A titokderengés hajnala*

Nehéz növényi szag dereng homályszikrázó hajnalomból,
párduchomály fénypettye reng az esőbánat lomha lombból,
aranycsíkok tigris-szőre gyűrődik zöldpajzs lázadással,
madárláb ugrás-cipője ütközik kék pára-kalásszal,
zöld kajla rongy-kések között esőgőz márványszita bolyong,
űrömben összeütközött smaragd-csorda s hígarany-korong,
cincércsáp foltos bütykein, kék pálca-izein harmatpor,
vaslégy drótkesztyű-lábain póknyálból halálhárfa-pokol,
viráglégy dörzsöli szemét, a többezer-sejt pázsitgolyót,
szivacspénz-mágnes mellkezét gömbhéjon csiszolva, éji sót,
dülledt zöld látó-szivacsát törölgeti puhán, selymesen,
a gyűlölet kék ing-vasát piros folt szeplőzi rühesen,
futnak szalagos rácsmezők, ezüstlap-füstmoha négyzetek,
a fűlevél ásványa zöld, ketyegnek a levélhas-erek,
hajszálcsövekben víz ketyeg, vízáramlás folyékony óra
és kifeszűl a rengeteg pórus-szövetség lobogója,
a sün a kutyaól alatt fészkében hús-alkonyra várva
vékony fehér gőz-ágakat növeszt orrából fény-hiányba,
piciny orrhegye lüktető fekete parafa-szivecske,
a hunyorgó homloktető barna bársonysír gyermek-este,
fehér kinyújtott lábakkal fut majd korommal kevert vérben,
fújó gömbtüske-ravatal, rág, csámcsog a kutyaedényben,
szuszog, röfög, mint gépfűrész, betelik tettel léthomálya,
megtölti ragyogás-egész üresség-tereit, lét-lángja,
aztán megint üreg-hálók, homály-mezők tág szövevénye,
űrtestű rács-némaságok végtelen-csönd homály-edénye,
sötét várakozás-tömbök vak sejtelemháló-bozótja,
cselekvés-hiány függönyök ingergyűjtő rácsdoboz-dombja,
üres mezők, üres terek összecsomózott halmaz-álma,
szükségszerüség-kötegek űrré lazúlt híg szunnyadása,
növénynedvesség szikracsönd titokderengés hajnalomban,
megérek tán egy tűzözönt, elpárolgok izzás-sziromban,
tűzgolyók csigaszemei gyász-űrbe nőnek rózsa-lázzal,
hő-könyvek fénylemezei megetetnek aranyparázzsal,
halál-fullánkok aranytömb darázs-döfése öl halottá,
s hőkéreg-szivárványkürtöm nem borzong élő csillagokká,
s a Föld rothadt lesz és büdös, emberevő emberisége,
mint zöld légy-lepett tejfölös kenyéren döglegyek nyüzsgése,
s a főtt vizekben a halál csontvázkalászai lebegnek,
szálka, koponya, csont talál egymásra, mint anyjára gyermek,
nem tudja Isten mit csinál, minek csinálta az egészet,
ha kitalálta a halált mért e rohadt bolygó-enyészet,
s nem fogja tudni mit csinált az ember se aki megmaradt,
mert hülye lesz, ki bepisált, feje mint hólyaglégy-fej dagadt,
zörgő szökőkút-szemei sellőszáj-vízpálma-romlások,
a látó-utak sebei föltoronyló üveg-omlások,
ernyőgömb-hártyalombosan fújódnak látás-halál erők,
s táncolnak szilánkfodrosan üvegcsizmák, celofáncipők,
a szülő-utak, húgy-kapuk az űrre selyemtrágyát lőnek,
s döglött a kuvik, a kakukk, s méhe halott a lesz-időnek,
fű-szag, eső-szag, lomb szaga álomtörmelék hajnalomban,
nyál-omlás csillag éj-szaga zománclomb rengés-aranyomban,
bal kezemmel jobb melledet fogva ébredek jajban égve,
s kérdezlek, mint a gyermekek: álmom vér volt, mért, mivégre?
Vériszap tenger lüktetett gyötrelemháló iszonyomban,
s nehéz növényi lét liheg szikragyémántláz hajnalomban.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]