Ez: történelmem^*

Tegnap még ötven, most meg már hatvan! Időt kötöttem ember-alakban. Sokat temettem, sokat arattam. Tegnap még ötven, most meg már hatvan. Sokat vetettem, sokat arattam. Tegnap még ötven, most meg már hatvan. Nemrég még negyven, nemrég még harminc. Halálból ettem, s most kétszer harminc. Tegnap a húszból nőtt hártyaszárnyam: üveg a húsból lőve szilárdan. Fény, ami húsz volt: fényroncs-rühesség, mint üres húsbolt: tőke-büdösség. Kampó-árny, csontszag, porcelántálak, kirakat-ablak, villanyfény-ágak. Tegnap még gyermek, konyha-tél foglya, részeg, láng-görnyedt apját csókolja. Drót-keze pettyes, lószunyog-lázzal hátamon verdes, szőrgejzír csáppal. Drótszita-szobor szürke kalapban, konyhakőre forr ül, sír vérhabban. Szitadrót-szobor, meztelen mélység. Sok volt a mámor, gazdag az éhség. Tegnap koporsó, holnap koporsó, még nem utolsó, amíg utolsó. Borzas, szétvadúlt tékozló ország. Csillag, ami gyúlt: hús-szén, csont-morzsák. Élő húst esznek, mint a gyík teszi. Sír, akit esznek, sír, aki eszi. Elme-háborúlt vak ember-evőt néznek téboly-múlt Dózsa-gyűlölők. S szörnygyász szív-ütem: tűzözön után, páfrány-erdőben gyermekdal-magány. S emberbűn-hiány a lét-üledék vánszorgó talány ember-hagyaték. Nem fény-Jézus-árny: vágybuta, mohás embergyíksárkány gigász-totyogás. Nincs megváltás, nincs, bűn, üdvözülés, Istenen kilincs, nász-közösülés. Nőtt a szivemben, sírt a tudatban. Tegnap még ötven, most meg már hatvan. Emberiség-gyász ember-hitemben. Most hatvan vigyáz. Űr-köd az ötven. Tegnap még ötven, most meg már hatvan. Embert nem öltem, asszonyt sirattam. S szememen ólom, fény-súlyom mérni, kitömött sólyom: Ferenczy Béni. S szivembe zuhan fénysors-irányon, űr-arany zuhany: Tamási Áron. S Illyés Gyula itt nyújtja nagy kezét: szívveréseit, ember-édenét. S az eljövőből: bazalt-oszlopos ős-idő kőből, néz Kassák Lajos. S Hatvany Lajos: arany-pelikán. Szív-méhe hordoz, csőr-zsákja: hazám. S Nagy Lajos zokog hatvan-vállamon: sziklásan csorog, őskín-lénye nyom. S Illés Endre, mint húsvéti gyertya! Arannyá old kínt ostya-szív lángja. Ők mind előttem! Várnak viaszban. Tegnap még ötven, most meg már hatvan. Ők mind már csontok, sors-vázak törten, Már láz hatvan fok a tegnap ötven, Most meg már hatvan, tegnap még ötven, Most már tíz hat van kozmosz-tüzemben, Lesz-e hatvanegy, lesz-e majd hetven? Hagyd költő! Eredj sors-türelmetlen! Űlj asztalodhoz! Az az ünneped! Az a jó, a rossz! Csak az a: lehet! Ez: történelmed! S majd eljön az is, hogy kihűlt tested a földbe levisz.