| Nekem nem elég az amit elfogadtam, |
| amit a haláltól ajándékba kaptam, |
| ami az örökből örökségem része. |
| Nem a részre vágyom, hanem az egészre! |
|
| Nekem nem elég az, amit a szegénység |
| gazdagon terített múltamra: a részvét, |
| aminek a hajnal hódítása s haszna: |
| zöld hullám-terítő kékre akasztva. |
|
| Arany kenyér-függöny sziszegve és dűlve |
| taréjlik lobogva, kúppá egyesűlve |
| s zizegés-tálakká mállik kék hő-szélben |
| s küllő-aranyörvény a fejbőr-fehéren. |
|
| Mintha szél hajat fúj, szőke fényét tépve, |
| s kilátszik a fejbőr: a föld feketéje. |
| S ráfolyik a búza a domb-temetőre. |
| Aranytű-habzásban ültem temetődve. |
|
| Mellettem a pipacs piros bőrtál-lepke, |
| köldökből zöld száron cikkely-gomb gyász-gömbje, |
| a búzavirág zöld lábon kék tehénszem. |
| A pacsirta láng-szív a gyertya-ég kéken. |
|
| S csontok és halottak, halottak és csontok, |
| balgák, büszkék, gyávák, gőgösek, bolondok, |
| szegények, gazdagok halál-öntudatlan. |
| Nekem nem elég az, amit tőlük kaptam! |
|
| Erjedő halottak: országom a földben! |
| Nem elég az amit tőlük örököltem! |
| Illattalan száraz koponyák és csontok. |
| Nekem nem elég az amit szívük mondott. |
|
| Nekem nem elég az élet-halál-részlet, |
| mint a légyszem mondja az osztott egészet, |
| a cellákra-osztott szem a látás-gömböt, |
| a rácsmező-nézés tér-mozaik tömböt. |
|
| Nekem az kell, ahogy minden pont együtt lát: |
| minden látó-kehely külön teszi dolgát |
| s a külön-egy közös cellaszövet-gömbtér, |
| mozaik-tér egység ami dombján elfér. |
|
| Amit a fény kimond, nő, kiáll a fényből, |
| mint a széttáguló létgond a szegényből, |
| űr, s anyag szeletelt széles sejt-egységben, |
| látó ponthalmazgömb térgörbületében. |
|
| Nekem az egész kell, minden ami volt, van |
| a jelen-jövőben, a múlt-virradatban! |
| Minden rész egésze, minden egész része, |
| minden halandóság összes szenvedése. |
|
| Minden bánat és könny, minden öröm és rács, |
| tűzözön, vízözön, természet-tékozlás, |
| minden bűn, büntetés, szenvedély, gyász, sírás, |
| minden forradalom, világ-módosítás. |
|
| Ami gyűlölettel ütött, hörgés-lánggal, |
| mint német katona gyíkfonat-korbáccsal: |
| lovát vettem, kamasz-dacom úgy vágtatott |
| s prüszkölt alattam a ló, horkant, nyihogott, |
|
| Ami szívbe-vágott, mint nagy éles kapa |
| krumpliföld hús-rügye: kopasz lábujjamba, |
| s szétnyílt a nagyujj, mint apró görögdinnye |
| kő-ütéstől reped, s hús-lék szája, ínye. |
|
| Amitől véreztem, sebzett két szemem közt |
| nemcsak kés-ütés volt, nemcsak munka-eszköz, |
| nemcsak a kéz-ujjat félbe-metsző fűrész, |
| vér fröcsköl, s mint tyúkszív bőrhídon az ujj-rész. |
|
| Ami a sebzéstől égett, lángolt, vérzett: |
| nemcsak bőr, testhús volt, de álom és képzet. |
| Nekem nemcsak seb kell, vér, mi jajbárkát visz, |
| de a világ összegyűjtött fájdalma is. |
|
| Nekem nem elég az, ahogy más csinálta! |
| Cselló, csillaghullás, földrengés, tűz, hárfa, |
| kerub-szárnysuhogás, Isten jégverése. |
| Nekem a minden kell és a minden-mégse! |
|
| Nekem nem elég az amit ők csináltak, |
| elmúlás-föld kristály-ágai: a társak! |
| Az a volt-virágzás, az a csak-velük-volt: |
| ami gyönyört habzott, vagy szerkesztett tébolyt. |
|
| Szűlt rendet, vagy káoszt okádott a télre, |
| mint az éj tollat foszt: fény-lapot pihére |
| s szikrázik, bizsereg űrben tajték-kazla, |
| bordás szőrhártya-lomb cirma, páfrány-bolyha. |
|
| Ragyog a pehely-púp fehér cérna-lombbal, |
| mint tollfosztás pelyhe foszlott hó-halommal |
| tollfosztás-asztalon tél-este konyhában |
| s körötte asszonyok: az űr gyászruhában. |
|
| Nekem ők az éj-ág föld-éj virrasztásban, |
| kristállyá préselt fény égitest-nyomásban, |
| ásvánnyá száradt tűz, könnyből gyémánt-csónak. |
| Nekem nem elég az amivel ők voltak. |
|
| Nekem nem elég az, amit ők csináltak! |
| Magamat akarom velük tudni másnak: |
| gigászok, titánok, vak túlvilág-lárvák, |
| szeráf-lángcédrusok, éj-húsangyal-kurvák. |
|
| Fél-istenek sátán-óriás szegények: |
| öt gramm tömegsúlyú füstnyál denevérek: |
| Isten-űr sok lengő nyitott esernyője, |
| cikkelygömb-szárnyukkal az ős-űrt benőve. |
|
| Nekem nem elég az, amit csak úgy hoztam, |
| mint a hajnal a fényt, kéken adakoztam. |
| Nem vettem el mástól se jóval, se bűnnel. |
| Létem gyűjtötte azt érzékszerveimmel. |
|
| Azt nem is szereztem, azt sorsommal tudtam. |
| Minden visszanézett, amire bámultam. |
| A Minden nézett rám vissza, amit néztem. |
| Belémfolyt a Tejút az éj-heverésben. |
|
| Mint csipke-pókháló fátyolnász bozontja, |
| mint sperma-tűzpáfrány szerelmes asszonyba, |
| rózsa-kúttá szétnyílt testébe csorog be, |
| pupillámon át lét-asszonyméh szivembe. |
|
| Két szemem nagyító-mikroszkóp tudása |
| úgy dagadt a méhszem cellagömb-sejtrácsra, |
| hogy minden szemcséjét külön, s együtt láttam |
| s nincs osztozkodás a látótest-osztásban. |
|
| S így én minden dolgát a titkos anyagnak, |
| az elme-tudatnak, az álom-csataknak, |
| a Mindent így látta mélyen a mikroszkóp, |
| s színes tárgy-hullása, mint kaleidoszkóp. |
|
| Mert a világot én önmagamból hoztam, |
| mint anyagát a fény: együttes-osztottan, |
| s oly egyszerűen, mint ahogy hajnalodik: |
| a kék vérzeni kezd, s pára-rosttá kopik. |
|
| S lánggal a sötétből a létet kihúzza, |
| mint halász a hálót a vízből kihúzza, |
| s látszik már a háló-puttonytál tartalma: |
| szemek gyémánt-üszke, pikkelyhab borzalma. |
|
| S a síkos hal-halom: zománc-mozaik tűz, |
| tört kristály-kocsonya, párás szivárvány-bűz, |
| s csorog a háló-lomb vize, tóba szédűl, |
| vízbe kristálytűt szúr, hullámgyűrűket gyűr. |
|
| S látszik már a lomb, ház, tető, torony, kúp-bolt, |
| a gond-fémszerkezet: a folyón áthorgolt, |
| s az éj hagyatéka: köd-szelvény félkör-hold, |
| mint celofán-bajusz szunyoglárva-potroh. |
|
| S látszik ami kinőtt dolognak az éjből, |
| ami csak kilátszhat részként az egészből! |
| A többi: rejtőzés távol-mély fedetten, |
| titok, rejtelem, láz homály-görbületben. |
|
| Távol a távollal, lét a létezéssel, |
| mélység a mélységnél mélyebb mély egésszel |
| fedve, bőrrel, héjjal, tartalmakba osztva, |
| titok a titokabb tartályba ágyazva. |
|
| Nekem nem elég az ami velem úgy van, |
| mint a szívverésem: titok-bonyolúltan, |
| mint a vér áramlik zárt véredény-hitben, |
| testem pára-finom s vastag csöveiben. |
|
| Ami oly egyszerű, mint a szívütésem, |
| ami oly bonyolúlt, mint a lélegzésem, |
| bennem titok-ős, mint a csillag-virágzás, |
| egyszerű állat-nász, a folytatás-párzás. |
|
| Nekem az kell, amit magamból csinálok, |
| amit magammal a létből kitalálok, |
| amit én bontottam egészből részekké, |
| amit én tomboltam részekből egésszé. |
|
| Hiszen nem a rész kell, nekem az egész kell! |
| De kell minden részlet: lenni az egésszel! |
| Minden külön lét-test sokasága társ-tömb: |
| cső-kéve sejtekből fény-görbűlt látó-gömb. |
|
| Hiszen nem a részre, hitem az egészre! |
| A kiboncolt részből szőtt világ-egészre! |
| S kvadrillió csillám sejtlap-lángja gömb-lomb: |
| világűr a mélye, fény-rácsa ember-gond. |
|
| Nekem az kell amit én magammal látok, |
| amit látás-sorssal szavammal csinálok, |
| amit verssé nézek kozmosz-szemgolyóval: |
| a kint s a bent együtt szűk, tág mélység-óllal. |
|
| Atom és égitest, látó-szemcse, s hegy-kúp, |
| a könny-molekula, űr-spirál szökőkút, |
| ahogy az üres űr minuszában szökve |
| szemem csigaháza: halálig örökre! |
|
| Minden ami volt, van és lesz azután is, |
| ha májfoltos lován a nem-lét űrbe visz, |
| csontvázamról a húst, a szőrt úgy lefújja, |
| mint a nyárfapelyhet szél-fény legyalúlja. |
|
| S úgy száll testem halál-bolyha csontvázamról, |
| mint üveg-tél fújta fa-ágról a hópor, |
| billeg, leng, fagy-szikra felhőkkel szétbolydul |
| s a gallyas ág kopasz jég-ón bőrrel csordul. |
|
| De addig minden kell ami volt, lehet, van, |
| amit én bontok ki titkot a titokban, |
| ami nincs, csak attól lesz, hogy én akartam, |
| van azáltal, hogy én nemzettem szavamban. |
|
| Amit én képzeltem látomásban, hitben, |
| mint a természetet vágyából az Isten. |
| Vagy csak az anyag forrt: széthullva Mindenre. |
| Nincs a teremtésnek szüksége Istenre. |
|
| Vagy az anyag robbant szét sugár-tömegben, |
| hogy kisebb csomókból gomolyogjon gömbben, |
| s ezer-dimenziós térhálót terítsen, |
| magát bontva magán oszlással segítsen. |
|
| A végtelen-üres Istent behorgolja: |
| térmozaik-arany-szivaccsá horgolja |
| magát önmagából az Isten-üresben, |
| s mint tüdő: a világ benne lélegezzen. |
|
| Így én szavaimból világot csináltam. |
| Sors-anyagom vérét lét-sorssá használtam. |
| S a szó a világból, a világ a szóból. |
| S nem csapódik ki, mint vér-test vérsavóból. |
|
| Új világot, másabb világot, mint mások! |
| Az enyémet! Benne örvény-virágzások, |
| vérből és aranyból lebegő nagy tömbök, |
| foszlány-gyűrűtölcsér, sugárfonat-fényrög. |
|
| Benne ámulások, szerelmek, irgalmak, |
| árny-tolongás sűrű hódolat-hatalmak, |
| gyászok, bűnhődések, levert forradalmak, |
| mindíg rügy-mozaik kúp-szív forradalmak. |
|
| Mindíg a szegénység felhő-gyász zászlója, |
| mindíg a teremtés vigasz-láng adója, |
| amiből úgy folyik a láng utó-fénye, |
| mint asszonyból szülés után méhlepénye. |
|
| Mint asszonyból szülés után a placenta: |
| másodszülésben a méhburok bőrtokja. |
| Amit meg is esznek. Mint holtat varázs-ok. |
| Ettem agyat, szivet, mint a kannibálok. |
|
| Mint az emberevők emberszivet, agyat, |
| s véremben keringett a halálbódulat, |
| földet, égitestet, nyers fényt, holt sugarat |
| s szivemet mozgatta a csillag-bódulat. |
|
| Költők szivét, agyát, áhitat-loboncát |
| habzsolta velem a tündér-száj mohóság, |
| hártyás, ezer-szemű angyal-sátán-hadat: |
| papagáj-zománc gyík zöld fátyolbogarat. |
|
| Én Istent is ettem, mint gyermekkoromban, |
| testével testemben temetve osztoztam |
| s szétáradt éjemben a szita-sugárzás, |
| mint az űr kristálya fény-pára tág bomlás. |
|
| Minden én-vérem lett. A fölfalt valóság. |
| Nekem nem elég az ahogy mások mondták! |
| A sors úgy valósul, ahogy én csinálom! |
| Nem vagy hódítóm múlt, legyőző megszállóm! |
|
| Nekem a Minden kell! A Minden Egésze! |
| Osztva bár trillió sejtre, pontra, részre! |
| A részek összege cellásan egésze. |
| A részre is létem osztottan egészre. |
|
| Nekem a Minden kell! Nem mindenség-morzsák! |
| Nekem az egész kell! Nem a csupasz torzsák! |
| De ami zöld eres levél-görbék gömbje |
| s a levélgolyó hűs réteg-halmaz csöndje. |
|
| Nekem a Minden kell! Nem rész az Egészből! |
| Az Egy-tömörülés kvadrillió részből, |
| aminek tömbjei szünet-hálójában |
| halál süvít, mint a huzat kastély-vázban. |
|
| A teljes kék égbolt, ami úgy ont szikrát, |
| mintha a kék égne, oldva arany-sziklát |
| s néztem a kék ős-szem üvegteste gömbjét |
| amiben ott lángolt a feszes öröklét. |
|
| Az Ének Szive vert az űr-pupillában! |
| Aranycső-kosárban, aranyküllő-tálban |
| néztem a szem-mélység boldog ének-titkát: |
| a búzában hanyatt fekve a pacsirtát! |
|
| Pacsirta-sorsom az búzadomb-fölöttem. |
| Nézem ének-szivem a kék súly örökben. |
| Fönt Mozart-Rekviem kék virága gyász-tömb, |
| lent sziszegés-arany taréjlásban vércsöpp. |
|
| Fönt pacsirta-szivem, lent halálom földje, |
| habzó arany-lázzal hullám-zászlót öntve, |
| nézem a híg kristály élet-csöngettyűjét, |
| s engem a Szűz Anya kék szemű űr-őslét. |
|
| Ahogy kék izzásban jajgat az esengő |
| Mozart-szimfónia torkú selyemcsengő, |
| a kék áradáson lebegve bizsergő |
| könnyű csipke-tonna hangmámor-esernyő. |
|
| Cseveg, csicsereg, zeng, énekel, ver sírva, |
| kék-örök szemgolyón fekete szempilla, |
| kék vérbugyogás a feszes kék üresben: |
| aranycsipke-páfrány-dóm hegedűverseny. |
|
| Míg létem a halál szennyvizébe oldva, |
| mint hablemez-hólyagkupola-zsák gyík ha |
| mosónő víz-aszalt saskörmű nagyujja |
| a kék szappanhabot kezéről letúrja. |
|
|