|
mint körmök nőnek a fények, |
|
ezüst-sziták gyűlnek hajamban. |
|
Hallgatok fejem lehajtva, |
|
súlyos arany-ék nyakhúsomban. |
|
|
hajszőrömben szétziláltak. |
|
Bőrlécből, lécvályúból púpok |
|
parázs-tollak a város-csúcsok. |
|
|
kárminnal szememig sarjadnak. |
|
|
Összefogdosott zsírpapír: |
|
foltok, erek, pelyhek, toll-lécek |
|
feszes és gyűrt gyűjteménye, |
|
viasz-tűkből csontárny-tenyészet. |
|
|
az árnyak ezt rebesgetik. |
|
Dongás bronz-lapokból az árnyak. |
|
Cellás dombok aranyat zárnak. |
|
|
a piros hajszálcsövesség, |
|
sűllyed vörös oszlás-papírral, |
|
öreg lombként billegve hull, |
|
Megbékél koporsóval, sírral. |
|
|
sötétség szemgolyó-magánya. |
|
Űrcsönd-prizmával felbontott |
| fény, a szinekre osztott. |
|
Csöndje kong, mint elhagyott bánya. |
|
|
mint aki hadifogságból jött. |
|
rongyosan, szakállasan köszönt. |
|
| Fejem csönd-rönkre hajtva, |
|
nyakcsontomban arany-balta, |
|
súly-aranymetszéssel fejemet |
|
leválasztja most törzsemről, |
|
S kit sirat meg aki eltemet? |
|
|
nézlek megszülőm bolygó-föld, |
|
jajgyász-jajszegénység égitest, |
|
mint vak anyám a magányra, |
|
alagútból fényt ujjal keres. |
|
|
a cső-útvégen zöld tölcsérszáj, |
|
zöld moszatlebenyfény-korong: |
|
mint túlvilággá hígúlt kristály. |
|
|
szárnyas és szárnytalan halottak |
|
tűzgolyója füstkör-sugárvak. |
|
|
a szétdagadó tűzgömb nyaka, |
|
mint északi-fényű éjszaka. |
|
|
dülledt szív-hólyag drót-álarcán |
|
az egymáson-nyüzsgő méhek, |
|
a drótszita-álarc rács-dombján. |
|
| S a holtak, mint füst-gomba, |
|
aranygyűrűs vadméh-bunda, |
|
bizsergő vastag penész-tajték |
|
sejtesen-osztott légyszemen. |
|
a pezsgő halál-test szövedék. |
|
| Amely, mint egy drótfazék |
|
megfagyott szappanbuborék: |
|
szőrrel, kitinnel, csáppal födve. |
|
A túlvilág zöld fény-ikra |
|
áttetsző hűs holtakkal nyögve. |
|
| Így megyek majd én is el? |
|
taszít, lök, szív átindulásom? |
|
S várnak a rajzó halottak, |
|
a többezer-billió rám-szomj. |
|
|
mint kristálysugártömb sejtjei? |
|
Az űr-sok fénykristály sárga, |
|
hemzseg, leng, ring. Kezd már sejteni. |
|
|
tollas viasz-szelvény-horgok |
|
szem-töltelék kehely-ólommal: |
|
vízben-rángó szúnyoglárvák |
|
zöld-szakállal, arany-bajusszal. |
|
|
mint az óceánvíz horgonnyal, |
|
papír-szemben vízjel-sólyommal. |
|
|
mint a mélytengeri ős-hal |
|
fölött kvadrillió víztonna, |
|
domború kék víz-hárfákkal, |
| kézben szív szívhártyákkal, |
|
lángok sárga lángokba folyva. |
|
|
fehér cella-fal lépesméz, |
|
vad édes nyál viasz-vödrökben. |
|
Úgy bámúlnak, mint a holnap, |
|
kékbe-sűllyedt fehér köldökben. |
|
|
mint a kutyák ha szagolnak, |
|
tág-szűk lesz gyöngyszilánk-tokban, |
|
a cserép-mozaik orrlikak. |
|
| Szemükkel gyász-pénzt szórnak. |
|
önmagukba visszacsorognak. |
|
bennük farkasok vicsorognak. |
|
|
parázsló, izzó sugár-súlyos |
|
osztozással másállapotos. |
|
| Egymást szorozzák, osztják, |
|
mint fehér Krisztusos ostyák |
|
olvadnak el a fény szájában, |
|
ami testük volt, a kemény, |
| foszlik a láng nyelvhegyén |
|
|
ők: a sóvárgó fényparázs! |
|
Oda vágynak ahonnan jövök. |
| hisz csak testükkel voltak. |
|
Sugáririgy vágyuk hömpölyög. |
|
| Vágyuk: nem fény-sejtelem. |
|
Vágyuk embertest-szerelem. |
|
Jelenlét az emberiségben. |
|
Hisz ott túl a fénymoszat tág |
|
gyötri őket vérszegénységben. |
|
|
a dübörgés fémcső éj-úton. |
|
s zöld moha csönd-hólyag arcukon. |
|
|
mint a zöld légy parázs-szemén |
|
a buborékpont-szitadombon, |
|
mintha tésztaszűrőn zöld nyál |
| buggyan át, görbe kristály, |
|
mint zöld zuzmós kő páfrány-dombon. |
|
|
köd, zuzmara-toll, havas szél. |
|
Egymásból egymásba áttűnnek, |
|
osztódva egymásba mállnak, |
|
Sorsukban nincs ember-bűn, ünnep! |
|
|
Bokron madár madarat zavar, |
|
Aranytű fényfoltot árnyra varr. |
|
|
Madár-ugrás gallyat zörget, |
|
láb-súly hiányuktól ág lebeg. |
|
morzsa-csillag szines-üvegek. |
|
|
a híg kékben feketén ráng, |
|
árnytalan hiány-test a madár-volt, |
| szilárd, lágy kékre ütve, |
|
emlék rezget felhő-pamatot. |
|
| Most még ez a föld néz rám, |
|
mintha csodálkoznék súlyán. |
|
Moha, moszat a fatörzseken, |
|
zöld csík zöld mozaik-szalag |
|
vedlő foncsor tükörüvegen. |
|
| Mint egy rothadt falevél, |
|
piros fodra aranyszegély: |
|
halott lepke fekszik sós rögön, |
|
hártya-cserepe zöld fű-szögön. |
|
|
roncsa a zöld tenger-savó |
|
korall-agytest mészcső-lombjában. |
|
S ahogy a zöld savó liheg, |
| sűllyed, dagad reng: libeg |
|
a tél állat-hab bordavázban. |
|
|
csigás, gyűrűs, üres belül. |
|
Fekszik mint kis drótszerkezet-toll. |
|
S egy fénycsöpp iramodása: |
|
S az ég hajó: kék itatósból. |
|
| A talajon nedv, gyász, hab, |
|
szemeim, mint pókok másznak |
|
a pudvás növény-rom kérgeken. |
|
nedv-lángja a futva-szült selyem. |
|
|
mint szolga, akit ütöttek |
|
gyermekkorom zöld falujában |
|
ostorszíjjal, ostornyéllel, |
|
Állt mezitláb a tél szarában. |
|
|
A mindenség: szem-nyomásom. |
|
Kozmosz-test szemgolyóm ég, lüktet, |
|
pulzál, mint öreg kvazárok, |
|
térmozaik-gömblombja reszket. |
|
| Földet nézek, föld néz rám. |
|
Nézzük egymást téllel némán. |
|
Kivégzés ez: arany-fejszével! |
|
Majd földbe száll a holt homlok, |
| földdel telnek a csontok, |
|
csonttű-szivacs föld-töltelékkel. |
|
|
virágzó rózsafához kötve. |
|
Az Isten-szív: itató-vödre. |
|
|
nyerítve sír, tombol rajtam, |
|
már ami lényemből megmaradt. |
|
Akár Krisztus a keresztről |
|
|
ecethab, emberszáj-ürülék, |
|
Vád, könyörgés, megváltás-mesék. |
|
|
mint kaméleon kék nyelvét, |
|
a nyelv-ágvégen kék szívrüggyel: |
|
mint legyet többezer szemrüggyel. |
|
| Jajgyötört, jajgyűrt, jajláng, |
|
boldog világ-tűzözön, örök! |
|
Nincs omlásod, csak termésed, |
|
erjedsz, hogyha szívben eltörök. |
|
|
s lenyel majd a csillaganyag-föld. |
|
S rózsát bont az űr-magányon |
|
tűz-ifjúságom, a jajgyötört. |
|
|