Űrpontok*

1.
Ferenczy Béni halál-rózsái
Jáspis-kutya
ne üvölts föl az égre!
Elvitted rózsáimat.
Vége.
Elvitted rózsáimat
űrbe-vicsorgó
sárga koponya-állat.
Koporsó.
Arany szakadékban
lófogsor-fehéren
nyitott patkóerszény
kék zománc-éjben.
Koporsófödeled
fölemeltem,
sárga rózsáimat
szivedre tettem.
Borostyánkő-ordítás,
viasz-kobra:
szemembe haraptál
láng-borotva.
Csaholó kén-fejsze,
aranyhörgés,
márvány-csörgőkígyó,
kétágú kés!
Rámcsaptál halállal
pikkelydárda,
ugatás-aranyrönk
a halálra.
Rózsáim sziveden
elrohadtak.
Halálodat ettem:
meg ne haljak!
2.
Nagyanya-csönd
Zöld-arcú halott,
kicsi ősanya:
mellédrohadok
árnyad vígasza.
Majd rádfekszem én
zöld-arcú halott,
csöndedben kemény
csönd-ággá fagyok.
Bajszom elmerűl
sárga habruhád
fodrain belűl.
Tajték-kard a szád.
Bajszom csontodon
kicsi ősanya
a kukac-torony
csöndszáj mosolya.
Kőgömb-álmodon
százlábú vagyok.
Égitest-súly nyom
ha rádszáradok.
Kicsi ősanya
falom fogsorod.
Föld, halál, csoda:
zöld-arcú halott.
3.
Ködcsepp-sóhaj
Térj vissza ifjúságom,
te vissza-sose-térő!
Tűzarany-virágszáron
nyálkahártya, bűn, kénkő.
Jöjj vissza ifjúságom:
te vissza-sose-térő!
Tűzarany-pikkely-száron
merengő és kivérző.
Elkorhadt ifjúságom:
jövőre-döntött létra!
A rejtelem-padláson
bagoly, denevér, béka.
Párolog az idő, mint
ködcsepp virágcsontvázon.
És idebent és ott kint
csontvázak: ifjúságom.
Arcomra hullt egy tollad
jajhúzás-ifjúságom.
Viszem, mint gyémánt-holdat
nyáréj temető-nyálon.
Tolongó hordák jönnek,
gyors, nyihogó halálon.
Csontvázak özönölnek
pusztádból ifjúságom.
4.
Fekete, piros, fehér, sárga, zöld
A koporsó fekete volt. A koporsóállvány kopott. A szemfedő piros.
Viaszverejték-űr. Vászon, selyem, bársony, aranyhímzésű csipkepapiros?
A temető fehér volt. Márvány-kő-bronz-kása, dermedt
csecsek, szakállak, seggek, ecetfa-őskorban szobortest férfi és női nemiszervek.
A koporsóban Kassák. Kitin-jövő, mohazsindely címerálom a bábban.
Összehajtogatott krétalap-collstok fehér ingben, fekete ruhában.
A sírgödör sárga volt. Gyökeres sárga föld-doboz. A sírföld zölddel-márványos sárga.
És alászállt Kassák Lajos kötélen lebegve, Professzor Piccard az égitest-óceánba.
Kit vártam? Mire vártam? Mért nem kiabáltam? Néztem, mint tikkadt nyár a forró száraz szalmát.
Füstölgő zöld lomb közt rohamsisakos bronzkatonának dőlve Jézus Krisztus állt. Kezében piros almák.
5.
Juhász Eszter és Juhász Anna karácsonyi verse
Nárcisz-arcú csillag
ünnepen az ablak.
Öreg fákon hófény,
köd a puli szőrén.
Puha égi sóban:
ugrálunk a hóban,
mint a könnyű cinke,
lábnyomokat hintve.
Ünneplünk és játszunk.
Ez megmaradásunk.
Elhajítva hátra
az iskolatáska.
Befestve az este
angyal-váró teste
nagy arany-ecsettel:
kisgyermekszemekkel.
Ím, itt a Karácsony:
fenyőfa, fény-bársony.
Álmodja az embert
a csönd-szívű kisded.
6.
Juhász Ferencné született Andresz Borbála nyolcvanadik születésnapjára
Mama nyolcvan éves!
Közel van a fényhez.
Merengi amit lát:
a halottak titkát.
Nyolcvan éve: széttolt
bárányfelhős égbolt,
göndör égi pázsit,
gőzhabja világit.
Ránéz a dologra
vakon toporogva,
a világ meg hagyja:
csitítsa az anyja!
Belelát a földbe
csöndre könyökölve,
látja, ott a holtak
sírnak és csaholnak.
Lát még: emberré lett
tízmillárd évet.
Ahogy lett az Isten
anyaggá a testben.
Látja ami történt,
a gyönyörű törvényt,
amit szivünk szült meg:
áhitatot, csöndet.
Gyönyört, szenvedést, jajt,
téli fehér sóhajt,
az embersors lázát,
Tejút-zuhogását.
Te nálunk erősebb
tétova Merő Seb,
körülötted állunk.
Múltunk vagy és álmunk.
Fogadd el hitünket
te ünnepelt Ünnep!
Közel vagy a Fényhez
Mama, nyolcvan-éves.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]