Zöld kalászos fűszál,
 
 hosszú, bonyolúlt
zöld függőleges magasság zöld pillér-tudat,
 
 keskeny egy-ág bizonyosság zöld-láng akarat,
 
 csöves, tömött hajszálérköteg
 
 karcsú szökkenés-torony,
 
 egyszárú kemény szökőkút, tüske-ajkú hab,
vékony pálcaszivacs-fénytoll szem-nélküli vak,
 
 fényideg-hiány sodrony,
 
 fény-érzékeny zöld látósejtek
 
 hiányhomálya sötétség derengés-rudad
tűcsokra a kékhályog-mély tajték-ámulat
 
 súlyába szorúlt
zöld halcsontváz-halál.
Hideg hengerszárad
 
 osztott-szelvényes,
zöld páncélkör szelvénygyűrűk fölosztatlanúl
 
 szeletelik fölosztottá szétvágatlanúl,
 
 aranygyűrű eljegyzett ujjat:
 
 növénybütyök-léckörök.
 
 Szártest, növekedés-gyűrű egymásból tolúl,
növekedés-gyűrű, törzstest megbontatlanúl,
 
 szárcentik, gyűrű-rögök
 
 egymás végéből tornyosúlnak,
 
 egymást befejezi körrel, hengerrel nyomúl
fölfelé tovább a zöld szár, s nyakából kigyúl
 
 viasz-lepényes,
haltű-tollcsontvázad.
Zöld-drót szárhengered
 
 csomókkal osztott,
mint zöld megcsomózott drótszál zöld drótcsomókkal,
 
 a dróthurok kötésgyűrűk kráter-gumókkal,
 
 a fűszál-testet szelvényezik
 
 növény-gerinc-csigolyák.
 
 Az egymás fölé osztottan nőtt csomagokkal,
a porckorongos csigolya váz-darabokkal
 
 nőtt zöld növény-hosszúság
 
 amíg zöld tollához érkezik,
 
 a tolltőhöz a tűkehely-tűkoszorúkkal,
galléros tűmáglya-lándzsa kaktusz-tollakkal:
 
 márvány-kifosztott
Isten-lábszár mered.
Mint görög istenek
 
 márvány-lábszára:
gigász márvány-csigolyákból ízelt márvány-rúd
 
 kéket hasít a híg létből, zománc-ablakút,
 
 a mélynyomás híg tömegsúlyát
 
 döfi koszorú-korong,
 
 a hólyagzó kék-dülledés öröklét-odút
emészti a fölsűllyedés lábszár márvány-kút,
 
 s a kék mosolyog, borong,
 
 vak isten nyalja pinás ujját,
 
 s elátkoz minden végtelent, isten-alkatút,
s gomolygó heréi fölött oszloppá kinyúlt
 
 isten-faszára
földi asszonyt mereng.
S alulról fölfelé
 
 emeletesen
dugó-tövű zöld levelek hajlás-lángja ég,
 
 lakktűz hátuk bordás, vékony, hegyes mennyiség,
 
 üvegmorzsa-itatóspapír
 
 hasuk zöld érléc-csontváz,
 
 homorú érbordák terpedt hímzés-szakadék
háló-tolla a csontokkal ív-belső vidék,
 
 mozaik-pajzs sejtparázs
 
 sejthatára fehér hártyazsír,
 
 fehér szita zöld festéken, tenger-messziség,
űrhajóból fényképezett síkhalmaz föld-kék
 
 pont-szögletesen
lógva a lét fölé.
És a levélhátak:
 
 domború-zománc
kettős penge-domborulat szilánk-zúdulás,
 
 sejtrajzolat-repedezés rostély zöld parázs,
 
 könnyű lakkselyem-kagylóhéjak,
 
 nyúlánk pihés páncélok,
 
 a csatorna-vályú szilárd ásvány-csobogás,
mint asszony-szerelemnyílás-bedomborodás,
 
 porcelánhártya-dombok,
 
 ivarcsatornás bogárszárnyak
 
 zárt zöld üveglámpáján zöld fuga-vonulás,
rózsabogár szárnyai közt mély zárónyílás,
 
 mély zöld homlokránc,
vonalárok-lázlap.
Vékony test-csövedben,
 
 bent a bőr alatt,
a zöld határfelületek alatt-hiányban,
 
 határfelület-levelek papír-homályban,
 
 a zöld selyem-nikkel tűzüveg
 
 mögötti kocsonyában
 
 a zöld növény-üvegpapír alatti gyárban
csövek, hálók, vezetékek, mint egy bányában,
 
 csőháló-szivacsfában
 
 csőszivacs-hengeroszlop-köteg
 
 hajszálércső-kéveszivacs háló-magányban,
vízvezeték-hálóhenger tudat-hiányban
 
 élő víz szalad,
ketyeg test-szivedben.
Tolúl hidraulikus
 
 nyomással lökve,
fölfele csobog boldogan, súllyal szétterped,
 
 bőrszélig, levélszélekig kotyogva erjed,
 
 vízháló-szivacsot dörögve
 
 szét a sűrű puhában,
 
 kapilláris-bolyhok lombja duzzad zöld dermedt
víz-tollpelyhekké kövéren, elhízott termek
 
 lüktetnek, mint anyában
 
 méhlepény mirigyfelhő-öble,
 
 s hízik a sejt, mint a köldökzsinóron gyermek,
s a kék sejtfalak, membránok együtt verdesnek,
 
 suhogva, nyögve
a selyem-nyomás hús.
Mint anya, s magzat-szív:
 
 a két-odabent!
Lüktet a nyers sejt-sűrűség, okos test-szövet,
 
 parázsló égitest-bőség egyhelyben rezeg.
 
 A sárga sejtmagok, sejt-súlyok,
 
 sejt-testek súly-tömege,
 
 a sejthártyák feszülése nedvesen liheg,
vízzel duzzasztják sorsukat szállító csövek,
 
 víz-hajszálér-tüdeje,
 
 testcső-szivacs tüdeje zuhog
 
 a vékony, bütykös fűszálnak, kalászig remeg.
Léte, mint rugós karóra percenve ketyeg.
 
 Éli a jelent!
Kalász-csöndje: zöld szív.
Hosszú zöld csőtested
 
 zöld szív, zöld tüdő,
hajszálcsövecske-bolyhokból, víz-ér bojtokból,
 
 növényüvegcső-drótháló oszlop-zsákokból
 
 csőszivacs-hajszálértenyészet
 
 henger-szív, tüdő-tavasz,
 
 zöld szökőkút kábelköteg csöves fonalból,
tüdőháló-mirigybolyhok apró gyomrokból,
 
 oszlopos hólyag-halmaz
 
 zöld tüdő-henger szív-egészed,
 
 zöld szívpitvarok, szívfalak növény-sóhajból,
szívlemezek, dúcok, lécek áramlás-zajból,
 
 hártya-verdeső
vitorla-kúp leplek.
Egész tested zöld szív,
 
 hosszú zöld tüdő!
Tested szív és tüdő együtt: egymás-ugyanaz,
 
 szétküllőző leveleid széléig vagy az,
 
 tüdő és szív, elkeskenyedő
 
 millimikron-széles lap
 
 levélperemeid éle is tüdőszivacs,
levél-mozaiknyelv-zölded tűhegye viasz,
 
 még annál is vékonyabb
 
 szigorúval szúrás-meredő
 
 kalász-tűid hegyes erő végpontja is az:
sejt-méretű lapos tüdő, szívcsomó-halmaz,
 
 ébrényben verő
szívcsíra, tüdő-szív.
Hengertörzsed végig,
 
 a héjon belűl,
emeletes szerkezeted penge-tollai,
 
 törzsedből kilőtt gyíknyelvek lakkfém-horgai,
 
 törzsed zöld gyíkfej-gumóiból
 
 kilángoló zöld-eres
 
 zölden spárgás toll-ágaid tőr-szigonyai
s a viasz-hal zöld kalásztoll szőr-sugarai,
 
 a tűkazal-mágneses
 
 haltest-pikkely uszonyaiból
 
 ferdén fölfele szőröző kristály-szögei,
az alsó, felső, körkörös bőrszövet-mélyi
 
 test-szövet örűl.
Zöld homálya fénylik.
A test szövetével
 
 fölűl és alúl
összenőtt bőrszövet mereng, s a köröskörűl
 
 pórusos, zöld-mozaikos fűszálbőr feszűl.
 
 Kis szőrpihék, pehely-tűfogak:
 
 a test szilárd szikrái.
 
 S a bőr alatti sejtszövet ahol keskenyűl
a levélben, s a törzsben, hol bővé teljesűl,
 
 mint hal fehér ikrái:
 
 üveg-kémcsőben sok sejtcsomag,
 
 üvegcsőben sejtszivacsrúd dereng és derűl,
zöld homálya cellás torony, s ahol szétterűl:
 
 laposra lapúl
sejt-sík levelével.
Mint a szempálcikák
 
 membránrendszere,
a fényérzékeny szép rendszer: egy kémcsőbe zárt
 
 éremoszlophoz hasonlít, így tudja magát,
 
 különálló test-korongocskák
 
 rendezett kötege az,
 
 sejthártyával megegyező membrán-ténybe zárt.
És a csapok fényérzékeny membrán-önmagát
 
 egy különösen ravasz
 
 membrán-lemez építi, ostyát
 
 bonyolúltan hajtogatva, kúp-harmonikát,
ő képzi a sejthártyát is, felszíni membránt.
 
 Térszerkezete
diffúz anyaggal lát.
A pálcikasejtek
 
 membránkötege,
membránja térszerkezete arra utaló,
 
 hogy az információt a fényelnyelés-tó
 
 helyétől a korongoktól súly:
 
 egy diffundáló anyag
 
 szállítja a sejthártyához, mint kristályt hajó,
az átalakító lánghoz, könnyen csobogó,
 
 így csobog a fény-csomag,
 
 s elektromos jellé áthigúl.
 
 A pálcikák ingerület-tényét átadó
egy nukleotid: ő az űr, s ő az űrhajó.
 
 S lát a hús szeme!
A hús-tajték testek.
Puha cseppkő-pálma,
 
 vékony zöld fűszál!
Zöld klorofill-szemecskéid fény-evő cellák,
 
 festék-anyag lemezkéid csókolja űr-láng.
 
 Mint a szempálcikák, szemcsapok
 
 membrános fény-tudása:
 
 rengeteg zöld tüdő-szemed, szív-szemed zöld láng,
bőrsejt-szemeid, a látó-súly molekulák
 
 puha ásvány-szokása
 
 lágy zöld parázzsal izzik, ragyog.
 
 Növényi tojás-sárgája hálót-szövő láng
homályragálya keményen lüktető csodák
 
 rácsköd tüze nyál
szerkezet-magánya.
Te csupa pálca, csap
 
 kalászos szem-szár!
Pontos szempálcikasejtek, pontos szemcsapok
 
 szárrá és levéllé zsúfolt látás-állapot
 
 tudat-hiány kemény összege,
 
 zöldszárú kalászos szem:
 
 szártövedtől kalász-hegyig látás-tudatod,
törzsed, leveled, kalászod, testbelső-habod
 
 a zöld torony-türelem
 
 selyemgyanta látás-hüvelye
 
 élő szemgolyókkal töltött kocsonya-gyapot.
Vagy: fölgyűrt csészés csigaszem, látás-anyagod
 
 a kék higany-szár
s a higanypúp-kalap.
Zöld sejt, molekula,
 
 növényi izom
határfelületeidben és azok alatt.
 
 Szigorúság-szöveteid s a határ-falak
 
 mögött zöld szív-tüdő-szövevény,
 
 a vékony levél-hajlás
 
 és az elkeskenyedő zöld fény-peremszalag
zöld pórusos aranyhártya levélcsúcs-ajak
 
 mélyén súlyos morajlás,
 
 dörög a közlekedő-edény,
 
 mintha fölrobbantott várak kővel omlanak,
világ-keletkezés-dörgés a fű-mélyi hang.
 
 Dörög az atom
vak Isten-sóhaja.
Lényed zöld egészét,
 
 sejt-szövetséged,
a bőrhéjjal beborított karcsú lángolást,
 
 bőrszövettel selyem-ízű fölmagasodást
 
 henger-határfelületekig,
 
 levél-széle fű-élig,
 
 hol üvegszegéllyel zárúl a zöld bőrpalást,
a tokos, csészés kalászpénz-haltest állomást
 
 kalász tűhegy-szivéig,
 
 zöld kristályszív tűhegy-sejtekig,
 
 cellulóze-csészetornyok domború, palás
zöld csipke-kobra fejéig: vízfölsuhanás
 
 feszíti lényed.
Szétsuhanó részvét.
Víz-lombbal feszűlsz ki
 
 szilárd szerkezet!
A héj alatti homályban a szivacs-kutak,
 
 a testszövet-tartományban a sávok, utak,
 
 csapok, pálcikák, boltozatok,
 
 lemezek, ív-kötések,
 
 hártyákba-csomagolt vérlágy ragyogás-latyak,
daganat-erjedő bezárt-irányú hidak,
 
 szelepek, homály-prések,
 
 szivattyúk, sapkák, csont-szakaszok
 
 feszűlnek a víznyomástól, úgy iramlanak,
moccanatlanúl meredve zsilip-gát-falak.
 
 Szikár lényedet
víz-súly merevíti.
Ami zöld testszövet,
 
 ami bőrszövet,
ami úgy testszövet, hogy bőr, hiszen fűlevél,
 
 ami a zöld héjszövetek alatt rengve él,
 
 önmagát héjáig kitölti,
 
 izzik, ragyog, parázslik,
 
 önmagával burkolatig tolódva beszél,
lapokban és lapszélekig torlódva remél,
 
 húsával ásványt játszik,
 
 pórus-pontjain nem ömöl ki,
 
 hisz pórusa is testszövet, mint levélhegy-él,
minden burkolat-mögötti tüdő, szív, szív-ér
 
 duzzadt víz-pelyhet
ég: vízpehely-csövet.
Mint bőrhártyába vont
 
 karcsú szivacsfa!
Kívül zöld cellulóze-rongy kemény bőrözet,
 
 szőrpihe, bőrpórus, borda, lemez, erezet,
 
 serleg-köteg, zöld kehely-torony,
 
 növénytű-toll kehely-pajzs.
 
 Belűl sejtek gömbrács-tornya, hajszálércsövek
kéve-szökése ér-rúdja szivacs-szerkezet
 
 hat-szöglet kompjúter-rajz,
 
 víz-vonal dimenzió-gomoly
 
 hengertest szivacs-szövetből, amely úgy lebeg,
hogy szilárdan áll, s ellapúl, hol a levelek
 
 rajz-hálózata
szétterped, mint a gond.
A számítógép-rajz
 
 hajszálcső-henger
sudár vonal-szivacs lénye függőlegesen
 
 és hajlított görbe-lappal sík-egyenesen
 
 a hígtömény fűtestbe nyomva,
 
 a törzsbe, a levélbe,
 
 ahol a levél sík-lappal mered hegyesen,
ahol a törzs vékony rúddal feszül kérgesen
 
 a viasz-pajzs fej-térbe
 
 rosta-ráccsal ér-adagolva
 
 a kalásztű gyémánt-csúcsig szita-tömbösen
szitaháló szivacskúpként merőlegesen
 
 csőpehely-rendszer
lüktető érhalmaz.
S szétfeszűl, mint az űr
 
 a növény-dolog!
Robog, tolúl, tódúl, suhog, fölfele zuhog,
 
 szétlegyezve toll-laposan zajongva csobog
 
 a közlekedő edényekben,
 
 fölsajtolódva nyomúl,
 
 a boldog víz préselődve lassan szétlobog,
a súlyos folyadék-idő vékonyan zokog,
 
 ketyeg halhatatlanúl.
 
 Bezárt vízesés cső-testekben.
 
 Víz-szálakból szomorúfűz, ahogy lezuhog
zöld ág-gyűjtemény lombjával, sziszeg és susog.
 
 Víz-cérna-lombok
űr-teste fűszál-űr!
Zöld fölmagasodás
 
 nehéz hártyaláz
vagy könnyű egyenes fűszál, páncélos kemény
 
 tőr-leveles kalász-torony, vízrendszer-edény,
 
 könnyed levél-egyenesedés
 
 hosszú kalásztoll-ütem
 
 világmindenség növényhús tűzpont-gyűjtemény,
magányosság tejút-kalász szálkatömbje fény,
 
 szikraszál-köteg selyem
 
 szálkás szilánk-fölhegyesedés,
 
 csöves körhéjad tartalma dübörgő remény,
lapos bőrtollad rejtelme a gyémánt-tömény
 
 sejt-tudat-varázs
halál-csodálkozás.
Bőröd, héjazatod
 
 kérgei mögött
százezermilliárd nap ég, csillag hömpölyög,
 
 égitest-fátylakból köd-kúp, csillag-hab dörög
 
 fényhalmaz-kéreg csigaházak,
 
 kürtök, hárfák csillagból,
 
 izzás-lepény láncolatok tűz-kelyhe pörög,
fény-ostyákból tajték-púpok ránca sündörög,
 
 izzás-redők sóhajból,
 
 kék parázs-rácsok magyaráznak,
 
 lila lázból vak gömbterek álma könyörög,
fehér gázból feketefürt lengés dübörög,
 
 hártyás tűzkörök
lágy kristálya vacog.
Fű-világegyetem,
 
 mindenség-fűszál!
Benned minden élet, halál, halandóság, ok!
 
 Benned minden halhatatlan elemi dolog!
 
 Rész, részecske, erő, töredék,
 
 a legkisebb mennyiség
 
 habzik, lobog alakodban, csipkésen forog,
zárt edényben végtelen tűz dühöngve ropog,
 
 a legnagyobb mennyiség
 
 habzik, forr, mint tejjel a fazék.
 
 Sejtjeidben, mint kék selyem a víz sustorog,
sejtjeidben a türelem éje gomolyog,
 
 csiszol, ráng, riszál
csőszár-éj szivedben.
Csiszol, üt, ráng, riszál
 
 árny-szárnyaival
a halandóság-iszonyat léted testében,
 
 a nem látható szív-oszlop híg gödreiben,
 
 a hegyes levéltüdő-napok,
 
 zöld tüdőlemez-lapok
 
 pórusos szövet-feszűltség kés-íveiben,
a bozót-hajszálcsövesség bozont-széliben
 
 a burjánzó tudatok,
 
 nyálas húr-kémény zuhatagok
 
 súlyos fehér füst-tódulás föl-gyűrűiben,
szoros hajszálér-gomolygás cső-tömbjeiben
 
 csönd-lombjaival
ott kaszál, zöld fűszál!
Itt égsz a föld fölött!
 
 S lent, a föld alatt
bent a földben szétözönlő rengeteg hajad,
 
 bütykös barna gyökérlombod vigasszal dagad,
 
 vér-hajszálér-gyökérgömbfátyol,
 
 rozsdabütyök cső-töved
 
 három fehér szalagkörme nyirokba ragad,
föld-nyálkába göngyölődve pelyhekké hasad,
 
 mint halott ruha-szövet,
 
 dög-szempillák látás-hiányból,
 
 gyökér-foszlás százlábú-had redves pillanat.
Fehérek, akár a halhús a pikkely-rohadt
 
 földmély-ámulat
gyökér-póknyál-ködök.
Föld-alatti felhő
 
 sárga fűgyökér!
A fény határa föld-felszín határ-rétege
 
 alatt erjedő hajzat-lomb vörös, fekete,
 
 ezüst, fehér, piros-pettyes, kék,
 
 mint a nyálkás hal-uszony,
 
 mint a nyálkás halfarok, gömbhal tűzpúp-szeme,
a kocsonyás ostya-hártya takony-vízjele,
 
 gyávaság, gőg, bűn, iszony
 
 ez a növény-féregsűrűség.
 
 Megtartó horgonyok, horgok súly-harang szive
fény-alatti drótbozontod, a fény fönt-hite,
 
 alá-málló vér
ami sorssá felnő!
Fölfelé egyenes,
 
 lefelé bozont,
kint a fényben bütykös csőszál, ív-hónalj sugár
 
 keskeny, hajlott zöld-mozaik bordalap-tollpár,
 
 lapos ér-szita pihetollak
 
 zöld hátbőrben, toll-lécek,
 
 mint a fenyő-ágak, tollak mereven sudár
fésű-szövetszerkezete, márványagyag-sár
 
 hártyabőrén bőrlécek,
 
 ujj-bőrléc-bordákból félholdak,
 
 vitorlázó-repülőgép szárnycsontváza nyár:
szárnycsúcsig a lemezbordák él-kötege vár,
 
 halcsontváz-sor lomb
a fűlevél-hegyes.
Kint ezüst fűkalász,
 
 bent a fűgyökér!
Fönt a halcsontváz-szerkezet szálkás viasz-toll,
 
 zöld lándzsahegy viasz-szívből, viasz-golyókból:
 
 föltornyozva láng-szív alakban
 
 üveghártya-csészékben,
 
 mint függőleges ezüst hal pikkely-pontokból,
világ-súlya ezüst pehely szitarácsokból.
 
 S égitest-kéreg-részben,
 
 lent az őscsillag-poranyagban,
 
 ami tömött sötét szivacs föld-idomokból,
elektronköd gömb-burkolat ős-atomokból:
 
 hínárlomb-kövér
sovány gyökér-parázs.
Fölűl haltest-tű-toll,
 
 zöld szár toll-feje.
Alúl, a fény alatt sárgás bozót-áramlás,
 
 cérnás, pelyhes, redves, spárgás lefelé-hullás,
 
 ecsetes, pamatos, szőrpihés
 
 drótváz-szívódás-kúsza,
 
 befelé-terpedés rézdrót-szivacslombozás,
a le-kiterjedés néma harangkondulás
 
 szitaköd-gyökérhúsa,
 
 mint füstszita felhő-erjedés,
 
 cérnaháló-felhőharang kendő-lobogás,
mint narvál-hím agyarából kinőtt ing-varázs
 
 tenger köpenye:
zöld harang hínárból.
Fönt a teljesedés
 
 fűszál-győzelem!
Zöld küzdelem, zöld egyenes erőcsönd-vonal,
 
 ellen-entrópia zöld tűz zöld szárnyaival,
 
 ellen-gravitáció hit-zöld
 
 tű-lepkecsáp bolyhokkal,
 
 a síkból föl merőleges ágaskodással
tolódó zöld ellen-erő boldog sejt-ráccsal,
 
 sejtelem-áhítattal
 
 zölden parázsló növény-szál csönd.
 
 Zölden függőleges csönd-szál kéve-bojtoddal
a sugárzó hő-tömb nyugvást akaratoddal
 
 bontod: ne legyen
kiegyenlítődés!
A lét nem egyensúly,
 
 de növekedés!
Ferde bomlásból föl-függő egyenesedés,
 
 szétzilált boldog züllésből kimerevedés,
 
 nehéz zűrzavar könnyű kényes
 
 sejtelem-szerkezete,
 
 az örök-tűz súlyból mindenség-csipkeverés,
a dühöngő dörgés-habból szilárd szenvedés,
 
 fényláz, ami fekete,
 
 fekete habzás, ami fényes,
 
 fénytest-görbesík bőrrel bevont tülekedés,
megcsomósodó üregből kitüremkedés,
 
 mohó dolog-prés
amíg szét nem lazúl!
Lent a Föld-Szív húzta
 
 gubancos gyökér!
Eleven szívóka-háló, vonal-zegzugok
 
 cérna-kígyó szövetéből csontváz-ing zuhog,
 
 vonal-szögletek, ívek, görbék
 
 térszerkezet-drótváza
 
 csomós fodrok, hajszál-cakkok súlyával lobog,
könnyű hajszálér-hálóhab lefelé csorog,
 
 csipke-lepény úszása
 
 a fény-tömb alatti jelenlét,
 
 tízezer pont gyökér-szájú szívóka-horog
légyszívóka ajak-pumpa szakállal bozsog,
 
 eszik, enni kér
pikkelyszőr szájkútja.
Terjed mozdulatlan
 
 ez a többezer
pehely-száj, pikkely-csengőcske gyökér-éhesen,
 
 ez a szívóka-szivattyú gyökér-türelem,
 
 a szilárd sötétség zsírjában
 
 szétfúródva rojtosan,
 
 többezer hajszál-agyacska, hajszálér-csőszem,
többezer szem hajszál-keskeny bajusz törzsében,
 
 ragyog írisz-foltosan,
 
 fontosan tapad cső-tokjában,
 
 mint száraz üveg-szemgolyók cérnakesztyűben,
cérnakesztyű cérnacsipke ujj-csöcseiben:
 
 a szívó-szeder
agy-száj öntudatlan.
Ő a megfordított
 
 megmaradás-lomb!
A Föld-Szív felé sűllyedő neuron-bozont,
 
 a neuronháló-harag szelídsége gond,
 
 a kéreg-test hús-ragacsában
 
 tenyésző megmaradás,
 
 föld-sötétben erjedő füst gyökérléte csont,
a Földszív-mag Mágnes szívta gyökér-ág korong,
 
 szálkás felhő-ritkulás,
 
 mint szálkák a halak húsában.
 
 Görcsös széttárulás-lénye befelé szorong,
a sötétség koronája ő, fordított domb
 
 vak gubanc-bolond.
Éj-hajfürt Gyász-Titok!
Az éjszaka-hajfürt!
 
 Ő a fordított
fény, a fordított medúza-hólyag lebegés
 
 a sötétség hólyag-fürtje árny-keresztezés,
 
 hólyagteste vízfeszültsége
 
 föld, fénye a sötétség,
 
 a fekete Tejút-fátyol fény-Űrön függés,
ő a fekete galaxis fény-időn lengés,
 
 a gyászfátyol-merészség
 
 tízmillió év szélessége,
 
 feketébe bonyolódott sötét merülés,
ő a fény-tér feketéje idő-repedés!
 
 Feketefény ok!
Gyászfátyol remény-kürt.
Nem képzelem, hiszem:
 
 a lét-mindenség:
mintha egyméteres porgömb lenne a világ,
 
 s minden porszem egy galaxis, s sűrűsége tág.
 
 Hát mi vagy te akkor: fűgyökér?
 
 Mi vagy kalászos fűszál?
 
 S ha ember-nagy az atom-mag: hullám-lazaság
száz kilométer sugarú elektrongőz-láng
 
 rezgő burkolata áll
 
 körülötte, így lazán kövér.
 
 Fűszál, fűgyökér mi vagy te? Atom-tisztaság!
Atomcsomók kis csomagja: vízmolekulák
 
 hite: szövetség.
Szilárdság-küzdelem.
Te kívülről bezárt
 
 belűl végtelen,
határfelületek közé zsúfolt fű-jelen:
 
 roppant atom-híg sűrűség szilárd győzelem!
 
 Atomod, mint óriás tojás:
 
 apró sárgája körűl
 
 az elektrongőz-burkolat apróbb végtelen.
Híg a híg gömbhöz ragadva: a lét-fegyelem
 
 akarattá tömörűl,
 
 s elektron fehérje-ragyogás
 
 titán hullám-gőz golyói égnek hidegen
pont-erőcsomag atommag nem-is-értelem
 
 dolog-gyötrelem
teste körűl, lazák!
Híg halmazok szilárd
 
 kötése: fűszál!
Ködök, csomók, galaxisok zöld héjba zárva!
 
 S ti összetett atommagok, a gőz-héj árnya!
 
 Neutronok, protonok, kvarkok
 
 s a kvark-mély-ismeretlen!
 
 Hatalmas kis csomagok híg erő-magánya!
Erő-csomagok gömbjei egymásba mállva!
 
 Lengsz zölddé születetten
 
 karcsú fűszál, ezüst-sün arcod
 
 oly könnyű most, mint a dolog dolog-hiánya.
Híg gömbök zsúfolt, tág, sötét szövet-zománca
 
 vagy, sok gyors halál:
sejted, molekulád.
Te kifelé keskeny
 
 és mély-tág belűl!
Zöld bőrhéjjal bevont vékony tűz és ámulat,
 
 hajlott, lapos levélpenge sejtszaporulat,
 
 ezüst sündisznó-fejű vigasz,
 
 gyökérkarom-szájlombdrót:
 
 héj alatti tereidben hemzseg a szabad
megkötöttség, az eleven buzgó lánc-fonat,
 
 izzik a zárt életmód,
 
 hártyákkal héjazott gömb-igaz,
 
 membrán-szűzhártyák rács-tömbje sejt-tűz hódolat,
belső folyások, örvények szivacsköd-tudat
 
 tér-mélye feszűl
molekula-lesben.
A szerves zsúfolt tér
 
 zsúfoltsága ég.
Hiszen egy köbmilliméter zöld térkockában,
 
 hiszen egy köbmilliméter belűl-szőtt tájban
 
 többmilliárd molekula reng,
 
 még-többmilliárd atom
 
 rezeg mozdulatlan fényes társúlt magányban,
dereng részecske-szövevény test-társulásban,
 
 örök szappanhab-halom
 
 halandóság-szövete mereng
 
 fűvé-terveződött zöld öntudat-hiányban!
Lüktet kötött, puha, nedves elektron-lángban!
 
 Ím a mennyiség
nyüzsgése: fűszál-tér!
Világmindenség vagy
 
 fű-gyönyör, te, zöld!
Csak zsúfoltabb, mint a minden terjedése tág
 
 erjedve szétzülledése homály-hosszúság,
 
 homály-mélység, homály-szélesség
 
 fraktál-gyűjteményei!
 
 Kint egyik test a másiktól fény-szomorúság
fényév-milliárd messziség fény-szigorúság!
 
 S a távolság öblei,
 
 mint fekete szivacs-üresség.
 
 S égitesttől égitestig száraz szomjúság
fénnyel átszúrt feketéből, űr-éj árvaság
 
 néz gyémánt-pödört
tejút-lánc bajszokat.
Kint szigorú, rideg,
 
 ritka fény-habok:
fény-tömegpont, gáz-tömegpont tűzfátyla terűl,
 
 fátylak fátylakba keverve tűz-meztelenűl
 
 s egy fátyol-sejt, egy fátyol-csomó
 
 egymástól-térmagánya:
 
 mintha laza hó szitásan szólva szenderűl,
s fényév-fagyterek a forgó hószemcsék körűl.
 
 S az üres test-hiánya
 
 tágas hiány-szövet rács-golyó.
 
 S iszonyat-gyász távolságok ürege kövűl
gyász-iszonyat távolságra kint köröskörűl,
 
 s a fénypont-dolog
nyáj-ritkulás rezeg.
Benned sűrű pompa:
 
 szép anyagtömeg!
Tebenned zsúfolt torlódás víz-súly, atom-súly,
 
 molekula-súly, elektron-súly, sejt-súly, fény-súly,
 
 a ragyogva zsúfolt sűrűség
 
 szerves sűrű-ragyogás!
 
 Víz-szállító erecskékben szívdobogás-súly,
a szökőkút csövecskékben szívhang-idősúly,
 
 víz-szál szökellő tudás,
 
 kapilláris kéve-büszkeség
 
 hálója a levél-síkban és a kalász-súly
tűszárában, tűhegyében vízcérna-lombsúly.
 
 Szivattyúk hideg
szitaháló-szobra.
Kint a fényt legeled
 
 egy-lábú sün-vak,
zöldlábú növény-sündisznó, fűszál-tűpárna:
 
 arany-tűkkel, ezüst-tűkkel teleszurkálva,
 
 zöld klorofill-szövet toll-igen,
 
 fotoszintézis-öröm:
 
 mint csőszár-atomerőmű zöld lábon állva,
atom-erőmű kalászból, zöld atom-máglya,
 
 zöldlevél bomlás-özön,
 
 neutron-sugárhő győzelem:
 
 tűk, toklászok, hártyacsészék mélyébe zárva,
magok, élek, cső-szövetek hús-anyagába.
 
 S lent, a föld alatt
máglya-sors gyökered.
S víz-sók, ásványi sók,
 
 ős-tény nem-öreg
oldott anyagok csobognak hajszálcsőköteg
 
 törzsedben fölsajtolódva, kéve-tollerek
 
 hálószita zöld laposában
 
 a levélhús-élekig,
 
 s csövezetük háló-rajza csipkével feszeng
a levéltest síklapjában, látszik, mint üveg,
 
 elterped a szélekig,
 
 mint fehér drót üvegfagy-nyálban.
 
 És víz-szövet, baktérium-szövet száll hideg
páfránycsipke-tolulással a vékony csövek
 
 bozont-rengeteg
bozótjában, s kotyog.
Fény alatt, a földben
 
 gyökérmunka-lét!
Szívó-szivacsagyacskákkal: mohó küzdelem,
 
 légyszívóka párnácskákkal redős rejtelem,
 
 mirigyes tapadó-korongok,
 
 mirigy-pénz szívó-lapok,
 
 kéreg-redő szájvánkosok szívás-szerelem
szivacs-gombjai dolgoznak hajszálcsövesen,
 
 hajszálcsövesség-kúpok,
 
 hajszálcsőből gyűszű-kalapok
 
 szívják, szivattyúzzák a föld tiszta, férgesen
bolyhozott nehéz ködéből amit nedvesen
 
 gyanít a sötét,
s szétfeszűl majd zölden!
Ülök itt a kövön,
 
 nézlek zöld fűszál!
Ember néz nem-emberire! Emberre a zöld!
 
 Ugyanolyan atomokból szervezett két csönd.
 
 Nem-emberi az emberre néz
 
 szemgolyótlan fejével.
 
 Szemgolyómat üti csöndje, csönd-súlya betölt.
Létem előtt, létem után, a földbe gyötört
 
 csontom fölött zöld fénnyel
 
 leng a kalászos zöld fű-egész.
 
 Ember előtt, ember után is égsz könnyű zöld.
Még az emberiség után is égsz szilárd zöld!
 
 Piros lepke száll
rád: pikkelykönyv-közöny.
Arany-gyűrűs lepke,
 
 kék bársonyfoltos
lobban zöld kalász-fejedre zöld szem-nélküli,
 
 szárnyait függőlegesre csukva emeli,
 
 zöld kalász fordított szív-csúcsán,
 
 kék kristályszálka-söprűn,
 
 mint rézdrót-szerkezet-hajót tűszálka tűri
ezüst szikla-szilánk zátony púpjára tűzi:
 
 a függőleges nem-bűn
 
 a szálkákból szőtt sugár-ostyán
 
 ül csöndesen a csönd, piros lengő-lapjai,
mint Noé ős-vitorlája, a Bibliai,
 
 görbe tű-dombos
szakállon sűllyedve.
Zöld fejed lenyomja
 
 könnyű lény-súlya,
könnyű potroh-súlya, könnyű szemtest-gömbsúlya,
 
 potroha, mint egy újszülött véres kisujja,
 
 fej-súlya, mell-súlya, szív-súlya,
 
 trachea-tüdő súlya
 
 a szűz trachea-stigmákkal vérrel kigyúlva,
mint Szűz Jézus öt test-sebe vérrel virulva,
 
 halál-mézzel vidulva
 
 szűzhártya vizelő-luk súlya,
 
 pödörnyelv-pamutcsőtekercs lágy szakáll-súlya,
a csáptollak pamutcsipke fül-páfrány-súlya,
 
 koponya-arca,
színarany súlyzója.
Fejed lepke-lángból:
 
 mint az őrület!
Lepke-súllyal bólogatsz fű, mint az őrült nő,
 
 akinek fején nyitott könyv: az a főkötő,
 
 akinek papírcsákó haján,
 
 mint szobafestő fején,
 
 fordított papírhajóval a ráncos idő:
leng feje, mint a fűkalász-lepkekikötő!
 
 Mert nincs bűn, már nincs remény:
 
 mint penészes óra számfalán
 
 a zöld penészhártya-ostya, számot elfödő!
A penész-óralap szőre a halott jövő.
 
 Alkony-felhő lett
alvadtvér-ostyákból.
Véres alkony-felhő
 
 a két ostyalap:
az egymáshoz hajtott két szárny merőlegesen,
 
 a két bíbor papírlemez ér-vízjelesen,
 
 piros itatóspapír-fejsze
 
 tű-láng fejedbe vágva,
 
 mirigycsipke kakastaréj arany-gyűrűsen,
tinta koponya-címeres zászló véresen,
 
 címer nőtt koponyádra,
 
 a tű-hárfa lengés-szigetre,
 
 vérlapokból sisaktaréj párducpettyesen,
s zsiráf, liliom a vízjel a vérlemezben,
 
 tigrissel szalad
vér-zsindelytoll-ernyő.
Mint piros falevél,
 
 ami odahullt
s éllel a tűlomb-kokárda kalászba szakadt,
 
 az ősz növény-pelyhe: állat-pehely láng-tudat,
 
 piros, eres halál-boríték,
 
 parázs-szőrzsindely-balta,
 
 vérrel-átitatott cérna-kesztyűk a szárnyak,
vérrel keményített merev géz-kesztyűk szikkadt
 
 csipkefal-szitarácsa,
 
 vérrel átitatott bíborkék
 
 géz-szitarács szívbillentyűk mű-pénze száradt,
alvadt vérből óralapok, korong-hab árnyak:
 
 a fölszabadúlt
vértoll-pár lepke-él.
A merev kettősség
 
 párban szimatol,
függőlegesen egymáshoz lapozva pihen,
 
 elfáradt az energia szárny-ereiben,
 
 a tor-fénygyűjtő hártya-pikkely,
 
 a fény-dobhártya feszes
 
 selyem-korongjában a fény alvadtan selyem,
a szárnytő-fénygyűjtő-pikkely idegeiben
 
 nehéz hálósík-üres,
 
 megalvadt fény arany-tömbökkel
 
 súlyosúl a szárny-izomzat kötegeiben,
alvadt energia-tócsák, fény-mocsár lebeny.
 
 Fagyott fény-pokol
az atom-máglya-kép.
Mert kis atom-máglyák
 
 szárny-töveiben!
A torgödör szárny-hónaljak bőr-üstje mögött,
 
 a tor-hús fészek-vödrében az atom-ködöt
 
 atom-máglya kúttá szervezi
 
 molekula-gyűjtemény.
 
 Most a híg fény-korposzkumot fölbontó zömök
atom-máglyák működése csönddé ütközött
 
 és a feszes szárny-kemény
 
 lapos atom-máglya tükrei
 
 lehalkítva, elnémúlt a tükör-ostya rög,
s a lepkeszárny pórus-szita csöndet füstölög.
 
 S rács-szemeiben
szemcse-gömb homály-láng.
Elcsitítva mostan
 
 a foton-bomlás!
Máglya-vízbe sűllyesztve a vak grafit-rudak,
 
 a lepke-törzs atom-máglyák halkan alszanak,
 
 lepketest-atomerő-kútban
 
 lepke-nyák hideg-szálak.
 
 S a fény-energiabomlás hő-parazsa vak
hideggel hül, s a fény-testek most nem gyártanak
 
 bomlás-erőt a szárnynak,
 
 s árny a tűzben, mint alagútban!
 
 Máglya-némaság a lepke-lényeg, fény-salak,
elégett, szivacs-hamvadás üszök fény-anyag,
 
 fénypor-gomolygás
hideg halmazokban.
Erről mit se tudsz te
 
 egyszerű fűszál!
Kalászos zöld hajlás-sziget lepke-súly alatt,
 
 a lepketest súlya hajlít, fejed bólogat,
 
 mint arany-hímzés Szűz Mária
 
 hét tőrrel átvert szive:
 
 holdas szoba-éjszakám az, gyermek-iszonyat!
Két szárnyad, mint két hímzett kép aranyhold-falak
 
 indáira feszítve:
 
 Mária és Jézus, a fia.
 
 Vas-szögön az ezüst-szita arany-arcokat,
az örökmécs-lángnyelv szívű mell-barlangokat
 
 néztem, nem-halál
viasszá dermedve!
Így nézlek zöld fűszál.
 
 Lepke-súly alatt
megtántorodva bólintó tűkazal-sisak,
 
 megbiccenve fejet-hajtó tű-szirt szálka-hab,
 
 függőleges hal-asszonyfarok
 
 lassú vízből kiállva,
 
 egy-gólyalábszárú sziget: tűkristály-kalap,
széltől-borzolt növény-kócsag, halcsontváz, rohadt
 
 zöldrács halból kimállva,
 
 s pikkelyes fehér húsdarabok
 
 szikra-szemcséi a tolltest-bordavonalak
egymásra-domború lándzsás szálka-dombozat
 
 űr-toll módozat
árnysor-vályúinál.
Lassan leng, remeg az
 
 üvegtű-süveg!
A zöld-lábú íbisz, a föld-lábú flamingó,
 
 az egylábon álló üveg-halcsontváz-dió,
 
 a zöld egy-lábszárú üveg-sün,
 
 mint kő-szörnyhal tű-szárnya
 
 a léc-összevisszaság kő-doboz lobogó,
baktérium-mirigylámpás kőléc-halzászló
 
 tarkó-páfrány lámpája,
 
 üvegszakáll lampion-gyűszűn,
 
 mint fényszálka toronysapka arany nyárutó,
aranyszálka szitadoboz zöld-láng sirató:
 
 szálkatoll-üveg
koponyád fényt havaz.
Zöld fű, tű-sziget szár!
 
 Most a lepke nyom:
iszonyatos tömegével a lepke-atom!
 
 Mennyi atom van egy lepke-szemben? Nem tudom.
 
 Hány molekula van a lepke
 
 bársony szemében, hány sejt?
 
 Mennyi atom van a lepke-szívben? Nem tudom?
Mennyi atom van vér-lepkében? Nem tudom.
 
 Atom, molekula, sejt:
 
 hány testből van láng-könnyű teste?
 
 A lepkeszem vízüveg-rúd gömbje hány atom?
A vízüveg cella-pálcák félgömb szem-halom
 
 rácsa hány atom?
A gömb-rózsakosár?
Hány köbmilliméter
 
 milligramm-tömeg
a lepke szemének súlya, rács látás-súlya,
 
 látó-molekula súlya, látó-sejt súlya,
 
 a látó-atomok pont-súlya,
 
 a fény-szerkezet súlya,
 
 a látóvirág-szelvények összetett súlya,
a látó szemtest-szálak külön rézsút-súlya,
 
 a lepkecsáp toll-súlya,
 
 a trachea-tüdő lég-súlya,
 
 a kis lepke-fej, tor, potroh, hólyag-szív súlya,
a lepkeszakáll-pödörnyelv kötél-pajzs súlya,
 
 amely úgy lebeg:
csigaház-kürtpénzzel.
Milyen súllyal lengnek
 
 a lepkeszárnyak?
Hány milligramm a lepke-vér vékony vér-súlya?
 
 Hány köbmilliméter tömeg potroh-szív súlya?
 
 Hány millimikron széles súly-hő
 
 neuron-szálaiban?
 
 Hüvelytokja-spermatokja-ércsipke-súlya,
pete-súlya, ondó-súlya, ivarszerv-súlya?
 
 Az idegrost-tejútban
 
 amely mint szétlazúlt géz-felhő,
 
 hány milligramm a súlytömeg milliomodja?
És milyen a lepke-lábfej sarkantyú-súlya?
 
 A pontos vágy-vak
nemi-mirigyeknek?
Tudod? Nem tudod? Te
 
 együgyü fűszál?
Mert mikor fölötted lengett, lángolt a piros
 
 lepke, mint kettőre hajtott bársony-papiros,
 
 cirmos itatós-papírszelet,
 
 papírcsipke piros láng:
 
 mozgás-súlya oly erős volt, oly lebegő-gyors,
mint tájfun, tornádó, ciklon szél-tölcsér szoros,
 
 s a szőrös alkony-szilánk
 
 amikor fölötted lebegett
 
 a fényt szeletelve, arany-gyűrűszalagos
vörös fejszékkel, mintha fát aprít két szorgos
 
 napszámos: fölszáll
s lezuhan a fejsze!
Zuhan a suhintás,
 
 fölszáll a vas-él;
s levegőben a vas-rajzás ezüst hal-tömeg,
 
 ezüst-vonalak csattognak, vaslomb-pikkelyek,
 
 nyitott ezüst-legyező a fény,
 
 nagy ezüst-harmonika,
 
 szelvény-teste összenyomva, széthúzva liheg,
legyező-köríve nyitva ezüsttel rezeg,
 
 a mozgás csukja, nyitja
 
 híg csönddé ami ezüst tömény,
 
 mint nagyujjal pörgetett könyv lap-éllel zizeg
s félhold-lappörgés-lemezek rózsája remeg:
 
 az állat-levél-
zászló: aranymintás.
Fölötted nem-árva
 
 fű-sziget, szabad!
Ahogy lebeg, körülötte a gyors levegő
 
 részben vízszintes mozgású, részben örvénylő!
 
 Szárnymozgása hadarva habar,
 
 szárny-súly lepke-csapása
 
 a fényt szeletekre osztja, mint a kereplő,
az örvények szív-közepén űrben-legyező
 
 szívás-űr szárnycsapása
 
 levegőt lenyomó légcsavar:
 
 másodpercenként 3,5 métert elérő
sebességgel teste alá nyomott levegő
 
 s a lepke alatt
örvény-szív légpárna!
Te azt nem tudhatod
 
 amit a lepke!
A levegőrészeket a lepke lobogva
 
 nulláról másodpercenként forrva gyorsítja
 
 4–5 centiméteren belűl
 
 2,5 méteres
 
 sebességre, s kicsi teste alatt légpárna
gyűrődik a szárnycsapástól, levegő-dunyha,
 
 tömött, aranyszál-eres
 
 tölcsér-szív vánkos, levegő-fül,
 
 örvény-sziget forró fényből, szárnnyal kavarva,
mint szalmazsák, a levegő abban a szalma.
 
 S azon kis teste
a könnyűség-gyapot!
Szinte súlytalan volt
 
 ami súly rajtad:
ez a páros zsindely-balta, vörös légcsavar,
 
 ez a dupla fény-cintányér, e hártya-vihar,
 
 ez a moha-pala ásványtoll,
 
 szőrpikkelylomb-versvarázs,
 
 ez a hangtalan csattogás, papír-ostya hal,
ez a vörös lisztből bélyeg, csipkehab-kanyar,
 
 nyitott bíború palást,
 
 arany-gyűrűs szárnyas apostol,
 
 földre hulló véres nász-ing, kivégző-asztal,
arany-koponyás vitorla vörös hólyag-fal,
 
 rúzs-redő ajkak
sírja: papírpénz-hold.
Fejed, mint csontokból
 
 halmozott sziget.
Embercsontvázak és bálna-csontvázak kúsza,
 
 szárazon fölpúpozott szirt-csúcstáj fogsora,
 
 zsák-varrótű fogsorú halak
 
 csontváz-kupac szél-dombja,
 
 cápa-csontvázak és rozmár-csontvázak kora,
kígyócsontvázak kék-kristály kehelybe zúzva,
 
 sűn-csontváz váza-gondja,
 
 sün-bőr tűgomb tüske-bódulat,
 
 rozsdás szögek Krisztus holt testéből kihúzva,
ősz bajusz holt ember-arcról késsel lenyúzva,
 
 kitépett szögek
Jézus-hulla-húsból.
Szálkák vese-tálban,
 
 üvegpohárban
injekcióstűk, vas-szögek, ezüst szigonyok,
 
 szív-alakú mágnesvason gombostű-sorok,
 
 kristálykefe aranytű-szőre,
 
 zöld üvegtű-jégkorszak,
 
 jégtűkkel kalász-habzással fagyott csónakok,
jégkorszakból kalász-óra, zöld jégkorszakok,
 
 jégbe-fagyott tű-halak,
 
 ős-bálnaszáj szakáll-szűrője,
 
 talpáig befagyott tenger füstje: jégbojtok,
sóhabzásból örvény-csóva szálka-vázlatok,
 
 sír a csontvázban,
hórács alkony-lázban.
Fejed, zöld jégkorszak
 
 zöld jégszálakból,
a jégkorszak bordázata, szálka-iszonya,
 
 szálkák szakáll-sűrűje jég-tűkből koponya,
 
 hajszál-vonal bordasűrűség
 
 a tér üregfalában
 
 a tér-közök vályúiban, mint kék kocsonya,
mint híg üvegkék hólyagzás horpadt mosolya,
 
 nyálhab fehér szitában:
 
 az ősz-nyállal lassan hűvös ég,
 
 mint a szitacella-lapon habzó hígpuha
szappanhab hártya-lemezes hártya-alkonya,
 
 üres súlyokból
szűzhártya nyál-ablak.
A cella-keretben
 
 nyálból szűzhártyák:
fejed vonaltűi között hályog-vitorlák,
 
 a kristály-vonal fáklyaláng húr-szigorúság
 
 szünetei potrohszelvények,
 
 kék páncéldongák sora:
 
 kék porcelánbársony őszből kitinhéj-vakság
kérgek dülledt szeletei szikra-szomjúság,
 
 gálickő-fésűk foga,
 
 gálickék árokrepedések,
 
 gálickő-fésűkben ezüst hajszál-borzasság,
kék viaszba belenyomott ezüst-söprű fák:
 
 kékben fej-hárfád.
S kék a hárfa-testben.
Széltől vízszintesre
 
 meghajló nádbojt:
szálkás, csorgó galaxisként ikra-térsziget,
 
 amőbaként szétnyáladzó bizsergés-liget:
 
 vad nyúlánk űrnyák nyúlós fényből,
 
 tűzből sarjadt gyulladás,
 
 fény-szálkákból szívtest-címer kalász-serleged,
kék lécekből s fehér tűkből épűlt tű-kelyhed.
 
 Mint első méhkaparás
 
 ember-vakaréka a méhből,
 
 véres emberkezdet-parázs csipkéz fém-fület:
piros vércsipke-kupac-tűz kanala fejed.
 
 Űrből kikotort
küret-pép a lepke!
Tű-máglya hajadon
 
 amit súlya nyom:
nem is súly az, súlytalanság!, lágy súly-alkalom!
 
 Szilárd szerkezet-súlyosság pihetoll-szirom!
 
 Vattacsőcímer-pödörnyelve
 
 tekert szakáll-fillére,
 
 mint kis csigaházkürt-mészpénz éllel a torkon,
mint kis mészkürt-csigaházpénz a lepke-állon,
 
 mészpénz-csigaházkürtje
 
 gégeszakáll göndörre sütve,
 
 mint itatóslapok közé nyomott nőszirom,
mint a csigás cukros kalács a kék abroszon,
 
 herezsák-bőrlomb,
kakas-szakáll tyúkon.
Mégis mindenség-súly,
 
 Isten-szív súlya!
Mégis a világegyetem-összesség súlya!
 
 Az üres űr súlya és az űr-anyag súlya!
 
 A semmi súlya, az üresség
 
 súlya, minden anyag-súly,
 
 a világegyetem összes dolgának súlya,
a világlét összes atom-testének súlya,
 
 ahogy be- és kifordúl
 
 önmagával minden képesség,
 
 minden anyag-molekula szervezett súlya,
minden anyag-test szervetlen létezés-súlya
 
 szív-tűiden a
lepke-lény láng hab-súly!
A véges végtelen
 
 világegyetem
terpedés-súlya a lepke könnyű fejeden,
 
 zárt súlya a tágasság-test tüskés sziveden,
 
 a világmindenségen belűl,
 
 s túl az anyag-mindenen,
 
 s bent, a téridőben égő tű-pajzs pelyheden
s kívül az anyagtér-időn túli rejtelem
 
 rejtelmében, Istenben,
 
 az anyag-virágzáson kívűl,
 
 az a súly-nélküli súly is tű-toll érceden,
az Isten-nélküli és az Isten-nyomelem
 
 fénnyel fénytelen
súlya zöld lényeden.
Rád ha kék lepke száll:
 
 Isten súlya az!
Pedig csak fény-fújta pehely, szőrpala-virág!
 
 Vérpalást állat-lóhere, nárcisz-köd palánk,
 
 állatláng kékbársony-árvácska
 
 fekete koponyával,
 
 fej-homlokán két pásztorbot, csigaházas ág,
csigás tekert aranyperec csigolyás nyúlánk,
 
 szaglógödrök láncával
 
 hímzett esernyő-nyél bambuszfa.
 
 A világegyetem súlya nyom, te fény-falánk,
a világ-atomösszesség súlya rezgés-láng
 
 Isten-súly nem-az:
lepke-csákód fűszál!
Ó, te pihenője
 
 méhnek, darázsnak!
Tű-szigete aranylégynek, a zöld döglégynek,
 
 korall-tornya az ezüst-csík-mellényes légynek,
 
 a rőt róka-pofaszakállas,
 
 a szivárvány-híd szemű,
 
 a szivárvány-szalagos kék szemű vas-légynek,
minden böfögő, vér-bögyű szárnyas edénynek,
 
 halotthoz petével hű
 
 elevenen gyémánt-víz, avas,
 
 gőgicsélő, doromboló ürülék-lénynek,
a sokszögűre csiszolt kék gálickő-fénynek,
 
 mohó, parázs-vak
dögök seprű-tőre!
Ha űr-szakálladra
 
 csatos, szögecses
nagy zöld űr-gép sáska pattan, akit rugó lök,
 
 s csupa léc, vonal, domborhéj, szelvény, háromszög,
 
 arc-vas, tojás, homlok-csőpálca,
 
 zafír-álarc, fém-kantár,
 
 szájláb-koszorú-kanalak örvénye körök,
csukló, lapát, csapó-ajtó, liftakna-vödrök,
 
 ív-lemez rágó-kosár,
 
 emelő-puttony, vas-karika,
 
 pánt, él, doboz, donga, kéreg, hártya, drót-cölöp,
sáv, bőr, tű, tüske, reszelő, ér, sarkantyú-szög:
 
 vas-szemüveges
vért-öltöny vas-súlya.
Fűkalász-hitem toll:
 
 zöld aranylevél,
amit lécesen, szálkásan kirohaszt a szél,
 
 amit lécborda-süveggé átrohaszt a szél,
 
 és marad az arany-bordaváz,
 
 szálka-csontváz epe-hal,
 
 s a bordák közötti arany-hártya, mint a szél,
s a bordákat összekötő bőrfal, mint a szél,
 
 tolódva kék anyaggal,
 
 tű-közökben csobog kék zománc,
 
 a szív-alakú tű-kelyhet megtölti a szél
toboz-testű kristály-ékkel, kék toboz a szél:
 
 mint kaktusz-levél
kék űr-súly anyagból.
A fölfele ferdén
 
 növény-tűszálak
üres szerkezet-szünete hal kék-kristályból,
 
 a tű-vonalak közti űr csontváz gálicból,
 
 kék palakő-fosszilia hal,
 
 kék gálickő-halcsontváz,
 
 kő-lécekben hal-maradvány, mint egy csontváztoll,
három-dimenziós árny-toll kőrács-bordákból,
 
 kő-léc, kő-lemez hal-rács
 
 kitöltve kőpáfrány-tollakkal,
 
 a ferde tű-serleg szive mirigy-viaszból,
mint gyertyaláng szive: arany mirigytoll lángból.
 
 Ásványból száradt
űr a tűk közti fény.
Kőtű-halmaz lándzsás
 
 fosszilia-hal,
tű-kristályok kőben-száraz kupac-levele,
 
 kő a kőben, tű a tűben nyitottan rejtve,
 
 kő-szálkák, kő-vonalak, lécek
 
 kő-homályba préselve,
 
 kő-tű kazal-rácsozottan összefelejtve,
szünet-üreg háromszögek egymásba sejtve,
 
 kúpok, idomok lelke
 
 a kőszálkák tűhalmaz-részeg
 
 sokszöglet-barlangjaiban kővé sűllyesztve!
Zöld légyszem vagy nagy fűkalász, rácsod kitöltve
 
 pálca-rózsával,
zöld sejtekkel cellás.
Rád hím-virágméh száll,
 
 rád kék darázs jön,
lakk-katicabogár huppan tüskés szemedre,
 
 ahogy a vércsöpp lepottyan rózsa-rajzszögre
 
 rózsaszár-rajzszögtől jaj-megszúrt
 
 mutatóujj-bögyömből,
 
 s hártya-szárnya visszalobban hátába gyűrve,
csöpp eres hártya-csomaggá barnán göngyölve
 
 s piros lakk-héj félgömbből
 
 lóg ki fodra, gyász-fugán kifújt,
 
 mint koporsóból szemfödő selyemmel nyögve,
s a lakk-domb kék hát-vágással osztva két tömbre.
 
 S pettyekkel köszön
fordított piros tál.
S lemezborda-csontváz
 
 fény-harmonika
csápját összenyomja gyorsan lemez-dobozzá,
 
 mint a nyitott harmonikát szelvény-dobozzá,
 
 ahogy tejút-fejedre lobban
 
 a vörös cserebogár,
 
 Repülőgépszárny-bordasor csápja csomaggá
legyezősen összecsukva lemez-bunkóvá,
 
 fekete lemez-szív áll
 
 réz-rúdon kék hártyacsomagban.
 
 Gyász-lemez és aranytégla harmonikává
húzza vékonyan lécezett árny-doboz hanggá
 
 viasz-lécmoha
fején: gyász-csengőt ráz.
Ó, mindenség-súly, te!
 
 Önmagad zöld súly!
S itt állsz önmagad súlyában karcsú zöld fűszál!
 
 Tested világ-anyagában világsúly: fűszál!
 
 Zöld világ-súly vagy, zöld hegyes súly,
 
 zöld súly-csönd vársz a fényre,
 
 a súly hangja, a súly fénye vagy vékony fűszál!
A súly tolla, a súly csápja vagy zöld-súly fűszál!
 
 Közlekedő-edénye
 
 a fény-súlynak, áramló víz-súly
 
 csőköteg-fölszökellése kalászos fűszál!
A világ súlya súly könnyű szökő-súly fűszál!
 
 Atomrezgés-súly
szövetszárny-pillére.
Hal vagy: légyszemekből,
 
 mohos légyszem-föld!
Hal-alakú szőrös légyszem, csőszár-végi kés!
 
 Mint nyeles-szemű légy szeme: szem-súly dülledés
 
 kristály-golyók a nyélvégeken
 
 kocsonya-vízből, nyálból,
 
 a légy-halántékból oldalt kiálló függés,
súlyzó-nyeleken két gömb-súly súly-gömb meredés
 
 csapokból, pálcikákból,
 
 koponyából nőtt rúd-üvegen
 
 a látás súlyzója: kristály-golyók fürtje és
ága, vízből, neuronból gömb-merevedés
 
 gömb-mező súly-tömb
fénypont-rácskürtökből.
Súly vagy, amit súly nyom,
 
 kalász-szemű vak!
A darázs-arc páncél-súlya, kék arc-pánt súlya,
 
 a sárga-fekete foltos méh-álarc súlya,
 
 a homlok-lemezek, fej-vasak,
 
 agy-páncélok, szájszervek,
 
 tarkó-ingek, fém-mellények vaskéreg-súlya,
az arc-vas hártya-csészékben a szemek súlya,
 
 mint vas-fagylalt-tölcsérek
 
 csúcs-kútjában a jég-gömb adag:
 
 a víz-szálból rózsakosár pont-szem-domb súlya,
mint atomszerkezet-modell pont-rács gomolya.
 
 A sáska-sisak
zöld gázálarca nyom.
Vak vagy nem-parázna
 
 szakállas mirigy!
Mint a csorgó szálkás viasz, mint moha-pete,
 
 mint vaskard penész-zászlója, vakok ünnepe,
 
 mint vakok zöld karácsonyfája,
 
 mint vakok karácsonya,
 
 mint zöld döglégy föld halotton zöld péppé verve,
véres zománc-takony ikra-eperré kenve,
 
 mint az elfolyt kocsonya,
 
 spenót-főzelék hóra hányva,
 
 mint egy ladik nyüzsgő kis hal csipkeverése:
habzik ezüst pikkely-lángból font fölkelése.
 
 Mint galaxis-ing
fölfújt fényköd-vászna!
Vak vagy könnyű lengés,
 
 világsúly-ütem!
Föld-felszíntől kalásztőig kemény karcsú nyak,
 
 zöld csigolyákból épült rúd függő-vonalad,
 
 a héjazott zöld porckorongok,
 
 a bőrözött csigolyák,
 
 a kalász-csésze kezdetig torony-daganat
függőleges vékony csöve, a sejt-bódulat
 
 szövetség-szorgalma tág
 
 szűk szökése végén tű-lombod
 
 szive, a zöld jáspis-toboz légyszem-tolla vak,
a zöld pikkely-pázsit dárda légyszem-dombja vak
 
 zöld haltest-üzem
kavics-mozaik kés.
Föld-húsból kiálló,
 
 karcsú zöld zászló:
szárkezdettől kalászhegyig zölden parázsló:
 
 mint Föld-őskorból nyakával hosszan kilátszó
 
 kalász-márvány zöld ősgyík-sárkány
 
 magas képzelet-nyaka,
 
 zöld Plesiosaurus-nyak zöld csönddel virágzó,
zöld Plateosaurus-nyak, zöld csúccsal varázsló
 
 Diplodocus-éjszaka,
 
 Brachiosaurus zöld köd-ásvány,
 
 gigantikus állat-tornyok fölcsigolyázó
fűszál-utánzata Idő, zöld árnnyal játszó
 
 hiánnyal párzó
Istenből-kiváló!
Te, ember-előtti,
 
 s ember-utáni!
Te emberiség-előtti zöld-láz küzdelem!
 
 Te emberiség-utáni zöld történelem,
 
 akit sötét bogárpetty-súly nyom,
 
 darázs-szem arc-szőr súlya,
 
 s víz-áramlás súlyától vagy szűk terjedelem,
akit víz-szál gubanc-lombja feszít, hogy legyen,
 
 s nyom aranypánt-koponya,
 
 kristály-grízből vese-szem idom,
 
 s víz-csövecskék rács-doboza szövet-rejtelem
minden zöld köbmilliméter molekula-szem,
 
 zsúfolt szobányi
szem, ami kitölti.
Vak vagy mégis, zöld fű!
 
 Vak vagy, mint a könny!
Mint atomháború után az emberiség,
 
 atomháború után a penész-hályog ég,
 
 az ég parázs-korom-palástja,
 
 az űr füst-gáz köpenye,
 
 mint embercsontváz egy felhőn, zöld jéghártyás lék,
mint aranyhártyába pakolt agy-arcszemű légy,
 
 tüdőbeteg köpete,
 
 százlábú jégcsigolya-lánca,
 
 mint a vérben mésszé dermedt pont-légbuborék,
mint az emberiség-csontváz kőerdő-kefék,
 
 papír a tűzön:
arany-tollváz-füstű.
Vak, mint a részegség,
 
 mint égő földrész,
a Föld-köpeny világ-lemez parázs-tutajok,
 
 égő zsiráfok, kenguruk, tevék, zöld majmok,
 
 égő elefántok, tigrisek,
 
 orrszarvúak, ős-rákok,
 
 égő vizilovak, zebrák, krokodílusok,
égő madár-vonulás: tűz-zászlóként lobog,
 
 láng-hattyúk, pelikánok,
 
 rozmárok, fókák, bálnák, cetek,
 
 cápák, dugongok, nerválok és lammantinok,
égő szépia-titánok, ráják, polipok:
 
 teknőc-leves-kész
óceán-öregség.
A híg gyémánt-sörte,
 
 akkor forr minden:
ég az óceánok vize, forr a földkéreg,
 
 vízalatti sárig lángol a tenger-üveg,
 
 a föld vérparázs-kukac-tömbök
 
 hemzsegés-gyűrődése,
 
 a sziklahegy bugyborogva szódásan pezseg,
parázs-hullámlappal gyűrten a talaj lebeg,
 
 a foszlás láng-lökése
 
 zöld csipkenyál-habbal fúj, dörmög,
 
 s az állat, s madár-szivekben kifeszűlt süveg-
vitorlák fénycsöppé folynak, mint a szemüveg
 
 égő emberen
benzinnel leöntve.
Vak vagy, mint a szűz láng
 
 zöld kalász-torony!
Vak, mint kék kenőcsbe nyomott viasz-csillag pók,
 
 vakok a testébe nyomott szem-gyémántdiók,
 
 mint kiszáradt tengeri csillag
 
 csontpálcika öt-kése,
 
 a mészpálcika-bordázat létra-tolla sók,
a háromszögletű hegyes rács-dimenziók
 
 állat-hulla szájrése
 
 pálcika-koszorús üst-ablak.
 
 Vak vagy, mint rák-daganatban érfonat-ollók,
mint elromlott szemgolyóban csönd-látásbimbók,
 
 halotti toron
halotti vak gyertyánk.
Vak vagy, mint a telt csönd
 
 teste zizegés,
mint halott a ravatalon, a boncolókés,
 
 mint juhok kolomp-hajnala nyáj-szétterülés,
 
 fekete kos-nyakon vas-csengő,
 
 tehén-kolomp alkonya,
 
 szarufésűben szőke haj-kóctömb pelyhedzés,
mint bikaszív véres tálban, hajszálrepedés,
 
 pina-vatta vér-moha,
 
 inflációs trillió-pengő,
 
 1946-után elszórt pénz,
zöld halott nagyanya-szájban bozont pók-penész,
 
 kígyósziszegés:
kö-falból lövődött.
Mint száradt zöld varangy
 
 fára szögezve,
gerendára gyász-denevér, kék bagoly-lepke,
 
 mint gyémántzöld szitakötő köd-szikra feje:
 
 két látó szív-here gyémánt-vas,
 
 gyémánt-melltartós emlők,
 
 ahogy száraz tűn száradnak súllyal görbülve,
s dupla hártya-szőlőfürtök könnyű tömege
 
 már látás-tömb gyémántrög,
 
 hártyabuborék-salakszivacs,
 
 már a látás-gyémánt vakság-salak gömbpernye!
Vak vagy, mint a megszállás, gőg vaskor-köpenye,
 
 gyilkos rögeszme,
nagyszombat-nagyharang.
Ó, mit látsz te abból
 
 amit én látok?
Amit szememmel látok és agyammal látok,
 
 amit agy-részemmel látok, mit a fény ráfog?
 
 Amire ok van és nincsen ok:
 
 a tér, anyag, jelenség,
 
 test, tény, módozat, különbség, fény-tűz-állapot,
ritkulás, terpedés, sűrű szövés, híg dolog,
 
 lemezek, tömbök, lencsék,
 
 mozdulatlan, s mozgó anyagok
 
 összegét és darabjait, ami háborog,
mászik, szökken, száll, fut, úszik, ül, áll, ácsorog,
 
 sír, hörög, tátog,
az égen a habból?
Mit látsz, te szeliden
 
 vak fű, zöld kalász?
Bonyolúlt növényi vakság, szőr ikra-pajzsból,
 
 egyszerű növényi vakság, kékben zöld kő-toll?
 
 Zöld-önmagad, a természetet,
 
 a nem-te természetet
 
 nem látod te önmagadba-csomagolt pokol,
te önmagadba-csomagolt mindenség-akol:
 
 zsúfolt nyáj-egészedet,
 
 zöld teljesség zöld-tűz részleted
 
 nem látod vak egyenesség, arc: csészés magból.
Zöld száradon hangya mászik, hanyatt araszol,
 
 vasgolyó-lánc gyász
bozsog arc-tűiden.
Mit látsz az egészből
 
 s a részletekből?
Valami homályos gyanú, gyanta-borongás,
 
 valami homály-enyv szarun lét-átszivárgás,
 
 mint zöldre-festett szemüvegen,
 
 csillag zöld üveg-ostyán,
 
 kormozott palack-szilánkon napfogyatkozás
sejt-testedbe sugárzik a köréd-parázslás
 
 mozaik-pont köd-szitán,
 
 mint ködgomolygás erdő-hegyen:
 
 hő, fény, anyag-tömb, szín, lengés, szilárdság, mozgás,
hullám-apály aranyredő, kagylós rács-habzás.
 
 Neked-jelenből
mozaik, a részből.
Zöld-homályú vakság
 
 sejt-látás szemek!
Mint anyám hályogos szeme: csak átszűrve lát,
 
 pikkely-lomb hályog-szűrőbe fullad a lét-láng
 
 s arany-szemcsék izzás-szitája
 
 csorog a retina-völgy
 
 sejt-tenyészet pázsit-hínár gyökér-borzasság
háromdimenziós sűrű híg mozaik-fák
 
 tömött kúsza bozót-föld
 
 amakrin-sejt hálózatára:
 
 a kolinerg hézag-mentes detrin-szövet-ág,
az A II amakrin több üres térrel tág,
 
 s a dopaminerg-
sejt háló-lazaság.
Aki vagy zöld rabság
 
 vesztes nyeremény:
zölden vak vagy, zöld homállyal zölden hályogos,
 
 s átderengsz, mint zöldre-festett hályogpapíros,
 
 mint zöld zománcfestékkel bekent
 
 zsírpapíros henger-kard
 
 s látásod a derengésed, a zöld-hólyagos,
zöld hullám-csomag ragyogás mozaik-szoros
 
 zsúfoltság-mélybe csavart
 
 feszes molekula-tömeged.
 
 Mint zöld villanykörték égnek áram-mámoros
izzás-kosarakkal benned víz-boly papíros
 
 tollas cső-edény
a zöld sejt-koponyák.
Mint hályogos-szemű
 
 kis öregasszony:
látásod homály-hullámzás, összegyűrt vászon,
 
 a fény ott kint ránccá gyűrve, mint a zöld bársony,
 
 mintha köd lenne vas-lánc rácsból,
 
 arany-láncokból font ing:
 
 árny-pettyekből szőtt ing lebeg arany-fonáson,
arany-láncszem, gyűrt vas-láncszem köldöke korom,
 
 korom-ingen arany-ing,
 
 korompetty-rács nő izzás-rácsból,
 
 vízbe-sűllyedt aranyrögök facetta-házon,
víz-suhogás selyem-omlás a fény-parázson:
 
 sejtes szivacs-szomj
tér-látásod zöld hű!
Amit látsz füst, füst-árny,
 
 mint ki füstbe néz,
hömpölygő, nehéz, rezes, zöld, aranyfátylas sok
 
 puha lomha tódulásba, ahogy gomolyog,
 
 ahogy széthull, mint parázs-kéve,
 
 ahogy fölcsavarodik
 
 zöld kúppal, vagy kék tölcsérrel, s ziláltan zuhog,
selyem-nyalábbal lecsordul, fölfele csobog,
 
 ezüst-szitával foszlik,
 
 s hullámzik kövér kelyhet kérve,
 
 s bordás rézrudakkal élve legyezőt forog
s a kék hajszőrtolulásban űr, s anyag-dolog:
 
 kék sáv, zöld penész
látásod: lét-hiány.
Látásod mi lehet,
 
 látásod ha van?
Foltot, falat látsz magadhoz távol és közel
 
 foltot, falat, pettyet, tömböt, bolyhos rács-lepel
 
 tér-sűllyedés ködöt, tér-szitát,
 
 lemezes mozgás-mezőt,
 
 kristály-szagot látsz, gyémántot ahogy térdepel,
füst-lovakon vas-nyergeket, kék füst-ló legel,
 
 éjszaka látsz űrbe-nőtt
 
 gyermekláncfű-fényszűz-medúzát:
 
 pehelygömb-hólyaggá fújva gyöngy-púp úszik el,
parázs-harang polip-örvény pislog, énekel:
 
 vak homály-futam
amit látsz, nincs veled!
Csillag-éj vagy ős-nyár
 
 vak történelem!
Pedig bordás zöld leveled minden pontja: szem,
 
 mozaik-övezet határ vályú-rácsa: szem,
 
 minden ér-ív futam zöld pillér,
 
 a tű-hegy, a levél-él
 
 pergament-penge szegése, a szőrpihe: szem,
a levélcsúcs szív-kés három-szög fémhegye: szem,
 
 a felső zöld hónalj-bél
 
 fényes kemény keskeny lakk-tölcsér
 
 külső borítása belső testanyaga: szem,
a törzs borítása zöld bőr minden sejtje: szem,
 
 zöld szem: fényüzem,
zöldhályogos fény-gyár!
Benned zöld remény-hű
 
 lét-szövet lámpa
ember-alatti mélységben a lét zöld gondja,
 
 állat-alatti mélységben a zöld víz-tornya!
 
 Bennem szív, agy, szervek, szemgolyók
 
 boldog ember-összege.
 
 Agyvelőm ezer milliárd idegsejt dombja,
ezer milliárd idegsejt szövetség-lombja,
 
 a sejttest-anyagcsere,
 
 a fonalszerű dendrit-hálók
 
 s vastagabb axon-nyúlványok szövet-hálója.
S két szemem két agyrész, hátsó sejtfalszűz-héja:
 
 retina-hártya,
finom tíz-rétegű.
Gömblap-ideghártya!
 
 Kanál hínár-víz!
Borotva-penge élénél alig vastagabb!
 
 Hártyádban szövevény-csövek, hólyagok, rudak,
 
 erek, hurkok, szétágazások,
 
 nútolt szinapszis-golyók,
 
 csapok, pálcák, redő-ágak, bozót-alkalmak,
gyomrok, szelvényes oszlopok, hullás-izgalmak,
 
 erjedt gubanc-dáridók,
 
 lombik-fürtből hólyag-folyások:
 
 axon, dendrit, ganglion-sejt látóideg-hab,
amakrin, bipoláris-sejt cső-hólyag-fonat,
 
 horizontális,
fényérzékelő fa!
Neurotranszmitter:
 
 kémia-hír-jel,
finom sejthártya-csatornák, sejthártya-kapuk,
 
 sejthártyák ion-pumpái, diffuzió-út,
 
 elektromos töltést hordozó
 
 molekulák, atomok,
 
 a nátrium, a kálium, kloridion-út
benned ami szervezetten feszes-bonyolúlt.
 
 Molekulák, ionok
 
 kémiai lánggal megoszló
 
 súlyától az idegsejtek csőbelseje kút
a sejt külső felszinénél negatívabb út
 
 60-90
millivolt sors-hittel.
A fénnyel érkező
 
 képi világból
az információ-halmazt ahogy fölfogod:
 
 mint bokros villám-eresség sejt-tűz viszonyod!
 
 Hisz egy négyzetmilliméternyi
 
 nyúl-retina tér-részben
 
 a kolinerg-sejtek detrin-szálából horgolt
9,4 méternyi háló-lomb ragyog!
 
 Isten-vékony testében
 
 a retina-idegsejt holmi!
 
 Ha agysejt-nagyságú lenne: mandarin-gömb sok
lenne ember-szemünk, nyúlványsűrűség-gumók,
 
 s lenne tág-távol
a receptív-mező!
S ó, te mozgás-irányt
 
 megérzékelő
ganglionsejt, sejtnyúlványok réteg-bozóttal,
 
 mint több-dimenziós korall-fa tűz-bozonttal,
 
 te, aki érzékelni tudod,
 
 hogy a látó-mezőbe
 
 eső tárgy milyen irányba mozog tudattal,
s öntudatlan megadással hull, dől, csúszik, hal,
 
 oldalt, hátra, előre,
 
 ha fölszáll, ha lefelé bukott,
 
 s minden ganglionsejt csak egy irányt tapasztal,
s elektromos impulzussal beszél az aggyal,
 
 s gátló, serkentő
jeleid, mint a láng!
Tárgy-fölbontó hajsza
 
 mozaik-teher
nyúl-retinában, kolinerg amakrin sejtek
 
 sűrű térbeli mozaik-hínár-űr testek,
 
 s híg-mozaik dopaminerg-sejt
 
 pont-fölbontó, pont-hanyag
 
 szövet-lángja a retina-hártya sejttömeg,
egy retina pont-külsőn száz-negyven kolinerg
 
 amakrin-sejt lomb-csomag,
 
 s sejtmozaik üres terület
 
 a 8500 laza-füst dopaminerg,
300 000 kolinerg amakrin rezeg,
 
 35 000
ganglionsejt tar fa!
Ó, bonyolúlt ásvány!
 
 Milyen egyszerű
ez az animális látás, meg az emberé:
 
 az agy-látás, ideg-látás kintről befelé!
 
 A kihólyagzó horpadt agyrész
 
 s tojás-gömb folytatása:
 
 a hártyás víz-golyó testrész ámúl kifelé,
ez a gyönyörű szerkezet bentről kifelé:
 
 hogy az időt meglássa,
 
 a tér történelme szenvedés
 
 súlyát, tömbjét, jelenését, ha hull lefelé,
ha növekszik, terjed, tágúl, foszlik kifelé
 
 s pont-foszlás-terű
pára-csóva toll-árny.
Ó, néző-tojások!
 
 Ó, szemek, szemek!
Féreg, hal, állat, madár-szem pénze, pont-törzse,
 
 fényérzékeny ideglemez legyező-völgye,
 
 rovarszem: prizmákból-összetett,
 
 bogárszem dülledt rácsa:
 
 pázsitgolyó-szitaálarc szívtest-arctömbje,
csigaház-pénz, gyöngyház-korong, parafa-görbe
 
 aranyszigony-pogácsa,
 
 kavicskő: dugó-repedezett,
 
 gyöngyház-korsóba ültetett, pávatoll gyöngye,
kitin-súlyzók tűz-mozaik látó nyál-gömbje:
 
 ti fagycsöpp-hideg
mezők, pontok, lángok!
Bolyh-pontok, rács-tüzek,
 
 bársonycsöpp-rácsú
sárga szalmacsövön kifújt szappanhólyagok,
 
 szappanosvíz-hártyagolyó rugany-gömblapok,
 
 zöld tollpelyhes madárfejekben,
 
 pikkely-bojt koponyákban
 
 arany-ladikok, kék-sarló zománc-csónakok,
pikkely-toll kígyófejekben cseresznyemagok,
 
 kék gombok mirigyzsákban,
 
 celofán-rózsák szőr-kertekben,
 
 arany-fraktál tengely-kerék páfrány-forgások,
aranyozott héjú diók: csont-ránc szív-diók,
 
 hímzett palástú
réz-gömbháló-vizek!
Halánték-dióra
 
 nőtt, homlok alatt,
néha tarkón, hason kinőtt látó-szőlőfürt,
 
 látó-pénz, látó-pont, látó-ostya, látó-kürt,
 
 látó-léc, látó-cserépgolyó,
 
 látófüst-idegcsengő,
 
 látó-hártya, látó-páncél, arany S-betűt
fölsűllyesztő, elvirágzó mozaik-tetűk
 
 s mozaik üveg-mező,
 
 mint száraz cellás napraforgó,
 
 mint a napraforgó-rózsa magrács-súllyal üt,
vagy kis cellulóze-sírok örvény-pénze üst,
 
 darázsház-szivacs
papírcella-rózsa.
S minden papírcella,
 
 csonthéj csöpp serleg
megtöltve látás-higannyal, kis hártya-kupa,
 
 kocsonyagolyó-kürtlakkal vaskoszorúja
 
 élő szemcsés kristálybimbóval,
 
 látó-só rudacskákkal,
 
 eleven rugalmas vízzel gömbbé borúlva
a fejeken a tér-látás üveg-kisujja
 
 penész-pont golyócskákkal,
 
 gyapot-kristály sejtes dugóval,
 
 néz az állat, néz a madár fejjel fordulva,
óriás barna hólyaggal, szőrig-pupilla
 
 szemmel a gyermek
állat-magány cella!
Jaj, mit látunk mi jaj-
 
 sorsban emberek!
Látásunk a történelem világ-összege!
 
 Látásunk a kozmikus tény habzás-tömege!
 
 Látásunk lét-hiány, lét-anyag,
 
 lét-mögötti látomás!
 
 Látásunk: a minden-együtt röpűl szétfele!
Látásunk: halál! Látásunk a múlt vízjele!
 
 Lélek-megkapaszkodás
 
 anyag-képek, tárgyakból szavak,
 
 látásunk a mindenség-láz égitest-teje,
téridő-előtt emlő-tej, fénnyel fekete
 
 foszlással öreg
űr-hideg gyémánt-haj!
Szemünk lét-kifosztó
 
 magány-megosztás!
Végtelen tér-részek élő üszkét habzsolva,
 
 mint parázsló hamuból szén-kenyeret szolga.
 
 Véges tér-részek merev, szilárd,
 
 lapos, éles, sík, hegyes,
 
 görbe, gyűrt, puha, szilánkos, tág-mélyű, lomha,
habzó, töredezett, tömény, rücskös, goromba,
 
 húros, lágy, tág, leveles,
 
 szőrrel, tollal, pikkellyel csalárd,
 
 víznemű, gáznemű, s ami héjjal bevonva,
bőrrel, kőzet-önmagával, vas-csomagolva:
 
 zsákmányunk rostás
tér, tárgy fénnyel-oszló!
Száz kvadrilliószor
 
 száz kvadrillióbb
fénytest, gáztest, sugárzás-test, forgó hő-tömeg,
 
 pörgő Isten-hiány tűz-pont szitája rezeg
 
 homorú lázzal gyászhidegbe
 
 tágan nyomva, szétterűl
 
 Isten-dimenziós lombja a még-üregebb
üresség űr-feketében, a még-hidegebb
 
 sötétbe erjedve szűl
 
 még-mélyebb fényt még-örökebbe,
 
 s laza tűz-szivacs-hálókkal forrva szétpezseg
s forgó lebeny-spirálokkal ős-mélyben dereng:
 
 az éjszaka-dob
szív-lázam mélyén forr.
Amit a mindenből
 
 lát állat, bogár:
mit tud az éj-szerelemről a selyem-füst toll?
 
 Mit tud a szemére-csorgó ősfényhálóról?
 
 Ötezer száraz selyempettyet,
 
 kék mohaláng-gyertyákat,
 
 amik minden szemtest-szemcsén állnak, mint a toll
s nyálcérna pecsétként folynak szem-rácsdobozról
 
 s a mohagolyók száradt
 
 vályú-sejtje fény-nyállal lüktet,
 
 léc-csatorna kerítése arany-válaszból!
A szarvas ha csillagot néz: kilátszik abból?
 
 Tér-üresen vár
hígan Isten-csöndből.
Mert nagy üres terek
 
 homályhálója,
belső fényes homály-mezők mozaik-tömbje,
 
 sötét tér-mozaik ásvány gyanakvás-csöndje,
 
 nagy csönd-szilánkokból bogárszem
 
 nőtt szivében dülledve,
 
 kristály-ékekből összetett lángpúp szemölcse,
s szemcséire árny tolong, mint malacok csöcsre,
 
 csönd-hálóba sűllyedve,
 
 hálótömb-homállyal úgy retten:
 
 közben neszez, fülel, szagol, szeme a könnye,
homály-mozaik-tömb lénye csönd-érrel szőve,
 
 a csönd bimbója
csönd: a lángcsöpp-szemek.
Áll a holdas erdő
 
 fénytál-szigetén:
arany-ravatalon gyertya, sötétség-kehely,
 
 tompa, néma űr-terekből sziklatáj-pehely,
 
 szivében a híg vízkristályból,
 
 vízkristály-tölcsérekből
 
 prizmás összetett bogárszem csönd-ásványt legel,
bársony-rácsmezőkre osztott látással lehel
 
 párát a sejt-szemekből,
 
 többezer homály-pontot tárol
 
 feketepetty-szitatestként a szívfal-lepel,
s az összetett kristály-kútban angyal térdepel:
 
 csipke-szárnyú fény,
vánkosa csönd-felhő.
Mit tud a homályról,
 
 a csillagokról?
Mit tud időről, halálról aki csönd-mezők
 
 térmozaik szövevénye némasága köd,
 
 akiben tág terek, tág tájak
 
 háromdimenziósan,
 
 nagy homály-mozaik kristály csöndekből fürtök,
akiben sóbánya ragyog feketén-kötött
 
 homály-oszlop-rácsosan,
 
 s a sósziklák fehérrel fájnak,
 
 mint üvegpohár üresen, s oldalán ködök:
ujjrecékből zsírfény-pajzsok, lécpárák, körök.
 
 Hörpintve a bor,
s a szív-ér gyémántból.
És az én szemeim?
 
 És a mi szemünk?!
És az emberiség-szem, a világ-lét szeme?
 
 Az ember-őskezdettől-van koponyák rügye,
 
 a bonyolúlt vízüveg-diók,
 
 szerkezet-golyó púpok,
 
 emberiség arc-koponya látó-tömege,
emberiség-homlok alatt véres csont-vödre,
 
 agyrész-hólyag csarnokok,
 
 összetett-test üvegvíz-csomók,
 
 s az emberiség-látás, mint ha űr vérzene,
mint a havi tisztulásban asszony hüvelye!
 
 Látunk: szenvedünk!
Égünk örvényein!
Ó, hány milliárd szem-
 
 kettős született
mióta az emberiség a Földön bolyong,
 
 nemz, szül, szoptat, harcol, temet, öl, gyilkol, szorong,
 
 nőstényt hág, sírt ás, sír, nyög, guggol
 
 meztelen, mintha szarna:
 
 s szőr-sarlópár test-alsója nyitott vér-korong,
s a mirigyláng-vonaglásból újszölött csorog
 
 történelem-avarra,
 
 s véresen lóg ki az asszonyból
 
 a köldökzsinór lét-inda, mintha piros pók
sűllyedt volna fonalán le, s a lepény-horog
 
 barlang-odabent
a már-könnyű méhben.
Idő: szemed hol van?
 
 Hány szem olvadt el
mióta az emberiség: habzás, türelem,
 
 jóság, okosság, hit, szégyen, bűn: történelem,
 
 babona, báj, átok, varázslat,
 
 gyűlölet, jaj, hódítás,
 
 szolgaság, munka, alázat, szerelem, szellem,
hódolat, gőg, legyőzötten is csak győzelem,
 
 bánat, rejtelem-izzás,
 
 világ-hamuja ősz parázsnak?
 
 Hány emberiség szeme? Hány látás-kegyelem?
Dinnye-nagy látás-golyók ős-sárkány-félelem
 
 kőkaktusz-kehely
fej-harangtornyában?
Mennyi halott fény-gyom,
 
 látás-ájulás,
látás-kollapszus, halállal fény-szétrobbanás,
 
 a látás molekulái atommá hullás!
 
 Boldogtalan fény-foszlás-viasz,
 
 holt fotoreceptorok,
 
 vér-zavaros vizenyő-enyv földbe-száradás,
zöld-homályú híg kristálygömb pezsgő-durranás,
 
 boldogtalan lét-korok
 
 s boldogabbak, mert látás-vigasz,
 
 mennyi szétfolyt látás-csöpp, vak penész-szőr ostyás,
mennyi elfolyt látás-csomag, pikkely-pénz osztás,
 
 fény-elárulás,
szalag-spirál-alkony!
Mennyi animális?
 
 Mennyi emberi:
ami látásnál több látás, hiszen gondolat,
 
 több, mint a látás, szemeddel vízzé nem rohad,
 
 látó-lény: ember-látás-tömeg,
 
 ember-szem vad izgalma,
 
 a Föld-történelem gyönyör-fürtje fény-szabad,
látásfürt-gömbhéjkoszorú, nem-rothadó hab,
 
 kvadrillió fény-alma
 
 látása a Földgolyó-tömeg
 
 zord történelem-felszínén, talajba olvadt
látás-csöppek történelme, a látás-salak
 
 szivacs-szennyei.
Velük a halál hisz.
Mit tudod fűszár, zöld,
 
 zöldviasz-kalász:
te tüskés-pikkelyes halsün, sünhal-pikkelytó,
 
 hogy az ember-retinában 3 millió
 
 csapsejt és 100 millió pálca-
 
 sejt reng fény-izgatottan
 
 s már egyetlen foton, a legkisebb fénycsomó,
a legkisebb fénymennyiség csókja izgató:
 
 s a nő ahogy felrobban
 
 ha ujjadon csiklója: hárfa,
 
 s gerjed a molekuláris láncreakció
s a pálcasejt, mint amibe csillag esett: tó,
 
 s rezgéssel halász
aranyránc-örömöt.
Hogy a pálcikasejt
 
 két szegmentű test:
s a külső szegmens szál szük cső, benne kétezer
 
 egymás fölé rétegezett koronglap figyel,
 
 s ugyanabból a hártya-határ,
 
 s csillók, s a belső szegment-
 
 serlegben mitokondrium rácskenyér tüzel,
s Golgi-készülék cső-köre, szála hitet nyer,
 
 mint kártyán ördög embert
 
 s az pokoltűz hideg fényre vár,
 
 s endoplazmatikus retikulum rács-lepel,
sejtmag, serleg-szár, serleg-talp: a látó-kehely,
 
 s szinaptikus test
véghulláma ellejt.
Mit tudsz zöld borzasság,
 
 hígan elosztott
tű-mennyiség a rodopszin-molekulákról,
 
 a korongok membránjába sűllyedt fény-gondról,
 
 az izgalmi láncreakció
 
 két-rugó ráncszálgolyó
 
 ágyáról a molekula-lipid lapokról,
a 11-cisz retinálról és opszinról,
 
 a filmtekercs-lefolyó
 
 göndör filmszalag-spirálrugó
 
 fehérjeszalagtoronytest molekulákról,
a membrán-csatornákról, nátrium-kulcsokról:
 
 te kékbe fosztott
tollcsontváz-ezüstág.
A pálcikasejtek
 
 plazmamembránja
egy darabját kiszakító mikropipetta
 
 pipetta-végén a membrán-részlet darabka:
 
 a sejt-belső most kívűl feszűl,
 
 a sejt-külső most belűl:
 
 a látósejt-kisérletben bizonyította,
hogy csak a cGMP-től nyit a csatorna!
 
 Nem tudod zöld tű-nyúlfül:
 
 a csapok a zárt völgyön belűl
 
 fény-érzékeny látópigment sorssal mulatva
vörös, zöld, kék fényt legelnek nyájként tolongva!
 
 A színt kívánva,
mint csók a szerelmet!
S látunk-e, ha nézünk
 
 boldogtalanok?
Vagy a komor ember-sorssal mégis boldogok!
 
 Nézünk-e ha látunk téged tenyésző dolog,
 
 halhatatlan világ-mennyiség
 
 halandó részlet-ravasz,
 
 híg kötés, szűk állandóság, ami elcsorog,
tág terek nehéz hálója, ami áll, s forog,
 
 s nem az emberre szavaz,
 
 nyitott, mégis lezárt boríték
 
 s isznak sós receptor-mezők, fényreceptorok,
s esznek látó-molekulák, visznek ionok.
 
 Halandó halott
amíg nem lesz létünk!
Látjuk-e a dolgot,
 
 s a dolog mögött
az örökebb szilárd nyüzsgést, erőtűz-ködöt,
 
 a szétmálló, szétsugárzó csomag-börtönök
 
 Isten-fajsúlyú tömegében
 
 a sűrű fagyott szikrát,
 
 a gyarapodás bizalmát, s az összekötött
halmazok vakon-szerelmét, fénymező-rögök
 
 foszlány-súlya hő-sziklát
 
 fehér sugárzás-szégyenében,
 
 a tüzet fölfaló tüzet, fény-hólyag köböt,
a küszöb-előtti szikár erő-küszöböt
 
 s a küszöb mögött
ami nem háborgott?
Mezők, tárgyak, terek
 
 élet-szövetét,
látjuk-e a kristály-összeg halál-gyűjteményt,
 
 amiben vak páva mereng selymét szórva szét,
 
 s homlokától faráig fehér
 
 gyapju-sisaktaréjú
 
 piros sakál üget, szeme: zöldláng-nyálpecsét,
zöld borsókból hunyorgó pénz, zöld varázs-szem rét,
 
 szélkerék-lapát héjú
 
 mozgáslemez-ásványdenevér,
 
 s a domb-pénzben, mint az autó-ablak zöld kefék:
kotrás-kéreg legyező-hold pázsit-lemez-ék,
 
 szilánk-kúppal kék
lampion-szelvények.
Bizsergő gyöngylemez
 
 hunyorgás-lapok,
mint zöld tavon körbe-forgó kristály-csónakok,
 
 mint lomha folyamon lassan forgó tutajok,
 
 a vizet lemez-szelvényesre
 
 kotró körbeforgások,
 
 vízhártyát háromszögesre satírozások,
mint légcsavar-pörgés ostyán küllő-szilánkok,
 
 fény-háromszög-forgácsok,
 
 a fény mozaik-körré nyesve,
 
 háromszög-mozaik ostyán forgásból rácsok,
levegő-hiány vízjelek, tányér-rács sások,
 
 pára-kalapok
bélése jéglemez.
Látjuk-e az ásvány
 
 ember-szégyenét,
az ős-sárkány gyíklúd-páfrányt, sziklásan totyog,
 
 Ősföldkor-állatkiáltványt, ahogy kuporog,
 
 s tojást tojik, mint kopasznyakú
 
 tyúk, s tojása mész-földgömb,
 
 ahogy bő pikkely-ruhában csoszog, tántorog:
gyermek apa-nagykabátban mezitláb totyog,
 
 ahogy egy titán dülöng
 
 az egy-szemgolyóval homlokú,
 
 Isten köpenyébe bújva részegen forog,
s arca: légyszem, darázs-szem-arc, dülledt dudorok
 
 sisak-mezejét
rácskötő szivárvány.
Inge: galaxis-skalp,
 
 űr-üres űrből.
Látjuk-e a zebrafutás csíkrács-éjszakát,
 
 sűrű arany-vonalazás sötétség-szobát,
 
 csillag tűzmirigy-méhlepényét,
 
 a nősténycsíra-szagot,
 
 saskeselyűben a tojást, a kő sóhaját,
a víz molekuláiban az ősfény haját,
 
 a meghibbant szalagot
 
 mikor elveszti pázsit-fényét,
 
 mint kislány a szűzességét, s bandzsán fölkiált,
s redős, fodros nyálhab-rózsa a combtő-virág:
 
 csigaház-kürtből
buggyant csigafej-talp.
S két kis combja véres,
 
 véres kis hasa,
s véres az egész csupaszság, mint kis rózsafa,
 
 mint jégkéreggel leöntött sírdomb hajnala,
 
 jégtűz-üvegfátylas koszorúk,
 
 piros rózsakoszorúk,
 
 halott tüdőbeteg tüdő-véres vánkosa,
mint háború csillárfürt-éj: a Sztálin-gyertya,
 
 hulló rózsakoszorúk,
 
 sűllyedő rakéta-koszorúk
 
 üllepednek alá lassan jövő-éjszaka
hajnalfényű gyertyáival bújdosásomra.
 
 Így értem haza:
hűség a reményhez.
Látjuk-e a felhőt,
 
 pedig itt lebeg,
tornyozva, púpozva tunyán foszlik, tévelyeg,
 
 összehömpölyödve barnán dördűl, bizsereg,
 
 narancsezüst lila szőr-szennyel
 
 márványosan háborog,
 
 s villám-legyezője arany-páhollyal üveg,
s egymásba gyűrve az alkony: sok ezüst-süveg,
 
 csigaház-göndör habok
 
 pára-gyűrűi kék peremmel,
 
 kék porcelán léc-szegéllyel zölden fénylenek,
s hab a habon áthörögve sárgán tekereg.
 
 Ragyogva liheg
a növénnyé-felnőtt!
Ember-szemünk tudja?
 
 Ez a bonyolúlt
szerkezet-anyagszövetség, agyunk víz-ujja,
 
 aminek májfolt-ablaka a tág pupilla:
 
 a sárkány-körmök víz-kagylóit,
 
 a sár-lemez kagylókat,
 
 az ember-előtti járás ősgyík-korszaka
ember-előtti talajon ahogy ment haza,
 
 lépte: világ-hajókat
 
 ős-földbe sűllyesztő buta hit,
 
 sárkány-lépte egy-egy földrész, ahogy szirt-moha
vánszorgással nyikorog kő-mozaik hasa,
 
 farka űrbe-nyúlt
szikla-harmonika.
Látja-e szemünk az
 
 ős-keletkezést?
Agyunk: hiszen képzeletünk, a kezdet előtt
 
 moccanatlanúl derengő egyensúly-erőt,
 
 ami széttenyészve boldog tág,
 
 távolságtalan golyó,
 
 terjedéstelen terjedés, csomók és göbök,
feszítések, suhanások, szívások, körök
 
 nem-szilárd, nem-szétfolyó
 
 tartama hiány huzamosság,
 
 s az egyformaság-billenést, ahogy feldörög
s aszimmetrikus dőléssel fröcsköl, gőzölög,
 
 s pont-sűrűsödést
szül az omlás-halmaz?
S ami azután jött
 
 az első vízig?
A tudat ős-anyja vizet: sorsunk ős-petét,
 
 az ősleves izzó nehéz lét-lélegzetét,
 
 az ősfehérje-csöpp lét-lángot
 
 s azt: horgolódva tovább,
 
 s horgolt a természet abból mindenféle lényt,
szerves alakot, létezőt, agyat, szív-edényt,
 
 mindenféle szárny, szem, láb,
 
 kar, koponya, ujj, szelvény-láncok
 
 egymásból-kifolytatódó szerves szövetét,
mint bolond nő ülve horgol, s pókként szövi szét
 
 sorsát, s úgy hízik
s teste Buddha-zsírköd.
Önmagát horgolta
 
 szét önmagából,
mint az elefántnő-asszony, a beteg bolond,
 
 két horgolótűje harminc évig villogott,
 
 mintha két piciny karddal vívna,
 
 jobbkeze balkezével,
 
 ült az elmegyógyintézet-űrben, s hallgatott,
s a villogás-háromszögből cérna-csillagok
 
 cella-rácslap fehérrel,
 
 mint drótkerítés sejt-fonata:
 
 hömpölygött a puha folyam, a csillag-lapok
üresség-rács szövet-teje, s a cérna-habok
 
 hulló hiányból,
szivéből csobogva!
Szivéből, szájából,
 
 picsa-közönyből,
füléből, szemgolyóiból, orrlikaiból
 
 ömlött a cérna-horgolás lét-hiány pokol,
 
 lágyan, lassan egymásra hullva,
 
 mint szövőgépből kelme
 
 egymásra-lapozva folyik, s púp lesz hasábból,
folyékony hajlított lemez-lap domb vászonból.
 
 Horgolta a vak elme
 
 a csöndet, az agy-csönd húsz ujja.
 
 S az asszony, mint jégfüst-mamut: megfagyott gondból,
fűzetlen férfi-cipőben, arca papírból,
 
 bárányfelhőből,
aranypapír-ráncból.
Mintha űr galaxis-
 
 horgolás-fátylat
ökrend ötmilliárd éve s az lassan folyik
 
 egyik űrből másik űrbe, csúszva parázslik:
 
 az az elme-sivár óriás
 
 katatón horgológép,
 
 az a magas-szárú férfi-cipős ember-híg
asszony, cipőben mezitláb ül és dolgozik,
 
 s már több mázsa sűrűség,
 
 mint kis földgömbnyi nyüzsgő darázs,
 
 semmit néző semmi ő már, köd-bojtos kő-sík,
pontosság, szorgalom, bánat-nem, nem égetik
 
 jó bűnök, vágyak,
tág, mint az ellipszis.
Harminc kilométer
 
 hosszú, két méter
széles cérnacsipke-függöny cérna-csillag csönd
 
 folyt ki csönd-ásvány lényéből, közöny a közönyt
 
 horgolta óriás kezekkel
 
 villogva és szikrázva,
 
 mintha egy titán-kisbaba csillag-láncból köt
végtelenség-függőágyat, függőhíd-függönyt,
 
 hadarva, magyarázva
 
 a titán-ujj csipke-neszekkel,
 
 tűin kúposan hurkolva a cérna-ködöt,
s a zöld-körmű májashurkák: ujjai között
 
 cérnahab-kehely
háromszög csúcs-éllel.
Zöld pálmafa alatt,
 
 kék merengésem
üveg-folyosóján ülve dolgozik, szuszog,
 
 űrt köt űrből, mint az űrben szorgos csillagok,
 
 űr horgol űrt űrrel üresen,
 
 mint vak csillag-horgolást
 
 az üresség, ahogy habzik, fényráccsal mozog,
feketéből fehéret húz a fénytest-horog,
 
 s cérna-rács semmi-palást
 
 lüktet láz-örvénykúp fényesen
 
 s fehérből fekete töltést ölnek szigonyok,
fekete levelek fehér kerete ragyog.
 
 A van-de-mégsem
halandó rab-szabad.
Mint az élve halott,
 
 pihés kő-hátú,
kő-gerinces kő-púp hátú nőstény-elefánt
 
 ha seggén ül a cirkuszban s ormányán labdát
 
 egyensúlyoz, kő-orr csővégi
 
 két-orrlikú szívás-szív
 
 lebeny-perem szivacs-rózsán, játszik buzogányt,
mintha valaki föltartja mutatóujját,
 
 mintha mítosz-hajnalt hív
 
 kő-fallosz, emberiség-régi,
 
 gyűrt pala-ruhában mered a bő elefánt,
s vaksi szemére ejti a fehér szempillát:
 
 ül a bolond bú
a kiszolgáltatott.
Ül, horgol az Idő,
 
 mint az ősz-öreg
elméjében kihűlt asszony, az elmebeteg!
 
 Vízatomból, szénatomból köti rengeteg
 
 lényét, alakját halandóvá,
 
 halandó köt halandót,
 
 az ugyanazt mindíg-mássá horgolva pezseg,
egyik lomha, másik lobban, harmadik sziszeg,
 
 s szivét tartja, mint kancsót
 
 valamennyi, hogy ne szoborrá
 
 dermedve, de élje amit vele tervezett
az anyag, s a gyémánt-csorgás törvény töltse meg!
 
 Ó, ti Lény-szivek
sors-hatalma: Jövő!
S ó, ti szív-nélküli
 
 sors-idő szavak!
Füvek, virágok, fák, zölden enyvező folyók,
 
 hínárlebeny-ringáskévék, virágzó gumók,
 
 gombák, zuzmók, mohák, moszatok,
 
 páfrány-rezgés zöld csipkék,
 
 zölden futó szilárd lángok, csavart csáprugók,
tóvíz zöld lencse-abrosza, zöld pikkelydiók,
 
 örvény-sóhaj lepedék,
 
 bizsergő kis füst-haj maszatok,
 
 zuhogó zöld hullám-mezők, fölcsavarodók,
kristály-fésűk gyanta-száron, csengős lobogók,
 
 homály-horgolat
kék, barlang-belseji!
Tenger nyála lengés,
 
 tenger ágai:
ízelt, csigolyás, korongos ág-cikcakk-levél,
 
 melyet renget, lobogtat a víz kék teste: szél,
 
 az óceán-fenék tízezer
 
 méter homály-üvege
 
 alatt borongó magány-haj, a viasz-toll éj,
melyet csak a hal-szájüreg szakáll-tüze fény,
 
 mirigy-sarlók kételye,
 
 csápvégi parázs-harang legel,
 
 csápnyél-csengő bimbó-lámpa izzása remél,
foszforpontok oldal-lánca sodor, súly kefél!
 
 Nem tud bántani,
hisz veled-teremtés!
Ó, te szív-hiányzó
 
 zöld ős-akarat!
Egész tested egyetlen szív, egyetlen szív-test!
 
 Pontos, kúsza szabály-léted egyetlen szív-test!
 
 Gyökércsúcstól levélcsúcshegyig,
 
 gyökérszájtól kalászig,
 
 kalásztű-hegyig egyetlen szív vagy, egy szív-test,
zöld levél-szél csipkézetig szív vagy, egy szív-test,
 
 ami látszik, s nem látszik,
 
 ami elér az emberszemig,
 
 az emberig és az ember alatt: egy szív-test,
s ami az ember fölött lesz: bolyh-gomoly szív-test!
 
 A csontvázamat
benőve varázsló!
Ó, Egész-test Szivek,
 
 ti fény-hódítók!
Lecsüngő, leomló lombbal palást-pikkelyek,
 
 zöld rezgés üveg-ruhában mozaik-szűzek,
 
 pikkely-púpok, pikkely-harangok,
 
 csipke-lemez bozsgások,
 
 szétterpedt toll-csónakokkal ernyő-süvegek,
gömbölyű lemez-halmazból derengés-tüzek,
 
 zöld-szilánk ámulások,
 
 kékbe-domború zöld barlangok:
 
 a zöld tömb a barlangbelső, a boltív-kövek
az ég-ásvány kék sziklái, a könnyű tömeg,
 
 vizszintes-futók:
tű-ág emeletek!
Tűlomb-emelet gang,
 
 zöld tű-paletták,
tűcsokor-legyezős ágak lomb-vízszintesen,
 
 ág-emelet ág-emelet fölött kérgesen,
 
 lapos tű-pajzs lapos tű-pajzsra
 
 emeletesen döntve,
 
 s köztük a kék szilánk-mezők mint összetett szem:
kék szitakötő összetett szeme sejtesen,
 
 szilánkhasábok gömbje
 
 hegyes háromszögek kék dombja,
 
 kék tű-omlás kazal-gondja rács-szünet ütem,
s gyanta-diók, mézga-szivek pikkely-tetveken,
 
 ezüst-poloskák
nyüzsgés-fugáiban.
Gyökércsurgás-szakáll,
 
 barnával arany,
mint dohánylével kevert nyál duzzadtan lepény
 
 a csipkemozaik-vályú hálózat-tüzén,
 
 mint könny-ajkas, szálka-szőrösen,
 
 méz alsó-szemhéjakkal
 
 tömény testté aszalódott pina-arcú fény,
benne szunyog, hangya, sáska, pók, lepke-növény,
 
 s néz a tűz lepke-arccal,
 
 s horgolt szőrből csipke-hegyesen
 
 páfránylik a kék lepkecsáp: szitás fűzlevél,
póknyálból szőtt ezüst nyúlfül, nyálrácsból kardél,
 
 s zöld páncél-futam
bojtja szájláb-szakáll.
Zöld zabáló-szakáll
 
 szájláb-csengője,
mint lombtalan bodzabokor, sziklarésből nőtt
 
 s az ősz izzáspép-gyantája ágai között,
 
 s a zöld porcelán csáptő-tölcsér
 
 s az arc-vas-szögecsei
 
 gyanta-mélyből aranylanak, mint a moha-föld
s szőr-kráterben üvegdiók: pókban, pók fölött:
 
 a pókszem könny-rügyei,
 
 s mint bársonyból sajtolt réz-fillér
 
 a lepkeszárny, a fekete koponyával szőtt
s nézi a barna hangyaszem a gyanta-időt,
 
 gömb-pontfelhője
csöpp tüdő, cserje-táj.
Létük halállal nő!
 
 Szikra-homállyal,
ott a benti sűllyedésben füsttelen számol,
 
 csöpp szobrok héjból, pamutból, vonalpálcából,
 
 rost-szelvények, lemezek, csévék,
 
 púpok, tüskék, zsindelyek,
 
 drótok, fűrész-szárak, pénzek cseppkő-pázsitból:
mozgástalan szerkezetek fény-fulladásból,
 
 lebegnek, mint az öreg
 
 angyalok az Isten-jelenlét
 
 arany ondó-anyagában, szakálluk gondból,
s a résekben, pórusokban szivárgás-csontból
 
 gyökércsavar-hal
mézszita-pikkelykő!
Ó, ti hegyes, félszeg,
 
 csúcsos, szilánkos,
keskeny, vékony, toll-alakú, kard-testű szivek,
 
 egész-test-szív zöld pallosok, tüdő-testűek,
 
 lomb-palátok barlangjaiban,
 
 ágaitok fordított
 
 szűk kéreg-hónaljaiban csészetest-füvek:
fészkek: fű-bögrék, fű-kancsók, fonás-hüvelyek,
 
 fű-halálból szakított
 
 szülés-vödrök pelyhes csöndje van,
 
 szar-tiszta, fos-tiszta, szőke, csőrrel-szőtt meleg
fűből-font tojás-medencés kemence-üreg:
 
 madártest-vánkos
ágya, madár-serleg.
S mohos, redves, korhadt
 
 törzs-húsotokban
s aranypenge-peremszélű fodros, lebenyes
 
 taplógomba-gallérokkal sárkány-pikkelyes,
 
 nagy bársonyszivacs-taréjokkal
 
 félkalapos hús-kalap
 
 aranybarna uszonyokkal hal-függőleges
törzsetekben üreg-kancsó, rothadás-üres
 
 moha-köcsög, szálka-hab
 
 homály-kelyhek sötét szagokkal,
 
 rothadásgyapot-serlegek, fapenész-rühes
arany mirigy-skarlát barlang, zöld himlőhelyes.
 
 Űr-csomótokban
fény: ezüstté olvadt.
Ó, fában csönd-sátrak!
 
 Ó, foszfor-kapuk!
Ó, ezüstös sarjadással duzzadt alagút!
 
 Ó, húsos kör-buggyanással fában száj-odúk!
 
 Piros cérnaháló-hús: buggyadt
 
 ér-vályús, repedezett,
 
 kiszáradt növény-ajkakból, fánál szomorúbb
romlás-gödrök élet-gödre, foszforba-borúlt
 
 belső koszorú-üreg,
 
 arany-pikkellyel bélelt, poshadt
 
 fában-kancsók feketéből, szilánk-koszorúk,
mint vénasszony nemiszerve: kopasz hártya-kút!
 
 Csönd-kehely agyuk
gond-hiány a fáknak!
Benned: moha-kályha
 
 a madártojás,
mint barna-pettyes szemgolyó, a gyász-szeplős kék!
 
 Bennetek a szeplős nézés látó-buborék!
 
 A halál néz zöld perselyekkel,
 
 mint légyszaros zöld kristály.
 
 Bennetek madártest-hiány, madár-teljesség:
a madár, mint gyöngy-dugó, mint gyöngy-háromszög ék!
 
 Kripták, koporsók, toll-tál
 
 szülő-szigetek odú-füllel!
 
 Szarvasbogár néz, hőscincér szürke pléh-fejét,
léces bádogselyem-hátát pettyel hímzi szét,
 
 kék petty-tolongás
csontváz-gerinc bajsza.
És te könnyű fű-test,
 
 kis lepke-sziget:
ismered-e a növény-sors óriásokat,
 
 a gyökérrel földbe-kötött sárkánygyíkokat,
 
 a lomb-lomha ős sárkányokat,
 
 a lomb-hegyes gyík-zománc
 
 Föld-őskora sárkánytűket, gyíktest-tollakat,
a kocsonyalemez-páncél gyík-kakasokat,
 
 zöld héjszelet-osztozás
 
 grafit-szerkezet lomb-vázakat,
 
 fekete sárkánycsontvázak hold-tejbe ragadt
lábszárait, csigolyáit, kőpók-talpakat,
 
 kőlemez-liget
koponya-fürt szőttest?
A gigász-combcsontot,
 
 vízszintes bordák
donga-félhold űrből-félhold sávpajzs-görbület
 
 kétszárnyú léc-ajtaját, a léc és a szünet
 
 vízszintes függő csík-halmaz váz,
 
 héjgörbe ürességen
 
 görbe hajóbordák csontból, mintha emelet
rakódik rá emeletre, beton-szerkezet,
 
 szürke villog a kékben:
 
 mint falak nélküli toronyház,
 
 s üresség-kockák a szobák, doboz-üregek,
semmi-kockák semmi kockán, negyven emelet
 
 rácsból-föl-hordák
sejt-tornya űr-oszlop.
Mintha fölállított
 
 fa-hajóvázak,
farral ég felé állított Noé-ősbárkák,
 
 élet-bárkák csontvázai, ős-csontváz-bálnák,
 
 ámbrás cetek fehér csontváza
 
 függne bekormozottan,
 
 arany titán-horgon lógó cethalcsontváz-fák,
Zeusz-kisujjra akasztott óceán-hárfák,
 
 horgászott a Mítoszban
 
 zöld tengerhabot kotorászva,
 
 mintha nagyujjával Isten-nő üstben turkált,
s ujjhegye óceán-méhnyak parázs-kapuját
 
 kaparva lázad,
s körmén vér és titok.
Ős-ujjtöve körűl
 
 szirom s szőrbozót:
polip, rája, rák, tintahal-koszorú bozsog,
 
 ahogy a nő-isten rózsa-kútjában mozog,
 
 habarja, gyúrja, löki, rázza
 
 a belső tágulatot,
 
 mint Halottak Napja a sír-gyertya lánglapot,
s méz-szakállá duzzasztja a belűl-csónakot,
 
 szerelem-duzzanatot,
 
 nagyujját tövig bepinázva,
 
 s szépia-koszorú, hínár-koszorú forog
ujjtövén és tenyerében vizi-állatok,
 
 élő pikkelydrót
örvénye sír, örül.
Mintha fény-hiányból
 
 a néger-horgon,
fényköd-fényfoszlány lepedő űr-lepényhalak
 
 lógnának csomókban, lomhán: könnyű Tejútak,
 
 az űr-mélység fény-csontvázai
 
 az űr anyag-zászlói,
 
 a semmi izzás-vásznai ahogy zuhognak,
mint tenyérből nehéz sót ha földre csurgatnak,
 
 mint liszt, gipszpor csóvái,
 
 hó fehér sűllyedés-házai
 
 ha a sűrű gyapjú-magas gyászból olvadnak:
mit tudsz fű a növény-kopasz növény-csontvázak
 
 tolongás-horgony
bozontgyász-súlyáról?
Mit tudsz növény-ikra-
 
 tűpajzs fűkalász,
gombostűkkel teleszurkált zöld hal, hosszúkás,
 
 haltest-pikkelyzászló, bádog-halban zöld parázs,
 
 levegőben ásványtű-sziget,
 
 zöld uszony-szív mag-hüvely,
 
 cellulóze-kelyhek sejtes emelet-futás
ezüstszőrű zöld lángtolla, magrács-bókolás,
 
 lándzsahegy-alakú fej,
 
 szív-alakú zöld tűpárna-test:
 
 gondolsz szivekből-szerkesztett társaid csodás
tömegére, a Földgolyón gömb-szivacspalást
 
 zölddel-fényhalász
titán-társaidra?
Tudsz-e róluk zöld fű
 
 föld-ragaszkodás?
Föld hite, zöld sóhajszála, föld-kapaszkodás?
 
 Föld szilárd füst-ága zölden, törpe-óriás,
 
 zöld ásványból növény-gondolat,
 
 zöld zománchéj-szökellés,
 
 egyszárú zöld szökőkút-füst, tűpajzs-koponyás,
szilárd sejtmozaik-gejzír, mozaik-palás
 
 mozaik-rece-vízprés,
 
 ér, léc, vályú, pórus-bevonat
 
 fény-selyme bőr határ-réteg, tollcirom-mintás,
térmozaik pihebolyhú porcelán-hártyás
 
 zöld ágaskodás,
szivacsmágnes-testű?
Akik kisebb, nagyobb
 
 emeletekkel
följebb dolgoznak fölötted, zöld szorgalmasan,
 
 akik bővebb, szűkebb, zordabb sorssal-magasan,
 
 fölötted zöld-lépcsőzetesen,
 
 zöld lét-emeletesen
 
 veled-egy homály-borzongás, zöld magány-futam,
óriás-emeletekkel sziszegés-roham,
 
 s tüdőmozgás-selymesen
 
 szuszognak zöld hittel győztesen,
 
 s egyhelyben totyogva járnak lemez-fodrosan,
csontból pikkely-inget ráznak borzolt lombosan,
 
 s tűkkel, fülekkel
hallják a csillagot.
Fejed kaktuszlevél,
 
 tűpárna-csónak,
tűkkel teleszurkált nyúlfül, sáska-veseszem,
 
 szemcsés, prizmás zöld sáskaszem, facetta-selyem,
 
 tűkkel teleszurkált zöld szilva,
 
 zöld-uszonyos far-halrész,
 
 szétágazó szálka-kéve, ezüstszög-tetem,
zöld bronzpikkely-templomtorony, tűből-sűn totem,
 
 tűkből hegesztett kis kéz,
 
 oltáriszentség-tartó szoba:
 
 aranyból-forrasztott szálka-naptest Istenen,
üvegrács-ablakú ostya-Isten szerelem:
 
 fényszekrény-hólyag:
benne a Hús, a Vér!
Zöld szemgolyó, tűvel
 
 teleszurkált szem:
nem látod a Földgolyón a néma vonulást,
 
 a levegőben szétterpedt levél-csoszogást,
 
 a fölötted több emelettel
 
 szétdülledő ámulat
 
 szív-alakú, kerek, zömök, csipkecakk-ragyás,
tojásdad, tört-elliptikus, bőrszárny-óriás,
 
 zöld-lapátkard áradat
 
 sürgését tömény tömegekkel,
 
 ahogy a fa fölöltözik, s lesz gyöngyház-tudás,
ahogy a fa levetkőzik, s lesz fekete nász,
 
 s vedlik kérgesen
kristály-súly sűrűvel.
Ó, sárkány-vedlés fa,
 
 ó, ős-óriás:
a földbe-szőtt gyíksárkányok bőven vedlenek,
 
 testükről felhő, köd mállik, üveg-pajzs pereg,
 
 szikla-lemez hártyacafatok,
 
 kaktuszfül vas-tű párnák
 
 omlanak le a titánok szikla-rengeteg
tohonya, buta testéről, ülve vedlenek,
 
 mint könyvet bolond: rázzák
 
 a kéreg-időt, a sors-halott
 
 idő-kérget szív-húsukról: bűn az, sors-hideg,
mint púpos asszony az inget, ha öle pezseg,
 
 s pók-buja bagzás
mell-púpja, hát-púpja!
Ó, mindíg fölfelé
 
 felhős, dárdahegy
tülekvés, zöld ágaskodás, zöldgomoly torony,
 
 tű-emelet piramisok, fésűlomb-uszony,
 
 s földön, vizen, sziklán tenyésző
 
 csalán, páfrány, zuzmó-hab
 
 selyem-moha moha-selyem terítő-viszony,
puha szőrmoly ezüstforgács zöld talaj-takony,
 
 bárányhimlős rozsda-lakk,
 
 szűk sziklarésekből kivérző,
 
 mintha a kő menstruálna, szülne az alkony,
mintha bolond nő keni szét menzeszét falon:
 
 pokolba se megy,
s szíve nem Istené!
Alkonypír menzeszét
 
 ujjal keni szét,
nagyujjal nyúlva magába a bolond asszony,
 
 mintha parázs-agy kályhába dugná viasz-nyom
 
 csigolyacsáp-mutatóujját,
 
 vér-tégelybe ecsetet
 
 s tövig véres az aranycsáp és a nőszirom,
mint piros olajfestékkel leöntött sír-gyom,
 
 s habzik, mintha ecetet
 
 öntve oldanak szemcsés málnát,
 
 s keni fűre, falevélre vérét, kőfalon
vér-krikszkraksza, vér-írása, a vér-cikcakk lomb!
 
 Vér-üzenetét
a bolond nő-beszéd.
Ó, ti véres pajzsok,
 
 vérzuzmó sziklák:
millió temetőbogár mozaik-inge,
 
 apró pajzsok mozaik-rács nyüzsgés-köpenye,
 
 többmillió bajusz, petty, farcsúcs,
 
 eres aranyhártya-pénz
 
 farral-párzás háromszögkúp csőtokja, csöve,
aranyfonal hímzés-arcok vérbe sűllyedve:
 
 skarlátpettyes zöld penész
 
 a gyíkhónalj alacsony kő-hús
 
 sárgapórus, narancs-gyűrés ezüst-pikkelye
törpe növényi bevonat tarajos-gőte
 
 taréja petty-láng
üvegősz narancspont.
Zöldrücsök lepedők,
 
 moha-gomb folyók
szikla-élre, kő-lábnyomba hullám-ragadva,
 
 kőben őstenger-kagylóhéj váz-negatívba:
 
 homorú, léces, fodros, nyitott
 
 kő-pórusos, kő-vályús
 
 őslegyező-tányérkába púppal dagadva,
mintha nagy kupac halott zöld pók sírja volna,
 
 kő-húson növényszőr-hús
 
 kőléc-csészébe homorított,
 
 szikla-hátak, szikla-sebek bőrén sarjadva,
szikla-árnyak hónaljában narancs-viaszra,
 
 rubeolás sók,
alacsony füst-kendők.
Ó, ti ülve vedlő
 
 sárkány-óriás
növényi gyíktestek, földbe, kőbe kötöttek,
 
 mozgás-lapokból zöld sziklák, gyíksárkány-tespedt
 
 zöld-titán rezgés-piramisok,
 
 levél-kúp gigász-szivek,
 
 bizsergéstoll-sziklahegyek, zománckés-ingek,
belűl rácskúszaság sötét bozont-süvegek,
 
 csontszálka-hab boltívek,
 
 háromdimenziós szivacsok!
 
 Ülve vedlők zöld köpeny-bőrt ülve szülve meg!
Ülve a halált hullatók, zöld csomag-sebek!
 
 Tőr-dulakodás
csipketajték-ernyők!
Ó, ti kőbe, földbe,
 
 zöld szivacs-pépbe
Föld-Szív felé gyökér-lombbal fordítottan szőtt,
 
 befelé gomolygó ér-gömb bozonttal lenőtt
 
 barna körmökkel, kék karmokkal,
 
 sarkantyúkkal, csigolyás
 
 tüske-gömbbel, csontváz-gerinc gyökérszőr-mezők
térmozaik sűllyedéssel szilárd ködbe nőtt
 
 repülő hüllők, hártyás
 
 vitorlákkal, toll-uszonyokkal,
 
 gyöngytoll-palást lapátokkal levegőt evők,
bőrvitorla sátor-holddal föld-vonzás-erőt
 
 legyőzők, égbe
súlyotok gyötörve!
Dörgő óceánok,
 
 dübörgő savak
kék habja fölött lebegve ringó csont-nyergek,
 
 csont-cseppkő-agyar homlokú hattyú-serlegek:
 
 Ramphorhyncus gemmingi-álom,
 
 Pterodactylus-olló,
 
 Pteranodon hártya-hajó vitorla-üveg,
bőrből cikkelyes hajnalok, bőrszelvény-hírek,
 
 már madárhoz hasonló,
 
 innen még a teljes madáron:
 
 bőrvitorla félkupolák ék-szelvényesek,
hártyaharmonika-lámpák, kővel pelyhesek,
 
 hüllőfarkúak,
denevér-gyík lángok.
Szőrös celofánok,
 
 gyíkdenevérek:
szelíd gyíkfejű sátánok, hártyacikkelyek,
 
 denevérszárnyú kajmánok, gyöngyháztok-kérgek,
 
 nagy ördögkrokodílus-lepkék,
 
 hüllőfarkú esernyők,
 
 kék cirkusz-sátor óriás bőrhólyag-pelyhek,
akik ott lengtek-lobogtok, mint vak kisértet
 
 nyesve rózsa-rüh időt,
 
 s bőrötökben nincs pigment-festék,
 
 rózsaszín-piros napernyők, albinó fények,
a tömegvonzást legyőzni kezdő kisérlet,
 
 ellensúly-részeg
cikcakk-könnyűség-jog.
Vak denevér-kincsek,
 
 pávagyík-kúszók,
gyíkpáva-harkályok, gyöngyből szőtt nagy fakúszók,
 
 csőrfejű fehér pergament zsírpapír-ollók:
 
 ős-szemük óriás kő-kerék
 
 kő-küllős ablak-rózsa,
 
 s a kő-küllők háromszöge kocsonya-folyók
tortásan háromszögesre szeletelt savók,
 
 haltest-jégsziget-csóva,
 
 mint mohos vizimalomkerék
 
 lapát-közeiben jégből piramis-dugók,
s a feszes kő-kerék szemek jeges lavórok
 
 hullás koporsók
alatt, bűz-bilincsek.
Mit tudsz kis füvecske,
 
 nem-is-Istené,
vagy Istené, mit tudsz kis fű a föld-húsba font
 
 növény-sárkánydenevérek boldog és bolond
 
 óriás bőrvitorla-tollú,
 
 óriás bőr-lebernyeg
 
 szárnyú zöld hömpölygéséről, a hártya-uszonyt
zölden nyikorgató eres, tüskével bevont
 
 kupák, serlegek, kelyhek
 
 hártyahéj-dongákkal domború
 
 özönéről bolygócskánkon, miféle viszonyt
folytatsz és cserélsz szivükkel? Kis füvecske, mondd?
 
 Szivem intené
test-szived Zöld Eszme!
Kvadrillió szívvel
 
 zsúfolt cső-tested,
eres keskeny bőrleveled, vak gyökérhajad,
 
 amibe gyász-mozaikkal a sötét ragad,
 
 a neked-puha csillag-anyag,
 
 a nekem kemény bolygó-
 
 anyag ikrás, szemcsés, prizmás, sejtes, hallgatag,
cellás, szivacsos, pont-szerű, tüdőcserje vak,
 
 szőrfüstbe ikrásodó
 
 sűrűsége fényhiány-salak:
 
 s óriás légyszem a földben gyökérgömb-szavad,
millió fordított kúpból pont-púp halmazat
 
 földbe-növesztett
föld-szem gömbrács-földdel.
Szemgolyó-óriás,
 
 tojás-szén alak
szétsarjadó vak dagadás, dinnye-nagy vakság,
 
 pupillája-nincs föld-golyó, húsa kúszaság,
 
 összevissza ág-gyökérbozót
 
 ér-sarjadás hínárenyv,
 
 mint szilvalekvárba fagyott szakáll-túlvilág,
mint kátrányba dermedt lelőtt borzas katonák,
 
 sok szőr és fekete szenny
 
 s a sok szempilla só-tűből szórt,
 
 s föld a csarnokvíz és föld vesz földből retinát
s föld-íriszben cérnaférgek, s az írisz-szilánk
 
 üvegszálka-csap:
legyezős üveg-sás.
Fű! Kvadrillió szív
 
 kalász-haladban,
a tüskés-hal kalász-tömbben, a zöld csészékben,
 
 a kalász-tűkristályokban, zöld vízerében,
 
 ami a szűk növény-tűszálban
 
 hajszálcső-szivacshenger,
 
 mint drótmatrac-szivacsfonat csöndtekervényben,
üresség-szivacsba font drót-szivacs zöld fényben,
 
 derengés-üvegtenger
 
 korallbozont mélye magában
 
 s kvadrillió szív a víz-ér felszökellésben,
s kvadrillió szív a sejtek nap-dörgésében,
 
 fű-atomodban,
molekulád mind: szív!
Nézlek törpe-magas,
 
 magas-alacsony!
Nézlek fű, füvecske, fűtest, zölden parázsló,
 
 testedből a zöld sejtszövet szinte kilátszó,
 
 testhúsod világos szövete,
 
 tested sejtszövet-láza
 
 világít, mint zöld drótüveg mögött meglátszó
fehér viasz-lép sejtcellás tömbje méz-ajtó,
 
 üveg mézben fény-sárga
 
 lépviasz-oszloplap sejt-teste,
 
 bőröd zöld mozaik-mintás vályúkkal játszó,
erezet-mozaikhálós lakkzöld papír-só!
 
 Benned az atom-
nyüzsgés sugár-savas.
Mintha benned Gaudi
 
 kő-sejt temploma
állna óceánba-sűllyedt csipke-tornyokkal,
 
 óceánvíz-létüvegbe süppedt csápokkal,
 
 a százezer kő-sejtből rakott
 
 nyolc hegyes kő-csigaszem,
 
 a nyolc kősejt Isten-pika cserép-szirmokkal,
a nyolc-szemű sejt-csigaház, kitolt szarvakkal,
 
 amivel Isten üzen,
 
 pedig benne Isten nem lakott,
 
 s a vízüveg-sorsdobozban dereng sejt-sokkal
s a vízrengés lét-dobozban mereng lép-tokkal,
 
 kék Barcelona
Isten-keze: Gaudi.
Mint piciny zöld zászló
 
 zöld vas-szigonyon,
mint vas-szigonyos zöld zászló bálnába lőve,
 
 a redőléc-vonalazás hullámpúp-tömbbe,
 
 a barna óriás csíktömeg
 
 redőhát-selyempúpba
 
 s a tarkó-luk vízcédrust fúj selymet füstölve,
s prüszköl a kút levegő-láng gejzírt köpködve,
 
 s a vízbe visszacsúszva
 
 s fölötte örvénylő lágy üveg,
 
 s újra földülled új víztoll-pálmafát lőve:
fűszál így vagy az égitest hátába szőve!
 
 Föld-Cet: én tudom:
les galaxis-háló!
A zöld-barna-kék Cet,
 
 az emlős ős-hal
aki fölmerűl-lemerűl selyempúp-háttal,
 
 bársonylécek, selyemvályúk hullámaival,
 
 s szive egy tonna vörös ütés,
 
 tonna földrengés-tömlő,
 
 s bő, széles csík-redő tömeg dombmező-tággal,
s hajlítva üt habbá tengert két-ág lapáttal:
 
 két háromszög-bársonykő
 
 takony-gyémánt far-vitorlakés,
 
 mint lepke ha vízszintesen fekszik zománccal,
két szárnya üvegcserépen palával, ránccal,
 
 szőr-tetőráccsal
moház mintás zsindelyt.
A test-végi lepke
 
 vaskos, vízszintes
háromszög-vitorlatolla a vízből kiáll,
 
 mint lágy üvegből kidugott dupla fakanál,
 
 üveg-mértan súly moha-lapát,
 
 barna kocsonya-levél
 
 az űr felé, Isten felé csapott segg-szakáll,
s óceánt fodrozva merül, sziklamélybe száll:
 
 ami víz-cuppanás szél,
 
 folyékony üveg-szél hús-gyémánt!
 
 S földülled újra a hát, s fej, a bálna-dagály,
csöpp szemében tüzijáték szikra-üszke nyáj,
 
 pillája verdes,
mint angyalszárny-este.
Ó, Földgolyó-Cethal,
 
 Égitest-Bálna!
Kozmosz Emlőse! Világűr Anyagcsöpp Hala!
 
 Világlét-bálnacsapat Zöld Bálna-Mosolya!
 
 Emberiség-kezdet és halál
 
 emberiség-végzete!
 
 Rajtad nyüzsgő légy-sokaság csöndje s tébolya,
benned sejtes lény-virágzás összeg-mámora,
 
 szülőméh gyönyör-pete,
 
 gömbsír-tested kérge szem-homály!
 
 Ó, te Méhburok, Magzatvíz, Hímtag, Placenta,
ó, te Zsákos Heregolyó, Burjánzás Bora!
 
 Anyag Lét-álma
erjedő anyaggal!
Futó, ugró, szárnyas,
 
 csúszó, uszonyos,
mászó, lengő, szelvény-számla szerkezet-szoros,
 
 csontvázas, páncélos, bőrrel pikkelycső-molyos
 
 csontváz-nélküli gomolygással
 
 örvénylő csillag-púpos,
 
 virágot-utánzó lázzal bolyhos, szőrlombos,
tüskés, gyöngykéreg-kockákkal lámpa-dobozos,
 
 szemgolyótlan, szemgolyós,
 
 néma, fül-kancsó vitorlákkal
 
 hangot-szagló, bő bársony-üst hasdomb-puttonyos,
bűzmirigyes, páfrány-fülben szagló-barlangos
 
 szivacs-papíros:
lázad Cet-Mágnesvas!
Hited, bűnöd, álmod!
 
 Papíros-szivacs
csipketoll-páfránycsápokban idom-üreges
 
 szagló-gödrökből űr-prizmák kristály-köteges
 
 szivacs-barlangja ürességből:
 
 s ide szagmolekulák
 
 ágyazódnak, mint ötszögű lépsejt szag-üres
viasz-szivacs rózsájába öt-él szögletes
 
 csiszolt kristály-rudacskák:
 
 így hallja a szagot a fényből
 
 a pamut-horgolás-csipke, a szagló-füles!
S combban, lábszárban, csont-csápban dobhártyák, feszes
 
 hang-halló kutacs:
antenna-tányérok!
Tizenkétmilliárd
 
 űrmély-szívütést
leső rádió-antennák, bérc-völgy szélesek,
 
 azok az őspont-szívverést hallgató fülek!
 
 Ó, te Földgolyó, Világűr-Cet,
 
 Csönd-Óceán Bálnája:
 
 nyüzsgések kigondolója, aki született!
Aki született, hogy szűljön Halált s Életet!
 
 Űr Eleven Bálványa!
 
 Ajkaidon epe és ecet
 
 Jézus-Bárány! Megváltásra te fölszögezett!
Minden Lét-Homályt kiváltó Szorgalom és Tett!
 
 Megsemmisülést
tudó kéreg-szilárd!
Nem tudod te a bűnt,
 
 ó, te Bűntelen!
Nyüzsgő léteid se tudják, hisz mind bűntelen!
 
 Nyüzsgő lényeidben sors van, sors és szerelem!
 
 Nincs hit, átok, bűnnel ami táj
 
 szivükben, csak lét-homály,
 
 derengő szünet-összesség háló-gyötrelem,
rettegés-háló szövetség tér-üres jelen,
 
 prizmás súlyos csönd-kristály
 
 s csak a seb, az éhség-futásfáj,
 
 a szomjúság, a csont-törés, gyanakvás-verem,
mint lónak, ha agyonverik, s néz ló-könnyesen.
 
 S halál-végtelen
ló-szive kristályt szült.
A bűnt csak mi tudjuk
 
 ember-halandók!
Ha tudjuk, ha tudni merjük: veled-anyagok,
 
 ha tudjuk, ha tudni tudjuk: mi, csillagporok,
 
 aki a bűn-tudásra bátor,
 
 a bűntudatra okos:
 
 az tudja csak hiszen ha élt meghalni mért fog,
az tudja csak mért halandó az élő dolog,
 
 az űr miért csillagos,
 
 és mért bomlik az arany-sátor,
 
 s mért lesz viasz-öntudatlan akit tudat-ok
tudattá lenni tanított, s a szív mért dobog.
 
 Mi bűn-hajlandók:
szivünket kinyitjuk!
Ó, te Sorsunk-Bálna,
 
 Cethal-Földgolyó!
Te kráter-tarkólukakkal fújsz véres tüzet,
 
 homlokfej-orrlikad felköp tűz-enyvet, követ,
 
 kő-parázsból szökőkutakat,
 
 tűznyál-ernyőt, füst-ernyőt.
 
 Bálna-fújásod hidrogén-bomba tűz-ecset,
atomrobbanás-tűzgolyó tűzrózsa-köpet,
 
 tűzpikkely-szárú tüdők
 
 szuszognak vérhártya-kapukat,
 
 piros kalapokon piros kalapok tömeg-
tódulástornya imbolyog, fényhab-őrület
 
 a föltóduló
tűz-cédrus, láng-pálma!
Fújsz hidrogénbomba-
 
 robbanás-gombát,
Tejútig-erjedő arany-bajusz borzadályt,
 
 Holdig terpedő nyers vörös hús-tutaj aszályt,
 
 füst-csigolyás füst-bomlás ágak
 
 torzonborz tűz-serlegét
 
 forgatod az űr-szelvények cikkelyes, zilált
héjdomború lemezein, tűzlebeny uszályt
 
 gyúrsz a hő-valag sötét
 
 húsa alá halál-párnának,
 
 szétmálló aranyszőr-puha gömbecset dagályt
löksz az égre tűz-kezekkel, s fested a homályt,
 
 mint arany-gondját
festő a plafonra.
Aki körecsetét
 
 vödörbe mártva:
arany festék-érrel csorgó ecset-korongját
 
 mennyezeten huzigálja, s közben fa-létrát,
 
 kétágú nagy falétra-villát
 
 emel lábával, úgy lép,
 
 fején újságpapír-csákó, sisak-aranypánt,
fordított nagy papírhajó, aranysüveg-láng,
 
 s az aranyüstökös-pép
 
 a háromszögletű papír-tág
 
 sisakra aranypettyet fos, szeplőzi arcát
aranypikkellyel, mint madár, akit az űr ránt
 
 s köpi segg-szája
spenótpép-székletét.
Ó, Embertől-Halál
 
 Ősbálna, Kis Föld!
Halált szültél a halállal, s ahhoz mi közöd?
 
 Halált hord gömb-redő tested, s rühed közönyöd.
 
 Hasadban vörös magma-Jónás,
 
 Jónás-gömbtűz-kocsonya.
 
 Lemezeidben halottak: ők az örömöd?
Hasad Jónása szájadból ki nem könyörög!
 
 Ember-Ninive-Soha:
 
 nem segít a pusztulás, gyónás!
 
 Jónásodat Kicsi Cethal ki sose köpöd.
Jónásoddal-egy-halálod az űrben pörög!
 
 Tudod ezt te zöld
kicsi fű-test halál?
Hogy a Redős Bálna,
 
 a Zöld Kis Cethal
szűrő-függönyös szájába világfény csorog,
 
 fényatomból fénytáplálék gyomrába zuhog,
 
 szálkapatkó-pajzs szűrő-ernyő,
 
 mint félhold szálkahabból:
 
 bálna-mosolya, a vízben ahogy hánytorog,
szita-kerítésből félkör amit vigyorog,
 
 szakáll-kehely kanyarból
 
 szájában ha ásít, mint sellő,
 
 hajnalpírból hajnal-ostya sarló-púp napból,
szája nyitott patkó-erszény két bőr-tutajból,
 
 szív, szürcsöl, úgy fal
társas űr-magánya.
Mint levest kisgyerek
 
 ahogy szürcsöli:
arcát a tányérba mártva szörcsög, szív, szuszog,
 
 s arcán zsírból pettyek, szőrök, arany-bajuszok,
 
 s gyomra megtelik forró fénnyel,
 
 lét-munkáló anyaggal:
 
 az égitest-bálna tátott fátylán átcsobog,
a kinyitott szita-ernyőn átszűrve zokog,
 
 a bálnaszűrő hajnal
 
 szájában csontszőr-napernyővel
 
 világot szív a világból: fénytest fotonok
áramlanak bendőjébe, korpuszkulumok:
 
 fénybő, fényteli
édenek, émelyek.
Hogy redő-bőrében,
 
 óceán-foltos,
tenger-penészgombás, fodros, kőszilánk-kakas,
 
 repedezett, köd-lepénybe ágyazott magas,
 
 sivatag-lapály aranyredő
 
 lágy aranylemez-futás
 
 húsában csontok, csontvázak, koponya-méhkas,
sárkánygyík-csontvázak ülnek: titán kő-kakas
 
 léc-templom hús-árulás
 
 ágaskodó váz-ősgyík-erdő,
 
 mint pap a gyóntatószékben, görnyedt fényravasz-
árnyvigasz rácslomb-homályban, mintha téltavasz
 
 arannyal fogdos
jégcsapot kövéren.
S kis arany-négyzetek,
 
 kis árny-keresztek
hálósűllyedés-mélyéből szikrázik arca,
 
 aranyszilánk-aranypettyel fércelve varrva,
 
 mint talpáig fagyott óceán
 
 eres has-üregében
 
 csücsöri csók-szájú sünhal tüskegömb szobra,
foszló, rothadozó őshal pikkelyhát-lombja,
 
 s dinnye-hólyag szemében
 
 tükröződik ezer hableány
 
 köldöktől haltörzs rácsteste, üvegtoll-farka,
seggtelen pikkely-seggére bolyongó szajha
 
 arany-ömleteg
haja, s emlő-tömeg.
S rettegi a gyermek:
 
 térdeplő bűn-gond:
a rácshomály mélye szilánk-pikkely őshalat,
 
 a rács-sejteken áthorgolt arany-ujjakat,
 
 ami, mint ízelt, szőrös pókláb,
 
 kaszáspók küllő-pálca
 
 sokszoros aranyvonallal áttűzve szalad,
merev szöglet-hajítással ízelten szakad
 
 a cérna-sejt szűzhártya
 
 mohabőrén, zöld-pikkely-gyíkláb
 
 karmos ujjai a cérna-csillag függönylap
csillag-üres szűzhártyákba horgokkal harap:
 
 mint aki fölbont
nagyujjával szűzet!
Szegény gyermekkorom!
 
 Szegényekkel hű!
A homály-árny-gőgnek gyóntam nem-bűn-vétkemet,
 
 aki mint egy öreg kéz megpikkelyesedett,
 
 öreg kéz gyász-szemfödő alatt
 
 arany-szeplőkkel égett:
 
 s óriás pap-pofont adott, mert bűn-képzelet
kis szivem azt gyónta neki, imakönyvből vett
 
 bűnhődés-tudat ihlet
 
 bűn-hazugból gyúrt bűn-gyászomat:
 
 „Pápai vizeken kalózkodtam!” Szivemet
szögezte halálhoz az a pofon-gyűlölet!
 
 Ó, gyöngyház-nyelű
kis forgópisztolyom!
Amit kútba dobtam,
 
 csillagkása-seb
nitrátos vízből szült arany-tolongás űrbe,
 
 mintha Isten angyalt hajít Pokol-jég bűnbe!
 
 Cseréltem, egy szarvasbogárért,
 
 egy óriás-agancsú
 
 tojásnagy barna hímért, ősz agancsán ülve
egy nagy tölgyfán az erdőben, erdővé hűlve:
 
 ón-ágú, moha-mancsú
 
 testemmel testű erdő-testvért
 
 tudtam magamból magammal, szélben megdűlve.
Erdő lettem, szarvasokkal néző! Fák völgye!
 
 S penész-szigetek
a békák a kútban!
Erdő lettem, erdő!
 
 Hömpölygés-halom
törzs, ág, gally, bozont, moha-léc a fa-oldalon,
 
 moha-szalag, gomba-pázsit foncsor-nyugalom,
 
 redves, ragyás, háncsos, kérges bőr,
 
 zúgó, nyikorgó, zengő,
 
 suhogó, lobogó, lengő szövés-irgalom,
fekete szilárd szövedék sors-társadalom,
 
 ég-bolydúlt szivacs-kendő!
 
 Erdő lettem ember-szégyenből!
 
 Bagoly-szemű, rigó-szemű, sas-nézésű lomb!
Cinke, őszapó, zöldike, rózsapirók nyom:
 
 könnyű súly-atom.
Testükben tojás nő.
Erdő lettem! Harkály
 
 kopogása csönd!
Piros sisakkal, zöldzománc pofa-héj gyöngy-rang
 
 ugrál függőlegesen a kék madár-higany,
 
 mint nagy zöld sáska, csak zöld madár,
 
 üt, mint higannyal a láz,
 
 mint karácsonyi fenyő-ág gyertyával arany,
zöld halcsontváz-fésűcsücskén gyertyaláng-szívhang!
 
 Nyúl, róka, őz csöndvarázs,
 
 mókus, vaddisznó szivemben áll.
 
 Szivemben szarkák lobognak, mint zászlós harang!
Erdő lettem, varázs-erdő, eres köd-barlang!
 
 Szeplős tojás-csönd,
nagy csöndzúgás-tartály!
Erdő lettem, téli,
 
 erdő, tavaszi!
Nyár-erdő és erdő-ősz lett gőg-gyermeksorom,
 
 éden-vesztes szorongás-köd erdő-alkonyom,
 
 mindenség-vérrel kent levelek
 
 hömpölygése tarajlott
 
 aranyszita-roncsolású márvány-gyapoton,
s a vér-beszűrődés ezer állat-szeme font
 
 csillogás-rács szivacsot,
 
 könny-gyümölcsök szikracsöpp-hideg
 
 ásványbimbóit a barna hallgatás-falon,
mint barnaszén lemez-bánya gyémánt-nyugalom
 
 gyémánt-ágai,
drágakő-felhői.
Mint barnaszén-barlang
 
 lemez-pálmái,
homorú rózsa-szénből szőtt boltozatai,
 
 csillagosan összefutó kúp-szelvényei,
 
 lemezlap-héjszelet-ívei,
 
 ív-bő pillér-bordái,
 
 templomhajó-saroksüveg belső csúcsai,
álló üres sáskapotroh szelvény-héjai
 
 belseje ér-cérnái,
 
 s a farcsúcs bőr-szív űrrel teli
 
 templomtornyában s a fugák kötés-hártyái
harmonika-gyűrűiben fény szemölcsei:
 
 ásvány-almái
gyémánt-sömör-ágak.
Mint sömörtyűs hátú
 
 kamaszkor-kezem:
a kéz-erek fölött kucsmagomba-tenyészet,
 
 szemcsés gomba-púpok, csomók felhője végzet,
 
 mintha többszáz albinó légyszem
 
 gyűjtése lenne a kéz,
 
 többezer pontszemcse-golyó, szaru-kúp-összeg,
szaru-prizmákból összetett rózsa-kertészet,
 
 látni-süket sömör-vész
 
 bárányfelhő-nyáj tó tükrében,
 
 kisebb-nagyobb púp-szigetek óceán-képzet
kezeimen, sziget-csordák kőrózsa-részeg
 
 éden-gyötrelem.
Kaktusz-táj kő-árkú.
Sírva nem marja le
 
 cserép-szirmokká
az aranykéz-erdőmélyről semmiféle sav,
 
 semmiféle nyál, enyv, tej, kén, savnál ravaszabb
 
 anyag a szép állatszemeket:
 
 mint én kéz-kamaszomról
 
 kutyatej tejföl-nedvével a kín-golyókat!
A kettétört kutyatej-szár pereme buggyant
 
 nyúlós tejföl-takonyból
 
 zöld karimán fehér gyűrűket,
 
 s a szárcső, mint égő gyertya viasz-kínt csorgat,
zöld gyertya fehér könnyével csókol csomókat:
 
 s lemez-rózsákká
nyílnak üszkösödve!
Őszi erdő lettem,
 
 magány-télerdő,
bennem csörög, csörtet, robog, fut, megáll, mereng
 
 a lét állat-küldeménye, fúj, sziszeg, liheg,
 
 szügyig hóba süppedve gázol
 
 a szarvas-nő, az őz-hím,
 
 mint agancsos kéreg-hajó tajtékban öreg,
úsznak a moha-gallyasok, csöndtojás-szemek,
 
 nyakuk hó-hab fodros ing,
 
 szakálluk zuzmara-zászlóból,
 
 orrlikukból pára-tojást tojva ellenek,
szempillájuk cukor-söprű, tűkristály-köteg
 
 sarlótoll-felhő
só-könyörületben.
Erdő lettem, nyárkék
 
 dőlt zöld borzongás,
fészkek, oduk emelete, csalán alja föld,
 
 kígyó, sikló, sün, nyúl, varangy gyanakvás-gyötört
 
 gyanútlan áhítat-szivének
 
 smaragd-kelyhe, zöld sírja,
 
 dörgő-habzású zöld serleg, pikkelyekké tört
zengő hullám-mozgás halmaz, ég-habba pödört
 
 bőrtollak csipke-sodra,
 
 a zöld szilánk-felületének,
 
 mintha bő puttony-sűllyedés tág háló-vödört
tölt meg pikkely-habzás hallal a tengerbe tört
 
 lágy szitahullás
ha fénybe-emelték.
Madárzene-jajszó-
 
 vár, zöld pagoda,
szöcske, lepke, szitakötő zöldrács-mosolya,
 
 aranyrög-fényekkel beszórt penész, fű, moha,
 
 arannyal átszitált lobogás,
 
 zöld nyáj arany-szitában,
 
 arany-rostán rázott zöld tűz, hámzöld aranya,
arany serpenyőben szivacs: zöld parázs dombja,
 
 zöld parázs aranytálban,
 
 zöld kályhában tűz-szivacs parázs,
 
 arany merítőhálóban zöld mély tébolya
zöld pala emelet-lángból bozsgás-korona,
 
 tornyok mámora
zöldarany-harangszó.
Erdő, őszi erdő:
 
 bevérzett zöld szem:
vércirmokkal, vérbolyhokkal hajszáleresen,
 
 térmozaik-érhálóval szivacs-véresen,
 
 térmozaik érhínárnyaláb
 
 besűllyedt és szétterűlt
 
 szigetkristály-sziklatömbje a csarnokvizen,
a hártyákban és a hártya-felületeken
 
 a felszín húsába gyűrt,
 
 s a felszínnél mélyebben alább
 
 recemozaik-térhálók súlytól nedvesen,
háromdimenziós testtel csipke-hegyesen:
 
 te, zöld Isten-szem
vérdülledés-erdő!
Homályod és lámpád:
 
 vér, zöld, hús kénből!
Sötét zuhogásod nehéz fekete krikszkraksz,
 
 súllyal ácsorgásod ezüst csipkékkel lukas,
 
 millió bolyongás-korbácsod
 
 hanyattfekvő sárkányok
 
 pikkely-ujjai, ősz-kékbe horgolt pikkelyvas
ízei, karmai, körme, sarkantyú-fogas
 
 horga, horgonya, számok
 
 vaspatkó-talpa lomb-hiányod.
 
 Dörgés-csönded csipkés, bütykös, küllő-sugaras,
mint ceruza-bozót-szálka gyerek-grafitrajz.
 
 S a sárkány-hasbőr:
gyöngy-pajzs, moha-hárfák.
S lett jaj-kóborlásom,
 
 az otthonról-el:
sivár, szikkadt, borzolt-bögyű madár-kuporgás,
 
 könny-ágon madár-didergés, rigó-borzongás,
 
 repedezett, cserepes bőrű
 
 kúsza álompálcákon
 
 behavazott havazásban madár-pislogás,
madár-szemhéj könny-csuklója sárga hunyorgás,
 
 csönd-ücsörgés tél-fákon,
 
 jégszálkákkal tél-kalász-bőrű
 
 üvegfán lüktető csönd-szív, s a jégborítás:
mintha szemgolyó lenne a fa, írisz-mintás
 
 szivárvány-hüvely
fehér ér-tojáson.
Könnyes jég alatt
 
 barna gyöngykorong,
barna gyöngymozaik-kerék, babérkoszorú,
 
 barna gyöngytoll-mozaikból esős koszorú,
 
 s a barna zománckarikában,
 
 amely repedezett szin,
 
 fényfekete ostya ragyog, szemmel-domború
s a szem-fehér ér-robbanás hínár-hajlamú,
 
 s a tojáshéj hátain
 
 az űr-csillagzásnál lazábban
 
 lila, zöld, kék szeplők, pettyek, mint elszórt hamú,
mint véres madártojáson, a petty-domború
 
 látószerv könny-domb
gömb-hártya-oldalak.
Ilyen a jégkérges
 
 fa-törzs, ág-kalász!
Gally-kupaca, ág-szövete, cseppkő-ághegye:
 
 az átlátszó jégbőr alatt mohos, fekete,
 
 kék rügy-pont, seb-pina, kéreg-ránc,
 
 gyöngylemezke-tolongás,
 
 fa-szőr, mint ló-orrlikak kék, ezüst-ág szőre,
kék karikák, zöld pupillák, a héj írisze,
 
 piros póknyál-bolyongás
 
 amit a jég-üveg csőben látsz!
 
 Millió szemgolyó a fa törzse, ág-kelyhe!
Százezer gallyá szétfutó egy-szem serlege:
 
 korall-virágzás,
fehér szemtest-fényes.
Egyetlen óriás
 
 bozont-szem a fa!
Ezer felé fut, csipkézik ág-gally szem-teste,
 
 belső-bozót, külső gally-lomb lét-szerkezete,
 
 egyetlen óriás nyeles szem,
 
 nagy látó-pálca bozont,
 
 kék föld-testből fölszökellő jégbőr-fekete
szilárd szemtest-tüzijáték szökőkút-lelke,
 
 csontkazal-lény látó-lomb
 
 csipke-terebély fonatrács-szem,
 
 mint megfagyott szökőkút-víz páfrány-ünnepe,
hullva-hajlás üveg-fűzfa, pálmák levele:
 
 ernyő kinyitva:
jégbőr cikkely-omlás.
Százezer bozont-szem
 
 a gyermek-erdő!
A jég-erdő, üveg-erdő millió csápja
 
 görcsös cikcakkba hajlítva, terpedten szállva,
 
 mintha millió virágállat,
 
 csáphaj-örvénykoronás:
 
 csilingelne jéggé fagyva, jég-szőrré mállva,
cseng az egymillió egy-szem korona-máglya,
 
 jégtű-csengőkkel parázs
 
 szem-erdő, erdő-szem varázslat!
 
 A mindenütt tág pupilla, írisz barnája,
a mindenütt szem-csarnokvíz, retina-hártya
 
 jégbozont-felhő
erdő jég-kérgesen.
S néz a fák üveg-jég
 
 tél-bőre alól
nyúl-szem, szarvas-szem, bagoly-szem, őz-szem, cinke-szem,
 
 vaddisznó-szem, pók-szem, sas-szem, ölyv-szem, héja-szem,
 
 harkály-szem, szarka-szem, varjú-szem,
 
 mókus-szem, gyík-szem, légy-szem,
 
 bögöly-szem, szitakötő-szem, méh-szem, darázs-szem,
lepke-szem, szarvasbogár-szem, csigabiga-szem,
 
 hőscincér-szem, rigó-szem,
 
 sikló-szem, kígyó-szem, béka-szem,
 
 róka-szem, dámvad-szem, mufflon-szem és varangy-szem,
egér-szem, énekes-madár szem, petty-hiúz szem:
 
 zöld mohával szól,
piros foncsorral ég.
Kék kárpittal bársony,
 
 parázs-tollal lágy,
barna olajfesték-bőrrel cellásra repedt,
 
 lila gyapot-pihenővel rücskösre rekedt,
 
 szürke gyöngyházlegyező-körrel
 
 ránc-szelvényes zöld szoknya,
 
 mohából rózsa-koszorú, hóra terített,
kék lemezke-cikkelyekből jégbe-sűllyesztett
 
 koszorú-tutajocska,
 
 zöld gyapot-sír arany-vödörrel,
 
 táguló-szűkülő fény-kút, gyűrűje repedt,
mint tengeri féreg-csillag kitüremkedett
 
 folyó delta-vágy
érfüst a zománcon.
Üvegkoporsóban
 
 a halott-szemek
néznek így rád ha szemhéjuk nem nyomatta le
 
 kettős ujjbögy, két ezüst-pénz, s a viasz-csille,
 
 mint vas-csille a rögdomb szenet:
 
 halál-vak szemet hozott!
 
 Mint csészében zöld záptojás, ezüstfekete
gyertyatartóban zöld gyertya viaszfürt-feje,
 
 mérleg-tányérba dobott
 
 aranysúly: viselte a szemet.
 
 Tojáshéjban higanygolyó rezgés-köpenye,
piros viasz-sarló tokban mágnes ereje:
 
 szívtak a szemek
a jég-száraz sóban.
Könny-tűz jégbőr alól
 
 néztek a szemek,
néztek a fák jégbe-alvadt állat-szemei!
 
 Nézett az erdő-állatszem! Könny-sír rügyei!
 
 Jégből sírt a szem-erdő állat,
 
 jégtokból a nyeles szem:
 
 százezer törzs, bozont, ág, gally látással teli
üvegcső, üvegcsövecske csipke-fürtjei
 
 függtek, álltak deresen,
 
 meredt a zegzúgos jég-bánat.
 
 Mintha millió pipetta, lombik, cső szövi
szem-szivacs üveg-tüdővé magát, s csövei,
 
 s a gyomrok, belek
látás-folyadékból.
Az üveghólyagok,
 
 az üvegcsövek,
üvegszárak, zegzúgosan csipke-rengeteg
 
 üveg-hajszálér-lombocskák üveg-förgeteg
 
 zuzmara-csipke tér-omlása,
 
 s az üvegcső-oszlopok
 
 egymástól-elritkulása, egymásból-öreg
függőleges térszövete, térrács-tömb-köteg
 
 mélybe tóduló tokok
 
 fehér csöndbe csavarodása,
 
 a tér-mélybe tér-fehéren sűllyedt szövetek
messzi-távol szövevénye feketén lebeg:
 
 sóbánya-üreg
pókháló-csillagok.
Mint sóbánya-mélyben,
 
 fehér homályban
pillérek, oszlopok, ívek, kősó-cölöpök,
 
 sóból esernyők, pálmafák, szikramély rögök,
 
 só-fenyőfák, sóból cédrusok,
 
 só-cserjék hallgatása,
 
 sóból belső-kúp boltívek, sófüst-függönyök,
gótikus ablak-keretek, só-rózsakörök
 
 só-virágküllő-rácsa
 
 süveg-üres só-templomhajók,
 
 s a mélyülő rácshomállyal súlyos térközök
sűrűsödő tágulása, befelé zömök
 
 távolodásban
szita-szűk fehérben.
Egyre mélyebb a tág
 
 csíkozott fehér,
egyre tágabb a mély-messzi erdő-sűrűség,
 
 fehér homállyal tenyésző vonal-messziség,
 
 ahogy mélyűl úgy tágúl szűken,
 
 ahogy tágúl úgy szűkűl,
 
 ködbe dülled, jégpárába kúszán döntve ég,
fekete-fehér vonal-mély csipke-szövedék,
 
 mélye mélyebb homályt szül,
 
 s már facetta-dülledés légyszem:
 
 többszögletű pont, pontkeret halmaz-buborék,
elől éles, hátrébb puhább szőrös kúszadék:
 
 a vízszintes tér
mélycsipke-hosszúság!
Ó, te jégből erdő-
 
 hullám, völgylapály,
fésűs kagyló köd-lécekből, fésű-csigaház,
 
 köd-szelvények tekert kürtje, csonthéjjal bordás,
 
 gallyas gerenda-csigaörvény,
 
 fekete szálka-tölcsér,
 
 mint lenyúzott sündisznóbőr tüskepajzs-palás,
köd-tenger korallszigete, fehér virágzás,
 
 benned a magány kövér
 
 pára-deszkáiból nehéz fény
 
 gyöngyházpikkely-ragyogása az elmosódás,
benned a jég-függőleges eltávolodás
 
 legyező ragály-
titka a merengő.
Erdő, aki voltam,
 
 erdő-ifjúság!
Üveg-hólyag, üvegcső, szár, üveg-hengerek
 
 üvegkapilláris-nyaláb csipke-kötegek
 
 burjánzó szövevény-szövete,
 
 finom tömbös gubanca,
 
 mint az emberszem-retina, a tíz sejtréteg:
hólyag, tömlő, cső, cső-kötés, inda-förgeteg
 
 hajlított, görbe lánca,
 
 a látás ideg-térszelete
 
 s az üvegbő szivacsrendszer állatszem-meleg
tölteléke csomó, bütyök, ágtest, fakéreg,
 
 moha-szomjúság,
gomba-háncs bíborban.
S néz az üveg-erdő
 
 állatszemekkel!
Zöld mohával, narancs-foncsor gomba-forgáccsal,
 
 redves kéreg-gyürke kékkel, szétrepedt gyásszal,
 
 bárányhimlős penészfoltokkal,
 
 skarlátpettyes ezüsttel,
 
 mohagyűrű íriszpázsit szemcsés zománccal,
szőrös odu-pupillákkal, folyondár-tánccal,
 
 kéreg-sebből nőtt füsttel,
 
 mézga-buggyanás szemgolyókkal,
 
 húsos, szirmos, gyanta-buggyadt gyanta-pinákkal,
rügy-kezdetként piros légyszem sejt-púp szitákkal,
 
 szilánk-szögekkel:
ami ág-jövendő.
Néz, a jég alól néz!
 
 Nézi telemet!
Nézi az állatszem-erdő Istent-elhagyott
 
 ifjúságom, mint bűn-áldott első csillagot,
 
 nem-vezeklő kóbor emberit,
 
 akinek szive asszony
 
 terhes hasa, s szív-testében nagy magzatburok,
s szíve magzatvizében egy angyal kuporog,
 
 térdbütyke magzat-arcon,
 
 hüvelykujját szopva csücsörít
 
 s két szárnya előre össze-hajtva rácsorog
ér-üveghús mellére, mint rojtos lobogók,
 
 s szemhéja temet
homályt, mint sír-kertész.
S gázolok a hóban!
 
 szarvas-egyedűl!
Szív-pocakomban az angyal-magzattest lebeg:
 
 az önmagát megváltó hit, mint viasz-serleg
 
 amelyben gyémánt-csikó legel
 
 arany-sapkákkal födve,
 
 s feje finom szőr-örvénnyel gyűrűs fénytömeg,
érlomb-üveg villanykörte, csöpp vízránc-öreg,
 
 érmozaikkal kötve
 
 piros csipke-sisakká a fej,
 
 s tenyerei, talpacskái ráncmező-terek,
finom bőrléc-vályúcskákból viasz-levelek.
 
 Gubbaszt, szenderűl
a szív-pocak tóban.
Mint csöpp polip-magzat,
 
 gyöngyház-gombokból
varrt gomolygó kis csillag-púp, rojttal verdeső,
 
 púp-oldalán narancs-zsákból, mint kis kályhacső
 
 piros hártya-henger kimered,
 
 s a narancs-zsák fúj, lüktet
 
 a szem-rés oldala mellett, s léghólyag-szőlő
születik a cső-gyűrűből, vízben repdeső!
 
 Sziklaüreg fészke telt
 
 gomoly testével, mint tél-hideg
 
 hajnalon kenyértésztával dagasztóteknő.
Szív-fészkemben így az angyal, s a nyitott szív-cső.
 
 Felhő: gondokból.
Hab: bárány-alakzat!
Gázolok a bozont-
 
 óriás szemek
vad jég-zuzmara csipke-nász látás-testében,
 
 állatszem-üvegerdőben, idegsejt fényben,
 
 mint fénytest szemideghártyában,
 
 retina-molekulák
 
 lombik-szövet dobozában, sejt-töltelékben,
az idegrács-térmezőtest könnyű tömbjében,
 
 háromdimenziós fák
 
 egymásba-nőtt térgomolyában!
 
 S fény vagyok a látás-erdő állatszem-jégben,
én a látás fénye vagyok vágy-szenvedélyben!
 
 Moha bizsereg
jégből zöld szem-iszonyt!
Aranyzöld parázzsal
 
 a bagolyszemek,
piros parázzsal a nyúlszem, az őz ezüsttel,
 
 óriás lila lakkhólyag szőrcsónak üsttel
 
 néz a szarvas a jégsír alól,
 
 a sün sárga mohával,
 
 a vipera ezüst-gyűszű pikkely-vödörrel,
pettyes kaviccsal a kígyó, a gyík zöld tőrrel,
 
 a cinke barna lánggal,
 
 a róka ezüst sáfránnyal szól,
 
 vörös mirigycsipke-körrel, piros gyűrűvel
a galamb, a varjú kén-zöld takony-öböllel:
 
 néz a rengeteg
gyásszal és varázzsal.
Néz a lét-könyörgés,
 
 néz az áhitat,
néz a rettegés, a bánat, a látszat-közöny,
 
 néz a lapulás, gyanakvás, se kín-se öröm,
 
 néz a merev riadt-ketyegés,
 
 a fejjel-fordítható
 
 látás-zsebóra, az arany-födelű köröm,
gyöngy-másodpercmutatója az írisz-körön
 
 biccenve körbefutó
 
 fényszál-söprű kör-szeletelés,
 
 néz a higany, a kavicskő, az ezüst-bödön,
néz a menekülés-gond, a könny a gyönyörön,
 
 az arany-hidat
domborító züllés.
Néz a megadással
 
 bátor győzelem,
néz a kő, parafa-vulkán, gyáva türelem,
 
 néz a gyöngymozaik-rombusz, mint kés a seben,
 
 néz az aranyszög, ezüst-lakat
 
 moha-pénzben zöld kulcsluk,
 
 a fekete violinkulcs, hegedű vizen:
a barna lemez-árnyékkal fodros lemezen
 
 arany-pikkellyel barnúlt
 
 sárga hegedű fény-pillanat,
 
 néz a bársony-málna, eper: a gyapot-selyem,
szivárvány-kapú, vas-patkó mágnes-éhesen,
 
 rézfillér-verem,
gyémánt-kút zöld sással.
Néz a győzelemmel
 
 gyáva büszkeség,
a fekete pupillában pörgő aranypénz
 
 aranyrece-peremélen pörgő küldetés,
 
 mint szelvényekre osztott állva
 
 fény-lampion forgás-gömb:
 
 aranyszelvény-aranyárnyék cikkely-gömb pörgés,
néz a repedés-koszorú delta-ér vízprés,
 
 a tengerbe tolt zöld tömb
 
 zöld érré, pehellyé foszlása,
 
 néz a víz-eres kőgolyó, gyökér-dülledés,
a piros vércsöpp-bugyogás, zománcgömb-ütés,
 
 penész-szüzesség
szűzhártya-selyemmel.
Szemeimet lopja
 
 a petecsomó
látás-részlet látás-összeg, a sejt-gyöngyhalom,
 
 az egy-idegbe ötezer gyökérrel nőtt lomb:
 
 fölűl látás-pikkelyek s alúl,
 
 mint marokba szorított
 
 virágcsokor szárkévéje, a kúp-fordított,
szilárd vízkristály-szálakból tölcsérré fogott
 
 látó-kelyhek hasított
 
 tömbje ami félgömbbé tolúl
 
 a buborék-felületen, s így lesz gömb-torony
bársony-golyócskákból gömb-rács szem-társadalom!
 
 Fölosztva látó
összeg-látás súlya!
Néz, akár a kútból
 
 béka-vartyogás,
a kútmély penész-púpjai sziget-tódulás,
 
 foltos penész-csomó, bütyök lepel-társulás,
 
 zöld penésszel, aranyfonállal
 
 hímzett űr-arc a kútvíz,
 
 a hártyás fekete éj-arc arany-pattanás
tüskés rügy-csúcs hemzsegése, mély aranykalász
 
 szúrás-tálban zöld írisz,
 
 aranyszögekkel kivert nyállal
 
 fodrozó űr-hideg vakság, arany-pupillás
éj-karikák űr-anyaga, aranytűs púp-gyász.
 
 Sarló-pislogás
püffedt gyanta-súlyból.
Nézett a varangy-mély
 
 kútvíz-pupilla!
Én a földbe-sűllyedt űr-éj pupillát néztem,
 
 mint szalmacső tűzpont-lencsét kamaszkor-éjem:
 
 cement-gyűrűs szalmaszár a kút,
 
 földbe-döfött cső-üres,
 
 hideg szívócső halálból, mint belső cső-szem:
a Föld-Szív felé nőtt látás, s cső-üregében
 
 a csővégi hártyatest,
 
 mint mély függőleges alagút
 
 lenti vízszintes ajtója, aranypántos szem,
s aranypajzsok, aranyszögek a vízlemezen.
 
 A vízoszlop-fa
vízér-szakállból éj.
Ó, te keserű kút,
 
 jaj-keserű víz!
Nitrát, foszfor, arzén, mangán, kénhidrogén, vas
 
 oldott keserűje benned! Mint hullaviasz
 
 szivárványlott tompán és sárgán
 
 víz-húsod hideg bőre!
 
 Ó, te ihatatlan ivás, hullavíz avas,
mint a szétesett vér fényes fölbomlott savas,
 
 ecetes vizenyője
 
 ha csöpög orrlik viasz-hártyán,
 
 viaszpillér fodros, öblös, két csigaházas
vak takonycső-kapuiból, ezüstszőr-lugas
 
 szűrőn a csiríz-
állagú bomlás-út.
Sors-vized ittam fa:
 
 hulla-keserű
kút! Fertőzött! Bomlásanyag hideg oszlopod
 
 folyékonyát, rácsattanó vödörrel fosztott
 
 kristálykeserű híg kristályát!
 
 Kútvödörből, bögréből:
 
 cinkvödörből, pirospettyes kék zománc-boldog
bőr-repedt, szálkás, szilánkos bögréből kortyolt
 
 szomjúságom vizéből,
 
 ittam a keserű híg árnyát,
 
 mint sivatag-nyáj kő-kagyló híg, felhő-koszlott
könnyét, amit sok kő-lemez cikkelyre osztott,
 
 szelvény-kerekű
kő-küllő vályúkra.
Bajszos szomjúság, hold!
 
 Hörbölte vized:
a keserű, megfertőzött élet-anyagot!
 
 S néha a vödör nagy békát, varangyot hozott,
 
 tűz-szeplős hasút, tűz-foltosat,
 
 vörheny-pettyekkel hímzett,
 
 zöld és ezüst mirigybőrből összefoltozott
békát, varangyot, penésszel arany-pislogót,
 
 s varangy-csók meglegyintett,
 
 s a béka-hideg számba rohadt,
 
 s vissza-csókoltam a bőr-púp petyhüdt szuszogót,
s könnyeztem, mint ha varangy lő, tenyérbe fogott:
 
 szemembe vizelt
kloáka-rózsából!
Jaj, mennyi keserű
 
 sorsot ittam én!
Mint gyerekkorom kút-vizét, a varangyosat!
 
 Mit tudod te kicsi fűtest, szélnél ágasabb!
 
 Mennyi mérgezett kehely-időt
 
 hörböltem ki jajtalan!
 
 Mennyi bomlott szívbe mártva szám, a bajszosat!
Mennyi fertőzött magányba döntve ajkamat!
 
 Hitbe szomjaztam magam,
 
 s hit-éhem hit után, hit előtt
 
 mennyi szomjba merítette szomjas sorsomat!
Epe-serleg, ecet-serleg itta szomjamat.
 
 Mint sír peremén
kinőtt könnyű fa, fű!
Az ember sorsa ez!
 
 Ember-sorsom ez!
Mennyi szánandóság kelyhét ürítettem én!
 
 Mit tudod te pajzsos fű-test, most már költemény!
 
 Mennyi keserű bögre, pohár,
 
 tejeskanna födele
 
 bűnét, vérét, vizeletét ökrendte belém
a megmaradás iszonya fölfeszítés-fény!
 
 Mennyi könnyek gyökere
 
 gyűjtötte szív-kutamba, a sár-
 
 sárga látomás-vödörbe, hogy könny-gyűjtemény
lettem, keserű vak vizét! Sírás-telt edény
 
 lett lándzsa-sebes
szivem, mint Krisztus-test!
Szivemben a könnyek,
 
 a jaj-könnyoszlop:
mint látótest-henger vízből, darázs szemében
 
 a kristálytest látó-szelvény fénykúp-személyben,
 
 az összetett látás cikkelye,
 
 csillogó prizma-kelyhe,
 
 s ott a mozaik-valóság a szem-szelvényben,
az ásvány-serleg töltelék-szerkezetében
 
 s kupolává emelve
 
 lencse-sapka fedő-pikkelye!
 
 Hiszen könnyekkel látok én, szív-könnyedényem,
mint bogárszem egy szem-rúdja izzik fehéren!
 
 Könnyekkel osztott
sírdomb a látás-heg!
Mit tudod te kis fű,
 
 száras fű-kalász:
hány halállal bomlik kutam, hány halott rohad
 
 könny-kút szív-látásom mélyén a víztömb alatt
 
 a könny-oszlop mocsár-fenekén
 
 a bíbor víz-retinán,
 
 mennyi hús-foszlás, szív-oszlás halál-hódolat,
mennyi bomlás imbolyog ott: hínárkéve-hab
 
 örvénylik lágyan, lazán,
 
 a napfolt tűz-ideg-gyökerén,
 
 s aranykorong-ragyogása napnál tágasabb
s az ember-hínárnyalábok bolygása alatt
 
 millió csontváz:
ember-volt érdemű!
Csontok, csontok, csontok,
 
 csontok: csigolyák,
lábszárcsontok, bordacsontok, körmök és fogak,
 
 combcsontok, medencecsontok, lepke-kulcs alak
 
 lemezes csontcikkely-esernyők,
 
 lapockalemez-bárdok,
 
 fűrészcsipke-peremszélű koponya-falak
domború héjlemezei, mint a vakolat,
 
 ujjcsontocska-állványok,
 
 lábujj-csontok, mint ízelt küllők,
 
 alsó és felső karcsontok, uszonytalp-rudak,
állkapocs-patkó csont-szivek: a sok csont-csomag,
 
 pajzs-arckoponyák:
mint zuzmara-tornyok.
Mit tudod fű, pajzs-toll,
 
 zöld viasztű-hal,
mit tudod tüskehal-fejű, zölden csigolyás
 
 fű-szár, ér-vályús fűlevél, sejt-lándzsa palást,
 
 tű-kehely-kalász zöld halacska,
 
 zöld gém-lábú zöld zászló,
 
 karcsú zöld növényi kócsag, gólya-ácsorgás,
zöld íbisz, zöld flamingó zöld egylábon-állás:
 
 hogy a könny-mélyben látszó
 
 szív-kút alja tűz ideghártya
 
 szenvedés-vedlett csontjai, az árúlkodás
fehér csontkazla, az ember-elvonatkozás
 
 váz nem vigasztal.
Kereszt árulásból!
Mit tudsz fű a csontról?
 
 Az emberiség
csontvázról kút-szivemben, amely mint a Föld
 
 köpenykérge csontvázakat szült és örökölt?
 
 Mit tudsz a halálról füvecske,
 
 mit a halandóságról?
 
 Mit az ember-szenvedésről? Milyen temetőt
ismersz szép ember-szivekből, ki a fényben zöld
 
 tű-felhőt lengetsz vázból,
 
 s halhatatlanságod nincs-teste
 
 se gyászból, se megadásból! Te ember-előtt
megszületett, s mégse tudod a teret, s időt,
 
 s ami bennünk még
testből, szorgalomból.
Magát szerveződés
 
 vad szánalomból,
önmagát tervező súlyból, súly-kötésekből,
 
 magát gyarapítva ténnyé tömbből, résekből.
 
 Rezgés, erő, héj, hullám-felhő
 
 szívás-gőze, tolongás,
 
 erőterek, sugármezők ránca kezdetből,
a mindenség-szövés rácsa ihlet-szövetből:
 
 zöld sorsod zöld borzongás,
 
 csigolyás zöld rúdon zöld sellő:
 
 kis zöld szirén, te is ez vagy: anyag végzetből,
egy-lábon merengő felhő: vízből, fény-testből,
 
 atom-halmazból
erjedt virág s termés.
Nem tudod ezt zöld test
 
 és azt se tudod,
hogy én voltam: gyík a kövön, kő a gyík alatt,
 
 zöld gyík szürke mohos kövön, gyémánt-pillanat,
 
 ős-sárkányok gyöngy-ránc utóda,
 
 zöld pikkely-gatyaszáras,
 
 sárga gyöngy-pázsit hasú zöld félig-öntudat,
félig öntudatlan gyöngy-gyűrt sárkány-ámulat,
 
 szivárvány-zománc száraz
 
 sárkány-hagyaték gyémánt-óra:
 
 írisz másodpercmutatóm száz kör-fordulat
aranytű-óralapkotrás, söprés-mozdulat:
 
 kör-satírozott
a kék-pázsit szemtest.
S néztem, én a zöld gyík:
 
 tojás-mereven,
szemhéjam arany-dióhéj felső héjfele,
 
 s íriszem, mint zöld dió ér-agy dióbele,
 
 fehér hártyával becsomagolt
 
 dióbél agy-tekervény.
 
 S fülem porcelán-csigaház, kék a kürt-bele
s lábacskáim pikkelypáfrány pikkely-levele.
 
 S karmaimon üvegfény,
 
 s lágy sárga zománc-szövetzacskók
 
 lihegés-tartályom, gyöngy-pénz tarkó-pikkelye,
s orrlikaim nulla-jelek lakk-üst ürege.
 
 Voltam: a jelen-
test: zölden aranylik.
Voltam gyík ős-kövön:
 
 sugallat-moha,
mint vastag zöld bajusz ami kőhátra ragadt,
 
 töredezett zöld zománcból terpedve tapadt
 
 hasas hideg szivárvány-csóva
 
 penész-habarcs sírkövön,
 
 elnyúlt S-alakú felhő zöld érccé dagadt,
gyöngy-felfújtból kanyar-sarló, négy-ág gyöngy-rohadt
 
 gyökér-kereszt küszöbön,
 
 üvegszemcse-kereszt elszórva
 
 Úrnapi virágszőnyegen, kék csöndbe dagadt
tölgylevélke-talpú gálic-rézkő fogazat
 
 kristály-borona
kőszivacs-esküvőn.
Dermedt leskelődés,
 
 gyík-kapaszkodás,
zöld füstkanyar-hullám zománc-ásvány gyíkfutás,
 
 négylábú gyöngy-hullámtaréj fölágaskodás,
 
 gyíklábú tajték-bajusz sóból,
 
 zöldarany violinkulcs,
 
 gyöngylemezke szövet-ágból tekert villanás,
gyöngyből font négylábú tőr-tok, gyöngyből sült kalács,
 
 párolgó paragrafus-
 
 jel pikkely-porcelán csomóból,
 
 karmos rémület, kő-száraz utánzat-parázs,
négykezes hullám-futás, mint zongorán ha látsz
 
 húsz-ujjú csodás
billentyű-verődést.
Zöld békalencséből
 
 gyúrt kis ágdarab,
csalánszövet-levelekből szőtt csipke-szilánk,
 
 65 millió évvel utód: légy-falánk,
 
 szitakötőt zabáló gyöngy-gép,
 
 lepkét-faló bársony-kút:
 
 s hártyaszárny, ér, összetett szem gyöngypépje a láng
csőrkúp-patkó szája-szélén, ahogy nyelve ráng,
 
 púder-zsindely csorgás-rút,
 
 szem-pálcikákból üvegcsipkék,
 
 s közben szeme barna zománc-mozaikból fánk,
repedezett parafa-gömb, okkerpénzben fák.
 
 Hasal kék alatt,
mint nagy kő-ér kőből.
Kiáll az Időből,
 
 mint kőből a kő!
Nem gondol az Ős-Földidő Ős-szüleire!
 
 Nem gondol a zöldarany gyík soha semmire!
 
 Nincs múltja, nincs emlékezete,
 
 jövője is a jelen,
 
 nem gondol a múlt-időben totyogó hülye
tohonya állat-sziklákra, páncél-döngésre,
 
 lépésük történelem,
 
 gigász-lényük a múlt kezdete,
 
 mennek, mint a kő-fenyőfák, hegy-süveg köve,
kőlemezen kőlemezek lomb-lebernyege,
 
 a kő-oszlop kő
nyikorgása kőből.
Titán kő-kaktuszok,
 
 kőlepény-ősfák,
járnak, sétálnak csipogva ős-ég derűben,
 
 márvány-oszlop lábuk körme teknőc a fűben,
 
 mint régi huszárok bajusszal
 
 sétálnak nagy léptekkel,
 
 s apró fényes emberszemek madár-fejükben
kakastaréj kő-koronás fejük lomb-füstben.
 
 Pecsétfák között legel,
 
 óriás zuzmók közt zöld szusszal
 
 az aranyzsír-emberszemű ezüst köpenyben,
a sziklahegy gyík-sündisznó: szikla-vödörben
 
 visz tüskés sziklát:
zöld gesztenye-tokot.
S nyikorog, fújódik
 
 nyílva-tolódva:
mint két szikla-torony-lábú kő-harmonika
 
 ahogy jár a kőből-sárkány gyíklény-ősapa,
 
 bordás kőlemez-szelvényeit,
 
 kő-cikkely ing-hártyáit
 
 összepréseli-szétnyomja bőszen fújtatva:
Ős-Időben vándorol a Gyíkmadárbika,
 
 mint a kártyás kártyáit
 
 szétlegyezi kő-lemezeit,
 
 összehúzza, szétteríti orgona-pumpa
kőlegyező-fújtatóját a Gyík-Orgona!
 
 Jár jövőt mondva
Isten: Szivem-Ősgyík.
Hiszen én járok ott
 
 szikla-cammogás
ős-csikorgás lépteimmel, Isten-agyból vett
 
 lépteimmel megdagasztva a mocsár-füvet!
 
 Engem kezdett el az Ősidő
 
 vele, hogy lenni tudjak,
 
 akár téves-eszme volt ő, akár szeretet,
akár balfasz Isten-játék, buta kisérlet,
 
 akár az éposz-szavak:
 
 az Isten-tényt sorssal viselő
 
 teremtés-ihlet szavai, a megérintett
tudás folyondár-burjánzás mindenség-szövet
 
 tűz-űr, ragyogás-
bozót világ-indok!
Jaj, hogy is tudnád te
 
 űr-tűz gyönyörű
kis kalásztoll, zöldgerincű fűtörzs, tőr-levél,
 
 akit ide-oda lökdös ez a könnyű szél,
 
 hogy veled is az folytatódik
 
 ami az én kezdetem,
 
 hogy veled az én szivemmel az ős-lét beszél,
hogy benned az én szivem is arannyal zenél,
 
 s ha zöld árnyékod kezem:
 
 rád ős-zsurlók csipkéje omlik
 
 s szivemben ősgyíkok csontja, csontváza a tél,
s páncél-pajzs óriás-pikkely szív-uszonyom: Tél!
 
 Az uszony-söprű
sík hártyalomb-kelyhe.
Hogy én ősgyík voltam,
 
 zománc-pávagyík!
Tonna-szivem dobogása: bálna-hömpölygés.
 
 Szivemben mindenség-köpeny fátyol-lebegés,
 
 tűzből szervezett végtelen rács,
 
 végtelenné széthúzott
 
 izzás-sziták gomolygása arany-sűllyedés
mindíg tágabban mélyebbre, s a sok így kevés!
 
 Hogy a gyíkkal szétzúzott
 
 vad kék selyempáncél-ragyogás
 
 is én vagyok, őstotyogás-létem szenvedés-
köpenyét lehántva a szív emberré-vedlés
 
 állapotait
sírva gyakoroltam!
Pedig kő is lettem,
 
 gyík alatt a kő!
Zöld gyíkfutkosás talaja gyapjas dombmezőn,
 
 kék gyík-pihenés szigete: kő-gomba kövön.
 
 Lefűrészelt magas kőfalak
 
 tövéből lehullámzó
 
 púppal, dombbal, kő-csigákkal gyűrődés-özön
zöld selyemszoknya-terülés pázsit-legyezőn,
 
 amely mint iszlám zászló:
 
 zöld vászonnal sárga hold s csillag.
 
 S a púpos hullám-merülés zöld gyapja közöny,
s ős-sárkányok kő-fogai rohadnak kövön
 
 földből-kitörő
odvas gyűlöletben.
Mert a kövek, sziklák
 
 ős-sárkány fogak,
gigász-hüllők fogkúpjai, tonnás szilánkok,
 
 zöld domb-apályból kimerűlt borona-rácsok,
 
 fölfordított szikla-boronák,
 
 fehér sárkány-állkapcsok
 
 mázsás fehér kúp-fogai, zöld dagály-kapcsok.
Ősgyík-temető ez a domb: titán-combcsontok,
 
 nyakcsigolya-oszlopok
 
 szúrják át a zölden Újvilág
 
 alacsony zöld selyemcsigás bőrét, szőr-ráncot,
s a bársony-redőkben őskő teknőc-gigászok:
 
 kőcikkely-sátrak,
körlegyező-gombák.
Lettem kő, s a kőből
 
 zuzmó-rongy tál-kert:
kőre ragadt higany-virág, kő-likakba gyűrt
 
 szemcsés, szőrös zöld foncsorhab, a kőből kiszűrt
 
 puha, göndör, fodros szőr-lángos,
 
 kő-sziták és kő-szűrők
 
 pórus-cella lemezéből buggyanó pép-fürt,
fönt ezüst gyapjú-barázdák, lent rácsba szűkűlt
 
 göndör gyökérdrót-tüdők,
 
 fönt sötét, lent sápadt világos
 
 szerves hab kő-csigán, kagylók őskorban megszűlt
fodros kő-legyezőibe homorúra sült.
 
 Kürt-szelvénytekercs
bordás héj-gyűrűkből.
Domb teste vesekő
 
 voltam, s kő alatt
sárga viasz-szalag fűszál, viasz-nyelekben
 
 fehér test-ér, narancs víz-ér a sejtcsövekben,
 
 izzadt, fényes, halál-illatú
 
 élet-csók vak viaszból
 
 s a szárbütykök, szár-szeletek mint a holt-tetem,
s kő-elnyomott súlyom árnya fekete sebem:
 
 földszivacs-kés nyál-lapból,
 
 sötét selyemtakony szorzatú,
 
 mint fekete parázs-ollón hideg nedv-selyem.
Kő! És fájtam én a földnek, s a föld fájt nekem.
 
 Föld a kő alatt,
földbe-sűllyedt vak kő.
Piros cérnaféreg,
 
 fekete bogár
voltam a világsúly-csillagsúly kőrög alatt,
 
 s nyomta létem az égitest habszivacs-darab,
 
 az őskori dermedt szürke láng,
 
 Föld-születés hab-lemez:
 
 a nem-is köbmilliméter tömbű térfogat
testpáncélos gyűrűláncból tekert vonalat,
 
 piros féreg-egyenes
 
 hullámtekervény gyűrű-cérnát!
 
 Nyomta a világ-darab súly bogár-hátamat,
szőrtelen hát-lemezeim, málna-gombomat:
 
 ponttal telt pohár-
szemem szivacs-kéreg.
Mit tudod kis fű, zöld
 
 hermafrodita,
hogy én fű is voltam, vadfű, zöld hullámredő,
 
 habzó, csipkés, ágaskodó kalász-lepedő!
 
 Zöld ásvány-borzongás csipke-tánc,
 
 tajték-mélyből völgy-magas
 
 dőlt zuhogás, örvény-tölcsér: zölddel sziszegő,
milliárd növény-kobrából szőtt taréj-kendő,
 
 meredő kalász-tollas
 
 függőleges kobra-tömb korbács,
 
 selyem-súgás, gyémánt-zúgás földszintes erdő,
hársfalevél-kobrafejből hajlott fény-tető!
 
 Hömpölygő szita-
zizegés-hab röpköd.
Hogy bokor lett gyászom,
 
 az az otthoni!
Bodza, kökény, galagonya, som és vadrózsa,
 
 mogyoró, szamóca, málna, törpe orgona,
 
 s ettem önmagam, mint a madár
 
 csőrével bogyókat tép,
 
 s folytam, mint a vér a hajon, ha a koponya
gyerek-kővel sebbé ütve és a seb-pina
 
 asszony havi vérzését
 
 ökrendi: s véres a tarkó-tál,
 
 a halánték-haj, az arc, a gyermek-szempilla.
Folytam, mint a vér: virággal, kürttel csobogva!
 
 Éj csillagai:
világ-virágzásom!
S lettem tó, tó-széle
 
 fű, kákics, sás, nád!
Buzogány barna gyertyája, barna: zöld száron,
 
 mint óriás csillagszóró: fallosza bársony
 
 s ha pelyhei sziget-csomókban
 
 mállnak ki: szőrhab-sebe
 
 szőrszilánkok kúp-serlege barna parázson,
sárga szálak tölcsér-kútja szilánk-foszláson
 
 s a szőr gerinc-belseje
 
 kráter-pórus kő-táj a Holdban.
 
 S a nád zöld hullámtéglái felhők a sáson,
csipke-hánytorgás zöld zománc-láva kard-rácson.
 
 S aranykoronát
hord a kákics csöve.
S hegyes cső-csőrökből
 
 aranykoronás
kosár-bokorterpedés a zöld hólyag-tű tőr,
 
 zöld küllő-kosárban küllők fény-levegőből,
 
 sáska zöld fűrésszel fűrészel,
 
 lepke piros lángot gyújt,
 
 koronáján szitakötő, mint Jézus-ököl,
összetett gyémánt-szivével fényt gyalúl, gyötör
 
 fénybe-lökve gyémánt-súlyt,
 
 látó-heréi gyémánt-pénzzel
 
 cellásra ragasztott kalász-kévék üvegből
s lent a zöld lencse-lekvárban dülledt víz-ökör:
 
 béka-buggyanás
csíkos zöld selyemből.
Sárgacsíkos barna,
 
 aranycsíkos zöld,
ezüstcsíkos feketepetty patkó-erszények
 
 düllednek ki a zöld pépből, mint ősi pénzek
 
 szemük két barna bimbó-hólyag
 
 függő arany-pinával,
 
 zöld dióhéjban zöld diók, recékből kérgek,
gyöngyház-szilánk koszorúval halált igéznek,
 
 mosolyuk kék fonállal
 
 hímzett fakanál, zöld bőrcsónak,
 
 gyöngypénz-fültől gyöngypénz-fülig hasított részeg
sarlós bőrpogácsa-vigyor, holdja penésznek.
 
 Tokájukba tört
a víz-rezgés karma.
Százezer kék karom,
 
 százezer köröm
mozgó hegyes víz-szilánkból, mint fog-koszorú
 
 rágja, eszi a püffedt bőr-gyönggyel domború
 
 gégehólyag-állkapocs-zsákot,
 
 szuszogás-hólyagszakállt.
 
 Ezüst nyárfák zizegnek az arany-dudorú
hólyagszemek gömblemezén, ezüst-szigorú
 
 levél-élek, zöld balták
 
 osztják szeletekre a lángot,
 
 hasogatják cikkelyekre a fűz-szomorú
zöld kés-köteg palást-omlást a dülledt szaru-
 
 hólyag gömbökön:
mint a fát aprítom.
S lett menekülésem:
 
 moszatos patak!
Elcsobogó üvegcsörgés örvény-forgatag
 
 lágy üvegcsúszások síklap-fodrai alatt
 
 a vízhártya-eres vízlemez
 
 héjköteg-tömbjeiben,
 
 átlátszó deszkái mélyén az ebihalak:
pallos-farkú sperma-bunkók lökve rajzanak,
 
 mint asszony kürtjeiben,
 
 sürögnek, sisteregnek szemes
 
 fehér szív-fejjel, kis gyertyák, míg kialszanak,
szinte egymást taszigálva buborékzanak
 
 hínárlomb-hajak
tenyészet-öblében.
S lent, az üveg-mélyben,
 
 a csúszás-anyag
üvegcsengő-csilingelés víz-prizmáiban:
 
 mint egy pettyes nyúlánk párduc, hát-taréjosan,
 
 víz-lökdösött pettyes hátcsipkék
 
 háromszög-sor lobogás
 
 hátsövény-hús holddal úszott lazán, fodrosan
a pettyes tarajosgőte, pettye zöld, s arany,
 
 vérszínű bepontozás
 
 foltozza lágy kocsonya-testét,
 
 miniatűr ős-sárkánygyík hullámmal suhan,
négy lába négy embrió-kar üveg-álmosan:
 
 vízből fény-csomag
kapor-kezecskékben.
Farka: sárkányhús-toll
 
 üveg-lófarok!
Stegosaurus, Triceratops, Struthiosaurus,
 
 Trachodon, Iguanodon, Coryhosaurus,
 
 Tirannosaurus rex ősfarka.
 
 Fehér kocsonya-bajusz!
 
 Sárkány-gigász sárkány-törpe utóda koldus,
arany-pénzzel beszórt, mennybe-úszó szűz Krisztus!
 
 Néztem: úszva hova jutsz,
 
 ó, te napfény-foltoktól tarka,
 
 zöld hínárlomb zöld árnyától foltos márvány-hús,
szines üveg-golyó szemű csöpp krokodílus:
 
 ha gyerek-marok
kimer magányodból?
Mit tudod te kis fű
 
 még mi lettem én?
Bárányfelhő rózsa-égen, nyírfa-ácsorgás,
 
 kicsi nyírfát csókolgató kamasz-hódolás,
 
 repedezett ezüst-háncs törzsét
 
 ölelve csókoltam őt:
 
 a fején zöld selyemszoknyás ezüst csacsogást,
aki arany-csikóhal volt, ág-csavarodás
 
 halcsikó, ezüstje zöld,
 
 csigaház-tekercskürt fark-végét
 
 zöld álom-ágra pödörve ott várt a csodás!
A Szerelem! A Szegénység-Napfogyatkozás!
 
 Útja kezdetén
annak, aki csak hű!
Nyírfa szerelmese!
 
 Tengeri csikó
arany-nyírfácska függését csókkal habzsoló,
 
 ezüst bőre selyem-csókját visszacsókoló
 
 boldog szerelem-ágaskodás,
 
 ezüst teste hidegét
 
 pehely-kalász koszorús száj-tűzzel olvasó,
zöld pikkely-szoknyácska alatt combot karoló,
 
 mint nő meztelen seggét
 
 holdezüst kamasz-kapaszkodás
 
 nagy tücskös aranytál-réten, aranyparázs-tó
kabóca-fújású holdja szoknyát fölhúzó,
 
 s szájban a csikló,
arc szőrbe temetve.
Ó, ez is voltam én:
 
 hold-ezüst ágak
ezüstcsipke-bolyongása álló asszonyon,
 
 szoknyája emlőkig mentve, a gyémánt-faron
 
 ezüst-pókok kamasz-ujjaim:
 
 csuklós, ízelt, szétterpedt
 
 ezüstküllő-harangokként aranydombokon,
s hártyakürtöt fújt a sötét harmatfény-alom,
 
 s a köldökig fölrepedt
 
 asszonytest-alsó tűzfodrain,
 
 mint barlangba világító piros irgalom
sugárkörében denevér-bársony fürt-halom:
 
 rubin-sír árnyak
az asszony-kút mélyén.
S a szeméremdombban,
 
 mint egy nagy sziget
száraz kövér bozótjában párduc-ásítás,
 
 pettyes hörgés, oroszlánhím rézkard-villogás,
 
 bozót-tűzben rohanó vadak,
 
 bozót-füstben robogók:
 
 holdas rézkard kamasz-arcom az asszony-pinás,
s arany evező-merülés, holdéj-csobbanás:
 
 az asszony-jaj, asszony-csók
 
 csillaghullás-lombja hátamat
 
 pecsétezi arany-folttal, s szúrása darázs.
Térdeplő sírkőre dülledt fűzfa a palást-
 
 éj-önkívület
asszony az asszonyban.
Csókjával ráfolyik
 
 az éj-térdeplő
fiú meztelen hátára, ős-emlőivel,
 
 az emlő-gömbök nagy dupla fény-felhőivel
 
 ráfolyik, mint rózsafa-omlás
 
 vad rózsa-rengetege,
 
 csók-nyála, mint ezüst sajkák hold csipkéivel
az aranyhíd hátbőr-ködön, ami fölível,
 
 mint bögöly arany-szeme:
 
 az aranyból földülledt szitás
 
 izzó féldomború gömbhéj rács-szemcséivel.
Áll szétterpesztett lábakkal a nőstény-kehely
 
 gigász sárkány-nő:
állva-párzó ősgyík.
Mintha tejút-gigász
 
 folyna alatta
meredten gyűrődő kisebb tejút-toronyra,
 
 vad lángcsipke-súllyal köd-súly púpra csorogva
 
 csipke-gomoly láz-özönével
 
 vízesés-zuhogással
 
 hömpölyödve és hörögve báránykő-habra
világ-gömb arany-emlőkkel összedagadva
 
 a kamaszfiú-háttal,
 
 ami leöntve arany-éggel,
 
 s a kamasz-nyelv méz-kancsóban lángol lobogva,
s a tücsök-tér hang-mező: éj arany-fonata,
 
 Nász-térfogata:
cirip-súly gyász-kalász.
Gyémánt-szőr zegzugok,
 
 kristály-ágacskák
szilárd hang-szivacs doboza az éj-fekete
 
 űr-doboz tér-tágulatát belűl kitöltve,
 
 háromdimenziós terjedés
 
 térmozaik hang-fényből,
 
 szilánk, ág, hidacska, csipke egy tömbbé szőve
s a likacsok, barlangocskák nincs-hang ürege
 
 gyökérfonadék-csöndből
 
 szétburjánzó fekete kötés,
 
 rések, szünetek, hiányok vak csipkézete.
Gyémánt-aszályból a csönd, s a hang szerkezete,
 
 mint arany-rosták
rács-forgása zuhog.
Mit tudod füvecske,
 
 Egyszerű Csoda:
hogy miért lett nem-reményem remény-szigora:
 
 a taréjos vizi-gepárd, a tejkő-puma:
 
 a kékpettyes tarajosgőte,
 
 az aranyfoltos sárkány:
 
 amely a sík üvegringás posztulátuma,
aki a folyékony csúszás sárkány-vigyora
 
 s taréjcsipkés tej-hátán
 
 nyolc csúszótalp árny-esernyője
 
 árny-esernyőnyélen küllős lencsévé nyitva:
a vizipók csúszólevél-talplomb árnyéka,
 
 lencse kör-sora
küllős árny-szivecske.
Mint egy vízszintesen
 
 forgó szélkerék:
csak lapát-lencséi árnyból, árny-vízszintesen,
 
 küllői vízszintes pálcák, árny-szögletesen
 
 hajlítva, görbítve, megtörve
 
 a test hajlása szerint,
 
 hol függve, hol domborúan, hol cikkelyesen,
hol homorú behajlással, hol egyenesen:
 
 a kettős mozgás szerint,
 
 éllel, lappal, állva, vagy dőlve,
 
 sőt a négyes mozgás szerint többesélyesen:
a víz, növény, állat-mozgás ziláltság-ütem
 
 összevissza-szép
szabály-törésekben.
Hogy miért is néztem
 
 én a víz-izom
sík, lemezes rángásában az ebihalat,
 
 a vízhártyán lencse-futó vizipókokat,
 
 a patakra omló zöld fűzfát,
 
 zöld szilánk-zuhatagot,
 
 amely hegyes lemezlapok kúpja halmazat,
mintha aprófát hasítok, s évgyűrűs rudat,
 
 sárga hengerdarabot
 
 balta-súlyom szilánkokra vág,
 
 s most a vízben fordítva a zöld szilánk-kupak,
zöld kard-szabdalással reszket az ezüst-sisak,
 
 ezüst kés-iszony
zöld zománc-esésben.
Zöld csipkék, zöld lándzsák
 
 harang-torlasza
a tükörkép-merülésben, fordítva laza
 
 uszonycsokrok lebegésből nyúlt boltozata,
 
 zöld és ezüst kés-szeletelés
 
 hullámzó boltívei,
 
 mintha fordított zöld templom süveg-mély sora,
zöld zománcpikkely-kúpokkal belső kupola
 
 arany-űr süvegei
 
 feszűlnének zöld ékelődés
 
 mozaik-cikkely-lapokkal, s a belűl fala
lefelé-fordított ívek pillér-hajlata
 
 küllő-csillaga
összegét lezárják.
S a levelibéka,
 
 az is fordított:
összerágott diólevél és nyálkeverék
 
 pépgombóca, sárgahasú zöld bőrbuborék,
 
 Isten-köpés diólevélből,
 
 levélen zöld nyálköpet,
 
 barna-fodrú fehér csíkkal osztott lövedék,
párás párolgó selyem-púp, zöld gyöngy-szövedék,
 
 tapadó-lencse kövek
 
 ostyáit osztja ág-ujjvégből,
 
 mint kártyás, ha megfordítja lap-legyezőjét,
mint pap ujjaiban ostya, jéghegy Sarkvidék
 
 ég kézzé nyitott
üvegpálca-csokra.
Mit tudsz Éposz-testem,
 
 Kalász-Üstökös:
a szitakötőszem mért lett sorsom mámora,
 
 amely fénnyel úgy lő, mint a Sztálin-orgona!
 
 A tizenötezer gyémánt-sejt
 
 fény-rakéta sugár-kék,
 
 s gyémánt-győzelmében retteg bűnös és kora!
S gyémánt győzelme szabadság! Hisz úgy lett hona
 
 annak kinek menedék
 
 csak kémény volt, korom-gyász bélelt
 
 téglafészek tégla-padja, az lett otthona!
Hisz szív-gyűlölete kés volt! Hullavíz: bora!
 
 Amíg gyémánt-ős
szitakötő lettem!
Fű! Bütyök-bánatú
 
 hosszúkás nyélszem!
Föld szeme zöld csőszár-nyélen, dárdatoll-testű,
 
 zöld hosszúkás csigolyákból sejtes gerincű,
 
 porckorongjaidon zöld bőröd,
 
 mint levelibéka-hát:
 
 eres, pórusos selyemmel borított gyűrű
földszintje, sok emelete zöldbéka-bőrű.
 
 Leveleid viszonyát
 
 magadból tolva karddal őrzöd.
 
 Zöld bogárszem, lándzsa-alak ecset, gyöngy-tőrű,
mint nyeles-szemű légy szeme: gyöngykása-söprű
 
 a nyélvégeken:
kőszelvénygyík-tatu.
Mint bogárpetékből
 
 hosszúkás gyöngytoll,
nyélszemű légy nyélvégein a látógömb-kúp,
 
 gyöngy-szárvégen gyémánt-süveg, ásvány-sisak csúcs,
 
 süvegcukor zöld fémlapáton,
 
 cukor-szilánktoll-süveg:
 
 zöld kalászod tüskés zöld hal, köt gyöngykoszorút,
szemek haltest-halmaza vagy, tűk közé szorúlt
 
 ikrákból hártya-üveg
 
 szőlőfürt zöld fenyőfa-ágon:
 
 amit az Üvegfuvó Szent Nagy-Karácsony fújt.
Mégse látsz Zöld Gyönyörűség, Látni Nyomorúlt,
 
 Vak Zöld Apostol.
Kés: golyós csészékből!
Hiszen mit látsz abból
 
 amit én tudok?
Mit tudsz abból amit látok, ami látható
 
 és ami nem látható és ami tudható
 
 és ami csak messze sejthető,
 
 mint párás hajnal-gyöngyház
 
 foszlás-kérge mögött az űr csillag-hódító
sötét csöndje, az arannyal mély nászt pontozó
 
 merülés, bomlás, izzás,
 
 mint négyzet-sejtes palatető
 
 tűzvész-lángban, mikor a füst barnán bodrozó
sűrű fölfele-gomolygás, mint egy csorda ló
 
 és a csillagok
gyanta-ősiszonyból?
Mit látsz a Gyönyörből:
 
 ami Zöld Élet?
Aranyserlegben nehéz bor: vér és habszövet,
 
 aranykehelyben nehéz könny, szív és csontszövet,
 
 a hús habzása küllős virág,
 
 piros láng véredényben,
 
 arany-ásításban nemzett ember-szerkezet,
boldog vad dulakodásból csontváz-épület,
 
 vázzá lett szenvedélyben
 
 történelmet hurcoló csodák,
 
 ami fölött a kék semmi felhőkkel lebeg,
ami alatt a rejtelem súlya sistereg:
 
 az a nem-kéred-
megkapod-a-földből!
Az a Nem-lesz-több-más,
 
 az a Vége-van!
Az az abbahagyott izzás, súllyal súlytalan
 
 egyszerű vízszintes nyugvás, csont-hárfa futam,
 
 aminek egymillió éves
 
 föld-belsőben hangjai
 
 fehér húr-hálóval szólnak csonttal boldogan.
Földbe-ragadt csont-hegedűk szaxofon-jajban,
 
 mintha Igor Stravinszkij
 
 Dzsessz-szimfóniája szivéhez
 
 ragadna az árny-virágzás bent-árnyéktalan
semmi-kürt árny-tolongása erjedés-síkban.
 
 Mint drót-cellában
az elme-lebomlás.
Az elme-elbomlás
 
 drót-sejt szobában!
S néz a Katatón Csönd, mint egy kék szitakötő,
 
 néz, mint gyémánt mese-száron lélegző tüdő,
 
 néz a semmi-ponthalmaz herék
 
 dülledt gyémánt-párosa,
 
 s nem látja az Időt, őt nem látja az Idő,
néz a Vakság-Szivacs, bíbor csöndbe évülő
 
 elme-süket éj-csoda,
 
 néz, mint állva rozsdás szélkerék,
 
 néz, mint csönddel kitömött gyík, segg-bajszán ülő,
mint kitömött madárban a zöld üvegszem-kő,
 
 mint csigaházban
a tekervény-forgás.
Néz, mint üres gyíkbőr
 
 négykezesében
a fölfújt sejthártya-kettőskereszt cső-térben
 
 a homályderengés puha fénye fehéren,
 
 sírba-csúszott gyerekkoporsón
 
 kövér varangy zsírosan:
 
 bandzsán, bundás aranymajom szem-köldökében,
néz, mint piros papírcsákó nagy gipsz-vitézen,
 
 halál vászon-álarcban
 
 öreg tehén a vágóhídon,
 
 mint ülő gipsz Segál-szobor bársony-karszékben,
néz, mint sárga fogprotézis pohárvíz-mélyben.
 
 Mint a mesében
törpén a szakállszőr.
Mit tudod Fű, fényből
 
 tűs mágnes-ikra,
tűkkel-borzas ikra-mágnes, a Föld Zöld Szeme,
 
 zászlórúdon lobogó szem, Fű-testű Zene:
 
 hogy én halál vagyok s a halál
 
 rácsrendszere vesz körül,
 
 a Lét-egyetem lét-súllyal dolgos köpenye
s szivemben az égitestek fajsúly-tömege
 
 tolong, habzik, tömörűl,
 
 hal-habzástömeg hálója tál
 
 világmerítés-rácsputtony szivem kötele,
világot merít világból háló-üst szive,
 
 s folyik vér, szikra
a hálóüst-sejtből.
Hogy a Világ-örvény
 
 Gyásztölcsér vagyok!
S zuhog, folyik, csorog, csobog tölcsér-szivembe,
 
 dönti világarany-világ tág lét-kelyhembe,
 
 önti ős-fekete vödörrel,
 
 mint a szőlődaráló
 
 négyszögletű fadobozból tölcsér öblébe
a szőlőt az ősz, mert ember, a hengerkésre,
 
 s a két hengerkés-olló
 
 tekerve fogaskerék-nyéllel,
 
 s összezúzva a szőlőfürt bőrre, nyál-pépre:
szív, sors, elme, gyász, bűn, átok ömlik létembe.
 
 Sors-malmom forog
s zúzva álom, törvény.
Emberhúst daráló,
 
 sors húsát törő
őszi szerkezet is vagyok, ősz malma árny-kert,
 
 égő petróleumlámpa szederfába vert,
 
 vén szederfa-törzsbe vert szögön,
 
 petróleumláng-fénylomb:
 
 aranylepke kagylós törzsön, aranyból hímzett
halál-lepke vén szederfán, ősz-éjnek címzett
 
 gyűrt moha-borítékon
 
 arany-bélyeg, libatalp-öröm.
 
 Kerítésre ragasztott nagy gyertya erezet-
szakálla fehér viaszból, zsírral könnyezett
 
 az éjből cseppkő-
fürtökkel kimálló.
Éj apám hajában,
 
 űrfény-süveges
fején nagy töviskoszorú, csillag-tűkből font
 
 kristálykoszorú a kese pislogás-bozont
 
 horpadt-halántékú koponyán.
 
 Arca árnyék-csipkékből.
 
 Fején az éj gyémánt zöld gyík, ezüstláz-gyapot,
szeplős keze cigarettás mozdulat-tűzpont,
 
 árnya fekete fényből,
 
 hosszan elnyúlt az éj fény-árnyán:
 
 fekete könnyű papírból ollóval vágott
árnyrajz-emberalak, nyúlánk kereszt-állapot
 
 hosszú és hegyes
sík csipke-hullásban.
Zuzmara is voltam
 
 az ősz szivében,
zuzmarás ág, mint korall-ág csipke-törésben,
 
 csipkebogyó vércsöpp-vászna rózsa-vedlésben,
 
 barna dörgés, lila hömpölygés,
 
 fulladt szennyes gomolygás
 
 arany-repedés gyökere láng-erezésben:
földig-robbanó gyökérlomb arany-függésben,
 
 s voltam Istenben kondás:
 
 göndör, tarka, árny-foltos csürhés,
 
 s voltam tágasság a világ-szétterjedésben,
egyszer boldog gyilkosságvágy nagy konyhakésben.
 
 A Nem árny-kézben
már majdnem-halottan!
Minden ami lehet,
 
 minden ami van,
minden ami volt, vagy nem volt, minden ami lesz,
 
 a görbéből kiágazó vonal-egyenes,
 
 kék ősmocsárba sűllyedt ősgyík
 
 megatonna-sírása,
 
 repülő pávagyík-kereszt gyíkpáva-győztes,
cikázó sárkány-esernyő, hártya-cikkelyes
 
 bőrlegyező írása,
 
 s alattam ős-óceán kotlik,
 
 márvány-merülés fodrokkal rengve réteges,
zöld hab-lap kristály-csúszással dőlt merőleges
 
 titok titokban
őslény-emlékezet.
A Földtest vulkán-düh
 
 kráter-orrlika,
kráter-segglika, láva-vér a Föld-sóhajon,
 
 a Földben durrantó Piros Sóhaj-Asszonyon,
 
 az Ős-Föld vérző aranyere,
 
 az első ős-fehérje,
 
 az első ős-molekula, napfény a holdon,
jéghegy-úszás megatonnás kristály-tilalom,
 
 tűzcsöpp arannyá érve,
 
 a téridő rácsmező-tere,
 
 Medúza-fő, Küklopsz, Sátán, Ős-Poseidon:
mítosz-hínár, sellő, delfin isten-szigonyon:
 
 három-ág pika
villáján tenger-rüh.
Dante lábnyomából
 
 könnyet hörböltem,
mint szarvas mohos föld-tálból szürcsöl hólevet,
 
 s koszorús a jégcsivacs-hó jégszilánk-szövet:
 
 ágak, ívek, pillér-kötések
 
 roskadó állománya,
 
 s izzad a hó nyúlánk nyúlós aranypénzeket,
s a szarvas nagy hólyagszeme gömb-láng rettenet,
 
 szilánkos kék sóbánya:
 
 szilánk-vödrében zöld víz-fészek,
 
 s zuzmaracsipke-erdő a hólyagfelület
domború lila hártyáján: függöny-félsziget
 
 Tejút-bűvölten
szőrös zuzmarából.
S Petőfi szivéből
 
 puszta volt telem:
havas puszta, hópor-mező, hósík-alkonyat,
 
 s prüszkölt a ló, barnán horkant vér-ostya alatt,
 
 s a ló árnya, s a betyár árnya
 
 a sárga-szenny est-elő
 
 hósíkján előttük csúszott, ősgyíkként szaladt,
lapos árnyék-Don Quijote lila villanat,
 
 s varjú károgott elő
 
 lila szárnyát barnába mártva,
 
 s búsan ült a juhász, bajsza holdfényből szalag,
s pipázott a csordapásztor barna gondokat.
 
 Tél: istentelen
istenhús-fehérből.
És József Attila
 
 sírja lett szivem:
ott hever a Jézus-csontváz Világ-indulat
 
 szivem emberiség-gödör űrében hanyatt:
 
 világ-kotta lét-hangjegyekből,
 
 megsárgúlt csontváz-kotta,
 
 fehér emberiség-írás, bajsza elrohadt,
jéghegy-sziklákból nőtt sírás sziget-áradat
 
 jég-szirtekké hasadva,
 
 világ-varázs jég-süvegekből.
 
 S szörnyek, rémek, behemótok árnya tódulat
tolong földpenész-szivében, s zöld légy simogat
 
 gyöngy-gombóc szemen
hab-pénz talppal, sírva.
Ó, az első ásvány,
 
 első kaktusz-fa,
csigolyás puha szivacs-gally hab-szív pikkelye,
 
 az első légy ikra-sisak rács-rostély szeme,
 
 az első zöld varangy-totyogás:
 
 a tízkilós puha púp
 
 négylábú lágy csoszogása, bőr-kő üteme,
a többkilós páncélbogár szárnytoll-födele,
 
 a világszép-világcsúf
 
 első hártya-vödör vartyogás,
 
 az első tücsökhang, első kabóca-zene,
a zöld pikkely-kergetődzés első szégyene
 
 voltam, az úszva
lámpa-tűz víz-bálvány.
Zöld temető-lobban
 
 feketerigó:
hulla fölött Mozart-zene, varázsfuvola,
 
 apró atom-máglya szívű madár-orgona,
 
 halottat a földbe bűvölő
 
 Johann Sebastian Bach-
 
 madár, szent Világ-Passió torkom bíbora,
torkom piros csipke-templom Húsvét-hajnala,
 
 kórusa a kórusnak:
 
 Krisztussal a fáról könyörgő
 
 éneklő Andresz János Evangéliuma,
hangszálam világ-zenekar isten-alkonya!
 
 Halált-hódító
madár-zene voltam!
Mágneses tér, erő,
 
 gravitáció,
fényhajlás fénygörbülete, a hajlott Idő,
 
 a kozmosz-mély feketéből lázzal kinövő
 
 izzásnyaláb-hálótenyészet
 
 laza-gyors szétomlása,
 
 a világtest űrterében égve erjedő
háló-magány tespedésben gyorsan vénülő
 
 szigorúság zsongása,
 
 pont, héj, ív, szelet, tömb, gömb-részlet,
 
 mozgás, ami csönd, csönd, ami lét-mozgást szülő,
az Eleven Világ-Végzet sorssal-szédülő
 
 éje Fény-hajó.
Noé-bárka Jövő!
Kis zöld fűtest! Minden!
 
 Zöld száron toboz,
zöld gégecső-szárú törzsed feje kis toboz.
 
 Csőnyaláb-csövecskéd nyakán zöld fenyőtoboz,
 
 varrótűkkel szőrös zöld rács-szív
 
 fenyőtoboz kalászod!
 
 Nézem ahogy zöld lengésed fényt oszt és szoroz,
hosszúkás függő rengésed, zöld kobra-szoros
 
 tű-levélfej hajlásod
 
 ős-mágnesként szívja a Föld-Szív!
 
 Minden lettem: kút, ég-tető, lap, léc, gömb, doboz,
kék halál arany-hajója, víz-szikla szoros:
 
 ami visz, nem hoz:
pénzért, Isten-ingyen!
Nyelv-hegyre tett pénzért!
 
 Nem halál-ingyen!
Szemhéjra tett, szív fölé tett, alsó-ajakra,
 
 hónaljszőr közé szorított, gödör-torokra
 
 hintett arany-pénzért, vas-pénzért,
 
 koporsó-vánkos alá,
 
 ágyékszőrre, emlőgombra, viasz-csónakra,
lila pénisz-viperára, heregolyókra,
 
 orrlikakba, nyelv alá
 
 koronggal fektetett fillérért,
 
 halott-ruhára szórt pénzért, hold-ív homlokra
ragasztott pénzért a Más-Lét Földre utazva
 
 Árny-Sajkás vizen
Árny-Kert üdvösségért!
Marokba-szorított
 
 aranypénzekért:
árny-csónakon az árny-vizen lassan csúszva át,
 
 mint tutaj nehéz folyamon, árban fahasáb,
 
 fatörzs, zöldgallyas ág, nádtető,
 
 s a kirágott temető,
 
 szénakazal, gyerekbölcső, ringó ág-nyaláb,
csúszik a lassú folyam, a habos kúszaság
 
 koporsóval lebegő
 
 szilánk-lénye szétfut, összenő
 
 s lapos lágy lemez-örvények sodra puhaság
tajték-szőnyegén a csúszó ember-árvaság:
 
 lehetetlenért
döggé-szomorított.
Nem a te utad ez,
 
 nem a te utad
ez az Első, ez a Végső viasz-hódolat!
 
 Ez a Végső, ez az Első Nincs-már-öntudat.
 
 Nem a te utad ez a kis zöld fű,
 
 könnyű kalász-lobogó!
 
 Ember-út ez az Átjutás Halál-Virradat,
ez az Árny-csúszás Árny-úszás Árnyföld-Pirkadat!
 
 Megy az Árnyarany Hajó,
 
 az árny-vízig sűllyedt peremű,
 
 s Árny tolong árny-szelvény fészke árny-sátra alatt,
s a víz-árnymélyben a sok Árny int és bólogat,
 
 Árny ahogy halad
a Második Fényhez.
Mint nagy hajó árva
 
 menekűlt zsidó
a hajókorlátnak dűlve tolong, sír, zsibong,
 
 a hatalmas fedélzeten ül, mereng, szorong,
 
 s a tenger kék márvány-ívekkel,
 
 zöld-fodros szakadékkal
 
 jobbra dől és balra dől, hab-függéssel zuhog,
s üvegfallal hanyatt-omlik, s elől fölbolyong
 
 kékből-hasadt sziklákkal,
 
 s oldalt-horpad sűllyedt hegekkel:
 
 s az árva nép szivét fogja, okád, nyel, dadog,
s messze még a föld-szemöldök szabadság-indok,
 
 fölszabadító
Üvegvár-Menóra!
S repülő hal-lepkék:
 
 szivárványhalak,
mint pikkelyes szitakötők láz-cikkanása
 
 a hab-érrel düledező víz pislogása!
 
 Gyémánt-ívük kúposan zárva
 
 az örök összeomlás,
 
 az örök szétegyesülés tajtékbomlásra,
röptük az óceán-égfény kék virágzása!
 
 Sárga delfin-vigyorgás
 
 a pára kupola-bordája,
 
 s bálna, polip, sárkány-rája, szépia, cápa
súlyos, hegyes, pöröly-tömpe könnyű mozgása
 
 a Sorsuk-Szabad-
Reményen rühesség!
Mit tudod fű: sík Zöld
 
 Függőlegese,
hogy ez a tenger-út mi volt, és mi az Árny-út!
 
 Hogy ez a két hajó össze mégse hasonúlt!
 
 A gyűrt vacogó üldözöttnek
 
 a megmaradás felé
 
 ágaskodó, hanyatt-eső hasznos háborúlt
oldalt billegő teknőkkel márvánnyá szorúlt
 
 könny, akár az Istené,
 
 amit arany-lombbal kötött meg
 
 az éj! S az Árny-folyó fehér holddal beborúlt
ezüst cikkelyekből épűlt szelvény-alagút:
 
 a Más-Lét vize
végén árny-örök Föld.
Egyik a Szabadság
 
 másik a Rabság:
fény-hajó rengő fény-úton, derengés-hajó,
 
 árny-hajó árny-szilánk úton, sóhajtest-hajó!
 
 S ami ott vár majd a zöld parton
 
 az Üvegkastély előtt:
 
 a IV. Béla királyt visszafogadó
zöld platán-vadon a rengve homály-susogó,
 
 mert visszavette a föld,
 
 s nincs már több tenger-hajnal-alkony!
 
 Csak zöld-szivacs ország, arany-szivacsból a ló!
S az Árny-nép ezüst országa, mint Holdból való
 
 Nap-visszfénye tág
Kőszivacs-Ködország!
Fekete gomoly-rács
 
 rács-összeomlás!
Iszonyatos rács-romlás rács-tölcsér beomlás,
 
 befelé gyűrűző rácsok folyása bomlás,
 
 rács-üres rács-négyzetek, téglák
 
 örök bezuhanása,
 
 a hálózat-szerkezetváz összeroppanás
vákuum-szívbe gomolygása befelé csurgás
 
 örökös lebomlása,
 
 mint végtelen selyemharisnyák
 
 szem-futása, lánc-bomlása örök elfolyás:
ím, az Árnylét-Mindörökké, az Örök Fosztás
 
 Soha-Vége Más,
s Újraszövődő Rács!
Amely azzal súlyos,
 
 hogy már súlytalan!
Mint az a csillag, amelynek egy gramm anyaga
 
 itt a Földön, Zöld Fű, többször tízezer tonna
 
 lenne, ha velünk lehetne itt!
 
 Ilyen súllyal tömegű!
 
 Ó, az Árny-világ árny-súlya halállal mondja
ezüstből-szőtt csipke-könnyű létét tolongva!
 
 Egy gramm árny-súly töltetű
 
 halál: többezer tonna sors-hit!
 
 Az elveszett, a megfagyott, a fölbomolva
vázzá-vetkőző boldogság ember-mámora!
 
 S nem boldogtalan
az Árny-súly Magányos!
Minden gramm árny-súlyom
 
 itt több tízezer
tonna földi súlyú, és a Földön egy gramm árny
 
 több tízezer tonna súlyú összesűlt halál!
 
 Az Árny neutroncsillag-sűrű,
 
 neutroncsillag-súlyú,
 
 kis golyóvá összeomlott Isten-súly: kvazár.
Véggé összesűrűsödött csillagtest-halál,
 
 össze-ájúlt anyagú,
 
 szupernóva-kollapszus testű
 
 Isten-súlya kis anyag-gömb, tér-pont fény-halál!
Többször tízezer tonna súly egy gramm anyag-árny
 
 az űrtér-kehely
arany-halászhálón.
Ó, mert súlyosak a
 
 túlvilág-árnyak!
Egy gramm anyag-súlyuk többször tízezer tonna
 
 földi súlynak megfelelő, vagy megatonna:
 
 millió tonna egy grammnyi Árny!
 
 Pedig az árny súlytalan:
 
 földi képzetünk szerint az árnynak nincs súlya!
Súlytalan az árny, mint a szent Kerub kisujja,
 
 mint egy Szeráf súlytalan:
 
 súlytalan a test, a fej, a szárny!
 
 Iszonyatos árny-súlyukkal járnak bolyongva,
a Túlvilág-Árnytalajon lengnek lobogva,
 
 gyász-zászló vásznak
fekete csoportja.
Irtózatos súlyuk
 
 függőlegesen
mereng, hallgat, néz, kaszabol, jár, fut, áll, szalad,
 
 mint fekete papírlapból kivágott alak,
 
 ollóval kiszabott embertest,
 
 függőleges, sík, lapos,
 
 sűrűségük mégis, mint a neutroncsillag,
árny-sűrű testük egy grammja megatonna vak
 
 halál-szövet síma rost,
 
 s túlvilág-súlyos a híg árny-test!
 
 S árnytalanok az árny-testek, a Más-Lét szabad
rabjai, a föld-felszinen élő árnnyal-rab
 
 Lét-Sziveknél sem
könnyebb halál-súlyuk!
Árnytalanúl lengnek
 
 az árny-talajon,
mint fekete papír-zászlók, Holdon árny-hajó,
 
 s nem ragasztja a túlvilág-gravitáció
 
 árnylemez-testüket a sötét
 
 ezüst-dér árny-talajhoz,
 
 nehéz sugárzás-testüket, mint szilánkos só
csillámlemezét a hold-éj: szálkás, ragyogó
 
 ráccsal köti a Holdhoz
 
 a lebegő könnyű sűrűség!
 
 Méretük, mint az emberé, összezuhanó
halál-súlyuk embertestű árny-tömény olló,
 
 sugár-anyagon
örök-ténferegnek.
Testük: nehéz fény, több
 
 mint a tiszta fény!
Könnyűek és léttelenek! A Nehéz Anyag!
 
 Mint az aranytopáz, citrit úgy sugárzanak!
 
 S árny-növény, árny-állat, árny-szikla,
 
 árny-madár nincs ott sehol!
 
 Lét-üres az Árny-Világ, mint a lila salak!
Szilárd szivacs-tömbje száraz szivárvány-vashab!
 
 Mint egy Úszóláp-Pokol,
 
 Ingóláp-Sehol Hiány-Ritka:
 
 tőzegmoha, gyékény, sás, fű szövet-tutaj hab,
mint az ősvizeken úszó földrészek: Árny-vak
 
 Súly-sziget, Tömény
Magány-Súly az Árny-Föld.
S leszek én is, mint ők:
 
 Árny-Túl Árnytalan
Függőleges Lapos Árnya Árnylemez-Árnyvak
 
 és egy gramm árny-súlyom, mint a neutroncsillag
 
 összesűrűsödött vak súlya
 
 több megatonna nehéz!
 
 S tapogatva, mint gyerekként kő-oszlop nyakat
gigászi kőgomba lemez-kucsmája alatt
 
 az izzadt tenyerű kéz,
 
 szemgolyóimmal kőbe bújva,
 
 s a titán kő-sárkány nyakon lábam tapogat:
így tipegem körbe én Árny-Szobor nyakadat,
 
 súlyos-súlytalan
Túlvilág Árny-Időd!
S a Lent-Világ fönntart
 
 engem, mint a víz,
mint halat az úszóhólyag, a vérlomb-indás
 
 levegő-töltetű könnyű nagy hártyatojás,
 
 az áttetsző hártyabőr-fehér
 
 tojásgömb a haltestben,
 
 a vízben-fönntartó dülledt, páfránnyal mohás
belső léggolyó, a feszes el-nem-pukkanás
 
 piros mirigy-üregben
 
 s körötte zöld, sárga, kék, fehér,
 
 eleven lerakódások puha, zsírpalás
gyöngye, ásványa, mocsara, ikra-zuzmarás
 
 dombja, völgye visz
boltív-szálkaholdat.
Könnyű hal-úszásom
 
 árny-mély lebegés,
mint hólyag-töltetű pikkely-űrrakéta száll.
 
 S látom lent a Földet és a Földön a Halál
 
 úgy hever, mint egy zöld óriás
 
 Ciklopsz, az Egyszemű Könny,
 
 s arc-szeme, mint zöld légy szeme, mint gyöngy-ikra táj,
mint vashordó lazac-ikra látás-félhomály
 
 vérgyöngy-ólomcsöpp közöny
 
 dupla puttony-kidudorodás.
 
 S az arc-ásvány sziget-szikla fémmel irizál,
s óceános bálnát hörböl a gigászi száj.
 
 S körül derengés
mítosz-hajhulláson.
S lökdös súly-gyönyörrel
 
 a Semmi-Egész,
fogdos a Nincs, lököd a Van az Árny-Igenben,
 
 hátamon taszítva bíztat árny-jég kesztyűben,
 
 így hódít a sötét derengés,
 
 pihét fúj: árny-súlyomat,
 
 s árny-ágra tekert árny-szelvény csigaház a Nem:
gyászcsipke csikóhal-kérdőjel néz mereven,
 
 mint gyászlovak: bólogat
 
 s pillantása: éji földrengés!
 
 S néma a Lent! Hangja nincsen! Hangtalan Jelen!
Hangtalan az Árny-lét Súly! A Titán-türelem:
 
 ahogy zsiráf néz
petty-torony közönnyel.
Nézlek fű, füvecske!
 
 Nappal-virrasztó
világ-magány ember-elme emberszemekkel!
 
 Világ-összeg világ-szivem érted énekel
 
 győztes Én-tudatlan Zöld Erő!
 
 Győzedelmes Zöld Varázs!
 
 Kétlábon totyogó ősgyík előtti Kehely,
apró kelyhek cella-tornya töltve szivekkel,
 
 Lándzsa-szúrás, Kard-csapás,
 
 Zölden-vívó Zöld Krisztus-felhő!
 
 Árny leszek majd, árnytalan váz, földbe tört kehely,
neutroncsillag-súlyú Árny, s te mégis leszel:
 
 Borzas Zöld Csikó,
Zöld Kalász-Szivecske.
Pedig voltam, mint a
 
 megatérium:
óriás őslajhár-féle: ős-depresszió,
 
 s voltam, mint a kicsi zöld gyík: kétlábon futó,
 
 s voltam: aranyból súlyos palást
 
 a Világéj-Asszonyon,
 
 s ezerkilencszázötvenhat tankjait tudó,
piros zászló is voltam én, Dózsa-lobogó,
 
 Ady-vér vad aranyon
 
 s Isten sem hozott vígasztalást!
 
 Voltam szegények gyertyája, lánggal gyógyuló,
Elmebeteg Ásvány álma, máglyába bújó
 
 nem-negatívum
atom-mag bomlása.
S nem leszek, mert voltam!
 
 Halandó Halál!
S te még ötven-millió év múltán is lobogsz!
 
 S Árny lesz az Emberiség is, s te zöldelni fogsz
 
 sokasodva és szaporodva,
 
 magad fölosztva zölden,
 
 mint Jézus kenyere s hala: te úgy sokasodsz!
S neutroncsillag-súlyú árny-tudatomba lopsz
 
 lomb-hajaddal a földben
 
 jövőt szivemből ágaskodva!
 
 Hiszen halandó az ember, s azért tudatos
mert vágyával halhatatlan! Nem Isten-okos!
 
 Fű: Zöld Gyertyaszál
virraszd test-halottam!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]