlen hiteles hitet, mint ősember a tüzet, az emberiség- |
| megőrizőt: hogy a jó a jó, nem a hamis, de a tiszta szó, hogy az arany |
| arany, nem a szemét és a holnap nem „azelőtt”, hogy az őrzi meg |
| létünk hitelét és létünk érdemét, az tartja meg hitünk szerkezet- |
| pillérzetét, ha nem mondjuk felhőnek a követ, ha a csillagot |
| csillagnak tudjuk, nem kóros mindenség-daganatnak, ha fölkelvén |
| örülünk a napnak, az emberiségszülő égitestnek is, meg a növényanyagot |
| tápláló sugaraknak, a testmelegítő fénynek, mint az öntudatlan |
| természeti lények, a nemző, szülő, tápláló, ragadozó és |
| szelid állat-edények, a húsevők, növényevők, földevők, vízevők, |
| hullaevők, mikroszkópikus szervezeteket evők s az el-nem-mondottak |
| valamennyien. Ha mint a nők boldogak vagyunk a szerelmes |
| beteljesülésben, a terhesülésben és anya-beteljesedésben és |
| megtestesülésben, s úgy várjuk, aki jön, aki sikítva, sírva, |
| nyálasan, véresen, zsírosan ránkköszön, s még nyögünk a véres |
| dülledésben és véres szétrepedésben, de mikor már ott lóg a szülész- |
| orvos kezében kis véres lila lábainál fogva fejjel lefelé, s az |
| orvos kicsikét fölpofozza, egyszercsak véresen bömbölni kezd, mint |
| az égzengéssel barna szelíd Arany Jánosi est, mint Bolond Istók |
| Arany János éposz-kezében, mi már tudjuk: az a Hit újraszületett! |
| Hát mért akarjátok megölni ezt a Hitet? Ezt az Újraszületett |
| Ember-éneket? Gyilkolni nem könnyű! Gyilkolni mégse érdem! Az |
| öngyilkosok pedig örüljenek, hogy sikerült nekik! Örüljenek, ha testüket |
| eltemetik! Örüljenek, ha sírkövet kapnak! Verset írok. Alkonyodik. |
| Lassan vége lesz a napnak. Itt táncol éposz-papíromon utolsó |
| lázas pöttye, pontja, foltja, petéje, szeplője a csigatestébe csigaszarvként |
| visszahúzódó napnak. Lila sávok, sercegő aranyhasábok, szikrázva |
| hamvadó parázskristályrudak a kert növényzetén. Lassan meghal a fény. |
| Május van. 34° meleg. Az ablakom előtti körtefán feketerigók, verebek. |
| A rózsametszés ideje lejárt. A rózsák már megszülettek! Az első rózsák |
| már el is rohadtak. Tömött szirmuk foszlik, mint döglött madarak tolla. |
| Rothadnak a rózsák a szélben, esőben. A szőlő megbajszosodott. Ezer |
| zöld katona ül a levegőben. Ezer zöld baka. Zöld levelekből szőtt csipkekatona. |
| Egymásba kajszolódik zöld bajszuk kacskaringója, növényspárga-tekercse, |
| ágboga, a zöld növénydrótbajusz-bakák nem tudják, ki volt Ady Endre. |
| Ülnek a lángoló, fényes zöld esőtől kétméteresre földagadt csipke- |
| kövér szőlőbokrok, lobogó zöld csipkelevélszobrok, lazán-hajlított, |
| puhán tekert szőlőszárak zöld szövevény-emberei, csipkés, nagy, |
| puha, fénylő levelekből kis szünetekkel és párolgó sűrű csönddel |
| összeragasztott szőlőkatonák, hallgatag növénykatonák, ülnek párázva, |
| füstölögve a zöld közlegények, zöldbajszú növénykakas-katonák, szőlő- |
| közlegények, a békés kerti növényháború növénybakái, a kövér csipke- |
| levélemberek óriás zöld bajusszal, ülnek a kék levegő-dobozban, |
| mint háborúba bevonuló öreg bakák, fiatal katonák az állomáson a |
| tehervagonban, egymásba tömve, egymáshoz zsúfolva zölden, ülnek |
| a pihés, fényes szőlőlevél-öregemberek kétméteres, háromméteres |
| zöld növénykötél-bajusszal, ülnek a meseöregek és fejük tetejéből és |
| hónaljaik alól, a zöld csönd-kötegekből és zöld pára-üregekből |
| és hátuk levélpikkely-szüneteiből és térdükből és bokájukból is, |
| a zöld bokacsont csillogó porcelánbütykéből is többméteres bajusz |
| fúródik föl a levegőbe, spárgázik szét a levegő izmaira, a kék |
| bicepszekre tekeredve lágy keménységgel, kacska és kajla zöld kötél- |
| vonalak, göndör zöld cérnalobogások, nedves növénydrót-inda- |
| csavarodások szövete ez a bajusz-mindenség, ez a zöld vének zöld |
| bajusz-orgiája! A zöld öregek! Zöld bajszuk, mint a százéves harcsáké, |
| a hosszú zöld kocsonyakötél, és bajusz nő ki a bajuszból, zöld bajusz |
| a lábszárból, a mellkasból, a karokból, a kezekből, a nyakból, |
| vékony, vastag, cérnás, spárgás, drótszerű, kötélszerű, s a bajszok |
| egymásba tekerednek, egymásra csavarodnak, vagy a kék csöndre gyűrűznek, |
| mint zöld fúró, mint zöld rugótekercs, mint sűrű zöld |
| vascsévék, széthúzott zöld acélrugók, s van, amelyik indásan a levegő fényeibe |
| tekeredve fölágaskodva fölszalad, s bajuszvége zöld növénycérnából |
| csavarodott könnyű csigaház, többszörös zöld drótgyűrű és hallgat ez a zöld |
| növényhajszál-lobogás. Zöld szőlőkacskobrák merev falloszágaskodása |
| ez. Zöld óriáslepkék hemzsegő tülekvése a csöndön, a zöld csönd |
| zöld lepkenyüzsgés, zöld növénypásztorbotok, zöld páfrányszárak |
| csigásan csavart rackatülkök a széthínározó, fölgöndörödő lepkecsápok! |
| És mindenütt: a zöld növénydrótágak bőréből kinőve, a szőlőlevelek |
| sötétzölden derengő hónaljcsöndjébe szőve vékony drótszálon pici zöld |
| pontokból kirakott háromszögletű tollak, pici zöld pénzekből épített |
| kemény, háromszögletű szitarácsok, pici zöld golyókból szövevényesedett |
| háromszögletű növénylándzsahegyek: a szőlőfürtök apró előképei. Ahogy |
| a növény képzeli. Mert most így akarja. És pont-tollak, golyó-lándzsa- |
| hegyek, pénzecske szitarács templomi zászlók jobbra, balra, lent és fönt |
| és a láthatatlan gégékből páfránycsápként kitolakodva, mint a kakas |
| taréja, galamb farkatolla és a pontszünetek merengő hálózata a |
| levegő fehér üvegrácsfürtje. Háromszögletü fehér zacskóháló, mint |
| ceruzával átlukasztott, sűrű ceruzahegylukasztással kipontozott háromszögletü |
| zöld papírlap. A fürtös növénycsillag! Eddig írtam és most hazajöttél. |
| Csöngetsz, mert hazajöttél s én elédszaladok a kiskapuhoz nevetve. |
| Ménkü ugat, boldog, mert hazajöttél, ugrál csaholva, a keritésre mászik, |
| ott lóg a függőleges zöld rácson, mint egy vinnyogó, nyöszörgő zsíros fehér felhő, |
| s fehér felhő-fejéből, földig érő fehér puli-archajából fekete mosolya |
| kivirágzik és fekete szájából, fogsorai közül fekete nyelve forró higany- |
| lepényként kilóg és kezedet nyalja, hisz ez a kutyacsók és fekete |
| nyelve, mint a meztelen csiga ovális lepényteste, a hosszúkás redős |
| kocsonyalángos hullámosan, nyálasan mászik kézfejeden. És gyorsan |
| kihasználja a boldogságot közben a feketerigó. Kis koppanással a |
| kutyaföldre röppen, nem a kutyatálra, a sárga szirombordás |
| műanyagtálra, de kicsit félre, nem a sárga sziromkehely műanyag- |
| edényre! Fekete tolldió fejével előre-hátra néz, aztán jobbra-balra, |
| aztán ugrálva a tál felé fut, aztán megtorpan megriadva, aztán |
| hátrafelé ugrál egyenesen, aztán megint jobbra-balra-előre-hátra |
| néz, aztán gyors csíkban oldalt pettyegetve piros drótcsillag ugrás- |
| lépteit megtorpan, aranykeretes barna üvegbogyó szeme rigófejestül |
| fordul jobbra balra, aztán szögletes riadt keresztcsíkban ugrálva néz |
| és ugrálva cikkan, aztán megint csipkés grafitvonalban hanyatt, aztán |
| megáll, látja, a kutya sem ugat, s ő cserreg, csattog, kerepelve szól, |
| társainak, hogy jöhetnek, aztán a tálig szalad pattogva gyorsan és a |
| húsba csipegetve idegesen kapkod, aztán kemény sárga csőrcsattogással |
| újra szól a többi rigónak, hogy: „Gyertek, sietni nem szégyen, itt a |
| sárgán terített asztal a Kutya Szivében, nem is a puli-szívben, de a |
| földön a Megterített Asztal!” De nem éri be a válasz-rigófütty-vigasszal, |
| mert hanyatt megint rémülten hátrafelé szalad, cikázik oldalt, keresztben, |
| összevissza, fejét fölhajtva, lekapva, mint fekete tollaslabda, pattogva, |
| ugrálva szalad, mint fekete pingpong-labda, megzavarodott fekete |
| pillanat. Futása, láza, cikkanása, gyors lábdobogása, mintha Eszter |
| rajzol, mint Eszter szögletes, hegyes, pontozott grafitceruza-írása a |
| papíron, a szögletes, pontozott hegyes, összevissza ceruzavonal-kása, |
| a csipkés, hegyes, éles szögletes, pontozott vonalrács-szövevény! És |
| elröpül a Gyáva Jövevény, a Levegő Fekete Pislogása, az Ének Rigó- |
| Pillantása. Iszonyattal a levegőbe fölzuhan, s ott cserreg, kerepel |
| már a villanydróton, karmos lábujjacskái az élő huzal vastag kötelére |
| kapcsolva keményen, mint lila pikkelybilincsek. Ménkü a kőpárkányra |
| hasal, mint bércre a felhő Petőfi Sándor versében. Nagyot ásit. Egy |
| sárga darazsat néz, aki térden-állva rágja a velőscsont fagyott sárga |
| izomkocsonyáját. Szőrös háromszög-üvegdió fejét a sárga anyagba mártva |
| sarlós szájszerveivel fűrészeli szét a csont izomjegét, úgy térdel, mint |
| a krumpliföldön télen a munkaszolgálatosok, akik kezükkel a |
| fagyos földet kaparták, s ha találtak egy-egy fagyott barna növénytojást, |
| csámcsogva gyorsan megették, hogy meg ne haljanak! Ó, Radnóti |
| Miklós, Salamon Ernő, Halász Gábor, Szerb Antal, Bálint György, Gelléri Andor Endre, |
| nézzetek értetek is hűséges szivemre, miattatok-se hűtlen szivembe nézzetek! |
| Ti tudtátok, mivé lehet az ember, ha emberbizalmát tőle elveszik. |
| Ti tudtátok, miféle istentelen állat gyűlölet-szája zabálhat föl |
| költő-szivet, emberhitet, ha hagyni kell, mert másképp nem lehet! Hogy |
| mért bűn a bűn és mért bűnös az ember, ha védekezni nem mer, mert |
| azt hiszi, azzal védi magát, ha megy, mert hajtják, mint csordás a |
| marhát, s vérzik szája, füle, s vért vizel. Szeme is vérzik, mint az asszony |
| havi teste, de nem a Megtisztulásban, csak a Megaláztatásban és Halált |
| jelent szeme menstruációja, szemgolyó-menzesze, nem Termékenységet |
| és nem Jövőt! Hogy mért bűnös minden emberi teremtmény, ha elgyávul |
| a Végső Csillagestén, s alázattal tűri, ha rúgják, verik, reggeltől |
| estéig, estétől reggelig, s undorában még azt is bevallja, hogy nem az |
| anyja volt az anyja, de ősgyík, pikkelyes ősmadár, hangyászsün, öves- |
| állat, kőszelvénygolyó-tatu! Kimondom: az élt hiába, aki azt |
| hiszi, megmarad, ha gyáva, s az élt hiába, aki szivében az emberlángot |
| elfújja gyorsan, mint zsugori gazdag asszony a petróleumlámpát gyermek- |
| koromban, mert azt hitte, ha valamit spórol, a fényből mindenütt gazdag |
| lesz a szegényből, s a petróleum ami megmarad, lángtalanúl minden |
| sötétet fölitat, s nem párolog büdösen, mint a kárhozat, s nem |
| félnek már a Gyémántos Kaszától, akik ott ülnek döggyomor-sötétben, |
| s nem fognak rimánkodni térden, ha gyászos üzenet jön az Elmúlástól! |
| S ül a család a Csöndüveg-Gyomorban, a bekormozott Szégyenbúra |
| alatt, a Gyászhólyag-Koromban, mint baglyok a toronyban, |
| s iker, barna toll-legyezőtányérban sárga szemük világít, mint a |
| mocsárgáz lángja, a láp-láng, a lidérc és szemük szikrázik, mint |
| a sárga érc, mint az összeütött kovakő, s pislog emberszemhéjas, |
| emberszempillás szemük, mint ördögasszonyok vaginája pirosan a pokolban. |
| Csupa piros vagina-pislogás az éjszaka-porban! S ülnek a Csönd |
| korom-ágaira tekeredve, farkukkal gyűrűsen a korom-ágacskákra |
| csavarodva lebegnek, pislogva ágaskodnak, mint megátkozott |
| tengeri csikók, lófejű halak, csikófejű kérdőjelek, halál-arcú halcsikók, |
| iszonyat-csikóhalak, piros emberszemekkel. Albinó lóhalak. Piros |
| nyúlszemű állatbarka angóranyúl-halak! Mert az ilyen sötét nem |
| hozza meg az emberlét örömét! Mert ebben a sötétben nem nő |
| ki a kemény-levelű emberi remény, meg a puha-levelű emberi |
| láng, mint Ferenczy Károly festett szobájának muskátlibokra, muskátli- |
| levele, amely tömény zöld lánglapokkal és eres, pórusos zöld ernyő- |
| cafatokkal terped és tágul szétfele, fölfele, kifele, mint a szelid |
| növényi létezés vizszintesen szétnyitott pihés emberkeze, barázda- |
| vályús, vonalírásos zöld tenyere, a zöld árnyékkal derengő eres zöld |
| tenyészet! De mint pincében kinőtt satnya növény, hisz nem táplálta fény, |
| csak tülekvő korcs akarat, árva növényi viasztűz, albinó láng, |
| fehér csíravirág, nedves sárga növényi didergés. Öreg varangyok |
| lángtalan foszforlámpája, izzadó jégtűz-csókvirága, tüzeshasú |
| pincebékák, tüzpetty-hasú pincevarangyok rothadó pincenyál- |
| esernyője kinyitottan, s a fehér esernyővázra feszített fehér esernyő- |
| búra növényvászna, mint bordás albinó buborék, nyomorúságos |
| békaesernyő-szőkeség, liliomfejű fehér halálfallosz halálenyvet |
| izzadó hullasárga viaszból! Tövére a varangyok vizelnek. S ez |
| a varangyvizelet-szagú albinó hullarózsa a Halál fehér kréta- |
| írásjele, sárgán derengő hulla-lázgerinc, belülről bemeszelt |
| higanycsönd-rúdvirág, a tehetetlenség és a szégyen pinceföldbe- |
| szúrt fehér növényüveg-lázmérőjének hullanyál-higanyszála. |
| Aki a Fénytől fél: az a gyáva! És az az áruló, aki nem hisz a Fényben! |
| És az a gyűlöletes, aki a fényt eladja! Mert hiába volt emberapja, |
| emberanyja, csak mint a bélféreg a gyermek végbelében, ott tekereg a |
| gyermek-ürülékben, mert a Létezés Végbelében tenyészik, s attól a |
| lét végbélnyílása viszket és vérzik, mint a tüdőbeteg tehenek tőgye, |
| csöcse, szája, orrlika, vaginája és véres a nyála, véresen szálazik |
| hosszú vérnyál-szakállal, mint egy vérző Mózes, s tápláléka a Létezés Ürüléke! |
| És mi lenne más a Fény, az Egyetlen Remény, mint a Tiszta Értelem, |
| amely, mert hisszük őt, hitünkben mindig megterem és ki nem |
| alszik semmi szélfúvástól! S az Értelemnek mindig az a gondja, hogy |
| létezése gyönyörét kimondja, hogy kimondhassa a világ reményét, |
| hogy az emberlét szép örömét hirdesse. Mert mi lenne más, ha ez se? |
| Mi lenne az a csodás valami más? Az a Megváltó Igen? Mindíg a |
| Nemre az Igen! De az Igenre sohasem a Nem! Talán a Misztikus |
| Ájulás, ez az Emberárulás? Vagy a Gyűlölet-Fölszabadulás? Vagy |
| a Menekülő Megbolondulás? Vagy az Emberiség Agyéj, ez a rothadással |
| töltött Zárt Tojáshéj? Tojáséj-Záptojás? Vagy a Szép Cselekvést |
| Vígan Üldözés? Vagy a Sanda Kés, a Rozsdafoltos Konyhakés, |
| az Emberölő Disznóölőkés? Vagy Népek Gyűlölete Másabb Népek |
| Ellen? Amikor depressziósan haldoklik a Szellem, s tudja, elmebaj- |
| ravatala lesz a háború? Vagy a Vas-szelvény-vashólyag-vascipő- |
| rostélyos vas-sisak-madáron a Szárny: a Világmagány? Hát mért |
| lenne magányos a világegyetemben az ember, ha tudja, hogy erkölcse |
| törvénye sose más, csak a Cselekvő Megvalósítás, a Cselekvő |
| Megvalósulás, a Fölismerés, hogy mindíg dönteni kell. Tudni, mi a |
| rossz, mi a jó? Mi az aranygolyó, mi az agyaggolyó. S mért folyik |
| a folyó, mért arra folyik, amerre hömpölyög? Hogy mért tojik tojást |
| a madár, mért ellik az emlős, mért szül az asszony? A csillag mért csillag |
| és mitől fény a fény? És mért legyen gazdagabb a szegény! És a |
| Világegyetem-burkolat Végtelen Gömbjében a látható és láthatatlan |
| tűzpontok, rádiumpontok, lázpontok, fénypontok, rádiópontok, messzi |
| laza pontok mit jelentenek? És a Végtelen Gömbhéjba bezártan a |
| halál előtt a halál után, amikor emberré fölálltam, magányos éppen |
| ezért nem lettem, mert emberként megállva e cselekedetben, az |
| Értelem tüzét gyujtottam meg agyamban, s hiszek abban az általam |
| meggyújtott értelem-tudatban, mely erkölcse lett halandó hitemnek. |
| És megtanítom ezt a gyerekemnek. És láza ez: éposz-énekemnek! |
| Szeretlek Asszonyom, Feleségem. Csöngetsz. Hazajöttél. Nevetve |
| futok elébed! Szeretem, ahogy nézed arcomat: megérkezéskor, szeret- |
| kezéskor, lefekvéskor, ébredéskor, ha dolgozol, ha dolgozom, akkor |
| is, ha alszom, s aludván nem láthatom kék szemed aranypettyes |
| lángörvényét arcom fölött! Szeretem szelid lényed szelid szőke |
| fényét, ahogy e fénybuborék-tojásban állsz, mint kifúrt, s kifújt |
| tojás ovális mészhéj-buborékjában fehér harmatkristályokból született |
| tündérgyémánt-világegyetem, s szőke kezeddel égő gyertyát nyujtasz |
| nekem: bennem-hitedet. Szeretem szőke léptedet és szőke ölelésed, |
| szőke nyögésed, mikor lábaiddal szőkén átkarolsz és tested forró szőke |
| mézét férfi-lázamra csurgatod, ahogy egy piros kristálypohárból sűrű |
| mézet nyelvemre húsvétvasárnap reggelén. Ahogy szőke lábaiddal átöleled |
| hátamat, ahogy egy szőke arannyal-hímzett bogár fölmutatott |
| nagyujjamat, akár egy szőke káposztalepke, citromlepke |
| csuklós, ízelt lábaival levegőbe-szúrt kisujjamat, s bokáid rúgdossák |
| lapockáimat a hömpölygésben, beteljesülésben. S a lepedőn szétterülve |
| verdesnek a citromos érlevelek, a röpítő aranymohazsindely-zászlók, |
| a pikkelyes szőke gyertyaláng-szárnyak és karjaid tűzkoszorúja nyakamon. |
| Vagy fönt a lámpafénycsöndben a lábfejek jajgatva szállnak, mint |
| rózsaszín flamingók és fenékcsúcsánál meggörbített nagy V-betű |
| vagy a villanyfényes levegőre írva, vagy ülsz rajtam, mint egy hanyattfekvő |
| bozontos csikón, s kentaur-asszonytörzsem vagy s én a te |
| kentaurcsikótested. Vagy ha tested úgy ölelem át, mint szerelemben |
| madár a madárt, bogár a bogárt, párduc párducot, őzet az őz, |
| levelibéka a levelibékát. S mindíg mikor jajgatod a kést, tudva a |
| beteljesülést, s párduchörgésem forró nyakadban, s párductűzömlésem |
| forró hasadban. S amikor úgy maradsz, mint egy karéj szőke mézeskenyér, |
| vagy kis kendővel megtörlöd magad, s fekszünk összekeveredve, |
| egymást egymásba ölelve, mint sohasem-öreg izzadt rózsafagyökerek, |
| jobb melled tenyeremben, jobbkezed lucskos ölemben s én jobb- |
| fülemmel hallgatom szived szőke verését. Szeretem ahogy fésülködöl. |
| Ahogy szempilláid fested kis fekete hengerkefével, amely |
| mint pöttöm üvegmosókefe, s felső szemhéjad alsó szélire, a |
| szempillaszőr-szárnyak tőfakadásánál a bőrt vékony fekete csíkkal |
| kihúzod kis fekete ecsettel, mint Jani bácsi, a szobafestő, |
| a léniát a falon. Ahogy a kávét kortyolod, |
| s injekcióstűd pontos szúrását is szeretem, pontosan a piros gumicsővel |
| leszorított érfal véna-közepébe. Ahogy tanulsz és ahogy szőkén sikoltozol, |
| ha a gyerekek leesnek a háromkerekű bicikliről. Ahogy a rózsát nézed |
| a kertben és ahogy megcsókolod Mamát, aki szinte már semmit sem lát, |
| hisz csőlátó szegény! Szeretlek, te Fény! Csöngettél, hazajöttél. Futok eléd. |
| A nehéz kukoricacsuhé-szatyrokat kiveszem kezedből. S már ott az |
| udvaron nézem, mi van abban a két szőke szatyorban. Marhahús |
| zsírpapírban, kenyér selyempapírban, üveg francia vörösbor, zacskós tej, |
| só, zöldpaprika, zöldhagyma, leveszöldség és mindenféle más elemi Ragyogás! |
| És szájon csókollak ott a kapuban. És visszacsókolsz nevetve. Rámnézel: este? |
| Este? Vagy most? Talán már lehet. Picit még barna. És leslek éjszaka, a |
| fürdőszobaajtó félig-nyitott szárnya mögűl a fényrésen bekukucskálva, |
| leslek meztelenűl, kis nadrágot húzol-e, hálóinget veszel-e? Abból már tudom: |
| mi jogom. S ha nincsen jogom, hát miért nem? Emlékszel? Régen? Hisz |
| nem is olyan régen, mindegyik után megkérdeztelek, ahogy ragyogva |
| kiváncsian kérdez a gyerek, nem tétován és nem bután, csak röpülve |
| tűzszárnyakkal a vágy után: „Nem vagy még terhes?” És mohó boldog daccal: |
| „Gyereket akarok”. S te válaszoltál: „Én is.” És szőke selyemtűzzel ragyogtál, |
| mint egy tál ikrás méz. S aztán kérdeztelek újra, s újra, újra, hajad |
| alá bújva, hónod alá bújva, emlőid alá bújva, ágyékod alá bújva, kérdeztelek |
| újra, mikor lesz már gyerekünk? És amikor bekövetkezett, s én álltam, |
| mint betűn az ékezet, rámnéztél egyszerűen és elmondtad, mi van. Bián |
| a faluban úgy mondták ezt az asszonyok: „Úgy vagyok.” „Nem jött meg.” |
| „Úgy maradtam.” Néha azt, hogy: „Áldott állapotban.” Néha hogy: „Fölcsinálták.” |
| Néha durván, hogy: „Bekapta.” Néha, hogy: „Elmaradt, kimaradt.” „Várandós.” |
| De sohasem, hogy: „Terhes vagyok.” De sohasem, hogy: „Gyereket várok.” |
| Titokzatos és boldog akarat! Gyémántos életszigor! Szivárványpecsét az asszonytest |
| belsejében! Tudatos tűzcsók a méhben! Kocsonyás lángörvény-harapás a |
| petevezetékben! S az asszony teste, mint a lepecsételt álom. Mindenség- |
| írású tiszta boríték. Körbélyegzője az a záradék, hogy kilenc hónap |
| múlva bontatik föl csak! Kilenc hónap után olvasható csak: ki van |
| írva arra a levélre! És mikor azt mondtad: „Terhes vagyok. Gyerekünk |
| lesz”, odahajoltam a szivedhez és megcsókoltam szivedet és ágyékod |
| Jézus-illatú szőrébe csókoltam én és nevetve néztelek és megforgattalak |
| lassan, mint egy váza sárga rózsát, álltál mosolyogva, meztelenűl az |
| íróasztal és a barna napraforgócsempés cserépkályha között, és lassan |
| körüljártalak és tapogattalak és néztelek és simogattalak, mint Veres Péter |
| az istállóban Balmazujvároson, a Gyepsoron, a barnafoltos kis fehér |
| tehenet, a vemheset, a rózsaorrú kis tarka tehenet, ahogy tapogatta, |
| simogatta eres tarka buborékhasát és piros szivacsgombapár szájának |
| nyálszakállát, a kukoricaszár-szagú fehér enyvcérna-szakállszőrkévét |
| sárga tenyerével nagyot kanyarítva elvillázta, elkanalazta, hogy |
| tenyere nyálfényes hártyával bélelődött, sűrű nyálcérna-vonalakkal |
| és nyálcérna-tekercs-hólyagokkal és pecsétekkel íródott tele, mint |
| lapulevél, amin a csigabiga mászott, mint hajnalban kiskertünk virágos |
| földje, amin a csigabiga mászott, mint orgonabokor, bodzabokor szív- |
| alakú kemény és zöld sárkánylépésnyom-alakú szivacsos-ős-sárkánylenyomat |
| levele pókháló-ragaccsal, fénylő pókfonállal. Aztán nyálas tenyerét |
| a kis tehén nyakának szőrébe törülte, aztán megcsókolta a tehénke |
| szőkeszempillás égő széntojás-szemét. Mert az a tehénszem, mint Simon |
| Marmion Mater Dolorósájának, a Fájdalomanya Máriának szeme, |
| mert annak a feketecsuklyás, fehérfőkötős Sárga Asszonynak, a Virrasztó |
| Anyagyásznak, a Virradat-Feltámadás-Várakozásnak szeme fehérje nem |
| fehér, de fátylas és hajszáleres vérgyűrű-beszivárgás egész a fekete korongig, |
| az íriszig, az inhártya, a sclera sűrű vérhálószivárvány a fekete íriszig, |
| mint egy véres tojás, ami most bújt ki a tyúk aranyeres seggéből, s |
| szétrepesztette a tojónyílás hüvelybőrét körben, s a tyúkvér a tojáshéj |
| meleg bőrét befestette, mert nagyobb volt, mint a teve szeme, nagyobb, mint a kis |
| űrbeli, földretévedt szörny, az ET szeme, amit gyerekeim fognak most |
| álmukban kezükben. A tehénke-Mater Dolorosa sclerája, mint vértojás! |
| A tehén-Mater Dolorosa szemében az írisz körül a vér, mint |
| teljes napfogyatkozáskor a fekete napkorong körül a napkitörés lángörvény- |
| csápjai, mint az égi koromtányér körűl a fény aranytaréj-csipkekoszorúja. |
| Aztán V. P. a kis tarka tehén tőgyét ütögette gyöngéd ököllel, a haldomborulat |
| hátsó szegélyét, a szőrös buborékrészletet, ahogy az orvos szokta a vese |
| tájékát ököllel, mert azt mondom: fáj a vizelésem, a herezacskóba, a |
| herékig tüzel a fájdalom-gyémántdarázs gyémántfullánk-szúrása, mérgezett |
| potrohtű-döfése, s mint lepkeszárnyalakú nyitott kristálytű-legyező jobb |
| lapockám aljáig terped széjjel a fölvirágzó fájdalom, s átnő a bal veséig is, |
| derekam húsában lüktetve, szaggatva, eszeveszetten nyilallva a tűzkristály |
| fájdalom, az eleven korallváz-szitarács-állatlevél. Aztán V. P. fölemeli |
| a tehén farkát, nézi a tehénszaros és húgyos tehénpicsát, a szőr-fehérrépa szakállú |
| piros virágtátika-arcot, az ürítő-szülőnyílás növényerjedés-szagú |
| húsajakcsőrét, aztán a tehénke másik oldalára megy, teszi ott ugyanazt, |
| s áll az istállóganéjban mezitláb, fején zsíros, öreg kis kajla fekete |
| kalappal. Hát így néztelek én is Asszony, Asszonyom, Feleségem, Gyermeket- |
| váró Szőke Ember-Tehenecském, Lassan Fölbuborékzó Szelíd Csillagocskám, |
| te Virágból és Lángból Font Anya, te Fehér Liliomokból és |
| Tűzliliomokból és Lila Vizililiomokból Épített Ház, te Fölcsinált |
| Gyönyörű Szőke Égitest, Gyermeket-váró Egyszerű Napocska, Terméssel Gazdag Szőlőskert, |
| Kicsi Asszony-Földgolyó: Méhedben Magzatoddal, te Búzaföldek Arany- |
| ringása, Szőke Kalász-Óceán Habos Hánytorgása, Tőrömet Befogadó Tüzes |
| Tok, Nem Szűzanya Szűzanya Katalin, forgattalak, simogattalak, |
| néztelek, kérdeztem reggel, délben, délelőtt, délután, éjszaka, hajnalban, |
| este, hasadat nézve, hasadat simogatva, hasadat fülemmel lesve, |
| az a gyerek most mekkora lehet? Az a gyerek most milyen lehet? |
| Egy milliméter? Két milliméter? Egy centi? Két centi? Tíz centiméter? |
| Sárga spermiumfarkú petegolyó? Szelvénycsöpp? Mozaikcsíra? Osztódó |
| golyó? Fekete pont-szemkezdeményű piros lárvakukac? Lüktető emberebihal? |
| Kis görbe bunkós kocsonyasarló, a görbület-bensőben hernyószelvények |
| átlátszó gyűrődés-harmonikájával? Megnyúlt puha ember-üvegdió vastag |
| gyíkfarokkal, csigásan föltekert kaméleonfarokkal, s a szívpont, |
| lábkezdemények, karkezdemények, az agyvelőkezdemény, a gerinchúrkezdemény, |
| a tüdőkezdemények, ajakkezdemények, orrlik-kezdemények, fülkezdemények |
| csírabomlása, rügyágaskodása, léterjedése most milyen szakaszban? Ó, |
| ha láthattam volna a gyermek hogyan történik hasadban, nemcsak |
| Horn Béla–Zoltán Imre A szülészet tankönyvében, még a Gyermekdalok |
| írása előtt, írása idejében, mert ahhoz az époszhoz ez a könyv kellett nekem. |
| Ez a tudás! Ez a megtudás! Ez a léttudás! Ó, ha láthattam volna belűl |
| hasadat! Ha magzatburkodba bújhattam volna, a hüvelyeden át, hogy |
| láthassam odabent a Csodát, Babszem Jankó–Juhász Ferenc, költő-tudatommal |
| magzatvizedben lebegve, mint csöpp férfi televiziós-felvevőgép, ha |
| láthattam volna, odabent, hogyan és miképp és mikor épp mi van és mikor mi lesz? |
| Ha testedbe bújhattam volna a hüvelyen át, mint az Ősréten elfekvő |
| Ősasszony testébe a Fiú, a szétnyitott őscombok között az őshüvelybe bújt, |
| hogy bejárja a testet, bejárja belül az asszonyt, mert le kell |
| Győznie a Halált, a Gyermekdalokban! Hát csak |
| néztem meztelen testedet, ha álltál a fürdőszobában, ha ültél a kádban |
| és vidáman szappanoztalak és mostalak, ha feküdtél az ágyon meztelen hanyatt, |
| néztem tested teljesülését, szépen, pontosan, lassan dagadó hasadat, amely nőtt, |
| mintha szalmaszáron fújják, a szőke csövön: a szappanbuborék, s szivárványosan |
| olajlott görbület-oldala, görbület-teteje, s azon a szőrök is széterjedtek, |
| a szappanbuboréknövekedéssel az óriáshólyag görbület-oldalfalán pihésen |
| lefolytak, mint harmatos hajnali tyúktojásra ragadt szélhozta gyermekláncfű- |
| pelyhek, a fehér bolyhcsillag buborékpalást, növénytermő piheesernyőhavazás! |
| Hónaljad szőrei is meggazdagodtak, bodrosan, fürtösen üstösödtek és füstösödtek, |
| s a szeméremvágat vályuközepén a szőr vastag fekete taréjjal összetömörlött, mint |
| nyíratlan kövér sövénysarló, a hasfal oldalsó dupla gyér futamaiból |
| középen sűrű görbe csónakkal ágazott az üritőpontig, s bolyhos |
| teritőként szét a piros combokon. És köldököd is, mint szőrszálas |
| piros gyűszű nőtt, és emlőid megnagyobbodtak és emlőtányérod, |
| mint egy óriás pipacs és emlőgombod, mint a pipacs fekete kemény |
| bibéje! És emlőidben a tejmirigyek, mint a bodzafa fehér ikrás tányérvirága, |
| és ha nem láttam is, láttam, húgyhólyagod nagyobb lett, s láttam folyékony forró |
| aranyként, hogy nő húgyhólyagodban a vizelet, mint üveghébérben a sárga bor, ha |
| apám vasárnap szívta a pincében a hordóból, fönt az üvegcső száját forró szájjal |
| szívta, s szállt föl az üvegcsőben, a vékony üvegszárban a sárga bor, s az |
| üveghólyag fele még levegő, alsó fele már bor, s láttam akkor sziveden átpumpálódó |
| véredet, s véred alkatrészeit, s beleid embersarát. És egyszer kislányom a lábadat |
| is megfogtam, amikor tapinthatóan kinyomta az óriás szappanbuborék hártyafalat, |
| oldalt a szív alatt, ahogy a hasfalat rúgdosta keményen, megfogtam egy percre |
| az egyik boka sarkát anyád hasában! És tudtam: nemsokára eljön, akinek jönnie kell. |
| Megcsókoltam boldog szemeid! Azt mondtam akkor: „Emberiségem! Sorsod |
| legyen a Béke! Vakuljanak meg az én Látomásaim!” Mondtam: „Szúrd ki a |
| Látomás szemét.” „Elégetlek Gyász Koromvirága!” Tudtam: sorsod Isten nevetése! |
| Tudtam: sorsod Isten nevetése, Asszony. S akartam, sorsod legyen, mint |
| szárnyas-oltár, akartam, sorsod legyen hármas-oltár, mint összehajtható |
| fa-könyv, kilapozható hármas-kép, amit ha összehajtasz: festett jelentése |
| van, amit ha széthajtva föllapozol: festett jelentése van. Mert jelentések |
| és jelenések ama Fa-Könyvekben. De ne Matthias Grünewald |
| szárnyasoltára legyen a te sorsod. De a te sorsod Jan Van Eyck szent |
| Hármas-oltára legyen. De a te sorsod Jan Memling szent Hármas-oltára legyen! |
| Hiszen azért másztam ki annyi sírgödörből, hogy sorsod sorsa legyek, |
| hogy boldog asszonnyá összegyúrjalak fényből és örömből, teljes áhítatból |
| és üdvözítő gyönyörből, virágport, mézet, csillaghajnalt, nyári temető- |
| szagú tiszta állatorrlik-párát, zöld növénymosolyt, ázott föld sárga |
| páraszagát, szitakötőszem szikrapont-koszorúját, a temető-alkony |
| csillogó forró nyálát, égitestek csöndszilárd pillantását, haldoklók barna |
| szégyen-arcát és sárga verejtékpók kezét, újszülöttek első szent vizeletét, |
| fiatal terhes asszonyok előtejét keverve a boldogság-asszonyanyagba, a |
| forró előtejet is, az elefántkövér, döcögő fiatal terhes asszonyokét, ami forrón kibuggyan |
| a dárdalékpupillájú óriás lila emlőszeder lila pupillalukából, s apró zsíros |
| sárga golyókban, apró kövér sárgafehér gyöngyökben pereg le a fölfújt szőrös |
| szappangolyó-pocakra, s remegve megakad egy piheszálon, asszonyharmat, |
| mint harmat a fűszálon, vagy nagy sárga foltot növeszt, zsíros előtejországot |
| a fehérvászon terhes-melltartón, a fehér vászonhálóingen, ami puha redőkben |
| rágyűrődik a kövér tejdinnye emlők lila dióira. Hiszen azért másztam |
| ki annyi sírgödörből, hogy sorsod legyen a sorsom, mert tudtam, ha veled |
| magamat megosztom, s ha velem megosztod magad: le nem győz erő, |
| átok, pillanat, nem győz le semmi bűn, erőszak minket! Tudtam, ha |
| egymásba gyúrjuk hitünket: az éjszaka képei elfoszlanak, mint burjánzó |
| koromindák a hajnali büszke láztól, elfoszlanak, mint a szines és |
| rettenet-kőrothadás álmok, s a mítoszi szörny-tenyészet, az álnok |
| gyötrődés-csorda fénnyé szétlazuló ködjelenés csak, olvadozó pókháló |
| iszonyból, amit álmunkban a hullaraktár agy túlvilágilag kigondol, |
| s szinesen összevissza sző és összevissza horgol, mint Terike az Elmegyógyintézetben, |
| aki kétmázsásra hízott depresszióból, csalódásból, hökkenetből és iszonyból, |
| olyan volt, mint egy fehér flórharisnyás zsiráf, virágmintás barhetruhás |
| nőstényelefánt, vastag lepény-nyelve kicsit kilógott, mint rózsaszín |
| csigalángos, haja alig volt piros húsgolyó lajhárfején, csak valami szőke szálas |
| ritka göndör zsibongás a piros golyótömbön, mint ráhullatott ritka szőke |
| faforgács a parókatartó piros fakoponyán, s a göndör gömbkupactetőn |
| kettős nyúlfülű turbán kicsavart mosogatórongyból. Terike gyászból |
| volt és iszonyból! Kezei piros titánasszonykezek. Látogatóban én sose |
| féltem tőle. Egyszer egy pohár tiszta hideg vizet kértem tőle. Hiszen ott |
| mosogatott a Lipót-mezőn: a II/A női osztályon, a folyosóvégi, kilincs- |
| telen konyhában. Kopogtam. Beengedett. Rámnézett hosszan. „Kezét |
| csókolom” mondtam, „kérek egy pohár vizet.” A rácsos ablaknál orvosok, |
| ápolónők, betegek tolongtak, mint lepkék a fényrács-szitakeritésen. |
| Én meg a fehér flórharisnyás elefántzsiráfasszony-iszonyatóriást néztem. |
| És Terike, mint aki szépen fizet, Terike, mint aki szépen visszafizet: |
| a fehér vaskagylós régi vízcsapból hosszan vizet engedett, nézte a vizet, |
| az átlátszó hosszú csurgást, ahogy nézi vizelő gyermekkorát a lassanébredő |
| Emlékezet, ahogy egy titánasszony az emberidőt nézi, ahogy nézi az izzó |
| vízsugarat a Gyöngéden Megvalósuló, Lágyan-Visszaszülető Éhes Akarat, |
| aztán a kredencből tiszta poharat vett ki, a tiszta poharat rózsa-péklapát |
| kezeivel tisztára mosta, aztán a kredencből fehér cseréptányért vett ki, |
| barhetruhája aljával a tányért megtörölte, aztán megtöltötte a poharat tiszta hideg |
| vízzel, a vizespoharat a tányérra tette s elém nyújtotta a mosogatórongy- |
| turbános zsiráf-magasból, mint egy áldozási kelyhet és azt mondta: „Tessék!” |
| És volt-e ennél gyönyörűbb fizetség? Mint ez a szó? Mint ez a „Tessék?” |
| Volt-e tisztább fény az Emberiségben, mint ez elmebeteg óriásasszony akkori szemében? |
| Volt-e teljesebb adakozás, mint ennek a tanitónő-emberelefántnak piros |
| őspáfrány-őssárkánytalpnyom kezében? Volt-e hitebb hit, mint Terike |
| izzadó hitében? Terike harminc éven át asztalterítőket, ágyterítőket, függönyöket |
| horgolt. Pontos csillagokat. Pontos cérnacsillagok füzérét, láncát, lobogóját. |
| S egyszer lizergsav-injekciót kapott, mint a kisérleti pók, fecskendővel |
| combjába préselt meszkalint! Mint óriás bársonydió pocakjába a pók, |
| az injekcióstű szúráspontja a puhaselyem potrohdió-potrohgolyó tor- |
| csatlakozása barna bársonyderéknyaka tövénél. S a pók összevissza, |
| keresztbe-kasúl szőtte aztán a hálót, megbomlott szövéstudatában a tiszta rend, |
| a pókfonal hatszög kereszthálói rács-selyem függőágya helyett keresztben töredék-szál- |
| csomósan szálcsonkhoz ragasztva, függőleges selyemvonalak cikkje-cakkja |
| képzett korcs selyemszál-legyezőket, háromszögletű nyáldrót-rajzokat, |
| vak vízszintesek és még vakabb ferde-függőlegesek cifra és laza és nyálkötél- |
| csomós buta összevisszasága született a pontos tiszta kifeszített selyemrács- |
| szerkezet helyett! S Terike is, mikor bambán lemászott a kezelőasztalról, s |
| hatalmas piros pattanásos fenekére a hatalmas rózsaszín bundabugyit fölhúzta, |
| amely az elefánt-térdkalácsokra befőttes gumikarikákkal volt ragasztva, |
| s virágos barhetruháját leeresztve a folyosón a székre leült, a horgolótűket |
| a kezébe vette s horgolni kezdett, mint harminc éven át: kusza polipokat, |
| csomós meduzarongy-cérnaállatokat, összevissza-torz hülye csillagokat, |
| sebzett hárfa-hangokat, csigás és göndör hegedűhúrokat, laza póksegg- |
| mintázatokat, lágy cérnakereszteket, páfrányos, szálkás, bunkós lepkecsápokat, |
| vinnyogó koporsó-alakú cérnatéglalapokat horgolt a pontos tiszta csillagok helyett. |
| Mert megmoccant benne az Elítéltetés! Fölrobbant az Elvarázslás! |
| A Rend Elmebetegsége, a Csillagalakú Kanti Örök Béke bizseregve |
| fehér cérnakaszabolássá erjesztette magát! Én láttam a lizergsavtól a |
| téboly-rend örök cérnacsillagcsöndje ellen föllázadt Horgoló Óriás Kopasz |
| Rózsaszín Hajasbabát! Ahogy a Beteg Rend éjszakáját hálósan szétzilálja |
| a tömény izgalomfény, a kék mescalin-láng, a gyémántszűz kábítószertűz! |
| Ahogy a tűzpillantású gyógyszer-akarat tördelni kezdi a Rend fekete rácsait, |
| mint ketrecét az emberkezű állat. Mert csírázni kezd agyában a homály- |
| utálat! Mert messze valahol, ahol összeér a Gyász és a Pokol valami kék |
| izgalom-ikra, túlvilág repedés-szikra úgy születik, hogy még haldokol, |
| de rádiumfényével már kinagyítja, mint fényképész képből a képet: a sötétből |
| az Eredetiséget, a fagyott Rend-sötétből azt a Jövőt, ami úgy születik, ha a Beteg |
| Rend rácsdoboza összetörik, mint markunkban a papirhéjú dió! Mert össze kell |
| törni minden fagy-ketrecet, minden jégrács-dobozt, minden jéglap-cellát |
| és ki kell mászni a Fagy-Szobából, mint az Első Világállapotnak a Sötét |
| Harmóniából! Hogy elkezdődjön a Fény és a Sötét robbanás düh-harca, a Vágy és |
| a Taszítás teremtő acsarkodása, a Bomlás épülése, hogy elkezdődjenek a |
| Világ-Lényeg Részletek. Mert a Részletek Mindenségösszege a Lét. Nem a Sötét |
| Homogenitás! Nem a Fekete Csönd Morajtalan Öntenyészet-Ünnepe! |
| Mert: a Részletek a Lét Maga. A Lét Kibontott Formája s Összesítő Anyaga. |
| A Részlet-Rengeteg a Teljes Megvalósulás! És elfoszlanak az Éjszaka Képei, |
| mint a szines álom, halálganéj-agyunk gyötrelem-gyászmitológiája. S ha |
| fölébredünk, már tudjuk, hiába az álom halál-éposz szennye, vigyorgó lila |
| mocska, a csecsemőfejű kékpiros porcelán-százlábú-pók, a rák, a fekete |
| asszony-segglikú fák, Biró Zsuzsa a Notre Dame kőszörny-ördögangyal |
| kőpikkely-hátán lovagolva és kezeitől véres a kősárkány sűrű kőpikkely torka |
| és arca véres, mint véres zsák, arca mint véres zsák, amiben apám |
| a macskát ölte meg, a kövér aranypettyes szürke kandurt, mert ellopta |
| a nyárikonyha-asztalról a megtisztított sárga kacsát, s a kacsával |
| pofájában ott szaladt a keritéslécek falándzsasor-tetején, amíg apám |
| el nem kapta! Aztán a kandurt egy nagy lisztporos üres lisztes-zsákba dugta, |
| a zsáknyakat összefogva összetekerte, megcsavarta, s káromkodva és |
| üvöltve, a baromfiudvarban, mert ott volt a tőke, a lüktető zsákot, a nyávogó zsákot, |
| a kaparászó zsákot, a sikító zsákot, a ziháló zsákot, a macskás lisztes-zsákot a barna |
| fatőkéhez csapta, pattogott a macska, mint zsákban a labda, csapta, |
| csapta, csapta a tőkéhez a zsákot, a zsákban a macskát, mint óriás |
| herezacskót, s felhősen füstölt a lisztpor, spriccelt a macskavér, iszamlott |
| a macskanyávogás, a kandurhalálsikoly és véres lett a zsák és véres |
| apám keze, arca, vérpettyek ültek homlokán, halántékán, kezein, mint |
| a katicabogarak. Álmomban véres liszteszsák volt Zsuzsa arca és |
| Hantai Simon gyűrt szürke kordbársonynadrágban állt Meunben az erdei |
| úton, kezében kökörcsin és azt mondta: „A kutya azért csúszik le seggén |
| ülve a dombról, mert úgy törli ki a szart a seggéből. Ezt a kutya tudja. |
| De a kutya nem tudja azt, hogy mi ott ülünk Szűz Mária redős kék |
| köténye alatt. És ami negatív fehér, az a valóság és ami látható, az a Nincs!” |
| És a Szűz-Anya ráncos és redősen szétterített világköpenye, mint a kék |
| ég és a Szűzanya köpenye alá bújtam én, Simon Hantaï, Hantai Simon, |
| mert az véd meg engem a haláltól, mert ő véd meg engem a haláltól, |
| az a sváb-kék világköpeny, az a sváb-kék Mama-világkötény, ő véd meg minket |
| a haláltól, ó, Mama, Mama, Mama, Mama, ó Mama, Mama, Mama |
| ne hagyj el engem, Mama ne hagyd el a világot, Mama védj meg engem, |
| könyörögj szent fiadhoz, vegyen szivébe engem, vegyen ölébe engem, karjaiba |
| vegyen engem, mint régen te a kisfiút, a karonülőt és csicsijgassa és csucsujgassa |
| és csókolgassa és babusgassa, Mama ne hagyd, hogy meghaljak én, védj meg |
| engem a gonosztól, védj meg minket a gonosztól, világkék mindenségkötényed |
| terítsd árva fiú-szivemre, terítsd szent kötényed az árva árva világra! |
| Mert te vagy a Szűz-Anya és a Szűzanya kék köténye, mint a te Kék Kötényed, |
| szépen, vasaltan összehajtogatva az első szobában, a szekrényben, és vasárnap |
| reggel mindig fölvetted Mama a te Kék Kötényed, az alá bújtam én |
| kisfiú-koromban, és a Te Kék Kötényed, mint az összehajtogatott puha kék |
| porcelán, élesre vasalt puha kék bádog, összehajtogatott vászonpléh-harmonika, |
| s amikor kibontottad és magadra kötötted: merev, keményített, fényes kék |
| vászonkockák porceláncsempe-függönye volt az a kötény, a ropogó kék |
| porcelánvászon vasaláskocka-élei, mint a rácsok, mint a börtön-ablak |
| rácsai, mint ragadozó nagyvadak vasketrecének vaskocka-háló rácsai, |
| és a kötény, a szétterített alvadt gálickék porcelán-vászonanyag sötétkék vászon- |
| vonal-kockaélei, mint az égre terített keményített vászonrács-dobozoldalak |
| zászlója, ó, Mama, Mama, Mama, Mama, Mama, Mama, berácsoztad a világot a |
| vászonkék kötényeddel, a te kékvászon kötény-akaratoddal, bebörtönöztél |
| engem a te szivedbe Mama, világra-terített kötényed a világegyetem börtönrácsa |
| Mama és én ott ülök kék kötényed rácsai mögött és sírok Mama, megváltatlanúl! |
| Mama, Mama, mert te sem váltottál meg engem és hideg halál a te kötényed |
| alatt Mama, kockásra vasalt kék vászonkötényed alatt, mint kék koporsóban |
| ülök én Mama, Anna-Szűz Mária világrácskoporsódban, élve halottan! |
| És kötényed árnyéka kék és hideg halál asszonykötényed kék, rácskockás világomlása alatt! |
| És: „Suite-Maman! Maman!, dits: La Saucisse”. És „Like Rimbaud, |
| »spiritual combat is as brutal as the battle of men. Hard night! |
| the dried blood reeks on my face.«” És Hantai Simon Loyolai Szent |
| Ignác féltékeny vad gyűlölet-szivét lapozza. De hiába az álom. Hiába! Hiába! |
| Az álmok nem tudnak legyőzni engem! Az álmok nem tudtak legyőzni |
| engem! Gyermekkorom álmai, ti! Gyűrt álmok! Gyűrt álmok! Ti! Gyűrt |
| álmaim! Gyűrtségeim! Gyűrtségeim! Gyűrtségeim! Mert álmomban minden |
| olyan volt gyermekkoromban, mint a gyűrt barna selyempapír! Gyűrt |
| barna selyempapír volt a levegő! Barna selyempapírként összegyűrve |
| a szék, az asztal, a kályha, a mennyezet, a mennyezet gerendái, a padló! |
| Mint gyűrt barna selyempapír az asztalon a petróleumlámpa, s az |
| üveghólyagpocakú-üvegkéményű lámpabúra! Mint gyűrt barna selyempapír |
| az asztalon a csatos-üveg, a bögre, a pohár, a széken a kiskabát, |
| a földön a cipő, a zokni, a szék ülőkéjén a fehér ing! Gyűrt barna |
| selyempapír volt a szobában a csönd, és a csönd anginás szív-rémülete |
| is gyűrt barna selyempapír! És csak feküdtem, mint aki nyitott szemekkel |
| alszik, s alvása, mint a nyúlé, és gyűrt barna selyempapír a fém, |
| a fa, az üveg, a tárgy, a szuszogás. És ha a barna gyűrtség kisimúlt: az üveg üveg |
| lett újra, fa a fa, a levegő, mint sárga foszfor. A szobára a hold fekete |
| keresztet vetett. S az ablakléc árnyék-keresztje rettegő, kisimúlt szivemen! |
| Gyűrt barna selyempapír volt minden anyag anyagfelülete, határfelülete, |
| bőre, az üvegé, a fáé, a fémé, a rongyé, a levegő is redősen, ráncosan, |
| legyezősen, csomósan, hullámosan, szorongásosan összegyűrve, mint |
| a barna selyempapír! És szivemben irtózatos, éber feszültség, mérgező és |
| mérgezett sugárzó csönd, mint az atombombában, mint Pakson, az |
| Atomerőmű legtitkosabb vastag betonszobájában, a hosszú, zárt, |
| víz-vérkeringésű, hengeres fémtartályokban a 2,5 centiméteres uránpatronok |
| fölvagdosott szalmaszálhoz hasonlító, levegő-cső-üreges uránkapszulák |
| titkos, titokzatos halálcsönd-életiszonyat-jövő bizalma! És mert néhány percre |
| beléphettem oda, ahol úgy él a Csoda, hogy e zárt és tiszta és csönddel-erjedve |
| kemény, most még fény-nélküli fény erjedő irgalmából mi se látszik, csak |
| hosszú fémcső-vízbe mártott tartályok oszlopkötege és semmi más, se erő, se |
| élet, se halál, se az energia-hit, se a tűzözön-gyász tűzgomba robbanás- |
| köpete, se boldogtalan szörnyeteg Gyermekdal-erjedés, se az Emberiség-Fölemelkedés, |
| csak óriás manipulátor-karok és csuklósan, ízelten mozgó, merev és pontos fém- |
| iszony gépkezek, az irányított kiemelő-szerkezet, mint Ájtatos Manó zöld |
| izelt drótpálca-csillagkarom kezű ragadozó-fogókarjai, csak néztem az életcsöndet, |
| a halálcsöndet néztem, mint a Túlvilágot, mint a Másik Világot az |
| Isten-derengésben, a szétterpedő láthatatlan zöld fényben az Új Jövevény, fehér |
| köpenyben, könyékig érő fehér selyemkesztyűben, lábszárközépig érő |
| nylon cipőcsizmában, szakállas atomtudósok fehérköpenyes csöndgyűrűjében, |
| fejemen piros vas-sisak, mint piros lakk-félbuborék. Mint piros |
| kitinsisakú, ízelt, csápos fehér selyembogár, üvegcipős, puha |
| hártyaüveg-csizmás bajszos fehér selyemlepke álltam az Istenszívtitok-betonszobában, |
| a Titokra döbbent éhes ámulásban, álltam ott a Titkos Megismerésben |
| bajszosan mosolyogva! Álltam, a Bűvölet Foglya, az Anyag El-nem- |
| zárt Rabja, én, álltam a Fölemelkedés Hangtalan Szívközepén, magam |
| is titkos anyag! S néha fehérköpenyes testem fölött két centire a levegőben |
| csúszva kis kotyogó jelzőgép-szerkezetet huzigált egy fiatal tudós, a Geiger- |
| Müller sugárzás-mutatót, mintha fekete táblára fehér krétával vonalat |
| húznak, csak fordítva most: testem fölött, a fehér fölött a kis sugárzásmérő |
| gépagyat huzigálták, pontos kiváncsisággal írva tele fehér köpenyem fölött |
| a levegőt, húsomba mekkora ütést adott a fémtablettákba préselt |
| Szigorú Erőcsönd, a Láthatatlan Ősanyag mennyi Titkos Erőt lőtt |
| költő-húsomba láthatatlanúl! Ó gyűrt Barna Selyempapír Éjszakáim szorongó |
| gyermekkoromban. Amíg a tiszta téli holdfény is gyűrt barna selyempapír |
| volt és a tiszta nyári csillagok szigorú éles selyemfénye is gyűrt, barna |
| selyempapír: álmomban mintha ébren lennék mégis, nyitott szemem, |
| mint némely szemhéjtalan madáré, szemhéjtalan állaté, s szivem körűl |
| a barna fájdalomkoszorú, barna drótfogaival a barna szoritásgyűrű |
| kis barna, feszült, robbanásra-éles gyermekszivemben. És izzadtam |
| a barna gyűrt bánatba csomagolva, mint pólyában gyerek ha napon, |
| ha a kapkodó, léha felnőttek ottfelejtik, s fölötte nincsen könnyű piros |
| vászonselyem-napernyő, s fölötte zöld lomb, zöld csacsogás! Tudtam mindent, |
| hogy mi van, mi hol van, mi fáj oly iszonyatosan, hogy egyszer majd kisimúlnak |
| a tárgyak, gyűrt barna bőrük feszesre, keményre ugrik vissza, az |
| anyagra ráfeszűl az anyag gyűrt barna selyempapír-bőre, és test és testbőr |
| lesz ugyanaz, tudtam, hogy eljön a hosszú könnyű sóhaj és gyűrt barna |
| szivem is kisimúl, gyönyörűen és egyszerűen, az üvegnek üvegteste és |
| üvegfénye lesz, mint az üvegnek, és a kályha, a gyűrt barna selyempapírcsikó |
| hernyós ezüst könyökcsőnyakú kékvirágos fehér zománccsikó lesz újra, |
| s a fém, a fa, az üveg, a zománc barna selyempapírgyűrtsége kisimúl, |
| feszes lesz az eredendő anyag és újra fényes és keményen csillogó, mint a kék téli |
| tiszta ég és szikrázva feszülten lángoló, mint a pontos öntudat, nem a gyűrt |
| bűntudat, de a pontos tiszta öntudat, mint a celofán a befőttesüvegen, |
| mikor anyám először vízbe mártotta, aztán a vizet a celofán-fénylapról |
| lecsurgatva a befőttesüveg széles üveglécperemű nyak-karimájára simította, |
| aztán a körben nedvesen lehajtott hártyaüvegpapírt vékony szőke spárgával |
| szorosan lekötötte, s a spárgát megcsomózta, s az átlátszó nedves celofán- |
| kalap megszáradva kifeszűlt! Mint a szitakötő szivárványdob-legyező szárnya. |
| És bőrösen feszes lett a hártya, a puha üvegkalap az üvegnyakon, fényes korong |
| lett, szikrázó üveghártyakorong, lapos hártyazsák, szikrázó celofán-keménykalap, |
| alúl az üvegnyakon, a spárgakötés gyűrűi alatt, a szőke spárgakarikák alatt |
| ollóval körben cakkosra, csipkésre, hullámosra vágva, mint üveg-kalapkarima! |
| És mire a Hajnal megfújja piros kanásztülkét és a kecskék, disznók, tehenek |
| bőgve, röfögve, mekegve, piros porgomolyagban bogyót, lepényt, ürülék- |
| csengőt böffentve, köpve, potyogtatva végighömpölyögnek a Tópart-utcán |
| vastag, mohos, nádszempillás ablakunk előtt, amit virág-ágaskodás |
| peremével majdnem elért az ecetfás kiskerti föld, s a liliomok, tátikák, |
| dáliák, piros lebenyernyő-torony ricinusok, zöld cérnapáfrány szökőkutak: a |
| fölmagzott salátabokrok, kankalinok, tűzliliomok, törpe szekfük, |
| bazsarózsák és könnyű sárga habgombóc labdarózsák szinte a pici korhadt-keresztű |
| ablak lázas facettáiból nőnek ki, mint izzó harmatpetés virágtejút |
| egy rovar összetett szeméből, szitakötő gyémántsejt-szívkupac összenőtt |
| szeméből, a ragadozó dülledt kristálykoponyából, tudtam, hogy eljön |
| a sóhajos kisimulás boldog gyermekideje majd, a verejtékszáritó elsimulás |
| szív-könnyű fölszabadítása, mint az a szőkefürtös kiskatona, vállára |
| vetett dobtáras géppisztollyal a Német-utcában 1944 Szent Karácsony |
| éjszakáján. Akár a Sántha családban. Gyűrt barna selyempapír-éjszakáim! |
| Feküdtem barna gyűrtségbe-dermedten, mint egy barna selyempapírba |
| csomagolt lepke, össze-nem-nyomva piros ujjakkal, mégis halálra-dermedve, |
| s tudtam mindent, hogy mi van körülöttem, hogy bennem mi van, mint |
| amikor egyszer kisfiú-koromban álmomban az ágyban bevizeltem, azt |
| álmodtam, hogy a baromfiudvarban a klozet mellett állok és a füstölgő |
| ganédombra pisálok, tél volt, az ablak feketén jégvirágos, mint egy |
| virághímzéses csipkeszemfödő, s mögötte a hold, mint egy halott fénybajszos |
| püffedt sárga arca és mint nyitott halottszemek a sárga-üregű himlő- |
| foltok, az elkapart sebhelyek, a holdkráterek, Papa-Mama a nősember- |
| bálban, Lipka Pistánál, a kocsmában, oda fiú, lány nem mehetett be, |
| se menyasszony, se vőlegény, a kocsmaajtónál álltak a szigorú |
| dalárdisták, a Mennyország kékbársony tányérsapkás őrző munkás-őrangyalai, |
| sapkájuk kékbársony bordaívén a középen aranyfonálból hímzett hárfa |
| és szólt a rezesbanda rézlángokkal, mintha Szent János villogtatná |
| arany fogsorát, mintha Szeráfok, Kerubok, a százezerméteres lihegő, füstölgő gyémánt- |
| tornyok köpködnének dübörgő és reszkető aranyláng-lombokat, mintha |
| Kentaurok, Pánok, Minotaurusz-bikák, szirénhal-asszonyok rézröhögése, |
| rézláng-durrogása, szikrázó rézfüst-fújása kavarogna ott a hoppszasszázó, |
| valcerező, szteppedliző, ländlerező fekete olajpadlós bálteremben, s éjfélkor, |
| mert egyszer mégis beengedtek engem, jött az asszonyóra, s az asszonyok, a fiatal- |
| asszonyok és öregasszonyok feketeszeder-fekete vastag véreshurkákat és izelt, hernyós, zsír- |
| eres és hájhínáros fodros vastagbelekbe töltött májashurkákat, földig lógó új |
| kolbászokat, fekete, barna és piros bélbőr-zsákokat, óriás-hernyókat, vékony |
| sárga spárgával elkötött végű puha rudakat, tört hurkapálcával legyezőfodros |
| bőrtölcsérként átszúrva átfűzött végű szétnyílt harmonikákat kötöttek vastag |
| spárgával asszonydomb-ágyékukra, a combok közé, a báliruha fölé, a kék kötény |
| fölé, s a spárga hátúl a derekukon máslis hurkokkal libegett, mint sárga |
| lepkeszárnyak, spárga-nyúlfülek!, s ugráltak ott a szikrázó és rezesen füstölgő |
| rezesbanda-lángban, ugráltak, rikoltoztak, sikoltoztak és a piros borral teli |
| borospoharat magasan a fejük fölé emelve, mint az aranykelyhet a papok, |
| forogtak, egymásba-kapaszkodva sírva, bugyborékolva vihogtak, s lengett |
| föl-le, előre, hátra, oldalt, jobbra, balra asszonyágyékuk disznó-durungja, férfifasza, |
| lengett, a padlót ütötte, lóbálódzott asszonytestük hurkafallosza, kolbász-pénisze, |
| mint a pávián majomkutya-hím húszcentiméteres piros pöcse, bíbor fokhagymaszára, |
| a szívfejű, a szívszelvénykoszorú-fejü zöld növénycső, mint skarlát |
| buzogány, himbálódzott zsírosan és lilán ragyogva, mint a csődör tokjából |
| hosszan kieresztett marhaszív-makkú gerjedt és erjedt nemiszerve, |
| bikák óriás, mézragyogás-orrlikú rubint nemző-sárgarépája a feketezacskójú |
| heretojások között, ott ugráltak az asszonyok a bál virágzó falloszünnepén |
| rézlángú rezesbanda-csimborasszóban, a fallikus éjfél-orgiában, ősi |
| termékenység mitosz-ünnepek XX. századi förgeteg-utólángjában, én |
| meg ott feküdtem gyűrt barna selyempapír-éjszakámban, a gyűrt barna |
| selyempapír-gyászban, az összegyűrt barna selyempapír-magányban, |
| magam is barna selyempapírként összegyűrve, lábaimnál az átizzadt |
| Papa-szagú savanyú dunyha alatt forró-vizes csatos-üveg, piros |
| gumiszájkarikás fehér zománcdugójú, fehér porcelánorrú csatos-kalapú zöld |
| palack, a csat az üveg nyakán, mint dupla drótgallér, s abból a kettős |
| drótgallérkarikából kis horogcsuklókkal mint egy kígyókoponya alsó |
| állkapcsa: gömbhurokvégű drótnyelv lógott le, azt kellett hurkosan |
| a fehér porcelándugókalap ajaksírkő-karimájára tenni, s rugósan az üvegnyak |
| zöld csövére rácsattintani, s azt hittem, az üveg nyílt ki, s az folyik |
| lábaimnál, a lábmelegítő forró üvegvíz, a dunyha kövéren deres volt, mint a |
| szalmakazal Steiner Lajoséknál, a szomszédban, a szalmazsák pedig |
| lucskos és forró, s a szalmazsák sliccében a penészes keménykukorica- |
| csőlevél, az eres sárga csuhé penészes, mint öreg halott a földben, |
| mint a halott katonák a földben, akiket kiástunk 1945-ben, ott feküdtek |
| egymás mellett sorban bajszos fehér tajtékkatonák, szempillás sárga |
| habfiúk a földben, tíz egymás mellett, rajtuk deszka, disznóól-ajtó, |
| lécrács-kiskapu, azon a sírba-terített deszka-asztalon, lécrács-asztalon megint |
| tíz habkatona, sárga tajték-vitéz, arcuk, kezük, ruhájuk, fejük |
| csomós és pezsgő és erjedő sárga kövér hullapenész és döglött sárga |
| lárvabogarak, fehér sírférgek tíz centi vastagon a hullatesteken, mint |
| vastag, hideg, fagyott disznózsír, fagyott ikrás libazsír, csizmájuk, cipőjük, |
| zoknijuk nem volt, se kapcájuk, se harisnyájuk, meztelen volt a |
| lábuk, fehér hab-cipőben, sárga tajték-csizmában, ikrás zsír-zokniban, |
| zöld, dagadt penészharisnyában, a nadrágszár, a katonakabát fehér |
| csontvázukra száradt, és fogak villogtak habrózsákban, mint tajtéksárga |
| felhőrózsában a villámok, a zengő aranyszúrások, és szétrohadtak |
| a szájak és leolvadtak a fülek, s az arccsontokon némi rózsasárga |
| bőrmaradék és rózsakék bőrmaradék a homlokcsontokon itt-ott és |
| zöldpiros bőrmaradék a horpadt szőrtelen halántékokon. Három |
| méter mélyben álltam a fagymeleg bűztelen sírgödörben és néha föl- |
| kiabáltam a zokogó fekete katonarokonoknak, akik élő gyászkoszorúként |
| a sír-óriás körül feketén tolongtak, mint zsibongva tányér lépesméz fehér |
| porcelánperemén a fekete legyek, szemikrás facettagombóc-szőrös légyfejük |
| becsüngesztve a sírcsönd halálenyves, hullahabos, tajtékhalottas üregébe |
| és zúgtak jajgatás-légyszárnyaik és kezeiket tördelve szagoltak mohón, |
| feketén visitva sírtak, mint éhező fekete csecsemők Afrikában, és kezüket |
| tördelve tenyerüket összedörzsölték, mint két mellső lábukat, a fekete |
| tapadó lencsepárnás, izelt fekete pálcikákat, fekete vánkoslencsés fekete |
| mellső lábukat a legyek. Fölkiabáltam a zokogó gyászrózsakoszorúnak, |
| akik, mint Hölderlin rózsái a tó tükre fölé, gyászrózsa fejükkel |
| a sírcsönd haláltükrébe lógtak, mint Hölderlin rózsái, fölkiabáltam |
| a három-méteres mélységű sír közönyéből: „A gatyája milyen volt?” |
| „Kékcsíkos” mondta egy asszony sikítva, „kékcsíkos volt a hosszú gatyája!” |
| Aztán kiskabátom zsebéből a bicskámat kivettem, hiszen nekem még |
| nem volt nagykabátom, a bicskát kinyitottam nagy csattanással, s a |
| halott katona lábszárcsontjára halállal-ragadt penész-zöld nadrág- |
| szárat a bicskapengével fölfele hosszan, a térdcsont sárga szigetéig |
| fölvágtam, repedt, hersent az üszkös katonaszövet, s ott volt a száraz |
| csontokra száradt kékcsíkos gatya! „Ilyen volt?” kiabáltam! „Ilyen |
| volt a férje gatyája?” „Ő az, ő az, ő az” zuhogott le a sírba a fekete |
| sikoltás, mintha hányna a Gyász, mintha okádna a Fekete Zokogás! |
| „Ő az, ő az, de hol van a feje? A feje hol van?” „Majd megkeressük” |
| ordított föl a havas égbe sírásó barátom, mert lazán és lágyan pillézett |
| a hó a temetőre és a sírba le, mintha puha fehér selyempapírt |
| tépdesnének a fehér fagy-angyalok a fehér űr fehér tajtékasztalánál |
| ülve, jég-székeken, göndör és kócos fehér habmosollyal, mint mikor |
| lányaim a firkálni adott fehér papírost miszlikekre tépik és szórják |
| csomókban lepkézve a földre, az ágyra, a szobaszőnyegre és hajuk |
| mint papírszeplő és fehér selyempapír-lepkeszárnyak és fehér selyem- |
| papír rovar-hártyaszárnyak száza, ezre, tízezre térdükön, lábukon, |
| a paplanon, a vánkoson, a levesestányér piros zsírpöttyeire ragadva. |
| „A feje, a feje, a feje” kiabálta az özvegy, sírásó barátom meg egy |
| fejet keresett hullahabos kezekkel, hiszen kesztyűnk se volt, nemhogy |
| nagykabátunk! Bajszos szája szélén égő csikk, forró ezüst füstpamatokat |
| köpött, mint a bálna, félcipős lábával egy bajszos habgolyó-fejet gördített |
| elém. „Gondolod, ez az?” Aztán a katonaruhás csonthalmazt, a tajték- |
| mellkasú sárga rongymaradékot, fehér habzsíros csontvázhulladékot |
| a sírból kiemeltük. Én a sír szélén térdeltem bozontosan, ő föladta |
| az enyves sárga, katonaruhás csontvázsemmi-Jézust, én karjaimba vettem |
| a Habzsák Rothadást, mint katonaszökevény fiú Szűz Mária nem-rothadó- |
| húsú, rothadatlan és rothadhatatlan Egy-Fiát, fekete koporsóba |
| tettem, a habos, katonazubbonyos csontkupac mellé zöld üvegpalackot |
| tettem, az üvegpalackba darab papírt, ráírva megnyálazott tintaceruza- |
| heggyel, lila olvadás-ceruzaenyvvel a katona neve, halála éve. |
| És ajkam, és bajszom és nyelvem lila volt, mint kisgyerek segge, |
| a meztelen seggecske a szigorú tenyérütéstől. Aztán a sírba újra |
| lemásztam, nem is másztam, de ugrottam én kecskebéka-könnyedén, |
| szöcske-könnyen, sáska-pillanattal. S kotortam tovább a holtakról |
| a sírkukac-zsírt, a rothadáshabot, a hullaférges halottsárga földet! |
| És a sírból megint kimásztam! Ó, hányfajta sírból másztam ki én? |
| Hányfajta megásott sírból? Hány kinyitott nehéz sírgödörből? Szenvedés- |
| gödörből! Mocsok-gödörből! Megaláztatás-sírból! Hányfajta sírból és |
| hányfajta gödörből másztam ki én, Asszony, hogy neked megmaradjak? |
| Hogy neked megmaradjak, mert tudtam: eljössz egyszer és másképp nem lehet! |
| Mert tudtam: egyszer eljössz s én eléd állok nevetve és merengve, és azt mondom: |
| „Megjöttem, itt vagyok!” És másképp nem lehet! Ó hányfajta sírból és hányfajta |
| gödörből másztam ki én? Hány megásott sírból és hány kiásott gödörből? Hány |
| halál-dobozból, mély, sárga téglalap-alakú föld-ládából másztam ki én, |
| hány föld-doboz hullaszekrényből, halál-láda sárgaföld-dobozból? Gyökeres, |
| penészes, nyirkos és nyálas és izzó könnyragyás-oldalú, szögletesre-metszett |
| sárga föld-élű hideg üregből másztam ki én, testemről, ruhámról, arcomról |
| a sárga dögüreg földbüdös lehelet-szagát lekotorva tenyeremmel, mint ideges |
| és jégforró hóviharban arcomról, ruhámról a havat, a csípős égi meszet, |
| a forró mészhabot, mikor vonathoz mentem az állomásra, az állomásra, |
| mert az iskolába, vagy a gyárba, mert bemeszelt a téli hajnal zsíros, égő |
| fehérrel, cikázó vad égi ecsetével testemet, arcomat szigorú, csattogó csapkodással |
| bekente a vak fehér vattafénnyel, s ha árokba csúsztam, meztelen- |
| térdű kisfiú, s térdeim feketén kékek a fagytól, mint a tücsök fekete lakk- |
| bütyök térde, hát nyakig álltam a fehéren füstölgő uszony-jégcsipketollas |
| vastag fehér halhátak, fölálló jéghártyacsipkeszegélylángú hótaréjok között, |
| mint fehér rozmárok, fehér bálnák, fehér fókák, fehér ugatások, fehér fújások, |
| albínó lónyeritések fehéren porzó hemzsegés-sűrűjében, s abból a hajnali |
| fagyforró hógödörből is kimásztam, s indultam tovább, mert elkésni sohase |
| akartam és elkésni sohase tudtam, és nem-ott-lenni nem volt semmi |
| kedvem, és a télhajnali forró havazás, a télhajnali ég, mint cikázó, fehéren |
| zúgó, őrjöngő fehér darázs, hát kimásztam a fehér sírgödörből én, kimásztam |
| a fehér halálból, mint a hóviharban az orosz fronton a munkaszolgálatos meg |
| a katona, aki egyet akart már csak: hazamenni, menni haza, haza, hazafelé!, |
| kimásztam az izzó fehér sírlukból, meztelen kék térdeim feketék, mint a tücsök |
| térde, s a hótaréjok füstölögtek lobogva, mint fehér porcukor-zászlók, |
| fehér égő liszt-lobogók, s a hótaréjok egymásra hágva, egymásra hópatával egymásra |
| kapálva, jégtölcsér orrlikakkal dülledten meredtek, mint Curzio Malaparte |
| könyvében, a Kaputt-ban a Lagoda-tó jegébe fagyott katonalovak, |
| ágaskodó fehér lófejek és ágaskodó fehér lószügyek, és fagyottan lobogó |
| fehér sörények nyeritéstelen jégbúzakéve-csöndtorony-tolongása volt |
| az a tó, óriás jégkalászok tolongása, és az orrlikak párakürtjei a levegőben, mint ezer kitolt csigabiga- |
| szarvak, mint fagyott ködtrombiták, megfagyott pókhálóserlegek, fehér |
| serleges kürtszarvak, fátyolkürtök az orrlikak fehér jégcsigaházaiból kinőve, |
| fehér fagyliliomok levegő-erdője a csönd a jégből-kimeredt jégoszlop-lónyakak |
| dérszakállas fehér cseppkő-tébolya üresség-szüneteiben, |
| és a halálba-dülledt lószemek, mint szempillás fagy-golyók, szemhéjas |
| jégbuborékok, gömbölyű dérpikkelyes üvegrügyek, és kimásztam |
| én a fehér sírgödörből, mert tudtam: meg nem halhatok én, nem halhatok |
| én meg és jégliliomok nőttek a hó lukaiban, a fehér lófejek üvegcsöveiben, |
| jégcsöveiben, a jégben a jég, a hóban a hó, mint üvegvázában a fehér |
| liliomok, s úgy álltam ott a hajnali fehérben magányosan, mint Nagy László |
| ravatalánál, Laci sárga fejénél, a halálméz-sárga keselyűfejen ezüst |
| gyopársisak, Laci haja, s mert szerette a lovakat, mert a lovakat nagyon |
| szerette, eszembe jutott akkor, hogy Laci sárga feje fölött a ravatalcsönd, mint |
| egy lópata, s a sárgaszürke szarukörömre aranypatkó van szögezve, sárga |
| irigységkoszorú, sárga gyűlölet-patkó, a sárga gyászkaréj szorosan körülötte, |
| hát a fekete légykupac tömeget széttolva odamentem, eltörtem azt a sárga |
| patkót gyászoló kezeimmel, és néztem és néztem és néztem és néztem és |
| néztem az elárúlt, az elárvúlt, halállal-elgyávúlt citromhéjsárga Maradékot, ahogy |
| levedlett ifjúkorát nézi az ember, a rongyos, cafatos, virágsejt-mintás bőrhártya- |
| ruha üres celofánzsák-embert, a fényes levegővel fölfújt nylonkesztyű- |
| kezeket, a porló csönddel betöltött hurkabőrt, a sárga nyloning-mellkast, |
| s a hideg levegőcsomóval kitöltött celofánmaszk-hártyafejet, mint a sárga |
| halálcsönd szappanbuborékát, aztán Flórát néztem, mert nem volt ott Gyula, |
| s hátrébb az öcsémet láttam, Juhász Gyulát, meg Erzsikét, a feleségét és azt |
| gondoltam: halál-hűtlen lettél Barátom és miféle embervadak, akik halott |
| húsodat eszik?, hiszen egy nyelet belőled bennük valami fény, halott húsodból |
| egy harapás sercegő csillagparázs és ez a fölzabáltatás: az emberárulás! És teszik, |
| mert ez kell nekik, hiszen szegény emberevők és költőevők azt hiszik: ettől |
| megmaradnak! És nincs bocsánat a fölfaló vadaknak! Az emberevők bűnét |
| nincs Isten, nincs ember, aki megbocsássa! Nincs, aki belássa, hogy ő volt a Hiány, |
| a húshiány, a sóhiány! És tudjátok meg: nincs erre föloldozás! És más lehetőség, |
| magyarázkodás, vád, gyűlölet, eszme. Az emberevőknek Pokol lesz a teste |
| és a lelke ürülék! Testük, mint a leprásoké. Testük, mint a pestiseseké. |
| Kék rothadás, lila lerothadás. Piros hólyag-gennyvirágözön. És lelkük zöld |
| tehénhátsó-böffenet. Elég! Ó, hányfajta sírból másztam ki én, hányfajta sírból |
| és hányfajta gödörből! Szégyen-sírból! Elfelejtés-gödörből! Elhallgatás- |
| sírdobozból! Csönd-sírgödörből! Gyűlölet-sírházból! Vád-sírból! Fehér |
| megtagadás-sírból! Égő gyertyákkal kirakott peremű Skizofrénia-sírból! |
| Otthagyott égő cigaretták százaival kirakott, cigarettázó sírperemszélű |
| Mánia-gödörből! Konyhakésekkel-kaszaboló Elmebaj-sírból! Fehér asszonyjajgatás |
| szakállú Depresszió-sírból! Gyűlöljük-sírból! Nem-kell-nekünk-sírból! |
| Ő-az-áruló-sírból! Nem-magyar sírból! Üvöltés-sírgödörből! Ez-nem- |
| hazafi-sírból! Pletyka-sírból! Pofázás-gödörből! Nem-írunk-róla- |
| sírgödörből! Kiközösítjük-sírból! Leszavazzuk-sírból! A-pofájába- |
| bele-sírból! Politika-sírból! Ez-nem-normális-sírból! Ez-nem-is-költő-sírból! |
| A jobb-műveiben-gödörből! Ez-piromániás-sírból! Ez-a-saját-lányával- |
| sírból! A szegénység-sírgödörből! Azt-mondták: dekadens-sírból! Az |
| 1951-es zsarolás-sírból! Az 1952-es-feleségét-internáljuk-sírgödörből! |
| 1956 véres sírgödréből! Maga-kulák-befolyás-alatt-áll-sírgödörből! |
| Csábitás-sírból! Dolgozzon-nekünk-megfizetjük-sírból! A József Attila- |
| sírja-sírból! A Gyermekdalok-sírból! Tajtékos kanca-sírgödörből. Amit-ír- |
| annak-szar-szaga-van-sírból! Kritika-sírból! Akasszuk-föl-gödörből! |
| Eszelős vagina-sírgödrökből! Büdös rózsa-sírkertgödörből! A-na- |
| persze-kommunista-sírból! Ez-elmebeteg-sírból! Gőg-sírgödörből! Zsíros |
| gyászlukakból! Ez-már-kiégett-sírból! Ez-a-grafomániás?-sírból! |
| Dühöngés-sírból! Ki-lesz-a király-sírból! Na-ezt-már-nem-sírból! |
| Hát-persze-hogy-nem-sírból! Az elevenen-eltemetők sírgödréből! A- |
| barátok-hűtlensége-sírból! A hallgatni-róla sírgödörből! A hódolat-sírból! |
| A micsoda-megtiszteltetés sírgödreiből! Álom-gödrökből! Hit-gödrökből! |
| Tévedés-sírgödrökből. Bűntudat-sírládákból! Bűnhődés-sírdobozokból! |
| Kék lelkiismeretfurdalás-földdobozokból. Piros csalás-sírokból! Depresszióm- |
| földládából! Petyhüdt verejték-sírgödörből! Injekcióval-combomba- |
| adott-mescalin-haláltusa-sírból! Önakasztott öngyilkos asszony december 21-e |
| sírjából! Kék gyászláng-sírból! A szeretsz-még?-sírból! Az elektrosokk |
| korongalakú parázscsókja asszonyhalántékokon-sírból! Az éhezés-sírból! |
| A gyűlölködő asszonykönnyek-sírból! Ünnepély-sírból! Önvesztésvágy-sírból! |
| Gyűlölet-nyállal összeköpdösött sírgödörből! Hűtlenség-sírból! Hűség-sírból! |
| Hazug-szerelem-sírból! Elgyávulás-sírból! Elgyöngülés-sírból! Bojkott-sírból! |
| Csöndkoszorú-sírból! Fekete csöndzsák-éjszaka-sírból! Az ittlét-angina |
| pectorisa-sírjából! A vérzsírsűrűség-sírból! Sírodból hamis öröm! Sírodból |
| hazug gyász! Sírodból hamis hit! Sírodból hazug elsiratás! Sírodból: |
| asszonykönnyek! Sírodból: férfikönnyek! Sírodból: világpusztítás-akarat! |
| S az üres sírgödör mindíg ottmaradt. S a sárga föld-doboz sárga földlap- |
| oldalai kövér könnybimbókkal szikráztak keményen, mint penészes nedves |
| öreg pincében a varangyosbékák szeme! És látod Asszony, és látod Feleségem: |
| aki csókolsz engem és lázas vagy miattam, s ha néha más miatt kiabálok: |
| könny jön a szemedbe, s ha kiabálsz, mert ingerült vagyok, átkarollak és |
| csókommal nevetve a szőke tüzet eloltom, látod Szőke Szivárványházam, |
| aki mindíg meggyógyitod a lázam s kinyílsz fölöttem, mint szőke esernyő, |
| ha tűz zuhog rám, ha kő, ha föld és megvédesz engem kinyitott szőke hiteddel, |
| aki ételt adsz elém és gyógyszert a számba, hónaljamba könnyű lázmérőt dugsz |
| és megdagadt lábaimat vizes kendővel becsavarod, vizes törölközőt tekersz |
| vizilóvá dagadt lábfejemre, mert hajnalig jöttem a kis autóbuszon, hajnalig |
| az éjszakai úton, s ébren vártál és megfürödve, szőke hajad két copfliba |
| fonva, alúl a szőke söprűnél kék és zöld befőttesgumival gyűrűs |
| hurkokkal átkötve és fültöveid és halántékod, nyakad Nino Ricci kölnivel |
| ujjhegyeddel bekenve és Nino Ricci kölnivel behintve hónaljszőröd |
| és ágyékszőröd és futsz elém hosszú fehérpettyes barna hálóingben, mezitláb |
| futsz elém ragyogva, ahogy a csillag fut tajtékosan szőkén át az éji éjen, |
| és nyakamba ugrasz, mint egy kisgyerek, én meg cipőmet, zoknimat, leveszem, |
| és leveszem a kiskabátot is, s ott ülök ingben, mezitláb, püffedt fehér |
| lábdagadtan, mint egy őszbajuszú felhő és már hajnali három óra és |
| Somlyó Zoltán azt mondta akkor: „Istenem vezess a jóra”, és dobozos sört |
| adsz, vagy egy pohár vörös bort, aztán lefekszünk s egymást átölelve még |
| elmesélem, egész nap mi történt, mit kellett szigorral megcsinálnom |
| és mit tettem boldogan önként és hozzám jó szót ki mondott és ki kérdezte |
| meg, hogy Te most mit csinálhatsz?, és fekszünk a sötétben egymást |
| átölelve, a másik szobában a kislányok szuszognak és az álom-előtti |
| fekete tiszta fényben a szobában föl-le jár Csokonai Vitéz Mihály és Goethe |
| mellől Dante és Shakespeare és Apuleius és Mikszáth Kálmán és |
| Herodotosz és Szent Ágoston, azaz Augustinus és Vu Cseng-en és Spinoza |
| és Lukianosz és Freud és Kierkegaard a sötét szoba-levegőbe lép, |
| meg Rousseau, meg Melville, meg Arany János, meg Mikes Kelemen és |
| bajuszukat pödörve és szakállukat csavarva és kezüket összedörzsölve |
| és pipázva és megváltó látomást látva, és aranyszamárral a nyakukban és Zuboly szamár- |
| fejével a hónuk alatt, a szürke bársony baltával, és a Majomkirállyal ölükben |
| és borzongó mélytudattal, és peripatetikus bagzó erotika-mosollyal és |
| a világtengely fordított Sátán tűzbuborék-égitest szemgolyóját tartva kezükben, |
| mint egy zöld görögdinnyét és magukat a Szent Elvonulásba falazva, mint mikor |
| a csiga télen, hártyásra száradt nyálajtóval házának mészkürt-száját |
| befalazza, s ő ott alszik az üvegkorong sárga nyálfödél-ajtó mögött a fehér |
| mészkürt-tekervény Hideg Belvilágban a száraz hártyafödő-ajtó mögött, |
| és a Szent Történelemmel aszalt ajkukon, vidáman ülnek szerelmes szivemen, |
| mint piros fényszigeten, mint a kemény szőke fény világmindenség-térszigetén, |
| és a könyvespolc fa-csíkjaira, a szőke deszkaszalagokra gombostűvel |
| odatűzött halottak fényképei kinyílnak, mint a fehér lakk-ajtók, átlátszó |
| celofán-kapuk és álomba-merülésünk eres fehér hártyaszárnyaira |
| lép valamennyi kép merengő fényárny alakja, a negatív-celulóze-anyag |
| pozitív papír-rabja: József Attila fekete frakk-kabátban, szürke |
| csokornyakkendőben, Illyés Gyula homloktetője, fejbuborékja fehér |
| fénymezőben, Babits Mihály osztott fekete-fehéren, osztott fekete- |
| fehéren, mint az öröm meg a szégyen, mint a gyász meg a hit, |
| mert halálából kilépve még mond valamit, két fekete világ |
| mindenséggel fekete két szemében, Szabó Lőrinc drótkeretes szemüveggel, |
| haja oldalt füleire lóg szálasan, mint egy póknyálhajú drótkeret- |
| szemüveges Rimbaud-i csók, Baudelaire-i sátán-káromkodás és |
| M. Krlezsa kövérhegyesen derengve, mint Horvátország zseniális |
| anarchista Marx-bánatú könnye és Kazantzakisz lila sírkeresztje |
| a lila égre írva Heraklio lila gömbfái előtt, a lila alkony-égen |
| fekete faoszlopok írásjele, keresztje, mert megkezdődött már az |
| összeadás, a végső plusz számtan-jele odatűzve a sírra és azt mondja |
| a lila kereszt: „szabad vagyok, hiába rágott meg a föld!” És Csernus Tibor |
| zöldlángú, kéklángú, piroslángú szemétdomb-bokra, a krisztustövis, a szamár- |
| kóró, a hegyes, szálkás, csipkés, rothadtan csöndhólyagos száradék |
| növényhalál-piszokhalom, a drótvázas, papírhártya-lázas, száradt |
| selyemrongy-dermedésű növénycsontvázgubanc, boglyas, tornyos, gubancos |
| fénynövényhártya-halálfésű-bokor úgy él, hogy haldokol, s tövében az eldobott autókerék |
| szürke-kék recekarikája s az eldobott dinnyehéj kirágott piros bele, mint egy véres |
| féltojás-héj, az Elmúlás piros gömbszelet-cserepe. És már alszunk, |
| hogy élni tudjunk holnap. Dolgozni. Verset írni. Gyereket csókolni. Szeretni! |
| Ó, Csernus Tibor! Ó, Csernus Tibor! A te festett képed itt, kinyílva merengve-boldog |
| szerelmes éjszakámban hitem hatalmát mondja mégis! Ez a rozsdás drót- |
| kupac, fényhártyarongy, dróttüske-csillagzás, fémcsipkeuszony rongyos |
| csönd-hervadás, ez a szálkás, csöves, rudas, oszlopos, pilléres, tüskéslevelű, |
| hajlott, gyűrt, begyűrt, átlátszó és rothadva tömény, fényizzadtan viaszkemény zöld, |
| szürke hártyaüveg és hártyafém toll, páfrány, szárbozont halálámuldozás, ez |
| a szürkefeketekék üvegágaskodás rongy, cső, toll, tüskemaradék-halálbokor, |
| ami éji szobámban itt haldokol, a félálomtól ősi freskóvá fölnagyítva, |
| a sötét csönd nagyítóüvege alatt, mint gyermekkori nagyítóüveglencse alatt az |
| óriás döglött pók, az üvegrügy-üveggyöngy-állatdrótszálkupac-rojtos és bojtos |
| szőrharang-bársonybuborék, ízek, csuklók, combok, bütykök szőrös és pihés és |
| pehely-tüskés drótszár-kévék, szakállas drótkalászok és habos ajakszakállak, |
| rézcsengő-rabló rágószerkezetek, rozsdás szájmetszőollók púpos és golyós rojtzsák- |
| rothadása, halott mohósághalmaza, száradó fém-szőr-üvegszem összevisszaság: |
| rothadás-korhadás Növény-Éjszaka képed itt éji szőke és asszonytestmeleg |
| írószobámban, mint Isten szemgolyójának szemfenéki képe, a Fundus |
| oculi, a Csönd szemtest-belsejében inhártya, sugártest, érhártya, ideghártya, |
| mintha a Csönd többfajta átlátszó papírosba lenne csomagolva, illetve az egyik |
| bíborpiros, és sárgán dereng a macula, a sárga folt, és virágzik a Nervus opticus |
| és a Rhodopsin, a retinabíbor, mint Sigmund Freud alkonya, és a retina tíz |
| rétegü, és virágzanak a szemfenéki erek, a gömb-belsőt behálózó bíbor énekek, |
| s a látóideg akár a liliom egy szűz kezében és a Csönd üvegteste fátyolszerű |
| membránok éposza s felületük opaleszkál, tehát csillog, mint feleségem kis |
| nyálcsöppje szája szögletében, mint feleségem fehér nyála a szőke álom-tudat |
| derengés éjszakában! A te festett képed Csernus Tibor boldog szemgolyóbelső- |
| éjszakámban: a te szived Csernus Tibor, virágzó alföldi homok, virágzó puszta |
| homok, ez a te szived itt Csernus Tibor virágzó szőke éjszakámban, redős tiszta |
| csönd a te szived Csernus Tibor, virágzó homok, a szélárnyékban szélzászlók futóhomokból, |
| és Jerikó rózsája virágzik a te szivedben Csernus Tibor, fedélrozsnok, vadrozs, |
| királydinnye, átoktüske, berzedt rozsnok, ködvirág, mint fehér menyasszonyi |
| fátyol futóhomok sziveden Tibor, ujjas levelű és mezei veronika, apró nefelejcs, |
| efemer homoknövénykék habzó csillagzása vagy Csernus Tibor, homoki keserűfű, |
| vöröslő fényes poloskamag, és kései szekfü, szöszke, homoki bakszakáll, homoki |
| csenkesz vagy Csernus Tibor, mert úgy akarsz megmaradni, mint a homoki csenkesz, |
| mert a csenkesz kemény, merev leveleinek élei összehajlanak, s a levél hamvas |
| a felszinét borító viaszrétegtől, merevségét sok szilárditórost-köteg adja, |
| gázcserenyílásainak többsége nem a levélfonákon, hanem az összesodródott levél |
| szinén, a henger belsejében van, s ott azok minden légmozgástól védve alig |
| párologtatnak, ó, te párolgást-csökkentő viaszbevonatú kékesderes homoki nőszirom, |
| ágas homokliliom, te deres fényperje, gyökered vaskos homokfonál, |
| gyökérszálaid nedvszívó kocsonyás anyagot termelnek, s hosszú sűrű növénybundád |
| összetapasztja a homokszemeket, így őrzöd a nedvességet, te hangalevelű naprózsa, |
| homoki ballagófű, pusztai kutyatej, homoki vértő, mezei üröm, gyökérzeted |
| 15–20 méterre a földben, mint óriás szemgolyó-érháló lomb, vízszintes gyökér- |
| ágad, mint Szent János mutatóujja, te homoki ballagófű, ballangó, te |
| magyar csenkesz, te sűrűn szőrös, molyhos virág, fehér-szőrzetű virágfény, |
| hófehér homoki szalmagyopár, homoki csüdfű, molyhos napvirág, barázdált csenkesz, |
| szártalan csüdfű, földre lapuló, élesmosófű, homoki cickafark, báránypirosító, |
| te kék, csikófarok, homoki kikerics, kék virágú szamárkenyér, borzas len, a homoki |
| szukcesszió virághatalma, Barátom, pozsgás növény: homoki varjuháj, |
| aki testszöveteidben nyálkaanyaghoz kötve nagy mennyiségű vizet raktározol, |
| gázcserenyílásaid besűllyedtek a vastag bőrszövetbe és gázcserenyílásaid nappal zárva |
| vannak, hogy növénytestvized el ne párologjon, te fényes sás, cinegefű, serevényfű, |
| szürke káka, piros madársisak, vöröses gyűrű, szürkésbarna gyűrű, barázdált pusztai |
| csenkesz, gyöngyvirág! És hol van a fagyal, galagonya, fehér nyár, mocsártölgy? |
| A te szived Csernus Tibor, mint a virágzó alföldi homok, mint a virágzó pusztai |
| vándorhomok, szived barátom, mit üzentél nekem, te virágzó alföldi homok, |
| nekem mit üzentél Párizsból, a Montmartre kővirágos kőkalap-tetejéről, |
| alattad a fekete kő-sírházak üszkös kőgálya-erdeje, a montmartre-i temető, |
| ott feküsznek a halottak, az otthon-levők, s közöttük ott fekszik, a lenti úton |
| a hontalan, Szomory Dezső névjegy-világfája gyökérlombját csontvázára |
| csavarva, a sárga csont-lúdtollcsokorra, mint barna köpenyt, mint |
| barna gyökércsuhát, mint boldogtalan barna túlvilág-halálpalástját, |
| barna halálselyemköpenyét az ideák elvont tüzében didergő Reiner |
| Maria Rilke, ott fekszik a boldogan-rothadó otthonlevők között a boldogtalanúl |
| szétrohadt otthontalan: Heinrich Heine, a szakállas, sárga bundásméh |
| arcú, fényszakáll-póksegg-tekintetű német zsidó, az árván-cinikus |
| németalföldi Jézus, mit üzentél nekem te, Virágzó Alföldi Homok, |
| Pusztahomok Növénytársulás-Világa, te Fényes Gyopáros Homoki Szukcesszió |
| Összesség Virághatalma, Fehér Virággyapot Gyász, Kék Kürtcsillagok, |
| Piros és Lila Sisakajkak Virágzó Megmaradása, Fehér Virágfátyol-Menyasszony- |
| lobogó, Selyemszál Élő Fátyolszövet Bánatszemfödő, Törpe Árvalányhaj- |
| tenger, redős, szélzászlós, barázdás, széleres, aranyhártya-lemez-lapos Homok- |
| Alvilág Alföld-Virága nekem mit üzentél végtelen üveg-arcú műterem- |
| szobádból, a Montmartre kőláza boldog üvegiszonyából, mit üzentél |
| nekem, aki ott jártam a múlt héten, amerre születtél, vitt a kis |
| kék autóbusz, a szinészek csacsogtak, röhögtek, arcukat lila selyem-muszlin |
| ruhájukkal legyezték a 40°-os melegben, fehér ingüket nadrágjukból |
| kihúzták, és izzadtak, mint Alighieri Dante a Pokolban, de Vergilius |
| is vele izzadt, a zöld babér-koszorús-fejű fehér Halálviasz-Árnyékember, |
| kezükben fehér papírlapok, verseim mormogták, kántálták, motyogták, |
| néha rám hátrafordúlva visszanézve, ahogy egy ismeretlen tájra mégegyszer |
| visszanéz az ember, néha rámkérdeztek: „Ez így van? Így jó?”, és én |
| nevetve válaszoltam: „Igy persze, így, de hagyjátok már abba! Minek olvassátok |
| ezt a sok hülyeséget?”, ők meg nyerítve nevettek, mint egy guruló kék |
| zománcdobozba zárt póniló-ménes és ruhájukat a bugyiig fölbuborékozta |
| a forró nyári szél és hajukra tolva a csészealj-lencséjű |
| napszemüveg, mint egy fekete szitakötő. Mint gyász-szitakötő, özvegy- |
| szitakötő ült szélfújta hajukon a napszemüveg! És izzadt barna combjuk |
| és mellkasuk szőre. És én a tájat néztem a kis kék mikrobusz forró levegő-ablakából és |
| forró nyári fénypamacs-kezekkel pofozott a forró nyári szél, izzadtam, |
| cigarettáztam, néztem a tájat, tünődve rajtad, Barátom, Csernus Tibor, |
| Petőfi Sándor irótollait, a hegyesen bizsergő jegenyéket, a zöld, fölágaskodó növény- |
| gyíkok reszkető pikkelyfuvalmát, az ezüstzöld búzatáblák Petőfi Sándor Homérosz- |
| verseit, a törpe rozs tömött magsejtes növénycickányfejét a függőleges ezüst-tű- |
| bajusszal, meg a pipacsok őrjöngő szelíd tűzpetty-tódulását, mintha bárányhimlős |
| lenne a zöld, az ezüstzöld tűszálkás bánatörvény, néztem a szőke juhokat, |
| a sötétbarna teheneket, a forró fény aranypapírjába csomagolt csokoládé-állatokat, |
| a pipacsok feketeszívű robbanás-csókjait, mintha bárányhimlős lenne a |
| zöld, mint Eszter lányom, a három és fél éves, vékony kicsi teste hemzsegő |
| tűzhólyagok vízhólyagpontos tejútszalagjaiba tekerve, bárányhimlő-tűzpont- |
| pipacsok virágzása arcán, hátán, törzsén, combjain, karjain, pihétlen kislány- |
| nemiszervén, még a hajas fejbőrön is, fülei himlőpettyesek, karcsú, hosszú |
| lábfejei és hosszú karcsú lábujjai is, amelyek mint a Brüsszeli Anonim |
| mester Jézus-kisdedének hosszú, karcsú lábai, bütykös hosszú liliomgyökér |
| lábujjai, ül anyja ölében kis fehér ingköpenyben, mint a Brüsszeli Ismeretlen |
| Mester kislány-Kisjézusa anyja ölében, az aranymargaréta-hímzéses bíbor |
| ingruhájú, piros bársonypalástú, túlvilág-merengéstojás-arcú Szűzanya ölében, |
| a Szűz Merengésanya haja hosszú göndör csokrokban a piros-palástos vállakra |
| habzik, Eszter meg fehér rázókeverékkel bemeszelve, ahogy a virágzó |
| kis barackfát, az ágakat, a törzset bemeszeltük tavasszal otthon, szaladgál félig |
| meztelenűl, mert sötétkék pizsamáját mindíg lehúzza, hol a seggecskéje |
| meztelen, hol barna emlőbimbó-pontos mellkasa, liliomszirom háta, |
| ugrál a fehérre meszelt csöppke bohóc, teste, arca meszeléscsíkok, meszelés- |
| pöttyök gyermekkrétarajza a sikongás-lázcsöndön és a Szűz Asszonyanya |
| gégéje, mint fehér liliom, azon a képen, baloldalt piros liliomfa, |
| jobboldalt fehér liliomfa az Anonim Brüsszeli Mester festett Titkán. |
| Mit üzentél nekem e festett éji képpel, Barátom, |
| e virágroncskazal-látomással, e virágzó szemgolyó-hervadással, |
| e fémhártya-drótszövet-üvegpernye-növényhalálláng pusztulásbokor- |
| tüsketaréjtűzhalállal, e szemétdombrozsda-növénytűz csonthabzással, |
| e foszló, bomló, csontvázasodó gyermekkorom-növényszeméthabzással, |
| hiszen ilyen volt gyermekkorom egyik reménytudása, ez a krisztustövis, |
| szamártövis, bogáncs, vadtorma erjedés-rothadáskása, ez a boldogtalan |
| foszló, üvegesedő, hártyacsonkos, pernyelombos, üveghabselymes, üveg- |
| hártya hólyagtűz-türelmes félhalál növénybokor a faluvégi szemét- |
| telepen, a Prindliben, rossz, lukas zománcfazekak, zöld üvegcserepek, |
| elszáradt habgyűrűs koszorúdrótok, fehér tányértörmelékek, ember- |
| lábszárcsontok, lúdkoponyák, koporsófödél-foszladékok, pléhdobozok, |
| eldobott műfogsorok, kihajigált fehér gumibuborékok: elhasznált kotonok, |
| zsákcafatok, Baudelairei dögmacskák és Juhász Ferenci kutyadögök, |
| döglött verebek tolla, enyve, hullanyála, szőre, drótcsokor-pár bajusza, |
| madárkarma és kutyakörme halmazán, erjedő rothadás-halmazain, a |
| katolikus temető alatt, az országút mellett, ahol a meszelt Krisztus |
| virágzott vastag fekete kőkereszten. És kiálló térde kőbütykein a mészhártya |
| fehér lemezei, mintha vedlene a térd, mert az a Krisztus, mint egy kőre |
| szögezett habos kabóca, kőre-csavarozott tajtékos kabóca, Krisztus térde |
| leütve, mint a gyereknek, mint Eszter térde, mert lelökték a lépcsőn |
| az óvodában, és hártyás fehér mészlemezek hullnak Krisztus térdeiről, |
| ahogy a fáról a dérzsíros levél lepereg, mert megkristályosodott a levél, |
| a levéltest vize kristályosra fagyott a levélsejtekben és a sejtek közötti |
| hártyák térrács-szüneteiben, a rostok kötegcsöndjében, a sejtelem |
| csöndkötegeiben, és a levél nehéz lett, mint a bánat, és a bánat barna varrata lehullt, |
| mint térdünkről a zúzódás-seb vastag barna varrata, a sötétlila árkos és |
| csarnokos, befalazott-pórusú sebkéreg, és Krisztus szívsebe és lábsebe piros |
| rojtfélhold, vörös csurgáscsipkesarló és lábszáraira, a kő-lábszárcsontok, meszelt |
| kő-inak, kő-izmok fürtjére piros szalaggal kötve, száradt sárga növénycsont- |
| koszorú, rozsdás csöndbilincs, barna csöndgyűrű mezei virágból. És |
| Jézus letört feje a rozsdaszakállas száraz szalmafűben a földön, libaszar |
| zöld száraz hernyói a fehér kő-töviskoszorús Merengésen, mint |
| selyemhernyók ha püffedten mászkáltak a fehér papundekli-dobozban, |
| megrágott, csipkésre-zabált zöld eperlevelek forgács-szőnyegén és |
| Krisztus letört fehér kőfeje mellett, az országútpor ezüst füstlázadásában |
| kékzománc pikkelytölcsér-nyakú kakas kukorékolt, kiáltozott, mint |
| fölágaskodó vértarisznya, sárgaszemű, sárgacsőrű piros vérszökőkút |
| volt kukorékolása, kévekalászosan föllövellő piros szökőkút |
| volt nyári lánghegy-kaszaél kukorékolása és feketezománc csendőr- |
| kalap farka, mint az ítélet! Ó, Tibor, Tibor, Csernus Tibor, azt mondtad |
| nekem: „A legrosszabb az volt, mikor a szemsebész a vékony hosszú |
| szikét a szemgolyómba vágta, és reccs, kis háromszögletű léket vágott |
| a szemgolyó kristálytestében, nem, nem is így, colobomát vágnak az íriszből, |
| kis háromszögletű cikkelyt vágnak ki az íriszből, szóval a pupilla |
| most már nem lesz kerek, hanem, mintha csöcse lenne a pupillának, |
| mintha görögdinnyén ottmarad a dinnye szárcsonkja, szóval a pupilla |
| mintha az íriszbe rügyezne, fekete bimbója lesz a pupillának. És |
| feküdtem utána, mint a vak, mert szemeim fehér gézzel vastagon |
| befáslizva. Fejem fehér gézfátyoltekercsgolyó, feküdtem, mint fehér madárijesztő. |
| Pedig a festő a látott dolog. Pedig a festő az, amit lát!” És te, Hantai Simon? Te? |
| „Azért festek, mert festenem kell. Azért festek, mert mást nem tehetek, |
| mint festek. Egyébként olyan vagyok én, mint egy szobafestő. Szobafestő |
| vagyok én.” Hol vagytok Barátaim? Hol vagytok Barátaim? Csernus Tibor, |
| te duplán meglékelt szivárványhártyájú Virágzó Alföld-Homok. És |
| te, Hantai Simon, akinek nem bántotta két szemét kés, nem vágta |
| föl mindkét szemgolyóját, ott ülsz műtermed közepén egy árva tonett-széken, |
| te Árva Árva Áttetsző Kristálytöprengés, szakálltalan szőke kristályláng- |
| Mama-sírása, ott ülsz gyűrt nagy lazsnak pulóverben, mintha egy lisztes- |
| zsákot húztál volna magadra, nyakadban zöldkockás sál, ott ülsz, |
| kezeid térdeid közé lógatva, homlokod alatt drótkeretes sváb szemüveged, |
| ott ülsz halhatatlan rácsaid között, kék, piros, lila, barna, sárga rácsok |
| világegyetem-ketrecében ülsz halandó szőke barátom és a Semmit |
| lapozzák gyötrött gyötrelmes emberszemeid, mint végtelen celofán-könyvet. |
| Egy Matisse-fényképkönyvet lapoztunk Meun-ben, 1978 Május |
| éjszakáján, elszívtunk száz cigarettát, Zsuzsa már aludt ruhástól |
| a piros padlótégla fölött a deszkakocka ágyon, fehér zománcbögréből |
| sárga almabort ittam, te meg az öreg Henri Matisse fényképét |
| mutatva a könyvben azt mondtad Simon: „Látod, milyen kövér? |
| Pedig negyven kiló hájat szedtek ki a hasából. Negyven kiló zsírt! |
| Aztán így festett! Az öreg tudta, nem a szín a fontos, hanem a fehér. Nem |
| az, ami be van festve. De az, ami kimaradt. Nem a piros hurok, |
| a levél, de a fehér, a fehér hurokbelső, a piros ágak és piros |
| hurokvonalak közötti fehér rács-szövevény, a piros csak áttöri a fehéret, mint |
| az arab épületek végtelen fonatos csipkerácsa. Mert mögötte az ég, a |
| fény, a fehér, a mindenség így jobban mutatja magát, Szűz Anya |
| köpenye, Mária kék köténye örökkévalóság-anyagát, örök szövetét.” |
| Én nem vitatkoztam, mert nem is akartam, pedig akartam, pedig egyszer összevesztünk |
| a „sokaságon”, a Valóságon, még Párizsban, a Cite Fleurs-ben, 1960- |
| ban. Ültem a Meun-i csillagokban, mint egy csillagokból rácsozott |
| dobozban, sárga csillagpontláncok, csillagpontrácslécek szikrázó dobozában. |
| S az öreg Matisse egy kormányozható, biciklikerekes bicikli-toló- |
| széken ült, nadrágban, cipőben, ingben, mellényben, mint három |
| összeragadt szappanbuborék, a fej, toka, has, három másméretű buborékgolyó |
| függőlegesen összeragasztva, két kezében négyméteres vékony farúd, a rúd |
| végire kötve hosszú vékonybajszú ecset. Messze a műterem másik végiben |
| vizesvödör, mint amiből a lovakat itatják, abban piros festék. És |
| szemben a végtelen széles és végtelen hosszú fehér falfelület, vagy |
| vászonfelület, s fönt a magasban a rúdvégi vékonybajúsz ecset, s a falon |
| hosszú piros virágszár, abból az oldalszárak piros ágai hosszú egyenesekkel, |
| így festett az öreg a hosszú ecsettel, hegyesvégű ovális hurkokat, leveleket, |
| de a hegyes piros hurkok gyomrát nem mázolta be pirossal! Mert |
| így született a piros hurokmintázat-virágképzet-valóságképzelet, s a piros |
| sziromhurokhálózat száz fehér szive égett fehéren, mint a Mindenség |
| Mosolya! S a hegyes piros hurokszirmok üres fehér tojásbelseje, mint |
| a megpatkolt tojás. Vaspatkó a tojáshéjbuborék körűl! S a fehér üresség- |
| tojások a piros hurkolat-levelekben, mint a Csönd emlői, mint |
| a Csönd asszonyemlői, mint a Piros Csönd disznócsöcsei, szinte |
| keményen dagadtak ki a piros foglalatból, a piros ecsetvonáshurokból! |
| A szikrázó mindenség-emlőanyag, ami a Nincs, ami a Van, ezért a |
| Szín-szünetért, a piros peremfoglalatú csönd-levelekért, ezért a Semmi- |
| lombozatért rácsozódik be a Lét hurkokkal, ívekkel, ferde és egyenes |
| vonalakkal, „mert ami Van, az a Nincs, ami a Látható, az a Semmi és |
| a Nincs-ott, az a Teljes Minden. Mert a Nem-Látható az Igazi-Valóság!” |
| „Ezért az Anyag-Szünetért, ezért a Hiány-Igenért kell dolgozni Ferenc!” |
| S az öreg Henri Matisse fekete fűzőscipői, a magasszárú fűzőscipők |
| lakkosan fénylettek, mint fekete lófejek. Mint lovak fekete fejei a |
| karámgerendán, Matisse magas-szárú fűzőscipői a járógépbicikli- |
| fémrács-saroglyán. Szerelmes voltam, nem vitatkoztam, szívtam a |
| cigarettát. „A valóság a dolgokban mutatja meg magát”, mondtam, „az |
| anyagokban, s az anyag formája, szerkezete, homálya, sűrűsége, fénye |
| a Valóság valódi, egyetlen reménye. A Létezés csak a formákban az, ami, a |
| Dolgokban tud csak önmagáról vallani. A hitről, haszonról, küldetésről!” |
| És fényes lett az arcunk a sötéttől. És nem nevettél, Simon, csak elmerengtél. |
| És most itt ülök íróasztalomnál, a szobámban, 1983 júniusában, tűz- |
| kristály koranyár van. A rózsákat megmetszettem és a szőlőt is |
| megmetszettem régen. Mert a rózsákat meg kell metszeni, a szőlőt is meg kell |
| metszeni! Csernus Tibor apját eltemettük, Csernus Józsefet, te meg Simon |
| egy gyötrelmes levélben mondtál valamit Párizsból nekem: „Eladják |
| fejem fölött a házat. Nem tudom, mi lesz?” Nem lehet fekete az én énekem! |
| Mert nem lehet! Mert nem szabad! A hit az én hétköznapom! A hit az |
| én ünnepnapom! A hit az én Megváltó Ünnepem! Költő: legyen a fény a |
| szavad! Költő: szavad a fény legyen. A fény, a fény, a fény, ha fehéren, ha |
| feketén, de mindíg a fény, a hitet adó sötét sugárzás, a hitet-szülő fehér |
| anyag-gomolygás, az izzó végtelen tértömeg-remény, a mindenható tömény |
| lázizgalom, a kemény gyönyöregyenes gömbszétterpedés, a szigorú engedelmes |
| sugárnyaláb-eszmetünemény, a teljes láng, aminek rendíthetetlen anyagútja |
| van, a függőleges és vízszintes és sugárszövetével keresztűl-kasúl ferde |
| rácstűz-mindenségfoglalat, a lazaszövésű fénypára-irgalomtűz, amit |
| hitéből a testekké kimondott eredendő és nem-eredendő nem-boldogtalan- |
| nem-boldog anyag ad, a szenvedély-lázadásszövevény, meg a falánk, |
| mohó, létvad tűzgyáva, erjedő mézes életizgatott gyermeki láng, a gyermekek |
| kristálygyönyörtiszta lángja! Ezt hiszem én, ezt mondom én, Juhász Ferenc. |
| És te tudod ezt, tudod ezt Asszony, Feleségem, tudod, mert szeretsz. És hogy |
| is írtad 1978 január 10-én, hogy is írtad Meun-ből Simon, Hantai Simon, |
| testvér-barátom, a levélben? „Én most már majdnem két éve nem nyúltam |
| ecsethez és fuldoklok. Csak a gyerekeim lángja melegít!” „Én már |
| meghaltam minden világi vágynak, és ami marad, amit hosszú éveken át kigürcöltem, |
| az el nem mondható szóban, a szótár összes szavai leestek, belesűrűsűltek |
| ebbe a nyelvalatti és nyelvfölötti gégerángódásba: Mama! Mama! |
| Aztán Cezanne a Himalája. Erről tudnánk talán beszélgetni. Vagy hallgatni, |
| ami ugyanarra megy.” „Ez az utolsó festményem 76 májusában, a kertben. |
| 12 × 6 méter.” És: „Ugyanaz, kinyitva.” És a kék kép az udvaron, a |
| 12 × 6 méteres, a Mama világköténye az udvaron a te-ültetted zöld |
| gyümölcsfák alatt a gyepen, kék Mama-kötény, kinyitva, becsukva, becsukva, |
| kinyitva, hátúl egy fatörzsnek dűlve ül Zsuzsa, vagy Anna ül, a kislány, az |
| ötödik gyerek, lila szoknyában, barna pulóverben, s a kinyitott 12 × 6 |
| méteres fehér-rács kék-kocka Mama-kötény előtt Pierre, vagy Márk |
| vagy Jerome, nem tudom, nem látom pontosan, a szines fényképen, mert a fiú |
| a zöldarany napfoltok mellett a sötétkékfekete árnyékfolton ül, mint Ferenczy |
| Károly szelíd Ügetés-Királya, Ügető Zöld Jézuskirálya a napsütötte zöld |
| erdőben, zöldpettyes-aranypettyes fehérzöld lovon, mint Derengés-Moszat- |
| lovon. Aztán 1982 december 14-én újra írtál Barátom, Párizsból, négy |
| évi hallgatás után: „lélegzetvisszatartva élek évek óta és nem jön |
| ki hang a torkomon. Festettem képeket fehér festékkel fehér vásznon. |
| Testamentumnak.” „Éltessenek ezek az új életek melletted.” Emlékszel, Barátom, |
| ültünk Meun-ben az üvegveranda mögötti kiskert füvén és a virágok nevéről |
| beszéltünk, meg a madarak nevéről, és Nadejda Mandelstam emlékiratairól, |
| meg az öreg Monet növénylángfoszlás, viráglángfoszlás éveiről |
| Giverny-ben, és beszéltünk Heideggerről meg Heisenbergről, és Antonin |
| Artaud-ról beszéltünk, mert Artaud-t hajas csontvázra rágta a |
| kábítószer meg a szesz, mintha mészoltógödörbe hullott volna, a mészoltógödröt |
| félig megtöltik mészrögökkel, hatalmas fehér kréta-meteoritokkal, a mészrögökre vödrökből |
| vizet öntenek, s forrni kezd, habzani, sziszegni, sustorogni, bugyborékolni, |
| füstölni és pöfögni, a nyers mész, fröcsög a fehér mészláng, fehér buborékokat |
| pukkant a sűrű mésztej, az égő, sistergő fehér nyál csipkeszarvakkal |
| ugrál és fehéren zenél, mint a forró alvilági tél, s aki belehull abba |
| a sziszegő fehér lángragacsba, azt megeszi a fehér mésztejföl-zokogás, |
| csontig lerágja húsát, s ül a fehér fagyott lekvár-dobozban, mint ősmadár- |
| csontváz az ősi kő-gondolatban, ül, mint fehér tejföl-lovon a csontváz, |
| mint Antonin Artaud az elmegyógyintézeti szobában a széken, |
| mint egy őrült angyal a semmi-gyökéren az istenszív-világrepedésben, |
| és Jackson Pollockról beszéltünk, „aki mindent megcsinált,” és |
| Sigmund Freudról, „Frőd,” mondtad, „Frőd”, |
| meg Giacomettiről is, a Szent Lefosztóról, meg arról, hogy „Holzwege”: |
| benőtt erdei út, a Létsors benőtt erdei út, Ittlétünk Sorsa, benőtt erdei út, |
| így svábosan, meg hogy tőled kaptam egy Lenin-kötetet, az Állam és forradalmat, |
| 1944 nyarán Simon és Feuerbach téziseit, meg hogy én Nietzschét fordítottam |
| tizenkét éves koromban, a Zarathustrát, és emlékszel, így kezdtem a |
| fordítást, a Szent Zarathustrát: „Látom a nihilizmus árját dagadni a világon,” |
| meg is írtad ezt Philippe Sollersnek, de inkább Marcelin Pleynet-nek, |
| most már pontosan nem is tudom, fölolvastad a kúsza tinta-kéziratból: „egy |
| tizenkétéves kisfiúval járkáltunk Bián a réten, a fiú Nietzschét fordított, |
| aztán hires költő lett a fiú,” persze franciáúl írtad, hiszen Marcelin Pleynet |
| önéletrajzot kért tőled, és Georges Mathieu-ről beszéltünk, meg hogy 1956, |
| Sexe-Prime. Hommage à Jean Pierre Brisset et autres peintures |
| de Simon Hantaï. És: Explosante-Fixe. És: L’ art est une Liberte d’ |
| indiférence, St. Lupasco. És: il est bien entendu qu’aucune vérité |
| ne mérite de demeurer exemplaire, A. Breton. És: Mais dans le domaine |
| de l’esprit aussi, Il y a la loi du plus fort, M. de Chazal. És mert |
| megvettem Ezra Pound The Pisan Cantos-át, azt kérdezted: „tényleg |
| jó költő ez az Ezra Pound?” „Én festő vagyok.” Ültünk a kerti fűben |
| a virágok között, s azt mondtam: „kikerics, kökörcsin, gólyahír, |
| istenkekesztyű, kankalin”, feleségem gyereket várt, hat hónapos volt már gyönyörű |
| terhe, feküdt hanyatt a fűben mezitláb, testén gyűrtvászon kakaószínű |
| harangruha, haja a fűben körben szétterítve, mint széthúzott arany- |
| selyemlampion, mint sárga kalászglória, mint egy páfránybóbita-csápú |
| szőke szúnyog aranypehely-sisaktaréja, mint szétterített redős arany- |
| lemez-szoknya, mint hatalmas aranyhártyaharang, mint aranykéve-körlegyező, |
| feküdt a fűben feleségem mezítláb, mint nagy szőke vászonharang, |
| Anna a lehajló körtefaágig domborodó gömbölyű hasát simogatta maszatos |
| kezecskéivel, szürcsöltük a teát, vagy a neszkávét fehér zománcbögréből, |
| te meg azt mondtad a gyerekeknek: „zenéljetek!”, s a gyerekek bementek |
| a házba, s egyszerre klavicsemballó, orgona, mélyhegedű, fuvola |
| sötétbarna és világosszőke fénye tódult ki a házból és Johann Sebastian Bach |
| barna rigófütty-jelenése és Wolfgang Amadeus Mozart, Kazinczy |
| Ferenc Mozartius-urának égő kristálycsipke-toronytűzlátomása |
| lángolta be a tájat, Meun dombos búzaföldjeit, s ültünk a |
| barnaszőke pontos zenefényben, ültünk a Zenében, mintha fölgyulladt |
| volna a világegyetem, mintha ránkterítette volna az Isten gyönyörgyász |
| mindenség-szempilláját, ültünk a Fénylő Zenében, mint Alighieri |
| Dante a Paradicsomban. És mindennek teste volt és minden áttetsző |
| volt mégis és minden mozdulatlan volt és minden áthatolható, |
| anélkül hogy egyik dolog a másikat megsértené, egymás tömör fényén |
| átmentek a Jelenségek, mint a levegőn és egymásból kijöttek a Lények, |
| mint egy nyitott ablakon és a Semmi szikrázott tömbösen, mint a |
| kristálytestek, kristályrudak, kristályidomok. „Bíborfehér”, mondtad, |
| „fehérbíbor”, mondtam és azt mondtam „kék, és fönt a pacsirta a |
| kék ég pupillája”, te meg: „Michaux? Henri Michaux? Most |
| már mint egy kisérleti patkány, fehéregér a kórházban, piros-szemű |
| fehéregér a mescalintól. A szeme olyan kék, hogy nem is lehet |
| belenézni, olyan kék a szeme, hogy szinte fehér, úgy szikrázik. Olyan kék |
| a szeme, hogy nincs is rajta luk!” „És keze, mint a kisérleti fehéregér |
| lába, vékony és piros. Piros, redős hurkapálca.” „Hogy ki? Hogy kit? |
| Hát Riopelle, meg Sam Francis, az amerikai, aki pilóta volt a |
| második világháborúban, lelőtték, évekig feküdt bénán |
| az ágyban hanyatt, nézte a kék eget, meg a felhőt, így lett festő. |
| Egyszer itt ült a szobában, nézte falraszögezett képeimet, s azt mondta »öregem, |
| ez olyan, mint az almáspite, amit a Mama sütött, mint az almáspite |
| tetején, a lekvár fölött a sült tésztarács. A tenyérrel sodrott tészta- |
| rudak rácsa, a lekvár fölött a sült tésztarács az almáspitén, amit |
| a Mama sütött!«, Hundertwasser meg mezitláb jött el hozzánk, |
| mezitláb járta Párizst meg Franciaországot, azt mondta, a talpával |
| tanulja meg a francia talajt, a lábával Franciaországot.” Június van. Június 10. |
| A rózsákat már régen lemetszettem. A szőlőt is lemetszettem. Mert |
| a rózsát meg kell metszeni. A szőlőt is le kell metszeni. Metszettem |
| a rózsát, a szőlőt. Rozsdás száraz drótok a metszőollóval levágott |
| venyigeszálak, hurkosan csomózott rozsdás görbe drótszálak a tavaszi földön, |
| rozsdás szögesdrót-pálcák, kacsosra és kajszosra hajlított barna |
| vaspálcák, rozsdás fénypálcikák a venyigeszálak, üvegrozsda-tüskés |
| rózsaszárak, a szőlőtőkék, rózsatövek, szétcsillagzó fekete farücsök- |
| szivek közötti szigetcsönd-földön, mintha barna zsírkrétával lenne |
| mereven, kúszán, görbén, zsíros derékszögtöréssel, háncshártyabőrű |
| vonalkaszabolással teleírva, összevissza huzigálva a világegyetem- |
| iskolatábla, a porhanyó fekete föld. Összekarcolt kezem piros tüske- |
| üvegszilánk-vonalaiból csöpög a vér. Csöpög a földre, csöpög a venyigére, |
| csöpög a rózsaszárra. A kéz háta, mintha piros tintaceruzával lenne |
| áthuzigálva, összefirkálva. Kezemen piros életképletek. Leülök pihenni |
| a földre. Feleségem is leül pihenni mellém a földre. A gyerekek ugrándoznak |
| és ordítoznak, mint szőke szamárcsikók. Apró fehér csikószamarak, |
| nőstény szamárcsikók, szalmagyopár-szamárcsikócsöngettyűk, szőke |
| tulipáncsikók! Nézem a tulipánt. Nézem a sárga tulipánt. Hat kifele- |
| görbülő vastag, fényes, növényzsírszagú sziromlevele a gömbölyű vaskos |
| zöld növényszáron, mint szétkelyhező vagina-álom, bíbor-üstaljú |
| álom-vagina. Pihétlen zöld üvegszáron ül ez a sárga növénypina, |
| s a sárga, széles növényserleg-sziromvagina közepéből zöld rombusz- |
| oszloptestű növényfallosz mered. S a zöld növényfallosz makkja, sárga |
| csillagkalapja a fallosz-befejeződés. A négyélű növénycsatornás tulipán- |
| fallosz katonakés teteje, mint egy katona zöld rohamsisak-feje a harctéren, |
| pontosabban: csillagalakban, mint egy csillagkalap, a makk. Vízszintes küllőkben |
| csillagalakban hat sárga növényfül fejezi be a zöld üvegrudat, mintha egy |
| zöld nyakon fej helyett hat sárga emberfül nőtt volna ki csillagkerékként! |
| Hat sárga növénylemezkagyló, hat félbevágott szív csillagküllősen, keményen. |
| Hat sárga növénylepkeszárny. Hat sárga növényporcelán-levél a falloszrúd |
| húsából kinőve. Hat sárga csillagtárcsa. Hat sárga tányértöredék a növényrúd |
| falloszkoponyája. S a hat-emberfülű zöld növényfallosz-rudat hat fekete |
| koromlándzsa veszi körűl. Csillag-kosár-alakban. Hat merev koromdárda. |
| Hat égő koromgyertya: lándzsahegy-alakú koromgyertyalánggal! S a |
| zsíros koromdárdák korompora a sziromhúson, mindegyik sziromtestbelsőn |
| külön-külön, mint égő gyertya fekete lándzsaárnyéka, dárda-alakú |
| zsíros árnyék-korom, égő gyertya-alakú korom-árnyék! Hat kormos emberárnyék |
| a sárga növénypina tulipán-szirombelső növényviasz-hártyalapokon. |
| Nézem a tulipánt. Ülve nézem. És arra gondolok: mi bánt? És miért is |
| bántasz emberiségem? Hiszen tudnod kell, ha tudod: bántani szégyen! |
| Költődet mért kell mindíg bántani? A költőket ki kell irtani? Hisz |
| a költő nem embervéren hízik, mint ez a kétcentis méhfarkas itt, aki elszállt |
| a hat sárga malacfejű zöld tulipánfallosz fölött, keringett, pörgött |
| a tavasz-levegőben, pörgött, keringett, mint egy fekete-sárgapettyes |
| csikójú állat-ringlispil, zúgva lengett hártyásan legyezve körben, |
| mint egy sárga hártyakörhinta, a hártyaringlispil sárgapettyes, |
| feketefoltos kitincsikója. Mint egy sárgafoltos-feketepettyes állat-celluloze- |
| Pegazusló! És egy nagy bársonnyal bizsergő vércsöpp fölött a levegőben |
| sárga rovarhelikopter, rezegve, a levegőt szárnykéseivel hegyezve, a |
| levegőt barna hártyakéseivel kihegyezve, mint egy ceruzát, hogy göndör |
| fényforgácsok gyűrűztek csigásan le a földre, mint a ceruzahegyezőből |
| az asztalra a forgács, a növényzöldre, mint a |
| ceruzatest sárga göndör forgácsszalagai, gyalulta a levegőt szárnykéseivel, |
| mintha asztalos koporsódeszkát gyalul, s pörögnek le a gyalukés alól a földre |
| a szőke forgácshabok, aztán dörögve a levegőben megállt, |
| aztán lágyan púposan leszállt a vércsöpp mellett a zöldtűz rózsaszárra. |
| Szárnyai: keskeny barna hártyakardok. Hártyakard barna szárnyai |
| a levegőbe szúrva, mint tál mézbe kis barna fa-lapát! Sárgafoltos |
| kitinsírkőszív feje két facettatejútlepény. S a pontszemikrás sárga |
| lepényrózsa-szemek, mint sárga napraforgók. Sárga kristálypontokból szőtt |
| állatüveg-fánkok, mint sárga rézdrótzsákba gyömöszölt puha üvegvánkosok, s |
| kihólyagzik a puha üvegvánkosanyag a drótszitazsák rézhatszög rácsszövetén. |
| S alúl a két sárga folttal pontosan kettéosztott pofa középlemeze |
| és oldal-lemezei alatt két vastag sárga metszőollókés, a szájszerv, |
| két vaskos rágósarló, mint két sárgadinnyeszelet. S a metszőkéspár csúcsos |
| zártsága alatt sárga kitin ajak-kanalak, s azokon, mint gyerekszájban |
| az első fogak: sárga kitinrügypontok, sárga kitinszögecskék. És rágni |
| kezdte a vért, mint a bogáncsot a kecskék. A szájszerv sárga sarló- |
| mozgása és sárga alsó csőrkanál-vibrálása a vércsöppben, mint elektromos |
| habverő drótzsákfürt-kavarófeje a málnapépben, a málnahabban. |
| És az alvadó vércsöpp, mint egy piros szappan! Úgy is fogyott, kagylós harapás- |
| fog-gereblye-üregekkel, mint gyerek ha bolondként szappant eszik. |
| És a vércsöpp bársony szappangolyó-oldalaira tette mellső fogólábait, |
| a karmos fekete pálcikákat, fogta a vércsöppet, mint gyerek a dinnyét, |
| és sárgafoltos kitin-farkasfejét a vércsöppbe mártva, véremet rágta, |
| mint gyerek, ha fél görögdinnyét eszik, s fejjel hajol a dinnyébe, s |
| fogait a piros dinnyehúsba vágva szaftosan, dinnyevéresen harap. |
| S szemei fölött a barna, izelt buzogányfej-csápok föl-le mozogtak, |
| mint Igor Stravinszkij szögletes-mozgású vezénylőpálcája, mint barna |
| vezénylőpálca csuklós szöglet-vonalírása Arnold Schönberg kezében. |
| Sárga hátát keményen fölpúpozta s puha hurkás potrohát kihernyózta, |
| hogy kinyíltak a selyemgumi potroh-szelvények sárga mintái mint a sárga tulipánok. |
| Szétnyíltak a szelvényeket összekötő sárga háromszögek, sárga pontok, mint sárga |
| selyemesernyők, s a szelvények vályúiba gyűrűztek dongásan körben, mint |
| csontváz sárga bordahordó-mellkasa, s vékony sárga cérnavonallal |
| találkoztak alúl a potroh-has gumiközepén, minden szelvénygyűrűt |
| megosztva pontosan, mintha egy gyűrűsujjra öt karikagyűrűt húzna |
| valaki, a potroh sárga karikagyűrűi a potrohtestet harmonikásan |
| fölosztva fölszikráztak, aztán a potrohbőr hájredői közé gyűrődtek, |
| mint kövér ember hájgyűrűi közé az izzadtságvonalak, verejtékszálak, |
| s a torpáncél-háting sárga rombusza mögűl végig a testen a |
| sárga háromszögek és sárga pontok hátközép-láncsora a potrohfar |
| ürítőpontjánál sárga bőrszívvel befejeződik. Mint sárga bőrsisakkal, |
| sárga bőrkupakkal. S csomós fekete drótlábai, mint a |
| villanymozdony áramszedője, cakkosan behajtott, szögletesen görbe |
| drótrombuszokon állt a sárgafoltos fekete darázs, a feketefoltos |
| sárga darázs. Véremet ette. Véremet harapta. S mikor elkaptam |
| két ujjammal gyorsan, s belém is szúrt fölgörbűlve gyorsan, mintha |
| sárga rézgyűszű lőne ki sziszegő méreglángot, kritikus gyűlölet- |
| szigonyt Homérosz-Bálna verseimbe, Bálna-Homérosz époszomba, |
| a gumi testharmonikaszelvényekből, gyűszűluk-potrohpontokból, a gége alól, |
| a nyak körűl, a rágószerv-harangból, a szelvények találkozás-vályúiból |
| nyers szőke hab tódult kifele, szőke penész, szőke fonalgombanyál, |
| nyers szőke puha habforgács, habzó szőke köd, mint amikor hány |
| a részeg, vagy a beteg gyerek hányni kezd és tátott szájából szőke hab |
| ömlik és lövell és csurog, mint lefényképezett spritiszta médiumok |
| szájából a fehér fluidum, szőkén, pamutosan, habzsákosan, forgács- |
| nyálasan! S mert gyorsan elengedtem, hártyakardjaival, a barna |
| hártya-széllapokkal zúgva kaszabolni kezdett, s szőke fájdalom- |
| habfürtösen elrepült. Átlökte egy másik létbe magát. Mint aki |
| meghalt, s a halállal a Titokba tűnt, a fény ette meg, vagy a fényt ette meg ő, |
| nem tudjuk tovább. Mert titok-szomjas szívünk oda sose láthat! |
| Megette őt a fénylevegő, vagy a levegőfény. És én ott ültem jobb mutatóujjamat |
| szopva a földön, mosolyogva kutatva még a fényszabad fényrabot s azt |
| gondoltam akkor, ha meghalnék este hatkor, miféle fénycella sötét üregét |
| töltené be már-nem-emberi lényem? Miféle világontúli fényzsák |
| homálya fogadná az emberfény-sötétségmorzsát? Miféle fényfekete |
| ürességfehér térdobozában keringenék, mint fehér idegen-test a vérben? |
| Miféle lehetetlen szigetmagány láthatatlan fényanyagán, fekete fény- |
| állomány csöndhavazású tartománytalaján kellene vándorolnom, mint |
| Tyll Ulenspiegelnek az Emberi Szenvedésben? Miféle fényben és miféle |
| fehérben ázna nem-emberi-már Embermagányom? Mi fogadna? Miféle |
| fényfekete volt-létezés álom? Fordított evilág? Mert mi lehet túl a halálon? |
| Ezt nekem egy halott se mondta el. Pedig kérdeztem kiabálva. Az akasztottra |
| hajolva, a Csönd szivére állva. De senki nem felelt! Nem szólt a halott. |
| Éjszaka három óra volt. A halottat elvitték meztelenűl. A nyomozók is |
| elmentek. Egy rózsabokor tövében megláttam most a halott feketerigót! |
| Halott feketerigó! Halott feketerigó! Halott feketerigó! A csikkeket elvitték |
| egy nylonzacskóban. Elvitték a bíbor selyemköpeny akasztóövét is. A |
| skarlát hurkot: nylonzacskóban. „A ruhák a fürdőszobában, az ékszerek a telefon mellett!” |
| Koppant a meztelen asszonytest a pléhkoporsóban. Vagy fakoporsóban? Hát miféle |
| tömény fekete izzás fogad be minket, majd ha meghalunk? Miféle fényfekete |
| fényremény, fekete tűz, amely fehér, mert olyan fekete, hogy már fehér, és olyan |
| fehérben fehér fehér a fehérben, hogy az már sugárzó kemény fekete a feketében, |
| gyászfehér gyémántgyászfekete mozdulatlan tűz, fehér-fekete lángtalan égés, |
| gránitsűrű moccanatlan fénylobogás, feketén fehér folyékony üvegcsobogás-tűz, |
| mint a folyékony kristály, gyémánt-tömör habzó fényláz, folyékony fekete |
| napfehér, szárazan izzó kövér fénygyűlölet-kristály, fekete tajtékláng-szövevény |
| örök kristályrács-szerkezete zárja sugárzó őrület-képlete fekete reményébe |
| halott énekünket, kihamvadt hitünket? Miféle fénysötét árnyszoba |
| laza derengéstüzébe lépünk, ha önmagunkból egyszer majd kilépünk, miféle |
| derengésörök fényfeketeség világos homálya vesz körűl minket, miféle szikrázó |
| izzó, szigorú, száraz lázkocsonya, fénylő fekete méz, szilárd végtelen tűzjelen |
| lesz a mi örökkévalóságunk, ha majd utolsót rángunk, rugdalódzunk, „mert |
| a Mama már elkezdett rugdalódzni, rugkapált tutyis lábaival, tudtam |
| hogy vége!” és nyelvünk habosan kilóg, mint a veszett kutyának, állunk |
| leesik, szemünk fönnakad, s sárga kezünk a levegőben, mint gyíkkarom- |
| növésü elszáradt virágrács-fésű horgasan a semmibe kapaszkodik piszkos |
| nyiratlan saskörmeivel s megdermed ottan viaszláng-fagyottan, s úgy áll |
| a csöndben, mint a semmi bóbitája, megfagyott füstcsokor rovarcsáp, mint a |
| megfagyott emberkarmú láng, pikkelyes árvalányhaj-szökőkút, bolyhos pödörrúd- |
| lepkecsáp, rozsdás öreg vasgereblye a csöndkerítésnek támasztva fejjel, |
| mint hanyattfekvő döglött szarvasbogár lába a feketesárga csöndszegényben, s |
| karmai, tüskéi, sarlós ujj-ollói a gyász tömör vak selymébe akadva. S alsótestünk |
| mocska, s halál-lepedőnk mocska, a kifolyt vizelet, a kifolyt ürülék büdösebb |
| mint a halál! Mert büdösek leszünk mi akkor, büdösebbek a Pillanattól, |
| büdösebbek, mint az ördög szemgolyótüze, világpillantás-lángja, büdösebbek, |
| mint a Sátán világmagány-nevetése! És bűzlünk tovább a teljes elfolyásig, |
| a földalatti fénykapaszkodásig, s amit szerettek rajtunk és mibennünk, |
| az mind büdös lesz, büdösebb, mint a vénember durrantása, aki totyog |
| agylágyulás-önmagában, összevizelt és összekakált pizsamában, s a durranatra |
| fölcsillan szeme, hisz ez már nem szégyene. Ó, miféle fényfekete sugárzó |
| fehér sötét nyitja ki bűzünknek sugárzó fényperje ölét, gyapjas fénygyopár |
| lebenykútját, szilárd szalmatűz cimpa-örvény bizalmát, ha fölfaltuk már |
| a halál hatalmát, s a halál hatalma lett öröm mirajtunk? Miféle világvastag |
| fényrúd, feketén fénylő sejtelem-gyémántköteg döf büzlő szivünkig |
| az ágyék viaszfény-szőrkútjába törve, ha lábunk a halálba szétmagasodik, |
| kinyílva, mint az olló, a szerelemben? Miféle fénybüdös dögfehér |
| sugárfekete szilárd izzáskocsonya Másik Szoba, ahova lépünk köd- |
| puha, ködháló-gyötrelemben, és miféle tűzkitárt ajtókeritésünk lesz, |
| ahol megállunk, mintha élnénk, úgy emberalakként, mert ott túl a száraz |
| és kristálykemény fényrácsajtó mögött Sejtelem-rétek, Sejtelem-mezők, |
| Sejtelem-fák, Sejtelem-madarak, Sejtelem-vízcsobogás, Sejtelem-tóragyogás, |
| Sejtelem-állatok néznek, ugrálnak, legelnek, hemperegnek, fülelnek, a |
| Sejtelem-vízben Sejtelem-halak, Sejtelem-vizibogarak és Sejtelem-hüllők, |
| Sejtelem-kétéltűek ülnek pislogva a fényszőke, derengésfekete Sejtelem- |
| ágakon, Sejtelem-köveken. És Fénysejtelem és Fénysötét! Ez a Szilárd |
| Szőke Selyemanyag-derengés Zöldpuha Szelídségtüze átvesz a bűzből minket, |
| ahogy mi a postástól a kiskapuban a pénzt, az ajánlott levelet! Asszonyom, |
| Feleségem, te tudod, mi lehet azon túl, a Megmerevedésen? Hiszen hány |
| halott mellkasára hajtottad füled, hány halott szőrös, vagy emlős mellkasán volt |
| már kis nikkelfekete membrándob-szívhallgatód, a dobhártyás gépfül, s |
| a te füleidben a piros gumizsák-tokvégű hangvezető-csövek, a kétágú |
| szívhallgató-kantár, a fémcső-fekete gumicső Y, és nem néztél a kitátott szájú |
| hártyás sárga szegényre és azt mondtad: „Exitus!”, azt mondtad: „Vége!”, |
| s ujjhegyeiddel a szemhéjakat a halott szemgolyóra húztad! Te tudod? |
| Te tudtad? Boncoláskor? Koponyafűrészeléskor? Vagy amikor magad |
| vágtad föl a halottat kis gyorsan-rezgő elektromos embertest-fűrésszel |
| gégétől a húgyhólyagig, a hanyattfekvőt függőlegesen, hosszan, vagy mikor |
| gyakornok-asszisztensként álltál a büdös emberhalál-koszban és nézted, |
| a véres testbelső milyen szines? Amikor tépted a szívről, a májról, a |
| vesékről, a belekről az emberzsiradékot gumikesztyűs kezekkel, ahogy |
| csirkét bont föl az asszony, s a csirkeszívről, a csirkebelekről a sárga |
| hájfodrokat, a sárga hártyákat óvatosan leveszi, véres ujjakkal kibontja |
| a májból az epehólyagot, a sötétzöld hártyazacskót, s a sötétzöld |
| epevezetéket is kibontja, nehogy szétömöljön az epefesték, a büdös, szúrós |
| epeanyag, nehogy a belek zöld sara büdösen kifolyjon! Te tudod, mi a |
| halál? És tudod, mi van a halál után? Tudod? Tudod? Tudod, mi a halál? |
| És a halál után mi lesz? Tudod? Tudod? Tudod? Nem tudod? Tudod? |
| Halott feketerigó! Halott feketerigó! Nézem a halott feketerigót a rozsdás |
| rózsatő mellett a földön. Fekszik hanyatt, megtekert nyakkal, mint egy |
| kicsavart mosogatórongy. Fekete koromsöprűs drótpikkelylábai kicsit |
| meghajtva enyhe háromszögletűre, mint fekete pikkelycollstok ha lazán kinyitják, |
| rozsdás drótvirágcsontváz-lábai a puha bárányfelhők felé merednek, |
| a lábcsuklók szöghártya könyökháromszöge fekete pikkelyrohadáskúp. |
| Fekszik hanyatt, szürkén, nem is feketén, mint egy rothadó, ázott, szürke |
| keménypapírdoboz, mint papírszalagokkal teletömött papírforgács- |
| koporsó, kis döglött toll-láda, hastollai bolyhosan szétborzolódva, |
| az esőtől, gyönge széltől pihésen, pamacsosan lefosztva, hogy néhol kilátszik |
| kopasz hasabőre, mintha halott ingét fölhúzzák hasáról, mintha gyermekláncfű |
| selyembolyh-pihegömbjét szétfújja szél s a fehér piheesernyők |
| szikrázva elrepülnek, bolyhos hastollai habosan fölbuggyannak, |
| göndören kibuggyannak a testkoporsóból, mint föltépett párnacihából, |
| a vászontépés-sebből a zsíros, viaszfényes pehelytoll, a forgácsos göndör |
| pihehab. Két szárnya mereven testére csukva, mint valami fekete |
| vascsuklya, mint páncélos bogár fekete páncél-fedőszárnya, a két |
| fekete koporsófedő, mint lovagi vasruha két hernyós könyökcsövű |
| vas-cső karja, ízelt vaskesztyű csőcsillag-keze. Fekete szárnytollai |
| itt-ott fölmeredve kiállnak a szárnytest levél-alakú domború |
| vaspikkely-csuklyaszövetéből, mint beleszúrt nyéltelen konyhakések, mint |
| fémtaréjzászlós, fémhártya-uszonyú vasszögek, mint a kecskebéka |
| uszóhártyás keze, mint a varázsmanó taviszörny-halember kézujjai közt |
| a háromszögletű úszóhártya. Halállal-megcsavart tolltölcsér-nyakából |
| kiágazó feje oldalt fekszik a földön, mint egy halott katonaló feje, |
| a vasálarc lófej. Fejbúbján tollszemét-korona. Sárga szemhéja a |
| barna üvegdió-szemgolyó mögé csúszva, mint félgömbhéj réztok, rohadnak szempilla- |
| szőrei, mint a Villon-versnek! A szem piros húsgyűrűben. S a piros húsgyűrű körűl |
| sárga húscsipkegyűrű, sárga hús-szaru csipkekoszorú, mint apró aranyfonatok, |
| aranylevelek pikkelyes, gömbpontos koszorúja. Pupillájában fekete |
| döghomály. Sárga csőre nyitva, mint két sárga csónak-fejfa, lovagi |
| harci hosszú sisakcsőr sárga szaruból. Nyelve hegyes kék rothadásláng. |
| S a felső csőr ovális orrlik-pereme beszegve ovális fehér szarugyűrűvel. |
| Fekszik halottan a madár, fekszik hanyatt a rigó, megcsavartan, halottan. |
| Mint dögmosollyá varázsolt énekmosoly. Mint rojtos fekete vaskendő- |
| kupac, fekete drótvilla-lábú büdös vasforgáccsal telitömött halálszürke |
| kartondoboz. Mint kipelyhesedett, kitollasodott fekete embertakony, |
| amit egy félisten-félember titán vágott a földhöz, két titán-ujjával |
| összenyomva orrlikait, orrhegyét, orrával nagyot fújva, s titánujjai |
| bögyéről a titántaknyot odacsapva a földhöz. Fekszik a halott |
| feketerigó. Fekszik a foszló rigómagány. Fekszik a halott Ének, bolyhos |
| hastollait borzolja a gyöngéd tavaszi szél. Mint árvalányhajas dombot. |
| Fekszik a halott Madár-Johann Sebastian Bach. Fekszik a halott |
| Éposz-Énekisten! Fekszik hajnalaim füttyforgács-aranycsipketorony |
| tűzágaskodása, hajnalaim pirkadatláz-füttytekervény-aranycsigaház- |
| virágzása. Fekszik a halott fekete Liliomtűz-Ének! Fekszik a |
| halott Aranyhártya-Kürtbizalom, a Hajnali Csipkefütty-Cérnatorony, |
| a spiráltekercs-hártyaarany Süvegtrombita. Fekszik alkonyaim barna |
| fütty-Wolfgang Amadeus Mozartja. Fekszik a halott Madár-Buxtehude. |
| Fekszik a Madárszív-madártorok Boldog Orgonasípszövetség halottan. |
| Fekszik a halott Madárfütty Orgonaéposz! Fekszik a Fekete Halott Hallgatás! |
| A madártorok Halott Liliomkürterdője fekszik halottan. Fekszik a halott |
| Ének-Madárbika a tavaszi szélben tollasan lobogva, és nincs keresztény |
| isten és nincs zsidó isten és nincs hindu isten és nincs hellén isten és nincs latin |
| isten és nincs mohamedán isten és nincs a rettegő homály-öntudat |
| más istene se, Napisten, Holdisten, Csillagisten, Medve-isten, |
| Ragadozómadár-isten, Kolibri-isten, Krokodílus-isten, Ibisz-isten, |
| Flamingó-isten, Pelikán-isten, Kaméleon-isten, Tatu-isten, Kígyó- |
| isten, Hal-isten, Halulumadár-isten, Káosz-isten, és nincs Jézus és Buddha és Zeusz és Mózes |
| Meg-nem-nevezett-Istene, aki most nekem föltámassza őt! Nézem a |
| halott feketerigót. És látom, mint földre ledobott, hosszú, vékony, rozsdás |
| vaslánc, hosszú vékony vascérnagyűrű-lánc: barna hangyacérnafonal bizsereg |
| egyenes vonalban, hurkosan, gyűrűsen, lázasan motozva, matatva, barna cérnaszál- |
| tekeredéssel lázasan pezsegve a földön, a feketerigón, a halott feketerigóban. |
| Mintha fénylő barna vasbuborékok, piciny barna vashúgyhólyagok, barna |
| vasgyomrok, barna vashólyagocskák hosszú cérnaláncfüzére sisteregne |
| és bozsogna láncosan cérnázva: a hangyák hosszú, csókolódzó, fejjel, csáppal |
| egymást-érintő eleven láncfonata. A hangyalánc mászik a földön, a |
| rögmorzsalékon, a rózsaszáron, a halott feketerigó kemény fekete |
| szárnytollain és szárnytollai hónalj-szünetében, büdös vályúcsöndjében, a |
| bolyhos koponyabúbot megmászva, mint egy árvalányhajas dombot, a felső |
| csőr szarugerincén kígyózik tovább, egész a csőr-orrlikig. S az orrlik |
| büdös csöndtojásába mászva, az orrlik fekete levegőtojás-üregébe láncosan |
| gyűrődve, mint egy óriási barna fonalféreg, a merev kék viaszlángmadár- |
| nyelvre másznak rozsdás vékony vaslánc-bizsergéssel, s a kékviasz |
| madárnyelv pórusos csúcshegyéről az alsó csőr csónaktestébe huppannak |
| láncosan, fürtösen ugorva, mintha tóparti kőről szőke ladikba ugrik |
| az ember, s onnan az alsó csőrbelső háromszögletű koporsó-vályú fenekén |
| mászva leláncolódnak a csőrhegy sárga pallójáról a földre. S a rozsdás |
| hosszú vaslánc-cérnavonal több méteren át kígyózik a kerti földön tavaszi |
| tisztasággal. Barnára lakkozott vasgolyók gyűrűs és csatos csatlakozással |
| barnára lakkozott vashengerekhez, vasuborkához kapcsolva, barna |
| bunkópálca csápokkal, az egycsuklós két-buzogányokkal, barna vasdugattyú-pálca |
| lábakkal: a hangyák. Szemük fekete ikragombóc. Barna tűzpont. Fekete |
| lakkgolyó! A hangyák! Bemásznak a halott feketerigóba, kimásznak a |
| halott feketerigóból, mintha gyalogos katonák mennek végtelen láncban a fronton. |
| Bemásznak a halott feketerigóba, kimásznak a halott feketerigóból, |
| mint a barlangkutatók, az orrlikba, mint barlangba bújva, a madár- |
| orrlikon a rigószájba csúszva, mint egyik barlangüregből a másikba az ember. |
| Barna lakk-gázálarc fejük szikrázik a tavaszi napsütésben. Halott |
| feketerigó! Halott feketerigó! Mi történt veled a télen, boldog telemben |
| veled mi történt, halott feketerigó? Mikor haltál meg feketerigó? Mikor |
| haltál meg és miért? Feketerigó, feketerigó, hajnalaim, alkonyaim boldog |
| Ének-Virágzása. És az én telem milyen lesz. Miféle tél öl meg majd |
| engem, miféle fehér gyász, miféle fehér feketeség: halott feketerigó? Milyen |
| halál vár engem, milyen halál, halott feketerigó? Ki hozza majd az |
| én halálomat? Miféle Fehér Lehülés, Dér-Üdvözülés, Jég-Jézuskrisztus |
| Keresztrefeszítés hozza majd szivem fehér halálát? Miféle Fehér Bánat- |
| Magány? Miféle Fehér Megfizetés, halott feketerigó? S orrlikaimon át a fehér |
| viaszliliom-trombiták csönd-liliomaiban ki-be másznak a halálhúsomra |
| mohó angyalok, Isten szárnyas-hangyái, mint a te ovális csőr-orrlikaidban, feketerigó? |
| És sárga dermedéskürt orrlikaimon csöndre-vicsorgó szájamra másznak |
| a hullafalánk, döghúsomra éhes áttetsző angyalok, Isten fehér szárnyashangyái, |
| szárnyuk merev fehér fátyolkard, fejük két feketepontos fehér viaszkristály- |
| golyó és testük angyalpuha-istenszilárd üvegviaszhúsában látszik a piros |
| erezet hordós és gömbpáfrányos bolyhlombja, rubintszövedék pihefüstje, |
| s látszik a lüktető szívzacskó sötétebb sárga hártyagolyója, mint a hal |
| úszóhólyagja, hártyabőr-levegőtojása, s látszanak a gyomorlánc sárga |
| gömbjei, s a belek fodros és gyűrűs tekervénycsövei egész a fehérhangya-angyal- |
| testalsó viaszluk-kivezetőpontjáig, s látszanak a lélegzőpontok |
| izzásfürtjei, mint szőlőfürtök, mint a puha mocsárvíz fölszálló mocsárgáz- |
| buborékfürtjei, s az istenangyal-fehérhangyák az orrjáraton át a szájív |
| hátsó bordás gótikus templomhajópillérfalán a garatig másznak, s a kék |
| mirigybarka nyelvcsapot megkerülve a gégébe másznak, s a halálsötét |
| torokba, s onnan a gégecsövön, a légzőcsövön s a nyelőcsövön bizseregve |
| angyal-pezsegve a rothadó és habosan lángoló és enyvesen csordogáló test |
| belsejébe, a bronchusjáratok bolyhosan szétlazuló lila füstpamut-csöveiben |
| mászva a tüdőcserjék lila buborékfüggöny-buborékesernyő nyitott és halott |
| csomókötegeibe, hemzsegve bejárják halott testemet belülről az átlátszó |
| fehér angyalok, Isten fehér szárnyashangyái, hogy bozsogva fehér habosan |
| mindent megrágjanak és megegyenek, mindent fölfaljanak, ami voltam, |
| mint a folyékony fehér kristály tekergő csurgásvonala folyik szét testemben |
| a fehér angyalhangya-szárnyashangyaangyal hosszú sistergő cérnalánc, |
| beszövik mohó mászásukkal testem rothadó büdös belsejét, mint fehér |
| selyemnyál cérnaháló ragadozó rácsrendszerével a kerti bokrot a pók, |
| folyik szét testemben, a csöndekben, lombokban, üregekben, a bíbor, lila, |
| piros, fekete, sárga, zöld rejtelem dögalkonyatban, a szétbomló szines |
| félelemben a habzó, sistergő angyallánc-cérnaharang, a puhán pattogva |
| bizsergő kemény hangyalánc-cérnasöprű, mint a kiöntött szappanoslé, ahogy |
| szivárványos habsörénnyel, buborékos habvonalakkal, hólyagos habzás-erekkel |
| szétszivárog sercegve, bizseregve, hangtalan szappanhólyag-pukkanással |
| szétlegyeződik a földön, mint gőzölgő hablegyező, füstölgő lapos habharang, |
| habgolyó-berakásos fehér habszoknya, láncosan bizseregve hull |
| szét halál-költőtestemben az angyal-cérnaharangzabálás, a fehér |
| szárnyas Isten-petézte Angyal-Mohóság, és mit is akarsz te még szegény |
| magyar költő?, „Fogytán van szerencséd, Ha volna is, minek? Nincs ahová tennéd.” |
| „Szegény magyar költő, Mire virradsz te még? Van-e még reménység, Lesz-e |
| még hajnalod? Férfi napjaidban Hányszor álmodoztál, Büszke reményekkel |
| Kényedre játszottál!”, mit akartok ti Isten-petézte Zabálás-Angyalok, |
| Fehér Remények Reménytelenei, Szárnyas Fehér Isteni Dögevők, Fehérhangyaszárnyú |
| Zabáló Angyalhangyák, akiket az Isten, a Szárnyas Ősi Döglégy, a Kékzománc |
| Őslégy-anya, a Zöldlakk Légyősasszony úgy tojt a párázó Semmi-Csillagokra, |
| ahogy a légy petéit a nyers húsra tojja nyáron a konyhában, mert |
| a konyhaasztalon a hártyás lila marhahús nincs fehér muszlinkendővel letakarva, |
| mint Krisztus véres arca a kereszten, a keresztúton, a keresztről-levétel |
| után, s a keresztrefeszített véres, habzó arcába petézte az Isten átlátszó |
| szárnyashangya-angyalait, a dülledt véres szemgolyók köré, az alsó és felső |
| szemhéjak véres aranykelyhei alá, a találkozás-rügyes sárga szemhéjcsücskök |
| véres és csipa-viaszgyökércsurgásos könny-gyomrába, az ajkak fölrepedt bőre |
| lila nyálkahártyavályúiba, a nyelvtő lila nyálkahártyabordázata, |
| nyál-legyezőtollai közé, a kék mirigybarlang bimbófalára, az orrlikak szőrös |
| takonygödrébe s a szakállszőr bodros kemény tüskefüstje izzadt csöndjébe, |
| mert úgy petézi Isten szörnyeteg angyalait, emberfaló hangya-szárnyasait, mint |
| a légy, ahogy petezsákjából, a potrohcsúcs lüktető belső petezacskójából ontja |
| a petecsövön át, a kidülledt sárga tojócsövön a petéket fürtösen |
| kupacba, gőzölgő gyöngyhalmaz-rakásra, mint petéit a légy tojócsövéből, |
| ami ki-be húzódik ritmikusan a légypotroh szülősegg-végiből, mint egy |
| szőke dugattyú, a szőrszálpajzs-gömbfél farvért, segg-páncéltakaró |
| szívközepéből, s ez a szőrpáncél far-ing, mint a középkori csatalovak harci |
| far-mellényinge, domború páncélszív segg-mellénye, s a lófarok |
| szőr-rúdja úgy állt ki ebből a csillogó páncélszívből, a szívvason |
| vágott szemrésből, luk-szünetből, mint a légy farából tojócsöve! |
| Mert szarja Isten létünk eleven és halott húsába, szarja Isten létünk |
| halandó húsára, élő sebeibe és hullaüregeibe Fölfaló Fehér Angyalait, |
| mint mézszínű, vagy piros húslégy a petéit a nyers húsra, a nyershús Jézus-arcra, |
| ahogy a légy egész lényével dülledve petézik, könnyedén mégis, ahogy a gyermek vizel, |
| gyorsan és könnyen, nem úgy, ahogy a burjánzó prosztata-fojtogatásban az öreg férfiak, |
| jajgatva, nyögve, óriás szőrös pókpocakkal, jajgatva a levegőt nézve, nem is |
| úgy, ahogy székrekedésben jajgatva ürítenek, mint a szülőasszonyok, |
| az irgalmas beöntés előtt, guggolnak a rácson, mint az aranyeres öreg katonák, |
| s nem is úgy, ahogy a tyúk tojik, hogy lassan, véresen, fokozatosan tolódik ki |
| a tojás ürülékmázas tojónyílásán, aztán gőzölögve sárgán a szalmára, |
| a földre, a trágyára, tyúkganéjra, a temetők zöld füvére huppan, odapottyan |
| a mészhéjú véres füstölgő életkönny, a sárga gömbszülőcsillag. Fekete |
| drótkönyökű csuklós drótlábaival guggol a légy, hátsó pár lábait kicsit |
| mélyebben beharmonikázva, mintha villanymozdony lehúzza az áramszedőt, |
| kristályrózsásan guggol a szőrös dülledésben, a levegőt élesítik |
| reszelve hártyaszárnyai, s tojik gyöngyökkel ürülve, mint egy gyorstüzelő |
| ágyú, rovaranya-ágyú tojja petetojásait csomókban. És gőzölög a |
| fénylő peteürülék-rakás. Mert az Isten is így: Angyalait! És költőtestemből |
| minden ehetőt kizabálnak, minden fölfalhatót kirágnak az Angyalok, |
| az átlátszó selyemüveg-angyalok, minden puha, bomló részt, minden |
| szilárd költő-részletet, minden testi vagyoniságot, minden hártyát, izmot, |
| inat, puhát és keményebb testi versanyagot, minden testi látomás-adatot, |
| vért, testnedvet, könnyet és húsreményt, minden belső hajdani fényt, minden |
| hártyás elválasztó-sötétet, minden kocsonyás magát-megadó anyag-édent, |
| hús-tüzet, árnyék-lombrezgést, fényreszketés-rácsot, minden izzó |
| akarat-szilánkot, halott redőnyt, hullahomály-szerelmet, minden |
| ehető szolgálat-engedelmet, hit-összekapcsolódást, virágzó remény- |
| türelmet, minden szétválasztás és összeköttetés membrán-szűzességét, |
| a belső szűzhártyák milliárd feszültség-levelét, minden szerves |
| kötőanyagot és szervezett pontedényt, apró hullámgömböt, a rezgő |
| ponthullámcsomagok megadás-szégyenét, minden vibrálás-tűzedényt, |
| lágy selyem-mozgást, lassu recerácsvirágot, minden kőzokogás-lángot, |
| minden zengő csapot, pálcát, küllőt, oszlopot, pillért, ívet szalagot, pántot, |
| dongát, héjat, rudat, minden falat, rácsot, szövet-lebegést, ami a megtörtént |
| csönd felé figyelve mutat, minden csöndkastélybelső-kristályt, csöndrezzenés- |
| belűlgyémántot, minden halandó szivem-szagú nyákot, veséim-szagú |
| szűrőketrecet, minden tüdőszagú levegőszűrő titoklapot, a májcsöndet |
| és a hártyaszűrőrács-vizeletszűrőlapot, gyomrot, belet, húgyhólyagot, ideget, vért, |
| a gerincvelő sárga csipkerúd-énekét, s az agyállomány csöndhártyába csomagolt |
| költő-haláltüzét, mindent kizabálnak testem halott tűzviharából a |
| Szárnyas Fehérhangya-Angyalok, Isten Legmohóbb Hermafrodita Állatai, |
| Isten Nem-Nélküli Állatangyalai, viaszsarlópár porcelán rágószervükkel |
| halálomból nagy rögöket harapva, halálom halott lángját szürcsölve |
| és szopva Isten hemzsegő angyalai. Mint a halott feketerigó testét belülről |
| a barna hangyák! Mint a halott feketerigó teste mindenét a bőr alatt, |
| a toll alatt a barna vasgolyó-vasuborka-vaspálca-vasfűrészszáj-vasbuzogány- |
| hangyák, akik a rigócsőr sárga csöndüregébe mászva, onnan a rigószáj |
| nyitott csőrarcú réz-lovagsisak belsejét bemászva a rigó torkán át |
| a rigótest belsejét rozsdás láncszalagként tekeredve bejárva kiharapnak |
| a testbelsőből egy halott rögöt, s kibújnak a rigófenék nyitott, gyűrt, |
| csücsöri bőrrózsa-szívközepén, mint nádtetős vén tanyai vályogház sárga |
| vályogkör-ablakán a barna fény, a padlás-sötét barna fénylángja, az |
| árva ház hangya-baglyai tollrózsa-gyászpontszemekkel, feketén, mohásan |
| izzó hangyakutyadenevérek bársonycincogással, mintha rozsdás gyapotláng |
| csapna ki az elhagyott padláslukon. Mert a ház beomló és vakolat- |
| sebhelyes és nádtetője beszakadt és a nádtetőn kőrózsa virágzik, húsos sárga |
| zöld pikkelytorony, mint sárga-szemhagymájú száz csigabigaszarv az alkony |
| tűzrése, vérző lángsebe felé tolva, és az összetört gerendák, mint eltört |
| halcsontváz belsejében a szálkák sárga csontokkal világítanak, a |
| beomlott Tegnapi Magyarország nádkévéi fekete sündisznókupacokban |
| rohadnak az alvadó alkonyvérben, a ház üres, bútorait, kályháit ellopták, |
| padlóföldje habrongyos sár-rózsaszőnyeg, a kályhacső fal-luka |
| körűl rojtos koromglória, bolyhos füstglória, gyászrozsdakoszorú, |
| mint az erdei szent-szobor festett piros kőfején a koponyába, a festett |
| koponyakőgömbbe vas-szögekkel ágyazott keresztküllős vasglória, |
| küllőpántos rozsdaglória, a ház lakói, a tegnapi vének, kinn rohadnak |
| már a temetőben, a kutya elkóborolt, korcs nemzőreménye gyászban, csak |
| lánca rozsdázik a kutyaólhoz szögezve, s a döglött kút vize már |
| mérgezett a haláltól, s a mohos, zöldnyálas öreg kútvízben, a zöld |
| halál-lekvárban úgy szikráznak a varangyosbékák, mint a földmély |
| ásványrügyei, mint a halottak arany fogtömése, az aranytuskó-gyökérfa |
| a nyitott hullaszájban, mint a fáraók arany múmia-álarca, festett |
| múmia-álarc szeme, kék csipketojás festés-szemhéja! S a halott |
| feketerigó már mint szürke vastollakkal és festett vasforgáccsal |
| beragasztott, vaspihe tollbolyhokkal páfrányosodó ázott kartondoboz, |
| üres keménypapírládika, göndör és egyenes vasforgácshabokkal vastagon |
| behintve és kövéren beszórva, mint egy rozsdás tollzsák-szőnyegbe |
| csavart mohamedán asszonykoporsó, mint csőrös büdös szemétláda, |
| mint fáradt tollakkal és szélben-pezsgő bolyhokkal beragasztott |
| uborka-alakú bőrdob, halott tollvalcer, halott hártyakeringő, fekete |
| szétpukkadt papírzacskó, félig szétfoszlott papírstanicli, gyűrt |
| indigó-zászló, fényes másolópapír sötétkékfekete gyűredék-rongya. |
| Halott feketerigó! Halott feketerigó! Halott feketerigó! Igy kizabálva |
| fekszem majd én is? Kizabálva Isten angyalaitól? Hajas és körmös |
| üres hártyaszobor leszek én, halott feketerigó? Nézem üres hullatested |
| önmagad-koporsója toll-bódulatát, nézem halott szemeid halott feketerigó! |
| Hiszen énekes vagyok én is! A Boldogság Énekese! Nem pusztulhatok |
| el így, nem pusztulhatok el én így, ilyen magányosan, mint te, |
| Halott Feketerigó! Hiszen a Hajnal Énekese voltam! Hajnali Ifjú |
| Énekesed voltam Új Történelem! Hajnali Ifjú Énekesed voltam |
| Történelem Hajnalidő! Hiszen a Hajnal Énekese voltam én! És |
| így lesz majd pusztulásom? Igy? Igy? Ilyen Rettenetes-Árván? Én a Hajnal |
| Énekese vagyok! Az Alkony Éposz-Mondója. Idő: nem halhat meg Énekesed! |
| Feketerigók! Madaraim! Feketerigók! Feketerigók! Feketerigók! Nem |
| pusztulhatok el én ilyen árván, szegényen, elhagyottan, ilyen rozsdás, fekete |
| tollpáncélú üres dögdobozként, ilyen tavaszi szélfújta pihetoll-csavarodás |
| papír-aszottan, mint testvéretek, ki tudja hányadik milliárd ének-hitetek |
| egyik csipkelángja, a hajnal hajdani virága, fekete ének-liliom, fekete |
| ének-nárcisz, fekete füttyrózsa, fekete dallam-kardvirág, fekete fütty- |
| spirál arany-mosolyból, szilárd hangrugó-ágaskodás fekete álomvirág |
| csikóból, fekete füstarany dallamtorony, amelynek égő fullánk-kúpja |
| a hajnali tisztulásvér harmatos hullámörvényeibe döfve, villogó harmat- |
| hanglétra az űr piros szövetébe kötözve, fekete harmat-fuvola, fekete |
| harmatorgona, fekete orgona-hangsíp, amibe a levegőt az a kisfiú fújja, |
| aki voltam, ugráltam a templomi orgona fújtató-szivattyúján, a fényesre |
| kopott rézrácsos réztalp-pedálon, kis fekete fiú, ingben, gatyában, mezitláb, |
| ugráltam szuszogva, az orgona-sípláda doboz-oldalán, mint kis fekete |
| tücsök, ugráltam fekete lakkdió tücsökfejjel, fekete lakkvirág tücsöklábbal, |
| mezitláb, ingben, klottgatyában, a hárfakorona-hárfapajzs függőleges rácstok |
| ónsípköteg dobozoldalán, a barna faláda csillogó rézfogantyújába kapaszkodva, |
| szinte lógva azon, azon a szikrázó rézfül-foglalaton, a fülesen odacsavarozott |
| rézpatkóba kapaszkodva, mint amikor a háború alatt, munkások, |
| bejáró diákok fürtökben lógtunk a vonatperonon, a vagonperon rézrúdjába |
| kapaszkodva, deres, lila kezekkel télen, a fagydörgésben, hóesésben, |
| és azt hittem, lezuhanok, mert úgy lógtunk ott a peronon, azon a vastag |
| rézrúdon, mint a mézlángszalag légyfogón fürtökben a fekete legyek, a konyhában, |
| alattam is, fölöttem is, rajtam is emberek, fiúk, lányok, asszonyok, |
| férfiak, fiatalok és öregek, nyáron harmatkesztyűs kezekkel zizegve, zúgva, |
| ricsajozva, bozsogva, sírva, hemzsegve és zenélve, mint legyek a légypapíron, |
| azt hittem, lezuhanok, W. J. le is zuhant, W. J., akinek |
| sose volt gatyája, mert oly szegények voltak, s pöcse a nadrágból mindíg |
| kilógott, SS-katona lett 14 évesen, aztán persze meghalt, mert lelőtték, |
| W. J. ki is zuhant a törökbálinti kanyarban, bal oldala hónaljtól |
| csípőig fölszakadt, s kilátszott teste szétnyílt baloldalából törpe polipként, |
| piros hártyagolyóként szivacsosan lüktető szive, szétnyílt, mint amikor egy |
| halat pikkelytelen fehér hasánál fölvágnak, a hal fehér hasát a haltoroktól |
| a testvég ürítőcsúcs-húscsőgombjáig fölvág a háziasszony éles konyhakéssel, |
| hanyatt fekszik síkosan a hal, nyálkás zöld ropogásban, nyálkás |
| uszonytollai még rebegnek, halbüdös méznyálú bordarácsolló uszonyfarka még |
| hajlik, leng jobbra, balra, s recsegnek a nyitott, merev zöld faroklegyező |
| nyálkás állatcelofánhártyái, a porcogópálcák közé feszített harmonika- |
| szelvény nyálas üvegrongyok, s a farok, a csúszkáló halfarok, mint |
| jéglemezes zöld petrezselyemcsokor, s a két kézzel szétfeszített haltest belseje |
| véres tekervénycsomagokkal, véres habpacnikkal, világospiros tüdőhab- |
| taplógombákkal telegyömködve, mint nylonzsákba fölvagdosott állathulla, |
| emberhulla véres, pikkelyes sztaniolpapírzsákban, s az eres hártyatojás is véres |
| a hártyafoszlányos levegőhólyag, az úszóhólyagtojás, mint egy nászéjszakán |
| fölszakított szűzhártya, s a hanyattfekvő hal zöldüveg pofakagylói is |
| ki-kinyílnak még, s bizsereg a sarlóélő nyálas szürke bőrporceláncsésze alatt, |
| a szétnyiló-vaginájú halfejüregben a kopoltyúk skarlát páfránypázsit-redő- |
| csokra, W. J. is így feküdt a havas töltés teknőalján, a dérmohás |
| virágszáradék-merengések, deres rozsdaszálak, fehéringes fűszálak között és |
| a bal oldala vérző repedésüregéből kisfiú-szive kilátszott, néztük |
| elveszetten és eszeveszetten, már háború volt, ő meg ott feküdt kuporogva a hóban |
| véresen kuporogva, mint halott anyában a magzat, a halott anya véres hasüregében |
| a gyermek, az asszonyalakú hajas és csecses viaszkoporsóban, mert nem tudta |
| az anya megszülni őt, szűkek voltak medencecsontjai, hát fölvágták az anya |
| hasát, feküdt a császármetszéses hal hanyatt, Jóska meg mint torzfejlődésű |
| gyermek az anyahas föltört tojásában, a császármetszésben szétnyílt |
| viaszgolyóban, mert szive az oldalára nőtt, mint egy nagy pórusos, ikrás eper, mint |
| egy nagy fényes-héjú eres paradicsom. De nem ebbe halt bele. A vonat állt, |
| az emberek a havas töltésoldalon lecsurogtak, lefolytak, mint zengve |
| bugyborgó, gőzölgő szurok, a gőzmozdony sípolt, gőzgombócokat köpött, |
| fehér páraperceket köpött, mint Walt Whitman forradalmi acélcsikója, |
| Kassák Lajos fénycsikó-nikkelszamovárja, aztán bombázók jöttek nagy |
| öblös rajokban, mi meg szétfutva hasaltunk a hóban, arcunkat a hó |
| kemény lángszövetébe dugva, lapultunk, mint a nyulak, arcunk hó- |
| tojásban, fémdarazsak, fémlegyek, fémszitakötők dörgő felhői fölöttünk, mi |
| meg feküdtünk, mint föltámadásra-készülő temetők, feküdtünk a jég- |
| villanykörte domboldalon, s a villanykörte üveghólyagja légyszaros, mert |
| barna ürülékpöttyökkel teleszarta a légy, rettegésünkkel a havat teleköpte |
| a Halálgondolat-légy, s hulltak ránk nagy bozontos csomagokban, zizegő |
| kúsza kévefürtökben, fémesen csillogó bolyhos és vonalas kazlakban |
| a piros, ezüstszínű, kék sztaniolpapírcsík-felhők, sztaniolforgácskévék, |
| a bombázókból kidobottak! S olyanok lettünk, mint a szeretők, akik |
| a szénakazalba bújva szeretkeznek, mint a szeretők, akik a szénakazalban |
| szeretkeztek, ott hemperegtek, jajgattak és nyögtek lehúzott bugyogóval, |
| nyakig fölhúzott szoknyával, kinyitott-sliccü nadrágban, s mikor a |
| kazal forró szénagyomrából, párás szőke szalmatojásából kibújtak: hajukban, |
| meztelen fenekükön, hasukon, szeméremszőrükön, hátukon, tarkójukon, |
| ruhájukon, arcukon, bajszukon szénaszálak, szalmaszálak, sárga lángszalagok, |
| göndör aranyforgácsok, bütykös aranycsövek, szempillájukon szalmamorzsa. |
| Ugráltam az orgonafújtató réztalp-pedálján mezitláb, a rézfoggantyúkba |
| kapaszkodva, mint a vastag szőke harangkötélbe, mikor harangoztam, |
| kicsi gyerek voltam, s a templomtorony-plafonig rántott az öreg Bimm-Bamm, |
| a plafonig a zengő nagyharang, s szálltam föl, szálltam le a harangkötélen, |
| a harangkötéllel, mint forró nyálfonalán a pici pók, fejem a plafonba |
| vertem, sírni akartam, nem sírtam mégse, föl-le, le-föl a harangkötéllel, |
| mint selyemcérnafonalán a pici pók, húzott, rángatott a nagyharang, cibált, |
| föl-le a Zengés, s fölszálltam, mint a pici pók, aki vissza magába gyömködi |
| testéből hosszan, szálasan kifolyó izzásfonalát, mert úgy száll le a plafonról |
| önmaga szálán, az üvegcérnán függve hanyatt, s ahogy csúszik a levegőben |
| hanyatt zuhanva lefelé, úgy lóg szőrcsillagosan szőrküllőkerékként önmaga körűl |
| lassan pörögve, az önmagából hanyatt kieresztett szikrázó vékony nyálon, |
| a semmi-cérnaszálon, s úgy száll mászva gyorsan fölfelé, hogy a plafonra- |
| ragasztott, önmagából kieresztett selyemnyál-végbele mézvonalán kapaszkodva |
| mászik, s végbele a mászásban teste selyempontjába gyömöszölve visszacsúszik, |
| önmagát önmagába vissza-tömködi, önmaga selyemkötelét, mint aranyeres |
| férfi két kézzel alsó testnyílásából hosszan kilógó végbelét, véres kézzel és |
| véres nyögéssel, föl-le, le-föl, mint a búcsúban a nagyujjunkra kötött, |
| piros spárgahurokkal rögzített jojó, a kéthátú szines koronggolyó, |
| ahogy föl-le száll a piros spárgán a levegőben, a korongvályú közepén |
| a fatengelyre tekeri a függőleges lapos faspulni-pörgésben a piros spárga |
| önmagát, s aztán önmagát legöngyölítve pörög tovább, a mozgató ujj akarata |
| szerint. Ugráltam az orgonafújtató rézrácsos réztalp-pedálján, a faláda |
| rézfoggantyujába kapaszkodva szálltam föl-le, le-föl a Zengés Kötelétől, |
| a Bronzbarna Zengés szőke kötelétől cibálva, ráncigálva, csöpp |
| pók-jojó, pici rovar-jojó, föl-le, le-föl, mint a |
| harangkötélen, fekete emberpók, a rézfoggantyúba kapaszkodva, mint |
| búcsúban a ringlispil kiszidolozott rézrúdjába, a rézrúd pókja |
| tátottszájú, fehér fogsor-patkókupolájú, fahab-sörényű facsikó, ágaskodó |
| fekete lakkcsikó piros kantárszíjjal, piros nyereggel, fehér facsikó barna |
| foltokkal, festett barna lószempillákkal és festett kék lószemekkel, |
| amelyek, mint a szinörvény-spirálos üveggolyó, és a ringlispil fehér |
| habhintó-hajói orrán fehér faredő-ingű angyalok, szárnyuk fehér fapikkely- |
| lomb-legyező, hosszú aranytrombita aranygomb-szája angyalszájukra |
| szorítva, hosszú aranytrombita pirosra festett angyalkezükben, és három |
| menet tíz fillér, és szólt a dob és szólt a trombita, és durrant a céllövölde |
| vaslemez-cilinderes vaslemez-urasága, festett, piros pöttyökkel pacnis |
| vaslemez-arcú vaslemez-szoknya asszonysága, mert találatkor, tengelyén |
| egy vasgyűrűvel fűzve, találatkor tengelyén csúszva gyorsan leesett, alúl |
| hegyes szög állt ki a vasnadrágból, vas-szoknyából, mint az övesállat |
| kőszelvény gyűrűfarka, a hegyes, mint a hangyászsün kőgyűrűsor-répafarka, |
| s a tengelyvég vastokjába a tengelyen gyűrűsen zuhanva fölrobbantotta szúrva |
| a vasputtony fehér puskaporát és durrant a nyár, durrant Szent Anna- |
| Szent Jakab napja, mert „kislány kezeket fel, egy kis szerelem kell, |
| három lövés tíz fillér!” A fújtató földagadt és lágyan szállt lefelé a réztalp, |
| a csillogó rézrácsos rézcipőtalp, boldogságom szívbillentyűje, |
| fölpumpáltam a harmonikaszelvényes hatalmas bőrszivet, s boldogságom, |
| mint a szívbillentyű, a piros húsesernyő-lábosfedő föl-le szállt pulzálva |
| pontosan, ahogy a Vénusz-csillag lüktet, még este előtt aranyszikra-hólyagzással |
| ki-be, ki-be az alkony árnyelőd szájából, mint rágógumi-hólyag a |
| gyermekszájból, ha hólyagosan kifújja, aztán visszaszívja szájába a gyerek, |
| ahogy a Vénusz-csillag lüktet már a bozontos barna est-kezdet peremén, |
| amikor ti énekeltek feketerigók! Feketerigók! Madaraim! Feketerigók! |
| Feketerigók! Feketerigók! És a kis sárga templom kórusán Dorner tanító úr |
| énekelt, néha Sárközi tanító úr, és sokáig Geng Tóni, a kántor, |
| és a függőleges ónlegyező sípláda-csokorból, a mezitláb-gyermeklábam |
| pumpálta orgonatüdő levegőfújását használva gyönyörére: Bach |
| beszélt az orgonából és Schütz beszélt, szakállas barna istengörgeteggel, |
| kristálygyöngéd habzás-felelettel, angyalsodródás örvénycsöngettyűvel, |
| arany titán-orrfújással és lázangyal-selyemámulással, fekete füst- |
| álom rimánkodással és fehér gyöngydelfin-csipogással, piros lepke- |
| dohogással és kék zománcfutással, ezüst gyűrődéspapír-látomással, |
| zöld Apokalipszis gyémántdühviharcsikorgással, szőke zászló-lapozással |
| és abroncstalan lila muszlin-harang megadással, fuldokló harmat- |
| ásítozással, gyűrt sztaniolpapírszobor-kaszabolással, hangcsontváz-ketrecráccsal, |
| kristálykard ménesfutással, jégszabad-fénydulakodással, |
| tűziszony-páragyásszal, ködrács-habmormolással, fényfüst-derengés- |
| mázzal, puha létragyogással, létkemény irgalomfújással, fekete |
| fényfákkal, fényszigor ködedénnyel, angyalürülék-párafénnyel, isten- |
| könny részegséggel, sötét üdvözülés-építésreménnyel, mert amit ürítenek |
| az angyalok, azt a vattás puha fényt, nem testnyilásaikon ürítik, hiszen |
| az nincs nekik, de testük szelvényeiből tolják lázzal kifele, hogy |
| szinte megdöglenek bele, mint a méhecske teste téglalap-alakú szelvény-réseiből |
| a lapos viasztéglát, a sárga viaszcserepet, ami virágporból, gyomor- |
| nedvből, belső izzadmányból, belsőszerv-könnyekből, garatmirigyváladékból, |
| garatnyálból, gyomorpép-rovarsárból, testanyag szervfoszlányból; belső hámrészletekből, |
| a lény nedveiből és gyönyörgyűlölet-sejtszöveteiből szervezett, összenőtt |
| létlángból-rovartudatlángból! Az angyalnak nincs vaginája, |
| végbélrózsája, ürítőpontja, pénisze sincs és emlője, emlőbimbója se, |
| csak teste van, ponttalan, nyílástalan, valami Istenképzelet-anyagból, szép |
| emberképzelet látomásfényhabból, s úgy szaporodnak, ahogy az amőba |
| osztódik, begyűrődik, befűződik, s lazán gyűrődve, folyva, önmagában |
| hömpölyögve, önmagából folyékonyan kigomolyogva kettéválik, egy |
| csillagból két nappá, egy-állatból két örvénylő, hullámredősen ömlő |
| fénytócsa-alakká, fényállat-csöndpezsgés lepényámulat hullámponttá! |
| S kemény fényszövet-testük puha kristályhab anyagában szabadon |
| hullámzik, göngyölög, áramlik, mozog, borzolódik és fényfüsttel bolyong |
| a küldetés-áram, az istenparancs-törvény, a kételyköd selymes fénybeszéde, |
| szabadabban, mint az Emberiség szivében a béke. És az |
| angyaloknak belső szervük sincsen, belük, gyomruk, húgyhólyagok, epehólyaguk, |
| veséjük, májuk, és tüdejük sincs és lépük sincsen, nincs nyirokrendszerük, |
| idegrendszerük és vérrendszerük sincsen, és nyálkahártyáik sincsenek |
| és szekréciós mirigyeik és nincs heréjük és petefészkük és persze méhük |
| sincsen és csontjuk se és gerincvelőjük sincs és nincsen agyvelő a koponyagömbben |
| és húsuk sincs, mert puha fényköd a testük és testük keményszövésű |
| laza fényálom, mert ők túl vannak és innen a halálon, ahogy |
| túl volt a jón és rosszon Friedrich Nietzsche, amíg meg nem bolondult |
| szegény, egy postahivatalból jött ki éppen és meglátott akkor egy nagy szőke |
| lovat, odament a lóhoz és ráborúlt a lóra és a szőke ló szőke |
| raffia-szoknya sörényes fejét két karral átölelte és csókolta a ló |
| szőke habtulipán száját és csókolta szőke szőrgyertyatartó orrlikait |
| és csókolta a ló szőke-szempillás barna szemét, mint szerelmes |
| szőke asszonyét, az aranyzuhatag gyopárgyászcsillag asszonyfejet két |
| karral átölelve és a ló pofáján sírva hemperegve, mint szőke |
| bársony-sírdombon, eres, kordléces, sárga kordbársony-temetőn, arany plüss-kriptán |
| sírva törülgette bajszos arcát és várta, hogy a vastag ló is |
| sírjon és azt motyogta: „Mutter! Mutter!” „Mama!” „Mama!” |
| És az angyaloknak nincsen orra, orrlika sincs persze, csak szeme van, füle |
| van és szája, karja, törzse, lába, meg képzelet-szárnya, szájuk |
| köd-liliom, fülük köd-nárcisz, szemük köd-golyó. Mert az angyalokban |
| nincsen semmi Isten és az angyalokban Ember semmi nincsen. Mert az |
| angyalok csak képzetünk reménye, agyunk embersűrű képzelet-fényreménye, |
| ők nem a Zene, csak a Tömött Puha Fény átlátszó Tűzlepkéi, |
| a Küldetés-Remény semmi-csápú Iszonyat-Pillangói, Vak Villámcsönd |
| Szúnyoglovak, hemzsegő Fényszúnyogok az Isten Világpillantás-Szemén. |
| Az Emberképzelet Szemgolyóütemén. Mert kellett az Angyal a Bibliának, |
| az Újszövetség Egyhalott Fiának, hogy ott üljön a Sír halotti kenőcsös, zsíros, |
| véres elhagyott testrongyai, véres halotti lepelvásznai mellett, mint fénylő, |
| Isten szagos szívüregébe fölszúró szárnyas kristálytorony, hogy kristálylábai |
| kilógtak a sírbarlangból, mint óriások sárga lába, és lábujjai a |
| borostyán-horgasak, elértek a harmadik hegyig és szárnyai a csönd vászontetőit |
| befödték, és kellett az angyal, Swedenborgnak is, a mindenféle |
| angyal, hogy velük beszéljen, ahogy a rózsák kinyílnak, hogy őket mondja, |
| ahogy kertünk a rózsát, mert kellett neki a képzelet-jóság, a túlvilág-illat |
| angyalkönny-lepkecsordája kellett Swedenborgnak, aki ott fekszik |
| Uppsalában, a katedrálisban egy piros márványládában, tüdőszínű |
| rózsafüggvény-márványfüzéres márvány-szarkofágban és gondoltam: |
| fölemelem azt a tüdőszínű márvány-koporsófedőt és megnézem, |
| kamaszkorom csontváza ott van-e abban a tüdőszínű márvány- |
| halálházban, Sven Delblanc csak ácsorgott mellettem némán, nedves |
| gyűrt, zsírpecsétes ballonkabátban, az előbb egy pohár sört ittunk, aztán még-egyet, |
| Csatlós János pedig kis aktatáskájával kezében cinkosan mosolyogva |
| figyelte misztikus lelkesedésem, Swedenborg-hullalázam, mit |
| magyarázzam?, Heinrich Schütznek is kellett az angyal és Orlande |
| de Lassusnak is kellett és Diderik Buxtehude-nek is kellett, meg |
| Johann Sebastian Bachnak, nem azért, mert az Angyal a Zene, |
| de az Angyalok az Anyag, a Halhatatlan Űrtér, az a Képzelet |
| Szövetség-Mindene, akiknek szerelmes gyűlöletszövetén a Zene izzó |
| fénydübörgés-irgalomüzenete, a Zene irgalomfény-dübörgésképzelete |
| közvetítve jön, ahogy a nem-üres űr létritka morzsalékmámor testtömegén, |
| világvégtelen ritkasűrűségtestén a fény, az időfény, a fényidő, |
| az égitestek látható és láthatatlan fénye! Tízmilliárd-tizenegymilliárd- |
| tizenkétmilliárd-tizenhárommilliárd-tizennégymilliárd év óta jön |
| ami emberi jelenünkre ráköszön, a tudás-szélekről, a végtelen-tág |
| időmélyekből a Teremtés-Fényzene, a Virágzó Létegész Zeneszép |
| Fényünnepe és én nézem a látható űrbeli fényt és azt kérdem: miért? |
| Miért: alkonyi orgonasípok, alkonyat orgona-lángmilliók, miért |
| rigók, feketerigók, Éneklő Aranycsőrű Tollbimbók, Barna Éhségizzás- |
| szemű Éneklő Boldog Gyászrügyek, Kétlábú Fekete Koporsók, Fekete |
| Fütty-Orgiák, Boldog Ének-Máglyatüzek, Lángkéve Torkú Fekete |
| Madártehenek, Fekete Madárbikák, Sziszegő Parázskristály Páfrány- |
| beszédű Szűzek és Nem-Szűzek, Fekete Énekálom Tolldiók, Arany- |
| szájú Madár Szent Jánosok, Tűz-Álomkút-Kiáltozású Fekete |
| Rigó-Újszövetségek, Fekete Mózes-Könyvek Fütty-Világteremtése, |
| Aranyhörgés-Páfrányfa Ének-Könyvek, Énekparázskatedrális Fekete |
| Rigónők, Rigóférfiak, Repülő Fekete Bach János Sebestyének, |
| Szálldosó Fekete Schütz Henrikek, akik most is itt fütyörésztek az |
| esős kertben. 1983 június 19-én, délután 5 órakor! Eső esik, |
| zöld vízselyemszálak, puha kék higanyszálak laza rácsrovata, lengő, |
| lobogó rojtrács-esőlebbenés üvegcimbalom húrzuhataga a kert fölött |
| a magos, dohos ég. Esőcsöppek porlanak vízfüstpamattá a zöld leveleken, |
| robbannak folyékony szikracsönd-pelyhekké az ablaküvegen. S a könnyű |
| feketerigók ugrálnak a lombok között, mint az ember szendergés-agyában |
| a gondolat, cikáznak, mint zöld esővíz-üvegtartályban a gázmolekulák, |
| mint elemi részecskék buboréknyomvonalai a buborékkamrában, az |
| anyagban, az anyagon, Éneklő Fekete elektronok a zárt pályamagányban. |
| Feketerigó a szilvafán, cseresznyefán, meggyfán, barackfán, orgonafán! |
| És itt a körtefán, az ablakom előtt énekel egy feketerigó! Én őt nézem, ő |
| engem néz gyöngéd tűziszony szemekkel. Alkonyodik lassan. Alkony. Eső-alkony. |
| Víz-alkony. Csak vasárnapom alkonya ez, nem énekemé, Feketerigó! |
| Vasárnap-alkony. Eső zuhog. A kert füstmeleg, füsthideg zöld vízbolyongás, zöld |
| vízlobogás. És ugráltok a zöld vízrobbanás szálkás fröccsenet rácstüzébe |
| szőve, mint boldog szűzek az égő máglyán boldogan rikoltva, fekete lángokkal |
| énekelve, énekeltek kibontott égő énekhajjal, mint máglyán a boldog szűzek, |
| szűz boszorkányok, füvesasszonyok, javasasszonyok, kenőasszonyok, lápnevelte, |
| nyomornevelte bábák, okos vajákosok és szelíd bűbájosok, nem-kuruzsló |
| kuruzslók, öreg fekete boszorkányszűzek, akik világbuja világmesét vallanak |
| a vallatás-szenvedésben, lábbal vasbilincses vasláncokra akasztva, |
| vas-malomkerékre hanyatt kifeszítve, bokára, csuklóra bilincselve a test-széthúzó |
| vaslánc, ami régi hajókormányszerű tengelyes facsillag-kerékkel tekerve az |
| elől-hátúl fatengelyre tekeredik csikorogva, mint kútvödör lánca, ha húzzák |
| a vizet a kocsikerekű, fémgyűrűs fakerekű kútból, akik ott vonaglanak meztelenűl, |
| nagycsöcsű asszony-X-ként szétfeszítve a verejtékhabos, vérnyálas vallatópadon, |
| lábujjaik, kézujjaik kétszárnyú faprésben, a fatengelycsavar vízszintes |
| tekerőrúd-tolla a vaspántos falapot nyikorogva az ujjak szétrobbanó kék |
| húsába tolja, lepréseli az ujjakat, mint Biblia a virágot, mint középkori |
| könyvprés a frissen-nyomtatott könyvlapokat, s a meztelen, nem-kurva |
| gyógyító-asszony hónalja izzadt szőrét gyertyalánggal égetik s hosszú, hegyes, |
| kaméleon-szájú vascsipesz-fogók lilán izzó gyíkcsőrével csipegetik |
| a szőrös mellbimbókat, mint madár a cseresznyét, meggyet sárga csőrével, |
| s az ágyékszőr izzadt szőrbokor-tüdejébe sercegő sárga parázskristály-diót |
| dobnak, s a vért-habzó, barna lebenykoszorúvaginába, a májfoltos, |
| májfoltszeplős lebenygyűrű kéken duzzadt csiklórügye alá, „az pelcsa-kútba” |
| élő varangyosbékát dugnak, varas, pislogó, húgyszagú dagadt zöld bőrbimbót |
| és öreg varjút dugnak, fejjel előre, fostos üvegszurokszar rongyládát, istentől |
| reszelt és istentől esztergált agancsos-szarvú kemény bogárgép-szerkezetet: |
| szarvasbogárhímet, sziszegő eleven, üvegkúpfejű pikkelykötelet: |
| siklót, két szőrbuborék-zacskó arcú, ezüst tűcsokor-bajszú cincogó rettegés-csomagot, |
| szőke rettegéstakony-sírászacskót: eleven hörcsögöt, és mond a megfeszített |
| Asszony világbuja világmesét, mondja a létbuja mítoszt, a rettenetét, amit |
| kitalált, hiszen azért mondja, hiszen azért mondja, hogy elhiggyék neki, hiszen |
| azért mondja, hogy magát megváltsa vele, ez a mese bagzás-szagú útlevél, |
| útlevél a Halál-Országba, és énekel mítoszt szikrázva, míg magát összehúgyozza, |
| összekakálja, Mitosz-Szikrafa ez a Világmese, kéken-lángoló |
| Mitoszláng-Őslebenyfa, ősibb, mint az ős-földkor pikkelyfái, pecsétfái, |
| mesét énekel jajgatva és sikongva, míg meztelen Rubens-asszonyteste |
| izzó vascsipeszekkel összeharapva, pucér Tizian-asszonyteste sistergő parázs- |
| csókokkal vérüszök-gödrökké nyalva, füstölgő gödörháló tajtékos zöld |
| Tintoretto-asszonyteste, habzó iszonyhíd Verocchio-asszonyteste, Caravaggio- |
| asszonyteste, Rembrandt-asszonyteste, Velasquez-asszonyteste, Raffaelo- |
| asszonyteste, Botticelli-asszonyteste, Renoir-asszonyteste, Maillol-asszonyteste, |
| Degas-asszonyteste! És éjfélkor, épp mikor a nagyharang |
| ütött, mikor beleszőtte ezüst könnyszövetét az álmokba a hold, |
| mikor a halottak hasrafeküdtek a sírban, mikor az árnyak a testektől |
| nyúlósan elszakadtak, mikor a csillagok fingani kezdtek, aranypor trombitákat |
| pöfögtek szentatya-fenekükből, mikor Jézus Krisztus lejött a |
| keresztről és sóhajtozva a földre ült, marék földet evett és sebeit szarvasok, |
| őzek, oroszlánok, párducok, sasok és baglyok nyalogatták, mikor hanyatt az |
| űrbe fölröpültek a macskák, mint négyágú nyávogó pettyes barkadiók, |
| mikor fehérsasfejű egerek röfögtek és csíkos hattyúkutyák lapozzák az |
| Undor Fonalgomba Könyvét uszóhártya-kezekkel és szerelmesek a zebrakrokodílusok, |
| és Jézus földet evett, mert éhes volt nagyon, és a föld a legjobb kenyér, mert |
| nincsen föld a túlvilágon, mikor az alvó bogarak szeme harmatpárás |
| lett, mint a templomablakok ónfacettás, kőküllőcsillagkerekes üvegrózsája, |
| mikor csilingelni kezdtek a földmély gyémántos, kristályos ásványai, |
| mint az aranycsengők a kisbárányok nyakán, mélyen szóltak az ásványkövek, |
| mint a koskolomp, a tehénkolomp, mikor a feketeség önmagát önmagába temette, |
| ahogy a halott halálát temeti önmagába, mikor a rózsák vért izzadtak, mint Jézus |
| arca az olajfák hegyén, s nagy csöppekben hullt a holdezüst hegyéjszakára a |
| rózsák vére, a rózsafejek vére, mint Krisztus arcának vére a fehér holdmagány |
| hegyéjszakára, mikor a csődörök elleni kezdtek, mint a tehenek, és kicsiny |
| csikóborjakat szültek szétrepedt hassal, mert úgy jöttek ki a csődörök dagadt |
| golyózsák-pocakjából a véres, szúnyoglárvaszemű, dupla fekete kocsonyakehely- |
| szemű szúnyoglárva-borjúcsikók, a tengericsikó-apák, apa-csikóhalak |
| fölrepedt gesztenyetok-anyahasából, megrepedt üvegtüskés pocak-kúpjából |
| a csöpp aranyrózsaszín tengericsikó-újszülöttek, mert a csikóhalaknál az apa |
| hordja ki a magzatot, a halcsikógyermeket, apatestében költőtasak van, abban |
| az apatest-tasakban a megtermékenyítés, a megtermékenyített pete, s a |
| buborékként fölfújt hasban, az apapocakban a magzatok pirosan összetekeredve, |
| mint szunyoglárva-fejű piros trombiták, mint üveghólyagcsokor-rózsák, kék |
| dupla-serleg szemekkel, lárvarózsa-fejű piros üvegkürtök, éjfélkor, mikor |
| a virágok jajgatni kezdenek, mint harctéren a sebesültek, mikor az |
| asszony-űrbe üveg hárfahúrokat karcol Isten szempillája, mikor a galamb |
| zöld epét eszik és a tudatos nemlét fekete álomvirágai a feketerigók, |
| és nem tudjuk, mit álmodnak és álmodnak-e a madarak, feketerigók, |
| éjfélkor, mikor könnyezni kezd az átok és rügyezni kezdenek a fehér kövek, |
| maguktól megszólalnak a cimbalmok, fuvolák, klavicsemballók, lantok, |
| harangok, csontvázak, citerák, dobok, furulyák, hegedűk, mikor a tűz |
| eltörik és a csont szikkadni kezd, a baglyok hárfahangon nyerítenek |
| és könnyezni kezd a Szűzanya köténye, és Szűz Mária kék bársony-palástja |
| sírni kezd, a csillagokkal kihímzett Mindenség-bársonyköpeny, a világkék |
| Mama-palást, a kék világegyetemtakaró, mikor a szamarak torkában |
| fehér üveghegedűk szólnak és a sárga émelygés a csöndet begyűrűzi vak |
| örvényesen, mint a terhes asszonyokat a hányinger és habosan nyögve |
| hányni kezdenek, aztán isszák az uborkalevet, éjfélkor pattog az idő |
| és pukkan az elmúlás felszinén, mint a szódabuborék, kristályvíz fehér |
| buborékpezsgése, mikor a százlábú minden lába alszik, s a bűn ott kuporog |
| az emberszívben, mint csirke a tojásban, s az emberszív tojáshéj-gömb- |
| mészgömbdobozában a bűn kuporogva növekszik, mint a törpe |
| ha egyszercsak nőni kezd füst-gyorsasággal, szivacs-vízdagadással, |
| s a Bűn szemei, már mint a fénylő égitestek, a megvilágítottak, vagy |
| önmagukból-önmagukkal világítók, s ott ül a Bűn a Világtojásban, |
| a Világegyetem-Mészhéjgömbben a Sátán, éjfélkor: egy büdös, szakállas |
| fekete kecskebakon, egy húgyszagú, ondószagú fekete kecskebak-táltoson, |
| spermaszagú táltoslóparipán a legmagasabb hegy csúcsára röpűlt! Meztelenűl |
| ült a fekete kecskebak hátán lovagolva, repűlt a táltosló-kecskebak, |
| fütyűlt az aranypor-éjbársony levegő, csöcsei lengtek, harangoztak az |
| ezüstfekete holdláng-sivatagban, durrogott a bak, ő is durrogott, fehér haja, |
| mint aranylemezekből szögecselt palást a seggéig körben fodrosan, redősen |
| lelógva, mint aranyhártyaharangban ült a kibontott fehér hajzuhatagban, |
| csak orra hegye látszott ki abból a zengő aranyharangból, meg két kristályvarangy |
| szeme. A büdös bakot lovagolta pucéran, aranyingben, hüvelynyálától |
| fényes a kecskebak háta szőre! Két marokkal a csimbókos bakfüleket |
| fogta, a büdös fekete bakot úgy lovagolta, s már túlrepült a sötéten, a |
| fényen, már átrepűlt az eszmélet határán, mikor a hegycsúcs fölött melléje |
| repűlt a Sátán! Meztelen volt ő is, haja fekete kakastaréj, teste sárgakék |
| parázsból, repűlt mint egy izzó hatalmas parázstoll s két szemgödre |
| üres vérgödör, kocsonyás könnyvödör, a szemgödrökben nem volt szemgolyó! |
| S óriás fallosza aranyból! Színaranyból óriás fasza! Úgy meredt, mint |
| egy kocsirúd! Bunkós véggel, hosszan az éjfél-magasban és két aranytojása, |
| két aranytök. Fogai színaranyból és aranyból a nyelve és sercegő parázs-kezével |
| a fekete levegőt legyezve szállt mellette, mint egy hulló meteorit. Forró aranycsíkot |
| húzott teste után az űrfeketén, szigorú sárga pihefarkat, bizsergő |
| lánguszonykévét, sárga pamacsrózsaláncot. És tüdeje a melléből kilátszott, |
| mintha piros szivacsvirág lenne sárga parázsmellkasába tűzve. Mint sárga |
| vázában piros rózsák: a tüdők. Lába-körmei és keze-körmei ötméteres |
| szaru-szalagok, göndör forgácsrózsaként gyűrűsen, rugósan betekerődve az izzó |
| sátán-ujjbögyökig, lábujj-végekig, ott lógtak, mint függőleges fehér tekercsek, |
| sárga napraforgótányérok zöld napraforgószáron, mint lapos csigaház- |
| porcelántányérok, megpenészesedett diósbeigli-szeletek. Tizenhatezerhatszáz- |
| hatvanhat kört írtak le a hegycsúcs holdlapály-fénypázsit izzáskörszigete |
| fölött, tizenhatezerhatszázhatvanhat bakbüdösség-kört, kancamézléskört, |
| sátánizzáskört, tűzgyűrűt, fénygyűrűt, kancagyűrűt, bakgyűrűt, mézes |
| picsakört, lángoló fingáskört, büdös bakkecskekört, világító aranypéniszkört, tüzes boszorkánykört, |
| égő ördögfejedelemkört. Aztán a könnyes sárga holdmoha-fénycsöndszigetre |
| leszálltak. Nem volt ott semmi jelenés. Se ördög-alattvalók, se szivárványt- |
| szivárgó isten-talpnyomok. Se Hableány, se Tündér, se Hétfejű Sárkány, se |
| Egyszemű Óriás, se Gebe Táltosló, se Faun, se Pán-Isten, se Kentaur, |
| se Halszirén-Asszony, se Törpe, se Manó, se Medvefejű Ló, se |
| Szamártestű Keselyasszony, se Sasfejű Nyúl, se Szűz Mária-arcú-féreg- |
| koporsó-háta-Szűz Anya-csecsű-sárga-hártyatalp-pelikánlábú szakállas |
| Remete, se Sátánköpete Kurvaszűz Gyermek-Madár, se Beszélő Tűzliliom, |
| se Egylábú Kacsaember, se Hattyúkirálynő, se Ugató Bárányfelhő, se |
| Liliomarcú Rothadás, se Szörny, se Gnóm, se Háromfejű Embercsikó, |
| se Emberláng-Csengettyűsorvadás, se Ötméteres Pók, se Skorpió-Hajó, |
| se Sóbálvány-Iszonyodás, se Gipsz-Rinocéroszcsorda-Ámuldozás! |
| Se evilág! Se túlvilág! Se fölvilág! Se alvilág! Nem volt Mennyország és |
| nem volt Pokol. Halálcsönd volt és Életfénysziget. A kecskebak egy kancsó |
| vérré változott. „És basztunk ott a harmatos fűben, basztunk nyihogva, |
| hemperegve. Basztunk az istenárulásban! Basztunk az emberárulásban! |
| Basztunk röhögve, sírva, hemperegve, basztunk a holdhavazásban. Hanyatt |
| fekve, állva, ülve, előlről, hátúlról, térdenállva, kuporogva, négykézláb |
| állva, fejtetőre állva, állt a Sátán, lábaimmal átkulcsoltam derekát, |
| élő asszonybilincsbe fogtam, nyakába csimpaszkodtam két karommal, |
| a Sátán arany-faszára ültem, mint aranyszamár fejére, pörögtem aranytengelyemen, mint |
| mézes kocsikerék, izzó körhinta, hajam vizszintes korongban a levegőben, hajam aranylap- |
| zenekerék, csöcseim szőrös, fekete bibefaszú piros tulipánok, ugráltam a Sátán |
| faszán, mint fekete tücsök a gyerek egymásra görbén összehajtott ujjrácsgömb |
| kezében, összecsukott két féldióhéj ujjrács-ketrec-kezében, mint vérpettyes |
| szőke szalmaszöcske a gyerektenyerek összehajtogatott belsejében, a piros, vonal- |
| gyűrődéses gyerekkéz-gömbdobozban, mind belémtolúlt az arany-kocsirúd, |
| szívem a számba buggyant, mint piros higany, gyomrom is, belem is, |
| mind a számba! Beleragadt a Sátán a picsámba! Basztunk hátulról, mint a legyek, mint a disznók, |
| mint a kecskék, marhák, erdei állatok, madarak, lovak, mint a |
| szamarak, bogarak, egymással fenékkel-összeragadva, ahogy piros pajzscsúcs- |
| seggével összeragad a pirosfoltos, piros rombuszkeretes temetőbogár, |
| ahogy pajzs-csücsök tomporával összeragad a két csipkefodorszegélyes aranypajzs büdös |
| mezei poloska. Néha embervért ittunk az ónkancsóból, sűrű embervért |
| a büdös kecskebak-kancsóból és vérenyves lett a mellem, az állam, |
| a szám, a hasam, pinaszőröm, ahogy lecsurgott, mint a piros méz, a vér, és |
| embervérenyves a Sátán bozontos tetves alvilág-szakálla. Pirkadatig |
| folyt a cicemóka, az asszony-Sátán ciróka-maróka. Aztán a vérköcsög |
| kecskebak lett újra. Hazarepültünk. A házamba én. A Sátán |
| a Pokolba! Bevallom még, hogy a Sátán fölcsinált. A gyermeket |
| kihordtam egy nap alatt. Meg is szültem gyorsan. Ott ül most Jézus Krisztusunk |
| virágzó gennyes szívsebében, mint egy piros légy. Kis kezeit imára |
| csukja, mint tapadótalpvánkosú mellső lábait a légy, mint imára kulcsolt |
| kezeit a halott, ahogy nyitottan össze van hajtogatva, mint nyitott |
| könyv, mint két tetősen egymásra hajtott sárga viaszlegyező. Miatyánk, ki |
| vagy a Mennyekben, áldassék a te neved! Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes! |
| Laudetur Jesus Christus!” „Motskos kurva! Iszonyatos boszorkány! A |
| bizonyiték ott az pelcsán, az egyik pelcsa-fülön, az undok pelcsa |
| bal belső lebenyén: a szeplő! Égettessél meg motskos fingszagú, Sátán-fasz |
| szagú, rettenetes, ronda, Szűz Anya szégyene parázna! Megvizsgáltuk |
| az pelcsát!” S a vad parázna, érosz-röhögésű tortúra után ugy feküdt ott a Shakespeare- |
| torkú, Boccaccio-rejtelmű Nem-mítosz Mítosz-asszony, mint James G. Frazer |
| Aranyága, mint Henri Toulouse-Lautrec szines krétarajzán a sárga |
| papírvékony kurva az ágyon, a díványon, Londonban láttam a képet, 1980 |
| májusában, az Impresszionisták Világkiállításán, mutattam Vas Istvánnak, |
| úgy feküdt ott a kínzószoba rongylevelű dikóján a Megkínzott Szegénység, |
| mint Toulouse-Lautrec szines krétarajzán a vékony kicsi lokál-kurva, |
| aki fekszik az ágyon hanyatt, fehér kombinéban, fekete selyemharisnyában, |
| fekete tánc-cipős, fekete selyemharisnyás lába csuklottan meghajtva lelóg a |
| díványról, mint egy döglött rózsapettyes selyemsáska combja, térdgolyója, |
| lábszára, lába, a combtövekről a fekete selyemharisnya kicsit legyűrve, mint |
| fekete fátyol-kályhacső selyemcsipkecsőkönyöke, fehérkréta kombinéja a vulva- |
| szőrig fölgyűrve hanyatt, kezei is petyhüdten, hosszan lelógnak az ágyról, mint |
| a csillogó szálkás nyál, mint méz-csigaszarvak, sápadt szemalján a fekete |
| besüppedés-tányérok, mint jóddal teleöntött tányérok, hipermangánnal teleszórt |
| lila lavór, lila lavór, serbli, tele defekálás-szurokkal, szemei csukva, |
| föltornyosúlt haja máslival átkötött szőke halálkéve, tollas-bozontos árvaszúnyogcsáp, könnyű tollforgó, |
| piros csótár halottas ló fehér csontos fején, úgy feküdt ott agyonbaszva, |
| részeg halálban, ernyedt rongy-csontváz lazán, mint egy kifordított, odacsapott |
| sárga-fehér selyemkesztyű, rózsakút bugyitlan combjai szétnyílva szélesen, s a fekete, |
| selyemharisnyás lábak lógtak, mint Szűz Anya öléből a keresztre- |
| feszített Jézus fekete halál-lábszárai, a térdeknél meghajtva fordított |
| L-alakban, úgy feküdt ott az árva Ringyóság Jézus-hasonlat, mint a Kurva |
| Boldogtalanság, mint odavágott véres takony egy sárga falevélen, mint rothadt |
| rózsára köpött nyál, csillogva selymesen és döglött-fényesen, a gumikantár |
| harisnyatartójú Kurva Kiszolgáltatottság, a Fehér Elhagyott Szenvedés, |
| Rózsaszín Bánat, az Elhagyatottság Feketeharisnyás Nyála, valami sárga, |
| valami rózsaszín, valami fehér, valami lila, valami fekete csontos, szögletes, |
| puha, lazavékony Kifordított Kesztyűmagány, Elhasznált Fehér Selyemkesztyű! |
| Úgy feküdt ott a tortúra után a vizimalomkerék lapátrózsáról levett meztelen |
| Asszonymese, mint lenyúzott véres állatok nyers, hártyás, lila teste, mint |
| megnyúzott nyúl, megnyúzott tehén, megnyúzott bárány, megnyúzott juh, |
| mint két tenyérben összetört feszes kemény nyers paradicsom, piros kocsonyalucsok, |
| mint földhöz vágott tyúktojás, a héj s a belső szerkezet, a szilárd s a puha összekeverve, |
| zöld varangy-arccal, erei lila hínárbozontjában, mint lila kötélzsákban, |
| s nyúzott fejéből kiálltak kék kocsonyadió-szemgolyói, mint nyers |
| marhahúsba dugott hagymafejek, piros retkek, fehér retkek, fekete retkek |
| tojásos töpörtyüpogácsa-tésztába dugva, úgy feküdt ott a Latinúl |
| Megalázott, mint Oscar Kokoschka nyers marhahús-portréi, aktjai, |
| mint Ensor sárga-kék-lila-piros-zöld gyűrt ragacslevél-massza álarcai, |
| festék-halálcsókörvény Hullamaszk-halálfarsangja, mint Nolde Lila Gyász-Rettegése, |
| Munch zöld skizofrén sikolyiszonyat Irtózat-Halállobogója! |
| Vasárnap-alkony. Eső-alkony! Víz-alkony! Boldogan robban szét a zöld dombokon: |
| a fényesen bizsergő lombokon ez a Folyékony Megmaradás, csattog, szétnyíló |
| szálkapamatokban, fröccsen piherongy gyöngypermet-púpokká, gyöngykása- |
| vízfüstcsokrokká lobban az alkonyati víz, az alkonyi nehéz selyemanyag |
| örömzuhogás, fodros vízláng-loccsanással hólyagzik a vasárnapi nyáralkonyi |
| eső a kert növényzetén, a laska sárkányrongy-szőlőleveleken, a hemzsegő |
| zöld növénydenevéreken, növénycickányok legyező-hártyaesernyőfarkain, a |
| tetves halálcsomóvá rothadt rózsafejeken, a zöldbab törpe lombozatán, |
| a cseresznyéken a cseresznyefán, a ribizlibokrok eres, áttetsző apró vérfürtjein, |
| a növényi vércsöppfürtök zöldcérna tartópillérei, küllőfürtrácsai rácsháló- |
| szünetében, a zöld rácsok üresség-sejtjeibe cérnásan, szálasan csorogva |
| pöttyen puhakeményen, laza koppanással a víz, a lentebbi dologra, fűszál |
| élére, fűszál hajlott-gerincű zöld papírkard-hátára, alsó, pórusos ribizli- |
| levélre, végűl a fekete földre, ott egy katicabogárra, a nyeles fekete |
| legyező-harmonikacsápra, ami most összecsukva, mint egy fekete legyező, mint fekete |
| harmonika, a feketepettyes piros katicabogár-hátra, a lakktojás piros |
| gömbölyűre, s úgy ömlik el a hát gömbölyű felületén, a piros lakktojás |
| fedőszárny-kupolán, mint csillagvizsgálótorony pirosra festett aluminium- |
| kupoláján, a piros gömbtetőn a zsíros holdfény, mint az üveghólyagfejű, |
| szikrázó üvegbuborék-fejü csillagtorony gömbüvegközegén az alkony |
| sűrű mézüveg lángja Szarajevóban, ott fönt a fenyvesek közt, a hegyen. |
| Balzsam sírja is ázik a meggyfa alatt és ázik Balzsam sírkeresztje is, |
| amit lécdarabokból szögeltem, szőke falapokból, s a nagy vályubetükbe |
| fekete filctollal satíroztam a Szent Puli nevét! Vasárnap-alkonyat. |
| Nyári eső zuhog. Énekelnek a feketerigók. Sem eső, sem Isten nem |
| mondhatja nekik: „Most hagyjátok abba!” Fütyülnek, énekelnek, amíg ott bent, |
| bennük, belűl, odabent el nem rendeltetik az elhallgatás, a most-már- |
| elég! Ahogy én is énekelek az elhallgatás előtt, az elhallgatás után, minden |
| örömben, minden rettenetben és hiába sürgetik a némaságot a lepedék- |
| szívű önazonosságra hivatkozók, a hallgatással-gyáva Sürgetők, akik nem |
| voltak sem Isten előtt, nem lesznek Isten után, sem Istenben elsők és utolsók, |
| hiába mondják: „Őrűlt! Szörnyűség!”, én csak énekelek, belső parancsra, |
| mint a feketerigók! Feketerigók! Feketerigók! Feketerigók! Szent Biológiai |
| Hangszerek! A Természet Biológiai Hangszekrényei, Biológiai Fuvolák! |
| Biológiai Furulyák! Szabó Lőrinc beszélt rólatok egyszer, Szabó Lőrinc, |
| lázasan, fiatalon! Sírkeresztjét elföldte az árnyam, kék árnyam Lőrinc |
| sírkeresztjére hullt, mint fekete Faust-köpeny. S ott fekszik ő, az Örök |
| Asszonyiságban! És nem emeli föl őt az Örök Asszonyiság, a Nőiség |
| Örök Anyaföld, a legalább Ember-Örök, pedig azt hitte ő is, a gyáva |
| iszonytudat-drága: „Alles Vergängliche Ist nur ein Gleichnis; Das |
| Unzulängliche, Hier wird’s Ereignis; Das Unbeschreibliche, Hier ist’s |
| getan; Das Ewig-Weibliche Zieht uns hinan.” Csontváza már a |
| földben, mint nagy kréta gót-betű, gót ß. Csontvázát a földbe J. W. |
| Goethe írta! Tudod-e Feleségem, te Szőke Béke? Tudod-e: sorsod Isten |
| nevetése? Sorsod: Hármas-oltár! Sorsod: Szárnyas-oltár. A Te Három Sorsod. |
| Gyerekeinket majd lefektetjük. Gyerekeink fölébrednek éjjel, jajgatnak, |
| sírdogálnak, kiabálnak. Pedig nem éri őket semmi bánat, nem veri őket |
| semmi rettenet. És hol van most Csernus Tibor, a Montmartre kőmáglya-virágra |
| telepített Alföld pusztai homok-virága? Az alföldi homok virágzó |
| csönd-magánya! És Hantai Simon, mint egy darab Gyémánt-Némaság ül fénylő |
| rab-cellájában, az Iszonyat-ketrecben. Benne és körülötte: a Hallgatás |
| rácsai, a Némaság rácsai, a Csönd rácsai, a Belső rácsok. A Világ-egyetem- |
| Ketrec, az Idő-Rácsrendszer, a Térrácsok Szitaháló-fénye. És én énekelek! |
| Ó, Simon! Ó Simon! Hantai Simon, messzi testvérem és testvér-barátom, te lánghajú |
| Megnémúlt Idea, te Boronőó Piros Idea-Árnyék, gyűrt szürke kord- |
| nadrágos Szigorú Árva Öntudat, a Koponyába Befelé Nőtt Szemgolyójú Győtrődő |
| Éber Merengés, aki befelé látsz, a Végtelen időpályáit és térsíkjait belátod |
| irgalmatlan befelé-szemeiddel, s a Gigászi Csönd Mérhetetlen Kristály- |
| tömegébe szőve élsz, mert e Mérhetetlenség-Kristály szigorú, roppant, néma |
| ásványcsönd-anyagába szőve virágzol, magad is rács és magad is drótrács- |
| szövedék, magad a ketrec és magad a ketrec foglya, magad a rácscella |
| és magad a cellarács-dobozkalicka rabja, Rab Gyémánt és Hallgatás-Rács- |
| rendszer, együtt a Kettő, a Két-Más Két-Ugyanaz, Csöndásvány-Iszony-tömeg |
| és Hallgatás-Kristályrácsrendszerek fénykomor és ásványtűztisztaság látásba-fulladt |
| Összege! Tudod-e, hányfajta rácsba, rácsszövetbe, hányfajta iszonyat- |
| rácsképletbe vagyunk mi beleszőve, belenőve, hányfajta rácsháló, |
| ketrec-vonal, rácsszerkezet-síklap és ketrecdrótszövedék görbe vízszintes, függőleges, |
| egyenes, kúpos, gömbölyű, keresztűlkasúl ferde irtózat-léthálózatán van |
| létezésünk szitásan áttörve, mint szilárd nehéz öntudat-kocsonyamassza, |
| valami puha párolgó üveganyag sűrű drótszitarácson, mint világegyetem-sötétség- |
| űrrácson a kemény fény, mint a halál fehér rácsszövet sűrűség-drót-kereszt- |
| ünnepén a mégis-remény, hogy mégse hiába! Tudod-e, hányfajta rácslapok, |
| rács-síkok, rácsketrec-szövetegyenesek és ketrecdoboz vízszintes, függőleges |
| vonalsűrűség, végtelen pálcakeresztháló irgalom-bűntudatszövedék sűrű |
| egyenes, függvényes, ferde szövetségvégtelene vagyunk mi, emberek, halandók, és |
| mind a létezők, dolgok, állapotok, akaratok, hitek, hiányok, gyászok, jelenések? |
| Mert mi is rácsai, ketrecei, sűrű drótszövetrácslapjai vagyunk a Létezés-Egésznek! |
| A Létezést rácsainkkal, ketreceinkkel, sűrű drótháló-kegyelmeinkkel összevissza |
| szőjük, mint a pók a növénycsönd árnyéküregeit rendezett, kúsza, összevissza |
| rácsvonalával, hálót építve a görcsös növényágak, száraz, pikkelyes növényszárak, |
| drótpálca virágküllők üregizzásában. Ahogy a pók a csöndet beszövi hálójával, |
| úgy szőjük be mi is önmagunk rácsaival, ketreceivel, magunkból-folyt |
| hálószövet-irgalommal a Megvalósúltság Egészét! Mert rácsok vagyunk és a rácsok |
| rabjai, ketrecek vagyunk és a ketrecek foglya! Ketrecek, rácsok, vonalkereszteződés- |
| szövetek, és ketrecek, rácsok, vonalkereszteződés-szövetek foglyai: halhatatlan |
| dologi létezők, erők, anyagok, és embernek mindenképpen halandók! Mert |
| mi vagyunk a rács és a rács van mibennünk. Mert a ketrec mibennünk és |
| a ketrec mi vagyunk! És a Létezés-Egész rácsai, rácsvonalai, rácskeresztjei, |
| ketrec-szövetei, ketrec-ládái, ketrec-dobozai úgy szövik át létünk húsát, |
| létünk tudatát, öntudatát, öntudatlanát, romló biológiai anyagát és |
| testanyagunk szervetlen pontörvényeit, úgy szövik be keresztűl-kasúl összevissza |
| szőve létünk romolhatatlan törvényeit és törvénytudatát, az emberszülte |
| fontos függvény-lángot, az örökkévalóság költészet-emberálmot, mint |
| kristályrács atomszövetség ponthálódobozai a kristályt, nem oly pontosan, |
| szögletesen, föl-le, oldalt, vízszintesen, függőlegesen egyenesen, de mégis valahogy |
| úgy, olyan szigorúan, szépen, együtt-teljesedésben, mert összevissza mégis |
| pontosan! Mert mi vagyunk a ketrec és a ketrec tölteléke és a rácsok mi |
| vagyunk és a világ valósúl meg hitével, anyagával rácsrendszereink tüzében, |
| rácsrendszereink lapjai között, rácsrovatainkban. A Lét Csontváza vagyunk |
| mi rácsok, ketrecek, s a világlét rácsai, ketrecei emberlét-módozatainkban! |
| Rácsok és rabok mi, rabok és rácsok! Hányfajta ketrec, széttörhetetlen! Idő-ketrec, |
| tér-ketrec, fizika-ketrec, vegyi-ketrec, biológiai-ketrec, atom-ketrec, |
| gravitáció-ketrec, antigravitáció-ketrec, csillag-ketrec, űr-ketrec, mágnes-ketrec, |
| elektromosság-ketrec, tudat-ketrec, érzelem-ketrec, érzet-rács, emlék-ketrec, |
| mámor-ketrec, föld-ketrec, földlét-ketrec, bolygórendszer-ketrec, bolygótér- |
| ketrec, fény-ketrec, űrsötétség-ketrec, halál-ketrec, halálunk-ketrec, gyász-ketrec, |
| növény-víz-föld-ásvány-só-mész-szén-fehérje-ketrec, gén-ketrec, molekula- |
| ketrec, a fölismerés határai-ketrec, földrajzi-ketrec, történelem-ketrec, haza-ketrec, |
| emberiség-ketrec, ember-ketrec, szerv-ketrec, agy-ketrec, agyvelő-ketrec, |
| idegrendszer-ketrec, álom-ketrec, vegetáció-ketrec, erő-ketrec, térrács, időrács, |
| halálrács, anyagrács, fájdalomrács, születésrács, halandóságrács, életidőrács, betegség- |
| rács, vegetatív-ketrec, éhség-ketrec, víz-ketrec, szomjúság-ketrec, vér-ketrec, |
| csont-ketrec, flóra-ketrec, fauna-ketrec, tűz-ketrec, láz-ketrec, embersorsunk- |
| ketrec! És mennyi rács és mennyi ketrec még, elmondhatatlan! Amiben élünk és |
| ami él mibennünk! Amivel élünk és amiben élünk! A rácsokban, ketrecekben! |
| Háború-ketrec, gyilkolás-ketrec, szerelem-ketrec, nemiség-ketrec, dac-ketrec, |
| lemondás-ketrec, sírás-ketrec, gyűlölet-ketrec, gyűlölködés-rács, szolgálat-rács, |
| filozófia-rács, mítosz-rács, mese-rács, iszonyat-rács, iszony-ketrec, zokogás-rács |
| elmúlás-ketrec, vágy-ketrec, föloldozás-ketrec, politika-ketrec, faj-ketrec, |
| vígasztalanság-ketrec, elmebaj-ketrec, idegbaj-rácsdoboz, megadás-ketrec, bűn- |
| ketrec, bűntudat-ketrec, megszállottság-ketrec, bánat-ketrec, búskomorság-rács, |
| mélabú-ketrec, vallás-ketrecek, szigor-ketrec, lemondás-ketrec, gyávaság-rács- |
| doboz, alkohol-ketrec, kábítószer-ketrec, tündöklés-ketrec, költészet-ketrec. |
| Ó, Világegyetem-ketrec! Ó, Elmúlás-ketrec! Ó, Halandóság-Ketrec! Halál-rács! |
| Mert mi vagyunk a Rácsozat és a Rácsozat mibennünk! És a Ketrecek mi |
| vagyunk és mi a Ketrecekben! Bennünk a Mindenség Ketrecei és a Mindenség |
| Ketrece mi vagyunk! És nem olvadnak el a ketrecek, ha meghalunk és a |
| világ hamvad el rácstér-függvényeink idődoboz ketrecében, mert a világegyetem |
| mivelünk is halandó! Mi hálózzuk be az Őslét-Pillanattól a Létős- |
| Végtelenig az Örök Virágzó Jelenést boldog embertudat-rácsrendszerünkkel, |
| s fordítva, a Létős-Végtelen Gömbegyenes Sugármagányából visszafelé az Őslét- |
| Pillanat robbanáskezdet-előtti egyanyag-sűrűjéig: az Ő erővonalai és |
| hitvonalai hálózat-keresztszövedék tűzrendszere szövi át emberlény-mindenünket, |
| s így vagyunk Különváltan is Együtt-Ugyanaz! És ti is ez vagytok, feketerigók! Rácsok |
| és a Rács rabjai. Ketrec-foglyok és Éneklő Ketrecek! Feketerigók! Feketerigók! |
| Ti Kerti Zenészek! Mindenség-Zenészek! Ti Kerti Boldog Zenecsinálók, Zene- |
| mondók, Fekete Zeneszerzők! Fekete Madár-zenészek, akik biológiai hangjegyekből |
| biológiai zenét mondtok biológiai hangszereken. Miséket, kantátákat |
| és motettákat, madrigálokat, korálokat, canconettákat, rondókat, szonátákat, |
| opera-áriákat és operákat, zöld templomi kórusénekeket, Ti-soha-alkonyt- |
| nem-ismerő-Alkonyi-Énekesek, Ti-soha-alkonyt-nem-hirdető-Alkonyi |
| Énekesek, Ti-mindíg-hajnalt-hirdető-Alkonyi-Énekesek, Ti-mindíg- |
| hajnalt-hirdető-Hajnali-Énekesek, Ti-mindíg-pirkadatot-mondó- |
| Fekete-Hajnaltüzek, Ti-mindíg-hajnalhasadást-ünneplő-Fekete-Arany- |
| pirkadatok, Ti Fekete Énekálomtüzek, Sárgacsőrű Tollgyász Öröm-ünnepek, |
| Feketeköpenyű Aranytrombitalázak, Tollcsuklyába-bújt Arany Orgona- |
| sípok, Fekete Gyopárhimnuszok, Aranyrojt Lángzászlók Fekete Lázban, |
| Aranycsemballók Fekete Tolldobozban, Madár-François Couperinek |
| (1668–1733), ti Couperin-clavecinisták, Madárcsemballó-Madárcsemballisták, |
| ti Madár-Jean Philippe Rameauk (1683–1764), Lángelme-Madarak |
| és Kisebb-tehetségű Feketerigó-Zenészek, de azért nagy zenészek mégis, |
| akik itt röpködtök, zsibongtok a Zöld Templomban, álltok a nedves lombok |
| nedves ágain, zöld pikkelykupolák alatt, szikrázó, csillogó zöld pikkely- |
| buborék lombtemplom-kupolák csobogó csöndjében álltok kék pikkely- |
| selyemharisnyacsizmás lábbal és énekeltek és torkotok hangszálain játszotok, |
| mint Couperin hangszerén! Száz feketerigó, száz Clavecin à ravalement, |
| száz Clavecin brisé (háromirányban három részre osztott, szétszedhető, ládába |
| csomagolható úti csemballó), száz Clavecin d’amour, száz Zongora, száz |
| Clavecin organise (orgonaművel ellátott csemballó), száz Clavicemballó |
| (húrjait toll szárából készített pengető szólaltatta meg) pengeti rigótüdejéből |
| fújt forró levegővel torka aranyhangszál-húrjait, beszél őrjöngő zenével, |
| száz Virginiál (hosszú szárny-alakú csemballó), száz Spinét (asztalra tehető kis |
| ládaformájú csemballó), száz Spinettó, (ami ugyanaz), Clavicytrerium (a csemballó |
| függőleges húrokkal ellátott magas változata) játszik itt az esős kertben |
| önmagán önmagával önmagából, s a feketerigó-zseni, a legboldogabb a Zöld |
| Lombkatedrálisban Abendmusik-ot csinál, mint Diderik Buxtehude |
| (1637–1707), aki előbb templomi orgonista volt Helsingőrben, Dániában, |
| s 1668-tól a lübecki Mária-templom orgonistája lett (Marienkirche), |
| s itt csinálta az Abendmusikot, az énekes-hangszeres alkony-isten-ünnepet |
| ádventi vasárnapokon, akihez gyalog zarándokolt Lübeckbe Arnstadtból |
| 1705-ben Johann Sebastian Bach! Feketerigók! Feketerigók! Feketerigók! |
| Zeneszerszámok, Zenék, Zenészek! Mit tudtok ti arról, ami van? Mit tudtok |
| ti arról, ami volt? Ami volt a zenében és a létben, arról a keserű, boldog, |
| féktelen, tudatos emberébredésről, ami az Emberi Zene? Bartók Béláról tudtok-e? |
| És Johann Sebastian Bachról? Arról, hogy Istennel beszélt a Szent Ember- |
| Zenében, a Mítosznál Későbbi Létben, közelebb, mint a mesében, Orlande di |
| Lasso, azaz Orlande de Lassus (1530-32?–1594), Stefano Laudi (1590– |
| 1655), Marco da Gagliano (1575–1642), Jacopo Peri (1561–1633), Giulio |
| Caccini (1550–1618) és Heirich Schütz (1585–1672) úgy beszélt Isten- |
| fehéren, ahogy a Szerelmes Isten beszélhetett Szerelme Asszonyához: önmagához, és |
| megváltó zenefényben Rigók, Feketerigók: Franz Tunder (1614–1667), Hans |
| Leo Hassler (1564–1612), Claudio Merulo (1533–1604) és Johannes Eccard |
| (Lasso tanítványa) (1533–1611) és zenéltek mind az Istengőg-Ember- |
| Feketerigók, a Boldog Szűz Anyára-ámulók: Reinken, Pachelbel, Böhm (Georg) |
| (1661–1733) és Johann Jakob Loewe (1629–1703), Ivo de Vento (1540–1575) |
| (Claudio Meruló tanítványa), Jacob Reiner (1560–1606), a Lasso-növendék, |
| a kolostori énekmester, Anton Gosswin (1540–1594), Leonhard Lechner |
| (1553–1606)! Tudjátok-e hím és nőstény Kerti Énekeseim, hogy a Zene a Lét Második |
| Hatalma?! Mert az Első Hatalom a Virágoké! Tudjátok-e, hogy Jean Baptiste |
| Lully (1632–1687) abban a Sebben halt meg, amit a Dícséretben kapott, hogy a |
| Te Deumot vezényelte akkor, indulatosan kaszabolva hosszú vezénylő-pálcájával, |
| mert verekszik a kristály-virágzással, gyémánt-lázongással, s a pálca csáptolla |
| cincérszigonyával lábába fúródik, s meghal ettől 55 évesen, mert lábsebe elmérgesedik, |
| s belehal ebbe, mint véres gennyzsákban ülve, úgy ült a Sárga Rothadásban, |
| mint József Attila a skizofréniában! Tudjátok-e Feketerigók, Aranyszájú |
| Szent János-Tolldiók, hogy mindíg-hűséges boldog szivembe írva: Palestrina |
| (Giovanni Pierluigi da, 1525–1594), mert Ő nekem a Hűség és az Áldás a |
| Zenében, s úgy állok benne, mint Elmúlás a Fényben, mint Halandó a Halhatatlan |
| Térben, a Soha-el-nem-múlás Fehérben, Aranycsipkéből Szőtt Öröklét- |
| Ravatalházban, mint Gyász a Gyászban, Öröm az Örömben, Emberöröm a Világsors- |
| Rózsadüh-örömben, s a Canticum Canticorum, az Assumpta est Maria, |
| a Viri Galilei, a Surge illuminare Jerusalem, a Peccantem me quotidie |
| tűzözön-siralomvízözön kristálydübörgés-gyémántvilágösszeomlás-fényföltámadás |
| üdvözületében fürösztöm világszerelmes emberarcomat! Aranybeszédű Feketerigók! |
| Az Elmúlásban nem fogok heverni! Feketerigó-Claudio Monteverdi |
| (1567–1643) ezt mondod nekem az ablakom előtt az esőben lángoló vén |
| körtefán? A zöld esőben függőlegesen fölemelt fejed mutatja a bizonyosság- |
| jelet, zöld vízpárába nyitott piros szád gőzölgő láng-ürege, mint piros |
| virágkürt, arany nyálkahártyatrombita, és dicsekvő, boldog Feketerigó- |
| Madárbika, az Orfeo világős zeneömleny zuhatag létüvege folyik arcomra |
| kövéren, mint a bűntudatra nem-gyáva világlény-emberújjongás föltámadás-láva, |
| s Ariadne panasza ömlik nyitott torkodból feketén, mint a fekete |
| fény, pestisjárvány-hullahegyek Velencében, kutyák embert esznek, patkányok |
| embert rágnak, nagy égő embermáglyák zsírosan füstölve kiabálnak, s az emberhús |
| olcsóbb, mint a gyász, s rothad az emberszégyen, s futnak csöngettyűs lovak, |
| csöngettyűs szamarak, s az embercsontváz-szamárka Orfeusz áll és lantját pengeti. |
| S nagy rühes kurvák emberszivekben járnak. Mit énekelsz te, feketerigó? |
| Fekete Orfeusz! Halálhitű Élet! Fekete Orfeusz! Élethitű Gyász! Mit énekelsz |
| te Kiszabadító? Alvilág Konok Lantosa én, feketerigó, mit énekelek? |
| Hogy az Alvilág Konok Lantosa voltam? Azt mondjam újra? Azt mondjam |
| százezerszer? Én nem az Alvilág Énekesének születtem! S az Alvilág rabja sohase |
| voltam! Szivemre fénykeresztet írt a Megváltozás Piros Ujja! Két fekete szemem |
| a fények fekete fészke lett, aranymáglya-fészket szőtt pupillámba a Lények |
| Teremtője, a Fűkancsó-építő Világtojó-Madár, s az aranykancsó-szövedék |
| fészek-máglya szemgolyóm puha üveghús csarnokvizében függve ragyog, mint |
| látható csillaghalmazok, csillagfürt-kürtök, mérhetetlen szupergalaxis-pogácsák, |
| hogy mindenségem tűzpontörvény-lényét és mindenségem lángoló fészek- |
| edényét a halandó lények, halandó dolgok, halandó tudatos remények |
| fölragyogva lássák, mint én a Tejútat, ha éjszaka a zöld kertre függő |
| balkonon állok, s nézem cigarettázva a fekete űrtér fehér fénymorzsalék- |
| zsákját, a rideg és konok fekete asszonyűrtér fekete csöndlábára húzott |
| aranyháló női selyemharisnyát, az aranydrótháló netz női harisnya- |
| csizmát, az arany-pontháló égő vígasz-zászlót, nézem az űrcsönd tűzpont- |
| gyíkhártyaruháját, az ősi gyíköltöny tűzpikkely-facettapontjait, cigarettázva |
| nézem, ami nem is fölöttem, de köröttem ég, a milliárdszor milliárd árva |
| fénybuborék mindenség-szőlőfürtöt, s mosolygok, mert látom őket, s |
| élek, s mosolygok, mert hozzám úgy beszélnek, mint okos testvéreim, hiszen |
| azok ők, nem az űrbe akasztott égő gyertya-lánghalmaz temetők, halotti |
| gyertyaláng-lepedők, tűzzel felvirágzott Halálkertek, Tüzes Halottak |
| Kertjei: halottak napján! Nézem a mi Galaxisunk, a Tejút csillagait, s ti |
| már alusztok boldogan, feketerigók. S feleségem is alszik égő villanycsöndben |
| az írószobában, mert engem várva elaludt mosolyogva, kezében nyitott |
| könyv, mint kétszáz-szárnyú lepke, haja a párnán szőkén szétbolyongva, |
| mint kemény szikrázó aranyfüst laza hullámfodrokkal körben hosszan |
| összevissza folyva a párnán, s a kapricon fekszik aranytajték-füstpalástban, |
| s a paplan alól a villanyfénybe nyitottan fekete füstláz-tövű |
| combja, aranypihés lábszára úgy áll ki nagy A-alakban, mert forró |
| himnusz-combközébe gyűrve a paplan, mint az éjszaka piros betüje, s |
| a lányok is alszanak a másik szobában a virágpaplanos ketrecágyban, |
| horkolva hanyatt az egyik, hosszú haja veritéklucsokban, s arcocskája is |
| pontálarcszerű verítékgyöngymaszkban, mint Giorgione maszturbáló szűz |
| Vénuszának arca, szinte fölpúpozódva fején-állva a kisebbik, a |
| másik, mert álmában az ágyban ide-oda mászik, s úgy fújja az alvást, |
| hogy térdepel, s közben görnyedve fejen áll, homlokára támaszkodva fujtat, |
| csöpp szájából sűrű fénypillanattal folyik a nyál, szájacskájából alvás- |
| méz csordogál, s nagy fénypecsétet sző a vánkoson. Meztelen lábuk, |
| mint a Sötétség Nyitott Könyvére dobott sárga porbalta-nemzőszívű |
| fehér liliomok, zöld szív-dorong-nemiségágú piros tulipánok. Igy |
| alszanak a lányok. S alszik Juhász Katalin is, az 1951-ben született, ott |
| túl, szemben velem, a másik hegyen. És akarom, hogy boldog legyen! |
| S látom, ott messze lent, a nyári kőlapály kővályú-homorulatában dupla |
| zöld fénypontsorok, dermedő kék villanytüzek, piros üvegcső-fény-gőzbetűk, |
| sárga írásjel-lüktetésüzenetek, rubint csillagtűz-tüskecsokrok, lila-zöld |
| villanyfénybetüfolyások, emberalakú kettős neon-narancstojások, szikrázó |
| fehér fény-tolulások, villanyláng-fürttódulások, ezüst vegyiláng-lepedők, |
| lüktetve csöndbe-sűllyedő zöld neoncsőrács-fénygömblabda földgolyók, |
| pókszálas fényháló szívcsomók, pulzáló száraz fénytetők tudatos szövedéke |
| az éjszaka. Van aki most hal meg, van aki most születik, van aki most |
| megy haza, van aki most gyilkol, van akit most ölnek, van aki most |
| zokog, van aki most szeretkezik, van aki most szül, s van akinek most |
| fürészelik szét a koponyáját, van aki részegen röfög, van aki pénzét számolja |
| most, van aki kötelet most köt a nyakára, van aki vár még villamost, |
| van aki maszturbál, van aki onanizál, van aki most vesz lezboszi szerelmet, van aki önmagában áll, |
| van aki most süt kenyeret, van aki a semmi ágán lebeg, van aki most csinál |
| gyereket, van aki hullákat őriz, s van aki most veri apját, anyját, gyerekét, feleségét, |
| van aki most írja „élete regényét”, van aki azt mondja: ő is!, van aki most |
| húz ki gyereket az anyából, van aki fekete gumiruhában csatornalatyakban |
| gázol, van aki most szedi ki a verseimet, van aki most dönti el, hogy visszafizet, |
| van aki most eszik, a konyhaasztalnál fáradtan könyökölve, van aki |
| azt mondja: „melled mint a zsömle”, van aki a csöndsemmire dűl, mint |
| híd-vaskorlátra, van aki most dönti el: sose néz hátra, van aki böfögve |
| horkol, van aki várja az autóstoppot, van aki disznóknak, teheneknek |
| most ad elektrosokkot, van aki most vágja át az állatok nyakát hosszú |
| egyenes késsel, van aki lopni megy, betörni a másik, van aki most mondja: |
| végez a szenvedéssel, van aki siralomcellában ül, s hajnali akasztását |
| várja, szorong vagy üvölt, vagy vinnyog, vagy cigarettázva hallgat, vagy magát |
| összecsinálja, tarkóján nyírógéppel a koponyáig lenyírva már a haj, a nyak |
| fölött leborotválva, várja, hogy kezét hátúl a derekán összekötik, vagy bal csuklóját |
| bal lábszárához kötik, s figyel minden csoszogást, csattogást hónapok óta |
| már, s valami csillanást, valami tiszta fényt, valami földindulást, remény-hasáb- |
| tódulást vár, nem az akasztófát, nem a zsákcsuklyát, a fejmegcsavarást, |
| nyakcsigolyatörést, nem a csigás tekerő-henger drótkötelét, ami bokacsontjaira |
| hurkolva lesz, mert ott lóg majd mezitláb, s a hengercsigát megtekerik, mint |
| az autóskurblit, s úgy lóg, mint aki széthúzva áll, mint inges-gatyás gumibaba |
| a gyerek két kezében, van aki még előtte bezabál, van aki most őrűl bele a politikába, |
| van aki taxit vezet, vonatot, repülőt, teherautót, van aki fémet olvaszt, |
| van aki most kap Watteau-hullaarcot, van aki most kap El Greco-szellem- |
| arcot, van aki most kap Masaccio-dicsőségarcot, van aki most gyújtja föl |
| mások lakását, a holnap reményét, van aki most tölti be, most üríti ki éjjeliedényét, |
| a műanyagbilit, üvegkacsát, van kinek most vágják föl a hasát, |
| akinek szivbillentyűjét most cserélik ki műanyagbillentyűre, van kinek |
| jobb mutatóujjal most tágítják szűk artériáját, van aki most ül piros |
| üveghegedűre, mint piros paripára, van aki most defloreálja kicsi lányát, |
| van aki háborút álmodik, s álmában szétlőtt feje kinyílik, mint a rózsa, |
| van aki orálisan szeret, a homoszexuális férfi a férfisegg-likat, az aranyérrózsát makkcsókkal csókolja, |
| van aki önmaga sérelmével szarakodik, s azt hiszi, másnak sose volt adósa, |
| van aki újszülöttet mos, a babát két lábánál fogva, van aki halottat mos, |
| van aki ruhát mos, van aki templomkövet mos, kábúltan az istenláb- |
| szag csókjaitól, van aki országtérképre hajol, a kékeres békét úgy szagolja, van aki |
| parancsra vár, s gubbaszt a szorongásra hajolva, van akinek szeme se rebben az |
| Elmegyógyintézetben, mert harminc éve ül nyitott szemekkel, mint vércsöpp a |
| sebben, van aki virraszt, az új halott arcáról leveszi a fehér ágylepedőt, |
| van aki guggol s a halott arcára teríti a fehér ágylepedőt, van aki rádión |
| üzen, s van aki rádiójeleket fog, van aki űrbe néz, s gombnyomással |
| szétnyitja a csillagvizsgáló buboréktornyot, aminek csöndoszlopáról |
| visszagördülve legyűrődik fémbuborék-teteje, mint a férfimakk bőre, van aki |
| kriptákat most fosztogat, s siet, hogy a múmia fejét, kezét, karjait, mint száraz |
| faágat letörje, van aki, mint anyjára: úgy gondol a temetőre, van aki leltárt |
| készít és van aki árulást hűtlen szívében, van aki álmatlanúl fekszik |
| a Gyönyör Hüvelyében, van aki lábát lógatja az ágy szélén ülve, mint a legyek, |
| van aki a csönd ketrecében ül, mint a néma bolondok, a ketrecrácsból kilógnak |
| kezei, lábai, mint a csimpánznak, selyemmajomnak, páviánkutyának, s arca |
| füst-szakáll, s emlői csomós gondok, van aki gumiketrec-ágyban ül, ürülékében, |
| mint malac a sárban, teste fehér porceláncsikó, feje óriás szappanbuborék, hülye |
| vízgolyó, van akit most rágnak a halak, hiszen vele-püffedt az epezöld folyó, |
| van aki vastüdőben fekszik, feje szakállas férfifej, törzse, keze, lába, pénisze |
| mint egy csecsemőé, van aki szerelem után mosakszik és van aki most |
| válik emberevővé, van akiben a szentté-kristályosodás ásványtűzszögletei |
| most gyarapodnak, hogy teste belűlről kifele kristállyal benövekszik, mint |
| fénnyel a hajnali ablak, s van aki arra gondol: versét hogy folytatja majd |
| holnap, szivében párducok, tigrisek, oroszlánok, őzek, szarvasok, tehenek, rigók, |
| leopárd-fókák, tengeri elefántok, szirénhalak, fekete saskirályok |
| assisi-Ferenc virágoskertet szagolnak! Ó, mi van még? Mi van még? Mi van még, e |
| Földgolyón s e Földgolyó mögött, a szalmaszáron fölfújt szappanbuborék |
| tágulása világtér anyagpontjain, anyagszigetein, miféle szörnyek, szörnyetegek, |
| látomások, csöndek, tüzek, izzások, gomolygások, örvények, gyászok, hitek? |
| Miféle Tények, Fények, Lehetségesek, Remény-Anyagbizalmak, Világok, amik |
| meg sose halnak? Túlvilágok, vagy Alvilágok? Asszonyom fölkeltelek! |
| Látod azt a fénypontot ott? Mi lehet az az űr-irgalmú lámpa? Hideg fény |
| csak? Halálsugárzás? Csönd-tűzpont? Élet-atomreaktor-örvényanyaggömb? |
| Vagy csak a csönd halál-mellbimbója? Élő anyag? Vagy halott fényüzenet-átok? |
| Árnyerdő-temetők, Alvilág-árnycsönderdőlobogások! Én nem néztem vissza |
| rátok! Pedig Alvilág-Vizimalomkerékzubogások! Pedig Szörnyhörgések, |
| Halott-zokogások! Nézd, mi az ott, az a Tiszta Lámpa? Én lementem érted az Alvilágba! |
| Miféle Múlt, vagy miféle Jövő, vagy miféle Jelen az a pici fénypont ott, a ki tudja, |
| hány fényév mögött, az a Titkos Igen, az a Titok-Üzenet, Titok-Valóság, az az úgy |
| kék, hogy sárga már, hogy zöld már és piros, miféle Titokpont-Tűzlényeg az a kicsi |
| fényszúrás ott a messzi valóságban, élő vagy halott tűzgolyó, vagy egy Volt-Csillag |
| magányos fényhangja csak, ami többmilliárd éve fénygörbe egyenessel süvöltve |
| jön költő-szemem felé, hogy világkút pupillámba nőjön hideg fényszúrás- |
| vonalával, s látásomnak adjon hit-injekciót! Mint könyökbelső bőrén |
| az injekciószúrás piros pontsebe: parázslik az a piros űrpont a Világagyvelő |
| magánysejtjei között, a látható fénysejtcsomók lángháló-szigetei között, a fény- |
| szövet-örvényhabok szünet-idejében, a megritkúlt világtér-sötét fagydörgés csöndjében, |
| és most már veled nézem, s lent alszik a kert puha homályszövet-páraárnyak |
| sűrű sötétség-tüzében, alszanak a virágárnyak is fekete pecsétszájjal, a lepkék |
| is alszanak harmatcelofánba burkolt állatmoha-perzsaszőnyeg szárnnyal, a hangyák |
| alsó fekete pontszemén a harmatcsöpp szikrapontja füstöl, a sündisznómászás, |
| mintha tüskés gömbmocorgás lenne holdezüstből, a kemény, katonás fiatal |
| szőlőlevelek lágy csipkepusmogással lengenek, mint fekete szívdobbanások |
| a gőzölgő növényárnyéklángok, s éjjeli bundapillék örvénylő fényszóró- |
| pelyheit fújja a földmeleg-léghideg áramlatösszekavarodás csöndzsák- |
| oduja, s szikrázik egy-egy nagyobb rovarszem a sötétben, mint az |
| emberelme sötét tudatgyászában a nem-értem, mint az emberszív |
| nehéz rák-kehely oduiban a szégyen, mint üvegszobor kék |
| üvegingén az odacsapódó s elszáradó fénypillanat, s a rovarszem-napraforgók |
| facettarácsainak peremélei hatszögű fényvonaldobozok, s a fényvonaldoboz |
| tölteléke, a látásanyag, az ásványkürtcsokrok gömbtányér-szövetsége |
| fényfátyol-ellobbanás, s fölizzanak néha a napraforgótányér pontszemei, mint a gyors |
| gondolat, s láthatatlan varangy kaparászik a rózsabokrok között, s fényiszap |
| tintavödrében ázik a zsibbadt madárálom-bizsergés a fekete lombkúpokon, |
| lombtollakon, lombfelhőkön, s a lombok között a madárfészkek |
| zöldszeplős-rozsdaszeplős új tojásai fölött. Mert odafönt, mert körülöttünk, |
| fölöttünk és alattunk az irgalmas fénypont-társulások, s itt a lombokban |
| a madáranya pehelydunyha hasa alatt az új madártojások és szivemben |
| a nem-egyszerű béke! Mert egyszerű minden, ami van, bármilyen összetetten, bármilyen |
| bonyolúltan: a fénylő égitest, vagy a holt csillag hosszú fénysóhaja a hosszú |
| időtér úton, s a forró fű-üstben a kékpettyes, barnapettyes madártojás! Ez |
| a pelyhes, meggymagszaros mély fészeküst, fordított szalmakalap: száraz fű- |
| szálból, drótból, papírszalagokból, rongydarabokból, üres csigaházból, pléh- |
| szeletekből, nyloncafatokból, szárazkék tejeszacskó-csücsökből, falevél- |
| forgácsból, konzervdoboz-aluminiumkulcsból, szikrázó szálkakeresztléces |
| halgerincből, amely mint egy csont-toll, csont-páfránylevél, csont-levélcsáp, sárga |
| spárga-darabokból és piros cérnatekervény-csomaghalmazokból szövődött |
| növény-anyaméhhé, madár-anyaméhhé, mely kívül van a madáron, madár- |
| csőrével szőtte a madár-őstudat. S ez is egyszerű, mert ilyen bonyolúlt! Meg az |
| a szegény árva fényévmilliárd hosszú sárga vonal, sárga űr-egyenes, a |
| fagyrúd-végtelen piros égitest-fény! Ez a világhosszú lángszúrás, aki pupillámba |
| löki hegyét, mint a szikét, mikor megoperálták Csernus Tibor szemét! Mert nehéz |
| szivemben a béke bonyolúltabb, mint az emberalatti sötét természeti lét minden |
| formája, dolga, tárgya, létezője, jelensége! Mert szivemben ez a béke, ez |
| a membrán-mögötti csöndes ősderengés összetettebb, mint a konok természet |
| ember-előtti nem-emberisége, a legbujább formák életszövetsége, a |
| legádázabb állapotok szerelme, türelme, nemisége! Mert költő-szivemben a |
| békét én csináltam, nem fegyver, nem vallás, nem egyház, nem is állam, nem |
| cinkos szövetségek őrület-parancsa, amely az emberbe úgy harap, mint vérnarancsba, |
| a pórusháló sárga golyóba, a hártyacellarózsás piros növénykocsonyagolyóba, |
| amelynek köpenye sárga bőr, s a harapástól vérzeni kezd, mintha kitépett |
| emberszivet enne ember. Mert az én szivemben az a hit a béke, hogy |
| nem azért születtem örömre, gyászra, hitre, szenvedésre, hogy az embersors |
| értelmes bizalmát föladjam, s úgy éljek döglötten, hulla-önmagamban, mint a |
| halott és ezzel sose-volt Salamon király a trónon, ezer évig! Mert az én bizalmam: |
| én ember-hatalmam! Mert az én hatalmam: én költő-bizalmam! S nemcsak a Láng |
| lényét és lényegét látom, de hiszek értelmed hitében Világ, te bonyolúlt-szörnyű, |
| egyszerű-szép Anyag és Erő és Terjedés-Szövetség, te Kúsza, Káotikus Rendezett |
| Minden virágzol bizonyos ember-szivemben, mint Tóth Árpád szelíd, szép |
| szivében a sárga rekettyebokor! Mert hitem te vagy, halandó-örök Anyag-Érdem, |
| a Létanyag Legbizonyosabb Bizalma, a Létezéstudat Legtitkosabb Erőhatalma: |
| Ember, s te, Megvalósult, s Foszló Emberiségem! S azért élek hatalmad gyönyörű |
| bizalom-hitében, hogy általad ismerve téged s általad tudva önmagamat: okosan |
| kimondjalak! Kimondjam mindened Örök Pillanat, zárt idődobozba zárt és |
| zárt térdobozba zárt Pillanat-Emberjelen, Embermúlt, Emberjövő, hiszen gyorsabban |
| foszlasz el erőpáracsomagokban és fénypára-erősugarakban, mint a természetben |
| ritka ősi elemi anyagrészecskék az összeütközéskor, s utánad csak buborék-nyomjel |
| vonala marad, vagy szétspriccelt csillag-sugárjelvonalak, vagy páfrányosan görbe, |
| kacsosan csigás árnyékvonalszavak pontsorlánca, s lesz halál az összerobbanáskor, |
| vagy kisebb, vagy nagyobb elemi hullámerőrészcsomag, vagy lehetetlen semmi-párafüst, |
| ellohadt, elrohadt, leszáradt robbanáscsomó-hólyagerőcsönd a Titok- |
| anyag örök orrlikában. S azért élek gyönyörű hatalmad világlétörömében, |
| hogy Kimondjalak Boldog Bonyolúlt Egyetlen Dolog, Létezés Egy-Egész Világ, |
| Világegyetemtudat Rendezett Boldog Összevisszaság, Virágzó Világösszesség-Szemérem, |
| Teljes Létegész, Minden Rész Gömbvégtelen Összefoglalása, te Anyagok |
| Végtelen Társulása-Módosulása-Összerobbanása-Térlazulása-Szétzuhanása: |
| Világ-Világ, Szétsugárzó-Laza-Tércsomagjaid Széttoló-Egyetlen Gömbegyenesség, |
| te Növekvő Világagy, Világmindenség-Agy, Agyvelő-Világegyetem, hisz |
| neuronjaid a galaxisok, galaxishalmazok, egymásba-ágazó, egymást-kereső |
| galaxis-szövetségek, s úgy kötődnek össze tudatos szövevény-szövetséggé |
| tányéralakú, lapos, pogácsa-testű, csigaház-örvénykúpos, füstbolyongás-örvényű |
| csillaghalmaz-csomóid, szines kötéseid, kék, zöld, piros, vörös, narancssárga, lila, |
| halmaztekervénykötegeid, mint az emberi agy neuronjai, egymásnak fontos |
| léttudathálózat-szövedékké; te Roppant Galaxishálózat-szövedék Világagy, |
| aki vagy, mert vagy, aki az Elmondhatatlan Világlétegész súlyának 20%-a vagy, |
| hogy kimondjam minden alkalmad, reményed, a puhulást és a sűrűséget, |
| az anyag minden módját és hitét az anyagnak és rejtelmét minden anyag- |
| pillanatnak, az emberben, s az ember körűl a világegyetemben. Mert nem a |
| kevés a minden és nem a ritka a sok, esztéták, filozófusok!, és nem a nem- |
| csinálom a teremtés, és nem a hallgatok: a szó!, és nem a csönd a legszebb |
| zengés, és a némaság nem világlét-dübörgés, de a Van, az a Részleteiben |
| Minden és Együtt Egy-Egész Közös Bolyongás és Forrongás és őt mondja |
| minden szavam, a Lét Együttesét, a Különös Közösét, a Részletek Remény- |
| Szövedék Egyetlenét, mert a Lét minden egyedi dolga arra vár, hogy kimondjam |
| őt és szépen megnevezzem, mert lenni velem akar, és létezni általam lehet, |
| és nincs csunya és szép, csak a Pontos Üzenet, a Pontos Megnevezés, a Pontos |
| Csak-Igy-Lehet! Ez a Minden! S ezért született minden emberi szó, hogy |
| megszüless Világ reményeimben, hogy hirdessem hatalmad Virág, Világ, s hitem |
| legyen: Emberhatalmad Emberiség! Ez az én Bizalmam, Szerelmem és Hatalmam! |
| Én hiszek abban, hogy nem-hinni nem lehet! Hogy is lehetnénk másképpen emberek? |
| Hogy is lehetne másképp az értelem jelen? A sors gyötrelme ezért nem győzhet |
| minden emberen! S ezért halálos jutalom a lét, mert tudjuk az ember |
| gyöngeség-szégyenét, s tudjuk azt is, ha elszámolni kell, lesz kivel és lesz |
| mivel, s nem aludtuk át homály-fészekben a tudatgyémánt-sorsot, |
| mint sár-üregükben a telet a vizi-békák, föld-üregükben a telet a penészes |
| varangyok, földevő állatok a földben a télidőt, mikroszkópikus állatok |
| a földben kristályponttá, kristálylegyezőkürtté, kristályharmonika-csillagtrombita- |
| csikóvá dermedve a fagytól! Fagy! Fehér kristályositás! Fagy, te fénylő |
| űrpont, kék szikrapehelyállat, zöld tűzkristálycsöndgolyó, piros sugárpont |
| ott a fényévmilliárd sugáregyenes sötétség-görbületében, mint pici aranypénz |
| templomi csöngettyűs kékbársony zacskóerszényben, bársony persely-puttonyban, |
| amit a templomszolga nyújtogatott hosszú partvisnyélen, vékony piros rúdon |
| a templomi ájtatosok felé vasárnap a reggeli misén, vagy vasárnap délután |
| a litánián, sárga rézfillér Isten templomi bíborbársony herezacskójában, |
| nem foglak világsűrű-sűrű anyagcsomagként, vagy fortyogó tűzpuha-puha |
| hidrogéncsomag-aranygolyóként önmagadban-bolyongó, önmagadban-borzongó héliumgömbcsomag- |
| ként valami gépablakból láthatni téged közelről, |
| mert ember vagyok, s emberként úgy halandó, hogy én is meghalok! Pedig elhagyta |
| már bolygórendszerünket egy sterilizált különös gépi szerkezet, kaportányér-csápos |
| és tükörcella-szárnyú gép-agy, az ember világkiváncsiság emberi gépcsillaga, s száll |
| a végtelenben végtelenűl! Mert halandó vagyok én is, mint minden ember, mert |
| az ember azért ember, mert halandó, mert halandók vagyunk mi emberek, mert |
| velem-halandó vagy Édes Emberiségem, mert halandó minden született lény |
| a földön, itt a Földgolyón, ezen a Különös, Titkos Életgolyón, ezen az Emberi |
| Égitesten. Meghalok én is és meghalsz te is Asszony, s meghalnak gyermekeink |
| s meghalnak az ő gyermekeik is, meghal, mert ez a törvény, halandóságunk |
| törvénye ez, a halandóság törvénye ez, meghal minden született, nemzett lény |
| a Földön! Meghal, mert ez a törvény! Ez a Halál-Litánia! Ez a Halál-Üdvözlégy! |
| Ez a Halál-Dicsértessék! Meghalok, meghalsz, meghalnak! Meghalnak, meghalsz, |
| meghalok. Meghalsz, meghalnak, meghalok. Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. |
| Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. |
| Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. |
| Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. |
| Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. Meghalunk. |
| Meghal az ember és meghal az emberiség. A halál a mi beteljesedésünk. |
| A halál a mi hiányunk magánya. A halál a mi győzedelmünk hamva. A |
| halál a mi szégyenünk hatalma! Ez az én Halál-Litániám. Mert halandók |
| vagyunk mind mi: emberek. Mert ha tudja is ezt a kisgyerek, nem érti még, |
| hogy akkor mi miért? Mert ha tudja ezt a haldokló gyerek, nem érti: a játék |
| minek? Minek Papa-Mama, minek a tejeskávé, csokoládé, főzelék, |
| kakaó, a hintaló és a homokozó, minek a láncos hinta, a piros és minek |
| a kert, a zöld? Minek az injekció és az infuzió és minek a Mama-Papa |
| rettenet-mosoly a kórházi ágy fehér vasrácsfüggönye fölött, minek a doktor |
| s a fehér köpeny, s minek a szívhallgató s a mesekönyv, s a kórházfalon |
| a festett állatok, a zsiráf, az elefánt, a majom, a pingvin, a fóka, a viziló, |
| minek a televízió, s a televízióban a folyamatos torna, s Rumcájsz |
| az ifjú mese-apó, aki mindíg úgy tesz, hogy mindíg jó legyen, hogy jó legyen a jó, a gőgös |
| megtörjön, a szegény jót egyen, a Fénytündér tündöklő piheláng-magánya legyen a |
| rengeteg-vadon zöld éjében a lámpa, s a gazdag leszálljon gőgös lováról? |
| Minek a Hófehérke és a Hét Törpe, a hét fehérszakállú kék körte, akik |
| kalaposgombák, kucsmagombák, fodorgombák, pettyesgombák alatt futkosnak |
| táncolva körbe-körbe, páfrányok zöld árnyéktolla alatt és csizmájuk égetett |
| cukorból, barna cukorcsizma lábukon és cipőjük selyemcukorból és szakálluk |
| ránc-pénz arcukra csapott tejszinhab-pacni, fehér fürtökben lecsurgó tejszinhab, |
| szakálluk habfogak félholdja, mint a tejszinhab, ami fölágaskodó csipkékkel |
| dermedezett a tálban, mert a Mama fölverte drótzsákfürt-nyelvű villany-gép- |
| keverővel és jó volt azt ujjal mártogatni, az ujjakat lenyalni és jó volt a |
| tálba arccal belebújni és nyalni a sárga műanyagtál aljáról, oldaláról |
| nyalni a habcafatot, habmaradékot, s arcunk olyan lett, mintha hóban |
| hemperegnénk és a törpék süvege piros selyem-dióhéj és a törpék kucsmája |
| puha aranygyűszű, fodros lágy viaszbimbó, és fut a Tiszta Rózsaliliom körűl: |
| Dédapó, Suta, Csalán, Bimbó, Pohók, Öcsi, Bül-Bül, fut hab-szakállasan |
| körbe-körbe: Szende, Szundi, Hapci, Kuka, Morgó, Tudor, Vidor! |
| „L’ Enfant et la Mort.” „Les morts, c’est ceux qui ne sons plus sur terre. |
| Ils ne peuvent plus vivre. On ne peut plus ouvrir les yeux. On ne |
| peut plus bouger. Avant qu’on est mort, on a le coeur fatigué.” |
| „Papa dit que c’est facile. Maman dit que c’est difficile. Je |
| ne sais pas qui a raison.” „La Princesse, chez moi, on m’apelle |
| comne ça. Elle tombe la tu-lipe. Dans mes rêves, c’est moi |
| qui tombe, et je suis muette.” Rumcájsz szakálla fekete krétasarló, |
| Rumcájsz csizmája ráncos kályhacső. Rumcájsz kalapja fordított fekete, |
| peremes köcsög, Rumcájsz kalapja, mint Kassák Lajos feketeposztó torony- |
| kalapja! És Rumcájsz felesége Manka, és Rumcájsz fia Csibészke, és Csibészke, mint |
| egy sült-tojás szemű fekete gumigolyó, tömör fekete gumilabda, akkora, mint |
| egy tojás, úgy hívtuk: csacsitöke, és Rumcájsz szakálla fekete csipkegallér, fekete |
| csipkegallér fehér ingnyakon, és Rumcájsz haja mint a Papáé, csipkés fekete |
| gyapjúsisak, és Rumcájsz szeme, mint a sülttojás, fekete csipkegallér |
| szakálla fölött, mert Rumcájsz szemei fényes tükörtojások, Istentől a homloka alá |
| sütve, Rumcájsz szemei tükörtojások, nagy fehér lepényben sárga golyók, mint |
| fénylő felhőtérszigeten a nap, sötét felhőfényszigeten a napgolyó, és az Úgy-kellett- |
| Úgy-kellett-Úgy-kellett-Tündérek sivalkodnak, mint a kismalacok, a csöpp |
| fénymalacok sivalkodnak, mint kismalacok Nagymama két hóna alatt, mikor a |
| piacról őket hazahozta, és piros gomb orruk két likából és szájuk gyöngéd piros |
| nyálas fogsor-papucsából jött fehéren a sikoltozás-gőz, mint fehér páros rudak, |
| nyálas fehér gőzlángok! Nézd azt a pulzáló piros pont-tüzet Asszony, Feleségem, s |
| gyűrd piros öledbe nem-gyáva költő-fejemet s csókjaid arany-csöndjével |
| te zárd le szememet, majd ha elmegyek; s nézd tovább azt a messzi |
| csillagot, azt az öröklét fénypillanatot, ha már földben a testem, hiszen |
| odavaló! S te szikrazokogó pici pontmagány, piros lázpont a ritka- |
| sűrű űr halántékcsont-feketehajlatán, vérpötty a szikrafüst ősgömbarc |
| egyik homályszögletén, izzó neuronpont az Örök Agyban, tréfálok most, |
| bolondozok: aki vagy nincs, vagy van, vagy volt csak, te tudod-e, hogy mind |
| meghalunk itt, emberek, emberiségek, öntudatlan lények, tudatos teremtmények, |
| vagy azt is tudod: csak az ember hal meg végűl, s mikor kihalt az emberiség: |
| tudod, mi lesz? S tudod-e, mi ez? Ez az emberiséghalál, az emberhalál: mi? |
| Hogy a mi halálunkkal te maradsz egyedűl! Árvább leszel, mint a legföldibb |
| árva árva! S magányod magányába zárva azt se tudod, hogy mindegy neked! |
| Ha meghal az ember, ha az ember hal meg, az emberiség: a tudattorony ledűl, |
| mint porpárna-lomb. Meghalunk? Kihalunk? Kihal majd emberi fajunk? |
| Békében? Háborúban? A léttörvény szigora szerint? A halott Föld nem mond Orfeusz-éneket! |
| S ha lesz majd növény, vagy állat, virág, vagy madár: tudja-e, kik voltunk: emberek, |
| emberiségek? Tudják-e, mi volt az ének? Hisz tudják-e most, hogy kik is vagyunk? |
| Tudják-e, kik vagyunk? Tudják-e, kik vagyunk, kik voltunk? Tudják-e, mi |
| leszünk? Tudják-e, kik voltunk, kik vagyunk? Kik leszünk? Tudják-e: hogyan |
| és kiért és miért? Hogy mit eszünk és mért eszünk? Hogy miért lett agyunk, az |
| emberagy miért? Hogy miféle szövetség különös szövevényszerkezet-szövete az a láng: |
| ember-agyvelőnk, 150 dekagrammos, másfél kilós emberagyunk, a rózsaszín |
| hártyába csomagolt agyállomány? Hogy mért lett ekkora a koponyánk, az ember- |
| koponya, mért nem kisebb, mért nem nagyobb? Hogy mért járunk fölemelkedve |
| függőlegesen, hogy mért ott van, ahol van a szem, szemgolyónk, a homlokcsont |
| alatt és két gödörben, két méter alatt és most már két méter fölött is, néha, |
| mert most valami csodás fölfelé-gyarapodás az emberlét újabb tulajdona, és |
| hogy miért, azt elmondják az orvosok, biológusok, antropológusok, biofizikusok, |
| biovegyészek, fizikusok, szociológusok és statisztikusok. Tudják-e, mért |
| mondják vérnek a vért, csontnak a csontot, húsnak a húst, az ideget idegnek, |
| bőrnek a bőrt, s homlokunk alatt a két csontvödörben, orrcsontunktól jobbra |
| és balra az a tojósalakú szines vízüveg-látásjelen mért fénylik nedvesen és |
| mért izzik könnyesen, ha embersorsunk alkonyába nézünk? Tudják-e, hogy |
| a világból mi a részünk, s a létezésből mi az a nem, ami embersorsunkban nem |
| lehet jelen, s ha valamit elvégzünk, vagy ha egy lényt kivégzünk, vagy ha a |
| Létezés múltjába visszanézünk, vagy a nem-emberi, s emberi létjövőt kutatja |
| szemünk, agy-kérdezésünk és eszmélkedés-igenünk: azt már egész valónkkal |
| látjuk, nem a szemünkkel, nem is az agyunkkal, de egész-önmagunkkal, |
| ember-vagy tudatunkkal, emberiség-szigorú gyakorlatunkkal, mert |
| tudjuk azt is, hogy nem a rész, de az egész-megismerés közös türelme |
| emberi dolgunk, ezért az elme, s nem azért, hogy homályba csomagolva, mint |
| asszonyok havi véres vattacsomója vastag ujságpapírosba, az önhiány |
| hagymabüdös szemétvödrébe hulljon a fölismerés, a megismerés, agyunk |
| világtudat-magánya, a létönismeret gyönyörű tartománya, s fölfalja a |
| rothadás-rettegés! Ó, foganni-kész Asszonyiság havi véres vattacsomói! Minden |
| 28 nap után, túl a remény két ciklus közti ovuláció-pontünnepén, a |
| Megtisztulás Piros Folyadéka csobog úgy pirosan, hogy szinte feketén, s a combok |
| közti barna hüvelyrózsán a vatta a Használhatatlan Nem-Hasznosat fölissza! |
| Mikor a méh önmagát a végzetig kinyitja, s a virág-jövőt így bizonyítja, s |
| kiüríti az elöregedett Asszonyi-Előleget, a Haszontalant vérével kimossa: |
| az a Legszebb Asszonyiság! Amikor megtisztúlva önmaga életszennyétől: |
| új befogadásra, új foganásra vár: az a Legszebb Asszonyiság! Ha tisztán |
| már és megtisztúlva az Asszony tűzvacogásban, fényreszketésben meztelenűl |
| áll és nyitott szemekkel mosolyog, mert tudja: jön a Dübörgő Fényvihar, |
| az Őrjöngő Felhőgomolygás, Ködgyönyörtolongás, az Izzó Tornyosulás, a Féktelen |
| Polip-Gyöngylánc-Kavarodás, Gyöngypolip-Összecsavarodás, Kristálytintahal |
| Együvécsavarodás, jön a Várakozásból Legörgő Dübörgő Fekete Energia-felhő: |
| kigyűrt-kitolt hagymafej-szemmel, a fénycsöndbe tolúlt redőrúd-csigaszarvval, |
| kemény szív-alakú zsákkal, mintha egyujjas bőrkesztyű lenne teleöntve |
| feltört tyúktojással: az a Legszebb Asszonyiság! Tudják-e a növények, |
| virágok, állatok, madarak, földmélyi, vízmélyi lények, akik foganást adnak |
| és akik megfogannak, szerelmet tesznek és szerelembe rohannak, mert ez |
| a természeti rend, így folytatják önmagukkal és önmagukban a halandó |
| végtelent, a halhatatlan halandóság-álmot, így építik a faj-förmmaradás- |
| láncot, így teljesítik az Akarat Örömét, tudják-e, hogy nem az a lét, de |
| így, ez az emberi lét, így, e vérzéssel, vággyal, ölelés-vihargyöngyörvény-gomolygással |
| micsoda? Hogy mi is az ember-Asszonyiság? És miért az asszony-Emberiség? |
| Tudják-e ezek a Nemző-Zsákok, Szülő-Edények, Önnemző-Természeti Lángok, |
| hogy mért kell megváltani a világot, ha megvan úgyis, léte-önmagában, hogy mért |
| virágzik Hiány a Hiányban, mint fény a fényben, üresség ürességben, homály a homályban, |
| mint csönd a csöndben, fehér a fehérben, feketében a fekete, barnában a barna, |
| tudják-e, hogy ki az ember és tudják-e, hogy miért az ember, és mi az emberlét sorsa, |
| értelme, érdeme, hite? Ha látnak is minket: tudnak-e rólunk? Ha tudnak |
| is rólunk: látnak-e minket? Hiszik-e ember-szivünket és hihetik-e ember- |
| hitünket? Vagy csak félnek tőlünk, hiszen nem is félnek. Élnek rettegéstelen, |
| s ha rettegve élnek, mert bennük is növekszik valami módosulatlan |
| puha gyémántpernye-fényszilánk, valami világértelemtörmelék töredék-tűz |
| értelemtudat-látomáspillanat, mert bennük is valami növényhomályból, állat- |
| homályból kicsírázó értelem-szikraámulat, valami barna homálycsomag lágy |
| töltelék-szívében kivirágzó fölismerés-akarat fehér liliomgyásza, a fény, |
| fehér láza csak, nem a fény, a tűz piros árnyéka csak, nem a tűz, ha miránk |
| gondolnak: gondolnak-e ránk? S ha félnek is, mert a megmaradásban lazán |
| rettegve élnek, ha nem remélnek, hiszen nincs reményük, s ha nincs reményük: |
| jövöjűk sincsen és múltjuk sincsen, hisz csak jelenük van és létezésük és |
| létezésük közösen árva küldetése, tudják-e, akikben ott a béke, még a |
| rettegésben is és a félelemben, még a gyanakvásban is, bár gyanakvástalanok, |
| tudják-e a védekezés-ösztön hús-rabjai, pikkely-rabjai, toll-rabjai, mészhéj- |
| rabjai, vagy a fényre-törekvés-ösztön növénymámor-rabjai, a fény rácsfüggvényeibe |
| függőlegesen föltolt szines lepkeőstudat-nemiszervű, csipkés hablepény-nemiszervű, |
| sárga csiklókalapácskoszorús kürttéboly-nemiszervű, piros kehelycsók- |
| nemiszervű, feketelila lapos növényhártyakoponya-nemiszervű virágrabjai, |
| hogy mert emberek vagyunk, mért vagyunk emberek? S ember nélkül ők majd |
| a Magányban virágzanak, mint Hiány a Hiányban, bolyonganak egymásban |
| bolyongva, mint füst a füstben, s szorongástalanúl, vagy szorongva élnek csak a |
| Létben, mint fény a fényben, fehér a fehérben, élnek az Öntudatlan Örökös |
| Tiszta Gyászban, mint hab a habban, homály a homályban, élnek a Közös |
| Öntudatlan Tiszta vagy Zagyva Fönnmaradásban, mint Sejtelem az Üzenetben, |
| mint Rejtelem a Reményben, mint Láz a Virulásban, mint Virulás |
| a Lázban, mint Láz a Lázban, mint Reménytelen a Rejtelemben, a Létben, |
| mint Steril Biológiai Üvegdobozban, testi-szenvedés Koszban, bélgáz-igében, |
| testürülék-csatakban, zabálás-virradatban, nemzés-nyál pillanatban, |
| szülés-ájulatban, növekedés-gyászgyakorlatban, védekezés-révületben, |
| megvédem-riadásban, elhagyom-rohanásban, pusztulás-kimúlásban. |
| És nem gyászolnak, nem virrasztanak. A növények, állatok nem ismerik a |
| halottat. A növények, állatok haláltudatát tudom-e én? Tudom-e, |
| mi van az állati, növényi homálycsomag legtitkosabb belső tűzketrecében? |
| Van-e életszégyen, halálszégyen, pontos léttudat, szűk haláltudat? Tudom-e, mi |
| van a szőrök, pikkelyek, kérgek, héjak, tollak, bőrök, háncsok, hártyák, húsok |
| alatt valahol odabent a mélyben, a nem-is-tudom-hol titokzatos kevélyben, |
| a pulzáló csönd-szívedényben, a meg-nem-nevezhető Szövetség Erőköteg Szövevény |
| Rejtelem-Tengelyében? Van-e ott valami más Lényegi Előfordulás? Vagy csak |
| a Beprogramozott Kötelesség, Hűség: létük, az Egyetlen Dolgos Lehetőség? |
| Csak virágzik, növekszik, gyarapodik, szaporodik, meghal az Ember-Alatti Lény! |
| Van, akár a fény. Elhagyja a halottat. Otthagyja önmagára. Önmagát is otthagyja |
| önmagára. S eszik, zabál, legel, rág, harap, fal, szív, szopik, rágicsál, tép, |
| fosztogat tovább. Úgy eszi önmaga létszilánk-akaratát, mint papírost a láng! |
| A növény elrohad, a virág is elrohad, mint a kertben az esőben a rózsák! |
| És nincs irgalom és nincs szánalom és nincs tudatos hit és nincsen semmi jóság! |
| És gyilkolnak a fennmaradási-ösztön Ártatlan Gyilkosai! És széttépik |
| a legyilkoltat. És csak annyit esznek, amennyi kell. Aztán elterülnek, vagy alusznak |
| nyugodtan, vagy hemzsegve boldog elektromosság-riadtan, mégnespatkó-láncolatban, |
| hullamorzsákat harapnak barnán pezsegve a halott hulla-jóban, mint |
| a hangyák a halott feketerigóban, akik sürgölődve sietve teszik, amit ösztönük |
| életparancsa mond nekik, barnán súgva a hangya-idegekben, és nem |
| látszik semmi a hangyaszemekben. Vasbunkó-csápjuk, mágnes-patkó fejük |
| egy-egy pillanatra összeragad, a létezés-erővonalak érintik egymást, aztán |
| a csöpp mágnespatkó, a rágószerves fej a vas-szivecskétől elszakad, a másik |
| fejtől, vasbot vasbotot üt, mint a botvívásban gyermekkoromban, szem- |
| kavics kavics-szemhez csattan, mint a biliárdgolyók, ez a hangyaszem-csók, |
| vasbajusz a vasbajuszt metszi, mint kard a kardot, mikor a vasruhás-vas- |
| csuklyás fejű középkori lovagok vívtak vasöltöny-lovon ülve, ez a vaslovag- |
| vasló-hangyabeszélgetés, ez a pezsgő barna, ízelt, páncélos, gyorslábú, merev |
| mágnes-örvény halott-megrablás, zengő hangtalan hullafosztogatás. Az öntudatlan |
| élet tudatos halál-bizalma. Egymáshoz koccan a sűrű sok vas-alma és |
| rabol a rozsdás lánc! És nem tudja, hogy boldog. Mert a boldogság az ember |
| reménye csak! Az ember reménye s az ember legszebb vágya. A hangyának |
| nincsen boldogtalansága! És gyásza sincs és nincs szégyene, bűne! A |
| hangya nem tud sírni! És nem tudja, mi az a szörnyű-szép zokogás, amit |
| a mérgezett megaláztatás, vagy a gyönyörtelen gyökeres gyász, vagy a térden |
| imbolygó irtózatos emberi szégyen lök lényünk rettenetéből a kékre |
| fojtogatott emberi fehérre, hogy hemperegve és üvöltve, konyhakéssel az |
| ablakot kiverve, nyers ököllel az üveget törve már mi is a Homályt akarjuk. |
| S véres a Zokogó csuklója, arca, ökle, s az Áttetsző Angyalok ott állnak |
| fölötte, bambán néznek, hegyeseket köpnek, s lassan pödrögetik, pödrik |
| szakálluk kék szőlőfürt-habját, kévés, piros, hegyes, cukszfürer-nagyapa- |
| bajszuk. S ami a hangyák után marad, majd megzabálják a többi bogarak, |
| meg a madarak, meg a baktériumok, mikróbák, állat-egysejtüek, |
| mikroszkópikus üvegszerkezet-csodák, habzsoló létparány üvegórák, |
| parányi üveglegyező-rágáscsillagok, kürtös és ponthártyás hártyaszőr-automata-lécbordázat- |
| háromszöghalmaz üvegdrót-szálkereszteződés-halmazindulatok, a Blaise Pascal- |
| szálkakupac reményzabálás-rózsagépek, mint Megyik János halmozott faléc-szerkezetei, a |
| spórák, legyek, férgek, kukacok, fonalférgek, százlábúak, fülbemászók, pettyes katicabogarak! |
| A méhek és a darazsak! A dongók, dongólegyek! Az ember mit tehet? Akár |
| egy kis rüfke a sláger szövegében, a slágerzenében: nedvezni kezd a Bűn az |
| emberi szenvedésben. Pihepamutrózsa combközében méz szivárog. És ha holló |
| károg, talán varjú? Edgar Allan Poe fölül a sírban, csontváz-szögletesre, |
| ül, mint egy fehér vasrácskerités L-alakra hajtva, csontváz-szájából a földet |
| kiköpi, koponya-szemgödrében zöld földpenész-szemei kristályosan izzani |
| kezdenek, mint Emily Brontë halott Férfi-Őrületének kristályzöld szemei, |
| mint Heathcliff eszelős zöldkristály szemei tébolyúltan, halottan, s Emily Brontë |
| vinnyog hangafű-hangavirág koporsóba csomagoltan, a dombokon hanga, hangafű, hangavirág, |
| és káprázik az üvöltés, a csönddel-üvöltő emberi szemgolyó, a Szigorúság, Szomorúság, |
| egyetlen türkiz-zöld, zafir-kék Szemgolyó a Világegyetem, Emberszemgolyó-Láng, |
| és a dombokon a hanga, a hanga, a hanga, a hangafű sikít, mint nyúl, |
| ha tenyéréllel tarkónütik és a fák a széltől megtörve deréktől vízszintesen |
| nagy hajakkal hosszan előre-lobognak, mint vizszintes zöld lángok |
| fodros levélszőnyege, mint fagyott békanyál-zászló, fagyott békalencse- |
| lobogó, s „Effi komm! Effi komm!” mondja valaki a sárga fűszálas |
| dűnék közül, valaki Effi Briestnek, s Effi halál-lovon lovagol lobogva |
| a halálba, fehér fátyolvirág-kalapfátylát fújja a nyers tengeri szél és a szél |
| a nyers homokszakadékok, lángoló homoktaréjok sárga kakasfej-mirigy-zászlói közt |
| süvítve szalad, mint egy celofánruhás celofánasszony, mint robogó celofán- |
| rénszarvas-csorda, ötmillió celofán-karibu ha vándorol az eszkimók tundra- |
| sivatagán, s ropog ég, föld, levegő, mintha óriás celofánpapíríveket gyűrűnk |
| össze ideges, gyors kezekkel, ropog a celofán-futás, ropog a celofán-állatmilliók |
| robajlása, Effi Briest halált nevet, és Crompas lova nyerít valahol és a szél |
| a szél, a szél, a vad nyugati szél Verhaaren halott szájából süvölt ki zölden, |
| s Edgar Allan Poe örül a földnek, mert szereti a földet Poe-Atya, s Tu Fu, Csü Jüan, |
| s Li Taj-po csontzuhataga csontcsövein át folyik az eső s az esővíz |
| átcsobog az embercsontokon, a lukas embercsontokon, mint az emberszív |
| csövein, üregein a bánat! Az ember mit tehet? Mit mondjon a madárnak? |
| Mit tud a madár arról, hogy vagyok? Hogy voltatok ti mind, akikről most |
| beszéltem? Mit tud a madár arról, hogy ki vagyok? És mit tud az a törpe-pont |
| piros csillag ott fölöttem, előttem? Mit tud az emberről a fénylő anyag? Mit tud |
| az emberről az éneklő anyag? Mit tudtok rólunk: Emberiségről, énekesmadarak? |
| Mit tudtok rólunk: Emberiségről? Mit tudtok rólunk: Növények, Állatok, Némák |
| és Énekesek? Mit tudtok Sziszegők, Csattogók, Percegők, Cirpelők, Ciripelők, Zengők, |
| Zümmögők, Zizegők, Sírók, Gágogók, Hápogók, Fütyülők, Cserregők, Rikoltók, Ugatók, |
| Rikácsolók? Mit tudtok Vakogók, Makogók, Mormogók, Bömbölők, Víjjogók, Hörgők, |
| Röfögők, Trombitálók, Csivitelők, Cincogók, Csettegők, Csattogók, Kopogók, Kalapálók? |
| Mit tudtok Létek, Létezők, Szépek, Szemérmesek, Szelídek, Szomorúak? Mit |
| tudtok hangot-adók és hangtalanok? Fényrabok? Homályrabok? Mit tudtok |
| mirólunk Tegnapiak és Tegnapelőttiek és Azelőttiek? És Még-Régebbiek? Mit |
| tudtok ti rólunk, Legősibb Ősiek, Kezdetiek? Lények, Létezők, Állatok, Madarak? |
| És mit tudtok rólunk ti látva-vak Maiak? Mit tudtok ti rólunk, ti Mozdítható- |
| szeműek és ti Mozdíthatatlan-szeműek? Szemetek a kopár, szomorú látás-állatüveg |
| mit mutat rólunk és belőlünk? Miféle kép formálódik látásotokban és nem |
| álom-titokban, nálunk-egyszerűbb agyatokban, és miféle kép álmotokban, ha van |
| álmotok: rólunk emberekről? És rólunk: Emberiségről? Mit tudtok ti az anyagról |
| és a fényről? És mit tud az emberről a fény? A szegény sugárzó remény? Az önmaga- |
| tódulása nem-kegyetlen és nem-kegyelmes látásra-vak gyönyöranyag, az |
| anyagrészek szövetsége egyszerű tiszta erő, a meghódíthatatlan türelmes életkegyelem, |
| ha kozmikus szűrőrétegeken át csapódik létünkbe az az elemi fényvilág, |
| mint gázálarc disznó-orrlikú fémszűrőrózsa-hengerdobozán a halálos vad |
| szennyeitől megszűrt levegő! A Földgolyó körűl ezek a kozmikus szűrőbuborékok, |
| kozmikus szűrőhólyagok úgy védenek minket a fényerő-haláltól, hogy kiszűrik |
| a fényből a kozmikus halálhabot, a megölő sötét sugárzás-pillanatot, mert |
| létezni csak így tud, mert lenni csak így tudott a kezdetektől e bolygó-remény |
| minden kötődő, nyíló, virágzó, osztódó, szaporodó létezője, ha a Szűrő vigyázott a |
| Fényre s a Fényben a Hőre. S így lett a Fény a Nem-Halál! De mit tudja ezt |
| a Kopár Nehéz Sugárzás? Mit tud önmagáról a fény? És mit tud az emberről |
| a fény? És dolgáról mit tud a fény? És tudja-e, hogy ő: mitől, hogyan és |
| miért? És hiszi-e önmagának a fény a fényt? És tudja-e: hogy van és tudja- |
| e, hogy miért? És mit tud az emberről a sötét? És mit tud a fekete? És mit a |
| fehér? És mit tud mirólunk az árnyék? A testek hosszú, lapos, puha fekete |
| fényválasza? Mert az árnyék a testek rejtett bánata. Az árnyék a testek fekete fényvígasza. |
| A testek egyszerűség-képlete. A testek előtörténete. Ami bennük van és nincs |
| hatalmuk rajta. Ami bennünk van és nincs hatalmunk rajta. A test és a |
| fény találkozás-ünnepén: az árnyék az elhullatott megadás-lepény. Nem |
| a fénytesté, fénylő testé, nem a fényé, de a fénytelen anyag-szegényé. Az |
| árnyék bennünk a test fekete lombja, s létét a tiszta fény kimondja! |
| És mit tud az emberagy árnyéktudatáról az Árnyék, arról, |
| hogy mit agyal ki az emberelme, mert az Embernek a fönnmaradáshoz bizony |
| kevés türelme van és sok köze a gyászhoz, az Eljövendő Kipusztuláshoz |
| és Végpusztuláshoz és azt gondolja, mégis fönnmarad! Én láttam egy apró |
| mózeskosarat! Két gyereket csináltam, de miféle vígasz ez a Kosár-Vigasz? |
| Olyan volt, mint egy fölfújt levelibékazöld gumimalac! Mózes-gyermek |
| világossárga vesszőkosár-bárkája, amibe az újszülöttet fektetik, a fölfújt |
| levelibékazöld gumihólyag belsejében, mint valami virágpaplanos puha |
| pehely-Éden. Most egy kaucsukbaba fekszik abban, festett kék szemekkel, |
| rózsaszín kaucsuk-ámulatban. És a kisdedet majd abba fektetik. Atom- |
| háború után! Mi után? Mi után? Hát kik lesznek, akik megtehetik? Kik |
| azok az Irtózatos Dübörgő Fénynek Gömbtűzörvény-Oltárán, a Tűzbuborék- |
| agyú-Tűzglória körperemén, a Tűzkorong-Kalapú Halál-Kiáltvány Égés-lapjain |
| áldozati lények, akik a Világhulla dögtakony orrlikából kibújva majd |
| fölfújják azt a zöld gumigömböcöt, ahogy mi a léggömböt fújjuk a Vurstliban, |
| vagy barna nádszálcsövön, a levágott nádtetőből kihúzott bütykös barna |
| nádszál sárga hártyakorongját, sárga szűzhártyáit, sárga dobhártyáit rozsdás |
| dróttal átszúrva: nádcsövön fújtuk feszes, eres, zsírhártyapáfrányos rózsaszínű |
| gömbbé a disznó-húgyhólyagot, az elvágott húgycső rövid szárcsöcsébe dugva a |
| nádat, a húgyszagú szelvényes csöcsbe, amely olyan volt, mint félbevágott földi- |
| giliszta, s a nádszálat úgy dugtuk oda, ahogy egy vízfejü kisfiú óriás villanykörte |
| fejébe, a hajzat között, a koponyatető tökszárként, vagy kisfiú-fütyülőként |
| kiálló bőrcsöcsébe kisujjunkat elemi-iskolás koromban. Ki lesz, aki halott csecsemőjét |
| e fölfújható gumihólyagba teszi, hogy megvédje a sugárzástól, hiszen halál- |
| önmagától? És hogy él: a Jelennek elhiszi? És hogy aki abban a levelibékazöld |
| gumimalacban fekszik: él és élni fog? Emberiségem: így leszünk boldogok? Ettől a |
| zöld fölfújt levelibéka-őrülettől, ettől a gumimalactól? Mint hívők a malaszttól? |
| Mert a fölfújt levelibékazöld gumimalac feje és malacorra, mint egy kövér |
| kismalac feje és orra, mert szitakötőszemű, gázálarcszűrőtok-malac-orrú zöld |
| gázálarc-malacfej nő ki abból a zöld gumihólyag-zsákpocakból, ahogy egy |
| meztelen csiga ajakredőzsák-fejéből a kigyűrt csigaszem! S a gumimalac zöld |
| fardomborulata cippzáras gumivagina, villámzáras hüvelygumizseb. S a zöld |
| gumihólyag két püffedt dagadmány-oldalán a zöld gumifogantyúk: a |
| malacfülek! Emberiségem: ki érti ezt meg? És ki akarta ezt: Emberiségem? Hát ezért |
| lettünk az Értelem Fénye a Világegyetem-fényben, hát ezért lettünk a Létezés |
| Tudatos Emberfénye a Napcsillag Sugárgyönyörkeményben, hogy mózeskosárban |
| így cipeljenek: Elképzelt Jövő, Kicsi Megmaradás? Mert ez a: Világtemető! Mert ez |
| a cipekedés: hullavánszorgó Világhit-Öncsalás! Nem Megmaradás és nem |
| Fönnmaradás! Hullák, hullák, hullák, halottak, emberhullák, állathullák, madár- |
| hullák, világhalottak, természet-hullák, város-hullák, civilizáció-hullák, kultúra- |
| hullák, tűzözönhalott való világ mocskán és szennyén vánszorog majd a Megmaradt |
| Ember, a Megmaradt Emberiség, megőszűlt szívvel és ágyéktalanúl, őrülten |
| motyogva, cipelve a levelibékazöld fölfújt gumimalac-mózeskosarat, |
| abban a halott csöpp Embervirradat, abban a halálra-születés újszülött |
| emberhalottja, Megégett Piciny Remény, üveg-gyermekláncfűpehelygolyó, |
| megolvadt üvegrózsa, Vak Kicsi Hajnal, Nagyhajú Drótszobor-bábú, meg- |
| vakulva és megsüketülve, agyvelője mint megsült töpörtyűspogácsa, és |
| félméteres döglegyek röpdösnek cikázva, szörnyeteg gyémántgépként dörögve, rózsatüske- |
| örvénnyel gyűrűzve befont fekete kitin-sírkereszt lábaik csuklósan, térdbütykösen |
| lógnak az új csönd meszelt kőkeresztjein, lógnak a Tűzözön-Emlék vedlő |
| piros csöndkeresztjein, mint rozsdás vas-korpuszok, megfeszített, rozsdás vas- |
| Krisztustestek, szemük két kék zománcveidlingben kristályosan összetört |
| süvegcukor, fűvel benőtt jéghegy-torlasz, szemük két zöld zománcveidlingben |
| fölpúpozott darabos só, piros szőrkerítésekkel fölparcellázva, domború piros |
| üvegszilánk-gömbkoporsó fehér penészfüsttel kiszakállasodva, szemük két |
| légypotroh celofánból, amit gyűszű-pontháló pórusain élő szitahálóvá, eleven |
| rácsdobozzá szőtt a fonalgomba, s úgy lóg ki a fonalgomba a potrohpórusokból, |
| mint beteg ember alfeléből véres végbele, mint bivaly szájából a nyálszakáll, |
| szemük két gyűrt celofánfánk, üstnagy celofángyüredékrózsa, szemük |
| pókhálós befőttesüveg, az üvegben megromlott befőtt, mert úgy hámlik |
| levében az őszibarack, mint élettani kutatóintézetek polcain az üveg- |
| dugóval zárt üvegtartályokban az ebihal-alakú, kaméleon-alakú, nyúl-alakú, |
| kiskutya-alakú, fehérpatkány-alakú ébrények, magzatrózsák, magzatszúnyog- |
| lárvák, magzatok, karnélküli lénycsonkok, narancsszínű emberkezdetpolipok, |
| négylábú péniszes fiúcskák, kétfejű embrió-lányok, ülvén lebegve, vagy gyászosan |
| kuporogva a megtartó anyagban, a formalinban, s bőrük hámlik, mint az |
| őszibarack-befőtt bőre és cafatosan lebegve foszlik és csöpp körmeik kék szaru- |
| pontok és szemeik orrlik-páros szivacsdióra ragasztott kék viasz-golyók. |
| S füleik takony-csigaházak és szemhéjuk, mint pihés vászonzacskó sárga turóval |
| teletömve. S a befőttesüvegben a zöld szirup tetején vastag zöld penészfödő. |
| Mint kövér zöld penész-szűzhártya! S a félméteres döglegyek cikáznak derüsen |
| dörögve, kristály-testkaszabolással, zöld, piros, kék, fehér, szürke mozaik- |
| pepita zománc-ökölcsapások a legyek a halál-levegőben, mert szárnyuk láthatatlan. |
| És másfélméteres csótányok ágaskodnak, mint bajszos, szelvényes, kettős kék |
| bádogkard hátú bádogcsónakok, lüktetve egymásra-torlódva, mint katona- |
| temetők sírkeresztjei, sírjelei, csikorognak és nyikorognak, mint a viharszaggatta |
| pléhtetők, nyikorognak és csikorognak, mint egymásra-tülekvő nyihogó föltódulásban |
| a középkor vaslovai, a harci vasinges, vasmellényes, tüske-narválfogas vasmell- |
| páncélú, vasbuborék-farú, vasálarcsisak-fejű lovak gőzölögve és nyihogva, |
| kétméteres csápbajszuk összeér keresztben, szövevényesen imbolyogva metszve egymást, |
| mint viharban a lakótelep tetőinek cincér-bajusz, csótány-bajusz televízió-antennái, |
| és pillátlan szemük, mint a tojás-szén! És a kétméteres patkányok két |
| lábra állnak, mint a nyulak, cincognak kásás óceánhömpölyegben gyűrődve, izzó |
| patkányfej-térszigetek végtelen redő-nyüszítése a hajnal és az alkony, a nappal |
| és az éj, hosszú metszőfogaik a földig lelógnak, mint páros görbe sárga zománc- |
| kardok és pupilla-embriós vízgolyó méhburok szemük sunyibb, mint a Volt |
| Emberiségé és pikkelyes sárgarépapálca lábuk, mint a villámérlombos augusztusi |
| ég és hosszú szelvényes, gyűrűs, hegyes fehérrépa-farkuk, mint egy meztelen kitolt |
| hegyes kutyafasz, mint a tejút ikrás tatufarka az űr dzsungel-avarrongyain, |
| a rózsapontok iszonyat-zsákja, a hegyes csillag-kása-metszőfog. És taréjlik, |
| ciceregve gyűrődik, föltaréjlik, behorpad, nyúlik, fortyog a habos szürke |
| világvégtelen sárszőnyeg, a vándorló, nyüzsgő eleven patkánytemető, a vastag, |
| biliárd-szemű hömpölygő, gyűrődő világsártakaró, mert vándorolnak, nemzenek, |
| szülnek, szinte folynak testükből az újszülöttek, mint részeg nők ha hánynak, |
| kibomlott hajjal részegen okádnak, s hányadékuk rózsaszínű gyomorlekvár, |
| ömlenek a patkányanya-hüvelyéből a patkány-újszülöttek, és egymást |
| eszik és egymást falják, és egymást zabálják és egymást rágják és egymást marják |
| és hullát esznek és élő embert esznek, és gyermekhullát rágnak, és élő gyermeket rabolnak, mint |
| a tigrisek, a gorillák, a krokodilusok, a medvék! Ez lesz a világ? Hitem ne |
| add meg! Igy lesz a világ? Hitem ne add meg! Hát legyen vége már a Világrettenetnek, |
| amitől népek, nemzetek, országok, földrészek, világrészek remegnek! Amitől |
| nők és férfiak, ifjak, öregek dermedten dideregnek! Hitem ne add meg! Hitem |
| ne add meg! Ne ilyen iszonyat legyen a Vége annak, aminek szenvedése |
| is szebb volt, mint a Létezés bármely tárgyi, dologi, biológiai Megvalósult |
| Véleménye, szebb, mint minden teremtődött és teremtett dolog, mint minden |
| más, amibe a természet belefog, a szerves, vagy szervetlen anyag minden dologi |
| alakja, vagy erőcsomagja, a tér minden darabja, az idő minden salakja, |
| minden, ami hallgat, virágzik, elkészűl, kiegészűl! Ne add Halál Emberiség- |
| Sorsunknak ezt a Halált részül! Ne így haljon meg az ember, hogy ha meghal! |
| Ne ilyen Iszonyat, Kábulattalan Szörnyeteg Kábulat legyen Teljes Befejezése |
| annak, ami a Létezés Leggyönyörűbb Kifejezése: az Emberiségnek! Nem! |
| Nem! Nem! Nem! Nem! Nem! Nem! Nem! Nem! Nem! Nem! Nem! Tizenkétszer |
| Nem!, hogy kerek legyen az Irgalomkönyörgő Tudatos Áhitatcsónak, mint |
| ahogy tizenkétszer egy hónap a Földgolyó Idő-Éve, az emberi beosztás szerint! E |
| Könyörgésáhitat-Tudatcsónakba ültetem én mind, aki enyém: Szivében |
| Rettegő Gyöngéd Emberiségem! Emberiségem! Aki még nem égett el a Gyűlölet Tűzröhejében! |
| Akit még nem olvasztott gyémántos salakká a Bűn! Mint Noé! A XX. század Költő-Noéja én, |
| aki itt állok most az éjszaka árnyékperemén, s azt a kis tűziszonyrebegő |
| csillagot nézem, amely tátottan úgy dobog, mint tüzes békatorok, ahogy Illyés Gyula |
| írta, s ha már emberfajtám eddig is kibírta, mert a létet bírta ki és ezzel |
| önmagát, s hogyha a „megművelhető csillagokra” se szálltunk boldogan át, |
| ahogy József Attila hitte, a szegény büszke, gondos bolond, ne az legyen |
| az örökös emberi gond, a jelenkori: hogy pusztul el majd az Emberiség! Ne íly |
| halált! Közös elmúlást ne ilyet! Ne ez legyen az Üdvözülés vége: ez a |
| Hamu-Béke, ez a Patkány-Béke, ez a Csótány-Béke, ez a Zománc-csattogás Szines |
| Döglégy-Béke! Én úgy nőttem föl, nagyon szegényen, ezért hiszek én mindíg a |
| reményben, szivem szép lángja mindíg a reményem, az a remény, amely akár |
| a fény: a valóság tereit betölti, a homály fátylait a létüvegről letörli! |
| Hiszen a szegények létlángja mi lehetne más, mint a megváltozás |
| hite, az az örökös akarás, hogy egyszer jobb lesz, hogy mégis jobb legyen! |
| Hogy jobb ruha, jobb kenyér, jobb lakás, több tudás lesz egyszer a részünk. |
| Hogy szabadabb Jelen lesz a Történelem, amelybe egyszer majd mi is belépünk. |
| S úgy leszünk szabadok, hogy nem lesz rettegésünk, hogy mindent kimondhatunk, |
| és nemcsak szenvedésünk, s nem jön semmiféle Elhurcolás értünk, ha egyszer |
| megértük, hogy szabadok vagyunk! Hogy azt is megértjük: a fölszabadulás csak |
| akkor szabadság bennünk és körülöttünk, ha nem rettegi más a mi szabadságunk! |
| Ha amit megkapunk, azt közös jóra váltjuk. És ez a mi erőnk és megmaradásunk! |
| És azt is, hogy nem lehet eladni, amit egyszer meg kelletett kapni és csak előre |
| van és nem visszafelé! Hisz ez a szabadság csak az emberé! S ha dolgainkban |
| úgy készül a holnap, hogy együtt látunk neki a dolognak, s együtt teszünk, amit |
| tenni kell: emberré így leszünk, a közös emberivel! S nem külön-külön öröm |
| az öröm, de az emberi összetartozás közös hit-szövedéke tudatunkban az |
| a büszke béke, amelyben megvalósulhat a teremtés! Emberré ettől leszünk, |
| emberek ezért vagyunk! És szép csak így lesz ember-alkonyunk! És az is az |
| ember dolga, hogy önmagát másokban kimondja, s hagyja, hogy az az ember- |
| másik az ő szivében érjen a vallomásig, ahogy a kimondásig érik minden erő, |
| anyag, s csak az a vak a vak, aki nem akarja, hogy magányában segítsenek |
| rajta, mert minden dolog, tény, állapot, reménység azt akarja, hogy a |
| megtestesülésben lényét ne az üres űrbe csavarja, ahogy egy növekedésben megtekert |
| szárú virág: csavarmenet zöld szárral csak a semmi sötét dobozába lát sárga |
| virágszemével, hiszen csak van a zöld tekervény-növekedéssel, porzó-bibe- |
| pupillás sziromkürt-szemével, de nem találkozott még a fénnyel és sose |
| éri el, ahová föl őt növekedése gyötör, azt a felvilági lángot, a világosságot! |
| Tizennégy-éves koromig én is így nőttem, mint a sárga macskaszem-falánk |
| pincevirág, a dohos sötét csönd borszagában, pinceszagában tekerődtem, |
| csavarodtam vékonyan, alacsonyan fölfelé, de nem hittem: a többi Istené! |
| Az egyik hordó tetején, a piros-abroncsos fakoponya központi kutacsába |
| vert fadugón laposan keresztben a rücskös sárga einslag feküdt, mint sárga propeller, |
| a merev sárga kénlap-léc feküdt, mint kénlap-légcsavar, mint levágott óriás |
| sárga fül, mint Van Gogh borotvakéssel levágott sárga füle, s a kénlap-fülcimpába |
| alul, a sárga kénlukba hosszú rozsdás dróthorog akasztva, rozsdás dróthorgony |
| szúrva, mint aranyhal porcogókarimás aranygyűszű szájába a horog, mint |
| őserdei meztelen indián kislány fülében a drót-fülbevaló, mint akasztottak nyakán |
| az elvágott kötél, mint a fejjel lefelé lógó félbevágott állatok, disznók, birkák, |
| tehenek combfara húsába a henteskampó, mint csónak horgonya az iszapba vágva, |
| s a kicsi hordó, mint be-nem-nőtt kutacsú kisbabakoponya, a fejközép főkutacsa |
| lágyan, mélyen bőrével behorpad, ha ujjunkat picit benyomjuk: puha-e még? |
| A homokban sárgarépák, fehérrépák, bütykös fehér szarvakkal, ízelt |
| sokízű sárga üvegrúd-növénycsápokkal csírázó krumplik, gyíkhasú krumplihalom, |
| a kabócaként, gyíkként vedlő krumplik alatt a föld: világoszöld, sárga, nedves, |
| őszület, fehér bőr, mint a tarajosgőte-hímek hasa, kis koszos |
| petróleumlámpa a mohás, könnyező kövek közé vert rozsdás ács-szögön |
| a pincefalon, az ácsszög lapos rozsda-kalap fején vasrozsda-kereszt. Üveglopótök |
| egy másik szögön, mint egy hártyásra kiszáradt csigaszem, üvegszárú üveghólyag-csönd, |
| kis széken csorbúlt fehér zománcbögre. Néha a pincébe |
| apám jött le, bort csurgatott a hordócsap facsövéből, elcsavarva a csigacsap |
| fatollát, aztán visszacsavarva, állt ott micisapkában, kőmüveskötényben, |
| tenyerei közt melengette a fekete-herpeszes szájú fehér bögrét, forgatta, |
| melengette, rám nézett merengve, meg a rügyes szürkezöld penészgolyókra, |
| a varangyokra, a tűzrügyes vízgolyókra, a tüzeshasú békákra, akiknek |
| tokája, hasa tűzszeplő-gallérban, parázs-szeplő kötényben, mint az |
| átvágott gégéjű szomszéd nyakán a kis pettyes vászonkötény, gézfátyol-zászló, vérszeplős vászon- |
| ingecske, a gégéből kiálló gumitányérszájú ezüstcső, a kanül fölött, amin kibuborékolt a nyál, |
| vér szivárgott, köpet, hurut, az a fém-gégecső, mint gumiszájú hal, fekete gumiszoknya |
| WC-pumpa, vízcsap-pumpa, mint a békák kloákája szortyogva, kristályosan |
| ürített, a pincedombon mekegett a kecske, öreg volt már, és tőgye két |
| hosszú fekete, barnaszeplős gumipumpa, gömbölyű fekete gumigombbal a csöcsvégen, mikor |
| volt?, nem is olyan régen, és ásó is volt ott, meg gereblye, kapa, tört, csorba |
| öreg szerszámok, és apám kék szemében fekete pisztolycsövek, szőke |
| asszony-álmok, cigarettára gyújtott, nézett engem, „Minek az a sok |
| könyv? Minek nézel engem? Félig bolondnak, vagy egészen annak? |
| A tüdőmet köpöm ki! Te meg szarsz apádra! Gyárba öregem, gyárba! Hozz |
| te is valami anyagit. Valami anyagiakat! Vers? Ha én azt tehettem volna, |
| hogy ne legyek soha szolga!” Aztán otthagyott. S elment fehéren. Nem is fehéren, |
| hanem feketében! Apám szegény volt. Anyám is szegény. Szegénynek születtek. |
| Akárcsak én. Mi lehetett más hát az én reményem, hogy a Történelem |
| segít a szegényen, ha a Történelemnek a szegény is segít? Ez az a hit, |
| amely magamra-hagyottan se hagyott sohasem magamra, amelyet elhagyni |
| sohase tudtam én, hiszen nem is akartam. Igy volt. Megmaradtam. Igy van. |
| Abbahagyjam? Nem én! Nem én! Nem én! Pedig hányszor volt e negyvenegy |
| év alatt, hogy Más Akarat, Idegen Indulat, Elmebaj, Erőszak, Gyűlölet, Gőg, |
| Ringyó Ingerültség és Másfajta Erők omlasztották rám a Némaságot, mint sujtólég- |
| robbanás bányászra követ, sziklát, vizet, szenet, s ott feküdtem a |
| fekete anyag förtelmes robbanás-köpete élei, tömbjei közé és alá temetve, |
| és nem jött értem senki, hogy kimentsen. Ott hevertem az anyag-rémületben. |
| Vérben, feketében. A halált mégse kértem. Meghalni így: nem érdem! Ti |
| most már hallgatók, feketerigók: mégis kimásztam minden Alvilágból! |
| Meghalni így: nem akartam! Nem ilyen kegyetlen anyag-köpetben összeroppanva |
| préselődni át a Másik Világba, a Túlvilágba, Pokolba, Tisztítótűzbe, Mennyországba, |
| vagy a Semmibe, aminek nincsen emléke, se vágya, se szenvedése, hite, szerelme, |
| csak türelme van és valami könnyű, puha hamva, valami enyhe, szabályos porlényege, |
| sötétkék viaszfény szomorúsága, viaszos, könnyű lila bőre, mint a gömbölyű szilvának. |
| S alatta a semmi sárga húsa, barna, hegyes, ovális csontkoporsó magja, s abban a |
| semmi barnaeres, sötétsárga hártyába csomagolt Jövő-csomagja, a maghéj sárga |
| növényhús-szive! Ahogy a gömbölyűszilváról a viaszhamvú sötétkék bőrt lehúzzuk, |
| s ujjunk hegyén kifordítva a szilvabőr, a belső felületén sárga-piros eres lágyabb |
| kék selyemhúsanyag, mint megnyúzott levelibéka puha bőre, s másik tenyerünkben |
| a gömbölyűszilva, mint a megnyúzott levelibéka, mint lenyúzott kisnyúl, |
| megnyúzott gyíkocska, megnyúzott tarajosgőte: nem így akartam heverni én a Semmi |
| Nemlét-Világtenyéren, lenyúzott költő-bőrömmel a Semmi koszos gyermek-ujjhegyén, |
| hogy versből-szőtt emberköpenyem belsejét szopogassa, nyalogassa, költő-húsomat |
| a megnyúzott nyers gyémántnyál-tüneményt rágcsálja, lenyelje, s kiköpje barnán |
| megkristályosodott költő-szivemet, a Halott Lényeget, mint a szilvamagot! Nem! |
| Halált nem így! Meghalni nem így akartam! Ilyen önmagamból kitakartan! |
| Megnyúzva, mint a szilva vagy a béka! Ilyen önmagamról leválasztott bőrrel, ilyen |
| bőrtelen nyers-kopaszon, mint a kisnyúl, a kiöntött ürge, a szegények gyarló |
| természet-ajándéka. A szegények ürgét öntöttek a dombon. A lila fűpenész- |
| fűmoha szájú ürgelukat vihogva-bátor kézzel megtöltötték lóitatóvödör |
| patakvízzel, ahogy az irigátor tartályából a hosszanti léces piros gumicsövön át a |
| megszorúlt anyát, a végbél pontkörébe nyomva a kemény gumiléc-gumivályú |
| piros csövet, hogy feltöltsék vízzel, szappanoslével az asszony besült beleit, |
| az emésztés-sárral megtömött beleket, kimossák görcsös belsejéből |
| alteste bélcsomag tekervény-üregéből a megaszalódott emberi szennyet, mert nézni |
| nem lehet már, ahogy fetreng, vonaglik, szenved, mint engem is így kimostak piros |
| gumikötényes fiatal nők, mielőtt megoperáltak, feküdtem meztelenűl egy viaszos- |
| vászonnal leterített kórházi kezelőasztalon, és szégyelltem magam nagyon, ők meg |
| csak viccelődtek, seggemre vertek és nevettek: az ürgét is így öntötték a szegények, |
| amíg a pici szivacsszív ürgeorr, aztán a rozsdás drótsöprű ürgebajusz, aztán a két |
| pislogó fekete gombostűfejgolyó ürgeszem, aztán a rozsdaszürke mohaszív hátú |
| ürge-arc föl nem buggyant prüszkölve a földluk víznyakában, a füstölgő fehér |
| levegőgolyó-fürtökkel bugyborékzó víztorokból, lucskosan, sírva szinte, állati kék |
| rettegéssel nyöszörögve, s elkapták az ürgegigát gyorsan, s marokkal az ürgenyakat |
| szorítva szorosan kihúzták az ürgét a lukból, a földbüdöset, vizeletnedveset, |
| mert bele is vizeltek az ürgelukba, az ürgelukat röhögve körülállva, úgy pisálva, |
| kihúzták a vinnyogó vizes kis szőrzsákot a földből, mint újszülöttet anyjából |
| a bába, s dróthurkot nyakára!, s megfojtották! Kapálódzott kis gyermeki barna |
| ürgekezeivel, de volt már ebédre, vacsorára! Nálunk varjút is fogtak |
| dróthurokkal, spárgahurokkal, öreg csókát, meg galambot. Verebet sose fogtak! |
| És megették a sündisznót is néha. Varjúleves, csókapörkölt, sündisznósült, |
| ürgepörkölt, gerleleves, gerlicepörkölt! De a békát, a csigát meg nem ették! Ó, |
| azok a szegény-esték, szegény-reggelek, szegény-nappalok, szegény-délutánok, szegény- |
| éjszakák! Hiszen mi másképp voltunk szegények, mint azok a varjút-fogó, vad- |
| galambot lopó, ürgét-kigondoló, sündisznót fölfaló boldogabb emberiség alatti |
| emberi lények, barátaim, iskolatársaim, napszámostársaim, a fiúk, az apák, most |
| már öregapák, a Suttyók, Srácok, Faterok, Papák, Taták! Hiszen mi másképp |
| voltunk szegények, de az emberi lényeg abban a már gyermekeimnek ősi korban, |
| a templomkeresztig lazán bolyongva fölfelhőző Országút-Történelemporban |
| mégis csak az volt, az a Várakozás és Vágyakozás, amely a szegénység egymásra ragadt |
| tíz hártyarétegét alúlról fölfelé úgy szőtte át, mint erek, hajszálerek, idegek, idegszálak |
| érzőidegek a többrétegű bőrszövetet, mint látóidegek a szemgolyó ideghártyáját, |
| mint vérerek a szemgolyó érhártyáját, idegdúcok, neuronszálak az agyvelőt! Ó, |
| az az Azelőtt! Ó, az az Azelőtt! A Méltóság, Butaság, Gőg, Bujaság, Szenvedés, Bűn, |
| Munka, Szégyen, Haldoklás, Gyász forrón vagy ridegen virágzó Embertömbjeiben, |
| fáradtan vagy fagyosan ücsörgő Bajszos Emberkönyveiben mégiscsak ott csírázott az |
| a Másra-Igen, ami a Változás láthatatlan vágypontja volt, a Lenni-Akarok |
| világoszöld csírapontja, szalmaviasz-sárga csíraszive az Elnyomás kövei alatt, mint |
| nagy szürke, mohos kövek alatt a hullasápadt földből zöld gilisztaként kigyűrűző |
| növénycsírák. A Történelem-Kövek alatt a föltörekvés növénycsíra-emberszívei! |
| S ha leültek a szegénység-asztalhoz este, bajszosan, fáradtan könyökölve, vagy |
| a határban egy fa alatt a földre, vagy az erdőben egy nedves farönkre, mert fát vágtak |
| bérbe az uraságnak, s havas eső esett, én meg a piros kislábosból guggolva ettem a piros |
| krumplipaprikást, aluminiumkanállal, amit a Mama adott, és hátam is vizes volt, úgy vacogtam, |
| s az égerfák, iharfák, juharfák, cserfák vastag és halszálkás, halgerinces, cementfüst-erjedésű |
| nedves ónszövevénye csattogott, nyikorgott, zengett, nyöszörgött, mint egy roppant |
| gubancos, eres, szálkás drótháló-tüdő és fejszém fényes vasán úgy olvadtak el a |
| hópihék, mint fölébredés után a tudatban az álom dolgai, tárgyai, alakjai, |
| szerelmei, jelenései, s a fenyves messzi zöld kúpkorona közepéből Cantata |
| Profana agancsú szarvasbika nézett világító Bartók Béla-szemekkel a kis |
| lábosban a krumplipaprikásra, ahogy József Attila a falura nézett, ha leültek |
| s a fejszét letették, a nagyfűrészt, az óriás fémhalat, a kapát letették, az ásót |
| letették, a malteros-pfándlit letették, meg a malterkenő-kanalat, a kaszát |
| az akácfa-ágra akasztották, mint megfagyott villámot csönd-ágra, s a felhőtlen kék ég: Jézuska- |
| magzatos, földig-lógó dagadt asszonyhas, a terhes Szűz-Anya Mária világmindenség-pocakja, s fekete köldöke: |
| a pacsirta, s a kifeszűlt kékselyem-Mennyiség éneklő fekete pontja a pacsirta, s az |
| éneklő fekete pont néha lezuhan, kalászörvényaranyba csapódó énekmeteoritkő, fekete |
| pontzuhanás, fekete pontvonal-suhanás és a fekete pont már megint ott szikrázik |
| lángdicséret énekével a kék selyembuborék köldökeként és a kék már olyan kék, |
| hogy szinte fehér, a favillát letették, a vasvillát letették, a széna- |
| villát, trágyavillát, szalmavillát, az ökröket kifogták, a bivalyokat kifogták, a lovakat |
| kifogták, oldalra döntötték az ekét, hogy az szikrázott a förgeteges, buta, buja nyárban, |
| mint sekély vízben oldalra-dőlt vashajó, s a fekete földhullámokon az ekevas |
| fémlángjainak fényes árnyéklobogása, mint Pláton tüzzel-átvilágított |
| idea-árnyékai, árnyék-ideái, ha leültek, s a lópatkó-vascsipeszt letették, mint |
| nehéz acél-aligátort, s a nyikorgó vastag barna bőrkötényt is levették, a nyakba-akasztható |
| kantárút, mint barna fakéreg-mellényt, térdig-érőt, selymesen puhán ropogó sárga |
| parafa-szőnyeget, tehénbőr-testzászlót, s a gyalut is letették, amivel a koporsódeszkát gyalúlták, |
| vagy kocsilőccsel verni kezdték az asszonyt, mert jehovista volt és nem volt |
| vacsora, csak Biblia volt és imádság-szag, Égi-Bárány-büdösség, ha a virágos fehér |
| zománc-sparherd mellett a sámlira ültek, s nézték a kályha-ajtó széleit négyzetesen |
| beszegő tűzvonalak piros keretét az alkonyi félhomályban, s a kályha alatt |
| dorombolt a pettyes szürke macska, ültek, hiszen a szobafestő-ecsetet is letették, |
| s kint a kutya hörgött a láncon, üvöltözött a hóesésben, mint Vladimir Majakovszkij |
| a Szmolnij előtt a szentpétervári télben, ha ültek dörmögve az istálló- |
| ágyon a sötétben, télen is mezitláb, ott lógtak ülve a trágyaszag-sötét istálló- |
| levegőben, s teknőchéjkéreg-talpú lábuk, a meztelen térdtől az istállósötét |
| csöndanyagába lógott, mint a latrok zöld értuskó, kék gubancrönk lábai, Krisztus két oldalán, a |
| fakereszten, mert az istálló-ágy kövér vasláncokkal a levegőre akasztva, az istálló-mennyezet |
| gerendáinak felgörbített vasköröm-vaskampóiba akasztva a vasláncok, s |
| a szénával megtöltött deszkaláda-ágy ott lógott a levegőben a sötétben, |
| mint egy mérleg serpenyője, egy-serpenyőtányéros vas-óramutatónyelvű, láncos-rézkorong- |
| mérleg a kofa kezében a piacon, a Történelem-Kofa kezében az Idő-Piacon, |
| s úgy ültek az ágy szélén lábukkal vakaródzva, meztelen jobb lábukat |
| meztelen bal lábukhoz dörzsölve, mint lencsés lábukat a legyek, ahogy fekete |
| szívó-szivacstalpas mellső lábaikat a legyek összedörzsölik, mint akik |
| lábbal imádkoznak, úgy dörzsölték össze meztelen lábfejüket a levegőben- |
| lógó ágy szélén ülve, ha leültek, s lent a lovak fújtak, nyerítettek, nyihogtak, |
| a csikók csilingeltek, a tehenek szuszogtak, kérődztek, ürítettek, vizeltek, |
| ganéjukba feküdtek, a borjak döfkölődtek, a lovak fingtak, s |
| kint hullt a hó, hullt a hó, hullt a hó, mint a fehér Első Áldozás és a |
| disznók visítottak és röfögtek az ólban, a lovak állva aludtak és ülve |
| a tyúkok, kakasok, kacsák, libák, a gazda jószágai, a szolga meg |
| szájharmonikát vett elő pántos zöld, foltozott katonanadrágja zsebéből |
| és szájharmonikázott a szolga az ágy-serpenyő szélin ülve a jószág- |
| árnyékú, csikóláng-szemű, tehénszem-lángú levegőben, ha leültek |
| früstökkor, ebédszünetben, fejramtkor, vagy munka után a vacsorára várva, ha leültek |
| fáradtan nyögve, vagy mosolyogva, vagy száradtan komorodva, vagy hamufüstként pernyésen a |
| csöndre omolva, vagy sírósan panaszolva, hogy majd kilukad a hátuk, s az asszony |
| is visszapanaszkodta, hogy majd kilukadt a háta, s a nyafka rossz gyerekre ordítottak, |
| hogy: „Hallgass már!”, s azt kérdezték, hogy megcsinálta-e már a leckét és mi |
| volt az iskolában, hogy mért veszett el a palatábla, s hol a palatábla keretére |
| rajzszöggel rögzített, spárgán lógó spongya, a száraz sárga szivacs-állatrózsa- |
| felhő és hol a palavessző és hol a vacsora és mondjátok meg: a boldogság hol |
| van, s a Csönd világoskék asszonyszemébe néztek és férfivágyuk lett, pedig aludni |
| kellene!, ha leültek és fáradt szívükről a nehéz köveket fölemelték, az Idő |
| Köveit, a Sors Köveit, a Szegénység Köveit, a Történelem-Köveket, a Bánat- |
| Köveket, ha nehéz szívükről a nehéz köveket fölemelték: meglátták ott |
| a kő-alatti sárga talajgyászban, az elnyomott sápadt talaj-életlázban |
| a Tudatos Jövőremény zöld csírapontjait, sárgászöld gyűrűs, viaszbütykös törpe |
| csiraágait! Mintha nehéz kerti követ fölemelsz, vagy fölemelsz nehéz követ |
| a temetőben: a kő alatt a sárga gyászmezőben, a kő alatt a nedves fehér |
| földtálban, sárga nedvesség-hártyás földteknőben viaszlángocskákként csírázó növények! Mint |
| ellapított égő kicsi zöld viaszgyertyák. De mégis égnek! De mégis növények! |
| De mégis valami növényi akarás életágai ezek a csírázó, gilisztaszerű |
| viaszágak, növényviasz-álmok! Ezek a kő-alatti fények, növényfények, elnyomott |
| létakaratok! Az ő szívükben is így volt a Jövő! Ilyen sárgán és ilyen |
| szegényen! De mégis ott volt és mégis az a szégyen, hogy sziklák alatt, hogy kövek |
| alatt! S nem az ő bűnük, de másé, bizony: az Elnyomásé, hogy sokszor azt |
| se tudták, amit szemük lát, s nem érezték, ha bőrükön gyufa égett, ha nem |
| hallották, amit hallottak akkor: Alkonyatkor, vagy Virradatkor, ha az elnyomást |
| nem hitték elnyomásnak, de valami másnak, az „igy-kell-lenni” egyszerű tudásnak, |
| s bünük az se, hogy a félelem bennük úgy volt jelen, mint növények leveleiben, |
| sejtjeiben a klorofill, a zöld napevő anyag, s a fönti fényt ették, hogy meg ne |
| haljanak, hogy a félelem beszőtte sorsukat, mint üvegpalack belsejét a pók, |
| hogy látszott a nyálháló-félelem összevissza-kúsza szövedéke, fénylő bozontos |
| rácshálózata, rácsháló-póknyál selyemszövedék-rákdaganata testük szegény |
| burkolata alatt, lényük belsejében, s úgy kortyoltak abban, mint légy a |
| mézben, belefulladva az édes ragacsba, a hazugságmassza sárga fényanyagába! |
| És bűnük az se volt, hogy mint ünneplőruhát vették magukra Mások Vigaszát, |
| a háborút is, meg a szolgaságot és bűnük az se, hogy a nekik-nem-áldott világot |
| hitték olyannak: amilyen. Hiszen nem a munkában butultak, hiszen a munka |
| adta meg nekik az emberbizalmat az értelemig. Agyukat kezük tanitotta, meg |
| a munka, meg a dologi természet sok lénye, módja, átka, s ha néha kezükbe |
| vették a könyvet: gondolták, meghalni könnyebb és sorsukban nem mindíg |
| volt ott a: „hátha!” Apám sem azért vert meg engem, mert már gyerekkoromban volt |
| vagy negyven könyvem, költők, filozófusok, hiszen meg sose vert. Pofont csak |
| egyszer adott, s én vissza akartam adni neki! És sírni kezdett, én meg kimentem, |
| tizenhat-évesen remegtem a kamilla-tejút udvaron. Pedig meg se ütöttem. |
| De mert úgy járt a félelemben, mint könnyű nyurga állat hatalmas veremben, |
| valami csodás óriás virágállatember, hosszú szőke fekete-mozaik h-betű: |
| mint a liliomhangszál-torkú néma zsiráf, az állatvirágtorony a vasdorong-kerítés |
| beton-országban, csak éppen nem kéregetett, mint a barna lapos szőrös szivacsgomba- |
| lepénypár Nofretete-ajkú zsiráf a kerités-vaslándzsák fölött laza virág- |
| görbével kihajolva, s fekete-szempillás fekete ásványrügy szemeiben a koldulás. |
| Amit a sorsa jelez, azt hitte, az a természetes, pedig jól tudta: nem az! De panasz, |
| és társadalmi, beteg szép száján sose jött, mert mi lesz, ha neki fölmondanak? |
| És anyám se vert meg engem! S én tudtam: így lenni nem lehet lennem! Az |
| én sorsom nem lehet, mint sorsuk. Sorsuk sorsa nem lesz az enyém! Mert |
| nem lehet! Énbennem más az Üzenet! Nekem sorsukat kell a gyöngéd gyávaságból, |
| kiváltani. Ami nem más, mint élettani, társadalmi szorongás! Hiszen nem |
| gyávák ők sem, ahogy nem gyáva a csillag, akit veled nézek most Feleségem! |
| Apám úgy járt e hazában, mint a Kétlábú Szorongás, emberarcú, fröccsöt-ivó Szégyen! |
| És nem tudta, ha meghal, miért és mire! És nem tudta, hogy nem kell szégyenkeznie! |
| Hogy szégyenének oka ott kinn van: a Társadalmi Dologban. De nem mondta: „Nem hiszem!” |
| És azt se mondta, hogy: „Igen!” Itta a fröccsöt, hallgatott. Itta a fröccsöt: énekelt. |
| Szájából ömölt a vére. És elment, ahogy a kiskert elmegy a télbe. Öltözik hófehérbe. |
| Vetkőzik: ködre, dérre. Köd-dologra és dér-dologra. Elment a Mama kezét fogva. |
| Elment, mint a Szégyenkezés foglya! És nem tudta, hogy nem neki kell szégyenkeznie! |
| Nem tudta ezt soha: életében, s hogyan is tudhatta volna: mikor meghalt? Hogyan is |
| tudhatta volna ezt halottan? Hiszen a holtak semmit se tudnak, nem tudnak semmit |
| a halottak! Akkor, fröcskölő lila vért okádva másra sem gondolt, csak a meghalásra, |
| húzta magához két izzadt szőke kézzel a Mamát és vérfüst-szökőkút bokorból |
| kiabált, „Mama, Mama, Mama, Mama,” kiabálta, és anyámat füstölgő nehéz |
| tüdővérével bepingálta, mint piros festékbe mártott piros ecsettel a sárgára |
| leszappanozott szobafalat a szobafestő, a spahtnival lekapart mészvakolat piktor- |
| tégla-folyadékkal nyálasan, enyvesen besatírozott kékszegélyű vándorsebeit, fodros |
| lapos gombatányér hullafoltjait! S a fal, mint csiga-mászta falevél, mint csigabiga- |
| mászta hajnali sírföld, kiskert sárga virágföldje: ezüst nyálcsíkokkal, ezüst |
| nyálhabszalagokkal behuzigálva, ezüst csillámpántlikákkal telefirkálva! |
| Anyám arcát, haját, blúzát, kötényét, kezét piros köhögés-ecsettel befestette, |
| ez volt az este, húzta magához az anyámat, húzta arcához az anyámat, „Mama!” |
| kiabálta, „Mama, Mama, Mama, Mama, Mama, Mama, Mama, Mama!”, |
| s tudni nem lehetett: anyját hívja, vagy anyámat. Anyját szólongatja, vagy |
| anyámat? Mamát vagy a Mamát? Ki tudja most már? Ki tudhatja mostan? |
| Harminchárom éve már ennek. S a halottak sohasem üzennek. Mert mit mond a |
| halott? Apám is hallgatott! Száján hatalmas alvadt fekete rózsa, pecsétviasz |
| piros gombakúp csókja: a megszáradt fekete vér! Feküdt az óriás, csipkés piros |
| pecsétviasz-ponttal titokra-zárt sárga viaszborítékba hajtogatott, Túlvilágba |
| írt, titkos, idegen levél, amit majd a föld-levelesládába kell bedobni gyorsan, |
| a Halál-Posta sír-levélgyűjtő-dobozába, feküdt a föladásra-váró, pirossal |
| lepecsételt szájú Utolsó Levél, feküdt meztelenűl az ágyon, mert az asszonyok |
| véres ingét, véres gatyáját lehúzták, a februári konyhaajtó kinyitva, mert a |
| konyhában halt meg, öreg dunyha varangyszagában, az öreg ágyon, és már hajnali |
| három, a zöld zománcernyő üveghólyagbimbója: a villanykörte égett, a világító |
| üvegbuborék-mellbimbó s a Meztelen egyre kékebb és egyre sárgább és egyre fehérebb, |
| s lábai, karjai szőrös viaszágak, a combok, a lábszárak, a hosszú, vékony, |
| fagyott nyálhab-rudak, s az alkarok, a felkarok, a könyökök, a térdek, |
| mint fehér kandiscukorból faragott gyertyatartók, s a mellkas bordalécei, |
| mint süvegcukorból kalapáccsal letört hosszú hegyes cukorszilánkok, |
| fehér félhomály szilánktollak kunyhómagánya, máglyafészke, sárga lábfejei, |
| mint mélytengeri viaszrózsa állatgyomor törzse, mint viaszfűzfák törzse és |
| nagykörmű horgas, bütykös, tyúkszemes lábujjai, mint viaszfűzfák patakvízre |
| hajló viaszlombja, viasz fűzfalevélfürtök, viasz-fűzfalevél ágtollak, kék |
| kezei, mint farkukon ülő, fölágaskodó kajmánok, két pogácsahólyagos |
| pikkelypajzs-falevél: a kézfej, s kitátott, hegyes, csőrös kajmán-szájak az izelt |
| kézujjak, a barna szemölcsrügyek a kajmán-szemek, a kézujjoldalak kajmánfogai |
| az apró jég-gyökérpupillás szarurózsapontok, a jáde kézujj-tyúkszemek, s a |
| fölágaskodó tenyerek, mint a kajmánok sárga puha pikkelyselyem hasa, és hasa szőrös viaszlavór, |
| s szeméremszőrzete, mint megfagyott halott katonák szájából kinőtt pihecsillám |
| dérbozont téli visszavonulás után, és herezsákjai elhagyott deres madárfészek két döglött pettyes, deres |
| madártojással, kék szeméremteste: fehérpenészes hólyagfodorszelvényes véreshurka, szőrös sárga porcelántálon. |
| Hogy meghalt: már ő se tudta! Mert mit tud a halott? Mit tud önmagáról? |
| Mit tud arról: ami volt? Mit tud arról: aki volt? És mit tud a Halál |
| önmagáról? És mit tud a Halál a halálról? A halál hallgat! A halott nem |
| beszél. És mért beszél a halottról az élő? Mert ezzel él tovább? Mert kell neki? |
| A halállal az életet mondja ki? Mert a halál az élet? S az élet a halál? Hisz |
| mire vár az ember, ha a halott fejéhez odaáll, sír, vagy nem sír, csak nézi a halottat, |
| s fülében idegen szivek dobolnak, s szemében mint egy fényes kövület a |
| megkristályosodott könyörület gyáva anyagtömb-tüzei, tűz-élei, tűz-lapjai, |
| tűz-sikjai hidegen tenyésznek, és mert tudja: vége az egésznek, s a puha |
| anyagok, lágy dolgok hamar elenyésznek, és ezzel a szenvedés-dolognak |
| is vége, figyelni nem akar a ragadozó fénylapulásra, párduchörgő árnyékrettegésre! |
| S úgy gondol az egészre, hogy az Egész a Halálnak kis Része, hogy a Halál az Egész Kicsi Része? |
| De miért beszél a halottról az élő, ha a halott az élőről többé sose szólhat? |
| Ha a halott az élőről szólni nem akar? Nem tud vagy nem akar? Ez se lenne |
| mindegy! És mégis fáj, ha nem köszön, ki elmegy. Fejét a fénybe előre fúrja, |
| fénybe vagy a sötétbe, megy gőgösen, dacosan, gyámoltalanúl, megy önmagából |
| már végleg kilépve, az ajtót becsapja, vagy nyitva hagyja, s a két |
| szoba közötti félig-nyitott ajtó fényes levegő-hengerében, pont a |
| levegő-középen, a deszkalap-középen hagyja gyűrűs kicsi kezét, ami úgy lóg |
| valahonnan a fénymagasból, mint egy piros cérnakesztyű, mint egy piros sál |
| piros rojtcsengője, forog lágyan, könnyen, könnyedén, mint szálán folyva lecsüngő |
| pici pók a boldogtalan levegő-áramlattól, a nyitott hidegtől, hisz kötélen |
| lengünk csöndesen, amerre fúj a szél, kötélen lengünk csöndesen, amerről |
| fúj a szél, hanyattdönt a szél a levegőben, megy önmagából fehéren |
| kibújva, megy cammogva könnyedén, vissza se nézve, nem nézve az elhagyott |
| egészre, nem nézve hátra, megy az Árulásba, az árulásra se nézve, sem a |
| halott testénél kuporgó, síró csöppnyi részre, megy az áruló, megy a bitang, megy |
| az elhagyó vizikutya-hang, megy az áruló madártehén, ott lépdel egy csillag tüsketűz- |
| szivén, s ő már se hang, se fény, se gyász, se láz, se bűnhődés, se vígasztalás, |
| se bűn, se büntetés, se akarat, se kín, se dolog, se öröm! Hozzá akkor hát |
| mi közöm? Csak ami volt? Nem szól a madár, a csillag is halott? Nem szól a |
| halott, csak a csillag rikolt. Vagy egy madár? Hiszen már hajnali három! És |
| hallgatnak ők, ott túl a Világon. És ami megmarad, az így marad? Vagy változik? |
| S ha csak a Semmi fogad? Vagy valóban Túlvilág? Valóban: Lét? Az az ott- |
| igazabb Másik? Mért élünk akkor: épp az Elmúlásig? Ötvenmillió év múlva |
| Létezésünk lábnyoma se látszik! De lehet, hogy már holnap! Összedől minden, |
| s a Földgolyó termonukleáris tűzcsókok ejakulátumába olvad, s lesz mint egy |
| millió üvegsejtből vak-eggyé ámuló természet-anyagolvadék üvegdió, s |
| mint üveghalott forró s dermedő üvegcsönd-űrlakó, testére-olvadt üvegingben |
| kering tovább az Ámulva-Elmúló. Teste üveg, szíve vérkása-tűzanyag! |
| Kering az Embertelen Űrben! Embertelenűl! S ha van az a Másik Világ? Ha beledob az |
| Elmúlás Türelme, magába úgy fogad, hogy föloldódok Benne, mint |
| pohár vízben a sókristály, áttetszően, láthatatlanúl, mert maga is áttetsző, |
| s láthatatlan? Vagy öröklét-anyagát olvadtan befestve, párologván füstölögve, mint |
| vízben a hipermangánkristály, ha egy kristályszemet beledobunk, s az |
| füstölni, forrni kezd a vízben, pici lila buborékkal széterjedni kezd, renyhe és |
| kemény lila füstlombokkal, csóvafüst-erjedéspáfrányokkal úgy terjedni és |
| lila füstkéve-gomolyokkal bodrosan, egyre enyhültebben gomolyogni, hogy mire |
| megsemmisül a sötétlila kristályrög-anyag, a fortyogó fölbomlás kihül, hiszen a |
| lila szemcse elolvadt, a Befogadó kívűl és belűl lila egyneműség lesz, |
| a kristály szétfoszlott, mint a pára, nem emlékszik önmagára, hiszen nem |
| emlékezhetik, mert önmaga nincsen, csak az a Befogadó Örök Anyag, az |
| a Magába-Olvasztó Tudat, de ő sem ugyanaz már, de már ő is a Más, |
| hiszen a Lila Kristályváltozás lila párafüsttel semmivé szétesve úgy él |
| abban az Örök Tudatban, hogy teljességét lilára befestve, a fölbomlással az |
| egész víztömböt egyenletesen betölti. Általam más lesz és én más általa. |
| Én benne mindenütt, s ő mindenütt velem. Mert föloldódtam benne: |
| megváltoztattam őt, s mert magába olvasztott: megszüntetett engem. És |
| én is ő lettem, mert föloldódtam benne. S ő már a foglyom, mert |
| fölbomlásom lényébe keverte. Igy van? Igy lesz? Nem tudom. Ez az alkony |
| ne legyen Alkonyom! Élek még s élni akarok! És ha majd meghalok? |
| Hiszen nekem is meg kell halni egyszer!, ne úgy várjatok Semmi-Fürtök, |
| vagy Angyalok, ahogy szegény apámat! Mert őt unszolhatta még ott is a Nem-Lét |
| Alázat, hogy semmi-kalapját emelje le semmi-kezével a Gőgös Semmi előtt! |
| Hogy semmi-kezével mélyen kalapot emelve, úgy köszönjön kicsit meggörnyedve |
| a Semminek, mint aki van. A boldogtalan. Pedig csak földbe tettük. |
| Eltemettük. Mert a halottakat el kell temetni szépen. Kalap nélkül feküdt |
| le a földbe! Ha meghalok? Én úgy megyek el innét, akár a Nemlét |
| fogad, akár az Öröklét, hogy a Halandóság nem rázza rám az öklét, mert |
| hittem értelmes sorsodban Világ. Halandó Anyag-Szomjúság. Halandó Élet- |
| Szomjúság! Hittem. Akár van Isten, akár nincs Isten! Ha Öröklét fogad, ha Nemlét! |
| Apám kalapot emelt a Semminek. A Semmire alázatosan kalapját emelte! |
| De minek? De kinek? Hiszen szívében büszke volt szegény. Mint egy többemeletes |
| árva társadalmi költemény, mint egy nyers társadalom-vers, dühös rostokból, |
| létkemény fonalakból szőve, de a vers-szív, s annak tiszta bőre gyöngéd |
| gömbölyű illat-torony, rugalmas, édes mosolyfelhő, közepén barna gyűszűvel, |
| darázspotroh-alakú barna gombbal, pontcsatorna-köldökű pihés barna rüggyel, |
| mint a kamaszlány mellecskéje. Dehát a Semmi előtt kalapot emelt, kicsit |
| meghajolva, mint úr előtt zsíros szürke posztókalapját a szolga, kicsit |
| meggörnyedve alázatosan, szótlanúl szorongva, s szőke arcán harmat-muszlin- |
| kendő, kék szemén harmatpára csókok, lázas fényfátyol-zsebkendők! Pedig |
| csak a földbe tettük, pedig kalap nélkül temettük! Kalapja ott maradt |
| a konyhafogason. A zöld mosdókasztli fölé csavarozott zöld léc vastag acéldrót- |
| rackaszarván, a tekert tehénszarv csúcsgombján, a piros fagolyón. És mi lett |
| volna, ha nem a Seholnincs-Sehova-Se ide-Se oda Második Létbe kerűl, |
| a földbe, betemetetten, a biai földbe, a biai temetőbe, hanem az Isten elé? |
| Az Isten elé, aki van, aki nincs, nem tudom, s azt se tudom, ő mit tudott |
| Túlvilágról, Istenről, Végtelenről, ami van, aki nincs, aki van, ami nincs, |
| hiszen azt se tudom, apám tudott-e valamit erről a Valamiről, arról |
| az emberalakú istenfényből összegyúrt Emberről, erről a sztaniolból, |
| álomsugárzásból, fekete fényből, túlvilágnyálból, isten-könnyből, |
| öröklét-spermiumból és földi tiszta sárból összegyúrt Egyszerű |
| Értelemről, erről a szelíd és haragos |
| Egyszerű Kegyelemről, aki járhatott itt a földön egyszer, az a gyöngéd, buja, |
| bánatos, gyáva, bujdokló, rettegő, settenkedő, bájoló, varázsló, szerelmes, faját |
| nem szaporító, gyógyító, vakot látással vidító, leprást rothadás-szennyétől |
| megtisztító, halottat is föltámasztó, ördögöt elámító, halat-kenyeret szaporító, |
| asszony balzsam-csókját hajában hódító, rühes lábakat mosó, illatos kenőccsel |
| bekent szőrzetű, vizet csöndesítő, vizen-járni tudó Vígasztalhatatlan Emberalak! |
| Apám elrohadt a föld alatt. Most már talán csak csont, vagy az se! A |
| Mama csontjai közé feküdt, a Csontváz-Mama ölébe, mint a halott |
| Jézus anyja ölébe, hogy ringassa őt a Mama, a Mama, a Mama, s ő kísérje |
| őt a Semmi Anyaghitébe az embertelen rothadás-úton. A Mama |
| csontjai közé feküdt, s Papa csontjai közé akar feküdni: anyám, Mama |
| a Papa csontvázára, a fehér porcelánkréta léc-vonal-gömb kúszaságra, |
| mint magára-hagyott fészekre a visszatért madár. Mint az alkony fészkébe |
| az este. Hogy neki mégegyszer mindent megadjon, csontjára rárohadjon, s |
| úgy olvadjanak össze ott a földben, az utolsó szerelemben, ahogy élő életükben |
| talán sose tették! Hogy legalább ott megadja rothadó testével azt a vígaszt, |
| azt a teljes feloldozást, azt a semmi-panaszt, azt a gyászt-nem-ismerő |
| tiszta édes oldást, azt a testébe-betört vértelen, jajgató legszebb gyönyört, |
| amit élő életében tán sose tudott! Azok a szerelem-sívár őszi éjszakák, azok |
| a sivatag-szerelem téli esték, azok a hörgés-vérviszony nyári hajnalok, |
| azok a nyitott szemgolyó-iszony tavaszi ködhideg dércsipkelobogás fehér |
| szerelemtüzek! Azok a szerelemsírások, szerelemszagok! Könny, verejték, |
| ondónyál, hüvelytűz, vér, átizzadt vászon, penészes kukoricalevél, birsalma, |
| befőttesüveg, rothadó, megfagyott hamu, hálóing, slicces hosszúgatya, vizelet, |
| bugyi, párolgó zoknik, hét tőrrel átszúrt szívű goblein-Szűz Mária, hímzett |
| szines Jézuskrisztus szaga! A Csönd akkorát ütött, mint a nagyharang. |
| Mint a nagyharang, ha tűzvészre elsőt kondítanak! S ugrik a nép már, |
| ugrik az utcanép ingben, gatyában, szalad vödörrel, ásóval, kapával, szalad |
| mezitláb, s „tűz van, tűz van, tűz van”, kiabálnak s a fehér ordítozás |
| fehér vászoncsíkjaival tekeri be a vérző feketeséget a közös rettegés! S vörösen |
| fénylik a keleti ég, mintha hitünket gyötrő irtózatos északi fény születne éppen, iszonyatos |
| űr-madár tojna világnagy piros tojást, egy házba villám csapott, valaki fölgyújtotta |
| mások szalmakazlát, szeretkezés után parázsló csikket dobott magafeledten a szalmalukba, |
| míg bugyiját, melltartóját vette föl a nő, de előbb zsebkendővel combjai |
| méz-sebhely közét kitörölte, mert véresen gyöngyözött az, mint késsel fölvágott |
| hal, a fehér selyemgyöngy hasi bőrszövet, a rózsafehér halhús, s a nyitott hal-has |
| belsejében a véres belső szervek, nyálkahártyák, tekervény-rügyek, véres hab-pacák, |
| s az asszony szőrzete a hasfalra fürtösen fölgöndörödő, a szív-alakú fekete |
| pamut-pajzs: spermaszálas, ondópálcikás és szaga mint a tojásfehérje szaga, |
| mint rothadó gyöngyvirág szaga a spermaillat, égő gyufát dugott a korhadó nádtető fekete sólyomszárny- |
| tollaiba, a nádkéve-tollcsokrok közé, s ég már a ház, lángol az ablakkeret, |
| ajtókeret, égnek a nádtető egyméteres zöld csigaszemei, a zöld kagylórózsa- |
| szemű zöld húscsésze-csipketorony kőrózsák, féltékenység, gyűlölet, bosszú, |
| kajlaság: ki tudja, ki tette, talán ez, talán az és félreverik mindkét templomban |
| a harangokat, s a kisgyerek meztelenűl sír az udvaron, az asszony földre- |
| kuporodva, összegörnyedve jajgat, mintha szülne, mint aki utolsó órában már, |
| s most érték el tolófájásai, fetreng görcsben a földön, férje katona a fronton, |
| az udvarra kieresztve a ló, kieresztve az udvarra a tehén, nyerít a ló, bőg a |
| tehén, s a könnyes lószemekben, könnyes tehénszemekben, a tojásdad |
| ősgolyókban a gyermekkori nyáréji atombombarobbanás gomolygó gombatörzsű, |
| tüzfüst-nyakú, tűzgyűrű-gallérú, lánggyűrű nyak-glóriájú, tűzgolyó-fejű |
| halálgomolygása! Pici tűzgomba tűzárnyak, hosszú bordás fényrács szempilla- |
| árnyak a nedvrügyes lószemekben, könnybimbós tehénszemekben. S a lópupillák, |
| tehénpupillák koromvödör tenyészetében erjedő tűzgolyók. S iszkol a kutya |
| a kerti sötétbe, iszkol vonítva a piros fényfehérbe, s a fészektelen fecskék |
| csivitelve, sírva cikáznak a pirosfekete fényben, a vörös feketeségben, |
| mert a fecskefészek is elégett az ereszgerenda belső tövében, a szürke sárcsipke- |
| kosár, s parázspillantásként üszkösen lehullt, mint fordított, tűznyelü cement-esernyő, |
| mint fekete a vörösben, vörös a feketében, mint Julien Sorel az asszonyi reményben, |
| mint Julien Sorel asszonytól asszonyig, a megaláztatásban, szegénység-gyűlöletében, |
| cikáznak, mint gyermekkéz kék ceruzavonalai összevissza a piros papíron. |
| Aztán Mathilde, a Hajnal, a Virradat lefüggönyözött hintó-kocsijában ül |
| egyedül, a véres, fekete ruharedő-dombon, térdén Julien Sorel levágott feje. |
| A nyakcsonkból vér szivárog, mint kutyatej kettétört szárából |
| a ragacsos növénytejföl, a virág szárcsövéből, s a szárcső keskeny-oldalfalú zöld perem- |
| gyűrűjéből, buggyan, bugyog enyvesen. Fekete selyemkesztyűs kezeivel markolja a |
| fekete hajfürtöket. Mint egy Mítikus Istenasszony a Lefejezett Alvilág fejét. A bánat-fürtöset. |
| Az árnybozont-szörnygyapjasat. A lezárt szemhéjak alatt mintha mozogna a szemdomborulat. |
| A guillotine, a nyaktiló! A szerelemből már csak ez maradt! A tűzzel |
| vérző éjszakából már csak ez maradt! Az emberbűn lenyakazott feje. |
| Az embergyűlölet guillotine-nal levágott feje. Mint szétfolyva megfagyott |
| tojássárgája a halott szemhéjkupak. És nincsenek szavak! Mert voltak |
| a szavak! Mert voltak a szavak: már nincsenek szavak! Viszi a |
| szerelmes hajnal az éjt, viszi a hűség a bűn fejét. Viszi a bűn a hűség levágott |
| fejét! És szerelemkönyörgés, óraketyegés. És szerelemsírás, óraketyegés. A |
| vekkeróra fekete ketyegése! Mint kabócák, tücskök, cikádák cirpelése! Ahogy sárgafekete |
| szárnyreszelőlécét az a kis ugróvillás állat a comb-belső mángorlódeszkájához |
| dörzsöli, a kitin lécreszelőket a kitin fogaskerékhát vízszintes fogéleihez, |
| ahogy fogaskerékrecés szárnyereit a fogaskeréktollas comberekhez dörzsöli |
| gyorsan, ütemesen, keményen, s szikrázó tűzszeletekre vagdossa a koraőszi |
| éjszakát, a későnyarat az állat az égi csillagszenvedésben, s fekete tűzforgácsokban |
| az éj a sötétkék izzáscirpelésben, a lázban-szeletelő cirpelés-nászban, |
| ahogy a kabóca hólyagos hártyatrombitáját fújja részeg önismeretben, míg |
| a hajnal nem pöccinti arany-gyámolítással harmatköd-zacskó szivét, míg |
| ki nem látszik a fekete nyálból a hajnal piros kisujja, ahogy egy |
| asszonycsikló a fekete szőrözönből, mint a piros pipacs rongypapír- |
| kelyhéből a fekete bibe, vadrózsa sziromcsillag-arcán, |
| vadrózsa-arc tűzpettyes aranyrózsagomb-szivén alvó orrszarvú bogár sötétkék |
| tüskével előre-görnyedő homlokpáncél-koponyaszarva, ahogy a cikáda |
| zöld gyémántfűrészelés gyötrelem-szabálya a tengerparti nyári éjszakát trillió |
| fekete hang-darabra vágja, ahogy a tücsök hangjával harapja, millió fekete |
| gyászfalatra az éji árva csöndet: az ébresztőóra gyors fekete ketyegése, mint |
| asszonykézben a konyhakés gyors, szabályos, pontos hagymaszeletelése, |
| s az eres hagymahús fehérzöld vékony növényszeletekre, apró zöld növénykockákra |
| aprítva, ahogy az asszony a petrezselymet nagy késsel apró zöld szalag-tésztává vágja gyorsan! |
| Tik-tak-tik-tak-tik-tak-tik-tak-tik-tak-tik-tak-tik-tak-tik-tak-tik-tak: |
| óraketyegés-guillotine-nal lefejezve a milliárd pillanat-nyak, fekete óraketyegés- |
| nyaktilóval levágva a milliárd fekete időpercecske, kék időhólyag-fejecske, |
| millió Julien Sorel-fej hevert pezsegve a csöndsötétben, millió levágott Julien Sorel- |
| fej hemzsegett buborékpattogással a ketyegés sötét pillanat-szünetében, millió |
| füstbodros fekete csöndgolyó gurult le a ketyegés kés-élei alatt virrasztásom |
| véres fürészpor-kosarába, gyöngyözött millió elvágott-nyakú pillanat-buborék |
| a szülői szerelem-homályba, a gépi bárddal másodpercekként lefejezett idő fekete |
| másodperc-csöndhólyagai hulltak zuhogva éjszakámba, a csönd fekete nyaktiló- |
| áldozatai, a másodperc-Sorel-fejek, a másodperc-Julienek fekete foszforfüst |
| hólyag-gyöngyfejei hemzsegtek sisteregve, mint pengével, ollóval szeletekre vágott lárva, |
| szelvényes szeletekre vágott zöld hernyócska, gyűrűs szeletekre vagdosott giliszta, |
| a csettegő idő-olló pontos gyors csattogással fényes élei közűl okádta, hányta, |
| fosta, dobta a fénylő csöndszitára, a sárga holdszitarácsra a sötétben vérző |
| másodperc-fejeket! Ketyegő tömegkivégzés volt ez, ketyegő mészárlás, ketyegő |
| tömegirtás! Ketyegő időpontocska-nyeszetelés. Fekete pontidő-fejlefűrészelés! |
| A valaha boldog idő másodpercei, mint vérző fekete pontok hulltak virrasztó |
| nyitott szememre! A ketyegéssel szétvágott pillanat-pálcikák folytak a fekete |
| ketyegés gépi kései alól, mint a mák, ha barna papírzacskóból sárga tányérba |
| öntik. Mert a hold sárga hártyafémből aranytányért gyúrt a kis szobában. |
| S a gyűrt hártyafém-holdtányér nem is fény volt, de a csöndön lebegő medúzahólyag, |
| aranyrojt-fürtszoknyás világító hólyagmedúza. Szégyenem. Nemiségem. Lázam. |
| Véres időfejecskék, idővér-sáriszap, véres pontpillanat, fekete ponthalmaz |
| halálbódulat! Tömegmészárlás volt az óraketyegés! S a ketyegő géppel |
| másodpercenként lefejezett idő pillanatpontjai úgy hevertek a holdtál szoba- |
| mosolyában, a fekete időgömböcskék, a fekete hólyagcsöndecskék, a fekete |
| vaspontgolyók, a fekete ólompontok, a fekete álmatlanság időpillanat- |
| pontok, mint egy kiló mákszem a bolti réz-mérlegserpenyőben, mint egy kiló |
| kék mák sárga porcelántálban, mint tömegsírban egymáson a száradó |
| vérrel összeragadt levágott emberfejek! A befejezett másodperc-halál, |
| a ketyegés-késsel lefejezett idő minden belűl-üres fekete térgömbje, mint |
| görbe térvilágegyetem, mint fekete füstfényből, fehér fényfüstből fújt apró |
| üveghólyag! Zárt üveghólyag-térkoponya, amibe a gépi késketyegéssel |
| lefejezett idő, a láthatatlan, anyagtalan fekete pont-test van bezárva! |
| A kivégzett idő vérző hullafejeibe temetve ültem vacogva, mint a |
| halálraítélt. Mint siralomházban a halálraítélt! Ültem a sűrű, pontos |
| ketyegésben, mint sűrű, pontos szeletelésben, mint százmilliárd késben, |
| pontosan csapkodó kés-hemzsegésben, ültem a ketyegő kivégzésben, |
| ültem a ketyegő szenvedésben, ültem a gépi halál-jelzésben, mint büdös |
| siralomházban a halálraítélt. Ültem a Kés-Pillanatot várva, vártam a |
| halálra, amikor jönnek, zörögnek, intenek! Hallottam a cipők, bakancsok kopogását, |
| ahogy csikorogva kinyitják a zárkát, s a zárkaajtó kinyílik nyikorogva, |
| mint egy vashorogra akasztott vas-Biblia. Várt a Kivégzésre az Emberfia! |
| Várt a halálra az Emberfia! Várt a halandó, aki jól tudta: szavakban |
| hihető el csak, hogy ő is halhatatlan, hiszen ember ő is, ember, s így, halandó! |
| S izzadtam és sírtam a holdfénysötétben, mint halálraítélt a villanykörtefényben, |
| a légyszar-pettyes üvegbuborék elektromos fénytüzében, mert már előtte áll |
| a hóhér, a pap, az ügyész, az orvos, a hóhérsegéd, az ügyvéd, a bíró! S a rab |
| áll, mint egy hülye, s mint egy hülye nyálzik, s ondónyálas nadrágja eleje, |
| s combján a vizelet csorog, s ürülékszagú darócnadrágja, s áll hülyén, |
| s a körmeit rágja bambán, aztán összeesik! Aztán hónaljába karolnak, |
| s húzva elviszik. Bakancsa orra a betonlapot nyiszálva karcolja, mint a |
| bűn a papot, aki sápadtan imádkozik! Ültem a Ketyegő Rettegésben, ültem |
| a Rettegés-Ketyegésben. És senki nem jött! Csak a hold nyitott ajtót a zöld- |
| virágmintás hengerelt szobafalon. Úgy nyitott fényajtót, mint aki üres könyvet |
| lapoz. Vastag könyvvé kötött papírlapokat. Amilyenekbe verseimet írom. |
| Irjak fehér hitére, mondta. S én tudtam: a hold nem alattomos. Mert tudtam: |
| a hold sose csap be engem. Ültem izzadtan a büdös dunyha alatt, kisfiú- |
| ágyékom meztelen redős csigabigaszarva keményen fölgyűrödött sárga kamilla- |
| virágfej csigaszemével, mint apró lopótök, s szorongva lestem ki a dunyha alól: |
| fülemmel, szememmel, hisz tudtam, a holdsárga mit mutat nekem, s tudtam |
| azt is, azt is tudtam én: nem a holdfény fehér lapjaira írom majd megváltó Énekem! |
| Amire akkor még csak készülődtem! Hisz mással nem is törődtem. Pedig megcsináltam |
| mindent, amit kellett, csak nem akartam azt az engedelmet, fát vágtam, vizet húztam, |
| kapáltam, napszámba jártam a kőmüvesekhez, az ácshoz, az uradalomba, aratni |
| jártam, fát vágni télen az erdőbe, gazolni a vasútra, nyolcévesen, tízévesen, tizenkét- |
| évesen, tizennégyévesen, vittem tizenhárom-évesen a cementes-zsákot a kőmüves- |
| pallón, a cikkcakkos ferde, Z-alakú, meredek deszkahídon az ablaküreges |
| tégladoboz emeletére, s néztem: a téglasorok, piros tégladoboz-oldalak közül, a |
| fugákból úgy buggyan ki zsírosan, kövéren, fehéren a habarcs, mint csillogó hájrózsa, mint |
| ló szájából a hab, úgy buggyan ki sárgán, fagyott-fodrosan a malter, mint a kisfiú fekete |
| szeméből a könny, ami nem is könny, de zöld epe, sárga epeváladék, mint a kisfiú |
| szeméből a könny, akit a hülye legények, kőmüves-segédek röhögve seggbe-rúgtak, |
| s hátul kellett mennie mindíg, ha malterosládát cipelt, s a hülye Marci |
| elől a ládafoggantyút mindíg olyan magasra emelte, szinte a hóna alá a két |
| deszkarúd-tehénlábat, hogy a zsíros szürke habarcs bugyogva kövéren fekete kis |
| gatyája derékgumijára folyt, s a fekete hernyós, szelvényes fodorzsákocska, |
| a derekat átkötő vászonhurka-pántocska fölhólyagzása mögött a kisfiú- |
| hason, mert a súlytól meggörnyedt szegény, s azt hitte, hónaljánál szive kiszakad, |
| a kisfiú-hason a kisfiú szégyenkező pihekoszorús pöcsére folyt! S a lécbordás, pallólépcső |
| deszka-teraszain ha nyögve megállt, s a láda koporsóhátulját sírva letette: a |
| másik az le nem tette, csak röhögött, s folyt a malter, mint Szent Mihály- |
| lován vitt koporsó hátuljából nyáron a hullabüdösség, a hullalé, |
| nyáron, mikor az asztalra, vagy az állványra a fekete halál-fürészbakra |
| emelt koporsó, a hullával megtöltött aranyírásos hosszú fekete Charon- |
| ladikja koporsó alá vödörben, vagy lavórban, vagy vájdlingban jeget tesznek, |
| nagy szilánkos jégkristálykockákat, üvegfodros és buborékcsipkés jégszilánkokat, |
| kilós jégrögöket, amit a hentestől hoztak, vagy a községháza nádsüvegű |
| jégverméből, s a jégtartó edény mintha óriás szitakötőszemekkel lenne |
| megtöltve, mert már büdös a halott, bűzlik a hús, de másképp büdös, |
| mint mielőtt meghalt, mint amikor meghalt, s úgy néztek rá |
| a sárga malter habtojás buborékszemei, a mész-cement-víz-homok- |
| összekeveredés szürke habarcs-szemgolyók, mint a fölágaskodó koporsó |
| üveg-ablakából a nyitott-szemű halott! Mint Szabó Jani, akit hanyatt |
| hoztam le a lépcsőn a sötétbarna koporsó hátsó lábait fogva, hátúl, az ő |
| lábai alatt, s a lépcső oly meredek volt, hogy mikor lefele tapogattam hanyatt |
| lábaimmal a szögletes cementfokokat, a koporsó ferde ívben szinte fölállt, |
| fölágaskodott, mint egy fekete ló, kockás barna deszkacsikó, és Jani sárga arca |
| a koporsó-ablaküvegéhez szorúlt, s úgy nézett engem nyitott szemeivel, aki |
| hanyatt lent álltam alatta, s lábaimmal tapogattam, mint botjával a |
| vak a járdát ütögeti, mint szarvával a csigabiga a virágszárakat, fűszálakat, |
| mint sárga páncélszív orrfejével az ablaküveg fényét a fürkészdarázs, ahogy sárga |
| porcelán-ikerrózsa pajzsfejét az üveghez koppanva, csattogva odaveri, mert a |
| fényben az utat keresi, s az utat nem találja és sárga napraforgó tányér-kettős, |
| barna gumigégés fejével az üveget ütögeti, s ütögeti a fényt barna ikradorong |
| izelt csáp-pálcáival, mint mellső lábaival a légy a tányér fehér porcelán-peremét |
| tapogatja, fogdossa szinte, mint vak a fehér házfalat, a fekete légy, akinek |
| kidülledt szemei barna gesztenyék, akinek kiguvadt szemei, mint tűvel barna |
| pontgömbhalmazzá szurkált barna gesztenyék és fekete öltönye, mint a fekete |
| falusi papoké, akik úgy temetnek, csuhájuk fényes, zsíros, kopott, öreg, hosszú szürke |
| csíkokkal függőlegesen vonalazott, mint egy ezüst-szálakkal bevonalozott |
| fekete irkalap, a ráncos papi szoknya, és kezüket összedörzsölik, az ezüstcsíkos |
| fekete reverenda-szoknyás, barna gesztenyeszemű paplegyek, mint temetés előtt |
| a papok, s Szabó Jani úgy nézett engem a koporsóból, mint vonatablakból a messzire |
| utazó, amikor az ablak már fölhúzva, fütyűl a mozdony, sípol a fekete gép, a zöld |
| sáskapotroh-testű elektromos gépszerkezet, a villanymozdony, s a harmadosztályú |
| fekete vagon gurulni kezd a sinen a végtelen felé! Vittem meztelen háttal az 50 |
| kilós cementes-zsákot, a 70 kilós búzás-zsákot a rozoga, a szuvas, lapos borda- |
| léces padláslépcsőn a padlásra, s gerinccsatornámon folyt a víz, a forró |
| verejtékcsurgás hátsó combvágatom között a végbélcsókpontig égett, égette a |
| fekete ánusz-lukat, mintha ecetet öntöttek volna oda, oltott mész levét, forró |
| zsírt, s tapogattam vak lábaimmal a lépcsőfokokat, a porzó és poros lépéspillanatokat, |
| a deszka merev nyelveit, mint légpárna-csúszólencsés gömbtalpú lábaival |
| a víz felülethártyáját a vizipók, mielőtt csúszni kezd a vizen, hat lábbal korcsolyázni, |
| ahogy én korcsolyáztam a biai tavon, tapogattam megvakult lábaimmal, a padlás- |
| lépcső fokait, a lapos, szuvas tollakat, mint a csönd szivárványos hártyáit |
| a lószunyog, a magas kerékkúpszerű, ízelt barna drótokból és hosszú pálcikákból |
| összeszerelt csüngő ernyőváz-szerkezet, a celofán-négylevelű-lóhere-hátú, |
| a négyszárnyú, két kisebb, két nagyobb merev hártyalúdtoll helikopterszárny- |
| lapátú állat-drótkosár-csengő, mint a lópók a levegő széleit csuklós dróthuzal |
| lábaival, az ízelten, csuklós szögletesen mozgó kitincérnaharang robot-állat, |
| magas csöndüveg-ablakú, lábléc-ablakkeretű drótkupola. Több ponthalmaz- |
| szemű állat-Bazilika-kupola! Mert mindent megcsináltam, amit kellett, hisz |
| minden kellett, kellett a pénz és kellett a munka, s ha nem mondták, hogy: „kis |
| Juhász”, boltba futottam, sóért, cukorért, mákért, élesztőért, és gyárba jártam, |
| pamutfonodába, három műszakban dolgoztam a gyárban, tizenhétévesen, |
| reggel egy féldeci kevertet ittam (barackpálinka+császárkörte), vagy egy nagy |
| krigli habos sört, s a sörhab úgy folyt le az üvegbordás-üvegvályús korsóoldalon, |
| mint a chartres-i katedrális üvegablakain befolyó napfény, s a szines ólomüveg- |
| Bibliák átvilágított lapjaitól pettyes lett a fekete Brachiosaurus-kőgyomor, az |
| őssárkány-bendő árnyékbelseje: piros pettyek, sárga pettyek, zöld pettyek, lila |
| pettyek, barna pettyek, narancspontok, tűzpontok, kék pontok, aranypontok, lila |
| pontok, ezüstpontok sűrű-laza rezgéshalmaza volt a fekete kőgyomorlevegő, |
| s Reiner Maria Rilke s Paul Claudel s Charles Péguy csúszkált ott térden, |
| mint három térden-vánszorgó Imádkozó Sáska, három térdrehullt Ájtatos Manó! |
| S a söröskorsó párás oldalán jobb mutatóujjam bőrlécpajzsának lenyomata, mint |
| fehér vályúvonalakból és sűrű dérlécekből épített évgyűrű-korona, kettéfűrészelt tölgyfa sárga |
| évgyűrű-arca, mint egy ismeretlen titkos létező lábnyoma, a hajnal piros talpnyoma a párán. |
| S a sörhab a fehér párafátylas kriglioldalon, a fehér harmatmuszlinos üveg- |
| borda hengeroldalon pezsegve és nyúlva lecsúszott, mint testünkről a dunyha, |
| a könnyű, nyulós habdunyha, mint testünkről a dunyha a szerelemben, mert |
| szerelmes voltam egy halványpirosra kifestett szájú zsidó munkáslányba, C. |
| Gabriellába, mert legszebb lányok a gyári lányok, reggel hétkor, éjjeli műszak |
| után, mikor könnyű blúzt vesznek, kis csecsükön fehér selyempillangó melltartó, |
| s csigatest-redős, csigabigaszarv-redős szájuk olcsó halványpiros rúzzsal |
| vékonyan bekenve. Oly vékonyan, hogy az ajkak sűrű redőibe már nem |
| juthat festék, hiszen spórolni kell nagyon. S a lágy, könnyű rúzs- |
| zománccal bekent ajkak függőleges fehér redővonalai, papírél-vékony |
| ránc-vályúi, mint fehér halcsontváz, mint halcsontváz szálkafüggönye, mert átlátszó |
| rózsaszín hal volt Gabriella szája, rúzspikkelyes-ajakbőrfoszlánypikkelyes, s a halhúson |
| átsütött a rózsahal üvegcsontváz-vonaltolla. És Marxot olvastunk és Engelsről |
| vitáztunk, és Mehringről, Bebelről, az anarchistákról, Bakunyinról, |
| Bucharinról. S az Új Társadalomról, amit most mi csinálunk. Amit már |
| mi csinálunk. Néha fölmentem Papához a második emeletre, ült egy kis üveg- |
| cellában, az „irodában”, cigarettázott és köhögött. Ült a barna széken, |
| szájában keskeny számlétrafogas-arcú hőmérő. Szájában lázmérő, |
| mint egy cigaretta. Néha azt mondta a lázmérő-üvegcigaretta lapos zárt csőtestét rossz, sárga |
| fogai közé harapva, rekedt suttogással, hogy az üvegoldalakon nyálbuborékok fényes |
| tornya tolódott kifelé az üveganyagra tapadva, mint a csigaszem, néha azt mondta: |
| „Ott fekszenek a vattakazalban meztelenűl, s az a nő markába fogja a férfi micsodáját!” |
| Szájában a lázmérő, mint egy cigaretta. Azt szopogatta. Lázát úgy mérte éjfélkor, |
| mint aki cigarettázik. Ült az iszonyatos gépi rázkódásban, |
| s az üvegcellában is ahol ültünk, mint egy kiszáradt szitakötő kupolásra |
| kiszáradt cellarózsa szemében, az üveghártya-rózsacella belsejében is, ahol |
| ültünk, egy faládán én, apám egy barna széken, gyapotpiheörvények, gyapotpehely- |
| lángtölcsérek kavarogtak lágyan, pillepontok hófüst-kavarodása volt |
| a gyárbelső üvegcellarózsa üvegszívbelseje. Cigarettáztam. Apám is szívta. Köhögött. |
| Hát csoda, hogy meghalt? Ki csodálja? Az életnek akkor az volt az ára! Én tudtam, |
| hogy meg fog halni nemsokára! Pedig mindent megcsináltam. Mentem a padlásra, |
| cementes-zsákkal gyermek-hátamon. Mintha egy őssárkány csontvázának bordáin |
| lépkednék nyögve lassan és hajladoztak a szuvas bordacsontok. Vonattal |
| jártam haza Biára, vagy ott aludtam Hantai Simonnál a Damjanich-utcában, |
| poloskákból összedagadt szalmazsák volt az ágyam. Háború után. Amibe nem |
| haltam bele. Hát a háborúba! Ez volt a hiba? Én irtóztam attól az emberárulástól, |
| nemzetárulástól, a masirozó terrort, a zöld terrort gyűlöltem én. A sorozótáborból haza- |
| szöktem, hitemet föl nem adtam! Megmaradtam! Mert azért azt tudta a szegény, |
| a szegények fia, tudtam én, hogy azt a világtéboly-világterrort nem szabad szolgálnia! |
| Mert nem lehet szolgálnia! Hogy inkább meghal, de föl nem adja hitét, a |
| szegényekét, a holnapét, az Új Társadalomét! Mert jobb a halál, mint a Társadalom- |
| Depresszió-Rabság! Mert több a halál, mint a Hamis Szabadság! Mert az Elnyomás |
| az nem lehet hite! Ezt tudtam akkor! Hogy dögletes az a Jelenkor, amelyben élnem |
| kelletett! Hiszen beleszülettem! Akkor? Jelenkor? Tudod-e Újkor, Történelmünk |
| Gyötrött Lángoló Új-kora: miről beszélek? És nem te tehetsz róla, hogy nem halt |
| meg az Ének ifjú szivemben, hogy Brontoszaurus-Tyrannoszaurusz Rex-époszaim |
| ki nem haltak, meg nem döglöttek az irtózatos Természet-ütemben, az iszonyatos |
| kék sugárözönben, a meztelen vak természeti fényben, vagy Bánatheggyé földagadt |
| kőpuhány-testünk nem halt ön-sötétjük szelid förtelem-testtömegébe hullva |
| beomolva, pislogó elme-szegényen, mint az ős-sárkányok minden fajtája, |
| faja, lénye, mint a szupernóva-kollapszus, mint az ős-sárkányok tömeg- |
| pusztulása évmilliókon át, ős-sárkányok sugár-rothadása, ingerszegénység- |
| rohadása, mert fejletlen volt idegrendszerük, agyuk akár egy nagyobb dió, s mire |
| az eleven üzenet agyukból templomtorony-nagy lábukig ért, ha vasúti |
| várócsarnok-nagy kígyóhólyag böhöm testük, eleven kőrücsök-bőrfelületük, megfagyott |
| palaiszap-bőrük homályhabjaitól, ha támasztó és egyensúlyozó rettentő |
| sárkánykengurufarkuk roppant hajóorrcsúcsvégeiből a reménytelen remény-ismeret |
| üzenet-lángja, kérés-árama, kérdés-elektromossága a gerinc-csontlánckúp |
| csigolya-agyáig ért, kókuszdiónyi sárkány-agyukig ért, már nem tudták |
| fönnmaradássá élni, megmaradássá tudni az oda-kérést, az ide-parancsot, |
| mert a ritka neuronszálak lassú neuronútján oly lassan vándorolt az ide- |
| oda-üzenet, a nász-szegény neuronhálózat oly lustán, oly szegényesen |
| vitte-hozta a létszükséglet-utasítást, hogy már nem tudtak |
| védekezni, se elbújni, se ütni, se tojni, se verekedni, se marcangolni, se legelni, |
| a tudatos természet új s új rajokban küldte rohamra rájuk okosabb, |
| gyorsabb, könnyebb, bonyolúltabb, gazdagabb-agyú lényeit, megölő fényeit, s |
| úgy haltak meg ártatlanúl és árván, ahogy kihal egyszer az emberiség. Ártatlanúl |
| és árván! Ártatlanúl és árván? Hiszen mindnyájan bűnösök vagyunk és |
| mindnyájan bűnösök leszünk: ha ez a halál megtörténik egyszer, ha ez a |
| halál megtörténhetik! S az Emberiség közös bűne lesz, ha úgy történik, ahogy |
| nem szabadna! Ha ez a Megsokszorozott Tudás: a Pusztulás! Ha azt |
| hisszük, ez a tudatkemény-létpuha emberi lét úgy fejlődött és azért és |
| akképp, hogy az Emberiség-Halált, a Közös-Meghalást tudása anyag- |
| fegyvereivel, gyanakvása tudás-gépeivel, egymástól-rettegése gépi ideológia- |
| szerkezeteivel, egymás-irtózata hatalom-gépeivel kurva-könnyen és |
| elme-részegen hű emberszivünkre, léthűség-emberiséghitünkre rohassza! |
| Az Emberlétnek akkor mi a haszna? És mi haszna volt annak akkor, hogy |
| éltünk: Emberiség? A Természetnek, a Tudatnak, a Létfejlődésnek, a |
| Léttudatnak, a Halandóságtudatnak, a Halhatatlan Reménynek, a Történelemnek, |
| a Kultúrának, Civilizációnak? A Föltevésnek és a Ténynek? A Természeti |
| Szépnek és a Társadalmi Szépnek, a Történelmi Szépnek? A Hitnek, a |
| Jövőnek, a Nem-Halálra-Vágyó-Emberiségnek? Atompalást? Lézerernyő? |
| Nukleáris Esernyő? Lézerfegyverköpeny? Kozmikus Esernyő? Kozmikus |
| Védelmi Esernyő? Sugárfegyver-Űrállomásfürt-pajzs? |
| Képzelet-halálvonalak Gömbrács-Ketrecében az Őrületbe-iszonyuló Emberiség- |
| Földgolyó! Halálvonalak Szövedék-Gömbketrecében, pusztítás-ívek tudatos |
| Képzelet-Ketrecgömbjében: Földgolyó-létünk, ez a Mégis-Gyönyörű ez |
| a Mégis-Mindíg-Jó, ez a Boldogan-Nekünkvaló! Ez a Világ! És mit |
| mondtok: Létfilozófiák, Természetfilozófiák, Történelemfilozófiák és |
| Tudatfilozófiák, Erkölcsfilozófiák, Ontológiák, Logikák, Etikák, Teológiák, Teleológiák? |
| Egzisztencia-magánymániák? Mélytudat-Altudat Reményrimák? Rációk, Hitek, |
| Misztikák? Munka-filozófiák, Eszmélet-fizikák? Mit mondtok akkor, ha ez |
| megtörténik egyszer? Ma, vagy holnap, vagy holnapután? Mit mondtok a Pusztulás |
| után? Miféle vegyszer mossa le az Emberiség megmaradt Roncs-Szivéről, a |
| Megmaradt Emberiség kiégett vak szeméről, a Fönnmaradt Emberi Létszigetekről, |
| a Feledhetetlen Utolsó-Fényről, amit majd úgyis elfelejtünk, hisz meghalunk |
| mindannyian, úgy talán, hogy föl se ébredünk, miféle vegyszer, miféle anyag mossa |
| le arról a lényről, aki megmaradt, arról a létről, ami megmaradt: az irtózatot, |
| a bűntudatot? Hisz bűnösök vagyunk mindannyian! Mert bűnös az ember, |
| s az emberiség, ha magán győzni hagyja az Önpusztító Halál Közös Hatalmát! |
| És úgy vagyunk bűnösök, hogy nem is akartuk! Mert bűnös minden öngyilkos, |
| a gyáva!, ringyó, rohadt, kurva, kegyetlen, hiába baj, bánat, búcsúlevél, vagy |
| az se, csak a kötél meg a kés meg az este! Meg a dac: hogy nem úgy lett, ahogy én |
| akartam. Hát inkább belehaltam! Tréfáljak? Mózes Mítoszi Könyveiben Éva |
| ezért ette meg az almát? Ezért az Emberért? Az Emberiségért: ezért? Az emberiség |
| létfejlődése: az emberiség önpusztításának útja? Kezdtük: a Szenvedéssel. Bevégezzük: |
| a Megsemmisüléssel? És ami a két őspillanat között van, ami ott virágzott a két |
| őspillanat szívütése között: akkor miért volt? A szűzhártya s a vérfolt? Az |
| újszülött s az elme? A kívánság szerelme? A redős lepel s a márvány? |
| A páncél és a rózsa? Az emberszem szivárványhártyája, s a konok György, ő: Dózsa? |
| Az űrlencse, a nyomtatott könyv? Társadalmak, forradalmak? A fizika, a |
| makrofizika, mikrofizika, csillagfizika, kozmikus fizika, magfizika, részecske- |
| fizika, a vegytan? A makrobiológia, mikrobiológia? Ökológia, ökonomia? Biokémia? |
| S minden más, ami az ember által terem? Az emberértelem és emberszerelem! |
| Miért, miért, miért, miért, miért? Miért, miért, miért, miért, miért, miért, miért? |
| Azért az Eljövendő Semmiért? Tudod-e Jelenem, Emberiség-Jelenkorom: |
| miről beszélek? Akkor se mondd, ha nem akarod, hogy gyűlöletednek |
| nem kell már az ének! És akkor se mondd, ha mondani akarod: mert |
| meghallani én nem akarom és meghallani nem is tudom! Mert fülem |
| vak lesz Te gyűlölet-szavadra, mert meghalnék én, ha énekfojtó gyűlölet- |
| szavad meghallanám! Ha kopasz hangodra kinyitnám szivem: a Hamis |
| Igének piros inge lenne szivem: szivem rothasztaná az Ige Hazug Láza, s |
| szivemben az Ige Rothadása, mint halotti ingben a halotté. Mint halál- |
| ingben a hulla. Az embertest, a halott! Egyberohad a kettő, ami |
| volt: a hús s az ige. Az Embertest s a Hazug Ige. Igy lesz |
| a Kettő Együtt-Semmise! Az Ige hazug volt, az Ember áruló! Ez, ami kellene? Ez a jó? |
| Jelenkorom, aki énekhitemnek nemcsak láza, habzó öröme voltál, de hányszor: |
| rámpáncélozott gyötrelem, vasöltöny-megfélemlítés, amit úgy szögeztek eleven |
| embertest-húsomra, költő-húsomra nagy ács-szögekkel, ahogy a keresztfára |
| Krisztus kezeit, az örök fára Jézus lábait, ahogy az ács a padlásgerenda-vázra, |
| a háromszöglet-ürességdoboz főgerendáira a függőleges és hosszúkás keresztgerendák |
| csontváztestét nagy vasgomba-kalapú, ceruzahosszú vasszögekkel, ácsszekercével |
| ütve a szög-vasfejet, amíg a szöget a kalap-pénzig a fába veri, s a vas-csont |
| a két fát, a két növényhúst összeköti, tegnapelőtti, tegnapi, mai jelenem: mért |
| akartad gőgös vasadba fojtani énekem? Mért akartad, hogy magamra maradjak? |
| Mért akarod, hogy szavamba belehaljak? Árva Korom, Gyáva Korom, Gyöngéd |
| Korom, Halálraítélt Korom: mért akarsz megölni engem? Attól félsz: amit |
| kimondok? Téged se rágnak jobban a gondok, de gondjaid bennem virágzanak! |
| Attól félsz: ahogy kimondom? Dehiszen ez a dolgom! Dehiszen így: a dolgom. És |
| szavaim bármi tartalmat akarnak: tiszták, mint a harmat, tiszták, mint a |
| csecsemő nyála, vizelete, tiszták, s újszülött-embert védők, mint az anyatej, |
| mert abban a szent emlőanyagban a védő anyagok, immunanyagok, fekete |
| fertőzet, fekete gyász ellenségei abban a fehér zsíros bőség-csordulatban, emlő- |
| csodahabban, mert szavaim bármi jelentést akarnak, az összetettek vagy az egyszerűek: |
| létük tiszta, mint a tiszta kristály, mint az emberi sperma, vagy a virágpor. |
| Mert szavaim: a megtermékenyítés sperma-láza, virágpor-virágföltámadása, |
| gyümölcs-álma. Mint az ember, állat, madár, növény, virág termékenység-hatalma! |
| Mert szavaim, mint a tűz és a tűz tisztasága. Szavaim: az anyag vallomása. |
| Szavaim: a csillagok bizalma. Szavaim: a világlét irgalma! Emberiség? Énekem halálát mért |
| akarnád? Emberiség: Halál-énekem mért akarnád? Hisz úgyis megéled |
| majd egyszer a Daltalanságot! Hiszen a Költő-Emberének az Emberlét |
| boldog láz-függvénye csak! Ember nélkűl nincsenek emberszavak! |
| Emberiség nélkűl versek, époszok! Emberiség: csöndemet mért akarnád? |
| Emberiség: szeresd költőd piros és fekete és arany vígasz-hangját! |
| Ne a hang hamvát, a világsivatag-halálredőt. De a létgyönyör gyémánt- |
| hegységéből eredőt, a keményen, tisztán csobogó gyémánt-létakarat szebb |
| emberiség-szavakat. Énekgyűlölet, ha szivemre veszlek, mert síváran rettegve |
| elhiszlek: egymásra-rohadunk, egymásba-rohadunk, mint az ing és a |
| halott, mint a halott és az ing. Egy halálkása lesz közös létünk egymásba- |
| összerohadása: a föld fölött, vagy a föld alatt! Úgy haljak meg: amit kimondani |
| tudtam, mert kimondani akartam: szabadon kimondhassam! Szabadon, |
| szépen! Ahogy élni akartam s éltem! Ahogy élek: hitem hatalma szerint! |
| Szabadon, szépen, ahogy a törvény van a létben, ahogy a nap süt, ahogy a csillagok |
| keményen szikráznak a nyári égen és nézem őket, mert ember vagyok. Nézem |
| őket, mert tudom: meghalok. Ember vagyok, hát egyszer meghalok. Hiszen |
| az ember is halandó, mint minden más halandó, mint minden növény, állat, mint |
| minden puhán-hab tényező és tajtékpuha-fénykristálykemény születő s egyszer |
| eltűnő tünemény a puha természetben. Istenben-Nemistenben. A Van-ban, |
| ami nincsen, a Nincs-ben, ami van! Haláltudat és halandóságtudat: én nem |
| adom föl magam, önként nem a buta elmúlásnak, mint rettegő ártatlan, |
| aki bújdosik, de attól fél, hogy mégis elviszik, hisz megtudják egyszer: hol |
| rejtőzködik, s inkább maga megy halála elébe, gondolván, akkor vége, vagy azt hiszi, hogy jó |
| pontot szerez, hisz becsületes, s fölmentik nincs-is-bűne alól, le nem lövik, |
| föl nem akasztják, futni hagyják, élni hagyják, írni hagyják, gyereket csinálni, |
| hisz bűne nem akármi, csak származása, hite, sorsa, verse! Történelmem: |
| ezzel versz-e? Ezzel a steril gyűlölettel, ember-balgasággal? Vagy hagyod, hogy |
| betöltődjek a valódi embergyásszal, a lassú természetes elmúlással. S hagyod, |
| hogy szóljak: szabadon, szépen, a természetes egyszerű léttörvény szerint? Most |
| a kék, sárga, piros, lila zöld szikracsönd csillagokat nézem, és nem tudom, |
| a csillagok néznek-e engem? Nem tudom: a csillagok látnak-e engem! |
| És tudják-e a fénypont-szabadok, ezek a fénnyel-halhatatlanok, tudják-e, |
| hogy a Földgolyón egyszer meghal majd az Emberiség? Hogy ezen az ugyanaz- |
| anyag Hűség-Égitesten, a Földgolyón, kihal majd az ember, a természet tiszta |
| törvénye szerint? Hogy kihal az ember, s az emberiség, elmúlik, mint a színes |
| álom, s tudja-e, hogy a Földgolyó Emberiség-utáni jelenében miféle állati, |
| s növényi lét bimbózik, csírázik, virágzik, párzik, eszik, szül, rabol, hisz, |
| remeg, s hal meg majd az Embernélküliség torz, különös, gyönyörű, pontos, |
| szabályos Édenében. Amiről nem tud már az ember, hiszen kihalt, s vele |
| az emberiség, amit elképzel most, hiszen él, gondolkodik, tudományosan |
| kutat, az evolúció-tudós, vagy a szemérmetlen, boldog, tobzódó költő- |
| tudat, a paleontológus evolúciókutató: Dougal Dixon (After man. |
| A zoology of the future), vagy a jelenlét versbe-hömpölygő fekete költő, vagy |
| a dörmögő halmutáció-selyemcsók-állatorchidea-hitű Csányi Vilmos, |
| (teremtett buta hal, seggszemű japán selyemhal, uszonyhónalj-szemű halkétfejüség |
| selyembíbor orchideái, stb.) Csányi Vilmos, a biológus, aki Appendixében |
| (Az evolúció általános elmélete) azt írja: „Végső állapotban az Univerzum |
| anyagának teljes mennyisége replikatív információt hordoz, a lehető legkisebb |
| fizikai térfoglalatban foglal helyet, entrópiatartalma zérus, belső stabilitása |
| maximális, külső stabilitása zérus, léte időtlen önmegújulás. Vagyis bármely |
| pillanatban felrobbanhat. Az evolúció általános elmélete egy oszcilláló |
| Univerzumot jósol, azzal a megnyugtató konklúzióval, hogy minden |
| egyes kiterjedés és összehúzódás evolúciós története a többitől különböző.” |
| Ó, Világ! Univerzum! Emberi Lét! Ó, halál, halhatatlanság! Ezzel boldog |
| Élet! Apám vért köpött egy sárga gyapotcsomóba. Vére a gyári gyapoton: |
| száradó lila rózsa. Apám meghalt. És ezért is halt meg szegény. És nemcsak |
| ezért és nemcsak emiatt. De a Történelemért. Hogy mégis költő lehessen suhanc |
| költő-fiad. Költő-fiad: Apám, Történelem. Embertörténelem. Világtörténelem. |
| Magyar történelem. Harminchárom éve fekszik a biai földben, két méterre, |
| vagy lejjebb talán a felszín alatt és nem tudják ezt a kakasok a temetőben. |
| Akik ott kukorékolnak a temetőben. A biai temetőben. És ő már mintha |
| hosszú vékony krétaléceket, fehér hosszú krétarudakat törne össze fekete |
| kezével a föld a földben: összetört sárga krétadarabok, szivacsos-kemény |
| laza kúsza összevisszaság síkhalmaza. Vicsorgó fogsoros földagyú sárga |
| krétagolyó, krétapálcák fehér törmeléke, vak krétatörmelék töredék-béke! |
| És úgy halt meg, hogy nem tudta, hogy gyáva és úgy halt meg, hogy nem tudta, miért, |
| és úgy halt meg szégyenkezve és hiába és szégyenkezve is hiába, hogy nem |
| tudta, hogy nem neki kell szégyenkeznie. Hogy neki nem kell szégyenkeznie! |
| De annak a Történelemnek és annak a Társadalomnak, amelynek félelmében |
| úgy élt, mint a vak. A társadalomlét s az emberi nemlét hazugság-vakolat, |
| hamisság-öntudat falait tapogatta, a fröccsöt ivó okos öntudatlan. És nem |
| tudta, hogy van Isten, vagy nincsen. S azt se tudta, hogy a Semmi hol van? |
| S azt se tudta, mikor élt és meddig. S azt se tudta, hogy nem élt hiába. |
| Nem tudta, hogy nem is volt ő gyáva. Hogy hol élt: a Mennyben, vagy Pokolban? |
| Hogy hová kerül: Mennybe, vagy Pokolba? Mert nem hitte, hogy Menny van és Pokol! Hogy |
| hová kerül? Valami másfajta örök halotti ágyba. Végtelen örök Halottas-ágyba? Vagy |
| beleolvad az emberbűnt-nem-ismerő, az emberbűnt-számon-sose-kérő zölden |
| derengve félő és sugárzó fényzöld örökélő Egyetemes Túlvilágba, mint árvába az árva, |
| ahogy a hipermangán-kristály pohár tiszta vízben felolvad. Pezsegve, forrva, magát |
| kis pezsgés-szökőkutakkal, sistergő pontbuborékcsápokkal szétolvasztva-omolva |
| a Túlvilág-anyagba átlényegűl, lila füstcsóva-lángokkal, lila festékgyapjúbojt- |
| pamatokkal és olvadt kristálytestanyag-bolyhokkal önmagát megsemmisítve |
| azzá bomlik: ami őt befogadta, s mikor már lila pont se az a lila szemcse, |
| az a mélylila kristályrögöcske, az az öröklét lila rovarszeméből lila kristályfacetta, |
| mert az a lila pont is lila bodorcsönddel széterjedt |
| a vízben, mint elmében az emlék, hiszen föloldotta lényét az a Nemlét, s a |
| Befogadott a Befogadóban egyenletesen szétoszolva, s a Befogadó a Befogadottal |
| festékselyemlilán egyetemesen megszorozva, és nem befonva, hiszen a szétszivárgó |
| festékfüstszálak is bolyhos megnyugvással keserű lila semmivé bomoltak: már |
| nem Ő van s az a Halhatatlan Másik, egyik a másikból ki se látszik, mert |
| Egyik a Másikban úgy virágzik, hogy a virágzás se látszik, mert a Másik az Egyik |
| s az Egyik a Más: ez a Túlvilág-Megvalósulás! Úgy, hogy Összeolvadás, a Két |
| Lényeg összeolvadása, hiszen én benne-föloldódásommal megváltoztattam őt, |
| s ő lényében széterjesztvén egyetemesen befogadva engem: úgy hagyott benne és vele |
| nem-lennem, hogy megváltoztatva egyenletesen magába-váltott engem, s ezzel más |
| lett ő is, valami lilás összetartozás derengő örök magánya! Ő az én lényemet föloldta, |
| én az ő lényegét mássá-mondtam, ő magát festékemmel általam kimondta, én |
| magam általa, mert benne szétfolyva megváltódtam. Ez a mi Kettő-Egy-Lényegünk! |
| Ez a mi Kettő-Ugyanazunk. A mi összekeveredésünk, összeolvadásunk: a mi közös |
| Túlvilágunk! Átolvadván egy Másik Lényegbe: úgy vagyunk végleg belekeveredve, |
| hogy nincs centrifuga, ami a Túlvilág végtelen üvegfalára kristályanyaggá újra kicsapjon |
| minket, lilán összekristályosítsa húsunkat, szívünket, nincs forralás, rázás, pörgetés, |
| hogy a Túlvilág-Üvegcső üvegbuborék-aljában leüllepedjünk kristályformában, |
| lila szemcserögökké visszamódosúlva újra! Mert az Átváltozásnak csak egy az útja. |
| És nincs a visszaváltozásnak semmi módja, útja. Mert a Túlvilág már Mozdulatlan |
| Lényeg! S a benne-föloldott Emberi Lények s az Emberi Lényeg úgy örök, hogy |
| mindörökké ott dereng olvadtan! Mert ő már Állapot az Állapotban. Megváltozott |
| Állapot a Megváltozhatatlan Állapotban! De ha apámat Isten fogadta volna? |
| Apám az Istennek hogyan köszönt volna? Csontváza elé ha egyszer Isten jönne, |
| apám az Istennek hogyan köszönne? Ha Nem-Tudom Kezével a földbe |
| lenyúlna, s apám koponyáján kaparna kisujja, vagy legalábbis kisujja körme, |
| Istennek az a Csont hogyan köszönne? Hiszen csontváza régen összetörve a sárga |
| biai földben, mint egy szálkás, vékony hosszú krétaléc-szobor, mint kréta- |
| létra összetörve darabokra! Mint egy A-alakú hosszú kréta-szobafestőlétra: |
| darabokra törve, fehér lécrudakra! Minden csontdarabocska szuvasan, szúrósan |
| fölállna a földben, összetörten, nem is olyan könnyen, a Földgolyót átvilágító |
| Sárga Ősfény előtt, mint szerelemben meztelenűl a nők, hiszen benne |
| vigyázzba állva ragyognának a törmelék-csontok, |
| az arckoponya, a fejkoponya varrat-szélű héjtöredékei, csonthéj- |
| kehely-részei, a külön-heverő alsó állkapocs, s a felső állkapocs fogai, a sárga, |
| rózsafagyökér-harangsörényű föld-csődör porcelánpatkói, zománcpatkói, a fehér |
| fogsor-patkók, az ezüst-szögesek, aranytömés-gyökértyúkszem-szögesek |
| lángolnának az Istenfénytől, mint földbe-ásott csillaghalmazok, galaxisok, galaxis- |
| halmazok, mint földbe-ásott tejútak, mint földbe-ásott csillagok, földbe-ásott |
| csillagkoszorú? Mint ásványok, gyémántok, kristályok az örök Földgolyósötétben, |
| láthatatlanúl befelé ragyognak, tömény, kemény testanyaguk belseje felé, az |
| ásványi tűz pontos kristályrács-szívközepe felé, ami nincs is, mert attól nincs, |
| hogy van, hogy az a szerkezet olyan, amilyen? Töményen, keményen lángolna föl az |
| isteni fényben minden csontja, mint a föld ásványai. És nincsen-kezével nincsen- |
| kalapot emelne apám, nincsből-hebegve, nincsből megszeppenve, és nem tudná |
| mondani: Uram! Hiszen sose hitte, hogy van az a Van, de azt se, hogy nincs az a Nincs, |
| az a Nincsen, egyszóval a Túlvilág, illetve az Isten. Csak nézne gyámoltalanúl az az |
| összetört Csont, mint az Emberi Gond, ha úgy megfürtösűl, mint nyáron a szőlő a |
| kertben, s sötétzöld tölcséralakú golyócsomagjai már az eljövendő bort kezdik |
| kivallani, mint az emberi gond, ha mellette skizofrén asszony él, úgy bolond, hogy |
| sokszor nem is látszik, s csak ő tudja, hogy mikor van jobban, s mitől, mikor és |
| miért, ha belobban, és szemét festékkel vastagon kihúzza, és a taxisnak ünnepélyesen |
| bemutatkozik és szögletesen, ünnepien kezet nyújt mindenkinek, és vásárol tékozolva |
| mindenféle kacatot összevissza, és lekurvázza a lányát, anyját, anyósát és száz |
| gyertyát gyújt a szobában és a kígyók a szobában tekerődznek és ököllel betöri |
| a konyhaablakot, kinyitja a gázcsapot, a fekete pulit lábaszára közé szorítja |
| és sziszeg a gáz, és keze csupa vér, csuklója, arca, emlője, pinaszőre, néz a véres időre |
| és a kis fekete csillagszemű szőrcsomag reszket vonítva és a meztelen asszony nagy |
| konyhakéssel hadonászik, cikázik, mint megőrült zöld zománclégy a levegőben kés- |
| keze és annyi az erő a pici nőben, mintha hentes lenne, és a szomszédok a |
| nyitott ajtóban fürtökben sápitoznak, mészbe-mártott meszelő-fejekként fehér |
| mészfosással petyegve, lotyogva kiabálnak, örülnek persze a költői bálnak, és |
| szájuk fehér pépet fos, mint a madarak segge! Hát nézz a szemembe: Őrület, |
| Elmebaj, Skizofrén Depresszió-Mánia, Ködös-Hisztériás Apró Asszony-Fenevad, |
| te Fiatal Mennyország, Érett Elme-Pokol, akit nem csillapított a Haloperidol, |
| se más tranquilláns, gyógyszer, Tizercin, Tofranil, Leponex, olajos injekciók, se inzulin-sokk, |
| csak a két-halántékú áramcsók: az elektrosokk. És szégyenkezel-e most? Szégyenled-e |
| magad, ott a farkasréti temetőben? Csak fekszel önmagadban: kő a kőben! Csak |
| fekszel ott kis Csontváz-Nem-is Pokol. Föloldoztalak! S ki az, akit te föloldozol? |
| Te Szorongás-Balta, Gyémántgyűlölet-hurok, Gőg-tűzketrec, Féltékenység-tintahal, Halál-akol! |
| Elmebeteg-Asszony-párduc, Csöpp puma-katatónia, aki körül a csillagok mint hiénák ugatnak! |
| Égő égitest-hiénák, foszforfény zöld sakálkutyák, emberszív-evő sakálok keringés-dühe! |
| Szégyenled-e, hogy ezt tetted velem? Hiszen a szégyen a pontos emberértelem, nem dohos vak- |
| ablak, tegnapi fény, amit az embertelen gyűlölők gyorsan befalaztak! És szégyened most már mire? |
| Minek a szégyen a halottnak? A föld nem kérdezi! A föld megissza a könnyet, a kést, a panaszt! |
| Ki kéri azt? Hiszen ki kér tőled vígaszt? Miféle vígasz lehet a kín: emberiség-társaim! |
| Ó, Apám, te Krétatörmelék Jézus-Krisztus! Sorsomnak csak adósa az a |
| Skizofrén Rózsa! Az a Gyémánt-Skizofrén-Gyémántrózsa, aki úgy hordta szelid |
| őrület-tekintetét, mint a légy, a méh, a darázs, két ikrás sárga csipkekoszorús |
| napraforgótányér nőtt arcára, homlokára, két sárga kristály-napraforgófej, mint |
| a legyek, méhek, darazsak összetett szeme! Iker-szem vánkos volt a Skizofrén-arc, |
| két barna parázs-rózsa, ásványfényű hideg zománc-koporsóláda, s abban a pupilla, |
| mint lila csecsemők halálarc-magánya, mint két szúrós bánat-luk, haldokló |
| emberiség, konok, puha, szigorú ásványdörej, az elmúlás kerek fekete árny-istene! |
| Ó, Apám, te Földalatti Jézus Krisztus! Te Földben-lakó Jézus Krisztus! Te |
| Szelíd Szőke Vidám Szomorú Megváltó! Hisz megváltottál engem a haláltól. |
| Hiszen te nekem a föltámadást hoztad. Ó, Apám! Apám! Apám! Apám! |
| A te halálod: az én föltámadásom! Hiszen kivánságod az én dacom szülte! |
| Kivánságod csak vad dacom szülte! Azt hitted, azzal mindent befejeztél, hogy |
| szerelmesen anyámra feküdtél? Hogy bepermetezted anyám élet-kútját szép |
| termékenyítő tevékeny magoddal? Hogy megcsinálj engem, s velem majd törődj holnapoddal? |
| Szelíd dühöd, szőke dacod, mosolygó részeg éneked makacs, szorongó, bánat-gyűrt |
| szivembe küldte Dögkeselyü-arcú Fénykristály-angyalait, s ott ültek a barna |
| gyűredék-selyempapír álom-ágon, mint keselyűk, kárókatonák, kormoránok, |
| fehérfejű királysasok, dögkeselyűk az óriás vasketreckupola belsejében a földbe- |
| betonozott lombtalan száraz fákon, megbilincselt láncos lábbal, vagy lánctalanúl, |
| mint az ölyvek, héják, sólymok, baglyok, királybaglyok, kányák, vércsék |
| az állatkert hatalmas vaskalicka-tojásában, aminek |
| az üresség fénylő rácsablaka, egyenes, sávban hajlott vasdorong-négyszögei, |
| téglalapjai: ablakkeretei. És iszonyatos szárnyukat szétlobbantva szétterítik |
| a barna homályon, a szétlegyezett szárnytollak legyező-esernyőivel, a büdös |
| palatető-félboltozatokkal az alkonyati fényt betakarva felvíjjognak, sírnak, |
| hörögnek, ugatva kiabálnak, sárga mirigyrózsakoszorú szemkeretű ősüveg |
| ragadozás-szemgolyójuk, mint a sátánhím pokolüveg töketojása, fehér |
| nyakuk, mint ősi fehér kőlapokból egymásra hajtogatott kúpos templomtoronytető |
| Mosztárban, a Neretva zöld izomköteg-rángatódzásában tükröződve, |
| sárga horgas csőrük, mint szaru-ácsszekerce! És víjjognak és rikácsolnak, |
| sírnak, percre sem hagyva abba a rab-dühöngést, rab-szégyenkezést! |
| Rabketrec-rácsüveg szivemben azok a Madarak! Édes apám, Apám, Apám, Apám: |
| azok a Madarak! Azok a Verseskönyv-arcúak, azok a Vesekő-arcúak, azok |
| a Sírkő-arcúak, azok a Filozófus-arcúak, azok a Spinoza-arcú, Platón-arcú |
| Madarak! Azok a Verseskönyv-arcú Madarak! Egyiknek Csü Jüan arca volt, |
| másiknak Po Csüi arca volt, harmadiknak Tu Fu arca volt! Azok a Könyv-arcú |
| Madarak! Az egyiknek Herakleitosz-arca volt, a másiknak Li Taj-po arca volt, |
| a harmadiknak Giordano Bruno-arca volt, a negyediknek Galileo Galilei arca |
| volt, az ötödiknek Tommaso Campanella arca volt! Azok a Könyv-arcú Madarak! |
| Shakespeare-arcú sólymok! Keselyű-arcú Apuleiusok! Verlaine-arcú kárókatonák, |
| Cyrano de Bergerac-arcú kormoránok! Chamisso-arcú fehérfejű királysasok, |
| Csehov-arcú ölyvek! Marcel Proust-arcú héják! Heinrich Heine-arcú dögkeselyűk! |
| Voltaire-arcú baglyok! Leibniz-arcú királybaglyok! Immanuel Kant-arcú hóbaglyok! |
| Azok a Vers-arcú Madarak! Azok a Filozófia-arcú Madarak! Azok az Aristophanes-arcúak! |
| Julianus Apostata-arcú kányák! Eusebios-arcú vércsék! Az Apokrif arcúak! Az Apokrif- |
| apokalipszis-arcúak! Az Apokrif evangélium-arcúak! A Tamás-akta arcúak! A János-akta |
| arcúak! A Poimandrész-arcúak! A Hénokh-arcúak! Az Ádám-apokalipszise-arcúak! Az |
| Ezdrás-apokalipszise-arcúak! A XII. pátriárka végrendelete-arcúak! A Ruben-Simeon-Lévi- |
| Juda-Imakár-Zabulon-Dán-Neftalim-Gád-Ászer-József-Benjámin-arcúak! A Nikodémos |
| evangélium II-arcúak, a Krisztus alvilágba való alászállása-arcúak! Az Igazság evangéliuma- |
| arcúak! A Jakab ősevangéliuma-arcúak! A Mária mennyekbe való átviteléről-arcúak! |
| Azok a Madarak! Madarak! Madarak! Az Apostoli Atyák-arcúak! Az Alexandriai |
| Kelemen Krisztus-himnuszai-arcúak! A Hyeronimus presbiter-arcúak! A Didakhé- |
| arcúak! Az Antiochiai Szent Ignác hét levele-arcúak! A Szent Polükarposz-arcúak! |
| A Hierapoliszi Papiasz-arcúak! A Quadratus-töredék-arcúak! A Hermasz-arcúak! |
| A Pásztor-arcúak! Azok a Madarak! Az Origenes-arcúak! Az Oriánus-arcúak! |
| A Thales-arcúak! Az Anaximandros-arcúak! Az Anaximenes-arcúak! |
| Az Empedokles-arcúak! Az Anaxagoras-arcúak! Azok a Filozófus-arcú Madarak! |
| A Lao-ce-arcúak! A Konfuciusz-arcúak! A Mo Ti-arcúak! A Jang Csu-arcúak! |
| A Meng-cï-arcúak! A Csuang-cï-arcúak! A Ku Szun Lung-arcúak! A |
| Sziün-cï-arcúak! A Han Fei-cï-arcúak! A Szun-cï-arcúak! A Lü-mester- |
| arcúak! A Li Szï-arcúak! A Kuan-cï-arcúak! A Liu An-arcúak! A Wang |
| Cs’ung-arcúak! Apám, apám, apám, édes Apám, azok a szívem piros rácsketrecébe |
| zárt víjjogó, síró, jajgató madarak! Azok a Krisztus-kereszt-arcúak! Azok az Ószövetség- |
| arcúak, azok az Újszövetség-arcúak! Az egyiknek Schopenhauer-arca volt! A |
| másiknak Friedrich Nietzsche-arca volt! A harmadiknak Kalevala-arca volt! |
| Az egyiknek Szent Ágoston-arca volt! A másiknak Altorientalische Texte-arca |
| volt! A harmadiknak Assisi Szent Ferenc-arca volt. Ó, Madarak, Madarak, Madarak: |
| Ariosto-arcúak, Dante-arcúak, Tasso-arcúak, Nibelung-arcúak, Novalis-arcúak, |
| Metastasio-arcúak, Gogoly-arcúak, Dosztojevszkij-arcúak, Edda-arcúak, Leo |
| Tolsztoj-arcúak, Lautrèamont-arcúak, Rimbaud-arcúak, Wilde-arcúak, |
| Baudelaire-arcúak, Huysmans-arcúak, Bergson-arcúak, Whitman-arcúak, |
| Milton-arcúak, Keats-arcúak, Shelley-arcúak, Rilke-arcúak, Stefan George- |
| arcúak, Aquinoi Szent Tamás-arcúak, Boethius-arcúak, Aischylos-arcúak, |
| Plotinos-arcúak, Zéno-arcúak, Xenophon-arcúak, Szent Bernát-arcúak, Sophokles-arcúak, Angelus |
| Silesius-arcúak, Szuzó-arcúak, Ruysbroeck-arcúak, Eckehard-mester-arcúak, Blake-arcúak, |
| Gongora-arcúak! S ti, ti, ti, Másképp-ugyanazok, Megfordítottak, Madár-árny |
| Gőgszavak: madár-arcú Goethék, madár-arcú Berzsenyi Dánielek, madár-arcú |
| Csokonai Vitéz Mihályok, madár-arcú Vörösmarty Mihályok! Madárfejű Arany |
| János, Petőfi Sándor, Vajda János, Reviczky Gyula, Ady Endre, Babits Mihály, |
| Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Juhász Gyula! József Attila madárfejjel! Radnóti |
| Miklós madárfejjel! És föl nem soroltak ti mind! Madarak! Madarak! Madarak! |
| A Könny-arcúak, Sírkő-arcúak, Szoborfej-arcúak, Vesekő-arcúak, Regény-arcúak! |
| Ők arra vártak apám, apám, édes apám, hogy széttörve a kamasz-szív barna |
| szorongás gyűrtség-ketrecét, a te-nemzetted őskalickát: hogy vijjogva, hörögve, |
| rikoltva, rikácsolva, sírva, ugatva, kiabálva, kaffogva és nyerítve horgas sárga |
| csőrrel a szabad égre föllobbanva gyűrűsen, tornyosan keringjenek, milliárd |
| örvénylő madárszem szikrázó, villogó toronykupacaként őrült diadallal forogjanak, |
| s rádzuhanjanak ropogva, lobogva, üvöltő madárvízesésként zubogva és csobogva, |
| sűrű folyékony fekete lángként koponyádra, testedre folyva tollal, csőrrel, körömmel, karommal: |
| és harapjanak, tépjenek, rágjanak, üssenek, vágjanak, kalapáljanak, zabáljanak, |
| nyiszáljanak és riszáljanak, fűrészeljenek, szabdaljanak, vagdaljanak, |
| marjanak! Hogy leüssenek, megöljenek és fölfaljanak, hogy megegyenek és |
| fölzabáljanak, széttépjenek, darabokra szaggassanak, cafatokra csipkedjenek |
| s gyomrukat, bendőjüket veled dugig betöltsék! S ha már fogsoros görbe |
| csőrükön buggyan ki tested földarált pépje, s csőrük ovális orrlikain a véred, |
| mint a sűrű ribizlilekvár, s szemgödrük sarkából is véred, mint a könny, piros könny, s a |
| szemgolyó körűl is körben, mint piros pépkoszorú, piros mirigyváladékcsipkegyűrű, mert úgy |
| megteltek teveled apám, hogy nagyokat böfögnek, mint a gyermek, vagy az öregek, |
| mert kérődzeni nem tudnak, mint a fűevő állatok, a tehenek, s csak egy |
| gyomruk van és nem több-gyomrúak, mint a fűevők közűl némelyek, ha már |
| dögig teltek veled, apám, s elől-hátúl, a csőrszájon s a madár-segglikon |
| bugyog ki megemésztett és meg-nem emésztett húsod és véred üledéksara és nyálas |
| maradéka, s vörösen köpnek és véres, szőrös mészlotyékkal fosnak és durrognak dörögve, mint |
| a gátlástalan vénemberek és fosadékuk a földön, csillagon, mert fölfele is |
| lövell madárfenekükből lágy meszes ürülékük, mint a napcsillag protuberenciái, |
| s csőrükre, madárfogaikra, szempilla-madárpóklábaikra ragadt |
| hónaljszőröd és nemi szőrzeted néhány csigás, göndör füst-gyökérszála és sárga |
| segglikukon és sárga csőr-orrlikukon tódúl ki megemészthetetlen szőrzeted, |
| mint barna füstkéve, véres gyökérkorbács, ha már így megzabáltak és megettek |
| téged, nem számítva emberséged és emberiséged, szemérmes fényed, szegénységed |
| és gyehenna-nemiséged: széthullt kopasz és fénylő csontjaidat pikkelyes lila |
| robot-gépujjú lábukkal keresztben markolva, s két vascsipesz-robotkéz-madár- |
| harapófogó lábukkal átfogva hajzattalan koponyádat, mint egy sárga rex-golyót, elefántcsont- |
| golyót, hiszen szőke hajad is megették, |
| s egy-egy véres hajszálad véresen csőrükre száradt, szemükre száradt, mint egy |
| napon-aszalódott elszáradt sikló foszló tekervény-egyenesben a fénylő kövön, |
| megalvadt pocsolya üvegbőrén, a zöldszivárvány sár-íriszen, a mocsár-szemgolyó |
| zöld, vértakony-eres íriszén, az érrobbanás füstkorona-inhártya félgömbön, |
| fölszálljanak gyűrűsen, tornyosan keringve, míg a dögök, akár egy pici fekete lepke, |
| gyászlepke, özvegylepke, halállepke, koromlepke, onnan a magasból ejtsék le |
| pucér koponyádat és pucér csontjaidat sziklára, kőre, vagy szikladarabot, nagy |
| követ markoljanak tollgatyás, agyonfosott dögmadár-lábukkal, s az űr kék |
| tornyába szárnyasan fölpörögve: a követ, a szikladarabot ejtsék földön-heverő |
| árva csontjaidra, koponyádra, hogy a csontokat, koponyát fölrepesszék, föltörjék, összetörjék, |
| aztán széttört csontjaidra, föltört koponyádra büdösen lobogván zuhogva, |
| mint egy félig csukott fekete esernyő, mint vasgyári nagykalapács az izzó |
| vasra, a vörös vaskockára, a villanykalapács, gőzkalapács: csontvelődet is |
| kicsipegessék gyors csőrrel, mohó baltázással, s csőrükkel kikanalazzák, |
| nyelvükkel kilefetyeljék rózsaszín agyvelődet, mint fordított horgas |
| kanállal, hegyes nyelv-késsel. Ahogy a kutya a krumplifőzeléket hosszú, |
| szív-alakú nyelvével lefetyeli! A Madárkutyák! Kamasz-ifjúságom |
| Gyönyörű, Gyönyörű, Gyönyörű Dögmadarai! Szegény apám! Szegény apám! |
| Ó, Apám, te a Falusi Szegénység Legszebb Virága! Te Sose-Gyáva Gyáva! Te |
| Ifjúságom Proletár-Kertecske Hitének Szőke Krumplivirága, Sárga |
| Madárfiókacsőr-Csipabőr-Hajlatszegélyes Fölfújt Szőke Növényzacskó-Csillag: |
| Krumplivirág Zöldbársony Csészecsillagon, Zöld Bársonyszáron Szőke Csillagzacskó, |
| te Hajnalig Virrasztásom Szorongáskert-Hitelében Fölmagasló Zöld |
| Rúdon Csüngő Napraforgó, Óriás Növényi Rovarszem Meghajló Zöld |
| Kocsányon, Óriás Szőke Lepkeszem a Virrasztás-Álmon, Merengő Szőke |
| Magány, Napraforgótányér, Napraforgófej a holdszőke szorongás- |
| éjszakában, te Mindíg-Alattvaló és Sose Állam, te Mindíg-Engedelmeskedő- |
| Csak-nekem-Ellentmondó Szőke Szempillás Sárga Napraforgó, te Földalatti |
| Sramlizenekar Földalatti Szőke Harmonikása, te Részeg Szőke Szarvas, |
| te Szőke Harmonika, Gombos Tiroli Harmonika, Juhász-nagyapám Gombos |
| Harmonikája Tirolban, a K. U. K.-baka Bajszos Harmonikája, Te Bonyolúlt- |
| Egyszerű Hangszerkezet, fekete bőrfujtatód szelvényélei, mint a Biblia kötése, a szelvények |
| háromszögletű zacskó-csücskei cérna-gyűszűpontírásos lapos réztűzoltósapkákkal beszegve, |
| mint a tökös kisverebek szájszéle a sárga csőrollók tövében, kivarrva sárga mirigybőr- |
| bársonnyal, pitypangvirág-sárga puha selyem-háromszöggel, hogy réz- |
| gyűszű a tátott verébfióka-száj, a gomblap terasz-ajka |
| feketezöld gyöngyházlap, a gombok fekete vizilófogak a viziló alsóállkapocsban!, |
| te Meszes Szőke Téglaporos Kőporos Kőműveskalapács, te Habarcs-Zománcú- |
| Habarcs-Pestisfoltos Kőmüves-pfándli, Rövidnyelű Szőke Maltermerítőkanál, |
| te Szőke Kenőkanál, Fehér-arcú Kőfaragó-Fejsze, te Gyönyörű Emberi Függő-ón, |
| szíved az ólomgolyó, ólom-uborka, sorsod a szőke függőspárga, te Csodálatos |
| Vízmérő az Isten Kőműves-kezében, a Világépítő kőműves-segéd őskezében, |
| Vízmérce, lapos téglaalakú fatokban fémtojás-üreg, a fémtojás vízszintesen |
| fekszik, tojáshéjteteje levágva, a fémtojás ablaka számozott vonalrács-létrával |
| függvényezett, mint a lázmérő üvegtokjában a lázlétrás aluminiumcsík, |
| a lázmérő-arcú üveglap alatt víz a fémtojás tojástöltete, a vízben egyetlen |
| mozgó, mocorgó, jobbra-balra guruló levegőgolyó, szikrázó légbuborék, mint |
| a tojásfehérjében a tojássárgája, Apám, te Szőke Kézifűrész, Fehér Kőfűrész, |
| Kékszemű Albinó Kés, te Elsápadás, te Megszeppenés, te Berúgott |
| Hajnalcsillag, Részegen Röfögő Szőke Saskirály, te, te Szigorú Szorgalom, |
| Pontos Munka, aki a munkából sose késtél, akárhogy voltál is berúgva, |
| fölkeltél reggel ½ 5-kor, ha részegen lefeküdtél ¼ 5-kor, köhögtél, |
| megmosakodtál, a lavórba köptél, néha a vödörbe vizeltél, vagy a konyhaajtóba |
| állva kivizeltél a hajnali hózuhogásba, s nemiszerveden és alul-szőrödön |
| a hópihék, mint molylepkék, kristályejtőernyősök egy dzsungel-szigeten, |
| nadrágot húztál a hosszú gatyára, a kékcsíkos ingre nikkel-ingnyakgombbal, |
| nikkel-csuklógombbal, amely mint nikkelszív-tökű nikkelkalap-gomba, |
| fehér kaucsukgallért, fehér kézelőket kapcsoltál, porcelán-partedlit, |
| porcelán-kályhacsöveket, Mama vinnyogott, mint egy cérnalábú nagy barna |
| szúnyog, homlokán a két páfránytoll, mint óriás fehér levél, hajladozott |
| föl-le, előre-oldalt, mint a szúnyog két hatalmas pihefüsttoll-csápja, persze |
| képzeletemben, betetted a disznósajtot, a kenyeret az öreg aktatáskába, s |
| elmentél nagy kalapban, mint József Attila, fütyörészve! Azt már nem vetted |
| észre, hogy én úgy jöttem, mentem körülötted, mint egy szorongó feketefényű szobor, |
| komor kicsi emberalakú járógép, szobor ködből, szorongásból gyúrva, amit |
| csak a Belső Madarak húznak össze, hogy szét ne hulljon ködrongyokra, |
| szorongás-rögökre, mert lába ködselyemharisnya, keze könyékig-érő köd- |
| selyemkesztyű, törzse ködzsák, feje tompafényű fekete vattagolyó, s benne |
| úgy áramlik, mint hegyek között a folyó: görbén, nagy kanyarokkal, visszafelé |
| hurkosan a kimondhatatlan félelemgyűlölet, az elmondhatatlan iszonyat- |
| irgalom, az aranyláva nem-könyörület, az-akkor-semmi-szánalom, szegényem! |
| Azok a Belső Madarak! Azok a Belső Madarak! Azok a Madarak! |
| Madarak! Madarak! Madarak! Ott ült szivemben, a Szorongás-vastojás- |
| Ketrecben a Könyv-arcú, Sírkő-arcú, Verseskönyv-arcú, Filozófia-arcú |
| Madár-Társadalom! A Bennem-rab Ragadozó Boldog Jelen-Fény és |
| Jövő-Alkalom. Sárga csőrük orrlikain áthurkolt, s kis rézcsavarmenettel, |
| rézgyűrűcsavarnyakkal a drótszárhoz rögzített hosszú ér, a drótszál, mint hivatalos |
| akasztókötél, testemben hosszan mereven előre kinyúlt, összevissza kúsza |
| szövedék drótháló-szobra voltam belűl, rézdrótpillérek, rézdróthuzalok, |
| rézdrótrögzitőszálak pontos és határozott szövedékhálója volt lényem belűl, |
| mert minden sejtembe horgolva egy-egy fényes drótszál, mint egy karcsú televíziós- |
| torony rögzítő-sodronydrótjai, amik lent a földön betonkockákba ágyazott |
| vashurkokba kapcsolódnak óriás csigolyákkal, vascsigákkal, porceláncsigákkal, |
| mert létem minden sejtjét rézdrót-rögzítőszálakkal húzták magukhoz, |
| árva anyagukhoz a Benső Madarak, Képzelet-Ketrec szivem Látomás- |
| Madarai! A Dögkeselyű-arcú Fénykristály-Angyalok! Hogy szét ne essek |
| sejtjeimre, morzsalékaimra én, mint mumifikált test, ha pontosan |
| záró koporsófödelét leveszik, a múmiát levegőkard üti meg, s füstölve |
| kis pordombbá összeomlik, mint az etruszk katona, mint egy addig- |
| stabil porszobor! Hogy el ne porladjak én: csőrükből milliárd irányban |
| szétsugárzó dróthálószövevény-bozontot szőtt és rögzitett belém a Belső |
| Madarak Boldogtalan Dögevő Angyaltársadalma! Az enyém! Mintha üvegpalackot hálóval sző be belűlről a pók! Az |
| engem-védő fogoly madarak Gyönyörű Gyönyörű Hűség-Társadalma! Nem |
| tudta ezt az Isten, hogyha van, nem tudta ezt az Isten, hogy ha nincs. Anyám tudta |
| talán, vagy apám, ha tudta, vagy sejtette csak, de tudni nem akarta, ezért |
| volt néha kezében a balta? Vagy nem is ezért, csak a szégyenért? Mit tudott? |
| Mit tudhatott szegény? Én kiválni akartam! Nem maradni! Elmenni, |
| vissza se nézve, ahogy nem néz vissza halandókra a halott! Menni! Menni! |
| Vissza se nézni! Nem látni apát, anyát, kakast, ablakot. Nem úgy, mint |
| a halott! Nem úgy! Aki ki tudja mit lát? Vak rohadás csak? Vak |
| összefolyás? Vagy látja a halandóság minden földi titkát? Azt is, hogy |
| sírunk mellette állva, vagy nem sírunk, csak állunk szárazon, mint a |
| kiszáradt nyárfa, mikor lábait, vállait fogva koporsóba tesszük. És koppan |
| a deszkaláda, a merev test is koppan, s örülünk titokban, mert az a halál |
| már örömünk nekünk. Én nem tudtam betenni őt a koporsóba! Nem |
| tudtam megfogni fehérharisnyás lábait. Amik úgy meredtek a fehér flórharisnyában, |
| mint megfagyott szarvasfejek agancsbozonttal a fehér szitazsákban. S a Belső |
| Madarak szívemben, mint léghajó emeltek engem. S szállt föl szivem velem, |
| mint óriás piros vászonbuborék, s abban a Titkos Madarak. Önmagamból |
| önmagammal szálltam. És kék volt az ég, úgy kék, hogy szinte fehér, mint |
| Henri Michaux szeme, a kék golyó, amin nincs is luk. Kék, mint a tintával |
| leöntött só! Apám elment! És én nem mentem vele. Szálltam a Millió Belső Madárral! |
| Szálltam a Millió Belső Madárral! Vitt a magasba az Belső Madárléggömb! |
| Vitt robogva és lobogva az egyik csillagtársadalomból a másik csillagtársadalomba, |
| az Üres Űrből a Nem-üres Űrbe szálltam, a Szenvedés-Űrből a Megvalósulásba, |
| a Még-nagyobb Szenvedés Zord Űrtereibe húzott és hurcolt és cipelt engem az |
| Apa-evő Dögmadarakkal, Ragadozó Kristályangyalokkal, Leláncolt-lábu |
| Szabad Rabokkal, Vasláncfüggöny-röptű Megőrző Titkokkal ketrecesen zsúfolt |
| Szívgömb, rácsosan áttört Vágykalicka-szív, húztak a Belső Madarak, a Nem- |
| rab-Rab Szívmadarak, akik ott tenyésztek Rab-Nemrab Szivemben, akik csillogó |
| rézdrótfonalaikkal, összevissza merev fémszálvonalakkal belűlről beszőttek engem, |
| mint üres üvegpalackot belűlről a pók, mint üvegpalackot belűlről szárazon |
| szikrázó állatüvegszálfonalukkal a pókok, pontos összevissza selyemszálszövedék- |
| szövet-habszobrokat nyálazva és kötve az üveg belsejében, izgatott szövőszemölcsükből |
| köpve az azonnal megszilárduló selyemnyálat, a szövőszál-testváladék üvegcérna- |
| csöndszálait böfögve testükből, mint akik szülnek, millió köldökzsinór lógott |
| és feszült bennem, folyamatosan szülték a fonalat, mint szülőnő ha szül folyamatosan, |
| egyfolytában millió évig, mint asszony ha szül, s lógtak és feszültek testemben |
| belül a Belső Madarak szívbelei, a Belső Madarak szív-végbelei, mint |
| akinek végbele hosszan kilóg, Belső Titkos Pókmadaraim, Fénylő Fekete Zord |
| Angyalpókjaim szivének szövőszemölcseiből ömlött, folyt, zubogott, zuhogott |
| a megtartó nyál, az összetartó akarat-fonál, s minden fonalszál testem egy-egy |
| sejtjébe horgolva és hurkolva réz-nyakbilincses rézhurok-horoggal, húzott |
| a Jövő Még-Zordabb Rejtelem-nyüzsgésű Űrtereibe a Százezer Madár-Angyal, |
| mint akiben piros léggömb van, úgy repültem, forró levegővel töltött piros vászon- |
| golyó, piros selyem ballongolyó, mint akiben hosszanti bordás ezüsthártya-uborka |
| van, ősmadártojás-alakú zeppelin, héliumgázzal-töltött tojásdad aluminium- |
| hólyag, forrongó, forró Madaraim halálod fölé húztak engem, sorsod fölé |
| apám, hogy magamat sorsodnak meg sose adjam, hogy halálodat halálodra |
| hagyjam, hogy halálod már ott feküdt alattam, mintha repülőgépből nézném, |
| mint a kék gyermekkor-óceánban heverő emberalakú kicsi sárga kopár sziget! |
| Mint kicsi sárga emberalakú homoksziget, mint kicsi emberalakú sárga, ragyás |
| vulkánsziget, redős óceánkék istenpólyában sárga embercsecsemő, |
| feketehimlőben meghalt szénhólyaghalmaztestű emberiség-csecsemő! Miért is adtam |
| volna neked szivemet? Hogy magaddal vidd a föld alá? Hogy megrohasszad |
| ének-hitemet? Miért nem haltam meg veled? Hogy rádrohadjak gyermeki |
| dacommal, mint ahogy szülőjére rohad a gyermek, ha meg egyszerre halnak és |
| a gyermeket a koporsóban szülője mellé fektetik, apja mellkasára, vagy |
| anyja emlőjére, s összerohadnak eggyé, mint rossz álmok, az egyik halott álnok, |
| s a másik halott álnok, pedig egyik se álnok, a másik se álnok, csak halott, |
| dehát őket együtt temetik, egy koporsóban, egy földbe. Egymásra rakva eresztik a |
| földbe kettőjüket, hogy elrohadjanak. S lesznek egy-mondatú kettős |
| csontváz-szavak? Mért nem őriztelek? Úgy őriztelek, hogy nem őriztelek, |
| úgy őriztelek, hogy elhagytalak! Még a konyhából is ki akartam menni, |
| Gyulával ültünk a konyha-asztal mellett, két zöld hokedlin, Mama már |
| Katusnál aludt, elszívtunk száz Szimfóniát, egy százas doboz cigarettát, |
| raktuk az összetört száraz venyigét a négyszögletes-szájú fehér zománckályha |
| sercegő sárga parázstorkába, a kályhalap fekete vasgyűrű-korong halmazszemei, |
| mint a Szaturnusz gyűrűi egymásba épített piros fénykarikákkal beszéltek az |
| élő didergésnek, te meg ott feküdtél a nyitott-ablakú nagyszobában, két halotti |
| fekete fürészbakra, két fekete fa-X-re fektetett fekete deszkatávlaton, |
| feküdtél fehér lepedővel letakarva, fehér ágylepedővel, mint egy óriás sárga |
| rózsa, mint egy sárga krokodílus fehér zászlóval letakarva. Sisteregve gőzölögtek |
| a februári csillagok, mint a folyékony nitrogén, mint a meggyújtott kén sárga rücsök- |
| lapja, mint az izzó vörös kályhalapon a sistergő és pezsegve ugráló nyálköpés, |
| mint a füstölögve oszló és párologva semmivé-foszló köpésnyál, ahogy látható gőz- |
| farokkal láthatatlan semmivé zsugorodva semmivé olvadnak a kisebb-nagyobb |
| ugráló nyálgolyók, hártyásan vedlő, rothadozó nyálgolyócskák. Még be sem |
| mentem hozzád, talán féltem, de az is lehet, hogy úgy gyűlöltelek, csak az ajtóablak |
| függönyén néztem be hozzád, a függönyt Mama horgolta, fehér cérnakockák |
| rácsháló-zászlója négy spárgafeszítőszállal az üvegtéglalapok mögé feszítve, a |
| fehér keretfába vert kis kék szögek nyakára hurkolva a feszített spárga, mint |
| akasztott nyakán az akasztókötél, imádkozó, nagy lobogószárnyú angyalok lebegtek |
| a függönyrács-csöndfehérben, ágaskodva, mint csikóhalak a tenger naprácsos |
| aranyszita-szivében, fehér cérnasatírozás angyal-halcsikók, fehér cérnahuzalkocka- |
| sejtekből szőtt tengeri-csikó-angyalok, s én a cérnapepita szünetein át, a |
| cérnarácsok kis négyszögletes üresség-ablakain át néztelek, néztem a Papát, |
| feküdtél, mint egy Segal-szobor, gipszredős gipszöntvény-alak, fehér ágylepedővel |
| letakarva, hogy ne lássalak, hisz látni nem akartalak, elbújtál előlem, elbújtam |
| előled, elbújtunk egymás elől, nem kerestük egymást, te, te, te, „Te vagy a |
| hunyó, te vagy a hunyó,” mondtam, pedig nem is szóltam, féltél tőlem és |
| én féltem tőled, „Szemeid ne nyisd ki, ne nyisd ki szemeid”, mondtam, |
| itt lakik a halott a halottban, virágzik a bolond a bolondban, öregem, |
| megöllek egyszer, azt gondoltam egyszer, de már halott vagy, halott lábaid |
| a lepedő alatt, mint giccses porcelán-szarvasok ágaskodtak, lábujjaid a |
| fehér porcelán-agancsok, lábaid, mint fehérporcelán-agarak hosszú, |
| vékony egyenes fejjel feküdtek a lepedő alatt, mint az a porcelánagár, |
| az a fehér nyúlánk kutya, amit jutalmúl kaptam a dalárdától, mert |
| a kisfiú én voltam a „Sárgapitykés közlegényben”, te meg részegen a konyha |
| cementkockáihoz vágtad, a feketeliliomos szürke cement-számtanfüzethez, |
| aztán négykézláb mászva, s részegen röfögve, sírva az agárcserepeket kerested, |
| kotorva kaszáltad nagy szeplős vörhenyes kezeiddel a cementföldet, kezedben |
| a porcelántüskék, mint fehér rózsatüskék és gatyád sliccén a farkad kilógott, |
| mint imbolygó hosszú csigaszem. Feküdtél a halál-asztalon, néha fölhajtotta |
| halántékodról a fehér lepedővászon csücskét a februáréji csillagköhögés, |
| s akkor láttam bal orrlikad eres viaszkürt-felét, az orrlikszőr barna kévéit is, |
| a gyökérfüst-kötegcsomót, meg törékeny szempilládból valamit, a bal szem |
| kék csomója fölött, hiszen szemed félig nyitva maradt, a bal fül jáde- |
| csigaszárnya is kilátszott, áttetszett, mint fényben az ostya, mikor misén |
| a pap két kézzel fölmutatja, te szartál a papokra, öregem, meg akartalak |
| ölni egyszer, részeg állat, mert megütötted az anyámat! Reggel Hess-néni |
| jött, a koporsós, az öreg parasztasszony, fekete fejkendőben, fekete sváb |
| hosszú-ruhában, fekete pruszlikban, ráncos fekete hosszú szoknyában, gombos |
| fekete tutyi-cipőben. A fehér leplet testedről levette, egy székre tette, |
| fekete szoknyazsebéből a sárga collstokot kivette, az összelegyezett, |
| fémgombcsuklós falapokat széthajtogatva széthúzta, mint egy sárga |
| szögletes farugót, a collstokot kiegyenesítette, s megmért, |
| a kihajtogatott sárga fa-centimétert nem a halál-testen, de a levegőn lebegtetve, hisz a sárga |
| mércét tested mellett a levegőre fektette, megmért, hogy mi hosszra, |
| mi végre, mint az Itélet Fekete Előképe, megmért fejed búbjától a |
| fehér harisnyát unikornis-szarvként csuklyásan előre-fölbökő zöld |
| karvalykörmű horgas lábad-nagyujjáig! Aztán a collstokot összehajtogatta, |
| a szoknya zsebébe tette összehajtogatva. S letérdelt, mint egy fejkendős |
| fekete légy. Kezét összetette, mint a fekete légy mell-kezeit. Imádkozott, |
| mint egy fekete légy, mikor zabálás előtt összeteszi fekete habtenyerű fekete mellső |
| lábkezeit, gyászpálca lábait, mint a fekete légy, amikor fekete habtenyerű |
| lakk-kezeit összedörzsölve mosakszik. Fejkendője, két szemcsenapraforgós |
| üvegrács-szőrszita szeme, orráig lehúzva, orráig lenőve, arccsontjait, |
| állát is befödve, mint barna üvegkendő, mint barna szőrös gyűszűtest. |
| Aztán elment. Ő majd a sírásónak mondja, hogy mekkora legyen a téglalap-alakú |
| sárga föld-doboz üreg, a sír, amit majd ki kell ásnia, és azt is, hogy mennyiért! |
| Ez a halál-láncolat! Ez az elkaparás-láncparancsolat! Ez az Utolsó Itélet! |
| Amíg mi állunk, nem is titokban, befelé-lánggal, kívűl-megfagyottan, álnokúl, |
| mint aki örül, hogy megszabadúl, mert örül, hogy fölszabadúl, mert a halál |
| vígaszunk már, nem gyászunk. És a Halál létrájáról púposan, hanyatt, selymesen |
| lemászunk, mint létráján a csöpp levelibéka, az ötliteres uborkásüvegben, a |
| pislogó zöld selyemközöny, a sárgahasú selyem-könnycsepp, a négy csecsemőkezű pihegő zöld bársonydió, |
| a ragacsos zölddió-mirigygolyó és pislogunk a befőttesüveg-házban, |
| a Megtartó Halandóság-üvegben, mint megtisztító gyermekkori gyermeki |
| lázban, priznickötéssel hátunkon, mellkasunkon, amikor anyánk az |
| apa nagy fehér ingét megáztatta a lavórban, s a nedves ingtestet piros, lázas |
| hátunkra ragasztva terítette, s két vállunk fölött az ing karjait keresztben |
| átvetve ferde keresztformában átfonva gyermek-mellkasunkon a csípő |
| két oldalán a farcombokig hátrahajlította puhán. Hogy megmaradjunk! |
| S fordított gyermek-Krisztusok voltunk! Nem mi a kereszten, rajtunk a fehér kereszt! |
| Mint a kis falétrán, aminek vékony oszlopszáraihoz vékony rézdróthurokkal |
| bilincseltük a keresztfokokat, a drótszál hosszabb szárához visszahajlítva szorosan, |
| körszerűen a dróthurok másik ágát, s azt sűrű csigásan és gyűrűsen a kiálló réz- |
| szálra tekertük, hogy vastag sűrű szoros rézgyűrűsor-nyaka lett a drótnak, a fát a |
| fához keresztcsuzlisan pántoló rézhurokháló-fejnek, mint a megnyújtott nyakú |
| néger nők nyakán, húsz centiméteres réztoronyként, szikrázó szelvényes rézcsőként |
| az egymásra-rakott rézkarikák!, mint az uborkásüveg kis falétráján a lágy zölddel |
| és még lágyabb sárgával pihegő levelibéka, az eleven páramérő, eleven légnyomás- |
| mérő, az esőmutató, viharmutató, szárazságmutató, hűvösségmutató békatest-elme: |
| a Halál-Akarat, Bűntudat, Halálod-Hívásom, Halálodért-Szégyellem-magam |
| vak páralétráján, csengő fény-létráján mászott föl-le, le-föl irgalmatlan kék |
| higanyrúd-szivem, a lét-lázmérő kék higanyszál-levelibékája, aki fölszáll |
| mászva lassan a létrázott lázlap számlétra szivébe ágyazott vékony üvegcsőben: |
| a Bűnkívánás izzásfokát mutatva, az Öldöklésvágy piros robbanáspontját, |
| Született Megaláztatásom aranyeres seggelikába, hónaljába, nyelvtöve alá, a kék nyálmirigy- |
| fürt dunyhatestébe dugva, s ha lerázzák, zuhanva visszacsúszik a lázmérő üveg- |
| tehéncsöcsébe, s ott virraszt az üvegcsöcs-zsákban a kékfolyékony-higanylevelibéka! |
| Ó, Szivem! Repülő Szivem! Föllebegő Szivem! Mint tengervízben kifeszűlt |
| mintás medúzahólyag, mint gyönyör-ábrás hatalmas medúzahólyag gömbölyűen |
| lebegve úsztál az Elvágyódás Szikár és Buja Űrtereiben! Mert a Közös |
| Halálból ki te húztál Benti Madarakkal megzsúfolt szivem! Mint a |
| tenger szivárványos szappanbuborékai, a hólyagmedúzák, a csillagmedúzák, |
| amiket Neptun fúj mitosz-szalmaszáron: szivem úgy lebegett a halálon! |
| A Halál fölött! És a Halálban. Dehát én meghalni nem akartam. Szivemet |
| Madaraimnak adtam. Öljenek, zabáljanak téged, röpítsenek engem! Mint |
| fémrács-kockacsúzda-rúdban a lift, a fölszálló üvegdoboz, úgy vitt föl |
| dac-motorral hajtott szivem engem a magasba, a világmindenség tág |
| emeleteire, a világlét irgalmatlan tetősíkjára engem, mint a lift |
| gyors drótkötélen húzva az üvegdobozt, mint a lift, az üvegszálú üvegpók, |
| amely a magasba mászik önmaga folyékony üvegszálán! Úgy húzott zsúfolt |
| Madár-Szivem a Múlandó Magányból a Nem-Múlandó Magasba |
| engem! Hogy sorsomba meg ne vakuljak, hogy lássak! Hogy vak csigaként ne tapogassak |
| te-képzelted sorsomban én, hogy sorsom ne az legyen, amit te akartál, szegény, |
| szegény apám! Hogy lássanak ember-alakú költő-szemeim, hogy költőszivem |
| lásson, apám! Hogy meglássalak és lássalak Világ, hogy a Teljes Lét, a Nem- |
| Emberi és Emberi Lét minden emeletét és területét, szikrázó térüregét és árnyék- |
| szigetét lássam. Az anyag minden dicsőségét és szégyenét! Hogy az Alvilágba |
| lássak és a Túlvilágba! Minden homályba, minden csillag-ágyba! Minden Keletkezésbe, |
| minden Pusztulásba. Minden Lemondásba, Gyűlöletbe, Gyászba, Örömbe, Vérbe, |
| Elmúlásba a Létezés Sóvárgó Szintjein! Mert látni kell a létet, hogy szeressük! |
| Hogy meg ne vessük formáit a Létnek! Se az őspont-süvöltést, se a kozmikus |
| álmot, se a nyolclábú atkák, ugróvillások, fonalférgek, talajbaktériumok, |
| talajélőlények létirgalom-tényét, se a planktonok kristálycsöpp-ürülékét, |
| a planktonok ürülékcsöppjeit, se a létparányok vedlés-hamuját, se a létgigászok |
| őshulla-bizalmát, se a létsejtelem szigorú fényét, amit elhallgatnak a kihamvadó lángok! |
| Mert beletenyészni a földbe nem akartam! Mert a Megvilágosodás |
| Boldog Átka rajtam! Mert a Rettenet Halálcsók Társadalomüregéből |
| úgy másztam ki én, az Ének Vénusz-csillagra hajított kötelén, a Dal |
| Hajnalcsillagra dobott kötelén, ahogy a gyémántpontokkal és ásvány- |
| rügyekkel kirakott kettős púpcsomó, kettős, dupla rozsdarügy, a pók, a hajnal |
| piros szempilláira. Egy iszonyú mindenség-szempillaszőr barna ágára |
| kötve csillogó nyálhurokkal selyemspárga-önmagát, mint szemrügyes, |
| szem-sziklás barna hólyagszőrharangot! Legyőzve az éjszakát, az alkonyt, |
| legyőzve a szél üvegrianását, legyőzve a harmat szikrapont-győzelmét, |
| legyőzve a harmat vak páratürelmét! Legyőzve a Megbolondúlt Elmét! |
| És ettem mindent, amit lehetett. És ettem, amit nem lehetett. Amit |
| szabad volt és amit nem szabad. Emberhúst, emberszivet, emberelmét, |
| árnyékot, halált, aranyalmát, csillagot, őslényeket, ősnövényeket, törpéket, |
| gigászokat, állat-törpék, növény-gigászok, növény-törpék, állat-gigászok |
| millió buta társadalmát, világtereket, világszigeteket, csillagfürt-lánc- |
| függvényeket, létkeletkezést, földkeletkezést, békét, háborút, hétköznapot |
| és ünnepet, kapitalizmust, szocializmust, demokráciát, történelmet, |
| időt, ősidőt, őstársadalmat, őskort, középkort, újkort, legújabb kort, |
| anyagrétegeket, időrétegeket, eleveneket és kövületeket, ahogy a kis |
| gömböc mindent magába töm, ahogy a sáska zabál, ahogy a kis gömböc, embert, |
| népet, népeket, hadseregeket, állatcsordákat, halat, madarat, ágyút, katonát! |
| Ahogy a kis gömböc asszonyt, juhnyájat, tehéncsordát, kismalacokat, mesét, katonát! |
| Mindent megettem! Mindent fölfaltam! Mindent bezabáltam. S a lét foszladékait |
| ki se kakáltam, az emészthetetlen részeket, héjakat, vázakat, csontszerkezeteket, |
| kitinszerkezeteket, ahogy a gyerek a lenyelt gombot, aluminiumpénzt, színörvény-szivű |
| üveggolyót, szin-spirálköd-tüdejű üveggolyót, kaucsukbaba üvegszemét, |
| a csöpp pupillás kék diót, fogpaszta-tubus piros műanyagkupakját, a függőlegesen |
| fogaskerék-recés piros Rumcájsz-kalapot, s szülei szorongva lesik, amin fecsegve, |
| nyögve, kis piros legyecskeként dülledve ül: a bilit, néha két kézzel hónaljnál |
| fogva fölemelik, s belenéznek az üres edénybe, de nincs ok a reményre, csak a |
| seggecskén az ülés piros karikája, mint a gyermekkori téli konyhakályha piros |
| parázs-fénygyűrűje a vaskoronggyűrűk szünetében és gyors madárfióka-szívverés a |
| gyermek nyaki ütőerében és glicerinkúpot adnak neki és langyos mézes vizet. |
| A lét gyönyörű foszladékait nem köpte ki testem, mint a madár húsrózsára kivarrt |
| végbele a bogarak páncélfedőszárnyait, kitinszögesdrót-lábszárait, kitin-bambusznád |
| pálca-csápjait, borsónyi csigaházat, bekapott egérfogat, lenyelt kék kavicsot: |
| együtt a lágy, meszes, zöld véres ürülékkel, ami mint fehér mészláng lövell ki fostos |
| pehelyszív fenekükből! Mindent megettem, ami látszott! S azt is megettem, ami |
| nem látszott! Mindent megettem, amit láttam! Amit hallottam: azt is megettem! |
| És megittam mindenféle álmot! És megittam mindenféle létet! Életet, halált, |
| háborút, szerelmet, bűnt és büntetést, átkot és kegyelmet, szégyen-madárfészket, |
| elevenen az Isten Fiát, Szent Józsefet és a Szűz Anyát: Máriát, az Apostolokat, |
| a keresztre-feszített halott Emberfiát, mikor röhögve levették a keresztről, s ott |
| feküdt megnémult anyja ölében, a Megszaggatott-húsú Véres Emberéden, a |
| meztelen szőrös kicsi Zsidó-Szégyen, és a Mindenség csöndpont-őscsillagai tejrúd |
| péniszében, eres ködgolyó rozsdás herezacskójában, és Mítoszokat, Meséket ettem |
| én, Szegények Fia Nem-Szegény, és a filozófusok eleven agyát is megettem, |
| a forró agyvelőt, ahogy a majom-agyat Ázsiában, a majmot fakalodába ültetik, |
| fejét vaspántgyűrűbe préselik, az eleven állatot örömükkel így büntetik, |
| s mig sikít, s hörög könnyezve a sárga majom: koponyafödelét lefűrészelik, |
| s leemelve a koponyatetőt, a szőrgyapjas csontfödőt: föltépve hosszú festett, arany |
| madárcsőr-emberkisujjkörömmel a velőcsomag hártyaburkolatát, körülülve |
| a fakalodát, kis aranykanalakkal kanalazzák a koponyakehelyből a majomagyat. |
| S a lefűrészelt koponyatetejű majom ugat, halálugatása rózsaszínű fáklya, |
| s kalamolnak majomkezei, majomlábai, mint piros pántlikák a szélben, |
| jajgatva lobognak és kíntól-kidülledt majomszemei, |
| mint barna légyszemek, majompénisze hosszan kilóg, mint lila |
| cérnára kötött aranydiók a karácsonyfán, üveghártyából fújt pirosrücsök piros |
| diók, és majomszemei úgy kijönnek az eleven halálkíntól, mint az emberi |
| könnyek, kétoldalt csövesen kiállnak, mint a nyélszemű légy szétálló rúdszemei, |
| a nyélcsövek, a piros légykoponyából kétoldalt hosszan kiálló lila kristályrudak |
| végén a kék ikrahólyagok, a szines üvegszemcserózsák! Ez a majom már Ürülék-Ország! |
| És a filozófiák szivét is megettem. És fölzabáltam a költők belső szerveit, a |
| költőket gégétől nemzőszervig elevenen fölvágva hitemmel, mint gyors kicsi gépi |
| bonc-fűrésszel, véres, párolgó, vonagló testükbe mártva arcomat, gőzölgő, |
| angyalszagú és kurvaszagú belső tömegükbe csókolva ifjú számat, belülről |
| megettem őket, mint ezek a hangyák a halott feketerigót! S belőlük csak a |
| feszes költő-burkolat maradt, a száraz váz, mint belűlről kievett |
| páncélos bogarak kitinváz-testöltönye a kitinhártya facettás szem-gesztenye- |
| burokkal! És ott ültem a derengő szemhólyag-burkolat alatt, mint tündérvér- |
| ringyóvér-maszattal bekent-arcú költő-evő vad gyerek egy buborék-alakú |
| drótszita-házban, mint boldog emberevő az Utolsó Háború után tűztől-leszopott |
| üvegű sejtes templomkupolában. És arcom, mintha méhecske, darázs több-szelvényből, féldomború |
| páncélból, pálcalábból, sarlóból, kristálymargaréta-sírdombból összecsavarozott |
| feje, a rudakból, drótszerkezetből, szívsisaktokból egy fej-arc, arc-fej, ha |
| virágporba mártja, hogy a virágport zabálja, sárga liszt-arcú lovagsisak, |
| arcom illatos csillagfénnyel bemeszelve, mintha aranyfestéket kennek nagy |
| meszelő-ecsettel Krisztus-arcra, Kőkrisztus-testre, tavasszal a temetőben. |
| Az ottfüggő kő-alakra. A kőtöviskoronás-kőfejre, kődió-szöges |
| kőlábakra! Hazát, népet, történelmet ettem én, hazát, népeket, történelmeket! |
| Apám szivét és anyám szivét! Buddhát és Zarathustrát. És Mózes kőtábláját |
| is megettem. Holdistent, Napistent, Halistent, Vízistent, Tűzistent, Medveistent, |
| Madáristent, Krokodílusistent, Csillagistent, Esőistent és Kukoricaistent, |
| Zeuszt és valamennyi ringyóját, kurváját, szeretőjét, feleségét, fiát, lányát, |
| zabigyerekét, kölkét, és Síva kezeit megettem, csontig ettem a húst Síva kezeiről, ahogy |
| az imádkozó sáska egy bőrös bogarat eszik, iszonyatos alkar-gereblyéi közé szorítva |
| a vinnyogó szárnyas testet és megettem csámcsogva a Szenteket, Misztikusokat és a |
| Prófétákat mind megettem, elkapva őket zöldzománc mereven, üvegszívfejű zöld- |
| zománc kettős állatlétraként, mint az Ájtatos Manó, a zöldzománc Ragadozó |
| Collstok, és Platón ondózsákjából az ondót kilefetyeltem, mint a tejfölt a |
| tálból a kutya, és Plotinosz szivéből a mézet kiszoptam, ahogy gyermekkoromban |
| a lepke, pillangó, virágméh, mézevő-méh kitépett szárnya tövén a szárnyerek |
| pillértalálkozása tetőszerkezet-csúcsán bimbózó mézcsöppet, fénylő pici mézhólyagot, |
| csöpp mézgömböt, gombostűfejnyi mézbuborékot, mert levegőbe kanyarított |
| tenyeremmel elkaptam a repülő virágszirom-állatokat, szárnyas aranygyűszűcske- |
| állatokat, szárnyukat kitéptem, s a szárnyhónaljak tövében hólyagzó pici |
| mézbimbót, pici méz-emlőt, csöpp mézcsöcsöcskét mohó szájjal magamba szoptam, |
| s a lepketest tépésgödréből, a seb-hónaljgödörből is kiszopogattam a szivárgó |
| mézes nedvet, a lepketest halálnedvét, a haldoklás-hullamézet, s akkor |
| a réten, a kertben, az erdőn a fürjtojást, bibictojást, verébtojást, galambtojást |
| is kiszoptam, rozsdás szöggel lukat fúrva a tojáshéj mészkúptetején, és kezdő |
| bajszom sárga száradt tojáshabarcs-kalász, mint a holdfényes Krisztus-szempilla, |
| és a jázmin rózsaszín csillagtányéra közepéből, az apró porzópontkoszorúval |
| gyűrűzött növényszív lapos csillagának cukros enyvét is kinyaltam én, mint |
| boldog férfi boldog asszonyt, s a vadrózsa halvány sziromcsillagát, mint egy szelid mézes pinát, |
| növényvaginát, virágpinát s megettem a vadsóskát, s kinyaltam a nádlevél harmatban- |
| oldott fültő-cukrát, s a törpe mályva zöld hónaljában csüngő kis |
| növénycsomagot is megettem én, a derengő, lágy, gyűrt zöld fodorbársonytányér hónaljában, |
| az egyik levélbe fölfutó főér zöld pillére alatt a zöld derengésmagányban |
| lógott a kis terméscsomag, mint zöld papírba csomagolt gömbölyű-kerek alma- |
| szappan, lógott a papsajt, mint kis gyűrt, ráncos cipő, mint kis ementáli sajt, |
| zöld erek köteleivel csillagosan körben átkötött, zöld spárgahálóba kötözött |
| növénysajtocska, mint összehajtogatott zöld kenyérkendőben kis zöld kenyér, |
| mint kicsi zöld disznósajt, csöpp zöld gömböc, kis almagomb, mint zölden |
| összecsomagolt, eres, ráncos zöld hártyákkal összehajtogatott ejtőernyő apró növény- |
| katona hátán, a szőrpihés zöld gerincszáron. És megettem én a titánokat, |
| félisteneket, félembereket, gigászokat, a titánok, félistenek, félemberek ujja |
| bögyét és zöld krokodílus-körmeit, mítikus gerinchúsát, a sugárzó |
| ködpamut kettős testanyagot, a harmatos bicepszeket és lángoló combsonkákat, |
| a Griffmadarakat, a Griffmadarak kemény heréit, mesék óriásait, |
| a Szélfuvót, a Világléptűt, a Vasnyűvőt, a Világmindenséget-televizelőt, |
| az óriás Rabelais-t, a zabáló, habzsoló, pisáló Pantagruelt és Gargantuát, |
| meg Panurgát, Lukiános Ravaszdiát, az óriások óriás szemét, mint görögdinnyét |
| meglékelve az óriás-szemgolyókat, s kamasz-fejemet a meglékelt szemdinnyékbe |
| mártva a kocsonyás csarnokvizet kizabáltam, mint éhes cigány a fazékból a megpaprikázott |
| disznókocsonyát, arcát a kék fazékba mártva bajszosan zabálja a fénycsontokat, |
| lángszőröket, csillagok szikrázó üveg-disznó fülét, megettem szőröstűl-bőröstűl |
| az Egyszeműt, akinek szeme homlokán, mint a gyík homlokszeme, a pikkelyes bőrrel betakart, |
| a boszorkányokat és farkasokat, a Kerubok szárnyait kitépve a tépéshónalj- |
| gödör istenváladék mézét kinyalogattam és a Szeráfok huszonnégyezer szemét |
| hüvelykujjammal kinyomtam, s a Szeráfok üres véres szemgödréből |
| a közvetités-küldetés-könnyeket hörbölve kiittam, ahogy az eltikkadt |
| szomjazó a száradt sárforgács-sárvályú feketezöld kocsikeréknyomból |
| a lóhúgyos, poshadt, szúnyoglárvás, dögolajszivárványhártyabőrös büdös vizet |
| szürcsölve kiissza, és az ötlábú táltoslovak láng-szökőkút fejét megettem és |
| megittam a táltosló-kancák, a rozsdapettyes kanca-táltoslovak szájamba-fejt lángtejét, mert |
| a táltoskanca hasa alá térdepeltem, a hátsó combok közt virágzó piros kancacsöcsöt szájamba vettem, |
| mint egy táltos-homoszexuális és két kezemmel a kancacsöcs-asszonypéniszt, a piros |
| mirigyuborkát rángatva, húzva a tejmirigy-váladékot számba fejtem, mint meztelen |
| császári urak előtt térdeplő eunuchok, szájukban a császár latin rügye s nyelvükkel, |
| ajkuk gyűrűvonaglásával azt fejik és nyög a táltosló, könnyesek szempillái, s a |
| herélt Buddha meg izzad lágy szemérem-hernyóval, a Világhódító előtt pucéran térdepelve, |
| és a hétfejű sárkányok heréit, a tűzpikkelyes napcsillaggolyókat |
| megettem és falloszuk lila pikkelyszív gesztenyerügyeit megettem és a hétfejű |
| sárkányasszonyok tizenkétmillió piros csecsbimbóját, mint mítoszi epret, |
| és a tűztornyok pikkelyüregébe, vonagló pikkelykása eleven csövébe dugva |
| ifjú fejemet lángjukat megittam, s csak szempillám szőre göndör perzselés- |
| malacfarok, s lágy bajszom pillantás-kezdete, mint göndör szőrforgács, |
| felpörgött szarucérna-lepkecsáp, megperzselt bolyhos nádselyembóbitazászló! És |
| saját spermámat is megittam, kiszürcsölve tenyeremből, hiszen száraz üres ember- |
| koponyám nem volt, hogy ondómat abba folyassam, s abból igyak, mint a |
| jógik, koponya-kehelyből, hát csak onanizáltam s ittam spermámat tenyeremből, |
| hogy magamból semmit el ne veszítsek, hogy így is megmaradjak! Hiszen |
| meg kellett maradni, hiszen mást mit is tehettem? Fejen álltam órákon át az |
| udvaron és hanyatt néztek a tyúkok, malacok, kamillacsillagok sárga szemekkel, |
| hanyatt nézett a kékrongy tollacska nyuszifül, glicerinfa: a piros vasláng-növényterpedés, az orgona- |
| bokor, s az orgonabokor levelein nyüzsögve rágó büdös bajszos |
| zöld kristályrudak: a kőrisbogarak, meg a bodzabokor, a fehér rizskásalepényeken, |
| a fehér habmirigycsillag-bodzabokortányérokon, vagy lila golyófürt- |
| csokrokon, a bodzatermés lila asszonymellein ülő szürke háziverebek, |
| hanyatt nézett a kút, a kutya, a kakas, a Petőfi Sándor szeme: |
| bárányfelhős ég. Anyám frissen-húzott kútvízzel öntött le reggel, este, pedig nem |
| akarta, de azért rám öntötte a vödör vizet, mert én akartam, ott álltam meztelenűl az udvaron, |
| hó esett, eső esett, köd göngyölgött, köd nyerített, és nyitott ablaknál meztelenűl |
| feküdtem éjszaka a földön, hogy élve maradjak. Mert hó esett, eső esett, köd |
| csomagolta be a kakast, a gyümölcsfákat, fehér gézkötéssel, mint sebesült katonákat. |
| Megettem apámat és anyámat. Ahogy a kislány dinnyét eszik. Három éves. Ül meztelenűl |
| a földön, két kezében piros dinnyeszelet. És kapkodva harsogva harapja a zöldhéjú |
| piros növény-kenyérszeletet, s csurog a dinnyelé vályús-szívgödrű állán lefelé, csurog |
| nyakán, folyik a gégegödörbe, onnan mellére, mellkasára lotyog, mint az eső buborékosan |
| az ereszcsatorna pléh-sárkányszájából, a bádogcsipkeszakállas csővödörből, csurog |
| mellkasára, hasára, köldökére, a nagy bőrrózsára, csurog a pihétlen tátikára, a nyitott |
| puncikára, emlő-előárnyékára is, a kerek világosbarna mályvafoltra, aminek |
| szive pici fehér pont, pici fehér rügyecske-szándék. És piros a bőrre belülről |
| virágzó emlő-árnyék. És kis gégegödrében nyálas, csillogó, piros dinnyeléhab. |
| És boldog a gyermek s úgy eszik és boldog a gyermek és azt |
| mondja: „Még!” S már a dinnyehéjbelső fehér húsát harapja, s a fehérsárga |
| növényhúsban a fogsor-vájás vályú-szivecskéi, mint fafaragók vésőnyomai nehéz |
| fában. És boldog a gyermek, s azt mondja: „Még!” És teste csupa dinnyenyál, |
| csupa piros hab-buborék. És boldog a gyermek és azt mondja „Még!” Ettelek |
| apám és nem tudtad, hogy eszlek. Ettelek anyám és nem tudtad, hogy eszlek! |
| A téli holdsivár szereleméjszakák aranyszörny-hangjait megettem, mert zörgött a |
| dunyha, mintha egy fénylő celofán-hattyú repülne, s a holdfénylevegő mint árva |
| selyemkorbács, az ágy ketyegését megettem, s cirpelt a csönd, mint a tücsök, ciripelt, |
| mint a kabóca a holdfény, és aranytálban véres suttogás és ezüstkoporsóban vérző |
| köhögés és az idő csoszogott, mint egy papucsba bújt óra, csoszogott a holdfény a |
| gyöngyvirágillatú, tojásfehérje-illatú szobában, mint Bobóka, az öreg filozófus, |
| az elmegyógyintézetben, csoszogott a holdfény foszforpizsamában, mint Bobóka |
| a betonszobában, föl-le, föl-le járt, mint betonketrec-koponyában a gondolattalan |
| hülye gondolat, az emléktelen emlék, körötte kiégett elmék néztek |
| majomszemekkel, légyszemekkel, varangyszemekkel, madárszemekkel, darázs-szemekkel, |
| kajmán-szemekkel, bikaborjú-szemekkel, puli-szemekkel, gyík-szemekkel! |
| És már hajnali három óra volt. S én ébren ültem az izzadó varangydunyha hasa |
| alatt az ágyban, s a kis elemlámpa sárga fényköréből Madách Imre hosszú |
| ősgyíkfarok-bajusza a verejtékszagú semmibe kilógott! Apámat megette |
| a hold! A sárga ketyegés-tigris, a sárga cirpelés-párduc köhögve fölfalta |
| apámat. Szerelem volt az? Vagy a Bánat? Vagy valami Kegyelem-Indulat, |
| Erőszakos Gyász, Halálfélelem-Asszonyba-kapaszkodás, Erőltetett-Szerelem- |
| menet? A Halálomat-így-oldom-föl-benned, a Halálodat-így-kapom- |
| meg-én, a Halálfélelem-Nászköltemény? Bocsánatkérés? Önvígasz? Kamasz- |
| szivem halálriadója: holdfény-éji-óra! Kamasz-szivem szorongás- |
| harangja: szerelmetek hangja! Kamasz-szivem barna zuhogása: az az |
| arany holdketyegés-kása! Kamasz-szivem perc-parázskriptája: az idősercegés |
| gyöngyvirághullása! Kamasz-szivem holdfény-gyászlovai: a fényidőezüst tücsök- |
| csonthangjai! Kamasz-szivem atombomba-násza: a celofánszoba sivár |
| kék izzása! Kamasz-szivem Krisztus-föltámadása: a szikár holdéjszaka |
| dér-csodálkozása! Kamasz-szivem revolver-forgása: gyűrt barna éjszakám |
| csönddé-simulása. Gyűrt barna éjszakám, mint összegyűrt barna selyempapír! |
| És feszes lett minden és holddal-ugyanaz, ha szivemről a szorongást puha |
| rongyával letörölte a fekete horkolás! És a szivben a lét és a dologi lét |
| odabent, idekint selyemfényű feszes, határozott, önmagába zárva így szabad, |
| mint a még ki-nem-mondott gondolat, mint az éposz, mielőtt leírnám, |
| hiszen még ott virágzik az agyban összevissza-szanaszét, dolgaival, tárgyaival, |
| jelenéseivel, alakjaival, szerelmeivel, akarataival, mint Isten agyában az Egyetemes |
| Lét, mielőtt elkezdem megvalósítani részleteit és mindenét! Azután meg várja: |
| minden összefüggés találjon magára, minden dolog úgy legyen, hogy fontos, minden |
| forma önmagát keresse, minden módszer magát csontosítsa, minden részlet fényleni |
| hogy kezdjen, minden, ami lesz, most megjelenjen, neki azzal most már semmi dolga! |
| Azt a döntést most már nem ő hozza! Önmagáért felelős minden lét, önmagáért, |
| amit ő kigondolt! Szabadsága, bűne így lehet csak. Pontos megvalósulása, torzulása. |
| Igy felelős minden önmagáért. Igy hiszi a költő, s tán az Isten. Aki máshoz |
| nem fordúl magányért! Ha a holdláng az éjből kihull: a szorongás-gyűrt |
| izzás kisimúl, mint kamasztest éji magömlés után! Én fölfaltalak: apám! |
| És a falut, a várost, az országot megettem. Mást mit tehettem? Hogy élve maradjak. |
| Hogy éhen ne haljak! És megettem minden halottat. És megettem minden temetőt. |
| Állatot, növényt, férget, embert. Minden ehetőt és nem-ehetőt! Ettem a földet, |
| rágni kezdtem a Földgolyót. És megettem mindent: a felszín alatt. Minden halottat |
| és minden elindulót! Megettem a kozmosz-ősidőtlenséget és a kozmosz-ősidőt. |
| Az égitesteket, forgásokat, pörgéseket, összefüggéseket, vonzásokat, taszításokat. |
| Megittam a patakokat, folyókat, folyamokat, tavakat, tengerszemeket, tengereket, |
| óceánokat! Minden mítoszi lényt, mese-lényt, a teremtő képzelet minden |
| alakját! Shakespeare bíborbársony kesztyűjét, Goethe feketegyász világirodalom- |
| kalapját! Dante árnyékhűségét: a foszforkérdőjel Vergiliust is megettem, Dante |
| fordított világtengely Sátánkirályát is megettem, akinek lábszára szőrcsimbókjain |
| mászott hanyatt fölfelé a Paradicsomba! Homérosz fitymabőrét is megettem. |
| Ady Endre kréta-kajla halálangyalszív-arcát, Ady Endre fényvirágcsokros |
| részeg kalapját! Babits Mihály feketekristály halálkút szemét is megittam. |
| Milton szemeit is! Milton két szeme két époszba-temetett hidrogénbomba! |
| A Tündérkirálynő beleit is megettem, mint farkas a megölt szarvaskirálynő |
| föltépett hasából a beleket, a lágy, forró, gőzölgő hurkás fodros selyemcsöveket. |
| Hüvelyk Matyit lenyeltem, mint gyermekkoromban fogadásból a cserebogarat, |
| s éreztem, hogy rúdnyelű fekete lemezharmonika-csápja karcolja belűlről torkomat, |
| mint fekete lakkcsizma csillagos sarkantyúja, hisz a cserebogár fején |
| két forditott fekete lakkcsizma nőtt, a zizegés fölfújható feketelakk |
| harmonika-kalapú nagyujja. Babszem Jankót is lenyeltem, mint gyerek |
| a selyemcukrot. Babszem Jankó nem csuklott, nem sikoltott. És Jeremiás |
| próféta fekete isten-nyelvét is megettem, csapkod a Dinoszaurusz-Jeremiás |
| iszonyú tejút-őssárkányfarka, hörög az ősprófétasárkány, mert néma: |
| megveszetten! Dániel barlangjának oroszlánait fölfaltam nevetve. Dániel |
| űriszony pupillámra ült, mint fekete látomás-szigetre. És véremben |
| Zakariás őrült zakatolása. És vérré fölfalva kering szivemben, ereimben |
| a Jelenések Könyvének irgalmas ítélet-vallomása! És Szuzó Szűz- |
| Mária emlőit ettem, mint fekete fénydörgés a felhőket. Mert Szűz |
| Anya-Mária szájamba fejte emlője boldog tejét. Szűz-Anya Mária úgy |
| etetett engem, mint madárfiókát madáranya, a tokig-tátott piros virágkehely-szájba, |
| a gégéig-nyitott piros tulipán éhségzsákba tömte a csőrei közé csípett szöcskét, férget, tücsköt, |
| bogarat, legyet, gilisztát. Fölszállt a Túlvilágba Szűz-Anya Mária s sárga csőrében elhozta |
| madár-mosolyogva, amit onnan rabolt, a túlvilági légi bolyongók, földi mászók, féreg- |
| furakodók közűl egy-egy áttetsző angyalt, ugróvillás cirpelés-szikrát, halhatatlan döglegyet, |
| kihullott isten-szempillaszőrt, boldog vízcsöpp-békát, fénylő angyallárvát, zárt csőrében |
| kék harmatot, a túlvilágrózsák egyszerű könnycseppjeit, friss vizet |
| az Isten kék szeméből, friss vércsöppet a Fiú virágzó szívéből, izzó |
| selyemhernyó spermiumszálat Isten ágyékszőréből, a hanyattfekvő Isten |
| éji magömlése után. Madártorkában hozta a vért, a vizet Szűz Anya-Mária! |
| A Szűz Anya-emlők éhes költő-szájamba kifejt tejébe áztattam az elérhetetlen csillag- |
| temetőket, a keserű őssárkány-temetőket, az ember-vigaszt váró |
| ősállat-temetőket. Mint a gyerek ha piskóta-nyelvet |
| tejbe mártogat: a Világanya kifejt tejébe mártogattam milliárd |
| galaxis-arcodat világegyetem-világ! És megettem mindent, ami megpuhúlt, |
| ami kemény maradt, ami kő, ami fény, ami láng! A világlétszövedék- |
| szövetség csönddel-dübörgő szövevényösszességét kapkodva befaltam, |
| hogy ne győzzön a halál hatalma rajtam! Hogy az Elmúlás ne döntsön |
| le engem, mint történelemszél a kőbuta szobrot, aki nem lát, hisz |
| kőszemekkel őrzi butasága titkát! És megettem a Világlét-Időt. És a gyönyörű |
| Földtörténet-időt korszakonként, rétegenként megettem. Az őskezdet robbanás- |
| tüzét. Az őskezdet égitestszületés-vajúdás-görnyedetét. Az őskezdet vízdörgés- |
| tornyait. Az őskezdet lángtorony-álmait. Az őskezdet történelmét megettem. |
| Az őskezdet őslényeit: vizi lényeit, földi lényeit, légi lényeit. Költő vagyok. Mi mást tehettem? |
| Mert mindent megittam, mindent megettem. Költő vagyok: mi mást tehettem? Az Apostolokat, |
| Szenteket, Vértanúkat! A Vértanúkat, akiknek eleven húsát kagylóhéjakkal kaparták |
| a csontokig, csontvázakig, pogány büntetésűl, akiket megettek, mint a kannibálok, a |
| mellkast az emlők között köldökig fölvágva hosszú késsel, úgy vígadtak a szenvedéssel, |
| hogy a kötelekkel szétfeszített fölmetszett eleven test gőzölgő gödrébe dugva fejüket |
| az eleven szivet csámcsogva zabálták, a lüktető vérspriccelés szemgolyójukat ütötte |
| élő piros szökőkút-kalapáccsal, ők meg rágták a szivet, mint a dinnyebelet, a görögdinnye |
| piros húsát, vagy a férfiszivet marokkal kitépték a nyitott párolgó mellkasból és |
| egy részeg meztelen kurva szájába dugták, röhögve, mint vérző falloszt, a nyálkoszorús |
| halvagina szajha-szájba, akiket szorosan egymásra összehajtogatott erős, vad, nyers |
| faágakra kötöztek, külön-külön a karokat, lábakat vastag rozsdás kötéllel, mint |
| vértanú-batyút, hogy majd a szétnyíló ideges faágak a meztelen embertestet |
| robbanva szétszakítsák, ahogy egy öreg matróz tépett szét sült tyúkot Várnában, |
| szemem előtt, egy szállodai étteremben. Unokájával jött. Bejött, leült, hóna alatt valami |
| nagy valami újságpapírba csomagolva. Az asztalon porcelános damasztabrosz, |
| címeres régi evő-szervíz, a porcelántányér áttetszett, mint fölmutatott fehér ostya |
| a pap fehér kezében, poharak, ezüst evőeszközök. Az öreg ült a derengő szálloda- |
| fényben, pakompartja mint egy légy fejének barkója, mint egy darázs fejének. Dél |
| volt. Várnai harangok. Két pohár pliszkát rendelt. Egyet magának, egyet az unokának. |
| Az ötévesnek. Hajlongott a fehér frakk-kabátos pincér, piros csokornyakkendője |
| fehér pettyes, mint Vas Istvánnak. Gégéjén két fehér pettyes piros katicabogár |
| ült. Katicabogarak piros selyemből. A csomag az asztalon. A tányérok félretolva. |
| S eres kőerdő-kezével kibontotta a csomagot. Az újságpapír-szemfödőket |
| módosan, zörögve a tartalomról lefejtette, szinte tördelte, mint háziasszony |
| káposztafejről a rongyosabb, sorvadtabb külső káposztaleveleket. A fehér-eres zöld |
| burkolat-köpenyeket. S ott feküdt az ujságpapír-koporsóban a sülttyúk |
| hanyatt! És sárga volt, mint egy Isten-pillanat! Szemcsés, kráterpontozott, sárga |
| süledék-rügyes tyúkanyó-halott. Feje nem volt, csak nyaka volt, és |
| alsó lábszára se volt, porcelán-csiga alakú térdbütykei alatt két combja, mint sült hangvilla, |
| mint döglött szöcske felső combjai, segge sült sárga szív, mint mézeskalács- |
| szív a búcsúban, mint habsüteménylánc-rózsafüzér mellkas-szive, a |
| habpogácsa-golyóláncokat összefogó, a süteményszívből kilógó cérnára sütött liszthab- |
| kereszt fölött, a búcsúban. Néztem az öreget mosolyogva, ő meg unokáját nézte mosollyal |
| ropogva, mintha egy kristály mosolyogna, mintha gyémántrög vigyorogna, s fölkapta |
| a Mama-sütötte tyúkot, s gyorsan apró foszladékokra tépte kővihar-kezeivel, |
| mint mi egy sárga papírlapot. Tépte a húst kő-sárkányfogsor ujjaival, törte |
| a csontot, mint mi a sárga selyempapírt, barna venyigét. S ott volt a ravasz kakasapó, |
| vagy tyúk-anyó kupacos foszladék-halmazatban, zsíros, szálas, csonttöredékes, |
| szövetes kupacban az újságpapír-koporsó tudatban, mint egy költő jegyzetfüzete! |
| Mint írásos, rajzos jegyzetfüzeteim: rajz-alakok, vers-cafatok, verssor-szalagok, |
| leírás-halmazok, emlék-csontvázdarabok, lepréselt rózsák, füzetlapok közt |
| lepréselt árvácskafejek feketelila koponya-arca a papíron, a papírlapok között. |
| Keresztrefeszített zöld béka, széttárt kezeiben és egymásra hajtogatott lábaiban |
| hosszú, piros, korongkalapú szögek, és kloákája piros szív és szíve piros rajzhurok-kettős, és zöld |
| rombuszpupillájú zöld filctoll festék-karikák dülledt szemei és páfránycsáp kék rajzolat, meg az |
| éposz-szerkezet gyűrűs korongtornya, belűl-örvénylő gyűrű-kereke, a világmindenség szerkezet- |
| képlete, meg egy légy szeme lerajzolva, mintha nézném nagyító alatt. Imák, |
| fekete jajszavak, ágaskodó Tyrannosaurus rex-ek, csigaszem-nyakú elnyúlt |
| hólyagtojás sárkányállatok, a Brachiosaurusok ceruzarajza hosszú gyíkfarokszerű |
| ősidőfarokkal. Mint a csapkodó történelem-idő ősgyíkfarok Vladimir Majakovszkij |
| eposz-töredékében: Teli torokból! És napló-sorok: gyönyörrel, örömmel, átokkal, bánatokkal. |
| Jegyzetfüzeteim. Aztán az öreg marokkal a szőke húsfoszladék-kupacba nyúlt: |
| egy marok hús magának, egy az unokának, demokratikusan, szépen, pontosan. |
| Ivott egy korty vizet, korty pálinkát. S enni kezdte késsel, villával, a porcelán- |
| tányérra kupacolt tyúk-kotyvalékot. Nyakában, nyitott ingébe tűzve |
| a kockás hajtogatás-mintájú fehér szállodai szalvéta. Fehér papíron fehér |
| krétakockarácsok. De előbb kenyeret kért, s két adag uborkasalátát! Szépen |
| kiszolgálták, nem csodálták. Nem nevették. Ők a húst mind megették, meg |
| a kenyeret, meg az uborkát. Az öreg a pálinkát megitta. A gyerekét is. A dolog így tiszta! |
| Jött: cipőt venni az unokának? Vagy télikabátot? Nyár volt. Augusztus. 1952. Várna. Akkor |
| is őrá gondoltam, apámra! Hányszor hozott be engem Budapestre, az irodába, ahol irodaszolga |
| volt. Hajlongva mindenkinek bemutatott, a gépírókisasszonyoknak, a hivatalnoknak, az igazgatónak, |
| úszott fekete gyerekfényemben, mint egy sárga csónak és cukrot kaptam és barackot kopasz |
| fejemre. Mert hajam nullás hajnyírógéppel csattogva levágva, mert csattogott a |
| hajnyírógép, mint a szőlőben, a réten a szöcske, fejem fekete kugligolyó. |
| Leültünk aztán egy kiskocsmában a Nádor-utcában, apám fröccsöt rendelt, |
| nekem málnaszörpöt, piroskockás abrosz az asztalon. Tányérokat kért, öreg aktatáskájából |
| a cukros-zacskóba csomagolt disznósajtot kivette, a lisztes-zacskóba csomagolt |
| kenyeret kivette, zsebéből feketenyelű, rézpontozott, varánuszgyíktaréj-pengéjű |
| bicskáját kivette, a szemzőkést, kockákat vágott a disznósajtból, kenyérből, tányéromra |
| tette, s ettünk és ittunk, boldogok voltunk, kopasz szájamon málnaszörphab-koszorú, |
| az asztalkendőig ért az állam, oly kicsi voltam. És a bakancsot is megvettük a boltban! |
| A vértanúkat mind megettem! A vértanúkat, akiket úgy szeleteltek késsel a büntetők, |
| mint apám a disznósajtot, kenyeret. Előbb kiszúrták késsel a szemeket, ahogy anyám |
| a tyúk, a hal szemét, késheggyel a szemgödröt körbekanyarítva a szemgolyókat |
| pengecsúccsal kiemeli, mint lágy, karikás, folt-csövű, aranykarimás kék üvegtojást, |
| s a laposdad hártyacafatos véres kék szemtojás a konyhaasztalon, s a fejben |
| a vértölcsér szemgödör, aztán az orrhegyet, mint az elvágott-nyakú, leforrázott |
| fejű, megkopasztott arcú tyúk csőrét az asszonyok, aztán a füleket, mint |
| disznóöléskor a leforrázott, teknőben láncokkal meghengergetett, kaparó bádogpatákkal |
| rózsameztelenre kapart disznó füleit, mikor már a rénfán két hátsó lábbal |
| szétfeszítvén fölakasztva, s a levágott disznófej a rénfa egyik vastüske-szarvára |
| tűzve, mint rinocérosz sarlós orrszarvára a hold, s úgy vigyorog piros fejjel, |
| lehunyt szőke szempillákkal, függőleges vastag óriás orr-gombbal, a barna |
| hússzivacs-fakoronggal, mint az Elefántfejű Buddha az elmúlás gyönyörében, |
| aztán a lábujjakat, kézujjakat vágják le reszelve, nyiszálva, kapkodva gyorsan, |
| s dobják a körmös véres csontokat, mint menstruáló csillagokat az ott-őgyelgő kuvasz |
| kutyáknak, vinnyogó, vicsorgó, habselyem-cérnanyáltátogás húsevővirág-szájú, gyomorarc- |
| fejű veszett szukáknak, aztán bokától a lábfejet, térdtől a lábat, combtőtől a |
| combot, csuklótól a kézfejet, könyöktől a kezet, hónaljtól a felsőkart, s külön |
| a herezacskót, a péniszt, a vaginalebenyeket, a csiklót, az emlőket, az óriás barna |
| bársony-gubacs mályvaszínű tej-diót, az emlőt mind a kettőt, hogy a testből, a vértanú- |
| üresből, már csak a csonkolt törzs marad, meg a nyakon a vak fej, aztán azt is |
| levágják, hogy a vértanúból már csak annyi marad, mint konyhaasztalon a pontyból, |
| ami, csonka véres pikkelycsomag, zöldselyem törzstok, sárga hát-pikkelysátrú |
| arany-gyöngyházpénz húsos zöldselyem szálkazsák. Mert levágva kopoltyús feje, |
| zöld süntüskés harmonikahártyalegyező nyálkás hátuszonya, kettős-ágú farktoll- |
| uszonycsonkra, a zöld, hárfagerincű nyálkalegyező, s kétoldalt, a kopoltyú alatt |
| a csontos hónaljtőnél fehér hústölcsérrel kikanyarítva az előhasi melluszonyok, |
| a bőrlepedék fehér hártyasöprűk, a sárga uszonypáfrányok, nyálas zöld úszótollak. |
| Megettem a vértanúkat én! De előbb Júdást is megettem! Húsa büdös volt, mint a |
| haldögöké és húsa forradalmi! És megettem a föltámasztott Lázárt, húsa, mint a |
| gyöngyvirág és húsa, mint az ellenforradalom. Húsa, mint az urak akasztás-tébolya |
| és húsa, mint jácint-erdő, gyönyvirág-vadon! És megettem mind a négy Evangélistát. |
| És húsuk illata: Jézus. És húsuk ize: Jeruzsálem Jézus-járta földje és húsuk ize |
| Názáret Jézus-szaga és húsuk szaga Bethlehem szamarának, tehenének |
| jászol-tekintete, Jézuska-pisi, Jézuska-kaki csillagfény-istenbüdössége. És húsuk |
| Genezáret tavának Jézus-lépte-mosolya és húsuk, mint a Golgotha szeméttelep- |
| virága, az égő, lángoló, füstölgő, parázsló Gyehenna szeméttelep-könnykacatja. |
| És Szent Pétert is megettem, az árulás hűségét ettem én, mert nem akartam, |
| hogy ő is eláruljon engem. Megettelek: Szívecském-Gyönyörüségem és megettelek |
| Áldozat, és megettelek Magdalai Asszony, Mária Magdolna, Névtelen Bűnös Asszony |
| és tested húsa csillagmámorú asszonyi mennyország, petrezselyemlevél és kaporvirág |
| szövetsége szerelem-béke és ágyékod hüvelyméz-illata és ágyékod havi tisztulás- |
| illata megbolondított engem, mint a nők a kutyákat, mint a nők ha nyitottak, |
| mint az asszonyok a kutyákat, ha nyitottak, mert a menzeszben nyitottak a nők, |
| testük belseje véresen boldogan kinyitva, ahogy a Lét ablaka kinyitva a Végtelen szemében, |
| az üresség szemgolyójában, húsodtól megbolondultam, mint a kutyák, ha közelükben az |
| asszony, aki éppen menstruál, fodormenta, zsálya, levendula, kapor, petrezselyem, kámforvirág |
| illatuk van akkor az asszonyoknak és izgatottak, lázasak, mert a nők megnyílnak méhükben |
| a tisztuláskor, és Ménkű, a lemezes fehér puli a fehér vastag szőrrojt-szőrlemez kan- |
| szoknya bolondul odaugrik, kis fekete fényvaksi lázpont-szeme a kövér fehér lemezharang |
| zsíros összeragadt gyapjutollai alatt, odaugrik, gyorsan a szoknya alá dugja a fejét, mert |
| az asszony ételt ad éppen, maradék pörköltöt, fasírtot, krumplipaprikást, kakaós palacsintát, |
| marhacsontokat, disznócsontokat, csirkecsontokat, szagol, hosszú szívalakú nyelvével |
| nyalint, lefetyelve kanyarít nyelvével a szoknya felé, nedves fekete mirigydugó orrával |
| a combok közé bök pimaszul, forog izgatott hülyeként, míg ugrál géplábú apró csillag- |
| ketyegéssel a háziveréb, ide-oda ferde szögletes lépéscikkanással, mint ceruzavonal |
| sötétkék pontgolyó, a feketerigó. Mert csaholva szerettelek, mint kutyák a nőket, |
| amikor menstruálnak! És megettelek Krisztus Rabja és Hódítója Szent Pál Apostol |
| és megettelek Sz. Lydia, Bíborárus Asszony, Phoebe: Kenkreai Nő-diákonus, megettelek |
| Isten Gabonája, Ázsia Doktora, Római Szűz, Sz. Agátha: Sziciliai Lány, megettelek |
| Bythiniai Vendéglőslány, Árius Első Ellenfele, Árius Legyőzője, Sivatag Óriása: Remete |
| Szent Antal, megettelek Kappadox Csodája, Szír Költő-Egyházatya, Oszlopos Simeon, |
| és megettelek Vulgata Pápája, Engedelmes Lány, Rabszolgafelszabadító Asszony, |
| Milánó Óriása, Könnyek Anyja, Égi Véreb Üldözöttje, Isten Konzula, Aranyajkú, |
| megettelek Afrika Világossága, Te Deum Püspöke, minden szentet, vértanut megettem |
| én, mert éhes voltam és nagyon szegény, fölfaltam mindent, hogy meg ne haljak. |
| Mint koncentrációs tábor láger-rabjai, akik szégyenük nem merik kivallani, |
| már azt se, hogy szomjasak, éhesek, már azt se, hogy rettegnek az elgázosítástól, szép |
| szivük megvakúlt, mint szarvaspatanyomban, lópata fagyott sárkancsó-nyomában |
| az esővíz, fehér hályog nőtt a víz szemére, fehér jéghártya a víz-szemgolyóra, s az |
| élő közöny virága virágzik rajtuk, mint holttestből kiálló fehér zsírkukacok sperma-csíraága, |
| mint öreg krumplin sárga krumplicsíra, minden közönybe-hamvadó embersejtjükben |
| mégis az emberméltóság csíralángja, mint lecsavart petróleumlámpa-láng |
| százezerbillió csöpp tiszta léttudat-gyertya ég az Embertest Ponthalmaz-sejt- |
| szövedék sejtpontjai düh-üregében, s mert tudják: nem az élet szégyen, de az, |
| hogy kipusztításra így vannak bezárva, s tudják, nincsen semmi szégyen az Elpusztító |
| Elvi Gőggyűlöletében, mert tudják: nem az a szégyen, hogy ők embernek születtek, |
| rossznak, gyarlónak, egyszerűnek, lángelmének, jónak, gondolkodónak, ellenállónak, |
| más-vérűnek, kommunistának, vagy zsidónak, de az, hogy így van, így lehet, és minden |
| történelemben így lehetett!: a közöny irtózat vatta-köd pólyakötésein át mégis látják, |
| meglátnak valami apró fénycsírát, szikratörmeléket, zörgő halk fénytöredéket, pici |
| lázpontot, tűzpontot, fénypontot, s már tudják: nem „Holzwege” az emberi sors, |
| nem benőtt, befúlt, növényszövevénnyel beburjánzott meghalt erdei út, út, aminek |
| zöld fulladása van csak, növénykása zsákja, hisz nincs folytatása, de mindíg |
| a remény pöttynyi fényüzenetcsöndje az a fény! Hát enni kezdenek: füvet, földet, |
| fát, rovart, gilisztát, kérget, szalmát, trágyát, emberürüléket, madárürüléket, bogarat. |
| Ami köröttük a sorsból megmaradt. A Szegénység szögesdrót-dobozában így támolyogva, |
| az áram-kockában, az elektromosság-rácskarámban, a Megaláztatás vad |
| gépfegyvertornyai árnytébolyában guggolva és forogva zabálni kezdtem az emberi |
| és nem-emberi lét anyag-gyászait és történelem-idejét, mert tudtam, |
| egyszer úgy leszek szabad, ha megölni nem hagyom magamat! Mert magamat meg |
| azzal se adom, ha nem fogadom el annak, ami van, azt, ami van, ha mint |
| a tiszta üveg hagyom, hogy áttörjön létem külsején a Kemény Tiszta Fény. S úgy várom, |
| cselekvő megmaradással: felszabadulásom. Mert tudtam, hogy egyszer |
| fölszabadítanak. Hogy fölszabadítom magamat. Ez az én Nem-Pusztulásom! |
| Hát megettelek titeket: Istenek, Isten-szülők, Atyák, Apostolok, Vértanúk, Szentek! |
| Ott keringtek testem véredényeiben, s eszmélkedésem nem-zárt vérrendszerében, |
| ott keringtek halandó világok, ott keringtek halhatatlan álmok, ott keringtek, amíg |
| meg nem haltam, ott keringtek, mert én így akartam, ott keringtek véremmé vált |
| sorsok, ott keringtek véremmé oldódva. Az embernek az is a dolga, hogy |
| kiváljon! Hogy tudja: mért van a világon! Nemcsak azzal, hogy két lábra |
| áll, mint emberősünk egykoron, a Hominidae, az emberféle, vagy a Pongidae, |
| az emberszabású majom, de hogy tudja, mit kell tennie, hogy emberalakú lényből végűl is |
| ember legyen! Nemcsak innia és ennie, de tenni érte mit kell, hogy végűl emberből |
| ember legyen. Hisz embernek született, de azzal még nem emberi az a lény, aki |
| megszületett, hogy embernek született. Mert embernek lenni valami más titkos |
| gyönyörű fölgyorsulás belső kozmosz-virágzása segít! Magunkban kell megtermelni |
| az emberit. Az ember nem azzal ember, hogy emberteste, emberagya van, emberagya |
| 1500 gr, s testsúly-agyvelősúly aránya 50:1, ez csak a biológiai 1x1, ez csak |
| a megvalósúlt testi állapot. Semmi más! Emberiből emberré azzal leszünk, ha |
| elfogadjuk ember-végzetünk, s tudatunk átvilágítja a megértett-megnemértett |
| Létet, s a pulzálva virágzó-összeomló, s módosúlt törvényeivel, szabályaival újravirágzó |
| Egyetemes Lét átvilágítja tudatunkat. Ha nem adjuk meg magunkat, semmi föladásnak, |
| elmúlásnak, rettenetnek, iszonyatnak, gyásznak, de jónak hisszük a jót, rossznak a |
| rosszat, s ha tudjuk is, hogy halálba vagyunk csomagolva, azt is tudjuk: az embernek |
| nem az a dolga, hogy a halál vak szolgája legyen. Mint a Káosz vak szolgája a |
| megvakitott Világegyetem, a Csönd szolgája a megvakitott Fény. A világ homogén |
| és izotróp? Kaotikus a kozmosz? Instabil? Inhomogén és anizotróp a világ? Mi volt |
| az Ősrobbanás után? Nagy szimmetriájú, kis entrópiájú? S a véges vagy végtelen fejlődés- |
| történetű világ aszimmetrikus, nagy entrópiájú állapot felé tart? Nem tudom. Csak azt |
| tudom, ember vagyok s ezért halandó. S mert ember vagyok: költőként cselekszem. Hirdetem |
| hited: Világ, akármilyenek léttörvényeid! S meghalni úgy akarok, hogy azt mondhassam: |
| „Tettem valamit érted: Emberiségem. Tettem valamit érted: ember, elmevígaszom, |
| legszebb bizalmam.” Ez az én emberhatalmam. Ez az én költő-bizalmam! |
| Ez az én költő-hatalmam! S úgy haljak meg, ha meghalok, |
| hogy tudatosan haljak meg, ne tudat-szegényen, ne elhülyülve, sötét agyfekélyben, |
| s halálomig tudjak még beszélni! S azt mondom akkor, amit most is mondok, |
| neked kezem-fogó Asszony, neked Feleségem: „Jó volt élni! Nagyon jó volt élni! Jó |
| volt élni! Nagyon jó volt élni! Jó volt élni! Nagyon jó volt élni! Nagyon jó volt élni!” |
| Jó volt fölfalni téged Világ! Kozmosz, Történelem, Örök Asszonyiság, Ewig Weibliche, |
| jó volt fölfalni téged Anyag! Begyűrni, belegyömöszölni cihádba, embertudat: |
| a lét dolgait, akaratait, az erkölcsit, szellemit, anyagit, mint párnacihába fosztott |
| tollat az Asszony! Jó volt tudni: az ember mit kutasson, gyötrődni szépen: a költő |
| mit tegyen? Állok törvényeden, mint szikrázó tücsúcshegyen: Világ, s jó volt, hogy |
| volt ifjúság, új törvény, új történelem! Jó volt megenni a Tiszta-Tiszta Lángot, jó |
| volt habzsolni a Nem-Misztikus Világot, amit lát az ember, s amit nem lát, az Anyag- |
| Gyönyör Nem-Metafizikát, de azt is, a Boldog Misztikát! Mert megettelek Titokzatos |
| Küldött, Sz. Szeverin, Szent Bernát téged is megettelek, és téged is Tűz Testvére: |
| Assziszi Szent Ferenc, és téged is Mindentudó Doktor (Nagy Sz. Albert), „Doktor Angelicus”, |
| (Aquinói Sz. Tamás), Szeráfi Doktor (Sz. Bonaventura) és pirosan világító boldog |
| kristályfény-húsodat ettem Sziénai Szent Katalin, mint gyermek puha foszlós kalácsot, |
| és Boldog Szuzó Henrik: Mária-emlő Krisztus-folyamodásod ravasz, csalafinta |
| puha ábrándköteleiből fontam ima-rácsot, lágy selyemkötélrácsháló-világegyetemet |
| Boldogtalan Embersárkányszörny éposz-vánszorgóm köré a Gyermekdalokban, |
| az Emberiségre-visszavágyódás Páfrányút-Világhalál-Époszomban, és megettelek |
| Xavéri Szent Ferenc, te csoda-gyopárangyalember, és fölittam könnyeid, mint harmatot |
| a csigák: Misztika Doktora, Keresztes Szent János, és isten-nyál-habos száraz |
| óceán-szived kamasz szájamba vettem, s úgy rágicsáltam belső kristály- |
| várkastélyod csönd-tornyait, csönd-termeit, csönd-spirálisait, mint a kertben |
| a sündisznó-apa a csigabigát, óriás gesztenyetok háta alól kidugva kis, fekete |
| turcsi, trombitásan fölfelé görbülő orrú malac-rókafejét rágicsálja a mészhéj- |
| spirálkürtdob házat, abban a véredényekkel, izmokkal, nyállal, ondóiszammal |
| beragasztott redős állat redős kuglóftestét, aminek redőzsák lepényfejébe |
| úgy behúzódva négy csőhagyma szeme, mint a redős, ráncos barna herezacskóba kisfiú húsbimbó |
| pénisze, ettelek jóhumorú ravaszdi, mókás Avilai Nagy Szent Teréz, |
| Misztika Mesternője, te Boldogtalanság Boldog Temetője! Megettelek téged |
| is, hogy meg ne haljak! Mert élni akartam! Élni! Élni! Élni! Élni a halálig! |
| Tudni akartam törvényed: világ! Tudni törvényed: Együgyüség, Öröm, Szomorúság, |
| Munka, Költészet, Háború, Béke, Szerelem. Tudni törvényed: Történelem. |
| S meghalni majd úgy, hogy ne adassék félni! S azt mondhassam jónak, mert |
| az utolsónak: „Jó volt élni! Nagyon jó volt élni! Jó volt élni! Nagyon |
| jó volt élni! Jó volt élni! Nagyon jó volt élni! Jó volt élni! Nagyon jó volt élni!” |
| Jó volt minden, ami volt: mert élet! Jó volt örülni a lángnak, a fénynek, a napnak! Az |
| alkonyatnak és a virradatnak! Az alkonyvérnek és a hajnalvérnek! Jó volt minden, ami |
| volt: mert élet! A gyermekkor, a kamaszkor, az ifjúkor, az első férfikor! Jó volt a |
| halotti kancsó és a túlvilágcsokor! Jó volt a szivárványpánt, az ívelt domború aranyszalag a legyek |
| merev ásványtüdő, ikrás kristálybabszem, sejtes gyémántvese szemén és jó volt a fehér hólobogás |
| angyalok karácsonyest-lépése világgá kitágúlt gyerekpupillám halálkorong |
| peremén és jó volt anyám batyuját vinni, anyám kosarát vinni, apám aktatáskáját |
| vinni és jó volt a fehér gyertyaszag, jó volt apám maradék borát kiinni a májfoltos, |
| csorba pirospettyes zománcbögréből, vagy amikor először töltött nekem külön |
| függőbordás-függővályús kis borospohárba, mint Jézus vizeletét, az Anya menzeszvérét |
| kis üvegkosárba! Jó volt nézni a szitakötőt, ahogy ül a fehér mirigycsók kákicsvirágon, |
| mint zöld üvegből köszörűlt, négy recés fényszirom-szárnyú merev hímvessző, két parázs- |
| gumó szeme a kék zománc-csészefoglalatban, mint nehéz herék. Jó volt napszámban |
| ebédkor leülni, elpihenni a szikracsöppürülékkel csöpögő akácbokor alatt, mert |
| hirtelen zengeni kezdett a nyári eső, mint millió folyékony higanyhárfa és ezüsthasú |
| nyelvekkel csókolta ezüst hártyapille-tűzözönként az eszelős villámcsikorgást a |
| zöldtüdejű nyárfa, a nyeles zöld őslényóriás-tüdő, s a korhadék, satnya fű között |
| a csiga elindult szerelemért menni, fehér foszfornyálszalaggal ragasztva össze-vissza |
| a rozsdacsönd fűkupacot, mint a hivatalsegéd sárga cellux-szalagokkal a barna |
| papírcsomagot, és jó volt nézni, ha Mama vasalt nyolc táltosló-orrlikú vashajó- |
| vasalóval, orrlikai piros parázskorongok és illata mint a Húsvétgyertya, húsában |
| az aranyozott Krisztus-szög dióval, jó volt faszénért szaladni a boltba, fekete kis gatyában, |
| mezitláb, s hozni a hónom alatt a lila csomagrudat, a fél méter hosszú, tizenöt |
| centiméter átmérőjű lila papírzsákot, mintha ajándékúl hoztam volna az egész |
| darabos, tördelt, rúdtörmelék, szitarög fekete világot. Jó volt a hamisgulyás és a |
| mákostészta, még a sárga krumplifőzelék is, a babérleveles, amit nagyon utáltam, |
| nem a fehér krumplifőzelék József Attila-szemét, de a sárga krumplifőzelék |
| sátánszar, csecsemőszar szagát. Jó volt hallani Picit, a kutyát, ahogy ugatott, mert tudta: apám |
| most szállt le a vonatról, tudta: józanúl, vagy részegen, vagy csak spiccesen, lágyan |
| becsípve, öreg barna aktatáskájában minyont hoz, tíz deka téliszalámit, bőrös |
| virslit, két zöld hegyespaprikát, meg folyóiratot talán, a Magyar Repülőt, a kutya |
| tudta: apám most hol van, hol lehet, hogy mégis hazajön, hisz mindíg hazajön, |
| hogy ultizik éppen, vagy biliárdozik, részegen kalimpál az esőben, ködben, havazásban, |
| vagy ott ül berúgva a sárban a földön az Isten előtt, s köhög csaholva, mint |
| tündérré változott kutya, mint ugató fehér kutyatündér. Pici nem félt, csak |
| a vihartól, mennydörgéstől, villámtól, halottól, tőle is félt, amikor meghalt, az én |
| apámtól, elszakította vastag kutyaláncát, s vinnyogva, szűkölve, nyüszítve futott |
| a vakvilágba, húzta a hosszú láncot maga után, mint csörömpölő, csörgő vak |
| csillagfüzért a megláncolt, bűnös, rab ördögangyal, akit Isten nyakörv-vasbilincses lánccal |
| odakötözött jobb lába aranyozott nagyujjához, s most elszakította a láncot kiszakállasodott |
| vén angyalördögként üvöltve, angyalnyöszörgéssel, ördögvinnyogással remegve, |
| vinnyogva, véres szemekkel, úgy szakította, hogy azt hitte, gégéje betörik a vasbilincs- |
| ráfeszüléstől, mert valami dögszagot érzett, sárga hullaszagot, Isten testéből emberalakú |
| fekete halálárnyékot közeledni és megdöglött valahol, meghalt, mint az elbitangolt elmebeteg |
| ember, lesoványodva iszonyú bánatában, s csontváza most már hol lehet? Mert a kutyák félnek az |
| égdörgéstől, villámtól, halottól, s a földrengést előre megérzik, mint az asszonyok, |
| hogy mikor fognak teherbe esni! Jó volt a nyári éjszakában, a fekete-fekete |
| világmindenség-csillagpetezsákban a szomszéd kurvát lesni, ott állt a szamártöke- |
| fekete orgonasövénykerítés előtt, szájában égő cigaretta, piros pont ment ide-oda a |
| levegőben, laza össze-vissza kúsza, szögletes cikkcakkokban a piros parázspont, |
| mintha piros légy repülne, néha a fekete tér puhább árnyékszigetlevelein megülve, |
| néha fölugorva a magasba, mint egy piros macska, néha a földre lehuppanva, szinte |
| pirosan koppanva, mint egy piros veréb, parázsveréb. Lágy ívben piros parázs- |
| horgonyt, piros horgot dobott heréimbe a cigarettázó feketeség, piros szigonyt |
| lőtt a parázspont fekete csönd ágyékomba, mint a szökőkút-páfránycsokrot |
| fújó óriás óceánszivarba, a bálnába a bálnavadász, mert a Tengeristen |
| Neptun óriás szivarjai a bálnák, az óceán szivarjai, barna dohánylevelekből |
| sodort óriás szivarok a tenger kék Neptun-szájában, az óceán zöld Tengeristen- |
| szájgyűrűjében. Ül Neptun-isten, ül az óceánban, förgeteg mítosz-segge |
| a Mariana-árok 11 000-méter függőleges víztömeg alatti életkoporsófenekén, a |
| sötét vízderengés-árok fenekén ül, mítosz-lábai kinyújtva a vízben, mítosz- |
| lábujjai alatt piros virágállatok virágzanak, nyélszemű kőrács-kődoboz-kőkocka- |
| halak fehér foszforfinggal világítanak, csőszemű kőpikkelyegombóc-halszelidek |
| sárga úszónyíl-pontsorral emberiséget hisznek, ragadozó-fogsoros sziklazsákszájú kék |
| kocsonyatoll szúnyoglárva-őshalak virrasztanak, sárga gázálarc-fejű üvegkard- |
| gondok zizegnek, mint ezüstnyárfalombok és világító nyálfoszlány-lángernyő-bóbiták, |
| áttört üvegrács-esernyő lángoló kocsonyasziták lebegnek merengve, mint az űr pislogó |
| fénypont-esernyői, az égitesthalmaz-kaporvirág. Ül Neptun-isten, ül az óceán dörejtelen |
| zöld puha üvegében, szakállas feje a vízből kilátszik, mint egy madárszemű zöld |
| mohaesernyő, mint egy varangyszemű barna viharfelhő, barna habgombolyag-gombóc |
| jövendő Jézus-szemekkel, szájában bálnaszivar, azt szívja, azt fújja és fehér |
| gőztoronybóbita-csótár, fehér lepkecsáp-gőztoronytüzijáték lövell föl függőleges |
| horkantó spricceléssel a szivartest barna dohánylevél-fejéből, ül Neptunus |
| és szakálla szőrében rózsaszín redőpillangók, mint édes kurvacsók, aranypettyes |
| lepkecsigák, szakállszőrein kristálykockaréparúd farokkal tekeredve piros, kék, |
| aranyszín, sárga, zöld, lila, bíbor, fekete csikóhalak, ott lebegnek az embercsecsemő- |
| csikóújszülött-borjúmagzat-szemű lófejű gyémántsündisznókérdőjelek, törpe |
| kristályszitakötő-szárnyfülekkel, tüskés gesztenyetok-pocakkal, Betlehemi csillag-pislogással, |
| s mint szines szappanbuborékcsomók fürtökben a medúzák az irtózatos tölgyfagyökér- |
| függöny szakáll rostjai között, mert a vizisten szakálla a fémmel-dübörgő, érccel- |
| dörgő zöld óceánvízben lebegve végzetesen szétterűl, mint óriási barna halotti szoknya, |
| mint eres kék szilvabőr, sárga húsbelseje kiszopva, mint félig-elrothadt fekete |
| szemfödő a füstölgő, buborékzó, foszfortajtékkal rózsázó halotton, mint halott |
| arcán a sárga rothadáshab, mint férfién, aki borotválkozni készül éppen, s arcát |
| borotvakrémmel bekeni, aztán vizes ecsettel a krémet arcán, arca tüskefüggöny bőrén |
| fehér habcsomótornyokká paskolja, ecseteli, keni, s az a felhőtornyos őszi égbolt, |
| ül Neptun és szivarozik, hóna alatt és 11 000 méteres törzse körül és egyiptomi |
| szfinx-pénisze körött cápák, ráják, tengeri tehenek, tengeri elefántok, narválok, |
| lammantinok, dugongok, szirének, pörölyfejű halak, emlőshalak, delfinek, tengeri |
| teknőcök, rozmárok, fókák, elefántfókák, ichthiosaurus-szerű ősszörny halteknőc- |
| legyezők, dülledt narancssárga gyöngyházgombesernyőgyűlölet-gyávaságpolipok, kardhalak, |
| fűrészhalak, naphalak, tányérhalak, koronghalak, koponyatetőszemű halak, vizisárkányok, |
| Drückerfischek forognak, keringenek, lebegnek, örvénylenek, úsznak bukdácsolva, lepkézve, |
| nyilazva könnyedén, mint könnyű szárnycsapással. Néz a Drückerfisch, ezüstszív fejében |
| gyöngykorong, a gyöngykorongban aranykarika, az aranykarikában kék szemhólyag. Az ezüst |
| törzslevél Drückerfisch fejkúpján háromszögletes bemetszés, mint fán, amit kivágnak, |
| mint fatörzsön fejszével kivágott háromszögletű seb. Ez a Drückerfisch szája. |
| Felső inyén pici hegyes fogak, mint a csecsemő fogcsírái, mint apró üvegtüskék. Alsó ajkának |
| közepén két hosszú metszőfog, mint a nyusztnak, mint a nyestnek, mint a nyércnek, mint a |
| menyétnek, mint a hódnak, mint a pézsmapocoknak, mint a vidrának, mint a |
| hörcsögnek, mint a patkánynak, mint az egérnek. Alsó ínyének két hosszú metszőfoga |
| mint a nyúlnak, mint a nyúl metszőfogai. Alsó inyének csak két foga van, két hosszú |
| vékony metszőfog, mint a csecsemő első két alsó foga! Ül Neptunus és bálnával |
| szivarozik, szakállában, az óceán-felszinhártyán szőrhullámosan szétlebegőn, |
| szakálla lebegő szőr-alsószoknyájában, mint egy asszony nemi szőrzete: Haarsternek, |
| Hajcsillagok, mint élő gyermekláncfűpelyhek, bozsognak, bizseregnek, zizegve pihéznek |
| barna, vörös, zöld kéregfákból, rücsökzöld növényszárakból kinőve, göndör pókcsillagok |
| émelyegnek, mint szőke parókák sárga habpuszerlikból kinőve, kék tengeri |
| legyezők lobognak, mint brüsszeli csipkéből merevített falevelek, rózsaszín pókháló- |
| állatok remegnek, piros kötélszőnyeg-hálóállatok, lila mészháló csipkelegyezőfák, piros |
| tengeri almák, zöldszárú barna gombból kicsóvázó csalánzóállatok, mint fehér kákicsok, |
| gomolyognak, mint a fehér füst, és piros korsók, piros tömlőállatok, piros habszivacs- |
| korsók, piros szivacsállatok szűrik a víz paránycsodáit, szerkezet-mikrokozmoszát, |
| mint a Mindenség Szupergalaxis-állatai, a merev fölfújt női selyemharisnyák, |
| a muszlin-ősszívtömlők, a gipszmerev géz-kesztyűk vízzel fölfújva, mint a |
| selyemszita bronzkori korsók az Isten fekete lélegzetét, az Isten fekete lényhemzsegés- |
| csöndjét. Angyalt, ördögöt, lelket, halált, űrkönnyet, csillagürüléket, látomás- |
| csontvázat, Apokalipszis-halálhéj-hamut szűrnek szivükbe, szűrnek szív- |
| gyomrukba a Szupergalaxishalmazok, Isten Zsákállatai, Tömlőállatai, Szivacsállatai, |
| Selyemszita-Korsóállatai Isten fekete Mindenség-Csönddörejéből. És Neptun |
| fagyökér szakállszőrein zöld algafüggönyök, mint zöld nyálhegedűk és |
| a csikóhalak, mint aranyhoroggal átszúrt barna gubacs, mint aranyhalak |
| ezüsthorgon, mint anyám horgolt ajtófüggönyének térdepelve imádkozó |
| szárnyas angyalai. A fehér cérnakockahálóban sűrű cérnasatírozás-kocka-szövedék |
| fehér angyalok. Krétakockákban, fehér krétakockarácsban ágaskodó fehér kréta- |
| kockalap-angyaltérdeplés-ágaskodások. Fehér krétaszárnnyal. Ül Neptun-isten |
| nyakig az óceánban, bálnaszivarát szívja, mint Santiago de Cubában az utcán |
| vasárnap délután az öreg munkás: fején rongyos szalmakalap, ült egy dupla-kérdőjel |
| tonett hintaszékben és magát ringatva szivarozott. Az utcán 40° meleg. Az utcán |
| nagy újságpapírtölcsérek, sört ittak abból. Ült az ősz-borostás öreg, rongyos szalmakalapban, |
| szájában vastag dohánylevélrúd, mint a szamár kieresztett vesszője, szamárcsődör |
| fekete töke bibéje, legalább harminc centiméter. Két kézzel fogta, úgy szivarozott. Lila bálna- |
| fújással pöfékelt a 40°-os melegben. Ült, mint Jani bácsi, a szobafestő, ült, mint |
| nagybátyám, anyám bátyja a gyepes udvaron, a kút mellett egy hokedlin, 1934-ben. |
| Két éve munkanélküli volt már. Ült az udvaron a hokedlin, ült a nyári télben. |
| Ő a füvet nézte. Én meg őt néztem, hiszen mit se tudtam, csak a munkáról. |
| De semmit a munkanélküliségről. Még azt se tudtam, hogy szegények vagyunk. Még |
| azt se tudtam, hogy szegény vagyok. Hat éves voltam. Ez se szégyen. Boldogan |
| lélegezve éltem a szegénységben, mint haláltól-halálraítélt az oxigénsátorban. |
| Mint élettől-halálraítélt az oxigénsátorban. A fuldokló azt bizonyára tudja, |
| hogy sokáig nincs már lélegzet-útja. De azért liheg kéken és kevélyen, mint |
| egy levelibéka celofán-edényben, aminek celofánhólyag a teteje. Ez az ő |
| életüvege! Ez az átlátszó hártyagömb, ez a szikrázó szögletsejtes celofángolyó. |
| Aminek piros gumiszájába piros gumicsövön át sziszegve fújja életönmagát |
| a rézmargaréta-forgócsapfülű fémpalack tölteléke. Az oxigén. De mit tudtam |
| én? Csak éltem egyszerűen a bonyolúlt szegénységben, mint véralkatrész a vérben, |
| lemezecske, vértestecske, mindenféle összetétel-alkotóanyag. Apám szamarat |
| akart nevelni, méheket tenyészteni, hogy majd eladja a szamarat, a mézet a bolond, |
| a szamarat a szalámigyárnak, a mézet a Téli Isten-Báránynak, a bolond. |
| Az a jó, amit az ember kimond! Nem a hallgatás a jó, de a beszéd. Én nem |
| tudtam a szegények szégyenét, éltem a szegénységet, ahogy a méhek termelik a |
| mézet, ültem egy virágzó napraforgó alatt, fölöttem zöld lapos csipketölcsérben, mint |
| óriás rovarszem a sárga koszorúszempillás napraforgó szőke facettatányér-szeme. |
| S a kék csipkekoszorú-árnyékfej kék tányérüteme barna gyermekarcomig ért. |
| A napraforgóárnyék imádkozott a szegényekért. A napraforgó himbálva imádkozott |
| a szegényekért. Zöld, szőrös pórustorony-egylábon állt mint a gólya, a flamingó, |
| az íbisz, a kanalasgém, a vizitöcs, a gébics. Igy éltem én is: derengve és merengve. |
| Mert valami mégis földerengett sokszor, gyermekagyamban, gyermekszív-tudatomban, |
| hogy másoknak, följebb, jobb lehet a sorsa, jobban telik cukorra, cipőre, borsra, |
| télikabátra, gyászra, utazásra. Könyvre, dáridóra és lakásra. Másról-gondoskodásra. |
| Hogy az jobb lehet, ami odafönt van, hogy az másfajta fény, másik világosság. |
| Hogy a föntiek maguk meg nem osztják, hisz szombat délután, ha a kastélyból |
| kilovagoltak nyers büszke gesztenyebarna hátaslovakon, nekik mennyország volt, |
| ami nekem a föl-nem-ismert pokol, s kis bőrkorbácsuk szőke rafiacsokor- |
| selyemcsengőjével kopaszra-nyírt gyerekfejemre pöccintettek gyönge ütés- |
| pontcsókkal, aztán a Főutca porban ugrattak nevetve a lóval, mintha lóganéjos, |
| tehénszaros, szalmaszálas, kalászos félméteres ólomporban ugrálna óriás |
| fekete lakktücsök. Kis fekete görbe keménykalapjuk volt, gömbölyű gyász, |
| fekete dudorodás, pörge posztóbuborék a fejükön. A felnőtteknek és a |
| gyerekeknek. A fiúknak, lányoknak, férfiaknak, asszonyoknak. Lovagló- |
| nadrágjuk belső combfele sárga szarvasbőrből, mint a tökös verebek: |
| a verébfiókák barnaszürke szájszöglete sárga mirigybőrrel kivarrva. |
| Tudtam: mi a szégyen és mi a megszégyenítés! A társadalmi vád, a társadalmi |
| fenyítés. Az úgy kimondott, hogy ki-se-mondott! Hogy nekik szebb a sírjuk, |
| szebb a koporsójuk! Koporsójuk bronzveretes láda. Sírjuk márvány-gőg! |
| Dehát: hiába. Hiszen épp azzal voltam társadalmi szegény, hogy ott éltem |
| a Történelem óceánfenekén, a Történelmi Lét Mariana-árka halál- |
| üledék élethumuszán, 11 000 méteres függőleges izzó víztömb-alatt, mint |
| azok a foszfordülledésű agyvelő-virághalak, mint az a piros tengeri szegfű, |
| piros tengeri rózsa, piros virágállat, amit Professzor Piccard látott a Mariana- |
| árok talajára zökkenve gépi-szitakötőszem búvárhajójával, s az első sárga |
| fénycsóva tölcsérkörben meglátta a piros állatvirágot, mint aranytölcsér nyakában |
| egy virágzó vércsöppöt, mint tested kútjában a bársonygyöngy piros vércsöppöt |
| csöndesen kifelé gurulni, mikor tested nyitott nyálkahártyakútjába néztem |
| Asszony, Gyönyörű Szőke Napfény, Feleségem, a nyálkahártyaúton az élő rubintgolyót |
| gurulni! Én, a tömegderengésben virágzó piros kín. Igy gondolta Darwin? Az őshomály |
| alján piros virág: én. Piros virágállat, piros bizsergés állatvirág a Társadalmi Létóceán zöld |
| ősiszap koporsófenekén, piros elmevirág, virágzó piros tudathab. Emberifjúság. |
| Tudtam: mi az enyém nem! Nekem nem kellett azt megmondani. |
| De nekem kellett azt kimondani! Akkor még ezt se tudtam! Hiszen a kék |
| Történelem szövedék-szerkezetében virágzott az a Nekem-nem-másoknak- |
| igen, az az Ellenem-törvény Beosztott Szótlan Szigorúság, az a Nem-fény- |
| fekete-rendszövevény, amiért szegény a szegény, gazdag a gazdag, pap volt a pap, úr volt |
| az úr, csendőr a csendőr, hivatalnok a hivatalnok, értelmiségi az értelmiségi, tisztviselő a tiszt- |
| viselő, tulajdonos a tulajdonos, erős a gyáros, nagybirtokos, s mint erekkel össszevissza átszőtt sok |
| egymásra-tapadt eleven feszes, gyűrt, bodros, csigás és egyenes hártyalemez: a |
| paraszt, a munkás, a szolga, a béres, a cseléd, az egyszerű alkalmazott. Amiért |
| az volt, ami volt. S ha sziven ütött néha az az Ásvány-Szigorúság, mert kemény |
| történelem-alatti ásványsziklák, ásványrügyek, ásványszilánkok országa volt, amiben |
| éltem, a szegénység félhomály-virága, ha megrúgott, mint a ló az Ásvány- |
| törvény, pedig csak megsimogattam, ujjheggyel érintettem testét, nem kételkedve a Jelenvalóban, abban, |
| hogy van valóban, mint Tamás, aki Krisztus szívsebébe dugta jobb keze |
| nagyujját, hogy megbizonyosodjon: valóban az, amit lát, tapintva a Krisztus- |
| testanyagot, mutatóujjal a forró szívsebben, ahogy a nőgyógyász a női hüvelyben |
| fehér gumikesztyűs mutatóujjával, hogy kitapintsa, terhes-e az asszony, bezárult-e már |
| a méh, a piros boldogság-kapu, mint Tamás a Krisztus húsanyagot belűlről, |
| hogy tudja: testében föltámadott a Föltámadott, és nemcsak Szelid Fénylátomás az, Ködmosoly. |
| Csak álltam sírva, nem zokogtam, álltam, |
| mint aki nem mer hazamenni, mert azt hiszik, rossz volt és azt |
| hiszi, nem kap enni, pedig nem ő volt rossz, de az Ütő Anyag, álltam s nem |
| is könnyeztem én, csak megütött szivem ürülékcsöppje csöppent ki szivemből, |
| mint a plankton ürülékkönnye, a kristálycsöpp. Ürülékcsöppem: a gyűlölet! |
| Könny-ürülékem a gyűlölet! Mint mezitlábas gyermek, aki kőbe ütötte lába nagyujját, |
| s nem a futásra haragszik, de a kőre, hisz ő csak boldogan futott, nem |
| a futásra haragszik, de az ütőre, hiszen őrá majd az anyja, mint gyermek, |
| aki kőbe ütötte lába nagyujját, s az a lábkörömig fölzúzódott, a nagyujj sárga |
| homloka, s nagyujja körme kék pénz, lila szarugomb, s fáj a zúzás-csók, a |
| kő kemény csókja, a kő véres csókja, s áll féllábon, mint a gólya, a lúd, a |
| gúnár, lábfeje térde alatt előre keresztben, lábszára vízszintesen keresztben, áll, mint |
| egy fekete sírkereszt kis gatyában, úgy álltam én a Történelem-Ásványországban, |
| egylábú gyermek-kereszt, mint zöld szöcske ha bal drótcsipke lábszárát |
| jobb térdcsigája alá a másik szögsörényes drótpálca lábszárra keresztben |
| teszi: sziszegve, sírva álltam az Ásványszigorú Elektromos-dróthálópókketrec |
| Történelem Halál-Alvilágban, s potyogtak gyűlölet-ürülék zöld sáskakönnyeim. |
| Mint Szergej Jeszenyin kutyájának könnyei: az aranycsillagok. |
| Ó, hogy tudtam gyűlölni én! Ó, hogy gyűlöltem én ezt a szikrázó, konok, vak |
| Ásványvilágot! Mert nem lát az ásvány! Az ásvány sose látott. Mert vak |
| az ásvány! Mert az ásvány vaknak született. Fénye van csak, de látása nincsen. |
| Még pontszeme sincs, látólemeze, fényérzékeny korongja, látóidegpontja, látássejtje sincs, |
| mint a legegyszerűbb férgeknek, lényeknek, mikrolétezőknek, rovaroknak. Azért ragyog, mert vak! |
| S ezt a vak önragyogást, vak anyagfényt gyűlöltem én! Ezt a vak anyag-öntudatot! |
| Ezt a vak kemény anyaglétezést. Ezt az erkölcstelen ásványi lángot! Ezt az |
| Ásványgyűlölet erkölcshiányt. És jó volt élni. Mégis nagyon jó volt élni! |
| A nyári ég néha, mint egy hidrogénbombarobbanás. Piros golyótűz-ősvirág! |
| Kecskegidát hordtam a nyakamban, mint mekegő kicsi felhőt. Nyakamba |
| ültettem, mint boldog gyapjúsálat, szalmarügy-homlokú, fekete csikóhalarcú |
| pamutsarlót. Négy feketekörmös puha barkacsók lába gyerekszivemre hajtva. Úgy fogtam össze |
| kezeimmel szivem fölött a forró pehelycsokor lábakat, mint egy csokor szőke |
| árvalányhajat! S néztem az ugráló, csipogó verebeket. „A mezei veréb tojója szisztematikusan |
| két hímmel udvaroltat magának és párzik velük. A szerelmi háromszögben az |
| egyik hím, az alfa mindíg nagyobb, erősebb volt, mint riválisa, a béta hím. |
| Ez a testi fölény azonban nem biztositotta számára a tojó feletti abszolút monopóliumot. |
| Amikor az alfa hím nem figyelt, a béta hím belopta magát, vagy elkergetés után |
| ügyesen visszasettenkedett és gyorsan párzott egyet. De az alfa hím válasza erre |
| a szerelmi tánc, a »csőrcsók«! Ennek a bonyolúlt és fergeteges táncnak |
| eredményeként a tojóból kiürűl az előző párzásból származó nedv. Igy |
| most már az alfával való párzás bebiztosítja, hogy az utódok apja az alfa |
| hím lesz.” Ó, tojóból csőrcsók-táncban kirázott madárspermium, madártánc-nedv! |
| Igy ráztam ki én, ilyen vad, nyers csőrcsók-táncban verébtojó-szivedből a halál- |
| folytatás-ondót Tékozló Történelem! Éltem szegényen a felnövekedésig! Néztem |
| a házi verebeket, ugráltak, röpdöstek, csiripeltek, ugráltak csipogva, ketyegve, |
| mint kis rézlábú aluminiumdob-vekkerórák. Rebbenve röpültek: jelenüket élni! |
| Éltem. Szenvedtem. Szerettem. Dolgoztam. Temettem. Nem tudtam a jövőt kimélni: |
| költő lettem. Vágyak megszülője. Költő! Nem a vágyak temetője. Éltem. |
| Hiszen jó volt élni! Nagyon jó volt élni! Jó volt élni! Nagyon jó volt élni! |
| Igy is jó volt élni! Jó volt kinyitni apám piros pléh-dózniját, egyetlen cigarettát kivenni |
| abból, hosszú vékony fehér rudat, szőke-bélésű papírhüvely-rudacskát, a Mirjamot, s |
| elszívni a zsiráfnyakú mákgubók között ülve a kiskertben. A rozsdasárga növénycsont- |
| koponyák lapos kontykalapja fodros kemény növényhártya-csipkecsillag és zörgött |
| bennük a sok fekete grafitpont, a szürke grafitpont halmaz-zizegés, mint a csönd |
| belső kalászai, mert a mákgubófejet belűlről függőleges cellákra osztó, csillagküllős |
| belső uszonyokkal hat szívnegyedre osztó csontos hártyafalak, mint a szív pitvarfalai, |
| mint megcsontosodott dobhártyák zörögve visszazengték a pontütéseket, zörgött a |
| mákszem a mákgubóban, mint gyerek zsebében a kék, zöld, piros, sárga festett agyaggolyók, belső-tulipános, |
| üveggyomorban kinyílt lila margaréta-fejű üveggolyók, mint hülyék fejében az |
| üvegcsönd kemény pontjai, mint katatón koponyában az elszáradt, megaszalódott |
| gondolatok, mint fölfújt barna papírzacskóban a cserebogarak, amit alkonyatkor |
| szedtem össze, futva a faluvégi szántóföldeken, a tóparton, a réten, kölyökkézzel |
| rázva a sárgabarackfát az udvaron, zörgött a mákszem a növényi csonthéj- |
| koponyában, a száraz csillagkonty-hártyakalaposban, a koponyabelső csontos pitvar-falainak ütődve, |
| ha könnyű szél jött, könnyű, tiszta nyári szél, a levegő belső fölhólyagzása, mintha |
| szappanhólyagot fújna az ember, kezemre darázs szállt, ott fintorgott, mozgatva |
| aranyhold arclemezeit, aranybajusz rágószerveit, ott kaparászott kis fekete láb-döfködéssel, |
| mint mikor a felnőtt meztelen hátát vakarja a gyermek kemény körmöcskéivel, |
| mert megkéri az apja, hátamat Eszter, hátamat Anna, és azt mondják „Még, |
| még, még!” és hangosan nevetnek, hancúroznak az ágyban, vihorásznak, kaparásznak, |
| a fényből lepke lobbant, mint fényben gyufaláng, káposztalepke, citromlepke, |
| szalmalepke, s elfújta a forró fény, mint a gyufalángot és fény maradt utána és |
| semmi sötét, jó volt apám kabátzsebében kotorászni, csöpp dohánymorzsalékot, |
| rozsdás gyapjúgyíkocskát, mindenféle szőrt és szálat venni ki onnan, feszes cigaretta- |
| papírba ágyazni, ahogy fehérvászon batyukendőbe tettük a hegyes, száraz héjkoporsókban |
| zörgő száraz babot a kukoricaföldön, hogy hazavigyük, fehér pólyába a csecsemőt, |
| a babszárat, babhéjat a disznóknak, a fehér babot nekünk, hengeresen hosszan |
| fölhajtottam a cigarettapapír hártyalapját, a vízjeles fehér hártyatéglalapot, |
| a dohánymorzsalékot, szőrt, kék kócot, bíbor gyapjucsomót belefektettem, mint szines |
| halottat fehér koporsóba, s hosszában sodorva összegöngyöltem, összetekertem, mint |
| fehér törülközőt dagadt szőrös lábszáron, csináltam papírcsövet, vékony |
| papírhéjú csövecskét, kis dohánykóctöltetű füst-ágyút, vízjeles papír-ágyucsövet, s |
| a hosszú fehér tekercsoldal papírbőrét nyelvem hegyével vékony csíkot húzva benyálaztam |
| s a tekercsrúd fehéren kiálló papírléc-uszonyát a megnyálazott hengerfalra |
| nyomtam: ez volt a cigaretta, nagy slukkokban szívtam, köhögve, köpve a |
| lapuleveles pincetetőn, amely mint egy mesesárkány háta, s hátának óriás- |
| pikkelyei a vastag-vénás vízszintes varangyzöld lapulevél-ernyők. Jó volt |
| fát vágni halotti asztal-láb fűrészbakon, a kézifűrész fogai jobbra-balra hajtogatva, |
| mint a kajmánok foga, a fűrészkeret feszítőkötele sárga tökszár, s a feszítő- |
| kötél közepének kemény fatollát néha megcsavartam, s vele a kötelet, mert |
| meglazúlt a keret, s vele a penge, s áthajtva a középgerendácska fölött a barna |
| tollat, a gerendácska vonaltestére rugózva visszatettem és hullt a hó és hullt a hó, |
| és hullt a hó, és az is jó volt, az is nagyon jó volt, s az olvadt piros pecsétviasz-arcú, |
| égő piros gyertyafejű kakas járkált mellettem a hózúgásban, a fehér cukorliszt-zúgásban, |
| mint Krúdy Gyula a Fehér Alvilágban, mint Arany János a Margitszigeten, ment |
| föl-le, föl-le a behavazott kendermagos megőszült kakas a hórácsszitazuhogásban |
| és mikor kukorékolt: a hóhullásba, a zizegő krétapermet-rácsba tátva kukori |
| hetyke csőrszáját, fehér párapipák nőttek a havazásban, hosszúszárú fehér |
| tajtékpipák puha gőzből. Torkából fehér atombombarobbanás-felhők ágaskodtak |
| a hószita-szerkezet végtelen szitalemez-rácsdobozába, és jó volt hasábfát hasogatni |
| fejszével, vasékkel, pajszerrel, kőműves vasék-elefántszöggel és jó volt nézni, |
| ahogy hosszan hasad szét az oszlop-akácfa, a másfélméteres, még nedvedző |
| sárga húsában az izmok, inak szálkásan, rostszakadással csengtek, mint ácsszöggel |
| megütött cseppkő-szálka, hosszu narválhím-fog, sárga rinocérosz-orrtüske, orrszarvú-bogár orrkardja, |
| Tyrannosaurus rex őssárkány-foga, fehér kristályagyar az erdei barlangban, amit megtaláltam, |
| ahova nyögve, fejjel lefele bemásztam, s azt se tudtam, hogy fogok onnan kimászni, |
| óriás horpadt kőszikla tehénhas alatt álltam a gondbarna barlangban, kamasz |
| fejem fölött könnyező, nedvező, verejtékező cseppkő-tehéntőgyek lógtak, hosszú, |
| fodorgyűrűs, hengeres, hegyes tejszínű kristálycsecsek, csepkőcsöcsök a gyufalángban, |
| jó volt nézni a denevért is, ott lógott a kis fekete drótcsontvázesernyő-hártyacsomag |
| lába barna nyelével fölfelé, fejjel lefelé, mint kis sátán-magzat, fekete selyembe |
| csomagolt pöttöm Mefisztó, nagy rókafülű egérkutya-koporsócsomagocska irgalmas |
| higanypont-szemekkel, és jó volt aprítani a fát, kis baltával a tőkén, |
| nyakamon Babits Mihály ült, kis fekete kecskegida, fekete kecskegida a |
| nem-szigorú, fölbomló rácslaza hóesésben, a kendermagos hóköpenyű kakas |
| bekapott néha egy-egy hószilánkot, pontos hókristályt, mint bogarat, legyet, |
| ahogy a kutya a legyet fölugorva bekapja, Ménkű, a fehér puli hallgat, lapul, szimatol, |
| fejét a levegőben ide-oda dobja, mint nagy fehér rózsát, mint nagy fehér rongycsillagot, |
| mert zúg a két barna gesztenye-szemű fekete pont, zeng a légy és zúg a légy, cikázik |
| összevissza, jobbra, balra, a földre száll, a csontra száll, mellső lábaival ott mosakszik, |
| mossa mellső lábkezeivel, a habszivacskesztyű fekete dobbal függőleges fekete orrlemezét |
| és szívdomború szőrös pofalemezeit, fekete habszivacskesztyű kezeivel szemcse-pórusos |
| barna gesztenyegolyó-szemeit törölgeti, mint gyermek ha mosakszik, mint asszony ha |
| sír, fekete zsebkendővel, aztán fölszáll a többszínű golyófürt, aztán újra leszáll, |
| megint mossa, keféli szemét, mint asszony, ha mosogat, s edényt sikál zöld szivacs- |
| téglával, mint asszony, ha ablakot mos nedves puha ronggyal, s fölszáll megint a |
| zengő golyó, Ménkű fogával csattog a levegőben, nyálasan csillogva, mintha ollót |
| gyorsan kinyitnak, becsuknak, mintha ollóval széthajtogatott üvegpapírost vágunk gyors csattogással, |
| csattog szája a levegőben, a vastag, bolyhos krétalemezek füstszövedék-kosara, |
| állat-meszelőecset mellső lábával a levegőt kapálja, kalapálja, mintha zizegő |
| celofánkoporsóba verne üvegszöget, aztán egész lemezes-rojtos gyapjú-cseppkő- |
| krétaharanglobogás testét a levegőbe dobva, mint egy fehér ökölcsapást, egy |
| csattogással bekapja a legyet, s lenyeli. Aztán lefekszik a földre s lénye |
| úgy szétterűl szétfolyva önmagává lényegűl, mintha egy vödör ikrásodó, |
| nehezen-csurgó oltott meszet öntenénk a földre, úgy ömlenek szét csipkés |
| korongban fehér szőrlemezei, mint a sűrű mésztej lapos lemezágai a földön, |
| csillagosan körben, mint egy levetett fehér alsószoknya, muszlinrózsa-balettszoknya, a táncosnő- |
| lokálkurváé, mikor Toulouse Lautrec levetkőzteti. Toulouse Lautrec, a vaskos |
| törpe szivar Párizs 1890-szájában. Toulouse Lautrec, a csak térdtől-törpe, |
| onnan férfitörzs drótkeret-szemüveges tömzsi kurva-szivar. Ménkű a gömbölyű fehér |
| rojtkosár úgy néz, hogy nem is lát. Kövér vattarózsában fényvaksi barna szemei, |
| a hunyorgó barna könnyhólyagok. Mint vattarózsában lesüllyedt barna gyöngyök. |
| Ménkű a madarakat szereti. Ménkű a legyeket, darazsakat, méheket, bogarakat |
| nem szereti. Balzsam, a fekete puli, aki már két éve fekszik a kerti földben |
| a cseresznyefa alatt, Balzsam nem szerette a madarakat. De a dühöngő legyeket |
| se! Egyszer röptében elkapott egy galambot! Feketén fölugrott a levegőbe, fölugrott, |
| mint egy fekete bojtár, fölugrott, mint Sinka István a balladára, fölugrott |
| s a repülő galambot kettéharapta! Csattogva kettőbe harapta! S röpűlt |
| a galamb első fele csörögve tovább, a fej, a mellkas, a szárnyak, röpűlt vér- |
| kondenzcsíkot húzva a levegőben, vérrel lángolva a levegőben, mint egy lelőtt, kettébe-tört |
| repülőgép a háborúban, mikor hanyatt-fekve néztem az udvaron, s az üvegszitakötő-fej géporr, a szárnyak, |
| a motorok, a lángkévét köpő gépfél röpűlt tovább, s az égő testfélből kis sárga |
| pontok, sárga csomagocskák potyogtak ki, mint egy bogár ürüléke, s buborékszelvény |
| gömbhólyagrózsaként kivirágzottak a kis sárga csomagpontok a kék dörgő |
| levegőben, s sodorta őket a lövedékpamacsos nyári szél, mint gyermekláncfű |
| szőke esernyőpelyhet, magszív-csomagú piheesernyőt, röpűlt az elharapott |
| galambfél, az első, a levegőt befestve vérrel, mint véres |
| meszelővel, vérbemártott ecsettel, a galambmaradék meg a fekete puli-szájban: |
| a hátsó törzsfél, a farok, a lábak! Röpűlt a galamb első fele, mint báró |
| Münchhausen a gőzölgő, forró ágyúgolyón, mint Münchhausen báró az ágyúgolyón lovagolva, a fényes golyó- |
| lovon, fehér copf parókával homlokán, halántékain, fülein fehér hab- |
| tekercsek, hengeres, fehér parókacsigák, fehér harisnyában, aranycsatos fekete cipőben, császári csónak- |
| kalappal a fején, fehér copfbojtján piros máslicsokor, lebegő piros selyem- |
| nyuszifülek. Repűlt a vasgolyó-lovon, két lábszára a fényes golyóoldalakon, |
| repűlt, mint Münchhausen várkapuval félbevágott lova, aki ha gazdája megitatta: fél törzsével |
| sugárban vizelt, mint az asszonyok ha földüllesztett seggel állva vizelnek, s a báró a |
| fart s a hátsó lábakat visszaragasztotta, a törzs-seb köré babérágat tekert, s azóta |
| a ló derekán babérkoszorú, mint Dante fején, repűlt a báró a golyó-lovon, lábai |
| mint cserebogár nyeles fekete lemezharmonika csápjai! És a szürke betonon |
| lila galambvér-csöppek, párolgó tüdőszínű vérpöttyök, mint piros mészcsöppek |
| a földön meszelés után. Jó volt élni, aprófát hasogatni, a tőkére, a barna |
| rönkszívre állítani sárga lapfejjel a fadarabot, az akácfa hengercsillagot, s |
| pontos ütéssel pontos szeletekre metszeni, pontos részletekre hasítani kisbaltával, |
| állni a ködben, mint egy zsírral teli bödönben, mert a köd, mint a disznózsír |
| sűrű volt és nehéz, evickélni a ködben, mint egy befőttesüveg oltottmészbe |
| dugott élő békaszív, lüktetve pirosan a fehér terjedésben, megfagyott |
| fehér erjedésben, jó volt nézni, ahogy könnyezik a köd, potyognak szikrázó |
| nagy könnycseppjei a piros ecetfalevélre, a piros szederfalevélre, a kakas |
| piros mirigy-gyertya fejére, a tyúk sárgapettyes nyakatolléra, a lótetű |
| sötétbarna sarlóagancs-homlokára, a kisbalta fényvasára, a ganéjdomb- |
| csirkekoponyára, a mangalica szaros ellottyadt hasára, amely mint |
| óriás, lapos, sáros vénasszonyemlő, barna csecsgombsoros piros zakó, az ősz |
| rühes testéről levetve hevert a disznóól szarlatyakos, páros körömnyomos, |
| kövirózsa-körmökkel összegyúrt padlóján. Jó volt nézni a könnyező ködöt, |
| a falura gomolygó, házra-gomolygó, kiskertre-gomolygó, baromfiudvarra-gomolygó |
| lágy, foszlékony, omladékony, sűrű végtelen vatta-arcnak nem voltak szemei! |
| Mégis könnyezett! Belseje, ürege, foszlánya, géze, rostja, hálóhömpölyege, gyapja |
| szülte a könnyeket. Úgy könnyezett, ahogy egy bogár petézik, úgy könnyezett, ahogy a |
| légy petézik, habjából tojva gyorsan, ritmikusan a könnyeket, a kövér köd |
| cseppeket, a fényes vízcseppeket. A bokor-pókháló csöndszál-anyagvonalain |
| egymás mellett pontozott sorban ültek a könnyek, mintha a szálas póknyál üveggel |
| rügyezni kezdene, ültek a könnyek, mint fehér katicabogarak, mint a |
| vérpontszívű üvegpajzs tetvek szemöldökszőrömben, hónaljszőrömben, |
| ágyékszőrömben, bajuszomban, hajamban a háborúban, mint csíkos |
| ingem keskeny varratvonal-lemezein, gatyám korcában a gyöngydárdafej, |
| élő üveglevél ruhatetvek, hogy zizegő tetű-nyárfa voltam én, bozsgó |
| tetű-hársfa, eleven kicsi üvegjegenye-tetűtorony, mintha száz vízcsöpp- |
| csecsecskéje lenne a póknyál-huzalnak, mintha albínó szemgolyók lennének a |
| feszes pókcérnára fűzve, a ferde függőleges lapos többszögű rácsozat hatszög- |
| rácslap-hálóselyem galaxispókfüggvény vízcsöpp-csillagdaganatai ragyogtak, mint |
| az elfelejtett gondolat a mítoszok agyában, könnyekkel elrákosodott tüdő volt |
| a szamárkóróbokor-száradékszövevény, ragyogott a köd könnye izgatott némaságban, |
| mint halottak szivében a megmaradt emlék, mint halottak szivében a foszladék |
| fénygolyó, a meg-nem-született vágyakozás, ami a halottak szivével kezd már |
| rothadozni. Mint halottakon a fehér ing. Mint a halottak szempilláján a szenteltvíz |
| nehéz csöppje, a halálgyümölcs, a halálholdra, a hölderlini tóra hajolva a rózsa. |
| Mint óriás tengeri zsákállat, óriás tengeri szivacskorsó-állat: ült a köd a tájra |
| telepedve, s szűrte a létet táplálékul, mert a lét ott hullatta élő és halott |
| törmelékeit, tömegét a ködszivacsállat, köd-zsákállatkorsó, ködszitazsák-korsó |
| csöndvízzel telt üregében, kék gyomorszivére, lágyan lüktető szívgyomrára hullt puha |
| hamuhullással, könnyű pernye-eséssel a fa, a kiskert, a háztető, a tó, a sárga |
| kukoricaszárkúpos kukoricaföld, a hajlott szőke tarló, a nádas, a harangszó, a |
| hosszú vastag fényes vonatfütty, a madár, a varjú, a csóka, a veréb, a rigó, a sirály, |
| a lovaskocsi, a tehéncsorda, a kutyaugatás, a disznóröfögés, a harmadik szomszédban |
| a tehénbőgés, a lónyerítés, a kecskemekegés, báránybégetés, a halottaskocsi, ami a |
| temetőbe ment két öreg, csótáros fekete lóval, koszorúval és koporsóval, a halottas- |
| menet, a csöngettyűző ministráns térdig-érő fehér ingben, mint fehér ingbe öltözött |
| gyertya a fekete pappal, aki a haldoklónak az utolsó kenetet vitte, a bába, |
| aki a vajúdó anyához rohant, szemében könny, barna orvosi táskájában műszerek, |
| a doktor, aki a reflex-kalapácsot viszi gutaütött öreghez, a munkás, aki |
| nem szokott hozzá az ilyen kegyelemhez, nagymama, aki már második napja |
| imádkozik halott nővére mellett, széken ülve, mint fekete fejkendős pápaszemes |
| bagoly, az asszony, aki már megszült, ágylepedője vér és vizelet, mert a placentát |
| szüli, s arcán se fény, se hit, se gyász, se tűz, se láz, se mosoly, az újszülött, |
| akit most mosnak kis fateknőben, mossák lábainál fogva, mint a békát, |
| mossák véres gyüredék-arcát, teste magzatnyálát, orrlika-segglika magzatszurkát, |
| teste magzatmézét, magzatzsiradékát, s kis fütyülőjét megpöckölik hüvelykujj- |
| bögyből kipattanó mutatóujjal, s azt mondják: „Fiú!” A fiú meg |
| könnyezik, bömböl, ordít, pirosan lóg a levegőben, nyála folyik, |
| mintha már most nőne szakálla, szakad bömbölés-nyáluszálya. A nyálas |
| kisborjú fényszakáll. És a postás, aki azért |
| szomorú, mert nincs biciklije, a posta nem adott, s most gyalog caplat a sárban. |
| Jó volt tudni, hogy tavasz van, hogy tél van, hogy ősz van, hogy nyár van! Jó volt! |
| Nyár volt! Éjszaka akkora robbanás, mintha atombomba hullt volna le! Feketén, |
| vörösen hömpölyögve tornyosúlt, ágaskodott, örvénylett a vihar, mint egy világóriás rovar |
| arany lábaival, arany csápjaival. Kapálódzott a fölfordúlt gyapotbogár-rozsdaszőkeség. |
| A Mindenség-fürkészdarázs iszonyú cikkcakkos, aranyfűrészhorgos aranyszigony- |
| fullánkjait döfködte a Földgolyóba, a zsindelyes lepkeként, páncélos bogárként, |
| vinnyogó kutyaként lapuló falura, a folyóba, a tóba. S betörtek az ég ablakai. |
| S csörömpölve és csörögve hullni kezdtek az ég szilánkjai, a napraforgófej-nagy |
| szilánkos jéglapok, az égi táblaüveg-darabok, a hatalmas fehér hattyútojások. |
| Százezer őrült hattyú, százezer őrült fekete hattyú, százezer őrült angyal-lúd, |
| hattyú-tojó tojta milliárd jégtojását a bűnös földre őrűlten zokogva. |
| És hetvenéves szomszédasszonyunk meztelenűl kiállt a ház elé a vak jégesőbe. |
| Ősz haja háta közepéig lebontva. És jégütésben buborékos, hurkás, szottyadt |
| segge-combja. Állt az átokfehér jég-kardlapozásban, a jég-gumibot zuhogásban, mint |
| meztelen tüntető a nagy röhögő fekete rendőrlovak között, állt fehér |
| karddal pofozva, fehér bottal verve, mint üvöltő tüntető a feketeősz |
| tajtékvihar ágaskodó, dörrenő villámlovai között. Állt mint pincefalra kapaszkodó öreg varangy fehér |
| menyasszonyi fátyolban. És üvöltött a jégeső fehér sárkánypikkelyhasába kapaszkodva! Ott |
| üvöltött a jégesőben! Az Istent szidta, a sorsot káromolta és meztelenűl üvöltve |
| kimondta, hogy hány csecsemőt rejt a pince dombja, hogy kinek tett virágmérget |
| évekig levesébe, hogy hányszor és kivel csalta meg az urát, hogy megbaszná őt, az |
| isten-nyilát, a Sátán arany-faszára ülne most is, mint Apuleius aranyszamara |
| dorongjába merűlve Apuleius asszonya, mikor a szamárcsődör fekete |
| hasa alá feküdt, két lábával a szamárgerincet átkarolva, |
| átbilincselve a szamárhátat, s míg az egyetemes bunkós csődörbot kurva |
| asszonykútjába merűlt, és nyálas combjait ütötték az óriás fekete heretojások, |
| s a szamár fekete tökei verdesték az alatta függő asszony seggcombjait, mint |
| bársonyba csomagolt ólomgolyók, mint fekete bársonyzacskóba tömött ólomgolyók, fekete |
| bársonyerszényben ólomtojások, s úgy függött az asszony a szamárcsődör hasa alatt, mint |
| négykézláb-álló cerkófmajom, páviánkutya-apa hasa alatt a majomcsecsemő, |
| hosszu lila emberkezű gyermeklábaival, embercsecsemő lábkezeivel a páviánapa |
| derekába, majomnyakába, vörös nyakszőrébe kapaszkodva, vulvája szirmait verték a golyók, |
| az eleven harangütők, foszforecset-feje a szamár két mellső lába között |
| előredülledt, mint egy piros szitakötőfej, s úgy csókolódzott a csődörszamárral, hogy |
| fekete mirigygomba alsó ajkát harapta a szamárnak, s pisze orrára borúlt a felső szamárajak |
| szőrös bársonyszoknyája, mint vonaton állva, lopva megszült asszony |
| fekete szoknyája a véres, nyivákoló csecsemőre, s kezeivel a szamár fekete |
| növénypamut füleibe kapaszkodott, az állattal így kurválkodott. |
| Hogy kit ölt meg és kit akart megölni: a Varangy-asszony azt sírta a jégnek! |
| Ez volt bűnei feloldozása! Ez a Nyár Jég-Látomása. Sigmund Freudnál |
| ő azt jobban tudta: szorongásának csak ez a kiútja. A Megvallás Jégkútja! |
| A jégviharban embert ugyan ki lát? Meztelenűl rámokádta tudatos tudatalattiját. |
| Igy oldozta ki önmagát a szörnyű emberárulásból. S mikor a csönd a párás |
| jégrácsból csillagszikra-csókkal feketén kilépett: csak esőpára volt, vakfehér |
| növényrázkódás. A jéggolyóval agyonlőtt madarak tömeghullája fölött sírni kezdett |
| egy árva madár. Tojó, vagy hím? Nem tudom. Egy ló nyerített valahol az öreg |
| istállóban. Horkolt a nép, mint lövészárokban a katonák. A hajnalt ki éri meg? |
| Csönd volt. Csillagszél-rázta fák zokogása. S letépett a hajnal az éjből egy gerezdet. |
| Horkolt a nép, fújt és hortyogott, aludt a vihar után, horkolt, mint menyasszony a |
| nászéjszaka után, fújta az álomszél leszakított nászingét, horkolt az új asszony, |
| mint az öröklét, Hajnalcsillag aranyszögére akasztva esőpára-nászingét, horkolt |
| az öröklét, az éjszaka férfi-nemiség, az előhajnal női-nemiség, szétvetett kezekkel, |
| szétvetett lábakkal, egymásból harmattal kigubancolódva, födetlenűl hagyva a test szabad |
| szemérmét, horkolt a csecsemő és horkolt a gyermek, horkolt a felnőtt, horkolt a |
| kamasz, horkolt az új asszony, betört szűzhártyakapuja hajnalt szivárgott és véres a |
| férje, mint huszár, aki most jött meg a csatából, mint huszár csataszünetben, véres örömmel, |
| s fehérpettyes barna lova az esőpára réten szelíden legelészett, a huszár meg csizmáját |
| lehúzva szívta az álompipát, horkolt a paraszt, horkolt a kisgazda, a nagygazda, |
| a törpe-birtokos, a proliföldes, a napszámos, az urasági szolga, az urasági béres, |
| a cseléd, aki már ébredezett, úgy megszokta a megszokhatatlan hajnali ébredést, |
| s dörzsölni kezdte a véres álomba bedagadt, kőlap-rózsába ragasztott kicsi |
| orrszarvú-szemét, a kék viaszbogyót, a barna üvegdiót, horkolt a koporsós, |
| a kovács, az ács, a kőműves, a bognár, a lakatos, a villanyszerelő, a pap, a bába, |
| a doktor, a harangozó, a gyárimunkás, a kereskedő, a boltos, horkolt a férfi, horkolt a |
| nő, azok is, akik szeretkeztek és azok is, akik nem tudtak szeretkezni, vagy |
| nem akartak, vagy csak a férfi akart, az asszony nem akart, vagy csak az asszony |
| akart, a férfi nem akart, horkolt a varrónő, a mosónő, a kofa, a fuvaros, a kurva, |
| a kupec, a házaló, az asztalos, a szabó, a borbély, a hentes, a vasutas, a postás, az |
| ovónő, a tanító, horkolt a jegyző, a bíró, a csendőr, a kisbíró, a községházi szolga, |
| orra a bortól pirosra csiszolva, mint egy piros kavics, és horkolt a naplopó rab is |
| a községházi rab-szobában, horkolt a vitéz, a trafikos, a pék nem aludt, ébren |
| ő volt csak, állt a dagasztó-teknő előtt mezitláb, meztelen felsőtesttel, állt fehér, |
| lisztes gatyában, hátán a verejték gyöngyház-fedőszárnyai, mint egy két lábon álló |
| piros páncélos bogár piros páncél-fedőszárnyai, ragyogtak hátizmai, mint |
| a rángó vízkalászok, forró fonott jégkalácsok, állt, mint egy lisztes légy |
| a tejfölösbögre porcelánperemén állva, kemény öklét a buborékos, habos fehér |
| puha ragacsba mártva, bokszolva, döfve, ütve, pofozva a tésztamasszát, |
| mint kisfiú apja ágyában a pehelyfelhő dunyhát, nagy sárga kezeit a sárga |
| tésztából kihúzva, mint a légy, amikor szívóka-szájpéniszét a tejfölből kihúzza, |
| mellső lábkezeit a tejfölből kihúzza és csüng és szálazik fehér foszladék- |
| lepedőkkel a tésztahús piros kezéről, s ujjai között fehér tészta-úszóhártyák, |
| mint a kecskebékának és a nyúlós tésztalepedőrongyok, mint fehér nagy |
| denevérszárnyak és dülledt napraforgórózsa-szemgyümölcs szőrbozont légyfeje, |
| mint egy sűrű légyszarpontos, légyürülékpettyes lisztes villanykörte |
| világít, áll a tűzrácsban, a hőárnyék-rácsparázsban |
| a kemence előtt mezitláb, lisztes fehér rövid gatyában, mint egy gatyás galamb- |
| combu Faun a füstölgő mítoszkupac-növényparázs őszi hervadásban, |
| áll a nyitott kemenceajtó előtt a négyszögletes kődoboz-gödörben, mint |
| piros tulipáncsokor lóitató szürke cinkvödörben, piros kézfejével piros |
| homlokát törli, mint piros mellkezével piros fejszemét a légy, áll a piros |
| pék a piros lángba mártva, két kezében hosszú sütőlapátja, kezeiben |
| hosszú parázslapátja, a kéken sercegő aranyparazsat a kemence belső széleire |
| kotorja, gyorsan mozog a tűzbeszéd barna égés-kérgű fatolla, aztán veszi a |
| másik lapátot, s lisztbe-hengergetett gömbölyű tészta-agyat a lapát-fatollra |
| rádob, a lapátot gyorsan a piros hőség-szájba tolja, az izzó piros hőség-torokba, |
| s kirántja gyorsan gyors csusszanással, s így teszi, amíg a kemence megtelik. |
| Aztán egy székre ül, mezitláb, lisztes gatyában. Szódavizes üvegből szájába |
| szódavizet spriccel, s éposz-szíve behavazva liszttel, mint a Megváltás |
| Piros Tartománya, mint a szerelem virágpor-tűzágya, a szódásüveg |
| szürke ón-madárfeje, az óncső-orr madárcsőr, az ónkoponya, s hátul a |
| koponyán a rugósan hajló óngyíkfarok-nyomókar, a homorú-görbület |
| ívhegyű óntoll szürkén virágzik az égő villanykörte selyem-dühében, s |
| az üvegbelső egyenes, függőleges üvegcsőbele a fürtösen szikrázó, pontcérna- |
| vonalakkal fölszálló, sistergő, bizsergő buborékpontok vizfüggönyében, mint |
| a Mindenség szivének üvegcső-fényideje, s megnyomja újra az ólom- |
| madár fejbillentyűt a pék, szájába szódát spriccel, s keskeny sistergő sugárban |
| lő a vízbuborék-kéve a szomjas szájba, ez a Virrasztás Gyönyörű Életéjszakája, |
| a Megszületés Halál-Hajnala, aztán, talán egy óra múlva, a péklapáttal a fekete |
| hőzsák kemencébe nyúlva: kiránt egy rózsagyűrt, barnazománc forró kúphegyet, |
| kenyeret a kemencéből, vízbe-mártott hosszú nyeles szőrkefével a kenyeret |
| gyorsan megfésüli, megkeni, mint kezével a légy a szemét, s lesz gőzgolyó, páragolyó |
| a kenyér, a lét, de csak egy pillanatig, megkeni a kenyeret, mint kereszteléskor a |
| pap az újszülött szemhéját, ajkát, homlokát, apró vizes kancsóból csöppnyi |
| vizet önt a gyerek fejére és azt mondja: béke, és a gyerek ordít mint egy piros habgolyó, |
| nyálszűzhártyás szájjal ordít, mert mért csinálják ezt vele, neki Istenhez most |
| még mi köze? Hát nem alszik a pék, ő majd délben alszik horkolva az ágyban, |
| mezitláb, lisztes gatyában. De alszik, aki tegnap temetett, alszanak az özvegyek, |
| a gyászolók, a koporsóvivők, a lámpavivők, akik úgy viszik az égő gyertyaszívű, |
| soklapú, többszögű üveghólyagot, a halottaslámpát, szivük elé emelt kézzel, |
| mint egy belülről-kivilágított óriás lószúnyogot, a zászlóvivők, a keresztvivők, |
| a halottaskocsi kocsisa, alszik, aki az önszerelem gyászába esve, s aki tarka, |
| foltos tehénnel szeretkezett az este, a kérődző tehén fara mögé állva, kemény |
| gyönyörét a szaros tehén-vödörbe mártva, sámlin állva az istálló-sötétben, |
| s elfakadva ütemesen gyorsan a Sziénai Szent Katalin-szemű, kérődző árva |
| tehénben, s alszanak a ravatalokon a halottak, horkolva alszanak a halottak |
| a temetőben, a halállal-mérgezett, keserű, epe-izű földben, horkolnak |
| a bomlani-kezdők, a már-fölbomlottak, a új-erjedők, a megerjedettek, |
| a döglánggal-lelohadtak, horkolnak a csontvázak is, sárga krétabuborék- |
| koponyájuk földfüstöt lő, mint szénsavas vizet a szódásüveg, csöndpára- |
| kévét fröcsköl, szivárvány-csöndsugarat, csak a pék nem alszik, áll mezitláb, lisztes |
| fehér rövid gatyában a kemencetűz nyitott ajtajában, a lila kemencetűz |
| konok hőrács-dobozában, mint éjjel fölébredt gyermek mezitláb a |
| ketreces ágyban, a magas rácsdobozban és nem sír, mert nem pisilt be, |
| s nézi a szomszéd fényt nehéz szemével intve. Horkolva alszanak a sárga |
| földben, a temetőben a halottak és nem tudják, hogy nincsenek, csak voltak, |
| mert mit se tudnak már arról, ami két méterre fejük fölött van és azt |
| se ami volt, amit szerettek titokban, akit gyűlöltek titokban, mert a |
| halottak emlékezete föld és föld a halottak jövője már! Nem tudnak |
| semmit a fölébredésről, szerelemről, háborúról, gyilkosságról, öldöklésről, |
| az eljövendő emberrablásról, túsz-szedésről, munkáról, munkanélküliségről, lázról, |
| hadifogságról, kurválkodásról, frontról, bombázásról, megerőszakolásról, |
| politikáról, betegségről, nyugdíjról és egyszeri segélyről, árvízről, tűzvészről, |
| hófúvásról, tavaszról, őszről, rabsicolásról, börtönről, fegyházról, akasztásról, |
| az ökológiai gyászról, a biológiai egyensúly-fölbomlásról, arról, hogy megmérgeződik, |
| meghal a tudatos és öntudatlan természet, mert tudatos szennyével, emberiség- |
| szennyével megöli az ember, arról, hogy nem-gyáva, de védekezni nem mer, |
| mert nem tud az állati tenyésztődés, a növényi tenyészet, nem tud a vad |
| egyetemes elszennyeződésről, sem a civilizáció-ürülékről, sem a génről, sem a |
| génsebészről, sem az atombombáról, hidrogénbombáról, neutronbombáról, |
| a rakétákról, rakétafejekről, űrrakétákról, mesterséges holdakról, űrhajókról, |
| űrrepülőkről, lézerekről, lézerfegyverekről, atom-tengeralattjárókról és |
| atommeghajtású repülőkről, új földi fegyverekről, cirkáló rakétákról és az |
| együgyű emberiség-virrasztásról, hogy van-e tudatos lény, élőlény van-e más égi- |
| testen valahol a végtelen világegyetemben. És így volna ez rendben. A kék |
| öngyilkos nem tudja, hogy fölakasztotta magát, s a katona se, hogy lelőtte |
| más emberfiát. Hogy így éltünk ebben a világegyetemben. Mert így rendeltetett? Mert |
| másképp nem lehet? És mit tud a halott a megbolondulásról? Az erkölcsi frászról? |
| Arról, hogy azért élünk, mert meghalni muszáj! Arról, hogy azt mondják: „Zabálj!” |
| és fölötted géppisztollyal állnak, szétvetett csizmás lábbal, mint egy rozsdapettyes |
| zöldvarangyos szöcske, fegyverrel villogva, hangosan nyerítve, röhögve és azt |
| ordítják, hogy: „Zabálj!”, földet, emberszart, állatürüléket, eleven darazsat, |
| méhet, üvegszilánk-főzeléket, hüvelykujjal élve kinyomott emberszemet, |
| kivágott emberszemet, levágott emberfület, zacskóstól levágott emberpéniszt, idd a |
| lóhugyot, embertársad vérét, ami úgy spriccel páfránytornyosan lövellve a |
| megszúrt emberszívből, mint bálna fejéből a vízkéve-pamuttorony. Mert |
| mit tud a halott? Mit tud már a halott? Mit tud a halott arról, ami volt, |
| s ami lesz, egykor, nem is sokára? Hogy olcsóbb az ember ára, mint a legolcsóbb |
| kacat egy áruházban! Hogy olcsóbb az emberhús, mint a lóhús, a csikóhús! Hogy |
| pusztulásunk készűl, nemcsak végzetünk! Hogy talán egyszerre kivégeztetünk, mi, |
| Mai Emberiség! És mindegy, hogy megveszünk, vagy éhinségbe rogyva nem eszünk, |
| ha ott bolyongunk az Egyetemes Halálban, abban a Közös Pusztulásban, ami után |
| csak víz lesz, világóceán, vagy az se, törmelék létszigetek, sugárfertőzött vak |
| anyagszigetek, s mi ott kóborlunk az Egyetemes Gyászban, néhány megmaradt |
| világkoldus, s szivünkben fekete lámpa ég, sugárzó korombuborék, sugárzó |
| világhiány, örök Emberiség-Este, s a csillagok az Emberiség hamujába esve |
| fuldokolnak emberszégyenünkben. Mint kráter hamukútjába, kráter |
| tűzkása-kútjába a kalimpáló ejtőernyős, mert oda leesett, |
| sárga virágesernyő-csomagként, lábaival, kezeivel hiába kalimpált, a |
| hónalj-kantár hevederputtonyából fölágazó tartó ernyőköteleket kezével húzva, magát |
| a kötélkosár egyik pókszárán magasra fölhúzva. Az értünk-nem-felelős, miattunk-se- |
| közönyös csillagok, nem-kegyetlen, nem-gőgös, nem-szerelmes, nem-boldog, |
| nem-boldogtalan, nem-emberiségszívű, nem-magányos komoly égitestek. |
| S mi ott őgyelgünk, mint Szakállas Látomás a jégen a Meghalt Emberiségen, |
| mert gyerekünk megfulladt, feleségünk elégett, mert feleségünk ott tántorog makogva, |
| már nem is zokogva, csak vakogva, a Rothadó Emberiség-pépben, gyereke füst lett, férje |
| fénykoporsó, vagy gyerekünk mászkál ott sikítva, zokogva, a megőrűlt gyermek, |
| hisz anyja holttestét kezdi rágicsálni, apja széncsontváz testét ráncigálni, apja |
| hamukesztyű kezét cibálni, de kis rothadás-szél jön, zöld szélcsikó, |
| dögszagot prüszkölve, hullabűzt csilingelve, s elszáll a hamukesztyű-apakéz |
| mint százmillió bolyhos éjszakai pille, szétfújva a zöld csikószél-köhögéstől, |
| elszáll, mint százmillió hamupehely-lepke, s helyén a világüresség marad! |
| S ősz a gyermek, mint egy behavazott sír-kőangyal, szemgolyói is megőszültek, |
| mintha jéglemezekkel és jégpont-kristálytüzekkel kásásodni kezd a zöld |
| víz ezüstcsészében, őzpata-nyomban és a gyermek megőszült szeme körűl a |
| sárga viaszkorong, mint a darazsak szemének aranykarikája! A gyermek |
| mit tud a haraggal? Kitágult szemei, mint a szitakötőknek, méheknek, |
| lepkéknek, legyeknek, darazsaknak! Az őrületbe düllednek kövéren, mint |
| Friedrich Nietzsche szemgolyói túl jón és rosszon, az elmegyógyintézeti |
| ágyban, egyik szeme Apolló, másik szeme Dionizosz, egyik szeme Jézus, másik |
| szeme Bacchus, ül kényszerzubbonyban az ágyban, a fordítva föladott |
| fehér vászonkabátban, aminek hosszú kabátujjai mellkasán elől keresztben |
| szorítják kezeit a testhez, s a hosszú vászoncsövek, a kétméteres kabátujjak |
| a hátra hátrahajtva, s ott csomóra összekötve. Mint egy asszony kontykendője |
| pihés nyaka fölött hátúl, máslisra, nyúlfülesre! Igy van ez Friedrich |
| Nietzsche! Páfránykéve-bajszú! Igy van ez Emberiségem! Ne legyen, ne legyen, ne legyen ez |
| a Jövő költői bérem, ne legyen költészet-fizetségem ez a Jövő, kérlek |
| Mostani Emberiségem! Szivemet magadnak te kérted, okos szivemet |
| neked adtam, énekre-parancsod elfogadtam! Meghaljak érted? |
| Mert meghalnék inkább, ha tudnám, hogy halálommal megváltom halálod! |
| Ha tudnám: halálom veled megérteti, hogy nem úgy vagy szabad, ha a |
| Teljes Pusztulásnak eladod magad, vagy megadod magad a Gőgös Rombolás- |
| tudatnak, Rosszabbik Önmagadnak! Ha tudnám: halálommal megérted, |
| hogy ami ötmilliárd éve éltet, Földgolyó, az az erő: nem ilyen jövő |
| szorgalmára bíztat! De másra! Nem öngyilkos önpusztulásra! De örökös |
| Kitárulkozásra, folytonos Megmaradásra! Hogy minden lét azért remeg, |
| mert a mindenségből nemcsak azt érti meg, hogy élnie kell, mert megszületett, |
| de azt is, azért kell élnie, mert a Létezésmód Törvénye akarja, hogy |
| alkalmas legyen valami módosulás arra, hogy Világrendszer Erkölcse legyen! |
| Valami módosulás: az ember! S azért élek, mert elhiszem, hogy így lesz, akkor |
| is, ha nem így lesz! Költő vagyok: elhiszem, hogy így van. Akkor is, ha nem így van! |
| Költő vagyok: hinnem kell hogy így van. És mondhatom-e költőként: nem így van? |
| És jó volt ülni a konyhaküszöbön az epilepsziás habroham égvihar után, amely mint |
| a világmindenség isten-gyomorkorgása, mert hanyatt hörögve elzuhant az ég, hörgött |
| lilán, fénylábait rúgta, fénykezeit dobálta, szemgolyója kifordúlt, a szemhéjak |
| alá csúszott fehéren, a szemhéjak piros félkupakja alá és mögé a fekete pupilla, |
| a barna írisz, a barna repedéshálócsillag szivárványhártya, s csak a szemfehérje |
| világított puha fehérzománc őrülettel, mint tyúkseggből félig-kibújt tojás, hörgött, |
| habzott a hosszú-szakállú zsíros koldus, a tajtékzó szakállas kosz-zsák, forró, lila |
| habdaganatba, hörgésből fújt habtojásba fúlt száját szétfeszítette a kereskedő, |
| állkapcsait szétfeszítették, mint a ló habos száját, hogy megnézzék fogait, a |
| lófogakat, aranyvarrathálógömbbe csomagalt feje, mint az ananászdinnye, sárgadinnye, |
| mert sárga volt és lila, mint egy püspök csókja, sárga és lila a koldus szakáll- |
| téboly epilepszia-koponyája és szájába, fogsorai közé seprűnyelet, vagy kugli- |
| babát tettek a piacon, hogy el ne harapja nyelvét a nyomorúlt, hogy |
| ne fulladjon lilán önmagába, mint vödörbe-fojtott újszülött, |
| mikor anyja vödör hideg vízbe dugja, s a kis gégét |
| megnyomva hüvelykujjal a csöpp nyivákolót a víz alatt tartja, s az evickél, |
| mint kis piros bogár és még nem is bugyborékol, aztán ujságpapírba csavarja, |
| műanyagzacskóba csomagolja, s egy szemétdombon eldobja valahol, fogai |
| közé sárga seprűnyelet dugtak, talán egy kocsilőcs vaspántos szárát, vagy hegedűje barna |
| nyakát a cigány, a lakkos fekete fatekercs-fejű karcsú barna hegedűnyakat, a feketefejű |
| barna facsikó karcsú nyakát, ez volt a nyáréji vihar, ez volt, ilyen, a vak |
| nyári éj epilepszia-rohama, lila-görcs habfetrengés, sárga tajtékhánykódás, |
| szájában fehér jégbot, irtózatos felhőgyomorkorgás, iszonyú jégtrombitákat, |
| fényoldalú fekete esőkürtöket csapkodtak a földhöz a dühöngő, őrűlt istenek, |
| az örjöngő angyalok, vagy az epilepszia-agyú természeti erők, mint őrűlt asszony |
| üvegpoharat, üvegtálat, üvegkancsót a konyhakőhöz, áll meztelen, az elmebajtól |
| részegen, keze véres és arca véres és csapkodja a konyhakőhöz a törékeny tárgyakat, |
| az üvegdolgokat, mint üvegszárnyait egy megőrűlt angyal, és cserepekre törnek, |
| villogó szilánkpelyhekké az angyalszárny-üvegtollak, kibomlott haja föltornyosúl, |
| mint egy barna szökőkút, mint barna kéve cérnatoronyként föláll, tapossa az |
| égő üvegszilánk-kását, mint vízben-álló úszó lábaival a vizet, szeméremszőrében |
| lángoló üvegpihék, ez volt a vihar-éjszaka, ez volt a jég!, a jég, a jég, a jég |
| fehér őrület-verése, és talpa, lábujja vérző seb-szövedék és habzó meztelen testén |
| az üveg pengeél-nyomai, az üvegkorbács csapás-pillanatai, mintha az a kicsi |
| asszonytest megnyálazott piros tintaceruzával lenne hosszanti csíkosra, göndör |
| haragosra telehuzigálva, piros filctollal teleírva, az elmebaj kicsi vértanú- |
| asszonyteste. Mint meztelen apáca, aki korbáccsal veri magát, hátát, combjait, |
| ágyékát, emlőit, lábszárait, hasát, boldog fenekét, s lesz kék vérhurka- |
| asszonyszövedék, piros ütéscsík-zsák, bíbor csattanáscsokor, hogy legyőzze magában |
| a kan-ördögöt, a vágyat a hímvessző után, a fasz után, az eszméletlen szép bagzás után, |
| s korbácsolja ruhátlan testét reggel, délben, este, éjszaka, hajnalban, hajnal után, |
| s hosszú fehér vászoninge karcsú vagy kövér lábszáráig gyűrten lehullva, mint |
| izzadt vászonkoszorú, s áll ütései csattogás-fűzfalombja alatt, áll |
| lábszárakig lecsúszott fehér hosszú ingében, |
| mint Szűz az Igében, mint forró jégvödörben piros csaláncsokor, s vörösen |
| habzó, verejtékviaszláng teste már csupa piros, zöld, fekete, kék, lila toll, |
| vérző bőrcafat-toll, áll a Megfeszített embertesttelen, istentesttelen fekete |
| keresztjén, az öngyűlölet-istenszolgálat árnyék-keresztjén, a kék árnyék- |
| fakereszten, mint tölgyfa-árnyékban nyárhajnalon a buta juhnyáj, a kétezer |
| szemgolyójú sárga csapjusisak-buborékhabtorlódás, a bégető habhenger- |
| sziget, áll az önalázat gyűlölet-keresztjén, mint a hajnal zöld korallágán |
| a tukán, az óriáspapagáj, a tündérmadár, szivárványmadár, a Nagycsőrű |
| Szűz Asszonyvágy. Ez volt a vihar, a nyáréji vihar! Ez volt a nyáréji bűnkioldódás, |
| a Feloldozás Bűnkiáltozás Jégvihar-Ütésimája! Jó volt ülni a konyhaküszöbön, |
| s nézni, ahogy a hajnal piros szemhéja lassan kicsusszan a lázas fénypontcsóva |
| csillagkeserűség fekete takaróbőreiből, mint előbőr-korsóból a piros makk, |
| s lassan az ősszemhéj is visszacsúszik a fény mirigygyűszűjébe, mint tyúk |
| sárga szemhéja a szemgolyó mögé, a szem üregébe, mint a barna ég |
| mögé az alkony, mint zöld dinnye alá gyűrt sárga vászonzacskó, s szikrázni kezd pára- |
| puhán, kék ásványcsiszolatkeményen az égbolt, a hajnalutáni ég, az örökkék |
| buborék, a kék ős-szemgolyó, s fehér krétagolyó a pupillája, fehér sziromkorong, |
| nagy ezüstpénz: a hold. A Mindenség alumínium-tizfillérese. Szikrázik |
| a kék buborékgolyó az Őslétkoponyában, a fehér-hold-pupillás emberszem, s a |
| sárgabarackfa zöld hártyaszívkása lombjában brekegni kezd a levelibéka, a |
| kis zöld selyemcsomó, a kis sárgatokáju zöld mirigydiókutya ugatni kezd lágyan, |
| mint csecsemőkezű zöld gumiszivecske, csikó-szemű zöld gumiselyem-hattyúszemgolyó |
| zöldüveg pikkelyszobában, mintha kicsi zöld puttó, zöldpöcsű zöld kicsi angyal énekelne |
| levelibéka-hangon az Istenszívbe zárva, mint zöld keménypapírdobozban, kukorékol a kakas is, kék |
| cikcakk kiáltás-villámot szúrva föl a kék levegőbe, kék páraforgács-spirálcsövet fújva a fénytől- |
| megzabált vastag, nehéz esőköd ősállatdarabjai, Dinoszaurusz-csontvázai, megmaradt vattás |
| ős-sárkány törzsdarabjai, pikkelyfa-őslábai, pikkelytrombita ősgyíkfarkai, |
| krétatéboly mammut-ormányai, pikkelyesernyő ősmadárszárnyai közé, amik |
| ott hevertek a kert gyümölcsfái, bokrai között, mint gőzölgő óriás vatta-sziklák, |
| a strucctojás-jéggel-agyonvert, jégdorongokkal agyonütött halott Sziszifusz sziklakövei, |
| a lepke zsindely-filozófia szétnyitott könyvszárnyai, a kinyitott pehelymagánysziget |
| lepke-állatkönyvek szivárványosan párologtak, mint a piros palatetők, piros |
| cseréptetők, szinesen gőzölögtek, mint nyitvafelejtett, kék, piros, zöld jelzőszalagos |
| Ószövetségek, Újszövetségek, esőben-olvasott Bibliák, megázott filozófiák, |
| fehérfejű csigák cipelték csúszva sorsukat, mésztű-kupolahegyű mészhéjtekervény- |
| hátukat fodros, kenyérredős, nyálas lángosfejükből hosszan, gombvéggel kiálló |
| húscső-szemekkel, s nyáltalpú fodros lepénytestük ellipszis-alakban körben |
| áttetsző puha kék higanyszalaggal beszegve, lila földigiliszták csúsztak, mint |
| húscsőr-fejű, húscsőr-seggű lila gyűrűsor-pálcák, kis vékony receredős vályúszalagot |
| húzva maguk után a hajnali esősárban, s a gilisztanyálas hosszú sárvályú- |
| vonalegyenesek és hajlatgörbék koporsófenekén, a sárcsatorna ürességcsövében, |
| a gilisztanyomban, amely mint sárban biciklikerék gumirecefogas keréknyoma, |
| sárküllőbordás autókeréknyom a sárban, a gőzölgő gilisztanyomban hosszú |
| fekete földspárga, mint a giliszta hosszan-kilógó sár-végbele, mint vastag |
| fekete gumirúd, tömött hosszú gumicső: a giliszta ürüléke, és ketyegő, trachoma-szemű |
| hamudió ugrált az udvaron a sárban, verébketyegésével üresség-karmos üvegvályú- |
| csillagokat ütve a sárba, kacsa hápogott sárga butasággal, mint egy sárga |
| csecsemő-istenidióta, kankalincsőrű maradék hattyúhülye, a virrasztók elfújták |
| a halott mellett a gyertyát, a halott arcát egy percre kitakarták, megnézték, |
| megszagolták, hogy büdös-e?, aztán a virrasztók a halott arcát gyorsan betakarták, hogy |
| ne lássák a sárga dugó-vigyort, a virrasztók kinyújtott nyelvükön jobb mutatóujjuk sárga |
| bögyét végighúzták, az ujjhegyet benyálazták, s nyálas ujjhegyükkel sárga |
| szemhéjukat törülgették, nyállal dörzsölve mosták a piros szemhéjakat, a |
| virrasztáspiros dióhéjfeleket, mint szája nyálával sebeit a bogár, a légy, szája nyálát mellső |
| tenyértalpára kenve, a virrasztók sárga arcukat hideg vízzel mosták |
| a lavórból, két kézzel kanalazva arcukra a hideg vizet, s arcuk is sárga, |
| a gyertyacsönd is sárga, szemhéjuk is sárga és sárga a halott a szobában a |
| szobaasztalon, s tudták: nemsokára a koporsóteknőt is hozzák, meg a |
| koporsótetőt, a fekete dobozt, meg a fekete doboztetőt s rajta ezüsttel, |
| vagy arannyal az írás, az életkor, a szám, a név, s rajta a csipkés, vagy fodros |
| aranyfeszület, vagy ezüstfeszület, a papírmasé-domborulat korpusz, a kemény- |
| papír Jézus Krisztus, mint szelvényes aluminium-kuglófsütő, ha arcával |
| lefelé forditod, mint arannyal befestett gipsz halotti maszk a falon, s a virrasztók |
| szemhéja piros, mint Simon Marmion (ca. 1420–1489) Mater Dolorósájának |
| szemhéja, a Fájdalmas Anyának, The Virgin of Sorrows, Maria als |
| Schmerzensmutter, s barna tűzpötty-szemcsillagú, fehérmellényes könnyű |
| csivitelő ólomollók cikáztak kúszán, egyenesen, pontosan, lazán a gyűrt, |
| síma, négyszögletes fénykockákkal és négyzetes vonalakkal széthajtogatott |
| celofánpapír-levegőben, könnyedén vagdosva, szabdalva, szeletelve a fényes |
| celofánpapír-levegőt: a fecskék, s tudtam: anyám már ébren alszik, csak a |
| szeme behunyva, s töpreng, mint tudatos tetszhalott: mit főz ma vacsorára, |
| miből fizeti ki az adót, a villanyszámlát, hogy mit szült ő, mikor engemet |
| szült, embert, vagy bolondot, miből vesz nekünk télikabátot, jancsiszöges |
| bakancsot, aminek talpában száz fém-burgonyabogár van erősen beverve |
| s az mint az ezüst hold-arc, vulkán-kúpokkal szögragyás, sarkán fénylő |
| vaspatkó, talp-orrán kemény félhold-alakú spiccvas, tudtam, hogy apám |
| nemsokára fölkel, az ágy szélére ül kékcsíkos ingben, hosszú fehér gatyában, |
| köhög, ugat, köpköd, kis nikkel-pipakupakú fehér porceláncsészébe |
| köpi a véres sárga hurutot, rágyújt egy cigarettára, aztán félreteszi, aztán |
| szájába veszi a lázmérőt, mintha cigarettázna, szájában hosszú üvegcigaretta, |
| fekete léclétrás, fekete rács-csontvázas, fekete, piros számjeles üvegcigaretta, |
| s ül az ágy szélén, háta mögé gyűrve a dunyha, ül, mintha egy óriás |
| izzadságfoltos varangy oldalához dülve a varangyhas puha nedves |
| mirigydunyha hólyagfalába süppedve ülne, s meztelen sárga lábait lassan |
| összedörzsöli, mint a legyek. Részeg lesz este megint, vagy józanul jön haza este? |
| Anyám csukott szemhéja alól leste. A vekkeróra ketyegett serényen, mint az Elmúlás |
| az Ember Szégyenében. Az óraketyegés idő-pontsora, mint sáska-zizegés, szöcske-zizegés a szőlőben, a mezőn, |
| a hajnali nyárban, a vekkeróra ketyegés-tüdője hangvonalakat ütött a lázpiros |
| időre! Én meg ültem a konyhaküszöbön, ingben, gatyában, mezitláb, s apám |
| piros pléhdóznijából két csipet Hercegovina-dohányt kivettem, ahogy a madár, |
| a fészeképítő, csőrével a száraz fűszálat. A piros bádogdoboz, a lapos piros |
| bádogkoporsó födelén aranypénz-császárnyomatok. Három császárfejű aranypénz. |
| Volt egy fém-töltőkém, inkább az apámnak, kinyitható-összecsukható vékony |
| fémcső. Kinyitni úgy lehetett, mint egy fémcsap-csuklós végigajtó fémcsövet, s |
| kinyitva két félhenger-félvályú volt az a tok. A dohányt abba a kályhacső- |
| ajtajú hengertok-vályúba tettem. Aztán a félhenger tokajtót az alsó vályútestre |
| rácsettintettem. S csőszája elé egy hűznit, cigarettapapírhüvelyt, vízjeles fehér |
| jéghártyaszínű hártyapapírcsövet tettem, félig ráhúzva a cigarettahüvely fejét és testét |
| a fémcsőre, mint kondomot a férfi. Ahogy kúpjára teszi a begöngyölt |
| fehér gumihártyakorongot, a gumihártyahenger-karikást, s a lázrúdra |
| feszítve kigöngyöli a gumikoszorút hártyacsővé. S vékony farúd-dugattyúval, mint fél |
| sodrófával nyomni kezdtem a dohányt a fémcsőben, ahogy a hurkatölteléket |
| töltik hurkatöltővel a marhabélbe. A marhabél a hurkatöltő fémtölcsér |
| csőrcsövétől előbb hólyagrúddá fölfújódik levegővel, aztán sűrűsűl a bélrúd- |
| hólyagba a töltelék. A böllér kezétől, hasától nyomva! Igy telt meg dohánnyal |
| a vékony papírcső, a cigarettahüvely. S mikor a fémtok végéig nyomta a fehér |
| papírcsövet a töltőfa, a cigarettát a csővégről levettem, dohányszál korong- |
| arcát, a papírhéjkeretű fehér vonalglóriás barna rostarcot piros tenyerem |
| bőrléctengeréhez, vonal-x, vonalábra vályúkévéihez vertem, tenyeremen ütögettem. |
| Mint a munkás, a katona, ha ül az életszünetben, s a barna cigaretta-arcot tenyeréhez ütögeti. |
| Tenyerem, mint a redős Adria hajnala. Aztán kamaszbajuszos számba |
| vettem a cigarettát, s rágyújtottam lassú gyufával, nagy slukkot szívtam, s |
| néztem a parázsdarazsat, a sercegő cigarettaparazsat, ahogy a láng eszi a |
| szögletes pálcikát, a puha szőke fát, a gyufafej |
| fekete szénpontszeme, széncsöppkoponyája lassan elcsavarodik a fekete cérnává vékonyúlt |
| parázsnyakon, a fekete pernyecsigolyán, s lehull, mint guillotine-nal |
| levágott rab feje, lehull a feketeforgács szénhártya-nyakról, mint a |
| láng nyaktilójával levágott asszonygyilkos feje, aki fémhordóba forrasztotta |
| megölt szeretőit, asszonyait kazánban égette el! S a gyufaszál-nyakcsonk |
| hegyesen, pirosan parázslott még, ősz füstfülecskékkel, fehér füstforgáccsal, |
| mint bárddal lefejezett ember törzse elején a nyakcsonk, mert abból még vér lövell. |
| Aztán leköptem. Jó volt a cigaretta a konyhaküszöbön! És jó volt a gőzőlgő sűrű növényi |
| csönd és jó volt a hajnali rovaröröm és állat-öröm és madár-öröm! Jó |
| volt a fák üvegcsillár-esőcsöppfürtcsöngettyűzése, ha nagyobb testű madár |
| szállt a fára, galamb, csörgő gerle, vagy fekete ravatalbalta varjú, vagy gyorsan |
| meglökte a gyöngéd, köd-szívű kis nyugati szél a fákat, piros celofánkesztyű- |
| kezével kicsit megrázta a jégverte rongyhulladék lombot, ha kibomlott |
| egy piros fújásköteg a levegő felsőkarjából, mint egy kiboncolt izom, |
| s piros húsrost-ütéssel a diófára hullt. Gőzölgött a tó, mint a Túlvilág |
| pupillája! S a diófa, mint Zeusz levágott zöld óriás istenfeje! Jó |
| volt apám köhögése a szobában, mert az is jó volt, az volt a bizonyosság, |
| az volt a van, jó volt, hogy költőnek tudtam magam, mert verset írtam |
| nagy kockás, vonalas füzetekbe, már tizenkét-évesen, lángolva mindenféle |
| hatásban, ülve a költők szivében, mint hétfejű sárkányok tűzhólyag-gyomrában, |
| mellkasig besűllyedve álltam Tóth Árpád vérző bazsalikom-szivében |
| és virágzó rekettyebokor-szivében, és orrlikig süppedve az ős-zsák véredényben: |
| Charles Baudelaire szivében és köldökig leforogva József Attila világegész |
| skizofrén Nagyon-fáj szivében és a szőrcsillag-májpont mellbimbókig |
| lefolyva Verlaine homoszexuális gyűlölet-revolver-szívében és |
| Angelus Silesius irgalmas ködszivében ültem, mint ősvíz a piros korsóban, |
| a tömlőállatban, selyemnyálgéz-zsákállatban, korsóalakú szivacsállatban, |
| és ettem a szitaselyemtömlőbe örvénylő csillagparányokat, állathamut, |
| parány-állatokat, rákocska-életüvegcsillagokat, a csillószőrös pontcsók-lehullást, |
| az állati aranypénz-szóródást, ahogy ősibb időkben aranypénzt csorgattak |
| tenyérből hasas korsókba, bársonybélésű ládákba, kék selyemtarsolyokba, |
| és magamat Oscar Wilde buzeráns Salome-szivébe, Readingi Fegyház Balladája-szivébe |
| élve temettem, mint sírba a jógi, hosszú barna |
| szalmacső, nádcső, szőke üvegpálca állt csak ki a szívföldből, a sírföldből, |
| másik vége a számban, így lélegeztem, s Arthur Rimbaud pimasz, pisáló részeg |
| angyalkanocska szivét megettem, mint egy fiatal galambszivet, a nyers szívcsomót |
| egy harapással kettéharapva, mint gyerek a málnacukrot, s Alighieri Dante |
| ősállatszive alá feküdtem, mint nagytökű újszülött kis bikaborjú anyja |
| hasa alá, mert tehénanyja lefeküdt az istállóban, s nem is tudja, hogy |
| szaros lesz fehérszőrű, nagy-erű rózsatőgye, s nyaltam forró bikaborjú- |
| nyelvemmel Alighieri Dante tőgye-szőrét, hasát, s Dante kérődzött jámboran, |
| az Alvilágot, a Poklot, a Tisztítótüzet, a Mennyországot nagy nyálas gombócokban |
| lassan mozgó, örlő szájába fölböfögte, s óceán-szive aljára eresztett |
| Johann Wolfgang Goethe, mert leszálltam én az emberóceán-szivfenékre, |
| mint gázálarc-szemű szelvényes fémhólyag búvárgömbjével Piccard Professzor |
| a Mariana-árok ősrepedésbe, 11 000 méterre az óceánvíz eleven-halott |
| üveghúskötegei alatt, s nem tudtam, hol van a meleg felső víz, az epilimnion, és a |
| hűvösebb alsó víz, a hipolimnion, s hol van köztük az éles határ, az ugróréteg, |
| s nem tudtam, meddig van fotoszintézis, ezáltal oxigéntermelés, s láttam, hull lefelé, |
| sűllyed az emberóceán-szívben, a Goethe-szívben az elpusztúlt szervezetek |
| milliója, a gyöngéd és bánatos szervezet-tömeghalál hamuja hull, hull, hull, |
| sűllyed lefelé a vízben, alászáll a szerves törmelék a szívben, s várja őt a bakteriális |
| bomlás, és nem tudtam, hogy odalent oxigén van-e, oldott oxigén, csak azt láttam, |
| hogy tenyészik a gerinctelen élővilág, a féreg, a rák odalent, Goethe szivében, a Költő-Szív |
| Mariana-árkában odalent és nem tudtam akkor: ez most mit jelent, de |
| sejtettem már, hogy ez most mit jelent, hogy az a sziv Temető s Anyaméh, |
| Óceán-sír és Óceánasszony-méhburok, hogy abban egymásra hamuzva, hullva |
| élő, s halott, hogy élő s halott összekeveredve, egymást-táplálva, egymást-belehelve, |
| a Szent és a Kurva, a Szűz és a Bak, a Jóság és a Bűn, a Bűn és a |
| Bűnhődés, a Büntetés és a Győzelem, és a Halál és a Szerelem, s Petőfi Sándor |
| szivén nyargaltam én, mint piros csikón s az Itélet károgott fejem fölött, és |
| Arany János rettenthetetlen rettegő Paleológia-Szivén, az Ősz Földgolyó-őskor |
| Tartományon jártam én mezitláb, kamasz, darázs-örjöngő szív-tudós, |
| aki a paleogeográfia, paleobotanika, paleontológia, |
| paleoklimatológia, paleopatológia, paleobiológia, paleoantropológia gyönyörszemével |
| nézi az Arany János anyaglét-költő-ősidőt, s néztem kőbe-fúlt, mocsárba-fúlt, |
| kristályba-fúlt, jégbe-fúlt, borostyánba-fúlt őslényeit, ősembereit, őslény- |
| lenyomatait, ősállat-maradványait, ősnövény-pikkelyhalmazait, ősmadár-csontvázait, |
| ősbogarait, ősszúnyogait, ősszitakötőit, őshal-csontváz leveleit, ősbaktériumait, |
| ősvirágporát. Néztem a Folyamatos Megvalósulás-csodát, néztem a Folyamatos |
| Létezés-halált, néztem a Történő Időt, az Idővel Történő Anyagot, Teret, az |
| Ősz Arany János-szivet, s könnyeim a papírra csurogtak! Nagy pöttyel, mintha |
| lázvak, hőbuta nyáron lassan egy esőcsepp leesik, nagy vízpont, s szétdurran |
| cérnás vízcsillagként fröcsögve a földön, és Babits Mihály ifjú Juhász |
| Ferenc-arcú szivén úgy másztam én, mint gagyogó gyermek apja meztelen |
| mellkasán, s beszívtam az öntudatlan apaillatot, a testbőr komoly apa-szagát, |
| s testének jázmin és jácint és nárcisz és orgona és gyertyaszentelő és gyertyaillata, gyantaillata |
| átitatta kamasz-költő-szivemet, mint Krisztus testének feltámadás-illata |
| az Apostolok orrlikában a fénylő levegőt. És ott hemperegtem Ady Endre |
| világszikla-szive előtt, mint kiscsikó nevetve hanyatt nagy szikla alatt a |
| virágos mezőben, csikófejemet vígan hengergettem, csikólábaim levegőbe rúgtak, |
| csikóhátam virágot gyötört, s fekete ikertojású csikócsengőcském, fekete |
| csődörke-tulipánom a napgolyóba mártva! Mint folyékony arannyal |
| telt festővödörbe fekete ecset. Ugráltam a fényben, mint kis fekete |
| hárfa! Jó volt! Jó volt élni! Jó volt! Jó volt megenni őket, mint csikó a |
| mező füvét, szivüket legelni! Jó volt élni! Jó volt azzal lenni, ami akkor |
| és úgy lehettem, szegénynek születve, de nem sors-szegényen! Nem a |
| szegénység volt a jó, de az, hogy szegényként megszülettem, s tudtam, sorsom |
| nem halhat meg az eredetben! Mert a szegénység mindíg rossz! Az Alig-van, |
| a Kevés-van, a Más-nem-lehet, Ez-a-sorsod! Az volt a jó, hogy tudtam: |
| fölemelem szegénynek született arcom! S elindulok majd a Tiszta |
| Fényben! Hogy magamat a Bánatból Kiváltsam. Az a Világűr-Selyemharisnya |
| a fejem fölött, a fölfújt Tejút, ha hanyatt-fekve néztem kamillatejút |
| udvarunkon, csillagéletével sorsom magamra bízta! Azt mondta: |
| hagyjam nőni szárnyam! Azt mondta: a Jövő vagy, bízz hát magadban! |
| Bízz magadban! Ne az öntudatlan, de a tudatos akaratban! Mert az a győzelem, |
| nem a gyötrelem. Ha a szegénység önkéntelen derengő gyászába nyomott fejem daccal |
| fölemelem, mint amikor fürödtünk a tóban, s a nagyfiúk a tó vizébe nyomták röhögve |
| kölyökfejemet, s én úgy álltam a vízben farral fölfelé, fejjel lefelé, mint kacsa, vadkacsa, |
| réce, ha a vízbe fejjel lebukik, s úgy áll függőlegesen a vízben, a víztükörben |
| mellkasig rejtőzve, mint óriás fehér pamutdió, két sárga úszóhártya-háromszög talpa |
| a levegőben kalimpál, mint eres sárga falevél ha fújja a vízparti üveggyönge szél, |
| s hegyes tollszív-segge a piros kráterponttal fölszúrva egyenesen a kékbe, s néztem nyitott |
| szemmel a víz napszítta gyökereit, a hínárlomb taknyos merengésfürtjeit, a kistestű ezüst- |
| pikkelydiót, az uborkaszemű hosszú ezüstszilvát, a piros uszonytaréj-fésűhalat, az arany- |
| izomköteg víz ólomkék mocsáralján valami tekergő kemény barna fonalat, egyszerű pontcérna- |
| férget, a csuzlízva, hattyúzva úszó békát, mint üvegdiószemű, kék, aranydiószemű |
| eleven fakérget, a vízalatti finom ólomtalajon mászó vak csigát, akinek szemrügye, |
| mint két kicsi bimbózó higanyfallosz, a víz zöldhártya hüvösségvonalát, a vízbelső |
| sötét hideglemezét, tüdőm levegőbuborék-szőlőfürt halálünnepét, ahogy gyorsan |
| pezsegve száll fölfelé, s elpattan a vízfölszinen, mint a hólyagzó csönd, ami |
| már elköszönt, s néztem: a napfény a vizet arany tömbrudakban megterhesítette, |
| mint Isten a Szűz Máriát nézése sugarával, s megtelt a tóvíz Mária-méh |
| a létteremtés fiú-akaratával, fuldokoltam, levegőben evickélt a lábam, kapálództam |
| kis fekete klottgatyában, mint csíbor, vagy csíkbogár, ha a vízben fejre áll, s a |
| víz alól hallottam: a nagyfiúk röhögnek, a víz mondta fülembe: a nagyfiúk röhögnek, |
| míg valakit szájba-rúgtam, tökön-rúgtam, hasba-rúgtam, szemen-rúgtam, |
| s röhögő fogásukból kiszabadúltam, nem sírtam, csak messzire úsztam és |
| kisfiú-szivemben a gyűlölet barna porcelánkés-csokor keselyűkarma, fehér |
| dértorony-sasfeje kinőtt, kivirágzott a fordított szeretet tüzes ördög-segg-szemű ásvány- |
| párduc-kardcsokor, a ragadozó aranyhorgony-csőrű sötétkék gyilkolás, lila átok- |
| elefántok, vörös káromkodás-orrszarvúak tülköltek, zúdultak, dübörögtek, mint |
| pislogó emberszemű sziklák kis szivemben! Mert röhögve fojtogattak engem, a kicsit, |
| röhögve a termetre, korra nálam nagyobbak! És nem tudtam: kinek panaszkodjak, |
| hisz ki hallgatja meg a szegény kisfiút, anyja szídja inkább, apja pofont ad neki, |
| s azt mondják: „Mért kellett odamenned?,” „Mentél volna kapálni inkább, vágtad |
| volna a fát anyád helyett!” „Gyereknek ez a dolga! Ne kapaszkodj a csillagokba, |
| hajnalig olvasni meg minek?” Igen, így nyomta a Nem-Szánandó-Történelem virágzó |
| gyászvizébe fejem az a Röhögő Játékos Erőszak! S így kellett néznem, nyögve, fuldokolva, |
| hogy virágzik az ősi gyászanyag, a folyékony, naptűzzel átszőtt, emberszagú salak |
| fényárnyéktömegében, árnyékfénykötegében, az egymásra-csavarodó vízfok-kötegek, |
| hidegség-melegség, hűvösség-langyosság fénytömeg-árnyköteg vízlemezek, izomkötelek, |
| hártyarétegek aranykék, zöldezüst bánatában az az eleven tenyészet, ami |
| én is voltam, ami én voltam, s ami te voltál, a te részed ami volt testvérem, |
| apám, anyám! Hisz önmagunkból önmagunkat néztük, s tudtuk, amit nézünk: |
| az a részünk, s a vízalji tenyészet-részek minket néznek, hisz mi vagyunk |
| a Látó és a Látott, hisz mi vagyunk a Nézett és a Néző! S néztem a Szegénységben |
| a Szegénységet én, a tudatos fekete kislegény, ahogy a tárgyi s eleven dolgok |
| virágzanak abban az anyagban, s az imbolygó anyag puha kék ólomlemez fenekén: |
| az emberalakú csigák, pókok, rákok, szitakötőlárvák, szúnyoglárvák, kecske- |
| békák, különféle halak, az emberalakú törpe teknősök, vizi bogarak, vizi- |
| állatgombák, emberalakú kúszó piros kötelek, kék gyűrűfonalak, tekergő éhség- |
| láncok, denevérfülű szivattyúszatyrok, kék alganyál-lepedékbevonatú zöld- |
| növénycsigolyás szárak, zöld porceláncső-hálószárnyak, kék üvegcső bütyöklombok, |
| mászó parázspontok, izzó aranypikkely-házak, emberalakú tarajosgőte-üvegárnyak, |
| és emberszabású vágyaink, emberszabású álmaink! S a vízbedobott kövek, |
| üvegek, üvegcserepek, bádogdobozok, késtollak, porcelán-kancsófülek, aluminium- |
| kulccsal pléhtekerccsé fölgöngyölített fedőszárnyú szardiniásdobozok zöld vízpenész- |
| szőrzetű kék dolog-csöndjeit, zöld víznyál buborékálarc-szakállú, sötétzöld |
| moszathajfürtös dologhalottait, amiben pihés üvegpontok, küllős szőrüvegcsillagok, |
| legyezős pamutbajusz-iker farkú szelvényes hártyacső-ökölkérdőjelek, kocsonyapallos- |
| farkú villanykörte-manórügyek, égő, apró, tollseprű-lábú elemlámpa-körték laknak, |
| tenyészve, világítva, sugározva, evezve, kibontott zászlósan lobogva a homályzöld |
| ólomfényben, tűszál-soványan, vízgyöngy-kövéren, a csönd ág-foglalatába csavart piciny |
| világító üveghólyagkörték füzéresen, mint a kivilágított Lánchíd nagyobb ünnepeken, |
| állt a zöld üvegpalack a vízfenék ólomdeszkáján zöld moszathajzattal lobogva, |
| a palack a vízben, a víz a palackban, a fény aranydugójával ledugaszolva, fényparafa |
| dugók lebegtek az Egyenletes Édes Szörnyűségben, s a palackban üvegpókok forogtak |
| küllő-kerékagyuk, csöndtengelyük és önmaguk körűl, fölszállva, alászállva, lesűllyedve, |
| csavarmenetben, vagy egyenes vonalban föllebegve, mint egy galaxis csillagai. Néztem a |
| Virágzó Alvilágot, a homályos, szikrás, üvegsziklás Alvilág-Virágzást, ahogy lebeg |
| száll, lobog, forr, sűllyed, emelkedik, szálazik, forog a millió Emberi Lét, a millió |
| Emberi Dolog, Tárgyi Dolog, Emberszabásu Lét, és nem-ismeretlen szivükben a bánat, |
| és nem-szegény szivükben a dologi gyász, emberi szomorúság. És fejem e Virágzó Sötét |
| Sorstömeg gyásziszony folyékony tűzüvegéből kiemeltem. Ó, Sors! Ó, Sorsom Akarata Sors! |
| Mint aki krokodílus szájába dugja fejét, a barna fakéreg-fagyűrődés ikercsőr- |
| csónakot, a két porcelánfülként kiálló orrlikú, barna porceláncsészeként fölálló |
| orrlikú hosszú hegyes barna fakéreg-koporsófödőt, s a hosszú keskeny fehér pikkelypapíros |
| zacskótölcsér alsó állkapcsot szétfeszítve kezeivel, a kézcsuklókon vastüskés |
| szíj-öv, s a szétnyílt, tágan szétfeszítve szétlazúlt felső, s alsó cseppkőszakállas |
| fogsorú szájba dugja bozontos fejét, a forró hüllő porcelánbarlangba, a kékfehér |
| porcelán-cipőbe, s ott tartja hosszan, abban az óriásgyík porcelánbélés fehér |
| lehelet-koszban, s már nem figyel a krokodílus-szájra, a széthúzott csőrfejet |
| elengedi, két kezét a levegőben keresztként széttárva áll, mint aki fölrepülni |
| készül, pedig feje a dupla süvegalakú porcelán-fűrészben, s orra hegye a nagy |
| krokodílusnyelv középső mirigyfelhőjén, s a krokodílus barna fakéregkehelybe |
| ültetett parafadió-szeme a szemében keskenyre lecsukva, gyöngyházarannyal repedéshálósan |
| beszőtt barna parafalemezhártya köpenyt húz szeméből szemgolyójára, csak egy vékony |
| függőleges kék rombusz-alakú lék, amivel néz, a pupilla: mint aki krokodílus |
| szájába dugja a fejét, úgy tettem én is. Két kölyök-kezemmel szétfeszítettem a fölöttem |
| csüngő Tejút gyémánthüllő fejét, szétfeszítettem kezeimmel a sorsomra csüngő |
| Tejút krokodílus-száját, a gyönyöriszonyat űrbeli hüllő ős-száját feszítve szétnyitottam, |
| a lángoló ősi csillagkéreg csőrfejet, s bajszos kisfiú költőfejemet az űr-gyöngykása |
| Tejút krokodílszájába dugtam, az űr hosszúkás csőrszerű, gyémántkéspatkó-fogsorú |
| hüllőszájába, alattam, fölöttem nyálas, zománcos csillagfogak, s émelyegtem |
| a Tejút krokodíl-leheletében, mint igazi zenész a rossz zenében, a dög- |
| gőzű fekete űrzsákba dugtam fejem, a hosszúkás krokodílus-csillag-vödörbe, |
| a forró krokodílszáj-csillagharisnyába, a fekete lázüvegbe, a kitátott csillag- |
| őscipő ürességüvegbe, mint Óriásországban Gulliver, aki egy óriás aranycipőjébe |
| dugta fejét, elől az orrnál, mert a cipő talpa az orránál levált, mint |
| az én cipőm talpa annyiszor gyerekkoromban, s megnéztem, mi van az űrfekete, szótlan |
| hüllőtorokban, mert a Tejút szivéig akartam látni én, látni odabent, a |
| kitátott gyémántkocsonya-ősharisnyazsák törzsközepén a Tejút-őshüllő |
| ős-szivet, ahogy lüktet, dobog, csöndcsomag-fekete, tűzcsomag-őszfehér |
| létével énekel! A Mindenség szivébe néztem én! Fölágaskodtam a Tejútig, |
| hogy a Mindenség Szent Szivébe lássak! Mert tudnom kellett léte titkait! |
| Ezért vagyok ma itt! Ezért! A Tejút szétfeszített száján belestem a Mindenség |
| Csillagsötét Testébe én, és nem féltem, hogy a Tejút ifjú fejemet leharapja. |
| És a Szaturnuszgyűrű volt ifjúságom kalapja. Pedig kalapom sose volt. És a Tejút |
| volt ifjúságom fényes inge! Aranying ifjú szivemen. Gyémánting ifjú hitemen. Tűzinge |
| az Új Csodálkozásnak! És ittam a Tejútat, mint a mészárosok bögréből a friss, |
| forró marhavért, mert megmaradni akartam. A hentes a tehén elvágott barna |
| nyakeréhez tartja a zománcbögrét, s abba fröcsköl, abba bugyog a nyaki |
| ütőér bársonybánat vére, mintha száz piros varangy toccsanna a zománcbögrébe. |
| Azt issza. Az a tiszta élet: a vér! Nem a dér kristálycsókja! És nem is |
| a feketére alvadt Ismeretlen Öröklét, aminek vérlángos-kupacait az árva |
| halottak rágják, mint kutyadögöt a réten a hullaevő bogarak. Mint elhagyott |
| katonahullát, fekete emberhullát a roncsszivacs robbanás-mezőn a |
| dögevő emlősök, hullaevő legyek, húsevő méhek, hullahúst-evő darazsak, |
| férgek, rágcsálók, szitakötők, százlábú csigolyarúd-kitinpálcikák, angyalkönny- |
| szemű bogarak. A szárnyas állatgyémántrózsák. A fátyolszárnyas, hártyaszárnyas, |
| szőrös üvegliliomok, kristálydugók. Mint operáló orvos gumikesztyűje, sebész könnyű |
| gumikesztyűje: kiváncsi kezemen kesztyű a Tejút! Úgy nyúltam én a Mindenség |
| Szivéhez, megtudni, mit akar, megtudni, mit érez, megtudni, mért nem működik |
| olyan pontosan, ahogy elrendelve van. Az Ősszívhez nyúltam tűzkesztyűs kezemmel. |
| A Tejút-tűzszitakesztyűbe bújtatott hitemmel! Mert tudtam: csak így lehet! Mert |
| tudtam: a Mindenség fogja ifjú szivemet, mint vizsgáló orvos kiboncolt szivet, |
| azzal, hogy a Mindenség Szivét fogom. Mert tudtam: ez az én Tiszta Hajnalom! |
| Hogy egymást fogjuk, mint az ölelkező szerelmesek. A nélkülem-szegény Mindenség |
| meg én, a született szegény! Mi más lehetett volna az én jogom? Akkor azt |
| hittem, nem tudom, pedig tudtam: a Mindenséghez van jogom, s a Mindenségnek |
| hozzám van joga! Hiszen egymáshoz tartozunk! Együtt vagyunk a közös részletek. |
| Hiszen a Mindenség része vagyok én, s a Mindenség az én Halhatatlan Részem. |
| Igy vagyunk: Egészen. A tehén mikor hajnalban egyszarvú csákánnyal homlokon |
| ütik, s piros luk reped szőke homlokába, mert a csákányszarv a homlokcsontot |
| áttörve befúródott együgyű agyába, a tehén fölugrik, négy lábát maga alá rántva, |
| fölugrik, mint egy vérző tarka léggömb, mint a levelibéka, ha ujjheggyel farát megpiszkálod, |
| farka fölpördűl, mint a mézbajusz, szőke hajcopf, rafiacsokorcsengős szőke ostor, |
| fingani kezd, haláltusája ez, s visszazuhan döngve a földre, |
| mint egy májfoltos szőke rózsaszájú szikla, tőgycsöcseiből a tej megsűrűsödve, |
| mint a halikra, fehérgolyósan a földre kocsonyázik, kis faun-szarvú óriás |
| szőrtátika, bársonyoroszlánszáj-feje, mint egy szempillás fehér halotti szegfű- |
| koszorú eldőlve oldalt, hosszú lila nyelve szájából oldalt vastagon kilóg, a koszorúszalag, |
| mint levált-talpú fehér gyerekcipőből a piros gyerekharisnya piros zsákfeje, |
| vizelni kezd, forró aranysarlót lő ki dilettáns-költő légyszakáll-alsóajkú piros |
| vaginatulipánja, fürtös, hernyós vastag nyaklebernyege, mint egy elesett vérfoltos |
| zászló, hasa óriás véreres dérgombóc, kinyúlt merev lábai: elvesztett csaták! |
| Ez a tehén az ifjúság? Mert ő is az volt, az a tehén: az ifjúság! Hogy néztem, |
| gyémántos szitakötő kamasz-dermedésben egy nyári hajnalon azt a halált! |
| Az a tehén-halott: az Elmúlásba-nyitott szőke ablak! Hogy néztem, dülledt |
| légyszemű barna látás-didergésben minden halált és minden halottat! Hogy |
| néztem a halált! Hogy nézte a Halandóság a Halált! Hogy nézte a Halált az Ifjúság! |
| Hogy néztem minden halottat! A halottakat a koporsóban, a földön, a szoba- |
| asztalon, a koporsóüvegen át, az ágyban, a boncteremben, a kápolnában, a hullaházban, |
| a síneken, az akasztókötélen. Ahogy feküdtek zölden rothadozva az erdőben |
| a réten a katonák, ahogy az ablakom előtt himbálva lógott kötélen a fán az öreg |
| alkoholista, ahogy feküdtek: szétvagdosva zsíros piros szeletekre, mint a marhafelsál |
| a hentesüzlet pultján, az akasztófaszerű fémbordákhoz csavarozott |
| üveglap-féldobozokban, szétvagdosva vonatkerekektől |
| a temető alatti pincehullaház kőpadlóján, szőke zsákokkal, barna csomagoló- |
| papírokkal letakarva, egy asszonynak kiállt a papírból lábszártalan combja, mint |
| egy pulykacomb, bütykösen, kéken, a combbőr alatt körben ikrás sárga zsír, |
| mint büdös lépesméz-gyűrű, egy férfi bajszos feje a kőasztal bádogtepsijében, |
| mint a halál vicsorgó férfinemiszerve, s nagy zöld legyek röpültek, mint zöld rózsák, |
| cikcakkban, cikázva, körbe-forogva zölden dongva, mint zöld rózsák! |
| Hogy néztem a halottakat a háború-gödörben, mikor kiástuk őket, a katonákat. |
| Hogy nézte a Halált az Ifjúkori Kiváncsi Nem-Alázat, a Nem-Bánat Ifjú |
| Tárgyilagosság! Mert ők is voltak, ők az Ifjúság: a halottak! Néztem őket |
| mellettük leguggolva, letérdepelve, négykézláb állva, mint J. A., mint |
| L. Z. a fehér vonatkerék előtt, a mozdony előtt, néztem őket föléjük hajolva, |
| ahogy a Föld-árny hajol a Holdra, ahogy François Villon nézte szőke szélben |
| szőke kötélen himbálódzó akasztottait, ahogy az Isten néz, az Elképzelt Őstudat, |
| pontos, szigorú, tárgyilagos, nem-szánakozó, nem-gyűlölködő egyszerű szemével |
| az Emberiségre, mint tudós a fölboncolt állat teste gyönyörébe, mint kórboncnok |
| a fölboncolt ember testében a húgyhólyagra, vesékre, így az Isten, a Nem-ember- |
| okos, mielőtt összedöntené a világot! Nézte az Ifjúság a Halált, nézte a Halál |
| az Ifjúságot! És harmincezer halott volt mindíg a szememben! Mert emberszemem, |
| mint bogár harmincezer-facettás összetett szeme, minden szemcsekocsonyakürt |
| külön-külön látta a halottat, minden szemsejtben külön a halott, és együtt a harmincezer |
| tömött üvegliliomból összeépült kupolacsokor: költő rovarszemem látta a |
| halottat! Az Ifjúság az is volt: ők a Sárga Voltak! Az Isten nézhet így, hogy |
| megértse végre, amit látott. Megértse, mielőtt összedöntené Rejtelmét, a Világot! |
| Mielőtt a Semmihez csapná a Mindenséget, hogy összetörjön mint egy üvegdoboz, |
| rálökné a Lángot, a Világemésztés Emberbűn-Tüzet. Mert azt hiszi: nem tőle rossz |
| a Megvalósúlt-Valósuló Valóság! Azt hiszi, az a jóság, ha Létért Halállal fizet! |
| Mert az emberbűn az Isten büntetése! Az Elképzelt Istené. Mert az Isten bűne az emberi |
| tudat! A Kigondolt Istené. A költő úgy nézi a halottakat, mint geológus egy bonyolúlt |
| követ. Bűnös csak az ember lehet, nem az emberiség. Úgy nézi, olyan tárgyilagosan, |
| mint órás az óraszerkezetet, asszony hasánál fölvágott halat, orvos a ráksejteket az üveglapon, |
| az elektronmikroszkóp alatt, a piciny kenetet, s azon a virágzó ráksejteket, hüvelykenetet, |
| vérkenetet, májkenetet, köpetkenetet, a kis üvegszemű fekete műanyag-tölcsérkeret kukucskálóhoz |
| illesztve jobbszemét, a gerincvelőkenetet, agyvizet, mint vasesztergályos a nyers fémrudat, |
| ami az esztergagép rovarszájszerv-ollóival, satu-présrózsájával szorosan szorítva, |
| s forog a pörgő fémrózsacsipeszekbe befogott hengeres fémdarab, s a gép kése, mint a |
| nyúl metszőfoga, mint a hód metszőfoga a forgó vasrúd húsát háncsolva, forgácsolva, |
| kotorva méretre eszi, s a göndör fémforgácsok rugósan lecsigáznak a betonpadlóig, |
| szilánkosan, fényesen, keskenyen tekercselődnek, hullnak fémlánggal suhogva |
| lefelé, mint az augusztusi ég hullócsillagai, s spriccel a szappanoslé, a hűtővíz |
| a hengeres fényforgácsra, mintha tehén vizel, kisgyerek hány tejes vizet. Ez volt az Ifjúság? |
| Ez is volt! Ez a tárgyilagos vad kiváncsiság! Ez a tárgyilagos, mindent-akaró, mindent-megfigyelő |
| tiszta mámor! Hogy megtudjam, ami a világból megtudható! Hogy lássam, amit meglátni |
| lehet, s azt is, amit nem lehet, hogy azt is lássam, ami a felület mögött van, hisz |
| ott van a dologban, ott él a jelenségben, a határfelületek alatt csírázik, bimbózik, |
| szerveződik, virágzik a mélyben. Hogy lássak minden pontos részletet, s a részlet részét, |
| éleit, széleit, tömegpontjait, hajszálereit, hajszálérfolyadékait is lássam, s a folyadék |
| alkotó részeit, az elvirágzás kristálykéseit, a kimúlás ásványrepedéseit, a kezdet |
| pillanat-pontját, a halhatatlanság tudatfény-csontját, az öröklét fénytudat-csontvázát, |
| s a halandók csontvázait. A halandóság csontvázait. Azért néztem meg minden halottat! |
| Sorsom tudatát azért is kértem, hogy ott bolyongjak szépen az Egészben! Hogy az Egész |
| sorsa legyen részem, ne csak a részleté! Mert a Minden-Együtt, az Igy-Egész Sejtelem- |
| láza nézett velem a halálra, mert az Összes Összefüggés Együttes Nem-Magánya |
| nézett szememmel az emberi, s nem-emberi elmúlásra, mert Tudatos Maradandóság |
| Embertelen Magánya nézett belőlem az emberi, s nem-emberi világra, a Világlét Ősúj |
| Egyetemét úgy néztem én, mint kiváncsi gyermek párás, harmatos bogarat a piros rózsán |
| a kertben, zöld állatkristály zöld rózsabogarat, zöldzománc szentjánosbogarat piros |
| rózsán, mikor reggel játszanak a kertben, futkosnak mezítláb, hintáznak, homokoznak, |
| kék műanyagszitával homokot szitálnak, kis zöld fémlapáttal homokot ásnak, sárga, |
| piros mintázókkal, forma-alakokkal homokból, nedves sárga folyamlisztből |
| dolgokat csinálnak: homokgőzmozdonyt, homokhalat, homokrózsát, homokbékát, homokautót, |
| homokgőzhajót, homokrepülőt, homokcsillagot. Én meg fekete slaggal locsolom a rózsatöveket. |
| Néztem, hogy lássak. Hisz nem mindenki lát, aki néz! Az Egyetemes Egész |
| nézett belőlem a Rejtelmes-Pontos Részletekre. A halott feketerigóra és a köröttem, |
| látva fölöttem, virágzó világegyetemre. Ami ha robbanva egyszer összeroppan, s módosúlt |
| törvények módszerével majd újrakezdi: úgy módosúl, hogy mégis ugyanaz lesz az |
| Egészben, csak fejlődéstörténetében más a törvény-módosulás, Új Megvalósulás, |
| csak másképp történnek az Összetevők, másképp folyamodnak az anyagok, erők, |
| időterek, téridők az Együtt-Külön Részben, a Belső Részletekben. Mert új verset |
| talált ki a Töprengő Gondolat, a Világegyetem Új Történelem-Époszát az Elemi Agy. |
| Az a Végtelen Költő. És mindegy, hogy minek nevezzük. Ez volt az Ifjúság? Ez |
| már a Férfikor! Most már tudom: hol, miért, hogyan, miképp, merre, mikor? Csak |
| halott apám lábát nem tudtam megfogni akkor, hogy a koporsóba tegyem. Halott |
| apám halott lábait. A fekete koporsó a szobában a földön. Mellette apám hullája, |
| apám holtteste a földön. Fehér ingben, fekete ruhában, fehér harisnyában. Arca sárga |
| napraforgó. Kezei sárga, vedlett tüskebokrok. Kezei száraz szamártövisbokrok. |
| Kezei száraz Krisztustövisbokrok. Fehérharisnyás lábai: vicsorgó hosszú porcelán-agarak. |
| Fehérharisnyás lábai: megfagyott jégmadarak. Nagyujjai horgas hosszú zöld lábkörmei |
| átszúrták a fehér harisnyát, mint halott madarak csőre az őszi ködöt. Az őszi köd |
| sárga hervadással, piros növényi elmúlással kitömött fehér pamutharisnyáit. Redős, |
| sárga bőrrózsás, tyúkszemrügyes, tyúkszempontcsillagos lábai, mielőtt anyám a fehér |
| harisnyába öltöztette őket, lábai, mint a négyszarvú meztelen csigák, a sárga |
| redőlepény tőgyfej, csonttalan puha zsák, abból a fölmeredő higanybimbós csecsek, |
| a kisebbek, nagyobbak, első hosszúak, hátsó rövidebbek, mint négypöcsű kisfiú-ágyék a körrecés sajtfejű |
| redős csövek, mint levegőbe tornyosan fölbugyogott, önmaguk belsejéből hidroglóbuszként |
| tornyosan fölgyűrődő lázmérők, üvegcsövükben a szem kék tölteléke, a golyó-végű |
| szempálcika, mint lázmérőben a higanyszál. Mint kézben-tartott lopótökök csokra: |
| s a sárga tökszárakban, s a sárga tökhéjhólyagokban a vörös bor, ahogy a héjat átvilágítva |
| sötéten látszik, a csigák szemei, s a csigák húsrózsaszárú húsrózsa-szemtokja! |
| Halott apám lábát nem tudtam megfogni én, csak halott homlokát csókoltam meg |
| egyszer. Mint nyirkos fehér követ a gyík, ha gyöngyház-zöld puhasággal a fehér sziklára |
| mászik, s ott piheg, míg pislogva figyelnek emberszabású majomféle- |
| szemei, Pongidae-szemei, őskori emberszemei. Apám homloka |
| szenteltvízzel volt behintve. Kis törpe babérfa-ág, zöld puszpáng-ágacska a koporsó |
| mellett a vízzel-telt vizespohárban. A szemfödőt mindíg fölemeltem, ha búcsuzni |
| jöttek, a vizespohárba mártott babérágacskát, a sötétzöld ősmadárpikkelylomb-szárnyacskát |
| a vízből kiemelték, a halott halott homlokát behintették sárga vízcsöpp-gyásszal, |
| s az a homlok mintha gyöngyvirággal, fehér harangocskák fürt-tornyával lenne |
| behintve, egyik szempillaszőrén úgy csüngött egy szikrázó vízgolyó, mint őszibarackfa |
| ágán az őszibarack, mint a júliusi éj ezüst repedéságán a telehold, mint fölakasztott |
| cerkófmajom piros kötélen. Félig-nyitott szemében kék világűr-robbanás! Az ember |
| bűne az ember! A szemfödőt sárga fejére visszatettem. S alatta gyertyakeskeny orra, |
| mintha egy fagyott jégmadár volna. Összekulcsolt kezeiben a csönd, mint egy revolver. |
| Az ember bűne az ember. Ha az a Képzelt Isten összedönti egyszer a világot, össze az |
| ember dönti azt! Az ember és nem az emberiség! A Rosszra is-Tudatos Kisebb Mennyiség! |
| Akkor a Vég akár a Kezdet! Iszonyú hőtorlaszok, iszonyú űr-nagy lánghólyagok, |
| pokolvastag vérző földrepedések, a Tejútig-fölhasító iszonyú aranykések, iszonyú |
| virágporsárga áramütések, iszonyú kősuhogások, kőlepedékek, kőzuhogások, iszonyú |
| epezöld talajhánytorgások, iszonyú fénynyihogások, iszonyú szerveslét-fortyogások, |
| iszonyú kristálydőlések, ásványzokogások, iszonyú óceántorony zöldszöcske-ugrások, |
| iszonyú hőség-esők, iszonyú vízözön-okádások, iszonyú növényzet-elpárolgások, |
| iszonyú sugárzástajték-robajlások, iszonyú páragömb-pattanások, világnagy |
| gömbvillám-szétdurranások, iszonyú aranygolyó-szétgőzölgések, iszonyú fekete |
| dübörgés-szétesések, iszonyú Földgolyó-ejakulátum-kisülések, iszonyú fénycsattogások, |
| iszonyú szégyenkürt-orgazmusok, iszonyú tenger-fölforrások, iszonyú halálpusmogások, |
| iszonyú förtelem-átalakulások, iszonyú elzuhanások, iszonyú elmosódások, iszonyú |
| csillagüvöltés-rácsok bomló, kavargó-összesűrűsödő, szétlazuló, összetöpörödő, össze- |
| tömörülő, földagadó, kipukkanó, hörgő, rikácsoló, vinnyogó, nyüszítő, bömbölő, síró, |
| röhögő szövevénygolyója, iszonyat-világcsomója lesz akkor emberi végzetünk: a |
| Földgolyó! Mert fölforr a föld és megsül a folyó és fölforr a sziklahegyek havas |
| kőliliom-világfogsora, mint lábosban a tej, s kifut önmagából a világ, s buborékos |
| fehér hablepedővel forrva kilángol a világ a világból s a nem-néma űr fekete |
| döglete fénypontháló-szivére, a végtelen fénylő pontszövedék gömbkeserűségre |
| kifolyva csurog, és megsül az óceán, mint a mazsolás lepény, és feketén megfagy |
| a fény, s a víz tövéig megsülve rezeg az óceán, mint a gyorsan-dermedő-üveg, |
| s benne a sült hableány, töpörtyűsre égett mítosz-isten, az üvegtúsz, szakállas |
| Neptunusz, aki úgy ül a tövig-sült sötétzöld óceán-üvegben, mint sárga mézrögben, |
| borostyánkő-zárványban szakállas ősbogár bezárva, borostyánkőben a szines ősdarázs, |
| és Odüsszeusz a sült tengervízbe sülve halhatatlanúl örökké úgy énekel, |
| hogy nyitott szájában a sült víz, mint üvegrög világít, és teste szőrei és feje |
| szőrei leolvadottan lebegnek a kocsonyás zöld óceán-üvegben, mint gyönyörű |
| gondolatok a rettenetben, s ott párzanak az üveggel a tengeri viziállatok, mint |
| a kétnemű istennel a skizofrén gondolatok, de lehet, hogy a tenger iszonyú kéveoszlopban |
| forrva, fortyogva fölszökik a Mindenség-ősbajusz Tejútig, fehéren zokogva égve, |
| mint világnagy sárga búzakéve, s a világűr csillag szitazsákba, mint merítőhálóba |
| hullanak a bálnák, a fókák, a rozmárok, cápák, a ráják, a tengeri elefántok, a |
| tengeri tehenek, a dugongok, szirének, lammantinok, delfinek, repülő halak, őshalak, |
| s a Tejút csillagkampóira akadva fémesen száradoznak az atomtengeralattjárók, |
| a tengeri csillagok, gyöngyharang rózsapolipok, s a medúzahólyagok, mint eldobott, |
| fára-akadt, faágon-csüngő elhasznált kotonok és spermájuk taknyosan csöpög, |
| s földobja a százezer iszonyat-pukkanás, emberbűn-durranás a piros |
| forró földrészeket, országokat és szigeteket a hő-rózsa világlevegőre, ahogy az |
| elmebeteg forgószél a fáról letépett faleveleket a felhő-szörnytajtékra, piros |
| háztetőre, s ahogy a világrész-föld visszahull, nem-halhatatlanúl, mint az ásóval, kapával |
| sírba-hányt föld a sírgödörbe a kötéllel leeresztett koporsóra hull, rögösen, vas-söprű |
| csattanással, vaskefe-karcolással, morzsalékosan zúgva és zörögve, zuhogva és sárgán |
| röhögve, s az özvegy belekapaszkodna a rögökbe, de csak áll szédűlten, fehéren, mint |
| a halálraítélt, akinek összekötözték már kezét: úgy hull önmaga világtölcsér-sírgödrébe |
| a fényesen, pirosan fölszállt világ, darabjaira összetörve, önmagát önmaga hullamorzsalékaival |
| gyötörve, dögporrá összetörve, összetörve lemezekre, cserepekre, füstölgő szenes darabokra, |
| véres szeletekre és rongyos hasábokra, s lesz a Földgolyó az Ítélet Égő Cserépbokra, |
| összetört földrész-halmazkupac, a Minden-Halál füstölgő trágyadombja, s nem lesz |
| már az embernek se gondja, mert a Földgolyó-üstben, a Világűr-égitest-rézüstben |
| szappanná főtt az Emberiség, s a pöfögő, pukkanó, durranó, köpködő, spriccelő, |
| fortyogó, durranó, bugyborékzó sűrű szőke szappanlé őrjöngés-hártyafelszinén ötmilliárd |
| szappanlé-hólyagbuborék virágzik, durran, születik, fújódik, elpattan, durran, elpukkan, |
| mint fölrobbant villanykörte, durran kristályosan, ásványosan, mint ablaküvegen |
| hüvelykujjal megnyomott összetört légy, szinte csengve pukkan, mint égő villanykörtében |
| a sötétkék hatszögű félkosár spirálgyűrűrugókötél-wolframszál csengve durranva, |
| zengve pattanva, kis pukkanással elszakad, s két sötétkék spirálgyűrűkötélként |
| a körtebelső üveghólyagközepén lelóg, mint két lehajló zsiráfnyak, mint két EKG- |
| vezetékdrót, ötmilliárd emberemlék hólyagzik az emberiség-szappanlé füstölgő, fortyogó |
| sárga felszinén, s néha a belső pezsgés-szökőkút, a szappanlé-fortyogáscsóva |
| a sárga pöfögéshártya felszinére köp egy-egy emberfejet, költőszívet, emberlábfejet, |
| zeneszerzőkoponyát, festőkoponyát, s nézi könnyezve, csillagábránddal higanyosan az űr, |
| amit az emberiség-szappanlé magából fortyogva fölokád: Dante szivét, Vergilius |
| kezét, Goethe szemgolyóját, Homérosz veséit, Ariosto húgyhólyagját, Tasso heréit, |
| Rimbaud verkliszagát és sivatagszagát, Keats higanydzsungelét, Hölderlin szemében a padlás-szobát, |
| Csü Jüan homlokát, Bach fogsorát, Monteverdi mosolyát, Lasso haranghaját, |
| Haggáda homályát, Händel hüvelykujját, Beethoven fülét, Masaccio orrát, |
| Uccello alkonyát, Leonardo da Vinci szűz szigorát, Hyeronimus Bosch gyönyörű |
| bánatát, Brueghel gyermekhajnalát, Memling szivárvány-túlvilágszavát, Van Eyck |
| vérző-szívű aranykehely Jézusbárány-imádatát, Grünewald Matthias zöld vértüske- |
| csokor fagyökérgubanc Krisztus-szégyenét, Michelangelo márvány Pieta-imáját, Avilai |
| Nagy Szent Teréz szűzhártyáját, Arnold Schönberg márványhárfa-arcát, Hantai Simon |
| világkék Mama-kötényét, Jézust, Buddhát, Mózest, Szűz Máriát, Platón fitymabőrét, |
| Leibniz egyensúlyát, Spinoza pupilláját, Nietzsche bajuszát, a ködfüggönyt, |
| Heidegger alkonyát, Freud mélytudatát, Newton alma-szemgolyóját, Einstein |
| májfoltos mirigylebeny-majomajkát, Teller Ede hidrogénbomba-grimaszát, |
| József Attila herélt bikáját, Babits Mihály kiherélt gégéjét, Vörösmarty Mihály |
| világősz könnyeit, s ez az emberiség-szappan nyerít, mint ágaskodó konok |
| sárga csődörcsikó, és múltat mond felszini hólyaghemzsegése és sírni kezd, mint |
| a megégett gyermek, hisz ő már: az Egyetemes Béke! És megégett kezeit mutogatja zokogva, |
| mint csillószőrös piros papucsállatkákat, s a tűz fehér vízhólyagai, |
| s a forró víz fehér tűzhólyagai csuklóin, ujjhegyecskéin, a csigaszarvakon. S a világfölrobbanás |
| iszonyú köpése, irgalmatlan tűzköpése kicseréli, ami majd úgyis elrohad, fölfújja |
| a csillagokig az állatokat, a Holdgolyóra, a lila porgolyóra, az ezüst krátergolyóra |
| köpi az elefántot, a vizilovat, az orrszarvút, a zsiráfot, a tapírt, a bálnát, a rozmárt, |
| a pingvint, a fókát, az oroszlánt, a tigrist, a teknősbékát, a párducot, a gazellát, pumát, |
| a tigriscápát, a cibetmacskát, a medvét, a tevét, a Nofretete-ajkú szőke járólegyet, |
| a gorillát, csimpánzot, orangutángot, a majmokat, struccokat, kazuárokat, gázlómadarakat, |
| madarakat, mint gyermekláncfűpelyhet ahogy szétfúj a szél, megfújja a pihegömb- |
| hálófejet, s röpűl a millió fehér foszlányesernyő, sárga selyemcsillagesernyő, röpűl hanyatt lábbal |
| kalimpálva a sok állat, a varánuszgyík, a kolibri, a papagáj, a tukán, az őskígyó, a krokodílus, |
| a kajmán, röpűl a kaméleon, bőrpikkelykorsóba ültetett csőszeme forog, mint |
| egy fekete portölcsér forgószéltorok, röpűl a gyémánt-pillanat szalmacsőrúd-csőrü |
| kolibri, röpűl a gyémánt-másodperc szitakötő-ragadozásbunkó, röpűlnek kalimpálva |
| hanyatt az állatok, madarak, bogarak, halak, hogy a Holdra hulljanak, röpűlnek, |
| mint tűzvészben a pezsgősdugók, s leszállnak a Holdon, mint az űrhajósok! |
| Vagy visszahullnak a civilizáció-trágyadombra. Az Antarktiszra a zebra, a |
| dzsungelre a jegesmedve, az Egyenlítőre az elefántfóka, az Északi Sarokra |
| a sárga, vénemberszemű, apró selyemmajom. És szívéig reped a Földgolyó |
| azon az Alkonyon, vagy azon a Hajnalon, s az iszonyat ősrepedésen a Föld |
| Szivéig látnak a csillagok. A tárgyilagos csillagok. Nem az Isten és nem az Angyalok! |
| S látják: a világszéles repedésen kidugja fejét a Sátán! Ott ül a Földgolyó |
| tűzkocsonya-szivén, a magma-széken, mint földgolyótengely-nagy pávián! |
| Iszonyatos mirigyparadicsom-segge a folyékony parázson. Lila vesszője, mint végén |
| megcsomózott hosszú lila pamutszál a tűzkásába lóg, és a tűzbe mártva fekete |
| tökei. Mandrill a Sátán, nem is pávián. Óriás barna bundagolyó-feje elől |
| koszorúsan sárgára befestve. Mint virágporos darázs arca. Szénkéve szemöldöke alatt |
| izzó kutyaszeme. Piros orrnyerge elől páros piros, nedves porcelánkürtdugóvá dagad. |
| Orcái a piros orrcsík mellett jobbra-balra bordás lilaezüst, hosszanti csíkozott aluminium- |
| lemez-szívfelek. Bordás, hurkás ezüstpajzsok. Szája, mint asszonyszáj, |
| mint asszonyajak redős húsa vörös rúzzsal vastagon kihúzva. Piros |
| emberszája fölött szőke bajusza kétágu sarlós toll, szőke |
| kalászköteg. Ül a Pávián-Sátán, ül a Sátán-Mandrill, ül a földben, mint krokodílus- |
| magzat a krokodílus-tojásban. Feje a földrepedésből félig kiáll, a világrepedést betöltve. |
| S úgy feszíti szét embermajomkutya-sátánkezeivel a Földgolyót, mint cirkuszi papírtojást belűlről a törpe! |
| S mikor áttetsző gyöngyházcsillag levelibékakezeivel, piros csecsemőkezeivel szétfeszítette a halálfekete |
| papundeklitojás-keménypapírkoponya csúcsvarratát, s kidugja a belső csöndhabból, az |
| üres papírhólyagdaganatból szúnyoglárva-törpefejét, iker fekete fagylalt-tölcsér-fekete fagylalt- |
| gombóc szemű üveglopótök fejét, a páros üvegpihelegyezőcsokor gégefüluszonyú üvegöklöt: |
| néz és röhög és azt mondja: „Hopplá!” S azt mondja: „Ahá!” S azt mondja: „Nini!” Mert |
| a szétrepedt Földgolyó, mint szétrepedt asszonytest a szülésben, szinte köldöktől a végbélnyílás |
| üritőcsőpontjáig széthasadva az asszonyi test alul, vonagló, jajgató, spriccelő, sarlóalakú |
| repedés-lék, s alatta a zöld gumilepedőn, vagy a fehér vászonlepedőn a kifolyt magzatvíz, mint |
| a sárga zselé, a lemezes, szeletes, hatszögű kristályhasáb-alakú kocsonyás zselé, a sárga |
| magzatvíz, és vizelet és vér és langyos kapros tökfőzelékszerű ürülék, s úgy fekszik az |
| asszony, mintha egy óriás szöcske, óriás sáska feküdne hanyatt, vagy ülne hanyatt zöld szőlőlevélen, |
| villás nagy A-betű combjai, s lábszárai kétoldalt szétdőlve kétfelé, mint fürészbak |
| lábai, mályvapettyes és aranyszeplős vaskos, sonkás combjai s kitinfűrész-hegedűvonó |
| lábszárai, s a gyűrt zöld gumilepedőre tapadva talpai, a nagykörmű pirosra festett, ezüstre |
| festett horgas, tyúkszemes asszonylábujjak, mint ezüstpálcasöprű szöcsketalpak, sáskatalpak, |
| s a sáska két villás combága-lábszára között a vastagcsévés sáskapotroh, mint üszög- |
| daganat fogsorú zöld kukoricacső, mint zöld babhüvely, zöldborsóhüvely, mint zöldragyás, |
| zöldpattanásos zöld uborka, mint kövirózsa zöld hús-szirom rózsagolyó-kaktuszteste, |
| mint kaktuszfallosz, kaktusz zöld golyófeje szőke szőrfelhőburokban, s a potrohvég |
| szívalakú háta közepén szülőnyílása: szétrepedt Földgolyó az asszonytest alúl, s lobogva |
| és zokogva fodrozódó óriás nyílása a véres, húgyos, magzatmázas gyermekarccal egészen |
| betöltve, mintha a vérarcú Hold buggyanna ki az űr gyötrelmeit gyötörve az űr fekete |
| szégyentömegéből, s a sárga lepényhalakként, lila rájaszárnyakként, aranypettyes rózsaszín lepke- |
| csigákként, rózsaszeplős csigalepkeként fodrozódó, rángó, hullámzó, repülő hüvelylebenyek, |
| vaginacimpák, körben fodrosan rágyűrődve a kigyűrődő lilahold-gyermekfejre, mintha |
| egy óriáskígyó malacot, kecskegidát, kisbárányt nyel le, csak fordítva most, nem befele gyömöszölve, |
| de kifelé gyűrve egész testrúgással, s szuszog az asszony és sír és üvölt, s az orvos két |
| tenyérrel ránehezedve nyomja a pókpocakot a piros ribizligolyó-szemű emlők alatt, a |
| szivárványszőrszalag ívű ősbuborékot, mint egy szivárványszalag-abroncsú óriás légyszemet! |
| A Földgolyó szétrepedt, s az irgalmatlan véres ősrepedésben a Sátán Mandrill-feje, |
| mint egy vízfejű magzaté, mint egy iszonyatos világnagy égő villanykörte a repedéshüvelyt |
| teljesen kitöltve, kereken, hosszan, szélesen, lepényesen elnyúlva végig, repedés-széltől |
| repedés-szélig, rugalmasan, higanyosan, mégis ragyogva kéken, töményen, mint a |
| higany, sűrű folyékony kék higanyterjedés-tömörülésben, ruganyosan a fölálló, kidudorodó |
| repedést-betöltő szétterjedésben és kiterjedésben. Mert most szüli a Földgolyó a Belső Bűnt, |
| a Kisértő az Őstojásból most szabadul, most jön ki a Föld-Vaginából az égitest-belső |
| Rejtelem-Dühöngője, most születik a Második Büntetés! És halott, ami fölszáll és |
| halott, ami lehull. És halott, ami megsülve a kőhöz odaragadt és halott, ami a Tejút csillag- |
| gumizsák óvszerébe lövellve taknyosan ottmaradt, és halott minden élő, s élő minden halál! |
| A rinocérosz halottan járkál a Hold lila porában, mint orrtüskés, fölálló görbe sárga |
| orrsarlós gyűrt, redős ólomkönnycsepp piciny vörösbegy-szemekkel, s halottan jár az elefánt |
| is, az emberszempillás ólomskatulya, ólomlemezekből összegyűrt ólomfecskendőkatona, |
| dübörgő nyúlszájú ólomtrombita, ólomszárnytalan ólomcsattogás, ólomtömb tölcsérbánata, |
| a rinocérosz orrlikai ólom-féltojások, szemei ribizlibogyó madárvirradások ólomserlegkaktusz |
| köldökébe fújva, a zsiráf halottan gyalogol, úgy áll ki a földből, mint egy óriás szöcske mozaik- |
| májfoltos keze, nyaka az óriáskéz fölnyujtott barnamozaik nagyujja, csöpp pamut-szarvasgomba |
| feje rügyező sóhaj, kétrügyű kakaó-kancsó, gyönyörű törpegyík-zafírcsók-emberszemekkel, |
| az oroszlán sárga bogáncsfej-mamut folyékony sárga bársonynászba mártva, mancsa |
| nárcisz-halál, istenkekesztyű-arc, sárga ravatal, ordítása és ásítása, mint a barlang |
| denevér-oszlop gyásza, a hemzsegve fölörvénylő fekete nyikorgástorony, a bálna ezüst |
| kukoricacsőgigász az ezüstképlet holdalkonyon, a világűrbe szökő árnyék-kukoricaszáron |
| és halottan fúj, mint a szivarozó álom, virágkehelyfejű, páratölcsérszemű fújáspamatai |
| kürtösen, tölcséresen virágzanak a halálon, mint a futóbab zöld növényi halászháló |
| szárszövedékének lila, rózsaszín, fehér virágkürt-tölcsérsziromcsillagai, mint a futóka |
| csipkés hártyazacskó fehér kehelyfürtjei, lila szendergés-szárnyai, a viziló, mint egy |
| sült lila véreshurka fénypihés ezüsttálon: fodrosan halottan áll a sugárzó holdezüst |
| síráshomályon és dülledt csigaszemei piros atombombarobbanásgolyóként izzanak |
| és fülesen fölálló rombuszpupillájú orrlikaiban ezüst rozmaringágak holdanyagból |
| finoman kalapálva és mint zománc-gyermekláncfűpehelygömbbé, zománc virágcsokorrá |
| alvadt gyermekcsók áll a széternyőzött szárnyú hímpáva a Hold lila krátercsöndjébe, |
| a négykézláb álló Hold embersegglikába tűzve, mint Hyeronimus Bosch festett, térdeplő, |
| két könyékre előredűlt meztelen asszonyának gyönyörű segglikába a két zöldszárú, ötszirmú |
| kék virág a Gyönyörök Kertjében, kék nárcisz, nőszirom, vizililiom, nem tudom, kék virág, zöld |
| száron kék virág, zöld pikkelycsészében kék sziromöt, nem tudom, kéken virágzik az asszonysegglikból |
| a tudat, az elmeköd, nem tudom, s a fehérfejű királysas mint egy fehérzománc, fehérporcelán |
| halotti zászló lobogástalanúl, nyitottan áll a holdcsönd lila szívsebébe szúrva, mint a |
| Föltámadt Krisztus szivében Tamás Apostol mutatóujja, a Föltámadt Halottban, a Halott-Föltámadottban, |
| a föltámadt húsban, a nem-szellemi testanyagban, az előttük álló test anyagszünetébe |
| a kiváncsi mutatóujj, s a halak, mint az űr-Halálfa ezüst levelei az őrületes űr-őszben kristályosan, |
| deresen a Hold pattanásos sziklamosolyára hullva, az ezüst Mindenségágról ellazúlva, a Hold |
| kráter-gyűlöletkönnyeire pörögve és a pelikán, mint egy szárnyasoroszlán tátott ezüstbögre |
| lépked a lila vágyban halottan és a békák, szalamandrák, tarajos gőték, gekkók, gyíkok, |
| varánuszok, kajmánok, krokodílusok fölfújva, mint a szappanbuborék, fürtösen, golyósan |
| repűlnek a Holdon-túl, tovább, kékpettyes, zöldszeplős, barnafoltos üveghártyarudak, üveg- |
| tőgyek, üveggolyók, hártyaüveggömbök, aranyterasz-szemű, smaragd-oltár szemű fölfújt |
| barna fakéreg-golyók, fakéreg-bélcsövek, fűzfakéreg-állatpalackok, bodzafakéreg-gumicsöcsök, |
| száll a halott hüllővilág, száll a halott kétéltűvilág, mint a szappanbuborékfürt örvénylő, |
| forgó, pörgő gyermekszomoruság túl a Holdon és túl a halálon az űr ismeretlen gyászkötegei, |
| reménység-tűzizmai, virágzó szines testmirigyei, csobogó lassú kocsonyás mirigynedvei, |
| nyirokmirigyei és nyirokkeringés-kocsonyadzsungelei megmentő émelyében, mint nehéz |
| gyermeksírás a sötétben, mert fölriadt a gyermek, s álmából fölállt, hisz rosszat álmodott, |
| nem tudja mit álmodott, s áll zokogva, két kézzel a függőleges ágyrácsot markolva fogva, |
| két kézzel az anyagba kapaszkodva, mint a valóságba a szellem, a fizikai anyag tárgyaiba, |
| dolgaiba, formáiba, alakjaiba a gondolat, a látható világ |
| részleteibe a reménység, zokog, s nem tudja, mit álmodott, csak sír és nézi, |
| hogy nézi őt a Hold, ő meg a Holdat zokogva, tán azt álmodta, hogy egy béka bekapta, vagy hogy |
| a kutya megnyalta, meghalt az apja, vagy testvére elvette tőle a hajasbabát, s kiabál: |
| „Mama, Mama, Mama! Hol vagy Mama! Gyere ide Mama! Mama, Mama, Mama,” |
| mint apám haldokolva. Hisz a Mama után kiáltozunk míg élünk, s ha haldoklunk |
| majd, a Mama után. Mint apám, mikor haldokolt. És Mama a szájára fagyott. |
| Mama meg a tüdővér. Két fekete rózsa. A tüdővér buggyanás-csókja, s a Mama |
| szégyene! Röpűl a Hüllő-Éjszaka, röpűl a Kétéltű-Éjszaka, röpűlnek a földszavak, |
| vízszavak, mint Cyrano de Bergerac, aki kigondolta, hogy úgy repűl a Holdra, hogy hajnali |
| harmatot tölt üvegpalackokba, a palackokat bedugaszolja, a palackokat fürtösen testére |
| kötözi spárgával, mert harmatpalackok az ő szárnyai, karjaira, kezére, csuklójára, nyakára, hátára, |
| törzsére, combjaira, zacskós vesszőjére, lábszáraira, bokáira kötözi, s párává forr a |
| harmat a palackokban, a sok üvegedényben, a szárnyfürt-palackokban, s az a |
| páratűz-üvegszőlőfürt gőzkosár, az az üvegbezárt fortyogó párakosár, az a szárnyként |
| szétnyíló üveghólyagfüst-páraszárny lassan fölemeli, s húzza fölfelé testét, a Hold |
| felé, mint gázzal töltött léggömb a kötéltengelyeken csüngő vesszőkosár-dobozt, |
| könnyű vesszőkosarat! Röpűl a Halott Halál a Holdra, Csillagokra, Tejút-égitestekre, |
| s a szétrepedt Földgolyóból a Sátán boldogan kilesve, mint kígyó a föltört tojásból, |
| mint gyík a föltört tojásból, mint teknősbéka a föltört tojásból, mint keselyű a föltört |
| tojásból, a Sátán a föltört égitest-tojásmagányból kilesve énekelni kezd. „Eljött |
| az Éjszaka Hajnala már! Eljött a Bűnhődés Boldog Hajnala! Eljött a Boldog |
| Pusztulás Emberiség-éjszakája! Eljött a Vígasztalanság Gyönyörű Piros Fénye! Eljött |
| az Emberiség-Nemgyász Halálvirradata! Eljött az Első Csoda! Eljött a Sátán Imája!” |
| És kezét imára összehajtva sátán-imát motyog, mint a térdeplő álnok katolikusok. |
| Ott a templomban gyerekkoromban. Pedig tudtam, este anyjukat bottal ütötték! |
| És hiába rimánkodott az öregasszony, csak verték őket józanúl a bottal, ostornyéllel, |
| vagy kampósbottal, s nézte őket a szomszédság az ablakra dagadva, mint zengő |
| legyek a légypapírra ragadva. S fürtökben az ablaküvegen az ikrás légyszemek, |
| mint fekete zacskóból kiálló barna gesztenyék. Ez volt az Emberiség? Ez az anyját- |
| verő álnok térdeplő ima? Tán ezért kellett egyszer meghalnia. Nem Jézusnak, |
| az Emberfiának, meglehet Istenfiának, de az Emberi Világnak, az Önmagáért-rossznak. |
| Az Önmagával-Vele-gonosznak? Énekelt a Sátán, s éneke nem volt a Halálra |
| vígasz. Aztán kimászott a Földgolyóból, mint zöld almából a rózsaszín kukac, mint |
| fekete cseresznyéből a sárga kukac. És üvegcsákánycsokor-körmű fekete pamutkorong- |
| rózsa lábaival lépve és ugorva, szinte kuporogva, guggolva járt az elszenesedett |
| Emberiség-éneken, kezei a földig lelógtak, a földre támaszkodott lila tenyerével, |
| járt guggolva és ugorva a Sátán-Catarrhina, a Sátán-Platyrrhina, a Sátán-Cercopithecoidea, |
| a Sátán-Hominoidea, ugrálva, lila tenyértalppal támaszkodva járt a megrothadt vizeken, |
| járt a világrothadás civilizáció-köpeten, járt a betonlekvárrá olvadt városokon, járt |
| gyufaszálpernyenyakú-foszforszénkoponya falvakon, járt a megőrűlt növényzeten. Mert |
| megőrült minden, ami zöld, őrület-őszen tolongva és bolyongva virágtalanúl habzottak |
| a növények a Holdig, ősz, skizofrén, katatón, pathológiás, mániás növénydagadás fortyogott, |
| habzott a Keselyű Holdig, az őrűlten erjedő növényvilág, a megőrűlt növényi láng, mint |
| embertestet a rák szétszóródva és beszőve halálerjedéssel benőtte a boldogtalan |
| levegőbuborékot a szétrepedt Földgolyó körűl, s a levegő láthatatlan ágszövevényén |
| bolyhosan és füstösen erjedve, terjengve, tolúlva a Hold felé habzott, iszonyatos zöld |
| hablepedőkkel, zöld habszoknyákkal, zöld habhálókkal és habszárnyakkal gomolygott |
| a könnytelen csillagokig. Az embergyásztalan csillagok felé. Mért is gyászolná a csillag az |
| embert? Mért gyászolná az ember-halált? Mért gyászolná a Meghalt Emberiséget? Mért |
| gyászolná halálod: Emberiség? És zöld harsogó, fortyogó növényfüsttel lett homályos az |
| ég, és a zöldben megfulladt a fény, mert a növény, mint a zöldhályog az ember |
| szemén, a halálhályog az emberszemgolyón! Járt a Sátán a megsült folyón, a megfőtt köveken, |
| zöld növényfelhőkre ült, s piros mirigyparadicsom segge a növényzeten, mint zöld |
| paradicsombokor levelei közt, a zöld csipketűzben a feszes, piros paradicsom. És nézte |
| a macskanagy zöld-piros-kék-arany-ezüst-pepita-lila nyolcfejű legyeket tizenhat |
| szines gyémántgesztenye-szemükkel és nézte a csacsicsődörnagy kétfejű patkányokat |
| az Embernélküli Újkor Dögillatszárnyú Pegazusait, nézte az egymásra-hágó, egymásra- |
| csúszó, egymás hátára kapaszkodó kétméteres ólomrépa-bajszú csótányokat, ahogy |
| kopognak, zörögnek, mint fagyott lószemű fekete bádogkoporsók. S elszenesedett ember- |
| maradékot, szénné-rühesedett emberiség-cafatokat rágnak, szopnak, nyalnak a legyek, |
| patkányok, csótányok. Vigadnak az űrbe-dagadó zöld növényi gőzben, mint meztelen |
| homoszexuálisok a gőzfürdőben, a nedves gőz gomolyfelhőiben, csak egy-egy testrészt |
| látsz, testtagot, lábfejet, lábszárat, péniszt, herezacskót, fényes feneket, cuppogást és |
| kezeket. Mint a hermafrodita istenek a felhők fölötti felhőkben ahogy ácsorognak. |
| Igy lesz? Vége így lesz az Emberi Dolognak? Vége így: az Emberiség-Dolognak? Nem |
| tudtam Emberiség: hogy így vagy értelmed konok foglya! Hogy önmagad pusztítod önmagaddal. |
| Az Emberiséget emberagyaddal! Az emberiség-szenny sugárzik, mint az élő csillag! A |
| sugárzás-ketrec végtelen-szövetség hálórács-dobozában a zöld-szőrzetű Halott Földgolyó. |
| Mint fénykalickában tengeri sün a víz alatt. Mint vasketrecben zöld majom. Zöld gorilla. |
| És virágtalan a halál, mert világtalan, mert a virágok mind a Holdra repűltek! A Holdra |
| áttelepűlt a Virágok Hatalma! S ott halt meg minden virág! Meghalt a Hold halálába halva! |
| Virágok nélkül én mit is tehetnék. Kivirágoznak az eszmék? Győzelmesen, győztesen? Ha |
| így lesz: elhihetem? Mert akkor már minek a hit és minek a mámor? És minek a |
| vers és minek a szerelem? És minek a csók és minek a munka és minek az emberi teremtés? |
| Ha a Pusztulás úgy hagy magunkra, hogy gyásszal elhülyülve, gyásszal elbutulva ülünk |
| a Rothadó Emberiség-Sziven, mint elűzött képzelt angyal kopasz tűzön, vak elmerothadás- |
| szigeten, mint elűzött angyal férges csillagon. Minek a hit, ha nincs az a másik, |
| aki átölel a Tiszta Elmúlásig? Aki szerelmes szíved foga között tartva, mint kicsinyét |
| az állat, vigyáz, hogy ne üssön forró jegével a bánat, s míg érzed sziveden a forró |
| asszony-nyálat, tudod, hogy sorsod ő akarta, s így vigyáz rád: szája szerelmével! |
| Minek a csók, ha nincs aki fogadja, s visszaharapva lágyan visszaadja, minek a csók, |
| ha egyedűl maradtál? És minek az elme fényes szerelme, ha nem lesz kinek és miért? |
| Ha nem lesz minek és nem lesz kiért? Mert elhagyta az Élet a Világot, mint ébredéskor |
| emberagy az álmot! Mert elfelejtett minket a Jövő, vagy úgy eltörölt két ujjhegye között, mint |
| mi ujjaink között szúnyogot, muslicát, bolyhos molylepkét: könnyen, gyorsan, porhanyó pépesen, |
| nedvkönnyesen, mohaporgyémántszárazon. És ez alig haszon. Én nem tudtam megfogni |
| halott apám lábait, hogy betegyük őt a koporsóba. Hónaljánál anyám fogta, lábainál Katus-néni |
| fogta. Feleségem: tudod, miért volt? Rég volt. Rohantam fölfelé az utcán. Öcsém rohant |
| lefelé az utcán. Az ajtó nyitva volt. Az előszoba kék padlószőnyegén a halott. Fehér |
| ágylepedővel letakarva. Mint gipszredő-zászlóval szobor. Letérdepeltem, a lepedőt fölemeltem, |
| pedig nem akarták. Kontyos fehér porcelánbaba. Szent Erzsébet márványszarkofág-szoborfeje. |
| A gyűlölet szégyene. Lángolt a Megváltás Aranykardja. És nem gondoltam akkor arra, |
| hogy az a villanyfényes decemberi este, megváltásom tiszta fénykeresztje: Új Éneket szül |
| nekem! Szivemben se gyász, se árnyék, csak egyszerűség. Egyszerű csönd. Halál-ajándék! |
| De azt gondoltam, magamra maradva: ez az Új Csönd jövőm jutalma! Szivemben |
| egyszerűség! Mint egy szelet kenyér. Mint egy pohár víz. Mint egy meggyújtott gyertya. Mint kés az asztalon. |
| Fény a gyerek szemében. Mint piros alma a gyerek kezében. Mint becsukott könyv. Mint aki |
| nem tudja, mi a szégyen. Mit mondasz Asszonyom, Feleségem? Mit mondasz Szőke Emberi Hűség? |
| Mi van a szivemben? Mi van a szivedben? Mi van a szivemben? Mi van a szivünkben? |
| Ahogy a pingvin-anya szájába veszi kicsinye fejét, nagy sárga csőrei közé a csöpp |
| csőrös fekete pihegolyót, a gyermekszeműt, így védve a két hártyatalpon, sárga hártya-csillagon |
| totyogót, így melegitve: így vennélek számba titeket, téged, a Kisebb Emberiséget, |
| hogy megvédjelek minden haláltól. Mert az Élet él, nem a Halál: Szerelem-Hitünkben! |
| Ha szivem fogod: meg nem adom magam. Érintő asszonytested: emberhitem, költő-holnapom! |
| Mert Hozzádig nem volt, aki forró szájába vette volna fejemet, közönyfagytól |
| megszégyenűlt, dacos, vad, mámoros, hit-részeg költő-fejemet, mint pingvin-anya gyermeke |
| fejét, mint pingvinanya kitátott csőre nyálas és párás húsbarlangjába kicsinye fejét, |
| hogy melengesse, s óvja a kristálytű-kéveköteg széltől, az örvénylő, lobogó gyémánttű- |
| tejútkígyó széltől, hasa alá, combjai közé nem vett engem az Értem-gond-Szerelem, |
| a Miattam-asszony Asszony, mint pingvin-anya fekete bársonyköpeny-kabátos, |
| fehér pamutinges, sárga pehelybugyogós teste alá kicsinyét, a sárga úszótalpakon totyogó |
| fekete bársonykönnycsepp madár-gondolatot, a katicabogár-szemű tántorgó fekete-pihe |
| totyogástojást, ahogy a pingvinanya hosszan-meghajtott Kis Szent Teréz-fejével, sárga |
| gondosság-gondolat csőrével gyapot-kukoricacséve hasa alá gyömöszöli, gyömködi, tömi |
| gyerekét, a sárga pamuttölcsér-combok közé, hogy ne fázzon, ahogy anyánk az |
| új párnacihába gyömte, gyömöszölte, tömte a frissen fosztott tollpihék bolyhos gombócait, |
| fehér füstgolyó-csomóit, s kézfején tollpihék, hajában tollpihék, szempilláján fehér |
| tollpihék, mint vak pillék, szem-rózsa nélküli lepkék, olvadhatatlan hócsillagok, |
| s nedves ajkán is egy hópihe, mint megfagyott álomnyál, mint megfagyott |
| halálnyál halott katona szájszögletén, félig a bajuszra ragadva, a |
| fenyőfacérnabordás pehelycsillag, mert szájába nem vett |
| engem se Isten, se Titán, se Emberóriás, hogy melegítsen a Léthidegben akkor, se |
| Csőrös Isten, se Egyszemű Asszonytitán, se a Konok Jégvilág, Szigorú Kővilág fekete |
| Zenésze, valaki nyakával Túlvilágba-érő Nem-Iszonyat Óriás Emberalak, akinek |
| Sejtelem-Ősbogáncs óriásfeje már a Második Űrben virágzik, mint a kertben itt a rózsa, |
| és sárga naphólyag-szemű növényősbozont feje körűl galaxiskoronák égő könnycsepp- |
| koszorúja, halmazosan pörgő tűzcsepp-glóriája és istentelenűl pislog és embermódra |
| ásít, mert legszebben a kutya ásít, a fehér puli, a fehér krétalebenyrózsa fekete- |
| bélésű szájjal, s rózsaszínű nyelve hosszan kinyúlva keményen fölpöndörödik, |
| mint a vadtormalevél, mint a sáslevél, mint a nádlevél ősszel, mint az önmaga |
| szivébe betekercselődött fújóka, a hosszú piros papírcsőzsák, ami lobbanva keményen |
| előreszaladva önmagából kipöndörödik piros papirhurkabéllé, ha farsípjába |
| belefújnak, a puli ásítása sípol, mint a seggbefujós kiskakas, a kis feketepiros |
| pléhkakas a búcsúban, Bori Imre vett nekem ilyen seggbe-fujós kiskakast |
| a földvári búcsúban, a két szines domború pikkelydomborulat félkakas össze- |
| ragasztva, kis bádogcsapokkal, bádognyelvecskékkel összenútolva, a bádog- |
| nyelvecskék a másik kakasfél peremszéleire hajtogatva, s így az egész kakas belül |
| üres, mint egy kifújt tojás, s a pléhkakas sarlós bádogcsokor-farka, mint |
| csendőrkalap tollai, a kék zománccsokor, s e merev bádogvízesés kakascsokor |
| alatt a segglik helyén, a segglikba dugva, a pléhkakaséba piros műanyagsíp, |
| mint pléhnyelvü dugó, amivel a pléhkakas-palackot bedugaszolják, nem |
| vett szájába engem se Isten, se Titán, se Ember, hogy megvédjen engem az eszméletlenség- |
| hidegtől, mert nem akart megvédeni engem se Ember, se Titán, se Isten, nem |
| akart megvédeni a gyásztól, a haláltól, a hamar-elmúlástól, a csillagragyogástól, |
| csak hagyta, hogy csillagként ragyogjak, pokolként nagyobb pokolban égjek, közösen |
| gondolták, hogy majd kiherélnek, ahogy a csődöröket, bikákat, kosokat, kanokat |
| kiherélik, lekötözik és kiherélik a csikócsődöröket, bikaborjúkat, kamasz-kosokat, |
| kölyök-kanokat, lábaikat vastag kötéllel hurkosan csomózva összekötik, egymáshoz |
| kötik, mint patás, körmös barkaágakat, tömény-sípcsontú szőke és barna selyem- |
| rudakat, úgy döntik őket a földre, hogy ledőlnek rémült dülledt darázsszemekkel, |
| döngve, s a fekete zacskóból gyors herélőkéssel kimetszik a véres, sárga selyempuha |
| kőkocsonya-tojásokat, s habzik az állatok szája, s az is lekötve szoros kötél- |
| gyűrűvel, vonagló fejük szikrázó kötélhálókosárban. Gondolták: hadd égjen, amíg |
| a szeme fénylik, és nem védenek engem semmi ragyogástól, csillagsorsa úgyis |
| hamar elfehérlik, csillagútja gyufaként kilángol, csillagvére gyorsan elpereg, |
| s az emberiség csontvázára szárad, mint kertünkben az út kőmozaikszalagára, sárga |
| kőmozaiklépcsőire a verebek, rigók, seregélyek lila ürüléke, a bodza lila |
| vére, nagy lila plecsnikben, sötétkék fröccsenésfoltokban, egymásra-kásásodva, |
| elpotyogtatva ürülékük, mintha sötétlila, bíborvörös, világoskék pihehalom volna |
| száradva a kőre, mert a seregélyek, verebek, rigók csőrükkel csipegetve, gyors csőr- |
| kalapálással megették a feketecseresznyét, a meggyet, a ribizlit, a málnát, egy |
| mázsa gyümölcsöt ettek meg hajnalban, reggel, délelőtt, délután, s meszes potyadékuk |
| ezért, mint az emberi testalsó megrepedt aranyerének vére, a tüdőpiros válik |
| bíborpirosra, a bíborpiros sötétlilára, a sötétlila sötétkékre, a sötétkék feketére, |
| a növény vére most már a madár ürüléke, s most eszik a bodzafát, a bodzatermés lila |
| bogyófürtjeit, a lila bogyószemeket csipegetik ráülve a lila bogyófürt bodzatányér-esernyőre, |
| mint garabonciás a mesében-nem-mesében a lila felhőre, a rigók, seregélyek, verebek, |
| s folyik fenekükből a lila bodzalé, mint menzeszben az asszonyok vére a combtőre, |
| combfehérre, ezek a menstruáló madarak, ez a verebek, rigók, seregélyek havi |
| tisztulása, s tisztulás-vércsöppjük csöppen a kerti út sárga kövére, kis húsrózsacsücsöri gyerek- |
| csókseggük köpi a növényi vért a kerti út lépcsőkövére. Ó, nem akartak megvédeni |
| engem se széltől, vihartól, haragtól, se a bánattól, se a szavaktól, sem az ütéstől, |
| sem a fénytől a Halandók meg a Halhatatlanok, gondolták, úgyis meghalok, meghalok |
| hamar, hiszen minek éljen az ilyen esztelen, hisz az esztelenek élete halál! Mert mit |
| akar ez a vad fiú itten? Nem többet, mint az Isten, és nem is kevesebbet? Mint |
| az Isten, aki nincs, aki van. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy nem adom meg |
| magam! Ez a kora-gyász nem pusztít el engem! És úgy halok meg, mikor meghalok, |
| két kezedbe arcom Te fogod, mint érett boldog gyümölcsöt, amely már hullni |
| kész, s nehéz ágáról elereszti sorsa, hadd hulljon az Elmúlás Kötényébe, |
| sárgán beszélve, mint nagyanyám sötétkék vászonporcelán-kötényébe a körte |
| a lágyan megrázott körtefáról, vagy csak úgy magától, mint a körtefa súlyos sárga |
| könnye, mert boldog halált sírt az öreg körtefa, s nagyanyám, a kicsi fekete Mikulás- |
| anya állt alatta kék köténye két csücskét kezeivel föltartva, s a sárga |
| körte a kék vászonhólyagba hullt. Zúzódástalanúl. Mint Szűz Anya kék |
| világegyetem Mama-kötényébe a Megérett Világlét-Múlt, mint Szűz Anya |
| világkék Mama-kötényébe a Sárga Emlékgyümölcs, a Sárga Emberelmúlás |
| Hantai Simon depressziójában, a Gyönyörű Gyászban, a Világító Szőke Fiú- |
| Lázban, mint Szűz Anya levegőbe-emelt redős kék, négyzet-porcelánlap- |
| szövetség Világkötényébe a Sárga Mánia, Keresztről-levett Szűzen-szült |
| Szűzen-fogant Egyfia, Jézus, a sárga Jézus-test, a sárga Jézus-fej. S Mária |
| szűzhártyája a Mennyek Bezárt Kapuja. Fényes hártya-ablak, ami mögött |
| a testvégtelen mélyben hatalmas olajmécses ég. A Nembűnös-Bűnös |
| Emberiség! Ez a Virradat Ablakimája! Ez az Alkonyat-Gyászhártya szíve |
| mögött a Máglya! Ez a Belső Testmáglya-Ünnep! Ez a Diadalablak Emberiségálma. |
| Szeretlek. Mint a tüdő a friss levegőt, mint a szív a tiszta vért, mint a népek |
| a szabadságot, mint a fölszabadulást a hajdani szegény, mint a fény a világot, |
| mint a harmatot a fű, mint a halandóság az elmúlást, mint gyermek az esti |
| gyertyalángot, ha nagy szigetben kikapcsolták a villanyt és fél, mert sötét van, |
| mint kiscsikó a mezei virágot, mert ott hancúrozok én virágzó fénymező sziveden, |
| mint az ember a jó álmot, ember a szép álmot, mint a szegénység harminc |
| egymásra-tapadt eleven hártyarétegén, a szegénység egymásra-nőtt héjrétegei |
| halmazán világoszöld csíratestét átfúró elemi akarat az értelem-hős könyveket, |
| mint Húsvét a Krisztus-szívsebet, mint kalász a könnyű aranygótika- |
| aranyszálkatoronytáncot, mint hófúvást a szél, mint oldódást a bánat, |
| mint halál az elmúlást, mint élet a születést, mint újszülött a fölszabadító |
| sírást, mert kihullnak orrlikaiból a magzattakonydugók, kihull végbeléből a magzatszurok- |
| dugó, mint szülőanya ha megszült: a tisztába-tevést, mint kisfiú a kést, emberhúst |
| a kannibálok, mint emberelevenek a sót, mint tehenek a lila marhasótéglát |
| a jászolban, azt nyalják álmodozva a párolgó istálló-éjszakában, mint párducok, |
| pumák az emlős-szöcske gazellát, a Victor Vasarely-zebracsikót, mint a papok a |
| gyónást, bűnös a bűnt, mint a hajnal az esőmosta háztetőket, mint kutyák a tisztulásban a nőket, |
| mint látomást a szentek, megtisztulást a misztikusok, mint só a könnyet, könny a vágyat, |
| mint láz a lázmérőt, mint bolond a napsütést, ha ott ülhet őrizetlenűl a betonudvaron, |
| mint háború a békét, mint halott a gyertyaszagot, csillagszórót a Karácsony, mint beteg az ágyat, |
| mint egyensúlyt az idegrendszer, kötéltáncos a napernyőt, mint falubolondját lakodalom, |
| mint kamaszok a magömlést, mint holdfényes szénakazal a réten a meztelen szeretőket, |
| mint nászidő-énekét a feketerigó, mint halott a földet, föld a halottat, |
| mint kristály a csöndet, mint testünk a szerelmet, mint újszülött az anyaemlőt, |
| mint gyermek a mézeskenyeret, mint fehér sas az ég kék folyékony zománc- |
| tüzét, mint terhes asszony testében mocorgó kicsinyét, mint szitakötő a négyes |
| hártyasziromcsillag szárnyrezgést, mint kórboncnok a testnyitó kést, mint párzó |
| rovarok a napfényt, mint dzsungelek az esőt, mint embermunkát a föld, mint |
| jéghártya a vastagodást, mint nyárfa az ezüstlemezrózsa-csáplobogást, mint |
| halandóság az eleveneket, mint az állati jószág az ehető növényt, mint az |
| eszkimó nők szülés után a méhlepényt, mert azt is megeszik, hisz olyan éhesek |
| és forró vizeletüket megisszák, mint méhek a virágport, medvék a mesében |
| a mézet, mint a méhecske, a kis állatgyár a virágportápot, zengő apró gyártestében |
| az átalakuló belső nedvet, váladékot, nyákot, garatmirigyváladékot, gyomornedvet, |
| mert az is kell a közös fönnmaradáshoz, mint költő a szép, a jó papírost, |
| Mont Blanc-töltőtollat, igazi fekete tintát, mint agyam a Lét megsejtett |
| tiszta titkát, mint az elmúlás a halandóságot, mint pacsirta a zuhanást, mint |
| pacsirta az énekpont meredek fölzuhanást, mint öregemberek a forró levest, mint |
| csillag a sötétet, sötét a csillagokat, mint gyémánt a csiszolást, mint gyermekek a |
| könnyű könnyeket, mint Baruch de Spinóza a természetbe-istenájulást, mint vad |
| halhatatlanok a földi létet, mint Teilhard de Chardin az Anyagot, mint Paul Claudel |
| az Anyagot, mint e kettő a valóságot, a Láthatót, a Foghatót, a Mérhetőt, a Születőt, |
| mint Isten szereti halhatatlanságát, ha van, mint a Világmindenség önmagát, minden |
| rejtőző és kimutatkozó módját, erőjét, anyagát, mint a Mulandót az Örökéletű! |
| Mint költőt a betű, szavakat a költő. Mint a Megváltást az ember, a világlét- |
| tekintetű. Mint a Megváltó az embert, az embertekintetű. Szeretlek. Látod, ilyen |
| egyszerű. Állsz itt mögöttem, mikor verset írok, én meg hátranézek tollam fölemelve, |
| szájon csókolsz, friss kávét hozol, párolgó feketekávét forró pohárban, kiöntöd |
| a cigarettacsikkeket a szürkemárvány hamutálból, a hamutálat kimosod, visszahozod. |
| Én meg nézlek. Nézem ifjúságod, szerelmed ahogy testedből kilángol, befont |
| szőke hajad, vastag copfba-font szőke hajad derekad combvágat-kezdetéig |
| ér, mint nagy hosszú, vastag szőke fokhagymafüzér, s gyerekeink a nyitott ajtón beszaladnak |
| utánad. „Kész vagy Papa? Befejezted?” kérdik, s bár tudják, mégsem értik: |
| miféle gond, miféle öröm, miféle szorgalom, miféle bánat hajlít a papír fölé hónapok |
| óta görnyedni engem? S ha már aznapi tollamat letettem, s szobájukba megyek |
| nevetve: tudják, hogy jön a boldog este, a fürdés, pancsolás, dinnyeevés, meg a mozi, |
| meg más gyöngéd-szigorú embervidulás. Állapot-módosulás. S Te is tudod, hogy |
| csak te tudhatod elkapni a tudat-pillanatot, mint tenyérrel a pillangót, mikor |
| ott lobog zsindelyszűz-gyertyaláng-szív fehéren a hártyásan, viaszosan, kövéren omló |
| rózsa fölött a vérgyöngéd alkonyati szélben, te is tudod, hogy mennyire szeretlek. |
| Esőgolyók üvegfüggönyrácsa a fű. Alkonyodik. Szeretlek. Ilyen egyszerű ez a bonyolúlt |
| derű, ez az összetett öröm, mert összetettebb, mint egy bogár harmincezer szemcsefacettából |
| összetett szeme. Szeretlek. Ilyen egyszerű. A rózsák gyorsan rohadnak az idén. |
| Kibuggyannak a négyágú zöld páncélfedőszárny hüvelytok-kupolából, mint piros |
| láng a zöld lángból, mint nyitott sárga láng a szelvényesen zárt zöld templomtorony- |
| lángból, a növénybarokk zöld templomkupolából, amely szétnyílik, mint egy |
| űrhajó tükörfacettalemez-csápszárnyai négyfelé széthajolva kinyílnak, s a habosan, |
| fodrosan, körben föltoluló növényselyem-szirombugyogás habos szirom-salátagolyóvá |
| dagad, így születik meg a halálpillanat, mert a rózsák gyorsan rohadnak mostan, |
| szétlazúlva kásásan omlanak piros és sárga vászonhab-cafatosan, mint a |
| vakolat, a fehér mészhártya a falról, lemezesen, lazán, puhán, megszületnek |
| reggel, meghalnak délután. Rohadnak, foszlanak a kövér rózsafejek, mint |
| a szivárványos szappanhab-buboréktoronysüveg lányaim fején fürdetéskor, szinte pezsegve |
| esve, salátásan omladozva a földre, a feketére, vagy a rózsabokor-zöldre, a |
| rózsalevélre. Rothadnak a rózsák. A föld csupa fonnyadó, sorvadó rózsaszirom. |
| Mint a cserepekre tört téli fény, mint az összetört fehér cserépedény: szirmok, |
| szeletek, darabok halmaza, kupaca a fekete rózsaföldön, zöld rózsalombon. |
| Mint szakadt rongyos ing a zöld rózsaágra akadva, mint a hó foszlányszigetei |
| a tavaszi barna földeken, a rög-óriások barna mosolyában, az erdő nyírfái, |
| tölgyfái, bükkfái, fenyőfái közt a puha talajon, az aranybarna lázas avaron, |
| egy-egy barnalila árnyékrács-szigeten. Mint eldobált tojáshéjak száradó száraz |
| kupaca, kettőbe-tört tojáshéjak, sziromrugók, gyűrt fehér papírcsomók. |
| Verebek ugrálnak a szőlőlevelek közt. Verebek ugrálnak a rózsabokrok levelei |
| között, a rózsákra ugranak, pirosszürke pikkelypamut-horgonylábukkal |
| szétrúgják a rózsát, szétugrálják a rózsafejeket, ezek a szürke hamu-lócitromok, |
| zöldgyík-szemű szürke hamukönnycseppek, csiripelő sárpihe-csillagocskák, |
| csivitelő sárpehely-madárgumók. S kásásan hullnak a sziromcsomók, mint összetépett |
| kéziratpapirok, mint meghalt madár tollai a szélben. Halott sirály tollai a szélben. |
| Mint a halott feketerigó fehérebb nyaki pihetollai, fehérebb-pelyhű gégetollai! |
| Nézem a haldokló rózsákat. Nézem. És szürkekék szemeidet nézem Asszonyom, |
| Feleségem. Szeretlek. És tudhatod: nem akarom, hogy az a Földgolyó-tengely öreg |
| Bohóc, az az Őrület Sátánbohóc kibújjon a Földgolyórepedés-halálvirradaton, |
| mikor a Földgolyó szétreped, mint egy földhöz-vágott görögdinnye, s a széttört |
| zöldhéjú zöld gömb vérző húsa belűlről kilátszik, s az iszonyatos összetört, |
| szétrepedt Földgolyódinnyéből, a halálrepedés-dinnyerésen kidugja sötétkékre festett |
| iszonyat-villanykörte fejét a Páviánkutya-Mandrillsátán, a körtefejű világnagy |
| Törpe, mert feje lakkosan, zománcosan kékre befestve, mint háborúban a villanykörte, |
| hogy csak derengve világítson kéken, ne láthassák a sárga tiszta fényt az éjszakai repülőgépek. |
| Nem akarom, hogy a virágok úgy vonúljanak a Holdra, mint a kitelepítettek, mint akiket |
| koncentrációs táborokba küldtek, ne zsidó-világmenetek virágzó megszégyenítés-folyama |
| legyen az űr a Holdig, a már úgysem tiszta űr, ne kitelepítettek virágüldözöttei |
| szalagozzák be az űr csöndfeketéjét, nappali szőke asszonyi fényét, ne virág- |
| menekülők néma illatoszlop-tódulása küllőzze be az emberivé válható |
| embertelen űr mindenségmagányát, mint egy kocsikerék küllői, biciklikerék fénylő |
| küllőszálai a körfát, körvasat, ne legyen a Földtől Holdig húzódó lobogó, zengő |
| virágpillanat a virágok jövője, hiszen az Emberiségé, a holdfény aranyszalagára |
| ragadva, mint Föld-Hold függőhíd lengő légypapírra az odaragadt fekete, piros, |
| kék, pepita, sárga, aranyszinű, ezüst, zöld, lila, szivárványszinű legyek, ott evickélve |
| a holdfény-ragacsban, beleőrülve a mézes holdsugár-szalagpapír-ragacsba, |
| habgomb-talpuk, habszivacs-párna talptenyerük a megőszűlt fénybe ragadva, szivóka- |
| szakállas fejüket megissza a mérgezett méz, sejtes, összetett szemük már nem lát, |
| csak néz, mint a halottak, ahogy a halottak szeme néz, úgy látnak ők már, hiszen |
| halál-vakok. Ott a holdsugár-légypapírmézen a millió szívalakú kitinkehely, |
| s a drótszerkezet-áramszedő-harmonikaszakállú kelyheket félig vagy egészen betöltve, |
| benőve a kehelydomborulat-szívfelületek részét, vagy majdnem egészét, a homlokot, |
| a halántékokat, a koponyatetőt a tarkóig le kövéren, a pofalemezek vértvasingét |
| le egészen az állcsúcsig szinte: a légyszemek. Mint zöld pikkelycsészében, fényes |
| zöld hüvelyben világosbarna makk, dupla zöld porceláncsészében barna makkok, |
| a légyszemek, mint ezüstcsészében barna tüskeszemcsés barna golyók, barna gubacsok: |
| a légyszemek, mint piros üvegtányéron szőrös, tüskés zöld gesztenyehéj, gesztenyeburok: |
| a légyszemek, mint két lila bogáncsfej, zöld gyűrűből kiálló lila szőrkoponya: |
| a légyszemek, mint szamárkóró lila szőrcsillag-virágfeje sárga tüskepikkelytálban: |
| a légyszemek, mint zöld palackból kiálló világosbarna parafadugók, dagadásrügyek: |
| a légyszemek, mint ikrás lila margaréta-dugófejek: a dülledt légyszemek! |
| Mert a virág a Létet szereti, nem a Teljes Halált! S fél a Bűnös Emberiségtől |
| mind a virág! S félelmében a Földről elvándorol! Akik egylábon álltak, mint |
| a gémek, íbiszek, íriszek, flamingók, hattyúk, pelikánok, ludak, gólyák: elindulnak |
| a Gyönyörű Egylábúak! Kigyalogolnak a Földgolyó-Emberiségidőből a Gyönyörű |
| Egylábúak: zöld pikkelytoronyszár-lábakon, zöld csigolyatoronyszár-lábakon, zöld |
| pórusrúd-szőrtorony-lábakon elindulnak a Hold felé, menetelnek a csillagok |
| felé, hogy hamis halállal meg ne haljanak! Megy hatalmas illatszőnyeg-tódulásban, |
| sziromnyerítés-hallgatásgyásztudatban a Hold felé, a csillagok felé a Boldogtalan |
| Növényláng-Tűzözön, a Hold felé, a csillagok felé, milliárd kancsófejjel, milliárd |
| köcsögfejjel, milliárd párducpettyes csikófejjel, milliárd illat-tátogó oroszlánfejjel, |
| milliárd szirom-illatátok növénybőr-salátakoponyával, milliárd összetekert, |
| összezsúfolt, szirmosan szétspriccelő, szirombolyhosan szétlövellő dermedt |
| szökőkút-lánggal vonúlnak a virágok a Hold felé, a csillagok felé. Mert félnek |
| az örök haláltól. Mint kivándorlók, mennek a Virágok, zsúfolt öreg fényhajókon, |
| mint kivándorlók a régi hazából, amely csak éhséget adott, gyászt és pusztulást, |
| árokföldet enni a gyereknek, aki éhségében úgy ette a földet, szürcsölve, ahogy |
| a ló a vizet issza, ahogy a földigiliszta nyeli rágástalanúl, hiszen csak lila |
| gyűrűs húscső, abban üresség-csővel, a testen-végig-gyomorral, a végbélpontlukig |
| gyomorral, mint kivándorlók a hűtlen régi hazából: tódúl ki a Virág ebből a |
| világból, hiszen nem kapta meg, amit meg kellett volna kapnia, de kapott |
| pökhendiséget, rúgást, megaláztatást, egyéni és társadalmi elnyomást, remény |
| helyett reménytelenséget, föld helyett sírföldet, gödör-békességet! Hát |
| elmegy, s árnyékát se hagyja itt! Ez lesz a Világ? Ez az Illat-Gyász? Ez a habzó, |
| tajtékos Virág-Kivándorlás? Mert a virág árnyékát is elviszi! Nem adja el, |
| mint Chamisso teremtménye: Péter Schlemihl árnyát az ördögnek. A |
| virágok nem születtek dögnek. Aranyért nem adják a boldogabbat többnek! |
| Szeretlek. Asszonyom, Feleségem. Fogd a szivem. Az ember attól ember, |
| mert elhiszi: ő a Világegyetem Legfontosabb Dolga! Az ember azt hiszi: nem adott |
| kevesebbet a Létnek, mint a Lét őneki! Azért van. Ezért ember az ember! |
| Elviszi árnyékát a halott. Elviszi árnyékát minden halott. Nemcsak a virág. Elviszi |
| árnyékát minden testi dolog. Elviszi árnyékát minden ember, ha meghal. Hisz ez a testek |
| egyik módja, dolga. Fénylő árnyékát elviszi az öröm, barna árnyékát a szomorúság, kék |
| árnyékát a bánat, halál-árnyékát a közöny. Az árnyékot nem szabad eladni! Se |
| hitért, se bűnért, se aranyért, mert árnyéktalanúl homályos a lét, s árnyék nélkül a fény se |
| fény, csak kemény vágyakozás, szigorú fogyatkozás, pontatlan szerelem. A test meg az |
| árnyék közös akarat, együttes boldog kölcsönösség-tudat. Elviszi árnyékát minden |
| halandó. A halálnak nincsen árnyéka csak. Meg a fénynek. Meg az absztrakt szerkezetnek. |
| A gondolat-geometriának. A képzelet-struktúrának. A számtani függvénynek. |
| Meg a láthatatlan szövevény-tüzeknek. Ahogy megszerkesztve a világ, a szövetséghálórács- |
| mindenség-struktúraügyeknek, ahogy a pontosan-beprogramozott mindenség-szellemi-váz, |
| a százezermilliárd összefüggéshuzal, keresztbe-kasba szőtt mindenség-összefüggésvonal, a |
| szellemváz szigorú szerkezetösszege, a Mindenség váz-szerkezete, amire lenni, élni rárakódott |
| a sűrű vagy híg, vagy egyszerű-erkölcsű, rejtelmes, bonyolúlt anyagláz, a hitet |
| megvalósító anyag. A teremtéshitnek nincs árnyéka csak, nem a teremtésben megvalósuló |
| világnak. Nem a testes anyagnak. Árnyékot szül mind, aki lát, s vak árnyéka van |
| a vaknak is. Minden behéjazott, beburkolt, határfelületes dolognak, rostnak, reménynek, |
| szálnak, csomagnak, rácsnak, kötegnek, szövetnek, mint a sivatagi fának, pusztaföldből |
| kidagadó kőnek, sziklának, égitest-köveknek. A sejtelem árnyéka a remény. A remény árnyéka |
| a szerelem, az élet árnyéka a halál, a halál árnyéka az élet, a hang árnyéka a csönd, a csönd |
| árnyéka az ének. A költő árnyéka a büntetés, a bűn árnyéka a fénylő tiszta jóság, |
| a Nemlét árnyéka a Gyönyörű Szigorú Valóság, a Gyönyörű-Gyönyörű-Gyönyörű Anyag, |
| a százmilliárd Módozat árnyéka az Elsugárzó Bomlás, Olvadva Szétsugárzó Megsemmisülés. |
| Ha majd a Teljes Lét a Megsemmisülés Halálvizzel-telt Poharába ejtve lila kristályszemcseként |
| felolvad, s sercegve lila tűhegybuborékpontlánccal, pezsgéshólyagfüzérrel, lila bizsergéspont- |
| cérnákkal füstölve fölfelé, bolyhosan, bodrosan omolva lényét önmagából előbb likacsos |
| röggé bontja, aztán szivacshab-görönggyé, aztán lila pezsgésponttá olvad, aztán a pezsgéspont is |
| eltűnik, szétszivárog s helyén hiány-árok se marad, az a lila füsttel, lila kristályfüsttel |
| a kristályolvadás lila tüzével befestett vizű Halálpohár lesz egyetemes árnyéka a Teljes |
| Létnek, árnyéka minden tárgynak, dolognak, jelenségnek, részletnek, hajlamnak, közös |
| akaratnak, minden Egésznek, mert a Teljes Lét most már a Teljes Árnyék, halál-ajándék, |
| az elolvadt Teljes Lét maga az Árnyék, a test-önmagából füstölve szétbomlott egyetlen |
| Árnyék-önmaga. Az ürességben egyenletes lánggá szétzilált anyaga: az Árnyék Örökléte! |
| Nem ez a Költő reménye! De minden Valóság-Dolog, ami van hitben és akaratban, ami |
| van a virágzó anyagban, ami kezdődik és önmagába fog, vagy kezdődni fog, minden anyag |
| és alak, meg az emberi dolog, s az emberiben az erkölcsi egész. A költő reménye a |
| Bekövetkezés! A Megvalósulás, hogy így nem mondhatja más, az az egyszerű harmat-tiszta |
| hit, hogy tud, vagy tudni akar minden emberit, minden ember-előttit, s tudni akarja |
| azt is, ami az ember fölött van és lesz az ember után. A költő reménye nem az, hogy |
| eljön a Földgolyó-Nemlét világluk-feketeürege, ami eljön egyszer, ha fölrobban, vagy |
| összerobban a világegyetem, a költő reménye nem az, hogy eljön egyszer a Teljes Bioszféra- |
| halál meg a fényhalál s a Földgolyó, mint a száraz üres csigaház, mint a radiolária |
| tűszálkacsillagszivacs homoküvege, hisz percenként 4 millió tonnával fogy és csökken |
| a Nap tömege, hogy fölfalja bolygóit egyszer a Nap, mint Goya Sátán-isten- |
| szörnyetege az embereket, s a Nap aranyszőrbozont-dagadt szájából úgy lógnak |
| ki félig megrágottan a bolygók, mint az emberfaló Óriásszörny szájából a nők, a |
| férfiak, a Merkur, a Vénusz, a Föld, a Mars, a Jupiter, a Saturnus, az Uránus, a Neptunus, |
| a Plutó, s talán az eddig-nem-ismert tizedik, hisz még a Plutót is megeszi, pedig a Pluto |
| (Egyenlitői átmérő km: 6000?, Tömeg, holdakkal együtt [Föld=1]: 0,80, Közepes sűrűség |
| [víz=1]: 5,5?, Tengelyforgási idő:?, Közepes távolság a naptól, millió km: 5899,04, |
| Keringési ideje középnapban: 90469,1.) a bolygórendszerre tágúlt napgyomor |
| fagygolyója lehetne, hiszen hőmérséklete a fagypont alatti 100 fokot jóval meghaladja, hisz |
| a költő reménye nem a halál. Költő reménye nem lehet: Halál! Költő reménye csak |
| a Nem-Halál! Pedig tudja, hogy minden meghal egyszer, minden meghal, mert minden elvirágzik, |
| minden meghal, ami a halálból kivirágzik, mert a halálból virágzik ki minden, mert |
| a Halálból virágzik ki a Minden! Az Egész, meg benne a Rész, minden Tartály és |
| minden Tartalom, a Lehetőség Mindene és az Alkalom, minden Képzelet, minden |
| Jelenlét, minden Elfoszlás, Kimúlás, a Bioszféra és a Bioszféra-alatti és a |
| Bioszféra-fölötti, minden Egyetemes Ködgyász és Egyetemes Rideg Gyászfényöröm, |
| ami túl van és innen e bolygórendszer-gyűrűkörön, az elliptikus, elnyúlt gyűrűkarikák |
| óriás tömegpont-rohanása, a fény szines tömegtűzpont-tűztömegpontvirágzásgyásza, |
| meg az emberi múlt, meg az emberi jelen, meg talán az emberi jövő. Az emberé és az emberiségé! |
| Jaj, ne égjünk sugárzó fénnyé! Jaj, ne égjünk fertőző anyagsugárrá. Ne égjünk fodros, |
| forgácsos, fölkunkorodó, zizegve és ropogva összezsugorodó pernye-gyásszá, mint kezükben |
| az öngyújtóval meggyújtott papíros, rágalmazó levél, szidalmazó levél, újságból kivágott |
| betűkből fölragasztott halálfa-gyűlölet-ítélettábla, fekete betűrács lombos halálfa, |
| amit nekem küldtek, mikor Nagy László meghalt, ne égjünk szőke, befelé-elfogyó |
| aranyparázs-szivacslap szegélyű, piros sistergésű pernyecsutaklombhullássá, mint |
| gyufalánggal elégetett gonosz levél, hisz nem vagyunk gonoszak mi, csak világsorsra- |
| hagyottak, hisz nem vagyunk gonoszak mi, csak emberbűnre-hagyottak, s az ő szégyentelenségük |
| a mi szégyenünk! Mert, jaj, mi lesz velünk, ha a civilizációs Bűn meggyújtja egyszer |
| a Földgolyót, meggyújtja nukleáris tüzével, hidrogénbombarobbanás óriás föltoluló |
| fodorgalléros tűzgolyó szivarparazsával, mint mi gyufalánggal az összegyűrt gonosz papírost? |
| Ha a Föld helyén koromüszög-peremszélű lukat éget az ideiglenes űrön az Összmennyiség- |
| Atombombarobbanás, mint mi égő cigarettával kerek lukat, ürességkorongot a fehér |
| papírlapon, míg nézzük, hogy sűllyed át a léthártya-papíron a rányomott cigarettaparázs, |
| amíg a papír füstölve kilukad, s nézzük az égéslukat, a füstölgő gyászkarikát |
| a papírlap üregét körben beszegőt, ami mint egy vaskályha-tetőkarika, fekete peremgyűrű |
| s látjuk a fehérbe égetett émelylukon át az íróasztal barna szigorát, hisz írni kell, |
| nem sírni kell! Így látja majd a Mindenség a Mindenséget, a sötétkék indigólapon |
| égetett Földgolyó-helye égetéslukon, az Egyetemes űr egy indigószeletén atombomba- |
| csókparázzsal, hidrogénbomba-parázscsókkal fúrt, izzó gyémántrovarszem-dagadáslánggal |
| fújt ürességkorongon nézve át: csillag a csillagot, föntről lefelé, lentről fölfelé |
| pislogva szálkás fénypontokkal összevissza, arany-nyálát csordítva, mint hülye gyerek, |
| vízfejű gyerekidióta, aki már két méterre nőtt, pénisze is mint a szamárcsődöré, |
| de csak ül a ketreces ágyban, s nyála folyik. Minden csőből, tartályból, zacskóból, |
| üregből. S a fiú mosolya nyálzó üvegből. S a fiú vigyora folyékony üvegcérnaszakállas |
| lenyaló, lecsüngő lángoló vízüvegből, vizelő tűzüvegből, nedvedző kék kocsonyából! |
| Igy nézi majd a Lukat a Világ a Világból? Igy nézi majd az égett lukon |
| át önmagából önmagát a Világ? A rideg Világ a rideg Világot? Arany- |
| csöndcsicsergés a Csöndarany-pusztaságot? Igy nézi majd a bánatában elhülyűlt sárga |
| fénycsicsergés csillagegyetem az indigótömb sűrű űrkötegbe égett lukat: a Földgolyó |
| helyét? Nézve önmagából önmagába, hisz a Világegyetemnek nincsen egy-iránya, csak |
| kiterjedése van és szétterjedése, végtelen sugárgömb széterjedése, ha ugyan végtelen, |
| így nézi majd a Földgolyó helyén az ürességpontot és nem sír, mert bánata sincs már |
| és gyásza kiszikkadt, gyásza sincs. Végtelen gömbkiterjedés aranypontfürt, |
| aranypontsúlyzó, aranypontcsigaház, aranypont-kürtöskalács, aranypont-őskalász, |
| aranypont-lófejnyihogás, aranypont-zászlólobogás, aranypont-spirállepénycsobogás, |
| aranypont-gyémántszáradozás, aranypont-seprűsuhogás, aranypont-csikóhalágaskodás, |
| aranypont-csikóhalembercsecsemőpislogás, aranypont-nyikorgás-spirálkéve-diszkoszlebegés |
| szétlazuló-mámorú gyötrelemhitével kitöltve lazán. Mint fújásban egyre-táguló, |
| mint szalmacső végén a fújástól egyre-jobban szétdagadó, egyre-nagyobb szivárványgömbbé |
| szétámuló szappangolyóban nyüzsgő bolhafürtök, hemzsegő bolhakévék. Ez persze |
| képzeletben. Ez persze hasonlatúl! A költő tudja, hogy egyszer majd lehull a földre, |
| a halálba hull és belehull a földbe, ma, holnap, holnapután, vagy később azután, de |
| azt is tudja: az a legszebb dolga, hogy hitet adjon az értelemnek. Mert ránéz a Lét, |
| és ő ránéz a Létre, a Dolgokra néz s a Dolgok visszanéznek, megüti szemével, |
| megüti szivével a Létezésben magukra hagyott Dolgokat, Őgyelgőket, Létezőket, |
| a virágot, a tárgyat, az embert, a bánatot, az irgalmat, az ősfagyot, az óceánt, az állatot, |
| s a Dolgokból, Virágzásokból, Csöndekből, Folyamatokból boldog gyémántszikra |
| pattan, mert már nemcsak önmagukban vannak önmagukkal, de a költőtudatban |
| kiteljesülő szikrázatukkal, hisz igazán meg most születtek, a tétova homályból |
| hogy kiestek! Most született meg szivükben az erkölcsi lét, s széttörve a világegyetem |
| virágzó közöny-ketrecét, ott áll a költő szivén mint a Megszületés Tündérszigetén: |
| a párduc, a puma, a tigris, a liliom, a gyermek, a papagáj, az orchidea, a csillag, |
| a feketeség, a fény, a város, a tenger, úszva a bálna, szárazon a kő, ott áll az állatcsecsemő |
| és a megtörtént idő, minden lény, állapot, tárgy, élő és halott dolog, és az az idő, ami |
| még történni fog, a világegyetem minden térszigete, a világegyetem minden fényszigete, |
| a világűr végtelen időképlete, a végtelenné szétfolyó fekete hideg várakozásgolyó, |
| mert a történő anyag, a történő tér képzi az időt, az anyag-kiterjedés csinálja az |
| időt, ott áll a holnap, a tegnap, a tegnapelőtt, ott áll a ma, a tegnap fia, a |
| holnap unokája, ott áll az oroszlán, a viziló, az elefánt, az orrszarvú, a tehén és a páva |
| szólításra várva, kiszólításra várva, mint szorongó diák az iskolapadban állva, felelésre |
| várva, ott áll a zsiráf és a keselyű, a fenyőfa és a bagoly, a szikla és a néma nő, |
| a rózsa és a kígyó, a krokodilus és a nárcisz, ott áll aranycsikóhalakként ágaskodva |
| a csipketarajlás büszke láng, minden erdei, mezei virág, sivatagvirág, északföld-virág, |
| Délfok-virág, bércvirág, sziklavirág, ott áll az öregség, ott az ifjúság, minden megnevezett |
| és meg-nem-nevezett létező, porhanyó, nyálkás, szálkás, küllős, bordás, szelvényes, hártyás, uszonyos, |
| pamutos, púderes, ürülékcsöpp élő szerkezet-erő, a kiszólított és a kiszólíthatatlan, ott áll |
| lobogva a lila vizipaplan: a rája, a medúza, mint a pápaszemes maki aranyhólyag- |
| szeme, a cápa, mint a krokodílus gyöngyházrombusz-pupillája, a gleccser és a vulkán, |
| s a vulkán tűzkocsonyaköcsög torkában az ötlábú táltoscsikó, ott áll a Kamasz-Pegazus: |
| a Szárnyas csikó, Meseanyó és Meseapó, a Tündérkirály, a Hatlábú lány, a Mítosz-Manó, |
| a Legenda-Törpe, Bolond Istók, az embergiling-galang, fején a nagykalap a nagyharang, |
| ott áll a Farkas és a Bárány, Jézus és a Sátán, ott áll az emberi Történelem s ott áll |
| az ember-előtti Történelem, ott áll a Földgolyó-Történelem s a Világegyetem-Történelem, |
| Albert Einstein hegedűl, dülledt páfránytollas ezüstszúnyog feje a barna hegedű hangszekrény-csikóhal |
| hasára dül, mert az a hegedű, mint egy óriás csikóhal kifeszítve vízszintesen mereven, s |
| nyaktól a köldökig a csikóhaltestre feszített aranyhúrok vonalkötege, mint az égitestekből |
| meggörbitett fénysugarak, s Arthur Rubinstein mint pici piros légy áll rubintosan, életöregen |
| háza előtt Párizsban, a Squere l’ Avenue Foch csöpp reményszigetén, s nézzük feleségem |
| meg én, nagy piros szemei, mint egy pápaszemes makinak, s rubint szemgyűrűi pirosan világítanak, |
| az alsó és felsőszemhéj-belső kigyűrődő vérszivacskarikái, érpázsitkarikái, áll, mint |
| egy kis piros légy, s szemhéjbelsőinek kigyűrödött piros parázskarikái, mint Simon Marmion |
| Mater Dolorosájának alsó és felső szemhéjbelső félholdjai, mint két piros sarlóból |
| összehegesztett óriás rubintgyűrűk, szeme a piros pici légyfejben, mint akinek |
| üres szemgödrébe friss vér csöppen, két vércsöpp Artur Rubinstein szeme, két |
| tüdőszínű vércsöpp, két csöpp tüdő lüktet szemgödreiben, két kiboncolt békaszív, |
| két óriás pünkösdi rózsa piros homloka alatt, haja alatt, a lobogó ősz gyertyaláng alatt, |
| s ujjaival a levegőn zongorázik, az üvegzongorán, és Karl Vennberg, a svéd költő, |
| kis barna netzhálószatyorral ment a falusi boltba, borért ment éppen, mikor odaértem, |
| „Mindjárt jövök” mondta, s elment horgasan vékonyan görnyedve a boltba, elment |
| még visszanézve, s én úgy láttam, mintha apám nézne, mert Karl Vennberg éppen olyan, mint |
| Papa volt halála előtt, és nyitva volt a bolt és hozta a bort és a bort megittuk, vitatkoztunk |
| marxizmusról, kereszténységről, sokfajta emberi tényről s Hölderlin-gyüjteményét |
| mutatta, s kislánya nevetve fölmászott a könyvespolcra, mint a zöld növénygolyó- |
| pók, mint világoszöld viaszgolyó rostos zöld könnycsepp, azon kisebb fehér puha viaszgolyó, abból fehér, |
| törpe viasz-földmarkoló-harapószáj áll ki, a földmarkológép sáskaszája, mint egy szögletes csuklós fémrács- |
| vásárlókosár a boltban, ahová Karl Vennberg elment, s Ted Hughes-al Londonban egy kávéházban |
| ültem 1960-ban, ültünk, mint negatív cégnyomat pozitív betűi barna mosdó- |
| szappanban, azt mondtam neki: „Baj van”, azt mondta nekem: „Baj van”, „Most |
| sokkolták meg az asszonyt, éppen tegnap”, azt mondtam neki: „Az enyém is most |
| kapott tizenöt elektrosokkot,” „Te is 1928-ban születtél, én is 1928-ban”, „Szóval |
| baj van”, „halántékain az égéskorongok, az elektromos kisüléskorongok, mint kis |
| zöld gyík halántékain a gyöngyházlencsék, a lüktető füldobkorongok, a gyöngyházlap- |
| födők, a piros égés-érmek, a hártyásan vedlő piros ütéspénzek, pecsétviasz vörös |
| pecsétek, vörös pecsétviaszpacák, korongos testlapukon a halántékerek, mint olvadt pecsétviaszba, |
| gyertyalánggal olvasztott lecsöppent sűrű pecsétviaszba nyomott gyűrű ábra-állatai, |
| ábra-címerei, pozitív pecsétviasz-cérna oroszlánok, pecsétviaszléc-angyalok, mint |
| ujjhegy bőrlécei a fehér levélborítékokon, a fehér halántékokon”, azt mondta „Plath, |
| Sylvia Plath az asszony neve, költő ő is, verset ír, meg főz, meg gyereket nevel!” |
| Nem tudtam, hogy egy temetőbe lettem szerelmes, hogy egy temetőt szeretek én, hogy egy kis |
| koporsót szeretek én, s a koporsóban él még a halott, Halottak Napját szerettem én, |
| a temető égő gyertyacsorda-szárnyait szerettem én, a halottas földet, a halálos földet, |
| a halottakkal beágyazott földet és tyúkok tojtak a temetőben, kakasok kukorékoltak |
| a temetőben, tehenek bőgtek, lovak nyerítettek, malacok sivalkodtak a kicsi |
| temetőben, s Maria Wiener két hónapig olvasott hangosan Artur Lundkvistnak, |
| ágya mellett a kórházi szobában, Artur eszméletlenűl feküdt, most zuhatag |
| álmait írja Stockholmban villanyírógépen, s az írógép ordít, mint egy villanyorgona, |
| ez a legszebb asszonyi hűség, ez a legszebb asszonyi hit, olvasni hangosan, ha él, |
| ha halott a férfi, a költő, egyszer vendégségben cérnázó nyála béna szájszéléről |
| csillogva szálasan lecsöppent az asztalon a könyvre, folyt szálazva |
| hosszan csillogó nyála, mint a bikaborjú piros hümmögéséből hosszan leszálazó |
| nyála, folyt, fénylő pecsétszigetet szülve a gyűrűsen, csigásan nyálcérna-szigetté |
| ürülő fényszál üllepedés, ahogy egy mézszál függőlegese tekerődik gyűrűzve csigázva |
| az omlás szál-alján a mézcsöpp puha csillogástavába, s béna kezével sután söpörte |
| a nyitott könyv betűiről a nyálat, mint tanulatlan kiscica mancsával az üveggolyót, |
| mint tárgyat a kisgyerek, a járni-még-nem tudó, a csak-mászni-tudó kis kezével |
| sután sodorva, a levegő fölött súlyosan kanalazva, és nem megy, nem sikerül, |
| szeméből fáradt szigorú szomorú alázat, ez a legszebb asszonyi hűség, ez az olvasó pontos |
| Egyszerűség, mert a költőnek tudni kell, mi van, életben, halálban, tudni kell, mi van, |
| ez a piros és fehér krétarúd-darabokból összedrótozott langaléta Emberiség-létra |
| rámnézett nevetve, én meg ránéztem nevetve, s most ő is ott áll, mint minden Tudatos és |
| Öntudatlan Történelem, minden Erő, Anyag, Idő, Bizonyosság, Rikoltozó Éneklő Létcsomag |
| Veled-Nemárva Szivemen, Világteremtő Énekemen, a Megszületés Tündérszigetén! |
| Beleszerettem egy temetőbe. Szerettem egy temetőt. Egy temetőt szerettem én. Akkor még nem volt temető! |
| Később lett temető! Temetőt szerettem én. Ki áll a Megszületés Tündérszigetén? Veszekedett |
| a Temető, sikoltozott a Temető, zokogott a Temető, vagdalkozott a Temető, késsel futott |
| a Temető, beszűkűlt a Temető, konyhakéssel szúrt a Temető, konyhakéssel szúrkált a szivem |
| felé, elájult a Temető és részeg volt a Temető és öngyilkos lett a Temető, mert azt hitte, |
| úgy lesz jó, ha meghalni akar. És meghalt a Temető, mert azt hitte, árnyékával mindent betakar, |
| élőt és holtat, minden élőt és minden halottat, mint Föld-árnyék a Holdat. Hogy bíbor selyemkötél- |
| hullásával a Mindenséget betakarja, ahogy a sejtelem-Hold-árnyék selyemátoktűzzel zuhan |
| a könyvtárral bélelt szobafalra, meghalt a kristálydoboz-szemű kőtüskés kőhólyag-szörnyek |
| vicsorgó, ásító és vigyorgó fénydoboz-hemzsegésében lebegő fénytengeralattjáró, a mélységet-zabáló |
| Mániás Lebegés, meghalt a Csillagtemető Világanyácska Fénytető, meghalt a zömmögve, zúgva, |
| véresen káromkodva keringő Öntudatlan Konyhakés, meghalt a ködös-hisztériás kéklángú |
| Káromkodás, meghalt a Gyűlölködő Temető, az Egyenlőtlen Tudatkiesés, a sikoltozó |
| Tündérkoporsó, meghalt az Árva Nem-emberi Szó, meghalt a halálfénnyel világító, festett gipsz- |
| Szűz Mária-könnyel viráguralmat bódító, csontvázak száraz mosolyát megszólító, a hó |
| fehér rácszuhogástürelmét baltával megcsonkító, a hallgatás fekete párduchimén |
| meztelenűl nyargaló Ezüst Szemgolyó, meghalt a Tünődés fehér ragacs-csápjaiba két |
| marokkal kapaszkodó Emberi Hattyúasszony, s az ugróvillás-lábú kékpettyes-rózsapontozott |
| Szöcske-Cimbalom-Emlékezés a hajnali Holdra ugrott egy szökkenéssel, mint egy sziszegő |
| sárga hártyakard, s elvékonyodó gyűrűs kék higanyrúd-csápjaiba, kék higany-gyűrűrúd csápjaiba |
| kapaszkodott a lobogó Temető, mint kis sárga ökör szarván az odakötözött piros pántlika: |
| lobogott a repülés-szélben a selyempántlika-Temető, a Piros Temető, mikor az ezüstpettyes- |
| aranypontos sárga Szöcske-ökör a hajnali Holdra szállva cimbalomszivével énekelt és |
| odapattanva úgy állt a Holdon, a hajnali tüdőviola sarló-gondon, a hajnali violatüdő |
| madárszemhéjon, kétéltű-szemhéjon, hüllőszemhéjon, emberszemhéjon, a piros-márvány |
| zokogástudat szemhéján, a Holdon, mint egy Éneklő Ravatal-állvány, pettyes ugróvillás- |
| lábú fiatal ősöreg Ravatal. Meghalt az Önmagát-Gyászoló koncentrációstábor-mosolyú |
| Depresszió. Meghalt a Mindenszentek Temetője, meghalt a fénylő Mindszenti Temető, a |
| Kicsi Hattyúnő, a Kicsi Nő-Emberidő, meghalt a Lángoló Karácsonyi Hó, meghalt az |
| űr fekete Szarvasnőtekintete, meghalt a Szomorú Könyv, a Villogó Késpenge-Szent, a |
| pici Elektrosokkcellarács-drótszoborasszony, aki Bródy Sándor József Attila-bajszú szivében |
| ült, a kemény pamutcsóva-bajszú szív jobb-pitvarában, mint piros vizesés alatt meztelenűl, |
| égő gyertyával bal kezében, lebontott hajjal, mint az asszonybolondok, ott ült a bajszos |
| szív jobb kamrájában, mint egy zokogó piros vizesés-szobában, bal kezében égő hosszú |
| gyertya, jobb kezében nyitott töltőtoll és egyszerű konyhakés, fején égő cigarettákból |
| körben, csillagküllősen kirakott fehér koszorú, a parázskoponyák sercegő, zizegő rovarfeje |
| mind gyűrűsen, körben kifele nézett, mint koszorúba gyűrűsen font hüllők parázstök |
| szeme, mint kígyók, kobrák, viperák, kajmánok, krokodílusok hasított meglékelt |
| függőleges rombuszkés-pupillájú szeme és énekelt a piros szívesésben: „Mikor leán voltam!” |
| Meghalt a Temető! A Temetőt eltemettem! Mert temetőt temettem akkor én, megőszűlt, |
| behavazott kicsi temetőt, nem öngyilkos bolond kicsi nőt, temetőt: 1972 December 21-én! |
| Dehát honnan tudhattam volna én, hogy az a kicsi nő: boldog, éneklő, eleven Temető? |
| Honnan tudhattam volna én, hogy az a nő, akit gyermekként megszerettem, nem is halott, |
| de már temető? Akkor még nem volt bolond! Akkor még táltos-pupillámba hullva, mint |
| boldog, könnyű, bolyhos rózsakő a végtelenbe hajítva, mint gyönyörű robogó meteorit, |
| örökzuhanású tiszta meteoritkő az űr fekete üresség-közegében, a szűkűlő- |
| táguló látás-korong lencsefedőjét áttörve a Mindenség-szemgolyó sűrű csarnokvizébe |
| hullva lebegett, mint pici tündérasszonylepke, s leszállt a Nervus opticus idegpázsit-szigetére, |
| a látóbíbor, a vakfolt, a sárgafolt Hármas Ünnepére, mint apró részeg lepke a virágkehelyben |
| a három-szívágú, három szívfül-koponyájú bibére. És a Világmindenség bíbor |
| szemfenekén elszenderedett. Mint szárnyas pici tündérparázs piros fénypihe pamutlevelén. |
| Honnan tudhattam akkor, hogy bolond lesz? Hogy magának a Teremtésből elvesz és gyűlölete |
| úgy néz, mint a béke a tékozló gyanutlan emberiségre, hogy szilárd fényével amikor |
| betakar, mint temetőt a meleg hó, mint sírszobrokat, sírkereszteket a gyémántmosolyú |
| dér, a kövér fehér csipkecérnahorgolás-láz a temető küllőkehelycsontvázas száraz növény- |
| épületeit, a temető száraz rozsdás füvét. Honnan tudhattam volna, hogy mit ér: amit |
| élnem kellett a Kezdetért, hogy mit akar ez a Halálos Tudatosodás, s ha betakar, hát |
| úgy takar, mint könnyű hó a nehéz temetőt, mint a dér áttört horgoláscsipketeritője |
| a keményítővel keményített cérnarács-lepeltejút ha ráhull a temetőre. A fűre és a kőre. |
| Az élő fára és a halottra. A halott fára és a megkövűlt könnybimbóra. A bronz-Ádámlevélre és a |
| bemeszelt kőlobogóra. A bronz-Apollóra és a kiásott embercsontra. A márvány- |
| Jézusra és a sírból ásóval feldobott emberkoponyára, a varratos, felső-fogsoros barna |
| fakéreg-golyóra. Honnan tudhattam volna én, ha kopasz fényével betakar, mint nem-halott kivégzetteket |
| a friss temető, mint maguk-ásta tömegsírba futva futó mezteleneket, férfiakat, |
| nőket, gyermekeket a géppisztoly-szitokban, géppuska-átokban, golyószóró-köpködésben |
| rájuk-lapátolt föld, a széles zöld hókotróeke-szájszervekkel rájuk-gyalult föld. |
| Ami még mozog. Hiszen alatta, benne, benne, alatta vergődve mozognak, egymásba |
| harapva a nők, férfiak, gyermekek, egymást rúgva, egymás szemét kinyomva! |
| Honnan tudhattam volna, hogy általa velem mit akartok: Ismert Mindenség- |
| Erők, Ismert Társadalomerők és Ismeretlen Világélet-Dolgok, s hogy általam vele mit |
| akartok Társadalomerők, Természeti Dolgok, hogy mi lesz még, ha meghal az ember és meghalnak |
| az eszmék, s ami elrendeltetett: mért rendeltetett? És mért úgy, ahogy? És másképp miért nem? |
| Pedig hidd el Asszonyom: én már mindent tudtam, ami emberről emberileg megtudható! De |
| azt is tudtam, hogy csak az Ének, csak a Szó az a Csónak, amibe ülnöm kellett elsőként |
| utolsónak, Halottak Királyaként, hogy megmaradjon legalább bennem az Ország és az Eszme, |
| hogy halandóként sietve meg ne haljak, hogy legalább emberiséghű-világegyetemhű szivemben |
| elevenen gyászolva ott legyen az Emberiség és a Világegyetem, a nem-halál tekintetű, |
| a gyémántgyönyör-tekintetű Világlét és az Emberiség, s a tenger fémolajkék szigorszabályán |
| lebegve, ha a tengermély halandó szörny-nyüzsgésébe nézek, s a fönti ég brekegő aranyvarangy- |
| hemzsegését nézem, mert szörnyek alattam és égitest-kétéltűek fölöttem: emberi |
| jövőmtől ne féljek, ne ugorjak megőrülten a tenger forrongó üvegiszony-húsába, |
| mint a kráterbe Empedokles, a filozófus, mint az ősz vulkánkoponya központi |
| kutacsába, a vulkán megsemmisitő tűzkocsonya-agyába Empedokles, aki sikongva |
| ugrott és zokogva hullt, mint az a gyönyörű barna asszony, Márta, |
| őrület-röhögéssel a bátran is gyáva, aki a hatodik emelet virágvasrács-keritéséről ugrik |
| csukafejest a bérházudvar ecetfás betonkockalapjára, s a fekete beton-négyzeten fröccsen |
| agyvelője, vére, mert feje széttörik, mint kalapácsütéstől a dió, s ott fekszik a vak véres |
| embercsomag, mint Isten szivén az emberürülék! Mint véres fekete havon |
| a főbelőtt katonaló. Mint akasztás után földön az áruló! |
| Fejét félrecsavarta a hóhér a kötélen, mint a görögdinnyét, cukordinnyét, sárgadinnyét, hogy |
| korán érjen, megcsavarintják a dinnyét a növényszőrös zöld dinnyeszáron, mint akasztottak |
| fejét a hóhér a kötélen, s az kifeszítve áll, mint a halálszabály, Krisztusosan összehajtogatott |
| lábfejei fölött a lábfejcsuklókon kötélhurok, s a kötélhurok tekerős vascsigahengerre |
| feszűlve, mert a csigaszáron a kötelet tekerve feszítik, s a kötél, mint kerekeskút |
| tengelyhengerén a rátekeredett ősz kötél! Félrecsavart fejjel úgy fekszik az |
| öngyilkos ott, az önhalott! „Ne most! Ne még! Ne még! Elég!” |
| Kiáltoztam, vagy csak motyogtam, a Bibliát jegyzetelve, olvasva, makogtam, motyogtam: „Ne most, |
| Ne még! Ne még! Elég!”, mert tudtam: egyszer a partra kiszállok, az állatganéjos, |
| emberganéjos embertalajon megállok, s elindulok a Jövő felé! Kié az érdem? Nem |
| az emberé? Csak az emberé! Mert azt is tudtam: emberhalandónak nem azért születtem, |
| hogy más döntse el helyettem: mikor mit tegyek, s amit teszek, hogyan tegyem! Se ember, |
| se Isten nem dönthet helyettem és semmiféle magányos téboly vagy közös akarat, habdaganat, |
| fortyogó, pörgő indulat-torony, gyűlöletgomoly, elmebaj, erőszak, elmélet, szabály, |
| fegyver, kényszer: hogy tennem mit és miért kell és mikor kell hallgatnom, ha szólitanak, |
| s mikor kell szólnom, ha a csönd pecsétviaszát folyatják a számra, mint |
| megerőszakoláskor ondót kisfiú-szájra a barbár gyilkos homoszexuálisok, hogy az a számla, |
| amit ki kell fizetnem, csak az enyém, más nem fizeti ki, más nem fizetheti helyettem! |
| Mondjam tovább Szerelmem? Mondjam Asszonyom, Feleségem? Az emberhalált is |
| megettem! Az ember halálát is megettem! És táplálékot leltem minden szörnyűségen, |
| mint zöld legyek az emberürüléken, mint dögevő darazsak állathalotton, emberhalotton. |
| Pedig úgy voltam otthon, hogy nem lehettem otthon otthonomban, ami otthonom volt! |
| Dehát élni kellett, hogy megmaradjak! S nem az én szégyenem, hogy mást nem is tehettem! |
| Halál: nem tudtál lökni engem Pusztulásba! A tenger szemed-kék vizén járva és |
| állva, mint Jézus Genezáret taván, legyőztelek Halál, legyőzött a Halottak Királya! |
| Halál: nagy rögökben, cafatokban, darabokban tépem testedből húsod, és tested belső lágy |
| részeit, mint a ragadozó vad a megölt szelíd vad húsát, belső szerveit. Oroszlán-mancsommal leütöttelek, |
| puma-fogsorommal torkod átharaptam s fejem bedugva hasadnál föltépett tested |
| gőzölgő, forró üregébe: önmagadból kieszlek Halál. Veled táplálkozom, hogy élve maradjak! |
| Veled is táplálkoztam, hogy élve maradjak! Dehát boldogan habzsolva mindent megettem |
| én, a született szegény, mert éhes voltam minden Anyaglétre, éhes voltam minden |
| Szenvedésre, éhes voltam minden Elmúlásra, éhes voltam minden Hitre, Gyászra! |
| Nemcsak szám evett! Szemem is evett, agyam is evett, emlékezetem evett, hitem evett! |
| Az éhező mit tehet? Az élni-akaró? Minden Múlandó és minden Múlhatatlan |
| lényemmé vált az ihlet-akaratban és a Múlt-időt megittam s a Lét Történelmét |
| hörböltem mosolyogva. Mint apám a kemény sört, a fehérhab dagadt rózsaszivacsot, |
| szopva és harapva a keserű aranyéneket. Talpánál fogva mindíg a korsót, nem |
| üvegfülénél. Szeretlek! Szeretlek, jobban a reménynél. Szeretlek Szőke Váram: Feleségem. |
| A teraszon állok. Nézem az augusztusi éjszakát. Az éjszaka most mondja ki önmagát. |
| Te már alszol villanykörtefénynél, keménypuhán lüktet nyaki ütőered, mint egy gyermekét |
| kihordó anya kemény világhasa lüktet a nyaki ér kék csövében a vér. Rúgdos, mint a magzat. |
| Nyakadon a pihék, mint a mosolygó emberiség. A párnán nyitott könyv, fénylepkeablak. |
| Nézem az augusztusi éjszakát. A tömény ében gömbfeketében a szikrázva teljesülő sárga |
| szerkezet-csillagviszonylatok, geometria-csillagképlettudatok, mint vízbehullott |
| keresztespók: szögletesen összehajtogatott küllős rézdrótlánchintaviszonyok, csuklósan |
| behajtott küllőfelek, mint combra fölhajtott lábszárak, lábfejek, összehajtogatott drótpókháló |
| rácsháromszögek tűzpontokból, tűzvonalakból rombuszok, lécek, rudak, dróthálóféldiók, |
| mint vízbehult kaszáspók, ahogy csuklósan, szögletesen, csillagos küllő-térdeinél összehajtva |
| a vízbehullt szaggatottvonal-szabásminta, lábszárainál csuklósan körben behajtogatott |
| drótcsillag-körhinta: az aranyháló-térrács csillagképletek. Milliárd méhecskepotroh, |
| darázspotroh lövi aranyfullánkját a fekete Űrzenébe. Ez most az Éjszaka Éje! |
| Állok az éjben. Nézem Szerelmes Mindenségem. Az emberi fajt szeretni mi hatja? |
| Jövőd milyen lesz: Emberiségem? Ember: milyen? Nem válaszol a Szerkezet Ősfeketesége! |
| Jövőd miféle Lét, miféle Halál: Emberiség? Mint tüskés könny: az űr százezertrillió rovarpetéje. |
| Mint lüktető tűkristálycsomóvá aszalódott kutyakönnycsepp, majomkönnycsepp, gyermek- |
| könnycsepp az elburjánzó, önmagáért-árva fényfekete űr szárazon hemzsegő bogárpetéje, |
| légypetéje, szúnyogpetéje. Most szült a béna gyászos űr billiószor billió aranysündisznócskát, |
| most tojt az űr tyúkmindenség-feketesége sárga tojásokat, hosszúkás aranybuborék-lángokat, |
| a fekete világegyetem-ősgesztenyefa most szülte meg zöld tüskés gesztenyeburokgolyóit, |
| a zöldtüskés zöld bőrgolyókat, néha egy-egy zöld tüskegolyót elpotyogtat, farka alatt |
| rózsásan csöcsörítve, mint zöld ló, ha zöldsárga lócitromot potyogtat, szelekkel |
| böffenve keményen, füstölgő zöld növényganéjtojást, most csíkozódik át fény a fényen, |
| aranyvonalak kiszőrösödött pezsgésábrarendszere szül most arányvonalhálócsillag- |
| gömbszögletrácsot, most szüli a világ a világot, ez az Éjszaka Éje, ez az Éjek Éjszakája, |
| ez a Bimbózás Szabálytalan Arany-Aránya, ez a Szabály Tündércérna Asszonyruhája, |
| ez a Fekete Dobogás Horgolt Aranyfonál-hálóinge, a Fekete Ősnőstény-Világasszonyé, |
| ez a Feketeség Bimbózó Őstudata, arany-rügyekkel levelibékás Világfekete Világkörtefa, |
| mert a rügyek, mint emberi mutatóujjra ragadt levelibékák, mert a zöld körtefarügyek, |
| mint a sárgán pihegő, két gyermekkönnycseppes zöld levélszív-arcú levelibékák. |
| A nagy békaszemek: gyermekkönnycseppek zöld bőrgyűrődés-csészében, puha, pórusos |
| zöld porcelánhártya-gyermekkézben viaszhamvas-bőrű zöld almák, kisuvikszolt |
| könnyek a mesében. Ez is az én Éjem! A csillagok szívükbe fogadnak? Ahogy szivedbe |
| te fogadtál engem. Ahogy testedbe testemet fogadtad. Ahogy nyitott tested, szétnyitott boldog |
| asszonyiságod, mint szerelmes ablak, tested kinyitva, mint tavasszal az ablak, s nyitott |
| piros ablaktesteden át az Új Megvalósulás tavaszába láttam, tavasztestedbe nézve |
| a Tavaszt, a virágerő pirosan ragyogó türelmét, s néztem a virágzó boldog, eleven |
| tavaszi kelmét, a természet harmatos, párás, lobogó habokkal habzó bonyolúlt |
| selymét. Mert testedbe nézve, mint nyitott ablakon: azt láttam, aki megszületni |
| fog. Most már tudod: élni kellett, hogy megmaradjak! Élni kellett, hogy megmaradjak! |
| Élni! Élni! Élni! Élni! Élni! Én nem születtem rabnak! Ki születik rabnak? A rab |
| se születik rabnak! A gyermek se születik rabnak; a gyermek, aki rab anyából |
| börtönben született. Akit rab nő szült börtönben, a gyermek: ő se született rabnak! |
| A börtönben született gyermek se született rabnak! Éltem hát lehetségesen és lehetetlenűl. |
| Éltem, hogy megmaradjak. Mibe kerül a Lét? Az életnek mi az ára? Világ: hallgass |
| a költő szavára! Hisz sose hallgattál költőid szavára! Hallgattál-e a költők szavára |
| világ? Hallgattál-e valaha költőidre Lét? Pedig a költő a Világegyetem Szivét fogja |
| szájába, mint pingvinanya horgas sárga csőr-ollójába, pingvinszájába kicsinye |
| nagyobb fecskeutánzat-fejét, a fekete sziromcsuklyás bóbitaszűzet, a sárga hártya- |
| lapátokon totyogó fecskeős, vagy fecskemaradék fekete bohócsapkás pihecsöngettyű- |
| golyófejét. Pedig a költő szájában úgy viszi gyöngéden a Világot, az Emberi Sorsot |
| és az Emberiség-Álmot, mint fogai között az oroszlán, a tigris, a puma, a |
| kutya-anya újszülött kicsinyét, ráncos, gyűrt, puhaárva nyakbőrét harapva, csillogó |
| nyálas fogaival fölül az állatcsecsemő-nyakat gyönyörű gyöngéd gyönyörrel fogva, |
| mint világossárga, vagy sötétbarna szarvasbőrkesztyűt, s a nyálzó, könnyező apró |
| újszülött feje lelóg, a dupla barna gyöngygolyós óriás szőrkönnycsepp, s farka is |
| lelóg, mint pici csillag-tapogató, virágállat viaszkákics-csápja, s mancsos lábai, |
| mint a kesztyűujjak, fordított-szárú karmos szőrrózsák, s a roggyant, puha |
| kicsi állat mint pislogó pici gyűrt pamutrácskendő, pamutkötés-vállkendő, a |
| bojtos, a rojtos, mint pici pislogó spárgaszövedék-zsák lóg a puha, piros húscsipke- |
| fodorszegélyű kutyaszájban. Világ: költőid nem szeretted! Világ: költőid mért |
| nem szeretted? Világ: költőid mikor szeretted? Világ: költőid alíg szeretted! Meguntad |
| őket, gyűlölted őket és megvetetted? Szivüket lapozva tanakodtál és mindíg gyanakodtál, |
| hogy ezt mért mondja és most miért? Mit mond és miért: gyanakvó hittel azt kutattad, |
| hogy miért beszél erről meg amarról, mindenféle emberi és ember-nélküli dologról, |
| bajról, bűnről, gyászról, fölszabadúlásról, a szabadságról és az elmúlásról, halálról |
| és a szerelemről, az emberi nemről s a világegyetemről, Istenről és a Végpusztulásról, |
| mindenféle kúsza és szépigaz emberi tényről és emberelőtti természet-leleményről, |
| hogy milyen is az emberi fajta, mért lángol majd a Mindenség-pajta, ha egyszer |
| fölrobban, s szerkezettelenűl összeomolva ég, mint atomvilágháborúban a tehetetlen |
| emberiség, s mért világít most a Virágzó Világmindenség-Szerkezet Körfüggvénylomb |
| gömbszilárd tűzesésben, huzamos szétterpedésben és szétritkuló széterjedésben, |
| azt firtattad folyton, hogy az a hiba, ha a költő beleszól az Emberi Történet |
| dolgaiba, a Történelem viszonyaiba és iszonyaiba, s mert elmondtam, ha önmagad elárulva |
| önmagadtól lemaradtál és kimaradtál: szóval büntettél, bottal kezemre csaptál, mint nádpálcával |
| a tanító elemi iskolás koromban, megfürdettél a sűrű megaláztatás-koromban, s fekete |
| lettem, a boldog szóra csacska, mint ráncos kályhakönyökcsőbe dugott légydülledt- |
| szemű, réműlt, nyivákoló macska és embersorsomat gyötörted és töltőtollamat röhögve |
| összetörted és rámordítottál lila röhögésfejjel boldogan dühöngve, azt ordítottad: |
| másképp énekeljek! Vagy szólni se merjek, s míg sorsom teste elé raktad a fénylő |
| hallgatás-rácsot, mint börtönablakra a vasrácsot, mint elmegyógyintézet külső |
| ablakkeretébe épített vaskocka-vasnégyzet-rácsot, azt mondtad: énekeljek, mint |
| az óvodások: „Egyszer volt egy kemence, belebújt a kis Bence, kormos lett a ruhája, |
| jól elverte Mamája!” „Jól megverte Mamája!” S mindíg voltak innen is meg onnan, |
| föntről is meg lentről, odakintről is meg idebentről zsarnok szolgáid, emberségre-rossz |
| cselédeid, akik félve a gyémánttól meg a selyemtől, a szerelemtől és a türelemtől, |
| a késtől és a könnytől, a reménytől és a rettenettől, az igétől és a fénytől, a haláltól |
| és a föltámadástól, A Virágok hatalmától, A tékozló országtól, A tenyészet országától, |
| József Attila sírjától, A halottak királyától, a Gyermekdaloktól, Apámtól, Anyámtól: |
| csókjuk vipera-marás volt, csókjuk kobra-harapás, eszméletlen ítéletük embernyáltól, emberverejtéktől |
| fényes, embervizelettől gyászos szégyenkaloda, s az iszonyú vaspántos kövér fa-járom préselő |
| gyűrűrésein, átizzadt-peremű korong-ablakain úgy lógtak ki kezeim, lábaim, |
| mint fasatú vastag harapófog-pofái közé kövér facsavarral szorított kecskebéka |
| mell-lábai és far-lábai, hosszan, rühesen, zöldpettyesen és vérpettyesen, s úgy lógott |
| ki fejem a koronglukon, mint verejtékező, vizelő, vért és epét okádó fekete rózsa. |
| És nem gondoltam: ez a költő sorsa! Megszégyenítésem szigorú szégyene: mint nehéz |
| járomban ökrök, bivalyok, tehenek szelíd, szomorú, foltos, fehér, fekete feje. Úgy |
| állt ki fekete rózsanyál-csöndbesüllyedéssel, fekete bivalylégydülledéssel, mint |
| a függőlegesen ezüstcsíkozott, feketecsont ezüstszálkakehely, ezüstbordás fekete bolyhos |
| kemény papírpohár légyfejből a légy szeme, a tűvel összeszurkált barna gesztenye, |
| a szúráspontgömbhalmaz barna óriásgesztenyék! Mint a fehér zománcselyem-bélésű, |
| sárga hártyacsontbelsejű zöldtüskefélgömb zöld bőrcsészék félgömbhüvelyéből |
| a barna gesztenyék, a tüskés zöld kettétört gesztenyetokból a lakkozott barna |
| gesztenyék: a légyszemek! Szivemen könnytelenűl ülve virrasztott Dózsa, szivemen a Forradalmár |
| Szánalom, mint piros lovon és csontig lerágták kezeit, lábait, lábszárait és |
| combjait, csípője húsát és mellkasa húsát a Ricsajos Emberevők, az Emberhúsra |
| Kényszerített Áruló Éhezők, még heréit is leharapták és péniszét, és emberfoggal |
| föltépett hasából fortyogva kiették a húgyhólyagot, a beleket, az ürülék- |
| tekervényeket és eleven szívét eleven foggal harapták, a Forradalom-testbe |
| mártott véres arccal és véres fejjel, mint farkasok a szarvasok szivét, |
| húsát, belét, tüdejét kieszik. És nem tudom, hogy jó volt-e nekik? Jó volt-e ez a |
| Kényszerített Réműlt Zabálás? Hogy jó volt-e az Áruló Emberszájnak az Eleven |
| Halállal-párzás? Hogy jó volt-e nekik hitemet csámcsogva, böfögve zabálni? |
| Hidd el Világ: ez nem volt akármi! És nézett kidagadt szitakötőszemekkel, |
| kidagadt darázsszemekkel, ezekkel az Összetett Szivekkel, ezekkel az Összetett |
| Látás-Énekekkel a Megrágott, az Emberszájtól Megcsonkított, a Félig-fölfalt |
| Szigorú Szerelmes Szánalom, nézett a Legyőzött El-nem-pusztítható Forradalom, |
| nézte a mohó emberevőket, csak férfiakat, sose nőket és lerágott húsa helyén |
| a véres sárga csonton virágok szavaztak, és csontjain virágok sugaraztak, Jajrózsa, |
| Vizililiom, Nárcisz és Szarkaláb, és új hús nőtt mindíg a csontra, a lerágott, |
| hús helyére, és új szív nőtt a Szerelmes Szánalom mellkas-üregébe. Mert |
| Virágember volt ő, Virág-Világegyetem, illatos Virágtejútelső, a Virágzó Szánalom |
| Szeretetszövevénye, ez a Szitakötőszemű Gyémántbuzogány-Bánatkoporsó, a |
| Hitre-első-Hitre-nem-utolsó! Fölfalhatatlan volt, elpusztíthatatlan, megzabálhatatlan, |
| megrendíthetetlen! Akár az Elképzelt Isten! És látható és sose láthatatlan! |
| Mondd Világ: mi jó van abban, ha költőid száját folyékony forró piros viasszal |
| lepecsételed, mint föl-sose-bontható rejtelem-szívű levelet, ahogy kalapáccsal |
| a hordó likába a dugót verik: bedugaszolod a költő szivét, hogy ki ne csordíthassa |
| lényegeit, értelmeit és rejtelmeit? Okos nedveit. Mondd: mi jó van abban, ha úgy taposol a |
| teremtéstudatban, mint részeg cigány egy láda tyúktojáson, mezitláb, ha árnyékod |
| mögé bújsz, mint a Történelem Vérvígasz-Vágyviasz rovarrács-kukacszivacs |
| háta mögé a Gyilkos Agresszió, a Bűnös Sejtelem, ha odabújsz a kukacrács- |
| döghátra lapúlva, hogy a költő ne lásson? A költő nem bukott el a |
| csábításon. A költőt nem részegítette meg az |
| Elől-Szerelem Hátúl-temető, Elől-Rózsakert Hátúl-Sírkukac-szalonnaféreg Temető- |
| Történelem, mint szent remetét a Látomás Meztelen Buja Asszonya, aki ott |
| állt előtte az erdei zöld árnyék-napfény rácsfüggönyre szőve szinte, meztelenűl és |
| hívta szájcsücsörítve és hangosan nevetett. Emlői dagadt piros szerelemgolyók, |
| fanszőrzete, mint Jézus szakálla, illatos árvalányhajbokor, szeme mint a méhecske |
| szeme: kettévágott piros csipkebogyó, s a piros bőrkupa szőrös szőke magokkal töltve, |
| mint piros fazék búzaszemekkel, s amikor átölelte, mintha lobogó tüzet ölelne, |
| s hátul mintha jégkásába nyúlna, a háton, mintha viperákkal, kobrákkal teli zsákba |
| nyúlna, mert az asszonyhát fehér szalonnaféreg temetőhát-táblájába fúródtak ujjai, |
| mint élő lencsefőzelékbe, amely mint az óriás Pipabékanőstény, a Mirigyes Asszonyszivacs: |
| kutakkal, kutacsokkal, likacsokkal és költőzsák-üregekkel fényesen szitarácsos, s a nyüzsgő |
| eleven sárszivacs asszonyhát szitaszövetében nyüzsgő halálférgek. A költőszív az, ami! |
| A költőt nem tudta elcsábítani, meggyávítani se Vak Világfélelem, Győztes |
| Emberfélelem, se a Tűzből és Jégből összeragasztott Asszonytest-Történelem. |
| Se ölelés, se hajsza! Se asszonyölelés, se halálhajsza! Sárga tojásmag-golyók taposva szétfröccsentett |
| szeme, csipke-protuberancia lotyadék-bajsza, lotyadékszakálla, ragacskenete |
| a fekete lábakon, a gyászharang-ujjakon és sűrű üveges fehérjetakony a láb fekete |
| ujjrácsozatában, mint Minotaurosz orrlikában, a bikafejű emberisten |
| férfivesszőlocsogása, tojáshéjkupakok, tojáshéj-zománccafatok a fekete lábfejre, |
| a piros körmökre, a fekete lábszárra ragadva, s a tojáshéjbelső nedves homorú gömb- |
| szűzhártyája csillog, mint hóesésben a bottal-kopogó vakok, mint omló |
| rács-sivatag hórostazokogásgyászban fehér vaskampósbottal fehér falat koppintva |
| verdeső fehér vakok, a vak behavazottak, a vasbot-csápú tántorgó fehér bunda- |
| lepkék, akik vascsápjukat ütögetik falhoz, szárnyuk rebegő, rebbenő hórács- |
| lepény, szemük behavazott kék zománcgolyó. Behavazott barna zománc- |
| tojás. Fehér fészekben fehér zománccsillogás, fehér |
| zománctojás, fehér porcelándió. Ahogy a hellén részeg mítosz-istenek |
| taposnak röhögve égitesthalmazon, mint rengeteg puha aranygolyón, a sárga |
| héliumgolyókon, szines gázgolyókon, úgy a részeg cigány a láda tyúktojáson! De mondd: |
| mi értelme ennek a barbár könnyű győzelemnek, ennek a Történelem-mögé |
| bújásnak? Hogy ne lássalak, hogy ne lássak? Mondd meg Világ, miért gyűlölsz |
| te engem? Hogy emberként emberalakban magamat meg sose mutassam, mert |
| nem akarod hitem és virágom, mert gyűlölöd a dalt, ha kivirágzik? Összetett Tudatom |
| bonyolúlt Gyermekdalait. Hogy Gyermeképoszod meg ne mentsem? Hogy meg ne |
| mentselek, mert azt hiszed, dalommal magamat mentem, mert félek nagyon a Rossz |
| Haláltól, s mentőöv minden dalgyűrű: szivemen, hogy léted létében gyűrűsen |
| úszva lebegve fönnmaradjak, s talán a köröttem, alattam hemzsegő csillagcápák |
| kettéharapnak, leharapják fagyottan csüngő lábaimat, s ott úszik majd az |
| aranyhit-karikával meggyűrűzött szív, a meggyűrűzött époszi törzs, |
| mint fénygyűrű-glóriás hólyagmedúza, mint aranykoszorú-karikás óriás madárszemgolyó, mint levegőben |
| a meggyűrűzött-lábú madár, akinek kék pikkelycsillag lába fölé, a karcsú lila |
| pikkelytorlódás-pálcika lábszárra, a madár-boka fölé kis fehér aluminium- |
| szalag-gyűrűt szerelnek, a gyűrűlap függőleges karika-homlokába negatív |
| préselettel évszám, hó, nap, ország neve ütve, mint az ökör szőke farára, |
| bika göndör-csigás Apolló-homlokára, bivaly fekete asszonynyakára |
| a tüzes vaspecsét, az izzó vas-számok, beleégetve a szőrbe, a bőrbe a |
| körbetűk, számok. Égés-számok, égés-betűk! S a vékony fémvályúszámok és alumínium- |
| vályú-betűk villogó cérna-gödreiben, a vékony alumíniumléc-partú görbe, kerek |
| és egyenes csatornák üreggyomrában ködpára, harmatpára, felhőmosoly párapontjai. |
| Mint az emberújj rózsaszin bőrlécei közt, a léccsatornák vályúiban a letörölt könnycsepp. |
| S alattam és köröttem gyűrűsen forgó, meredten mosolygó, villanva gomolygó |
| üvegbaltaütések, üvegfejszenyerítések: a cápaszemek! S köröttem és alattam |
| a mérhetetlen folyékony üvegpaplan vicsorgó, éhes kukoricacsövei: a cápafogsorok! |
| Világ: én elhiszlek az érted-szerelemben! Amiért szeretsz, ha nem szeretsz te |
| engem! Mert érted szeretlek és csak általad vagyok, s akkor vagyok és attól |
| vagyok, ha körülvesz Léted, a Milliárd Dolog, Milliárd Állapot, Milliárd |
| Akarat, Milliárd Vágy, Vágyakozás, Milliárd Elfogyatkozás és Megfogyatkozás, Milliárd |
| Titkolódzás és Kimutatkozás, Milliárd Megvalósulás, Milliárd Izzó Szerelem! |
| Érted vagyok és tőled vagyok. Ha szeretsz, ha nem szeretsz! Érted vagy velem, |
| hiszen azért szeretlek, mert vagy valóban, mert általad vagyok emberként, |
| elmúlóban, a kimutatkozó dologi, természeti jóban, a Milliárd Belémtartozóban, |
| amiben virágzik az én Tartozásom, mert általad vagyok, s te általam vagy, |
| s bennem virágzik Minden Tartományod, elmúlásod az én elmúlásom, s elmúlásom |
| a te elmúlásod, és nem csodálkozol ezen az Összetartozáson, csak az elmevak csodálkozik, |
| s mondjuk egymást mint visszhangot és visszfényt az anyagterek, árnyütések, |
| anyag-távolságok s szivemből Létezésed boldogsága szívárog, mint alvó |
| asszonyom szájából a nyál, mint duzzadt férfi alvó vesszőnyílásából a fehér |
| méz, és szivedből világszerelem-mosolyom szívárog, mint lehalkított rádióból |
| éjjel a zene, Bach fuga-éjjele, Mozart hegedűversenye, Monteverdi fehér |
| Isten-ámulása, Chopin boldog világlét-ájulása, Stockhausen himnusz-ragyogásgyásza. |
| Szeretlek Virágzó Világegyetem, szeretlek Még-meg-nem-váltott Emberiség! |
| Szeretlek Anyag, szeretlek Szép Emberi Hűség. Szerelem-bonyolultság, szerelem- |
| egyszerűség. Szeretlek, ahogy férfi asszonyt szerethet, költő a virágiszony-időt, |
| férfi a nőt, napfényt a föld, növekedés a növekedőt, múló a múlhatatlant, halandó a halhatatlanságot, |
| ahogy az Anyag szereti a Világot, Világönmagát, mert Anyagát, halandóságot a halhatatlan |
| élet, a halhatatlan idő, halhatatlan anyag. Szeretlek mint vakvezető kutyáját a vak. |
| Nyakörved szíjgyeplőjét fogom Világegyetem. S te engem vezetve járod velem az |
| Önmagad-Hit roppant térségeit. Látó szemem te vagy Asszony, s a szivedből csírázó utak! |
| Mert téged szeretlek, mikor a világot, s a világot, mivel téged. Hiszen a kettő ugyanaz! |
| Szeretlek te Kettő-Ugyanaz: Asszony-Világ! Szeretlek te Ugyanaz-Kettő: Világ-Asszony! |
| Szeretlek Mérhetetlen Mennyiség, Létre-tülekvő Súlyos Könnyűség, Könnyű Súly, |
| mindenféle Megvalósulás-Anyagparázs, Szerencsés Türelem, Lebegő Rohanás, |
| Önmagad-szivébe-zuhanó Ősfénycsóva-Ájulás, szeretlek Mindíg-Újulás Ugyanaz- |
| Megvalósulás, Tökéletlen Tökély, Anyagakarat Szerelmi Kéj, Milliárd Érthető |
| és Nem-is-érthető Módosulás Anyagfegyelme, szeretlek Világegyetem-Elme |
| Gondolatszerkesztő Éposz-váz Gömbiránya, szeretlek Űr Virágzásbizalom-Aránya, |
| Szférák és Rétegek, Hártyák és Térfelületek, Terek Összetett Összességhiánya, |
| szeretlek Épülés, Építkezés Formapontos Anyagbeszéde, szeretlek Fény Szenvedélye, |
| Sötétség Tündérköteléke, Láthatatlan Váz Minden Világegyetem-csontja, szeretlek |
| Csonka Bóbitaláng, a Mindenségszövedék Különös csöndrács-szövetében |
| gyémántszáradék Gyopárvirág, a Mindenség Tűzavatás Függőkertje, ahogy égsz, |
| mint Halottak napján a temető az éj feszítőkötelén lebegve, fényponthálólepedők: |
| az ür függőágyai, az Elemi Sötétség két hiányszigetébe ültetett ősfa láthatatlan |
| ágaira kötözött fényrácslepedők, lazán kifüggesztve behorpadt tűzrácskendő- |
| világűrfüggőágyak, amiben az Idő ellehetetlenülő, gőgicsélő, nyafogó, nyivákoló |
| Tömbjei hevernek, mint szőlőben a két cseresznyefa, a kéklila bőrű fák ágboga |
| görcseire kötözött fehér batyukendőben az újszülött gyermek. A faágakra hólyagosan, |
| lazán kötve a fehérvászon batyukendő, abban a lazán-kifeszített fehér vászon- |
| hólyagban a gagyogó, gőgicsélő gyermek, abban a fehér kendőszárakkal |
| fölfüggesztett vászonlepedőkosárban, oly boldogan, mint az anyja hasában, s kis |
| arcán, kis kezén, piros bögyén, vagy piros vágás-lepényszigetén a cseresznyefalevelek |
| zöld árnyékpöttyei, meg a lombon átrácsozott fény pöttykockahálói súlytalanúl |
| rezegnek, szempilláján mint vércsöpp a nyár, a gyönge szőrre alvadt katicabogár, |
| s zöld légy ül jobb lába meztelen nagyujján, s néz az aranyzöld cseresznyefa- |
| lombemeletlétra fénypontrezgésüregeire, mint csöpp zöld kristálylevelibéka. Néha |
| a fény lengeti a függő vászonbölcsőt, néha a surrogó kék szitakötőszél, a zizegő |
| sárga szöcske-szellő, néha anyja löki meg a horpadtra-bágyadt fehér vászon- |
| függőágyat, s ring, leng lassan a fölfüggesztett vászonhólyag a tücsökfej-fekete |
| asszonylökésben, a kékpipa rózsapöfögés könnyű nyári szélben, mint behavazott |
| akasztott szűzlány a havas akasztókötélen, mert felkötve a liliom, a hóvirág, |
| a gyöngyvirág, s röhögnek az idegen katonák, s a fölakasztott fehér liliom alatt |
| szétterpesztett lábakkal áll a Gyilkos Buzgalom, s társaival lefényképezteti magát, |
| a függő hókoporsó-lányt, meg önmagát, ahogy áll alatta, jobb mutatóujját géppisztolya |
| ravaszán tartva. Ez is vagy Emberiség? Elég? Nem elég! Mert nem elég |
| kimondani: volt ami, de azt tegyük, hogy többé ne legyen! Ó, Mindenség izzó |
| csillagrács-függőágyai: tejútak, galaxisok, galaxishalmazok, galaxisszövetségek! |
| Űrben-függő hálórács-fénylepedő testetekben hever a gőgicsélő nő-idő, nőstény-idő, |
| a bömbölő meztelen férfi-idő, hím-idő! S ez a fekete űrfákra, végtelen fekete |
| angyalderekakra, angyalkezekre kötözött fényponthalmazrács-függőlepedő, |
| amiben az Anyaggal Történő Idő lusta, léha Viszonylatai hevernek, mint szőlőben |
| fákra-kötözött fehér batyukendőben a gyermek, mit tud az emberről, az emberi nemről, |
| az emberi szerelemről? Mert mit tud az újszülött, vagy csecsemőgyermek az emberről, |
| az emberi nemről, az emberi szerelemről? Mit tudtam én létről, hullásról, munkáról, |
| költészetről, halálról, napfényről, holdfényről, a csillagos égről, a nyári kék égen |
| az óriás krétapénzről, a Holdról, meg más természeti és emberi viszonyról, a jóról |
| és az iszonyról, mikor ott függtem a szőlő cseresznyefái között, a lilabőrű |
| ágakra kötözött batyukendő-vászonkosárban, s anyám kapált, délben megszoptatott. |
| Kivette kigombolt ingmellényű ruhájából kicsi mellét, s mintha szivemben |
| volna valami emlék, pedig az a pillanat még csak a nem lét volt a létben, a |
| függőbatyuból kivette nyálas, pöcsöcske meztelenségem, a cseresznyefa alatt |
| az ólomforgács földre ült, az emlőgombot mohó számba gyömte, tömte, az emlőgomb |
| szőrpihés piros körte, bal keze mutatóujjával s hüvelykujjával a pici |
| mellgolyó párnacsücsök húsát nyomkodta, gyötörte, jobb karjában meztelen |
| kicsi testem, jobb tenyerében szőke gyermekláncfűpehelygolyó fejem. Én meg |
| híztam a sovány tejen. Fogatlan számban a csecstest csipkebogyós párnacsúcsa, |
| köröttünk zöld legyek, fekete legyek, pepita legyek, piros legyek, kék legyek |
| zengő, zúgó, zümmögő zománckoszorúja, fajanszkoszorúja, üvegkoszorúja, vaskoszorúja, |
| borostyánkő-koszorúja. Rajtunk tűzpettyek, zöld árnypettyek rezgő tündérborúja, |
| szöcske hártyázott szőke selyemcsattogással, szöcske villant sárga hártyaóra |
| ketyegéssel, varjú rikácsolt, a nyár fekete halál-lobogója, rigó fütyűlt, mint |
| cukorsíp a búcsúban, a lapos kanalasgémcsőrű, koponyatető-orrlikú piros |
| cukorcső gégéjében piros cukorgolyó, vérpettyes szőke hártyacimbalmok szökkentek |
| hártyásan, szögletesen szállva, szöcskefejű ugróvillás állathegedűk, a pacsirta |
| fönt a kék szikragolyó mellbimbójaként, mint éneklő dió, kis rózsasíp vesszőmre |
| nagy zöld sáska ugrott, mint egy zománc-szív-tekintetű zománc nagy A-betű, |
| zöldzománc csévekardrugó-potrohú, zöld zománc-cérnaszál koponyabajszú, |
| zománcsziromsaláta-majomsegg-páviánseggszájú szívalakú zöld porcelándugó, |
| az volt a feje, s szájlábai koszorúsan, körben a szájszívcsücsök-zabálólemezek |
| zöld porcelánrózsájából kinőve, mint egy zöld koszorú zöld tulipánrózsái, mint |
| könyöktől körküllősen mozgékony zománcdrót pálcikakezek, és éppen nem |
| vétkezett, nem volt bűne semmi, nem akart rabolni, fosztogatni, enni, csak ült |
| és nézte zöld kristálypázsitszív-duplaság szemmel, zöld porcelánháromszög, zöld |
| zománc-áhitat mereven a neki látható barna déli harangszót. És én mit se |
| tudtam arról, mi van, csak jó volt, csak jól éreztem magam, mit se tudtam magamról, meg a |
| létről, mit se tudtam erről a szép egészről, mit se tudtam nyári árnyékban |
| ülve szoptató anyámról, se a pelenkáról, se a vizeletbugyogásról, hisz anyám |
| is leguggolt nyögve, s arany-karddal a földet habosra döfködte, mit se tudtam |
| a déli harangozásról, meg a lélekharangról, ami odacsöngött az elmúlásból, |
| mint messzi Túlvilág sötétzöld szemgolyójából kinőtt harangfürttornyocska |
| gyöngyvirág, a Túlvilág pupillaperemén, a világűrfeketén, a fekete korongszigeten, |
| a széleken, a sötétségszeleten kinőtt buddhista fehér növényporcelánharangocska- |
| torony, s a pupillatükörben hajlongott haláltükörképe fehérszárazon. S mikor |
| a lassú tehénbőgés este barna árnygőzével anyám szívében a beszélő csöndet |
| megkereste, s bekente szive bőrét barna viasszal, mint szilva bőrét, a sötétkék |
| mosolyt a természet fehérebb növényviasszal, hogy ujjbögyöd bőrlécörvénypajzs |
| lenyomata a viaszos sötétkék szilvabőrön, mint fehér papíron a bűnöző |
| indigópárnába nyomott ujjainak ujjlenyomata, a pajzsos lila recekoszorú, a |
| pozitív recegömbléckorongkoszorú, a nem-lesz-vita!, pedig nem vagy bűnöző és |
| nem vagy bandita, se túsz-szedő, se terrorista, a sötétkék szilvabőr mégis gyermek- |
| ujjlenyomattal lepecsételve, mint mikor kék bélyegre ütnek postabélyegzőt fehér |
| borítékon, s a bélyeget koszorúgyűrűsen átszövi a fekete pecsétnyom, mikor |
| anyámat a tücsökálom-gyászfröccsenés este cirpelve csöndbeszélő szivében |
| belepte, mint villanydrótot az őszi fecskék, mint mezőn gázoló napszámos meztelen |
| lábszárát a füvibolhák, növénybolhák, mikor a Nap piros tehénszeme, albinó ökörszeme belefulladt a |
| lila hegyhátba, eltűnt, mint piros meggy cianótikus gyermekszájban, mint |
| szívbeteg gyermek indigó-ajkai között a piros cseresznye, ahogy 1514 forradalom- |
| futása fulladt piros rettenetszemgolyókkal az ellenforradalom egyházi lápba, |
| Dózsa György izzó vastrón-vonítása, a szétzüllő seregek röfögő sárkortyolása, |
| sár-úszóhártyás csapkodása, fekete sárbéka-úszóhártya-kezű cuppogása, |
| mikor anyám homlokára ült a Hajnalcsillag, anyám fekete homlokára |
| a Hajnalcsillag, mint piros szitakötő és sírni kezdett, mint elveszett gyermek |
| a gyertyafény-lepedőben, a Halottak-napja-temetőben, mint egy piros angyal |
| fekete látomásmezőben, fehér fejkendője alatt: hátára vette a batyukendőt, a |
| fehér batyukendőben hátára kötött engem, hátán a gyermekszuszogó-gyermeknyafogó |
| fehér vászongolyó, nyaka vászonjáromban, vállain, hónaljaiban átvetett, |
| átfűzött vászonpántok, mint a járomfa, járomszögek, a vászonpántok elől, |
| két melle között csomósan máslisra kötve, lógtak a fehér vászondenevérek, a |
| fehér vászonlepkék, kapáját bal kézzel fogva bal vállára vette, jobb kezébe |
| a kék tejeskannát vette, bal könyökére vesszőkosarát vette, s elindúlt lassan |
| gyalogosan hazafelé. Lila árnylapok, lila árnybércek, lila árnyszigetek, |
| lila árnykötelek, lila árnyképletek között ballagott velem a térdig-por úton, |
| mint emberiségbatyuval a hátán a jövő évezred felé a Történelem, az |
| Egyszerű Asszonyidő-Történelem hátán csüngve, majomkölyök majomanyja hátán, |
| mentem én is, mert vele, még nem volt bennem semmi figyelem, sem értelem, ballagott |
| a vastag ólompor országútszőnyegen, hogy mire férje jön: otthon legyen. Mint kis |
| barna tehén, akinek fekete ősi csillagbuborék-szemén az est lila sziklaszakadék- |
| árnyai, mint vékony ifjú munkás-Szűz Anya. Még munka várt rá, s talán szerelem. |
| Asszony: mi lenne nélküled velem? Nélkületek mi lenne velünk: Asszonyok? |
| Hiszen fénylik és ragyog minden választott dolog, amit kezetek kezetekbe fog és |
| meghal minden, amit nem érint teremtő boldog ujjatok, amit nem simít okos |
| szép tenyeretek, világ elsői, ti, világanyák, világasszonyok! Hiszen gyönyör-csiszolat |
| testeteken át, mint nagyítólencse csiszolt üvegtekintetében látjuk fölnagyúlva a |
| Törpe Halált, ahogy a nagyítóüveg fénylencse-szemében mutatja minden rejtett |
| pórusát, rügyét, drótszálát, ágát, pikkelyét, szem-szemcséjét, szájdróttasakját, |
| kitinvonalát, szőrcsík-mellkastaréjvonalát, lepedékét, hártyalángját és rühfonalát |
| a lencseüveg lángjában megnagyúlt bogár, amely egy gombostűre tűzve, (a tű |
| a dugóba) meredten lebegve áll, széttárt csontrece-bordás szárnyaival, a barna |
| szőrös kitinkanáltollakkal, mint szétfeszítve fára szögezett karjaival a kereszten |
| Jézuskirály, ahogy csüng a keresztfán zöld viaszbéka-teste, szakállas varangy, fejében |
| a sötétzöld Nem-Reményben ragyogó barna hólyagdugók, pápaszemes maki- |
| szemek, óriás aranygyűrűs szappangolyók, mint pezsgősüvegbe félig bedugott |
| gomba-dugók, s kloákája csücsöri fehér rombuszerdő-mirigykéregrózsa! Ó, mi |
| lenne nélküled velem Szépen-Virágtűzözön Feleségem? Nélkületek mi lenne |
| Velünk: Asszonyok? Kezetekben, mint a boldog könyvlapok: fölnyitható szivünk! |
| Ó, mi volna Asszonyok nélkül a Lét, a Sein és Dasein, az Ittlét, a Lét, az Időlét, |
| Emberlét, Öröklét? Mi volna nélkületek, Asszonyok? Lenne az Örök Világegyetem- |
| Nőiség, a Világmindenség-Asszonyiság, ha a Teljes Teremtő Nőiség, Egyetemes |
| Termő Asszonyiság nélkül kéne lennie? Lenne a Világ? Lehetne-e? Hiszen a Terméketlenség Vak |
| Halálgyönyöre lenne csak, ha nem közös ügyünk, az az asszonynélküli Őstudat- |
| Férfisivatag, az az Önmagát-gyászolni-se-tudó Világvak-Bűntudat, az az |
| Elferdűlt Egyoldalúság, a Világ Végtelen Kő-köre, mint százezerbilliárd világlét- |
| köszörűkő, ami halottan forog, mint özönvízben a fölfújódott, döglött állatok, a tajtékos, |
| sárga szennyes hömpölyegben, vízzel fölfújt, kidagadt-érfonatú szőrbuborékok, emberszemű |
| betoncsókok, csecsemőszemű virágcsokrok, fodros véreshurkalángok, elefántok, orrszarvúak, vizi- |
| lovak, zsiráfok, s mindenféle földagadt Assziszi Szent-Ferenc-szemű állati salak, |
| hangyászsün, tapir, tatu, orangutáng, gorilla, zebra, a fölpuffadt természet-ámulat, |
| s a Semmit élezi, csiszolja, köszörüli, a Semmi Pengéit |
| élesíti, s kemény kék sziklacsokor-lángfröccsenet lövődik ki a Közös Gyászból: |
| a Halál és a Semmi köszörűkő-penge találkozásból. És nem termékenyít és |
| ki nem elégít ez a kő-fém csók, s a Kopárságnak nincs öröme ebben! Ahogy |
| Istennek se volna, ha volna, ha van. Asszonyom, ha szerelemben tebenned oldom |
| föl magam, mert gyönyörrel elfakadva benned, emberi létem borul veled |
| lángba, nemcsak testem gyönyör-rab homálya, s azt is tudom, mi a Világ-Képzelet! |
| Világegyetem-Asszonyiság, ha belédoltódik hitemből a láng, mint testemből |
| a lövellve kifakadó teremtés-szomjúság: boldog vagyok, mert boldoggá tettél |
| engem, megszültél, tápláltál, fölneveltél, hagytál lenni lennem, hagytad, hogy |
| költődként belédomoljak, s testedben-terjedve, tebenned-erjedve, létedbe- |
| ernyedve kimondjalak téged. Kimondjalak Téged Önmagadból! Megvalósítsam |
| Örök Anyagodból, ami szavam nélkül csak Hiány lenne abból a Szerelmes |
| Teremtés-akaratból. Keringene, fénylene, pörögne, dörögne, spin-je |
| lenne, önforgása, rácsa, gomolygó lehetőség-forgácsa a Fekete-Időnek, |
| az Űrnek, az űrben a gáznak, a tűznek, az atomoknak, elemi részecskéknek, |
| egyensúlynak, bomlásnak, a terjedő ritka térnek, minden tartálynak, tartamnak, |
| tartalomnak, edénynek, erénynek, csomagnak, erőnek, mezőnek, ereje, haszna nem is lenne másra. |
| Csak közösünk a Világ Megmaradása! Hisz az ilyen Önhalál-Időnek nincsen |
| megtermékenyíthető asszonyteste, petefészke, petevezetéke, méhe, mint a boldog- |
| asszonyiságú nőnek! A Mindenségnek te vagy szülőteste és örök csomagfoglalatja, |
| te Világok Megszülője, Anyja, Időtlen Tartálya: Végtelen Asszonyiság! |
| Ó, mi lenne nélküled veled: Világ? Ó, mi lenne velem nélküled: Asszony? |
| Mi lenne velünk nélkületek: Asszonyok? Szeretlek Világegyetem-Nőiség és |
| szeretlek Boldog Asszony-Szőkeség. Ahogy az Eredendő Bűnt Isten szerette |
| a Teremtés félig-megírt Époszában. Az ember által az emberiség azért van, |
| mert az ős-szerelmet testével elkövette, s azért van az ember által a Konok |
| Anyagösszesség-Világlét, mert szerelmével az ember megismerte. S elfeledte |
| steril szégyenét. Azzal oldotta föl Létté önmagát, hogy megcsókolta a Természet |
| sötétben szorongó anyagát, azzal győzött a gyönyör a kopár fényen, hogy átcsókolt |
| a Változó Tüneményen. S lett a Szikár Szerkezetnek megterhesűlt, virágzó Asszonyteste! |
| S lett élő minden, ami léthalott volt. Halandó minden, ami múlandó volt. |
| A Szerelem érettünk zuhog? Mi lenne nélküled velem? Nélkületek velünk: Asszonyok? |
| Hiszen minden, ami boldogságba fog, általatok van, tőletek van minden, ami dolog és |
| ti szültök meg minden láthatót az emberi és nem-emberi sorban, és lényetek minden |
| gyönyörű ténye ott fénylik minden létező állapotban, a jelenségben és a dologban és a |
| halottakban is ott ragyog, a haláltestben és a halálmosolyban belőletek, ami emberi |
| fény volt, a Mindenség bonyolúlt küldeménye, nem az égbolt, de annak minden angyaloktól |
| kiszidolozott rézedénye, minden égitest fénylő körülménye, mert |
| a halottakban sugárzó fénygolyó van, mint egy meg-nem-szilárdúlt égitest, |
| a holtak szivében párolgó kristálytojás, védhetetlen és véghetetlen gömblobogás, |
| mint madárfészekben frissen-tojt madártojás, mint észlelet a körülményben, |
| a ti testetek szülte örök fény, a hervadhatatlan tiszta béke, kinyíló, s bezárt, |
| s újra-kinyíló testetek halált-legyőző gömbsugarakban virágzó feledhetetlen folytatás, |
| s az sugárzik át húson, csontokon, a csontváz-halálhárfa sárga hajnalán, |
| a halottak testén, halálmosolyán, hiszen ti szültetek minket |
| a világra, s általatok vagyunk egyenként nem-árva, miután megszülettünk, mióta |
| megszülettünk, a belső fényből a külső fénybe estünk, mert testetek belső fényébe |
| zárva, a lebegésben fordítottan kuporogván állva, nem gondolhattunk még a halálra, |
| és nem is gondoltunk a halálra, hiszen hogy is gondolhattunk volna, hiszen a magzatnak |
| nem az a dolga, hiszen a magzatnak más még a dolga, a megtestesülés, a növekedés, az |
| anyatestben-beteljesülés, s gyűrötten, véresen a világra omolva lettünk a nekünk-új |
| fény halandói akkor, alkonyatkor, éjjel, nappal, vagy virradatkor, lettünk, hogy újra |
| titeket szeressünk: Asszonyok! Ó, Asszonyok, mi lenne mibelőlünk nélkületek? Nem |
| a Lét beteg, de a férfigondolat, ha önmagát az Elmúlásba zárja, s nem oldódik föl |
| testetek hasított vérző gyapotcsillagába szúrva meredt könnyező szivét, ha nem szóródik |
| szét űrbe-tárt leveles gyapjuszív ágyékajkú testetekben, mint csókjával, aranycsokrával |
| tiszta fény a késsel hasított, baltával vágott virágzó húslevelű sebben, mint a hajnal |
| piros hüvelyében az űr bárányfelhő-redős kék csigaszeme. Hiszen tőlünk-nemzetten |
| termékenyűl a Végtelen Nőiség, mikor Egyetlen Testében dagadni kezd a gyönyörű |
| Belső Buborék, a Világtartály Magzatburok, s abban a hártyahólyag-határfelületű |
| vízdaganatban nő, növekszik, összecsomagolva kuporog, lebeg a köldökhöz ragasztott |
| vastag vérkötélen lobogva és forogva, pelyhesen, szőrösen, szempillásan, rózsakéken |
| összecsomagolva az Eljövendő Emberiség! Hiszen ti szültetek mindent, ami |
| Világ, ti szültetek meg Asszonyok! Hiszen te szültél meg mindent, ami Világ: |
| Világmindenség-Asszonyiság. Belőletek vagyunk boldogak, vagy boldogtalanok: |
| Asszonyok, belőled zuhant ki jajgatva az Eredendő Szomjúság, gyötrődő tested |
| vonagló, szőrös, lebenyesen fodrozva táguló, tág véres hús-szakadék kapuján |
| forgott ki véres néma arccal, véresen összegyűrt arc-tudattal az Eredendő Láz, |
| a Halandóság Véres Arcú Gyönyörvirága. Az újszülöttarc mikor a tág, ürülő |
| hüvelynyílásban gyötrötten kibuggyan, s azt csukott-szemvigyorral betömve bezárja, |
| mint a Cyclocosmia-pók hátsó testzáró napsugaras, körben csillagosan bordás, kitinléces |
| és kitinvályús korongrózsája, aminek emberarca van, két tányérszeme, régi Hold- |
| ábrázolás szája, Hold-ábrázolás rézkarc-mosolya, mint egy Verne Gyula-regényben, |
| mint Agamemnon király véres gyűrt aranyhártyalemez halotti maszkja, ami úgy készülhetett, |
| hogy a nyálkahártyavékony aranylemezhártyát a halott-arcra tették, mintegy |
| ráterítették s aztán hüvelyk s mutatóujjal az arcra nyomkodták a hártyalemez |
| aranypuha-zsebkendőt, s az kidudorodott, ahol az orr, behorpadt, ahol a halott |
| mosoly, ráncos dióként kigömbölyödött, ahol a szemgolyó, redősen gyűrten besüppedt, |
| ahol a száj ajakívei szirmosodtak, ércléces lett, ahol a szakáll szőrlécei, még pórusai |
| is a homlokon, szemhéjon, mint a Hold kráterpontjai, elvakart bárányhímlő-sebhelyei! |
| S a puha gyűrt aranyhártya külső felületén, a halotti álarc aranyhártyabőrén, |
| a dermedő viaszpuha anyag lemezkúpján és lemezredőjén, a halántékhorpadáson, |
| s az aranyhártya-homlokon a hüvelyk és mutatóujj gyűrűs, félív-szálkabordás |
| bőrléc-lenyomatai is látszanak, mint agyagsárban a kocsikeréknyom, aranyrecelécek |
| és aranyvályúk gömbörvénycsoportja, mint félbevágott hagyma évgyűrű-arca, mint kettéfűrészelt |
| akácfa évgyűrűi, mint hamvas szilvát ha megfogunk, s a kék bőrön ujjhegyeink fehér |
| viaszpecsétje, az ujjlenyomat árnya, mint röntgenfelvétel fekete celulózlapján |
| a mellkas fehér csontszárnya, a csigolyák csipkerúdja, a tüdő bokorárnya, a szív homályszigetárnya. |
| Te vagy a Folyamatos Világ Összefoglalása: Világegyetem-Asszonyiság és te vagy, aki |
| majd lefogod szemem, egyszerűen és értelmesen Egyszerű Asszony-Tisztaság és te vagy |
| az Idő Tér-szívű Gömbtágulása: Világmindenség-Asszonytest Komoly Virágzása |
| és te vagy, aki megcsókolsz, ha betegen jajgatok, vagy hallgatok betegen, mert |
| te vagy hitemben az értelem, s értelmemben a hit te lettél, mert szeretsz, mert öt |
| éve megszerettél, s mikor előtted megálltam, lángolva kiabáltam, már az |
| első pillanatban: tudtad, hogy hihetsz szerelmes szavamban, pedig nem |
| is láttalak három napig, s mikor a telefont fölemeltem, s fölhívtalak, |
| járkáltam szivedben, mint virágos kertben, szombat volt, szombat, kora-este, |
| s a Romlás nem járt csillagszivárványlepedő kerted alatt, az Emberlábon-járó |
| Pokolharang, a Hártyaarcú Sárga Hang, a Kést-szorító Árnyék-Bitang, |
| a Settenkedő Fehér Fagykutya, a Hazugsággal-töltött Bohóckalap és Bohócruha, |
| a Rühes és Ótvaros Sátánkevély, és azt mondtam: szeress, azt mondtam: ne félj, |
| szombat volt, szigorú gyöngyházköd kora-este és volt már a Világ és nem a |
| Halott, a Halott a földbe visszamenekűlt, fekete-kontyos csontváza sustorogva, fortyogva, |
| forrva, földdel hömpölyögve befolyva sűllyedt vissza a földbe, tavaszidőben, |
| a Farkasréti temetőben, mintha sűllyed a kettétört hajó, s kiugrálnak |
| belőle az emberek: kiugráltak a halottból a Hétköznapok és |
| az Ünnepek, kiugráltak sikollyal bolyongva óceán-haragomba a Halottból |
| az Elrejtett Pillanatok, az Eldugott Idők, a Férfiak meg a Nők, a Titkok, Bűnök, |
| Gyűlöletek, Csodák, Csodálkozások, Szégyenek, mint az ostobaság, s szétszórtan szétlazúlva |
| süpped az őrjöngő, kékuszony-toronyhemzsegés, kék vízvitorla-hólyagzás-terpedés, kék viziszárny- |
| iszonyatverdesés tenger puha anyagközönyébe, mint ahogy álomba hull az ember és |
| azt hiszi, az a béke, a csöpp száraz asszonygyermek-csontváz a földhúsba mélyen beleégve, |
| a visszafogadó anyag gyöngyrobbanás halálsebébe, mint megkristályosodott ősi gyanta- |
| mézbe síró ős-szúnyog, a pici piheláng-bodorfelhő-üregszelvénycsővirág, s átlátszanak |
| a megkristályosodott ősmézhús rögirgalom-diadalán az emberszívre-falánk pici |
| szájszervek, a gödörnyelv kifújt hártyacső-elefántormánya, a szúnyogmellkas szőrös |
| kitinviasz-dolmánya, puha kocsonyaselyem-réklije, a szúnyogcomb-drótmuszklik, |
| és a selyempihe-ing, a kitinkéreg-pruszlik, az alsó-állba csövező vérszívó-dárda, s a |
| szemek, mint két fölnyitott korongüveg piros halikra, zöld gomba- |
| penésszel, ólomkék fonalgomba-agytekervényürülékkel benőve, s a virágzó bolyhos csápjegenyék, |
| mint lángpihe nádbojtok drótpálca-nádszáron, mint páfrányos pamutpihe-szökőkutak, |
| mint megkövesedett füst, mikor máglyán ember ég, mint bóbitásan föltoronyló hótölcsér, |
| forgószélben föltoronyló s kalászos füstkoszorúkban visszahulló zöld hó, piros hó, |
| mint ágaskodó megkristályosodott bálnafújás, mint halottaskocsit húzó gyászlovak fején |
| a fekete csótár, a fekete tollbóbita, a fekete lobogáscsokor. S sárga üvegszelvénycső |
| vízszintes teste, mint egy kiszőrösödött barna kard, s abból hosszan kilógva a lábak, |
| mint szögletesen hajlított rozsdás drótbokor, üvegszúnyogfa, pihebolyhos üvegkardocska |
| ritka drótsöprű gyökérzete. Igy él az Ünnep-Leső! Igy látom én a Halottat a földben, |
| a Farkasréten a temetőben! Mint ős-szúnyogot, az ősi zokogót a szikrázó ősi |
| borostyánkő-rögben. Az a Halott! Ilyen Este! Szombat volt, testmézes hatalmas |
| halpikkelyragyogás kora-este. Szombat este volt. És elment a Halott. Visszament |
| a Halott halottnak a földbe! Itt ült a szőnyegen nevetve. A cigarettázó Halott. |
| A cigarettázó Csontváz! Beszélt a cigarettázó Halott. Beszélt a cigarettázó Csontváz. |
| Azt mondta: „Legyőztelek!” Azt mondta: „Megvertelek!” Azt mondta: „Agyadba |
| fújom a halálfüstöt, szívedbe fújom a halálködöt, azért cigarettázom!” Azt mondta |
| sikoltva: „Mért nem takarsz be, fázom!” Azt mondta vicsorogva: „Élek és |
| cigarettázom!” Azt mondta viaszhangon fehéren motyogva: „Megátkoztalak!” |
| Azt mondta csont-ujjaival sárga szalmavirágkoszorús csont-homlokán dobolva: „Sárga csontjaimba |
| mártalak!” Azt mondta sötét hullavígaszt köpve: „Tedd le a tollat örökre!” |
| Azt mondta, a levegőt indigókék márványpálca-ujjaival pödörve, mint |
| hosszú férfibajszot, a levegőt csontkérdőjel sárga ujjaira tekerve, mint válláig- |
| érő ősz bajszát öreg Kossuth-baka: „Nem tudtad, kihez jöttél haza? Nem |
| tudtad, hogy cinóbergálickéken lógok a piros selyemkötélen!” Azt mondta |
| nevetve sárga viasz-szegényen: „Szar vagy az emberiségen. Hazúg, mert költő, |
| szegényem!” Azt mondta a kék levegőt, mint konyhakést markolva: „Aki |
| idejön hozzám, megölöm azt!” Azt mondta halál-szája tizenkét parázspontja, |
| mert szájában tizenkét égő cigaretta, hogy büdös volt, füstölgött tőlük a csontja, |
| s szája fehér cigarettaküllőkből tizenkét parázs-szemgolyójú füstölgő szempilla, |
| s fehér bodrokban ömlött ki a füst az összepréselt száj cigarettaküllőrésein, |
| mint a gomolygó, fodrozódó, gyűrűsen karikázó, csigásan lazulva föltekeredő |
| kín, mint a szent füstölő ezüstpáfrány füstje ülő aranyszobor-Buddha-asszony nyitott |
| aranyüreg-száján, páros arany-orrlikcsövein, a szemgolyók aranygömb-köldökén, |
| a pupillák pici korongrésein, azt mondta halálvulkánként füstölögve: „Átok reád, és minden élő dögre!” |
| Ült a szőnyegen, mint egy csuklósan, hegyesen összehajtogatott fehér alumíniumdrótszobor, |
| mint egy óriási alumíniumdrót-sáska, válláig fölhúzott térdeire könyökölve, mint |
| egy alumíniumdrótszobor-szöcske és merev dróthálószívzsák szöcskefejében |
| a rácsszöglet-üresség szitadombszemek cellahézagokkal fénylenek, mint az |
| üres üvegek, mint az ablaküvegnélküli dróthálós ablakkeretek. Aztán fehér |
| drótsziszegéssel, égő alumínium-levegőütéssel, égő alumíniumdrótszoborszöcske- |
| zizegéssel semmi-szárnyakkal pattanva fölugrott, mint fénybe a sáska, |
| s vissza se nézve, vissza se kiáltva az alkonyat petrezselyemzöld árnytüzébe |
| olvadt. Mint alumínium 1-Forintos, ha nehéz zöld lángban, sercegéssel |
| zörgő zöld parázson elolvad. Áterezve ezüst repedéscsók-gyűlöletével az alkonyesti sárga Holdat, |
| beszőve szálas alumínium-csurgással a madarak alkonyi hallgatását, a |
| virágok árnyékagy kék ásítását. Beszőve a zöld alkonyt alumíniumolvadék- |
| erekkel, olvadt alumínium-pelyhekkel, ezüst hártyabélyegekkel. S a |
| Zöld Alkony, meg az elolvadt halott egymást ezüsttel, petrezselyemalkonyzölddel |
| összeszőve lobogott a ziháló kőgégéjű város fölött a kéksárga, piroszöld, lila-arany |
| neontűz vegyi fényben, mint ezüst-fonállal hímzett szárnyú zöld óriáslepke. Ez volt |
| a Megváltás-Este! Utána csak a cigarettafüst maradt. S az est fölött a tiszta ég, |
| mint kék madár tolltölcsér nyaka, a kék zománcpihetollak pikkelytorony-fuvallata, |
| s a palásan egymásra-boruló kék tollpikkelygolyó madárfej aranycsipke-gyűrűs |
| merev piros üvegutánzat-szeme: a Hold! Mekkora a madarak szeme? |
| Nagyobb sokszor, mint a madár agya! Sokszor akkora, mint a madár agya! |
| Mekkora a madár szeme? Sokszor nagyobb, mint a madár agya! Szombat volt. |
| Szombat. Virrasztásom alkonya! Virrasztásom utolsó alkonya! Mekkora |
| a madarak szeme? Sokszor nagyobb, mint a madarak agya! Szombat este volt. |
| Szombat. Föltámadásom emberhajnala! Ugye tudod? Ugye tudod? Ugye tudod? |
| Ó, hát mit tudtál te akkor még rólam, mit tudhattál te rólam, amikor megláttalak? |
| Mit tudtál rólam, hisz mit tudhattál rólam, és mit tudhattam rólad én, |
| mikor ott álltam Szőkeséged Szelid Küszöbén és mosolyod kértem és fogni pontos |
| kezed? S arcod egyszercsak vetkőzni kezdett, mint most vetkőzöl a szerelemben, |
| s mikor a ruha, a kisnadrág, a melltartó, az ing a földre lehull, s ott állsz ruhátlanúl, |
| meztelen tested mosolyába csavarva. Mint a hajnal a fény harmatos kendőibe |
| csavarva! Vetkőzni kezdett az arcod. És sorra a földre lehulltak és összetörtek |
| csörömpölve, mint fehérporcelán hártyahólyag-petróleumlámpabúra, ha a földre |
| esik, s széttörik csilingelve fehérhártya-porcelándarabokra, sorra a földre hulltak |
| arcod szomorú ásványi fedőrétegei, a fehér hártyacsönd, a fehér hártyaszorongás, |
| a fehér hártyabizonytalanság, a fehér hártyakórház, s megtisztúlt arcod, mint a |
| Szép Sejtelem! És kék szemed, mint egy boldog fényüzem, munkálkodtak kék |
| szemedben a sugárpont-cikkanásnyüzsgés szerelmi fények, mint az Isten |
| kék szeméből megszülető emberi teremtmények, munkálkodott a pontos kék |
| fényszorgalom, mint egy boldog gyárban emberi, gépi buzgalom. Ez vagy te és ez |
| vagyok én. Aki valaha azért voltam szegény, mert társadalmilag szegénynek születtem, |
| s szivemben kisebb volt az emberi gyász, mint létemen a társadalmi tudatos |
| elnyomás! Mert nem a szegénység volt a Tiszta Rossz gyerek és ifjúkoromban, |
| az el-nem-viselhető gyűlöletes, de az, hogy azt mondták: ez a természetes, |
| a homály-alatti homályban élni, hogy így rendeltetett, hogy ne gondoljak másra, |
| költészetre, társadalmi elnyomásra, kivágyódásra, vagy panaszkodásra, de úgy |
| vegyem annak azt, ami van, hogy a homálytömeg alatt ellapúlva érezzem jól |
| magam, éljek, mint tengerfenék-mélyi hal társadalom-mélytudattal, mint |
| hal abban a testére-nehezedő 11 000 méteres mélységű vízalattban, a Társadalmi |
| Mélytudatban, mint egyméteres bimbócsápszemű ezüstláng kardpenge-hal, akinek |
| égő villanykörte-bimbószeme egyméteres csápon lebeg ki kődoboz-koponya homlokából, |
| mint a maki-szemű, két óriás szappanhólyag-szemű szúnyoglárva-hal, |
| akinek szemhólyagában, a dülledt őshártyagolyóban arany-levelibékák lebegnek, |
| mint sárga, piros, zöld kaucsuklabdák vízsugáron, mint apró vízszökőkút |
| hajlottan visszaomló pálmafalombtetején a pingponglabda a Vidám Parkban, |
| mint gyertyalángok, s ragadozó szája kobrafogsorú, kőszitazsákfeje iszonyú |
| tátott kőlángzacskó! S éljek úgy, a Tömbtenyészet alatti Mélytenyészet Víg Rabjaként, |
| gyermekeim leendő apjaként, hogy ott lenn bolyongva ragadozzak, ha tudok, |
| máson változtatni úgyse tudok, mert a Társadalmi Rendet megváltoztatni nem |
| lehet és nem szabad! Ezt parancsolja a Folytonos Történelmi Erőakarat, a |
| Fölöttem Tenyésző Magabiztos Vagyontörvény és Biztonság-Indulat, meg az a fajta |
| Történelmi Gőg, az Örökölt Jog Gőgje, hogy nem kell változtatni rajta, mert jobb, |
| ha így marad, s változtatni érte nem is szabad! Hisz többre nem képes a szegény, |
| csak amit tehet! Ezt mondja Istened, meg Uralkodó Réteged, ami a Szövődményes |
| Szövevény-Hatalom! Én tudtam, hogy nem így akarom! S azt is tudtam, hogy fölszabadítom |
| magam, ha nincs Társadalmi Megváltás, ha van! S te tudtad-e akkor, hogy már szeretlek, |
| amikor megláttalak? Úgy néztem rád, mint a vak, akinek hirtelen meggyógyúlt |
| szeme, s lát újra mindent, ami a Létből látható, s már nem csak a látottat |
| képzeli! S nemcsak képzeletével fogja, tapogatja a csillagot az égen, de látja |
| újra, ahogy most is nézem, 1983 augusztus 14-én, és sárga kristálytűkkel, |
| zöld tűkristályokkal szúrkálja szemem, agyam és minden véredényem az augusztusi |
| űr, s elképzelem, mi lehet ott túl-túl-túl a csillagidőn, ott az égitesteken, van-e élet, |
| vagy tudatos lény a világegyetemben, s ha van is, már sose láthatom! Mert meghalok. |
| Mit mondotok ti, csillagok? Mit őriztek ti, csillagok? Szent szivetekbe sose láthatok? |
| S elképzelem: mi lesz a Földgolyón majd az Emberiség után, az Ember után, |
| mert meghal az ember s kihal az emberiség? Miféle tény, miféle lény és milyen mennyiség? |
| És a Lét Minősége akkor milyen lesz? Mi marad majd az ember után? Miféle |
| absztrakt Létezés-zene? Ó, ha odalátnék! Más csillagokba! A Földgolyó-jövőbe! |
| Ha szemem lenne, mint agyam: olyan nagy! Mit látnék? Mit mutatna az űr-után? |
| Kihal az Emberi Fajta? Ki akarta? Mért akarta? Tudod-e? Mért ilyen nagy a madarak szeme? |
| Kipusztul az Emberiség? Módosul az Eddigi Törvény? Mert módosítja mindíg Törvényeit |
| a Természet! Vagy csak teljesűl a Kozmikus Léttörvény a Kiegyenlítődés Nem-szomorú |
| és Nem-szigorú Egyenlete szerint? Hidegedik a Nap? Teljesíti magát az Entrópia? Zordabb |
| gyászba hull a Napcsillag, s a Lehetőség e bolygón átalakúl? Öregszik a Kozmikus Lét, |
| ahogy öregszik az ember? S ebbe hal bele az Emberfia? A Kozmosz pusztítja el az embert, |
| vagy az Emberiség önmagát? Önmagát az Emberiség őrűlt grimaszpofával, mert nem |
| bírt magával, s gyűlöletét kapkodva addig hegyezte, mint késsel bolond a ceruzát, |
| hogy katatón mosolyában észre se vette: már ceruzát-fogó ujjait vagdossa késsel, |
| a bőrt, a húst vérkagylósra és bőrlevelesre, hogy már húsát öli a bolond hegyezéssel, |
| hisz nem is a késsel, önmagával hegyezi önmagát, ujját faragja, nem a ceruzát, nem |
| a ceruzafát a vékony fekete grafitpálca körött, s véres bőrforgácsok és lakkozott, lakk-héjú |
| sárga, zöld faforgácsok, szilárdabb száraz növényi lángok és vérszirom húscafatok |
| az asztalon, a földön, bolond ölében. Hülni kezd a Nap, kihül a Világegyetem, vagy |
| csak hülni kezd? Mint a kályha, ha nem tettünk új fát a parázsra, s nem lobog |
| föl újra sercegve, pattogva, spriccelve, ropogva, zölden, kéken, pirosan, fehéren, |
| sárgán, szirmozva, fodrosan fölcsobogva, parázsszökőkút pontkéve pálmafákkal |
| a kék parázshab pontpetárda tüzijáték-buzgalma! S ha már van annyi fegyver, hogy |
| elpusztítsa Emberiségét az ember, végülis megteszi-e? Mert van már annyi fémbőrrel |
| bevont világtűz-villanat, emberiséghalál-pillanat, annyi világhalál erjedés-szívű |
| Pete és Tojás, annyi fémhüvelyekbe, fémszivarokba, fémtojásokba gyömött és gyömöszölt, |
| gyömködött, tömött világpusztítás-hő, világpusztítás-láng, világhalál-sugárzás, világ- |
| összedöntés robbanáserő, hogy rejtelem nélkül elpusztúlhatunk! Elpusztúlhatunk és |
| kipusztúlhatunk! Az emberiség meg az ember, az állatvilág, a növény, halottra sülve |
| elbutul a víz és önmagába főve elrohad a fény! A hús elpárolog és minden növényi |
| dolog ellobban, mint elmeszesedett agyban minden régi, tiszta gondolat és megalvad |
| a kő, mint fehér papírra hullt vércsöpp, s a kő zsírja ragacsosan fehéren lapul |
| a Földgolyó felületkérgen, mint az emberujj viasza, zsírja elefántcsont-biliárdgolyón. |
| S a rothadt büdös fényben madár nem repül csilingelve, csörögve, mint |
| kék kaucsukcsörgő, ha rázza csecsemő, a kétszárnyú fehér műanyagperecben |
| kék kaucsukgömböcskék, a fehér tengelyekre forrasztott kaucsuk-hólyag-dobokban |
| műanyagborsószemek, s azok zörögnek a kék műanyag-gömbfal belső homorú |
| kérgén ütődve, pattogva, mint apró celofánzacskóban egy kéve bolha, |
| mint a Gyermek-Ördög kezében a gyűjtőzacskó, az átlátszó, nyakánál |
| megcsavart műanyagzacskóban az összegyűjtött emberszívek, a Bűnös-Szivek, |
| a Hazúg Szivek, az Okos Szivek, a Tiszta Szivek, a Hamis Szivek, az Egyszerű Szivek, |
| a Bonyolúlt Szivek, a Konok Szivek, a Förtelmes Szivek, a Szelíd Szivek, |
| a Kegyetlen Szivek, az Ártatlan Szivek, a Rabló Szivek, a Gyilkos Szivek, az |
| Olcsó Szivek, a Drága Szivek, a Vak Szivek, a Látó Szivek, a Buta Szivek, |
| a Gyűlölködő Szivek, a Megbocsájtó Szivek, az Édes Szivek, a Keserű Szivek, |
| a Tétova Szivek, a Rejtelmes Szivek, az Átlátszó Szivek, a Láthatatlan Szivek, |
| a Könnyű Szivek, a Nehéz Szivek, a Gyötrődő Szivek, a Boldogtalan Szivek, |
| a Boldog Szivek, a Látomásos Szivek, az Áldozati Szivek, madár |
| nem röpűl csörögve, csilingelve, sas, rigó, cinke, fülemüle, feketegyűrűs nyakú |
| karcsú szőke gerle, a ribizlibogyószemű csörgő bronzezüst-pillanat, zöld sáska |
| se száll zörögve, mint szárnyas imádkozósáska-fejű zöld locsolókanna, a |
| kannacsőrre tűzött locsolórózsa a kaviárrózsa-szemű Ájtatos Manó-fej, |
| nyúl se fut szöcskézve rozsdaszürke bársonytaccsogással, mint bolyhos, gyapotos |
| húsos nyuszifülcsokor, s a Nincsen-őz kidülledt világgolyó-szemében a |
| vinnyogó Van-Pokol förtelmes, egyszerű ásványkürtjei szólnak zöld |
| csöndvirággal, mert leszámolt az ember a világgal, s szégyenében elhagyta az |
| embert a világ, mert a Földgolyó lett a Kozmosz Szégyene! Mekkora |
| a madár szeme? Akkora sokszor, mint a madár agya! Vagy annál is nagyobb. |
| Élek, ittvagyok! Élek! Verset írva így vagyok: Hűsége az Emberiségnek! Verset írva |
| így vagyok: Hite a Kozmikus Egésznek! S ember attól is vagyok, hogy nem adtam |
| meg magam semmi könnyű halálnak, s éposz-költője nem az Elmúlásnak lettem, |
| de annak a Tiszta Egyetemes Láznak, mely Életet mond mindíg és Igent! Tudod-e |
| Feleségem, hogy ez mit jelent? Tudod-e: ettől a végtelen tiszta hittől igazítva |
| és szépen szorítva tudlak szeretni úgy, ahogy szeretlek? Hiszen nagyon szeretlek! |
| És ez kimondva így most olyan egyszerű, mint az öntudatlan újszülött öntudatlan |
| első mosolya, és olyan bonyolúlt, mint az öntudatlan újszülött öntudatlan |
| első mosolya! Mint a tudatos ihlet szorítja, préseli, feszíti, összekötözi, |
| szétlazítja, taszítja, vonzza, szívja, löki boldogítja és boldogtalanítja az |
| embert, amikor verset ír, vagy nem ír verset, csak fuldokol a belső szerkezet- |
| ámulásban, s a megtartó váz tűzvonalait, teremtéspilléreit, csomótlan köteleit, |
| szétívelő kévés gyémántkötegeit, lehetetlenség erőrács-szerkezeteit nézi belül, |
| ahogy a Világegyetem Kigondolt Szerkezetét nézhette agyában az Isten, a kigondolással |
| már megtörténtet, a Vázlat-Képzeletből megvalósúlt Vázat, s nem akarta, hogy |
| a Többinek segítsen, mert az Összefüggést gondolta ki csak, s a Részleteket önmagukra |
| hagyta, mint munkába küldött kisgyereket a kőműveseknél az apja, mint gyárba dolgozni |
| küldött kisfiút a gyárban magára az apja a csattogó óriás fémszerkezetek között, |
| és nem volt Isten-magyarázat!, s hagyta, hogy csinálja meg önmagát minden |
| Dolog, Részlet, Jelenség, Kötődés, Kapaszkodás, Termékeny Alázat, Alakzat, Forma, |
| Mód, Módszer, Apró és Hatalmas Megvalósulás, Kényszer és Viszony, Kapcsolat, |
| Láncolat, Világosság és Homály, Játék és Módozat, Felület, Virágzás, Belső Szabály, |
| hagyta, hogy történjen az Anyag: Módozataiban és Részleteiben, s vállalja minden |
| Belső Részlet és Titkos Módozat léte alakzatával, akaratával és módszerével |
| önmagát, mert az Egésznek úgy lesz erkölcse csak, ha a Részletek, az Összetevők |
| önmagukért felelősek, s ezzel erkölcsük van és lángjuk, mint az ősznek, s |
| a Nyüzsgő Részletekből tömbösűlt Egészet összefogja, egybefoglalva egybefogja az |
| Erkölcsi Rend Szigorú Szép Gömbszabálya, mint szikrázó dróthálógömb drótrács- |
| gömbiránya a sok belső Szigetet, Erőt, Állapotot, Örvénylést, Kimutatkozást, Fészket, |
| a Szilárd Erkölcsi Maradandóság és nem a Puha Anyag-Enyészet Összességgyásza, |
| mint gömbrácsdróthálógolyóval körűlvett égitestekkel nyüzsgő Mindenségkocsonya, |
| összedrótozott koponya, sűrű drótszövedékzsákba bújtatott koponya: a költő |
| tudatos ihletében is nem a Részlet kezdi az Egészet, de a Szerkezet-Egész hagyja, hogy |
| minden Belső Részlet teremtse meg önmagát, találja ki tevékeny anyagát, kapcsolatát, |
| és módozatát, virágozva önmagából úgy legyen, ahogy egy virág nő, ahogy a gyümölcs |
| terem, ahogy a kalász kihabzik a zöld szárból zöld tűsketűcsokorlángrészegen, |
| erkölcsileg is önmagáért felelősen, és tudva helyét az összefüggésben erősen, hisz |
| erkölcse akkor van csak, ha léte módjáért és anyagáért önmaga felelős, s így felelős |
| lesz minden részletért, s ezzel a Mindenért! S a költő tudja, hogy így lesz, így kell |
| legyen! Mekkora a madár szeme? Mint a madár agya: akkora? Vagy |
| néha nagyobb? Élek, töprengek, szeretek, ittvagyok! Élek, mert szeretlek! Élek! |
| mert szeretlek Asszony, Világ, Virágzó Világegyetem, El-nem-virágzó Világhitem! |
| Élek, mert szeretlek Kisebb Mennyiség: Emberiség, Nagyobb Mennyiség: Világegyetem- |
| Türelem! Szeretlek Világmindenség-Történelem és szeretlek Földgolyó-Történelem |
| és szeretlek Emberiség-Történelem és szeretlek Emberi Történelem, pedig |
| sokszor magamra hagytál, mint szegény gyereket télen konyhába bezárja az anyja, |
| ha gyárba megy vonattal, s este majd visszajön, vagy elmegy este s reggel majd visszajön, |
| ott hagytál engem a virágzó veszélyben, gyufa, kés, áram, gáz, olló, üveg, penge, kályha- |
| tűz, gyógyszer kiváncsiság szédületében, ott virágzott a sok halál-öröm, az öntudatlan |
| gyönyörű lehetőség, a láng és a kés, az áramütés, a gázrobbanás, meg mindenféle |
| más gyönyör, könnyű és nehéz halál! De te hagytad, hogy magamra maradjak és |
| sokszor nem volt becsukva az ablak, s kiesni, kimászni, kiugrani hívott! Ki |
| bizott Mama akkor bennem? Te, vagy az Angyal, aki ott állt mögöttem, a |
| kisfiú mögött áttetszően lebegve, mint az Isteni Lepke, ahogy te mondtad? |
| És ki az az Őslét? Világ: mennyi a halottad? Mióta vagy és mióta voltál? |
| Hány halott lehet a Földgolyóban, mióta emberileg is van? És hány állathalott |
| és madárcsontváz, mióta megképződött az állati lét? És hány ősállatcsontváz, |
| őshalcsontváz, ősmadárcsontváz a vízben, a földben, a kőben, a kristályban, |
| a Belső Erőben, a Golyókéregbe fúlva, az óceán rejtelmes gyomorürege üledék- |
| mocsarában, vízporhanyó sarában, s ha látja is az űrhajós vagy az űrrepülő a |
| kozmikus hajnalt, a megszülető vihar spirálját, az óceán plankton-felhőit, |
| az élő zöld lepényszigeteket, a vízalatti messzi szirteket, az óceánok alatti hegygerinceket: |
| azt űrhajós, se búvárhajóval óceánfenékre sűllyedő tudós, se földbebújó |
| emberi szellem nem láthatja soha, hány halott lehet a Földgolyóban, s |
| a kozmikus vízcsöpp, a Földgolyó, a világűrkönnycsepp zöld és barna |
| térszigetei közt a kozmikus könnycsepp-sötétben, a könnycsepp zöld |
| őskönnyzacskója tövében, az óceánfenék iszapláng homoktunyaságba |
| temetve. Ó, te pörgő és forgó Virágzó Gömbtemető, ó, Szilárd Könnycsepp, |
| kérgeiben megkövesűlt boldog tűzlekvár-csillaggolyó-szívű egykori gázgolyó, Föld, |
| könnygödreidben sós könnyek a kék tengerek, zöld óceánok, mióta növényi végzeted is van: |
| hány virághalott és növényhalott van kéreglélegzetedbe és kőlélegzetedbe temetve, te Áldott, |
| hány rovar, bogár, féreg, egysejtű, halott mikróba, halott baktérium? Hány Őskétéltű és |
| hány Őshüllő, hány Őssárkány és hány Ősemlős, karmos, körmös, pikkelyes, páncélos, patás |
| Halott? Hányfajta rák? És hányfajta virág? És hányfajta Magány és Szomorúság? |
| És hányfajta csiga, foraminiféra, radiolária? Őscsigahéj, ősradiolária-csipkeház, |
| mint az őstenger arany-szentségtartója, és ősforaminiféra-pontlukmészkürtrugója? |
| Hányfajta halott és hányfajta virágpor? Világ: kezdettől mennyi a halottad? És kik |
| a te halottaid, Föld, Föld, Föld, Gyönyörű Édes Édes Földgolyó! Mégőrizhető és Elpusztítható! |
| Mit mondanak a te halottaid? Halottaid mit üzennek: Föld? Hogy ez a jó, hogy |
| így a jó? Tudod ezt: halott feketerigó? Tudtad ezt: halott feketerigó? Mert kell |
| a Halál, hogy a Lét lehessen! Kell a halál, hiszen kell az élet! A halott feketerigót |
| eltemettem! A halott feketerigó merev szeme, mint aranycsipketálban a Világmindenség |
| Gömbszégyene! A feketepupillás, domború barna, fekete repedéslángkoszorúval virrasztó |
| pupillakorongszélek félgömbhatalma, mint félbevágott aprócska dió. Félbevágott |
| kis barna üveggolyó aranydrótkeretben. Egy hangya mászott homálygyász csiszolt |
| üvegfelületén, nézve oly picinyen, mintha az Isten, az Ismeretlen, fordított szemüveget |
| tartana kopár jegeces vulkánszigeten vánszorgó orrszarvú, vagy viziló fölé. S az |
| barna pontgömbtörpére lekicsinyitené. Néha megcsúszott a domború, merev |
| szemfelületen, s lábaival megrogyva térdreesett, mint szélcsiszolt, sűrű, barna |
| szikladomborulaton viziló, rinocérosz. S beleakasztva a szemtest barna üvegkérgébe |
| lábainak karma, s fölállt, mint imádkozás után a pap, s csúszkálva vígan |
| továbbszaladt, mint a biai tó jegén szaladtam én csúszkálva, korcsolyázva! |
| Fölöttem az ég ezüst árnya, alattam a jég fehér lángja, messze a nádasok barna |
| bóbitadoboz-homálya, jégen puhán futó rókák, jégreszállt sirályok fehér virága, |
| s a jégbefagyott nádtorsok, mint lukas rozsdás szögek, mint egy ősállat-ősemlős rothadó |
| fogai, korhadt, luk-szívű barna csont-bütykök, csontrügyek, csontcsövek, deres sirály- |
| ürülék lapult odafagyva fehéren, mint pihekristály-nyárfalevéltoll a jégen, s a |
| jégbefagyott harcsa, mint óriás zöld ondószál, fagyott aranyhorgonyos-aranyrózsa- |
| tengerészkabátgomb-szemekkel, s zöld hosszú petrezselyemgyökérüveg-spárga-bajusza |
| kétoldalt hosszan merőlegesen a jégbe fagyva, s a harcsa mint zöldzománc fejesvonalzó, |
| s a tátott harcsaszájból, a zöld üvegpohárból fagyott zöld levegőbuborékok lánca |
| nyúlt előre halál-lángfújással hosszan, mint zöld, s elnyúlva törpülő |
| agyaggolyó-rózsafüzér a fehér jégkoszban, s a harcsa fölött a lábpenge-korcsolyaél |
| összevissza vágásvonalai a jégen, s a jégforgácsok fehér habsövényei a pengevágta |
| vályúk szélin bodrosodva, mint sírgödör körűl a föld, mint borotvahab maradék |
| foszlánycsókjai, szigetfoszlányai arcomon borotválkozás után, s a korcsolyaél |
| kúsza spirális karca fölött a szikrázó kisbalta kezemben, hogy a harcsát a jégből |
| kivágjam, s ember se előttem, se utánam, csak a nyárfaóriások drótváz-zokogása. |
| A halott feketerigó halálfagy-pecsét szemében, fordított belső üvegében a hangya |
| barna árnya lebegve mászott, mint Jézus a tó vizén meztelen talpakkal és a tóban |
| fejtetőre állva járt Krisztus-tükörképe és Krisztus-árnya a tó kék felszinéből |
| ágazva le a tóvíz halas csöndüvegébe, pikkelyes lánghitébe a szakállas isten-emberalak. |
| S fölágaskodva fölmászott a szemhéj piros viaszdióhéj-peremén, mint barna csimpánz |
| a fára s eltünt a fej tövig-bolyhosodó, fejbőrig szétfújva szétbodrozódó rozsdás |
| vasforgács-színű pihetollai között. A sárga fejbőrt pórusosan kimutató pehelyörvénylés |
| dzsungeltüzében. És hosszúkás vaslombozat farktollai alatt a tojógyűrű, az |
| ürítőgyűrű sárgafehér pehelycsók-koszorúja, mint egy szőkeszakállas-szőkebajszos halott |
| gyerekszáj: fagyott, behúzott, ráncos seggcsücsöritéssel virágzott, kidülledt gyopárvirág! |
| A halott feketerigót eltemettem. A rózsák elrohadtak. A metszett zöld szárból |
| tömötten kilövellő, zöld vesszőből piros spermacsomóként lövellő új rózsák is |
| gyorsan elrohadnak. A cseresznyét, a meggyet, a málnát, a ribizlit a madarak |
| megették. A szőlő még zöld fürtviasz. Most a körtét eszik a méhek, madarak, |
| darazsak. Egy citromsárga szívfejű darázs nagy húsrögöt harap a körtéből, |
| mozgatja drótsöprű-metszőolló szájszerveit és rágószerveit, barna vasfésű kezével |
| szeme üvegkarikás szívhusán nyalint, ahogy a puli nyelvével kézfejemet, s a zöldbőrű |
| fehér húsröggel elrepűl. Kettős szívnapraforgótányér szemét fésüli sárga mell-lábkezeivel a sárga |
| karcsú darázs, mint feleségem lányaim szőke fejét, feleségem lányaim szőke haját, |
| barna kitinfésüvel, megmossa szemét, mint kék szivaccsal halott csecsemőarcot |
| az anyja, a sárga porcelán-bimbót. Aztán zúgva sárgán, sárgán elrepül. Mint |
| barna celofán-máslival átkötött vékony aranytojás, mint barna selyemszalaggal |
| csokorhátasan, selyemcsokor-szárnyasan átkötött aranyozott dió. Neki ez a jó! „Egy piciny űrhajó, |
| ami építőelemekből összeállított gyermekjátéknak tűnt, |
| 11 évvel ezelőtt egy floridai állomásról fellőve megkezdte történelmi |
| hivatásának betöltését. Primitív elektronikus szemekkel és más műszerekkel felszerelve |
| a Pioneer-10 elrepűlt az óriás bolygó, a Jupiter mellett, és elküldte a Földre a távoli |
| világ első, meghökkentő közeli fényképeit. Most ez a minden várakozást felülmúló apró |
| kis robot (a tervezők 2–3 éves működésre számitottak) újabb nevezetes rekordot ért el. |
| Miután a hatalmas Jupiter vonzereje jót lökött rajta, ez lett az első olyan ember által |
| készitett tárgy, amely elhagyja a naprendszert és kilép a csillagok világába.” „felfogták |
| a rendkivül gyönge jeleket, amiket a Pioneer-10 küldött, miközben a legtávolabbi bolygó, |
| a Neptunusz pályáját keresztezte. (Normális körülmények között a legtávolabbi |
| bolygó a Plutó, de mivel ennek pályája erősen lapított ellipszis, a következő 17 év alatt |
| közelebb lesz a Naphoz, mint a Neptunusz.) Ekkor a Pioneer-10 pontosan 4524415502 |
| kilométerre volt a Naptól és 49137 km/ó sebességgel száguldott.” „Az elmúlt |
| 5 milliárd év alatt sok minden érkezett a naprendszerbe: üstökösök, aszteroidok, |
| mindenfajta kozmikus hulladék. Ez azonban az első alkalom, amikor valami |
| kijut belőle, ami kapcsolatban áll az élettel, az emberi értelemmel. Mivel feltételezhető |
| volt, hogy az űrben vándorló Pioneer egyszer még összetalálkozhat értelmes lényekkel: egy |
| aranyozott aluminium-táblát az űrhajó oldalára rögzítettek. A táblára egy meztelen |
| nő és férfi alakját vésték, a naprendszer sematikus szerkezetét és más tudományos |
| jelzéseket, amelyek segítségével megfejthető a Pioneer felbocsájtási helye a Világmindenségben. |
| Annak esélye, hogy a Pioneer valaha is értelmes lények kezébe kerül, végtelenül kicsi. |
| 10000 földi évre van szükség ahhoz, hogy a csöppnyi szatelita megközelitsen egy másik égitestet, |
| és még ez se lesz egy közeli találkozás, hiszen a legkisebb távolság a Pioneer és a |
| Barnard csillag között 2,3 fényév, ami 37 trillió kilométer, és ez a csillag egy piciny |
| hideg, vörös égitest, amitől nem várható, hogy életet fönntartó bolygója legyen. De azért |
| az űrben a Pioneer a végtelen időkig megmaradhat, túlélheti magát a naprendszert |
| is, amelyből egy további 5 milliárd év létezés várható még. Ekkorra Napunk |
| vörös óriássá dagad, és be fogja kebelezni a belső bolygókat.” „ez a kis |
| atomreaktorral ellátott űrhajó egyre mélyebbre hatol az űrbe.” „jelenleg egy-egy továbbított |
| jelnek 4 óra és 20 perc időre van szüksége ahhoz, hogy a Földre érkezzen. (1983 |
| Július.) És ez az idő egyre csak nő.” Ó, Idő! Ó, Szivem! Ó, Halál! Ó, Szerelem! |
| Ó, Világlét-kiváncsi Emberértelem! Ó, Világmagány-Világvígasz Gyönyörförtelem, |
| Förtelemgyönyör! Ó, Tüszőrepedés-Világpillanat! Ó, Tüszős Villámpamat-Emberjövő! |
| Szeretlek, s egyszer meghalok. Ez a törvény! Igy a Törvény! Ilyen a Törvény? Törődj velem! |
| Mit válaszolsz emberértelem? És mit válaszolsz te énnekem Messzi Csillag, Messzi Űridő? |
| Van-e válaszod? És lesz-e válaszod? Mert van-e válaszod Te Tőlem-Messzi Velem- |
| Ugyanaz? Én-anyagom Te, Te-anyagod Én: tudunk-e egymással beszélni? Vagy |
| félve félni kell tőled, s te tőlem tudsz-e félni és értem tudsz-e félni és komoly |
| beszédem eljuthat-e hozzád te Velem-Valóság, te Általam-Hihetőség és |
| Megérthetőség, te Miattam-Vagy Értelemadósság, te Csak-Velem-Lehetsz-Van, |
| vagy mint a moly, csak petézed önmagad a világcsönd nemlét-vastag gyapjuiba, |
| és festett barna juh-szőreibe, fehér rackafürtjeibe, s puha lárváid ott nyüzsögnek, |
| a rózsasárga gázkukacok és izzásanyagférgek, hogy fölfalják a némaság reményét, |
| hogy a csönd szőrfürtjeit az Isten bőréig megzabálják? Én, Tőled-Messzi Veled- |
| Ugyanaz, mert azonos a te anyagoddal, és Tőled-Messzi Mégsem-Ugyanaz, mert más |
| vagyok Tőled az én hitemmel: szótlan kérdelek, van-e válaszod? Kérdezlek Űr, kérdezlek |
| köröttem tenyésző nem-boldogtalan és nem-boldog Pontos Égitesthabzás-Világegyetem, |
| aki egy vagy velem és mégse vagy egy velem, hiszen az emberértelem a tudatos ember- |
| győzelem, s az én hitem több, mint a csillagok, több, mint az élő s halott égitestek, |
| kérdezlek árva s nem-árva terjedő-gyászú, terpedő-örömű Pontszikra-Lázgömbháló |
| Vígaszfény-Világegyetemesség: tudod-e, milyenek az emberi esték, s az emberi hajnalok |
| milyenek? Tudod-e, az emberi szívben mi van? Milyen istenrémítő független okos |
| létezésidő, milyen világszépítő emberburjánzás, milyen gyémántos buzgó gyötrelemtüzek, |
| milyen lételőtti hő van az én szivemben, nagyobb, mint a Teljes Tér hőfoka, nagyobb, |
| mint a kezdet első századmásodperce után a Világegyetem hőmérséklete (100 milliárd |
| [1011] celsius-fok) és emberszivemben milyen dologsűrűség fontos végtelen hitvallása |
| ég, sűrűbb, mint a kozmikus ősleves, amelynek sűrűsége 100 milliárd fokon a |
| víz sűrűségének 4 milliárdszorosa (4·109) volt. Tudod-e, hogy az én hitemben, az |
| én hitemben mert az én szivemben náladnál nagyobb Mennyiség tömege összefonódva |
| égve rezeg, amit én cipelek és úgy cipelek, hogy nem-végtelen végtelen türelem- |
| fényeidre mosolyogva, s zengő dolgaimban és fontos apályaimban nem segítenek |
| héroszok, titánok, arkangyalok, kerubok, szeráfok, apostolok, szentek, prédikátorok, |
| boldogok, ördögök, sátánok, istenek, fő-istenek és alistenek, mellék-istenek, próféták, |
| isten-rokonok, isten-unokák, isten-gyermekek, se mítosz-árnyak, mítosz-alakok, |
| szörnyek, tündérek, mítosz-állatok, isten-állatok, állat-istenek, se remeték, manók, |
| sárkányok, törpék, óriások, mese-állatok, mese-madarak, boszorkányok, sellők, |
| koboldok, dzsinnek, szellemek, köd-alakok, füst-rémek, halfarkú emlős nőszegények, ritka rostos |
| tüzek, őrjöngő boldog misztikusok, gyötrődő állati s asszonyi szűzek, |
| boldogtalan varázslók, úszóhártyás-lábú madáremberek, tudod-e, hitemnek mi a |
| dolga?, s hitemnek hinni egy asszony segít? Tudod-e, hogy szivemben az embersűrűség |
| nagyobb, mint a legnagyobb anyagsűrűség fekete pontgömbbé, vak gömbponttá önmagukba- |
| hullott halott csillagaidban, amelyek már örökké halottak, s vannak, mint akik |
| sose voltak, s önmagukba-zuhanva úgy összesültek, végleg-halottá sűrűsűltek, |
| hogy talán sose lesz föltámadásuk, szétrobbanásuk és kitágulásuk, tudod-e, hogy |
| köröttem a boldog emberi, állati, növényi dolgok, az anyag dolgai, a föld és a kövek, |
| a víz, a levegő, a tüzek úgy várják szép szavam, mint anyja mosolygó szavát a |
| gyermek, aki zokog, zokog, akit az anyja ver meg, elfenekeli, megszidja, seggecskéjét |
| okosan veri, aztán fölfénylik kis lénye emberhajnal-virágtüze, s anyja nyakát |
| karolva fickándozik az asszonyon csacsogva, szőkén, kék szemekkel, szőkén, |
| barna szemekkel, s könyvet kér, színes ceruzát, piros gyúrmát, nagyszemű vele-nagy |
| hajasbabát, vajaskenyeret, őszibarackot, kakaós-tejbegrízt, kakaót, új ruhát, |
| tudod-e Velem-egy Világegyetem, hogy te is várod megváltó szavam? Ahogy én kérdezlek |
| téged-megtudni, velem mi van, úgy várod kiváltó szavaimat, velem-megtudni |
| osztatlan-osztott önmagad. Hitemnek add föl szerelmes gyászodat! Szivemnek add |
| meg végtelen rácsrendszer láz-irgalmadat! Tudd meg belőlem önmagad! |
| S hadd tudjam belőled önmagamat! Rejtőzni előlem mi okod? Van-e válaszod? |
| Mondd: Lét: mi az? Kérdésem nem panasz! Kérésem nem panasz! Hiszen anyagod |
| ott lélegzik az én anyagomban, s hitem ott burjánzik, mint a boldog sejtelem |
| világtest-anyagodban, hiszen különbözve is egymások vagyunk, s tudunk-e |
| egymásról, majd ha meghalunk? Tudsz-e te rólam, s rólad tudok-e én, ha már |
| kihültünk gyűrött fehérpapír-fehéren és örökös egyensúly-derengésfeketén, ha már |
| kiegyenlítette kettőnk különbözet-összegét a Végső Varázs, a Reménypusztulás, |
| a Negatív-Diadalmú Egybemosódás, az Izzadt Kapálódzás-Kapkodás, a Sárgahörgés |
| Semmirúgdosás, ha már ketten-együtt Eggyé-Nemvagyunk? Tevékeny léted ott bolyong |
| tudat-mosolyomban, mint asszony testében a boldog sejtelem, mert tudja már, |
| hogy teherbe esett, mert tudja már, hogy méhe megfogant, hiszen tudta abban a halhatatlan |
| egyesülés-pillanatban, abban a rövid és mégis szakadatlan spermakilövellés- |
| pillanatban, abban a megadás-ejakulátumbódulatban, hogy terhes lesz a boldog |
| szerelemtől, s mosolyog, s lábai még széttárva a levegőbe fúrva, |
| s aranyhaja a párnán hínárosan szétfüstölve szétterűl, |
| feje jobb oldalra billenve a besüppedt párnán, s férje nyakát szorítja |
| könyökbelsői izzadt horgonyaival, mint sárga vaskos zománc-rágószervsarlópár |
| ollóival szúnyognyakat a fürkészdarázs, aki barna forgácshabot, barna selyempapír |
| habforgácsot izzad ki testéből, szájából, s a férfi még zihálva fekszik az asszonyi testen, |
| a szétollózott lucskos combok között, duzzadt érfonat testkiágazása meg a mézkút |
| forró asszonyi testben, mint szőrös tűzliliomban zöld kristályparázs szentjánosbogár, |
| s apad a férfi verejtékes vad csillagszuszogása, s az asszony mosolyog, szájszélén mosolyogva |
| csillan kicsordult tiszta nyála, a mandulamag-illatú, s orrlikaiban verejtékgyöngyvirágok, |
| s mosolyát testébe befelé kitárva várja, hogy ne jöjjön |
| meg a vérzés, a havivérzés árnyék-szégyene. S várja a cikluskezdetnapot, s percenként |
| kis nadrágja selyem-hüvelykantárbelsőjét nézi: rózsaszín-e, vagy csak testméz-zománcos. |
| Rejtőzni előlem mi okod Világ-Valóság, Oktalan Gyönyörű Okság, Világegyetem- |
| Szőlőfürt-Bizonyosság, előlem elrejtőzni mi okod? Világfürt-Izzáslényegeid, |
| mint szőlőskert szőlőfürtjei közelebb mennek a magányhoz, ha hitem elől elrejted |
| magad! Ha én hívlak, ki kell mondanod magad, s ha én szeretlek, nem ölhet a gyász! Hisz |
| rejtelmeid szégyentelen ködébe bújva, látom, hol van az Isten kisujja, s látom az ős- |
| kisujjköröm alatt a sűrű pontcsomagörvénylés lázfürtfelhői világítanak, mint a |
| villanyfényes ablak oszloprács-fénykockái New York szines felhőkarcolóin, mikor |
| ott álltam az űrbe fölfésülődő betontű-kötegben az Avenue Lexingtonon 1977-ben, |
| egy téli vasárnap este, s kiváncsi testemet s űr-mohó szememet összevissza- |
| átkötözték a szines neonfény-árnyak, ahogy a pók hálójában a legyet, darazsat |
| teste folyékony fonalával keresztűl-kasúl összevissza-kötözi, a szárnyas, zengő, lüktető |
| gyászcsomagot, mint spárgával a barna csomagolópapírba csomagolt mosott, |
| vasalt tiszta ruhát apám, mint spárgával apám a barna papírcsomagot, mielőtt |
| ferde félvállán a fővárosba vitte. Budapestre. Mint hosszú vékony tűkristályok |
| szikrázó, ágaskodó villámfürt-csokra retina-közepén, színes fénypókhálóban álltam |
| New York Lexington-ünnepén, álltam a piros retinahártyán, álltam a bíbor |
| érhártya lüktető szemfenék-szorgalmán, s szivemben semmi árnyék, semmi bánat, |
| szivemben csak öröm. Mint az üresség ősidejébe föltornyosodó fénypikkelyes őslény- |
| zománchab-oszlopok, mereven és büszkén fölágaskodó fölfújt levélfülű, izzó |
| porcelánszív-fejű betonkobra-csorda körülöttem és fölöttem az építmény-virágzás |
| éjszaka-lét és a mosoly nem volt sötét, és egy fekete harmonika-ernyőjű konflis |
| jött arra, könnyű, szelvényes nyitott, kihúzott bőrernyőjű rádli, mint egy guruló harmonikás |
| bőrfujtató a kovácsnál, a piros-küllős piros kocsikeréken gumiabroncs, gurult puhán |
| a szines fényháló Lexington-éjszakában, csattogott a fehér barnafoltos ló keményen, |
| patkós patái csattogtak az aszfaltra-olvadt szeméremöv-neonfényrácson, |
| mint nehéz kalapácsok rácsozott szines zománcon, a ló fehér homlokán, |
| barnafolt nyakán piros szekfűkoszorú, fülei úgy álltak ki a virágzó vérkoszorú- |
| gyűrűből, mint hegyes fehér kancsó, hegyes barna kancsó, bársonyzománcból |
| hegyesen. A kocsis fején szürke gömbölyű keménykalap, gyűrűsen körben |
| fölpödört-peremű szürke posztóserbli. És eszembe jutott akkor: 1948-ban |
| egyszer éjszaka Budapesten, kicsit könnyeden, kicsit részegen mentünk N. L.-al |
| egy öreg fiákeren az Emke-kávéháztól az Erzsébet-hídig. N. L. egyik lába gépben, |
| iszonyú járógépben, s úgy járt egy könnyű bottal kopogva, mint aki csikófejű |
| botját a föld szívébe nyomja, mint akinek egyik lába fehér gipszcsizmában |
| a herékig, úgy járt fehéren fehér képzelet-gipszcsizmával kopogva. |
| Mintha az egyik lába fartőig-érő, combnyakig-nyúló vastag ólomcsizma volna, kék |
| bársonycipős hosszú ólomtölcsér, szürke óngatyaszár, hosszú cinkcsizmacipő! |
| Mint középkori lovag harci vasöltönyének comb-kályhacsöve, vas-térdforgója, vas-lábszára, |
| vascipőlábfeje: a Földszívbe szúró vasláb, az ánuszrügyig-érő tölcséres vashenger, a |
| páncél-térdcsukló-könyökcső, a hernyós szelvényű vasharmonika-fújtató, a vaspántos, vascsillag- |
| csavaros, vaskantáros, vas-zablás domború csillagkagylófedő, s alúl a lábfejen a domború vaslángos, |
| a páncéltölgylevél-cipőfelsőrész, mint ókori márvány-férfiszobrok, meztelen hősök, és |
| atléták, Apollók ágyékán a péniszt-fedő csipkés márvány-tölgyfalevél, a töktakaró töklevél! |
| S hátul a pántcsavaros vasbokánál vascsuzlifa tengelyébe fűzött aranycsillag: sarkantyú! |
| Mint egy derelyeszaggató recés rézkorong-csillagkereke, vaskakasfejen rézkakastaréj! És a |
| könnyes öreg ló csattogva húzta könnytelen ifjú szivünket. Boldogok voltunk |
| és részegek is persze. És fölültünk a Hátramaradt Merszre, az Emke |
| Kávéház előtt Budapesten, 1948 őszén, énekelve hevesen és a laza fényfekete |
| levegőben bottal és kézzel hadonászva, nem egészen elázva, csak félig, |
| N. L. homloka fénylik, homlokredői mint egy redős rózsaszín márvány- |
| szoknya ránchullámzuhataga, ógörög Vénusz-szobor szélfújta, tengerszél- |
| fodrozta márvány-lepelszoknyája. Mint Michelangelo Piétájának, Szűzanya-lepelruhájának, sárga |
| márványredői, fehér márványszoknya-ráncfodrai. Amin Jézus fekszik, a sárga márvány-meztelen, |
| mint óriás sárga márványrózsa a Szűzanya redős márványszoknyaruhájú térdein |
| vízszintesen keresztben, homlokunk ifjúságán a Test feküdt, meg a Piros Csillag, a |
| Halott Test meg az Élő-Csillag! És hadonászva énekeltünk: „Réten, réten, |
| sej a biai réten, réten, réten, sej az iszkázi réten.” S az öreg kocsis a fekete |
| levegőbe köpött. S hegyes nyál-ebihal úszott a ritka fényben. Sercegő nyálüstökös. |
| New Yorkban ez jutott eszembe akkor. Taxinak intettem. S megállt a |
| sárga taxi a Lexington-szivárványhídon, a sistergő neonrács-fénykeveredésben. |
| S a taxis, az öreg, kövér lengyel zsidó, drótkeretes szemüvegben, így szólt: „Wohin?” |
| Vagy inkább: „Wohá?” Verset írtunk és pénzt kaptunk érte! Felültünk hát a büszke |
| ócska Miértre! A kocsis ostorát fölemelte, ránkézett nevetve, hátranézett s azt mondta |
| feketeselyem köcsögkalapját könnyedén megemelve, fekete vikszos bajszát csigaházasan |
| hegyesre pödörve, mint fekete drótrugó-üstökösfarkat, mint kocsis-Mefisztó hátranézve |
| két fröccsöktől hadonászó utasára, a már-nem-is-gyerekekre, a két házfalat állva, |
| szétvetett lábbal lespriccelő Költő-Szódásüvegre, akik a piros hurkapatkójú üléshátnak |
| dűltek énekelve, mert lepisálták a Tegnap Történelmét, levizelték a fehér gipszrács-ácsolat |
| Halálgyóntatószék Feudálinkvizíció Ablakfalat, s nem a föld alá akartak menni |
| könnyű konflison, mint Pistoli úr-Krúdy Gyula, nem a Csontváz-Erdő, Hulla-Dzsungel |
| földalatti fekete rothadásködébe, de az Új Történelem-Fénybe kocogtak a rongyos |
| zöld bőrdivány-ülésű konflison, mint régen az urak csézán, bricskán, rádlin, hintón, fiákeren, batáron, nevetve |
| a vén kocsis-Mefisztó azt mondta barnán dörmögve, a Kacorkirály-Ördögöreg, ezüst-gyaluval |
| az éjszaka hold-hazát gyalúlva, hová Faust úr, hová két Petőfi Sándor–Ady Endre? |
| „Gyia! Uraim, hová? Költő-urak, aztán hová!” S mentünk, gyiá, gyiá, gyiá, |
| a lámpafénysorban, mint a tejúton! Hitünk Tejútján kocogtunk dobogva. És |
| N. L. már a kegyelem-végtelenrács foglya! Szép volt! Szép, mint a kurvák karácsonya. |
| Tiszta! Tiszta, mint a kurvák karácsonykor! Szerettük a lassan-kocogó fényrácsot, |
| szerettük, mint a kurvák a karácsonyt! Tudod-e Végtelen-Köregyenes Zárt |
| vagy Nem-Zárt Gömbvégletem, tudod-e Mindíg-Örömöm-Sohase-Rettenetem, |
| tudod-e Égitest-lepényfürtökkel, Égitest-spirálhalmazfürtkötegekkel sose-nekem- |
| beszélő, mindíg-nekem-beszélő Közös Értelem, aki most úgy ülsz éjszakába kinyújtott |
| kezemen, mint bagoly a fenyőfarácson, mint bagoly a fenyőfa kettős zöld zománc- |
| sűrűfésűi kúpcsokrán, (ilyen tetűfésűvel gereblyéztük ki Hantai Simonnal a végpontgyomrú üvegpont |
| tetveket szemöldökszőrünkből, bajuszunkból, hónaljszőrünkből, hajunkból, ágyékszőrünkből |
| 1944 decemberében, mikor állatgondozók voltunk az oroszoknál, s nézett minket |
| a juh, az ökör, a ló, a tehén, a disznó, a kis fekete bivalybika,) |
| a zöld zománcborda, zöld halcsontváz-zománcedény-szigeten, |
| tudod-e, hogy fehér füstöt szikrázó bagolyszemedbe nézek, hogy benézek az égő |
| bagoly-ablakon Titok-szíved titkát megkeresni, Titok-szíved titkát megtalálni, |
| kinyújtott éjszaka-kezemen ülő Mindenség-Titokmadár! Hallgatásod, villogó |
| mindenségmadár-hallgatásod, rejtelem-tudásod dacos és pontos szivembe ütve |
| áll, mint egy konyhakés! Mint gyermekkoromban otthon a színes Hímzett Szűzmária |
| szivében a hímzés-aranykések! A hét hímzés-aranytőr! Nézlek! Nézem bagoly-arcod. Nézem a néma |
| baglyot. S a bagolyarc-rejtelem visszanéz! A bagoly arca fehér tollpihe-szív. |
| Fehér tollszív! Mintha sztaniolpapír-szív lenne a hallgatag bagoly-arc, oldalt |
| az arcfeleknél hüvelykujjbütyökkel benyomkodva, ahogy a csokoládé-ezüstpapírt |
| nyomkodtuk álarccá gyerekkorunkban, és a hüvelykujjal benyomkodott, begyűrt |
| arcfelekből, a ráncos, recés, csomós bőrlécárnyék-gyűrűgerendás, |
| bőrlécvályú-körszigetes, bőrlécrajzolt-ezüstcsíkhalmaz-virágarcú |
| lapályszünetekből úgy áll ki a bagolyorr, mint |
| egy patkánycsontváz, övesállatcsontváz gerince. Az orr lapályhullámán jobbra |
| és balra besűllyedt ezüstpapírgyűrődés-tálak, azokban a bagolyszemek: aranypettyes |
| zöld szikraszőlőszemek. Mint füstölögve égő petróleumlámpák: az elvágott- |
| nyakú üveghólyagcsöcs lámpabúra üvegkéménycsövén örvénylik ki a kék füst, |
| s az üvegpocak belsején korompáfrányok, a korom jégvirágai a láng-ablakon. |
| A szemed: Mindenség: az én Hajnalom! Mint állat, ki kicsinyét megszagolja, |
| szivét így gyöngéden kimondva, mint kutya a gyermeket szagolja szimatolva, nyalva, |
| a fölugró cserebogárszemű eleven krétalemez-kunyhó, s a gyerek nagy laska fehér |
| kövér szőrlemezeit cibálja, ráncigálja, húzza, s fejét a puli krétalemez-harang |
| köpenyébe fúrja s úgy visong: szaglászom loboncos Fény-Ügyed, ásványszikrázat |
| Csöndüzenet Szűzhártyáid szimatolgatom Első és Végső Virágzás-Pillanatom, |
| mozgékony nedves fekete kutyaorrommal, a két nyálkutas fekete szívdugóval, |
| szagolgatlak szerelmesen, mint szerelmes asszonyt, mint szerelmes asszony |
| melle bőrét, háta bőrét, hasa bőrét, nyaka bőrét, hónalja szőrét, ágyéka szőrét, |
| mézcsillag vagináját és részeg leszek fényed örökké-illatától! És beszélek hozzád és megvallom |
| neked, hogy szivemben nem úgy élnek a földi dolgok, mint rácsok mögött, őrültek |
| házában a bolondok, mint bolondokházában a vad, vagy szelíd, vagy katatón |
| őrűltek, kilincstelen ajtók mögé bezárva, bezárva a heteroszexuális, vagy |
| homoszexuális fehér gyászvarázsba, de hitemben úgy égnek a földi boldog |
| dolgok, s a boldogtalan embertörténelmek, mint ahogy a nyári kertben szépen |
| szaladgál, vagy ül, vagy játszik a gyermek, mert otthon van a Lét az én szivemben. |
| Mert otthon van és nem kell félnie! Mert otthon van, hát nem kell félnie! |
| És ti sem féljetek tőlem élő égitestek, ti se féljetek tőlem csillagok. Éjbe |
| dugott csuklómon bizsergő égitest-parázs. Mint sercegő parázs-szivacs légy! |
| Szemei a pontos, szögecses, lemezes lovagsisak-rézkoponya homlokát a sárga |
| kitinkantár kitinzablájáig lelógva benövik, mint kövér, zöld, kemény |
| kőrózsa öreg sírkövet a biai temetőben, mint nehéz asszonyemlők, kövér vastag csöcsök, |
| a pléhszív-vödör légyarcot betakarják, az asszonyhas szőrgyűrűs köldökéig lógva, |
| szemei mint a platánfa világoszöld termése: szőrös zöld agyaggolyók, növényszőrgolyók, |
| szemei, mint tojásalakú likacsos fém-teafűtartók, mint fémszűrő-fémtojások, |
| likacsos alumíniumtojás-teaszűrők, amit vékony alumíniumláncon a teáskanna |
| forró vizébe lógatunk. Nézlek Csillag! Nézem lüktető parázs-életed! Nézem |
| sercegés-öntudatod hőt és fényt sugárzó parázstestét és elmondom neked egyszerű |
| emberi földi dolgaimat. Ahogy szerelmesének beszél a szerelmes a Létről, az Egyszerűről, |
| meg az Egészről! Tudod-e, hogy legjobban a vasrózsát szeretem, a vasrózsát, |
| a parasztrózsát, tudod-e Csillag, a vasrózsát a Föld virágai közül! |
| A vasrózsát, a vasrózsát, a vasrózsát, Szivem. Vasrózsa-ország a szivembe telepűl! |
| És tudod-e, hogy mit mondtam neked, embertelen kor költője: emberűl?! |
| Embertelen kor? Az is! Meg azzal emberi, hogy ezt elmondom neked: természeti valóság! |
| Mert te éltél már, amikor én még nem éltem, s élni fogsz utánam, ha magamba fagyva |
| elmegyek! És tudsz-e többet rólam, mint nő a férfiről, mint amit férfi tud a nőről? |
| Mert mit tud a férfiről a nő, a nőről a férfi? Mit tud egymásról a két összetevő? |
| Mit tud a Másikról az ember, a Két Összetartozó? Mit tud róla és mit tud belőle? |
| Amit megtudhatnak tőle? Amit elmond magáról? Mit tud az ott-benti látomásról, lángról, |
| erjedés-homályról, lényeg-dagályról és mennyiség-apályról, forrongó lehetőség-örömről? |
| Amit megtud a hallgatásból, a szóból, a könnyből, a szorgalomból és a szerelemből, |
| a bűn-árnyékból és az ihlet-türelemből, a buzgó fölragyogásból és a test-kiapadásból? |
| Az őrjöngésből és a gyászból? A hitből és a kéjből? A szó-gyötrelemből és a szerelmes |
| éjből, a vad-bonyolúlt és egyszerű tiszta szeretkezésből? Mit tud egymásról a férfi, |
| a nő? Az egymást-benövő Két Elemi Viszonylat mit tud egymásról? Ha egymásra hajolnak |
| ma reggel, vagy holnap, s egymás szemében az előidőt keresve az írisz cirmos szirmait |
| is látják, nemcsak a pupillák fekete korongtüzében eljövendő halál-arcukat. Mint |
| aki felhőtlen tiszta, síma tótükörbe néz és a kék higanytömény lázból zöld hulla-arc |
| néz rá vissza, sárga lisztporral, barna rizsporral, zöld krétaliszttel bekent hulló emberarc, |
| kék viasz-szivacs arc, rákokkal, vizicsigákkal, vizipókokkal, viziférgekkel, békákkal, kagylókkal, |
| piros pikkelyköpés halakkal, csíkbogarakkal és csíborokkal, pettyes tarajosgőtékkel |
| benőve a nyitott-szemű hervadt arc-szita, hínárral, békanyállal, békalencsével, |
| zöld vizipenésszel, kék víztakonnyal, piros nyákkal, lila növényenyvvel hajzatosan |
| lebegvén szétterűlve és cafrangfürtösen beszőve, s nem tudja, hogy önmagára ő néz |
| vissza már a fodortalan kékbőrű vízreményből, hogy ővele néz vissza a halál a tegnapi |
| részleges megüresedésből, hogy ő nézi a virágzó halált, nézi magát a két egymásratalált, |
| hogy míg a halandó vízre hajol: ő van ott a kékben, mint Watteau bohóca festett- |
| fehéren, fehér halotti bohócruhában, két piros ponttal arccsontjain. Mit tud egymásról |
| a két ember-elem, a Kétfajta Ugyanaz Történelem, a Két Nyitott Titok és Zárt Nyitottság? |
| Mit tud egymásról a Két Rejtelmes Emberország, a Két Nyitva-Zárt Embervilágegyetem? |
| Többet, mint csillagról a csillag? Többet, mint hőről a hő? A Férfinő-Nőférfi |
| Kettős Egyvalóság? Többet, mint fényről a fény? Gyermeki tényről a gyermeki tény? |
| Többet, mint emlősről az emlős, ásványról az ásvány, térről a tér, időről az idő? |
| És mit tud az egészről az újszülött? Mit tud a csecsemő? Ha férfi, ha nő? Az |
| újszülött, aki még a kezdetlét barna homályfátylaiba csomagolva, mintha csak egy |
| síró kicsi csillagcsomag volna, gázködökbe pakolt fénycsíra-golyó, feketeszempillás |
| rózsaszín dió, puhacsontvázas síró jövő-dió, szopik, sír, óbégat, jajgat, zengve |
| üvölt, bevizel, bekakál, s éppoly magatudatlan, mint eszméletét-vesztett haldokló |
| öreg, aki már azt sem érti meg, hogy meghalni fog, nem is sokára, hisz meghalnia |
| kell, csak hangosan csattog és robbanva zihál, mint egy kivilágított szövőgyár éjszaka, |
| mint egy zengő fénydoboz-fémcsettegéstücsökéjszaka pamutfonoda, s nyitott szájából |
| selymesen bugyogva szálazik csillogásömlenyben a nyál, mint a pók hasalji |
| szövőszemölcséből a pókfonál és arcbőrére kifeszűlt arckoponyája szögletes |
| nyikorgó kúszaságban sárga, mint az ananászdinnye égő lampionrózsaszelvényes bőre. |
| Szeme két nagy cianótikus gyermekököl. Szeme gömbölyű, fölfújt indigópapírzacskó. |
| Szeme két nagy hipermangánkristály-bagoly. Szeme két kék karácsonyfadísz-üveggömb. |
| S műfogsortalan nyitott szájából, nyelve lila pikkelyes-rücskös krokodilfarka |
| alól a nyál fénylő forró nyúlós cérnaszakállal a szőrös alsó-állkapcsot hínárosan |
| bepáfrányozva, folyékonyan szálazva nagy lüktető sárga gégegödrébe folyik. S ott |
| csillog a békatokaként lüktető csontos bőrvödörben, mint nyálcsók, nyálpénz, átlátszó |
| nyálpecsét. A bőrpórusok szitacsöndje alatta. S a műfogsorok a fehér kórházi |
| ágyszekrény laptetején, a cseresznyebefőttes-üveg mellett egy vízzel-telt vizespohárban. |
| S van ott még citromoslé-flakon csavaros fehér recedugó-kupakkal. Néma karóra. |
| S a szomszéd ágyon fütyül egy félbolond gyerek. S a másikon egy bányász haldoklik |
| éppen, őszirózsa fehér habcsillag-feje lila kezében, s arca, teste meztelen, nagy |
| pénisze lilán hever a lila combszőrzeten, mint lila sziklán lila gyík, |
| mint lila ravatalasztalon lila halott, mint egy hypermangán-hébér, |
| mintha a bányász főtt céklarépából lenne bicskával kifaragva. |
| Fölbuborékosodott lila arcában fehér szempillák. |
| Mint leforrázott, kopasztott lila tyúkon, a fejen, a bögyön otthagyott fehér tollpihék. |
| Mit tud a Világról a Világ? Mit tud az Emberiségről az Emberiség? Mit tud a Történelemről |
| a Történelem? Hogy emberi volt-e, vagy embertelen? Ó, létünk cementszivacs-tüdőropogása! |
| Ó, mész-szivacs civilizáció-létünk szilikózis-fulladása! Ó, létünk tüdeje, Egyik |
| Jelenidő, mint rozsdás drótszivacsfelhők, megmerevedett halottas lélegzetszárnyunk |
| deres halálgubanca! Ó, Szilikózistüdő Ziháló Jelenidő a Biológiai Idő Elmúlás- |
| testébe zárva! Sípolva lélegzünk, zihálva fulladunk, kapkodva nyikorgunk: Emberiség! |
| A Történelem-Idő üvegtestébe zárva, mint izzó drótláng, mint villanykörtében izzó |
| wolframszál, a csillagos fémpálcaküllőkre szögletes ívben kifeszített hajszálrugógyűrűgerinc. |
| A Világlétidő emberiség-időtestébe zárva, mint cementszivacs-parázsbokrokká dermedt, |
| cementesen-nyihogó galaxisfüstfüggönyök, mint nyekeregve-nyihogó dróthálószivacs- |
| lófejek, drótszivacshálórácsszobor-lélegzésropogások! Mit tudsz te rólam: Asszony és |
| mit tudok rólad én Boldog Asszonyom? Megtudtuk-e egymást oly pontosan, mint |
| törvény a törvényt, láng a lángot, odaadás az odaadást, szót a szó, betegség a |
| türelmet, türelem a betegséget, teremtést a teremtő, teremtőt a teremtés, jóság a |
| befogadást, befogadás a jóságot, mint harmatot a fény, harmat a fényt, hogy egymásba- |
| ivódva közösen válaszoljunk az Emberi Módra, s egymást higgyük majd ha meghalunk! |
| Mert meghalni se egyedűl! Mert meghalni se nélküled én! Meghalni se nélküled én! |
| Ó, te szegény, szegény boldogságra-mohó Emberiség! Ó, te szegény, szegény, szegény |
| félelmet-félő Világ! Ó, te szegény, szegény, szegény rettegés-hányingerű Kor! Az én |
| Korom, az én Korom is, titkos és félelmetes, gyönyörűséges és rettenetes, boldog és |
| iszonyatos, undorító és üdvözítő, lázas és epileptikus, lángelme-bő és Little W.- |
| syndromás (agysérülés következtében jelentkező infantilis diplégia spastica), te |
| Gasser-Karrer-syndromás (újszülötteken jelentkező súlyos szerzett haemolytikus anaemia), |
| te gangraenosus (üszkös) és virgo, parthenos (szűz), te parthenogenesises (szűznemzéses) |
| és parthenoplasticas (álszűzesség létrehozása), te férfi-rigid és rigor-mortis |
| (hullamerev), te adipositásos (elhízott, elhájasodott, kövér) és anaphrodisiás (nemi vágy hiánya), |
| te anencephalias (agyvelő hiánya) és prostatahypertrophiás (dülmirigytúltengés), te |
| feminin és fellatios (a hímvessző szájba helyezése), te ovum (tojás, pete) és ovipara |
| (tojással szaporodó állat), te scintillans (szikrázó, csillámló, ragyogó) és vagina- |
| bulbi (a szemgolyót burkoló vékony, kötőszövetes hártya), te vagina nervi optici |
| (a látóideg hüvelye) és alaris (szárnyszerű), te acroposthitises (fitymagyulladás) és |
| acardius (szív nélküli), te acatamathesias (a beszéd megértés képességének hiánya) |
| és acataphasias (beszédzavar), te szinvak és szin-nélküli, te utálatos és kedves, |
| te gyöngéd és gyilkos, te látó és vak, te hazug és szűzkurva, te frigid és kiherélt, te |
| baszásbő és ondószagú, te meztelen és bepáncélozott, te tengeri kősziklákon férfi és |
| női nemiszervet kérkedve mutogató meztelenűl álló, pucéran heverő, te buja fényplakát- |
| mozi előtt állva-baszó férfi-nő (slicced kigombolva, szoknyád hasig fölhúzva), te |
| sertésekkel-üzekedő, sertések, tyúkok ánuszát nyögve-betöltő, sziszegve-betömő, |
| te fényáradás-hűvösség, lézersugár-szívszúrású, te emberszervezésű gépagyak |
| világűrbe-köpője, te Holdra-lépő, Vénuszt fényképezőgéppel-megcsókoló, te hűség- |
| szilárd és bánatpuha, te Földgolyót-elektrosokkoló, emberagyat-átprogramozó, |
| te Földgolyót atombombával elektrosokkoló, te világűr-lézeresernyő-szempillájú, |
| te szaporodó és magzatölő, te balga és bitang, te nukleáris-vigyorú és termonukleáris- |
| mosolyú, te éhező és élve-elfonnyadó, te számítógép-szemgolyójú, számítógép- |
| imájú, te fajgőg és fajtahullás, te matematika-szigorszerelmű, te világűr- |
| fényelhajlás és Einstein-hegedűje, te Heisenberg-létszagú és Heidegger-bánatú, |
| te szentek spermája-mámor, te Lourdes-hitragálya, te tengermély-kutatásálma, |
| te Werner von Braun-rakétaillatú, te lágerek, koncentrációstáborok-szavú, |
| te embergyilkoló és embert-építő, te népek szarvashálója, te diktátorok és zsarnokok |
| szögesdrótpofája, te kábítószer-hatalmú, te antibébitabletta-lakodalmú, te fogamzásgátló- |
| bizodalmú, te spirál-reményű, pesszárium-szűzhártyakötényű, te koton-diadalmú, |
| te szivet-cserélő, szivet-kicserélő, te az emberi mellkast kiherélő, te donor-váró, |
| te agyat, szivet, májat, vesét mélyhütő-várakozású, te műszív-fogadalmú, te génbankos, |
| spermabankos-arcú, te lombikbébi-csírazenéjű, te halál-utáni ember-mélyhűtés- |
| halhatatlanságvágyú, te gazdag és szegény, te yeti-léptű ősbozontú fény, te époszok |
| újraszülője, te zseniális dőre, te buta barom, te én-akarom, te idea-léptű |
| kismalac, fénylő geometria idom-angyal, aki a hit után lobogva szaladsz, te albinó |
| gyász, fekete fehérség, te tudományból kikalapált aranyszűzesség, te génsebészet-Dante, |
| te asztrofizikus-gőg, te biológus-ritmusajándék, te embertudatú gépszándék, |
| te magfizika-éden, te filozófia-szégyen, te géptudat-emberalázat, te terror- |
| szívű XX. század, te katonatemetők, néptemetők, kivégzés-tömegsírok, akasztófa- |
| hurkok, emberégető-fajégető kemencék, gáz-halálistállóemberdobozok, keresztény |
| kivégzések, mohamedán megkövezések, sír-előtt térdeplőt tarkónlövéssel, embertömeg- |
| gyűrű szív-szigetén állva állót vízszintes pallos-ütéssel (a nyakon) kivégző, zsíros |
| villamos-székkel, betonbuborék-szobában a karszékben ülőt gázzal, spanyol vas- |
| nyakpánt-propellercsavarással, injekcióval, fejlenyiszálással kivégző XX. század, aki |
| a költők (mert látnokok?) szemét röhögve kivájtad, s akit a költők annyira szerettek, |
| hogy halandó szivükbe építették halálait, hullásait, rémületeit, hiteit, csodáit, s hiába |
| vájtad ki költőid szemét, hiába túrtad költőid szemét, ahogy mutatóujjával a tyúk |
| seggéből az asszony a tojást, ahogy kiskanállal vagy késsel a háziasszony a levágott, |
| megkopasztott meztelen tyúk szemét a kopasz tarajos, bőrpénzszakállas fej sárga viaszhártya- |
| félgömb szempillás szemhéja mögűl, a szemgödör mélyibe szúrva a késhegyet, döfve |
| a kiskanál hegyét, s egy reccsenő üvegfordítással kikanyarítva a kék tyúk- |
| szemgolyót a véres asztallapra, mintha a Szaturnuszt vájná ki az űr szemüregéből |
| gyémántkéssel az Isten, s az ott feküdne, a véres kivégzés-asztalon, mint egy kék |
| üvegkocsonya-kukoricaszem tyúk-szemgolyó fehér hártyacafatokban, mint egy |
| feltört tojás sárgája a tojásfehérjében piros porceláncsészében, mint asszony |
| késsel a késsel-lekapart ponty pikkely-gyöngyházostya kupacára kanyarítja a |
| halfejből a gyűrüs üvegpogácsa halszemet, s az ezüstzöld zománc-pisztolytáska halfejben két |
| véres, üres csontgödör, s némi véres nyálka, meg meztelen elszakadt izmok és erek. |
| Mert szeret téged a Költő, hulló XX. század! Mert szerelmes hitedbe a Költő, halálos, |
| liliomtéboly kürtcsillagfehér gyásztiszta gyilkos revolvergolyó XX. század! Mert |
| gyötrött elmetestét és győztes szívhitét győzedelmes szivedbe rágta a Költő, drága |
| XX. század, s szívhúsod ette, és szívtested zabálta, és szív-véred itta a Költő, |
| gyémántrüh-gyémántgazdag kevély és kegyelmes XX. század, te húsod táplálta, te |
| szívhúsod növesztette, te szív-véred etette és itatta a Költőt, örökhalandó |
| gyönyörűgyáva, bátorédes XX. század, ott élt benned boldog szimbiózisban, |
| veled, mint egyik állat testében a másik, mert sorsa az, hogy így tud megmaradni, |
| mert sorsa az, hogy így lesz halhatatlan halandó Költőd, te ollós ráktestű, |
| vérrel-bespriccelt héjpáncélú lila-pettyes XX. század, testedbe fúródva és szívódva |
| s ott lényével széttenyészve, erjedvén lényével testedet benőve virágzott animálisan |
| a Költő, öntudatlan pótanya-állat XX. század, mint puha tengervizi lény |
| puha hasa-aljába fúródva a gyökérszivacs-polip, a széttenyésző állat-szivacsgyökér, |
| s átfúrta széttenyésző boldog gyökereivel és beszőtte lénye széterjedő |
| húsfüst-képzeteivel szíved, májad, veséid, tüdőid, s bizonyos heréidet is, |
| a belső lágy és szilárdabb eleven részleteket belángolta táplálkozó gyökér-gyönyörével, |
| a húst, a húgyhólyagot, a gyomrot, a beleket, az idegpályák spirál-drótcsöveit, |
| belűlről a szemgolyókat is, meg az iszonyat-agyat, mint időt az örökös burjánzó pillanat, |
| így voltunk egyek két külön-ugyanaz, páncéltalan állatpuha XX. század és |
| testedben széterjedtem, életgyökérgalaxisszétrobbanásommal húsodban szétgyökereztem, |
| mint zöld palack zöld vizébe fújt füst, ahogy a vízben szétbolyongva és |
| lazán, csigásan, örvényesen szétlobogva puha szálcsóvákkal és könnyű bodor- |
| kévékkel lángol, s belső lágy szerveid is benőttem létem-biztosító gyanútlan |
| XX. század, erjedő gumó a szétterpedt gumóban, Jó a Rosszban, Rossz |
| a Jóban, emberlét-világmindenségem XX. század, én tebenned, te már |
| énbennem magányomba-szíva és védtelenül, ahogy a sötét a fényre települ, |
| s ahogy a fény átszövi a sötétet, mert te megölni akartál engem és én tebenned-tenyészve |
| fölzabáltalak Áldottanya-Szűzességörömrémületszövetség Irgalom-XX. század! |
| Te Irgalmatlan! Te Kurva! Te Vak! Te Gyilkos! Te Drága Föltámadást-hozó! |
| XX. század! Föltámadás-Élet, te Föltámadásom-Ünnep-Pillanata XX. század! |
| A Költő szeret, ha lázad! A Költő szeret, ha üt, a Költő szeret, ha sírva |
| szidalmaz Szerelmem, Édesem, Éltető Halálos Édes Mindenem: XX. század! |
| Nemcsak ha csókol, de akkor is szeret, ha két talpával rúgja a szived |
| XX. század! Mert mint anyja szívét belülről a magzat két lábbal fickándozva |
| ha rúgja, s az anyasziven ütnek talpai, kis rúgdosása az ami!, a magzatburok |
| vizében tapickolva és rugdosván lobogva csak azt mondja ki, hogy otthon |
| van a hasban és kortyolva issza a szőrös, magzathámos, sejttörmelékes, hamú- |
| pikkely-foszladékos magzatvizet s a boldogságért rúgással fizet, hisz valahogy |
| el kell mondani léte teljesűlt kuporogva hintázó szivütés-örömét. |
| Ó, XX. század! Rettentő Kor, Kor: Gyönyörű! Hányszor térdepelt a Költő |
| kivégző-sírgödröd szakadék-szélinél, mert vele ásattad meg a végső gödröt, a |
| sírt, hányszor térdepelt ott bekötetlen szemmel, a tarkólövés sátánfing-ördögköpés |
| szégyencsókját várva és derekára hátrakötve, derekán hátúl a csuklóknál összekötözve |
| kezei vastag kötéllel! Hány Ivan Goran Kovačič, hány Federico García Lorca, |
| hány Radnóti Miklós térdepelt, vagy állt a tömegsír jajgató szélinél, a gyökeres |
| sárga lőszfal előtt, s lehullva már a véres rongyrózsák a sírgödörben iszamosan |
| vonagolva és lehullva már a vonagló véres rongyrózsák a csillagganéjos földre, mert |
| a föld vér és csillagürülék! És iszonybánat dülledt kristályszemekkel nézett a Költő |
| szerelmesen a kivégző-győzelemre! Mert szeretett a Költő: Kivégző XX. század! Szeretett |
| Földgolyó-XX. század. Pedig azt is tudta: majd ezután is megölik a Költőt! |
| S a zongoristák, hegedűsök ujjait úgy metszik le aprólékosan késsel szeletelve, |
| ahogy szakács a fehérrépát, hagymát vágja karikára, az elvékonyodó fehér répa- |
| gyökeret, kétujjú négycsöcsű sárgarépát! S tudja azt is, hogy majd fejszével |
| vágják le csuklónál a gitáros kezét, s a levágott kéz elrepűl, mint egy vérző óriáslepke. |
| S a lövés után megkristályosodik a világegyetem. S szikrázva úgy világít a halál- |
| Költő fölött a légyszem-dülledt csillag éjszaka, mint egy döglégy zöld kristálynapraforgótányér-kristályrózsa- |
| kristálydália szeme. S térdepelve állva áll még egy picit. Aztán elzuhan, mint meglökött létra. |
| A Költő, ha él, otthon-van a Földön! Ha megölik: a Költő a Földre hazatalál! |
| Tömegsírba hull a Költő, ha megölöd XX. század! Tömegsírba, vagy maga-ásta |
| sírba, mert sírját is megásattad vele XX. század! Vagy tetves és iszonyat-gyáva |
| üldözöttek, pálinkát-pisáló, poklot-szaró hóhérok, vagy emberségben megkövesedett |
| kiskatonák ásta emberiséggel közös sírba zuhan a Költő, gyilkosságra-szemérmetlen |
| XX. század, Szerelmem Mindene, Szerelmem Édene, vaddisznó pofájú, közös |
| krisztusgyalázat történelem-gyomorfekély, katonaringyó-kevély nőnemű XX. század! |
| Vagy vérfrancos, emberdögös, lóhullás, halott növényparázs puszta földön |
| fekszik a Költő, a tarkón-lőtt Emberséghit halottan, s szeme kiáll a golyó- |
| ütéstől széttört koponyából, mint magtok-pikkelycsészéből a revolvergolyó-alakú |
| barna makk, s a tarkólukból úgy ömlik a vére, spriccelve, szortyogva alvad |
| a jégcsipke-páfrányvirág hajnali dérre, meg a hajszálakkal összekevert agyvelő nagy |
| rózsasárga csomója, mint egy halikrapénz virágfej, mint lila ólombársony-ürülékcsillag |
| a kőre, a hitre, a halálra, a hóra, hópenészes csigaházak szűzhártya-arcú gomb- |
| kürt gyermekláz-szégyenszigetén fekszik arcraborúlva halottan Salamon Ernő, |
| feje fölött a megfagyott halálhörgés, mint kifeszített jéghártya-esernyő, mint |
| kinyitott utolsó párafagy-ernyő, fekszik a havas földön a Költő, szétvetett |
| karokkal, lábakkal arcon, vagy hanyatt, a Földdel beszél, a Titokkal beszél, nagy |
| halott haját fújja a szél, fújja a téli szél, aranyfogait szájából már röhögő |
| kézzel kitörték, karikagyűrűjét lehúzták jobb-keze gyűrűsújjáról télfüsttel röhögve, |
| tetves rongyrózsa-csizma lábain varjú ül feketén büdösödve, mint károgó fekete |
| szaros ördöggatya, s a hóhérok forró szájukkal fagyos ujjukat fújják, mint piros, |
| varangyfoltos jégcsapokat a gyújtogatás-tűz, csajkából forró teát isznak, üvegből |
| pálinkát, s ujjukon a költő-karikagyűrű, s szemükben gyilkos boldog szorgalom, |
| fekszik a zsidó és a nem-zsidó, hanyatt a Költő a havon, az édes földet csókolva a |
| Költő, s a tó jegébe fagyott katonalovak, testük a jégben, csak nyaktól fölfelé |
| állnak ki a jégből, a megfagyott katonalovak, mint üvegtaknyos, pelyhes |
| csibefejek a csőrrel-föltört tojásból, mint albinó |
| krokodílcsecsemőfejek a krokodiltojásból, mint teknőcújszülöttek a teknőctojásból, |
| mint meghajtott, egymásra hajlott óriás jégkalászok, |
| mint fagyot-nyerítő kalászos búzaföld, nyihogó, halál-röhögő |
| óriás jégkalász-temető, mint ágaskodva egymásra-torlódott gyíkcsontvázak, |
| fölmeredő kígyócsontvázak, egymásra-hullva hajló halcsontvázak és madárcsontvázak, |
| békacsontvázak, rókaröhögő rókacsontvázak, agancsos szarvascsontvázak |
| a jégbefagyott katonalovak, szélben lobogó fehér nádbóbiták, a nád vastag, kövér |
| óriás pehelygyertyaláng csótárai, a fehér lobogó pihecsóvaboglyák, mint sűrűn |
| föltarajlott cérnalegyező-cérnakürt-szempillás dércsipkeszobor-lónyerítések, |
| kibolyhosodott-fogsorú törpe-jegenyék, fagyhártyagolyó-szemű halotti fésűk, |
| mint lobogva égő óriás fehér gyertyák a ravatalasztalon, a Halottak-napja szélben, |
| egymásra-dőlt meszelt sírkövek, egymásra-zuhant vicsorgó fehér léckerítések, |
| fehér porcelánrózsa röhögéscsokrok, kiszakállasodott, lóhajú márványkések |
| a tógyökérig fagyott jég fehér szivébe szúrva, s a hóhérok egymásnak szépen |
| gratulálnak, s azt mondják: „kártyázni kéne még egy kicsit, verni a blattot,” |
| mert honvágyuk van nagyon, s gyerekük fényképét egymásnak mutogatják, meg |
| az asszonyét, s azt gondolják mosdottan merengve: meg kellett volna enni a |
| Költő szivét, megfőzni, mint a tyúkszivet, disznószívet, marhaszívet levesnek, |
| hisz hol van az otthoni asszony?, és nyerset már nem szívesen esznek, s ülnek |
| ingben, hosszú gatyában egy megszállott, jól fütött idegen házban, töküket vakarják, |
| vagy tökük szőrét, álmosan dudorásznak, s azt gondolják: asszonyt kéne |
| szerezni, lehetőleg nem katonakurvát, de valaki itteni nekik szajha nem- |
| szajhát, és fellaciós este (hímvessző a szájba helyezve,) s tudják holnap majd |
| dülledt légyszemű éhségpehely-gyerekekre vadásznak mesterlövészpuskával, hosszú |
| revolverrel, s nem férfiánusz-este, de asszonyhüvely-este, s a hörgő meztelen |
| asszony, mint levágott disznó szétfeszítve s testébe ütve égő hóhérgyertyák, |
| mint hordó likába a csap, hordó likába hosszú fadugó! Költőd mért ölöd |
| meg Vihogó Embergyalázat XX. század? Ha lázad, vagy ha föl se lázad? |
| Mit teszel velünk Embert-kérlelő, Halált-érlelő, Robotaiddal-érvelő, Számitó- |
| gépeiddel-kérkedő, Tudományoddal-megnyerő, Civilizációt-dülledő |
| XX. század? A Költő a Hit, a Költő a Nem-Alázat, a Költő a Parázshab- |
| Létizzás, a Költő: Hitvallója az Emberiség Szerelemszivének, a Költő a |
| Közös Világegyetem Fénylő Okos Szemgolyója, a Költő: az Embersors Mindentudója, |
| s ha valami megmarad talán az Emberiség-Pusztulás után, a Földlét-kihalás |
| után: az az Ének! Az Ének, az Ének, az Ének, a Költő: Zűrös, Tiszta, Boldog, |
| Okos, Szomorú, Szép, Hasznos, Lelkes Szava, ami majd a Közös Pusztulást fény- |
| gomoly ősiséggel ragyogva belengve, vagy más égitestre mentve űrrakétával, vagy |
| űrrepülővel, habosan megül az embercsontvázakon, állatcsontvázakon, penészkék |
| civilizáció-csontvázakon, rothadó, hullaszagú kultúra-roncstelephalmazokon, |
| mint sugárzó felhőpamacs a kalászok csontváz-zuhanása, csontvázhömpölygése |
| tűnyálú redősziszegés-szigetén, a halcsontváz kalászok ágaskodás-csordáira akadva, |
| befonva a száraz csontokat, mint virágzó rózsatenyészet az összetört ősi |
| márványszobrokat, tökéletes, rózsaszín márványpöcsű, térdbütykön-álló rózsa- |
| márvány férfiakat, Vénusz-csecsű torzó sárga márványasszonyokat, sárga márványredők |
| örök gyűrt ragyogását és lobogását, a végzetes redőhajtogatást, a ráncos tógaingeket, s a |
| márványcsecsemők csuklónál letört márványkezeit a márvány asszonyi hátban, |
| amik úgy nőnek ki az asszony-márványhátból, mint Pipabéka háthordóiból a békacsecsemők, |
| befonja a rózsaszín asszonyi hát ötágú gyertyatartó pihétlen csecsemő-márványkezeit, |
| mint márványsírból kinőtt márványvirágokat, vagy mint a csillagok sárga virágpora |
| lisztesen, hamusan sárgán az idegen égitestek szempilláira porlik égve, |
| az idegen égitest minden létező-szivére, az idegen égitestek állataira, városaira! |
| A más-fényre, más-növényre, s nagy sárga lepényszigetekben úszik idegen bolygók |
| idegen tengerein, mint a tavirózsák, mint a tegnap-virágzása plankton- |
| szigetek a Költő Énekéből szerveződött fényes és sárga halandóság- |
| himnusz-könyvlapok! A Költők nem varázslók, nem kuruzslók, nem szentek, |
| nem istenek és nem papok! A Költők csak Költők. Hűség-Hitek, Hűség- |
| Szivek! Nem ördögök, csak emberek! Emberek, mind ti mindannyian, sok- |
| részletű, sok-szivű, sok-szerelmű, sok-hatalmú, sok-bűnű, sok-reményű |
| emberiségem, mint te, engem-kitaláló emberiségem, aki azért vagy, hogy én is lehessek, |
| bűnbe ne essek és én azért vagyok, hogy te bűnbe ne essél, s úgy lehessél lángcsíráiddal ember, |
| együtt és külön-külön, hogy összekeveredsz az én hitemmel és szerelmet folytatsz |
| az én szivemmel, hímhit-nőstényvágy közös türelmünk és közös szerelmünk |
| termékenyülésének te vagy a hatalma, halhatatlansága te vagy: Emberiség! A |
| Költő se más, mint embertest, csak az agyban, a szivben valami öröklét-módosulás |
| izgalom-szövevénye, a halandó tudatban valami istennel-társulás |
| bizalom-küldeménye, az emberasszony szülte emberalakban valami |
| világegyetem-titoksugárzás szerelemténye, a kimondás és a megnevezés tudatos |
| reménye, a halhatatlan összeragyogás csillagözön-születésirgalom-iszamfénye! |
| A Költőnek az a dolga, hogy győzelmesen és bátran kimondja: mi a |
| Világegyetem Gondja! A Költő azért van, hogy okos szavát okos szavaiba |
| fonva kimondja: mi az elítélt és halálra-nem-éhes, fölszabadúlni vágyó |
| emberiség gondja! A Költőnek az a gondja, hogy folyamatos énekével |
| folyamatosan kimondja, hogy a szilárdszép pávabeszéddel, puhaláng- |
| csillagbeszéddel igazolja embersorsodat ember, emberiségléted értelmét |
| emberiség! A Költő szándékával, tüzével, testével azért van, ha van |
| a föld fölött és nem a sírban, hogy elhitesse: értelmed a jóban tisztúl |
| emberivé ember, nem a Tisztitótűzben és nem is a Pokolban, s nem az |
| Alvilágban, a Halál-utáni Kopár Túlvilágban jársz emberként emberűl, |
| lila árnyék-emberalakként meggörnyedve, mint a Halál Egyik Átok- |
| Lelke, de ezen a Földön vagy szerelmes, s itt élsz elevenként és nem |
| halottként, s életed itt vágyik egész a halálig, itt teremt, itt temet, és |
| meghalnod is itt kell, ha már embernek születtél. Költő vagyok. Szeretsz? |
| S ha nem szeretsz, mért nem szerettél, Egyetlen Reményem, Történelmi és |
| Emberi Fölszabadítóm: XX. század? Mért nem voltál hozzám türelmes? |
| Mért vertél? Mért ütöttél? És miért, ahányszor gyűlölködve és röhögve |
| leköptél? És mért akartad baltával levágni tollat-fogó kezem? Ahogy |
| a dühös férfi baltával levágja a kakas tőkére-szorított fejét, s az fut |
| fejnélkűl az udvaron körbe-körbe, sárga drótcsizma-lábbal sárgapettyesen |
| szalad, szárnyai verdesnek, mint az emberszempilla-halálpillanat, tollgyűrűs |
| nyakcsonkjából fölfelé sugárban lövell a vér, mint a lenyakazott Keresztelő Szent János nyakából, mint egy űrrakéta tolólángja, |
| mint szülő asszony tolófájása rángva lökdös nyaka a fölkéselő vérrel, |
| körötte a földön gyűrűzve, hurkásan karikázva vérfröccsenet-rubint-parázskoszorú, |
| fut, mint egy parázzsal-töltött, hernyós könyökcső-nyakú sárga csikókályha, fut, |
| mint egy kétlábú égő petróleumlámpa, míg össze nem esik, s elzuhanva |
| ráng, mint egy legyőzött ország, s a véres tőkén a levágott kakasfej, mint |
| asszonyszemű, tollpihés piros mirigycsillag, mint Keresztelő Szent János feje |
| Salome aranykurva gőgtálcáján, az arany szerelemkorong-bánaton, lecsuklott |
| szemhéját a szemgolyó kinyomja, mint bohóc arcbőrét a szájbavett gumi- |
| labda, mint férfi nadrágját a gyökérerjedés, mint kabátzsebet a vastag ököl. |
| Költőidtől félsz Világ? A Meggyilkolt Költő neked minek? A Kivégzett |
| Költő hallgat, azt hiszed? Hiszen halálában is több erő, mint az Isteni Közös |
| Föltámadásban! Több létre-robbanás, több sorsra-zuhanás, több seb- |
| gyógyítás, több büszke emberirgalom. A megölt Költő nem gyásszal tündököl! |
| De valami mással! Azzal, hogy ő menti meg, ami belőled vele maradandó: Enyészet! |
| És ha nem is érted az egészet: hallgass a Költőre: Világ! Mert ő az a Szigorúság, |
| aminek a Léthez lennie kell! A Költő ezért énekel. Mindíg téged kérdez, |
| mindíg neked felel! Mindíg csak azt akarja, hogy sebeid csókkal betakarja! |
| Mert a világ vak még, mint az újszülött, s tizennégymilliárd-éves növekedése |
| sem volt elég, hogy látásával és agyával megértse, mi a különbség ember és |
| csillag között, hogy ami maradandó és így nem halandó, az vele emberi. A |
| Költő ezt hirdeti! A tizennégy-milliárd éve Növekedést, a Boldog Kiterjedést, |
| meg azt is, hogy az ember egyszerre van jelen abban, ami Idő, Anyag, Tér, |
| Történelem, Embermunka, Emberhalál és Emberszerelem! A Költő ezért az |
| Értelem Himnuszgyönyöre, az Értelmes Látomás Héroszi Hőse! De embertestét |
| nem tudja örökre megtartani ő se, ő is meghal, mint minden eleven. |
| Hát ne bántsd a Költőket, Világ! Szeresd a Költőt Virágzó Életszomjúság! |
| A Költő ha él: otthon van a Földön. Ha megölik a Költőt: a Földbe hazatalál! |
| Ó, Értelmes Halál! Ó, ne jöjj Értelmetlen Halál! Mert az Értelmes Halál |
| úgy gyönyörű, hogy az Élettel egy-örömű! De az Értelmetlen Halál: a Halál |
| halála is! Ebben hisz a Költő? Ezt tudja énekelve. Ne vágd ki: kell neki |
| a nyelve! Szivét ne tépd ki, mint a mártírokét, mint a barbár istenáldozat- |
| ünnepeken az emberáldozatok eleven szivét fölvágott mellkasukból, hogy az |
| áldozat-asztalkő naptüzes márványlapjára tegyék, mint véres újszülöttet, |
| s vonaglik még a cafrangosra szakadt hüvelyrózsazsák, a kiürűlt anyaméh! |
| Lehullott a Költő a gyökeres, hámló löszfal előtt, mikor lelőtték! Előbb |
| térdrerogyott, mint egy dülledt, barna gesztenyeszemű fekete légy, ha |
| mellkezeit összetéve imádkozik, aztán arcra-zuhant, mint puha rongyrózsa, összelottyadt, mint |
| tengerből kiemelt hólyagmedúza, hisz nincs víztölteléke, vízfeszülése, vérző spermapép-üvegtakonycsomóvá. S |
| a csillagok a földre potyogtak, mint bárányürülék, mert izgalmában |
| ürített az ég, a Kék Égi Bárány, a Bárány, a Jézusi Kék riadtan |
| szarta aranybogyóit, aranyganéj, bárányganéj a vérrózsa-pecsétű |
| költő-nyakon, s lett a Költő körűl a föld Jézusi bárányaranyganéj- |
| tejút! És a Halott és a Hold! A Halott és a Hold. A halott, akit a hold |
| sztaniolpapírba csomagolt! S a költő-sztaniolpapír-halálcsomagra, mint izzó |
| ezüstparázs-gyüredék csillagkupacra az Afrikai Sivatag-Féllábú Arthur |
| Rimbaud ült zokogva, s nyelvével nyalta bajszáról könnyeit és üresen |
| nézett, mint egy hipnotizált félbolond kisfiú 1958-ban az Elmegyógyintézetben, |
| s mást mondani nem tudott, csak: tra-ta-ta-ta, tratatata, tratatata és |
| körülülték a férfi-bolondok és elnyújtva hosszan lágyan énekeltek neki, |
| elnyújtva lágyan hosszan énekeltek neki a csoszogóban, a barna asztal |
| körűl a barna padon, barna tonettszékeken ülve, hisz egész nap csoszogtak |
| a fehér-vasrácsos betonistállóban, föl-le, föl-le, föl-le, csoszogtak szines |
| műanyag-papucsban és kékvirágos viaszkosvászonpapucsban a betonpadlón, |
| és csoszogásuk, mint a kígyósziszegés, szitkozódtak és csoszogtak bolondruhában |
| és pizsamában, föl-le, föl-le, föl-le, volt, akinek fehérvászon kényszerzubbonnyal |
| testoldalaira keresztben kötve kezei, mint fordított kétméteres-ujjú fehér ing |
| vászoncsöveiben karjuk és kezük, s a hosszú ingujjcsövek hátukon máslisan |
| csomósra összekötve, mint gyerekkori borogatás, föl-le, föl-le, föl-le, volt, aki |
| üvöltött, volt, aki káromkodott, s őgyelegtek piros légyszem-cikkanással a fehér- |
| köpenyes piros hentesmester-ápolók, s az orvosok némán közlekedtek fehér köpenyben, |
| de most este volt, vacsora után, pléhtányér és pléhkanál után, injekció és gyógyszerosztás |
| után, s körülülték a makogó kisfiút s tratatata, tratatata, tratatata, elnyújtva |
| lágyan, hosszan énekeltek neki és kopaszra nyírt fejét simogatták és lerágott-körmű |
| kis kezeit fogták, mint a Kisjézusét a Háromkirályok, Gáspár, Menyhért, Boldizsár, |
| meg a többi Bolondkirály, s a vasrácsok között egy csillag égett, mint Krisztus kézsebe, |
| és nedvedzett és sírt a seb-csillag, mert tank és 1956, s ők elnyújtva hosszan, lágyan énekeltek, mint |
| az orosz szerzetesek, mint pravoszláv papok szakállas fekete kórusa lágyan, s fekete |
| süvegük a bolond-este volt, a szerzetes köcsögkalap, s kopaszra-nyírt fejük sárga |
| mákszemgubóbuborék-bőre mozgott a koponyacsontokon és szőrös arcuk és szőrös gégéjük |
| mozgott, mint egy megkopasztott hattyú, kopasz pelikán, „Bözsikém édes, Bözsikém |
| drága felejtsen el,” énekelték és a kisfiú nézett és véres halszemeiben hiba, ima, |
| tratatata, tratatata, tratatata, tratatata!: válaszolt 1956 gépfegyver halál-pillanata, |
| s a bolondok énekeltek, mint légypapírra ragadt fekete légycsomó. A bolond-álmon zengve. |
| Még Bobóka-bácsi is énekelt, aki mindíg a seggébe nyúlt és a szart kivette onnan |
| és hosszu ujjai közt golyóvá gyúrta és füleibe, orrlikaiba dugta, vagy gyorsan |
| megette a szargolyót, a barna ürülékgolyót, aztán ujjait lassan, hosszan lenyalta a bolond filozófus, Bobóka, |
| mintha lekváros lenne, még Bobóka is énekelt, s a sztaniolpapírból gyűrt rózsa költő- |
| gyüredéksziromcsókja holdfény-szivére ült a segesvári tömegsír-ragályból |
| kievickélt piros légyfej-szemű márványos Petőfi Sándor és pika-szívsebéből |
| sárga vizes vért folyatott a kivégzett költő péniszére, ahogy a kanca |
| folyat, ahogy a tehén folyat, ahogy a zsiráfnő, párduc-asszony, pumanő, |
| zebra-asszony folyat, hogy gyönyörű rózsaillatával fölizgassa azt, életre- |
| erjessze, s a Lelőtt Ének holdbánat teteme fölött a levegőben, a csiszolt |
| fényen André Chénier gőghűsége, Csü Jüan hivatalnok-öngyilkossága gomolyog, |
| nyöszörögve Giordano de Bruno, mint csiszolt márványlapon lüktető narancsszín polipok. |
| S a Költő meg se moccant. Feküdt összekuporodva, mint újszülött halott csecsemő! |
| Mint csiszolt piros márványlapon narancsszínű, citromsárga, rózsakék polipok: |
| gomolyognak a megölt költők, s a rángatódzó, vonagló, örvénylő hosszú |
| polipkarok, mint gyöngyházgombokkal sűrű és kásásan kivarrt hosszú gyíkfarok |
| az űr gyémántcsókjai közé lengenek, mint kiboncolt pörsenéses eleven idegek, |
| mint kiboncolt mészrügyes hosszú erek, az űr kristálypont pezsgéscsomói és |
| aranypont nyüzsgéscsóvái, piros szikrapont hemzsegés-bóbitái és tenyészet-bojtjai |
| közé tekeregve türemlenek, mint hosszan kilógó végbelek, az emberi testek |
| érbimbós, aranyér-rózsafürtcsomós ürülékcsövei, mint csiszolt sárga márvány- |
| lapon a polipok, gomolyognak a legyilkolt költők a csiszolt napfénykövön, |
| a csiszolt holdfényszárazon, a csiszolt-történelem-hajnalon és történelem- |
| alkonyon, a történelem-holdfény száraz márványszeletén, a történelmi tény |
| csiszolt vérnyálkás és testnyálkás márványlap-örömén, mint a csiszolt űr |
| fekete véralvadék-csöndszigetén a leöldökölt árva csillagok, a göndör Jézus-bárányok: gomolyognak |
| az énekóceán emberszemű lüktető nyitott gyöngyházfürt-esernyői, a költők, |
| a halál csiszolt fénylapjain gomolyognak halálverdesve, halálremegve! Vad- |
| lágyan gomolyognak az énekből halállal kiemelve! A száraz vérasztalon, mint |
| csiszolt piros márványlapon! Ó, Költők, lüktetve lebegő boldog virágzó |
| nyitott Gyöngyházfürt-esernyők! Ó, Költők, az Értelen-Óceán gomolyogva |
| örvénylő Fényálompolipjai! Ó, Költők, puha narancs-gyémánt Karküllőtekergés- |
| Csillagok, tojásdad hosszú lágy narancsszín testzacskótokban áramlik és |
| lázasan dobog a nedves büszke láng, a létöröm, a világöröm, mint eleven |
| szívben a vér, ó, Költők, gomolyogva-lebegő Ámulás-Ernyők, gyöngy- |
| füstként lobogva örvénylő Ámulat-Fürtragyogások, izzó, csillaglencsés |
| lágy üveggyökér-rojtharang karú Gyémántpúp-Látáscsomók, gomolyogva |
| pörgő narancsszínű Kristálypúp-Látomásszemgolyók, Költők, az Ének |
| világegyetemzaj-csöndjéből halállal kiemelve! Halállal kihalászva! |
| Ó, Költők! Költők! Költők, a Látomás bonyolúlt-egyszerű gomolygó |
| Csillagállatai, Ragyogásfürtkúpjai, Rojtos Üvegharang-Irgalmai, harangozó |
| fordított óriás Tűzliliomkelyhek, Halálszalagos Gyöngyházkalapok az |
| Ének Ősanyagában, Világító Üvegszűrőszivacskosarak, Körben Gyöngyház- |
| ormányos Selyemszitazsákharangok, az Elmúlásban gomolygó Polipok, Költők! |
| A polip a csönd buborékszökőkútcsóvás falára tapad. A Lét-Akvárium |
| mindenség-üvegfalára. Teste hosszú, rózsaszín tojászacskó, gyöngyberakással. |
| Szemei a narancsszínű tojáspúp-kúpon, mint pókpocakra nőtt két szilva. |
| A rózsaszín, gyöngyberakású szemtokban óriás barna diók. A piros szemtollú |
| fehér hártyaperemben fehérpupillás fekete szemek. Jobb szeme dülledt |
| tengelylukas, fehér luktengelyes fekete fagolyó. Jobb szeme alatt, mintha |
| a hónaljában lenne, a narancsbőrhártyával körülragasztott testzsákhasítékban, |
| abból csomósan kiállva, kürtős, kéményes narancsszínű tömlő. Lélegzőtömlő. |
| Akkora, mint egy marhaszív. Lüktet, mint egy marhaszív. Tehénszív! Bikaszív! |
| Lószív! S a narancsszínű marhaszív-poliptömlőből lobogó, puha, fehér |
| hártyaselyem tömlőkürtő áll ki, mint fehér zsákállat, fehér tömlőállatkorsó, |
| fehér hártyakályhacső, fehér kéménycilinder. És külön lüktet a tömlő. És |
| külön hólyagzik körben, puha tölcsérgombaként lobogva a kürtő! A polip |
| ki-be fújja a gyűrűsen lobogó puha hártya-petróleumlámpaüveget. Mert az |
| a kürtő, az a lélegző szívtő, mint üvegcsőkéményes üveghólyag, nyilt nyakú |
| hosszúkás üveghártyatojás-petróleumlámpaüveg a tömlőtestbe szúrva. |
| S a polip ki-be fújja a hártyakorsó fehér kürtőcsövet, mint gyerek a hólyagosra- |
| szívott rágógumit szájából hosszú hólyagcsöcsként hosszan kifújja, aztán |
| pukkanva szájüregébe visszaszívja a gumihártyacső-hólyagcsöcsöt! S |
| a polip karjai gyűrűsen föltekeredve, mint sok narancsszín csigaház! |
| Ó, Költők! Selyemkályhacső kürtővel lélegző Eszméletfürt-Csillagok! Költők, |
| Éposz-Óceánban lüktető Gyöngybálványimák, Gyöngyházgomolygás-Tudatgalaxisok, |
| Költők, Szelid Gyöngymosolyharang-Ragadozók, Költők, Halálfürt-Eszméletállatok, |
| Költők, az emberi gyászon gomolyogva lebegő Póknyálharang-Tudatcsillagok, |
| Költők, örömkék reményben lobogva forgó Rózsakoszorú Éhségkupacok, |
| Költők, a végtelen világsors szerelemedényben hömpölyögve forgó Szerelem- |
| Gyémántkoronák, Világító Puhaláng-Szívókorong-Tapadásvillámcsokrok, Szikrázó |
| Elektromosságfürt-Isteningek, Nyitott Fehér Ingek a kék Múlandóságban |
| függőlegesen lebegve, mint félbevágott puha kaucsuk-emberszobrok, kívűl- |
| belűl a Lét, abban forogtok, s az forog lebegő héjazatokban, mint vízben |
| piros vászonkorsó, levegőben széllel-fölfújt fehér papírzacskó, Költők, abban |
| gomolyogtok, s az gomolyog tibennetek, hit-páncélzatok vasgyertya-ingében. |
| Mért bántjátok a Költőt? Mért ölitek a Költőt? Mért alázzátok meg a Költőt? |
| Mért nem szeretitek a Költőt? Mért örültök, ha elhallgat a Költő, s némasága, |
| mint egy kődarab? Mért örültök, ha megőrűl a Költő s világketrecében néma |
| bolondként úgy gomolyog, mint akváriumban a polip, a levegőbuboréklisztfürtszökőkutas |
| üvegfalra tapadva, mint egy óriás piros kéz, óriás piros tenyér, s lágyan csápoznak |
| bolond ujjai! A Költő hite: vér! A Költő hite: a mindíg-élet! A Költő hite: |
| az újra-újulás! Nem a téboly, nem az elmezavar, nem az őrület, nem a |
| megbolondulás! A Költő hite: hogy mindíg az lehet, amivé lennie kellett, |
| mert mi lenne más, mint Ámulás, Hit, Öröm, Szabadság, Gyász, Remény, Szerelem, |
| Rámutatás, Emberbizalom, Bűnbüntetés, Árulás-Átok, Népében Tisztaság, |
| Tudatos Fölszabadulás, a Természeti Jóság Tudatlámpája, az Emberi Adósság |
| Kifizető Aranypénze, a Természet Egyetlen Irgalomlámpafénye, a Megvalósulás |
| Hatalma! Az a Szabadság a Költő hite, ami nélkül elhervadnak a |
| fölszabadulni vágyó természeti s emberi dolgok, ami nélkül, mint deres vaskorongok |
| forognak csak az árva csillagok, ami nélkül a természeti lények vakon |
| zokognak, az állatok, madarak, virágok, növények, s az anyag más állapotai |
| és alakzatai, szűk és nehéz homályukba zárva, mint kristályrögökbe |
| képzelt angyalok! A Költő akkor se zokog, ha sír, csak sír, mert sírnia |
| kell, s ha zokog, hát azért zokog, mert vele a világ is kő-iszonyatba bezárva, |
| ha nem szabad szólnia! Mert a néma Költő: mindenség-halál! Mert |
| a megölt Költő: a gyűlölve legyilkolt Emberiség! Mert a szótlan Költő: |
| a gomolygó Halál csiszolt piros márványlapon. Ott vonaglik, ráng, rúg, |
| rugdalódzik, kapálódzik, gomolyog a Történelemben Sok-Megölt, lilán |
| ott gomolyognak a csiszolt hullagyémánt holdlapon a rothadás-árnylombos, |
| büdösség-árnypettyes éj-tutajon a halálba-lőtt, halálba-fulladt, halálba- |
| lökve ugrott költők, mint medúzák, polipok, tengeri csillagok, tengeri |
| csikók, ráják, tengeri csigák, lepényhalak, szemfürt-szőlő kőtobozhalak, |
| vibráló szitakötőszárnyas hal-szemgolyók, kardhalak, fürészhalak, murénák, |
| zsákállatok, szivacsállatok, pehelycsillagállatok, rákok, languszták, eleven |
| pihekoszorú-sók, uszonyos csók-zománcszájak, berúzsozott szárnyas |
| női ajkak, teveszempillás vaginalángok, kúszó tehéntőgyek, hímvessző- |
| fürtvirágok, kék zománcköpés szemű pikkelykard-buzogányok, tátogó szőrszita- |
| dobok, emberarcú takonycsillagok, piros fülkagyló-halbolondok, kék |
| szemgolyófürtcsöngettyűs pikkelysüvegkalapok, arany Istenarc-szakállú |
| éneklő üvegkürtök, madrillseggű gyomrok, pávián mirigyrózsasír- |
| fenekű vízpapagájok, majomarcú sellők, oroszlán-fejű szirének, vizilófejű |
| tündérek, elefántfejű aranypénzek, orrszarvú-fejű hableányüvegcsecsemők, |
| ott gomolyognak a holdcsiszolat hullafény gyémántszűz éj-talajon, mint |
| láncokkal tengerfenékhez kötözött tutajon a víz nyálkaszörnyei, zölden |
| világító pikkelyfény sziklaláng-lényei, égő gyertyákkal díszitett |
| nyálkarácsonyfa forgás-lényei, uszonyos égő villanykörte-krokodíl-bokrai, |
| ezüstszilánk-kuplerájkönnyei, kővel-kitollasodott kurva-szivei! |
| Mért bántod a Költőt: Világ? Mért ölöd a Költőt: Világ? Mért bántasz engem? Mért |
| akarsz megölni engem? Hát mit vétettem én ellened: Világ?, és mi bűnöm van nekem, |
| és mi vétkem, mi bűnöm van nekem, és mit vétettem én neked, Világ, hogy annak |
| örülsz, ha végleg elhallgatok? Mint tömegsírba géppuskázott fogoly áldozatok, ártatlan |
| túszok, vonaglanak egymás vérző szívén a Költők, mint fegyverrel halomralőtt vadak |
| vadászaton: a bársonylényeg Költők, az őz-szemgolyó Költők, a szarvashimnusz |
| Költők, nektek vadkanok, rókák, farkasok, cibetmacskák, szárnyas hímek, bölények! |
| Mért nem hiszel a Költő hitének: Világ? A Költő mosolyogva szépen azt hiszi, hogy |
| énekelni fog neki a Lét, s megérintheti minden Létező, Dolog, Állapot, Lény, |
| Jelenség, Akarat, Mennyiség, Erő, Mód, Változás, Állandó, Törekvés halhatatlanúl |
| halandó szivét, s az érintéstől az ragyogni kezd, s az érintéstől ő ragyogni fog! |
| Hát üld körűl a Költőt dolgaiddal Világ, mint az érzékeny bolondok azt a |
| kisfiút abban a beton-depresszió házban, s énekeljenek kicsiny nehéz |
| szivének világvalósító összes dolgaid! „Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága |
| feledjen el!” „Maga a legszebb emlék életembe, a szeme könnyeket csal a |
| szemembe!” „Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága feledjen el!” Nagy nehéz szivét |
| a Költőnek simogasd világ-van énekeddel Dologi Lét és Emberi Lét, ülje |
| körűl a Tűz, a Fém, a Hő, a Kő, a Csillag, az Állat, a Növény, a Virág, a Madár, |
| a Bogár és minden más Szervezettség, Kötődés, Ihlet és Anyag, üld körűl a Költő |
| szivét, mint a Hegyi Beszéd ifjú Jézusát az a kisebb hívő emberiség, az a hal- |
| mosolyú, kenyér-tekintetű nép, üld körűl a Költő szivét halott és élő Emberiség |
| és hidd szavát és várd szavát és énekelj neki! A Költő kéri ezt? Igen! És a |
| Világ megteheti! Ne temesd szemétgödörbe a Költőt, sírjából kiráncigálva, |
| mint Latin-Amerika Éposz-Egyfiát, Pablo Nerudát, a páva-beszédűt, a |
| hoazint-beszédűt, a dzsungelzöld-beszédűt, a fényből gepárdot-jaguárt- |
| pumát, azt az orchidea-titok, krokodílusok fahasáb-beszédű, kolibrizománctűz- |
| könnycsepp-parázsigéjű forradalmár emberbánatot, mint Pablo Nerudát, |
| akit röhögve és szitkozódva kicibáltak a sírból a Pinochet-katonák, s egy |
| büzlő szemétdombba, rothadva-erjedő szemétdomb-sírba ástak szitkozódva és |
| röhögve a szilaj, snájdig katonák, rongyok, drótok, konzervdobozok, üveg- |
| cserepek, állatdögök, kutyahullák és macskahullák, tyúkcsontok, hal- |
| csontvázak, foszlott zsákdarabok, papírzsákok, csirkekoponyák közé, akit a Gyehennába |
| temettek, mert a Gyehenna: égő szeméttelep volt akkor Izraelben, amikor kereszten |
| halt meg Jézus, ahogy mondták, a Zsidók Királya! Emberfiaként Istenfia! |
| Ne dobd a Költőt elevenen egy vulkán kráterébe, a vérző vulkán tűz-szívlüktetésű |
| eleven kráterébe, az ősföld-szemtölcsér tűzlekvár-pupillájába, mint a fürge |
| gépi szitakötőről, a helikopterről az élő vulkán élő kráterébe a forradalmárokat |
| Nicaraguában Somoza katonái, s úgy hullt a szögletesre csiszolt üveg- |
| buborék-szitakötőszemből, a helikopterüveghólyagbörtönből a sikoltozó |
| gyerekférfi a kráter tűz-szemgolyójába, összekötözött kezekkel és kövéren |
| összekötözött lábakkal, mint vinnyogó, bukdácsolva pörgő fekete ember- |
| csomag, mint egy muslica a tehén szemébe, a pici gépszerkezet-állatpáfrány |
| pamutszivacsdrótcsillag, mint kohász a fortyogó vörös vaslekvárba, az óriás- |
| kokillába, hogy megfőtt rögtön, mint szappanfőzéskor az üstben a csont, meg a hús, |
| meg a bőr, meg a szőr, akit úgy temettünk gyermekkoromban, hogy vastag |
| vaskockát hoztak haza fekete koporsóban, az volt a kohász, a sötétkék |
| vaskocka a koporsóban, hat férfi vitte görnyedve, nyögve a fekete Szent Mihály- |
| lovát, a koporsót azon, és szólt a rezesbanda! Mért nem szeretted Pabló |
| Nerudát, Isaac Babelt, Federico García Lorcát, Radnóti Miklóst, József Attilát, |
| Robert Desnost, Ivan Goran Kovačičot, Oszip Mandelstamot, mért nem szeretted őket: Világ? |
| Mért nem szeretted őket: Félelem? Rájuk gondolok! Rájuk gondolok |
| és a csönd van velem. A Múlt-időt kérdezem. A Jelenidőt csókolgatom. |
| A Jövőt kérlelem. Szivemben gyász és semmi félelem. Félelem nincs az |
| én szivemben! Csak gyász és hit. Hit és gyász. Mert nem lehet reménytelen! |
| Mert tudom, nem reménytelen! Mert hinnem kell, hogy nem reménytelen! |
| A világmindenség kristályosodik szivemen. És szikrázik a nap a világmindenség-kristályhódolaton. |
| Mint csillagvizsgáló üveghólyagtornyán a nap, csiszolódnak hitemen a szavak. |
| S az üveghólyag-belsőben a fény, mint gyermekámulat Feltámadás ünnepén. |
| És tudom: szavaim Új Jézusok. Amit ma írtam. Amit holnap írni fogok! |
| Éltem. Énekeltem. Élek. Énekelek. Eddig 55 évet éltem. És nem tudom: élek-e |
| holnap? S ha meghalok és gyásszal eltemetnek: a halottak a földben romlottan |
| átszagolnak koporsómig és holttestemig, mint kiváncsi kutyák, mint kiváncsi |
| boldog kutyák gazdájuk lábfejét, térdét, ágyékát, hasát, mellkasát, kezét nedves |
| fekete orral szimatolják és nyálat-csöppentő hosszú piros nyelvlobogással szagolják |
| és nyalják, lehajló bajszos arcát nyalintják, s vasrózsaszirom-alakú rózsapiros |
| nyelvük szájukból gőzölögve, lobogva hosszan kilóg, a fénylő fogsorokat lazán |
| patkósan bekerítő fekete húsbársonycsipke ajkak tátott tátika-szalagragyogásából, |
| mint festett szentek, festett mártírok piros rothadásvödör szájából az írásos pántlika, |
| a megbocsájtással és istenfölhívással teleírt szalag, leomlott tekercsesen lobogva, |
| s a kutya szája, mint egy nyitott patkó-erszény: szagolgatnak és szimatolnak |
| és megnyalnak a régi és új halottak a földben, a földbelső fehér csontvázkutyái, |
| sárga rothadáskutyái, piros bomláskutyái, fekete forró hullaszökőkút likacsos |
| tömlőkutyái, kék lángkutyái és zöld habdaganat-kutyái szagolgatnak és |
| szimatolnak és nyalogatnak bolond viháncolással és boldog bolond bizalommal |
| a földben, nyalják rothadás-nyelvükkel és kukac-zászló nyelvükkel, fehér |
| szalonnabogárbóbitacsóva-nyelvükkel szépen-erjedő halott szivemet, sárga- |
| lila zománc-bohóc arcomat nyalják, földben-szikrázó sárga borostyánkő- |
| gyertyatartó kezeimet. Mert sárga halott borostyánkő-küllőág ujjaim, mint |
| a meggyújtott gyertyák, az ujjvégeken kék lánglevelek, smaragd-szívű |
| tearózsaszirom-lángok, mint földbe-nőtt hosszú körmök: ujjhegyeim égő |
| mirigyes, szőrös, recehálós, pórusos és érbordás, vágatvonalvályús csalánlevelei, |
| halálgyertyák égő ujjaim a földben, a csontvázkarácsonyfa égő gyertyácskái, |
| húsvéti oltárok lángcsipke-szarvasagancsai égő ujjaim a földben, lobogó |
| piros csillagokkal virágzó viasz-szarvasagancsok, égő fehér karácsonyfák, |
| zöld lánggal kihegyezett mohos törpe tölgyfák, a földmély lángzászlós kutyafogai! |
| És szájamból forró dagadt habrózsa nő, mint hegyi kiáltás és szemeimből fehér |
| tajtékliliomok dagadnak és sárga zománczuhanás homlokomon állnak, |
| mint napzománc hegyi sziklán fehér hegyi kecskék, mint tajték-zergék zuzmó- |
| csillagos zöld hegyi sziklán, s arcom zöld dombmagányán pezsgő, sercegő sárga |
| habcsomók, festett habgolyók, mint Skócia esős zöld domboldalain tolongó |
| göndör kövér juhok, festett parókaszőrcsillag birkák, feketefejű báránycsillagok, |
| a sűrű csigatekercs-gombócok tömött, tömör szőke csigabuzogány farokkal. A |
| fekete világmindenség égő csillagbokra halott kezem a nem-halandó földben. |
| És zárt halálajkaim lila zománcbárkájában feketetökű öreg kos-habok, |
| szarvuk tekert aranyforgácstorony, szemük pirospettyes gyilkos galóca, heréjük |
| fekete bársonyzacskóban két óriás vastojás. A halálhab Noé-bárkája halott |
| lila ajkam! És nincs aki segíteni tudna rajtam! Nincs aki segíteni tudna! |
| Se Isten, se ember! Se asszony, se szerelem, se hit, se mámor! Ha már ittam a |
| Nemlét Poharából! Ha már kortyoltam az Utolsó Szégyen Serlegéből! Ha már |
| hörböltem abból az Epeízű Bögréből! Ha már az Elmúlást lenyeltem, nehezebben, |
| mint kávéskanálból folyékony orvosságot a gyermek, mint gyógyszertablettát |
| a gyermek, aki csak ül az ágy sarkában száját makacsúl bezárva, fogaival |
| ajkait beharapva, felső fogsorával az alsóajkat, vagy alsó fogsorával a felső- |
| ajkát, s úgy fogja kezeivel szorítva az ágyrácsot, olyan keményen, hogy kis keze |
| viasszá fehérűl, főleg a bekulcsolt ujjhegyek, az ujjhegyek körmös fehér legyek piros |
| lángüstöcskékben, viaszlegyek piros körömszemekkel, a kézfej bütyköcskéi is fehéren |
| fénylenek, mint fehéren bebőrzött üvegrügyek, mint puha tejbőr, a tej sárga |
| bőre ezüst-kiskanálon, s csak lejjebb, a csukló felé a szorítás piros láng- |
| csipke-trombitája, a megfeszítés tűzliliomkürtcsipkeszája a csuklóbőrbe szőve! |
| Halálszirup! Ki gyógyul meg tőle? Zöld halál-arcom a forró hab-juhok könnyes |
| legelője! Piros gyertyaláng-koponyájú ujjhegyeim bevilágítják belűlről a földet, |
| mint dögpáramosoly holdak, mint a sárga hold a szeptemberi kertet, s a fekete |
| levegő a holdzuhanástól izzó árnyékráccsá lazúl, s a belűl-derengő földben |
| szimatolgatnak, szagolnak a halottak, mint a boldog kutyák. Csontvázkutyák. |
| Hullakutyák! S holttestem fölött az éji gyáva föld, mint folyékony sárga parázs! |
| Átvilágítja a földet halálom! Bevilágítja a Földgolyót halálom! S földerengenek |
| a Földgolyóban a halottak, mint az éjjeli szentjánosbogár, akinek szárnyas zöld |
| testében pici piros villanykörte ég, zöldparázs teremtéslámpácska, zöldzománc csöpp |
| petróleumlámpa, zöldparázs spirálfáklya, zöldvarázs hólyagelektromosság-szivecske |
| fehér izzószál-spirálrugófélkoszorúval a bicikliküllőfélcsokor csigás ághegykörmeire |
| feszítve, földerengenek a halottak, mint akik meghalni sose voltak, izzó zöld |
| parázsrücskökként és parázspontokként, izzó zöld parázs-csókokként, mint az |
| éjszakai hold-levizelte sárga mezőn a szentjánosbogarak, mert a Hold az |
| űr aranyponthálórács ablakában áll fehéren, halottan merengve, s mint gyerek |
| az ablakban állva kipisál a kertbe, a holdfényes jázminbokorra, holdütött |
| liliomra, hold-meszelés muskátlira, a holdezüstpapírból gyúrt tulipánra, |
| a Hold az éji űr csillagdeszka ablakkeretében áll, öreg sztaniolpapírbohóc-halott, |
| s a harmatasszony földre sárga kölcsönfényt vizel, áll, mint egy tehén: úgy |
| vizel, áll, mint egy kancaló: úgy vizel, ahogy asszony-viziló, a lilakristály ős- |
| vasaló, ahogy az orrszarvu-nő, a cement-ősvesekő a Lét veséjében, a vesetest |
| belső recés húgykürtjeiben, húgyredőkelyheiben, ahogy a zsiráfnőstény vizel, a |
| zsiráfnőstény, a teveajkú szeplős bársonyrongymutatóujj csókos kis kurva |
| éjjeli-menedékhely-szemekkel, szelíd-émelyű Toulouse de Lautrec- |
| szemekkel, fehérszempillás álomgolyó Sturm und Drang antiszemekkel |
| a barna szarvrügyes, barna mozaikpettyes selyemtűpárna-fejben, ahogy a |
| púp-nyakú szürkecsíkos barna gnú vizel, akinek szemgolyója egyetlen |
| óriás gömbpupilla, feketelila fénygolyó, lila indigópapírgolyó, mert a fekete |
| szemhéjfoglalat a peremszélek könnykeritéséig körben betöltve lilafekete pupillával, |
| egyetlen lila hólyag a pupilla a szemtest felületén, szemüreget betöltő fekete |
| buborék, a gnú-nőstény is úgy vizel, fekete töröklobogó farka hurkosan |
| fölágaskodva félrehajtva, keresztben ezűstcsíkos lábai térdben megroggyasztva |
| szinte leguggol, mint egy öregasszony, hátsó lábait, ezüstcsíkos-ezüstvonalas |
| hátsó lábait nagy Á-ban szétteszi, áll, mint egy öregember roggyant tinta- |
| irása sárga papíron, s a szétnyílt szőrös tűzliliom-vizeletkapuból sarlós |
| sugárban gőzölögve, a földön fröccsenet-krátereket söpörve zuhan a |
| folyékony holdfény. A kisgyerek a nyitott ablakban állva a kertbe kipisál, |
| mert kimenni fél az udvarra, a sötétbe! Még akkor is, ha megverik érte! |
| Ha már a föld halálomat kérte: bevilágítja halálom a földet! Bevilágítja |
| belűlről a földet, bevilágítja a Földgolyót halálom, s zölden izzani kezdenek |
| a halottak a Földgolyó gömbkérgében, a halottak, a halottak, a halottak: |
| átparázslik halálommal Új Emberiségem, a Halál-Természet fényt-izzadva |
| hallgat! Az Ámúlva-Erjedők, Árnyék-Kerepelők, a Csontváz-Lebegők, |
| a Csontváz-Szenvedők, a Hörögve-Álmodók, a Bajszos-Bajvívók, a |
| Fogsor-Tekintetűek, az Állkapocs-Könnyesek, a Kristály-Tévedők, |
| a Szálkahárfaláng-Lepedők, a Farkcsigolyalánc-Ünnepek, a Bűvölet- |
| Érdesek, a Gombakürt-Szuszogók, a Csontpajzsbuborék-Ülepűek, |
| a Krétaszárnycsattogás-Árnyszelek, a Kék Vízpálma-Dzsungelek, a |
| Piros Aranybajusz-Üstökös-szivek, a Bozonthurka-Agyargyanútlanok, |
| az Agancsos-Szamárcsikók, az Ólomvödör-Kenguruhüvelyek, az Éles- |
| Kristályszáműzetésszűzek, a Széngyalázat-Feketeingek, az Olajpáfrány- |
| Óceánok, a Gyémántgyanú-Szikrafüst-Tejcsóvák, a Vérbóbita-Emberiségkurvák, |
| az Állateunuchok, Embereunuchok, a Kiheréltek és Ki-nem-heréltek, |
| a Zizegő Halak és a Szúnyogszárnyú Férgek, a Halpikkely-Zománcmanók, a |
| Madártoll-Krokodílragadozók, a Tűzcsőrzacskójú Természetangyalok, a |
| Hermafrodita Csigacsalók, a Homoszexuális Emberbitók, a Lezboszi |
| Nyávogáscsomók, a Gyémántgyász-alvadt Szerelemnyálcsomók, a Szarcsikók, |
| a Csillagutánzó-Virágárulók, az Ágyékukkal-Tűzvészt-Gondolók, a Fehér-fekete- |
| Faggyukővillámok! A kristályban a számok, a kőben a kimondhatatlanok, |
| az ércekben a lapályok, a fémekben az álmok, a csontokban a hálózatrácsszövet- |
| csomók, az elolvadt agyakban a titokszárnyak, a földdé-főtt szivekben az éhes |
| elmúlás-alázat, a földkéreg-szappanná főtt szivekben a Szerelem, a Bűn, |
| a Vágy, a Düh, az Együgyüség, a Ravaszság, a Gyöngeség, a Kárhozat, az Útálat, a Bánat, |
| Gyűlölet, az Öröm, a Könyörgés az asszonyküszöbön, az akasztófa alatti üvöltés, |
| a máglyagőg, hamunyekergés, a viadalpáncélcsengés, háború-nadrágba-beszarás, |
| a félelem-bevizelés, a rózsazsírból kés, a megmaradásesengés, az orgyilkos |
| lövés, az állattal-üzekedés, a versverdesés, zenezörej, zenedörej, elhagyott szűz |
| zeneláng, az ez-volt-a-mi-hazánk, az álnok gyász, a sírfosztogatás, a |
| bűnelhallgatás, a szülésjaj, a szobrászkéz-idegbaj, a fellációs gyilkos, a nemi |
| erőszak, a tízéves kislányon nemi erőszak, a kisfiún fellációs erőszak, |
| száj-ánusz-erőszak, a hullamegizélés, az-ő-a-bűnbak, a köztemető elmecsillag, a hóhér és a bárány, az |
| erőszak és az áldozat, a remény és a fosztogató téboly, a playgirl és a playboy, a |
| rab és a katona, a tudós és a babona, a szent és a ringyó, a szűz és a kurva, |
| az ihlet és a hitfekély, hüvelygyönyör, csiklógyönyör, vesszőkéj, ánuszkéj, a ne-félj |
| és a meghurcoltatás, az embertüdőben ciángáz, a csecsemőkor, gyermekkor, |
| kamaszkor, felnőttkor, öregkor, agg-kor, a mit-csinálok-akkor?, a semmi |
| és az emberi lét, aki mondott igét, s aki nem mondott igét, minden állati, |
| növényi forma zölden izzani kezd, mintha újra volna, izzani kezd a gyönyörű |
| Gömbtemetőben! S a Földgolyó, mint egy pókhálóval belül rácsosan, sűrűn, |
| hálósan, hálózatosan, habosan, tajtékküllő-nyálcsillagbogáncsosan beszőtt |
| gömb-üvegpalack: szárazon ragyog az átvilágított üveghólyagedény-gyomorban, |
| a gömbüveg fénylő gyomorbelsejében az összevissza-kócos-habos-ferde- |
| zegzugos-egyenes szálkúszaság, száraz nyálvonal-rácsszitatűzösszevisszaság! |
| S benne, a szögletes, vonalas, rácsos, szitahálós póknyálőrülethabban a feketén, |
| sárgán, kitinesen és szőrösen, kristálytoboz-légyszemesen, vasrózsa-légyszemesen, |
| gálickőrög-légyszemekkel, kék gálickő-darázsszemekkel, gálicszikla-légyszemekkel |
| a kiszívott szúnyogok, legyek, darazsak, piros pehelygombócként foszló nagy |
| darázs-vadak, sárga-feketecsík, aranypánt-korompánt üres kitintojás potroh- |
| celofánhólyagok, páfránycsáptollak cérnás sárgarézből, mint hímpáva kitépett |
| farktolla, drótcérnacsiga-térdű szögesdrótpálca-lábmaradékok, kiszakadt |
| hártya-ablakfacettájú szárnytoll-teniszütők, likacsos sütőtök-ezüstpogácsa |
| potroh-alvadékok, szikrázó szájszervek, rozsdás rágószervek, mint láncos |
| kocsisaroglya, az üres rovarfejből kiállva, mint szekér hátulján a kagylószerű |
| vesszőkas, tengerparti homokban vesszőből font napvédő kosár! Ősgyík- |
| csontvázak, őshalcsontvázak, ősmadárcsontvázak, ősemlőscsontvázak, mammut- |
| csontvázak, elefántcsontvázak, vizilócsontvázak, rinocéroszcsontvázak, zsiráf- |
| csontvázak, ősmajomcsontvázak, tigriscsontvázak, embercsontvázak lebegnek a |
| halálommal-átvilágított Földgolyóban, a csönd zegzugos pókszálhabjára ragasztva, |
| a csönd összevissza-kúsza vonalnyálszitáira akadva, mint a gömbpalack |
| habos pókhálójában a megölt, kiszívott, porhanyó szárnyas pici állatok! És |
| régi és új halottak, lángolva és mumifikáltan, milliárd és milliárd izzáscsomag, |
| mint az űrsötét virágzó csillagai. Mint laza égitestfürtök izzó gömbhalmaza: |
| a Földgolyóban az emberhalottak! A töménylágy égitestgömbben virágzó |
| világegyetemgömbhalmazként ragyognak! A halálommal-átvilágított halottak! |
| Ez lesz a holnap? Így lesz a holnap? Élek. Énekelek. Ne kérjétek hát halál- |
| fényemet halottak! Ne mondjátok még: „Gyere utánam!” Ne vegyétek |
| ki szememből a fényt, ne lopjátok ki szivemből a hatalmat! Halottak: |
| néma zsebtolvajok! Halottak: süketnéma jogbitorlók! Halottak: zsarnok |
| időuralkodók, a Végtelen Téridő hóhérsegédei, dolgozó kezeimet ne |
| kötözzétek meg kemény kenderkötéllel ágyékomnál, vagy derekamnál össze! Ne |
| öljetek még, ne lőjetek még, ne lökjetek még a kivégző gödörbe, hóhéraim: |
| szegény halottak! Ne még! Ne még! Ne még! Agyvelőm ne akarjátok megenni: halál- |
| büszke férgek! Élek! Dolgozom! Szerelmes vagyok! Lányokat nemzettem! Itélek! Itt |
| ülök íróasztalomnál, 1983 szeptember 15-én. Itt ülök reggel óta. Most délután |
| 5 óra van. E verssel is éltetem magam. Nemcsak a szerelemmel. Nemcsak a hússal, |
| borral és kenyérrel. Nemcsak az asszonyi mézes szenvedéllyel. Nemcsak a szűz |
| gyermek-mosoly-gyöngyházsimulással! Nemcsak az egyszerű tiszta elmúlással! Nemcsak |
| azok vannak, akik voltak, a Kezdet után 14 milliárd évvel a halottak, a Kezdet |
| után 14,4 milliárd évvel a halottak, a Kezdet után 14,8 milliárd év után a |
| halottak, a Kezdet után 14,85 milliárd év után a halottak, a Kezdet után |
| 14,935 milliárd év után a halottak, a Kezdet után 14,94 és 14,95 milliárd |
| év után a halottak, a Kezdet után 15 milliárd évvel a halottak, a 4 millió |
| éves, a 3 millió éves, a 2 millió éves, az 1 millió éves, s az egy millió év utáni |
| halottak! Nemcsak ők, akiket azért kell szeretnem, mert ők emberiség-múltam |
| és halandóság-jövőm! Világegyetem nem vagy ismeretlen! Világlét: léted |
| szivemnek nem titok! Mert kevesebbet tudok Eszter és Anna szivéről, mint |
| arról a kozmikus tényről, amellyel kirakódik lassan a világegyetemgömb |
| ősfekete, mint gyémántsziklákkal, gyémántrögökkel, gyémántpontszilánkokkal |
| a pók arca, homloka, koponyateteje, mert ez a gyémántszigorkő a pók szeme. |
| Mert mit tud a gyermeki szívről az ember ha felnőtt? Látja a fényt és látja |
| a felhőt és látja a barnát és látja a kéket és meg is érti a gyermeki sírást, |
| a gyermeki beszédet, de tudja-e, hogy az a szív mit jelent? Hogy mit mond |
| az a szivecske? Ha 41° lázban énekel, vagy lázas könnygolyószemmel |
| ragyogva szárazon félrebeszél, vagy álmában fölsír, álmában nevetve |
| beszél? Mit tudok szivedről Eszter, Anna? Miféle jövő kristályhatalma |
| nő odabent, miféle gyémántliliom, s miféle bántalom, rettegéshamú |
| füstölög ott animálisan, üllepedett le havazásként héjtörmelékesen, |
| hámfoszladékosan, gyászpernyésen lassan lebegve az ismeretlen gödörbe, üregbe, |
| mint tengervízben hamusan hulló mikróállatvázmaradékok, mikrolény- |
| páncélfoszladékok, mikroláng-állathéjazatmorzsalékok a vízalatti talajra, |
| vagy a belső vízhatárra! A meleg és hideg választóvonalára, elválasztó- |
| hártyamagányára! Szivetekről mit tudok, Nemzetteim, ha csak nem |
| orvosilag, biológiailag? Amit a szívhallgató mond, elektrokardiográf mutat, |
| röntgensugár a cellulóze-őskártyára rajzol feketén? Csak ennyit tudhatok? |
| Ablakom üvegére rücskös, szitás aranytömböket tolt a fény. Nagy zöld |
| körték, lassan pirosló körtefalevelek csapódnak az üveghez. Eszter óvodában. |
| Feleségem a városba ment, Annát magával vitte. Cigarettázom. Fogalmazok. |
| Néha a szivemhez nyulok. Fáj. Szúr. Megdörzsölöm öklömmel mellkasomat |
| a szív felett. Csütörtök van. A Földgolyóba merülök. Cigarettázom. Mért |
| cigarettázott a koporsóban a halott? Füstölt, mintha ágyban feküdne. Egy fapoloska |
| zúg, mintha egy gyöngyházszegélyű pettyes fagomb repülne. A mosógép dolgozik |
| a fürdőszobában. Forog a fémszürődob morogva. Köpi a szürke gumiléces |
| szürke gumicső a barna folyadékot a zöld zománckádba. Mintha vért |
| vizelne. Miféle kosz ez? Verejték, izzadmány, por, ürülékfolt, vizeletfolt, |
| spermafolt, hüvelymézfolt, menzeszvérfolt, sárfolt, takonyfolt, vérfolt |
| könnyfolt, cipőpasztafolt, törlőrongyragacs, mosogatólészáradék, csokoládéfolt, |
| mézfolt, lekvárfolt, zsírfolt, olajfolt, borfolt, főzelékpolyva, pörköltzsírfolt |
| sűrű szutyokösszessége zuhog ki forrón a szürke csőből, a gumi- |
| vizelőből öreg vérbarnán, vén vérfeketén. Mint egy tüdőbeteg vérhányása, vérköpése, mint vesénrúgott, |
| gumibotokkal vesén-vert rab politikai vér-vizelése. Ez is az emberi béke. Ez |
| is az ember-van-jelen. Igen. Ez is a Történelem! Ez is: költemény! |
| Nemcsak az emberszív létámulása. Nemcsak az emberhalál törvényes |
| létárulása! Nemcsak a gyermekszem sorsra-tágulása! Nemcsak az Emberiség |
| föltámadása! Nemcsak az ősrobbanás 15 milliárd évvel ezelőtt! S az ősrobbanás |
| után 0, 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 1 másodperccel |
| az elemi részecskék kialakulása! Nemcsak az anyagszerelem, emberszerelem, |
| emberfolytatás, emberhalál, emberiséghalál, természet-kihalás, világ-kopárodás, |
| világegyetem-folytatás. De ez is a Világlét-Történelem, ahogy a mosógépdob |
| forgáshangja zakatol fülemen, csókolja dobhártyámat. Láttátok mosni az |
| anyámat? Lúgkővel, házi-szappannal mosott. Két keze: lukacsos vérfolt, |
| vörös szivacskesztyű! Szivében keresztfa alatt ült a bánat. Szivében nem volt tavasz! |
| Állt apám öreg, lukas cúgoscipőjében a nyárikonyhában, állt a fekete hatalmas |
| cúgoscipőben mezitláb, mint az én cipőmben reggel lányaim, állt a fekete, penészes |
| cúgoscipőkben, mint fekete bárkákban a hattyú, a gém, mint szurkos fekete, likacsos- |
| oldalú, sűrű lukrácsozat-oldalú halbüdösségtisztító-halúsztató bárkában sárga |
| talpakkal és sárga lábszárakkal a hattyú, ingblúza ujjai könyékig föltekerve barna |
| vékony karjain, mintha sárga rózsából nőttek volna ki alsókarjai, piros pünkösdirózsából, |
| fehér dáliából, haján napszítta kékkockás kontykendő, mellein, hasán piros- |
| pettyes kötény. Úgy mosott hajnalvérzéstől csillagájulásig, az asszonyi vértisztulástól |
| a fekete magömlésű gyászig. És körmei törtek és fogyott a magafőzte szappan, |
| s bütykös vékony ujjain, fehérsárga recesziget-halandóságtérkép tenyerein a lúgkő- |
| kiharapta bőr, a lúgkőfogsorral összeharapdált, a fehér lúgkő kutyafogsorával |
| szitásra harapott hús likacsai, likai, kis üregei, nagyobb gödrei szappanhabtojás- |
| csecsemőket szültek, mint ájúlt kis vaginák, piros üregasszonyok, vért folyattak, |
| mint menzeszben ő is, mint menzeszben az asszonyhüvelyek, vizes vért folyattak, |
| mint a fára-szögezett Krisztus kézsebei, lábsebei, szívsebe. Szivárványszappanhabos |
| volt kicsi mellén a blúz, meg a kötény pettyhalmaza, mint harmatos, megázott |
| katicabogár, s a félig kigombolt blúzing belsejéből rengve pelyhesen kiugrottak |
| néha a kicsi emlőtojások, párásan kitülekedtek a kicsi emlők, mint tojó |
| tyúk seggéből a félig kiálló tojás, ha tojik, Mama nem hordott melltartót, |
| különösen mosáskor, úgy mosott, pici emlő-fürtjei, a barna tányércsókú, barna- |
| bimbó-bimbócsücsöritésű pehelyszőrös asszonyi fürtök ugráltak gyermekszem- |
| ragyogással, mert feketén fénylettek kicsi emlői, mint a cementpadló szivárvány- |
| olajfoltos vízhártyáján négykézláb mászkáló, szőke fürtharangból gőgicsélő |
| meztelen kisfiú szemei, a feketék, néha nagyokat nyögött, néha vékony karjait |
| a nyárikonyha-mennyezetig fölnyújtva nyögve nyújtózkodott, néha a nyitott- |
| ajtajú fekete kövér üstkályha előtt a barna csomós venyigekupacra ült, mint |
| emberi lábszárcsontkupacra az Utolsó Itélet után az Angyal, könnyű kék |
| vászonszoknyája fölcsúszott térdig, néha combközépig, s a kisfiú látta az ősi |
| asszonytermészet köldökig-fölerjedő gyökérfüstbokrát, a combtövek közt bodrozódó |
| barna füstkéveszivet látta, a barna szőrlángbóbita közepén a fölhasított szivet, |
| piros vonalakat, vörös sebet, piros eperfalevelet, aminek kiizzott a szőrből piros |
| kocsánya, aztán fölállt, s újra mosott, páragyöngytejút-homlokát jobb kézfejével |
| megtörölte, a rézüstben rotyogva főtt a ruha, spricceltek, ugráltak a nagy forró |
| vízbuborékok, néha megkavarta az üstben a fortyogva-hömpölygő ruhákat, |
| óriás fakanállal, ahogy a szilvalekvárt szoktuk szilvafőzéskor, néha sírt |
| és sose énekelt, a sárga sikálókefe hersegve-sziszegve reszelt a koszos |
| ruhán a sárga mosóteknőoldalon, mint az ezerlábú boldog borzalom, ezer |
| gyökérlábú ászka-társadalom, sercegve mászott a síkos ruhaláng-talajon, |
| néha kivette anyám a hosszú vastag fadugót a mosóteknő koporsó- |
| aljából, s ömlött a szürkefekete habos mosóvíz a teknőlukon át a kék |
| zománcvödörbe, vastag szines habcsokrokat köpve, mint amikor a hordó |
| likából dagadva kiforr a must rózsasárga szennyes tajtékgalambja, |
| az átváltozás szennyrózsa-habja, a szennyes vizet az udvarra öntötte, |
| leült, fiát nedves ölébe vette, mintha a kisfiú bevizelne, s figyelte tünődve: |
| kemény ősgyíktojás, rózsaszín Brachiosurus-tojás hasában, hogy mocorog, |
| rúgdos, forog az a Másik, akinek gyöngéd talpacskája a feszes hasbőrt keményen |
| kinyomva annyira látszik, hogy a lábfejet kívűlről megfogni lehet, a belső |
| Üzenet pici lábát, s arra gondolt: ura hogy jön haza este?, részegen, józanon, |
| s akar-e valamit az ágyban, s mit tegyen, hogy az ne legyen, vagy csak eres |
| lábait áztatja a forróvizes lavórban, a konyhában zöld hokedlin ülve, |
| cigarettázik, köhög, vért köp, vagy lábát áztatva harmonikázik. Ül a hokedlin |
| a konyhában, térdéig fölgyűrve hosszú gatyája, a bokáig érő, ül kékcsíkos |
| ingben, térdig fölgyűrt hosszú gatyában, amely mint a félig önmagába |
| visszaszíva begyűrt, önmaga redős takonyhús-zsákjába visszafele bugyogva |
| begyömöszölt csigaszem-csigaszarv, rózsakék nyakába akasztva a kis gombos |
| tiroli harmonika fényes barna tartószíja, vörhenyszőke feje a fekete- |
| fujtatójú harmonika fölé hajlottan lehullva, mint nyári napraforgófej, mint őszi |
| fehér dália hatalmas növényhabcsillag feje, és a petróleumlámpafényben sárgán |
| dúdolva összenyomja-kihúzza, összepréseli, ferdén hajligatva széthúzza a fehér |
| gyöngyházgomb-sorozat-téglalap homlokú harmonikát, széthúzza-összenyomja, |
| mint egy fekete lampiont, ahogy a cserebogár fekete kitinlemez-harmonikacsokor |
| csápját szétfújja-összehúzza zúgva, tekereg ferdén, egyenesen, lemezszekrény-hurkaként |
| a levegőbe földomborúlva a harmonikatest-fújtató, két szeplős szőke hosszú |
| kezében úgy mozog, a levegőben, csavarosan úgy mászik, ahogy egy szemölcskaktuszos |
| hernyó mászik a faágon, fölpúpozódva, kisimúlva, rózsakinyílva szét- |
| húzódva, kályhakönyökcső görbülettel szelvényesen fordúlva, széthúzott |
| fekete spirálrugóként kinyúlva, mint széthúzott órarugó, szelvényeivel |
| összetömörülve benyomva, nyílik-becsukódik a harmonika rozsdaszeplős |
| két hosszú szőke kezében, úszik a levegőben, mint egy fekete sárkány, pumpálódva-lökődve, mint |
| a polip, beszívódva-kifújódva, mint egy fekete tintahal, ahogy összeszívódik |
| szelvényes fekete üvegcsomóvá, takonyüvegrózsává, aztán kilövődik, mint |
| elnyúlt fekete szív csáp-arc cafrangokkal, keselyű-szemekkel, s a vízben a |
| testéből kipréselt levegő buborékcsóvapezsgéssel lángol, mint beindított űrrakéta |
| farláng-kévéje, s a petróleumlámpafény, mint sárga mesemosolygás, |
| mint a mesék tündérmosolya a zord bánat-erdő fekete árnyék- |
| őrület hangtalan sziszegésben, páralágy csönddel rámeszelve ködösen csillog |
| a konyhafalon, konyhakredencen, rézmozsáron, rézkávédarálón, a zöld |
| kredenc tetején a vérszeplős fénydugó befőttesüvegeken, amiknek nyakfején |
| feszes sima celofánkalap celofáncsipkekarimával, kalapszalagja piros, kék, |
| zöld befőttesgumi, vékony sárga spárgagyűrű, gyöngysárga köddel lazán csillog |
| a falvédő piros cérna-emberén, kék cérnaasszonyán, s az istenszem-nézésű |
| zöld cérnaírás kacsos, cicfarkos, hurkos, lágy, kajla, cifra intelembetűin, |
| s a Házi Áldás ovális üveg alatti boldogságimáján rózsaszín rózsakoszorúban, |
| „Hol hit ott szeretet, hol szeretet ott áldás, hol áldás ott Isten, hol Isten, ott |
| szükség nincsen.”, tejköd sárgalázzal csillog a fésű-kefetartó kivarrt páros |
| vászonzacskón a falon, mint holdfény a tölténytartótokon, csillog a fogason |
| lógó kiskabátokon, nagykabátokon, a sarokba állított sáros, vagy vödörben lemosott |
| cipőkön, az asztal kék virágmintás viaszosvászon-terítőjén, a csipkefogsor |
| szegélyszélűre ollóval hegyezett kék viaszosvászon negyedvirágokon, félvirágokon, |
| mintha az egész konyha párás kénfüsttel, sárga festékkel lenne leöntve, |
| előhalál-mosollyal ragyog a petróleumlámpafény a konyhai tárgyakon, dolgokon, |
| a petróleumlámpa ott lóg a falon egy szögön, és enyhesárga gyásszal csillog |
| a konyha, mint a hájaspogácsa, töpörtyűspogácsa, aminek tetejét fehér |
| tollsöprűvel megkente az asszony, a tollsöprű fehér csótárlángját előbb |
| a vizespohárba csurgatott tojásfehérje lágy üvegjég ondótömegébe mártva, |
| sárga a konyha, mint egy selyemrózsa-muszlinrózsa fátyolszárnyú aranyhal, |
| sárga a konyha, mint a gyerekkéz, mert szoritásától összetört kezében a tyúktojás, |
| sárga a konyha, mint a hentes aranyfoga, mint az epeváladék a tálban, mint |
| az epeváladék, ami nyúlósan csöpögve folyik a piros gumicsőből, amit az epebeteg |
| száján át az epehólyagig ledugtak, s lóg a beteg ki a kórházi fehér vaságyból, |
| ahogy a kerités vasrácsán kicsüng a rózsa, sárga a konyha, mint a halott katonák |
| az őszi kukoricásban, a barna kukoricatollak zörgő lobogása között, mint háborúban |
| éhendöglött ló szeme, sárga a konyha, mint az asszonykéz, mint az asszony |
| keze, aki a padlót sárga festékkel beereszti, aztán combjáig fölgyűrt szoknyában |
| négykézláb mászkálva a padlón gyökérkefével sikálja, csúszkál négykézláb |
| a padlón, mint a tóvíz, patakvíz tetején a vizipók, mint halott szemén az arany-légy, |
| sárga a konyha, mint egy őszi kiáltás, mint a lépesméz-szívű őszi sejtelem, |
| sárga a konyha, mint az az olaj, amivel Mária-Magdolna Jézus haját kövéren bekente, |
| sárga a konyha, mint az a kenőcs, amivel az Asszony Krisztus halott testét bekente, |
| sárga a konyha, mint sárgaságban az emberszem, mint sárgaságban |
| az emberszem inhártyája, szivárványhártyája, véreres irisze, mint sárgaságban az emberarc, |
| emberfül, emberfülcimpa, arany halotti maszk kövér aranyvigyor-mosolya |
| a konyha, halotti aranyhártya-álarc aranyvígasz-örökmosolygása! Ez |
| is a Történelem! Ez is a Világtörténelem! Apám harmonika-létsiratása! |
| Apám harmonika-ifjúság-gyásza! Apám harmonika-fájdalomhallgatása! |
| Apám harmonika-koporsólátomása! Apám harmonika-csudálkozása! |
| Apám harmonika-bocsánatkívánsága! Apám harmonika-szerelemhívása! |
| Apám harmonika-elnyomáslázadása! Apám harmonika-társadalomláza! |
| Apám harmonika-tudatcsúfolása! Apám harmonika-istenleigázása! |
| Apám harmonika-rettegésrohanása! Apám harmonika-halálkifosztása! |
| Apám harmonika-pokolrúgása! Apám harmonika-mennyországfélelme! |
| Apám harmonika-alázatgyőzedelme! Apám harmonika-osztálygőg-büszkesége! |
| Apám harmonika-osztálytudatlanság-elve! Apám harmonika-osztálygyőzedelme! |
| Apám harmonika-származásfelejtése! Apám harmonika-szegénységgyőzése! |
| Apám harmonika-énvagyoklétgőgje! Apám harmonika-sorshűség-sorstemetője! |
| Apám harmonika-történelemjövője! Apám harmonika-világidőtemetője! |
| Ez is a Történelem! Ez a Világlét-Történelem! Anyám mosása! Ahogy Mama |
| mosott! Az is a Történelem! Mosta a vérfoltos holmikat, kabátokat, ingeket, |
| kötényeket, köpenyeket, és velük együtt a menzeszkendőket, koszos ingeket, szaros gatyákat, |
| véres bugyikat, ruhákat, harisnyákat, az ágyneműt, az ondófoltos lepedőt, az asztalterítőt, a függönyt, a |
| rongyot, a pelenkát, apám jövendő halottas zokniját, halotti ingét, halotti gatyáját, |
| mosta az angyalok szárnyát, Isten szempilláját, a sátán vizeletfoltos ingruhavásznát, |
| mosta Jézus halotti ágyékkendőjét, a szűz nemzőtest-takarót, a megölt, halott |
| Krisztus balzsamkenőccsel vastagon átitatott sírsziklakripta fehér halál- |
| takaró lepelruháját, mosta Mária véres havi rongyát, kiszáradt szemeit, amelyek mint halott |
| legyek, darazsak, szitakötők, méhek könytelen szemei, bánatból sárga tearózsák, |
| mosta a Jelent, mosta a Múltat, nekünk jövőt mosott, mosott hetente bérbe, |
| még akkor is, ha akkor borúlt vérbe, s kinyílt testéből úgy ömlött a vére, mint tyúk |
| átvágott nyakából, mint átvágott torkú fekete bárányból, szinte lemezesen, |
| rögökként feketekéken, hogy elömlött a tómenti vidéken, mint a havi vérzéssel |
| megtisztuló alkonyat. Kimondani ezt nem szabad? Miért nem? Miért ne? Az |
| alkony volt az ő testének vére, az alkony a mindenség ciklus-tisztulása! Még akkor |
| is mosott, a fehér mosásgőzben sárga petróleumlámpafénynél, s az a sárga |
| petróleumlámpa a ködfekete gőzben, mint héjatlan tyúktojás, ült rezegve |
| a mosásgőz-este fehér párahab-torlaszain a sárgája-fehérje, mint fehér |
| ködtányérban fölütött tojás, a széttört tojáshéj csillogó rózsasárga belső |
| homorú hártyaingű mészhártya félkupakjai, a pórusos világzártságfelek a láng |
| piros árnyékain lebegnek a falon, mint ősvilág-héjazatok, mert az a lámpafény, |
| a fény fehér sziromlevele, s a fény magja, mint a Világteremtés Első Pillanata |
| a Kalevalában, s az Eddában talán, mert kezdetben volt a Tojás, a Zárt |
| Összmindenség, aztán a tojást föltörte a Teremtés, s lett a sárgája: a Nap, lett |
| a fehérje: az Ég! Mert kezdetben nem volt az Éj, kezdetben nem volt a Kéj, |
| kezdetben az a Tojás volt, mint az esti mosókonyhagőzben a petróleumlámpa |
| fehér levélszirmú, sárga magzatszívű lángja, s Mama mosott, mosott, mosott, s a |
| nyitott mosókonyha-ajtón fehér gézkötésben kikalászosodó sűrű kévegőzben sárga |
| csillagaival a Mindenség derengett, mint holdfényben a jázminbokor, mint fehér |
| fátyolszemfedő alatt a halottak sárga szeme, mint a Világasszony százezertrillió arany- |
| mellbimbója! S gőzt okádott a kicsi nyárikonyha, mintha részeg volna, mint beteg |
| kisgyerek, ha a tejet sugárban kihányja, s a földön-fetrengő vastag gőzgomolyban |
| kacsa hápogott, kakas kukorékolt, kutya ugatott halott Szergej Jeszenyin-fehéren, |
| disznó röfögött, az alvilág szaros angyalünnepe kövéren, s rücskös csillagok úsztak, |
| lebegtek a kútvödör vizében, mint tüzeshasú békák, varangyosbékák, dülledt |
| Pegazus-aranymirigygumó szemekkel. Mint aranyszakállú kéregbibircsók-manók! |
| A Pontos Elnyomás szennyürülékét mosta anyám gyors, pontos, egyszerű, vérszivacskesztyű |
| kezekkel! S ha elaludtam hajnalban, azt mondta: „Kelj fel!”, s ha részegen |
| hortyogva aludt hajnali ½ 5-kor apám, azt mondta: „Kelj fel! Menni kell, |
| jön a vonat!” S apám fölkelt, köhögött, krákogott, köpött, gatyasliccébe hosszú |
| dolgát betette, s egyszer a speizba ment remegve, meghúzott a sötétben egy üveget, |
| petróleumot ivott az árva nyomorúlt véletlenűl, és sírni kezdett és hányni fehéren, |
| s a petróleum csillogott a véren, mint temetőbogáron a harmat, mint katicabogáron |
| a harmat, reszketve csillogott a köpésen és én homlokát fogtam két gyerekkezemmel, |
| nagy szőke homlokát a fölmosóvödör fölött, mint egy szőke lófejet. Mint |
| Pista bácsi öreg ezüstszőke, hamuezüst lovának fejét, fogtam kamaszkarommal |
| átölelve, mielőtt a lovat megölte. Megölte! Agyonverte! Vaspántos kocsilőccsel, |
| piroskék meggyfadurunggal! Ó, az a Ló-tekintet! Ó, azok a Könnyek! A |
| Néma Lószem Néma Könnyei! Ó, az a Lóvá-varázsolt Isten-Türelem! |
| Ó, az a Vérben-röhögő Ezüst Szenvedés! Ó, a Szőke Ló Könnyes, Öreg Szemei! |
| Ez is: Történelem! Ez is: Világtörténelem! Ez is Világlét-Történelem! Ezt csak mi |
| tudjuk, mi, akik úgy éltünk e hazának hitt országban itt, mint nagy kő alatt a |
| temetőben a sárga csíraképletek, fehér fűremények, átlátszó, vagy szintelen, fehér, fényre- |
| gyors, nyomástól ellapúlt-testű, fehér-laposságsorsú bogarak! Lent a halottak, |
| lent a halál, fölöttünk szürke, gombavirágzás sárga sziklakő. Lent is temető, fönt |
| is temető! Csak a kőtől-megőszűlt, nyomástól kopaszon nedves talaj lehetetlen |
| hártyacsöndje hitünk alatt, s a kőnyomás mohos elnyomáscsöndje fényvaksi |
| sorsunk fölött. Ha volt szemünk! Ha voltak szemeink. Ha nem születtünk már |
| vakon! Ha nem korcsosult el üvegrügyremény-szemünk, s homlokunk alatt csak |
| homályüveghártya, fekete vak lakkszemüveg, mint a vak dolgozó-hangyáknak! |
| Mint a szemnélküli munkás-termeszeknek. A tejüveggépeknek. A dolgozóknak. |
| Csak homlokuk van és arcuk. De létet-meglátni nem lehet szemük. Fejcsóknak, |
| csápcsóknak tudnak hinni csak. És boldogok, akik a Kő alatt is látnak! |
| És mi boldogok is voltunk! Örömlángúak! Boldogok! Szépek! Szomorúak! |
| Ez is Történelem! Ez a Történelem! Azért jöttem, hogy elmondjam ezt a világnak! |
| Ezért születtem! Élek! Énekelek. Itt vagyok. Élek. Énekelek. Másképp nem tehettem! |
| Szomorúak voltunk. Szépek. Boldogok. Anyám lila mosónő-keze, mint Annuska |
| szája, teste, mikor hipermangán-kristályt ivott. Egy pillanat, gyors gyermek-villanat, |
| Annuska a fürdőszobába beszaladt, s megtalálta a jól-eldugott kis lila kristályszemcse- |
| töltelékü üveget. Dugóját gyorsan kihúzta, s szájába döntötte a rengeteg szemcséző |
| száraz lila kristálymagot, ahogy egy kupica meggylikőrt iszik anyám fölébredés után, |
| szikrázó, sötét, lila, füstölgő kristályszemcsékkel volt tele tátott szájürege, |
| mint kukoricadarával a tyúk bögye, zúzája, a hártyabőrös lila tojáspogácsa, |
| ha kagylóperem-élinél késsel fölvágják, feszítve kifordítják, s látszik a szétnyitott |
| szájpadlásredő sárga, homorú kagylólevél-belső, a lila kagylótojás redőtányér-gyomra, |
| Anna nevetett, s szájából lila habnyáldaganat, lila nyálhabrózsa-füstpamat nőtt |
| ki gyorsan, sírva, sercegve, sisteregve, anyja sikoltozott sápadtan remegve, szőke |
| gyors mutatóujjával a kislány szájából a kristályhalált kikotorta, a megnyitott |
| zuhanyrózsa hideg vízpontspárgakévéjét kifeszített szájába nyomta, a gyermeki lila |
| szájbelsőt kimosta keménylövésű tiszta vízecsettel, aztán tejjel gyorsan megitatta, aztán |
| mutatóujját kis torkába nyomva meghányatta Annát, s lövellt a lila hányadék, |
| a lila tejút a lilára festett gyerekszájból, kihabzott, mint egy lila üstökös füstfarkú |
| lila hörgés-uszállyal, s már nem volt mit tenni a gyermeki szájjal, hát meztelenre |
| vetkőztettük gyorsan, ott állt szeppenten, sírástalanúl a fürdőkád széles farácsán |
| a sárga műanyaglavórban, s láttam: hasán, a feszes kislánypocakon, jobbra a |
| szép köldök alatt a bőrbe ágyazódva apró fekete széndarab, mint vízzel leöntött |
| faszénparázs, kis lilafekete szénüszök-dagadás, a hasbőr irharétegébe sült, megalvadt |
| lila kristályszemcse, a sült bőr rózsatestébe keverve, mint fekete légy, mint fekete |
| légy dülledt fekete szénrög-szemcserózsa szeme, mint tóba-fagyott farönk üszök-arca feketén, |
| mint kukoricacső fekete üszögdaganata, mint tibeti szerzetes feketére festett foga, |
| mint elszenesedett kukorica, mint havon egy kőszéndarab, mint tejfölön fekete |
| bab, mint rózsadinnyében fekete dinnyemag, mint hóban kecskebogyó, őzbogyó, |
| mint hóban nyúlszar, havas dombon bárányürülék. Mint hóban lila nyúl- |
| vizelet, hóban piros őzvizelet, hóban sárgakék szarvasvizelet hosszú keskeny |
| kútja, a lila, a piros, a sárgakék, a smaragdzöld vizeletluk a hóban: a gyermek- |
| bőrben a lila kristályégés kútja. Kihűlt száraz fekete parázshalom. Mert a |
| kristályban nincsen irgalom! Mert a kristályban nem volt irgalom! A szervetlen, |
| kristályosúlt, lángszáraz anyagban mért volna irgalom? Neki nem az a dolga! Az |
| az anyag, az a kristály nem tudja, mi volt, mi van, mi lenne, mi volna! Csak van, mert |
| megteremtetett, önmaga küldetésébe csomagolva. Csak van, mert van és másképp |
| nem lehet! Anna ingnyakán behullt, ahogy egy meteoritkő hull halálosan az űr kék gyermekingébe, |
| a kőégés-halálkéve, Annácska mellkasán legurúlt, s megakadt |
| a has negyedéig fölhúzott bugyigó piros virágszövésű pamutperemén, mint kicsordúlt |
| könny a felső ajak redőív-peremén, a piros ív-vonalon, s magát-oldva lassan |
| füstölögni kezdett a kislányhason, mint hóra dobott égő széndarab, mint |
| dérföldre dobott lila faszénparázs, a has feszes bőrén a hasoldalon, jobbra a |
| köldök alatt, s füstölve szépen és lilán magát gyorsan a bőrbe berágta, |
| mint egy kullancs, lila kristálykullancs, s kristályfarával úgy állt ki erjedő, elszenesedő |
| fekete szemcsésen a bőrből, mint a kullancs fekete dagadt potroha, mint síron |
| elszáradt fekete rózsa, mint gyereksíron elszenesedett lila szegfű, mint a gyík |
| láthatatlan homlokszeme, a harmadik szem, kidudorodva a gyíkhomlok zöld |
| pikkelycsönd bőre alatt, a láthatatlan szemrügy, a fekete üveggolyó a homlokbőr |
| sárga sziklagomba virágpenész-cafatja mögött. Mint halott madárszem ült a |
| gyermekhas-rózsabőrben a feketelile bőr-kristály-süledék, mint elszenesedett |
| cipó, mint hóban elhagyott, eldobott fekete magas-szárú cipő, mint meteoritkő |
| a földbe csapódva, meteoritszikla a Hold sárga bárányhimlő folt-arcába |
| csapódva, mint lótuszvirágos piros mocsárban fekete madártojás, mint halott |
| feketerigó a hóban, mint lócitrom a tó jegén, mint medvetalpnyom a deres |
| avarban, mint üszkös csigolyacsont a téli temetőben, mint behavazott |
| fekete koponya a téli temetőben, mint lókoponya a piros mezőn a zöld esőben, |
| mint láthatatlanúl halált-füstölgő, erjedve halált-sugárzó rádiumrögöcske |
| Madame Curie földbe-temetett szivén, mint fekete csipa egy fényes gyerekszem |
| kék csücskében, mint az elszenesedett Éden Isten büntető képzeletében, mint |
| a Sátán egyik szemfoga, Mefisztó fekete parázs-mosolya, Lucifer gyáva fekete |
| világhatalom-álma, Lucifer elszenesedett fekete dühöngés-könnyei! Körömmel |
| kaparni ezt a bőrbe-szenesedett kristályrög-halált nem szabad! Sem tűvel, csipesszel |
| piszkálni ezt a bőrbe-sült kristályszén-rögöt. Majd kiforrja magából a hús, a bőr, |
| ha a kislány belülről ki nem lukad, mint az öngyilkos cselédlány, aki lúgkövet |
| nyelt, lúgkövet ivott, s a forrva, füstölögve oldódó kristály a húson át lukakat fúrva |
| kifelé kereste halálforrongás-útját. Hát feküdt a has feszes falában, mint a mumifikálódott |
| teuton ősi ember a tőzegmocsárban. Ó, Anna, Annuska, Annácska, Ancsa, Anna! |
| Ó, Gyermek! Gyermekek! Szegénység-gyermekkorom! Az volt, ahogy volt, másképp most se gondolom! |
| Egyszerűek voltunk! Szomorúak! Szépek! Boldogok! Anyám lila mosónő-keze, a fehér |
| kristály-mosókőtől, a lúgtól, a lúgkőtől szivacs-likacsosra rágott keze, mint egy festett |
| Szent-Borbála-kéz fából, mint Szent Borbála pirosra festett, rovarszem-fényűre |
| lakkozott fa-keze a templomban, szelíd szúrágásos faszivacs-intés, régi fából szivacsosodott |
| szent kéz pirosra befestve, rovarszem-facetta fényűre lakkozva könnyű ecsettel, |
| az ujjakon, körmökön, kézháton, tenyéren, még a csuklón is apró barna pontok, |
| a szúrágás alagútcsöveinek kijáratpontjai, kijárat-kéménycsövei, járatspárgacső- |
| körablakai, s a pontlikakon, a pontlik-kézszivacson, a Szent Borbála fakézen |
| a lukak pontcsöveiből porlott, lisztezett, homokozott ki a szégyen, a szuvak rágószerv- |
| szájának sárga salakja, sárga faporhabja, sárga őrölt falisztje, a belső sárga |
| fapenész lisztes füstje csurgott ki lassan folyva, folyt ki lassan csorogva, mint hangyász- |
| ragadozóbogár homoktölcsérén a homok, ha belegördülve a hangya kimászni próbál, |
| kétségbeesetten kapaszkodik, kalamol mozgékony kicsi drót-áramszedő lábaival, |
| de csak lefele gördűl, bukfencezik, megpördűl, mint barna bohóc, barna |
| halálraitélt, akit a repülőgépből ejtőernyő nélkül kidobtak, s sikoltva pörög, forog, |
| bukfencezik a szikrahomokkristály levegőben, a szél sárga homokfalán lefele |
| csúszva, s lent a tölcsérnyak közepén a szemrügyig homokba ásott ragadozás várja, |
| a vérpettybőrű barna dupla sarló-ollós halál, ami majd a homokkútba lecibál, |
| ál-szarvasbogárhím szarvollóival, hogy belefúródik a homokba, a földbe derékig, |
| fejjel lefele a herékig, vagy talppal esve nyakig a földbe csattanva, füstölögve, |
| a homokszem pereg, a sárga homokláva zizegve zuhan, mint az augusztusi Tejút, |
| mint Augusztus hullócsillaga, fehér füstfarkat, sárga izzáscsík-pántlikát |
| húzva hullása után, sárga égéscsíkot húzva az űr-gyászéjszakán, mint |
| fekete táblára sárga krétával sárga vonalat, gyorsvillanat jelet a tanító, tanár, |
| s az a piros Szent Borbála-kéz, mint összevissza kajla és kúsza és egyenespuha |
| cérnarágás-alagutak, szúrágáscsövek érlombszövedék-szobra belűl, az a fakéz |
| belűl, mint száraz spongya-lomb, mint fölfújt száraz marhabelekből csomózott |
| és hurkolt ürességcsokor-levegőszobor, mint egy sárga-barna parafatüdő, mint |
| a csigarágta, kagylórágta, poliprágta, korallállatpáfrányesernyő-rágta likacsos tengeri |
| kő, mint géppisztolysorozattal átluggatott forradalmár a kivégzéskor, hiszen áll még, |
| mielőtt térdrezuhan, csak a füstölgő piros pontlukak bugyognak pirosan, a fehér |
| ing halálszitarácsa vérzik, mintha paradicsomot paszíroznak át fehér szőrszitán, |
| Szent Borbála fából faragott keze, a piros, amiről úgy pereg le kemény zománcszigetekben, |
| laza forgácsokban a festék, mint vörösre lakkozott női lábkörmökről, |
| kézkörmökről a vörös lemálló lakkfesték, mint pirosra meszelt házfalról a piros |
| mészkéreg, piros meszeléshártya, mint időrágta, esőrágta, fagyrágta, télrágta, |
| hórágta öreg házról a vakolat, mint repkénybe, vadszőlőbe öltözött vén házról |
| az őszi piros repkénylevél, őszi vörös vadszőlőlevél ahogy peregve, zörögve lehull, |
| Szent Borbála fából faragott keze, a piros, barna rágáspontok halmazával szitásan, |
| rácsosan likacsos, s folyik a kéz sárga porlisztje, rágáshomokfüst-fahabvére, |
| mint a test sebeiből a sárga váladék, a vizenyős váladékanyag, mint |
| bárányhimlős gyermektest, gyermekülep, gyermekarc, gyermekhomlok rózsagyűrű- |
| gyulladáskorong dagadt, sárga pontgömb-hólyagából a sárga enyves folyadék, |
| ha a gyermek körömmel elvakarja! Anyám Keze, Szent Borbála-kéz, |
| te voltál ilyen, lila mosónő-kezed volt ilyen, anyám, lúgkőtől-szivacsosra |
| rágott lila húscsillag, fehér kristályférgek rágta piros zománcszita-kesztyű, |
| könnyező, nedvedző, vérző eleven kéz-alakú piros szivacs-állat, likacsos |
| vörös szitabánat, lúgkőrágás-pontokból szőtt lila zsáksziromlevél, |
| vérző csillagokkal likacsos, mint az éjszakai tengeri szél, kristálymolyok |
| rágta vérző lukacsos szent szövet, forró aranytű-erezésű piros lángszirom, |
| nagy alvadt vérdarab, aminek sárga fénykukac-ágaskodás minden virága, |
| likacsosan megkövűlt lila lávahabdarab, barna lávaszivacs-rostrozsdalevél, |
| lila lávaszivacs-rög, salaktalan lila lávahab-kesztyű, likacsos lila |
| érpamut-kesztyű, kézalakú habos vas-salak, repedezett forró fényszitazuhanás, |
| hulló sárga csillagrács-bánatmosoly, piros kötélszőnyeg-kézvirrasztás, rózsaszín, |
| pontozott tengeri mészháló-legyezőállat, lila korallcsipkelevél tengeri legyező, mint |
| brüsszeli csipkéből lila falevél, csöndtestű piros szégyenkező horgoláscsipkekesztyű, |
| lila csillagokkal virágzó görcsös gyönyörű mindenség-bokor, kezed vérző csillagrácsa, |
| mint az erdei szél éjszaka-zuhogása, piros polippehelyállatokkal virágzó sárga |
| korallvázsziget, piros korallfa, piros korallvázcsőszövevény-pehelycsillagvirágzásfa |
| az űr fekete szivébe mártva, kristályférgektől-megrágott szálló piros hattyú, |
| söréttel-lelőtt, vadrózsabokron verdesve éneklő sárgarigó, vérpontszövedék |
| meleg tiszta hótakaró, vérző tiszta hó látomást-látó, pokolmagányt-virágzó |
| szivemen, fénytől likacsosra rágott hócsipkehorgolás-élű hótaréj halálgyűlöletvirágzás |
| ifjú-szemeimen! Két bütykös sárga, kövecses, tyúkszemüvegsziklás, ráncos, lét-aszalt, |
| zöld, dagadt érkesztyűbe bújtatott, töredezett-körmű és gyöngyházkoporsódeszka |
| vékonyra gyalúlt körmű öreg kezed, öreg két kezed, a csillagtöredezett, a meteorit- |
| töredezett, két öreg kezed, a vízmoly-rágta csecsemő pólya-igyekezet, két öreg kezed, |
| a sárga szivaccsá-dermedt szenvedésláva, a sárga rostronggyá fagyott tűzlárma, |
| két öreg kezed, a sárga szélrágta kőszivacs-sziklácska, a keresztfa két féreg- |
| rágta ága, két öreg kezed, az ősidőben merengő mészpálma, a mozgó zöld |
| kőkaktuszfa, a virágzó asszony-kaktuszfa, a kőrózsa csöndbe-ágaskodó sárga |
| toronyvirága, két öreg kezed, az összehajtogatott ónixpáfrány, a sárga kréta- |
| kaktusz, a zöld gyertyatartó kaktusz, a zöld kaktusz a sorsod-kősivatagban, |
| két öreg kezed, a virrasztás mészlomb-virradathangja, a sárga gyász |
| krétaszivaccsá megkövesedett hajnali kakaskukorékolása, az elmúlás maradandó |
| gyertyalángja, a virrasztás hajnali pálma-árnya, a megszáradt gyönyörű |
| gyógynövénygyűjtemény, két öreg kezed, a kinyitott szuvas Isten-könyve, a titkos- |
| rejtelmű forgácsos pergament, két öreg kezed, a betegápoló sárga sáska-szerkezet, |
| két öreg kezed, a hajdani szűz, a hajdani tűz, a hajdani jó, a hajdani hó, a hajdani |
| nőszirom, a hajdani hit-csomagoló, a hajdani fényben-ázott csillagtáncoló, |
| a koszos ruhát mosó, a moslékot-kavaró, a krumplit hámozó, a férjed |
| kivánságát-fogó, a hagymát-pucoló, az emlőt gyerekszájba tuszkoló, a kapáló, |
| a gyereksegget-kitörlő, a vércsöpp-magömlő, a tüzet-rakó, a bort-töltögető, |
| a tüdővért, a szájból kibuggyanó, hörögve, zihálva habosan kitóduló |
| tüdővért sárga porceláncsészeként tenyeredbe fogó, a férfi villámsujtotta, |
| mennykő-ütött sárga horpadáspáfrány hátát mosó, a fehér gyászzsebkendőt |
| szorongató, a zsákvarrodában zsákot varró, a malterosládát-cipelő, a |
| szőlőt-kötöző, a halott véres arcát, véres péniszét, véres heréit lemosó, |
| a padlót-súroló, a Berger-lányok nyaraló-kofferét cipelő, a kesztyűt-alíg- |
| viselő, a babkávét-daráló, a kristálycukort rézüstben-rézmozsárban réz- |
| pogácsagumó rézdoronggal porcukorrá-törő, a koporsóba-fejpárnát-rakó, |
| a havi tisztulás vérét barhetkendő ágyékköténnyel hurkoló, a csecsemőt-fürdető, |
| fiúfejet-nyíró, háziollóval gyerekkörmöket csattogva szabdaló, szerelmet-nem- |
| áruló, halotti koszorút fonó, úrnapi koszorút fonó, gombóctésztát-gyúró, leves- |
| tésztát-gyúró, kalácstésztát gyúró, szaros disznóbeleket kimosó, halottat- |
| lemosó, újszülöttet-simogató, libát-fosztó, kukoricát-fosztó, kukoricát- |
| morzsoló, venyigét-tördelő, hurkát-töltögető, főtt-vesét-főtt-májat |
| barna kockákra vagdosó, zsírszalonnát kockákra-aprító, kútvizet-húzó, |
| ágyterítőt-horgoló, függönyt-horgoló, asztalterítőt-horgoló, kukoricát-törő, |
| hordócsap tollát-megfordító, port-söprő, havat-söprő, sódert-lapátoló, |
| meszet-oltó, halott-kisfiút koporsóba-rakó, mindíg-gyászoló, sose-áruló, |
| babot-rostáló, dughagymát-dugó, petrezselymet-letépő, kertet-ásó, dugványozó, |
| krumplit-válogató, klozetfát-súroló, szőke disznótököt földhöz-csapó, tojózó, |
| haldoklók szaros seggét, húgyos, vizeletenyves nemiszervét lemosó, halottak ürülékmocskos |
| vérmocskos, húgymocskos ingét, gatyáját, lepedőjét, ágynemüjét kimosó, halott kalapját |
| elajándékozó, a másik szegénynek pohár bort adó, kolduló cigányoknak ételmaradékot |
| adó, varrógép kerekét forgató, zsidó rongyoskupeccel rongyért fehér tányért, pöttyös |
| bögrét cserélő, zsákban kismalacot hozó, könyvet-folyóiratot-képeslapot-újságot- |
| lapozó, levágott tyúkot fölboncoló, tintaceruzával levelet író, paradicsomot |
| paszírozó, citromot-csavaró, kalapáccsal diót törő, szőlőt kötöző, rózsát metsző, |
| babtésztát pirító, elmebeteget simogató, őrültet lefogó, részeget hánytató, részeget |
| lemosó, koporsófödőt falnak támasztó, gálickövet áztató, permetezőgépet-pumpáló, |
| nadrágszakadást-varró, zsírt-spóroló, zsíroskenyérről a zsírt késsel levakaró, |
| hogy csak a kenyérszivacs likacsaiban maradt a zsír, mint fénylő szeplők fehér állaton, |
| prószát-daraboló, erőszakos részeg katonát elhárító, nedves ruhát csavaró, fölsuroló, |
| nyálas tintaceruzával életregényt író, verset-író, halált-cserélő, sose-fosztogató, |
| halottra inget-gatyát húzó, az őrület sírjára virágot rakó, halhatatlanságba-ájuló, |
| szüretelő, meszelő, vályogsarat falra-kenő, sárga vályogsarat szobaföldre |
| kenő, rózsafüzért ritkán-fogó, papot-elhárító, megölt disznó szőrét téli |
| hajnalon késsel lekaparó, téglát-dobó, követ-hurcoló, teknőben beteg |
| kamaszt fürdető, gyógyszerfolyadékos kanalat adó, vizes borogatásinget adó, |
| bajszos kanok előtt sose hódoló, öreg kecske fekete, rozsdapettyes tőgyét fejő, |
| haldoklót-etető, haldoklót-símogató, halott szemét lefogó, a sírgödörbe- |
| sűllyedt koporsóra rögöt dobó, hagymateát-főző, tökhúslevest-főző, gőgös- |
| szánakozó, elmosogató, üstben szilvalekvárt-keverő, emlőből tejet-kifejő, |
| szülőasszony alsó testét lemosó, haldokló anyád szarukő kezét fogó, szemfödőt |
| fölemelő, halottat szenteltvízzel-meghintő, zoknit-stoppoló, cipőt-pucoló, |
| vasalót-lóbáló, száradt ruhát-vizzel bespriccelő, ruhát-ágyneműt-varró, mosott ruhát udvarkötélre, |
| padláskötélre-teregető, vízzel-meglocsolt száraz ruhát hajnalig vasaló, akasztókötelet- |
| levágó, gyermeksírt-ásó, menyasszonyi ruhát igazító, mirtuszkoszorú fehér koronáját- |
| igazgató, férjed szerelmes testét a hátán tenyérrel szorító, fehér nászlobogó, sárga |
| gyászlobogó szent szép könnyező öreg kezeid ott ülnek most ötvenöt évesen |
| ifjú szivemen, mint sörétes puskával meglőtt vérző nagy sárgarigók. Mint |
| szürkekék ólompont-tejúttal beszőtt sárgarigók virágzó vörös rózsafán. |
| Az árva sárga testköpenyben sörétrügyek, vérző emberügyek. Mégis élsz: Édesem! |
| Nézz méhed szülöttére, nézz rám Anyám, nézz a Megváltó Emberfiára, |
| nézz a Mindenség Költőfiára, akit uraddal tettettek a szerelemben, |
| aki a Mindenség Szivébe néz, a Szerelem Szivébe néz. Nem készül még a télre! |
| Már ősz van, ősz. Lassan a tél jön. Köszön, mint az égő gyertyát tartó behavazott cigány. |
| És énekel a hóesésben. S mint az újszülött szive világít égő gyertyája ropogó boldog fénye! |
| Nem készülök még a télre, Anyám! Nem állok félre még, mint aki már elmondta fontos |
| dolgait a szinpadon, s taps is volt, meg üdvözűlt hallgatás, meg halál-hallgatás! Nem! |
| Nem hallgatom a Hallgatást, a gyűlölet-hallgatást, nem nézem én a ragadozó-szemű, |
| hiéna-szemű, sakál-szemű, krokodílus-szemű, kobrakígyó-szemű Némaság-Koszorút, |
| pávapimasz-szemű, kajmán-könyörgés-szemű, fájdalom-fényzsíros vesekő-szemű |
| Csöndgyűrűt nehéz emberdiadalmú és Isten-egyszerű létem körűl, mint akit vonyítva, |
| csaholva, ugatva, sziszegve, rikoltva, vinnyogva, vigyorogva, zománcosan ropogva és |
| pamutosan dohogva az élők és a holtak, a halottak és az elevenek |
| fognak lüktető, türelmetlen kör-rácsba, fognak körűl lihegés-tőr kerítéssel, |
| s a levegőt szúrkáló, csöndet-döfködő sziszegés-kések, lélegzet párakardok ott |
| fénylenek Most-már-nem-egyedűl Szivem körűl, mint az éjszaka fekete testébe vert |
| hatalmas szikrázó kristályszögek, a Krisztusláb-éjszaka, a Jézuskéz-éjszaka lángoló |
| kristályszögei a Tejút-keresztfán és tolong körgyűlölettel körülöttem a Vakság zöld |
| keselyű-sziklatűz-szemekkel, pislogó varangyvizelet-szemgolyókkal, füstölgő majomürülék- |
| szemekkel, világító vérző szempillás mécsesekkel, s ez a Gyűrű és Koszorú, mint |
| sorsomra-éhes, szívemre-vad, nyálas fogsorú Szőr-lámpák, Kéreg-lámpák, Toll-lámpák, |
| Pikkely-lámpák remegő, falánk, mohó, dühöngő, örjöngő, öldöklésre-elszánt |
| gyilkolásra-gyönyörködő hullámzó, feszűlt, robbanni-kész fényre-vak körkerítése, |
| mint izzó gyűrűláncként sistergő gyűlölethiganygolyók bizsergő hatalmas karikája, |
| s higanygolyókarika épűl higanygolyókarikára kupolásan, ez a gyűlölet-szemek, őrület- |
| szemgolyók, árulás-golyótekintetek mocorgó, eszeveszett füstölgő higanytorony-kupolája |
| körülöttem és fölöttem, ami készűl már rámzuhanni, készűl már rámrohanni, |
| nem mer még rámrohanni, nem tud még rámzuhanni! Hogy fölfaljanak az |
| átokrugany higanylények, hogy belefulladjak a kék higanyszemgolyó- |
| lápba, mint darázs, muslica, légy a puha szilvalekvárba, s ott |
| virágozzak a sűrű, izgatott higanylángban, mint malacfül, disznófarok szőrősen |
| a kocsonyában. Vár a látva-vak Gyűrű és Koszorú! |
| Vár, hogy megöljön engem! Vár, hogy fölfaljon engem! Vár, hogy megzabálja sorsomat |
| és húsomat, hitemet nyálas fogai közt összetörje, megőrölje, mint a csontot, vár, hogy |
| csámcsogva és cuppogva, csípve, tépve és lobogva fölfalja énekem, mert énekem hű |
| hitem, s aztán véres szájaszélét nyalogatva, körömpamacs és csengőpamacs lábkezével |
| véres szemét lágyan pofozgatva, véres csőrét testtollain huzigálva, tisztogatva, mint |
| ahogy száraz rongyon a véres kést, az alvadtvérrel mohás vércsatornás pengét |
| fenve, huzigálva törülgetik, szívhegyes zománcfalevél kígyószáját törzspikkelyein |
| dörzsölgetve, ahogy kék porcelánkanalat kék porcelánrácskosáron imbolyogva kéken |
| huzigálnak és reszelnek, ahogy zöld porcelánvirágot zöld porcelánszőlőfürt-esernyőn |
| csengve dörzsölgetnek, böfögve lomhán, fénylő sorsommal tele vakon elheverjenek |
| az Iszonytatás ősidő-szirtjein, őshalál csönd-ágain üljenek, s ürüljenek és vizeljenek, |
| kiürítsék testükből ami Hitemből megmaradt az Embermadarak, Hüllőemberek, |
| Mosolygó Embervadak, Szárnyas Kígyók, Pegazus-Krokodílusok, Bárányarcú |
| Sátánfarkasok. S lottyadt, vagy csomós, vagy fakéreg-ürülékük: az én maradékom, |
| ott szárad sziklán, földön, csillagon, faágon, ott lángol füstölögve, mint az |
| Emberzabáló, Hullazabáló, Emberszívet-majszoló, Költőszívet-rágcsáló Vak |
| Angyalok, Vak Madárember-Istenharaghajnalok, Vak Sátánmadár-pokol- |
| alkonyok véres és keserű ködbetükkel teleírt újszülött ürüléke egy-egy piros |
| elhanyagolt csillagon, Isten fényvak, konok lábakisujja körmén, mint poros égő |
| villanykörtén a barna légypiszok, a légyszar fekete pettyei! Mint világegyetem-sorsától |
| elhagyott csillagon odacsapódott angyalhulla, száradó bőr-szőr-csont-szem-fülpacni- |
| szárnyköpet denevér-ördöghulla, mint deres tójégen véres sárga emberköpés! Nem! |
| Nem! Nem! Még nem adom meg magam, Anyám! Nem adom meg magam! Nem adom |
| oda szívem a télnek, a télnek, a csöndnek, a fehérnek, nem adom el szivem a |
| fehér zokogásnak, a fehér árulásnak! Szent Kezeiddel simogass meg Anyám, Szent |
| Kezeiddel biztass még énekelni! Simogass Anyám, simogasd nem-törékeny |
| homlokom, hisz simogatásod, mint a szent szemérem, hiszen te engem ritkán |
| simogattál, hiszen minálunk nem volt szokás az anyacsók, az anyasimogatás, |
| minálunk nem volt szokás az apa csókja, az apakéz-simogatás, hiszen |
| nem is emlékszem én arra, hogy kezedet rátetted volna fiadra, fiad arcára, |
| fiad fejére, hogy rajta-gyönyörködve megsimogasd. Hiszen minálunk nem |
| volt szokás a csók, a simogatás! Sem a lágy gyöngéd, hó-alkonyú szó, a |
| harmatpáfrány-simogató dícséret! Papa se csókolt meg soha, Papa tüdőbajos |
| volt, a szekrényben külön volt tányéra, evőeszköze, bögréje, borospohara! Meg |
| is sértődött mindíg ezért. Mert Mama neki külön mosogatott! Külön mosta |
| el, amit utána elmosni kellett. Az edényen, evőeszközön, poháron az |
| ujjbögy zsírját, a nyálat és a vért. A zsíros ujjlenyomat-arcot |
| az aluminium-villa virágmintás ezüstlátszat-nyeléről, a rózsaszín |
| nyálszáradékot a pohárszélről, mintha rúzsozott-szájú asszony ivott volna a kicsi |
| üvegvályúborda pohárból, a bőrlécek recerózsa-viaszárnyékát a kanálnyél aluminium- |
| zsíros tolláról, a lecsöppent tüdővér szégyentűzpecsétjét a fehérmázas cseréptányér |
| ételzsírszivárványos kalappereméről. Mint rúzsozott szájú asszony vörös redőhernyó |
| szájnyoma a megszáradt tüdővér a pohár peremén. Mégis összekeveredtünk. Összekeveredtünk a szegénységben. |
| Azt szerettük, ha poharából ihattunk, tányérjából ehettünk. És azt szerettem, ha hosszú, |
| hosszában behorpadt hátára ragadva, a testhorpadás hátpáfrány-vályúba tapadva, |
| mint varangyosbéka rücsöking hátára az újszülött varasbéka, mint öreg pók hátán |
| a pici gyémántszőrpontcsillag pókújszülött, mint pici Messiás a hajdanán kézi gyors |
| csontfűrésszel szétfűrészelt bordák lapálytoll-szárnyaira kötözve puha szuszogás- |
| kötelekkel, odaszögezve kemény gyémánttűvirrasztás-szögekkel, a hátgerinc és a |
| vállcsontok forró eleven keresztjére, ha arccal rátapadva horpadt félhátába horpadt |
| verejtéksavanyú, savanyúkáposztaszagú, átizzadt ingére, ha odaragadva a halál- |
| teknő hátra, a lélegzéssel-nem-mozgó óriás lila páfránytollvirágos horpadáskanál- |
| villalapátra alhattam vele a nedves, csomós, öreg, embergáz-szagú dunyha alatt! |
| Mint izzadó emberkeresztre önkéntesen feszűlt szorongó boldog gyermek-Messiás! |
| Mert úgy fűrészelték szét apám hátbordáit, a jobb hátfél vízszintes tollpajzsát, |
| ahogy száraz ágat kerti fűrésszel a kertben, ahogy az ács kézifűrésszel a nyers, nedves, |
| szőke kerítéslécet, egy kőre támasztva, térddel leszorítva, ahogy a hentes a marhacsontot, |
| kulcs-csontot, velőscsontot két térde közé szorítva kézi hentesfűrésszel, gyors |
| csontfűrésszel szétfűrészeli, s harsog, ropog az eleven csont, a még-nem-halott, fehéren. |
| Apám horpadt félhátába úgy tapadt a verejtékes ing, nyakcsigolyától a farkcsigolyáig, |
| hátgödrébe ragadva úgy tapadt, mint szél virágos hólyagába az átázott zászló, mint |
| kőangyalszobor kitárt kőtoll-istenlegyező horpadás-szárnyába megázott zászló esőben. |
| Pedig azt szerettem! Apámmal úgy aludni! És azt szerettem volna, ha sokszor megsímogatott |
| volna! És nekem beszélt volna a testi szerelemről! És nem akartam volna |
| egyszer pofonütni! Azt szerettem volna! De csak hallgatott zavartan, hosszan messze |
| nézett, fejét a fény felé félrecsavarva, mintha valamit látott volna arra, valami |
| Angyalt, Jelenést, Föltámadt Halottat, Foszforeszkáló Csontváz-Küldetést, vagy a |
| szobasarokból fölkelni a Holdat, a sárga teliholdat, pedig csak ősz volt, őszi |
| délután, akkor is szeptember, a háború után, ősz, fény-gyanta szelidséglázadás, |
| borostyánkő-nyárelgyávulás, zömök zörgő zománcharmonika legyek, vaksi |
| fehér kutyaugatás, félszemű angóranyúl piros szeme a délután, szeptemberben, |
| háború után, s a sárga téglaveranda mellett az öreg sárgabarackfa porhanyó |
| puha bársonyzománc-lobogás lombja között zöld levelibéka brekegett: puha |
| zöld bőrpúp, átlátszó embriókezecskékkel tapadva egy zöld levélszívcsillagra, |
| ült, mint egy zöld szemgolyó fekete fakéreg-szemgödörben, mint egy zöld sárgabarack, |
| mint zöld dió lógott az enyvkötés fény-nyálon, lógott a sárgabarna könny |
| gyantafénykocsányon, ült a zöld árnyékesernyő fényhálón, mint cseresznyefa |
| gyantabuggyanás kövér mézgolyó-emlője, riadtan rádermedve a lila-fekete |
| fakéreg-időre. Ült tenyeremben zölden pihegve gyorsan. Mert fölmásztam a |
| sárgabarackfára, sokáig kerestem, megkerestem és lehoztam. Mint egy zöld levélre |
| ragasztott zöld zománcbársony kucsmagomba, mint egy zöld pecsétviasz-olvadáscsöpp, |
| mint egy fényüvegnyakba dugott zöld üvegdugó, mint megrágott zöld dohánylevél- |
| köpés, mint egy forró spenótfőzelék-pogácsa, mint önmaga zöld elárulása ült |
| izzadva, nedvesen piros vonal-léc áhitatsziget-tenyeremen, izzadt izgalmában, |
| tenyerem piros bőrléceire ragadt riadtan, mintha zöld rügy nőtt volna ki piros |
| tenyeremből. És megcsókoltam puha zöld hátát, megcsókoltam a levelibékát, |
| hátha elvarázsolt királykisasszony. Hátha kibomlik önmagából, mint piros |
| szirom a fából, mint fehér sziromkéve a zöldselyemtúsz rügyből, a zöld |
| bársonytűz növényi rügyből a virág gyönyörű hablángja, s nem lesz már béka-árva, |
| tündérkirálylányszűz békatestbe zárva, zöld börtönbe, levelibéka-ketrecbe, |
| s ott áll előttem szűzen és fehéren, ott áll meztelenül a szeptemberi fényben, ott |
| áll ruhátlanúl a zöldfekete-fénygyantasárga ősz változó, zizegő, ugráló, olvadó, |
| lágyszigorú pettytömege, árny-fény pontszövedék, zöld-fehér-sárga-lila-fekete |
| rácshalmaz-diadalszigete közepén, meztelenűl, mint fényben a fény, ott áll, |
| mint kristályban a kristály, gyanútlan lángban a gyanútlan égés, ott áll és |
| rámnevet, mint az Úrnapi Boldog Körmenet, a Virágszőnyeges Láng-Üzenet, |
| a Fénykalász Istenszűzesség, a Virágszentelő Megváltó-Ünnepség, a Megváltott |
| Ünneplénye Szűzhártya-Dicsősége, az Emberi Béke Eleven Tündérkő-Gyémántvidéke, |
| a Szűz Asszonyi Szent Galamb Anti-Lélekharang és csilingelése, mint a tűz! |
| S levedlett levelibékateste, ledobott levelibékabőre ott hever a földön, mint |
| egy elszakadt bíborbélésű zöld köpeny, mint levetett, szakadozott zöld kordbársony- |
| öltöny, zöld ördögbársony-ruha. Ott fekszik kifordítottan, alul a zöld bőrbársonyszövet |
| pórusosan, izzadtan, cafatosan, s a bőrbelső piros nyálkahártyabélése nedvesen ragyog, |
| mint a tojáshéj belső szűzhártyája, vékony vérerekkel, kék cérnapáfrányokkal kajszosan, |
| bajszosan, kacsosan, hínárosan beszőve, s az idegpontok sárga üvegszemcséivel összevissza |
| lőve, és véresen szárad és nyálkásan párolog. A Látomás-Kristályszüzet burkoló piros- |
| bélésű zöld animális dolog, az emberről levedlett állati, a Megváltott Emberi száradó |
| Állati Kétéltű-bőre! Az ördögrothadás zöld tojáshéja. A tündérföltámadás |
| piros hagyaték-lobogója. A tündérről levedlett ördög zöldpuha páncélpokla. |
| Az Életről levedlett Halál bíborsárga takaró-szobra. A Halandóság levedlett zöld |
| csuhája. A Gyémántmaradandóság Húsmúlandóság-Gyásza! A Tündérről embercsókkal- |
| levarázsolt Zöld Békabőr! Megcsókoltalak izzadt, riadt, ragacsos zöld dobogáshalom. |
| A levelibékahát hideg zöld csókja most is szájamon. S hiába csókoltam a Zöld |
| Skizofrén Gyémántot én, hiába a Skizofrén Rózsát, a Megőrűlt Gyászt, az Őrült Zöld |
| Csillaghullást hiába csókoltam én. Csókomtól nem lett újra asszony. Nem lett |
| újra Asszony! Csak költemény! Csak vers, ami nem vár a csók-türelemre. Nem lett |
| csillagbeszédű az elme. Csak mint a fagyott mészből faragott rózsa porlott a Nem-Létbe |
| omolva! Csak mint Zöld Zománcmadár járt föl-le, föl-le az Iszonyat-Kalickában. |
| Csak, mint Zöld Porcelángyík ült a Gyűlölet-Keménypapírdobozban. Ült cigarettázva, |
| kontyos barna haja lebontva, fején hervadt virágkoszorú, kezében három égő gyertya, |
| s énekelt a Zománc-Ofélia, s azt üvöltötte a halálra várva: „Gyáva! Gyáva! Gyáva!” |
| Hiába csókoltam meg a zöld-levelibékát: nem jött a tündér-átváltozás! Hiába |
| csókoltam meg zöld-diópúp hideg, nedves, zöld gyöngy-rózsafüzér gerincű hátát: nem |
| jött a csoda, a csók-csoda, nem jött a véres asszonyvirág-kibomlás a szétrepedt |
| békatestből, nem jött az emberi visszavarázsolás! A pihegő, puha, nyirkos állatiból |
| nem bújt ki a sugárzó édes emberi, mert nem repedt szét a béka, a zöld levelibéka, |
| mint a zöld dióhéj, mint a zöld rügy, mint a zöld gesztenyeburok, mint az űrzöld |
| hajnalok, hogy a szétrepedt zöld bőrhüvelyből, a hűvösen párolgó pislogó kicsi zöld |
| testből kimásszon a Tündöklet Vissza-Asszonya, s énekeljen tűzgyöngycsilingeléssel! |
| A nyirkos, hideg, zöld, ragacsos rémületcsomót csókoltam meg én, és szájamon |
| a levelibékahát visszacsókja még ott büdöslik, mintha rózsát mászna meg |
| zöld kaktuszhurka hernyó, mintha zöld kicsi friss gyereksírt csókoltam volna |
| én, zöldkoszorús sírdombocskát, mintha mozgó, eleven, behorpadó, begyűrődő sárgapuha |
| tömegsírt csókoltam volna én, s odabent az egymáson kupacban vonagló haldoklók, |
| vérnyálszőnyegben vonagló halálra-lőttek, mintha nyirkos zöld mohapázsitos, zöld szikla- |
| gomba gyopárzománcos öreg temetőt csókoltam volna én, amiből nincs föltámadás! |
| Kicsi zöld sírt, amiből nem jön ki a halott, mint sírjából Krisztus, a föltámadott, szelíden, |
| sugárfényesen, hogy az Asszony meglátva őt tudjon neki szólni: Rabbóni! Rabbóni! Rabbóni! |
| Rabbóni! Rabbóni! Rabbóni! Hiába csókoltam az Elvarázsolt Tündért, hiába, |
| hiába csókoltam az Elvarázsolt Asszonyt, hiába, hiába, hiába, hiába, hiába, hiába. |
| Maradt békateste, békaszeme, békalába. S a csók keserű állatbőrparfüme szájamon! |
| S a csók keserű zöld késpengéi szivemben, s Ludwig von Beethoven hegedűversenye! |
| S az Elátkozottság Pihegő Zöld Parázscsomója tenyeremen. S a megátkozottak bűne rajtam. |
| Mert megátkozott engem az az Asszony, s a csók íze: ecet, vér, hullabűz, viasz és epe! |
| Apám a sárgabarackfa zöld árnypetty-fényszitakötő őszi gyászbeszéde alatt |
| ült, mint zöld esernyő alatt a gangon, az ágyszélen. Ruháján fehér kőmüveskötény, |
| fején barna micisapka, vastag könyv a kezében. Thomas Mann: József és testvérei. |
| Mellette a széken bögre bor. Rózsaszínű bor fehér zománcbögrében. Nagy |
| kék szemében: könyörgés, könyörület, haláltudat, animális éhség, emberi szégyen. |
| Szemében valami kék Túlvilág-irány, megőszűlt nemi éhség, a fénypernye alvadás-szirmai. |
| Megváltó-csókot a fiú adni neki sem tudott. A Megváltó-Fiú. Pedig adott! |
| A járkálva-haldoklónak már adott. A haldoklónak már adott. Megcsókolta szőrös |
| sárga arcát, jobbról és balról megcsókolta nevetve! Megcsókolta könyörületesen. |
| Elárultalak Papa! Nem tudtam én se és nem tudtad te sem! Te is tudtad és én is tudtam! |
| Nem sírtál, én se sírtam. Mikor levelet írtam, s te visszaírtál, azt írtad: „Egy kis anyagiakat |
| küldj fiam!” S mint az ecetespaprika a csók, mint az ecetes kapor! Csókod szaga. Csók-Fiad! |
| Mégse tudta őt megváltani! Halottak voltak megváltó csókjai. Nem lett a |
| halottból föltámadott! Pedig adott! Csókot a fiú! Mégse volt más az a csók, |
| mint emberárulás! A Rohanó Hűtlenek csókja! Árulás. A Nem-Ottmaradás |
| Judás-csókja. És tudta: Judás-csók nélkűl nincs Istenhalál, Embermegváltás, |
| Emberiségmegváltás, Eredendő-bűn-megváltás, Föltámadás! De menni kellett |
| és nem maradni! És nem tudott a csókba belehalni! Ez volt a csók, a halálcsók, |
| az utolsó. Nem elvarázsolás, nem kivarázsolás! Csak árulás! A csók. Az utolsó. |
| Azután koporsó! S a koporsóban a Kihült Ámulat. Mosolygó Haláltudat. |
| Csodálkozva-vigyorgó Egyszerű Szégyen. Akkor is tudtam. Most már megértem! |
| Mi szegények voltunk. Büszkék, boldogok, örömlángúak, szépek, szomorúak! |
| Ettük ami volt. Ittuk a könnyű bort. Apám könyvére egy zöld óriás-sáska |
| ugrott akkor repűlve ott a gangon. S a könyvön, mint két zöld zománckardból |
| összeforrasztott, zománc-ásófejű zöld zománcfestő duplalétra-huszár bajszával |
| bajszolódott a levegőt zöld antennásan söpörve. Két szeme, mint két kristályból |
| csiszolt zöld villanykörte, két szárnya, mint két akácfalevél a nyúlánk nyurga |
| zöld rovar-Tyrannosaurus Rex csontvázszoborra forrasztva, a zöld királygyík- |
| őssárkány-rovarcsontváz-állványra hártyásan rálapozva. Mereven nézett, aztán |
| a zöldbe ugrott, a zöldbe ugrott a zöld, apám mosolya: fény a homokpusztán. |
| Ki kérdi tőlem: hogy rohadt el élve? S elrohadt a biai temetőben! Most |
| már 33 éve! Harminchárom éve van már a föld alatt. Nem is rohad már! Most |
| már tíz évvel én vagyok öregebb! Pedig úgy temettük, mint egy öreget. 45 évesen. És |
| én nézem csontjait a földben, 55 évesen! Az a sáska, mint egy szárazon lüktető |
| zöld zománcfürészbak-lábú, zöldháncsú, sárgabajszú egyenes zöld kukoricacső! |
| És jött a tél. És jött a Karácsony. S az ajtó előtt énekelt Sándor, a cigány. Mint |
| egy asszír király, mint babilon fejedelem. Szakálla szőrcsiga-szőlőfürt, ezüstös |
| csigafürt lámpafény. Jobb kezében égő gyertya, bal kezében kis karácsonyfa. Piros |
| üres szaloncukorpapírcsomagok zörögtek a fenyőág-csillagok közt, mint piros |
| papirszakállú ezüst koponyák. Hó zuhogott. Ette a havat a gyertyaláng. És Sándor |
| énekelt részegen, sárga szalmakalapban, mint a Fekete Szerelem. A hórács-hiányból |
| kinézett a megváltott természet, sárga fűmagokként zizegett a hajnali téli nap. |
| Zöld frakk volt Sándor télikabátja. Bokacsontig érő piros huszárnadrág füstös |
| combjain, lábaszárán. Inge nem volt. Nem volt cipője. Csak kékpettyes sárga csokornyakkendője. |
| Zuzmarás melleszőre dagadt viharfelhő. Énekelt. Állt a hóban lila lábakkal, mezitláb. |
| Mezitláb állt a hóban. Mezitláb állt a karácsonyi hóban. Mezitláb állt a havazásban. |
| Sárga szalmakalapban és mezitláb. A hó laza és buja, sűrű fehérsötét, zizegő kék |
| rácshalmaz-zuhataga szuszogó pernyeködében állt feketén. Állt feketén a fehérben. |
| Állt a fekete a fehérben. Fehéren a feketében. Mert a hóesés már szinte fekete! |
| Fekete rács a hóborulás! Állt a fehér cigány a feketerács hósziszegésben. Mint fekete |
| párduc fehér ketrecében. Mint fehér csillag az éjben. Mint piroshasú zöld sáska |
| állt a fehér gyászban, a megszületés-havazásban, a karácsonyi újszülött-lázban, |
| mint zöld ló fehér istállóházban, zöld frakkja hóba-érő selyem fecskeszárnyai, |
| mint a zöld sáskapotroh kukoricacséve-vég zöld sarló kardjai, a sarlós hegyes |
| nemzőtokok, piros hasa, mint piros tulipán a hóban, mint arany párducpettyes |
| tűzliliom, buja, balgatag nőszirom a jégen, a dérzuzmarás kemény fehéren és |
| lila lábai menyasszonyi fátyolba gomolyodott vastag vizililiomok, lila oroszlánmancs- |
| koporsólábak! Piros nadrágja elől gombolatlan, s a nyílásból félig kidagadtan |
| a fekete rudláng ezüst habban, s ahogy zuhogott a fehér lávaömlés rengeteg szűz |
| szilánk, a hóüzenet pelyhes üvegtörmelék karácsonyi égi láng, az űr fehértűz |
| pehely-magömlése, pihecsöngettyű-magömlészizegése: zörögtek a kis piros papírszakállú |
| szaloncukorezüstpapír-koponyák, a fekete cérnával a kis zöld fenyőfára kötöttek, |
| mint akasztott csontvázak koponyái a sűrű sötét szélben, mint megfagyott |
| fölakasztottak az akasztókötélen a háborúban, mint akiknek tovább-rothadozni |
| csak tavasszal szabad, zörögtek, mint akasztottak jéggolyó-szemén a hószemek, |
| mint a babrosta, kölesszita, zörögtek Karácsony fehér kezében, mint csecsemő |
| fehér kezében a csörgő, a gyűrt, kettős piros bajusz-oldalszakállas sztaniolpapír koponyákon |
| zörögtek a fehér zizegésszemek, mint homokcsurgatás az ezüst madártojáson, |
| mint homokórában a szárazon lefolyó szikár szép homok, ahogy egyik tojásdad |
| üveghólyagból a másik tojásdad üveghólyagba permetezve csurog a két függőleges |
| hólyag közti üvegtorok szűk nyelőcsövén. Csordapásztorok. Karácsony volt és nem volt remény. |
| Függőleges sárga hózokogás, mert a hó megőrűlt csipkezuhatag árnya mögött a Nap sárga |
| tojása szivárogtatta a sárga gyászt, mint kilukasztott tojásból a sárgája folyik, |
| s apró nádfödeles házunk, mint egy félig elrohadt zöld hal csontváza állt hason |
| a hóban, kétméteres jégtüskék halcsontváz szálkarácsa csurgott fagyottan szögletesen |
| körben a nádereszről a hóállat földig, a házatlan hócsiga, hó-kopaszcsiga |
| földig, s a nádtetőn, az alvadtszürke, rozsdatűzfekete nádkéve-koporsótetőn |
| zöld mohaszigetek, zöld mohalánglepedők, kifújt zöld csigabigaszemű zöld |
| kaktuszsalátacsillag kőrózsák, mint apró kaktuszok, zöld tüskeszőr-gumóliliomok, |
| zöld rózsakaktuszok barna hernyón. Apám Sándornak pohár vörösbort adott, |
| anyám Sándornak mákosbeiglit adott, Sándor a bort egyhajtásra megitta, a |
| mákosbeiglit vállán-csüngő katonai lótarisznyájába dugta, és sercegett az |
| átlátszó könnyet tojó hóba-dugott gyertya, s a hóra állítva a kicsi karácsonyfa, |
| szája füstölt a szakáll fémforgácsfelhői között, mint a mészoltógödör, |
| fehér mészlángfüst ömölt szájából kövéren, fehér ropogó, sercegő, lángoló mészoltásgőz |
| gomolygott szájából sötéten, szája füstölt, mint egy piros kráter, szája füstölt, |
| mint forró tehénvérrel-bikavérrel-lóvérrel teli vödör, szája füstölt, mint |
| frissen-ásott sírgödör, amiben rózsakéve-rózsatüzet raknak, szája füstölt, mint |
| tüzvészben a rózsa, mint elégetett rózsa, mint tűzbe-dobott varázsrózsa, |
| bájoló-rózsa, viharűző-rózsa nyitott-ajtajú konyhakályhában a parázson, |
| aztán Sándor a gyertyát, az égő viaszlámpát a kezébe vette, s az égő gyertya, |
| mint fekete tücsök kezében a rózsa, fekete kezében, a kis ezüstkoponyás hó-ősz |
| karácsonyfát fekete kezébe vette, mintha Minotaurusz, a Bikafejű Mítoszember |
| vinné kezében a csillagkarácsonyfa űrmindenséget, elment, nem is köszönt, |
| mezitláb a hóban, a hajnali hó-űrbe ugrott zizegve, szárnyazva, szállva, |
| mint óriás zöld feketepiros lepkesáska, puha pihe jégzene szívébe itta |
| a sötétfehéren zuhanó hó gézvászon-szitazuhatag lángpehely-rácsomlása! |
| Ó, Cigány-Karácsonyének! Ó, Fekete Ünnepfehér Megváltószületés-Lehelete! |
| Ó, Éneklő Fekete Csontváz, ott az Újszülött Istenrács-Tehénistállóban! Ó, |
| Szamárvirrasztás Szűzen-szűlt Éjszaka után te Énekhajnal-Halálvirrasztás! |
| Ó, te Éneklő Fekete Gyász Zöldselyembe Kötve! Ó, te Részeg Jézuskavidulás |
| Piros Huszárnadrágban! Ó, Könnyű Tiszta Karácsonyi Szív Fehér Áhitatsubában! |
| Ó, Ezüstszakállas Fekete Zokogás Fehérsárga Szalmakalapban! Ó, Mezitlábas Ének, |
| Lila Gyertyatartótalpak Fekete Lángsüvege! Szép büdös éneked, mint a háziszappan: |
| disznódögszagú, kakashullaszagú, marhacsontszagú, halálhájszagú, kamilla- |
| rothadékszagú, főtten-összeolvadt katonahulla-szagú, többnapos szemfödőszagú, éneked szaga, mint halotti |
| szobában fölravatalozott halotton a fehér ing, éneked szaga, mint hajnalban nehéz vastüske- |
| csákánnyal homlok-lukasztott tehenek hüvelyének szaga, mint frissen |
| kiherélt csikók üres herezacskójának, tányéron-heverő heretojásainak ondó, s |
| vérszaga, mint az akasztott ember kötelének szaga, mint a festett templomi |
| angyalok kitárt és szétlegyezve-széttárt falegyezőtollcsokor-szárnyainak |
| szaga, mikor az oltár mellett a templomkőre hullanak, a timsólila kőre, |
| mert valaki öngyilkos lett, s azért hulltak le az angyalszárnyak csörögve, |
| sárga szú-porfüsttel szitalikacsosan gőzölögve, éneked szaga, mint a sárga |
| cukorspárgagombolyag kenderfüst-árnya, mint zöld levelibéka fehér |
| befőttesüvegben, mint a levelibékalétra sárga rácstorony-szivárványa, mint |
| a levelibékakéz izzadt üvegkesztyű-tenyérfogása sárga hurkapálcalétrán, mint |
| zöld szilvafa alatt a lila szilvatejút rothadása, mint egy orángutáng |
| véres emberpillantása, éneked szaga, mint egy csimpánz szeme, éneked szaga mandrill-álom, |
| pávián-mosoly, mint új sírra tett piros fazékban gőzölgő kukoricakása, |
| mint ravatalon fekvő halott sárga arcára öntött pálinka, mint a sárga |
| emberhullaarc pálinkalocsolás-ragyogása, mint a napraforgók rothadása, |
| mint ember ha tűzben ég, égő húsának, égő hájának, égő szőrének üvöltés-szaga! |
| Ó, Szentkarácsony Hajnaléjszaka! Amikor rettegve részegen fölszabadultunk! |
| Apám részeg volt. Úgy hoztam a szomszéd kerten át a hátamon, mint hosszú |
| részeg feszületet, mint egy vihogó boldog krisztusi fakeresztet, mint egy berúgott |
| óriás rongybohócot, két karja nyakamnál vállaimon, kékcsíkos ingvásznú hónaljai |
| az izzadt gödrök vállcsontjaimon, két hosszú karja mellkasom előtt keresztben, |
| egymásra-hajtott csuklóinál fogtam, kezei, mint hosszú száraz, pirosszeplős |
| fehér, lukas selyemkesztyűk, mint egy varánuszgyíknak, kajmánnak, barna |
| fakéreg-krokodilusnak: hosszú görbe zöld körmei. Feküdt a hátamon részegen |
| röhögve, mint egy Másik Krisztus hason a Kereszten, önmagával hason a |
| keresztre kötve, hasalt a Megváltó Másik hátkeresztemen röhögcsélve, nyálat bugyborogva, nyögve, |
| fülemre nőttek a véres nyálbuborékok, a fürtös hártyagombák, |
| foltozott fekete-félcipős lapos hosszú vékony lábfejei vastag |
| fehér árkot kotortak a hóban, dupla fehér vályúvonalat, mintha fekete kutya |
| gázol a hóban, két fekete kos a hóban szalad, meglőtt varjú hóban vánszorog. |
| Fekete és piros vércsöppek a hóban. Mint hóban vörös állatvizeletlukak. |
| Mert lihegő, szuszogó, boldog, nyitott szájából lassan csöpögött a kövér-rózsairgalmú |
| tiszta vér. És vércsöppek kezein és vércsöppek kezemen. Boldog részeg, szőke |
| feje arccal jobb vállamra hajtva és izzadtan ragyogott Bethlehemi csillag- |
| arca, vigyorgó részeg feje vállamon, mintha gipsz-Apollófejet cipelnék, fehér |
| gipsz-Apollófejet, és hullt a hó, tántorgott részegen a hóhányinger-sziromszerelem, |
| mintha óriás fehér gipsz-Apollószobrot cipelnék hátamon, óriás |
| gipsz-Apollószobrot hátamon, fürtös, meztelen gipszkéreg-Apollót, |
| merev, lágy behavazott apámat, kongott benne a bánat, kongatott szivében a szelíd harag, mint |
| fehér harang, kongott testében a halál, kongott benne a |
| halál, mint a gipsz-szoborban a fekete üresség, a gipsz-embertokba zárt |
| fekete levegő, a gipsz-Apollótest-szoborba forrasztott fekete csönd! Mert |
| a fagy kopogtatta kiváncsi vizsgáló orvos-ujjaival, tüdőgyógyász-kezeivel |
| gipsz-Apollószobor-apámat, fehér gipsz-héjazat hátát, s kongott a |
| Fehér Csüngésből az emberi bánat, emberrothadás, belső emberhalál! Apám |
| élő fakeresztje, vittem görnyedve lihegve tizenhatévesen harminckilencéves |
| Gipsz-Apollószobor Jézuskrisztus-apámat, ahogy Krisztus keresztjét vitte |
| görnyedve, botladozva a Keresztúton. Jézus énekelt keresztfa-hátamon. A részeg |
| Jézus röhögcsélve, nyálazva énekelt. És véres lett a hó és véres lett a kert. Vércsöpögések |
| bimbózó tejútja lett a kerti hó cipő és bakancstúrta habcukor-porcukor hajnala. |
| Vittem a hörgő Tejútat hátamon, a részeg lobogó vérző csillaglepényt, a szikrázó |
| csillagmuszlin-szemfödőt, kétlábú koporsó: vittem az élő halottat hátamon, mert |
| én voltam a koporsó és a halottaskocsi és a halottasló, az élő saroglya, Szent Mihály |
| lova én voltam, vittem hátamon a hatalmas ólom-betűt, ólom X-et, ólom |
| Y-t, vittem a részeg Emberfiát, a vihogó Misztikus Mitológiát, a vigyorgó kan |
| Messiást, vittem a Vérző Sötétséget én, a hózuhatag hajnal sárgaszűz peremén |
| hurcolva őt, a Részeg Szenvedőt, a Csillagos Űrt vittem botladozva és lihegve, |
| mintha a Csillagos Űr: Részeg Világegyetem-Keresztem lenne, vittem a kerten át |
| részeg apámat, aki berúgott asszonyt-őrző félelmében és rettegő várakozás-örömében. |
| Otthon nem kopogtam. Levetkőztettem, ágyba dobtam, ott feküdt ingben, |
| hosszú gatyában, én meg a nyitott konyhakályha ajtaja előtt melengettem fekete- |
| harisnyás, vizes-fagyott lábam, s mikor az első bajszos öreg katona bejött, köszönt, |
| és szuronyával a nyitott szekrényt böködte, hiszen a kinyitott ruhásszekrényben |
| az ellenséget kereste: apám kivigyorgott az izzadtságfoltos dunyha alól, mint |
| tűzpettyes békahas alól a kis tüzes varasbéka, az öreg katona nagyot nevetett, |
| leült egy székre, csikófarok-nagy ősz bajszát megpödörte, lábait keresztbe tette, |
| csizmát csizmára, mint a mesében, térde közé tette egyenes hosszú szuronyos |
| puskáját, csillagos sapkáját porcelán ránc-sírkő homlokán föltolta, mint |
| a zsidó szövetes a kalapot, mintha kalapja volna, s egy szelet karácsonyi |
| kalácsot kezdett módosan eszegetni, ahogy Veres Péter ette a mákoskalácsot. |
| Anyám kezében reszketett a tányér. Én meg rágyújtottam apám dóznijából. |
| Az utcán, a tó jegén levetett katonaruhák, eldobott rohamsisakok, lila |
| lódögök, elhajított fegyverek, géppisztolyok, revolverek. Lássátok az Első Karácsonyt! |
| Mi szegények voltunk, szépek, örömlángúak, szomorúak, boldogok! Jani bácsi |
| dobos volt a sramlizenekarban. Ha részeg volt, mindíg fejen dobolt! Fejen állt |
| a nagydob cintányérján, s úgy dobolt nevetve, hiszen ő részeg úgy sose volt, hogy |
| részegen magát feledte. A nagydob: két sűrű keresztküllős nikkelkarika, |
| barna könnyű fémdongagyűrű a páros nikkelkarikák között. A nikkel- |
| keresztküllők csavarmenet-végein lóhere-alakú páros fémlevél-csavaranyák. |
| Ezek a szabályozócsavarok. S a nagydob fülhártyája kétoldalt sárga szamárbőr. |
| Kifeszítve. Mint ahogy száraz celofánpapír feszűl a befőttesüvegre. S a dob |
| mellett, oldalt lábfújtatórugó szerkezetű gépi dobütő: rugótól feszített merev |
| küllőnyél végén, mint gömbölyű fekete kicsi koponya, tömör fekete gumigolyó. |
| S a deszkapedál talpnyomásra működik. Ha a talp ránehezűl, összenyomódik |
| a rugó a csizmahúzószerű deszka alatt, ha a talp fölemelkedik: a levegőbe |
| hanyatt visszaszaladt gumigolyós ütőkar mereven a dobtest bőrkorongjára |
| előrecsap, mint bogár bunkós csápja, ha előrelendűl s a feszes levegő |
| dobhártyáját gyorsan megüti. Mert löki a rugó. S a nagydob tetején kicsi |
| vasgomba-nyakra csavarral szerelve a sárgaréz cintányér. Mint egy 40 |
| centiméter átmérőjű, kerek töklevél! Túlvilágragyogású kiterített kerek |
| rézpalacsinta. Mint az űr dobhártyái fölé vízszintesen csavarozott |
| lapos Nap-korong. Mint a csöndön-úszó réz-tavirózsalevél. Mint kerek, |
| lágyan szirmosan körben fölhajlott pénzfejű virág. Mint megdermedt fagyott |
| lapos hajnali láng: rézből, Don Quijote fordított széles karimájú, lapos réz-lovagkalapja, |
| a harci büszke rézserpenyő a Csönd Áhitat-Bolond fején. Mint a |
| kiterített fény lapos térszigete a zeneszerkezet függőleges piros dobhártyái |
| fölött. Jani a nagydob mögött ült. Mellette X-lábú fém-collstok állványon |
| ferdén a kisdob. A nagydob oldalára szerelt kis vas-akasztófán háromszögletű |
| fém-zengőcske. Mint az istenszem üres kerete a templomban. Jani |
| kezeiben hosszú dobverők. Hosszú szőke facsápok. Hangjegy-alakú sárga fapálcák. |
| És Jani dobol és Jani nevet és Jani bozontos, kévés csődörszemöldökét, a kettőt, |
| a fejbúbkezdetig fölhúzza, mintha a homlokán lenne két lófarok betyárbajusza, |
| mintha két barna rozskéve ágaskodna izzadt homloktetején, mintha két piros |
| csikó ágaskodna nevetve homloka fényszigetén, két fekete bivaly heverne rózsakő- |
| sziklahomlokán, két fekete kos a hajnal alkonyán, márványtemplomtoronyban |
| két bronzharang lebegne, két rozsdaszínű rozmár, két vörös elefántfóka úszó |
| jégszigeten. És Jani dobol és dobol Jani bácsi, lábával pedáloz, nyomja a faprés- |
| fújtatót, robban a dobhang, pereg a kisdob hártyabőr-koponyáján, a zengő |
| sárgán a dobverők Vörösmarty Mihály Vén cigány-kivégzésütése, pereg a két |
| dobverő a kisdobon, mint 1849-ben Aradon, amikor a szabadságharcot |
| fölakasztották, amikor a forradalmat kivégezték, robban a dobhang és durran |
| a kisdob és Jani nagyokat üt a cintányérra, és lángol a cintányér cinezve |
| csengve, mintha villám csapna nagyfeszültségű vezetékoszlopba a búzaföldön, |
| a pipacsos szőke őrjöngés-csöndön, mintha ágasvillám csapna aranyszúrás |
| ágbokrokkal gyökerezve a televízió-adótoronyba, mintha villám csapna |
| a kén-arcú pokolba, Isten aranyökle a Sátán világűr-dobhártyáján zuhogna |
| s a vasakasztófán lengő fémháromszög-istenszemkeretet oly lágyan pöccintve |
| üti meg, ahogy egy kisgyerek orrára koppintanak lágyan, puha mutatóujjal, |
| s hosszú gólyaláb-fémállványon a fapedálos, rugós, huzalos ikercintányér, mintha |
| két sötétsárga réztányér lenne egymásra borítva, s rúgók és nyelek, csuklók, szelepek |
| emelik fujtató-pedálnyomásra lélegezni a tányérokat, mintha kagylóhéjak nyílnának |
| szét lélegezve, s szívódnának csörrenve, zörrenve össze megint, a lélegző rézkagylók, |
| a rézkagyló-állat, mintha egy karéjosan körbevágott búgócsiga pörögne lihegve, zörögve a boldog lábnyomástól |
| és Jani dobol és Jani nevet és Jani haja lucskosan lobog, mint ördög- |
| űzi-feleségét könnyű esőben, napfényes, szivárványos esőben búzaszentelői |
| körmeneti templomi zászló, nem mint halotti gyászlobogó a januári temetői |
| szélben, de mint búzaszentelés-zászló a Teremtődés Zöld Ünnepében, |
| és Jani dobol és Jani nevet és Jani átlényegülten izzik, mint Isten |
| legszebb Teremtés-Angyala a Nagy Világcsimborasszó Második Pillanatában, |
| a faütőket bal kezébe fogja csokorba, mint sárgakalászos búzaszálakat, úgy dobol, jobb kezével a boros- |
| poharat fogja, fölhajtja a bort, állán a bor fényesen, pirosan lecsurog, fehér ingére csöppen, |
| apám vére az, apám haldoklás-tüdővére, Jani nyakkendőjét gyorsan |
| lehúzza, ingét kigombolva nyakán kinyitja, dobol, dobol, dobol, dobol, |
| a fényes kis vas-söprűt húzza, huzigálja az állványon álló kisdob borfoltos bőrén, |
| mintha mázolna, pingálna, mintha szobafestő-ecsetet huzigálna csattogva a nedves falon, |
| és azt mondja: „Szokárászádesz!”, aztán a székre föláll, aztán a |
| cintányéron fejen áll, és zeng a lagzi és röhög a bál, Jani a cintányéron fejen |
| áll, a cintányéron, mint egy tükörtojáson, a levegőben kalimpálnak gyönyörűen |
| lábai, bal kezével a dobot fogja, jobb kezével a dobot veri hosszú, |
| fényes ütővel, Jani a cintányéron fejen áll, mint Piros Szív-Király az ultikártyán, |
| nadrágszára térdére visszacsúszik, feketezoknis, feketecipős lábai fekete hangjegyek, |
| lábait a levegőben jógi-ülésbe teszi, ül, mint a tűznél a Makk-király, a |
| Tök-Király, a Zöld-Király fordítottan a levegőben törökülésben az ultikártyán, Jani feje |
| piros, Jani feje kék, mint egy tintával töltött szappanbuborék, és nevet |
| és dobol a csintadratta-bumsztadratta-csim-bumm-csiribáré, ez az |
| éjszaka az Éjszakáé, ez az éjszaka a Halálé, ez a Holnapi Hullabál, ez az |
| Eljövendő Halálbál, ez az éjszaka a Föltámadás Szent Halotti Tánca, ez |
| az éjszaka az Elszakadás Násza, ez az Éjszaka a Halottak Holnapja Most, |
| nézzétek a Dobost, fejtetőn dobol, úszik a levegőben, mint Arany János |
| sejtelem-babona népe lepedőben, úszik a bál hanyatt a levegőben, úszik |
| a Vidám Halottak Tejútja fejtetőn a Megvalósúlt Isten-űrben, úszik |
| talppal-fölfelé megfordítottan, lila kontykendőkben, kis lapos fekete |
| sváb kalapban, táncol ezüstrékliben, aranymellényben, pünkösdirózsanyílás |
| szoknyahabban, kis fehér zsebkendő az asszony balkezében, hegyesen, csipkésen a levegőbe tartva, |
| a férfikarok az asszony-nyakakban, a borospohár, a boroskancsó fejjel lefele száll és nem |
| folyik ki belőlük a bor, áll fejtetőn, poros levegőben táncolva a bársonygombos, |
| sevrócipős, lakkcsizmacipős Boldog Holnapi Gyász, Toncsi ráhajol a lila |
| tangóharmonikára, mint ibolya egy széthúzott cserebogárcsápra és tekergeti, riasztja, húzza |
| a harmonikát, mint a halott lila asszonyt, az aranylila szerelemszobrot, |
| mintha egy szelvényes koporsót húzna, mintha a Halálnak húzná, rózsafeje |
| rácsüng a szétnyíló ezüstsziromsarokszegélyű szelvénysokaságra, Kummer |
| Jóska szaxofonja, mintha egy óriás ezüst pipa volna, mintha ezüstkék |
| tornádótölcsér, ezüstzöld tájfunpipa volna, a szaxofonbillentyűk fekete |
| gombfeje ugrál vibrálva, föl-le, föl-le lila ujjai alatt, lila fejjel fújja |
| óriás ezüstpipa hangszerét, a széken most már ő is fejtetőre állva, mint tóvíz |
| tükrében Jézus boldog árnya, lábait asszonyok fogják, mint dülledt-szemű légy |
| zeng, szemei lila golyóból kiálló lila parázsrózsák. És hallgat az Isten. Közbeszólni nem mer! |
| Közbeszólni nem mert most az Isten! Nem mert, hisz nem tudott. Ez a kék lajbik, |
| lila pruszlikok, fekete mellények, aranysárga réklik, csattos cipők, gombos cipők, fehér |
| harisnyák, piros harisnyák, sárga harisnyák, bíbor kontykendők, ezüst kontykendők, arany |
| zsebkendők, fehér zsebkendők, smaragd ruhák, alabástrom ruhák, dirndliruhák, |
| pirospöttyös ruhák, vérbársony ruhák, fekete ruhák, lapos fekete kalapok, magasszárú |
| fekete fűzős-cipők, selyemcipők, bársonycipők, sevrócipők sárga félcipők, fekete lakkcsizmák Vak Halál-valcer Éjszakája, |
| fehér hab-agyvelőjű söröskriglik és pezsgéshabkoponyájú fröccsös-poharak |
| Virágzó Hullaländler-Éjszakája ez, az Élő Csontvázak Kurjantós Hopszasszája, |
| ez a Csontváz-Valcer Éjszaka, a Boldog Pestis-Éjszaka, a Koleratánc-Éjszaka, |
| a Himlőjárvány-Szivárványéjszaka, a Tifusz-Kékkeringő, a Lunátikus Kristály Éjszakája, |
| ez az Éjszaka a Koporsó-Szteppedli, ez a Skarlát-Polka, ez a Farsang |
| Bűbáj-Pokla, ez a Gyöngyvirágszagú Csontcsicsergés-Imaförgeteg. Ugrál |
| a beteg és ugrál a féllábú is, mint a féllábú szőke szöcske, egylábon ugrálva |
| áll, egylábon áll, mint a lúd, meg a gém, s ugrálva forog, a padlórésporos levegőben |
| két föltolt ökle, mint két bunkós csigaszem, ugrál a lábnélküli is, mint részeg |
| barna farönk, ugrál, mint a kotkodácsolás, leborotvált feje a lámpafényben, |
| mint egy strucctojás, néha a fejére ütnek, néha a fejére ülnek, fejére ülnek |
| a bolond asszonyok, lábukat szétrakva, mintha leguggolva állva vizelnek, ülnek |
| fején, a forró strucctojáson, mint egy részeg széken, mint kotlóstyúk a tojáson, hosszú |
| skarlátbársony szoknyájuk a lábnélküli részeg óriás törpét körben a padlóig betakarja, |
| az asszony pirosharisnyás combjai között részegen üvöltő embertuskó-harangütő, |
| mintha pünkösdirózsa borúlna bíbor sziromdaganat habarccal sárga tyúktojásra, |
| fölgyűrt négycsöcs-szemű kerticsigára lila óriás dáliafej, fehér csigaházra fehér |
| őszirózsa, ez az asszonysegg koponyacsókja, mert az óriás strucctojás-fejen |
| hüvelymézszagú és mézes szőr szagú izzadt bugyigó, kétoldalt a pinaszagú szoknyasötétben az |
| asszonyi lábak, a boldog lábszárak, a térdek alatt fehér selyemszalaggal máslisan |
| átkötött piros strimpfli, és röhög a bál, s a szoknyapünkösdirózsa alól |
| a lábatlan óriástörpe úgy mászik ki, mint egy izzadt varangy, két kezét a |
| pallóföldre sárga tenyérrel támasztva fölhúzza magát, lendűl, ugrik, vastag |
| combtőcsonkjaira keresztben derekára bőrszíjjal kötözött barna bőrvödrei, bőrtarisznya-talpai csattognak |
| a padlón, ahogy röhögve ugrik, mint a béka, bőrharisnyás segg-golyóin ugrál, |
| himbálódzik, himbál, mint a villanykörte alakú lábatlan Jancsibaba, a piros |
| műanyag-babakörte festett kék fáraómúmiatok-szemekkel, szemei, mint az |
| ókeresztény halottak arcán a festett deszka-arctakarón, deszkakép-álarcon |
| a festett halott kék hosszúszilva-szemei, és táncol ott, mint az Emberiség Gondja: |
| a falu minden bolondja, a dadogva-ugató, szájharmonikázó elmespóroló |
| Békefi Ferkó, hosszú fekete sváb-nadrágban, fehér-ingben, fekete mellényben, |
| fekete kalapban és mezitláb Lintner Gyuri, a szolga, és két sárga borostyánkő- |
| csigabiga a lába, s lábujjai fölállnak, mint a négyszarvú csigabiga rücskös, redős, |
| levegőbe tolt tőgyszeme, a higanyhagyma-szemű négycsöcsök, ágaskodó kék |
| gyerekpöcsök, s talpa, mint a barna lapostégla asztalosenyv, mielőtt fazékban |
| fölolvasztják, két centiméter vastag repedezett borostyánkő-kéreg, |
| sárga lávahab-szivacs szarutalp vastagon a lábfejre nőve, mert neki még |
| sose volt cipője, csizmája, bakancsa, apja négyéves korában a hokedlihez |
| csapta fejjel, mint egy záptojást a földhöz, s azóta lángelme-hülye és nem |
| sír, csak űrbe-földugott fejjel, mint síró kutya, nyelvét forgatva vakog, nem |
| tud beszélni, csak elnyújtva hosszan a levegőbe-ugatva nézni, hogy lila |
| nyelve szájából fölkanyarodva habosan kiáll, mint epilepsziás rohamban, mint egy patkányfarok, mint |
| sárgarépa, mint függőleges hártyauszonyszárnyú piros hal, mint vörös hegedűnyak, mint |
| az aranyhörcsög farka, mint a pikkelygyűrűs tatufarok, s izzó habszőlőfürtökben |
| csöpög szájából a nyál, ott táncol Kovács Józsi, a csődörvesszőjű legény hímzett |
| ingben és gyászfeketén, ő meg az utcán vinnyogva szalad, ha ágyékon-üti, ha |
| herén-üti az „egy gondolat”, nadrágnyílásából, mint kocsirúd kiáll az eres |
| lila buzogánykirály, s a gyerekek visongva rohannak utána térdig-érő nehéz |
| ólomporban, a füst-terebély szürke porólomban mezitláb, a kislányok, |
| kisfiúk, futnak utána, míg tart az út, s kiabálnak: „Józsi, Józsi, Józsi, |
| mi látszik kilógni! Mi az, ami elől áll, az a szál, az a kard, az a csigabigaszarv?”, |
| s fut mint egy dühöngő, habos fekete orrszarvú, s hosszú sárga, fölgörbülő orrtüskéje: nadrágból |
| kiszarvazó merevsége, Bacchus-fasza és Madárfejű Lajcsika, akinek feje, mint az aranyfácán |
| feje, Madárfejű Lajcsika, mint egy sascsőrös teve, feje mint hosszú, horgas sárga |
| kolibricsőrű zsiráf-fej, Madárfejű Lajcsika, aki mint egy hosszú, görbe piros, hegyes |
| csövespaprika, arca szőke tevearc pávaférfi-csőrrel, mint egy előre-hegyes hosszú |
| sárgarépa angóranyúl-szemekkel, piros páragolyókkal, feje mint a |
| gólya piros csőre, hosszú piros gólyacsőrfejű Lajcsika, feje, mint |
| egy piros hal piros feje, előrenyúló lapos háromszögletkúp, piros kúpcsücsöri fatojás, |
| lapos, keskeny halfej, kék halszemekkel és picinyke körvánkos halajkakkal, alsó |
| céklavörös ínyén, ínye közepén két hosszú sárga metszőfog, mint a Drückerfischnek, |
| amik, mint a nyúl metszőfogai, ellapitott piros nyúlfeje, mint a fáraó-múmia |
| lila kutyafeje, mint egy céklarépa-csókafej, s két keze is hosszan |
| horgasan egy-ujjá forrt, két keze, mint piros egyszárnyú horog, mint hosszú, |
| horgas bajszos sárgarépa, kezei is, mint a sárgarigó csőre, mint a pulyka csőre, |
| mint a varjú csőre, mint a kolibri csőre: aranyhorogként nyúlnak előre, s a |
| horgas csövespaprika-kéz, sárgarépa-kéz gyökércsúcsa végén a tízcentiméter hosszú, |
| göndör, csigás rugótekercs-spirál cérnaköröm, mint a sárgarépa végén a hosszú |
| fehér gyökérfolytatás cérnás növénybajusz, és Mári az elől-púp, hátúl-púp féltörpe ősz |
| bolond, akit egy katona megerőszakolt az istállóban, szűzességét vette, bolond szűzességét, |
| s a katona azt hitte, bundás öreg pókot baszott meg, mert a meztelen bolond szűz óriás |
| mellpúpján és óriás hátpúpján a barnarücsök óriás-szemölcsök, lila hús-szedrek, |
| barnacsomó-parafadugók, mint a pók homlokszemei és arc-szemei, az izzó |
| gyémántbimbók, szőrkérges gyémántrügyek, Mári vihogva ugrál barna flórharisnyában, |
| magasszárú fekete fűzőscipőben, és ugrál a téboly a púpos cselédnőben, mint |
| a félősz nyárfalombok fürtezüst zeneszavában a szürke veréb a temetőben, |
| mint a behavazott téli cseresznyefa lila ágain, lila ágrácsozatában a veréb, |
| s Ilona, a süketnéma bolondgomba, mint az emberelme elhülyűlt mosolya, habos söröskorsóval |
| a kezében, mint egy néma zöld mirigyharang leng, mint varangygalamb |
| száll, lógva leng, himbálódzik a süketségen, mint akasztottak a kötélen a |
| februári hószivárvány szélben, s kinyomott félszemű, összetört piros kaúcsukarcú |
| kis szőke hajasbaba asszonyköténye zsebében, úgy áll ki a szőkehajú piros babafej |
| a kötényzsebből, mint almából félig egy piros kukac, mint szülőnő-hüvelyből |
| félig a véres gyermek, mint Ördög az Istenből, mint a Sátánfej mellkasig az |
| Istenseggből, mint Szűzmáriából a Kisjézus, s a rózsaszín kaucsukbaba-arc összetörve, mint |
| Baudelaire emléksírján a rozsdás drótszárú porcelánrózsa, a rózsaszín porcelánrózsa! |
| Közbeszólni nem mer most az Isten! Minek az Isten? Minek most az Isten? |
| Eddig se segített! Hát most se segítsen! Jani fejen áll a nagydobon, Jani |
| a cintányéron fejen áll, úgy dobol, s Kummer Jóska szaxofonja, mint a Tejút, |
| a Tejút Kummer Jóska szaxofonja, a deres téli csillaglepényspirál-fürtöt |
| fújja a szaxofonos lila szájjal, lila fejjel, deres égitesteket billentyűznek |
| lila szódagyáros-ujjai, Andresz Toncsi, a Debri, harmonikatestű fekete |
| asszonykoporsót huzigál kezeivel a levegőben kanyarogva, szőkehajú vörös feje |
| ráhull az üvegablakú koporsófödőre, mint temetőre csillag, halálra a rózsa, |
| s a kicsi párátlan üvegablakon át nézi könnyező piros urát a lilalángú |
| arany-szoborfej, az aranyrózsa Erzsébet-szoborfej, ahogy halott néz a halandóra, |
| elmúlt a múlandóra, néz, mint egy arany gyertyatartó, néz, mint a megfagyott sárga |
| szappanoslé, néz, mint borostyánkőpáva, néz, mint megszáradt enyvliliom, |
| néz, mint sárga parázsrigó, néz, mint aranyporral behintett hó, néz, mint |
| megikrásodott üveg méz, néz, mint mézben a viaszlép, néz, mint egy nyitott- |
| szemű halott sárgarigó, néz, mint alkonyban a befagyott tó, néz, mint arannyal- |
| befestett áldozati bárány, néz, mint aranyzománc teáskancsó, néz, mint sárga |
| templomkehely, néz, mint a jégbefagyott tollpehely, néz, mint Ferenczy Béni |
| üvegszeme, néz, mint egy penészes kenyér, néz, mint véres asszonykézen fehér halikra, |
| néz mint aranylégy vaspoháron, néz, mint sárgafoltos fürkészdarázs |
| fekete liliomon, néz, mint a sárga hold a sárga temetőre, néz, mint |
| szivárvány az alvadt dombtetőre, néz, mint sárga falevél piros sírkőre, |
| néz, mint aranyóra a fölszabdalt időre, néz, mint akváriumban az aranyhal, |
| néz mint fölkapcsolt villany fényében a tolvaj, néz, mint fehér orchidea |
| fekete bársonypárnán, néz, mint ledőlt templomállvány, néz, mint a láz a |
| gyermek nyitott szájában, néz, mint a sárga szorongás a bolondból, néz, mint kosárban |
| sárga kukoricacső, néz, mint a szánakozás a gondból, néz, mint az Elhagyott Idő! |
| Néz, mint fölboncolt libában a máj, néz, mint halottban a szabály, néz, mint |
| sárgarézkilincs, néz, mint aki azt lát, ami nincs, néz, mint szidolozott réztábla, |
| néz, mint bokor alatt egy tyúktojás, néz, mint a sárga zsidócsillag, néz, mint |
| az aranyzománc őszi ablak, néz, mint töretlen feszes szűzhártya, néz, mint kicsi |
| réztrombita, néz, mint csillag havi vérzése, néz, mint szőlőfürt a présre, |
| néz, mint az elmebetegek árnya, néz, mint kiszáradt habmirigyszív-szöcskeszem, |
| néz, mint madárcsőrkopogás az ablaküvegen, néz, mint eldobott menzeszvéres vattacsomó, néz, mint eldobott sárga vatta, |
| néz, mint a Hold szalmakalapja, néz, mint olajos sárga víz a síron: befőttesüvegben, |
| néz, mint halott-ujjról lehuzott karikagyűrű, néz, mint a pásztorok nyáj- |
| gomolygása, néz, mint a kikerics ájulása, néz, mint egy sárga jászol, néz, |
| mint fegyvergolyó rézhüvelye, néz, mint a bandzsa álom, néz, mint álomban |
| kifordult szem, néz, mint Szűzanya hímzett sárga templomi zászlón, néz, mint |
| lila kacsazsíros bögre, néz, mint aranyszobor aranyökle, néz, mint a sárgarigó |
| szárnyhónalja, néz, mint fölgyújtás előtt a szalma, néz, mint a görbe sasköröm. |
| Néz, mint a májgyulladás, epegyulladás, néz, mint a véletlen találkozás, néz, mint |
| csillagokra temető, mint óriáspapagáj, mint orvos tenyerén epekő, vesekő, mint |
| kazaltűzben a bent-égő szerető, a szálkás, csöves lángkupolában kombinéban a nő, |
| mert férje rágyújtotta a kazlat, s ott sikoltozik meztelenűl az égő skarlát betű, |
| a zöldsárga-kékarany szalmaparázs-templomban az égő asszony, olvadó arany hegedű! |
| Jani-bácsi fejen állt a nagydobon, fejtetőn állt a cintányéron Jani-bácsi! Úgy |
| dobolt. A bálterem-sarokban Hantai Simon ácsorog, szivére Gréco van feszítve, |
| piros szakállán selyem-mosolyok. Szivében Gréco villámzuhanás-Krisztusai, kék |
| villám cikk-cakk-asszonyai. Dobolt a szobafestő-mázoló, harmonikázott a |
| gyárimunkás, a szódagyáros szaxofonozott. Izzadt hónaljak, izzadt nyakak, |
| izzadt tenyerek, izzadt fejek, izzadt ingek, izzadt blúzok, izzadt gatyák, izzadt |
| bugyogók, dagadt lábak Hieronymus Bosch-Gyönyörkert éjszakája ez. Ez az |
| Éj! A kocsmaablakra tapasztotta szemét köleskása-sárgán a Hold-szemű Sátán. |
| Az Egyszemű Sátán! A Sátán-Egyszemű! A sárga Hold az ablakot betölti sárgán, |
| mint hatalmas ökörszem, hatalmas bivalyszem, hatalmas halott lószem, véres vizilószem. |
| Az óriás köleskása-korong pupillájában fehéren fordítva lebegett a piros kocsmáros, |
| mint fordított piros léggömbfürt lebegett a Sátánpupilla fekete körtükrében. |
| Fehér ingben, földig-érő fehér kötényben. Kezében hosszú rézcsap, mint fehér püspök, |
| fehér pápa piros kezében aranykereszt, arany pásztorbot. Ez a Gyönyörvád Éjszakája volt. |
| Az ablakban sárga Hold. A kocsma fölött feszes csillagrács-halálháló. |
| Tűzhártya-ködlepel. Eleven kristálytemető. Száraz Ősmagány-gyapjúkőközel. |
| Múlandósággal tökéletes. Az udvaron hó. És hó a fákon, tetőkön. Hátúl |
| barna lónyihogás, sárga tehénbőgés, fekete disznóröfögés, lila kakaskukorékolás. |
| Fönt a zene. Alatta a gyász. Az istállósarokban szerelemkönyörgés. Jászolba- |
| kapaszkodás. Nyögés. Szoknya a háton, férfi az asszonyháton. Állva négyszarvú gőzlihegés, térdig |
| lehúzott selyemnadrágocska. Négy dühös párakés szúrt az istállógőz szivében rezgő csillagokba. |
| És nézett a ló, nézett a tehén aranyat szuszogva. És lángolt az asszonytest páros hátsó |
| dombja, mint hókazal vadkan alatt. A hó alatt tavaszkönyörgés. A hó alatt csupa hosszú kés: |
| jégből, hártyás, buborékos jégvályúcsövekből. Mint apám egy-szobánk asztalán |
| halottan: a remény ravatalán meggyötört ifjúságom. Azt hittem: ez már |
| halálom. Éltem mint növénycsíra a kőben. Hisz tudtam, nem él, aki úgy él: |
| mindíg a jelenidőben. Az a halott, aki mindíg a jelenidőben. Élve feküdtem |
| és ébren a remény ravatalán. Halotti gyertyáim a csillagok voltak. Ó, fölöttem-függő |
| csillag-gyertyafürtök! Ó, kamillás udvar-ravatal! Ott feküdtem hajnalig |
| hanyatt a fűben, a mályvamohában, sokszor meztelenűl, nem is ruhában, s |
| testemen a harmat, mint égen a Tejút! Mint fölforrt tej, ha a lábosból |
| kifut, s a lábosoldalon tódul ki gőzölgő vastag, ágaskodó habja: az űr forró |
| csillaghabja testemre folyt és szemgolyómba folyt az űr gyémántmuszlinfátyla. |
| A vígasz-világmindenség volt virrasztásruhám, az űr kristálypor tejhablángját |
| nyitott szemem megitta. A világmindenséget ittam én, a világmindenségbe |
| takarództam. Halott apám a szétnyitott szobaasztalon volt kiterítve. Aztán |
| arról az asztalról ettünk, mint azelőtt is, az ünnepeken. Karácsonykor. Húsvétkor. |
| Ahogy a szegények szokták. Mást mit is tehettek. Ravatalasztalnál ettek, ha ehettek. |
| Ravatal-asztalnál ettünk még sokáig. Az ablak nyitva volt, bejött a |
| hó. Bejött pillézve, füstölve, kerengve a sárga villanylámpafényben, barna |
| szempillánkra olvadtak a pihekristály-szentségtartó égitestek. Befolyt a |
| nyitott ablakon a Tejút, mint magasról fátylasan öntött kristálycukor szemcsés |
| lángcsóvája. S ültünk a Tejútban, mint szekéren ősszel sűrű ködben, |
| mikor a kukoricát hoztuk haza, vagy az erdőből a gallyat, a fát. Béreltük |
| a szekeret, lovat, fuvarost. A bér napszámosmunka volt. Szőlőkapálás, |
| kukoricakapálás, krumplikapálás, krumpliszedés. Meg más egyszerű tevékeny szenvedés. |
| Ültünk a zsíros, könnyes, hömpölygő nehéz őszi ködben, a szekéren, s csak a |
| fekete ló könnyes fénygolyó fara látszott, a fekete lófarok kövér csóvatánca, |
| vagy ha farkát fölemelve, pirosan csücsörítve vastag gőzölgő növénygyúrma |
| ürüléktojásokat böfögött fingva, sivító sűrű széllel, ahogy a tyúk tojik, és vörös |
| végbélgyűrűrózsa-csücsörítése elvékonyodva kitágúlt, mint egy piros gumi- |
| kesztyüujj ha fölfújják, csak az öreg ló két fekete, érzsákos combja látszott, |
| barna selyemhártyabársony comb-belseje az üres feketecsomó herezacskó |
| két oldalán, csak az első-saroglya vas-légyszája látszott, azon foltozott |
| bakancsunk, csak a hámfa látszott, a kettős hegedűnyak, meg a kocsirúd |
| töve, ami mint tollvasba a tollszár, csak az istráng kettős sárga huroknyaka |
| látszott, meg a kocsilőcs vas-illatú árnya, a sárban-forgó kocsikerék körküllő |
| vasráf-csillámnyikorgása, a szőrből, a fémből, a fából, a kötélből kiszármazó. |
| Ültünk a sűrű nedves nehéz öreg ködben, a kövér felhőgöröngyökben gomolygó |
| párakása gőzvatta-szigorában. Mindíg kevesebben. Igy lehettünk többen. |
| A nyitott ablakon bejött a hó. Havas lett a halott. Mit tudsz te erről, feketerigó? |
| Mit tudtok feketerigók. Feketerigók és csillagok. Erről ti tudtatok? Te: |
| halott feketerigó mit tudtál énekemről? Énekemről, mert hitemről? Mit tudtatok: |
| feketerigók és csillagok? Nem készülök még a halálra. Pedig amit eddig éltem |
| elég a halálra! Amit éltem, elég két halálra! Amit éltem, elég öt halálra. Amit |
| éltem elég hét halálra! Nézlek mocorgó fénygyűjtemény. Nézem az űr pontláng csillagait. |
| Ez voltam. Ilyen vagyok. Szeretlek. Szőke Csodalángom, te légy halálom tanúja, te! |
| Igy éltünk. Szegényen, szépen, boldogan, szomorúan. Pista bácsi ősz lovát agyonütötte! |
| Ez voltam. Ilyen vagyok. Szeretlek. Meghalok. Te légy halálom tanúja, te, halálom |
| tanúja te légy. Te légy halálom tanúja, te: sorsom Emberi Üdvözlete! Te, te, te! |
| A Szenvedés Rubintéj-Igérete, a Kivágyódás Gyöngyház-Kötete, Halálundorom |
| Hajnali Fényvilláma, Magányom Zárkanyitó Angyal-láza, te Szőke Pávafa- |
| Merengés, Éjszakám Mögött Üdvözült Derengés, Fényikra-Asszonycsillag, Istenbe- |
| nyitott Ablak, Jézusárny Fehér Szorongója, Hitvallásom Újramondója, Szőke |
| Tűz-szárnyam a Pokolban, Álombeli Pálmafa-Holdam, Keserűségem |
| Boldog Szégyene, te légy halálom tanúja, te, amikor kell és el ne feledd! Tedd |
| élő szived halott szivemre majd! Meglátod: kihajt a halott piros húsból újra, mint |
| az álomból a gyerek kisujja, kihajt a Halálűr Emberhit Csillagkalásza, s megy |
| mint a hímpáva hímzett zománclegyező szerelem-esernyőjét kitárva szerelem- |
| hitedben, iszonyat-émelyedben emlékjelenem Mindenség-Magánya szikrázó |
| piros páva-lépteivel, megy a Mindenség a Szenvedéssel csillag-lábnyomú szép |
| páva-lépegetéssel. És beborítja élő nagy hitem szived. Csókolj meg, ne feledd. |
| Beborítja mint hajnali fény a tenger kő-mellbimbója síró, éneklő madárszigetet. |
| És kivirágzik a Mindenség újra szivemből. Mert nem hal meg a Mindenség |
| szivemben! Nem lesz halott a Mindenség halott szivemben. Mert a Mindenség |
| nem lehet halott. Én halok meg a Mindenségben, a Mindenség nem hal meg |
| halott szivemben. Ne feledd! A Mindenség nem lehet halott. Engem fölfalhatnak |
| a csillagok, mint futkosó kis állatot a kobrák, szökdellve futó csíkos |
| állatot a pettyes párducok, dzsungel-ágról folyóba hullt majomkölyköt a |
| krokodílusok, réműlt gyermeket. Akik sikoltoznak a páros kőfűrész- |
| fogsorú, taplógombás fahasáb krokodilszájban, kőszög-lécekkel |
| duplán átharapva. De a Mindenséget megölni nem lehet! Ne |
| feledd! S halott szivemből a Mindenség kivirágzik, mint a jázminbokor és |
| emberhangon beszélnek majd csillagai. Hiszen a Mindenség én is vagyok! És |
| emberhangomon szólítanak majd a csillagok. Én leszek minden csillag és |
| én leszek a fény és én leszek, aki szól és én, aki hozzád beszél! Ne feledd! És |
| szavam Jövő lesz és Üzenet csillag-beszédem. És én szólok, ha fújni fog a szél. |
| A zöld esőzuhogás az én szavam. És a növénynek, ha alkonyat-hangja van |
| és barna-fekete pettykotyogással, lila-árnyékú csöndszövedékráccsal piszmog |
| a kert és pusmog a párolgó növényi sötét: az az élő holdarany árnybeszéd is |
| én vagyok és ha kabóca sír, vagy szöcske fűrészel alkonyi harmathegedűn, tücsök |
| nyúzza gyémántnyál hegedűvonóval az üvegreszelék lila csöndet, ha béna |
| fekete bolyhokkal csönget az esti nyári merengés: én vagyok az a fekete- |
| bojtos, foszfor-pillantású, fénypöttyszövet könnyű árnyékzengés a kertben |
| odalent, s a rózsa tüzeshasú béka-árnya is én vagyok, s a fehér liliom |
| arany-párducpettyes fekete árnya, s én vagyok a sárga tulipán piros csönd- |
| magánya ráfestve a harmatos esti fűre, s én vagyok a zöld sáska holdfénybe |
| ugró árnyék-föltámadása, a krizantém harmatgyásza, a körtefavirág rózsaszín |
| selyemszökőkút csobogása, a szegfű kék sóhajtása én vagyok, és én vagyok a |
| fehér nárcisz, sárga nárcisz egylábú zöld hajnali gém-ácsorgása, gólya-ásítása |
| a kertben odalent, ne feledd, s ha éjjel a csillagok nyitott szemedbe csorognak, |
| mint Szűzanya könnye a Jövendő Halálra, mint a havi tisztulás forró vére |
| a Szenvedély Fehér Szigetére, a Szenvedés Gyapjas Ünnepére, mint Krisztus-seb |
| vére a Halandó Emberi Éjre, a Nappali Fekete Űrhalálra, az is én vagyok, |
| az az arany-gyertyacsurgás, a csillagok élő könnye is én vagyok, s aki ráteríti |
| a harmatot a kertre, mint gyöngymuszlin-kisbabatakarót és könnyet lehelve |
| a madarak alvó szemét fekete páramoha ujjal lefogja, a madárszemhéjakat |
| a madárszemekre nyomja puha áramujjhegy-csókkal, s aki beszél a húsban |
| a csonttal, az emberhúsban az embercsonttal, az állattestben az állatcsonttal, |
| aki a földben a szégyenlős csontvázakkal, földből-kiszopogatott egyedűlvaló |
| csontokkal beszél: én vagyok, s a hóhadarás téli szél, s a hitetlen hóparázs |
| decemberi tél, s a szűz dérhorgolás téli fagy én vagyok, te vagy, te vagy, én vagyok, ne |
| feledd, csókold meg halott szivemet, akkor föltámadok, csókold meg halott szivemet, |
| attól föltámadok, mert meg én sose halhatok, még akkor is, ha meghalok, ne feledd |
| és én vagyok a rózsametszés, kertvégi kutyatemető, Balzsam sírján a lila sziklakő, |
| amit odacipeltem, hogy lenyomja a földbe a kis fekete juhászt, az elrákosodott fekete |
| örömgyászt, akinek rózsaparadicsomként kidagadt pünkösdirózsafej végbelében úgy |
| nyüzsögtek a félcentiméteres cérnaférgek, a fehér halálkukacok, bent a mirigydaganat |
| rózsahúsban, s a mirigydaganat rózsavégbélarcon koszorúsan körben, mint az égitestek |
| a lila haldoklás rózsaűrben, mint a Földgolyóban majd föltámadáskor a halottak, |
| ahogy fehéren hemzsegve kimásznak a Földgolyóból a halottak, mint Balzsam rózsaseb |
| végbeléből a kukacok, s a kis fekete pulihalott rothadó fekete fakeresztje is én vagyok, amit én |
| ácsoltam, s a szilvafa kék rigóreménye is én vagyok, s a meggyfa, cseresznyefa, |
| sárgabarackfa kegyetlenboldog rigóreménye, s a lepkék, darazsak, méhek |
| verebek, galambok, gerlék, varjúk, cinkék, zöldikék, seregélyek, baglyok éjszakai |
| fényprizma-televénye is én vagyok, mikor szárnyukat, csápjukat, szemüket, fülkagylóikat |
| nehéz piros gyémántporral keni be az álom, ahogy puha piciny ecsettel lazán |
| és lágyan ecsetelik, kenegetik a fekete, kék, piros, arany, zöld selyemlakkot |
| a kisérleti bogarak szemére, csápjára, combfül-dobhártyáira, csáp-fülkagylóira, |
| apró énekes madarak orrlikára, és szemére, ahogy aranyporba mártogatott könnyű |
| ecsettel a halál üvegfejű szines gombostűire tűzött lepkéket, rovarokat, |
| kenegetik, hogy szikrázzanak a spiritusz-szagú üvegkoporsóban, mint |
| Lepke-Hófehérkék, Pillangó-Csipkerózsikák, Rovar-Elvarázsolt Királykisasszonyok, |
| ahogy a Lét kenegeti aranyba-mártott folyékony ecsettel a csillagok szemét örökkön- |
| örökké, amíg ember él a Földön, mert csak így lehet, ne feledd, mert csak az |
| ember tudja: mi a csillag, s talán az Isten, ha megszületett és tudni akarja, mert |
| arra kiváncsi, mi mozog tőle jobbra is meg balra, s egyáltalán szivében mi nyüzsög, |
| s én vagyok a tavaszgyöngéd föld-személye köd, ami ritkúltan tolongva, |
| vízszintesen elterpedvén lobogva önmagával lágyan folytatódik, s a virágok |
| fehér szempilláira rakódik, mint a halikra, mézikra sűrű csöndben, a |
| jácintok, gyöngyvirágok, harangvirágok, fürtös kristályláz növény-gyanútlanságok |
| zöld pikkely-szemhéjaira, zöld küllő-viaszgond pilléresernyőcsontvázaira, |
| s a tavaszi feketerigók Händel-szerelme, Haydn-katedrálisa, Bach- |
| világegyetemzúgása, Monteverdi-fényparáznasága, Lasso-szívtódulása, |
| Schütz-Istenragyogása, Buxtehude-föltámadáskiáltozása is én vagyok hajnali |
| háromkor, mert akkor kezdik a szerelemtéboly-hímricsajt, a csodaszép- |
| gyönyörű hímzenezajt, a Szerelemüzekedés-Világléthímünnepet, a Boldog |
| Jelentkezés Vigalomtrombita Fekete Himnuszlázát, a Piros Kürtök és |
| Bíbor Trombiták sárló torkából kinövő aranyliliomok hajnali ágaskodás- |
| táncát, mint sárló állatok, mint sárló asszonyok a madárhímek, fekete |
| rigóférfiak, a szerelemhimnuszt-vérző tüdejű fekete hím Rigó-Fuvolák, |
| aranyvér-éposz-szerelmet menstruáló torkú fekete hím Rigó-Mélyhegedűk, |
| égő piros szerelemnász-gyertyákat csírázó fekete hím Rigó-Orgonák hajnali |
| vérloccsanat zöld kerti fákon nyüzsgő, ágaskodó, pillogó, pislogó, röpködő |
| zengő, csemballózó, cimbalmozó, gyanakvó és ideges és egyszerű és bonyolúlt |
| mámor-sokasága is én vagyok, a Rigóhímek, Rigókanok, Rigócsődörök, |
| Rigóbakok, Rigóférfiak, a Szerelmes Biológiai Hím-Hangszerek világteremtéstűz- |
| őszenéje, és én vagyok a kő, amely ha rálépsz, melegen visszacsókol és én |
| vagyok a viasz is, amely lényed bőrlécrajzát őrzi, bánat-csontvázad |
| lenyomatát, mint őskori kőzetek páfrányok, falevelek kőhagyatékát, negatív |
| válaszát, létemben lényed, mint kőben a kő, mint kőben a növényi lét emlék- |
| utánja: eres kőpelyhek, kő-érpihék, keskeny kőléc-bordázat vázlat-esernyők, |
| kőpamat-hulláscsipkék, kőléclegyező-növényárnyak, kőpontokból rostos, rácsos, |
| szitás levélalakú növénytüdő, és én vagyok az Idő, amely megőrzi sorsodat, mint |
| ősjég a mammutot, aki ott alszik a tejszínű ősi vízhalál-rögben, a barna bozont tejútszempillás |
| ősi halálbánat, s előre fölkunkorodott sárga agyarain párapáva-jéglemezcsokrok |
| és fagyott halálsírása, mint örök égitesthullás, őrzöm sorsodat, |
| mint borostyánrög ősdarazsat, hogy elevenen látszanak a |
| belső aranyőrzés átlátszó közegében a barna ikraszemcsenapraforgótányérszív- |
| darázs-szemek, a szakállas sárga drótzománckehelykosár darázsajkakig lefolyva, lelógva, mint, |
| kettős borostyánszőlőfürt, mint a bodza ikrás lepényvirága, mint sárga takonyrózsa, mint, |
| kövér asszony nagy emlői az ágyékszőrig, s a zománcpor hártyahólyag test, s az eres |
| kristálylapokból hasított szikrázó tollszárnyak, mint angyalszárnyak Isten átlátszó |
| vizeletcsöppjébe fagyva. Mint az Istenvizeletcsöpp belső fátylas szárnyai. Az |
| istenhúgycső nyílásszájából kilógó vizeletcsöpp-égitestbe dermedt Kerub halottan |
| lángoló szárnyai. És én vagyok a gond, ami körüljár, s a fájdalom, ami sziveden |
| babrál, s én vagyok petefészked jégvillám kőszúrása, tavaszi tüdőd lángbaborulása, |
| és én vagyok gyönyörű emlőid körűl ami még lehet, az egyszerű asszonyi béke, méhed |
| utolsó emléke, lányaid növekedése, árnyékod temetkezése, az eső, ami síromat |
| veri, a hó, mely halálom betemeti, ne feledd, én vagyok egyetlen holnapod, nem |
| más, halál-csodálkozás, szédülésed sivatagszűz szárnya, szemgolyód álom-fehérje, |
| alvásban-forgó szemeid emberiség-látomása, mozduló ujjaid elhallgatása, |
| kenyered szűz virrasztása, pohár vized fénylapozása, orvosi szerszámot fogó |
| kezed pontos szigorúsága, az emlékezet sűrű szűrőrácsa, a szorgalom |
| bimbónyílása, forró hüvelyed mézmámor-tudása, asszonyi húgyhólyagod |
| aranyvíz-tojása, veséid kiválasztása, májad méregtelenítése, én vagyok |
| a jég gyümölcsverése, s a gyümölcs, amit zokogó fehér golyóütéssel megölt a |
| jég, vízeletedben a barna festék, az aszály, az áradás, a természeti ellenforradalom- |
| tűzgyász és a víz hömpölygő sötét hatalma, dögtaréjaimban, örvényüveg-szidalmamban |
| forog, pörög, fuldoklik, döglötten úszik, bégetve, hörögve, ugatva, bőgve, |
| nyerítve, mekegve, röfögve táncol és könyörög ősz rángás-fodraimban |
| az állatok riadalma, házuk omlása erőm, emberek táncolnak halottan és |
| élve dübörgő tajték-állapotaimban, a fekete vastojás-koponya meteorit |
| én vagyok, s a pávafarkú őslényeg-üstökös, aki az űr ondószála, Isten spermaszála, |
| én vagyok a virágzás halála és a virágzás hatalomálma, a kalászok zöld tüskekovásza, |
| az ehető föld vagyok én és a dübörgő rög a koporsón, az újszülött lila óbégatása, |
| az asszonytest reccsenő szülés-kinyílása is én vagyok, cipő a dagadt lábon, rejtelmes |
| köd a nagykabáton, selyem kisnadrágodon a piros folt is én vagyok, a lassan megjelenő |
| piros zuhogás láng-újuláserő, s én vagyok az evőeszközök esti holdragyogása, és én |
| vagyok a tej, amit forralsz a gyerekeknek, s én vagyok a láng ha a gyerekek nevetnek, |
| én vagyok a kenyérszeletelés, a kutyaudvar-söprögetés, amit neked hoz a posta, |
| én vagyok a verebek nász-taposta csillagörvény sárföldje, a zeller szaga, petrezselyem zöldje, |
| golyóstollad háromujjú szorításrácsa, ürülésed parázsparázna hervadáslánca, |
| a kés az asztalfiókban, meztelen testeden habzó szappan, mikor ágyékszőröd, ánuszod, |
| hónaljad, melleid beszappanozod: az is én vagyok, mert én szappanozom, a gyerekek |
| zokogó hajmosása, ahogy ágyékszerveim beszappanozod, a barna vesszőt, a ráncos |
| barna herezacskót a két tojásgumóval lassú okos kezekkel habtűzben gyúrod, mosod, |
| az is én vagyok és én vagyok apád aranyzománc-hörgésszobor ziháló-haldoklása, |
| a kislány segglikában a lázmérő, a sziszegő cérnacsillag-sugárhullás a két könyvtárszobában, |
| koporsód én vagyok, s eleven nemző boldog ágypaplanod, gyermeket szült tested alatt |
| a fehér lepedő, én vagyok a világegyetem-szemfedő, a Mindenség homlokán a krétaírás, |
| én vagyok a meteorhullás, a csillagok halála, a galaxisbálnafújás-szupernóva- |
| önájulás, az űr-gyalázat halálpont, a legsűrűbb halálcsomag, a neutroncsillag |
| én vagyok, a csillagzó világmindenség én vagyok, ne feledd, úgy csókold meg |
| halott szivemet, s a krumpli is én vagyok, amit hámozol, s a friss hús, amit |
| a hentestől hozol, meg a barna zacskóban a kristálycukor, a liszt, a sárga |
| vaj, a könyv, amit lapoztál tavaly, az étel, amit az asztalra teszel, én |
| vagyok az, ami te leszel, ne feledd, ha majd megcsókolod halott szivemet! |
| Nem akarok én meghalni még! Nem azért mondtam ezt neked! Nem azért! |
| Csakhogy tudd: most mit is gondolok. Hiszen jó dolog, ha tudja az a másik, |
| ami az emberből ki sohase látszik, ami ott virágzik sejtjeibe rejtve, nem |
| homloka mögé temetve, a koponyagömbben virágzó szép agyba. Az szeret, |
| aki magát odaadja, rejtelmeit kimondva, nem kihagyva a boldog látomásból! |
| Nem az, aki magát megadja. S önmagát keresi az elhantolás előtt, vagy az |
| elhantoláskor, valahol máshol. Ahol nincs, s tudja, nem is lehet. Ne feledd! |
| Én ha hazajövök: hozzád jövök haza. Nem egy temetőhöz. De tudom: boldog |
| asszonyi nőhöz, s mert nagyon szeretlek, elmondom neked: mi voltam én, |
| mi vagyok én. Ember, nem költemény. Ezt a világvalóság hosszú éneket is |
| neked írom már hónapok óta. Most éppen náthásan, betegen, köhögve. |
| Tüdőm tágúl-préselődik zörögve, mint egy összenyomott-széthúzott drótszivacs. |
| Elmúlt a tavasz. El a nyár is. Ősz van. A tüzifát megvettük. Jön a tél is. |
| Benéz az ablakon fehéren, mint egy fölborzolt tollú fehér sas, hatalmas szárnyaival |
| a fénylőt eltakarja. Villog égitest-szeme, süvölt fehér lábatolla, rézcsákány |
| csőre, rézrojtvillám karma. Dehát a rózsát meg kellett metszeni. A szőlőt |
| is meg kellett metszeni! Gyereket csinálni, temetni kellett. Viselni a kegyelmet. |
| És a verset is meg kell írni, különben benő a halál emberevő vak árnyaival! |
| El kellett mondanom mindezt neked! Hogy értsd a hitet! Hogy megértsd hitemet! Mert |
| csak így lehet! Csak ezt lehet! Hogy megértsd: miért? Miért az ember és miért a rózsa és |
| miért a csillag és miért a halott! Hogy miért a gyermek és miért a munka és miért az okos |
| tiszta szerelem! Az égitestben a lét-türelem, a földben a megváltás-erő, a homályos |
| állat-társadalom szelíd szivében a türelmes léthatalom, a növények nem- |
| egyszerű értelmes szerelme! S az emberszívben a dolog alatti birtokló vágyakozás, |
| az emberszívben a gyönyör fegyelme! Hogy megértsd: elmémben miféle munka folyik, |
| hogy az a hit, amit csorduló és lövellő szív-magmámból gondolkodó szerveimmel |
| szőttem, kicsorduló magamból magam-fosztva szőttem, magamat magamból, |
| a fényhálót a szívlövellte magból, hogy az a végtelen fénypárarács-muszlinterítő |
| hit hogyan terít be és borít be minden létezőt, hogyan csomagolja be irgalmas |
| fénylő párafátylába az időt, a végtelen gyűrt gyászgyöngyházredőt, minden |
| égitestet, csillagot, bolygót, csillagrendszerek végtelen halmaz-ámulását és izzásdüh- |
| társulások szétesernyőző ritkulását, hogy az a hit hogyan terít be minden |
| érdemit, s az érdemtelent is hogyan csomagolja be a fénylő szép párapehely- |
| selyempapírosba, hogy védelmező fénypihemódozatomba csomagolva és megőrző |
| párafénymosoly-szerelemselyempapír-hitemmel betakarva örökké megmaradjanak. |
| A forma, a dolog, a tény, a lény, az anyag, az alak: minden a mindenségremény |
| fényvak lázanyagába legyen csavarva és tekerve, elmúlhatatlan boldog hitembe, |
| hogy el ne romoljanak, hogy meg ne rohadjanak az emberszivek és az égitestek, |
| embervágyak, csillaglátomások, a tiszta világegyetem-sarjadások és egyszerű |
| istenárulások! Hogy el ne rohadjon az ember szerelme, s meg ne rohadjon |
| a világegyetem létszorgalma lassan. Semmi a mélyben és semmi a magasban! És |
| semmi idekint és semmi odabent! Ami valamit jelent és aminek egyszerű |
| jelentése sincs, hisz olyan jelentéstelen, mint az agysérültek szomorú türelme. |
| Hitem lázas fényhártya-szerelmébe tekerve a Dologi és Nem-Dologi Lét, mint |
| celofánpapírba gyümölcs. A Világmindenség-csillagbokor hitem áttetsző végtelen |
| hártyazsákjába húzva, mint celofánzsákba dugott rózsabokor, mint átlátszó |
| műanyagzsákba csomagolt Jézus-szobor a temetőben, a fényes hártyaanyag a hulló |
| szobortestre-szoborfejre gyűrve, horpasztva, a lábakra, kezekre tekerve csomósan, |
| csillagosan, hólyagosan, spárgával keresztűl-kasúl, széltében, hosszában |
| keresztben összekötözve, mintha sárga pókhálóval lenne összevissza beszőve, |
| hogy a tél meg ne harapja, fagy össze ne rágja, s ne hulljon rothadó szivacsos |
| szürke kőlemezekben és kagylós fehér kőcsigapikkelyekben Mosolygó Megváltó |
| Szomorúsága a rothatag sírföldre, az elmállt Krisztus, rothadva szétmállt |
| Jézus a temetőre, mint rothadó emberszívre az árva árulás, mint emberszív-temetőközönyre |
| a megbolondulás, hiszen dolga, jelentése más! A megvilágosodás! A kőben-is |
| átváltozás Szelid Tőre ő, a Sebfakasztó Kőpenge-Öröklét, az Elvágás-Kőmosoly- |
| Késszárnya, a Világegyetem Emberárnya ő, a Kő, az Istenmagánya Ember! Ő! |
| Elmúlt a tavasz. El a nyár is. Ősz van. Ősz! Ősz! Ősz! Majd jön a tél. Jön fehéren. |
| Jön, hogy fehér szemekkel piros szivünkbe nézzen. Piros szivünkbe nézzen fehér |
| szemgolyókkal. Hó-ujjaival emberarcunkat tapogatja a Zuhatag Fehérvak, |
| hókezeivel pirosra gyúrja orrunkat és pirosra gyúrja fülünket hatalmas hó-kezeivel! |
| A tél nem törődik az emberivel. Az emberivel az embernek kell törődni! |
| Majd bebújunk a Fehér Akasztásba, mint zizegő kalászokból épített lázrest |
| sűrű házba s egymásra fújunk forró páracsókot, egymásra fújunk, mint a csillagok. |
| Egymást magunkkal forrón beleheljük és átmelegszik embervígasz-testünk a |
| kegyetlenszép hópofozásban, s állunk a hókalász-katedrálislázban, mint |
| embermagány csillagállatok a Gömbház-Kalászrózsa-Űrtemplomtódulásban. |
| Tél jön. Hó. Sár. Hideg. Hamarsötét. Az ember öleli szerelmesét. Karjában |
| viszi könnyező, taknyos gyermekét. A gyermek orra, mint taknyos pici gyertya. |
| Piroslik a két orrlik lehelet-lángtolla. És hull a hó, hull, hull, hull, hull, |
| mint a szűzesség, és fehérek a gyászfekete esték és fehérek a lépláz hajnalok. |
| S a gyors olvadás, mint a fehérfolyás. December könnyű nemi-betegsége. És fagy jön újra. |
| Fagy. S elfagy az ember hóban-matató kisujja. A verebek fürdenek a hóban, mint |
| koszos gyerekek a tóban. Hó, hó, hó, hó, hó, újra hó. Hallgatnak a feketerigók. Hallgat |
| a feketerigó. Száll a tar fák fehér rácstüdejéből a havas fák derengő hórács-tüdejébe. |
| És minden olyan, mint a béke. Pedig a világon szerte háború van. A feketerigó röpdös |
| fagyboldogan és magot keres az aranymellényű lángcsókfejű cinke és a harkály kopogva |
| férget keres a fában, áll a fatörzsön merőlegesen, mint egy szines zománc-balta, a fa |
| kérgébe csapva aranyszűz-fejével és a varjú a hóban letérdel, mint öregasszony |
| ha leguggolva állva vizel a hóban, fekete tollbugyogóban, mint öregasszony |
| a Kálvárián az Isten előtt, fekete ruhája, fekete fejkendője az emberalázat fekete |
| liliomlángja, s csapkodó szárnyas szénrög a feketerigó, s megdöntött fejjel oldalt |
| a ködhályog égre néz, aztán a fejét a havazásban a másik oldalra döntve feketeréz |
| ködlencseszemével egy másik űrbe néz, mint egy bekormozott petróleumlámpa a |
| feketerigó, s a varjú-öregasszony is bekormozott fekete petróleumlámpa, füstkormos, |
| füstpáfrányos, füstcirmos fekete üveghólyag-fénykályha, ágaskodó fekete üvegcsikó |
| a rothadt rózsarög fekete tüskegerinc üvegmadárlábon, és hóport rúgdos az éhes |
| cinke, kis hóvánkos felhőcsomókat, a szakadt hódunyhaciha verejtékszagú |
| libatollait tapossa a rozsdapettyes fekete macska, ötszirmú pázsitszivacs-csillag |
| lépése árnyéka a hóban, mint rózsa árnyéka a tóban, mint üres csigaházak, |
| mészhártyakürttekercsek a kis folyóban, és ugat a fehér puli a fehér havazásban, |
| pirosan ugat a fehér puli, fölugrik a magasba, lendül, mint a tél őrjöngő |
| habharangja, mint egy kopasz lehántolt-kérgű fűzfavessző-szoknya fehér madárijesztő, lóg láncán |
| a hótéboly öreg levegőben, lóg a hórácslemezköteg fehér dohogáson, mint kövér |
| fehér bojt omló fehér függönyvásznon, ágaskodva, őrjöngve, két mellső lábával |
| a télgyapjú sziklába kapaszkodva, mint őrűlt hegymászó, őrűlt sziklamászó és |
| tüskés gőzkalászokat lő fekete parafadugószív orra, és fekete vesszőtokja, |
| mintha egyujjas fekete kesztyű volna, fekete fenőkő fekete bádogtokja a kaszáló |
| tél fehér hasára kötve és piros heregolyói, mint piros aranyalmák, piros fügék, |
| piros Jézusbárányszemek Van Eyck-ecsettel a fehér bárányfejbe festve, piros |
| sztaniolpapírba csomagolt karácsonyfadiók, nagy bundaszőrében lila foltok, |
| mintha tintával lenne leöntve, rigófos, seregélyfos lila festéklepénylángja |
| az, üvölt ágaskodva a hóragály dühfalon, mint kastélyzúdulásban a |
| forradalom, úgy ágaskodik: szinte áll a megsokszorozott hallásrácsozat hófalon, |
| lógva leng kutyaláncán, mint behavazott akasztott a hótályog sűrű szélben, |
| lógva láncán, mint a kín, a fehér borzalom, lóg a levegőn, mint egy ejtőernyős, lóg |
| a havazás-ejtőernyő feszespuha kötelein, lóg a kifeszűlt versvégi rím, a fehér |
| pamacsüvöltés, hosszú piros szívlapát-tormalevél alakú nyelve fehér rojtzuhanás |
| mellkasa közepéig lóg, a párolgó piros szivacspántlika, mint gőzölgő |
| piros bársonypántlika, ikonszentek szájából kilógó írásos lángszalag, |
| mint a falióra rézlángos-ketyegője hosszú sárgarézrúdon, mint a falióra sétálója, |
| mint a folyékony óra Salvador Dali képén, ahogy az asztalról lefolyik, a |
| folyékony zsebóra, mint a nehéz csönd-óraszerkezetű méz, csurogva lefolyva, |
| mint asztallapról a kelttészta, kenyértészta, mint fekete óraszámlapú, óramutatós |
| folyékony üveg, a lecsurgó zsebóra, a folyékony idő, az elmúlás időcsurgása, |
| az idő órafolyása, mint a nő testváladéka és Sátánt érez a hó |
| mögött párakalászos két fekete-spulni orrlika. Mert a hózuhogás mögött |
| az Ördög üzekszik, a hórohanás mögött a Sátán verekszik, a hósziszegés mögött |
| Mefisztó melegszik, a hóciteraváz mögött Lucifer vizel. Vizelve énekel. |
| Egyik szeme a hó fölött a nap. A hó mögött a nap: a piros rúzs-golyó. |
| Hó, hó, hó, hó, hó! Hóra virradó hó! Hóra haldokló hó! Hóra hamvadó hó! |
| Majd jön a tél. Az ember befűt, az asszony teát főz. A gyerekek birkóznak |
| a kék padlószőnyeges földön. Visonganak, bőgnek, sikítanak, nevetnek, |
| miközben mégiscsak nőnek, hogy megfeleljenek az Időnek, növekedjen testükben és szívükben hatalma |
| a nőnek, és sietnek, hogy a rend recsegve összedőljön, |
| s a dolgok szanaszét gyötörve zuhanjanak a földre és játékromokkal a kéket |
| beterítsék! Egymásnak ők: sietség és segítség ebben. Széttörik a létet boldog küzdelemben. |
| Mint birkózva viháncoló istengyermekek, egymáson sikítva fetrengő gyermekistenek |
| az isten-mértan káosz-pontos űrben, s lábukkal, kezükkel söpörve |
| összedöntik a Szabályozott Rend geometria-vonalait, fénylő idom-összegét, |
| szétrúgják a galaxisokat, az égitestek pályatörvény-kötegeit zihálva összetörik, |
| sűrű csillagokkal dobálódzanak, puha kék gázgolyókkal, mint feszes léggömbökkel, |
| s lassú holt tűzgolyók röpdösnek az Atya szeme előtt, de az Öregnek szempillája |
| se rezzen. Ácsorog cigarettázva gyermekbűvöletben. S nem tudja a réműlt emberiség: |
| mitől borúlt sötétség a Földre, mért repedezik a Földgolyó, mint öreg kéz szorításában |
| öreg dió. El kell mondanom mindent neked! Hogy értsd a hitet. Mert tudnod kell, ami van, |
| s azt is, ami még hátravan. Az se lesz boldogtalan! Neked tudnod kell megvalósulásom hitét! |
| Az emberiség elvehet magának! Hiszen érte élek. És nem öntudatlan. Sorsomat |
| neki is adtam, nemcsak neked. Szivemet odaadtam. Annak a gyönyörű gondnak: |
| a forradalomnak, annak a gyönyörű láznak: az emberi fölszabadulásnak, annak |
| a gyönyörű gyásznak: a múlt-pusztulásnak, annak a gyönyörű haszonnak: a |
| még-be-nem-teljesűlt forradalomnak, annak a gyönyörű igének: aminek rejtelmét |
| még nem értik a népek, aminek rejtelmét megértik a népek, ha érteni hagyják, |
| ha megérthetik, hogy mi a szabadság, mert nem lövik le őket, hogy ha ott van ez |
| a gyönyörű mámor embermosolyukban, abban, hogy szeretnek, vacsoráznak, dolgoznak, |
| napon ülnek, munkából hazasietve fáznak, szeretkeznek, vagy szótlanúl ölelnek, |
| ha verset olvasnak, vagy szomjasan hevernek földrészek száraz cserepein, mint |
| cseréplázas ajkon száraz nyálszirom és valami puha bogarat keresnek, hogy |
| potrohukból a nedvet kiszívják, kiszopogassák az állati mézet, a lenti természet |
| potrohkönnyét, vizeletsókristályát, ürüléksóját. Élek érted Rejtély és Szabadság, érted élek Szomjúság, |
| Tiszta Kéj, Gyötrelem-Mélység, Magány-Magasság: Emberiség! Élek érted Szégyen és Szemérem, |
| Éhségem, Diadalmam, Gyászom, Büszkeségem: Emberiségem. Hiszek benned, mint |
| apjában a gyermek, hisz ő a legokosabb, hisz ő a legerősebb, ő a legszebb! Nem |
| hiszem magamat hősnek. Emberként is csak költőnek. Költőként is csak embernek. Ha rámdöntve |
| a bánat, mint halandóra szikla, úgy akarom, magamat a bánat-szikla alól |
| kikaparom, ahogy egy bogár a kő alól magát, ahogy a kutya gyors lábaival füstölve |
| kotorva fröcsköli maga mögé, fröcsköli hasa alá a földet, s túródnak hátra ki |
| a föld-pávafarkak, és sírva liheg és vinnyogva szuszog, míg magát a rádőlt gomba- |
| mohás sírkő alól kiássa, a piros márványkő-halálszitok alól, aminek piros |
| kereszt-fején ázott üveg alatt a barna ember, tojásalakú aranykeretben. Festett |
| aranycsipke-nullában a fölhólyagzott, foncsorfoszló barna emberpapír-árnyék. |
| Nem könyörgök, mint állatkerti ketrecben az állat. Valami adományért! |
| Valami ajándék-perecért, ajándék-cukorért! Hisz nincs is nagyobb gyalázat, mint |
| az az állatkönyörgés, állatalázat, nincs nagyobb egyszerű emberi gyalázat, mint az |
| a biológiai bánat, mint az a biológiai önfeladás, mint az a biológia önárulás, |
| ahogy az állatkertben kéreget az állat, ahogy ketrecéből kinyúlva kéreget az állat, koldúl, |
| mint a koldus öregasszony, koldúl, mint a koldús öregember. Bután, önfeledten, |
| pimaszul könyörög. Két nyálkás uszonyszárny-talpára támaszkodva a szőke collstok- |
| bajszú gumiszivar fóka, a fekete fémszivartok, a repedezett vaksi cement-trombita elefánt |
| térden állva, mint áldozáskor a kisfiú: piros szívpipetta-szájú cementgyűrődés |
| kályhacsőormányát kidugja a rácson s az ajándékot kérőcsövét visszakanyarítva |
| óriás cement-vaginacsőr szájába dugja, a piros viziló piros papírtölcsér füleit |
| kidugja a vízből, aztán óriás füles taplógombába ágyazott kis disznószemeit, |
| aztán fölmerűl a vízből prüszkölve, fújva, pirosan szuszogva, mint Isten szemtaknyából |
| egy óriás piros bolha, s oroszlánszáj-virág fejét szétnyitva, mint egy hatalmas rózsaszín |
| erszényt, s tátog, mint szélben fölfújt piros ing, az orrszarvú a roppant, gyűrt, kopasz |
| cementkakas, hosszú sárga orrtüskéje alatt a bíborbéléses cementvödör-ajkakat |
| nyitogatja, mint gőzmozdony-kazánajtót a mozdonyvezető, a fehér teve, mint |
| Afrika elnyújtott földrész-szigete, mint Ázsia homokasszony-ülepe, mint Mongólia |
| királynyúl-felhőédene szempillásan vicsorít, s úgy nyitogatja lapos ajkait, mint |
| egy nyúlszájú bolyhos virág, ketrece fölött a vaskerítés lándzsarácsán áthajolva |
| merengve tátogat a zsiráf, barnamozaik jácintfüst-fején, gyönyvirágharang fején |
| kis bütykös rügyszarvai, mint csont-csigabigaszemek, hím-nőstényasszony tekintete |
| a szemérem alsószoknyája, és embervállmagasig hajlik, nyaka, szőrmozaik |
| koponyája, mint földig hajló barna tulipán, földighajló párducpettyes tűzliliom, |
| a pingvin, a frakkos gondolat fehér ingben totyogva eléd szalad és nézi az emberkezet, |
| mint középkorban a fából-faragott Megfeszített Jézus óriás, pirosra-festett |
| fa-hímvesszőjét az apáca, amit meglovagoltak, amibe vaginával ültek, hisz |
| Krisztussal így egyesültek, mert vele paráznaszépen összevegyültek, a pávián, a |
| csimpánz, az orángutáng, a gorilla, a medve: mancsát kinyújtva, nyelvét pirosan |
| kihegyezve kéreget! Ember, ez a te szégyened! Őrzés-szégyened? Megismerés-szégyened? |
| Sors! Sorsot ne ilyet! Ne könyörögjek érted és utánad, mint az állatkerti állat. |
| Csak a tigris megy csíkosan, a párduc megy pettyesen hörögve föl-le! Pedig benne sincs emberértelem! |
| A kengurú, mint kinyújtott csigabiga-fejű ólomzacskó, körte alakú salaksárkány, mint ketyegő |
| páros óramutató: kismutató-nagymutató, kéregető ólomszöcske, kolduló cinksáska, ugrálva |
| könyörög, s kiegyenesített rozsdás vaspatkó a mackó, s nyelve habos fagylalt-tölcsér, a rácsok |
| közűl ahogy pirosan kinyalint, a dámszarvas is odajön a karámrácshoz, mint egy barna |
| mohakripta, zöld moszatsírdomb, s mohás csontváz-fejtollai, feje mohás csontlombjai alatt |
| száját kinyitja kitátva, mint szakállas öregember bozontos szürke száját fogorvosi székben, |
| és nincs a szarvasban semmi szégyen, csak a szomorúság tenyészik szívében, testében a sárga |
| sejtelem, a harangozó barna ködrejtelem világhullása, virághamvadása, hogy valaha volt valami |
| más, köd, erdő, isten, küzdelem, szerelem, szabad társulás, harci tusa és szarvval szarvnak |
| csörtető csörömpölő holdláng-dulakodás, hímgyőzelem gőzkürt-fújás után a folyamatos nász, |
| a hosszú, diadalmas párosodás, türelmes gyönyörnyögés párzás lüktetése, amikor két mellső |
| patakörme a meggörnyedt gyönge asszonyi háton, mint két zöld kaktuszrózsa, két ezüst |
| szarukaktusz körömpatája a tűzlövellő hímtőrt befogadó mézkút asszonyon. Csak a tigris |
| jár föl-le, föl-le, a sárga-barnacsíkos büszke puha kvarcrózsa lámpa, a világító |
| sárga higanytűz-bizsergés, csak a párduc, a puma, a leopárd, a gepárd, a jaguár forog, vagy ásít, vagy alszik, |
| vagy vizel önmagával-tökéletesen, hörög, hörren menstruáló asszony-idegesen, mint a lefékezett |
| megbolondulás, mint az összehajtogatott türelem, mint a pettyes, vagy fekete ködnyúlánk |
| atombomba-varázs gyötrelem. Pedig nincs bennük emberértelem! Csak valami higanyfüst |
| ruganyos szégyen, hidrogénbomba-robbanás-rózsagolyók vörös terpedése és aranydagadása, |
| skarlát gyűrűrácsa a járkálva táncolók csillagpáraláz-aranyvödör-szemében, |
| puhán pacskoló táncrobogásuk, belső homályrácsuk fekete izzásketrece, a folyékony |
| időrács szivükben, mint Sátánszívben az embervágyakozás, mint Sátán szivében a mohó |
| emberszerelem. Ők a settenkedő és csíkos és pettyes és fekete és sárga spárgahorgolás- |
| szobrok, a puhán lépegető kenderkötéllámpacsokrok, szívükben fölakasztva, mint |
| nerchálóban tojás: a termonukleáris türelem. A készülődő nukleáris bombarobbanás! |
| Miért is volna bennük emberértelem? Hiszen megszégyenített állatok ők, settenkedő és |
| lapuló barnacsíkos és barnapettyes selyemnyújtózkodás nők és férfiak, galaxis-szempillájú |
| rab szép vadak, pamutrács-rózsarobbanás szőke hidrogénbombák, atombombák, |
| neutronbombák, ragadozásra-éhesek, halálra-mohó gyanakvás-álmúak, egyszerűek, |
| szépek, rejtelmesek, gyanútlanok. Robbanástűz pamutcsillagok. Szépek. Büszkék. |
| Vadállatok. Bennük a biológiai akarat órája jár. Ők a Biológiai Lángolat Vesztesei! |
| Szemükben az Isten gyújtotta gyufa lángja! Az égő gyufaszál-fénypálma. S szivükben |
| nincsen semmi gyűlölet. Se gyűlölet, se szeretet. Se emberértelem. Dehát miért is volna? |
| A macskaféléknek macskalét a dolga! Nem az öröm. Nem is a közöny. Csak a macskalét! |
| Elmondom ezt is, hogy tudd, miért üzekszik szivemben a tigris és a rózsa, miért párzik |
| a gyűlölet és a szeretet szivemben, s a fény és a fém násza halandó emberi szivemben |
| a csillag és az ember szeretkezése, a kés és az eleven hús ölelkezése boldog szivemben |
| mit jelent. Ők nincsenek odafent és mi nem vagyunk idelent, istenek, emberek! De |
| egymásba keverve, mint a gyűlölet s a béke, a halandó s halhatatlan összekeveredése |
| a Lét összege, Valóságálma, egymásnak fénye s árnya, s egymásnak árnya s fénye, a gyémánt |
| és a virágpor, a rács és a ráspoly, a töménység és a szünet, a hallgatás és az üzenet, |
| az odakint és az idebent, a mámor és a szűzesség, a hullamerevség és az elevenség, |
| a láng és a hó, a vízözön és az emberiség-hajó, a tűzözön és a világteremtmény-tutaj, |
| a pára és a talaj, az üstökös és a páva, az ember töprengése és az Isten álma, a |
| veszély és a kéreg, a csillagáldozat és a hullaféreg szigorú boldog egyesülése rejtelmünk |
| bonyolúlt egyszerűsége, az emberi nem hatalma, a tiéd is, meg az enyém is, ezért születtél |
| te, s ezért halok meg én is, mint minden tudatos halandó, akiben csak az a |
| maradandó, amit magából megteremt, verset vagy gyermeket, bár az is halandó, a Földgolyó |
| is, ez a csodaláng bolygó, meg a csillagos éj, a világmindenség virágrobbanás-széterjedése! |
| Ezért nem lehetek bátortalan! Az emberértelem valahol középen van az Isten |
| és a Semmi között. Egy milligrammtól tíz kilógrammig van agy az élővilágban! Az egy |
| milligramm súlyú agy és a tiz kilógramm súlyú agy két szélső pontja között, talán |
| pontosan a középen, az értelemképződés egyetlen lehetséges halandóságtudat-tengelyében |
| virágzik emberagyvelőnk, az agysúly-láncolat középső metszéspont-létezésgyönyörében, |
| mert fölismerni a halandóságot, mert tudni a halált csak itt lehet, a tudatos, pontos |
| súlyközépen, a nemgyász-gyász tudattengelyében, a halandó Isten és a halhatatlan |
| Semmi között. Hisz nincs gyásza a csillagnak, a kőnek, gyásza nincs a fénynek, a növénynek, |
| a szervetlen anyagnak, az ember-árnyéka, vagy emberközel állat, vagy a bonyolúltabb |
| embermesszi állat szivében is olyan gyors és olyan rövid a bánat, meg a gyász, a |
| belőle-szült halál gyászolása, mint a gyufaláng gyors kilobbanása, mint a hópehely |
| olvadása emberkönnyön, szénparázson. Nincs fajta-gyász, Földgolyópusztulás-bűntudat, |
| Világegyetem-összeomlásrettenet a Nem-Emberi Szervesanyag-Létben. És az emberiben is csak |
| alig! Pedig tudja az ember: egyszer sírba teszik! És nem hiszi mégsem, hogy belássa: nem ok |
| ez az emberárulásra! Emberpusztításra, világpusztításra, halandóság-gőgre, halandóság-gyászra! |
| Tudlak: halandóság! És nincs bennem semmi bánat. Nincs bennem félelem, s ha lesz is |
| egyszer, akkor, ha fojtogatni kezdenek az árnyak, ha benőnek lassan, mint az est a |
| kertet, s bennem az árnyék árnyéklombra terped lágy dadogással és kemény vonalakkal, |
| rühes rajzokkal, csipkeszuszogással, s torlódva nyüzsögnek halálverejtéktűz fehér |
| emberalakomba préselődve, mintha fekete asszonykéz fekete párnacihába fekete tollpihéket |
| gyömöszölne nyögve, ha lesz is, majd kibírom halálig, s figyelem, hogy az eszmélet |
| lemezekben lemállik haldokló agyamról, a tudat a homályról, ahogy a lomb hull |
| lassan csörögve a fáról, pörögve lágyan a megkristályosodott levél, ahogy a falról a |
| mészvakolat szivacsos, hártyás, csontos levelekben és lemezekben zörögve fehéren, |
| s egyre kevesebb lesz a fény, s egyre kevesebb az emberi szégyen, s elfogy bennem emberi, |
| s tárgyi környezetem, s elfogy lassan képzeletem, ahogy a kézen a szappanhab elolvad, |
| s elfogy bennem a világegyetem, s én üvegvak vagyok már, csak ők látják szememben |
| a Holdat, ha úgy halok meg, hogy a Fények körülállnak, s nem egyedűl valahogy, vagy |
| véletlenűl, amíg embervoltom halállá megalvad. Agyam bomló sejtcsomó-halommá, |
| elfolyó bomlás-szorgalommá, vak agyagcsomaggá, sárga csomag-árnyékiszappá. Elfogy |
| az emberség halálomban. Elfogy a Mindenség halálomban. Elfogy a Semmi és az Isten. És |
| kezdődik: a Nincsen! Mert meghalt a természet bennem és meghalt az Isten és meghalt |
| bennem az ember és az emberiség meghalt! És maguk közé vesznek a halottak. Maguk |
| közé a föltámadást-nem-váró halottak. Boldogan befogadnak. Halottnak a halottak. |
| Halottat a halottak. És fölbomlik a Minden fölbomló anyagomban. Aki fény voltam: |
| árnyék leszek, aki árnyék lettem: fény már nem leszek. Árnyam nem lehet fény már |
| soha többé! Igy válik a költő is csak döggé, változik a költő kukacos halottá! Addig |
| énekelek! Választ adok minden gyöngéd sorsnak, válaszolok a kérdező csóknak, válaszolok |
| minden győztes sorsnak, válaszolok a titok tüzének, válaszolok az anyag szivének, |
| válaszolok a csillagos égnek, válaszolok a kérdező rimának, a kőszűzességnek és a zöld |
| levél-nyájnak, a lepkéknek és az ős-szauruszoknak, a történelemnek és az ismeretlen |
| bolygóknak, Marx Györgynek válaszolok, Csányi Vilmosnak válaszolok, Hantai |
| Simonnak válaszolok, Illyés Gyula rothadás-magányának leszólok a földbe, |
| a Mítoszok fényfoszlányait és vérfoszladékait összesöpörve, mint lapátra őszi faleveleket, |
| mintha az Isten galaxishalmazokat és üstökösöket söpörne fekete világűr-lapátra, |
| Tündérek kihullott pávatollát, Szellemek kitört zápfogát, őssárkányok bordás |
| kőcsillag óriás-lábnyomát, Szeráfok szempillaszőrhulladékát. Kerubok túlvilági |
| menzeszvattáját, Sárkányok redves pikkelycsók-pillantását, Táltoslovak elhullott |
| aranypatkóját, Vasorrú Bábák varangyosbékává változott könnyét, Varázslók |
| széttépett könyvét, Próféták parázsló jajgatásrongyát, kék átokhulladékát, |
| istenhónalj-szagú, angyalcombtő-szagú, oroszlánánusz-szagú, griffmadár- |
| takony-szagú jövendölés-cafatját, ősmadarak gyíkfejének üstökös-bóbita kontyát, |
| Hófehérkék pinaszagú álmát, Csipkerózsikák sárkányfasz-szagú gondját, hidrogénbomba- |
| robbanások világűrnagy tűzliliom-árnyát, Kecskebakördögök pokoltudomány- |
| csontvázharangozás lángját, Faust tűzzel-átitatott ördög-gatyáját, Grimm boszorkánycicáját, |
| Andersen farkasbőr-dudáját, Swift Nyihaháját, Melville fehér bálnájának |
| holdős piros szemgolyóját, az Unikornis imáját, a Manók emberigáját, a Démonok |
| szigorú szárnyát, a Dzsinnek kakasköpését, a Koboldok koponyahangját, a |
| Törpék arany csizmácskáját, a Majomkirály ürülék-hegycsúcsát, a békává varázsolt |
| királykisasszonyok csöpp, gyémánttal kirakott aranykoronáját, Dózsa György nyers |
| sárga máját, a Forradalmak liliomvak vérét, a Mártír Költők lila zuhanását, |
| az Atomháborút-rettegő Emberiség szívinfarktusát és gyomorfekélyét (Alle-Herzschlag) |
| összeszedem, ami voltál és vagy Léttörténelem és Emberiségtörténelem, összeszedem, |
| mint Fénylő Guberáló a Lét Elhasznált Szemetét rongykesztyűs kezekkel kotorva |
| a Világlét-Történelemlét-Szellemlét-Emberlét Szemetét, Szemétkupacát, mint |
| guberáló, aki zsákba szedi a szemétben turkálva könyékig, amit még használni |
| lehet, rongyot, papírt, száraz kenyeret, üveget, csikket, drótot, szöget, csontot és |
| mindenféle mást, összeszedem a penészes, fénylő, drága hulladékot és maradékot, |
| szívem piros gyűjtőzacskójába teszem, hogy majd használjam azt, a Varázst, a Múltat, |
| az Ünnepet, a Történelmet, a Világegyetemet, a Föltámadást, mint pelikán torka hatalmas |
| sárga bőrzacskójába a halat, az irgalmas hosszú alsócsőrtől a madármellkasba ágazó |
| nyakvégig, a gégéig, a fehér pelikángégéig hólyagzó hatalmas sárga bőrzacskóba, amely |
| az alsó csőr csúcshegyéből nyúlik ágazva hátra a nyakig, az alsó csőrből lefolyva kinőve, |
| mint óriás sárga szelvényes léggömb, félig-fölfújt sárga luftballon, szottyadt és hervadt |
| csőr-herezacskó, abba teszem én a Létet, mint pelikán a halat, hogy később testévé |
| eméssze, hogy énekké emésszem bennem-sorsod Pikkelyes Hal-Világegyetem, Aranyhal- |
| Világegyetem, Haltestű Mindenség, és válaszolok minden kérdezőnek! A költő sorsa |
| a válaszadás! A költő sorsa a válasz-kötelesség! A költő sorsa: a válasz fényszava! |
| Mi más a dolgom, mint a válaszolás? Meg a kérdés, meg a felelet, meg minden más, |
| ami lehet és nem lehet! A hívás, a rákérdezés, a bizonyítás, a tanúskodás, meg |
| az, ami a mindíg-valami, amit kimondani alíg lehet! Az Összlét-Látomás és |
| a Közös Vígasztalás, amit elgondol az elme s a Mindenség Szerelme, s ami az |
| emberben emberi, ami az embert emberré teszi, meg más is, nemcsak az animális, |
| és nemcsak az ünnepi. Embergond, emberhit, emberszerelem. Hát így törődj velem |
| Szőke Szerelem! Énekelek! Válaszolok a sorsnak! Különben nyüzsögve fölfalnak |
| az emberevő halottak! Különben hemzsegve megzabálnak az emberevő halottak! |
| Hát így törődj velem Szőke Szerelem! Ne szeressenek a halottak! Nekem elég, ha |
| őket én szeretem! Ó, a halottak emberevő vágya! Ó, a halott-kannibálok! Ó, a halottak |
| árnyék-prése! Ó, a halottak emberevése! Ó, a halottak eleven emberhús-vágya. |
| Ó, az elmúlás quadrillió emberzabáló árnya! Ó, a kegyetlen, könnyű, vak, gyűlölködő, |
| irígy, dühöngő, őrjöngő, gyilkos, mohó, gyáva, csaló, pimasz, szemérmetlen, kapzsi, |
| szófukar, beszédmániás, szeretetdepressziós, kaján, kegyetlen, irgalmatlan, konok, |
| makacs, erőszakos, árulkodó, hazudozó, alattomos, aljas, gőgös, büszke halottak! |
| Ó, a mohó halottak! Ó, az emberhúsra éhesek! Ó, az eleven emberszívre éhesek! Ó, az |
| emberhitre éhesek! Ó, az embergyászra szomjasak! Ó, az eleven emberi szivet, |
| a boldog emberi gondot, a boldogtalan emberi gondolatot tépő, rágcsáló, marcangoló, |
| fosztogató, rabló, szakító, rágó, harapó, cibáló fényfekete éjjeli halottak, árnyékfényes |
| nappali halottak! Emlék-halottak! Álom-halottak! Töprengés-halottak! |
| Szégyen-halottak! Bűntudat-halottak! Boldogság-halottak! Feledést-gyűlölő |
| vad halottak! Átkozódók és szitkozódók, kiröhögők és kinevetők, gúnyolók, |
| sziszegők, részegek, rikácsolók, vinnyogók, sírók, üvöltők, nyafogók, vicsorgók, |
| nyüszítők, nyávogók, ugatók, nyerítők, bömbölők, sivalkodók, siránkozók, |
| dünnyögők, mormolók, káromkodók, szidalmazók, rágalmazók, vonítók, |
| nyihogók, brekegők, rikoltók, hápogók, gágogók, ásítozók, önfertőzők, unatkozók, |
| szenvedést-onanizálók, élők szivbillentyűjén maszturbálók, késsel szaladgálók, |
| baltát-hajigálók, akasztókötelet lóbálók, zokogással-bénító halottak! Mert |
| az álombeli élő beszívja a halottzokogást, mint a nyitott csapból sziszegve |
| ömlő konyhagázt és kékre-bénúl, hiszen eleven. És hiába nyitnak |
| ablakot, hiába nyomják kapkodó orvosok az oxigénpalack |
| fekete gumiszív-szájnyílású álarcos gégecsövét a szádra! Hiába! Kék vagy, |
| mint egy kék gázcsillag és csak a Fölébresztő Isten ment meg, ha akar! |
| Ó, Ragadozó Halottak! Ó, Ragadozó-Madár Halottak! Ó, Hüllőragadozó Halottak! Árny-Krokodílusok! |
| Árny-Keselyűk! Árny-Tigrisek! Árny-Viperák! Árny-Hiénák! Árny-Sakálok! |
| Árny-Farkasok! Árny-Angyalok nyüzsgő, zokogó tömegrajzása, Árny- |
| Szitakötők nehéz gyémánttömegzúgása tűnődő fejem körűl az őszi délutánon. |
| Szürke felhőfoszlányon lengő varjak fekete károgás-szárnya, mint az alkony |
| szempillája. A foszlányszürke alkonyi bíborkéken fekete szempillák fekete |
| verése. Messzebb a jegenyefa már zöldfeketében. Aranyloccsanat a körtefa. |
| A cinke aranybuborék-aranycsigolya a körtefán. Aranyrács-napraforgókönnycsepp |
| a körtén az őszi darázs. Üvegbe-nyomott domború gömbszita-dróthálószivacsszív |
| páros üveg-templomkőküllőrózsa-szeme. Minden kis rézdrótkeretű üvegszemcse- |
| rögben pici halotti gyertya ég. A darázs-szem lángoló avar. A darázs-szem égő |
| gyertya-oltár, nagypénteki Jézus-ravatal. És látszik a Hold is, mint fehér- |
| platina fogtömés, ezüst-pikkelyfa az alkony odvas fogában. Macska sétál |
| a szomszéd háztetőn a feketemoha piros cserépen. Alkonyodik. Hát ezt is megértem. |
| Szivemet ma a Halálhoz mértem. Szivemet a Mindenséghez mértem. Mit akartál |
| és mit akarsz még?, kérdem szivemtől. Fölkattintom a fényt! A 100 wattos villanyégő |
| sárga körfényt lő a verspapírra. Mai szivem: megírva! Hány halottba haraptál |
| ma öldöklő tiszta szivem? Én ettem a halottat! És ez nemcsak szerencse! |
| Én ettem a halottat. Nem a halott engem. A holtakat én ettem. Nem a holtak engem. |
| Mert nem lehet, hogy a halott fölfaljon engem. Nem zabálhatnak meg a halottak engem. Nem |
| rághatnak meg a halottak engem, mint patkányok a hullát. Még nem vagyok halott. Mint |
| alkonyi patkányok a katonahullát bombázás után a romok között. Szürke papírlapként széttépett |
| betontömbök, kormos fekete kővirágszárak, fényes kőoszloprózsák, piros téglakémény-csigacsőmerengések, |
| félig elolvadt betonvas-bajszok, gipszrózsás és kék malterhabliliomos görbe drótrács-szakállak, |
| elszenesedett gerendacsontok, piros fazekak, kilukadt barna nyúlszőrkalapok, csipkefátylas |
| vitrinüvegek, zöld kecskebékaként púposodó, lila pókokként kuporodó csúklónál-letört |
| gyerekkezek, virágzó klozetcsészék, piros lepkeként kövön ülő szemhéjak, hamuban tenyésző |
| műfogsorok mélytenger-képletei végtelen, büdös romrühesség szégyenüvöltés-csöndtekervény |
| szigetén feküdt a katona hanyatt, mint egy eltört piros ipszilon. Egyik lábán fekete |
| bakancs, másik lába térdből letépve, másik lába egy piros kéménycső kopasz kockaszáján, |
| mint fekete szélkakas, fekete vaskakas piros tollfarokkal. Bajszában kék legyek, mint |
| szárnyas apró gálicrögök, szögletes gálickő tollrügyek, barna szétszórt hajából a kutyatej |
| sárga epemirigygömbszárnya állt ki zöld esernyőszáron, mint egylábon álló sárga |
| lapos epepénz-madár, kalászos zöld fű ágaskodott jobb szemgödréből, mint egy gótikus |
| zöld törpe, mint zöld drótszárra húzott zöldpikkelyes hal függőlegesen, mint zöld drótra |
| kötözött zöld halcsontváz, nyitott kék balszemén barna mezei poloska ült, mint arany |
| rugóláncgyűrűcsővel körülszegett többszögletű parafadugószelet, alúl a zöldbarna |
| katonanadrágból kilógtak heréi, mint tűzben-perzselt cserebogarak, mint páros aranydiók |
| a karácsonyfaágról, nyelvén, a lila kobrafej-szétlegyezésen fehér pillangó feküdt, |
| mint vízjeles cigarettapapír-lapocska, szárazon nem-lobogva, mint férfiak nyelvén áldozáskor az ostya, lila vaskesztyű |
| száraz lovagkezében asszonyi melltartó, s lobog a két vászonbuborékos vászonkehely- |
| emlőernyő a dögszagmeleg langyos üveghomlokára feszítve, a büdös szél dögláng-homlokára, |
| mint motorbicikliszemüveg a motorbiciklis homlokára, vagy hajára, vagy orrnyerge |
| fölé két szemére, mint könnyű búvárszemüveg a békauszony-lábú, fekete gumiruhás, |
| fekete gumigömbcsuklyás könnyűbúvár gumihólyag fekete fejére, vagy meztelen hajára, |
| mint régi pilóta szemén a régi pilótaszemüveg, a pilóta kétfedelű kis repülőgépben |
| ült, mint egy csónakban, nyitottan, úgy repűlt a falu fölött, forgott, pörgött, orsózott, népet |
| riasztott gépi levélhullása, hanyatt-spirálja, előre-bukfence, gépdarázs-zörgő gyors |
| rázuhanása szerelmese szívére, mert úgy udvarolt, a falunép sikoltozott, a szerelmes |
| tisztviselőlányka ájúldozott, háború volt, mint most is Földgolyónk annyi szégyenén, a |
| katona lila péniszén zöld szöcske ült, mint csikófejű zöld vonópad, mint két háromszögletű zöld |
| zománcvonalzó zöld drótzománcszivacsszív-csikófejjel és két zöld zománctölcsérbe |
| ágyazott hosszú hajlékony zöld zománcbajusza a levegőt karimázva hajlongva föl-le |
| járt, mint a halál két üvegkezében, a csönd két hártyakezében két hosszú hajlékony |
| bajszos rugógégecső-vezénylőpálca. A katona szívét a patkányok ették, cincogó |
| füstkéve fejjel a véres mellkasgödörbe előre dülve, mint részeg hentes marhavérrel |
| teli cinkvödörbe, mert vért akar inni, forró gőzölgő marhavért, hogy kijózanodjon, |
| s bajszos piros arcát a vérvödörbe mártja, s néztem, a patkány hogy zabálja az |
| emberszívet, s patkány patkányon, mint sírkő sírkövön elhagyott, elhasznált falusi |
| temetőben, patkány patkányon, mint cseréptetőn egymásra lapozva a piros cserepek, |
| mint kővé-vált kecskekörmök milliója kővé-vált kecskekörmök millióján, a sárgán |
| megkövesedett őscsigákon, a kőkürtté alvadt őskori őscsigaházon, cincogott, nyávogott, |
| rotyogott, forrt, nyüszített, vinnyogott, sikított, mint a rozsdafekete bajszos, eleven |
| füst, mint a lángfekete avarfüst a civilizáció romhalál kalász-szőrös és virágkönnyes |
| dögszigetén a hömpölygő, buborékzó, tolongó, tülekvő bajszos lakodalom, |
| mint egy atomháború utáni emberhullaevő embertársadalom, szőkén, vörösen |
| pöfögött, buborékzott, páfrányos, pamacsos, pálmás, pávatollas enyvlábbal a levegőbe |
| fölugrálva, mint lázadó olvadt enyv, fröccsent az örvénylő, füstölgő patkány-halálhalom, mint szappanfőzéskor |
| az üstben a sűrű, nyúlós, enyves puha, síró, enyvbarna kotyvalékanyag! Arra |
| mentem éppen, ott ődöngtem fölszabadultan és szív-rohadtan, s néztem a csámcsogó |
| mohó hullaevést, bal kezemben Tóth Árpád verseskönyve kinyitva (Elégia |
| egy rekettyebokorhoz), bal kezemben rozsdás vaspálca, ráhúztam a füstpatkány- |
| lávatódulásra, kutyatej zöld szárát letörtem, s a zöld kemény növénygumicső |
| körpereméből, a zöldkarima, zöldkarika csősebből enyves sűrű fehér növényi |
| tejföl szivárgott és bugyogott lassan, mint tejföl zöld zománcbögreszélen, mint |
| sűrű ondócsepp, fehér előnyál a hímvessző kerek húgycső-szájából, mint fehér viaszcsepp |
| égő gyertyából, a viaszkönny-lángtálból, s lassan gyökerezve lefolyik a gyertya |
| oldalán, mint kidagadt lábszár-ér, csak éppen fehér, a levélszív-alakú láng |
| alól folyik, a gyertya puha könnycsészéjéből buggyanva áttetsző fehéren. A sűrű mézes |
| fehér tejet bal kézfejem fehér sömör-rózsáira kentem, bal kézfejem sárga sömörtyű- |
| hagymáira csöpögtettem a zöld kutyatejszár tejföl-vérét, a kézfej csöpp sárga szaru- |
| kaktuszaira, s szétnyíltak azok füstölögve, parázstalanúl égve, mint napon a hagymafej, |
| mint a kőrózsa szirmai, a kövér csipkeszív-tollak, mint a lemezekre és szeletekre |
| málló kő évmilliárdos hőben, évmilliárdos fagyban, évmilliárdos esőben. Igy gyógyítottam |
| magam. De végülis más gyógyította meg ifjúlátomás-költőkezemet, kis lápiszpálcával érintve, |
| sütögetve kézfejem halál-gyümölcseit, mint hosszú vékony ceruzabéllel, szürke ceruzabéllel, |
| s a ceruzabél-lápiszpálca-égetéstől a kézfej apró sömörkoponyái szétnyíltak, mint a rózsa, |
| füstölögve és perzselődve és parázsrózsaként sorvadva olvadtak el a grafitpálcaszerű |
| lápisz kénes csókjától. Az érintéstől lilasárga füstköpések göngyölögtek és forogtak |
| csigásan fölfelé a patika-levegőbe, a gyógyszerszagú csöndbe, a lápiszcsóktól lehervadt |
| kezem vadhajtása, kézfejem bimbói, kézfejem rügyei meghaltak a füstbajuszú csókban. |
| S azt mondtam: jól van! Néztem a halott katonát. Láttam a háborút! Éltem a háborút |
| én, a kölyök-katonaszökevény. Abban a korban, amikor az elmebaj mosolygott a |
| fehér márványszoborban, s a megbélyegzetteket géppisztolyos kamaszok terelték, amikor |
| a fagyos őszi szántóföld-porban négykézláb mászva és túrva és lihegve, félmeztelenűl |
| vacogva és éhség-vaksin dideregve a földben a maradékot keresték, a gumót, a gyökeret, |
| azt, ami véletlenül ottmaradt, szájjal túrva a sarat és orral és szótlan visongva, ahogy a konda, a |
| nők is szőrös arccal és a gyermekek bajusszal, a kislányok bajusszal, rágták, ami kiállt |
| a földből ehető és nem-ehető, ami a földben-rejtőzve élt, vagy a földön csirázott, |
| krumpligumó és hagymafej, cukorrépa, marharépa, |
| sárgarépa, meg narancsszínű növényi fogak, lehullott kukoricaszemek, vagy döglött |
| pacsirtatojás, fürjtojás, fácántojás, zöld paradicsomfürt bársonyárnyék ólomgyapjú |
| szárnyon, mint a bársonyláng zöld törpehónaljak zöld mirigyfürtjei, nyirokmirigycsomói, |
| négy szarvrózsával mászó eleven csigabiga, száraz penészköpet zöld varangyosbéka, |
| halott pacsirta, halott gombacsönd. Abban a korban, amikor úgy sült meg az ember |
| elektromos máglyán, mint piros tűzroston a dögdisznó szabad bűnözők megszerkesztett |
| vadon-röhejében, amikor nem volt szégyen a szégyen annak, akinek szégyenkeznie kellett |
| volna, amikor többet ért egy ing alatt ugráló fekete bolha, mint a megkülönböztetett |
| gyermeki szív, amikor meztelenre vetkőztetett nők, férfiak, gyermekek futkostak a |
| korbácsos fajbüszkék előtt az árammal-telt szögesdrótrácsketrecek kopasz téli térségein, |
| mint kisérleti patkányok a drótrács-dobozban, fehéregerek az üvegládában, |
| a rémület-üvegládában szaladtak, a megaláztatás árammal-beszegett drótrács-dobozában, |
| maguk is kopaszok, mert csattogó nullás hajnyírógéppel kopaszra nyírva, futottak |
| csupaszcsiga-meztelenre nyílva, s szép asszonymellük ugrált a fagyszökőkút |
| koncentrált levegőben, mint céllövöldében vízsugáron az üres tojás, a napcsillag- |
| töltelék nélküli tojáshéj, az üres hosszúkás mészhéjbuborék, és fekete gyapjufüst- |
| szívü ágyékuk be se takarták szomorú asszonykezükkel, s futott a meztelen |
| lángolás, szaladt a szemérempucér nagy péniszekkel, kis pöcsökkel, abban a |
| korban, amikor dicsőség lett az embergyilkolás, és kemencében égtek a nem-is-cédulás |
| agyongyötörtek, éhenhaltak, amikor a meztelen nők, férfiak, szűzek és gyermekek, |
| nagyanyák, nagyapák őrülve a gázautókban úgy fulladtak meg, „ahogy a szódavíz |
| pezseg”, nyüzsögve az autófadoboz-koporsóban, sírva, ahogy a szódavízben a |
| szódabuborék pezseg, a szódásüvegben a láncos, fürtös, páfrányos, kaporvirágos fehér |
| buborékhalál gyöngykéve-szökőkútként fölfelé száll, mert a fuldoklók az autóplafon |
| felé fürtösen tülekedve, kopasz koponyákkal fölfelé pezsegve, mint szódavízben |
| a buborék, s az összegubancolódott lábak és kezek és törzsek és nyakak és fejek |
| kockaalakú görcstömbje, mint fagyökérzet görcskúszadék-iszonyatlombja a |
| földkockában egymásba-gyötörve, és föld és gyökér, növény és talaj: egy-halál, |
| mint lila földigilisztákból összepréselt iszonyú halott lila kocka az autóban |
| az emberhalál, fej, szem, hát, törzs, segg, kar, pénisz, vagina, lapocka, emlő, kéz, koponya, |
| nyak, nyelv, has, gége, hajzat lila óriáskockává összenyomva a sziszegő gáz-préstől, |
| „mint a méhkas zümmögése”, mondja a mosolygó nyugdíjas gyilkos, „aztán meghalt |
| a zümmögés”, mondja a mosolygó nyugdíjas gyilkos, s úgy ültek a csönd- |
| csontvázzá aszalódott gyermekek a barakok priccsszélein, mint istállóban a |
| jászol peremén a fekete legyek, a csöpp fekete légykoponyákban az óriás barna |
| légyszemek, mint iszonyú fénytelen parafadugók, kidülledő fényes széntojások, |
| mint hatalmas fekete gömbkristály-lángok, mint barna-diók pici gyűrt ezüstpapírszívhez |
| ragasztva, mint fájdalommal-telt dagadt óriás epehólyagok a feketeszív szőrös |
| csöpp légykoponyából dülledten kidagadva, mint fényes zöld kemény paradicsomok |
| fekete szívalakú tűpárnán, mint szótlan fekete könnycseppen két óriás gömbszivárvány, |
| mint két óriás koromlepke koromrózsán, mint két dülledt, hólyagosan kiálló fényháló-tésztaszűrő, |
| fényszita-koromparázs-szűrőtojás álltak ki a szemek a fekete csontgyermek-légykoponyából. És |
| minden dülledt, koponyából légyszemként kiálló gyerekszem itt lángol szívemben, és ezt a fényszáraz dülledt |
| szomorúság-mindenség fürtöt szivemben nem oltja ki semmi! Az én szivem nem tud |
| aludni! Az én szivem nem tud feledni! Az én szivem nem tud a történelem-feledésben elpihenni, az én szivem nem |
| bolond! Az a bolond, aki alszik, hogyha nem lát, s azt hiszi, jól végezte dolgát, |
| ha lehunyja könnyeden szemét. És nem látja azt a világmindenséget-behemzsegő millió, |
| kicsi fekete esernyőfülű, patkóorrú, kutyaorrú, csigaszarv-orrú, gyermekszemű denevért |
| hanyatt lógni a halál-mennyezeten, a szenvedés istállógerendáin, a |
| kiszolgáltatottság istállómennyezetén fürtösen, kopaszon hanyatt |
| lógó millió hártyapillanat-füstöt, mint csukott fekete gyermekesernyők az éhség átlátszó |
| fogaskampóira akasztva, a millió apró fekete hártyacsillagot, a most-már- |
| Mennyország gyémántfordított istállóplafonján fürtösen csüngve, azok a szemek a bánat |
| fekete szőlőfürtjei, azok a szemek a kiszolgáltatottság gyászgalaxisai, azok a szemek |
| halál-bodzafürtök, haldokló feketerigók püffedt barna csöndhólyag-szemgolyói! |
| Éltem, dacosan, szegényen, azt mondhatom: bátran. És nem volt bennem alázat! |
| Se történelmi, se társadalmi, se emberi. Abban a korban, amikor föllázadt, aki |
| föllázadni mert, amikor föllázadt, aki föllázadni tudott, és volt, aki föl se lázadt, |
| mert számára nem volt magyarázat, annyira hitt abban, ami emberi volt eddig és ami még |
| emberi az emberekben és az emberi létben, hogy inkább elpusztult bele. Mert volt, |
| aki annyira kifáradt az elmerészeg gőggyűlölködés-lehetetlenben, hogy csak ült önmagába- |
| dermedetten, mint ősbogár a kövületben, mint ősgyantában őslepke merengve, ős- |
| könnycseppben szinesen lebegve, ott lebegett a sárga ősgyanta-rémületben, szivére |
| sárga csillagot varrt a parázna téboly és nem akarta tudni, hogy majd megölik, pedig |
| tudta mégis, hogy majd megölik, szivén a sárga csillag, mint fürkész- |
| darázs barna kitin-mellényén a sárga folt, mint |
| feketebíbor, szederszárnyú tűzörvénycsók lepke fekete emlőingén a sárga folt, nem |
| védekezett, csak dülledt rémülten a férfi és az asszony és hagyta, hogy a sorfal előtt meztelenűl fusson |
| és meztelen emlőit, meztelen ágyékát szégyenkező kezével be se takarta. És ha betakarta? |
| Csak röhögte a szajha! És fényes csizmahegyével a jeges földet kaparta animális |
| egyszerűséggel a Mozart-áhitatú homoszexuális, rúgdalta a fagyhártya földet, |
| ahogy a ló patájával a földet kaparja, mert rohanna már, de még nem lehet. |
| És akinek szivében ott volt még az emberi hűség: az a szivében keresztre feszűlt! |
| Önmaga Krisztusa önmaga keresztjén! Mennyi fölfeszített hűség: zsidó és keresztény. |
| És más-Istenhez fohászkodó embervállalás, Istent-nem-hívő emberi szépség! |
| Ti voltatok nekem a Létértelme-Embergyönyörűség! Ti voltatok ifjú szivemnek |
| Hű Hazája! Ti, Nem-Gyáva Egyszerű Hűség Szigetárva Embervégtelenei! Ti! |
| Költők, Földművesek, Lángelmék, Gyárimunkások, Tudósok, Napszámosok, Cselédek, |
| Munkások, Misztikusok, Iparosok, Regényírók, Éposz-írók, Festők, Szobrászok, Boltosok, Filozófusok, |
| Kereskedők, Vályogvetők és Koldusok, svábok, magyarok, zsidók, cigányok, tótok, |
| angolok, franciák, németek, oroszok, hollandok, lengyelek, szerbek, csehek, dánok, |
| norvégok, ázsiaiak, afrikaiak, amerikaiak, délamerikaiak és mind a föl-nem- |
| sorolható többiek, akik úgy álltatok körülöttem, ókoriak, középkoriak, újkoriak, |
| XX. századiak, akik biztatás-gyűrűben úgy álltatok körülöttem mosolyogva, |
| mint újszülött körűl kis emberi község, ahogy a Föltámadottra Mária-Magdolna |
| nézett a húsvéti sírkertben, ahogy fénylő szárnyas végtelen gyűrűben Alighieri |
| Dantére az angyalok néztek, mert tudták, ő mondta el az Egészet, emberként |
| mindent ő mondott el, ami volt, ami van, harmat-áttetszően és dologian, |
| hisz ő a kiválasztott, ő járt az isteniben, emberiben, emberalattiban |
| és kimondta fénylő győzelemmel emberként isten-módra, ami volt, ami lesz, ami van, egyszerűen és titokzatosan, |
| ami az emberben emberi vagyon, ami az emberalatti útálat-társadalom, |
| s ami fölötte már az emberiségnek, ahol már a mindenség csókfüzérei, gyémántgőz- |
| függvényei, a teremtés tervrajza kiterítve fekszik! Ti, akik között emberré |
| felnőttem, ti, akikben emberré fejlődtem, testeteknek már csontváza sincs, vagy |
| csak csontváza van. Akik nem mondtátok: ne adjam föl magam, akik mégis |
| azt mondtátok: ne adjam meg magam! Tőletek tanultam lenni én, hogy tinektek |
| megmaradjak, s ne elvarázsoltan rohadjak a Semmi gödrében, mint emberszívbe |
| betemetett szégyen, ami megkristályosúl, de el nem rohad! A szégyen szégyen marad! |
| Hasznom legyen az emberhit lakása! Üsd meg szivem Serkentő Idő, hiteddel verd meg |
| hű szivem. Küldd áramodat! Hasznos az, mint a növénymagok elektrosokkolása! |
| Élek, mert élnem kell. Szájoncsókol az asszony. Piros mindenségarcával rámnéz az ősz. |
| És néz az őszi csillag. És néz a szerelem. És virághatalmak csillag-vándorlása szőke ámulása! |
| Éltem földeden Bűn és Borzalom. Emberfaló Fajgőg, Emberbutaság Sokadalom! Éltem |
| hazátlan egy hazában, ha ugyan hazának mondható egy szigorú, szomorú földdarab az |
| édenvesztes Földgolyón, amely nem azt igéri, hogy szabad leszel, de szorgalma az, hogy rab maradj, |
| amely úgy foszt ki, hogy mosolyogva rakja szivedre, ami szivedet kimarja, mint |
| anyád kezét a lúgkő, a maró kristályreménytelenség-rögöt, a bánat-lúgkövet, s az |
| roncsol és mar és éget, hisz úgy szeret, ha öl, s szivedbe-oldódva szived megeszi! |
| Éltem benned Gyászhatalom, elnyomó ragályszövedék-társadalom, s azt hitted, |
| nem tündököl föl forró szerelmes csillagom, össztársadalmi gyűlölet-magányban |
| növekedtem, s a csillagokat perzselte meg emberhűség-lázam, s lezuhantak a csillagok |
| zuhogva, mint Isten letaszított angyalai a pokolba Milton szerint, mikor kamasz-szivemet |
| a feketealázat-gyémántmakacs űrre szuszogva aranylapokat kalapáltam aranyrögökből, |
| aranyrögökből kalapáltam aranylapokat, hitrögökből hártyás, párolgó, sors-sejtelmű, |
| virágpor-értelmű, virágforradalom-győzedelmű fiatal szavakat, s ifjú szavaimra |
| boldog égitest gyönyörtüzét kentem, jobb kezem két ujjával a Napcsillagba nyúlva, mint |
| mézesüvegbe gyermek, a szálkázó vastag méz-szakállt mutatóujjával az üvegből kiemeli, |
| az aranycérna nehéz sárga emlőcsurgást a nyelvén boldogan elkeni, így kentem én |
| az ujjaim hegyére akadt naptűz őrjöngő fénygyanta anyagát ifjú szavaimra s bedörzsöltem |
| fiatal szavaimat csillaghalmazok zöld illatával, ahogy ujjaim hegyét, két kezem |
| fejét gyermekkoromban citromcsalánnal, a citromcsalán nem-tűz levelével, |
| ujjaim közt morzsolva, kézfejemen dörzsölve a zöld pórusos, bársonypihesziget, csipkeláng |
| eres levélrongyot, gyerekkoromban az erdőben, s diadalmas költők kobrakristály |
| szeretetporát és mítosz-szakállú lázláva époszírók látomás-hatalomporát fújtam |
| ifjú szavaimra, mint ahogy szikrázó lisztes aranyport fúj az üvegfúvó a hártya- |
| hólyagosan fújt, gyorsan-szilárduló, forróság-tüdejű nyúlánk üvegalakra, |
| gömbölyű üveglángolásra, és a szegényebb világemberiség homlok-fölé dülledt, |
| vagy homlok alá besüppedt szomorúság-szőrös éhségtekintetébe áztattam fiatal |
| szavaimat, mint formalinba a hullát, hogy megmaradjanak, mint |
| Kass János átlátszó szoborhit-műanyagfejében az üvegtégla-alakú megtartó |
| doboz a 12 centiméteres majom-magzatot, vagy ember-magzatot, ami ott lóg a csöpp |
| nyakcsigolyára hurkolt rézdrót-akasztókötélen, a kis rézdrót-kérdőjelen, az elvetélés |
| akasztókampóján, a magzatelhajtás henteskampóján, kis koponyája, mint föltört- |
| tetejű áttetsző üres madártojás, foszlik róla a vékony üveghús, pihésen mintha hullna a hó, |
| puha üvegkristály-hócsillagszirmokban, mint égő cigarettáról a hamu hull laza pelyhekben, |
| kis vállcsontjai, apró medencecsontjai, mint piros drótlepkék, piros drótperecek, egész |
| csontváza piros drótemberke, másodpercvékony piros drótsöprű kezecskéi és lábacskái |
| piros pontok és piros pálcák ketyegés-drótsöprűgereblyéje, a csontizületek ragasztója |
| zöld takonyenyv-pontocska, üres koponya-szemgödrében |
| sárga formalincsöpp-tojások, szemgolyók helyett könnyek, agya helyén sárga formalin-tojás, |
| s az átlátszó üvegpontrügy-péniszű függő kis testecske, mint New Orleans gazdag villáinak üveg- |
| ajtaján a fityegve lógó fehér műanyag babona-csontváz, mint egy piros csillaghalmaz, a Vénusz csiklójára akasztott |
| piros drótvázcsikó kutyafej-alakú trepanált koponyával, páviánkoponya-alakú meglékelt rózsaszín |
| csöndtojással, megáztattam fiatal szavaimat, mint fehér keményítő |
| anyagba a vásznat, hogy megszilárduljanak, mint embervérbe a mesterséges szívbillentyűt, |
| a kis gézszitaszövet-puttonyt, műanyagszitarács-kosarat, fehér gézkéveláng-lepkeszárny |
| kosárfödőt, hogy szitarács-sejtjei, szitaszövet-szemcseablakai, gézháló-rácsszünetei |
| átitatódjanak vérrel, eltömődjenek a piros kocsonyás nyereménnyel, |
| hogy a sejtszitarácsvödröcske likacsaiban megkristályosodjon a vér, hogy puha- |
| szilárd kristályos anyag legyen az a műanyag szitadob-szerkezet, s az |
| eleven emberszívben használható legyen az odavarrva beépített idegen anyag, |
| és ifjú szavaimat a megsebzett szenvedők gennyes sebeibe nyomtam, mint sárga |
| penicillinport a háborúban az orvos az elgennyedt katonasebekbe, hogy föligyák, |
| a halálos sebváladékot, hogy sárga porcsomó-csókjukkal gyógyítsanak, eleven |
| rothadást szárítsanak, seb-csókoló ifjú szavaim gyógyúlttá szárítsák a jajgatók |
| nedvező, gennyező sebeit, és ne fertőzés-halálgörcs legyen, de bársony élet, ha |
| csonkán, ha metszetten, mint a gyümölcsfa, mert levágva a katona karja, |
| két lába, ha félbevágottan az eleven embergyümölcs, mint piros gyümölcs, |
| ha heréin csúszkál, pislogó eleven farönk a földön, mint piros kukoricacsutka, |
| mert örül neki mégis az asszony, mint gyerek a piros husvéti tojásnak és szájával |
| teszi azt a vigaszt, hogy tudja a férfi: asszony szereti őt, nem keres más szeretőt, |
| ha épnek megmaradva, csak éppen bicegve, vagy támolyogva vak vakon, fehér vasbottal |
| a járdát, a szegény falat ütve, az ismert vak bútoroknak ütődve, vakon ülve |
| a fürdőkádban, feleség mellett az ágyban, vakon ülve és vakon tapogatva emlőlátó |
| és ágyéklátó kezekkel, és ujjakkal vagy karok nélkül ülve biciklikerekes tolószéken, mint |
| piros húsvéti nyúl húsvéti drótkosárban sárga faforgácsfészken, s ha vizelni |
| kell, az asszony vizelteti, péniszét nadrágjából kiveszi, mint pólyából a csecsemőt, |
| és másképp teszi, mint amit tett azelőtt, s ez mégis élet, élet, élet, élet, s ha így él, |
| hát így él, de él, mert emberré lett, s ifjú szavaimra a világmindenség lázmagány |
| vacogásfényporát szórtam, a világmindenség lázadó porcsönd sejtelemszigorát, |
| mint harangszót a nyárhajnal vértódulásra a gyerek-harangozó, mint |
| kéréstűz harmathangját a kék harang, a hajnali ég falevélre, fűre, virágra, |
| csigabigára, lepkére, bogárra, zöld lombra, három-szív-fejű fekete bibére, |
| rozsdapettyes-zöldpettyes madártojásra, földből kibújó giliszta-gyűrűrácsra, |
| vak, szelvényes élő lila gégecső-csodálkozásra, fehér puli fekete szempilláira. |
| Ó, Gyönyörtűzzel-bekent szavaim! Égitest-gyönyörtűzzel bekent ifjú szavaim! Ó, Örjöngő Fénygyantával |
| bekent szavaim! Ó, Ifjú Szavak! Ó, Csillaghalmazok zöld illatával bedörzsölt szavaim! Ó, Fiatal |
| Szavak! Ó, Kobrakristály-szeretetporral befújt szavaim! Ó, Ifjú Szavak! Ó, Látomás- |
| hatalomporral befújt szavaim! Ó, Fiatal Szavak! Ó, Világemberiség Éhségtekintetébe áztatott |
| szavaim! Ó, Ifjú Szavak! Ó, Sebcsók-szavak, Seb-csókoló szavaim! Ó, Fiatal Szavak! |
| Ó, Világmindenség lázmagány vacogásfényporával beszórt szavaim! Ó, Ifjú |
| Szavak! Ó, Világmindenség lázadó porcsönd sejtelemszigorával beszórt szavaim! Ó, Fiatal Szavak! Szavaim: Ifjak! |
| Szavaim: Fiatalok! Akkoriak! Mostaniak! Ó, szavak, szavak, szavak, szavak, |
| amiket hurkosan és gyűrűsen derekamra kötöttem, két vállamon, s hónaljaimon sárgán |
| áthurkolva kétszer, mint nehéz hámot, mint ejtőernyő kötélcsillag függőkosarát, mint |
| barlangkutató a kötelet, a hosszú kender-köldökzsinórt, mert leereszkedtem a bánat |
| barna barlangjába, leereszkedtem kötélszavaimon a szomorúság cseppkőbarlang- |
| gyomorrendszerébe, mint nyirkos és dohos, és denevérsóhajú, vízcseppkősuttogású, |
| cseppkőtű-gyomorkrokodílfogsoros barlangbélrendszerbe a barlangkutató, leereszkedtem |
| a bánat barna barlangjába mint embergyilkos barlangba a barlangkutató és az |
| emberszomorúság kősziklakútjába ereszkedtem szavaimon, mint izzó selyemkötélen |
| a plafonról a sötét szobamélybe a pók, s forogtam a bánat barna barlangcsöndjében, |
| ahogy a pók hanyatt lógva forog, a pókhas pontcsöcséből, a pók-Buddhapocak köldökéből, |
| a pókpotroh Krisztus-szívsebéből függőlegesen kifolyó tejszálon, a selyemnyál |
| szőke köldökzsinóron, a derengő vérvizenyő-szálon, mint embermagzat lebeg |
| a magzatburok vizében, a forró vizeletsárga hártyagömbedényben a köldökzsinóron, |
| mint pók a karimátlan küllőcsillag szőrkerékagy, leereszkedtem a bánat |
| barna barlangjába! Mint barlangba a barlangkutató. Ó, szavak, szavak, szavak, |
| szavak, amiket mint gyémánt-Szeráfszárnyakat ifjú hátamra kötöttem a megmaradás |
| piros kötelével, amiket mint kristály-Kerubszárnyakat fiatal vállaimra kötöztem a |
| fölsuhanni-vágyás parázsló motorköteleivel, ó, szavak, szavak, szavak, szavak, |
| ifjú hitem arkangyalszárny-szavai! Mert fölrepültem én a világegyetem minden |
| fénypuha fényszigetére, szines gázködére és virágzó örömünnepére, a tűzvirág |
| halmazterebély-őszenére és a fény hangjaiba mártottam mohó költőcsikó |
| fülem, s az öröm szagos ünnepnyálába mártottam vad költőcsikó-szemem és a |
| zene zöld moszatlángjába, kék mohagyász-tartamába mártottam borzongó |
| költőcsikó-szivemet. Világborzongó arkangyalcsikó voltam én. Létmohó Szeráfcsikó, |
| Mindenségvad Csikókerub. S barlangmászó kötelem piros képzeletcsillaghoz |
| kötöttem én odafönt. S tollas világhalmaz-szárnyaim ifjú lapockáimra varrva |
| piros kötéllel. Egy kristályspermatoll-üstökös volt a tű a Képzelet kezében, piros mindenség- |
| gázködfonal a cérna, s úgy varrta lapockacsontjaimra a világláng szárnytöveket |
| a Képzelet könnyedén, puhán, ahogy a szabó szövet-kabátujjat a kabátváll |
| barna szövetére, átszúrva a csontot, a húst könnyedén, puhán, mint szabó tűje |
| a szövetet! Átszúrva kristályspermatollüstökös-tűvel, aminek jégkeretű szájába |
| piros gázköd-cérnát húzott ifjúságom. És lemásztam én a gyötrelem frissen- |
| ásott kútjába, mint ásóval, csákánnyal az új kútba a kútásó, húsz méterre függőlegesen |
| a föld kérgébe lefelé, lemásztam szétterpesztett kezekkel, szétterpesztett lábakkal, |
| mint aranypor-ember, lassú ember X-ként, talpaim, tenyereim a kútfal |
| sárga függőlegesére tapasztva, mint izzadó sárgaföld-porfüstös ember-X, |
| másztam lefelé a sárga földcsőben, másztam a sárgaföldszagú földsötét |
| ürességcsövében, mint a kútásó, s mikor már ott áll a cső-sír alján és fölnéz, |
| mert sehol vízgyökér és a fekete hengercsönd sárga oldalát csákányozza dühödten, |
| s fölnéz, s fönt csak pici kék koronglukat lát, vagy azt se, messzi |
| kék pupillát, mint sárga szalmaszáron ha nézte az eget Bolond Istók, |
| a földcső kék pupilláját látja, mint csőlátó asszony szikrázó kék pontnak az eget, |
| vagy azt se, mert nyikorog lefele a csigás kötelű földszállító- |
| vödör, a fönti akasztófa fordított harangja, és agyagot |
| küld föl, könnyes rögöket, behullott varangyosbékát, tüzeshasú békát, |
| amely mint tüszős mandulagyulladás, a varangyosbékák a földtorok tüszős mandulái, |
| a tüzesbékák a föld gyulladt mandulái, lehullott-behullott faleveleket, nem vizet. |
| De én könnyeket találtam ott, könnyeket, könnyeket, könnyeket, könnyeket, könnyeket, |
| millió könnycsatornát és millió könnymirigyet, könnycsatornákat és könnymirigyeket, és |
| könnyeket, könnyeket, könnyeket, könnyeket, könnyeket, könnyeket, könnyeket, könnyeket! |
| Álltam az emberi könnyben térdig, derékig, álltam a folyékony gyötrelemtűzben |
| szívcsúcsig, hónaljig, a könnyeket taposva, s folytak a könnyek a könny-erekből |
| zuhogva, zúgva és csobogva és néztem a kútba-hullt csillagokra és árva tüzüket |
| meginni akartam. És zuhogtak a könnyek! És nem lettem a könnyekhez se hűtlen! |
| Én a szavakban hittem, nem a betükben! És nem lettem a könnyekhez se hűtlen! |
| Zuhogtak, zúgtak, csobogtak a könnyek, zúgtak, zuhogtak, csobogtak, nem szivárogtak, |
| de csobogtak, zuhogtak, zúgtak, szikrázva, csörömpölve, csörögve, csilingelve szinte, mint |
| a folyékony só lángja, mint csivitelő, pityegő, ketyegő gyöngyláva, csobogva folytak |
| a könnyek, mint az óraketyegés, ketyegtek a könnyek, mint az eleven óra gyors |
| másodpercmutatója, s én álltam a könny-kútban a könnyeket taposva, ahogy |
| az úszó ha pihen s a vízben állva a vizet tapossa gyors talpaival, mintha biciklizne, |
| mintha biciklizne a vízben s a víz kék pedálszárnyait taposná lábaival gyorsan, |
| s úgy áll a vízben, mintha biciklin ülne, folyékony kerékpáron, s talpai a kék |
| vízpedálon, s talpai a pedált tekerik, s a páros függőleges körforgással a vízből |
| félig kiemelkedik, a könnyeket tapostam én, a könnyeket, a könnyeket, a könnyeket, |
| a könnyeket, a könnyeket, a könnyeket! Könnyek biciklistája voltam én. Beszélő |
| könnyek kútfoglya, én! Leszálltam a Könnyek Kútjába! A Könnyek Kútjába |
| szálltam le én! Forró Könnykútba! A könnyeket tapostam. S fehér habcsóvák, |
| kék pezsgésizomlángok lövődtek föl taposó talpaim alól sziszegve, sisteregve, |
| mintha a könny sziszegne, folyékony kobrák, folyékony viperák, folyékony csörgőkígyók |
| milliárdja, sziszegő könny-kobrák, sziszegő könny-viperák, könny-csörgőkígyók forró |
| Tejútvödrében álltam, a könnycsörgést, a könnysziszegést jajtalanúl taposva és |
| zuhogtak, ömöltek, zúgtak, csobogtak a könnyek, a könnyek, a könnyek, a könnyek. |
| A könnyek! A könnyek! A könnyek! A könnyek! A könnyek! A könnyek! A könnyek! |
| Az emberi könnyek! Könny-kútba másztam le én, folyékony Só-kútba, a forró |
| folyékony só kútjába másztam le én, mint 20 méteres cső-alakú kútgödörbe a |
| kútásó! Könnyek kútásója én! Szétterpesztett lábakkal és szétterpesztett kezekkel |
| másztam lefelé a magam-ásta kútba, mint meztelencsiga ember-X, s érezték |
| csőfalnak támaszkodó tenyereim és talpaim, hogy piros hajlatuk és piros domborulatuk |
| alatt nedvesen szilárdpuha, lázasan puhaszikár körben a kútfal-anyag, mintha |
| hosszú higanycsőben másznék lefelé, talpammal, tenyeremmel a puha szilárdságba |
| süppedve lassan és visszanyomódik a talp, a tenyér, a kéz, a láb rugalmasan |
| a szikárpuha sejtelmes köranyagról. Mintha golyóalakú higanycsöppek, |
| rugalmas és fénylő, tompalángú higanygolyók rakódtak volna csővé gyűrűsen |
| körben, folyékony gömblángszikár higanygolyógyűrű süppedt lefelé sűllyedve csúszva |
| szilárdcsönd láng-gömblánc higanygolyógyűrűre, egymásra nedves szilárd puhasággal |
| így rakódva a kút talpától a kút kék pupillájáig, mert emberi szemek voltak |
| azok a higanygolyók, nedves puhaszilárd emberszemgolyók, emberszemek voltak |
| azok a higanygolyók, emberszemek a kút kék szájától gyűrűsen körben lefelé egész |
| a kút fekete talpáig, emberi szemek, emberszemekkel volt kibélelve a kútfal |
| belseje, mintha a föld sötét csőbelét nagy fekete, kék, zöld, szürke, piros, |
| sárga, aranyszínű kavicsokkal rakta ki volna valaki, könnyező eleven |
| kavicsokkal, síró szemhéjtalan kavicsokkal, mintha a zokogáskút belső |
| fala a kék csőpupillától a fekete Fundus oculi-ig, a kút-alja szemfenékig, |
| a fekete látóbíborig, a fekete retinabíborig, a fekete Rhodopsinig, az érhártyáig, |
| az ideghártyáig, a szivárványhártyáig puha, élő, lüktető, dobogó varangyokkal, |
| izzadó varangyosbékákkal lenne körben, gyűrűsen és hullófüggönyösen |
| lihegve kitapasztva! Mint festett szemekkel, mint szines dombormű-szemgolyókkal, szines puha |
| zománchólyagokkal, könnyező szines lakkbuborékokkal függőleges hosszú kripta, |
| halotti hegedű kőbelseje, a kőzene kőhegedűversenye kibélelve csönd-fölhólyagzással, |
| bekenve könnyező sárral, ahogy anyám kente meztelen lila kezével a polyvás |
| sárgaföld-sarat a szobafalra. Ó, szemek, szemek, szemek: lüktető varangy-csöndek, |
| szikár kavics-némaságok, varangyüzenet pillantáslángok, kavicsdaganat könnytüzek! |
| Ó, szemek, szemek, szemek, szemek, szemek, szemek, szemek, síró gömblángok! |
| Síró könnyrügyek, csókbimbók fekete könnyből! S ahogy másztam csak könnyes rugalmas szilárdpuhaság, |
| rugalmas könnyes puhaszilárd patakzás és mozdulatlan függőleges csobogás |
| érintette támaszkodó testrészeimet, ahogy a gyerekek egymás szemét |
| nyomkodják ujjal, kemény kis mutatóujjal benyomják a rugalmas szemgolyót |
| izgatottan nevetve, a másik meg hagyja, vagy sírni kezd, |
| zokogni, a cső ruganyüregében másztam lefelé, mintha hámozott |
| főtt-tojások csöves, függőleges körfüggönyén másznék lefelé, |
| íriszekbe, szivárványhártyákba, inhártyákba és pupillákba süppedtek nyomódva |
| támaszkodó, horgasan kapaszkodó lábujjaim és kézujjaim, szemlencséket |
| és corneákat tudtam hüvelykujjaim és kisujjaim alatt, s forró piros ujjbögyeim |
| mint a vizipók korongtalpai: fekete holdárnyakat lőttek az üvegtest kocsonyaderengésébe és könnyben áztak |
| forró ujjaim. S a szemek csarnokvizének nyomáslihegése, mint a varangyok |
| puha fehérzöld tokája. Úgy kapaszkodtam a szemgolyókba én, ahogy a kis zöld |
| levelibéka mászik kapaszkodva kék létrakötelén, ahogy a zöld levelibéka mászik |
| hanyatt lefelé az üvegben kifeszített szőke spárgalétrán, piros cérnalétrán. Apró lábkezei |
| mint a hablencse-korongtalpú vizipók, a púpos kitinküllőcsillag, a szivacsos |
| talptányérú drótkosárkupac, s az ujjvégek puhaláng kristálylencséi, az ujjvégi |
| ostyák, az üvegostyák, s bennük, galaxiskorong-lepényszivükben a piros hajszálérlepkék, |
| piros cérnaangyalok, az ujjlángosok a létraanyaghoz ragadnak, mintha gyerek |
| csirizes kézzel nyúl spárgához, papíroshoz. Mentem lefelé a körben függőlegesen |
| a kút látóbíboráig szilárdan lecsurgó könnyes emberszemeken. Mert a szemek |
| körben súlyosan csüngve lecsurogva, mint sebzett fenyőfából az eleven sárga gyanta, |
| mint cseresznyefasebből kibuggyanva vastag csöppekben és nyúlós szilárd csöcsökben |
| a barna mézga. Csúsztam a kútban lefelé! Csúsztam a szemeken, a könnyes |
| szemeken, ahogy a szilárd tajtékpénz-talpú vizipók, ahogy a megszilárdúlt |
| szivacsos lávahab-hamutartó talpú vizipók csúszkál a vizen, korcsolyázik |
| a víz tetején. Mint egy légpárnás hajó, mint egy légpárna-drótharang-köraútó |
| a föld felszíne fölött. Ahogy a vizipók lencsepénzes lábaival a vízhártya kék |
| higanylepény felszínén. Ahogy Jézus járt a vizen, meztelen talpakkal a tó tetején, |
| Jézus, a Megváltó-Vizipók, Jézus, a vizen-korcsolyázó emberisten, Jézus, az |
| Isten fia! A vizipók talpai bizsergő hőkéve-ellenállást lőnek és nyomnak |
| korong-alakban maguk alá, hőkéve korongsugárzást a víz felszínére, korongos hő- |
| lefelenyomással szigetelő fölfelenyomást, korongalakú idegáramváladékpárnát |
| nyomnak és fújnak, préselnek és fúnak a vízhártya felszíne és a talplencse |
| közé, mint űrrakéta fúvókái a körlángot. Igy száll a víz tetején a vizipók |
| és Jézus, a Gyönyörű Emberisten-Űrrakéta, a légpárnás Isten-repülő, a |
| légpárnás drótcsillagharang-rovar. Úgy csúsztam én az emberszemeken, ahogy |
| Jézus járt a vizen, Genezáret taván. És megfordítva is járt ő a vizen, hiszen |
| szőke szakállas tükörkép-feje a víz kék gyomrában, s a vízhártya kék bélés- |
| belsején égnekálló megfordított talpai! S a vizipók is lencsepénz-körhinta |
| árnyékával úgy csúszkál önmaga alatt a víz alatt megfordítva hanyatt, mint |
| egy vízszintesen forgó óriáskerék árnyékforgás a lombokon, Vidám Parkon, |
| Wurstlin, háztetőkön, ágaskodó-pettyes ringlispil-lovon és ágaskodó, lobogó-szárnyú arany- |
| kürtöt fújó ringlispil-angyalon. Mint kocsikerék árnyéka, biciklikerék |
| árnyéka, kinyitott esernyőváz árnyéka a földön. A vizipóké és Jézusé! Mint |
| drótmatrac-oszlopcső sejtjei, cellái, csöndszigetei, dróthuzal-csipkerugórácsai |
| között szárával, a folyékonyszilárd zöld spárgával, lila kürtfejével a |
| futóka, mint drótrács-csőoszlop csipkeháló áttört falán a futórózsa ahogy |
| ki-bebújik a drótszivacs likán, csontvázhorgolatán és gyűrűsen körben |
| befelé csüng, mint a drótszivacs oszlopgyűrű piros növényi vizesés-szakálla: |
| a kút belsejében a szemek. A kút belső vázatestén a szemek. A szemek, a |
| szemek, a szemek, a szemek, a szemek, a szemek, a szemek, a szemek! |
| Az emberszemek! A könnyező emberszemek! A síró emberszemek! A |
| könnyező emberszemek! A síró emberszemek! Az Emberszemek Zokogó Kútjába |
| másztam le én! Az Emberszem-Kútba! Ó, Halandóság-Kutam! Ó, Könnyek |
| Kútja: Emberiség! Ó, Könnyek Kurva Kútja: Gyász! Ő, Könnyek Kútmagánya: |
| Halál! Ó, Könnyek Árva Kútja: Emberiség! Siráskút! Zokogáskút! Ó, Megváltó |
| Kutam! Jézusnál-erősebb Kút, Megváltó Kút, Kút-Megváltó, Kút-Jézus, |
| Kút-Krisztus! Könnyező szivedbe leszálltam én, vak könnyeid fürösztöttek |
| engem! Vad könnyeidben tapostam én, hogy halandónak mégis fönnmaradjak! |
| Halandónak és énekadónak. Vizedben jártam és nem vizeden, mint |
| Jézus, az istenfia ember-vizipók! Leszálltam mélyedbe Zokogás, mélyedbe |
| leszálltam Sírás! Hogy megtisztuljak hűségem hitében, hogy páncélosra |
| mossad ifjú szivemet! Páncélom a tisztaság legyen, az védjen engem a haláltól, |
| a hamar haláltól, hirtelen haláltól, a fölösleges és vak föltámadástól, a közöny- |
| homálytól, trombitás elbutulástól, mint övesállatot egymást simulva záró kőgyűrűi, |
| mint tatu puha, megsérthető testét a szoros kőlemez-ráfok, mozaikos kőlemezkarikák! |
| Mert élni akartam és nem könnyen meghalni én, pedig nem tudtam még, amire csak |
| később tanított a Halott, még a föld fölött és nem a föld alatt: nem a halott győz! |
| Az győz, aki életben marad! Nem a halál győz! Az győz, aki könnyen nem fogadja |
| el hatalmadat Hatalmas Halál. Akárhogy áll a bál! Akármekkora csinnadratta! |
| Eleven emberhullabál! Eleven világpusztítás-csinnadratta! A győztes mindig az, |
| aki életben marad! Igy van: Halott? Igy van: Halál? Igy van! És jól van! Igy igaz! |
| Ha nincs vígasz, legalább ez legyen vígasz. Mert ez vígasz. Igy igaz! Igy van. Jól van! |
| A sírás joga az élő emberszemeké! A halottak sírása: az anyag hazugsága. |
| A halottak sírása anyagelfolyás, anyaglazulás, halálszervezet-föllazulás. Forma. |
| Meglazúlt könnycsatorna! Akkor meglazúl minden halott csatorna, a könnycsatorna, |
| az orrcsatorna, a végbélcsatorna, a húgycsatorna. Meglazúl, mert föllazúl és |
| folyatni kezd, szivárogni kezd. A halott testcsatorna-sírása: a fölbomló forma |
| hazug könnye! Mert sírni kezd a szem, a végbél, a pénisz, a hüvely, az orr, még |
| a fül is könnyet ereszt, mintha sírna a fül. Síró fülek! Halottak fülei! Síró |
| végbelek! Halottak végbelei. Síró nemiszervek! Halottak nemiszervei! Síró orrlikak! |
| Halottak orrlikai! Síró szájak! Halottak hullaszájai. Ensor-vigyorok sírása! |
| Ensor-álarcok hullakönnyei! Hazugok, ringyók, kurvák, ribancok, szajhák: |
| halott-könnyek. A halottak dülledt szeme, mint a legyeké: óncsészékben nagy gálicrögök, |
| ólomkancsóban óriás gálickődarabok, cintányéron smaragd-darabok, cink-kancsóban |
| borostyánkőgyertyák, rézgyertyatartóban piros posztószív-tűpárnák, sündisznósan |
| teletűzdelve üvegfejű gombostűkkel, ravatalon üres koporsók, bádogkádban |
| formalinban úszó lila halottak, elrákosodott kiboncolt embergyomrok, elrákosodott |
| kiboncolt embertüdők véres márványtálon, donor-vesék fehér viasz- |
| hütőszekrényben, áttételre váró embermájak sárga viasz-szoborban, |
| piros nyúlszemek szőrös márványtálban, kosok kimetszett véres heréi, |
| kiherélt bikák véres tökei sárgaréz pásztortenyérben, ólomország- |
| tehénpásztorkézben, véres disznóherék a kanász kezében, |
| a rozsdás vasliliomban, alvadó vércsöppek ólomrózsán, fagyott könnycseppek |
| cinktulipánon, deres takonycsöppek cin-margarétán, vakra-zománcosodott |
| tehénnyálcsöppek cink-pünkösdirózsán, meztelen lila halott újszülöttek, |
| halott meztelen csecsemők gyűrt véres lepedővásznon, a halottak szeme |
| halálos gyermekagyvelőgyulladás, gömbkéreghéjában is büdös záptojás a |
| halottak szeme. A halottak szeme kiboncolt gyermekszív a kórboncnok |
| gumikesztyűs kezében, vak ugatás a halottak szeme, homályüveg nyerítés, kocsonyás |
| gömbüveg-kukorékolás a halottak szeme. Trágár ima. Takonycsönd-káromkodás. |
| Rothadó himnusz. A halottak szeme. Mint halott szülőasszonyok véres hüvelye. |
| A halottak szeme. Levágott emberfejek napsugár-réztálcán, deres tehénlepény: |
| a halottak szeme. Mint a legyek dülledt szeme. A légy szeme, mint kék |
| ólomkristályvázában sárga krizantém lila őszirózsa. Lila őszirózsa, fehér őszirózsa, |
| sárga őszirózsa. A legyek szeme! Leszálltam én az Emberszem-Kútba, leszálltam |
| a Cső-alakú Hosszú Zokogásba, leszálltam a Hengeres Kútgödör Embersírásba. |
| Mint kútba a kútásó. Mint kútásó a kút fenekére. A kút-retinára! |
| És ahogy szálltam csúszva lefelé: könnyes tenyeremet, könnyes talpaimat nem |
| gyötörte semmi szempillaszőr! Nem fésülte szempilla, csókjával nem |
| varangyozta szemhéj, nem csókolta varangyháttal könnyes bőröm emberi |
| szemhéj! Ó, varangycsók-szemhéjak! Ó, szemhéjcsók-varangyok! Mert |
| a kút-szemeknek se szemhéja, se szempillája! Csak dülledtek azok, |
| mint szemhéjtalan emberi arcból a szemek, mert a szemhéjakat |
| levágták, „műtéti úton eltávolitották.” Mert levágva a szemek előbőrei, |
| levágva a szemek fitymabőrei, körülmetélve a szemek, mint a semita férfiak hímvesszője. Ezek a |
| szemek, mint a körülmetélt Jézus. Mint Jézus körülmetélt szűzessége. |
| És szárazok voltak és könnytelenek, mint a sivatagi kő! |
| És sírtak mégis! És dülledten zokogtak. Az Emberi Sírásba csúsztam |
| le én. Az emberdicsőség zokogásba! Mert aki úgy sír, mint az élő |
| emberiség: sírásával a világegyetem szennyét kimossa! Kimossa az |
| eredendő bűnt a lét szivéből! Mint anyám a piros, kék festéket, |
| szines tenyértörlés-lángot az urak szennyeséből, a piros |
| üstökösárnyék festékcsókot. Ebbe a Sírásba szálltam le én. Mint kútba |
| a kútásó! Ott lettem gazdag én, a született szegény. A világ eredendő bűne: |
| hogy van. E bűn alól nem oldom föl magam. Magamnak magamat |
| magányosan. De Énekem: Eredendő Könnyitató Gyönyörvattafelhő. Az |
| egész világ megvalósulás-zokogása belefér a tág Énekújulásba. Eredendő |
| Énekembe! Megiszom Múlandó Valóság Eredendő Könnyeidet. Azt kérditek: |
| minek? Mert az ember nem azért él a Földön, hogy gyűlölködjön, öljön, öldököljön, |
| de azért a hitért, meg az énekért. Hogy szeressen. S ezt mondja meg mindenkinek! |
| Mert az ember nem azért él a Földön, hogy fölöslegesen tündököljön! Csak ha tündöklésének |
| emberszépség haszna van, nem volt élete haszontalan. Az ember nem |
| azért él a Földön, hogy magának másból hasznot gyötörjön, mert minek is él, ha |
| csak ezt teszi? Az ember nem azért él a Földön, hogy a másiknak vissza ne köszönjön, |
| hisz nincsen abban semmi isteni, ha a gőg gyertyája meggyújtva ég szívünkben, mint |
| leforrasztott koporsóra tett égő gyertyaszál, aminek árnya, mint zöld lomblevél árnya |
| a sárga esőtócsán, a halott sárga arcán lobog, átütve könnyű zöld árnykalapáccsal |
| a koporsóablak párátlan üvegét, hiszen a halott már nem liheg fehéren, nem zihál sötéten, |
| áttörve töréstelenül az üveget könnyű lobogás-zuhanással, ahogy a Mennybe |
| jutott lény átmegy a tömény dolgokon, a szilárd anyagon, mint a sugárzás, Szuzó |
| szerint, áthatol, mint üvegen a fény, a halott arcába hatol, mint Szűzanya szűz testébe, |
| szűz méhébe az Isten spermátlan nemzés-sugara, nemző ős-sugárzása, s a |
| sárga halott sárga aranyláva mosolyába mártva magát, libegő, táncoló árnyanyagát, |
| mint könnyű fekete ecsetet sárga olajfestékbe, olvadt aranyba, olvadt aranyba |
| mártott aranyat csurgó ecsettel, fekete árnysöprűvel, aranyba mártott fekete tollsöprűvel |
| a belső büdös csöndbe alvadt aranyviaszrózsát kenegeti. Mint újságpapír-csákós |
| szobafestő-mázoló mester sárga festékbe mártott finom ecsettel, a fekete |
| szőrtollal a mennyezet gipszrózsáját, gipszangyal vízszintes lobogását, gipszputtók |
| egymás kezét fogó szárnyas szőlőfürt-koszorúját, kétlábú létrán állva, füzőtlen |
| rossz fekete félcipőben, rongyos nadrágban, könyékig fölgyűrt ujjú fehér ingben, |
| sárgapettyes kezekkel, sárgapettyes arccal, mint a virágporos darázs. Az ember nem azért él a Földön, hogy |
| szava csak azért ömöljön, ahogy a kutya ugat: darázs-szagra, légyzümmögésre, méhecske- |
| aranyzizegésre és aranyhártyasziszegésre, emberszagra, emberárnyra, őrjöngve tajtékot |
| fújva a macskára, másik kutyára, aki az utcáról lihegve, csaholva visszapofázik, |
| kívűl-belűl őrjöngve, habosan ágaskodva, a vaskerítésre fölmászva, mint bundás |
| fehér pók, a zöldre-festett vashorgolásra, a merev vascsipkehorgolás-függönyre, |
| de ha a belső kimehet, vagy a külső bejöhet, már nem harap füstálom levegőt |
| a vak harag, de egymás seggelikát szagolgatják, egymás seggelikát nyalogatják, |
| egymás péniszét, vagy hüvelyét szagolják, nyalják, s hagyják hátsó jobb lábukat kicsit |
| fölemelve, a farkat fölemelve a pénisz-csókot, a segglik-szerelmet, isszák a |
| türelmet, egymás vizeletére vizelnek a kőre egymás után, hisz szép a kutyaélet! |
| Az ember nem azért él ezen a Földön, hogy megszülessen, aztán egy életre ledögöljön, |
| s hagyja, hogy helyette más keressen életre pénzt, sötétre csillagot, vagy éppen beledögöljön |
| a rohanásba, a gyászba, ő meg kurvára leissza magát, hiszen így költő a költő, jó |
| piásan, rossz részegen, s ha székre ül, a részegségtől befosva, öklendezve vigyorog, |
| s várja, hogy az asszony lemossa, zokog, mert jól esik neki, vagy nem is tudja, |
| bőg és taknyát-könnyét törli lila öklével, s lila öklén a sirás-alkalom, a |
| takony fényesre szárad, mint az enyv, mint a lakk, s neki Petőfi, Dante, Goethe: |
| az Emberiség Gőgje, gyűlöli is, meg rágalmazza is, meg szidalmazza is a lángelme- |
| munkálkodókat, meg lezsidózza a zsidót és a nem-zsidókat s elüvölti magát: |
| „Éljen a haza!” Az ember nem azért él a Földön, hogy a közönyből ki sose nőjön, |
| kuporogjon a közöny fluszpapírjába csomagolva, mint a világ ember-alatti |
| legtöbb dolga, a vékony selyempapírba csavarva, mint klozetban megszült magzat, |
| akit hüvelyen át hosszú kötőtűvel összeszurkált az anyja, s a koraszülött csupa |
| piros pont, mint törpe akupunktura-szobor, teste minden részén a szúráshely |
| pontlukakkal, lila viasz-szobrocska piros ponthalmazhálóba csomagolva, |
| mint piros spárgahálószatyorban döglött lila halacska, fénylenek halál-pikkelyei, |
| így ölte meg az anyja, hosszú kötőtűvel átdöfve a magzatburkot, mert azt akarta, |
| hogy elvetéljen, s mikor már a placentát is megszülte, a neki-szörnyű méhlepényt, |
| halott kicsinyét selyempapírba csomagolja, s a városszéli szemétdombra dobja, |
| vagy egy idegen ház előtt a kukába. Becsomagolt csillaghalmazban halott csillagot. |
| Az ember azért él a Földön, hogy szivéből az emberség kinőjön, nem úgy, mint sírból |
| a virág, de mint Derengés-Ősanyagból robbanva a világ, virágozza a Mindenséget, |
| s a Mindenség virágozzon hű emberszivében, és ne higgye, hogy nem tehet arról, |
| ha a Rossznak több jut a Hatalomból, mint a Jónak, ha rosszabb a jónak és a rossznak |
| jó dolga van, s az Emberiség-Őscsónak: a most még szét nem folyó Földgolyó, e |
| Gyönyörü Bolygó nélkűle szabadabb, nélküle könnyebb, mert az emberszív súlya kell a |
| Kék Csónaknak, s az emberszív-súlynak a Kék Csónak hazája. Mert Földgolyó-haza |
| ez a Föld, Gyönyörű Gömbvirágzás Égitest-Haza, a Világlét Boldog Kék Könnycseppje |
| ez az Emberiséghaza-Égitest, s a dolgos szív dolgos súlya kell neki, mint az |
| embernek az egyensúlyozó-szerv, az emberfülbe épített szent biológiai találmány |
| kell, mint a gravitáció a szívnek, minden emberi lénynek és minden nem-ember |
| lénynek, a Gyönyörű Szívás, a Gyönyörű Kozmikus Ragasztó, a Nemlátható |
| Gyönyörű Kozmikus Bilincs, a Gravitáció-csók kell az itt létezőknek, különben |
| elszállna, mint a füst a lét a földről, törpülve, lobogva könnyen, mint |
| figyelmetlen gyermekkézből kiszabadúlt léggömb, mint cérnakötés- |
| bilincsétől megszabadúlt léggömbcsokor, szines gumihólyag- |
| szőlőfürt, kiszállnának a sírból a halottak szanaszét röpűlve, |
| ki az űr felé gömbgörbe sugárzuhanásban, az űr szines életpettyei, |
| lángoló halmazcsókjai, foszlány-érrendszerű gázköd-lényei, aranyszeplő- |
| tekervény-kürtjei, sugárzás-csöndpontjai, nehéz sötét derengés-kötegei, fekete |
| láztakony-küllőköz-szigetálmai felé, s eltaknyolódna az elme, mint a medúza, ha vizből kiemelik. Az |
| ember azért él a Földön, hogy az emberivel is törődjön, ne csak a természetivel és |
| istenivel! Az ember azért él a Földön, mert azzal ember, ha azt teszi, ami úgy |
| emberi, hogy lemállik szivéről minden rossz dicsőség, s pontos szerkezetével a felelősség |
| úgy jár szivében, mint a pontos óra. Csöpp atommáglya-szívű mindenség-pontos óra! |
| Tudtátok ezt ti két halott! Tudtátok ezt két halottak! Te aki nyolc hónapja |
| rohadsz már a Farkasréti Temetőben. S te, aki harminchárom éve régen elrohadtál |
| a biai temetőben. Ti két halottak. Mindketten már a földben. A temetőben a |
| földben! A földben a temetőben! Férficsókod melaena-szagát még most is érzem. |
| Melaena-csókod savanyú páraillatát. Mert akiben emésztett vér van, annak |
| csókpárája ilyen, ilyen gyöngéden szúrós savanyúság-illatú, mint a penészes savanyúkáposzta, |
| mint az erjedt ecetes uborka. Gyöngéd szúrós savanyú pára volt csókjaid férfi-illatában. |
| Álltál, mint a verejtékes-ingű Értelem, Emberiség-Kötelesség, új nadrágban, új |
| cipőben, s mutattad „milyen jó anyag”, s mondtad, milyen olcsó volt, és nézett mosolyogva |
| feleséged, kicsit elmerevült kezekkel babrált kis kontyában a hajtűvel, és fehér |
| selyemszalaggal volt átkötve kis kontya, a barna hagymafonat, álltál a szoba közepén, |
| ahogy állnak a nyárban fehéren az esték, ahogy állnak a télben fehéren az esték, |
| ahogy állnak fehéren a foszforpettyhalmaz-lángéjszakák a tavaszi feketében, mint |
| fekete nadrágba öltözött Tejút, mint aki mindent tud és semmit se tud, álltál |
| tétován fehéren feketén, mint fekete ruhába öltözött Északi Fény, mert közben a |
| zakót is fölvetted és a villanykörte pislogott fölötted, feketét pislogott, mint a |
| Vén cigány és zizegő aranyütéssel tikkelt, mint Déry Tibor, meg Füst Milán, és |
| karcsú öreg bokádon fekete zokni volt, „szép mi, mondtad, szép mi, Látomás-Úr, |
| magának mért nem vesz ilyet valaki, persze meghalt a feleséged, az enyém is, az első, |
| úgyanúgy, ugyanaz, azóta vagyok depressziós, búskomorság, lelkiismeretfurdalás, |
| csalás, csalás az egész, minden csalás, mindenki csaló, de húz a ló, az öreg, nem |
| igaz, búskomorság, mélakór, mélabú, melankólia, kedélybetegség, bánatütés, |
| bánatárnyék, modernűl: depresszió!”, álltál kicsit meghajolva, mint egy |
| krétává dermedt, márvánnyá merevűlt páfrányos vízsugár, mint a koponyagömb- |
| kopasz végtelen lángszeplőkéve Világűr, fekete ruhába öltözött fehér Világűr |
| és egy új kalap is volt az íróasztalon, fekete bársonykalap, a Fényes Világűr |
| Dologsokaság fekete kalapja, a könyvek, kéziratok, szines befőttesüveg-gumikarikák, |
| törpe ceruzák, folyóiratok tetején, mint egy fekete rabbi ült az Istenben a kalap, |
| mint Istenben egy fekete rabbi a verseken a fekete kalap, és megcsókoltál |
| és megcsókoltalak, Svédországba mentetek, azután Franciaországba, |
| mentem volna én is, mentem is, nem néztem hátra, megcsókoltál és megcsókoltalak, |
| csókod melaena-szagát még most is érzem, a savanyú páraillatot, tüdőrák, |
| gondoltam, meghalsz, gondoltam, csókod mint a citromcsalán csókja, zöld citromillatú, |
| mert emésztett vér volt gyomrodban, beleidben, meghalsz, gondoltam, nagyon szerettelek, |
| gyorsan fölvettem fekete bársonykalapod, a fekete rabbit fülemig lehúztam, |
| hadd nevessünk, nagyon szerettelek, nagyon szerettelek, nagyon szerettelek, a |
| küszöbön ott állt egy másik asszony, ott állt, mint mosolygó kicsi görbe bánat, két |
| öreg kezét hasára tette köténye alatt, a varrógépelést abbahagyta, a kis tengelyes |
| vas-szőnyeg pedálozást, a varrógépkerék fényküllő-árnyforgása megállt, állt |
| a varrógéptű a levegőbe szúrva, mintha rongy lenne a levegő, sárga fényrongy, |
| a varrógép nyeles fémgyalú-pofája fénylett a sárga villanykörtefényben, a kopasz fény- |
| gyümölcs, az izzószál-korlát szívű üveghólyag-fénycsönd sárga anyagába mártva az |
| asszony, mint sárga festékesvödör sárga festékanyagába öreg hajasbaba, szűz hajasbaba, |
| tenyereit villanykörte-hasára tette a virágos kötény alá dugva, mint Simon Pista |
| anyja Bazsiban, 1951-ben, ettük a konyhában a káposztalevest, le nem ült |
| volna mellénk a barna konyhai padra, csak állt köténye alá dugott kezekkel, kint esett |
| a hó, az öreg a sparherd mellett ült a sámlin és pipázott, bajsza, mint a szőke ló ősz |
| farka az inggallérig lógott tejútkéve kalászosan, majdnem a földig, tehén bőgött, ló |
| nyerített, kakas kukorékolt a gazdag hóesésben, a petróleumlámpa sárga gömbderengése |
| kilógott a hóesésre, mint egy puha, merengő, gyönyörű óriás rózsaszínű asszonyemlő, |
| a háziasszony a lámpa forró üvegpocakját levette, állítva az asztalra tette, úgy állt ott, |
| mint banális füstös hosszú csőtornyú gömbölyű üvegkatedrális, s ollóval a vastag |
| kanócnyelv parázs-koszorúszalagrojtját levágta, mint temetés után koszorúkról a |
| rojtos szalagot a feleség, a kanócrúdhártya petróleumlángja égett tovább, s az olló egyik |
| vaságán a levágott parázscsík sercegve, pontszikra-szökőkutat spriccelve feketére roskadt, |
| mint lila lávaszivacs-lécecske feküdt az olló hegyes fémnyelve kormos tetején, |
| mint lila lávakőhab-parázsvonal a koromfüstpáfrányos ollóvason. Aztán a |
| lámpaüveget a fordított rézkosár lámpacilinderre visszatette, a réz-lámpacsavar |
| dárdadöfésű kis fölpúposodó rézhártya-seggecskére, s a seggecske- |
| vágatból, a rézseggecske középhasítékból kiállt a lánglevelű |
| kanóc, mint kitüremkedett hosszú aranyeres végbél, s a láng virágzott és |
| a hóesés gyorsan mozogva, mint varrógép tűje, átvarrta az udvarra-lógó |
| petróleumlámpafény sárga szövetét. Százmillió fehér varrógéptű mozgott föl-le, |
| föl-le gyorsan a sárga lámpafény-anyagban, a tél, a Fehér Varrónő varrta |
| százmillió varrógéptűvel a karácsony-előtti téli decembert. Százmillió |
| varrógép zakatolt, százmillió kristály-varrógéptű döfködte gyors függőleges, merev |
| gépi zuhanással a sárga fényemlőjű fekete csöndet. Sziszegett a tél fehér |
| varrógéptű-halmaza, dolgozott, mint egy szorgos haza, s puhát varrt a puhára, |
| fehér puhát a fehér puhára, s egy fekete légy az asztalon nagy dülledt gömbikragombóc |
| barna szemeit mosta fekete kezeivel. Ahogy mosakszik a meztelen pap, ahogy |
| heréit, szemérmét mossa, ahogy mosakszik a cigány, fekete kezével barna |
| haját mossa. És te Másik, csókod tüdővér-szagát még most is érzem nem vénülő |
| orrlikaimban. Melaena-csókod vérhányás-szagát, a savanyú tüdőrothadás- |
| illatot, a savanykás tüdőverejtékszagot. A csók szurokszéklet-szagát. Mert |
| sárga fogzománcod és csigabigaszarvhoz hasonló sűrű ajakredőzeted is véres volt |
| néha, véres volt sokszor, és kiserkedt vörhenyes szakállszőrzeted is vérrel lepecsételve, |
| mint halott-jelentő régi levél piros pecsétviasszal, nagyon szerettelek, egyszer |
| majdnem megütöttelek, nagyon szerettelek, nagyon szerettelek, nagyon szerettelek, |
| fogaid mindíg rózsaszínűek voltak, mintha rúzsoztad volna a szájad, mint Szergej |
| Jeszenyin, az öngyilkos nyírfacsikó, fogaid mindíg pirosak, mint a vastagon rúzsozott |
| szájú asszonyoké, nagyon szerettelek, egyszer majdnem megütöttelek, nagyon szerettelek, |
| téli csillagéjszaka volt, kimentem az udvarra, csókod savanyú verejtékszaga a |
| számon, köröttem galaxisaival a Világmindenség, mint egy kavernás, rothadó |
| embertüdő, mint az embertüdő két szívlevél-alakú piros hólyagfürtszárnya, a |
| kavernás rothadó világmindenség, Isten rothadó tüdeje lobogott sípolva köröttem, |
| ember nem éri meg a Világmindenség infarktusát (Herzschlag des Welt-Alls), |
| halandó nem érheti meg a Mindenség szívinfarktusát (Des Alls Herzschlag), |
| nem a halandó és nem a halhatatlan, gondoltam akkor, amikor hirtelen minden |
| megáll, minden a Mindenben, a Mindenben minden, Isten, félisten, titán, |
| hérosz, angyal nem láthatja a Szívösszeomlást, Szív-végső Kollapszust, |
| az Elmeszesedett Világmindenség Infarktusát, a mészrögöt se a befelé-mészkérgű, |
| elvékonyodott belső járatcsövű ércsatornában, ember nem láthatja, amikor a Mindenség |
| megáll, a Mindenség-Szívhalál embernélküli, hiszen az a lét régen embertelen. |
| A halandó ember azért halandó, hogy ezt meg ne lássa! Meghaltál. Nagyon szerettelek. |
| Nem haltam meg veled! Tudtam: fekete rács a csönd, be kell azt nőni fénnyel! Tudtam! |
| fekete doboz a csönd, be kell azt tölteni fénnyel. Benőni, mint vasrácsot a rózsa. |
| Betölteni, mint asszonyt szerelmese teste. Ez a dolgom. Ez a költő dolga. December |
| volt, fehér lépteivel ballagott felénk a Zsidókirály-Megszületés-Este. A Születés-Este. |
| Akik gyávák voltatok szeretni engem, mért nyafogtok, mért csipogtok, mint gyermek alagútban? |
| Mint gyermek a sötétben, ha kezét apja elereszti, ha kezét anyja nem fogja! |
| Mért voltatok gyávák szeretni engem és mért hagytatok el, mért haltatok meg értem? |
| Azt hiszitek, nem tudtam, azt hiszitek, nem értem? Nem bűnöm ez, nem érdemem! |
| Miért? Mi okból, mi gyászból, miféle titokból, miféle lázból és mivégett? |
| Örökre megőrzöm az Eljövendő Veszteséget. Mint kristály a virágot, bűnt az ember Jézus-csókja. |
| Ha te csókolsz engem: szívem nem lesz halott, szivemben nem hal meg az emberértelem. |
| Ki tudja ezt? Ki hiszi ezt? Csak te! Csak te! Csak te! Csak te! Csak te! Csak te! |
| Elmondom neked, mert nagyon szeretlek, elmondom, hiszen nagyon szeretlek és nem |
| is értheti más, csak te, elmondom, hiszen nagyon szeretlek, eszembe jutott az este, igen |
| épp tegnap este, úgy 10 óra után, szeretkezés után, mikor meztelenűl feküdtünk az ágyon, |
| s pihés lábaid talppal támaszkodtak az ágylepedőn, s azon mandulaillatú |
| mézfoltok, lábaid fölhúzva kettős nagy A-alakban, mint a rózsapettyes, |
| kékszeplős szőke szöcskének, mint a csigolya-térdbütykű zöld sáskának, fölhúzva |
| villásan a tompor és az emlők fölé, mint a szöcskének, sáskának, akinek a |
| zöld és szőke potrohszárnyakig, a pulzáló puha gumiüveg gégenyakig ér a |
| villásan fölhúzott fűrészbak-alakú lábszár-kettőse s a térd csigolya-csigája, mint |
| templomtorony gombja, s fölhúzott lábaid között, a combtőben a sziromcsomó-parázskút, |
| testünknek verejtékszine volt és ágyékunknak gyönyörű vad pézsmaillata és bazsalikom- |
| illata és vadkapor-szaga és hüvelyednek krizantém-illata volt és mézbe-mártott hüvelyed, |
| mint a lila őszirózsa, ha a gyerek mézzel leönti és heréimen, eres nemzőszervemen |
| és szeméremszőreimben és szeméremszőreidben eleven fehér pici pálcikák, mint bokron |
| kis sárga hernyók és tojásfehérje-lángillatú fehér folyékony viaszolvadék csorgott |
| ki a nyitott rózsasziromcsőr piros madártorkából és te nyakamat átkaroltad bal |
| kezeddel és én jobb kezemmel jobb hónod alatt átbújva nagy emlődet fogtam a |
| a szív jobb oldalán s bal kezem mutatóujja a hüvelyláng nyitott sziromlobogásába |
| ért, a mézes sziromkút szívébe, mint Tamás apostol mutatóujja, a hitetlen, a |
| vak, a látomástalan, a kételkedő, a gyanakvó, a szent a föltámadott Jézus |
| mellkas-sebébe, hogy érintse az élő Jézus-szivet, így kapjon hitet a kételkedő, a |
| virágzó seben át a Tamás-mutatóujj Jézus szivébe lát, elmondom neked, mert |
| nagyon szeretlek, és nem tudja már megérteni más, csak te, eszembe jutott épp tegnap |
| este, külföldről jöttem, vonaton, ültem, jegyzeteltem a vonaton, nézett határőr, |
| vámos, kalauz, nézett a sárga kukoricaszár, nézett a sárga kukoricatábla, nézett |
| a sárga szárkévekúp, fölötte a kék puha zománcözönben lobogva egy fekete |
| varjú aludt, úgy szállt lassan feketén dadogva, mintha aludna, két fekete |
| ciroklevél összekötözve, a kék zománccsobogás károgó fekete szempillája, a |
| kék ősgyertya fekete lángja, lobogó fekete láng-szilánk, és bádoghordókból, |
| pléhlemezekből, zománcbödönökből, papírdobozokból, rongyvitorlákból, lécrácsokból, |
| összeikrásodott városszéli füstölgő faluk, egészen olyanok, mint többezercellás |
| szines zománclapokból összerakódott légyszem, szőrös, kigazosodott szenvedés-látó |
| ikrakupacok szines pléhből, rozsdás sparherdekből, kormos vaslemezekből, piros |
| zománclevelekből, zsákból, rongyból, deszkából, kötélből, drótból, huzalból, keménypapírból, |
| és gyerekek néztek a gyorsvonat felé, derékig meztelen asszonyok kőre-állított |
| lavorban mosakodtak és egy nagy fehér ló álldogált merengve az egyik bádog- |
| utcában, nagy fehér sörényhaja a földig ért, mint fehér püspöki palást, arannyal |
| hímzett püspöki palást-ing, amin aranyhímzés-Jézus aranykeresztre feszítve és |
| aranyírás-aranyrajz-háromszög Szentháromság, Jézus az ing mellrészén, a Háromszög- |
| Szentháromság a palásting hátrészén, és a földig lógott a koszrozsdás fűbe a |
| ló óriás fehér feje, elmondom neked, hiszen csak te értheted, te értheted, mert |
| nagyon szeretsz, te értheted, mert nagyon szeretlek, már akkor eszembe jutott, ott |
| a gyorsvonaton, aztán este 10-kor, szeretkezés után, gyereklefektetés után, |
| akkor hogy is volt, amikor bánat ütötte a bánatot, gyász a gyászt, hangos zokogás |
| a néma zokogást, hiány a hiányt, szégyent a szégyen, úgy, mint a mesében és |
| nem is úgy, mint a mesében, elmondom, ahogy tudom, hisz nem értheti más, csak te, |
| elmondom életemből, ami elmondható és azt is, ami el sose mondható, hisz csak te |
| érted ezt Asszony, csak te, csak te, csak te, csak te: láttam, mikor Pista bácsi a lovát |
| agyonverte. Ahogy Pista bácsi a lovát agyonütötte! 4 holdja volt, és lova nem |
| volt, 4 holdja volt és nem volt lova. Akkor jött haza hadifogságból, Oroszországból, |
| 1946-ban, megjött, mint gyász a lázból, megjött, mint láz a gyászból, rongyba- |
| csomagolt, spárgával átkötött lábakkal, oly nehezen lépve, mintha mindkét lába |
| nagy ólomgolyóba lenne ágyazván forrva, két óriás ólomgolyóba, mintha kakas |
| lábán vastag sárgolyók, két sárgolyó-lábbal lépked lassan a sárban a kakas, |
| és katonazubbonya gallérján nem volt fehér celluloze-csillag krumplivirág, nem |
| volt se rang, se jelzés, semmiféle hatalmi láng, fehér krumplivirág, az úri Magyarország |
| úrjelző csillaga, kezei lilára fagyottak, céklarépából kifaragott többlángú lila |
| tollak, több-ágú lila gyertyák voltak Pista bácsi fagyott kezei, lila ganézó-villák, |
| kék kaktuszok, zöld kigyűrt moha-csigabigaszarvak, lila kiálló csiga-fejtőgyek, |
| közkatona volt, gyalogos, tüzér, nem is tudom, kiszakállasodott a hosszú haza-úton, |
| mint a pópa, fekete athoszi szentatya, aki sose vághatja le szakállát, haját, |
| haját azért copfba csavarja, megcsomózza, úgy gyűri a hosszú fekete köcsög- |
| süveg alá, a fekete tányérfödelű kályhacső-kalap alá, jött, mint egy fekete pópa, |
| nagy ólomgolyókkal gyalogolva, jött a gyászból, egy másik világból, tetves volt |
| testén az ing, a gatya, tetves volt szőrzete is, jött sírva, szőrlobonc fekete szégyenbe |
| omolva, mintha az egészről ő tehetett volna, mintha ő volna oka az |
| egésznek, de hát mit tehettek erről a szegények, és mit tehetett erről ő, a baka, |
| aki szőrösen úgy jött haza, mint akinek szégyellni valója van, boldogtalan, |
| mint aki börtönben ült öt évet, a bűn miatt, bűne végett, de nem volt bűnös |
| és ezt ő is tudta, és bűnös sose volt apja, nagyapja, ő tudta a legjobban ezt! És mikor |
| magát már jól kisírta és kisírta magát az asszony is, meg a gyerekek, meg a család, |
| s a tetves ruhát elégették, s elégették a tetves alsóneműt, fejét nullásgéppel kopaszra |
| nyírták, szakállát, a tetves szőrzászlót, a göndör tetű-átkot csettegő ollóval lenyírta |
| az asszony, s mikor már asszonyát is reggelig gyötörte az ágyban, de az nem gyötrésnek |
| tudta azt, de gyönyörű hiánynak, mint amikor berúgott locsolkodó kisfiúk szagosan |
| hánynak, mert császárkörtét itattak vele a lányok, rá meggylikőrt, diópálinkát a |
| felnőtt családok, s leültették mint nagylegényt, és süteményt ehetett, dióskalácsot, |
| mákoskalácsot, főtt sonkát, főtt tojást, hagymás krumplisalátát, aztán hazamegy |
| s reggelig hány röhögcsélve, gyermekrészegen, s kis hite ott függ a konyhaszegen, |
| mint fehér ing, s anyja a lavór fölött szeszláng-láz arcát, a piros csücsörgést, |
| hideg vizzel, érdes gyökérkefe kezekkel sikálja gyorsan, sárga csók-kezekkel lágyan |
| mosogatja, mintha újszülöttet csókolgatna az a kéz, híg hideggel simogatva, |
| aztán a fiút lefekteti, levetkőzteti, lefekteti az ágyba, mikor Pista bácsi fölkelt |
| a szerelemből, fölkelt a halálból, fölkelt a vérjaj látomásból: vett magának |
| egy fehér lovat! A ló öreg volt és büdös, mint aki már élve rohad. Csontos |
| volt és sovány és fehér, testén körben és gömbhálózatosan és a nyakán, lábszárán, |
| combjain páfrányosan és repkényszárgyűrűsen, folyamatosan, bogosan, csomósan, |
| füstgyökér páfrány toronycsőszirmosan dagadt ki az ér, mint egy hatalmas fehér |
| krétacsontváz, krétalécekből ácsolt vízszintes gótikus katedrális, krétabordás, |
| krétapálca lábakon álló kirohadt-dongájú krétabárka, krétadorong- |
| ősgyíkcsontváz, földőskori dinoszaurusz-csontház, mint be-nem-cserepezett, |
| náddal be-nem-födött háztető gerenda-lécváz az a fakó, egyszerű, nagyfejű |
| öreg szürke ló, sörénye: megperzselődött búzakéve, farka vak szalmacsutak, |
| palásan, rózsásan szétfele-málló négy patája, mint négy fölfordított kréta-pálma, |
| mint szétnyílt kőrózsák patái, négy szétrohadt kőzsák, töredezett őskori |
| csigaházak, széthasadozott szaru-lepénycsillagok, elrákosodott sírkő-szivek, |
| rákos daganat-csillagok, sárga palarózsa-vakok, szétrózsálló rózsatuskó- |
| hitek, szétnyílt sárga palalegyezők, vicsorgó-fogsorú gennyes koponyák, |
| földből-kiásott katonakoponyák, a szemgödrök, orrszakadékok szilánküregéből, |
| repedt csontlemez-üstjéből lassan buggyanva kifolyik a rothadó |
| sárgarózsaszín agyvelő, mint amikor én a temetőben a katona-tömegsírt |
| másokkal kiástam, s meztelen téli kezemmel a koponyákat a zengő fekete |
| özvegyeknek, hozzátartozó-gyászlegyeknek fütyülve földobáltam a csöndesen |
| vattázó napfényderengés-hóesésben, s kopasz ujjaimon rózsaszínsárga |
| emberagyvelő pépes ragacsa, ikrás enyve, taknyos ürülékszaga, könnyes hullaszaga, |
| ondó-halálszaga, a fehér ló patája az elmúlás málló kőcsillaga, a halál |
| rothadó kőszívütése, segge a farka alatt fekete csücsörgő csók, fekete aszott |
| paradicsomok koszorúdülledése, mint egy szőrös légyszem és mégse, szinte |
| kiállt a csontból, mint nagy fekete pamutgomb, vérkelyhű fekete pamutcsengő, |
| mint egy pirossal bélelt nyitott fekete esernyő, mint emberszívből a fekete gond, |
| mint egy kinyomott fekete szemgolyó, mint szőrös fekete tölcsérgomba, a |
| tölcsérkürtben vörös hagymalevelek, kiállt, mint félig-kinyílt fekete kagyló a |
| vízmélymocsárból és láthattál valamit a kagylóbelső eres eleven-nyelvű kéregbelső- |
| porcelán-pirosából, szemöldökcsontja úgy állt ki a szőke fejből, mint kiugró |
| tölcséres sziklalevél a fehér sziklából, mint két óriás fehér tengeri csigaház, |
| mint két kőkürt, két száraz kőtrombita, s abban a szemgolyók vérhálóba |
| gyömöszölt kukoricacső-üszögdaganatok, fekete koromzacskók hatalmas |
| fehér szempillákkal, mindenség-istene gyászcsók-pupillákkal. Pista bácsi |
| lova! Szájából sárga habfürtök folytak, leszakállasodva a földig, taknyos |
| fekete liliomaiból, szőrös orrlikaiból is folyt a habos nyál, a tüdőrothadás- |
| szagú szálazva csillogó orrlik-ürülék! Pista bácsi lova! Az egész falu |
| röhögött! Röhögött és röhögött és röhögött és röhögött és röhögött és röhögött. |
| Röhögött a kommunista, röhögött a szociáldemokrata, röhögött a kisgazdapárti, |
| (parasztpárt nem volt), röhögött a katolikus, röhögött a református, röhögött a |
| sváb, röhögött a magyar! Mert nem húzott a ló, a ló, a fehér. Nem tudott húzni! És |
| a szegény kisparaszt azt gondolta: nem akar! Pedig boldogtalan volt és elszánt és |
| komoly és megértő és szelíd és emberiség-áhitatú ez a fehér ló-Don Quijote és csipásan |
| elszántabb ez a „fehér sas” ellen-Vrangel, mint a cári ellenforradalom, fehér |
| gyilkolás, a fehér márványbuta Vrangel, de mit tudott erről Pista bácsi, mit |
| Cervantesről és mit a fehérekről, mit Vrangelről, a polgárháborúról, a vörösekről, |
| s a ló szemében dülledt csipák, rücskös aranyrögök. A ló szeme folyt, mintha gyertya |
| égne, a ló szeme csipázott, mintha szemgolyójában fekete gyertya égne, piros lánggal, |
| szemcsücske, mint szétnyilt asszonyvagina, csipája könnye, mint a fehérfolyás. |
| A határtól hazáig nyolc óráig húzta az üres szekeret, a rácsos koporsót, a zöld |
| csalamádéval bekazlazott kocsit. Lépett néhányat, lépett sírva fehéren, lépett, aztán |
| megállt. Nagyokat durrogott farkát fölemelve, mintha a Földgolyót belülről |
| betöltő Sátán fingana, mert a kéregszélig betölti gömbölyűen a Földgolyót a Sátán, |
| ott kuporog, mint méhburokban a magzati gyermek, ott kuporog a méhburkot feszítve |
| pirosan, s durrantása a vulkánkráterek űrbe-föllövellő vérlatyak-füstpálmája, |
| véres szellentése vérgyűrű-iszonytespedés atombombarobbanás-felhőgomba, |
| a Földgolyó-gömbkéregig belülről kidagadt Gömb-Sátán növényszagú fing-orgonája |
| Pista bácsi lovának hangos segg-csókja, cuppanó fekete Bach-fugája! |
| És sírt a ló, mint szegény Jeszenyin, mielőtt fölakasztotta magát és mielőtt |
| ereit fölvágta, és sírt a ló, mint szegény Majakovszkij, a Jeszenyint sírva-átkozó, |
| mielőtt fejbelőtte magát, fehér selyemkesztyűs óriáskezével zokogó szemeit |
| törülte. A zokogó Költő-Kutat. A síró Forradalom-Pálmafafuturistát! |
| Könnyei végigfolytak hosszú eres lóarcán, mint sírkövön esőlé. Mint penészes, |
| mohás fehér sírkövön a hólé. Sírt a ló és sírt Pista bácsi! Sírtak: ők ketten! |
| A ló patája: rothadó vese. A ló patája: rothadó tüdő. A ló patái: elrákosodott |
| májak. Májzsugorban szétdagadt májak: a fehér ló sárga kőpálma-patái! |
| Nem tudott menni. Nem tudott járni. Nem tudott állni. Összerogyni akart |
| minden pillanatban, mint az Istentől-elhagyott világegyetem, mint paralitikus |
| gyermek, akit járni tanítanak, elveszik mankóját, elveszik biciklikerekes |
| járószékét, elveszik nikkel-járóasztalkáját, ami mint kis gumikerekeken |
| guruló gyermeki magas biliszék, klozetülőke-asztalkájú támaszkodó-rése |
| a rágörnyedő bizonyosság kelyhe, önmagába-zuhanni akart, mint |
| a járószerkezettől, gépi kerekes létratámasztéktól megfosztott gyermekbénulásos |
| gyermek, mint a kifosztott árva emberiség! És Pista bácsi azt mondta: |
| elég! Elég! Elég! Elég! Elég! A fehér lovat az udvar közepére állította, |
| a kocsilőcsöt két kezébe fogta, kis lapos sváb kalapja fejében, mint az |
| átizzadt fekete szégyen, fehér ingujjait a bicepszig fölgyűrte rózsás karikába, |
| megfeszűlt görbe lába és ütött, ütött, ütött a kocsilőccsel, ütött a kocsilőcs |
| vashurok alsó felével, ütött sírva, ütött kegyetlen bolond szégyenével, |
| ütött az árúlkodó emberiséggel, ütött a káromkodással, ütött a vérrel, |
| ütötte a síró, nyihogó lovat, ütötte a meggörbült fehér liliomot, ütötte, |
| mint Sátán lila faszával a fölszentelt fehér templomot, ütötte, mint bozontos |
| ősember a fehér mammutot, az áldozati őssárkány-csontvázat, ütötte |
| a törékeny krétapálmafát, a fehér krétaláng-szomorufűzlombot, a |
| kék levegőben lebegő megkövűlt medúzahólyag-rojtcsillagot, a hosszúnyakú |
| fehér lóhattyú-görnyedést, a púposan kiálló gerincű könnyes nyakú kőflamingó- |
| merengést, a fehér cseppkőpáfrányszakállzuhatagot, a megkövűlt lóalakú |
| tajtékhabot, a síró fehér rózsafürtöt, a zokogó fehér kévekúpfüstöt, |
| a ló hátát, a ló fejét, a ló arcát, a ló szemét, a ló feje véres volt, |
| mint tömegmészárlás-emberarc, mint egy óriás férfi-fallosz menstruáló |
| asszonyból kihúzva, mint fehér koporsó, amibe késsel agyonszúrtat dobtak, |
| mint fehér lepedő, amibe fejszével agyonvertet tekertek, a ló jobb |
| szeme kifolyt, mintha kiherélték volna, és habos vérpatakot lövellt |
| az orra, orrlikaiból véres habszőlőfürtök erjedtek dagadtan a véres |
| sárba és mint véres fehér zászló ellenforradalomban: fehér vonaglása. |
| Aztán összerogyott, mint cérnára függesztett fehér pamutrózsalánc, ha ollóval |
| elvágják a cérnahurok-kampókat, s jobbra-dőlve döngve zuhant a földre, |
| eres nagy fehér buborékhasa beloppadt, mintha kiherélik a fényt, kasztrálják |
| a reményt, s kinyúltak csomós krétarúd lábai, a kőliliomrügyes kréta-ágak, |
| nyelve hosszan kilógott, mint a pávián hagymavégű lila pénisze. És véres fejében |
| véres szempillái, mint vérrel bekent sírkövön fehér galambok, fehér sirályok. |
| Lehunyt szeméből véres könny szivárgott. Széttört homlokából kivirágzott agya, |
| mint piros kagylóbelsőből a sárga kagylótest. Csillag jött, hiszen ütésben este lett! |
| Pista bácsi a lóra hullt zokogva. A ló fejét csókolta, a ló arcát csókolva nyalta. |
| Arca: piros álarc, lóvérrel bekenve, lókönnyel, lótakonnyal sáros az emberbalta. |
| Szegény siratta a szegényt. Jajgatott, mint embervérben királygyilkosság után Macbeth. |
| „Ennyi vér”, motyogta, „ennyi vér!” Öldöklés után, a kisparaszt-Macbeth. A Rémkirály. Az elveszett haza. |
| „Ennyi vér”, motyogta, „ennyi vér”, „mennyi vér”, nyögte a rémlátástól örűlten röhögve, |
| „mennyi vér, mennyi vér, mennyi vér, a háborúban sem láttam ennyi vért” hörögte nyögve sírva, |
| röhögve, „ennyi vért nem láttam én a fronton, nem láttam én a háborúban ennyi vért, |
| ennyi vér, ennyi vér, mennyi vér, mennyi vér” ordította a ló-arc vérében fejjel hemperegve, |
| „és ennyiér és ennyiért!”, mert most már az elevenen rothadó ló árát sajnálta szegény, a |
| pénzt, a neki-nem-is-keveset, „mennyi vér van egy lóban, mennyi vér, egy lóban” üvöltötte, |
| mint embergyilkolás után Macbeth, a kiömlött embervérlátástól iszonyodva, az asszony- |
| bujtogatta gőgkirály, a vérzéstekintetű rémfejedelem, Macbeth, az emberszörnyeteg- |
| szörnygőglátomás, akinek ősz szemeiből vér csobogott, őrületfehér szemgolyóiból, mint |
| havi tisztuláskor asszonyhüvelyből, mintha menstruálnának szemgolyói, fehérőrület |
| szemgolyóiból vér folyt, mint havi ciklusban az asszonyokból, Pista bácsi fölállt, |
| véres ingét tépte magáról lóvéres kezekkel, „nincs az emberben annyi vér, mint a lóban” |
| üvöltötte és térdreesett, mint zöld halálcérnával, zöld fonalgombával átszőtt őszi légy, |
| akinek pórus-gyűszű testét zöld elmúláscérnával varrta össze-vissza a gyermek-ősz, mintha |
| kislány varrni tanúl, s összevissza tűzi a rongyot a cérnás tűszúrással, s az olyan, mint |
| összekötözött kicsi csomag, mint pókhálóval beszőtt falevél, és sikít, mert megszúrta a |
| tűvel bal hüvelykujját, s a pici szúráspontból vér buggyan, pici csillogó ribizlibogyó, |
| de anyja szájába veszi a hüvelykujjacskát, lenyalja, leszopja, kiszívja, mint gyerek |
| a sáskapotroh sűrű zöld mézét, édes szaftját, két rózsás ujjal nyomva össze a zöld |
| sáska kukoricacső-potrohát, úgy préselve ki a mézet, s a sáska dülledt szívalakú |
| üvegszeder szeme mégjobban kidülled, Pista bácsi térdre-esett, mint fáradt őszi darázs, |
| akinek hangja már nem tavaszi barna dörmögés, csak kék macskadorombolás, csak dorombolás, |
| mint az öreg macskáké, térdre-esett, mint az öreg darázs piros őszi falevélen, ott térdepelt |
| a vérben, négykézláb mászva ott tapickolt a piros árulásban, mint mászó kisbaba a sárban, |
| a vérben, a vérben, a vérben, mert mintha piros moha szőtte volna be az udvart, piros |
| puha moha, szétfolyt a lóvér az udvaron, szétfolyt, mint egy kivégzett társadalom |
| vére, csupa vérhalom, csupa véralom, csupa vérgyűrődés-skarlátbársonylepedő, csupa |
| bíbor kúp, rücsök, láng, toll, pala, redő, vörös rács, piros korlát vízszintesen, csupa |
| pirosbársony pokolfény ömlészuhataga volt az udvar, a föld, mintha egy nagy hordó vörös, |
| szinte tintahal-folyadék kék otelló bort öntöttek volna ki hordóból az udvaron, |
| s a bamba és szelíd és lépkedve buta tyúkok, kacsák, libák csipegették csőrükkel |
| az alvadó vért, lila lemezeket, kék puha rögöket, bíbor pikkelyeket csíptek ki |
| az alvadó bíbor mohaszőnyegből, s mintha az eső fölfröccsenne és megfagyna a száz |
| és ezer fröccsenés-vízág, puha szilárd korallágacskák piros csipkeszőnyeg kefeláng- |
| meredése lett az udvar, lapos vörös korallzátonysziget, s pirosan füstölgött a csípéslukak |
| puha pontgödre, s a döglött fehér ló, mint egy földűlt óriás tejfölösbögre, amiből |
| a tejföl vastagon szétereződve és zsírosan elhólyagosodva laposan kifolyt, kifolyt |
| a piros terítőre, s kakaslábak, tyúklábak, kacsatalpak, libatalpak homorú szőrös |
| tölgyfalevél-lenyomatai, küllős csillagmínusz nyomásvályú-ágcsillagai az alvadó |
| kék vérláva lóhamujában. És sírt az asszony, sírtak a gyerekek, s az utca a zöld |
| palánk-kapura föltolongva röhögött. Pista bácsi ököllel ütötte az égi égen kivérző |
| milliárd csillag-lódögöt. Lóhullák milliárdja vérzett az űrben, vonagló agyonvert |
| lovak vére volt a csillagfény-magömlés, a csillagok vérző lószemek, vérző ló-orrlikak. |
| Elmondom neked, hisz ez is alkalom, volt itt más is, ezen az udvaron, nem forradalom, |
| csak lakodalom! Elmondom neked, hogy tudd, miért is hitte a szegényt a szegény, |
| s ha látta a vért is, a vért sose szerette, még ha meg is ette, mint az ősemberek, |
| s az iszonyú szegény árva emberbalta görbe lábakkal állt egy csillagon. Keményített |
| inge úgy fehér, hogy szinte kék, porcelánosra, ropogósra vasaltan, fényes fekete |
| ruhája, mint a népmesék, mint a népmese üveghegye szikrázott a rozmaringág |
| lapos fekete kalapja széles szalaggyűrűjébe tűzve. Cipője máslisan szépen bekötve, |
| mint a Biblia, feketén befűzve, kezében teli borospohár. Óriás keze, mint kalásszal |
| polyvával összegyúrt sárgaföldsár-hurkákból összenyomott repedéses, nagykörmű |
| csillag. Keze, mint a Tyrannosaurus Rex őssárkánygyík-emberkeze: nagykarmú |
| kővilla, kőpikkelyekkel kesztyűsen beborítva. Kezében vörösboros pohár! Az a |
| nem-forradalom lakodalom! Zöldlombú tölgyfaágakból sátrat csináltunk az |
| udvaron, a sárga borostyánkő-csönd fölé lapos zöld tölgyfalombtetőt, s egész |
| nap rágtuk, reggel és délben és délután, amiről lefőtt a hús: a disznócsontokat, |
| marhacsontokat, a disznógerinc, marhagerinc, sertéscsigolya, tehéncsigolya kanállal, |
| késsel kivájható, körmös ujjal kikaparható húsfoszladékát, füstölgő meleg zsír- |
| maradékát, a mócsingokat, cupákokat, főtt porcelános inszalag-lángokat, a fehér |
| kocsonya-dugókat, a sárga velőhurkákat, a rezgő inbajuszokat, kocsonyapálcikákat! |
| Forró aranyrögrácsozat, parázsszita-rács lombozat alatt ettük a csontokat, a hús-szálkákat, |
| zöld lombszita-tölgylevél árnymódozat alatt guggolva, ülve, állva, térdepelve. |
| Ettük, mint Szibéria száműzöttjei a jéglencsébe fagyott ősmammutot! Mint a száműzött |
| rabok a tömegsír-ásáskor megtalált megfagyott bozontos ősmammutot a XX. században, Szibériában. |
| Kézzel, szájjal, foggal, körömmel, tépve, harapva, rágva, cibálva, csípve, csipkedve, csipegetve |
| nyelvvel kotorva, foggal reszelve, körömmel kivájva, ujjal a csigolyák velőcsatornájába |
| fúrva, nyelvhegyezéssel a velő gerinckútjába fúrva és szúrva. Zabáltunk, mint |
| az éhes madarak! Nagy kék zománctálakban, fehér veidlingokban, sárga fateknőkben |
| púposra fölhalmozva a párolgó, füstölgő állati csont, mint kinyitott tömegsírban |
| az emberi csont, az embercsontváz! Csontok, csigolyák, koponyák! Füstölgő sárga |
| csigolyacsonthernyók, párolgó zsíros bordatoll-csontszárnyak, sárga pikkelycsizmás kék |
| tyúklábszárak, sárgára főtt csillagtaréjú, mirigyherezacskó-szakállú, csukott-szemhéjú |
| kakasfejek, szemhéjuk, mint sárga viaszdió, izzadó disznóhátgerinc-százlábúak, |
| a kétlukú orrdugó parafapázsit-gombjáig leforrt szilánkos malacpofák, piros |
| szempillás főtt kék malac-szemekkel: egymásra-halmozva púpozottan, mint kivégzettek |
| csontjai, csontváz-törmelékei fölnyitott tömegsírokban, a tálakban, teknőkben, |
| lavórokban. S mi zabáltunk, mint az éhes madarak! Fiúk, legények, férfiak, régi |
| rokonok és új rokonok. Zabáltunk lankadatlan, a háború után, az éhezés után, |
| 1946-ban! Mint a madarak. Ahogy Ménkü zöld kutyaólja mellett, a zöld |
| kutyaól mellett, amit Rudi csinált, az asztalos-sógor, ahogy a kutyaól mellett |
| a szomszédtól odatett, lekopasztott disznókaraj csigolyaközeit, bordafésűit, a bordafésűk |
| domború páfrányszüneteit csőrükkel csípik, vágják, baltázzák, csipkedik, csipegetik, |
| idegesen, gyorsan, türelmetlen-türelmesen, a levegőre laposan fektetett ferde fejjel |
| kapkodva nézve jobbra-balra, ketyegve cakkosan, ugrálva oldalt, előre, hátra, |
| mint madárszemű kitollasodott zsebórák, az őszi levegő üvegzsebeiből hosszú |
| csöndláncon kilengve kilógva, ezek a barna zománcköpés-szemű ketyegő ősi |
| zsebórák, nikkelórák, ezüstórák, az ég kék mellényzsebére fűzött hosszú óraláncán |
| függve, a csöndlánc-ezüsthorgoláspántlikán, ahogy a madarak, galambok, seregélyek, |
| verebek, rigók a csigolyalánc csontbütykei és csontrügyei közűl a maradék húst tépik, |
| fosztogatják: úgy mi a csontokat a lakodalom előtt! A madarak a csigolyacsontok és |
| bordacsontok között a rózsaszín húsmaradékot szőrösre csipkedik, csőrükkel szálkásra |
| csipegetik, s rózsaszín kefe, rózsaszín szőrkefe taréjlik a húsmaradékból, s a hús-szőr, |
| hús-szálka, hús-csipke taréjlás, mint a csiga szája, mint a csigabiga nyelve: apró |
| bőrlécszálkák, kis bőrkeményedés-rudacskák drótkeféje, lóvakarója, apró bőrléc- |
| bimbócskák, péniszesen fölágaskodó bőrcsapocskák ráspolya, pontszőnyeg-reszelője. |
| A csiga szája. A csigabiga nyelve. És a madaraktól szőrösre csipkedett hús folyékony |
| merev szálkakötege, mint tűpárnába tűzött piros üvegfejű gombostűk kötegkeféje. |
| Zabáltunk, mint a mohó madarak. A madaraknál vadabban. Háború után volt. |
| 1946-ban. Kezünk zsíros volt, mint a bölléreké. Mint a bölléré, aki a rénfán |
| lógó fölvágott disznó hasüregéből a forró gyomrot, forró beleket, forró húgyhólyagot, |
| forró szivet, forró tüdőket, forró veséket, forró májat gyors kezekkel gyorsan |
| kitépi, míg alatta a nagy tálat guggolva az asszonyok fogják, s a böllér könyékig |
| a disznó forró testbelsejében, s könyékig zsíros a böllér, mintha puha viasszal |
| lenne keze, meztelen alkarja bekenve. S az asszonyok-fogta tálba csurog és |
| ömlik lávásan a belső szervek fodros és hájas és véres és párolgó buggyatag |
| és szilárd és puha tekervénycsomagja, s gyémánt félkrajcárt keres a kakas és |
| kéken kukorékol a hajnali havazásban, s a szederfa öreg krokodíluskérgébe vert |
| szögön lóg az égő petróleumlámpa, sárga puha fénye a disznó zsíros testüregét |
| beönti arannyal, ahogy Pompeji lávahamujába sült kuporgó emberüreget |
| megtöltik folyékony fehér gipsszel, s így lesz, megdermedve a gipsz, így lesz az |
| embervolt ember-alakú halálüreg: kuporgó gipsz emberszobor. Sárga, megdermedt |
| menekülés. Kezünk zsíros volt, mint a boncmester keze, aki a proszektúrán |
| a márvány-asztalon, vagy bádogasztalon fekvő, hanyatt-hanyatló halott fölvágott |
| meztelen testébe nyúl, hogy az emberszerveket kézzel kilesve a halál igazi okát |
| keresse. És fölfénylenek emberzsíros emberujjai! A lezuhanó madarak! Mint |
| végső kollapszusban csillaghalmazok. Mint önmagukba ájulva zuhanó |
| világűr habtorony szupernóva csillagfölfúvódások, világűrhólyaggá tágult |
| csillagok ahogy önmagukba zuhannak vissza hanyatt, hogy elmúljanak. A |
| lezuhanó madarak! Tollas halálzuhanás halmaz-infarktusok. Halmazat- |
| szívbénulások. A lezuhanó madarak! Így zuhantunk a tálakra, teknőkre mi: |
| fiúk, legények, férfiak! Mint a húsra-mohó szelíd madarak. Vad, részeg, szőrös |
| arc-zuhatagban. Háború után, 1946-ban. És ittuk a vörösbort és tölgyfaágat |
| húztunk vízszintesen tölgyfaágra, zöld levélhomályt zöld levélhomályra. |
| És böfögtünk és lerészegedtünk. Aztán a templomba mentünk. Azt hittük: gyomrunk |
| egy vödör kenőszappan. Elnehezedtünk, hánytunk, nem nevettünk. Háború után volt. |
| 1946-ban! Hisz a háborút csak éheztük. Én oly éhes voltam sokszor, mint a puszta állat, |
| hósivatagban, aki körmével havat kapál, patájával a fagyott földet ássa, fűgyökeret |
| keres, növényi rozsdát és nem is tudja: háta mögött áll már fekete árny-késével vak |
| meghalása! Háta fölé magaslik a szárnyas, pikkelyes ősi árnyalak, árnykése szikrázik |
| a száraz holdesésben. Én olyan éhes voltam sokszor, hogy csak támolyogtam, mint a |
| részeg, faltól falig tántorogtam a fehér szenvedésben, harmatot nyeltem, mint |
| a csiga és mint a vak madár levegőt haraptam. Én oly éhes voltam sokszor, hogy |
| félig elájultan a derengő gyöngyházütés csöndet lapoztam, mint a könyvet és |
| a könyv lapjaira nem volt írva semmi! Oly éhes voltam sokszor, hogy már nem |
| is akartam enni, csak ülni akartam, mint napon az öregek, ahogy anyám szokott |
| ülni a napon, kis sámlin, vagy széken, ha ráér egy picit, csőlátó szemében kövérednek |
| a mész-erek, s már csak egy pici szikrapontot lát, ha néz, pici korongalakú fény- |
| rögöt, a tárgyak felét, negyedét a kis cső-fénygyűrű szívében, a dolgok törmelékét |
| sugározni a fényben, izzó pöttycsomót, neki ez a világ, kezeivel tapogat, mint szarvuk |
| hajlékony, higanyszáltöltetű bimbó-ágával a csigák, s néz előre, mint a márvány, |
| néz, mint feketekontyos sírkő, aminek zöld kőrózsa-kupac a kontya, néz, mint |
| az emberiség büszke gondja, néz, mint az őszi éjszakában asszonyi márvány sírkő- |
| szobor, néz, mint a vallatás, mint a vak darázs, akinek fekete, piros, kék, |
| zöld, sárga lakkal bekenték szemét, vékony finom, hegyes szőrecsettel a kisérletező |
| biológus, minden szem-facettát külön-külön, a hatalmas, domború szempár |
| minden szőrrel-keretezett többszögű látókehelycelláját más-más színűre és |
| külön-külön, hogy az iker darázs-szem, mint harmonikásan fölfújt kettős szines |
| lampion, befestett kettős szőlőfürt, pointilista-módra színekkel bepettyezett |
| kettős villanykörte, néz, mint a vaksi áhítat, mint aki angyal-lovakat |
| itat csillagábránd aranyvödörből és nem lát ki a körből, néz, mint hűtlenségre |
| a hűség, bonyolúltságra az egyszerűség, vak dologra az alig-látó dolog, néz, |
| mint aki tudja: látni már sohase fog, néz, mint akinek a nézés a dolga, |
| néz, mintha ott-volna, s ott-se-volna, néz, mint aki nem fél a gonosztól, |
| néz az asszony-Szent János Apostol, néz az Eltévedt Apokalipszis, |
| a Szent Jövendölés, a Jóslás-Vígasz, aki sohasincs itt, de ott van, itt is, |
| aki sohase hitt és mégis hitt is, néz, mint az Isten-anyja Vak, aki nem |
| érti, hogy szülhetett Istent, akinek látása már csak a mondott szavak, a hallott |
| szavak, nem az olvasottak, hisz olvasni alig lát, mégis tudja a mibenlét |
| titkát, tudja mégis a Mindenség titkát, és öreg szívében már eltemetkezett. |
| De öreg szíve még nem temető. Bár szívében annyi a halott, mint istenős- |
| világegyetem-tömegsírban, szívében több a halott, mint minden temetőben és |
| minden csatamezőn és minden tömegsírban a Föld emberiség-történelmében. |
| Drága, vacak, kotyogó, elfeketülő és elbóduló szíve, mint izzó vasrácsra tett |
| tiszta kő: izzik büszkén, kevélyen, okosan, keményen, mint az ősemlékezet. |
| Szívében mindent elrendezett. Férjét is, apámat, akit lehúgyozott a bánat, |
| mint sírkövet a kutya, apámat, aki rángatva húzta a gombos harmonikát, rángatva |
| cibálta, mintha a levegőt húzná rángatva, gyorsan, s ettől a harmonika röffent, |
| röfögött, mint a kismalac, meg az anyakoca. Én oly éhes voltam sokszor, hogy |
| azt hittem, kilukad a hátam, és a fagyott ólomeső-kérgen az utcán kiskabátban |
| korcsolyáztam, s mert itt vagyok: az éhség nem evett meg, s dülledve néztem, ahogy |
| mások esznek, szinte a zsíros tányér szélére ülve, mint a légy dülledt szemekkel, |
| a dülledt ikraszívekkel, a dülledt gyöngyponthalmaz veseszemekkel és szégyelltem |
| volna, hogyha megkínálnak! Ó, zöld, aranyberakásos tölgyfalomb-árnyak |
| lakodalmas szívemen! Ó, aranyrezgés-zöldrezgés fölszabadúlt bánat tiszta |
| fölszabadúlt lakodalom-szívemen! A plébános mellett ültem a zöld |
| növénysátor alatt. Ő evett. Én nem ettem. Émelyegtem. A petróleumlámpák |
| a sátorrudakon ragyogtak, mint az elpazarolt haszon, büdös aranyat |
| okádtak az Első Lakomára! Az Első Vacsorára! Petróleumbüdös arannyal leöntve a tyúkleves, |
| a főtthús, a sülthús, a torta, a kalács, a bor, s húzta a fényben se ronda |
| feketefrakkos cigánybanda, fényből árnyba, aranyból sárba csúsztak a sárga |
| hegedűvonók, mint sötéten áthúzott cukorspárga, cetbe bedugott, cethalból |
| kihúzott aranyszigonyok, s az arcok, a kezek, minden megfelezett a fényben, |
| a sötétben, fele-arany, fele-korom arcok, kezek, szikrája, lángja, zománca |
| sötétje, mint agyvérzéses agyában az emlékezet, a háborgás és a béke, a háború és a béke, az |
| addig-volt fele-fénye, fele-sötétje. Keringő, valcer, csárdás, foxtrott, |
| ländler, hoppszassza, lovacska, gólya-gólya-gilice, tangó, polka. Szívemet az Új Jelen Birtokolta. |
| Az Új Jelen, az Új Jövő. Az a háború utáni Történelmi Jelenidő! Nyár volt, |
| 1946 nyara. Csillag az égen, mint a szeplős-arcú, szeplős-emlőjű Szűz Mária. |
| És lett a szabadságnak új piros zománca. Nem volt az időnek gyűrődése, ránca! |
| Kis katonaszökevény: élve maradtam. Ültem ott, mint látomás egy hosszú költeményben! |
| Ültem: tegnapi kifosztott. Szívemben a rettegés elégett. Agyamban a bánat eloszlott. |
| Elmémben gyémánt-gyönyörré sűrűsült a történelmi szégyen. Volt mit tudnia! |
| Elmémben kristály-tűz a társadalmi szorongás. Feszes szívemen elszakadt a szegénység aranybilincs-lánca. |
| Boldog voltam. Fölszabadúltam. A Múltat émelyegtem. De ittam néhány vörös kortyot! |
| A pap azt mondta: „Adok neked egy Paul Claudel-kötetet!” Én azt mondtam: „Köszönöm!” |
| S tudtam: Claudelhez több közöm van, mint a paphoz. Aztán hányni mentem a kék |
| árnyék-fölcsinálta szalmakazal mosolyhold-iszonyába, s láttam, egy asszony rézsárga lába |
| áll ki a kék kazalárnyék holdviszonyból, a holdarany picsáig meztelenűl, mint megerőszakolt, |
| s szíven lőtt asszony meztelen lábszára, combja, alvadtvér-ragacs szőrbogáncs vénuszdombja, |
| mintha egy asszonylábforma sárga virág lenne az ezüstgyász kazalagyba szúrva, a bugyi |
| ott feküdt a habos holdokádékban, az asszony-többi a kazalkemencébe tolva nagy lökdösés- |
| aranykéssel, s az arany-ollószár Holdba-szúrt lábak között részeg fekete árnyék nyögött, |
| félig az árnylilába forrva, félig a fényben domborodva, lángolt a holdhalálfényben |
| egy meztelen férfisegg, mint fölfordított kuglófsütő bádog-eper pozitívja, s a lengő |
| herék csattogva ütődtek a fényben az asszonyfenék aranykancsógörbületéhez, mint |
| az Elmúlás Szívéhez a világszél rázta emberiség, a holdgőz trágyadombnál egy férfi vizelt, |
| a lila holdárnyék piszkebokorban egy kamaszlány pisált, zúgva, mint a kagyló, a sárga |
| húgysugár árnyéktócsába szúrt, mint fekete tintába arany tollhegy. Mutatóujjam a |
| torkomba nyomtam, úgy okádtam, pedig már otthon voltam a világban, behívtak |
| katonának, megszöktem, visszaszöktem, hát élve maradtam, két hónapig bújkáltam, |
| élve maradtam, pedig hányszor akartak lelőni engem, azt a történelmet el nem |
| fogadtam, élve maradtam, azt mondtam: „Nem, nem, nem, nem adom tizenhatéves |
| kamaszforradalom-szívem a bitangságnak, nem leszek az Úri Történelem |
| gyávája se, hőse, a halálserpenyőre lökött szegény,” és nem lett ő se, Hantai Simon, |
| a lángliliom-arcú festő, nem a költő és nem a festő, a József Attila-bajuszos kölyök! |
| Élve maradtam. Piros csillag alattam. Mint piros bölcső újszülött alatt. Részegen így vigadtam, |
| 1946-ban, a háború után. Aki addig élni nem szerettem, most már élni szerettem. Pedig |
| addig oly éhes voltam sokszor, hogy azt hittem, kilukad a hátam, és a fagyott, puha üvegként |
| ércsillagosan repedező ólomeső-kérgen, az üvegbőrű fagyos rücskös sáron csukló fölé törpűlt |
| ujju kiskabátban korcsolyáztam az utcán az ólom-érrendszer kopasz akácfák alatt, |
| szikráztak az üvegbőrű gubancos ólomfák, a Német-utcai akácok (most Vörösmarty |
| utca), az üvegkéregfák, mint csokorba-kötött pecsétfásan kifújt csigabigaszemek, |
| a kúsza, egyenes üvegcsövek látástöltete belső higanyszál, mint a lázmérőben, mint |
| a csiga kifújt szemtokjában, fehér redőlepényhomlokábál kifújt gumós szemcsöcsében |
| a higanyrúd és a higanyhagyma, a kékszárú kék belső folyékony vasvirág, ólomvirág, |
| üveglobonc csigabigaszem-erdő ólomüveg repedésrácsán korcsolyáztam, a fehér |
| üveghártya télropogáson, s az ólomesőkéreg-üveggyík-ágaskodás sejtöltönyöket |
| merengtem, a téli akácfákat, amikről tavasszal a pampuskát, az akácvirágot |
| legelve leettem, mint fára-mászó, ágaskodó kecske, a vastag fehér vaginacsokor |
| habcsillagfürtöket, hiszen én akkor mindent megettem, akácvirágot, kecskebékát, |
| (combot), mályvahónalj-pogácsát, kitépett lepkeszárny tövének mézcsöppbuborékát, |
| a tépésluk könnyét, a lepkeszárny hónaljgödrében mézponttá szívárgó állati |
| édes testnedvet, nyaltam a halál hónaljgödréből a mézet, mint szerelmes férfi |
| asszonyát a szerelemdomb alatt, a boldog pinát, mindenféle bogyót, magot, kökényt, somot, zöld |
| lemezcsipke lapos kontykalapú csipkebogyót, hecsedlit, a piros vadrózsa-szívet, |
| rózsaszín jázminvirág sziromcsók mézköldökét, mint szerelmes a hüvelysziromcsillag |
| ágaskodó kemény mézes szívét, a zöld kalászból, a zöld tűláz növényi lángból |
| becsukott tenyérrel kihúzva kimorzsolt tejes búzamagot, a kis fehér vagina-alakú |
| diópogácsákat, madártojást, hitet, történelmet, ősidőt, őslényt, kozmoszt, temetőt, |
| múltidőt, jelenidőt, verset, eposzt, bibliát, filozófiát, mítoszt, misztikát, proletár- |
| politikát, sose feledve, ami bánt, sose feledve, ami fáj, hogy megmaradjak! |
| Múlt-időben mondom, mint aki most születtem! Múltidőben és nem jelenidőben! |
| Múlt-időben és nem jövőidőben. Mint aki most született. Mert neki még minden |
| jövő múlt. És nem tudja még, mi az, ami elmúlt. És nem tudja még, mi az, ami |
| jön. Jön Történelem-lábbal, lobog Idő-szárnnyal. Hogy megfojtsa őt, vagy kialakítsa. |
| Hogy nyávogó kicsi sorsát a Múlandóságba taszítsa. Mert az élet csak az, ami |
| úgy múlandó, hogy a múlandóságban gyarapszik a halandó, múlandósággal |
| táplálkozik. Halandósággal nő, s fogyatkozik. Az elmúlással emberré teljesűl! |
| Még elmondom neked, mielőtt bevarrnám ezt a világegyetemvégtelen valóság-éneket, |
| hogy tudd: sorsom testében mit hordoztam én. Sorsom testében mi volt a fény és mi |
| volt a fájdalom. És mi volt a fájdalom-szülő belső alkalom, szervi hatalom és történelmi |
| tulajdonom és nem-tulajdonom, hogy tudd sorsom testét az űrbe-fakasztó és sírba- |
| rohasztó Halandóság égő hüvelyében, hogy tudj meg mindent, mielőtt meghalok! Mielőtt |
| bevarrnám ezt a világvégtelen valóságéneket, mint sebész az elaltatott meztelen |
| emberen a vízszintes, hosszú műtéti sebet, pontos gyors tűvel, sárga műanyagfonállal, |
| s hasán, hátán, vagy mellkasán a pontos sebvarrás zippzárja, villámzárja, s |
| a szelvénylemez-kelyhű tükörharang alatt a nehézvászon műtéti ágyon, a keskeny |
| műtőasztalon fekvő beteg, az odaszíjazott, vászonhevederrel, sárga pántköteggel |
| lekötözött öntudatlan szenvedés arcán fekete gázálarc-szerű gumimaszk, szájában |
| vastag hernyós fekete gégecső, a feje mögötti lélegeztető-szerkezet fekete gépi fujtatója, |
| zölden vibráló, zöld ponteloszlással zöld hullámcsipkésen pulzáló műszerdoboz |
| ernyőarcok, amin zöld pontpáravonalként elfoszlik a szívütés zöld pillanatgőz- |
| csipkehullámcsíkja, mint elemi részecskék becsapódás-fröccsenéspáralángja |
| a gyorsító ólomlemezén, mint elemi részecske robbanás-szétsugárzás foszló pontláncvonala |
| buborékkamrában, a szétsugárzó ősanyag páracsók-páfrányvirágzásnyoma, s |
| a beteg egyik kifeszített könyökhajlatába a piros gumicső-folytatású infuzióstű |
| döfve a kemény ér kék cső-közönyébe, s a beteg mellett, vérnyomásmérő higanylétra- |
| tábla, piros szelvényes gumicitrom-pumpa, és a szív-elektrosokk készülék, |
| hogyha meghalsz hirtelen, szívedet áramcsókkal üssék dobogó életté újra |
| a klinikai halálból! Még elmondom neked, mert nagyon szeretlek s azt |
| akarom, hogy tudd az életet, ne csak másét, a haldoklóét, a halottét, az elmúlásét, |
| ne csak a múltét, a betegét, a gyógyulóét, a halálra-ítéltét, a nehezen-megmaradóét, |
| hogyan is éltem abban a korban, amikor Oszip Mandelstam, a költő, a ködbe- |
| fölszivódott gótikus száműzött, szemhéjig-sűllyedve kuporogva ült a szemétdombban, |
| mert fázott és éhezett, s rágcsálva ette a büdös szemetet, abból amit lehetett, mert |
| az legalább nem mérgezett, sötét hajában fehér tollpelyhek, szürke tollak, mint |
| gyermekkoromban a tollas zsidónak, aki öreg lovasszekérrel jött: csontért, rongyért, |
| tollért tányért, bögrét cserélni, ócska tollért ócska fehérzománcos cseréptányért, |
| mi mindíg abból ettünk, ha sírtunk, ha nevettünk, mint gyerekkoromban |
| otthon tollfosztáskor az asszonyok kontyos feje, meg az enyém, ami már nem is |
| fürtös fekete kisfiú-fej szőrös golyócsengője volt, de gyermekláncfűpihegolyó, |
| fehér pehelygombóc, sárga pihecsillag-gömbkoszorú! S Oszip Mandelstam módosan, |
| lassan rágcsálta a fagyott csontot, órákig rágta, mint József Attila a húst, |
| csócsálta szájában órákon át, nem tudta lenyelni, mert nyelés-fóbiája volt, |
| fulladás-fóbiája volt, de hogyan is lehetne lenyelni a megaláztatást, megszégyenítést, kifosztást, |
| följelentést, száműzetést, de hogyan is lehetne lenyelni a világot, hogyan is lehetne |
| a halált lenyelni, mert amit megeszünk, mind halál, s nem termelődik annyi |
| nyál a szánkban, nem buzogtatnak annyi nyálat a nyálmirigyek, hogy |
| szájunk nyálában fölolvadjon a világ, plombás, betömött fogai, a csontba- |
| ágyazott arany-pikkelyfák nem oly erősek, hogy megrágni tudják a halandóságot, |
| s Oszip Mandelstam kezei, mint lukas fekete pamutkesztyűk: koszból! |
| Ült a szemét-sírban, ült a szemét-koporsóban, ült a szemét-kútban, |
| ült a szemét-vulkánban, rongyba-bugyolált zsák-kőtörőkalapács lábain |
| piros fonalférgek tekeregtek, mint kozmikus ködök vörös érrendszer-örökrobbanása, |
| kiskabátja zsebében ceruzacsonk, üres csigaház, dülledt zöld légy-szemgolyóiban |
| szikrázó zöld elmebaj. Az őrület, meg a gyász, meg a rothadás, meg a megadás. |
| Ült a Kosz-Kráterben szemhéjig lehúzódva, mint fekete mocsárvízbe a |
| béka, akinek aranysarlós szeme áll ki csak a fekete mocsárvízből, meg |
| zöld kéreg-dió, zöld diókéreg-burkolat szemhéja, ült a párolgó koszban, |
| a neki-nem-mérgezettben, a neki-nem-gonoszban és fagyott csontot |
| őrölve lassan nyálával és szuvas fogai között: verset motyogott, Puskint, |
| Goethét, Hölderlint, Rimbaud-t, Blokot, Fet-et, Rilkét, Keats-et, Hlebnyikovot. |
| Dülledve ült, mint zöld légy a szeméten egy büdös csonton és zöld zománcfényben csillogott |
| a gond az őrült elmegondon és nem tudta: ő álmodta Samuel Beckettet, vagy Samuel |
| Beckett álmodta őt? Megőszűlt szívéből kristálypálma nőtt föl a Tejútig, s az óriás |
| derengő kristálypálmalevelek a Tejút szines mindenség-tüzében fürdenek, s a halhatatlan szép |
| merengés-gondolat bordás ásványpálmalevelein szines csillagok mászkálnak, mint |
| szines bogarak, szines madarak ugrálnak sziszegve, fütyülve, rezegve és zizegve, |
| mint szines dzsungelmadarak, szines csillagok, mint szines darazsak, szines lepkék |
| ülnek, mint szines csillagok. S Oszip Mandelstamot megette a szemét, mint |
| a skorpió-anya, a pók-apa sok szelvényvillás, gyémántos szőrpont kicsinyét, ha éhes, mert |
| kannibál eszi a kannibál-újszülöttet. És ez a Pálmafa beragyogja a világegyetem- |
| csönd-nem-csöndet és a költő volt valahol és nincs már sehol, és úgy hiányzik, |
| ahogy te hiányzol sírod-nélküli Petőfi Sándor, aki vagy valahol és nem vagy |
| sehol, aki voltál és sírod nem láthatom soha, pedig látni szeretném, pedig |
| csókolni szeretném sírod földjét, mint asszonyom szívét gyönyörű melle alatt! |
| Hol vagytok költők, társaim, szülő-előtteim, puszta-árnyúak, tajga-bánatúak, |
| hol vagytok: páfrány és csillag és világtűz-létlobogás és kőbe-zárt eres, bordázatos |
| zöld őslevél-lobogás, és kristálykard és gyolcsvászonkoporsó és hójegenye |
| és szabadság szemgolyója és a Mindenség egyik szeme és ásványmértan-magányosság |
| és kivérzett-szívű világszabadság és gyanakvás-elégia és bíbortánc-világforradalom |
| és lánc-lánc-eszterlánc gyermekzsibongás-jövőalkalom és fehér sólyom léptű |
| büszke okosság, Arany János-bajszú Magyarország, Móricz Zsigmond-bajszú Magyarország |
| hívd te is őket, hiszen én hívom őket, mint szeretők a szeretőket, mint növény |
| a napot, láng a fegyelmet, ma a holnapot, hit a türelmet, mint megváltást |
| az Isten, Istent a megváltó, hisz egymás nélkül ők nem lehetnek, hisz egymás nélkül mi nem lehetünk, |
| hiszen nagyon szeretünk, hisz nagyon szeretlek, hisz egymásunk hiánya egymásba |
| nőve, mint fa a kőbe, kő a fába, hisz egymásunk egymása kettős megváltásra |
| vár, te az enyémre, én a tiédre, a megváltóra az Isten, Istenre a megváltó, |
| ők a ketten egyek, bár kettőnek születtek, hisz halottak napja van most, halottak napja |
| van már, halottak napja eljött, s a halottak nem beszélnek, mert némák a |
| halottak, vagy gitároznak a földben, vagy hegedűlnek a földben, vagy ásítoznak |
| a földben, vagy dadognak a földben, vagy átkozódnak fösvényen, sírnak a |
| fösvény halottak?, halottak napja van most, halottak mindennapja, |
| a temetőben gyertyák, gyertyák, mécsesek égnek, sírföldre, sírszoborra, |
| sírkőre, sírfűre, sírsárra olvadnak a gyertyák, mécsesek fémkosárban, mécsesek |
| kis redős, hullámos, körlegyező kuglófsütő fémtálban, s milliárd égő sebláng, milliárd fehér sebhely minden temető |
| mostan, minden temetőt hazahoztam szívemben, minden égő temetőt, |
| milliárd folyékony fehér csigabiga mászik a temetőkben mostan, milliárd |
| csigabigaszarv ágaskodik föl a temető-levegőbe, viasz-csigabigák milliárd |
| kifújt-csöcsű fejtőgye, lánglevél-pirossal a csecsbimbó-szemhagymán, |
| mint milliárd fehér apostol, akinek feje fölött a Szentlélek sárga lángja: |
| a milliárd temető-gyertya, a milliárd égő gyertya. Most van halottak napja. |
| Szeressük a halottat. A halottak nem szeretnek. Most van halottak napja. |
| A holtakat szeressük. A holtak nem szeretnek. Kimegyünk a temetőbe. |
| Viszünk gyertyát, virágot. Viszünk gyufát, meg lángot. A gyerekek toporognak. |
| A gyerekek csikósodnak. A sírokon sikítva mászkálnak. Krisztus letört fejére |
| állnak. Szűzanya keblén, mint szöcske ugrálnak fölröpdösve. Tépik |
| a sírvirágot. Elfújják a gyertyalángot. S a fehér gyertyaolvadék-asszony, a könnyet-szülő |
| fehér asszony parázsló köldökzsinórja, a kanóc-szál rostos sárga parázsrúddal |
| izzik és sercegve pernyeszivaccsá roskad, szürkekék rostszivacspehellyé, a csöndbe |
| feketeszürke füstcsíkoszlást, füstpáfrányrózsafoszlást gyűrűsen, csigásan köpve. |
| Mert a holtak nem szeretnek, a holtakat ne vesd meg! Szeresd a halottat! |
| Az leszel te is holnap! Halott, halott, halott, halott, halott, halott, halott! |
| Bennük is szeresd a holnapot. Velük is szeresd a holnapot. A halottak nem |
| szeretnek. Nem néznek, kinevetnek. Hasrafordulva röhögnek a földben. |
| Amiért nem öltél. Amiért nem öltem! Abban a korban, amikor éltem, amikor |
| élek. Amikor az volt az érdem, ha élve maradtál! Élve, ha nem is könnyen! |
| Amikor a föld felszinén virágzott a Pokol, a jajgató, vinnyogó Öldöklés-Rózsabokor. |
| Abban a korban, amikor az emberhit a hitvesztés világős tömegsírjába lökve. |
| Amikor nem bújt el a menekülő, s élni akart mind: a halálra-készülő! |
| Amikor nevetve ölték meg az élőt. S a holtak a pusztulásra új hitet varázsoltak. |
| Amikor gyermek-hemzsegés zokogott világrészeken. S földrészek úsztak vérben, szarban, könnyben! |
| Szeresd az élőt! Szeresd a halottat! Mért szeretnek az élők? Mért nem szeretnek |
| a halottak? Mért gyűlölnek az élők? Gyűlölködnek a halottak? Mért rettegnek az élők? |
| Mért árulók az élők? Mért jajgatnak az élők? És mért gyávák az élők? |
| És mért hősök az élők? Mért iszonyodnak az élők? Mért örülnek az élők? Mért |
| őrülnek meg az élők? Mért zokognak az élők és mitől sírnak az élők? Mért |
| vacognak az élők? És mért zuhannak az élők? Mért gyilkolnak az élők? |
| Mért szenvednek az élők? Mért álmodoznak az élők? Mért kaszabolnak az |
| élők? Mért virrasztanak az élők? És mért kegyetlenek az élők? És ki szent, |
| aki élő? És ki boldog, aki élő? Az élő mind azt akarja! Akárha egymást marja! |
| Akárha egymást szúrja! Akárha öli egymást! Akárha másokat öl meg! Akárha |
| késsel futkos, akárha csókkal rúgdos, akárha öleléssel öl, nem fegyverlövéssel, |
| nem baltaütéssel, nem ökölcsapással, de hűség-ráadással, de szigorúság- |
| gyásszal, de a megbocsájtással! Mért csókol, aki boldog? A hazúg miért csókol? Az |
| árulás mért csókol? És mért csókol a hűség? Azért csak, mert hűség? És mért csókol a |
| gyilkos? Aki akasztásra készül. Aki akaszt, a hóhér? A pap mért csókolja ágyékon |
| Krisztus testét? Áruló a testvért? Testvér az árulót is? Az emberek mért ölelnek? |
| A szeretők mért szeretnek? Mért birkóznak az ágyban? Szoros szorítkozásban? Izzadt |
| lázgomolygásban? Egymásra tekeredve, egymásba gomolyodva, mint polipok a nászban, |
| gyöngyház-csavarodásban, gyöngykéve-csápolásban, ritmikus ájulásban? És |
| mért, ha elpihennek, nász után lazán hevernek, verejtékmáglyán égve, piros csöndön |
| lebegve úsznak az álomszigetre. Vagy összegomolyodva alusznak egymást fogva, |
| az elpetyhüdt kőlángot, a mézajkú virágot. Miért amitől félnek? Amiről nem |
| beszélnek? És mi az, ami akkor kilátszik a gyapotból? Az éjgyapot csillagának |
| mondható-e a bánat? És mit hallgat el a másik? Ami ki sose látszik szerelmes |
| szívéből? Mint éjszaka az éjből? Mint csillagból a csillag. Amit mutat az ablak. |
| Ami a másikból kilátszik. Vagy ami ki se látszik. A dolog a dologból. A viszony |
| a viszonyból, az iszony az iszonyból. Amit nem mond a másik. Amit nem mond |
| az egyik. Amit elrejt szívében, gőgjében, szégyenében. Amibe takaródzik, amiből kicsavarva, |
| mint takaróból hulla, mint véres lepedőből: élő az ősidőből. Ami volt és ami elmúlt, |
| ami elfoszlott, elhullt, ami kristályröggé alvadt, s nem oldja angyalharmat, ami |
| bűn volt, ami vétek, amit kár volt megtenni, amit bűn volt megtenni, amit nem |
| lehet megenni, megemészteni, mert ég, mint eltetvesedett esték, mert rothaszt és |
| varázsol, s nem látsz ki a parázsból, mert a gyűlölet-parázs rohasztja szenvedélyed |
| és mi haszna ennek a másik-gyásznak, visszafelé-folytatásnak, hiszen mi haszna |
| ennek a múltfelé-kegyelemnek?, ennek a vissza-őrjöngésnek, nyálcsók-szenvedésnek? |
| Ami el van temetve, de nincsen elrohadva, mint hűségbe hamis eszme, hamis |
| eszmébe hamis hűség, könnybe a keserűség, keserűségbe balga volt-rajtam-hatalma. |
| És nem mondja az egyik és nem mondja a másik, mert egyik se mondja, pedig |
| van szívének gondja, azt hiszi, csak az ő gondja, ami a másiknak fájhat, de |
| nem hiszi, hogy fájhat, azt hiszi, nem fájhat, pedig igazán fájhat, ami hitet is fölzabálhat, |
| mint fűcsomót az állat, hited kérgéig rághat, mint füvet kérődző állat, mint |
| juhok a legelőket, tehenek a dombot, tehenek fű-völgyet, nyálasan földig harapva. |
| Ha az asszonyfar fehéren dereng a csillagfényben. S az asszonyemlők telten alusznak |
| fényszünetben. Mint madarak a kertben. Mint ősidő a kőben. Rózsák a temetőben. |
| S a férfiágyék gyíkja, mint egy bozontos kis fa csillagőszbe lapúltan hever a |
| kezdő holdban. És mondd, mi a boldogság? A gazdagság, az okosság? A szegénység, |
| együgyüség? A gyötrelem, a hűség? Az árulás, a jóság? Az egész világadósság? Vagy |
| csak az egyszerűség? Vagy a szép bonyolúltság? A bűntudat, tehetség? A zseniális esték? |
| A zseniális nappal? A vérbimbójú hajnal? Az, ami sohasem lesz? Az, ami mégiscsak |
| volt? Az, ami egy az egyhez? Az, ami kinő az iszonyból? Mint virág trágyadombból. |
| Mint liliom a sírból. Fekete sírból fehér liliom? Hogy végigmegyünk az úton. |
| És nem ülünk le sírva. Nem hullunk korán sírba. Nem ugrunk a halálba. |
| Már félúton megállva. Az életet végigéljük. Ha ki nem végeznek minket. |
| Az életet reméljük. Nem adjuk szíveinket? Jöhet ördög vagy angyal, akármilyen |
| paranccsal: az angyalt félretoljuk, az ördögöt elnapoljuk, a parancsot |
| összetépjük. Ki fohászkodik miértünk? Akikért virrasztottunk? Akiket |
| virrasztottunk? Akinek emlőjét szoptuk? Aki pelenkázott minket? |
| Nézte növekvő szemünket? Növekvő fogunkat nézte, előbb ujjheggyel |
| nézte, a csöpp csonttű-hegyet az ínyben, mint Kisjézust piros ingben, ahogy szúr |
| a kis csontpont, mint rajzszög fémszúrása, még befodrozva az ínyben, még az íny |
| hüvelypatkójába ásva. S a pici reszelőcske, a fehér tűfelhőcske végigkarcol |
| az ujjon, de kell szájába nyúljon a kicsinek az anyja, hogy reményét így is |
| hallja, a fehér karcolással, a nyálas tűszúrással! Ki fohászkodik értünk? |
| Aki ágyban fetrengett értünk? Meztelenűl az ágyban, vagy fölhúzott ingruhában, |
| vállig fölhúzott ingben, s míg a döféseket fogadta, megadta magát ingyen, s férje |
| köhögését vállára szorította, két karral a nyakára férje lángpecsét vérét és |
| ő is vérzett akkor, szűzhártya-szakadásban, hajnal-tűzhártya-repedésben, |
| s mint véres tok a késen, véres kés a tokban, ők az egyesülésben, és mint rózsaszín |
| szöcske két ugróvillás lába: az asszony lábtámaszkodása és verejtékteknőben |
| a kilövellés-tűzben, a megfoganás-tűzliliomidőben! Ki fohászkodik értünk? |
| Akit növéssel elértünk? Testi növekedéssel. Ránk sose nézett késsel. Akit |
| fölkapunk gyorsan, mint gyermeket az anyja, csak éppen megfordítva, a mamát |
| kapjuk föl gyorsan, levegőbe emeljük, ülve ölünkbe ültetjük, csókolgatjuk |
| és rázzuk, mint gyermeket az anyja, most éppen megfordítva, s az asszony a |
| levegőben, az asszony a fiúölben, s nevet és kalimpál, rúgdos, s azt mondja: |
| „Ne bolondozz! Fiam már ne bolondozz. Dobálod az anyádat, mint futó |
| szél az árnyat, mint forgószél a holdat, istenörvény a halottat, mint fekete |
| mosoly a tollat, pacsirtát az éneklés, mint asszonyt az érintés, ördögöt a jóság, mint |
| szegényt az adósság, részeg a mindenséget, gyerek a békességet, mint idő a bizalmat, |
| romlás a hatalmat, kétség a forradalmat, forradalom a múltat, holnapot a tegnap, mint |
| erőszak forradalmat, mint a bíbort az áldás, mankóját a koldús, megőszűlt |
| égitestet labdázó isten-gyermek, mint az elmúlást az élet.” Aki a semmibe réved. Aki |
| a semmit nézi, aki a mindent nézi, és a létből csipetet lát, szeme maga a |
| korlát. Szeme maga a vakság, mészháló-gömbpáfrányosság, mészgolyó-tudatosság. |
| Szeme mészágakból font szakadék fölötti korlát, gömbkosár mészcsövekből! |
| De belűl e mészgolyóban óriás kék folyó van, s a folyó partján állnak a |
| nem-szigorú árnyak, árnyékkal kiabálnak, árnyéklánggal nyüzsögnek és |
| egymásnak integetnek a másik oldalra lassan, árnykezük csupa lengés, árny-arcuk |
| vak derengés, árnytáncuk sóhaj-zászló, százezer árny-igásló mereng ott fejét |
| lehajtva, mint százezer virágbalta, azok az árnyak: az elmúlt jövendő álma, |
| százezer árnyék-pálma árnytollát vízbe hajtva, mintha kőpáva volna és |
| kőlegyező-kőtolla a ki-nem-mondás ajka. Mért nem szeretnek a halottak? |
| És mért szeret mind, aki élő? Mért akar mind szeretni? Magát a másikra |
| vetni? Hörgésben, virulásban, verejtékvidulásban, meztelen lázcicomában? Erjedt fölindulásban. |
| Gerjedt mámortolulásban. Hogy egymásba-érve, rúgják a Halandóság kisujját, |
| hogy egymásba ragadva lökjék a lüktető öröklét nemzőkelyhét, nemzőgyümölcsét. |
| Mért gyűlölnek a halottak? Mért röhögnek a halottak? Mért várják a halottak, |
| hogy őket elsirassuk? Mért várják a halottak, hogy őket ne feledjük? Mért hiszik |
| a halottak, hogy ők örökké élnek? Mért eszik a halottak hitét az emberségnek? |
| Mért szitkozódnak a földben? Rothadás-öklük, csont-öklük mért rázzák |
| a földben, mint foszló krizantémcsomagot, kő-pókot csuklóhoz forrva? |
| Százmilliárd kőpók leng ott a semmi-cérnán, százmilliárd kőpók lengéssel |
| átkozódva, százmilliárd kőpók csöndhálót köt a földben, ott ül a csöndhálóban |
| százmilliárd kőpók, százmilliárd reménység, veszteség százmilliárd ott, ott a |
| rothadásföldben, ott a hálóéj-csöndben, ott ül átoknyál-hálókosárban, trillió |
| szembimbóval, trillió szemgyémánt-rothadásröggel, szemkristály-rügyközönnyel, |
| kukac, szalonnabogár, féreg, döglött kis hártyakéreg-diók a kőpókok szemcsöcsei, |
| a föld csontkéz-kőpókok hemzsegéscsöndjével van teli, mint csillaggal a |
| mindenség, százmilliárd rothadáskrizantém rongypala büdösségcsomagja |
| az elrothadt szívekre ragadva, az elrothadt ingekre ragadva, az elrothadt emlőkre |
| ragadva, a kopasz sárga bordakosár piros gyökéringére ragadva. Csupa szürkés-zöld |
| váladék-köpés, csupa kőpók csontvázú barna enyvrózsa, csupa sárgalila |
| kenőszappanból puhán gyűrt ecset! Százmilliárd rojtos, szines medúzahólyag |
| lebeg a földben, lüktetve, lobogva, mintha a halálföld a tenger sós vize volna! |
| Csupa mohóság, csupa fenyegetés, csupa gyűlölködés, csupa kés-átkozódás, kés-gyűlölet! |
| Miért gyűlölködnek a halottak? És miért nem szeretnek? Mért szitkozódnak |
| a halottak? És mért nem szeretnek? Mért fenyegetnek a halottak? És mért nem |
| szeretnek? Mért átkozódnak a halottak? És mért nem szeretnek? A vak, a vad, |
| a gőgös, a mohó, a földhőben sárgán izzadó, kéken lángoló, zölden zuhogó, |
| lilán fortyogó, fehéren penészedő, fehéren száradó csontvázak és halottak? Miért? |
| Miért? Miért? A bosszúért? Az életért? Mert amiből csak egy van, s azt ha elveszik |
| a szegénytől durva szavakkal és durva mohóság-kezekkel, mint lány szűzességét |
| a parkban sétáló lánytól az utonálló nemi erőszakot elkövető, aki a lányt |
| késsel fenyegeti, kését a lány nyakeréhez böki, s a lányt leteperve szoknyáját |
| köldökig fölgyűri, bugyiját letépi, lábait szétfeszíti és lihegve megerőszakolja, |
| hisz ott várt már, s nadrágjából hernyója hosszan meredten kifolyva, |
| aztán véres ágyékhervadással, véres herékkel elszalad, s a lány úgy fekszik ott a |
| zöld bokor alatt a zöld fűben, mintha ott se volna, sikoltozva fehéren, |
| és alsóteste szűzhártya-szívszakadás szétlegyeződő meggyalázott vérben, |
| mert ha azt az egyet erőszakkal elveszik: sebzett szívében a szégyen fölnő, |
| a kimondhatatlan gyűlöletig! Szívében akasztófa nő gyűlölet-kötéllel, gyűlölet- |
| hurokkal! S ez a tényszörnyűség szívébe tokozódva mindörökké a halál élete |
| már! Mint Hófehérke üvegkoporsóban: a Szűzhártyahalál a vastag szívsóban! |
| Mint sóbányába élve eltemetett ártatlan elítélt! Fehér szikrakockák és fehér szikra- |
| tömbök, szikra-rudak, szikra-pálmafák, szikracédrusok, szikra-őssárkánycsontvázak |
| csöndszívén a Vérző Rózsa! Én nem erőszakoltam a holtakat a földbe! Én |
| nem erőszakoltam halottá Szívreményt! Mért gyűlölködnek hát a halottak? |
| Mért nem szeretnek? És mért csaholnak? Mért csaholnak a földben a halottak? |
| Mintha százmilliárd élő kutya lenne a földbe elásva, s ott csaholna, nyüszítene, |
| üvöltene, zokogna, vakogna és makogna: hallom a föld alól a halottak sötét |
| csaholását, őszi ugatását! Halottak napja van most! Halottak napja újra! |
| S ugat belűlről a Földgolyó, ugat az Égitest, csahol a Szent Bolygó, a föld kérge |
| alatt az iszonyatos, szégyentelen, árva halálkutyahad csahol, vonít, sír, vínnyog, ugat, |
| a Kék Gömbragyogás kéreg-térszigetei alatt csaholnak a halottak, mint a kutyák, |
| mint élve eltemetett kutyák csaholnak a Földgolyóban a halottak a Föld |
| kérge alatt, a Föld kérgébe ásva elevenen, mint a földbe-ásott eleven kutyák! |
| Ó, Földgolyó-Ugatás! Ó, Földgolyó-Csaholás! Ó, Földgolyó-Kutyavonítás! |
| Ó, Földgolyó-Kutyanyöszörgés! Ó, Földgolyó-Kutyavinnyogás! Ó, Földgolyó- |
| Kutyanyafogás! Ó, Földgolyó-Kutyasírás! Ó, Földgolyó-Kutyahörgés! Szegény, |
| szegény, szegény Kéreg-alatti Eleven Kutyagömb Földgolyó! Szegény, szegény, |
| szegény Halottak! Halottak! Csaholó Halottaim! Halottak! Ugató Halottaim! És |
| nemcsak a szívemig, de az űrben fénnyel-penészedő égitestekig, az űrben fénnyel- |
| menstruáló csillagokig zeng örvényesen, sugarasan, bodrosan, gyűrűsen, körben |
| a halálpanasz, a halottak kegyetlen jajgatása, a halottak kőszén-nyerítés |
| csillogó, zsíros varjúkárogása, a halottak kupacos dáliarothadás-gyűlöletajándéka! |
| Ott álltunk tegnap a halotti kertben. Átöleltél engem. Nem hallottad a halottakat? |
| Jobb, ha a halottak átkait csak az hallja, akinek van a halálon hatalma! Jobb, |
| ha csak az hallja a halottak sírását, akinek gyászát a halottak megették! Jobb, |
| ha csak az hallja a holtak vonítását, aki föl tudja falni az eleven halottat! |
| Jobb, ha csak az hallja a csaholó halottat, aki homlokán hordozza a Napot, a |
| Holdat, s eres halántékain a Mindenség szűz csillaghálója ráragadva lángol, |
| mint a világűr gázköd-felhőire, porfelhőire az érrendszerhasonló csillagképletek, |
| mert csak az lát ki a halálból, aki a halálnak oly egyszerű őse, mint |
| a megszerkesztődő világegyetemek a sugárzó, derengő, sötét Ősanyag, aki |
| tudja, hogy robbanás-szavak irányaiból, módjaiból és pilléreiből, csomós |
| és izzó kötegeiből, szétsugárzó kezdeti értelmeiből és öntudatlan értelem- |
| felhőiből szövődik, csomósodik és ragad szétterjedvén az Anyag: Világgá, |
| Életté, s abban úgy Halállá, hogy az a Megmaradás Kezdete csak! Nem hallottad |
| a halottakat? Pedig kicsaholtak a földből, mint az ólba-zárt kutyák, |
| és vakogva vádolták erős szívemet! Mint állatkórházban az ólba-zárt kutyák, |
| állatmenhelyen a drótrácsketrecbe, vasrácskalickába, deszkaólba zárt |
| kutyák: csaholt a föld alól a földalatti Szomjúság, Gyűlölet, Szerelem, |
| Édenvesztés, Csontvázéberség, Gőgös Szomorúság! Nem hallottad a halottakat? |
| Jobb, ha az élő eszi meg a holtat, mintha halott az élőt! Mintha halott az élőt |
| csámcsogva zabálja. A Halálnak nem az Élet a párja. A Halál a Halálnak párja |
| csak! Halotté a Halál! Halálé a halott. Mint mélytengeri virágállat, akinek sárga |
| krizantémfej-csápkoszorúkocsánya csőtörzs-gyomrába gyömöszöli a kis halat, |
| a piros pikkelyláng-szívet, a fátylas szembimbó-szűzet, a zománcpala-levéllüktetéstüzet, |
| rágyűri gyomortörzsét a halra, a piros koponyavaginaszáj-zsákmámoréhséget, s |
| aztán körpocakosan kidagad, mint egy óriásgomba, aminek fehér őszirózsát |
| tűztek fodros lemezküllőkerék pázsitkalapjába, s a hurkosan rőzsekörben |
| behajlított csápok széttenyészve lassan a vízbe vízszintes körlobogással visszahajlanak: |
| virágállat-gyomorszivemben minden halál és minden halott, az emésztő szív-vödörben. |
| Megemésztem halottaimat! Fölemésztelek Halál! Szájszívemen kiürűl a halál-salak. |
| Az őszirózsa a halottaké! Az égő gyertya a halottaké. Megcsókolom földedet Halottas Ország! |
| A Halál halálom hiába várja még. Még nem megyek. Az Élet a Halálért, Szerelmem, veled fizet! |
| Veled fizet? Asszony!: ne hallgass a Halálra! Asszony ne hallgass az Asszony-Halálra! |
| Az Asszony-Halál mind a gyűlölet! Az a Halál-Asszony is a Gyűlölet! Ne hallgass |
| a Halálasszonyra: Asszony! Fogd a kezemet! Csókold szívemet! Csókold hitemet! Csókold |
| csókomat! Csókomat csókold Asszony! Vérbíborliliom csókomat csókold Asszonyom! |
| A Halál az Életnek nem az ára. Az Élet a Halálnak nem az ára! Ne hallgass az |
| irigy, gyűlölködő, csaholó Halálra: Asszony! Ne hallgasd a holtak árva ugatását! |
| Ne hallgasd a holtak kutya-csaholását! Ne hallgasd a holtak vak, fekete |
| kutyazenéjét! Jobb, ha a halottak veszett őrjöngését csak az hallja, akinek |
| felnőtt szíve már páncélos a jajra, akinek szívében kürtösen megtekert tiszta |
| piros láz van, mint ősi zúgás óriás tengeri csigaházban, s rózsaszín páncélok, |
| piros héjazatok tekervény-mámorkútja hatalmas szívreménye, s a győzelem kemény |
| tudatlángja szívütése minden pillanatmagánya és nincs szívében semmi félelem! |
| Mert nincs szívében halálfélelem és nincs szívében semmi halálfélelem és nincs |
| szívében semmi halál, csak a természeti! Csak ami van, mert így igaz! Csak ami van! |
| Én a halálnak oda nem adom magam és nem adom el magam a gőgös |
| halálnak, s ha egyszer meghalok, vagy valahol holtan találnak, mert szivem gyorsan |
| leütött engem, fehér baltával, mész-fejszével egy-lánggal leütött, mint fekete |
| árnyból kilépő piros utonálló gyilkos, piros haramia, aki nem versben bújdosó, |
| de hazugság árny-erdőben, kék árny-rengetegben bújdosó rabló, bitang, betyár, |
| mint piros bitang a költőt, aki sárga istenkekesztyűvel, hólyagosan fölfújt |
| sárga sziromcsillagcimpafürttel, szőke szőrbolyhos sárga virágfüsttel kezében ült |
| a Merengés-széli Napszivacs-reményen és a Mindenség Szívével kivánt beszélni, |
| de a szívbalta-ütéstől arcra-hullt fehéren, s a dagadva-lüktető napszivacs- |
| párnán fekszik, mint arany vánkoson fehér gyertya, elfújt fehér gyertya, lángtalanúl, |
| s görcsös kezeivel aranyhártyát markol, mint összegyűrt aranylepedőt, összegyűrt |
| aranyhártyát, összegyűrt aranylemezhártyát, összegyűrt aranyfóliát, összegyűrt aranypapírost, |
| s nyitott szájába zúgva behull az első zöld döglégy, mint egy zöld üvegrózsa, |
| mint zöld üvegpalack, amit szakadékba dobtak, s az izgatott csiklóként meredten |
| pirosan fölálló nyelvcsap lila csiklóhegyére ül, s ott zölden tetvészkedik, |
| zöld páncélsöprűcske mellkas-kezével, zöld zománckefetoll ingmellény-kezével, |
| zöld fölfújt pikkelykásalabda szemei gyűrűkút pereméről az atkákat, |
| apró férgeket, baktériumokat, vírusállat-kristályokat zöld körömkesztyűvel vakarja, |
| ahogy háborúban gyerek tetves fejét vakarja, ahogy háborúban katona tetvészkedik, |
| szemöldökszőrét sűrűfésűvel vakarja, zöld szeme körűl a légy az élősködőket, |
| a betegség-átvivőket, a fertőzés-állatka-koporsókat zöld kesztyűkörömmel, |
| ha majd meghalok, vagy valahol holtan találnak: az nem a megadás, az nem |
| a föladás, az nem szerelme a hulló halálnak, az csak az, amivel születtem, |
| az csak a halál, a természeti! Ó, Földgolyó-ólba zárt kutyák! Ó, Földgolyó- |
| ketrec csaholó kutyái: halottak! Ó, Földgolyó-kéregkalicka ugató halottai: |
| boldogtalan elásott kutyák! Mért ugattok? Mit ugattok? Mért csaholtok? |
| Mit csaholtok? Mit mond veletek a Szomjúság? És mit a Szomorúság? És mért |
| vagytok szomjasak: csontvázak, halottak? És mért vagytok ti szomorúak? Miért? |
| Mit tudtok ti arról, ami van? És mit tudtok önmagatokról? És mit tudtok |
| ti rólam, csontvázak, halottak? Mit tudtok ti már a győzelemről? És mit a gyötrelemről? |
| És mit a szerelemről? És mit a gyönyörűségről és gyönyörről? És az emberi örömről? |
| És mit az emberbánatról, halottak? És mit arról, ha mészpárává sápadt gyermekem |
| fölül az ágyban és félrebeszél, hangosan összevissza csacsog, mint lobbanó ködpamacs |
| kis sárga őszi szél és hányni kezd és arcomat lehányja és szája elé tartott |
| tenyerembe folyik csomós, rögős, savanyú, büdös hányadéka, csillogva szálazó nyála, |
| s az őszi ablakon beokádó lázszivacs-szalag tejútat is lehányja, s bocsánatot |
| kér, hogy lehányt, a hároméves, és szája és gyomra savanyúsága mint a |
| fölszögezett Krisztusnak lándzsahegy szivacsán nyujtott epe és ecet, mégis édes |
| nekem, mint a testi szerelem, mert neki már az megkönnyebbülés, s jobban |
| fáj az nekem, mintha eleven torkomból eleven ollóval vágnák ki gennytüszős |
| manduláimat, amelyek mint a rothadt krumpli, s az izzó piros eleven, krumplikutakból, |
| parázs-lukakból sárga barkák nőnek ki, sárga pehelybékák, mint a Pipabéka |
| hátából kicsinyei, hogy ül és sír a kislány, mint a háborús kiszolgáltatottság és |
| kiabál: „Vizet, vizet!”, és kiabál: „Lehánytam az ágyat, lehánytam pizsamámat!”, |
| s míg anyja vizes törülközővel arcát, kezeit törölgeti, levetkőzteti meztelenre, |
| átöltözteti, néz, mint kisbárány a feledésre, mint csillagcsönd az arany szenvedésre, |
| mint ős-szúnyog a megkövűlt mézben, óriás ikra-szemekkel lebegve a sárga |
| öntemetkezésben, és villanyfénybe nyújtott vékony meztelen karjai: páfránybóbita-csápjai! |
| Mit tudtok a világról, ti, halottak? A Létről mit tudsz Halál? Mit tudtok |
| holtak, halottak, halottaim, mit tudtok az egészről? A büszkeségről és a megvetésről? |
| Mit tudtok az egészről? Hogy ősz van újra! Ősz van! Ősz van! Ősz van! Ősz! Ősz! Ősz! |
| Hisz mit tudsz a gyermekkori, újkori szenvedésről mire felnősz, gyermek, hiszen |
| ahogy növekszünk, úgy felejtünk! A növekedésben ott a felejtés! A növekedésben |
| nemcsak az emlékezet! Az ember azzal is él, hogy elfelejt. Attól is él az ember, |
| hogy elfelejt. És attól ember az ember, hogy nem felejti megtörtént dolgait, s a |
| megtörtént világot, agyában nem gyújt avartüzet, s nem önti le isten-vizenyővel |
| az avarlángot, ahogy a részeg az égő szemétre vizel. Ahogy növekszünk, úgy felejtünk, |
| emlékezetünkből régi gyászt, elmúlt testi szenvedést, habos lélekszárazat kiejtünk, |
| mintha csillagoktól kapnánk elektrosokkot, űrbe-dugott fejünk két eres halántékára, feszes |
| homlokoldalára csatolva egy-egy nagytestű virágállat-csillag, s ha az elektródától |
| elektródáig fölül fémkantárívvel átpántolt koponya, mintha fülhallgatós |
| rádiót hallgatnánk, ha a koponya már kétlevelű csillagprésbe fogva, s a |
| villanykészülék ütőgombját lenyomja az orvos-ujj: agyunkon átlő a kozmikus |
| áram, az agysejt-bevéreztető roncsolás-sugár, az áramütés-felejtésradír, |
| mintha csillagoktól kapnánk elektrosokkot, s agyunk kiradírozva, mint a ceruzával |
| telefirkált papír, s fölugranánk egy rángással az Istenig, ha közben le nem |
| fognának erőszakkal, s kimosódik az emlékezet, mint koszos rongy mosógépben, |
| mosóporos tálban, lila a fej, mint őszi kikerics, habos a száj, mint Byron |
| szabadságharcos lovának gyönge liliomszája, s mikor az agycsók-áramtűz |
| utáni álom-katatóniából fölébred a beteg, fölűl, körűlnéz, ül az elmeágyban, oldal- |
| homlokain piros, eres, csillagcsók korongsziget égés-sebhelyek, fölül, mosolyog, |
| s azt se tudja, mit tett azelőtt, s azt se tudja, mit tettek vele azelőtt! |
| Mert a késre, szenvedésre, présre, gyötrésre, öldöklésre, rettegésre nem emlékezik. |
| És nem emlékszik az eszme-tévedésre és arra se: meztelenűl mit üvöltött. |
| Mi is így felejtünk: fölnövekedők! Hogy aztán visszajöjjön minden: s ott keringjen |
| ereinkben és hiteinkben. Mert az ember attól ember, hogy akármi elemi áramcsók: |
| sosem felejti: mit tett azelőtt és mit tettek vele! Ez lenne az ember szégyene. |
| És nem azért ember az ember, hogy szégyenben éljen, mint Brueghel vakjai! |
| S a kínjában bevizelő keresztre feszített Isten ős-szűz pénisze alá hiába |
| tartja egymáshoz kagylósan szorított markait, hogy a szent vizeletcsurgást |
| fölfogva, e forró véres folyadékkal múltját locsolja, vagy lándzsával fölszúrt |
| szíve alá hiába áll, hogy a vérvizenyőt, sárgarózsaszín vizenyővért a halhatatlan |
| seb alá tátott szájjal fölfogja s úgy kortyolja, a loppadt bőrdunyhás |
| kőtollak merev vízszintes rácsát érintve a kinyújtott alsó ajak eres lila, |
| duzzadt lebenyszirmával, ahogy a sírkő találkozik a rózsával, rózsaszirom |
| sírkőnyirokkal, úgy az égő szomjas ajak az izzadó horpadt Krisztus-mellkassal, |
| az a szívnedv, az a halál-szívvizelet nem oltja felejtésre-éhes, múlttal- |
| böfögő gyomrunk, eredendő bűntudatunk és eredendő haláltudatunk száraz |
| szomját! Csak bomlásbüdös és vérvizenyő-arcunk! Csak rothadásláz |
| és vizeletlángpáfrány! Nincs megváltás: vértől, vizelettől! Nem jön megváltás |
| a halottból! Megváltani az embert csak önmaga tudja. Ha elhiszi! Ha elkezdi |
| újra! Ha az élőt temeti, hasztalan temet! Ha a halottat temeti, nem |
| az élőt! Ha a Nemlét Krisztusüregéből kibújva a Teljes Mindenséggel |
| kezd újra beszélni! Ha nem fél a beszédtől! Ha újra tudja, hite a sorsban |
| nagyobb, mint a Megismerhetetlen Isten megismerhető zöldkörmű kisujja! |
| Ősz van! Ősz! Újra ősz! Nézlek őszi estiség. Alkonyi csillag. Alkonyi kék! Nézlek |
| őszi kék. Nézlek őszi ég. Ősz van. Verebek, galambok, rigók ugrálnak a fákon, |
| madárszöcskék, madártücskök, rigók, galambok, verebek. Hullnak, hullnak |
| a falevelek. A piros, a sárga, a kék, a vörös, a lila falevelek. Mint kopaszodó |
| emberiség-sorsról az elhasznált emberszívek. Egyszerűen, mint a csillagok. Ősz van. |
| A madarak lerúgdossák a fáról a leveleket. A piros, a sárga, a kék, a zöld, |
| a vörös, a lila leveleket. Röptükkel rúgják, zuhanással rúgják. Csörög a levél, |
| zörög a levél. Nincs semmi szél. Az ólomgubanc kékszürke gömbtüdő-rácsozat |
| cikkelyei, szelvényei, üregei, közeg-kötegei közt a pontcsöndszemű lüktető |
| madárpillanat. Itt-ott, itt is, ott is egy-egy árnyzuhanás indigókék csontvázütése, |
| itt is, ott is egy-egy szárnyomlás fényszikár madárzendülése. Kis kék pikkelyüveg |
| vékony csillagcsizma lábak lecsattannak és rúgkapálnak, lerúgják a fáról |
| a leveleket. Lerúgják a fákról a leveleket. Ősz van. Ősz. Alkonyi csillag. |
| Alkonyi kék. Világalkonyi emberiség! Ősz! Ősz! Ősz! Mi lesz? Mondd asszonyom, |
| mi lesz? Az emberiség alkonya ez? Az emberiség alkonya ez az ősz? Majd a |
| tél? Hull a fáról a levél! Nemcsak önmagától! Nemcsak önsúlyától! Nemcsak |
| attól, hogy hajdani boldog sejtjeiben és sejtközeiben a víz, az összekötő közeg, |
| a kocsonyás anyag megkristályosodik, s a belűl megkristályosodott levél elnehezűl, |
| kocsánya törik, s így lehull. Nem hasztalanúl. De madarak rúgják le |
| a fákról a megvénűlt leveleket, ahogy az üvegpálca lábú kék őszi szél |
| rúgdos az utcán zörgő papírost, eldobott műanyag-tejeszacskót, csörömpölő, |
| gyűrt cigarettadobozt, eldobott üres gyufásdobozt, földredobott postai |
| értesítőt, villanyszámla-jelzőpapírost. Feketén pislog már ott túl a nyár mögött |
| az őszi alkonyat! Mint fehér szemüvege mögött a vak a vonaton. Mellette ültem, |
| oldalról néztem a vonaton. Belgrádtól Budapest felé, az országhatár előtt |
| félúton. A függőleges fehér szemüveg, a meszelt korongüveg, mintha egy kisérleti |
| bogár befestett szeme volna. A fehér üvegostyalap mögött szemgolyótlan szemgödrére |
| ráestek homorúan a szempillás szemhéjak, begyűrődve alúl és fölűl, középen a |
| két egymásba-torlódó könnyes szőrkaréj, csipás sarlós szőrkefe, mint vaginavágatba |
| begyűrődő vaginaszőr. Mint kifordított, szélben-kifordúlt fekete esernyő, mint |
| egy üres herezacskó összelottyadt a pillás szemhéjbőr. Ha szétnyílnak a sarló- |
| szőrseprűs szemhéjak: rózsaszín kagylóbelső látszik, mint szétnyílt kagyló |
| vérnyelvű porcelán-rózsabelseje, mint ujakkal széthúzott vagina. Barna |
| szőrovális-keretű, piros belsejű kagylóüresség. Ült a vak férfi, kiherélt szemekkel, |
| mint akinek szemgolyóit kiherélték. Homloka alatt a szemgödörre horpadt, |
| begyűrt szemhéja, mint kiherélt kos herezacskója. Homloka alatt behorpadt, |
| begyűrt, üres herezacskók a szemhéjak, mint kiherélt szamárcsődör üres herezacskója. |
| Mint ágyékgödörben a hüvelylebenyek a szemhéjak, a szőrös ágyékgödörben. |
| Szemhéja kiherélt bikák, kiherélt lovak, kiherélt kosok betöppedt üres herezacskója. |
| Néztem a vakot. Nem is vakot. A szem-nélkülit. Belgrádból Budapest |
| felé, az országhatár előtt, félúton. Vastag meggyfabot a térdei között, két keze |
| térdein! És kinéztem a vonatablakon. Mint most itt az ablakon. Ősz volt. |
| Ősz van. Alkonyi csillag. Alkonyi kék. A kertben ül már a vak alkonyat. |
| A kerti ősz viszi, a vonat. Üres herezacskójú szemgödréből könny csurog: csillag. |
| Csillagok csorognak. Az ősz vaskerekei zakatolnak. Kattognak a vonatkerekek. |
| Az őszi kertben ül a vak férfi-alkonyat. A szemgolyó-nélküli fekete Áhitat. |
| Fehér szemüvege a Hold. Üres szemgödörbélése: a város fölött a vörös, eres, |
| homorú neonfényvakolat. A piros neonfényüst. És megy a vonat. És itt az ősz. |
| Vedd szívem szívedre asszony! Szívem most szívedbe ásom. Ne gyönyörködjön |
| az elmúláson! Sok még a dolgom. Most még nem megyek! Virrasztok |
| a természet-változáson. Mint holt apja fölött a kisgyerek. Aki már akkor se |
| voltam, mikor apám kiterítve holtan. Merengek a hajnali harkálykopogáson. |
| Már csillagok ülnek a világ-elmúláson, mint halottak arcán, szemgolyóján a legyek. |
| Itt vagyok. Élek. Aki akar: lásson. Nekem a világegyetem: szabadság, nem börtön. |
| Nekem a valóság: sose-elmúlásom. Ne hívjatok holtak! Én még nem megyek! |
| A világegyetem vagyok. Az együtt, a rész, egész. Amíg én élek: ti is, meg nem haltok |
| csillagok, csak külön-külön, s élek, amig ti csillagok, egymásból-egymásba összegezve! |
| Amíg élek, s élsz te velem, szép Asszonyhalandóság és Boldog Szerelem, Szőke Szomjúság, |
| nem győz le Előd-átok, Múlandóságtudat, Idő-vonaton ülő, könnyező, csipás, mézes, |
| piros kagylóbelső-zománcbélésű, szemgolyótlan Történelem, Jövendő-gyász, Elmerettegés, |
| Önző Önismerethiány, Gyalázat-Küzdelem, férfi-nő egy kettősség hermafrodita és mégse- |
| hermafrodita Téboly-Idő, Rémület-láz, Hit-pusztulás! Az én egyetlenem a Valóság! |
| Az én mindenem a Valóság! A világegyetem vagyok. S a világegyetem kozmosz-szivemben. |
| S én jövővé-ritkúlva a világegyetemben. Egyetemesség, nyiltság, láthatóság, titokzatosság! |
| És nem a halál! És nem a halandóság hatalma! De a megmaradás és átalakulás sugárzó, |
| forradalmi anyag-nyugalma. És ősz van már. Ősz. Újra ősz. A földön már a kertben |
| az őszi lomb. Sárga, piros, vörös, kék, barna és lila növénytollazat eres és vastag és puha |
| fodros pikkelyrétegei, cakkos palarétegei, madár gázol a fűre-sajdúlt lombban, |
| mint a Föld kérge alatt a madárlábú angyal az egymásra könyvlapokként rétegeződő |
| emberi csontban, mint felnőtt szigorban pirosmellényű barna bohóc mezitláb, kék-kalapos, |
| aranyingű, pirospettyes asszonybohóc csillagos üvegpikkelycsizmában, mint szőke gyermek, |
| meztelen lábakkal szőke kislány az emberszívre lomhán terített leveles, laska, |
| réteges, száraz, csörgő, ropogó, nehéz, felnőtt emberi gondban, két talppal ugrálva |
| könnyedén, két pálcarugó kék pikkelyrudacskával pattogva könnyen, és ketyegve |
| kéken ütve, mint a másodperc-óramutató, fölugrik, kopogva visszahull, fölpattan, |
| zörögve visszahull, mint egy képzeletcsőrű hold s árnycsíkos kis zebracsikó, szárnyas |
| Pegazus-zebracsikó, mint guruló, pattogó, feszes és puha kék spirálrúdként kiugró és harmonikázva |
| összenyomódó órarugó-lábú nagy dió, macska sodródik pamacsolva puhán, mintha megőszűlt |
| cicfarkot fújna az aranytüdejű szél, mintha vastag, ikrás mogyoróbarkát, nyírfa |
| fürtös és szemcsebojtos sárga virágbarkáját fújná az alkonyi könnyű barnaszájú |
| szél, nyávogó kövér tollpelyhet, miákoló kiskandur szikraszerelmet, mintha |
| halotti lobogó fekete pamutbojtcsengőjét fújná a temetői szél, s az oldalt feketén |
| lobogva a piros tüdőrepedés-levegőben bukdácsolna, hernyósan lengene és |
| forogva, a vörössé hamvadt laska szőlőlevelek a barnagörcs-bütykös sárga |
| mohacsikóorr-tyúkszemű barnakék venyigék barna velúr cipőfelsőrész-bőréről |
| levedlenek, nagy csipkés lángokban potyognak a földre, mint őssárkányok képzelt |
| könnyei, a kerti kő molyrágta őszi fényét bevérzi a tüdőbeteg őszi jelenlét s a kő |
| mint avas vaksi penészes fényszivacs dereng az őszi haláltársulásban, s mintha |
| vén gólya gázolna toccsanva nagyokat lépve lassan a tószéli vízrongyos, törékeny |
| üveghártya-levéltollas, zöldarany penészlepényes sárban: a szétnyitott aranykörző- |
| lábú utolsó sugárvillalény, a hosszú piros sárgarépaorrú fénytollszövevénymadár, az |
| itt maradt sugárkettősség, kettős arany-szobafestőlétra lábú merengő lassú módozat |
| jár a kopaszodó kerti fák között, a deportált óncsontváz-gótika fák alatt, a |
| piros levéldunyha fodros redőciháját föl se tépve, mintha lemezesen, gombakalaposan |
| megfeketült kukac-szőrös, sárga féregpálcikatüskés alvadt véren lépne, amit az |
| őszi görnyedés okádott és füstös kis ólomlángot köp a lehullott levelek laza és feszes |
| barnaüveg homályréseiből a föld, s a földi rothadás, és a ribizlibokrok csomózott |
| sárgarézpálca ágai, mint csokros tűzkorona, amin a koraeste véres vattarongyai, |
| mintha asszony dobta volna a csomószigetes sárgarézcsokorra, havi tisztuláskor, |
| a véres vattacsomókat kiszedve combjai nyitott közéből, s szivárog valami hullaszag |
| a fényből, valami varangyosbéka-illat a kertre-csíkózódó animális sötétből, |
| valami sárga lárvaszag, galambtoll szaga büdösség, epekehely-illat, csontvázhűvösség, |
| csontbüdösség, epeváladékszag, sárga epehólyag keserű sárga váladékszaga. |
| És hol van már a tavaszi rózsametszés? Hol a szőlőmetszés? A rózsák régen |
| elrohadtak, a szőlőt megették a madarak. Hol van már a tavaszi rigózengés? |
| Hol a rigók szerelme, rigók újulása, rigók fekete násza, hol vannak a szerelmes madarak? |
| Elrohadtak régen a rózsák, a szőlőt a madarak megették és a télre készűlnek a |
| feketerigók! Hol vannak az orgonák és hol a nárciszok és hol vannak a büszke |
| tulipánok, hol az eres csipkenászköldök növényi lángok, hol van a gyöngyvirág, |
| a liliom, a tátika, a gyermekláncfű, a bodzavirág, hol a pünkösdirózsa és a |
| jácint, a jázmin, a tornyos kék harangvirág? Hol vagytok virágaim? Mámorom: madarak? |
| És te: vasrózsa? És ti: vasrózsák? Hol vagytok vasrózsák, parasztrózsák? Vasrózsák, |
| akiket a legjobban szerettem! Vasrózsa, parasztrózsa, vasrózsa, parasztrózsa, vasrózsa! |
| Elmondtam neked, hogy jobban tudd kit szeretsz, hogy jobban tudd mért szeretsz: |
| legjobban a vasrózsát szerettem. Múltidőben mondom, mintha már nem élnék, |
| múltidőben mondom, mintha csak lettem volna, mintha a múltidő aranying- |
| hártyamellkasából szólnék ki súgva, mint aranyrácsozat mögűl a gyóntató pap, aki |
| barna, fölállított koporsó-alakú fadobozban ül a hideg, gótikus hüvösség-pálmafákkal |
| belűlről kitámasztott csönd-istengyomorban, az istenanya-ágyék szagú, |
| átlátszó merengéstölgyfákkal benőtt fölszentelt kődobozban, az angyalhónalj-szagú, aranyzebra- |
| istállóban, a piros, sárga, kék, lila, zöld, fehér, fekete, arany, ezüst, rózsaszín zsúfolt levegőpettyekkel |
| rezgő irgalom-ólban, a templomban, csak fordítva most, előtted én térdepelek, |
| s te ülsz meztelenűl az ágy szélén, arcom térdeidre hajtom, s köldöködig göndören |
| föllángoló háromszöglet-sziget vastag, kemény barna ágyékszőröd fehér nemiség-illatában |
| fürdik férfimosolyom, mint arkangyalkövet az illatos égitestkása-szikralázban, |
| nagy emlőid barna árnyfürtkettőse bodros fekete tarkómon, mint barna szőlőfürt- |
| árnyszivek, puhaselyem barna platánfalevelek csipkés csöndhullása, s átkarolom |
| meztelen lábszáraidat, meztelen férfi-Szűz Mária megváltó fia egyenes lábszárait, |
| most a megforditottat, a fiú-Asszonyét, a keresztre-szögezett keresztre-nem- |
| szögezettet, szerelemillatú, gazdag, szerelemvágyó, szerelemizzáscsönd látó öledbe |
| súgom, mert nagyon szeretlek, és így vagyunk most ketten a sárga villanykörtefényben, |
| meztelenűl ülve, s térdepelve a százezermilliárd-wattos kettős szenvedélyben, |
| mint az evilági túlvilág-fényfekélyben ülő Meztelen Asszony s térdeinél térdeplő Megváltó Kisfia, |
| elmondom neked öledbe súgva, vakító-láng, túlvilágfény vulkán-öledbe, |
| hogy nélküled már eltemettek volna! Nagy csinnadrattával, sok beszéddel? Törpe |
| fénnyel, kis-manócska gyásszal? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy eltemettek volna! |
| Hisz az embernek az is a dolga, hogy tudja: megölni kik akarják! Miféle ütéssel, |
| miféle késsel, rágalommal, hallgatással, szenvedtetéssel, megkülönböztetéssel! |
| Miféle hitszegők, miféle körülményesek, miféle ravaszdiak, miféle együgyű balgák? |
| Az embernek ez is a dolga! Hogy tudja ezt és végülis kimondja! Nemcsak azt: |
| mit ettem? Mit tettem, kit szerettem? Kit szerettem és kit temettem és a Mindenség |
| Szivéből Kibúrjánzó énekeimmel mit is akartam? És mit akartam a Kétnemű |
| Mindenség Szivéig búrjánzó énekeimmel? Elmondom neked, hisz kinek mondanám? |
| Hisz kinek mondanám? Kinek mondanám, ha nem neked? Hiszen téged szeretlek! |
| Ősz van! Ősz! Ősz! Aranybénulás. Ősz van! Ősz! Ősz! ólomlázadás! Ősz van! |
| Ősz! Ősz! Kék árnyritkulás, zöld árnylazulás, fekete árny-csoszogás, lila |
| árny-pálcásodás! Fekete árnygereblyék húznak az űrön pamacsos, lassú, barna |
| árnycsíkokat! Ősz van! Ősz! Ősz! Dühöngő gyémántsorvadás! Ősz van! Ősz! Ősz! |
| Keserű, nem-szabad világvolt parázsrothadás. Ősz van! Ősz! Ősz! Ködkesely-vijjogás! |
| Ősz van! Ősz! Ősz! Zuhogó növényláng-paralizis! Ősz van! Ősz! Ősz! Űr-gyermekbénulás! |
| Oly nagyok a paralitikus csillagok, mint az egész koponyát betöltő agydaganat! |
| Hülyén motyog és nyálzik az elferdűlt Mindenség és reménytelenűl izzanak az agydaganat-virágok! Most |
| minden csillag négyéves gyermekteste űrbeli vashenger-vastüdőben, most minden |
| csillag kék űr-vastüdőből kiálló sárga őszirózsa férfifeje, mint a szakállas |
| Krisztus-okosság, s a világűr-vasvázából kiálló férfifejek alatt a vastüdő- |
| hengerben négyéves gyermekecske-szivek, apró levelibéka-gyermekkezek és üveg- |
| tarajosgőte gyermeklábak és aprócska gyermekpéniszek és gyermekherezacskók |
| bepelenkázva, s ősférfifejek, fehér óriás krizantémdaganatok állnak ki a lélegző |
| vashüvelyekből. Most minden csillag paralitikus szerelmes fiatal, ülnek kacsosan, |
| púposan, görbén, test-kajlán a kettős biciklikerekű tolószék-szerkezetben, |
| gurulnak jobbra-balra, körbe, előre, hátra a gumikerekű fémtonett- |
| székasztallal, erős kezükkel a gumikerék recés abroncsát fogva lökik, hajtva, pörgetve, |
| karikázva, s a biciklikerék küllőforgás-villogása a csillagmozgás mozdulatlan |
| parázna mindenségbevonalozása, pörgő arany késél-körvillogás a küllős |
| szikrapálca csillagforgás. És csókolódznak a biciklikerekes géprabok, a nyomorékok, törpék, púposok, |
| egymás nemiszervét fogják, lány a fiúét, fiú a lányét, emlőt, dorongot, eres fát, |
| s boldogan nyálzanak a paralitikus őszi csillagok! Ősz van! Ősz! Ősz! Ősz! Ősz! |
| Csókolódznak az őszi csillagok, mint kerekes tolószékben ülő szerelmes paralitikusok. |
| És tudod-e, mi van a csillagokban? És tudod-e, mért e szörnyeteg hasonlatok? |
| Petunia, százszorszép, muskátli, dália, puskapor, pünkösdirózsa, krizantém, őszirózsa! |
| Vasrózsa! Nagyanyádnál is ez volt a kertben? Nagyanyádnál is ők voltak a kiskertben? |
| A vasrózsa: vasvirág! Kemény, mint a szines kréta. Kemény, mint a zománcba |
| öntött szines láng. Vasrózsa! Vasvirág! Vasrózsa: gyertya szines körcsésze zománc-lángon. |
| Pudvás vastag zöld szára hosszanti lécezéssel, a szártesten körben függőleges |
| kiálló szárlécekkel, függőleges bordagerendákkal, függőleges bordavályúkkal fut lefelé |
| a földig, s fut a zöld tömör csipkekorong pórusos pártacsészéig fölfelé. A zöld cső |
| belül üreges. A zöld szárcső belül üres. S a zöld porceláncsipke-gyertyatartószáj pártatálból |
| küllősen körben kicsit fölfele görbülő fémszerű növényzománc sziromkanalak. Mint |
| hosszában hasított hasú szines zománccal befuttatott ólomkanalak: a szirmok. |
| S az ólomporcelán sárga, vagy piros, vagy vörös sziromkanalak ólomküllő-kerekéből, |
| aminek nincs kerékfája, kerékvasa, a küllős vaskos kanálszerű sziromgyűrű közepéből |
| óriás rozsdavörös szivacsdugó áll ki, mint egy ló fallosza, vagy egy csődörszamáré! S a |
| rozsdavörös óriás szivacsdugó, a bibe enyhén domború koponya-teteje, mint rozsdás |
| mohapázsit koponyafedő mohaszivacs, pázsitszivacs csontkorong, lazán domború |
| rozsdadugólap! S ahol a dugószivacs rozsdavörös bibetest befejeződik, a szigorúan, pontosan |
| metszett bibevég éles peremén körben egymásba-ágazó apró sűrű sárga csillagok. A |
| porzók. Mint sárga koszorú, sárga kikericskoszorú kopaszra-borotvált koponyán. |
| Apró zöld száron apró sárga pálmafák karikás kördzsungele a porzócsillagok sárga |
| kásakeritése a piros bibetető szivacspázsitparafaperemén. Mint az óriás lila |
| szivacsdugó sárga csipkekoronája, mint a hatalmas szivacsdugó csipkés aranyglóriája! |
| S az egész virágösszesség, mint egy fallikus bíborcsók, mint piros vascsók |
| parafavulkán sárga csillagkoszorú láza. Ó, virágkoszorús tömény virágfallosz, |
| sárgakoszorús lila férfimakk, körülmetélt, visszagyűrt szirombőrű virágdugó! |
| Vasrózsa! Vasvirág! Hányszor néztelek, én, az ifjúság! Te szemérmetlen, tiszta, |
| ősi szép vasvirág-nehéz könnyűség! Hányszor néztelek, s kemény zöld szárad |
| eltörve kézzel: asztalomon pohár vízbe állítottalak, hogy merengve nézzem |
| hatalmas, egyszerű, boldog nemiséged! S a kútásó is nézett, öregebb barátom, |
| akinek két lábfejét a cementgyűrű levágta, s úgy járt azután, két összevarrt- |
| bőrű, vízszintes piros varrathéj-zippzáras, piros forradás-fésűs lábcsontján, mintha egy piros |
| spárgával összevarrt lila rongycsomagba lenne két lábszárcsonkja csomagolva, sárga kőpalarózsa |
| sarkain, s csonklábán járt, mintha patája volna, mint a Faunnak, Pánnak két bottal és denaturált |
| szeszt ivott. Spirituszt kétdecis pohárból. Mit tudtok a kútásó sziszegő |
| szeszláng-mosolyáról? Leszállt a kútba csigás kötélen, mint csillogó száraz |
| póknyálán a pók, s mikor a földcsőből fölfelé visszanézett, kis kék szikrapont |
| mutatta neki az egészből, ami pici kék szikrakorong-alakú részlet, mint |
| egy üvegfejű gombostű kék üvegkoponyája. Mintha egy kigyűrt, levegőbe |
| föltolt csigaszarv belső tőgyomrából nézne fölfelé a kék |
| látóhigannyal töltött húskéményben, lent vastagabb, fönt vékonyabb a ruganyos |
| látásfolyadék, a kék higanyanyag, a kék agy-gyomor szemben állva, a kék folyadékban, |
| mint derengő vízoszlopban, s belűlről egész fönt a kék rúdon űlő kék hagymacsomó |
| szikragörbület-szikralevelei, egymásra-héjazó levelei, a kék gömb, az odafönt, |
| úgy állt a kút földcső-csigaszemében, s a szemanyag volt a kék levegő! Egy cementgyűrű már a kútmélyben |
| a vízben, azon állt, szétterpesztett lába a lenti cementgyűrűperemen, |
| ikszesen, s mikor a másik gyűrűt a föntiek kötéllel eresztették a sárga |
| földcső levegő-hurkáját préselve a csőbelső sárga földoldalához: a vastag |
| szőke eresztőkötél elszakadt! Fütyűlve zuhant a sárga csőben a szürkéskék |
| cementgyűrű, mint egy sípoló gyűrűs cementbomba, s úgy levágta a kútásó |
| lábfejeit, mint a sicc! Ahogy az asszony nagy késsel a megölt tyúk kopasz |
| kék pikkelykesztyű lábát levágja, a sárga pázsitos hernyópárna ujjtalpúakat bokánál, ahogy |
| a hentes nehéz baltabárddal a disznó-körmöt levágja, nagy véres suhintással! |
| Úsztak a kezdődő kútvizben a cementbárddal levágott lábfejek, mint vérző sokfejű |
| varangyok, mint atomfertőzött vízben a többfejü békák, a parázshasúak, vérző kékek, |
| s a varangyszemek, békaszemek a lila körmök, kék lábkörmök, zöld lábujjkörmök. |
| S a kútból embervinnyogás, mint a pokolból! S a kútból gejzírpáfrányként |
| a Napcsillagig kilövellő véres átok! Véres átkot ejakuált a kút, mintha |
| hímvessző csöve spermát lövell! Véres hörgést! Véres sírást! Véres átkot! |
| Hol vannak már a régi barátok? A hűséges barátok? A hűtlen barátok? A biai |
| földben, a biai temetőben! A Kerepesi temetőben a földben! A Farkasréti temetőben |
| a földben! A hű barátok, a hűtlen barátok! Akikhez hű voltam, s akik hűtlenek |
| lettek hozzám. Akikhez hűtlen lettem, s akik hűnek maradtak hozzám! |
| Halottak napja volt. A gyerekekkel kimentünk a temetőkbe. A gyerekek futkostak, |
| sikoltoztak, ráhasaltak avarra, fűre, sírra, sírkőre, sírszoborra. Sírföldes kezüket |
| nyalták, sírvizet ittak, levelet gyűjtöttek és nyihogva továbbszaladtak! Kezedet fogtam, |
| a földbe néztem. S nem láttam mást, csak csontokat! Csontokat, csontokat, csontokat. |
| Sárga csontokat, sárga koponyákat! Hol vagytok barátaim? A temetőket szivemben hazahoztam. |
| Hol vagytok? Akikkel éltem abban a korban, mikor a bethlehemi csillag fetrengett a porban, |
| mikor éhező gyerekek úgy ültek a világszigetek peremén, mint tányér szélén a legyek, |
| mint darazsak a rothadáson, s azok a gyermekszívből kidülledő légyfej-gyermekszemek |
| már nem is emberszemek, de mint fölfújt szappanhólyagok: éhségből kidudorodott szégyenek! |
| Kihólyagzó falánk izzáscsomók, dülledő éhes szikradudorok. Millió vasrózsa-áldozat! |
| Fekete-köldökü lánggolyók, égő buborékfürt-hólyagszéncsomók. Fénydiók: Léttől-hűtlenek! |
| De nem ők lettek hűtlenek a léthez! A lét lett hozzájuk hűtlen! Érted ezt értelem? |
| Megértheted ezt értelem? A Lét? A társadalom, az emberiség! A fajgőg, a fajgyűlölet! A |
| zsarnokság, az elnyomás! Az összevissza gazdasági szerkezet! Meg a viszonyulás állam és állam |
| között, földrész és földrész között, meg a fajirtás, terror, háború! A természeti elosztás és |
| a termelési elosztás, meg minden gyűlöletes és szomorú virrasztás, gazdagság, gyűlölet, |
| befelé-önzés és kifelé-önzés és közöny, földrészek egyensúlytalan természeti gyásza |
| és természeti varázsa, rendszerek parázna önzés-látomása, államformák fegyveres |
| csalása, demokráciák vizenyős önámítása, diktatúrák matematikai fölfúvódása és |
| mértani hervadás, meg a hódítások, meg a hódítók, meg a nemiségbe-ájulás természetes |
| túlszaporodás, meg az élelemkevés fölszabaditó elszigetelődés, rosszúl kiszámított, |
| törpe forradalmak aranyba-ájulása, nyomorba-ájulása, kevély koncepciók halálvirágzása, |
| esőhiány és földhiány, sivatagsárga és kőpusztaság-bárka, mérgeskígyók virágfája, |
| keselyűk csillaghulló döglánca, meg hogy azt, ami van, nem tudjuk értelmesen és okosan |
| feloldani és megoldani, odaadni ami több, hogy azok használhassák és ehessék, |
| akiknél az élet nem kötelesség, akiknél a virradat szűzesség, a csontvázzá-fonnyadás |
| nem fizikai, vagy gazdasági restség, de a megszégyenítés, elhurcolás, kipusztítás-düh, |
| sivatagrémület hiány rágja, és rágatja őket kiszáradt léthiánnyá, s ülnek gubbasztva a |
| Lét peremén. Mint száraz kövön hemzsegő legyek. Ezért volnánk mi emberek? Ezért? |
| Ezért a dülledt légyarcú száraz, hártyás, páncélosra-aszott, kitinkérgesre-hervadt |
| rettenetért? Ezért? Hisz mindez nem azért emberi, mert van, de attól embertelen, |
| mert emberileg is létrehozható, s azért embertelen, mert ember is teheti, hogy így legyen! |
| Nemcsak a természet. De a társadalmi szerkezet-állapot, meg a világelosztás lehetetlensége, |
| a háború s a béke, osztályháború és fajháború, mindenféle kiváltságok rühes riadalma, |
| ami nem az emberség diadalma, mert kevés az emberség az emberiségben, s mindez |
| csak azóta lehet, amióta van az emberiség. Azóta van, amióta az emberiség. És mi lesz |
| még? És mi lehet még? Miféle borzalomlángok és miféle higanyszálakból font |
| eszmék ruganyketrecébe zár minket a jelen és jövő? Költő felelj, ha van rá |
| felelet még, s szavad, mint rozsdás sír-vaskeritést a zizegő fehér hosszú kalászok: |
| nője be az Emberiség-Rácsot, a Földgolyót és hitet mondjon fehér kalászaid |
| fehér tűkristály-zizegése! Hogy mégse! Hogy mégse azt, hogy mégse így! Hogy nem így |
| ember az ember, hogy nem így emberiség az emberiség! Mert abban a korban éltem én, |
| mikor ősz, hártyás denevércsomaggá száradt gyermekek ültek cserepes, szétrepedt |
| lemeztarajosra repedezett, füstölgő földrészeken, cserepes, szétrepedt, száraz, forró |
| földrészek peremén, hemzsegve csöndben, mint legyek a száraz köveken, mint |
| darazsak kiszáradt, fehér csontvázakon, száraz koponyákon fekete szitakötők, |
| kopasz fejük kis szőrös fekete madárszívvé alvadt össze, s a kis száraz hártyacsontváz- |
| szárnyú madárszivekből szemük hólyagosan, dúdorosan kinőtt, mint a legyeknek, |
| bogaraknak, lepkéknek, méheknek, darazsaknak, gyászbimbó özvegy-szitakötőknek. |
| Mikor csöpp száraz háromszög éhséghártyavitorla gyermekek ültek a lágerek |
| havas kövein, gettók kerítéstövén, óriás fekete szemhólyagokkal kidagadva a |
| drótrácsok sejtszögletközein, a kerítéslécek hószagú résein, mintha ezer csigabiga |
| dugná ki a cellaszöglet-szüneteken, a deres függőleges levegővályukon hosszan |
| imbolyogva előrenyúló szembimbóit, mintha óriás szappanbuborékokat fújnának |
| át a drótrácskerítés csöndrombuszain, s azok a feketén szivárványló kövér |
| szappanhólyagok a drótkeretekre ráragadva, a drótkeretek rácspinájából |
| nyúlt, csöcsös hólyagbuborékkal kidagadva, mint az éhség és bánat fekete |
| habfürtjei, mint izzó fekete szőlőfürtök szőlőskertek drótrács-tartószitalapjain, |
| s az óriás fekete fekete habhártyagolyókban, szeplőtelen szűz hatalmas fekete |
| buborékcsomókban szétterpesztett lábú géppisztolyos katona állt, ott állt gőgösen, |
| domborúan, mint egy fürtös gömbtükörben, megnyúlva, mint lángoló tükörgolyóban, |
| akasztott ember lógott a fán, domború nyúlánk vékony férfi mezitláb, feje félrebillent, |
| mint egy eltört krizantém, gigája fölött a behavazott kötél, mint a fehér |
| sátán piros angyalnyakra tekert farka, azokban az óriás fekete hártyahabdugókban |
| tank csikorgott, hernyótalpával csúszva megpördűlt, mint a páncélos barna |
| szarvasbogárhím, vagy hőscincérkirály, és zászlók lengtek csattogva, ropogva! |
| Mint az iszonyat zászlós bogárcsápjai. És kopasz fekete kicsi csonthattyú hártyagyerekek |
| ültek koncentrációs táborok barakkjaiban, a tetves és nyálas és húgyos és szaros és véres |
| priccsek peremén, csomókban feketén, csöndcsomókban átokfeketén, mint fekete legyek |
| az istállóban a jászol fényes peremén, egész testükben kiszőrösödve, mint a legyek, |
| s éhségtől-zanzásított kis fekete bőrcsomó fejükből dupla fekete szappanhólyagként |
| kidagadó szemük is szőrös volt, mint a legyeknek, és árva óriás bikabuborék |
| nézésük, mint a bikaherék, mint a szamárherék, mint a kosherék, árva |
| nézésük: fekete üresség és az iszonyat-gömbablakokban, a kis fekete koporsókká |
| aszalódott koponyákból hatalmas gömbölyűséggel kifújódó, feketén előre kidagadó |
| óriásbuborékokban pelyhes sűrű nehéz kristályszilánk-zizegés, mintha a |
| létbüdösségbe hártyatemplomkupolaként előredagadó, üveg-asszonyemlőkként |
| duzzadtan előrefolyó szemgolyókban hullna a hó! Mintha hullna a hó, hullna |
| a hó, hullna zizegve, szirmozva, lángolva, csöndesen a hó a homlokcsontok |
| alól kifújt óriás törékeny szappanbuborék-szemekben. Ültek az életravatal |
| priccseken, mint fekete legyek esőrágta, lakkroncs temetői fakereszteken, kis koszos |
| meztelen lábuk vékonyan lelógva, mint a véginél megcsomózott fekete cérna, |
| de szőrös volt a cérna is, és szőrös a cérnavég fekete cérnacsomó-cérnakonty- |
| cérnakoponya. Még a talpuk is szőrös volt, mint a fekete legyeknek, csöpp tenyerük |
| is szőrös, mint a fekete legyek fekete habkesztyű tenyere! Ó, te Nincsen-Remény |
| Nincsen-Irgalom! Üresség-nézés, üresség-látás, üresség-ücsörgés Emberborzalom! |
| Szánalom, mely kést kér, nem kenyeret! Szégyenedben nem halsz meg emberemlékezet? |
| Emlékezet, ami csak az emberé! Mert ha féregnek, állatnak, madárnak, növénynek |
| emlékezete van, az csak a múlt pici sárga hártyatörmelékcsomagja az emberalatti |
| lények és létezők testébe, agyába, neuronszálaiba zárva, nem olyan, mint a |
| gőgös emberé! A Semmi Negatív fekete hiánydobozába zárva százezer Pápaszemes |
| maki (Tarsius tarsius) ül, kis lencsés levelibékakezekkel az Elmúlás zöld-ágaiba |
| kapaszkodva, hatalmas hólyagszemük aranygyűrű-keretes fekete fénygolyó, óriás pupillájuk |
| aranyszívpettyes fekete só-korong, százezer rombuszfejű, sovány, kockacollstok |
| Szálkásszőrű pókmajom (Atales spec.) ül törökülésben a behavazott |
| fekete haláldzsungelhajnalon, százezer zsidóarcú, zsidóorrú, fehér szakállkeretbe |
| foglalt háromszög-csúcshalom Abessziniai zászlósfarkú majom (Colobus abyssinicus) |
| ül a zöld priccsfészek száraz emberszaron, százezer riadt sárga koponyaarcú |
| csúzligumi-fonathalom Tarka karcsumajom (Pygathrix nemaeus) |
| ül kuporogva az emberfosfészek-borzalom koporsódeszkáján, aranypötty-köldökű |
| dagadt vízhólyag-szemekkel, százezer Koronás majom, vagy talapion (Miopithecus |
| talapion) hemzseg szótlanul, csontvázfejekkel, fölfújt vízrügyszemekkel a büdös |
| szálkás elfoszlás-falon, százezer semita-arcú, hajlított óriás lila háromszög-húslevél |
| orrú Avemba (Cercopithecus nictitans) gubbaszt az éhség-világalkonyon, |
| nagy rózsaszín fülük, mint csigás rózsaszín porcelántányér, százezer Bóbitás |
| gibbon (Nomascus concolor) lóg a kéklombú gázfonál semmi-fán, mint |
| barna szőrgolyóba ragasztott aranyhéber-álarcú pók a neki-is halál nyál-szitán, |
| százezer Sziamang (Symphalangus syndactylus) mereng szakállasan, ősz |
| szőrfélhold-pofával, álla alatt óriás piros torokzsákkal, amely mint az emlőbimbókig |
| lógó fölfújt piros mirigyes szappanbuborék, kék óriás hólyagtarisznya, |
| vörös alsóajakpocak, hangerősítő próféta-bőrduda, tekintetében Istentől- |
| elhagyott Mózes szomorúsága, Mózesé, ki a kőtáblát Isten heréihez vágta, tokahólyagja, |
| mint Mózes-Isten óriás piros mirigybuborék-herezsákja, százezer csámpás, széles orrú, |
| szélesszáju Bonobo (Bonobo Paniscus) ül a léthalál-szigeten, mint levágott |
| gyerekhajjal szálkásan, csipkésen és zászlósan loboncosan telenyomkodott vörös |
| puha kisgyerek-gyúrta agyagszobor, az orrlikas orrnyereg-orrpatkó széles, mint |
| a majomarc, kiáll az arcból, mint púpos meztelen asszony óriás rózsaszín |
| mellkaspúpja és hátpúpja, amely elől a gégegödörtől a köldökig ér, hátúl |
| a nyakcsigolyabütyöktől a tomporvágat kezdet-izzadássötétjéig ér, |
| s ahogy a meztelen púpos asszony bal oldalára, a szivére fekszik, s úgy szeretkezik, |
| mereng a vastagon ellapitott orrú, Afrika-arcú Bonobo, mint a szeretkezésben |
| a lihegő meztelen púpos asszony, szikráznak burjánzó testszőrei, nagy lapos |
| szája, mint a ribizlilekvárral megtöltött, tekercses vastag palacsinta, nagy |
| vágott sárga hurkahenger, sarlóalakú papirusztekercs májfoltos, mirigyszeplős |
| rózsaszínű húsból, szemei zöldkristály szentjánosbogarak, akiknek kristálykupak |
| zöld szárnya alatt a zöld bogárszívben arany petróleumlámpa ég, aranyporral |
| befújt villanykörte, lángszívű, izzó spirálrugó-kosárkorlát-hitű hólyaghold-üvegbuborék! |
| Úgy látom őket, mintha magam is köztük lettem volna, s elvékonyodott hártyaláng |
| szívüket külön-külön megcsókolva a bűnösök helyett szégyenkezem! Mert a bűnösben |
| nem volt semmi szégyen, semmi irgalom, hisz hogyan is lehetett volna, csak zavaros |
| életkotyvalék, mint megpenészedett sárga krumplifőzelék, együgyü hülye beszartság |
| és halálunalom, mikor már fogolyként a nagyfejű csonthegedű, üvegkoponya-szemű |
| meztelen häftling véres seggelikát törölte vizes ronggyal, a villanykörte-fejű, üvegcérna-lábú |
| szúnyoglárva meztelen häftling szaros seggét törölte ronggyal, a vérhas véres szarát a häftling |
| véres seggiből, aki csak állt meztelenűl a vályú mellett, állt a fölszabadulás-talajon, |
| mint óriásfaszú fehér gyerekrajz-krétaember a kormos, bombaláng-lenyalta omló házfalon, |
| mint gyerekrajz-ember a füstös vakolaton, néha hátranézett, mint egy kopasz ló, |
| s két combforgóra szottyadt combsonka-hártyabőre hátsó vaginavágásában a |
| szartörlő rongy csúszkált véresen. Jaj, Világ! Hány haláltábor, hány halálmenet ma is! |
| Mennyi kivégzőosztag és mennyi rab! Mennyi! Mennyi! Mennyi! Mennyi! Mennyi! Mennyi! |
| Úgy dobálják a szekerekre, teherautókra, tömegsírokba a kivégzetteket, mint |
| kővel-megtöltött zsákokat, lábuknál húzva, hónuk alatt fogva, kezüket- |
| lábukat két kézzel fogva lóbálva, mint a vadászaton lelőtt állatokat! Jaj, |
| Világ! S a meztelen fogoly csak néz, mint Franz Kafka a fényképen feketén! Jaj, |
| Világ! Gyilkosaid helyett szégyenkezem én! És nem tudom feledni gyilkosaid! |
| Jaj, Világ! Bűnöseid helyett köpenyként magamra terítem embervagyok-szégyenem, |
| a belűl vastüskékkel bélelt köpenyt, hogy a szégyen-köpenyt, mint szárnyasoltár |
| szárnyait szivemre csukva megalázott szivembe fúródjanak fém-sündisznószőrös |
| köpenybélésed szögei, tőrei, tövisei! Mert szégyenem, mint a középkori festett |
| ölelő faszobor-Szűzanya: Istent-befogadó, Istent-szülő jelkép-testére mászok, |
| átölelem, mint asszonyt szeretkezéskor, s lassan nyikorogva rámcsukódnak, |
| s átölelve engem hátamba furódnak, szívemig szúrnak ujjhegytől hónaljig hosszú, |
| éles hegyes vastövisekkel, krokodílusfogakkal, narválorrtüskékkel belűlről kifelé |
| belső-oldalukon szőrös Szűzanya-karjai és Szűzanya-kezei! Úgy ölel, hogy öl! A |
| szent, buja, szentségtelen, istenanya-érosz szeretkezésben! Ahogy az imádkozó sáska, |
| az Ájtatos Manó, a zöld léc, rúd, hasáb, kéreg, háromszög, dudor, szálka, pálca, |
| karó hasáb-vonal-hártya-fogsor-háromszögösszesség, a zölden, nyúlánkan, lófejes |
| vonópadosan háromszöglet-duplasággal föltámaszkodó, merev, csámcsogó zabálás-szobor, |
| ahogy a zöld Ájtatos Manó hanyatt, szárnyai felé a levegőbe visszahajtott óriás |
| fogókarjaival, a zöld kitintűfésű-tollcsapokkal, a zöld pálcaszögtaréjos |
| kristályhasábokkal, a hosszú hegyes szögfésű fogsoros zöld parázsrudakkal elfogja |
| a dongót, darazsat, bogarat, emlőscsecsemőt is néha, s zöld szögsörény-karfésűit |
| összehajtva összecsapja, mint iszonyú eleven hosszuszőrű drótkeféket, és sír a |
| rab és zöngicsél, vonaglik, de a hosszú karszögek merev taréjos fésűvonala már |
| duplán testébe harapva s nem ereszti: úgy engem a Szégyen-Szűzanya szögekkel |
| kivert festett imádkozó-sáska fogókarjai! Mert a Szent Anya ujjhegyei, ujjai, |
| tenyerei, csuklói belűlről hegyes tűkkel szőrösek, szögsörényesek a kézbelső falai, |
| s az alsókar belseje, s a felsőkar belső fele egész a hónaljakig hosszú hegyes |
| szögekkel sörtésen ágazik, mintha Ájtatos Manó óriás zöld fogókarja volna! |
| Ó, Szégyen-Szűz Máriám, szögekkel-fogazott rémnyikorgó karjaiddal |
| te ölelsz át engem, haláltüskefésű szent fogókarjaiddal te vájsz hátamba |
| és szívembe, szent hegyes ujj-fogsoraiddal, tenyérfogsoraiddal és karfogsoraiddal, |
| átharapod buja és boldogtalan szégyen-szerelmem meztelen hátamba csapódó |
| éles vaskefe-karjaiddal! Ó, Buja Szűzesség! Ó, Hitet-ölelő Szent Késtaréj-karok! |
| „Mint akit krokodilus harapott át!” Ölelő karoddal átharapott testem vére lövell |
| és csorog! S kiömlő vérem lemossa-e bűneid Világ? Réműlt nyitott szemembe |
| az ablakon át az őszi köd csorog, s szemgolyómban a köd, mint gömbüvegzsákban |
| begyömködött vatta. Nehéz szívemben is köd gomolyog. Könnyes nehéz köd. Zokogó köd. |
| Síró fehér gyász! Én nem hagylak magadra Világ. Azért énekelek, hogy ne maradj magadra! |
| A ködöt kitörlöm szememből és szivemből! A köd nem tenyészi be magát énekembe! |
| Amit szenvedtél világ, elég, amit láttam! Hiszek mégis a szép fönnmaradásban. |
| A költőnek az a dolga, hogy a Léttel törődjön. Hiszen van kivel és van mivel! |
| A ködben Sátán nyerít? Szemetesautó zörög? Forgó fényvillanója sárga fény-nyálat köpköd. |
| Vigyázz Emberiség, vigyázz! Vigyázz! Holnap részed lehet a Legnagyobb Emberárulásban! |
| A legnagyobb emberárulásban! Igen! Amikor mindegy lesz már az igen és a nem! Amikor |
| mindegy lesz már a nem és az igen! Amikor az űr nem-fogalmi embercsinálta hatalmi |
| fémszivargyűlöletragyogás karcsú halálvarrótű-angyalai gömbkörben sziszegve és ropogva |
| rárobbannak a titkos, gyönyörű kozmosz-kocsányon lógó Földgolyóra, s szétrágják |
| azt, mint zöld száron lógó érett sárga körtét a mohó barna darazsak, dühödt kék |
| legyek, sárga szelvényes zománckúp méhek. És ki hiszi akkor majd az emberiséget? Ki |
| mondja akkor és miféle költő, kicsoda költő, Halál-Homérosz, Halál-Vergilius, Halál-Dante, |
| hogy az a tizennégymilliárd év a jövőnek megérte, az a tizennégymilliárd év, ami volt |
| az emberig! Hogy ember lehessen végre az anyag, egyszercsak ember, s léte által a hiszékeny |
| együgyű emberiség! Ki mondja kinek? Hő a hőnek? Halál a halálnak? Sugárzás |
| a sugárzásnak? Rothadás a rothadásnak? Iszonyat-vegetáció az Új Ősidőnek? Férfi a |
| nőnek? Nő a férfinek? De kinek? És minek? Mikor a Végső Füsttel beburjánzott |
| mocskos Földgolyó, mint egyetlen hatalmas sugárzás-csomó, s elrákosodik a kúszán |
| megdagadt megmeredt földanyag, mint emberszív hite, mint embermáj, embervese, |
| embergyomor, embertüdő, embervelő, embergége, emberszemgolyó, embergyomor, embervégbél, |
| emberhere, emberajak, s vörösen parázslanak az irtózat sugáradagcsók szerelmei! |
| Ó, Már-nemcsak-elképzelhető, Nem-metafizikai Kárhozat! Szerelmet-mutató Gyűlölet! |
| Nem akarom, hogy vérző ősszemgolyó-lángpamaccsal csókold meg emberhívő boldog |
| költőszivemet! Nem kérem termonukleáris halálszerelem-csókodat izzó skarlát-ingbe |
| öltözött gomolygásfekete Világpusztítás-Asszony! Sugárfertőzés-csókodtól ments meg |
| engem Nukleáris Szűzasszony-Ringyó! És ments meg minket parázna önmagadtól, |
| szabadíts meg Világnagy Tűzmirigy-Önmagadgonosztól! Vérnyálas csókod: emberiség- |
| rothadás! Sugárközöny csókod: hit-kipusztulás! Világtűrózsa csókod: lét-elpárolgás! Tűzmirigyátok |
| csókod: közös hervadás! Jaj, mennyi bűn, mennyi gyász-lehetőség, mennyi irtózat-keveredés, mennyi, |
| mennyi, mennyi kábúlt és garázda árulás, rothadás-csók, világtűz-spermacsók, dögcsók. |
| Mint kukacos kutyadögök lihegéstelen, sárga, zsírfüsttel-mosolygó kurvaszerelme! |
| Mint füstből gyúrt, kőhengerrel kiegyenesített, fehér hullakukac-tüskés, lapos |
| vicsorgáspapíros-kutyakivágás, gyűrt lila indigópapíros-kutyaalakzat: hallgat |
| a csillagos látomás-éj! A Kozmosz fehér és indigókék hullaféregszövedék-dögkutyateste |
| a csilingelő, szikrázó, szirénázó, sikító, nyikorgó narancsszivárvány-hátú város |
| fölött fekszik, ablakom alatt. És az ellapított kutyadögből százezermilliárd |
| kutyatej nő, pilléres, csillagküllő, körben fölfele-vázasodó semmi-szárszerkezeteken |
| százezermilliárd sárga mirigyernyő és domború sárga ikra-pénz-derengésük alatt |
| végtelen narancsszelet izzásvonulat, s ebben a sűrű narancshús fényködizzásanyagban |
| néha piros pont pulzál, vörös pont villan, újra villan, újra pulzál, s úgy húzódik |
| tovább, mint pirospontozott hangvonal, mintha pillanatonként tojna piros |
| petét egy láthatatlan hangbogár, mintha piros tojást tojna futva másodpercenként |
| az űr-baromfiudvar láthatatlan tyúkja: éjszakai repülőgép. Most vedli le |
| a világ rémület-kabócabőrét! S a levedlett kabócaing-kitinéjszaka sugárzó |
| pórusai a csillagok! Most vedli le az űr irgalom-gyíkkakasbőrét, s a lüktetve |
| levedlett négy hártyacső-ágú szaruselyem-gyíkkakas-kezeslábas-éjszaka fekete |
| rostháló-szitadrótszobor belső tartályaiból fénypontok, lázvonalak, derengés-szirmok, |
| tűzcikkely-lihegéslevelek csíráznak ki, mint krumpliból a halványsárga csíraág, |
| mint krumpliból a csigolyás viaszág, mint krumpliból a halványzöld hosszúszárú |
| növénygyertyaláng: a csillagok. Most vedli le a gyászt az éjszaka! Most vedlik feketén |
| a fekete! Szines sugárzás-szövedékhalmaza, mint Dante elrothadt költőköpenye, |
| Dante elrohadt aranypalástja! A sugárzó világűr most Alighieri Dante éposz-sárga |
| világmindenség-koponyája. Az irgalmas fényszivacs világmindenség most Johann Cristoph |
| Friedrich Schiller vigyorgó sárga csonthabgolyó koponyája Johann Wolfgang Goethe |
| gyászselyemkesztyűs világemberiség hűség-kezében. Költő-koponya Isten felé mutatva! |
| Költő-koponya költő kezében. Most gomolyog az éj az éjben, mint tűzszikrás |
| rőzsefüst tűzszikrás rőzsefüstben. Sárgán, pirosan, zölden, lilán, kéken, fehéren pattognak |
| sercegve a szikrák, szétfröccsenő kévekötelékben, szétbolyongó arany-pávafarok tűzesésben |
| és füst a füstbe fúrva hömpölygő hódolatát: imbolyog, eresen széterjed, csomósan tántorog, |
| mintha a szétfoszlásnak megadná magát, tódul önmagából önmagába, éjszaka az éjszakába, |
| szikrakéve-sorvadáshörgése, mint halhatatlan, aki mégiscsak halandó. Most dült |
| föl az űrben a tejeskancsó, fölrúgta a világfüggvény-bajszú fekete macska, a doromboló |
| nyúlánk és falánk pettyezett üresség, s folyik a kozmosztej szálkázva, fürtösen csöpögve, |
| folyik elnyúlva, mint híg és könnyen lobogó lázas gézszalag, folyik habosan füstölögve |
| a forró tej, arcomra fröcskölve, arcomra fröcsögve, csecsszopó-mosolyra csöpögve, |
| mint anyám emlőjéből két ujjal kifejt teje, hogy szebb legyek, csurog bajszos arcomra, |
| csurog éji arcomra galaxisunk! Most nyalja sárga korpával behintett csillag- |
| újszülötteit az éjszakai éj, a tehénanya őszi éjszaka, ahogy szülés után a tehén sárga |
| korpával beszórt hüvelyvéres és magzatmázas, magzatmézes, magzatzsíros borját, fényesre |
| lenyalja, hosszan és csavarosan kanyaríntva piros mirigyszívacszászló nyelvével |
| a korpás és nyálas borjútesten, a véres barnafoltos szőke kisborjúszőrön. Most |
| szórja be fénylő juh-ürülékkel, lángoló kecskebogyóval az üresség boldog fekete mezőit bégetve és |
| mekegve a birka-sötétség, kecske-homály, s a csillagok, mint bekormozott havon |
| a birkaganéj, mint kormos hóoldalon a kecskeürülékgolyók. Most hazudnak |
| a fekete hallgatagok! Most hisznek a fények! Most vizel Zeusz odafönt, isten- |
| kezében istencsődörcsöve, markába fogja, úgy vizel, habos sárga vizelete füstölögve |
| elzuhog az űrfeketében, folyik és habzik és csurog: a Tejút! Most fut a Mindenségben |
| aki fut, és most zuhan el, aki elzuhan. Most boldog, aki boldog a fekete őskovászban, |
| és most boldog, aki boldogtalan. Most szopják a duzzadt rózsaszín csillagokat |
| a visongó, tülekvő, lökdösődő fekete remények, a civilizáció sáros és disznószaros |
| óldeszkáján elheverő göndör fekete űr vastag, eres lukszívű piros csecsbimbóit, mint |
| sáros és szaros disznóólban elheverő fekete anyakoca rengeteg csecseit a visító, |
| gyöngéden röffenő, habos-szájú, egymást-löködő, egymásra két mellső lábbal tolongva |
| és zajongva mászó fekete kismalacok, orruk függőleges parázskorongjában két |
| habos fekete luk, szőke szempillájuk, mint François Villoné az akasztófán. |
| S anyjuk nagy lottyadt hasa, mint tálból habosan kifolyt vastag kenyértészta, |
| amibe piros rózsabimbók dupla szívláncát tűzte a gyerek, s anyjuk feketén |
| röfög, mint a világűrben döngve oldalt elterülő fekete, sáros és szaros |
| meztelen ősistenasszony, a százezerbillió emlőcsöcsű, akinek a gégegödörtől |
| egész az enyves húgyecset-szőrzászlós vaginacimpacsőrig emlők borítják tízszer |
| dupla sorban mellkasi és hasi előrészét, négykézláb álló teste előbelsejét, |
| hisz négykézláb állva is üzekszik, mint az anyadisznó, s közben feketén |
| röfög. Most lövell véres vizet, vastag vérvizenyőt Krisztus szívsebe a fölfeszítő |
| fekete űrben, mintha sugárban vizelne, ahogy a kancaló vizel, ahogy a tehén |
| vizel, ahogy hátára dobott szoknyával, térdig-lehúzott bugyival, dérsárga |
| holdmagányra emelt piros farral állva a részeg asszony vizel, áll szétvetett |
| lábakkal, kicsit előrehajolva, mintha egy nyitott sír fölé hajolna, ahova a |
| koporsót éppen leeresztik, s hátrafelé páfrányos gőzölgő arany pálmafát növeszt, |
| füstölgő aranyikra habfátyol-pávafarkat piros kagylóbelsejű vágat-nyílása. |
| Most lövi Krisztus szívsebe a Tejútat az űrfeketefénybe. Most mászik |
| a remény a reményre. A reménytelenség a reménytelenségre most mászik. |
| Most izzad egymást lábbal és karral ölelve az emberteremtő kettős gyönyörűség! Most árúlja |
| el a hűséget a hűség! Most alszik egymásba omolva a szerelem és kényszerűség! |
| Most ásítoznak a csillaghalottak és most ásítoznak az emberhalottak! A bűn most növekszik! És |
| most lesz az egyik a másik. És most lesz a másik az egyik! Most olvadnak |
| robbanva forrva össze az erők, hatalmak, mértanok, vonzások, taszítások, |
| mámorok, függvények, bizalmak, bizalmatlanságok, izzások, csókok, |
| hüvelyek, hüvelytöltelékek, gömbtisztaságok, vonalhimnuszok, terek, |
| a közönyösök most se lesznek közönytelenek, az ősidő vére most zuhog! |
| Szívem most játszik a kéjjel. Szívem most üzekszik a szenvedéllyel. Szívem most |
| üt nagyobbat, mint a nagyharang. Hallom, ahogy a fényszáraz-fényárva kozmosz- |
| sötétet üti hatalmas bronzharangnyelv-világlódulása, hogy szinte vele lódulok |
| az űr végtelen szivébe lengve! Az este harangozik a szivemmel. Szivemmel |
| az éjszaka harangoz. Most ütődik az űr a hanghoz. És most üti a hang az örök ébrenlét fekete kozmosz |
| kék lánghabörvény, piros sugárpontszivacstüdő állapotaihoz szivét. Most zuhan vissza |
| virrasztó szivembe a harangárnyék sűrű fény. Most a Mindenség Harangja vagyok én, a Mindenség |
| Harangja most szivem. A Sejtelem lóg himbálva szivem harangkötelén, a |
| Selyemsejtelem szívem ősharangkötelén. Mint gyermek, aki harangozik. Mint |
| gyermek, aki a nagyharangot húzza. S a vastag harangkötél a gyermeket fölhúzza |
| a lukas harangtorony-mennyezetig, s az föl-le, föl le száll a kötéllel, |
| amibe kapaszkodik, mint szőke nyálselyem kötelén fut fölfele a pók, mint szőke |
| selyemnyál kötelén a pók lefelé ereszkedik. Most szivem a Mindenség Boldog |
| Harangja! Szivem harangkötelét a Titok rángatja, kis izzadt piros tenyerekkel, |
| mint gyermekkoromban én a harangkötelet, a nagyharang szőke kötelét. Most |
| szívem ünnepet mond, mint a húsvétvasárnapi nagyharang. Az űrbe lódúl |
| most szívem, s a mellkasomba visszahull. Úgy fáj, hogy szinte meghalok! |
| Úgy fáj e harangozás! Úgy fáj, hogy szinte meghalok! Ütő szivemmel most |
| az ősi-ősi űr megmaradásfekete csillagkása-őskoszorú szétritkulás kötegeibe |
| lódulok, s ráragadnak a Teremtés Tűzköpete őstérfeketébe lengve |
| zuhanó boldog nagyharang-szivemre a fényragacs-héjú, sugárzásragacs |
| szines hőenyvgolyó égitestek, mint éjszakába zuhanó autó üveglap szélvédőjére |
| az éjszakai vonuló bogarak, elkenődnek ott, elpukkannak, mészlánggá |
| durrannak, mint a madárfos, az autó-ablaküvegen, foszforos világoszöld testtakony, |
| zöld lekvárpaca szívharangom üvegoldala, mint mázolás után a zöld festék zöld |
| pacái, pöttyei a padlón, mintha zöld bagót rágó cigány köpött volna zöld bagónyálat |
| az üvegre, szivemre csillagenyv eres vérszálait, zöld foszláspálcikáit a haranghívó |
| űréjszaka-este, harang-szivemhez csapódó csillagrovarvonulás temetője lett |
| szivem! A csillagok hosszú csápja, fej-bajsza szívemre ragadva, mint megüvegesedett |
| villámrepedés, s az égistestek szárnya barna selyempapír-legyezőtoll, négylevelű hosszú |
| barna selyempapír-lóhere, s a szárnyak függőlegesen egyenesen lécezettek, hosszában |
| vízszintesen bordázottak, s a hosszú sűrű keskeny bordalécek szüneteiben barna |
| vékony hártyavályúk, s a szárnybordalécek barna rácsozatában a szárnyhártya barna |
| selyempapírja, mint úszóhártyák békaujjak között! Szemük elkent barna |
| szamóca, külön-külön kis elkent barna enyvgolyók az összetett szem kitört facettapontjai, vagy |
| mintha kis drótszitában nyálas enyvgolyók halmaza lenne, csomós golyókupacként |
| nedvezve: a kitinszitakeretes szemek, s összetört kis drótkosárcsengők: szájszerveik! Csillagok temetője |
| lett világűrbe ütő boldog szivem. A boldogság így csinál halált! A szivem így még sose |
| fájt! Ó, tömeggyilkos boldog szívem! A boldogság a halál megszülője? A boldogság |
| a halál temetője? Boldog gyilkos szivem az űrbe lódul, és mellkasomba zengve |
| visszahull! És ahol jártam: ott tearózsák. Kövér babarózsafák, mint állva szendergő |
| nehéz muraközi lovak. Fölvirágzott sörényű nehéz söröslovak. Rózsával |
| befont sörényű, tüdőszín rózsakoszorúval megkoronázott fejű kövér |
| söröslovak. Ifjúságom lovai! Rézveretes lószerszámmal: a fény hideg címereivel! És |
| térdeplő lovak. S a térdeplő ló vizet iszik a sárból. Sarat szürcsöl habos, puha, fekete szájjal. |
| És kitömött madarak az ablakokban. Fekete gémek, fehér sirályok, ágaskodó szétterített |
| szárnnyal, hosszúnyakú krétagolyóként előreálló fejjel, fehér tollkoszorúba ültetett barna |
| üvegszemekkel. Most van az éjszaka csillagcsődör-nyála. Most van az emlékezés |
| éjszakája. Még nem volt ehhez hasonló. Rózsát és mazsolát ettem aranyvödörből, |
| mint a táltosló, s rá pávatejet ittam, ikrás sűrű mézet Isten arany-szemgödréből. |
| Mert kivette egyik szemét az Isten, hogy italomnak aranyvödre legyen. Galambbá |
| varázsoltál egyszer Átok: fejembe üvegfejű gombostűt szúrtál, azt vakartam mindig |
| kis kék galambkörmeimmel. S ki vette észre azt a tűt fejemben? A fejembe tövig szúrt |
| gombostűt? Fekete bozontom tövén a csöpp rubingolyót? Te? Igen, te! Igen, te! |
| Akkor is éjszaka volt. Melléd leszálltam. Piros galamblábaimmal fejemet |
| vakartam. Te húztad ki azt az átok-tűt fejemből. Azt a bénaság-tűt énekemből. |
| S galambból emberré vedlettem végre. Emlékszel arra az éjre? Ahol már te voltál! |
| Kezedben szikrázott a tű a téli éjszakában. Kis vércsöpp buggyant a tűszúrás-koponyasebből. |
| És elhitted akkor életemet. És elhitted akkor énekemet. Egymással lettünk tavasszá. |
| Tavasszá a téli éj szakában. Hallgasd szivem kozmikus harangütését! Füled az űrre tedd! |
| A Mindenség mosolya vagy! Szivem haranghívása! Te: háromszor Hármas-Oltár! |
| Ó, ártatlan tömeggyilkos boldog szivem! Ó, csillagütés boldog harangozásom! Ó, csillagzúzás boldog |
| szivharang-lódulásom! Ó, a Kozmosz vérpettyes fekete szivébe zúduló szívdobbanásom! |
| Ó, szívzuhanás-harangozás! Ó, boldog szívütés-harangpillanat! Óriás piros haranglódulás! |
| A boldog szív így öl, ilyen harangütéssel? A boldogság így pusztít csillagboldogokat? |
| A boldogság így halál? Az öl, aki boldogan szabad? A boldog mindíg mások gyilkosa? |
| Harangütés-szivem összetöri a boldogtalan csillagokat? Az boldog, aki öl? Aki |
| öl öntudatlanút? Ahogy a rohanó autóüveg összetöri a vérlázas éjalkonyi, a barnán |
| nászboldog zöldarany alkonyéji nászvonuló szárnyas rovarokat? Mért öl, aki boldog? |
| Mért öl, aki boldogan rohan? Mért öl a boldog szívzúdulás, piros űrbe-harangozás? |
| Az öl, aki boldog? Mért kell szivemnek öldökölni? Űrbe-lóduló fájdalmas boldog |
| szivem, mért gyilkoltad meg a csillagokat? Éji harangütés-szivemhez csapódó égitestek, |
| harangozásommal titeket agyonütlek. Mért törtök össze szivemen fényhalál rovarok, |
| nagybajszú, rovarcsáptollú rovar-égitestek? Széttört bőrötök, szivem ütésoldalán |
| véres mészlángfoszláspacává, zöld foszláspamutfoszforlángszivacstollá zúzott |
| törékeny és hiszékeny kicsi állatgépszerkezet-üvegnyáltestek, barna golyócsokor-szivacsrózsa |
| foszladék-szemetek, kettős barna pihegejzir-páfránytornyú páncélos szívcsomó fejetek, |
| hártyás recegerendalegyező szárnyatok, hat barna vékony drótszál csuklós gólyalábatok |
| véres és halott habarcsmaradékát késsel kaparom le öntudatlan gyilkos boldog |
| ütőszivem piros harangoldaláról, a fényporcelánt, a sugárzáscementet, a láz- |
| zománcot, a kőragacs hártyaszivárványt, a halállá összetört virághullás életösszességet. |
| Ne legyen boldog szivem a boldogtalan mindenséghalottak boldog temetője! Ne |
| legyen kozmikus szivütésem az égitestgyilkosság boldog gyilkolás-földje! Ne legyek |
| halál-emlékű halál-emlékezetes! Mosd tisztára öntudatlan gyilkos szivem ütő-hatalmát: |
| Asszony! Szivem csak ütött, ölni nem akart! Szivem csak fájva vert, nem akart öldökölni! |
| Szivem csak fáj! Úgy üt, hogy fáj! És mit tehet arról fájva ütő szivem, hogy halálra zúzza, |
| aki hozzácsapódik? Sikáld haláltalanná mindenség-harangozó fájdalmas boldog szivemet, |
| haláltalanná sikáld gyors, pontos kezeiddel Asszony, tisztítsd meg szivemet a haláltól, |
| boldog gyilkos szivem hatalmas harangbőrét, szikrázó páncélos hártyaoldalát! Csókkal, |
| szivaccsal, sárga gyökérkefével, tested párás tiszta bőrével, emlőid forró dörzsölés- |
| ünnepével, szőke hajaddal sikáld le szivem! És töröld le forró fehér vászonlepedővel, |
| töröld le megtisztító csóknyálaiddal mosott szivemet, töröld le haláltól-tiszta |
| haláltalan ártatlan szivemet, töröld le mosolyoddal, ahogy a megfürdetett gyermeket |
| nevetve minden este, ne úgy ahogy a lemosott halottat még a halálágyon, még, |
| a ravatal előtt a halál-ágyon, ahogy a halottak törzsét, arcát, kezét, nemiszervét, |
| lábát ecetbe mártott, ecetes vízbe mártogatott törülközővel lassan, ne úgy, mint |
| a keresztről-levett Jézus megtöretett testét olajkenőcsös ronggyal, mézillatú szivaccsal, |
| töröld le haláltól megtisztított boldog szivemet, ne úgy, mint a halott Isten-Jézus |
| testét, arcát, szűz nemiszervét a szerelmes asszony, a véres tagot és véres tagokat, |
| a véres viaszmosolyt, az ejakulátum-mézes heréket, a vérhálógolyó-szemhéjakat, |
| töröld le tiszta szivem szőke hajaddal, töröld le őszöm a tavasszal, virágcsönd |
| tavaszoddal töröld le őszöm harangmosolyát, s öltöztess engem a hitedbe. |
| Hitedbe, mint arany-ingbe. Hitedbe, mint aranyruhába. Ahogy az izzás a csillagokat! |
| Ó, rég meghalt, aki hártyás nagyhajú csontvázkupaccá akart sorssal szidalmazni engem, |
| mint Fényátokskizofréntündérkirálynő, a Halottak Skizoid Rózsaasszony Fejedelme |
| a Világmegváltó Táltoslovat, s ott hevertem, mint vízbehullott kaszáspók, mint |
| vízbehullott kaszáspók hevertem a Hallgatás Mágnesvas Szívszigetéhez ragadva, |
| mint mágnespatkóra szívott összevissza-kúsza fényvonalösszesség gombostűkazal, |
| mint kaszáspók a vízben: többágú háromszögletes drótcsillagkévékké, merev, vékony |
| drótpókhálóvá, forgó drótvázkörhintává, küllős drótszál-lánchintává csuklósan |
| háromszögletűre összehajtogatott collstokok dróthalmaz-csillagcsontvázaként |
| lebeg és forog, mint kinyitott selyemvászonbőrtelen esernyőváz, úgy feküdtem én |
| ráragadva a Némaság Szívalakú Mágnesvasára, mint gombostűk kazaltornya |
| golyófejjel, tűheggyel, laposan, ferdén fölágaskodva, függőlegesen és vízszintesen, oldalt |
| és hanyatt egymást-mágnesezetten egymáshoz szálkásan kupackazlasan ragadva |
| szabómester mágnesvasán, mint gombostűk kazla patkóalakú vastag mágnesen! |
| Úgy feküdtem szárazon, gyöngén nagyhajú hártyás csontkupaccá omolva, mint |
| az elátkozott táltosló! De az a kisfiú, az a feketeszemű fekete kisfiú, az a szitakötőszemű |
| gyászkönnyű kisfiú, akinek mindig repülés volt az álma, az a kisfiú visszajött mosolyogva |
| a múlt-időből, kupakosra összecsukott két piros tenyerében rózsaszirmot hozott és erős |
| mazsolát hozott, s néma szőrös táltos-ajkam elé tette a rózsasziromkazlat, a zsíros |
| barna mazsolakupacot, s én nagy szemekkel sírtam, mint a szúnyog, a rózsaszirmot |
| megettem, a mazsolát megettem, s az a fekete kisfiú megkérte az Istent: egyik szemét |
| vegye ki szemüregéből, ahogy az üvegszemű ember esténként megteszi, kiveszi átmelegedett |
| szemgolyó-protézisét, megkérte az Istent, akit alig ismert: vegye ki egyik szemét, hogy |
| az üres szemgödör, az istenszem eres véraranyvödör szőrös táltos-szomjam |
| ős-itatóvödre legyen, s a mindenség pávaházából odaterelte a nőcsillagpávákat, |
| pávacsillagkancanőket, pávateheneket, csillagpávaszamárkancákat, bivalypávákat, |
| csillagpávatevekancákat, odaterelte Isten véres arany-szemgödréhez, odaterelte mind |
| a fényt, a lángot, az izzást, parázslást, odaterelte a pávanyájat, pávacsordát, pávaménest, |
| mint amikor a juhász hazatereli a nyájat, kanász a csordát, kisgyerek a tóról kis szőke |
| raffiazászlós fűzfaostorral a gágogó buta libákat, s megfejte a fehér fényt, megfejte |
| a kék lángot, megfejte a vörös izzást, megfejte a lilasárga parázslást, ahogy a kecskéket, |
| teheneket, juhokat, bivalyokat, tevéket, kancákat, szamárasszonyokat fejik, kis piros |
| markába fogva az eres tőgycsöcsöket, a fény, az izzás, a láng, a parázslás eres rózsaszín |
| tőgycsöcseit, a tőgycsövek bimbóit nyomva, néha ököllel a csillagok fénymohos, |
| érfutású szőke tőgyébe döfve föl gyors ököllel, fejve húzva a csöcsöket, mint |
| nyúlánk gumirózsákat, rózsapiros csigaszarvakat, a tőgycsigaház bimbós szemeit, |
| és surrogva, spriccelve, zubogva, zenélve, fehér habbuborékokat szülve szálazott |
| a csillagtej az Isten aranyér-vödör, mirigybarlang szemgödrébe, s én néztem, |
| ahogy zengve szálazik a tej, mint folyékony kemény fehér pamutfonál, s bánattá |
| aszalt fekete fejemet a tejjel-habzó arany-szemgödör vödörkútjába mártva, |
| nem is szájammal, egész fejemmel ittam a megváltó boldog mindenségtejet! |
| A Halál-Mágneserőt legyőztem! Eleresztett a Halál-Ragasztás! Magamat eloldottam |
| a Halálos Szívás-ragacstól! A Mágneserőenyv Halálszív-Vonzását visszalöktem, |
| a Mágnescsók Táltosrohasztó Bilincsvasát taszítva visszaziláltam a halálba, |
| az Erőragacs-Szívásvaskorongot erős lábaimmal visszatoltam a halhatatlanságba! |
| S röpűltem, csillagtejen táplált Új Erős! A Mindenséget beröpködtem én! A |
| Mindenség összes ismert és ismeretlen térségeit, s láttam, nekem minden csillag |
| oly ismerős, még a tizennégymilliárd évidő-mögött 2 milliárd évvel keletkezett |
| is, még az ősrobbanás után 4,1 milliárd évvel keletkezett is, még az ősrobbanás |
| után 10,3 milliárd évvel összezsugorodó, összeomolva összezsugorodó csillagok közti |
| gázfelhőben megszülető ős-Nap is, mert minden ismerős, ami dereng lazán, puhán, |
| fehéren, vagy fénylik keményen, vagy lángol kövéren, vagy izzik fénysötéten, tudtam, |
| az őscsillagokkal vagyok egyidős, a legősibb ős-őscsillag is egyidős velem, az őselem, az |
| elemi részecskék kialakulása, az ősvilágegyetem sugárzása, a gázok sűrűsödése az |
| ősgázsűrűsödés szétfolyása, az ősgázritkulás újjongása, a fény születése, fény magánya, |
| a világegyetem átvilágosodása, mikor átlátszóvá lesz a világegyetem, a kvazárok |
| látomása, a II. populáció, a I. populáció boldog lázadása és minden más kozmikus |
| elem, kozmikus veszteség és kozmikus türelem ismerős nekem, mert egyidős velem, |
| mert velük vagyok egyidős, velük ujjong bennem a szerelem, mert a Kozmosz az |
| más, mint a szerelem ágyéktódulása, szívkopogása, agyvirágzása, mert a Kozmosz |
| maga a Virágzó Boldog Megtestesülő Végtelen Titkos Szerelem Okos Teljessége! |
| Egy velem, s én egy vagyok vele. S ha meghalok: meghal velem, s ha ő meghal: én |
| meghalok vele! Ez az egy-azonosság kettősünk egy-mindene! Ó, Kozmosz-Költemény! |
| Te írtál engem ősfüzetedbe s téged én írtalak halandó szív-füzetembe! S úgy |
| vagyunk, hogy én-vagyok-te-vagy, s te-vagy-én-vagyok! Ó, legboldogabb Egyszerre- |
| Állapot! Röpülök most is, szivemben Ős-Titok. Köröttem megfejt csillag-asszonyok. |
| Az az Átoktündérasszony rég halott! Az a ráncos-arcú, ráncos-tekintetű, ráncos-szívű, |
| ránctalan-testű kicsi Tündérátokzokogás régen elrohadt már. Sárga őrületkönnye |
| belerohadt a sárga földbe, elrohadtak a Skizofrén Rózsagyémánt sárga szirmai. |
| Kis barna kontya óriás penészpók a földben. Barna penészpók sárga csonthólyagon. |
| Barna szeme körűl a ráncok páfránylevele, páfránycsók sárga csipkekoszorúja sárga |
| sárrá olvadt, s földbe olvadt halhatatlan csöpp átok-keze! Rózsagyémántrothadása |
| vérző seb egy földalatti Krisztuscsillagon. Gyémántrohadás rózsalángja Krisztus halott |
| szivének sebváladéka, Jézus halott vesszőnyálazása, Mária könnyhullása csontvázmosolya. |
| Azt a piros üvegfejű gombostűt ő szúrta agyamba. Azt a gombostűt ő szúrta koponyámba. |
| Ő varázsolt halálgalambbá engem. Mert az voltam, amíg a gombostű ott volt a fejemben. |
| Agyam közepéig szúrva! S az a gombostű, mint az elmúlás tengelye, tűkristály-varázserő. |
| Átváltoztató tű-hatalom. Gombostű-ellenforradalom! A halál ellenforradalma |
| költőszivem ellen! És én, az átváltozott, csak kapargattam kis piros pikkelyes ágacskacsokor |
| galamblábammal, kis sárga istenkekesztyű-galambkörmeimmel koponyám fürtös fekete |
| búbtetején a csöpp piros üvegkoponyát. Mert tövig szúrta fejembe a gombostűt a |
| Csöpp Ráncos Varázsló, s én csak kapartam, én csak vakartam fürtös fekete fejemet, |
| mert az a tű agyamban nagyon viszketett és nagyon viszketett a szúrás fejemben! |
| És nem váltott meg engem sors, asszony, csillag, szesz, mámor, kurválkodás, depresszió, |
| gond, halhatatlan és halandó, és Jézus nem nézett rám könnyes keserű szemével. |
| Szelíd keselyűgalamb voltam én és babráltam a késsel, sakkoztam a csillagokkal, |
| ők a fehérek voltak, én a fekete, s Pegazus-huszárom a Mindenség-sakktábláról |
| az Isten leütötte. És álltam a télben, fehér a feketében. S nem hagyták eltemetnem, |
| akit eltemetni nekem kellett volna! Csak néztem a nyitott koporsóra: megfagyott |
| mézből faragott nagycsőrű karvalyszobor feküdt ott világoskék bársonyruhában. Pikkelyes |
| aranyfácán hanyatt, kék zománcdolmányban. Átderengő sárga viaszüveg-páva, |
| hosszú kakascsőre: sárgarépahorgony. Viszketett agyamban a tű, viszketett a tű |
| fejemben. Mint háborúban a tetű. A széles haláldoboz párnáján aranytoboz. |
| Arany-sziromlevélcsokorág aranylevélpikkelypusztaság, borostyánkő-csőrű ősz rigó. |
| Megőszűlt halott feketerigó. Ő is az volt. Sárga csöndkristály címermadár, kis kék, |
| egymásra hajlott karomkezekkel, hullahalottan, hanyatt. Őt elvitték. Halála itt maradt. |
| Mit törődött ő az ittlevéssel? Mit törődtek velem, akik úgy hagytak itt engem, hogy már |
| nem tudtak szeretni! Vagy már nem is akartak. Elmentek halottnak. Magyarnak, |
| nem-magyarnak! S én úgy játszottam a szenvedéssel, ahogy gyerek játszik a késsel, |
| mert nem tudja, hogy megvághatja magát, szívét szúrhatja meg vele, szemét szúrhatja |
| ki vele, hogy szeme kifolyik, mint föltört tojásból a tojásfehérje, s ártatlan kis |
| szívéből, gyermektüdejéből úgy lő ki a vére, mint a golyóval meglőtt szelíd vadakból. |
| Őzekből, szarvasokból, nyulakból, vadmadarakból, rikácsolókból, éneklőkből. |
| S akkor te kijöttél az Időből! Oly egyszerűen, ahogy egy ajtót kinyitnak, benyitottál |
| a sötét nehéz fénybe, szivembe szúrtad kék szemed, mint injekcióstűt vastag, |
| kemény, belsőkönyök fölötti véredénybe, és fehérbundás narancsszínű hosszú |
| bőrkabátod szinte lángolt, kabátod levetted, s szomorú szemeddel azt mondtad: |
| ne mondjam, pedig akkor még nem veled voltam gondban, de a szarvashálóként |
| rámhulló halállal. Abban hömpölyögtem dörögve, hiszen még nem legyőzve! |
| A galambhálóként rámhulló halállal viaskodtam, s tudtam, mi lenne, ha a háló győzne! |
| Fehér kötése minden szála, rácsa, rácsozata rámragadt, mint gyöngykötélcsillagával |
| pikkelyes, vagy símabőrü áldozatára a ragadozó rózsanarancs polip, lüktetve vonaglott |
| rajtam a halálpolip kötélrácshalmaz fehér fonadékzuhataga. Csillagszáraz |
| tengermélyi éj volt. A láthatatlan rácshalmaz-kötéldobozban sorsom szorongott. |
| Nem láthattad, hisz belűl volt a rácsháló is, meg a halál is, s barna mosolyom, |
| mint szemgolyóban az írisz. S képzelet-kezed fejemre tetted, mint V. P. szokta |
| régen, s ujjaid megtudták hajszálaim között a csöpp rubintgolyót. A gombostűfejet. |
| Márciustéli száraz csillagéjszaka volt. Galamb, mondtam, emberhangon, fáj az! |
| Gombostű a galamb fejében! S a gombostűt gyorsan kihúztad agyamból. |
| S költő lett újra az embergalambból. Nézted a piros koponyacsont-pontlukat |
| tollas fekete hajszálaim között. Pici vércsillag buggyant a száraz koponyapontlékből. |
| Te emberalakot láttál. Nem szóltam. Pedig galambból emberré visszavarázsolódtam. |
| És sírcsontszáraz csillagok zuhogtak ki az űrtérkopár, fagypor-szagú március-éjből. |
| Megváltottál! Megváltottalak. És ezt a megváltó keresztény Isten se tehette volna jobban! |
| A márciusi fagy a száraz földet ette. A csillagok mint jáspiskutyák ugattak a dögveremben. |
| Megváltottalak! Megváltottál! És ezt a megváltó keresztény Isten se tehette volna szebben! |
| Poros volt a fagyrágta föld, mintha ólomport, cementlisztet hörgött volna rá a márciusi |
| éj, mintha száraz fekete csöndet okádott volna rá minden szikrázó ásványkutya |
| a fagyfekete űrből, mintha a nagylángú sárga néma csillagsebek vasporszürke |
| halál-lisztet folyattak volna a koporsószagú éji földre zokogva, s folyt az űr |
| pislogva-dadogó sebcsillagaiból a lisztes halálürülék, ahogy több helyen kipukkadt, |
| összevissza-kilukadt barna cementes-zsákokból a cementpor folyik és ott |
| álltunk még-nem-tudottan-tudottan, már-tudottan-nem-tudottan |
| a márciusközépi fagy-éj csillagőrölet-gyászlángporában, télikabátban, szerelmesen. |
| Cipőnkön csillagpor, vaspor, ólompor, halálpor, mint a holdjáró űrhajósok cipőjén. |
| És csillagüzenet-szemünkben egymást-tükrözve álltunk, mint szkafandersisak széles |
| üvegarcában az űrhajósok, ahogy álltak a Holdon, vagy léptek lebegve szögletesen. |
| A Holdcsönd Égitestjén álltunk, lila halálporban, kis kaszáspók űrgépszerkezettel |
| leszállt szerelmesek, s a lencsetalpú póklábas megégett könnyű szerkezetgép |
| hosszú magas kaszáspók-árnya kúszán keresztben berácsozta szelvényes, hernyós, |
| oxigén-hátpalack tüdejű haláltól-védőruhánk emberalakú léghajó-szívütését. |
| És én már kimondtam. S te visszaszóltál hetykén, könnyedén, nem-győzedelmesen. |
| Mert nem tudták a fagyban-béna házak, s nem tudták az éji fagyban ázó sárga, |
| piros, kék, zöld, lila neonvonalak, nem tudta a szines higanygőzvirágzás-fényplakát- |
| emberalak, sem a derengés-lisztport könnyező pontlánctódulat kettős lámpafények |
| nem tudták visszaszületett gyönyörű vad hatalmamat, hitemet még nem tudtad te sem! |
| Nem tudtad, hogy embert fogsz szeretni. Nem tudtad, hogy embered vagyok már, nem |
| tudtad, hogy aki elvarázsolt, annak szivemben van a sírhelye, nem tudtad, hogy akit |
| eltemettem a földben is émelyeg helyettem, ott dacol a földmélyben rekedten, két vékony |
| összeragadt rúzshullámocska-szája kegyetlen-kopáran összezárva, mintha lépviasz- |
| sárga szentírás-mézagyagtábla puha lemezalján tokjából kicsavart kutyapénisz- |
| rúzsrudacskával gyerek húzna kettős összeragadt lila hullámvonalat, s a hullalila |
| hullámvonalak recések, mert húsukban a gyerek-ujjlenyomat, a göndör és gyűrűs és |
| vékony bőrlécek pajzs-csókja, negatív pókhálókosara, örvényes lécrózsa-könnye. |
| Nem tudtad, hogy a halottnak nincs föltámadása! Akit én temettem: örökre földbe |
| tettem, akit eltemettem, azt én eltemettem, annak a halottnak nincs föltámadása, annak |
| a halottnak végső föld a földje, annak a halottnak sorsom bezárt ajtó, annak |
| a halottnak: létem csak koporsó, kristálykoporsó, abban fekszik, s gyöngéd súlyát |
| lemérte a nemlét, s kinyújtott selyemharisnyás lábai, összekulcsolt gyűrűtlen kezei |
| a sugárzó kis kristályládában, mint penészes kis tündérvirágok, mint fénymohás |
| átokgyopártollak, s szétvagdosott teste fekete ruhában, mint véres gyerekrajz, piros |
| zsírkrétával sárga keménypapírra kaszabolva, vastag, forradatlan, lilakék |
| vágásvonalakkal hasítva, s teste mintha piros madarak piros tollcsokra lobogna |
| fagyottan, s ez a halál-gyermekrajz fekete tintával összemaszatolva, feketére kenve, |
| mintha egy leforrázott, kopasz, késsel-fölvagdosott galambot befestettek volna fekete |
| tustintába mártott fekete ecsettel, kis tört nyakán piros tintaceruzavonalkör és |
| penészes pici ágyékszőr-pókja alatt a fagyott halálvizelet, mint szétnyílt, legyezős |
| tükör, mint tükörlegyező szétnyitva, ezüstlegyező tükörcsáp-cserebogárnyitottan, |
| s kis tört nyakán a piros tintaceruzavonalkör, mint galambok kék lábán a piros |
| fémgyűrű, mint kék madarak nyakán a piros tollpihe-nyakörv, vörös tollgyűrű. |
| Barna gyopárkönny szigetcsók ágyékszőrén nagy, tetőtlen réz-kávésdoboz, a Csöpp |
| Varázslótündérátokszivárványgyűlöletasszony varródoboza az, benne ezüstgyűszű, |
| kis fényes pontlukacs-kalap, mindenféle szines cérna, barna fagomba-stoppolófa, |
| gombok, tűk, pamutszálak, kisebb és nagyobb ollók, és összevissza-kúszán tízezer |
| üvegfejű gombostű! Az elvarázslás-tűk! Az átok-gombostűk! Az átváltoztató |
| gombostű-ítéletek! A tűtéboly-szúráspillanatok! A gombostű-varázslatfémek! |
| Fémszárú üvegvirágok! Halott hatalma eltemetett halál-eszközei. Hatalomtalanok. |
| Hatalomtalanok, mert halhatatlanok! Halhatatlanok, mert nincsen már hatalmuk! |
| Nincs már varázshatalmuk! Nincs már élethatalmuk! Nincs már halálhatalmuk. |
| Ott száradnak a kristálydobozban egy rézdobozban, ott szárad a vak varázstűkazal, |
| ott szárad, mint könnytelen tűkristálykazal, mint koporsóra dobott virágok a földben, |
| mint-koporsóra dobott virágok a sírban, mint sírdombra dobott virágszálak kazla, |
| ott szárad és már mirevaló? A kéz, ami velük szúrna, régen elrohadt! A kéz |
| ami döfne velük: már nem is pillanat. A kéz, ami átkot szúrna: csontkapor zöld |
| kukackesztyűben, csont-krisztustövis fehér szalonnabogár-kesztyűben, csont-kóróvirág |
| sárga hullatajték-kesztyűben, a kéz, ami varázs-szúrásra szépült, foszladtan és |
| apadtan fekszik, mint kertben a halott feketerigó. Halálpelyheit fújja a földalatti |
| lobogástalan szél. Mintha a világegyetem összedűlt szines csillagkazla volna: a kis |
| halott száradó fénykopár ágyékszőr-füstcsillagán az a gombostűkazal a rézdobozban. |
| Akit eltemettem: tudja, jobb, ha ott van. Akit eltemettem: el van az temetve! Akit |
| eltemettem: gyűlöletét vedli, mint a gyík a bőrét. S vak gyűlölet-bőre, halállal-levedlett, |
| a Halál fekete kisujjára akasztva, mint levetett ruha egy falbavert szögre. Lóg a |
| pikkelyanyag-hártyaingruha a Halál fekete kisujján lengve, mint ablakon át lelőtt |
| cigány kisujján, a fekete horgon a sárga hegedűvonó. Vérzik a fekete csönd szívsebe, |
| vére szétfolyik a kocsmaszobában, vére álló testén hínárosan lefolyva, vére mint |
| a hajnal az éjfeketéből, kifolyik pirosan fekete testéből, s lila vértőrök a |
| fekete olajospadlón, mint lehullott őszi ecetfalevelek. Ősmadár piros őstollai! |
| S csillagzó új bőrbe öltözik a halott, akit én temettem: a világmindenség nő annak |
| testére, mint új gyíkbőr. Gyémánthártya kézkesztyűs-lábkesztyűs, fejzsák-álarcos |
| öröklét-kezeslábas. Mert akit elhagytam, annak meg kell halni! Mert aki elhagyott |
| sorsa a halál lesz! Mert akit elhagytam, azt a halál várja. Mert aki elhagyott: |
| meghal mindörökre! Aki elhagy engem, az a világegyetembe öltözik halottan! Aki |
| pedig azt meg merte tenni, hogy nem akart szeretni: halott lesz, halott, csillagtalan. |
| Meghal, aki gyáva volt szeretni engem. Aki szeretni gyáva volt: halott lesz! |
| S akit én elhagytam, mert mást nem tehettem, hiszen nem akartam, hiszen azt |
| akartam, akit én elhagytam: meghal és halott lesz! Aki nem akart hű lenni a |
| szivemhez, aki nem akart hű lenni a hitemhez, aki gyönge gőgjét csókolta |
| cseréppel, az már a halállal se tud veszekedni, az már a halállal se tud üzekedni! |
| Annak keze: Halottak napja! Annak szeme: Halottak napja! Annak szíve: Halottak |
| napja! Ágyéka annak: Halottak napja! A világmindenségegész égő gyertyamilliárd- |
| sírásos Halottak napja ő! Fölgyújtott temető! Fölgyújtott Kozmosz-temető! |
| Kristálykoporsó lebeg a fekete örökidőben, mint egy üveghattyú, mint üveg-csikóhal, |
| mint üveg-csikókályha, s elvirágzott már a halál a kicsi nőben, szalmagomollyal. |
| S az üvegcsikóhal-üveghattyú-üvegcsikókályha nő-halálidőben a mindenség tűzvész-árnya, |
| mintha az a véres árnyék: szíve lenne! S csókvágya már sárga kukacrózsa, csókharapás- |
| vére sárliliom-ajándék, csóknyál-lüktetése, mint az önakasztott sárga vizelete, |
| kis pecsét-tócsája alatta a földön, cipőtlen, selyemharisnyás combjain, lábszárán |
| lábfején lefolyva, bugyiján átfolyva, mintha az a légben lengő kis akasztott égő gyertya |
| volna, s gyűrűs kis kezei parfümös zsebkendőt hullatva lobognak, csipkés gyertyalángok. |
| És a Nincs van ott a kristálykoporsóban, mint a szikrázó száraz levegő üvegből |
| fújt hártyacsöndcsikóban, a Nem-emlékezet, mint átlátszó műanyag óratokban |
| szétszedett, s visszadobált szerkezet, csavar, rugó, fogaskerék, háromág-küllős lendkerék, |
| csap, tengely, csöpp fűrészkorong, mindenféle hajdan egymást-bzztató, egymást-folytató dolog, |
| összedolgozó most külön-külön darab, a Volt-akarat: Most-már-nem akarat |
| fémárvaság-alkatrészei. Ó, te összevagdosott Tündér, fölvagdosott Varázsló-Asszony, ó, te szétnyiszált, |
| szétfűrészelt, kibelezett, lefűrészelt-koponyatetőjű Szigorszégyen-Gyűlöletszerelmes, |
| akinek nagyhajú koponyabuborékját visszatették a fejre, s a piros filctollgyűrű |
| vágásvonalat elfödték ragasztóval rátapasztott hajakkal, s hosszában fölvágott |
| tested szétfeszített büdös üregébe visszadobálták a kitépett gyomrot, szivet, beleket, |
| veséket, a lemezesen szétvagdosott tüdőket, a kicibált májat, a gumikesztyűs |
| ujjak közt megfejt húgyhólyagot, ahogy a piaci árus a mérlegről a rózsakrumplit |
| a faládába piros kezekkel visszadobálja télen, akinek üveglemezvékonyságúra fölszeletelt |
| agyát, a sárga lemezrózsaikrakocsonyát visszatömték az érhártyás, idegpáfrányos |
| koponyaüregbe, ahogy a böllér tömi disznóöléskor a disznósajt sóval és paprikával |
| összegyúrt főtt piros anyagát, a szeletekre, csíkokra, kockákra összevagdosott húst, |
| porcogót, füleket, bőröket a disznógyomorba, disznóhúgyhólyagba piros paprikazsíros |
| kezekkel, véres és zsíros fehér henteskötényben, s szétvagdosott tested |
| össze se varrták vastag sárga műanyagfonállal, csak úgy maradt az, mint rongyosládában |
| a sárga, piros rongyok, mint piros krétával összevonalazott meztelen kirakati bábú, |
| mint fölboncolt csirke nylontasakban az üvegszekrény-hűtődobozban, |
| sárga mirigyszív segge fölött, széttárt combjai között a belső szervek visszatömve |
| a hártyás és zimankós, zuzmarás testüregbe, a sárgapíros halálkehelybe gyors |
| kézzel kitépett s megtisztitott belső szervei, ó, te szétnyiszált Átokangyal! Mit |
| akarsz te? Csókot, kegyelmet, bűnt, rimánkodást? És most már hiába kérdezed: mért adtad meg magad, |
| miért nem adtad meg magad? Hiába! Hiába! Hiába! Aki így adja el magát: |
| az az árva! Az a gyáva! Nem az, aki kibírja s megmarad. Elhiszed? Nem ünneplem a |
| legyőzötteket! Azt nem lehet! Nem csókolom annak a könnyét, aki hagyta, |
| hogy legyőzzék! Pedig győzni ő akart. S azt hitte, amit tesz: elég az istenihez, elég a |
| üdvözüléshez, megmaradáshoz! Nem az a bátor, aki megátkoz, s nem az a gyáva, |
| aki nem-átkoz! Az a bátor, aki szeretni tud, aki szeretni hisz, aki szeretni mer! |
| Csókjával, gyönyörével. Nem könnyeivel! A könnyek: a halottak győzelme csak! |
| De ne higgy a halottnak! Ne higgyetek a halottnak. A halottak könnye: halál! |
| A halottak könnye csak hullából kiszivárgó sós folyadék, a meglazúlt könnyzacskó, |
| a föllazúlt könnycsatorna üríti ki a könnyponton folyékony hamis tüzét! A |
| halottak könnye nem a lét, de valami más, csak zavaros nedvkifolyás, szemvizelés. |
| A halottak könnye: csalásnak is kevés! A halottak könnye fölrepedt szemcsücsök, |
| szemhéjcsőrbelső büdös vizelet, piros sarlókaréjok húsból kinőtt szagos vízvirága. Szemvizelet. |
| A gyűlölet utolsó folyékony csíra-ága. Ne csókold a halottak könnyét! Hiába! |
| Ó, Te, Március Arany-ága, Szőke Szelíd Sorsarany-Virágzás, Lobogó Aranypálma- |
| Zászló, Hitem Új Ifjúsága, Szomjúságom Szőke Világszárnya, Csillagmosoly |
| Aranypalástból, Barkaszentelés Tavaszkezdet-lángból, Új Énekem Arany- |
| csigolyaága, Arany-Igen a Csillaggyász-Éjszakában, Megfeszített Ifjú |
| Virágzás, az Elhagyás Bűnös Keresztjére Szögezett Szőke Bűntudatláng, Szőke |
| Kristályizzás-szégyen a Fönnmaradás Tétova Bűvöletében, Sercegő Parázsmárvány |
| Jövőkapu-Szivárvány, aki jöttél akkor szőkén lobogva, mintha más dolgod nem is volna, |
| s üvöltő világcsöndem ajtaját kinyitottad, tudtad ezt, vagy nem is tudtad, hisz honnan |
| is tudhattad volna?, tudtad, hogy mert világdübörgés nehéz fényembe beléptél: hazaértél? |
| Hogy megállva ott a komor fénydörejben, mint egy atomdübörgés-virágoskertben, mint |
| csillaghalmazcsomók és galaxisködpördületek irgalmatlan őskönyörületében, ahogy ott |
| álltál a lángjajongás néma fekete fényben: tudtad azt, amit majd tudni fogsz? |
| Hogy az irtózatos fénydübörgésbe mártódva hirtelen azzá visszaváltozódtál, aki |
| kislánykorodban voltál: Hármasoltár! Aki kamaszlánykorodban voltál: Hármasoltár. |
| Hogy nehéz fényem bűneid lemosta, s tiszta lett tested, mint a töretlen ostya! |
| És szíved bűneid kiürítette, ahogy az ember ürít mérgezett vizet, szúrós salakot! |
| Megfürödtél a fénynehéz aranydörgésben, mint pogány a tisztitóvízben és |
| keresztény lesz, sötét tüzembe megfürdetted lényed, mint sorsvilág-fényedényben, |
| s hasonlítani kezdtél a fényhez, nem mint bűnöshöz a bűnös, de mint |
| csecsemő-keresztény a csecsemő-keresztényhez, aki tegnap még pogány volt, mert pogánynak |
| született a hit szerint, s kipárologták magányos asszony-rostjaid a kínt és árva |
| sejtjeid türelmes homályaiból kioldódott a megkristályosodott, pudvás, fénykopott |
| szorongás, és töprengésed véredényeiből a remény húgyhólyagába szivárgott és |
| csorgott és mosódott a megifjúlt veséken átszűrve minden mérgező anyag, hogy |
| onnan majd forró aranyszínű vízzel zúgva kiürüljön, zuhogva kiömöljön |
| sugárban a szőrös virágkancsó-cimpa hüvelyen. És fénytürelmetlenség lettél, |
| te addig szégyentürelem és hiábavalóság-türelem. Fényruhába öltözötten bejöttél |
| döbörgő atomreaktor-állapotomba, s ott álltál a csillaghőben mosolyogva, mint |
| amikor én fehér védőruhában, fehér pamutkesztyűben, fehér védősisakban, |
| átlátszó nyloncsizmában bemásztam a zsilipen át, mint az űrhajósok mikor |
| zsilipelnek, a kétszer betonajtókon, a fél-méter vastag beton-zsilipajtókon |
| át bemásztam az atomreaktor gyönyörű hatalmas sárga szívfalához, |
| fehér zubbonyruhám belső zsebében kis fekete sugárzás-számláló doboz és |
| forró volt minden, mint a csillagokban, forró a beton, forró a cső, forró a fémtalaj, |
| forró a fémrúd, forró a hatalmas sárga reaktor-szív dörgő bőrközele, |
| forró a levegő, s ez a forróság, már mint a csillagoké, ez a forróság, mint |
| a szupernóváké, ez már szupernóva-hő, nem ember-csinálta meleg, nem |
| embercsinálta tűz, szén-meleg, fa-meleg, gáz-meleg, széntűz, fa-tűz, |
| gáz-tűz, csillagtűz ez már, csillagmeleg, szupernóva-hő, mert csak a |
| csillagok tudnak így tüzet csinálni, mert csak a csillagokban van ilyen |
| teremtés-csinálta tűz, mert csak a csillagokban ilyen isten-csinálta hő! |
| És dörgött, dübörgött, zengett, zakatolt, rengett, robajlott rángott a gyönyörű |
| óriás acélszív, az atommáglya szögecses sárga szívfala, mint a forró |
| csillagöröm, egy csillagban álltam és mosolyogva áztam a szupernóva-hőben, |
| ahogy az embermagzat lebegve áll a magzatburok sárga vizében a terhes nőben, |
| s a szögecsek, mint vas-emberöklök, akkorák és szupernóva-forró csövek, |
| csavarok, csőrendszerek, szivattyúk, csapok, jelzőrendszerek és most tudtam |
| meg végleg, hogy ember vagyok és most tudtam meg végre, hogy miért vagyok |
| ember és ott tudtam meg egyszerűen és véglegesen, hogy a világegyetemben mért |
| ember az ember, hogy az univerzum mi is az emberben, s mit ér a kozmoszban |
| az ember, hogyha ember! Ott tudtam meg, hogy ember mért vagyok! Ott tudtam |
| meg, hogy mitől vagyok ember! És ünnepelte szívem a világegyetem hatalmát! És |
| a Világmindenség hatalma szívemben! Világ, ott tudtam meg halhatatlan állapotodat! |
| Ó, Neutrínó-Őstudat! Ó, legkisebb tömeg, tömegpiciny-neutronőscsomag! Megszülető |
| tömegcsomag-őserő, az Abszolút 0-pont után született sötét tömegvirágzás. Te! |
| Ott tudtam meg: miért az ember hite? Ott tudtam meg: mit ér az ember hite! |
| Hogy attól emberi, hogy hinni meri a Folyamatos Világmindenséget. Nem azt, ami |
| kiégett. De azt, ami anyagörökké van szellemével is a létezés-anyagban. |
| Halandóként ott lettem ember, abban a szupernóva-hőben. Az atomreaktor |
| szívközeiben. A múltidő-jövőidőben. És rád gondoltam, boldog voltam akkor. |
| És te mit tudtál meg akkor, mikor ott álltál sugárzó atomreaktor-állapotomban, |
| fényruhába öltözötten, atommáglya-szivem dübörgésközelét forró csönddel hallani? |
| Halandóból emberré változtattalak? Boldoggá tett szivem? A hő, a rengés, a dübörgés? |
| Hiszen te nem-zsilipelve jöttél be szivembe! Kinyitottad az ajtót, ahogy kinyitnak egy ajtót, |
| s beléptél szőkén, könnyedén, ahogy beomlik a hajnalból a fény az éjszakára-csukott, hajnalra- |
| nyitott ajtón, nem ikrás méztömbökben, szikrázó borostyánrögökben, palástos mézga-kötegekben, |
| mint kőbányarobbanás után a szőke mészkő, sziklakő, bányarobbanás után a fekete járat- |
| vakbelekben a leomló fekete ősidő, ami fény lesz, ha meggyújtják, fény, hő, láng, tűz, meleg, |
| de ahogy egy fehér muszlinfátyolfüggöny párásan föllobogva, fehér páraszita-csavarodással |
| zuhogva és csobogva belebeg a szobába az ablakon, ha kinyitják az ablakot és fújja a piros- |
| arcú, mustárfüstkacskaringó-bajszú tiszta tiszta szél! Úgy lobogtál be forró, zuhogó, nehéz, |
| szupernóva-hőhatalmú atomreaktor szívközelembe! És nem féltél, mikor ott álltál a férfi- |
| szív, halálsugárzó atomreaktor-szivem forró, sugárzó, többmillió uránpatron-töltetű, köteges |
| uránrúd-tűzihletű, kritikus állapoton túli atomreaktor-szivem mindenséghő-közelében, |
| az elemi gerjedés és gyönyörű elemi bomlás halhatatlan hő-idejében, a forró szívfal |
| hatalmas bőrközelében? A hasadás mindenség-hőidőben? Nem féltél a hamar-haláltól, |
| az irdatlan fényes parázsvirágzás-parázsolvadás robbanástól, vagy rákkal-rothadás |
| rágalmazás késő haláltól? Nem féltél, hogy sercegve robbanva összeolvad egyetlen hatalmas |
| likacsos, szitás, rácsos parázsüveg-rózsagolyóvá, sugárzó és tüzes üvegparázs-óriás dióvá |
| ez a szögecses fémszívbe zárt szupernóva-csók, hogy megrágja bűnből-kihalászott, bűnt |
| guggolva asszonyként ürülő szived, mert bűnt úgy ürített szíved, ahogy az asszony guggolva merengve |
| ürít, bűnt-kiürített szived a néma nem-anyag-anyag, a láthatatlan |
| sugárzás-adag, hogy a halálsejtelmű sugárcsomag belecsókol ágyékodba, |
| méhedbe, emlődbe, tüdődbe, veséidbe, májadba, agyvelődbe és véredbe, amikor én |
| csókollak, ahogy én kivántalak? Nem féltél atomreaktor-szívközelemben, a sugárzó |
| szív szupernóva-mindenséghő közelében, amikor ott álltál atommáglya-szivem |
| mellett meztelenűl és hátad átkarolva szájon-csókoltalak és nyakam átkarolva |
| forró nyálad nyálamba kented és keverted, ahogy az éjszakai villanykörte-fényben |
| álltunk, csókolva és ölelve, mielőtt gyermeket csináltunk, féllábbal állva, sokszor |
| mint a gémek, a hattyúk, az íbiszek, a flamingók, a gólyák, másik lábbal a |
| másik lábat átfonva, térddel a nedves és mézes combok cimpás szőrei közé furakodva, |
| térddel a heréket sodorva, tenyérrel a merev lángot fogva, az érgyök-értokba |
| foglalt, kék érháló-kesztyűújjba húzott lila tőrt markolva, amikor álltunk, |
| mielőtt gyereket csináltunk? Nem féltél atomreaktor-munka szívemtől, atommáglyahő- |
| őslélegzetemtől, hiszen már tudtad: ott fogsz állni rengő szívfalam mellett meztelenűl! |
| Nem féltél, hogy fölrobbansz, elégsz, izzó páralánggá olvadsz, sugárhalálsemmivé velem? |
| Hogy fekélyes rothadást csókol ágyékodba és szívedbe ez az őscsillaghő-emberszerelem? |
| Nem virágot, nem éneket, csak jajt és pusztulást, üszökmagányt, rothadó kúsza lángot? |
| Nem féltél? Én tudom, aki a mindenséget szereti, az nem félhet a mindenség |
| szigorú szelíd tüzétől! Az nem félhet az embertestbe zárt gyönyörű kozmikus hőtől! |
| Az nem félhet emberiség-szivembe zárt sugárzó ősidőmtől! Annak nem gyász a hatalmas |
| világéltető és világazonosság tiszta hő! Az a lángtalan tűzvirágzás szívközelében, |
| mint mikor az emberőst teljességével megcsókolta az éden, és kicsókolta az |
| emberiséget az anyagbizalomból, a szerves láz-hatalomból a szerelmes mindenség! |
| Mert kicsókolta az embert szilárdabb önmagából, a férfit és az asszonyt a szűzesség! |
| Az embernélküli, emberelőtti természet-szűzesség emberré lényegűlt! Hit a természet-magányból. |
| Te szőke sugárzás Asszony-alak! Halandóból emberré változtattalak! Fehér |
| kristályanyag-szomorúságod lassan átmelegedett, mint fehér kristálytömb |
| rács-alatti hőtől, és húsod és hited már lángolt, mint amikor hővel-izzított |
| fehér kristályköteg ontani kezdi húsa lényegét, húsa kristályzene melegét. |
| Ó, Szerelem! Asszony! Szőke Kristályhús-Zeneasszonyiságom! Kristályvígaszhőlángom! |
| Tudod-e, milyen világmindenség-emberiséglázban gyönyörlött hű ember-szivem, |
| világhű, emberhű, emberiséghű, hozzádhű férfiszivem, mikor az atomreaktor |
| mellől a kettős ősvastag betonajtajú zsiliprendszeren át az atomerőmű fémes |
| és mégis szigorúbban lágyabb folyosó-terébe kimásztam, s becsukták a szupernóva- |
| hődübörgés mögött az ajtót, amely szögecses volt, mint egy páncélos ősbogár |
| pofalemezei, pofaálarca, pofaszelvény-kitinpáncélkaréjai, amikor a piros |
| páncélajtó mögé zárták a világegyetem-csillagmáglyadübörgést, s fehér zubbonyom |
| szív-fölötti belső zsebéből a kis fekete sugárzásmérő-dobozt kivettem, megnyomva |
| a doboztető fémrudacska-gombját, s a dobozablak keskeny üvegtéglacsíkja mögött |
| pirosan fölizzottak a digitális számok, mint Budapest-éjszaka sötét |
| üveghomlokán a piros neoncső-reklámok. 0,001 volt a pirosizzás digitális |
| számsor. A testembe ivódott láthatatlan sugárzáspor. Az ősnyár. Ha ugyan pornak |
| mondható, ami sugár. Aztán még védőruhába öltözötten, mint amikor az ember mellkasa |
| előtt a röntgen, az átvilágító röntgenkészülék, beálltam egy röntgen-gépszerű, embermagasságú |
| sugárzásmérő-készülékbe, éppen úgy, mint egy röntgengépbe tüdőszűrésen, vagy rákszűrésen, |
| az ember, a férfi, a nő, a kamasz, a gyerek, két könyököm a gépből kétoldalt |
| kiálló két nikkelcsáp-fémhenger könyöktartóba tettem, mintha egy cserebogár oldalt-kiálló |
| nyeles lemezharmonika-csápjaira könyökölnék, vagy rákönyökölnék egy |
| pettyes katicabogár fölfújt lemezrózsa-lampion fekete csápjaira, szivem a fémlábakon álló |
| gépmellkas feszes fémbőréhez közelítettem, két tenyerem a fémnyakon álló hosszú |
| téglalap-alakú, sugárzásmérő fej sugárzásérzékelő műanyag-füleihez szorítottam, |
| a fémbe-ágyazott tenyéralakú üvegfülekhez, az érzékelő lapos műanyag-füllemezekhez, |
| ahogy villám-medúza űrdörgéskor az ember két tenyerével gyermeke füleit |
| betapasztja, hogy a bolyhos fénybarna ősdörgést ne hallja, kis szive meg ne szakadjon |
| rettenetében, szemem előtt a sugárzásmérő dobozfej üveglap-arca, s a nikkel- |
| dobozkoponyában függőlegesen fejtetőtől a belső-állig számlap, mint a lázmérő |
| ovális hengercső üvegtokjában, s vízszintesen háromszor üveghólyagpontsorok. |
| Három vízszintes izzókörtelánc egymás alatt. Ők mondják, benned mennyi a |
| sugáradag. Piros és sárga és zöld villanykörtelánc-vonalak. Ha zöld, akkor |
| halálcsókot nem kaptál. És zöld volt a sugárzásmérő izzópontsor-naptár. |
| Aztán ugyanígy mégegyszer. Aztán ugyanezt meztelenűl! Aztán steríl szobák |
| dobozláncán át steríl-könnyeden tipegve, átlebegve vetkőztem végűl meztelenre, |
| s újabb sterílfolyamat könnyűsége öltöztetett zokniba, alsóruhába, ruhába, |
| végül cipőbe! Boldog voltam! Boldog! Rád gondoltam ott és a mindenség-időre! |
| A mindenség volt akkor is boldog veled, hőarany lázammal újra elképzeltelek, mint |
| amikor még nem ismertelek, s azt gondoltam, ott vagy valahol bebábozódva az ásvány-időbe, |
| s megkereslek hűség-szimatommal te mindenség-zárványokba zárt asszony-fényanyag. |
| Asszonyalakú fénygyümölcs, és széttöröm az idő-ásványt, fényfürt-szőkeség, ha megtaláltalak! |
| És boldog vagy te velem? Boldog vagy velem, mert értem s általam, s ha rádnézek, |
| ahogy a világsors néz a világidőre, nemcsak úgy, mint férfi a nőre, szerető a szeretőre, |
| hiszel-e végtelen atomhő-hitemben? Hiszel-e szupernóva-életemben? És |
| hiszed-e, hogy így igaz a lét, ha hiteddel iszod reményem sugárzás-örömét, |
| s forró szívküldésem ősmunka-hődörejét hörböli minden testi részed, |
| és tudsz mindent külön és tudod az egészet, együtt, hisz minden egyszerre tudnivaló. |
| Az éjjel leesett a hó. Megjött az első hó az éjjel. Befújta a csillagtalan |
| alvadék-bagó, szétnyomott, üszkös, lemezes, barna szétnyomott szivarcsutak-éj, |
| a kék hamupecsét-szívű szétnyomott dohánylevél-rózsa szivarcsutak-éj |
| befújta könnyű ragacsos lisztporral a földet, a fákat, a háztetőket, a pikkelyes |
| és csonteres virágszárak szőreit, mintha sóporban jártak volna a virágszárak, |
| mint sóbányászok lábszárai a virágszárak, s a száradt virágok rozsdás és üszkös |
| drótvázkoronája befújva könnyű sűrű liszttel, mint fehér cérnán fordítva |
| függő órakerekek a küllős száradék virághalálfejek, a szivarozó Isten |
| szétrózsálló elnyomott szivarcsutakja volt az éj, dohánylevél-lemezrózsa-arcú |
| büdös fekély, rothadó üszkös seb az űrben, a semmi barna rothadás-sebe |
| az éj, büdös szivarcsutak a város fölött, a szivarozó Isten szivarcsutakja. |
| Megikrásodott fehér szivarfüst a tájra ragadva, fehér szivarhamú vékony permete a földön. |
| És most minden hóporos. És most minden fehér. A dombvidéki városi tájnak |
| liszt-ájulása van. December elseje van. Fehér a hó. A hóban feketerigó. |
| Ugrálva csúszkál a hóporhártya-gézen, mintha korcsolyázna, csúszkálva |
| ugrál a fagyott földre terített könnyű porliszt-gézen, mintha korcsolyázna. |
| Két parázna veréb gyorsan üzekszik. Mint két szemétragacs papírcsíkokba |
| hengergetett barna gubacs. Verébkoitusz, verébnász, verébrebbenés. A feketerigó |
| hármaságú csipkelábnyoma elfoszló fekete vályúvonalakkal kattogva ismétlődik |
| a hóban, a fekete háromágú csipkevályúk párafoszlányfarka, mint szélrágta |
| barka: puha szőrökkel foszladozik a hóban. Mint elemi részecske-becsapódás |
| füstpáfrány párapávatoll pontvonal-buborékcsóvanyoma a ketyegő rigókorcsolya |
| ugráló csillagos ütésnyoma a gézritka, gézvékony hóban. A puli, a fehér |
| gyapjúharang összegöndörödve a kutyaólban. Mint kis fehér kazal púposodik |
| a kutyaólban. Mint behavazott friss sír. Alszik a boldog kutya-kupac. Vastag |
| sárga szőrlemezei alá dugja fejét, hasáig, nedves fekete orrdugója fekete |
| pöcséig virágzik. Szőr-örvény, csigaház-kutyagalaxis. A zöld kutyaólon szikrázik |
| a hó. Mint a fehér ólom. És ugrálva csúszkál a porpapírlap-hóban a feketerigó. Fehéren a fekete. |
| Fekete a fehérben. És hol van az ének most a rigóban? Cserregve csúszkál a |
| havon, mint amikor én korcsolyáztam a tó jegén gyerekkoromban és messzi |
| párák, vastag nyár-homályok és vörös szeplők elhintve a fényben, s barna |
| szempillákkal a nádas-ösvény és kék szemhéjakkal a délutáni dombok, és nyúlánk |
| róka szaladt vörösen csúszkálva a jégen, én meg a lendület korcsolyaütemében lengve |
| suhantam utána, sercegett a jég, a fagybőrös levegőbuborék, meg a nádcsöves |
| fagyporos szűzhártya és sirályok lengtek sírva lobogva könnyen a fehérvak |
| sóhajözönben, mintha valaki nikkelollóval ujságpapírszeleteket vágna csattogva |
| odafönt a nap-előtti gyöngyarany-homályban, ujságlapokból nagy ollóval |
| rikoltozó szögletes, egyenes, háromszögletű, hegyes, tört-karéjú papírcsíkokat. |
| Két egymást szikrázva metsző ezüst télsugár ollózta az űrben a síró papírost, átlósan |
| egymásra-csattogó két ezüstfénypenge szeletelte sirályokká az alkonymész-papírlapot, |
| Kutya ugatott és kakas kukorékolt. Rég volt. Korcsolyám éle habzó vékony |
| vonalakat vágott a jégbe, cifra-tölcsérű pördület-csigákat, a fehér jégírás |
| hímpávafaroktoll-pehelycsókjait, bőrlécek ujjlenyomatpajzsát, mint olvadt |
| viaszon, párás üvegpoháron az ujjbögyök, jégporpihe bajuszkacskaringók jégseb-kacsait. |
| Acéllal írtam gyermekhitem a jégre, fehéret írtam a fehérre, mint fehér krétával |
| fehér papírosra. Nőtt korcsolyám éle alatt a jég vízszintes piheporpáfránytolla. |
| Estére a tavat teleírtam. Mint óriás fehér orrszarvú döcögött a köd a tólapályon |
| és óriás négyszarvú csigák csúsztak le a dohányarany dombok horpadt palaredőin, |
| s a négyes templomtorony fejű ködcsigák fodros lepedő-levéltalpai redőtajtékcsillámvonaglások, |
| s lila harangszó ütött a szivemre, mert a fehérben lilán harangoztak. Csillag |
| is jött a sült-tojássárgája nap mögött, s a dombok hitére zöld savó üllepedett, |
| mint a hanyattfekvő meztelen halottak bőre alá, hátába, ülepébe, combjába, tarkójába, |
| lábszárába, bokájába a halottak alászálló, hullavizenyővel oldott vére. |
| S az ezüst völgyek varangyfoltos zöld penészvarangyünnepére lila hullasavó szivárgott, |
| ahogy a hanyattfekvő halottak hátbőre, nyakbőre, ülepbőre, combbőre büdös márvány-hidegére |
| a hullavér, lilazöld foltokban a test aljára a meglazúlt erekből a vérsavó-szivárvány. S a |
| jegenyefák, nyárfák deres, zuzmarás, csipkezuhatagőslepkecsápja körben, mintha |
| ezer levágott csápos lepkefej, tollas mohaszikla, fagyfüstbóbitás vattakazal heverne |
| szelvényes óriás véres tükörvödörben, s varjú zörgött károgva fölöttem, mint temetői |
| ködben fekete koszorúszalag. Vonat fütyűlt messze, keményen, s a gyászos barna |
| varjúhang mögött a villanymozdony kéksárga áramsercegés szökőkútzenéje! |
| S én korcsolyáztam a lila ködharangban. Este volt már. Vassal a jégen futottam. |
| Nem akartam még hazamenni. Hátha papa részeg. Papa harminckétéves |
| volt akkor. Én kilenc-éves voltam. Papa 1905-ben született. Én: 1928-ban. |
| Másnap vasárnap volt. És mi úgy voltunk szegények, hogy hozzánk háziborbély |
| jött minden vasárnap reggel. Szegények borbélya: Takschner Fránci! Szegények |
| fodrásza: Takschner Fránci! Kis bőrgombos barna micisapka volt vörösszeplős fején, mint |
| barna dohánylevelekből szelvényesen, lemezesen összehajtogatott kerek csomag. |
| Mint a papsajt, a mályva levélhónalj-gyümölcse. Mint szelvényesen fölfelé |
| összehajtogatott szülőasszony-látogató kendő, fönt a csücsköknél máslisan összecsomózva, |
| amiben húslevest visznek a szülőanyának, tyúklevest fehér porcelántálban, kék |
| tányérban rétest, fánkot, almáspitét, dióskalácsot. A sapka kicsi volt. Úgy ült |
| a borbély fején, mint egy összehúzott lapos dohányzacskó. Mint egy barna papírzacskó, |
| amit a gyerek fején fölfújva szétpukkantanak, szétdurrantanak, s az ott ül, |
| mint fejtetőhöz csapott tojás odafagyva, széttörve héjgörbület-lemezekre! Táncosan |
| táncolva, csipkés lábütésekkel járt a borbély, mintha rezesbandára keringőzne. |
| Fodrásztáskája, fekete borbélytáskája szőrös, vörhenyszeplős nagy szőke kezében |
| lengett himbálva, mint a rabsic kezében az orvúl lelőtt őz éjfélkor, mikor az ablakon |
| bekopogott, s súgva azt kérdezte: „Kell-e őzhús Boris?” Hátsó bokánál fogta az őzet. |
| Mi úgy voltunk szegények a szegénységben, hogy borbély járt hozzánk minden vasárnap. |
| Minket öcsémmel csikófrizurásra nyírt. És táncolva körülötte, borotválta az apámat. |
| A konyhában ültünk egy hokedlin. Ez volt a jólét-ünnep! Ez volt a gazdagság-előleg! |
| A kékvirágos zománckályhán főtt már a húsleves. Mi dülledtünk konyhapárafényben. |
| Anyám nevetett. Pirosan nevetett. Apám harákolt. A konyhaablak könnyezett páravakon. |
| Vastag könnycsíkok folytak vízcsöpp-üstökösfejjel. Az is boldogság volt. Most már tudom! |
| Az volt a boldogság! Az a vasárnap! Mikor a háziborbély borotválta apámat. Vörösszeplős, |
| szőkeszőrű piros nagy keze nyitott borotvakéssel táncolva lengett a fehér levesgőzcsigás |
| levegőben a konyhában, anyám pirosan nevetett, ott állt a konyhaajtó kétszer gőztábla ablaka |
| előtt kék virágmintás barhetruhában, mellén, hasán sárga kötény, s vállain a sárga köténypántok, |
| s hátán keresztben, hosszanti álló X-ben a sárga vászonpántok, s derekán hátúl a sárga |
| kötényszalagok lepkésre kötve. Pirosan nevetett anyám, szíve könnyű volt és könnyű karcsú |
| lépte, barna kemény drótfüst-haja csigás fonott kontyba csavarva, barna csont- |
| félhurok hajtűkkel teletűzve, mintha lila májfoltos nyakáig nőtt volna le óriás |
| barna csigaház, egyre-törpülő, egymásra csavarva épülő fonott fekete hajkoszorúkból fekete csigaház volt anyám |
| fején, kis folyamtérkép halántékain pödrött pici cickfarok-fürtök hajból, mint |
| apró finom pajeszek, s ostya-ihlet fülein is hajszálpihelángok. Állt a konyhaajtó |
| kétszer páratábla ablakai előtt, nézte, ahogy az ablaküveg vékony porszitás páralemezén, |
| fehéren homályos párapor-füstszövetén kinő egy vízrügy, aztán egy másik, nézte, |
| ahogy könnyezik az ajtóablak, nézte, ahogy sír a páraláng-üveg, s csúszik |
| lefelé az ajtó-ablaküvegen a nagyhasú vízcsöpp, sötét ragyogásvályút húzva |
| csúszása után a gőzlisztporikrás párapapíros gyöngynedvszövetén, ragyogó sötét |
| csiganyomot, gőzszakállas, páraeres fénylő üvegszalagot húzott maga után a szikrázó |
| vízcsöppcsigabiga a páraföld ablaküvegen, áttetsző fénycsíkfoszlányárnyat a |
| vizkoponyájú konyhai üstökös, nedves csillogás-uszályt, zöld hosszú, recés, dongás, |
| ragyogás-árkot, mint amikor földigiliszta mászik a friss puha sárban eső után a |
| nyári udvaron, s keresztdongás recegyűrű-órarugónyoma a fölázott híg kocsonyás |
| talajon. Recés kúszás-árok, folyékony, szalagos, hosszú vízszintes állat-biciklikeréknyom. |
| Az volt a boldogság! Most is tudom! Anyám jobb mutatóujja szánkózott, korcsolyázott |
| a fehérikra-lisztpor ablakpárán, a húslevesgőz páraszövetével bepontozott téli konyha- |
| ablakon, nevét írta az ablakpárába, fénycsík-szívet rajzolt, átlőve sötétzöld |
| ragyogásnyíllal, kacskaringó-bajszú nedvességcsík emberfejet rajzolt az üvegre |
| tapadt gézszerű fehér páralap sűrű ikracsillámszövetére, zöld ragyogásvonal szájjal, |
| fekete nedvességpont-szemekkel, s ragyogott a párapapíron a sötét nedvesség- |
| rajzolat, mint városi ködben a neonreklám-emberrajzolat, s a feketekék |
| gödörfolyások, s a zöldragyogás vonalhúzásárkok fényszalagait beszőrözte |
| lassan a hajszáleresen páfrányozó víz, a könnyező ablak szőrszálai folytak, finom |
| csillogó, cérnás, lassú vízerek, cérnás vékony vízerek pókhálója nőtte be a gőzpárás |
| ablaküveget, s a fehérszemcsés, gyöngylisztlapba írt szavakat, szíveket, nyílvesszőket, |
| bajszos emberarcokat. Mert a levesgőz a konyhaajtó ablaküvegén, mint bolyhos |
| fehér itatóspapír! Mintha bolyhos puha vastag itatóspapírtáblák lennének az üveg |
| helyett az ablakkeretben! S anyám sötét páraírása a bolyhos páratáblákon, mint |
| itatóspapíron fölitatott tintaírás. Fehér füzetből fekete betűk, fehér papírról |
| fekete írásszövet, fekete tinta-árnyék, fekete tinta-nedvedzés a bolyhos fehérsárga, |
| a piros szirombolyhos sárgafehér vattapapírba ivódva. Fölszívódva a papírvattaképbe! |
| Állt anyám pára-rajzolva, pirosan nevetve, állt hosszúszárú fekete fűzőscipőben, barna |
| flórharisnyában, amelynek hosszanti csíkozása, mint az ujjak kiálló rózsaszín bőrlécei. |
| Az volt a boldogság! Ahogy apám ült a kis kockás zöldrefestett konyhaszéken a |
| tükör előtt, az alacsony zöldrefestett mosdókredenc előtt, aminek teteje, mint |
| egy WC-ülőke, abban fehér lavór, a zöld deszkakarimára simuló peremmel, s a |
| fehér zománclavórban tiszta víz! Alúl a mosdószekrény ajtaján fehér margaréta- |
| szirmú porcelángomb, mint egy porcelán-cérnaspulni szirmos porcelánnal kigöndörítve, |
| vascsavarral srófolva az ajtódeszkába, s a deszkaajtó zöld, betétes lakk-lapja |
| mögött vödörben-lemosott száradó cúgoscipők, gyerekbakancsok, cipőpasztás |
| dobozok, cipőkenőcsös rongyok, súrolókefék, sikálókefék, sárga gyökérhernyók, |
| fekete suvikszkefe, Flóra-szappan, bili, petróleumosüveg, fölmosórongy. |
| Meg egy fekete kalucsni. Apámé. Hátúl a bokáig érő, fekete lakkfényű, fehér |
| pamutirhabélésű gumipapucs. Apámé. Az volt a boldogság! Ült apám a tükör |
| előtt a hokedlin, ült fehér kékkockás ingben, nadrágtartós fekete nadrágban, |
| mezitláb. Nagy horgas hosszú lába volt apámnak. Nagy horgas hosszú sárga lába. Nagy, horgas |
| hosszú, bütykös, tyúkszemes sárga lábujjai egymásra keresztben hajtva itt-ott, mintha sárga |
| barkaágak egymást-keresztezve egymásra keresztben ragadnak, mint egymásra tekeredett |
| sárga tülökszarvak, mint bütykös sárga csontok egymáson keresztben, mint egymásra mászott |
| nagy kaktuszrózsalánc-háttaréju sárga óriáshernyók, mint egymásra fagyott kígyócsontvázak, |
| mint egymásra ragadt gyíkcsontvázak. Rongyos zöld vastag kapakörmű lába- |
| nagyujjaira rátenyészve görbültek a hosszú sárga második-lábujjak, mint dór |
| sárga márványoszlopokra rádült sárga dór márványoszlopok, amikből sárga márványvirágok |
| nőnek, mint taplógombás egymásra-dűlt sárga fatörzsek, mint csomós nádszálak |
| vihartól egymásra-törve, mint görbe bütykös papagájcsőrök, keresztben átnőve a lábnagyujjak rongyos üvegpénz |
| körmén és sarlósan lehajolva egészen a sárga talpkezdetig, az első viaszárva talpgombáig, mint a |
| kara-papagáj hajlított görbe sáslevél-csőre, amely sárga szarufélkör-hurokkal a fejből |
| kiágazva a madár szines bögyéig ér, a szivárvány-torok alá, szinte a |
| hasáig. Hosszú, nyúlánk, ágaskodó, görbe lábujjain a körmök, mint |
| pici zöld teknőcök. Mint pici zöld teknősbékák, zöld szarupikkelypúp-hátkagylóval. |
| A sárga bunkós lábujjbögyök alá, egész az első lábujjperc sárga vágásvonaláig, fehér |
| gyűrődés-vályújáig forgácstekercsesen legörbülő körmök, mint a görbe papagájcsőrök. |
| Két jáspiskutya apám hosszú lába! Két borostyán-agár apám hosszú sárga lába! |
| Az volt a boldogság! Ült hosszú görnyedt háttal és fiatalon, ült krákogva, köhögve, |
| vödörbe köpve a mosdótükör előtt vasárnap, kismise idején vasárnap és ketyegett |
| a féllábú vekkeróra, oldalra dőlve, egyik réz-kisasszonylába kitörve, széles |
| pörge nikkelcilindere alatt a fémszárú ólompogácsa csengőütő, mintha |
| a béke inga-álma volna, nagy foszforeszkáló zöld irótoll alakú zöld időmutatói |
| kettyenve biccentek egyet odébb, ha jött a mérés-pillanat, éjjel ezek a foszfor- |
| irótoll zöld mutatósvonalak, s a zöldfoszforeszkálás római számozás óralap, mint |
| a sátán bandzsa homlokszeme, mint az Egyszemű zöld szemgolyója, óriás |
| zöld-számjeles pupilla-ketyegéskorong, ez volt az óra és nem volt bolond! |
| Ez volt az óra, a szorongás-idő, a rettegés-mutató, a másvilág zöldfoszfor óra-köldöke! |
| Az volt a boldogság. Ült apám a szögeletes kisszéken a konyhatükör előtt vasárnap, |
| reggel 7-kor, vagy ½ 8-kor talán, kék szemében nem voltak bánat-árnyak, |
| se skarlát részeg-tüzek, se rettegés-balták, se bánat-revolverek, se szeszpengéjű |
| kések, se tüdőbaj-fejszék, se alázat-villámok, se gőg-kutyalapulások, |
| se nyitott-koporsók, se zöldpala krokodílusfejek, se galambszívverések, se |
| kőfaragó fejszék, se epelövellések, se káromkodás-alkony, se bűntudat- |
| vakpisztoly, se higanyhorgony-lángok, se kalapemelések, se inkább-kalapot- |
| emelek, se döghúsból-szivárványok, se lélekharangok, se koporsóvivések, se |
| koporsó-leszögelések, se vérhányás lavórba, se fosás kakasszóra, se rózsák |
| lágyfekélyből, se vaskötelek kéjből, és akasztókötél se, és nem padlásgerenda, |
| és semmiféle ácsszög, élő varangy embernyelvhez varrva, szemgödrökben szemek |
| helyett síró varangyosbékák, se akasztófalétrák, se hátból-kinőtt sarlók, |
| se nyúlfutású tarlók, se őz-árnyékú kukoricás, se bikatöke-harangozás, |
| se akit meg kell verni, szöges kerítésléccel, kitépett kerítésléccel, futva |
| így verekedni, se sírgödrök alvadt vérből, se tankok oltott mészből, se pávák |
| páncélingben, se bokszolók a ringben, se néger nők köldökszőre, se kakasok |
| páncélpillantás-tőre, se kiásott halottak, se frontok, letaroltak, se ember- |
| rothadás-mezők, se epét okádó temetők, se lovak keménykalappal, |
| se papok szentkenőcs-akarattal, se réztubák angyalseggen, angyalsegglikon |
| aranytrombiták, se kurvák pinaszőre, se Szűz Mária mályvás emlőbőre, |
| se pókok gyémántgatyában, se holnapom-talán-van, se amit-mások- |
| akarnak, ahogy guggolva részegen szarnak, lefényképezve röhögve, és térdükig |
| nadrágjuk, letolva a gatyájuk és seggük a holdfényben: foszforeszkáló azértsem, |
| kajla kalapjuk fáradt, akár Simon Pistának, ha berúgott és jött-ment, |
| se nem-látod-az-Istent?, se borravaló-fröccsök, se söröskrigli-csütörtök, |
| se sörhab Jézus-szájon, se aradi-tizenhárom, se igazgató-úr-kérem, se |
| káposztalepke kihányt tüdővéren, se embervért-evő méhecskék, se heje-huja esték, |
| se politika csókja, se csendőrjárás-óra, s a nagykapun benéznek, se azért-elfelejtsék, |
| se gyerekmegfojtás, se ágyuzó bolondház, se csontfűrész emberhátban, ifjúság tél-kabátban, |
| se lapockától csípőcsontig szétfűrészelt emberhát, amikor szívedbe látnak, meglátják |
| szived titkát, a tüdőszálakat elvágják, mint kifeszített pókháló |
| feszítőszálait pillanat-ütéssel, s összerogy a pókháló, szőke |
| ragacs-csomóvá, akár selyemköpés, a tüdő csomósra összeugrik, s lesz mint piros |
| pép-pogácsa, hólyagkása-rózsa, s ülsz már összevarrva, vastag sárga marhain-fonállal, hátadban harminc |
| dréncső, dréncső-taréj a hátad, varánuszgyík lettél, félholdas csonttüske-taréjjal, csontlevél |
| halhátuszonyod, a kék uszonyszögtollak közt a piros hátgerinc kifeszűlve, nagy fésű |
| lett a hátad, a fésűfogak közé fűzött szalagos barna selyem-hártyapapírral, amin zenél az Isten, |
| mint gyerek a fésűvel, ha a barna fésűfogakra barna selyemhártyapapírt tesz, s azt fújja |
| forró szájjal, ajkain húzigálva a barna selyempapír-bőrű varánusztaréjfésűt, |
| s a barna selyempapír rezeg és beszívódik a barna fésűborda csontszögei közé, |
| s bugyogva kifújódik, mintha hólyagot vetne esőtócsán esővíz, és tüdőpárás, nyálnedves |
| lesz a szájfújástól, citerázik, harmonikázik, fújja a kisfiú a kis fésűhangszert, a halcsontváz-hangszert, |
| a halhátuszony-hangszert, hátadban orgonasípok, gennyedző orgonasípok, orgonasíp- |
| fogsor, piros sebváladékot, sárga véres folyadékot csöpögtető hangszer lettél, tudtad?, |
| mint egy orgona a templomban, ülsz mereven az ágyban, a kórházi ágyban, hátadban |
| orgonasípok, zengenek ha lélegzel, sípolnak vizenyős vért, sípolnak véres gennyet, |
| ó, te orgona-ember, ó, te ember-orgona, te, templomi ember-hangszer, Bach ősi |
| orgonája, Buxtehude orgonasíphárfa-angyalszárnya, nincs most a szemedben se |
| ördög, se Isten, se szégyen, se alázat, se átok, se gyalázat, se kurvaisten-bassza, |
| se őrűlt csinadratta, se félelem, se másnap, se aki meghalt volna, se aki fölakassza |
| gyerekét, feleségét, se halálrettegés ifjan, hogy mért kell vért okádni, az ágyban ülve |
| vért hányni, a lavórba vért hányni, az asszony tartja sírva, a két gyerek is sírna, |
| sikítana, ha tudná, de nem tudja, csak sejti, a férfi arca véres, a férfi inge véres, |
| véres mellkasa szőre és véres a gatyája, véres nemi szőre, véresek heréi, gatyasliccből |
| kilógó hímvesszője véres, makkja lila bőre, gyűrűsen fölgyűrt előbőre, fodorkoszorú |
| fitymabőre, és vérspriccelés minden, vérpöttyök falon, dunyhán, vérpöttyök a nagy |
| párnán, a lepedőn vérpöttyök, és másznak a vérpöttyök, mintha vérrel meszelnének, |
| mintha futkosna, mászna millió katicabogár, repülő vércsöppek izzanak a |
| fényben, mint katicabogár-rajzás, vércsöpp-tejút sugárban, s az asszony keze |
| véres, s a lavór tele vérrel, habos szép embervérrel, világos tüdővérrel, s az |
| asszony arca véres, könyékig fölgyűrt ingén, vászonrózsából kiálló karján millió |
| vérpecsétek, mintha millió katicabogár ülne könyékig az alkarján, mintha vérrel telt vödörbe |
| dugta volna alkarját, mint disznóöléskor, mintha nagy hangyabolyba dugta volna |
| alkarját, és azon könyékig hemzsegő vöröshangyák, katicabogártölcsérben, vöröshangyatölcsérben |
| kék-páfrányos karja egészen könyékig, könyékig érő piros bársonykesztyűbe húzva |
| zöld érpehely-tollas barna asszonykarja, habos bálna a férfi, piros cet vérfújással, |
| habgolyvás vérgalamb, de most nincs a szemében se az ördög, se az Isten, se halálharang-dallam! |
| Most ünnep van, vasárnap van. Ül apám a konyhában. Ül mezitláb, kisszéken, |
| összedörzsöli két lábát, mint legyek, ha imádkoznak, mint legyek, ha mosakosznak, |
| két lencsés mellső lábuk összedörzsölik vígan, két mell-lábuk, kitining-lábuk. |
| Apám nyakában kendő, nagy fehér kendő a mellén, egész a térdéig lóg le, |
| mint egy miseasztal-kendő, mint keresztelő-kendő, nem mint halott-terítő |
| kendő, fehér ravatal-vászon, de mint lakodalmi kendő, lakodalmasasztal |
| fehér terítője, amin fehér vászoncsík-kockák, összehajtogatás-kockák, |
| keményítő-élek, fényes vasalás-kockák, mint Hantai Simon képe, a fehéren |
| fehérre, fehér rácsok fehéren, fehér vásznon fehér rácsok, testamentum, testamentum, |
| ó, fehér búcsúzások, Hantai Simon-rácsok, fehér rácsok fehéren, fehér a fehéren, |
| ó, fehér elmúlások, Hantai Simon-rácsok, ó, fehér kimúlások: Hantai Simon |
| rácsok!, testamentum, testamentum, ó, fehér Univerzum, ó, fehér-fehér Kozmosz, ó, fehér-fehér |
| Mindenség, ó, fehér a fehéren, ó, fehér a fehérben, ó, fehér semmi-nászok, fehéren fehér |
| rácsok, fehér rácsok fehéren, fehér börtönrács fehéren, fehér börtön fehére, ó fehér |
| a fehérre, ó, fehér nem-valóság, Hantai Simon-jóság, fehér rácsketrec fehérre, rácsozva |
| fehér a fehérre, ó hát van-e valóság, és ha van: mi a valóság, a fehér oltárkendő, a fehér |
| asztalkendő, a fehér szülőlepedő, a fehér ravatalkendő, a fehér szemfödő-kendő, |
| ó, fehér fehér fehére, fehér rács fehér térre, mintha örök hó hullna fehér lét-ravatalra, |
| ó fehér ős-semmi, fehér isten-első, apám mellén a kendő, a fehér vászonkendő, hátút a tarkóján fülesre |
| összekötve, mint két fehér szamárfül, fehér csacsifül ottan, szamarakat tenyésztek |
| és méheket tenyésztek, és eladom a szamárhúst és eladom a mézet és dohányt |
| termesztek, mi majd jól élünk abból, kell a szalámigyárnak, kell az emberiségnek, |
| ó, ábrándos komoly te, ó, ábrándos bolond te, ó, ábrándozó felhő, mire az ember felnő |
| csak így tud ábrándozni?, mire felnő az ember, gyönyörben, gyötrelemben, amire |
| emberré nő: lesz ábrándfehér felhő? Az ember azért érik, mert a halálnak elkérik? |
| Apám ült a széken, sugárzó ünnepségben, nyaktól térdig fehérben, mint hártyamárvány |
| redőlepelben, férfi Szűzanya-szobor, körülötte a borbély, mintha keringőzne, |
| táncolva járt körötte, gyors tánclépéssel jobbra, gyors tánclépéssel balra, gyors tánclépéssel |
| hátra, és csipkésen előre, bal kezében kis szappanostól, jobb kezében borotvaecset, íme |
| a vasárnap, fényből szabadság-szárnyak, ugrált a szöcske-borbély nyitott borotvakéssel, |
| a fenőszíj nikkel-karikáját a kilincsre akasztotta, a réz ajtókilincsre, úgy fente a borotvát, paskolva |
| a kihúzott barna bőrön a vályús pengét, mint aki tudja, nincs még az a szőr legyőzve! |
| Ugrált a borbély jobbra, ugrált a borbély balra, ugrált előre-hátra, mintha egy sáska volna, |
| mintha egy pirospöttyös óriás szöcske volna, úgy ugrált előre, hátra, oldalt és jobbra, balra, toppantva |
| kettős lábbal, csipkésen toppantva, gyorsan, dupla lábbal előre és dupla lábbal hátra, cikkanva |
| hegyes cikcakkban, négyzetes bódulatban, háromszögletű, átlós, küllős ketyegéssel, fényvonalakat |
| húzva összevissza a fényben, a vasárnap reggelben levegőküllősen, ahogy a gyerek rajzol ceruzával |
| papírra, kajla-összevissza vonalakat húzva, grafittű-kaszabolással szánkózva a papíron, |
| ugrált a borbély gyorsan összevissza-cikcakkban, ahogy a rigó ugrik hegyesen összevissza, |
| ahogy rigó ugrik a fagyporos földön, fagyott ólomporban a kutyaól mellett, a kutyatál |
| körűl, gyors ferde pillantással, barna üveggolyó-késkaszabolással a szalonnabőr körűl, a sárga |
| pontszemölcsös, szalonnapontsömörtyűs szalonnabőrt csipkedve, ahogy a veréb ugrik csipogva |
| előre, hátra, mint a kengurú, ugrott toppantva kettős lábbal, keringőt, lágy valcert járt |
| apám körűl a borbély, a vasárnapi borbély, a vörös Takschner Fránci, apám ült, mint |
| az ünnep, ült, mint az ünnep mezitláb, mezitlábas ünnep, mosolytalan csönddel, |
| a borbélyon fehér kötény volt, bal kezében kis barna fatál volt, az a szappanostál, |
| jobb kezében borotva-ecset, az ecsetet bemártotta a lavór meleg vizébe, aztán kavarni |
| kezdte a kis tálban a szappant, szétnyomta, szétkeverte a szappanon az ecsetszőrt, |
| kavargatta körben, lejtősen és körben, lágy csattogással gyorsan, gyors csattogással |
| lassan a habos pihekupaccá málló barna ecsetszőrt, kövér habgolyót vert föl |
| a szappan tetejéről, ahogy a tojásfehérjét verik föl habverővel fehér porcelántálban, |
| kicsike rézüstben, fehér rózsafelhővé, habdaganat-erdővé, habgolyó-koponyává, |
| s odatáncolt apámhoz, mintha csak bálban volna, s arca fölé hajolva egy nagyot kanyarított |
| a szappanhabos ecsettel apám borostás arcán, jobb fülétől bal füléig az állgödrön |
| keresztűl, az alsó állkapocs-vályút habkásával betöltve, egy olyat kanyarított, mint |
| a festő a vásznon, amikor arcképet fest, portré-emberarcot, és gyors ecsetkanyarral serlegtest-vonalat húz, |
| fehér U-betűt a sárga lakkragyogás-vásznon, fültől-fülig fehérhab sercegő félholdat, és nézte kezdet-művét, |
| mint Istent az öröklét, mint öröklétet Isten, aki ugrál a Nincsben, s pofozta, szappanozta, |
| csíkozta, habcsomózta, fodrozta, kente húzta, pödörve feltornyozta, örvényesen |
| csomózta, lazán pacsmagolta, keményen pöccintette, lágyan kevergette apám szőrös |
| szép arcán a vastag szappanhabot, pofozta, huzigálta, mintha csak operálna, |
| karéjozta az arcot, mint sebész szenvedéllyel ahogy nagy kanyarsarlót vág az arcon szikével, |
| mert széppé kell azt tenni, a ráncokat megenni csippentő, öltögető kezével, apám |
| szőrös szép arcán húzta és kaszálta az ecsetet csattogva, nagy habpöttyöt sodort rá, fehér habkúpot |
| csippentett, miközben szellentett keményet, mint a kecske, pattogót, mint egy kislány, de |
| ezt észre sem vette, csak csapkodta a pemzlit apám fehér arcához, ahogy egy atombombát |
| dobnak egy kis országhoz, s füstgomba-erjedésben az ország-arc a fényben, és fönt az |
| alsó szemhéjtól le a szőrös gégéig, az ádámcsutkáig, s fültől fülig körben apám |
| arcára festett fehér hab-álarcot, habcsigaházak abban a sűrű habálarcban és |
| habrügyek, hab-bimbók, óriás habgombák, fehér pamacstornyok, fehér örvényrózsák, |
| a borbély fehér kötényben, apám fehér kendőben, mint idő az időben, mint |
| behavazott ország, havas ugar-ország, aztán az asztalra tette, a kékkockás viaszvászonterítősre, a |
| kicsike fatálat, a fanyelű ecsetet nyelénél fejre állítva, s az ott virágzott, mint egy |
| behavazott kis fa sercegve és pattogva, mint egy szappanhab-óra, s elkezdte újra |
| fenni a borotvát a borbély a réz-ajtókilincsre akasztott fenőszíjon, azt tegnap |
| szidoloztam sárga szidol-tejföllel, fekete szidolragacsos ronggyal csillagnál fényesebbre, |
| csattogott a penge, a fémvonal-léc gerincű, a kétoldalt homorúra pengeélig horpasztott, |
| csattogott a fényes széles borotvakéspenge a fényes fenőszíjon, a kifeszített szíjon, |
| a pengeél jobbra-balra csapva a feszes bőrön, a nikkel-fogantyús barna kemény |
| szalagszíjon, mintha könyvet lapozna, pörgette ujját a késsel, pörgette a kést kezében, |
| és minden késlapozás, mindegyik ahogy villant, mintha csak könyvet lapozna, ezüst- |
| lapú könyvet, a késnyél jobbkezében, a nikkel szíjfogantyú pedig a balkezében, |
| a késnyél kettős sárga szarúlapokból, mintha csak vékony sárga szarúkifli volna, |
| közepén alúl nagy hosszú vágás-csatorna, keskeny mély sötét vályú, hosszú üresség-csík, |
| s ez a szarukettősség a vasváz-halgerincre lereszelt szögecsekkel keményen srófolva, |
| a szaruszalagokban rézpontok virágoztak, mint a Göncöl-szekér rúdja fényes |
| csillagokból, a reszelt-arcú rézpontok, rézszeplős a borotvakésnyél, s hátúl recés |
| fémszarva van az acélpengének, fordított kakasfarok kunkorodó fémből, belűl |
| recés a fémcsap, a fényes fémszarv homorú íve keresztben fémlécek fogaskerékcsipkéje, |
| mint a reszelőnek, abba teszi a borbély, amikor borotvál horgas piros kisujját, |
| abba a reszelő-ívbe, abba a reszelő-holdba, negatív félfogaskerékbe, reszelő-fogsorú szarvba! |
| Apám ült dülledten az egyszerű ünnepben, mint behavazott légy, deres, zuzmós aranylégy, ült |
| a kockás kisszéken, mint behavazott légy frissen lefőtt csonton, s keringőzött a borbély |
| pördülve jobbra-balra, s az enyhe V alakban behajtott borotvakéssel odacikkant |
| apámhoz, fogta jobb fülcimpáját, kicsit magasra húzta s a ferde szögben tartott késsel |
| egy szoros könnyű húzással a habos szőrt lehúzta apám szőke arcáról, húzott egy |
| vastag csíkot, húzott vak sercegéssel az arcon a szűz késsel, hiszen nem is szűzzel, |
| mintha hókotró tolná a friss havat előre orrszarvú vasekével, egyenes csáp-pengével, |
| forgó villogóval, pörgő piros koponyabúb csápszemgolyóval, aztán a csipke-borbély újra |
| nagy sávot húzott a hab-álarcos arcon, és sercegett a húzás, mint köpésnyál piros platnin, |
| télen ha foszlik, lobban, apró pontokká robban, apró buborékpöttyök gőzölgő parazsává, |
| sistergő sűrű kicsi, és még kisebb sziszegő nyálgolyókkal, amikor megsűl a nyál, |
| rásűl a kályhatetőre a nyál olvadó, foszló, csillogó puha bőre, s zsugorodó celofán-cafatokban |
| buborékzik, pukkan, pattog, sziszeg és robban az izzáslap-kérgen, a vörös emberségen, |
| füstölgő gézpehely lesz, s eloszlik páratollként, pihés gőzuszonyként, amikor öcsémmel |
| köptünk az izzásbíbor kályhakarikákra, a Dante-vér pokol-kályhagyűrűkre! S a |
| borbély apám nyakán a bőrt megcsippentette bal keze két ujjával, hüvelykujjával, |
| mutatóujjával, fölhúzta a nyakbőrt, hogy azt is kiborotválja, s így ment ez csipkésen |
| fecsegve, mintha baj sose lenne, az arc már sárgapiros naptárlap, ünnep-naptárvasárnap, |
| itt-ott kis habszigetcsíkok, itt-ott fehér penészléc-foltok, itt-ott habpontok sárga |
| sorvadó szigetmagánya, itt-ott habpettyek árva száradó angyalürülék-testhiánya, |
| aztán a borbély toppantva, rigóként ugrálva robbanva, kis fehér arckendőt lobbantva |
| apám arcát letörölte, a kendőt arcára terítve, nem mint halott-arcra |
| fehér halotti kendőt, nem mint Krisztus-arcra Veronika-kendőt, de mint templomkehelyre fehér áldozatkendőt, |
| aranyra fehér vásznat, az aranyvirágra, amiben Krisztus vére, mint liliomkehelyben, párducfoltos |
| tűzliliomkehelyben hajnali harmat, előbb az arcot vízzel bekenve, |
| bekenve vizes tenyérrel, mintha nyár találkozik az ősszel, ősz találkozik a téllel, |
| és borotválás közben a gyors borotvakésről bal mutatóujjára kente, úgy kente, |
| szinte fente, bal mutatóujjára kente a szőrös szappanhabcsomókat, s habcsomós |
| mutatóujját meglódítva megrázva, ujja a lavórba köpte a szőrös habkazlacskát, |
| a habos szőrállatkát, a szőrreszelék-habcsigaházat, s azok ott a vízben, csöpp |
| hab-sündisznók úsztak, mint az űr gázfelhői, galaxispogácsái, a habos szőrös sárga |
| csillaghalmazkása. Szőrös szappanhabrózsa-bokor volt a lavórvíz. Amikor apám meghalt |
| ugyanúgy borotválta, ugyanígy a sógor, a szőrös borotvahabot akkor is |
| ujjára kente a habtornyos borotvakésről, s apám mint megborotvált |
| penészes viasztábla, apám viasz-tág arca sűrű szőrpontok sárga pórusliliom-árnya, ugyanígy |
| borotválta, ugyanígy a sógor, apám halott arcán habmaradék-írás, habvonalak taréja, habspárgák |
| laza rácsa, habcérnák hervadása, páros viaszserleg-orrlikaiból szőrfüst rozsdás kévéje állt ki, |
| azon is habpontok, azon is habpettyek, mint hónaljszőrben tetvek, |
| csak akkor nem ült a széken, de ott feküdt az ágyban, meztelenűl |
| az ágyban, ágyban vagy koporsóban, jaj, nem is tudom már, meztelenűl az |
| ágyban, és mindene kilátszott és ő már csak Hiány volt, azonkívűl csak egy test, már |
| talpáig lemosva, már nem vérragacs-holttest, de ronggyal-lesikált test és mindene |
| kilátszott, kő lett, ami virág volt, hervadt, ami virág volt, sárga viaszhernyó szőrbolyhos szőke |
| gömbingű sárga birsalmán, döglött gyík pamutpehelyviaszlángtalan páros ringlószilván, |
| a sógor állt fölötte és fehéren borotválta, néha hátranézett, mintha valamit |
| látna maga mögött a mélyen-derengő sárga villanykörtefényben és oly egyszerűen tette, |
| mintha csak borért menne üveghébérrel a pincébe, a hébérszáron alúl |
| piros mutatóújja, jobb mutatóújja, az üveglopótökszár hideg karimáján, |
| s felűl az üveghólyag csúcsából kinövő nyak széles üveggyűrűjén sárga nagy hüvelykujjal, bal |
| hüvelykujja keményen, s az ujjrecék domború rózsaszín pogácsa-pajzsán piros karimákból |
| besüppedt üvegnyom, mint gyűrűs üvegpatkó ütése piros sárban, s az üvegszárhomályon, s az |
| üveghólyag-árnyon az ujjhegyek recerácsa egymásba-karikázva, mint ajakhernyók rózsás |
| csóknyoma párapapíron, oly egyszerűen tette, mintha temetésre menne, vagy mintha leülne enni, |
| mielőtt indúlna menni, indúlna a gyárba, kapálni a nyárba, vagy asszonyhoz az ágyba |
| fáradtan szeretkezni, mert az asszony is fáradt és nyűgös, fáj a háta, és köhögve eltolja, |
| a dunyhát a fejére húzza, míg férje a dunyha alatt kezével tovább matat, ágyékszőrt, |
| emlőt, csipőt símogat könyörgő kézzel, s a combok közé nyúlva ujja vastagszik mézzel, |
| vizeletkönnyel, nyállal, de ráordít az asszony, hát inkább ő is alszik, a dunyhát fejére |
| húzza és megszárad nagyujja, szagos gyertyává szárad, hüvelyváladékszagú, |
| viaszkörmű gyertyává, izzadt hónalj-hajlatú repedezett fa-ággá, |
| csiganyál-szagú redős fölmeredt csigaszarvvá, dühösen azt szagolja, hiszen |
| még nem is alszik, kutyaugatást hallgat, a gyerekek mocorgását, a hó lángzuhanását. |
| S meredt ágyéktestét kezével csitítgatja, mintha lángbömbölésű csecsemőt simogatna. |
| Ó, miféle boldogság lett volna Februárban, amikor borotválta holt apámat az ágyban, ágyban |
| vagy koporsóban?, borotválta a sógor. Ó miféle boldogság volt látni a halottat? A meztelen |
| halottat látni milyen boldogság? A meztelen halottat! Ahogy megborotválják szőrvigyor- |
| halál-arcát. Mert a Halált borotválta akkor az a borbély. A Halált a sógor! Mintha egy |
| sárga szőrös kirakati bábút, meztelen műanyag-férfi kirakati bábút borotválna |
| fehéren. Oly egyszerűen, ahogy munkába szokott menni, oly egyszerűen, ahogy inni szokott, |
| enni, oly egyszerűen, ahogy vizel a kerités mellett kicsit részegen állva, hímvesszőjét fogva |
| fordított marokkal, összezárt tenyérrel, vagy csak a hegyét fogva, vagy csak a makkbőrt |
| csípve két ujjal, a jobbkézzel, oly egyszerűen, mintha disznóöléshez készűl és kezében |
| a kés már, iszik egy pohár pálinkát, s azt mondja: „Na kezdjük!”, oly egyszerűen, |
| mintha koporsót visz ki a házból a legény-rokonokkal, fehéren fekete ruhában. |
| Mert hát így kell ezt tenni! Mert hát meg kell ezt tenni! Hiszen a halottat meg kell borotválni. |
| Hiszen a halottat ki kell vinni a házból! Hiszen minden halottnak joga, hogy eltemessék! |
| Oly egyszerűen, ahogy megjön mindíg a reggel. Oly egyszerűen, ahogy megjönnek a szűk esték! |
| Ó, az volt a boldogság, azok voltak a szárnyak! A gyöngyderengés konyha! A fényólom-vasárnap! |
| Ó, az volt a boldogság, az a téli vasárnap! Az a pára-ablak reggel! Az a húsleves-hit konyha. |
| Mert azután én jöttem! Én is a székre ültem. Én is a kisszékre, a kockás zöld kisszékre! Rajtam |
| is fehér kendő, tarkómnál összekötve. Ültem mint fehér harangban, fehér vászonharangban. |
| Mellemen, hátamon körbe lelógott a földre, a fekete liliom-mintás szürke kockakőre |
| a hosszú borbélykendő. Mellemet betakarta, ölemet betakarta, térdeim betakarta, |
| lábaim betakarta, lelógott a földig a fehérvászon-rácspalást. Ültem fehér palástban, |
| mint pici gyerekpüspök, de nem ért le a lábam sohasem a földig, himbált, kalimpált |
| lassan a vászon-borbélyharangban, a fehér vászonpalástban lengett könnyen a lábam, |
| ültem, mint kicsi pápa, fehér vászonpalástban, mint kis petróleumlámpa óriás fénykör- |
| ruhában. Ültem okosan szépen, mint a legkisebb fiú a mesében az ülő hétfejű sárkány-atya |
| puha pikkelytrón liliom-lángölében, mint francia gyerekpincér földig érő fehér |
| kötényben. Mint két fehérharisnyás harangütő lengtek a vászonharangban gyereklábaim. |
| Az volt a boldogság! Ahogy megnyírt a borbély, táncolva körülöttem. Rigó-csipkeugrással |
| kattogva körülöttem. Fejemet hátúl körben, egész fejemet oldalt, füleim előtt, füleim mögött |
| a fejbúbig fölnyírta kopaszra nullás-géppel. Csattogó hajnyírógéppel. A gép mint a sáska |
| szája egymást-metsző vízszintes lemezekkel, egymás üvegfésűjébe tolódó fésűkés-lemezekkel, |
| egymásra-csattogva csúszó pengefésű-pofákkal, lapos késfésű-alsóajakkal, háromszögkúp- |
| alakú fésűpenge felsőajakkal kaszálta, vágta hajamat a fejbőrig. Gyors dupla fémfogsor- |
| keresztmetszésekkel, egymásra csúszó lapos pengefogsor-fésűkkel rágta le hajamat a |
| fejbőrig a fül mögött, a fül előtt, virágos halántékaimat kikerülve, mint sáska ha |
| gyorsan lezabálja a termést, világról a világot, fölfalja a zöldet, az eres növényi lángot, |
| páncélos-vasrostélyos-páncélsascsőrű szögecses lovagsisak-koponyájába épített |
| hajnyírógép-szájszervével. Párhuzamos gyors csíkokban ette hajamat a nullásgép, |
| mint kombájn az érett búzatáblát, s anyám lehullott hajamat partvissal lapátra |
| pirosan nevetve söpörte. Nyomkodta a kétágú recés fémszarvat a borbély, csattogva |
| járt a gép fejemen. S fejem a búbig, mint Kass János műanyag-buborékfejei, amit |
| a fekete tuspontok millióival pöttyöz tele a játék. Fekete pontok gömbhalmaz-képlete |
| fejem! A fejbőrben a hajpontok fekete milliója! S táncolt a borbély, mint egy lepkeszárnyú |
| óra, ollóját keringve csattogtatta, s a hajat, ami fejemen maradt elől a homlokomnál, |
| a bal homloktetőtől a jobb szemöldökig ferde metszésben csapkodva lenyírta. |
| Előbb szememig lefésülte, aztán ollóval ferdén levágta. Ez volt a csikófrizura. |
| Aztán azt mondta keringőzve szépen: „Voálá!” Mint a kopasznyakú tyúk, olyan |
| irgalomtalan volt csikónyírt csikófejem. Ez már történelem. Igen. Ez is történelem. |
| Mint a kopasznyaku tyúk, akinek feje tetején van csak tollból kis féldióhéj-sapka, csöpp |
| piheüstökös, ami odaragadt, s vállgödörtől a hosszú nyak, a fej pirosan kopasz, s a kopasz piros |
| láng-golyó fej-liliomházban kétoldalt a sárga fülek, mint a pirosbőrös fejcsontba benyomkodott |
| sárga porcelán-csigaházak, sárga fogaskerék-peremű lukas rézpénzek, beszakadt szűzhártya-bélyegek, |
| s a domború gyűrődéspala-szemhéjak is, mint makkról-fölgyűrt sárga fitymabőrök, kopasz üveglegyek. |
| Aztán öcsém jött. Aztán Mama ült a kisszékre. A kis-szék előtt lavór. Abban |
| ázott két bütykös érpáfrányos ködikra-csigabiga lába. Mert kis lábai, mint recés, |
| tőgyszarvú, többszörös csöves szembimbójú csigabigák. Lábujjai a rügyesen kitolúlt |
| szarvak, szemhagymás csigafejcsöcsök. Mama térdig húzta föl barhetruháját, kis |
| ölébe redősen belapítva begyűrte. Hogy a borbély a rózsát ne lássa! Lábszárai, mint pihés, érszökőkút- |
| csizmás karcsú, mézszínű mosolyoszlopok derengtek a vasárnap- |
| reggeli párafényben. A borbély elébe térdelt fehér kötényben, egyik |
| combjára tette anyám nedves lábát, s kis vájókéssel, acélhorgony-emelőkéssel, |
| vésőszerű kis vályúlapáttal nyomkodni kezdte sárga csontbütyökdugós nagyujja |
| oldalsó körömszélei fölött a recés, gyulladt, piros bőrrózsadudort, hogy a köröm húsba-nőtt |
| óriás sárga szaruhorgait megtalálja, s a piros húscsőrből a kis vályúlapáttal kiemelje! |
| Mama sziszegett, sírt, a hegyes sarlós, görbe szarukampók, mint a gerinccsigolya |
| csontcsőrei a vállhúsban, ott fájtak, a burjánzó köröm sascsőrei, varjúcsőrei, |
| húsba-ágazó papagájcsőrei. S a borbély a csőröket egyenként lassan kiemelte a vörös hús- |
| csatornákból, a gyulladt vályúlukakból, füttyentett egyet, s kúpfejű tömzsi lábköröm- |
| ollóval csippentve levágta. Aztán gyorsan odahajolt, s lecsókolta, lenyalta a kövéren |
| kibuggyanó vércsöppet, lecsókolta lenyalta anyám lába nagyujja mély, |
| vaginaszerű körömszél-sebéből a kibuggyanó vért, lenyelte, vagy a lavórba köpte, ahogy a fölfeszített |
| Krisztus szöggel-átvert lábsebéből, lándzsával-megszúrt szívsebéből |
| a halálvért a nem-gyáva új-keresztény kinyalja, kicsókolja, ahogy a lepke harmatot nyal, |
| mint darázs ha rózsára hullott könnycseppet eszik, s mint aki száját menzeszvérző asszonyhüvelybe mártja |
| bódult áhítatban és szent-szerelmesen, aztán fölnéz szégyenkező boldog asszonyára, |
| mint aki havi tisztulásvér-hüvelycimpát csókol, véres csiklót s vérkenetes fogsora, ajakredője, |
| szája: anyámra fölfele nézett vércsókos ajkakkal, vörösen, szeplősen, szőkén pislogva |
| boldogan, s azt mondta: „Voálá!” Anyám nagyujját lila timsótéglácskával kente, |
| Mama süllyedt volna a föld alá. Apám hangosan nevetett! Az volt a boldogság! |
| Most is tudom. Csöpögött a hólé a könnyező nádereszből, nagy, vékony, rostos, buborékos, |
| csipkehorgolat-szélű jéglapok csúsztak a nádtetőről a földre, s csörögtek szikrázva |
| összetörve és pengve tört le a nádból kilógó hosszú jégagyar, a kristálygyökér-ősláng, |
| fagyra-zuhanva összetörtek a nádtető télüveg-lapjai, mint a Semmi térdeire csúszó égitestek, |
| s pengve összetört a nádtető fehér agyarszakáll-mosolya, mint akik szűzen megestek, |
| én a borbélytáskában kotorásztam, apám hajamat tüzelte, anyám az udvaron kirázta |
| a sárga körömcsíkokkal, körömporral, körömcsipkecsontokkal hullás törülközőt, bort |
| ittak aztán bögréből, pohárból, s csengve eltört újra egy jégcsap: a veréb nekirepűlt! |
| Az volt a boldogság. Az a vasárnap! Akkor Istenné lett az ember, akkor megistenűlt |
| a halandó, emberré lett akkor az Isten! Akkor tudta meg az ember igazi sorsát! |
| Mint őslénytemető csontjait, csontvázait, kivettük szívünkből a szegénység őslénymúlt-csontját! |
| Mert mi úgy voltunk szegények, hogy hozzánk borbély járt minden vasárnap! Hiszen a szegények |
| nemcsak kiabálnak! Attól valósultak gazdagabbra, hogy a szegény a szegénynek magát odaadta, |
| hogy a szegény a szegénynek munkát adott. Igy gazdagodott legalább hitükben a lét, hogy nemcsak |
| hitelbe jártak a henteshez, a suszterhez, a boltba, szombaton harminc deka marhahúsért, |
| mákért, cukorért, petróleumért, cipőt talpaltatni, vagy a foltozott kisbakancs sarkára vaspatkót |
| veretni, fényes szelvénybuborék jancsiszögeket a talpbőrbe, cikkcakkos félhold orrvasat. |
| Ahogy a lovat patkolja a kovács, úgy a bakancsot a suszter. Áll a nyihogó, ideges öreg ló, |
| áll a kovácsműhely előtt, szőke kötőfékistránggal a verandaoszlophoz kötve. Odabent |
| a lepkealakú bőrhernyó-szelvénylegyező-tölcsérfujtató, meg az üllő, meg a kemencetűz, |
| meg kalapácsok, vésők, ráfok, drótok, szögek, vasak. Hosszú aligátorszájú vascsipesz- |
| fogóban izzik a kemencetűzben a vaspatkó. A ló három-lábon áll, mint egy háromlábú |
| lófejű angyalsirály, eres szőre reszket, remegteti csomós térdeit, hátsó lába, a negyedik, |
| feszítve hátrahajtva hanyatt a kovács bőrkötényes ölében, aki féltérden, inge fölgyűrve |
| könyökig, s gyalulja a csámpás sárgaszürke patát kétnyelű vasvonókéssel, egyenes |
| vésővel s hull a földre a sárga pataforgács, röpködnek a zöldkék szaruszilánkok, mint |
| elszarusodott ősvilági lángok, aztán a hosszúnyelű aligátorcsipesszel a vörös-izzás füstölgő |
| vaspatkót hozzák, a tükörcsiszolat-szarutalpra rásütve ragasztják, igazítják, hogy füstöl, serceg |
| a patatalp, fekete égésárnyékpatkó sül a lapos patatalpra, füstölgő barna patkó-árnyék, |
| aztán a patkót vödör vízbe teszik, hogy kihűljön, aztán a síma szarutalpra visszahelyezik, |
| aztán a patkólukakba kifelé ferdén bütyökfejű vastag vasszögeket vernek nagy |
| kalapáccsal, s a pataoldalból kiálló szögcsúcsokat a patatestbe visszagörbítik, ahogy |
| a keritésléc-szögeket az ács szokta és térdénél hanyatt visszahajlított lábával lök |
| a ló, a kovács vizet iszik! Ó, patkolás-ámuló gyerekkorom! Ahogy a kovács a lovat, |
| úgy a bakancsot a suszter! Ült Ehmann-bácsi, a suszter, a dalárdista, ült Ehmann- |
| bácsi, akinek hat gyereke volt, meg beteg felesége, ült Ehmann József a kicsi, szűk |
| suszterműhelyben egy háromlábú törpe széken, ült csirizesbögréi, enyvesfazekai, bőrei, szíjai, |
| ollói, kalapácsai között zöld kötényben, ült nyakába-akasztott, lábszárközépig érő |
| sötétzöld suszterkötényben, s a suszterpolcon egy verseskötet. Ölében kis fekete |
| bakancsom fordítva, lefelé fordított szárral, mint ráncos könyökcső, zöld kötényredőkbe gyömöszölt |
| szájjal, szájában faszögek! Jobb szája szélétől bal szájaszéléig szorosan sorban apró |
| sárga faszögek, mintha piros szájából hajlított sárga tüsketaréj nőtt ki volna, mintha |
| keményen összeszorított redős ajkai között szálkás lapos halcsontváz nőtt ki volna, |
| mintha ősgyík merev sárga csonttüskelevél-taréja lógna ki szájából, mintha |
| szájában vízszintesen gerincénél megharapott sárga fa-fésű volna, mintha |
| kicsi sündisznót, sárga tüskésdisznót, sárga szőrdisznót harapna a szája puha |
| fekete hasánál, szájívei közűl a sárga faszögek szájcsúcstól szájcsúcsig, nyálas |
| szájszöglettől habos szájszögletig félkör-küllőkerítésként, félkör fogaskerékküllőként |
| vízszintesen kitollasodva, mintha sárga sűrű fatollat, behavazott fenyőágat, szögpatkót |
| harapott volna. S foltozta bakancsom talpát! Ó, suszter-ámuló gyerekkorom! Ó, |
| suszter-áhítat gyerekkorom! Lukas bakancstalpú őszi hajnalok! Lukas bakancstalpú |
| téli éjszakák, eső-őszök, sár-hajnalok, hóvihar-reggelek, zivatar-alkonyok, amikor |
| vonathoz mentem az iskolába, amikor vonatról jöttem iskolából, minden nap kétszer |
| három kilométert, három kilométert a háztól az állomásig, az állomástól a házig, |
| bakancsomat összehajtogatott újságpapírral talpaltam meg belűlről, újságpapír-deszkaronggyal |
| gyömködtem be a villámrepedés-csillaggödör talplukat, kövér újságpapír bélésharisnyával |
| béleltem bakancsomat a büdös gégétől a bakancsbelső barlanghólyagáig s |
| újságpapír-bélésharisnyás bakancsomba dugtam barna flórharisnyás lábam, |
| s mentem cuppogó sárhólyag-durrantó lábbal, hószűzesség-tipró apró ballagásban, |
| mentem az iskolába, gyárba, s alúlról hideg, nedves, dühös, erjedő halálgyökerek |
| nőtték be talpam, ujjaim, lábfejem, hálós hajszálér-rendszerek, |
| mint a testszövetek bőrszéleit, s mélyebb belsejét a húsban a piros |
| és kéklila hajszáléring, hajszálércsizma, és fájtak, mint a nyitott idegek, s a burjánzó |
| lucsok-fölszívódáserek, mint kiboncolt eleven idegrendszerek nyüszítettek és |
| sikoltoztak gyermek-lábfejemben és mintha izzó drótszálakból font cipőben járnék, |
| tüzes dróthálócipőben, térdemig föltölcsérező izzó drótrácsszita csizmacipőben, |
| combjaimban a kamasz-heregolyóig, a gyermekfiú-herékig fölburjánzó vakhidegen |
| égő sűrű szitadrótszövet feszes hosszú cipőcsizmában és keményen és nedvpuhán |
| nyöszörgött, csikorgott és nyikorgott az az ágyékomig, lágyékmirigyekig, combhónalj-nyirokmirigyekig, |
| a nagy zöld diókig, zöld cseresznyékig, apró zöld borsószemekig föllángoló szitadrót-ázáscsizma, |
| az a fagyüveg-cipőcsizma, mintha combtőig érő üvegcsizmában járnék, tűzcsipke-dércsizmában, |
| szögesdrótsodronyfonat-zuzmócsizmában, és ágyékig fájt mindíg a lábam, heregolyóim |
| jajgatva fájtak, úgy mentem iskolába, napszámosmunkába, gyárba, a kőművesekhez, |
| kerités-ácsmunkára, s belűl a bakancsban nedvesség-rohadásrózsán állva, |
| mintha varangyosbéka szopta volna talpamat, mintha őshüllő csókolta volna meg |
| kisfiú-talpamat hideg nyáldaganat mirigypallos szájjal, újságpapír-rózsarohadáson, |
| hideg nyálas csókgyászon, újságpapír-palás puha esőenyv-csókvallomáson |
| álltam és jártam és nem gyógyította Isten tüszős manduláim! Mert manduláim, |
| mint a rothadt rózsakrumplik, mert manduláim, mint a patakukac-rágta rózsa- |
| krumplik: vesealakú piros szivacsrózsák. Kutak, csövek, gödrök, alagútak, |
| vastag féregjáratok gömbszövetség szivacsrendszere: manduláim! S a kutakban, |
| csövekben, gödrökben, alagutakban, csöves járatokban sárga gennydugók, véres háló- |
| golyók, s kiállva a csövekből, gödrökből, kutakból nagy tojásfejű sárga barkák, |
| sárga pihegombócok, sárga nyúlánk pehelytojások, gennypontrügyek, gennypehely-dugók! |
| Mint csőrükkel belülről-föltört tojásban a pelyhes ragacsos kis csibefejek, mint abban |
| a tojáshéj-fészekdaganatban az enyvesen pislogó csibefejek, mint a kosárban nyüzsgő |
| egynapos sárga kiscsibék, pihelángbüdösen, mint pipabéka hátkútjaiból kinéző békarügyek. |
| Ó, gennyes torok! Torka gyermekkoromnak! Ó, szúrós, dagadt óriás lila mandulagolyók |
| kétoldalt sárga gennypilléres és sárga gennyszalag-boltíves torkomban, a vénuszcsikló lila |
| érszivacsbimbó nyelvcsap jobb és bal oldalán, befelé a gégébe lógva, mint súlyos duzzadt |
| herék, szinte összeérve rücskös dagadásdiójukkal, hogy lélegezni is alig tudtam, s tüzes |
| nyeléssel köhögve fuldokoltam, ó, szúrás-sündisznók vörös gennytüskegolyói torkomban, |
| mintha kemény érszivacsgolyóba százezer sárga-üvegfejű gombostű lenne beleszúrva, százezer |
| barkafejű gennytű, mint piros tűpárnába sárga gombostűk, piros dugókba kemény sárga |
| tű-gennykristályok és köhögtem és fuldokoltam és zihálva kapkodtam és én is ott |
| térdepeltem mindíg Babits Mihály Balázsolás-torokkal a templomoltár piros szőnyeggel |
| leterített felső lépcsőjén, kisgyerek, imára-összehajtott kezű fekete párduckölyök, rövid- |
| nadrágos, feketemáslis-zubbonyú, fehér-gallérú kék matrózruhában, fehér flórharisnyában, |
| ott térdeltem kétágú hosszú gyertya ívfüstjébe hajtott fejjel és torokkal, az égő |
| kétvillaszarvas gyertya a pap kezében és a pap valamit mormolt, és máskor is ott térdepeltem |
| én s kis tálból szürke vastag hamu-keresztet írt a pap fekete gyermekhomlokomra, |
| hamutálba mártott jobb mutatóujjával zsírszáraz kék hamukeresztet rajzolt homlokomra, |
| szagos hamuból szagos keresztet, s orrnyergemre, orrhegyemre hullt fölszentelt hamupermet. |
| Ó, torok! Gyermektorkom torka! Ó, minden tüszős pillanat! És ó, gyermekszívemben |
| feszülő nőnemü tüszőrepedés-idő! Ó, szivem gyermeki asszonyterhesség-vágyakozása! |
| Ó, asszonyi gyermekszív-férfiszivem, aki a Mindenségtől akart vágyva teherbe |
| esni! Ó, nőstény-fiúszivem ovuláció-feszülése! Ó, szivem, tüsző-áhítatú |
| gyerekszivem, aki a Mindenséget vágytad megszülni, megszületni! Ó, a Mindenséggel vágyott |
| párzani kisfiú-nőstényszivem, hogy a Mindenségtől áldottan teherbe esve, a |
| Mindenséget hordozza dagadó szívpocakjában, hogy Mindenség-embrió növekedjen |
| és kuporogva lebegjen a szív-magzatburok titkos édes szent homályvizében! |
| Ó, asszony-fiúszivem, aki kihordani s megszülni akartad önmagadban és kicsi |
| önmagadból a csak belőled-lehet forró Mindenséget! Ó, teljesség-spermát méhed |
| piros kürtjébe befogadó asszonyfiú-költőkamasz szivem: 55 évesre öregedve |
| megszülted-e már Egyetlen Kozmoszodat? Vagy hordod még, mint túlterhes |
| anya hasában hatalmas gyermekét, vagy hordod még a húsoddal ki-nem-mondott |
| világot? Ki látott 55-évesen terhes férfianyát? Ki látott férfit, aki anyja akart |
| lenni a Világegyetemnek, aki már gyermekszivébe befogadta a világmagömlést. |
| S haragudott rá részegen az apja, s haragudott józanon is! Hogy bolond, bolond, |
| bolond, bolond, bolond és ha így megy tovább: nem lesz jövője! Mert éhen fog |
| dögleni és mit akar a szegény attól, ami több, mint emberi tény, meg az is, |
| hiszen azzal emberi, hogy van. És mit akar a szegény és mit tehet, ha fia |
| verset ír és másképp szeret, mint ahogy szeretni szokott a szegény! Ha fia |
| sugárzó, pelyhes, csipkés galaxisfüggvényeket zabál legelve, mint zsiráfnyúlánk |
| ősbehemót sárkánygyíkok két lábra állva a csipkés páfrányfa-páfránylevelet, |
| meg költeményt, mint ősgyíksárkányok az ősnövényt, ahelyett hogy bablevest |
| kanalazna! És iszik ősragyogás-ásványlényeget és szürcsöl gomolygó szines |
| mindenség-habot. Igy hitte az apja, hogyha berúgott és akkor is, ha józanúl szerette! |
| Ült a suszter zöld cipészkötényben, ült törpe háromlábú széken s a szék ülőkéje, |
| mint fényes fapogácsa! Homorú pogácsa fényes fakorongból. Hisz fényesre |
| ülte a suszter a széket. Ölében kis-bakancsom. Szájában sorban sárga faszögek. |
| Diófalevélnyi vastag talpbőrdarabot tartott kezében. Fekete szíjtekercsnyelű |
| kurta háromszög-késsel a levélalakú bőr széleit ferde alakban körben vastagból |
| elvékonyodó hártyaszélűre nyeste. Aztán a hártyaperem-bőrkarimát becsirizezte |
| csirizes ujjal, bekente csirizbe mártott mutatóujjal, s ragacsdongás, csirizszakállas, |
| sárga csirizpókhálószárnyas jobb mutatóujját gyorsan felém bökte, s ajkai között |
| a sárga faszögekkel nevetve azt mondta: „Nyald le!” Szájából egyetlen faszög |
| se esett ki, és ott ragyogtak a faszögek kis fatálban, mint csillaghalmazban a csillagok! |
| Aztán a nyesett bőrt a cipőtalpra a luk fölé ragasztotta, rövid vasgombával dörzsölte |
| széleit, fényes, nyeles gombfejű vassal. Aztán az árral gömbölyű szűk lukat fúrt az |
| új bőrbe, a friss talpbőr széleit fúráslukakkal bepontozta körben, fél centire az |
| elvékonyítás mögött. Kivett egy sárga faszöget szájából, kurta hegyével a fekete |
| bőrlukba döfte, s ráütött gyorsan a vaspogácsa-fejű suszterkalapáccsal. Elől kétágú |
| villaorra volt a vaskalapácsnak! S a faszöget tövig a bőrbe verte. S így sorban: egy szög, egy |
| ütés! S lett körben fapont-szögkerítés a bőrben. Aztán reszelőt vett s gyorsan lereszelte a |
| sárga fapontok kiálló koponyamaradékát. S a cipő-talpfolt, ami mint a gépfúróval |
| pontláncsorban körben likacskörösen kifúrt koponyacsont a koponyatetőn, |
| agyműtétkor, mint a gépfúróval körbepontozott leborotvált koponya: most sárga viaszgyökerekkel |
| pontozottan körbetömött, mint rézszögekkel kivert gyöngyház-bicskanyél. Mint tövig |
| földbe vert cövekek egy ország körűl: a barna talp-levélben a sárga faszögek. S gyors kezekkel |
| bedörzsölte gyorsan a friss talpfolt szélét. Olajos ronggyal dörzsölte |
| a barna talpfolt sárga faszögecs-koszorús reszelőtalp-poros |
| peremhártyagyűrűjét. S azt mondta: „Na!” S azt mondta: „Készen van. Fölveheted!” |
| S kiment a konyhába, gondolom, evett valamit. Vagy vizelni ment, nem is tudom. Én |
| meg ott ültem a suszterszagú télben! Kinéztem a kis suszter-ablakon. Hatalmas |
| szikrázó üvegszekrény volt a tél! Üveg-őslénytár, hatalmas! Ott álltak az üvegszekrény |
| fénydoboz-múzeum télben, a szívemből-kiásott szegénység-őslények, ott |
| álltak az emberiség-múltidő őslényszegénység irdatlan, kopasz csontvázai! |
| Őslénytemető szivemből kiásva a szegénység-őslénymúlt óriás csontvázai! Ott álltak |
| a szikrázó száraz üvegkatedrális-télben a szikrázó száraz óriás őslénycsontvázak, |
| ott álltak ágaskodva két lábon, kő-páfrányfákként hangtalan lobogva, |
| mészpálmafákként töretlen omolva és hajolva, iszonyú márványcsokor-szökőkútsugárként |
| vicsorogva, a kőfésűkanál-márványbojt-sziklafüstrudak, a kőzokogás-rácsszavak, |
| a törpék, hatalmasok, monstrumok, titániak, gigászok, könnyedek, óriások: |
| a gond-Seymouria baylorensis, a gyász-Labidosaurus tumatus, a bűn-Parliasaurus |
| baimi, Sclerosaurus armatus, a gőg-Edaphosaurus cruciger, az átok-Dimetrodon, |
| a bűntudat-Nothosaurus andriani, a megaláztatás-Ornitholestes, a butaság- |
| Compsognathus, a kéregetés-Struthiomimus, a téboly-Plateosaurus, a gyűlölet- |
| Ceratosaurus nasicornis, a gyilkolás-Tyrannosaurus rex, az eleven életapály- |
| Diplodocus carnegiei, a hetykeláz Brachiosaurus altithorax, az élő múlandóság |
| Iguanodon bernissartensis, a kölcsönkérés-Trachodon, a gyávaság-Corythosaurus, |
| az elnyomottságvarázs-Stegosaurus, az elmebajtündérparázs-Struthiosaurus, |
| a csúfnemgonosz-Triceratops, a tündérbánat-Palaeortherium magnum, a világiszonyat- |
| Baluchitherium, az alázat-Rhinoceros antiquitatis, a bánat-Menodus, |
| az ősiszonyat-Uintatherium, az éhenhalás-Mastodon, a megerőszakolás- |
| Elephas antiquus, a csalás-Elephas primigenius, az áhitat Comberrellesi mammut, |
| és mind az elmúlás-Szirének, a nem-ének Arsinoitherium! És a repülő-sárkányok |
| és az ősvizilények száraz szerelmes csontvázai! Ó, szivem, szivem, kiásott égő |
| világgömb-őslénytemető! Mert mind behullottak a Szegénység-Ősvadak rettegő, |
| boldog őséletburjánzás-szivembe. Szivem az ősföldtörténelem ásványakarat |
| őslénytemetője! Szivem a szegénység-ősidő pihenésföld-megőrzésidője! Szivem |
| te ősidő-őslénytemető! Csontvázaid, koponyáid, csontmaradványaid mind |
| kiástam! Ott ragyog most a Szegénység-Őslényidőélet a tél-kristálykatedrális |
| üvegörök-lázban. Ott ragyog mindörökké! Ott lángol a kimúlt, lehúllt |
| emberi-nem-emberi Múlt, a Szegények Múltja ott ragyog kőkalász-ágaskodásban, |
| kőpáfrány-csöndlázadásban, kő-cselló-mosolygásban, kőcsipkekerék-toronygyászban. |
| Ott virágzik a tél üvegtáblái között az ágaskodó hattyúfej-kőhárfa, a lebegő, |
| két-lábon álló halálalkalom-kőcimbalom, az óriás kőpávacsontváz-szegényláng. |
| Nagy kőrács-árnyékuk, néma kőciprus-csipkezugosárnyékuk, csöpp kőszita- |
| trombitaárnyékuk a fagyott téli hóra hull. Szegények árnya ez! A szegénység |
| árva árnya: halhatatlanúl. S én a kis suszterablakon kinézve, merengve, |
| nem is vettem észre, hogy 55 éves lettem, s kinyitott szegénység-sírgödör szivemre |
| hullt, hullt az idő, mintha hó hullna lassan, s behavazott tavaszom: szegény-nép, |
| emberiségem, boldog parázs-virágzásom: csonttal, szóval rászólsz gyémántszűz-hitemre. |
| Hogy abba ne hagyjam! Bírjam áhítattal. Hiszen hűek vagyunk! S ki lenne hű hozzánk? |
| Ha mi nem magunkhoz! Ne adj föloldozást! 55 éves már fiad: Mindíg-Éhség! |
| 55 éves már! 55 és boldog. 55 éves múlt! És még mindíg azon a suszterablakon |
| néz ki, pedig megjárta a fél-világot. Époszt is írt, sokat. Nem hagylak: Hajnalom! |
| Hiszen a szegénység hatalma a hűség! Hiszen a szegénység gyötrelme a hűség! Hiszen a szegénység |
| győzelme a hűség! És ki lenne hű a szegénységhez, ha nem a szegény önmagához? Az a volt |
| szegénység odakötöz minden osztatlan gyönyörű pillanatához és édesek és szépek az odakötöző |
| boldog kötelek és én hű vagyok hitemhez és hű megmásíthatatlan köteleimhez és nem |
| akarom, hogy akármi lomha tébolytenyészet, vagy hazúg eszmékhez szolga késhazúg természet |
| elvágja és eloldja boldog, gyönyörű köteleimet! Én hű vagyok hozzád volt régi szegénység, |
| és hű hozzám múlhatatlan múltam, mert ez a hűség az én győzelmem s hatalmam! |
| 55 éves múltam és nem mondtam még, hogy abbahagyom, pedig hogy akarták, pedig |
| hányan akarták, mert gyűlölték, hogy fölszabadúltam, s gyűlölik, hogy szivemben szabad |
| vagyok, s amiben kamasszá nőttem, az a társadalom csak egyet akart: hogy halálba hulljak |
| és megdögöljek hazúg csatatéren, s száradt virágfüvekre ragadjon kiomolva „ifjúi vérem”, |
| vagy legalábbis a közöny büdös drótketrecébe dugva, vagy ürülékemmel teleszart, vizeletemmel |
| aranytócsás szorongás-vaslécdobozában rettegve és lapúlva, vagy föl-le járva idegesen, hörögve |
| és fújva ásványszikrázó őrűlt szemgolyókkal megegyezzen szivem a vasdorong-ketrecbe tuszkolókkal, |
| a nyálas és szennyes drótrácsdobozba röhögve lökőkkel, s úgy bánjanak velem, mint |
| megszálló részeg katonák a nőkkel, s megbéküljek a megerőszakolókkal, akik a |
| sikoltozó nőket leteperik, nagyanyát, szűz kamaszlányt, terhes ifjú asszonyt, ruháját |
| letépik, s meztelen élő feszületté húzzák, kopasz asszony-keresztté durván szétfeszítik, |
| kettő karjait húzza szét, kettő lábait, egy meg vigyort zabálva, szeszlángot okádva |
| a biológiai nőstény-keresztre fekszik, a jajgató eleven pucér kereszt-nőstényre, |
| s a vaginába markol, mintha puha piros selyempapírzacskót gyűrne és tépne és |
| kristálytüskefüst-tetűrózsás tőrű hatalom-dorongját a kifordúlt-szemü asszonyba |
| dugja és döfi, s ott dugattyuzik részegen romolva, s az asszonynak csak a szeme fehérje |
| látszik, mint félig kitojt fehér tojás vérpáfrányosan, véreresen, a tyúkból, a madárból, s nem is tud |
| már nyögni, mert aztán jön a többi, s a vérkancsó, ondókancsó, halálkancsó asszony meghal, |
| vagy meghalni akar, ó, az én szivem nem hagyta magát holmi tetves, vad hatalomcsordától |
| megerőszakolni, s ezért is gyűlölnek engem, mert szívtestem hűség-gyémántkagylóit |
| szétfeszíteni, széthúzva kinyitni sose tudta és sohase tudja a sokszor-gyűlölet |
| bitang, bosszúálló, kegyetlen csőcselék-emberfajta, semmiféle ideaobjektív úri szajha, |
| akkor gőgalázat, most már tomboló újragőg, föllázadt, vacak újra- „középosztály”, |
| hatalom-mohó, gyűlölködő, konok régi s új-középszerűség! Az én szivem a |
| hűség! A hűség az én szivem győzelme és hatalma! Hiába próbálta hű emberszivem |
| gyémánt-kagylóhéjai közé döfni végső kegyelme gyűlölködő kését! Hiába! Hiába! |
| Meggörbült a kés és eltört a penge! Az én gyémánt-szivem késsel bonthatatlan! |
| Az én hűség-szivem penge ki nem nyitja! Az én hűség-hitem a kések halála! |
| Az én szív-hűségem a téboly-mocsárban: zárt gyémánt-virágzás. Gőzkalapács, |
| atomkalapács nem töri fel szivem, mint súly-vaspogácsára, a nehéz fekete |
| koronggyászra tett diót vaskalapács, amivel a gyermek a dióra üt. A dióra, vagy |
| diót szorítva-ölelő ujjaira! Ó, az az elnyomás! Ó, az az elnyomatás! Ó, az árok álma! |
| Amely gyűlölve akarta, hogy kiegyezzen hű szivem a neki-mással, az elnyomással, a |
| halálra-ítélt hit hogy elpárologjon a kiegyezésben, a társadalmi bűn hódolója legyen és |
| nem halála! Ó, az a gyomrot szívre fölpréselő szégyen, mintha ülnék zuhanó repülőgépben! |
| Ó, az a megaláztatás-idő! Ó, az a megkülönböztetés-szörnyerő, amely elnyomva |
| engem, s elnyomva engem is, azt akarta, hogy úgy legyek boldog, hogy azt higgyem elnyomva, |
| hogy rendben úgy vannak a dolgok, hogy azt valljam, ez a dolgok rendje, s ne |
| vágyjak örökre, végtelenre, ne vágyjak többre: amire születtem, se többre, se kevesebbre, |
| mint amire születtem, hisz így van rendben minden emberi dolog, minden történelmi, |
| természeti és társadalmi állapot, erkölcsi, anyagi, s minek a szellemi a szegénynek, |
| hisz nem azért született szegénynek, hogy fejét az őslétből kiemelve, szivét az ősgyászból |
| fölemelve énekeljen, mint a feketerigó! S azt is akarta, hogy ne figyelj a társadalmi |
| bajra, csak tenyéssz abban a neki-halhatatlan egyszerű és zsírszegény talajban, |
| abban az éntudatlan, öntudatlan-nem-tudott pótolhatatlan bajban, hiszen az elnyomás úgy |
| is elnyomás, ha nem tudod, hisz attól boldogabb az elnyomás, ha nem tudod, |
| hogy vele vagy elnyomva te a többiekkel, hiszen az elnyomás úgy lesz a te akaratod, |
| hogy nem tudod, hogy elnyomás, s azt se tudod, hogy megváltoztathatod, mert |
| irtózza, hogy elnyomó lehet az elnyomott, hiszen irtózik mások erőszakától! |
| Az én szivem tőled el sose pártol múltam szegénysége! Hűségem sose felejtem! |
| Szivem szigorát a jövőbe sose rejtem! Sose rejtem más módozatokba és |
| más dimenziókba: ami úgy volt enyém, hogy nem is akartam, pedig szerettem, |
| ami úgy volt enyém, hogy gyűlölve nem szerettem, mert mi volna azon szeretnivaló? |
| Hiszen mi lett volna azon szeretnivaló, hogy úgy volt jó a jó, hogy közben rossz volt és szomorú? |
| És mért lenne jó, ami gyűlölnivaló? És mi lett volna azon gyűlölnivaló, hogy ami rossz |
| volt, az volt néha jó, s azt is szerettük, ami fájdalom! Az a fájdalom is az én tulajdonom! |
| Az én tulajdonom, hát nem adom! Az az én jogom! A fájdalmat sem adom! Azt a fájdalmat, ami |
| volt, és úgy volt fájdalom, hogy sokszor szép volt, ami fájdalom és úgy volt fájdalom, |
| hogy az volt benne a szépen emberi, a halandó és mégis feledhetetlen. Az a szomorú |
| volt a szép és az a könnyű szép a gyötrő szomorú! Mert azt is szerettem, ami fájt |
| nagyon, s azzal, hogy fájt, volt mindenkivel-enyém, hogy ültem a szegénység lázizzó |
| cementtajték-szigetén, az elnyomás-égitest embertelen-emberi jázmincsillaghab mézes |
| világszigetén, mint árva angyal az Isten egy hitén s boldogság-alá száműzött, a jobb-öltözetű |
| társadalom kéregmagánya alá űzött dacos kis szívemből szájamba szívárgott föl |
| az édes forró ének, mint megpattant tüdőérből a vér, s fehér papírost fogó |
| kezeimre csurgott kamasz-szájamból és kockás füzetet tartó kezeimre ömlött, |
| mint a vér piros habokkal, piros pecsétekkel, pirosan füstölögve, mint a tüdővér! |
| A tüdőszakadás piros ének! Hisz a szegény azért szegény és úgy szegény a szegény, hogy |
| sokszor az a rossz, ami jó, és az a jó sokszor, ami rossz: történelmileg és |
| emberileg! Nem a fagyhideg, vagy nyármeleg, nem a tavasztolulás, őszködájulás, |
| de valami más, és ezt úgysem érti meg, aki sose volt szegény. Hát mit adjak |
| föl én? Felejtsem el, hogy az voltam: szegény? Hogy sokszor faltól falig támolyogva |
| lebegtem az éhségben könnyedén lobogva, mint zöld lepke, ha fújja a sűrű |
| szél, mint káposztalepke, ciromlepke, sárga szalmalepke, s tüzes aranygyűrű |
| szivemre húzva: a családi és társadalmi szorongás, s a szívbőrbe égve lehúzhatatlan, |
| mint kamasz, ha játékból merev lila makkjára húzza apja elvékonyodott arany- |
| karikagyűrűjét, s nem tudja lehúzni azt, mert az a képzelet-aranyvagina, amit |
| kamasz-koituszában asszonynak gondolt, a szivalakú vérpettyes és pattanásos |
| makk-kúp bőrén legyűrve a makk nyakáig csúszott, az ovális húgycsőluk aljától a |
| háromszögletű uszóhártyaszerű feszítőbőrt belapítva, s ott csillog a háromszögletű |
| feszítőbőr alatt, ami a vessző eres vékonyhártyájához nőve, ott ragyog, mint valami |
| asszony-nyakon aranykarika! Mint Jézusfejen glória! A rózsás eres bőrgyűrődésgallér, az izzó |
| bőrharmonika-koszorú fitymabőr fölött, a visszagyűrt előbőr |
| fölött bimbózó szív nyakán. A fényeres szívnyakon. Szegény fiú! Most mit tegyen? Hát mit adjak |
| föl én? Apám sírját? Vagy apám köhögését? Vagy mert azt hiszem: mindíg van |
| remény! Hát mi lehetett volna hite a szegénynek? Mint a remény! Hogy kell |
| jöjjön valami más! Valami jobb! Valami szegénység-gyógyító forradalmi |
| fény! A fény forradalma a társadalmi sötétben! Ez lenne a szégyen? Ez a hit? |
| Ezt kellene szégyenleni? Hát mi lehetett volna hite a szegénynek: ha nem |
| a fölszabadító reménynek? Hogy lehet még fölszabadulás és lesz még fölszabadulás! |
| Ezt adjam oda? Ezt adtam volna oda? Az lett volna a bűnös csoda, a rútröhej, |
| szörnycsoda árulás: ha nem ezt hiszem, hanem azt, hogy legföljebb a panasz! |
| A virrasztás és a panaszkodás! Ez bizony boldogan emberi hit. Mert az! Mert igaz! |
| Ha nem is isteni! Most már van ruhám, házam, könyvtáram, családom, |
| pénzem, kenyerem. Amennyi kell. Vagy több is talán. De visszacsavarni mért |
| kellene megváltás-hitem, világremény-lángom? Mint a petróleumlámpa lángját, |
| lángoló kanócát fogaskerékperemű rézkoronggal. Hiszen akkor se |
| csavartam vissza jövő-hitem és megváltás-hitem, amikor nemcsak a származás, |
| de minden társadalmi más azt akarta, hogy a szegénység kanócán virágzó gyönyörű |
| vad szívláng ifjú fényem ne folyjon a gazos, szemetes, csontvázas elnyomás-talajra, |
| meg a csillagok fényéből feszülő jajra, a bűn rabrács-rendszerére! Miért fojtottam volna |
| meg dackemény szabad-leszünk-lángom? Már gyermekkoromon! És felnőtten? Most? Miért? Miféle gyakorlatért? |
| Vagy miféle elméletért? És századunkban ami társadalmi rossz, vagy történelmi |
| gonosz: mért ne lenne gondom? És mért vagyok bűnös, ha kimondom? Mért büntet |
| az, aki a remény-szót mindíg bünteti, mert azt hiszi: mindenki bűnös itt, |
| aki a fájdalmat készül kimondani, s ki is mondja szeplőtelen szájjal, |
| a másik meg azt hiszi gőgösen, öntelten, bután: csak ő büntethet, a büntetés |
| az ő joga, hisz neki meg így rendeltetett! Én tudom: aki büntet, az a büntetett! |
| És az bűnös, aki magát bűntelennek mondja. És akinek szivében spongya-láz, az a bűntelen! |
| Az ember nem lehet a szolgaság bolondja! Tegnapot mért akarna? Mért nem holnapot? |
| És az a szabad, aki szabadon kimondja nemcsak azt, ami ma az ember gondja, |
| meg az emberiségé, de azt is, ami tegnap volt a gondja, hisz felejteni azért nem bolond! |
| Ó, nemcsak az a bűn: a csalás, rablás, fosztogatás, gyilkolás, gyújtogatás, nemcsak |
| az emberölés, népirtás, nép-megerőszakolás, genocídium, elgázosítás, háborús |
| vegyi fegyver, baktériumfegyver, atomfegyver és atomzsarolás, folyékony tűzzel és folyékony |
| gázzal repülőgépekről leöntött népek, őserdők, tájak, mikrotörékeny és makromassza |
| állatok, gyermekek elleni hadjáratok, népek kiéheztetése, kizsarolt elnyomó béke, |
| megszállás, hatalmi bíráskodás és minden egyéb nem-emberi kiszámított szörnyzagyva |
| torzhülyeség, ó, nemcsak ez a bűn, de az idealáz-hamistudat, a vak vígasz-közöny, |
| a közönyöröm, a némaság-varázs, az elhallgatás! Ha nem mondod soha ki, |
| amit ki tudnál mondani! Mert gyáva vagy bevallani, amit be kéne vallani, amit |
| mindenképp be kéne vallani! Ó, hazúg hitek, hazúg halálok, hazúg elhallgatások! |
| Ó, elhallgatás-halál! Ha elhallgatod, amit be kéne vallani már! Amit végre ki kéne |
| mondani! Ó, az is halál: a vers-némaság, a bűn-elhallgatás! Az a halál: ha hittel |
| azt hirdeted parázsparázna majomvakogással, tapsoló, bandzsa emberformájú |
| fekete bőrcsésze-mirigyajkú csimpánzugrándozással, csimpánzugatással, rózsaszín |
| majomtenyerekkel a talaj szívét verve, a földszív előbőrét tapsolva ütve: |
| ami emberrágalom, népek rágalma, a megrágalmazott világ, s burjánzik az emberiség-testben, |
| mint a rák a szervezetben, s megöl minden reményt azzal, hogy hamis hitet |
| mond, s hazudik hamis bizalmat! Azt, ami volt: bűn kimondani? Azt ami |
| van, nem kell mondani? Bolond nem vagyok és bolond nem leszek, inkább |
| bűnös leszek, másoknak költő-bűnöző, de kimondom, ami volt, s ami |
| van nagy gondom a történelemben és a szerelemben. És mindíg azt, hogy hiszek |
| a reményben, hogy nem élhetünk emberek szegényen, hogy is éltünk akkor mi, |
| szegényen, hogy boldog vagyok most a szerelemben, hogy hiszek ebben, szerelmemben |
| és hitemben, hogy az a bűn, ha szived kigyulladt jelzőlámpáit bekened |
| korommal, mint kisérleti bogarak 3000 vagy 30000 cellás gyémánt-napraforgó |
| szemét fekete lakkal bekenik, a tollhegyűre csavart vékony szőrecset szőke |
| hajszál-selyem-templomtoronycsúcsát fekete lakkba mártva a kisérletező biológusok! |
| A szívjelzőlámpa-bekormozás, a piros villanypontgömb-bedörzsölés fekete |
| gyászporral, fekete felejtés-liszttel, fekete némaság-penésszel: halál-doboz! |
| Az az utolsó fönt, az az utolsó lent: a koporsó! Az a bűnös, aki hamisat hamissal szoroz! |
| Nem az, aki létével azzal emberi és sorsával úgy emberiség-létemberi, hogy nem |
| akar felejteni! És nem tud felejteni és szivéből patakzik az ének, mintha |
| megszakad, eltörik ere a vérnek, s a forró vér a szájon át a sorsra zuhog! |
| Én nem vagyok bolond és nem lettem bolond és nem leszek bolond: hát nem hallgatok! |
| Nem hallgatom el, ami fájt és ami fáj ma, hogy miféle emberalatti mészkőpálma-erdő volt |
| a szegények prae-historikus paleologiája, paleopathológiája, földőstörténet-magánya! |
| Hogy miféle ősszív-rothadások, őscsontváz-hervadások, ősjaj-látomáslángok temetője szivem! |
| Mint ősidő-sárkánygyík-temető, őstörténelem-mammut-temető, őségitestkéreg-ősmadártemető! |
| A szegénység virágpora, a szegénység dinoszaurusz-humora, a szegénység-ősszúnyogtébolya, |
| a szegénység-ősszitakötő-ünnepmámora, a szegénység-ősemlős-lábnyoma hűség-kristály |
| költő-szivemben, mint ősrétegekben, palákban és kövekben, borostyán-zárványokban |
| halálba-fulladt virágzó őslétnyomok, kőléc-csontvázbordás negatív csipkelevelek, |
| kőpórushalmaz negatív pénzkorong-ponthalmaz virágfejek, örökre-lobogó nádszár- |
| nádbojt kettős érpáfrány-tollseprű, hímpávafaroktoll-szúnyogcsápok, pozitív ponthalmaz- |
| gyűszű, ikradugó-vödör szúnyogszemek őskristályrögökben, ősborostyán-szivekben! |
| Úgy leszek bűnös bűnöző, hogy az a hitem! A boldogság! Nem bolond, boldogság-bűnöző leszek |
| én. Mert az vagyok, nem büntethető, mert nem bűnös boldogság-bűnöző! Mért büntettek engem? |
| Ember vagyok. Születtem szegénynek. Sokáig szegényen éltem. És nem nyúlt le |
| értem Isten sehonnan, hogy a szegénységből kiemeljen engem. Hogy a társadalmi |
| gyászból fölemeljen engem. Ezt még meg is értem. De azt már nem: miért nem |
| szabadna kivallanom, amit embersorsommal megértem, s mért bűnös az, aki ki |
| meri mondani, hogy a mindíg-remény szivének büszke lángja! Azt ütik? Mért |
| ütik? Az őrjöngés-fejszével csapkodók azt hiszik: meghal a világegyetem-hite |
| ősbüszke tiszta láng, ha vassal vernek a csillagokra, mint jéghártya alatt úszó kéken- |
| tátogó pikkelyviláglevél zománctűz-márványhalakra a dérbajszú, zuzmó-szőrkés |
| szemöldökű téli tolvajok? Hát joga kinek van nagyobb, mint a volt szegénynek, |
| hogy elzengje hitét minden emberi lénynek és társadalmi ténynek? Ó, nem |
| az a bűntudat, ha valaki szivében kis koszos bűnök után kutat maszat-kesztyűs |
| kézzel, mint fekete műanyag-hengerládában, füles-födelű fekete kukában |
| holmi után a guberáló. Valami emészthetőt keresve. Vagy elszívhatót. Vagy eladhatót! |
| Ó, költők, kis szeméthengerben kotorászók! Ó, büdösség-dobozban guberáló |
| költők! Száradék-eladók, csontszedők, rongyszedők, csikkszedők: bűn-érzelmesek! |
| Ó, nosztalgikus szubjektív-objektívek, magatokat angyalnak képzelő piros |
| vizilovak! Ó, kis-szennyesek! Kezetektől maszatos lesz a levegő és a papíros |
| zsíros és foltos lélegzetetektől. Ó, kancsi kis turkáló ördögtelen kegyetlenek! |
| Ostoba pina-lapozók! Mit tudjátok ti, mi az, ha elhallgatjátok, amit csak kimondani szabad?! |
| Az a bűn! S a bűntudat minden megfojtott ige-pillanat! S a halál: a hamis szavak! |
| Mért nem mondhatnám ki a szép emberiség álmát? Hirdetnem mért kellene: a hit halálát? |
| Meg mindenféle öntudat-rést: elidegenedést, kozmosz-magányt, cellamagány-emberrémületet? |
| Kacsalábon forgó szorongást? Kristály-várkastély belső-iszonyt? Szívre-nőtt halálpillangó- |
| haluszonyt? Beszűkülés-maszturbációt. Ólomhártya-versonániát? Mért üvöltitek: add meg magad? |
| A konyhapárát mikor az ablakról letörültem: apám az asztal mellett ült a széken, mosolygott, |
| a lázmérő füle mögé tűzve, mint a kőműves ceruzája, ács ceruzája, asztalos ceruzája, koporsós ceruzája, |
| boltos ceruzája. Füle mögött a lázmérő, mint egy cigaretta. Higanyrúdja, számlapja, apám: a Költészet volt! |
| Miért világmagányt? Mért nem világörömöt? Mért létkiszolgáltatottságot? Világközönyt? Mért |
| a megadást? Mért a föladást? Mért a világszorongást? A legyőzhetetlen depressziót? Azt hiszitek, |
| én nem tudom, mit élt meg lepkeszem-törékeny bolyhos égitestünk a több milliárd éves |
| világegyetem-úton és égitest-sorsa egyszer majd mi lesz? Azt hiszitek, én nem tudom: mi a |
| természet-hatalom, hogy a természetben nincsen irgalom, mert irgalma sincs és gyásza sincs! |
| Miért is volna, hisz nincs halandóság-tudathatalma, csak ontja önmagát, teremti, temeti egyszerűen |
| és közönyösen, ahogy az embernélküli lét kialakítja minden módozatát, szerkezetét, formáját, |
| alakját, anyagszerveződését és feltételét, csak lesz, csak van, csak elfoszlik, elrohad, |
| szétrobban, átalakúl, önmagából kéken föliszonylik s meghalva önmagába hull szerkezete s anyag- |
| hite törvényei szerint. Azt hiszitek, én nem tudom az emberi kínt? Az éhezést, kiszolgáltatottságot, |
| megaláztatást, megkülönböztetést, özvegységet, magányt, betegséget, az emberiség-gyermeket, |
| ha lázbeszéddel önmagából önmagára hányt, s csöpp szive úgy ugrált mellkasában, mint hálóval |
| elfogott énekesmadár zsákkal betakart barna vesszőkosárban, mert kiszállni akart, a |
| semmibe fölröpűlni! Azt hiszitek, én nem tudom, mi volt az a kor, amiben éltem és mi az a |
| kor, amiben élek, hogy mi volt a nyomor és mi a nyomor, hogy milyenek a mai szegények és kik |
| a mai szegények? Hogy akik ülnek sárga sivatagporban vagy vörösizzás hőmagányban, vagy |
| ott aszalódnak gyermekpislogású fekete bőrcserép-denevérkutyákként az éhségcserép földön |
| hanyatt, saskarmú, karvalykarmú, ölyvkarmú, héjakarmú, keselyűkarmú apró gyerekkezeikkel |
| a kegyetlen fénykristály-hőtömbökbe kapaszkodva, a gyűrt celofántűz-levegőbe kapaszkodva, |
| mint nyafogó, apró, néma hártyacsók-herezacskók, a denevérek nyirkos barlangplafonba, |
| s száraz szájjal, kiszáradt ajkakkal a száraz, sárga hőkristály levegőt szopják, mint |
| barlangtűzben izzó cseppkő-anyamellet, kiszőrösödött viaszmárna pergamentzacskó |
| szájjal, mint drótvázas rongyiszony, drótcsontváz selyempapírundoruszony állatcsecsemők |
| égő cseppkőbarlang tüzes csöcseit, a tüzes barlanggyomor hegyes, hosszú, márványmirigyes |
| cseppkőtőgyeit, a cseppkőkristályparázs hegyes csöcsagyarakat, fodros-hártyájú csillogó |
| kőviasz tőgyfogakat, hogy azok a kicsinyek, hogy azok az árva emberiséghitek már az |
| éhségtől hülyék, már szomjúság-buták s dülledt obszidiánrózsa-szemekkel, szőrös fekete |
| vulkáni üveg-rózsa szemekkel ülnek, mint Auschwitzban a zsidó gyerekek a priccs szélén |
| sorban, az összeszart szalmán, amely mint a madárfészek zölden és fehéren összefosott |
| fűcsészeszövedékzsák peremszéle, ülnek dülledt, kiszőrösödött feketeszénrózsa-szemekkel, |
| mint legyek a ló hátgerincén, hátabőrén, a tehenek vörös szemhéj-csónak könnyereszén, |
| hasuk puffadt fekete lakkgolyó és éhséghalálsemmibe lógatott lábuk bütykös, csomós, fekete |
| cérnaszálak festőlétrája, szobafestő-létraága, mint a lószúnyogok hosszú, kétszer barna |
| bütyökkel ferdén megtört rézdrótharang-szoknyalába. Azt hiszitek: szivem nem érti meg |
| elektrosokk-társadalmi rendszerek, s a betontűförgeteg-beteg civilizáció-képletek, hajnal- |
| diktatúrák, besúgás-szövedék és áruláspókháló halálos nyálragacs-habszálrács-államképzetek |
| rettenet-uralmát, hogy nem tudom az árulók uralmát, a közöny összezsugorodott |
| pénisz-riadalmát, a hűtlenek emberárulás-fegyverhatalmát? Hogy surrogó gépek, |
| mágneses szalagok, gépi-mimóza mikrofülek viszik a vádat mohó centrumokba, |
| s nagy dossziékba és gőgös kartotékrendszerekbe gyűjtve, fölsorolva, megszámozva és |
| adatolva ébrenlétünk, szívfájdalmunk, álmunk, s az lehet majd a mi halál-bíránk |
| nyálasan föllapozva? Azt hiszitek, nem tudom, ha beteg, mért beteg a rajtunk-hatalom |
| fölényes és önkényes szervezett társadalom, hogy mi a zsarnokság, a kényuralom, |
| parancsuralom, hogy az elnyomás tébolya népeken, mint tetszhalottra húzott |
| fekete halotti ruha, és van, aki úgy védekezik, hogy nevetve csal, vagy komolyan elbutul! |
| Azt hiszitek, nem tudom, hogy nem tudom, hogy a szabadság mirevaló, s szorongva |
| könnyező viasszá, gyűrt nedves viasz-álarccá sápad a hatalomra juttatott hájas |
| áruló, ha gyémánt-ujjhegyével megüti rettegő szivét a tiszta szó, s ezüst hajából |
| hideg verejték csurog kinyitott sárga viaszesernyő-homlokára, s folyik hideg páravíz- |
| patakokban sárga fülkagylói mögött, a fülkagyló vályútövében, s a rózsacsikló fülcimpa |
| mellett szalagszalmásan kicsurogva az állkapocs-borostáig fényesen kanyarodik, s |
| onnan feszes inggallérjára csöppen, mint havas bokorra ködcsepp őszi ködben, |
| s inghónalja vízlucsok folthólyag-daganat, és sárga kettős nikotinszár ujjai között, |
| mintha sárgavörös festékbe lenne mártva, remeg a parázsló részeg cigaretta? |
| S nadrágja is barna verejtékfoltos alatta, amin ül a zöldkordbársony padpárna |
| kettős nagy folt ülep-levél, mint kétlevelű lóhere, mint aki bevizelt s nem szabad tudnia! |
| Azt hiszitek, nem tudom, hogy a hűséget eláruló álla, az ezüst szőrtüskeviasz, |
| mint a megázott sündisznómalac? Hogy nem tudom, ki az elnyomott és ki az |
| elnyomó? Hogy nem tudom, ki volt az elnyomott és ki volt az elnyomó? Hogy miért |
| elnyomó az elnyomó és miért elnyomott az elnyomott? Itt vagy ott? Ott vagy itt? |
| Hogy nem tudom, mi a hazugságdiadal meg a hűség, a szűzesség, szükségszerűség, hogy a |
| gazdagság miért jobb, miért rosszabb, hogy miért szenvedés mindíg a szegénység, még akkor is, |
| ha boldog, hogy nincs, aki belássa, hogy nem joga palástja, ha aranypalástja, hogy a hamis |
| pénz mért hamis, s mitől hamis az eszme, ha hamis? Hogy mért bandzsít, aki bandzsít? Hogy a |
| halálnak fáj, ha a tömeg tajtékőrjöngve fölakaszt valakit, aztán röhögve áll, köpköd és pisál |
| levizeli a hullát, leköpi a halottat. Aztán hazamegy s eldicsekszik, s azt hiszi, valami nagyot |
| tett! Felesége meg a tébollyal verekszik, s két kézzel szórja a szobában a lisztet, s a kék |
| szobában, mintha havazna, bolyong a liszt felhőkben, pamatokban és lisztporos a szőnyeg |
| meg az alma, meg a villanylámpafény, a szekrény tetején a befőttesüveg. Azt hiszitek, |
| nem tudom: mi a forradalom? Hogy mitől és meddig és mikor és miért forradalom a |
| forradalom? És mi a közös büntetés és közös szenvedés? És mi a farsangi történelem- |
| álarc: az álnok ál-forradalom, hamis-szabadságharc? Kis festett domború és hegyes |
| üregek: kifestett papundekli-disznófejek, rókafejek, kutyafejek, hosszú orrcsövű |
| hullaarc-hüvelyek, pirossal-pettyezett bagolytehenek, Don Quijote-arcköpenyek, |
| kékszakállú Mefisztó-műanyag-arclevelek, ezüst elefántfej orrtő-szoknyák az |
| ádámcsutka bőrtalajáig lógva, piros nyakig lógó Bolond Istók keménypapír-harangsüvegek |
| aranyporral befújva, vörös meztelen sátánsegg-arcbuborékok ovális szájnyílású-segglik |
| redős, recés műanyaghabból, sötét vállakra támaszkodó sascsőrös hengerlovagsisak fekete |
| tollheggyé csavart fekete-viaszkos, fülig-hegyesedő Cyrano de Bergerac-bajusszal! Azt |
| hiszitek, nem tudom: mi a gyűlölet, a bosszú, a gyűlölködés, a rágalmazás, a sejtekben a |
| nyálzó és balga hamistudat? És mi az, ha vak vezet világtalant, ha hazúg |
| parázsra hazúg hitet lökve tobzódva mulat az elnyomó, s a szolga, |
| s csellózik röhögve bűnöntudat-csellón? És a cselló húrjai |
| ötszálú rágalmak és sátánlábszár a csellóvonó? És ki az, aki hamisan tapasztal és ki az, aki pénzzel |
| megvehető? Pénzzel és szolgasággal. Hátbaveréssel, vállkarolással? És hogy mi lehet |
| még? Ma, holnap, vagy holnapután? Ó, én láttam világ, fölémsettenkedő atomtűz-arcodat! |
| És láttam halottaid: szegénység! És láttam halottaid múltjelen emberförtelem-történelem! |
| És eltemettem halottaid! És kiástam halottaid! De még nem ettem halottak émelyláng |
| halotthúsát! Halottak márványlila habhúsát nem ettem én. Nem ettem én még halott gyermeket. |
| Nem vagyok hullaevő. Nem a halottak húsa táplál engem. Halott gyermek halálédes húsát fogam |
| még nem rágta. Szám csak halottat csókolt. Halottak húsát nem imádta szájam. |
| Szám csak halottat csókolt. Mert megcsókoltam én a halottat. Ez volt a csók-árulás! |
| Ez volt a csók-hazugság! Ez volt a csók-élettusa! Ez volt a csók halálhimnusza! |
| Szájammal megcsókoltam a halottak száját, homlokát! Az volt a csók-vígasztalásgyalázat! |
| A pihés márványgyöngyfüstviasz-szövevény halott-arcból büdös egyenes páravonalak |
| szivárogtak föl gyászra-vak orrlikaimig, széttenyésző lomha törpe büdösség-lombozat, |
| kicsi sárga, halálbűz-pikkelypecsétfa, tömény zöld páfránykaktusz nőtt orrlikaimba |
| bolyhos és fényes leveleivel, kék kristálypálca-szúrástűivel és mint a tömjénes |
| papi füstölő a halottat: bodorláng-hullalázfüsttel begomolyogta lehajló csókomat, |
| könnytelen arcomat ez a halálból-fölpárázó néma erjedésfüst-büdösség! Ó, azok |
| a virrasztás-esték! Ó, azok a virrasztás-éjszakák! Ó, azok a virrasztás-hajnalok! |
| December van. Éppen Luca napja. December 13. Verset írok, cigarettázom, kávét |
| kortyolok. A nyár a halálé. Egy régi december is a halálé. Sok cigaretta, sok feketekávé. |
| Apám ült a konyhában a széken. Ült a konyhaasztalra könyökölve. Tél volt. Téli |
| délután. Füle mögül levette a lázmérőt apám, s szájába tette, mint a cigarettát! |
| Fogai közé harapta. Mint asztalos a szöget. Mint koporsós a szöget. Mikor szőke |
| deszkát szögel, mikor fekete koporsófödelet szögel fekete koporsóteknőhöz. Nyálas |
| volt fogai között a lázmérő-cigaretta, ahogy nyálas lesz a cigarettapapírcső az ember |
| ajkai között. Ült apám kékcsíkos fehér ingben, s a lázmérőt csöndesen harapta. |
| Én meg a lázmérőt néztem: az ovális hosszú hengercsőtokban az ezüst számlap közepén |
| vékony üvegcső. Néztem ahogy a keskeny üvegcsőben föltolódva növekedve lassan kúszik fölfelé |
| az ezüst higanyrúd, a kerek puhatűz higanyszál, mint a szemanyag a csigabiga |
| magasra-kitolt tejüveg-húscső toronyszemében. 37,5°. Ennyi volt mindíg a láza. |
| Ez volt a hiába! Előtte bögre bor, halványrózsaszín. Lázmérő-cigarettás szája a csöndet magyarázza. |
| Öcsém számtanleckét írt, kékbe-kötött kockás füzetbe. Tenyere, kis ujjai zsírosan |
| tintafoltosak. Mintha egy tintahal tintafesték torokzacskójába nyúlt volna, kezét szájába |
| dugva a tintahalnak. A konyhaablak két-négyzet üvegén füstös, elfolyó páraharmat. |
| Érlegyezősen folytak szét a gőzfüst-párafürtök a kicsi ablaküvegen. Ez volt. Nagyon rég. |
| Anyám a zöld mosdószekrényre tett kisteknőben mosott. Mosta a vért, haragot, nyugalmat. |
| Sikálta sárga gyökérkefével az ingeket, dunyhákat, lepedőket, gatyákat gyorsan. |
| Nézte, párás szép ifjú arccal sokszor hátranézve lázmérővel cigarettázó apámat. |
| Most is nézem őket! Most is látom őket. Fényes alkony-árnyuk feketecsönd bánat. |
| Cigarettázom. Verset írok. A fürdőszobában dolgozik, nyikorog, dohog a mosógép! |
| Zakatol, zörög, vizet köp, vizet szív, dolgozik, mint a gyönyörű emberszív: a mosógép! |
| Dolgozik, zeng, zúg, zakatol, morog, rázkódik, dohog, hörög, szív, köp, fúj, lüktetve ugrál, |
| adagol, szivattyúzik, forr, pezseg, fehéren fújtat és fekete vízfüsttel liheg, szürke, hosszanti |
| gumiléces vastag gumicsővel vizel, habos fekete füstölgő vízkötelet ürít, sárga tajtékú |
| barna szennyhúgyot folyatva recés gyöngyszürke gumicső-hímvesszőjéből, lüktetve forrón |
| löki ki a szennyvizelet sárga spárga-ágait, mint férfi ha vizel, s a hosszú, kövér, vastag |
| aranypirosbarna vízsugár után még ritmikusan lassan kilő egy-egy rövidebb vizelet-pálcát, |
| folyékony, forró aranyrudacskát, ahogy a húgyhólyag még odabent a medencegödörben |
| összehúzódik egyszer-kétszer! Dolgozik a mosógép, mint egy eleven, buzgó, okos szervezet, |
| mint az emberi élőlények gyönyörü szíve, dolgozik, mint az emberlét alatt virágzó szép |
| homálytudat állati sokadalom gyönyörű szíve, halak, hüllők, kétéltűek, emlősök, |
| madarak, s a méghomályosabb virágzó léthártyahab állat-embernélküliség még lázasabb |
| milliárd szíve, kagylóké, csigáké, csikóhalaké, polipoké, mint a lábas-fejűek és a |
| fejnélküliek sose-gyász, sose-harag szíve, és a még homályhamarabb giliszták, férgek, |
| pókok, százlábúak, fülbemászók, skorpiók szíve, mint a fénynél-nem-öntudatlanabb |
| rovarok, bogarak, szöcskék, lepkék, sáskák, méhek, dongók, darazsak lüktetéshólyagcsók csöpp |
| hártyadob-selyemharangzacskó szíve! Dolgozik a mosógép, dolgozik az ember okos-szép |
| megváltó hite, a kis mosógép, dolgozik emberöntudatlan-emberöntudatban, dolgozik, |
| rázkódik, hörög, zúg, forr, dohog az emberszívhasonlat-gépdolog, a fürdőszobában a mosógép! |
| Ó, találékony és hatékony emberszerkesztette emberi jelenlét: mosógép! Ó, kicsi, fehérre-zománcozott |
| emberáhítat szent segítség: mosógép! Ó, fekete gumipogácsa-macskatalpakon ugráló okos |
| fehérzománc szekrénydoboz, embernél-szorgalmasabb emberszorgalmú sorslét: mosógép! |
| Ó, egyszerű jólét, hiányhegedű zengő szorgalomzenéje, létkönnyítő zene: mosógép! |
| Ó, lapos fehérzománc szekrényfödelű, szürke billentyű-gyalufogós dobozajtótetejű forró |
| buzgalmas, gyönyörűséges és diadalmas zakatoló, nyikorgó dolog-szép: mosógép! Ó, lapos |
| fényes, vízszintes koponyatető-homlok ott a fehér zománcdoboz koponyafém-egyenesén, |
| hosszúkás negatív fémlap-tégla, géptestbe-süllyesztett hosszúkás fémlap-tepsi ott a |
| szorgalmas gépszekrény koponyatető-fedőlap egyenesén, hátúl, a lapos koponyafödő |
| befejezéseként, amiben két fogaskerék-recézetű széles és vastag szürke műanyag-szabályozógomb, |
| vékony műanyagléc-körbordázatú programmozó-korong ül rövíd fémnyélnyakon, |
| mint egy óriás, szögletes rovar, óriás fehérzománc dobozbogár nyeles fémtárcsa-ikraszeme, |
| mint egy mélytengeri rostos kődoboz-őshal nyélen ülő tömzsi koponyarudacskákon |
| virágzó lepényvirág-gombszeme! S a nagy recés, kattogva és pattogva forgatható szürke |
| műanyag-pogácsák, fekete-glóriás lapfejű programm-tárcsák között, mintha |
| egy gyík kiboncolt véres homlokszeme világítana vörös szűzhártya-menzeszfénnyel: |
| csöpp piros műanyag-gyűszű burkolatú, csöpp piros műanyaghártyakalapú pici villanykörte, |
| pici világítótest, jelzőfény-hólyagüveg, lángjelzés-izzásbuborék, csöpp ébrenlét-üveghólyag-gomba: |
| a szívdoboz-mosógép működésjelző koponyahomlok-hólyaggondja, gépi csöpp |
| rubintrügy skarlát izzásbimbó, mint egy gyík kiboncolt véres homlokszeme! És |
| mintha vérezne a pici szorgalomjelző-lámpa, mintha lenne havi ciklus-tisztulása, mint az |
| asszonyoknak, mint a mosónőknek is, folyik piros fénye, a mosónők nem pihenhetnek |
| havi tisztuláskor, combjuk között a véres kendő és ömlik méhükből a vérük, szótlanul mosnak, |
| le sem ülnek és nem ájuldoznak és elönti combjukat a vér, mintha piros sugárzást okádna ősi- |
| ősi pici piros csillag, mint tengerszikla-szigeten piros világítótorony, mint fönt-zúgó |
| repülőgépek, sugárhajtású fémszivar-hattyúlécek homlokcsőrének, szürke orrhegyének, |
| remegő szárnyvégeinek, merőleges faroklapát-gerincvázának, vízszintes faroktoll |
| kurta fémhólyaglepény-szárnyának piros jelzőpontjai, vörös, pulzáló jelzőszivecskéi |
| ha lázcsókcsönddel égnek: a mosógép működésmutató vörös fényhólyagja, mint a |
| mítosz-Egyszemű homlokszeme a szakállas meseredőny arc fölött. És számok, |
| betűk ráfestve koszorúban körben a vaskos tárcsák árnyéka alatt a fémhomloklapra, |
| hajlott, belűl-üres festés-nyílvesszők, a forgási-irányt mutatók s a bal tárcsatető- |
| korongon festett számok karikában körben 1-től 12-ig és küllősen körben kicsi festék- |
| vonalak és a jobb tárcsatetőkorongon átlósan kétszer-keresztben fekete-festék |
| nagy programm-betűk: A–B–C–D, s a betűk fejéből kinövő kis fekete |
| vonalszarvak. S még egy teleírt programm-utasítás-tábla is fémcsavarokkal |
| rácsigázva a gépi egyenes homloklap-koponyára! S hátúl a szekrénytestbe |
| ágazó lágyan-tekeredő sűrű hosszúkás gumiléces szürke gumicső, az viszi a vizet, |
| s egy fehér fémrost-pikkelycsőzsákba húzott piros műanyagszövet könnyű cső is |
| beágyazódik a fal horgas rézcsap-agárszájából a géptest szekrény-szövevénybe, |
| mintha egy hosszú kígyó lenne, fölágaskodó kobra, pikkelyhártyacső-vizisikló, az hozza |
| a vizet! Ó, Mosógép! Ó, Mosógép! Ó, Doboz-szép Megkönnyebbűlt Emberiség, Mosógép! |
| Ó, Mosógép! Ó, Mosógép! De boldog vagyok mindíg, ha fölnyitom csuklós, lapos, fehér |
| fejtető-kalapod, mint egy szögletes, lapos koponyafedőt, s a kemény fémből forrasztott |
| apró-szitalikacsos fémdob ovális ajtaját pattintva, vigyázva fölnyitom! Kétágú horgas |
| fémforgács-nyelvű fémpánt-leszorítód hüvelykujj-csókot váró vályúközepét megnyomom, |
| a rugózva leszorító fémpánt köldökét, a nikkel-köldököt hűvelykujjammal megcsókolom, |
| s a köldökalsóba forrt rugót lenyomva a szoros, szikrázó fémfeszülést meglazítom, |
| hogy a merev fémhorogforgács pántívek csuklósan roppanva fölfelé behajlanak, |
| mint az izeltlábú páncélos bogarak lába, mint csuklós, csapkodó ízelt, zászlós bogárcsápok, |
| aztán az ovális záróajtót a fémdob szájáról leemelem! Ó, de boldog vagyok mindíg |
| akkor, ha a párás, vagy ezüstösen fényes fémdob hosszúkás, kerek hengerüregébe nézek, |
| s merengve és töprengve és tűnődve és mosolyogva hullatom, szórom, tömöm, |
| gyűröm, gyömködöm, gyömöszölöm a szennyest a várakozó, fénygyomor-áhítozással |
| vágyakozó dobba, tömöm a szennyes-tömeget a dobba mosolyogva, mindíg többet |
| mint amit lehet, aztán a dob-ajtót rácsatolva horgasan a két szélső dob-hurokba |
| a rugós fémnyelvet kattintva leszorítom, befoltozva így a dobszáj szennyes-ruhával |
| buborékzó oválisát. Ó, boldog hétköznapiság! Ó, boldog vasárnapiság! Mert ez a |
| kis mosógép dolgozik hétköznap és vasárnap, mert ez a kis mosógép dolgozik |
| vasárnap és hétköznap! Négy ember szennyesét mossa, mossa, mossa fényesre, fehérre, |
| lánghabosra, mossa, centrifugálja, kicsavarja mézillatúra, virágillatosra, liliom- |
| fehérillatúra, rózsaáldás-szagúra, gyöngyvirág-nevetéssé, jácintszűz-ihletéssé! |
| Ó, de boldog vagyok mindíg akkor, ha kis zsírpapír-hártyavödörrel, a fehér gyűrűforgácsperem- |
| szájú fehér papírpohárral, vagy fehér celulózbögrével szemcsés mosóport merítek |
| a nagy zöld mosóporos dobozból, s a kis üregszelvény mosópor-koponyaszekrény |
| boldog keskeny koporsóüregébe töltöm, s amikor a keskeny dobozajtó rugózva sátrasan |
| visszacsattan, s lekattintom a mosógépfödelet, s a piros konnektorba a két |
| fémhengerecske-fogú fekete gumiököl villanyáram-közvetítődugót benyomom, |
| ami összeköti a géppel a dróterezetű szürke gumikötelet, kinyitom a szürke gumicső- |
| ormányu mosógépvízcsapot, feketeliliom műanyag-gombját a fal felé jobbra csavarva, |
| s fölhúzom a tárcsagombot, s a gépet működni beindítom, s kigyullad a piros |
| jelzőlámpa-gomba, s a gép bizseregni kezd és morogni kezd és megindúl a csőben |
| a víz zuhogva és a gép szuszogva vízzel töltekezik, s elkezd odabent a |
| töltött dob forogni, előbb csak dormolva, dorombolva, mint a macska, aztán |
| nedvesen csikorogva, mintha az élő emberiség volna, forog a halandóság-sorskerék, |
| forog, zuhog a halál-halhatatlanság-kiválasztás örökítélet sors-malomkerék, |
| forog fényesen, boldogan, kiválasztva a fehérből a szennyet, az emberi test mocskát, |
| a civilizáció-szennyezett jelenlét múlandóság-piszkát, embertestünkön |
| hordott emberlétünk alsónemű-foltjait és emberbőrünk viaszkönnyeit, zsírkönnyeit, |
| verejték-lázait, alsóneműnk barna szar-nyeregsávjait, sárga váladékpántjait, |
| ondómézpöttyeit, zsír, föld, zöldség, hagyma, vaj, krumpli, tejföl, tej, lekvár, cukor, fokhagyma, |
| olaj, füst-árnyékot, mosogatólé-büdösségvarangyot, mosogatólé-habpenészt, |
| és mindenféle nem-isteni részt a gyűrött emberbüdös szárakból, csomókból, |
| ívekből, anyagokból és hajlatokból, kiválasztva, leválasztva, kioldva és kimosva! |
| Mintha bűnös szívünkből mosná ki a bűnt a feloldozást-váró önfelismerés, |
| a nem-egyszerű bűn-beismerés, a gőg ellen föllázadt legszebb emberi létalázat, |
| mintha azt mernénk bevallani, amit sohase mertünk kimondani, mintha azt |
| tudnánk kimondani, amit bevallani sohase mertünk! Mintha gőzölögve |
| kiforrna bűnös szivünkből minden elmúlás-sejtelem-minta, minden |
| fekete szégyen, ami ott tenyészett sáros körömnyomokkal, sártaréj-szívpitvarfalú |
| páros állatkörömnyomokkal a fehérben, bégető-mekegő-bőgő-nyerítő-ugató- |
| vonító-röfögő-gégekürthörgő-szakállasító-nyávogó-kaffogó-böffenő-síró |
| állat-taposás-tejút, fagyott ürülékkel teleszórt és telepotyogtatott állatvonulás-út! |
| Ó, Mosógép! Te embersegítő gépi Szentség! Mosógép! Te embersors-könnyítő gépi |
| elevenség! Ó, Mosógép! Te értünk-dolgozó, helyettünk-dolgozó, nekünk-dolgozó |
| egyszerű gép-alak! Megáldalak! Megáldalak és áldalak! Megáldalak és áldalak: |
| Mosógép! Letérdeplek eléd és megcsókolom egyszerű fehér-doboz-arcod, mosás |
| előtt és mosás után, mint anyám kezét mosás előtt és mosás után, amit csak néha |
| tettem, pedig Mama kezét kellett volna megcsókolni mindíg, mosás előtt és mosás |
| után, Mama kezét! Mama kezét kellett volna megcsókolni mindíg! Mama |
| lúgrágta piros szivacskesztyű kezét! Nedves cement-padlón álló tyúkszemrózsafa, |
| bütyök-dugófa lila visszérszoknyás könnyű lábait! Mert Mama mindíg |
| mosott, mosott, én a vizet cipeltem vödörben a kútról az óriás korombuborék |
| serlegköpenyű rézüstbe. Sikálta Mama a ruhát reggel, délben, délután, hajnalban, |
| éjszaka, este, sikálta széles gyökérkefével súrolva, radírozva gyorsan a nagyteknő belső |
| oldalára simított vizes ruhát, radírozta és sikálta a nagy sárga mosóteknő oldalára simított nedves |
| ruhát, a teknőoldalra tapadt, ráncos redőlegyező-vászonömlenyt, s nagy nedves |
| selyemhólyagok, párolgó vászonbuborékok nőttek, gyűrődtek, simúltak el a barna gyökérfénylegyező |
| ferde deszkalapon, a habörvény szürke koporsó-oldalon, s a szürkelila teknővízben |
| hánytorgó habdaganat sercegés-állatok, vászonhólyagbálnák, szétlegyezett ránckörszoknyájú |
| celofángolyó-medúzakalapok legeltek lebegve, mint óceán sustorgó állatai, szappanhab- |
| pikkelycsikók, hablepény-ráják, szikrázó tajték-szirének, pontpezsgéscsomó polipok, |
| s Mama a vizes ruhát sikálta, gyúrta, kefélte, kefével sikálta, gyökérrel sikálta, |
| kezével gyúrta, gyúrta, gyömöszölte, csavarta, mintha egy óriás sárga gyökérállatot fogna kis |
| paradicsomlángcsipke kezében, valami mélytengeri sárga gyökérállat szörnyet, |
| ezerlábú mélytengeri korallváz-pókcsodát, hosszú gyökérszőr-koporsóhalat, |
| mintha a Bibliát dörzsölte volna az ördög bűnfoltos szívbőréhez, az égő |
| Evangélium-köteget a Sátán leszakadt fitymabőréhez, sóhajtott, nyögött, |
| görnyedve állt a mosókonyhagőzben, én meg az üstkályha nyitott ajtaja előtt |
| ültem, barna bütykös venyigekupacon, mint gyermekangyal-Ferkó a feltámadás- |
| előtti emberiség-csonthalmazon, a hengeres üstkályha fekete domború ajtaja |
| fekete kormos csappal, fehér csipkegomba-porcelángolyó-fogantyúval, |
| vagy talán fehér porcelándióval, s a parázsnégyszög-szivacskocka pirosarany |
| sercegő, pattogó hőárnyéka zuhant gyorslüktetésű mellkasomra, mert oly |
| gyorsan lihegtem, mint ujjam hegyén a kis zöld levelibéka, amit a diófáról, |
| fölmászva levettem, s pihegett ujjam hegye köré ragadva a pislogó puha zöld |
| pacni, a sárgatokás ember-szemű kétéltű állati massza, mintha kelő |
| kenyértésztába nyúltam volna, mutatóujjam a tésztahúsba dugva, s onnan |
| kihúzva lágy buborékoló tésztaragacs-golyó bimbózna hólyagosan fekete |
| gyermekmutatóujjam hegyén! Mama keze: aranyozott érvirgács piros festékbe |
| mártva! Mama keze: piros selyemredőpapírossal betekercselt kék galambláb! |
| Mama keze, mint egy véres ország! Mama keze: piros krepp-papír-kesztyűbe |
| dugott Kálvária! Mama keze: ötágú vérgejzír-földrész! Mama keze: bíbor |
| szivacshengerekkel virágzó kaktuszpálma! Mama keze: piros korallállatokkal, |
| vörös polipszőrcsillagokkal benőtt korallfa! Mama keze: akácfából kifűrészelt |
| vékony sárga lécgereblyevilla! Mama keze: csipázó, menstruáló tengeri |
| viaszrózsa! Mama keze: piros sztaniolból gyúrt esernyő-csontváz! Mama |
| keze vizes rongyokba csavart piros láz! Mama keze: viaszcseppkőszakállas |
| gyertyacsonkú ötágú réz-gyertyatartó! Mama keze: szivacsos húsból tűzliliom! |
| Mama keze: én megváltó piros csillagom! Ó, hogyne áldanálak Mosógép, hiszen |
| mióta vagy, már a Mamának se kell mosni. Te mosod helyette a szennyes |
| világot! És nem igaz, hogy a mosónők korán halnak, hiszen Mama már |
| 75-éves! És ne legyen igaz a költő szava akkor, ha én már a mosógép hatalmát hiszem! |
| Költő: légy hű a reményhez! Mama piros szivacsállat-tömlőállat-zsákállat-merengés |
| keze vitt engem az emberi hűséghez! Mosógép: légy a Mamáért áldott! Szent, szent, |
| szent, ezerszer szent Mosógép! Vannak tenálad bonyolúltabb, tökéletesebb gépi |
| szerkezetek, gépművek, gépjelenek: elektronikus agyak, számítógépek, kompjuterek, |
| űrhajók, űrrepülőgépek, atomerőművek, digitális, kristályos, buborékos gépi tényerők, |
| Istent-megközelítő, Isten-szívébe repülő csápszörny-gép-emberkövetek, lézerek, gépi fényevők! |
| Őket is áldom! Mert az ember hűségét mondják a végtelenhez! Kutatva az Istent. |
| Ember vagyok, s úgy ember, hogy hiszem: az ember gépeivel teheti emberivé a munkát! |
| Ember vagyok, s ember azért, hogy a gépek embermegváltó hatalmát szeressem! |
| Ami emberré lenni tényével segít, áldjuk azt a gépet. Áldásunk: szép szükség! |
| Áldalak Mosógép! Ezerszer áldalak: embersegítő gyönyörű Munkás Gépi Egyszerűség! |
| Áldalak Gép, Mosógép! Áldalak! Megáldalak! Áldom, hogy lettél, áldom, hogy megszülettél, |
| áldom, hogy lehettél, hogy dohogva és zuhogva forgatod tisztító szived fénydoboz-mellkasodban, |
| a boldog, zárt vasrosta-szitadobot. Áldom munkád és állapotod egyszerű Munkás Gép-szűzesség! |
| Áldom jelenléted és áldom örömöd. Mert áldott vagy te az emberek között: Mosógép! |
| És áldott a te méhednek gyümölcse: a kimosott ruha! Áldott légy gépi dolog-szövetség. |
| És áldott vagy te az asszonyok szívében, áldott az asszonyok örömében: Áldott Mosógép! |
| Legyen áldott léted minden pillanata: Mosógép! És léted erkölcse: a segítség veled-áldott: Mosógép! |
| Mosónők álma: Mosógép! Mosónők álom-túlvilága: Mosógép! Mosónők varázsvirága: Mosógép! |
| Anyám úgy állt a mosóteknő mellett, mintha mindörökké ott akarna állni! Úgy állt anyám |
| a mosóteknő mellett, mintha mindörökké görnyedve ott állna. Ruhát súrolva, meghajolva |
| gőzben, kis fehér vászonkonttyal fekete fején. Kék virágmintás szürke barhetruháját meztelen |
| combjai közé fogta, begyűrte hátra egész az ánuszpontig a barhetruha nedves szoknyarészét, |
| mert nem volt rajta nadrág, amikor mosott. Meztelen volt asszonyteste alól, amikor mosott, |
| s vizesen és feszesen feszűlve ragadt a fiatal combokra elől, s összeszorított combjai közt |
| hátúl fodrosan, ráncosan, tarajosan, legyezőfodrosan és legyező-ráncfodorszalagosan kunkorodva |
| kiállt és fölállt, mint gazdag kakasfarok, zománcmohalomb-pávafarok, hegyes lángzászló, |
| szürke penész-cimbalom! Úgy állt ott, mintha mindíg fújna a szél, úgy állt ott a sárga |
| gőzsziklákon, a fehér páraláng-vitorlák, fénytüskés sűrű gőzpárauszonyok között, mint |
| emberépítette tengeri kőzátony csőr-élén a rózsaszín márványlepelruhás Niké, márvány- |
| redőruhája rózsaszín hártyalángját ráncosan hátrafele fújja a vad tengeri szél, és ifjú |
| testére csókolva tapasztja, úgy állt ott a mosónő-Afrodité, a rózsaszín sárga |
| márványselyemlepelingruhába csavart mosónő-Vénusz, mintha mindíg fújna a szél, |
| mintha mindíg fújna a szél, a vad, vad, vad, vadvak, vakvad tengeri szél, a szél, |
| a szél, a szél, a vad tengeri szél a kis mosókonyhában, az udvarvégi kis mosókonyhában, |
| mintha mindíg fújna a szél! A ruhafelsőrész elől a nyakánál mellkasközépig |
| kigombolva, s látszott az emlők között a szőrpihés barna vályú, s pici emlői néha |
| kibuggyantak oldalt, jobbra és balra, mint kigyűrt hagymafejes csigaszemek, mintha |
| mellkasán két kitolt szemcsöcsű, két virágzó szembimbós fejtőgyű csigabiga ülne, |
| és emlői voltak a csigaházak és piros pici emlőbogyói a csigaszemek! Piros páraüst |
| gégegödrében gőzpárakönnyek, mint könnyek a vak szemgolyónélküli piros |
| szemgödrében, akit a gyorsvonaton néztem, Belgrádból hazafelé! Belgrádtól |
| Szabadkáig. Mint élére-hanyattfordult üres csigaházban harmat, mint üres csigaház, |
| piros-zománc kürttekercs-szívében esőlé. Mint üres szemgödörben a könnyek, |
| a szemgolyónélküli piros nyálkahártyacsészében, a homlok-alatti vörös szemüreg- |
| vaginában, az alsó, s felső szemhéjak vagina-cimpái és vagina-lebenyei alatt a |
| vérvödör-nyálgödör-hüvelyben, a vak homloka alatt az üres nyálkahártyagödör |
| piros madárfészekben, amiben nincsen tojás! Mint üres szemgödörben a könnyek! |
| Állt anyám a kis nyárikonyha-mosókonyhában a szappantaknyos és habnyálas |
| cementpadlón, állt a szürke hidegségen, állt a nyálkás és síkos örök-hűvösségen, |
| állt apám óriás öreg fekete cúgoscipőjében mezitláb. A cipőbőr oldalai belűl |
| jobbra, balra ollóval kerekre kinyírva, ollóval korongosan kiszabva, s úgy álltak |
| ki azokból a lukakból anyám jobb és bal lába-nagyujjának hatalmas, fényes |
| sárga bütyökcsontjai, mint óriás parafadugók, mint óriás sárga porcelándiók, |
| mint fekete koporsóra ragasztott vastag sárga gyertyák, sárból letört kőkrisztus-kezek, |
| mint őzbakok mohos szarv-rügyei, mint kemény rózsakrumplik, mint |
| orrszarvút tömör, nehéz orrtüskéje, mintha lába ferde nagyujjainak oldalt-kinőtt |
| metszőfoga lenne, mintha lába nagyujjának oldalt-kiszúró óriás sárgakék |
| kakascsőre lenne, mintha félagyarú elefántfej volna a cúgoscipőbe bújva, |
| s a cipőlukon, a cipőbőrbe vágott kerek ablakon kitolúlt volna a sárga |
| elefántagyar! Mint súlyos, rozsdapettyes piroslila rákollók a cipőből kiágazó |
| bütykök, mint oldalt nyeles-szemű mélytengeri őshal égő villanykörte-bimbó |
| végű sziklacső-szemei! Mint herélt lovak, kiherélt szamarak dagadt fekete |
| pénisztokja az eres-bársony fekete állathas hátsó combjai tövében. Mint fehér |
| csillag-gyémánt-tüz gömbáradat a boldogtalan fekete éjben. Mint a születő |
| gyermek: félig már kint, félig még bent a szülő nőben, mint az elmúlás a |
| gyámoltalan örökidőben. Kiálltak bütykei a cúgoscipőből. Anyám állt a cúgoscipőben. |
| Hajnalban, mikor vértócsa volt a fény a nyálkás cementpadlón, hideg kockás aranytócsákban |
| nappal, az alkonyat higanytócsa-kékben, este az aranyhomály-petróleumlámpafényben. |
| A petróleumlámpa a kis nyárikonyhaablak keresztfájának szívébe vert vasszögén. |
| Ott függött, mint elhízott, pocakos, világító Jézus, üveghólyag-mellkasának lánglevél-szive |
| bekormozta az üveget, mintha fekete pávatollakkal lenne belűlről beragasztva. |
| És a kis ablaküvegen jégvirágok: fagy-páfránytollak, dércsipkelevelek, jégláng-kakasfarkak. |
| A ruhát rázta, gyűrte, gyömöszölte, gyúrta, csapkodta, összedörzsölte, egymásba-hólyagozta |
| a vászonlángokat, gyúrta, rázta, vízben lobogtatta, ujjaival radírozta, ökleivel taposta, |
| hajlékony piros korallcső-ujjaival, s pici és nagy ujjsebei kivirágoztak, mint a menstruáló |
| asszonyok hüvelye, az a sok piros virág, mint menstruáló vaginák, kitágúltak és |
| érrepedés-csillagokkal kibugyogtak önmagukból a varrótűszúrás-pontok az ujjakon, |
| a hüvelykujj, a mutatóujj konyhakésvágás kettős ajaklebeny-félholdjai, a vörös és lila |
| szögkarcolás, tyúkköröm-karmolás piros pontcérna-csíkjai, és lemaródtak és leolvadtak |
| a lúgos, szappanos szürke mosólében a rücsökrózsa hegek, a fakéregvonal varratok, |
| s a hosszúkás, keskeny, apró, széles, pontszerű, kagylóhéjbelső-életű lila sebhelyek |
| fényes rózsaszín szűzhártyákkal bevonva, rózsaszín bőrselyem szűzhártyákkal, |
| az összenőtt seb szűzhártya-kagylóbelseje, mert a sebek alatti új bőr, a varratok |
| alatti új bőr, mint rózsaszínpiros finom porcelánhártya, rózsakék üveghártya, |
| mint az állatcsontporcelán tengeri csigaházak fényes rózsás kürtbelseje, kagylóbelsők rózsakék zománca, |
| a varratkérgek alatt a vékony, átlátszó új bőr, mint kövek alatt a sárga hártyafű, |
| a lapos pórusos sárga fűszál-papíros, mint kövek alatt az elsárgúlt hártyás, zománcédes, |
| fényes, síkos, üveges talaj! Könyékig fölgyűrve a barhetruha ujja anyám karjain! |
| Mint csigafejbe, a redős lepénykehelybe befele-gyűrve visszacsobogva és befele |
| visszafolyva gyűrűsen begöngyölt szarvbimbó csigaszem, a redős lágy fehér hústésztában |
| a rózsahab-peremű köldök, mint mikor anyánk a kiszaggatott, megformázott, liszttel |
| beszórt kenyértésztába, a tésztahát domború közepébe mutatónagyujját a második |
| ujjpercig benyomta, s így csinált köldököt a kenyérnek, mint a csigafej gyűrűs |
| és redős csigaszemkútja, a redőperem-buggyanásbögre, a puha lepénykoponya |
| puha köldöke, ha a csigabiga szemét, a kitolt hagymabimbó-végű redős húscsövet |
| vissza tetőhomlokába behúzta: anyám könyöke fölött, a barnapihés felkar közepén |
| a fölgyűrt ruhaujj rongy-gyűrűi! S kivett a vízből, a pépszerű szürkekék |
| higanyszenvedélyből egy-egy inget, törülközőt, lepedőt, párnahuzatot, dunyhahuzatot, |
| bugyit, kötényt, köpenyt, gatyát, tenyerei közt összenyomta, mint a vízzel-telt |
| szivacsot, két-részre, négy-részre összehajtogatta, s a nedves hajtogatás-csomagot |
| két véginél megfogva erősen megcsavarta, csavarta jobbra, csavarta balra, |
| ahogy a tyúk nyakát kitekerik, a kopasznyakú tyúkét két tenyérrel jobbra-balra |
| csavarva, csavarta, facsarta, facsarta, csavarta az óriás fadugós mosóteknő fölött, |
| ahogy a fűzfa-ágat zölden csavarjuk letörni, hogy a fűzfabőr zöld csöve leválik a fűzfahús sárga, nyálas |
| felületéről, s meglátszanak a mézbarna göbök a növénycsontban, mintha |
| megnyúznánk egy zöld levelibékát, s látnánk a fehér |
| békahúsban az idegcsomókat, vékony szép kezeivel szinte szárazra |
| csavarta az összehajtogatott vizes ruhát, aztán a lavórba dobta a kicsavart ruhát. És tudta: melyiket |
| kell majd kékíteni! És tudta: melyiket kell majd keményíteni! Az |
| udvaron a kútfától a szederfatörzsig keményen kihúzott sárga kötél volt, |
| az udvaron a kerekeskút zöldre festett nyakától a diófáig sárga kötél |
| volt parabolásan kifeszítve, arra terítette anyám a ruhákat, minden mosás- |
| hajnala ott száradt, minden mosás-reggele ott száradt, minden mosás-nappala |
| ott száradt, minden mosás-alkonya ott száradt! Hogy csattogtak és ropogtak |
| télen a fagyott lepedők, köpenyek, ingek, dunyhák, hosszú-gatyák! Csattogtak, |
| ropogtak és lobogtak a fagyszélben, mint húsvéti körmeneten, úrnapi körmeneten, |
| búzaszentelői körmeneten hosszú piros és zöld és sárga nyélen az arannyal-hímzett, |
| ezüsttel-páfrányos, Jézusisten-arcú, Szűzmária-Leonardo da Vinci-mosolyú, |
| Gioconda-Szűzanya-mosolygású, aranybojtcsengős, liliomkehely-alakú fehér |
| és piros és kék és zöld és sárga és lila és vörös-selyem templomi zászlók, |
| az Isten-álarcai zászlók aranybojtrózsával csöngettyűzve, táncolva és lobogva, |
| ringva, fürtösen, szirmosan csattogva az Istenanya-menzeszkendői zászlók, |
| anyám menzeszkendői is a télben üveg-fagyottan, anyám kimosott, |
| barnafoltos fehér barhet-ágyékkendői, mint fehér üveg-eperfalevelek, |
| átlátszó üvegláng-ősállatpikkelyek, mint fehér porcelán-ősdiófalevelek, |
| mint fehér hártyaüvegtoll-angyalszárnyak, csapkodtak, zörögtek és ropogtak, |
| fagyszárazon nyikorogtak és fehér porcelánhártya-könyvlapokként |
| csikorogtak a kékszigorú halhatatlan téli szél szűzében, mint égő könyvek, égő |
| könyvlapok a téboly aquinói tüzében, zizegtek, zörögtek, zenéltek, zokogtak, |
| rezegtek, lobogva egymáshoz csapódva kopogtak, fehér porcelánhártya merev szárnnyal |
| egymáson tapsoltak, mint gombostűre szúrt apró szárnyas állatok, mint gombostűre |
| tűzött lepkék, pillék, méhek, darazsak, dongók, legyek, cserebogarak, szarvasbogarak, |
| orrszarvú-bogarak, hőscincérek, ganajtúró bogarak, katicabogarak, bronzcímer-bogarak, |
| mint gombostűre fűzött eleven szárnyas apró állatok, ragadozó tündérgyémánt-szavak: |
| szitakötők, gombostűtengelyű pörgő, síró, zokogó, nyafogó, lobogó, ropogó, |
| zizegő, lángoló, körben-táncoló eleven körhinták, élő állat-ringlispilek, |
| s a gombostű hegye a dugóban, s a gombostű szára testük eleven jaj-anyagában, |
| a kitines-lucskos-szőrös-szelvényes-páncélos-hólyagcsöves puhaságban, s a |
| gombostű feje hátukból, vagy tortarkójukból, vagy potrohcsigájukból áll ki, |
| mint behavazott tömegsírból a koponyák, mint a púpos hátpúpja a meztelen |
| hátgerincből a kombiné alatt, vagy az ing alatt, mint behavazott csatamezőn |
| az emberfejek halott zománcrózsái a szélben, vicsorgó-fogsorú, hócsipkesarló |
| szempillájú, nyitott üvegkés-szemű zománcrózsák a bombázás után a |
| fehér téli szélben a füstölgő büdös eleven romokból, a tél óriás gyémánttűire, |
| a fagy óriás kristály-gombostűire szűrt zenélő, jajgató, síró, zokogó, kopogó, |
| ropogó gyémántájulás-szitakötők, kristály-ejakulátum-szökőkút-pillangók, |
| fehér-eres hatalmas porcelánlepkék voltak a megfagyott ruhák a |
| feszes vagy parabola szőke ruhakötélen! S anyám tarkóján a lila mályvafolt, |
| mint egy ibolyalevél, mint őszi piros eperfalevél, mint egy csokor ibolya! Anyám |
| tarkóján a lila májfolt. Félig fekete haja alá benőve, ahogy a tarkóbőr |
| a koponyabőrbe fut át. Mintha jód-pecsétet nyomott volna rá az Isten, |
| mintha hipermangán-pillangó ülne tarkóján, félig fekete hajába bújva! |
| Most se fehérbe! Most is feketébe! Csak most már lazába! Most már nem |
| kövérbe. Mert ami fekete drótbodorfüst régen, az mint koromporral befújt |
| gyermekláncfű-golyó, amit koskígyó fújt, amire ráhörgött az öregség-párduc, |
| s a pehelygolyóból lobogva kiszálltak innen-is, onnan-is könnyű keményszárú |
| sötét pehelyszárnyak, fényesen zuhogó füst-piheesernyők, mintha a vattásan |
| sűrű habgöndör gyermekláncfű-pehelykoponya pihegömb-fogsora ritkulna |
| ki itt-ott, ahogy a szél fújja, ahonnan megfújja forró öreg szájjal az aranyhörgés-szél, |
| s ritkább a gömbgyapot, itt-ott már a virág pórusos stoppolófa-gomba |
| fejformája látszik, és a gömbkerekben körben ferdén, egyenesen, függőlegesen |
| már egymást-is-látva a piheszár tengelye meglátszik, egyik, meg a másik, |
| mintha gömbkörben fekete cérnával befűzött tűk lennének a koponyacsontba |
| szúrva, megritkúlt már haja, neki is, anyámnak, a fekete göndör hajfüst |
| alatt fehér hajbőre kilátszik, haja mint laza fekete gézfürtgolyó, mint |
| sűrű sötét felhőt, ha ritkára fúj a szél, mint bodrosan, göndören szétlazuló |
| gömbpáfrány-füstritkaság. Nagyapám, anyám apja, Amerikába szökött egy |
| hajón 1907-ben. New Yorkból írt bocsánatkérő búcsúvers-levelet. |
| Fiuméből indúlt, New Yorkba érkezett. A hajót festette közben. Itt hagyott |
| öt gyereket. Ott mosogatott egy évig. Aztán visszajött ugyanígy. Nem tudott |
| meggazdagodni! Itt napszámos volt kilenc évig. Aztán, Isonzónál rárobbant |
| a barlang. Haslövést kapott. S itt halt meg Budapesten, mint aki titokban! |
| Nagyanyám, anyám anyja fiatal-özvegyen megöregedett. Amit Róza küldött, |
| nővére Amerikából: a szardiniát mindíg a tanítónak adta! Nem |
| tudta, mi van abban a szines fémdobozban. Meg hát napszámos özvegyasszony |
| nem eszik olajos halat. Ötven évig nem kellett neki se férfi, se Isten. |
| De kis bütykös ujjaival szétdörzsölte, szétmaszírozta mindíg gyulladt mirigyeimet, |
| a diónagy, szilvanagy, cseresznyenagy, borsókicsiny nyirokmirigyeket. Pörzsölt |
| hátamon, nyakamon zsíros ujja, mert ecetes disznózsírral kente hátamat. |
| Ecetes disznózsirral kente be hátamat, nyakamat, vállgödreimet, hónaljaimat, mellemet, |
| derekamat, a kis porcelánbögrébe, az ecettel összekevert zsírba mártva kis bütykös, csámpás |
| ujjait, s mintha fésülné a zsírt, a zsírban vastag húzás-vályúk, barna nyomok, fehér |
| fésűnyomok, ültem a sámlin ecetes zsírral vastagon bekenve, ültem mezitláb, kis gatyában, |
| fényes zsír-ingben, savanyú selyempapír-ingben, kisfiú-ecetesuborka, kisfiú-ecetespaprika. |
| Mint a zöld szőlőfürt: voltam az! Beteg tavasz. Testemből fürtösen kiálló nyirokmirigygolyók! |
| „Az majd beszívódik”, mondta, s finoman, lágyan, dörzsölve szétnyomta |
| a golyóként kiálló zöld testmirigyeket. Ült fekete fejkendőben, nevetve a halál-parton. |
| Anyám szívéből nem szökött ki az ifjúság! Nem sírt a világ másik oldalán az óceánparton! |
| Nem zokogott, nem nyafogott, nem vinnyogott, nem sírt, nem jajgatott, nem átkozódott sorsán! |
| Nem menekűlt. El nem futott. Nem is akart, nem is tudott! S ha akart volna is, |
| hová futhatott volna, hová? Három gyermekét magára kötve fehér batyukendőben, mint |
| síró eleven kosarakat, hátára, mellére, hóna alá a csípőjére? Hová is futhatott volna ő? |
| Hová a kiscseléd, napszámoslány, gyárimunkásnő, mosónő? Hová? A Szűzanya túlvilág- |
| verejtékszagú hónalja alá? Szűz Mária köpenye alá, mint Szuzó az egyszerű misztikus, |
| Szűz Mária köténye alá, mint H. S. a festő? Szűzanya világkockás kék mindenség- |
| köténye alá, amely a boldogtalan más-lét kékrács-vasalás sötétkék-vászon ablaka, |
| vagy ajtaja? Szűzanya Isten-mosolyú fényes fehér inge alá, ahol a szűz szőrök illata |
| és szűz párták és cimpák örök virágoskertje, mint föltámadás-utáni boldog temető, |
| mint föltámadás után az elképzelt boldog Földgolyó, a Szűzanya sűrű fényvászon |
| inge alatt a sorssal-megváltott öröklét, világzuhanások és megtisztító boldog |
| vérfolyások, világegyetem-szétfolyások és világmindenség-szívinfarktusok örök |
| üdvösség-barlangja az az ing, combok, húsok, szőrök, nemző és ürítőszervek puha, sugárzó |
| gyémántkertje a világasszony fényes köpenyingben. Hová futhatott volna, hová? Hová? |
| Nem várta őt semmi Bujtató Boldog Anya, akinek csillagból-szőtt fényszabad inge alatt |
| a hajdani, vagy eljövendő Éden, piros pálmafák és szelíd párducok, arany-együgyű unikornisok, |
| zsiráfok, medvék, orrszarvúak, elefántok, vizilovak, boldog merengő ragadozók, sétáló, ugráló, |
| tűnődő madarak, énekesek és rikoltók, ezüstcsipkekosár-rikácsolók, meg mindenféle |
| szemérem-ihlet virágok, túlvilágföldi selyemállomások zöld oszlopsugáron, Istennyál-tó, |
| szupernóvaszakáll-zuhogó sors-vízesés, csivitelések, csicsergések, csiripelések a páratűz ágyékszőrzetekben, |
| nem várta őt semmiféle földrész, óceánon-túli boldog szorongáspart, más létszigetek |
| kemény kontakt-lencsés szemű madarai, merev nézésük, mint ruganypuha szemgolyón |
| merev kontaktlencse és kettős orrlikvályús dupla hosszú aranyvéső a csőrük, a szegénység |
| bánatköteleivel és örömspárgáival volt ő sorsához odakötözve és mégse hitte anyám, hogy |
| ez a természetes, hogy így kell lennie, mert így van, mert nem kellene mindennek úgy lennie, ahogy van! |
| Hova futhatott volna? Hova? Hisz úgy élt a szegénységben, nem boldogtalanúl, de nem is boldogan, |
| csak megmaradni-akaratosan, ahogy a kis fa kősivatagban zöld napreménnyel! Hová? |
| Sorsa fölé? Sorsa alá? Sorsa elé? Sorsa mögé? Pedig elfutni neki is lett volna joga! |
| Elfutni neki is joga lett volna, anyámnak, nemcsak a másik mosónő fiának, urának és fiának, |
| hiszen ő is csak szegény volt, mint anyám, meg én, meg mind, akik voltak és vannak |
| szegények. Mégsem egyformán voltunk szegények. Ezt aki nem tudja, hogy is értené meg? |
| A szegénynek előre sose köszöntek. A szegény mindíg előre köszönt. Ha köszönt! Állt a |
| gazdagabb az utcakapuban, állt fényes ingben, lapos fekete kalapban, állt a reggeli kék |
| május-napsütésben, s nevetve hetykén kiköpött a porba, ha neki sietve kalapot |
| emeltek, legföljebb megbökte kalapkarimáját jobb mutatóujja szabóollóval |
| vízszintesre-metszett körömélével, s röhögcsélt, de nem szólt, bal kezében égő |
| cigaretta, azt szívta s ezüstkék füstkarikákat fújt szájjal csücsörögve s a füstöt kiköpve, |
| s így írt szétlazuló bolyhos füstgyűrűláncot a fénylő levegőbe, szétolvadó hajú |
| füstpamut-szökőkút korbácsot. Állt, mint fronton a katona, pedig rég le van már lőve? |
| Akkor is, decemberben, mikor anyámhoz, kislányomhoz falumba hazamentem |
| Budapestről. Itt friss sírok minden szoborkertben, fagyott piros virágok, festetlen |
| fakeresztek, fölgyújtott könyvek, lepisált könyvek, aknáktól kitépett redőnyök |
| lengő hosszúkás-négyszögletes fémborda-vályúnyelve nyikorgott, akasztókötél-vastag |
| leszaggatott áramkötelek, villamos-villanyhuzalok úttestekre-zuhant, fölágaskodó, |
| aszfaltra tört-csipkésen kötélvonalzó fémpókháló iszonyú óriás roncs-összege, |
| kiégett tankok, akasztott emberek, elégett katonák, mint összezsugorodott, tűzbe |
| dobott sztaniolpapírgombócok, a sikítva fölcsapott páncéltoronytető mellett véresen |
| kilógva a páncélodú-hasból, mint vérző aranyeres végbél ahogy a testből kigyűrődve |
| vérmirigyfürtökkel hosszan kilóg, utcai villanyvezeték-dróttal nyakuknál szőkén |
| vedlő platánfatörzshöz kötözött katonák, mint fulladás-lila bohócruhák, |
| ultraviola dülledt selyemarccal, hullaviola dülledt selyemfejekkel, mintha |
| óriás piros legyek lennének torgégéjüknél az aranykígyóvedlés platántörzshöz |
| kötözve, s óriás vonagló, zizegő, kitineres, mozaikablak-szövetség hártyaszárnyuk |
| a véres levegő, a piros zászló, ingük lehúzva, csizmájuk lehúzva, s liladülledés légyarcukon, |
| lilahorpadás légymellkasukon csurog, folyik, csúszik, csúszik a köpésnyál, mászik |
| mint ezer tajtéklángos-redőtesttalpú csigabiga, mint ezer hosszúkás hablepény- |
| fodros és recés talptestű csigabiga a köpésnyál gégéjüktől lefelé a lila |
| légybársonyon a nadrágkorcból kibuggyanó has köldökig föllángoló nemi |
| szőrzete felé, szemük csomósan kiáll, szinte a homlokra nőve, mint a fekete |
| legyek tűheggyel teleszúrkált barna gesztenye-szeme, itt gyertyák égtek az ablakokban |
| és házak égtek és könyvtárak égtek, s hosszú egyenes foszforvonalak csíkozták be |
| a fényes levegőt, mintha gyerek fényes kék iskoláspapírra ezüstgrafitceruzával |
| egymás mellé hosszú vonalakat húz, mert a levegő, mint az iskolás-kivágópapír: |
| felűl lakkfényesen kék, alúl fehér, teteje lakkpapír-kék, alja krétaszűz-fehér, itt |
| a tankok koporsótetejére csavarozott fémtepsikben habosan és zsírosan lötyögött |
| az embervér, nyúlósan, habosan, puhán, piros bársonycsipke-csirkelábakkal ugrált az |
| emberi vér a tanktestek vízszintes oldal-ládáiban, s mint ősszel ha sárga, barna, |
| piros, vörös, kék falevél hull az utcán-hagyott autók orrára, hátára, tetejére: laza, |
| rostos malter-levelekkel belepve a tankok, véres gipszrózsákkal és letört, rozsdás |
| drót-csontvázú gipsz-puttókezekkel, gipsz-titánkarokkal, gipsz-Zeusz-fejekkel, |
| a háromszögletű hegyes gipszcsiga-sodronyfürt szakállú véres gipszmerengésfejek |
| törmelékeivel, félbuborék-félpofákkal, gipszcsigaház-gömbörvénykoponyafél-hólyagokkal, |
| amelyekből úgy állt ki a váz-szobordrót, mint lukas díványból az acélrugó, úgy, |
| áll ki fürtösen a rozsdás drótcsokor, mint rohadt koszorúkból a koszorúdrót, mint |
| befecskendezett keményítő anyagoktól megmerevedett erek bábúfonadék-emberszobor- |
| kötege a lerohasztott emberhúsból, itt telefonáltak az üzletekben, s a fehérkötényes, |
| fehér vászoncsipkemirtusz homloktaréjbóbitás pincérnő hason-csúszva, könyökön- |
| kúszva hozta a feketekávét az eszpresszóban, az eszpresszóban a padlón |
| hason csúszott a pincérnő, a kis fémtálca a levegőben, és a gőzhab a kávé |
| tetején és nem loccsant ki a víz a pohárból, itt üres konzervdobozokat állítottak a |
| gyerekek a tankok előtt az utcakőre, ültek széles sorban a konzervdoboz-teknősbékák, |
| s a tank pördülve megfordult a néma teknősbékalánc előtt nyikorogva és |
| csörögve, csörömpölve és zörögve, vagy mászott hátrafelé hanyatt, mint egy óriás |
| páncélos hím-szarvasbogár ha hökkenve hátrafele jár s a hernyótalpak csikorgó |
| vésetcsipkelánca az aszfaltban, mintha egy földrezuhant őrűlt sátán harapta |
| volna az utca-burkolatot s a szürke fekete kemény anyagban belevájódva |
| harapás-nyomai, recés fogsor-nyomai, kenyérért álltak sorba az emberek |
| a bolt előtt, a pék előtt, s volt, aki két veknivel két hóna alatt görnyedve |
| szaladt a golyószóró-ropogásban, aztán levegőben-pördülve, mint aki |
| jégen táncol könnyű korcsolyával, táncpörgésben kicsit előredűlve arccal |
| a földre zuhant, hónaljánál kiszakadt szíve belefúródott a kenyérbe, a |
| habos fehér bélbe, mert eltört a kenyér, de úgy is szorította, halottan, s lassú |
| málnaszín vére beleszívárgott a kenyérbe, mint a folyékony ribizlilekvár, |
| kibújtak az emberek a még-ből, a majd-ból, a már-ból, mint máglyatűzbe |
| állított csőrös sisakfejű középkori páncél-lovagruhából, ami már aranyparázs- |
| pirosan izzik, mint kovácskemence parazsában a vaspatkó, rádiót hallgattak, |
| féltek és ordítoztak, itt osztottak, adtak, vettek, verekedtek, elárultak és |
| újrakezdtek, zsaroltak, gyilkoltak, fenyegettek, sátánból angyallá újraszülettek, |
| vagy legalábbis azt hitték magukról, arkangyalbőrt levedlettek, mint bőrét a |
| kabóca, mint gyík a bőrét, szeráfból ördögkirállyá vedlettek, kerubból ördögistenné |
| vedlettek, vagy legalábbis képzelték magukról, fegyver-gépekre égő benzinesüveget |
| dobtak, a temetetlen emberhullák mellett tízéves gyerekek szivaroztak, |
| kisfiúk, kislányok, fodrászhoz akart menni az elmebeteg asszony, „miért, már |
| két éve nem voltam fodrásznál,” aztán meztelenre vetkőzött a kis kávéházban, |
| úgy táncolt keringőt, a levegőt karolva, mint egy férfit, kis emlőin arany |
| könnytócsákban rezgett a lámpafény, barna vaginaszőrén, kis mellén a fénypettyek: aranylegyek, |
| a lakkcipős néger pincér meg szteppelt előtte, gyors lakk-kopogása, mint |
| fekete legyek üvegkarcolás-csúszkálása, üvegkarmolás-járása a villanykörtén, |
| ablaküvegen, szteppelt, fémtálcája kezében, s rezgett gyűrűsen a kávé, a |
| víz a pohárban, s a vízben a fényszilánkok, mint izzó, éles jégdarabok, |
| szteppelt a meztelen asszony előtt feketeselyem pincérkabátban, szája óriás tűzliliom, |
| szteppelt az őrűlt kis asszony előtt, aki kontyos haját kibontotta, keringőzött a levegő-férfivel, |
| szteppelt a skizofrén gyémántrózsa előtt, fekete lakkcipőben, s azok a fekete lakk-kopogások, |
| mint koporsószögelések, mint koporsóba vert szögek, koporsókalapács lakk-szteppelése, |
| a fémtálcát letette, s rózsahártya-tenyérbélésű fekete kezeivel csettintett, a tearózsa-sárga- |
| bőrű fekete hüvelykujjat és mutatóujjakat összedörzsölve gyorsan, s egymáson elpattintva, |
| s rázta fekete ökleivel a semmit, mint két rumbatököt, szeme kifordúlt, s tűztojáshéj szemfehérje, |
| itt géppisztollyal lőttek árny-alakodra, ha szellőzni kinyitottad éjjel az ablakot, |
| mert már úgy ültél a villanyfényes sűrű cigarettafüstben, mint sárga ősborostyánban |
| a két páfrányfenyőág-Friedrich Nietzsche-ősbajusz-csápú ős-szúnyog, s a száraz |
| lila szalmavirág-koszorús fejű bolond asszonyt gyalog kellett visszavinni a hegyen át |
| az elmegyógyintézetbe, pak-pak-pak-pak-piu-piu-piu-piu vak lövöldözésben, |
| s ment a fiatal férfi vele lombhullató rozsdaszép ősgesztenyefák alatt, s várta |
| már a bolondot az új elektrosokk, egyre több, most legalább tizenöt, az édes |
| gyötrelmes gyűlölködőt, s két hóna alatt a férfi két vekni kenyeret vitt a többi |
| bolondnak, s a szörnytitán-szobor bronzcsizmáinál elfűrészelve már, hegesztőpisztoly |
| kékarany lángsziszegés-gyíknyelvtollával körülvágva már, a titánszörny-szobormosoly |
| ledöntve már, s krétával bronzkatonakabátjára írva: „Üsd, vágd, nem apád”, |
| s úgy járnak benne gyalog, mint Jónás a cet gyomrában, iszonyú bronzhordó |
| hasában, mellkasában úgy járnak, mint legyek a befőttesüvegben, méhek, darazsak |
| az üres szilvalekváros üvegben, mint a próféta a cethal gyomrában, úgy járnak |
| a bronz-testruhában belül és énekelnek és fütyülnek a bronz-atyában, mint a |
| hajnali feketerigók, mint Bolond Istók cethalában Arany János, úgy járnak a |
| hatalmas bronzköpenyköcsög fekete hajnalában, s belűl a kopoltyúk óriás, lila |
| szivacspálmafái, hatalmas lila páfránytollcsokor lélegzéslegyezői, mint a keskeny |
| szivacsos szeletekre fölvagdosott sült vér, sült disznóvérből lobogó cíprusok, |
| sült marhavérből hajladozó hegyes Istentű-pineák, s úgy jártak, úgy mászkáltak |
| a földönfekvő fejnélküli gigantikus bronztörzs gombjai, bronz-zsebei |
| között a felnőttek, gyerekek, mint harkályok a fatörzsön, a billegő, szinestarka |
| zománc-csákányocskák, mint harkályok a fenyőfa vedlő őskéreg-fatörzsén, |
| mint harkályok a vén cseresznyefa fényes, csomós, alvadtvérkérgű törzsén, itt friss |
| sírokat ástak, vádoltak, telefonáltak, provokáltak, s a körútakon föltornyozott |
| gránitkocka-utcakövek közt mászott dolgozni az ember, egész tányér főtt |
| marhavelőt kaptam az öreg pincértől egy kis étteremben, több mint fél kilót, |
| s kiabálni kezdett velem és veszekedni, amikor fizettem, illetve fizetni akartam, |
| „Mit képzel maga? Költő úr, mit képzel, én úgyis elmegyek Bécsbe, a fiamhoz!” |
| s jobban féltette a volt rab, a tegnapi rab, ami van, mint akik szabadok |
| voltak, s éppen ellenkezőleg, s voltak, akik már haza sem mentek, csak rádión |
| üzentek, s az utca teleszórt papírlapokkal, kiáltványokkal, fölhívásokkal, |
| mintha egy űrbeli palás óriás fehér sas tollát tépte volna ki az a valaki- |
| Isten, s szórta volna az égő városra, a kövekre, romokra, szétpukkant |
| háztetőkre, amelyek mint szétdurrant mélytengeri halak, a fölszinre |
| hozottak: zsíros-eres uszóhólyag-levegőtojásukat mutatták, vérző gyomrukat, |
| vérszakadék belsejüket, szivüket, belüket, s gyöngyházpénz-pikkelyük |
| csomóban lövődött szét, s ragadt a véres tájra, a belső dróthálórácsos gipszlombra, |
| semmit-tartó kariatida gipsz-apályra, az oszlopot-helyettesítő meztelen |
| nőalakra, mert nálunk az is csak gipszből, mint vizezett lisztből főtt keményítő, |
| ott függenek görnyedten a bérházkapuk két oldalán, csüngenek a falba-srófolva |
| szennyfehéren, a dróthálószoborra öntött gipszkéreg-asszonyok, előre kiálló |
| gipsz-emlőjük, gipsz-karjuk, gipsz-könyökük, gipsz-combjuk, gipsz-térdbütykük, |
| gipsz-lábszáruk, gipsz-lábuk hajlatüregeiben és redőfészkeiben törpe pókok |
| fekete hálórózsái, és térdük fölhúzva kicsit, hogy seggüktől talpukig a combok, |
| a lábak előrehegyeződő háromszögben, mint Krisztusé a kereszten, ahogy |
| odaszögezték lábfejeit, kis ülőkét szögezve keresztbe a fargolyók alá a keresztre, |
| a függőleges ágfa közepére, segge alá kis sámlit a Keresztre, lassabban szakadjon meg vére, lassabban szakadozzon |
| teste minden véredénye, hogy kínja hosszabb legyen, hosszú kínja lassú halált hozzon, |
| mert a keresztre-feszítettek úgy halnak meg, keringési zavarban, érrendszerük feszesre |
| húzódik és elszakadozik, mint a vékony gumicső, mint vékony műanyagcső, s boldog |
| szívhalálra várnak, szivük egyre nagyobbat ver és szívük egyre lassabban üt hegyesre |
| púpozva mellkas-húsukat és mellkas-bőrüket, s nem más az ördög, mint egy szívbénitó vérrög, |
| ó, egyetlen szívbénulás, ó, világmindenség-szívinfarktusa, nem félek, nem sírok, nem üvöltök! |
| Mert nem minden halál fulladás-halál, de a keresztrefeszítés-halál fulladás-halál, a |
| fölszegezett, vagy fölkötözött gyomra lassú forró ólommal betöltődő ólomgömb, alsó teste |
| dupla ólomgolyó, vesszője ejakuáló ólomgyík, lábai ágyékig csövesen föltoluló lila ólomcsizmák, |
| kinyúlt, megfeszűlt erei szakadoznak, mint a gumiszálak, mint piros pamutfonalak, |
| egyre légydülledtebb lesz bal vállcsontja és gégéje bőrére csüngő arca és egyre lilább és |
| nyálas mosolya szivárvány és nyálzó mosolya rücskös, zöldfoltos, izzadó varangyhát, szíve |
| százszor gyorsabban ver, mint a kékcinkének, rózsapiróknak, aranymálingónak, örvös galambnak, |
| s oldalt-csüngő feje: síró pünkösdirózsa, s a kapillárisok és hajszálerek elpattannak |
| pengve a húsban, a bőrben, mint finom zománc-cérna páfrányok s vérpettyes lesz a |
| testfelület bőre, mint aki skarlátos, bárányhimlős, rubeolás, ó, skarlát-Jézus, rubeola-Jézus, |
| bárányhimlő-Jézus, ó, bárányhimlős Bárány, ó skarlátbeteg Égi Fehér Bárány, ó |
| Isten-báránya rubeolás, keringése lelassúl, mint az elfáradt ihlet, mint költő tolla, |
| ha hat órán át írt a papírosra és nemcsak képzeletben, mellkasa zihál könnyezve és |
| mellkasa könnyezve nem zihál, aztán beáll a szív-fibrilláció, a szívpitvar izmos |
| falának finom remegése a szív diasztolés állásában, túl a tachikardián, a szapora |
| szívműködésen, s a diasztolé, a szívműködés elernyedési szakasza fibrillációban émelyeg, |
| s a haldoklás-forró és fulladás-hideg, mintha egy gyík lélegzene és nem segítenek gyors |
| szív-elektrosokkok, hisz nincs mivel és nincs miért és nincs kinek és egy hosszú tüdővérhabos |
| békasikoly, mint tűzbe-dobott levelibéka zöld sikolya, mint lángba-hajított tűzbéka |
| hólyagszétdurranás-sikolya, mert fölfújódik a béka a lángban, mint tűzpettyes |
| szappanhabgolyó és sikítva szétdurran, a Jézus-levelibéka sikolya az Univerzumban |
| verődve csillagtól csillagig, galaxistól galaxisig, mint egy erdőben üldözött madár |
| csapkod, csapódik a lombok között, a zöld kása-lobogásban ahogyan sikítva száll, |
| úgy a tüzesbéka-Jézus-sikoly a fénylő és nem-emberi dolog burjánzó őshalmazok, |
| fekete ősterek hajlott fénypillérei között, verdesve, mint aranylepke fekete cipősdobozban, |
| a sikoly-arany az ősfekete őstér-ürességdobozokban, aztán az egész test hirtelen |
| előrehegyeződve függőlegesen fölágaskodik, mint egy csőkeritésre-drótozott vörös kandur- |
| macska, mint emberhamvasztó-kemencében az aranyparázs-szobor emberhalott, ha hanyattfektéből |
| az aranylegyező-aranydorong hőütéstől fölül, mint aki fölállni akar, s sercegő, habzó, párolgó lilazöld- |
| sárgakék szoborparázs-szivacsként térdre zuhan, kifeszűl, mint akit áram ütött, mint akit |
| nagyfeszültségű áramvezeték szívott áramszívéhez, mint aki nagyfeszültségű áramvezetéket |
| fogott meg, s rángva meglódul az irgalmatlan áramcsók-ütésben, mint villamosszékben |
| a gyilkos, ha bekapcsolják a kivégző-áramot, s fémlovag-fejsisakja, meztelen |
| csuklóin, meztelen lábszárain a boka fölött, meztelen mellkasán a széles |
| fénygyűrű-pántok, fém-kézelő pántbilincsek, fémzokni-pántkötések lövik |
| fejébe, testébe a villanyáramot, függőleges ülő-fektében előre-ívelődve fölágaskodik, |
| mint akibe villám csapott a búzaföldön, a sárga tajtékárnyból egyetlen cikk-cakkos |
| aranydöfés, szigonyos űrdarázs-aranyfullánk s tarkója alatt a jobb vállkezdetnél |
| fekete luk, ahol az égi elektromosság-szúrás bement, s vesszője fölött büdös |
| szőrpörzsölésrózsa tányérú fekete luk, ahol az áramcsók arany tű-ítélete kijött, |
| s elernyedten, lefelé-súlyosodva csüng a lila test a fán, a szögeken, köteleken, |
| mint egy szamárherezacskóból csinált üres, nikotinselyemfényű szíjspárgás, liliomkürt- |
| fejüre összehúzott dohányzacskó, mint kiherélt disznókon üres herezacskó sebe, |
| amibe a miskároló barna bagópépet, barna bagónyálat köpött, így fertőtlenített, mert |
| bagózott a kanász, bagót rágott, mindíg mozgott nyállal-kevert bagópéppel a szája, s |
| a disznót úgy herélte, ahogy a birkát a juhász, az állatot hanyatt döntve, vagy hanyatt |
| az ölébe kapva fölvágta gyorsan bicskával a herezacskót, a heregolyókat, a véres fehérsárga |
| tojásokat két ujjal kinyomta, ahogy emberszemet nyomtak ki a koraközépkorban |
| büntetésűl, aztán odahajolt a büdös gyopár, vérespamut, izzásgyapjú, rózsaszőrláng |
| hasra szájjal, s a heréket fogaival kiharapta, leharapta, s az ondótojásokat, |
| nemzésgolyókat a földre köpte, fertőtlenítve herezacskó-herecsókjával a sebet, |
| amíg az állat sikítva vonaglott alatta, vagy rángatódzva bégetett hanyatt az ölében, mint |
| ölbevett kisgyerek mandulaműtétkor, ha dülledve ráng és dülledve sír, mert |
| szája kipeckelve fémrugóívekkel, vattagolyókkal, s csipesszel, késsel és fogóval cibálják, |
| nyiszálják torkában vérző manduláit, piros torokheréit, piros garatheréit, s lefogják |
| erős kezek, s „mintha szőlőfürtöt varjú csipkedne csőrével, szőlőfürt szemeit csőrével |
| csóka,” s ez elnehezűlt halott test fára szögezett szivárvány, keresztre-feszített varangyosbéka, |
| lila penész-Krisztus, aranyszeplős-levelibéka-Jézus, mint egy fára-kötözött befőttesüveg, |
| átlátszó héjazatában a halálsűrűség, alúl sötét, ami leülepedett, közepén homályosabb, |
| fölűl világosabb, hígabb a halálanyag, foszlóskötegeiben, foszladékpáráiban sárgán ragyogóbb, |
| alúl a lábujjak, lábfejek, lábszárak feketelile ólomharisnyába húzott elmúlás-követek, |
| a térdcsontoktól a beapadt homorú medencesikolyig, a mirigydiófürtös, mirigyszőlőfürtös |
| lágyékívekig sötétlila szőrös halál-kályhacsövek a combok, lila zománctölcsérek |
| két szőrös végnyugalma, amire petyhüdten ráragad a kis vessző meg a nagy herezacskó, |
| mint egy barna buborékfürt bagóköpés, s följebb a törzs a nyakig halványlilából |
| sárgászöldlila fölszivárgó folyamatos átmenet-üszökülepedés, szivárvány-fölszivárgás, |
| mint fára-szögezett kaméleon szinjátszó törékeny puha teste, ahogy az éjből hajnalba |
| szivárog át a földidő, mintha hipermangán-kristályt szórsz vízzel telt üvegpohárba, s |
| a lila kristály a pohárfenéken buborékolva, füstölve, levegőpontlánc-szökőkútfürtökkel |
| fölkévésedve, bolyhosan omolva bomlani kezd, s alúl sűrűlila hipermangánvér |
| a víz, s fölfele a folyadékban egyre-ritkább a lilapehely bomlásfüst-árnyék, s |
| egyre rózsaszínűbb, szilvalekvárszín, málnaszín, eperszín, ribizlilekvárszín, tüdővérszín, |
| s egyre vékonyabb a vörösség, egyre átaranyozottabb a kristályfüst-festék, sötétzöld, |
| diózöld, mályvazöld, lóherezöld, fűzfalevélzöld, olajfalevél-zöldezüstszőke, |
| majd pitypangsárga, majd folyékony borostyánnal összegyúrt viaszfaggyú izzadás-sárga, |
| majd sárgakristály-árva, majd fehérkristály-sárga, mint Angelus Silesius versei, |
| mint Ruysbroeck látomása, Eckehard-mester istengyászolása, Szent Bernát |
| aranyikra kristálybámulat-istengyógyúlása, s ahol a fejből úgy állnak ki a |
| szemek, mint piros malacfülek, mint kaméleon két higannyal-töltött jobbra-balra- |
| előre-hátra forgó óriás húscsipkekorsó szemei, s a koporsóanyagba, a szemtöltet- |
| higanyba két pici aranyliliom van beletűzve, két apró arany-levelibéka lebeg |
| ragyogva a higanyboron, mint két emlőgomb-csillag a kaméleonszemköcsög |
| higany-éjszakában, ahol a fejből úgy állnak ki a fülek, mint koralltörzsre |
| ragadt óriás lapos csigaházak, mint lapos galaxisörvény-istenlebenyek a sötétség-őskoponyán, mint |
| esőtől-lerágott őszi eperfán piros eperfalevelek: ott már a halott test halálfénye |
| lángszív-sárga, vagy ikrásméz-fehér, s a vízszintesen szétálló karok és kezek |
| szine, mint harmatos búzakéve, mint tejes kukoricacső, mint fehér nárcisz-szirom. |
| S az átlátszó üvegfüst-émelygésvennyigeköteg karokban és a megcementesedett üvegfüstpók- |
| kezekben a csontok, mint vérbolyhos sárga márványrudak, bütykös fehér márványpálcák, |
| s a megpattant és elszakadt erek piros tollpihefürtjei, lila szőlőfürtöcskéi, |
| alászálló nyúlós kék csurgásgolyók, mint üveghab-lávába alvadt fekete szitakötők! |
| Mert a test alsó részeibe száll vére a halottnak, mint paradicsomosüvegben a |
| paradicsomlé sötét sűrűje alúl s följebb laza piros-sárga a folyadék, s az |
| üveg nyakánál szinte már fehér. Alúl a halál sűrűje, s felűl a halál sárga ragyogása. |
| S az emberi hullatest, mintha lila nyúzott marhacombot, vörös és faggyúsárga marhahúst |
| sötétlila körpecséttel megjelölnek a vágóhidakon, mint disznócsülök fehérszőrű szőke |
| bőrén a lila körpecsét: óriás lila pecsétfestékcsókokkal foltos a lábfejektől a |
| lábszárakon át a combtövekig, a csüggedt viaszárnyék csípők, s a behorpadt kagyló- |
| legyező-belső has véres rózsazománca is egymásra-ütött sűrű pecsétcsókok lila halál- |
| engedély virágoskertje, lila pecsétütések és zöld-tégla pecsét-csapódások és arany- |
| pecsét csók-liliomok hullafolt-hullaizzáshalmaza a halott test talptól nyakig. |
| Vesszőig, herékig érő lila hullacsizma, piros hullaing, aranyhártya véres hullaálarc. |
| S a nyelv a szájból véresen hosszan kilóg, mint megfagyott véres tüdőköpés, lángköhögés. |
| Alúl a halál lila hamulekvárja, s fölűl a halál fehér sugárzásmagánya! Ó, |
| ártatlan, s bűnös halottak, ó, bűnösek, s ártatlanok, vagy csak közömbösek, |
| embernek született élők, halálra született halottak: így láttalak titeket én itt, |
| abban az őszi higanygőzben, fára akasztott zöld Ájtatos Manók, platánfán lógó zöld |
| imádkozó sáskák összehajtott zöld kitinfésűkard-fogókarokkal, imára-kulcsolt barna finom |
| dróthálókesztyű-kezekkel, és hosszan lelógott hosszú zöld ugrólábatok a földig, hosszan |
| cseppkövesen lefolyva kinyúlva, mint zöld viaszerekkel folyik könnyezve égő zöld gyertya, |
| és függőleges zöld zománckúp-szívfejetek két oldalán óriás kristálybabok, óriás |
| kristályvese-rügyek a halál-szemek, gyémánt-napraforgófejek, s homályos szitarácskorong |
| szemetek körben egymás mellé ikrásodott látás-szemcséiben törpe csontváz ült, mint |
| krétával írt fehér betű, s tízezer szemcsében tízezer krétaírás-csontvázbetű, összetett |
| szemetek ősembertemető! Nem volt se krumplim, se lisztem, se zsírom, se kenyerem, |
| se szalonnám, csak meggyújtott gyertya-magányom, huszonnyolcéves árnyam és |
| anyámnál falun ötéves lányom, és sorba-álltam tonhalért, kenyérért, s kétkilós |
| kenyeret vittem minden nap a bolondnak, hogy ossza ő is a kenyeret a bolondnak, |
| hátha megszaporodik, mint Jézus kenyere a tanitványok és hívők hitében, vittem a |
| kenyeret a bolondnak, s bicskával szeletelve osztogattam az osztályfolyosón, |
| s megszólalt a katatón asszony, aki húsz évig állt némán az osztályfolyosó egyik sarkában |
| a fal felé fordúlva és nem evett húsz évig, csak ha gyomrába töltötték gumicsővel, mint |
| éhségsztrájkban rabok gyomrába a tejet piros gumicsővel, s a katatón asszonybolond |
| kenyeret vett és rámmosolygott, azt mondta „köszönöm”, aki húsz évig nem beszélt! |
| És merev kiégett hullakék katatón életcsáp kezével úgy markolta a kenyérszeletet, |
| mint karcsú könnyű piros markológép rovarszáj-vaspofakezével sziklalapot, |
| mint misén pap az ostyát a templom rézsútfény borostyánkőtömbjeibe fölmutatja, |
| mint a tudatüres-létüres téli éj a teleholdat, mint a kórboncnok N. L. koponyából |
| kiemelt agyát nézi két kezében, a hideg, puha agyvelőt, a férfiét, az asszonyét előbb két tenyere közt tartva nézi, |
| és mereng, hogy mi a titok, hogy ott bent mi volt?, s meglátja-e, |
| ha majd fölszeleteli egyszer, mint gyerek markolva-fölemelt csipás, apró |
| csüngésfürt vaksi kölyökmacskát, mint ablakban gyerek a piros Mikulás-csizmát, mint |
| ébredés után a szines mozaikfoszlány rettenetgomoly vagy mosolyparázna álmot, |
| mint ember kivágott szivét az emberevő, mert forró még fekete kannibál-kezében, |
| mint bolond nő, ha kap egy fehér liliomot, piros szegfűt, sárga rózsaszálat, mint |
| az örök-egyidő, a történő téridő a kozmosz vaginacimpáit, a mindenség |
| hüvelylebenyeit: az élő galaxisokat, forgó, hömpölygő galaxishalmazokat, mint |
| koporsóban ülő föltámadt asszony kezében a fehér csipkezsebkendőt, mint a halott |
| Krisztus sziklasírjába néző halandó ember az olajos leplek mellett a kőravatal, |
| a kő-istenhalotti-asztal szélén, a kő istenhalálágy peremén ülő űrbenövő izzó |
| fénykristálytömb szárnyas ősi angyalt, mint a keresztfán csüngő halott Jézus a bűnös, |
| édes, gyönyörű, halálra-ítélt emberiséget hatalmas kristálykoponya-szitakötőszemekkel. |
| Nézte a létüres-tudatüres katatón bolond asszony a kenyeret, nézte az üres agyagszoborrá |
| kiégett barna tanítónő, nézte a kenyeret, bal kezében a kenyérszelet, s jobb |
| keze ujjaival csipkedni, csipegetni kezdte, mint rigó, cinke, veréb a kutyaudvar |
| fagyföldjén a kenyérszeletet, mint madarak a kutya kenyerét, ha odaszaladnak csipkézve |
| gyorsan, ha odaugranak koppanva gyorsan, s csőrükkel kicsípve egy morzsát, néznek |
| ferdén aranyláncgyűrűs, kemény kontaktlencsés szemükkel, s kattogva hanyatt |
| hátraugranak, mint tiltott gondolat a jelenfény hártyaduzzanat bélése mögé, |
| mint a szűzhártya mögé a kamaszlány-gondolat, a fiúláz homálygyönyörűségizzás, |
| hisz elképzelte sokszor, mikor apját látta meztelenűl, borotválkozni, vagy fürödni, |
| s tudja már, mi van az apai bimbóban, s látott fölgyűrt csigabigaszarvat, csigafejből kék |
| ürbe-tolódott bimbós csigacsöcs szemeket a kertben és mégse tudja, hisz hogyan?, |
| kicsípett egy kenyérrögöcskét, sárga habszivecskét a karéjból, s lassan fogatlan szájába |
| tette, még egyet csípett, szájába tette azt is, s állt ott mosolyogva, remény-rémületben, |
| túlpart-révületben, együgyűen, egyszerűen, mint Szent Bernadette Szűz Mária- |
| látomás után! Állt a csillagszínű meleg kenyérfényben, mint férfi-üres Szűz-Anya |
| Isten-sugár teherbe-esés után. Mint akiben megváltó kristálylámpa ég! Ó, tudatszűz, |
| életkopár, élőhalott, kőhegedűvé varázsolt, halálból-is kihamvadott Nőiség! |
| Akiben se léttudat, se haláltudat. Megcsókoltam büdös szomorú öreg hajadat! |
| Büdös, szomorú, ismeretlen, ősz, hullavígasz hajadba temettem huszonnyolc-éves arcomat. |
| Mert meg kell csókolni azt, akit nem csókol meg senki. Fény-arcom ezüst büdösségbe temetni! |
| Meg kell csókolni a magányos bolondot! Bolond nők büdös hajában kellett vezekelni! |
| Megcsókoltam a katatón asszony büdös haját, megcsókoltam az ezüstszőr kréta-pálmafát! |
| Megcsókoltam a bolondot. Büdös szomorú hajába temettem ifjú arcom. Megcsókoltam a bolondot. |
| Mint aki halottat csókol. Mint aki halott asszony haját csókolja hosszan. Mint aki |
| kétméteres rózsaszín-kaucsuk hajasbabát csókol, csókolgatja göndör hosszú szőke haját. |
| Mint aki ezüst angyalhaj sisakú kirakati asszonybábút csókol. Mint aki ősz-parókás |
| asszonycsontvázat csókol. Mert meg kell csókolni a bolond asszonyok büdös haját! |
| Mint őrűlt anya haját árvaházban felnőtt idegen fia. És nem volt miért már undorodnia! |
| Tudta: szeretni kell a bolondot. Hiszen a bolond nem tud már szeretni. Ezért kellett |
| Istennek meghalnia? Hisz nincs még ott és nincs már itt se. Mért csókolgatta az öreg |
| postásló fehér bársonyliliom fejét Friedrich Nietzsche? Aki szerette a bolondot: az érti meg! |
| Álltam az égő utcán. Az elmúlás ott volt velem. Álltam egyedűl: huszonnyolc-évesen. |
| Kitört emberi fogak az utcaköveken. S egy sárga fogprotézis új sírkereszt vállára akasztva. |
| Mint fehér koszorú. Hernyótalpnyikorgás. Gyémánttél-hernyócsikorgás. Ledőlt szobor bronz-orrlikában vatta. |
| Álltam egyedűl. Ki kérdezte akkor: mi van velem? Mi lesz velem? Ez volt a Történelem! |
| Kézfejemen egy-egy sziszegő fehérparázs-hódarázs. Önmagamért én voltam fegyverem! |
| Ez volt a Történelem. S M. bácsi: egy öreg zsidó házaló jött oda hozzám, nagyon szerettem, |
| „Maga mondja meg, maga tudja, tudja, mi ez! Az öreg zsidónak. Az újságok azt írják: forradalom.” |
| „Te mondád” felelte Pilátusnak Jézus, „király vagyok vagy Isten?, azt Isten se tudja, ember vagyok: én csak ezt tudom!” |
| Álltam egyedűl. Mint őszi esőtől depressziós fehér puli a zöld esőben ázottan ácsorog az őszi |
| kutyakertben, áll bambán, bután, ázottan, csipásan, egyedűl, nem ugat, nem hörög, nem vicsorog, |
| nem vigyorog, csak vágyódik az ugatás után, fekete viaszláng-gömbdolog szemébe nehéz esőlé |
| csorog és földig csurog fehér krétaspárgákká összeragadt szőre és rózsaszín bőre a hátán fehéren |
| kilátszik, a fehér füsterjedésből, az ázott fölkelésből, mint anyám rózsaszín fejbőre megritkult, |
| fekete hajából, áll, mint törpe kréta-szomorúfűzfa, mint ázott törpenyírfa krétalegyezőkből, |
| nyitott krétalegyezőkből esőre-függesztett, földre-omló embervágyú sátor, mint egy halom |
| megázott, kitépett fehér madártoll, mint a depressziós csönd fehér gyertyagyökér-csurgásokkal |
| eresen szétfolyva, mint tövig égett gyertya fehér viaszgyökér-polipállatként lebegve szétfolyva, |
| csillogva, mint a halálos ítélet, áll a puli és nem tudja, mivé lett, s nem látja a fehér |
| harkályt a nyírfán fölötte, ahogy piros pikkelytengelyléc ferde lábakkal fehéret ugrik, s vékony |
| aranycsákánnyal nagyot üt a fába, aranycsákánnyal az ezüst fakéreg fekete mínuszába, s |
| fehéret ugrik megint fehéren, s két szeme feketére festett aranyszeplős zseblámpa-villanykörte, |
| s nyakán kétoldalt fekete foltkagyló tollpihéből, s fehér fejbúbján széles hosszú, csipkésen |
| kioldalasodó piros mirigycsokor-koporsó, mint római katonák fehér fémsisakján a vastag |
| piros szőrsarló, mintha piros ibolyacsokor nőtt volna sűrű palás, ikrás szappanhabgolyóra, |
| piros hernyó ezüst dióra, piros szivacs-szőlőfürt feküdne gömbölyű fehér virágon, piros |
| ribizlifürt aranybibés fehér liliomkehely-ágon, állt a kutya, mint egy fehér vak, mint |
| egy fehérre meszelt becsukott ablak, aminek mázoláskéreg fehér hártyahuzatába a gyerekek |
| körömmel két fekete üvegpontot kapartak, két fekete üvegfolt-szemet. Állt az eső-vak, |
| állt étvágytalanúl, állt, mint aki nem bírja büntetlenűl, mert bűnhődni akar és |
| nincs bűne semmi! Álltam egyedűl. Mint havazástól depressziós fehér puli áll a fehérben, |
| bambán, bután, renénytelenűl a piheredőnyomlás hóesésben és az omló szaggatott fehér |
| vonalak bálnaszürőszáj-függönymindensége zizegve olvadt el szőreiben és kilátszó |
| rózsaszín gerince-bőrén és kilátszó rózsaszín háta-bőrén és puliarcán a hosszú fehér |
| szőr lecsurgott, mint a könnyes szakáll a földig és mozaik-repedezésű fekete szivacsdugó- |
| szivacsszív kutyaorra beleforrva a zuhogó égi fehér cérnagomolyba és barna hályogragyogás |
| hólyagcsillagszemein a hókristály szúnyogcsáp-tolla elolvadt, mint szemfedőcsipke |
| fehér cérnakristályvirága, ha elrohad a földben, állt ázottan, egyedűl, nem ugatott! Állt |
| a fehér puli a havazásban, állt a fehér depressziós, állt az ázott árvalányhajcsokor és nem |
| ugatott. Álltam egyedűl. És magam voltam magamnak őre. És szívemnek őre is magam |
| voltam. És hitemnek magam voltam őre. Piros lövedékvonalak sziszegő hálós vak |
| vonalkötege alatt álltam egyedűl, éhesen, huszonnyolc-évesen. A rádióban rezesbanda |
| szólt, keringők, polkák, valcerek, länderek, masirozók, térzenék, szaletli-zenék, |
| a rádióban cigányzene szólt, meg slágerek, fölhívások, parancsok, üzenetek, mintha |
| béke volna és mintha háború volna, egyszerre háború és béke, Leo Tolsztoj motyogva |
| sírt a földben, fölült a földben Leo Tolsztoj, szakálla szétcsobogott a Földgolyóban, |
| szakálla lobogva és bolyongva széterjedt a Földgolyóban, mint egy gömbölyű átlátszó |
| üvegpalackba fújt cigarettafüst, így játszottam kamaszként: gömbölyű üvegbe fújva |
| a lopott cigaretta füstjét, és földgolyó-töltet füstvattagombóc szakállában ősz angyalok |
| ültek zokogva, depressziós szeráfok ácsorogtak, mint fehér puli az őszi ősi ködben és |
| mániákus kerubok sikoltozó szájában százezer ravatalgyertya égett, mint piros barlangban |
| fehér ember-erdő, fehér vászonnal betakart emberek meggyújtva lobogtak, mint |
| sikoltozó eleven óriás múmia-gyertyák, hörögve lángoló fehér gyertyamúmia-emberek, |
| Bibliák füstölögtek félig elszenesedve és János Jelenése gyémánt-nyállá olvadt |
| és vörös pecsétviasz-takonnyá olvadtak az Apokalipszis zord megváltó Itélet-trombitái |
| és recsegő, sziszegő, zokogó, nyikorgó, csattogó, ropogó zöld sáskajárás-kardokkal kaszabolt |
| a katatón Apostol Leo Tolsztoj Földgolyó-szakállában, fölvágott hasú lovak |
| véres belső szervei, finom nyálkahártyái, zsíros gyomra és zsíros csipkefodros büdös forró fodor- |
| belei közé bújt az asszony és a gyerek, a fölvágott lovak véres hasába és Kisjézus |
| karácsony-álma még meg se született, a zöld férfiszűzesség szeplőtelen csecsemő-isten |
| a Szeplőtelen Boldog Anyától és fehérszakállú rénszarvascsordák és fehér páracsöpp-ajkú |
| jávorszarvascsordák és szikrázó réztölcsér-orrlikú kerubcsordák és égő fehér gyertya-szügyű |
| dámszarvascsordák robogtak Isten felé millióan és millión és átoktalan, jajtalan, |
| panasztalan szarvasdübörgésük kihallatszott a Földgolyóból, mint földalatti |
| harangszó, mintha a Földben harangoznak, a Földgolyó szívében, mintha a Földgolyó belseje |
| egyetlen harang volna, az harangozna, az a Földbelső-harang és Fjodor Dosztojevszkij ott |
| állt a Földgolyó-belső egyetemes Leo Tolsztoj szakállában meztelenűl, véres baltát emelt |
| kopaszodó ezüsthártya-lófar feje fölé és a rozsdás baltavasról nyúlósan és sötéten csöpögött |
| és szakállazott az embervér, mintha menzesze lenne a vasnak, havi vérzése a fémnek, |
| és szive úgy ütött és akkorát, oly tachikardiás rettenetben, hogy repedezni kezdett a Föld |
| kérge körűl, mint földrengéskor és irgalmatlan repedésvonalak és az őstemetőkig levinnyogó |
| repedés-szakadékok rácsozták be fortyogó negatívukkal a Földgolyót és világvége-gejzírek |
| lővödtek föl a Tejútakig, mintha a Földgolyónak millió gőztorony-vízkéveoszlop pávafarokcsápja |
| nőtt volna forró párasziszegéssel dühöngve, millió forró vízkobra ágaskodna két víztaréj- |
| fül-levéllel szétfújódva és kúpos fejpikkely-kristálygyűlölettel az űrfeketébe fúródva |
| s a vulkánok fölfakadtak és forró kőesőt, tüzes véresőt köptek a csillagok nehézfény- |
| szűzhártyáira és az ámulathab-csillagokra száradt az izzó lávapiros, mintha tüdővérzése |
| lenne a Földnek és sugárban spriccel és kévékben lövell a tüdőokádék-vér a |
| szemérem-szigorú csillagokra, s odaszárad a tűzidomokra, egyszerű fényhalmazokra, |
| mint ablaküvegre, falevélre, fűre, temetői Szűzmária-szobor márványfejkendőjére, |
| fehérmárvány ingruha-redőire, mohos kőhajára a zöldsárga mészlotyadék, a fehérkék |
| madárürülék, s a meztelen Dosztojevszkij úgy verejtékezik, mintha vízből volna |
| testén az ing, izzadság-hálóinge úgy lobog, mint tiszta égen őszi csillagok, s Gogoly fehér |
| szívében piros kártyákból várat épített az Ördög, s összedűlt mindíg a kártyavár és |
| az Ördög újrakezdte mindíg kaktusz-sörény gerincű sárga hernyó-csokor kezével, |
| és Gogoly fehér szívében hortyogott az elaludt árnyak szakállas koporsó-emberisége, |
| a Hétfő, a Kedd, a Szerda, a Csütörtök, a Péntek, a Szombat, a Vasárnap, s Leo Tolsztoj |
| Földgolyó-belső szakállában sáros sírokon ülő mezitlábas muzsikok citeráztak, |
| muzsik-cigányok hegedűltek s varrógép-testű, hólyagmedúza-mellű, fehér |
| lószempillás, fekete zongora-szárnyú, kézitekerős gépverkli-ágyékú, géporgona-szájú, |
| világföldrész-lábú, Nagy Péter-aranyfogsorú, medúza-kígyógomolyfüst fejű kurvák, |
| Gorgó-ünnepű kígyóhajú nők, akiknek látása kővé dermeszti az embert, nőkígyók, |
| kígyókurvák kétliteres söröskorsókkal tiszta vért merítettek Leo Tolsztoj szívéből, |
| ahogy mi bögréből vizet vettünk a vizesvödörből, s hörbölve itták a világmozgató |
| Új-Evangelista vérét, s a füstölgő vér lefolyt állukon, mint nyúlós, piros gumiszál-szakáll, |
| s ágyékukra csurgott, s ágyékuk mintha tisztulásban vérzene. Véres volt szőrük, combjuk |
| belseje, s füstös tűzliliomuk cimpája, bütyke véres, mint egy fölboncolt kecskegida, |
| mint egy fölboncolt bárány, mint egy fölboncolt hattyú, mint egy fölboncolt feketerigó! |
| Karácsony van. És nem esik a hó. Ablakom előtt a keménygubanc, szilárdmoha, |
| cementcsipkeszilánk, összevissza-tarjag-tüske-ág öreg körtefán piros mirigycsipkecsokorkalap- |
| taréjú fehér harkály ugrál, ugrál, kopog, ugrál, ketyeg, mint egy arany-ütőcsőrű |
| fehér zománcóra, mint egy fehér porcelán K-betű. Kékcinkék és rozsdaverebek |
| huppannak bizseregve egy-egy ólomutánzat cakkos kemény ágra, lilazöld-bőrű |
| reményragályra, s durranva, füstölve az alkonyszürkébe föllövődnek, mint |
| pezsgős-üvegből pezsgősdugó, ha a sodrott ezüstös fordított dróthálókosarat |
| meglazítja az ember, a szőlőkacsként szorosan föltekert nyakú drótfonatfüleket |
| fordítva kicsavarja, és sárgabíbor az alkony alja messze a házak mögött, puha |
| fodros világoskék szőkeség az alkony üledéksárga széles derengésmagánya fölött, |
| s a barna pehelyhuzalok és ezüst piheszalagok vízszintes foszló sávrácsa tetején |
| szürkekék bolyhos és gyűrt homályközeliség s a levegő, mint gyűretlen, |
| kifeszített világosbarna selyempapír. Három hatalmas fekete varjú száll a barna |
| selyempapírfeszességet föl se szakítva, a világosbarna selyempapírfeszülést |
| föl se tépve, nyikorogva, tántorogva, támolyogva, szárnyukat szétdobva, |
| szárnyukat becsukva az alkonyat-egészben, s lassan megvastagszik az egész |
| a részen, mint vágott sebre ráforrt selyemhártya-bőr, de még átvérzik |
| a rész az egészen, mint frissen vágott seb kijajduló vére a kézen, s a rózsás hártya fölött |
| sötétbarna kéreg, nehéz rücskös barna kéreg nő vastagon a finom rózsahártyabőr délutánra, |
| emlékeztetve az ember-utánra, ami majd jön, ami majd lesz a földön, ami |
| lesz ötven-millió év múlva, vagy azelőtt talán, ahogy az ember akarja, pedig |
| az ember nem is akarja, ami majd jön, de nem lesz már emberiség akkor a földön, |
| vagy lesz és úgy párolog el, ahogy a sósav sisteregve elpárolog. Sisteregve és füstölögve az |
| emberiség. Karácsony van és nem esett a hó. Mondd, Asszony: az ember mirevaló? Arra, hogy |
| öljön, és arra, hogy megöljék? Mirevaló az emberiség? Arra, hogy öldököljön és arra, hogy |
| megöljék? Ezért lettünk mi emberek? Különbek állatoknál, angyaloknál, szelíd |
| állatoknál, őrűlt angyaloknál! Ami úgyis törvény: a természeti, azt az ember miért |
| sietteti? Miért? Miféle utójogért, vagy előjogért? Miféle halál-ünnepért? Miért? |
| Miféle önáltatás-gőghiúság rúgatja le majd az emberiség húsát csontvázadról emberiség? |
| Miféle gyanakvás-ősútálat zabáltat embert emberrel tűzviharban, iszonyhő-homályban, |
| sugár-világragályban, füstrohadék-repedésben? És mi lesz a jó a világmegszünésben? |
| A tűzmirigy-szenvedésben? A füstnyerítésben? Lángröhögésben? Lézersugárkésben? |
| Mi lesz a jó? Szerelmem, az ember errevaló? Meg az újszülött, meg a gyermek, akit |
| rövid boldogsága azzal ver meg, hogy megsül az emberszülte világbüntetésben, mint |
| erdőtűzben az újszülött kisnyúl, őzkicsiny, sünmalacocska, rókacsecsemő, nyüszítve, |
| vinnyogva, sírva futna, ha tudna, lángbetűk totyognak, lángzokogás-csöppek rohannak |
| és rohadnak, sült szemgolyócskák, sült szivecskék, sült ámulatok, sült mosolyok! |
| Fáj a szivem emberiség, ha szörny-jövődre gondolok! És fájt a szivem, Édesem, amikor |
| ott álltam 28-évesen akna-vihogásban, gépfegyverropogásban, hernyótalpnyikorgásban |
| és kellettél volna már és nem voltál sehol. Egyedűl voltam, hát hazamentem. Ültem a |
| hideg szobában. Verseim korrigáltam, verseim javítottam. Pohárból csapvizet ittam. |
| S nem szólalt meg soha a telefon. Pedig a telefonok működtek akkor és villany |
| is volt, ültem kezeim lehelve, derékig pokrócba tekerve, kezeim az asztali lámpa |
| poros fényében melengetve, kezeim a sárga villanyfénybe mártva iróasztalomnál. |
| Az asztali lámpa aranykorong-láza töltőtollon, kéziraton, könyvön, üres papíron. |
| És minden fölismerés kevés, ha azt tudod: meghalhat holnapod! És minden |
| megismerés kevés, ha azt hiszed: őrűlt lesz gyermeked! És virággal bolyong és |
| holtakkal beszél! Az utcán lövés csattant. Eloltottam a villanyt. Ültem a sötétben. |
| Ültem: húsz éve ébren! Épp A Sántha családot javítottam akkor, meg az Apámat. |
| Létegyedűl voltam. Világegyetem-fáradt. Csak ültem. Abba nem hagytam. Én |
| mindíg hittem a megváltó akaratban! Én mindíg hittem a tisztaszesz-szavakban! |
| Magam voltam magam magánya, magam homálya és hiánya, magam titka és |
| magam reménye, a dac és a hűség, szigorúság, szelídség, terv, hullás, álom, erő! |
| Ó, Édesem, huszonnyolc-évesen álltam a rozsdakék hajnal szívsebgyógyulásban |
| s egy szemgolyót láttam az űrben növekedni. Előbb csak, mint a faág lilaólom bőrén |
| a piros himlőpont, a piros filctollpötty, aztán csöpp csúccsal a piros kutyapénisz-hegy, |
| aztán a recés, gyűrt, ráncos bőrszéttörés pórusos ólomlemezkéi rózsasziromüstjéből |
| kibuggyanva, mint csillogó könnycsepp, aztán a kidagadás egyre kövérebb, egyre |
| meredtebb, aztán, mintha fán nő egy zöld dió: az űr rózsaüstként szétpalásodó |
| sziromköteggyűrűiből egy szemgolyó nőtt dagadva, mintha szappangolyót fúj |
| gyerek sárga szalmaszálon, s nőtt, nőtt a szem lüktetve, tágúlva, ütemesen, |
| az ég közepéből, az egek közepétől az egek széléig hólyagosan szétfújódva |
| szétdomborúlva, s a világteljes inhártya, szivárványhártya, pupilla a mindenséget |
| betöltve véresen világított fölöttem, mint anyjából félig kilógó újszülött. Világszem- |
| golyót szült nekem az űr! És nézett engem Isten újszülött szeme. Szememig lógott a |
| fekete őspupilla! Szivembe nézni született ő, keresni szivemnek mi a teljes titka! |
| Horizonttól horizontig körben fölöttem a világszemgolyó, fekete pupillaköldökű kék buborék! |
| Csüngött fölöttem, mint világvagyon-emlő! Pupillabimbó-feketesége szivembe temetve, |
| mint újszülött szájába anyja mellbimbója. Zord szívemben elömlött a látásfolyadék. |
| Hogy meglássa minden titkomat az Isten. Gyászom önmagát előle el ne rejtse! |
| Isten szeme szívemet kereste. És golyószóró, gépfegyver, géppisztoly, revolver, ágyú, akna, |
| puska, tank és repülőgép. És a ködben katonák hasaltak. Nyihogó vak ködlovak. |
| Ködgézzel bepólyázott gyermekfejek. Haldokló piros neonszavak. A ködben |
| mikor hazafelé mentem az utca közepén, kijárási tilalom volt, de haza akartam |
| menni én, a ködben mikor hazafele mentem: József Attila jött velem szemben. |
| Megálltam. Megállt előttem a ködben: árny-alak. Rámnézett gyémánt-merengéssel. |
| Játszott egy konyhakéssel. Mondtam volna: tedd el. Csak intett és továbbment. |
| Fülig-érő feketeszalagos szürke nyúlszőrkalapja, feketebársonygalléros fekete nagykabátja |
| tollpihés, mint aki havazásban járt. Mint aki szakadt dunyhába bújva aludt. Szempilláin, bajszán is tollpihék. Gyászoló fekete lámpa. |
| Jött a gépfegyveres ködben, megállt, továbbment, s eltűnt csontvázerdő köd-átok szivemben, |
| mint erdőben a szarvas, ha merengve megáll, szagol, néz, gyémántdió szemeit kitátva, |
| aztán továbbmegy lassan a fák között a ködben, vissza se nézve, barna avarcsörgésben, |
| s fölszívja lassan a köd meg az erdő, mint könnycseppet gyászkeretes fehér zsebkendő. |
| Köd volt. Köd. Köd. Köd. Oltottmész-köd. Rámhagyta a világot s az Istent. |
| Köd a ruhámban, köd a csontjaimban. Fegyverek között a két ős-súlyt vállaimra vettem. |
| A két keresztet! Vállaimon két keresztfa: Isten és Világ! Dehát én ezt akartam! |
| Viszem a két keresztet fény-igaz szemekkel. Nem támolygok vakon, mint a koldus Brueghel-vak! |
| Megcsókoltam a halottat. Szájon csókoltam a halottat. A halottnak az már nem árt! Szájon csókoltam |
| a halottat. Mintha szájon csókolnál fehérporcelán hajasbabát. Mintha a fekvő márvány- |
| Afrodité száját csókoltam volna szájjal remegve. Mintha egy üvegbábút csókoltam volna szájon. |
| Mintha égetett zománcszobor-asszonyt. Megcsókoltam a halottat. Mint fehérporcelán hajasbabát. |
| A hajasbaba oly fehér, hogy már sárga. Ráhajoltam a sárga márványredő-csigaszarv szájra. |
| Mert meg kell csókolni a halottat. Meg kell csókolni, mielőtt elmegy. És halálbüdös lett csókba-mártott |
| ajkam. És ajakcimpáim: parázs a halottnak. És fáj a halottal csókolódzani! Fáj az élőnek, fáj |
| a halottnak. Életnyálam a halott lila-szemérem ajkán. Életérintésem halott a halálon. Életcsókom |
| halál a halotton. Halálcsókja szívembe fúródik, szívembe fúródik hideg büdös vassal, mint |
| Krisztus szivébe a föloldó dárda! Halálcsókja: csókoló mágnesvas. Halálcsókja: kikericsből fogsor. |
| Halálcsókja: mosolygó üvegláng. Halálcsókja: sziszegő kősziklák. Halálcsókja: viaszpikkely gyertya. |
| Halálcsókja: krokodílusfogsor. Halálcsókja: gyíkkal csókolódzni. Halálcsókja: döglött csigabiga |
| fényhomály talptestét csókolni. Halálcsókja: csókolódzni öreg fehér sassal. Halálcsókja: mint |
| viaszosvászonterítős asztal. Halálcsókja: döglött lovat csókolni szájon, hideg kristálygombostűkkel |
| teleszúrkált buggyadt fagyott fekete bársony. Halálcsókja: megcsókolni egy kövér varangy |
| zöldszeplős fehér hasát. A májfoltos szeplős cimpák viaszfény lila redőhódolatát. Halálcsókja: |
| kígyó pikkelyzománcvászon nyakát megcsókolni. Halálcsókja: leszúrt disznó vaginavirágját |
| csókolni. Halálcsókja: szarvasbogárhát páncélmoha csókja. Halálcsókja: visszacsókoló száraz |
| üvegrózsa. Halálcsókja: kettős márványkés büdösség-ütés. Halálcsókja: megfagyott kígyósziszegés. |
| Halálcsókja: akasztott kutya szájából oldalt nyakáig kilógó lila mirigylepényláng nyelve. |
| Halálcsókja: mintha a gyilkos akasztókötélen énekelne. Halálcsókja: csók telt szemétvödörrel. |
| Halálcsókja: nem győztél le semmi kurva pörrel. Halálcsókja: halcsontvázat csókolni! Halálcsókja: |
| leszúrt bika üvegföldgömb szemét megcsókolni. Halálcsókja: ahogy egy kiherélt halott kos |
| csókol. Halálcsókja: heréltek herezacskója. Halálcsókja: az émely szembimbója. Halálcsókja: |
| a kukacföld csecsbimbója. Halálcsókja: a kővágyvígasz ragadozója. Halálcsókja: mintha |
| megcsókolnál egy tál romlott kocsonyát. Halálcsókja: mint a vak fénylő, világüres szemén a csók, |
| aki attól se lát. Halálcsókja: mintha megcsókolnál űrderes szőrzetű, túlvilágfagy-angyalvaginát. |
| Halálcsókja: mintha megcsókolnál márványszobor-márványpinát. Halálcsókja: jéggé-fagyott |
| ribizlilekvár visszacsókja. Halálcsókja: fagyott krumplifőzelék világoszöld kása-teleholdja. |
| Halálcsókja: elmosatlan edények száraz szúrós ételszaga. Halálcsókja: elmosatlan tányérok, |
| lábasok, fazekak zsírcsipkés, paprikaszeplős halmaza. Halálcsókja: mintha megcsókolnál |
| kimosatlan fagyott tehénbeleket fölvágott tehénben. Halálcsókja: fekete szikrázás kőszénben. |
| Halálcsókja: jégbefagyott, jégből kivágott harcsát szájoncsókolni szépen. Halálcsókja: |
| maradék penészes kocsonyás húsleves fehér zománcedényben. Halálcsókja: kihűlt agytekervény csókja |
| boncasztalon, proszektura-jégszekrényben. Halálcsókja: rothadt liliomok kocsonya-gyásza. |
| Halálcsókja: csók egy vasbilincsen. Halálcsókja: bűnbánat, ami nincsen. Halálcsókja: |
| lila márványmelltartó. Halálcsókja: ősjégben mammut hátán üveghintó. Halálcsókja: |
| Szibéria-hóban gyaloglás. Halálcsókja: piaci hóban ülő fagyott medvemosolygás. |
| Halálcsókja: a fagyon ülő fagyott medve testéből kivágott húsdarabok. Halálcsókja: kivágott |
| fagyott medveszív, kivágott fagyott medvemáj, levágott barna medveajak, levágott barna |
| fagyott, karmos pamutdorong medvekarok. Halálcsókja: Mozart jéggé-alvadt |
| hegedűje. Halottcsókja: csókkal gondolni üvegrombusz lapostetűre. Halottcsókja: Arthur |
| Rimbaud levágott féllába. Halottcsókja: márványoroszlán sírkőszobor-szája. Halottcsókja: |
| Paul Verlaine homoszexuális vesszője márvány-Apollószobor-segglikban. Halottcsókja: |
| a felnőttként elfelejtett hittan. Halottcsókja: Charles Baudelaire fölfeszített függő kődenevérsátán |
| kővigyor-Krisztusbókja. Halottcsókja: Stephane Mallarmé kristályviszálya. Halottcsókja: Paul |
| Valery Leonardo da Vinci-hullaláza. Halottcsókja: Charles Peguy büdös, szaros frontgatyája. |
| Halottcsókja: aszalt szilvából kirágott szilvamag. Halottcsókja: viaszspárgával összekötözött |
| lila elmúlás-csomag. Halottcsókja: Hófehérke vagy Csipkerózsika gégéjén fönnakadt alma-csutka. Halottcsókja: |
| behavazott téli kupleráj-utca. Halottcsókja: fehér zománclégy ajkadra szállva. Halottcsókja: |
| Ady Endre Magyarország-álma. Halottcsókja: mintha szájoncsókolnál bronzmacskát. |
| Halottcsókja: halálmirelit-ravaszság. Halottcsókja: orrszarvú orrtüskéje szívedbe |
| szúrva. Halottcsókja: Szűzmáriaszobor letört sárga márvány-kisujja. Halottcsókja: |
| mintha a halott fölfalni akarna. Halottcsókja: juhürülékkel, disznóürülékkel betaposott |
| szalma. Halottcsókja: madaraknak kiakasztott avas szalonna fehér nyirfaágon. Halottcsókja: |
| bitófán aradi tizenhárom. Halottcsókja: jáspis-szív a bomlás mellkasában. |
| Halottcsókja: jégbevájt sírgödör jéghegyben, a titkos-értelmű-rózsa-óceánban. Halottcsókja: |
| eljátszani az akasztókötéllel. Halottcsókja: hogy együtt rohadj el a depresszió-lángú reménnyel. Halálcsókja: |
| mintha egy bedöglött elektronikus agy csöndjét csókolnád röhögve. Halottcsókja: nem hagylak |
| örökre. Halottcsókja: deres sín tűzcsókja, rézrúd-villamoskapaszkodó csókja elfehérűlt, kesztyűtlen |
| gyermekujjaidon. Halottcsókja: a jobban-tudom. Halottcsókja: fagyhideg vasra szívott tenyérbőr, |
| ujjbegybőr. Halottcsókja: két jégvonal az elmúlás-egészből. Halottcsókja: sír-szalonnakukacok |
| fagytéboly-harapása. Halottcsókja: kocsonyás őshüllő csőrharapása. Halottcsókja: mítosz- |
| Dinoszaurusz gigász-tüskeváz csontvázszerelme. Halottcsókja: őssárkánygyíkok többszáztonnás |
| nemzés-türelme. Halottcsókja: fölnyitott szardiniásdoboz olajos pikkelymaradék-bűzmagánya. |
| Halottcsókja: halcsontvázáról lehúzott ruszni kékezüst ecetdühe, zöld bőrfény hagyma-árnya. |
| Halottcsókja: Égi Fehér Bárány égő gyertyakoszorúja göndör báránykoponyáján. Halottcsókja: |
| vérző-szívű Fehér Bárány, átszúrt szíve mintha vizelne, egyetlen görbe hosszú vérsugárt lő az |
| oltárasztal fehér vasaláskockás fehér vászonterítőjén álló Úristen-Aranykehelybe. És a |
| Megfeszített szíve is mintha vizelne: átdöfött szívéből egyetlen görbe hosszú vérsugár hajlik |
| ágazódva Lucas Cranach fejére, mert Lucas Cranach vékony, sovány, hosszú, nyúlánk, |
| nyurga, keskeny Jézusa ott a kereszten vérvonalak, vér-elemi részecske becsapódás-üstökösárnyak, |
| vércérnaszálak, vérpamutfonalak, vércsurgások, vérdrótok, vérspárgák, vérkarmolások, |
| vérhuzigálások, vérfirkálások függőleges szaggatott piros rácsainak citromsárga testösszege, |
| mintha kisgyerek firkálna és huzigálna össze piros filctollal, nyáltól puha hegyű piros |
| tintaceruzával falszögről lelopott gipsz-Korpuszt, citromsárga gipsz-Krisztustestet, |
| mintha piros cérnával lenne belűlről a test, a citromsárga, összevissza varrva, mert előbb |
| a halálkéjtől összevissza vágva, s a testből, a törzsből, combokból, lábszárakból, lábfejekből, |
| karokból, vállakból, a nyakból, a fejből, az arcból kilógó piros cérnaszálak, kifelé hulló |
| piros cérnaszálak, a bőrből kilövellve kifolyó piros cérnaszálak az izzadó, szenvedő, citromsárga |
| bőr halál-ámulatára ragadva csillognának és virradnának, mintha egy óriás piros pók |
| nyálazta volna össze piros fonalával, a piros póknyálcérnával a halott Megváltót |
| a homloktól a lábujjakig, a citromsárga homloktól a narancssárga lábujjakig, |
| s a ragacsos piros póknyál-hálófonalak egyenessége és szaggatottsága vérvonal- |
| testhüvelyszoborba húzta volna a citromsárga-narancssárga-polipnarancs-ráksárga |
| testet, a halállal-ernyedtet, kis légysegg-szakállas, csöpp fekete puli-alsóajakszakállas |
| feje előrecsügg, mint Hölderlin sárga rózsája a tóra, előrecsügg a bámészkodó, |
| bámész, bámuló világelmúlóra, s sárga hegyes kitinszív fürkészdarászfejében szája |
| mint a fürkészdarázs barna vékony drótcsengőkosár-szája, rozsdás drótfonat koszorú |
| szája, a drótszőr barna szakállkoronás, mélyen és vörösen kitátva, hogy mélyen kilátszik |
| a sárgából a piros, mint sárga viaszkosárból piros ezüstpapírral betapasztott |
| kosárbelső, a piros sztaniolpapírral betapasztott bethlehemi szülésbarlang, mint |
| a Szűzanya piros testkútja, az elevenszülő szűz életkutacska, s gégéig kitátott |
| piros krepp-papír szájából nyelve hosszan, vékonyan pirosan gégegödréig kilóg, |
| mint az akasztott kutya nyelve szájából hosszan, vékonyan, pirosan, mirigyesen és |
| recésen és pórusosan, párologva, mintha egy vérbe-mártott szalag lógna ki szájából |
| hosszan vékonyan, piros harisnyakötő-másli testszínű selyemharisnya oldaláról, selyemharisnyába |
| bújt női comb oldalán a térdhajlatig, mintha piros lánglevél nőne ki ifjan-ősz |
| szájából, az istentűz mellkasra-hulló piros fűzfalombja, mint őszi piros ecetfalevél, |
| s a Krisztus-száj annyira kitátva, hogy látszik a szájpadlás lila bordázat ívléckupolája, |
| mintha rostosan-gyűrt, hernyós, szelvényes piros krepp-papírral lenne a szájgödör |
| kitömve. A halott Jézus-arc, a halott, hegyes, szájszerv-szakállas megváltó fürkészdarázs-fej, |
| mint aranylemezekkel foltozott piros zománcfazék, mint aranylemezekkel foltozott |
| piroszománc-teáskanna, a halott Megváltó-fej, mint vékony hártya-aranylemezekkel |
| megfoltozott női magasszárú barna fűzőscipő, a homlokon, arcbütyökcsontokon, |
| az állcsonton hártyás, kerek lemezarany-foltok, a lilabarna csüggedésrózsán. |
| És a Megfeszített átszúrt szive mintha vizelne: piros hosszú görbe vérvonalat lő |
| Lucas Cranach fejére. Olyan íves sugárban, mintha részeg férfi szétvetett lábbal |
| állva vizel, marokra fogva vizelőjét. A festőt jelöli meg sugárvizelet vére. A festőt! |
| Mért csókoltam meg a halottat? Hisz nem csókolt vissza a halott? Mért csókolják |
| meg a halottat? Hisz a halottnak nem kell az eleven csókja! Mért csókolják |
| meg a halottat? A halottak csókja nem ítélet! Árulás a holtak hideg csókja! |
| A halottcsók: mintha megcsókolnál veszett kutyát. A halottcsók: trágyadomb-csók. |
| A halottcsók: mintha megcsókolnád INRI halott ánuszát. A halottcsók: szagos zománcpolka. |
| A halottcsók: mintha üres járógép csókolna szájon, tele még combbüdössel, lábszárbüdössel. |
| A halottcsók: szeszhívás túl a halálon. A halottcsók: én temetlek, ne te temess el! |
| Nem csók kell, nem csók a halottnak! Föld kell a halottnak! Föld, föld, föld, föld, föld, föld! |
| Föld kell a halottnak, nem az élők csókja! Föld, föld, föld, föld, föld, föld, föld, föld, föld! |
| Föld kell a halottnak! Nem is a gyász. Föld kell a halottnak. Az élőnek megmaradás! Hozzánk |
| temetkezési biztosító járt minden vasárnap. Mi úgy voltunk szegények, hogy hozzánk temetkezési |
| biztosító járt minden vasárnap. Arca már ősidő-kristályszegényben, öcsém említette a múltkor |
| este, karácsony előtt, bort ittunk, húst ettünk, beszélgettünk történelemről, politikáról, háborúról, |
| atomhalálról, osztályról, hűségről, munkáról, halálról, eszelősökről, mindenféle tényről, |
| meg Papáról, meg Mamáról, s hogy hozzánk temetkezési biztosító járt minden vasárnap! |
| Ó, emberszív-földőskor! Ó, emberszív-Dinoszaurusz-ősidő! Ó, földmélyben Halálfa lomblevele |
| millió: földben-zizegő emberárnyak. Jött a temetkezési biztosító minden vasárnap délelőtt, |
| puha kalapja, mintha puha vörös agyagból lenne gyúrva, fodros, csipkés, gyász-szalagos, kajla, |
| de a kalapját fejéről le sose vette, fején volt mindíg fekete gyászszalagos vörös kalapja, |
| az átizzadt kalaptest körűl a gyász-szalag, mint barna méh, rozsdás poszméh, barna darázs, |
| sárga fürkészdarázs, sárga barnafoltos méhfarkas potrohán a fekete szőrgyűrű, mint |
| a barnakék dongók, medvebarna lódarazsak szőrtojás-potrohán a fekete selyemabroncs, |
| a főzőkályha mellett a konyhában a hokedlin ült, ölében kis orvosi táska. Ó, eltemetett |
| minden vasárnap! Ó, emberszív-földőskorom minden vasárnap-csontváza, vasárnap-ősgyíkok, |
| vasárnap-Dinoszauruszok, vasárnap-őssárkánygyíkok, vasárnap őssárkánymadarak, vasárnap- |
| ősgázlómadarak, vasárnap-ősemlősök, vasárnap-őshalak, vasárnap-ősmammutok csontváza, |
| koponyája létemlék-őslénytemető szivemben! Ó, csontvázárnyak mindenségtemetője: szivem! |
| Ott ült a kis ember a kályha előtt, kis orvosi táskáját kinyitotta, a táska kakaóselyem |
| gyomrában olló, ceruza, biztosítási kötvények, keménypapírból kis kék pénzesdoboz. |
| Kis szelvénykockát vágott le ollóval az év hetekre feketével benégyzetezett szelvénylapról, |
| azt anyámnak adta, anyám a kredenchez ment, pénzt vett ki a csészéből, a pénzt az |
| ollót csattogtató vidám halottas-embernek adta, minden vasárnap, nagymise-harangozás |
| után, mindíg délelőtt, sose délután, sose litánia-harangozás után. S ittak egy pohár |
| rózsaszínű bort: a kis agyagkalapú halottas-ember, meg halállal-szövetséges apám. Aztán |
| még egy pohárral. Aztán fölállt, kezelt, köszönt, kalapot emelt a kis halottas-ember, |
| s ahogy kalapját lengetve a magasba fölemelte a délelőtti boldog konyhafényben, |
| mint Cyrano de Bergerac egy hölgy előtt, anyám előtt: a hölgy előtt a halottas-lovag |
| temetkezési biztosító, a halál lovagja halottak lovagja napszámos Cyrano de Bergerac, |
| vagy csak kalapját fogta, s függőlegesen kibújt alóla, kalapja alól, mint egy harang |
| alól: látni lehetett a kalapbelső átizzadt barna bőrabroncsát, a barna posztóköcsög |
| izzadságfoltos belső barna karimáját, mint egy kocsikerékkel ellapított körbe-kerített |
| varangyot a kocsiúton a holdfényben, ami hátúl a tarkókoponyánál kis sárga izzadt |
| máslikereszttel volt összefűzve, mintha sárga ibolya száradt volna ott, sárga selyemibolya |
| növénygyűjtemény barna könyvpapírján, X-alakú verejték-kereszttel, mint fényes |
| celulóze-X-kereszttel, celofánpapírcsíkocska kereszt-iksszel odaragasztva, és |
| látni lehetett a fekete nyomat-cégjelzés betűkoszorúval és csipkés aranyhímzés-koronával |
| díszes rombusz-alakú gyártócég-kalapcímert is a dohbarna kalap-posztófazék |
| mutatóujjal-begyűrt belsőbuborék horpadás-hasán, mint az éji égen Göncölszekeret, |
| a Halál-Úr kalapot emelt, mint Cyrano de Bergerac, kalapját a szíve felé hajtva, |
| halál-lovag könnyű bókolással, vagy kibújt alóla, mint egy páncélsisakból, leguggolva, |
| s a páncél harci lovagsisakot a győzelem keze fogja, fölszállt a Biztosítás-lóra, |
| s elment, még ebéd előtt. Úgy járt feketén, ahogy a varjú lép egyet. S berúgott, mire |
| a halál-pénzzel varjú-léptekkel hazaért. A szép halálért vitte ő a pénzt |
| minden vasárnap! Úgy ment, ahogy a kékcsókák járnak, döcögve, farral-billegetve, |
| majdnem seggre-esve, lépteit próbálva hegyesre nyesve, ahogy az öreg kékcsóka jár. |
| Apám nem kapott tőle holnapot. Anyám se kapott tőle holnapot. Anyám a semmiért |
| fizette a halotti bért, apám köpte, okádta a vért és fogsora véres volt, mintha vastagon |
| zsírosan berúzsozott-szájú nővel csókolódzott volna. Fogain a hernyórecés |
| vastag rúzsnyomok. És két ajakcimpája is vérrel rúzsozott. Ó, asszonyi ajakrúzs- |
| alkonyok! Ó, rúzzsal bekent gyerekkorom mindenség-ajkai: tószéli alkonyok! |
| Mintha a Világ-Vénuszasszony világűrcimpái, a kettős horizont-lebenyek domborodtak |
| volna redősen, véresen, csókéhesen is csókharapás-véresen a sárgakukoricás májbarna |
| dombok fölött, és hosszú kék csipkés ecsetvonások az ezüstárny jegenyék, s a tó |
| vörösaranylemez-hártyasíkvidék vizében is hosszú kék csipkés ecsetvonások az |
| alkonyi hullavér-magánynak eladott keskeny csipketoll jegenyeárnyak és az ezüsttel- |
| szikrázó ősgond nyárfák zizegtek pikkelyes, piros őssárkánygyíklábon, pántlikás |
| fodrozó felhős gomolyban, mint a bombázó-repülőkről ledobott sztaniolszalag- |
| kazalhabok, fehéren, kéken, ezüstben, sötétben, fényreszelékben, ezüstszalagforgácsban |
| hullva, forogva, lobogva, gomolyogva, zizegve is zenélve és madár rikoltott valahol |
| a nádban, a sötétarany nádbojt-hömpölygésben, a vízből-kinőtt bolyhos belső |
| túlvilágban és egy fekete szárcsa röpült föl csörögve a vízről, mintha a vízmélyi |
| mocsár álma röpülne föl a renyhén-redős aranylemezből, szikrázó, palás, egyenes, görbe, |
| szilánkos darabokra törve a vékony tóaranylemez egyetemes gondját, s feketesárga |
| úszóhártyás lába körmeivel szélesedő fényaranyhullámhalálú ráncgyűrűket kaparva |
| a tó aranylemez-hulláshitére, s odaült a kuvik a kút zöldre festett kocsikerekére, |
| s aludt a tyúk, meg a kakas már a fehér szederfán, lecsukott aranymirigyhorgoláscsipke |
| szemhéjuk alatt forgott, mozgott, üregükben ide-oda járt szemgolyójuk, mint az |
| alvó embereké, s álmukban fenekükből fehér mészlángot köptek a holdfehérre s |
| a feketecsipke szederlevélre, a Hold, mint a Mindenség epehólyaga dagadtan sárgán |
| feszűlt az ür csillagsejtekből szőtt szikrázó szerkezetében, anyám kiállt a konyhaajtóba, |
| jobb kezével a vasalót lóbálta félkörbe föl-le, föl-le, a nikkel-vasbárka vasaló |
| orrlikain piros parázsfény tódult ki sercegő aranyszivacs-rudakban, háromsávú |
| fordított szivárványívet írt a vasalóval anyám a holdepe estealkonyatban, s parázsnyálú |
| hármas köröket rajzolt az epehold-fekete áldáslevegőbe, hármas parázsfényglóriát a falakra omló |
| ködkorom-éjasszony megváltást-szülő Szűzanya-méhére. Most béke volt. Most emberállapot. |
| Százezer tücsök és kabóca hangszikráit szórta, kis rovar-csillagszórók. Az éj: gyertyás karácsonyfa. |
| Százezer békatorok a tóban: kuruttyolt Buxtehude-aranycsillagot. Ne csókold a halottat. A halottak, mint a címerállatok! |
| Most béke volt. Most emberállapot. Ne csókold a halottat! A halottak mint a címerállatok! |
| Most béke volt. Most emberállapot. Százezer béka kummogott, ümmögött, kuruttyolt, brekegett, |
| ummogott, vartyogott, kurtyogott a tó aranyalázat-holdhártya űrmagömlés spermafény vizében, |
| fürödtünk a békabrekegésben, mint Babits Mihály az óraketyegésben, s a békák zöldbarna |
| rügyfeje úgy állt ki a pórusarany holdbevonat-bőrből, mint éneklő rügykezdetek sárga |
| növényi bőrből, s a békák nedves fekete hattyúcsíkos és arany szembimbótősarlós fején törékeny, |
| zuzmarás, hártyapalás, omló és foszló fénycsillanás, s a békák barna bőrserlegbe foglalt |
| dülledt légydarázs szemén szikrázó álompontok, nedves fénypehely-törmelékek, kocsonyás |
| szilárdság-bomlásszilánkok, s a békák sötétkék rombuszmaradék-pupillalék-koporsóiban |
| beleszúrkált aranytű-halottak, mintha arany gombostűk halmaza lenne apró fekete |
| gumiszivacs-labdába szúrva, mintha százezer törpe arany embercsontvázacska állna ki |
| a koporsókból a fölnyílt földből föltámadáskor, százezer embercsontváz-gombostűkukac |
| bújna ki arany-újjongással a földből föltámadáskor és száraz csillagfénycsókok a nedves |
| békafejeken és nedves fénycsók-pontaranycsillagok az irgalomszáraz békaszemekben. |
| Csobbant, loccsant, toccsant az aranynedvesség sűrű bőrborzongása, brekegéssel |
| főtt a tó, mint a sárga kukoricakása, ahogy pöfög, buborékzik, hólyagosan lángol |
| gőzcsipke csirkelábbal a fazékban és százezer tücsök és kabóca szólt és százezer szöcske |
| és százezer sáska, a boldog est többszázezer aranycimbalmosa, arany hártyafuvolása, |
| fújtak, cimbalmoztak, reszeltek, nyiszáltak, hegedűltek, arany foszforcsillagok szétlövődő |
| szökőkút-lángütéscsillagaival szövődött be rácsosan, cicfarkosan és rácsdobozos kék |
| széthullás-hangkévékkel a fekete közeliség és a barna távoli tág sűrű estlazaság, |
| csillogó, szálkás, szálas, szakállas, göndör, csigás, cérnás, sűrű, hosszúkás, fehér nyál folyt |
| nyúlós kötegekben az udvar kamilla-abroszára, a nádtetőkre, a fákra, a fehér |
| kutyára, a fákon zsibbadtan gubbaszkodó madarakra, s cérnás fényes tekercselődéssel |
| nagy fonottkalács-tócsákat gyűjtött önmagából minden barnacsönd-szívű gödörben, |
| minden koromapályon, lejtős ólompillantású lapályon, sötétzöld ónszempillájú |
| virágkoponyán, egymásra izzó púderlegyezőként összecsukott lepkeszárnyon, a kakas csöndtojás |
| csőr-orrlikában, a disznószarba-mártott feketeszén-disznófejen, minden ritka |
| résben, keskeny szenvedélyben és sötétnehézfényből kivaginásodó vörös szenvedésben, |
| szűz szülésben és szűz születésben leomló mézszálakból szőtt egymásra cérnás tekercselődéssel |
| csigaház-csúcsosan üllepedő pici kontyot a sárga fénybe bontott egyszerű este, mintha |
| borjas tehén óriás rózsagombavödör szájából folyna lassan hosszan a fehér nyál, |
| mintha óriás megdöntött mézesüvegből folyna az aranytestizzadás tiszta méz, |
| a kiskertben fekete varangy mászott lassan kaparászva, mászott, mint négykezű |
| fekete gumipúp, mint hatalmas lassu árnypók, s nekiütődött az ezüsttéboly-gólyaláb |
| liliomszárnak, nekiütközött a ház holdfehér vedlő vályogfalának s árny-fölágaskodva |
| föl akart mászni a sárga holdfény-izzadmány vályogfalon, mint a Notre Dame-i |
| toronyőr, a lajhár, púpos, varangyszemű templomszolga Quasimodo a szerelem-, |
| templomfalon, a holdfénygyűlölethiányban egy pók ereszkedett alá hosszú csillogás-szálon |
| a nádtető egyik holdas barna szűzhártya-üvegablakú, barna selyempapír-szűzhártyás |
| nádcsöve metszett fekete hüvelyéből, forgott a hosszú szikrázó vékony csillogás-száron, |
| pörgött, mint pici szőrős kocsikerék, mint kinyitott fordított pici sárga selyemesernyő, |
| mint pici puha bomba zuhant lefelé hanyatt csillogó hosszú vékony fénycérnaszál |
| köldökzsinórján, ami a nádcső barna selyempapír-szűzhártyára ragasztva, |
| s ami testéből folyik ki feszűlve hosszan hanyatt, mint trapéztornász köldök-övéből |
| a cirkusz-sátor kupola-szívére kapcsolt kötél, százlábú szaladt gyorsan a |
| fekete fényben, a fehér sötétben, s megcsillantak piros szikratéglákkal gyorsmozgással |
| hernyózó lábküllői, mint robogó gyorsvonat ablakai a kanyarban a nyári éjszakában, |
| harmonikázva elszaladt a fényablakrácsozat, piros kockalüktetéssel, vörös |
| zakatoló pontütéssel csúszva a sötétben, a fényben, mint a gyorsvonat és |
| mint a gyorsvonat sárga fénypálca ablakütései a nyári éjszakában, ahogy a feketében szalad |
| a hosszú szögletes sárga ablakfényrácsozat, villogtak lábszár-küllőfénypálcái, mintha az |
| est harmonikázna a fényfeketével, a holdfekete fénnyel, kihúzná-összenyomná a fényküllő- |
| szelvények-sötétségszelvénydobozfújtatócsillagok sokaságát, valaki ment az utcán, |
| köhögött, krákogott, köpött, megállt, köhögött, rágyújtott egy cigarettára féllábon állva, |
| mint a gólya, vagy a gém, vagy a kócsag, jobb lábbal állt a holdzizegés-zuzmaradérben, |
| bal cipője talpát jobb lábszárán keresztbe tette, mintha Krisztus egyik lábfeje Krisztus |
| másik lábszárához lenne szögezve, a sárgaszárú gyufaláng kelyhesen világította meg |
| gyufát tartó redős és repedéses bronzszobor-ujjait, mintha tűzliliom piros tűzcsipkekürtje |
| borult volna csókkal a kezére, bronz-csigatőgy ujjaira, arcából a bajusz füstkéreg-árnya, |
| a felső fogsor bikavessző-nyála, az alsó-ajak domború zománc redőpáfránya mártódott |
| a gyufaláng szívütésmagánya hervadástócsáiba, aztán kétlábra állt megint, s az |
| égő cigarettát harapva, mint fogaival a fehér lázmérőt apám, ment a cigarettafény |
| után, elől a parázsrózsa, utána a rózsasziromhab-emberarc, a görnyedt emberárnyék, |
| mint aki szájában piros rózsát visz, a rózsaszárat fogakkal harapva, mint parázsló |
| rózsával a kisfiú a mesében, elől a rózsa a levegőben, mögötte a fiú a fekete |
| alvilági ködben, elől a parázspont, utána az ember, elől a fehérizzás sárga lüktetés, |
| utána a lassú köhögő emberárnyék, elől a piros szívütés, mögötte a lassú szándék! |
| Néztem a holdban-foszforeszkáló fehér liliomot. Most béke volt! Most emberállapot! |
| Anyám a konyhaajtóban állt mosolyogva, papucsban állt a konyhaküszöbön. |
| Mint egy arannyal festett asszony-ikonszentet a képkeret: vékony kicsi testét hosszúkás |
| fényvonal-négyszögbe zárta a petróleumlámpafénnyel beecsetelt ajtókeret, |
| és izzás-holdszirmok az ajtókeretnégyzet fényvonalon. Félig a konyhában állt, |
| félig az udvaron. Árnyteste elől a selyemnyál holdszőkébe mártva, fényteste hátúl |
| a konyhaszekrény tetején álló petróleumlámpa permetező, lágy, folyékony |
| dióaranysárga mészvázába nőve, mint csigatest mésztekervénykürt csigaházba, |
| ahogy hátával, háta nyitott húsával, háta idegrendszerével, háta véredényeivel belenő |
| a csigaházba, a csigaház egyre-kisebb, egyre-vékonyodó s egyre-laposodó kürttekervény-csöveibe, |
| a csőfalak redős fényzománc belsejével hártyásan összenőve, anyám konyhai petróleumlámpafény |
| csigaháza hártyaarany-derengés kürttekervénykupac. Teste elől: holdas árnyékasszony. |
| Petróleumlámpafényizzásparázsba öntött tarkója, nyaka, háta, tompora, combja: aranyszoboralkony. |
| Parázsvasalót fogott jobbkezébe. A Holdat nézte. Hallgatott. Ez volt a béke. Emberállapot. |
| A vasalót körben meglóbálta a fekete fényben, s úszott a vasaló pikkelyesen körben |
| a nyári holdfeketeségben, mint dülledt parázslégy-szemű, piros fátylas menyasszonyszoknyájú, |
| fénycsipkefátyol-menyasszonyhajú, parázsdió-szemű aranyhal dobozos üvegedényben, |
| mint zöld növénymerengés-bánatú kéken-megvilágított üvegdobozban aranyhal. |
| Piros parázskarikákat, vörös parázsgyűrűket rajzolt anyám a fekete fulladásba |
| a karikába-pörgetett vasalóval, többgyűrűs Szaturnuszokat a holdéjszakába, |
| s a fekete levegő, mint a vaskályha lapja, ha nagy parázstűz alatta a fémdobozban, |
| a kályhatest-fémszekrényben: az egymásba korongosan ágyazott kályhakarikák |
| fekete lapos gyűrűhalmazának karikaréseiben vörös izzásfénykarikák, piros |
| parázstüdőkarika körűl piros tüdőparázskarika, hat parázsleheletgyűrű egymás |
| mögött szélesen, laposan, mint egy kerub hat-parázskörpántos, egymásba-épűlt |
| hat parázsvonalkoszorú homlokszeme. Anyám a vasalót lóbálta, lóbálta |
| a fekete levegőben körbe-körbe, piros kört írt a fekete levegőben, mint |
| lámpájával a vasutas, a fékező éjszaka a tehervonat mellett, piros parázskört |
| írt a levegőbe anyám, mint a tehervonat-fékező lámpájával az éjszakába, ha |
| tolat a vonat, s azt figyeli a mozdonyvezető. És a békák fején elcsúszott |
| a fény, mint befagyott tavon csúszkáló gyerek, mint lihegve csúszkáló gyerek a |
| jégen, és zöld vonaton utazott a nyár, zöld vonat volt a nyár fekete alagútban, |
| és béke volt és emberállapot és futott a zöld vonatot húzó zöld villanymozdony, |
| Augusztus, csattogó kerekű zöld Augusztus, kerekeken guruló zöld óriássáska volt a |
| zöld villanymozdony, zöldzománc fémfeje, fémtora, fémpotroha, mint guruló zöld kukoricacső, |
| szelvényes mozdonypotroha, mint a kukoricacséve, fémteste két zöld vasoldalán, mint |
| kétszer vízszintes kopoltyúk lélegző félhold vonalvágás-sora, a zöld sáskamozdony |
| több-kopoltyús potroha, futott a mozdonyőshal-zöldsáska, az éjszakát zabálta guruló |
| sáskafutása és zöld kopoltyúi zölden lihegtek, kinyilva-becsukódva, mintha az a zöld |
| mozdony sáska volna, mintha az a mozdony zöld hal volna, harmonikázó tetőkeresztpántos |
| kettős rombuszrács-áramszedője, amely mint ugróvillás lábak: ágaskodó rombuszkosárrá |
| összenőve, szívta az áramcsókot, s az áram a géptestbe visszacsókolt, s aranyspriccelés |
| páfránycsokrok, kéksercegés-szikraszökőkút kévecsokor-szétzuhanások, elektromosság- |
| ejakulátum-csillagszóró-égésfelhők a holdragály éj sárga ezüstbamba szívében, |
| sercegő, sistergő, fröccsenő lángcsokrok nőnek robbanva a zöld mozdony harmonikás, |
| rugós őslényrovarhát barna idomvonalrombusz csápjaiból és a zöld mozdony mögött |
| a zöld vonat, s a zöld vonat ablakai, mint az önmagukból-kivilágított égitestek, |
| s fut a holdfeketében a kivilágított ablaksor-szalag, mintha ott ülne benn az |
| emberiség, s csillognak sárgán az elfutó vonatablakok, ahogy a pályatest-sinkanyarban |
| a fekete másodvilágba szelvényesen, sárga fénykockákkal, görbűlten, hernyósan becsúsznak, |
| mint egy rángatva görbén, ferdén hajlítva elhúzott üvegharmonika szétnyíló-összenyomódó fényszelvényei, |
| s egy-egy égitest minden izzó vagon-ablak, s az ablakok mögött a merengő emberiség, |
| s az ablakok fény-négyzete mögött minden emberi és minden dologi és semmi isteni, |
| minden evilági és semmi túlvilági, s ott ülnek a kocka-égitest vonatablakok mögött |
| az örömök, émelyek, gyászok, szégyenek, hitek, bűnök, bánatok, esküvések és kétkedések, |
| hitszegések és tüntetések, büntetések és az összes létidők, minden ablak mögött millió |
| csontváz tolong, hogy az ablakon kilásson, ősemberek, őslények, ősállatok, őssárkányok, |
| őscsillagok, emberek, állatok, halak, madarak, ideák, képzetek, gondolatok, ősviszonyok, |
| ősnövények, ősvirágok, ősrovarok, emlősök, hüllők, halak, kétéltűek, szelídek, ragadozók, |
| sátánok, ördögök, angyalok, arkangyalok, szeráfok, kerubok, titánok, mítosz-alakok, gigászok, |
| mese-alakok, tündér-asszonyok, képzelet-legendarabok, szentek, mártírok, hősök, eretnekek, |
| vitézek, bajnokok, egyszeműek, egyszarvúak, titok-szörnyek, titok-lények, titok-állatok |
| csontváza ott tolong a kivilágított ablakokban, az összes Jézuskrisztusok, festők, csillagászok, |
| költők, filozófusok, fizikusok, Szűzmáriák és apostolok, szobrászok, istenek, törpék, óriások, |
| heréltek, körűlmetéltek, eunuchok és homoszexuálisok, kurvák és zeneszerzők, |
| emberevők, istenevők, állatevők, növényevők, idea-evők, eszme-részegek, elevenfalók, |
| hullaevők, szörnyhercegnők, sárkánygigász-asszonyszívzabálók, angyalhegyek, csecsemősátánok, |
| hullakirályok, alvilág-emberszabályok, próféta-kiabálók, elmebeteg vak isten-utánzók, |
| ősnők, Willendorfi Vénuszok, ősanyák, ősapák, Ádámok, Évák csontváza ott tolong |
| a kivilágított ablakokban, ott tolong az igen és a nem, az emberi és nem-emberi, emberelőtti |
| történelem a kivilágított ablakokban, hogy lássa anyámat, ahogy a küszöbön állva |
| a parázsgyomrú fanyeles vasbárka-vasalót az éjen lengetve körül-lóbálja, |
| lássa anyámat: ahogy vasal! Előbb a sárga, füles ruháskosárba összehajtogatott száraz, |
| fémropogású ruhát vízzel bespricceli. Mint pap az ezüstnyelű ezüstszűrőgömb |
| szenteltvizével a friss fiatal búzaföldet, az úrnapi sátrat, az újszülöttet, a halottat, a koporsót, |
| a sírgödröt. Anyám egy piros zománcfazék vizébe mártja jobb kezeujjait, s a tyúkszemragyás, |
| bütykös ujjaira ragadt vizet kezét megrázva a száradt ruhára szórja. S belegyúrja a |
| száraz ruhába a vízcsöppeket, sárga ujjai átlátszó tiszta könnyeit. A konyhaasztalon |
| vasalópokróc, azon barna égésfoltos, barna égés-szivárványos fehér vasalóvászon. |
| Aztán az ágyneműt, inget, gatyát az asztalon szétterítve a vasalót a kályhalapról |
| jobb kezébe veszi. Fölemeli, kinyújtott nyelvéről nyálat ken mutatóujja hegyére |
| s nyálhabos ujját végighúzza a vasaló lapos hasán. Sistereg, serceg, pattog, szárad |
| a csillámhabos nyálhúzás-csík, foszlik és oszlik gőzölögve. Ugyanúgy, ha ráköp a vasaló hasára. |
| S a vasalót rányomja a ruhára lágyan, keményen, pontosan huzigálja, szelvényekként, |
| a gombluk körűl vasalóéllel, nem törődve a görnyedéssel, a gallért keményített |
| feszesre, a dunyhahuzatot ropogós egyenesre, ráncosból, buborékosból laposra! |
| Ó, az a vasalás-szag! Ó, az a gyönyörű sűrű fehér illat! Ó, a pörzsöléstelen fehér anyagok |
| illat-üzenete! Ó, kisimuló gyűrődések, ráncok, fényes kopások tisztaság-szaga, |
| meleg Éden-illat, forró megmaradás-pára, fehér görnyedésmező liliomfényszaga! |
| És habzó csillagfürttel belóg a csillagéjszaka a kis konyhaablakon, mint fehérfürt liliom, |
| mint gigászi szőlőfürt, agyfürtjével a Kozmosz nézi őt, aki csak vasal és mosolyog, |
| nem tudja, mi nézi őt, nem tudja, ki nézi őt, csak vasal, neki ez egyszerű emberi-létdolog. |
| Nézi őt a Mindenség egyik szuperhalmaza, a Berenike Haja csillagképben lévő roppant méretű rendszer, |
| amelynek negyedmilliónál több galaxisa van, s e szuperhalmaz térfogata százezertrillió köbfényév. |
| Neki a vasaláslét mégse börtön, pedig a Herkules szuperhalmaz legközelebbi része 400 millió |
| fényévnyire van a Földtől, túlsó vége pedig mintegy 600 millió fényév távolságban. Ez az örök! |
| Szivem sziveden anyám! Mint szerelmesen! Elképzelhetetlenül nagy teljesen üres térségek a szuperhalmazok között! |
| Szivem sziveden anyám. Mint szerelmesen szerelmese. S a százezertrillió köbfényév térfogatú |
| szuperhalmaz isten-agysejtbe nőtt gyermekszivem megnyúlt nyári mosoly-árnya s ültem |
| a meleg vasalószagban, ültem a fehér liliomálom vasalás-szagban, ültem a nedvfoltos, |
| asztalra-terített ruhák vasalásgőz-szagában, a forró vassal megpuhított keményítőszag, |
| a fehér tüzzel átizzó ezüstbárka vasalóhas sistergő, párolgó csókjától fénylázzá olvadt |
| kékítőszag édeskés halvány hullaigazában, a boldog, fényes, ropogó, párolgó kisimulásban, |
| a petróleumlámpafényben a konyhában a kályha mellett, zöldrefestett kockás konyhaszéken, |
| Anyám, te voltál az én emberiségem, te voltál akkor, aki gyűrt, barna, álomtalan, kicsi-vad |
| gyermekszivemet simára és fényesre vasaltad és kisimítottad barna gyűrt selyempapír-remegésem |
| mosolyod ezüst izzásvasával és barna gyermekdepresszióm gyűrt barna selyempapír ránc- |
| rózsáit, és barna selyempapír redőlegyezőit feszes és síma barna hártyaigazzá vasaltad |
| és egyszerű lett és érthető lett minden, s olyan lettem, mint egy feszes és tiszta dobhártya |
| az emberi fülben, mint az állatok dobhártyája, madarak dobhártyája, mint az állati |
| létező hallóhártyája, mint a szöcskék csáp-fülében a kitindob rózsaszínszeplős |
| üregére istentől-ragasztott halláshártyája, mint a sáskák és más ugróvillások combfülében, |
| a combfül ovális ürességtojásában a combfül-dobhártya, mint a szöcskék és sáskák |
| halló-csápjainak és halló-combjainak szűzhártya-füle és meghallottam én a |
| mindenség kék zizegését és hallottam az őrűlt angyalok zöld hemzsegését, piros tülekvését |
| az eleven égitestek legnehezebb belső ős-szabályaiban és meghallottam a földben |
| kínlódó halott ősiséget, a természet-ősiség meghalt és kihalt és elhamvadt és megvalósúlt |
| tervrajzait, mindent, ami lenni készülődött, mindent, ami lenni volt, mindent, ami lenni |
| lehetett, mindent, ami lenni akart és nem lett, mindent, ami lehetett volna, de nem lett, |
| minden kozmikus törvényt és biológiai szabályt, mindent, ami valaha volt és valaha fájt, |
| minden elemi létet és ritka tömeget, minden őstömegecske-sugárzásköteget, minden |
| növénynövést, virágnövést, csillagnövést, állatnövést, ködszigorbomlást, ami volt, s ami |
| már nem lesz, mert kivasalt feszes hártyaszív-derengésnyugalmam hasonlított a |
| végtelenhez, s te is hasonlítottál anyám a végtelenhez, mert benned virágzott minden, |
| ami halandó, s halhatatlan, s én nem tudtam, hogy halandó vagy és halhatatlan, |
| mert nem tudtam, hogy minden te vagy, ami halandó, s halhatatlan, hisz hogy is tudhattam |
| volna én és mégis tudtam, az eleven űrbe hajló harmatszobor voltál, hajnali harmatból |
| ikrásodott barnakontyú törékeny vasalás-szobor, harmatszobor húsod átvilágított |
| a ruhádon, láttam tüdőidet, gyomrodat, májad, veséid, lépedet, érrendszered és |
| idegrendszered és méhed belsejét is láttam, a kürtöket, a tubákat, a petefészkeket, |
| amik oly sokszor voltak gyulladásban a vezetékkel együtt, s tested harmathúsában |
| a húgyhólyagot is láttam, forró húggyal gömbölyűre, feszesre betelve, mint egy forró |
| borostyánkő-tojást, mint egy kifeszűlt, mézszínű, dagadó, fölfújt, tojásalakú |
| hártyacsillagot, s láttam testedben az Isten-előtti nőt, koponyádban a sárgarózsa |
| agyvelőt, s szilárd harmathúsodban tested csontvázát is láttam, mint a januári |
| éj szikrázó csillagképeit, szivünkre-csurgó galaxisunkat, a Tejútat, én nem |
| tudtam, te tudtad, hogy nézlek, s látlak odabent, látom tested szines szerveit |
| én nem tudtam, te tudtad, hogy fiad a lángoló világmindenséget nézi tebenned, a szikrázó |
| világmindenséget látja tebenned, amikor vasalsz. Ráhajolva a vízzel-beszórt |
| ruhára, vasalóra, pontosabban dolgozva, mint az óra. Én az asszonyt néztem |
| tebenned s a világmindenséget láttam, te a világot nézted bennem s a kisfiút láttad! |
| S láttam könnyzacskóidban termelődni a könnyeket, s láttam, ahogy szívbillentyűd |
| puhakeményen pirosan dolgozik, fölnyílik, letapad, ahogy a vér csukja-nyitja, |
| mint piros szaxofon piros billentyűje, s könnyzacskóidban a könnyek, mint hajnali |
| harmat üres csigaházban, mint kis üvegpalackban a sós sírás-szesz, mintha |
| vízcsöpp dagad tölcséres bársonyfűre, s kicsiny emlőidben az apadt tej-erek sárgán |
| szétágazó kontylombja, mint holdfény a halandó hóhalálon, s láttam, ahogy |
| kocsonyásan fehéren elég hüvelyed méhkapú előtti üregmirigybíborában az |
| éjszakai ondó-maradék, ahogy egy szupernóva összeroppan, ellobban, fényhártya-ponttá |
| összesül, s aritmiás dolgozó szived pitvarfala és billentyűje rebeg, verdes, mint |
| kis feketerigó-csecsemő az ágon, a bodzalombos zöld bodzaágon, a fűben, |
| ahová csomósan lehullt. A tisztaságban láttalak anyám, hisz nem néztelek a bűnben! |
| Mert bűnben én sose láttalak! Sose láttalak bűnben. S epédben az epefesték, az epeváladék, |
| az epeanyag, mint a sűrű sárga méz és gyomrodban az emésztés, mint az ibolyaerdő és |
| beleidben a megemésztett anyag is jácintillatú, mint az angyalok bélsara, képzelt |
| ürüléke. S hónaljverítéked, mint az égő gyertya szenteste-szaga és combalkony ágyékverítéked |
| szaga, mint a csillagok nyári fénye és verejtékes homlokod, mint a harmatpárás hajnali |
| jázminbokor és epehólyagodban Isten virágillatú nyála gyülemlett. Ültem meztelen, fényes, |
| zöld szőlőkacs-erekkel befutott, pihés lábszárad mellett, lábszáraid, mintha zöld |
| szőlőkacs nő be csigásan, fürtösen, tekervényesen, rojtosan, függvényesen, körben, rugósan |
| szőlőtő mellé földbe ledugott piros Krisztus-szobor lábszárat és néztem zöld vékony, |
| cérnás, spárgás szőlőkaccsal térdig körülfolyva befodrozott lábszárad, lábszárad |
| mintha zöld spárgahorgolás-harisnyába lenne húzva, zöld spárgaszitarács-csizmába |
| bújva, mintha cérnás és spárgás és pamutos zöld lángkürt nőtt volna karcsú |
| lábszáradban térdeid felé, combjaid felé, a combok húsában zöld spárgaharisnyával |
| folytatódva, föl egészen a comb kezdetig, a rózsaszívbillentyűs vaginafülekig, a barna |
| szőrrózsába bújt habos redőlángtalpú, kigyűrt négyes fejbimbójú kerticsigáig, néztem |
| zöld érharisnyás lábszáradat és zöld érkürt-tölcsérszitacsizmaszáras combjaidat a |
| szoknya alatt és bűntelen voltam, s boldog, egyszerű! Néztelek: világűrt gyermekámulat! |
| Nem volt még tudatban: megfogalmazott nemiségem. Néztem a félig-kinyílt asszony-kutat, |
| az összepréselt és mézesen kinyílt rózsaszirmok csókját vastag fekete szőrbokor alatt! |
| És nem volt semmi bűn az én szivemben. Miért is lett volna? Ha nem az eredendő? |
| Ha csak nem az, hogy ember! Én ifjú szived gyermekszivemre vettem. Te fölneveltél, |
| megváltottál engem. Ilyen bonyolúlt és ilyen egyszerű! Meztelen-alsótestű fiatal |
| asszony-Jézus Krisztus: én megváltottalak-e téged? Te mondd, ha tudod, te, te, |
| te, te nem-istentelen nem-istenhitű proletár-kisanya, gyermekszivem sóvárgás-képzete, |
| akit ha a halottak kirabolnak: attól leszel gazdagabb holnap, te vasalóra-görnyedő |
| egyszerű kis bonyolúlt öröklét-erő, a dicsőség és a hála szívütésárnyadománya: |
| Borbála, Juhász Ferencné született Andresz Borbála, aki mint havas homály |
| mögött a jajgató pici emberiségfény: anyjából megszületett 1907 január 4-én, |
| és 77 éves leszel holnap, 1984 január 4-én! Mit adtam én neked, hiszen te |
| nekem magadból mindent odaadtál, hiszen te magadból mindent nekem adtál, |
| mit adtam én neked? A hitet, hogy nem éltél hiába? Ez a hála? Miféle hála ez? |
| Miféle hála? Miféle? Miféle olcsó fizetség: ez a fordított örökség? Miféle? |
| költő-sietség, hogy az anyát gyorsan kifizessék: egy szép pizsamával, egy üveg konyakkal, |
| boldog Borbála époszi szóval, önmagammal, a hiú diadal-lopóval, fiaddal, a |
| nyitott koporsó előtt karodba-karolóval, gyöngéd csalással, szigorú könnyű simogatással, |
| boldog bolondozással, bolondos szép beszéddel, öreg kezedre ráfeledkezéssel? |
| Anyád nyitott koporsója mellett karodba karoltam, anyád viaszpenge sárga orra, mint |
| hajnali fénytől átvilágított, jégcsipkesörényű hótaréj, kis zöld döglégy ült sárga viaszcsipkepillér |
| orrcsúcsán, mint apró büdös zöldzománc dögangyal és zöld zománclencse-tenyerű zöld |
| zománc-esernyőnyél mellkezeit összedörzsölve imádkozott és zöld hártyaszárnyainak |
| recehálózat-árnyékrács facetta-ablakrózsáit orrcsúcsa szőrös, pórusos viasz-szivére |
| égette a ropogó gyertyafény, nővéred nyitott koporsója mellett karodba karoltam anyám, |
| nyitott szeme véres volt, mint a februári telehold, vérfelhők, vérvillámok lucskos |
| bíbor gömbkötege volt nyitott szeme, mint egy lelőtt ló tág szeme, mint egy domború sárga |
| vérző csillag, mint egy kopoltyúvéres halott halszem, mint véres kézzel összefogdosott |
| sárga tyúktojás, piros bőrléces bőrpajzsok ujjlenyomataival foltos sárga tyúktojás. |
| Konok fiad végett: ez lesz majd örökséged? Ez a jelenidő? Ez a jövőidő? Hogy |
| majd ott lássalak téged is koporsóban, mint feketébe felöltöztetett sárga viaszbábút |
| abban a savanyú sóban, az utolsóban, mert mintha feketébe öltözve, |
| fekete fejed fekete fejkendővel állad alatt máslisan átkötve: ott feküdnél |
| mellközépig fehérkristály-sóban, a szikrázó csöndkristály-utolsóban, s csak |
| fekete ruhaujjas karjaid állnak ki a csöndszikra fehér sóból, mint két |
| keresztben egymásra fektetett fekete bot, a collstokszerűen összehajtogatott fekete |
| karok, mint eldőlt fekete fakereszt, fagyott emlőmedúzáidra hajtogatott |
| két fekete korallág keresztben, amiknek végén az egymásba-hajtogatott ujjú |
| fölfújt viaszvirágállat-kezek, mint egymásba gomolyodott csápú viaszrózsák, |
| mint üres viaszkesztyűk, mint sárga begöndörödött márványcsiga-falevelek, |
| mint Apollószobor sárga márványpöcse fölött, a sárga márványherezacskó fölött |
| a márvány tölgyfalevél, mint két egymásba folyt viaszgyertya-lepke, mint |
| két halcsontváz egymásba keverve, mint halott lepkék halott sírkereszt egymásba- |
| ágyazott fa-függőlegese s fa-vízszintese közepén, mint üvegből-fújt, megrepedezett |
| kesztyűk, mint két csigaházas csiga halott talpával halottan összetapadva, |
| mint száraz kaporvirágcsokor, mint két szerelmeskedő összeragadt gyémánthű |
| szitakötő, mint két egymásra-dőlt, fényes ágaival, fodros eres gyökereivel égve |
| egymásba-folyt viaszgyertya, mint két egymásra-dőlt földíszitett karácsonyfa, mint |
| ezüst angyalok, piros szaloncukrok, ezüstporos üveggömbök, piros csokoládédíszek, lila |
| üvegdiók a körmök a zöld egymásba-hajló páfrányhalál kezeken, a fekete hónaljból |
| feketén kihajtogatott és keresztben feketén összehajtogatott karok, amiknek csuklóiból |
| fagyökerekből két vicsorogva egymásba-harapó barnalila rózsa. Halott egymásba-gomolyodott |
| szerelemnász lila polipok. Egymásba-harapó zöld krokodílusok. Nyitott krokodílusszájak, |
| krokodílfogsorok egymást harapva keresztben. Mint száradt virágcsokor összeszögezett, egymásra- |
| hajlott Jézus-lába kőkereszten. Mint két egymásba tekeredett aligátor: fakéregből, aranylemezből, |
| gyöngypikkelypalából. Mint két világűrfénycsóvatollra összerohadt fényfürtgúla anyácska- |
| szupernóva. Anyám a te kezeid majd a koporsóban! És fejed is félig beásva a |
| sóban, mint egy fekete-fejkendős zöld gyík gyémántszögletesség megnyúlt kúpfeje. |
| Fekete fejkendős fejed, mint a Mindenség halott árnya, az Emberiség legszebb szégyene! |
| Jövendő csontváz-alak, jövendő árny-alak: azt akarod, majd úgy lássalak? Igy |
| én, a fiad? Aki úgy néztelek, mikor ifjan vasaltál, ahogy a jövőidőre néz a konyhakályha |
| fölött függő leszakítható naplevelű kis falinaptár, úgy néztelek, mint egy szép világot |
| képzeletében a gondolkodó. Úgy néztelek, ahogy csak te voltál. Vasaltál, görnyedtél, |
| nyújtózkodtál a vasalót a kályhaplatnira téve, ezelőtt 48 éve, és néztelek és így volt |
| egyszerű. Én csak kisfiú voltam. A megmaradáshoz te voltál a hű! Hűségem. Édesem! |
| Kedvesem! Január van. És még nem esett a hó! Mondd, anyám a bánat mirevaló? |
| A rettegés? Az iszonyat? Mikor ott üvöltöztek a házad előtt, s te a két ajtó között |
| az ajtókeretben, vacogva, hogy szived az agyadban, lábujjaidban, kézujjaidban, |
| s okádni kellett volna, de nem lehetett, s vizelni kellett volna, de nem lehetett, s |
| a hasad ment, de nem volt hova menni, és sírni se mertél, lábad közé szorítva, |
| arccal szoknyádba szorítva, kötényes szoknyádba az ötéves kislány, s egyetlen |
| vak szivütés volt a tested, egyetlen befejezetlen és befejezhetetlen lételállító |
| szivfibrilláció volt vízfényes tested, s ott üvöltöztek, hogy: „Fára vele!” Ó, |
| ötéves kislányt szoknyás öledbe szorító Asszony-Jézus Krisztus Anyám! Anyám! |
| Anyám! Anyám! Az ítélet előtt. A választás előtt. A megfeszítés előtt! Ó, te, |
| Bonyolúlt Áldásom, Egyszerű Malasztom, ó te sose magad hasznán szenvedő, mindíg mások |
| hasznára növekedő egyszerű nő-Jézus Krisztusasszony, te mindenség-szülő, te |
| mindenség-temető, cselédlányhaszna másnak, kőműveslányhaszna másnak, |
| gyárimunkáslányhaszna másnak, csokoládégyár szűze, zsákvarrodák szűze, |
| dobozgyár szűze, mosónőhaszna másnak, napszámosasszonyhaszna másnak: |
| mit gondoltál, neked miféle sírt ásnak majd, akik ablakod kővel dobálva számonkértek téged fiadért? |
| És el se mondtad, mikor hazamentem, a vonatlépcsőn függve akkor decemberben, |
| nem is decemberben, hanem novemberben, a vagonperon rézrúdjába kapaszkodva, |
| el se mondtad, hiszen nekem sose panaszkodtál, a kislány haja két |
| rózsaszín copfliban, fölálló merev két kis copfja aranyszalaggal befűzve, mint két törékeny, |
| csillámló gyermek-gyíkfarok, te meg kötényes ruhában álltál a kerekeskútnál, |
| vizet húztál éppen és sírni kezdtél, s azt kérdezted, mi van a bolonddal? |
| Haza, haza, haza, hazafelé mentem a sáros utcán, s mintha földbe-vert |
| hosszú konyhakések között járnék, páros késkerítések szikrázó vasfelkiáltójelei |
| között, emberek álltak a kiskapukban szétterpesztett lábbal, vas X-ek izzásévei |
| parázs-rácsozatában mentem a sárban és nem köszöntek, hiszen köszönni |
| sose szoktak. Se köszönni, se visszaköszönni! Rozsdás vasrács-lándzsakerítésben |
| a kőbordás-kővályús kőoszlopos kőrózsakosár tetején a legyezősen szétterjesztett |
| szárnyú kő-turulmadár bokrosan, kőtoll-terpeszkedéssel lobogva ágaskodva, |
| kősarlóhorgony csőrével a fagyfénybe kapaszkodva, mint egy nagy varjú, amikor |
| éppen leszáll, kő-üstöcske pupillás kőszemgolyóiból fekete esőlégyökerek gyászolódtak |
| le a sasarc-kőpikkelyek, nyaki saskőpikkelyek lombszürkesége, lombárnya |
| alá. A palánkokon, kőfalkerítéseken, házfalakon: „Sztrájk! Strike! Sztreijk” |
| fehér ecsetmeszeléssel. Mentem hazafelé. Mondjátok meg: mért nem ismert |
| akkor, aki ismert? Mentem hazafelé! Mentem anyám felé! Mentem lányom felé! |
| Nem is én mentem. Egyetlen óriás piros szívütés ment. Egy szívzuhanás: a mindené! |
| 28 éve már! Huszonnyolc éve már a kések között! Nem kérdezve se embert, se Istent! |
| Nem volt virág. Hát virágot nem vittem. Szivem ott ütött szemeimben. Nem tudtam: a Mama nem zokog. |
| Fekete szemgolyóimban ütött piros szivem, mintha zuhogó piros óriás harangok |
| lódultak volna vad tűzvész-harangozással, bíbor harangok, skarlát világűrharangok |
| zuhogtak huszonöt éve éber, huszonöt-éve álmatlan nyitott szemeimben: ütő piros halál-dolgok. |
| Mint akinek szemében pirosan harangoznak. Sejtelem-harangok! Nem voltam boldogtalan, se boldog. |
| Holnap majd virágot viszek Mama! Ne csókold a halottat Mama! A halottak, mint a címerállatok. |
| Gőgösek, büszkék, kegyetlenek, ágaskodók, vicsorognak, két-lábon állnak, ásítanak! |
| A halottak, mint az arany királyi emblémák, arany-jelek: hullajelképek, szelíd vadak! |
| Mentem hazafelé. Hazafelé? Mi volt akkor az én hazám? Ki volt akkor az én hazám? |
| Hazafelé! Hazafelé! Hazafelé? Hol volt akkor az én hazám? Az én hazám merre volt |
| akkor? Mi volt az én hazám? A Tópart utca 2-ben az a ház, az a 49 éves üvegéden |
| hártyatörékeny szívós özvegyasszony, anyám, aki hat éve volt már özvegy, s óriás átlátszó |
| üvegkonty-koponyája, s könnyű pihetollsöprű-csáp legyező üvegharmonika kettős |
| gégeszárnya alatt törékeny üvegszelvényteste, mint házeresz taréjos gégecsöve alatt |
| a zöld hullámvashordó zöld vizében a lebegő szúnyoglárva, aki úgy áll a vízben, |
| mint sárga kristályból csiszolt szögletes szelvénykérdőjel tengeri csikó, üvegszöglet- |
| szikrázat kis zöld pálmafa-agancsú csikóhal, s elvékonyodó sarlós kockalánc |
| üveghorog farokvégén is két könnyű fekete pihesöprű jobbra és balra, két apró |
| fekete pihetollsöprű szárnylapát, mint hosszú fekete bajusz fénylő üvegorr alatt, |
| ó, hányszor néztem a zöld hordóvízben az állva függőlegesen lebegő falusi apró |
| csikóhalat, ahogy apró fekete bajszos üvegkockaszelvénylánc gyíkfarkát rugósan föltekerve, |
| mint a kaméleon, vagy lengetve jobbra-balra, mintha sarlózva aranybúzaszálakat |
| kaszálna a vízben, fényszáras fénykalászokat, a falusi halcsikó, az üvegkonty-fejű |
| függőlegesen ágaskodó átlátszó hártya-kaméleon, két fekete agyba-ágyazó dagadt |
| látáskehely-szemekkel, feketeszárú hatalmas fekete látás-serlegekkel az üvegkoponya |
| kocsonyahúsában, a zöld vízmélyből kinőtt fényszáron, a száraz fényágon |
| függőlegesen függve kapaszkodó fehér selyempapír-gyíkocska, anyám is ilyen |
| volt, ahogy állt a kútnál, mikor hazamentem, ilyen törékeny, könnyű, fényben-lebegő kérdőjel lárva-idő, ilyen |
| iszonykérdőjel, kristályágaskodó Pegazuslárva-kályhacső, hol volt akkor az én hazám, mi |
| volt akkor az én hazám, ki volt akkor az én hazám?, anyám, te voltál, amikor |
| hazamentem? Az az ötéves kislány, az a halálraítélt, kis piros, vagy vörös |
| dirndliruhában, amit te varrtál Mama vörösbársony párnahuzatból és a |
| kislány karjára, vékony felkarjára fehér gatyagumival feszűlt körben fodrosan, |
| mert azzal volt a vörös vánkosbársony körben fodrosan, hullámszirmosan befűzve, |
| s a sovány kicsi kislány sovány felsőkarja úgy ágazott ki a vörösbársony puha |
| ruhaujj-rózsából, mintha kerti csigabiga tolná ki bimbós szarvágacskás fejét |
| piros rózsából, piros rózsa sziromkása piros közepéből bimbó-redőág |
| szem-szarvacskájú félénk kerti csigabiga, két kis copfja, mint két farkát gyémántosan |
| fölhajlitó barna kerti gyíkocska, és csillogott vékony aranyszalaggal befonva, |
| mint napsütésben a gyíkok a kerti kőfalon, az az arany vékony műanyagszalag |
| a fonottkalácsosan befont hajfonat-copfkötelek egymásba fonottan tekert |
| izomszálait áthurkolta, szorosan szorítva befűzte, visszahajlítva hurkosan |
| tekerődve, mintha aranypikkely-kígyó tekerődne fonott kévés barna füstben, |
| ő volt akkor az én hazám, meg az elmegyógyintézetben az a gyógyulást játszó |
| kicsi szép barna bolond? Az a bolond asszony, aki ezerszer sírva megátkozott? |
| Mi volt akkor az én hazám? Ki volt akkor az én hazám? Hol volt akkor az én |
| hazám? Az a fehér flórharisnyás kislány, magasszárú kis piros cipőben, |
| aki múltjáról mit se tudva, se jövőjéről, sorsát sorsára hagyva nevetve |
| ugrott a nyakamba, s kar-ölelésével gégém fojtogatta, s kérdezte: cukrot |
| hoztam-e? Vagy tán Mama, aki remegett fehéren, mint egy elgyöngűlt |
| Látomás-Angyal kövéren kiömlött emberi véren, leült a konyhában a székre, |
| csütörtök volt, csütörtök délelőtt, ült a széken, s remegett fehéren, mint egy |
| halott előtt, mint új halott előtt, akit most vágtak le a piros akasztóselyemről, |
| a kislány vágta le anyját a selyem-pirosról, a kislány vágta le hosszú kenyérvágó |
| késsel, „csak arra vigyáztam, hogy az arcát meg ne vágjam, az arca olyan volt, mintha |
| lila papírosból volna, lila indigópapír fényzacskó volt az arca és a nyitott |
| ajtó közepén lengett gyűrűs kis keze, lebegett, mint egy lila lepke, tudtam, hogy |
| fölakasztotta magát, hiába csöngettem, hármat csöngettem hiába, és látszott kicsi |
| selyemharisnyás lába, ahogy lengett könnyedén, mint selyemharisnyás lila fény, |
| úgy hoztam le a falépcsőn, hogy a kést el se dobtam, arcomon az arca, |
| jobbkezemmel könnyű derekánál fogtam, lába alatt a földön sárga vizelet-tócsa |
| és selyemharisnyás lába is nedves volt a vizelettől, mert még akkor is vizelt, |
| mikor halottan lehoztam, mint Krisztust a keresztről”, „aztán csak álltam, |
| telefonáltam, Mama a padlón feküdt hanyatt, barnán fölfele nézett, Mama, Mama, |
| Mama, kicsi lila porcelánbaba, lila hajasbaba, Mama, Mama, Mama, Mama!”, |
| anyám remegve ült fehéren a konyhaszéken, mint aki halott mellett ül és még véres |
| a keze, mert a haldokló vérrel leokádta, ült remegve a konyhaszéken fehéren, |
| mint virrasztó a nyitott koporsó mellett a halottat nézve hajnalig, mint aki halottat |
| lát feküdni a levegőben, mint aki előtt halott lebeg a levegőben, mintha |
| sárga fahasáb úszna előtte a hömpölygő folyam-ködben, sárga hulla |
| gomolygó párahalom-ravatalon, ült remegve fehéren a zöld konyhaszéken, |
| bennem a halottat látta, halottnak látott engem, én voltam a halott, az új halott, a megölt, a kivégzett, a föltámadott, |
| szólni nem tudott, én se szóltam, pedig szólni akart, pedig szólni akartam, |
| csak a kislány csacsogott térdemen rezegve, mint arannyal-behímzett szárnyú |
| bíbor kicsi lepke, mint aranyhímzésű piros láng-zászlócska, sorsát feledve. |
| Úgy ült előttem, mint egy halott előtt remegve fehéren Mama a zöld konyhaszéken. |
| Mint egy halott előtt, mint Szűzanya halandó fia előtt, még a fölszögezés előtt, |
| mintha Szűzmária látná halott fiát még életében, élve még már a halottat, |
| mintha Szűzmária látná élő fiát halottan függve a kereszten, véresen heverve ölében, |
| véresen heverve combjai között, mint megszületés után a kisdedet, most a halál után, |
| s a kiskapuban két Krisztus állt, lejöttek ők a feszületről, két Krisztus |
| ácsorgott a kiskapuban a csütörtök-délelőtti november-feketeségben, Két Krisztus, |
| Lucas Cranach vérspárgaháló-bohócruhába öltözött Meztelen Istene, a piros |
| vonalakkal és piros szaggatott gyökércsíkokkal bespárgázott, gégegödörig lógó |
| nyelvű, vérvonalívet vizelő szívű Meztelen Fiú, s mellette Matthias Grünewald |
| Megfeszített Istene állt, a zöldlila-testű kőgyökércsavarodás Hörgés-Fiú, |
| zöldlila kőhúsa háromszögpontokkal fölpattogva, sűrű-szitásán átlukasztva, |
| mint meztelen férfi, akit krokodilusszájból téptek ki dzsungel-lakó |
| meztelen bennszülött-vadászok, akik az óriás zöldbarna fakéreg gyíkhüllőtitánt |
| lándzsával megölték, tokája alatt a lándzsát gyorsan szívébe döfve, a levél-alakú |
| szikraél-rombuszvasat a krokodilszívig döfve, mint amikor mi disznót |
| ölünk, s a mellső jobb lábainál elkapott, láb-fölrántva oldalra ledöntött |
| disznót, a visító, jajgató disznót térddel, kezekkel lefogjuk, tokája háj- |
| hernyós baloldalán késéllel gyorsan lekaparjuk a szaros disznóbőrt, s a |
| visongó, vonagló állat tokájába döfjük az első világháborús nagyapai bajonétot, |
| a test belseje felé ferdén le a szívig, Matthias Grünewald keresztről-leszállt |
| Meztelen Istene, mintha sötétzöld zománcszobor lenne, amit nagy véres |
| kalapáccsal összevissza vertek, véres csákányheggyel ponthalmazszerűen, |
| szitarácsszerűen homlokától a lábfejekig kilukasztva, zöld homlokától, |
| zöld halántékától a zöldzománc lábfejekig, s vér csurog a sűrű, kék |
| csákányhegy-ütéslukakból és mintha piros tüskékkel lenne benőve zöld |
| meztelen zománcteste, olyan volt a Tejútkrokodílus fogsoraiból kitépett |
| Egyszerű Emberisten, mintha piros tüskékkel, felvirágzó piros háromszögekkel |
| lenne tetőtől talpig vízszintesen és függőlegesen és gyűrűsen körben |
| fogsoros, mintha piros fogsora lenne testének, nyakának, torkának, |
| combjának, lábszárainak, karjainak, kezének gyűrűsen körben, mint |
| egy kívűl-fogsoros zöld zománcszobor-állat, mint egy kétlábon álló különös |
| sötétzöld mélytengeri őshal, akinek sötétzöld kőpikkelykereszt-haltestét piros |
| tövisek borítják, mint kétlábon álló piros hosszú tövis-szőrös sovány sündisznó |
| a Hörgés Kőgyökér Istenember, zöld szemétben puha bőrburkolatú sárga |
| varánuszgyíktojás, aminek véres bőrcserepeiből a hosszúkás tüskekoronás, |
| vastag tokadunyha-bőrzászlós csontpikkelytű-pislogáskúp varánuszgyíkcsecsemő |
| feje áll ki véresen, mint egy piros töviságakból font vérző emberszobor, |
| mint gigászi ősfikusz-fa eleven gyümölcse, amin százezrével mászkálnak |
| fölpúposodva, vonagolva, apró törzsüket üstösen fölgörbítve, táncolva, |
| topogva az aprócska kettős piros bundarózsa-szemű egycentiméteres fürkészdarazsak, |
| akiknek nőstény-tojócsöve, asszony-peteürítőcsöve legalább húsz centiméter, |
| potrohvégükből hosszan, hajlottan fölfele hátra kiáll, mint egy megmerevedett |
| görbe hosszú húszcentiméteres cérnaszál, mint barna húszcentiméteres hajszál |
| az apró üvegszív-segg farkoponyából, mint öregasszony egyetlen húszcentiméteres |
| szakállszőre a ragyás viaszlép sárga állból, mint sírkőfénykép barna repedt |
| szeméből egyetlen hosszu lószőrszerű fűszál, a repedt barna fénykép-szemgolyó |
| lapos pupillaréséből egyetlen hosszú rézdrót-antenna, megtermékenyítő barna |
| húszcentiméteres segg-csáp, kapilláris-vékony húszcentiméteres rézcső-suhintás |
| ostorív!, s a megmerevedett vérszálakkal szőrös testű zöld Matthias Grünewald |
| vékony Ólomszobor-Isten, mint egy homloktól lábfejig piros-szakállas ólomkereszt, |
| vérszőrös cink-T-betű, piros tüskeágakkal befutott, körben gyűrűsen benőtt |
| ón-hattyú: Lucas Cranach kikeményített érzsákszobor Vérszalag-Ökrendés |
| Istenét nézi, s Lucas Cranach Vérpamutharisnya Nyelv-okádó Jézusa |
| Matthias Grünewald krokodilkutyáktól megrágott zöldzománc vérző |
| harapáslikacsos tökig-csurgó halálnyálú Krisztusára néz! Egymás árnyai ők, |
| egymás szárnyai ők, a Mindketten Meztelenek, a Valaha-Asszonyt- |
| szeretők, s nagy véres péniszük herezacskójukra ragad, mint lila tavipióca |
| kunkorodva fölágaskodva gyermektökünkre fürdés közben a tóban, |
| s bíbor körpecsét hengergyűrűszája szívódva dagadtan ráragadt a herezsákra s |
| hosszú fűzfalevél-alakú recereszelő lila szivacszsák-teste a herebőr alatti |
| heregolyókra ragadt! Az volt az iszonyat! Egymást nézik egymás-árnyai Krisztusok! |
| Egymás halotti darázs-szemében egymás-halottja egymás-hite szégyen! És |
| álltak a csütörtök-délelőtt novemberében megalázva és meztelenűl! |
| Ó, ki volt az én hazám akkor? Ők, a kiskapuban álló Krisztusok? Ó, |
| ki volt nekem akkor a haza? Ők, a meztelen megvert hulló Jézusok? |
| Akiket nem látott az utcán lehajtott fejjel arramenő, mert azt se tudta: |
| a sárban motyogva merre botorog, cuppanva járva a novemberőszi sárban, |
| minden lépése, mint a lövés, mintha tűzbe-dobott levelibéka hólyagrücskösen, |
| hártyásan fölfújódva szétdurran, nehéz lépte úgy durran az őszi sárban, |
| hogy látta volna a Megfeszítetteket?, hisz azt se tudta: Isten volt valaha |
| volna, s ha megfeszíttetett is, hát érte minek? Kimentem hát az ősnovember |
| temetőbe, „Papa” mondtam, „Papa hazajöttem, hazajöttem te negyvenötéves,” |
| „Papa” mondtam, „Papa hozzád vagyok hűséges, visszajött a szegény a szegényhez, |
| ahogy szegény a szegényhez visszajön gazdagon,” „Papa” mondtam, „Hűségem, Époszom!”, |
| „Papa” mondtam, „hazajött fiad”. S beláttam a földbe, mint a Lét Harmathús |
| Szívébe, Csontváz-Papa fölűlt a sírban, koporsódeszkák között ült |
| a rohadt földben, fehér hullakukacpenészes fekete ruhában, a csontokra |
| rohadt, sárga csontokra száradt fehér ingben, fehér gatyában, fehér harisnyában, |
| cipőtlenűl. Haja még megvolt, s vastag vörhenyes szemöldökszőre a sárga |
| koponyán, mint szőke paróka, két szőke hernyó a lukas gömbcsonton, |
| az üreges, pórusos golyón. És szempillái a szemöldökcsontok sárga kőfalára |
| ragadva, mint sírkőre száradt pókok, százlábúak. Papa harmonikázott |
| a földben, most a földet húzta, az agyagsárgát, rángatva, cibálva, röffentve, |
| ráncigálva, mint halála előtt a levegőt. Ült a halál-ágyban a konyhában |
| és harmonikázott. Valóságos harmonikával. Aztán a kis Kommunista Pártban |
| ült egy barna tonettszéken a pódiumon. Néhány nappal halála előtt. Rezesbanda |
| szólt: a régi barátok, Fráncinak húzták, Fráncinak zenéltek, Fráncinak. |
| Ő meg a levegőt billegtetve, levegő-gombokat nyomkodva, levegő-hernyótestet |
| préselve-huzigálva, mintha harmonikázott volna. Aztán hosszú szőke jobbkeze |
| mutatóujjával a levegőt cikkcakkban vonalazva vezényelt, mintha |
| zöld sáska ugrik, szőke szöcske cikkan. Ó, az a halál-vezénylés! Ó, az a halál-minta! |
| Mikor temettük, rettentő-ezüst februári eső volt. A rezesbanda a sírnál csak neki hódolt! |
| Zuhogott az eső, mintha százezer ezüstgalamb verődne arcunkhoz, kezünkhöz, a földhöz. |
| A barátok abba nem hagyták. Keringő az ezüstben! A föntlevő hű így volt a lent-levőhöz! |
| Mondd Asszonyom: ki volt az én hazám, mi volt az én hazám, hol nem volt, hol volt? |
| És hol voltál te még? Tőlem messze még! Nagyon messze még a Sors-Jövőhöz. |
| Egyedűl voltam már akkor nélkűled. S te tőlem-távolban közel a születés-időhöz! |
| Egyedűl voltam már akkor nélküled. Aki már voltál, s az se voltál: holnap! Aki már |
| voltál, gyermek, egyszerű, s nem tudtad: egyszer vérző és szilárd és szigorú halálbujaság |
| csillagaim sorsodra hajolnak, mint érett virágok fürtösen, pontosan a fényre, lázillatukban |
| kioldódik arcod minden keserű vasrostélyrácsmagánya, mint kohótűzben a rostos |
| vasálarc, s föloldódik szived minden kristály-várakozása fényárnyak rezgő pettytömegében, |
| mint sókristály a megoldás egyszerű vizében, s termékeny derengésporuk szívedhez csapódva, |
| sárga virágporral lesz galaxis-foltos, mint kislány orra, szempillája virágporral |
| sárga, ha arcát fehér liliom csipkés csillagkürt-kelyhébe mártja, s a hosszúszárú sárga |
| porzó-balták, sárga virágporkalapácsok sárga pecsétcsókot ütnek az orrhegyre, hosszú |
| szempillákra, a szemöldök-lázívre, s az arccsontok puha virágporral sárgafoltosak, |
| mint a bohóc arca piros pacnipöttyel, sárga zsíros virágpor-csókszigetek a |
| gyermekarcon, növényi csillaghalmazok űrbeli függvénykertje a kislány könnyű arca. |
| Kislányodé. Kislányaidé. De akkor még gyermek voltál, gyermek, egyszerű, s nem tudtad, |
| mi a hűség és ki az, aki hű és azt se tudtad, mért világ a világ, miért élők az élők és miért |
| halottak a halottak? Neked is mondom, mind elveszett, aki hűtelen és mind hűtelen, |
| aki halálraítélt! S aki hűtlen: mind halálraítélt! Az magát a halálnak mind odaadja, |
| s elfelejti, ki az apja, anyja. Mert a hűség nemcsak a szerelem, nemcsak a te-velem-én-veled |
| konok, boldog kötése, de a történelem minden fölfogott és idő-kútba nem dobott |
| eleven szenvedése, az a mégis, az a mégse, az a hit, hogy mégse élt hiába, aki már 34 éve |
| a földben ül, földdel harmonikázva, sírját még sose láttad, aki még akkor is hű a |
| földben, ha már csontváz, hiszen hamar elment halottnak. Nem minden halott ravasz! |
| Ő se az! Ravasz sose volt. A földben néha még fölrikolt! Mintha szivemben harmonikázna |
| egyszerű boldog-parázna kezekkel véremet lüktetve cibálva, a piros harmonikát, egyszerű parázna-árva szőke |
| hosszú ujjakkal ráncigálva véremet egy kőmüves-altiszt Jézus Krisztus Csontváz-Ferenc, |
| mintha vérem lenne harmonikája csontvázkezének, nehéz, sötét, sűrű, piros vérem. |
| Csókolj meg, hogyha meghalok! Csókolj szájon, mikor meghalok. Csókold meg döglött |
| királygyík-hideg pikkelyes halott szájamat majd! Csókold meg akkor, mintha élnék, |
| Asszony. Ne félj te akkor se, mikor hullacsók, ne félj tőlem, hisz csak meghaltam én, |
| mint minden halandó, mint minden ember, aki megszületett. Csókold halálomra hűségedet! |
| És ne hidd el, még akkor is, ha tudod: a halottak csókja nem visszacsók, a halottak |
| csókja sárga porcelánrigók, a halottak csókja hideg zománc sárgarigók, a halottak |
| csókja sárga büdösség-rózsa, a halottak csókja hulla-szerelem, a halottak csókja |
| fénycsíkos tigris-rabverem, a halottak csókja: a halál fogadalma, a halál ellenforradalma, a halottak |
| csókja: rothadó börtön-szalma, a halottak csókja a száraz fogsorok sárga hatalma! |
| Én be akartam menni a törvényszéki boncterembe, de azt mondták, ne menjek, |
| látni akartam újra a halottat, azt mondták, ne lássam, kiváncsi voltam, mint a gyermek, |
| azt mondták, inkább énekeljek a gyémánt-gyűlölet-pusztulásban. De azért a |
| fekete ruhát, selyemharisnyát, selyemkombinét, selyemkisbugyit bevittem, meg a pénzt, |
| meg a rózsafüzért. Rakják össze szépen a földarabolt halottat, lemezesen vékonyan |
| fölszeletelt agyát tegyék vissza a koponyaüregbe, öltöztessék föl szépen a hullát, |
| kis lila összehajtogatott rothadáskönyv keze fehér üveggolyó rózsafüzérrel |
| betekerve. Miért? Miért? Miért? Hová hamvadt az elsorvadt értelem? Hová? |
| „a terem közepén a nagy hosszú boncoló asztalon vörösmárványon feküt az |
| uram, anyaszűzmeztelen. Már fel volt boncolva, de összeillesztve. A fejiből már kint |
| volt az ötszázhuszonöt gram agyvelő, de a pohár ott állt a Spiritusszal és bent |
| az agyvelő, és én néztem az agyvelőt. – Elővettem az olomat és egy nagy hófehér kendőt, |
| a halándékán, homlokán folyt le a vér, a koponyája csak rá volt ilesztve. A |
| hófehér kendővel megtöröltem és a kendőt papírba göngyölve eltettem, az uram |
| vére van rajta. Elővettem egy másik kendőt, és a kezeit és a lábait megtöröltem, |
| és ezt a kendőt is eltettem. Az ollómmal levágtam a hófehér hajábol egy nagy |
| csomót és eltettem, magammal vittem. A lábainál letérdepeltem és imádkoztam |
| egy miatyánkot, elővettem egy harmadik hófehér kendőt és először az arcára terítettem, |
| és azon körösztül megcsolkoltam, azután a két kezit egymás melé tettem én, és azt is |
| leteritve megcsolkoltam, és végre a két lábát szintén ugy a kendőn át.” (Vajda |
| Jánosné Bartos Rozália.) Ki látta halottan az istenfiát? Ki látta élve az istenfiát? Élőnek |
| ki látta az Isten fiát? Halottnak az Isten fiát ki látta? Mondottam egyszer már e versben: |
| az néz, aki lát! Aki csak néz és nem lát, mint a holtak, aki csak néz és nem lát, az |
| halott. Vak, mint a halottak. A halottak vakok. A halál: halott vak csillag-állapot! A halottak |
| néznek, mégse látnak, hiszen a halottak halott vakok! A halottak, mint a címerállatok! |
| A halottak vakok, mint a kő, a halottak vakok, mint a múltidő! A halottak, mint a címerállatok! |
| Gőgösek, büszkék, kevélyek, terpeszkedők, ásítók, vicsorgók, szárnylobogtatók, ágaskodók, |
| aranygyűrű-koromszalag darázspotroh farukon ülő tigrisek, fekete pettytejútként seggükön |
| ülő párducok, ülve-ásító piros farkasok, szétlobbantott-szárnyú, karmos ősfehér |
| pikkelyszikladorong lábú sasok fagyott hulla-emlőcsőrrel, fehér tollkereszt X-ek |
| pirosliliomos zöld mezőben, szeliden legelő juhok kék márványszűz-temetőben, |
| ülve tilinkózó göndör sárga kisbárányok semita Jézus-pofával, Keresztelő Szent János |
| teve-arccal, Mózes teve-ajakkal, aranyhörgésszűz-oroszlánok, fordított fekete-szőke |
| mozaikliliom-zsiráfok, nyúlánk rozsdabojt üvegszemű rókák, mint kitömött |
| rozsdalobogó a télben állva futnak a címer-tűzfehérben és kék üvegszemük, |
| mint megfagyott könny halott katonák szempillaszőrén, mint megfagyott deres kék |
| könny hullakatonák kettős bőrredőcsúcs-piros bőrléccsónak szemgödör-csücskében, |
| arany-ágon ülő fehér hollók, lila kristályliliomot vizelő fekete varjúk a címerállatok, |
| fehér hattyúnyakú ólomselyem fókák, ezüstrépa orrtüskéjű ezüstlemez-paladoboz, ezüst |
| orrlik-trombitájú rinocéroszok, s ezüstszemhéjuk, s szemük, mint ezüstcsipke- |
| teaszürőtojás ezüstserlegben, sötétkék címer-serlegfüstben kétlábon álló vörös lovak |
| a címerállatok: hódolat-jelképek, hatalom-szavak, dárius-vigyorok, tűzszeplős |
| kék sárkányvicsorok, denevér-léghártyás, zöld karomkampós hatalmas repülő-kezük |
| a zöldzománc pajzsos hátpikkelyek palatorlasz-szőnyegdombjából kinőve, |
| mint a sátán kettős zöld hártyamosolygása, s a zöld szörnypala-pikkelyek piros |
| bőrhónaljakkal a testhús bőréből kagylósan kimászva, s mégis odanőve |
| a piros pikkelyhónaljbőr alja, a rideg vastag testbőrben folytatódva, mintegy beleszőve, |
| fölárnyalása meg a pikkelyek rózsaselyembélése, és mozog a százezer páncél |
| zöld sárkánypikkely a testen, mintha zöld bukszusbokrot fúj a szél, mintha |
| százezer halkopoltyú nyílna-csukódna a testen, a háton, a szügyön, az oldalakon, |
| a faron, a hátnyakon, a toroknyakon, a gégenyakon, a lábakon, a kőrózsa- |
| oszlop lábkarokon, az arcrostély kétnyelvű higanylánggal sziszegő sárkányvasán, |
| az óriás növénylepény zöld szemkorongú tavirózsa szem fölött a sárkányhomlokon, |
| csak a has kiszolgáltatott, rózsaszín, laza, hurkás, szőkepihés tésztahólyaghalmaz, |
| mint az anyakocák hasa, mint a disznószaros taposás-lekvárba lógó hasú anyakocák, |
| tizenkétszer párosan futó disznócsöcsökkel, amik mint gyűrűs rózsapirulás |
| fánkok, s baracklekvár-csillag bennük a sárgarozsda csecsbimbó s a lábujjak, |
| kézujjak szőrösek, mint a majom ujjai, mint az orangutáng, pávián, csimpánz, |
| gorilla, selyemmajom kézujjai, s hosszú gyíkfarka fölpördűlve hanyatt és |
| sárga ott a pikkely pontszőnyege, mint nehéz kő alatt a fű, sápadt viasz-krikszkraksz, |
| s a hegyes sárkányfarok kalapja aranyliliomcsipkés áttört vékony aranykorona! |
| A halottak, mint a címerállatok! A halottak, mint a galamb-hajnalok! A halottak, |
| mint a sárkány-alkonyok! A halottak, mint a sas-árnyék fehéren! A halottak, mint |
| fulladás-szívhalál mészrög a véredényben! A halottak, mint elmeszesedett erek |
| szívtorok-halála! A halottak, mint a kő istenkönnyutánzat-magánya! A halottak, |
| mint puha párducléptek után a dzsungel-csönd! A halottak, mint gőgös, |
| aki vissza nem köszönt! A halottak, mint az őserdő-éj feketeláng-rácsa, |
| ha az ordítás, üvöltés, károgás, vijjogás, sziszegés, kaffogás, sírás, rikácsolás, röffenés, röhögés, |
| kotyogás, sípolás, csipogás, ugatás, vihogás, hörgés, madárjajongás, állatcirpelés elalszik! |
| A halottak: mintha az őserdő szikrázó zöld szeme teremtés-villanykapcsolással kialszik! |
| A halottak: mint a hónaljsötét, ha pattogva eltörik a villanykörte fénye. A |
| halottak: mint elévűlt atombombák emberiség-reménye! A halottak: mint |
| a bogárszemek cellakerités-mohája! A halottak, mint a márvány alvadt árnya! |
| A halottak: mint kő-ollók összecsukva! A halottak: mint barna porszárnyak |
| vízbe hullva! A halottak: mint befőttesüvegben a foszló barna gyümölcs! |
| A halottak: mint fehérbe kevert olajfesték, a vörös! A halottak: mint kitömött |
| dámvad! A halottak: mint ablakban kitömött madarak szárnyfeszítve állnak! |
| A halottak: mint kitömött sirályok, gólyák, zöldhuszárok, rókák, farkasok, őzek, fácánok, |
| túzokok, pávák, majmok, tigrisek, kajmánok, krokodilusok, kobrák, kenguruk, zebrák, |
| üvegszeme! A halottak: mintha az elmúlás kiboncolt idegrendszere fénylene! A halottak |
| mint a kitömött üvegszemű aggastyán-esték! A halottak: mint a megalázott rühesség! |
| A halottak: kőbe-dermedt madárpityegés! A halottak: mint szerelmes kurva-levetkezés! |
| A halottak: mint mocsárban ásító halott mocsárkagylók! A halottak: kinyitott rothadás-ajtók! |
| A halottak: mint üveggolyóban a tekert függőleges forgács-szivárvány! A halottak: buta ármány! |
| A halottak: mint fénydobozban döglött szarvasbogarak! A halottak: mint kiéhezett szavak! |
| A halottak: mint sórügyek áldozat-orrlikakban! A halottak: mint csöndre-folyt kenőszappan! |
| A halottak: mint csonkig-hegyezett ceruzák! A halottak: mint oltott mésszel leöntött bujaság! |
| A halottak: mint ormányos bogarak őrületben! A halottak: mint májzsugor a szeszben! |
| A halottak: mint bedőlt kémények korombélése! A halottak: mint valósághit leegyszerűsödése! |
| A halottak: mint elhagyott madárfészekben záptojás! A halottak: mint kézfejen késvágás-káromkodás! |
| A halottak: mint megölt disznók fölfújt, kerítésre akasztott spárga-nyaku húgyhólyaga! |
| A halottak: mint korhadó havazás gyertyaszaga! A halottak: mint réműlt haza, elmebaj mosolya! |
| A halottak: mint kimosatlan tejesüveg! A halottak: mint vizisikló fején lila püspöki cukorsüveg! |
| A halottak: mint száraz kecskebogyók szirmosra, levelesre, föltaréjló cserepesre száradt sárban. |
| A halottak: mint kiszáradt hólyagszív a bogárban! A halottak: mint halom penészes krumplicukor! |
| A halottak: mint aranyozott gipszrózsa-rámán a por! A halottak: véralvadék bonckések! |
| A halottak: erőszakos szűzhártya-repedések! A halottak: öreg vekkerórák dohos kamrában! |
| A halottak: mint égő öreg elhasznált lukas büdös cipők télesti konyhakályha-lángban! |
| A halottak: mint fodros máslis-ruhájú rózsaszín-porcelán Déryné Széppataki Rózák! |
| A halottak: kifizetetlen adósság! A halottak: angyalok viasz-ürüléke izzó csillagrostán! |
| A halottak: mint eltűnt levél a postán! A halottak: a fagy magömlése! A halottak: a dér őszülése! |
| A halottak: mint elefántok szívinfarktusa! A halottak: mint Schopenhauer mosoly-koldusa! |
| A halottak: mint öntött bronz-lószobor belsejében a feketeség! A halottak: túlvilág-szűzesség! |
| A halottak: rothadó bánatvirágok. A halottak Dante köszörükövén élesre köszörűlt |
| álmok! A halottak: nincs-másom büszkeségek! A halottak: ez-vagyok eredmények! |
| A halottak: megalvadt sárga vihogások! A halottak: csontvázra-vetkőző őrület- |
| csillagzuhogások! A halottak Vörösmarty Mihály pokol-vizimalom ítélet-fogsora! A halottak |
| a most és soha! A halottak: a most vagy soha! A halottak: a téboly kerítése! A halottak: |
| a tébolydák éjszaka-rése! A halottak: elektrosokk-gép áramszünetben! A halottak: |
| mint mohával, gazfűvel benőtt gépfegyver halál-szünetben! A halottak: mint öreg |
| férfikalap öreg fogason összedült vályogházban. A halottak: mint elszakadt higanyhuzalú |
| hőmérő sárgalázban! A halottak: mint mohos, varangyos elapadt öreg kút! A halottak: |
| mint sáros temető-út! A halottak: mint háborúban kékre-meszelt ablak, villanykörte! |
| A halottak: mint törpe bányaló kiszúrt szemekkel, a sötét alvilágtűz gyötörtje! |
| A halottak: mint száraz faggyúfürtök! A halottak: mint a fölakasztott csütörtök! |
| A halottak: mint hentesüzlet henteskampóján fölakasztott levágott véres disznófejek |
| lecsukott szőke szempillákkal! A halottak: mint kék bársonypárnán elszáradt aranyhal. |
| A halottak: mint fekete táblán fehér kréta fizikus-világegyenletjelsor vizes spongyával |
| félig letörölve! A halottak: mintha egy halott tehén kék világgolyó szemén elszáradt |
| halott szúnyog ülne, kitincérnaszerkezethuszár, két hosszú nádbojtcsótárral koponyáján! |
| A halottak: mint az elfolyó szivárvány! A halottak: mint sárga húgykőfürt |
| a disznó csöpp szőke vaginaszakállán! A halottak: mint halálos ítélet rózsaszín |
| papíron sárgán. A halottak: mint romlott halkonzerv, dobozteteje alumíniumkulccsal |
| kulcsra-tekerődve csigaforgácsosan, fölnyitva! A halottak: halottak. A halottnak |
| ez a titka! Mert nincs más titka a halottnak, csak a halál! A halottnak nincs |
| más titka! Csak a halál! Csak a halál! Csak a halál! A halottnak ez a titka! Ez |
| egyetlen titka a halottnak! Néztem halottaimat. Szelíd arany-emblémák voltak ők, |
| nem vadak! Mosolygó rózsaszín gipsz-puttócskák fogtak lebegve aranyalma-aranykörte- |
| aranyszőlőfürt-aranyliliomkoszorút. Abban az aranykoszorútudatban aranynárcisz- |
| vánkoson állt az egyik: hosszufarkú aranygyíkagár, jobb lába fölemelve, mintha |
| intene, fölötte aranykorona, barna-mezőben világosbarna liliomangyalok. (Château |
| de Blois. Hermine, emblème d’Anne de Bretagne puis de sa fille Claude de France.) |
| A másik halott: tekergő aranypikkelyes arany sárkánygyík aranyhab-szőnyegen, farokvégtől |
| koponyatarkóig fogsorként, halgerincként ostorosan kiálló S-betű csigolyavonalostora, hosszúkás |
| aranykúp szemcsontja alatt a behorpadt háromszög-üzenetben az aranydió sárkányszem és |
| hosszú páros aranyfogsora krokodílaranyfejében csápos, fürtös aranylángot lövell és |
| meredeznek arany-sárkánykarmai, körötte gyűrt aranyrongy-lángok, fölötte liliomos |
| aranykorona. (Blois. Le château „La Salamandre”. Emblème du Roi François 1 er.) |
| A harmadik halott: totyogva álló kövér aranyhattyú aranyszalagmáslis aranygyümölcs- |
| koszorúban, barna borúban áll, mint egy hártyás talpú pikkelyes, tollas, kövér |
| aranykérdőjel-hattyúkirály és vastag pikkelyes mellbögye átlőve aranytoll-farkú |
| aranyszigony-nyíllal és hattyúszeme, mintha aranyhártyalemezt hüvelykujjad bögyével |
| benyomsz és vastag hattyúcsőre tátva kiugró hattyúhomloka alatt, ahogy a libacsőr |
| széthúzva kemény asszonyujjakkal, ollósra szétnyomva hüvelyk s mutatóújjal, mert a |
| csőrvégi tollpihés pofakezdetet, a szájüreg tollas bőrét nyomja szét az asszony, mikor |
| a libát tömni kezdi, ül, a libahattyú térdei között, a büdös libafej jobbkezében. |
| (Château de Blois. Cygne percé d’une flèche. Emblème attribué à Louise de Savoie.) |
| És a negyedik halott: óriás aranytoll-aranysöprű homlokfülszarvú arany sündisznómalac, |
| kis arany borjúpofával, merengő Mózesi aranyborjú-fejjel, füle aranyrügy-rücsök, nyaka |
| körűl redős aranyhengerkékből aranyöv, s hosszú hatalmas szőrtüskéi testén, mint egy széthullt |
| ciroksöprű hegyes cirokág-karéjfelhője, mint egy festett föltámadás-Jézus sugarasan széthulló |
| rengeteg aranypálcafénye, tüskeháta, mint megdermedt napsugarak parázspálca tűzkazalbokra, |
| fölötte aranygyűrűs-aranyliliomkorona és aranyban mereng s vaskosak arany-tappancsai. |
| (Château de Blois. Porc-épic, emblème du roi Louis XII.) Im: hitem halottai! |
| És mind a négy szelíd volt. Kettő érintetlen hulla. Kettő fölvágva, szétfűrészelve darabokra. |
| Aztán összerakva. Újságpapírral kitömve, ruhával összefogva, cellux-szalaggal összeragasztva |
| az összeillesztett csonttalálkozásoknál, a véres bőrvonal-sebeknél a lila vágásra tapasztva. |
| Néztem őket, mint időt a végtelenség, bánat a szerencsét. Eltemettem őket, aztán hazamentem. |
| Rég halott a gyász már! Rég halott a gyász is! Hisz nem a gyászért élek! Nem azért temettem! |
| Rég halott a gyász már? Rég halott a gyász is? Rég halott a hulla? Régen halottak a halottak? |
| Régen halott a halott? Azt gondolod? A gyászt is el kell temetni szépen! Egyszer a gyászt is |
| el kell temetni! A halállal a gyászt is a földbe kell tenni. Mert aki a halottal nem temetkezik: |
| mint aki hullával szeretkezik! Az a férfi, az a nő: hullaszerető! Bűnben beteg halálszobor- |
| szerető! Mint aki hullával csókolódzik, fényes őrület-gyapotban fetrengve a halottban, |
| a hideg márványagárra csorog forró hülye nyála, s merev péniszét az asszonyhulla viaszvér- |
| liliomkútjába dugja, vagy csorgó forró combközével a hullaférfi kígyóhalott pikkelypéniszére |
| ül, s úgy mozog, mint aki hanyattfekvő sárga porcelánló hasán lovagolva őrület-hegedűl, |
| semmi-fényhegedűt szorít állával bal vállára és huzigálja a semmi-húrokon a semmi-vonót! |
| A gyásszal nem szabad szeretkezni! A gyászt is el kell temetni a halottal! A gyász, |
| ami volt, nem a Hold, ami az emberiségnek mégiscsak örök. Nem az embernek, az emberiségnek! |
| Hisz a Föld se örök, se a Hold, se a Nap, se a csillagok. Megmaradnak bizonyos, pontos |
| fényigénynek az emberiségnek, a lassan-kihaló emberiségnek, amely folyamatosan és |
| szépen kihal majd, mint minden animális és növényi dolog a Földön, de addigra |
| nem lesz már emberiség. S meghalnak majd mind az égitestek, fölfúvódnak és összeesnek, |
| kiguvadt kristályokkal és összezsugorodott fényviszonyokkal; kitágult gyomorhólyaggal |
| ráfúvódva ráömlenek a bolygókra a haldokló fényállatok, mintha szalmaszálon |
| fújt szappanbuborék ráragadva tágúlva hártyahéj-húsába fogna muslicát, virágport, |
| porszemet, lágy hólyagteste szivárványhólyagbelseje finom, pöttöm animális-alatti törpe |
| pamutvonalak; kitinvonalak és erővonalak, izzásfürt-mozgáshab-pontlencse szövetsége |
| számítógépet, törékeny csöpp szőrhabgépezet elektronikus agyat, nektármorzsát, láng-szilánkot! |
| Hitet és átkot! Tudást, tudatlanságot! Öntudatot és öntudatlant! Ó, ez csak az emberiség |
| után lesz! Közelebb vagy távolabb az isteni tényhez! Az emberiségnek a mindenség- |
| életfény-halálfény-szerkezet örök. Gyermekkoromban azt gondoltam: majd ha felnövök, |
| minden csillagot szivembe teszek, mint anyám a gyümölcsöt befőttesüvegbe ősszel! |
| Most már tudom: a csillag tesz szivébe engem! Csillag szivében leszek én halott! S azt is |
| tudom: nem gyász ez, csak a törvény! A gyászt is el kell temetni a halottal! A gyászt is! |
| Mert aki gyásszal él: gyásszal szeretkezik! Az mint az elmegyógyintézeti halottasházba |
| röhögve betört bolond, mint elmegyógyintézeti hullaházba betört bolond, aki |
| az ablakrácsot pajszerrel kifeszítve, az ablakot betörve a halottak közé bemászik: |
| s válltól nadrágtérdig kitüntetésekkel, jelvényekkel teletűzdelt aranyvállbojtos |
| zubbonyruháját ledobja magáról, ingét, gatyáját lehúzza, fűzőtlen bakancsát |
| lerúgja, s ott ugrál vihogva, vigyorogva a bádogtepsikben fekvő meztelen halottak |
| között meztelenűl és pattog, mint a szöcske és férfiszerve merev és nyála folyik, mint a |
| tehénnek ezüstszálasan, cérnaejakulátum-mézszakállasan és hullákkal csókolódzik |
| és hullákra fekszik, hanyattfekvő márványoroszlán öregasszonyokra és ül egy hulla szivén, mint |
| egy hullából kinőtt nyálzó vihogó eleven büdösség-rózsa, míg kétméteres ujjú |
| kényszerzubbony-hálóingbe nem húzzák, meg nem kötözik, el nem viszik! Ne |
| csókolóddz az Árnnyal! Ne szeretkezz a Gyásszal! Nem vagy te bolond. Nem |
| lehetsz bolond! Az élőnek élet a dolga! Az elevennek az élet a gond, a szerelem, |
| nem a halál! „Ki ez a négy halott?” kérded asztali villanyfénynél versem fölé |
| hajolva Feleségem, „ki ez a négy halott?” Ez a négy embléma-szelíd aranyvad? |
| Halljad! Az első: Juhász János, (sz: 1934, †1934) élt tíz hónapot. Meghalt agyhártyagyulladásban. A második: |
| Juhász Ferenc, (sz: 1905, †1950) élt negyvenöt évet. Meghalt tüdőbajban. A harmadik: Szeverényi Erzsébet, |
| (sz: 1928, †1972) élt negyvennégy évet. Öngyilkos lett. Meghalt önakasztásban, |
| nyakcsigolyatörésben, gégeporctörésben. A negyedik: Nagy László, (sz: 1925, |
| †1978) élt ötvenhárom évet. Meghalt szívrohamban. Az ötödik, az emblémátlan, nagyanyám: Andresz Jánosné, |
| született Steinhauser Teréz, aki csak a Holdba ment feketén mosolyogva, |
| mintha éppen elmenne a boltba. Venni valamit, vagy csak beszélgetni. Fekete |
| gyapjú-fejkendője alatt újságpapírból hajtogatott ropogós, szelvényes sisak, |
| mint a római katonák harci fémsisakja, mint az apácák fehér, keményített |
| vászon-sisakja a fekete hattyú-koponyaszoknya alatt, feketegyapjú fejkendője |
| alatt szelvényesen, kockásan, gömbölyűen hajtogatott kemény újságpapírsisak, |
| halántékain az összehajtogatás, mint mikor mi vitorláscsónakot, vagy repülőt hajtogatunk |
| papírból: háromszögletű szelvényzacskó, lapos hajtogatás-papíroshajó, s halánték-papírhajótól |
| halántékpapírhajóig homlokán átívelő, homlokredőre tapadó dupla ujságpapírcsík, |
| világhírekkel teleírt kettős hajtogatás-pánt, s kinőve abból a homlok-újságpapírabroncsból |
| s a két papírhajtogatás-halántékhajóból, mint egy szürke, karimátlan posztókalap, |
| merev sábeszdekni: újságpapírbuborék, mint egy világszenvedéssel teleírt félgömb- |
| papírzacskó, mint föltört tojás héj-gömbfele. Úgy ült kis ősz kontyán a hajtogatás-sisak, |
| papírnárcisz-halántékvirágú újságpapírkalap, mint szürke horizont-félgömb a |
| havas határon, e papírfélgömbön a szelvényesen, redőcsíkosan összehajtogatott fekete |
| fejkendő, legyezősen a halántékokon, fekete nyúlfüles csomóval összecsomózva a |
| merészen-kiugró, kevély ereszként előre-ívelő asszony-Goethe alsó-állkapocs alatt! |
| Nagyanyám mindíg szaladt, fekete tutyiban, feketebársony füzőscipőben. Pontos |
| merev fekete fejkendőben, aminek bélése hajtogatott ujságpapír-sisak volt! Futott, |
| mint egy kis feketerigó. Január van. És még nem esett a hó! Január van. Még nem |
| esett a hó. Mi lett belőled halott feketerigó? Fekete selyempruszlikos, fekete bársony-réklis |
| kis feketerigó-nagyanyám? A kis fekete bársonymellény gyöngyházgombjai, mint |
| megfagyott könnyek halott ibolyán. Mi lett belőled? Emberi szemétdomb ott a földben: |
| apró csontok, madárcsont-fuvolák, földrágott, hullavizenyő-rágott, esőlé-rágott, |
| koporsóhullafüst-rágott ingrongyok, harisnyarongyok, mellényrongyok, szoknyarongyok, |
| valami lábköröm-maradék, kézköröm-maradék talán, penészes ősz hajfüst a kicsi koponyán, |
| földbe-rohadt zöld rózsafüzér, ami mint mélytenger sötétláng iszaptalaján |
| tenyésző Krisztus-korpuszos rézkeresztfejű láncrózsa-üvegféreghurokállat fekszik |
| moccanatlan rabló-éhesen, százezermillió-évesen, közelebb az ősteremtéshez, mint az |
| embertudat. Közelebb Istenhez, mint az emberhódolat. Mi lett belőled halott |
| feketerigó? Halott feketerigó a kertben? Halott feketerigó, akit eltemettem? Kis |
| szélben-korhadó holttestednek, zörgő, száraz, ólomforgács-papírforgács tetemednek |
| apró sírgödröt ástam. Kis piros gyereklapáttal, kis kék villásfarkú, hólyagcsőr-gerincű |
| gyerekkapával, s néztek lányaim, néztek ragyogva és zsibongva toporogva, |
| ahogy a csillagok néznek majd az emberiség-halottra, ha lesz gyilkos elég az |
| emberiségből, vagy lesz gyilkos egy is az emberiségből, mert fél az emberiség jövő-szivétől, |
| s ezért megöli! Fújta könnyű testedet a könnyű száraz tavaszi szél, borzolta könnyedén |
| papírforgács-ólomforgács testtollaid: hónaljtollaid, gégetollaid, tarkótollaid, |
| nyakháttollaid, combtollaid, combhónaljtollaid, bögytollaid, kemény hosszú |
| ólompáfrány-ólomolló szárnytollaid és ólomlemez-spathli ólomlegyező farktollaid |
| pehely-ágaskodással és recekaprozással forgácsos füstként föl-fölbolyongtak, mint |
| rothadozó gyűrt sztaniolpapírszeletek, gubancos ezüstpapírcsíkok gyűrött csomója |
| hevertél hanyatt a földön, nem is hanyatt: oldalra félredőlve, mint egy félig hámozott |
| öreg uborka, amelynek a kés fölött rücskösen csüng zöld-pattanásos, fekete mirigypontos |
| szalagos rühes bőre, mint feketekaktuszos zöld hernyó bőre, s a könnyű |
| piheborzongásból sárgán, viaszosan kilátszott halott tested |
| vulkán-pattanásos, pórus-csipkés bőre, mint aszott ráncos öregasszonyemlő |
| koszos koldús-ingből, s nyakad sárga bőre is kilátszott a remegő könnyű |
| pehelylázadásból, mint fölszeletelt pécitök napon-száradt húsa-belseje, |
| s koponyabúbodon és homlokodon a könnyű száraz szélben imbolygó tollpihetarajlás |
| alatt a sárga szárazparázs narancshéj koponyabőr és homlokbőr kivillogott |
| sárgán és kéken és szinte fehéren, mint lábbal gázolva fölrúgott vastag vén |
| erdei avar alól halott katonák aranyfoga, ezüst protézise szárazon szikrázva |
| kilátszik, meggyilkolt, megerőszakolt szűzlány arany-fülbevalója, nyaklánc-aranya. |
| Ó, hamar-halál, madárhalál halálkoldusa, te, halott feketerigó! Feküdtél, mint egy |
| megázott, kiszáradt, elrongyolódott, szalmaselyemforgáccsal kitömött hosszúkás, szívalakú |
| ólompapír fekete cipősdoboz és könnyű voltál, mint egy eldobott lukas papírzacskó, |
| amiben üres szaloncukorpapírok kis rojtos ezüst és arany és csillagos-aranykékpiros templomi |
| zászlói begyömködve, betömve, begyömöszölve, könnyű voltál, mint régi gyermeknek |
| a gyónás, mint képzelt bűnösnek a nehéz ítélet, mint egyszerű bűn a bűntelennek, mint |
| egy hajtogatott ezüstpapírcsónak, hajtogatott aranypapír-repülő, mint a megkönnyebbülés könnye, |
| mint selyemrongy-csótár a halottaslovak fején, a kantárfejabroncs réztölcsérében, mint |
| holdfényalatti homály egy fordítva ledobott nyúlszőrkalapban, mint holdfényes hársfalomb |
| alatt az indigókék árnyrezgés, mint nagyanyám egyszerű szép halálsóhaja, mikor megfojtotta |
| a Láthatatlan Halálangyal vasárnap reggel kilenckor fénykesztyűs kezeivel összepréselve |
| a ráncos nyakat, könnyű voltál, mint szeretkezéskor a vakító fény-aranygyökér |
| ejakuláció-pillanat, amikor vessződből a szupernóva lövellve kiszakad, |
| könnyű voltál, mikor fölemeltelek, száraz szélgutaütés sírodba tettelek és szórni |
| kezdtem testedre a földet kesztyűtlen kezekkel, mintha kenyérmorzsát szórnék |
| madaraknak! Ó, kertünk halott halálmadara, te, hosszúkás, fölforgácsolt-bőrű, |
| halálgyalúval gyalúlt ólomdió, szélgyalúval forgácsosra göndörített apró |
| ólomkoporsódeszka, kúpos sárga tölcsértrombita-csőrű, merev kontaktlencse- |
| szemű kitollasodott ólomuborka, rothadó fekete tollzsák, sárga kispárnaciha: |
| aminek átizzadt büdös vásznán kibújtak a tollak, kis tollas utolsó önmagad-koporsó, |
| előbb sárga mirigycsipkehorgolás-koszorúkeretű szemed, a szempillás sárga |
| bőrkupakfödelű, feketepont-szívű hályogrózsa barna homályhólyagot lepte el |
| az ujjakkal-rádmorzsolt száraz tavaszi föld, ez volt a szemfödőd, az ón-morzsa kék, |
| aztán befödte lassan a földi szürkeség tollas halott lényedet, a nyakat, a |
| szárnyakat, a törzset, a combokat, a fejet, két kékpikkely körmös zöld horgonycsillag |
| lábad állt ki csak a sírföld mélyiből, mint egy hanyatt földbe-temetett bronz- |
| címer-madárszobor zöldre-érett bronz-liliomszár lábai a zöld bronz-liliom- |
| lábfejekkel. Aztán a lábak is elmerűltek, mint sűllyedő vitorláshajó árbócai |
| az óceán-ólomtömegben. Sírdombodra sárga nárciszokat tettem, megkülönböztetésem |
| sárga zsidócsillagait. Virághatalmam sárga nárciszcsillag-szerelemnövénykönnyeit! |
| Lányaim lila ibolyát. Feleségem gyufaszálakból kis sárga fakeresztet nyomott |
| a puha sírföld ólompor tevepúpjára. Mint meztelen púpos asszony hátpúpjára |
| orvosceruzával írt keresztet. Mi lett veled halott feketerigó a földben? Kis tested |
| sírba tettem, eltemettem. Mi lett veled, akit eltemettem rózsametszés idején? |
| Hisz el kellett temetni téged! S a rózsát is le kellett metszeni, a szőlőt is meg |
| kellett metszeni! Ez volt a dolgom akkor, meg mindenféle más csodás és nem |
| csodás egyszerű dolog. De az élőnek el kell temetni a holtat. Az élőnek az is |
| a dolga. El kell temetni az emberhalottat s a halott feketerigót is el kell |
| temetni! Az élőt a halott el nem rabolja! Halott nem rabolhat el senki elevent. |
| Halott az élőre nem mondhat igent. A halott: halál, az élő halottan nem tántorog! |
| Az élet dolga: élet! A halál dolga: halál! Szivemben ősi fény, nem őshullanyál! |
| Mint szemétbe-temetett koldus-halott rothadó büdös rongyaiban, fekszik az árva |
| feketerigó-csontváz rothadt kukacos tollaiban, körötte, benne, tollkoporsójában |
| halott hosszú fehér férgek, mint fehér cérnaszálak, gyűrűs fehér cérnagomolyok. |
| Mint rothadástűbe fűzött fehér cérnával keresztbe-kasúl összevissza varrt kis büdös |
| dunyha: cérnaféregfonalak a csontvázra-poshadt tollöltözetben és fehér |
| halott féregcérnaszálak a rigócsontváz csipkés és kulcsos hurkaiban és íveiben és a csontszivacs-habtöltetű |
| krétacsőszalmaszálak összeroskadt szerkezet-belsejében és a teknősbéka-koponya |
| alakú rigó-szegycsont íveiben és horgaiban is fehér kukac-cérnaszálak halottan. |
| A rigó-gerinc csigolya-hullámvonala horgas bütyökcsúcsán a fehér feketerigó-koponya, |
| mint összetöredezett porcelánhártya-dió, mint apró lopótök száraz növényhólyag-feje különös |
| csillagos, csipkés töréshéj-üregekkel, s mint összetört hurkapálcák kis kazla halomban |
| a rigó-lábcsontocskák, ujjcsontocskák, s a nyitott csőrből kirohadt rigónyelv helyén |
| piros szőlőgyökér, mint lila gyűrűcső földigiliszta. Igy leszünk halottak. Most a rigó. Aztán meg én! |
| Igy leszünk halottak! Igy leszünk halottak? Te is, meg én is! Mint ez a madár-szegény is! |
| Mint a fehér csontvázzá-ámuló biológiai boldog hangszer a kerti földben: a feketerigó. |
| Ha nem leszünk élve már halottak! Ha nem leszünk élve már, mint a holtak! És |
| ülünk, mint fehér gipsz Segal-szobor, fehér gipszkéreg-öntvényszobor fehér gipsz- |
| hallgatásban az ágy szélén, vagy egy barna széken, vagy halálig-vetett ágyban, csiszolatlan |
| fehér gipszhéjazat szoborürességek, látomásra-hülyék, életre-vakok, fehér kéreggolyó |
| szemű Segal-szoboralakok, fodros gipsz-ingben, ráncos gipsz-gatyában, s gipsz-kezünk |
| moccanatlan fehér korallváz-pókok semmi-szálon függő hallgatás-rózsaállatcsöndje |
| a léthomály levegőben, úgy lóg a csönd pókszálán a fényhomálytajték csillagázalék- |
| est csöndben, mint krétaláz-madárszárnycsontváz s lábunk a pecsétes, foltos, használt |
| szőnyegen, mint Michelangelo ülő Mózes-szobrának eres márványlábai, mint combtőig |
| fölnövő eres fehér gipszcsizmák, gipszkesztyű-lábfejes, nemzőszervig-érő fehéreres fehér |
| gipsz-flórharisnyák, mint akinek lábszára tört, combcsontja tört, combnyaka tört, s térdig, combtőig |
| talpatlan gipszharisnyában, talpatlan gipszcsizmában, talp-gumipántos gipsznadrágban, |
| mint merev középkori harci páncélruha tölcséres combnadrágja, kagylóhengeres |
| lábszár-vasharisnyája, csipkésen-kagylós cipőfelsőrésze sárgarézből, vasból, |
| bütyökkel, rézcsillag-csavarokkal, csuklókkal, forgókkal, dongalemezes szelvényekkel, |
| hogy az a csizmacipő-felsőrész, mint csévés, dongaszelvényes sáskapotroh, légypotroh, |
| mint légypotroh, méhpotroh, darázspotroh pontszögecses hátlemezei, mint lapos |
| ászkák egymásból-kicsúszó hullámháromszög-hullámbajusz hátlemezei, |
| és mosolyunk dermedt fehér gipsznyálból vicsorgó, fekete halál-ujjlenyomatos |
| gipszkagyló, hajunk, mint fejünkre-tekert gézkötésturbán folyékony gipsszel, sűrű |
| gipszpéppel átitatva: fodros, csigás fehér rohamsisak. Mit tudtok ti a halálról: madarak? |
| Mit tudtok a halálról? Mit tud a halott feketerigó a kerti földben? Kiálló-peremű tojásdad |
| felsőcsőr-orrlikaiból hosszú fehér cérnaszálak lógnak ki, mint tűfokból hosszú fehér cérna, |
| koponyába-süppedt, szemgödörbe-olvadt szempillás szemhéjaiból fehér kréta-gombostűk |
| csokra áll ki csomósan, mint zöld tűpárnába döfködött fehér porcelánkoponyájú kis |
| gombostűk kévéje: halott hullaférgek apró krétasöprűje, mint mészbe-mártott merev |
| körecset, mint fordított-kúpos gyökérsöprű, mintha apró fehér tüskésdisznó, fehér |
| krétasündisznó ülne a büdös földponttá aszalt szemgolyó fölött, s az ólomszínű rothadt |
| állati lombbal, a foszladozó madártest-takaró avarral rothadó és roskadva befödött |
| hurkos, íves, pálcás, csöves, csipkés, tüskés, héjtörmelékes, mészlemez-omlás, pudvás, |
| tűszálkás, anyacsavarcsillagos, krétabütyök-margarétás, homlokkúp-szorongás, laza |
| dongás, kiszáradt halcsikóként, elszáradt csikóhalként, gyémántosan preparált tengeri |
| csikóként, krétalegyező-szárnyú táblakréta-kérdőjelként laposan fekvő madárcsontváz, |
| mint szivemben egy szárnyas halott gondolat. Madárgondolat, ami meghalt, elrohadt, |
| s madárcsontváza ott fekszik szivemben. A fehér gondolat-csontváz sírja szivem! |
| Ó, hány madár-gondolat rothadt már el szivemben! Hány Johann Sebastian Bach-igaz |
| éposz-vígasz madárcsontváza fénylik már szivemben megkristályosodva és tűz-kopaszra |
| fagyva, mint kőzetekben megkövesedett ősmadarak csontváza, laposan, háromszögletű fekete |
| műanyagvonalzóként összehajtogatott őshattyúcsontváz-sárkánymadarak és egymásba- |
| hurkolt fehér csipkevak csonthorgoláshajók, csöpp törékeny hurkapálcika légi |
| vitorláshajók töredék-árnya, fehér csontíves énekbimbók hullámgörbület-parázna |
| hulláskötege, fehér pálcák és fehér horgok roskadás-köpenye, karikává görbűlt |
| madárgerincek csipkés csigolyakoszorúja, mint puhaszilárd pihegömbkoponyás |
| gyermekláncfűből kötözött gyermekkoszorú. Mint gyermekláncfű-koszorú a |
| kislány szőke haján. Madarak temetője szivem! Madárcsontvázak őstemetője szivem! |
| Ó, hány éneklő szárnyas gondolat húsa és vére és tollazata rohadt szivembe már! |
| Hány millió éneklő akarat szárnyas hit-pillanat, csirázó szárny-villanat, virágszívű |
| éposz-rügy csontváza szivemben! 55 éve már hány énekesmadár és rablómadár rohadt |
| csontvázzá szivemben! Szivemben, ami fáj! Szivemben, ami úgy fáj, mint az égett föld! |
| Úgy fáj, mint az égett föld önmagának. Mintha szivembe temettem volna az egész |
| emberiséget, s azt gyászolná fájdalmas szivem. Mintha szivembe temettem volna |
| minden volt emberiséget, a jelen-emberiséget, s minden leendő emberiséget, |
| mert fájdalmas szivemnek az a sorsa, hogy a nem-örök emberiség koporsója |
| legyen. Szivem szomorú és szivem szégyenkezik, mint mellkasán-hátán púpos vak |
| öregasszonyról lehúzott gyűrött árva verejtékbüdös-húgybüdös ing és őstemető-szívem énekcsontváz-halmazán |
| ott kuporog a gyűrt sárga ránc-cserép bőrű törpe Hajnal, az Énekgyász-Angyal, |
| mint meztelen púpos öregasszony őrűlt temetőben ködlángban, szélspárgasöprű-hóviharban, |
| kibomlott őrűlt haja hátán az ánuszlikig lefolyva, mintha folyékony ezüsttel öntötték |
| le volna, s az koponyájáról folyna szálasan és fürtösen, nyúlós csipkegyökerekkel |
| omolva tarkójára, nyakára, lapockáira, a hátpúp sárga csúcsáról leszálazva körben, |
| szálkásan megragadva a cserépgyűrődés laza bőrben, a pórusokba ezüst hajszálgyökerekkel |
| szívódva, ezüst szalagcsipkésen lekígyózva a sárga gúla-alakú hervadt far-ikerig. |
| Szivem fáj, mint az égett föld! Mint erdőtűz után az égett föld! Mint atombombarobbanás |
| után az égett föld. Mint hidrogénbomba-robbanás után az elégett föld! Mint földrész |
| fölötti kisbolygó-robbanás után az égett föld! Mint meteoritbecsapódás után az égett |
| föld! Mint mítoszi tűzözön után az égett föld! Mint ember-nemzette tűzözön |
| után az égett föld! Kint sűrű hódara bolyong a kerti fák között, a kerti fák |
| fölött, a háztetők fölött, leng függönyösen, fürtösen, fölhólyagozva görbe-csigásan |
| és füstösen, ahogy fújja a lökdöső puha lassú szél, mintha szitás gézgöngyölegek |
| hengerednének függőlegesen puhán a szürkepamut derengésmagasból, mintha lobogó hosszú |
| vászonrosták omlanának laza begyűrődéssel a pamuthab-vígaszból, mintha sejtes |
| tántorgó cérnarosták göngyölődnének zizegve, sziszegve, könnyedén csobogva a téli köd |
| csontváztalan gyolcs-szivárgás könnyelmű szigorára, fekete kőszénből hasított |
| fénylő károgás-keresztek dőlnek jobbra-balra lengve a függőleges gézomlás |
| levegőben, mint megdőlt sírkeresztek, rothadó fekete fakeresztek behavazott, öreg, |
| téli temetőben, s a tompa hórosta-csontvázú ködből kinéz egy fiatal feketerigó. |
| Faágon ül? Vagy a hóhulláson? A lobogó, zizegő, fodrosan behajló, hengeresen |
| gyűrődő zúzmara-rácson? Fekete pupillája, mint injekcióstű-szúráspont egy, |
| halott szívében, mint a feketeribizli bogyó-imája, mint pici digitális óra, piros |
| számjelsorok parázslanak föl néha a fekete ketyegéstelen koronglapon, mint |
| parázs-számok az örök óramű pokol-pillanaton, s a jobbra-balra dűlő fekete rostos |
| károgás-keresztek, a varjúk lobbanva csapódnak a becukrozott fehér kerti földre, |
| mint összekötözött két óriás töklevél-pernye, s ezüstlánc verébcsiripelés, sárgaréz- |
| kereplő rigócsettegés. Tél, köd, hódara-zizegés. Nekem az elmúlás kevés! Nekem |
| ne vedd el szebbik énekem téli alkonyat! Engem nem igáz le a téli gyász, a |
| fehér alkonyat! Tőlem el ne vedd hitemet, nekem ne add fehér gyászgyönyörűséged |
| tél-alkonyat! Ha szenvedés volt: az volt, szenvedés! Ha szenvedés jön: legyen szenvedés! |
| Nekem az elmúlás kevés! Kevés a léthez az elmúlás nekem! Nem a múlandóság |
| az én énekem. Nem a fehér! A minden-együtt kell nekem. Ez az én boldog |
| tiszta énekem! A minden-együtt! És soha a csak-elmúlás vázlat-mosolya! |
| Amely, mint a levedlett kabócabőr-ruha fénylik üresen, kérgesen, pórusosan, |
| hártyásan, csillámosan és eresen egy rozsdás fűszál sohasem-szabad, örök-fogoly, |
| árnyéka alatt, a rozsda-árnyék rozsda-szégyenében. Mint vasalásra-váró |
| száradó fehér halottas-ing a holdfényben a holdpihe szárítókötélen. Mint tétova |
| embercsontváz a holdfényrepedés kriptamélyben, mert sárga késeivel a sűrű |
| Hold szétfeszítette a kriptalapok kődeszkáit, amelyek rozsdás vaskarikával |
| meggyűrűzve, mint a bikák piros orrlikai között a sárga orrsövény átfűzve fényes |
| vaskarikával, s az mint kislányok puha rózsasárga vattaláng-fülcimpájában |
| a fülbevaló, s a sárga holdkés-feszítette holdrepedés alatt sárga holdtócsában |
| a sárga csontváz, a szétfeszített kőilleszkedések sárga fugarácsában, mintha |
| arany-szitán feküdne, vonalas aranykerítéshez ragadva leskelődne. Mint űrfényen csillagkép-szenvedés! Nekem az |
| elmúlás kevés! Nekem a minden kell! A minden-együtt! A minden-ami-van! |
| A minden-ami-volt! A minden-ami-lesz! A Mindenség mindene kell az én hitemhez! |
| Minden anyag és minden erő! A Kezdet és a Beteljesülő! Minden ami volt, |
| ami van, ami lehet! Ebből a mindenből építem létbuja-elmúlásbuja énekemet! |
| Nekem az elmúlás nem elég! Nem elégszem meg az egyszerű szenvedéssel! Nekem az |
| egész világegyetem-szenvedés kell! Minden kín, minden kínlódás, megaláztatás, eltolódás, |
| bámulat, sóhaj, könny, titok! Minden megtudott titok és minden soha-meg-nem-tudható, |
| minden titkok titka és minden titkok titoktalanja, a világegyetem-kezdetek és a |
| világegyetem-hajnalok, minden, ami megvalósúlt és minden, ami nem lesz soha kész, az |
| egész világmindenség-szenvedés, az, ami különös és az, ami közös, azzal, hogy különös és |
| azzal, hogy közös, minden világgyötrelem és minden valóság-öröm, mert minden gyötrelem |
| gyötrelme gyönyörömnek és minden öröm gyönyörűségem gyötrelme már, minden kell, |
| ami nemlét és a lét, ami halál és nem-halál, minden több-évmilliárdos vad |
| megvalósulás-türelem és minden anyag-dicsőség, anyag-szerelem, minden megvalósuló |
| ihlet-igézet, ami az egészet kristályosítja ki hitéből és minden halál-hódolat és minden |
| anyag-gyűlölet, minden apró szivárgás és gigászi förtelem-lehet, minden csöppnyi |
| remény és minden szenvedély a megvalósulásban és minden megvalósulás a módosulásban, |
| az ihlet-tudás világsáska csápja, amely a lét-illatanyagok molekuláit fogja fel |
| a csáp felszínéből kiemelkedő parányi érzőszálakkal, a pávaszemes szővő atlasz világ- |
| éjjeli lepke két óriás páfránylevél homloktető-antennája, a nőstény-illatnyomot szagoló, |
| amely 1 m3 levegőben már százbilliomod gramm mennyiségű illatanyagot is észrevesz, az |
| éjjeli lepkék páfrányantenna csápjának üregrezonátora, csápjukon 0,07 mm hosszú és 0,007 |
| mm alapátmérőjű kúp alakú üreges szervecskék találhatók, 150–200 tagu csoportokat alkotó |
| érzőszálai ha fényt észlelnek, a fényérzékelő üregrezonátorok: a rovar rögtön megmerevedik, |
| nekem minden érzőtüske, érzőszál, pontszem, világegyetem-összetett rovarszem kell, |
| minden titok-csöpp, remény-harmat, láz-virágzás, sejtelem-szivárvány, csók-liliom, |
| temető-bizalom, az Isten dobhártyája az Isten szív-fülében, mint a sáska lábszárfülének dobhártyája, hogy |
| meghalljak minden dobogást, kopogást, pattogást, sercegést, recsegést, reccsenést, lüktetést, csapkodást |
| a Világegyetem-Történelem forró létkása-szerelemtüzében, hogy meghalljam a Szent |
| Kozmosz szívzörejét s a gubacsfúró darázs hólyaglüktetéssel zörgő hátgerincgyomor- |
| szívét, a fűszál zöld izomsejt-növését halljam s a legtávolibb ősi égitest szívében |
| ahogy az angyal piros hegedűvel pirosan hegedűl! S ott legbelűl, a Piros Angyal ős-szívében |
| azt a ceruzahegypont-picinynél tizennégy milliárdszor picinyebb őscsönd-szemgolyót, |
| ami hitem sorsát hitté igazítja! Ó, Szent és Gyönyörű és Csodás Hű Világ: velem te |
| nem vagy egyedűl-önmagad, mert szívembe gyűrtem halmazaidat és hatalmaidat |
| és hatalmaidnak és halmazaidnak boldog burkolata lettem! Zsongva ott történsz |
| Világ a szivemben, ott folytatódsz, ott nősz, ott teljesűlsz, ott hullsz darabokra majd, |
| s kezded újra anyagaiddal és képzeleteddel, magad újraszervezve erőhiteddel és |
| képzelet-lényegeddel, ahogy kivirágzik tavasszal mindig a jázmin boldog bokra, |
| fordítva, mint József Attila hitte szegény. Ó, Gyönyörű, Szent, Hű Csodás Világ: a te-vagy |
| én vagyok és mégse halsz meg, hogyha meghalok, mert akkorra már: én-vagyok te-vagy, |
| s halálom is a te hited mondja, Bonyolúlt Mennyiség! Nekem az elmúlás nem elég! |
| Az én hitem a szerelem, s az én hitem, hogy itt vagy te velem Asszony, s ha boldog |
| testem fénnyel rádzuhog s testedbe merülök remegve és jajongva, nem félek attól, |
| hogy majd meghalok! Mit tudnak a halálról a madarak! A Kozmoszról mit tudnak |
| a madarak? Mit tudnak a világegyetem-létről a feketerigók? Mit tudnak a |
| madarak a világegyetem-összefüggésről, hogy mik a neutronok és mik a szuperhalmazok? |
| Mit tud a létről a madár és mit tud a madár a halálról? Mit a halandóságról |
| meg az elmúlásról? S ha a bolygószél megüti kicsi gyors szívüket: tudják-e, miféle |
| erő csókja nyomja gyorsabb ütemre a lázas piros titok-húszacskó-ketyegést? |
| Mit tudnak a halálról? És mit arról a lángról, ami könnyű-csontvázú törékeny |
| testükben virágzik? És tudják-e a szenvedést? Vagy csak érzik? Mint ahogy én |
| tudom, s megosztva veled Asszonyom: nem fáj annyira, ha fáj, pedig nagyon fáj, |
| és nem lesz egyszerűbb! Úgy fáj, mintha égő máglya oszlopához lánccal kötözve ülnék, |
| és szőröm égne, húsom sülne, csontvázam égne, nyelvem, szemgolyóm, néma jajgatásom, |
| mintha kövön kővel hegedűlnek, kőhegedűn húznék kővonót, kőléc-húrokon |
| kőspárga-ajkú hegedűvonót, s én lennék a kő meg a kő, a kövön húzott, a kő, a kőnyiszált kő, |
| a kőhegedű és a kővonó, mintha Ájtatos Manó fogókarú nyikorgó |
| fa-Szűzanya ölelne, vasszögfésű-vasszögcsáp taréjú alkarjaival, mint heréltnek a szerelmes álom, |
| mint kasztráltnak ha szívébe-villámlik az asszonnyal-szeretkezés, |
| mint herélés a bikának, csődörlónak, mint kiherélt férfinak, állatnak |
| az üres herezacskó, mint rabnak a hímvessző-elektrosokkolás, mint |
| rabnak a kopasz vassodrony-ágy, amire rákötözik, aztán az ágyba |
| áramot vezetnek, mint embernek a lét, aki kutyaharapástól |
| veszett meg, mint szegény asszonynak, ha a dunyhákat, ruhákat, szekrényt, ágyat |
| a végrehajtó elvitette, mint akit kővel hátulról fejbevágtak, s ébred az ájulásból, |
| fülében véralvadék-dugó, orrában alvadtvér-répa! Úgy fáj, hogy jobban már nem is fájhat! |
| Mit tud az emberszenvedésről a madár? Mit tud az emberszenvedésről? Mit tud a Bach-éneklő? |
| Mit tudja azt, hogy belehalni ebbe nem akarok. Pedig úgy fáj, hogy jobban már nem is fájhat! |
| Mit tud az emberszenvedésről a madár? Mit tud az emberi fájdalomról az állat? |
| Fáj, mint halottnak a hajnali derengés. Fáj, mint amikor azzal vádoltak, hogy loptam, húsz |
| pengőt loptam a polgári iskolában, pedig sose loptam és akkor se loptam, dehát én voltam |
| a legszegényebb! S mért ne vádolták volna azt, aki szegény, hiszen tolvaj csak a szegény lehet, |
| és mért ne lopna a legszegényebb? Hárman ültek az igazgatói irodában a zöldposztós |
| fekete asztal mögött, az igazgató, meg két tanár. Faggattak, fenyegettek, ordítottak, én tizenegy |
| éves, mint csöpp barna cserebogár, az asztal előtt álltam, az alkar közepéig zsugorodott ujjú, |
| foltozott kiskabátban, jancsiszöges sárga kis bakancsban, s fuldokoltam a megaláztatásban, |
| mint akit víz alá nyomnak röhögve mindíg a nagyobb fiúk fürdés közben, fekete klottgatyáját |
| hátulról rántva lehuzzák, kis heréit, kis pöcsét markolva csavarják, ráncigálják röhögve, a vízben |
| csobbanva seggbe-rugják, iszapsárral kenik be arcát, tömik be füleit, hogy olyan |
| voltam, mint fekete sár-álarcú síró pigmeus, fülembe puha hideg mocsársarat ne |
| öntsetek fiúk, szempilláimon sárcsipke-sárhártya-denevérek, füljárataimban puha sárgyökerek, |
| orrlikaimban sár-babszemek, s fogsoraimon sárhártya-büdösség, álltam a |
| vad felnőttek előtt lázasan, mint aki krétaport evett, vagy gipszport evett két marokkal |
| sorozás előtt és minden szívütésem irgalmatlan döbbenet-harangverés, egyetlen áramütés-harangkondulás |
| mint nagyfeszűltségű áramvezeték óriás szikraszökőkút áramütés-nagyharangcsókja, ha |
| öngyilkos drótot dobott rá, vékony dróthurok-dróthorog csápot a vastag drótra és kezeivel |
| markolta a drót-halálvonalat, vagy ha a búzaföld pipacs-vérömlése, búzavirág kékítő-parázsverése |
| rugásfoltjaiban álló Eiffel-torony távvezetékoszlop csúcsára, amely porceláncsigáival, mint |
| óriási gyöngyvirág, mint porcelán-pampuskás vas-akácfa, ha a búzaföld-Eiffel-torony |
| nem-földelt huzalrúdja, nem-földelt huzal-Erzsébet-hídja csattanó csókjával |
| agyonütötte a villanyszerelőt, és a szerelő a dróthoz ragadt, a halálhuzalhoz, mint |
| pókháló rács-szálaihoz a légy, és hatalmas, villogó, gyors zsákvarrótűivel durván döfködve összevissza |
| varrta a szenvedés reszkető verejték-lényemet, kis csontvázamon verejték volt a |
| hús, álltam kis megfagyott halikra-szobor, fehér verejtékszemcse-szobrocska némán, |
| s a hatalmas zsákvarrótűk szikrázó orrlikaiba piros parázsszálak voltak befűzve, |
| mint piros cérna, vörös izzás-szálak, s döfködte gyorsan át húsomon, nyakamon, |
| combomon, karomon, mellkasomon, szívemen, heregolyóimon vad zsákvarrótűit |
| a gigászi kínvallatás üvöltő hóhérkeze, s agyamat összevissza varrta parázs-szálas |
| zsákvarrótűivel az úr-igazság megszégyenítés, s azt hittem, bevizelek |
| rögtön, megbolondulok, vagy szívemhez kapva meghalok, szétbomlok, |
| mint a cigarettafüst, elmém fölbomlik, mint földben a halott, s azt hittem akkor: meg is halok! Másnap |
| sírva jött egy osztálytársam anyja, hogy sírva bevallja: az ő fia lopott! A pénztárca |
| ott a domború, rácsos drótüvegtéglalap-homlokú, vasmedve-alakú fekete kályhában az osztályban, hólyagosra égve, |
| mint tűzbe-dobott varangy. De tőlem nem kértek bocsánatot! Az se, aki vádolt, |
| az se, aki lopott. Se a kis tolvaj síró édesanyja! Fáj, mint gyereknek a hamis |
| vád, a szegénynek! Fáj, mint levegőnek a kőhullás! Fáj, mint a megtorlás az |
| ártatlan egyszerű népnek! Őket istállóba terelik: agyonlövik, szívenlövik, tarkónlövik. Vagy rettegve a rettegéstől a |
| faluban a kis főtérre terelik a hóketrec-börtön tél-zuhatagban kopaszon, rongyosan, |
| mezítláb: a havazásban gyémántos szitakötődülledéssel lássák: a copfos szőke lányt hogy |
| akasztják, hogy lóg ott behavazottan az akasztófán az akasztókötélen, föltépett blúzából |
| kemény nagy mellei kiállnak, mint behavazott óriás darázs-szemek, s lábszárain vastag |
| erekben és vékony fonalakban csurog le menzesz-vére, mert szűz méhe kinyílt, tisztulása |
| jött meg az akasztókötél-rándulástól, a gégefulladástól, s lógott, mint vércsíkos- |
| lábú nő-Jézus Krisztus a havazás-kereszten. Fáj, mint korbácsolás a német katonától! Fáj, mintha |
| összedűl, amit építettél, a sátor: bodzalombokból, szamárkóróból, bogáncsból, |
| bürökből, vadtormalevelekből, lapulevelekből, leveles zöld nádból, hegyes zöld gumicső |
| kákicsból, zöld érgerincű növényüveg sásból, s fölrúgta a kicsi zöld derengés-kastélyt, |
| kicsi zöld pikkely-homály palotát egy felnőtt arra járó, vagy a falu bolondja, röhögve, pedig |
| az aranypettyes, aranycsíkos, aranylemezes, aranygyűrűs, aranydongahernyós zöld |
| sátorhomályban, amely olyan volt, mint egy lüktető aranypettyes zöld légypotroh, |
| mint egy lüktető arany-hátlemez szelvényes, arany-halcsontváz mintázatú |
| barna darázspotroh, mint zöld festékbe mártott aranyszita-szivacs, mint zöld |
| ködporban zizegve szétlobbanó arany csáplemez-harmonika, mint a meleg csönd |
| zöld selyemzászlója, amelyre aranyfonállal Jézus van hímezve, meg Szűzmária, |
| pedig miféle kincsek voltak abban az aranypettyes, aranyhalcsontvázas zöldpotroh |
| lüktetéshomályban: üres csigaház-virágváza, abban lila bogáncsfej, mint lila |
| csipkeszökőkút, nem is ezüst bogáncs-ragacsszőrbogyó, szamárkóró lila virágpala |
| templomsüveg-kupolája, pórusos, pikkelyes száraz barna vastag gaz-szárakból |
| piros cérnával összekötözött kereszt, az egymásra keresztben középen fektetett barna |
| tyúklábszárcsontok négyes kereszteződés-nyaka, a kettős csontpálcacső köré |
| többször hurkosan, keresztben, ikszesen fekete cérna csavarva, zöld selyemfonál, |
| öreg óra nyúlánk spirálhengerré kihuzott rugója, mint fémrugó akasztókötél egy |
| kivégzett nyakán, fehérbordás-fehérvályús porcelándió kályhaajtógomb, sárga |
| cérnaspulni, két körháromszög-oldalú tengelyvégi sárga fakereke bicskával |
| háromszög-körfogsorúra kicsipkézve, mint a fogaskerék, aranykeret-szegélyű |
| hajlítás-papírtörésvonalakkal bepókhálózott szentkép: göndör szőke Kisjézussal, |
| ezüst-ingű istencsecsemővel, aki jobb kezecskéje két rózsagilisztaujját |
| egymásba-csukva a szentkép-felhőn heverő aranybárány felé emeli nyújtva, |
| s az arany bárányka kis aranykeresztet tart mellső lábai között, a keresztet |
| göndör aranyszügyéhez, göndör arany-nyakához szorítva, s szemei kék hosszú-szilvák, |
| Tolnai Világlapjából kivágott barna kép, aktuális furcsaságok: barna tank barna |
| páncélbuborék-tetején Molotov áll, Molotov Sztálinosan intve beszél barnán a |
| barna képeslap-papíroson, fekete cipősdobozból lombfűrésszel oltáriszentség-körsugarasan |
| kivágott, keménypapír-lúdtalpú oltár, ott állt hattyús papundekli-libatalpakon, |
| a libatalpra ragasztott függőleges bőrléces, függőleges viaszvályús félig elégett piros |
| karácsonyi gyertya, lila iskolás-csomagolópapírból szőnyeg, lila papírdeszka-padló, |
| és mindenféle drót, spárga, pléh, rongy, meg egy gyöngyháznyelő apró forgópisztoly, amit |
| nyolc selyemhernyóért, egy levelibékáért, meg két Equadori teknősbékás bélyegért |
| cseréltem! S most a Jézus is zöld szemétben, meg a forgópisztoly, meg Molotov, meg |
| a fakereszt, csontkereszt. Zöld szeméthalomban amit teremtettem, s nem én temettem! |
| Gyermek-megnyugvásom sátra zöld szemétdomb! Gyermek-újulásom zöld háza |
| zöld szemétkupac! S a zöld szemétdombban az ennivaló, a zöld növényrongyok és növénycsontok zöld |
| halmazhúsában: a lisztes belső-oldalú, a cukros belső-oldalú, a mákos belső-oldalú |
| barna papírzacskóba csomagolt szilvalekváros kenyér. Fáj, mintha részeg apád megüt, s nem tudja, miért ütött meg, |
| csak áll előtted sáros ruhában, sáros arccal, sáros kezekkel, csillogó véres nyálhólyagot |
| böfögve vigyorog, állva támolyog és állva tántorog, mint rezgőnyárfa ezüsthomorú |
| zöld pórushát levele, ha játszik az alkonyi szél vele, s ezüst hasán az ezüst |
| erezet, mint ezüst villámgyökerek szétcsobogó csokra! Fáj, mintha sírva nyöszörgő |
| anyád felé sújt kisbaltával részeg apád, öreg barna aktatáskáját a zöld konyhaajtó |
| angyal-horgolat függönyös üvegéhez vágja, aztán a székre leül és sír részegen, |
| mint aranyfátyol-aranyneccháló szemű bögöly, aranyporral befújt szemlencse- |
| sisakfej szemű bögöly és sírása, dülledt nyüszítése, dülledt aranyhálógolyópár |
| napraforgó-szikranyüszítése szivedbe szúr, mint parázson pirosra izzított |
| gombostű, ha azzal füledben a sárga kelést, a feszes fényes hártyabőrű sárga |
| gennybimbót kiszúrják. Fáj, mintha idegenek ütik apádat puskával, bottal, korbáccsal: fonott szíjspárga-gyíkkal, |
| mintha megerőszakolják fiatal anyádat, vagy megerőszakolni akarják és részegen forog |
| a részeg katona, s a fiú nem tudja, mit tegyen, csak krétalázzal fehéren beszél, beszél |
| s a nagykésre gondol, mert ölni elszánt mostmár! Fáj, mintha szemed előtt fölgyújtják a házat idegen |
| katonák s fűzősbakancs-csizmával rúgnak, fegyver-tussal ütnek, hisz oltani |
| rohannál! Fáj, mint szűzeknek az első szeretkezés! Meg a második! Meg a |
| harmadik! S csak azt tudják: vér és fájdalom! Csak azt tudják: szívig-döfködő |
| fájdalom és csobogó vérbársony ravatalterítő sikítva-fölemelt combjuk alatt, |
| vérrel-bebugyolált fargolyóik alatt! Fáj, mint réz-villamosfogantyú |
| rézcsókja –10° hidegben a villamosperonon, vagy a villamosdeszkahíd-oldalon |
| gyerekkorodban kesztyűtlen kopasz ujjaidnak, csupasz kézujjaid húsába égetett |
| a rézrúd fagycsókja, a deres rézrúdra görbített ujjcsontjaidig égett a fagyott |
| fémcsók, a zuzmarás sárgaréz-csók, és lila ujjaid csókjával testéhez szívta |
| a fagy, s lila ujjad a rézrúdra ragadt, mint selyemhasával ujjadra a levelibéka, s ha letépted onnan: lila csóknyomok |
| fagylila ujjaidban egész a csontig, mintha lila pecsétnyomóval lila körpecséteket |
| ütött volna a fagysápadt bőrléckorongra, bőrlécrudakra a zimankós rézrúd, s |
| azt hitted hanyatt zuhansz a deres gránitkocka-napraforgótányér utcakőre! |
| Fáj, mintha gyújtóbombát dobnak a temetőre repülőről, napalm-bombát |
| kopaszra-nyírt, lisztes-zsák ruhás, lágerekbe zsúfolt nőkre! Fáj, mint |
| a nyúl halál-sírása, halálfélelem-sikítása: két hátsó lábát párosan összefogva |
| bal tenyérrel a levegőbe emelte apád, lógott sikítva, sírt a levegőben, |
| mint egy fordítva lefele lógatott, kifordított vattapehelykabát, aztán jobb |
| tenyérrel sújtva tarkón-vágta apád, s függve kinyúlt a levegőben, fejjel |
| lefele megmerevedve, nyúlfüleiben rózsatájon piros csokor-erek, mint |
| piros érkagyló-belsejű denevérfülek, hatalmas ércsillag-belsejű pamuttollak, |
| kagylólángzománc-belsejű bársonylevelek, s nyúlbajsza kettő tűkristály- |
| csokor, s lapos hosszú tevebánat-utánzat orrlikaiból világos vér csöpögött. |
| Fáj, mint a kecskegidapörkölt, amit meg kellett volna enni gyerekkoromban, |
| dehát én a fehér gidát mindig a nyakamban hordtam, mint mekegő kicsi felhőt, meleg |
| feketeorrú, aranykörmű felhőcskét! Hát mért ettem volna meg a csecsemő-kecskét? |
| Fáj, mint mikor először onanizáltam a padláson! Fáj, mint az ajándék nélküli karácsony! |
| Fáj, mint mikor parazsat etettek velem fogadásból, s hólyagosra égett nyelvem, szájpadlásom, |
| s szám aztán sokáig nyitva volt, be se tudtam csukni a számat, mert kövér nagy |
| égéshólyagokból két sárga vizenyő-szőlőfürt nőtt a számban, egy a nyelvemen, egy |
| a szájpadlásomon! Dagadt sárga hólyagrózsa volt a szám, mint szájamból dagadva kinőtt hólyagvirágok |
| sárga csokorfürtje nyitott szám sárga hólyaghabvirága, égéstajték-rózsacsók |
| forró lihegésem! Fáj, mintha valaki éjszaka az utcán mögötted oson, kezében |
| vasdorong, és nem tudod, most mit tegyél, és nem tudod, most agyonvernek-e? Fáj, |
| mint öreg vaknak a csók, ha fiatal lánnyal csókolódzik a hóesésben! Állt a |
| vak öreg zongorista az autóbusz-megállóban a hóesésben s egy kislánnyal csókolódzott. |
| Szeme nem volt, csak szemhéja volt és csókolódzott a hóesésben. Úgy ette, falta |
| nyalta, harapta, szopta a lány havas szájszirmait a hóesésben, mint kiéhezett ha |
| karéj kenyeret eszik, vagy foszlós sárga kalácsot. Ahogy a hermafrodita szerelmes |
| csiga tajtékos, redős, fodorlebeny-szélű ondóenyves talpa tapad a hermafrodita |
| szerelmes, tajtékos, redős, fodorlebeny-szélű ondóenyves csigatalpra a nászban, |
| úgy ette egymást a két száj a havazásban, a kislány szája, s a vak zongorista |
| szája. A vak nem látta a lányt és nem látta a vak a lassú hó-rácsot, |
| véreres szemgödre néha véresen kivillant darázspotroh-gyopár szempillás |
| szemhéja alól, ette a lány száját, fogaival kérve, fogsora mint véres |
| búzakéve, mert ott lőtték agyon a szökött katonát, az őzet, |
| a nyulat, embervadászaton, állatvadászaton, s a gótikus |
| kalászokra folyt az ember vére, az arany-Gaudi kalászokon az állat vére, fogain, az arany, az ezüst |
| cövekeken a lány ajakredő-hártyafoszlánya, a lány kiharapott szája cirmos vére, |
| mint aki piros narancsba harap. Mint aki paradicsomba harap. Fején nem volt kalap. Az a bal kezében, jobb |
| kezében meg az aktatáska. Ritkás barna hajában hópihe-olvadások, a fénycsiga |
| koponyabőrön, mint a könnyek. Pislogott fölfelé vakon a havazásba, felső |
| szemhéja néha kifordúlva eres bíbor bélését mutatta, mint amikor a szemhéjat |
| a szempillánál fogva két ujjal kifordítják, hogy a muslicát, a kőszemcsét |
| szemedben megkeressék, eres, piros bélését megfelezve ráhajtják a sárga |
| szemhéjkülsőre, s a piros szemhéj-peremléc vörössel pontozott íve, mint piros |
| félhold a szemöldökgödör alatt, s a kifordított piros nyálkahártyabélés |
| fordítva ráragad a szemhéjburokra. Csak a vak szemhéja alatt véreres |
| fekete gödör. Mint a bíbor-eres őszi alkonyat. Pislogott a havazásba fölfelé |
| vakon, üres szemgödreibe belehullt a hó, mint pipacskehelybe, mint rézüstbe, szemgödreiben nem volt szemgolyó. |
| Feje, mint elszáradt darázs, kitinkoponyája, mint elszáradt légy kettős kitinserleg-magánya, |
| amiből tűheggyel kiemelheted a száraz összetett szemeket, mint |
| pórusos taplógombát öreg fa odujából, mint karfiolfejet a kosárból, mint fagyott |
| agyvelőt a homloknál körben lefűrészelt tetejű koponyából, hártyás sárga |
| tekervénydióbél agyat, mint kézzel összetört papírhéjú dióból a |
| négylevelű dióbelet, az összenőtt rücskös bőrös barna négyes növénygyümölcs-vesét, |
| a száraz összetett szemeket, amik dülledt szemlencse-ponthalmaz |
| félgömbjükkel oly nagyok, hogy a koponyán fölűl, s az arcon |
| elől végig szinte összeérnek, egyetlen szemkoponyává, lefolyva a szájszervig, |
| hátra a tarkóig folyva, s oldalt a pont-fülekig, állkapocs-oldalakig, néha a szemek között |
| keskeny bemélyedés-nyereg, vagy félgörbe-függőleges középhalántéksáv, s a |
| tűheggyel kiemelt összetett szemek, mint két szürke papírcement-cellarózsa: |
| a padlásdarazsak szürke cellafülkés papírrózsa-fészekháza. S a |
| kis kitinkoponya, mint páros üres félbetört tojáshéj, tüskés üres gesztenyetok. És havas a vak |
| zongorista fekete nagykabátja, mint madarak-lefosta fekete kőszobor, a hó, |
| mint madárürülék sűrű mészlángja Kölcsey Ferenc bronzszobrán a téren. És |
| havas a lány hosszú kibontott fekete haja. Behúnyt szemmel csókol a lány. |
| A vak fölfelé pislog a havazásba. Mosolya, mint őskristályba fúlt aranyfoltos |
| ősdarázs szívfeje. Csókolódzik. Bal könyökhajlatába akasztva fehérre |
| lakkozott kampós vasbotja leng, mint óriás fehér órainga a havazásban. |
| A fájdalom virágzik most e csókolásban. A vak zenész a fájdalom vak foglya. |
| S a lány is a fájdalom öntudatlan rabja, hórács-ketrecben tüzelő halál-rózsa. |
| Csókja sárló fekete aranycsillag csókja! Csókja nősténytüzet folyató irgalmasság-rózsa! |
| Mint sárló kanca, tüzelő kutya, folyató tehén: a havazásban skizofrénláng-csókja! |
| Fáj, mint amikor őket néztem! Fáj, mint a csók a vak zenészben! Fáj, mint |
| amikor epeműtétem után ébredéskor has-sebembe zárva aranyat-okádva feküdtem. |
| Fáj, mint Ferenczy Béni halála! Fáj, mint Illyés Gyula halála! Fáj, mint odakint |
| a fagy a földnek! Fáj, mint F. Nietzschének az Isten halála! A fájdalom elől sose menekültem! |
| Fáj a fájdalom! Fáj a fájdalom! Ő az én adósom? A fájdalomnak én vagyok adósa? |
| Borúlj szivemre Szőke Selyemzászló! Fölszáll szivem! S csak a csönd marad a szorongattatásban. |
| S mint állat-nélküli ketrec a fájdalom. S csak húgyos, szaros alom az üres fájdalom-rácsban! |
| Mint rab lakója nélkül a ketrecrács-doboz! Én amikor megszülettem: a fájdalom örököse |
| lettem? És szívemben a fájdalom-örökség, mint lénnyel-hemzsegő boldog vadonok? Mint |
| nehéz dzsungelek sötétzöld sejtelemvirágzása? Mint az a forró és fülledt és párás ricsajló, |
| rikácsoló, ugató, sziszegő, éneklő, füttyögő, sípoló társas magányrengeteg? A meleg, zöld, sötét |
| ragyogás? A páfrányos, ágaskodó, gyökereivel és lombjaival egymásba kapaszkodó zöld lángkupola, |
| mint lényegük szárnyával egymásra támaszkodó zöld reménytelenség-zuhanásajtók? Nyitott zöld |
| könyvek tollas és denevérhártyás zöld száron? Zöld lepke-rétegek, zöld szitakötő-rétegek, zöld denevér-rétegek, |
| zöld sas-rétegek, zöld bagoly-rétegek, zöld tukán-rétegek, zöld keselyű-rétegek egymás |
| fölött egymáson rángva, evickélve, hemzsegve, lobogva, gomolyogva? Ez az én örökségem? |
| Ez az én örökül-kapott fájdalom-édenem, ez az én örökség fájdalom-mindenem? |
| És mit tehettem volna, hogy ne így legyen? Mit tehettem volna? Szivembe te tetted oda |
| apám, s anyám! Szivembe ti nemzettétek ezt az örökséget: anyám, s apám. S nem az |
| én szégyenem, ha belehaltam volna! Szívembe miféle könyörtelen kohófolyadékot |
| folyatott a sárló Történelem, mint kokillába folyékony piros vasat? Miféle folyékony |
| vaslobogás szikralekvár-csipkeáradat vájta izzó madárkörmeit izzó szívbőröm |
| rángásaiba? Miféle lángoló vasfolyadékot, égő folyékony vasat döntött ifjú szivembe |
| a velem törődni akaró Történelem? Miféle sűrű kegyetlen világlényege folyadék-lángot |
| a velem tűnődni akaró Történelem? Mert formája lett szivem a történő Időnek! |
| Mert a folyékony Történelemnek lett lángoló vastartálya szivem! Ó, Ifjúságom |
| vas-korszaka, te! Ó, hitem hite: folyékony izzás! Ó, piros vassal csobogó Megmaradásom! |
| Nem győzött le fájdalom, és nem győzött le félelem! Ó, hogy mondjam el ezt neked, Édesem? |
| Nem győzött le szánalom, és nem győzött le hatalom! Ó, hogy mondjam el ezt neked, Édesem? |
| Nem győzött le kárhozat, és nem győzött le áldozat! Ó, hogy mondjam el ezt neked Édesem? |
| Nem győzött le semmi erővad boldogító erőszak! Ó, hogy mondjam el ezt neked, Édesem? |
| Hisz úgy tudom, hogy pontosan nem is tudom. Ahogy a Mindenség kezdődött: úgy történt |
| velem. A Mindenség-Kezdet kezdődött velem. El én ezt neked hogy is mondhatom? |
| Ülök szobámban, íróasztalomnál. Az asztal alatt X-ben keresztben a lábam. |
| Anna óvodában. Eszter játszik a másik szobában. Játszik és énekel magában. |
| Babákat gyógyít, zsebkendőt tereget, megszidja a mackót, pisílteti a majom-gyereket. |
| Fölhúz rugós fütyülő piros műanyagmozdonyt, piszkálja kisujjával a kék műanyag-dugattyus mozdonykereket. |
| Kis, rúdelemes mosógéppel mossa a babaruhát, forog a kontaktlencseszemű gépben a dobpillanat. |
| Ülök. Hangos szivütésem hallgatom, mint mikrofonnal fölerősített óraketyegést. |
| Nézem a tegnapi fehér szenvedést. Marx György levelét olvasom! Im: „Kedves Ferim! |
| Paksot november 11-ére, péntekre tervezhetik? Jelezd, ha nem jó! Kvark: kezdetben |
| volt a fölső kvark (up kvark) és az alsó kvark (down kvark), hogy belőle |
| protont (uud) és neutront felépíthessenek. Ezek ott vannak minden atommagban. |
| (Mint játékbolt játékai a szegénygyereknek: látja, de elvinni, kézbefogni nem |
| tudja.) Ezután váratlanúl megtalálták a szokatlan vagy ritka (strange) kvarkot, |
| ami nincs mindíg a világban, csak néha megjelenik, aztán elmúlik. Utána a még |
| tűnékenyebb és furcsább csábos kvarkot (charmed kvark; inkább: elbűvölt, elbájolt |
| kvarkot.) A szó gyökere ugyanaz, mint a kígyóbűvölő (snake charmer). Végűl a legnehezebben |
| meglátható, legtűnékenyebbet, a bájos (beautiful) kvarkot. Mindegyiknek három |
| lehetősége, három „szine” lehet: piros-sárga-kék, tehát van pl. piros szokatlan kvark, |
| kék szokatlan kvark. Ezek viselkedésével foglalkozik a kvantumszindinamika, többek |
| közt, hogy megértsük a kvarkfogságot: csak látni lehet a kvarkot, de az üveg mögűl |
| (értsd: a proton belsejéből) kihozni talán sohasem.” „Az abszolút 0 (nulla) pont.” |
| „Az Isten?” „Az első másodperc töredékén belűl egyre közelebb az abszolút nulla (0) ponthoz.” |
| „Az atommag körűl elektronhéj.” „Proton, neutron.” „Mindegyikben három kvark van. |
| Valami ragacs tartja össze őket.” „Neutrinó: nem végtelen kicsi, de mérhető tömege van.” |
| „Sugárzás!” „Gríz, galuska, mekkora lett a nokedli?” „Abszolút Nulla Pont. Isten?” „Abszolút |
| 0 (nulla).” „Nagy Bumm: A végtelen távol azt jelenti: bármeddig mégy, soha nem |
| érsz a végére. A végtelen közel (az anyag legmélye) és a Nagy Bummhoz közeledve a |
| végtelen rövid idő a Nagy Bumm után szintén csak közelíthető, de el nem érhető. Mert |
| egyre rövidebb távolságot mutató „mikroszkópokhoz”, a Nagy Bummhoz egyre közelebbi eseményeket |
| mutató „fényképezőgépekhez” egyre nagyobb energiák kellenek. A végtelen kicsi távolságot |
| és időt csak végtelen energia tenné lehetővé (Heisenberg), de az nem létezik. Nagy Bumm |
| után 1 000 000 év (millió): első galaxisok. Nagy Bumm után 100 000 év (százezer): |
| első atomok. Nagy Bumm után 1000 (ezer) év: első neutrínócsomósodás. Nagy Bumm |
| után 3 perc: első (összetett) atommagok. Ezeket mind jól értjük! Nagy Bumm után |
| 10-2-0,01 (egyszázad) másodperc: a neutrinók ekkor önállósúlnak. Azt hiszem, ezt is értjük! |
| Nagy Bumm után 10-6 = 0,000001 másodperc: a kvarkok mindörökre bezárulnak a protonba, |
| neutronba. Igy lehet, de nem tudtuk bizonyítani! Nagy Bumm után 10-10 = 0,0000000001 |
| másodperc: az elektromos erők elválnak a gyengébb erőktől. Igy hisszük! Nagy Bumm |
| után 0, 00000000000000000000000000000000001 másodperc = 10-35 mp: |
| ekkor dőlt el, hogy az anyag milyen arányban lesz sugárzás (ami szétfoszlik) és nehéz anyag, |
| kvark (amiből majd atomok, csillagok lesznek.) Most ezt kutatjuk. Mély szeretettel novemberig: |
| Gyuri.” Ó, mi a Világ? És mi a kezdet? És mi a tavaszhajnali rigófütty? S az Abszolút 0-pont |
| mi volt az én szívemben? És meg tudjuk-e hallani mi az Első Szívbizsergést, Első Szívmocorgást? |
| Mint kotlós alól kivett tojást, ha fülünkhöz emeltük a konyhasötétben burjánosan, |
| lágyan, puhaszerényen, zöldarany kristályhomálykockaként szétderengő petróleumlámpafényben, |
| aminek belső sarkélei és belső vonalélei, mint barna negatív penészgúlák, barna |
| szálkás mohavonalak, s aminek lámpaburaszív fénytojása, mint hártyás tojássárgája |
| üvegpohárban, s a lámpaüveg fénytojás-fehérje töltetén kívűl dagadt fényszáraz |
| derengéshólyag, mint fénytöltelék-gyomrú nagy szappanbuborék, s egyre távolodva |
| minden világirányban zöld rezgésvonalak mélyülő pikkelrácsa és fordított rácslombja |
| lobog és hajlik, mint tölgyfalombból fűzött lakodalmi sátor, úrnapi levélkápolna. |
| S tojáshéjhoz szorított fülünk pici lágy pontütést, pici puha pontrezgés-sóhajt |
| ivott, pici ütéspont-puhaságpillanatok bélyegezték meg kiváncsi dobhártyámat, |
| mintha levélbélyegre lágyan ütnek fekete körbélyegzőt a postán, pici lágy verések |
| kopogtak dobhártyámon, mint hanggá csomósodott űr-fényjelek óriás rádióteleszkóp |
| hálórács körantennáján, az űr felé fordított hatalmas fémfül fénypontírás agy-szivén, |
| a tojáshéjon át pici pontszerű lágy kopogás üzent szív-létet nekem a tojásból, |
| s anyám a nyitott kályhaajtó előtt térdepelt, fújta a füstölgő, nyáladzó, nedvező, |
| sistergő apró buboréktajtékszőlőfürtöt izzadó, nagy szétpattanó vízhártya-hólyagot |
| szülő ezüst-rügyes, barna gyíkbőrü venyigét, hogy hátha lángrakap, fújta az aluszékony, alvadni készülő |
| fáradt, verejtékes száraz öreg parazsat, a sercegve pattogó sárgapiros sűrű kristályszivacs |
| parázs-hervadásba dugva ifjú arcát, s vékony szép arca kormos volt és laza ezüst, |
| zöldsárga, kékezüst csigásan kanyargó és fürtfoszlányosan rothadó ősz parókaként |
| lobogó nedves venyigefüsttől füstös sápadt vékony arca és fekete haja ezüstzöld |
| venyigefüsttel befolyva, beszőve, mint pókhálóval templomsarokban festett fa- |
| angyalszobor fekete szúforgács festett szúrágásporfürtös haja, arcán, állán, orrhegyén, |
| szemhéján korom-ujjlenyomatok, mint lepréselt korom-rózsák, fehér könyvlapok közt lepréselt korom-ciromlevelek, |
| mint gyerek ha fekete nedves gombfestékre nyomott ujjait fehér papírra nyomja, |
| nyomozó fekete indigópárnára gyilkos ujjbögyeit, aztán a papírra, s a papíron |
| gömbölyű és hosszúkás és görbe sűrű vonal-erek tojásdad foszlékony rácsvirága, |
| a bűnös korom ujjlenyomatai anyám lángfestette pirosarany arcán, ajkain, a redős rózsacsigatalpakon korompontok |
| és korompettyek, mint piros lepke szárnyain, sárga légy halántékain, sárga darázs recehártyatoll-szárnyain, |
| fújta a füstölgő nedves ezüstmoha-tyúkszemes, barna selyempapír-bőrű |
| horgas lábujjakat, a venyigét, a kályha előtt térdepelve, |
| arca piros parázsfény-álarc, arca parázskristály rostélyrácsok piros sisakfüggönye. |
| Feje piros parázsfénysisakban, gégéig hullt sisakrostélya: parázsvonalak piros rácsfüggönye. |
| Kályhatűzzel viaskodó Jeanne d’Arc volt anyám rostélyos piros lovagsisakban! |
| Én a tojás szivverését hallgattam, anyám a kályhát fújta térdepelve és a konyhában |
| füstszag és koromszag és a petróleumlámpafény hallgatás-árnylombjait vastag |
| ezüst füstdorongokkal rácsozta be az este, a tojást hallgattam párolgó vastag |
| füstrudak ezüst rácsaiban. És buborékzott az aprófa, a venyige, s anyám a |
| nagy ezüstbütyök venyigerügyek közt született párolgó, sziszegő, síró újszülött vízhólyagok |
| daccal bizsergő füstgyásza közé egy pohár petróleumot öntött gyorsan, vagy a zöld |
| petróleumosüvegből egy nyeletnyit szájába ivott, aztán ráköpte a petróleumot |
| a parázsra pukkantva fújva szájával, mintha fogmosáskor szájat öblögetne vízzel |
| s azt spriccelve kiköpné, a sercegő vizet, s robbanva zölden lobbant föl a láng, mintha fölrobbanna |
| a Világ, a Teljes Világegyetem, csipkés, horgas, uszonyos, pikkelyes, fésűs |
| taréjait és hát-tüskéit, hát-leveleit sugárban csomósan előre kilökte a |
| kályhaajtón, anyám ugrott volna hátra, de térdepelt, s göndör szőrforgács |
| hamugyökerekké perzselődtek hosszú fekete szempillaszőrei!, s a félholdban felgöndörödött |
| szempillaszőrforgácsok, mint koporsódeszka gyaluforgácsai |
| a koporsós kötényén, mint elégett száraz kaporkoronakoszorú pernyecsillaga. Én a tojás |
| szívét hallgattam. A benti puhapont szívütést. A csibeszív tompa sugárzás-ütését |
| a meleg tojáshéjon át. Mint kvazárok, pulzárok, rádiócsillagok sugárzás-pontütését műszer- |
| fülével a tudós. És lángüstököst köpött a pikkelylángarany-petróleumsárkány. |
| Lángkévét köpött a mese. Csipkés tűzcsalánbokor nőtt ki ropogva a kályhaajtóból. |
| Mintha föllobbanó szupernóva lökné föl a görbe téridőbe tündérsárkány robbanás-hajfürtjeit. |
| Arany robbanáskürt, csipkeláz-pikkelyrobbanásruha. Mama sírt. Én szájharmonikáztam. |
| A szájharmonikát nyálasan fújtam, kis-résű szájamon jobbra-balra tolva, csúsztatva, |
| rángatva huzigáltam, fújva csúsztattam a nyálas ajaklebenyek között. Ferde volt a hangszer |
| amit fújtam, ferde, mint a csillagos ég, a szájhamonika páros barna dobozkocka-fogsoraiban |
| sűrű gyereknyál, hólyagzó nyálbuborék, aztán a nyálat a szájharmonikából kezemmel |
| kiráztam, tenyeremhez verdesve a kis hangszerszámot, mintha havas söprűt |
| ver földhöz az ember, vagy eldugúlt tölcsért ütöget piros zománckalapként a térdeihez, |
| vagy hajnali virágokat gyűjtögető kezéről a harmatot lerázza, vagy havas kesztyűjét |
| havas nagykabátjához ütögeti, vagy vizelés után fütyülőjét kirázza. |
| A szájharmonika dupla dobozkocka-sora! A fújórész hangsejtjei! A szájharmonika páros fogsora: kis kettő doboz-alakú |
| ürességkocka-lánc, vékony piros deszkalapocskákból épített kockás üresség-szájak |
| cella-viszonya, piros fa-cellácska sor piros fa-cellácska sor alatt és mindegyik fadobozocska |
| üregtorkában, a cellamélyben a cellasötétben: fújásra rezgő keskeny és vékony |
| fémlapocska, apró fémszalag-nyelvecske kis fémponttal odaszögecselve a fához, |
| a fatorkok fémhangszálai. Mint rezgő lapos finom fémszalag-fésű a duplán |
| cellás faszerkezet lapos gerincéhez szögezve, mint bádogszalagocska-halcsontváz |
| a hosszúkás dupla méhsejtcellaház belsejében. A szájharmonika, mint egy hosszúkás |
| cellás papírrózsa-darázsház, mint egy sejtcellás darázsház-papírrózsa darázscementpapírból. |
| Két oldalán rézcsavarokkal csillagozva pontlukacslánc-rózsaírásos csukott |
| szájívszerű rézlap! Harmonikáztam, a nyálat kiráztam. A nyálat kiráztam, |
| harmonikáztam a nyitott konyha-ajtóban, fújásom hamisan virágzott az őszesti |
| csillagképlet-űrben, a szikrázó buja tündértolakodóban, a pislogó gyémántpántokkal |
| rácsozott világlétsötétség-ólban, a kristálypontok és kristály-szaggatott-vonalak űrben |
| derengő világlétnagy szabásmintái között. Mintha azok a szikrázó |
| világegyetem-szabásminták özvegy varrónő feketeruhás térdein |
| kiterítve, mint gyászoló szabó asztalán a világteremtődés szabásminta-papírlapjai |
| az összehajtogatásból kiterítve! S a konyhaajtóból dőlt a szőke füst |
| fehéren, bolyhosan, mint a lámpával átvilágított asszony-szemérem, mint az omolva földre |
| lehullt csillagfüst-fénypára Tejút, a feketeláz tündértagadás őskristály-hártyaasszony |
| Földgolyóra szakállasan ömlő fan-szőrzete. S vörösréz-füstrudak, zöld- |
| bronz-füstoszlopok, nikkelkék-füstkürtök kévéje rácsozta be |
| a konyhafényt, s kinőtt a konyhaajtó fény-négyzetén, mint űrrakéta hatalmas tölcséres fuvóka-csövei. |
| S álltam a gomolygó füstvatta-glóriában, az omló szőke füstkéve-pamut |
| lángkoszorúban, mint Matthias Grünewald arany kérdőjel-horgosan |
| égbe-röpülő föltámadt Jézusa, álltam a petróleumlámpafényes |
| gomolygó füstglóriában, föltámadt szájharmonikázó ifjú Jézus, az anyagtalan az anyagtalannak fújja |
| röpűlve az anyagban, szájharmonikáztam, s messze előre az udvar fehér |
| holdgyász-kamillagyöp foszforszőnyegére terítve hosszú árnyam, mint fehér ravatalra |
| fektetett fekete halott. Foszforlepedőn árny-halott. Halottiterítő holdfoszforon |
| halott-árnyék s a csillagképek tündérősnőstényiszonyúszépkristályidom-tömbjei |
| az űrfeketében függve, mint hatalmas gyémántok, hatalmas kristályok fekete |
| pamutháló rácslikaihoz kötözve, fekete hálóputtonyban fehér jégszigetek! Ó, |
| Világűr-Fényrengeteg! Ó, Világűr-Fénykristályhalmazok! Ó, Világlét-Gyémántzuhatagok |
| fekete Világmindenség Ősszivemben! Az Éjszaka voltam én, a Kozmosz és a Lét, a |
| Világlét-Történet az Abszolút Nulla(0)-pont után. A Minden voltam. S most is az vagyok. |
| Mert lennem nem lehet lenni kevesebb. S nézem merengve: a villogó Űrpont-Neuronok |
| között valami vegyi anyag úszik és csobog, s jelezni hívják hozzáértő neuron-receptorok. |
| Valami vegyi anyag víztokokban, míg börtöntokjából kiszívja az üzenetáhítat szükségállapot. |
| A világűr fényes neuronhálózatát nézem, ahogy a fényszivacs szupergalaxisok, szuperhalmazok |
| ragyogva pontosan végzik dolgukat. A világűr gigász-szivacsfényállatok. Sorsukban szivem üzenete. |
| Választ te adsz Világ? Mit tudsz te rólam Űrállat-Fényszomjúság? Hogy ember mért vagyok? |
| Hogy miért halok meg, hogyha élek? És miért élek? Miért élek, hogyha meghalok? |
| Ha meghalok, miért élek, s miért halok meg, hogyha élek? S azért élek, hogy meghaljak |
| végűl, s azért halok meg, mert sorsommal éltem? Mert minden élőnek meg kell halni |
| egyszer, s minden halálnak kezdete az élet? Mert ez az egyszerű örökkévalóság és |
| ez a bonyolúlt maradandóság? S csak a halandósággal örök a halál, s az halhatatlan, |
| ami halandó volt egyszer? Tudja ezt a stacionárius, az időben nem változó állandó, |
| és tudja ezt a stabil? Tudja ezt a csillag? Tudja ezt a görbe téridő-időtér, az anyag? |
| Tudja ezt a szinguláris, a különleges viselkedést, szabálytalanságot mutató, kivételes? |
| Tudja ezt az emberhús, állathús, madárhús, növényhús? Vagy csak a halandósággal-virágzó |
| embertudat? Tudja ezt a fény? Egyetlen madárlény? Énekes, vagy nem énekes? Énekes, |
| mint a feketerigó? Tudja ezt a virágban az illat, a növényben a fényenergiagyár- |
| klorofill? Hogy a halál: életünk ára? Gondol a kő, a rovar, a tűz, a madár-agysejtekben |
| a vegyi anyag a halálra? Gondol a víz-öröm, a gáz-alak, a folyékony kristály, |
| a nyomás, a szívás, a lökés, a mágnesesség, a gravitáció, a kozmikus erőtér, |
| időtér, begyűrődés, anyagösszeroskadás-pontcsomósodás, ami merengő mosolyomra |
| hull, a hó? Tudja ezt a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hóban fehér csillag-csipkelánc- |
| vályúnárciszokkal ugráló feketerigó, az emberként szépen elásva eltemetett |
| halott feketerigó, akinek fekete tollkoporsós csontváza a havas földben, mint szürke |
| ónlevél-koporsóban vékony csomós gipszpálcika-Giacometti szobor, foszlott tollkoporsós |
| csontváza, mint sötétlila indigópapírba csomagolt horgolás-satírozás kockákból |
| épített fehér függöny-angyal, darab angyalos cérnafüggöny-rongy, a földbe temetve, |
| s két kislányom tudja-e, a négy-és-fél éves és a három-és-fél éves, akiknek |
| boldog agya még a halandóságra öntudatlan, s rövid sorsuktól nem tudnak lenni |
| még abban a szép emberbizonyosság-szörnytudatban, hogy nekik is meg kell halni |
| egyszer, s horkolva feküsznek ruhástól hanyatt most az ágyon, s kis arcuk, kis kezük |
| festékmaszat kék és zöld és piros pehelylángjaival beragadva, mintha taknyos, |
| enyvkenőcsös arccal szines tollak közé bújtak volna és kék, piros, zöld, lila |
| filctoll-vonalak szaggatott kacskaringói, morze-pontjai és morze-vonalai kis |
| arcukon, kezükön, mint Lucas Cranach megfeszített Jézusának arcán és kezén, |
| alszanak horkolva hanyatt, zöld kordnadrágban, lila-kockás szoknyában, fehér |
| pulóverben, piros harisnyanadrágban, pántos fekete lakkcipőjüket lerúgták, |
| s a lakkcipők a kék padlószőnyegen, mint fénylő hátú óriás fekete bogarak, |
| s kis szájszélükön folyik ki az édes nyál, mint élő puha csillogáspolip csipkés |
| gyöngyházgyökér lábkarjai, s csöpp orrlikukból mézes takony szívárog, mert éppen |
| tél van és éppen betegek, s izzadt hajuk izzadt homlokukra, izzadt halántékukra |
| ragad, mint megszáradt vörhenyszőke füst a halántékér-lüktetés csönd |
| nedves bőrére. Mit tud gyermekagyuk a halálról, halandóságról, az emberi és |
| nem-emberi gyászról, hisz a halandóságra, halálra vak még kis agyuk, nem is tudom, |
| talán csak a halandóságra és nem a halálra, s néha átzuhog rebegő csöpp szívükön, |
| boldog alvó, vagy éber gyermekagyukon a Kőszivárványpikkely-Elmúlás-Iszonyatangyal, |
| fényes foszló barbár tűzcsíkokat húzva a mindíg-virágzó agyidő sejtelem-terében, |
| mint hulló meteorit, ha Augusztus-éjben foszfor-spermaszálként átzuhan |
| a látás-emberűrön s a súroló légrétegben Isten csillagszórójaként aranyszikra |
| üvöltés-sóhajjal elég. Mert sejtik ők is, hogyha nem is tudják: szép sorsuk |
| emberhalálba bezárt szabadság, mert sejtik ők is, hogyha nem is tudják: emberlétük |
| sejtjükbe-forrt titkát, mert sejtik ők is, hogyha nem is tudják: szabadságuk |
| halandóság-fogság, mert sejtik ők is, hogyha nem is tudják: létük teste az a |
| szabad ketrec, amiben a halál kivirágzik, mert sejtik ők is, hogyha nem is |
| tudják, halál-rácsrendszerek lényükben ragyogva, egyik fehér, fekete a másik, egyik |
| arany, dérezüst a másik, egyik gyémánt, füstszita a másik, egyik mészrács, másik |
| pontos folyadékrács, s összevissza kasúl és keresztben növekednek e rácsrendszerekben, |
| s összevissza kasúl és keresztben növekszik e rácsrendszer létükben, mert sejtik |
| ők is, hogyha nem is tudják, emberlétük zárt titokzatosság, mert sejtik ők is, |
| hogyha nem is tudják, ők a rácsok s őbennük a rácsok, mert sejtik ők is, hogyha |
| nem is tudják, miért kaptak halandóság-lángot, mert sejtik ők is, hogyha |
| nem is tudják, a halálba vannak ők beszőve, mert sejtik ők is, hogyha nem is tudják, |
| a halállal vannak ők beszőve, halandóság-dobozban álmodnak, mert sejtik ők is, hogyha nem is tudják, |
| halállal a halandóság büszke, mert sejtik ők is, hogyha nem is tudják, a halál a |
| halandóság őre, mert sejtik ők is, hogyha nem is tudják, testük rábízva egy temetőre! |
| Mert sejtik ők is, hogyha nem is tudják, a vérrács, szövetrács, neuronrács, kémiai energiarács, |
| sejtrács, csontrács, érrács, szaglásrács, ízlésrács, tapintásrács, hallásrács, látásrács, |
| érzetrács, tudatrács, tapasztalatrács, fájdalomrács, gyötrelemrács, öntudatrács, bűntudatrács, |
| iszonyrács, bűnhődésrács, szorgalomrács, szerelemrács, nemiségrács, nemzésrács, szülésrács, |
| szülőigond-rács, munkarács, fáradtságrács, betegségrács, időrács, térrács, kozmikus |
| rács, vegyi rács, fényrács, biológiai rács, elektromosságrács, hőrács, nedvrács, mirigyrács, |
| egyensúlyrács, szabályozómirigyrács, zsírrács, sötétségrács, levegőrács, gázrács, kiválasztószerv- |
| rács, belsőváladékrács, epesár-rács, húgyrács, ürülékrács, emésztésrács, éhségrács, |
| kiváncsiságrács, mohóságrács, vágyakozásrács, gyűlöletrács, gondolatrács, szorongásrács, |
| meteorológiarács, atomrács, génrács, lokátor-rács, receptor-rács, kromoszómarács, |
| elemi részecske-rács, mikroanyagrács, membránrács, fúvókarács, pöfögésrács, szélrács, |
| mágnesességrács, mágnesrács, gravitációrács, fénymezőrács, elektromosságrács, távolságrács, |
| űrrács, bolygórács, bolygók-közti tér-rács, galaxishalmazok közti rács, szuperhalmazok közötti őssötétség- |
| rács, buborékrács, zuhogásrács, szökőkútrács, villamosságrács, tágulásrács, zsugorodás-rács, |
| ősanyagfémrács, élő tűzrács: halandóság-létük összevissza-pontos halál-téridője. |
| Mert sejtik ők is, hogyha nem is tudják, e rácsokban élnek, s ők ezek a rácsok, |
| s egyszeri haláluk lesz majd rácslényegük rendszer-temetője. És tudják-e, |
| hogy mily korban élnek? És tudják-e, hogy mily korban éltem és tudják-e, hogy |
| mily korban élek? És tudják-e majd, ha megtudják végűl és tudják-e ha |
| megtudják végre, míly korban éltem és míly korban élnek? És tudják-e, ha |
| megtelnek tudással, mint egy misztikus szent Isten-látomással, tudják-e, |
| hogy milyen korban éltem, milyen korban éltek, milyen korban élnek egész a |
| halálig? Hogy volt, mikor nem voltam otthon otthonomban, mert otthon nem lehettem |
| otthonomban, otthonom nem volt otthonom, s volt, hogy hazámtól is el akartak venni, mert megtagadták tőlem |
| a hazámat, s írást küldtek, hogy menjek ki hazámból, menjek ki nyelvemből, |
| hiszen nem lehetek nyelv-hazámban otthon, hogy azt mondták sokszor: |
| nincs helyem koromban, mert ez a kor másé, vagy a hallgatásé, hogy énekem |
| zagyva őrület-virágzás, virágzó elmebaj minden látomásom, s agyamra tüzes |
| körbélyeggel kiválasztó, megbélyegzés-gyász, tulajdon-jegyet ütöttek, mint izzó |
| vasbélyegzőt nyomnak az állat szőrös homlokához, az állat szőrös nyakához, s az a húsba |
| éget üszkös parázs-seb korona ítéletszámot, halál-számot, kivégzés-számot, |
| tulajdon-számot, ahogy a zsidók alkarjába, a csuklóbelső fölé a bőrbe, |
| vagy a hónaljszőr alatt a hónaljbőrbe izzó festékes tűkkel pontlánc-sorszámokat írtak, |
| halálszámokat tetováltak. S szivem köré fekete szorításgyűrűket fontak, |
| a gyűlölet angina pectorisát, és szívkoszorúérgörcs-fulladást, szívkoszorúér- |
| fojtogatást tekertek eleven, dolgos, hittel és hűséggel burjánzó szivem húsára, |
| ahogy egy vörös macskát rézdróthurokkal fojtogatnak, fojtogató kettős gyűlölet-hurokba |
| húzva lengették légyszem-dülledt szivem, hogy meghaljon kozmoszvirágzás boldog |
| gyötrött piros dobogásom, s szivem haláltaknya, szivem halálnyála, szivem halálejakulátuma, szivem |
| halálvizelete, szivem halálbélsara, szivem halálkönnye folyjon, mint az akasztottaké. |
| És elhiszik-e, ha megtudják, mert mondom, elhiszik-e, ha megtudják, bár |
| ki se mondom, bár sose mondom, hogy már tizenhatévesen is úgy volt gondom |
| ez a kor, hogy ez a kor úgy volt gondom már nyolcévesen, már tizenhatévesen, |
| hogy úgy tettem, hogy inkább meghalok, de szolgája sose leszek a gonosznak, |
| hogy megszököm, ha kamaszként besoroznak, s meg is szöktem, bár tudtam: |
| agyonlőnek, ha rejtőzésem fölfedezik, hisz megtehetik és meg is teszik és |
| meg is tették volna, ha megtalálnak, hisz gyilkolni akkor könnyű volt s szabad! |
| Elhiszik-e, hogy a kor, amelyben éltem, sokszor elfeledte, mi az emberérdem, és |
| tudni nem akarta, hogy az ember maga érdem, s a kis szőke katona a |
| temetőben a gödör előtt térden, a hadifogoly, mint kis fehér kecskegida, térden, |
| mint gyapjas sárga kisbárány, térden, mint csöpp imádkozó sáska, szeplős szőke szöcske, |
| térden, a maga-ásta sírgödör sárga hátsó szélén a temetőben, s nézte a bamba falu-nép, |
| mint könnyes, piros-karimás, ecetfa-szempillás, vörösabroncs tehénszem körűl gyűrűben |
| zsibongva tülekvő, zsongva és zizegve, hártyásan, szőrösen sisteregve koszorúban tolongó |
| zöld és piros és kék és mozaikpepita legyek páros barna gesztenye-dülledéssel, páros ezüst |
| teaszürő-tojás dülledéssel, páros piros epergyümölcs-dülledéssel, páros kék ólomsündisznó- |
| dülledéssel, páros szőrös aranydió-dülledéssel, páros fekete kőszénrög-rózsadülledéssel |
| a térdeplő kis katonát, meztelen felső-teste csillogó verejték-ingben, piros hátgerinc- |
| csatornájában folyt le a verejték, mintha hátbőre, nyaka vizelne, szőrös köldökgödrében |
| verejtékbimbók, mint rezgő puha üvegvirágok, inge már a sírmélybe ledobva, |
| piros csillagos sapkája is, tehénlepényzöld zubbonya is, mögötte zöld páncélsisakos |
| fekete halálfejes katonák, a térdeplő szőke fiú háta-bőrén zöld pettyek, arany |
| pontok rezegtek, a zöld lombszitarács pettyezett-pontozott nyár-zokogása, |
| fénycsacsogása, mint Ferenczy Károly napos erdővadonban tajtéksörényű fehér lovon |
| lovagló Krisztusának testén, arcán, haján, s a ló fehér szőrén a zöld pettyek, |
| arany pontok, zöld rezgéslevél-árnyak, arany rezgéstoll-pihefényszilánkok, |
| s gyorsan fölugrott a fiú, nagy kanyarban ököllel hátra-ütött, aztán háta |
| és nyaka, mintha paradicsomot paszíroznának át szőrszitán, ribizlit sárga |
| rézdrótszitán, a lövéspontok négyszögrács sejtjeiből, a lövéslukak sejtcella |
| négyszöglapjából buggyanva dülledt ki a sűrű vér, füstölgő piros szökőkutak |
| márványkertje lett a fiú háta, Lucas Cranach Jézuskrisztus-hát, vért |
| vizelő csillagos nyári ég, piros gejzirek behavazott lávaszivacs-cementföldje, |
| s fejjel előre a sírba zuhant és már nyesve föléje a sárga hant, kapával, |
| ásóval a sárga göröngy, a sárga agyagrög vérkrizantémkert hátára zuhintva, |
| testére taposva a nedves sárga föld, a sárga nyári sár, a varangyos föld, |
| mert két varangyosbékát, két penészrücsök zöld, izzadó pislogáshólyagot |
| is belekapartak teste fölé sírjába a földdel, két varanggyá varázsolt |
| tündérkirálykisasszonyt, két varangyosbékává varázsolt királykisasszony-tündérországot! |
| Csak a nyár arany-lélekharangja szólt, meg a szöcskék zizegtek, mint magasból |
| drótszitára szórt aranyozott vékony vasszögek, mint magasból fénylő kemény bádoglapra szórt |
| gombostűköteg, kakas kukorékolt, temetőben sétáló kakas, piros zománcvillámokat |
| köpött föl az aranytékozlás levegőbe, tehén bőgött a meszelt öreg Megfeszített |
| keresztje mellett a temetőben, zöld, piros, kék, arany, lila szárnyas zománcdugók |
| cikkantak összevissza az aranytehén-csöndben, dülledt parázsrózsa-szitagömb |
| szemekkel. A legyek, a repülő szines ásványrózsa-ezüstrózsa-aranyrózsa-árulók! |
| A legyek! A legyek! A legyek! A legyek! A legyek! A legyek! A legyek a Temetőben. |
| S a csönd, mint a szívverés a kilenchónapos terhes, májfoltos nőben. |
| Mert zöld májfoltokkal, zöld mályvalevél-árnycsókokkal tarka terhes arany- |
| asszony volt a temető, halottak szülőasszonya, halottak szülőanyja asszonyföld, |
| s újszülött halott most sírgödör-magzatburkában, új halálmagzat a |
| hegydomb asszonyföld-temető-hasában. Az eleven elevent hord! A halál halottat! |
| Az élő asszonytest élő magzatot hord, ha méhében a magzat el nem rohad, |
| a temető halottat! A temető tág teste: fordított asszonyiság! Ő a halottak hordozója, |
| ő a Túlvilágot-teleszülő életellenforradalom-asszony, nősténybolygó-halottszülő, |
| s ha lesz föltámadás s rángva és tágúlva kinyílik a Temető-Égitest százezermilliárd |
| vaginája, a Földhalálasszony gömbtestének százezermilliárd jajgató pinája |
| vak asszonyteste magzatait, a holtakat a túlvilág-megváltásba okádja, |
| a csontvázakat, a rohadás-függvényeket, a foszlás-tényeket, a szárazság-házakat, |
| gyorsabban, mint a légy petézik, gyorsabban, mint a rovar petézik, tojócsövéből |
| fürtökben ontva a gyöngypontokat, a túlvilág-mesemámorfénybe a halottakat, |
| s nem oly lassan, ahogy a szalamandra tojja tojását, ahogy a varánusz tojja |
| tojását, ahogy a teknőc tojja tojását, ahogy a krokodil tojja tojását, |
| mintha hosszúkás viaszbőr golyókat sírna testéből, mintha könnyezve sírna tojónyílása alúl |
| a testen, s a bőrös sárga tojások lágyan behorpadva puhán kifolynak testéből, |
| mint a könnyek, de gyorsan, mint a légy, mikor dagadt petefészek-terhétől megszabadúl, |
| mint a rovar petezsák-töltetétől megszabadúl! Engem is. De élve nem leszek a halál foglya! |
| Elhiszik-e nekem, a még halandóság-tudatlanok, hogy mért szerettem a halottakat, |
| ha már tudják a halált, elhiszik-e, hogy halál-tudó szivem mindíg az életet dobogta?! |
| Mert nem a halottat szerettem, nem a halált. De tudni akartam a halált, a halottat. Minden |
| halottat és minden halált! Minden halált és minden halottat! Mert tudni kell mindent, ami |
| élet, s a halál is élet, s az élet sok halál. Mert tudni kell mindent, ami halál, s az élet is halál, s a |
| halál tiszta élet. A halál máglyafénye hullámzik arcomon, mint ezüstnyárfák fordított árva |
| aranypettyrácsa a tó zöld vizében, ha nehéz napfényszél pofozza az egylábú zöld ezüstbizsergést, |
| lökdösi, mint gyereket az anyja a fény a fát, a fa a fényt, a lágy selyemüveg-tolongás az egylábú |
| óriás zöld gázlómadarat, lába bőre fehérezüst megfagyott habok kéregcsizmaszára, nyaktól |
| bokáig érő növényi kenyérhéj-csizmaszár, s a tóban fordítottan zuhog, lobog és hánytorog |
| az ezüst, a zöld, az árny-szív, az aranypont-fénydolog, minden mozgás-rímtudat |
| féltékeny levél-pillanat, és zörög a forró szél és csörög a nyári szél, csomósodik és ropogva |
| kilazúl, szelvényesen, legyezősen szétlobban, ragyogáslénye kisimúl a dolgok közötti |
| szünet-titokban, a burjánzó dolgok fölötti különös villogó állapotokban, mint két kézzel |
| ropogó csillámgombóccá összegyűrt horizontnagy celofánpapírlap, ami zizegve kiugrik |
| gyűrtségeiből, gyűrt, fodros, csigás, forgácsrózsás hólyagszirmai hajtogatásvonalvésetű átlátszó |
| hullámdombokká, csillám-arcredős átlátszó hullámvölgyekké, aztán feszesre kihúzza |
| önmagát a szél, mintha összegyűrt celofánpapírt vízbe mártanak, áztatnak a vízben s két |
| kézzel feszes fénylappá kihúzzák, s a szél fölött a kék, mint kék zománcpapír-ősiség, |
| s a nap mint egy bögöly összetett aranyszeme, ikrás pontokból dülledő aranycsóva, összetett |
| örvénypont-gömbcsóva, s a szél között s a kék között, a kék és a szél közti téridőben, |
| a ropogó, fényes, gyűrt, kihúzott celofán-síklap s a kék zománcpapír tünődés-viszonylat |
| között a pödörszirmokká szétlazúlt iszonyat-drótszárú bűntudat, mint egy sárga faforgács-rózsa, |
| mintha százezer lepke százezer pödörnyelve, százezer lepke százezer csigaház-szakállá föltekert |
| pödörnyelve lenne fénydróttal rózsává összegezve, fényszáldróttal rózsává tekerve, mintha |
| göndör, pihés, fényes, vonal-levéleres, barnaság-árnylevelekkel beszőtt, hajszálcsipkelevél |
| árnysóhaj-mintázatú sárga faforgácsokból kötöznének dróttal, vékony rézfonalakkal |
| rózsát, csigás sárga parókát, hullámos csavar-rugóbodros paróka-rózsafejet. A vízből |
| hal ugrik föl a szél-sikálta fénybe, s csobbanva visszahull hajlott őstéridő-görbe tátogó napraforgótányér |
| pikkelycsillogása, s gyűrűsen szétfutnak a fényredők a vizen, a lángoló Einstein-hullámkarikák, |
| kisimúl a homlokráncoló vízárva szűzesség, s a vízből, mint kettős aranydió-szemű, |
| lapos teveorrlikú zöld szívek kiállnak a párolgó békafejek, vartyogás, kvartyogás, |
| kummogás, kuruttyolás, ummogás, ümmögés, brekegés, vizi-mekegés, barna hümmögés, sötétkék harang-dünnyögés, |
| vizben-lóduló apró bronzrücsök-bőrharangok a békák, zöld mirigyfürtharangokkal |
| harangozik a tó, a víz békákkal harangozik, s göndör faforgács-szirmait a harangozó |
| tóba hullatja az elmeként megbomlott forgácsrózsa-bűntudat, s a kék, a piros, |
| a sárga, a gyémántos, a zöld, a fekete szitakötők a forró szél fénycsészéibe mártják |
| kettős galaxisfelhő-szemszivacsnapraforgó koponyapofaszakállas arcukat, s szemük tarkótól |
| szájukig ér, szemük a pofaoldalakon az alsó állkapocsig csurog, mint megdermedt jégkása-burok, |
| mintha két, koponyatetőn összeérő kristálytárcsa fülvédőt hordanának, körben a |
| ragadozó vállakig érő kristálypontokból szőtt kristálysisakot, s lepke libeg lobogva |
| hullva könnyedén, mint kézből kiejtett cigarettapapír, vízjelzéses fehér könnyű selyemlapocska, |
| s egy kalászos zöld ingáshiányon, a zölderes hattyútoll-levelű fűszálon katicabogár mászik, |
| mint pettyes ribizliszem, aminek piros bőrén az arany magok átfénylenek, kifénylenek a |
| pirosgömb növényhúsból, s ribizli-homlokába két apró, selyembársony fekete halotti zászló |
| van beletűzve, s lassan megy a csigolyás zöld fűgerincen a katicabogár, mint |
| piros halottas-ló a temetésen, fekete halottas-csótárral piros fején, s húz maga után |
| üveg halottas-hintót, apró árny-halottaskocsit, ami csöpp fénylemezekkel van beüvegezve, |
| s lassan világűrnagy piros, kék, vörös, lila, sárga, zöld parázsrudak, fényroskadás-gerendák, |
| alvadó parázsoszlopok zuhannak a szűzre, a vízre, s a vízmélyben szárazon |
| világítanak a piros, kék, vörös, lila, sárga, zöld parázsoszlopok, roskadás-gerendák, |
| buborék-sóhajú parázsrudak, s az alvadt vérhányadék barna domboldalon óriás |
| kerek aranycsönd a Nap, a mindenség-vérbagoly aranyszeme, világtűzvész-alkonyat |
| s ezüst hamuhullás, világvulkán hamuesője, s hull, hull, hull, hull az ezüstpernye, |
| hamvas hamvadó hamupernye a tó koporsóablakára, a víz koporsóüvegére, az alkony-gyáva |
| növénybarnaságra, a dombok fekete hónaljszagára, s betemet mindent az alkony- |
| ezüsthullás, mint a vulkánhamu, s ezüst pihetollkazal a vidék az első csillagig. |
| Mert az az ezüstpihe csöndkazal fölött már ott játszadozik. Mintha ünnepe volna. A sötétség |
| jól kiszidolozta. S most újra hal ugrik föl a vízből, mintha görbe aranyszita zuhogna föl a vízből |
| s rácslikacsain csobogva átfolyna a csillagnyál, a Vénusz vagina-méze, hüvelyvére, s arany pikkelyszitásan |
| csobbanva a csöndbe visszahull, s látszik a vízmélyben még az arany szitafoszlás, mint |
| amikor a fény rácsosan elomlik, szitarácshullással elpárolog. Halott apám a ház előtt ül |
| egy öreg konyhaszéken. A ház előtt ül a csillagszületésben. A ház előtt ül a csillagőszülésben. Mint |
| világító könnyű foszforfény-kérdőjel ül a ház előtt a konyhaszéken apám. Sárga foszforfény- |
| teste nem vet árnyat. Könnyű karcsú árnyat nem szül a sárga kérdőjel halott. Ül fehéren |
| halott apám a barna konyhaszéken, mint aki behavazva. Ül fehéren a hosszú, vékony, görbe |
| fénybot a ház előtt a barna konyhaszéken. Átlátszó fénykampósbot. Kinyitott magas, csipkés |
| fényhártya-esernyő, széken-ülő fénypikkely-varánuszgyík, árnyéktalan foszforhártyaláng- |
| szalamandra. Árnyéka nincs. Árnyéka hogyan is volna a halottnak? Árnyéka hogyan |
| is lehetne a halottnak? Aki eladta magát már a földben: csontnak! Árnyéka nincsen a földben |
| a halottnak. Árnyéka nem lehet a halottnak. Árnyéktalanok az eltemetett halottak! |
| S a túlvilágban sincs árnyéka, ha van. A túlvilág: árnyéktalan. Ott áttetszőek és |
| könnyűek a lények, sugárzanak, egymáson átfolynak, egymásban átlépnek, ott |
| árnyéktalan a fa, a kő, a virág, az állat, a madár, az ember, árnyéktalan a pettyes-léptű |
| szelíd vad s a zsiráf léptű mozaik-liliom. S átlép az árnyéktalan az árnyéktalanon, |
| s belép az árnyéktalan az árnyéktalanba, mint nyitott ajtón, s kilép belőle, mint |
| kinyitott házból. Sugárzás ott minden, puha füstkristály-könnyűségtömeg, lágy tiszta |
| gyémántpára felhőlény-sugárzásemberek izzanak, ülnek, állnak, gomolyognak árnytalanúl. |
| Ott sugárzás a sugárzásba hull, és sugárzásból nő ki a sugárzás, ott sugárzás-csók, |
| sugárzás-párzás, sugárzás-ködkristály árnyéktalanúl. Ott sugárzás sugárzást gyalúl, |
| és sugárköd-kristályrácsköteg gyémántrács-sugárfüsthitet csiszol, egymáson átfolyva |
| rostosan, szitásan szétlazúl, s egymásból-kilépve gyémántgéz-lényekké sűrűsödnek |
| megint. Nem ismerik a kínt és nem fáj nekik, hogy árnyéktalanok, hiszen csak az |
| élőnek fáj az árny-hiány, mint Péter Schlemihlnek az eladott ember-árnyék, |
| mert árnyékát az ördögnek eladta, mert árnyékát az ördög vette meg. Az ember |
| nem élhet árnyéktalanúl! S a túlvilágnak nincsen ördöge. S az ember árnyéka lehet |
| csak a Sátán. Csak a halottak lehetnek árnyéktalanok, csak az eltemetettek! Csak |
| a halottak! Halott apám a ház előtt ül. Árnyéka nincsen halott apámnak. Kicsit |
| a csillagok felé hajolva előre-dőlve ül, mint aki hegedűl, két keze görbén ferdén |
| fönt a fekete csillagősidőben, mint aki hegedűl, mint egy széken ülő fénygipsz Segal-szobor. |
| A csillaghullás hosszú fényparázs-lobogója: hegedűvonója, barna hegedűje a fényszobor álla alatt |
| alsó állkapcsával bal vállához szorított barna alkonyat s egy árvaszúnyog ül fénygipsz |
| jobb kézfején. Egy árvaszúnyog a fehér gipsz-ér hólyag-giliszta merengés-csövén. |
| Az árvaszúnyog bodros tollas csápja homlokorrtövéből előre kiáll a két kristálymálna |
| összetett szem között, mint megfagyott füstből óriás rombusz-alakú falevél, mintha |
| egy pihetoll-halcsontváz lenne farkával vízszintesen a homlokára nőve, mint kétfele bordás |
| hatalmas páfránypajzs, mint kétszárnyú sűrű tetvészkedő-fésű, mint lehajtott-fejű, |
| páncélgázálarc-fejsisakú, páncél-nyaklemez bordacsévés nyak-köpenyű harci ló |
| bozontos, bojtos, tollsöprű-toll-legyező sisakhomlokcsótárja, mint egy homlokból |
| kifüggő hatalmas zuzmara-zászló, mint a megadás fehér zászlója az ablakon kitűzve, |
| mint körbefutó fehér cirkuszi ló homlokán a piros homlokpánt rézkürt-foglalatából |
| előre kiálló lobogó fehér tollcsokor, amikor barnapettyes fejét szügye felé fehéren lehajtja, |
| az apám-Segal-szobor fénygipsz kézfején, a gipsz-ér kidülledő vastagláng ércsövén egy |
| árvaszúnyog ül, egy árvaszúnyog áll, mint egy arany-unikornis, aranypárából szőtt egyszarvú, |
| csápja merőlegesen előre döf kettős-emlőjű kitining-homlokából, mint az unikornis |
| szarva, mint egy hatalmas, pajzsos tollas mellvértszög, szikrázó cirmos aranytoll-homlokfallosz, |
| mint katona vállán bőr-nyéltartótokban a hímzett aranypáfrány-Szűzmária harci zászló, |
| mint táncosnő-huszárok fekete csákóján a hatalmas zöld pávatollak, zöld szőrpihe pálmalevelek, mint |
| Toulouse de Lautrec meztelen lokáltáncosnő kurva-segglikából kiálló fehér strucctollkoronák, |
| mint egy széles, lapos, bordás füstbárd, mint egy homlokból előre kiálló hatalmas |
| bolyhos füstcsipkelevél, mint egy homlokból kinőtt nagy tengeri korall-legyező-állat, mint |
| keményített cérnából horgolt lapos karácsonyfa, mint homlokból-előrelövellő széles rombusz-alakú |
| cérnacsipkelevél-varánusztaréj. És izzik az árvaszúnyog bodros tollas széles homlokcsápja, |
| mintha cigarettaparázs hullt volna rostos bodros tollas sercegéssel halott apám árnyéktalan |
| gipsz-kézfejére, izzása kihamvad s fölizzik újra, mint szentjánosbogár a fűbe |
| bújva éjszaka, a zöldparázs biológiai-vegyi szívlobogás, csápizzás fénygömbkoszorúja |
| elfújva, golyósan kigyúlva, lobog a csápfény, mint hóesésben viharlámpa lángja, |
| lobog, mint az örökmécses a templomban, mint halottak fejénél a ravatalgyertya, mint papi |
| ezüst füstölőkosárból fölgomolygó fehér tömjénfüst, mint kos-alakú ősi arany füstölő szent |
| állatedények ferde kos-orrlikaiból a bodros tollas fehér füst. S elszállva elparázslik, |
| fehéren feketébe olvad, pirosan diófaárnyékba alvad az árvaszúnyog bodros, tollas csápfeje. |
| Apám a ház előtt ült halottan a barna konyhaszéken. Ül a halott és árnyéktalan! Ül |
| az árnyéktalan halál a ház előtt a barna konyhaszéken és szólok hozzá és nem válaszol. |
| Nézem, ahogy görnyedten, fehéren ül a barna széken a ház előtt, mint egy sugárzó gipsz-Segal-szobor. |
| Árnyéka nincs és válasza sincs. Mert a halottak árnyéktalanok. Mert a halottak nem szülik |
| az árnyat. Mert a halottak szava: némaság. Mert a halottak szava: fehér derengés. A holtak |
| szava, mint zuzmara a fákon, mint fehér virágzás hódarából, dérből, mint ködben |
| elfoszló madárrepülés-csönd, mint kőben a kő és fehér a fehérben, mint az ősfekete az |
| ősfeketében, mint a sárga csontok két méterre mélyen tenyészve a földben, krétalomb- |
| iszonyok, krétalomb-uszonyok, a földbe ragadva, földdel beragadva: a holtak beszéde. |
| Halott apám ül a csillagfényben, ül a hosszú karcsú vékony, gipszrügyrudak jelképösszege |
| Giacometti-szobor. És a ház is itt van, az utca is itt van, és a kert is itt van, és a tó is |
| itt van, itt a kerekeskút, a pince, disznóól, itt van a veranda, itt van a szemétdomb, itt van a klozet, |
| a szederfa, itt van a gömbvillám, itt a nyárikonyha, itt a kutya láncon, itt a harmonika, |
| a kamilla-udvar, itt a kőfal, s abból tömzsi ólompikkelypálcák lőnek ki sziszegve: |
| viperák a falrés mohos odúiból, itt van a kútvödör, meg a konyhaszekrény, |
| meg a nagy koporsó a szobaasztalon, a fekete koporsófödő is itt van a falhoz |
| támasztva és a koporsóban a porcelánember, a sárga mosolygás, félig nyitott-szemű |
| kékviasz-szorongás, a fehérharisnyás összetett-láb szolga, a porcelánkesztyű- |
| kezek összehajtva sárgán, mintha két nagy vörös kékpettyes, lilafoltos, tűzszeplős |
| languszta döglötten egymásba kapaszkodna, a csupa rügy, bimbó, szelvény, karéj, donga, |
| lemez, címer, bütyök, csáp, bajusz, ág, ing, héjazat és kampó, horog, fűrész, olló, |
| csipesz, dudor, rücsök, rece, daganat-rákok egymásba-omolva páncéllal ragyognának, |
| a szőke-szempillás félig-nyitott szemhéjak árulása itt van, itt van, ami voltam, |
| ami nem is lettem, itt van a szivemben. Mint a csillagok a kozmikus magányban: |
| itt dereng szivemben lombhullató árnyam, kabócabőr-ingként levedlett ifjúságom, |
| valamennyi elhullt régi tollam, szárnyam valamennyi űrbeli csapása, meg vad |
| szárnyverésem világsuhintása, szárnyam lombverése, fehér levegőlapozása, itt |
| van, mint a szuperhalmaz-ősagy az űrfeketében: szivemben a kis ház, téli |
| állomásra-gyaloglásom, fagyhajnal-klozetben piros-seggű deres majomkuporgásom, |
| a röfögő disznó, a mekegő kecske, tyúkkal-ágyékrúdviaskodásom, mikor |
| tyúkpinába akartam fúródni, itt van az a sárga bőrrózsacsók-rángás, öcsém |
| születése, öcsém temetése, minden állat-párzás, minden madár-párzás, minden bogár-párzás, minden |
| rovar-párzás, minden koszorú és minden rezesbanda, minden, ami ott volt, |
| itt dereng szivemben, minden földarabolt vágyam, ahogy a levágott állatot darabolják, |
| s a véres disznófej a rénfa vaskampó-szögén lóg, mint a sárga hold sárga szempillákkal, |
| sárga fogsorral sárgán vigyorogva sötét űrragyogás-szögön, itt van minden fölboncolt reményem, ahogy |
| a levágott állatot fölboncolják, beleit kitépik, veséit kitépik, szívét is kivágják |
| minden belső részét kihúzzák, kirántják, szemeit kivájják a véres kés hegyével, s azok az asztalon, mint |
| ruganyos kék kocsonya-csigaházak, itt van a lombját kitollazó tegnap, |
| ahogy a csillagok az űrben ragyognak, a kozmosz-sötétben, a kozmosz-magányban, |
| itt emberszívemben, a szív űrterében, itt a napszámosság, itt van a szegénység, itt a történelem, |
| az emberjaj csöndje. Halott apám itt ül fehéren szivemben, itt ül barna széken sugárzás- |
| szoborként. Ő a Történelem. Futkosok, csúszkálok émelyeiden emberi múltidő, történelem, |
| mint a molnárka, a hatlábú kicsiny szemesholyva-Jézus, a drótcsillag-állatkorcsolya, |
| akinek hosszú vékony lábai alatt rugalmasan behajlik a víz felületi hártyája, s vízre-támasztott |
| lábai alatt óriás redős vízhártyatollak horpadnak a vízből, mint |
| fésű-bordás vízhártya-hársfalevelek, csuklós kitinlőcs lába, |
| kinyitott borotvakés-lába óriás vízhártya-eperlevelet süppeszt a víz felületén, s a vízfenéken árnyéka |
| hat tengelyen hat fekete óriás-tányérpapucs. Hat árny-száras fekete |
| napraforgó, küllős fekete száron hat teljes napfogyatkozás, |
| hat égitest-koromkorong, hat fekete égitest-ostya a hit fekete ujjai között! Nem sűllyedek vizedbe hullavizenyő- |
| múltidő! Lejtős peremű vízfalad nem zabál meg, nekiszaladok a vízperemnek, lábam víz-vonzó anyagot |
| termel, s átnedvesedett lábammal a vízlejtőbe kapaszkodva ugrok a partra, vagy lábam |
| erős ütésével átszakítom a felületi vízhártyát, s a lábamhoz tapadó víz, mint antimágnes-cipő, |
| mint vegyi-elektromos taszító-csizma, ellen-mágnes vízcsizmácska, antigravitáció-vízcipő |
| már partra lök engem. Minden múlt itt csillagvirágzik szívemben, minden halál, amin taposva jártam, |
| minden, ami volt, és úgy, ahogy volt, mert szeretek minden időt és teret, ami hitemnek jövőt adott. |
| S a halált is szeretem, a halált, az élet-adót. A megismert életben hiszek, nem a megismert halálban! |
| Mert csak az életet-adó halált! Nem a halált-adó halált! Nem a halál-halált! Nem! Nem! |
| Nem a halált-hozó halált! Az élet-hozót hittem, viseltem és szerettem. Az élet-hozót! |
| Halál-halottaimat szépen eltemettem. A halál világító árny-kelyhét szívemből kivettem. |
| A halál sötét árnyszikra-arcvasát szívemről levettem. A halál fényes diadal-sikolyát |
| szívemből kitemettem, mint földmélyből, ős-üledékből gyémánt-gyökeret. A halál méreg-lángú |
| gombostűit élet-konok szívemből kiszedtem, mint fényes gombostűket piros ruhából, |
| mint elmúlás-szálkákat a halandóság megzúzott, foggal és nyelvvel szétpréselt halhúsából. |
| A halál szívembe tört csörgőkígyó-fogait, viperafogait szívem megharapott húsából, |
| szívem megmart himnuszából kihúztam, s késemmel sárga hasuknál, fehér ivarszervüknél |
| meglékelt csillagokból facsartam halált-gyógyító, mérgezést-szárító, harapás-mérget |
| oldozó, gyűlöletlángot tisztító mirigynedveket, mirigyváladék-kocsonyavizet, |
| tündérkönnyeket maráscsók-sebeimre, harapás-sebeimre, mint meglékelt halból szájába |
| a kiszáradt haldokló szomjúhozó. A halál fehér liliomfürt szárnyait kitéptem szívemből, |
| mert szívemben tenyészve illatoztak a liliomszárnyak, a röpülni-nem-tudó fehér szerelmes |
| illatfürthattyúk és röpülésük, mint a csontváz fehér röpülése a földben, röpülésük, |
| mint csontváz a fekete földben: mozdulatlan fehér virágzás. A liliomszárnyaknak |
| nincsen csattogása, csontváz-burjánzás a liliomszárnyak. A halál derengő árny-horgait |
| kitéptem szívemből, s a görbe, szigonyos horogtollakon egyszerű véres szívcafatok, |
| mint halhúsrögök véres csomói a hegyes horogkampók véres hónaljaiban. A halál |
| tekercses, kürtös csigaház árnyszégyenét szívemből kitörtem s mészhéj-barlangtekercséből |
| a hermafrodita elmúlásvágyat, a hímnős állatmagányhab rothadás-szerelmet |
| kihúzva kitéptem, mint csigahéjból a csigát, s a csigaház vastagból egyre vékonyodó |
| tekervény-üregeiben, a spirálisan fölfelé csavarodó mészhéj-tekervénykonty szélesből |
| egyre keskenyedő, a csúcshegy felé csavarodó csöveiben szakadt izomrostcérnák, |
| infoszlányok, idegcsillók, érpázsit-pókhálószakadások kürtösen körben vibráló |
| ragacsbélése. Kivettem az árnyék-nemzőszervű koporsókat szívemből, mint öreg |
| halottakkal belakott koporsókat a földből, s fölbontva a fugáknál körűl sárgazöld |
| tajtéktaréjos koporsót: halottait a tiszta nyári szélbe virágzó irgalom-máglyára kiszórtam, |
| s a koporsó, mint sárga penészhab-mosóteknő és sárga habpenész-placenta |
| és mint virágzó asszonyi méhmirigyfelhő a piros halálhab a koporsófödőben. A halál |
| sugárzó árnycsillagait kiökrendeztem szívemből, ahogy a mélyvizi hal önmagát a |
| levegőn kifordítja, gyomra száján tátottan és zsírosan kifordúl, s apró rákollók, |
| gyomorsavtól félig-szétmart csigaházak, mint szitamészkürtök, törmelék gyöngyház-legyezők, |
| uszonyhártya-bimbótörések, apróbb állati vázfoszlányok, különös, pettyes szilárd |
| lángszilánkok, csillogó pikkely-csomócskák omlanak a fölszini fényre s az |
| izzó óriás porcgyűrű-korongszáj, a tűkristály-körfogsoros nyaktövig tátott száj |
| tátogás-üregéből hatalmas piros eres hólyag nő ki, mint egy uszonyos kőtüskedoboz |
| belsejéből fújt szappanbuborék, a hosszú hajlott csápnyél szembimbóját |
| súrolva eres ragacsos belső-felületével, a kétméteres homlokpálca kék csúcsán |
| bimbózó villanyos pávatollat, a füstágként hajladozó hosszú homlokcsőtoll villanykörtéjét, |
| bimbó-alakú biológiai-vegyi lámpáját. A halál fényrozsdás árnykéseit kihúztam |
| szívemből! A halál árny-dögmadarait, dög-árnykeselyűit boldog tűzzel kiűztem |
| szívemből. A halál árny-denevér foszforláng törpe emberpofa esernyőkutyáit |
| szívemből kifújtam boldog emberfénnyel, mint vastag fekete pernye-oszlop |
| tódult ki szívemből cincogva, vinnyogva, vaksi vakogással, cintányér-cinegéssel, |
| csipás ugatással, fekete bőrhattyú-makogással a denevérnyúlfülű, szárnykarmos |
| fekete örvény. A halál árnyezüst derengéskutyáit szívemből kiűztem! A |
| halál rothadás árnycsókjait kikapartam szívemből, ahogy az anyatestben meghalt |
| embriót kikaparják, a szikével megnyitott méhburokban darabokra fölvagdossák, |
| az embrió-törmeléket kikanalazzák, hosszú tágító fémcsövek alagútjában dugva a |
| hosszú kést, hosszú kanalat az anyatestbe, s ömlik a magzatvíz, vizelet, vér, méh-ürülék |
| az orvos arcára, kezére, s lábcsírák, szemcsírák, kézbimbók, szívcsíra-vagdalékok, pénisz-csíra, |
| levágott orrlikak viasz-nyolcasa, mirigysár a nikkel-tálon, a műanyagtálcában |
| a két vasmankóra támasztott, szétfeszített asszonylábak alatt, a vonagló, vascsövekkel |
| kibélelt hüvely alatt, a bíborcsiga, skarlátrózsa vagina-tátogás alatt, amelynek sűrű |
| szőre, mint százezer füstlobonc-köpenyű pók tapad körben a nikkelcsőre, s szárazon |
| szikrázik és csillog nedvesen a pók-koszorú többszázezer vérkristályszeme. Kikapartam |
| az élet halálcsókját szívemből, ahogy a méhfal nyálkahártyájába fúródott óriás sült-tojás |
| alakú petesejtet, a milliárd csillószőrös petesejt-őscsillagot, a gyönyörű csírahólyagot, az |
| őslét-tenger amnionzsákot kikaparják, mert halált szülne csak az élő, ha az élőt |
| testében benne-hagyják, halált, vagy hülyét, kétfejű emberszúnyogot, vízfejű idióta- |
| szalamandrát, lukas-szívű tetszhalott-hatalmat! Mert csak az életadó halált! |
| A halálnak nem adtam hatalmat! A halálnak nem adok hatalmat! Kikapartam küretben |
| a halál-őspetesejtet szívemből, ahogy a terhes lányt kikaparják, a méhfalat buborék-körben |
| belül lekaparva, a méhfalról a megtermékenyülést, mint a kaptár belső faláról a |
| propoliszt, a méhek garatmirigy-váladékát, a halál-megtermékenyülést kikapartam |
| szívemből, a halálcsók-őspetesejtet, a halál-csírahólyagot! Boldog fölszabadító küretben |
| öltem meg a halált szívemben! Pedig micsoda spermium-dübörgés, pedig micsoda |
| száz és százmillió spermium mennydörgése csókra-nyitott szívkürtjeimben! |
| Lepke-arcú spermafej, cukorszálcsövek, cukorszálrobbanómotor-csőkötegek, ondószál |
| hullámhurok-farok százmilliója és százmilliója dörgött, dübörgött, mennydörgött |
| szívem forró piros csöveiben az őspetesejt-halál felé, amit a Lét csókolt ki szívemből |
| s a szívembe furódott hímvessző is a Lét volt. Mert a halált nem hagyom megtörténni |
| szívemben! Mert a halált nem hagyom megszületni szivemből! Nem lesz a halál |
| megszülője szivem! Mert a halál nem lehet ébrénye, embriója, magzata szivemnek! |
| Mert nem lehet a halál magzatburka szivem. Magzatburka és méhlepénye, magzatvize, |
| köldökzsinórja, véredénye! Mert nem lehet, hogy szivemben ott kuporogjon a halál, |
| mint méhmagzat az anyaméh foszlányos, csillámos, szőrpihe-bálványos, hámsejt- |
| salakpikkelyes sárga meleg vizében, a magzatmézes, magzathúgyos vízben, s nyitott |
| szájjal a vízben lélegezzen, a magzatvizet igya lélegezve, a magzatvizet fütyülőjén, |
| vagy kettős sziromhasitékán kivizelve, zöld magzatszurokdugóval bedugott |
| orrlikakkal és magzatszurokkal bedugott ánuszpontlukakkal, leragadt óriás földköpeny-szemhéjakkal, |
| s vékony sárga bőrén piros érhálózata átlátszik, mint a selyemüveg alatt piros csipkeháló- |
| függöny-horgolásemberke, s viasz-szája, a kékeres viasz-kancsókavirág tátog, |
| mint cápaújszülött, mint pogácsa-szájú hal fehér viaszmedúza-sebnyílással, |
| s kis kezei, kis lábai, mint érharisnyás, érkesztyűs tompa rügykötegek, tömpe |
| lassú kékeres uszonycsomók! Én nem leszek a halál férfi-anyja! Én nem |
| leszek a halál kihordója! Én nem leszek a halál megszülője. Újszülöttem nem |
| lesz a halál! Megszül a halál engemet is egyszer! A halál majd megszül úgyis |
| engemet. Az Idő magzatburkában úgy növekszem, hogy megszüli majd a Halál |
| halottnak a testem. Megszületek halottnak, mert élek. Megszületek halottnak |
| mert éltem. Az Idő az anyám, s anyám a Halál, s apám oltotta halálom |
| anyámba. Apám nemzése a Halál nemzése, apám nemzőszerve a Halál |
| hímvesszője. A halál ovulált anyám petefészkében akkor, amikor a szétrepedt |
| tüszőből végzetemmé indúlt boldog petesejtje. A halál termése volt apám |
| heresapkáiban a spermium-milliók boldog embervágya. A halál lövellte |
| spermium-millióit apám húgycsövéből anyám savas hüvelyébe, mikor egymást |
| szeretve létemet akarták. A két halálból így lett egy halál, s az egy halál |
| magát szerelemben fölosztva új halálokat nemzett. Mikor az asszony megfogant. |
| Ez a halál-láncolat. Génszálak, génrácsozat, DNS-kettős spirál, kromoszóma- |
| léttudat, receptorok, molekuláris csíkok, csillószálak, buggyanások, ostorok, |
| türemkedések, begyűrődések, befúródás, bezárulás, befűződés, sejtosztódás, |
| barázdált csíragolyó, kettős istenküldetés spirálrugó, egymásra-tekeredő végzet-örvény, |
| sejtbarázdálódás, szelvénycsíragömb, sejtbarázdagolyó, pont-szervpillanat, pontszervakarat: |
| így lettem két halál nemzéscsókjából egy halál-virradat, 600 billió sejtből épűlt megszülető |
| ember 9 hónap alatt! Engem a halál szült, engem a halál nemzett, s halállal nemzettem |
| én halált emberré. És mégsem a halál és mégis az élet! Megszületek majd úgyis |
| halottnak! És mégis az élet és mégsem a halál! És ne csak addig hidd, amíg föl |
| nem ravataloznak, amíg fagyott arcomról a halotti párát le nem törlöd, s a proszekturán |
| fekszem fölbontva, mint egy halál-jelentés, vagy fölbontatlanúl piros márványasztalon, |
| mint örökre-eldobott, takonnyá, porrá bomló, sorsában-elrekedt biológiai-vegyi csomagszerkezet, |
| büdös bádogtálon, spárgával, vagy vékony drótszállal odakötözött dögcédulával |
| a bokámon, vagy itthon, a halotti ágyon, s gyűrt sárga márványfejemnél fehér gyertya |
| ég, piros márványliliom szivem fölött fehér virág a meztelen mellkasbőrön, |
| vagy a fehér halotti ingen. Ha úgy halok meg, hogy majd meghalok, egyszerűen, gyorsan, |
| gyötrelmesen, szépen, ahogy az igazság győz a mesében. Hiszen úgy lenne a jó, |
| hiszen így lenne a szép! Ha el nem párolgunk egy pillanat alatt, mi Európa, |
| vagy az egész fájdalmas, bolondszép, gőgös és okos, förtelemvég Emberiség, ha el nem |
| párolgunk egy pillanat alatt. S emberiség helyett csak sűrű fertőzött fekete, |
| piros, kék páragőz bolyong örvényesen és hullámosan a Földgolyó körűl, mintha |
| szines, fehér, vagy ősz parókája lenne az égitestnek, sűrű gömbparókája a Földgolyó- |
| koponyának, és csigája, örvénye, szirma, fürtje, hengere, tekercse, forgácsa, lombja |
| a sűrű gőzparókának, amit a távolodó csillag-egyenletek, halmazszivacs-képletek |
| talán meg sose látnak, mert elpárolgott a növény is meg a fény is, s a |
| fölforrt vizekben, égő tengerekben és óceán-tüzekben a megfőtt, megsült, égő |
| szörnyek, ősállatok, óriáslények, elektromos-szárnyúak és lassú |
| uszonyosok billegve, bukdácsolva forognak, vagy csontvázig-lefőve fehéren támolyognak, |
| mint hatalmas szarufésűk, fogsoros kőgerenda-koporsók, mint szappanfőzéskor a |
| sűrű, bugyborékzó, pöfögő, buborékot-köpő, hólyagot-szülő nyúlós rézsárga enyvben |
| a csirkekoponyák, marhacsigolyák, tehénlábszárcsontok, disznó-állkapcsok, sárga |
| hegyes-patkó disznófogsorok, s a Földgolyó emberiség-elpárolgás-gőzben, |
| növény-elpárolgás-gőzben, állatelpárolgás-gőzben, az elpárolgott biológiai |
| teremtés gomolygó gőz-buborékjában forog, mint vastag pamuthólyagban izzó kőgolyó. |
| S megsül a gőz is, mint a hó, a jéghegy, a jégcsúcs, mint a ki-nem-mondott |
| emberi szó, állatüvöltés, madárének, kétéltű hús-citera, hüllő-jajongás, zengő kocsonyakürt! |
| Vagy kőbe-sülve, betonba árnyszigorként zárva ítéltetünk örök emberiség-magányra, |
| mintha önmagunk fekete árnya sült volna a kőbe jajtalan önmagunkkal, |
| vagy égve ég, ég, ég, elég a teljes kifosztott bűnbánat-nélküli, bűntudatlan |
| balga emberiség, ég, mint benzinnel leöntött szalmakazal a háborúban, nagy |
| hólyagbuborék-lángpárapúpok nőnek ki az emberhátakból, emberfejekből, |
| s kezük csontvázáról fölfújt-hólyagosan lecsúszik a hús, mint egy rothadt forró |
| piros pamutkesztyű, amit csontváz kezére húztak, s megsült hátunkról úgy |
| válik le a bőr, ahogy a szilva lila héját lehúzzák, a banán sárga bőrét lehúzzák, |
| s hátunk nyers húsa forr, fortyog, bugyborog, bugyborékol, bugyborékzik, mint |
| paradicsomfőzéskor a rézüstben a pöfékelő, pöfögő, hólyagzó, örvénycsigaházakat |
| begyűrűző paradicsomlé, s ha élve maradunk, hát testünk, mint a cigarettaparázzsal |
| átlukgatott piros, vagy fehér, vagy kék, vagy lila papíros, rücskös, savós vizenyő-pórusos |
| bőrvastagodások szövik be arcunkat, mint a szitakötők összetett szeme a szitakötők |
| fejét, mint darázsszem, bögölyszem, légyszem a darázskoponyát, bögölykoponyát, légykoponyát, |
| mintha rücskös vastag narancshéjak nőttek volna a homloktól az állig, mint allergia-vizenyő- |
| héj narancshéjai az arcon, vagy támolygunk vakon, mi Emberiség, minket az Isten se lát, |
| s mi se látjuk az Istent, két és fél milliárd halottra vakon mászik kétmilliárd |
| vak, kétmilliárd nyálas csigabiga mászik egymáson szerteszét, vak kezeivel tapogat, mint |
| csigaszarv-csáppal. Az emberkezdet óta 200 milliárd ember élt a Földön. 200 milliárd csontváz fölött kérdi: ő mért ne öljön? |
| Ha őt ölték, ő hát mért ne öljön? Őt ha ölték, ő miért ne öljön? Ha őt ölik: ő miért |
| ne öljön? 200 milliárd ember élt eddig a Földön. Nagyjából kétszáz milliárd. Az ember őskezdet |
| óta! Kétszázmilliárd embercsontváz fekszik hát a földben, a Földgolyó föld-szigetein, |
| 200 milliárd embercsontváz, vagy 196 milliárd, vagy 195,5 milliárd embercsontváz és |
| 200 milliárd embercsontváz fölött 2 milliárd, vagy 2,5 milliárd vak, süket, hülye, megőrűlt, |
| fél piros bőrredő-bőrvizenyővattaszitakötőszem krokodílussá elégett, ráncos takonycsimbók- |
| csokorrá aszalódott, hólyagos törpe varanggyá sűlt, meztelen sárgarépacsutakká lehámozott, |
| izzó wolframszálas segg-villanykörtévé átlényegűlt, a hőtől piros mirigycafat-esernyővé |
| széthúzódott, forró hólyag-vörösdinnyévé dagadt tökcsöngős ember mászkál, csúszkál, |
| lebeg, lobog, bukdácsol, ugrál, vartyog, ugat, vakog, makog, sír, taknyolódik, tántorog, |
| bíbor-polipként gomolyog, mászik kőigazság-halálszabadság pókként, csúszik |
| hason a halál-hódolaton szelíd siklóként, tarkóig hanyatt-hajlott lábakkal |
| futva kézen-jár, mint a skorpiók, akik mohás-tarkólemez-csontjukig görbén, |
| ívesen, hurkosan visszahajtják szelvényes, csévés, haláltüskés lemezgyűrűcső-potrohukat, |
| a hőtől lapossá préselve lassú lobogó ovális fodorlebegéssel úszik a lilazöld |
| vastag léthamuban, mint tengerfenék homokiszapjában az egyoldalra dülledt |
| szemű fodros lapos lepényhalak, 2 milliárd halottan 2,5 milliárd nyálas, habos, |
| önmagából bimbós, redős szarvcsöcsökkel kidagadt embercsigabiga mászik lassan |
| fodrosan, lepényesen, csillogó rózsabimbócsokor-fejű habos fodros redőlángosok |
| csúszkálnak, mászkálnak, ezüst hártyalemez-csíkot húzva testtalpukkal a |
| lila hamúmoha talajon, a halottakon, fölfújt páraharisnyává szétritkúlt asszonyok, |
| mint széltől-fölfújt aranyszínű selyem-harisnyanadrágok, mint spárgára-csipeszelt |
| fölfújt selyemharisnyák lobognak az alkonyi bíborátok szélben, lobognak a |
| világrothadás-világvége-véralvadék lemezcsótáros világalkony-szélben a pára-ritka |
| fehér asszonyok, mint hólyagzó fehér gézbábúk, amiknek cérnasejtjein, cérnarostjain, |
| cérnaszitáin, cérnarostáin átfúj a halálvörös világalkonyat-szél, s az asszonyok |
| emlője lemállik, ahogy szétmállik salátásan a fagyott, rothadt rózsafej, s szirmai |
| deres csomókban, fodros könnyű kötegekben hullanak a földre, mint kézből kiejtett |
| fölbontott csomag cigarettapapír, a halál-vízjeles hártyalapok fehérlazulás-lombja, |
| s a fogatlan emberszájak, mint eleven lila szájharmonikák, két fogfészek- |
| cellasoros lila ínypatkó-karéj, mint lemorzsolt kukoricacső lila csutkája, az |
| ínyek, lila hártyacellák, lila hártyacsillék vonalai, gyűrűi, láncai a csutkatestben, |
| a kitört kukoricaszemek cellulózehártya-üstjei egymás mellett hosszan és körben szorosan |
| és százszorosan, mint a szájharmonika kockás lila facellafülkéi egymás mellett |
| és egymás fölött, mint a szájharmonika kockás fadobozocska hang-üregtorkai, |
| s a fa-torkok gége-kezdetén vékony finom fémlemezkék, fémlapocska-hangszálak |
| a belső fa-sírgödröcskék ürege fölé szögezve, mint celulóze-celás, lila celulóze-sejtes |
| kukoricacsutkák a halálalkonyra nyitott szájak, mint lila szájharmonikák a |
| világalkony-szájharmonikák, mint az én szájharmonikám, amivel gyerekkoromban |
| a fehér szederfa alatt ülve harmonikáztam és nagy kövér fehér ikrafürt eprek, |
| fehér ikrahernyó szedrek hulltak fejemre, potyogtak szivemre, mint kövér fehér |
| hernyók, kétmilliárd vak ember mászik, csúszik két és fél milliárd halotton a Földgolyón, |
| a Földgolyó földszigetein, mint egyetlen bolygónagy, rothadó, perzselt, bőrrongyos |
| és hajcafatos, folyékony szemöldök-sündisznós, fölpördűlt forgácsrózsaszempillás |
| büdös koponyán, mintha nyúlós takonytoll-csigák, takonypávatoll-korona fejű |
| csigák másznának rothadó levágott lila emberfejen, a levágott rothadó lila |
| emberiségfejen: a Földgolyón 2,5 milliárd puffadt takonyhabkürtöt fújó |
| csiga mászik, 2,5 milliárd ember 2 milliárd halotton, mint mohás, penészes |
| öreg sírkövön eső után százával a csigabigák, és az Emberiség-fejen másznak és |
| egymásra másznak nagy hullámtaréjos habos fodros talpcsúszással, hosszú redős |
| tehéncsöcsökként fölmeredő szembimbóik egymásba-tekerednek és egymásba-fonódnak, |
| egymáson egymással egymásba-hajlanak, mint szélben a fűszálak, faágak, kalászok, |
| egymáson csúszva járnak habos hullámlepényívekkel és fodros takonylángcsókokkal, |
| szarv-szemeik, mint fehér húshagyma köldökébe ágyazott higanygolyószemű takonycsillók, kék |
| higanyszáron kék higanygolyók, a húscsőben, a fehérben, a fehér húsrózsában, mint téli |
| ködvatta toronyzsákban a szocializmus csigaszemei, a hidroglóbuszok, fényszárú |
| harmatköldökű takonycsillagok, és ezüst csúszáshártyájukkal szalagosan, pántosan, rácsosan, |
| szitásan, fénylemezesen, keresztívesen, gömblegyezőborulatosan, körben beszövik a levágott |
| világemberiségfej-Földgolyót, mint a pókok a hasuk szövő-szemölcsrózsapontjából kifolyó |
| selyemragacs-gyopárenyvspárgával a pókháló rabja darazsat, legyet, a páros |
| összetett ikragolyóhalmazgomba darázs-szemet, a dülledt óriás arany, vagy barna, vagy |
| kék vagy piros aranyparázs-szivacstojás légyszemet, s a fehér selyemragacshálóban, |
| a sárga hálóragacs-selyemiszonyban a térgörbe napraforgófej-légyszemek, a |
| domború templomkőrózsa-mozaikablak rozetta-darázs-szemek, mint fehér spárgahálóban |
| fehér erezethinárgömb cukordinnyék, mint sárga cérnahálószatyorban, puttonyos |
| sárga kiemelő-spárgahálóban fölfújódott tüskés kőgesztenye-kősündisznó mélytengeri |
| halak, bizsergő, tüskéikkel bizseregve összevissza mocorgó lila tengeri sünök, |
| fölfúvódott aranypikkely-gömbhagymahalak, halott merev aranypikkelyszitarács-aranyhalak! |
| 2 milliárd ember mászik és csúszik 2,5 milliárd fölforrt, megsült, elszenesedett, |
| fényben-megfőtt, lángban-félig-elpárolgott, sugárzás-szívinfarktus, |
| hőszívbénulás halotton és a halottak szeme sült takonypecsét és a halottak |
| szeme szétdurrant mélytengeri gömbtakonyhal és a halottak kezei lila madárkarmok. |
| S a halottak lábai piros pamutharisnyák, lila parázscsizmák, ezüstdrótsodronyszövet |
| harisnyacsizmák, feszes rézdróthorgolás-csizmaharisnyák. És a fölforrt óceán |
| űrbe-ágaskodó millió tajtéktűzkaréjjal hallgatag ősi szuperhalmaz-habot nyal, |
| mint fagytól-megőrűlt fehér puli nyárfa-ágról lelógó galaxishalmazhab |
| havat, mert őrületétől szomjas nagyon és hóval oltja izzó őrülete szomját, |
| mert tálvize talpig befagyott. Az őrűlt ősz tenger szomjában szuperhalmazt |
| nyal, mint kutya a havat. Mint égő parázzsal leöntött égő kutya a havat, |
| mint veszett kutya, akinek föltépett tajtékos szájába égő parazsat öntött gonosz gazdája |
| kis hamu-lapáttal, s vonít és hörög, a lángoló parazsat kiokádja és havat harap |
| megégett sebhólyagos szájjal, hóba fúrja vinnyogó veszett fejét, a havat úgy zabálja, |
| mint a beteg fekete puli, akinek duzzadt feszes paradicsomként gennyes fekete |
| farszőrére kibuggyant, kiburjánzott végbele virít, lüktet, mint őrűlt parázs-rózsa, |
| dülled, mint angóranyúl piros szeme, mint egy félszemű albinó ember piros szemgolyója, |
| fekete rojtrózsa-gyászlobonc halotti zászló farka alatt piros rákdülledése, mint |
| a páviánkutyahím mirigyfürtparadicsom seggrózsája, kitüremkedett bíbor végbele, |
| s ebben a fürtös, piros, golyós paradicsomban, a duzzadt, feszes égő segg-lombban |
| ezer és ezer élő puha fehér cérnaszál pezseg, ráng, ficánkol, nyüzsög, vonaglik, rezeg |
| és remeg, ezer és ezer légylárva, puha fehér apró hengerdárda hajlik, lubickol, tekereg, |
| mint vörös tenger homokredőszéli, partszéli bőrredő vizében lubickol, ugrál ezer gyerek, |
| s mint hajlékony puha fehér tűk kifúrva a végbélduzzanat bíborarany feszes, |
| fodros, hernyós bőrét, félig kiállva a csillogó vörös bőrtalajból, mint világföltámadáskor |
| a földből a halottak, ráng, hajlik, lobog, ficánkol, lüktet, verdes, bizsereg |
| az ezer és ezer feszes, pattogó, fényes fehér cérnaszál, fehér gyűrűben, fehér körben, |
| fehér koszorúban, mint egysejtűek fehér csillószőrei, papucsállatkák fehér csillámüszökszárnyai, |
| mint tengeri viaszrózsa bizsergő tapogatószál-csáptakony-csillámnyál mézharmat- |
| körfürtbokrai, mint a hajcsillag tengeri csövesállatka, a bolyhos-szárnyú apró |
| füstpihetoll-pálmafa ahogy ráng, lüktet és mocorog a vízben, mint az egysejtűek |
| teste körperemének örvényesen gyorsan mozgó csillószálkoszorúja, mint az asszonyi |
| petesejt, az asszonytest-termékenység-napcsillag csillószőr-örvénylángkoszorúja. |
| S a kövér, redős, hólyagos végbélparadicsom, mint fekete puli-ánuszra varrt piros gombostűpárna, |
| mint eleven boldog tollpihékkel megtömött piros párnaciha, hajlongó, ringó, függőlegesen |
| hullám-mozgó fehér cérnaszál-koszorú nőtt ki a piros tojásfürt végbélrózsa húsából! |
| A kitüremkedett végbélparadicsomból kinyüzsögtek az élők, mint a Földgolyóból |
| a fehér élők, mint a Földgolyóból föltámadáskor a fehér halottak. Ó, micsoda |
| nyüzsgés volt az, micsoda boldog élet-koszorú a halotton! Micsoda fehér |
| rángó, evickélő életkoszorú-zsibongás a halálbeteg puli, a halálhű fekete puli |
| végbélrózsája kitüremkedett fürtös piros paradicsombogyó-koszorújában! Ó, |
| micsoda nyüzsgő, bozsgó, most-vagy-soha fehér cérnacsipke-hemzsegéskorona, |
| micsoda cérnaágcsipkéivel hullámosan boldogan ágaskodó evő-koszorú a duzzanatban, a |
| duzzanat bőréből félig kiállva, mint föltámadáskor halottak a földből, fehér ujjongás-gyűrű |
| a piros, parázsos daganaton, fehér szőrállat-boldogságkörtánc, hullámvonaglás-körének! |
| Mintha fehér cérnából horgolt ágaskodó cérnakoszorút tett volna az Isten a Halál Szívére! |
| Ó, micsoda akarat öntudatlan, zabálás-vad és terjedés-vad lárvakorona-füstkoszorúja |
| a paradicsomként kilógó mirigyen, a mirigyhúsban és a mirigybőrből félig kiállva, mint világ- |
| föltámadáskor a Földgolyó húsából és bőréből az emberiség! Mint farkukat a csönd ágára |
| tekert, a fényrács szálaira csavart kis csikóhalak, mint csigás farkú kaméleonok piros páfrányon. |
| És meghal a fekete puli, ha hűtlen elhagyod, egy órára, egy napra, meghal a beteg fekete puli, meghal, |
| mert annyira fáj neki hiányod, mert annyira fáj neki, hogy elhagytad őt, mert nem érti, mért |
| hagytad őt és nem tudja megérteni és talán nem is akarja, mert a hűtlenséget megérteni |
| nem lehet és a hűtlenséget megérteni nem szabad, csak azt tudja, hogy hűtlenűl elhagytad |
| őt, mint az asszony, aki férjét szerette, hozzá hű volt mindig, szült neki öt szegény gyereket |
| a szegény asszony, s mikor megtudta, hogy férje megcsalja őt, a napszámos szegény egy másik |
| szegénnyel: csak állt a földkunyhóban, állt, nézett, remegni kezdett, reszketett vacogva |
| könnytelenűl és nem értette az egészet, aztán elzuhant halottan a földre, szíve |
| szabályosan megrepedt, mint földrengéskor a föld, eltört szíve, mint porcelánkancsó, |
| szíve meghasadt szegény asszonynak, hűsége halt meg akkor, ó halál-hűség!, meghal |
| a fekete puli, hűtlenséged lett a halála, mert az emberhűtlenség szívbénulás-pulihalál, meghal |
| hirtelen, szívbénulásban, s árva könnyes szeme árva könnyes szomorú szemedbe néz, árva |
| könnyes szomorú szeme szívedbe néz, amíg élsz, mint éhező néger kisgyerek, mint gettó villanyárammal |
| halálos szögesdrót-halálkerítése mellett kuporgó kis zsidógyerek, aki úgy ült a villanykerítés |
| halálrácsa mellett, belűl, mint csöpp fekete légy, dülledt, gombostűkkel teletűzdelt |
| óriás vadgesztenye Franz Kafka-szemekkel, hűtlen szived emberkozmoszát nézi |
| könnyes fekete Franz Kafka-szemekkel a halott fekete puli, a hűség hűségesen |
| hűtlen emberszivedet. És még halott szivedből is kinéz, kinéz a hűség nehéz fekete |
| ragyogással, halálba hiába érsz, halálba hiába értél, halott szívedből a halhatatlan hűség! |
| És kinéz mindörökre halott szivedből a szomorú fényes barna puliszem, a könnyes árva |
| hűség-csillag mindörökre kinéz halálodból, s nézi a hűtlen kozmosz-időt halott emberszivedből! |
| Ó, Emberiség! Szivemben puli-hűség! Puli-hűség szívemben hozzád Emberiségem. |
| Hű vagyok hozzád, mert szeretlek! Emberiségem: hűségem ne vesd meg! Ne vedd el |
| hűségem puli-hitét! Ha nem szerettél, hát most már szeress meg! Félts és szeress, |
| ha nem féltettél, nem szerettél eddig! Mert látja a halált, s a hűséget szivem, ahogy |
| a puli a halottakat látja, ahogy a puli a túlvilágot látja, ahogy a puli látja a |
| vak sorsot, szivem puli-szeme világ-sorsod látja. Az én hűségem: az én beszédem. |
| Ne adj el engem Emberiség, hűtlenséged ne adja el szivem a halálnak! Hű szivem ne |
| csapd be közönyöddel és gyűlöleteddel, hisz szükséged van őrző szemeimre, szükséged van |
| hűség-szigoromra, ne hagyj hű magamra hűtlen Emberiség, ne üss meg, ne rúgj meg, ne |
| hagyd, hogy hű szivemben csontváz-lárvák nyüzsögjenek, evickélő, ficánkoló fehér légy-lárvái |
| a halálnak, ne hagyd, hogy a halál-döglégy szivembe tojja milliárd petéjét, gyötrött szivem |
| sebhúsába döfve petecsövét, s szivembe-szűlje halál-tojásait, míg rángó petezsákja |
| kiürűl, mintha sírna, s a petefürtök szivemben mint a galaxishalmazok ragyognak! |
| Ne hagyj el engem Emberiségem, áldott Emberiség engemet ne hagyj el! Vigyázz a |
| szivemmel, vigyázz a szivemre! Nagy szükséged lesz még az én hűségemre! Nagy |
| szükséged lesz még az én őrzésemre! Nagy szükséged lesz még az én látásomra! |
| Szükségünkben egymást ne hagyjuk magunkra! Egymásra van nekünk egymással szükségünk! |
| Mi haszna, ha végűl egymásban elégünk? Mi haszna, ha végűl egymástól elégünk? Énnekem |
| te kellesz, teneked én kellek. Tudd: nem lesz halálod, mert megénekellek! S könnyű lesz |
| halálom, ha hűségedbe csomagolva indulok az útra, a Másik Titokba! Könnyű lesz, |
| halálom, hisz nem is halálom: hitem ha több milliárd emberszivedbe zárom, |
| ha a Jövő-Idő Szive lesz koporsóm, Emberiség-Szived Jövője: Koporsóm! |
| És lesz e a Jövőnek áhítata, akarata, emberiség-kozmoszidő szárnya még: ha elpárologsz, |
| elégsz gyötrelemvad, bujaszép, őrület-lázálom Jelenkor: mai Emberiség? Lesz-e? |
| A szuperhalmaznak üzensz-e, amely úgy lóg az űrben, az űrsötét fekete ágain, mint széthúzott |
| vastag vattacsomó a faágon, szálasan, habosan, szivacsosan, szitásan, sejtlikacsosan, rostosan, |
| mint faágról lelógó hóhab-rostlikacslomb. A szupergalaxis, a 730 millió fényév |
| hosszuságú galaktikus láncalakzat, a húsz galaktikus felhőből álló, összefüggő képződmény, |
| amely mint a fölfűzött gyöngyszemek, az űrbeli fényhalmaz lukas ementáli sajtok, |
| a térben egyenetlen elosztásúak, azt se tudják, hogy voltál, éltél, s meghaltál nem-is-csillag |
| Földgolyó, s lebegsz az űrfény-napsütésben, mint anyatestben foszló halott magzat, |
| ahogy a halott magzat lebeg, s nincs már hűség-szived, hű puliszemed, boldog emberarcod, |
| csak vad, kegyetlen foszlásdaganat burjánzik cafrangos megsűlt bőrödön, a tűzcsók-végeredmény, |
| s nem látszol ki vastag, bundás, büdös, rothadás-ősz emberpáraburok-temetődből, |
| lüktető, fekete, fagyos gőzbuborék-gömbhéjtemetődből, s ha mászik is néhány-milliárd |
| vak bolond, rühes élő nukleáris lángszóróval leperzselt koponyádon, mint csigás fehér |
| paróka alatt a tetvek mászkálva sercegve, kaparva piros halálpontszívű üvegtoll-lombjai |
| nyüzsögnek, a megmaradt emberiség, az emberiség-elpárolgás büdös gőzparókája alatt, |
| mint csupasz csigák öreg sírkövön, mint kopasz csigák ködben fekvő csontvázon, mint |
| meztelen csigák a világhónalj-halál nyálkás pusztaságon, mint higany a számléclétra lázon: |
| szeretni ki fog még és ki akar szeretni? Szeretni ki akar még és ki tud még szeretni? |
| Mint aki temetőben szeretkezik: ha lesz asszony, s lesz férfi, aki egymás testébe olvadva, |
| gyökerezve nemzeni tud még és nemzeni akar, s az asszonyi foganni képes és nem lesz |
| a férfi spermája steril, s ráfekszik az asszonyra a férfi, vagy hátulról hágja meg ráragadva, |
| mint a hím állatok a nőstényt, mint a hímlégy a nősténylegyet, ha eljutnak a szerelemhez, |
| és lesz még erejük és hitük a szerelemhez, s ott hemperegnek sikítva, nyögve a világrothadáson, |
| a temetetlen világ-temetőn, mint aki megnyitott tömegsíron szeretkezik, a mesterséges elmúláson, |
| s meztelen, lüktető, dugattyuzó széttárt testük alatt 200 milliárd halott, vagy nem ennyi, |
| a világtömegsír hullái fölött mit nemz a férfi, 200 milliárd halotton ejakulálva, ordítva, röfögve? |
| És kit szül az asszony? Miféle lény lesz az az újszülött majd? Szűzanya húgyhólyagja? Isten vak kis ökre? |
| Hogyan szeret, aki temetőben szeretkezik? Temetőben, nem ágyon. Temetőben, a halálon. |
| Aki sírdombon szeretkezik. Aki sírok közt szeretkezik. Aki csontvázak fölött szeret |
| és szeretkezik. Aki sírszobrok, fejfák közt szeretkezik a temetői földön. Nagy Hold |
| alatt a temetőfűben meztelenűl. Aki koporsók fölött szeretkezik. Hempereg a fűnyálas holdhabon, |
| mint fénylő halottal egy ravatalon. Mint aki halottal szeretkezik. Mint aki halállal |
| szeretkezik. Hogyan szeret? Ó, mért párzik a meztelen halottal! Mint aki kifestett |
| fényes viaszbábuval szeretkezik. Szétnyílt viaszrózsába fúrva életgyökerét, sárga viaszrózsa |
| száját csókolva nyálas dögparázzsal. És boldog lesz a hullacsókolással? Mintha |
| rózsa csókolódzna viperamarással, tűzliliom zöld kobraharapással. És nem csókol |
| vissza a halott, csak hagyja, hogy az élő viperacsók-halállal harapja. És mit hisznek odalent |
| a földben a halottak? A-már-elolvadtak, a félig-elrohadtak, a bomlani-készek, |
| a még egész-épek? És mit hisznek a csontvázak a földben? A csontvázak, csontok? |
| Csontok, koponyák? S ha temetőben fogan meg az asszonyi nőstény: méhében mit |
| teremt a méhszájra mennydörögve zúduló nőstény-antigravitációja ősfény? |
| És mit mintáz méhében az ős petesejt? Halált épít; vagy halált felejt? Ha lesz még |
| ember az elrohadt Földgolyón, aki szeretni tud? Ha lesz még asszony, aki szeretni mer és |
| szeretni akar? Ha lesz még férfi, akinek testéből piros kígyóként erjedve fölmagaslik a |
| szerelemhit? És csontok, rongyok, szétfolyt város-émelyek, vicsorgó, bamba, elhülyűlt |
| hullatengerek, gigászi őssárkánygyík-merengésárnyak, apró mesesárkányként dülledten |
| cikkanó szines hétfejű legyek, egymáson-párzó hétfejű-sárkánylegyek tizennégy |
| árnyékpont lapos széncsokor-virágzása fölött, mert virágzó légyszemek árnyékdülledés- |
| csókjától pettyes most a hullakosz-halálkosz-embergyásza kosz vak tehetetlen |
| föld, ha lesz még férfi, aki az árnyékszeplős földön, amely mint rothadó meztelen |
| szeplős asszonyi hát, ha lesz még férfi, aki a halálon négykézláb mászó meztelen |
| asszonyát hátulról szállja meg, s úgy üzekszenek, mint a párzó legyek, a férfihas |
| az asszony farán, a férfimell az asszony hátán, ahogy a békák összeragadnak, ahogy a varangyok |
| összeragadnak, ahogy a szitakötők összeragadnak mirigyesen, buborékosan, szétfolyva |
| lüktetve sárgán, négyszárnyú gyémánt-jogarokként egymással egymáson násszal röpülve, |
| mint a párzó legyek, két szárnyas, bársonyos zöld penészrügy dülledt higany-sündisznó |
| szemekkel, mert összetett szemeik, mint higany-sündisznók ülnek a kitinhártyakoponyák zöld |
| lakkcsésze fészkeiben, két egymásra-folyt moha-harang szenvedés és folyik a gyémántos |
| vad, boldog, szótlan, gyors üzekedés, így történik a dülledt barna golyócsokor páros |
| szeretkezés, a hím légy a légynőstény hátára dől zölden, zománcosan, mohásan, mint két |
| mohás sírkő egymásra dűlve, karcsú drótszerkezet bakra, s átfogja hátúlról a hím |
| a nőstényt, tapadópárnás lábaival átöleli, két hablencse-talpú lábával a talajra |
| támaszkodik, akárcsak mi, mikor terhes asszonnyal szeretkezünk, mert a gyerekre nem |
| merünk már ráfeküdni az asszony hasában, s az asszony nagy melleit fogjuk forró tenyérrel, |
| másik két lába, az elektromágnes-habszivacs-ideglombszívócsöves talpdunyhájú a |
| nőstény gömbölyű barna cellás összetett szemein, mint fagyott barna mézzel teletöltött |
| rézdrótháló-gömbszitákon lila krizantémok, fekete őszirózsák, s befelhőzi a |
| nőstény légyszemek gömbölyű barázdált látás-magzatcsíráit, a barna szelvénycella- |
| facettacsíragömb-golyókat a fekete állatszivacs-elektromos-habpárna légytalp, mint |
| aranyhagyma-templomkupolát, a pikkelyes arany gömbcsodát a fehér hó. És ha így |
| szerették egymást, férfi és nő, mint hulla vérhálós márvány szemhéján a gyémántosan |
| párzó zöld legyek, ha így szerették egymást, jajtalanúl némán üzekedve a halálon, |
| a világhullán egymást hanyatt szeretve, a világpusztulás rühét egy percre feledve, |
| mint akasztott kanyarosan balra deviáló kilógó lila nyelvén a zöld döglegyek, |
| a betemetetlen Földgolyó-tömegsíron, 2 milliárd hulla büdös rothadás-csúcsán, |
| 2 milliárd halott kétmilliárd halott szivén, mint proszektura-boncasztalon a halott |
| embertestből kivett szív lila halálcsomóján a zöld hullalegyek, mert a halott szív |
| ott fekszik a fölvágott büdös meztelen test mellett véres zománctálban a boncasztalon, |
| ha így szerették egymást, így nemzett két élő halál egy eleven halált, a világhalálon: |
| mit szül majd az asszony, kit szül majd az asszony, miféle embert, miféle lényt, milyen szörnyet? |
| Vak gyermeket? Gyermeket halálig-vak szemgolyóval? Fülnélküli dülledtszemű vakot? Basedow-kóros |
| vak embervarangyot? Gyermeket, akinek feje, mint egy sima kék zománcfödő, s hosszú |
| piros márványsírkő-arca sima, mint egy asszonyhát, mert se orra, se szája, se szeme, se |
| fülnyílása, s szájnyílása hátúl a parókabozontos harangnyelv-tarkón, mint apró |
| szirmos vagina és megfordítva, tarkó-szájával szopik és ürít és szája néma, mint a sírgödör, |
| hisz segglikában nőttek hangszálai. Egész testén szemgolyókkal bimbózó hatlábú törpét, |
| aki mint egy törpe kocsonyagubacsfa, mint hajladozó üvegbimbós bizsergő üvegszálcsokor, |
| s talpain, tenyerein is kék szemgolyók összetett síkhalmaz facetta-magánya, talpán, |
| tenyerén egymás mellett sorban a szemek, és egymás alatt és egymás fölött mozaikosan, hogy tenyere |
| és talpa mint kristálygolyókból összeragasztott mozaik-álarc és segglikában is szemgolyó |
| van, s vaginájában két szemgolyó, s herezacskójában is két szemgolyó, s pénisze végén a |
| makk helyett is szemgolyó, mert pénisze és vaginája is van neki, mint a hermafroditáknak, |
| s orrlikaiban is szemgolyók, mint amikor a gyerek két szivárvány-spirál szívű nagy |
| üveggolyót dug orrlikaiba és fülkagylóiban is szemgolyók, a járat-torkolatot betömve, |
| mint két gömbölyű üvegdugóval, s fülcimpáin mint szikrafürt-fülbevalók, élő |
| nagy szőlőfürtök: fürtös szemgolyók, szemgolyó-látásfürtök, s kezei ujjvégein és lábai |
| ujjvégein is lapos szemgolyók, mint a levelibéka ujjainak kocsonyagyöngyház-lencsepénzei, |
| és hátán és hasán és mellén és farán és combjain, lábszárain, karjain, nyakán, kopasz |
| koponyáján körben szemgolyók, mint ribizlibokron fürtökben a piros ribizli, |
| mint a ribizlifürtök és szájürege, nyelve, gégéje, nyelvtöve, nyelvháta, nyelőcsöve és |
| légzőcsöve is szemgolyókkal bimbózik, mint tengervízben a korallfa göndör |
| piros pehelyhabcsillag polipokkal és fogak helyett ínyében szemgolyók virágzanak, két |
| fogsorpatkó helyett két szemgolyóláncpatkó ragyog be-sose-csukható harcsaszájában, s pihétlen |
| hónaljaiból, mint két hatalmas szőlőfürt: szemgolyófürtök lógnak szárazon ragyogva. |
| Mit szül az asszony? Kit szül az asszony? Gyíkfejű kisfiút? Krokodíltestű kislányfejet? |
| Zsiráf lábú púpos szőrharang gyűlölet-pókot, akinek lába úgy nő, mint a füst, a |
| gaz, az űrben-terjedő fény, s két hónap alatt gyémántrögökkel látás-sziklás mohos |
| pókpúp-haranglényét már a Holdba tolja, mint hidraulikus emelő, karcsú zsiráfpók- |
| hidraulika, s csillagokon tetvészkedik, s csillagokat tetvészkedik kristálysziklás |
| bozontlényegével. Gyíkpikkelyes emberlegyet? Négy szitakötőszárnyú aranyhalat, aminek |
| négy csecsemőfeje van, mint a négyfejű légynek, mert anyja petesejtjeiben, apja ondósejtjeiben |
| sugárfertőzés-génrácsszéttörés, sugárfertőzés-génszerkezet-eltolódás, génösszevisszaság-létdadogás. |
| Emberfejű, skorpiótestű kisfiút? Gázlómadár lábú skorpiófiút, aki úgy fut, mint az emu, |
| a kazuár, a strucc, s azt sipítja: „érj utól, ha tudsz”, s lapos méregollós csöves szelvénytestét |
| tarkóig hátrahajtva a halál-léten gyorsan átszalad. Pudvás ólomköcsöghattyú emberkengurut, |
| akinek szíve erszényes hastarsolyában dobog, onnan kihúzható, mint valami piros, lüktető |
| állat-dolog, kivehető, mint egy paradicsom, de hosszú, érszálak gumicsőküllőin lóg és |
| lebeg, mint egy szívtestű gyökérállat, s ha anyja kihúzza ólomköcsöghattyú-kengurugyermeke |
| haserszényéből gyermeke erszénylakó szívét, úgy nyúlnak a szívtestből az erszénymélybe |
| ágyazódó szíverek, mint hosszú piros gumiszálak vékony küllőcsokra, mint vékony |
| piros gumicső-kéve, ami egy piros rángáscsomóból lóg ki, s ha elhagyja az anyakéz |
| a gyermekszívet: az a hasfalon nőtt puttonyzacskóba visszapattan, ahogy a partról ugró |
| béka a vízbe loccsan, ahogy a gumiszálakra kötözött aranypántos bíbor krepp-papír |
| labdagolyó tenyerünkbe visszapattan, ha a hüvelykujjunkra hurkolt piros nyúlánk |
| gumiszálköteget a labdacsomónál fogva messzire a levegőbe kihúzzuk, aztán |
| eleresztjük. Mit szül az asszony? Fejnélküli, lábnélküli, karnélküli embertörzset, |
| aminek szájnyílása a hasán van, köldöke helyén, s üritőnyílása a fehér nyakon, |
| ó, ez a lény, mint letört-fejű, letört-karú, letört-lábú gipsz-szobor, ó, ez |
| a jövő-archaikus Apolló-torzó, ó, ez a költészet Reiner Maria Rilke-jövőmúltja, |
| s nyakcsövéből, mint hernyós gipsz-kályhacsőből ömlik ki a füst, a gőz, a füst, a |
| gőz, a különös, vattás, gézömledék párahurkatöltelék halandóság-ürülék! |
| Kit szül az asszony? Angyaltestű, elefántfejű kicsi lényt, nem hímnős csodát, fordított |
| hermafroditát, akinek se emlője, se pénisze, se vaginája, se petefészke, se herezacskója, |
| se petéi, se heréi, se ondója, se csókja, mint az angyaloknak, mert az angyaloknak |
| nincsen semmi mása, csak angyalhatása, mert az angyaloknak angyal-lényege: a nincsen |
| semmi kívűl és belűl, csak az van, ami a sugárzás-akaratban, kis szürke ólom- |
| öntözőkanna elefántfejét himbálva forgatva pislog ólomlemez-csészébe ágyazott |
| csöpp véres kanmalac-szemével, s ormányvégi páros szőrös rózsakancsó-virág orrlikaival száz |
| hétfejű piros legyet ragaszt az orrcsővégi sziváslap-levegőre, aztán ormányát csöpp |
| meztelen kislányvagina-szájához görbítve vissza, mint egy puha ólomcsövet a vízvezeték-szerelő, |
| a piros vaginavirágba köpi egy fujás-taszítás levegőrúddal a hétfejű legyeket, a |
| földi halál-túlvilág hétfejű mesesárkány csöpp légy-zománcvirgácsát, a tizennégy |
| aranydió-szemű csöpp aranyvirgácsokat. Kit szül az asszony? Egyetlen lúdlábon járó |
| óriáspéniszt, akinek sárga hártyabőrtalpa, mint megsült csillag egy halott szemén? |
| Hajfürtös gomolygó herezacskót? Szöcskelábú ugráló denevérfüleket? Sas-arcú |
| gyerekhülyét, akinek szappangolyó habhártyateste úgy hordja villámsűrűség fehér |
| sasfejét, mintha nádszálon fölfújt eres disznóhúgyhólyagra fehér krizantémcsokrot |
| kötöznek, s lebeg a sashülye gyermek, mint a fölfújt disznóhólyag spárgaszáron, |
| lebeg anyja csuklójához kötözött kék cérnaszálon, alúl a csuklóhurokból |
| fölágazó kék cérnaegyenes, fölűl a fehér-sasfejű véreres hártyagolyó, a sárga, |
| fölűl a sasfejű óriás-prosztata, alúl a kifeszült kék egyenes cérnaspárga. |
| Kit szül az asszony? Légyfejű gyíkot? Gyíktestű légyfejet? Gyíkfejű beszarás-rettenetet? |
| Madárfarkú lovat? Hímpáva-farkú ezerlábú fekete bikát? Ezerláb-futású fájdalom- |
| trombitát? Töltőtoll-fejű, ugróvillás-lábú emberhegedűt, akinek arca, mint a Mont Blanc |
| töltőtoll arany-tollhegye: a tollcsúcs kanalasan fölhajlított csöpp aranygörbülete széleitől |
| jobbra és balra kifelé ívesedő aranyélek palástszélei a palástszögletekig, s onnan |
| jobbra és balra a hajlított köpeny-egyenesek a fekete töltőtoll-nyakba ágyazódva, s a |
| szigonyos címeres, belső palást-lándzsás, aranyköldöklikú tollhegygörbület alatt jobbra és |
| balra vékony fekete fésűs fogaskerék-fogazatú, műanyaglécbordázatú hegyes műanyag-hal, tömény fekete halcsontváz-test, |
| a görbe aranypalást-tollhegy támasztótörzse, alakja a tollhegyhez hasonló, csak |
| vaskos és lécdeszkabordás és fekete és kövér, s a szöcskelábak, a törzs fölé magasan, bütyök- |
| térdesen hegyesedő villa-ágak közt az emberhegedű, az emberfejű hegedű, mert egészen |
| olyan, mint egy hegedű, csak a hegedűnyak tekercsfeje helyett apró vak Homérosz-fej |
| nő ki a hegedűnyakból, fürtös, csigás, rojtos hosszú őséposz-szakállal, s a nyitott |
| torokból kilógó hangszálak a mellkas fölött, a has fölött szálaznak kifeszűlve, s a szőrös |
| ágyékdomb vénuszcsontjába forrnak feszesen, mert a has közepén kimerevített lepke-alakú, |
| kettős hárfa-alakú függőleges fa-lepke, függőleges sárga fa-tartócímer, feszítőpajzs, |
| mint a hegedűnek, s belseje üresség-csóvás, üresség-spermakérdőjeles, üresség-horgas, |
| s egy karja van a Homérosz-hegedűnek, egyetlen merev hosszú farudacska, s válltól |
| csuklóig a fekete lófarokszőr-hídszalag, s jár föl-le, föl-le az óriás ugróvillás lábak között |
| a test, billeg, mint a mérleghinta, ha gyerekek hintáznak rajta, két lapszélén jobbra-balra |
| ülve, lábakat lóbálva, nevetve, s játszik az emberkar-hegedűvonó az embertest-hegedűn, |
| nyiszálja, reszeli, csiszolja, húzza hegedűteste hangszálhúrjain nyikorgó lófarokszőrös hosszú fa- |
| rudacska-karját, a hegedűvonót, és sír vak Homérosz-feje, a világhalálra árad zokogása, |
| jajja, vak éneke, könnye! És a vak halálfejet, az emberarcnélküli megvakúlt |
| Földgolyót belepi a hó, mert azóta esik a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, |
| mert a halál-tűzrózsa-robbanásrózsahullás óta esik a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, |
| mindig esik a hó, a vak hó a megvakúlt világra, betemetve hóval a halott Földgolyó, |
| betemetve a temetetlen halottak! Hóba temetve a 2 milliárd halott. Vastagszik a haláltakaró, |
| és hull a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hó, a hó |
| a halott vak világra, mintha galaxishabok omlanának süvöltve és üvöltve némán a néma földre, |
| s nem énekel egyetlen feketerigó! Ki temeti el majd a halottakat? Évezredekig tart majd az |
| emberrothadás? Új jégkorszak jön? Új feketeség? És ki temet el téged halott embermillió? |
| Jégözön földje lesz a Föld? Vízözön istenkönnycsepp: a Földgolyó? Iszonyatos halál-máglyák földje? |
| S beszélni nem tud, aki megmaradt? Beszélni nem tud, csak vakon makogni? |
| Beszélni nem tud, csak vakon vakogni. Lénye beszédre néma, lénye beszédre vak! Hallgass |
| hitemre Asszony! Rém-látó szivemet takard be csókjaiddal! Rém-látó szivemet csókjaiddal! |
| Rém-látó szivemet takard be szemeiddel! Rém-látó szivem szemed kék csókjával takard be! |
| Rém-látó szemeim fogd be meleg kezeiddel. Add az öröm csókját látomás-csókjaiddal. |
| Rém-látó szivem takard be sziveddel. Aki él: csókol! Akinek csókja nincs már, vak-szívűként meghal. |
| Csókold szét halottaimat Megőrző Szomjúság! Mert látom a holtakat, mint a halott-látó éjszakai kutyák! |
| Mert a kutyák látják a holtakat az éjszakában. Látják az éjszakában lebegő holtakat |
| a kutyák. Látják az éjszaka halálfürt-árnylomb párkányain járkáló halottakat. Látják |
| a sötétség-állványokon, árnyvilág-rácsokon mászkáló halottakat. Látják a halott vak |
| láthatatlanokat a kutyák. Látják a holtakat az éjszakában. És vonítanak, nyüszítenek, |
| csaholva ugatnak, mert látják a láthatatlan holtakat, látják a feketéket a feketében, |
| a még-feketébb feketéket a mégfeketébb feketeségben, akik fehéren jönnek-mennek, |
| mintha fény volna, a feketében, állnak a fák között, állnak a fekete fák alatt, állnak |
| a házfalak árnykövületében, állnak a só szirtjei szikragyász-rémületében, ülnek a hullazöld |
| drótkerítés árnyékrácslapjain, mint fekete rostélyon merengő fehér gipsz-szobrok, mint fehér |
| gipsz-szobor tűnődés-szomjúság, mint fehér gipsz-szobrok csoport-lázkötege a fekete |
| rács-szőnyeg hosszúkás ferde szigetein, ülnek a fekete hóban, a fehérben, tömény páramárvány-szobrok, |
| gőzagyag-anyák, ködcserép-apák, sűrű vattaláng-ácsorgások a halottak a fekete |
| fényben, a szótlan halottak, a bámészkodók, leselkedők, az élő emberszívre éhesek, |
| a kannibál-mohó emberhalottak és sírnak a halottlátó-kutyák, nyüszítenek, vonítanak, |
| csaholnak, vinnyognak, morognak, és egyre nagyobb lesz szívünk szorítása és ülünk a |
| téli éjszaka csillagtalan angina pectorisában, és egyre vadabb lesz sorsunk szívkoszorúér- |
| szorítása, szívünk halálgyűrűi egyre jobban fájnak, és tüzel, mint tavasszal a kutyák |
| a halottak szoros és férges árnygyűrűje és habgyűrűje szívünkben, és sárlik, mint |
| a sárló nőstényállatok szívünkben a halottak feszes, a szívhúsba befelé-ágazó elektromos |
| szögesdrótkoronája, a látóvak halottak szívpréselő, egyre-sűrűbbre befelé csomósodó |
| szorítás-koszorúja! Rém-látó szemeim? Rém-látó szemem? Rém-látó szívem? Ó, |
| mért látom én a holtakat a földben? Mért látok én három-milliárd év halálába vissza? |
| Mért látom én a holtakat járkálva lebegni a levegőben? Mért látom én az elmúlt |
| létidő halottait? Ó, mért látom én a holnapi jelenidő halottait? Mért látom én, ami |
| ott rohadhat holnap a csillagos fekete kozmosz-halállepedőn: a világhalottat? Mért |
| látom a holtakat az éjszakában? Mért látom én megszületett, s születésre-váró halottaimat? |
| Ó, miféle akarat láttatja velem a halottakat? Miféle erő tágítja pupillámat: halottlátó |
| világ-koronggá? Miféle tudás tágúl velem végtelen gyötrelem-pupillává, amibe |
| úgy hullanak a halottak, a halott milliók, milliárdok, mint világnagy tömegsírba a |
| lelőtt foglyok, fogoly katonák, genocidium-áldozatok, tarkón-lőtt forradalmárok, |
| homlokon-lőtt származás-rabok, szíven-lőtt költők, Federico García Lorca, Radnóti Miklós. |
| Ahogy a lemészárolt kommunistákat dobálták Indonéziában a kútba: tág pupillámon át |
| úgy hull szemembe a lemészárolt emberiség! Úgy hull szívembe a lemészárolt világ, mint |
| tömegsír szélén térdeplő katonák, világtemető élő szivembe zuhan arccal a robbanás-vérrózsa |
| tarkójú világ és befödetlen szivem, nyitott szivem a halott világ élő koporsója! |
| Rém-látó szemeim? Rém-látó szemem? Rém-látó szivem? Amiket látok: nem |
| mese-szörnyek, nem legenda-lángok, nem mítosz-emberevések, mitikus embervér- |
| kőre-zuhogások, nem kultikus gyermek-gyilkolások vérgyalázat kőoltár-asztalon, |
| nem tündérmese-pikkelyvicsorgáskővirágok, emberszív-evő, emberagyvelő-evő pápua |
| varázs-ok szellemhódolat-csámcsogások, nem emberzabáló népmese-szörnygigászok, |
| nem ősidő-szörnyetegek, amiket én látok! Rém-látomásom egyszerű világ-ok! |
| Rém-látomásom halállal nem halandó! Rém-látomásom én sose akartam! Rém-látomásom: |
| szemgolyó a jajban! Rém-látomásom szivem pupilla-virágzása! Rém-látomásom |
| emberiség-gyötrelmem világhalált-jósló rémület-pupillája! Nem a szivem |
| rügyezett halállal! De a történelem csírázta ki szivemből világhalált-látó kozmoszfény- |
| szemgolyóit. Nem én akartam, csak az történt velem, amit látni akart velem |
| a Történelem, s azért születtem szivemben szabadnak, hogy látó szivemet |
| ne mondhassa vaknak az emberi hűség. Mert azt nem lehet! Mert azt nem |
| szabad! Nem lehet a szív vak. Nem lehet a szív csak vakság-keserűség! |
| Hiszen az emberszív sohasem lehet vak. Nem azért született az emberszív szabadnak! |
| Nem azért nemzett apám, nem azért szült anyám szivemben szabadnak, hogy vak legyek! |
| Az agyba befelé nőtt szemgolyókkal csak az agysötétet lássam, az örűlet befelé-virágzást. |
| Mert vak vagyok, ha csak befelé megyek, s nem tudja a vak az átkot és az áldást! |
| Szivem ragyogó csöndszitarácsán mászkálnak a halottak, mint zöld drótszitaháló- |
| ablakfüggöny rácslepedőjén a legyek szitacsos-szivacsos parázsgömb-szemekkel, |
| mint az űr feketeség-rácsszövet mélységlapjain és magasságlapjain a csillagok, |
| mint a kozmosz fekete ragacsrács-távolságszűrődésein galaxisfelhőkké, galaxishalmazokká, |
| galaxisláncolatokká, szupergalaxisokká, szuperhalmazokká szövődött csillagok! A halottak! |
| S a rács is én vagyok, a háló is én vagyok, a fény is én vagyok, a feketeség, s én vagyok a halott |
| és a látó, s én vagyok az élet és halál! S én lapozom az időt, mint a könyvet, s lapozd |
| szivemben a történelmet Asszony, lapozd szivemben az időt, mint a könyvet, s csókjaid |
| virágkehely-alakú vízjele szivem történelem-lapjain, puha nyál-szivek, lágy |
| nyál-csillagok csókjaid vízjelei idő-szívem történelemmel teleírt hártyalapjain, |
| a fényes halandóság-lapokon. Csókod csak úgy igaz, ha nem vígasz, hanem szerelem! |
| Csókod csak úgy igaz! Csókod csak úgy igaz, ha nem türelem, hanem szerelem! Csókod |
| csak úgy igaz! Csókod csak úgy igaz, ha nem szorongás, hanem boldog ágyék-föloldás, |
| lucskos ágyéktűz-sikongás, vágyódás hüvelyméz-tavasz! Csókod csak így igaz! |
| Csókodban nincs vígasz, nincs vagina-tavasz csókodban, ha csak asszonyi türelem, |
| s nem szerelem, nem a mindenségbe-olvadás piros mézcsillaga csókod, petrezselyem- |
| ánizs-kamilla-verbéna-zsálya-bazsalikom-levendula-citromcsalán-illatú hüvelyed! |
| Csókod csak úgy igaz! Ha csókomba-olvadva számba növeszted szívedet: mint én testedbe- |
| nővesztem sziromdúc testemet, s forró ágyékodhoz szorítod mézcsillag piros csókkal |
| petrezselyem-ánizs-kamilla-verbéna-zsálya-bazsalikom-levendula-citromcsalán- |
| illatú arcom, s nyálas ajkaim mézes szirmaidba érnek, s vadméz-szagú, |
| virágcsikló-szagú bozontos, füstös ágyékszőrödbe bújnak rém-látó költő-szemeim! |
| Csókod csak így igaz, ha rém-látó szivemet áldomással mézeli be nyálad, |
| mint lepke pihés kristályszivacsdió kék szemét a hajnali párafény, darázs barna- |
| drótváz-foglalatú, barna kantárfestésű, barna mellkasbordázatú sárga szív-arcát |
| a reggeli piros páranyál, mint nárciszcsillagfejet a boldog fénytakony hajnali méze. |
| Ahogy tegnap este! Ahogy hat éve már! Ó, te Hármas-oltár! Ó, te Mindenség Összefoglalása |
| Háromszor Hármas-oltár! Ó, te Háromszor Hármas-oltár, Hármas-oltár háromszor |
| szivemben! Megváltás, Bűn, Szenvedés, Öröm, Gyász, Termékenység, Hit, Halál, Föltámadás, |
| Ima, Csoda, Bárány, Figyelem, Áhítat, Gyötrelem, Vígasz, Vér, Aranysugár, Vérsugár, |
| Pázsitvirág, Pázsitfű, Töviskorona, Keresztfa, Aranyszálmindenségkorona, |
| Szivárványglória, Fényburokvilágmagzathólyag, Űrben-függő Mirigyernyő Piros |
| Világméhlepény, Kozmoszmagzatburok-Fénygolyó, Alázatfa, Halálszív-Vércsurgás, |
| Merengés, Újjongás, Mámor, Istenvérgyűjtő Aranykehely, Virágpázsit, Óloméjszaka, |
| Faggyúéj, Cinkdélután, Fallikus Szent János Nagyujj-mutatás, Bíbor |
| Redőhullás, Fekete Csillagalvadás, Hörgés, Vonaglás, Fehér Angyalok |
| Koszorúja, Lebegő Angyalkoszorú-Rózsapillegyűrű, Galamb, Isten-nemzés-sugarat |
| Befogadó Hüvely, Csillagpázsit, Zöld Tölgyfalevél Ádám Piros Hímvesszőjén, |
| Éva Bozontos Barna Fanszőrzete, Éva Strucctojásdülledt Hasa, Éva |
| Emlőktől Vénusz-szőrig Buborékzó Hasában A Gyermek, Szentek Víg |
| Gyülekezete, Apostolok Riadt Nyája, Bethlehemcsillag Világeligazító Tehénszájnyála, |
| Középkor Virágbálványa, Szőke Emlő, Vértanúk Üdvössége, Virágkoszorús |
| Fehér Szamárkocogás, Kriptából Fölnyilalló Aranykristály, Emberfia-Nárcisz-sugárzás, |
| Hanyatt-hajló Fehér Máriakönyörgés, Hanyatt-támolygó Sárgabíbor Redőlepelharang |
| Magdolnakönyörgés, Összekulcsolt Asszonykezek Könyörgésgyötrelme A Zöldfekete |
| Világsötét Felé Lökve, Jobb Lábával Vékony Aranykeresztet Bal Vállán Tartó |
| Fehér Bárány, Ezüst Sípháromszög Hárfaorgonán Játszó Angyal Lila Bársonygyűredék-hólyagruhában, |
| A Meztelen Ádám Arany Jobbkeze Arany Péniszén, A Meztelen Ádám Arany Balkeze |
| Arany Mellkasoldalán, A Meztelen Éva Arany Balkeze Aranyfüstkozmoszéj Vagináján, |
| A Meztelen Éva Föltartott Arany Jobbkezében Aranygyümölcs, A Kék Szűzmária Könyve, |
| A Zöld Szent József Könyve, Páncélos Lovaghódolat, Piros Apostol-térdeplés, Térdeplő |
| Fehérruhás Angyalima, Fehér Angyalhátból Kinőtt Fecskeszárny-angyalszárny, Cinkeszárny- |
| angyalszárny, Harkályszárny-angyalszárny, Rózsapirókszárny-angyalszárny Zöldikeszárny-angyalszárny, |
| Aranymálinkószárny-angyalszárny, Verébszárny-angyalszárny, Feketerigószárny-angyalszárny, |
| Szűzmária-emlő Piros Ing Alatt, Keresztelő Szent János Levágott Barnafürtös Barnaszakállas |
| Feje Ezüst Tálcán, Piros Bársonyzuhatag Ruhaköpenyömleny Szűzanya Ölében Ülő Nagyhasú, |
| Tyúktojásfejű Meztelen Csecsemő-Jézus, Arany-páncélruhájú Hárfázó Angyal, Fölálló |
| Hegyes Harkályszárnyú Nyitott Angyal Intő Mutatóujja, Fehérruhás Redő-Szűzanya |
| Mellén-Összehajtott Ferde Aranykereszt-alakú Kezei, Fehér Harangredő Köpenyömlés, |
| Szűzanya Fején Keresztként-széttárt-szárnyú Ezüst Galamb, Ezüst-gőzgyűrűs Óriás |
| Aranypárakorong Bíborfüstglóriából Arany-pávaszoborként Kirajzolódó Feketepont-szemű |
| Aranygőzmosolygás Föltámadt Krisztusfej, a fölnyújtott, széttárt Krisztus-karok és |
| Krisztus-kezek, a levegőn kinyújtva álló Krisztus-lábak piros szöglukas, piros szögluk-vonalas |
| fehérviasz föltámadás-ágak, föltámadás legyező-vágyak, Mosolygó Szűzmáriás Jézus |
| Fölött Aranygyűrődés-Aranyhorpadás-Aranylemezfolyadékomlás-Aranysperma-felhőbomlás |
| Istenmindenség-Aranylényzuhogás, Emberarcú Röpködő Tétova Angyalok A Világsors |
| Istenaranyban, Rózsaszín Redővihar-ruhában Térdeplő Rózsaszín Flamingószárnyú Brácsázó, |
| Csellózó Angyal Fehér Csellója, Fehér Brácsája, Fehér Mélyhegedűje, Barna Csellóvonó |
| Az Angyal Csipkés Fölálló-Csigaszarv Kisujjú Kifordított Kezében, ó, te Fény A Fényben, |
| Fénypárakorong A Sárga Fényküldeményben, Boldog Szoptatás, Boldog Petefészek, Boldog |
| Méhkürt, Boldog Tuba, Boldog Méhfal, Boldog Méhlepény, Boldog Magzatburok, Boldog |
| Magzatvíz, Boldog Méhbezáródás, Boldog Méhkinyílás, Boldog Hüvelykitágulás, Boldog |
| Hüvelykinyílás, Boldog Szétnyílt Combfölhúzás A Vállig, Boldog Fekvő Pocakra-görnyedés, |
| Boldog Kettős Fargolyódülledés, véres segg-gömbjeid véres dülledt darázs-szemek, Boldog |
| Vizeletömlés, Boldog Magzatvízömlés, Boldog Magzatzseléömlés, Boldog Sárga Magzatkocsonyaömlés, |
| Boldog Hüvelyvérömlés, Boldog Hüvelyből Gyerekfejkiökrendés, Boldog Placentaszülés, |
| Boldog Méhlepény-Pillanat, Boldog Emlőfejés, Boldog Fölvágott Vaginagát-Fájdalom, Boldog |
| Újszülöttszájat Boldog Emlőbimbóval Cirógatás, az óriás piros, redős, csöpögő, tejet-vizelő |
| bogyóval, ó, te Boldog Újszülőttszájba Emlőbogyó-gyömködés, ó, te Boldog Újszülött-seggkitörlés. |
| Ó, te Boldog Ringatás, Boldog Csicsíjgató, Boldog Újra-Menstruáció, ó, te Boldog Újraszűz |
| Boldog Vad Mézlő-csillag Szerelemhüvelytűz, ó, te Boldog Újra-Szeretkezés, ó, te Boldog |
| Újra-Foganás, ó, te Boldog Újra Újra-Vérvétel, ó, te boldog Újra-Pocakosodás, ó te |
| Boldog Újra-Döcögés, ó, te Boldog Újra-Várakozó! Ó, te: Szülés, Teremtés, Nemzés, Mosoly, |
| Sírás, Szívemet Kortyoló Pohár Vörösbor, Fényselyem Szöcskecomb-szöcskelábszár Szeplős |
| Villás Ágaskodás A Szerelemben, mert lábaid, combjaid villásan fölállnak, ha fekszel |
| alattam, mint a szöcskének, ó, te Boldog Nyakszorítás és Hátszorítás alattam, lábaid |
| széttárva szállnak, mint a madárszárnyak a forró sárga térben, a villanykörtefényben, |
| Ó, te Hitem Virága, Hajnalom Rózsa-ága, Éjszakáim Forróság-Országa, amikor meztelen |
| farodhoz tapasztom meztelen ágyékom, s forró szirmos sötét kútba ér ágyékom bimbós |
| forró csigaszarva és meztelen hátadra ragadok, mint habos, izzadt talpcsókjaival rózsasziromra |
| meztelen csiga, és bal kezemmel bal melledet fogom és úgy alszunk el, kettős egymásra- |
| hajtogatottságban, mint két meztelen kerti csiga, ahogy fodros mézcsók lepénytalpával összeragadva, |
| ahogy alszik a hajnali harmat virágkertjében fürtös rózsacsüngés alatt, |
| ó, te Ébredésem Szőlőszagú Nyála, Szép Ámulásom, Testemnek Lakásom, |
| Szívem Havi Vérzése, Hűségem Havi Ciklusa, Megújulásom Havi Tisztulása, Boldogság-vágyam |
| Ovulációja, Reményem Havi Tüszőrepedése, Menstruáló Szivem Boldog Vérkendője, |
| csókodtól termékeny Szív-Asszonyiságom. Csókodtól fogan meg férfi-szivem nyitott asszony-méhe, |
| férfi-szivem asszony-petesejtje asszonycsókodtól, sugárzás-ondódtól megtermékenyül. |
| Csókod sugárspermája férfiszivem méhkürtjében, mint Szűz Mária méhében az |
| Isten-sugarak. Testedben téged én áldottalak anyává, s szivem méhét te folytad be |
| csóksugár-hatalmaddal! Igy vagyunk: ketten-ugyanaz, így vagyunk ugyanaz-kettő, szemérmetlenűl |
| szépen adva önmagunkat, férfi-nő nő-férfi ketten-egymás, együtt a barna ősz, szőke tavasz, |
| csókod sperma-hatalmától lettem a Világ férfi-anyja én, s te megmaradsz |
| csókjaim fénykristály-ősrögében, mint ősi virágpor, ősi pillantás, s nézel az öröklét hitére, |
| ó, te Fény A Fényben, Megmaradás-Mámor, Úrnapi Zöld Sátor, Fényszivacs-Galaxis az Ember Szivére! |
| Ó, te Látomással-befestett Könyvalakú Mindenség-kaptár, ó, te Háromszor Hármas Oltár! |
| Fénytábláid kinyitom-becsukom, merengve ha ülök, merengve szivemben, lassan |
| kilapozom léted látomás-tábláid, s látom, vérző-mellű fehér bárány áll a hódolat-lugasban. |
| Göndör fehér melle mint ciklusban asszonyhüvely: vért lövell, s fölfogja a megváltó vért az Örök Aranykehely. |
| Ülök, merengek. Most már február van. Ülök, merengek veled-egy magányban. Ülök |
| íróasztalomnál, csütörtök délután, távollét után, hosszú út után, megérkezés után. |
| Kemény, sűrű, oldatlan puszta fény zuhan íróasztalomra az ablaküvegen át, nem |
| oldja föl magát a kopár létarany, asztalomra a minden zuhan, asztalomra a |
| semmi zuhan, csiszolja, súrolja, sikálja, reszeli az íróasztalon a dolgokat; a ceruzákat, |
| filctollakat, Baudelaire négyes drótszárú rózsaszín cseréprózsáját, a zöldmoha bőrhínáros |
| üvegcsengőt, a töltőtollakat, karórát, kávéspoharat, gyufát, cigarettát, a könyveket, |
| érméket, dossziékat, noteszeket, szerződéseket, papírlapokat, kék zománcfestés-vályúkoporsós |
| pravoszláv bronzkeresztet, a bronzkereszt kék és fehér lakkfesték-vályúiban |
| széttárt-karú bronzglóriás bronz-Megfeszített, úgy függ a kereszten, mintha állna |
| a megcsomózott kendő-ágyékszoknyás bronzdombormű-testecske, mint egy kerítésre |
| fölszögezett vékony fecskecsontváz, bal vállára omló szakállas Ady Endre-szemű |
| bronz-fejecskéje fölött apró bronzpikkelyek és apró sávos bronztollak hajlításaiból |
| összefonódó szerelmes madárkoszorú, hím és nőstény bronzörvény-szerelme, s a |
| pikkelykoszorú madárszerelem-örvény angyalarc-köldöke fölött a luk-szemű |
| Bronz-Isten, a Bronz-Atya mereng a bronzkereszt csúcsága keret-teknőjében, |
| s balra a Szűzanya, jobbra Szent József gyötrődő bronzimája a kereszt teknő- |
| hüvelyében, a kékben és csóknyállal kiszidolozva a csöpp Jézus Krisztus bronz-lábai. |
| A lábfejek! S bronz-kezecskéjüket tördelik a bronz-istenszülők! És bronz- |
| József Attila néz és bronz Mihail Eminescu néz és bronz Radnóti Miklós néz |
| a téli kopár arany-gyávulásban és én ámúlva nézem tegnapi elmúlásom, tiszta |
| testedben Krisztus-feltámadásom, tiszta testedből Krisztus-föltámadásom és |
| boldog vagyok, boldog vagyok, mert tudom, hogy miért élek, boldog vagyok, mert |
| tudom, hogy mitől élek, boldog vagyok, mert érted megmaradtam, boldog vagyok, |
| mert benned megmaradtam, boldog vagyok, mert veled vagyok, s ha veled |
| vagyok, nem győznek le engem! Gyönyörű tested Krisztus-sír, Krisztus sírbarlangja |
| gyönyörű méhed és feltámadást-őrző párás forró sírkamra-sziklabarlang |
| megváltó hüvelyed Asszony s föltámadásom sugárgyönyöre izzik föl fölnyílt |
| tested mézlapjaiból és tűz-szirmaiból, vérző keresztemről vagina-lángjaiba |
| hulltam, mint száraz halálszabályról, üvöltés-keresztfáról lángoló |
| mézkút-megváltás-sírba, halál-jelről virágpor-mámorkoporsóba: hogy |
| megszűlj engem Méz, Mámor, Virágpor, hogy megszűlj engem: élőt a halottból, |
| hogy megszűlj engem Lángnedvesség, Fénysír, hogy megszűlj engem Vér, Csók, |
| Parázsliliom, hogy halott testem életre szüld halandó boldog testmagadból, |
| hogy testet adj a halott testnek újra, hogy élő testedből elevenen kibújva élő |
| tested csókommal csókoljam, hogy én legyek a testeddel megáldott, tested teste, |
| testem-tested hajnalom-hajnalod, halandóság-végzet és világ-ok, kozmosz-csók |
| és a jövendő útja, hogy te legyél gyászom temetője, mindenség-teremnek |
| világlét-idője, örök anyag boldog téridőben, az időtér története bennem, |
| Szilánk, Fény, Tömb, Omlás és Bizonyság, Gyógyító Gyönyör, Mézelő Világokosság! |
| Ülök, merengek. Most már február van. A fehér papírra hull ujjaim könnyű |
| fekete árnya. Hátam mögött a barna cserépkályha. Lobog, ropog a kályha agyagbőrű |
| samott-gyomrában a kékarany gázláng. Hosszú lukas fémcsőből folynak föl |
| az aranyzöld lángtollak, apró szupernóvák egymás mellett sorban, mint verdeső |
| piros madár-ágaskodás az égő, sustorgó gázcsobogás és odakint fényüveg-bőrű, |
| aranypikkely-gyíkruhájú moccanatlan, néma, mozdulatlan, béna, rücskös, |
| bütykös, szálkás, hegyes, egyszerű ólomszövevények. Még nem halálok, még nem is |
| remények. Ez a február sóba-szőtt magánya. A kertben imbolygó óriás |
| pára-pálma földig laskadó bordás levelekkel. A földre-hajló fényes |
| lassú páralevélen egy piros-szemű galamb, mintha ő lenne a pára virága. |
| S a kerti fekete növényi vascsipkerácsozat alatt, a kerti fák terpedő vascsipkerácsozat árnycsöndje |
| alatt barna fényfalak, sárga házfalak, s most már puhább a délutáni fényanyag, |
| folyik az űrből pikkelyesen, tömbösen, lemezesen a fákra, földre, háztetőkre, |
| mint szűlni-készülő asszony hüvelyéből a sárga magzatvíz-zselé, az Istené, az Isten |
| magzatvízméze az Isten ősasszonyhüvelyéből, mint szűlni-készülő asszony testéből, |
| mikor magzatburka megrepedt, s combjain lassan csurogva lefolyik a kocsonyás |
| sárga magzatvíz és már kétperces fájásai vannak és hüvelyéből kicsúsznak a sárga |
| kocsonyás vízlemezek. Papíromon három pici fénypont rezeg, mint három |
| pici aranyszínű légy, és csúszkálnak a lapos aranylegyek a papíron, a fehér |
| talajon, ahogy versemet írom; csúszkálnak, másznak laposan az arany-hártyalencsék, a fény-kétszárnyúak |
| a feketecsipkeláz papíron, ahogy versemet írom, hisz versemet írom tizenegy hónapja már, elmúlt |
| a tavasz és elmúlt a nyár és elmúlt az ősz is és lassan elmúlik a tél és lesz újra |
| tavasz majd, szőlőmetsző, rózsametsző tavasz, és lesz majd újra halott feketerigó |
| a rózsabokor alatt, halott feketerigó, akit el kell temetni szépen, hiszen a halottakat |
| el kell temetni szépen, a halott feketerigót is el kell temetni szépen és el |
| kell temetni uj halottainkat, mert a holtak akarata a temetkezés és a |
| halottak a földbe akarnak menni csöndesen, és lányaim egy évvel öregebbek, |
| öregebb kicsik, kicsi öregek, s lesz újra nyár, s lesz újra ősz, s lesz újra tél |
| majd, emberi tél majd, vagy ember-nélküli, ki tudja? Tél, tavasz, nyár, ősz, |
| emberiséggel-vajúdó, vagy emberiség-halott tavasz, nyár, ősz, tél, mert meghalt |
| az emberiség, mert hirtelen kihalt az emberiség, mint a gigászi sárkánygyíkok |
| a Föld őskorában, nem oly rejtelmesen, mint a sárkánygyíkok a Föld |
| őskorában, akik rejtélyesen hirtelen kihaltak a Föld őskorában, talán a |
| kozmikus sugárzástól, talán a hidegtől, talán a hőfénytől, talán az |
| éhségtől, talán a butaságtól, mert harmincméteres testük hátközépi gerincagya |
| akár egy kis karfiol, vagy alma, s óriás testükben a laza óriás neuron-hálózat- |
| szobor oly lassan vitte a hírt, az információt, az észleléstől a földolgozásig, |
| a megértéstől a visszacsatolásig, az agyparancstól a szájig, a farokig, a lábig, |
| hogy mire megjött a válasz, szinte már a halál az, s megölte őket a csont-gyász, |
| a hús-gyász, a páncél-gyász, a csonttövis-gyász, a kagylópikkely-gyász, |
| az irdatlan tömeg-lassúság, testükben vékonyan-virágzó ideg-vaksiság, |
| sötéten-búrjánzó tömeg-butaság. Ó, boldog húsburjánzásban lassú, buta |
| relék, receptorok, processzorok, tárolók, huzalok, halált-hozó csobogás-csomók! |
| És nem így hal ki majd az emberiség! És nem így hal meg majd az emberiség! De |
| fölrobban, de megsül, de megfő, de elég, de elpárolog? Majd új tavasz jön, új nyár, |
| új ősz, és újra tél. És a Halott Földgolyó majd nem beszél emberekkel, állatokkal, |
| madarakkal! Mit ér a Földgolyó majd akkor az új tavasszal és az új nyárral |
| és az új ősszel mit ér? Ha csak a Tél, a Tél, a Tél, a Tél mondja múltadat |
| kihamvadt Emberiség? Új Jégkorszak, Új Sötétség fekete kristályában mind ami |
| volt: reménység, az Emberiség Üszkös Csontvázai! Mért várna a tavaszra az |
| Emberiség-Csontváz behavazva, Új Világsötétben, amikor már se szépség, |
| se hit, se szerelem. Csak hó, jég, hó, jég, hó, jég, hó, jég, világéjszaka, világsötét! |
| S ott bolyong a világsötétben a megbonthatatlan, kielemezhetetlen szégyen, |
| és nem látja azt se pulzár, se kvazár, se galaxisfürt, se szuperhalmaz! |
| Hisz nem látta az embert és halálát észre sem veszi! Oly mindegy neki, |
| az emberi-van, az emberi-nincs, az ember-van, az ember-nincs, a |
| neki-nem-is-bizonyos, a neki-nem-is bizonytalan, és nem tudja, hogy éltünk itt a Földön, |
| éltünk, szerettünk, dolgoztunk, temettünk, átkoztunk, sirattunk és meghaltak, |
| akik sírtak miattunk és akiket elsirattunk, azok nem szerettek! Ó, |
| Csütörtök, alkony-alja! Ó, Csütörtök, éj-előszülése! Ó, Csütörtök, |
| éj-előszületése! Ó, Csütörtök, gyászhorgony-placentabíbor! Ó, Csütörtök, mirigyes barna vérhüvely, |
| éjszaka-elsőszülött! Ó, Csütörtök, valami lágy puha olvadt reményarany az éj-szemgolyó |
| pupilla-kövületében, valami palás csillanás az időhalmazok sötét redőiben, |
| valami fényes foszlás, párázó fénycsipkeoszlás, csillámló csuszamlás a mindenség-rög |
| ősi kőzeteken, valami iszamos pihemozgás, fénypehely-cirombolyongás a sötétség |
| réseiben, a magány repedéseiben, a bolygó-szakadék lomha árvaságban! |
| Ó, Csütörtök! Az a 44 éves ráncos csöpp öregasszony, aki meghalt, mert tudta: meg |
| akar már halni, az a 44 éves ráncos kicsi asszony, aki azért született, hogy meg akarjon |
| halni, az a 44 éves ráncos picike asszony, aki azért halt meg, mert őrűlt szívére |
| úgy ránőtt vak gőgje, mint olvadt páncélruha az eleven testre, mint |
| ólomeső-jégkéreg szívalakú asszonyi sírkőre, mint az elmúlás kis tűsarkú női cipőre, |
| mint az allergia-narancshéj könnyesen, pórusosan szemhéjbőrre, halántékbőrre, homlokbőrre, tekert |
| gőg-kastélyban élt halálos lázban, mint a csigabiga él a csigaházban, gőggel összenőve, mint |
| csiga házával, úgy élt a szívéből kinőtt csigaházzal, nyálkönnyel bezárva |
| vak szívét a gyászba, csönddel befalazva szivét csigaházba, s a csigakürt |
| mésztrombita-száján fényesre megszáradt némaság-körajtó, elhallgatás-hártya, |
| mint a fülüregben a halló dobhártya, öreg szűzben az öreg szűzhártya: hallott mégis mindent, az élő, a halott |
| mégis mindent hallott, s e halál-dobhártya mögött, feszes világ-hallóhártya mögött élt |
| mészkastélyába dagadva, csúcsos mészkastélyába tekeredve, mint némaság-spirál, |
| hegyes csigatrombita mészhártyakastély-belsővel összenőtt tekercs-csöndvirág, |
| átokspirál-csöndliliom, csillagzó homályszemű tekervény-csöndtrombita, ült a hallás mögött, |
| hallotta halálig ami fény, ami fáj, dögöljön a másik, némuljon a szem, |
| vakuljon a száj, legyen gyémántringyó a megrohadásig, némasága mögött |
| lógott egy kötélen, parfümös kis csipkezsebkendője ázott sárga halálvizeletében lassan |
| lengő csöpp selyemharisnyás lábai alatt, még akkor is hallott, halottan is hallott, |
| hallott nyállal-behavazott száraz csigaházfödő-szivével, mint száraz szűzhártyával, |
| mert az a száraz nyál-ajtó, mint ősz, púpos vénlányban megszáradt szűzhártya, |
| hallotta azt, aki némán hazaszaladt, s most is hallgatódzik odalent a |
| földben, csontváz-hallgatódzik kint a temetőben, nem lép ki a csöndből, |
| nem léphet ki abból a hallgatás-habból, hogy az élők szívét könnyel összetörje! |
| Ó, ti halott élők! Ó, ti élő vakok! Ó, ti élve holtak, ó, csöpp hatalmasok! |
| A téboly hangszerei voltatok, asszonyok! A téboly vad hangszerei, asszonyok! |
| A téboly kürtjei! A téboly hegedűi! A téboly cimbalmai! A téboly csellói! |
| A téboly orgona-feketerigói! A téboly citerái! A téboly üstdobjai! A téboly |
| fekete zongorái! A téboly szaxofonjai! A világűr fekete vérbiggyedt |
| Louis Armstrong-szájában a téboly billentyűs iszonyat-fémpipája! |
| Fekete halál-szívetek a rózsaszín selyembélésű szájüreg nyálhatalmába zárva, |
| a fekete fej piros barlangvigyorában fürdik csöpp hangszer-szívetek, mint piros üvegben aranyhalak! |
| A téboly hangszerei voltatok szerelmes asszonyok! A téboly vad hangszerei, antik isten- |
| asszonyhörgések, Willendorfi Vénusz kövér szerelem-cuppogások, ősi jajkürtök, |
| az üzekedés nyerítéskürtjei, a párzás hegedűhúrpengései, nászdobok, bagzás-fuvolák, piros |
| kancakürtök, izzadt Willendorfi Vénusz hús-szőlőfürtök, kövér izzáslantok, vijjogó |
| fényhegedűk, vonagló húros hangszerek, ordító ütőhangszerek, izzadt makogás-citerák, |
| izzó vihogás-pisztonok, a téboly hangszerei voltatok szerelmes szánalmas mohó asszonyok! |
| A csöpp piros dülledt lét-legyecske Artur Rubinstein piros ujjai alatt |
| a téboly fekete-fehér zongorabillentyűi! Jasa Heifetz, Nathan Milstein |
| sárgacsillagos szívére szorított téboly-hegedűk, asszonyok, sikoltozók, |
| üvöltözők, vinnyogók, átkozódók, nyüszítők, nyöszörgők, zokogók, |
| káromlók, káromkodók! A téboly hangszerei, asszonyok! A téboly hangszerei! |
| De hiába minden sírás, hiába minden átok, hiába minden káromkodás! |
| Hiába! Tőletek nem lett árvább az árva, s a magányos nem lett magányosabb! |
| Hiába minden őrült asszony-hangszerek! Nem dermedtem kristály-együgyűvé vak |
| jajotokban, szűz sikolyotokban. Nem ölt meg káromlás-zenétek, átok-zenétek, |
| buja varázs-zenétek, az elmebaj, a bűn, a kurvaság, gyűlölet, káromkodás! |
| Nem ölt meg halálotok! És értetek Őrült Hangszerek, magamat se öltem! |
| Élve maradtam, pedig nem ültem sokat az anyaölben, s anyám csókja se |
| volt sok, amit bíztatásúl kaptam. Mert ünnep volt, ha megcsókolt anyám. |
| Mert ritkán csókolt meg anyám, s ha megcsókolt, szívére vissza-csókot csak sietve adtam. |
| Apám se sokszor. Én csókoltam meg halála előtt. Csókja már sáragyag, sárga föld! |
| Ülök, merengek. Most már február van. Mereng most a Földgolyó alattam. |
| S vállam fölött áthajolva nézed, ahogy a verset írom: Egyszeri Boldog Igézet. |
| S én hátrahajolva visszanézek merengő szőke boldog mosolyodra: Aranyhárfa, |
| Gyémánthárfa, Aranylant, Gyémántlant, aki szivemet szülted meg magaddal, |
| s hallom: hárfázik veled a Térdeplő Angyal, hisz a Térdeplő Angyal |
| arany-hárfája vagy, gyémánt-csellója, kristály-brácsája, ezüst-mélyhegedűje! |
| Sóhajod húrjain hárfázik az Angyal, Matthias Grünewald izzó fénypárabetűje, |
| s csobog a világ titka szívedből, szemedtől az elmúlás a hulló halálba hátrál hátra! |
| Mert Krisztus-föltámadás, szivem-megszületés a te forró Angyalujj-Hárfabeszéded! |
| Ó, Angyalhárfa! Ó, Szőke Angyalhárfa! Ó, Aranyhárfa a Térdeplő Angyal előtt! Ó, Tiszta |
| Boldog Hárfa a Térdeplő Angyal előtt! Ó, Szívalakú Angyalhárfa a Térdeplő Angyal |
| kezében! Ó, Feszes Fényhúrok Szívalakú Vonalsora Mosolygó Aranykeretben! Forró édes |
| angyalujj-futamok boldog beszélő húrjaidon. Zöld selyemruhában térdepel az Angyal |
| lényed hárfasorsa előtt, fekete bársonyingben, s címeres, pajzsos, pántos, csillagos |
| arany vértezet-ingben a fekete bársonyomlás sötét istensóhaja fölött, s az angyal arca, mint |
| egy kifestett hosszúkás, bárány-szemhéjú rózsaszín lúdtojás és vörös haja a koponyatetőn |
| kettéosztva, két lángfürt-vízesésre, két vörös selyemzuhatag-kert hátközépig, vállközépig |
| omlása a festett angyalarc lúdtojáson, s a rózsaszín-elválasztás-vonal a fejtetőn, |
| mint az alkoholisták vízzel, vagy hajolajjal símára kent haja, a fejközépen |
| zsíros fésűvel húzott fehér vonal, nedves bőrvonal, fehér krétagörbe. Ó, te! Ó, te! |
| Ó, te Matthias Grünewald térdeplő, vörös hullámtajték-hajú rózsaszín angyalának |
| Szőke Csellója, Brácsája, Mélyhegedűje, Fekete Ágyéksövényű Szőke Mélyhegedű, |
| zengő, diadalmas, megkristályosodott íves Fénypára-Betű Matthias Grünewald |
| Rózsaszín Angyalának merengése előtt, Matthias Grünewald Rózsaszín Angyalának |
| istent-látó áhítatos kristálykezeiben! Az angyal fodros, redős rózsaszín selyemruhában, |
| rózsaszín szárnyai, mint a rózsapirók szárnya, mint egy rózsaszín flamingó föllobbantott |
| rózsaszínű szárnya és rózsaszín muszlinköpeny, földig-omló rózsatejút az |
| angyalháton, s az angyal kristálycsönd-kezében, fordítva-visszatekert keskeny |
| kristályfény-ujjai között barna hegedűvonó. Mit mond veled az angyal nekem, mit |
| mond, mit mond veled az angyal nekem, Matthias Grünewald Rózsaszín |
| Térdeplő Angyala? Mit mond veled az angyal nekem, mit mond, mit mond veled |
| az angyal nekem, Jan Memling nehéz aranyhímzés-palástos Tojáshéjszínű |
| Sugárvörös Térdeplő Angyala? Mit mond veled az angyal nekem? Mit mondanak |
| a térdeplő boldog angyalok, mit mondanak veled az angyalok nekem: Hárfa, |
| Cselló, Brácsa, Mélyhegedű? Mit mondanak veled az angyalok nekem, mit |
| mondanak? Mit mondanak az angyalok? Betelik veled világegyetem-végtelen |
| énekem, mint tiszta fénnyel a meggyötört emberiség-szerelem bolygó, a Föld, |
| s szétárad hasznos és komoly hitemben hangod, hangzásod, zenéd! Húr-dallamod, |
| húr-zenéd, angyalkezek pengette, angyalvonó sikálta húr-balzsamod |
| varázs-virágzás, a lét-üzenet szikrázó csillagzenéje, mámor-liliomkert, |
| halandóság-árnyékú virág-futam, áhitat-szárú fürtös harangvirág, hulló csillagok |
| hosszú fénypára-mindenségkönnye, égitesthalmazok virágvasárnapja, húsvéti |
| harmat a Föltámadáson, szőke hajzuhatag-omlás ősidőnagy galaxis-hegedűn! |
| Az Elmúlásból érettem kiszóltál! Az Elmúlásban értem könyörögtél! Ó, te Háromszor |
| Hármas Oltár! Aki a Múlásból értem hazajöttél! Ó, te Háromszor Hármas Oltár, |
| Oltár, Háromszor Hármas Könyv: halandóságom előtt kinyitódtál! Halandóságom |
| Halhatatlan Tükre, Arany Mindenség-Kottakönyv, Életkönyv Isten mosolyába, |
| kötve, gyöngéden párolgó látomás-betűkre emlékező Háromszor Hármas Oltár! |
| Múlandóságom Emlékező Megmaradás-Ítéletkönyve, aki engem a halálból hazahoztál! |
| Mert kihoztál te engem a halálból és megváltottad szívemet a gyászból, mert |
| kiváltottál engemet a gyászból és hazahoztál engem a halálból! És amikor hozzád |
| hazaértem, hazajöttem hozzád a halálból: láttam Angyal áll előtted térden, láttam: |
| Angyal térdepel előtted, láttam: Angyal hangszere hatalmad, láttam: Angyal |
| hárfázik húsoddal, láttam: Angyal hegedűje sorsod, láttam: Angyal fényruháját |
| hordod, láttam: Angyal térdepel előtted, láttam: Angyal sors-zenédre görnyed, |
| láttam: hosszú párakristály-ujjaival pengeti szivárvány-húrjaid az Angyal, |
| s te meg mint nagy fénypára-golyóban, mosolyogtál az angyal-gömblombban, |
| láttam: ragyog minden zenefényben, minden Múlandóság Múlhatatlan Tényben, |
| ahogyan a dolgok fölragyognak, mikor kijön az éjből a holnap, s izzik minden |
| felület, merengés, minden homály gödre, síklap, tömb, rés, minden erezet és |
| domborúság, minden csipke, görbe, szigorúság, minden gömb, rücsök, ragya, él, pórus, |
| minden szőr, szösz, moha, pikkely, kő, hús, minden egyszerűség, bonyolúltság, öntudatlan |
| gonoszság és jóság, minden repedés, rög, dudor, növényi kelme, minden hónalj-ér, |
| borda, vályú, pillér, csap, donga, héj, szelvény, hátlap, a létezés mohó fegyelme. |
| Az ittlét ragadozó figyelme. A megmaradás barbár türelme. Minden szemgolyó, merev |
| szem, látás-cella, látás-szemcse, facetta-ikrarózsa, pigment-szem, látóideg-lencse, látás- |
| érzékeny bőrpont, szemhéjas és szemhéjtalan látás. Izzik, mint a nehéz megbocsájtás! Izzik, |
| mint a világagyvelő-gond. Izzik, mint a boldog halandóság, hiszen mindez boldog |
| halandóság halhatatlan fénybe csomagolva! Ó, te Festett Könyv, Megváltással-kifestett |
| Mindenség-Szoba, Összecsukható-kinyitható Világtükör-Létdoboz, Merengéssel-szétlegyezhető |
| Megváltás-Látomáslegyező! Szigorú szivembe üdvösség-virágokat szórtál, üdvözítő |
| világokat, látomástitok-virágokat, Asszony: Háromszor Hármas Oltár! Behintetted |
| élő halálra-készülésem fénymohó sejtelemvirágaiddal, behintettél megváltás- |
| magaddal, mint csillagokkal a Lét a világot, szivedből szórtad rám a virágot, |
| mint szamáron ülő Krisztusra, szamáron kocogó Jézusra az egyszerű nép, |
| húsomba és hitembe szórtad balzsam-szívű virágaid Gyönyörű Egyszerűség! |
| Tudtad, hogy mi vagy? Tudtad, hogy mi voltál? Tudtad, hogy ki vagy? Tudtad, hogy ki voltál? |
| Te: Háromszor Hármas Oltár! Van Eyck Hármas Oltára, te! Jan Memling |
| Hármas Oltára, te! Matthias Grünewald Hármas Oltára, te! A Bizonyosság Összes |
| Üzenete, te: Háromszor Hármas Oltár, Van Eyck, Jan Memling, Matthias Grünewald |
| Háromszor Hármasoltár Kinyitott Könyve, te! Az Üzenet-Áhítat Mindenség-Képlete! |
| Veled szívembe érkezett Van Eyck, a Hódolat-Képzelet! Zöld, vadvirágos, |
| pázsitvirágos, almaligetes dombmező közepén bárányalakban áll az Isteni Fény! Piros |
| oltár-ládán, fehér oltárterítőn áll a Fehér Bárány. Göndören áll, s kék bárányszemekkel |
| az aranykeresztre néz. Körötte fehérruhás térdeplő angyalok. S az angyaloknak színes |
| harkályszárnya van, az angyaloknak színes cinkeszárnya van, az angyaloknak színes |
| csalogányszárnya van, az angyaloknak színes fülemüleszárnya van. S az angyalok |
| haja rézdrótfüggöny, s rézselyempalást az angyalok haja. A Bárány fehér melle |
| közepén piros luk. Ívegyenes vérszál lő ki a szívlukból, mint piros hosszú |
| drót, mint vesén-rúgdosott rabok véres vizelete, mint Radnóti Miklós véres |
| vizelete Abda előtt, vagy Bor-ban, a munkatáborban, mint a zsidók véres |
| vizelete, häftlingek vérvizelete a koncentrációs táborokban, elgázosító lágerekben. |
| S a vérszivárvány vastag aranykehelybe hull. S az aranykehely egy térdeplő angyal |
| jobbkezében. S körűl a virágos pázsiton az Ámulók, Bámulók, Imádók, Imádkozók, |
| a Nép, a Püspökök, Szentek, Mártírok, Boldogok, Apostolok, Szivükben-jövendő Inkvizitorok. |
| S messze hátúl a kősejt-kőhigany-kőcsipke város, s pálmafák, pineák, jegenyék, |
| s a Fehér Bárány fölött a kék űrmesszeségben fehér párakorongban, sárga fénykristály- |
| gyűrűben a széttárt-szárnyú fehér Galamb, mint a Teremtés Nyitott Könyve, |
| kinyitva áll. Nem hull a könnye! Veled szívembe érkezett Jan Memling, |
| a Látomás-Képzelet! A Bűn-Képzelet! Az Üdvösség-Képzelet! A Hűség-Képzelet! |
| Piros Szent János, redős leomló, végtelenség-gyűrődés, öröklét-ránc piros bársony-ingruhában |
| virágos zöldpázsit barna sziklán ül, ölében vastag nyitott könyv, karcsú szép kezében |
| íróceruza. S lent, lejjebb, messze alatta és messze fölötte zöld tengerszigeteken, barnazöld |
| pázsitszigeteken, a kék vízben, a felhőcsokros és füstköpetbodros kék levegőben |
| lovagok, szörnyek, bikaoroszlánok, sárkányok, páncélruhás angyalok, tengeri hattyúhalsátán |
| vicsorgó fogsoros pikkelyvirágok. Fehér lovon ülő fehérruhás férfi nyilaz. Barna páncél- |
| lovagruhában kardos lovag ágaskodó piros lovon. Barna páncélkabátja, barna páncélnadrágja, |
| barna páncél-cipőcsizmája, barna páncélkesztyűje: barna ízek, ívek, pántok, szalagok, |
| csavarok, forgók, hernyócsövek, kagylók, levelek, csatok, bordák, lemezek, görbék, csövek, szelvények, |
| szalagok nyikorgó összessége. Páncélsisakja barna golyó, barna vasrácsfüggöny sisakrostélya |
| páncélhomlokáig húzva, mint egy várkapu. Kardja az őrző béke. Fekete lovon fekete-sapkás, |
| fehérszegélyű feketeköpenyes lovagpolgár mereng piros arccal, s mögötte barnán vágtató |
| barna ló pirosruhás lovassal. A ló mögött a vízből fölugró, vagy a vízen lebegő ónzöld |
| kitátott szájú óriás halszörnyűség. Mint zöld fátyolhal, farkuszonyú, pikkelylángcsobogás-tűzfarkú |
| tátogó dagadt tüskés pikkelyes gigászi tömzsi harcsakutya. Szája belseje vörös zománcmirigy- |
| kancsó. Piros szeme, mint egy piros kocsonyaökör. Az a fölálló-orrú fölfújt kutyacápahal, |
| mint egy levált-talpú zöld magasszárú cipő, mint egy tátogó öreg katonabakancs zöld penésznyállal bevonva. |
| Mint egy zöld békanyálas rothadt katonabakancs a tószéli békalencsés, hinárolajos sekélyesben |
| s alatta a vízben, a zöld mocsárban, a fekete vízsárban a halaktól-megevett, férgektől-szétrágott, |
| elrohadt katona csontváza, s a csontokon lila piócák ülnek ragadva, mint elnyúlt csillagok a sötétség |
| csontvázán, az űrcsontváz-őssötéten. És angyalok, rémek, szörnyek, |
| démonok, dzsinnek, koboldok, sátánfigurák szétszórva fönt a |
| levegőben. És egy négyfejű sárkány, négyfejű piros sárkány a kékben lebegve, |
| fölkígyózó piros farokkal, mint egy négyfejű piros csikóhal, ágaskodó piros halcsikó, merengő |
| tengeri csikó: piroskeretű arany páratojásban üdvözülő kék Szűz Máriát bököd négy izzó |
| parázskúp-pikkelycsőr fejével, mint tyúktojást enyves széles orrával varangy, |
| tűzbéka lángfoltos hártyalegyező kezeivel, s lejjebb kékzubbonyos, piros harisnyanadrágos arany titán |
| mutat a pára-magzatburokban kéklő aranykoronás Szűzanyára. S óriás kettős boldog |
| szivárványkarikában piros palástban ül az Isten, liliomfejű ólomoszlop csipkeoltáron, |
| alatta kék denevérszárnyú barna zsiráf, piros palástölére fehér kecskebárány ágaskodik, |
| mintha Istent legelne, s piros hárfán aranysáv-H-betűs kék bársonyingű angyal borong, |
| s az Isten körűl a tizenkét szines apostol, s egy széttárt szárnyú barna denevérsas! |
| Veled szivembe érkezett Matthias Grünewald, a Gyötrelem-Képzelet, a Szenvedés-Képzelet, |
| az Iszony-Képzelet, a Rettenet-Képzelet, a Gyalázat-Képzelet, az Ember-Képzelet! |
| Veled szivembe érkezett ami Megtörtént és ami Jöhet Még! A Rám-is-várhat-ónkeserűség! |
| Hajlott ónvörös akácfakereszten függ az Ólomgyűrődés-ólomszálkacsomó-ólomgöbvonaglás- |
| ólomragyagyász-ólomcsavarodás-ólomgörcságaskodás-ólomdudorcsipás Keserű Halott |
| Isten! Ónvörős bunkós görbe akácfakereszten. Az ólomgyökérgubancszéthúzás |
| Hörgéstelen Halott Isten. Veled szivembe érkezett Ami-még-lehet, Ami Eljöhet! |
| Mint egy ujjböggyel, hüvelykujjheggyel agyonnyomkodott, görcsösre, csomósra csípkedett |
| kékagyag Giacometti-szobor lilazöld ólomfestékkel bekenve, mint egy ólomból |
| kiszálkázott-kicsípkedett-kifosztott görcsös, csomós, bütykös, rücskös Giacometti-szobor! |
| Karjain, könyökhajlatában, hónaljaiban, mellkasán, hasán, combjain, lábszárain, |
| lábfejein, lábujjain és kézujjain, tenyerén, kézújjhegyein, lábújjhegyein a kék vérerek, |
| a zöld érhüvelyek mint zöld ólomvarangyocskák, zöld ólomgyíkok, zöld ólomvaránuszok, |
| zöld ólomleguánok, zöld ólomaligátorcsecsemők, zöld krokodílusfejek, zöld fölfújt |
| leveles kobrafejek a lilaezüst vékony bőr alatt és barna töviságak, fekete töviscsőrök |
| a lábszárhúsban, a mellkashúsban, a karhúsban, faszögek, csontpálcák, növénycsonttűk, |
| növénycsontszögek. És Istenférfi nemiszervén csomósra megkötött fehér ágyékkendő. |
| Hosszú tövislombkoronás kitátott-szájú papucs-szakállas zsidófeje, mint egy pirosszájú |
| ponty tátogó ónkúp-feje, sárga fogsorai mint a lónak, s a fogsorok közt vörös nyelvcsomó! |
| Egymásra-szögezett két hatalmas lábfeje két zöld sárkánykörmű ólomgyökérbunkó, |
| két megcsavart tüskés varánuszgyíkfarok egymásra ragadva, s az óriásszög, mint |
| egy kék hatalmas páncélosbogár, kék páncélfedőszárnyú ganajturóbogár, galacsinhajtóbogár! |
| S fönt, a fa vízszintes keresztágán az odaszögezett kezek jobbra és balra, mint |
| egy fára szögezett gyík görcsben-fölmeredő ujja-karma, mint egy fára-szögelt sas |
| kampósan, horgasan, horgonyosan, pikkelyesen és gilisztatornyosan görcsben |
| szétmeredő lábai, a lábujjak, a karmok, mint egy görbén, gacsosan szétmeredő |
| véres, csipkés ólomlegyező, mint egy zöld kaktusz öt-öt csontszőrös csiga-ága, |
| mint a cseppkő fordítva fölmeredő tűkristály kaktuszvirága, mint egy többgyökerű |
| véres kristály ólomfényű virágjóslata, mint csillagok az űrben zöld üszökből. |
| S izmok, inak, pántok, bordák, megszakadt erek higanybékái, vizenyőhólyagok, |
| csontok, pántok, sávok, görcsök, feszülő bőrlebenyek, kiálló csontok, visszerek |
| kék lábkesztyűi és combkesztyűi, hónaljig érő kézkesztyűi, s a gótikus kék |
| fulladás-zsák, a lila-ólom Halott Istenország piros szaggatott vonalakkal |
| behuzigálva, a lilaólom Giacometti-szobor Istenhalál-embertest, testén piros |
| morzejelek, pontok, vonalak, csíkok, szögek, huzalok csomók, páfrányok, cirmok, |
| tollak, ágak, levelek vérből, a fekete ólom-hullatest piros jelekkel telefirkálva, |
| mint egy ólomszobor piros festékpontokkal, piros festékvonalakkal. Vérrel! |
| A megszakadt hajszálerek cirmos bőrpihéi! A töviskorbácsütésharapások piros fogsornyomai! |
| Ó, Krisztusom! Ó, Jézuskrisztusom! Te Lila Ólomgyökérhörgés! Te Zöld Ólomsas, |
| akinek tollait barbár kezek kitépték, s meztelen tested most piros bőrkráterek |
| halmazfüggönye, piros bőrlukak szuperhalmaza, a kitépett tolltövek vörös |
| fészkei virágoznak bőrödben, húsodban, meztelen bőrü ólomhúsodban, a tollfészkek |
| vérző lukai meztelen húsodban, meztelen bőrödben, mint vérző pórusok! |
| Ó, Krisztusom, ó Jézuskrisztusom: véresen lehunyt szemeid itt függnek |
| szívemben, mint véres fecskefészkek, csipás és könnyes és vért-buggyantó szempillás |
| szemeid szívemben, mint összeszart madárfészkek, és szívemben szemed forró ürüléke, |
| mint a világűr titkos fénykristályhalmazai és tátogó görcskarom ólomujjaid |
| gyötrelmes vad mindenséghorgok az én szívemben, a megváltás keserű kék, zöld |
| ólomhorgonyai, szívembe vájva, mint palás saskarmok, büdös keselyűkarmok, |
| héjakarmok, ölyvkarmok, bagolykarmok, sólyomkarmok futó eleven, rettegő szelíd állat |
| forró húsába, halálgyökérgörcs-ólomhorogcsokor kezeid megtartó világszigete |
| szívem, abba kapaszkodtál Halhatatlan Halál, az én halálraítélt élő |
| szívembe, Halott Öröklét-Hajó, Halhatatlanság Halandó Világléthajója, |
| ó, Krisztus, ó, Jézuskrisztusom, Lila Ólomseprű-Csüggedés, Zöld Bütyökvirgács, |
| Nyálcsurgató Piros Gyíkhal fára szögezve, fölfújt eres belek kötegcsokor, feszes, összedrótozott |
| Büdösség-szobra, ólomcsomók, ólomhurkák, ólomvenyigék, ólomgyökerek, ólomszálak |
| Vérszájú Madárkötése, te fára-szögezett Ólompikkely-Őskrokodilus! Ámen. |
| És körötted gigantikusan megnőtt Szent János Apostol mutatóujj-kinyújtás, |
| szíved felé, mintha egy férfifallosz duzzadt volna meg hosszúra, keményre és körötted |
| hanyattra-ájúlt fehér anya-kéztördelés és körötted a fekete űrbe emelt összekulcsolt |
| rózsaszín kezek tördelése, a jajgató sárga bársonyköpenyruhás árva szeretőé! |
| És alattad barna kis kereszttel a Fehér Bárány, fölemelt jobblába alatt az arany- |
| serleg. S a Bárány kék isten-szemében se irgalom, se szégyen. Te átváltoztál már Világ-mezővé! |
| Ó, Asszonyom, vedd ki szivemből a fekete poharakat! Minden telt poharat, ami fájdalom volt. |
| Az epe-poharat, ürülék-poharat, vizelet-poharat, bélsár-poharat, ecet-poharat, rothadás-poharat vedd |
| ki szívemből! Minden elátkozott poharat végy ki szívemből! Szívemben nincsen sírhelyed: |
| halál! Szívem a Mindenség Magzatburka, nem a Mindenség Temetője szívem! |
| Szívem a Mindenség Méhmagzata. A Mindenség Dolgos Magánya az én hű szívem! |
| Veled szívembe megérkezett minden Lehet-még, Lesz-még, Ami-volt, Ami-van! |
| S mert szeretlek, megmondom neked, én is csak boldog akarok lenni, mint mindannyian! |
| Mint mindannyian mi emberek, te is, meg én is, mint mindenki, aki volt, aki lesz, aki van! |
| Mint egyszerűen, az Emberiség! Hisz nem azért született az ember, hogy az legyen: boldogtalan! |
| Pedig mi lesz még? Pedig mi lehet még? Gyötrött nagy szemeimnek mit kell még meglátni? |
| Mit fognak látni még gyötrött nagy szemeim a megmaradt időben? Miféle kínt? Miféle |
| jajt? Milyen bajt? Miféle szenvedést a megmaradt időben? Mint árulást a nőben |
| a férfi, hisz rég hűtlen már asszonya, de csókjával, ölével úgy teszi mintha szeretne, |
| de utálat-görcs teste megadó szerelme, s csókja mint a varangyok csókja: hideg nyálcsillag, |
| büdös hűvösség-liliom és teste is csak verejtékes párzás és mosolyában nincs semmi |
| sugárzás, fényszikra, bárányderű, selymes csillagnyál, megtisztító pontos havi vérzés. |
| Mit láttok még a megmaradt időben gyötrött nagy szemeim? A hűtlen alázat azt |
| mondja fáj, azt mondja fáradt, azt mondja vérzik és a fal felé fordúl, vagy olvasni kezd, sírni. |
| A Megmaradt Idő halálraítélt szívembe néz, mint halálraítéltet a hóhér, nézi szívemet, |
| ahogy a hóhér a cellakukucskálón benéz, a csuklós acélpikkelyű kis körablakon, a |
| tolózáras kis négyzet sóhaj-csöndfalon, szorongás-üregen, nézi a halálraítéltet, mint az |
| elmúlást az élet, nézi a rabot, akit majd föl fog akasztani, nézi termetét, súlyát, |
| nyakhosszúságát, nyakizmait, nézi a rabot, mint hentes az állatot, nézi a büdös |
| ajtólukra tapadt szemgolyóval, ami a kis ajtólukat betölti, mintha nedves kocsonyahólyag, |
| virágmintás-lepkeszárnymintás hólyagmedúza töltené be tengeri csigahéj rózsaszín |
| páncélkürtjét, s a rab ott ül dermedt butaságban, mint akit fehér mésszel bemeszeltek, |
| halántékán szikrázó izzadtság-gyökerek, verejtékpolipok gomolyognak hosszú fényes |
| vízkarokkal. Ahogy a hóhér a halálraítéltet nézi egy nappal az akasztás előtt, |
| mert tudni akarja, mit és kit akaszt, mekkora súlyt, milyen erőt, milyen vastag legyen |
| az akasztókötél, magától megy-e majd a fa alá, vagy hónaljánál fogva oda kell |
| vonszolva húzni, mint egy ájult óriás varánuszgyíkot, s meztelen lábkörmei a betont |
| kaparják, mint gyíkkarmok a földet: szivemet nézi a Megmaradt Idő, halálraítélt |
| boldog szivemet! Szivem ezért a halál piros foglya! Halandó szivem hóhérodé |
| Idő! Mit kell még látnotok gyötrött nagy szemeim? Mit kell még látnotok: emberszemek! |
| Odaállít a hóhér-idő a kivégzés hajnali börtönudvarába, hogy ne legyek boldog, hogy |
| ne legyek gyáva, hiszen nemsokára rámkerül a sor majd, hiszen nemsokára |
| nekem kell meghalni: nézzem az akasztást, nézzem a kivégzést, a homlokonlövést, a |
| szívenlövést, rabtársamat ahogy sietve akasztják, fején kis fehér zsák, kezei megkötve |
| hátúl derekánál, lábai megkötve nagy csigahurokkal, tekerős csigában a kötélbilincs |
| szára, rátekerve gyorsan a dupla vascsigára, mint apró fogaskerekű húsdaráló, |
| a két hóhérsegéd úgy dolgozik, mintha halál elől futna, kötélhurkot nyakba, |
| lábcsigát tekerni a tekerőnyéllel, az embert széthúzni, térdepel az egyik, ágaskodik |
| a másik, a hóhér a fehér-zsákos fejet megtekeri, ahogy dinnyeszáron tekerik a |
| dinnyét, recsegve megcsavarják, hogy gyorsabban érjen, s a kifeszített, mint egy |
| mezítlábas gipsz-szobor, rab-szívét az orvos fonendoszkóppal meghallgatja |
| a halálingen át, s injekciós-tűvel a szívbe szúr, szívbe fecskendez biztos |
| halált. Biztos halált a biztos halottba. Mit kell látnotok még gyötrött nagy szemeim? |
| Ahogy a halálraítélttel a kivégzést nézetik: néznem úgy kell téged Megmaradt Idő! |
| Nem rémültök meg gyötrött boldog nagy szemeim? Hű szivem nem réműlsz fehér |
| gipsz-szoborrá? Mért nem fagytatok meg eddig is jég-gömbbé rémület-látó gyötrött |
| szemeim? Látásom miért nem száradt el, mint az elvágott köldökzsinór újszülött |
| hasán, véres köldökén, pörcös fekete faszéncsutakká, fekete csonk-forgáccsá, |
| üszkös csillagcsókká? Gyötrött nagy szemeimnek mit kell még meglátni? Miféle |
| gyötrelmét a kornak? Miféle bűnét? És milyen hatalmát? Hisz ha éltem is |
| ebben a korban, a bűn e korban, mint a sötétség a bronzszoborban, s e sötétségnek |
| nem volt hajnala. Mit fognak látni még gyötrött nagy szemeim a megmaradt időben? |
| Időm ha lesz még? Időm, ha van? Emberiségemért szégyellem magam. És a szégyen |
| sem elég. Pedig nagyon szeretlek emberiség. Pedig nagyon szeretlek ember! Pedig nagyon |
| szeretlek. Szeretlek: ha bűn, ha elveszettség, ha gőg, ha gyász, ha titok, ha érdem. |
| Szeretlek, mert vagy, mert általad lehettem, szeretlek, pedig nem hagynak szeretnem |
| és akkor is ölnek, ha megcsókolom véres homlokod, ha mosolyommal könnyeid |
| iszom, akkor is ölnek, mert nem mondom, hogy: ölj meg és azt üvöltik: |
| fulladj már, dögölj meg, csigával, hurokkal húzzuk szét a tested és azt üvöltik: |
| nekem nem szabad szeretni! És azt üvöltik: most már hagyjam abba! És azt üvöltik: virágzásom |
| zagyva, és hiába minden szenvedés, nekik ez mind kevés és gyűlölettel pusztítanak |
| engem. Hogy virágzásom, mint a Gyermekdalokban, ahol az élet összevissza lobban |
| a tüzözön-katasztrófa mosoly-halál után és összenő és szétfut, párzik minden, |
| ami lehető és ami lehetetlen, s valami boldog homályderengő, sejtelmes, zengő |
| búrjánzó életzagyvaság vegetáció-Paradicsomkertje az embernélküli-emberutáni |
| sűrű kúsza lét, és egymásba összeforr és vakon búrjánzik szanaszét minden mozgó |
| és földbe-kötve tenyésző valóság, állatból virág nő és virág állattá átfajúl és mekeg |
| a madár és bazsarózsa-fejű a ló, s a létezés undorgyönyör-álma a behemót |
| emberfelsőtörzsű sárkánygyík-újzagyvaság merengő, derengő, sóvárgó, buta |
| öntudatlanságcsíra emberemlékezet-homálya. Ó, Emberiségem! Ó, Emberiségem! |
| Meghalok érted és meghalok miattad! Ó, Emberiségem! Ó, Emberiségem! Ó, Emberiségem! |
| Halálom mért akartad és mért akarod még most is a halálom? Miért akartad? |
| És mivégre? Hiszen úgyis el vagyok ítélve! S te sem vagy más, mint halálraítélt! Ó, |
| Emberiségem! Beszélek érted és beszélek miattad. Mit tudják azok a vak üvöltözők, |
| Brueghel vak gonoszai, mit tudják, hogy hányszor jártam a Pokolban? Nem |
| lovon, nem griffmadáron, nem autón, nem hajón, nem repülőgépen: gyalog. |
| S a Pokolban a Sátán sem andalog, a Pokolban a Sátán is szenved, |
| mert ő maga a Pokol, mert a Pokol a Sátán és a Sátán a Pokol! Mit tudják: |
| az emberszenvedés hol van és hol van, ami nincs, és hol ami lehet még? Ó, |
| mi jön? És mi jöhet még? Miféle Pikkelyszörnyszülemény Nem-Remény és |
| miféle Tébolyidő-Jövő és miféle Mértani Magány és miféle Sötét Duhaj Virágzás? |
| Ó, Emberiségem! Szivemben úgy virágzik a szégyen, mint embercsontváz a |
| tengerfenéken. Ó, Emberiségem! Boldog szivemben úgy virágzik a szégyen, mint |
| embercsontvázak a tengerfenéken, függőleges, hosszú, vastag, zöld homálymárvány |
| víz alatt. Szégyenem virágai csonton-tenyésző színes állatok, kékpettyes lepkecsigák, |
| lila szivacsok, sárga szivacshab állatkürtök, tölcsérgomba-alakú habszövedék-vakok. |
| Mert világszégyenemen, mint tengermélyi embercsontvázakon az öntudatlan, |
| boldog, rabló, ragadozó, vad, vak, mohó, merengő, csápozó, bimbózó, rügykoszorús |
| sejtelem virágzik, mint tengermélyi embercsontvázakon tenyésző virágállatok, |
| mozgékony és merev, hajlékony és puha, kemény és bizsergő állatvirág-burjánzás |
| az egyszerű enyészet fölött a bonyolúlt tenyészet, boldog bizsergő, merengő |
| virágoskert tenyészik szívem csontvázain, kopasz vigyorgó szégyenemen. |
| Mint virágoskert százezer porzója, bibéje, szára, szirma, levele, cimpája, pártája, |
| csipkéje, kelyhe, szőre, pikkelye, lemeze, dongája, érszála, pelyhe, csomója: |
| mint kerten a lángoló és poshadt, égő, duzzadó és roskadt, tüzelő, mézelő, |
| szélben-bolyongó, szikrázó növényi hab: a lábszárcsontokon, bordacsontokon, |
| karcsontokon, kézújjcsontokon, lábújjcsontokon, a medencecsont-lepkeperecen, |
| a csigolyákon szálas csillogó bizsergés-esernyőfejű virágállatok, nyéltörzsű nyálernyő |
| állatvirágok, lila tengeri sünök, piros tengeri csillagok, lila strucctollkalapként |
| szétlegyeződve lengő páfránybokor-állatok, nyitott pávafarok-állatlegyezők, |
| törpe pálmafanyélből kifüstölgő bodros hajcsillagok, esernyőnyelű páraláng |
| narancsszínű árvalányhajcsokor-állatok, lila tengeri mohaszövetkorsók, fehér |
| zsákállat gézkorsó-tömlők, sárga érhálógömb állatcukordinnyék, fehér |
| takonycsápkoszorúval mocorgó állatrózsák, vörös és kék liliomállatok, vörös indalények, |
| tömzsi rózsaszín állatszekfűk, kék szivacsok, piros szivacsok, lila szivacsok, bíbor |
| szivacsok, halálfej feketemintás tengeri tökök, apró rákok, nagy languszták, homárok, hatalmas |
| skarlát csigák, lüktetve lélegző lila korall-legyezőlevelek, sárga szivacshab-életköcsögök, |
| lila állati vattacsomók, piros állatrongyok, kék spermacsokor-állatok, vörös ondólövellés |
| állatszökőkútpáfrányok, élő indák, nyolcszemű gyökerek, kőtokból kilövellő |
| nyálszörny-nemzésfelhők, csőszemű, nyélszemű, teleszkópszemű, sugárbimbószemű, nyeles |
| pávafaroktoll-szemű, dülledt óriás szappanbuborék-szemű kőtüskekőtoboz-kődoboz- |
| kőrácsszekrény-kősünszőr-kőhólyag-kőlángcsóva halak, tűzhalak, tövishalak, kúszóhalak, |
| kacsahalak: a mohó állatvirágzás boldog békessége. S mint marokkal vízbeszórt |
| nehéz aranypénzek billegnek, süllyednek, forognak, lobognak, táncolnak, pörögnek |
| éllel, lappal örvénylenek a kis rebbenő rebbenékeny gyáva és mohó halak |
| a csontvázakban, a csontvázak fölött a márványsóhaj vízben, állatrózsák és |
| piros rákok a széttört koponyákban, mint bazsarózsák egy tökpohárban, s a |
| koponyák szemgödreiben kókuszpálma-törzsű tömény állatszekfűk piros magánya. |
| S a lehullt állkapocs fogsorát zöld moszatnyál-állatenyvhömpölygés fodrozva |
| nyálasan betakarja. Ó, jaj, így virágzik szívemben a szégyen! Mint tengermélyi |
| embercsontvázakon az eleven néma bíborkék habok, mint tengerfenéki árva |
| embercsontvázakon a ragadozó állatcsönd virágzás-magánya! Örök virágzás ez |
| a halálig, örök virágzás az én szégyenem, örök virágzás a szégyen a szivemben, a csönd virágzás- |
| örök, s nem olvad el szégyenem virágoskertje enyves, taknyos halott péppé, ez a |
| bonyolúlt állatszerkezet kert-összevisszaság, nem taknyolódik el szégyenem halottan, |
| mint a vízből kiemelt fehér hólyagesernyő medúza, a fehér nyálhólyag, puha üvegbuborék |
| az ember kezében, mert lassan szétfolyó takony lesz, nem duzzasztja sűrű kék vízfeszültség, |
| s elszárad, mint egy sárga hurutköpés. A szégyen bonyolúlt szenvedés! Egyszerű |
| konok tűz a szégyen az ember szívében! Mint anyatestben foszló halott magzat, |
| öl a szégyen, ha ki nem kaparják, meg nem szülik. Ó, szüld szégyenem a |
| világra szivem! Szüld a fényre szivem halott magzatait boldog fájdalom-énekem, |
| szüld meg férfi-anyaszivem virágbaborúlt csontvázaidat: szégyenem! |
| S ha ez a kor se jobb, mint a tegnapi, a másik: mégiscsak mondom a megszakadásig, |
| a bolyhos reményig, vagy a bonyolúlt halálig, a kopár reményig, vagy az egyszerű halálig, mert megöl, ha |
| hallgatok, s elbúrjánzik a gondon, szines kertszövevény állathabzásával öl meg, |
| ha némaságom bűn-virágzását hordom, mondom és írom, mert jobb, ha |
| kimondom: szivemben a szégyen úgy virágzik, mint embercsontvázak a tengertalajon. |
| Szégyenem szivemből kilátszik, mint éjszakából a bizsergő csillagsűrűség? Vagy |
| ki se látszik, mint földből a halott? Ha nem szégyenkezel, nem lesz holnapod |
| öntelt és kevély Emberiség! Ha nem szégyelled, hogy ebben a korban az őrök a |
| rabok szájába vizeltek, s a fegyveres rabőr letolta nadrágját, gatyáját, |
| s meztelen seggét csókoltatta a rabbal, s seggelikát is ki kellett neki nyalni, |
| hogy a lágerfoglyokat látogató asszonyok vizes liszttel kenték be testüket, |
| aztán meztelenre vetkőztek a férfiak előtt, férjük előtt, fiúk előtt a feleségek, |
| nővérek, húgok, anyák, s úgy nyalták a meztelen asszonytestekről a csirizes |
| sárga lisztet a rab katonák, a kemény lisztenyvet, ahogy a tehén az istállóban a lila sótéglát |
| nyalta, ahogy a gyerek a tejszínhabos lábost, fiú az anyját, férj a feleségét, |
| legény a húgát, az emlőket, csecseket, hátakat, vállakat, csipőket, combokat, |
| a szőrös ágyékgödröket, az öregasszonyseggeket, a kamaszlány-tomporokat, a |
| hónaljakat és karokat, lábszárakat és nyakakat, a fül-mögötti részeket, |
| hogy éhen ne dögöljenek, a gégegödröket kinyalva mohón lefetyeltek a |
| meztelen asszonytesteken, mint a szomjas kutyák, s röhögtek az őrök, azt hitték, szerelmes haláltáncot |
| látnak, pedig hiába, ez volt a szerelem és ez volt a hűség, ez a halálbuja |
| falánk férfiláng az asszonytesteken, s a nők hűsége volt ez, Élő Kenyerek |
| Hűsége, Asszonykenyerek Élethűsége, Kenyér-Kislányok Hűségvígasza! |
| Mert nem hiheted magadat szabadnak, ha nem adsz igazat az anyját-nyaló |
| rabnak, ha nem tudod, hogy zsarnoki és zsenifény korodban mennyi epe volt gyémánt- |
| szikrázatú vörösborodban, amit este ittál mindíg, munka után, kortyolva Sven Delblanc |
| üvegliliompoharából, szerelem után, mikor meztelen asszonyod elaludt már |
| és nyitott szép szájszögletében csillogó finom nyál szikrapecsétje s melle bőrén |
| gyöngyöző szerelempára, s tested könnyű volt, mint egy muszlin-szobor és heréid boldogan |
| pihentek, s eszedbe jutott, hogy most valahol a világon egy férfi péniszébe áramot |
| vezetnek, a húgycsőbe dugják a drótot, a nyelv alá rácsoznak keskeny fémlapot, |
| úgy adják a villanysokkot, a vallató elektrosokkot a rabnak, aki megráng pőrén |
| leszíjazva a drótsodrony-ágyon, míg te betelt meztelen asszonyod nézed boldogan! |
| Szégyenkezem, mert élek. Szégyenkezem, hisz élek. Aki nem szégyenkezik: rég halott már! |
| Szégyenkezem, mert élek? Szégyenkezem, hisz élek? Igen! Akinek szégyene nincs, élete sincs! |
| Akinek szivében nem virágzik a szégyen: eleven halott már, mint egy szélütött, |
| aki ül a széken, fekszik az ágyban fehéren, mint egy emberformájú gipsz-Segal szobor, |
| hosszú vesszője, fényes, redős herezsákja kilóg, mint egy cukordinnye, húgycsövében vékony |
| műanyag-katétercső, a műanyagcső végén duzzadt műanyag-katéterhólyag, vizeletgyűjtő- |
| hólyag, lelóg a földig, mint hosszú vékony kocsányon lógó hatalmas szemgolyó, véres vizelettel |
| töltve, mint félig megtelt lombik, mint feketekávéval félig-tele kávéfőző |
| üveggömb, mint vörösborral félig-megtelt üveg-lopótök, akinek szivében hiány a szégyen: |
| erjedő hullavirág, merev drótrács-szerkezetkürtből kisóvárgó fehér mészliliom, keményített |
| fekete cérnaháló hattyúszobor, fodros kősaláta-varangy, belső szervekkel teli halál-alakú |
| fekete fény, mint egy canopus-edény, melyekbe a halott belső szerveit helyezték a |
| balzsamozás után, hideg canopus-edény, amelyben a halott lágy puha belső szervei vannak, |
| a vörös múmia-maszkos üres test mellett álló canopus-edény, a bebalzsamozott |
| üres múmiatest mellett álló canopus-edény, s a múmia száraz testüregeiben nagy |
| vászonzacskók, nátronnal-töltött, tömjénnel-töltött vászonzacskók, test-kiszárító zacskók, az agyvelő-nélküli |
| koponyaüregben is tömjénzacskók, nátronzacskók, akinek szivében nem virágzik a szégyen, mint |
| kiszáradt múmia fekszik a létezés sötét kőhüvelyében, önmagától jobbra, önmagától |
| balra, önmaga önmagából kikaparva, a közöny s a bűn szárítózacskóival kitömve! |
| Nehéz, hullamerev, halálhalott, szégyentelen Öröklét-Igézet: szívem a te canopus-edényed! |
| Canopus-edény szivemben tested belső szervei, a halottak, örökléthulla-belsőrészt |
| őrző szivem, canopus-edény szivem egy piros csillagon áll, mint vörösmárvány |
| hideg kriptapadlón! Romlandó, lágy, bűzös, zsíros és büdös belső szerveidet őrzi |
| canopus-edény szivem, Gőghatott Szégyentelen Emberiség! Ó, én nem az elmúlást |
| szerettem! Mégis a kibontott halál büdös és bűnös lágy szerveinek tartóedénye lettem, |
| a lágy bomlás, puha émely-romlás halhatatlan árva őrző-edénye, megdermedt |
| kristályhúsú fény, halált-őrző füstölgő canopus-edény! Szégyenkezem, mert élek! |
| Szégyenkezem, hisz élek! Akinek szégyene nincs: élete sincs! Élete annak, mint |
| a cellába zárt vaknak: vak szemei vakon vérzenek, mintha havi menzesze |
| lenne a szemeknek a sötétben, vak ujjai vakon tapogatnak, sziklakönnyes |
| falat, szemüreg-menzeszvéres arcot, és neki ez a világ, a sötét, véres durvaság, |
| a könnyes beton-szomjúság, maga alá ürít, maga alá vizel, s tocsog a húgyban, |
| a szarban, mint a disznó a tele-ganéjos ólban, s ha csajka zörög, evőedény |
| csörög, vagy ivóedény, lábos, vagy bögre, úgy omlik rá szakállasan röfögve és szürcsöl és |
| habzsol és szőrös szemhéjai alól folyik a vér, mint nők hüvelyéből havi tisztuláskor! |
| Most van ételem és van italom. Lányaim megcsókolnak, átölel, megcsókol asszonyom. |
| Ruhám és könyvem van, és versre papírom. Tollam, tintám, füzetem, ceruzám. |
| Most nem vagyok szegény. Mint amilyen voltam. Szivemben angyal néz az elmúlás után. |
| Szivemben angyal játszik hosszú szinarany késeivel. Szivemben hosszú fekete |
| férfiárnyak hegedűlnek, trombitálnak, harmonikáznak, s mint kék lomblevelek |
| kék árnylombjai bizseregnek, mozognak, laposan, csipkésen cicáznak a hosszú |
| árnyhegedűk, árnytrombiták, árnyharmonikák. Szivemben virágos hosszú messzi |
| rét, zöld tarajlástorlódás hosszú fénymezők, ugráló szöcskék, zizegő sáskák, |
| kék fényfüstben állva rezgő vérlemez-könnylemez-aranylemez bogarak, |
| zöld csöndszáron eres lepke-gyertyalángok, szivárványselyemzománc szitakötő- |
| üvegbuzogányok sokszögűre csiszolt többezer-sejtlapos üvegszív-koponyával, |
| s szögletes fekete huroksuhanás: cikcakkos hangos fecske-vonalak grafithegy- |
| kaszabolása a kemény, fényes üvegzsíron, a feszesség-űrhártyapapíron, s a |
| hínáros, zöld bélfodrozású patak zöld moharögein, száraz békanyál-oszlopcsövein |
| fekete vonalsáv gerinc-bordaívű sötétzöld mirigy-Buddhaszobrok ülnek, |
| a kecskebékák, s szemük mint két dülledt arany-hullalégy, mosolyuk sárga |
| nedves jádekő-szemhéj, zsírkő-sarló, jáspis-harangszáj. Szivemben zöld |
| nádas lobog, zöld zománc-csövek, zöld zománclevelek, zöld ágaskodó füstfürt |
| bóbitalángja, zöld bütykök, csomók, élek, erek, tövek, hónaljak, hajlatok, lemezek |
| zománctódulása, zománcsuhogása, zománczuhogása, zöld zománcringása |
| és káka és sás és vizililiom az enyhe, homályos, olajhártyabőrű, moszatos tószéli |
| vízhiganyon, s a meleg simalágy zöldolaj higanylazaság, kékarany higanysűrűség |
| apró, hegyes, szemhéjas, szemgolyós, orrlikas csecsekkel pattanásos: békafejekkel, |
| s a kék tó, mint végtelen lapos membrán, áteresztő sejthártya, titánkönny |
| egyszerű dobhártyája, s az arany vízlapály alján hosszú jegenyék, gömbölyű nyárfák, |
| mint óriás árvaszúnyogok, óriás cserebogarak pikkelyes zöld csáp-árnyai fekete |
| fonalak hálóterebélyében rezegnek, s a sejtmembrán pihésen pöfög, izzik madárárnnyal. |
| Szivemben herékig-érő fekete gumicsizmában, nyakba-akasztott piros gumi-köténnyel, |
| térdig-érő piros gumilepénnyel piros parázs-ormány orrú férfiak mennek a tóparti |
| őszi töltésen, napszámos-lovagok, napszámos Cyrano de Bergeracok, s piros parázsorruk, |
| mint hosszú piros lámpa, mint a lámpás kabóca parázsuborka homlok-orra, |
| négyméteres vastag sárga halászhálót cipelnek, mintha függőágyat cipelne két szolga, |
| a hálóban kétméteres harcsa, kétméteres nyálkás, kocsonyás, síkos ólomszivar, ráng, |
| reng, lobog, leng, forog a szőke sejtes, szitás, likacshorgolásos, levélalakú |
| hatalmas hálószivar, a kötélháló-szitaszivarban az óriási hal, síkos ólomkocsonya |
| bőre kipréselődik a hálósejtek cellás üresség-ablakain, ötezer ólomszemgolyó, tátog, hápog a gigászi |
| nyálkás ólomszivar-kín az összehajtogatott hálóban, mint egy elmebeteg fehér |
| kényszerzubbonyban, lapos szemei őrűlt sárga teleholdak, lapos szemei őrűlt |
| véres teleholdak, a háló kötélkeret ablakain négyes zöld kocsonyafűzfaág |
| bajszai kilógnak, mint zöldüveg angolnák letaknyozva a földig, ott gyűrűzik, |
| karikázik a négy zöld üvegtormagyökér bajuszvég a feketesaláta, sziromkása sárban, |
| mint hosszú gyíkfarok az alkonyi homályban és csillog, mint holdfényben hosszú, |
| görbén fölhajtott gyíkfarok, csillog, mint tűznyál-holdfénytől kiálló, hosszú üvegpikkely- |
| tüsketekervény gyíkfarok. S a két napszámos Cyrano de Bergerac-igásló tántorog, ahogy a |
| harcsa rángatja, rántja, húzza a vállukra kantárosan akasztott sárga |
| hálószárakat, amik áthurkolódva a vállakon, az ádámcsutka alatt a gégét |
| fullasztják, feszítik, s fejük piros a fekete kalap alatt, mint pirosan égő |
| piros halottak-napja gyertya a temetőben az őszirózsás őszi sírokon. Szivemben |
| harcsával-tántorgó halászok! Szivemben óriás, fekete halbárkák derengenek |
| a zsírosan-gomolygó nehéz őszi ködben. S a halbárkák olajos fekete oldalain |
| nagy kövér lukak, mint a halak oldalvonal-pontsorai, a fekete deszka szitarács-szemüregei, s e szemüregekben |
| a folyóvíz a szem, a patakvíz a szürke szemgolyó. Szivemben nehéz, |
| zsíros, hömpölygő, könnyező, madárjajokkal-vérző őszi ködben lépeget egy |
| szorongás-szivárvány mosolyú barna kisfiú, hátán két piros-kantáros feketelakk |
| iskolatáska, kiskabátja van és nincsen nagykabátja, hóna alatt piroskockás |
| fekete palatábla, pirosvonalas fekete palatábla sárga fakeretben, a palatáblakerethez |
| rajzszögezett spárgán-lógó vékony palavessző, ugyanúgy sárga spongyaszivacs és azt |
| gondolja, apját meg kellene ölni, megint részeg volt, meg kellene ölni, és caplat a |
| sárban, mint egy törpe halottasló. Szivemben fekete halottashintó nyikorog az |
| őszi sárban és a hintó hasában mozog a koporsó, mint egy fekete üveghal gyomrában |
| a lenyelt fekete bóbitáshal, s a halottaslovak nagyokat finganak s fölemelt |
| fekete farkuk alatt, mint csókra csücsörített száj: kicsücsörög piros nyálkahártyás |
| végbelük és zöld párolgó ürülék-szénatojásokat böfög, nyálkás mohaszőr- |
| tojásokat, s a barna halottaslovak feje, mint árvaszúnyog bodros tollas |
| csápú homloka, fekete tollcsótárral lobog, s nem tudni: a gyászolók |
| most boldogok, vagy boldogtalanok s nyikorog tovább az esőfénnyel beüvegezett |
| hintószekér, s a kocsis kalapján ködcsokor-akácvirág, mint Ady Endre |
| utolsó kalapján, fényvirág, ködvirág, fénypampuska, ködpampuska csokra. |
| Szivemben Halottak Napja őszi temető! Százezer gyertya ég. Százezer fénypecsét. |
| Százezer lángtollú csigaszarv. Mintha minden sír őszirózsákkal behintett, |
| krizantémokkal beszórt, piros muskátlilámpás csigabiga lenne. Minden sír |
| virágos csupaszcsiga, minden sír fölvirágzott meztelencsiga-oltár, minden sír |
| fátyolvirág-koszorús kopaszcsiga. S százezer csigaszarv mered föl a földből, |
| százezer csigafejcsöcs-viaszrúd-viaszcső-szemtorony, s a recés eres fehér fölmeredő |
| szemágak tolla eres piros láng, ropogó, sustorgó, könnyező eres fénylevél, |
| árvaszúnyog százezer pihés, bodros tollcsápja, százezer boldog égés-szirom. |
| Szivemben forró gyertyafény bolyong a földmélyben a csontokon, csontvázakon, |
| halottokon. Mert lefénylik az ünnep most a földbe, mert lefénylik az ünnep a |
| halálig, mert gyertyalángok rácsarany-szavában hálósan a csontok, csontvázak, |
| halottak. Fényrács-hálóban a koporsók, halottak, halotti ruhák, szemfödők, |
| fényrács-recehálóban a halotti harisnyák, halotti ingek, s a holtak ajkain, lila |
| cimpaszirmain, s a holtak sárga fogain, sárga fogsorain is a gyertyafény aranypöttyei, |
| aranypontjai, lángszeplői, mintha a földben most nagy lakoma volna, mintha |
| a halottak, hullák és csontvázak nyers aranyhalakat zabáltak volna, s most zöld |
| ínyükön, lila ajkukon, sárga fogukon, kék penészrózsa szájukon az aranyhalak |
| aranypikkelyei csillognának, a fogzománcra, a húsrohadásra ragadva, sűrű |
| aranypikkelyek. S a halottak kezén pikkelyekben, pontokban, pöttyökben, szeplőkben |
| a fény, s a holtak nyitott szemein sistergő fénybogarak, s mocorgó fénytetvek |
| a holtak tajtékvirágzás szivén, s a holtak homlokán, péniszén mozgó fénypoloskák. |
| Ó, Ünneppel Bevilágított Holtak Mélyvilága! Ó, Ünnepfény Halottak Emberárvasága! |
| Ó, Csontvázakon Fénylegyek, Lánglegyek, Lángárnyék-legyek, mint temetetlen |
| állatbelsőrészeken nyüzsgő aranylegyek! Ó, Ünneppel-bevilágított Halottak! |
| Hozzátok egyszer én is hazamegyek. Halottak, mellétek halottnak a földbe! |
| Mert a lelőtt szelíd vadaknak, őzeknek, szarvasoknak nincs canopus-edénye! |
| A kizsigerelt vadaknak nincs canopus-edénye. Ott hevernek a föld felett a |
| kizsigerelt állatok belső szervei az erdő-széli deres dombokon, havas lapályokon |
| óriás csomókban, hatalmas halmokban, mint harctéren rothadó katonák, |
| a tüdők, gyomrok, belek, gégecsövek, gyűrűs tüdőcsövek, síma nyelőcsövek, |
| barnán, bíboran, deresen, feketén, szürkén, zölden, dagadtan, véresen, alvadtan, |
| lilán, a tüdőszélek bíbor szivacs-szárny roncsai mázsás halomban, s kutya |
| harapta, róka rágta, varjú rágta, csóka csípte halmazatuk fekete üszög-gomba |
| óriás-ország! Ki siratja a megölt szarvasok Cantata Profana-sorsát? |
| Ki siratja? Sorsukat ki beszélje? Ki lesz az ő canopus-edényük? Szivem |
| a Mindenség canopus-edénye! A kibelezett mindenség, a kibelezett |
| emberség canopus-edénye szivem! Őrző szivemben kifosztott fényhalmazok, |
| elárúlt emberszívek, megderesedett csókok, epeízű csókok, ecetízű álmok, |
| fehér ponttá összezsugorodott égitestek, epehólyag-epevezeték-epekő-epesár-hatalmú |
| megfeszítés-keresztek, létájulások és emberárulások, történelem-halál-szervek, |
| emberiség-működéskeservek hullamasszája az én szivemben. Az én |
| megőrző canopus-szivemben! Örök Belső Hamvak az Örök Tartályban! |
| Irom e verset. Február van. Február 23. Csütörtök. Megöltök? Azt hiszitek |
| Cantata Profana-orvvadászok: megöltök? Megöltök csodaszarvas-vadászok? |
| Megöltök: ha hitemre lőtök, szívemre lőtök? Azt hiszitek, megöltök? |
| Orv golyótok, mint ködön át, fúródik szív-húsomon át, s gyors szívsebem |
| fényesen beforr, hogy fénylenek a szív-hegek, akár az éji csillagok. Énnekem |
| nem ölitek meg szarvas-énekem és szarvas-sorsom abba nem hagyom! |
| Szivemben a Mindenség Fényhalmaz-Lényei, s szavam lombjában a Kozmosz ragyog! |
| Azt hiszitek, ha öltök, meghalok? Mert minden öléstől csak még szebben élek, |
| még szebben születnek a Lények, a Fények, és öldöklésteknek nincs rajtam hatalma! |
| Míg itt a papírra görnyedek: szivem nem remeg. Késetektől mosolyom nem barna! |
| Pedig görnyedő hátam mögött áll, papírra-görnyedő szivem mögött áll Árny-Angyalotok, |
| százmilliárd-fényév magasan tornyosúl fölöttem a nyúlós Nyálszivacs-Sárkánygyíkféreg, |
| a fél világegyetemet bezárja kitárt, széttátott takonycsillónyálkahab-denevérszárnya, |
| a fél világlétszivet tébolyába zárja kinyitott nyálkahab-hólyagcsipkeesernyő szárnya, |
| s nyitott nyálbarlang-szájában százmilliárd égő gyertyájú piros ravatal lobog. |
| Az lenne az én ravatalom! Az a szörnyeteg nyálbarlang-fényágy, az a szajha |
| Láng-Asztal! Világnagy Árny-Angyal nyálodú-szája lenne ravatalod: Remény-Szivem? |
| Élek, hát írok. Irok, mert élek. S nemcsak az ecetes szivacsért, miattatok is szégyenkezem! |
| És ne adjatok ti ecetes szivacsot nekem. Se epe-szivacsot. A halállal föltámadok, nem vétkezem! |
| Késeitektől föltámadok! Gyilkolásotoktól föltámadok. Szögeitektől föltámadok! |
| S a föltámadással élve élek! Fán-hervadó vérüszkös rózsa-fejem: nem a halál! |
| Fán-hervadó vérüszkös rózsafejem a Nem-Halál! A Mégis-Élet az, az Újra-Élet! |
| Fán-hervadó bozontos fekete fejem az Élet Örök Rózsája. Fán-hervadó üszkös ajkaim |
| nem kérnek tőletek lándzsán-fölnyújtott ecetes szivacsot, hogy szivacsotok üdvét |
| szivja haldokló ajkam, szivacsotok ecet-üdvét! Fán-hervadó véres és nyálas ajkaim |
| nem kérnek tőletek fényes lándzsahegyen, lángoló lándzsalevél-csúcson vérző |
| hörgésemig és véres forró lihegésemig nyújtott álnok szivacsot, epeszivacsot, bélsár-szivacsot, |
| vizelet-szivacsot, amit úgy adtok, mint cukros mézbe mártott sárga spongyát, fekete |
| vas-ujjhegyre tűzött lépet, fehér sejtes és cellás, sűrű mézzel csurgó nagyszelet lépesmézet, |
| szürke darázsház cellás papírrózsát, apró sejtkannáiban mézzel betelve, hogy |
| szenvedésemben méznek higgyem ami epe, méznek, ami ürülék, híg emberürülék, |
| híg állatürülék, híg madárürülék, méznek, ami forró embervizelet, sós állatvizelet, |
| hiszen a szivacs abba mártva, epébe, vizeletbe, állatürülékbe, emberi bélsárba. |
| Fán-virágzó testsebeim, lábsebeim és kézsebeim ne mosogassátok olajba-mártott, |
| vízbe-mártott ronggyal, levizelt ronggyal, szétterpesztett lábakkal röhögve |
| levizelt ronggyal ne mosogassátok fán-virágzó test-sebeimet, hosszú, keskeny, |
| kopasz kislány-vagina alakú cimpás és lebenyes, angyal-klitoriszos szív-sebemet |
| és piros temetőbogár-alakú lábfejsebemet és tenyérsebeimet. Nem kell hamis |
| üdvötök nekem, a hamis kegyelem, a hamis csók-segítség! Nem kell a |
| hamis halál-enyhítés, a hazúg seb-csókolás, az álnok szivacs-csókú ajak-üdvözítés! |
| Nem kell a gyáva, ecetbe-mártott szivacsotok csókja haldoklás-megkönnyítés! |
| A kaján szivacs-nyújtás hatalom-lándzsahegyen. Nem kell a hazúg és kényes |
| ál-irgalom, ál-szeretet, a meghatódás epeízű csókja keserű ajkaimra! Nem |
| kell! Nem kell! Nem kell! A villogó hatalom-lándzsaél a szikrázó gyűlölet |
| lándzsa-fémlevél hegyén az ecetbe, mézbe mártott haldoklás-élelem, frissítő |
| haldoklás-ital, hogy ki ne száradjak gyorsan és hirtelen, mint forró, lángőrület |
| napon gombostűre tűzött sárga-feketefoltos fürkészdarázs, tüzes gombostűre |
| fölszúrt gyémántkérdező-kristálylegyező kékzománc-fényparázs szitakötő! |
| Hogy áttetsző hártyás emberkeresztté ne száradjak gyűlöletetek szálkás és tüskés, |
| tövises, rücskös, barna sebkérges, fekete kéregvarratos fájára tűzve, szitkotok |
| és gőgös gyáva mocskotok óriás gombostűivel, aminek gombfejei sárga |
| emberkoponyák és fehér sárkánygyík-koponyák, s villogó tűszárai, mint vastag |
| világkoporsó-szögek. Gyűlöletetek és szitkotok, halálkövetségetek és hatalom- |
| mocskotok bimbózó gombostűivel, halállal-rügyező gombostűivel szögeztetek |
| az Élő Emberfára engem, az Elpusztítás-fára, a Megaláztatás-keresztre! |
| Szétfeszített kezeim, széthúzott karjaim, mint üvegfejű gombostűkkel barna |
| deszkára tűzött eres, kristályablak-palalegyezős szitakötőszárnyak és vastag |
| koponyafejű gombostűvel függőleges fára szúrt egymásra-hajtogatott vérző |
| lábfejeim, mint a szitakötő kékzománc hólyaglánc fölfújt könnyű légzsák |
| vékony vonagló potroha. Nem kell a kegyelem-szivacs-csók! Nem kell |
| az árulásba mártott szivacs epeízű, ecetízű megmaradás-elhitetés csókja! |
| Kegyelmetek elzsibbasztás-csókja, működéstek büdös morfium-csókja nem |
| kell! Az elvarázsolás, a bűvölés, bájolás, hit-tagadás szenvedés-könnyítő |
| morfium-csókja, fájdalom-enyhítő, görcs-szelídítő lidokain-csókja! |
| Nem kell! Nem kell! Nem kell! Se a szívbe-fecskendezett adrenalin! |
| A szív jobb pitvarába szúrt injekcióstű szívet-föltámasztó, szívdobogást- |
| megtermékenyítő adrenalin-ejakulációja, a folyadékgyógyszer-spermium |
| szívbelövellése! Nem kell a szív-elektrosokk se. Nem kell tőletek |
| semmi élet, semmi életlehetőség, semmi gyógyszer-csók, gépi elektromosság-csók, égő |
| adrenalin-csók, semmi szivacs-vigasz, szivacs-könnyítés, csók-meghosszabbítás, semmi |
| röhögve-nyújtott hamis ábránd-szivacs, mézzel-megtöltött viasz-szivacs, szivacsos |
| viasz-kegyelem. Hamis csókotok nem kell nekem, árulás-csókotok, álnokság-csókotok! |
| Nem kell! Nem kell! Nem kell! A gyűlöletetek kell, a bűnötök kell, megfeszítő tébolyotok |
| kell! Gyűlölködéstek és bűnös ítélkezéstek, habzó tőlem-rettegéstek, materiális |
| durva remegéstek! Gyűlöletetek, bűnötök, megfeszítő tajtékos tébolyotok kell! Vak |
| vakogástok, vakon-toporgó üvöltözéstek: az mind az enyém! Gyűlöletetektől |
| virágba-borulok! Bűnötöktől föltámadok! Tébolyotoktól holnappá-újulok! |
| Holnappá-ájulok én! S ti ott támolyogtok a zöld kénkő-fortyogás öblű, krátergáz- |
| leheletű Semmi lila salakszivacs, fekete salaktövis, sárga palaszivacsrózsa- |
| tenyészet peremén egymástól-lökődve, egymáson-tolongva üres szemgödrökkel, |
| kiherélt szemekkel, leforrt szemhéjakkal: Fényre-vakok, Hemzsegő Makogók, |
| Hullámzó Téboly-Árnyalatok, és szemgödrötök könnyet fosik, mint a beteg madár és |
| büdös dögkristállyal kitömött szájatok tátott odvából fekete hosszú nyál csurog |
| nemzőképtelen ágyékotokig és büdös kérődzőgyomor-szívetekben steril hitszegés |
| bolyong, és gyomrotok emésztőnedvei húsotok eszik és hosszú portölcsérek |
| fekete kürtjei száraz aszályos sorsotokban. Száraz tébolyotokban fekete forgószél |
| szemétörvényei tölcséresednek és buta bűnötök úgy vacog forró hitemtől, ahogy |
| vihar-előtti forró aranyfekete nyári szélben a zöldezüst laza gyíkállat növényi |
| laza pikkelyhüllő: a nyárfa. Ezüsthasú zöld pikkelytollait sziszegtetve sárga |
| vad szélhömpölygésben, mintha egy fészekből százezer fölfújt levélfejű kobra, |
| százezer fölfújt pikkelyanyag levélrombusz, ásványkés-pillantású pikkelylevél |
| sziszegne lobogó kétágú kék higanyhorgokkal. Öltök, megöltök? Én le nem |
| merülök! Öltök, mert ölni akartok, hát megöltök? Szögeitektől föltámadok! |
| Késeitektől föltámadok! Fegyveretektől föltámadok! A ti öldökléstek az én |
| föltámadásom! A ti öldökléstek: örök megmaradásom! A ti öldökléstek: az |
| én megújító gyászom, testvirradásom és lélekvirradásom! A ti öldökléstek: |
| Hitem Új Hajnala! A ti öldökléstek: Föltámadásom Gyönyörű Sziklarobaja, s |
| űr-ősidőbe érő fény-ingű szőke angyal őrzi véres kőasztal-sírravatalom, |
| véres és balzsamos és illatkenőcsös és hullakönnyes, halálvizeletes fehér testlepleimet, |
| az átvérzett halál-lepedőt, a fényillatú fehér tiszta rongyot. Föltámadásom |
| rongyát, föltámadtságom nehéz hagyatékát, föltámadásom könnyű lepleit! |
| Ne adjatok hát bódító szivacsot nekem éles emberölő lándzsahegyen! Ne |
| adjatok balzsamos szivacs-kábulást! Halálkönnyítő hazúg csókszivacsot! |
| Halálenyhítő dölyfös szivacs-csókot fekete véres ajkaimra gyilkos lándzsalevélen. |
| Véres fejemen, mint mocorgó, bizsergő, nyüzsgő, bozsgó, gyűrűsen tolongó, kásásan |
| hemzsegő töviskoszorú: legyek örvénylő, zizegő, zengő, zúgó bársonyzománc |
| koronája! Zöld, kék, piros, fekete, sárga, ezüst, arany, lila, szürke, pepita, |
| sakktábla-legyek zengő bizsergés-koronája! Véres fejemen méhek, darazsak, |
| dongók bundás, barnafoltos, sárga, barna, zöld mohaszikra, sötétkék gombakristály, |
| feketeöves, aranydongás, lila-abroncsos, lila penész-mellényinges, tarka |
| szívcsikóarcú, feketebajszú, barnabajszú, lilabajszú, aranybajszú, ezüstbajszú |
| fürtös koszorúja! Véres fejemen dülledt aranyhálógömb, dülledt szárnyas ezüst- |
| szitaszivar, barnavörheny páros gyémántdrótrácshálódobszitagömb pőcsikek, |
| bögölyök forgó, sistergő iszonyat-habzáskoronája! Véres fejemen muslicák, |
| szunyogok, lótetük, csótányok, svábbogarak, fülbemászók, ganajtúró bogarak, |
| szarvasbogarak, ormányos bogarak, bogár-rinocéroszok, ászkák, poloskák, tetűk |
| gyapot-üveg-páncél-páfránytoll-pihedárdalobogó-ág-pálca-fűrész-karom- |
| szívócső-vértölcsérhólyagdárda-szőrfacetta-láng-ásványi rovartűz-tébolykoronája! |
| Véres fejemen piheláng-szökőkútak, pihetoll-bóbitatornyok, állati palalegyező-harmonikák, |
| kettős potrohsarlók, dupla szelvénycséve-seggháromszögollók, kristálykaktuszdinnyék, |
| ásványi kőrózsa-salátabokrok, állati kaporvirág-csipkegolyókoszorúk, mocorgó |
| drótkosár-lámpabúraharangok, megszilárdúlt penész-szőrű taknyok, pettyes, szagló-üreges |
| ízelt bunkók, buzogányok, pálcák, csövek, rudak, állati nádbojtok, állati barkák, |
| sarkantyútüskék, tarkótüskék, gégetüskék, homloktüskék, halántéktövisek, pehelyfüst- |
| pálmafák és pihetűz-fűzfák, tarkónyergek, orrlemezek, halántékpántok, szem-vályúk, |
| pofalemez-árkok, koponyaváz-élek, páros-szemelválasztó recereszelő bordaívek, |
| pontok, szögek, csőnyílások, csőgyűrűrugók, csőhengerek, csőlemezek, szögecsek, csavarok, eresz-fülek, |
| kiugró homlokpárkányok, dongák, szelvények, hátlemezek, haslemezek, petefészkek, |
| petezsákok, petecsövek, ondócsövek, ondózsákok, nemzőcsövek, rovar-herék, ürítőhólyagok, |
| ürítőpontok, ürítőlemezek, neuronszálak, hólyagszívek, hólyagláncgyomrok, garatok, |
| garatmirigyek, torkok, gégék, szaróhüvelyek, kristályvizelet-prések, pontszemek, |
| összetett szemek, szívószájak, harapószájak, rágószájak, tüskék, vállak, mellek, |
| hasak, nemzés-rózsák, bütykök, csomók, térdek, karmok, sarkantyúk, körömhegyek, |
| fésűk, kefék, gereblyék, villák, ollók, őrlőlemezrózsahengerek, kések, dárdák, üvegtűk, reszelők, |
| puhaságok és merevségek, lágy lebenyek és kemény szövetek, mohás hónaljak és |
| csontos combtölcsér-bádoglemezek, recék, sávok, pántok, zsindelyek, pikkelyek |
| dagadt lángoló, láncos, drótos, spárgás száraz őrület-lüktetéskoszorúja. És koszorú |
| épűl koszorúra és koszorúra ragad újra koszorú, és koszorú habzik másik koszorúra, |
| s a lüktető légykoronán darázs-méh-dongókorona, s az őrületkoronán zsivajgó |
| tébolykorona, a méh-dongó-darázskoronán skizofrén pőcsik-bögölykorona, |
| s a skizofrén pőcsik-bögölykoronán páncélos, szarvas, ollós, fűrészes rovar-bogár-korona, |
| s azon a muslicák, szúnyogok nyüszítő, síró, nyávogó, nyafogó, vinnyogó, sípoló |
| émelyláng-koszorúja, s földagad véres fejem egymásra-épűlt és egymásba |
| bozsogva, gomolyogva átfolyó mozgó, élő, mohó, ragadozó, vastag, zománcos, páncélos, |
| gyémántos, ásványos, porcelános, mohás, szőrös, enyves, bolyhos, piheláng-szökőkutas, |
| kék, zöld, piros, ezüst, sárga, barna, arany, fekete, lila, vörös, szőke, ezüstpepita, |
| aranysakktábla élőlény-kalászkoronája a világűr fekete Árva Térségeibe, |
| s összekeveredik a csillagokkal, csillaghalmazokkal, galaxisokkal, galaxishalmazokkal, |
| szupergalaxisokkal, szuperhalmazokkal, az élő fürtös, csigás, korongos, lepényes |
| istenagysejt-halmaz kristályszivacsokkal, fényszivacs-halmazállatokkal, ez az én |
| űrbe-növő szenvedés-szivárványglóriám, véres fejem űrlény-szivacsfényhalmazokkal |
| összekevert végtelen glóriája, ez az én megváltás szivárvány-életkoszorúm, |
| véres fejem egymásra-rágyűrűző, egymásból-kidagadó állatszivárvány koszorú-glóriája! |
| Összekeverve csillag a bogárral, összekeverve halmaz a madárral! Mert véres fejem |
| sötét űrbe dagadó rovarkoronája körűl, mint szivárványglória: világító boldog |
| lepkekoszorú, s a boldog lepkekoszorú körűl énekesmadarak halhatatlan ének-koszorúja, |
| s az énekesmadarak éneklő glória-koronája körűl ragadozómadarak őskövület |
| lebegés-koszorúja: héják, sólymok, sasok, ölyvek, kárókatonák, kormoránok, baglyok, |
| keselyűk, dögkeselyűk. S e madárgyűrűk szüneteibe, réseibe elhintve a futómadarak, |
| gázlómadarak, röppenő-madarak: flamingók, pelikánok, íbiszek, hattyúk, fácánok, varjak, |
| pávák, gémek, albatroszok, sirályok, libák, fürjek, kacsák, struccok, emuk, denevérek, |
| kacsacsőrű kutyák, papucs-csőrű madarak, gólyák, harkályok, papagájok, tukánok, |
| tűzmadarak és jégmadarak. Im, az én Mindenség-Töviskoronám! Im, az én |
| világűrbe-növő világűr-koszorúlángom! Énekel, bozsog, sír, ugat, sikít, rikolt, rikácsol |
| víjjog, hörög, károg, fütyöl, csattog, ketyeg, kukorékol, hápog, zeng, cincog véres fejem élet-glóriája! |
| S függök szégyenemen, mint barna kereszten. Mit akartok? Gondoltok-e az ember fiára? |
| Gondoltok-e, amikor öldököltök? Szemem előtt, a februári délelőtt függőleges ólomlemezén |
| Matthias Grünewald lila óngyökerek véres csavarodása Jézuskrisztusa függ, az ácstól |
| nem-nemzett fiú! És vércsík délutánt hörög, s vérsziklaomlás alkonyt hörög az ólomkéreg- |
| istenalkonyat. Igy maradtam veletek magamra. Nincs más hatalmam: csak szivem hatalma! |
| Világegyetem-keresztre kötözött emberi szemgolyó. A Látás Megfeszített Gyönyörű Hatalma. |
| Hogy sír az ember? Könnymirigy, könnyzacskó, könnycsatorna, könnypont. Matthias Grünewald! |
| Szivem könnypontján nehéz könny csorog ki. Szégyen, szégyenem: szivem könnypontját el ne takard! |
| Az ember könnypontja ott van a múlt-időben, a múlt-idő méhében, mint petefészek a nőben. |
| Az emlékezet könnypontja. A létezés könnypontja. A könnymirigyek a múlt-idő szivében. |
| Az egyszeri múlt-idő szem-hüvelyében. Az a könnypont nem mindíg a halál! Az a könnypont: Megmaradás-Éden. |
| Az a könnypont az értem-jött szabadság. Az a könnypont: ballagó szőke kamasz-katona hajnali hóesésben. |
| Ó, az a könnypont! Ó, az a szőke kiskatona a hajnali hóesésben. Ó, az a szőke kiskatona |
| szenteste után a hajnali hóesésben! Jött az utcán, jött lefelé, jött az utcán hajnali hóesésben. |
| Hátán zöld fülekkel megcsomózott kicsi zöld zsák, mint egy iskolatáska, hóna alatt |
| dobtáras fekete géppisztoly, jött az utcán szőkén merengve, a havat rúgdosva, mintha |
| más dolga se lenne, a havat rúgdosva zsíros csizmaorral. Jött, mint egy ballagó szőke |
| kiscsikó és zizegve, rácsosan, lazán, függőlegesen befolyta a hó, mintha nagy ritka-likacsú |
| lomha rostablakos gézkötegek omlanának lobogva lágyan föléje és köréje, mintha |
| puha és mégis durva cérnahorgolás végtelen fehér függöny omolna a ballagás szőke tüzére, |
| s a puha, durva, lobogó rácshuzatomláson, az omlatag, könnyű fénynehéz függönyzuhanáson |
| átderengett a kemény kezdő lángtespedés, a szűz viasznyers üvegesedés, a világtűz, |
| valahol kakas kukorékolt kéken, ló nyerített barnán, piros tehén bőgött piros ámulással, |
| s csönd volt, s a háborúnak vége. Ballagott a kis, hógömb-akácos utcán lefelé, a tó |
| felé: a béke! Homloka szőke tincsein a könnyű égi só, ikrás kristálykupacban a |
| fehér legyek. Ó, az a könnypont! A könny petefészke a múltidő szivében! A szív |
| könnymirigyei! Életem könnypontja! Mert van könnypontja mindenkinek! Nemcsak |
| a szemében, nemcsak két szemhéja között, a rózsaszín szemhéjperemívek belső |
| csónakcsücskében, a szemgolyók mellett, a könnyek kútnyílása, a könnyek pontkapuja, |
| a könnyek petevezetéke végén, a kicsi könnyszülő pont, a könnyek apró hüvelynyílása! |
| De az ember szívében az a könnypont! Az ember szívében is a könnymirigyek |
| duzzadt petefészke! Az ember szivében is könny-szülő magzathólyag, a könnyek |
| hüvelycsatornája! Az ember szivében! És boldog vagy ha tudod, mi az a volt-állapot, |
| amitől szived könnypontja kinyílik, mint szüléskor asszony hüvelye, és szived szülni |
| kezd és szived sírni kezd, s az emlék kék hártyaszivárvány szigetére folynak |
| szived könnyei! Létem könnypontja, az enyém: az a szökevény-katonaifjúság, az a |
| buja bujkálás a fegyveres rettegés-vadonban, az a szabadságom-itt-van-a-szivemben, |
| az a nem-nem!, az a dac diadalma fekete szökevény-ifjúság, az a lassú rácsos |
| hózuhogáson átderengő világtiszte újkori hajnali fény, az a gyűlölethalál-szabadságszomjúság! |
| Az a velük-nem, csak-ellenük! Az az ittmaradok és megmaradok! Az az a |
| hajnalok hajnala térgörbe sugárfénylap a vastag, sűrű hórácsdoboz-csipkekatedrális |
| téli gótikus toronyhalmazai fölött, az izzó hócsipkekastélyok űrbe-ágaskodó mészrost- |
| szökőkút-pálmafaligetei fölött a béke bonyolúlt embersége és egyszerű embertelensége, |
| a megmaradás kifosztott emberisége fölött a téli selyemsugárzás sárga omlatag |
| szivárvány-világvirága, ifjú szivem föltámadt emberség-mosolya, mint behavazott |
| Krisztus-szobor, havas kő-Jézus behavazott téli temetőben. Szivem könnypontja |
| ott a múlt-időben! S ha rámvillannak a hangból a képek, ha szememre |
| folynak a fényből a képek, ha szivemre nyerítenek éjszakám képei, mint |
| toporgó, ágaskodó, csikorgó gyémántos apokalipszis-lovak, mint filmvetítéskor a |
| szines vagy fehér-fekete zuhatag-képvonulás, háború, szerelem, győzelem, gyilkolás, |
| emberárulás, meztelen gyereksírás halott anyja mellett, sorozás, rúgás, ütés, tarkón-lövés, |
| bitang hadak elől bújdosás, fölvirágzott fúvószene, háború-asszony búcsú-csókja |
| a tehervagon előtt az állomáson, árván ácsorgó gyerek a sinek között a háborús |
| állomáson, elhurcolás, kitelepítés, Petőfi Sándor könnyű szigora és Arany János |
| ezüst-derengésrózsa világbánat-mosolya, Hantai Simon vacogó fehér búcsúcsókja |
| Fontainebleauban, a vasútállomáson, mielőtt a vonat elindúlt, amikor már a |
| vonat elindúlt Párizs felé, s csak állt remegve és vacogva, mint egy gyűrött zöld |
| kordbársonynadrágba, lötyögő hosszú fekete zsákpulóverbe bújt vörhenyes árva tacskó, |
| piros kutya-könnytelenség zöldkockás szürke sállal betekert nyakával és |
| cipője csámpás sárga bársonyfélcipő és megfordúlt és ment és vissza se nézett, ment |
| görnyedten a fontainebleau-i állomáson és két nagy piros festőkeze lelógott |
| meggörbűlt testoldalain, mint megigézett flamingószárnyak, én meg az ablakon kihajoltam, |
| még kiabáltam, még mosolyogva szóltam, aztán az állomás eltűnt a kanyarban, mint |
| mikor iskolába jártam naponta vonattal Bicskére, Budapestre, ha sorsomra-virágzik |
| a múlt, meg valami jelen, mint téli táj, vagy tavaszi táj, vagy nyári táj, vagy őszi táj valami |
| egyszerű jajban, mint kanyarból kiegyenesedő vonatablakból a párás, vagy havas, |
| vagy véres, vagy sáskazöld messzi lankás, hegyes vidék, mikor a vonat kiegyenesedik, |
| mint a hernyó, s görbe szelvényei most már egyenesek, a vagonok szelvénygörbéi csillogó |
| egyenes szelvényszeletek, s apró fényhártyakockák a villogó vonatablakok, ha sorsomra-nyílik, |
| a Történelem, s az is virágzani kezd, ami történt velem, s a múlt-virágzást tudom |
| és nemcsak képzelem: ifjú vers-szívem zokogni kezd nem-vénülő 56 éves szivemben! |
| Szivem könnypontja vérzeni kezd. Erjedni kezdenek szivem könnymirigyei! És sírok |
| és sírok és sírok és sírok és sírok és sírok, mint kisgyerek ha megütötték, mint |
| kisgyerek, ha arcul-ütötte gőgös felnőtt durva férfi, mint kisgyerek sír, mert durván |
| pofonvágták, pedig rosszat sose tett, pedig elment volna a boltba, mert oda ment, |
| ahova nem szabadott volna, és mit keres ott a kamasz, ha szegény, mit keres ott a |
| kamasz, ha költő, s éppen kommunista? Hidd el, úgy ütöttek meg akkor, 1946-ban, |
| csak mert én is voltam, csak mert én is lenni akartam, hogy szivemben az |
| ütő tenyér piros szégyen-nyoma, mint fossziliában az ős-sárkánygyík talpnyoma, |
| a két-méteres csipkés lépésnegatív-sárkánytalperezetfalevél az ősi kőben, |
| a kővé átlényegült ősiszapban, ősidőben, s izzó piros szivemmel elértem, hogy megkorbácsoltak |
| 1944-ben, korbáccsal vert egy német katona 1944 májusában, szaladtam a |
| májusi sárban, ő meg utánam, s szíjkorbácsával, a fonott hosszú gyíkfarokkal |
| úgy ütött, ahogy utánam szaladt, mint apró fekete szamarat, véresre vert és |
| majdnem agyonvert. Szerettem volna fegyvert, dehát honnan szereztem volna? |
| Azok az ütésnyomok, mint ős-sárkánygyík-fogsorsebnyomok, Dinosaurus-harapásnyomok |
| a megkövűlt ősidőben. Azok a korbácsnyomok a hátbőrőn, nyakbőrön, arcon, |
| fejbőrön, kezeken, mint piros dagadás-kukoricacsövek, piros krokodílusharapások, |
| kék kajmánharapások lukrácsos, fonadékrácsszitás keskeny kukoricacsövei! |
| Piros-kék ütés-kukoricacsőhalom lett a hátam, véres csíkokban és vizenyőhólyagos |
| púpos hosszú sávokban földuzzadt hátam bőre, mint galapagosi gyíksziget: |
| egymásra-hágva, egymásra-mászva, egymáson-hemzsegve a húsomból kiálló |
| egymást keresztező, egymást fonadékosan és szelvényesen pálcázó kék leguánok, |
| piros szalamandrák, zöld sárkánygyíkok; lehullott piros ecetfalevelek és |
| lehullott piros eperfalevelek és lehullott vörös szederfalevelek csipkedombja, |
| hólyagvonaldombja volt a hátam. Rég volt? Igy volt! Szívem kiforrta sebhelyeit! |
| És nem ez az ütés könnypontja a szivemnek, nem ez a korbácsolás! Engem a fény nem vakít, |
| sem az ütés! És mért ne látnám a megmaradás könnypontjait az emberiség |
| külön-közös és együtt-szívében? Az a könny sose szégyen és sose szégyen: az élni még! |
| Sebhelyes szivemben mégis ott a szégyen, mint sűrű vörös poriszap-üledék a borban! |
| Hát miféle korban éltem én, hát miféle korban élek én? Miféle korban? |
| Miféle század ez, amely megöli azt, aki örömre lázad, s úgy lövi le forradalmárait, |
| mint vadász a veszett rókákat, vadász a veszett kutyákat, hátukon, mellükön, |
| homlokukon füstölgő véres lukak fekete óriáspontjai, s vastag vér lő ki |
| a testekre-rácsozott lövéslukakból, s állnak még, pedig már halottak |
| a kendővel-bekötött-szemű, vagy hátrafordúlva csavarosan megpördülő |
| futni-akaró ember-szökőkutak, mert feketepont-szitarács testükből |
| úgy lövell ki tollseprűs csövekben a vér, mint szökőkutakból a fölrózsálló víz- |
| páfránytollcsokor. Új évezred jön nem sokára. Ez volt az ára? Ez volt az ára a jövőidőnek? |
| Ez volt az ára az atom-reménynek? Iszonyat-árnya az emberi fénynek? Bolygó szegénynek? |
| Hogy versem, a csipkeláng, mint síron nőtt virág? Ez volt az ára a küldetés-dacnak? |
| E bolygó-sír? A Földgolyó-halott majd? Ez volt az ára? Ki mondja majd a halált tavasznak? |
| Ha emberiség-hamuval behavaznak Gyönyörűségem, Mámorom, Hitem: Földgolyó? |
| Hiába a Szív Könnypontja, a Bánat Könnymirigyei: nem sír az Isten se utánad, ha |
| magad ölöd magadat halottá: ember, ha büntetésed ráhúzod magadra, testedre és |
| szavadra, mint égő máglya-inget, vörös tűz-ruhát, s maradékod üszkös csontcsomó. |
| Ez volt az ára, emberszégyenem? Látomásom álma démon-énekem? Az Itélet Palástja |
| hol van? Mert nem lehet hogy ne legyen szégyenem, hogy amikor éltem, abban a korban: otthonukból |
| elűzött milliók vándoroltak a fagyott földeken, meztelen-négykézláb másztak a porban, |
| s földet ettek, mint a föld-evő afrikai gyerekek, s a szülők gyermekeiket megették, |
| embert evett az ember, gyerek az apját megette, férj a feleségét, feleség a férjét, |
| testvér a testvérét megette, öreg a fiatalt, öreget fiatal, s megettek mindent a |
| vándor-milliók, földet, füvet, fakérget, levelet, férget, futó vadat, halat, varangyot, |
| elfogott madarat tollastól-tarajostól-csőrőstűl-karmostól, kígyót kalapostól, |
| gilisztát, bogarat, levelibékát a fáról, méhet, mézet, darazsat, dongót, lepke- |
| pikkelykönyvet, pille-zsindelyfüzetet, bogyót, állatürüléket, piócát, pókot, szitakötőt, |
| két-kézzel széttépett rókát, nyulat, gyíkot, tarajosgőtét, csigabigát házastúl, |
| ondóspárgán lógó ondóhólyagostúl, vadtojást, pockot, egeret, patkányt, cickányt, |
| nyusztot, nyestet, menyétet, vadmacskát, nyércet, görényt, gólyát, gilicét, csincsillát, |
| hörcsögöt, vidrát, hódot, mókust, harkályt, tövist, virágot, kórót, penészt, csalánt, |
| s ha iszonyat-látomásom tovább-szövi magát, s a halálig fénylik le a láng: |
| a ravatalokról a holtakat leették, kiették a halottakat a koporsókból, a temetőkből |
| kiették a halottakat, kiették a holtakat a földből s kézzel-kapkodva, szájjal-tátogva |
| az ugró szöcskét, szálló sáskát, fekete lakkvillám-tücsköt, hártyahólyagsípot, |
| fújó kabócát! És hógödrökben, földlukakban ültek az Emberirtózat Zabáláshegedűk! |
| Másutt meg meztelen röfögve négykézláb mászott a márványpadlón a költő, az ember, mint |
| a disznó, herezacskója, pénisze lengett combjai között, mint fényes kis lopótök, |
| s herén-rúgdosták s leköpdösték fénylő habos gyereknyállal. S a diktátor |
| emberhúst evett, hűtőszekrényében emberhús fagyottan, hűtőszekrényében zuzmarás |
| emberhús! Másutt meg! Mi volt már? És mi lesz még? Jaj, mi lehet még? |
| Mindenség-ólomlemez legyezőjét kinyitja az alkonyi téli rühesség, |
| s az ólomlemezek világnagy, hosszú ékalakú réseiből, az ólomlegyező szigorú |
| szüneteiből sűrű nehéz nyúlós világvér csurog íróasztalomra, s bevérzi |
| az ólomtollakkal szétlegyezett alkonyat arcomat, kezemet, verspapíromat, |
| s vértől zebracsíkos itt a levegő, mintha egy nagy piroscsíkos üveghártya-zebra |
| állna írószobámban, vércsíkos csöndzebra, s én ott ülnék a csöndzebra |
| piros szivében. Három óra ketyegi be a csöndet: egy a könyvespolcon, egy |
| az íróasztalon, egy a karomon. Lassan megjön az este. Ülök sűrű, gyors |
| ketyegéshalmazba temetve, mint homokdombban a füvel-kitömött-hasú, fűvel- |
| kitömött-koponyájú szkíta király. Sivatag-fejedelem. Holnap temetni megyek. |
| Rokont temetni holnap a falumba. Szerettem őt. A halottat. Részeg borbély: szerettelek! |
| Holnap talán nem esik a hó. Mert ami volt, elolvadt a hó. Az ablakpárkányra ugrik |
| egy feketerigó. Fekete tolla fényes, mint a láng. Sárga csőrével az üvegen kopog, reszel. |
| Aranycsipkegyűrűs barna szemében csillogó, mohó kíváncsiság. Embersors! Rigósors! |
| Holnap temetni megyek. Anyámba karolok. Holnap temetni megyek. Megnézni a halottat. |
| S majd egy pohár vörös bort iszunk a halottas háznál. S az ablakon benéznek mind, akik valaha voltak. |
| Benéz apám és arca mint a Hold és boldog szivemre teszi szeplős fehér kezét. |
| Nagy keze szivemen, mint szeplős szőke pók, mint rozsdaszeplős sárga rák, a bimbótorzs. |
| Majd hazajövök. Majd megmosakszom. Szivemet nem mosom le! Szeretni kell a kéz-csókot, a halottakét! |
| Mert az emberszívről a halottak kézcsókját nem szabad lemosni! A halottak |
| kéznyomát szivünkről. Szivünkről a halott kezek csókját lemosni nem szabad! |
| Szívbőrünkről a halottak kezének fényes és hideg csókját. Én sose mostam le a halottak |
| csókját szivemről! Mint madárpókok, madárevő pókok, vörös languszták, lila homárok |
| mászkálnak szívemben a holtak fényes kezei. Mint köveken pókok és rákok gyémánt- |
| rügyes selyemcsúszással, ásványbimbós gyopár-járással, csontos, szelvényes, pajzsos, |
| pettyes, ízelt, teleszkóp-gyümölcs legyező-lépegetéssel. És csúszásuk árnya és járásuk |
| árnya és lépésük árnya az eleven, töprengő sziven mozgó, nyikorgó árnyvonal-szerkezetek, |
| csikorgó barna árnypálca-legyező gépezetek huzalos, szögletes sejtelem-virágzása. |
| Árnyvilág-sziszegések sejtelem-csókja: a halottak kezei szívünkön. Fekete árnycsók- |
| sejtelemvirágok: a halottak keze boldog szivemen. Nem mosom le a halottak |
| csók-kezét szivemről. Nem mosom le halottaim csókját. Szivemről nem mosom le! |
| Ó, halott kezek! Kézárny-halottak! Szivem pók-sziget! Szivem rák-sziget! Ó, szivemen-nyüzsgő halál-kezek! |
| Mert a halottak csókja is az én hitem. Mert a halott-kezek szívcsókja is az én jövőm! |
| Mikor jön el az én időm? Az én időm mikor jön el? A temetőben már tavasz volt. |
| „Már metszenek”, mondta valaki, „már metszik a fákat”. A fákat is meg kell |
| metszeni. A rózsákat meg kell metszeni, a szőlőt is meg kell metszeni. Nagy |
| fényhártyahólyagok, lengő, szikrázó páracsönd-lepedők, hólyagos sárga fényvizenyők |
| puha feszülései, szilárd lobogásai áttetsző sűrű halálközönyében tar jegenyék, |
| kopasz nyárfák, fekete ólom-szivárgás akácok. Egy varjú keringett a ragyogó |
| égi lepedékben, tollas fekete káromkodás-korpusz a mennynélküli kék |
| egyszerűségben, valahol metszőolló csattogott, mint öreg fém-madár. A vedlő |
| kis temető-kápolna, mintha egy farkán-ülő, fölágaskodó gyík szimatolna, szivárványos |
| tömény hüllő-farkából fölmagasodva, emberkezű, behajtott hátsó lábaira támaszkodva |
| figyelt, két mellső lábát a kréta-szemgolyó Holdig növő fényborostyánra támasztotta, |
| mint függőleges sárga kőre mellső lábait a gyík, látszott sárga pikkelyvirágzás |
| hasa, nyaka, torka, gégéje, tokája, s mohosan becserepezett hátán és zöldtűz |
| kúpfején a fekete vaskereszt meg a kis ecetfa, mint a csikóhal kék kocsonya-ecetfa |
| szarva, halcsikó lila takonylomb-csáptornya. A vedlő, ágaskodó csöpp halottas- |
| kápolna, olyan is volt, mint egy ágaskodó, szögletes, kockás, csipkés, tüskés, zöld |
| uszonytollcsokor-legyezőfüles csikófejű hal, fölágaskodó függőleges állatásványarany |
| pislogáskérdőjel emberszemű tengeri csikó. S mint szüléskor megrepedt tüskés |
| hím csikóhal-pocak, a vaginásan szétrepedt férfianya halcsikó-költőtasak, |
| mint egy asszony szüléskor kitáguló vaginája, az áttetsző dagadt szivárványfénygolyó |
| véres férfinő-hüvelyhasadása: a halálszülő sárga kicsi templom ajtaja, |
| a halottal-magzatos csöpp sárga kápolna hüvelynyílás-asszonyajtaja. |
| A halálvaginán bementem. A halálhüvelyen bementem. Mint mítoszban |
| a Halálasszony vagináján bebújik a férfi, hogy a halál asszonytestében a halált |
| legyőzze. S kimászva a száján: legyen halhatatlan. Vaginától a szájig mászva |
| az Asszony-Halálban: a Halált legyőzze vándor-mámorában, átmászva belűl |
| a halál-asszonytesten, hüvelytől a szájig: a Halál-szájból a Halhatatlanságba |
| kiessen. Halálvéresen, halálbüdösen! Halálzsírosan, halálenyvesen! De élve, |
| élve, élve! A halhatatlanságért sorsát nem kimélve. Halálszarosan, halálgőgösen, |
| halálepével besározva, halál-emésztőnedvek, halál-emésztősarak lucskával |
| szőrében, hajában, a duzzadt hugyhólyag, az égő hólyaglámpa mellett, a petevezetékek, |
| lombos mirigyernyő petefészkek mellett csúszva, mászva, a hernyós vastagbelek, tekervény- |
| lüktetés vékonybelek között, a savas gyomorban, a vesék vízesés-áramzúgása mellett, a |
| máj lila árnyékgalaxisa mellett, a nyálkahánytorgás-óceángyomorban, a nyelőcső |
| redős villogás-kútjában, a haláltüdők piros zokogás-buborékvilágfái árnyában, |
| a halálszív hidrogénbombarobbanás bíbor lökésszobájában mászva, mint meztelen kukac |
| piros almában, a torokig, a gégéig, a szivacsparázs mandulákig, a finom fényes eres |
| torok-klitoriszig, a nyelvcsapig, mászva a bíbor nyelvhát titáni lapulevelén, mint |
| egy csöpp pettyes katicabogár a hajnal álomszivén, a szájpadlás eleven zománcbordarács |
| templomhajójában, a sárga márvány-templomoszlop fogak között, mintha viziló |
| tátott szájában mászna fehér hangya, a viziló piros istenvaginavirág nyitott szájában, |
| kozmikus fogai között: hogy halál-szájból végre megszülessen! Szájból szülessen, |
| ne méhből, hüvelyből. Szájon szülessen, halálszájon kicsúszva, mint véres |
| asszonyhüvelyből a véres újszülött. Mert itt: lent az indulás és szájból születik |
| a kezdet. Halálvaginán bújsz be s a halálszájon bújsz ki! Itt alúl a kezdet |
| és fönt a virágzás. Alúl a párzás s fönt a születés. Ez a mítoszi haláltemetés! |
| Alúl párzik az ember, s alúl is szül az ember. De más a vers-nemzés, más a vers-születés! |
| Mint ez a mítosz: a költő sorsa is ilyen! A Halálba bújunk, átmászunk a Halál |
| testén belűl, s kivirágzik a Halál száján szívünk mindenség-fénypontszövetsége! |
| Halál-vaginán bújik be a költő s a Halál-szájból születik meg hite csillag-éje! |
| Az ágaskodó férfihalcsikó pocak-szülőhasítékán bementem. A fölágaskodó |
| gyíkkápolna szűzhártyátlan halál-hüvelyén bementem. A sárga kőgyíkgyomorban, |
| a sárga kő-halcsikógyomorban a halott! Ott az összezsugorodott kicsi halott |
| nagy sárga koporsóban. Mint egy aranyfejű, hanyattfekvő kis fekete tücsök. Fehér |
| ingben, zöld nyakkendőben, apró feszes fekete ruhában, vastag fehérselyem szemfödővel |
| derékig letakarva. Mint egy halotti asztal földig-érő, fodros damaszt-terítővel. |
| S deréktól a vízbe-mártott fésűvel pontosra, símára fésűlt hajú koponyáig, |
| mint egy hatalmas átlátszó vízbuborék, törten, szivárványosan csillogó szappanhólyag |
| sárga ujjhegyen, mint egy óriási kettős ásványikra görbületlepény szitakötőszem: |
| a koporsóból kiálló celofánhólyag, átlátszó nylon-buborék, csillogó, redős, |
| szelvényes, üveges, tört anyagszélei a koporsóba körben begyűrve. Mintha |
| óriás ikrás gyémánthólyag-szitakötőszem nőtt volna a halott fölé a félkoporsóra, |
| óriás esőhólyag, mintha óriás celofán-veidlinget borítottak volna a halott teste |
| fölé, óriás gömbölyű celofánkalapot. S a csillogó celofánkalap alatt a halott. |
| Az átlátszó műanyag-üst, az átlátszó műanyaghártyafüst-gömbkupola |
| alatt a halott lila szigora, arany ásvány-tébolya. S az a feszes, horpadt, gyűrt átlátszó |
| celofánhólyag-koponya, mint egy kicsinyítő üveglencse, mint színes szemgolyó |
| fölött pontatlan, lötyögő kicsinyítő kontaktlencse: a halott fejét |
| feszesen, fényesen lekicsinyítette, s hatalmasra növesztette a halott két nyitott |
| világoskék szemét. „Kinyílt a szeme, nézd a szeme kék, addig dobálták, |
| addig ráncigálták, míg kinyílt a szeme, nézd, a szeme kék!” Két világoskék |
| üres buborék. És nincsen pupillája, pupillája kék, pupilláját is befolyta a kék. |
| Ugyanaz a kék. Hólyagszeme pupillátlan, mint H. Michaux kék szeme. Tűszúrástalan kék tojás. |
| A halott: kis feszes fekete tok. A halott: csöpp fehéringes, zöldnyakkendős |
| fekete tok. A halott feje: hegyek, csúcsok, ívek, horpadások, szögletek, élek, kagylók, |
| pántok, görbék, vonalak, mélyedések, csapok, hullámok, sávok, huzalok |
| sárga-arany-lila-zöld-bíbor-skarlát-vörös-kék-hipermangán-jód összege. |
| A halott feje: feszes, síma, görbe aranypánt, lila bádoghorpadás-halántékok, |
| jobbra-balra két aranylemez-horpadás, aranyszelvényszív-potrohcsücsök |
| áll, sárga cseppkő-kés orr, zöld keskeny bádogszirom száj, aranyhártya- |
| bőrtüske gége, lila üvegcsigaház-fülek, aranyvonalak, aranyhorpadások, |
| aranyszelvénylemezek, aranyfeszesség-homloklemezfelületek, aranylemez-potrohszelvények |
| összezsugorodott törpe szövetsége. A halott feje: az elhagyottság szines üledéke, |
| dzsungelbogár szines többszögű kristályrúd-vizeletürüléke. Mint izzó zöldarany szentjánosbogár |
| nagyító üveglencse alatt: a dagadt celofánhártya-óriásbuborék alatt. S görbe, széles |
| aranysáv homloka alatt a két kidagadt kék fénysavó szemgolyó, mint két dülledt |
| kék világító buborék. Kék, mint az adriai tenger vize napsütéskor. Kék, mint a |
| korai középkor. Kék, mint a büdös nünüke. Csarnokvíz-feszültsége nincs, puhán |
| összeroskadtak benne a feszítő izmok, inak, pálcák, pontok, lemezek, pillérek, csapok, |
| feszítő gömbszalagok, feszítő szövevény-gömbhuzalok, elektromos hálógömbök, rubint |
| szitapáfránygömbhálók, mégis dülledten úgy világít, kék dülledéssel úgy kiáll az |
| aranyél-aranypánt-aranyhorpadás-aranygörbület-aranycsúcs arcból, mint kék óriás |
| döglégy, kékzománc óriás hullalégy két kék ikraszemcsehólyag-zománctojás szeme. |
| Mintha aranyserlegben két kék gyertya égne. Mintha két kék hólyagmedúza |
| púposodna rothadt aranyláng homloka alatt. Mintha Szűzanya kék köpenye |
| világítana hólyagosan középkori festményen. Mintha két világoskékre festett |
| háborús villanykörte égne aranyhorpadás szögletarcában. Mintha két világoskékre |
| festett húsvéti tojás, két kék tyúktojás dülledne aranytálon. Mintha |
| két kikerics lángolna kéken aranycimbalom alkonyhomályon. Mintha két kék |
| gumilabda, két kék üveghólyag-karácsonyfadísz, két kék varangy hólyagosodna az |
| aranycsúcs-aranygyász-aranyhorpadás koponyafészkek üregeiben, piros keretben, |
| a két szemgolyó az aranyarcból úgy kidagad, mint Lucas Cranach Megfeszített |
| Krisztusának két kék szeme piros szemhéjperem foglalat-keretben, a két kidülledő |
| szem két kék üres vak világító hólyag-világegyetem, a halott Jézus két világító |
| vak istenből-kiálló kék szemgolyója! Ó, te Jézus-borbély! Ó, te halott apám |
| vörhenyes arca-szőrének késsel-levakarója! Ó, te szeszben-kifáradt, |
| aranyhorpadássá száradt Jézus-borbély, te mindíg-mámoros ember-igazi, |
| részeg borbélyecsetelés apám arcán, fehér habpamat-csíkokat kentél-fentél |
| apám szőrös halott arcára pontos, gyors ecseteddel, s aranyláva puha arcbőrét |
| két ujjal kicsit fölcsippentve, megcsippentve fölhúzva, hogy a halálráncokat is |
| kiborotváljad, hogy szép legyen a halott, óvatosan, sercegve lassan húztad a |
| borotvakést a halott arcon, sárga csíkokat gyalúlva az arc-aranyon a |
| hosszú keskeny késpengével, a szőrös habot, a szőrmorzsalékot, a halott szőrmorzsalékhabot bal
mutatóujjadra |
| kented a késpengéről, a késpengét az ujjhoz legyintve, csettegő gyors kis ollóval |
| kimetszetted a sárga hegyes halott orrlikakból a hosszú barna szőrszálakat, a barna |
| füstkéve szőrbokrot és a vörös szőrszigetet csattogva kinyesegetted a halott fülekből, |
| a viasz-szív sárga fülbütyök rozsdás szőrseprűjét, mint csattogó fűnyeső ollóval |
| a kalászos kerti füvet az ember, aztán kis kendővel a sercegő habsziget-maradékot |
| letörölted a szempillákról, a fülcimpák alatt, az orrlikak alatti vályúból, a vastag |
| aranyvályú-állgödörből, az ádámcsutka aranyvillogásról, apám nyitott szeme is |
| kék volt, kék űr, kék űrmesszeség, kék hólyagcsillag-isten messzeség, te őt nézted, |
| én téged néztelek, nem féltél?, nem féltél a kék gömbámulástól, szesz-hervadása |
| borbély-sógor, rex, fröccs, ulti, biliárd kékszemű borbély-szöcskéje, te gyászra- |
| sose-gondoló, most én nézlek újra, aranyhorpadás-lilaszöglet arcodat nézem, |
| világító kék üres hólyagszemeid, a halál kék hólyagmedúzáit aranyütésben. |
| Dülledt kék szemeid, mint nagy kék zománclegyek dülledt lencsebuborék-szemei! |
| Álltam sírodnál. Néztem: sírodat gyorsan bekapálják! Ó, mennyi föld, mennyi |
| föld zuhant rád, mennyi sárga puha föld! Mennyi föld, mennyi föld, mennyi! |
| Egyszer majd rám is így zuhan a föld. Egyszer majd nekem is lesz vak sorsodban részem! |
| Álltam sírodnál. S a földből mély tiszta gordonka-hang szívárgott föl szivemig. |
| Valaki gordonkázik a földben. Ó, miféle földmélyi zene várt téged is Barátom. |
| Miféle földmélyi gordonka-verseny, hegedűverseny, boldog titok-megérkezés-szimfónia! |
| Valaki gordonkázott a földben. És nagybőgő szólt, brácsa, cselló, mélyhegedű! |
| És csemballó szólt és cimbalom és hárfa, hegedű, lant, gitár, trombita szólt |
| a földben! Fölültek a csontvázak a földben tiszteletedre Jézust-borotváló sógor |
| és zenéltek neked, föld-gordonkát húztak, föld-cimbalmot vertek, föld-hárfát pengettek, |
| föld-csemballó billentyűit ütögették csont-ujjaikkal, föld-trombitát fújtak! Ó, te hű |
| fiú, te hűtlen-egyszerű kis falusi borbély, valaki gordonkázott a földben, akik szerettek, |
| sírtak, és sírtak azok is, akik nem szerettek, halott-tiszteletből és halál-szokásból, táncos kis falusi |
| borbély, gyárimunkás, később rokonok borbélya, asszony fodrásza te, anyám hajának fölstuccolója, |
| anyám hajának megmosója, fekete kemény hajának fölstuccolója, egész a tarkógödör-kezdetű |
| tarkótetőig, hogy kilátszik a fekete hajtorzsok közűl a tarkó lila májfolt-lepénye, mint szederszínű |
| angyalrúgásnyom, vörös csókharapás-folt, halálujj-árnyék, a magzati babona ütésfolt, |
| én csak néztem, láttalak a földben, dülledt kék hólyagszemű, kékdülledt légyszemű, |
| óriás celofánhólyagba csomagoltan, óriás műanyag-kontaktlencse alatt Borbély-Aranyrózsa! |
| Valaki gordonkázott a földben. A temetőben már tavasz volt. Eljön a feketerigó gordonka-gondja. |
| Eljön az új tavasz már. Valaki gordonkázott a földben. Vagy csak az én szívemben szólt az a gordonka? |
| A föld-gordonkát hallgatom, a temető-gordonkát hallgatom, szivem gordonkáját |
| hallgatom. Sírodon zöld krepp-papírral betekert drótkosár-talpú koszorúk, dupla sírodon, |
| kosaras drótvázakra, drótvázkosarakra szőtt virágdoboz, sírodon arannyal-megírt rojtos búcsú-szalagok |
| a tavaszt-szülő délutáni fényben, virág-alkony, virág-kezdet, melletted a földben |
| nagyapám csontváza, nagyanyám csontváza melletted a földben, csontváz a csontvázon, |
| csontváz a csontvázon heverve, csontok a csontokkal összekeveredve a szerelmes |
| földben, szerelmesen. Csont csókol csontot, csont a csontot harapja, lábszárcsont |
| lábszárcsontot csókol, karcsont karcsontot csókol, férfifogsor asszonyfogsort harap |
| melletted a földben szerelmesen, medencecsontot medencecsont csókol és |
| koponyacsonthólyag csonthólyagkoponyát csókol melletted a földben, melletted a |
| földben ujjperec-csontok csókja és összekeveredett állkapcsok csók-ámulása |
| melletted a földben, habos deszkafoszladékok, penészes rongydarabok, fénylő ínyrostok, |
| föld-lábszárral és föld-combbal megtöltött női selyemharisnyák, a selyemharisnyák |
| barna rojtja rászáradt a combcsontra, lábszárcsontra, mint pókhálós hajszálgyökércsizma, |
| szitás fehér gatyaszárak, mint földdel-fölfújt gézcsizmák, mint földdel megtöltött |
| száraz sárga eres marhabelek, kék-üveg mellénygomb, fekete fejkendőselyem |
| kukachabos hálóragálya, szaros katonagatya, véres katonaing, egymásba kevert könnyű |
| hajcsomók, a férfié, az asszonyé, a fiatal férfié, az öregasszonyé, |
| fekete, fehér, ősz és barna egymásba-kavarva, egymásba-csavarva, mint száraz lángok, szerelmesek
halálban- |
| összekevert haja, szétesett cinkoporsó, barna habbal benőtt üveglap, szagtalan fehér |
| szemfödőmaszat, s egymásra-ragadt hajcsomók, a férfié, az asszonyé, mintha |
| két világsperma-üstökös egymásba omolna, fényporlánggal folyna melletted a földben. |
| Nézek a földbe. Látlak a földben apró könnyű aranytücsök-sógor, csöpp aranyfejű |
| fekete lakk-hegedűvé aszalódott fodrász-uracska, szesszel átitatott aranykabóca- |
| borbély. Ott merengsz még becsomagolva, mielőtt elindúlsz csont-utadra, mielőtt |
| végleg elindúlsz, ott merengsz még te kék golyószemű aranyhorpadás-skarlátszögletesség, |
| nyitott szemeid mint kék agyaggolyók, nyitott szemeid világító világoskék |
| hólyagdúdorok, mintha valaki fújna belülről, mintha szétfűrészelt koponyád |
| belsejéből fújnának kék szappanbuborékot pirosperemű aranyhártyarózsa |
| szemgödreidbe, szemed úgy kidagad, mintha belűlről fújnák hólyagosra a kék |
| takonyvizenyőt, és nincs pupillája szemednek, ahogy nincs pupillája a darazsak |
| méhek, dongók, szarvasbogarak, temetőbogarak, legyek, szitakötők összetett |
| szemének és pontszemének, nincs pupillája a dülledő hólyagos kéknek, mert |
| a pupillát is befolyta a kék, két szemed hólyagosan, kéken kiáll aranyaszály- |
| lila-apály fejedből, mintha két kék takony-villanykörte világítana fejedben, |
| a kiálló kék vizenyőgolyók köré a halál rajzolt piros filctollal piros vonalgyűrűt, |
| páros piros sarlókoszorút, mint etruszk agyag-múmiaálarc festett kék szeme |
| köré piros festékbe mártott vékony ecsetheggyel piros szemhéjkeretet, s ugyanígy |
| az ó-keresztény arc-halállapokon, a festett fatábla arcfödőkön: a kék szemek |
| körűl a piros vonaltojások, a festett fatábla halotti álarcokon, két szemed úgy |
| kidagad kéken, mint a Willendorfi Vénusz két ősemlője kékre festve, mint két kék |
| paradicsom, pedig kocsonyavíz csarnokfeszűltsége elhervadt dúdoros dülledt szemeidnek, |
| ott merengsz egy ideig még a földben, a koporsóban, a sárga, bordásra-horpasztott |
| födelű fadobozban, ott merengsz, mielőtt elindúlsz csontváz-utadra, |
| mielőtt elindúlsz csont-utadra, mielőtt a csont-útra indúlsz, mielőtt a csontváz-útra |
| indúlsz, ott merengsz a horhadt-feszes átlátszó celofánbuborékban: kéksárgán, aranyzölden, lilabíboran, |
| mint egy kifestett bohóc, újkori borbély-múmia, emberiség-újkori aranyhártyagyűrt |
| kifestett bohóc, ott lapulsz aranyhegyesség-aranyszögletesség apró falusi fodrász-tücsök, |
| nászéjszakák és gyászéjszakák éjszakai arany kabócalángja, részeg cirpelés, |
| baljós ciripelés, csillagfüst-sípolás, ott lapúlsz a hatalmas átlátszó celofán-szemgolyó |
| mélyén, mint szemgolyó mélyén a sárgafolt, a vakfolt, a retinabíbor, a látóbíbor, |
| a retinahártya, halott szemgolyóban a halott nervus optici, vak szemgolyóban |
| a süket nervus optici, ott heversz az óriás átlátszó műanyag-szemhéj alatt, |
| mint üveghólyag-szemhéj alatt egy szines szemgolyó, aminek íriszében lila |
| pöttyök, aranypöttyök, zöld pontok, fekete pontok, barna szeplők virágoskertje, |
| aminek aranyzöld szivárványhártyájában arany pontok, barna pontok, piros pontok, zöld |
| szeplők, fekete pöttyök, ezüst pontok, lila szeplők galaxisfürt-szivacslebegése. |
| Ott virágzol dülledt kék szemgolyójú szines emberfej-szemgolyó átlátszó feszes |
| celofán-szemhéj kicsinyítő üveghártyahólyag-lencséje alatt, szines merengésed |
| még ott virágzik egy ideig, mielőtt elindúlsz csont-utadra, mielőtt végleg elindúlsz |
| csontváz-utadra, mielőtt húsod rothadás-lángja és szigorod dübörgő lángmagánya |
| szétolvasztaná a feszes celofánhólyagot fölötted, mielőtt vad, őrjöngő, gyönyörű |
| rothadás-tüzedtől elolvadna az átlátszó műanyag-hólyagburok fölötted, az |
| óriás celofán-szemhéj, ahogy a műanyag-kalap, celofánzacskó, nylonesernyő |
| elolvad a tűzben, elsorvad, összezsugorodik, csomós kéreggé olvadtan összesűl, mielőtt |
| arany-igényed és lilakristály-fényed füstjétől, gázaitól keményen kupolásra dagad, |
| s szétdurran szines szemgolyó-fejed gömbölyűen kifeszűlt celofánbuborék- |
| szemhéja, mint tűzbe-dobott villanykörte, szétpukkan durranva, mint egy |
| fölfújt, tenyérhez-csapott fehér, füsttel-telefújt selyempapír-zacskó, amit megcsavart nyakánál |
| fogunk meg, földurran, mint fehér gumihártya-léggömb, s cafatos, csöcsös, |
| köldökös gumicafatrózsává, gumihártya-salátává omlik, ott merengsz még |
| aranykristály-lilaarany halál-magzat a celofán-magzatburokban, erjedésed |
| arany-bűzében, mint magzat a magzatburok sárga magzatvizében, mielőtt |
| elindúlsz csonttá megszületni, mielőtt elindúlsz csont-utadra, mielőtt elindúlsz |
| csontváz-utadra, és belső szerveidnek nincs canopus-edénye, fölvagdosott |
| szétfűrészelt és összevagdosott tested belső szerveinek nincs canopus-edénye, az agynak, |
| a szívnek, a tüdőknek, a májnak, a lépnek, a veséknek, a húgyhólyagnak és a |
| heréknek, a nyelvnek, a beleknek, a gyomornak, az epehólyagnak, prosztatának, a te |
| canopus-edényed a te fölvagdosott, szétfürészelt, összevagdosott, szétnyiszált kicsi tested, |
| a te májzsugorban-májbomlásban-májmérgezésben-májrobbanásban-vesemérgezésben összeaszalódott |
| sárga szöcske-kitinhártyaruha kicsi tested a te canopus-edényed, belső szerveid |
| canopus-edénye a te fölboncolt apró ember-tücsöktested és a te szétfűrészelt |
| koponyád a te arany canopus-edényed, üres testedbe visszadobálták kihúzott, átgyúrt, |
| átpaszírozott, fölszeletelt, szétvágott, ollóval szétvagdosott belső szerveidet, mint fekete |
| szemetestartályba, sárga szemétkannába, piros szemétvödörbe a szemetet, állat- |
| belső részeket, kakas-szemgolyót, halszemet, halhólyagot, zöld sárgarépalevelet, összetört lekváros- |
| üveget, konyhahulladékot, foltosra kilukadt selyemharisnyát, véres menstruációs |
| vattát, büdös, olajos fémhenger-tekercshomlokú szardíniásdobozt és fölálló fémhold-nyelvű |
| üres paradicsompüré-dobozt, májkonzervdobozt, alsó koponyádba az agyat |
| visszatették, a borbély-velőt, aztán a hajas felső koponyafödőt rányomták |
| félfejedre, mint egy műanyagparóka fekete fürdő-gumisapkát, hanyattfekvő, |
| gégétől a nemzőszervig vaginásan széthúzott testüregedbe a szívet, a májat, a |
| tüdőt, a gyomrot, a beleket, veséket, a húgyhólyagot és a fáradt zsíros emberárnyat |
| szelíden visszadobálták, kis büdös hosszúkás aranykeménypapírdoboz-papírcsőszobor |
| testedet, a vaginás mellső testhasadékot, az aranyfüstszövet bőrt összevarrták |
| nagy tűvel, nagy öltésekkel, mint zöldarany inget feleséged, gumikesztyűs kezekkel, zöld
műanyagfonállal, |
| ó, te májbomlás szegénye, önmagad önmagának önmagad vagy canopus-edénye, |
| bomló belső szerveidnek kifosztott üres tested a canopus-edénye, vagy egy hullarész-égető |
| kemence a te föl-nem szentelt belső szerveid canopus-edénye, tűz-canopus-edénye, |
| láng-canopus edénye, villanyhő canopus-edénye, te fáradt kiszáradt, mert hét |
| liter vizet hajtottak ki belőled halálod napján, hét liter vizet, feküdtél és csak |
| vizeltél, hanyatt fekve haldokolva vizeltél, áradóbban, mint Rabelais regény-hősei, |
| ó, te halál-csobogás, halálos vizelet-omlás, lehet, hogy egy proszektura-kemence |
| volt a te belső szerveid canopus-edénye, ahol levágott lábakat, kezeket, kivágott |
| belső szerveket, kiirtott lépet, kimetszett szívbillentyűket, vakbelet, béldarabokat, |
| heréket, levágott asszonyemlőket, méhből kikapart embriókat, mandulákat, félgyomrokat, |
| vagy egész-gyomrokat égetnek hamuvá elektromosság-hőben, őrült habzó gázlángban! |
| Elégetik a szarkomákat, cirrozisokat, cisztákat, hogy megtisztúljon a lét a hiányban! |
| Nézem sírodat. Küldd föl válaszodat! Küldd halandó válaszodat gordonka-szivembe! |
| Mondd, mikor hal meg az ember? Mennyi idő alatt? Mit várjak tőled lila kristályos aranyárny |
| borbély-bohóc feleletűl? Mikor hal meg az ember? Mennyi idő alatt. Egy másodperc alatt? |
| Egy másodpercen belűl? Egytized, egyszázad, egyezred, egytízezred másodperc alatt? |
| 0,1, 0,01, 0,001, 0,0001 mp alatt? Mondd, mennyi az az idő, amikor egyszerre minden |
| ott van, ami voltál, ami lehettél, ami vagy, ami történt veled és amit akartál? Amikor |
| egyszerre minden ott van szivedben és agyadban, utolsó valódban, mint színes üvegcserepek, színes |
| üvegmorzsalékok a kaleidoszkópban, és mégse úgy. Egymáson, egymás alatt, egymás |
| mögött és egymás előtt, egymás fölött, egyszerre egy-időben és nem törve meg egymást és nem
homályosítva |
| egy színes időlappal más színes időlapot, de egyszerre mindazt tudod és látva |
| tudod nyitott szemedben, vagy csukott szemhéjad fekete homorú görbületeiben, |
| s mind külön van az egymásra-vetített múlt-idő, élet-idő, bánat, szenvedés, |
| gyász, öröm, bűn, éhség, mohóság, szerelem, történelem. Egymáson egyszerre egyidőben |
| és mégis külön-külön ott van a passzív és az aktív, a csönd és a dübörgés, az igen és |
| a nem, mint szines televíziós-kép, mint szines filmszalagról vetített kép, így |
| van, vagy másképp, vagy mint fa mikor lombját veszti: ugyanabból mássá átalakúl, |
| a lényeg kiválik, a fölösleg lehull? A burjánzás leválik, a homály lehull, mint hálóing |
| szerelmes asszonytestről, s az egység kettőssé módosúl: lényeggé, |
| fölösleggé. A szerkezet kicsontosúl, a lélegző köpeny |
| csipkés kristálypikkellyé aljasúl, s a szerkezet kék árnya alá hull, mint |
| az őszi lomblevél, amit arany-kalapáccsal megcsörget a szél, aminek |
| barna rothadása hasznos elmúlása, s létünk halálba-csontvázasodása |
| alatt a kristálykocsánnyal letört emlékhalmaz-kása, mint őszi lomb a téli |
| fák alatt? Vagy emlék-bőrét a szív levedli, mint bőrét a kabóca, hártyakesztyűs, |
| hártyacsizmás hártyakezeslábasát a gyík, hisz a halállal újjászületik és |
| tudja már, hogy kit kellett szeretni, s tudja azt is, kit nem kellett volna |
| szeretni és minden bűne ég, mint földből-kiszökő kék páfránydübörgés |
| gáz, ha lángralobban és azt is tudja: titok mi volt a titokban és azt is, ami |
| nem, hisz nem volt ember, aki bűntelen és nem lesz ember, aki bűntelen. |
| Én nemcsak a holtakat láttam! Azt is láttam, hogy hal meg az ember! Az ember |
| halálát is láttam, nem csak a haldokló félig-nyitott homályhazúg szemét. |
| A halált láttam, az emberét! Nemcsak a haldoklót, aki mint óriás fekvő, gyűrt |
| kérges, pikkelyes, krokodílkörmű aranylemezhüllő, s aranyívei, aranyszelvényei |
| csévésen hernyósan mozognak a hasig-nyitott halál-ing sárga lucskában. |
| Mint egy izelt szelvénylemez-sokaság lovagi vaskesztyű. Mint egy harmonikás szelvénygyűrűs zöld |
| sáskapotroh. Mint egy arany-korom szelvénydongagyűrű karcsú kitintojás |
| fürkészdarázspotroh. Nyálzik, fújtat, hörög, ráng, süvít, zihál a haldoklóban |
| a készülő halál, fejével rúg, kezével lök, lábával kalapál, s tüdőhangja, mint |
| a Tyrannosaurus Rex, a kétlábon futó gigászi sárkánygyík-ragadozáskirály |
| kőszikladörgés-gyíksárkányugatása, s csillagok olvadnak el a hörgés haláltüzében, |
| s megalvad a Tejút, s úgy függ az űr fekete hálókötél rács-szivarjában, mint |
| hálóban döglött fehér óriás-szalamandra. Miféle reményt hoz majd az a kín? |
| Babonák, bűnök nem oldanak engem. Se varázslatok. Legendák lován nem ülök kevélyen. |
| Az a halott, aki elárulta magát. Árulót föl nem támaszt csók, mint a szívbe fecskendezett adrenalin. |
| Élek hűségesen. Hűségemhez hűségesen. Új tavasz jön. A rózsákat meg kell metszeni megint. |
| A rózsákat meg kell metszeni. A szőlőt is meg kell metszeni. Elégetni a tavalyi lombot. |
| Szív-máglyámon avarként égtek: hitszegők, kurvák, hűtlenek, hazugok, gyilkosok, bolondok! |
| S fölszálló legyek, alászálló legyek hemzsegnek, örvénylenek, dögevők, emberevők, állatfalók,
megvakítók, |
| virágpor-nyalók, mézivók, vérszívók sejtelmem fényes árnya körűl, páncélos, zománcos üvegcsikók. |
| És úgy igaz, ahogy nem bűn a bűntelenség: hitem tegnap sem volt más, mint amit ma kimondok! |
| Hűségem az én hitem. Amit tegnap mondtam, az se más, mint amit ma kimondok! |
| Ó, kárminpiros hűségek, hitek! Ó skarlátvörös föloldozások! Ó, rubintpiros emlékezet-zászlók! |
| Ó, bíborpiros mennyiségek! Ó, cinóber énekek! Hullaviola álom-apályok! Ó, kénsárga |
| virradások! Az elmúlás fekete ráspolyai! Aki a csöndnek eladja magát: az a halott! |
| Aki csipás szívére fölveszi a hűtlenséghatalom deres vasrácsruházatát: az a halott! |
| Az a halott, aki már behavazott vasrács-vasrostély-országba gyömöszölve: boldog, |
| s nem érdeklik csak halhatatlan dolgok, s csönd-vasrácskockákból düllednek ki |
| pupillátlan taknyos kőhólyag-szemei, mintha kemény rézdrótszitán akarná átfúrni |
| kettős ikrarózsabuggyanás szemét néma darázs, s ott buggyanna a dülledt, sejtes |
| száraz napraforgótányér-domborulás a vörös drótszálkeretű üresség-ablakokban, |
| tapinthatóan, mint a látás a vakokban, mint rab vasrácson kidugott feje! Az a |
| halott! Akinek a nappal mindíg éjszaka volt, s aki napfénynek hitte a halott éjszakát! |
| Az a halott. Akinek hite csak az éjszaka volt. Aki az éjszakának adta el magát! |
| A haldokló lábával kalimpál, vak kezével semmi-lényeket lökdös a fényszáraz |
| levegőben, szeme kifordúl, szemfehérje, mint egy véres tyúktojás, vérpettyes, vércirmos |
| sárga tyúktojás a tyúk tapadó rózsavaginás sziromgyűrűtágulás tojónyílásából |
| félig kiállva, zihál a haldokló, mint aranyszárazságponthalmaz-lángszivacs óriás |
| csillagtársulás, orrlikaiból átlátszó üveges takony szívárog, s szeme alatt a csészealakú |
| aranyforgács-ólomgyűrődés árok sötét könnyekkel rezeg, mint vastag sárrózsa |
| lópata-nyomban a zöld esővíz, mint koporsóból ha hullalé szívárog, mint fölolvadt |
| jég nehéz szürkebádog itatóvödörben, széles cinklavórban nyári koporsó alatt az |
| első szobában, a haldokló már nem hisz a halálban és könnye se sírás, csak a |
| megbomlás könnye, még nem az elbomlásé, csak a megbomlásé, nem a tagadásé, |
| csak a fölnyílásé, mert fölnyílik lassan benne minden zártság, kinyílik minden |
| szabály és szemérem, virágzani kezd a csatorna, üresség, könnye most az elmegyek-virágzás, |
| az összevissza véres vize, a rendetlenség kezdet-örömében virágzó mirigyfolyadék. |
| Én a haldoklót is láttam, nemcsak a halottat! A halált is láttam, nemcsak a |
| halottat! Nemcsak a haldoklót, láttam a halált is! Énekelve jártam a halálban. |
| De sose énekelt még a halál szivemben. És a halál-ének nem hitem halála! |
| Én a halálban énekeltem, nem a halál énekelt szivemben, énekem sose volt az élet halála! |
| Március van és hóval szűz az ég. Március van és hóval szűz a föld. Laza |
| nagy pontok, lusta, lomha pettyek, fehér kristály-mályvalevelek egyenes, puha |
| négykiterjedésű dobozos rácsozata izzik, üllepszik, telepedik az időtől a végtelenig, |
| a függőlegesen, vízszintesen rácsozott végtelen fehér égi kosz, mint szememtől |
| a messzi kék ködös hegyperemig, s a sárga napderengés fényhomály-magzatkezdetig |
| táguló és egyhelyben-vonuló pamuthorgolás hálórácsdoboz, amelyben keresztben, |
| hosszában, fektében, álltában, süllyedve, lélegezve, függőlegesen lobogva, |
| vízszintesen emelkedve fehér rácslapok, fehér szitafalak kötege, lombozata, tömege. |
| Fehér szitarácsok, fehér rácsdobok, fehér merevpuha, feszeslágy rostalobogók |
| egymást-keresztező, egymást metszve-metsző mozgás-csápharmonika duzzadás-köpenye |
| a nappali aranyhomályú ólom-messziség, mintha egy óriás fehér lemezrózsa-harmonika |
| cserebogárcsáp, vagy katicabogárcsáp nyílna ki a levegő-űrben köröttem és |
| fölöttem, széthúzódik, összenyomódik, összepréselődik, fölfújódik és kifújódik |
| a vertikális és horizontális sűrű, laza, pettyes és buta rácshálóhalmaz- |
| doboz-szita, mint egy fehér harmonika, mintha fehér cérnából horgolt, fehér |
| csomós-szögletű, fehér rácsdoboz, rácsszelvény-zacskósűrűség fehér cérnasejtrács- |
| harmonikát húzna láthatatlan angyal láthatatlan kezével, márciusi sárga |
| ködomlás fejét a zizegő csöndre hullatva, a cérnaszita-lélegzés harmonikára hajtva, |
| fehér pettyszita keményített cérnahorgolás-harmonikát, világűr-harmonikát, világnagy |
| ziháló, fújtató, összepréselődő és kiszívódó szelvényes, csipkés, fújtatós hangszerdobozt. |
| Ó, mit csinálhatsz te most Párizsban, barátom? Mit csinálhatsz, ifjúságom Piros |
| Angyalszárnya? Mit csinálhatsz barátom, H. Simon? Mit csinálhatsz most a Csönd |
| Iszonyszivével? Veled mi lehet? Ma is megjött a posta és ma se hozott tőled |
| levelet! Fested a fehéret fehérre? Sírni szeretnék, ha meggondolom: nem láttalak |
| már lassan öt éve. És látlak-e még? Hiszen mi lehet még? Hiszen mi jöhet még? |
| Látlak-e még? Látlak-e még? Látlak-e még? Hiszen hol vagy, azt se tudom. |
| Sírni szeretnék, ha meggondolom, hogy kened a fehért a fehérre, hogy kensz halált |
| a halálra, te nélkülem-árva, emberiség-árva, világegyetem-árva, és sírásom mit ér? |
| Hullásod, mint ez a hó, fehér, és fehér a te hulló halhatatlan lángod és fehér könnyed |
| fehér a fehéren, s fehér vacogásod fehér fojtogatás és fehér némaságod fehér hangtalan |
| vonítás és fehér mészkéreg-álarc szíveden hazánk, s állsz fehéren, fehér megadásban, |
| fehéren föltartott fehér kezekkel, fehér mészhéj-legyező kezekkel, mint szökevény |
| fogoly, akit körűlfogtak az üldöző fegyveres katonák, keze feje fölött mint két |
| fehér megadás-zászló, mert a világ dolgai, jelenései, rettenetei, szörnyhalmazai |
| és fényei, a halmazok, függvények, koordináták, vákuumok, összefüggések, |
| szövevények, törvények, jelenségek és csodák, az ürességek, mértanok, matematikák |
| körűlfogtak téged, mint üldözött menekülőt az elfogó fegyveres katonák, |
| körűlfogott téged az egyszerűség és szigorúság, a bonyolúlt rácsozott létigézet |
| fogott körűl téged, körűlfogtak a bonyolúlt néma üldözők: síkok, görbék, |
| inerciók, irreverzibilisek, spinek, homogének, szétritkulók, terek, idők, mezők, |
| üresség-rácsok, fehérség-rácsozatok. S te ott állsz a fehér rácsdobozban, fehér |
| szívvel, fehér kezekkel fehéren, s csak „gyerekeim lángja melegít”, mint akit foglyul |
| ejtett a terror, a fehér, s ketrecedben a csönd is fehér, s fehér csöndrácsok fehér |
| sziveden, fehér rácslécek fehér árnyvonalaival besatírozott fehér arcod, mintha |
| fehér mészkéreg-vályogfalra fehér krétával fehér vonalakat huzigál gyorsan a gyerek, |
| és fehér gyilkosaid fehéren intenek, hogy hajtsd le fejed, nem kérdik: fehér kendővel |
| bekössék-e szemed, csak intenek, hogy lőni fognak, ejtsd le fejed a mellkasodra. |
| Mi van veled? Mért nem írsz levelet? Mért nem válaszolsz tékozló, tiszta leveleimre? |
| Mi van veled? Mért hallgatsz? Mért nem tudhatom? Mért hallgatsz: hűségem, Simon? |
| Mért nem nézel verset-író kezemre? Mért nem nézel világkereszt Matthias Grünewald-énekeimre! |
| Hisz nem te vagy fehér keresztre szögezve, de testedben izzik a fehér kereszt! |
| Nem te lógsz fekete kereszten, benned virágzik a fekete kereszt, te vagy a fekete kereszt! |
| És gyerekeid lángja világít-e még, gyerekeid lángja melegít-e még? Dániel, Márk, |
| Péter, Jeromos, Anna Mozart-orgona szíve, klavicsemballó-szíve, hegedű-szíve, fuvola-hatalma? |
| S ott ülsz görnyedten, lángolva fehéren, világfényhideg-műteremben egy karcsú öreg |
| barna tonettszéken, s szemeid, mint kék gálickő-rózsák világítanak. És zsíros |
| szürke sálad zöld kockái is rácsok, és mészbambusz-ketrecbe zár világító |
| hallgatásod és a fehér falon fehér búcsúzások és támolyog a szerelem agyértágulása. |
| Ferdén lobog, mint a szélfújta hó rácsihlet-lepedője, mint egy dőlten-lobogó gyertyaláng, |
| rozsdás rózsakert, ahogy a Tejút ferdén zuhog a fekete ősmagányra, s gyémánthányadéka, |
| kristályvigasz-nyála sorsunkra csurog, megy ferdén, mint a botladozó megőszűlt |
| ámulat és hangtalanul ferdén elzuhan. Majd földre zuhanunk mi is, mindannyian! |
| Ülsz fehéren az üres műteremben egy öreg tonettszéken, ülsz a vagina-Freud időben, |
| Mama már elrohadt, Mama már elrohadt a biai temetőben, és elrohadt a |
| fiú-vágy a nőben, elrohadt a vágy már a Mamában, elrohadt Mama |
| Anna-szivében, s te ott ülsz a Mamában, világegyetem-nagy Mama-rácsban, |
| a Mama-köténye rács-világegyetemben, ülsz a rácsban, ott merengsz a rácson, |
| Mama, mint egy hosszú fekete deszka keresztben feküdt a dupla dunyhás ágyon, |
| lábán magasszárú feketegombos fekete bársonycipő, lábán világoskék flórharisnya, |
| testén harmonikás, hosszú feketebársony legyező-szoknya, testén feketegombos feketebársony |
| mellény, félig kigombolva a nyakán, a mellén, fején fekete bársonykendő, hajtogatott |
| fekete papírsisak a fekete fejkendő alatt, mint egy tojáshéj, mint egy fehér páncélcsákó római |
| füles katonasisak, papírhajtogatás-sisakbuborék, csomagolópapír-páncélsisak, |
| ülsz a karcsú barna tonettszéken, Mama lábai, a fekete bársonycipősek, anyád |
| lábai a földig lelógnak, a padlóig, mint fekete gyertyatartóban kék gyertyák, ülsz |
| Mama Freud-rózsa üszkös vagina-szivében, s világító kék gálickőrózsa szemeid |
| körül derengő, foszforeszkáló világoskék fényhólyagok nőnek, óriás fényhártya-emlők |
| buggyannak ki világító kék gálicrózsaszemedből, a műtermet betöltő fényhólyag |
| hártyaemlők, kék óriás buborékpáratojások világító kék gálickő-rózsaszemedből, |
| azok a szobát-betöltő kék páragolyók, mint a pápaszemes maki majomarcot |
| betöltő óriás hólyagszemei, ülsz, mint egy pápaszemes maki, bütykös ujjaiddal levegő-ágba
kapaszkodva, |
| s a kék fényhólyag-golyókban sárkánygyíkok ülnek, Jézus és Szűzmária, az egyikben |
| gyíksárkány-ősóriások ülnek, Jézus és Szűzmária, a másikban Paul Cézanne |
| ül és Henri Matisse és Claude Monet ül Givernyben, a sárkánygyíkok |
| seggükre-tottyanva ülnek, mint kőtövises, kipikkelyesedett kakas- |
| fejű kő-kenguruk, emberpislogású megkövesedett pálmafák, a meztelen Jézus üszkös, |
| bozsgó legyekből vaginás szívsebét vakargatja nagykörmű zöld ujjaival, Szűzmária mellett ül |
| légylepte büdös csontok közt a földön, s a legyek a csontokon, mint bolyhos, bársonyos barkák |
| a fűzfaágon, s Jézus szívsebében vonagló, evickélő fehér légylárvák hemzsegés-töviskoszorúja, |
| s petyhűdt, előbőrtelen világnemző emberhímvesszőjét nézi a fiú, s Szűzmária piros |
| palástingben, s nagy emlői a piros ingből tejduzzadtan kilógnak, s a szívárgó, csöpögő |
| sárga anyatejtől foltos, könny-árnyékú az ing piros redője, vályúja, hengere, forgácsa, |
| legyezője, és Paul Cézanne vékonyan sír, mint egy bolyhos homoktollcsápos árvaszúnyog, |
| és Henri Matisse kövéren nevet, mint egy fodros vastagbélbe töltött fényes májashurka, |
| és Claude Monet arany-légytalp csíptetős, aranylap-tapadópárnás orrnyereg-légylábú |
| ezüstdrót-szemüvegét leveszi, s fölolvadnak a formák, szétfolyva rezegnek a színek, a hatalmas |
| világoskék párahólyagokban úgy ülnek, mint Hieronymus Bosch átlátszó, zöld csipkecsészéből |
| kinőtt virághólyagában, a Gyönyörök Kertje virág-anyagmagzathólyagában, az |
| átlátszó asszony-magzatburok virágban a meztelen Ádám és Éva, mint |
| a két emberiség-kezdet, a boldog ősbűn-kezdet a gömbölyű üveghártyaburok-virágban, dereng a |
| szemedből-kinőtt kék páratojás a halhatatlan magzatokkal, és te vagy a rács, és |
| szívedből nő ki a rács, és rácsrendszerek szövik át szívedet, koponyabelsőd |
| világító húsát, a fehér-testamentum agyat és te vagy a fehérszövevény és a fehér |
| rácsozat, és arcodra fagy a rács és szívedre fagy a rácsozat, és szivedre csavart rácsozat, mint |
| fehérre meszelt fatörzs körül dróthálókerítés-henger, döbbenet-rács, magány-rács, |
| iszonyat-rács, depresszió-rács, emlék-rács, mama-rács, némaság-rács, hallgatás-rács, |
| szégyen-rács, elárulás-rács, semmi-rács, émely-rács, alázat-rács, magány-rács, |
| kiszolgáltatottság-rács, fehér tébolyárnyék-rács, látás-rács, hiány-rács, és mi a |
| valóság?, és van-e valóság és hol a valóság mostanában, és mért halt meg a valóság |
| a Mamában?, és a Mamával mért halt meg a valóság, barátom, csak a formákban |
| látható a dologi jóság, nem az anyagokban, de az alakzatokban, a dologi forma |
| a valóság ember-iránya, a többi csak a valóság tartály-hiánya, az okság ember-hiánya, |
| és kék, bíbor, lila, sárga, zöld, bordó és újra kék a fehér rácsok közt az anyag-mennyiség |
| az ami van a rács és az ami nincs a bíbor, a lila, a sárga, a zöld, a bordó, a kék, |
| s rács a Mama köténye, világrács, rácsvilágegyetem, a Mama kék sváb-köténye, |
| az összehajtogatott, sötétkék lakk-élűre vasalt keményített fényes kékvászon kötény, |
| a kékfestő lakk-kötény, a kihajtogatva kékkocka-laphalmazzá kiterített: |
| Mama hasán, cipőig-érő szoknyáján, világoskék-harisnyás asszony-lábain. |
| Mi lehet veled: Fehér Búcsúzás? Mért nem írsz, mért nem küldsz válaszlevelet? |
| Hidd el, tudom: van hitem, hűség-akaratom, hogy széttörjem rácsaid, kitépjem |
| szíved rácsait! Emberszivemben sorsodat keresd meg. Újra tavasz jön. Új tavasz jön. |
| Mi lesz még? Mi lehet még? Hó hull. S már langyosabbak a föld-szagú esték! |
| Világosabb az öregebb sötétség. Mit nemzenek a gyűlölködő eszmék? Mi jön? |
| Tűzözön? Vízözön? Jégkorszak éj-özön? Nap: amikor meghalunk a fénytől? |
| Hó hull a napsütésből? S az éjszakából napfehér szivárog? Mint koromhártyás |
| szemekből a könny? S embert rágcsál az ember, mint patkány a halottat, s a |
| csótányok egyméteresre nőnek, s nyikorogva szaladnak, mint tűzgomba-aranybajszú, |
| vekkeróra-nagy szénikraszemű, szelvénycséve-alsótestű, görbe kéregtoll-fedőszárnyú, |
| nyolc fémpálca-szivárványlábú bádoghalak. S az asszonyok, szűzlányok vérzeni |
| kezdenek, mintha havi vérzésük jött volna meg, pedig csak bélbolyhaik |
| roncsolódtak el, aztán belső szerveik folyatják a vért, mert belűl vérzik |
| mindenük, s minden testnyílásukból dől a vér, a szájból, az orrlikakból, a fülekből, |
| a szemekből, az ánuszból, a vaginából, vérzenek a fény-küretből, hőküretből |
| kiájuló anyák, nővérek, húgok, lánygyermekek, feleségek, szűzek, kurvák, szeretők, vérzik |
| ami csak vérzeni tud, a hát, a talp, a tenyér, az emlőbimbó, a kézfej, a hónalj, a bőr, |
| átereszti a vért, mint a gézkötés, s emberi páraképek hímződnek az ólmos fénysavóra. |
| Lesz e tavaszunk? És hány tavaszunk lesz még? És mikor jön el ama tíz perc, ama negyedóra? |
| Rózsát metszünk? Szőlőt metszünk? Szivünk örűl a csillag-éjnek, a világűr-szódavízpezsgésnek? |
| Vagy csak az új jégkorszak-sötétet alúlról-fényesítő embert-égető újbarbár máglyatüzek égnek? |
| Újbarbár máglyatüzek! Embermáglyák! Holdhiányig érő égő emberpiramisok. Büdös |
| füstvánkosok a szűzen-szőtt csillagokig dagadva. Emberhúsbüdös, föltarajló |
| lángabroszok. Földrész-nagy parázsravatalok. Ki szedi össze majd a Földgolyó halottait? |
| A tízmillió halottat, a százmillió halottat, az egymilliárd halottat? Aki megmaradt? |
| Az az ezüsthomály-vigyorláz arcú kóválygó árny-csapat? Akikről cafatosan |
| lehámlott az ítélet, mint a megégett bőr a hátról, az arcról, a vállról, a karokról, |
| mint a csontokról a hús az élő rothadásban, mint a csontvázról az élet még elevenen? |
| Ki ás meg annyi sírt? Ki ás meg annyi sírt a Földgolyón, annyi megsűlt üvegtömény földet |
| ki kapál ki e bolygókéreg-anyagból? Annyi sírt, annyi sírt, annyi sírt ki robbant |
| ki a piros üveggé sűlt ember-emlékű agyagból, a bíbor márvánnyá lényegűlt |
| talajból? Mintha vörös márvány-sivatagban sírt robbantana. Mintha redős, |
| gyűrt, horpadt piros üveg-óceánon vágna léket: sírnak. Mintha vak kőhályog-sivatag |
| olvadás-gyürkéin, égésráncain csákánnyal kalapálnak rabok, hogy fogoly- |
| szenvedésük még nagyobb legyen. S hó hull a napsütésből, s a szürke ólomgyűrődés |
| égi fedőhabok hasítékaiból, redőiből, repedéseiből, fugáiból nagy csöppekben |
| hull a vér, mint szürke galamb elvágott tollas nyakából, mint a fehér bárány |
| fölvágott torkából, mint a könny, ha sír a gyász, mint Jézus tövistelen arcáról, |
| homlokáról csütörtök éjjel az olajfa-hegyen, mint Krisztus töviskoronás homlokáról, |
| mikor világéjszaka jött. Ki ás meg ennyi sírt? Ki temet el ennyi halottat? Ki |
| szedi össze majd a Földgolyó halottait? Aki megmaradt? Európa büdös üveggé |
| égett szivén, aki megmaradt? A Földgolyón, az északi féltekén? Aki megmaradt? |
| Rácsüng a töviskoronás ólomfej, a vérző ólomostya-arc a világra, mint vérző |
| rózsa-árnyék a magányra. Az arc-óriás vérző emberárnya a Földgolyóra hull. |
| És kinyúl az ólomkéreg-éjből egy kopasz emberlábszár, egy meztelen emberkéz, |
| egy arany-kecskebéka emberorr. Mint aki sűrű, sötét, kovászos, enyves lápba |
| fúlt, s görcs-karomcsokor szőrös kék keze kiáll az olajhártya-bőrű fagyott |
| sárból, hajtincse, orrlika, egyik szeme: kiáll az ólomhervadás gyűrtárva |
| halálból az emberiség része, részlete. S ragyog, mint lepkecsáp a nyári csillagfényben, |
| mint rovarszem szikrázik az égitest-parázsban, egy sárga kitinhólyagra gyűrűsen |
| körben, gömbölyű púptükörben ragasztott ötezer apró állatkristálylencse lő ötezer |
| tűkristályt az éjszaka-rózsaágra, fénylik sárgán, mint földből-kiásott |
| sárga koponya állkapcsaiban az aranyfog. Az ember így nem halhatatlanúl! |
| Mit ér a halandóság? Ha a halandó, mint a lomb, halottan halhatatlanra avúl? |
| Ki ás ki ennyi sírt? Ki rak föl ennyi máglyát? Ki épít ennyi parázsravatalt? Aki |
| megmaradt? És kiégett szemmel vakon támolyog? Vagy sugár-émelyben ül, vagy |
| vánszorog? Vak gyerekét vezetve vakon tántorog? Látó gyerekét vakon kézenfogva |
| vándorol a Föld részein, rothadás-bíborszigetein, émelygés-szigetcafatain, |
| hullákban gázol és vízbe gázol és vak gyereke fejét vakon tapogatja skarlát |
| rothadáskesztyű kezekkel, s testén rózsavirradat rücskös piros, sárga tajtékdaganat- |
| golyói, mintha vérző és nedvedző piros daganatfürt járna emberlábon, lila |
| daganatgolyózászló-emberszőlőfürt, mintha elrákosodott virágzó rózsabokor |
| vándorolna bíbor habfürtösen rengve, lucskosan totyogva, fürtösen csoszogva, |
| s vért hány és gyomrot, ürüléket, epét, s menni akar csak, menni, menni, menni, |
| s önmagából önmagát kiökrendi, s kiüríti önmagát önmagából, mint |
| levegő-felszínre hozott mélytengeri hal, ahogy önmagából száján hólyagosan kifordul, |
| zsíros és páfrányos robbanás-buggyanással, önmaga zsákszáján bugyborékosan kicsordul, |
| kiszarja önmagát a világból, végbélrózsáján lénye kifolyik, vak gyermekébe kapaszkodik, |
| s embert eszik ő is, mint a másik, a halandóságból ami kilátszik, embert rágicsál, |
| mint egér a szalonnabőrt, s fullasztja, ami befele nőtt, mert belül is csupa dió, gumó, |
| golyó, dinnye, kókusz, krumpli, szilva, habuborka-daganat, hártyásra vékonyúlt |
| laza bőre alatt, belűl, a határfelület mögött, a határfelület burjánzó sötét belsejében, |
| mintha emberfejű-emberkezű-emberlábú szőrbolyhos barna papírzsák, barna |
| cementes-zsák, sárga cukorzsák lenne megtöltve dióval, agyaggolyóval, krumplival, |
| dinnyével, kókusszal, uborkával, vöröshagymával, s ez a habgolyó-tajtékdaganatzsák |
| vánszorogna vakon a vak Földgolyón. Ki temeti el majd a halottakat? A holtakat |
| ki ássa el a megmérgezett földbe? Ki épít ennyi embermáglyát? Vagy évszázadokig rohad |
| majd az ember a földön? Évszázadokig rohad a Földgolyón az ember, mert nincs, aki |
| temessen, s aki megmaradt, annak temetni undora van, inkább embert eszik, mert |
| embert eszik az ember, mint az emberevő ember-kezdetiség az ember-ősidőben, |
| embert eszik a rothadó, halállal-burjánzó emberiség-maradék, emberszivet rágcsál, |
| emberfület harapdál, emberkezet rágicsál, embermájat, emberagyvelőt, embervesét, mint |
| a dögevő állatok, dögevő madarak, dögevő halak, dögevő bogarak, emberevő legyek, |
| hullaevő méhek, darazsak, legyek? Évszázadokig rohad az atombomba-rózsavirágzásban |
| halállá-nemzett emberiség a Földgolyón, a földön, a vizekben, folyókban, tavakban, |
| óceánokban, tengerekben, s mint a békalencsés tósekély: kásás csillogás, szőrös |
| poshadás, pépes sűrű csontvázlángolás és emberpikkely-virradás a föld, a víz, |
| a homok, a kő! Minden apály és aszály, minden ránc és redő, minden kiálló homály, |
| minden gyűrt ragyogás, minden repedéslomb, aljas páramódosulás, alattomos |
| árnyéksziszegés. Embert eszik a férfi és az asszony, hogy az emberiség emberré megmaradjon? |
| S ha az ólom véresen megalkonyúl, s vérzik az ólom emberiség-alkony, mint |
| havi ciklusban a nő, ha vérzeni kezd, s az ember az ólom hullafoltjaira |
| leül, az emberalkonyat vérfoltjaira, a világalkonyat alvadt lila vérlemez-lombjaira, |
| a zöldlila hullafolt-avarra, s nem tudja már, hogy erre, vagy arra, emerre, vagy amarra, s nem tudja |
| még, hogy merrefelé, hová, miért és minek: kérdezni mit tud, habogni, makogni, |
| vakogni, mit mond és kinek? És az a megmaradt másik hogy érti meg? Amit |
| mond, hogy érti meg az a megmaradt másik? A büdös emberszóból büdösen |
| mit ért? Hogy miért, miért, miért, miért, miért, miért, miért, miért, miért? Miért! |
| Miért ami történt? Miért? Miért, ami történt itt az emberig? Miért az erkölcs és |
| miért az eszme, a munka, a vers, a filozófiák? Miért a történelem, miért a |
| jóság és miért a bűn és miért a bűntudat? Ez volt a szeretet? Ez a kárhozat? |
| És nem az a vesztes, aki végleg kiveszve a létből, de aki bomolva életben maradt! |
| Jobb lenne, ha végleg kivérzene, kiveszne az embertudat, mint a gyíksárkány- |
| ősállatok, őshüllők, őskétéltűek, ősmadarak, őshalak! Mi történt az emberig a |
| Földgolyón? És mi lesz a Földgolyón az ember után? Ül vakon, mint szemgolyón |
| a hályog, bőréből, orrlikaiból, könnypontjából vér szivárog, vért vizelnek testrészei, |
| testnyílásai, arcáról vér folyik, szeméből vér folyik, lábujjaiból, kézujjaiból |
| vér csorog, mintha minden ujjhegye vért vizelne, és fuldoklik már agyában az elme, |
| ferde és gyors és összevissza rostélyokkal, szitákkal, rácslemezekkel rostál, rázkódik, |
| szitál, mozog és ferdén hullatja, ferdén rázza gyors mozgó szitaszőrein, facettarácslemezein, |
| sejtdrótszövevény-lapjain át az elporlott világot. Semmit őről ferdén zakatolva. |
| Ferde semmit szitál a ferde szerkezet, a ferde semmiben ferde mozgással zihálva, elhajolva. |
| Semmit szitál, halálliszt-virágport! Ül hamvadó hülyén. Szájából véres nyál folyik, mint |
| a hajnal piros hüvelyéből a fény. A hajnal piros asszonyhüvelyéből. Ez marad? Ez a világalkonyat? |
| Ez a létalkonyat? Ez az emberalkonyat? Igy lesz? Ilyen lesz? Ez lesz? Reményünknek |
| és hitünknek ez a vége? Ez lesz? A rothadás ólomkönny testvérisége? Ez lesz? Ez a |
| harc? Ez a végső? Ezt hitted föloldani fán-függő Ólomgyűrődés-Szálkás Ólomgyökércsavarodás |
| Fekete Középső? Tudom? Nem tudom? Szivemben taréjos merev hüllő-iszony! |
| Töprengő szivem sűrű emberiszonyat alján gyöngyháztollcirmos, gyöngypehelybodros |
| parafagolyószemű krokodilus, aligátor, kajmán hasal kőrücsök-lángmeredten. |
| S a barnazöld fakéreg-nyereg kiálló szemtasakban, a rücskös kéregkehely-foglalatban |
| a mozdulatlan parafagolyók, mint gömbölyű dugók, s a parafagolyók világosbarna |
| közepén hosszúkás rombusz-alakú arany-lék, mintha rombuszfejű aranyszöget |
| vertek volna a ruganyos száraz golyókba. Szivem homályiszap-alján |
| aranyvagina-pupillájú hüllőszemek. Gyöngyházrózsában aranykard-szívű |
| hüllőszemek. Szivem kék bánat-ágain, szivem zöld iszonyat-árnyain, a |
| rezgő fontos lombokon, a reszkető zöld pettyhalmazon merengő magányos madarak, |
| ragadozó gyémántkés-szemű szavak: keselyű, ölyv, karvaly, héja, sólyom, |
| sas, bagoly! Toll-arcuk szikrázik szivemben. Szemük aranykés, szemük aranyszigony. |
| Szivemben ötvenhat aranyhorog. Szivemben ötvenhat kozmosz forog. Szivemben |
| ötvenhat fekete párduc vicsorog. Szivemben ötvenhat aranyfácán ácsorog. Szivemben |
| ötvenhat rózsa, ötvenhat liliom, ötvenhat nárcisz, ötvenhat tűzliliom, ötvenhat szarkaláb. |
| Szivemben a Rettenet és a Béke. A Ragadozó, a Merengő, a Virág, a Létkristály-Fényhasáb. |
| Az én szivemben. Tegnap, mikor munkába mentem, eszembe jutott, épp mikor |
| kalapot emelt nekem valaki, akit nem ismertem, s apám szeme világított |
| kéken egyszerű és mosolygó szemében: mi lenne, ha most hullana a Rózsa |
| az űrből, mintha piros rózsákat szórna láthatatlan asszony kék kötényből? |
| Mi lenne, ha most hullana a Rózsa, az Iszonyú Tűzdaganat-Rózsa, |
| a Förtelem Tűzgomba-Erjedésrózsa, a Tűztéboly-Dagadásrózsa, a Vörösarany |
| Gyűrűsokaság-Terpedésrózsa, az Aranyizzás-Gombagomolygás-Pünkösdirózsa? |
| Egy dörrenés, s pirosarany gomolygásgombaszáron vörös izzásfelhő-gombarózsafej, |
| föltolódó vörös füstrúdtoluláson egymásra-épülő aranyrőt gyűrűgomolygás, |
| s én itt, te ott, a gyerekek óvodában. S a Tejútig-érő, ellapuló piros |
| tölcsérgombaként széterjedve szétdagadtan élő gigászi Rózsabomlás, |
| titáni Rózsaromlás piros sátánfing-szelében elpárolog, elolvad, összeomlik, |
| elfolyik, összesűl, fortyog és buborékzik az ember, a kő, a növény, az állat, a |
| város, az ország, mint szilvalekvár bugyborékol a kő, s a város, mint gázlángon |
| égő kristálycukor. Egy bronzszobor forgott a forró fényben, mint forgószélben |
| barna falevél, s szálkásan folyt a szobor, a város fölött a zöldbarna tölcsérgombafelhő, mint nyekergő |
| hínár-esernyő a közös temető fölött kinyitva, nyele tűznyálkampósbot, |
| s mint egy űrbe-növő, szögletesen-csiszolt ágaskodó aranykristály-csikóhal: |
| tűzből-kristályosodott csikófejű, emberszemű sóhaj harmonikázott hernyósan |
| föl a magasba, az emberpára-sóhaj-halcsikó, a jajtalan jaj, az utolsó jaj, |
| a nem-is-jaj jaj, a párakristály csikóhal-embernémaság. Tegnap, mikor |
| a taxiból kiszálltam és megláttam az aszfalton az árnyam, a Nagykörúton álltam, |
| te meg otthon orvosi könyveid nézted, a Belgyógyászatot, az Orvosi Fizikát, hogy |
| versemben pontos legyek, míg a zöld lámpajelzésre vártam, s a közöny ment a sárga villamossal: |
| s azt gondoltam: te otthon, én meg itt, a gyerekek óvodában, s ha most lenne dübörgő rózsa-omlás, |
| csókunkból mi maradna? Fényrostpehely, párapáfrány, dühöngő barna gomolygás, |
| aranyszitaszirom, árnyba szőtt árny! Swedenborg látta így a várost égni lángban. |
| Swedenborg, a misztikus. Te tudod: énekem arany-virágzás a pusztulás-látomásban! |
| Csókunkból mi maradna? S csókunk embercsíráiból? Szerelmes testünk izzó homály-virágaiból? |
| Amik a test nedveiben és árnyaiban tenyésznek, s forró derengésükkel boldog titok-lámpái |
| az irgalom-egésznek és sűrűségük sűrű páraszáron rezegve fénylik és ikrás izzás-fejük |
| a csontban és a vérben, a tüdőben és a bélben, a vese húgykürtjeiben és a szív pitvaraiban, |
| mohóság-kehelytenyészetük a mirigyekben és a szalagokban, hártyákban, membránokban, |
| csomagokban, az ondóban, petében, a velő-reményben és az agy alkalmaiban. |
| Csókunkból mi maradna? S csókunk embercsíráiból? Könnyen és boldogan, reggeli |
| szerelem után, míg vártam ott a lámpajelzés-zöldet, s ágyékom könnyű volt, mint |
| egy mosolygó bárányfelhő, mint egy szál piros tulipán, reggeli boldog szerelem után, |
| s redős csigaszarv hím-parázsvirágom még a hüvelycsók tűzillatát őrizte eres rostjaiban, |
| s könnyű voltam, mint egy napfényes bárányfelhő, s a lámpazöld jelzéspontot vártam, |
| hogy a másik oldalra átmehessek, s elindultak az emberek pirosban, mert nincs |
| türelmük a rendre, az egyszerű létütemre, taxik, autók, teherautók, autóbuszok |
| között ugráltak a körúti fénydobozban, mint sárga szalmakalickában, sárga |
| fűketrecben a szöcskék, s köszöntem én is és nekem is köszöntek, aztán a koszos |
| liftre várva a bálványos kőoltár-kőtorta-kőcsipkegyertya házban, aminek |
| fekete utcafalain bronz-denevérszárnyú szakállas bronzfaun-bronzsátán köldök- |
| alakok tartanak homályos üveghólyag-lángú bronzfáklyát kinyújtott bronzkezükben, |
| s köldökből-kinőtt meztelen, izmos, szakállas Mózes-arcú kő-alakok görnyedt |
| merengéssel tartják vállukon, fölemelt kő-kezükben a kapuív kőcsigafürtfüggönyét, |
| aztán szerkesztői szobámban, mikor táskámat kipakoltam, s a telefont |
| fölemeltem, hogy fölhívjalak, s megmondjam: szeretlek, s elmondjam, hogy vállaim |
| izmaiba, a felkarok forgóiba, a csontkulcsolódások kocsonyadugóiba hegyes |
| kín-csákányok és tollas fájdalom-ácsszögek vannak beleverve, nagy ezüstkalapú |
| ácsszögek, amiknek lapos kalap-pereme recés, mint a fogaskerék, s a fémkalap |
| hónalja alól keresztalakban négyszer függőleges háromszögletű lemezbordák, keskenyedő |
| tollas bordalemezek futnak a hengeres gömbölyű szögön, mint békaujjak közti úszóhártyák, |
| mint denevérszárny hónaljhártyái, mint varánusztorok lebernyege a varánusz-mellkasba |
| belenőve, a mirigyes ezüst bőrlemezek, és külön fáj a szögtest és külön fájnak |
| a függőleges szárnyas szöglemezek, akkor megint eszembe jutott, hogy én itt vagyok, te ott, |
| a gyerekek az óvodában, s másutt a többiek, akiket szeretnem elrendeltetett, |
| s ha most nyitná ki kötényét a Világűr Átok Szent Erzsébet, hogy világkék |
| űrköténye Rejtelem-Rózsáit a városra döntse, tűzrózsa-halálmosolyát a |
| Fénylő Kőszivacsra öntse: csókunkból mi maradna? S csókunk embercsíráiból? |
| A kő? Vagy a kő se? S elfénylene testünk, mint az alkonyi búcsú-mosoly! Fényárnyék, |
| kőpára. S a semmi virága burjánzana a csillagok megváltás-asztalára, a |
| semmi virága, aminek illata, árnya a fény tüszőrepedés-magánya, aminek szőrös |
| szára, mint végtelen vakság-oszlopok, aminek kelyhéből a semmi úgy csurog, mint |
| Friedrich Hölderlin szájából a nyál. S tombolva hörgi hatalmát a fény, a vigyorgó |
| téboly-kannibál. S egy országnyi föld iszonyat-prizmáiba főtt Vörösmarty Mihály |
| motyogásfelhői lebegnének a tébolyfény felszinén: „Nincsen remény! Nincsen remény!” |
| Kőzene. Fényzene. Füstzene. Lángzene. Sugárzás-zene. Hőzene. Űrzene. Kilukadt |
| űrbeliség. Mintha vérzene az összes mennyiség. Mintha minden idom könnyet ontana. |
| A napkorongból hó hull és lázas a hó, mint menzeszben az asszonyok. S a fény |
| ólommá aszalódik. S gyűrt és ráncos és horpadt és hólyagos végtelen ólomlapok |
| egymásra-alvadó rücskös rétegei kúpos lemezekben folynak a fölboncolt |
| homályra, s a fölboncolt homályban, mint fölvágott emberhullában a szines |
| belső részek: a hullakopárság szines kristályai merengnek és merednek, |
| s a kristályok kemény és puha, feszes, rücskös, síma és laza, fodros és csipkés, |
| gyűrt elmúlás-ámulata, mint embertestben a halott belső szervek. A dolgok |
| elfolyva és szétfolyva hevernek. Elég az anya. És elég az anyjában a gyermek. |
| S elég a gyermekben a magzati szív. S elég az embrióban a növekedés-hit. |
| S elég a csírában a szándék. S a szándékban porrá ég a boldog szerelem. |
| Minek mondjuk az embert, ha nem tudja megőrizni hatalmával a mindíg-emberit? |
| A csakis-emberit! Embervoltával azt, ami azzal emberi, hogy a megvalósulásban csak |
| ő tudja, ő meri a mindenséget kiegyenlíteni! Mert csak ő őrzi szívében azt, ami örök. |
| Ezért is halandó. Mert nem tudja más, lény, anyag, teremtmény, teremtés, változás, |
| lényegiség, alakulás, forma, alakzat: mi a megvalósulás. Csak az ember. Hiszen csak ő |
| tudja: sorsában halandó, ember, mert halandó, halandó, mert ember! Hiszen csak ő |
| tudja tudni a világot, hiszen csak ő tudja, mért nem halhatatlan. Léte ködhártyáit |
| csak az ember tépte le magáról, léte ködhártyáit a nemző magányról, léte |
| ködhártyáit bonyolúlt szívéről! Hiszen csak ő tud a halandóság-éjről! Hiszen csak ő |
| tudja a halál bizalmát! Hiszen csak ő tudja: hányféle a hártya, hányféle az éj |
| és hányféle a hajnal! Hiszen csak ő tudja: ha születünk is hajjal, az a haj |
| kihullik majd a koporsóig, vagy a koporsóban. Megritkul a hűség, a zene elnémúl, |
| a szív is fehér lesz, mint meztelen húsok vízben oldott sóban. Hiszen csak ő tudja: miért kell |
| meghalni! Hiszen csak ő tudja: ez a legszebb legszebb! Hiszen csak ő tudja: nehéz |
| emberszíve csillagnál nem kisebb! S ember azért lehet, mert nincs, ami emberebb |
| volna más a Lét Szivében, s ami emberi, az ő szivében azért emberi, mert szivében |
| a Döntés és Itélet és Megváltás kardjai, zászlói, keresztjei! Az emberlény |
| ettől emberi. Ettől ember az emberforma biológiai létező. Ha szive gyémánt-ágain |
| nem ülnének a halandóságtudat emberarcú Szigorúság-Angyalai: lehetne madár, |
| sugárzás, teknőc, lábasfejű óceánszörny, zebracsikó, tevemosoly, virágpillantás, |
| jeges kő, mohos kő, kagylós kő, csigás kő, szivacsos kő, üvegkő, márványkő! De |
| Szive szupergalaktikalánc gyémánt-ágain ott ülnek az emberarcú halandóságtudat |
| Szigorúság-Angyalok, mint aranycsésze-szemhéjú, aranyhorgony-csőrű, aranykosár-lábú |
| fehér sasok, s nézésük halál és nézésük élet és nézésük zöldhínár-repedésüvegcsillag |
| emberítélet. És nézésük, amiért emberré lett az ember. Nézésük: az ember! Mert |
| embertestünkben az az ember, ami halandóságtudattá kristályosúl, s úgy néz a létre |
| szívében tiszta ítélet-szemekkel, ahogy a Megváltás nézett a vérző csillagokra. |
| Ez a világörök súly, ez teszi emberivé halandó szivünket. A látás boldog |
| súlya váltotta emberré szervezett anyagunkat, halandó lényegünket! Eszembe |
| jutott akkor, irataim között lapozva, tárgyalva, olvasva, intézve, telefonozva, |
| cigarettára gyújtva, őrülteket intve szelíd csókra, vígaszt gyúrva vígasztalan |
| barna hűség-szemgolyókba, hogy az a robbanás-rettenetéj, mint nyálkás, |
| nyákos, hurutos, savanyú, ecetes vízben erjedő káposztaillatú világnagy vérző |
| gyomorfekély bűzlene és nyálzana fölöttünk, fölöttünk és köröttünk, rángana |
| alattunk, ha éppen élve maradtunk, s világnagy vérző mirigyrózsa-seb alatt |
| ülnénk meztelenre égve és kopaszra égve, mint a vérző, büdös, nyálkás és nyákos |
| gyomorsav-kocsonyataknyos hajnal vörös bodzavirágfürt-mirigylepénye alatt, |
| mint egy világlétnagy vérző rothadó méhlepény mirigyesernyő vörös, cafatos |
| lepényfelhője alatt, kopaszra sülve és meztelenre főve, a világrothadás-méhedényben, |
| a világfekély-rózsájú gyomorban, nyálkák és nyákok és gyomrot megtöltő |
| véralvadékok savanyúkáposzta-szagú sötét vonagló büdösében, perzselt |
| vak emberfekélyek a melaena-szagú gomolygás-sötétben, mert a vérző |
| vak gyomorhomály melaena-szagú lesz akkor, az ocsúdás csókja melaena-szagú, |
| vérző gyomorfekély-savanyú, mint akinek gyomrában, beleiben emésztett vér van, |
| melaena-szagú a fekete létezés, mint a véres székelés, vérhányás, szurokszéklet, |
| ülnénk a bevérzett iszonyat melaena-szagában, a világgyomorvérzés melaena-illatában, |
| nyakig a világ-melaenában, a véres belső ürüléksárban, homlokunk tűzben emésztett, |
| ülnénk a megégett holtakat félig-elszenesedett szívünkre szorítva, gyermekeinket, |
| lányainkat, te engemet, én téged, kopaszra-égve és meztelenre-főve, férj a |
| feleséget, feleség a férjet, a halál gyomorfekélyes véres büdös gyomrában, nem |
| úgy, mint a tiszta csillagéj a nyárban, nem úgy, mint a Gyermekdalok titáni |
| lomha embersárkánygyíkja a gyermekdalban, nem is úgy, mint Jónás a cethalban, |
| mint Jónás, a próféta, az istenpróba ősbüdös cethalgyomrában, de mint |
| az elhullás a véres tályog-éjben, akik emberek voltunk: világ-gyomorfekélyben. |
| Ez lenne jutalmunk? Ez a hűség ára? Ez a szerelem halál-adománya? Ez lesz az az |
| elég-belőled-emberiség? Alkonyodik. Este lesz nemsokára. Lilán lihegve, cianózisban |
| fulladozva ül a kertben az indigóhártya-este. S a lila homálytömbök között egy |
| hosszú piros görbe hajlásfejű vékony fénygyökér tolódik a sötétkék indigópapír- |
| mellkas vörös halálába, mint egy piros gumicső a hal szétnyílt vöröspáfránylegyező |
| kopoltyújába, mint érben a szívkatéter. Föltolódik a világűr-szívkatéter a törékeny |
| érben, s a lassan-hunyorgó napcsillag-szívbe kúszik. Mint artéria cubitális |
| szívkatéter, vagy mint artéria juguláris szívkatéter, könyöki artéria szívkatétere, |
| nyaki artéria szívkatétere. Nem is tudom. Ujjam a cordis-alkonyon. Nem látszik pontosan a lila |
| homály-test, a testrészek elomlanak az egymásra-zuhanó lila szivacshalmazokon, |
| csak a szív mutatja még picit magát s a piros katétergumicső a piros ősi érben. |
| Aztán elolvad a szívnyilatkozás. A szívalkonyat lila köddé zuhan. S lila köddé |
| omlik az artéria, a katétercső, s lassú tömény, komor, palás vasszivacs-társulás |
| zuhan a hártyás, celofános, hólyagos lilára. Nincsen-csillag ragyog. A létezőknek, |
| dolgoknak, tárgyaknak, lényeknek nincsen árnya. Csak a fekete vasszivacs |
| salaksejtjei, hablikacsai, forgácsüregei szivárgó szivéből folyik még némi lila |
| nyál, mint hipermangános vízbe mártott, kicsavart szivacsból a lilahártya |
| nyálka. Aztán hirtelen fordulat: nagy vörös húsdarabok úsznak az égen, |
| s mint vízben-áztatott marhahús, felsál, rostélyos, vagy hártyás hegyes fartő, |
| nagy véres, csontos, hártyás, lila szeletekben a kávébarna üreg fölött a felhő, |
| s a csontos, sárgahártyás hús vért ereszt, bolyhosan, bodrosan, páfrányosan, |
| kacskaringózva és szétterpedő lapos lombosan szivárog a húsból a vízben |
| a vér, piros vérszivárgásfüst tollak, gomolyok, omlásbóbiták folynak az |
| égi vörös húsokból. Mintha vízben áztatnak marhahúst, s a húsból, a |
| csontból, a hártyák alól szivárog a vér. S véres lesz a víz. Piros bolyongás. |
| Aztán a mindenséget fekete szappanoslével leöntik. Puliugatás. Verébzsibongás. |
| Mint nagy rostán rázott halom dió: kopognak, csörögnek a verebek. Csupa |
| pattogó, kopogó, eres barna szívalakú héjhártyagolyó: az esti verébzsibongás. |
| A fény kevés. Lejár a veréb-óra. Megáll, meghal a verébketyegés. Cigarettára |
| gyújtok. Gyufalángban nézem ujjam sűrű, vékony bőrléceit. A kristály mért |
| vonít? Mért nyüszít a gyémánt? Mért sír az arany? Mért ugat az ásvány? Mért zokog |
| a márvány? Mért nyöszörög a kő? Véres virágait szivemre mért szórja minden |
| múlt-idő? Mért nyávog a fény? Mért hull szivemre minden múltidő? |
| Mintha tóba hull minden csillag. Mintha tóba folyik a nehéz kásaláng |
| tejút, mintha füstölgő jégből ikrásodott mérhetetlen-tömegű világős |
| fehér gyík bújna az űrből a vízbe, s a vízből nézne piros gyíkszemével, |
| az albínó hüllő a piros gömbzenével mindennapos ősi éjszakámra! Holnap |
| mi vár? Holnap miféle lárma zeng fülembe? Miféle csinadratta? A |
| gyémánt mért sír? A kristály mért vonít? Kihantoljam szivem halottait? |
| Ahogy a tömegsírokat kiássák? Hogy az öldöklők újra lássák szivem |
| magányos halottait? Mért nyüszít az arany és az ezüst mért zokog? Az |
| éjszakából mért bújik elő a pigmenthiányos jövő, mint fehér gyík ezüstös |
| kőhomályból. Szivemet hideg lépéscsillagaival a jégcsipkevonaglás kérdőjel |
| benőtte, s mint az átlátszó, fehér, vak, szemgolyónélküli barlangi |
| tarajosgőte kígyózva lépeget töprengésemen az a törpe sárkánykotyvalék vaksi |
| fehér üvegtarajlás-üvegcsipkefarok állatocska. Szeme helyén két piros mirigymargaréta. |
| Az élők itt éljenek! A halottak ott rohadjanak, ahol a holtaknak kell lakni! |
| Csontváznők, csontvázférfiak! Legyezők, démoniak! Hatalmatok: kő, föld, márga, kréta! |
| Tömegsír-szivemet ki nem ásom. Én jövővel táplálkozom. Nem halállal. Nem múlt-idővel! |
| Tömegsír-szivemet ki nem ásom! Halálaimba senki se lásson! Halálaimat senki se |
| lássa! Meghal az, aki szívét kiássa. Maradjanak a halottak: halottnak. A halállal |
| jóllakottak. Maradjanak halálnak a halottak. A lehetetlenbe csomagoltak. A |
| fehér csöndkéreggel hivatottak. A hiányhabarccsal bevakoltak. Azok a vannak! |
| Azok a voltak! Sorsotok szivemben elástam: halottak. Mit vegyek ki szivemből? |
| Csontot, rongyot, koponyát, cserepet, emberi porcelánt, emberi fakérget, zöld sóhajt, megőszűlt |
| tajték-hegedűt, halott hullaférget, földdé vált elmebajt, penészes kőfüst hajcsomókat, |
| kemény sárrá hervadt sikolyt, csontmozaik sárga tébolybetűt, az elfolyt szem-diókat? |
| Azt gyűjtsem vagyonommá, mint gyermekkoromban az utcán szekérről kiáltozó, |
| csontot, rongyot gyüjtögető zsidó, aki megállt öreg lovával, öreg szekerével házunk |
| előtt is, mint egy szekerező ókori pajzsos arámus széncinke isten, hogy hangjával, |
| ostorával a gyöpig-érő szempillás, mohavarangyos, kőrózsa-csigaszemes fekete |
| nádtető felé intsen, s kiabált: „Csontot, rongyot asszonyok, csontot, rongyot |
| asszonyok!”, s kis gömbölyű keménykalapja fejében, mint egy korombuborék, |
| s feje is, mint egy pattogva, durranva kiégett villanykörte: belűl a gömbölyű |
| üveghártyafalon cirmos fekete füst-tollak feketepehely cérnapáraszökőkút bélése, |
| mint egy fekete tollpihékkel belülről kitapasztott üvegcsésze, feketetoll-bélésű |
| függő, körtealakú üvegfészek. S a füstös körte-arc két oldalán, a sárga fülek előtt fekete hajtekercs- |
| rugó, mint két állkapocsig letóduló fekete csigafürt, csigás szőlőkacs |
| hajból csavarva. A holtak csontjait, rongyait gyűjtsem vagyonommá? |
| Halottak kiszopott, törött csontjait, árnyékrongyait, túlvilág-árnyékú rongyait? |
| Holtak szagtalan sárga csontjait, halottak száraz csontjait, halottak büdös rongyait |
| gyűjtsem vagyonommá? Holtak hitét, szégyenét, őrületét? Holtak sár-hitét, sár-szégyenét, |
| sár-őrületét? Halottaimat el nem adom! Halottaim csontját és rongyait. Halottaim |
| maradékát el nem cserélem. Halottaim: szivemben elásott hatalom! Halottaim, |
| ti vagytok az én régi hatalmam! Mint ősi földbe eltemetett aranyserlegek, aranykardok, |
| aranyálarcok, aranykupák, aranykelyhek, aranygyűrűk, aranykereszt-átokjajok: |
| ragyogtok titkos ősföld-szivemben halottak, halottak, halottak, halottaim. |
| Ragyogtok titkos serlegek, kelyhek, kupák, álarcok, gyűrűk, kardok, keresztek |
| őstemető emberszivemben. Ragyogtok titkos, gyönyörű, átkozott, balga, kurva, szent halottak! |
| Őrzőim: halottak, ti megőrizettek az ember szivében! Lángoljatok és éljetek |
| halottak! Ragyogjatok arany-szavak a mélyben. Ragyogjatok és ne reméljetek! |
| Bennem a halál nem az élet hiánya. Az élet jövője bennem a halál. Bennem |
| a halál nem a titok árnya. A jövő szabálya bennem a halál. Bennem a |
| halál nem a jövő rácsa. A sejtelem kapu-kinyitása bennem a halál. |
| Bennem a halál nem az idő lombja. A halandóság gondja bennem a halál. |
| Bennem a halál nem pirosan virágzó emberi láz. Piros, sárga, kék, zöld, lila |
| topáz bennem a halál, nem olvad meg a lángban. Bennem a halál boldog |
| kristály-társulás, csönd az el-nem-olvadó hiányban. Bennem a halál: nem amit kimondok. |
| A csönd virága bennem a halál. Bennem a halál nem a holnap mása. A tegnap |
| paleologikum-ásítása. A paleozoikum, mezozoikum, kainozoikum lét-ámulása, |
| az Algonkium, Kambrium, Szilur, Devon, Karbon, Perm, Triász, Jura, Kréta, |
| a Paleogén, Neogén, Eocén, Oligocén, Miocén, Pliocén, Pleisztocén elhamvadt |
| gyönyörű lét-ragyogása, megtestesűlt létdadogása, létgagyogása, létgomolygása. |
| Bennem a halál, mint a fém felszinén a ragyás csillanás. Bennem a halál nem |
| az őslénycsontvázak vicsorgó tátott mosolygása. Bennem a halál az őskőzet virradása. |
| Bennem a halál nem a kereszt ácsa. Bennem a halál a kereszt lila emberhervadása. |
| Bennem a halál nem a volt, nem a van. Bennem a halál: a lesz bizonyosan. |
| Bennem a halál nem a mámor-bomlás. Bennem a halál: habos virágkibomlás. |
| Bennem a halál nem a semmivé lett. Bennem a halál mindíg csak az élet! |
| Ragyogjatok szivemben halottak! Halottaim ragyogjatok! Ragyogjanak, akik elrohadtak! |
| Ragyogjatok halandó állapotok. Ragyogjatok kelyhek, könnyek, palástok, vértek, sisakok, |
| kardok, szivek, vérpálmák, üvegszivárványok, csontpajzsok, hártyagyűrődések, sikolyba-szőtt |
| álmok, földbe-temetett koszorúk! Ragyogjatok kelyhek és kardok a földben! Ragyogjatok |
| eltemetett szívzörejek, létfulladások, gégefulladások! Ragyogjatok földszivacs-embertüdők, |
| könyvek és kötelek, bizsergő virágállat-halottkezek a földben! Ragyogjatok eltemetett |
| savanyú lehelet sárga párafürtjei és rózsaszín gőzlombjai! Ragyogjatok földbe-ásott |
| járkáló temetők, sétáló fehér galambmezők, ballagó ezüstórák, égitestcsöndesség |
| látomásgolyók, az elmúlás fehér ingei a földben, az elmúlás véres ruhái a földben, |
| a múlandóság szivárványgyíkjai, az egyszerűség fekete napkorongfoltos bíbor |
| púderzsindely lepkeszárnyai, ragyogjatok köszönések, gyónások és kések, levert |
| emberi fölkelések, meggyilkolt forradalmak, ólomárnyakkal megszállt tébolyok! |
| Ragyogjatok nyakcsigolyatörések, gégeporctörések, hit-törések, összetört kárminpiros sóhajok! |
| Ragyogjatok szivemben halottak! Hozzátok én még nem hasonulok. Szivemben |
| ragyogjatok. Veletek úgy élek én, mint boldog nyári temető, aranypettyrezgésben, |
| zöld szeplő-árnylencsetolulásban, ha jegenye suhog, nyárfa rezeg, s a halálkert |
| esőcsorgás árny-szemgödöraljú, vízárnyék-hónaljlángú sírszobrain és márvány- |
| pelikánjain, rozsdás vas-Jézusain, cipruslombbá széttárt szárnyú ágaskodó |
| ólomhattyúin, márvány angyal-köldökein, fehér márványherezacskós márványpöcsein, |
| vörösmárvány asszonycsöcsein, fehérbádog szinházi öltözőtükrein és öltöző-asztalain, |
| amelyen ott a bádogfésű, bádogtégely, bádogrúzs, bádogvázában bádogrózsa, |
| kőgúláin, kőgolyóin, kőhárfáin, a fehéren fekvő tűpárna-orrú márványoroszlánon, |
| a márványbaldachinos ágyban márványpárnán fekvő, márvány-redőlepellel a |
| márványléggömb emlőkig letakart színésznő-hullaálmon, a fehérbuja |
| márványrózsás márványkurva szemhéjdomboruláson aranypontok halmaza |
| reszket, zöld pettyek árnyéktejútja csipkésen bizsereg, zöld vonalak, aranyvonalak |
| hálóapálya rezeg, és nem értik már ezt sem a halottak. Ragyogjatok: érthetetlenek! |
| Ragyogjatok: értelmetlenek! Ragyogjatok hűségek, álmok, bűnök, életek, hitek! |
| Ragyogjatok tétovák, suták, buták, ólomcsodák és csontváz-ostobák, gőgös-szégyenek. |
| Ragyogjatok, ne hagyjatok el engem! Csillagok alatt ül a temető. Csillagok között jár |
| a temető. Csillag-úton visz titeket élő egyetlen temető-szivem. S csillagszeplős |
| szívbőröm alatt, a fénykristályszivacs húsába szőve lobogtok boldogtalan |
| halottaim! Ti megemésztett halálok! Ti fölemésztett halálok! Ti örök halottak |
| halálra-készülő halandó emberszivemben. Veletek úgy élek én, mint egy |
| boldog temető és járkálok a csillagok alatt, mint egy boldog temető, s bennem |
| van a ti föltámadástok, s bennem lesz a ti föltámadástok, ha nem hagytok |
| el engem. Én leszek a ti föltámadástok és én vagyok a ti föltámadástok, s ha |
| egyszer intek: megmoccantok ti a szivemben. S kibújtok szivemből fénylő boldog |
| férgek. Kibújtok szivemből elásott halottak. Akik most szivemben, mint |
| száraz asszonyi méhben elszáradt petefészkek. De megteltek nedvekkel |
| és fénylő csobogással, mindenféle varázzsal és lényteremtő várakozással, ha |
| egyszer intek mosolygó nagyujjammal. Ragyogj szivemben halálok hajnala hajnal! |
| Ragyogj halál és énnekem maradj meg. Ragyogj halhatatlan halál halandó szivemben. |
| Ott a te helyed, én emberszivemben. Ki nem áslak onnan, ki nem veszlek onnan. |
| Amit üzensz velem, már sokszor kimondtam. Amit én üzenek: hallgasd |
| szavaimat. Hallgassátok, amit én mondok: halottak. Hallgassátok, mit mond |
| énvelem a holnap. Hallgassátok, mit mond szivemmel az ünnep. Hallgassátok, |
| mit mond a boldog temető, aki attól boldog, hogy ti életében lángoltok, |
| ragyogtok. Szegény voltam, hát mindent megettem. Minden temetőt, ősidőt, |
| múlt-időt, lét-időt, kozmosz-időt, mindenség-teret, történelmet, mesét, |
| fölfaltam az Isten apokalipszis-ménesét és a mítoszok Fekete Saskirályát, megittam |
| a csillagok mirigyváladékát és az Elárúlt Ember ondóváladékát, forró spermanyálát. |
| De embert sohase ettem, emberhatottat! Emberhúst sose rágtam segítő emberárulásban! |
| Áruló nem lettem, hogy embert egyek. Emberáruló az emberszívevésben! Sose voltam! |
| De azért halottat nem ettem. Halottat nem ettem. Halottak húsát soha meg |
| nem rágtam, halottak húsát nem forgatta szájam. Nem ettem halottat! Falt |
| velem a táltos-akarat ásványokat, kristályokat, földet, eget, bolygókat, galaxisokat, |
| vörös óriásokat és törpe csillagokat, megette bennem a vers a boldogságot és megette |
| a görbűlt téridőt, és a soha-ki-nem-egyenesített időteret, megettem az őskort, ókort, |
| középkort, újkort, a paleozoikumot, mezozoikumot, kainozoikumot, az őslakat- |
| szivű földtörténeti korszakokat, és megettem az elmúlásba-mártott fényeket, |
| őslényeket, ősnövényzetet, az ősi zsurlókat, ősi páfrányokat, pikkelyfákat, pecsétfákat, |
| az ősbimbókat, ősrügyeket, ősfüveket, a kainozoikum, a Kréta, a Jura, a Triász, a |
| Perm, a Karbon, a Devon, a Felső Szilur, az Alsó Szilur minden szerzeményét és |
| tüneményét, az Anaspida-hal lábnagyujjpofáját, a Poraspis szelvény-magányát, |
| a Drepanaspis gemündenensis-hal mozaik-hólyagárnyát, a Pterychthys |
| milleri kőöltözet-páncélruháját, a páncéllemez-balta halakat, a Dinichthyst, |
| a Coccosteust, s a többieket, minden szép foraminifera-csókot, radiolária- |
| oltáriszentségtartó-csillagkereket, a csőrös kőszálkafésűpénz Microdon wagneri |
| halat, aki mint karcsú szálkaszárny-háromszögfarkuszonyú fogsoros kőgyökér-csőrvigyorgás, |
| a tömpe törpe krokodílelődöt, a Cacops asphidephorust mosolyogva és |
| a kobrafejű halkígyó, a Dolichosoma és az ősteknőc Thalassemys marina |
| is ott hevert költő-gyomromban, s az Archelon ischros a boldog táltosmosolyban, |
| és őshüllőket ettem, a hártyás kőfésű taréjhátú Edaphosaurus crucigert, |
| a Dimetrodont, s a Mesosaurus, a csontcsipke hattyúkrokodil lényéből |
| a váz, a csont szivem mohó gyomrában, s az Ichthyosaurusokat is mind |
| megettem, a Stenopterygius zetlandicus gótikus rózsaablak fejét, s a négylábon |
| totyogó hattyúhalak, kocsonyahattyú-halgyíkok ősmosoly-szemét, őshajlás-nyakívét, |
| a Nothosaurus andriani, a Plesiosaurus ember-lesz lényegét, s az |
| ősmadarak könyök-kezeit, szárnykaromcsokrait, a Ramphorhynchus gemmingi |
| faroklevelét, a Pterodactylus szárnyhártyáját, a Pteranodon longiceps karmos |
| farok-kezét, és megettem a Dinosaurusokat, a kétlábon-járó hattyúgyíktemplomokat, |
| az Ornitholestest, a Compognathust, a Stuthiomimust, a Plateosaurust, a |
| Ceratosaurust, lerágtam a Tyrannosaurus rex farkacsücskét, a 22 méteres |
| Diplodocus carnegei tojóhüvelyét megettem és megette költő-szivem boldogan |
| a négylábú 20 méteres hattyúgyík-kocsonyakatedrális embervágyú merengés-füstjét, |
| s az isten-rokon Iguanodon bernissartensis, a kétlábu kacsagyíkszörnytudat |
| totyogó lépéscsókját megettem, s a Trachodon gunárfejét, s a Corythosaurus |
| küllős hártyahold-taréjú sasteve pillantásémelyét, s az ólomkő sziklaháromszög |
| taréjcsoda, a Stegosaurus, s a négylábú páncélos hattyúkeselykutya, a kiálló |
| nyakfogak sorozata, páncélcsavarral rácsavarozott hátszelvény-hernyólemezek |
| nyereghódolata, farokpala-ásóvonal-levélsorozatok szelvényes tüskés gépi állata |
| szemét kiettem keselyűkutyafejéből, s ittam a Tryceratops, a középkori harci szarvas, csőrös |
| lovagsisak fejű gyíkdisznó ondótejéből, s a hüllőfarkú madár az Archaeornis |
| siemensi tojását megettem, s az Archaeopteryx fosszilia-árnyéka ott dereng |
| szivemben, mint őskőmaradványban a küllős kőrózsa-ablak szemű ősmadár |
| lenyomata, mindent megettem, őshalat, őshüllőt, őskétéltűt, ősemlőst, ősmadarat, |
| ősvirágot, ami az Istenből kilátszott, ami az Istenből ki se látszott, ami Istenben rejtve volt |
| és sejtve volt, ami az Istenből megmaradt, ami az Istenből kimaradt, ős-szitakötőt, |
| ami a létezés kisérlete volt, a létezés magánya, a létezés árnya, az idő fényes szárnya, |
| és megettem szegény Ruysbroecket, Angelus Silesiust, Szuzót, s mind a négy Evangéliumot, |
| hisz szegény voltam és éhségre gazdag és tudtam: falánk költő-szivemnek mi az iránya, |
| s szivem gyomrában boldog vérré olvadt mind e létezés, minden fölfalt állapot. |
| De embert sohase ettem. Emberhalottat. Ott ragyog szivemben minden eltemetett halott. |
| S most itt ülök világvégtelen énekemmel. Itt ülök: Isten után, az ember előtt! |
| S azt mondom: így volt jó, ahogy volt! S ami van, nemcsak sors, gyémántlás. De: Éhség és Akarat! |
| Éhség és Akarat voltam! Nemcsak Hit, Magány, Gyász, Gyűlölet, Embervarázs-Mohóság, |
| Könny és Szigor, Egyszerű Hiábavalóság, Dacos Tagadás, aki szeret, mert nem szeretik, |
| aki nem szeret, mert szeretni akarják, akit szeretnek, nem szeretnek, kezdet-aránya |
| az aranynak, ezüstnek, a víznek, a halaknak, a szűzeknek, akik szűzek nem maradnak, |
| Máriának, a szoptató áldott malasztnak, aki nagy hassal döcögött ki az állomásra, vagy |
| kerékpáron lobogott át a gyárimunkás nyáron, s könnyű kristálykezében a könnyű |
| nyári ég, mint egy harangvirág, mint egy kék szappanbuborék a sárga szalmacső-száron, |
| a szalmacső aranypapír-gyűrű ánuszlukából dagadtan kiállva, az arany-szalmacső |
| végbélkarikából, s a gömbölyű kék szappan-nyálon domború aranylemezek |
| fényhártyaborítása, s szitakötők vízszintes kristálykésforgása a kékben, kék, fekete, |
| piros, arany, ezüst, zöld, lila, sárga szitakötők sűrű kristálykésforgása a kékben, |
| az aranyhártya-lemezborítású kék habgolyó, s a fény seggelika, s alatta a tó zöldpára |
| vízszintes gyűrűromlása, vízhártya-gyűrűtágulása, aranylemez-gyűrűszétfolyása, |
| s a sziszegve-ágaskodó vonalhabzás zöld nádparázs-hullámtódulásban a csöpp |
| bölömbika, s a szárcsa, a réce kékzománc-zöldzománc-barnazománc vizencsúszása, |
| pirosfény sárga hápogása, s mögöttük apró bolyhos kék zománcgolyók láncban |
| hintázva ringanak a vízben, mint csöpp barnapettyes fekete hintalovak, mint piros-szemű, lábatlan, |
| műanyaggömb-alsótestű kék Jancsibabák, mint aranypettyes sötétkék ping-ponglabdák |
| könnyedén, libegve csúsznak a vizen, s könnyű úszásuk után hosszú, lapos fénybe-táguló |
| v-alakban gyűrűzve szétfutó fodros vízrugó-ezüsthártyavízvonalak, hosszú |
| kisimulásba-ájuló vízlángspirálfonalak, csipkés, szálkás vízcérnafenyőágak, |
| hosszú fénytüskéjű úszáskalászok ágaznak szét a vizen, nőnek, s halnak |
| meg az ezüstláng elemen, s a fénygyáva tóban a nyárfák titán-árnya, mintha |
| Zöld Dinoszaurusz járna zölden égve a víz alján, a kéknyál égő semmiben, |
| zöld pikkely-hegyvidék totyogó lomha gyíkásvány-szörnyűség, s néztem lassan a |
| zöld óriás gyíksárkányvonulást, a zöld sárkánygyíkok lomha zöld csúszását, totyogását |
| és pikkelyhegyvidék-ragyogását a vízben, a tóban, s a kisharang szólt, mert |
| meghalt valaki. Néztem: a víz alatt vonuló zöld sárkánygyík-ősifjúság fölött lebegnek |
| a szárcsák, a récék, a rucák, mint két üvegrúd függőleges tengelyére fűzött üvegcsőrös |
| üvegmadarak, a fizikai kisérlet üveghólyag-madarai, az üvegből fújt átlátszó hártya- |
| madárhintalovak, ahogy előrebiccennek, előre lengenek függőlegesen, homlokra-ágaskodva |
| előre ferdén, üvegcsőrüket a pohár vízbe mártják, aztán lassan hanyatt visszabillegnek |
| hátra, üvegfarok-fenekükre, a sok barna, sötétkék, zöld zománcforgács-rózsa, a réce, a ruca, a szárcsa, |
| néha egyik s a másik csörögve meglobog, s sárgacsőrös, piros-csőrű, kampó-alakú hajlott |
| barna nyakát hosszan előrenyújtva, kicsit ferdén föl a magasba csörrenve fölszáll, |
| sárga pikkelyszárú vörös hártyazacskó-lábait mereven hátranyújtva hasa alatt |
| és farka alatt, s az arany-ködláng vizet fésülve karmoló kék madár-körmök |
| szétlegyeződő páros égésvonalcsokrokat vésnek a víz izzadt bőrére, a zöldre, az |
| aranyra, az ezüstre, a fehérre, a kékre, a folyadék határfelületére, s lepottyannak |
| messzebb, mint vízbe-ejtett rózsák, mint vízbe-szórt vörös rózsák csörögve |
| lezuhannak, s vérpettyhabos, zöldszeplőtarajos, aranypont-halmazatos |
| habmellük ezüstforgácsosan, aranyhólyagosan föltúrja a merengő könnyű |
| hártyalázat, s vizi-bárányfelhőkön ülnek, mint fehér száraz hínárhab-fészkeken. |
| Éhség és Akarat voltam. S szivemben még az éjszakai műszak barna álomlángjai, |
| s szikrázva cirpelő gyári tücskei. A tücskök az éjszakai gyárban! A barna láng |
| a szív-magányban! Százezer láthatatlan apró tücsök-Szabó Lőrinc cirpelt, ciripelt, |
| fütyűlt, sípolt, zengett, szikrázott hangkristállyal és fénykristállyal az éjszakai |
| gyárban! S szivemben hosszú, nehéz, vastag rücskös ólomkések. Szivem húsában |
| barna álomrepedések. S a sörhabszáradék fényes hártyacafat-hamuja ifjú |
| fekete bajuszomon. Éhség voltam és Akarat! Kívűlről a gyár cellás, sejtes, facettás |
| sűrű ablaksorai, mint holdfényben szikrázó szitakötőszem többezer égő látósejtmagjai, |
| mint a koponyadomború szitakötőszem, az állig-lenövő kettős napraforgótányér-szemsisak |
| többezer látósejtlencséje, a többezer látó gombostűfej összetett sisakrostélya, mintha zöld |
| gyémántszögből és rögből csiszolt többezer szöglet-sejtlapú ásványrózsa-gömbponthalmazcsoda |
| szikrázna nyári holdaranyban: kívűlről a gyár világító ablakhalmaza. Táskámban |
| zsíroskenyér volt, vagy szilvalekváros kenyér volt barna liszteszacskóban, barna cukroszacskóban, |
| vagy újságpapírba csomagolva, vagy az se, így mentem a gyárba fél tízkor minden este. |
| Tizennyolcévesen. Tizennyolc-éves búcsúzásom! Fáradt magányom fölött az éj, |
| mint a gyári kékfestő műhelyben a kék festékkel teli abroncsos óriás fakádak, |
| kék gőzben kék vásznak, kék lepedők, csöpögő gyűrt kék anyaghalmazok, a fényes |
| piros gumikötényes munkások keze kék a könyékig, arcuk is kék, hajuk is kék, kék a mosolyuk. |
| S fizetéskor egy korsó sört megittam, vagy egy fél deci kevertet, s Marxról vitáztam, |
| Feuerbachról, meg Bucharinról, hol erről, hol arról, s úgy növesztettem szivemben |
| a verset, ahogy testében növeszti a tojást a madár. Ahogy a madár testében nő a tojás: |
| szívemben úgy a vers! A párzás és párosodás után lágy csírázás, lágy csomósodás, lágy társulás sárga |
| golyói, gömbjei, fürtjei. Aztán remegő gyönge hártya feszűl hosszúkás gömbölyűen |
| a szilárdabb sárgapuhára, a puhább üveges kocsonyára, aztán sötétedik fehéren a |
| kéreg, a pórusos mészbőr, aztán a gömbhéj már kemény, mint kristályban a fény. |
| S mikor a gömbhéj mészhártyafala már pontosan összezárul: a madártestben |
| úgy világít a tojás, mint nyári vörös hőmirigyesernyő-éjszakában a sárga telihold! |
| Sárgán mereng a piros mirigykútban, s várja, jöjjön a kitolulás, várja, hogy |
| világra-szülessen. Szivemben úgy nőtt a vers, ahogy madárnőstény testében a tojás. |
| Szivem ásványokkal párzott, szivem rózsákkal párzott, halállal párzott az én szivem! |
| A vers kérte szivemet, hogy szeressen. A gyász kérte szivemet, hogy szülessen! A láz |
| angyalaival üzekedett szivem. A megszégyenülés kardjaival vívott szivem. A |
| megaláztatás Laokoon-kígyóival birkózott szivem. Csöpp százszorszép-fejeit |
| szikrázta a történelmi változás. S óriás vastag eres szőrös és növényhideg |
| szorongás-lapulevelek nőttek függőleges zöld bordavályús zöld derengés-száron |
| dombjaimon és bíboraimon, hajnalaimon és alkonyaimon, ragályaimon |
| és apályaimon, s a lapulevelek zöld árnya élő büdösében nagy kövér öreg |
| varangyok ültek, mint pislogó, izzadó, penészes zöld gyémántrögök, pihegő, |
| fölfújt zöld ásványkő-emberpillogások, a szorongás varangyos, kérges szívzacskói, |
| varanggyá varázsolt csókok, szerelmek, vallomások, csigabigapárzások, |
| kamasz-baszások, megváltó forradalom-látomások, varanggyá varázsolt |
| meztelen felnőtt asszonyok, akiket szerettem sárga epesár-holdragály éjszakában |
| a temetőben, akiket szerettem lila bodzafürt holdapály-éjszakában a |
| harmatlucskos zöld mezőben, meztelenűl s világított az asszonyemlő, mint |
| egy bálna vízből-kiálló óceán-háta, mint egy cethal vízből-kidagadó szeme, |
| mint egy cápa nyitott fehér fogsora a zöld vízmosolygásban és a Hold, |
| mint egy epehólyag, a Hold a temetőben, s a Hold, mint a bodzagyümölcs |
| lilabogyófürt-lepényrózsája, a nem-Hold, a holdtalanság a harmatkalászos |
| éji zöld mezőben, s a függő Krisztus, a fakereszten függő fehérre festett kő-Krisztus lila hullás-árnya, |
| s a fakereszten függő latrok indigó varázsmagánya a hanyattfekvő meztelen asszony |
| szikrázó emlőire és szikrázó vaginaszőrére hullt, és a holdarany fiúhátra hullt zuhanva, |
| a széttárt asszony hüvelyrózsa-nyarára s a rajta lüktető, rajta hegyes kecskebékaként |
| kuporgó fiú hátgerincére és nyakára, mintha a nőstény és a kamasz lenne a lila |
| árnyék-Jézusra szögezve, az egymáson heverő férfi és a nő, a két meztelen ragyogás, |
| s a sírok, koszorúk, márványok, sírkeresztek villogtak, mint mélytengeri halak biológiai |
| fénylámpái a holdsütésben, s a zöld mező szénakazla csillagharmatos, fényszagos, |
| s ezer világító baktériumzacskóval fénylett a szerelem fölött a temető, |
| s a varangyok az óriás lapulevelek alatt: elvarázsolt forradalmak, |
| elvarázsolt látomások, elvarázsolt költészet-hatalmak! |
| S tudtam: meg kell csókolni a varangy szivét, a varangy zöld papsajt-seggét |
| kell megcsókolni, tudtam, meg kell csókolni a varangy hátát, tudtam, |
| homlokon kell csókolni a varangyot, meg kell csókolni két dülledt zöldkérgű |
| aranyvaginás barna kocsonyarügy szeme között, tudtam: szájon kell csókolni |
| a varangyot. Szájon kell csókolni a varangyokat. Szemen kell csókolni a |
| varangyokat. Szíven kell csókolni a varangyokat. Meg kell csókolnom a |
| varangyok homlokát. Meg kell csókolnom a varangyok seggelikát. Meg |
| kell csókolni a varangyok szemét. Meg kell csókolni a varangyok szivét! S csókomtól |
| asszonnyá bomlik az ásvány. S csókomtól a verejtékes gyémánt szerelemmé forr át. |
| S ha szájával a varangy visszacsókol, ha háta bőrével a varangy visszacsókol, |
| ha homloka ragyáival a varangy visszacsókol, ha dülledt szemével a varangy visszacsókol, |
| ha bimbós kloáka-rózsájával a varangy visszacsókol, ha forró szivével a varangy |
| visszacsókol: szivem megszületik már végleg szabadnak, szivemben látomások, époszok, |
| versek, forradalmak hószűzliliomai, tűzliliomai, nárciszai, rózsái nyílnak, kinyílnak |
| a fontos valóság bíbor szárnyai, földerengenek az ébrenlét boldog szivárványai, |
| s elpárolognak a nemlét tolongó árnyai. Ha csókommal megváltom én a varangyot, |
| s a varangy csókjával megvált engemet. Ha varangycsókommal megváltom a varangyot, |
| s csókjával a varangy sorsomat megváltja. Tudtam: meg kell csókolni száját |
| a varangynak, mint a halottak büdös hideg zöld száját, mint a holtak szenteltvízzel |
| befröcskölt, vízbogyós, vízfürtös kemény szempilláját, mint a halottak áldás-nedves |
| viaszmárvány halálszivárvány-homlokát. Tudtam: meg kell csókolni a Halált. |
| S élő leszek, ha a Halál visszacsókol. Élet leszek, ha a Halál szívencsókol engem. |
| S megcsókoltam a halált. S a Halál szájoncsókolt engem. Ó, én úgy építettem hitemben a |
| jövőt, ahogy a fészeképitő béka: szájából habfészket fúj, nyálából szikrázó habfészket |
| épít a víz fölé függő ág csúcsára, s e nyálfészek-habrózsába rakja a petéit, az |
| az anyaméhük, s ha szülésre-értek már a celofános száradó habrózsában, a |
| foszló habfészekből a vízbe hullanak az újszülött kicsinyek, ahogy a dió hull a |
| fáról, ahogy a zöld növénysündisznó, a tüskés zöld gyümölcs-sün, a gesztenye hull |
| a fáról. Igy pontosan és így okosan! Ó, én úgy őriztem hitem a jövőnek, ahogy |
| öt évig önmagát a nemzés-időnek a sivatagi béka, aki öt évente jön ki a |
| földből, mert öt évenként van csak ott eső, akkor párzik, s párzás után |
| magát vízzel teleszívja, s teste bőrén át a vizet teste köré szivárogtatva óvatosan |
| kiereszti, s teste körűl óriás gyöngyházkéreg-gömb nő, úgy kitágul a bőre, |
| mintha átlátszó műanyagzsákot húznak Krisztus-szobor sírkőre, s a fényes |
| kéreggömb, mint ujjunkon óriási vízhólyag, s e hatalmas bőrös kéreghólyag |
| belsejében a víz, mint magzathólyagban a magzatvíz, s a vízgolyóban a |
| béka, mint magzatvízben a magzat, lebegve úgy kuporog, mint magzathólyag |
| sárga magzatvizében a gyermek, s e gyöngyházkéreg-héjú vízgolyó az ő gömb-mindensége, |
| így őrzi a létet, vízgolyóvá növesztve léte körűl a türelmet, aztán ha az idő |
| jön, magzatburkát megrepeszti s önmagából önmaga előjön, önmagából önmaga |
| kimászik, nehogy öljön, hisz várja már a másik, a jövőre-éhes pislogó párzás-ragacs! |
| Ó, én úgy viseltem a jövőt hitemben, ahogy egy másik békafaj testében kicsinyeit: |
| teste belsejében egy fényes tiszta tó van, gyomra, szíve, belei között, tüdeje alatt, |
| mint egy vízből csinált gyomor, mint üveghártyalombik, amelyben tiszta víz |
| van, s e hártyaburok belső tógolyóban tenyésznek növekvő porontyai. |
| Testbelsejéből finom élethamu, valami korpaszerű anyag válik le, hull a |
| tóba, mint rózsa-árnyék a tóba, rózsaszirom a tóba, s azt eszik hemzsegve úszkáló, |
| nyüzsögve kuporgó kicsinyei. Ó, ebben a békaanyabelső-születéstóban, ebben |
| a vízhártya-jövőgolyóban az apró szikrázó, lángoló békaszemek, mint nyüzsgő |
| aranypontok, izzó üveg-gombostűfejek, kis csillogó lángbimbórügyek aranyszivacshalmaza |
| ragyog, mint egy időtlen ősi csillaghalmaz, bizsergő, fortyogó piciny szemgolyócska-kása, |
| ez a vízgolyó-tógyomor az élet magzatház-galaxis-tündérlakása, békatündér- |
| galaxisfürt izzásvirágzása, ahogy a szódavíz apró buborékokkal pezseg: az anyabéka- |
| testtóban a sistergő békaszemek! Hitemnek így csináltam jövőt! Jövőmnek így neveltem |
| felnőtté hitét! Szivem anyabékagyomor-tavában emberré érő verseim így etettem! |
| Éhség és Akarat voltam. És Hűség voltam. És most is az vagyok. Éhség és Akarat és Hűség! |
| Éhség, Akarat és Hűség! S hiába nézitek meg testemet belűl, hiába vágjátok szét szivemet, |
| hiába nézitek halott agyvelőm: ott csak halál lesz, csönd, bűz, vizenyő, egyszerűség. |
| Ott nem lesz a dal rothadt szirma, a dal foszló kristálycsontvázlevele, a dal maradéka. |
| Nem hitemet temeti el, csak romlandó húsomat, ha lesz majd aki eltemet! |
| Három csillag ragyogja be szép halál-arcomat, lemosott holttestemet: az Éhség, Akarat és Hűség! |
| Mert nem akartam, nem tudtam volna élni nélküled: Éhség, Akarat és Hűség! |
| Ember akartam lenni embertelen koromban. S emberré az ember csak e három csillaggal lehet! |
| Most csönd van. Világító szagos fényszürkeség. Csönd. Március, Vasárnap. Száradnak |
| a kertben a barna gyümölcsfa-árnyak. Meredten gőzölögve laposan zihálnak |
| a csipkés, bozontos, jelenlét-fontos barna rácsok, rozsdacérnaterpedésháló-rácsozatok, |
| a halálmocsok fekete lomb-avarra nagy szürke pernyék hullnak lengve, lobogva, |
| laposan sűllyedve, laposan kavarogva, szétnyílva rostosan, bolyhosan összecsukódva: |
| a galambok, könnyed süppedéssel és laza forgással, mint elégett könyvek foszló, |
| összegöndörödő parázspusztulás csipkelapjai. A feketerigók már szerelmesednek, |
| a nőstény, a hím ugrál egymás körűl, előugrik, hátraugrik, előreszalad, hanyatt- |
| szalad, mint két fekete lemezes széndarab, mint akinek hátúl van a térde, hátúl-csuklós, |
| sárga pikkelypálca-lábakkal ugrik, ugrál, szalad egymás előtt, egymás mögött, egymás |
| körűl a két lemezes, fölborzolt fekete széndarab, a két feketerigó, fordított kék |
| pikkelyszív-érme könyöktérde rugózva behajlik, sárga csőrük egymásba harap, sárga |
| csőr a sárga csőrt harapja, úgy forognak egymást csőrrel harapva, nyitott sárga csőr |
| a nyitott sárga csőrt harapja függőlegesen, vízszintesen, ágaskodva, lehajolva |
| keresztben, mintha két sárga műanyag-gémkapocs hurkolódna egymásba fényes hosszúkás |
| trombitatekercs-ágaival, mintha két sárga műanyagcsipesz, két sárga pontrudacska-szőnyeg, |
| fogsoros, sárga reszelőlécszalagos műanyagcsipesz harapná egymást alsó lapjával és felső |
| lapjával keresztben egymásba tolódva, szerelemdühben egymásba kulcsolódva, egyik a |
| felső csőrt harapja, másik az alsó csőrt harapja, egyik az egyikét, másik a másikét, |
| így forognak fölborzolódva, összegabalyodva, egymást feketén tekerve, feketén csavarva, |
| ahogy két fekete birkózó egymás nyakát karral átkulcsolva sárgaharisnyás feszes |
| lábbal egymást pörgetve egymás körűl forog, szalagos sárga csőrperem-fogsorok |
| harapnak szalagos sárga csőrperem-fogsorokat, mintha két törpe aligátor viaskodna, |
| hosszúkás, parafakehely-orrlikú, csőrös, hegyes csipeszfejüket tátogva nyitogatva, s |
| dülled a homlok barna fakéreg-kelyheiben fekete-felkiáltójeles gyöngyházdió szemük, |
| s egymás csőrös állkapcsát harapják, mintha egymást nyiszálná két szikrázva-csikorgó |
| nikkel-olló, az alsó állkapcsot az egyik, a felső állkapcsot a másik, s egyik sem |
| ereszt, s így forog laposan, púposan, ágaskodva, taréjosan a zöld fakéreg-állatfeszület, |
| a barna, rücskös fahasáb-harapáskereszt, így forog a két egymásnak-futó, egymás csőrébe gabalyodó
szén- |
| lemezlegyezőrugó, a feketerigó, aztán egymást csapkodva, csörögve, |
| eleresztik, hanyatt-szalad az egyik, cikázva oldalt-fut a másik, majd újra kezdik, |
| egymásnak ugrik szerelmesen a hím, a nőstény, a két násztébolyra-bátor kis |
| madár-aligátor, a két lemezes fekete csillogó széndarab fordított-térdcsuklós, |
| rézdrótszárú rézcsipkecsillag-futással egymásnak szalad, sárga csőrrel sárga |
| csőrt harap, sárga csőr csókol sárga csőrt, sárga csókharapás forgástánca, |
| sárga harapáscsók csőrcibálás-lánca a madárszerelem. Szemük narancssárga |
| mirigycsipkekoszorú-keretben domború merev barna üvegpont. S a domború merev |
| barna üvegpontban fekete pont, a pupilla. S a szem körűl, mint vékony |
| aranylánckarika a bőrcsipkegyűrű, vékony horgolt aranylánckerék. Most csönd van. |
| Világító szagos fényszürkeség. Egymást sárga csőrcsókkal harapva forogva táncolnak |
| a szerelmes feketerigók. És tavasz ez a sárga csőrharapás-csók. És tavasz ez a |
| forgó fekete madár-ringlispil. Ez a feketerigó csőrcsók-körhinta, ez a pörgő |
| csók-körtánc, ez a sárga csőrök csókja csillogó, csörgő fekete fényes szénlobogás! |
| Tavasz! Tavasz! Tavasz! Néha még hó havaz. És talán reggelre havas lesz az árnyék. |
| Talán reggelre hó hull a rigóra. Reggelre talán hó pelyhez a csókra. Reggelre talán |
| az avarfüst havas lesz, reggelre talán a kéményfüst havas lesz. Mégiscsak |
| tavasz van, mégiscsak tavasz lesz, ha hó hull, hófehér láz, ha a hajnal fénnyel |
| árnyrácsokat enyvez, ha a rózsarügyet, a csöpp vaginalángot beszórja a reggel |
| hideg halál-liszttel. Ha a rózsarügyet, a nyolc-lánggá repedt vörös kutyafallosz-hegyet behinti |
| a hajnal fehér vénség-hajjal, parázscsipkecsillag pihekeresztekkel, pehelylángcsipkefény |
| fehér korpaliszttel, amely elolvad, mint embernyelven ostya, ha ráhull kristállyal a hasadt |
| pirosra! Kristálycsipkecsillag-keresztlázlapocskák, horgolt kristálycérna-bizánccsillagocskák, |
| fehér monstrancia sugárküllőkorongocskák: hiába libegtek sűrű hamuzással, mint |
| apró cafatokra széttépett selyempapír a fehér levegőbe szórva! Hitem már szabad lesz, |
| mégiscsak tavasz lesz! Mert most már tavasz lesz. Már ketyegni kezdett a zöld selyem-óra! |
| Már ketyegni kezdett a zöld selyempapír-óra. Már ketyegni kezdett a biológiai |
| zöld végzet-idő, s ketyegni a boldog vegyi hő az eddig-néma szelíd anyagokban, |
| fölhúzva a feketerigó szivében a létezés-istenhajszálrugó, a barna dülledt gubacsdugó- |
| szemű fekete légy szívében, a gombostűkkel sündisznópalástosan körben, görbén, |
| teleszurkált barna parafaszivacsdió szemű fekete légy apró hólyagszívében fölhúzva |
| a teremtésmozgató, szerelem-ketyegtető vegyi-biológiai hajszálrugó. Tavasz lesz, |
| fordúl az idő zöldtűz-virradóra! Tavasz lesz, már ketyeg a zöld selyempapírláng |
| növény-óra, már ketyeg a piros pitvarlüktetés, piros hártyagolyó-gyomorszívlüktetés |
| állat-óra. Ketyeg a zöld láng-óra, ketyeg a piros vér-óra, ketyeg a sejtelem- |
| hártyaóra! Medve meg nem esz, farkas meg nem esz, róka meg nem rág, sas meg |
| nem harap! Mert tavasz lesz, tavasz lesz, hitem már szabad lesz, tavasz lesz, tavasz |
| lesz, zöld láng, zöld ifjúság, zöld láng, piros láng, piros virág, fehér virág, zöld virág, a |
| fákon fehér selyemfátyol-kalap! Még kilátszik minden csontod, bütyköd, bordád: temetetlen |
| Európa, temetetlen Magyarország! De virágos növényhús növi be minden csontod, bütyköd, |
| bordád halálra-ítélt Európa, halálra-ítélt Magyarország! És fölbizseregsz majd a |
| tavasz gyönyörű zöld dühében tetszhalott téli ország, tetszhalott téli Európa: szivem! |
| Boldog, csodás zöld parázsdagadás, sejtelemvarázs zöld sűrű fátyollobogás folyik |
| és ömlik ki szivdobogás-néma halál-ámulás elvarázsolt lényegedből újra: szivem! |
| Mert nem virágzol te a Semmiben, nem a Semmi Virágzó Virága vagy te: szivem! |
| De te vagy a Virágzó Óraketyegés, a Zöld Tüzekedés, Zöldselyem Üzekedés: szivem! |
| Tavasz! Tavasz! Tavasz! Lehet, hogy holnap még hó havaz! De virágok lobognak |
| majd holnapután, a késő hó után, a késő hó alatt, mint égő gyertyák a gyászoló |
| sötét ablakokban, a tavasz-tüntetés lesz ez a fehér alatt, ez lesz a virág-virrasztás a hó alatt, a |
| megmaradás lángja, nem mint gyertyák a ravatalon, gyertyák a sárga halott körűl |
| a fekete halálasztalon, de mint gyertyák a húsvéti vacsora-asztalon, a nehéz |
| növényi láng zöld asztalterítője fölött. Zöldszárú virággyertyák fehér selyemlángja, piros selyemlángja,
kék |
| lángselyme, sárga selyemlángja. Majd kimegyek a temetőbe, a Kerepesi temetőbe, |
| megkérdezem, mit gondol, mit mond Magyarország Bajsza: Móricz Zsigmond! |
| Mert van abban valami jó is, ha csontja fölött állsz, meg embernek való is, |
| hogy megkérdezheted: mért nem azt szereted, amerre a ló visz, a fénybe-táguló |
| megőszűlt bajszú Pegazus-ló, s lovad kantárját mért rángatod, hogy nem |
| erre, de arra, mint lova fejét Görgey Arthur kantárral a csatában, jobbra |
| meg balra csavarva, ha gőzölgő üstökös-uszályú ágyúgolyó jött sziszegve, sisteregve a |
| levegőben, ő meg elhajolt, lova fejét is elrántotta, de a dübörgő meteoritkő- |
| izzás elől el nem futott. S megkérdezem még létezésem öccsét: Tekintetes Szép |
| Ködcsillag Ady Endrét, aki Csontváz-Lédával a földben üzekszik: mi lesz, |
| ha majd csontom csontjához öregszik? Ha csont a csontra szúr. Mi lesz |
| abból Tekintetes Úr? Mert csontváza átmászott Lédához a földben, a Kerepesi |
| temetőben, fehéren, ahogy egy százlábú mászik, a fehér csigasorvonal-állat |
| a csigolyaszelvényekből kinőtt fehér dugattyúsor-lőcsrugó lábbal, a lemezes mellkas-bordákkal, |
| s úgy mászott rá csontváz-százlábú asszonyára a földben, mint fehér százlábúra |
| fehér százlábú mászik, és nem kérdezte, mit akar a másik, koponya-szemgödreiben |
| két penész-őszirózsa, Léda sárga medencecsontja fehér liliomkürtök zöld ága |
| Sziénai Szent Katalin misztikus por-kezében. És rászólok szeliden Babits Mihályra, |
| ahogy a hű fiú szól a hűtlen apára: „Én Istenem, én Istenem, mért hagytál el engem?” |
| Mert van abban valami szép is, hogy tudod: vissza nem szól, ha hozzá beszélsz is, |
| hisz nem szól a földből a csontváz, a halott. Ez a halandóságban az emberállapot, |
| ez a vissza-nem-beszéd, hogy nem válaszol a múlt, ha kérdi eleven, eleven csak az |
| elevennel beszélhet, elevennel csak eleven beszélhet. És hallgat minden halott! |
| Hiába faggatod! Hiába! Tavasz lesz, tavasz van, tavasz lesz nemsokára! Szüksége van |
| Istennek a világra? S kell a világnak az Isten? Szüksége van a világnak Istenre? |
| „a fizikai világ – a teret és az időt is beleértve – egyetlen gigantikus fellobbanás eredményeként |
| jött létre, mintegy 18 milliárd évvel ezelőtt.” „Az általános relativitáselmélet szerint |
| a big bang egy végtelenűl összenyomott állapotból »startolt«, amire a téridő végtelen |
| görbűltsége volt a jellemző. Egy ilyen szingularitás természetes határa a téridőnek, |
| ezért értelmetlen az Univerzum létét ezen túl extrapolálni.” „Ha viszont Isten |
| nem létezett az ősrobbanásig, vagyis az idő kezdetéig, akkor hogyan tekinthetjük őt |
| a világ teremtőjének?” „ha a világ egyszer egy nagy robbanásban megsemmisül és vége |
| szakad az időnek, vajon ezzel az Isten is megsemmisül?” „A szigorú kauzalitással |
| szemben a Heisenberg-féle határozatlansági elv éppen azt mondja ki, hogy a |
| mikrovilág kaotikus és valamely esemény jól meghatározott ok nélkül is végbemehet.” |
| „hátha egész fizikai világunk, a téridőt is beleértve, spontán módon, |
| »kvantum fluktuációként« jött létre?” „A fölfúvódott Univerzum-elmélet |
| szerint azonban ez a minivilág szabályosan felrobbant az antigravitáció hatására.” |
| „Az új kvantumkozmológia szerint valamennyi struktura – a téridőt is beleértve – |
| a fizika törvényeinek egyenes következménye.” „A komplexitáson kívűl |
| azonban van egy másikfajta rend is, amelyet nehezebb megmagyarázni, és ez az |
| egyszerüség.” „Az elemi részecskék tömegének, az egyes kölcsönhatások erősségének, vagy |
| más természeti állandók értékének legkisebb megváltoztatása már a világegyetem |
| képének drasztikus megváltozását, az élet és az emberi tudat létrejöttének |
| lehetetlenségét vonná maga után.” „Hiszen ha semmi más nem is, a világegyetem |
| önmagát szabályozó, minden isteni beavatkozás nélkül is tökéletesen működő |
| gépezete bizonyíthatja, hogy gondosan megtervezett rendszerrel van dolgunk. |
| A modern fizika tehát kívül helyezi Istent anyagon, téren és időn, a logika |
| matematika és a fizika törvényeinek birodalmába: nincs szüksége a hagyományos |
| értelembe vett teremtőre.” Ó, az én szivemnek szüksége volt az új tavaszra! Szüksége |
| volt az én szivemnek szivedből a tavasz-erőre! Szüksége volt hitemnek minden |
| virágra, minden halálra, minden szerelemre, minden életre, minden temetőre! |
| Szüksége volt szivemnek szerelmes szivedre. Szerelem nélkül mi lenne Ragadozó Szivünk? |
| Rabló Árulás, a homály alján lapuló Világító Ragadozás. Mint az óceánmélyi, |
| óceánfenéki halak, a lámpás szörnyek, kőtüskehárfa-lámpacsalók, tövises kő-mozaikgömb |
| buborékragadozók, világító nyálkahabszörnycafatrongydunyhalobogók, lapos |
| lepényvitorlalángok, pikkelyes kőmosoly-hegedűvonók, köcsögszájú uszonyos |
| szikladobozok, gigászi állatvarrótűk homlokukon fénybóbita-csáppal, kocsonyacsövek, |
| nyálhengerek, kőuszonyszárnyú pikkelykakasok, szálkacimbalom-fogsorú óriáskönnyek, |
| mohó, álnok, éhes ragadozó szörnyhalak, akik vegyi baktériumlánggal világítanak, szemhéjuk alatt |
| a fény baktériumcsomója, akiknek homlokán villanykörtés teleszkóptornyok, |
| világító szembimbós csápok, fénymargaréta-szemű kocsonya-ostorok, akiknek fekete |
| korombuborék-szeme alatt lelógó láncfürtökben apró világító zacskók, akiknek kőuszony |
| szájában körben fénygolyók, mint villanykörte-füzérekkel földíszített barlang, |
| s világító baktériumok milliója-milliárdja egy-egy bőrzacskóban, bőrgolyóban, vegyi-biológiai |
| fényt gyártó baktériumok izzó csillagcsomója, s a halak oldalvonala izzó fény-margaréta-lánc. |
| S fölgyúlnak-kialszanak a baktériumlámpák. S a fény a halál. A homály az Isten-arca halálránc. |
| A fény a halál? A homály az Isten-arca halálránc? Ó, világító piciny éhségbóbiták, foszforeszkáló |
| csöpp életrózsák, fölgyúló kicsi csalogatás-liliomkelyhek a homloktőből, orrhegyből kinőtt |
| többméteres csápostorok végén! Akik ha kigyúltok zöld fénybuborékot, piros izzáshólyagot, |
| kék lánggolyót fújtok a csöndhomály fekete istenarca vonagló rácsszita-halmazaiba, |
| mintha villanyt gyújtanak a kagylózúgás barlangéjszakában, mintha meggyújtják a kicsi |
| petróleumlámpát a halottas-szobában, s a nyitott lopótök-alakú lámpabúra, a |
| csöves üveghólyag arany-kehelyállattá hasonúlva halálban-dereng, halálra-dereng ó, kicsiny |
| állati tűzbimbók, aprócska állatfényrügyek nélküled-mélytengeri szívem csápjain! Az én |
| fényem az élet! Az én fényem csábító parázsigézet! Az én fényem bűvölő virágzás a halál bizalma |
| ránc-zuhatag redővonal-gyűrődéshomályban. Mélytengeri szivemen biológiai lámpák, |
| vegyi lámpák mélytengeri szivem nehéz homályba hajló csápostor-ágain. Mi volnék |
| nélküled? Mi volnék nélküled? A fény halála biológiai fényragálya, könnyű kacskaringó |
| csápostor végén pislogó rejtelemfénybimbó, kőtüske-kőszivacs-kőpalás sárkányszörny- |
| hal-ragadozás, foszforeszkáló állati fűszál, fénylő állati gyökérlomb, világító állati |
| harmatcsöpp kalászos halhomlokfűszálon, ólompont-szemgyökerű, grafitpont-szemű |
| Álom-Ragadozás a Homályos Szenvedésben, virágzó fényszörnyeteg a Halálránc árkaiban? |
| Világító lámpáscsápú hal, orrhegyemre tolódott illiciummal, amelynek végén, mint könnyű |
| deszkaforgácsrózsa az esca, a világítószerv, Ceratiidae-féle tátogó kalász-hártya-tüske- |
| bajúsz-fogsor-szörnyeteg, mint a Neoceratias spinifer, mint a vigyorgó tövisfésűfogsorú |
| tejútfény kőbimbós-kőuszonyos függőleges kőlepény, akinek homlokán fényt-szülő fekete |
| kocsonyafűzfa, az éhség-koldús Himantholophus groenlandicus, mint a páncéllemezes, |
| uszonyköteges kőpalacsinta, akinek becsukhatatlan szája, mint egy zsákvarrótű- |
| fogsorú víztojás és legyűrhető alsó ajkából kopasz bükkfa nőtt ki, hosszan lombozva, |
| világítva lefelé, s orrhegye, mint egy rinocéroszé, orrtüskéje bunkós hosszú gubacsos |
| világító Krisztustövis-kórófa, ez a Linophryne arborifera, a kő-csalogató, |
| a sötétség-lakó, vagy mint a Lasiognathus saccostoma, akinek hosszú hegyes |
| fekete szájszélei fogazattal fölszereltek, s első hátúszósugara csalogató, mint hosszú |
| zsákvarrótűbe fűzött hosszú fekete cérnaszál világító kormos, csengős bojttal |
| a végén. Nélküled ez lennék én? Nélküled mi lennék én? Szörnyeteg-kémény koromhal, |
| bimbós fénypontszívű homlokostorral, zölden világító szakállal virágzó kettős |
| kőkard, nyikorgó pikkelyes, rücskös varrótűfogsorú, aranylencse-szemű kőolló, |
| vagy valami hozzájuk hasonló zagyvaság-összesség szervezett szörnyeteg, fényhalál, |
| lámparagadozás, foszforszakállú tátogó halál-lélegzet, Ragadozó Ősi Kezdet, nehéz |
| homályban tenyésző Rabló Szenvedés, Örökké-tátott Fényerszény, Fénnyel-bélelt- |
| szájú Ragadozó Magány, Kocsonyafűszálon ülő kék vegyi láng az Istengyomor |
| Sötétben, ősi uszonyos kőgubacs, amelynek orrkalásza végén zölden világító |
| parázs-tojás, mint kalászos fűszálon az éjjeli hím szentjánosbogár, páncélos |
| létalji sárköcsög égő csipkebokorral a homlokán, fény-merengő kősündisznó-halrózsafa, |
| mélytengeri hallá varázsolt emberárulás? A fény csak itt a halál! Miköztünk, idefönt |
| a fény: az élet! A fény csak a homályban a halál. Mások halála az a fénypont ott |
| a mélyben! Hisz odalent az sem adja meg magát, aki a létből csak annyit és |
| annyira lát, amennyit kéken-világító csáppontja mutat neki, akit csak a vízrengés |
| hideg vonal-löketei és húzódás-kötegei ütnek meg homálybarnán teste szaglószervein és más |
| érzékszervein, akit nem a fénykín gyötör, de a fényhalál-szomorúság! Az |
| éhség-szomjúság. A homály-lángapály. A világító kővé lefokozott léttudat. |
| A halandóság-öntudat hiánya ragadozó ösztön-áhítat. Akinek csak a létsötét |
| adja a reményt, s azért termeli teste anyaga a fényt, vagy azért szövetkezik |
| a biológiai-vegyi fénnyel, a világító baktériumokkal, vagy más fénygyártó állati |
| televénnyel, hogy öntudatlansága teste megmaradjon. Neki a fény az élet! Testfénye |
| mások halála. Bennem a maradandóság kristálygyönyörű tiszta fényed |
| és fényed szivemben a homály halála. Tavasz lesz, tavasz van, virágzás nemsokára! |
| A rózsákat meg kell metszeni. A szőlőt is meg kell metszeni. Meg kell csókolni a sírokat |
| is a temetőben. Megcsókolni kézzel a sírt, a sírokat megcsókolni kézzel. A sírokat |
| elhagyni nem szabad. A sírokat magukra hagyni nem szabad. Majd leszedjük a piros |
| sírmárványról, a fehér sírkőről, a zölden tolongó friss sírfűről a madártollakat, fehér |
| madárcsontvázakat, rozsdás virágcsokor-drótabroncsokat, elszáradt virágok barna, |
| fekete ganéj-csillagait. Majd elmegyünk a temetőbe. Elmegyünk apámhoz a temetőbe. |
| Hisz sohase láttad apámat. Én meg beszélni akarok apámmal. Beszélni akarok |
| a csontba-főtt lánggal. Beszélni akarok a földbe rohasztott harmonikával. |
| Beszélni a csontváz-bizománnyal. Beszélni az óriás kréta-F-betű várakozással. |
| Megmondani, hogy most mire várjon. Megmondani: most már mire várjon. Megmondani: |
| követségbe jöttem. Megmondani: üzenetet hoztam. Megmondani: nemsokára eljön. |
| Megmondani: nem látogatóba! Megmondani: hogy boldogan várjon. Megmondani: |
| ki borul szívére. Megmondani: ki hull csontvázára. Megmondani: szerelmesen |
| várjon. Megmondani: le majd én viszem őt. Megmondani: csontjához a földbe! |
| Megmondani: hosszú volt a föld-est. Megmondani: csillagtalan hosszú! Megmondani: |
| most már rövidebb lesz, rövidebb a csontvirrasztás csöndje! Megmondani: |
| most már nemsokára! Megmondani: megvakúl a serleg. Megmondani: vakon |
| is őt nézi! Megmondani: vakon is őt látja! Megmondani: nyissa ki az ajtót. |
| Megmondani: majd ha kinyitjuk, hajoljon meg csontváz-tisztelettel. Megmondani: |
| ajtó mögött csontváz. A föld-ajtó mögött száraz csontváz. Megmondani: várja, mint |
| az ágyban, mikor télen nyitva volt az ablak, s a dunyhára hímződött a csillag, mint |
| palástra aranyfonal-bárány, s a dunyhára dércsillagok szálltak, mint kiskertre |
| eres citromlepkék, zöld káposztalepkék a krumplivirágra, a zöldbársony-krumplibokor |
| fölfújt sárga hólyagzacskócsokor-csillagára. Megmondani: most nem jön fehérben. |
| Megmondani: most csak feketében. Megmondani: most már nem fehérben. Megmondani: |
| most már feketében. Megmondani: nem fehér menyasszony. Megmondani: |
| fekete özvegyasszony. Megmondani: nem fehér mirtuszban, nem fehér fátyolban. |
| Megmondani: fekete kendőben, fekete bársonyban. Majd apám sírkövére ülök, |
| s a fehérmárvány sírkeresztre szálló legyeket nézem. A tavasz legyeit. A sírkövön |
| a legyeket. A sírlapon a legyeket. Ahogy halott nagyanyám sárga viaszrigócsőr orrán |
| a legyet! Ahogy azt a legyet néztem a halálon. Ahogy az a légy a halálról nézett engem. |
| Ó, az a zölden-parázsló dülledt hártyás kristályhattyú-olló. Ó, a legyek a holtakon, |
| kiásott embercsontokon, friss húson, oszló húson, emberürüléken, állatürüléken, |
| sírszél sárga földjére dobott barna emberkoponyán, vesszőtakonnyal telt óvszeren, mosatlan |
| edényen, rózsák vörös sebsaláta gömbjén, lakodalmas falnak döntött nagybőgőkön, lovak hátán, |
| szeretkező szeretők verejtékpatak gerincvályújában, akasztottak lilán kilógó nyelvén, |
| döglött lótetűk rák-ollóján, disznók fogsoros rózsakanál száján, szemétdombok virágán, |
| fehérabroszos vasárnapi asztalon, varangyszagú pincealkonyon, szőlőfürtön, mirigycsók kaportányéron, |
| halott kovácsok kettős üstökösláng bajuszán, emberi vércsöppön, hentes-vérbögrén, orgonarügyön, |
| tehenek, lovak szemén, gyermekarcokon, virágokon, sebeken, fallosz-csókokon. |
| A legyek a diófalevélen, csigaházon, trágyadombon, koporsókon, tehenek húgyos |
| sebcsurgás vagináján, kenyéren, holt öregasszonyok topáz-kulcsolás kézimáján, |
| a kecskék aranyszeplős fekete pináján, meztelen alvó asszony arany-oroszlánsörény |
| fan-szőrzetén, a fehér szeder fürtös zsírmirigyein, fény alatt lüktető varangy mirigyhátán. |
| A légyszemek. A dülledt ikra-édenek. Csöpp kék, zöld, fekete, arany, lila, ezüst, |
| sárga, barna, lázpettyes, ezüstcsíkos, moha-sakktábla kitinzománc-koponyából |
| golyósan kidülledő szőrös és ikrás szemek. A légy szeme: a látás kettős félgömbkupola- |
| lencseszitarács dülledésmindene. A légy szeme: mint ribizliszemekkel teleragadt |
| tojásszén, mint megfagyott szőrös málnaszem, mint gombostűkkel körben szőrösen sűrűn |
| teleszurkált alma, mint törpe piros kukoricacső, mint törpe sárga kukoricacső, mint |
| barna dió, mint zöld dió, mint Krisztus kéz-szögeit és lábszögeit ismétlő, vastag sárga |
| húsvéti gyertyába tűzött arannyal befestett diók, mint frissen-tojt zöldszeplős, rozsdaszeplős |
| madártojás drótcsésze-fészekben, mint a bodza fehér habtányér virága, mint a bodza lila ikratányér, indigó bogyótányér |
| gyümölcse, mint egy fej vöröshagyma szőrös fekete cserépcsészében, mint egy zöld csésze cirokmag, |
| mint köles zöld porceláncsészében, mint zab, bab, morzsolt kukorica piros zománccsészében, mint |
| piros, vagy zöld almába sündisznótüskésen szúrt vasszögek, szög-gombóc, az almát Mama ette |
| vérszegénység ellen, mint gömbölyű piros cseréptető, egymásra-lapozott cseréplevelekkel, mint |
| pravoszláv templomok aranypikkely-hagymakupolája, mozaik-aranyhagymabuborék, mint |
| barna gömbölyű palatető, a palaszögek a légyszemszőrök, mint egy tányér zölden fölszakállasodott |
| karácsonyi búza, a piros cseréptányérban a vaginásan fölhasadt búzaszemek zöld szögeket növesztenek, |
| karcsú zöld kések, sűrű zöld tollak nőnek ki a búzaszem-vaginarepedések |
| szívéből, a nedves búzaszem-koronglepényből, vékony hosszú zöld tollak, növényi kések a |
| sárga búzaszemgömbből, s a piros cseréptálban a fölágaskodó sűrű zöld búza, mint egy |
| fölfordított zöld körecset, a légy szeme: mint aranylemez-zsindelykupola, mint gótikus |
| kőrozetta templomablak liliomos kőtengelyei között az üvegmozaik-ólomüveg szines szentkép, |
| minden mozaikrészlet ólom-facetta keretben, a légy szeme, mint egy kupac ólomsörét |
| kékre-festett tojáshéj-kehelyben, mint drótszitában apró vasgolyók, csöpp nikkelgolyók, |
| minden rácslukban egy-egy vasgolyó, nikkelgolyó, a légy szeme: elgazosodott sír, |
| bemohásodott szív-alakú sírkő, a légy szeme: piros ikra fekete pohárban, fekete kaviár |
| piros szőrszitában, fehér halikra kék zománcpohárban, a légy szeme: |
| kék, zöld, piros, lila, arany, ezüst bársonyszív tűpárna, a tűpárnába |
| szorosan egymás mellé tövig szúrt gyöngyház gombostűfejekkel, a légy szeme: |
| arany, ezüst réz, platina gombostűkkel mákhalmazosan tövig teleszurkált zöld, fekete |
| selyemszív-tűpárna duplaság kettős lakk-kehelyben, szivárványszalagos bársonygyöngykupac, |
| kettős látókoporsó ez az egyszerű szemekből méhsejtszerűen összerakódott szemhalmaz, |
| ötezer pont, ötezer golyó, ötezer látomáscsöpp, ötezer látó-spermafej fagyottan, a légy szeme, mint
mágnes- |
| patkóra kásásan, szilánkosan ráragadt vasreszelék, mint mágnesvasra csomósan, ikrásan |
| ráragadt vasgolyócskák gömbhalmaza, a légy szeme, mint korong-alakú mágnesre |
| ragadt gombostűkazal, mint egy kazal gombostű gömbölyű mágnesvason, mint patkó- |
| mágnesre patkóalakban fölűl, oldalt és körben ráragadt gombostűk kazalhalmaza, |
| egyik tű gombfejével, másik tű a hegyével ragad a mágnesvasra, keresztben-kasúl |
| oldalt, rácsosan, vízszintesen, függőlegesen, ferdén, horizontálisan és vertikálisan, |
| kúszón, szorosan, összevissza épűl a mágnesezett tűk tüskés, kupolás, hegyes kupackazla |
| egymást-mágnesezve egymáshoz ferdén hosszan, belül összevissza rácsozatosan, függőlegesen,
merőlegesen, |
| oldalt és keresztbe ragadva, mágneserővel tapadva, egymás tűlényét egymás tűlényéhez hideg |
| mágnescsókkal szíva, tapasztva, egymást egymáshoz összevissza kúsza csúcsos kazalként ragasztva, |
| hogy mint vékony fémpálcák, fémvonalak szálkarosta-szitaszálka szivacskévekötege: |
| a légy szeme! Tűk, pálcák, fények, vonalak kúsza gömbhalom-rácsozatszivacskazla, |
| mint varrónő, férfiszabó mágnespatkóján a gombostűk fölfele-merev borzolt |
| gombostűkazal-szakálla. Ó, mindíg-ámulatom: légyszemek! „Egyszerű lencsék tömege |
| alkotja a házi légy összetett szemét. A középső V-alakú sávon, amely elválasztja egymástól a két |
| félgömb-szemet, érzőszőrök magasodnak.” „Ezek az elemi szemek.” „Egy-egy 15–40 ezredmilliméter |
| átmérőjű, fényszigetelt csövecskén a kitinburokból kialakult optikai lencse helyezkedik |
| el. Alatta fénygyűjtő kristálykúp, a cső alján pedig egy fényérző látósejtcsoport foglal helyet, |
| amely valamelyik idegroston át küldi villamos jeleit a rovar központi idegdúcába. A légyszem |
| félgömbjében 4–5 ezer ilyen csőkamera (ommatidium) található, a szitakötőében |
| 12–13 ezer.” „(A temetőbogárnak 30000 ommatidiuma van.) Száz ommatidium |
| kötege nem vastagabb egy gombostűnél. Az ommatidium szerkezete: 1: kitinlencse, |
| 2: kristálykúp, 3: fényvezető sejt, 4: festéksejt, 5: a látósejt sejtmagja, 6: látósejt, |
| 7: fényérzékelő pálcikaszegély (rhabdom), 8: tengelyüreg, 9: látóideg! Az összetett rovarszemek |
| kétféle elrendezésűek!” „A nappali rovarok appoziciós szemet használnak.
Ebben |
| minden fényérzékelő pálcikaszegély (rhabdom) csak a felette levő kristálykúpból kaphat |
| fényt. Az éjjeli rovarok szuperpoziciós szemében a fényérzékelő pálcikaszegély lejjebb |
| helyezkedik el, ezért több irányból kaphat fényt, így világosabb képet lát a rovar.” |
| Ó, hogy beteltem mindig a légyszemek ikrás, sejtes, rácsos, szitás, szemcsés lángjaival! |
| S ő hogy lát engemet? Szívében belőlem mit épít a mozaiklátás-rovarképzelet? |
| Ő, hogy lát engemet 5000 szemcsapjával, az 5000 látásmaggal, 5000 látócsővel, 5000 látógömbbel, |
| mit lát belőlem az 5000 töltött látó-kocsonyaserleg, az 5000 állatkocsonyakehely mit lát? |
| A görbe napraforgótányérszerű, 5000 látóbuborékból ikrásodott látómagdombban mi |
| szűrődik szeméből szívébe? A látó keritések közé szúrt érző-gombostűk sokasága |
| tudja-e, mi elmúlásom árnya, hisz szeme, mint gömbölyű, domború drótszitában |
| 5000 cellabuborék, 5000 likacskeretbe foglalt nagyítólencse, 2500 drótkeretes szemüveg |
| egy gömbszitában, 5000 látó-fülével mit lát belőlem, 5000 pupillátlan, szemhéjtalan |
| és szempillátlan szemével, az ötezer kristálylencsével, 5000 látó orrlikával, hogy látja |
| létem, hogy hallja létem, hogy szagolja létem összetett-szemével? Mit lát belőlem, mit? |
| 5000 költő-pontot, 5000 pontmozaikból szőtt pontszita-merengést, látja-e 5000 |
| pontszeme domború csokorcsomójával, az 5000 látópontból mozaikkéve-tölcsérré |
| csúcsosodó lánggal sorsomat és sorsomban a kimondott s ki-nem-mondott |
| fájdalmat és gondot?, látja-e lényemet, lényem árnyát, a homályt és a homály virágát, |
| merengésem alján az árny-liliomokat? Az egy-szemmé összetett sok pont mit |
| lát? Sokat? Keveset? Látja-e, amit hitem keresett és látja-e, amit hűségem |
| föl nem ad? Látja-e e kristálypontokból összeragasztott fordított kúprózsa csiszolt |
| kristálylángolás, hogy miféle látomás-pirkadás tisztulásvére ömlik ki szivemből, |
| mint tisztulásvér boldog asszonytestből, vagy létem foltjait látja csak, 5000 látó |
| mozaikpontból összerakódott mozaikfolt-dülledésszigetet, mintha űrhajó, űrrepülő, |
| mesterséges hold fényképez országokat, földrészeket, Földgolyót, s látsz a fényképen |
| szines mozaik-országot, szines mozaik-földrészt, szines mozaik-Földgolyót? |
| Látja-e az 5000 látó sejt-pontmagból összetett szem, hogy a halandóságért |
| halni nem törekszem, de az életbe egyszer bele fogok halni? Egy emberszivet lát, |
| vagy 5000 pontlencséből összeszőtt bajszos mozaikfüggönyt, a csöndön lefolyó, |
| a csönd rácsain lezuhogó emberalakú mozdulatlan ikrát, mintha kockás |
| sűrű vasrácson lehabzó rózsák vastag fürtfüggönye dagadna vörösen lángolva, |
| habosan zuhogva, csurogva a földig, mint átlőtt szívből kifolyó füstölgő vér. |
| A gyász tajtékos rózsafüggönyét látja csak, vagy azt is, ahol nemződnek a szavak, |
| ahol születnek a szavak, ahogy születnek a szavak, azt is látja? Mi ez a |
| tükörmozaik pontokból-szőtt barna gömbszivacs a légy szemében? Tudja-e, mit jelent |
| az Éden és mit a Pokol? Tudja-e, ez az ikrás gömbölyű lencse-tolongás, hogy |
| sír az ember, mért sír az ember? Szivünkben mi az emberszorongás és mi a |
| kozmikus szorongás az ember halandó szivében? Hogy mi az emberzokogás, |
| és mért zokog a gyermek, ha zokogni kezd? Tudja-e? Hiszen annyiszor rámeredt |
| ez a dülledt pontrengeteg vulkáni üveg, ez a fekete üveg, az obszidián, tudja-e |
| a légyszem, az obszidián-mirigyrózsa, a légyszem, a kék gálickő-rögöcske, |
| a légyszem, a pontszivacs topáz-sündisznócska: miért zokogtam, mikor zokogtam? |
| Ez a kék gombostűfejekből, barna grízszemekből, fekete mákszemekből összeragasztott golyó, |
| ez a kék mákszem-pontokból összeragasztott dülledt látó-sisak tudja, kit sirat, aki sír? |
| S ha majd rámdülled halott szemgolyómra ülve, mint hártyás puha hullámzó jégen |
| korcsolyázó kisfiú, aki veszélyben ha voltam, tudja-e, hogy kit zabál meg a sárga sír? |
| Hiszen könnye nincs a légynek! Hiszen a rovarnak nincsen könnye! Könnyzacskója, |
| könnymirigye, könnycsatornája, könnypontja. Könnyajka, könnyszíve, könny-nyílása, |
| könnyvaginája, könnyméhe, könnypetefészke. Könny nem jön ki ezekből a szőrös |
| szines kavicsokból, csiszolt állati drágakövekből, aranypihés aranyszivacs-diókból! |
| Könny nem jön ki ezekből a soksejtűre csiszolt gálickövekből, ezekből a pórusos kőgolyókból! |
| Ezekből a koponya-zománckelyhekbe ragasztott püffedt ezüstszivacs-szivekből! |
| 5000 könnypont 5000 könnye! De könny nem ömölhet a légyszemekből. A könny |
| csak az emberé! Kutya ha sír, emlős-állat ha sír, csak fájdalmat mond a könnye. |
| Majd kimegyünk a temetőbe. Megállunk itt is, ott is, a holtaknak köszönve. |
| Elmegyünk majd a biai temetőbe, apámhoz. Beszélnem kell vele! Ne legyen |
| hűtlen a fiához! Majd megkérdezem: odalent mi történt? Látta-e a törvényt? |
| Mit látott a gyönyörű anyagban? Lelátott a Földgolyó szívéig? Látta-e: a kristály |
| hogyan érik? Látta-e, hogy a csontvázak a földben sárgán ide-oda vonúlnak? |
| Látta-e a csontvázak mammut-vonulását? Látta-e csontvázak Dinosaurus- |
| vonulását? Látta-e, hogy mint a vér a szivben, vörös kocsonyaként őrjöng |
| az ősanyag a Föld centrumában, hogy az a szív-hajnal csontjáig szívárog, csontjait |
| bevérzi. Elmegyünk a temetőbe. Nézzük: cikkanva föl-leszállnak a tavaszi legyek. |
| 5000 sejtből álló gömbszemük dülledt barna pázsitgolyó. Mit látnak a félgömb sejttömegek? |
| Se halált, se halottat. Csak öregasszonyt, öregembert. Aki vénen kapál, vagy vénen ődöng. |
| A légy szines mozaik-árnykrisztust a földön. Az ember: Halálangyalt, aki csillagot szakít! |
| Az ember rothadó emberszíveket a földben. A légy embert keres szemével. Ehető emberhúst. |
| Tavasz van. El kell kezdeni. A rózsákat meg kell metszeni. A szőlőt is meg kell metszeni. |
| A temetőben már metszik a rózsa-ágat. A temetőben már metszik a rózsafákat. A sírokat |
| megkapálják. A sírköveket is lesikálják. Tavasz van: a rigók szerelmesek. Tavasz van. |
| A sírokon legyek. A sírfüvön legyek. Krisztus hámló mészkéreg-arcán, málló fehérpikkelyes |
| kőgyík-bajszán tavaszi legyek. Kék legyek, zöld legyek, piros legyek, arany legyek, fekete |
| legyek, kiálló fekete parázsgolyókkal, kidagadó barna gesztenyékkel, kimeredő fekete gömbölyű |
| mákszemcsomókkal, kiguvadó sárga parafagolyókkal, kiemlősödő zöld bőrös diókkal, |
| kék gálickőrögökkel, fehér lúgkőtömbökkel, sárga enyvszilánkrózsákkal, rubintkövekkel, |
| kidülledő piros gombostűfejgömbcsokrokkal apró pontos kettős hártyapatkó serleg-fejükben. |
| Szemük cellás, szögletes, nyereg-alakú üveglap alá szorított fénylő higanyrózsa, higanypont- |
| köteg-kaporrózsa, mint kék halott-arc a koporsó üvegablaka alatt, szemük szines üvegtálba |
| fagyott sárga kocsonyamorzsa ászpik-margaréta, zöld fonalgombahálóval letakarva, mint |
| arany hulla-arc a koporsó üvegablaka mögött, sejtes bíborkék lángolás, száraz mákszemek |
| gömbmozaikgolyója, szőrös kitinbőr-nyeregből kiálló pórusos papirhéjú óriásdió. |
| Mintha az a kőkereszten-függő fehéren vedlő emberfia-gyíktest, mintha az a málló |
| fehér-vakolatú kő-vállra csüngő mészhéj-álarcos kőhullás-fej csupa bizsergő |
| finom árnyék-állvánnyal, vékony dőlt árnyék-ravatalasztallal, lapos árnyék-koporsóval |
| merengő szeplő volna. Kék szeplő, piros szeplő, zöld szeplő, fekete szeplő, aranyszeplő. |
| Tavasz van. A sírokat kapálják a fiatalok, vének. Úgy vannak itt, mintha csak |
| hazajönnének. Úgy vannak itt, mint akik hazajöttek. Nem látogatóba. De munkából |
| dologra. A sírok közt egymáshoz átbeszélnek. Beszélgetnek ásóra, kapára támaszkodva. |
| Néha leszólnak a halottnak a földbe. Tavasz van. El kell kezdeni. A rózsákat meg |
| kell metszeni. A szőlőt is meg kell metszeni. Meg kell csókolni a sírokat a temetőben. |
| Akik nem gyászolnak: a friss sírokat nézik. Akiknek gyásza új: a friss sírokat nézik. |
| Elszáradt már a tavalyi rózsametszés tüskés, csipkés, fényes levegő-szerelem, fény-nász |
| levele, virága, az elmállt, szétrohadt, elrohadt tavalyi rózsa vörös kesztyűbőrű ág-csúcsán |
| csak rozsdacsipke-cafatgallérú sárga pázsitgomb maradt, apró szemcsés, szivacsos, |
| pórusos parafadió, kis barna mohamirigy-gomba, mint egy tűvel agyonszúrkált |
| apró stoppolófa, mint egy sárga gombafej, aranygyűszű gyermek piros mutatóujja hegyén. Tavasz van. |
| Most se gazdag a szegény, most se szegény a gazdag. A szegény szegényebb ma. A gazdag gazdagabb. |
| Tavasz van, légnemű gálickőlepedő csorog az élőkre, folyik a földevő halottakra. |
| A sok elfonnyadt, elszáradt, halott, csontszivaccsá fáradt burjánzó tavalyi növényi |
| nyál, fonál, zöld növényi drót, lécecske, vonalacska, mint csüngő, lógó, fekvő, |
| heverő, hálósan terpedő, laza és éles száradék-szándékkal a nem-létben |
| létező barna madzag, a ma száradék-ráccsal csontvázként létező tavalyi |
| zöld huzal-erő, pillér-erő, bilincs-erő, csukló-erő, függvény-erő már nem |
| a létező zöld uralma, de barna száradt hínárnyál-kúszadék, rücskös, csillós, csiklós, |
| küllős, pikkelyes, pórusos, léces, vályús, eres, dongás, lemezes, szelvény-füles farudacska, |
| száraz kinyitott pálcika-esernyőváz, halott láz, kővé-vált diadalbomlás, |
| növénycsontváz barna léc-csillagocska, csillagzó száraz, gyaluforgácstányér rozsda- |
| hab-rózsa, megcsontosodott muszlinfátyol-menyasszonycafatocska, csonttá vált |
| gézomlás, fa-illatú száraz selyemháló-papírszitazuhogás. Sárga szitapapír-esernyők, |
| barna szitapapír-hálókabátok a tavalyi zöld lángok, megcsontosodott lázszövevény, |
| barna sebkéreg-hatalomelhalás minden tavalyi csipkés, csúcsos, lemezes, eres, szőrös, csőrös, |
| pórusos, palás zöld növényi fény és fényes csönddé száradt minden virág, mindenütt a |
| fénycsönd nem-virága, mindenütt a láz-derengészöld halála, rácsa, száradéka, |
| szövedéke. Ó, elment a tegnapi tavasz, elment a tegnapi nyár, elment a tegnapi ősz, |
| elment a tegnapi tél is, elment a tegnapi tél is, ez a mostani, még ha fehéren |
| visszabeszél is néha, mint fehérre-festett arcú öreg bohóc a porondról, lisztet |
| fújva, piros rózsapötty szájából lisztet fúj, s sűrű liszt füstölög csigás, göndör, |
| fehér hajából, szívére-emelt kalapjából is lisztörvény gomolyog, két széles |
| rongyharmonikája, nadrág-gatyája, hónaljáig-érő hózentráglis nadrágja, a gyüredékszelvényes, |
| buboréktekervényes fekete kettős rongyharmonika is fehér lisztet fúj, mint a |
| fújtató, szétlegyeződő fehér lisztködöt, s piros inggallérja alól is fehér liszt |
| lobog föl, nyaka körűl körben, mintha liszt-szökőkutak lángolnának feje |
| körűl, mint fürdőszoba-gőz a fürdőszoba-tükörben, füstöt okád aranycsillagos |
| feketelakk csónakcipője, ahogy totyogva jár, mint egy megőszűlt fekete hattyú, a ködmadár, s fölfújt |
| pofazacskóiból, a pirospettyes labdagolyókból fehér pamacslegyezőkkel lövődik ki a liszt, |
| ahogy elmegy, megáll, még visszanéz, a lisztet füstölgő öreg bohóc-szinész, a lisztport |
| röfögő rongyharmonika, hisz a játéknak vége, a sorsnak is vége, hadd röhögjenek! |
| Ahogy a nehéz, vastag, zsíros ködből a halott visszanéz, s nem várja, hogy neki köszönjenek, |
| s a köd, mint a könnyező fehér zsír, s a bohóc-ének a könnyes, síró zsírba ragadva. |
| Úgy ment el a tavalyi tavasz, mint egy zöld madár. Mint egy petrezselyemlevelekből, zellerlevelekből, |
| rózsalevelekből, orgonalevelekből, bodzalevelekből, ribizlilevelekből, tulipánlevelekből, |
| nárciszlevelekből, tölgyfalevelekből, nyírfalevelekből, jegenyefalevelekből, zöld fűcsövekből |
| és fűkalász-tűkehelyből szőtt madár. Szeme piros rózsa, szeme sárga rózsa, csőre |
| több aranyporkalapács-nyelvű fehér liliom. Boldog világmindenség-nászfátyla: körtefavirágzás, |
| barackfavirágzás, szilvafavirágzás, meggyfavirágzás, cseresznyefavirágzás. Lépte: orgonavirágzás |
| aranyszáron. Egyik lába kék orgonavirágfürt, másik lába fehér orgonavirágfürt. Egyik |
| orrlika fehér nárciszcsillag, másik orrlika sárga nárciszcsillag. Éneke: csőrében keresztként |
| tartott tűzliliomág. És úgy ment el a tavalyi nyár, mint egy aranyból-öntött csoszogó, |
| totyogó, az űrkékig, űrfeketéig nőtt nehéz gúnár. Laposan, oldalt ferdén tartott |
| aranyfeje millió homlokpikkelye, halántékpikkelye, arcpikkelye, gégepikkelye, |
| tarkópikkelye, mint egy szétnyílt, szétborzolódott aranytoboz, s az aranytobozban |
| a nappali telihold, mint egy gipszérme-dombormű, mint egy krétapénz: a gunár |
| szeme, ami úgy fehér, hogy kék, amin átszívárog a kék űrmessziség egyetemes füstje, |
| a kék űrfeketeség emberinek látszó párás ezüstje, ami embernek látható, a |
| kék füstősiség kozmikus fekete ezüstje. Karmos aranyhártya-talpai csikorogtak |
| és nyikorogtak, mintha laposan lobogna ropogó aranylemez-lánglepedő, |
| aranyhártyatűz hattyúemlék párzás-lobogó, aranycsőréből aranytűk, aranyágak, aranylombok, |
| aranygyökerek, aranyrepedések, aranydöfések, aranyvillák, aranykések, arany-gégenyögések, |
| piros sziszegések és bolyhos fekete dörrenések, lomha égi-sáros, arany darázspotroh |
| sávos, arany-szúnyogtollcsápos, arany rinocérosz-ormányos, aranyunikornis-magányos |
| sírások, fújások, röfögések, röffenések, zúgások, dörmögések, sziszegések, üvöltések, |
| ugatások, bőgések áradtak kifelé, mint egy hódító aranyhorda. Mint arany-igás |
| arany-hódítás! Sárga csőrfogai, sárga csőrvégi apró félkörfogsora, mintha két |
| sárga kukoricacső lenne patkósan sárgabőrös csőrperem-ínyéhez nőve! Sárga csőrfogai |
| úgy fogták a Tejútat, mint egy fehér gilisztát, mint egy fölcsípett grízestészta-szálat, |
| mint sárga csipesz fehér százlábút, mint rojtos, cafatos sztaniolpapír-szivacskiflit, |
| mint zöld hattyúnyakú, zöld zsiráfnyakú, zöld csigolyás, zöld gyűrűszelvényes, zöldcsöves |
| búzaszár-nyakú, zöld fűszál-nyakú, zöld fürészbak-lábú, zöld kukoricacséve- |
| potrohtestű, zöld páncélháromszög-szívfejű, zöld, behajtott tűfésű-birkózókarú, |
| kettős gyöngyházlepény-szemű, zöld rugócső-homlokbajszú Ájtatós Manót a feketerigó. |
| Mint sárga csőrében rojtos ezüstpapírszalagot a feketerigó. A fészeképítő. Mint |
| sárga csőrében zöld mirigykaktuszos, piros szemölcsös, fölfújt hártyazacskócsillag-krumplivirág |
| elefánt-talpú, elefántláb-talpjárású zöldszőrös sárga hernyót a feketerigó. |
| A gyermeketető. És úgy ment el a tavalyi ősz, mint gyermekkoromban szüretkor a csősz. |
| Megjött puskával, tarisznyával, botosan, kalaposan, puskával, pirosan. Jött |
| pirosan, ezüstfüst-bajszosan, magányos derengéssel, mint egy nyugdíjas |
| Arany János, ivott egy pohár bort, dózniból cigarettát sodort, a kis arany- |
| Ferenc Józsefes lapos piros pléhdobozból, a kis aranypénz Erzsébet-királynős |
| lapos piros pléhdobozból, kezei mint hengeres parafalegyezők, ujjai, mint vékony, |
| földes marharépa-kötegek, előbb a cigarettapapírt vette ki a belső ezüstfényű |
| dobozból, ráfújt a lapos vízjeles papírlemez-csomagra, s a forró piros fújástól |
| a fehér papírlemezek hártyaszélei szirmosan, legyezősen, forgácsosan, görbén |
| szétrózsállottak a szögletcsücsöknél, szétnyíltak, mint a cserebogár, katicabogár fekete csápja, a |
| szétrózsálló lemezlegyező-harmonika, bal mutatóujjahegyét nyelvével megnyálazta, |
| s nyálas ujjahegyét a legfelső fehér papírlapra ragasztva, ujjahegyével leemelt egy fehér |
| téglalap-alakú hártyás papírlemezt a kis csomagról, s látszottak a nyálfolt sötét ablakában |
| ujjhegye egyenes és gyűrűs bőrlécei, bőrléc-árnyai, erezet-gyűrűörvény lenyomatai, aztán, |
| csöves félhengerré görbítette a finom papírost, a dózniból kicsipett dohányt beletette, aztán |
| a jobboldali papírszél egyenes hasábvonalát a baloldali papírtörzs hártyájára hengerítette |
| és tekerte, aztán nyelvét végighúzta a kiálló peremes hosszú papírlécen, aztán a |
| nyálas papírt a száraz papírhoz ragasztotta, aztán a dohánnyal-töltött fehér papírhenger |
| két csücskét kőgomba hüvelykujjaival megpofozta. Aztán rágyújtott sercegő könnyű gyufával. |
| Nézte, ahogy apám porban térdepelve köhögve vágja az őszi fürtöt a kék zománcvödörbe, |
| vastag orrtarajú metszőbicskával, ojtókéssel vágja, nézte anyám gyönyörű könnyű |
| görnyedését, ahogy szoknyáját két térde közé gyűrve lehajol, guggol, mintha |
| vizelne, s metszi a kék fürtöt a rövid konyhakéssel, s egy-egy szőlőszem, egy- |
| egy lila bőrgolyó ezüstmoha hamván ujjhegyének erezete látszik, a bőrlécek |
| lenyomata, egy ezüst-ív, egy indigó-ív, egy ezüst-ív, egy indigó-ív, mint pozitív-negatív, |
| sárga-fekete törpe zebracsík domború sorozata a zebra gömbölyű hasán, domború |
| hasoldalán, a finom pihés redők, mintha egy bolyhos fehér-tollpihe ragadt volna az indigópapír- |
| golyóra, nézte, ahogy cipelem a puttonyt, ahogy ömlik a vödrökből a szőlő |
| térdhajlatig-érő zöld faputtonyomba, meg a nyakamba. S ivott még egy pohár bort, |
| puskájával a levegőbe lőtt, s ment lassan az öreg tyúkokként kotyogó, öreg kakasokként |
| taréjosan és szakállasan lobogó zöld szőlőtőkék között, a csipkés, ködmohás, |
| rojtos lobogás, a zöld kakasok, zöld tyúkok könnyű csodás tarajos, lángoló zöld növényzokogás
köd-csöndjébe |
| mosódva. És fölitta a köd, mint könnyet az itatóspapír. Köd volt, köd volt, köd, köd, |
| köd, fehér sűrű grízvatta-gomolygás, apám vért köpött, köhögött, s az ólom szőlőporban |
| piros köpése mint Krisztus kezeinek, lábainak sebei, mint a fölszögezett Krisztus |
| piros lándzsaszúrás vérző szívsebe. Hömpölygő, gyöngyöző fehér grízhomály, füstölgő |
| grízgyöngy hullámhegy-bodorapály s a ködben apám véres köhögése, mint Szűzanya |
| szívének hét tőrkése szívemben. A hímzett kések a hímzett Mária hímzett szívében a |
| szobafalon. Igy ment el a tavalyi ősz, ilyen ködárnyék-emlékköhögésben, a köd |
| izzadó, könnyező kazlaiban térdepelve, guggolva, görnyedve, támolyogva, járva. Ó, |
| az az ősz úgy hátrált a nyárba, mint a lila rák piros szeplőivel, kék pöttyeivel, |
| kék bimbóival, lila rügyeivel, piros tokjaival, vörös ollóival, narancs pálcáival és |
| bíbor csöveivel, kármin lemezeivel, rubint könnyeivel, skarlát szögeivel, tüskéivel, |
| tűivel, cinóber bajuszával ropogva, nyikorogva, csikorogva, bajuszpálca-ütemeivel |
| gyorsan morogva, hogy az egész szelvényes, félgörbe-lapos cséve-tülekedés mintha egy |
| tejútnagy bíbor ászka szivemen mászna lapos szelvénylevél-törzsével hernyózva, csúszva, |
| szeletesen kinyílva, harmonikásan összepréselődve, fugalemezpajzsként széthúzódva. |
| Mászik a galaxis-rák, mászik a szupergalaxis-ászka világmindenség szivemen! |
| S én vagyok a vér a késen, s én vagyok a kés apám fehér, szeplős hosszú kezében. |
| S én vagyok a vérköpés az ólompor szőlőföldön, apám kiköpött tüdővére én vagyok, |
| a nyálas, iszamos, enyves, iszapos vörös hab, a habmirigycsillagba szőtt sűrű vérnyákcsillag, |
| s Krisztus szívsebe és Krisztus lábsebe és Krisztus kézsebe én vagyok. A lándzsa. A szögek. |
| S én vagyok a Szűzanya-szív, a köd, a köhögés, a könnyű fiatal anyagörnyedés, a szőlő, |
| a csősz! A piros csősz és a piros ősz s a fehér ködben minden növényi, állati, emberi |
| halandó. És úgy ment el a tavalyi tél, ahogy egy halott lány arany torkára tett fehér liliomszál |
| beszél, ahogy a tiszta rács beszél a kristályról, a hóról, ahogy a tiszta rácszuhogás, |
| tiszta rácslobogás a szünetei közt megmaradóról, ahogy a zuhogás beszél a benne-elmúlóról, |
| vérben-szétmálló rózsa az égi fehér ragadozóról, ahogy a Fehér Bárány lépked teste |
| fekete árnyán, ahogy holnapot mond a szivárvány, ahogy csöndjével szobrot mond a |
| márvány, ahogy csiszolt fehér márványlapon elszárad a narancsbíbor óriáspolip, |
| eltaknyolódik narancspirosan a fehér csiszolaton, s lesz hínár-rózsa elszáradt vérköpés, |
| téli alkony a téli hó-lapon, ahogy a kitört kutyafogak zörögnek pléhdobozon, |
| mint a négyhónapos Balzsam, a fekete puli tejfogai: száraz kenyérbe harapott, |
| aztán csak fekete ínye volt, mint két fekete cellafészkes kukoricacső, mert fogai |
| a kenyérben patkósan sorban, beleszögezve félig a kenyérbe, mint cipész sárga faszögei |
| patkósan körben a cipősarok-bőrben, a vésett sarokbőr-hüvelylukakban, |
| s apró fehér hegyes faszögekből kiálló patkó a kenyér két oldalán, a kis puli tejfogai, |
| úgy ment el ez a tavalyi tél, mint a puli kenyérbe-szögezett tejfogai, s majd új fogak |
| nőnek a tavasz piros ínyébe, nem fekete öreg gyermekpuli-pepegés, zöld láng öli a fagyot, |
| úgy ment el ez a tavalyi tél, ahogy a só búcsúzik, ahogy a holtak nevetnek arany-korallsziget
álmaimban, |
| angyalok kristályzuhanása, csikóhal függőleges gyémánt-kérdőjel úszása, elvarázsolt mítosz-hattyúk, |
| mint a varázslat megtermékenyítése! Ó, te megtermékenyűlt Titok, test, titkaimban és nappalaimban! |
| Megtermékenyült Titok! Test! Titkaimban és nappalaimban. Test! Éjszakáimban és |
| hajnalaimban. Test! Aki hűségem méhedbe fogadtad. Testemmel méhedbe múltamat is! |
| Titok! Rejtelme a megnevezésnek! Titok! Egyszerűsége a párolgó homályfalaknak! |
| Titok! Reménye az embert-kiváltó remegésnek! Titok! Fényhasáb-szerkezete a beteljesűlt szavaknak. |
| Titok! Bizalma minden elevennek, rángása minden hólyagszív-kehelynek, minden hamis |
| csontváz kegyelemtüze, minden hazug harang-borongás puha ködkantára, minden boldogtalan |
| varázs gyűrődés-kisímulása! Titok! Fekete álomkeselyű fehér világrácson. Fekete világrácsra |
| dróthurkokkal kötözött, kék lábainál megbilincselt fehér sas. Vijjogó fehér kereszt |
| a szigorú mindenségparázs-sercegésrácson. Feje, mint kékhólyagos fehér tolltoboz, |
| csőre arany-suttogások kampós horgonyszárnya, lábai fehér tollbugyogós arany-zászlórudak, |
| a rudakba kis zöld, kék, piros, fekete zománc-címerek, halál-emblémák, hárfa-pajzsok |
| apró aranyszögekkel beleverve. Titok! Az elmúlás vasszöge, a halálba-fölriadás hosszú |
| gyémántszöge a hullás árnyék-kezeibe, a bomlás fekete árnyék-lábaiba verve! Titok! |
| A szivárványgyógyulás szitakötőszeme! A kődarázs-mordulás pontos szivacsszégyene! |
| Titok! Éjféli gyilkos-lapulás az ember szívében. Hajnali mosoly-árulás a kőkereszt |
| tövében, amikor a hímnős, borzadály-palástú mirigy-ős hátára hull a tiszta nemlét |
| keresztalakú árnyhűvösség-teste, amikor a holtak kimásznak a földből boldogtalan |
| és boldog asszonyokat és férfiakat keresve, mert a holtak az élőket szeretni akarják, |
| mert párzani akarnak az élőkkel a holtak, s másznak a földön, a fűben, a mezőn, |
| a kukoricaföldön, a kertekben és a temetőkben, harmatos holdban csillogó kalásztű- |
| százlábúak, fekete harmatbádog eres kukorica-Don Quijote penge-sorfalak és karcolás- |
| sorfalak között, a krumplibokrok izzó fekete bársonyparázsfa merengés-mohahűvösében, |
| s a sárga hólyagcsillagok, mint vízből-kimeredő kétéltű-szemek, pettyes tarajosgőte- |
| szemek, foltos-szalamandra szemek, mint a kétéltűek szeme, a sárga habhólyagcsillag |
| krumplivirág, s csörög a rengeteg pléh harci lovagöltözet, Don Quijote harmatos pléhinge, |
| pléhgatyája, pléhkesztyűje, pléhcsizmacipője, pléh-borbélytányérsisakja, bóbitás, tollas |
| pléhdárdája, pléhpajzsa, a sok növényi zászló, kard, pajzs, címer, lábszárvédő, karvédő, |
| mell-ing, hát-ing, szelvényes ujjcső, potrohgyűrűs kesztyűhátkülső, mint egy sárga-barna |
| csíkos fürkészdarázspotroh, zörög a harmatos fekete kukoricatábla, mint Don Quijote |
| boldogtalan szívében a boldog elmebaj-szerelemgondok szűzesség-mirigyláng redőhomálya, |
| szűzhártya-pálmafája, a hüvelyváladékszagú, vizelet-illatú szűzhártyalevelű piros |
| pálmafa, s másznak a holtak a holdlegyezőben, amely mint az űr szétterített, világra- |
| szétlegyezett kristálypávahím-farka, másznak a halottak, mint a varangyok, százlábúak, |
| csigabigák, éjjeli bogarak, parázsló csótányok, izzó lótetűk, mint uszonyukkal földön- |
| kúszó pikkelykocsonyakristályhalak, mint lassú gyíkok lassú csillogással, elől-hátúl hegyes |
| négy emberkezes pikkelyhurkák, mint elől kúpos, lapos szívcsúcsos-orrlikú, hátúl |
| hegyes szelvénygyűrűcsöves gyöngyzacskók, gyöngyből fűzött apró krokodilus-lábú bajszok, |
| mint apró lámpás bogarak zöld mirigy-szőlőfürtökkel világítanak, másznak, mint fehér |
| óriás százlábúak, bordatollaikon, kézujjcsontjaikon, lábujjcsontjaikon másznak, s csontjaikon |
| a holdfény, mint sárga mirigyváladék bolyhos, fürtös, pamacsos virága, s mint az akácfavirág, |
| a pampuska illatos fehér forgácshabfürt-árnya halott mosolyuk. Mert a halottak mind |
| élőt akarnak. Mert a halottak szerelme az élet. Mert a halálnak az élet a szárnya. |
| Élet a zöld szárnya a vörös rothadásnak. Mert a halottak szerelemre várnak. Mert |
| a halottak szerelemre vágynak. Mert a halottak az élőt szeretni akarják. Mert a |
| halottak az élőre másznak, mint nőstény-állatra a hím-állatok. Hátúlról hágják meg |
| a halottak az élőt, ahogy az állat az állatot meghágja. Mert a halottak az élők szívébe |
| szúrják petecsövüket, hosszú tojócsőszálukat, mint a legyek a hernyótejfölzsák testébe, |
| mint a legyek tojócsövüket a békák szemébe, orrlikába, szájába, ormányos bogár |
| kinyitott szájába, egész a torkába, mint hosszú slagot a hordó hasába, ott fossák a petét, |
| ott szülik a gyöngyöt, ott lövik a magot, eleven géppuskák, lövik az életet az élő halálba. |
| Nyüzsögnek a holtak a titok-éj földön, mint a vörös hangyák, mint a fehér hangyák, mint a barna |
| hangyák, mint a sárga hangyák, a borostyán-hangyák, hemzsegnek, mint a barna gyantaüveg- |
| hangyák, mint a feketepettyes piros temetőbogarak, akikből sokszor egész vérlepedő van |
| a földön, csipkés kendő kifolyt embervérből, rángó, hullámzó, vonagló feketepettyes piros
mozaikzászló, mint golyóktól |
| átlukgatott gyűrt, széles, hosszú piros zászló, ahogy a szélben hólyagzik, hullámzik a földön, |
| mint földre-zuhant piros cseréptető, tízezer piros vályús cseréptolla egymáson ágaskodva, |
| egymásra-lapúlva, egymáson-tolongva, egymással mozaikpalástosan mozogva. Titok! |
| Amit csak te tudsz! Amit csak én tudok! Titok! Ősz rostán fekete lepkék! Halálfejes |
| lepkék kétserpenyős arany-mérlegen. Hullócsillagok az éj gyémántkereskedő mérlegén. Titok! |
| Tintahalak, rákok, lepényhalak, polipok, tűzhalak, sünhalak, gubacshalak, naphalak, lepkehalak, |
| ráják, fűrészhalak az űr szegény gyémántmérlegén. És szúrt csillagsebek, |
| arany könnymirigyek a vizi állatok szívében. És szúrt égitest-petefészkek a nyálkás |
| állatok gerinc-csövében. Forró könnymirigyek és forró petefészkek a szívsebekben. |
| Titok! Hamurácson csillogó páncél-rinocéroszok. Domború, homorú, meghajlított, |
| csöves, hengeres, tüskés, csőrös, kanalas, leveles, csúcsos, lemezes, hegyes páncéllemezekből |
| összecsavarozott orrszarvúak. Szemük páncélbuborék, orrlikuk páncélhiány-pina, |
| fülük kiálló páncélvagina, lábuk páncélhengeroszlopok páncélkörmös lángja, |
| szelvényes, lemezes, pajzsos törzsük páncéllapok fényes embermagánya, s testük |
| fényrügyei a lemezlapokat egymásra-szorító rézcsavarok hatszögű darázsszeme. |
| Titok! Galamb hátán lovagló piros halcsikók. Mintha uszonyos, bolyhos, bodros |
| csiszolt piros sakk-ló szögletesség ülne fekete-gyűrűs nyakú, pirosszemű fehér galambon. |
| Titok! Mért virágzik a halottban a hangom? Mint zöld spárga-ágakkal, zöld növényi |
| cérnaszálakkal farácson, karókon, vasoszlopon fölburjánzó futóka lila kürtvirága, |
| fehér kürtvirága, a fényen szétterpedő zöldháló növénydrótszövevényen lángoló |
| fehér, kék hártyakürtcsillagok derengő fürt-igája: virágzik a halott húsában a |
| hangom, virágzik a halott csontvázán a hangom. A halott csontvázán virágzanak |
| fekete szemeim. A halott fehér csontvázán fekete szemeim. Mint fehérre meszelt |
| gyümölcsfára akasztott égő fekete villanykörték. Mint fehér gipszrács-szobor |
| mellkasában égő fekete gyertyák. Mint keményítő anyaggal kimerevített fekvő |
| test-erezet emberszobor fehér gyökéremberfonadék testbelsejében a kísérleti állat |
| élő szíve, horgas drótkampón, fehér nikkel-akasztófán. Ott ráng, ott lüktet, |
| ott dobog a fehér erezet szoborban a piros borjuszív, kutyaszív, néha elektromos |
| pálcával megütik, s ugrik rángva a piros szív, mint villanycsáppal lábszáron |
| szúrt piros bohóc! Titok! Fehér porcelán-agár félúton élet s halál között! Titok! |
| Egy könyv nyilik ki az éjszakában. Lapjai dörgő hártyacafat-óceánok, lapjai |
| zöld takonytengerek. S a kék hártyagyűrődés őshólyaghalomból, s a fölcsipkéző |
| dübörgő zöld hengeres takonyból négyfejű aranyhattyú dugja ki fejét. S négy |
| aranykérdőjel-aranyhattyúfején négy Apostol, mint négy Poseidon, zöld hínárszakálluk, |
| kék nyálkaszörny-ragyogásszakálluk a vízben szétterűl, mint zöld, kék muszlinfátylak, |
| s a növényi, állati muszlinfátylak befödik a hattyúk piros szemét, az egyik |
| Máté, a másik Márk, a harmadik Lukács, a negyedik János, és gigászi vizi szivarokat |
| szívnak, gigászi bőrszivarokat, szájukban bordás barna bálnák, ámbrás cetek, azt szívják, |
| azt fújják pöfékelve, s páfrányosan fölszökik, bolyhos kalászként sisteregve űrbe nő, |
| szőke árvalányhajcsokorként gyopárosan szétbolyhozva fölkévésedve szétpálmásodik |
| a tarkóvíz fújásfüstje a tarkólik bálna-emlékezetből, szivaroznak az apostolok, |
| óriás barna hosszanti bőrlécbordás bálnákat, ámbrás ceteket szívnak, fújják a bodros |
| bálnafüstöt, az ezüst hamugyűrű szemű piros szivarfejekből csokrosan lövődik föl a bálnafüst, |
| ahogy Santiago de Cubában láttam az öregasszonyokat, öreg férfiakat, ültek fehér ingben |
| a 40°-os melegben a pálmafák alatt, ültek barna tonett-hintaszékben |
| billegve, hintázva, mint barnapettyes piros hintaló kéknyergű hátán a boldog gyerekek, |
| ültek a sárga nádszalagrács-nyugágyban, a hintalótalpú páros nádkérdőjel-ágyban |
| a szegények, s harminc centiméteres, papirgyűrűs, szalámirúd-vastag szivarokat szívtak pöfékelve. |
| Mintha bálna-alakú hosszú, ezüstbordás vízszintes csíkozatú léghajóval szivarozna a |
| holdfényes éj, ezüstszivar zeppelinnel, s füstje felhőpamacsok karcsú aranykelyhe. |
| Titok! Széthull a mindenségben a fekete kelme, mint molyrágta fekete szövet, |
| s a molylukakon át arany-tűcsokrok nőnek fekete száron, mint a Krisztus-tövis |
| szőrös virága, mintha valaki molyrágta fekete nagykabátban, molyrágta fekete |
| muszlinruhában állna meztelenűl, s a rojtos lukakon kilátszana pihés fehér |
| bőre, ágyéka szőre, hónaljszőre, combja szőre. Titok! Kivettem szivemből a |
| tegnapot! Titok! Kivettem, selyempapírba tekertem, a kis fehér csomagot fekete cérnával |
| keresztben, kétszer körkereszt alakban átkötöttem, mint gyermeked levágott szőke |
| haját, ha levágod, becsomagolod, átkötöd. Titok! Járni láttam a piros ködöt. Ment |
| szivacsosan, lukacsosan, bolyhosan, eresen, hártyafürt-zacskósan, érhártya-csomagosan, |
| mint egy négy emberlábú világnagy tüdő. Piros cellahabszövedék-terpedő négy dimenziós |
| tüdő nőtte be az Időt. Mint köd az embertájat, embertelen tárgyi ténytenyészetet. |
| Titok! A függő fényen fekete ablakok! S a fekete ablakokban sárga rózsák. |
| S levágott emberfejek a fekete ablakokban. Mint levágott arany Szent János- |
| fejek. Mint sűrű szegfügyűrű-fejű virágállatok tengeri csigaházon. Apró tömzsi |
| pálmafa-nyéltörzsük a nyakcsonk, állatnövénytalpuk a nyakcsonk |
| vöröskorong alja, s megfeszített sárga látomások a szemhéjjal-borított dülledt |
| mohaszemekben. Mint kakas levágott feje, mint disznó levágott feje ahogy |
| áll az asztalon lecsukott sárga szemhéjakkal, szőke szempillákkal, véres |
| mosollyal! Mint disznó levágott, leborotvált feje, ahogy véresen mosolyog a görbe |
| hegyesfogú henteskampón, lehúnyt szemekkel, szőke szempillákkal, rózsaszínűen |
| és véresen! Titok! Egy varangyosbéka tüzet köpködött. Mint elhízott mirigyes, |
| ragyás, zsírgolyós, zsírcsomós, májfoltos, bibircsókos, lila test-szedres meztelen öreg Buddha |
| ült a földön, s nagyokat köpött, s fehér liliomot hajtott minden nyálas, |
| véres köpése! Titok! Hajnalban valaki meglökött: a konyha-ablaknál |
| álltam, vizet ittam, virradásra vártam, rózsamenzeszvér-asszonypirkadatra, |
| hátranéztem, konyhakés volt a kezében és mégse volt senki ott! Csak a homály |
| barna mája, arannyal-átszőtt hálóapálya. A vízcsap, a gázkályha, a pohár, a |
| bögre, a kenyér! Titok! Hogy lehet ennyi vér, hogy lehet ennyi vér mibennünk? |
| Titok! Mi a vér? Mi a vér, mi a vér, mi a vér, mi a vér, mi a vér? A vér a mi lelkünk! |
| Titok! Mért nem alszom el, ha lefekszünk? Mikor falnak föl majd a csillagok? |
| Mint Délamerikában a folyóba dobott költőt a pirhanák, a pirhanák, a |
| kúpháromszög-fejű, kettős tűkúpháromszögfogsorú halak, a pirhanák, az |
| emberevők, akik lobogva szinte a költő testére repültek a vízben, mint ledobott nyers |
| huscafatra tolongva, zsibongva, lökdösve, tülekedve, zajongva gúlás kupacban a |
| madarak, s rágták, ették, cibálták, harapták, falták, fűrészelték, kettős tűkúpháromszög |
| fogsorukkal szájukba, gyomrukba varrták a kezeket, lábakat, a törzset, nyakat, combot |
| mellkast, hátat, a péniszt, a herezacskót, a tüdőket, a szívet, a májat, a |
| veséket, a gyomrot, beleket, lépet, húgyhólyagot, prosztatát, az epét, az epehólyagot, a |
| zsigereket, ereket, billentyűket, pitvarokat és pitvarfalat, a hártyákat, nyirokmirigyeket, |
| a pirhanák, a víz pikkelyes, törpe, tömpe elektromos varrógépei, a halálvarrógép-halak, |
| s a meztelen költő bokái vaskötelekkel hurkosan összekötözve, kezei, karjai hátára csavarva, |
| s fényes szögesdrót-koszorúnyolcasokkal összekötözve, fejére csavart szögesdrótkorona, |
| s habzott, forrt, sustorgott, sziszegett, tajtékzott, véresen szikrázott, vérfüstösen csörgött és |
| lángolt a víz, csipkézve, fröcsögve, csipkésen forgácsolódva, virágozva és zörögve |
| bugyborékolt, buborékzott, őrjöngött a halakkal, az embert-zabáló pirhana-madarakkal. |
| Mint a fortyogó, buborékozó, tajtékzó fém, ha pirosan olvad, piros emberbuborékok, tűgép-halak! |
| A vízben: csontvázasuló ember. A halakban: emberhús. Rotyog a víz a
pikkelyvarrógép-tolongástudattal! |
| Aztán lesűllyed a kopasz-koponyás csontváz a folyómederbe. S ott fekszik most |
| mint egy széttört kő-betű! Ott fekszik vaskötelekkel összehurkolt lábszárcsontokkal, vaskötelekkel |
| megbilincselt alkarcsontokkal, csontvillanykörte-koponyáján iszapos |
| vastöviskorona. Titok! Mikor zabálnak meg engem tű-fogakkal? |
| Titok! A Kozmosz-virágzás vérmocsok lesz, ha elevenen rágni kezd a gyilkos! |
| S mint Macbeth, a gyilkos, az iszonyfehér, azt mondja majd, aki gyilkol könyörögve: |
| „Ennyi vér, ennyi vér egy emberben, hogy lehet ennyi vér?” S ül rémlátásba csomagolva zölden, |
| mint egy zöld selyempapírba csomagolt véres tőr. S zokog röhögve, vakogva és nyögve. |
| Titok? Engem is megölnek majd egyszer? Embert én nem ölök! Embert sohase öltem! |
| Titok! Míg magam is titok leszek! Titok! Míg magam is titok leszek! Fölbonthatatlan |
| némaság! Titok! Lemérik majd a szivemet? Megmérik majd a szivemet? Ha fölbontanak. |
| S a szív már csak lila hús-salak, vagy fehér pórusos, csöves mészcsipkezsák. Hol van a |
| szívből már az ifjúság, a férfikor, a gyerekkor? Ami volt akkor, a fehér szívből hol van a |
| tavasz? Megmérik majd a szivemet? Véres kórbonc-mérlegen? Ha ott fekszik majd |
| az orvos gumikesztyűs tenyerében, fölbontott testem fölött, a kinyitott kéreg fölött, |
| büdös és szines szerveim fölött, ha ott fekszem majd ágyékig hasítva, nemzőszervig kinyitva, |
| szégyentelenűl és meztelenűl a hullaasztalon, s a boncmester keze véremtől véres, |
| s hanyattfekvő aranygyász testem alja leszálló véremtől tintapacás, mint az itatóspapír, |
| kék, lila zöld halálpacák a test alsó részein, a háton, a nyakaljon, a combgolyókon, |
| a felsőcomb-hátakon, lábszáralsó-szalagon, bokasarkokon, márványon-fekvő |
| tenyerem vonalai, vályui, redői, recéi hosszú hajlítás-ágyai és keskeny bevágás-vonalai |
| barna halál-jódba, zöld halál-tintába mártva, lila hulla-hipermangánnal beszórva. |
| Megmérik majd a szívemet? Hány deka a szív? Létemben mennyit nyomott? |
| Lemérik majd a szívemet? Megmérik a költő szívét? Ki méri meg a költő szívét? |
| Hogy súlya mennyi volt? Ha ott fekszik majd a bádogasztalon, vagy márványasztalon, |
| az ezüst, a fehér, a bíbor halál-lapon, mint csillagcsiszolt tengeri sziklalapon |
| narancsbíbor száradó polip. Ki méri meg a költő szívét? Ki méri le a költő szívét? |
| A narancslila húspumpa piros hártyakürt-kéménycsöve üresen hallgat, mint |
| levegőbe felmeredő hernyós könyökcsövű fehérzománc kályhacső elhagyott üres |
| vályogszobában, s a meszelt vályogfal mészkéreg-levelei hullnak csörögve a |
| zöldpenészes, szalmás, pókbogáncsbokros földre, mint deres őszi lomb ha hull, |
| zuzmarás fa ha megvakúl, s lemezes fehér levele a fűre csörög. A rozsdaszerelmű |
| növényszögekre, növénydrótra, növényszitarács-hamvadáscsomókra. Ki méri meg a |
| költő szívét? Ki méri le a költő szívét? Ki méri le a szívemet, ha majd engem is |
| fölbontanak? Ha marad valami a szívből! Ha föl nem falják a ragadozó legyek. Ha |
| föl nem zabálják a mész-rügyek, mint a nyüvek, a nyüvek, a nyüvek, a légynyüvek |
| az eleven szivet, mint a varangypusztító légy lárvái a varangyosbékát, a légy, a |
| Lucilia bufonivora, a varangyosbéka testére, szemére, fejére petézik, a kikelt lárvák |
| az orrnyiláson át a békatestbe vándorolnak fickándozva, ficánkolva, hullámosan |
| nyüzsögve, elevenen eszik meg a békát, mint apró bizsergő, pezsgő, sustorgó, sistergő, |
| falánk zsiros cérnadarabkák és fonaldarabkák hánytorognak, gomolyognak a békatestben, |
| békahúsban, békaszövetekben, a szívben, a gyomorban, a tüdőkben, a vesékben, a májban, |
| a belekben, az erekben, az idegekben, az agyban, a velőben, a vérben, mint vérbajosok |
| testnedveiben és testszöveteiben a spirohéták, a varangyos bőrig eszik meg belűlről a |
| békát, aztán megeszik a bőr rostjait, nedves rügyeit, taknyos ragyáit, fényeit, lámpáit, |
| nyálát, nyál-lámpásait, hínárhomályát, belűlről eszik meg a szemgolyót kifelé, mintha |
| belűlről falnának puha csillagot fehér szárnytalan pióca-angyalok, angyal-lárvák, |
| angyal-nyüvek, egész a külső csillaghártyáig, aztán apró fogakkal, apró rágáspontokkal |
| szitarácsosan azt is kilukasztják, a külső hártyagömböt is fölfalják zizegve, nyüstörögve, |
| megeszik a combhúst, lábizomhúst, a kézujjak, lábujjak rücskös gyűrűkéreg bőrét |
| egész a körmökig, s megeszik az orrlik kiálló peremes porcait, az orrlik porcelánenyv- |
| gyűrűit, a szemhéjak faopál pettyes katicabogárhátát, a kloáka dúdoros, rücskös, |
| bütykös parafazsír-rózsacsók-korongját, míg végül a békacsontváz marad! |
| S úgy áll a csillogó, kopasz, kopár békacsontváz a földön, mint egy csipkés, hurkos, |
| lemezes, apró-dorongos orrszarvú-csontváz törpe, mint egy nagy csipkepálcikacsillag- |
| talpú, csontlemezibolya-orrlikú, páros ollófoggantyú csontperec-koponya-ablakú |
| fehér kőhártyapajzs, amely csigolya-porcelánrugókkal ível hátrafelé a fénybe, s vékony |
| csontlapok, könnyű csontágak laza-szövedék ugrás-csillaga a fehér varangycsontváz! |
| Fölfalnak a nyüvek? A varangyevő legyek fehér lárvagombócai, hogy a szív, mint |
| egyetlen lüktető lárvagombóc-béka, hullalegyekkel nyüzsgő embersír, ficánkoló féregcsillagokkal |
| hemzsegő eleven varangy, fölfalnak majd a csillagok, hogy szívemből csak szívem csontváza marad? |
| A szív csontváza! A szív varangycsontváza! A szív csontváza csak! Mint mészfehér csipketoboz, |
| fehér mészcsipke-dobozzsák, mint egy fehérre elmeszesedett piros ország, mint egy fehér |
| és ezüst sárcsipkékből és sárcsipetekből összeragasztott, fehér mész-lánggal, rózsamész-levelekkel, |
| összefosott üres fecskefészek. Amelynek hol a lakója? Hol, merre, aki benne élt, a |
| fecske? Aki a levegőt bukdosta, fércelte, vagdosta, csiszolta, ollózta, hasította, cibálta, |
| rángatta, nyeste, bogarakat, szúnyogokat, muslicákat, legyeket keresve, s nyiszálta, metszette |
| röptével cikkcakkban, hajlítva, pörögve, ráncigálva a fényt, mint végtelen csillogó |
| celofán papírlapot, ami fölhólyagzik, behorpad, kisímúl, ropog, gyűrődik, ragyog, |
| szelvényesen záródik és szögletesen zihálva csobog, ahogy fújja a forró könnyű nyári szél. |
| Az emberszívnek csontváza nincs! Nincs belső csontváza az ember szívének! Mégis |
| megcsontosodhat az emberi szív! Lesz mellkasunkban, mint tengervizi fehér korallkorsó, |
| mint mészfonalakból szőtt géz-szita korsóállat, mészhabszivacs tömlőállat, merev |
| csöves szivacskorsó-koporsó, lila korallcsipke-levéllegyező merevségcsokor. Mészcsipketoll- |
| csokorkoszorú. Csontvázzá falják szivem a csillagok? Csontvázzá falja szivem a ragyogás? |
| Ha bepetéz az Isten isten-folytatással, mint a Lucilia bufonivora a varangy testét, fejét, a |
| varangyosbékaölő-légy, s kikelt lárvái, a vak féreg-angyalok, a vaksivak angyalnyüvek |
| testem eleven belsejébe másznak, a halhatatlanság rángó, ragacsos apró cérnadarabkái, |
| s ágaskodva, táncolva és fickándozva, ficánkolva furakodva fölfalják létemet |
| kívűl és belűl, megesznek mindent, ami vagyok, voltam, s nem leszek se élőn, se |
| holtan, s létemből csak lényem csontváza marad a feslő könnyű fényben. Nem |
| amit éltem, nem amit értem, a ragyogás csontváza csak, a szív csontváza csak, az |
| emberszív mészcsipke-csontváza. Ami széttörik, mint finom porcelánfonadék-korsó |
| az orvos kezében, a kórboncnok gumikesztyűs véres kezében, ha könnyű kalapáccsal könnyen |
| megütik, fodros, csipkés mészcserépdarabokká, sejtes, facettás mészforgácshalommá. |
| Egy marék szívhamu! Egy marék fehér kihűlt szívparázs-törmelék. Fehér faszénlemezek |
| rostos, rostás virágmaradványa. Ami széttörik szívcsontváz rácsos kristálylapokká, |
| rostás ásványlemezekké. Mint tűs, cérnás kristályfonalak összevissza kúsza vonalkazla, |
| ha tűcsigolyákká, cérnaporrá, fonalmorzsává, vonalkásává törik a kalapácsütéstől. |
| Szívem: a páncélszív! Mint fölboncolt halotté, akinek szívburokgyulladása volt |
| valaha, s a szívburok alatti sárga vizenyő meszesen összecsontosodott a gyulladt szívburokkal, |
| megpáncélosodott, s ez a páncéltok az összeragadt, szivacsosra lángolt, mész-szivaccsá |
| varázsolt szívtest körűl, mint vastag fehér cukormáz! Ó összetörhető páncélszivem! |
| Titok! Istenhez miben hasonlítok? Az elképzelthez, az el-nem-képzelhetőhöz? |
| Titok! Mert az a titok, hogy ember vagyok. Távol az ősteremtés-időtől, közel a temetőhöz. |
| Titok! 18 milliárd évre ha visszanéz szivem, meglátja-e a kezdet tiszta titkát? |
| Titok! 18 milliárd év után miért merész hitem, ha elmondja, amit lát? |
| Titok! Miért titok, hogy ember vagyok? És mért vagyok boldog, hogy embernek születtem? |
| Titok! Mert az a titok, ahogy a mindenség ragyog. S a mindenség itt mereng emberszivemben. |
| Titok! Mit tudtam kimondani? S amit kimondtam, mért szikrázik, mint a szitakötő szeme? |
| Titok! Akit az angyalok belűlről megettek: cellás, sejtes hártyakupola, mint a szitakötő szeme, |
| ha a hangyák belűlről kiették a kupolásan összeálló szögletes hártyasejtekig a kocsonyaüveget, |
| a lencsés látótű-csokrokat, a nyitott üvegesernyőként domborodó látóüvegpont halmazsüveget, |
| a gyémántnyál-gombostűkötegeket, a 15 000 látó üveg-gombostű domború szivárványikracsokrát. |
| Titok! Mért halt meg az Isten? Mért hal meg az ember? Ki issza meg az izzó borostyánt? |
| Titok! Miért eszi meg az ember az embert, ha majd úgy jön, az embert megenni mért lehet? |
| Titok! Emeld szádhoz a topáz-serleget, hisz lángban nem olvad el a topáz-képzelet! |
| Titok! Csak apró hártyabuborékok szitaszövedék-ősbuboréka marad a szemekből. |
| Titok! Mit értettél meg abból, ami voltál? Mit tudsz csontsejteidben az egyszerű üzenetből? |
| Titok! Ha nem voltál, miért vagy? Ha vagy, miért nem leszel? Ha voltál, hova lettél? |
| Titok! Nem azért maradtál itt, hogy elszaladj! És meghalsz te is, hiszen te is megszülettél. |
| Titok! Apró Szűzanya néz ki kék bárányfelhő-szemedből, homlokodon hattyútollak. |
| Titok! Kék triptichon-árnyék a mosoly-falon. Pettyes őzek inni csillagra hajolnak. |
| Titok! Szomorufűz nőtt ki egy bolond katonából. Kutyaugatás kongatta a Holdat. |
| Titok! A kristály sorsa vagy, háromszor hármas oltár, szemembe csöppentett értisztító oldat! |
| Titok! A gyulladt írisz lombos cifra vérerecske tollpelyhét feloldó, szárasztó gyógyszer-könnycsepp! |
| Titok! Mért könnyű ami nehéz? Mi a jázmin? S a nehéznél a könnyű mért nem könnyebb? |
| Titok! Merednek a vízben a brüsszeli csipkék. Kitömött madarak szikráznak a Holdban. |
| Titok! Ember vagyok, a Lét ragyogása, mért leszek csontváz, ha már ember voltam? |
| Titok! Ablakom előtt a körtefán fészket épít a nőstény feketerigó. Jön, elszáll. Jön. Honnan tudja? |
| Ugrál az ágrácsok kelyhes háromszögében, megtorpan, oldalt néz, fölfele néz, néz szíve gyanúja, |
| ugrik, topog, elszáll, visszaszáll, csőrében rozsdás nylonszalagot hoz, a háromszög-tőre csavarja, |
| elszáll, s egy ólmos fűszállal visszajön, azt is az ágak kúprács-serlegére tekeri csőrét csavarva, |
| szeme, mint egy barna katicabogár, tolla rozsdaszürke, szövi a fészket nőstény-türelemmel, |
| elszáll, visszajön, új fűszálat hoz, a megtermékenyítettség tüze ő, nézése tömve barna selyemmel, |
| a párzás utáni boldog léttudat dübörög kis szívében, dolgozik, tudja: a fészket meg kell csinálni, |
| tudja: testében már nőnek a zöld tojások, a zöldszeplős gömbmagányok, nem lehet várni, |
| kis szívében a párzás utáni boldog léttudat dörög, jön a tojó-idő, addigra kell a fészek, |
| addigra kell a pontos fűkehely, mert kell a remény kelyhe, kelyhe a méznek, a vérnek, szülésnek, |
| visszajön, elszáll, elszáll, visszajön, csőrében ezüst drótszál, sárga fűszál, fekete falevél, |
| cserreg, csattog, kotyog, pattog, a metszett rózsafa alatt a hím figyel, ugrál, fölfele beszél, |
| a nőstény dolgozik, tekeri fejét jobbra, balra, kis ágra ugrik, a fűcsészére visszahuppan, |
| mert fűcsésze, fűbögre, fűkehely, fűserleg, fű-félkoponya már a szövedék az áglukakban, |
| s új fűszálat hoz újra, új falevelet, a fészek rosthúsába tömi, aztán a fészekbe ül pislogva, |
| tollas testével a fészekbe merűl, mint a fehér puli, ha nyáron a földet gödörré kotorta forrva, |
| s forog a fűcsészében nyakig merűlve, alsó csőrig süppedve forog a szőke fűkehelyben, |
| forog gömbölyűen, púposan, lázasan, dolgosan, ólomforgácsgombócosan a sárga hüvelyben, |
| forog fészekperemre legyezett szárnnyal, a fészekperemre legyezett farokkal, forog szétborzolódva, |
| bögyével, seggével a fűcsésze-belsőt dörzsöli, kinyitott esernyő szétlegyezett szárnya, farkatolla, |
| lába a fészekmélyben kapar, lábkörmei füvet-igazítva százlábúszerűen gyorsan mozognak, |
| szeme barna selyemdülledés-golyó, farka pala-lomb, bögyén barnán borzolódnak a tollak, |
| forog a fűcsészében, súrolja, sikálja, csiszolja, reszeli testével belűlről a fűkelyhet, |
| símára, kerekre, homorúra, üstszerűre, elszáll, visszaszáll újra, s én nézem a forgó boldog anyatürelmet, |
| nézem, amig írok, hat órája már, néha rámnéz az ablakon át a nőstény feketerigó, |
| egymást nézzük, ahogy dolgozunk, én a rozsdaszürke tojót, engem a kiváncsi tojó, |
| elszáll, visszajön, benéz, nézem őt, titok néz titkot, titkot titok néz ragyogva, |
| én e létezéshosszú verset írom, ő fészket épít, enyém a vers, neki fészek a dolga, |
| szájamban cigaretta, szájában fűszál, hosszú pallos-alakú fűszál sárga csőrében, |
| már lemegy a nap, már elmegy a nap, már barna fátylak, piros nyálak a kék keveredésben, |
| már kósza ezüst füstbolyhok, óriás bolyhos tollas árvaszúnyogcsápok a kerti violalángban, |
| már sűrű füstölgő vértocsogások, kihamvadó zöld párázat-rácsok a kristálylilában, |
| már ül palaszürkén a feketerigó, a nőstény-munkaláz, a párzás-utáni lázangyal a fészken, |
| s csöpp aranyparázs-istenszív csillámcsillogás apró dülledt barna selyemsír-szemében! |
| Titok! Titok a madár. Titok az ember. S titok a jövő az ember szivében. |
| Titok! Titok a jövő a madár szivében. S titok a tojás a rigó mirigyfészek-üstjében. |
| Titok! Titok az a pici aranyparázspont a madár selyemsűllyedés barna szemében. |
| Titok! Titok a versvarázspont, a költő előtt is titok, a költő madárszivében. |
| Titok! Az alkony homokrács-ketrecében nyújtózó, ásító tigris puha rózsalépte, |
| mint egy emlős fürkészdarázs, feketecsíkos-aranycsíkos karcsú teste szelvény-lélegzése. |
| Titok! A szeleteire, lapjaira, lemezeire, tűire, csillámaira hasadt ásvány sűllyedése. |
| Titok! A szétmállott mosoly csírázni kezd, zöld könny a fekete zománchang rügyezése. |
| Titok! Fehér majmok lógnak csillagrácsokon, piros seggrózsával, piros emberkezekkel. |
| Titok! Apám a kert felé oson, kijött a kőből, csontvázán tűzpikkely-vértezettel, |
| csonthólyagkörte koponyáján barna micisapka, repedt, eresen repedezett csontkeret-szemgödrei |
| zöld foszforfényt sóhajtanak, a feketén szikrázó só-nárciszok éjbenyílt könnyei, |
| só-nárciszok szikrázó gyíktest-virágszáron, kék faárnyak hálójából néz fehéren, |
| ágaskodik a gyík-virágszár, a fehér nárcisz sókalap a gyík szivárványkúp-fejében. |
| Titok! Titok! Titok! Titok! Titok! Titok! Titok! Titok! Titok! Titok! Titok! |
| A holtakat legyek eszik, legyek nyalják. Dögevő ásványrózsák. Hatlábú csiszolt csillagok. |
| Titok. Ifjúságom, mint árvaszúnyog áll a Halott arany-obszidián megváltás-homlokán, |
| két óriás előreálló, függőleges bozontos homloktoll-csápja, mint két strucctoll-legyező pettyes ló |
| homlokán, mint lokál-táncosnők óriás puha strucctollai a táncosnők meztelen seggéből kiállva, |
| mint rózsaszín arc-angyalok fülesen, legyezősen előreálló két selyemláng halántékszárnya, |
| mint kupleráj-kurvák strucctoll-legyezője Toulouse de Lautrec szeme előtt puhán lobogva! |
| Árvaszúnyog ifjúságom! Halott aranyon állsz Titok! Két óriás strucctollcsápod a Mindenséget szagolja! |
| És könnyű vagy és könnyes és puha, mint apád ajkán a tüdőszínű vércsöpp, mikor meghalt. |
| Titok, vércsepp, könnycsepp, ifjúság! Tedd szőke fejed meztelen mellkasomra. Várjuk a hajnalt! |
| Titok. Könnycsepp. Vércsepp. Fűszál. Falevél. Száraz fűszál. Rothadó fekete falevél. |
| Barna selyembuggyanás madárszem. Titok. Az ásvány szégyene. A fény magánya. A kín |
| lombhullása. Piros selyembuggyanás a retinahártyán. Apró piros gyöngyselyemgolyó- |
| ragyogás. A sebesség anyagi fénye. Titok. Hüllő-éjszakák. Hüllőgyomor-csillagok. Hüllőszív- |
| hajnalok. Halak csókja. Csillag. Titok. Kő. Madarak éneke. Ágak borzas bizománya. |
| Szűzhártyaszó. A hajnal szűzhártyája. Lukas piros hártyafény. Holdmekegés. Sírkőcsönd. |
| Síriszap. Emberiszap. Temető-okosság. Titok. Rovarszemben a fény tűcsokrai. Vonatok sírása. |
| Titok. Bársonyragályon aranyrács-homlokkendő. Zenefukar hő. Madárhónalj csöndje. |
| Zöld petrezselyemlevél-árnyék az asszony szemében. A virág álma. Nyárciszcsalogány. |
| Kések könyörgése. Orgonaszag a halott kiálló kék szemében. Kék orgonavirág. Titok. |
| A csillám csöndje. Alkonyatpalástomlás. A csont szigorúsága. Piros pókhálók a |
| szememben. Fehér pókszálak a szivekben. Az egyszerű ok. Titok. Légyszem: fekete málna. |
| Ragadozó szivacsok. Lila ráspolyok, szárnyér-recék, comb-reszelők, fátylas fűrészhegedűk. |
| Házilegyek. Házilégyszemek: piciny, pontszerű, bársonyos, barna gyöngyszemek ezrei két nyitott |
| üvegcsokor-esernyőre ragasztva. Körtefabozontkúszaság. Kékfoltos, aranyfoltos, mohafoltos, |
| aluminiumfoltos, lilafoltos, nikkelcsíkos, ezüstpontos, zöld hínárpontozott, piros mikróbaszeplős, |
| barna csigolyacsontos, fekete tűrács-kazalbozontos a törzs, az ágtő, az ághónalj, az ág |
| bőre, az ágkalicka szövevényszüneteiben a gézritka rostos fehér csönd. Titok. |
| Keresztre-szögezett fekete varjú. Kerítés-szögekkel deszkakeresztre szögezett kék |
| holló, zöld harkály, rózsaszín galamb, fehér sirály, rózsapirók, zöldike, őszapó, sárgarigó. |
| Titok. Valaki tegnap nem köszönt vissza. Valaki tegnap visszaköszönt. A ló szőrös, |
| májfoltos, albínórózsaszín orrlikában arany oltáriszentségtartó, csöpp atomreaktor, |
| kőszén-szarvasbogár. A bögöly szeme: két lapos fagomba, két parafa-stoppolófa |
| a rovarkoponyába szúrva, tűfoknyi selymes aranygolyók, tűhegynyi bársonyos aranygolyók |
| ezrei a stoppolófák parafagombáira ragasztva, mágnesezett aranytűk összevissza |
| rácsozott kupacos, csúcsos szitarostvonallemezrácsok egymásra összevissza dobált halmaza. |
| Titok. A rózsa vércseálma. Az ölyv liliom-magánya. A fehér sas fekete királyárnya. |
| Föld. Harmat. Nyál. Vizenyő. Enyv. Kocsonya. Neuron. Nyirok.
Nyiroknedv. Víz. |
| Idegnedv. Vérnedv. Velővíz. Titok. Az ágkülső, az ágbelső, az ágpúp, ágágyék |
| aranyfoltos szalamandrabőr. Fehér cérnarostok szitaszövete. Állatszőr, emberszőr, |
| madárszőr, rovarszőr. Lóbajusz. Madárbajusz. Pókbajusz. Rezgő csiszolt opálkövecske |
| kolibri kanalas aranyszalmaszál csőre, szárnyrezgés-szivárványkoszorúja. Titok. |
| A púpos mért szeretett? A férfi mért ugrott télen a folyóba? Január volt, lent zajlott a |
| folyó. Január volt, halálra-virradó. Dörgött, dübörgött, zengett, recsegett, jajgatott |
| gigászi jéglapokkal lent a folyó, csomósan, laskán, könnytelenűl és rács-rendetlenűl |
| hullt a hó, mint egy ritka cérnából szőtt, lebegő könnyű cérnarácsozat-dobozasztal, |
| rendetlen laza nagysejtű rácsozattal lebegve sűllyedt lefelé a hó a városra, a |
| háztetőkre, a vörös csillagokra, a vízszintesen, laposan hajlított hídra, a tarka |
| lámpaüveghólyagokra, a zölden világító üvegtojásokra, a fehéren üvöltve tántorgó |
| folyóra. Titok. A férfi mért ugrott a folyóba. Munkába mentem akkor gyalog. Gyalog a |
| hídon át. Lent, mintha jégkristály-titánangyalok, jégtüske-jégtaréj gyíksárkány- |
| Tyrannosaurusok őrjöngenének egymást harapva, marva, cibálva, ráncigálva, |
| lökdösve, löködve, ragadozó angyalok és ragadozó taréjos Dinoszauruszok szikrázó |
| recsegő, csattogó őrült tülekvése és dühössége odalent a világsziget-lapokban tántorgó, |
| ágaskodó, támolygó és csattogó jég, jéglap-angyalszárnyak és jéglap-sárkánytaréjok |
| egymásra-torlódó kúpos, lemezes, szilánkos, sziklás, ásványtömbös és fehérráncos |
| tébolyüzekedése volt odalent a folyó, fölágaskodva, szikrázva, robbanva millió |
| jégszilánkra, ölte egymást a fehér menny és a fehér pokol, vívott a fehérkristály |
| angyali a fehérkristály állatival, az ősi a régivel, az animális a szellemivel, fehér |
| kristálylap-tollak keveredtek recsegve fehér kristályháromszög óriás taréjlapokkal, fehér jég- |
| kaktuszfák harcoltak fehér jégkristálysasokkal, toll a taréjjal, taréj a tollal, fehér |
| gőzrácsfogsorok puha szigorába fehér tövisfogsorok csattogása lobbant, roppant |
| fehér kristálykeveredés volt odalent, csőr, karom, köröm, pikkely, tű, taréjél, szájbalta, |
| kés, tollkéve, páncéling-robbanás, páncélhéj-vértezetrepedés, vicsorgó kristálytülekedés, |
| vinnyogó fehér kristályszégyenkezés ott lent a folyó, a városra-sűllyedő ősi fehér laza horgolt |
| cérnarács-asztal alatt. Munkába mentem éppen. Dolgozni, gyalog. Szivemben |
| huszonhét fekete ravatal. A ravatalok körűl gyertyatartó aranyangyalok. Az embernagy |
| angyalok mellükön imára-összehajtott arany-kezében égő hosszú piros gyertyák. |
| Huszonhét égő piros gyertya az imára kulcsolt-kezű angyalok arany-legyezőpár |
| kezében. S a huszonhét fekete ravatalon huszonhét tetszhalott asszony feküdt. Huszonhét |
| őrűlt tetszhalott. Huszonhét barna kicsi asszony. Huszonhétszer egy. Huszonhét ugyanaz. |
| Halántékain, mint a fülhallgatós rádió kagylói, fekete dobozkorong mikrofonhallgatói, |
| görbe csuklós rugófémszalagokkal összekötve, csillogó félholdalakú lapos pánttal: |
| az elektrosokk-készülék fémtárcsa-koronglapjai, mint a legyek lábának állati |
| habszivacs fekete tapadókorong-talpai. És arca lila volt mind a huszonhét ugyanannak, |
| lila, mint csiszolt lila ásványkő zsírtalan száraz ragyogása. Imára összehajtott |
| fehér kezében, kis emlői fölött, fehér liliomágak. Zöldszárú liliomágak fehér |
| liliomkürtök aranyfalloszcsokrú füstjeivel. Huszonhét fekete elmegyógyintézet-ravatal |
| fehér ragyogása! S a lila ásványon fehér hókristálycsillagok. Mint finom apró |
| cérnahorgolás-csillagocskakeresztek, pravoszláv Jézus-horgolás-csipkefeszületek fehér cérnából, |
| mint cseresznyevirág fehér szirmai, mint száradt bolyhos madárürülékpötty fehér |
| lángfoszlány-mészpihetolla. Fehér a lilán. Fagy a fagyon bolyhosan fagyottan. |
| Titok! Mért őrűlt meg az asszony? Titok. Mért ugrott a folyóba a férfi? Dolgozni |
| mentem a hídon át, gyalog. Titok. A hídkorlátnak dőlve állt a férfi. Fekete |
| nagykabátban. Éppolyan fekete téli kabátban, mint amilyet Papától vettem el |
| Bián, mint a Papáé volt, nem kérdve tőle: adja, nem adja, hisz ezért az apja, |
| hogy kabát legyen a fián, fekete nagykabát! Fekete bársonygallér a fekete télikabáton. |
| Mint a feketebársony kopoltyú-kúpfejű halak. A hídra-dőlő fején nincs kalap. |
| Fejbőre rózsaszínlila a ritka haj alatt, foszlott haja vizes fésűvel csíkosra, szalagosra |
| gereblyézve koponyáján. A fekete bársonygalléron hóhamú, fejkorpa-hamú. |
| Aztán a kabátot gyorsan ledobta magáról, mint aki kilép a világból, aztán |
| a szürke, hótaréjos hídkorlátra lépett, s ugrott fejest a lenti robbanó, ropogó, |
| recsegő vastag kristályos angyal-sárkányviaskodásba, ugrott a szilánkos, lemezes, |
| jéglap-pilléroszlopos őrűlt kristály-tusakodásba, s a lilakoponyás emberi gond |
| lett előbb kalimpáló, forgó fekete csomag, fekete némaság-csomag, majd |
| hulló száraz fekete pont, s két hegyes, háromszögletű, óriás, függőleges jéglap |
| fehér Dinosaurus-tátogása, fehér Tyrannosaurus rex vicsorgása fogadta, |
| a fortyogó zöld, ősz, lemezhabkása vízbe hullt, a fehér őrjöngésangyal örvénylő |
| zöld szívébe, a fehér kristály-elmebaj-sárkánygyíkkirály jégszálkafogsoros zöld |
| szájába, s bugyborékolva elmerűlt. Titok. Néztem. Aztán fölmerült a titáni fehér |
| kések között a zöld fortyogásban, fehér tajtékdübörgésben, sárga kásarózsa- |
| habzásban, mint egy szétnyitott szárnyú óriás fekete bőregér, mint egy nyitott |
| fekete esernyőszárnyú denevér, csapkodott karmos fekete szárnykezeivel, ott lent |
| a jégvilágban, ott lent az izzó fehér hasadás-alvilágban, s újra lemerűlt! Titok. |
| Néztem. Egy munkás állt mellettem, hóna alatt kitört-pikkelyű barna aktatáska. |
| A barna zomáccserepekben kitört lakkréteg alatt a bőr, mint zsák, amin csiga mászott, |
| mint sár, amin földigiliszta mászott: tompa, receléces, gyűrűlenyomat-szövedékes, nyálszalagos. |
| Mintha egy hámló, vedlő gyíkot tartana összehajtogatva a hóna alatt. Hámló, vedlő |
| barna gyíkot hóna alatt, behajtott bal karjával. „Gyújtsunk rá”, mondta, s kivett |
| kiskabátja zsebéből egy pakli cigarettát. A paklit megpöckölte alúl jobb mutatóujjával, |
| s előre csúszott a barna papírzacskódobozból két cigaretta, mint két kicsi fehér |
| velőscsont. Kihúztam a cigarettát, kihúzta a cigarettát. A zörgő gyufásdobozból |
| pirosfejű gyufaszálat vett ki, végighúzta a lila-smirgli dobozoldalon, s két ujja |
| közt szorítva, tenyere gyűrt vonalvályús gödrébe befele tartva a lángoló gyufát: tüzet adott. Titok. |
| Cigarettáztunk. Fújtuk a füstöt. S az alálebegő, süllyedő cérnarács-dobozasztal |
| horgolás-sejtjei között bolyhosan tapogatózva, fodrosan, szálasan szétmállva, lazán |
| kacskaringózva örvénylett, gőzlött a füst. Mint csigaszem-kitolódás, csigaszem-visszahúzódás, mint
széterjedve |
| növekedő pamacsos lepke. Titok. Néztük a fuldoklót a jégszeletelésben. |
| A munkás meg én. Biciklis rendőr jött, köszönt, elköszönt, elkarikázott. A küllők, |
| mint százezer szikrázó ezüst parázsbot, mint fémpálcacsillag pörgő villogásrácsa |
| forogva szeletelte a rendetlenségrács-cérnahorgolás hulló dobozos asztallepedőt. |
| Mint a fény sárga üvegkései fehércsipke halotti szemfedőt. Titok. Jéghasáb- |
| szögletidomokkal dörgött a folyó, csomósan, fürtösen, puhán, lazán hullt a hó, |
| mi meg szívtuk a cigarettát. Titok. Még kétszer merűlt föl az ágaskodó merev |
| vastag jéglepedők között a zöld habőrületből a fuldokló halál, kabátja |
| ott hevert az aszfalton behavazva, mint egy levedlett gyíkruha, hártyás, sejtes |
| pikkelyöltözet, mint a feketén lemállott lomb, mintha Isten vette volna le |
| lényéről a világot, a kozmoszfény a fekete kozmosz-inget, mintha Isten |
| dobta volna le létéről halála fölöslegét, mintha kásásan, kocsonyásan |
| kihül az embertekintet. Aztán eltapostuk a csikket, ment ki erre, ki arra, |
| ki jobbra, ki balra, 1955-ben, januárban. Munkából a munkás, |
| munkába én. Titok. Szivemben a lángoló ravatalok. Titok. Ó, a halálból ki |
| vezet ki minket? Ki vezet ki minket a halálból, mint gyertyafüstös, gyertyalángos |
| hullabüdös ravatalházból síró gyermeket kézenfogva? Mert büdös a halál és büdös |
| a halott, mert büdös a hulla és büdös a halál, s a halott arca mint gödreiben lila foltokkal |
| befestett aranyálarc. Lila halántékgödör. Lila arcgödör. Titok. A halálból mért lesz költemény? Mért
nem |
| marad halálnak a halál? Titok. Mért ugrik, aki a hidkorlátra áll? S mért ugrik, |
| akinek kötélben kis nyaka? Kötélhurokban, vagy piros selyemövhurokban? |
| Titok. A csillagok mért vonítanak, mint éjjel a kutyák? Titok. Világhajnal. |
| Világéjszaka. Titok. Úgy mosakszik a légy, mint meztelen szőrös fekete öregasszonyok. |
| Dörzsöli, sikálja, keféli barna bársonygyöngypontokból összetett dülledt pórusos |
| parafaszivacsgolyó-szemét, dülledt diószemét, mellinge lábkezei tapadóvánkos |
| talpaival, kutikula-mellvértje korong-tapadópárnás kézlábaival, ahogy egy macska |
| mosakszik, ahogy a tigris, a puma, a leopárd, a gepárd, a párduc, az oroszlán |
| mosakszik. Titok. A kerti rózsatövek közt egy macska lépeget. Zöld szeme, |
| mint zöld kristályrügy rózsabeszéde. Titok. Kivirágzik a körtefa majd. |
| Nézi a vizelő kutyát. Titok. Mért fáj legjobban a szomjúság? Mint kvadrillió |
| lámpásmedúza lebeg a világűrben a szomorúság. Titok. Magányok. Csillagok. |
| Titok. Mert másképp fáj minden ami fáj, ha veled vagyok. Mert másképp fáj |
| minden ami fáj, ha velem vagy. Mert ami fáj, az a nélküled-homály barna |
| rácszuhatag-elmúláshatalma. Mert ami fáj, az a nélküled-sivatag világító sárga |
| aranyredő-ránclapálya, virágzó homok-erek végtelen ragályos aranyháló-pusztasága. |
| Titok. Hajtsd szőke fejed meztelen mellkasomra, hallgasd kemény vad szívütésem. |
| Igy virrasztunk a világéjszakában. Igy győzünk mi gyászon, éjszakán, gyűlölet-sötéten! |
| Igy, összefonódva meztelenűl. Szivem fölött csókold le veritékem, a test-könnyet. |
| Szerelmünkért kinyílik minden titok! Elpárolog a Titok! Nézd az elpárolgó Titok-Könyvet! |
| Mert szerelmünk minden Lény, Létező, Dolog, Állapot, Jelenés, Forma zárt szívét kinyitja, |
| s benézhetünk a Lét szívébe, mint házba, nyitott ajtón, s a homályból lényét kinagyítja |
| minden Rejtőző Rejtelem! Mert élni nehéz a Titokkal, s élni a Titok nélkül se könnyebb! |
| Tavasz van. Tavasz. A tél zöld alkonya. Tavasz van. Tavasz. A tél zöld halála, tavasz. |
| Tavasz van. Tavasz. Mindenütt aranyenyv, aranyragacs, fénymocsaras gőzkendők süppedő |
| társulása. Zöld páracsövek és kék párolgás-uszonyok sarjadnak ki a göröngyök, rögök, |
| lapuló émelyek szűzhártyás pórusaiból, a fekete kövekből, a kő lemezeiből, rücskeiből |
| réseiből, a hangok piros árnyaiból. Tavasz. A tél fehér halálszaga még itt dorombol a |
| száraz növényi pálcák, drótok, dorongok, rudak pikkelyes, csőlevélszives, gombostűszőrös, |
| póruscsomófelhős árnyszita-ernyői alatt, mint fehér macska, akinek szőre mégis fekete |
| koromból, fekszik fehéren és mégis feketén az árnyhónaljak hímzett aranycsipkéi alatt. |
| A tél fekete uszonya mozog nyálkás kék tüskéivel, vérpettyes töviság bordaléceivel, barna |
| legyezőszelvényes hártyáival, mint óriás zöld lepkeszárny a túlsó hegygerincen, a fény barna |
| ködtávolába mártva, kinőve a hullámzó kék csík elfoszló ámulatából. Tavasz. Tavasz. |
| Forogni kezd a fénypárzás széllapátja, villognak a függőlegesen pörgő fényküllőlemezek. |
| Lüktet az ezüsthártya, s az aranyrács szita-állványa rezeg. Kilépett az elmúlás a gyászból. |
| A fény sárga bőrébe szőtt körtefa-ágrecén begöndörödött apró tölcséres falevél lóg, |
| mint fejjel lefelé egy elszáradt bogár. Mint egy göndör, rozsdás, pókhálós faforgács. S a kis |
| levél a szélben úgy rezeg, mintha lábkörmével pókhálót penget, cibál, ráncigál |
| a pók, s a kifeszűlt selyemragacshálókosár selyemrácspamutcsillagaiba maszatosan, |
| vattásan és füstösen ragadt legyek selyembáb koporsótörvénye rezeg, úgy rezeg |
| gyorsan a csöpp eres száradéktölcsér falevél, mint a poszméh szárnya, darazsak szárnya, |
| szitakötő szárnya, viráglégy szárnya, huszárlégy szárnya, a levegőt hadarva, a szelet habarva, |
| hogy szinte láthatatlan a kis falevél, mint a tigrislégy szárnya, ha levegőben állva |
| repűl, kis tigriscsíkos barna pont, aranycsíkos barna márványrögöcske zöld opálszív |
| szemekkel, zöld szőrgumó dülledt ikracsomó szemekkel. Pengeti a sűrű fényvonal-aranyrácshálót
fénykörmével |
| az aranypók, a Nap, mint hegedűhúrt körmével cigány, veri arany-ütőivel, mint |
| cimbalmot a cigány, s véres gézpólya-sapkában fölrepedt ujjhegyei, |
| hisz a cimbalmot ujjhegyeivel is veri. Pici, gyűrt, puha, mohos, pihés, |
| forgácsos, szilárd zöld láng gyűrődik ki a fölrepedt rügykoponyák barna hártyamozaik |
| szívcsúcsából, mintha egy bőrtelen magzatkoponya varratai és kutacsai mállnának |
| nyílva kelyhesen, mint a rózsa szirmai, s a zöldhártyás könnyű agyvelő gyűrődne |
| ki mosolyogva a széthúzódott görbe és egyenes csontlemezek csipkés tág réseiből. |
| Új levelek. Szilárdak, bársonyosak, pihések, puhák, gyűrtek, mint az újszülött-fülek |
| megszületés után, zölden véresek, mint az újszülöttek fülei születés után, hisz |
| a véres medencecsont, a húgyos combcsont, a vonagló asszonyhüvely összegyűrte a puha |
| piros pihés csigaházat. Növényi barna szívalakú hártyamozaik-koponyák! Vékony |
| koponyacsontlemezek, domború, egyenes, hajlított, görbe, varratos, kutacsos |
| koponyacsontlemezek, csontlemezek, földrészek, földrész-szigetek, világszigetek, |
| létszigetek, a világegyetem csíra-erő tojáshéj-lemezdarabkái, Földgolyó- |
| földrészek a zöld óceánon úszva. Kozmikus térszigetek a zöld idősötétben úszva! |
| Tavasz van. Tavasz. A rügyek, a barna szívalakú mozaik-koponyák, szétnyílt- |
| varratú, tág-kutacsú növényi celuloze-tojáshéj-réseiből és repedéseiből úgy lóg ki |
| a zöld világcsíra-láng, mint barna szöcske lemezes, pirospettyes páncélsaláta- |
| szájából törpe zöld sáska, zöld csecsemő-sáska, fejjel-lenyelt kisjézus-imádkozó sáska |
| hosszú vékony szelvényszív potroha, hosszú zöldkard combja, hosszú tövisfogsorú drótcsillag- |
| talpú lábszárcsont lába, zöld kukoricacső háta, karmos pihekörmei. Tavasz van. |
| Tavasz. Beborúl. Kiderűl. Beborúl. Kiderűl. A múlt-időbe bújt fehérgyík tél |
| levedlett, sejtes hártyabőrcafatai, mozaikmintás üvegselyem-üzenetrongyai, |
| karmos üveglángkesztyűi, karmos üveglángcsizmái a fák zöldfekete bozontreményén |
| hevernek, lógnak fönnakadva, mint csillogó celofánszalagok, fénylő celofánkabátok, |
| lángfényű celofánzsákok, celofáningek, amiket a nedves szél tömött feszesre üvegizmokkal, |
| üvegtollakkal, üvegdagadással, ahogy egy celofánzsákba vizet öntünk, ahogy tavasszal |
| új szalmával tömték ki asszonyok a régi szalmazsákot, ganéjdombra szórva a |
| régi, átizzadt, penészes, húgyos szalmát, a százmillió verstöredéket, ganéjdombra |
| szórva a gyűrt, penészes régi kukoricacsuhét, a szőkéből húgyos zöldre halálosúlt |
| letépett halálcső-leveleket, ahogy új tollpihékkel gyömik, tömik, gyömködik, |
| tömik a sárga verejtékfoltos, barna vérfoltos, zöld könnyfoltos régi párnacihát, s |
| elégetik a zöldpenészes, sárgacsomós, összetört, zöld trágyakupaccá gyűrt régi tollpihéket. |
| A kályhában, vagy a száradt krumpliszáras, elfonnyadt tökindás kertben, s a száraz |
| kocsonyakő krumpliszárak, halállá-fonnyadt tökindák a kertben a földön mint |
| tekergő kidobott, elszáradt tyúkbelek, mint fosfonalakká, sárga takonyspárgákká |
| elszáradt köldökzsinórok. S minden elszáradt, mirigyes, forgácsosan fölpördűlt, |
| hártyacsík, erezetszitacsík szélű barna kocsonyakovakő töklevél: elszáradt fekete |
| placenta, elszáradt barna méhlepény. Asszonyplacenta, tehénplacenta, ló-méhlepény. |
| Tavasz van. Tavasz. Suhog a tavaszi szél, mint egy folyékony üvegzászló, folyékony |
| végtelen üveglepedők torlódása és zuhogása a tavaszi szél. Folyékony üvegharmonika |
| a tavaszi szél, rángatja a mindenség-csontváz, rángatja mindenség-csontváz-kezével, |
| összepréselődnek, szétnyílnak, csomóssá összenyomódnak, fölfújt zacskólemezessé |
| széthúzódnak a szél üvegszelvényei, és szól a csillag-gombos üvegharmonika, |
| a zöld tavaszi szél, ráng, hernyózik, lüktet, görbűl, üveglemezesen összetorlódik, |
| üvegzacskósan szétpúpozódik a tavaszi szél a mindenség galaxis-kezében, |
| röffen, röfög, zihál, hörög, csörren, sípol, trillázik, fuvolázik a szél, a szél, |
| a szél, a zöld tavaszi szél, mintha holt apám harmonikázna, mintha |
| apám harmonikázna már-majdnem-halottan ülve a konyhában az |
| ágyban, dunyha alatt hosszú sárga lába, testén nyitott fehér ing, nyakában a |
| harmonika szíja, sárga kopasznyakú-kakas-nyakában, s hosszú szeplős |
| szőke kezeivel, saskörmű szeplős sárga hosszú ujjaival rángatja, cibálja |
| a kisgombos tiroli harmonikát, ül, mint egy sárga spárgacsomózás-fonadékszobor, |
| ráhajtja fejét a harmonikára, vörhenyszőke fejét a szelvényes fekete |
| fújtatódoboz bőrzacskó-lemezsokaság szuszogó, röfögő tüdőcsillagára, ritka |
| sárgás haja a széthúzott, fölfújt szelvénylemezek zacskócsücskei közé hull, |
| a bőrzacskócsücskök kis pontrózsás rézkúpháromszögekkel vannak beszegve, |
| harmonikázik, hangszerével a levegőt facsarva, csavarva, mintha egy kiboncolt vérző |
| tüdővel harmonikázna, mintha egy nikotinbarna, dohánysárga tüdővel harmonikázna, |
| összenyomva, széthúzva az ólomlila tüdőt, összepréselve, szétráncigálva az embertüdőt, |
| a hártyás, bimbós, ribizlifürtgolyós, szuszogó, bugyborékoló szivacsszövevény-hólyagcsomagot, |
| mintha egy dohánybarna, nikotinsárga emberi tüdővel harmonikázna, azt húzná rángatva, |
| cibálva, széleinél fogva, a kiboncolt emberi tüdőt, harmonikázik féltüdejével, |
| liheg, sír, harmonikázik piros melaena-szagot lehelve, párás savanyúkáposzta- |
| illatot, nehéz ecetespaprika-illatot, mint a fölnyitott ecetespaprikás-üveg, |
| amiről a száraz, ropogó, poros, síma, celofánhártya fodorkalap letörve, mert |
| kemény ujjheggyel betörte a fiú, a nagyobbik fiú, s az úgy tört szét, hogy |
| szinte robbant, s szétdurrant cafatos-csillagú celofánlángokban, harmonikázik |
| a melaena-szagú, harmonikázik a tüdővér-szagú, hisz gyomrában, belében, |
| székletében, leheletében emésztett vér van, harmonikázik már-majdnem-halottan, |
| harmonikázik a konyhagőzben, hiszen tudja: nemsokára meghal, hiszen tudja: |
| holnap meg fog halni, hiszen tudja: nem sokáig húzza, hiszen tudja: |
| a földbe kerűl majd, hiszen tudja: nem lát többé hajnalt, hiszen tudja: |
| ő a madár csőre, hiszen tudja: ő a kutya nyála, hiszen tudja: ő a csillag árnya, |
| hiszen tudja: ő már nem is itt van, harmonikázik a féltüdejű sírva, háta fele |
| mint egy itatóslap, amin tintabetűk, tintapáfrány-tollak, háta fele, mint egy |
| összepréselt barna papírzacskó, amire nyálas piros tintaceruzával piros karácsonyfát |
| rajzoltak, kék mentecsontvázat összeforrt sebvágásvonalakból, piros fésűt piros |
| varratokból, lila fogast, lila halcsontvázat, lombhullató lila fűzfaágat! Anyám |
| meg csak a halálra gondol, anyám meg csak a halálra készűl, arra gondol: hogy |
| fogja csinálni, arra gondol: mit kell majd csinálni, koporsósra gondol, koporsóra, |
| sírkőre gondol, sárga sírra, ül a kályha mellett, mintha sírna, pedig nem |
| sír, a halálra gondol, a halál meg az ablakon néz be, a gőzpára mohapapírjára |
| rajzol sötét könnycsorgás keresztet, mert az ablak, mint hatalmas légyszem: |
| apró vízpontok százmilliója, piciny vízlencsék százmilliója, egymás mellett, egymás alatt, egymás |
| fölött, mintha csak fehér halikra volna, fölűl nagyobbak a gőzikrák, alúl kisebbek a gőzikrák, |
| akár a légy összetett szemében fönt a nagyobb, lent a kisebb szemcsék, fönt a nagyobb, |
| lent a kisebb pontok, fönt a nagyobb, lent a kisebb létevő-fényivó ásvány-hólyagocskák. |
| Tavasz van. Tavasz. Kivirágzanak a fekete tervrajzok, virágba borúlnak a barna vázlatok. |
| Megnemződik a fehér szűzesség, a zöld szűzesség, a sárga szűzesség, a piros szűzesség, a |
| kék szűzesség, a lila szűzesség, a bíbor szűzesség, a kármin szűzesség, a cinóber szűzesség. |
| Fölszakad minden állati, növényi szűzhártya most. Megtermékenyűl a tervrajzok |
| virága. Megtermékenyűl minden a magányra. Beporzódik, bepetéződik minden |
| növényi, állati pillanat. A levegőben, a vízben, a földön, a földben, a víz alatt. És |
| mi lesz még? Mi lehet még? Jaj, mi lesz még? Jaj, mi lehet még? Mi vár? Mi jön? |
| Mi lesz? Mi lehet? Asszony: gyömöszöld vissza testedbe gyermekeidet! Asszony: |
| gyömöszöld vissza méhedbe gyermekeidet! Mert megőszűl agyam, ha elgondolom: |
| mi lehet, mi jöhet. Ha elgondolom, mi jöhet, mi lehet e zöld nemzés- |
| pillanatban. Ebben a nászhabzó növényi tavaszban. Ebben az állatnemző, |
| madárnemző, madártojó, rovarpetéző tajtékos ondódiadalban, tavaszi boldog |
| spermaforradalomban. Tavasz van. Tavasz. A legyek hatalma jön? Az emberevő |
| legyek kegyelme? Mi vár rád? Mi vár rám? Mi vár ránk? Szorgalmas, szükségszerű, |
| szép, szelíd, szigorú, szomorú, szerető, szeretkező Emberiségre? Mi vár ránk? |
| Háború, vagy béke? Béke, vagy háború? Vörös robbanás-márvány? Bíbor |
| dülledés tűz-ásvány. Sugárzás-halálcsók? Sugárzás-túlvilágkapú? Sugárzás- |
| tébolytürelem? Sugárzás-rothadáskegyelem? Tapogatás-jövő? Fehér csöndtudat? |
| Vak virradat? Hogy leszünk, mint a vak indiánok egy kis hegyi faluban, Délamerikában: |
| vakon jönnek, mennek, dolgoznak, kapálnak, aratnak, építenek, esznek, |
| szeretnek, szeretkeznek, nemzenek, szülnek, szoptatnak, ürítenek, koporsót |
| szögelnek, sírt ásnak, temetnek, vakon gyászolnak, vakon vígadnak, vak a nemzés, |
| vak a kihordás, vak a szülés, vak a szoptatás, vak a nevelés, vak az itatás, vak |
| az etetés, vak a lakoma, lakodalom, vak a halott a ravatalon, vak a virrasztó, |
| vak az özvegy, vak, aki gyászolni jön, vak, aki temetni elmegy, vak a temetés, |
| vak, aki szül, vak, aki nemz, vak, aki szaporodik, vak, aki sír, vak, aki meghal, |
| vak a halotti tor, vak a mennyország és vak a pokol, mert vak az egész falú, |
| mert vak az egyszerű nép, csak az újszülött látja még a látható világot, ha |
| valamit láthat a világból, tárgyak foltjait, dolgok, lények alakját, a mozgás fényét, |
| a merengés salakját, a csecsemő, a kisbaba, a kisgyerek, amíg meg nem vakítják, |
| a nyűvek, a nyűvek, a nyűvek, a nyűvek, a nyűvek, a nyűvek, a nyűvek, |
| az emberevő légy, a Wohlfahrtia magnifica nyűvei, aki a kockás húslégyhez hasonlít, |
| csápsörtéje csupasz, potrohán nem sakktáblaszerű rajzolat van, hanem ezüstszürke alapon |
| bársonyfekete foltok, aki az emberre szarja fürtös petéit, s boldog lárvái az ember |
| fülébe, bőrébe, orrába, szemébe furakodnak, ott tolongnak hemzsegve, nyüzsögve az ember |
| agyi látás-neurondúcában, a látássejtszigeten, mint hemzsegő fehér fókák, elefántfókák, |
| rozmárok, lammantinok, dugongok, medvefókák, elefántfókák a habzó óceánban, ott |
| evickélnek az emberszem idegeiben, idegpályáin, s a látást megeszik, a látó embert |
| vakká megvakítják, vakká eszik, mint azt az egész indián falút, ahol az emberevő legyek, a dörgő |
| Wohlfahrtia magnifica-felhők a látó csecsemők, látó gyerekek fejére szarják |
| fürtös petéiket, s a kikelt lárvák az ember agyába, velődúcába, szemébe szívódva |
| fölfalják a látást, a látást megzabálják, kieszik az emberi szemből a látható világot! |
| Ó, vak tarajosgőte-nép, vak barlangi szalamandra-nép, vak csigabiga-nép! |
| Aki úgy élsz látó kezeiddel, látó lábaiddal, csúszkálva, ütődve, tapogatva, |
| mint a száras látó higanyvirág töltet nélküli vak szemcsövű csigabigák! Igy szeretsz, így |
| szűlsz, így temetsz! Vakon. Ó, emberevő legyek rabjai, ti nép, ti legyek rabjai |
| vakok! Tapogató ember-csigabigák! Mi is így leszünk majd? Mi? Földgolyó rabjai? |
| Naprendszer rabjai? Az anyag rabjai! Mikor hull fejünkre a gépi emberevő legyek petéje? |
| A Vakság-Kezdet Bomba? A Második Nagy Bumm! Bűzlünk szívórózsa csókjára rohadva? |
| Mikor nyílik sorsunkra az Égő Aranykönyv Apokalipszis-Album? A halál ránk irígy? |
| Jaj! Világhódító legyek hódító hatalma jön? Csillagba mártott tavasz? Háború vagy béke? |
| Mi jön? Mi jöhet? Mi lesz? Mi lehet? Háború? Béke? Béke? Háború? Miféle irgalmatlan |
| és iszonyú béke a Tűzrózsahervadás után? A Vakító Hervadás után? Ha elhervadnak |
| a Rózsák, a Rózsák, a Rózsák, a Rózsák, a Rózsák, a Rózsák, a Rózsák a fölöttünk |
| és köröttünk függő égi kertben? S mi is, mint a vak indiánok, a Förtelem-selyemláz |
| Rózsarohadás-Rózsaromlás üszkös sziromlemezeibe temetve sírunk vakon és |
| szívünkre szorított vak, kopasz gyermekeinkre folynak vak könnyeink fehéren. Ülünk |
| a világgyász-szemétben, penészes rózsavérben, kukacos rózsaürülékben, dongó |
| legyektől belepve, mint a napra-kitett vak hülyék, bolyhos, sötét világ éjszaka- |
| fagyra kirakott meztelen vak elmebetegek dideregve, mert megvakúlt a látás és |
| az elme, s köröttünk foszladoznak megvakúlt halott gyermekeink? S testünk |
| körűl is és megvakúlt szívünkben az Új Jégkorszak csillagtalan sötét tágulása, |
| és nincs akit mi lássunk, s nincs, aki eleven rothadásunk lássa, csak a legyek! |
| Csak a legyek, a legyek, a legyek, a legyek, a legyek, a legyek, a legyek, a legyek, a legyek! |
| Csak a legyek! Ó, legyek! Bonyolúltak és egyszerűek! A legyek emberhatalma jön, a legyek |
| világhatalma majd az ember után? A Kétszárnyúak, a Dipterák nyüzsgő, rezgő, bolyhos, |
| fényes hatalma, akik 200 millió évvel ezelőtt, a perm és a triász között különültek |
| el a Mecopteráktól, hogy most majd könnyeinket nyalják, sebeinket falják, |
| nyálunk, vérünk, ürülékünk, sugárfertőzött rothadásunk bögyükbe, gyomrukba |
| tömjék, gyömjék, gyömködjék, gyömöszöljék, nem ismerve az emberlét szerelmét, |
| s kérőddzenek, böfögjenek csomókban, halmokban, kazlakban, kupacokban, |
| elolvadt gyermekhústól enyves, koponyákról lefolyt gyermekhajtól selyemtöredelmes |
| vérző tenyerünkben. A legyek! Ó, legyek! Vak hullaevők, mi, vak haldoklók, |
| mit látunk mi majd belőletek akkor, s mit lát belőlünk összetett szemetek, belőlünk, |
| a megvakúlt, rothadó emberiségből? Mirevaló összetett szemetek, orthognath fejetek, |
| ha a világ vak? Mirevaló az a 4000–5000 pici ablak, az a 4000–5000 látósejtmag |
| a szemeken? S az egész szerkezet mirevaló? Az összetett könnyű gépezet mirevaló, ha csak |
| a vakság lesz örök magányunk, s már a halálra se várunk, hisz meghaltunk mi már, |
| pedig élünk, hisz halálon élünk és úgy vagyunk halottak, halálból élünk és úgy vagyunk |
| halottak, tűzrózsák csókolta vak gyávaságok, vak idióták, nem is emberek! |
| Rothadunk rózsahímek, rózsanőstények tüzgolyódaganat-csókjaitól, az iszonyathő |
| rózsaharapás-csókjaitól. Rothad velőnk, vérünk, szívünk, belünk a sugárzó |
| csönd szerelemémelyében, ti meg böfögtök, fölböfögtök, kérődztök, mint a tehenek! |
| Ó, legyek! Ti lesztek majd a Végső Hódítók? Ti oldalról négyszögletes, vagy ovális- |
| kerek fejűek. Szemetek, a látógyöngyökből összetett dülledt szitarácskosár, mint |
| füles gyémántsisak, vagy domború cellás sejtes napraforgótányér. Két szemetek között |
| a homloksáv szélesebb, ti nőstény-idegesek, a pázsitpánt, szemetek dichoptikus, |
| s ti hímek szemei, a holoptikusok, a fejtetőn összeérnek, a domború pázsitos fénylemezek, |
| mint két gyöngyökkel kirakott szőrös pázsitgolyó. Ó, ti vörös, sötétbarna, bíbor, sötétzöld, |
| cinóberpiros, fémesen irrizáló, szalagos, sávos, szivárványpántos, opálos, foltos szemek! Ó, ti! |
| Legyek! Legyek! Legyek! Embersorsunk jövői! Legyek! Legyek! Legyek! Emberiségsorsunk jövői! |
| Barna, zöld, fekete, kék, lila, arany, piros, bíbor, ezüst testszínűek! Sárgák! Lilák! |
| Testetek pigmentanyaga melanin és karotinoida, finom kutikula-lemezeitek |
| között az interferencia-jelenségek szervezik a szín, a fény mélyülését, halkulását. |
| A fény beesési szögétől függ csillogástok sötétje, puhább, emelkedettebb fénye! Ó, ti! |
| A megmaradás megmondhatói! A fönnmaradás meghódítói! Kétszárnyúak, Dipterák, |
| Brachycerák, legyek! Mit mond a fejetek? Két összetett szemet. Fejtetőt, a fejtetőn |
| háromszögletű pontszemlemezt, a pontszemlemezen háromszögben három pontszemet. Aztán |
| mi van még? A háromszögletű három látás-emlék után? Homloksáv, járomlemez, |
| lanula, homlokrés, arcél, arcpajzs, orca, pofa, pofaszöglet, szájszöglet, tapogató, |
| szívóka, ajakpárna! Csáp: csáptő, csápíz, csápsörte. Mint a csillagszőrszűzesség. |
| Aztán a fejsörték: az ocelláris sörték, a homloksörték, szájkörüli sörték, vibrisszák, |
| a belső vertikális sörték, a postvertikális sörték, a külső vertikális sörték, az orbitális |
| sörték, a felső orbitális sörték, az alsó orbitális sörték, a fejtetőlemez-sörték! És ti legyek! |
| A teremtésben mit vétettetek? A létezésben mit vétettetek? Hogy így se látjátok meg, amit én |
| látok? Repülő gyémántok, repülő ásványok, repülő szőrös szénrögöcskék, fémrögöcskék. Miféle |
| bűnt feszítenek szárnyatok erei? A szegélyér, mellékér, a sugárér, középér, könyökér, |
| végsőér, hónaljér, vállér, radiomediális harántér, mediocubitális harántér, mit, |
| miféle bűnt felejtenek a hártyasejtek, szárnytőlemezek? Mit remeg potrohszelvényetek. |
| A potrohszelvények hátlemeze (tergit) és haslemeze (sternit), s a kitines lemezeket |
| összekötő tágulékony hártyák emberiség-szívünktől mit akarnak? Mit akartok ti ragadozók, |
| emberevők, világevők, mit akar emésztőcsatornátok, abban a két szívópumpa, mit akar |
| nyelőcsövetek, begyetek, s a vékony nyél a kettő között? A középbél elejének vékony |
| peritrophikus hártyája? A négy Malpighi-edény, a kiválasztószerv, s a végbél négy |
| vízelvonó szemölcse? Mit akar trachea-légzőrendszeretek, mit akarnak a tor, a potroh |
| légzőstigmái, a légzacskók a trachea-ágak végén, a repüléskor fajsúlycsökkentők, |
| mit akarnak a szőlőfürtszerű, vagy bokrosan elágazó petefészkek, halálunkat mért |
| akarják? Mit akartok ti kétivarosan szaporodók, szűznemzéssel szaporodók, légy- |
| Szűz Máriák? Ó, legyek! Legyek! Legyek! Legyek! Vaskos bársonylegyek, vastag mártonlegyek, |
| ti növényi nedvekkel táplálkozók, nektárt-ivók, mézharmatot-nyalók, levéltetvek |
| édes ürülékét, ó, viráglátogató katonalegyek, huszárlegyek, tarka kétszárnyú ásványistenek, |
| barna, fekete, zöld, kék sárga testeteken sárga sávok, fehér vonalak, térdesen hajlott |
| harmadik csápizűek, torotokon, a pajzsocskán, középtoron tőrszerű kúpos kinövések, |
| kitintüskék, kitintövisek, ó, falegyek, kósza legyek, szagos legyek, íbiszlegyek, vízcölöpre |
| petét rakó, aztán meghaló légyíbiszek, akik gyerekfej-nagyságú nyüzsgő halott-gombócot, |
| lárvagolyót csináltok, ó, esőthozó pöcskök, pőcsikék, akik egy szívásra 0,2 cm3
|
| vért isztok, egészfej-szeműek, aranyoszöld, bíborszínű, ibolyakék szemetek szőrös |
| és lángolva szelíd, mint tűzbe tartott nem-olvadó ásványkristály, topázgolyó, |
| szürkésfeketék, barnasárgák, szürkésfehéren márványozottak, szemeteken zegzugosan |
| futó sávok, aranyszita szemeteken foltok, testetek sárga-fekete rajzolatú, szárnyatok |
| barnafoltos és potrohotokon is barna, sárga, vörös foltok, ó, vérevők, vérivók, vérnyelők, |
| vérböfögők! Marhabögölyök, elefántbögölyök, rinocéroszbögölyök, vizilóbögölyők, krokodil- |
| bögölyők, aranyszemű pöcskök! Ó, szitakötőlegyek, botlegyek, vércselegyek, gyilkos legyek, |
| szemetek előre kiáll, mint két ólomrácsdugó, csápotok, szájszervetek közt burjánzó szakáll, |
| szemetek közt a kúpos pontszem-púp, ó, arcpúposok, rabló-szeretők, trágyán-ülők, |
| ó, árnyfoltos vércselegyek, rézpotrohú gyilkoslegyek, darázsalakú farkaslegyek, tőrös legyek, |
| mídász-legyek, óriás hőslegyek, fölfújt gömblegyek, gömbpetefürt szemetek |
| mint csöpp herezacskó léggömb-testeteken, pókok petetokjába tojók, pókbelsőt |
| lárvával fölfalók, ó, szegélyes pőszörlegyek, zengő legyek, szőrös arcotokból hosszú |
| szivókátok kilóg, mint az ördög fallosza pirosan, mint egy angyal végbele véresen, |
| hosszan, virágok fölött rezegve függők, a csönd opál fülbevalói, gyászlegyek, |
| gyászos szárnyatok csúcsa átlátszó, mint a tiszta víz, sáskákban fejlődő szelídek, |
| rőt pőszörök, ötsávos borzaslegyek, méhek, darazsak petebombázói, ó, harmatos |
| táncoslegyek, hímfaló kannibálok, férjfaló szeretők, baszás közben ajándék- |
| állatselyemcsomagot mellkezükben forgatók, körte-fejűek, ó zöldfém szúnyoglegyek, |
| akiknek szájnyílását kis kitines fogak veszik körűl, szürkésfekete púposlegyek, |
| termeszlegyek, hímnősek, egyszerre hím-ivarmirigyesek és női-ivarmirigyesek, ó, ti |
| sírlakók, Conicera-púposak, ó, te Conicera tibialis, te sírlégy, akinek lárvái |
| bábjai, imágói a holtak sirjaiban, ó, dögevők, hullaevők, emberevők, halottevők, |
| hullalegyek (Metopina hesselhausi), húsevők, mindenevők, gombaevők, csigaevők, |
| ó, zengőlegyek, virágok fölött egyhelyben lebegők, rezgő feketesárga szelíd légytigrisek, |
| viaszsárga homlokotokkal, potrohotokon 2×3 pár hold alakú fehér folttal, |
| sárga-fekete darázsutánzat nektárnyaló csillagok, tavaszi zengőlegyek, virágülő |
| zengőlegyek, árnyékszékek, pöcegödrök, reterátok, klozetok szarnyaló herelegyei, |
| s ti szőrösek, bundás pihelegyek, virágport-evők, nektárt-szopogatók, ti csőrösek, |
| kolibricsőrűek, csőrös zengőlegyek, ó, ti virághű orros legyek, légy-Cyrano de Bergeracok, |
| nagy lámpaorrú, uborkaorrú, répaorrú virághű rezgés-csalogány-Dipterák, zebracsíkos |
| zengőlegyek, bomló növényi anyagokkal, szerves törmelékekkel táplálkozók, pollen-evők, nektár-evők, |
| levéltetü fogyasztók, (szaprofágok, fitofágok, afidofágok – a lárvatáplálkozás szerint), |
| ürülék-lakók, halálfejes odulegyek, ó, csupaszem-legyek, mozgatható gömbölyű fejűek, |
| akiknek feje egyetlen gömbkristálycsillár, sárgahomlokú fejeslégy, gyümölcslegyek, zellerlegyek, |
| répalegyek, fúrólegyek, gubacslegyek, cseresznyelegyek, ó, különös-különös olajlegyek, |
| fénylő vörös fejeteken cseppalakú fekete foltok, torotok sárgásvörös, a toron fekete pontok, |
| torotok kockás: hosszanti szürke, rozsdabarna keresztsávok egysége a rácsok, potrohotok |
| barnásvörös bőrén négy pár fekete folt, fekete tojócső potrohotok végén, ó, vibrálólegyek, |
| tarka-legyek, smaragdzöld-potrohú, barna-torú szárnyas állatok, lószar elbűvöltjei, |
| lószarba petéző gyönyörűek! És ó ti, ti, ti, ó, ti nyeles-szeműek, nyeles-szemű legyek! |
| Fejetek két oldala hosszú kitinnyél, mintha két üvegfejű gombostűt szúrt volna a |
| teremtés jobbról és balról fejetekbe, jobbról és balról vízszintesen, fejetekből |
| kétoldalt két barna hőmérő állna ki, s a hőmérők hosszú üvegcsöcshiganyzacskói |
| a barna szívalakú, gömbalakú, golyóalakú összetett szemek, mintha jobbra és balra |
| két csillogó bőrű barna uborka nőtt volna ki, hólyagos üveguborka, üveghólyaghurka- |
| uborka, s az uborkák végén gömbölyű piros ikrarózsák, mintha a fejközépből |
| kétoldalt két megmerevedett barna üvegpénisz nőtt volna ki, s az összetett szemek |
| a falloszok fitymabőrnélküli csupasz pirospattanásos lila makkja, mintha |
| két vízszintes üvegrúd-lámpanyél végén fénylene két barna üvegszemcsetojás, mintha |
| két lopótököt, üveghébért szúrtak volna vízszintesen a kettős üveghólyaglégy |
| csöpp fejébe, vízszintesen, s a lopótök, hébér szárvégi tökhéjgömbjei, üvegszívei |
| a vörösborral töltött hólyagok az üvegszárak végén: az összetett légyszemek! |
| Ó, fekete testű, barna fejű, sárga lábú muroklégy, ó, lőcslábú, pálcatestű legyek! |
| Billegető legyek, szagmirigy-végbelesek, ürülékben, tehénlepényben fejlődő Sepsisek, |
| Saltellák, halevő legyek, moszatlegyek, lábszár-illatmirigyesek, csigaevő legyek, |
| csigaevő szarvaslegyek, szarv-csáposak, sárgásbarna árnyékos-legyek, rácsos-szárnyúak, |
| Piophilidae-k, ürülékre-petézők, rohadt fát szeretők, avar-imádkozók, gomba-szívűek, |
| és ó, ti rabló-részegek, fészeklegyek, akiknek lárvái a feketerigócsecsemő vérét |
| szívják és isszák, ó ti feketerigó-vérrablók, Neottiophilum praeustumok, |
| feketerigók, madarak, fészkét peteláncokkal fosva leköpők, feketerigók gyilkosai, ti |
| aknázó legyek, levélszeretők, trágyalegyek, akik ezrével ültök a háziállatok szarán, méhtetűlegyek: |
| viasszal, virágporral, viaszba-ágyazott virágporszemekkel táplálkozók, a méhek tora és |
| potroha közötti vájatba körmötökkel kapaszkodók, méhek bundájába csimpaszkodók, |
| virágevők, más-szívével szállók, mint költők, akiknek szíve ólomhuszár, |
| üregi, barlangi madarak szív-evői, sólyom tetűlegyek, fehérszemü (white), |
| feketeszemű (black) harmatlegyek, sörlegyek, borlegyek, szörplegyek, ó, ti, víz álmodói |
| vizilegyek, ó, ti bomlás hódítói, dögök, ürülékek, latrinák zöld, kék, lila, piros, |
| ásványi állat-csillagcsomói, pöcelegyek, s ti merítőkanál-alsóajkúak, plankton-meregetők, |
| petróleum dülledt kis zsidói, petróleumlegyek, s ti gabonalegyek, tömeges fűlegyek, |
| csíkoshátú búzalegyek, vastagcombú búzalegyek, kalászlegyek, békalegyek, s ó, ti ürülék |
| sárgabundás zsibongói, a zöld nőstény mindig sárga hímet cipel a hátán, együtt az angyal |
| meg a sátán ahogy bagzanak, a kettős szarevők, az ürülék-szeretők! S ti, ti, ti, |
| akik ott nyüzsögtetek iszonyat-kupacokban gyermekkorom kék mindenség-szivében, |
| mint a kétszárnyú szégyen: házi legyek! A disznószar, emberszar, emberhulla, madárhulla, |
| kutyadög, dögvarangy dülledt iszonyat-ragyogói, a klozet, a ganéjdomb, disznóól, a reterát, pöcegödör |
| állatkristály-dulakodói, bajvívói, bámulói, kristálykoporsói, pórusos, lüktető |
| szőrös üvegdugói, szines törpegyík-szárnymanói, akik fölböfögitek, amit megettetek, |
| fölböfögitek előgyomrotokból a nyelőcsövön át szájatokba, fölböfögitek bögyötökből szájatokba, |
| mint a kérődző állatok, s böfögés-anyagotok szívókátok csővégén kibuggyan s azt |
| fölnyaljátok újra, mint a kutya amit kihányt, a rózsaszín okádékot, ti 8 mm hosszú |
| csiszolt szögletes kristályragacsok, szürkésfekete mohó szegények, torotokon négy |
| sötétebb hosszanti sáv van, potrohszelvényetek kétoldalt sárgásbarna foltos, s |
| szemetek mint két dülledt bársonyszáraz barna grízszemcsegombóc, két |
| dűlledt barna gesztenye, két barna dió barna bársonypetékkel sűrűn, szorosan, |
| gömbszitarácshalmazsisakként teletojva, mint két barna bársonygyöngy petegombóc-golyó, |
| s a fej alá csapott szivókátok két félgömbalakú szívópárnája, mint a pióca, |
| lila recés korongrózsaszivacsszája a táplálékra tapad, s oldó nyálat présel ki szivacsából, |
| ha orgazmusa van a fej csiklójának, a légyarc fekete klitoriszának, a pázsitvánkos |
| szívópárnának, mint az asszonynak, s arany méz csordúl ki az égő szőrös pázsitrózsa-hüvelyből, |
| s a lábak talpai, a tapadólebenykék fürtös fekete pázsitcsillaga idegi légritkítással, vagy |
| adhéziós erővel (az érintkező felületek egymáshoz tapadását létrehozó erő) a |
| fordított felületre tapadnak, s a karmok, a körmök, a serték a tapadást segítik, ó, házilégy, |
| aki lábfejeid finom érzékszerveivel, a lábfejek finom érzéksejtjeivel a kémiai |
| ingereket szagolod, te 600 csáp-érzékpálcikás, úgy rajzottál zenélve, sírva, nyöszörögve, |
| nyafogva, sikítva gyermekkorom halottain, virágain és álmain, mintha apró rozsdafejű |
| fekete szögek nyüzsögnének fehér liliomágas, arany-kisbabás kék gyerekkoporsóban! |
| S ti vörös szárnypikkelycsúcsú kerítéslegyek, s ti árnyékszéklegyek, seblegyek hogy csíptetek, |
| mikor kakálni a trágyadombra guggoltam, csöpp Rimbaud-vers, meztelen rózsa-seggel, |
| döfő legyek, szuronyos istállólegyek, s ti ismeretlen cecelegyek, fémeszöld, bronzfényű |
| aranylegyek, búzavirágkék, érckék döglegyek, dongólegyek, zöld zúgólegyek, kék |
| húslegyek, vöröspofájúak, sárga szárnypikkelyű kék dongólegyek, feketearcú dongólegyek, |
| emberi széklet-szeretők, emberfekália-szerelmesek, árnylegyek, selymes-döglegyek, |
| ti szemét, ürülék, romlott élelmiszer, büdös, penészes étel szerelemcsillagai, ti |
| dögszagtól-elcsábítottak, dögtől-hívottak, dög-áhítatúak, dög-reménykedők, |
| hulla-álmúak, emberi hullát-szeretők, emberhullára térdepelők, imádkozó zöld Ördögszűzmáriák, |
| dülledt barna gyöngypázsit-petegolyó szemű szárnyas csöpp Charles Baudelaire-ek, |
| eleven testi szenvedésbe tojók, hullába-szarók, holttestbe petét sajtolva zúdítók, |
| állatok inkvizítor-segédei, sárga fejű, sötétbarna torú, fényes sötétkék potrohú |
| Dermatobia hominis, vizeletes, ürülékes föld részegei tumbulegyek, világossárga |
| vérszipolyozó dongólegyek, sebevők, akik szívókorong-tapadószájatokat az emberi |
| sebre nyomjátok és isszátok az emberi vért!, göndör aranycsillogású torszőrök |
| birtoklói: gilisztalegyek, kopulálók, eleventojók, elevenbábtojók, elevenszülők, |
| ti, húslegyek: szürke Calliphoridák, torotokon hosszanti fekete sávok, potrohotok |
| sakktáblaszerűen négyzetes, ezüst-fekete pepita hordócsévecső, ti eleven petetojók, |
| ovoviviparok, elevenszülők, viviparok, varangyevő legyek, emberevő legyek, |
| ezüstös, foltos-szárnyú kakukklegyek, gyönyörű buckalegyek, homokbuckáink |
| aranycsíkos ezüstcsillaga, te pirosfejű, kékszemű!, lovak, szamarak, elefántok, zebrák, |
| orrszarvúak, kínzói, megsebzői, elpusztítói, kenguruk rablói, bagócsok, juhok, |
| agyának felőrlői, ugrólegyek, kúszólegyek, hernyólegyek, fürkészlegyek, medvetalp-virágon, |
| iringón, bordamagon, gyümölcsfavirágon, murokrépán, kutyatejen legelő legyek, |
| vöröses potrohú sünlegyek, tracheás dagadt uterusban kiteljesedők, ti, ti, ti, |
| skorpió fürkészlegyek, s te csodálatos csaló, férfikurvalégy nőstény, te alattomos szent ragadozó |
| Rondania dimidiata: ormányosbogár-fürkészlégy, akinek az a jövő-élet, hogy |
| úgy rakod petédet: megvárod, amíg a táplálkozó ormányosbogár kitátja száját, hisz |
| leültél vele szemben, mintha várakoznál egy kuplerájban, fordított isten-teste-osztáskor, ahol te vagy
a |
| pap, s a bogár az áldozó, ondó-osztáskor, pedig a megtermékenyűlt petét már te adod, |
| testednek háromszor hosszabb tojócsövét visszakanyarítva lassan |
| óvatosan előretolod lábaid között, mint óriáspéniszt, megkeményedett fallosz-cérnaszálat, a hasad alatt, s mikor az ormányos rovar-rágó |
| kinyitva és éppen harapni készűl, tojócsöved a bogár szájnyílásába vezeted vitézűl, |
| s egy petét nyomsz a bogár nyelőcsövébe! Mintha férfi lennél, szamárcsődör, |
| s asszonyba orálisan vezetnéd hosszú lila falloszodat, mintha éhségsztrájkolót |
| etetnek erőszakosan, s gyomrába hosszú vékony gumicsövet nyomnak a rab száját |
| szétfeszítve, mint epeszondát az epehólyagba, hogy azon folyjon a sárgazöld epesár a vesetálba, |
| a szájon, gégén, nyelőcsövön át erőszakosan piros gumicsövet vezetnek! Ó, ti |
| denevérlegyek, denevércsimbék, tetűlegyek, ti mind, vérevők, harmatevők, |
| virágporevők, hullaevők, állatevők, emberevők, dögevők, nektárivók, szarevők, |
| húsevők, mézharmativók! Mohó, szárnyas, kristályosúlt könnyek! Ti lesztek |
| majd jövői a Jövőnek? A világ urai majd? Legyek! Vak holnapunk szárnya ti lesztek? |
| Ti nyüzsögtök majd rajtunk és mibennünk, ti hemzsegtek dörögve fölöttünk, |
| lilaszeműek, kékszeműek, vörösszeműek, zöldszeműek, pirosszeműek, sárgaszeműek, ezüstszeműek, |
| feketeszeműek, aranyszeműek, nyélszeműek, hőmérőszeműek, fallosz-szeműek? |
| Akik itt voltatok, itt vagytok, mióta ember él a Földön, s voltatok már az ember előtt, |
| s lesztek az ember után is, és sisteregtek pezsegve fürtösen a vak emberpusztuláson, |
| a förtelmes és szigorú sugárzás emberiség-rothadáson, a lassú kimúláson. |
| S aki majd megmarad, az vakon támolyog, vakon ül, vakon fetreng és motyog, |
| ha lesz még hangja erre a világra. Ha lesz még hangja, de akkor minek? |
| Vak lesz az Emberiség. Vakon vérzik a Földgolyó. Vak vért sírnak a vak csillagok. |
| Ti meg csak néztek dülledt ragyogással. S mit lát többezer-sejtű összetett szemetek? |
| Mint csecsemő sír, nyafog, nyüszít, vinnyog, sikít a légy. Elmondani nem tudja senkinek! |
| Amit lát. Hisz elmondani csak az ember tudná! Dehát néma az Emberiség-Halott! |
| Sír, nyafog, vinnyog, nyüszít, bömböl, sikít, nyálzik, böfög, ordít, üvölt, zúg a légy, |
| mint a csecsemő, mint az újszülött jajong és kiabál, ha hasa fáj, szélgörcsei vannak |
| és nem jönnek szelei, hasa püffedt, puffadt és kemény, s fölfújt beleit a gázok |
| feszítik és csavarják, mint mosónő a vizes inget, vizes törülközőt, mint csecsemő |
| zeng, dörög, sír a légy, mert dagadtra zabálta magát emberhússal és emberfoszladékkal, |
| s gyomrában, előgyomrában, bögyében az emberi hús, az emberi vér, az emberi nyál, |
| az emberi könny nehéz, mint az ásványdarab nedves selyemvödörben, nyirkos eres |
| selyemhólyagban, s az emberhústól pocakja oly nehéz, mint a mesebeli farkas |
| fölvágott hasa, amibe vastag, mohás köveket varrtak, s szállni alig tudnak, |
| dülöngélve mászkálnak a legyek a rothadó, vak, véres, félig-sült, félig-főtt |
| megmaradt emberiségen, a hústól-részegek, a vértől-részegek, a könnytől részegek, |
| az emberhústól-részegek, az emberkönnytől-részegek, az embervértől-részegek, |
| a sárga emberzsírtól-részegek, a legyek, a legyek, a legyek, a kérődző, böfögő, |
| nyálzó, szívókájuk elektromos fekete szivacspárnáin emésztésnyálat, büdös
böfögésnyálat |
| kicsurgató, kifolyató, kipréselő legyek, mint a tántorgó, támolygó részegek, akiknek |
| szájából vastag nyál csurog ki, piros hányadék folyik kilógó nyelvük fölött a |
| szájukon ki! Ó, százezerszer százezermillió, és százezermilliószor százmillió-quadrillió |
| légy hemzseg, mászik, tapogat, nyel, böfög, imádkozik, csipog, ciripel, csicsereg, |
| mosakszik, ürít, böffent, párzik, tojik, szar, rabol, fosztogat, lövell ondót |
| nőstény-petezsákba, nyalja szája szélét, mint a tortát evő bolond, pálinkát ivó |
| elmebeteg, fúrja petecsövét emberszívbe, emberszembe, vérző szűzlányvaginába, seb- |
| liliomos férfi heretojásba, szarik nyögve, mint guggoló férfi, térdig-letolt nadrággal, |
| s a légy két fekete-sejtes szőrös barnafoltos szárnya a négy lábbal megroggyanva |
| guggoló légy szőrös potroh-oldalain a halott-homlok fehér redőire eresen lelóg, mint hóra |
| férfi télikabátja, a szaró szelvényszív szőrös lélegző-stigmás oldalain, mint a |
| télikabát két foszladozó fekete szárnya a sóhajtva-guggoló férfi oldalán a földig, a |
| holdszagú fehér-hóra. Mert embervak már a Földgolyó! S a Föld urai ti vagytok, |
| akik mindent megkaptatok és mindent megkaptok, minden maradékot és minden jövőt, |
| akik megmaradtatok és fönnmaradtok, ti, legyek, robbanás-reménnyel |
| szaporodók, akik fönnmaradtok és megmaradtok, legfeljebb tizenhat fejetek |
| lesz és nyolc potrohotok, tizenhat fejetek, harminckét szemgolyóval, s egy-egy légy, |
| mint lüktető barna gubacs-csokor, mint nyolcszárnyú golyós kristálygereblye, |
| a vízszintes gereblyefejen külön fejek a gereblyefogak, a gereblyefogak rései között |
| dülledt üveggolyók a légyszemek, legfeljebb huszonhat eres-szárnyú szőrös szikrázó |
| gyémántbogyó-szőlőfürtök lesztek, vagy áttetsző piros ribizlibogyófürtök, s minden |
| rózsaparázsgolyó-szemetekben pici barna emberszív-magok, s átlátszik a piros |
| bogyók eres áttetsző bőrén a szemhús kocsonyalángja, a nedves piros bogyótöltelék |
| a barna növényszemölcspupillás gömbhártyahéjon, legfeljebb nyolc potrohotok |
| lesz, s az szétáll legyezősen torotokból kinőve, mintha nyolc zöld kukoricacsévét |
| fognék egyszerre jobbkezembe, mintha nyolc ragyás, pattanásos, rücskös, rügyes, |
| szemölcsös uborkát, nyolc zöld bőrfallosz-uborkát fognék egyszerre balkezembe. |
| Legfeljebb elveszti érdemét a légy-klasszicitás. Mert minek a klasszikusság, |
| a klasszikus szerkezet-okosság, ha kivirágzott egymásból mindenféle más |
| burjánzó bizonyítás, szilárd vagy szitás barokk krisztusosság, degenerált okság, |
| légy-istenfia teleológia, ha gén-törlés, gén-szerkezetmódosítás, kromoszómalopás, |
| gén-dadogás és gén-parancselcsítítás sugárszerelme az élet, nem a gyilkosság? |
| Ha már másféle az ok, és másfajta a szándék, minek a klasszikus meghatározók? |
| „Lábszárukon sarkantyú van.” „Gégetüskék.” Aranyló bögöly: „Szemük színe világos, |
| fehéres, agyagsárga, vagy zöldes. A ♀ homlokdudora kicsíny, vagy hiányzik.” „Szemük |
| sötét, zöld, kék, vagy barna, többnyire élénkszínű sávok díszitík.” „A ♀ homlokléce |
| 5–6szor magasabb szélességénél. Tapogatója fehéres vagy világos. Homlokháromszögük szürkén |
| hamvas. Potroha oldalt barnássárga, a 2. szelvény oldalán fekete és vörössárga szőrök keverednek, |
a fekete középsáv  -e a potroh
szélességének. A 3. lábszára sárga. 13–17 mm.” |
| Lilaszemü bögöly: „Szemük csupasz.” Solva maculata: „A pajzsocskán nincs tüske, a |
| 3. lábszár sarkantyús. Számos sárga folttal díszített torú és sárga harántcsíkos potrohú faj.” |
| „Szárnya füstösbarna.” Tüskéshátú légy: „A toron a szárnytő felett feltűnően eres tüske áll. |
| A pajzsocska két tüskéje félig felfelé áll. Az állat teljesen fekete, a hátat élénk rézvörösszínű |
| szőrök borítják.” „Potroha zöld, vagy zöldessárga fekete csíkokkal, vagy foltokkal. A toron 3 |
| hosszanti fekete csík.” „A hát sárga foltja összefügg a válldudorával.” „A szem mögötti |
| sörtesor világos színű, a tapogató fekete, a csáp 2. ize sárgásbarna, a többi fekete. A tor |
| barna, a potroh szürke, széles hosszanti barnás sávval, a lábak világosak.” „Az arcdudor |
| erősen fejlett, fent peremben végződik.” „Bajusza kevert fekete-fehér szőrökből áll.” |
| „Arcdudoruk erősen előreugrik, felűl éles perem határolja.” „A billér előtt nincs |
| szőrernyő.” Csupaszarcú vércselégy: „A bajusz csak az alsó arcfélre terjed, a 2. combon |
| csak csúcs előtti sörte van. Az arc ezüstfehér (♂) vagy sárgásfehér (♀), hamvas. |
| Egyébként fekete légy. A tor oldallemezei és csípői fényes feketék, a lábak vörösessárgák.” |
| Aranyfoltos vércselégy: „az arcot, a hát oldalát és a tor oldalát aranyszínű sűrű lesímuló |
| szőrök boritják.” „A 3. csápíz hagyma alakú.” Lombikhasú darázslégy: „A fiókszárny |
| csökevényes, a potroh rendkívűl hosszú és vékony. Szárnya üvegszerű. A ♂ homloka hamvas |
| a ♀-é a csáp felett hamvas, a fejtetőn és középvonalban fényes.” Közönséges herelégy: |
| „Szeme sötétbarna, egyszínű. Pöcegödörben fejlődik.” Bozontos herelégy: „Szemét sok fekete |
| petty dísziti. Teljesen fekete faj, zöldes csillogással.” Halálfejes odulégy: „A hátat a varrat előtt |
| két nagy kerek fekete folt, mögötte egy 3 karéjos harántcsík dísziti.” Közönséges fejes légy: |
| „Feje felfújt, a pofa olyan magas, mint a szem, peremén hosszú fehér szőrök vannak.” |
| „Csápsörtéjük hosszan tollas, a sugarak elállók.” „Csápsörtéjük csupasz, vagy a sugarak |
| ráfekszenek a gerincre.” Trágyatúró légy: „Zömök állat. Szárnya füstösbarna, habos rajzolattal. |
| Potroha széles, tojásdad. Tora és potroha sárga hamvasságát sűrűnálló fekete pontok |
| szakitják meg. A hátvarrattól a pajzsocskáig a szárny felett négy sörte áll. Ürüléken gyakori.” |
| Farkasfog légy: „Szájpereme előre áll.” Viráglégy: „A szájszegély ormányszerűen előre hajlik.” |
| „a)2+2st, homloksáv fekete (♀) a hát zöldessárga, a notopleura csupasz, a ♂ |
| potroha hengeres. Feje 3–4 mm. Emberi és állati ürülékben fejlődik.” Árnyékszéklégy: |
| „A vasszürke háton 4 elmosódott sötétebb csík van, a potroh szürke. A ♂ 2. csípőjének |
| szélén 2 kampósszög alakú sörte áll. Árnyékszékek űrgödrében fejlődik.” Fogaslábú |
| légy: „Hímje csupasz szemű, sötét potrohú, combjain alúl nincs tüske, lába, billérje |
| sötét. A nőstény homlokháromszöge fénylő fekete, orcája hamvas, hátán a varrat előtt |
| 4 hosszanti csík van, amelyek közűl a belsők keskenyek. Trágyában fejlődik, lárvája |
| ragadozó.” „Az egész test, lábak, homlok sárga színűek, a szem vörösbarna. Ürülékben.” |
| (Phaonia pallida.) Más: „az ízeken szőrkoszorú van.” Közönséges trágyalégy: „combján alúl |
| csak szőrök és szőrszerű sörték vannak. A ♂ testét és lábait hosszú, dús aranysárga |
| szőrök borítják, a ♀ teste zöldesszürke, rövid ritka fehér szőrökkel.” „Szeme csupasz |
| 3 élénkszinű sávval.” „a kitindudor vese alakú, sáv kapcsolja a pontszemekhez.” |
| „A tapogató teniszütő alakúan kiszélesedett.” Musca domestica, házi légy: a kurva: |
| „A ♂ homloka felülnézetben ¼ szemszélességű, a ♀ homlokának homloksávja 3–4 szer |
| olyan széles, mint a járomlemez. A ♂ potroha kétoldalt sárga, a ♀-nek csak hasoldalon |
| sárga. 7–8 mm. Az emberi lakásokat kedveli, mivel az emberre száll. Lárvája főleg |
| sertéstrágyában fejlődik.” Musca larvipara: „Tehenek szemén, orrán nyalakodik. |
| Elevenszülő.” Selymes döglégy: „Szintén ürülék és gyümölcslátogató, húsban fejlődik. |
| Legveszedelmesebb fertőzést terjesztő legyünk.” Kék dongólégy: „Az arc alsó fele vöröses, |
| a pofa szőrei feketék. A tor elülső légzőnyílása és a szárnytőlemezek világosak. |
| Húsban, dögben fejlődik.” „Az arc alsó fele fekete, a pofa szőrzete rókavörös. |
| Húsban, dögben fejlődik.” (Feketearcú dongólégy.) „Narancsvörös homlokú és arcú zöldeskék |
| potrohú legyek.” (Hegyi döglégy.) Tükörhomlokú légy: „A fej a csáptőnél, oldalnézetben |
| hegyesszögben előreugrik. A hím homlokának elülső felét tükörszerűen csillogó ezüstös |
| szőrzet disziti.” Wohlfahrtia magnifica: „A fej nem nyúlik előre. Nagyobb termetü, |
| 12–13 mm. A kockás húslégyhez hasonló alakú, de csápsörtéje csupasz, potrohán nem |
| sakktáblaszerü rajzolat van, hanem ezüstszürke alapon bársonyfekete foltok. |
| Lárvái az ember szemében, fülében orrában fejlődve vakságot és súlyos sebeket |
| okozhatnak.” (Emberevő légy.) Húslegyek. „A potroh csillogó foltjai sakktáblaszerű |
| rajzolatot mutatnak. Szemük életben élénk vörös. Lárváik légzőnyílásai mély gödörben |
| vannak.” „Ivarszerve téglavörös.” (Vörösfarú húslégy.) „A ♂ ivarszervén virágszerű |
| hártyás nyúlvány van.” „Az előmell-lemez szőrtelen. A csáp a szem közepe alatt |
| illeszkedik, a csápsörte többnyire tollazott. A pofa többnyire olyan széles, mint a |
| csáp hossza.” „A szemet hosszú szőrők boritják, az orcán rövid sörték vannak.” „Ocelláris |
| sörtéje nincs, a ♀ hasoldala oldalt összenyomott, fogszerű sörtékből fűrészes.” |
| Ó, minek a pontosság és a részletesség, ha Összevisszaság lesz és Tajtékos Rühesség, |
| ha majd a Földgolyó Urai ti lesztek, legyek? Ilyenek is, meg nem ilyenek, mint |
| amit itt összegezve, tünődve leírtam. És mit ér 4000–5000 látócellátok dülledt |
| dupla szőrös, selymes, vagy kopasz kettős félgömb-csokra, vagy mit ér a 100000, |
| 500000, vagy 1000000 látófacetta, amely tán egész kúsza komor és emberi |
| halottra, vagy emberi vakra éhes testetek befödi, mintha egymillió gombostű üvegbuborék- |
| feje állna ki koponyátokból, arcotokból, halántékotokból, homlokotokból, tarkótokból, |
| még combjaitokból, lábszáraitokból, lábszártüskéitekből, gégesarkantyúitokból |
| is, a körmökből, a szájperemekből, szívókából, szívókapárnákból, a páros |
| fekete szivacsdobozokból, s a szárnyakból is, a szárnyerekből, a sejthártyákból, |
| s a potroh, a tor lemezeit, ingeit, mellényeit, szelvényeit, stigmáit és csöveit |
| is beborítják, mint a hónaljszőrt, a szemöldökszőrt, az ágyékszőrt a tetvek háborúban, |
| s az ivarszerveket is belűl, az uterust, a petefészket, az ondózsákot, a spermacsövet, |
| a tracheatüdők bokor-galaxisait, s a Malpighi-edények gyomorláncait, |
| s a szívhólyag csöpp pumpa-hártyabuborékát, hogy kívűl-belűl látószemcsék ikrás |
| társulása szervezett boldog lényetek, a kéreg és a belső, a külső és a bélés, |
| a szivárványpáncél és a csatorna, az érzőszőr és a csáp teniszütőbolyha? |
| Mit láttok ti ötezer szemetekkel, vagy az ötszázezerrel, vagy az egymillióval? |
| Egy halom volt ember-alakú ikrát? Szines mozaiksejtekből mozaikosan |
| összeépült földön-csúszó, lila alvadtvérlemez-földrészen kúszó emberigilisztát, |
| rácsossá, szitássá szétritkúlt emberi masszát, mint földön fölfújva lobogva |
| előre-úszó nagylikú, sejtes selyemharisnyát? Mit lát a légy majd? Mit lát |
| a légy? Mit lát? Mit látnak a legyek az elszenesedett, elrohadt, elmocsarasodott, |
| elpárolgott, üveglekvárrá dermedett Emberi Világból? Mit lát belőlünk a Boldog |
| Győztes, a Volt-Emberiségből? Mit látnak belőlünk majd a Győztesek? |
| A legyek, a legyek, a legyek, a legyek, a legyek, a legyek, a legyek, a legyek! A legyek! |
| És miért maradt meg akkor, aki megmaradt? Miért? Miféle Új Hitért? Miféle |
| Eljött Édenért? Miféle Elveszett Mindenért? Miért? Miért? Miért? Miért? Miért? |
| Mit lát a Húslégy, a Döglégy, a Hullalégy, a Selyemlégy, az Emberevő-légy? |
| Emberevő embert? Dögevő embert? Ahogy az ember embert öl meg: enni? |
| Ahogy az ember emberhullát eszik, állatdögöt, dög-emberhúst, dög-állathúst? |
| Iszonyat-látástól vérző szemeim behunyom most! Iszonyat-látó vérző szemeim két |
| gyönyörű emlőd közé fúrom, pihés nagy emlőid veriték-könnyével mosd el |
| látomás-iszonyatéjszakám, add csoda-lakomád boldog húsoddal, tűzliliom-mézeddel, |
| add irtózatom mézbe-mártott föloldozását, add a nyálat, a felhők türelmét! |
| Hallgatok. Szempilláim üti szived. Húsodban ősfény-ünnepek. Méhedben világlét-tüzek. |
| Méhedben szupernóva-csók. Halott most a Halál. Az embercsók szerelmét a Halál nem érti meg! |
| Ahogy férfi asszonyt szeret, asszony férfit: azt nem érti meg a Hiány, az Űr, a Vákuum, a Nemlét! |
| Ó, iszonyat-látástól vérző szemeim! Ó, iszonyat-látó vérző nagy szemeim! Ó, jövő-iszonyat szemek! |
| Mit akar mivelünk a Nemlét? Mit akar szerelmünkkel? Tudja a Lét az ember szerelmét? |
| Mit akar hitünkkel ez a Rém-jövő? Mit akar tőlünk ez a Megsemmisítő Utolsó |
| Párzás? Amikor Tejútig tölcséresen fölszélesedő piros pamacsokban az Irtózat sisteregve |
| lobban, s kinyílik a Romlás Rózsakertje, s a földön hó lesz, hamú és sötét. S ha |
| majd az Égi Rózsakert csomósan, sárgán, barnán elrohad, s a csillagokra tekeredett |
| arany bajuszok szőrszálai, mint a lovak vizelnek, kifordított szájbélésű narancsvörössel, |
| zúgó vastag aranysugárban, mint a nősténylovak, fekete bársonytokból hosszú lila |
| kucsmagombával, mint a heréltek, nem-heréltek, csődörök, puha füstölgő aranyrudat |
| folyatva, hogy habos lesz hasuk alatt, patáik között a föld, mintha aranyszínű fehér |
| szappanoslé buborékzana, pattogna, torlódna sustorogva, ha majd az arany |
| bajusz-szálak vizelnek, s az űr kovakövein a szépiák, mint láb-arcú |
| puha daganatok és kemény rémület-csomók a tintahalak a csillagokon, ha majd az űrbeli kovaköveken |
| narancstakonnyá olvadó tengeri óriáspolipok karjai hínárosan szálazva, mint az olvadt |
| üveg, az égitestek közti fekete hallgatás-sávban bolyongva lomhán, hullámosan és |
| fodrosan széttenyésznek, mint vízbefúlt asszony haja szoknyásan, lepényesen, lobogó szőrkerékként |
| a víz bádogaszály könnyű felszínén, a szivárványhártya redős, ráncos, fodrozódó |
| olajbőrén, ha majd az esthajnalcsillagra rózsalökéssel dobott rénszarvasok, jegesmedvék, |
| rozmárok, pingvinek, elefántfókák, zsiráfok, gorillák, orrszarvúak, elefántok, |
| óriásteknőcök, páviánok, vizilovak, bölények, őzek, tevék, kenguruk, zebrák |
| szamarak emberzokogása lecsorog a Földre, a könny, a könny, a könny, a könny |
| a csillag-száműzetésből, ha majd a gyermek enni kezdi anyját, s gyermeke nyers |
| szívét rágcsálja az asszony, guggolva, mint pávián-nőstény a sárgarépát, s combjai |
| között óriás arany tökvirág sárga hártyakürtje a porzóval, a bibékkel, az aranypor- |
| klitorisszal, s combjai között óriás piros tűzliliom, a vörös hártyacsillagkürt tölcsére |
| szirma aranypettyes és feketeszeplős, s a vörös kürthártyacsillag csiklói a fekete |
| porzók, arany bibék, s nyitott pávián kutya-anya combköze a fekete ánuszlukkal, |
| a narancsbélésű koromgyűrűvel, mint vérrel-bekent fehér liliom, amiből hosszú |
| merev aranyspárga-kalapácsok lógnak ki, mint a harang nyelve, s a gyerekszivet |
| rágicsáló asszony arca, mint a páviánkutya-arc, mert ezüst hullámlemezzé sült |
| húsa az arcon, ezüst hullámlemezzé sült gyönyörű arca, a hosszú lila dupla-tölcsér |
| kutyaorr két oldalán domború ovális ezüst hullámlemezek, szája fölrepedt piros paradicsom, |
| és kétoldalt az orra alatt, a buggyadt piros paradicsomhús felső-ajak fölött |
| zöld kristálytűk pamacsos merev csokra, a zöld bajusz és forgácsosan begöndörödött |
| piros rózsalevelek rózsahőben aszalódott pici fülei, s csorog a csillagról az állatkönny |
| a földre, mintha a semmi szeme kifolyna, s kétméteres csótányok ágaskodnak |
| a földön, büdösen nyikorogva és büdösen csikorogva, mintha minden földsziget |
| fekete sündisznó volna, s négyméteres csíborok, csíkbogarak úsznak hattyúzva |
| a vizekben, mint ostoros feketebajszú, szén-sírdomb-szemű, domború-lapos |
| fekete kőszénbárkák, s csöves, csuklós, teleszkópos, térdcsuklós szénvirágzás- |
| lábuk karmai között légbuborékok fehér hólyagcsokra, a pozitív talpszivattyú, |
| mint néger kezében fehér rózsacsokor, a feketeráncos rózsabélésű fekete kézben |
| fehér rózsacsokor, s a bogarak hátpáncélja csúcsos oválisban körben barna |
| recereszelő-peremmel beszegett, mint fogaskerék-fogazott barna kitinreszelő- |
| hártyalécekkel, mikor másznak a megalvadt tűzön az emberi megmaradottak, |
| mint meleg sáron a földigiliszták, puha fogaskerékhernyóléceket nyomva a |
| puha sárba, átlós küllőléc-receszalagokat, testük lila gyűrűivel és lila hengerszelvényeivel, |
| s földet esznek, s a föld átáramlik testükön, s földspárgát szarnak, mint a lila |
| földigiliszták, mikor a hólyagos fekete üveggé megalvadt földön lassan totyogva |
| járnak a megmaradottak, mint bögyön-lőtt fehér hattyú a tó véres jegén, s |
| csattognak véres sárga hártyatalpai a jégen, mint bordás, küllős, karmos sárga |
| nárciszcsillagok, s bögyükből omlik a vér, mint piros selyem, piros muszlin, |
| piros géz, s a szívből-kitekercselődött, a szívből-kigöngyölődött piros selyem, piros |
| muszlin, piros géz lepedői, szoknyái, szalagai, palástjai, függönyei a fehéren, |
| mikor embervérrel telt a csillagok gyomra, mint a tetűk gyomra forró embervérrel, mert |
| embervért szívnak a csillagtetűk, s átlátszó üvegpajzs-testük közepén piros pont, a |
| mi vérünk, s úgy tetvészkedik az Isten, hogy két piros körme között a csillagokat összenyomja, |
| s roppan a csillag, pukkan a csillag, s törik a csillag, robban a csillag, s vérünk Isten |
| körme felhőjére fröccsen, a piros körmök bodros fehér göndör apró bárányfelhőire, |
| mikor az ember önmagának börtön, s nem akarja, hogy a holnap jöjjön, és azt se akarja, |
| hogy megegyék a társak, hogy élni akarjon, már azt se akarja, mert él még |
| és halott már, s élő embert eszik a halott élő, holtat eszik a halott, |
| s úgy van, hogy nincs már, s úgy nincs, hogy mégis itt van és száraz, mint a szalma |
| és nyálas, mint a felböfögött száraz növénygombóc a rózsaszín tehénszájban, s azt hiszi, |
| tél van, pedig nyár van, s üres, mint egy légylárváktól belűlről fölzabált sáska, mint |
| egy belűlről bőrig-zabált sáska, csak zöld bőr-alakja áll a fű közt szelvényesen, |
| csévésen, sisakosan, sisaktollasan, lemezesen, pálcásan, arcrostély-függönyösen, |
| mint középkori harci lovagruha, királyi vasöltöny tollas vasháromszög-kúpsisakkal, |
| s nem akarja már, hogy sorsa sorsot gyötörjön, mert úgy durrant |
| szét az emberszív a Tűz piros körmei között, mint körmeink közt a tetű a háborúban, |
| mikor bajszunkból, szakállunkból, hónaljunkból, ágyékszőrünkből, hajunkból |
| sűrű fésűvel kaparva kiszedtük, s potyogtak a tetvek a földre-terített kék csomagolópapírra, |
| asztalra-terített barna csomagolópapírra, fekete-lélegzetű újságpapírra, mint finom |
| gyöngypontok, mint csöpp piros-szívű üvegszirmok, üvegszilánkok, mint a fehér gríz, |
| s a Tűz piros körme vérünktől szeplős, s megnyálazott jobb ujjhegyünkkel a serkét, a |
| tetüt bal körmünk bárányfelhőire tettük, odaragasztottuk nyállal a körömre, s jobb |
| körmünket keményen rányomtuk az állati grízszemcsékre, s roppant, pukkant, durrant |
| az állati grízgyöngy körmeink között, s körmünk lilapettyes, zöldpettyes, barnapettyes, |
| sárgapettyes, bíborpettyes, feketepettyes, mint a villanykörte üvegemlője, légy ha leszarja, ha leszarják |
| a legyek, s ujjunk hegyén a nyállal odaragadt tetű, serke, mint nyershús, ha légy |
| csillogó fehér petéivel fürtösen, csomósan beköpi. Csillogó petekupac! Csillogó serkekupac! |
| Csillogó tetűkupac a vörös, léces, redőlemezes, márványos nyershúson, nyálenyvben a csillogó |
| finom bőrlécek között, mikor már nem remény a nemzés és nem remény a csók |
| se, s nem lesz férfi, ki szivét asszonyhoz kösse, s nem lesz nő, ki szivét férfinak |
| adja, sem ölét, vagy csak a hüvelyét, és síró kopasz gyermekek állnak a füstölgő |
| világszemétben, gégéig érő patkányürülékben, mint sziklás lepraszigeten leprás |
| gyermekek, hajuk lemállik fejükről, kis péniszük lilán lerohad ágyékukról, |
| ujjaik, mint ollóval levágott lila selyemkesztyűujj, lehullnak, s orruk helyén |
| lepke-alakú lila gödör, sárgán taknyolódó lila rothadásüreg-seblepke, s |
| kis emlőcskéjük zöld parázsként izzik, mint a szentjánosbogár, amelyben luciferin |
| világít, mint a szentjánosbogár, aki luciferinnel világít, mert kémiai anyagot, kémiai |
| energiát fényenergiává alakít át, mint a vegyi fénykeltő szentjánosbogár, akinek |
| luciferinje csak akkor világít, ha a potroh idegnyalábjából villamos kapcsolási jelzés, |
| fut a „lámpába”, (ilyenkor az idegvégződések az acetilkolin nevű vegyületet bocsájtják |
| a fénysejtekbe, ennek hatására a luciferin más vegyületek gátló hatása alól felszabadúlva |
| reakcióba lép a légzőcsöveken odaszállitott oxigénnel, és világítani kezd,) kis |
| mellük, mint zöld parázsgomb világít, mint zöld hideg fénnyel, luciferinnel a |
| szentjánosbogár, de miféle párzásra csábítanak ezek a zöld emlőcske-lámpák?, |
| miféle gyermekszerelemre?, halál hív halált a hideg zöld fénnyel világító szerelemtűzzel, |
| amikor emberrothadásbűz nemződik állatrothadásbűzzel, s fehér lovak nyerítenek |
| a fekete sasokban, s embervér gyűlik a csillagokban, mint a tetűgyomorban, |
| s fekete galambok krúgatnak, búgnak, burukkolnak és csörögnek a zöld |
| gigászi sáskabotokban, templomnagy botsáskákban piros galambok, mint |
| piros harangok, zöld sáskafülükön surrogva, csapatban kilobban, belobban |
| a vörös galambsereg, mint a piros harangszó a zöld templomtorony-ablakon, |
| mint a lemezes, tollas, bolyhos vérszökőkút a fülön, a zöld tölcsércsövön, |
| aztán szörcsögve, csörögve visszaszívódik, a zöld templomsáskába, ahogy a |
| tenger habosan, sisteregve, szétereződő legyezőrojtosan az eres, márványos, tollas |
| sárga homokra kifut, szétterülve, mint fehér rózsahabfodros zizegő zöld csipkeszoknya, |
| s gyöngyházkása zizegéssel szétlapúl, aztán szörcsögve, hörögve és röfögve, böfögve |
| visszaszívódik újra bársonygyűredék zöld üvegönmagába, aztán tajtéklökéssel újrakezdi, |
| s ropog, mint az összetört üveg, mint kalapáccsal morzsává tört zöld üveghártyalemezek, aztán |
| hördülve visszafolyik, s tömény zöld vastag üveggé olvad újra össze, puha üvegrengés-csönddé, |
| amikor barna krokodílusok ásítoznak kék ürülék-damasztokban, zsiráfhím |
| sárga tevekancát hág meg, viziló oroszlánnal üzekszik, s nyálas szájában aranyserleget, |
| fehér liliomot, gyémántnyelű kardot, krisztuskeresztet, istentest-istenvér-ostyát |
| hoz a tigris, a puma, a jaguár, a gepárd, a párduc, s puha lesz az ásvány, a |
| kristály a földben, puha, rugalmas, forró, mint a sperma és az ondó, a spermaszál, |
| ondószál, spermatej, ondónyál, s vízfejű törpék futkosnak, mint a termeszhangyák |
| gigantikus csillaghalmazok Dinoszaurusz-taréjain, mintha két gyík-hátsólábú |
| lópöcsű szappanbuborékok lobognának fürtösen zöld kaktuszfa tüskés hengerlevelén, |
| zöld kaktuszfa szőrös Brachioszaurusz-lapockacsont levelén, zöld kaktuszfa |
| tövistű-csillagcsokros Brontosaurus-medencecsont-ágain, amikor fehér márványfűzfák |
| és piros márványszomorúfűzek derengenek borongva a zöld óceánban, mint |
| ősállatok, gyíksárkányok, sárkánygyíkok, mammutok kétlábon álló csontvázai, |
| s a márvány-ágakra, márvány-levelekre, a piros és fehér márványvizesés-csöndsejtelemre |
| hegyes, csigás harmonika-farkukkal imádkozó angyalok tekerednek, imádkozó angyalok |
| aranyból, ezüstből, mint habuszony-sisaktaréjos csikóhalak, gyöngyház-füllegyező |
| uszonyos tengeri csikók, s szétlobog az angyalok szárnya a zöld víz szégyenében, |
| mint vízalatti korallszigetek piros agyszövevénye, fehérlila tüdők, mint víz alatt |
| vízszintesen lobogó fehér selyempapír-csipkeszárnyak, s mozog és ragyog és lángol |
| és bizsereg az angyalok szárnytolla, szárnypikkelye, szárnysejtje, szárnyrecéje, szárnypihéje, |
| mintha aranyforgácsot, ezüstforgácsot szórt volna a vízbe az örök fekete létezésgyász, |
| és sellők és szirének és hableányok marják egymást szájukkal a vízben, mint egymást |
| szájukkal, fogukkal harapó selyemhalak, fátyolhalak, aranyhalak, |
| selyemarany és lázrózsaszín kotongyűrű-szájjal, apró hegyes madárfogakkal, |
| s piros szájbelsejük, a vízspermával telt, félig-kigyűrt hengeres kondom-hártyazacskó, |
| a vízben-lebegő selyemgumi falloszkesztyű-lámpa, s forognak, pörögnek, |
| habot fröcskölve táncolva forrnak egymást egymás szájával, fogával harapva, asszony-emlőjük |
| mint a dagadt hold, halfarkuk szétlegyezett zöld kettős uszonyhártyavilla, tajtékörvényben |
| pörögnek egymást harapva, falva az asszonyhal-leszbosziak, a halasszony-homoszexuálisok, |
| ajkuk vére, ínyük vére, nyelvük vére bodrosan, bolyhosan, füstösen szétlegyeződve |
| párolog a vízben, mint amikor nyers marhahús ázik a vízben, s a húsból a |
| vérfüst szétlazúlva, gomolyogva a vízbe omlik, pikkelyes törzsük, a köldöktől |
| lefelé gyöngyházpénzes törzs végiben, a zöld hártyalegyező uszonyfarok alatt a halvagina, |
| mint lila hegyes parázskehely, kék csúcsos parázs-serleg, kárminrózsaparázs Krisztus-szívseb, |
| s e ficánkoló vad szerelemforgatag alatt és fölött vízbehullt falevélként, vízbedobott |
| rózsaként lebegő tengeri dögök, cápák, cetek, bálnák, ráják, szépiák, narválok, dugongok, |
| tintahalak, vizi-denevérek, fűrészhalak, polipok, teknőcök, óriáskalmárok, |
| kalamájók (tízkarú lábasfejűek), lammantinok, tengeri tehenek, tengeri elefántok, elefántfókák |
| víztől-fölfújt mintás és fehér tengeri ingek, hólyagos medúzacsalogányok, fölfújt vizi-kesztyűk, |
| rozmárok, murénák, vizi-buzogányok, fodros tengeri lepények, mind a halott vizi lények, |
| mikor már rothad a részlet és a lényeg, az össz-szerkezet és a mindenféle rész: |
| a legyek kimondják hatalmukat! A legyek! A legyek! A legyek! A legyek. A Föld: légy-egész! |
| „Egyetlen kilógrammnyi lóürülékben 5000–8000, ugyanannyi sertésürülékben 15000 légy |
| fejlődhet.” „Egy nőstény több alkalommal 2000 petét is tojhat.” „Kedvező körűlmények közt |
| már hét nap alatt kifejlődhet – a pete, a lárva és a báb állapoton keresztül – a szárnyas légy. |
| Földrajzi szélességünk alatt a légy egy-egy nemzedéke, két-három hét alatt alakúl ki, ezért |
| aztán évente mintegy nyolc nemzedékkel számolhatunk. Elméletileg egyetlen légy |
| egy tenyészidőszak alatt több mint 250 billiárd utódot hozhatna létre.” Világsötét lesz? |
| Világtél majd? S a Földgolyó bundája öt méter vastag bozsgó, nyüzsgő, recsegő, ropogó, síró, |
| vinnyogó, nyöszörgő, nyüszítő, csipogó, zengő, zúgó, nyávogó, nyafogó, bömbölő légy-gömbköpeny? |
| Gyűrődő, föltajtékzó, föltorlódó, fölágaskodó hullámzó, redőző, föltüremkedő |
| kék, zöld, sárga, piros, fekete, lila, pepita, arany, ezüst, vörös, rózsaszínű, flamingórózsaszín, |
| fehér, narancsvörös, tüdőpiros, ezüst-arany sakktábla, barna, ólomfüst, rubintláz, zafirköd |
| legyekből szövődött öt méter vastag állatmohaszőr-gömbtakaró, a Földgolyó szemfödője? |
| S aki megmaradt: ott fuldoklik a legyek dühöngő iszonyat-dunyhája alatt? S lüktetve nő |
| a Zúgó Dunyha, s már mi is legyek leszünk, szivünk legyek asszonyméhe, legyek temetője. |
| Nyűveket eszünk, s minket a nyűvek. Egy nyű-gombóc a Megmaradt Emberiség! Benne nyüzsög az
öröm, a kín! |
| És sír a Megváltó: nincs Emberiség! S a halál-kozmoszban feketén sír. Embert keres. Csillagtól
csillagig röpköd. |
| Embert keres, akit meg kéne váltani már. Embert keres, akit meg kéne váltani már, |
| embert. Embert keres, akit meg kéne váltani még. Más-csillagú emberiséget. Van talán |
| a Kozmoszban valahol egy másik emberiség. Egy másik, egy jobb, okosabb, nem-bűnösebb és |
| nem bűntelenebb emberiség, valahol az Univerzum mélyén, a Mindenség-végtelen egyik |
| végtelen és beszegetlen szegélyén, egy másik csillag örömétől, fényétől, melegétől erjesztett |
| bolygó, valahol a végtelen és egyszerű magányban. Van tán valahol egy másik bolygó |
| ebben a káotikus és rendezett bűntelen árvaságban, emberlakta, keringő, fényivó anyag, |
| fényboldog anyag-gömb, múlandó megmaradással bepetézett, halandó hűsége a |
| felburjánzó és romlandó növényi tenyészet, a léttel-habzó virágzó és romló állati |
| tenyészet, s a halhatatlan emberi végzet, amely mégiscsak halandó, vagy valami |
| emberhez hasonló értelmes igézet, amely nem bűnösebb, mint a bűntelen természet, |
| mint minden lény, aki világra jön, mint minden magzat, minden újszülött, az örök anyag |
| halandó reménye. Van tán valahol, egy messzi könnyű bolygón, egy ismeretlen távoli- |
| távoli anyagpont gömbtalaján, a csillaga körűl keringve mosolygón, talán egy ősi őszi |
| szuperhalmaz lemérhetetlen és megmérhetetlen égő, sistergő, forrongó tüdőlebenyében, |
| a világűr egyik tüdejében, a hideg és pontos feketeség tűzrost-fényrost ős-szivacsában, |
| valahol a megszervezett függvényes lüktetve-függő irgalmas szövevény-aranylazaságban, |
| egy picike emberi pont, amely nem lesz bűnösebb, vagy nem volt bűntelenebb, |
| mint ez az Emberiség-Földgolyó. Mint a tevékeny létté szervezett természet. Mert a |
| természetnek nem bűne az anyag. Mert a természetnek nem bűne semmi múlandó, |
| semmi növényi, állati halandó, mert a természetnek nem bűne az ember! A kristály |
| az kristály, a tűz az tűz, a tenger az tenger, a folyó az folyó, és föld a föld és |
| növény a növény és állat az állat. Szégyenében csak az ember kiabálhat. A természetet |
| nem kell megváltani. A természet bűntelen. Minden gyomor, száj, fog, ösztön, |
| ernyő, karom, köröm, edény, talpkés, bendő. Nincs bűne a boldog anyagnak. |
| Nincs bűne a megvalósuló boldog akaratnak, sem közvetített, sem eredendő! |
| Nincs. S akit a létező anyagok s képzelt dolgok emberré avatnak, akivel |
| a boldog anyag legfontosabb önmagát mondta ki: bűnös miért lett? Bűnt miért tenyésztett? |
| Hogy önmagával lett önmagán Itélet? Hogy önmagával bűntette önmagát? Hogy |
| önmaga lett önmagán merénylet? Hogy önmagából önmaga szakadt ki? Hogy kezéből |
| a Romboló Rózsatenyészet önmagára hullt, hogy eladta magát a kásásan |
| rothadó rózsa-magánynak, s hiába csókolja a Szöggel-átvert Zöld Lábak |
| büdös rózsaromlását, hiába eszi a Zöld Lábak büdös sziromsorvadását könnyes |
| csókjaival, könnye csak mint az asszonyvizelet, nem szülőasszony forró, sárga |
| véres testvize, az csak véres sófolyadék rettegő szeméből, nem sűrű zsíros |
| sárga, kocsonyás magzatvíz a Megváltás Asszonyhüvelyéből, könnye csak párolgó |
| sócsöpp a Zöld Rohadásrácson, mint harmat rothadó petrezselyemlevélen, |
| könnye csak a bújdoklás szem-nyála, mint hermafrodita csiga-ondó véreres |
| zöld rózsalevélen. S mi fekszünk némán, fekszünk fuldokolva a színes, vastag |
| Zengő Dunyha alatt, fekszünk élőn és fekszünk halottan, halálszagú élők, |
| holdszagú halottak a Zúgó Dunyha viszkető tébolyában, a vonagló, fölgyűrődő, |
| hánytorgó, forrva-bugyborgó, sisteregve-zsibongó Világsötét-Dunyha büdös émelyében, |
| mint öregasszony vizeletszagú és savószagú fekete posztószoknyája alatt a csecsemő, |
| mint a csecsemő a szőlőben a földön, a földön sárga vesszőkosárban, amit az öregasszony |
| büdös vizeletfoltos és fénylő vaginanyálfoltos fekete szoknyájával terít le, a ráncos, redős |
| fodros, óriás fekete bársonylepénnyel, vagy posztólepénnyel, hogy a fény a gyermeket ne |
| rágja, s fuldoklik a gyermek a fekete szoknyalepény-büdösben, mint bolyhos, gyapjas |
| nyári éj alatt a rózsa, s csöpp viaszkönny körmein barna hangya mászik, pipacsfüst |
| orrára fekete tücsök ugrik, szőke szöcske, apró zöld sáska barna szempilláira. |
| S ott hintázik a göndör szőrszálakon, mint egy zöld majom barna pálmaágakon, |
| mint fekete varjú sárga kukoricaszáron, mint fehér hattyú gyűrűző barna vízredőn. |
| Igy leszünk mi, a Halál Újszülöttei? Halott s megmaradt Emberiség? Ó, te Fáról-lelógó |
| Rothadó Zöld Gereblye! Ó, ti Csorgó, Vizelő, Könnyező Zöld Fogak! Ó, ti Zöld Lábfejek |
| Körmös Zöldbimbójú Csigaszarvai, Csigacsöcsei, Csigaszemei! Ó, ti Zölden Rothadó Ritka |
| Lábfej-Szempillák! Ó, ti Dagadt, Eres, Zöld Kákics-szár Térképeres Sötétzöld Lábfejek |
| Keselyűkarmú Szempillaszőrei! Erjedő, görcsös, csomós, bütykös, horgas Zöld Lábujjak! |
| Ti Penészes Gombafürtök! Ti Csöpögő Zöldbimbós Haláltőgyek! Ti Oxidált Rézcsövekre, |
| Oxidált Rézrudakra Kötözött Elkocsonyásodó Zöld Hengerkaktuszfák! Ó, ti Taknyos, |
| Szőrös Zöld Kaktuszhengerujjak! Ó, ti Véres Kőlécekre Kötözött Elfolyósodó |
| Szívsalátagombóc Kőrózsacsokrok! Ó, ti Rothadozó Zöld Krokodíluslábak, |
| Bomladozó Zöld Aligátor-lábak, Büdös Zöld Selyemkönyvként Oszladozó |
| Kajmán-lábak! Ó, ti Saslábak, Keselyűlábak, Sólyomlábak, Héjalábak, Vércselábak, |
| Ölyvlábak, Bagolylábak, Zöld Körömerjedés és Zöld Tollgyújtogatás Kő-vízesései! |
| Ó, ti Püffedt, Kékfoltos, Barna-anyajegyes, Sárga-lencsés, Lila-mongolfoltos, |
| Repedező, Vizenyővánkos-Lábfejek, ujjaitok, mint a tejfogak kihullnak! Ó, ti |
| Zöld Vizenyő-Patkó Gyermekínyek, Fölpuffadt Lábfejek, a lila ínyekben |
| zöldüszök cellagödrök, fekete kocsonyaliliom sejtüregek, a tejfogak fészkei, |
| az ujjak sejtgödör-fészektövei! Ó, ti Fonnyadt Piros Spárgára Kötözött Lemorzsolt |
| Lila Kukoricacsövek. Lila Kukoricacsutkák, Seggtörlő Lila Kukoricacsutkák |
| Sárga Spárgán a Világklozetban egy szögre akasztva! Lila hengercső-ínyetek |
| foghelyei sűrűn, gyűrűsen körben, mint légyszemek, szitakötőszemek üres facettái, |
| a kihullt fogak lila celulózefészkei szivacsos puha itatóspapír-növényköd száraz |
| húsába ágyazódva, a kitört növénycsont-szemek fordított csipkés hártyaüvegkalapjai |
| száraz lila itatóspapírmohába ágyazódva! Ó, Száraz Zöld Szívtörlő-lábak, veletek |
| törlöm ki szivem ürítőpontját, a szívürülék maradékait az ürítőpontból, |
| mint a szegény napszámos-parasztok falumban, ó, ti Száraz Csutka-Zsebkendők, |
| veletek törlöm ki szivemet, ha könnyektől kiürűlt, mert sírtam, ó, ti seggtörlő |
| növényi hengerkefék, veletek törlöm megürült szivem ánuszpontját, a mérgező |
| sártól, a folyékony epe-bélsalaktól kiürűlt szivem végbélrózsáját, mert |
| szivem belei kilökték a mérgező, mérgezett büdös szennyet és megtisztúltam |
| szivem belső mocskaitól, az átemésztett, használhatatlan anyagtól! Ó, ti, |
| Halálfán Csüngő Múlt-Idők, Valaha-Lélegezők, Vörös Fürtök: Lila |
| Lábfejek, hernyós fehér hártyaporcelán gégecsövön és légzőcsövön függő Bíbor |
| Tehéntüdők, Bikatüdők, görbe, hegyes, fényes, fölálló fémfogakra légzőcsőnél |
| akasztott Véres Bikatüdők és Tehéntüdők! Ó, ti Véreresen-Vizenyősen, Lilán és |
| Sárgán Csöpögők! Ó, ti Puffadt Vörös Lábak: henteskampón lógó leborotvált, |
| szőkeszempillás, kékszemű, sárga u-szög fogsorú, vicsorgó Disznófejek, Piros Marhavesék, Lila
Marhamájak, |
| Bíbor Tehénszivek a horgas henteskampóra akasztva! Ó, ti Duzzadt Vörös |
| Lábak, az Itélet henteskampójára szögezve, a Csók Bikanyelvei, a Csók |
| Tehénnyelvei, a Hervadás Ló-ajkai, Tehénszájcimpái, a Halál Föltámadásajkai, ti! |
| A Szívseb Ajkai henteskampóra akasztva. A Seb Szájszirmai, a Szív Ajakszirmai |
| fölszögezve, szögre akasztva. Megcsókolom a Sebet, az Ajkat, az Ajakcimpát, |
| a Szájlebenyt, a Szirmot, megcsókolom a Hulló Hervadást, a Boldog Romlást, |
| a Zöld Gereblyerothadást. Csókommal a Zöld Halált bepetézem, a Lét Függő |
| Zöld Ürülékcsokrát, a Fölakasztott Sárga Trágyaszőr-Szivet, csókommal százmilliárd |
| petét tojok a Függő Halandóság szirmaiba, a Zöld Hervadás-Salátabokorba, ahogy a |
| légy a tehénürülékbe lövelli gyorsan petéit, ahogy a légy a zöld sáskapotroh vaginájába |
| szúr hosszú tojócsövével, a zöld besűllyedt hártyaliliomba, s a kikelt lárvák a mocsaras |
| sárga ürülékben táncolva nyüzsögnek, s eszik, falják, csámcsogják, zabálják a sáska |
| belsőjét, a sáskapotroh belső szerveit, a gyomrokat, a beleket, a szívet, az idegeket, |
| a tracheatüdő bokor-galaxisait, a húst, az izmot, az uterus-dagályt, a méhfal |
| eres hőhártyalüktetését, mert életet eszik az élet a halálban, s csókom minden |
| petegyöngye: élet: a Zöld Sáskapotroh Lábak bomló húsában, a fán-függő sárgazöld |
| tehénürülék szőrös Szarrózsa-Mosolyában. Élő világegyetemet csókolok a Rothadásba! |
| Boldog sistergő szikrázó csillagszületést az Emberhullaszagú Málló Virradásba! |
| Tavasz van. Jaj, ne hulljon tűz a tavaszra! Tavasz van. Jaj, ne hulljon hó a tavaszra! |
| Fekete hó a nap-halálból, halálszirom a nappal-éjszakából, halál-hócsillag az éjből, |
| az éjből, a napfény-fehérből, a szétfeslett éj-dunyha fehér gyomor-sűrűjéből. |
| Emberroncsoló vak fehér nukleáris hó a gyapjas fekete égi salakból! Tavasz van. |
| Jaj, ne égessék ki bélbolyhainkat, gyomrunkat, beleinket, velőnket, májunkat, vesénket, |
| lépünket, szivünket az atomsugárzás hópelyhei! Hogy a férfi is úgy vérzik, mintha |
| havi tisztulása volna, s a szűzhártyás újszülött csecsemő is menzeszvéres |
| kis combjai között, s az asszonyok hátából, hónaljából dől a vér, mint Krisztus |
| arcáról, Krisztus homlokáról az Olajfák hegyén, mert nem a kivégzés a nehéz, |
| de a kivégzés előtti virrasztás éjszakája. Tavasz van. Tavaszunk ne ítéld halálra |
| XX. századi Történelem. Ülök sok büdös sebeden, mint emberseben a |
| fekete légy XX. századi Történelem, XX. századi Emberiség, és milliárd sebed |
| szivemen, mint légy szemén az 5000 pici látóoszlop-ablak. Szivem pontozott |
| látósejt-milliárd gyémántsisakban. S milliárd sebeddel látlak én XX. századi |
| Történelem és XX századi Emberiség! Szenvedéseid mozaik-freskóvá összegyűjtve |
| dülledt látósisak-szivemben, könnyező látás-agyamban. Milliárd sebed milliárd |
| szemem, milliárd sebed látásom milliárd lencse-sejtje szivemen XX. századi |
| Emberiség, XX. századi Történelem! Magadra én sohase hagylak és te se hagyj |
| magamra engem XX. századi Történelem és XX. századi Emberiség! Maradjunk |
| mint a szerelmesek: te simogass, én meg énekelek XX. századi Emberiség, XX. |
| századi Történelem! Símogasd hitemet, hűségemet, én meg öreg válladra ülök, öreg válladon énekelek |
| XX. századi Történelem, XX. századi Emberiség. Mint a hím feketerigó. A jövő |
| évezred szűzhártyáját duzzadó csíra-erőddel érintő, nyújtózkodó csíralángoddal |
| fölszakító XX. századi Történelem, XX. századi Emberiség! Az ének a te érdemed, csak a szerelem
az én érdemem. |
| Tavasz van. A nárciszbokor tejes sárga csillagsaláta. Zöld száron rezgő bethlehemi csillag. |
| A tulipán piros vérlemezek növényi uterus-tágulása. A föld piros álma a tulipán. |
| A nárcisz Radnóti Miklós sárgacsillagos bevonulása. Bársony zsidójegy a föld szivén. |
| Rigóhímek verekszenek a levegőben, zörögve, csörögve, csörömpölve és pörögve, |
| mintha két feketesugaras csörgő, nyitott, fölborzolt legyező, szénforgács-szénlemez-csokor |
| forogna egymás csőrét csípve, rángatva, cibálva, harapva a levegőben, sárga csőrük, |
| mint két sárga műanyag-olló egymást keresztben keresztezve harapja, fog fogat, |
| szaruhéj szaruhéjat reszel, döf, csíp, cibál, rázogat, lobog, robog a két rigókakas, |
| mint a virágzás két fekete tollas kalapja, két apró, tollas csendőrkalap, két nyitódó, |
| csukódó fekete selyemvászonesernyő: drótokkal, küllőkkel, huzalokkal, sárga nyelekkel, |
| rigónyelvük hegyesen görbén kimered, mint egy apró hosszúkás piros gyík, mint egy |
| apró piros rózsalevél, a körtefa bimbói, mint kicsi zöld itatóspapírszivek, itatóspapír- |
| fülek, itatóspapírzacskók forgácsosan puhán düllednek ki az ágacska-végek |
| szétrepedt mozaikos barna lakk-szív erszényeiből, a nyírfa millió apró zöld lángszilánk |
| és barna hengermirigy-virága, mint hosszúkás pontszem-toboz, kukoricacsőszerű összetett rovarszem |
| leng tízezerszeresen, s fehéren habzik a mandulafa, fehér virága mint az angyalok pinája, |
| ahogy képzeltem gyerekkoromban, s Ménkü, a fehér puli fekszik a földön, mint egy oltott |
| mészbe mártott szőrecset fekszik, fekete őslégy-orrával túrja a földet, legyet eszik, legyet fogott: |
| félszárnyát már leharapta, mászik a légy, a kutya óvatosan ráncigálja, harapja, döfködi hegyesen, |
| aztán leharapja a légy duzzadt barna málnadió szemét, dülledt bársonygyöngy dupla diófejét. |
| Csámcsog, cuppog, nyelvével nyalint, ásít pirosan, nézi a lefejezett legyet habosan, |
| mint hóhér a lefejezett testét, vérző nyakát. Szülés, halál, gyilkolás, élet: tavasz van! |
| Mint egy összerágott csöpp fekete szív, mint egy összerágott csöpp fekete dió, amelynek |
| kilátszik barna lisztporos, kukacos, dióbél-bőrös és dióbél-húsos belseje, mint egy szuronnyal |
| fölvágott hasú kis katona: evickél, vánszorog, támolyog, tántorog az összeharapdált legyecske, |
| föltorlódott szőrös testpikkelyei közűl kilógnak belei, mint egy fehér cérnacsomó, mint fonnyadt |
| beles krumpliszár, amit belepett a hó, farcsücskén, a szívalakú fekete kitintölcséren fehér |
| petefürt, vagy ondófürt türemkedett ki, mint csillogó zsír-szőlőfürt, ragyogó gyöngypont-agyvelő, |
| mintha a szőrös kitinszívnek lenne agya, mint újszülött, akinek agya nem a koponyában, |
| de koponyája tetejére nőtt, csöpp térdes lábai karmos, szőrös behajlított drótdarabok, csöpp |
| drótcsizmák, mint egy lefejezett koporsó, fekete szőrös hullaládika mászik a fejnélküli, csontkésekkel |
| megkéselt légyzúzalék, megrágott légymaradék, és mint halottvirrasztó öregasszonyimák: |
| a piros tulipánszívek. Piros ima-tulipánok, sárga öregasszonyok fekete szájából |
| kinőve hosszú zöld leveles száron, s a sárgamirigy halott-arc világít, mint a sárga |
| kristály, mint a sárga zsírkő, s imádkozó sárga kezein a tulipánok piros árnya, |
| mint barna májfoltok az alkony topáz homlokán. Tavasz van. Tavasz. Tavasz van. |
| Nemzés, szülés, születés, gyilkolás, párzás, élet, mámor, zuhogás: tavasz. Tavasz van. |
| Tavasz van, tavasz van, tavasz van újra, új tavasz! Gyermekkorom van férfisorsomban |
| újra! Fekszem a réten, állok a nádasokban, ülök a mezőn, járom az erdőt merengve. |
| Gyermekségem öltözött zöld hímzés-ruhába, ősz a tavaszba, tavasz a nyárba, gyermekszavam |
| öltözött virágruhába, zöld pikkelyruhába, zöld levélruhába, zöld kalászruhába! Tavasz |
| van, tavasz, tavasz van, tavasz, tavasz van, tavasz van, tavasz van, tavasz van, tavasz! |
| Állok a fényes, tiszta, boldog ég alatt, állok a zöld pikkelyropogásban, állok a zöld |
| lándzsasuhogásban, nyersen, puhán, gyémántosan és fémesen nyerítenek az óriás |
| kásás, palás, késhalmazvillogás lovak: a fák, s fényes, kopasz, fekete gyerekfejem |
| körül övekben, gyűrűkben, pántokban, karikákban, koszorúkban vígaszaim: |
| az énekes-madarak. Pánt pántra horgolódik, gyűrű gyűrűt szül, öv övet kerít, |
| karika karikát növeszt, koszorúból koszorú nő ki, ahogy fejem körűl a kék eget |
| benőve gyűrűkben, koszorúkban, koronákban lebegve áll zúzott gyermekkorom |
| boldog vígasz-koszorúja, az Ének-vígasz, a Fütty-vígasz, a Madárzene-vígasz, |
| a Dal-vígasz, a Zene-vígasz, a Sorsvígasz piros és kék és rozsdás és sárga és fehér |
| márványvirága, aranyvirága, selyemvirága, tajtékvirága, lángvirága, harmatvirága. |
| Ó, madarak, madarak, madarak, ó, énekes-madarak lebegő és zengő boldog |
| koronái és koszorúi gyermekkorom zöld őz-pillantása fölött, ó, madarak, madarak, |
| madarak, énekes-madarak kék tavaszba, kék égi damasztba boldogan föltornyosodó |
| virágzás-gyűrűi, megaláztatásom vígasz-koronái zöld gyermekszívem habos |
| csöndjén, zöld gyermekáhitatom kilombosodott kereszt-magányán, ó, madarak, |
| madarak, madarak, énekes-madarak boldog színes bizsergés-koszorúi, zöld |
| kalászokból font gyermekszívem ének-koronái, kék gyermekdepresszióim füst-oldó |
| fényei, ti, madarak, madarak, madarak, madarak, madarak, madarak, énekes-madarak! |
| Ó, könnyű, tiszta nimfák, éneklő égi pontok, hólyagzó kék muszlinba szúrt |
| dallam-tövisek, aranycsobogás-ajkú lebegő pontlángok, pacsirták! Mezei |
| pacsirta, tarkóig-nyúló szemsávú Erdei pacsirta, hosszú bóbitájú Búbos pacsirta, |
| apró tollfülű Füles pacsirta, Kövi pacsirta, Kalandra pacsirta, Sziki pacsirta, |
| Szerecsen pacsirta, te pikkely-alakú tollazat-mintás, fehér szemsávú Vékonycsőrű |
| pacsirta, s ó, ti, fecskék, a kék szűzesség bársony-ollói, krémsárga farcsíkú, |
| fehérhasú, sötét-torkú, mell-keresztszalagos, fehér-torkú apró fekete bársonyvillámok, |
| csudaszép metszett égi lángok, kétszer háromszögletű hullámvirágok, fecskék, |
| te, barnásfekete Sarlósfecske, pirosbögyű Füstifecske, Molnárfecske, Vörhenyes fecske, |
| Parti fecske, Szirti fecske, szögletes-végű farkadon fekete pontok! S, ti, boldogok, |
| boldogok, mint a színes gyermekálom, akik győztök szivemben, minden émelyen, |
| minden halálon győztök szivemben, s legyőztétek barna szorongás gyermek-virrasztásom, |
| mert ültem apám kék szemén, mint kék csillagon véres késsel játszogató gyermekangyal, |
| mert ültem apám kék szemén szorongva, mint barna selyempapírba csomagolva, barna |
| szorongás-selyempapírba csomagolva ültem apám véreres kék szemén, mint egy barna |
| hártyabogár, szorongás a szorongáson, barna homály a kék csillogáson ahogy némán |
| kiabál, mint néma gyermek ha ordít, süketnéma gyermek ha vinnyogni szeretne, de csak feketén
eltorzúl az arca, |
| ráng lilán, mint egy csillagból-kihólyagosodott könnycsomó, kezével szívét veri és |
| szájára üt sárga kezével, s anyját nézi dülledten, mint légy a |
| szivárványszínű halottat, mint néma barna selyemcsikó, ha némán |
| nyerít, és néma nyerítése barna selyemvirág, fekete szájából kinőtt piros fátyolvirág, |
| ó, győztes, egyszerű, színes remények, szarkák, szajkók, havasi varjak, havasi csókák, |
| sárgarigók, seregélyek! Te hosszú zöldfarkú fekete-fehér Szarka, rózsaszín, kékfarkú, |
| kékszárnyú Kékszarka, fehérpettyes barna Fenyőszajkó, ívelt piros csőrű Havasi varjú, |
| Szajkó, szárnyadon égszínkék s fehér foltok, s te Sárgarigó, feketefarkú, aranysárga |
| testű, fémes csillogású, finoman pettyezett seregély, rózsaszín Rózsaseregély, te fekete fejű, |
| feketeszárnyú, tarkódon fekete bóbita. S ti, akiknek szárnya, mint a málna, fején |
| narancsszínű tollkalap, akiknek hasa rozsdasárga szalma, ti barnák, sötétek, |
| barnán sávozottak, sárga-sávosak, fekete-sapkájúak! Te, Sárgafejű Királyka, Tüzesfejű |
| Királyka, Vizirigó, Ökörszem, Hegyi Fakusz, Rövidfarkú Fakusz, Hajnalmadár, Csuszka, |
| Szirti Csuszka! S, ti, nekem akkor az emberiség: cinkék, cinegék! Nekem akkor |
| a bársonymerengés-kert sárga, fekete, zöld, kék, piros, rózsaszín, fehér, kékfoltos, |
| feketebarkás, fehérfejű szivecskéi, éneklő szivecskék a krumplimerengés, petrezselyem- |
| csönd, saláta-agyvelő, kapor-temető zöld bársonygyászai és zöld csipkeláz-lombjai |
| fölött a kékólom tüdőérlomb szilvafákon, amikor ölni akartam, vagy legalább |
| sírni késsel! Széncinege, Fenyvescinege, Kék cinege, Barátcinege, Kormosfejű cinege, |
| Lazúrcinege, Füstös cinege, Búbos cinege, Barkócinege, Őszapó, Függőcinege. |
| És ó, ti rigók, rigók, rigók! Akik boldogak vagytok, mint a testté-tömörűlt csók |
| hajnalonta és estelente, mielőtt eljön az este, az alkony lila kristályaiba szögezve, |
| mint a Rothadó Kezekbe éneklő, rozsdás, fekete vas-szögek, a süketnéma Láb seb-hangjai, |
| a bíbor tüdőlombok szövetébe szőve, Boldog Kimondók, Boldog Elgondolók, |
| az Ajándék Himnuszai, a Fönnmaradás Époszai, rigók! Feketerigó, Örvösrigó, |
| Fenyőrigó, pettyezett mellű, sárga szárnybélésű Énekes-rigó, Léprigó, Szőlőrigó, |
| Rőtszárnyú rigó, Feketetorkú rigó, Vándorrigó, Rőtfarkú rigó, Vöröstorkú rigó, Halványrigó! |
| S ti barna, sárga, kék, narancsvörös, rozsdásbarna, sárgásbarna, rozsdavörös, kormos, |
| sötétszürke, sávozott, pettyezett, mintázatos és összekevert apró fényszárak, szivek, magányom |
| éneklő gyümölcsei, ti, akár az éneklő csipkés csillagok. Pezsegtek zöld reményemen, barnán |
| zsibogtok, barna csöndemen, mint szivárványos esőbuborékokkal a sár: Hantmadár, Déli |
| hantmadár, Kormos hantmadár, Kerti rozsdafarkú, Házi rozsdafarkú, Cigány Csaláncsúcs, |
| Rozsdás csaláncsúcs, Vörösbegy, vörös-csillagú, fehér-csillagú Kékbegy, mert kék begyetek |
| közepén vörös csillag, vagy fehér csillag, farkatokon narancsvörös folt, gesztenyevörös farkú |
| Fülemüle, Nagy Fülemüle, kékfejű, narancsvörös farkú Kövirigó, Palakék Kövirigó! |
| S ti egyszerű hátú, mintázott hátú nádiposzáták, tücsökmadarak. Ti akkor is énekelők, |
| ha belőlem már csak a csont marad, ha énekemnek már csak a csontváza |
| marad meg, vagy az se, mert énekem csontváza is elpárolog, mint az átok, |
| s szavam párafény és szavam, mint az esőben elmázolt hócsillag-hajnalrácsok. |
| Barnák, szemgyűrűsek, fehér szemsávosak, sötét-sapkások: Cserregő nádiposzáta, |
| Nádirigó, Énekes Nádiposzáta, Berki Poszáta, Nádi Tücsökmadár, Berki Tücsökmadár, |
| Foltos Nádiposzáta, Fülemülesitke, Réti Tücsökmadár, Csíkosfejű Nádiposzáta, |
| Szuharbujó! Ó, én csak mondom nevetek, nevetek mondom, mert lényetek, mert a |
| hazám ti vagytok hazám helyett is hazámban, ti vagytok a Nyelv és a Kimondás, |
| ti vagytok az Elhulló Történelem, a Megkülönböztetés, Megalázottság Éneklő Csillagai, mert a |
| hazám ti vagytok hazámban, Tűzözön-torkúak, Csillagözön-szívűek, mert a |
| hazám ti vagytok nevek, madarak, hazám ti vagytok és versem nyelve ti vagytok, versem |
| éneke, ti, Poszáták, világos-szeműek, fekete sapkások, vörhenyesek, feketetorkúak, |
| bajszosak, élénk narancssárga bögyűek, fehér bajusz-sávosak: Barátposzáta, Dalos poszáta, |
| Kucsmás poszáta, Mezei Poszáta, Kisposzáta, Feketetorkú Poszáta,
Törpeposzáta, |
| Bajszos Poszáta, Bujkáló Poszáta, Karvalyposzáta, Tüskebujkáló; kis torkotokban |
| nagy tüzek égnek, boldog máglyák lobognak apró torkotokban, mézes máglyatüzek! |
| S ti citromsárgák, zöldessárgák, barnászöldek, énekkel megváltó igék: kerti poszáták, |
| gezék, fűzikék, Fitisz Fűzike, Csilpcsalp Fűzike, Északi Fűzike, Sárga Fűzike, Vándorfűzike, |
| Bonelli Füzike, Sisegő Füzike, Kerti Geze, Déli Geze, Olivgeze, Halvány Geze, Kerti Poszáta! |
| S ti, ha ott feküdtem egyedűl a temető füvén, selyem-életökrendezésem gyűrve, gyömöszölve |
| torkomba vissza, vagy a rozsföld pázsitos kocsiútján s néztem a hömpölygő kalásztemetőt, |
| ti pityerek, billegetők, sávos barna-hátúak, rózsaszín-lábúak, téglavörös torkúak, kék-arcúak, |
| karcsú pacsirta alkatúak, földesbarna-foltúak: Réti Pityer, Erdei Pityer, Parlagi Pityer, |
| Sarkantyús Pityer, Rozsdástorkú Pityer, Sárga Billegető, Barázdabillegető, Hegyi Billegető. |
| S ti, kistermetűek, akik száraz ágon ültök, háztetőkön, kéményen, s ti rovarevők, egérevők, |
| apróbb madarakat evők, rozsdavörösek, narancssárga begyűek, világosszürke homlokúak, |
| fehér vállfoltosak, fehér nyakörvösek, álarcosak, fejeteken selymes bóbita, ti madarak |
| hatalma sárga selyempapír-gyermekszégyenemben, mert nem csak az fájt, ami fájhat, |
| de az is fájt, ami mosolyával vert meg, mert jobban fáj a lét, ha halállal szeretnek, |
| s kínjában úgy gubbaszt a fiú, mint asszony ha szülni készűl, s guggolni gyötrik görcsei, |
| tolófájásai. Jöttetek, mint a vértollú ünnepek, csonttollú viaszcsecsek, légykapók, |
| csonttollúak, gébicsek: Szürke Légykapó, Kormos Légykapó, Örvös Légykapó, Kis Légykapó, |
| Csonttollú, Nagy Őrgébics, Kis Őrgébics, Tövisszúró Gébics, Vörösfejű Gébics, állarcos Gébics. |
| És ó, ti: Hatalmam Meghódítói! Ó, ti Mámorom Kigondolói! Ó, ti Halandó |
| Piros Kincsek, Pintyek! Rózsapirosak, málnaszínűek, tüdőszínűek, rózsaszínűek, sötétpirosak, |
| kárminpirosak, világos tüdővérszínűek, meggypirosak, epervörösek, kék bíborfeketék, |
| sárgásbarna feketesávúak: Süvöltő, Kenderike, Zsezse, Szürke Zsezse, Téli Kenderike, |
| Karmazsinpirók, Nagypirók, Keresztcsőrű, Nagy Keresztcsőrű, Szalagos Keresztcsőrű! |
| Ti zöldek, sárgák, piros-fehér-fekete bohócok, hullámvonalban repülő fehérszalagos |
| zöld búzaszem-csókok, csöpp tarka zománccsillagok, röpködő Csokonai Vitéz Mihály- |
| Csókok: Meggyvágó, Erdei Pinty, Téli Pinty, Tengelic, Zöldike, Citromcsíz, |
| Csíz, Csicsörke! S ti, apró majdnem-emberek, s mert ott nőttem köztetek, veletek |
| a kín szemétdombjain, a kín száraz kupacain, csillag-kenyérmorzsákat, csillaghulla- |
| lángdarabkákat, csillagszemét-ürüléklegyeket csipegetve, röpdösve elkapva, hogy el ne |
| ítéljenek a halottak, halottaim: verebek, sármányok, szürkebegyek, szürkék, fekete torkúak, |
| fehérporcelán-képletesek, fekete-arcúak, fekete-mellűek, rozsdavörös-arcúak, aranysárga- |
| mellűek, élénksárgák, rozsdavörös farkcsíkúak, rozsdavörös fejtetőjűek, kéklábúak! |
| Házi veréb, Berki veréb, Mezei veréb, Kövi veréb, Erdei Szürkebegy, Erdei Sármány, |
| Hósármány, Sarkantyús Sármány, Nádi Sármány, Sordély, Törpesármány, Bajszos Sármány |
| Kerti Sármány, Rozsdás Sármány, Citromsármány, Sövénysármány, Kucsmás Sármány, |
| Aranyos Sármány, Vörösfejű Sármány, Fenyősármány, Szibériai Sármány, Feketearcú |
| Sármány, Szürke Sármány! Ó, madarak, madarak, madarak! Árva szajkók, Havasi hollók, |
| Remete hollók, violaszínnel feketéllők, Rózsaszínű seregélyek, Vörösszalagos Keresztescsőrök, |
| Rózsapirókok, Vörhenyes lenikék, Sárgacsőrű kenderikék, Citromsármányok, Vasvarjúk, |
| Zöld zsályák, Zöldkányák, Függő madarak, Remiczek, Piripiók, Gyurgyókák, Gyurgyalagok, |
| Méhészbankák, Fecskekirályok, Fellegi fecskék, Sárgafejű gyurgyalagok, Csaláncsattogatók, |
| Dalos poszáták, Barátka poszáták, Cirregő sármányok, Rőtbegyű pipiskék, Zöld rendikék, |
| Sárga fűzikék, Sövénybujkálók, Perzsiai fülemilék, Erdélyi fülemilék, Füstfarkok, Boros rigók, |
| Húros rigók, Kékrigók, Hantmadarak, Feketefejű csipkemadarak, Vizi rigók, Aranypipőkék, |
| Tűzfejű aranypipőkék, Lepkemadarak, Selyemfarkak, Vörösbegyű légykapók, Egérszínű sarlósfecskék. |
| Szívem űrbe-nővő lebegő ének-koszorúi! Bolyhos, borzongó, éneklő, zsibongó, lobogó |
| merev barna zomácpont-szemű, merev piros porcelánpont-szemű, pelyhes zománc-rózsa |
| boldog megváltás-koronáim ti vagytok, éneklő boldog töviskoronáim, Madarak! |
| És éneketek és beszédetek, és hangotok és szavatok virágzó vérgyűrűkoronái, bizsergő |
| aranygyapjú-kalászkoronái, bodros, zúgó, fütyülő, éneklő, cirregő, csivitelő, pirregő, |
| csiripelő, fuvolázó, furulyázó, pittyegő, gordonkázó, csellózó, brácsázó tavasz-koronái fejemen, |
| ti vagytok csillaghárfám új tavaszának mámor-toronnyá épűlt koronái, ti, Madarak! |
| Fejeteken csillagok pihegnek, űrszél borzolta tollatok pehely-hónaljába csillagok ragadnak, |
| embervérszivó csillagok, mint a madártetvek, torkotokban boldog tűzvészek, kis vörös |
| hártyakút-mirigyvödör torkotokban boldog világtűzözön tombol, szíveteken a halálok meghalnak! |
| Ének-szívetekben meghal a Halál, mert hatalma van szíveteknek a Halálon, |
| mert hatalma van a Halálon Ének-Hiteteknek, halálom hangotok hit-dobozába zárom, |
| nem mint koporsóba, de mint gyémánt-dobozba halhatatlan Boldog Ember-álmom! |
| Kinőtt a csöndből a sötét, mint egy vérző kristály. A madárkoszorúk szivembe zuhannak. |
| Madár-világegyetem vagyok én már, csillagzó éneksűrűség, nemzője, szülője madársors-magamnak. |
| Madárvilágegyetem magzatburka, én, a költő, a lilakristály csöndet nézem, a kristályból kiszülető |
| csillagot. Kinyílik a kristály bíbor vaginája, s mézet folyat a belső, vért, zsíros virágzó habot. |
| A kristály bíbor mirigyhüvelye kitágúl, s mint újszülött-fej aranyhólyag-csillag tolódik ki lassan. |
| S bezárúl az űrkristály bíbor mirigyrózsája most. Sírni kezd az újszülött csillag az Új Tavaszban. |
| Sírni? Lóbálja az Isten kis lila vékony lábainál fogva az űrben az aranybömbölés-csillagot, |
| a csillag-újszülöttet, a harsogva nyávogót, a dülledt lila ordítás ott lóg a Véres Sugallatban. |
| Sírni? Isten pofozgatja, lábainál fogva. A köldökzsinórt foggal elharapja. Megszülettem: ember vagyok. |
| Sírok, mert ember vagyok. Éjemben csillag ragyog. Mért sír az ember, ha megszületett a Tavaszban? |
| Mért sír az ember, ha már megszületett? Mért sír az ember? Mert az a sírás már |
| a védtelen élet?! Ment az a sírás már a meg-nem-védett és alíg-védhető gyönyör! |
| Mert az a sírás minden szilárd és minden puha védelmet összetör! Mert az a sírás |
| az első tudatos akarat, az öntudatlan léttudat első könnyes ólomvirága, füstölög |
| vértüske-ága, párolognak eres, hártyás ólomszirmai. Mert az a sírás halálűző szavak |
| sűrű csillogó előnyála, szerelem-előnyál, fallikus izgalom-előnyál, a habzó kivánság előméze a cimpák, |
| lebenyek duzzadásán, virágzó lila orgonaág, fürtös lila hosszúkás kürtcsillaghabzás |
| tajtéktartománya! Mert az a sírás, mint a párduc köré épített vastag vasrácsozat, |
| mögötte a fekete ragadozó puha sárga lángja, a türkiz kések száraz villámlása, |
| karmos pamacsok könnyű csattogása. Mert az a sírás, mint fény-ingbe öltözött Megváltás: |
| nemlét és halál között. Selymes hangnyál-háló a leselkedő nagymacska-elmúláson, |
| fehér jajkötelek rácshálója a Várakozó Gyászon, a megmaradás habos kerítése. |
| Az a sírás a béke! Az a sírás: szerelemcsíra, sors-csók, mint elefántok, |
| orrszarvúak, vizilovak nehéz életfutása, torlódó ormányos ólomerdők, orrtüskés |
| palakőerdők, malacfüles rózsakristályerdők vízözön-robogása. Ahogy úszhatott |
| a sárga vízözönben millió elefánt, orrszarvú, viziló, zsiráf és zebra, teve és tigris, oroszlán |
| és gazella, szarvas és tapír, bölény és bivaly és mindenféle más egyszerű állat, |
| úszóhártya nélküli szelíd vad, uszony-nélküli csillag, mert a léttől más létre |
| kapott hatalmat, úszott az emberszemű ólom, az emberszemű kő, pala, ásvány, |
| szénlemez-cédrus, szikla, az emberszemű petty, mozaik-szőrvirág, asszony-ajkú |
| sárga moha, kék-asszonyajkú szőke felhő, emberpislogású szőke-barna |
| csík, a csecsemőszemű fekete ponthalmaz, a disznószemű piros zománc, a szelvényes, |
| lemezes, csuklós, ízelt, csöves, pántos, buborékos és hengeres, tölcsérfüles emlős páncélkakas. |
| S mellettük úsztak a másfajta talányok, a hosszúkás, rettenetcsipesz-fejű, rücskös |
| barna lángok, az álnok vigyorgó kihegyezett zöldkérgű karmos, taréjos fahasábok, |
| a krokodílusok, kajmánok, aligátorok, s pancsolva a dübörgő keserű vízben, |
| mint a kutyák, a majmok, a selyemmajom, a maki, a lajhár, a pókmajom, a cerkóf, |
| a pávián, a mandrill, a gorilla, a csimpánz, az orángutáng, s libegtek a halálhalom |
| őrület-tarajokon a gázlómadarak, mint zsiráfnyakú pelyhes óriástojások: |
| a strucc, az emu, a nandu, a kazuár. Az a sírás a Megmaradás Vízözön-úszása már! |
| Az a sírás! Mért sír az ember, ha már megszületett? S nincs ami védje: a puha |
| átderengő üvegbelső, a boldog hattyúként, boldog kacsaként totyogó anyatest, |
| a csont, a hús, a szövet, az izom, a hártya, a sárga magzatvízmeleg, a méhlepény |
| bíbor lepkefelhő-árnya, a réteges bőr, s a kettős vér, ami mégis ugyanaz? Mért sír |
| a Tavasz? Mert megszületett? Ó, madarak, madarak, madarak! Ti, Hitetadók! Ti |
| Hitet-hozók! Ti, Arany-énekállványzattal Ásítozók! Ti Zöld Fölkiáltás torkúak! |
| Ti, Bíbor Selyemhörgéssel Csobogók! Ti, Kék Lobogáspehelycsomók! Ti, Aranykürt-szájúak! |
| Ti, Ezüstfuvola Lombgyanakodók! Ti, Gyémántcimbalom Szerelem-Mulatozók! |
| Ti, Szélhárfa Selyemvillogók! Ti, Merev-szemű Csók-kiáltozók! Ti, Hajnalbort-ivó |
| Aranysárga Bársonyirányok! Ti, Alkonyvért-ivó Pettyezett Toll-lámpa Magányok! |
| Ti, Fehér-mellsávos, feketebajszos, piroskalapú Hegedűs Cigányok! Ti Rózsaszín-lábú |
| Aranyharangálmok! Ti, Tűzliliom-torkú Citerafények! Ti Piros-porzós Fehér- |
| liliomtorkú Bekormozott Üvegharmonikák! Ti, Zöld Gordonkák! Ti, Citromsárga |
| Mélyhegedűk! Ti, Málnaszínű Brácsák! Ti, Billegő Ugráló Fekete Vászonorgonák! |
| Ti, Kukacevő Piros Pillanatok! Ti, Légyevő Eperszív-ámulatok! Ti, Tücsökevő |
| Skarlátgyöngy Szempillantások! Ti, Bíborlakk Borzas Énekfürt-Orgonavirágok! |
| Ti, Röpdöső Füstházikók! Ti, Mozart-szívü Szálló Pehelybimbók! Ti, Johann Sebastian |
| Bach-elődei Aranyvirághímzés Istenköpeny Bach-fugák, Passiók, Kantáták, Orgonaversenyek! |
| Madarak! Madarak! Madarak! Énekesek! Lombok közt, mezőkön, erdőkben, nádasokban, |
| bokrokban, fűben, búzában, kerítésen, ólomviasz-ágon, világhamvadás-tűzben énekelők! |
| Madarak! Ti, Sose-gyász Torkúak! Tollas Énekdicsőség Ünnepek! Szárnyas Lángtalan |
| Tüzek! Ünneplő Lángzománc-csokrok! Éneklő Páratűzbóbiták! Énekes Sárga Kürtversenyek! |
| Kristályszűz-Imák! Kék Harangszívverések! Piros Citerapengetések! Málnaszín |
| Hegedűhúrpattogások! Tüdővérszínű Furulyavirágzások! Májszínű Vaskolompok! |
| Rozsdaszínű Kristálykereplők. Gyomorvérzésszínű Drótszoborhattyú Üvegcsengők! |
| Enciánkék Mirigytrombiták! Gálickőkék Üdvözülés-hárfák! Hullaviola Pánsípok! |
| Kékítőbe-mártott Hegedűversenyek! Harangvirágkék Aranyreszelők! Tojássárgája- |
| sárga Bánatevők! Aranypikkelyes Piros Mirigyklarinétok! Zöldpelyhes Ólomoboák! |
| Madarak! Madarak! Madarak! Hajnali Ének-erők! Nappali Ének-erők! Alkonyi |
| Ének-erők! Madarak! Madarak! Madarak! Madarak: ne hagyjatok el engem! |
| Isten legszebb pillanatai: énekes madarak, szines Isten-pillanatok beszéljetek csak a szivemben! |
| Tavasz van, madarak, tavasz van hit-szavak, tavasz van, tavasz van, tavasz, |
| boldog selyemvarázs, sziromparázs-energiarobbanás, a körtefán a porzós |
| virágcsokrok, mint eleven golyóvá hasadt száztorkú könnyű fehér madarak ülnek. |
| Gyűrt a kerti levegő, gyűrt a kerti zöld, gyűrt a kerti ég, mint Hantai Simon |
| gyűrt zöld vásznai, a kihúzott gyűrések, mint Hantai Simon kihúzott gyűrt |
| vásznai, gyűrt a kerti levegő, gyűrt a kerti zöld, gyűrt a kerti levegőég, egymásra-halmozott |
| hosszú fehér és zöld háromszögek, redős, ráncos nyúlánk háromszöglevelek laza, |
| sűrű halmaza most a kerti levegő, a kerti zöld, a kerti ég, mint Hantai Simon |
| gyűrt vásznai, az előbb spárgával megcsomózva csomaggá fodrozottak, hogy |
| a világnagy vászon úgy lóg a plafonszögről vastag sárga pikkelyes spárga-lábainál |
| fölakasztva, mint egy óriás véres fehér denevér, zöld denevér, kék denevér, piros |
| denevér, sváblila denevér, mint egy spárgával hálósan átkötözött bíborsárga- |
| lilamárvány-paprikaarany disznósajt, füstölő-füstre akasztott piros, fodros |
| disznósajt, mint egy cérnára-akasztott sárga óriáshernyó, aminek zöld kaktusz-sivatag |
| a háta, homorú hasa meg tömpe fordított virágállatok, tengeri szekfűk páros |
| sora, törpe-pálmafatörzsű tengeri szekfűk kettős, bizsergő-talpú oszlopsora, mint |
| körmös orrszarvú-lábfejek, enyvszikla-körmű elefántlábvégek páros sorozata, |
| az a festékkel-megtöltött óriás vászonzacskó úgy lóg a plafonszögön a műteremben, |
| aranypikkelyes lábainál fölakasztva, mint egy vérző páva, vérző aranyfácán, |
| kínai aranyfácán, amit meglőttek aranyzománcpikkelybuborék bögyénél, |
| úgy lóg a vászonzacskó, mint egy óriás, csipkés, mirigyes, cafatos, kifordított tehéngyomor, |
| mint egy hatalmas, festékkel töltött gyomor lóg a vászonzacskó a műterem-mennyezetről, |
| a Világ Gyomra, Világbendő, Mama-gyomor, Mama-bendő, Világ-Mama-gyomor, |
| Világ-Mamabendő!, a Mama Gyomra, amiben ott a Világ, a Mama Gyomra, |
| amiben ott a Virágzó Világegyetem, ott lóg Hantai Simon fiú-szivében, az |
| Ötvenéves Szívben, a Negyvenötéves Szívben, a Hatvanéves Szívben, a Hatvankétéves |
| Szívben, a Mama-Gyomra, a Világegyetem-Mamagyomor, aztán a vászongyomrot |
| a festő leveszi a plafongerendaszögről, a műterem-istállószögről, sárga spárga- |
| lábainál levágja a Gyomrot, mint egy Világgal-töltött zsíros, füstös, zöldlila- |
| pirosarany disznósajtot, aztán a sárga spárga-masnival külön megcsomózott kis |
| zacskóhólyagok, külön-gyomrocskák gégeköteleit késsel nyisszantva gyorsan |
| elvágja, révületesen és elragadtatottan, mint varázsló a szív köteleit, vérző ércsomóit, |
| gyorsan elvágja, mint a fölakasztott kötelét a kislány, akinek lazán |
| lilán vállára hullt a halott, indigópapírkék halálarca fehér arcát csókolja, |
| hosszú barna haja hosszú barna hajával összekeveredik, a halott nyála az élő könnyével |
| összekeveredik, hattyúkék kezei, kékrigó lábai lengve lógnak, mint a gyászlobogó |
| bojtjai a múlandóság-rácson, s nehezebb a kis test, mint a világegyetem, aztán széthúzza a csomózással |
| külön hólyaggyomrocskákká gyűrt vásznat, a többszáz aprógyomrú vásznat |
| meteoritbecsapódás csillagrepedésűvé ráncigálja, s a széthúzva-szétterűlt világlepedő, |
| mint most a kerti zöld, mint most a kerti levegő, mint most a kerti ég, zöld háromszögek |
| és fehér háromszögek és sárga háromszögek, bíbor háromszögek és |
| lila háromszögek hosszú leveles halmaza egymást érintve, egymást keresztezve, egymást |
| metszve és fehér háromszögek és fehér hosszúkás háromszöglevelek, háromszög fehér |
| levélrepedések gyűrődéshalmaza és síkhalmaza, lapos kúpsikhalmaza és lapos |
| rombusz-sátor halmaza a vászon, fehér repedések, repedésvonalak, csorgások, |
| fehér vászonlevelek és vászongyökér-állomások, háromszögletű és többszögletű, |
| cikkcakkos és csipkés fehér levélavar-gyűrődések és tapadások, vékony zöld |
| szilánkok és vastag fehér szilánkok lapos rácshalmazata, tört, gyűrt, lemezes, eres, |
| vonalas lapos szövedék-szőnyegmintázata a Mindenség-vászon, mert így van ez, |
| „L’ Ecriture du Peintre”, „Espaces Lyriques”, „Pour Pierre Reverdy, Etudes”, |
| „Etudes pour un mur”, „Bilan et Problèmes du 1%”, „Le Pliage comme |
| Méthode, regard sur dix années”, bizony igy van ez: „I. Le mur, dits: |
| Manteaux de la Vierge (1960–1962), II. Suite-La porte, dits: Les |
| Catamurons (1963–1964), III. Suite-Maman! Maman!, dits: La Saucisse |
| (1964–1965), IV. Suite ou non: Les Meuns (1967),” bizony, így van ez, |
| gyűrt zöld gyémántok, gyűrt fehér gyémántok, gyűrt kék gyémántok, gyűrt piros gyémántok, |
| gyűrt lila gyémántok, gyűrt sárga gyémántok, szilánkok, törések, levelek, hasábok, |
| vonalak, ágak, rések, repedések, háromszögek, csipkelemezek, repedéslapok, robbanások, |
| élek, szögek, lapok, lemezek, gyűrődésgörbületek, lapos buborékhullámhajlatok, |
| bádogtörések, vászonpléh-horpadások, bemélyedések és kiszögesedések merev és puha |
| egydimenziós, kétdimenziós és háromdimenziós halmaza most a kerti zöld, a kerti levegő, |
| a kerti ég, az üres térbe vízszintesen és függőlegesen befelé tolódó gyűrődés- |
| ősiség, mint Hantai Simon gyűrt vásznai és vakít a fehér és szikrázik a kék |
| és mintha a zöld volna az üreg és a fehér a teli tér, mintha a gyűrt zöld volna |
| a ritka semmi és a repedezett, csipkés, gyűrt, csorgásos fehér a tömény növényi vér, |
| a fehér kúsza csipkerács a valami, s a csönd üregeibe gyűrt sűrű zöld, ami |
| nincs! Most a kert, mint Hantai Simon gyűrései, kihúzott gyűrés-vásznai, a nincs az ami |
| van, és ami van az a nincs, a zöld a fehérnek csipkés, szilánkos ürege csak, a fehér a |
| világ ébrentartó rácsa, besüllyedt a zöld a fehér ragyogásba, a zöld a látszat, a fehér a |
| valóság! S a fehér rácsban éneklő madarak, s a fehér rácson éneklő madarak! Feketerigók |
| a szilánkos fehéren, feketerigók a szilánkos, csipkés, repedezett fehérrács ősi |
| fényen. Feketerigók! Feketerigók! Feketerigók. Hallod-e Simon: rigózenémet? |
| Tudod-e, mitől félsz Barátom? S tudod-e, mitől félek én, s tudod-e mitől fél |
| az ember? Az új tavaszban? 1984-ben? Április 19-én? Tudod-e? Tudod-e? |
| Mert nem a természetes haláltól, ami testem része lesz majd, hisz ember vagyok, |
| testi halandó, biológiai-vegyi anyag szervezett szövedéke. És az a törvény, hogy |
| meghaljon az emberré módosult anyag, ez a halál nem |
| a félelem világtöredéke! És nem attól, ami itt lesz |
| e Földön, az ember után, az emberiség után, 50 millió év múlva! Az az újra-új |
| embernélküli állatcsoda-virágzás, az különös, gyönyörű, boldog, mámor-fauna! |
| Nem az az Akkori Tavasz! Nem az az Akkori Nyár! Az az akkori Állatvirágzás-Béke! |
| Most még két katicabogár. Két katicabogár mászik verspapíromon zörögve. |
| Mint egy bohóc két kifestett könnye. Csöpp fekete drótszandál-lábuk körmei kaparnak a papíron. |
| Mint csöndkoponya fekete felső fogsora apró fekete körmük a fehér verspapíron. |
| Fekete lábszárcsontú üvegcsizmák horogcsokor-bajuszai, mint pöttöm kék súrolókefék. |
| Az egyik katicabogár piros, kitinkönnycsepp testén fekete pontok. A másik katicabogár fekete, |
| kitinkönnycsepp testén piros pontok. Mászik a két ellentétes bohóckönnycsepp, a fekete |
| piros-pontozott, a piros fekete-pontozott, kapar a fehér papíron fekete körme. |
| Kis fekete-piros lakk zászlócska csápjaik fölfújva harmonikáznak, mint lampionok síron, |
| mint lampionok, amikbe gyertyát tett a gyermek, égő gyertyát, fekete sírkövön a papírlámpa. |
| Ki mondta, hogy ilyen legyen ez a hintapalinta? Hogy mi legyen a szín, milyen a minta? |
| Madarak foltja, sávja, nyakörve, kalapja, pettye, mellénye, gatyája, csíkja? |
| Ki gyűrte rácsos, rostos, repedéses, foltos, szilánkos, eres világvászonná szived, Barátom? |
| Mért fél a költő, hogy ha félni kell? Mért félti amit féltenie kell? Mért sír a világpusztuláson? |
| Csak a bolond szúrja ki szemét, csak a bolond vakítja meg magát, hogy ne lásson! |
| Csókold meg fekete szemeim Valóság! Mint a füst dől ki szememből, mint a füst: Fekete Látomásom! |
| Fekete Látomásom! Gyertek ide körém ti szivemben-gyökerező Három. Gyertek ide körém: |
| álljunk a Fekete Virágzáson. Gyertek ide körém: álljunk a Halhatatlan Gyászon. Álljunk |
| a Lila Átváltozás-Állomáson. Gyertek ide körém Bimbózó Szeműek, Gyermek-énekűek, Illatos |
| Hajúak, Csalogány-hitűek, Aranymálingó-léptűek, Sármány-szívverésüek! Gyertek ide körém. |
| Gyertek ide körém. Álljunk a Véres Nap Fekete Szempilláján, mint tar fák alkonyi ágain |
| az éjszakát váró néma madarak. Ez a nap nem a tegnapi nap, ez a nap nem a holnapi |
| nap, ez a nap az emberhalandóság fémgyűrű-arcú napja, ez a vacsora a mi megmaradásunk! |
| Gyertek, ne fázzunk, gyertek, vacsorázzunk. Megszegem a hosszú fehér kenyeret. Anyám még |
| hosszú lassú keresztet karcolt a kés hegyével a kenyér hátára, a kenyér hasára, hosszú lassú |
| keresztet a hosszú piros kenyér kopoltyús hátára, lisztes, kérges embertenyér-recézetű és |
| embertenyér bőrléces, bőrvonalas, bőrvályús, bőrmintázatú hasára, amely szőke volt és feketén |
| fehér, mint egy bekormozott, lisztbe-mártott, nehéz, vonaltérképes munkás-tenyér. Anyám |
| a kenyeret mellei közé fogta, úgy karéjozta szeletekre. A hosszú késsel, a hosszú kés |
| hegyével keresztet karcolt a kenyér hátára, a kenyér hasára, mielőtt fölvágta, mielőtt |
| szeletelni kezdte. Gyertek körém barkás csicsergő csillagaim. Vacsorázzunk. Eljött az |
| este. Ó, a hosszú piros kenyérhátak! Ő, a pirosra lakkozott, narancsvörösre zománcozott |
| kenyérhátak kopoltyúi! Ó, a piroscserép kenyérhátak fehér kopoltyúrései, rücskös piros |
| csipkehabkagylók! Ó, piros kenyerek fehér bélés-szárnyú narancssárga kopoltyúlemezei, |
| sült tésztahab-mirtuszkoszorú kopoltyúsávjai. Ó, a sárga-hónaljú, fehér szárnyhónaljú |
| piros kopoltyúk a kenyereken! A piros kenyerek piros kopoltyúi! Ó, lisztből-puffasztott, |
| tésztából dagasztott hosszú halak, a Megváltás Halai, pirospáncélos, fehér szivacshab- |
| csillagadós belsőszervű halak, kenyerek, mereven-kinyílt piroskopoltyús, fehér kopoltyú-hónalj |
| bélésű Piros Halak. Kenyerek! Kenyerek. A Megváltás Piros Halai! Kenyerek! Kenyerek. |
| Megmaradásunk Halcsillagai! Embervarázsunk Hal-Holnapjai! Illatos Reményhal-Édenek! |
| Csütörtök van. A vér és a könny napja. Csütörtök van. Gyertek, ne sírjunk ma! |
| Gyulladjon föl szemünkben a szalma. Szívünkben ne a nehézkín-gyűjtemény |
| luciferin világítson, mint a szentjánosbogár potroh-szívében, a hím, a nőstény zöld hideg fény, |
| de szívünkben az égő embercsontok, szívünkben az égő máglyacsontok. Gyulladjon föl |
| szemünkben a márvány-nemzője szivárvány, gyulladjon föl szemünkben a rücskök |
| gyűrődéshónalja reménypuha csütörtök, gyulladjon föl szemünkben minden petty, |
| pont, szeplő, folt, felhő, minden aranyesernyő, fekete kristályerdő, rézpikkelykoporsó! |
| Csütörtök van. A könny és a vér napja. Zöldcsíkosan, narancs-zebrasávosan elaludt |
| a szappan. Nem mosunk hajat ma. Gyertek körém. Ne fázzunk. Vacsorázzunk. Ne |
| fázzunk. A hitre vigyázzunk. Ahogy az űr-éj gyűjti fekete kötényébe csillagait, úgy én |
| a merengés gyűrt, redős, sötétzöld vászonkelyhébe csipogástok, csicsergéstek, csengőfényetek, |
| nevetéstek aranyforgács-lombjait, gyémántszempilla-lángjait, s a falon sárgálló lámpafényen |
| a péntek fekete körpecsétje, az ítélet fekete körpecsétje, mintha koromba- |
| mártott ujjhegyemtől recés, redős fekete pávatoll-pehely nőtt volna laposan a |
| sárga lakkpapíron. Rányomott kormos ujjhegyem ottmaradt árnyéka: bőrléces, kagylós, |
| eres, pihés fekete-fehér gömbölyű tollpehely. Szőrös korompihepajzs. Ajakredők |
| vonalas, hernyós csigatalpnyoma a megcsókolt indigópapíron. Fehér csókpihe. |
| Ó, a kenyér! Anyám hajnalban dagasztotta, a kék, fehérgyomrú zománcveidlingben |
| gyömöckölte, bokszolta, pofozta, fölemelte, visszavágta a tálba, gyúrta, ütötte, |
| sárga ujjai között fehér, foszló kenyértészta-úszóhártyák csuppogtak, feszűltek, |
| foszlottak, lobogtak, mintha keze kecskebéka pettyes hátsólába volna, mintha |
| keze liba sárga talpa volna, mintha keze kacsa arany-hártyacsillag talpa volna, |
| ujjai között nyúlós, foszló, elvékonyodó gyűrten rugózó tésztahártya, gyűrt, s kinyíló |
| fehér háromszög tésztahártyák, esernyővászon kenyérlebenyek, hártyás fehér vitorlák, kezei, |
| a sárga borostyánkő-bokrok, tésztás, tésztahártyás kezei, mint fehér csapongó denevérek, |
| mint albínó denevérek szálltak föl-le, ujjai közt fehér denevérhártya-vitorlákkal, |
| nagy cafatokban, csipkékben, szálakban, nyúlós lemezekben, tészta-agyarfogakban, |
| tészta-jégcsapokban, csipkés levelekben és lapokban lógott le szálazva kezéről |
| a zománctálba a tészta, vizet öntött hozzá, lisztet öntött hozzá, gyömködte, bokszolta, |
| öklével lukasztotta, dagasztotta, aztán a hosszú, csipkefonadék-körszemöldökű |
| barna vesszőkosárba kékkockás fehér vászonkendőt tett, kékkockás fehér |
| vászonkendőt keresztcsipke-alakban, mint amikor kockás papírból játszó |
| gyerek vág ki ollóval kereszt-alakú négy-háromszög csillagot, |
| s azt a csöpp babakosárba teszi babapelenkának, beszórta a kockás vászonkendőt, behintette |
| vastag fehér liszttel, ujjaiba csippentve a lisztet, ujjaiból fátylazva a lisztet, mintha |
| darát szórna a tyúkoknak, kukoricadarát a csibéknek, a rózsaszín-lábú pehelycsillagoknak, |
| a csipogó sárgalábú fénynek, mint amikor Isten csillagot vet, s kötényéből a csillagot szórja, |
| hint galaxist, szupergalaxis-függvényt, hint gyémántpor-pávafarokfátylat, hint a |
| képzeletben, mítoszban, mesében, aztán anyám hal-alakú hengert formázott a petróleumlámpa |
| sárga büdösében a kenyértésztából, úgy tette két kézzel a kosárba, mint az újszülöttet a |
| pólyába, két tenyerét a tészta-hal alá csúsztatva, mint újszülött segge, nyaka alá, s |
| lágyan a kosár-pólyába helyezte a meztelen újszülöttet, jobb mutatóujja kis bögyével köldököt szúrt |
| a nagy kenyér-halba, kemény pici fehér lisztes üstöt, azután a Friss Újság széléből |
| nagyollóval papírtéglát vágott, s rágörnyedve a konyhaasztalra, ráírta a kis |
| papírtéglára, megnyálazott tintaceruzával, sötétlila tintaceruzaheggyel, sötétlila |
| nyálas ceruzával: Juhász Ferenc. Tópart ucca 2. S nyelve közepén nagy lila csík |
| volt, mint egy málnaszínű hal lila gerince, bíborhal lila oldalvonala, piros lepényhal lila gerincsávja,
bíbor |
| meztelencsiga lila párataréja, s alsóajkán szőrös foszló lila festékpötty, lila |
| tintaceruzarúzs a sűrű szájredőkön, s pici szája, mint szeplős varangyhát, mint |
| egy elvarázsolt tündér békabőre, mintha száját kirúzsozta volna, pedig száját sohasem |
| rúzsozta. Ajakbőre, mint szeplős varangyhát, békává varázsolt asszony hátabőre: |
| lilaszeplős, lila-májfoltos, lilapettyes, lila békaszirmos. Aztán a négyhegyű kendőkeresztet |
| a kenyéren összehajtogatta, ahogy papírhajót hajtogatunk a gyereknek, de előbb a |
| proletár-névjegyet a kenyér köldöke fölé ragasztotta, az újságpapír-tintaceruza- |
| névjegyet. A kenyér hengeres fehér pocakjára. A kenyér pikkelytelen albínó hal-oldalára. |
| S vittem hónom alatt én a pékhez. S hoztam hónom alatt, kisütve a péktől. |
| Forró volt a kenyér, mint egy lámpa. Forró volt, mint egy égő petróleumlámpa. Gőzölgött |
| a nehéz hóesésben. Futottam a nehéz hóesésben. Futottam haza a friss kenyérrel. |
| Csütörtök van. Már csütörtök éjjel. Gyertek ide: éljünk a kenyérrel. Gyertek ide, |
| ha már nem alusztok. Gyertek ide, én azt a varangyot lilaszeplős hátán megcsókoltam, |
| lilaszeplős fénylő varangyhátát, lilaszeplős izzadt hátabőrét, lilaszeplős szíve hártyaingét, |
| lilaszeplős szíve békabőrét, lila-májfoltos varangyemlőit szájammal csókoltam, |
| csókommal a lila-szeplős kis varangyot asszonnyá visszavarázsoltam, fiúcsókommal |
| újra anyámmá, mert varanggyá volt bizony átkozva, varanggyá az a csőlátó asszony! |
| S csókomtól az asszony visszavedlett, visszavedlett asszonnyá az asszony, visszavedlett varangyból |
| emberré, visszavedlett varangyból asszonnyá, s ott feküdt a varangybőr a földön, mint lenyúzott |
| varangy könnyes bőre, ott a konyhakövön kiterítve, mint ledobott festékfoltos köpeny, mint |
| cafatos, cafrangos, mirigyes, rücskös, zöld üvegmohakendő, sárga fénylő hártyákkal bélelve, |
| a hártyákban erek páfránylombja, arany zsírpántok, arany zsírpontok a feszes hártyalángban, |
| s az orrlikak helyén két csönd-tojás, a száj helyén nagy üresség-sarló, a szemgolyók helyén |
| két véres luk, a lábak, a kezek bőre mint a késsel-fölhasított kesztyű, csizma, s a kloáka |
| meg a kettős szemhéj: lilaszeplős bőrgyűrődés-rózsák, s amikor a bőrt megfordítottam: olyan |
| volt az, mint a párduc bőre: foltos, pettyes, zöld, szürke és sárga, könnyes, nyirkos, mint |
| törpe mohával, sóhaj-zuzmóval hideg erdei szikla. Csókommal megváltottam anyámat! |
| Mert varanggyá átkozta a bánat, kis varanggyá az a nagy szegénység. Kis szeplős |
| varanggyá az a nagy betegség. Nem is tudta, akit szül: Megváltó. Akit szül: a |
| Megváltó Reménység! Nem is tudta: akit jajgatva szült: az fogja őt csókkal megváltani. |
| Megváltani csókkal és énekkel. Megváltani fiú-szerelemmel. Megváltani nem-áruló csókkal. |
| Mert nem Judás-csók énekes csókja. Nem az árulás csókja a csókja! Csütörtök |
| van. Gyertek, vacsorázzunk. Csütörtök van. Virrasszunk. Ne fázzunk. A csütörtök: |
| vér, húgy, kés és könnyek! Csütörtökön az árulók jönnek. Csütörtökön tűz ömlik |
| az égből. Csütörtökön virág nő az éjből! Csütörtökön harang szól a földben. |
| Csütörtökön angyal röpköd zölden. Csütörtökön foszfort szül az árnyék. |
| Csütörtökön epét sír a gyík-nép. Csütörtökön a nyúl rókát ellik. Csütörtökön |
| az űr gyíkként vedlik. S a virrasztó éjszakát benőve, pikkelyes gyémánthártya |
| száját kitátva lóg fölöttünk fölfújt kezeslábas fénypikkelyiszony-ruhája, |
| úgy lóg a Tejút az űr csönd-ágain, mint széltől-fölfújt fehér ing a fekete faágon, mint |
| szappanbuborék sárga szalmaszálon, mint úton-szétlapított varangyosbéka belei testéből holdfehéren, |
| mint a gond ágán a szégyen, mint egy akasztott a háború-hóesésben, mint harmat a fényen, |
| mint egy világnagy fölfújt hártyafény-krokodílus, hártyakesztyűkezeiben, lángoló |
| hártyakesztyű-lábcsizmáiban, szétrepedt, hegyes, taréjfűrész-farokzsákjában, |
| dülledt hártyagolyószemű szétrepedt fényhártya-őszacskó koponyautánzatában |
| süvít a kozmosz-idő, mint kéményben a szél, mint fölfújt száraz angyalbelekben |
| a túlvilág. Ó, csillagszögekre akasztott fölfújt száraz eres angyalbelek! Ó, csillagszögek |
| fölfújt eres hártyacsokrai: angyalbelek! Ó, Csütörtök, miattad már nem rettegek! |
| Halott szivedre nem térdepelek, mint halott kék dülledt kocsonyahólyag szemére fekete |
| térdeivel a légy, nem imádkozok büdös halott szivedben, mint pupillátlan dülledt tengerkék |
| kocsonyahólyag-hullaszemen a légy, ahogy ott áll a zöldzománc szőrös koporsómadár, szemei |
| dülledt piros ikracsomó-golyók, s két zöld mellénylábát, ingpáncéllábát imádkozva összedörzsöli, |
| mint gyerek ha kezet mos, favágó piros kezeit a fagyban, Harpagon a Molière-darabban, |
| s úgy imádkozik, mint temetés után a pap, kártyás ha nyert, tolvaj, ha lopni sikerült, |
| s négy zöld zománcsöprű-lába visszatükröződik a kék kocsonyaragyogásban, s potroh-tökei, |
| mint tóban-álló bivalybika teste, zöld kilátó-állványzat zöld oszlopai, zöld zsalugáterszobája. |
| A függő ember, ha keresztként szétfeszítve áll, vagy szétfeszítetten lógva ül kis keresztfa- |
| sámlin, mert segge alatt vízszintes deszkalap-ülőke: az a kereszten-függő gyászparázs |
| az Eleven Elmeszesedés, Eleven Elcsontosodás, az a fára-szögezett Reuma, Podagra, Isiász, Csúz, |
| Görvélykór, Üszög, Köszvény, a keresztre-feszített Morbus Bechterew, Polyarthritis chronica |
| progressiva, Arthritis gonococcica, Arthritis urica, a függő ember, ha keresztként szétfeszítve áll: |
| ő a Megcsomózott Fájdalom, a fölkunkorodó, előredülledő, megcsavart, szétlazúlt, húsvonító Szabály! |
| Csontjai meggyűrődnek, csontjai szétlazúlnak, csontjai megrepedeznek, széthúzódnak térdcsontjai, |
| csigolyái, mint a széthúzott órarugók, mint a széthúzott drótspirálok, papírcső-teleszkóp- |
| porcelánok. És mindene csomós és mindene feszűl és mindene ég és mindene csikorog és mindene |
| ráng és mindene görcs és mindene kő és mindene beszívódás, kidudorodás, homály, apály, |
| lapály! És mint a kővásznak, kő-gézek, kőlapok, kő-szalagok, kőgyűrűk, kőcsomók, kőgolyók: |
| a test izmai! A fej izmai! A Musculi capitis! A Musculus occipitofrontalis (venter frontalis), |
| a Platysma, a Pars orbitalis, Pars palpebralis, a Musculus orbicularis oris (pars marginalis), |
| és a Musculus Sternocleido-mastoideus, meg a többi fejizom és nyakizom, és a Musculus |
| Thoracis, mint a vizenyővel átitatott csikorgó száraz lángoló kő, az M. trapezius, az M. deltoideus, |
| az M. pectoralis major (pars sternocostalis), meg a M. biceps brachii (caput longum), meg az |
| M. biceps brachii (caput breve), meg az M. obl. ext. abdominis, meg a Musculi Serratus |
| Anterior, meg az M. rectus abdominis, s a Musculi Abdominis többi része, s lejjebb a férfi |
| duzzadt virágegésze izmai, a Canalis inguinalis izmai, a Funiculus spermaticus, a Lig. fundiforme |
| penis, az M. obl. int. Abdominis, meg a Lig. reflexum, s a combcsatorna izmai, a hasüreg izmai, |
| a Hiatus Subinguinalis, a hererázó izom: a M. cremaster, a medence izmai, a rekeszizmok, s a hát
felületes izmai, és az M, gluteus |
| maximus, s a hát mélyizmai, s a tarkó alatti izmok, a mellkasbemenet izmai, s a hónaljárok bőnyéi, |
| s a felső végtagok felületes bőnyéi, s a lapocka és a felkar hajlító izomzata, (felső réteg, középső réteg, |
| mélyréteg), s a Hiatus Axillaris, s a Musculi Dorsales Scapulae et Musculus Triceps Brachii, |
| s az alkar felületes hajlítóizmai, s az alkar mély hajlító izmai, s az alkar felületes feszítőizmai, s az |
| alkar mély feszítőizmai, s a kéz, a tenyér inai, izmai, a Thenar, a kézhát izmai, s a kéz háti csontközi |
| izmai, s a kéztő és tenyér inhüvelyei és a kézhát inhüvelyei, s minden, ami a köldöktől (Umbilicus) és
a |
| hasvonaltól (Linea alba) s a pénisztől, heréktől, herezacskótól lefele lóg, a far, a comb, a térd, |
| a lábszár, a láb, a lábfej, a lábujjak, a talp, a boka izmai, az M. gluteus maximus, a nagy |
| farizom, a sonkák, kötegek, golyók, az M. biceps femoris, az M. gluteus medius, az M. gluteus
minimus, |
| az M. biceps femoris, meg az is, meg ez is, a farizmok, a csípőizület izmai, a forgató izmok, a comb |
| hajlító izmai, a combpólya, a comb feszítő és közelítő izmai, a lábszár felületes hajlító izmai, |
| meg a mély bőnyék, mély hajlítók, az M. flexor digitorum longus, az M. flexor hallucis longus, |
| meg a feszítő izmok, szárkapcsi izmok, meg a lábhát inai és izmai, meg a láb bőnyéje, meg a talp |
| felületes izmai, meg a Musculi Plantae Profundi, s a Vaginae Tendinum Musculorum |
| Flexorum et Extensorum Pedis, a Vaginae Tendinum Musculorum Peroneorum et Extensorum. |
| Ó, ez a hörgő, rángó, nyálazó, bevizelő, bekakáló, ejakuláló, könnyező, verejtékező, csomós, |
| golyós, dúdoros, kocsonyás, nedves, száraz, okádó, vonagló, csikorgó, vicsorgó Görcs-Összesség! |
| Ó, ez a keresztre-feszített hímvesszőtaknyos Eleven Szűzesség! Ó, ez a hajdani véres |
| csütörtökesték jövőből múltra-hulló kereszt-alakú Üvöltő Péntek-Árnya! |
| Ó, ez a Görcsben-rángó függő Szelíd Emberlárma! Ó, ez a Csillag Vérkereszten! A Kozmosz |
| fekete tüdejére habos, puha, málnaszínű vérből írt kereszt, rászögezett Aranyhattyú-csillag. |
| Ó, az Aranyhattyúcsillag csütörtök-éji hattyúsírás-éneke! Ó, Szenvedések |
| Emberlakhelye! Fájsz, mint a költő teste fáj, ha egy évig írta versét. Fájsz, mint az öröklét! |
| Fájsz, mint a hűtlenség, ami csak embernek fájhat, ha kínjában a hűség rágja öklét! |
| Mert nem hűtlen a növény, a hűtlenséget nem tudja a virág, sorsával hűtlen nem lehet az állat. |
| Mért lett hűtlen az ember önmagához, mért lett hűtlen az ember Kozmoszához? Miért vak? |
| Fekete Látomásom! A bolygó-gyilkos ember hova fut majd, ha ideje jön a Mindenség
Rózsa-repedésnek? |
| Ha évmilliókig hó hull majd az éjből. Aztán megáll a hó, a gyászfüggöny elpárolog, kinyílik újra |
| az aranyablak. De ember se lesz már, embercsont se lesz. Nem szül asszony örömöt: szenvedésnek. |
| Mert az Emberiségnek halála is halott már! S halál nem szül halált a halhatatlan halálnak. |
| Csak állatvirágzás lesz, gyönyörű, gyönyörű: az ember után! Talán ötvenmillió év múlva! |
| Ötvenmillió év múlva? Csütörtök van. Csütörtök este van. Csütörtök van újra! Csütörtök. |
| A csönd bagolyszemei virágzanak. Virágzik a bagolyszemű csönd. Ó, bagolyszemű gyerekkor! |
| Ó, bagolyszemű bánat! Bagolyszemű halál néz utánad messzecsörtető zöld gyerekkorom. |
| Aranybagoly ül a Hold-koponyán. Pislog az aranybagoly bíbor bikaszívre állított sárga |
| emberkoponyán. Izzó zöld gyémántot pislog az aranyforgács-szív kék emberszemhéja, |
| fehér emberszempillája. Ez a Zöld Gyémánttűz Bagolyéjszakája! Ez az Aranyforgács-szív |
| Zöld Késütése! Ez a Zöld Bagolyszemásítások Csütörtökéjszakája! Csütörtök este |
| van. Csütörtök van újra. Gyertek, vacsorázzunk. Ami holnap jön, a péntek, az a nap, az |
| a nap, az a nap: a Miértek Fekete Virága! Ami holnap jön, a Péntek! Az a Függés |
| Homálya! Ami holnap jön, a Péntek! Az a Halál Nappali Éjszakája! Ami holnap jön, a Péntek. |
| Nem szabad felejteni! Nem lehet felejteni! Bűn: felejteni! Irgalmatlanság: felejteni! A |
| szégyen szomorú szárnya: felejteni! A gőg dagálya! És ne legyen utolsó vacsoránk ez a mai, |
| ez a csütörtöki! Ne legyen Utolsó Vacsoránk! Gyertek, terítve az asztal: Gazdag Áhitattal, |
| Fehér Hódolattal. Kenyér, hús, gyümölcs, víz, bor az asztalon, tányérok, poharak, |
| evőeszközök. Százszorszépek a csillagok között. A gyufásdobozban gyufa van, pirosfejű, |
| a barna vizslafejes sárgarézfödelű üvegdobozban: cigaretta. A bronzvázában piros |
| tulipánok. És nem lesz holnap a sakál-alakú belsőrészt-őrző korsókehelyben, a tuamutefben, |
| a Halott szíve, tüdőburka, tüdeje, veséi, gyomra, mája, belei, heréi, agyvelője. |
| Nem lesz a Holnap-Halál belső szerveinek, lágy részeinek fekete sakálkorsó őre. |
| Ez a Péntek a Csütörtök Virrasztó Szivére dől kereszt-alakban, mint fehér |
| ablakkereszt fekete árnyéka a könyves-szoba falon, a Péntek aranyjele a |
| Csütörtök-ámulaton. S a csütörtök szívében orálisan a péntek pénisze, heréje. |
| A csütörtök szájában a péntek orális szerelme, a péntek virágkegyelme a csütörtök szivében. |
| A halott pénisze, heréi orálisan az Eleven Ütésbe petézve. Ó, emberszív-zabáló |
| pénisz-nyüvek, herezacskóból kitóduló lárvák! A halál ondószálai, spermaszálai, a halál |
| ondófolyadéka, spermanyála, szív-evő életkukacai! Amik a szív belsejét megeszik, |
| fölfalják az emberszív húsát, mint légylárvák a sáskapotroh belsejét, mint légylárvák |
| a sáskapotroh belső szerveit, a sáskagyomrot, a sáskaszivet, sáskatracheát, sáskabeleket, |
| sáskamirigyeket, sáskahártyákat, mint a varangyosbékaevő légy nyüvei a varangy |
| testét megeszik, egész a varangybőrig megeszik, hogy az emberszív, hogy a varangytest, |
| mint a kígyóhajú női szörnyeteg, a Gorgó, ficánkoló fürtökben, csomókban és kévékben |
| áll ki a szívbőrből, békabőrből a sárga gennyfonálrózsa-lárva, s ha Gorgót látsz, |
| kővé dermedsz azonnal! Ha látod tekergő kígyóhaját! Csütörtök van. Sorsunk mit ér a
gyűlölet-haszonnal? |
| Gyertek ide körém, vacsorázzunk! Egyetek húst, igyatok tejet. Mártogassátok forró |
| vérembe a kenyeret. Mártogassatok, törölgessétek könnyű kicsi kézzel. Könnyű kicsi |
| kezetek tenyeremben, mint pici kamilla, pici százszorszép, többszarvú apró |
| csigabiga, a piros redővonalakra hullt körtefaszirom. Mártogassátok fehér |
| tányérom piros levét, szivacsos könnyű kenyérdarabokkal, majd-asszonyivá |
| növő csöpp kezetek a pénteki vért csókolgatja vacsorámból, a csütörtökre-hulló |
| péntek szívsebéből, mártogassátok a vért a szivemből könnyű kezecskékkel, kis kenyér-darabkákkal |
| szivem piros könnyét, s ott fekszik majd az Asszony ölében az Öröklét véresen, sebzetten, halottan, |
| meztelenűl és hanyatt, aki már ma halott, s mégiscsak holnap fog meghalni, aki csak holnap |
| fog meghalni, pedig már ma halott, mint minden halandó, az Asszony |
| ül a földön, a világon terül szét kék redőruhája, fiát úgy fogja, mintha |
| szoptatni akarná, fiát úgy fogja, mint hajdan szoptatáskor, jobb karjában a márvány sárga |
| fiú-fej, kékredős ölében a fiú fargolyói, véres kendővel letakarva a fiú pénisze, |
| herezacskója, a fiú karjai, lábai a földre lelógnak, mintha egy óriás sárga szalamandragyíkot |
| fektetne ölében hanyatt, mintha egy óriás sárga varánuszgyíkot akarna megszoptatni, |
| s az ott feküdne hanyatt az ölében, nagy keze-körmei, nagy lába-körmei, mint |
| hosszú görbe zöld kampós krokodíluskarmok, Sárga Márvány-Szalamandra, Sárga |
| Márvány-Leguán, Sárga Márvány-Varánusz, Sárga Márvány-Tarajosgőte, azt mondják: |
| hüllő, azt mondják: kétéltű, azt mondják: Jézus, csütörtök van, gyertek, vacsorázzunk, |
| a homály vas-szögei az árnyunk, s a vastag nehéz szögekre várnak a lábak, kezek, |
| tenyerek, lábfejek. Ó, Szögek! Szögek! Szögek! Szögek! Szögek! Szögek! Szögek! |
| Az Itélet Szögei! A Gyűlölet Szögei! A Megbánás Szögei! A Kárhozat Szögei! |
| A Lehetetlen Szögei! Az Elmondás Szögei! A Bíborkék Szögei! A Virradás Szögei! |
| A Holnap Szögei! A Péntek Szögei! Csütörtök van. Csütörtök van újra. Ne legyen ez az Utolsó |
| Vacsoránk! Ne legyen ez a Gyötrelemvirrasztás Csütörtökéjszakája! Ne legyen ez a Hulló |
| Péntek Jövőidő-Árnya! Ez a csütörtök. Ne legyen ez az Utolsó Éjszakánk! Ne legyen ez az |
| Emberiség Utolsó Csütörtökéjszakája! Ne legyen holnaptalan-csütörtök, ez a mai! Ne |
| legyen holnaptalan éj mai csütörtök-éjszakánk! Ne legyen nem-virradat péntek! Ne |
| legyen közös vacsoránk holnaptalan. Ne legyen halál, ne legyen halál, hajnali tűzrohadás, |
| hajnali halálmagömlés, hajnali hullavirradás, ibolyaviola-violaibolya tébolytársulás, |
| Fekete Megvilágosodás, száraz fekete szélözön, párolgás-lángözön, dübörgő Sátánköröm-kopogás, |
| csönd-virágállatok bizsergő hólyagfürt-koszorú lámpamagánya. Volt már halál |
| és lesz még halál, lesz még halál, volt már halál, de csak úgy, ahogy lennie kell, úgy legyen, |
| ne legyen ez a mi Végső Halálunk! Jobb ha mosolygunk, hazatalálunk, egyszerűen! |
| Ahogy az embernek kell meghalnia szépen, mert ez is a dolga, a halál, az emberi, úgy legyen! |
| Csütörtök van. Gyertek, vacsorázzunk. Ölembe ülhetsz Anna, ölembe ülhetsz Eszter. |
| De csak ha lefekszel. Vacsora után. Ha megigéred. S nem jön Boszorkány, Tündér, |
| Vasorrú Bába, Lábasfejű Szépiaszörny, csillagok közt járkáló, nyávogó Fekete Macska. |
| Madárarcú Kecskebak-Őszapó, Lepkemanó, Katicabogár-Kos, Égő Dunyha, |
| Lángoló Vánkos, nem jönnek a Lények és a Férgek, Aranykoronás Varangykirályok |
| nem ülnek lucskosan szivedre, mint embervérbe-mártott vattacsomó, Szitakötőmajom |
| nem ül szemedre, alvó szempilládra Harkály-Mandrill, Rózsapirók-Pávián. |
| Csütörtök van. Az Itélet Tavasza? Álmélkodhatsz az ember fián. Hullaszállító |
| bádogkoporsó-éjszaka. Csütörtök volt. Hullaviola hullamagány. Aranyfényű kis |
| viaszbaba volt az a csütörtök este. Száraz lakkfényű lila porcelánbaba volt az a |
| bíborárnyékú csütőrtökéjszaka. Sírt a fekete puli rózsafához kötve. Nagy könnyei |
| csillagok a holdfényben. Asszonyholttesttel-zörgő bádogkoporsó-lobogás, fémcsónak-lebegés |
| a lépcsőház lámpafényben. Csütörtök van, gyertek, ne játsszunk, csütörtök van, gyertek: |
| vacsorázzunk. Anyám úgy adott nekünk zsíroskenyeret, hogy vágott a kenyérből |
| egy vastag szeletet, rákente a zsírt, aztán a zsírt késéllel feszesen lekaparta a |
| kenyérről, mint disznóöléskor a hájat, zsiradékot, sárgafehér fodros, forgácsos nyers |
| zsiradékcsipkét az asztalra-fektetett kimosott disznóbélről, ahogy az eres hártyáról |
| késsel kaparta. Még össze is nyomta a kenyeret gyorsan, a barnapatkós fehér szivacskaréjt, |
| ahogy összepréseli galaxisait az éj, hogy a tömött szivacslukakból a zsírkukacok |
| pálcásan, hurkásan buggyanva kimásztak, s azt is lekaparta, a kenyér fehér |
| szivacslukaiból kigyűrődve fölbugyogó disznózsír-csigabigaszemeket, az apró fehér |
| zsírcsöcsöket, a zsír fehér hengeres csigaszem-tornyait, mert olyan volt akkor az a zsíroskenyér, |
| mintha egy lapos lángosalakú csigafejnek kétszáz bimbós csőtornyú csigaszeme |
| lenne, kétszáz kitolt-csigaszemű nyálkás csiga volt az a kenyérszelet! S azt is |
| lekaparta késsel, a puha szivacsüregekből kinőtt kétszáz csigaszemet, a fénylő |
| csigaszem-erdőt. S mikor már a kenyeret szárazra kaparta, s csak itt-ott volt |
| a lukakban, likacsokban zsírhártya, zsírpetty, zsírpont, piciny zsírtömés, horpadt zsírdugó, |
| mintha lukas, üreges, barlangos, szivacsos fogak lennének betömve fénylő fehér zománccal, |
| s a kenyérszelet, mint kétszáz-köldökű parafaszivacs-lobogó fénylett mereven: |
| megsózta, odaadta. Így ettem én a zsíroskenyeret! De nem így a szilvalekvároskenyeret, |
| baracklekvároskenyeret, ribizlilekvároskenyeret, mézeskenyeret, tejfölöskenyeret, |
| cukros-kenyeret! Vagy amit titokban, gyorsan a pörkölt híg levébe mártogattam, |
| s folyt le államon s ujjaimon a híg vizes paprikás zsír, mintha anyám mosásban |
| fölrepedt ujjai véreznének, mintha láztól-kirepedt ajkaim hártyavályúi vérzenének! |
| S a lekvárbőr lila hártyaszilánkjai fogamon, a tejföl pelyhes csibesegg-bajszomon, |
| s a szájbőrre, ínyre, bajúszpihére, a nyelv klitorisz-ünnepére ragadt kristálycukor |
| szemcséi, rögei, csillagai! Csütörtök van. Gyertek, vacsorázzunk. Holnap a halál jön? |
| A Másik Állapot jön holnap? Odakint a kutyák csaholnak. Ki járkál az utcán? |
| Miféle csontváz? Miféle angyal? Miféle bűnös? Miféle áruló? Miféle rettegő? Miféle hírhozó? |
| A függő ember, ha keresztként szétfeszítve áll, vagy keresztként lógva ül függőlegesen a |
| fakereszten: mint egy megcsavart, kinyújtott, szétfeszített csontvázas kocsonyagyökérgubanc, |
| mint egy keresztre-kötözött csalánzós-csápos virágállat, mint egy taknyosan, nyálasan |
| fára-száradó állattakonyrózsa-állatvirág, húsban-szétrepedezett, húsban-széthasadozott |
| csontok, elfolyó kocsonyák, üveges nedvek, sűrű iszamos gyulladt pépek, püffedt, fürtös, golyós |
| nyirokérhálórácsok, tüzes csonttöltelékek, izzó száraz mirigyfürtlepedékek, enyvek, iszapok, savók, |
| enyves büdös szalagok, fölkunkorodó összecsavart pántok, eleven parázsló deszkahasábok, görcsök, |
| göbök, csomók, golyók, dúdorok, horpadások és dagadások, kőrostok, belső tűz-uszonyok, |
| égő belső drótrácskerítések, szakadt fonalak, szaggatott vonalak Begyűrődés-Kifeszülése! |
| A Függő Ember savó, zselatin, zselé, ászpik, gyök, izületi folyadék, porc, húgy, velő, bélsár, könny, |
| ondótejföl, neuronfüggöny-idegrács, savós vér, vérsavó, tüdőnyál Zagyva Szines Képlet-Üledéke, |
| kifeszűlt csontváza elcsavarva a szakadó húsban, mint csigamenetesen összegyűrt |
| dróthálószobor gipsz-szobor váz, mint agyagszobor spirálisan gyűrve összetekert drótcsontváza! |
| Erei szétdurrannak testében, a bőrén, mint lángba-dobott fölfúvódó |
| hólyagos bogarak, mint tűzbe-dobott levelibékák, akik emberszemű zöld |
| selyemlabdává fújódnak föl a hő csöveitől, parázs-nemzés asszony- |
| terhességben, erei mint a kukacok, férgek, giliszták, kék kukacok, |
| piros férgek, lila giliszták, zöld hernyók teste izzadt dúdoros, görcsös, csomós bőrére |
| kimásznak, testén homlokától talpáig százezer piros féreg mászik, bőrére-kidurrant vérző |
| erei. És mindene a test, a törzs legalsó részeibe száll, a ziháló tüdők, a megdagadt máj, |
| a püffedt húgyköves vesék, a légynyüves szív, az angyalfűrészelte szív, a kutya- |
| marcangolta szív, az Ájtatos Manó-harapdálta szív, a rák-reszelte szív, az Imádkozó |
| sáska tőrfésű fogókarjai közé harapott szív, mert szívét arany kézifűrésszel angyal |
| fürészeli, veszett kutya marja, gyomra, belei leszállnak, leszállnak a herezacskóba, |
| s herezacskója mint egy ólom-Földgolyó a földig lóg térdei, lábszárai fölött. |
| Légylárvás szive, mint egy emberszívalakú óriás, élő fehér cérnával összegyúrt ürülékgombóc, |
| tüdeje szortyogó vaslombok zsibongó énekesmadár-szövedéke. Pupillátlan szemei |
| dülledten kiállnak arcából, a szőrös, csöpögő hullaenyv-tálból, mint pupillátlan nagy kék |
| kocsonyahólyagok, mint dülledt kék légyszemek, a kék gálickő-ikragolyórózsák. |
| A Világ Infarktusa Ő, a Fulladva Csomósan Gubancosan Függve Csavarodó, Összevissza- |
| Tekeredő, a lábujjaiban, a lábfejeiben fekete, lábszáraiban, térdeiben lila, a combjaiban indigókék, az |
| ágyékában hullazöld, a törzsében borostyánsárga, aranysárga, citromsárga, nárciszsárga, |
| zsidócsillagsárga, a mellein málnakék, a nyakában rózsaszínkék, az arcában márványos zöldfehér, a |
| homlokában narancslazúr, a füleiben lépviasz, a karjaiban gyertyavérfehér, a |
| kezeiben sárga citromlepke, az ujjaiban zöld káposztalepke világoszöld bunkócsápja. |
| Kristály és olaj és fű és moha és fém és deszkaforgács és pamut és kő és láz és száradás |
| Szétfeszített Zagyva Keveréke. Az Érgörcs Ő, a Kiszáradás, a Fulladás, az Érszakadás. |
| Segglikából híg sárga ürülék folyik a fára, hátsó combjaira, és erekciója van eres |
| vesszőjének és egyszerre vizel és spermát lövell. S szemei szárazok, mint a legyek szemei, |
| mint a méhek szemei, mint a darazsak szemei, mint az aranybögöly szemei. |
| Függőlegesen hullámosan vonaglik, mint egy keresztre kötözött gyík, összegyűrődik, föltűrődik,
föltúródik, |
| fölgyűrődik, föltorlódik, horpadt hasa mellkasába szívódik, a vér alászáll teste alsó részeibe, |
| mint a halottnak, Ő a Függő Feszülés, a Szomjúság, a Szomjhalál, a Statikai Keringési Zavar. |
| Mintha kifeszítve óriás pikkelyes gyíkot szögeztek volna függve hanyatt a keresztre! Zöldet! |
| Hullámzik, vonaglik, hánytorog, függve tekeredik, függve támolyog. Sárga hasa, fehér gyűrt tokája |
| dúdorok, verejtékpikkely-horpadás lapok és gömblapok, tarajosan kikagylósodó pikkelysávok, |
| pikkelyszalagok, pikkelygyűrődések rángó, vonagló halmazháborúsága, vállig, hónaljig érő |
| pikkelykesztyűje, tökéig-érő lábkesztyűs pikkelygatyája gyűrten, csavartan lobog és lotyog |
| karja-húsán és lába-húsán, hónaljgödreiben, fasztalan ágyéka gyűrt pikkelyharmonika, |
| s mint zöld húspikkelygombóc kövirózsa dülledt aranyércsomós kloákája. Hosszúkás |
| háromszögkúpfeje mint egy fordított kinyitott fogsoros pikkelyesernyő, zöld mohával benőtt |
| szelvényes imádkozó sáskapotroh, nyelve kiálló zöld kard, a sáska potrohának kardbajusz-tojócsöve. |
| Szemei fáradt Krisztus-szemek, szemei véreres dülledt emberszemek. Szemei merev |
| sasszemek, keselyűszemek, héjaszemek, karvalyszemek, sólyomszemek, ölyvszemek! Szemei! |
| Gyűrődik, vonaglik, ellottyad, kifeszűl, kidülled, behorpad. Mintha egy ólomgyász krokodíl, zöld |
| kristálynász aligátor, dögparázs kajmán, ónvirradás varánusz, sorshervadás leguán, létpalás |
| szalamandra, kocsonyaóriás pettyes-gőte lenne nagy ács-szögekkel keresztre szögezve. |
| És térdepelve körötte a földön és szivárványkoszorúban függve körötte a kékfekete levegőben |
| imádkozó, éneklő madárszárnyú angyalok: Harkályszárnyú Angyal, Rózsapirókszárnyú Angyal, |
| Sárgarigószárnyú Angyal, Őszapószárnyú Angyal, Kékcinkeszárnyú Angyal, Sármányszárnyú Angyal, |
| Aranymálinkószárnyú Angyal, Zöldzsályaszárnyú Angyal, Kékvarjúszárnyú Angyal! |
| Mit tudtok rólunk Angyalok, Madarak? Ti Elképzeltek és Valódiak? Hajdaniak és Mostaniak? |
| Akik meghaltok, ha meghal az Emberiség. S éltek talán az ember után is. Ötvenmillió év múlva! |
| Hisz többet tudott a létről, mint ti a Fán-Hervadó szelvényes sáskapotrohként vonagló zöld kisujja! |
| A csillag-gombostűre tüzött zöldsáska zöld potroha. Az arany-gombostűre szúrt zöld sáskapotroh? |
| Mit tudtok ti rólunk madarak? Mit tudtok ti rólunk? Mit tudtok mirólunk: emberekről? |
| Mit tudtok mirólunk madarak? Mirólunk: emberiségről? Angyalok, ha gyötrelmünkre |
| hullotok az égből, mint sárga hullócsillagok, sárgakék tűzpáva-pávafarkú meteoritok, |
| izzó, sistergő, égő kövek? Ha merengésem virágos ágaira szálltok suhogva, lobogva |
| feketén, mint a fekete fény, mint ablakom előtt a virágos körtefa-ágra a feketerigó? |
| Mit tudtok ti rólunk madarak, hajdaniak és mostaniak? Mit tudtok madarak: |
| énekesek és daltalanok? Csirregők, csipogók, ciripelők, csiripelők, pityegők, csettegők, csattogók, |
| csókcsacsogók, trillázók, fuvolázók, gordonkázók, mirigyrózsabarlang-torkotokban rozsdás |
| bádogharangot rázók, selymes kék pléhcsengettyűvel csöngettyűzők, gégegordonkák, torok- |
| cimbalmok, aranycitera-tollszivek, biológiai orgonák, vegyi furulyák, ezüstgitár csőrös |
| csöpp pálmafák, mit tudtok-vijjogók, vakogók, kopogók, ugatók, sziszegők, sistergők, |
| károgók, kaffogók, kerepelők, nyerítők, nevetők, búgók, burukkolók, krúgatók, kacagók, |
| mit tudtok hápogók, gágogók, jajgatók, sírók, kiáltozók, tulipán-torkúak, tűzliliom- |
| hangszálúak, fehérliliom-szájúak, akiknek piros mirigykút torkában húsvéti föltámadás |
| van, akiknek torka mint a túlvilágfényt vizelő nyitott sziklasír, s a sírtorok |
| arannyal úgy vizel, mint a tehén, párolgó hold-ív sugárban, mit tudtok ti barna |
| gyalog futamok, ti kék péngések, zöld cimbalom-szívverések, piros hártyakürt-szavak, |
| fekete pikkelytrombiták, sárga gyerekcsörgő-torkúak, lila tollgyapjú-oboák, |
| fehér üvegorgona-szimfóniák, boldog piros gégedobok, szupernóvameleg húros és ütős hangszerek, |
| állati villanyorgonák, harangvirág-szelvényű üvegharmonikák, tiszta facimbalmok |
| xilofonok, fémszalag-hárfa ütőhangszerek, puha malachit-klarinétok, lobogó szines |
| hangpipák: arany-szaxofonok, szines tollzománc bombardok, tubák, pisztonok, |
| hosszú aranyfutóka-sikolykürtök, lángcsellók, barna brácsa-bikák, vérözön-mélyhegedűk, |
| bánat-üstdobok, látomás-csemballók, sárgacsőrű fekete Chopin-zongorák, piros |
| légyszemű Artur Rubinstein-zongorák? Mit tudtok ti rólunk madarak? Bagolyfülesek, |
| őzfülesek, csigaház-fülűek, fülkagylótlanok, pontluk-fülűek, borzas férfibajszúak, |
| drótsöprű tigrisbajszúak, csőrtelen teveszájúak, bozontos férfiszemöldökűek, fehér |
| kisborjú-szempillájúak, fekete csikószeműek, festett kék hullaszempillájúak, |
| madarak, akiknek szines arca mint a festett ókeresztény múmia-arctáblák, a fatáblán |
| a göndör-csigás hajú fej kék és piros, és fekete pont-köldök kék hegyes vonaltojás merev szemük, |
| madarak, kifestett asszony-arcúak, akiknek szémöldökcsontíve aranylila és rózsakék, |
| felső szemhéja levelibékahát-selyemzöld, alsó szemhéja málnaszín, narancssárga és |
| ezüst hármas csíksarló-szivárvány, a szempillaszőrök alsó és felső kákicskerítése |
| fekete lakk-karéjjal becsíkozva, szempillája kis fekete lakkba mártott kefehengerrel, |
| apró nyeles hengerkefével forgácsosan keményen fölgöndörítve, mintha göndör fekete |
| légylábak sűrű küllőcsillaga volna a fekete szempilla, s arccsontjukon vastagon, lazán, |
| szétfoszló páravászonokkal a rózsapiros festékrózsaszín, s arany csillámpor szikrázó |
| pontjaival beszórva a szemhéj, az arc, az orrtő, a kékeres halántékgödör bőre, |
| mint nyáralkonyi tóvíz füstös rózsalángja alkonyesti nyári csillagokkal, mintha |
| egy lazán rostos, pikkelyrács-aranyhal rothadozna laposan, hullámosan arcukon, homlokukon. |
| Mit tudtok ti rólunk madarak? Mit tudtok ti rólunk és mit tudtatok? Madarak, |
| mostaniak és hajdaniak? Mit tudtok a szivemről? És ahogy mondják: az emberi nemről? |
| A jóságról, a hűségről, a gőgről, a dacról, a gyászról, a csalásról, az emberi szerelemről? |
| Tudtátok-e, hogy majd megszületünk mi: játszani, ölni, nemzeni, szülni, szoptatni, szeretni, |
| verset írni, gyilkolni, lopni, csalni, háborút háborúból facsarni, más szívét, mint fölmosórongyot |
| kicsavarni, hogy megszületünk mi majd embernek: embertelenek, s mert mi is csak |
| halandók vagyunk, a létben halandósággal vakok, hisz nem lehetünk halhatatlanok, |
| hát Istent csinálunk, filozófiát? Tudtátok-e, hogy mi lesz a Jelenlét, az Ittlét, a |
| Lét meg a Nemlét, s hogy mi már tudjuk: azért születtünk embernek, mert tudjuk, |
| az Idő minket halandósággal vert meg, s halandóságunk a mi Szép Homályunk? |
| Tudtátok-e ti Ősök, Madarak, akik 35 vagy 40 millió évvel ezelőtt gyötrődtetek |
| ki a tajtékos, pikkelyes Lét-Iszonyból, a Földgolyó-Gondból, hogy eljön az ember, aki |
| nem tudja magát megváltani, mint ahogy ti sem tudtátok magatok megváltani, s csak a halál |
| ami nem múlandó, mert csak a halál nem múlandó, s hogy a fán-függő Emberfia, mint az |
| asztrofizikusok, csillagászok, kozmosz-kutatók, univerzum-vizsgálók szinkép-skálája, |
| szín-szalagsora, színvonalsora, föntről lefele, vagy lentről fölfele a bíbor, a sárga, a vörös, |
| a piros, a rózsaszín, a zöld, a lila, a fekete, mert függő teste, amelyben leszáll a vér, a vizenyős |
| vér, ahogy üvegben a festék leüllepszik, alúl a festék, fölül a sárgafehér víz, vagy a fehérsárga |
| terpentin, lent a körmös lábujjakban, a rózsarothadó lábfejekben, a szétrepedezett lábszárakban, |
| a csontemlőkként kiálló csontrózsacafat térdekben a feketéből nő ki a lila, a lilából |
| a sötétkék, a sötétkékből a zöld, a zöldből a világoskék, a világoskékből a bíborvörös, |
| a bíborvörösből a rubintpiros, a rubintpirosból a kárminvörös, a kárminvörösből a karmazsin, |
| a karmazsinból a skarlátvörös, a skarlátvörösből a cinóberpiros, a cinóberpirosból a |
| gyomorvérszínű, a gyomorvérszínűből a tüdővérszínű, a tüdővérszínűből a málnaszínű, |
| a málnaszínűből a narancssárga, a narancssárgából a citromsárga, a citromsárgából |
| a viaszragyogású lépfehér, s e szinek csíkjai, vonalai, sávjai a testen alúlról fölfele, |
| mintha egy csöpp szines gyémántparázs-kolibri lenne szétlegyezett szárnyainál fára szögezve, |
| a mozdulatlanúl rezgő szivárványdarázs gyémántmadár, sárga csőre vékony hosszú szalmacső, |
| mintha egy óriás szines darázs lenne potrohánál, szárnyainál, recés hártyasejt-szárnyainál |
| a fára laposan függve szögezve, mint egy szivárványlepke gombostűkkel, púderes potrohánál, |
| púderzsindelyes, hímporpikkelyes érgyökeres szárnyainál három gombostűvel keresztre szúrva, |
| s a lüktető vízszintes potrohkeresztcsíkok, dongák, gyűrűk, sávok, koszorúk, szelvények, szeletek |
| alúlról fölfele, a feketéből a fehér felé egyre világosodnának, ó, Emberszivárvány, |
| keresztben-csíkozott Rothadó Márvány, a potroh, a tor, a nyak, a gége, a torok, a fej, a szemek, |
| szájszervek, csáptollak, csápbuzogányok halálszivárvány-csíkozása, ó, halál-ívek szinei |
| a testen a csáptoll bolyhos pihepajzsáig, pihelándzsájáig, s a dülledt szemgolyókban |
| is szines övek, gyűrűk, szalagok, sávok, pántok, abroncsok, szivárványok, mint a |
| legyek, bögölyök barna, fekete, arany, kék, zöld, piros, vörös, lila, gálickő-kék színű, |
| sárga, borostyánkőszínű, mézgaszínű, tejszínű, ködszínű, füstszínű, gyöngyszínű, |
| üvegszínű szemcsés domború kristályrög-szemében, amely mint kettős füles halpete-patkó |
| a rovarkoponyán, két bársonyos petehalmaz-sírdomb, szájig-hátkezdetig lehúzott rostély-orrlemezarcú |
| gyöngyház-lovagsisak, római katonák ókori harci sisakja a koponyabúbtól, homlokvastól |
| a nyakig sörényes szőrkefe-taréjjal, mint bársonyos gyöngypontokból mozaikgömbbé összeragasztott |
| emberútálat, tudtátok-e madarak, Ősmadarak, Kezdetiek, Hajdaniak, hogy ember azért |
| lett a Földön, hogy egyszer talán minden embert megöljön, s hogy lesz Költészet és Költő, |
| akinek világegyetemhosszú énekében ti lesztek az Ősi Titkon nőtt virágok, éneklő titkos |
| zsibongó álomlángok: Madarak? Mit tudtál te: Proavis, Előmadár, te gyík és |
| madár keveréke bonyolúlt-egyszerű ősvilági béke, fejed pikkelyes, mint a gyíké, s hosszú |
| hegyes állkapcsaidban hegyes kúpos gyíkfogak, s kitollasodott gyíklábaid végén különálló |
| karmos gyíkujjak horgosodtak és meredeztek ízelten, gyűrten, mint a gyíknak, s pikkelyeid |
| az ősmúltba-avultak: tollakká módosultak, te Gyíksasszivárványtobozpáva, te, |
| Madarak Pikkelyes Szivárványürülék-Előképzete, s mit tudtál te ősmocsarak, őszsurlók hite, |
| őspálmafapávaplatánok szarában, őspikkelytörzsén háromágú, kékkörmű sárga lábbal |
| csúszkálók, mászkálók Előképlete, Harkályok Eljövetele Szivárványszar-Előünnep: |
| Archaeoptrerix, te zománcosan zölden, sárgán, kéken kifestett merev gipsz-gyík, gipszmadár |
| ötvözete, te, te szárnyközépi karmos sárga sátánkezű, te Ősi Nyár Gyíkmadár- |
| Szivárvány, te állandó testhőmérsékletű, melegvérű, lúdszemű Sasgyík, színezett |
| Pikkelytoll Pávavitorlaladik, szined mint a szines ürülék, mintha gyomorvérzéses, |
| tüdővérzéses melaena-székletet szarik, mert zöld szén, emésztett fekete vér, |
| pirosarany pikkelylekvár, fölrepedt aranyér alvadt pecsétviaszkönnye az a gőzölgő kupac, |
| ó, Ősgyíkszivárványtobozpávasas Archaeoptrerix, lobogó
hatalmas tollas, csipkés |
| zöldkék őspáfrányok közé visszaszólok a Múltba neked is, te sárga gyíkfejű |
| kéklila madár-x, már madárjellegű koponyád volt, állkapcsaid alveolusaiban |
| kúpos fogak, csigolyáid a nyak és hátrégióban amphicoel-alkotásúak, hüllőjellegűek, |
| hisz a madarak szabad csigolyái nyeregszerűen ízesülnek, farkad hosszúra nyúlt, 20–21 |
| csigolyából állt, a szemet sclerotica-gyűrű vette körűl, farkad tollai az egyes csigolyákon |
| páronként kétoldalt kiálltak, hátrafelé szálltak, mellső végtagpárod függesztő készüléke a |
| Pterosaurusok és a madarak egyesülése, a sternum csak tökéletlenűl maradt meg, mellső |
| végtagjaid ujjait nem takarta tollazat, mint a mai madarakét, ó, te úgy másztál, úgy kapaszkodtál |
| az ősfán Madár-Talány, mint a délamerikai hoacin (Opisthocomus), a titokmadár, |
| de mit tudtál te arról, amit hinni fog a költő, amit hisz a költő, a szivárványistenember, Archaeoptrerix? |
| S ti még ősibb hártyás lobogó, lebegő, nyikorgó fekete Óriáslángok, Talányok, Pterosauriák, |
| Repülő Hüllők, mit láttatok ti a Titokban? Gyászhomály agyatokban, a csöpp velődióban |
| fölszikrázott-e a Jövő? A Költő, aki repülő akart lenni, pilóta, repülő? Mit tudtatok ti |
| arról, ami volt, jöhet és jön: vízözön, tűzözön, nem-mítoszi gyász világegyetem-pusztulás? |
| Ó, ti Hatalmas Ősi Fények, akik mint a denevérek! Ti madárszabású hüllők! Csőrszerű |
| megnyúlt fejetek gerincoszlopotokra merőlegesen áll, a halánték-ablakokat és a praeorbitális |
| ablakokat (néhol az orrnyilásokkal összefüggnek) keskeny csontlécek választják el egymástól, |
| ti üreges-csigolyások, üreges-végtagcsontúak, ti nagy koponya-belvilágúak, ti szőrösek, melegvérűek, |
| hatalmas bőrlebenyeitek, mint a denevérek bőrlebenyei a végtagok által kifeszítve, |
| ti szárnyközépen csontváz-kezűek! Ó, te Ramphorhyncus gemmingi, te felső-júra hosszú |
| fekete pálcafarkú őre, a pálcavégen bőrből falevélalakú kifeszített hártya, a kormányzó-hártyalevél, |
| ó, te Őshüllődenevér Pterodactylus, s te Pteranodon longiceps, kiterjesztett mellső |
| végtagjaid szélessége 7 méter, ó, te Repülő-legelső, ti repülő Saurusok, hatalmas |
| hosszú csontcsákány-fejűek, küllős sclera-gyűrű szeműek, óriás Hártyahattyúsárkánycsalogányok, |
| hatalmas Denevérkrokodíllámpaernyők, röpködtetek mint kinyitott fekete drótvázas, |
| drótküllős, drótküllőcsillagos, sárkánygyíkfejű, vászonhártya-cikkelyű csipkés félgömb esernyők,
amiket |
| kifeszítve és sodorva lök, fúj, emel, dobál, himbál, táncoltat, pörget az őstengeri sós szél! |
| Ó, ti keresztként szétfeszített csontvázakra terített szőrös bőrhártyalepedők, |
| Röpködő Ős-szavak, repülő sárkánygyíkok, lobogtok, mint a 40 millió év előtti |
| Isten fekete ősszempillái, mint a Virágzó Idő Elhulló Fekete Szirmai: Szaurusz-repülők! |
| Ó, mit tudtok ti rólunk madarak? Mit tudtok mirólunk? Kezdetiek, Hajdaniak? Mostaniak? |
| Csöpp agyatokba, mint alkonyi félhomályba bezárva mit tudtok ti Világrészlet-Árva Madarak? |
| Mit tudtok az emberi nemről, a lét-történelemről ti barna homályba csomagolt gyönyörű |
| fények, isten éneklő vércsöppjei, ti, akiknek szive halál-homályba csomagolva, s függtök |
| az ének cérnaszálain, függtök a levegő pamutszálain, a dal nyálfonalain, a csillogás |
| aranyrothadás-semmirácsain, a hajnal zöld esőágain, az alkony májvörös, lila |
| elmúlás-lombjain, mint aranypapírba, ezüstpapírba gyűrt, recés, ráncos, eres sztaniolba |
| csomagolt diók a gyertyalángos karácsonyfa-ágon. Mit tudtok arról, ami a világegyetemben |
| lángol, a szuperhalmazok aranyspongyáiban a fekete pontok, fekete rések, fekete |
| repedések, fekete hallgatásgomolyok, fekete iszonyvaginák szülésgörcseit tudjátok-e? |
| S mi az, ha az Irigység Angyala rászáll az ember szívére, s az betojja, bepetézi, |
| mint légy ha tojócsövét, a nőstény kitinfalloszt a nyers hús vörös, márványos redői, |
| lemezei, lebenyei közé döfi, vagy darázspotroh szelvényközti sárga hártyáiba szúrja? |
| Mit tudjátok mi az a retinacsönd, a fal, amit a Szűz Köpenyének hívnak, az ajtó, |
| amit elburjánzó szederinda-lepedőnek hívnak, hogy az igen a nem, s a nem az igen, s ami |
| elkészült: begyűrődik, hogy lehessen az, amit sohase csináltak, Mama mért szültél a világra |
| engem: mért fogantál meg velem Mama akkor, általad ó Mama mért lehettem?, ó, |
| látomás-csönd, ó, szemgolyócsönd, ó, a töprengés bepinásítja a teret önmagába, ez a begyűrődés, |
| ez nem kimeredés, ó a pozitívre tenni a negatívot, a zaj dobhártyáját kiszúrni tűvel, |
| pozitív-negatív-negatív-pozitív egymásbagyűrődés, egymásba-üvegesedés és hallani lehet |
| a szemmel és látni a füllel, mint kifordított kesztyű: a begyűrt zaj, a kifordított csönd, |
| ó, bíborfehér, fehérbíbor vetés: a zöld, a föld, látóbíbor a szemben, ó: hidegágy, halottas-ágy, amin a
halott kiterítve |
| fekszik, s a szűzhártyát föl kell törni, hogy megismerd a szülést, a szerelmet és a |
| konkrét luk a kőben, s az absztrakt luk a filozófiában, matematikában, és mikor megszülettem, |
| anyámból vedlettem ki magam, a védelemből kivedlettem lényem, ettől lettem, odaálltam |
| a Halál elé, de másképp fogant meg a Szűz, szűzhártyája szeplőtelen, s a Szűz szűzhártyáján |
| kívűl és belűl a meg-nem-tört teljes befogadás, ez a szűzhártya-látás, ez a szűzhártya-ima, |
| és mondd Hódolatos Asszony, Anyám, ugye én szültelek téged, hiszen te szültél meg engem, |
| így szültük egymást, tudjátok-e madarak, Kezdetiek, Hajdaniak, Maiak, tudjátok, mért kellett
megszületnem? |
| Tudjátok-e: halandók azért vagyunk, mert meghalunk, őslétté születünk a Halál-pinán kibújva. |
| S ha lesz még Világ és nem lesz, aki tudja: minek a Világ? Ötvenmillió év mulva? 1054, nonillió év
múlva? |
| Ó, anyám, én szültelek téged, hiszen Te szültél meg engem! Ó, ez az együtt-szülés, együtt-születés! |
| Mi egymást szültük meg anyám, te engem, én téged, mi együtt hordtuk ki egymást önmagunkban, |
| te szoptattál engem, én szültelek téged, te szültél engem a halálra, a halálra én szültelek téged, |
| mert ott állunk a halál előtt, ott állunk mind a ketten, s levetkőzünk majd a halálban, levetkőzünk |
| meztelenre akkor! Mit tudjátok ti madarak, akiknek csontja könnyebb, mint az emberé, |
| mit tudjátok ti madarak, akiknek csontváza könnyebb, mint az emberé, hogy az ember |
| hogy is végzi végül? Veletek a Lét a Homállyal kibékül. S a virrasztó agyhomály létetek |
| közös magánya. Ti, akik zöld lombok közt, kék levegőbe fúródva, szúrva, mint egy pázsitpuha |
| rajzszög, a könnyűség Mallarmé-szeme kék aranyrács tornyain lobogva énekeltek, vagy |
| holtan a rózsák, a rózsák, a rózsák alatt hevertek, s férges, kukacos, kemény kicsike |
| holttesteteken a barna rózsaárnyak, mint mosolygó csipkés, lemezes szilánkhab, mint |
| nehéz fekete polipok gomolyognak, s a férges, kukacos madárhulla, s a tavaszrozsdás |
| barna rózsaárnyékgomolygás, a fekete árnyékpoliprózsa-mosolytolongás, mint fuldoklóban |
| a szűzhártya-szomjúság. Mikor haltok meg madarak? Hogyan haltok meg madarak? |
| Mikor hal meg a madárszív? És miért? Mikor? Ki fohászkodik a madarakért? És ki az emberért? |
| Másért, ugyanazért? A madárért, az emberért ki fohászkodik a Gyönyörű Mindenségben? |
| Hol lesztek ti már 1054 év múlva? Hol leszünk mi már nonillió év múlva? Hol leszünk? |
| 1000000000000000000000000000000000000000000000000000000 év múlva! |
| Ki temeti el a madarakat? A madarakat, akik halottan ott hevernek az erdőkben, |
| füvekben, mezőkben, vizekben, réteken, szántóföldeken, nádasokban és temetőkben, |
| kertekben, sás-sziszegés hánytorgás-émelyben, a fehér sziklakövek közt, erdei patakok, |
| vízlap-hullámcsobogás csöndje szélén fölborzolt nyaktollakkal és legyezősen szétterített |
| szines szárnytollakkal forogva, széttárt sárga csőrrel, hanyatt, férges, piócás, rovarlárvás, |
| csíkbogaras, csíboros, árnylencse-körlánc talpú vizipókos büdös tollkeresztként, s lábuk rezgő |
| napfénypettyekbe akadt két zöldarany pikkelyhorog, mintha a rezgő zöldpettyes-aranypettyes |
| levegő óriás átlátszó pettyes hal volna, s a zöld lombuszonnyal zizegő levegőhal sárga-zöld |
| fejének puha hártyás porcelánkorongcsésze szájába akadtak volna az aranyhorgok, a |
| halott zöldpiros madárlábak, s kékpettyes gőték és pirospettyes gőték és zöldfoltos |
| tarajosgőték úszkálnak a hideg vízhártyaszenvedélyben halottan forgó madár háta alatt, |
| merev sötétbarna porcelánbogyó szemei mellett, amelyek mint vízben-billegve-táncoló, |
| félig-vízzel-töltött barna üvegpalackok ragyognak sötéten, sötétebben, mint egy galaxis |
| égő szivacsszálai, szivacshártyái, szivacs-membrán falai között az ősi barna luk, |
| s csilingelve csorog és szálazik hártyásan a víz a tollak és pihék erei, bordái, bolyhai, lécei |
| között, ki temeti el a madarakat, akik ott feküsznek halottan a tószél zöld posvány-dunyháiba |
| süppedetten, a zöldpetty fénylő békalencse-lepedők gyűrődésrózsáiba ágyazottan, a zöld |
| békanyál lángredői között sárgán mosolyogva, sárga csőrrel mosolyogva és barna szemekkel, |
| mint zöld enyves vászontekercsekbe csavart múmiák, szines tollsipkák, füles tollsüvegek, |
| kék tollköpenyek, piros tollgatyák, arcuk homlokig zöld növénylekvárba mártva, |
| piros csőrtő-szív taréjos tollcilinder fejükön apró barna béka ül párologva és ragyogva, |
| mint elvarázsolt királykisasszony, mint meztelen remete füves sziklán, mint koncentrációs |
| tábor tetves priccsén törökülésben meztelen zsidó kisgyerek és néz dülledten, mint |
| egy apró fekete légy, barna bársonyszemcse-többezer gesztenye-összetett-szemekkel, |
| s combhónaljából lila pióca lóg ki, mint egy kis csődörcsikó kilógó hosszú vesszője, halak |
| csípkedik, vizibogarak rágják, vizinyüvek, vizitetvek, vizipoloskák harapdálják, piroscsíkos |
| sárga farktollain, a kinyitott hullalegyezőn, a szétlobbantott halállegyezőn zöld |
| szitakötő ül, meg kék szitakötő, meg fekete szitakötő, mint a fény három négyszárnyú |
| vékony rúdelemlámpája, s hosszan, egyenesen hátranyúló cingár potrohuk egymáshoz ragasztott |
| apró bársonyzacskók, egymáshoz-forrasztott apró zománchordók, egymáshoz-tapasztott apró |
| selyemkoponyák merev lánca, a farvég lábkörömcsipeszollói kinyitva, s fölkunkorodik, |
| selymes, zománcos ragyogással egyenesre visszahorpad a hosszú vékony csősorozat-potroh. |
| Ki temeti el a halott madarakat, akiknek testbelseje, mint rendetlen, zűrzavaros, kúsza |
| cérnásdoboz, zöld cérna, fekete cérna, sárga cérna, piros cérna, kék cérna, fehér cérna, |
| lila cérna lazán és kibogozhatatlanúl összevissza-keverve a dobozban, felhős és bodros, |
| csomós, egymáson-átmászó, egymásból-kimászó fürtös, rácsos, tüdőszövedék-gomolyban, |
| a piros, a zöld, a fehér, a fekete, a sárga, a lila, a kék cérnaszálak a fonalférgek, |
| a zománcos, páncélos fonalférgek a madárhulla-cérnadobozban, hömpölyögve, szálazva és |
| egymás kötegein szálasan átfolyva gomolyognak a vékony hosszú cérnaszálférgek, a zománcgyűrűrugó |
| féregcérnaszálak a tollas haláldobozban, a halott madarak szemére légy ül, mint beszögezett, |
| fölravatalozott kis gyerekkoporsó, két gyöngyvirágkoszorú a kék koporsófejen, mézszínű, |
| tejszínű két koszorú, mint jégen-fölravatalozott kis kék gyerekkoporsó a gálickő-kék |
| légy a halott madár napfénnyel-behavazott szemén, s tejszínű pettyes buborékok, mézszínű |
| ikrabuborékok a kék gálickőkoporsó ásványhomlokán, s mosakszik a kék |
| gálickő-koporsó, szemét mossa fekete tapadó-lencsés mellkezeivel, |
| mint szivaccsal asszony hátát, asszony ágyékát, asszony emlőit a férfi, s két
tapadólencse-szivacskesztyűs |
| kezét összedörzsöli a kék gálickő-koporsó, mint temetéskor tél-lángban a pap, s keféli |
| szemsávja szőrszálait, s minden egyes látó szemcsehólyagot külön-külön, az ötezret, mintha |
| a csillagos eget súrolná egy asszony gyors kemény gyökérkefével, sárga sikálókefével, keféli |
| mell-lábai szivacshab-kefés fekete tapadócsengő-idegvákuum-kötegeivel, s ki-be másznak nyüzsögve
a |
| fehér, fodros, zsíros légynyüvek a madár halott bőrén, mintha a halott madár bőre kemény |
| sűrűszita volna, s azon paszírozna át asszony zsíros túrót, s a zsíros vékony hosszú hengeres |
| turópálcák a szőrszita rácslukain lógnának csomósan, mint hengeres fehér denevérek, |
| mintha a Földgolyó bőrének likacsain másznának ki-be a ficánkoló, szárnyatlan |
| gyermek-ördögök, apró zsíros szárnyatlan hártyabőruborka fehér ördögangyalok, mintha |
| nagy kötőtűvel szúrkálta volna össze a madárhalott testét valaki, a lárvák rágás-lukai |
| lila kráterpontok a sárga madárbőrön a tollak, pihék, pelyhek hideg, eres, merev, |
| borzas, bozontos, halgerinces és halcsontváz-képletű csomós lángjai alatt. Ki temeti el |
| a halott madarat? Ki temeti el a halott madarakat? A rovarok, a bogarak? A |
| bogarak, a rovarok? Akik a halott madár alá mászva, nyüzsögve, lihegve, pihegve, |
| szaglászva, hadonászva a halott madárnak sírgödröt kaparnak a halott madár alatt, |
| kifutnak a madár alól, befutnak a madár alá, dolgoznak sisteregve, loholva, pezsegve, |
| s ahogy a sírgödör nő: úgy sűllyed a madár a sírgödörbe lassan, sűllyed, ahogy a tengeralattjáró |
| fokozatosan, lassan az óceán zöld vizébe sűllyed szuszogva, habosan, lassan szépen |
| lemerűl, mint a tengeralattjáró a vízbe, még csillogó páncéluborka-háta látszik, még |
| csillogó ovális páncéltornya látszik, még merev csillogó rovarcsápbunkó-periszkópja látszik, |
| a periszkóp szikrázó szitakötőszeme, aztán az is lemerűl a vízbe, s összedunyhásodik |
| fodrosan, buborékosan, enyvesen, zöldüveg folyadékosan fölötte az óceán-anyag, |
| s körötte szörnyek, szépek, szeretők: szépiák, kalamájók, polipok, tintahalak, |
| ráják, cápák, kardhalak, fűrkészhalak, vizirakéták, vizilepedők, kék darázsszemű |
| zöld pikkelykések, úszó uszonyos mohos sziklarepedések, elektromos lepke-óriások, piros |
| vizidenevér-gigászok, hegyes embernevetésű, fehér csőrvigyorú boldog delfinek, |
| sűllyed a halott madár a bogarak-kaparta sírgödörbe lassan, ahogy a sírgödör nő, |
| ahogy alatta nő a levegőteknő, ahogy elfogy a föld alatta, sűllyed, mint sírgödörbe |
| szőke köteleken leeresztett koporsó, ahogy száll alá lassan a sírba a köteleken |
| eresztett koporsó, amíg a halottal a sárga talajra zökken, s elnyugszik ott az alsó |
| földön, az alsó sárga földlapon, mint töltőtoll fehér papíron, ceruza fehér papírlapon, |
| s zörög, amikor a köteleket halálteknő-törzse alól kihúzzák, aztán kapával |
| nyesni kezdik rá a földet, s hull a föld, dörög a föld, zuhan a föld, a sárga, |
| folyik az eltemetett halálra, süllyed lassan a madár a pezsgő, sistergő bogarak ásta |
| sírba, a bogarak hemzsegve dolgoznak alatta, szinte benne, mégis alatta, ez a |
| pihe-érzés, ez a toll-érzés, ez a szőr-érzés, ez a pehelyláng-érzés, mert a tollnyomástól, |
| szőrnyomástól, pihenyomástól, pehelynyomástól, amit a halott madártól kap páncélos |
| pórusos, kitinrácsos, kitinléces sötétkék, bíborpajzs, piros-feketepetty halálfej |
| bogárhátuk, szőrös páncél-koporsófedő fedőszárnyuk: kaparniuk kell a földet, |
| ez a hullanyomás, halálnyomás a munkainger örvényeit pörgeti föl szivükben, izmaikban, |
| ez a szőrös, bolyhos, pihés, toll-lándzsapelyhes hullanyomás rovarfejükön, rovarhátukon |
| a jövőteremtés izgalmát tölcsérezi föl szivükben, izmaikban, mint a forgószél, |
| mint a forgószél a port a vihar-előtti porszalag úton, s meghajlított zöld szögesdrótok a jegenyék, |
| ez a halálsúly a munka-ingerlés, ó, mért kell a munkához a halál, mért kell a |
| jövőhöz a halál, mért kell a vershez a halál?, és süpped, sűllyed a halott madár |
| a rovarsírba lassan, mint köteleken leeresztett koporsó, s a sírszéleken nő a |
| kikapart föld, a halottnak már csak nyitott sárga csőre látszik, fekete viaszláng-nyelve, |
| a halott madárnak már csak kék lába látszik, a madárhalálnak már csak zöld körme |
| látszik, aztán az is elmerűl a földbe, mint tengeralattjáró-periszkóp, s kaparják már |
| a földet a sírba vissza, kaparják hátsó lábaikkal a bogarak, túrják a földet orrukkal |
| a sírba, ahogy a kutyák hátsó lábukkal bekaparják az ürüléket, ahogy a fehér puli hátsó |
| lábaival kaparva gyorsan hátrafelé földdel bekaparja, amit kihányt, kiszart, a nyálas fűgombócot, |
| a gyomornyálas fűtojást, a csontszáraz fehér ürülékrépát, ürülékkukoricacsutkát, ahogy |
| a fehér puli, Ménkü: orrával, rózsapöttyösre fölsebzett pikkelyes fekete orrhegyével |
| földet túr a csontra, a megmentett csontot betemeti a kertben, nyikorognak a térdes, |
| csigolyás, izületes, dugattyús bogárlábak, a körmös, sarkantyús, tüskés, szarvholdas fekete |
| kitinágak, hátrafelé kaparnak a körmös fekete dróthálócipők, a karmos drótcsillag-talpak, |
| mint a kutya karmos talpai, s a bogár a halott madarat betemeti, a halott madárhúsban |
| már fürtökben, csomókban függnek nősténypetéi, mint cseppkő-sündisznók, izzó galaxisok, |
| fehér kristály-szőlőfürtök, s a halálcsók és a pete, a bogarak halálvégzete, új létük |
| könnyű kezdete, a hullanyomáscsók jövő-bimbók laza, puha, porhanyó földdel |
| betakarva, bekaparva, s a halott madár az Élet Anyja már! S lefele szállnak a barna |
| földmorzsák a sírföld kaparás-üregeibe, a földszivacs üreghálóiba, ahogy a vízbe dobott |
| kő a vízben lefele száll lassan bolyongva, hogy végső helyét, megnyugvás-helyét végre |
| megtalálja. Gondolsz-e Asszonyom a halálra? Gondolsz-e a halálra Szőke Szívverésem! |
| A halálra: ami most jöhet, ma jöhet, holnap jöhet? Jaj, a halál a mi testi részünk! |
| A mi testi részünk, hisz emberek vagyunk! Eljön majd egyszer, arcát kezével befödve, |
| tűzpettyes fehér kezével, vagy homlokát kinyitva, mint egy ajtót. Hogy az legyen végső |
| pillantásunk, ha agyába látunk, látjuk az agyban az infralámpát, ahogy kigyullad, |
| hogy átvilágítsa gőgös homályunkat, ránklő az agyból a lézersugárnyaláb, hogy |
| kiégesse fekete mámorunkat, s nem bújhatunk el a Mindenség gyűrt, fényes, feketehálós |
| arcredőiben. Settenkedve jön, lopva és titokban? Vagy néma ultrahanggal üzenve, |
| amit mi nem értünk, csak a rovarok, csak a denevérek? Vagy egyszercsak nevetve |
| betoppan, mint Arany Jánoshoz Petőfi Sándor, Pestről Szalontára, s elhiszi, hogy |
| ott van? Lesz a halálra fülünk? Lesz-e szivünknek füle a halálra? Vagy legalább |
| láb-fülünk, lábszár-fülünk, fülünk a derekunkon, mint a szöcskéknek, tücsköknek, |
| sáskáknak, hisz többet hall a muzsikus rovar, mint az ember! A szöcskéknek, |
| tücsköknek elülső lábszárán, a csuklós térd alatt vannak fülei, a zöld-szöcske mindkét tüskés |
| lábán két párhuzamos rés van, (fülnyilásaik kettős légkamrába vezetnek, közöttük |
| két trachea-csövecske húzódik, hajszálvékony faluk a hanghullámok hatására rezegni |
| kezd, ezt a mozgást az érzőszőrök sora alakítja át villamos jelekké,) (a gombostűfejnyi |
| szerkezet már akkor is érzékeli a hangokat, ha a hártya mindössze ezredmilliomod |
| centiméterrel domborodik ki a lüktető légnyomás hatására. Ez olyan hihetetlenül |
| kis érték, hogy az atomok átlagos átmérője is tízszer nagyobb ennél.) (A sáskafélék |
| 300-tól 20000 Hz-ig hallják a hangokat, de egyes mérések szerint még a 90000 |
| Hz-es ultrahangrezgéseket is érzékelik. A tücskök 300-tól 8000 Hz-ig, a |
| szöcskék pedig 800-tól 45000 Hz-ig fogják föl a levegő rezgéseit.) Lesz-e |
| szivünk szárnyai alatt, a sziv-combtövek felett fülünk, a sötét fülüreget ferdén |
| lezáró timpanális hártyánk, mint a sáskáknak, zöld idegszál varázsszem-legyezőnk, |
| (a rovar központi idegrendszerébe varázsszem-legyező zöld villamosjeleket küldenek a |
| hallószerv idegszálai,) lesz e a halálra fülünk, vagy csak úgy halljuk meg a Hívó Hangot, |
| a Fekete Harangot, mint a hal, aki úszóhólyagjával fogja föl a lét hangrezgéseit |
| s a Wéber-féle csontocskák közvetítik a rezgéseket a belső fülhöz, lesz-e sorsunknak |
| hallóhártyája majd, halljuk-e hangunk halál-visszhangját, mint a Chilonycteris parnellii |
| denevér, vagy csak süketen folyik szivünkből a vér, vagy csak süketen folyik sorsunkból |
| a könny, mint a halott szeméből a könny, mert könnyzacskója, könnycsatornája, könnypontja |
| megereszkedik, meglazúl és sír, pedig már nincsen, nincs ő, se bánata, se gondja! |
| Mert nem ember már a halott. A halott: csak halott. Bomló, büdös, szines anyag-szegénység! |
| S ha egyszerre hal meg a Világ? Mért akartam, hogy szivem a kozmosz sejtjei, a csillagok is értsék? |
| Minek akkor a Hallás és a Hang? Az Ének hangszálai? Tudatom hallóhártyája? |
| Ha egyszerre hal meg a Világ. Ha az Emberiség csontváza párolog el benned: Rózsarobbanás Lángja? |
| Ha meghal a Világ, minek a Világ? Minek a Világ, ha meghal a Világ? Minek az ember? |
| Minek az ember, ha meghal az ember? Minek az emberiség? Minek az emberiség, ha meghal? |
| Minek a költő, ha csak megégett kő lesz majd a földön? Megfőtt vizek, megsült kövek. |
| Megfőtt kövek, megsült vizek. S úgy járkál a halál a megégett Teremtőben, mint piros |
| kakas a temetőben, mint kékzománc kakas a temetőben, a dülledt sárga száraz fűkalász- |
| szakállú, fehérmárvány Jeruzsálem-arcú, Krisztus elszáradt hónalja illatú, Krisztus |
| zöld megpenészedett ágyéka illatú héber kőbozont temetőben, mint pettyes kakas |
| a kék arámus-esőben a száraz gazfuvallat kis zsidótemetőben a faluvégi |
| dombtetőn. S úgy járkál a halál a Földgolyó-Temetőben, mint kurvaság a megbolondúlt |
| nőben, ágak között ahogy ugrál a madár. Nap-pettyes, zöldfoltos sistergő boldog |
| lombok között a boldog énekes feketerigó. Ó, összekeveredett, egymáson-tenyésző Élet és |
| Halál! A temetőben a kalászos fűszál, mint zöld halcsontváz bütykös zöld drótszáron, |
| mint zöld napsugártüskés zöld oltáriszentségtartó bütykös zöld libalábon, s a barna |
| földön karmos zöld hártyacsillag-talpai. S a zöld fűszál zöld kalászcsontvázán zöld |
| szöcske ül mozgó zöld rugógyűrűszál-csápbajusszal, zöld veseköves zöld veseszemekkel, |
| s csöpp salátabokor-szája mozog, külön-külön minden salátalevele, s száj-ujjai |
| körben, mintha zöld pókok kapálódzanának hanyatt a salátabokorban, a |
| salátafejben, s lihegő potroha zöld szelvényközti hártyái, mint a harmonika |
| zöld szelvényközti hártyái fújtatva mozognak s háromszögbe-hajtott zöld collstok-lábai: |
| a sonkacombok, drótcsizmaszárak, fűrészek, tüske-lécek, sarkantyúk, karmok |
| zölden lobognak, mint az égő gyufával meggyújtott gázláng az első pillanatban. |
| Hervad az arany-búcsúírás a fehérselyem koszorúszalagban, s az aranyfésű- |
| szalagrojtok ájúltan aszalódnak, mint sárga kukacok, s a sárga hangyák, |
| mint cigarettából kihúllt dohányszemek, fehér cigarettahüvelyből kihúllt sárga dohányszálak |
| új halottra várnak, s tyúkok járnak a temetőben, kendermagosak, sárgák, |
| barnák, kopasz-nyakúak, fehérek, feketék, a kopasznyakú tyúk, mint egy |
| apró strucc lépeget, nyaka hosszú fodros mirigyes rózsavörös gégés fallosz-hurka, |
| feje sárgacsőrű piros dió fehérszőrös sárga szemhéjakkal, fehér szempillákkal, a |
| fejtetőn piros taréjhernyó, mintha most kelne ki a borsó a földből, álla alatt kis |
| vörös mirigylebeny-szívek, apró négylevelű lóhere piros bőrlebeny-zsákokból, a |
| fehérszőrös szemhéj fél-bársonydióhéj, a koponyába-sűllyedt, sárga viaszba nyomott apró piros
csigaházak |
| fülei, kétoldalt a fejen, a tollszőrös sárga tyúkhalántékok alatt. A tyúkok a |
| temetőbe jártak tojni minálunk, a temetőszéli házak tyúkjai! Ott kotkodácsoltak, |
| káráltak a sírok között a fűben, kukacot fogtak, férget fogtak, zöld, kék, fekete |
| kristálylegyet fogtak, sárga karmukkal, sárga csőrükkel a sírokon kapartak, |
| s a tojásokat kötényükbe szedték reggel az asszonyok, tarka kötényükbe, |
| fekete kötényükbe, kék kötényükbe, kötényüket a köldökig fölemelve, kötényüket |
| az emlőgombokig fölemelve, s a kötény mint egy fordított esernyő szelvényzacskósan: |
| barna, szőke, vagy ősz, vagy fekete, vagy vörös láthatatlan ágyékszőrük fölött, s fölszedték |
| a haskotorással horpadtra-gyalúlt sírdomb-fészkekből, a sírkeresztek haláltövéből, |
| a meszelt kajla kő-Krisztus földbe-sűllyedt dagadt fehér lábai közűl, a rozsdás |
| lándzsavas sírkerítés-kertek piros ecetfa-őszsurlóárnyaiból, a fölszinre-okádott |
| csontok, csigolyák, koponyák közűl a sárga tojásokat, a fehér tojásokat, a vérszeplős |
| tojásokat, a zöld tyúkszarral festékes tojásokat, a vérfostos tyúkseggpihével teleragadt |
| tojásokat, s hervadt az aranykoszorúírás a lila, fekete szalagokban, mint kiégett, |
| elmebeteg agyban a gondolat, s kiáltoztak a kakasok a temetőben, járkáltak a |
| kakasok a temetőben, mint a hetyke Útolsó Itélet, járkáltak, mint az öreg huszárok. |
| Járkáltak, mint az öreg huszárok, halottak, csontok között a virágarcú csatamezőn. |
| Járkáltak a kék, a piros, a fekete, a barna, a lilazöld, a vörös, a szivárványkurva |
| zománchuszárok a temetőben. Mint a régi huszárok a temetőben. Mint huszárok |
| a temetőben, a kakasok a temetőben, sárga csizmában, piros nadrágban, zöld mellényben, |
| kék dolmányban, kakas-oldalukon képzelet-kardjuk, piros csákójuk aranyrózsás! |
| S a barna sípcsontok, karcsontok, combcsontok, csomós ujjcsontok, alsó állkapcsok, |
| alsó-állkapocs nélküli koponyák a régi elrohadt keresztek, fehér gégéig besüppedt |
| sírkövek váll-keresztlécei alatt, az őshüllőbőrű őskoremlék hosszú csipkeláng-ecetfák |
| árnybordasárkányai árnyrács-ágaskodásában, a laposan szétlazuló tigriscsík- |
| ősgyíkhódolatban: mint sárgabarna parafalécek, parafacsövek, parafacsomós parafauborkák, |
| fehér felsőfogsoros parafa-dinnyehéjak, barnasárga parafapálcák, parafa-gyökérgumók. |
| S a kakasok a temetőben! Jöttek-mentek a temetőben. Piros trombitát fújtak a temetőben. |
| Arany-kürtöket fújtak a temetőben, ezüstbaltákat köpködtek a temetőben, kék |
| hangszigonyokat hörögtek a temetőben, lila fűrészrugókat fújtattak a temetőben, |
| fehérkristály kiáltáskardokat okádtak a kék égre a temetőben, s a kék pázsitba |
| szúrva remegtek a kardok, mint piros papírvirágok, kék tollzászlós lándzsatörpék |
| a nehéz fekete bikák vastag vérző nyakában, ha a bika habot hörögve torpan és elrobog, |
| ha bikaviadal van, s őrjöng a nép a sárga, cellás lépesméz-kagylóban, ahogy Madridban |
| láttam, s őrjöngött dülledten a nép a vérben, a gyászban, ötezer asszony-Federico García Lorca |
| vetkőzött újjongva, tolongva, bugyiját lehúzta, melltartóját kikapcsolta, az arénába |
| dobta, nem a bikának, a táncos-csipkés-harisnyás-cipellős-aranymellényes hódolónak, |
| a gyilkolónak, a torrerónak, az aranyhímzéses fekete selyemmellényű, fehér buggyosingű |
| Don Quijote-utódnak, volt aki mankóit dobta be, volt aki tűsarkú cipőjét, volt aki |
| piros-selyem menzeszkendőjét, volt aki fénylő nikkelrács-csizma járógépét lecsatolta |
| s a porondra dobta, mint egy csontvázról-lefőtt ágyékig-érő csipkés lovagi vascsizmacipőt, |
| pántos, ízelt, csuklós, hernyós gatyaszár-vastölgyfalevélcipőt, odadobta |
| járógép-lábát, volt aki kombinéját, táskarádióját, volt aki papírvirágot, |
| virágot, kulacsot, volt aki csókot dobott, volt aki járógép-nikkelcsizmalábat, |
| mintha Nagy Laci dobta volna járógépét a gipsz-halálcsöndből utánad a homoszexuális pokolba
Federico |
| García Lorca, ahogy Madridban láttam, abban a költők-hülye nyárban, 1982-ben. |
| A kakasok a temetőben! Szivaroznak a temetőben. Pipáznak a temetőben. Cigarettáznak |
| a temetőben. Párapipák, gőzszivarok, páracigaretták a sárga kakascsőrben a |
| temetőben. Kakas-Mikszáth Kálmán, Kakas-Justh Zsigmond, Kakas-Gárdonyi Géza, |
| Kakas-Eötvös Károly, Kakas-Bródy Sándor, Kakas-Szabó Dezső, Kakas-Hunyady Sándor, |
| Kakas-Török Gyula, Kakas-Iványi Ödön, Kakas-Petelei István, Kakas-Gozsdu Elek, |
| Kakas-Thury Zoltán, Kakas-Cholnoky Viktor, Kakas-Cholnoky László, Kakas-Csáth Géza, |
| Kakas-Szomory Dezső, Kakas-Gyulai Pál, Kakas-Tolnai Lajos, Kakas-Lovik Károly, |
| Kakas-Szép Ernő, Kakas-Reviczky Gyula, Kakas-Vajda János, Kakas-Móricz Zsigmond! |
| S a táncos Pán-isten szó-csipkeverő: Kakas-Tersánszky Józsi Jenő! Kakasok a temetőben. |
| Kakasok a biai temetőben! Ott hevertem a biai temetőben a fekete árnyék-Krisztus |
| alatt, két kezem tarkóm alatt, s néztem az égi kékítőben járkáló fehér felhőkakasokat, |
| ott feküdtem hason a temetőben, hason és könyökölve az új halottak, régi csontvázak |
| fölött, állam két tenyeremben, s néztem a kakasokat, a kakasokat a temetőben, a |
| hetykén, csipkésen, táncosan, totyogva, lécesen, szálkásan, vonalasan, lombosan, fodrosan, |
| pitykésen, csontosan, cicomásan és csillagosan járkáló kakasokat. Fehér merengésem |
| kakas-regényeit, kakas-novelláit, kakas-verseit, kakas-époszait néztem. A barbárokat, |
| komor kakaslovakat, az Európa-szárnyúakat, Ázsia-kakashomlokúakat! A múlt-időben |
| őgyelgő kakasokat a temetőben. A jövő-csontmezőben ásítozó kakasokat a temetőben! |
| S láttam, a sírokból itt is, ott is kibújik egy halott, a füves földből itt is, ott is kibújik egy sárga |
| csontváz. S köldökig áll ki a sírból a halott, s aranyzöld, mint a naptócsában derengő |
| petrezselyemlevél, s zöld szeme két zöld kristálynyál kemény kőrisbogár, s mosolya, mint |
| egy piros rongyszalaglobogó, sárga tökkocsonya madárijesztő bicskával karéjosan, fogsorosan |
| kimetszett fehér mosolya, kék kezei, mint elfolyó kék üvegszilánkok, mint |
| folyékony kék üveggyökerek ahogy gyertyacseppkövesen a földre csorognak és homloka |
| izzó aranylap, s a ráncos tűzidő homloksávon vörösbundájú halálfejes lepke, |
| s büdös zöld inge párolog, mint napon a zöld levelibéka. Volt aki csak fejét dugta ki |
| a sírból, ádámcsutkája még a sírföldben, s kéken rothadozó feje, mint tóba dobott, |
| zöld békanyállal, zöld hinárlombbal fürtösen, függönyösen benőtt füles kék zománcfazék, |
| pergett zöld hajából a puha föld, a halálmorzsa, mint hangyászbogár sárga homoktölcsér |
| ragadozó homokhálójáról a homokszemek, ha barna hangya csúszott a sárga tölcsérfalra, |
| s kis drótsöprűlábaival kapálódzik a szemcsés ferde homokfalon, mint ember, ha pörgő, ferde, |
| sűrű gumigolyógörgő-szivacslabdafalon próbálna evickélve fölmászni, s tudja, már halálra |
| van ítélve, lecsúszik az emberdarálómalom tölcsérnyakba, s egymásba-lapozódó |
| kajla késpenge-fogaskerekekkel lesz fölszeletelve, szétharapva, mert nem ugorhat |
| ki a sárga homoktölcsér-csapdából, a homokhalálítéletből, mint hangyászbogártölcsérből |
| pattanva rugósan a szöcske, aki mint egy zöld köpés, zöld diólevélrágásos nyálfröccsenet, |
| szemhéjai már lerohadva, s a pupillátlan dülledt kék szemgolyók, mint kék gáliclé |
| permetezőfolyadék kék buborékai, mikor anyám rongyba-csavart bottal a vödörben |
| keverte. S a csontvázak, a temetőből kiállók, mint óriás sárga paragrafus-jelek, |
| megcsavart fehér kottafejek, gipszhólyagos gipszlétrák, széttárt-szárnyú gipsztollas gipszsasok! |
| És nézték a kiváncsi halottak, nézték a kiváncsi csontvázak, a gipszlétrák aranyújságpapír- |
| csákós gipsz-szobafestőkoponyái, nézték a zöld levelibékaként párolgó zöld halottak, mint |
| gőzölgő vizes zöld mohacsomók, nézték a dülledt kék légyszemű halottfejek a gyűrt |
| aranyhártyamezőben sétáló kakasokat a temetőben. Kamaszkorom kakascsillagait a |
| temetőben. A kakasokat a temetőben. Hitem csillagsziget-tereit a virágzó halálmezőben. |
| Háború volt akkor. Nyár. Negyven éve már! Ó, Iszonyat-Nyár! Ó, Irtózat-Nappalok, |
| Rettegés-Éjszakák! Ó, negyven éve már! Ó, negyven éve már! Most béke van. Béke-Álom. |
| Rettegés-Béke. Elmondhatatlanság-Béke. Két alvadtvérbarna lepke párzik sárga virágon. |
| Barnamellényes fekete lódarázs, hártyaszárnyú zúgó bogáncs hanggyűrűje a tavasznyálon, |
| a zöldhártya feszes levegőn, mintha körzővel zöld papírra köröket rajzol valaki, zúgásnyom, |
| csipkésen füttyög a feketerigó, száz feketerigó arany füttykatedrálist épít, kék orgonák, |
| fehér orgonák merev csillagkürt-tőgyfürtjei dagadtan lengenek, a meggyfák, cseresznyefák |
| apró fehér szűzhártyák ezreit szórták a fűbe, mint széttépett cigarettapapírt a földre, a kőre zöld
nevetéssel, |
| most béke van és szombat délután, cigarettázom, a gyermek játszik a hosszú konyhakéssel. |
| Itt béke van. A földön hány háború mégis, sásban, sivatagban, őserdőben rohadó halottak! |
| A földön hány háború mégis! Vízben oszladozó katonák, halottak. Ó, és azok is emberek voltak! |
| Ők is emberek, akik megkínozva, fölakasztva, lefejezve, lelőve, tigrissel összekötözve! |
| S holnap? Új háború lesz? Egymilliárd halott? Ki tudja majd? Őket ki számolja össze? |
| Őket? Bennünket! Minket! Miféle kompjuter? Egymilliárd agonitzáló, halál-onanizáló egymilliárd? |
| Egymilliárd haldokló, egymilliárd halott, aki már nem öl, nem szeret, vak Istent sose bánt! |
| Hő-tűzviharok? Robbanás-ősforró levegő? Tűzvihar! Tűzözön! Minden elég, ami csak eléghető? |
| S karbon-monoxid, dioxin, cianid egyvelege fekete füst lesz, amiről azt hittük: levegő? |
| Savas eső lesz? Szupernóva-forró a talaj, a föld a Földgolyón, minden csíra, mag megölve? |
| Nukleáris tűzlabda? 3000 Fahrenheitnél nagyobb hővel megmaradásunk levegőjét gyötörve? |
| Fotokémiai füstköd, a sztratoszférában ózonréteget pusztító, az ibolyántúli sugarakat elnyelő gázréteget, |
| s elrákosodik az emberiség-maradék, és jön az új ős-sötét, 200 millió tonna kormos füst lepi az eget, |
| örök homály, semmi fotoszintézis, semmi zöld, ötméterre befelé csonttá fagy a föld, nukleáris tél lesz, |
| új jégkorszak, forró fekete eső, léthulladék-eső, egy méterre befagynak a folyók, a tavak, mit kérdez |
| akkor a hal s a tengeri csikó?, a növény, az állat, mit kérdez az emberrel rothadó Föld? |
| Hogy minek a lézernyaláb-ágyú, a hidrogénatomokkal bombázó űrágyú, a halálgyorsító-zöld? |
| Hogy mért írt verset a költő, mért lett áldott az asszony, nő mért esett teherbe, mért |
| szült zöld növénypengét a vaginásan fölhasadt mag, mit tett az ember meg az emberért, |
| mért szült az állat, mért költött a madár, s mit akart az a Függő Ember a kereszten? |
| Itt béke van most. Béke és virág. S ha meghalsz Egyszeri Emberiség: a Mindenség szempillája se
rezzen! |
| Hát mért nemzünk gyermeket mi férfiak, ha így lehet, mért akarjuk, hogy a másik szeressen? |
| Mért írunk verset, ha versünk mit sem ér, hisz nincs oly vers-erő, hogy így ne lehessen! |
| Minek a vers, ha a vers annyit sem ér, mint egy palack átadható vér, amit a beteg |
| testébe folyatnak vékony átlátszó műanyagcsövön, a könyökvénába (vena cubitalis), vagy a |
| nyaki vénába (vena jugularis), vagy a lágyék-érbe, kézfej-érbe, lábfej-érbe, boka-érbe |
| szúrva a vastag injekcióstűt, s a tiszta vér cseppenként csöpög a szürke gumiszájjal korongos |
| fordított üvegpalackból, állványos fémgyűrű-függőben a palack, szürke gumiszájából |
| kilóg a hosszú műanyagcső, mint anyatestből a köldökzsinór, ha már megszült, a köldökzsinór |
| másik vége meg az újszülött hasfala közepén, minek a vers, ha annyit sem ér, hogy egy |
| pirospettyes kék sáska letört mángorlótüskeléc lábát a térdbütyökszárral a comb-bütyök |
| ágyékba igazítsa? Minek a vers, ha nem tudja a kitinszívet a kitinvaginába forrasztani? |
| Ha a fölrepedt, szétszakadt, cafatosra rongyolódott szülő-asszonyvaginából kilógó |
| köldökzsinór, mint az infúziósüveg csöpp fehér műanyag-elzárócsapos sárga csőszála |
| a semmibe lóg, a vers-köldökzsinór, mert alatta már az emberhalott, alatta |
| már a Halott Emberiség? Minek a vers és minek az époszok, a verssorokon az aranyporok, |
| az éposz-kozmoszon a virágporok, a gyászpor, örömpor, bánatpor, csillagpor, álompor, |
| nemzéspor, tűzpor, halandóságpor a versek lepkeszárnyain, az époszok csillagtornyain, |
| ha versünk a létben annyit sem ér, mint egy csöpp bársonyálom vér, amit gyermekünk |
| ujjáról lenyalunk, mert megszúrta ujját lopott gombostűvel, és most sikít és zokog |
| s ujjáról nyaljuk forró könnyeit, mint borjú könnyes szemét az anyja, a feketefolt |
| szemálarcú tehén. Minek a vers, ha nem lesz majd kinek? Minek? Minek? |
| És minek a vers, ha nem tudtuk vele megvédeni emberálmunkat és emberhitünket, |
| akit nemzettünk: gyermekünket, ha nem az életbe halnak bele, de a halálba, |
| ha nem abba haltunk bele, amibe joga van minden halandónak meghalni, |
| ha létünk halál-útlevele nem az élet lesz, de a Teljes Halál, s egymilliárd |
| halott fortyogó, füstölgő rothadás-szőnyegén az árva gyermek áll és a tűzlabda-csókkal |
| koromrózsává égett szemekkel, vakon, kopaszon áll, és sír és tapogat és anyját |
| keresi a lilazöld hullakásában totyogva, testbőre szétmállik, húsáról leválik, |
| jár, mint egy széthasadt foltozott cipő, aminek talpa laffogva lejött, s leng, |
| csattog a cipő-talp, mint a kutyalihegés, ha a kutya piros nyelve hosszú leveles |
| szív-alakban feketefoltos feketerózsaszín fekete lakkdoboz szájából kilóg, |
| s a gyermek bőre mint a sűrű, vastag rózsaszín szappanhab húsáról pattogva, |
| sercegve, pörkösen, pörcösen, száradva lefoszlik, s az egymilliárd-halott-szőnyegen |
| vakon totyogó gyermek hol megsült emberszívre lép, hol fehér gyermekláncfű- |
| pehelygolyó-makkú férfipéniszre, s szétrobban az ezer küllőtengelyes habpehelygömb, |
| mintha szél ütné meg üveg-mutatóujjal, s szállnak ezerfelé a Közös Halál fölött |
| a csöpp fehér piheesernyők, esernyőszáruk alsó végén kis barna növényszív: a mag, |
| hol elszenesedett vállcsontokra lép, hol kitört emberfogakra, mint lemorzsolt kukoricára, |
| hol elfolyósodott, enyv-asszonyemlőkre, amiknek lila tányéra, mint fekete koponya-alakú |
| árvácska-virág, lila halálfej-lepke, hol asszonygyomorral összesűlt férfibelekre, amik |
| egymásba-égve szerelmesen, mint a széttaposott száraz sárga kukoricaszár, barna |
| érgerinc-csatornás kukoricalevél, és csöpp szájából, csöpp orrlikaiból, csöpp füleiből, |
| csöpp végbélpontjából, csöpp péniszlukából, csöpp vaginájából dől a vér, mintha menzesze lenne a |
| halálon totyogó csöppségnek, havi vérzése szájának, fülének, orrlikának, ánuszának, péniszének, |
| a szűzhártyás szűz csöpp vaginának, havi tisztulása a totyogó szénrózsa-vak |
| báránykának és háta is vérzik, háta vérpázsit, combjai vérzenek, combja vérenyv-virág, |
| mintha egy bödön ribizlilekvárban ült volna eddig, ott gubbasztva nyakig |
| a piros növénykocsonyában, mintha egy üst hideg paradicsomlébe esett volna, mintha a |
| sűrű paradicsomlé testéből kifolyna, és totyog és sír és forró koromcsöppek |
| vak fekete könnyei! S gyermektalpai, mint a félig-leszakadt cipőtalp leffegve külön |
| csattognak a halálkása földön, mint sárgarózsaszín posztó embertalp-alakú talp-alátétek |
| a fürdőszobában, ha ráállunk vizes talppal kiszállva a kádból, s a posztótalp |
| nedves talpunkra ragad, aztán a kőre visszahull és nedvesen, talpasan gőzölög. |
| Minek a vers, ha holnap így lehet? Ha nukleáris tűzlabdák rettenet-tánca jöhet? |
| S a dagadó tűzlabdák úgy táncolnak lebegve, forogva, gomolyogva a vörös-szárú tűzsugáron, |
| mint a piros cellulózegömb pingponglabdák a föltornyosodó piros vízsugáron a céllövöldében |
| este, s a néma űr benőve a dörgő és dübörgő nukleáris pingponglabdák vörösen |
| fölfúvódó tűzgolyóival, s elpárologtatja a fönnmaradásra-gyáva emberiséget a nukleáris |
| tűzvihar, a nukleáris hővihar, a nukleáris fényvihar, s ami megmarad, az rádióaktiv |
| sugárzásözönben fog majd Krisztusként rothadozni! Ó, Rettenet-Veszélytudat! Ó, Jövőrettegés |
| Ősbűntudat! Ó, Vésztjelző Töprengéstudatom. Ó, Vészvihar Holnapjutalom! Ó, Feketeragyás |
| Mindenséghimlő-Látomás! Ó, Mindenség-feketehimlő üszkös, ragályos, gennyes, hatalmas |
| hólyagai Gyermeklátomás-szivemen! Ó, Látomás-Átokvarázs! Ne szögezd virrasztó |
| éjszakáim vékony söprűcsontvázas hártyaszárnyait lobogó piros árnyékrajz-életedre, |
| ne szögezd emberiség-virrasztó éjszakáim bordás keresztfa-csontvázas bőrlebenyszárnyait, |
| gigászi Pteronodon-szárnyait, hüllőmadár-szárnyait holdban-szikrázó nyöszörgés-énekedre, |
| mint kerítéslécre, rácsos kerítésre, padlógerendára, ajtókeret felsőküszöbre a |
| szétlegyezett denevéreket, akik ott nyüszítenek, vinnyognak, nyafognak, cincognak, nyöszörögnek, |
| mint bordás, hártyás, szétfeszített fekete, barna esernyők, két szárnykezű, rókafülű |
| óriás cakkos, hegyes, ívelten hurkos és ívesen szögletes bőrlepkék, nagy hímgégéjű hártyatöbbszögek, |
| vízszintesen repülve vizelő kettős hártyavitorla feszességtáblák, ó, Krisztusként fölszögezett |
| repülőkutyák, kalongok, repülőrókák, kalapácsfejű repülőkutyák, szabadfarkú denevérek, |
| hártyásorrú denevérek, rőt vérszopó denevérek, kereknyergű patkósorrú denevérek, kis |
| patkósorrú-denevérek, hosszuszárnyú denevérek, nagyfülű denevérek, horgascsőrü denevérek, |
| csonkafülű denevérek, bajuszos denevérek, tavi denevérek, vizi denevérek, hegyesorrú |
| denevérek, pisze denevérek, hosszúfülű denevérek, szürke hosszufülű denevérek, szőröskarú |
| denevérek, óriás-korai denevérek, durvavitorlájú denevérek, fehértorkú denevérek, |
| északi denevérek, kései denevérek, szemrésetek, mint akit kiheréltek, begyűrt, bársonyzacskópuha |
| állatmoha-tok, abban izzik a piciny zöld pázsitgolyó, úgy izzik, szinte párolog, ha keritésre- |
| szögezve függtök, mint csöpp szárnykaromlábú, drótviszony horgocska aranyérlábú, csontvázas, |
| selymes, csipkés óriás-ostyák, s szikrázik zöld szenvedésetek, ha aszalódó, száradó |
| fölétek kifeszíti csontvázas végtelen cakkos hártyaszárnyát a végtelen kozmosz-éjszaka, |
| és ti vagytok a hártyás félelem, és ti vagytok a hártyás rettegés, és ti vagytok a hártyás |
| megbocsájtás, hártyás denevérangyal bársonykrisztusok, patkósorrú, hártyásorrú, |
| disznóorrú, piszeorrú hártyaangyal-denevérjézusok, akiket a babonás ember |
| röhögve fölszögezett a fára, káromkodva és részegen a pókhálós padlásgerendára, |
| a büntető buta babonás ember, mint nagy lepkehálóval megfogott szárnyas ördögöt, |
| s szétfeszíti pálcás legyezőborda cakkos hártyaszárnyait, a fekete, barna mohaselyem |
| szárnyvitorlákat, aztán vacogva, vihogva, dideregve fára szögezi a macskaként nyávogót, |
| nagy kerítésléc-szögekkel. S szikráznak a hosszú vasszögek a világpestis holdragályban, |
| a világegyetem-sárgaságban, mert eldugult az űr epevezetéke, s az űr-epehólyagból |
| az epesár, az epefesték, az epefolyadék a galaxisok vérrendszerébe folyt, s aranysárgára |
| festette az űr íriszét, az űr kezét, az űr arcát, az űr fekete szemhéjait. Aranyra |
| festette az űr szemét! Ó, Bíbor Látomás-Átokvarázs! Ne szögezd nehéz, derengő |
| bagolymerengő éjszakáim, ne szögezd bagoly-töprengő emberiség-világéjszakáim tollas |
| halálszűzesség-testét a Hervadó Szűzhártya-Éjszakára, mint baglyot a templomtorony- |
| gerendára az őrűlt harangozó, ne szögezd hűségem bagolyvirrasztás-szárnyait |
| a harangkondulás barna éjszakára, ne lepjék be vonagló tollas testemet a |
| mindenség nyüzsgő tetvei, a csillagok, az életpárolgó aranytetvek! Ne legyek |
| a harang-űr, a fekete harang-őséjszaka csönd-kondulására szögezve, mint szivacsos |
| templomtoronygerendára, barna szúpont-szivacs vízszintes faállványra a szétfeszített |
| szárnyú bagoly, akinek szeme sárga, szeme barna, szeme sötétbarna, szeme fekete, |
| kerek szeme körűl sugaras tollkoszorú, kerek szeme körűl szívalakú, gyűrt álarc-alakú, |
| kettős rombusz-alakú fátyol! Ó, te sárga sávozott, fakéreg-színű szürkésbarna, |
| rozsdabarna, zömök, rozsdavörös, cseppfoltos hátú, vastag fekete arckeretű, szürke, füles, |
| körökkel berajzolt arcú, fa-évgyűrű korong-arcú, te fehér, Hóbagoly, Gyöngybagoly, Réti Fülesbagoly,
Füles Kuvik, |
| Erdei Fülesbagoly, Uhu, Halálmadár, Macskabagoly, Kuvik, Törpekuvik, Karvalybagoly, |
| Gatyás Kuvik, Szakállas Bagoly, ti fehér tollszakállúak, fehér tollgatyájúak, barna tollesernyő |
| fülűek, szürke tollpáfrány-fülűek, ó ti fehér szív-arcúak, fekete gyűrűsorozat-arcúak, |
| arcotok, mint az átfűrészelt öreg fatörzs: sárga évgyűrűs, barna évgyűrűs, fehér évgyűrűs! |
| Ó, ti parázsharang-szeműek, égő parázs-orgonafürt szeműek, szikrázó lélekharang-szeműek! |
| Hányszor mondtátok nekem a halált a kocsikerék-kútkerékről, a mohás, kövirózsa- |
| csigaszemtornyos nádtetőről, a Kálvária-holdéjszaka csillagtajtékba csüngő vérarcú foszfor- |
| Krisztuskeresztről, latrok fehér madárfos-lánghajzatú, lepittyedt-ajkú, dülledt, kopasz |
| vasfejéről, hányszor mondtátok nekem a halált! Hányszor mondtátok gyerekkoromban! |
| Jaj, ne szögezd hát kifeszített tollszárnyú testemet a bűnhődés árnykeresztjére, |
| a bűntudat fénykeresztjére, az elhallgatás aranykeresztjére halált-nem-ismerni- |
| akaró Jelenkorom, halállal-szembeköpött, halállal arcon-fosott egyszerű emberfajom, |
| népem, örök-jelenidejű emberiségem, bonyolúlt emberi fajtám, egyetlen reményem, |
| ne büntess az Elfogó Hálóval, ne büntess a Szétfeszítő Kezekkel, ne büntess a Szögekkel, |
| Kalapáccsal, hisz mi bűnöm van nekem, mit bűnöztem én, mi az én bűnöm: énekem? |
| S mért bűn az ének, hogyha remény, a remény, ha ének, s mért bűn az életem, hogy bevégezzem a
szögekkel? |
| Mért bűn a látás, mért bűn szikrázó varázs-szemem, mért bűn a csillag, ha ragyog, mért bűnös? |
| Ne szögezz föl gyűlölet-keresztedre, ne szögezz föl égő átokfádra, ne szögezz |
| föl engem a csontvázra, a világegyetem-csontvázra, mint világegyetemmé |
| szétfeszített bőrlebeny-szárnyú madárőshüllőt, Pteronodont a szivacsos |
| szuperhalmaz-csontvázra, mert azt hiszed, a világmindenséget csipkés hártyaszárnyaival |
| beborító Denevérsátán, Bagolyördög vagyok én, ne szögezz föl engem a halálra, |
| mintha élőt a halottra egyméteres vasszögekkel szögeznek, halandót a halottra, |
| hullára elevent, ne büntess kegyetlen irgalmaddal, nem leszek boldogabb |
| azzal a halálirgalommal, se boldogtalanabb, csak elrohadok, csak meghalok, |
| kiszáradok, megfulladok, belerohadok zölden a zöld rothadó halálba, megfulladok |
| statikai keringési zavarban, szívem halálütésben megáll, én leszek az infarktus-halál, |
| a halál szívinfarktusa, az ének szívbénulása, a kiszáradt égő fájdalom, és |
| mi jó van abban?, ne büntess büntető közönyöddel, se szavaddal, se szögeddel |
| mert arról beszélek, ami eljöhet még! Emberiségpusztulás. Világhalál! Világkihalás. |
| Emberiséghalál. Amikor a Lét végbeléből lángolva véresen kilövődik az Emberiség, |
| mint madár ha röptében fosik, mint denevér ha csüngve ürít, a világmindenséghártya |
| pisze malacorrú denevér, a fejjel-lefele csüngő összehajtogatott kozmosz-ősesernyő sárga |
| karmaival Isten testpikkelyeibe kapaszkodva, a csillagokba, mint ágaskodó gyík nyaki |
| testpikkelyeibe apró mohás, borzas bozontos zászló-tollcsápú gyászdarázs, aki szúnyoglégy: |
| böffenti fodros vastagbelét, s az Emberiséget testéből kiüríti, az elemésztett Földgolyót, |
| s a szürke, meszes ürülékgombócban rovarok hártyaszárnyai, bogarak kitinkarfiol-szemei, |
| bundás éjjeli lepkék kitin-radarkészülékei, kitin-lokátorai: verseink, époszaink, mámoraink, |
| az emberiség őskönyvei, Bibliák, Halottaskönyvek, Varázsszövegek, Misztikus Tüzek, |
| Majomkirály-regények, Mítoszok, Mesék, az Isteni Szinjátékba virágként préselt Dante, |
| vére barna pacák, foltok, pöttyök, szeplők árnya a papíron, József Attila, Reiner Maria Rilke. |
| Ó, mért félsz tőlem, mért gyűlölsz te engem, mért retteged reményem, mért utálod hitem? |
| Mért hiszed gőgnek mosolyom, mért vacogsz babonásan, keresztet vetve, ha fénylő szemeim |
| látod a világéjszakában, mint kettős csillagot, mért akarod, hogy fölszögezve büdösen |
| rothadozzak, a Kínzás-Világfára, Büntetés-Világfára, Bűnhődés-Világfára, Halál-Világfára, |
| a Száradás-Világfára vastag gyűlölet-szögekkel, nehéz rettegés-szögekkel, mint fára szögezett |
| denevér, bagoly, a keresztre-feszített egyszerű állat, aki meghal ott szívbénulásban és kiszárad |
| s hártyái, tollai, szőrei, bolyhai, pihéi, mohái között nyüzsgő kukacok, lárvák, tetvek: a csillagok! |
| Halottevő csillagok, halottevő kukacok, halottevő tetvek, halottevő lárvák ficánkoló fehér fürtjei, |
| apró hullaevő-életgalaxisok, nyüzsgő denevérevő, bagolyevő állati fürtös csillagrendszerek. |
| S büdös az elszáradt denevér, s büdös az elszáradt bagoly, tolla borzolódik, csontváza nyikorog, |
| szemei, mint a férges csillagok, szemei, mint a lárvás ürülékgolyók, nyüves puffadt takonyrózsák. |
| Ó, nem a halált mondom én, ha a halál-jövőt kimondom, nekem a megmaradás a gondom, |
| szivem gondja mindíg csak az élet! Ne szögezz hát a Fára: Rettegés, Bűntudat, Indulat! Itélet! |
| Mint szines madarat a ragályos embergonosz: Szalakótát, Gyurgyókát, Búbosbankát, |
| Jégmadarat, a kékeszöld mellűt, kékeszöld fejűt, gesztenyevörös hátút, a sárga torkút, kékeszöld |
| mellűt, gesztenyebarnát, sárgát, a fekete-fehér szárnyút, rózsaszín testűt, akinek magas |
| tollbóbitája legyezőszerüen szétteríthető, a piroshasút, szikrázó kékeszöld zománchátút, az |
| avarszínű, kéregszínű Lappantyút, a Fekete Harkályt, Tarka Harkályt, Háromujjú Harkályt, |
| Zöld Küllőt, Hamvas Küllőt, Nyaktekercset, a tűzpiros sapkájút, zöldhátút, széles piros |
| barkójút, a fehérfoltos-hátút, fehérfoltos homlokút, piros homlokút, sárga sapkájú fehér feketét! |
| Mert nem a halált mondom én, de az életet mondom! S ha vérző színes madárként |
| vonaglok a Fán, akkor is az életet kiáltom: embersors-halálom előtt, emberiséghalál után, |
| ha élve maradok, míg elevenen el nem rohadok a sugárfertőzés szörnycsókjaitól |
| megharapottan, akkor is, hogy: Élet, Élet, Élet, akkor is, hogy Mindíg-Élet, Élet! Mindíg-Élet! |
| Költő mi mást tehetne? Költő a költő másképp hogy lehetne? Ha nem szívverése a Reménynek? |
| Mi más lehetne hát a költő dolga, hogy a Nem-Remény kés-kezét lefogja, féljen énekétől a Pokol! |
| Mert szabad csak akkor vagyok, ha boldogan úgy énekelek, mint a feketerigó a lombos körtefán. |
| Vasárnap délután van. Kora-alkonyat. A Hold pikkelyes fehér gipsz-hal a kék selyemfeszülésben. |
| Asszony szeret. Nemzettem három gyermeket. Három lányt. Élek. Megmaradtam:
ember-részesedésben. |
| Asszony szeret, s én asszonyom szeretem. Világ: abba nem hagyom az éneket, szerelmet! |
| Én abba nem hagyom! S ha meghalok, folytassa más halandó. A haláltól életet azért kap a költő.
Embernyi kegyelmet! |
| Én abba nem hagyom! Én abba nem hagyom! Én abba nem hagyom! Én abba nem hagyom! |
| Én abba nem hagyom a reményt! Hitemet abba nem hagyom! Múlandóságom abba nem hagyom! |
| Abba nem hagyom sorsomat a halálig! Én abba nem hagyom hűségemet! Én abba nem |
| hagyom hirdetni hatalmad halandó tiszta élet! Én abba nem hagyom szabadság-énekem, |
| boldog szabadság-énekem a halálig. Mert embernek csak úgy vagyok szabad, ha költőnek |
| szabad vagyok, mert a Lét költőjét fölismeri, s a költő a Létet anyagával kimondja, |
| s a költő akkor szabad, ha kivirágzanak lét-énekei, ha minden pihe, pillanat, fényszilánk, |
| emberbűn, természet-árvaság, lény-ártatlanság, holttetem, történelem, szerkezet, rács, |
| erő, szelíd anyag, véletlen összefüggés, okos káosz, rabság és fölszabadulás, munka |
| és állapot ott ragyog, ott csobog, ott párázik és ott lobog mindenség-szívű szövevény-énekében! |
| Halandó vagyok, énekelek. Egy vagyok veled nem-halandó világmindenség-anyag, állandó Első |
| Pillanat, Végtelen Omlás, Végtelen Újrakezdés, Végtelen Születés, Végtelen Halál. Énekemmel én |
| nem a magányba megyek. A magányból jövök én létszerelem boldog énekeimmel. A magányból |
| jöttem én, a belső árvaságból, a belső zöld zsibongó vadonokból, a belső erdő szült |
| engem kíváncsi és felnőtt szabaddá, a Zöld Magány-vadon, hogy ember-legyek, énekeljek, |
| éljek, a haláltól akkor se féljek, ha ott pattogtatja csontos sárga ujjait meztelen szivem |
| előtt, s úgy nézi éneklő pontos hitemet, mint gyilkos meztelen csecsemőt, mint gyilkos meztelen |
| csecsemőt, aki nem sejtheti, hogy meg akarják ölni, hogyan is sejtené, aki gajdol, |
| gagyog, ujjong, sikít, nyög, nyöszörög, gőgicsél, s csak színes foltembert lát, hall |
| sárga kereplő-pattogást, mintha kereplőt forgat valaki a decemberi ködben, s a nyeles |
| fahenger lapos léces, széles fogaskerék fogai körűl a villás fatollat pörgeti. Lapos faujj |
| penget késél-húrú fahenger körciterát. Boldogtalan, aki lát? Boldog, aki lát! Mert |
| nem boldog a csecsemő és nem is boldogtalan, csak van, s nem sír, ha jól érzi magát, |
| mert nem éhes, anyatejjel teleszopta magát, böfögött is fehér tejbuborékot, hasa se |
| csikar, szelek se feszítik, nem fekszik maró húgyban, égető zöld kakában, hát megvan |
| szépen önmagában, gőgicsél, vagy mosolyog, vagy alszik, orra tövén nagy szempilla-árnyai, |
| vagy apró ujjacskáit nézi, ahogy mint kibújt csigaszarvak mozognak, hajlonganak a |
| levegőben, az apró kékeres, körmös csöcsöcskék, s nem tudja, mi az. Az boldogtalan, |
| aki szemre süket, fülére vak, orrlikára néma, s szivében nem villódzanak a Mindenség |
| színei, fényei, anyagai, s orrlikát meg nem üti a Mindenség boldog, erjedő, pezsgő vad, |
| gyönyörű, titkos, tiszta, halálos, halandó-halhatatlan virágszaga. Az boldogtalan, |
| akinek hitébe nem szívárog a Mindenség merengő mosolya, akinek szívébe nem |
| csorog a Mindenség fényálom anyagszövevénye, mint boldog csillagnyál az éji tó lényekkel-hemzsegő, |
| árnyakkal-erjedő titokvizébe, akihez nem szól az anyag, akit nem hív |
| az anyag bonyolúlt szövedék-egyszerűsége, aki vakon él, mert szeme betapasztva |
| szürke cementlencsével, mint kisérleti apró emlős állatoké, s futkosnak fehér |
| fülükre, rózsaszirombelső eres fehér gyapjúlevélfülükre fényes dróthurokkal akasztott |
| hólyagos betonszemüvegben, mert szemük befestve szines lakkal, piros lakkal, |
| kék lakkal, zöld lakkal, fekete lakkfestékkel, hártyás folyékony ezüsttel, hártyás folyékony |
| arannyal, ami a szemre szárad, mint kisérleti rovaroké, kisérleti bogaraké, az ötezer, |
| tízezer szemlencséből összetett szem minden facettája, cellája, szemcséje, röge, pontja, morzsája, |
| ablaka, buboréka, hólyaga, pázsitgolyócskája, gombostűfeje külön-külön, tűheggyé sodort |
| selyemszőr ecsettel külön-külön festékpontokat, aranyszeplőket, ezüstpettyeket pöttyintve, |
| szúrva, kenve minden picinyke lemezpontra, lencsepontra, hogy a dülledt vesealakú, vagy labda-alakú, |
| vagy szívalakú, vagy uborka-alakú, vagy málna-alakú, vagy napraforgótányér-alakú rovarszem, |
| mint görögkeleti templom pikkelyes aranyhagyma-kupolája, mint bearanyozott szent dió, |
| befestett marcipán-alma, befestett gipsz-szőlőfürt. Akinek szivében nem villódzik |
| a Mindenség, mint gyűrűző, mozgó, kis taréjkacsákkal, apró vízágaskodás-rucákkal |
| himbálódzó és hegyesen csúszkáló tó vizében a napcsillag lángja: annak a létre |
| nem lehet hiánya, mert sorsából csak száraz kő születik! Ó, Világanyag! Aki |
| vagy! Ó, Világanyag, akiből lettem, mert lehettem! Ó, Világanyag, aki itt virágzol testemben |
| és hitemben! Ó, Világanyag, aki a Nem-Halál vagy, mert én a halál vagyok. Én is a halál |
| vagyok. Aki halált nemzettem, én is a halált növesztem életemmel, mert bennem is halál nő, mint
anyjában |
| a gyermek, s úgy szülöm meg majd én is a halált, halállal-áldott önmagamból, |
| nem úgy, mint szülő asszony gyermekét, de mint tűz a fényt, ahogy kinő a dagadás a habból, |
| hogy testemen kihólyagzó buborékként gömbszerűen körben kinő a halál, ahogy egy békafajta |
| szilárdhéjú, keménybőrű vízburkot növeszt maga köré, hogy megmaradjon, ahogy a páncélszív, |
| amely mint kemény cukormáz a szív körűl, a mészburok, a mészkéreg szívpáncél, a lüktető |
| krétaszivacs, a mozgó szivacsrosta-kéreg. Halálom úgy nő ki önmagamból, bizonyos halálom! |
| Mert minden halandó életével a halált növeszti, s életet nemz a halálból a sorsával halandó! |
| Ó, Világanyag! Szeretem minden társulásod, alakod, árnyad, tüzed és fényed, szeretem minden |
| szükségszerűséged, minden okozatod és szövevényed, szeretem minden módozatod, alakzatod, |
| lényed, formád és teremtményed, szeretem ritkulásod, tágulásod, terjedésed, szeretem |
| akaratod és sűrűsödésed, szeretem minden csomódat, rögödet, gömbödet, szikládat, |
| sugaradat, gyűrűdet, minden szerves és szervetlen reményed csókolgatom szerelmes hitemmel! |
| Ó, Világanyag! Legkisebb részecske, rész, hullámcsomag, erőcsomag, létcsomó, legapróbb pontadag!
Neutrinó! |
| Szeretlek Kezdet és szeretlek Folytatás! Legkisebb Tömeg és Legnagyobb Társulás, Nem-üres |
| Üresség, Görbülő Téridő, ami volt, ami lesz, ami van, ami lehet, Massza, Robbanás, Sugárzás, Gáz, |
| Fény, Sötét, Neutron-csomósodás, Atom-születés, Részecske-társulás, Sűrűsödés Csillag- |
| megalakulás, Csillagtársulás, Galaxisok és Galaxishalmazok, Szupergalaxisok és Szuperhalmazok |
| Égő Anyagszivacs-Világűrtüdő-Láncmagánya, ahogy megszületett a téridő görbület, a gyászból |
| kinövő görbült téridő, szeretlek létemmé erjedő, létemen áterjedő Egyetlen Boldog Anyag! |
| S ha már nem leszünk mi: emberek, tudd, akkor is szeretlek, ha már nem leszünk, mi |
| emberek, szeretlek akkor is, mert általad lehettünk, mert tőled lehettünk mi: emberek! |
| Ha már nem leszünk mi, emberek, ha már nem leszünk mi, emberiség. Mert az emberiség |
| is halandó, nem csak az ember, s eljön egyszer az emberiség alkonya majd, az egyszerű, a |
| természetes, a törvényes-törvényszerű emberiség-halál, harmincmillió év múlva, negyvenmillió |
| év múlva, ötvenmillió év múlva? S az embernélkül-árva Földgolyón csak kő lesz, |
| virág, növény és pusztaság, csak víz lesz, föld és higanyhomály hatalmas óceánok, |
| különös istenszagú éhes tengerek, különös-különös madarak, virágok, virágmadarak, |
| madárvirágok, s különös, titkos, magányos, boldog állatok a vízben, a földön, a földben, |
| a levegőben, különös-színű ég, különös-színű föld, különös felhők a különös égen, |
| s ragyognak változatlanúl a csillagok, a csillagtársulások, a hiányszövevény-őstüdő |
| égitestek. Ha már nem lesz ember a Földgolyón, ha már meghalt az aggastyán Emberiség! |
| Ez a mi világsorsunk: Emberiség! Ez a mi létsorsunk: Emberiség! Szeretlek Átváltozás, szeretlek |
| Megnagyobbodó Legkisebb Társulás, szeretlek Összetartó Lebegés, szeretlek Hiány és Betöltődés, |
| Üreg és Háló, Anyagfüggvény, Csillagdiaszpóra, Minden Megnevezett Kozmikus Erő, Minden |
| Megnevezett Maghéj, Magerő, Vonzás, Taszítás, Részecske-Istencikkanat, Elemi Részecske Erő, |
| Atomerő, Kozmikus Hő, Szupernóva-Hő, Vegyi Hő, Biológiai Hő, Biológiai Láng, Vegyi Láng, |
| Minden Szövetség, Szövevény, Szervezet, mindent ami van, ami lesz, ami létezett, szeretlek, |
| mert kiteljesíted önmagad: Világanyag, velem is kimondod önmagad: Világanyag, s |
| részeid szövetsége a testem, s részeid erőszövevényei szülik meg reményhimnuszaimat, |
| s részeddé részegülnek fölbomlott anyagállapotaim majd, ha meghalok és elásnak a |
| földbe! Ó, Föld, Földgolyó, Kicsi Bolygó, kicsi kék-zöld Élet-Könnycsepp, kicsi |
| Emberiség-vércsepp Ősanyag-golyó, szeretlek! Szívedből megszültél engem s majd |
| szívedbe temetnek! Mindnyájan szívedbe temetkezünk. Szívedbe temetkezik az Emberiség! |
| Ó, Emberiség Szülővaginája, az Ősmindenség Emberiséget-szülő Asszonypicsája, ó Halott |
| Emberiség Sötétben Virágzó Tűzkocsonya-szívű Gömbkoporsója, te, Földgolyó, örök Jó, |
| nem-örök Asszony-áruló, aki tán húsz vagy harmincmilliárd embert szültél eddig, gyorsabban |
| ontva szülötteid, mint ahogy a légy petézik, ahogy a légy tojja petéit, a nőstény-anya, |
| a halott-húsba, az eleven húsba, ó, Gömbasszony-sírgödör-befogadó, testedbe több tízmilliárd |
| emberhalott sűllyedt vissza a kis szűzhártyátlan kéreg-vaginákon, ha nem lett rovarok |
| gyomra, ha nem lett madarak gyomra, ha nem lett dögevő állatok gyomra, ha nem lett |
| halak gyomra, ha nem lett a tenger gyomra, ha nem lett a víz gyomra, ha nem lett |
| a tűz gyomra temetője! Szeretlek Irgalom! Szeretlek Égi Vak! Életcsöpp Világanyag! |
| S szerelmemet kimondom! Szeretlek Reménytelen Remény. Te Bonyolúlt Anyagtörténelem. |
| Remény-Áhítatom! Halál-Holnapom. Én abba nem hagyom! Én abba nem hagyom! |
| Én abba nem hagyom! Remény-neked virrasztok remény-éneket! Én abba nem hagyom! |
| Én mondalak: csak add magad! Ki tervezte a feketerigót? Ki tervezte a katicabogarat? Ki |
| tervezte a gólyahírt, a kankalint, a növényi lángot, a harangvirágot, a jázmint, a |
| szarkalábat, a pitypangot, a vadrózsát? Ki tervezte a repülő hüllőket, a Ramphorhynchus |
| gemmingit, a repülő bőrlebenyhattyúkő gyíkdenevért, a Pterodactylust, a Pteronodon |
| longiceps gyíksárkányszárnyú hit-erejét, a kétlábon ugrálva szaladó gyíkvigyorhüllőkakasokat, |
| a törpéket, az óriásokat, az Ornitholestest, a Compsognathust, a Stuthiomimust, a Plateosaurust, |
| a Ceratosaurust, a gótikus király-reflexet: a Tyrannosaurus rexet, a huszonkétméteres |
| Diplodocus carnegiei sárkánygyíkatyaestét, a Brachiosaurus altithorax hattyúmedve |
| testét, az Iguanodon bernissantensis saskutyakacsát, a Trachodon őskacsakrokodílust, |
| a Corythosaurus ágaskodó taréjos kakashüllőkeselyűmosolyát, a Stegosaurus függőleges |
| lapos sziklapikkely óriás levéltaraját, a Struthiosaurus hátszelvény-potrohlemezes, nyaktövisfogsorú, |
| kettős farlemeztaréjú keselyűgyíkmerengését, a Triceratopsot, a hármas orrtüskebohóc |
| felső-kréta rinocerosz-különbékét, az Archaeornis siemensi gyíkgalambot, az Archaeopterix |
| aranyfácángyíkharangot? Ki tervezte a lombszöcske fedőszárnyán az ovális tükröt, a |
| hajszálvékony hártyát, a hangerősítőt, a szárnyfedőhúrt, a szárnyfedővonót, a ciripelő-eret, a |
| a ciripelő-szegélyt, a sáskacomb belső felének dörzsölő-recéit, a szárnyér-hegedűvonót, |
| a mezei poloska pengető hangszerét, aki hasán penget, hasi oldalának parányi kitinlécein |
| húzza-vonogatja szívókáját, a bólogató hőscincért, aki első és második torszelvényének csöpp |
| kitinbarázdáit dörzsöli össze, a két reszelőcskével úgy beszél, ki tervezte a levélvágó hangya |
| derékciteráját, az első potrohszelvény barázdasorát, a domború kitinlécsor-napraforgót |
| kattogtatják a tor pengetőtűjével, ki tervezte ezt az élő hanglemezt, élő hanglemeztűt,
hanglemezbarázdát, |
| élő lemezjátszót? Ki találta ki? Ki tervezte az árvaszúnyog homlokán a bolyhos, |
| bozontos állatfüst-párazászlót, a levélalakú állati gőzlobogó-csápot? Ki tervezte |
| a vizet, a gázokat, ködöket, a neutrinókat, atomokat, az elektronhéjat, a |
| csillagokat, csillagködöket, csillagásványokat, csillaghalmazokat, az emberszivet |
| ki tervezte meg? Az emberszivet? Emberagyvelőt? Te Csoda-Világerő, te Csoda-Világanyag, |
| te Csoda-Világakarat? Te Ősköltő-Ősanyag? Te, Kezdet-előtti Derengő Feszültség-Sötét? |
| Ó, Világhimnuszom! Én abba nem hagyom! Én abba nem hagyom, hiszen szeretlek! |
| Ó, verset-szülő szívem! A szív-vagina vérzik és ragyog. Ó, Másodszülés, méhlepény-szülés! |
| Mikor a verset-szülő szív véres szülőrepedésén a placenta kicsúszik, mint az asszonyokból! |
| Mint asszonyhüvelyből szülés után a méhlepény, a másodmagzat, a vers után a vershártya! |
| Mert volt ahol szülés után megették a méhlepényt, az asszonyok. Megették a |
| meleg véres placentát! Megették a húgyos, véres, zsíros, zselatinos, iszamos méhlepényt! |
| Ó, hány szív-placentát ettem meg én, a létre-mindíg-éhes, hány vers-méhlepényt |
| ettem meg én, vers-szülő szivem másodszülötteit, a szivemből megszült placentát! |
| Ó, hány szívből-kiszült méhlepényt ettem meg én, mert éhes voltam nagyon, hogy |
| szivemből-szült másodmagzatom, mirigylepény-rózsakertemet magamba |
| temessem! S van ahol eltemetik a méhlepényt, van ahol földbe-temetik, |
| mint újszülött halottat! Mert a méhlepény is, mint az emberi halott! Ó, méhlepény-sírok! Ó, méhlepény-sírok égő múlt-időmbe |
| ásva, mint eltemetett halott rózsaesernyő-kertek! Ó, hány szív-méhlepényt |
| temettem el én, hány vers-méhlepényt ástam múlt-időm szivébe! Hány |
| szülés-után megszült véres és enyves méhlepényt! Most a tavasz zöld ketyegését |
| hallgatom. Ketyeg a tavasz, a zöld óra, zöld óralap a kert, s abban a tavasz zöld |
| ketyegése. Egy hosszú hagymaszár zöld óramutatója, zöld nagymutatója, csöpp bajuszos, |
| hólyagos fokhagymaszár zöld kismutatója. Ketyeg a tavasz-óra, ketyeg a zöld óra, |
| dolgozik zöld tengelye, zöld rugója, zöld fogaskereke, zöld hajszálrugója. Ez az én |
| Ámulat-Tavaszom. Én abba nem hagyom! Ez az én Zöld Sugallatom! Én |
| abba nem hagyom! Ketyeg az Ősidő-Vekkeróra. Mint Mama vekkerórája, a féllábú. |
| Ki tilthatja meg, hogy beszéljek? Ki tilthatja meg, hogy beszéljek rólad, Remény, Világ? |
| Ki akarja megtiltani, hogy éljek? Hogy megtagadjalak Szép Piros Szomjúság? |
| Nem azért születtem hallgatag szegénynek, gyémántszűz fénynek, nem azért szült anyám, |
| hogy a hallgatás agyagkorsójába gyömködjetek! Nem azért szült 1928 Augusztus 16-án. |
| Hogy ott századozzak, mint a múmiák lágy belső szervei a halálnémaság-Canopus edényben. |
| Abba nem hagyom! Élek. Énekelek. S ha meghaltam, ne sirassatok. Reméltem, énekeltem, éltem! |
| Reméltem, énekeltem, éltem. A Mindenség Emberegésze, én. Ahogy remélt a Mindenség |
| minden részlete, része, sejtje, egésze, minden összefüggés és minden ritkulás, minden magánypont |
| és minden szövevény! A Mindenség-Reményköltemény! A remény született értem, vagy a reményért |
| születtem én? Ki tervezte meg a reményt? A mindent összefoglaló akaratot? És ki a bánatbuja |
| fényt? És ki a holnapot? Ami lesz, vagy nem lesz? Az embernek holnapja lesz-e még? Tiszta |
| emberholnap? Egyszerű emberiség-holnap? Ki tervezte meg a reményt: az emberig? Ki adott a |
| Mindenség Lángjainak ember-akaratot? Emberi formát a Mindenségnek ki adott? Ki talált |
| szivében férget, csillagot, rozmárt, jegesmedvét, mészcsipke-kazal madárürüléket? Kinek |
| szivében föltöretlen még a szűzhártya? Kinek szivében feszül még a szűzhártya, mint a |
| bűntelenség, mint denevérek éjszakára feszített selyemhártya-szárnya, mint egy piros |
| csillagfészekbe ragadt rózsaszín falevél, vizelő luk-szemű selyemsárkány-arc, mohos |
| zsírpapíros szüzesség-tükör, amiben ott bolyong az emberarcú világegyetem. Ó, költőszivek |
| szűzhártyája, régen széttépve már, szétkoitálva selyemfeszülés-ártatlanságotok, mert |
| kopulált a szív a halállal, a gyásszal párosúlt, a halállal közösűlt, megadta |
| magát a megerőszakoló halálnak, hazúg nemi egyesülésben. Ó, régen szétbaszva már |
| a költőszív szűzhártyája, az emberszív szűzhártya-szirma! A Mindenségben mért |
| izzik minden mennyiség? Mért lángol, mért füstöl, mért gőzölög, mért párolog fehéren és sötéten, |
| mért terped, terjed, forog, gomolyog minden fényritka, fénysűrű, pontlaza, ponthalmaz |
| roppant és kúsza anyag-ősiség, ami embert nem fog ismerni soha, mert honnan |
| tudná, hogy ember létezik? A költőnek lesz-e jövője még? Van-e jövője még a |
| reménynek, a versnek? És van-e a hitnek hite még? Van-e a hitnek jövője még? |
| A jövőnek költő-tasakja az idő terében? Tasak, ami a nemzőszerv utáni csöndben |
| teremni önmagára döbben, s a nemzés-utáni új-jelenidőben hártyásan, szirmosan, |
| bolyhosan lüktet és izzik, mint egy parázshólyag-korsó, s ami megfogan és megfogant: |
| ott növekszik parázsló hólyaghártya-belsejében, s zsírosan növekszik, hogy egyszer megszülessen. |
| És meddig ér a jövő az idő terében? A tér görbület-idejében meddig, ami úgy van, |
| hogy lenni akar? A remény csak emberi? Csak az ember tudja a reményt? A reményt csak |
| az ember ismeri? Van-e állat-remény, növény-remény, föld-remény, víz-remény, kő-remény, |
| tűz-remény, csillag-remény? Van-e remény az ember után? Mi a remény? Az ember |
| erkölcsi jövőtudata? A sejtelem emberakarata? Az idő embersors-harangkondulása? |
| Az anyag embervarázsa? A mindenség-anyag emberbizalma? A jövő fényidőhullása? |
| És minek a remény az ember után? Ha megjön a Földgolyó-délután? Ha eljön? |
| Hisz ember nélkül a Földgolyó, mint vak kisgyerek, aki elhagyott vén temetőben |
| ácsorog, vakon tapogat, vakon ténfereg, alatta csontvázak, el-nem-rohadt, kiszáradt |
| zöld, barna, kék halottak, körötte ösztönig-öntudat nyulak, patkányok, egerek, |
| rókák, sáskák, szöcskék, tücskök, kabócák, férgek, bogarak, fülbemászók, százlábúak, |
| lótetűk, galacsinhajtók, színes legyek, lepkék, darazsak, szitakötők, fácánkakasok, |
| szirmos és kürtös, kelyhes, csillagos, foszlányfodros, enyves és foszforos virágok, lila bogáncs- |
| tüskecsontváz-hártyapapírcakkok és növényi dámszarv-lapátok, zöld csipkés, szőrös |
| gyertyalángok milliója zöld pórusos gyertyaszáron: csalánok, és a fákon, kriptákban, kő- |
| Krisztusokon, márvány-Szűzanyák fején, Krisztusok kő-vállcsontjain, a rozsdás dróthálójú |
| kőcsontokon: sasok, baglyok, héják, sólymok, ölyvek, karvalyok, keselyűk, kányák, kékvarjúk,
feketevarjúk, |
| galambok, denevérek, s levelibékák a temető nyárfáin, nyárfalevelein, mintha |
| csecsemőszemű zöldbuborékos dohánylevélrágás-nyálat köpött volna füstölgő kupacokban |
| a nyárfalevelekre a zöld dohánylevelet rágcsáló, szopogató, halott-nélküli csönd-sírásó, |
| s ott lüktetnének a gőzölgő nyálcsomók a nyárfalevelek ezüsteres, ezüstmoha hasára |
| tapadva, fényes zöld lakkszív hátára ragadva, s a zöld növényi tollakkal és növényi |
| cérnákkal kevert bádogszáraz, rozsdabarna gazban, a tüskés, tövises kevert növényi |
| temetőmosolyban kövér varangyok ülnek lihegve, papsajt-seggű zöldszürke bársonyfoltos |
| könnycseppek, pirosszeplős hassal, narancsszeplős tokával, s pislognak emberszemmel embertelenűl. |
| S habos ezüst nyomszalag hermafrodita-utat húzva hullámos, fodros csúszással létük után: |
| négyszarvú házas csigák, elől a redős, fodros, lapos csigalepényhal, állatpalacsinta orrhegy |
| fölött két száras, higannyal-töltött hosszú tapogató-bimbó, mint a csápszemű hal szembimbólámpás |
| kettős tapogatópávatolla, s azok mögött két apróbb higany-makkú homlokfallosz, redős |
| csöpp látópénisz, higanygolyós hagymafejekkel a péniszvégeken. Házas csigák másznak a |
| sírokból kiokádott barna csontokon, nedves növényi tajtékba harapó koponyákon, a |
| fekete térdbütyök-sziveken, varratos koponyalemezeken, átlőtt, repedéscsillagú homloklemezeken. |
| Minek a remény az ember után? Kinek a remény az ember után? Miért a remény az |
| ember után? Kiért a remény az ember után? És miféle remény lesz az a remény? Milyen |
| remény? Kinek reménye? Minek reménye? Reménye az öntudatlan és elhagyottan virágzó |
| anyagnak? Reménye a halállal-teletömött földnek? Reménye a Múlt-Időnek? Reménye |
| a víznek, a salaknak, a már-sose-el-nem-hangzó emberszavaknak, a nincsen |
| reménye, a csak-annak-ami-van reménye, a kőnek, az állatnak, a virágnak, a fűnek, |
| a lombnak, a fénynek? Reménye az Absztrakt Reménynek? Reménye a Meghalt Reménynek? |
| Reménye a Kihalt Reménynek? A Pusztaság Reménye? A Vegetáció-burjánzás Reménye? |
| A Fölburjánzó Szégyentelenség Embernélküli Reménye? A Megváltozott Földgolyó Reménye? |
| Az Embernélküli Földnek? Az Emberiség-nélküli Földgolyónak? A halakkal-kásás |
| sűrű folyónak? A lényekkel virágzás tengereknek? Az óceánok halott reménye? A |
| sivatag-szivárványáldozatok reménye? A trópusi dzsungelek zsivajreménye? Zöld emeletes |
| pára-áldozat reménye? Ó, állatok, növények, virágok, burjánzó szerves anyagok, tiszta |
| és homályos szervetlen állapotok reménytelen titok-magánya! Ó, növényi, s állati |
| lények reménytelenség-csöndbe burkolt egyszerű vágyai: evés, ivás, párzás, szülés, szoptatás, |
| nevelés, harc, haláliszony-halálközöny halál! Ó, te embernélkül virágzó Föld: ötvenmillió |
| év múlva! Ó, te nekem gyönyörű, nem-klasszikus, különös, zagyva, létedben-érthető, |
| jövőidejű ősbarokk, összenőtt, egymásba-forrt, életkonok virágok és állatok hatalma: |
| ötvenmillió év múlva! Ó, te gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű, ösztöneidbe csomagolt, |
| boldog, rettegő, közömbös, közönyös, egyszerű, bonyolúlt, halállal-bevakolt ösztöneid |
| hártyabizalmába és héjszigorába, szőr-ámulatába, öntudatlanság-halálba |
| csomagolt Új Élővilág, ötvenmillió év múlva, époszgondolkodásom állati szent |
| virágoskertje, te, tollak, pikkelyek, szőrök, szaruk, hártyák, szarvak, szarulemezek, |
| szaruredő-hárfák, szaruléclemezpajzsok, állatmohák, zsírok, csőrök, szívókák, |
| piros hólyaglabdataréjok, szőrvonalak, szőrcsíkok, szőrpettyek, csontlemezek, csontlécek, |
| bajszok, csüngők, gégepáfrányok, madárszáj-vaginatátikák, szaruhegedűs ormányok, |
| kék hártyacsákók, barna buzogánycsokor úszók, vastag pázsitlegyezők, csőrlegyezők, |
| csúcsos farokvég-szőresernyők, virágpaták, bolyhos kőhomlokciterák, tevekengurupipák, |
| állati ásványbóbiták, szemek, körmök, fogak, karmok, farokcsengők és hátfészkek, |
| járkáló ikrás mézek, madár-pipacskopoltyúk, toroktaréj-hattyúskorpiók, |
| redős pajzsok, csontléc-Eiffeltorony homlokkúpok, karcsú szarupiramisok, pikkelyszakállak, |
| csontkereplő szárnyak szervezett pontos összevisszasága, ó, te Biológiai Látomás |
| Önmagad-Magánya Époszkönyv-Lét, amit csak a csillagok olvashatnak éjjel, |
| vagy nappal a Nap, az Embertelen Csillag, ó, te Halandóság Szent Állati Üdvözlete: |
| varázs-létedbe mosolyogva nézek! Ó, te állatvarázslat emberentúl-világa, |
| te Állatok Eljövendő Túlvilága, embert-nem-ismerő Állat-Másvilág, te |
| Biológiai Konvergencia Szabálya Újszülött, Biológiai Radiáció Szabálya Újszülött: |
| öntudatlan reményed neked is csak a használható élet, önismeret-nélküli reményed |
| neked is csak a testedből folytatható élet, reménytelenségbe-burkolt reményed |
| neked is csak az utódnemzéssel teljesített élet, mert a reményhez nincs más hatalmad! |
| Reményed neked se több, csak az, hogy vagy, reményed létedben csak addig ér, amíg |
| el nem folyik testedből a vér, ameddig meg nem szárad testedben a vér, ameddig |
| lényed homálya megvilágosodik a fontos és pontos ingerekkel, ameddig léted |
| homálya fönn nem akad halandóság-rácsod fénykocka túlvilágfalain! Mert fénylő |
| halandóság-rácsdobozod testedhez oly közel, mint tigris körűl tigrisketrec vastag vasrácsai.
Homályrácsod, |
| halandóságrácsod, halálrácsod ketrecfalait nem tudod áttörni haláltudat-émelyeddel, |
| hisz nincs, mert nem lehet haláltudat-émelyed. Hiába gyanakszol, nem tudsz kitörni |
| önmagadból, s gyanútlan is hiába vagy, homály-létedbe süppedve élsz, hogy megmaradj, |
| sorsod hogy állj, legeléssz, vadássz, szaladj, fuss, rohanj, ölj, vagy megölnek, s mert |
| aki öl, annak se könnyebb, sorsod, hogy elbújj, merengj és tenyéssz, így vagy te emberszív-nélküli, |
| te ember-utáni: állat-egész, Hieronymus Bosch-állatjövendő-tenyészet. Remény |
| utáni Reménytelen. Homályos Cifra Végzet. Ameddig állatokkal is virágzik a Föld. |
| Ameddig föl nem falja a Nap, mint fölfúvódott varangy hártyásszárnyú könnyű bogarat, |
| halálfejes sírvirág-lepkét, gyémánt-istenvillanat szitakötőt. S ha már ősvarangy-gyomrában |
| a Föld, nyalja szivárvány-hímporos, arany-szájpikkelyes, májfoltos, lila rákszeplős, zöld |
| celofánszirmos szájaszélét, mint bolond öregasszony, aki csámcsogva nyers aranyhalat |
| zabált, kilopta a piros dülledt csigahéjszemű, aranyszita-fátyolmenyasszonyruhás aranyhalat az |
| üvegdoboz zöld vizéből, a villanyderengő zöld dobozkoporsó-üvegedényből, könyékig |
| nyúlva a zöldnyálas vizbe kékeres, száradt, bütykös bőrpók kezével, mert keze |
| mintha barna pók lenne kékeres ráncos bőrből, a halat a szájába tömte, gyúrta, gyömte, |
| gyömködte, gyömöszölte, mint egy arannyal pikkelyesre, rácsosra hímzett húsvéti |
| tojást, s összeharapta az aranypikkelyrács-tojást ritka, csámpás fogsoraival, |
| s lenyelte, s lila májfoltos, kék rákszeplős barna ajkain száradt tojássárgája-pöttyök, |
| tojáshéjzománcpikkelyek, rózsaszín tojásbelső-hártyacafatok, uszonytollhártyapehely |
| foszlányok, piros érbordarecés uszonyhártya-lángszilánkok, aranypikkelyek, s aranypikkelyek |
| lila inyén, barna fogain, nyelve málnatest bogyóparázs hátán, nyelve húseper |
| szívcsúcsán. Ó, a Föld! Ó, a Földgolyó! Ó, a Föld! Ó, Föld! Mire használod sorsodban |
| élő hatalmad? Eltorzúlsz, mint az újszülött koponyája? Mint az újszülött-koponya, |
| ha rosszúl fektetik, hisz nem forrtak össze még egymáshoz-közeli varratai, tág |
| kutacsai, s eltolódnak a koponyalemezek, a hátkoponya, a homlok-koponya, a |
| koponyabúb, az oldalkoponya, a tarkókoponya gyöngéd lemezei! Ó, a földkéreg táblái, |
| lemezei is így tolódnak el majd évmilliók alatt, földrészek horpadnak sűllyedve vissza |
| a mélybe, földrészek születnek, új óceánok, új tengerek, hisz a Föld belsejében |
| a mag és a kéreg közti 3000 km vastag köpeny áramlás-rétegei, meg a rádióaktiv- |
| bomlásból erjedő hő alakítja a felszínt, hiszen ahogy a fazékban melegedő víz kavarog |
| örvényesen föl-le a fazékban, úgy lobog a köpeny anyaga is lassan, és széttört a Pangaea és a |
| földkérgen forradások és sebhelyek! Ó, Föld, Föld, Föld! Kinyílsz, szétlazúlsz, mint |
| egy megrepedezett tojás, roppant repedéseiden kicsap a lángolás, s gyűrődsz, mint |
| sztaniolpapírgolyó az ember tenyerében. Ó, Föld, ó, Föld, ó, Földgolyó, a mindenség-erő egyszerű |
| tenyerében! Alkonyodik. Ezüstrongyok áznak kozmikus sűrű vérben. Eső után zöld |
| párát lobogtat a lomb. Zöld páracsápok a zöld lomblepkék homlokán. Zöld gőzvonalak |
| a fénysovány hártyabíboron. A madarak a zöld fűkalász zöld tűcsokortollszivébe |
| dugják orrlikas sárga csőrüket. A madarak a fűre inni járnak. A cinkék, zöldikék, |
| verebek, feketerigók. Szivem körűl könnyű szép emberárnyak. Illatuk: csillagközeliség. |
| Üljetek térdeimre szép könnyű emberárnyak, mint kislányaim ha nem akarnak elaludni este. |
| Üljetek térdeimre, pislogva, szunnyadozva, csillagéberen, árnymosolyotokkal est-szavaim lesve! |
| Ülj térdemre Alighieri Dante, te karvalyorrú, pokoljáró, ördögmászó sárga emberrózsa, |
| ülj térdemre Reiner Maria Rilke, te gyémántgyanúból emberré sóhajtott arkangyal-zsebóra, |
| ülj térdemre Csokonai Vitéz Mihály, te szuvas Időfa csikóhal-fejű hiányciterája, |
| ülj térdemre Arthur Rimbaud, te kamaszkurva sört-pisáló, Verlaine képzelt fiú-utcalánya, |
| ülj térdemre József Attila, te diszfágiás, aggluticiós, mániás, te gyárfüstből, vérből, ürüléklegyekből, |
| skizofréniából, Freudból, Marxból szőtt proletár-előkor, |
| ülj térdemre Vladimir Majakovszkij, te Tyrannosaurus rex-léptű, mizofóbiás, fehérkesztyűs
proletár-utókor, |
| üljetek térdeimre szép fényárnyékú árnyak, este van, hadd meséljek, hallgassatok ámúlva, álomba
hullva. |
| Elmondom, mi lesz, milyen a Földgolyó, a csontotok elfogadó, milyen lesz ötvenmillió év múlva. |
| Ó, térdemen-tünődő Fénylő Árnyaim! Pislogva figyelő Fényes Könnyű Árnyak! Árny-Őseim! |
| Könnyűtestű, nehézfényű Árnyak! Nem tudhattátok ti még Mindent-tudók, boldogtalan, |
| esendő, halhatatlan Mindennel-semmitse Tudók, Szigorú Mosolyok, Varázsmerengés Ámuldozók, |
| Tőből-Kitépett Vérirgalomszárnyak, Csillaggal-nemző Kristályselyemtűz Áhítatok, |
| Feketeselyem-fényviaszláng Árnyak, Emberi Múltidő Árnykristályai, Versek, Époszok Fénymágnes |
| Tartományai, nem tudhattátok: mi lesz az ember után. Mi lesz az Ember után, |
| az Emberiség után, a Költészet után? Mi lesz? Az Ember után mi lesz? Az Emberiség után |
| mi lesz? A Költészet után mi lesz? Mi lesz a Költészet után az embernélküli |
| árva Földgolyón ötvenmillió év múlva? Miféle Biológiai Époszvirágzás? Miféle |
| Új Áldás, Új Öröm, Új Vígasz, Új Önmaga Biológiai Törvényösszevisszaság, amely |
| azért törvény, mert így kellett lennie! A Természet Új Hite, az Ember-emlékből Kigyógyuló |
| Evolúció Új Költészete, Ember-utáni Biológiai Vers-Akarata. Az Ember-emlékből |
| Kigyógyúló Evolúció Biológiai Új-Reménye, Biológiai Új-Világa! Ha nem is volt |
| világakasztófa, Egyetemes Világkatasztrófa, Atomháború-Tűzözön, mert az ember valaha |
| az anyagból megszületett: lett Ökológiai Katasztrófa, ahogy jósolta Dougal Dixon, |
| a paleontológus evolúciókutató (After Man. A Zoology of the Future), győzve a titkon. |
| Mert győzött a titkon Dougal Dixon, a katasztrófa-utáni csönd Benépesítő Hite, |
| az Új Evolúció-Látomás Éposz-énekese, az állati anyag-maradék Époszi Homérosz-Ihlete! |
| Ó, Árnyak, Hitem Fekete Fényrácsotokból Kinőtt Szárnyai, Megmaradásom Ragyogáshomályai, |
| Térdeimen Ülő Fekete Fényszitamuszlin-Árnyak, Szívemhez-simuló Világvak Árnyak, |
| merengésem magányán lobogva hallgatók, szigorú költőéjszakám csontvázkalászain |
| csillagként kigyúlva vacogók, Szentjánosbogár-luciferin Zöld Hidegfény Ragyogók, |
| ötvenmillió év múlva, az Emberutáni Ősz, az Új Tavasz majd boldog, rettegő lényekkel |
| benépesűl. Mereng a Nyúlőz nyúlfejjel, nyúlfüllel, rozsdásan, fehérpettyesen, lámaszőrösen, |
| s szarvasbogárhímcsáp-szarvasbogárhím-szarv fogakkal vicsorog a hosszú, gyűrűs, szőrös |
| ólomkorbácsfarkú Falanx, a Patkányfarkas, és néz a Menyétkutya bajszosan, |
| pettyesen, és hörög csíkosan, halálboldogan a Tigrisegér, és a Nyusztpatkány piros |
| fülecskékkel a halált füleli, és a föld függőleges és ferde járataiban a Hódvakond, |
| a Rozmárföldikutya, a Fókaföldiegér függ, mint földüreg-fa levegőcső-ágán |
| bársonyos fekete hengeres falevél, s rózsaszín orrhegye, mint rózsaszín pázsit-tölcsér, |
| hatalmas-körmű kézlábai, lábkezei: rózsaszín emberkezek, tokájából villásan két vaskos |
| csonttüske áll ki, hosszú fekete hajlékony pálcafarka, mint egy rózsaszín bőr-keverőkanál, |
| feketebordás piros toll-lapát, és a Testadon, a Cickánysünegér, a Kőlampionövesállat, a |
| Tatusüncickány testéből szögletes-szirmú kőrózsa, négyszögszirmú kőkaréj- |
| harmonikarózsa nő ki, taréjosan, legyezőkörösen szétnyílva kiálló, |
| szelvényes, harmonikás, háromszögkúpcsipkeszelvénycsodás gömbhéj |
| alól dugja ki fekete piszmogásorrát, vagy magát a szelvényes gömbhéjba bezárja, maga |
| köré húzza a szelvényes, lemezkockás páncélgömböt, s az kisimúl, mint egy kockásan, |
| háromszögletesen összehajtogatott papírzacskó, gömbhéja, mint egy szarulampion, |
| összenyomva, kinyitva, kockásan vonalazott gömbbé kihúzva, a szarvas zöld |
| Tölgyfalevélhátú-béka, barna Tölgyfalevélhátú-béka kilövi testhosszú lila, gyűrűs földigiliszta |
| nyelvét, piros patkányfaroknyelvét, s szemei fölött, s a hátán, a lábak felső |
| combjain világoszöld, vagy világosbarna bordás, fodros, szarvcsúcsos bőrlebeny- |
| tölgyfalevél van, s azzal a béka összenőve, mint tölgylomb-sátorral a lakodalom, |
| s a kurta háromszögfarkú rozsdapiros Nyestmókusok tölgymakkot harapnak, |
| mozgásuk kígyóhurok és piros meztelencsigaföltarajlás, s a csöpp Mókuselefántok |
| agyara vastag csonttű, lábuk fehér toll-legyezőesernyő, ormányuk gyűrűs sárga gumicsőkukac, |
| ormányuk felső szájpadlásukból nő ki a levélszív-alakú felsőajak alatt, azzal szívják |
| a hengerkorongra tapasztva a fajáratokból a lárvát, kukacot, férget, bogarat, amint mikor |
| az elefántok kéregetnek az állatkertben, s lógnak lefelé a faágról kétujjú sárgás gyűrűs |
| horoglábbal a Denevérvadlibák, s a Denevérmajomegerek apró piros lepkearca fölött |
| piros fülecskék, s azok fölött hatalmas keresztben-bordás kagylólevélalakú radartrombiták, |
| s a Csőregerek, mint hegyes, fehér tapogatócsáp-idegszálkoszorú bajszú ólomszőrfülek, |
| piros bélésű fülük nagyobb, mint a nyulaké, s hosszú egyenes sárga madárcsőrük, |
| mint a sárga varjúcsőrök, sárgakék harkálycsőrök, azzal keresik a földben a |
| kukacot, a férget, s a karmos, hányásujjú Hangyászsünmedve csíkosan, tompán mereng, |
| s a Négy Strucclábú Zebrakrokodílus, a csíkos Gólyalábzebra hosszú csápos jövő- |
| nádbojtok között halat-vadászni áll a vízben, hosszú hajlott zebracsíkos gólyanyaka |
| szőrös barna, fogsoros krokodilfejben folytatódik, öt ólompénztalpú ólomcsillag- |
| állványlábai, mint fehér-szőrpihés ólom-fenyőfaágak, ólom-fogastalpak, s a |
| Vizicickász, Csőröscickász, ólomkék Madármókus, Farokvégejtőernyőcickány, mint varjúvarázs, |
| hátára szürke csukott esernyő van visszahajlítva fektetve, szürke faroknyeles |
| csukott szőresernyő, s ha leugranak tavasszal a fákról, hosszúnyelű farkuk |
| kúpos szőrsátor ejtőernyői kinyílnak, s röpíti lóbálva tovább testüket az új tavaszi |
| szél, mint gyermekláncfű pehelyesernyőjét, ha a gyermekláncfű pihegolyó-termésfejét |
| szétfújja a szél, s száll a száras mag a küllős pihebozont-esernyőn, |
| mint ejtőernyőn az ember, mint ejtőernyőn a katona, mint amikor én a pincetetőről |
| nyitott fekete esernyővel leugrottam, mint nyitott fehér selyemesernyőt |
| ha ringatva, forgatva, pörgetve visz a szél, sodor a szél, |
| elfúj a szél, s gigászi Lóbivalyok, Lómedvék ácsorognak zöld páfrányok között, |
| vagy a vízben, arcuk helyén gigászi, keresztben-bordázott szarupajzsok, gigászi keresztben- |
| bordázott szaru-pillérek, szaru-torony cimbalmok, bordás kettős szaru-óriáskiflikkel, |
| szaru-madárlábakkal a fülek fölött, a fülek mögött, bordás szikla-álarcok, szikla-küllők, |
| s pettyes Csérmedvemadarak, fóka-hátsóuszonylábú Mókusfókanyulak, fülbajusszal |
| vigyorgó Rókapárduccickányok, fehér-szőrszivárványba burkolt testű fekete Póknyúlegerek, |
| mint eleven gyermekláncfűpihegolyók, mintha fehér láncfűpehelylabda lenne egérre ragadva, |
| barna Hódhattyúk, fekete Mókushódszitakötőálcák, fogsoruk két lemezes koponya- |
| görbület, sárga kúpmetszőollócsőrű piros Fenyőmadártűzhüvelyek, sárgazöld |
| Fenyőrigótoll-legyek nyüzsögnek boldogan az Új Lét Új Megvalósulás-Örömében. |
| S fekete csillószőrkoronás nyitott bíbor Madárcsőrvaginák, lila Virágmadárszáj-vaginabóbiták, |
| Agyarmedvék, Szakállmedvekutyák, előreálló kettős szarupásztorkürtszarvú |
| Bölénygigászok, Bölénybehemótok dülöngenek és virágzanak, előrenyúló dupla |
| roppant tülökszarvuk, mint szelvényes öves, nyírfakéregből csavart tölcséres tavaszi |
| kürtök, s csöpp ezüst ólomkezű és ólomlábú Medvevakondok, s zöld legyezőfarkú, |
| kék fejű Varjusirályok, hatalmas fekete Saslibakirályok, piros bőrszakáll-szemű |
| Lappantyúfácánok, Macskapatkányok, fehér Patkánymacskák, rózsasziromfülű |
| Macskavirágok, Virágmacskák boldog biológiai rácsa az ötvenmillió év utáni jelenlét! |
| S mint az emlékezetben megváltozott vers, vagy az időlétben megváltozott emlék, |
| az álomban szinesen, pikkelyesen megváltozott élet, újrateremtett sors, másképp- |
| kimondott ítélet, más-más elemekből összerakott kód-kaleidoszkóp ugyanaz- |
| másvalóság: a rozmárok, a pingvinek, a fókák, a rombuszfarkú Vízalatti |
| Hártyahattyúcsókák, a Krokodilrozmárok, a két hosszú cseppkőagyarlángú barna |
| Rozmárkrokodílusok, akiknek gnóm-arca, legyezőkezük fekete egytövis- |
| mutatóujja, s farkuk, mint egy széles krokodílfahasábredős lapos húsvitorla, |
| s a sárgacsőrű fekete Pingvinfókák, s mint fekete úszószárnyháromszögkaréjos |
| puha fehérhasú kék, fodros, hosszúkás óriásgombák a hatalmas, függőleges, merőlegesen |
| lécezett kályhapajzs-arcú, biológiai radarernyő-orrú Bálnadelfinek, akiknek két |
| vízpáfránybóbita nő ki szemei fölött orrlikaiból, ha vizet-prüszkölnek, s óriás |
| lemezes szájrostélyuk, mint félkör-alakú bordás, kályhaelőtti hőrács, száj-előtti |
| lécrácsos ezüst spanyolfal, s a fodros Barnacsőrdelfin, s a zöld halvadász Hattyúpáva, |
| s a hosszú fehérlábú Nyúlegerek, s az óriás barna, vízszintesen-bordázott kettős |
| pajzshárfa-arcú, szarupajzs-X arcú Zergék, a hosszú fehér nádbojt-farkú Zergék, |
| akiknek fején a szemek fölött az orrlikaktól a fülekig barna szaruból vízszintes |
| fehérrel rácsozott négycsúcsú Eiffel-torony van, akiknek fején barna szaruból a |
| Reims-i katedrális, a gótikus Saint Chapelle-kápolna, Orléans gótikus tömör |
| kőtemploma, Chartres kőcsipke-angyal katedrálisa, s az ötpettyű fekete foltokkal |
| tarka ezüst Párduchiénaszajha nyüzsög elnyúlt, elliptikusan ellapúlt Új Tavaszodban |
| Földgolyó! S mind a homok rozsdalángjai, az Ugróegerek, Szállóegerek, a bolyhos |
| Madárlábú Egérparittyák, Denevérfejű Egérhiénaszöcskék, Tollas Csúzlimókusok, |
| Sáskaegérdenevérhiénák, s a hatalmas rózsaszínű redős kopasz Sárgarépakrokodílkukacok, |
| a tömpe, buta Sárgarépavakondkrokodílrozmárok, s az Egérőzek, Rókacickányok, |
| s a háromméteres Sigurok, a szamárfejű, ló-arcú Patkánykenguruk, óriás fodros vastagbélfarkú |
| Kengurupatkányok, a tapírfejű, iszonyatfülű Rózsaszín Zsírtartományok, s a csőrfejű, |
| légyszívókás, lepkepödörnyelvű, nektárivó, virágporszívó Kolibrifejű Sünrókák, a |
| hosszú bordás bőrtollfarkú, varánuszgyíksárkánytaréjú, varánuszgyík fogazottbőrtoll-tokalángú |
| kétlábú karcsú Gyíkmadárfutókák, s a csendőrkakastoll-homlokbóbitájú |
| Varjúfecskék, s a körmös csontpáncélkesztyűs, orrlikas, taréjborda-arcpajzsú, gyűrűs |
| patkányfarkú Hódmedvepatkánybogarak, s a szaggatott fehér vonalak szálka- |
| összessége sötétkék titáni Emutyúkfácánok, akiknek háromujjú karmos lába |
| hasig meztelen, a kék Szőrmadárgázlólovagok, fejükön hatalmas piros lánghólyag |
| dudorodás, hatalmas piros bőrhólyagtojás, ami fölfúvódik, leloppad, lecsüng, dagadtan |
| föláll, mint egy piros hólyagzó világegyetem-elmozdulás, fülük helyén világoskék |
| mirigyszőlőfürt, mint horgolt kék rücskös pamutsapka, mint részeg kék főkötő |
| félrecsapva! S tűnődnek bután és tétován az emberutáni tavaszdélután homokján, |
| füvén, a jövőidő sejtelem-szigetén az állatgigászok, a lila Gazellaelefánt, |
| a lila Gnurinocérosz, a zergeszarvú Zergorrszarvú, az előre-kettős csuklyaszarvú |
| Zergefánt, a Diplodocus carniegei-alakú Gigantilop, akinek két kövér |
| szarufodorbél szelvénycsigahéjszarva tölcsérszájasan előregörbűlve a földig ér, |
| a Földőskori Triceratops-alakú Tetraceras africanus, a Rundihorn, a |
| Négyszarvú, és ölnek és zabálnak a fekete majomfejű Majomtigrishiénák, |
| a bozontos Csimpigrisek, a szürkearcú vörös Goroszlánok, Gorillaoroszlánstruccok, |
| a rózsalábú Teknőcpatkányok, Patkányteknőcök, Patkőcök, Tekkányok, |
| szőrös Teknőcgyíkok, Gyíkkőcök, az újkori állatgyerkőcök, létezés-zabigyerekek, |
| teknőcbékafejű szőrös rózsaszürke gyíkmódozatok. S hosszú farkával ágra |
| tekeredve, magát összehajtogatva, összecsomagolva fejjel lefelé lóg a fán a Kékpávián, |
| mint egy óriás patkósorrú denevér, mint egy óriás kék emberevő-állatevő pók vastag fonalán, |
| s lóg a zöld kígyó, mint egy hosszú, kétszer-háromszögszájú hengeres, csöves zöld falevél, |
| s a piros Rombuszmajom, a vörös Majomdenevér négy lába, s teste két oldalára, |
| s fodrosan farkára forrt szőrhártya-rombuszlemezeivel kifeszűlve röpűl, |
| mint egy majomkereszt-majomszűzhártya, mint egy új ősmadárkezdet-madármajom, |
| mint a nádkeresztre cérnával, dróttal csomózott, hurkolt piros papírsárkány |
| hosszú fehér bojtfarokkal, hasig-érő háromszögletű fehér pofaszakállal, tokaszakállal, |
| s a kékarcú majom szőrkorongja fekete napfogyatkozás, s a vörös, kékarcú, póklábú |
| Majomdarázs, a Hiénabagolymajom, a Hibajom, mint halálfej-álomlátomás, |
| s a feketepettyű sárga Párducmajom fáról fára ugrik fehér hiénafejével vicsorogva, |
| s farkával kapaszkodva fejjel lefelé lóg a Lajhármakikobra, a Lajmabra, |
| s farka középtől széles vörös csontpotrohszelvények gyűrűs hernyóalakja és |
| rózsaszínű lábain három hosszú kék karom, s pirók Pókmajmok fűbarlangban |
| ülnek a fán, s ugrik, mint egy hegyes, tengerimalac-lábú tüske a keresztorrszarvú |
| négy csőrszarvú, csőr-vaddisznóagyarú Madármakiegér, a hosszú piros csőrű négy-agyaras |
| Makegér, a vérszívó Levelibékatetüdenevér, Egérmadárlevelibéka, s a szürke Tapírmalac vérét szívja, |
| s a tapírszőrre ragadnak rózsaszín lencsés levelibékalábai, s két mellső piros |
| levelibékakezének lencsés hüvelyk és mutatóujjain hosszú kék kajmánkörmök, |
| varjúkarmok, s áll a gigászi Turmi, s áll a gigászi Serefánt, a disznó, |
| gazella, bika, elefánt keveréke, a Gadifánt, a Serefánt, s két agyarágú, |
| megnyúlt vaddisznó-ormányából kétméteres piros földigilisztaszerű nyelv lóg ki hosszan |
| a földre tekeredve, és fekete-fehér csíkos a Serefánt és a Turmi, a Gadifánt |
| rozsdavörös, arca, füle fehér, segge fehércsíkos, tarkója fehércsíkos, szőrös piros |
| ormánya fehércsíkos, fekete lábai fehércsíkosak, szájából fölfele-lefele ágazva |
| egymást-érintő agyarpár virágzik sarlós csontarannyal. S a halevő Békamajom |
| piros feje, mint egy kecskebéka, s teve-fejének előrenyúló összege, csúzlizva |
| úszik a vízben, mint a kecskebéka, a háttaréj bőrlevél-uszonyos, körmös Kejom, |
| az emberkezű, úszóhártyás kecskebéka-lábú Kecskebékamajom, kuporogva, csámcsogva zöld |
| halat eszik, s a Rozmárviziló, mint egy pikkelyes, mozaikos teknőcpajzs-farkú |
| fekete disznóféreghal kapál egyszarvú fekete húslapát-lábaival s merednek kis piros |
| vizilófülei, s hever a vízben, mint álomban egy magányos elhagyott fekete város, s a barna |
| csőrfókák, a csöves Fókahattyúpelikánkutyák, mint hosszúkörmű kisujj kaparnak jobbra-balra! |
| S a zöld-fekete-piros-fehér halevő Madárbálványok csőre vaskos kék metszőolló, |
| a felsőcsőr cakkos, mint a puliszájhajlat fekete bőrcsipkéi, a felsőcsőr az alsót hullámos nehéz |
| csipkefűrésszel ledöfi és hosszú keskeny téglalap-üregek orrlikai, és ritkalevelű kopasz zöldbarna |
| indaágon függ hanyatt a négylábú, két fekete karomujjú Slobber, a vak, zöldbarna |
| Lajhármedvemajom, a Lajvejom, s füles szőrecset fejéből pirosan robban ki szája, |
| mint egy denevér ugatása, s alsó szájszéléből úgy csorognak ki hosszan szájtő-fogai, mint |
| a megkristályosodott nyál, és vörösszínű és narancs orchideák közt farkán lóg az Új |
| Túlvilág, fát ölelve karmos lábaival a fehérfoltos fekete Hiri-Hiri, a Hiénamajom, |
| elvékonyodó vastag farka a vörhenyfekete szőrből a kopasz bőrbe nő át, farka, |
| mint hosszú feketerózsaszín elefántormány, s a Slobber nyálcsordulás alsó szájszélfogai, |
| mint hosszú cseppkövek, s pici feketepettyes fehérrózsaszín Hiri-Hiri-csecsemők rózsagiliszta- |
| farka a Hiénamajom-anya hátrafelé visszacsavart rózsaormány farkára csavarva, |
| s a szőrös Hattyúkígyó, mint egy óriás kopasz Piócahattyúkígyócsiga és haslemezei |
| és belső nyaklemezei csontos sárga dongaszelvények, s a csőrszájból kilőhető nyeles enyvkefe- |
| nyelvű, sárga enyvtollnyelvű Csuszkaragacsmadár hosszú csőrbajusszal, óriás piros csőrszakállal |
| vigyáz, s ágaskodik a fehérfoltos, lila, fehérhasú, fehér haserszényű titánanya, a |
| Giantala, a Juhkengurú, s lila juh-fejéből kilövi végtelen lila kígyónyelvét, s úgy |
| szívja a Juguru a faoduból a mézet, mint piros műanyag-szívószállal, piros szalmacsővel |
| a coca-colát üvegből a gyerek, s fehér hasputtonyából az újszülött Juguru lila |
| bárányfejecskéje, mint lila gyíkfej kitolódik, mint gyűrt lila fitymabőrből a lila |
| férfimakk, s barnán legelésznek a csíkos Zebradisznók, a fehér madárlábú Kengurudisznók, |
| a Gazelladisznókenguruk, s fehér hastasakjukból kiváncsi malacfejek lógnak |
| ki pislogva, mint tengeri csikók, csikóhalak, halcsikók, Hippocampusok tolluszony- |
| legyezőfüles barna kristály-csikófeje, s nyüzsögnek hosszúcsőrű pöcsös Pókmadarak, |
| nagy talpuk, mint egy-egy óriás-pók, s szőrös Denevérmajomvámpirhiénák, barna |
| szőrlepedő-szárnyvitorlás Sakáldenevérmacskák, s a piros szembóbitás Fácánstruccok, |
| s a szőrös agyarú barna Őzpatkányok fara fehérfoltos, háta fehércsíkos, s a karcsú |
| óriás Párducoroszlánok, a Párlánok rozsdaszőre fekete tintába mártott macskatalpak |
| ötpetty-párnanyomaival behintve, mint feketevirágú rozsdakertek, vicsorgó settenkedés-álmok, |
| s az óriás fekete-fehér Kenguruszamár, a Strick rettegve, vízszintesre kinyújtottan |
| szalad, mint egy feketefoltos fehér gondolat, feketefoltos sárga T-betű, s a még-hatalmasabb
lókacsafejű |
| Zsiráfstrucc, a Wakka, mint arany-foltos, aranycsíkos barna erdő, mint a |
| rozsdaavar aranyrácsai, aranyfoltjai, strucc-csikó hattyúfejét hattyúgörbésen tartja |
| hattyústruccnyaka, karmos háromujjú strucclábai, kettős fehér óriás szőrtojás-tökei |
| az aranycsíkos barna hátsó lábak között, a barnacsíkos arany farokpamacsrúd alatt, |
| s mint barna vízben sárga napfényfoltok gömbölyű strucczsiráfteste szőrfoltjai! |
| És ó, te Orchidea-Madár, aki magad is virágzó orchidea vagy, Virágszájú Csőrike, |
| Páfránybokorarcú Zöldike, Zöld Páfránytollkoszorú Csőrű Orchideanyármadár, |
| ó, te Virágarcú Csőrike, Vagina-arcú Páfránymadár, Pina-arcú Madár, Páfrányos |
| Pinapipacs-arcú Madár, nyitott, kitátott, tátogó, puha vörös márványkristály-kúparcod, |
| rombusz-pinaszálkoszorúd szőre merev, kemény zöld páfránytollak kerítése, |
| ó, te szűzhártyáig kitátott szűzlány vaginája piros lebeny-orchidea: zöldkalász kerítésű: |
| Virágképü Csőrike, Virágzó Orchidea-szájú Sárgahasú, rombuszosan szétnyitott |
| ajakcimpájú, piros Hüvelyvirágmadár, vörös Vaginamadár, aki magad is nyíló orchidea |
| vagy, sárgacsiklójú szétnyílt pina, vörös vagina, sárga klitoriszod mereven kiáll piros |
| rombuszkút szádból, mint az orchidea sárga porzója, sárga óriásbibéje, aranyrúd |
| asszonyfallosza, aranypor nősténypénisze, s csőröd körűl zöld páfránytollak csipkés |
| és bolyhos kerítése, hosszú hajlott sárgarózsaszín csőröd körül bolyhos, bodros, tollas |
| csipkés, füstpajzsos, piheláng-jegenyés árvaszúnyogcsápok páfránykoszorúja! Ó, te |
| bíbor-rombusz szájvirágzással vadászó Madárorchidea, Orchideapáfránymadár! |
| S áll, mint taréjos szürke szikla ha mosolyog a kő-hérosz Rinocérosztulok, háttaraja |
| függőleges hullámos sziklalap, homlokától farka tövéig, ízelt csőszelvény sárga szarvai |
| az űrbe előre hajolnak görbén, és pislog a Zsiráfőzunikornis, egyszarva fülei között |
| szúrnak hátrafelé, s a fehércsíkos, fehérfoltos Szarvaszebra a földet szagolja hosszúkás |
| barna koporsófejével, megnyúlt dobozfejével, s a Fészekhátú Antilop többméteres |
| szarva két görbe ezüstgyűrű Pisai ferdetorony, csigolyanyúlványai, mint fodros, hurkás |
| bőrrel és szőrrel bevont parafahasábok, mint fodros csonttá-merevedett lángok |
| nyakvégitől farkkezdetéig kettős taréjsorban virágzanak barnán a barna háton, |
| a kettős csigolyaszelvény taréjhegyvonulat belseje boldog fészek, oda rakja a fekete |
| Nyűvágó-madár kék tojásait, ez a gyönyörű szimbiózis, ez az élni-csak-azért-is, |
| a madár az antilop férgeit eszi, az antilop-testmeleg, az antilophő a madártojást |
| kikölti! S ó, ti legkülönösebbek! Ó, ti csodavirágzók, ó, ti csöpp piros állatzászlók! Te |
| Piros Lepkehiéna, Piros Virágsakál! Flooer (Florifacies mirabila), hármas piros óriás |
| lepkeszárny-fejlevelű Hiénalepke, szürke törpe Sakálvirág, fejeden háromlevelű óriás piros |
| lóhere! Ülsz apró, bozontos, borzas, szürke, nyúllábu Hiénaegér, szárnytalan Sakáldenevér, |
| a füled mögött, nyakadból, tarkó-oldaladból, s elől, szemed fölött a homlokodból |
| óriás, piros bordázott, lécezett bőrlepkeszárnyak, ovális piros bőrvirágszirmok, piros pillangószárnyú |
| óriás lóherelevelek merednek kicsit előrehomorúlva, keresztrácsozottan az ég felé, |
| kis vörös füleid előtt hatalmas piros nyakfülek, koponyafülek, homlokfülek, mintha |
| háromszirmú hatalmas piros porcelánvirág nőne ki fejedből, mintha piros bőrpáncél |
| óriáslepke ült volna szürke tűbarlang csöpp bozontfejedre, mintha óriás piros bordás |
| falevelek nőttek volna ki csöpp tűvigyor szőrmókfejedből, a lepkecsalogató, bogárcsalogató |
| gigantikus piros virágernyők, lapos piros bőresernyők, piros óriás bőrtollcsápok, törpe |
| sátán mennyet-halló, túlvilágot-szagló, emberbűnt-kihalló, bűnünket-szagoló |
| gigantikus redős, lapos koponyacsáp-fülei, piros homloktoll-csáplevél-füle! |
| És ó te Lepkehiéna, Virágsakál, Virághiéna, Lepkesakál hármas piros radarernyője, |
| mozgatható bőrvirág piros radarkészüléke! Piros lapos gombafejek, kívül bőrösek |
| belűl sűrűn puhán lemezesek! Ó, ti pirosfejű Virággombahiénák, Gombahiénavirágok! |
| S ó, te Night Stalker (Manambulus perhorridus), te Éji Vadász, te kicsavart |
| törpe Tyrannosaurus rex-utánzat, te ötvenmillió év múlva Új Jövőidő legtitkosabb |
| állatgyümölcse, te Éji Vadász, strucc, denevér, hiéna, szöcske, horgas, körmös ötujjú |
| emberkéz kúsza, pontos, feledhetetlen keveréke, te Hiénaszöcskestruccdenevér, |
| te Szöcskedenevérhiénastrucc, te Struccszöcskedenevérhiéna, te Denevérstrucchiénaszöcske! |
| Állsz hatalmas szürkeszőrös strucclábakon, három gumiláncujjad fölött, a belső |
| láboldalon a negyedik fekete sarlókarmos, barna szőrdarázs potrohseggedből |
| nőnek ki a combok mögött szürke karjaid, emberkezeid hosszú, vékony, karcsú |
| bütykös, izelt emberkezek horgas fekete kúpkarmokkal az ólompálca ujjvégeken, |
| törzsed, fejed, mint egy barnaszőrű strucctojás, mint egy Tyrannosaurus rex-fogsorú |
| kutyafejű, hiénafejű, sakálfejű, pirosnyelvű bundás lódarázs, barna bundatojás |
| lódarázs, és vak vagy és nincsenek szemeid, csak füleid vannak, hatalmas |
| barna szőrlevelek a fülek, vízszintesen rácsozott ólombordapajzs-bélésű szőrös |
| fül-levelek, s a szőrmoha barna felső ajaksziget vigyorából is hatalmas bordás |
| ólomtoll nő ki, s az ólomtoll fülbélések koponyaüregeiből piros bőrkaktusz-lángok |
| nőnek ki, a kopoltyúlemezek-szemek! Ó, ezek a testnagy bordás ólomtollak, bordás |
| kereszt-érrácsos ólomlevelek, a fej ólomtollai, a felsőajak ólomlevele, mint barna |
| szőrrel borított középkori vaspajzsok, mint szőröshátú ólom-pálmalevelek, |
| bundás ősfikusz-levelek, páncélból, ónból, vas-páfrányok, ólomradiátor-fülek! |
| Bordás állatólom-lokátorok, hangvisszaverődésmérő-iszonyfülek, homlokfülek, orrfülek! |
| S ó, ti sárga Harkálysasok, feketefejű sárga Karvalygalambok, piroscsőrű Bunkómadarak, |
| narancsszínű Szőrkígyók, piros patkánymókusok, feketekesztyűs Majomkutyák, piros |
| Vidracápák, akiknek vastag, szögletes, bordás bőrólomszárnya van, s úgy álltok bőrólomszárnyatokon, |
| mintha fekete gumicsizmában, s vékony hosszú kezetek piros-szőrű cápafarotokból |
| nő ki, vékony karokkal, s a vékony piros karok között rombusz-alakú ólomlepedő |
| feszül ha úsztok, középen ólomcsigolya-feszítőrúddal, s ha gumilepedő szárnykarotok |
| guggolva gumicsizma-szárnyatokig húzva, mint meztelen asszony ha guggolva ürít! |
| Ó, Eljövendő Világállapot! Ó, Föld! Ötvenmillió év után: Holnapod. Im: Látomás-Lényeid! |
| Figyeltetek: Árnyak? Térdemen-lombozó Emberiség-Szárnyak: figyeltetek? Vagy visszafelé |
| merengve ültetek térdeimen, s árnyszívetek ólomkapui becsukva, mintha egy kaput |
| bezárnak, vagy elaludtatok szépen, csöndesen, árny-fejetek karomra hajtva lassan, |
| csöndesen, ahogy lányaim szoktak ölemben elaludni, arcuk karomon, szájukból |
| finom nyálfonal szálazik csillogva, gyűrűsen, cérnásan karomra, nagy szempillájuk |
| verdes karom szőrzetében, mint hosszú fűben röpűlni tanuló, ugrálva totyogó |
| csecsemő feketerigó. Figyeltetek: Árnyak? Figyeltetek: Szigorú Szívverések, Átizzott |
| Szenvedések, Örök-jelenidejű Árnyszégyen Múltidők, Árnyak, csontváznélküliek, |
| fény-kérgesek, árnytalan Árnyak, selyemfekete Fénymagányok, ti kettéosztott |
| Szabályok, Arányok, széttépett Világmindenségfátylak, lazán széthullott Kristálynyalábok, |
| Szétfűrészelt Látomások, Bársonyütés Fekete Csöndkondulások, Mézes Virágsóhajok, |
| Gyémántos Angyalnyögések, Óceándörgések Árnytornyai a feketén harangozó, |
| fehéren világító medúzahólyagokkal himbálva harangozó dübörgő holdfénygyűrődés |
| vízbe szőve? Mert összegyűrve vízzel ott a holdfény, mint lila indigópapírral |
| ezüst sztaniolpapir. Figyeltetek: Csontváztalan Árnyak? Hisz csontvázotok, a sárga, |
| ott hever valahol egy temetőben, kriptában, sírgödörben, mint gyermekvágy |
| a meddő asszonyban, a megfoganni-nem-tudó nőben, aki csak azért szeret, |
| mert gyereket akar, míg meddő sorsába beleszárad, mint kifáradt csontotok |
| a földbe és értelmetlen minden cicomája. Mire vár csontvázotok? Milyen Napra? |
| Új Hiányra? Milyen Új Nászra, Szerelem-gyászra, miféle föltámadásra? |
| Megcsókolom árnyszemetek: Árnyak! Árnyszivetek csöndesen megcsókolom! |
| Jó köztetek! Jó veletek! Jó, hogy itt vagytok körülöttem. Jó, hogy selyemfénysötét |
| lángotokba burkolódzom, mint amikor az atomreaktor élő szíve mellé |
| fehér védőruhában bemásztam, s ott álltam a Világegyetem Dübörgő Szíve mellett, |
| s a Világegyetem szívbőre embernek érinthetetlen, s égetett a szupernóva-hő, |
| a világegyetem-szívsugárzás forró levegő, és boldog voltam és hangosan nevettem. |
| Boldog voltam, hogy élek, boldog voltam, mert élek, boldog voltam, hogy ugyanaz |
| vagyok, mint a Szívben erjedő boldog anyagok, hogy én is csillaganyagból vagyok, |
| mint ti voltatok Árnyak, Árnyaim, akiknek csontváza ott fekszik már a |
| temetőben, mint gyermek-utáni vágy a sivatag-meddő asszonyi nőben, |
| s csontotoknak énekelnek a feketerigók. A feketerigók a temetőben. A feketerigók |
| az esőnehéz, alkonyszürkezöld temetőlombban. A csontvázak fölött a feketerigók! |
| Egy hete esik, egy hete zuhog, egy hete cérnázik, szálazik, lángol, lobban, lobog |
| a kékzöld eső, egy hete csöppen, csöpörög, csöpög, víztűit, vízszálkáit, vízcsőreit |
| egy hete szórja függőlegesen a földre a tavaszi eső. Csupa vékony cső, csupa |
| vékony szár, csupa vékony pálca, csupa vékony huzal, drót, cérna, léc, rács, fonal |
| a zöld-viaszfényű szürke levegő. A lila orgonafürtök elrohadtak, a |
| fehér orgonafürtök elrohadtak. Rozsdás, lilabarna, fehérbarna csillagszájú |
| kürthalmaz-zacskók a petyhüdt, laza, ritkuló kürtvirágú orgonafürtök. |
| Mint megrozsdásodott csillaghalmazok lógnak, elhervadt csillagcsütörtök csipkés
fényrozsdaszivacstömbök. |
| A földön, a füvön, a kövön, a fényes szikrázó zöld orgonaleveleken apró |
| csillagszemű rozsdás virágtrombiták hevernek, mint középkori csatamező-viharban |
| meghalt fehér lovak, megölt barna lovak kürtös páncélsisak-fejei, |
| a büszke paripák páncélos virágfejei, s orrlikaikban elakadt párafürt, |
| megfagyott kürtlihegés, mászó házas csiga kinyújtott szarvbimbóján |
| egy csillagos kürt-arccal ráhullott virág, mint csipkeperemű lila |
| kürtkalap. Ne hagyjatok magamra Árnyak, Árnyaim! Ne hagyjatok el Fekete Fények! |
| Ötvenmillió év múlva mi lesz? Holnap mi lesz? Én is csak sejthetem. Ti honnan tudnátok? |
| Megcsókolom árnyszemetek Árnyak, megcsókolom árnyszívetek Nehéz Fekete Lángok. |
| Élek, s majd meghalok. Tudom. Igy a jó. Majd Árny leszek. Árnyszemem néz az Idő Árnyaira. |
| Hisz a többi semmire se jó: a hullában felforrt víz, a szivárvány-testanyag, az emberhúsba-halt féreg. |
| Halandó vagyok, élek, majd meghalok. Csak az lehet halott, aki élt, volt, s ráhajolt a Mindenség
Álmaira. |
| Már éjszaka van. Tiszta éjszaka. Elvitte a fekete eső a zöld szelet. Elvitte a zöld szél |
| a fekete esőt. Éjszaka van. Éjszaka. Éjszaka. Megalvadtak a hólyagos, horpadó, füstös |
| könnyű vízlángok, összeroskadtak a tüskés vízkalászok, a gyűrt fodros vízlepedők más |
| városok és más mezők fölött forognak csattogva, lobogva, nyikorogva, mint bőrlebenyszárnyú |
| ősgyíkmadarak, feszes hártyazászló-szárnyú boldog őshüllőmadarak, fehér óriásdenevérek. |
| Más földrészek fölött bolyong a fehér-fekete denevérverdeső cincogó szőrös eső. Más |
| földrészek fölött csikorog a víz-denevérszárnyú, csipkés, hártyakönnyű szél. Csöpp csönd-szívvé |
| aszalódott a fekete zúgás, a csillagfényben itt-ott tócsa csillog, mint letört sárga tulipánszirmok |
| a földön, mint összetett rovarszem többezer domború szikrapontja, a sárga állati kamillafej: |
| vízpontok szikratűi szúrnak a sötét árnyhallgatásba, mintha szikrázó apró arany-sündisznó |
| lenne minden eső-utáni bogárszem, aranygombostűkkel szőrös fekete mágnesgolyó, |
| aranygombostűkazallal szálkásan, kúszán, összevissza tornyosodó mágnespatkó-vasvirágfej, |
| vasrózsa aranyszivacs gombafeje. Eltörik a fény a fekete kürtsodrás-csigaházon, mint |
| halott redős homlokán a gyertyaláng, a fekete orgonafürt szivacsosan beszőve fénnyel, |
| csöpögve lóg, mint korompöttylukas fürtös fényszivacs, mint apró rozsdás drótcsigák, csöpp |
| rozsdás drótcsigaházak fürtje folyékony habzó aranyba mártva, az üres madárfészekben gőzölgő |
| csillagfénytojások. Néha valami könnyű párabongás, néha nehéz lomha fekete növénymocorgás, |
| s föllobbannak a növényzet bizsergő pikkelyei, s fénypárasóhajjal kialszanak, |
| mint a meteoritok. A lombokban alvó madár mocorog, s kék foszforapály a bodzabokor. |
| A rózsabokrok fekete zománcrúzs levelein gőzölgő puha fényszáradás. A fűszálakon, |
| fűkalászokon, a fekete szőrtollakon, növényszőr-templomtornyokon éjszakai esővíz- |
| csillogás, mint gótikus katedrálisok kőcsipkeszörnyeinek szemében a holdcsöpp-parázs, |
| a kősátánok, tigrisfogú kősátánfejek üstös kőgödör-szemében a holdfény foszforcsöppje. |
| Éjszaka van. Éjszaka. Éjszaka. Éj. Tavasz-éjszaka. Döbbenet-éjszaka. Várakozás-éj. |
| Hatalom-éjszaka. Gyűlölet-éjszaka. Bánat-éjszaka. Halál-éjszaka. Szorongás-éj. |
| A remény éjszakája ez, s a reménytelenség éje. Az elvirágzás rozsdaéje. A párzás |
| vígasz-éjszakája. A maszturbáló magány, az onanizáló társtalanság emberéjszakája. |
| A homoszexuálisok csigabiga-éjszakája, a hermafroditák rettenet-éjszakája. |
| Kihívás-éjszaka. Megbánás-éjszaka. Lopakodás-éj. Bűn-éjszaka. Megfoganás-éj. |
| Rémület-éjszaka. Mosoly-éjszaka. Könny-éj. Zokogás-éjszaka. Megkívánás-éjszaka. |
| Bűntudat-éj. Bűnhődés-éjszaka. Gyónás-éjszaka. Hazugság-éj. Az elmebetegek kioltott |
| éjszakája. Horkoló, leszedált őrület-éjszaka. Haloperidol-éjszaka. Skizofrén sárga |
| párducléptű nyugtalanság-éjszakája. Settenkedő paranoia-éj. Gyűlölködő depresszió-éj. |
| Futkosó mánia-éjszaka. Az öngyilkosok éjszakája. Dolog-éjszaka. Szülés-éjszaka. |
| Ravatal-éjszaka. Halottlemosó-éjszaka. Halottöltöztető-éjszaka. Kórbonctanok |
| hulla-éjszakája. Proszekturák halál-éjszakája. Hullameztelen éj. Újszülöttmeztelen éj. |
| Tolvaj-éjszaka. Gyilkolás-éjszaka. Emlék-éjszaka. Tűnődés-éjszaka. Töprengés-éj. Merengés-éj. |
| Haldoklás-éjszaka. Műtét-éjszaka. Szklerotikusok bélsár-éjszakája. Csillagba-vezetett |
| katéter-éjszaka. Csillag húgycsövébe, csillag-nőstény húgyhólyagjába tolt műanyaghólyaggyomor |
| műanyagcsöve éjszakája. Epe-éjszaka. Bevizelés-éjszaka. Gyújtogatás-éjszaka. Vérköpés-éj. |
| Gyermeknemzés-éjszaka. Versviasz-éjszaka. Atomrobbantás-éjszaka. Neutrinósugárzás-éj. |
| Lángoló kohók éjszakája. Époszcsontváz-éjszaka. Temetők éjszakája. Halott barátok |
| éjszakája. Halott szeretők éjszakája. Számonkérés-éjszaka. Fenyegetés-éjszaka. Zsarolás-éj. |
| Börtön-éjszaka. Rab-éjszaka. Gyermekmegfojtás-éjszaka. Gyermekmegerőszakolás éjszakája. |
| Kislány-kisfiú szűzességrontó éjszaka. Kenyérsütés-éjszaka. Pék-éjszaka. Vágóhíd-éjszaka. |
| Gyorsvonat-éjszaka. Katona-éj. Számítógép-éjszaka. Csók-éjszaka. Patkányok éjszakája. |
| Készülődés-éj. Gyötrődés-éj. Gyötrelem-éjszaka. Lakodalom-éjszaka. Nász-éjszaka. |
| Gyalázat-éjszaka. Árulás-éjszaka. Hűség-éjszaka. Hitvallás-éjszaka. Sértődés-éjszaka. |
| Szánombánom-éjszaka. Erdők éjszakája. Földek éjszakája. Istállók éjszakája. Ólak |
| éjszakája. Tehenek éjszakája. Ló-éjszaka. Jószág-éjszaka. Pályaudvarok éjszakája. |
| Hangárok éjszakája. Garázsok éjszakája. Szülőszobák éjszakája. Bonctermek éjszakája. |
| Radar-éjszaka. Lokátor-éjszaka. Kurvák virrasztása-éj. Gyomormosás-éj. Elektrosokk-éjszaka. |
| Üres hullakamrák éjszakája. Üres sírok éjszakája. Kakasok éjszakája. Őskor-Földgolyó éjszaka. |
| Földgolyó-jövendő éjszaka. Múlt-éj. Jelen-éj. Jövő-éj. Éje az elmúlt ősállat-csatáknak. |
| Éje a Dinoszaurusz-verekedésnek. Ősevolúció-éjszaka. Éje a régi robogó páncélruhás, |
| páncél-paripás csörömpölő csatáknak. Volt háborúk csata-éje, hallgatás-éje. Kéreg-éj. |
| Földkéreg-éj. Óceán-éj. Ősnyál-éjszaka. Ősvegetáció-éjszaka. Vulkán-éj. Trópus-éj. |
| Történelem-éj. Idő-éj. Földköpeny-éj. Földmag-éjszaka. A szines szervek éjszakája |
| az emberi testben. A piros vér éjszakája az emberi erekben. A szív piros éjszakája a mellkasunkban. |
| Állatszervek belső éjszakája. A növényhús éj-sötétje. A földsötét bolygóvér-éjszakája! |
| Már éjszaka van. Tiszta éjszaka. Lányaim alusznak mezitláb az ágyban. A zoknit levették. |
| Mellettük könyv, hajasbaba, füzet, szinesceruza, apró, födeles ikrásüveg, az ikrásüvegben |
| pénz, piros szalag, zöld pamutfonál, barna gomb, szőke dugó, kékköves ezüstgyűrű, piros |
| zománc-szíves fülbevaló, sárga befőttesüveg-gumikarika. Alszik a két gyerek. Alszanak, |
| mint a szőke kenyerek, térdükön, lábszárukon sárga, lila, zöld, kék, fekete foltok. |
| Alszik a két boldog. Alszanak hanyatt, karjukat szétvetve, mintha gyűrt, puha, virágos, |
| rongykeresztre lennének kötözve, párosuk úgy szuszog, mint apró szőke Jézus Krisztusok, |
| hajuk vizes, homlokuk parázslik vastag párafénnyel. Nézem: hogy lélegzenek. Már |
| kezdenek átfényleni a szenvedéllyel. Már virágzik húsukban az emberi erőszak okos |
| lángmezője, szívükből kinő a megmaradás körme, mint macskakölyök karma, |
| már tudnak készülni az örömre, már tudják a bajt, s csak mondani tudják a halált. |
| Még örömmel mennek a temetőbe, s kezem csókolgatják nevetve, ha valami bánt. |
| Már kis lényük rettegéssel beszőve, s hallották, mi a szerelem, s ha meztelenűl |
| látnak: lökdösnek, kiabálnak, s akkor is várnak, ha velük vagyok. Már éjszaka |
| van. Tiszta éjszaka. Feleségem is alszik az ágyban, szőkén, fáradtan, szelíden, fodros |
| fekete hálóingben, ahogy liheg: mellén a fekete selyemlemezek kinyílnak, összehúzódnak, |
| mint egy fekete gyönyörű bogár potrohlemezei közt az összekötő hártya, mint a cserebogár |
| fekete lemezharmonika csápja ha legyezősen kinyílik, s összehúzódik harmonikázva, |
| párás vállgödrében veritékpontlemezhullámok ragyognak a villanykörtefényben, |
| fényesen rezegve, párásan remegve, mintha az éj minden csillaga ott nyüzsögne |
| pezsegve homályüst-vállgödreiben, jobb kezével úgy szorítja a legyezősen szétnyílva |
| szendergő könyvet, mint gyermek hatalmas halálfejfoltos bundás rozsdavörös, bozontos, |
| csipkés és cakkos éjjeli lepkét. Nézem gyönyörű testét. Nézem és nagyon kivánom. |
| Hogy testébe furódva ott hörögjek testén, nem-egészen-keresztény augusztus-oroszlán, |
| mint egy hanyattfekvő boldog keresztfán, hús-keresztre forrt ejakuláló Jézus. |
| De hadd pihenjen szivében az álom! Már éjszaka van. Tiszta éjszaka. Az éj az |
| álomra hullva. Mi lesz veled világ ötvenmillió év múlva? És mi lesz veled holnap, világ? |
| A természetnek az a Lét se lesz különösebb, mint volt ötvenmillió évvel ezelőtt, |
| amilyen volt a Föld ötven millió, negyvenmillió évvel ezelőtt, a Mezozoikumban, a |
| Kréta, a Jura idejében, a Kréta-időben, a Jura-időben, a Világanyagnak az se |
| lesz különösebb. Az a Lény-Állapot se lesz több-titok, nagyobb-titok, teljesebb-titok, |
| mint voltak az őshalak, őshüllők, őskétéltűek, ősmadarak, ősemlősök, ősrovarok, őshajnalok, |
| ősnövények, a zsúrlók, moszatok, pikkelyfák, pecsétfák, őstűlevelűek, a radioláriák, |
| foraminiferák, ős-szöcskék, őslegyek, ős-sáskák, ős-szúnyogok, ősszitakötők, |
| mint a Dinoszauruszok, sárkányok, sárkánygyíkok, óriás hüllőmadarak, törpe gyíkmadarak, |
| szines madárgyíkok. Nem lesz több az a Titok, mint az Öröktény Természeti Törvény, |
| mert az az Új Lét, az az Új Biológiai Történelem, az Embernélküli, az Emberutáni |
| is csak az Öröktény Természeti Törvény, csak az anyag megcsavart lángjaiból gyúr új |
| élő alakzatokat a Régi Akarat, csak az anyag hitét gyúrja új formákká a Legősibb |
| Tudat, a Legősibb Indulat! Az a Lét se lesz gyávább, egyszerűbb, bonyolúltabb, hősibb, |
| mint amilyen az ember-alatti létezők tenyészete és társadalma ma. Az újnak ősibb! |
| Mert így történik a Világegyetem! Se boldogan, se boldogtalanúl. Igy történik az anyag-történelem. |
| És nem rossz és nem jó a Világegyetem-Evolúció. Csak történik pontos törvénye szerint. |
| Ez a Folyton-pusztuló, Folyton-megvalósuló nem tudja a bűnt, a bűntudatot, a kínt! |
| Nem tudja, mi a rossz, mi a jó. Azt csak én tudom. Csak én tudom, hisz embernek születtem. |
| Csak én tudhatom, mert embernek születtem. Virág, kő, kristály, erő, állat: nem tudhatod! |
| Jaj, Világ, milyen lesz jövendő holnapod? Holnapod milyen lesz: Világ? Mi lesz a sorsod |
| Emberiség? Sorsod mi lesz: Emberi Történelem? Megrág a Láng? Fölszív a Hő? Elpárologtat |
| a Fény? Jaj, hány halál készülődik fémtokokba zárva hallgatag magában: Európában, |
| Ázsiában, Afrikában, Amerikában? Mi lesz veled és mi lesz velünk és mi lesz velem |
| halálgazdag, halálbuja Jövendő Jelenem? Mi lesz veled Halállal-megvalósúlt Emberi Történelem? |
| Jaj, ne legyek hangodra vak, Megtörténhető Rettenet-Jelenidő, ne legyek hangra vak, |
| mint a muslica-nőstény, aki csak roppant dübörgést hall, a nősténymuslica, aki |
| csak hangérző, hang-halló faágacskával hall, az összetett szemek homloksávlemezének |
| szőrkertjéből kinőtt kis hangérző faágacskával, a faágacskával, ami az érzőszőrök között |
| nőtt ki, mint elgazosodott temetőben kis kiszáradt barackfa, de halljam, finom, gyöngéd |
| neszezésed: Élet! Jaj, ne legyen énekem döghalálod dísze csak, halált-petézni-készülő |
| Nősténylégy-Jelenidő, mint a szines légy ezüst nyakörve, arany nyakörve, zöld, piros, kék |
| szemei alatt, mint a vérivó légy, hullalégy lila összetett szemének, a
gombostűfejgömbhalmazdülledésnek, |
| a szines hártyapáncél légykoponyára ragadt két duzzadt hólyagmedúzának, szőrös gömblángnak |
| sárga szemszalagja, zöld szemszalagja, szempántja, szemöve, szemszalag-szivárványa. |
| Amelyek mint piros-fehér-zöld selyemszalagok tömpe, törpe sötétzöld babérkoszorún! |
| Már éjszaka van. Tiszta éj. Levedli a sötét páraköpenyt, mint gyík a bőrét, bőringét |
| a kabóca. S áll a derengő páraköpeny-gyíkruha, páraláng-kabócabőring a sötétgyönyör alján, mint
fekete |
| lángokon, véralvadékvirágokon középkori páncélruha, amelyből kirohadt a katona, s a fehérláz |
| katonacsontváz belső pillére, tartóoszlopa, mint a csontcsőnek a csontszivacs rácsai, szálkái, tűi. |
| Nézem az éjszakát. Kristályok, pontok, gyémánt-szögletek, laza, elszakadt |
| fénypontvonalak, fényhálórácslepedők, szaggatott fényszavak, szétmálló tömbök, szirmok, |
| idomok, pontsorhuzalok, lángpontvonalösszenövés-idomlegyező-ürességsorozatok, |
| pontrácskockák, fénypontrudak, vonallángok, tűzhüllők, csomók, halmazok, négyzetek, |
| sugarak, izzó üvegpálcák, izzó üvegrudak, kristálylemez-hasadások, fényszivacsfürtök, |
| fénylő pettykoszorúk, faág-alakú fénykorallcsövek, korall-legyező fényvonalak, fényhajcsillagok, |
| tömlős szivacsállatfények, zsákállat-fényedények, fénykristály-pálmalegyezők, sárga |
| sugárzás-csikóhalak, gyémántsav-tengericsikó-fejek, fénytüskekoszorúk, fénykorall-koronák, |
| elszórt arany-gombostűk, sötétségre-szívott mágnesezett kúsza gombostűkazaltornyok, |
| fénylő vesekő-virágok, zsíros epekő-koszorúk, gyémántcafat-nyálfolyás-lebenyek, |
| zsírpát vizeletzuhogások, homorú rostaragyogások, szikratűlebeny-menzeszvérfolyások, |
| szikrázó fátylas űr-fehérfolyások, kristályspermalövellések, nőstényvagina-fátyolfolyások, |
| lángrácsok, fénysziták, tűzrostok, fényrosták, fénylő hínárok, gubancok, csöppek, |
| szelvények, hártyák, csápok, hártyaszárnyak, térd-dobhártyák, comb-dobhártyák, |
| fénypára szűzhártyák, lángpázsit-íriszek, szalmák, cérnák, szőrök, rostélyok, csontvázak, |
| csontok, csontcsövek, kristálypelyhek és gyémánttűz-hóviharok habzó és pontos, |
| szikár és szilárd tajtékösszessége az űr fölöttem és köröttem. A Földgolyó körűl. |
| Mint a gigászi őshüllő, a Diplodocus carnegiei csontváza fekszik a Tejút a |
| kozmikus sötéten. Nézem az éjszakát. Állok kozmikus őshüllőcsontvázak, ősmadárcsontvázak, |
| kozmikus virágállatok, csáprózsa-bizsergő állatvirágok alatt. Nézem az éjszakát. |
| Nem ámulok. Néha megvillan valami lassan-mozgó, fénygyáva dolog a csillagok között. |
| Ó, hányfajta mesterséges test keringhet a Föld körűl, mesterséges hold, fémrács űrcsáp, összetört |
| rakétacsontvázak, fémtokok, lemezek, lokátorok, szitakötőkoponyák, szögletes tükörmozaik-szárnyak, |
| tükörpikkely-napelemzászlók, hengerek, gömbök, mint kiszúrt-szemű angyalárnyak? |
| Nézem az éjszakát. Itt vagyok. Élek. Ember vagyok. Szívem embersorssal viselős. |
| Ember vagyok. S talán ember is maradhatok. Ha meg nem ölnek. S leszek új emberiség elődje
ember-ős. |
| Költő vagyok. S szeretsz vagy nem szeretsz hazám, én abba nem hagyom reményem époszát! |
| Szeretsz, vagy nem szeretsz világ, én abba nem hagyom! Nézem a lángoló Mindenség-Éjszakát. |
| Ember vagyok, világtér-virágaim: a bűn, a bűntudat, a szerelem, a boldogság, a rettegés, a kín! |
| Emberként nézek a csillagos égre. Holnap mi lesz? Háború, vagy béke? Lesz-e jövőtök gyermekeim? |
| Mint megőszűlt, csőlátó szülőanyámra, nézek a pettyezett Mindenség-Lángra. Ó, virágzó Időfényeim! |
| Hajnalodik. Nyílik az atomrózsa. Mit tudtok himnusz-részeg feketerigók? Jaj, lesz-e jövőtök
gyermekeim? |
|
|
|