Petőfi, 1848*
| Itt az asztalnál csak a hűség ül velem. Meg a türelem, meg a történelem. Kimerül a halál-halászháló sejtrács-ernyő |
| emberiség-pillanatból a gyermeklétnyi aggkor, akár tömpe hal tüskés kődoboz-arca aranyalma-hólyagszemekkel, a |
| csecsemő-öreg ezüstbe-gyömöszölt emberiség-arc, pillantása mohos vén só-itató, bajszában hátasló nyereggel, szekér, |
| üvegezett fekete-koporsó karcsú postakocsi, arany küllő-esernyőforgás könnyű hintó, farkas, medve, róka, szarvas, őz, |
| nyúl, varjú, sas, énekesmadár burjánzó boldog bajusz-szőrei között, mintha téli erdőn csillan át, a fekete rács-csipke |
| borzongáson havas szikla, timsó-tömény lila felhő, medve-cammogás víz-amőba negatív sárhorgony-kesztyű lábnyoma. |
| S örvénylik körülöttem, szemgolyómra árad, szempillámra akad, ujjaimra habzik, homlokomra dörren, mint óceántajték |
| zöldszárny-üveglángja szivacsos moszatsziklára, arcomra tódul, arcomra szárad, mint arany-zománc bánat, aranyhártya |
| halál-arc a vas, a vér, a vas, a vér, a vas, a vér, a vas, a vér, ujjaimon, mintha halat tisztítottam volna, s ujjaim finom |
| gyöngylemez-pikkelyek kesztyűjében, mert a véres halpikkelyek véres és halnyálkás ujjaimra ragadtak: vértek, |
| páncélok, sisakok, taréjos páncélhólyagok, lánc-ingek, ízelt és szelvényes vért-öltönyök, hab-fugás harci |
| páncélruhák, liliom-csónak páncélcipők és ízelt vas-ászkacsokor páncélkesztyűk, kardok, tőrök, lándzsák, dárdák, |
| pikák, puskák, ágyúk, pisztolyok és vérhab és vériszap szárad, mint a szappanoslé, s pupillámban, mint döglött |
| halak pikkelyes rácsragyogása, a domború ezüstmozaik véres falevél köteg-hullása a vasba-szelvényezett, vasba-szeletelt, |
| a csönd üvegfaszára húzott gumióvszer-szájú, véreres zöld földgolyó-szemű, piros kardvágás-sebű, görbe kardvágás- |
| kopoltyújú, ezüstháló rothadék-kupaccá döglött szabadság. Látod bennem ilyen a vers, benned meg olyan volt, |
| egyszer téli égbolt, másszor nyári égbolt. Egyszer tavaszi méhzsongás tavaszi rét, másszor őszi zöld bíborsötét, egyszer ezüst-apály |
| hold, másszor nyári kék kristálydagály-beszéd, és ma is igaz, ami tegnap igaz volt, s a tegnapi hazugság ma is hazugság, |
| s ha Isten rénszarvason lovagolt: a rénszarvasnak mohából volt a szárnya és télből volt a szárnya, s szeme, mint egy |
| föllázadt kaszárnya: üvöltött, gyilkolt, gyújtogatott. S velem nevetve kezet-ráz: aki megaláz, s mellém ül és nevetve |
| magyaráz a gyász. Nem is mellettem, de bennem. Hiszen van még mit innom, van még mit ennem. A gyász bennem |
| keringve él, mint gyermek testében a vér, és mennyisége testével növekszik, a növekedéssel tömege növekszik, |
| s a vénüléssel csak szerkezete öregszik a folyékony testszövetnek, csak homálya öregszik a titok-puha titok- |
| selyem titok-nedvnek. Mint emléke a felnőtté nőtt gyereknek. Ez már a halandóság mészkürtökbe szőtt törvény-híg |
| selyem-árulása, ez már a zártidő-emberszövet győztes ember-árulása. Itt ül velem a Lét, mert nemcsak erő, |
| anyag és akarat, de történelem. S az időt sárga darabokra tördelem, tördelem az időt, mint a gyufaszálat, sárga |
| szálkatüske, sárga szálkakalász, sárga kalász-szőr domború léc-címer ujjhegyeimen, s tördel az idő, mint a gyufaszálat, |
| sorsomról naponta tör le egy-egy lét-darabot, s átlátszó ragya-ragacsos ujjhegyein fehér bajusz-szőreim, ezüstös fém- |
| emlékezet hajszálaim, s látom áttetsző üveghús-ujjhegyeiben a burjánzó kapilláris-kóc mesemanó szakállas törpe |
| emberalakot, a piros hajszálcsövesség hínármozaiklomb háromdimenziós fonadéktörpét, mint lefényképezett magzati |
| embertestet a lágy forró sárgakristály magzatvízben, ott lebegnek, mint üvegkupakos üvegkehelyben a világok, sorsok, |
| csillagrendszerek. Jaj, én ujjaim arcomra fonom és a csöndet rágom, sorsod mormogom, sorsod majszolom, mint bolond a |
| magányt, s lilán úsznak a puha ólomhabok az égen, hordják az eget sűrű tódulással, az űr rengeteg, mohó, vak hajszálere most |
| hirtelen ezüst lett, az alkony zöld potroha szelvényesen lüktet, s kéken szikrázik zöld bársonypáncél bogárnyaka, |
| s osztott szitasűllyedés dülledt bogárszemében százezer aranybimbó nyílik tű-küllős aranykerékké, s én nem alkuszom |
| az elmúlással, s lassan vérrel önt el a csoda, s majd bevérzi a vacsora kést-fogó kezünket. Szemembe az űrből |
| izzás-tajték csöppen, kis ködcsomag-kötegben, mintha lószájról hullna hab, a hosszú ezüst szőr-ágas feketebíbor |
| ajkak közül, a sárga sírkő-kerítés lófogakról, és sistereg kis hártyagolyókkal, pattog, ugrál, elfoszlik gőzölögve, |
| mint tüzes kályhalap piros vasgyűrűin a köpésnyál fényes habcsomója, így szárad el párologva szememen az űrbeli |
| habos anyagmennyiség, mint a tajtékgöndör nyári gőzvidék éjszakai nyársötétben. És elvérzik a táj a lila-salak |
| alkony-köveken, s a forró idő kihűlt emléke albínó gyíkként ül piros márvány-cöveken, viasz-szájszélét viasszal |
| nyalogatja, ül, farka hosszúkás fehér szelvény-csigaház viaszból, négy lábtalpa négy viasztoll, fehér szemében |
| csecsemő-szivek a piros pupillák, s fehér sasok a szikla-réteken, fehér sziklákon fehér sasok, hideg zöld szemekkel |
| hatalmasok, hisz a gyík test-hője a naphő viszonya, a sas test-hője a vér-mágnes szívás-sugara. És itt csak te vagy. |
| Zörög a celofán-szoknyájú szél, celofán-csizmában jár a szél, jön-megy, lépked, sikít, nevet, jajong, bolyong |
| az óriás celofán-asszony: a szél, jön-megy zuhogva láthatatlanúl, átlátszó páfrány-csokorral föltornyozódik, |
| celofán-fodrokkal szoknyásan lehull, fölborzolódik, alámerűl, üvegszirtté fölhegyesedik, tengerapállyá szívódva |
| selyem-sziszegéssel szétterűl, magát fodrokba, taréjokba, habtölcsérekbe csomagolva, az asszony, a csizma, |
| a szoknya, a celofán-széltudat, a celofán-ingerszabad, s csak az imbolygó kopasz jegenyék, s csak a hömpölygő |
| kopasz nyárfák hajlás-tollaiban, gally-tüdőiben láthatod léte súly-nyomását, anyaga csobogását, |
| a fekete toll-hajladozásban, a fekete tüdő-szuszogásban. Ők a celofán-asszony vérerei, nyirokerei, tüdőcserjéi. |
| És zöld felhőkből fény csorog kifelé, mint a sárga almalé, s az alkony bőre zöld, mint a viaszos almabőr. És csak te vagy. |
| És csak te vagy! Aki semmivé-itatódtál, mint a földre-csorgott könny. Mint a földre-csorgott könny. Könny, könny, könny, könny. |
| Hiszen a könnynek csak kis nedv-árnyéka van a föld ólompikkelyein, ólom-pórusain, ólomrügyein, ólomkráterein, ólom-lemezkéin, |
| csöpp nedvesség-sziget a könny, a lecsorgott könny a szürke kéreg rostjain, szőrein, csöpp dermedő árny-üzenet, nedvesség- |
| fátyol, amit szótlanúl fölszív a mohó hajszálcsövesség, pára-pihévé csókol a fény, aztán csak a föld, a föld, a föld, a föld, a föld. |
| Nem földre-hullott vércsöpp voltál, hiszen a vér zöldlila bőrt növeszt a szőr-ránc földpikkelyekre, bőrös rozsda-csillagot, |
| kék szilvabőrhöz hasonló aszalék-medúzát, hiszen a vérnek barna élet-nyoma van, hiszen a vércsöpp piros selyempók |
| arany-rothadásban. Mint csöpp barna szivacs, csöpp barna szivacsállat, merev, fodros, csipkés, szitás barna zsákállat a vércsöpp |
| a földben, földbe-sűllyedt, földdel-tömött barna piciny szivacs-korsó-állat a földbe-szívárgott vér, szitásan áttört |
| csöpp barna aranykehely a földben. A vér a földben. A földben a vér. És csak te vagy. És csak te vagy! Pedig testeddel semmivé |
| itatódtál, mint a földre-csorgott könny. És nincs semmi, amitől érinthető volnál, se csont, se ágyékszőr, se fogsor, se hajszál, |
| se homloklemez, se tarkólemez, se varratos, hézagcérna barna-csipke-beültetéses koponyahólyag, se karcsont, lábszárcsont, |
| combcsont, ujjcsont, medencecsont, vállcsont, se állkapocs, se bordák, se csontlemez-pók szem-fészek, se arckoponya. |
| Nincs semmi érinthető és fogható anyag belőled, semmi csókolható sárga szilárd halandóság-anyag, csontszivacs-furulyák |
| fehér szálkahab rácsrendszer-belsőhídja, se hajszőrből göndör fényes rost-koszorúcska, ami férfi-csókkal árván becézhető. |
| Se véres elrothadt köpenycafat, vérselyem-kokárda-rózsa, legalább egy száraz ujjcsontocskád volna, amit védő-jeleműl |
| árva szivemre tehetnék, mint szivacsos kréta-kardfejet, hogy ne zuhogjanak rám bársonnyal nyikorogva és bőrrel |
| cikázva, rubint-vinnyogással, mint a sötétség csonttűkkel-átszőtt lombjai a lángoló éj-fekélyek, a denevérek. |
| Te ember-anyagból épített arany mindenség-óra! Te mindenség-anyagból szőtt emberiség-kiáltás! Fehér-hattyúkkal |
| húzott virágból-font és zöld kalászfüvekből szőtt égi szekér, amiben bárányfelhők és gomolyfelhők fehér gőzkazlai ragyognak! |
| Aranyból-kovácsolt darázs-arc bojtcsengős könnyű keskeny kard! Frakkos és cilinderes villám-cikkanás! Moha-repülő pilótája! |
| Lovon-nyargaló szitakötő-szivárvány! Gyémánttal és zománccal kirakott többezer-látás domború szitakötő- |
| tekintet! Gaz-ország, mocsár-ország, nádas-ország, láp-ország, erdő-ország, puszta-ország piros-márvány tűzlilioma eleven |
| növényi gyönyörűségből! Fehéringes nászéjszaka! Feketeköpenyes nagypéntek! Törpe-ország költő-Gulliverje! Országnyi tőzeg-hajó tűzhártya-vitorlája! |
| Szikrázó ásványból boldog hegedű! Bolond Istók a zöld láptutaj-szigetországon! Suhogó fényes aranyáradás |
| zöld pusztai fű! Krisztus-palást lila bogáncsból ragasztva! Krisztus-tövisből kritikusok trónszéke! Kettős |
| üveghólyag emberszív-homokóra a kávéház-márványasztalon! A világ szívfalán biccenve-ketyegve gyorsan |
| körbesatírozó embersors-másodpercmutató! Nagy sötét űrtömbök ikrás térmozaik-csöndjében száguldó |
| egymilliárd fényév hosszú és 150 millió fényév széles csillagstruktúra, mely másodpercenként 600 kilométeres |
| sebességgel mozog! S e szupergalaxis-komplexumot egy ősmélyben lélegző szuperhalmaz-komplexum féktelen gravitációs ereje |
| vonzza, ez az őscsillaghalmaz-ősmágnes! Te Bem József szivében járkáló csillag, Bem József szivében vágtató költő-galaxis, |
| mert Bem József szivében tág tiszta nagy fényterek voltak, tág tiszta kristály-mezők fényből és szeretetből, s vágtatásod |
| anyaga ez a tiszta tér a tábornoki szívben, csönded sugárzó fény-talaja, ahol a sejtelem ernyős virága nyit. S titok-mélyében a Halál-Mágnes, az őslétbeli! |
| Te prüszkölő, fingó, nyihogó kozák lóval szembeforduló, amikor a ló-mellkas barna bársonydombjai fölötted, |
| mint egy küklopsz könnyes arc-szeme, szem-homloka, rádzuhogó habos tajtékszikla, s a ló-orrlikak, mint |
| két vödör alvadtvérből, amiben ezüst barkaágak: a szőrszálak! Kifordult-belű törékeny világszabadság, |
| hasadban, májadban, veséidben vascsőr-pikaheggyel! Szelíd pipázgatás Arany János ezüst-bajusz |
| világsátra alatt, Vörösmarty Mihály pokollal-behímzett szivén tajtékos iszonyattal hetyke toporzékoló! |
| Csillagkereső négyökrös lassú szekér a bíbortajték holdcsöpp akác-éjszakában, s a hold, mint az űr |
| nyitott mellkasában egy űr-óriás cseppkőláng-szive! Te koporsót-látó, halál-elől halállal futó! |
| A forradalom piros vitorlája. A szabadság fehértollú szárnya. Forradalom a forradalomban. Gyémántevő ember-éhség. |
| Puszta-kiáltás Isten-szegénység! A mámor hazugság-hiánya! Hiányból szivacs-lomb szeretetkő-bánya! |
| Te nem lettél a múlt-idő fossziliája, mint ősi kőzetekben őshalak kőcsontváza: kő-szelvény gerince, |
| kőszálka-söprűsarlója, őskőzetekben madár-maradék kúsza fekete vonalszögletesség madár-árnyék, |
| őskőben őskori levél-lenyomat, ahol láthatod az ereket, pikkelyeket, pórusokat, bőr-mozaikokat, csak |
| mindezt negatívan és kőből. Múlt-időből. Fognám eleven arcodat, innám eleven sóhajodat, csókolnám halott |
| arcodat. Szivemen, mint fehér könyvben ezer és ezer boldog, sugárzó ujjlenyomat: sugárszép okos szavad. |
| Ezer és ezer rece-címer, lécgyűrű-pecsét, bőrvályú-bőrcérna-pajzs. Összefogdostad te az én szivemet, mint |
| boldog gyermek boldog apja arcát, szivem virágzó lét-jeleiddel sűrűn, vastagon behímezve, virág-szövetté varrva! |
| Ülök. Csöndemben végtelen óraketyegés, mint hosszú egyforma fűrészelés. Mint amikor hosszú akáctörzs volt a |
| fűrészbakon, s azt vágtam fűrésszel darabokra, s a cakkos fűrészpenge csikorogva és nyikorogva sűllyedt a fába, két függőleges |
| keskeny korong-egyenest vágva a sárga fába, s az illatos levegő-pénz hézag-egyenes sárga fűrészport köpött a penge alól, az összetaposott, taréjlemez-áramlás hóba. |
| Hol vagy? Csak te vagy! Hol vagy? Csak te vagy! Csodatűz Forradalom! Már az idő-kezdet előtt! S az idő-kezdet óta! |
|
|