| Száműzve megint. Száműzve abból amit meg sose kaptam, de magamnak megszereztem, amit a történelemből |
| meghódítottam magamnak, hisz tulajdonomúl jogszerint enyém, akár a halandóság, száműzve megint, hisz jogszerint |
| enyém, akár a testem, jogommal enyém akár a testi valóság, akár a földművesé a föld, hisz azt mondtuk: azé aki |
| megműveli, s nem azé aki gőgösen birtokolja. Száműzve megint a földről, ami enyém, száműzve megint, mert úgy hiszem |
| ahogy hiszem, mert gyűlölik amit én szeretek, s amit szeretek attól megvonják jogom. Mint amikor bűntelenűl elzavarnak |
| hazádból, vár a marhavagon a vasútállomáson, a vörös, vasrácsos, bánat-szállító deszkadoboz az olajos fényszalag sineken, |
| ez a táj a tiéd is, dehát elveszik tőled a szerelmet a nem-bűntelenebbek. Mint a kitelepítéskor. Aranyrózsás bíbor |
| ágyterítővel lekötött ruháskosáron ült anyám, apám sírva ült a konyhaszéken, a szomszédok már a malacot, libákat, tyúkokat, |
| kakast vitték. Száműzve megint. Apám a konyhaszéken fehér ingben, fekete kalapban. Aztán mégiscsak ittmaradtunk. |
| Száműzve megint, mert ki akarnak lökdösni hitemből, mint kiosztott földjéről cseléddé zavarják vissza a parasztot, kizavarják az |
| összetett egyszerű történelemből, legyen a kiszúrt-szemű bivalyok vezetője megint hajnali tarlón, legyen a kiszúrt-szemű égbolt |
| fekete szempillája alatt tántorgó zsibbadt türelmes a lomha fekete ringó szuszogásban. Száműzve megint. Ülök a merengés |
| bíborzöld dombföldjén, a zöldcsíkos, bíborvályús, arannyal-vonalazott lóhere-dombon, mint gyerekkoromban, mikor már |
| csak a magány maradt enyém, mikor már csak a magány maradt, a bűn után, a kés után, a balta után, s feküdtem a puha |
| parázsú fekete-lepedő zöld búzadombon, a búzaföld közötti száraz kocsiút mellett hanyatt a bűnzöld fűbuckák éles, keserű |
| kaktusz-szigetén, a zöld sündisznó-kupac sírdombon, s rozsdapettyes, vérpettyes, rózsapettyes szőke szöcske surrogott |
| szívalakú szőke szárnypehely-lobbanással, csuklós combrugó-páncélos lőcslökéssel, a repülő lóhere, pelyhes lóhere-hattyú, |
| a bajszos aranyfüst lóhere-zizegésdugattyú, s a kocsikeréknyom páros vályúi, mint fényes, irizáló vas-csatornák, s a megszáradt |
| sár szivárványos szirmai, kagylói, pikkelyei, forgácsai közt katicabogár mászott, hangya, virágpoloska, ahogy egy vércsöpp |
| gurul, rugós vasmorzsa-golyóláncot fúj a szél, ahogy a barna tobozpikkely pajzsot mond önmagával, szívmag-háttövűt. |
| És tépő fájás a mellkasomban, ízelt vascsipke-kesztyűkkel tépdes szivem körűl a szorongás-lombban a bánat és a |
| társadalmi magány, s a fájdalom izzó drótcsontvázai húsomba nyomva és csontvázamba húzva, mintha zengő ragacsos |
| áram folyna, zizegve csorogna a csontvelő-állományban, s koponyámban szitás és rácsmező-legyezőbélésű fájdalom- |
| gömbök vékony drótaranyból egymásban befelé kicsinyűlve, s agyvelőmben sercegő drótgömbváz villanyhalak, mint |
| villanykörte hólyagcsöpp belsejében sugárküllőkön fémszálhengergyűrűs izzó félkosár, félig-elfújt gyermekláncfű- |
| pehelylabda izzásaranyból, s az ébredés megint oly nehéz, mint kertben-talált rozsdás kés piros gyermektenyérben, s a |
| csorba késpengén vörös gombafejek, lemezküllő esernyőbelsejű rozsdahólyagok, sárga parafagombok vashabrothadásból, |
| s úgy hurcolom húsomat, szivemet, csontvázamat, mint vállamra-dobott cementes-zsákot, vállamra emelt óriás |
| követ kiskamaszkoromban, mikor napszámos voltam a kőműveseknél. Jaj, mikor törik el a szív és mikor hasad szét |
| az igézet szilánkos darabokra, szétdőlve szálkás hasábjaival a világegyetemben, ahogy hínáros, békanyálas vízben |
| lágyan küllősen szétdőlve, oldalt-hajolva sűllyednek lassan a márvány-deszkalapok, nyálzó égitest-lombokat |
| sodorva hólyagosan, csillagzó zöld nyál-lombot taszítva örvényesen maguk alá? Jaj, mikor törik ketté a szív, |
| mint kiszáradt zöldpettyes madártojás, mikor hasad szét az igézet suhogó, dörgő márvány-lapokra, mint az Istent |
| tartó sárga vályús márványoszlopok, mikor hull a zöld erjedés piros lomblevele fehér csontvázzal fehéren, mint |
| vörös-érsöprűs márvány-pihetoll, mikor a márványtoll fehér fosztogatása, mikor a márvány-madarak lefejezése, |
| mintha barna szálrosta farönkön kopasznyakú tyúk fejét baltával levágják, s röpűl a sárga-szemhéjas, |
| sárga-bőrszakállas, sárga-taréjos, sárga csigaház-fülű, sárga-csőrű pihés fej, mint pirosan-füstölgő drótháló- |
| sisakos pezsgős-dugó, s a sárga-bőrös, sárga-gégés nyakcsonk szétlövellő vére, ahogy a zellergumó zöld |
| lombja fényes csipkékkel terped őszi bársony bíborhamvadásban. És mikor lesz a fénynek száraz hamvadása most? |
| A bánat iszonyhullása, széttóduló pernye, a vér csomósodása, a halottak végtelen kiáltozása, tigris-hörgés sárga |
| darázs-rácsa, a halottak kukacos, férges föltámadása, hullaszerelem, űrsavó a tér lehetetlen szivében, véres sárga |
| vizenyő-gyülemlés az áhitat hulla-szívkamráiban? És mikor lesz a teljes erdőirtás fejszével, gépfűrésszel, |
| a mozgó, recés fémnyelv-sikolyokkal, hold-alakú hengerfűrész-tollal, amit kétoldalon sorsom favágói húznak? |
| Mereng magányomban a pokol-vesztes ítélet, mereng magányom zöld palasátrai alatt az éden-nyertes ének, mint |
| zöld erdő laposan sziszegve és zizegve tömörlő, zuhogva csipkésen tarajló és fényes ropogással hömpölygő |
| lombjai alatt fehérpettyes, fehér vászonszív ivarszervszigetű barna őz, karcsú fejében vastag érfutamok |
| a szőr alatt a párás, nedves fekete orrlikakig, szempillás barna nagy szeme pupillátlan kiálló barna |
| fényhólyag a zöldmagánytűz erdőtársulásban, s aranyszilánkok, aranytollak, csipke-metszés aranyomlás- |
| holdak testén és teste körűl a zöldszáraz virágfüvön, s a gombafű, mint pettyes csigabigák parafafelhő- |
| halmaza s a merengésen szilánkos árny-levelek, terpedt árnyrezgés levél-lepedők lilakék lemez-lebegésben. |
| Száműzve megint. Ülök a zöld magányon. Ülök a virágzáson. Ülök az elmúláson. S fehér szorongás-rácson áll |
| szivemben, irgalmas köd-parázson az okos mindenség, a hibbant nemlét s a vaspáncél-itélet, mint Hamlet |
| szellem-apja, a páncélruhás szellem-akarat a fénynárcisz csillagéjszakában s vas-sisakja csukott vas- |
| szemhéjai alól fehér gőz szívárog, s fehér gőz gomolyog az orrvédő vascsőr sas-orrlikaiból, s a vasrostély |
| sötét arc-kapu nehéz sötét fugáiból fehér gőz göngyölög fátylasan, foszlányosan lobogva, mintha égő |
| kályha-belsejű vasrinocérosz-ember füstölne kétlábra állva az űrben, sas-arcú vascső-kereszt. |
| Megváltó Páncél-rinocérosz, páncéllemezekből forrasztott és kovácsolt orrszarvú-állat emberisten. |
| Száműzve megint. Ülök a zöld merengés rózsaszín dombmezőjén, köröttem, oldalt, lágy hullásban alattam és puhán, tompán |
| púpozódva mögöttem bíborfehér, bíborzöld, fehérbíbor, zöldbíbor csíkozású és vonalazású vetés-lepedők, dombba domb |
| olvad, völgybe völgy merűl, egymásba hullámmal folyva és csorogva völgy, domb, lanyha púp-áradás, bomló, súllyal |
| lefelé csúszó könnyű lapály, egymásba-tolva, egymásból torlódva kifolyva síkmeredek hengerhullámfelületek, |
| s csokros zöld fésűsorok, zöldpenge uszonytaréj sövényvonalak, egymásnak dőlt zöld lóhátak, egymásra-hajló |
| zöld lónyakak, egymásra dobott hatalmas zöld halak oldalt, háttal, hassal, ezüst szitaráccsal, fehér bőrparázzsal |
| s zöldbíbor vályúk, vonalak, sövénysugarak, sövény-fésűlécek csíkozzák be a dombokat, hónaljakat, hajlatokat, |
| völgyeket, lapályokat, dombmagasokat, lapos örvényű dombtető-kúpokat, bíborfehér, bíborzöld sávok, vonalak, |
| zöldbíbor hullámegyenesek, fehérbíbor vonalhullámok, zöld pántok, bíbor csíkfutások hólyagzó lepedőhulláma a föld. |
| Lent a zöld, fönt a kék. A sűrűbb s a hígabb anyag-mennyiség. Fönt nagy tömött, duzzadt cihák legelnek, s a kék |
| hiányban árnyfoltos bamba gőzhab vándorol torlódva súlyosan és csordafehéren, felhőárny felhőárnyat lökdös |
| barnán, mint torlódva vonuló bivalyok, ökrök, tehenek a háborúban, parázsló szivacsok, nyers taplók nedves és |
| puha halmazaiból, ezüstös kéreglemez-vályúk, gyöngyházcsatornák parafalegyező alsó-ajkaiból fölfújt hólyagzó |
| lapályok csúsznak ki izzadtan, holddal megcsomózva, s a hold, mint fehér sűrű cérnaküllős cérnagomb, |
| ezüst alumíniumkarikára hurkolt cérnaküllő-kerék, cérnacsillag-köldökű cérnarács-cérnapénz, fehér hímző- |
| gyűrű, űrben-függő fehér szövőszék, sárga gipszrózsa egy meztelen kék zománc-asszony kék kezében. |
| És káprázat, magasság, olvadt sugármezők, iszapossá alvadt fénysűllyedések, gyöngyház-beomlás, gyöngyfüst- |
| süppedés, gyöngykéreg kagylóhéjbelső rózsazománca sárgán, sugárhő kékhab aszalék, olyan kék, olyan fehér, |
| hogy már lila, hogy már fekete a torlódó tömény sugárkristály magasság, az összegyűjtött homályos opálos fénymennyiség. |
| S fölöttem, fönt, fönt, fönt a gőzkagylókkal teleszórt kékaszály opálköd-magasban pacsirta énekel. Mezei pacsirta. |
| Fönt, fönt, fönt, a kagylófelhőkkel telenőtt óceánfenék opálmagasban lüktető pici fekete pont, éneklő pici atommáglya, |
| atombomlás-hő énekpont, biológiai atomhő-zene, biológiai csillagzene, gyönyörű robbanómotor szívhúsból, |
| szívfalakból, szíverekből, szívbillentyűkből tollas kristálycsengő, a sajgó űropál csengő szempillaverése. |
| Alauda arvensis! Mezei pacsirta! Skylark! Feldlerche! Alouette des champs! Alauda montana! Alauda |
| cantarella! Alauda crassirostris! Alauda albigularis! Alauda tenuirostris! Alauda minor! Alauda arvensis |
| cantarella! Rokona az erdei pacsirtának, az Alouette lulunak, az Alauda cristatellának, Galerita musicának! |
| Ó, Alauda arvensis! Mezei pacsirta! Lüktető fekete pont, éneklő pici húsból-épített atommáglya, égi sejtszövedék- |
| csengő, boldog, együgyű létatomokból épűlt nemiség-madárzene, szikrázik éneked, mintha tűvel megszúrt |
| nyaki véna, vagy ágyékvéna, vagy könyökhajlat-véna vérzene, a kékolvadás magashomály vércsöppje vagy! |
| Mezei pacsirta! Alauda arvensis! Jajgató boldog rózsahegedű hús-szövetből, csontszövetből, vérszövetből, nyirokszövetből, |
| tollszövetből, te énekké-szőtt dübörgő, dörgő kicsiny atomtársulás, lila aszálygyémánt halandó örök szívverése! |
| Síp, oboa, klarinét, fuvola, furulya, hegedű, csengő, cimbalom csöpp végtelen máglya-szövedéke bíbor mirigykürt torkodban |
| Alauda arvensis, Mezei pacsirta! Boldog orgonafújtató és boldog orgona együtt, lebegő eleven társulása, énekből rakott magas |
| messzi tűz, a kobaltkék semmire hímzett énekláz-virág sugárzástartomány, forró lobogó láz-kereszt lebegés-kastély a zöld |
| homályos hígmagas sugárkék gyémántpokol ujjhegyén, elfoszló sugárpont, test-nélküli eleven ének, láztest fekete csillagrezgése, |
| aki összecsukott szárnyakkal a zöld vetésbe zuhansz, mint pici boldog hím-atombomba, a költési időszak nőstény-tojó hite, |
| küldetés-atombomba megváltás-végzete madárhím, aztán surrogva, sárga légcsavarként laposan fölfele pörögve |
| pörgéstornyot pörgéstoronyra sziszegve csavarva és emelve tág s egyre szűkebb csavarvonalban szállsz énekelve fölfelé, föl, |
| föl, föl, a láthatatlanság kékizzás foszlás-küszöbéig, lebegés-csavarvonalakból egyre szűkebbre gyűrűzött, fekete |
| énekponttal csúcshegyű énekvonal-spirálkúpot tekersz fölrepülésed gyűrű-emeleteivel a csöndiszap opáltűz levegőbe, |
| míg eltűnsz a viaszos sugársűrűség olvadt kék derengés-lemezeiben, s csak az ének, csak éneked csorog arany |
| jaj-omlás szív-szúrással, mint összetört gyémánt morzsái, szilánkjai, pelyhei, rögei, súlyai, csomói csengve, |
| csilingelve, szikrázva, pörögve, zuhanva, folyva a rácsos levegő-tölcsérben lefelé szivemig, mintha keményített fehér |
| cérnarácsokból és cérnagyűrűkből horgolt óriás tölcsérben folyna lefelé és befelé gyűrűsen omolva és örvényesen |
| csorogva a szilárd, sűrű, nehéz tiszta fény, csilingelő és csengő csillagzúzalék, láng-aszalék, homályos habzó |
| tűzpatak. „Hossza 15,5–19, szárnya 9,8–12, farka 6,7–8, csőre 1–1,3, csüdje 2,1–2,3 cm között változik.” |
| „A csüd hátsó részének (planta tarsi) pajzsolt külseje.” „Az orrlikakat tollsörték fedik.” „A szárny hegyes és hosszú; |
| az elsőrendű evezők száma 10.” „Járásuk könnyed, gyors futás.” „Fészküket a földre építik s rendesen 4–6 |
| fehéres, sárgás, lilás, vagy szürke alapszínű, sötét foltokkal sűrűn permetezett tojást raknak.” „Barna hátoldala sötét |
| sávozású, testalja sárgásfehér, mellén sötét hosszanti sávok sorakoznak.” „A szélső farktollak fehérek. Hosszú hegyes szárnyának |
| hátsó éle röptében fehéresnek látszik. Rövid bóbitáját gyakran fölmereszti. Énekelve emelkedik a levegőbe, s a magasban |
| függögetve lebeg, úgy folytatja énekét.” Alauda arvensis! Mezei pacsirta! Itt ülök zöld magányom tompa és hullámzó |
| dombmagasán, mint a tavasz domborzat-hőtérképén, számítógép-térképrajzán, bíbor vonalak, zöld sávok, zöldbíbor csíkozások, bíborzöld |
| vonalhullámok dülledt és apályos, horpadt, homorú és fölfelé örvénydomború lepedőhalmazai köröttem, a bíbor, a zöld, |
| a föld taréjos, tüskés, uszonyos hólyagszigetei és merülés-árnyai tavaszi bánat-talaján ülök, s le-nem-győzött szivem |
| hangos verését kézujjhegyeimben, lábujjhegyeimben hallom, s le-nem-győzött szivem kemény hangütését szemgolyóimban |
| hallom, lábkörmeimben és kézkörmeimben, száműzve megint, s te énekelsz fölöttem kékarany márványfolyadékban |
| lebegő sugárpont, pontköteg messzi tollkereszt-magasság, függőleges ének-folyosón, függőleges ének-csőben, függőleges ének- |
| kútban szállva hullámzó spirálkúppal fölfelé, egyre följebb, föl, föl, föl, föl, mint fehér cérnán fölhúzott fekete gomb, mint csigás |
| rézdróton fölfelé-húzott ének-sziget, mintha barna-kéregrepedés sziklaszakadékból húznak föl fekete zeneszerkezet-pókot |
| sárga selyemszálon, aranyhoroggal vízből repülő szárnyas szivárványhalat, lepkeszárnyú vizi gyémántbogarat, most szememmel |
| hallok, ujjaimmal hallok, szemgolyóimban dobhártyák a pupillák, ujjhegyeimen dobhártyák a domború piros bőrlécpajzsok, egyszerre |
| hallom szivem, s éneked, egyszerre hallom önmagam s hallak tégedet Alauda arvensis, Mezei pacsirta, hisz nem is |
| te vagy, aki ott lebegsz az olvadt lila kristályviasz magasban éneklő foszláspont, lebegő, merülő, sűllyedő, emelkedő hím |
| ének-kereszt, madárhím énekes toll-kereszt, a levegőmagasság kék toronycsúcsának zene-keresztje, Alauda arvensis, |
| Mezei pacsirta, én szállok ott fönt az ásványos könnyűhíg viaszmagasban Alauda arvensis, Mezei pacsirta, világének |
| hím szerelem-madár, lágy sűrű hullámhurkokkal, föl, föl, föl, egyre följebb csavarodva, kiszakítva szivemet a Földgolyó |
| szigorú vonzástömegéből, iszonyat-mágneskötegéből, egyre sűrűbb hullámcsavarokkal emelve ének-testemet, a Földtől- |
| megkönnyebbűlt szivet, előbb a habviasz-fehérsötétbe, aztán a torlódó lilakékbe, aztán az űrfényes csillagfeketébe, |
| föl, föl, föl a csillagok közé, énekelve lebegve és énekelve tolva egyre följebb és egyre mélyebb tér-üreseibe |
| halálos ének-szivemet, foszló és párás csillagszigetek közt egyre mélyebb csillagszigetek űrdobozaiba emelve testem |
| énektűz-keresztjét, ahogy Istenben száll föl, föl, föl, egyre följebb, a lényeg-fosztott űr üres irgalmában a jaj, |
| mert nincs már fönt, lent, oldalt, alúl és fölűl, nincs már kitüntetett irány, csak a jaj van, a jaj, a jaj, a jaj, a jaj, |
| az Alauda arvensis-jaj, a Mezei pacsirta-jaj, a Mezei pacsirta-jaj, az Alauda arvensis-jaj, a jaj-átok, jaj-öröm, jaj-virág, |
| a jaj, a jaj, a jajvágy, szerelem-vágy, a vágy, hogy szabálya oldja magányát, ahogy Istenben száll föl, föl, föl, |
| egyre följebb, a beláthatatlan mély és beláthatatlan tág mindenség-semmitoronyban hullámhurokgyűrűzéssel, sűrű |
| éneklő hullámcsavarodással, egyre mélyebben magasabban a foszlányos, terpedő magány-irányban a lét alól fölzuhant |
| emberszív-aranycsengő, Alauda arvensis, Mezei pacsirta, Mezei pacsirta, Alauda arvensis, Mezei pacsirta, |
| Alauda arvensis, míg madár-szívbénulásban, ének-szívbénulásban az Isten-alja szívkamra-sötétbe lezuhanok. |
|