Kis ecetfa*
| Az autóút városba-lecsúszó meredekegyenes bal betonszalaga, s az autóút városból-fölkúszó csigaháztekert, |
| lapályemelettel fölgyűrűző betonszalaga közt, ahol az úthurok összeér, mint szívcsúcsban a szívfalak ferde |
| zuhanása, a csöpp rozsdagyász földsziget tetején, a vasrácsos kőkorlát, barna fű-homlok kezdet-küszöbén, |
| ahonnan kőlapok tolongnak fehéren omolva lassú cikcakkban lefelé, mint dérhátú lehullt őszi lombok, |
| s a lépcső-vízesés szögletes, szabályos elnyúló zuhogása, mint kinyitott, széthúzott kőharmonika csurog le |
| folyékony, szilárd, szikrázó szelvényeivel, nyitottan, görbén csavarodva a mélybe, s a lépcső-lehullás |
| merev kagyló-szabálya, mint lassú kinyitott kőlegyező, s itt-ott némi megrepedt sziklakövek, s fölásott sárga |
| agyagos föld, akár a sír, a kibontott, most-megásott, s kőből a lehullott fehér lomblevél, a csöndfa lehullott |
| városi lomblevele, s piros-fehér csíkos fűrészbak-lábú fakorlát, s a forrongó hideg vízbugyborék-sírban eltört |
| vízvezetékcsövek, sárga kócderekú fekete gázvezetékcsövek, s lágyan, gyűrűsen páfránylik a víz az agyagcsésze |
| csöves sírgödörben, s a gázvezetékcső, mint sárga-fekete-gyűrűs darázspotroh, itt a csipkés kőháromszög nehéz |
| szívrepedéséből kis ecetfa nőtt ki, kis zöld pirosló ecetfa áll merengve, mint egy nagyobb, nádpálca-nyelű |
| zöld tollsöprű, zöld kicsi felhő piros erekkel, rúzs-csókos levelekkel, hosszú, álló, kosaras, szökőkút-sugaras |
| drótfogas, fogasküllőire drótozott megszáradt zöld halakkal, drótfa-lánchinta kinyílt körforgás-moccanatlan, |
| szétálló forgás-szárain gutaütéses zöldbőrű hegyes növényi salakkal, ér-anyajegyes, lemezes, vízszintes, bíbor |
| májfoltos zöld szilánk-szavakkal, kék és ezüst késekkel szilánk-forgácsosra szurkált kinyitott zöld árva |
| selyemesernyő, küllőin zöld selyemtollak, hosszú halforma selyemhabok. S a kis ecetfa alatt, a kis ecetfa mellett |
| a zsíros hideg agyagsírban a víz páfrányosan buzog, zizeg, mintha ott lennt az alvilág-hit sírna, mintha az űrnek a víz |
| lenne a sírja, mintha a fölvilágra-tülekvő Cháron szemgolyója mozogna puhán a sírban, mintha fehér pezsgéspontokból és ezüstös lassú |
| pezsgéslevelekből nyílna hullámzó és ringó páfránybokor az izmos, boldog, puha, néma, rángó sárga vízben. |
| Kis ecetfa! Kis ecetfa! Kis ecetfa! A szürke béna kő szívréséből mereven, merőlegesen és magányosan fölsugalló |
| gyöngéd, tiszta hit, egyszerű zöld könnyű csipke-táj, boldog szótlan növényi szabály, gigászi apró növény-akarat, |
| titán-megmaradás kis csipke-templom növényi igen és növényi muszáj az ólomlemez horpadt ég alatt, merev |
| egyenes oldal-ágaid és hosszúkás pikkelytelen halkés-leveleid mondják nekem magányod dacos tartalmait, |
| mondják nekem reményem derengő növényesernyő-bátorságait, nedveidben az elhalkuló hőt, akaratodban |
| a legyőzhető időt, meredten föllövellő szerkezetedben a mégis-legyőzhető időt a halál előtt, íveid, pilléreid, |
| ívborda-hatalmaid, lapjaid, lemezeid, szálaid, száraid, tollaid, kőinda-oldalszáraid, s azokon a szilánkos |
| ritka levélkupola, mint hálós csillagmennyezet, pánthálós dongaboltozat, kazettás kék mennyezet, fölmagasodó |
| növényi ellengravitáció, hited akár a konok emberé, nem befelé, de fölfelé, zöld zuhogás fölfelé tarajosodva, |
| fölágaskodó szelíd növényi kobra, levegőre terpedő nagyonis-egyszerű szabályos sugaras növényi gond, aki vagy és |
| voltál oly bolond, hogy e lépcsősugaras, por-vattás, szögletes, szikár, penészes kő-magas pókhálós szívrepedéséből |
| kinőve úgy nézz a körötted dübörgő időre, ahogy magányos kisgyerek néz a nőre, anyját látva minden asszonyi |
| testben, anyját látva minden asszony-alakban, a szemekben, csípőben, emlőkben, karokban, sötét eső-zilált, |
| vagy köd-vattás szőke hajakban. Kis ecetfa! Kis ecetfa! Kis ecetfa! Eddig nem tudtalak, de most hirtelen, magány, |
| megláttalak, ahogy fölkanyarodva a dombra a taxi vitt haza, munkából, délután, egynapi újra-terhesség után, |
| szivem elnehezülve, mint az asszony viselősen, fáradtan, s magzatától vizenyősen, megláttalak magány, merengés, |
| kinyitott bánat-esernyő, egymagad egy ősföldkori erdő, megláttalak ritka-szerkezetű csipkés zöld növényi |
| felhő, ősfák könnyű, sugaras kicsi utóda, a csönd apró szökőkút-gondja, kőkoponyán égő zöld toll-gyertya, |
| vérrel árnyék-varangyos ecetfa, zöld tollsöprű sárga bambusz-száron, növényi párapikkely zöld kupola, |
| merev magány, vércsíkbolyhos álom, hemofiliás merengés, vérzékeny könnyű fölfele-derengés, kis ecetfa tollas |
| kupola, növényi újszülöttkori vérzékenység, morbus haemorrhagicus neonatorum növényi anyagból, |
| sík, bársonyos növényi agyagból, hisz ereid, hajszálereid áteresztik a vért, s újszülött bőröd csupa vér, |
| újszülött föld-újkori bőröd pórusain pelyhesen, pihésen kiszivárog a vér, mert ősz van, azért, mert |
| ősz van, ősz, ősz, ősz, ősz van, ősz, ősz, ősz, ősz van újra, s te itt merengsz és itt derengsz halállá kipirúlva |
| halálosan és véresen, kis ecetfa, ősföldkori ősfa-utánzat, Föld-őskori újkori derengés-látszat, kis |
| ecetfa, hitem, magányom, hitem, édesem, megláttalak az út kő-szívpilléres fehér kanyarulatában, mikor |
| a taxi vitt haza, megláttalak merengő és derengő növényi kis haza, hitem hazája, ősz vérrel tarka kis |
| szaggatott növényi selyemesernyő, lapos ágakkal levelezve árva kis növényi véres gyertya-lámpa, |
| ahogy a taxi vitt haza, munka után, ólom-délután, mikor még a csillag-űr nem reszket, s a holtak |
| a földben nem vetnek keresztet, megláttalak, ahogy a taxi vitt haza, ahol egy lakás-tiszta télkezdeti nyár |
| gyűrődés-nélküli arany-vigasza vár, a Mandula-utca sziget-vigasza, egy darab megszerkesztett zsúfolt magányos |
| egyszerű éden: két lányom, feleségem, a sorsot-beborító könyv-nyugalom, s a megírt éposz az íróasztalon. |
| Kis ecetfa! Kis ecetfa! Kis ecetfa! Ólombőrű törzse a kőfekete fehér szívrepedéséből függőlegesen kiállva |
| fénytelenül ragyog, mint egy unikornis szűzesség szarv-magánya, mint egy kőcsiga mereven fölbugyogott szemtornya |
| a toronycsőben a higanyszár-szemekkel, a folyékony állat-hőmérő, a merev húsüveg állatlázmérő, csak most |
| növényi szár, amiből oldalt vízszintesen alúlról fölfelé egymásra emeletesen, nagy-hézagú emeletekkel |
| a lombszárak ólompálcái kinyúlnak, bevérzett zöld levelekkel kigyúlnak, mint nagy ritka ólomfésű |
| a kis ecetfa test-szerkezete, s az oldalt-pálca ólomszálakon, a levélszárakon hegyesen, lemezesen, laposan, |
| vízszintesen a pikkelytelen haltest zöld ecetfalevelek, mint embercsontvázra ragasztott sötétzöld |
| posztó-szivek, amik véres ujjakkal összefogdosva véresen, s az ujjhegyek léc-szives címerei gyűrűpihékkel, |
| finom gerenda-pelyhekkel véresen bolyhoznak a hegyes zöld posztószivekbe itatódva, s zöld toll-halas keskeny |
| és mégis terpedt levélág-emelet levélág-emelet fölött, levélág-emelet levélág-emelet alatt vízszintes |
| csipkés szigorú szétlazulásban a sűrű higanyhíg levegőre akasztva és ragasztva, s levelek, sávok, csíkok, |
| lemezek, szeletek a csönd higanyszigorára tapasztva terpedten, módozatosan és emeletesen lefelé, |
| fölfelé, fölfelé, lefelé a növényi csontszerkezet ritka, magányos ólomfésű-fogain. Akár egy Megváltás zöld sebei! |
| A tenyérbeli, a bokafejbeli. A mellkas bal-elsőfali. És eszembejutott akkor a Földőskori hajnali aggkor, |
| amikor zsurlófák, pecsétfák, pikkelyfák óriás, puha, szivacsos létezés-tornyai, teremtés-söprűi, |
| szilárd szivacs-szökőkútjai, szilánkos és pénzes növényi gejzír-lángjai között behemót kő-szabású |
| lények legelésztek és heverésztek, taréjos, tüskés páncélkő-harangok nemzettek kőpáncélkupola |
| tüskés állatasszonyokra mászva, s guggolva tojtak, ahogy az ember a mezőn ürít, a kő-ostya-halmaz |
| titáni sárkánytyúkok, s gigászi bőresernyők forogtak rikácsolva és recsegve a tajtékhörgés óceán-szélben, |
| mint hólyagosra-kifeszűlt vitorla-lepedők, s szivárványtollas gyémántsziklák csattogtak át csikorogva |
| az ős-zöld zsurló-hajnalon az emberre-készülő, embertest-váró ősi hajnal ember-nélküli vércafat- |
| szél-ürességben. S eszembejutott akkor az elmegyógyintézeti betonszoba-délutánban, ahol a kék |
| műanyag-papucsos embercsoszogás a cementpadló-homályban, ahol a csönd, mint egy szeplősen légyszaros |
| villanykörte sárgán világít, s fekete, zöld, kék, sárga, barna légyszarpettyek, ürítés-pénzek a száraz, |
| sivár, bolond emberszemek a dülledés gyérfényű domború féltudat-üvegén, s a világító-udvar sötét, négyzetes |
| akna-csöve szemfenekén, a kórház sárgafoltján, látóbíborán, az elmebaj fovea centrálisán |
| májkrémes-dobozok fémpénz-gallérú kinyalt üres homálya, összegyűrt cigarettadobozok, zsíros szalvéták, száraz tojáshéjak között a |
| villanysárga csöndből kis ecetfa nőtt ki páfrányosan zölden derengve a szalmasárga katatóniában, |
| amit látni kellett, s láttam, kis ecetfa, zöld törpe ecetfa, függőleges világító-udvar ideghártyája |
| középen a kőből, fölágaskodva a kőből, mint átvilágított tengerhomályban szögletes karcsú csikóhal, |
| s lombja a csikóhal páfránycsokor kocsonyabóbitája. S eszembejutott akkor, hogy otthon, Bián, a zöld |
| kerekeskút mellett is kinőtt egy kis ecetfa az apám-csinálta betonból, hogy én azt a kis ecetfát szerelmesen |
| szerettem, s afféle gyerek-kamaszként vékony ősemlék-törzsével csókolództam, mikor a csillag vesszőnyála csöppent. |
| Kis ecetfa! Kis ecetfa! Kis ecetfa! Megkozmásodott városi növény-gyertya, Föld-őskor fája, meg az egész |
| behemót állat-tenyészet üzenet-fája, sors-fa, sorsom-pikkelyfája, a barna homály reményfája zölden, |
| év-milliók mély-belsejéből üzenetet hozó szelíd toronylás és terpedt zöld merengés derengve! Kis ecetfa! |
| Hasonló bérházak között fölgyújtott növényi gyertya-remény! Üzenetem fája, gyerekkor-hűségesem, édesem! |
| Ki vagyok én? Mi vagyok én? Mit tettem én? Mért lettem én? Ki vagyok én, mi vagyok én, hogy ennyi szilárd |
| gyűlölet torlódik tolongva körém, mint köréd a repedezett, szalagos, nyitott harmonika-legyező nehéz kő, |
| amiből boldogan sarjadva kinőttél, jelenkori titokzatos növényi őslény, te se hím-se nőstény szelíd |
| terpedés-alakzat, zöld lángcsipke-magzat, aki e lemezes kődudor repedéséből tolongva boldogan |
| kinőttél, mint csatahalott deres középkori lópáncél-öltözet hullámos szoknyaréseiből és hajlított, görbe, fodros lemez-fugáiból, |
| lápba-sűllyedt, kilőtt, kiégett jelenkori tank páncéllemez görbe sziromkelyheiből az elmúlás a holdban. |
| Boldog lenni én itt akarok! Nem egy másik jobb égitesten, vagy fölolvadva a nem-boldog, nem-boldogtalan égő, magányos, titoklét csillagokban! |
|
Isten lepkehálója*
| Zöld csalamádéval megrakott kis tehenes-szekér, nyikorgó boldog zöld kosár, boldogság-szagú kerekes zöld kazal és |
| kikericsek, akár a vér, kikericsek, kikericsek, kikericsek, mint a vér, mindenütt bársonyos kikerics-zene, mintha a dérsóhaj |
| föld vérzene, mintha a vérzékeny tiszta könnyű föld bőrére bugyogna az erekből pelyhesen fölfelé omladozva a vér, |
| a vér, a vér, csipkés, csillagos, bársonyos, szőrös, darázsbundás piros, kék, lila, vörös kürtökkel, lapos kürt-sziromlevelekkel, |
| a vér, a vér, a vér, mintha a vér a szájból zuhogva kiömlene, habosan, lemezesen, füstölögve fehéren, járunk a vérben |
| és a véren, csak a völgy-út két kocsikeréknyom-szalaga fekete, mint a villamos-sín vályús párvonala a kocsiút |
| a véres zöld abroszon, a szikrázó emlővölgy mezőlapon, bolyhos, bársonyos kék tehénszemekkel teleszórva a rét, |
| a völgy, az arany-dongákkal szelvényesen kapaszkodó legyezőtorlasz föld-mennyiség és aranyostyával alkonyodik |
| a kék, barna pehelylemezek és szivárványos vattás pihelapok szivárognak ki a kékmárvány apályból, zöldviasz deszkák, |
| barnarács aranygerendák porladoznak az ezüsthíg tartományból, az ezüstlúg árnyból s a májfoltos tehén szarvai közt a ködfonalak, |
| ökörnyál-vonalak, mint aranyhárfa eltört húrjai, s a kis tehén rózsaszín, pórusos szivacs-ajkai közűl földig-lógó |
| lobogó gyémánt-szakáll folyik a dologi időre, ahogy az idő folyik szálazva, cérnásan, csöppenve, csöpögve dologra, |
| tárgyra, jelenésre, létezőre és időre, s mi úgy megyünk hozzátok hazafelé, mint első áldozók az oltár elé, mikor |
| kis kezünket imára összetéve térdepeltünk az Isten elé, korgó gyomorral, ünneplő ruhában, éhesen Isten testére várva. |
| Pista, Pityu, Pityesz, ahogy mókázva berúgva mondtam, meg mikor józan voltam, Pityesz, Pityu, Pista, István, Simon István. |
| S most itt merengek, fiú, magamban nélküled, és fáj minden ami volt, ami volt már nem veled, hisz nélküled, fáj minden |
| ami volt, mert nem veled, hisz nélküled, s nehéz szivemre hull egy-egy szavad a halálból, ahogy a lomblevél a fáról, |
| ahogy a szükség hull a hiányról, dolog-törmelék a dologról, ahogy a tárgy a dologról, állapot-részlet az állapotról, |
| állapot-hasáb, öreg kéreg a fáról, állapot-kéreg, állapot-héjazat, állapot-pikkely, mint nagy zöld halról, ha késsel |
| levakarják. És barna héja körözött a kis májfoltos szőke tehén Apollinaire-szemében, fönt a lilával |
| begyapjasodó kékben, s a fekete tehénpupilla-mélyben, mint felhő-árny a kút öreg vizében, a vízlencse-feketében. |
| S nehéz szivemre hull egy-egy véres, könnyű, hártyás, bíborfoltos, éranyajegyes tiszta szavad a halálból, ahogy a hulló |
| lomblevél a nehéz őszi fáról, ha karmos kékpikkely lábával lerúgja könnyű bóbitás, sárga pofa-pénzes énekesmadár, |
| vagy magától hullva, kristály-súlyától törve lefele száll a csipkés barna avarra, ami mintha a föld lenne sárga |
| fakanállal lemezesre, taréjosra habarva, ezer lapos, rozsdás gyíkszáradék hever egymásra-torlódva és csörögve. |
| Hol vagy már?, hol jársz?, miféle másik szekér után ballagsz kis ország-gazda csontváz, és miféle mezőn és |
| miféle réti kocsiúton árnytalanúl, hisz nincs árnya a halottnak, és nincs árnya a másik létben ballagó |
| alaknak, embernek, tehénnek, dolognak, jelenésnek és titoknak, árny-nélküli a halott, a halott árnytalan, |
| ott túl az időtlen valahol-mezőben, csak derengése és sugárzása van a jelennek és az idő-nincs jövőnek, |
| a növénynek, az állatnak, a kőnek, ahogy árnytalan a víz, a fény, az elemi-részecske Isten-tolongás, az aranytömb |
| belseje. Hol vagy embervérrel rozsdapáfrány homályos bonckésem, az Istentől-fölcsinált csillagokig szőkén harmonikázó |
| csikónevetésem, aranyfogú véres könnyű bárányfelhő, a tűzözön alá kinyitott sárga selyemesernyő, hervadtra-aszalt |
| halálszagú virágkazal, szivemre-fölpattanó szalmatestű szőke szöcske, szerelmes pirospöttyös kávésbögre, taréjos, |
| habzó, kis selyemsusogással aranytollakat csacsogó vizen könnyű-léptű kajla-kalapos fehér mosolygás-igézet, |
| aki nem hitted, hogy egyszer te is bevégzed, pedig tudtad, hogy te is bevégzed gyorsan, s beszéded, ahogy villogó |
| gyerekfogak közt a piros alma sárga húsa harsan, merre bóklászol, hová tántorogsz, hol jársz összezsugorodott |
| kis paraszti haza-csontváz, akit úgy vinnék két karomban a földből kiszeretve, mint beteg gyermeket kórházba |
| az apja, s az apa testét a gyerekláz átitatja, s fut a férfi a téli éjszaka sárga holddal átütött bolyongó |
| hóvitorlái csattogó kristálysziszegésébe csavarva. Pityu, Pista, István, Simon István, az ünnepet most magányodba |
| hoznám, ha még egyszer, fiú, hazajönnél hozzám, a boldogságos gyermekfényeket, a zöld-csipkézet, zöld- |
| varázslat megszületés-ünnepet, pedig jó mindíg te sem voltál hozzám és én sem voltam jó mindíg tehozzád, de |
| mit számít ez amíg élünk, és most se számít már, hogy rengeteg halott vagy, rengeteg halott, akár egy őskorban |
| sárga foltokkal, ezüst bőr-vértekkel, ónos törzsbőrrel vedlő platánfa-őserdő, hol vagy egyszerű, kopasz csontváz-szűzesség és hol vannak |
| a kéket feketén csivogva behálózó fecskék, akik a levegőt, a koraősz sárga időt röptükkel nyiszálva, nyesve, |
| cibálva, ráncigálva a levegőben az élő állatmorzsákat keresték s a kék aranyhomályból csőrükkel kicsipegették |
| a pihetoll-arcú, páfrány-fejbajszú, mohos kőmálna-szemű hártyaszárnyas szerves anyagot. És mit se számít már |
| a jóság, bűn, vers-adósság, testvér-hit, angyalkurva-szerelem, ha más se vagy, mint csontváz-türelem, sárga |
| csontváz-hagyaték, fehér csontváz-bohócság fehér ingben, fekete halotti ruhában, s halott testedből minden |
| víz forrva, bugyogva és bugyborogva, kis gejzír-tollakkal lövődve kifolyt, s nem lát a föld már csak |
| széles ezüst-töméses-fogsorú koponya-mosolyt, s csontra-száradt inget, gatyát, penészes öltöny-kérgeket, |
| gyűrt páncélokat és gyűrt bádogcsöveket bütykös, sárga, szálkás, repedezett, szilánkos csontokkal kitömve. |
| Hol vagy mosolyom könnye, könnyem mosolya? Az elmúlásba hátra visszaszaladt a csengős-nyakú |
| barna kiscsikó, elpárolgott, mint a léthajnali harmat a barnafoltos fehér kis tehén, a zöld csalamádés-szekér, |
| s részeg kézfogásunk egy nő nedves nyitott combjai között az asztal alatt, részeg kézfogásunk egy asszony |
| szétnyitott gerjedés-lucskos combjai között az asztal alatt a kávéházban és még egy üveg bor és még egy konyak, |
| a bugyiba-nyúlás közösen, a rostos göndör szőr, az ajkak, a mirigykút, s forró mézes nagyujjunk találkozása az élő selyemben, |
| és mit számít már a bolond ügetés hátadon telefondrót-tárcsával, óriás hadsereg-csigaházzal, zöld sáskaszökkenés-fiú, |
| és mit a kopasz hadifogság, ott az ácsszekerce, a drótkerítés-szerelem, amikor a kopasz asszony a szöges drótkerítéshez dugta emelve |
| meztelen farát, s a kopasz katona a drótkerítés hatszögű sejtablakán átdugva merev vesszőjét szerette képzelt otthoni |
| asszonyát, s mit a söröskorsó, amiben arany gombaszár a sör, és sercegő, pattogó fehér habfánk a kövér gombafej, |
| és mit a szövetségek és minden módosulás és gépfegyver-sorozat, tankágyú-lövés, égő város, dróthalmaz rom-üdvözülés, |
| minden nagy hajnalra-nyitott lángtócsa vörös ablak, amikor Föld-őskori rengeteg halott vagy, mint az őslápba kövesedett |
| gyémántos gyíktestű ősmadár, hisz az vagy már, ősi első föllobbanás, Archaeopterix, a múltra-kapcsolt aranylakat, |
| a túlvilág titka: zár, a létezés része: egyszerű emberi halandóság, csontvázcsipke-halálvalóság, és bánat-sóval |
| átkristályosodott nehéz szivemben, mint szikrázó pilléres sóbarlangban meztelen hadifogoly ül a hiábavalóság, |
| az ívekkel, pillérekkel, boltozatokkal, oszlopokkal megosztott és föltámasztott fehér homályban te ülsz egyszerű |
| sárga költő-csontváz, húrtalan csont-hegedű, száraz sószikla-cölöpön görnyedt csont nagy M-betű, |
| és nincs szived és nincs szemed és nincsenek heréid, ajkaid, és nemzőtested sincs és nincs semmiben hiányod. |
| Csak élet-hiányod van, de azt már nem tudod. Hisz mit tud a halott a komoly és tiszta hűvös léthiányról? |
| A dologról, ami bőr és selyem és kő és növény és oxigén és vér és öntudat és gondolat és gyűlölet és halandóság-bársony? |
| És nincs nyelved és nincsenek belső szerveid és nincs füled és agyvelőd földpára és idegrendszered rózsagyökér. |
| Ott ülsz szivemben, mint kitömött fehér madár, fehér sas, fehér sólyom, fehér galamb, fehér hattyú, fehér |
| gólya, a semmi görcsös ágait markolva pikkelyes lila karmos és sarkantyús madár-ujjaiddal és szemed |
| helyén a koponya szemüregében a csönd kék üveg-szemgolyói, mint az Isten fogsorába ágyazott halott égitestek, |
| kavicsok a csönd fehér tollazatában, szilánkos, szögletes zafírkövek a szótlanság csőrös fehér toll-álarcában. |
| És én itt ülök a Mindenség ember-partján, Pista, Pityu, István, Simon István, itt ülök az emberlét kőredő |
| mindenség ajkán, s töprengek sorsodon történő, hömpölygő való világ, habos hömpölyeiden, hatalmaidon, |
| erőiden, szorgalmaidon, ahogy vagyok, s ahogy részedként ember én vagyok, amíg virradok, szeretek, amíg meghalok. |
| S fénykép-arcod nézem, az alsót, az utolsót, s fölfal a bánat egészen, ahogy a gyík a szitakötőt megeszi: |
| kinyílnak a bánat pikkelyes, zománcos, orrlikas, fogsoros, hegyes ajkai, kinyílnak zöld pikkelyei és bíbor tébolyai, |
| s ropogva, rángva kutyaként ugatva befelé löködve rángatva nyeli a hártyát, zománcot, kocsonyát, |
| porcelánt, recét, eret, karmot, drótot, pálcát, állati üveget, állati porcelánt, s nyál, celofán, zsírpapír, |
| selyempapír, szemcse, üveg, gombás mirigygumó, zománcos potrohdugó, kék farvégi zománc-sarlópár tömődik |
| ropogva, recsegve a forró mirigyes vörös toroküregbe, s véres angyal-szárny ami a sátán csukott szájából |
| gyűrten, mereven, beszegetten, legyezősen kilóg! Mert halál-előtti utolsó arcod, utolsó halál-arcod, |
| mint az emberujjakkal összefogdosott citromlepkeszárny, mint az összefogdosott káposztalepkeszárny, kopaszra, zsírosra, |
| hártyásra, meztelenre, csupaszra összefogdosott halálfejes narancsbíbor lepkeszárny, feketefoltos, bíborgyűrűs |
| lepkeszárny az ujjfogdosástól kopaszra lekopva, zsíros hártyapapír, zsírfoltos zsírpapír, viasz-árnyékos |
| selyempapír, kihúzott sárga flusszpapír, lécekkel, papírszögletekkel, viaszpálcákkal, kemény fényes |
| szárnyerekkel, zsíros áttetsző sejtekkel, viaszragyogású cikkelyekkel, viaszvonalakkal, zsírpapír- |
| háromszögekkel, mert a fogdosó ujjhegyekre ragadva már a szárny zsindelye, pikkelye, bolyha, pázsit- |
| palája, hímpora, állatpor zsindelyszőnyege. Halálos lepkeszárny-arcod, lepkeszárny halál-arcod, |
| mint vékony viasz-ostya, vékony viasz-pénz, sárga szív-alakú viasz-lapocska, zsírral átitatott |
| nagy liszt-ostya, Isten tepsijében sütött, amiben hígabb vízjelként Krisztus testfüggése, Krisztus |
| vízjel-keresztje áttetsző fehéren a fényben! Összefogdosott lepkeszárny a te arcod, a te arcod vékony |
| sárga viaszostya, vékony sárga faggyú-pénz, amelynek felülethúsában az ujjhegyek egymásra- |
| épülő görbe bőrléceinek kapugyűrűi, bevésődve a léclenyomatok vályúsan, kiállva gyűrűsen |
| a vékony viaszgerendák, mint a lepkeszárny erei. A léc-pajzsok, ujjléc-címercsókok, |
| vályús és vonalas redőpecsétek! Összefogdosott kopasz lepkeszárny a te halál-előtti áttetsző |
| borostyán-címer arcod Pityu, Pista, István, Simon István, ujjhegyekkel recésre-nyomkodott viaszostya-szív. |
| Mert nem lepkehálóval fogott meg az Isten, nem lepkehálóval merített ki a létből, gyönyörű ország-tavasz lepke, |
| lobogó eres lánglevelecske, csillagokká és csipkékké összeállt lobogó könnyű atomszövevény, kis páfrányos-csápú |
| imaszőnyeg, aranykehely-beszövésű oltárterítő, nem fanyeles, drótkeretes fehér selyemszita-kancsóval |
| meritett ki az Isten téged a létből, mint gyerek a lepkét zöld réten, s a hosszú
fehér selyemkancsót dagadtra |
| fújja a szél, mint repülőtéri légzsákot, mint fehér lepkehálóval zöld réten fut a kisgyerek, |
| a lepkehalász, a lepkefogó, a lepkevadász, s a fényben-tántorgó, libegő, billegő, lobogó, tovább-lobbanó zöld állati |
| tölgyfalevél után csap fehér szitarács-kancsójával, hogy a kékből, a fényből, a sárgából, a fehérből a zöld |
| lepkét halászva kimerítse. Nem lepkehálóval fogott meg az Isten, hogy a létből magának kimerítsen, s könnyében |
| áztatva gombostűre merevítsen, hogy veled is gazdagabb legyen túlvilág-gyűjteménye, ahol arany-tűkre fűzve |
| angyalok, emberek, sátánok száradoznak, sugárzó túlvilág-kristály embermadarak, fekete s barna alvilág-emberdenevérek! |
| Isten lepkehálója kikerült téged, a transzcendens üldözés, az egy-életnyi bolyhos, aranyporos, piheporzsindelyes |
| gyertyától-elszakadt gyertyaláng-lobogás merítő és hódító háló-ragálya, hálóbörtöne, háló-vadászata! |
| Hisz Isten lepkehálója te voltál, te voltál a lepke és a háló, te voltál a háló rabság-haszna, csillagzó |
| szines állatvirág, kicsike, könnyű tétova tiszta láng biológiai halálanyagból, életnek is halál lepke-atomokból, |
| lepke-ragacsból, lepke-viszonyokból, lobogó viasz-ostya arc, Isten gyerekujjaival összefogdosott kopaszra súrolt lepkeszárny. |
| Téged kézzel, marokkal fogott meg az Isten, hogy önmagának gyorsabban segítsen! Kézzel, marokkal, ahogy |
| mi gyerekkorunkban a citromlepkét, halálfejes lepkét, káposztalepkét, oltárterítő-lepkét, Krisztus-palást lepkét |
| kézzel, marokkal sötétzöld ered nádlevélen, zöld halcsontváz fűkalászon, rózsán, liliomon, egyszerűbb virágon. |
| Két ujjal két szárnyát összecsípve fogtuk, lepkedöglésig fogtuk, nyomogattuk, míg kopasz viasz-ostya sárgafehér |
| bőrléces Simon István-arc lett a lepkeszárny, recés hártyatoll, szárnyér-redős hártya-balta, zsíros selyempapír-legyező. |
| S mutatóujjunk, s hüvelykujjunk hegyén, a piros bőrlécpajzsok üregeiben, szüneteiben, vályúiban és hátvonalán, |
| a lécgerinceken: aranyos szárnyzsindelypor, foszlott pehelypala-láng, aranypor, szikracsillám, csillagrúzs lepketűzből! |
| Téged kézzel, marokkal fogott meg az Isten, tántorgó könnyű tiszta kicsi fény, röpködő vigasz, törékeny csipkés |
| csillag-edény, hogy halálfüzetébe téged préselve beleírjon. S ujjain léted aranypora, s ujjain arany-merengés. |
|
Sejtelem-fátyolhíd angyaltudat*
| Hó után eső, esőre hó, és egyikse tudja mirevaló, csak létezik, csak van, csak törvény szerint fizikai törvényt |
| beteljesít, nincs akarata, gyásza, öröme, vágya, csak állapota és tulajdonsága, anyaga van, anyag-formája, nincs |
| boldogsága, reménye, hite, csak anyaga van, anyag-szerkezete, anyag-módozata, anyag-állapota, súlyának |
| önmagát betöltő tömege, úgy hull csöpögve, zuhanva, libegve, sűllyedve, lebegve le, hogy tömegével törvényét |
| teljesíti be, nem boldogtalanúl, nem boldogan, csak azzal ami létére szabályozva van, anyagára, súlyára, |
| testére, tartamára, módozatára és alakzatára, mintázatára és állapot-gyakorlatára, úgy hull, hogy közben |
| átalakúl, letelepszik és vissza-módosúl, ami híg időként zuhogva folyt: lebegő könnyű sűrű piheszövet lesz, ami |
| kristálykereszt pehelyváz csillag-atom-levél volt lefelé sűllyedő csipkelánc-lengéssel: olvadva közelebb szivárog a vízhez, |
| nehéz, embertelen könny lesz, nem állatok könnye, gyíkoké, kutyáké, őzeké, szarvasoké, teheneké, bikáké, lovaké, |
| de a páragőz oldott szervetlen életé, így hull az anyag, táncolva könnyen, muszlinfátyol-lobogással fehéren, |
| így hull az anyag, a föloldott szilárdabb pihés szerkezet vízzé kicsapódva a mindenség-közöny mágnes-közelében, |
| hó után eső, esőre hó, hóra eső, hó az esőre, hóra eső, esőre hó, és egyikse tudja mirevaló, a barna avar ezüstösen |
| fényes, a zöld fű közt üveges hószivacsok, a fekete faágak közt fehér csipkelapok, rongyosan lecsüngő csipkelepedők, |
| szegényes, lukas állapotok, bolyhos keresztküllőkkel összenőtt könnyű-fajsúlyú nehézkedési erők, esőre fény, hóra nap, |
| ezüstlemezek, aranyvonalak, fagyott pehelyláng-anyaggondolat, olvadó, szikrázó tüllabrosz-utánzat, vizet szivárgó puha |
| szőrhab, csupa megvalósulás, csupa átalakulás, csupa föloldódás, csupa látszat, csupa kezdet és csupa utánzat, csupa |
| kezdet és csupa befejeződés, csupa elindulás és csupa átrohadás, feketén feketét sodor a fényes fehér szél, nehéz fekete |
| tömböket csúsztat lila béléssel, parázsliszt harsogó hasadással, megdől az ég habos lilára, begyűrődik a magány |
| homálya, ferdén siklik gomolygó szennyes tömegével a habdaganat gőzkomor magasság, ferdén csúszik a feketekék |
| földagadt égi szűzesség, fekete habragálya a borzas tar fák fekete bozont-kelyheit sikálja, fekete varjak hullnak |
| a foszlékony ürességből, a pirosból, az aranyból, a kékből, mint szakadozott öreg fekete női magas-szárú cipők, |
| amit lerúgtak lábukról a dagadt-lábú nők, püffedt, kék ér-szőlőindás vízoszlop-lábú fáradt öregasszonyok. |
| A háztetőkön nedves fénytócsa-alkalom. A kert fekete magas-szárú fűzős női cipő-halom. Magas-szárú |
| kitaposott öreg cipők, üres fekete fűzőscipők lábnélküli néma halmaza a föld, s az imbolygó, hömpölygő fényes |
| levegő is magas-szárú fekete női fűzőscipőkkel teledobálva, ott úsznak billegve, libegve a szennyes habon, mint |
| üres hordók, nehéz farönkök, fölfúvódott könnyű hólyag-dob állat-dögök a tajtékos kövér árvíz-folyamon, |
| ott lebegnek forogva és állva, s hó után eső, esőre hó, és egyikse tudja mirevaló, s csúszik ferdén a szennyes ég, csúszik laposan |
| tolongva a lila és hibbant súlyos szürkeség, könnyen mintha téli ásítás omolna hajnalfeketében gomolyogva forró gőzgubanccal. |
| Ez már a hiány homálya. Ez már az elszakadt mindenség nehéz fodrai közül kiökrendő hártyaszűk indulat. |
| Ez már a habos hömpölygés világlét-magánya. Ez már az utolsó halál a semmibe-fordított szőrös Isten-arccal. |
| Ez már az első találkozás a mangánnal, a rézzel, a magnéziummal, a vassal, az arannyal, a szénnel, a kárpittal, a kvarccal, |
| a sziliciummal, a sóval, a jóddal, az elmosással, ránccal és redővel. Ez már az elemi részek összerobbanva boldog |
| megnagyobbodása. Ez már a vér újraszülető tisztuló asszonyfolyása. Ez már az erő-repedezés a részeg homályon. |
| Magam vagyok. Ki látja titkomat? Magam vagyok. Ki tudja titkomat? Magam vagyok. Ki akar titkomba ámúlva |
| belépni? Hisz sorsom, mint a ház ajtaja kinyitva, és sorsom titkába léphet ember, Isten, sorsom titkába léphet angyal, |
| ördög, bemászhat oda tündér és a sárkány, bejöhet oda gyilkos és varázsló, Griffmadár páncél-bárd lépegetéssel, |
| szakállas manó, hókupac-törpe, zölden, üvegpuhán ugrálva a csöpp levelibéka, nedves szem-rügyei fölött kis |
| aranykoronával, a himbálva-úszó sárga tajték-kesztyű szellem, a kőszagú sastestű-oroszlán, valamennyi vértanú, áldozat. |
| Minden titok sorsomba beléphet. Minden titok, halál és jelenség. Minden állapot, küldés és jelentés, minden erő, |
| indulat, ellenség, minden képzett képzelet, valóság, minden anyag és jelenvalóság halandószép titkomba beléphet, |
| halhatatlan titkomba beléphet, nyitott-ajtajú titok-házamba, sors-házamba beléphetsz sors-vándor, |
| titok-házamba titok-őgyelgő, udvaromon ácsorgó üdvösség, kerítésen átleső hűvösség, rejtelem, bűn, átok, |
| sokasodó, szapora szervesség, egyszeri tény, csoda, csoda-váró, hisz az ajtót be sohase zártam, s odabent |
| az asztalnál egy ember, hímzett fehér asztalterítőre könyökölve ül, két kezében arca, égő gyertya előtte, nyitott könyv. |
| S körülötte ülnek a halottak. Ülnek, állnak, feküsznek a földön, levegőben, lógnak kis kötélen, s csak a férfi |
| látja vérző testük, ahogy sírnak, ahogy bevizelnek, ahogy fintorognak, integetnek, kréta-bajszuk hegyesre pödörve. |
| Magam vagyok. Titkomat ki látja? Magam vagyok. Titkomat ki tudja? Magam vagyok. Én a nyitott ajtó. Magam |
| vagyok, én, a gyertyafény-ház. S körülöttem körben a halottak: fénylenek, mint a zöldhit Karácsony! |
| A szégyen szikrafény-tömbolvadása átszűrődik a változatháló-mindenségrácson. Asszony: add emlőd, kezed, add mézes |
| páratűz-vágyadat, merengő ujjaimnak rózsa-barlangodnak kemény címerrostját, hűséged és hited arany-olvasztó tégelyekből |
| csurgasd szívverésemre, Jézus-szív pupillámba, hisz a kettő nem lehet egy-árva, s kiket a testünk közösen teremtett: |
| ragyogva rajong húsunkon a gyermek, ásítva csimpaszkodva. S úgy élünk mi a sziget-szilárdan szikrázó idő ketyegés-áradatában, |
| mint más csillagra menekűlt Föld-lakók, nézzük a rozsdás űrhajót, az ide-menekítő idő gépszerkezetét, s ott messze túl a fénylő |
| égitest-habon az elégett, rothadó fekete golyót, emberiségünk földjét, ahogy bekormozottan és roncsoltan forog, mint megégett darázs |
| fény-fújta lukas levegőben. Az ünnep elmúlt, a szégyen szégyen maradt, s rejtelem maradt a rejtelem. Már nem vár levelet a |
| jézusi posta, a gyermekszív kifosztva, mint a mámor és a gyermekszív lefosztva, mint a karácsonyfa, s a gyermekhitben szálasan, |
| szakadozva ellohadt a sejtelem-fátyolhíd angyaltudat. Kihamvadt, szétfoszlott, elrohadt a sejtelembimbó-angyaltudat, |
| a sejtelemzászló-angyaltudat, a sejtelemfénytömeg angyaltudat, a sejtelem-csontváz angyaltudat, a sejtelemrácsozat |
| angyaltudat, a sejtelem-hálóhíd angyaltudat. A sejtelem-szivárvány angyaltudat, mely, mint a légy kristálydülledt |
| bársony-szemének szivárványszalag-hídja a látás-ikrába szőve, a látáskelyhek domború állatüvegéből fénytörés-pánttal |
| szineződve a gyermekpupillától a csillagig ér, szárnyasan, hártyásan, fehér muszlinfátyol szitarács könnyű angyalhíd-testtel |
| áhitat angyal-tejútként a naprendszerünkhöz legközelebb található csillagig, a Proxima Centauri tűszúrás sárga |
| fényhegyéig. Elrohadt a sejtelemangyal-fátyoltudat, amely a gyermekszívtől a csillagokig nőtt, mint gigászi fehér liliom, mint forró |
| és boldog hótorony, kocsonyásra rohadt, mint fagyott fehér virág, olvadó boldog kásás hóvilág, nincs tolla, foszladéka, csontja, rostja, |
| az űrbeli ünnepi menyasszonyi fátyol, a várakozás csöndből-szőtt végtelen tündérruhája, a mese-hit fehér fátyolköpenye, |
| amely, mint a Tejút szikrázva és lobogva bolyongva terűlt szét a mindenség szemtest-anyagának derengő hideg csarnokvizében. |
| S a gyermek azzal játszik, ami ittmaradt, a gyermek azzal játszik, ami az angyalfoszlás halál-semmijéből megmaradt: |
| tündér-rege könyvvel, óriás barna hajasbabával, füzettel, golyóstollal, szines ceruzával, hüvelykujját-szopó hatalmas barna |
| Moncsicsi-embermajommal, minden játékkal és minden játék-alkalommal, s kis szivében nem hever a valóság-vereség |
| kiégett páncél-tartománya, kis szivében nincsen elszakított zászló, megszállótól megtaposott zászló, nem hever a vérben behavazott kanca, páncél- |
| ruhás mén véres hólatyakban, nincs hernyótalp-gyúrta hóredő-szalag föld, kis szivében nincsen halott és haldokló. Nincs az behavazva. |
| Szivében csak béke és gyermek-irigység. Csak mi vagyunk a halálra ragasztva! Kérges, emberfényes és emberférges gömbköpenyére |
| szív a közönyös Földgolyó-test, az együgyü tiszta Mágnes, s szívünkkel így vagyunk halálra ítélve, te is, meg én is, |
| meg minden, mi földünkön öntudatlan halandó, meg az egész tudatos, balga, tétova mennyiség: az emberiség! Így vagyunk mi! |
| És jaj, Proxima Centauri, te naprendszerünkhöz legközelebb található csillag, te is 40 billiárd kilométer messze vagy innen, |
| 4,3 fényév messzire, első picike sziget, első közbeeső ablak! Isten egy sejtjébe vagyunk bezárva? Baruch de Spinoza gondolatába? |
| A halálhoz lakatolva, mi halál-rabok? Így fogunk a halállal halálba-vakulni? Vagy önmagából egyszer ki fog szabadulni az árva, |
| mégse-vereség halálba-beosztott emberiség? Kilök egyszer a fény sugárnyomása minket, a fény-nyomás röpítő gigász- |
| ereje Isten szív-terének mérhetetlen távoli tartománya lét-idejébe, vagy legalább képzeletünket és hitünket, hogy |
| ne tudjuk ennyire, halálra-ítéltek, hogy halálra-ítéltek vagyunk. Egy sugárnyomással hajtott űrhajó, egy fény-szél |
| fújta űrhajó átröpíti tán valósághitünket e bolygó-tartományon, a szűk halálon, a pihekönnyű űrháló, az |
| 1 kilométer átmérőjű űrszonda, amely a hajszálnál is vékonyabb drótháló, melynek teljes tömege mindössze 20 gramm. |
| S a hatszögletes mintázatban szőtt űrháló minden csomópontjában egy-egy mikroszámítógép lenne, s így ez a hajszálnál |
| vékonyabb űrháló, ez a pehelysúlyú szonda gigászi méretű és teljesítményű számítógép lenne, iszonyat-gyorsulású, s ezt |
| fújnák a hatalmas teljesítményű mikrohullámú sugárforrás összegyűjtött fotonjai, mint tollpelyhet a szél, mint feszes |
| vitorlát a szél, s úgy fújná a mézer, a mikrohullámokat létrehozó lézer, ahogy Isten fúj egy csillagot, hogy a végtelen hideg |
| feketébe fényesedjen. S a sugár fókuszáló gépe a Fresnel-lencse, a Fresnel-féle zónalemez lenne, amely mintegy |
| 50 000 kilométer átmérőjű lenne, hajszálvékony fólialemezek körkörös gyűrűje, s abban üres részek körkörös gyűrűje, |
| mintegy a semmi belenyomva, s mindez az 50 000 kilométer átmérőjű fókusz-szerkezet a Naprendszer külső |
| részén állva lebegne, távol a bolygók, kisbolygók, üstökösök zavar-ügyétől, valahol a Mars és a Jupiter között! |
| Szivem a Földről most az űrbe költözött. Ó, gigászi űrháló 10 billió áramköre, te 60 000 kilométeres sebességgel száguldó |
| űrszonda, gigászi pehelytoll fémből, aki átfolynál a Proxima Centauri föltételezett bolygórendszerén, s meglátnád, amit sohase láthatok én, |
| űrháló-dróthuzalaiddal, értelmes áramköreiddel, mint egy óriás mesterséges szem fényérzékelő idegsejtjei a célbavett |
| csillag mikrohullámú jeleit s azt képpé bontva elküldenéd a Földre, te űrháló-antenna, lebegő reménysziget, |
| legszebb emberi képzelet költészet-adománya, s ti körkörös fázistoló hártyák, fényhullám-interferenciák |
| erősítői! Képzeletem most kifele szállva úgy kapaszkodik a tudomány-látomásba, mint anyja nyakába |
| éjszaka a gyermek, aki fölébred a sötétben, s azt hiszi egyedűl van, hiába szuszog mellette a másik, |
| a kicsinyke nővér, de nincs ott az anyja, hisz a szerelemért magára hagyta, s anyja után fut sírva a sötétben, s a szülői |
| ágyba mászik, anyja forró emlői alá. Csak a halál! Csak a halál! Röpűl űrháló-sejtelem-rácsom befelé a |
| végtelen halálig. Röpűl a sejtelemháló-végtelenségszonda végtelenemben végtelenűl befelé és köröttem, fölöttem és |
| alattam fénypontok, fényszigetek, szines óriás gázgömbök, izzás-golyók, röpülök befelé, mint éjszakai lepke. |
| S csipkés csápom szagló-gödrei, a szagló-molekula fülek bizsergés-kagylóiban a mindenség széthulló, szétzizegő fénye |
| illat-kalászokként rezeg, s kiálló lepkeszemem többezer kristálypontjában dülledten ragyogva ég a végtelen |
| halhatatlan halál-mennyiség, s istentelen lézerszél taszít tollpiheként végtelened szívterei mélység-erejébe |
| asszonyi hűség és asszonyi egyszerűség, hisz benned sűllyedve és lobogva átúszik sejtelemháló-szerkezetem a halálon. |
| Benned a győzelem titkát is megtalálom. Hisz az a kegyelem: az út-végtelen. A szerelem ezért embernek-való! |
| Míg ott kint a téli áldott veszteségben: hó után eső, esőre hó, jár a tél-óra higanymutatója, jár a tél-óra könnyű |
| hószál-mutatója: hó után eső, esőre hó, hó az esőre, eső a hóra, s egyikse tudja: mirevaló? |
|
Márványviasz tél-keringő*
| Izzó zöld parázspénz a kutya éji szemében, függőleges izzó zöld pázsitpénz a kutya éji szemében, mind a két |
| szemében, ahogy előttem áll a havas lámpafényben, a szemhólyagszélig tágúlt pupilla-tényben izzó zöld parázs-ostyák, |
| fölizzó zöld parázs-pogácsák a kutya éji szemében, a pázsitpénz zöld sűrű szemcserácsa arany szűrőkkel ragyog, éllel |
| elbillen, forog, ahogy csavarja, elhasítja egy keskeny árny-dolog, már csak zöld parázs-reszelő, zöld pázsit-szalag, pénz-éle |
| rece-ív, ahogy ferdén rázuhan a szorgos, szigorú villanylámpafény, az áhítat-tömény, ahogy ráomlik égve a folyékony, |
| hideg, sárga foton-kéve. S a hó fölötti kemény téli telehold nehéz fényhúsában ázva merednek a fák a fehér árny-sugárra, |
| derengve szűköl a szűk fehér rühesség, mint tubusból kinyomott sárga festék rücskös holdnapfény a havas faágakon, a téli |
| telehold a hóizzás-fényhaszon, a havas háztetők fénylő sárgával bekenve, mintha ágaskodó gyík-csoport lenne folyékony |
| arannyal bekenve, s lehajlik, mint fehér toll-legyező kupola a havas faág a havas föld felé, fehér növényi toll-hamvadása |
| most nem az emberé, lehajlik fehéren a görnyedt lét-alkalom, amit a semmi súlya nyom, s szálkásra, görbére hasít a szilárdan |
| moccanatlanúl rázuhanó aranyhalom. A fénysemmi halmaz-arany, aminek fény-minden világűr-súlya van. Némán, |
| behavazottan alszik a madár a havas faágak közt, a hókehely bokorban, havas szemhéja mozog merev szemgolyóin, szőrös |
| szemhéjjal hunyorog, mint behavazott csillag, forró szárnyhónaljában a tollpihék forró szilánkpelyhei között csőrös feje, |
| mint anyaméhben a magzat alszik önmagába temetve, fényes farokesernyőjén szikrázó csillagfátyol-vászonablak, mágneses |
| holdéji verőfény. A madár csöpp szivében lehalkítva ragyog az atomtűz, félig fölhúzva az atom-máglya-tokban a pontos |
| grafit-rudak, halkra csitítva a nukleáris bomlás égés-üteme, szerkezet-hőzátony a termonukleáris hiszékeny |
| szupernóva-hőben, higgadt a madárhő-égés a madárszív-időben, a mindenség csöpp szerves anyagában, apró titkos |
| anyag-szervében. A madár: az egyik Éden, a sárga téli telehold a másik, a hó a harmadik. Az én szivem nincs tüzében |
| lefosztva. Az én szivem nincs téllel lefokozva. Az én szivem nincs hőráccsal megosztva, hűtő-oszlopok égést-fékező |
| dugattyú-fürtjével boldog szívhő-ragályom nem osztozik. Égek grafit-fék hőt-közömbösítő rúd-kévéje |
| nélkül, elmúlás-hajnalig. Halál-holnapig. Az én szivemet nem csitítja hőgát, semmiféle anyag, anyag-korlát, |
| az én szivem nem gubbaszt téli ágon, havas ágon holdban kuporogva, havas ágon és behavazottan, mintha éppen hóra |
| tojást tojna, tojás-csöndet, fagy-tojást a hóra, hűtött testéből párásan kifújva nagy fényhólyagot, csönd-buborékot. |
| Kint a tél. És idebent az ünnep. Ünnep van. Hát ünnepelek. Csillag-tüzemmel rádlehelek nyolcvan-éves anyám: |
| Andresz Borbála. Vak, vacogó kis csontvázadra fújom én a halál-oldó lángot, csontvázad vékony, finom, ráncos, |
| kék ér-páfrány-földrészes, májfoltos, hipermangán-lencsés húsköpenyére fújom én a halál-űző lángot, ez a |
| halandóság halála, ez a megmaradás hajszálcsövessége, ez az önző iszonyat gyönyörűvad vére. Szerelmes lángom |
| madártollal növi be asszony-magányod, szerelmes táncom a te ünnep-palástod te kicsinyke édes, Mama, nyolcvan |
| éves, özvegység lánya, léthűség könnyű kis embertartománya, a hazugság hiánya, halál ellen-árnya: Andresz Borbála! |
| Az én szivem nem gubbaszt havas ágon, mint havas madár holdban dideregve, az én szivem már győzött a halálon, akkor |
| is ha holnap meghalok. Az én szivemben nincsen téli álom, benne nem a holdas téli éjszaka világít, az én szivemben |
| nincs a holdas téli éjnek fagyott csillag-sikolyokkal teleszurkált gyémánt űr-szaga. Ünnepem vagy sárga holddal- |
| könnycsepp ötmilliárd-éves földi tél-éjszaka. Szól a magnetofon-zene: Johann Strauß téli valcere, |
| An der schönen blauen Donau, Wiener Blut, Geschichten aus dem Wienerwald, Rosen aus dem Süden, |
| s hátadon karom, kezemben kezed, vállamon karod, s úgy forgunk vakon, lassan keringve, mint lassú-lángú páros |
| lassú égitestek, s merev szemüveged, mint egy szitakötő kiálló gyémánt-küldetés szeme, te szédülsz és én majdnem |
| belehalok, így táncolhatnak a halottak a túlvilági bálon, s vállam alatt a viaszmárvány zsúfolt kicsi arc! |
| Így táncolhatnak a semmi kertjében a halottak, terpedő széles semmi-fák alatt, semmi-zsiráfok, semmi-keselyűk között. |
| S emberként néz a sok túlvilági állat, életre-éhes emberszemekkel, az orrszarvú, a viziló, az elefánt, a teve, |
| a zebra, a tigris és a páva, az őz és az oroszlán, a krokodíl, a denevér, a papagáj, a tukán, a szivárvány-sziszegés kolibri. |
| S bután bámúl a papucs-csőrű gólya, mint egy fosszilia-gémeskút, őskőzet-csákány, s egy-lábon állva, fejét |
| szárnya alá hajtva rózsaszín tollkígyó-nyakkal a rózsaflamingó, szárnyát lobbantva kecsesen ásít a fehér íbisz, |
| s mint egy madár-arcú ősi bőrfújtató ősi kovácsnál aranybőr hajó-puttonnyal, aranyhártya támasztó talpcsillagokkal állva |
| böfög a tömör, együgyü pelikán. És semmi-lepkék, és semmi-virágok illatoznak, nárciszok, liliomok illatoznak, mint a Szűz |
| Anya méhe, mint a Szűz-Anya cimpás és rostcsigás szülőedénye, mint a Szűz-Anya placentája, mint a szűz menyasszonyok boldog keresztrefeszítés, boldog |
| lándzsadöfés után, illatoznak vérrel és fehér takonnyal, illatoznak, mint az első szülés, a rózsa, labdarózsa, bazsarózsa, tearózsa, |
| babarózsa, jázmin és jácint, orgona, istenkürt, bodzavirág. Óvatosan ölellek Mama, mint egy virágos ágat, gyöngéden lassan |
| forgatlak és csodállak, így forog együtt az erő és a bánat, egymást ölelve, egymással keringve, egymást karolva, fény-gyűrűláz- |
| surrogásunk egymásra hintve, pedig te rám se nézel, csak valahova messze előre hátra, mint énekkel, zászlóval, csengővel, |
| rezesbandával megtaposott virágszőnyeg-kocsiútra és virágszőnyeg-hídra az ünnep úrnapi kifosztott, Isten-üres, |
| hervadó tölgyfalomb-sátra, s a villanyfény-levegő csupa gyöngyházgombos piros polip-gomolygás, csupa áttetsző |
| tintahal fej-üvegcsokor lövődés, csupa sűllyedő, lebegő, pörögve lágyan bolyongó üvegtakony hidra, valahová máshová |
| nézel, egy másik világba, vagy a túlvilágba, vakon vaksin mosolyogva forogva, s föléd hajlik a csönd árnya sziszegve, mint |
| egy szív-fejű, két tölgyfalevél arctoll-bőrtarajú, fölágaskodó, merev, csiszolt tüzkő-szemű kobra, s merev nagy |
| szemüveged függőlegesen tükrözve villog ráncos csodaszikla homlokod alatt, kicsike, vékony asszony-rom arcodon, |
| mint Holdra-telepített lézer-tükrök, bekeretezett szigorú üvegpallosok szabdalják forgásunk körül küllősen az árnyat |
| és a fényt, árny-küllők, fény-küllők vízszintes kerékforgása táncunk, arany-küllők, kőszén-küllők vízszintes lassú |
| kerékpörgése, mint vízszintesre kifeszített harmatos könnyű pókháló, sokszögletű halálragacs lapos szikrázó, hajnali |
| vonal-vitorla, lassú pörgés-szálakból csévézett rombusz-alakú szoros, zárt cérna-orsó, mint egy függőleges, villogó |
| nagy üvegkoporsó, amibe ketten vagyunk egymást-átölelve beletemetve, mint állva-forgó vastag kristályoszlop fényből és sűrű |
| homályból, roskadt könnyű télből és érett tiszta nyárból összevilágosodott és behomályúlt forgó kristályoszlop, anya s fia |
| kettős néma ember-örvény, ragyogó forgástölcsért gyűrűzve az embermesszi sugárkristály mélyben, a múlt-idő jelen-dobogású öreg |
| szivében, zárt-lengésű könnyű lánchinta-pörgés volt a mi táncunk, ölelő egyhelyben-keringés, bütykös, tyúkszemes, villámzáras, fekete nagy |
| bundás-csizma toporgás, mert minden más cipőben fáj a lábad, hatvan éve fáj, óriás sárga tyúkszemeid, struccok, emuk, nanduk, |
| gnúk-szeme nagy nagyujjbütykeid ragyogva és ropogva fájnak, mint Krisztus húsának hatalmas vas-szögei, amiken legyek, méhek, |
| bögölyök, darazsak zsongnak zsibongva, gyász-szalagokkal karikázva, barnakék bársonyövekkel, arany-álarcokkal, vérfoltos aranyhártya |
| Afrodité halotti maszkokkal és aranypánt-csigarugóval szikrázva és mállva, szemük zöld, kék, piros, vörös, szivárvány-parázs |
| féklámpák a bozsgás szögecses páncélhomlokán, te keringtél velem-csoszogva, én forogtam gyöngén veled-kanyarodva, |
| keringve én húztalak, keringve te vontál feketében fehéren Johann Strauß téli valcerében, forogtál velem könnyedén |
| vakon, hisz szemlencséd helyén csipke-alakú lék-gödör van, kis befelé-kúp üresség-gödör a szemtest rugalmas húsában, |
| s a másik szemedben mész-palás korallcsőbozont idegsorvadás, s látásod, mint a messzi város, amit sárga szalmacsövön át |
| látott Arany János, a szalmacső-gukkeren, a szalmacső végiben a fényhártya körablakon, a fénymembránhártyafalon párologva és remegve áttűnő |
| fekete vaskakas-taréjú fehérláz templomtorony, s délibáb-gulya, délibáb-ménes, fordítva szivárványosan rezegve a puszta |
| sárga mása, az éghabos síkföld okker-ragyogása. És tétova vak szemed fölött az elmúlás tükre szemüveged, s kis |
| szikkadt kontyod göndör fonás-csomag fehéren kilátszó koponyabőrödre sóval-meghintett perecként tapasztva, s homlokod |
| gyűrött, ráncos, összehajtogatott, s kisimított-hajtogatású nyitott könyv, s két vakság-szemgolyód, mint a megfagyott |
| könny, te picike, aprócska, egyedűlvaló, bonyolúlt, egyszerű, gazdag, árva, aki ömagadba vagy bezárva, mert látásod halálába |
| vagy bezárva! Táncol, aki elmenni készűl, mert már mindíg elmenni készűl, az elmúlás majd vele kiegészűl, kering |
| szegényen Johann Strauß valcerében, s a semmire gyorsan fölvázolt rajz lesz a köldök alatt a kemény rost-pajzs, a barna |
| szilárd hónaljfüst, amit annyiszor láttam a hajladozó nagyteknős habsikoly nagymosásban, a szikrázó sáskaszem vese-emlők, |
| a kőszilánk lábujj-körmök, pergament-rózsaszirom kézujjkörmök, s a gyűrt, összevagdosott, zománcosra-tördelt, üveg- |
| repedésesre zúzott, puhagyűrt, kemény ránc-lemez beültetéses sárga viaszmárvány kicsi arc, az összezsugorodott gyermek-ámulat. |
| Ó, Mama! Oly pici lettél, oly könnyű, olyan apró, olyan törékeny, a halállal olyan makacs, az élettel olyan engedékeny, mint |
| az a picinyke aranykontyú fehérporcelán Vénusz-szobor, amit egyszer a kertben a földből kiástam, s nézett rám festett |
| kék szemével, rúzsozott ajkaival, s a csöpp porcelán-emlők bimbói arany-pontok, mint a bogarak léces kitin- |
| szárnyainak pöttyei, pontjai, ahogy feküdt a tenyeremen, mikor nyálammal s ujjhegyemmel dörzsölve a föld-piszkot |
| tört fehér torzó-testéről letöröltem s tenyérvonalaim, tenyérléceim mikrobarázdás völgydombjai közt csillogott fehéren, |
| arany-konttyal, kék szemekkel, piros szájjal, aranytűpont-emlőgombokkal, mintha két aranypénz feküdne fehér |
| asszony-hulla-emlőn, akinek karjait, lábait levágták vállnál, térdbütyöknél: a picinyke fehér porcelán-asszony, |
| a Vénusz-meztelen föld-húsa üzenet. Oly picinyke lettél, olyan apró, olyan könnyű, olyan árva egyedűl-magad |
| márványviasz-sárga, s nem fiad lesz, akit becsap az arcodon egymásra lemezesen torlódó, egymásra ráncokkal |
| forgó viaszos márványhű húsiszap, arcod tószéli sáriszap lemezes, legyezős, ránc-morzsa zománcos szikkadás-sárga |
| magány-állománya, kezeid sárga viaszkesztyűk, amibe belenyomva zöldleveles, indás folyondárszövetek, lilakék tollpihék. |
| És már elkezdődött a csúcsosodás, elkezdődött a kihegyesedés, valahogy hegyes, csúcsos és szögletes lett mosolyod és sárga magányod. |
| És már elkezdődött a beteljesülés, és már indulnál, mennél, pedig itt táncolsz velem Eleven Kicsi Emberi Történelem, |
| könnyű, lágy feketébe-öltözött márványviasz-szobor táncol velem, viaszmárvány súlyos könnyűség, karomban a |
| velem-forgó csillagos ég, a világegyetem végtelen csillagburjánzása karjaimban, a fénnyel bepontozott, fény-ikra |
| örök sötét, s a sötét néma lét-szülő halálba szőtt végtelen csillag-mennyiség, húszmilliárd év lüktető, emberszemnek |
| sárga, látható és láthatatlan, irgalom-hiány, borzongó, hömpölygő égitest-tartománya, fény-születése, fény-halála! |
| Johann Strauß téli valcerére táncolsz velem, s aranyozott szemüveg-lemezeiden arcom bajuszos tükörképe, |
| forgunk, s forog körötted a szobányi lét, mint a kivilágított emberiség, sorsod minden hiánya, hozama, picike |
| Mama, forog veled minden lét és nemlét, forog veled a teljes létezés-árnyék, mint festett körkép legyező-lejtős |
| nagy deszka-korong körűl, mint Feszty Árpád körképe a Ligetben, amit ámúlva néztünk mi kézenfogva ketten |
| gyerekkoromban, a Honfoglalás, a Magyarok Bejövetele, úgy hittük igazi a ló, igazi a tűzparázs, a vitéz, a tehénpásztor, |
| a hét vezér, az egész gyermekvarázs áhítat-csalás honfoglalás, körötted sokszögű körkörös álló lemezlapok szines |
| varázsgyűrűje forog, minden lét, minden állapot, minden jelenés, dolog, minden tegnapi jelen és valóság-történelem, |
| minden igazság, minden hazugság, napszám, gyerekkor, kamaszkislány-vakság, az Ó-magyar Mária-siralom, |
| Jézus Krisztus a boncasztalon, fölboncolt, összevagdosott véres apád a koporsóban, fehér katonaingben, fehér |
| katonagatyában, a havazás Isonzóban, Zita királyné barna bársonyruhában, barna bársonykalapban, Károly király |
| aranyvért-egyenruhában a biai vasútállomáson, ahogy az állomás-misén áldozva térdepelnek aranybojtos arany-vánkoson, |
| mint egy bögöly aranyszita szemén, Horthy Miklós ágyúlövése, a festett Horthy Miklós kép, a kirúzsozott-szájú vágtató |
| idegen lovas-tisztek, kórházi ágyban párnák közt ülő férjed, akinek csípőtől vállig fölvágott hátából úgy álltak |
| ki a fémcsövek, mint hárfás-hullámú orgonasíp-legyező, mint egy hal tüskelegyező hártyauszonya, a hátán, mint |
| Galapagos-szigeti varánuszgyík hatalmas tövislegyező háttaréj-bőrhártyavitorlája, meg a mosóteknő, meg a te-főzted |
| mosószappan, s a kerítés előtt üvöltve habzó irígy kis falusi csőcselék 1956-ban, meg az a bolond kis |
| elmebeteg asszony, a halál adósa skizofrén gyémánt-rózsa, a mániás-depressziós törékeny, kicsi ember-felhő, aki |
| azt hitte: egyszer öregségre felnő, aki nyáj se volt, se pásztor, s rettegett a vérzés-elmaradástól, s a kútba akart ugorni |
| mezitláb, s nagy konyhakéssel szaladt utánad, te meg zokogva futottál: Időtlenség, Betegség-Naptár, forradalom és |
| ellenforradalom, meg a háború, meg az erőszak-rettegés, haldokló legény-fiad fejénél az égő gyertya az éjjeliszekrényen, |
| és Ferenc József Habsburg-sívár bajsza és Joszif Sztálin kegyetlen csontváz-sivatag földrész-bajsza, a tankok a kertben és a szőke |
| Miskin-herceg a disznók között a szaros téli disznóólban, döglött deres lila katonaló, aminek fejszével-levágott combját vállamon vittem, mint Jézus a keresztet, |
| meg mind a három szülés, Hitler Adolf tajtékömlenye a rádióban, a szegénység-megváltás a mesebeli |
| aranydióban, és Rákosi Mátyás arcképe gömbölyűen a táblákon, plakátokon, és mindenféle kölcsön és |
| adósság, a végrehajtó sívár szív-apály, hullám, munka, változás, állandóság, körötted festett körképként |
| suhogva elforog minden megtörtént és elképzelt dolog, csontvázak, halottak, halottas-ágyak, ravatalok, |
| koporsók, temetők, Szűz Mária hét tőrrel átdöfött szivével az ovális hímzett szines faliképen a sugártömb |
| holdesőben aranykeretben, aranyozott fakarika-tojásban, minden angyal és szellem a látomásban, a csillag-viszonyok! |
| Te márvány és viasz gyűrődése, keveredése, hiúság száraz szalmavirág-csokra, te húsarany asszony-apadás, |
| picínyke roppant csúcs, világegyetem-kimagasodás, aki keringsz velem lágyan, csoszogva, fehéren, a hó-kegyelem |
| havas téli télben, Mama, nyolcvan-éves, már távolabb tőlem, s közelebb a Halál Szivéhez, nem hagylak magadra! |
| Most itt táncolok veled nyolcvan évben, keringünk Johann Strauß valcerében, te világegyetem-tengely kristály-rúdja! |
| Majd letáncolok én veled a földbe, két karommal pörgetve emelve téged, kis emberiség-nagy, mindenséganya-asszonyalak. |
| Majd körülnézek odalent a földben, föld-ágyadat megvetem fehéren, lágyan betakarlak. Nem lesz könnyű fiad vissza-útja! |
| S visszanézve hosszan nézem: a Föld-mag izzáslénye fölmelegíti hideg csontvázadat, lilán megitatja, pirosan átmerengi aranydarázsként aranyló arany-húsodat. |
|
Űrpontok*
Ferenczy Béni halál-rózsái
| nyálkahártya, bűn, kénkő. |
|
| ködcsepp virágcsontvázon. |
|
| Viszem, mint gyémánt-holdat |
|
|
Fekete, piros, fehér, sárga, zöld
| A koporsó fekete volt. A koporsóállvány kopott. A szemfedő piros. |
| Viaszverejték-űr. Vászon, selyem, bársony, aranyhímzésű csipkepapiros? |
|
| A temető fehér volt. Márvány-kő-bronz-kása, dermedt |
| csecsek, szakállak, seggek, ecetfa-őskorban szobortest férfi és női nemiszervek. |
|
| A koporsóban Kassák. Kitin-jövő, mohazsindely címerálom a bábban. |
| Összehajtogatott krétalap-collstok fehér ingben, fekete ruhában. |
|
| A sírgödör sárga volt. Gyökeres sárga föld-doboz. A sírföld zölddel-márványos sárga. |
| És alászállt Kassák Lajos kötélen lebegve, Professzor Piccard az égitest-óceánba. |
|
| Kit vártam? Mire vártam? Mért nem kiabáltam? Néztem, mint tikkadt nyár a forró száraz szalmát. |
| Füstölgő zöld lomb közt rohamsisakos bronzkatonának dőlve Jézus Krisztus állt. Kezében piros almák. |
|
|
Juhász Eszter és Juhász Anna karácsonyi verse Juhász Ferencné született Andresz Borbála nyolcvanadik születésnapjára
| Gyönyört, szenvedést, jajt, |
|
|
|
Alauda arvensis*
| Száműzve megint. Száműzve abból amit meg sose kaptam, de magamnak megszereztem, amit a történelemből |
| meghódítottam magamnak, hisz tulajdonomúl jogszerint enyém, akár a halandóság, száműzve megint, hisz jogszerint |
| enyém, akár a testem, jogommal enyém akár a testi valóság, akár a földművesé a föld, hisz azt mondtuk: azé aki |
| megműveli, s nem azé aki gőgösen birtokolja. Száműzve megint a földről, ami enyém, száműzve megint, mert úgy hiszem |
| ahogy hiszem, mert gyűlölik amit én szeretek, s amit szeretek attól megvonják jogom. Mint amikor bűntelenűl elzavarnak |
| hazádból, vár a marhavagon a vasútállomáson, a vörös, vasrácsos, bánat-szállító deszkadoboz az olajos fényszalag sineken, |
| ez a táj a tiéd is, dehát elveszik tőled a szerelmet a nem-bűntelenebbek. Mint a kitelepítéskor. Aranyrózsás bíbor |
| ágyterítővel lekötött ruháskosáron ült anyám, apám sírva ült a konyhaszéken, a szomszédok már a malacot, libákat, tyúkokat, |
| kakast vitték. Száműzve megint. Apám a konyhaszéken fehér ingben, fekete kalapban. Aztán mégiscsak ittmaradtunk. |
| Száműzve megint, mert ki akarnak lökdösni hitemből, mint kiosztott földjéről cseléddé zavarják vissza a parasztot, kizavarják az |
| összetett egyszerű történelemből, legyen a kiszúrt-szemű bivalyok vezetője megint hajnali tarlón, legyen a kiszúrt-szemű égbolt |
| fekete szempillája alatt tántorgó zsibbadt türelmes a lomha fekete ringó szuszogásban. Száműzve megint. Ülök a merengés |
| bíborzöld dombföldjén, a zöldcsíkos, bíborvályús, arannyal-vonalazott lóhere-dombon, mint gyerekkoromban, mikor már |
| csak a magány maradt enyém, mikor már csak a magány maradt, a bűn után, a kés után, a balta után, s feküdtem a puha |
| parázsú fekete-lepedő zöld búzadombon, a búzaföld közötti száraz kocsiút mellett hanyatt a bűnzöld fűbuckák éles, keserű |
| kaktusz-szigetén, a zöld sündisznó-kupac sírdombon, s rozsdapettyes, vérpettyes, rózsapettyes szőke szöcske surrogott |
| szívalakú szőke szárnypehely-lobbanással, csuklós combrugó-páncélos lőcslökéssel, a repülő lóhere, pelyhes lóhere-hattyú, |
| a bajszos aranyfüst lóhere-zizegésdugattyú, s a kocsikeréknyom páros vályúi, mint fényes, irizáló vas-csatornák, s a megszáradt |
| sár szivárványos szirmai, kagylói, pikkelyei, forgácsai közt katicabogár mászott, hangya, virágpoloska, ahogy egy vércsöpp |
| gurul, rugós vasmorzsa-golyóláncot fúj a szél, ahogy a barna tobozpikkely pajzsot mond önmagával, szívmag-háttövűt. |
| És tépő fájás a mellkasomban, ízelt vascsipke-kesztyűkkel tépdes szivem körűl a szorongás-lombban a bánat és a |
| társadalmi magány, s a fájdalom izzó drótcsontvázai húsomba nyomva és csontvázamba húzva, mintha zengő ragacsos |
| áram folyna, zizegve csorogna a csontvelő-állományban, s koponyámban szitás és rácsmező-legyezőbélésű fájdalom- |
| gömbök vékony drótaranyból egymásban befelé kicsinyűlve, s agyvelőmben sercegő drótgömbváz villanyhalak, mint |
| villanykörte hólyagcsöpp belsejében sugárküllőkön fémszálhengergyűrűs izzó félkosár, félig-elfújt gyermekláncfű- |
| pehelylabda izzásaranyból, s az ébredés megint oly nehéz, mint kertben-talált rozsdás kés piros gyermektenyérben, s a |
| csorba késpengén vörös gombafejek, lemezküllő esernyőbelsejű rozsdahólyagok, sárga parafagombok vashabrothadásból, |
| s úgy hurcolom húsomat, szivemet, csontvázamat, mint vállamra-dobott cementes-zsákot, vállamra emelt óriás |
| követ kiskamaszkoromban, mikor napszámos voltam a kőműveseknél. Jaj, mikor törik el a szív és mikor hasad szét |
| az igézet szilánkos darabokra, szétdőlve szálkás hasábjaival a világegyetemben, ahogy hínáros, békanyálas vízben |
| lágyan küllősen szétdőlve, oldalt-hajolva sűllyednek lassan a márvány-deszkalapok, nyálzó égitest-lombokat |
| sodorva hólyagosan, csillagzó zöld nyál-lombot taszítva örvényesen maguk alá? Jaj, mikor törik ketté a szív, |
| mint kiszáradt zöldpettyes madártojás, mikor hasad szét az igézet suhogó, dörgő márvány-lapokra, mint az Istent |
| tartó sárga vályús márványoszlopok, mikor hull a zöld erjedés piros lomblevele fehér csontvázzal fehéren, mint |
| vörös-érsöprűs márvány-pihetoll, mikor a márványtoll fehér fosztogatása, mikor a márvány-madarak lefejezése, |
| mintha barna szálrosta farönkön kopasznyakú tyúk fejét baltával levágják, s röpűl a sárga-szemhéjas, |
| sárga-bőrszakállas, sárga-taréjos, sárga csigaház-fülű, sárga-csőrű pihés fej, mint pirosan-füstölgő drótháló- |
| sisakos pezsgős-dugó, s a sárga-bőrös, sárga-gégés nyakcsonk szétlövellő vére, ahogy a zellergumó zöld |
| lombja fényes csipkékkel terped őszi bársony bíborhamvadásban. És mikor lesz a fénynek száraz hamvadása most? |
| A bánat iszonyhullása, széttóduló pernye, a vér csomósodása, a halottak végtelen kiáltozása, tigris-hörgés sárga |
| darázs-rácsa, a halottak kukacos, férges föltámadása, hullaszerelem, űrsavó a tér lehetetlen szivében, véres sárga |
| vizenyő-gyülemlés az áhitat hulla-szívkamráiban? És mikor lesz a teljes erdőirtás fejszével, gépfűrésszel, |
| a mozgó, recés fémnyelv-sikolyokkal, hold-alakú hengerfűrész-tollal, amit kétoldalon sorsom favágói húznak? |
| Mereng magányomban a pokol-vesztes ítélet, mereng magányom zöld palasátrai alatt az éden-nyertes ének, mint |
| zöld erdő laposan sziszegve és zizegve tömörlő, zuhogva csipkésen tarajló és fényes ropogással hömpölygő |
| lombjai alatt fehérpettyes, fehér vászonszív ivarszervszigetű barna őz, karcsú fejében vastag érfutamok |
| a szőr alatt a párás, nedves fekete orrlikakig, szempillás barna nagy szeme pupillátlan kiálló barna |
| fényhólyag a zöldmagánytűz erdőtársulásban, s aranyszilánkok, aranytollak, csipke-metszés aranyomlás- |
| holdak testén és teste körűl a zöldszáraz virágfüvön, s a gombafű, mint pettyes csigabigák parafafelhő- |
| halmaza s a merengésen szilánkos árny-levelek, terpedt árnyrezgés levél-lepedők lilakék lemez-lebegésben. |
| Száműzve megint. Ülök a zöld magányon. Ülök a virágzáson. Ülök az elmúláson. S fehér szorongás-rácson áll |
| szivemben, irgalmas köd-parázson az okos mindenség, a hibbant nemlét s a vaspáncél-itélet, mint Hamlet |
| szellem-apja, a páncélruhás szellem-akarat a fénynárcisz csillagéjszakában s vas-sisakja csukott vas- |
| szemhéjai alól fehér gőz szívárog, s fehér gőz gomolyog az orrvédő vascsőr sas-orrlikaiból, s a vasrostély |
| sötét arc-kapu nehéz sötét fugáiból fehér gőz göngyölög fátylasan, foszlányosan lobogva, mintha égő |
| kályha-belsejű vasrinocérosz-ember füstölne kétlábra állva az űrben, sas-arcú vascső-kereszt. |
| Megváltó Páncél-rinocérosz, páncéllemezekből forrasztott és kovácsolt orrszarvú-állat emberisten. |
| Száműzve megint. Ülök a zöld merengés rózsaszín dombmezőjén, köröttem, oldalt, lágy hullásban alattam és puhán, tompán |
| púpozódva mögöttem bíborfehér, bíborzöld, fehérbíbor, zöldbíbor csíkozású és vonalazású vetés-lepedők, dombba domb |
| olvad, völgybe völgy merűl, egymásba hullámmal folyva és csorogva völgy, domb, lanyha púp-áradás, bomló, súllyal |
| lefelé csúszó könnyű lapály, egymásba-tolva, egymásból torlódva kifolyva síkmeredek hengerhullámfelületek, |
| s csokros zöld fésűsorok, zöldpenge uszonytaréj sövényvonalak, egymásnak dőlt zöld lóhátak, egymásra-hajló |
| zöld lónyakak, egymásra dobott hatalmas zöld halak oldalt, háttal, hassal, ezüst szitaráccsal, fehér bőrparázzsal |
| s zöldbíbor vályúk, vonalak, sövénysugarak, sövény-fésűlécek csíkozzák be a dombokat, hónaljakat, hajlatokat, |
| völgyeket, lapályokat, dombmagasokat, lapos örvényű dombtető-kúpokat, bíborfehér, bíborzöld sávok, vonalak, |
| zöldbíbor hullámegyenesek, fehérbíbor vonalhullámok, zöld pántok, bíbor csíkfutások hólyagzó lepedőhulláma a föld. |
| Lent a zöld, fönt a kék. A sűrűbb s a hígabb anyag-mennyiség. Fönt nagy tömött, duzzadt cihák legelnek, s a kék |
| hiányban árnyfoltos bamba gőzhab vándorol torlódva súlyosan és csordafehéren, felhőárny felhőárnyat lökdös |
| barnán, mint torlódva vonuló bivalyok, ökrök, tehenek a háborúban, parázsló szivacsok, nyers taplók nedves és |
| puha halmazaiból, ezüstös kéreglemez-vályúk, gyöngyházcsatornák parafalegyező alsó-ajkaiból fölfújt hólyagzó |
| lapályok csúsznak ki izzadtan, holddal megcsomózva, s a hold, mint fehér sűrű cérnaküllős cérnagomb, |
| ezüst alumíniumkarikára hurkolt cérnaküllő-kerék, cérnacsillag-köldökű cérnarács-cérnapénz, fehér hímző- |
| gyűrű, űrben-függő fehér szövőszék, sárga gipszrózsa egy meztelen kék zománc-asszony kék kezében. |
| És káprázat, magasság, olvadt sugármezők, iszapossá alvadt fénysűllyedések, gyöngyház-beomlás, gyöngyfüst- |
| süppedés, gyöngykéreg kagylóhéjbelső rózsazománca sárgán, sugárhő kékhab aszalék, olyan kék, olyan fehér, |
| hogy már lila, hogy már fekete a torlódó tömény sugárkristály magasság, az összegyűjtött homályos opálos fénymennyiség. |
| S fölöttem, fönt, fönt, fönt a gőzkagylókkal teleszórt kékaszály opálköd-magasban pacsirta énekel. Mezei pacsirta. |
| Fönt, fönt, fönt, a kagylófelhőkkel telenőtt óceánfenék opálmagasban lüktető pici fekete pont, éneklő pici atommáglya, |
| atombomlás-hő énekpont, biológiai atomhő-zene, biológiai csillagzene, gyönyörű robbanómotor szívhúsból, |
| szívfalakból, szíverekből, szívbillentyűkből tollas kristálycsengő, a sajgó űropál csengő szempillaverése. |
| Alauda arvensis! Mezei pacsirta! Skylark! Feldlerche! Alouette des champs! Alauda montana! Alauda |
| cantarella! Alauda crassirostris! Alauda albigularis! Alauda tenuirostris! Alauda minor! Alauda arvensis |
| cantarella! Rokona az erdei pacsirtának, az Alouette lulunak, az Alauda cristatellának, Galerita musicának! |
| Ó, Alauda arvensis! Mezei pacsirta! Lüktető fekete pont, éneklő pici húsból-épített atommáglya, égi sejtszövedék- |
| csengő, boldog, együgyű létatomokból épűlt nemiség-madárzene, szikrázik éneked, mintha tűvel megszúrt |
| nyaki véna, vagy ágyékvéna, vagy könyökhajlat-véna vérzene, a kékolvadás magashomály vércsöppje vagy! |
| Mezei pacsirta! Alauda arvensis! Jajgató boldog rózsahegedű hús-szövetből, csontszövetből, vérszövetből, nyirokszövetből, |
| tollszövetből, te énekké-szőtt dübörgő, dörgő kicsiny atomtársulás, lila aszálygyémánt halandó örök szívverése! |
| Síp, oboa, klarinét, fuvola, furulya, hegedű, csengő, cimbalom csöpp végtelen máglya-szövedéke bíbor mirigykürt torkodban |
| Alauda arvensis, Mezei pacsirta! Boldog orgonafújtató és boldog orgona együtt, lebegő eleven társulása, énekből rakott magas |
| messzi tűz, a kobaltkék semmire hímzett énekláz-virág sugárzástartomány, forró lobogó láz-kereszt lebegés-kastély a zöld |
| homályos hígmagas sugárkék gyémántpokol ujjhegyén, elfoszló sugárpont, test-nélküli eleven ének, láztest fekete csillagrezgése, |
| aki összecsukott szárnyakkal a zöld vetésbe zuhansz, mint pici boldog hím-atombomba, a költési időszak nőstény-tojó hite, |
| küldetés-atombomba megváltás-végzete madárhím, aztán surrogva, sárga légcsavarként laposan fölfele pörögve |
| pörgéstornyot pörgéstoronyra sziszegve csavarva és emelve tág s egyre szűkebb csavarvonalban szállsz énekelve fölfelé, föl, |
| föl, föl, a láthatatlanság kékizzás foszlás-küszöbéig, lebegés-csavarvonalakból egyre szűkebbre gyűrűzött, fekete |
| énekponttal csúcshegyű énekvonal-spirálkúpot tekersz fölrepülésed gyűrű-emeleteivel a csöndiszap opáltűz levegőbe, |
| míg eltűnsz a viaszos sugársűrűség olvadt kék derengés-lemezeiben, s csak az ének, csak éneked csorog arany |
| jaj-omlás szív-szúrással, mint összetört gyémánt morzsái, szilánkjai, pelyhei, rögei, súlyai, csomói csengve, |
| csilingelve, szikrázva, pörögve, zuhanva, folyva a rácsos levegő-tölcsérben lefelé szivemig, mintha keményített fehér |
| cérnarácsokból és cérnagyűrűkből horgolt óriás tölcsérben folyna lefelé és befelé gyűrűsen omolva és örvényesen |
| csorogva a szilárd, sűrű, nehéz tiszta fény, csilingelő és csengő csillagzúzalék, láng-aszalék, homályos habzó |
| tűzpatak. „Hossza 15,5–19, szárnya 9,8–12, farka 6,7–8, csőre 1–1,3, csüdje 2,1–2,3 cm között változik.” |
| „A csüd hátsó részének (planta tarsi) pajzsolt külseje.” „Az orrlikakat tollsörték fedik.” „A szárny hegyes és hosszú; |
| az elsőrendű evezők száma 10.” „Járásuk könnyed, gyors futás.” „Fészküket a földre építik s rendesen 4–6 |
| fehéres, sárgás, lilás, vagy szürke alapszínű, sötét foltokkal sűrűn permetezett tojást raknak.” „Barna hátoldala sötét |
| sávozású, testalja sárgásfehér, mellén sötét hosszanti sávok sorakoznak.” „A szélső farktollak fehérek. Hosszú hegyes szárnyának |
| hátsó éle röptében fehéresnek látszik. Rövid bóbitáját gyakran fölmereszti. Énekelve emelkedik a levegőbe, s a magasban |
| függögetve lebeg, úgy folytatja énekét.” Alauda arvensis! Mezei pacsirta! Itt ülök zöld magányom tompa és hullámzó |
| dombmagasán, mint a tavasz domborzat-hőtérképén, számítógép-térképrajzán, bíbor vonalak, zöld sávok, zöldbíbor csíkozások, bíborzöld |
| vonalhullámok dülledt és apályos, horpadt, homorú és fölfelé örvénydomború lepedőhalmazai köröttem, a bíbor, a zöld, |
| a föld taréjos, tüskés, uszonyos hólyagszigetei és merülés-árnyai tavaszi bánat-talaján ülök, s le-nem-győzött szivem |
| hangos verését kézujjhegyeimben, lábujjhegyeimben hallom, s le-nem-győzött szivem kemény hangütését szemgolyóimban |
| hallom, lábkörmeimben és kézkörmeimben, száműzve megint, s te énekelsz fölöttem kékarany márványfolyadékban |
| lebegő sugárpont, pontköteg messzi tollkereszt-magasság, függőleges ének-folyosón, függőleges ének-csőben, függőleges ének- |
| kútban szállva hullámzó spirálkúppal fölfelé, egyre följebb, föl, föl, föl, föl, mint fehér cérnán fölhúzott fekete gomb, mint csigás |
| rézdróton fölfelé-húzott ének-sziget, mintha barna-kéregrepedés sziklaszakadékból húznak föl fekete zeneszerkezet-pókot |
| sárga selyemszálon, aranyhoroggal vízből repülő szárnyas szivárványhalat, lepkeszárnyú vizi gyémántbogarat, most szememmel |
| hallok, ujjaimmal hallok, szemgolyóimban dobhártyák a pupillák, ujjhegyeimen dobhártyák a domború piros bőrlécpajzsok, egyszerre |
| hallom szivem, s éneked, egyszerre hallom önmagam s hallak tégedet Alauda arvensis, Mezei pacsirta, hisz nem is |
| te vagy, aki ott lebegsz az olvadt lila kristályviasz magasban éneklő foszláspont, lebegő, merülő, sűllyedő, emelkedő hím |
| ének-kereszt, madárhím énekes toll-kereszt, a levegőmagasság kék toronycsúcsának zene-keresztje, Alauda arvensis, |
| Mezei pacsirta, én szállok ott fönt az ásványos könnyűhíg viaszmagasban Alauda arvensis, Mezei pacsirta, világének |
| hím szerelem-madár, lágy sűrű hullámhurkokkal, föl, föl, föl, egyre följebb csavarodva, kiszakítva szivemet a Földgolyó |
| szigorú vonzástömegéből, iszonyat-mágneskötegéből, egyre sűrűbb hullámcsavarokkal emelve ének-testemet, a Földtől- |
| megkönnyebbűlt szivet, előbb a habviasz-fehérsötétbe, aztán a torlódó lilakékbe, aztán az űrfényes csillagfeketébe, |
| föl, föl, föl a csillagok közé, énekelve lebegve és énekelve tolva egyre följebb és egyre mélyebb tér-üreseibe |
| halálos ének-szivemet, foszló és párás csillagszigetek közt egyre mélyebb csillagszigetek űrdobozaiba emelve testem |
| énektűz-keresztjét, ahogy Istenben száll föl, föl, föl, egyre följebb, a lényeg-fosztott űr üres irgalmában a jaj, |
| mert nincs már fönt, lent, oldalt, alúl és fölűl, nincs már kitüntetett irány, csak a jaj van, a jaj, a jaj, a jaj, a jaj, |
| az Alauda arvensis-jaj, a Mezei pacsirta-jaj, a Mezei pacsirta-jaj, az Alauda arvensis-jaj, a jaj-átok, jaj-öröm, jaj-virág, |
| a jaj, a jaj, a jajvágy, szerelem-vágy, a vágy, hogy szabálya oldja magányát, ahogy Istenben száll föl, föl, föl, |
| egyre följebb, a beláthatatlan mély és beláthatatlan tág mindenség-semmitoronyban hullámhurokgyűrűzéssel, sűrű |
| éneklő hullámcsavarodással, egyre mélyebben magasabban a foszlányos, terpedő magány-irányban a lét alól fölzuhant |
| emberszív-aranycsengő, Alauda arvensis, Mezei pacsirta, Mezei pacsirta, Alauda arvensis, Mezei pacsirta, |
| Alauda arvensis, míg madár-szívbénulásban, ének-szívbénulásban az Isten-alja szívkamra-sötétbe lezuhanok. |
|
Hódító zsarnok álmaim*
| Álmomban lovat szült anyám. Aranypettyes kék lovat. Szitakötőszárnya volt a lónak, négy rézdrótsejtes feszes |
| celofántoll. Kék nyaktőből nőttek ki a szárnyak. A szárnyak most még összecsavarva, begöngyölve, mint a zászló, |
| puha rácsok, nyálas üvegbimbók, sodrott fátylak a szőrre ragadva, két zöld kukoricacső tejföl-szálakkal, két üveg-kötény |
| a lóhátra ragadva, lófarra alvadt véres üvegszoknya, a farokszőrön véres hártya-harang. És véresek az aranypettyek és |
| véresek az aranyfoltok, mintha darázs turkál fejjel marhavérben, aranyfoltos, májfoltos pajzs-szívvel matat, kis |
| aranykanalakkal, barna porcelánkanalakkal garatmirigyekig sűllyedve a vérben, a szőrös szemrácsok pázsitgolyói arany |
| sündisznók polyva-rostán. Jött ki a ló anyám hüvelyéből, a szétrepedt napból jött ki a kék ló, mint az alkonyból kék |
| muszlinhab-sóhaj, aranypettyekkel beszórt kék este, ahogy az űr jön elő a vérből, aranypontokkal behintett üres tér, |
| a ló-alakú éjszaka-kezdet. Anyám combjai az űrre kinyitva, anyám térdei fehér homlokánál, anyám lábai szétdobált |
| virágok, talpai derengő égitestek, sárga csigabigák redős lopótök-szemekkel. Szült csillagos éjszakát anyám. Jött ki a kék |
| ló a véres szakadékból, puha szirtek, vonagló vörös sziklavitorlák hasadék-kútjából jött ki a kék ló, húgyos szőrbozót |
| szemüregéből, mint aranypettyes, sárga-pettyes, fekete kristályszőr-pettyes kék szemgolyót, ha hüvelykujjal kinyomnak könnyes |
| és véres nyálkahártya-húsüregéből. Jött ki a kék ló anyám hüvelyéből, mintha csikó születik fejjel előre, mellső bokáira |
| kötelet kötöttünk, a tömött sárga szarucsengőkre, a patákra, mint aranycérnát barkaágra, s benyúltunk könyékig, vállig |
| a fehér hasaljig kinyílt duzzadt mirigyes óriás lópinába, s a kanca állt és néha hátranézett, szempilláin petróleum-lámpafény- |
| csillámpihék, s vizelet, magzatvíz, vér, habos híg ürülék, az eres, sárga lócomb-belsőkön csúszva, ragyogva lefelé, |
| s jobbkarom vállig bent a lóban, a forró, lucskos lótestbe ásva, a húgyos és véres lóméhben kanalazva, evezve és |
| feszítve, mint evezőlapáttal a vízben, iszamos hártyák, véres belső vásznak, belső párnák és belső szülődunyhák közt csavarva |
| a szőr-ecsetes kis nyálkás csikósegget, tolva kifelé a most-születőt, duzzadt enyves mirigyfelhők között, arcom a véresen |
| szétnyílt lófarhoz szorítva, arcom a véres, húgyszagú óriás mirigyszivacs és lüktető hártyaszirom rózsanyílásba mártva, a lila |
| rózsaszakadék vonagló sziromörvényébe, mintha anyámba akarnék visszabújni most, mézes rózsarengeteg lópinába, |
| s piciny fekete csikó-orrlikak, mint a sündisznómalac nedves fekete orrlika, s méhtakonnyal leragadt csikószempillák |
| s a csikó-orr mézes szőrlemeze, s a csikóhomlok fehér foltja véresen. S húztuk a csikót a véres hús-bödön kanca-hüvelyből |
| kifelé. Kifelé lassan a testet a testből, az élőt az élőből lassan kihúztuk, mint fuldoklót a jég alól a tóból hónaljára hurkolt |
| kötéllel. Aztán gőzölgő mézes bársonykupac. Véres bársonykupac korpával behintve. Aranypettyes barna bársonykupac reszket, |
| s placentát szül a mirigyes lila vödörsarló lópicsa lassan, s a ló-anya a csikót szeliden nyalogatja, mintha puha |
| hús-timsó sarlóval tejharmat füvet kaszálnak. Jött ki a kék ló anyám hüvelyéből, mint csikóhal-apa szülőpocakjából, |
| a kettérepedt sárga kristály-gubacsból, a fölrepedt növénytüskegömb-gesztenyetokból a kristálykehelybe-ütött |
| tojás szemű újszülött csikóhal, a kriályserlegben a tojás sárgája, fehérje, látással peremig töltve a kristálykehely |
| homorú mélye, s fönt a sárgája golyósan kiáll, mint alkonyi tóból az aranysüppedés nap, s a tollas, csipkés, |
| kristály-legyező füluszonyok az alkony-legyező ásvány-napsugarak. S az apa gyémánt-paragrafusként állva |
| csikófejjel lebeg, fején taréj-kaktuszfák smaragdból, kék kocsonya-pálmafák, csikó-arcán üvegrügyek, üvegszögek, |
| s meghasadt költőzsák szülőtokja, mint villámütött égő szénaboglya, amelyből fejjel előre bújik ki sikítva, zokogva az égő gyerek. |
| S a csikóhal-újszülött üvegrücskök, gyémántrügyek keskeny csikófejű, mozgékony csikó-orrú, égő vízpelyhet fújó csikószájú |
| lobogó puha horga, szelvényes dobozláncolat üvegsarló-testét fújja még a víz alatti selyemdohogás szél, mint fiatal |
| zöldű kis falevelet. Ó, vízalatti bársonyömleny-zenék, tolongó vízmolekula-suttogások, zöld selyembe süppedt |
| aranysziták, izzás-fésűk, billegő, forgó, merülő, önmagukból önmagukba csigaházként befelé-fodrosodó hullámrácsok, |
| fölfelé-simuló fény-hullámmezők! Bent a rengő víztömegben fölágaskodó, meghajló, zöld lombként zuhogó nehéz |
| ragyogás-rácsok, szerkezet-rácsragyogások, örökös-élethamu hullás, örökös élet-halál hullás, örökös halálhamu- |
| permet bolyongó, tántorgó hullása lefelé, hull, hull, hull a lemezeire, páncélrészleteire, héjdarabjaira, váz-foszlányaira, |
| bőr-pelyheire, ruha-pikkelyeire, összetevő molekuláira, kigyulladt atomjaira töredezett halál, vízbelsőben halál-eső! |
| Álmomban lovat szült anyám. Aranypettyes kék lovat. Ahogy a vemhes kanca ellik kiscsikót, ahogy a csikóhal-apa |
| szétrepedt vaginás költő-tasakjából a csikóhal-csecsemőt, tengeri csikó-újszülöttet bunkós spermaszálként kilőve |
| kifolyatja, mint férfi-húgycsőszáj a szerelemben. S anyám szőrboglya törzsalja hörögve és sikítva szétrepedt, |
| mint lávaszakadék vulkánhegy habzó folyékony vörösmárvány lüktetés-sajkákkal és olvadt rubint-taréjokkal, |
| s folyt testéből a kék ló kifelé, özönlött véres kék lófejével és véres kék lótömegével szétrepedt testéből kifelé |
| az aranypettyes kék test, mint izzó kráterből a véres forró nehéz halál-hódító láva, folyt az aranypettyes kék |
| éjszaka anyámból, folyt a kék csillagzás az irgalmatlan boldog asszonytest-szülőszakadásból, jött a gyémánt-űr |
| feketén. Folyt az izzó égitestekkel tágúlva befelé sűllyedő éjszaka anyám véresen kinyílt húsából, nehéz ömlenyben |
| lassan csúszva folyt a kék sötétség, a ló-alakú űrbeli testi mélység, arany-sziták izzás-szitákba nyomva, |
| égitest-sziták permetfény-szitákba tolva egyre mélyebben terpedve befelé a megfoghatatlanban, amit anyám szült, |
| az aranypettyes kék lovat. Aztán fölállt, szülőinge véres térdeire visszahullt, aztán a kék lovat nagy sárga |
| teknőből merített vizes ronggyal lemosta, ahogy meztelen férfi-halottat mosnak le az asszonyok, ahogy |
| meztelen halott apámat véres lavórból merített vizes ronggyal lemosta homlokától lába nagyujja kagylós |
| zöld körméig, félig csukott szemhéjától nemi szőrére hervadt eres lila péniszéig, nyakától a hátán át |
| derekáig, hasrafordítva őt, fölültetve a halottat, mint a csecsemőt a kádban, fölültetve a halottas |
| ágyban, s lemosta a hónaljakat, karokat, kezeket, a herezacskós herék kétszívü bőrredő-gumóját, a köldököt, |
| combokat, térdhajlatokat, lábszárakat, lábfejeket, talpakat, üvegpupillás, tyúkszembimbós, szőrös lábujjakat. |
| Kimosva a vörösviasz hónaljszőrt, a szeplős kézujjak hártya-tövét, a gyökér-őspala-ízelt hernyós lábujjak közti |
| bőr lángpille pikkely-selymeit, a herezacskó lila súly-árnyék foltját lemosva a combtövek belső márvány- |
| vásznán, a fülkagylót, fültövet, szájredőt, a szőrzsombékos orrlikakat, a fekete segglikat kimosva. Ahogy |
| a halott férfit mossák le az asszonyok fehér halállal bekenve, ahogy meztelen halott apámat mosta anyám. |
| Aztán egy könnyű székre ült anyám, a kék lovat ölébe vette, fejjel előre melle felé, hassal előre hasa felé ölébe vette, mintha |
| széken ülve párzanának, a ló két mellső lába keresztben vállain, a ló két hátsó lába csípőjétől jobbra-balra patával |
| a földig, ölében a kék ujszülött lótompor, hasán a fekete vesszőtokos, fekete hereszives lóhas, az arany farokszőr |
| fátylasan széttenyészve a padlóföldön, aranyfüst-sörénye anyám hátán is fátylasan szétzuhanva, s az anyám |
| szivére hajtott aranypettyes lófej, mint gigászi kék kalász, mint titán hím csikóhal karcsú alabástrom-feje ló-Krisztus szemekkel. |
| S a letörölt, megszáradt aranypettyes szitakötőszárnyak már mereven csillogva négyfele ferdén fölfele állnak a fénylevegőbe rácsos hártyatollal |
| szúrva, mint a fény súlyát arany-pengékkel szabdaló üvegkardok, kifele-bővülő széles hártya-pallosok, kék szélmalom celofán-lapátjai. |
| S szülő-ingéből kiveszi bal emlőjét anyám, gyöngéd tenyérrel alúlról emelve lágyan kiemeli, s két ujjal megcsípve |
| a mellbimbótövet, melle csúcsát, az emlő-hegyet a pázsitos fekete bársonykancsó lószájba teszi. S megszoptatja |
| az újszülött lovat. S a mellbimbó, mint a légy szeme: látó-súlyokból, látó-molekulákból összerakott szív, látó-rózsa, |
| piros látó-pázsitból szőrös mirigy-eper. S fehér tejhab a lófogakon, s fehér lófogsor az anya-emlő koszorúja. |
| S az álom-tápanyag a lószájba csurog, s parázslanak a növekedési hormonok, asszony szoptat csillagzó éj-teret. |
| Anyámból látom születni éjemet. Anyámból jön az álom-éjszaka. Anyám szivén a mindenség fényhab-lófeje. |
| Ez is veszteség! Ez is a kín! Hódító zsarnok álmaim! Leigázó álmaim! Megzsaroló álmaim! Gyötrelemvak álmaim! |
| És asszonyfeje van a madaraknak és madárfeje van az asszonyoknak! És a festő feje piros ecset, piros virágállat, |
| vörös viaszrózsa. S a legyek ólomcsizmáin mágnespatkók bizseregnek, s a legyek lábának szivacsos pázsitkoszorúi kék |
| párnatestű ideghő-tapadás-feszültségfelhők. S fordítva állok én az Isten szemén, akár a légy a mennyezeti tükrön. |
| Hűségem mágneses szivacspénz-enyvlemezeivel, hőhiganybimbós-szerkezeteivel ragadok a Titok végtelen szemhúsára, golyós ideglomb-szemölcsökkel, elektromos szemölcs-tányérokkal. |
| Párnás feszűltség-szívótalpaimmal magányom isten-tükrére ragadva lógok fejjel lefelé, s nagy nehéz ködcsepp |
| a szivem, nagy nehéz ólomcsöpp a szivem, ólom-könnycsepp a szivem, egy küklopsz könnycseppje, hullástalan |
| hulló látás-körte az álom-arc közepén, mítosz-arc látás-könnycseppje, a mitológiai óriás-arc könnycsepp- |
| látása, az arc-középen, vagy a homlok-középen, az arcon, amely egyetlen óriás szemgolyó, mint a légy feje: |
| a két szem-félteke, a vékony arc-sávval kettéosztott óriás szemcsés, morzsás, pázsitpontos szemgolyó. És mégse |
| látlak halál pontosan, hisz létem akár a légy szeme, a két pázsit-gumó látó félteke mindíg csak a domború szem |
| látómezejének egyik övezetében történő folyamatokat észleli, idegrendszere csak így válaszol a veszélyre, csak egyik sávban |
| látlak jövő és halál, hisz emberagyam nem tudja befogni a teljes világgömb látómezőt. S nem látom mit |
| álmodtam tegnap, vagy tegnapelőtt. S úgy lógok az űrbelső hártyahéján belűl lefelé és befelé, ahogy a föld |
| kérgére ragadva talpukkal fejjel lefelé a föld folyékony parázs ős-szive felé a halottak, mint hengeres |
| fémhordó esővízben fejjel lefelé a szúnyoglárvák: kis fekete sarlópár-ollóikkal, a ferde-sarlóhorgokkal |
| kapaszkodva a vízhártya belső felületébe, mint lábkarmaikkal parányi üvegdenevérek, szelvénycső üveg- |
| hajszálér-törzsük végén a szem alatt csöpp üveglegyező-pihesöprűk, uszonytollacskák, s fejük páros kocsonya-emlő |
| s az emlő-üvegek híg feszültség-súlyában óriás fekete látókelyhek állnak kehely-fejjel a vonzás-mély felé. |
| Élő ólommal töltött élő ólomkelyhek. Látás-ólommal töltött látás-ólomkelyhek! Mit látok veletek, amikor |
| hódító zsarnok álmaim márvány-bilincseit és márvány-láncait próbálom letördelni nehéz-verésű szivemről? |
| Hódító zsarnok álmaim! Leigázó álmaim! Megzsaroló álmaim! Gyötrelemvak álmaim! Látás-tűzvész álmaim! |
| Egy asszony hátából vízesés zuhog dörögve az ünnephiány sziklamély-sötétbe, a gyermek véres arccal ácsorog, |
| inge menzesz-véres, pedig csak hétéves, fénylapok görbülnek csigás, legyezős ködásvány-süvegekké, deszka- |
| szinpadok sírhüvös fugáiból bogáncs, krisztustövis, lapu, bürök, kutyatej, vadkapor nő, zöld szőrös |
| csalánból szőtt lomha lepedő az égbolt, tigris, puma úszik egy kék szemgolyóban, zsiráf ásít a holdon |
| ácsorogva és robogva tajtékzik százezer ezüst lovas a növényi holdfény-pusmogásban, föltorlódva és |
| elfoszolva, mintha bizsergő kövér szappanhab folyna szivárványhabarccsal pattogva szét, egy megőszűlt |
| gorilla megeszi vállig a kezét, lapos homlokán hárfázik a papucs-csőrű madár és a sárga pelikán, |
| kis, terepszínűre festett játék-tank mászik, bukdácsol, forog kerekes gumireszelő-szalag-hernyótalpain, |
| ágyúcsöve szikrát köp sziszegve, sárga csipke-kaprokat lő ahogy egymáshoz dörzsölődik a kék |
| recés köszörű-kerék és a ceruzabél-tűzkő: ez is álom volt, gyerekkoromé, ez a tank-szikraköpködés és |
| lobog a tengerhab súlyos csipkelombja, s arcomon kristálykelyhek, üvegserlegek törnek darabokra, s szemeim óriás |
| hólyagzó takony-medúzák, amiben a hűség a puha üvegselyemhártyát gömbbé növesztő nehéz vízfeszültség, |
| s ablakomon úgy mászik be a holdfény meggörbülve kajlán, ropogva, mégis hangtalanúl, mint gyémántból lassan |
| kimászott kétméteres fehér szarucsőrű, sárga szarukard-orrú fehér kajmán, s úgy ég folyékonyan, görbén |
| a gyémántmennyiség, taréjosan, mint a vízszintes fehér láng, a világtűzvész folyik be hajlottan kúszva hozzánk |
| a madárpázsit álom-ablakon, aranyat sziszeg és aranyat tarajlik, s csíkos rabruha van az énekes-madarakon, |
| s ötkilós piros béka ül a kenyér mellett a konyhaasztalon és puhán néz és pirosan piheg. Somnus. |
| Lüktetése párás és meleg. Lüktetése püffedt és hideg. Szemeiben zöld kések parafa-gyöngytokban. |
| És mindenféle múlt összenő és mindenféle múlt szétfolyik. És vér van az Idő üres szemgödreiben. |
| És mindenféle nincs lesz a jelen. Szájában sárga hegedűvel fekete kutya fut jégredő hajnal-hómezőn. |
| S gyapjas kövér sárga, rózsaszín birkák hömpölyögve gurulnak le a sárga, fehér, zöld, rózsaszín, piros, viaszos, hullalila, |
| szikrázó kőbuja sivatag-hegyekről, hömpölyög, görög, ömlik, zuhog, folyik, gurul a bégető, síró rózsaszín gyapju- |
| hengerözön, csigás sárga gyapjugombóc-vízözön, mintha rózsák folynának kék kötényből, a világító homok-kúpok |
| oldalán, Jézus Krisztus lila és sárga és viaszmagány szívfalán hemperegve és ömölve gurulva lefelé csurogva, görögve, |
| vastag, göndör rózsaszín gyapjuhordók, sárga gyapjukévék fekete fejjel, fekete orral, fekete szemhéjakkal, |
| ezer, tízezer, százezer, millió juh, bárány, kos, rózsaszín göndör gyapju-gatyában, farkuk fekete gyapju-toboz, |
| fekete tőgyük, fekete heréjük, mint apró fekete selyemfókák a mindenség-rózsavér tengeralkonyatban. Oneirodynia. |
| Be vagyok kerítve álmaimmal! Be vagyok kerítve pusztasággal. Hódító zsarnok álmaim! Leigázó álmaim! Megzsaroló |
| álmaim! Gyötrelemvak álmaim! Elbújva bennem a halál, mint gyermek végső fogsora ínyhúsában a tejfogak |
| alatt, a tejfogak fölött. A gyermek röntgensugárral átvilágított koponyájában láthatod az előhívott fénylemezen, |
| a celulóz-negatív tárgylapon: a kisgyerek négy fogsorát. Egyet a fölső tejfogsor fölött, egyet az alsó |
| tejfogsor alatt, nemcsak a gyermek-csigolyát, nemcsak a gyermek-agyat, a vese-alakú homályfelhőt, a kuporgó |
| embrió-alakú agyfelhőt a koponya-gömbben, de a tejfogsorok alatt s fölött az ínyhúsban a húsz kis márvány-cölöpöt. |
| S ahogy a végső fog kilöki a tejfogat az ínyhúsból: úgy lök le vérző dagadt álomiszonyat létemről engem |
| a halál, ami még csak húsomban virágzik. Csonttű-hegye sorsom gyulladt vörös ínyéből itt-ott már kilátszik. |
|
A tízmilliárd éves szív*
| Lök, sodor a vers-sűrűség, mint a megáradt folyam, |
| taszigál a sors-mennyiség, tajték-sodra rámrohan, |
|
lét-szag, halál-lobogás, ásvány-hőből csöndparázs |
|
izzik, dörög, hömpölyög, elvirágzik, füstölög. |
| Mellettem ladikok úsznak, semmiből semmibe csúsznak, |
| csontváz-torlódás víznyál, mint a göndör birkanyáj, |
|
csillagok csorogva lassan bégetnek az éjszakában, |
|
pázsit-arcuk a magasban: pajzs-tolongás fény-csatában. |
|
| Szivem tízmilliárd éves, húsa bánat, fénysalak, |
| jajpillérek szenvedélyes szivacs-láza kúp-alak, |
|
hangja páfrány-suhogás, tonna-tömeg csipogás, |
|
sárkánygyíkok kétlábon ömlenek, mint az álom, |
| gnú, gazella, oroszlán fut, mint világgyors fény-alagút, |
| méh virágpor-sisakja, lepke pávatoll-bajsza |
|
zizeg tízmilliárd idő szivem nyüzsgés-anyagában, |
|
mint elektronhullám-felhő az atomhéj-rezgésvárban. |
|
| Én a magány-történelem akarata, hite vagyok, |
| az anyag történik velem megszületni ha meghalok, |
|
minden állat-állomás, növényszivacs-szorongás, |
|
kő, tűz, omlás, gyász, tető, szoptató és etető, |
| petét rakó, tojást tojó, elevenszülő és faló, |
| az embermohó igen vállalta múltját velem. |
|
Ragyog minden történelem belőlem és belém folyva, |
|
mintha égi nyitott szemem: gyíkfarkú tejút csobogna. |
|
| Fekszem hanyatt, élet-ágyon, pupillámba űrhab mászik, |
| nem várom még a halálom, éj-ágam még nem virágzik, |
|
kúszik arcomra lazán e vak tavasz-éjszakán, |
|
talpa buborék-ecset, enyvláz-söprű, pihe-cet, |
| vérzik arcomra ragadtan minden testpikkely-hónaljban, |
| vérhálót sző arcomra e fényhüllő fénylomha. |
|
A mindenség vére rajtam, így lebegek a semmiben. |
|
Világ lüktetése jajban tízmilliárd éves szivem. |
|
|
A titokderengés hajnala*
| Nehéz növényi szag dereng homályszikrázó hajnalomból, |
| párduchomály fénypettye reng az esőbánat lomha lombból, |
| aranycsíkok tigris-szőre gyűrődik zöldpajzs lázadással, |
| madárláb ugrás-cipője ütközik kék pára-kalásszal, |
| zöld kajla rongy-kések között esőgőz márványszita bolyong, |
| űrömben összeütközött smaragd-csorda s hígarany-korong, |
| cincércsáp foltos bütykein, kék pálca-izein harmatpor, |
| vaslégy drótkesztyű-lábain póknyálból halálhárfa-pokol, |
| viráglégy dörzsöli szemét, a többezer-sejt pázsitgolyót, |
| szivacspénz-mágnes mellkezét gömbhéjon csiszolva, éji sót, |
| dülledt zöld látó-szivacsát törölgeti puhán, selymesen, |
| a gyűlölet kék ing-vasát piros folt szeplőzi rühesen, |
| futnak szalagos rácsmezők, ezüstlap-füstmoha négyzetek, |
| a fűlevél ásványa zöld, ketyegnek a levélhas-erek, |
| hajszálcsövekben víz ketyeg, vízáramlás folyékony óra |
| és kifeszűl a rengeteg pórus-szövetség lobogója, |
| a sün a kutyaól alatt fészkében hús-alkonyra várva |
| vékony fehér gőz-ágakat növeszt orrából fény-hiányba, |
| piciny orrhegye lüktető fekete parafa-szivecske, |
| a hunyorgó homloktető barna bársonysír gyermek-este, |
| fehér kinyújtott lábakkal fut majd korommal kevert vérben, |
| fújó gömbtüske-ravatal, rág, csámcsog a kutyaedényben, |
| szuszog, röfög, mint gépfűrész, betelik tettel léthomálya, |
| megtölti ragyogás-egész üresség-tereit, lét-lángja, |
| aztán megint üreg-hálók, homály-mezők tág szövevénye, |
| űrtestű rács-némaságok végtelen-csönd homály-edénye, |
| sötét várakozás-tömbök vak sejtelemháló-bozótja, |
| cselekvés-hiány függönyök ingergyűjtő rácsdoboz-dombja, |
| üres mezők, üres terek összecsomózott halmaz-álma, |
| szükségszerüség-kötegek űrré lazúlt híg szunnyadása, |
| növénynedvesség szikracsönd titokderengés hajnalomban, |
| megérek tán egy tűzözönt, elpárolgok izzás-sziromban, |
| tűzgolyók csigaszemei gyász-űrbe nőnek rózsa-lázzal, |
| hő-könyvek fénylemezei megetetnek aranyparázzsal, |
| halál-fullánkok aranytömb darázs-döfése öl halottá, |
| s hőkéreg-szivárványkürtöm nem borzong élő csillagokká, |
| s a Föld rothadt lesz és büdös, emberevő emberisége, |
| mint zöld légy-lepett tejfölös kenyéren döglegyek nyüzsgése, |
| s a főtt vizekben a halál csontvázkalászai lebegnek, |
| szálka, koponya, csont talál egymásra, mint anyjára gyermek, |
| nem tudja Isten mit csinál, minek csinálta az egészet, |
| ha kitalálta a halált mért e rohadt bolygó-enyészet, |
| s nem fogja tudni mit csinált az ember se aki megmaradt, |
| mert hülye lesz, ki bepisált, feje mint hólyaglégy-fej dagadt, |
| zörgő szökőkút-szemei sellőszáj-vízpálma-romlások, |
| a látó-utak sebei föltoronyló üveg-omlások, |
| ernyőgömb-hártyalombosan fújódnak látás-halál erők, |
| s táncolnak szilánkfodrosan üvegcsizmák, celofáncipők, |
| a szülő-utak, húgy-kapuk az űrre selyemtrágyát lőnek, |
| s döglött a kuvik, a kakukk, s méhe halott a lesz-időnek, |
| fű-szag, eső-szag, lomb szaga álomtörmelék hajnalomban, |
| nyál-omlás csillag éj-szaga zománclomb rengés-aranyomban, |
| bal kezemmel jobb melledet fogva ébredek jajban égve, |
| s kérdezlek, mint a gyermekek: álmom vér volt, mért, mivégre? |
| Vériszap tenger lüktetett gyötrelemháló iszonyomban, |
| s nehéz növényi lét liheg szikragyémántláz hajnalomban. |
|
A világot tartó kisujjak*
| Virrasztó hatalmad árnyszigora lombos, |
|
arany-kapkodás fosztogat, |
|
tolvaj arany turkál gyorsan, |
|
fekete zsákba tömi kitépett |
|
hiány-tollak közűl szenvedésed, |
|
légyszemű csillag sír porban, |
|
ez ellök, az meg elfogad, |
| reng a szikla-harmat, szunnyad ami szorgos. |
|
| Mélytengeri halak foszforbóbitája, |
|
mirigy-bodzatányér ragyog, |
|
a csillag-éj összegyűjtött lángja, |
|
valamennyi szilánk, tüske-máglya, |
|
egyszerű, bonyolúlt dolog |
|
fényre-nyitott ásvány-ajtó. |
| Sötét izzás-salak a rengés ragálya. |
|
| Fehér csillószőrök, csillámörvény-kúpok, |
|
kupolás szivárvány-savak, |
|
sárga suhint kardvágások, |
|
láz-ikrával dagadt epe-kelyhek |
|
gyűrt szégyenen ezüstöt legelnek, |
|
mosolyog a bajszos anyag, |
| delfin-vigyor lengés márvány-tokba csúszott. |
|
| Ami legmesszebb van az hasonlít hozzád. |
|
áttört porcelánhab-sziget. |
|
Merengés-tej, könnyen dereng gyásza, |
|
Asszony leveszi az ingét, |
|
halott csöndbűzt üvöltve rág. |
| Hitedből a fémet mágnessel kobozzák. |
|
| Ragyognak az élő és halott szilánkok. |
|
Folyékony tüskék szilárdan, |
|
gázlomb-koronák lüktetnek, |
|
madarakkal mocorog a lombmély, |
|
kihűlt gyíkháton aranydrót-erkély, |
|
foszlány-háló fátyol-vermek |
| az emberszivekben, kopár nyál-halászok. |
|
| Csőrösdarázs súrol selyemmel szemedben, |
|
ásványszőrrel sziszeg a kolibri, |
|
mint zengőlégy, ahogy magát hinti |
|
fénycsöppként a fény homályán |
| Rezeg a nektár-szomj halál-hűségedben. |
|
| Nehéz szövetekben vastag bányaomlás. |
|
Dörgő kőfolyás a nem-lét. |
|
Vinnyog a rángó földszivacs. |
|
Kiszárad a hajszálércsövesség, |
|
a gyűlölet zománchab-merevség. |
|
Minden hólyagbelső, likacs |
|
agyaggal töltött hab-sötét. |
| Aki hited őrzi: halandó hasonmás. |
|
| Milyen súlya van a légynek, muslicának, |
|
a szúnyognak milyen súlya? |
|
Atom-súlya, molekula-súlya, |
|
sejt-súlya vér-súlya, ideg-súlya, |
|
a csapoknak, pálcikáknak, |
|
a halmaz-szem látás-súlya, |
| az összetett állat-látáshalom-lángnak? |
|
| Milyen dolgos súlya van az éjszakának? |
|
szívverésed ember-súlyát: |
|
puha emberpáncél-mellkasodban |
|
sorsod-percenként nyolcvanat dobban. |
|
Éj! Hús-szorgalmadon túl-lát, |
| Dülledt fény-gyűjtemény-csókja bűn s alázat. |
|
| Szem-csók, fény-csók, tűz-csók, űr-csók súlya éget. |
|
Szálló könnyű szerkezetek, |
|
Fényvarázsban árnyvarázs kegyelmek. |
|
Arany-súlyban látomás-súly dermed. |
|
Könnyű súlyok csipkét írnak, |
|
sírás-súlyuk holdban rezeg. |
| Ember-időm tudja Történelem-lényed. |
|
| Viasz-oszlopok közt ezüst-oszlop rácsok, |
|
lila hörgés habiszonnyal tátog, |
|
barna dörgés tajték-tartományok, |
|
fúj, horkan a magömlés-seb, |
| zöld darázspotroh-ég döf arany-fullánkot. |
|
| Mintha szemgolyóba töri aranytőrét |
|
és elszáll meghalni hamar: |
|
az űr-takony csarnokvízbe törte |
|
éj-szelvényes darázspotroh görbe. |
| Mohó pirhana-száj a sötét öröklét. |
|
| S vérfüst, hab, bugyborgás, pikkely-kő tolongás |
|
vad sustorgó tajtékcsomók, |
|
nyüzsgő uszonyhártya-hárfa. |
|
És a halottszív-embervallomás, |
|
kék hullán millió arany-darázs |
|
a barna dörgés habgolyók! |
| Vad aranysarlókkal fölszeletelt morgás. |
|
| Bizsergő fekete sziszeg a fűszálnak, |
|
a fűszál feketét hallgat, |
|
szárvégén növény-sündisznó. |
|
Hajlás-árnya kis sündisznó árnya, |
|
tüskés lepke harmat-súlyra mállva. |
|
Víz-szikrákból csönd-harangszó. |
|
Az én sorsom: te-hatalmad. |
| Ideje van most az életnek, s halálnak. |
|
| Párás könnyű-fényű nehéz szitabomlás |
|
tolong a magányból súllyal, |
|
Ködök, remények emberkora ez! |
|
Ez a közünk az emberi léthez! |
|
Bennünk a lét nincs kifosztva. |
|
Világot tartunk kisujjal. |
| S a világ-lét, mint a fákon virágbomlás. |
|
|
A megőrzött meztelen test*
| Csak gyermekkoromban láttam meztelenűl, |
|
Most egy guruló-ágy vászonteknőjében fekve |
|
zöld vászonlepellel emlőkig takarva aludt, |
| szivacslávakőhab dombmező-egyedűl |
|
Küllős gumikerék a vissza-út. |
|
| A halálból vissza, vissza a halálba |
|
Csuklós gumikerék puhán nyikorogva hozta. |
|
Fehér válla, fehér karjai holdsütött kövek. |
| Szája ráncok süppedt csokra, |
| arca tollbordázat-szálkaselyem-hárfa, |
|
kék lisztbogáron zöld mohakövek. |
|
| Torkig-omló szája hangyász-leső csapda: |
|
A selyemgyöngy-homok púp-kör tölcsérnyak tövében |
|
horog-csipeszekig merülve a hangyász ránca, |
| ahogy én lestem őt régen, |
| guruljon a hangya hártya-örvényt csapva, |
|
a homokba-bújt liszt-kútba rántja. |
|
| Szája ráncfüst-felhő csáphajjal bizsergő |
|
ezer vonal, vágás, vályú, léc, csatorna fodra, |
|
mocorog, hullámzik, örvénylik, tarajlik lágyan, |
| mint fekete cérna-szoknya |
| az ínyekre bomló kévésen hömpölygő |
|
állatvirág tengeralj-homályban. |
|
| A meztelen vállak, a meztelen karok, |
|
Kis vászon-szemüveg, kis vászon-puttonyok nélkül. |
|
A vállakon puttony-iga-árnyak szeplős nyárból. |
| Hónaljai sárga állat-hajcsillagok. |
|
csecsszopóként vakon a hiányból. |
|
| Ahogy Jézus feküdt szűz anyja ölében, |
|
meleg szalmaszobrot, karjaimmal fehér ágyba. |
|
Szép szeméremtestén zöld pálmalevél a vászon, |
| melle pettyes selyempálma, |
| sziklán aszalódott medúza ősfényben. |
|
emeltem föl súlyom és halálom. |
|
| Csak most Ő a Jézus, én vagyok az asszony, |
|
Bütykös, gyíkkarmú zöld lába hengerkaktusz ága. |
|
Ez most a megváltás-csere, élet-halál-csere. |
| Asszony: Megváltás Talánya! |
| Isten-súly emberhúst világgal roskasszon! |
|
karomban: űröm gyémánt-tömege. |
|
| S lemerűlt zöld arcán árny-üszök gomolygott |
|
pezsgett feketén és szálkásan zsibongott álma, |
|
mintha ezer fehér halcsontváz zuhanna lombbá, |
| tányér halgerinc, halszálka, |
| pont és bőrlemezke kása-dombvidék volt |
|
Így győzött ki nem lett hatalommá! |
|
| S csókoltam a kezét, homlokát, szemhéját, |
|
Puha csókjaimmal a behorpadt szájat ettem. |
|
Fiú-csókjaimmal etettem az álom-asszonyt. |
| S száján a csönd hínárbojtja cérnák |
|
halandóért elmúlás virrasszon. |
|
| Szép volt, mint nádkéve, mint leégett tarló |
|
Májfolt, petty, bőrszeplő, kapilláris-felhő bolyha, |
|
lencse, ércsomócska, páfránylomb-sistergés bőrben, |
| kék sustorgás márvány-gondja. |
| A húsban kagylósan szétszórva pazarló |
|
virágállat-tenyészet víz-völgyben. |
|
| Ilyen szépnek én még őt sohase láttam, |
|
Test-meztelen alkony, szivárványkő-este bánat, |
|
vak fájdalom-ásvány, reszkető víz-márvány serleg. |
| Szép volt, mint öreg vasárnap, |
| ha nem részeg a férj, nincs bolond a házban, |
|
ha nem hazudsz, s bottal meg nem vernek. |
|
| Csigaház-ujjvégű kezei az ágyon |
|
Mint csigahéj-kürtszáj mészpáncélhártyája fodros, |
|
mész-eres, domb-bordás, mész-vályús, mész-léces körmök. |
| Csak a semmi, amit fogdos, |
| babrál fehér vászon-gyűrődés-virágon. |
|
hamuz hajbőrt, gyémántoz nyak-gödröt. |
|
| Szemét kinyitotta, kék homállyal nézett, |
|
Esőkék szemében a fekete üst, korom-kehely |
|
a szemtest-üregbe, a szilárd szemvízbe ásva |
| kis látás-sír szilánk-kehely. |
| Mint a túlvilágról most vissza-igézett |
|
nézett a halálnak magyarázva. |
|
| S a fehér párnák közt feketén tátongó |
|
fehér műfogsorát, porcelánpatkót a szolga |
|
kiemelte és a paplant tél-arcára húzva |
| fehérrel patkolta lilán kitarajló |
|
lila sziszegéstől így búcsúzva. |
|
| Lila íny-patkóit zománccal patkolta, |
|
S foggal mosolygott már, fehér babérkoszorúval, |
|
szájában glóriák izzó babszem-koronája. |
| Fölmerűlt a süppedt sóhaj, |
| fekete cérnabojt-csengővé nőtt csókja |
|
bozsgott viaszrózsa-csápdomb szája. |
|
| És ujjára húztam karikagyűrűjét! |
|
Az elvékonyodott gyíkszem-sárga kötés-pántot. |
|
Barna gyűrűsujja fehér bőrgyűrű-árnyára. |
| mint kisebb űr nagyobb űr csillagköd-fényét |
|
Két Mindenség néz most két Halálra. |
|
| S piheg, mint a gyík, kék száját nyalogatja |
|
mellső lábhónalja sárga gyöngyvászonnal lüktet: |
|
ül a hidegvérű idő aranysziklán zölden. |
| gondol sziveinkre Óriás-Múlt gondja, |
|
csontvázakká gyűlölne a földben. |
|
| S lenne újra dagadt Föld-Ura Szivárvány, |
|
hús-sziklák páncélos nyüzsgése, takony-lomb rengés, |
|
taréjos kaktuszok szirt-állat magánya béke. |
| Tojást-tojó szikla-nyögés, |
| párzó, viaskodó Ember-Nincs Van-Sárkány |
|
Lét: aminek nincs emberisége. |
|
| Lét: aminek nincsen ember-szívverése! |
|
Magány-gúlák tonna-szive dobbanása börtön, |
|
páfrány-ligetekben legelésző tudat-csöndek. |
| Meztelen tested úgy őrzöm, |
| mint a világ-sorsot világ-sorssal égve! |
|
anyja vagy az ember-után csöndnek! |
|
|
Alvó asszony*
| A magasban könnyű kelmék, |
| habos dolgok, foszlány-szemlék, |
|
szünet-torlódás aranyból, |
| híg oszlások zöld fehérben, |
|
| A kék gyöngyháztüze szürke, |
| vasfürt sűllyed tajtékfürtre, |
|
fény-üregből tej szivárog, |
| márványos merengés-lapok, |
| szikkadt parafa-csónakok: |
|
| a muszlin-lomb rezgés-ostyák |
|
|
lombmagánya ködgubancból. |
| Köd-erek bolyhos pamatban |
| tolongnak viasz-szivacsban: |
|
| tajték-bögrék, nyál-lepények, |
| ezüstgyász tekercs-omlása, |
|
mint legelők foltos barma. |
|
| ejtenek egy ágat, holdat: |
|
lét-nyomuk rózsaszín bőr-tűk. |
|
| Az új bőr rózsaszín léte, |
|
fényhártya seb-nyom síkosság: |
|
s dér-ősz nedvhártya-nyirkosság. |
|
| mint kék dobhártya fény-csöndből, |
| szilárd feszesség közönyből, |
|
gyapotban kék barlang-kapuk. |
|
| Kék szűzhártyák túlvilágból, |
| izzás-pénzek kék homályból, |
|
szűz belsőt kékkel elfedők, |
| asszony-mélye titok-parázs |
|
csarnok-kürtjeit leplezők. |
|
| nyájak szalagot hintenek, |
| milliárd juh-orrlik pezseg, |
|
sárga juh-fogsor nevetés. |
|
|
mint zománcüvegre hajszőr, |
| mint halál-hab halott-csontra, |
|
ruhás csontvázon ül, dőzsöl. |
|
| A besüppedt zöld szemgolyón: |
| takony-csészén vízenyv-dugón, |
|
mélyén fekete hártya-pénz: |
| csipkés fehér posztó-süveg. |
| A fogsoron szelvény-merev |
|
szőrös hernyó: halál-penész. |
|
| a csontvázon szőrös só van, |
| A koporsó, s a föld-sötét |
|
| Szétfoszlik ami toronylott, |
| gomba-erdő lesz a bomlott |
|
szitás, fátylas páraköteg: |
| kalapos, csúcsos, tölcséres, |
| lemez-hónalj medúza-test, |
|
| gömbből síklappá fehérűl, |
| majd ránc-völggyé visszaszédűl |
|
| A dagadt hömpölygés ezüst |
| pudvás toll-szoknya gőzökké |
|
oszladozva léccé hullnak. |
|
| Kék szél gyűrte, kék szél gyúrta, |
| szél cibálta, szél gyalúlta |
| mikor anyám gyúrta, csapta: |
|
dagadt, foszlott nagymosásban. |
|
| szivárvány-lomb foszladékos |
|
hólyag-ömlennyel kiszaladt, |
| mint fölfújt disznóbél-halom |
|
fénylett az átlátszó csomag. |
|
| Mint a fölfújt disznóbelek |
| fölfújt belekből tekert agy, |
|
| Zsír-páfrányok, érlomb-cérnák, |
| hártya-cső agytekervények: |
|
a szappanhab-vízhártya-hal. |
|
| Mintha hatalmas ezüst hal, |
| amely csapkod far-uszonnyal, |
|
lenne a nagy teknő foglya, |
|
pikkely-háttal domborodva. |
|
|
pezseg könnyű test-tömege, |
| hártya-félgömb héjsejtjei |
|
hártya-lemezzel elmetszve. |
|
| pukkan, foszlik, dagad, rezeg, |
| születnek hólyag-testhegyek: |
|
mert anyám a habot gyúrja. |
|
| a kék haltest-szappanhabban, |
|
mos a szűk kis mennyiségért. |
| Félbevágott hólyag-habok, |
| álló, ferde, sík vízlapok |
|
láncolják hártya-kötését. |
|
| Kezén szappanhabból kesztyű! |
| Lánccal-csúszó hólyag-testű, |
|
vízhártyával vízszintesen |
| félbevágott gömbhéj-testek |
| szövete kis kezén reszket, |
|
|
Bíbor-páfrány kopoltyú-láng. |
| Szappanhab-hólyag szeme vak. |
|
Attól nő, hogy gyúrja anyánk! |
|
| Mintha egy teknő szemgolyó: |
|
lenne a hab-szivárvány-hal. |
|
szemet csinálna mosollyal. |
|
| Mint aki gyúrja a lángot: |
|
ott dagaszt az ősreményben! |
|
mozog a szemgolyó-létben. |
|
|
szappanhab-csóva a bimbón: |
| szappanhólyagból font nyaklánc, |
| buborék-gyíkfarok sejt-ránc |
|
hab-félhold emlőtányéron. |
|
| S a szappanvíz hártyahéjak, |
| görbe, lapsík hártyatesttel |
|
egymáson torlódva, állva! |
|
| szappanhabból gyíkok, kürtök. |
|
Keze: teremtés, könyörgés! |
|
| láz, szerelem, magyarázat |
| Ahogy gyúr, dagaszt görnyedten |
| a lúg-habos szenny-üvegben, |
|
mint folyékony szürke kőben. |
|
| Lúg-lángtól hervadtra szopott, |
|
ujjai, mint csigabajszok: |
| redős, lágy látó-ág gondok, |
| hús-csészében higany-gombok, |
|
bajusz-végi serleg-taknyok. |
|
| Kék golyók fehér hólyagban, |
|
látás-golyók hús-serlegben. |
| Selyemcsészében kék szilva: |
| föltolódva, gömbbé nyilva: |
|
függőleges folyadék-szem. |
|
| Horpadt ráccsá szívott tíz vak. |
|
Dolgozik habos híg kőben. |
| Keze kék már, mint az űr-láz, |
|
| Így mos az ég, így mos ott fönn. |
| A hólyagzó ing-vásznakat, |
|
| Gyalúlt barna csomók, rücskök, |
| foszlás-üstökös fabütykök |
| Mint egy koporsó-belsőben: |
|
felhők, csillagok a fában. |
|
| Mint egy koporsó-belsőben: |
| tajték-csúcsok szűk mezőben, |
| hablángot szült a merevség, |
|
| rothad, szalmiák-salakká, |
|
arany-csontvázrácsra szárad. |
| Rothad az ég hab-kalásszal, |
| kék ránccal, ezüst palásttal, |
|
tömör zöld lazán szétárad. |
|
| S vékony aranycső-lemezek, |
| gyökér-útján szakadék-seb |
|
|
könnyű kis kezéből a vér! |
| húsrepedés-gyökérkesztyű: |
|
Krisztus-test, véres és fehér. |
|
| Tövis-ággal megkorbácsolt |
| tövis-szögekkel megcsókolt, |
| piros csöve: cella-gyertya, |
|
fog-fészkek hártya-sejt ága. |
|
| Gyűrűrács nő gyűrűrácsra, |
| korong korongra egymásra, |
| üvegcellák, selyemcellák, |
|
| Keze, mint Krisztus vér-ajka! |
| S keze csupa harapás-luk, |
| véres gödrök, lukak, vályuk |
|
szitaszövete láz-nyállal. |
|
| Vérgödrök, seb-szakadékok, |
|
véres rostszövet-páfránya. |
|
|
anyám keze mozgás-lombja. |
|
| szétgyúrja hólyag-fodorrá |
| fújna a feszítő víz-láng, |
|
s rojt-csokruk leng lebegésben. |
|
| A takonytest-hártyahólyag, |
| a takonyszív-hártyacsónak |
|
köldökzsinórja: élő zsír, |
| állat-takonyból lánc-bimbók. |
| Éhség-ragacs száj-hasból lóg, |
|
mint légyfogó enyves papír. |
|
| Mint légypapír a plafonról, |
| s rajta ezer légy sír, tombol, |
|
visít, nyafog, nyög: szőr-gubacs |
| többezer szeme gömb-tömbje |
| mérgezett mézzel eltömve, |
|
mint méztálon barna szivacs. |
|
| S a dülledt ponthalmaz-diók, |
|
egy-gyökerű bársonycsokra |
| a méz-magány rácsra hintve, |
|
| S a mélyben, a merülésben, |
| Lassan a lomb hullni készűl, |
|
elkezd már kristállyá égni. |
|
| mint fél-másodpercnyi idő |
|
szitál hártyakés-csokorral: |
|
ásvány-türelmét szigorral. |
|
| Mint egy vízszintes buzogány: |
|
a zöldszáras bársony-bunkó |
| barna henger zölddel sovány |
| zöld zománc-szelvény tor-nyakán |
|
| Két szeme két teknőc-héjból, |
| két teknőcpajzs rácspáncélból, |
|
összeragasztott gyöngy-dió. |
| Tűszál viszi puttony-szemét. |
| Szeme: üvegputtony sörét! |
|
| varrja, férceli, növeszti, |
|
mint egy lebegő varrógép, |
| amely dolgozik a nyárral, |
|
varrja a fény hártyabőrét. |
|
|
itt lebeg az ásvány-száraz |
| vedlésben és veszteségben, |
| mint tű-vékony szorgos éden |
|
csönd-szivárvány forgás-halmaz. |
|
| Vedli a fény selyembőrét, |
| vedli a nyár aranyszőrét: |
|
gyík, kígyó, bölény, kabóca, |
| hártyacafat foszlány-sói, |
|
| zöld fűszál zöld hegyére ül, |
|
zöld lándzsahegy-háromszögre. |
| S a fűszál gyöngén lehajlik, |
|
szitakötő-súlytól nyögve. |
|
| Mint kék csillámkőből csiszolt |
| szív, szívteste szivárványfolt: |
| óriási kristály-könnycsepp, |
| zöld cseresznye, bársony-mérleg, |
|
| Szárnyas emlőpár-harangszó, |
|
csillámszövetből tarisznya, |
| dagadt, szitás, fénylő, mákos |
| széltől fölfújt nadrág-zsákos |
|
dülledt kék selyemharisnya. |
|
| Sűllyedt a sejtes, pórusos, |
|
csúcs-háromszög szív-lemeze, |
| a zöld pillér-támasztékos |
|
zöld szivacspenge csúcshegye. |
|
| Nyomta szitakötő-test-súly, |
| nyomta szitakötő-szem-súly, |
|
lebillent zöld toll-mérlege, |
| gyémántrögök sűllyedőben, |
|
a másikban fénysúly röge. |
|
| Ím, a megszikkadt pillanat! |
| Kék hátából négy hártyakard |
|
széttollazva áll laposan, |
|
|
a kifeszűlt húr-rács körül, |
| a sejtekben fényarany-prés |
| száraz dobhártya-feszülés |
|
csillogva átlátszóra hül. |
|
| S fénnyé nyomja a fény súlya, |
|
a fény-dermedt szitakötő: |
|
fény-gyantába száradt idő. |
|
| Mint kő alatt a fehér fű, |
|
lenyomva, elnyomva őszűl, |
| s viasz-szalag, viasz-spárga |
|
nedv-homállyal kiegészűl. |
|
| Mint virág kő-fagyott nyálban, |
| őslény borostyánsziklában, |
|
az átlátszó aranytömbben: |
|
bársony-kereszt könnyű kőben. |
|
| Idő-kőben könnyű kereszt, |
| mint keresztre-feszített test, |
|
zománc-selyem-bársony-korpusz, |
| kereszttel földre fektetve, |
|
szögezett kéktestű Krisztus. |
|
| S a benti tört ragyogásban, |
|
látni a lény minden dolgát: |
| gyöngy-ponthalmaz szem-puttonyok, |
| sarkantyúk, szelvény-dobozok, |
|
drót, tüske, szár, páncélszív-hát. |
|
| Szem-alatti rabló-szerve, |
| mint egy asszony nemiszerve |
|
szőrbozót far-sonkák között. |
| ivar-ollót, szivárvány-rost |
|
pánt-övben elmúlás-ködöt. |
|
| a pont-szemcse szemhólyagok. |
|
S az álló-szerkezet állvány: |
| fordított villanymozdonyon. |
|
Zománc, porcelán, kék márvány. |
|
|
kürt-tekerccsé összegyűrve, |
|
| gyanta-kéreg viasz-gubók, |
|
mag-bolygói homály-húsban, |
| zöld üvegpép viasz-tokban, |
|
mély bőr-erezet cirmokban. |
|
| Rózsafej rongyokra hull szét, |
| potyognak a sárga körték, |
|
gyulladt rothadás-folt barna |
| Mint trahomás ősember-könny, |
|
leprás arc csontig rohadva. |
|
| darázs-szúrás seb-köldöke, |
|
penész-fodros kenő-szappan |
| mibe farszív-tűvel ő tojt: |
|
jódfoltos könyökhajlatban. |
|
| A gyümölcs félig kirágva, |
| látszik a csont-csillag-hártya |
|
küllő-szárnyas él-lapokkal. |
| A hús-romban penész-hideg |
|
pelyhekkel, szőrkanyarokkal. |
|
| S a húsban két üveg-lepke |
| párzik, szárny-csonthártya-teste |
|
nyitott könyv függőlegesen: |
| szétnyílt pergament-lapokkal, |
| zsírpapíros csontszárnyakkal. |
|
| Mint hal, aminek testében |
| van uszonya, a hús-mélyben, |
|
nem a testen, de odabent, |
| a szálkás hús fehér törzsben, |
| a törzs-belsőszerv vörösben, |
|
jéglemez-ostyaként mered. |
|
| Ott bennt győzve az irányon, |
| mágnes-gömb tömegvonzáson, |
| És most kiáll él-lapokkal, |
| nem győzött az uszonyokkal |
|
| Földre csöppent gyümölcs-súlya, |
| mint égitest híg űr-ágról, |
| érett csillag jég-magányról, |
|
fű-kötényre, űr-köténybe. |
|
|
golyó-rácsa rozsda-szégyen. |
|
| Virág-romok, rovar-romok, |
| pikkelyfonat törzsoszlopok, |
|
szikkadt rücsök-horgok szárral, |
|
sűllyed az aranyroncs-nyárral. |
|
| meghajló csigolyás bajsza |
|
sejtszökőkút bambusz-pálca, |
| szeletelt pénz, hőség-gyászból |
|
| Szivacsos, sűrű, vak, szemcsés, |
| rostos, szálkás parafa-pénz |
|
| A szemétdomb rothadásrács |
|
szálkás üszök-halmazokból. |
| Nagy sündisznó túrás-nyomok |
|
| a szelvényes kürt-pogácsa, |
|
a mészhéj-tekercs kürt-alma, |
|
nagy mészpénzzel befalazva. |
|
| A mésztüske-csúcstól lassan |
|
egyre tágabb öblű mészkürt |
|
egyre bővülő spirál-fürt. |
|
| Mésztű-hegyű héjtekercsből, |
| apró kürt-tekercs cső-testből |
|
belesedik barlang-kürtté! |
|
| S a tekercs-barlang kürt-szája |
|
nyálbőr-pénzzel beragasztva, |
| száraz fehér mészkoronggal, |
| szikkadt mész-ostya nyál-holddal: |
|
héj-él abroncsra tapasztva. |
|
| S a nyál-fillér hártya mögött, |
| bőr-ostya szűzhártya mögött |
| hidroglóbusz-szemét gyürke |
|
úgy alszik, hogy ki nem szárad. |
|
| Lénye mészkürtbe tekerve, |
| héj-kürt töltelék test-nyelve |
|
héj-belső nedv-ragyogásig. |
|
| a héj-tüske belső csúcsig |
|
hajcsillagként bolyong, bozsog. |
|
| Alszik aki élt egy nyáron. |
|
mint mész-tekercs apró fülek, |
| pogácsa-kürt pici pénzek, |
|
Kürt-lepkék lepik a füvet. |
|
| Apró lepkék mészhéj-kürtből, |
| csőtekervény üres pénzből, |
|
csőtekercsből üres pénzek. |
| ős-tengerkor múlt-tolongás: |
|
kürt-pikkely csönd-tekercs-végzet. |
|
| Ott kinn a nyár roncsa gőzöl. |
|
Szakadások, szálak, fércek, |
| vasak, fénylemezek, csövek, |
|
gyöngyház-páncélok tenyésznek. |
|
| összevissza zúzott lombban, |
|
ezüst-deszkák, selyem-lécek, |
|
kristály-suhintása részeg. |
|
|
foszlás-tűz hálója rezeg. |
|
| kristály-létté módosulás: |
|
mint amikor halott nő szül. |
|
| Nyalja a fény perem-élét, |
| mint zöld gyík zöld szájaszélét: |
|
a dülledt pikkely-figyelem. |
| sejt-súlyával ami győzött, |
|
| ami lágy, pedig szilárd volt: |
|
lét-tömbök dolog-torlasza. |
|
| oly zsúfolt itt minden belűl: |
| Egy vízcsöpp többet leláncol, |
| mint ezerszer milliárdszor |
|
| Most már összetörik minden, |
| kristály-iszonnyá a vízben |
| Ami szerkezet volt, rom lesz, |
|
aljasúl, szégyenné szárad. |
|
| A nedves pernyévé sorvad, |
|
| Ráccsá szédül a tömör-tág |
|
|
a zöld szeme penész-irisz. |
|
| izmok, szövetek, hők, csontok |
|
Folynak a vegyület-árnyak. |
|
| Lehullnak a halott dolgok. |
| Élő dolgokról holt dolgok: |
|
s a fa gubancból, szünetből. |
|
| a használt a használóról, |
| leng, libeg, ahogy aláhull, |
| tárggyá züllötten leájul, |
|
magány törik a magányról. |
|
| Billegve, hintázva sűllyed, |
| mint a himlőpettyes ünnep, |
|
mint a papírsárkány-csoda, |
|
nádszál-kereszt papír-pina. |
|
| rángattam, húztam, cibáltam |
|
spárga-küllős csillagszárát, |
| s kígyózva örvénylett bajsza: |
| krepp-papír csokor-lánc farka. |
|
| Összetört a papír-vigasz, |
| a piros zsírpapíros-pajzs, |
|
papír-címer, szélcsönd gyásza. |
| Drótkerete, nád-keresztje |
| ferdén a földre hegyezve, |
|
rongy a szűzhártya-dobhártya. |
|
| Szél-magasság dobhártyája, |
| gyermek-szivem szűzhártyája. |
|
S átnézett a papír-rostán |
| a föld-súlyhoz gyökérrel hű |
|
az előbb még szálló ostyán. |
|
| Elszáradnak a zöld tények, |
|
a növénysejt-műhelyekben. |
|
üres fény-súly a sejtekben. |
|
| A zöld festék-anyag meghal, |
|
| a cikcakk csipkelap fény-gyár, |
|
| Már a zöld elmenni készűl, |
| fény a tárggyal kiegészűl, |
|
tárgy a fényben kopaszon ég! |
| Zuhog a pikkely csörögve, |
| haszontalan hasznos körme, |
|
| Kisebb, nagyobb kék mennyiség |
| pajzsos sejtlemez-köpenye |
| mintha ősgyík-hegy vedlene: |
|
gyöngyház-inge űrrel töltve. |
|
| Hab-hajszák némán suhannak, |
| selyem-torlasszal ragadnak |
|
hab-kagylókba, hab-redőkbe. |
| Fehér tornyok lazán csúsznak, |
| tajték-golyvákkal búcsúznak, |
|
egymást zsibbadtan átszőve. |
|
| egymásra mászva bolyongva, |
|
púppal egymásból csavarva. |
| héj-sodra, a selyemhús-fák, |
|
szem-bajszuk pára-jogara. |
|
| Sziklák, öblök, vályuk, szirtek, |
| barlang-belsők, völgyre-hintett |
| felhők fehér zsibongásból, |
| fehérmuszlin taréj-lázból, |
|
| Ágyamban egy asszony alszik. |
| Nyög, köhécsel, nem is alszik, |
|
vagy talán mégis-csak alszik, |
| nem mocorog, nem is alszik, |
| de lehet, hogy mégis alszik, |
|
vagy csak, mint aki már alszik. |
|
| Olyan pici, mint a gyermek, |
| aki nemrég született meg: |
|
ott a nagy bőr-asztal ágyon. |
|
fekszik megszülőm, halálom. |
|
| Fekszik a hatalmas ágyon, |
| mint márvány-csönd szarkofágon |
|
fekvő etruszk asszony-alak, |
| oldalt a comb s a vállcsonton, |
| mint egy márványszobor-asszony, |
|
bal-keze bal-térdre ragadt. |
|
| Feje zöld párna-gödörben: |
| sírföld zöld koszorú-körben |
|
jégüveg-ránccal, köd-hóval. |
|
| Fekszik jobb könyökön oldalt. |
| Nem mozog a csontra-horpadt |
| Könnyű teste hogy ne nyomja |
| nehéz szivét! Így is gondja |
|
minden nem jó és minden jó! |
|
| Alszik, vagy talán nem alszik? |
| Nem alszik, vagy mégis alszik? |
|
Nyög, cuppog, sóhajt, köhécsel, |
| ahogy alszik, vagy nem alszik, |
| alszik már, vagy már nem alszik, |
|
| úgy fekszik a sziget-ágyban, |
|
mint viasz-szobor kamaszlány. |
| Mint szálkás kupac kis szalma. |
|
éj-űrrel galaxis-foszlány. |
|
| Apró jégléc-tollacskákból, |
| viasz-pehely holdacskákból, |
|
gyűrődés-cérna bolyhokból |
| szőtt arca, mint hímzés-arckép, |
| viasz-ágacskák vályu-szép |
|
viaszcsokra kék bojtokból. |
|
| Szeme csukva, szeme nyitva, |
| szeme nyitva, szeme csukva: |
|
így alszik az ébrenlétben. |
| Ahogy halott csillag alszik: |
| már csak volt-fénye haragszik. |
|
| A csont-keret egyik lapja |
|
| Majdnem vak, nem egészen vak. |
|
szilánkos csöpp szakadék-rés. |
|
Üres szeme: fény-könyörgés. |
|
| Üres szeme: fény-tántorgás, |
| Szégyen és düh üres szeme, |
|
élek, lécek, falak, vázak. |
|
| Mint a kék-gömb szitakötő |
|
falnak csapódik szemével, |
| a kristálycsöpp-szív dagadttal, |
| gyémánt-sejtrács daganattal: |
|
| látás-tölcsérből szőtt felhőt, |
| ahogy a kérgekhez csapja: |
| az ütést már visszakapja, |
|
tizenötezer sejt-szikrát. |
|
| Durran puhán, rugalmasan, |
| két gyémántcsöpp ősemlőkkel, |
| szitarács ezüstfelhőkkel: |
|
| mint a gombostűt a mágnes, |
|
s rácsapódik golyó-fejjel |
| a szívás-tömb síklapjára, |
|
rabbá lesz mágnes-tömeggel. |
|
| Az asszonyt is aki alszik, |
| vagy nem alszik, vagy még alszik, |
|
nyög, köhécsel, sóhajt, ásit, |
| vagy alszik még, vagy nem alszik, |
| nem is alszik, pedig alszik: |
|
rántja, szívja a lét-másik! |
|
| Mint szemérme minden gondját: |
|
fölhúzva fekszik az ágyban. |
| Szikkadtan néz, nem is alszik, |
| szárazon néz, pedig alszik. |
|
Fekszik, mint az elmúlásban. |
|
| két tűzcsöpp, két villám-dió, |
|
két hüvelykujj vakság-csöndből: |
|
Lándzsahegyek félelemből! |
|
| viasz-félholddal virágzik, |
|
halánték-pénzén ér lüktet. |
|
| Már mindíg mindent megköszön! |
| Azt hogy lehet: megköszöni, |
|
ahogy nem-léte fölragyog. |
|
| Hogyha eszik: megköszöni! |
| Hogyha iszik: megköszöni! |
|
Ha lefekszik: megköszöni! |
| Hogyha fürdött: megköszöni! |
|
| Hogyha szappant kap, virágot, |
| kristályvizet, egy pohár bort, |
|
könyvet, kesztyűt, bugyit, inget, |
| ezüst-kristály kupa whiskyt, |
|
Már megköszön mindíg mindent! |
|
| fehér vas-horgolás székre, |
|
s elhiszi, hogy nem is szenved, |
|
Megköszön már mindíg mindent! |
|
| Lemezes fehér szőrök közt, |
| loboncos fehér habok közt |
|
| s tudja: suhan egy világnyit, |
|
mint foton hullám-tömege. |
|
| vaksága lánggal búcsúzik, |
|
szeme méh-árny emlékezet. |
| anyjából fejjel kicsúszik |
|
mint aki épp most született. |
|
| S fehér szemüveg-ostyája, |
| mint szemcellák fehér hája |
|
szitakötő fény-lomb fején: |
| a többezer látó-szemcsét, |
|
s jég-bőr a parázs-gesztenyén. |
|
| A csiszolt ásvány-szív szemet, |
| jégben a tűz-ostya pontok, |
| mint halpikkely szita-dombok, |
|
mint hal-rajzás jégbe fagyva. |
|
| Orrnyergén fény árnya lebzsel |
| cukor-korong szemüveggel, |
| Szem sejt-golyók kút-ásványa |
|
gömb-súly alatt: darázs-agyban. |
|
| Alszik az asszony az ágyban, |
| fekszik selyemharisnyában, |
| Mint kis kupac drót, léc, deszka, |
|
Kis bárányfelhő, kúp szalma. |
|
| Könnyű nádkéve, szöcske-gond, |
| rozsdaszív-füst deres nádbojt, |
| Léc-halmaz csont-szövetsége |
|
száraz jeget nyárrá aszal. |
|
| sovány könnyű kis testére, |
| mint a gyíkbőr-foszlány-sátor: |
| a tűz-pikkely tejút-fátyol |
|
tetőkre, templomtornyokra. |
|
| Mint a hold-nyál fű-mezőre, |
|
| Nyög, köhécsel, sóhajt, szuszog, |
|
szöglet, csúcs a szőrt kinyomja. |
| Horkant, horkol, szipog, remeg, |
| cuppog, mint álmában gyerek |
|
mikor hüvelykujját szopja. |
|
| Azt mondta: életkorábban, |
| még az asszony-ifjúságban |
|
egyszer sikítani kezdett, |
| mint akit részegen csalni |
|
késsel a szegénység kezdett! |
|
| Én erre már nem emlékszem, |
| pedig volt a sikoly részem, |
|
négykézláb csipke-latyakban. |
|
| szájából nagy sárhólyagok |
|
fújódtak ki hártyabőrrel. |
| verte ősz kristálykorbácsa: |
|
sárkesztyűvel, föld-cipővel. |
|
| S az Isten-szívig kitátott |
| szájból ős-kristályszilánkok |
|
nőttek, szálkás kristály-szirtek, |
| s az űr-tömbbe nőtt a jaj-fa |
| kristály-szilánk sikoly-lombja |
|
kristály-terpedt jaj-tenyészet. |
|
| Az a sikoly, az a bolond. |
| S ott tenyészik, csüng, szúr, terűl |
| az Istenen kívűl, s belűl |
|
világ-bomlás virradatban. |
|
| Alkonyodik. Lassan. Csöndben. |
| Kristály-fa zizeg az űrben, |
|
lombja lassan látható lesz. |
| Már nagyobb a fény hiánya, |
| mint a földi dolgok árnya, |
|
árny tódul a fény-selyemhez. |
|
| Vörös bársony-gyűrődéssel |
| a kék arany-émelyt présel |
|
barna bolyhok gomolyából. |
|
Só izzik vasrojt-dagályból. |
|
| Zöld moszatok lebeny-lombja |
| ring a feketén bolyongva, |
|
smaragd sík-csúszások ferdén. |
| Narancs-fodros márványtálak, |
|
lebegnek a gyász türelmén. |
|
| Alkony-széles pára-kagyló, |
|
nehéz páncél-súllyal terjed. |
| Jön az éjszaka nagy nyájjal, |
| szemen-üt látás-súlyával. |
|
Szerelmet kér, nem kegyelmet. |
|
| Varangy szikrázik ugrálva, |
| fényrög gyerekkor-tűz háta, |
|
a zöldnyirkos, penészpuha. |
| Gyíkhas gyémánt-csillogása |
|
Fény-szünetekben árny-moha. |
|
| Fény-vonal egy bogár körmén. |
| Ím, így történik a törvény! |
|
Így kell tudnom az egészet! |
|
| Már kevesebb a fény súlya, |
|
a tág ragyogás-csomókban. |
| Kisebb a szilánk-szövetség, |
| nagyobb a szita-sejtesség |
|
a szétcsorgó árny-súlyokban. |
|
| Már a mindenség kilátszik |
|
szikra-rácsa tágan mélyűl. |
| halhatatlan gyémántpontok |
|
köde, mélyebb űrbe szédűl. |
|
|
fátyla egyre befelébb hull. |
|
a ritka ritkábbra ritkul. |
|
|
mélyebb terek felé lobban. |
| a mindenség-láz parázs-raj. |
|
Párzik, szül és nő titokban. |
|
| Hunyorog, elalszik, kigyúl, |
|
dől szemembe. Ez a részem! |
|
| gyémánt-röge fölém-dülled, |
|
| S mögöttem egy asszony alszik, |
| vagy csak hallgat, nem is alszik. |
|
Szive: világegyetem-súly. |
|
|
Az indabozót szerelme*
| mint koszhab gyerekköldök. |
|
| pálcákból, lágy fekélyből |
|
| bordázat-csontváz, pajzs-bolt: |
| földre-száradtan széttört. |
|
| görbített póklomb-zászlók. |
|
| merülnek, szivacs-szálak. |
|
| testükön moszat-mellvért. |
|
| pihe-gömbjük csönd-válasz. |
|
| Szilárd füstszőrből fürtök, |
|
| Csüng a hab-pamacs nemlét |
| mint száraz habból dinnyék, |
|
| szűk szivacstű-küllőkkel, |
|
| toll-gyertyaláng-szív sárgán, |
|
| Alatta drót, halcsontváz, |
| zsírpapír, toll, konzervkulcs, |
| zöld fű, keskeny fény-koldus. |
|
| Szilárd füst-kazlak csokra |
|
| hangja szilánkkal pattog, |
|
| Zengőlégy, zöld üvegpont: |
| kopasz fényt nyiszál késsel, |
| s a szögesdrót-növénycsont |
|
| mint zöld szempilla rebben. |
|
| Zöldike, csíz, pinty, cinke, |
|
| kürtöcskékből tőgy-parázs |
|
| szilárddal csüng csurogva, |
|
| éj-sötétben, mint két vak, |
|
| s hörög majd a gyémánt-nyers |
|
| S rádsül, mint izzó vasrács |
|
| mint asszonyban a gyermek |
|
| s belűl a testben bélként |
|
| csillag-kastély aranytűk, |
|
| Mintha a kürt-tekercs fül |
|
| S bent lenne ami kint kell: |
| S rajta habzó test-nedvvel |
| a hús, nem a kürt-páncél! |
|
| szilárd növényfüst-csomók |
|
| Koszos muszlin függöny-hab: |
|
| nagy fulladt szív-ütésem: |
|
| s reng csontvázad hús-árnyán. |
|
| S nem sípol a tücsök-láng |
|
| mint Isten-szív szegélyén |
|
| tér-ráspolyuk hónalj-fény. |
|
| Néz kontakt-lencsés szemmel, |
|
|
Juhász Anna karácsonyi verse*
Karácsonyi sóhaj*
| Nehéz hórácsokban botorkál a gyermek, |
| fehér éjfél zuhog didergő szivére, |
| kis kezében gyertya éget pára-vermet |
| arany-sziszegéssel a hárfa-fehérre. |
|
| Én voltam az, aki megváltásért mentem? |
| Csöppnyi emberiség, vajúdó fehérben? |
| Szüless meg gyönyörű, éjed ne temessen: |
| halálba-rácsozott fény: emberiségem! |
|
|
Téli hajnal*
|
Az űrben varánuszgyík mászik, nyakán torlódó pikkely-pajzsa |
| ezüst cikkelyekből nyitott esernyő, függőleges, |
| szájából hosszan kilövődő nyelve ostor-folyással csobog, |
|
hengeres higany-patakként omlik a földi dolgokra, |
|
tömpe hengerkaktusz lábai karmokká osztva |
|
radar-tányér nyak-pajzsa merev mozaik-ostya, |
|
gyürke-csészékből néz piros szemmel az állapotokra, |
| gyík-mosolya kék fényszóródás, sötét savval rácsot vigyorog, |
| hosszúkás ajak-patkóin a bőr májfoltos, feszes, |
|
has-oldalán domború, fény-gyűrt pala-mezők, zöld csillám-hajsza. |
|
|
Farka ezüst-csövekből bajusz, cső a csőbe tolva ezüsttel, |
| s az ezüst-zsákos bőr-sarló vastag foszfor-gyűjtemény, |
| s oszlik függése szétlazúlva, ahogy ritkúlva szemembe lóg, |
|
indigópapír-gyűrődés málló magánya a foszlás, |
|
ezüst olvadás-gyík az éj, ér-tollakkal csorog, |
|
piros pára-kagylók, homorú kék vas-abroszok, |
|
gőz-zománc legyező-tálak: az ezüstből gyík-felosztás. |
| Madár-függöny dombormű-mezők: ezer tűzbögyű rózsapirók, |
| ami ezüstből volt, most már puha pamut, nem kemény |
|
állandóság szikra-anyagból, mintha füst keveredik tűzzel. |
|
|
Szilánkokra robban a szilárd bizsergés, mocorgás, vacogás, |
| a sötét pihéje fénylik, a homály átlényegűl, |
| világít, mint a magzati bőr, magzathúsban az érhínár-test: |
|
zöld magzatvízben lebegő viasz-kuporgás: az égbolt. |
|
Kristály-izzadmánya vissza-sűllyedt az izzásba, |
|
tejfehér-sárga-kék-narancs-zöld-bíbor parázsba. |
|
Varangy-bújással a sötét üregében lágyan szétfolyt. |
| S kilátszik léte-önmagából minden tárgy, dolog, szerves szőttes, |
| szervetlen anyag, kő, fa, föld, ami ugat, vagy repűl, |
|
a fekete, a fehér bánat, vak ácsorgás, borzas tolongás. |
|
|
Minden ami vággyal halandó, minden ami vággyal növekvő! |
| Minden aminek vágya van, minden ami vágytalan. |
| Minden pajzs, kóc, ernyő, bolyongás, arany-izzás fehér szabályban. |
|
Ami kitolúlni készűl, de most még kéreg mögött ég, |
|
ami zöld lombbá egészűl, ha ólom-kapuja |
|
mézzel, varázzsal szétnyílik, mint szülő-vagina, |
|
s parázslik, mint a nyitott seb, s a himlőpetty-sebhasadék |
| előbb bíbor ceruzahegy-kúp, aztán piros selyem-csomagban |
| összehajtogatott hártyák kék szalag-gömb gumókban. |
|
Minden ami úgy maradandó, hogy rész-hullása a jövendő! |
|
|
Finom fehér szőr ég a fákon, finom kristályszálka-boronák, |
| fehér tűcsipke-fésűk, fehér-taréjú szőrkefék, |
| apró tejfogakból szalagok, hó-kalászok az ágvégeken, |
|
jégtű-tollak, jégrács-lepkék, jégszálka-csengettyű-kelyhek, |
|
kékbe mártva fehér bozont szerkezet-függése, |
|
a fehér a kék csontváza, kék a fehér rése, |
|
kék a fehér kúszasága, a fehér mély kékbe dermed, |
| az összevisszaság halmaza fehér szőrgubanc kék selymeken, |
| szőtt fehér drót a kék, s ami ebből fa: az nem az ég. |
|
Rács és rács-sejt egymásból kiáll, egymásba gyűrve rácsok, cellák. |
|
|
Áll a hajnal tél-mozdulatlan, áll a hajnal kék tél-zománcban. |
| Csöndbe csomagolva erő, mozgás, hő, test-indulat. |
| Pedig ott tombol, őrjöng, lobog az erő zárt anyag-gyászban, |
|
a nem-rettenő természet minden pontjában gomolyog: |
|
s lesz zöldlombú dübörgés majd, zöld selyemsziszegés, |
|
mikor zöld-szivacs az erdő, kék árny-szeletelés, |
|
s arany-szivacsból a ló, a zöld szivacsban áll, néz, borong, |
| s árny-szivacs a zöld ős-szivacsban, s fénypetty minden árny-likacsában, |
| s arany-szivacs a szarvas, őz, nyúl, bagoly, madár-szavak |
|
selyem-ollója, kén-ollója zöld-szivacs hab-szuszogásban. |
|
|
S árny-tőrökkel, árnyék-kardokkal csatázik a zöld páncél-sereg: |
| zölden szúr a feketébe, feketén döf a zöldbe, |
| s a levelibéka zöldselyem nyirokcsomó levél-hónaljban, |
|
párolgó aranypislogás, ragacsos, nedves takony. |
|
S a narancs-szegésű zöld mohaszalag a fákon |
|
északot mutat a rücskös repedezett bársony. |
|
S alúl a csalán-sürgetés zöld lap-szívvel csipke-haszon, |
| s üveg-nyílhegy fejű gyík csörög a barna, pudvás erdő-aljban, |
| szájában levéltetüt visz a vas-hangya küszködve, |
|
s mögötte a barna hangya-szőr: vaslánc-palást sürög, sistereg. |
|
|
De most még a téli hajnal kék-fehér ágbogában a lila |
| csomós, szálkás lemez-enyve, mint száraz véralvadék, |
| amely belűl frissen vérpuha, folyékonyan szövet-ragyogás, |
|
csak kifelé kérgesűlt meg, kemény vérbőrrel fekete. |
|
S piros tégla-kémények füstje foszló gondolat, |
|
piros kéményen varjú áll, feketét bólogat, |
|
a füst, mint az álomfoszlány, zihál arany-nász permete |
| és a havas tetőcserepek súlya ferde mozaik-csúszás. |
| S fölkaparja zöld madár a heget, s a vérszáradék |
|
űr-résén nyúlós lágy vér csúszik. Várt, hogy legyen hol buggyannia! |
|
|
Mert csak fölűl fényes, kék-száraz, mint a fölszántott föld hantjai, |
| s a szivárvány-kéreg alatt meleg a hullámtaréj, |
| pedig fölűl dől rá az arany, könnyű súllyal tömbösen a fény, |
|
s a sarlós hullámlemezeken a bádogcsipke-gyászlapály. |
|
Puha hó-szögekből álló vékony fogaslécek |
|
a tárgyak élein, fésű-szalag hó-fűrészek. |
|
Lassan kivilágosodik, mutatja magát a szabály, |
| már minden megvilágosodik, kibújt az éj-másból a törvény, |
| elöntve kékkel az aranyháló-tág űr-hideg éj, |
|
s hajszálér-mozaik-recésen néz a kék, mint Simon: Hantai. |
|
|
Minden dolog magát rendezi, a homályból minden kiázott! |
| Minden szövevény és szikár sötét héja leolvadt. |
| Mint rothadó test a föld-doboz forrásában vetkőzik csontra. |
|
Csontvázzá marta a fehér sav a vak hanyagúl hanyatt |
|
álmélkodó viasz-módot, hideg viasz-lágyat. |
|
Most viszik a halottakat, vetik be az ágyat. |
|
Most gyorsúl éj-lassú szivünk, s mint tüdőben a daganat: |
| burjánzik a gyors ember-bánat, nő az emberiség vad gondja. |
| Most veszi el, mint kréta-pénzt a kék tél a nagy holdat |
|
és az űr éj-ajkára teszi: adózza az elmúlás-vámot! |
|
|
Mire virrad ez a napom most? Milyen lándzsa-szúrást kapsz szivem? |
| Ki árul el könnyű csókkal, nedves csókkal ki ad el? |
| Ki gyűlöli hogy szeresselek, vassal ki üt költő-kezemre? |
|
Tél-hajnali Isten-váró, állok a fagy kék szemében, |
|
mint az olajfa-hegyén a názáreti zsidó, |
|
a legyőzött hódító titok-szív titok-tudó! |
|
Kakas itt nem kukorékol, kutya ugat lemez-lékben. |
| Szemetes-autó villogója kör-kaszával fényt metsz szemembe. |
| Int a szemetes és elfut darázs-gyűrűs mellénnyel. |
|
Skarlát-karddal kaszabolt rácsfény-vágástérkép vérző testemen. |
|
|
Lent a város neon-hálója hideg tűzzel dübörgést merit, |
| villamos vas-sikoltása szűk fény-doboz kanyarban. |
| Piros, sárga, narancs, kék, lila fény-plakátok, fénybetűk, számok, |
|
zöld fény-ország gyullad, alszik, merülése árny-fantomkép. |
|
Mintha baktérium-fényű hal árny-sziklarésből: |
|
imbolygó ős-foszforpetty korona szenvedésből |
|
gyúlna ki a víz-homályban, s fújná el petróleum-kék |
| fényű lámpáját a híg létben, s gyújtana újra gyufalángot: |
| lüktetsz téli hajnalom a gálickék pirkadatban. |
|
Mint bogárszem többezer kúpja szikra-púppal nem tud emberit. |
|
|
Mert mi emberit tudna a fény, az ezermilliárd éves tűz, |
| a szines sugárfolyás ami az űrön átzuhog, |
| s bogárszemben mozaikosan összetetten osztva domborúl, |
|
a szem-ásvány cellarózsa celluloze-szivacstölcsér |
|
tölcsérnyakából az agyba szűk atommal folyik: |
|
viszik vegyi molekulák gyors állapotait? |
|
Mit tud a fény a bogárról, ami a bogárban elfér? |
| Mit tud az ősfény az emberről, akiben kiderűl-beborúl |
| a lét-idő, a szív-idő, mint a felhős hajnalok, |
|
akit a fény-láz fölszeletel, s akit arany-férccel összefűz? |
|
|
Aki ébredni kezd: morog, nyújtózkodik aki fölébredt, |
| ásít, vizelni megy, áll, lassan támolyog mezitláb. |
| Messzi gőz-fények, vegyi lángok tenyészete vibrál, bizsereg: |
|
mélytengeri világító szörnyhal-lángszőnyeg lebegés, |
|
millió csáp, rügy, bimbó, tátott szájgödör fény-üst, |
|
fénypajzs-szakáll, láng-bajusz, fénypontvonal tűz-ezüst |
|
hemzseg mozdulatlan, tunyán, éhsége csak a rettegés. |
| S a kék márványhéj-lazulása ember-létünk húsára pereg. |
| Hull a kék lomb súlyos lemezekben, aranya ritkább. |
|
Kéreg-súly ütése könnyű test, könnyebb súly, mint az ember-érdek. |
|
|
Mire ébredtél nehéz szivem? Mit hoz neked ez a könnyű ég? |
| Ez a mindenség-könnyű súly, a súlyos súlytalanság? |
| Ez a kristály-sűrű pára-kúp, ez a súlytalanság súlya súly, |
|
mely, mint szitás bogárszemre sziklatömb: létedre feszűl: |
|
kocsonyás selyemrózsa sejtes látó-púpjára? |
|
Óceántömb kőrács-hal ártatlan szörny-arcára. |
|
Fönti fény a lenti fénybe alvad, üllepszik, szenderűl. |
| Mi vár engem bent a szivemben. Mi vár engem a szivemen túl? |
| Hűvös kék nagyujjad szememen áradó magasság. |
|
Semmiből özönlő mennyiség: szemem szemed: az emberiség. |
|
|
A megbocsájtás selyem-mérlege*
| Négy napja fekszem. Hátamban, mint hernyótalpas markológép imádkozó-sáska feje görbe vashorgony-fogsorokkal |
| gyűrűsen szivemig mar a fájdalom. Harap, tép, szakít, ás mellkasomban a csont-vonatkozás. Nagy cérnás tű varr húsomban |
| csapkodva, csattogva, zuhogva, mintha varrógépet nyeltem volna, s testemben forog a gép, billeg a vasrács-hajtótalp, |
| pörög a fényvas lendkerék, egyfogú tűpofa vas-ínnyel zabál, fémszilánk narváltű-agyarát belső szöveteimbe csapkodva |
| nyomva ütemesen és fényesen. Fém-orrlikában a cérnaszál, mint feszes idegvezeték, hajtószíja szivemben ég, dolgozik |
| bennem a fájdalom haraggal, mint a sziklákra dübörgő tengerparti hajnal, millió kristálykelyhe csilingelve és csörögve |
| töri szilánk-szégyenné magát szivemben, csipkésen zúg, habzik, tajtékosan dörren, hab-lapállyá ájúl szikla-vödörben, |
| sziszegése, mint a hullámzó sárga búzaföld, sziklaszivacsban sustorogva forr, magát magából visszahívja, ahogy |
| a gyerek orrát szívja, csönddé lapúl és habosan pezseg, üvegkagylóvá tágúlva lágyan visszasistereg, jajgatva tombol. |
| Bennem varrógép: fájdalomból. Szöveteimet átfolyva dolgozik húsomban zakatolva! És te és te és te és te? |
| Aki tíz éve fekszel és lenni már nem is igyekszel. Mert nincs lenni mód, akárhogy akarnád. Ha akarni tudnád, tán nem |
| is akarnád. Mi vagy te? Ezüstkéreg hajhát, megrozsdásodott könnyű drót, váz-szobor cella-mozaik föld-némaság. |
| Borfoltos, ételpecsétes ezüstszőttes asztalterítő, leszedett ünnepi asztal, elhagyott, bemocskolt |
| barátkozás, májfoltos ezüstkendő zsíros sebvarrat-viasszal, szőrös malac-orrú cigarettacsikkel, széncérna- |
| nyakú üszökpont láng-utáni gyász maradék gyufaszállal. Összetöpörödve már a halállal. Összezsugorodva a láng- |
| nyaldosástól, zsugori könnyelműség, gyűrűs bádog-állvány a földbe ásva, hajlított vaslemez-ászka karéjos, sávos |
| szelvényes föld-ászka töltelékkel, gipszkéreg szobor-üresség redős gipsz-dió herékkel, földvonzástól kiszopott |
| velőscsont, egyszerű gond, hisz azért gondtalan, mert irgalmának már csak árnya van, s az is árnytalan, mint |
| kék égre kent kék festék. Zsíros kéreg a fényen, lecsorgó kék üresség. Akár az Isten-esték. Akár az ember- |
| esték. Csak csont, szőr, ruhafoszlány, szivacsos sárga combcsont, ágyékszőr, hónaljszőr, ezüstsárga hajszőr, fehér csontpálcák |
| egyszervolt embervolt zilált halandóság-kotyvaléka, kékbársony ruha-foszlány, bársonypenész kék gyűlölködésben, |
| fehér ingszáradék a vízszintes szőke csonton, mint szivárvány a gombon, elmerothadás a gondon, mint régi |
| kitüntetések a bolondon, nyaktól ágyékig a ruhára tűzve fém-mélytengeri halacska biztosítótűvel, és |
| szikráznak az érmek, a király-arcú pénzek, a címer-szemű pénzek, mint kukackása földet majszoló fogsorod |
| arany-tömései, a csöpp aranypolipok, gyökér-aranyszilánkágak, mint harmatos pókok harmatpárás pókszemei |
| hajnalból-szőtt félgörbe rács-ihlet üvegkosárban. Bennem voltál, mint madár a tojásban. Bennem voltál, |
| mint tojás a madárban. Szivemben növekedtél. Lényemben teljesűltél. És nincs másom. Csak a megmaradásom. |
| A megmaradásom a vígasztalásom. A vígasztalásom: a megmaradásom. Szórványod feketén tántorog, mint a fekete |
| betűsorok. Aki zománc lettél zölden: ásítás vagy a földben, fehér ásítás, kréta-ásítás, mész-ásítás, csont-ásítás, |
| márvány-ásítás. A gyöngyteknőc körmök szétmásztak a földben, a felhős szarupénzek, holdsarló-nyakú csíkos |
| szaru-ujjvégpikkelyek úgy állnak a földben, mint szemöldökszőrben, hónaljszőrben, ágyékszőrben a nagy |
| háború-tetvek, állnak a barna földben a vérgerincű üvegpajzs-tetvek, az érbolyhos, sárga-cirmos |
| viaszkéreg sólyom-arc olvadtan belecsorgott a koponya-héjgömbbe, szemeid szétdurrant virágmintás |
| takonymedúzák, szemeid befelé folytak a koponyádba, összekeveredtek a rózsasárga agyvelővel, szemeid |
| leüllepedtek, mint a folyékony fodorszalag-eres kavicsok az eres kőhéj-alvilág patakba, szemeid spermásan |
| szétlövelltek, szemeid elcsobogtak, mint a mámor utáni hajnal és mit tudsz csinálni már a csonttal és |
| a hajjal, mit tudsz csinálni a nikkel-csapokkal, nikkel-szögekkel? Hisz úgy vittelek a hátamon, a lépcsőkön |
| föl a hátamon, mint a nehéz bánat a nehéz világot, mint Anteusz a Földet, a mítoszi-görnyedt, úgy vittelek a hátamon, |
| mint csiga a csigaházat, a könnyű mészhéj-toronytekercset, mert nehéz voltál akkor, mint a világegyetem súlya, a |
| súlyösszesség Isten-tömeg mindenség-tonna és könnyű voltál akkor, mint egy felhő, könnyű, mint egy sárga selyemesernyő, |
| könnyű, mint az üres csigahéj, könnyű, mint egy szelet megszáradt kenyér, könnyű, mint a lepkeszem dombmozaik- |
| szikrapázsit bársonyfénye, könnyű, mint a boldog szerelem, könnyű, mint a nehéz szívhalál, könnyű, mint |
| lúdpehely a tejben, mint ünnepben az ágyban-heverészés, könnyű, mint a gyónás bűntelennek, akármi súllyal |
| is nyögi azt a gyermek, könnyű, mint esőcsepp gyermekarcon, mint alkonyat-piheláng ezüst férfibajszon, |
| mint anyának a szájból-etetés, ahogy az ételt előre-rágva lágyan beköpi a tátott gyerekszájba, könnyű, mint |
| kamasz-párzás kőműves-ősasszonnyal, mint fényre-emelt mélytengeri lánghal, könnyű, mint a mindenség-súly |
| csecsemőkoporsó. Könnyű voltál, mint a bolond bántás, könnyű voltál, mint az üres bántás, könnyű |
| voltál, mint a nehéz megbocsájtás. Két korsó sör. Két korsó sör a kocsma-asztalon. Két bordavályús nehéz |
| üvegkorsóban az arany jövő, a hab-virágkoszorús arany győzelem. Kanáritenyésztők csütörtöke volt. Zöld platánok: |
| sárga egylábú, vedlő kéreg-vértezetű sárkánygyík-titáncsorda tolongott zuhogva és dohogva a fehérmuszlin |
| ablakfüggönyök előtt, s a Szív-utca s a Lövölde-tér pára-dinnyehéj holdja csillagoktól kirágva, köd-nyüszítéssel kirabolva |
| zölden füstölt a háztetők fölött, fehér héjkagylójában smaragdból örök ragyás, palás, patás csillogás. |
| És akkor még villamos is járt arra, s ködből víjjogott a vasborda-kanyarra s a gesztenyés-asszony nagy arca |
| sercegő piros parázs-halomból szivárgó őszi dúdolás, keze október szikrázó arany-parázsból, fekete vállkendője hátán |
| rojtosan, feketén keresztbe kötve, s egy sörösló állt ott ködben gőzölögve, hámja rézpikkelyes, rafiás szív légyszem- |
| cellásan feketén bőrözött fából, és sörénye fölött a szívcsúcs: templomtorony piros zománcból, s harang szólt a sors- |
| hömpölyeg ködben. S a kocsmában a falon, plafonon, falszögeken, mennyezet-gerendákon apró drótkalickák. Ketrec-mennyország. |
| Száz kalicka, ezer kalicka. És beszélt, mint az Isten szivének rejtelme és titka, és csivitelt, csipogott, sípolt, sipogott, |
| csicsergett, énekelt, süvöltött, füttyögött, fütyűlt, pityegett, csobogott, zenélt, beszélt a száz madár, az ezer madár, úgy szállt |
| föl velük a füstös, ricsajos kocsma-este, mintha ezer kitollasodott tömpe-csőrű arany-szivecske emelné magasba, ezer angyalszárnyas gyermektestű puttó |
| ezer hang-cérnaszálon, ezer piros fonálon a hold felé a boldog kocsma-estét, mint a könnyű rongyos zarándokok |
| Krisztus nehéz akácfakeresztjét, mint Noé-bárkát az aranyselyem ősvíz-dagadás, a megváltó, újító boldog |
| áradás, mint arany szélörvény papírhajót, papírcsákót hörgő tigris-csíkos habhömpölygés barna viharban. |
| És mi boldogok voltunk a kalicka-zsivajban. Mert a finom és apró drótketrecekben, mintha egy iskolányi gyermek |
| szeme rebben, mint szüntelen gyermek-pislogás: ugrált, hintázott föl-le, föl-le a sárga madár-zenevarázs, |
| apró sárga holdak ugráltak, lengtek csevegve, fütyűlve, csipogva, hanggal pityeregve, százezer arany-pislogás |
| arany-szempillaverés volt az a kocsma-ünneplés, zöld, sárga, kék szempillák madár-verése, kalicka-zenéje. |
| És mi boldogok voltunk a költő-akaratban. És boldogok voltunk a jövő-igenben, boldogok a szóban és a mézben, |
| boldogok a megtestesülésben. Boldogok mert lenni mi akartunk. Akartuk, hogy meglássák vers-arcunk. |
| És nevettünk a sárkány-tolongásban. És úgy folytunk a piros tódulásban, ahogy a vér a szívben, szív-erekben. |
| Akkor nem lehetett szebben. Szebben és hűségesebben. Az volt a kezdet-este. Most itt ülök: gyászod temetve. |
| És te és te és te és te és te és te és te és te és te és te és te és te és te és te és te és te és te és te és te és te és te? |
| Itt ülök téged teremtve. Teremtve, nem temetve. Most már csak ünnep, sose gyász, Éjféli Nap, Örökös Napfogyatkozás, |
| Korom-álarcú Fény-ostya, Eltört Krétakör, Lóitató Gyémántvödör, Zöld Lószáj-habtól Felhős Meszes Szív, |
| Páncél-mellvért, Ezüstkardon Rozsda, Lassú Lángból Nehéz Vonulás, Űrbe-görbedő Pilléres Ív, Egyszerűség |
| Az Ezüstben, elkapott téged az Isten, hogy én az arany fátyol-lobbanással ugró barna-eres szalmakéreg-szöcskét |
| gyerekkoromban, a villával és fátyollal ugró csévés szalmagépet, rózsaszín tenyér-kanyarítással a kék |
| levegőben, s pettyes szöcskecombját párban összefogtam, tenyeremben nem hagytam bizseregni, s a receléc |
| ujjbögy-szorítástól egyik lába a csontszív-térdbütyöknél letört és ottmaradt tenyeremben, pici tüske-ág |
| állati drótból, fenyőág, drótcsillagos picinyke tövis-ág, így kapott el téged is az Isten, két ujjbögyével a Gyermek- |
| Isten, két ujjbögyével megnyomorított, mintha két kő-felhő ölne lepke-csápot, két rubintkő-szív |
| összecsiszolva csikósörényű angyalmosolygást. S úgy bicegtél, ahogy botod koppant, nehéz járásodtól |
| süppedt és behorpadt a földlemez szemhályogtest-dombja. Akkor is, mikor őszi fényselyembe |
| csomagolva jöttünk le a hegyről, szüret után szikla-úton jöttünk, stráfszekéren nagy ovális zöld kád |
| volt, mint egy donga-oldalú nagy nulla, roggyant vissza hőkölve a vén fehér ló, a szőlőskád recsegve |
| megcsúszott, nyomtuk vissza vállal, kézzel, rúddal, s folyt ránk a must, hömpölygött |
| a szőlő. Azután mégiscsak hazaértünk. Te rámszóltál: ne szóljak apámra. Szöget vertünk a |
| szederfa-törzsbe, mint megkövesedett őskígyóba. A szögre meg petróleumlámpát akasztottam, hogy |
| reggelig égjen. Üveghólyag mögött aranylepke, mint az apostolok fölött Jézus lelke. Szőlőt daráltunk, szőlőt |
| préseltünk. Cigarettáztunk, nyögtünk, nevettünk. Nevettünk, nyögtünk, cigarettáztunk. Egész |
| éjjel verset hadonásztunk. Toporogtunk pedig nem is fáztunk. Apámnak a jövőt magyaráztuk. |
| Hullottak ránk vértől-öreg alvadt szederfalevelek. S a sötétből ősgyík-szemek: csillagok kiöregszenek. |
| S amikor a kakas kukorékolt: emberisten újjászületés volt! Én most markológép-szorításban. Gyászt- |
| vedletten piros szorításban. Szív-vedletten nézek kérgeimre. Páncélhéja szétrepedt recsegve. |
| S újszülött szivemben feszűl billegve: a megbocsájtás selyem-mérlege. Mint két fordított selyem- |
| csésze, mint fénybordákra feszített selyem-ernyő, két selyemtál csipkecakkosan, selyem-melltartó |
| férfi-kézben, két selyemvödör tűnyelvű számjeles száron. Fényselyem-mérleg a szivemben. |
| Egyik csészéjében koponyád. Koponyád és minden testcsontod. Száraz testcsontjaid halmaza. |
| Másik csészéjében csillagok: rögök fényből, ásványból, gázból. Másik csészéjében a világ. |
| Súlya egyensúllyal egyenes. Jaj, száraz csonthalom-testvér! Varázs-szivem eleven anyaméhed! |
| Grünewaldi sugárparázs-testként gyémántot nyerít az űrben tejút-sörényű megváltó halál-méned! |
|
A teremtés születésnapja*
| Megy bíborban, támolyog fehérben, |
|
fehér tárgyak között tántorog, |
| arannyal-átszőtt selyemszövetből, |
|
| Kicsi idő-szál emlékezet-kóc |
|
az összegubancolódott rend |
|
angyalhaja száraz lobonc, |
|
selyemkazla fény-fülledt, |
| összevissza hullott dolgok gondja |
|
| Vakon forog fordítva hall, úgy néz, |
|
mint egy üdvözült fehér sirály, |
| mintha csak a bal fülével látna |
|
| Száraz üveg-gyapot vérben ázva, |
|
hold-virradás ember-temető, |
| Lét-árny a résekben, szünetekben |
|
| Mint horpadtra, kagylósra gyúrt, csorba |
|
a gyász ághegyére forrva: |
|
fémmel összekevert pudva. |
| Keskeny Giacometti-szobor éje |
|
| Aranyselyem piros ragyogása: |
|
piros-arany vérből selyemvég, |
| Ül az ágy gyűrt fehér szélén, mintha |
|
| Anyja batyu-hintája fa-ágon, |
|
s a batyu-mély mérleg-tálon |
|
feküdne: gyermek-márvány. |
| Márvány: aki bömböl habos szájjal, |
|
| Homlokán zöld sáska: kristály-állvány, |
|
gyémánt-szita szemében a kék |
|
sejtekre-tört dülledt ásvány, |
| Már megszoptathatná halott anyja |
|
| Túlvilág-tejet a halott emlő. |
|
A gyermek míg holttá felnő |
| A műfogsoros cérnabojt-szájba |
|
| Száll, mint vitorlázórepülőgép |
|
bárány-pettyes, göndör kék ölben. |
| Áthullámzik rajtam sík-gyűrődve |
|
| Száll vakon, mint ezüst szitakötő |
| Minden él, szöglet, csúcs, lap, függő sík |
|
| A vak gyémánt-szivacs szív-kettősnek, |
|
az arc-másolat ember-gipsznek! |
|
Megy mint akit le nem győznek, |
| Mint akivel a hit támolyog még, |
|
| Múlttá gyullad amit ütve fogdos, |
|
nyakán szikrázik aranylánca. |
| Arany-dróttá olvadt jegygyűrűje |
|
| Imbolyog többezer mozgás-csáppal, |
|
mint egy hosszúkásan gomolygó |
| lebeg önmagát ráccsal fölosztva: |
|
|
fémlap-szivekkel dőlve, lengve! |
|
Csillag-zizegés kis teste: |
|
csillagból éj, fény-gyenge. |
| Éjét átkarolom, úgy ölelem: |
|
| Fehér nadrágja vászon-szív arca |
|
aranykéreg-foltos, májfoltos, |
|
mint darázs-arc kitin-pajzsa, |
| Mint a tűzliliom párducpettye |
|
| A vászon-koponya tarkó-dombja |
|
fehér lófej kék szőrfoltokkal. |
|
Indigó árny-lomb a gondja. |
| A lengő-ajtó fehér csapása: |
|
| Pofozza a kórház-fal, a vízcsap, |
|
mint lányként, kiscseléd-korában |
| tizenhárom-éves vak cselédlányt |
|
cibál, lök, taszít, ránt. |
|
| Majd fényképezőgép elé ülnek |
|
gőg-bajusszal, gőgvas-palástban: |
|
s fénycsizmás, kötényes ünnep, |
|
s gyöngylánc a lány nyakában, |
| kis kezében fehér őszirózsa |
|
| Így is volt, meg úgy is volt, meg másképp! |
|
Szegényen, kiszolgáltatottan. |
| Háromszor szült, ezerszer temetett: |
|
| Mintha fecske beszáll a szobába |
|
az ablakon nyártűz-alkonyon |
|
s csapkod röptét ráncigálva |
| s falnak csapódik lágyan tolongva |
|
| S az alkony-húsban, mint selyem-olló, |
|
forró ember-húsban selyem-kés: |
| cikázik, leng, hull megháborodva |
|
| Fehér falnak, széknek, ágy-él vasnak |
|
így csapódik a vak eleven. |
|
halált gyűjt a csönd-verem. |
|
| Arany-hárfakeret-üveghintó |
|
száraz láza: abban ül vakon. |
|
Néz a két darázs-tarka ló, |
| Pedig hintóban sohase ült még |
|
| Könnyű hintóban sohase ült még, |
| Puffadt vörös bőrlegyező-dívány |
|
| Zizegő, könnyű üveg-szúnyogban: |
|
sejt-gömb üveghólyagba kötve, |
|
kis sportrepülőgép-agyban |
| Sem zöld óceán fölött dübörgő |
|
| Zöld bársony-susogás denevér-raj |
|
szőlőben ha guggolva vizelt, |
|
s piros virág combtűz-hónalj |
|
szült aranykard víz-tüzet: |
| ő csak így ült, bámúlva a nem-lét |
|
| Fehér szülő-ágyban, betegágyban, |
|
műtét-ágy, haldoklás-ágy mellett, |
| Hold-fagy ravatal-éjszaka sárga |
|
| Vászonpizsamás csipkés korall-ág: |
|
áll a fénylucsokba dermedve! |
|
Cseppkőtű-rácshalmaz-virág |
| Víz-szűrő baktériumok pelyhe |
|
| Szive, mint a kálcium-kiszűrő |
|
baktériumok, mészkő-gyárak |
| szülnek és ők is megkövesednek: |
|
| Könny-szűrő szive kristállyá indúl, |
|
önmagát növeszti cseppkővé, |
|
mész-szűrő szive átfordúl |
| Vére mészpelyheket csap ki szűrve |
|
| Szivében a gyertyagyújtás éje, |
|
gyöngykéreg-szőrét szórja. |
| Szivében csillag-sziszegés arany |
|
| Keze fekete cérnavonal-fa, |
|
keze fekete cérnakesztyű, |
| Cérnakesztyű-keze selyme száraz |
|
| Csókolgatom: űrhajós a földet: |
|
a teremtés születésnapját! |
|
Mint Jézus árny-anyját a Seb, |
| Mint az asszony ott az Élő Kertben |
|
| S visszacsókol, arcom tapogatja |
|
csipkecsöcs könnyűség-ujjakkal. |
| Búcsúmból rád hosszan visszanézek |
|
| Mint kire a Tűzözön nem áradt |
|
s űrhajón más csillag felé száll, |
|
más bolygót keres magának |
| Emberiség-nemző új talajon |
|
| S nézi a gép-ablakon a Földet, |
|
a golyóból ponttá sűllyedőt: |
|
az a foszlás-test teremtett |
| Boldog növényi, állati létet |
|
| Ő volt minden! Ő, a Múlhatatlan! |
|
Lény-nyüzsgés boldog ámulat! |
| Még akkor is, hogyha én-tudatlan |
|
| Ő volt a Virágzás, a Tenyészet, |
|
az Áldás a Tűzözön előtt! |
|
Az emberré vált természet, |
| Testéből mi emberré kiváltunk: |
|
| Nélküle csak kopár feketében |
|
függő tűzgolyók szivacsában |
| szállunk arany-tüdőben, száradva: |
|
|
Jajgyötört ifjúságom*
|
mint körmök nőnek a fények, |
|
ezüst-sziták gyűlnek hajamban. |
|
Hallgatok fejem lehajtva, |
|
súlyos arany-ék nyakhúsomban. |
|
|
hajszőrömben szétziláltak. |
|
Bőrlécből, lécvályúból púpok |
|
parázs-tollak a város-csúcsok. |
|
|
kárminnal szememig sarjadnak. |
|
|
Összefogdosott zsírpapír: |
|
foltok, erek, pelyhek, toll-lécek |
|
feszes és gyűrt gyűjteménye, |
|
viasz-tűkből csontárny-tenyészet. |
|
|
az árnyak ezt rebesgetik. |
|
Dongás bronz-lapokból az árnyak. |
|
Cellás dombok aranyat zárnak. |
|
|
a piros hajszálcsövesség, |
|
sűllyed vörös oszlás-papírral, |
|
öreg lombként billegve hull, |
|
Megbékél koporsóval, sírral. |
|
|
sötétség szemgolyó-magánya. |
|
Űrcsönd-prizmával felbontott |
| fény, a szinekre osztott. |
|
Csöndje kong, mint elhagyott bánya. |
|
|
mint aki hadifogságból jött. |
|
rongyosan, szakállasan köszönt. |
|
| Fejem csönd-rönkre hajtva, |
|
nyakcsontomban arany-balta, |
|
súly-aranymetszéssel fejemet |
|
leválasztja most törzsemről, |
|
S kit sirat meg aki eltemet? |
|
|
nézlek megszülőm bolygó-föld, |
|
jajgyász-jajszegénység égitest, |
|
mint vak anyám a magányra, |
|
alagútból fényt ujjal keres. |
|
|
a cső-útvégen zöld tölcsérszáj, |
|
zöld moszatlebenyfény-korong: |
|
mint túlvilággá hígúlt kristály. |
|
|
szárnyas és szárnytalan halottak |
|
tűzgolyója füstkör-sugárvak. |
|
|
a szétdagadó tűzgömb nyaka, |
|
mint északi-fényű éjszaka. |
|
|
dülledt szív-hólyag drót-álarcán |
|
az egymáson-nyüzsgő méhek, |
|
a drótszita-álarc rács-dombján. |
|
| S a holtak, mint füst-gomba, |
|
aranygyűrűs vadméh-bunda, |
|
bizsergő vastag penész-tajték |
|
sejtesen-osztott légyszemen. |
|
a pezsgő halál-test szövedék. |
|
| Amely, mint egy drótfazék |
|
megfagyott szappanbuborék: |
|
szőrrel, kitinnel, csáppal födve. |
|
A túlvilág zöld fény-ikra |
|
áttetsző hűs holtakkal nyögve. |
|
| Így megyek majd én is el? |
|
taszít, lök, szív átindulásom? |
|
S várnak a rajzó halottak, |
|
a többezer-billió rám-szomj. |
|
|
mint kristálysugártömb sejtjei? |
|
Az űr-sok fénykristály sárga, |
|
hemzseg, leng, ring. Kezd már sejteni. |
|
|
tollas viasz-szelvény-horgok |
|
szem-töltelék kehely-ólommal: |
|
vízben-rángó szúnyoglárvák |
|
zöld-szakállal, arany-bajusszal. |
|
|
mint az óceánvíz horgonnyal, |
|
papír-szemben vízjel-sólyommal. |
|
|
mint a mélytengeri ős-hal |
|
fölött kvadrillió víztonna, |
|
domború kék víz-hárfákkal, |
| kézben szív szívhártyákkal, |
|
lángok sárga lángokba folyva. |
|
|
fehér cella-fal lépesméz, |
|
vad édes nyál viasz-vödrökben. |
|
Úgy bámúlnak, mint a holnap, |
|
kékbe-sűllyedt fehér köldökben. |
|
|
mint a kutyák ha szagolnak, |
|
tág-szűk lesz gyöngyszilánk-tokban, |
|
a cserép-mozaik orrlikak. |
|
| Szemükkel gyász-pénzt szórnak. |
|
önmagukba visszacsorognak. |
|
bennük farkasok vicsorognak. |
|
|
parázsló, izzó sugár-súlyos |
|
osztozással másállapotos. |
|
| Egymást szorozzák, osztják, |
|
mint fehér Krisztusos ostyák |
|
olvadnak el a fény szájában, |
|
ami testük volt, a kemény, |
| foszlik a láng nyelvhegyén |
|
|
ők: a sóvárgó fényparázs! |
|
Oda vágynak ahonnan jövök. |
| hisz csak testükkel voltak. |
|
Sugáririgy vágyuk hömpölyög. |
|
| Vágyuk: nem fény-sejtelem. |
|
Vágyuk embertest-szerelem. |
|
Jelenlét az emberiségben. |
|
Hisz ott túl a fénymoszat tág |
|
gyötri őket vérszegénységben. |
|
|
a dübörgés fémcső éj-úton. |
|
s zöld moha csönd-hólyag arcukon. |
|
|
mint a zöld légy parázs-szemén |
|
a buborékpont-szitadombon, |
|
mintha tésztaszűrőn zöld nyál |
| buggyan át, görbe kristály, |
|
mint zöld zuzmós kő páfrány-dombon. |
|
|
köd, zuzmara-toll, havas szél. |
|
Egymásból egymásba áttűnnek, |
|
osztódva egymásba mállnak, |
|
Sorsukban nincs ember-bűn, ünnep! |
|
|
Bokron madár madarat zavar, |
|
Aranytű fényfoltot árnyra varr. |
|
|
Madár-ugrás gallyat zörget, |
|
láb-súly hiányuktól ág lebeg. |
|
morzsa-csillag szines-üvegek. |
|
|
a híg kékben feketén ráng, |
|
árnytalan hiány-test a madár-volt, |
| szilárd, lágy kékre ütve, |
|
emlék rezget felhő-pamatot. |
|
| Most még ez a föld néz rám, |
|
mintha csodálkoznék súlyán. |
|
Moha, moszat a fatörzseken, |
|
zöld csík zöld mozaik-szalag |
|
vedlő foncsor tükörüvegen. |
|
| Mint egy rothadt falevél, |
|
piros fodra aranyszegély: |
|
halott lepke fekszik sós rögön, |
|
hártya-cserepe zöld fű-szögön. |
|
|
roncsa a zöld tenger-savó |
|
korall-agytest mészcső-lombjában. |
|
S ahogy a zöld savó liheg, |
| sűllyed, dagad reng: libeg |
|
a tél állat-hab bordavázban. |
|
|
csigás, gyűrűs, üres belül. |
|
Fekszik mint kis drótszerkezet-toll. |
|
S egy fénycsöpp iramodása: |
|
S az ég hajó: kék itatósból. |
|
| A talajon nedv, gyász, hab, |
|
szemeim, mint pókok másznak |
|
a pudvás növény-rom kérgeken. |
|
nedv-lángja a futva-szült selyem. |
|
|
mint szolga, akit ütöttek |
|
gyermekkorom zöld falujában |
|
ostorszíjjal, ostornyéllel, |
|
Állt mezitláb a tél szarában. |
|
|
A mindenség: szem-nyomásom. |
|
Kozmosz-test szemgolyóm ég, lüktet, |
|
pulzál, mint öreg kvazárok, |
|
térmozaik-gömblombja reszket. |
|
| Földet nézek, föld néz rám. |
|
Nézzük egymást téllel némán. |
|
Kivégzés ez: arany-fejszével! |
|
Majd földbe száll a holt homlok, |
| földdel telnek a csontok, |
|
csonttű-szivacs föld-töltelékkel. |
|
|
virágzó rózsafához kötve. |
|
Az Isten-szív: itató-vödre. |
|
|
nyerítve sír, tombol rajtam, |
|
már ami lényemből megmaradt. |
|
Akár Krisztus a keresztről |
|
|
ecethab, emberszáj-ürülék, |
|
Vád, könyörgés, megváltás-mesék. |
|
|
mint kaméleon kék nyelvét, |
|
a nyelv-ágvégen kék szívrüggyel: |
|
mint legyet többezer szemrüggyel. |
|
| Jajgyötört, jajgyűrt, jajláng, |
|
boldog világ-tűzözön, örök! |
|
Nincs omlásod, csak termésed, |
|
erjedsz, hogyha szívben eltörök. |
|
|
s lenyel majd a csillaganyag-föld. |
|
S rózsát bont az űr-magányon |
|
tűz-ifjúságom, a jajgyötört. |
|
|
Petőfi, 1848*
| Itt az asztalnál csak a hűség ül velem. Meg a türelem, meg a történelem. Kimerül a halál-halászháló sejtrács-ernyő |
| emberiség-pillanatból a gyermeklétnyi aggkor, akár tömpe hal tüskés kődoboz-arca aranyalma-hólyagszemekkel, a |
| csecsemő-öreg ezüstbe-gyömöszölt emberiség-arc, pillantása mohos vén só-itató, bajszában hátasló nyereggel, szekér, |
| üvegezett fekete-koporsó karcsú postakocsi, arany küllő-esernyőforgás könnyű hintó, farkas, medve, róka, szarvas, őz, |
| nyúl, varjú, sas, énekesmadár burjánzó boldog bajusz-szőrei között, mintha téli erdőn csillan át, a fekete rács-csipke |
| borzongáson havas szikla, timsó-tömény lila felhő, medve-cammogás víz-amőba negatív sárhorgony-kesztyű lábnyoma. |
| S örvénylik körülöttem, szemgolyómra árad, szempillámra akad, ujjaimra habzik, homlokomra dörren, mint óceántajték |
| zöldszárny-üveglángja szivacsos moszatsziklára, arcomra tódul, arcomra szárad, mint arany-zománc bánat, aranyhártya |
| halál-arc a vas, a vér, a vas, a vér, a vas, a vér, a vas, a vér, ujjaimon, mintha halat tisztítottam volna, s ujjaim finom |
| gyöngylemez-pikkelyek kesztyűjében, mert a véres halpikkelyek véres és halnyálkás ujjaimra ragadtak: vértek, |
| páncélok, sisakok, taréjos páncélhólyagok, lánc-ingek, ízelt és szelvényes vért-öltönyök, hab-fugás harci |
| páncélruhák, liliom-csónak páncélcipők és ízelt vas-ászkacsokor páncélkesztyűk, kardok, tőrök, lándzsák, dárdák, |
| pikák, puskák, ágyúk, pisztolyok és vérhab és vériszap szárad, mint a szappanoslé, s pupillámban, mint döglött |
| halak pikkelyes rácsragyogása, a domború ezüstmozaik véres falevél köteg-hullása a vasba-szelvényezett, vasba-szeletelt, |
| a csönd üvegfaszára húzott gumióvszer-szájú, véreres zöld földgolyó-szemű, piros kardvágás-sebű, görbe kardvágás- |
| kopoltyújú, ezüstháló rothadék-kupaccá döglött szabadság. Látod bennem ilyen a vers, benned meg olyan volt, |
| egyszer téli égbolt, másszor nyári égbolt. Egyszer tavaszi méhzsongás tavaszi rét, másszor őszi zöld bíborsötét, egyszer ezüst-apály |
| hold, másszor nyári kék kristálydagály-beszéd, és ma is igaz, ami tegnap igaz volt, s a tegnapi hazugság ma is hazugság, |
| s ha Isten rénszarvason lovagolt: a rénszarvasnak mohából volt a szárnya és télből volt a szárnya, s szeme, mint egy |
| föllázadt kaszárnya: üvöltött, gyilkolt, gyújtogatott. S velem nevetve kezet-ráz: aki megaláz, s mellém ül és nevetve |
| magyaráz a gyász. Nem is mellettem, de bennem. Hiszen van még mit innom, van még mit ennem. A gyász bennem |
| keringve él, mint gyermek testében a vér, és mennyisége testével növekszik, a növekedéssel tömege növekszik, |
| s a vénüléssel csak szerkezete öregszik a folyékony testszövetnek, csak homálya öregszik a titok-puha titok- |
| selyem titok-nedvnek. Mint emléke a felnőtté nőtt gyereknek. Ez már a halandóság mészkürtökbe szőtt törvény-híg |
| selyem-árulása, ez már a zártidő-emberszövet győztes ember-árulása. Itt ül velem a Lét, mert nemcsak erő, |
| anyag és akarat, de történelem. S az időt sárga darabokra tördelem, tördelem az időt, mint a gyufaszálat, sárga |
| szálkatüske, sárga szálkakalász, sárga kalász-szőr domború léc-címer ujjhegyeimen, s tördel az idő, mint a gyufaszálat, |
| sorsomról naponta tör le egy-egy lét-darabot, s átlátszó ragya-ragacsos ujjhegyein fehér bajusz-szőreim, ezüstös fém- |
| emlékezet hajszálaim, s látom áttetsző üveghús-ujjhegyeiben a burjánzó kapilláris-kóc mesemanó szakállas törpe |
| emberalakot, a piros hajszálcsövesség hínármozaiklomb háromdimenziós fonadéktörpét, mint lefényképezett magzati |
| embertestet a lágy forró sárgakristály magzatvízben, ott lebegnek, mint üvegkupakos üvegkehelyben a világok, sorsok, |
| csillagrendszerek. Jaj, én ujjaim arcomra fonom és a csöndet rágom, sorsod mormogom, sorsod majszolom, mint bolond a |
| magányt, s lilán úsznak a puha ólomhabok az égen, hordják az eget sűrű tódulással, az űr rengeteg, mohó, vak hajszálere most |
| hirtelen ezüst lett, az alkony zöld potroha szelvényesen lüktet, s kéken szikrázik zöld bársonypáncél bogárnyaka, |
| s osztott szitasűllyedés dülledt bogárszemében százezer aranybimbó nyílik tű-küllős aranykerékké, s én nem alkuszom |
| az elmúlással, s lassan vérrel önt el a csoda, s majd bevérzi a vacsora kést-fogó kezünket. Szemembe az űrből |
| izzás-tajték csöppen, kis ködcsomag-kötegben, mintha lószájról hullna hab, a hosszú ezüst szőr-ágas feketebíbor |
| ajkak közül, a sárga sírkő-kerítés lófogakról, és sistereg kis hártyagolyókkal, pattog, ugrál, elfoszlik gőzölögve, |
| mint tüzes kályhalap piros vasgyűrűin a köpésnyál fényes habcsomója, így szárad el párologva szememen az űrbeli |
| habos anyagmennyiség, mint a tajtékgöndör nyári gőzvidék éjszakai nyársötétben. És elvérzik a táj a lila-salak |
| alkony-köveken, s a forró idő kihűlt emléke albínó gyíkként ül piros márvány-cöveken, viasz-szájszélét viasszal |
| nyalogatja, ül, farka hosszúkás fehér szelvény-csigaház viaszból, négy lábtalpa négy viasztoll, fehér szemében |
| csecsemő-szivek a piros pupillák, s fehér sasok a szikla-réteken, fehér sziklákon fehér sasok, hideg zöld szemekkel |
| hatalmasok, hisz a gyík test-hője a naphő viszonya, a sas test-hője a vér-mágnes szívás-sugara. És itt csak te vagy. |
| Zörög a celofán-szoknyájú szél, celofán-csizmában jár a szél, jön-megy, lépked, sikít, nevet, jajong, bolyong |
| az óriás celofán-asszony: a szél, jön-megy zuhogva láthatatlanúl, átlátszó páfrány-csokorral föltornyozódik, |
| celofán-fodrokkal szoknyásan lehull, fölborzolódik, alámerűl, üvegszirtté fölhegyesedik, tengerapállyá szívódva |
| selyem-sziszegéssel szétterűl, magát fodrokba, taréjokba, habtölcsérekbe csomagolva, az asszony, a csizma, |
| a szoknya, a celofán-széltudat, a celofán-ingerszabad, s csak az imbolygó kopasz jegenyék, s csak a hömpölygő |
| kopasz nyárfák hajlás-tollaiban, gally-tüdőiben láthatod léte súly-nyomását, anyaga csobogását, |
| a fekete toll-hajladozásban, a fekete tüdő-szuszogásban. Ők a celofán-asszony vérerei, nyirokerei, tüdőcserjéi. |
| És zöld felhőkből fény csorog kifelé, mint a sárga almalé, s az alkony bőre zöld, mint a viaszos almabőr. És csak te vagy. |
| És csak te vagy! Aki semmivé-itatódtál, mint a földre-csorgott könny. Mint a földre-csorgott könny. Könny, könny, könny, könny. |
| Hiszen a könnynek csak kis nedv-árnyéka van a föld ólompikkelyein, ólom-pórusain, ólomrügyein, ólomkráterein, ólom-lemezkéin, |
| csöpp nedvesség-sziget a könny, a lecsorgott könny a szürke kéreg rostjain, szőrein, csöpp dermedő árny-üzenet, nedvesség- |
| fátyol, amit szótlanúl fölszív a mohó hajszálcsövesség, pára-pihévé csókol a fény, aztán csak a föld, a föld, a föld, a föld, a föld. |
| Nem földre-hullott vércsöpp voltál, hiszen a vér zöldlila bőrt növeszt a szőr-ránc földpikkelyekre, bőrös rozsda-csillagot, |
| kék szilvabőrhöz hasonló aszalék-medúzát, hiszen a vérnek barna élet-nyoma van, hiszen a vércsöpp piros selyempók |
| arany-rothadásban. Mint csöpp barna szivacs, csöpp barna szivacsállat, merev, fodros, csipkés, szitás barna zsákállat a vércsöpp |
| a földben, földbe-sűllyedt, földdel-tömött barna piciny szivacs-korsó-állat a földbe-szívárgott vér, szitásan áttört |
| csöpp barna aranykehely a földben. A vér a földben. A földben a vér. És csak te vagy. És csak te vagy! Pedig testeddel semmivé |
| itatódtál, mint a földre-csorgott könny. És nincs semmi, amitől érinthető volnál, se csont, se ágyékszőr, se fogsor, se hajszál, |
| se homloklemez, se tarkólemez, se varratos, hézagcérna barna-csipke-beültetéses koponyahólyag, se karcsont, lábszárcsont, |
| combcsont, ujjcsont, medencecsont, vállcsont, se állkapocs, se bordák, se csontlemez-pók szem-fészek, se arckoponya. |
| Nincs semmi érinthető és fogható anyag belőled, semmi csókolható sárga szilárd halandóság-anyag, csontszivacs-furulyák |
| fehér szálkahab rácsrendszer-belsőhídja, se hajszőrből göndör fényes rost-koszorúcska, ami férfi-csókkal árván becézhető. |
| Se véres elrothadt köpenycafat, vérselyem-kokárda-rózsa, legalább egy száraz ujjcsontocskád volna, amit védő-jeleműl |
| árva szivemre tehetnék, mint szivacsos kréta-kardfejet, hogy ne zuhogjanak rám bársonnyal nyikorogva és bőrrel |
| cikázva, rubint-vinnyogással, mint a sötétség csonttűkkel-átszőtt lombjai a lángoló éj-fekélyek, a denevérek. |
| Te ember-anyagból épített arany mindenség-óra! Te mindenség-anyagból szőtt emberiség-kiáltás! Fehér-hattyúkkal |
| húzott virágból-font és zöld kalászfüvekből szőtt égi szekér, amiben bárányfelhők és gomolyfelhők fehér gőzkazlai ragyognak! |
| Aranyból-kovácsolt darázs-arc bojtcsengős könnyű keskeny kard! Frakkos és cilinderes villám-cikkanás! Moha-repülő pilótája! |
| Lovon-nyargaló szitakötő-szivárvány! Gyémánttal és zománccal kirakott többezer-látás domború szitakötő- |
| tekintet! Gaz-ország, mocsár-ország, nádas-ország, láp-ország, erdő-ország, puszta-ország piros-márvány tűzlilioma eleven |
| növényi gyönyörűségből! Fehéringes nászéjszaka! Feketeköpenyes nagypéntek! Törpe-ország költő-Gulliverje! Országnyi tőzeg-hajó tűzhártya-vitorlája! |
| Szikrázó ásványból boldog hegedű! Bolond Istók a zöld láptutaj-szigetországon! Suhogó fényes aranyáradás |
| zöld pusztai fű! Krisztus-palást lila bogáncsból ragasztva! Krisztus-tövisből kritikusok trónszéke! Kettős |
| üveghólyag emberszív-homokóra a kávéház-márványasztalon! A világ szívfalán biccenve-ketyegve gyorsan |
| körbesatírozó embersors-másodpercmutató! Nagy sötét űrtömbök ikrás térmozaik-csöndjében száguldó |
| egymilliárd fényév hosszú és 150 millió fényév széles csillagstruktúra, mely másodpercenként 600 kilométeres |
| sebességgel mozog! S e szupergalaxis-komplexumot egy ősmélyben lélegző szuperhalmaz-komplexum féktelen gravitációs ereje |
| vonzza, ez az őscsillaghalmaz-ősmágnes! Te Bem József szivében járkáló csillag, Bem József szivében vágtató költő-galaxis, |
| mert Bem József szivében tág tiszta nagy fényterek voltak, tág tiszta kristály-mezők fényből és szeretetből, s vágtatásod |
| anyaga ez a tiszta tér a tábornoki szívben, csönded sugárzó fény-talaja, ahol a sejtelem ernyős virága nyit. S titok-mélyében a Halál-Mágnes, az őslétbeli! |
| Te prüszkölő, fingó, nyihogó kozák lóval szembeforduló, amikor a ló-mellkas barna bársonydombjai fölötted, |
| mint egy küklopsz könnyes arc-szeme, szem-homloka, rádzuhogó habos tajtékszikla, s a ló-orrlikak, mint |
| két vödör alvadtvérből, amiben ezüst barkaágak: a szőrszálak! Kifordult-belű törékeny világszabadság, |
| hasadban, májadban, veséidben vascsőr-pikaheggyel! Szelíd pipázgatás Arany János ezüst-bajusz |
| világsátra alatt, Vörösmarty Mihály pokollal-behímzett szivén tajtékos iszonyattal hetyke toporzékoló! |
| Csillagkereső négyökrös lassú szekér a bíbortajték holdcsöpp akác-éjszakában, s a hold, mint az űr |
| nyitott mellkasában egy űr-óriás cseppkőláng-szive! Te koporsót-látó, halál-elől halállal futó! |
| A forradalom piros vitorlája. A szabadság fehértollú szárnya. Forradalom a forradalomban. Gyémántevő ember-éhség. |
| Puszta-kiáltás Isten-szegénység! A mámor hazugság-hiánya! Hiányból szivacs-lomb szeretetkő-bánya! |
| Te nem lettél a múlt-idő fossziliája, mint ősi kőzetekben őshalak kőcsontváza: kő-szelvény gerince, |
| kőszálka-söprűsarlója, őskőzetekben madár-maradék kúsza fekete vonalszögletesség madár-árnyék, |
| őskőben őskori levél-lenyomat, ahol láthatod az ereket, pikkelyeket, pórusokat, bőr-mozaikokat, csak |
| mindezt negatívan és kőből. Múlt-időből. Fognám eleven arcodat, innám eleven sóhajodat, csókolnám halott |
| arcodat. Szivemen, mint fehér könyvben ezer és ezer boldog, sugárzó ujjlenyomat: sugárszép okos szavad. |
| Ezer és ezer rece-címer, lécgyűrű-pecsét, bőrvályú-bőrcérna-pajzs. Összefogdostad te az én szivemet, mint |
| boldog gyermek boldog apja arcát, szivem virágzó lét-jeleiddel sűrűn, vastagon behímezve, virág-szövetté varrva! |
| Ülök. Csöndemben végtelen óraketyegés, mint hosszú egyforma fűrészelés. Mint amikor hosszú akáctörzs volt a |
| fűrészbakon, s azt vágtam fűrésszel darabokra, s a cakkos fűrészpenge csikorogva és nyikorogva sűllyedt a fába, két függőleges |
| keskeny korong-egyenest vágva a sárga fába, s az illatos levegő-pénz hézag-egyenes sárga fűrészport köpött a penge alól, az összetaposott, taréjlemez-áramlás hóba. |
| Hol vagy? Csak te vagy! Hol vagy? Csak te vagy! Csodatűz Forradalom! Már az idő-kezdet előtt! S az idő-kezdet óta! |
|
A töprengés fénytest fája*
| Összetorlódó óriás szigetlemezek között, amik sárga sugársúlymezőkből, kék pára-jéghegyekből, kék rézgálic-sziklák |
| gyűrt és hagymalevélként egymásra-hajtogatott gőzkéreg-szüneteiből, a csönd emberhiány vulkánkúpján, a piros |
| galamb-szemű lila-szivacs salakcsücsörítésen, aranylemezekből hajtogatott néma gyötrelem-púpon, amely a bal |
| horizonttól a jobb horizontig ér, világrost ezüstszövetből púpozott dombon, mely mint óriás rügy, befelé görbített |
| zöld héjlemezek egymásra-hajlított selyempúpja, rügyanyag fedőpapír-élekkel, zöld vályuvonal rügysziget- |
| fényekkel mozaikosan elválasztott többszögű domborúság-terek zöldhasáb szívcsomója, térmezők, szigetmezők sűrű |
| rügyszövedék selyembütyke, az elmúlás cakkos és legyezős borostyán-kagylóit, amelyek, mint repedezett salátabokor |
| földszigetek, a lehetetlenség méz-cellás lépviasz-kastélyait arannyal szivacsosra roncsolt árny-sziszegéssel belepve, |
| hígezüst foszlás-hajókkal és virágpor-oszlopcikkelyekkel belopva, ragyogás-szálka halcsontvázakkal függőlegesen |
| befolyva: áll, mint az ítélet griffláb-tartománya: a töprengés fénytest fája. Sugárhabarcs törzse mohából, higanyból, |
| széles, mint a mindenség-pillantás, izzik, mint a mindenség méhkürtje, sugárgyűrű törzse fényszivacs-haszonból, vastag |
| fölszökellés vérpenész-toronyból, arany-mocsárlázból kérges fénysúly-oszlop, sugárpikkely-kérge hasadt, ráncos, rácsos, |
| mint ősteknőc pajzsa páncélmozaik berakásos, kő-kazettái csontrács-domborúban, mint a rettegés a háborúban, |
| törzs-ágai, mint a nem-lét csokra az űr-tolongásban kúszán szétbolyongva, ág-gallyai Istennél-nem-hosszabb |
| habos, fátylas csillagrendszerek láz-szövedék súlyában, fénylő kozmosz-sötéttel igézett lomblevelei közt a |
| forró fészek nehéz fénykosárrá szőtt csillagszövedék-tenyészet, létanyagsúly fűcsésze égő gázból, lüktető tűznyálból, |
| lombja, mint a nagypénteki szégyen, lombja, mint az Isten-árulásé, lombja zöldgyík-háta már a túlvilágban, |
| lombja varánuszgyík taréjkakas háta tűzrendszerek nyugalmát kotorja, lombja Krisztus véres fogsorából kirühellő |
| susogás, alázat, lombja világgá-szétdagadt, zöld zsongással erjedő szuszogó világ-tüdő, lombja ágán vak |
| keselyűk ülnek, kopasz nyakuk, mint piros kampósbot, piros mirigy-gyertya csőrös tollsisakkal, vas-kendőben, |
| mint a Jézus-ágyék, véres gyolcsban mint az a hímvessző, mint az a here-pár véres vászon-tokban, zöld gesztenyeburok, |
| bevérezve, zöld gesztenyeburok szőr-halacskán, göndör szőrkehely alatt a véres combok, mint zöld gyíkokból font |
| háló-kürtben, a térdbütyök, a lábszár, a lábfej, a lábujjak fölfújt papírosból, szűk trombiták, göcsörtös gereblyék |
| fölfújt zacskó itatóspapírból, lombjában, mint a leköpdösött függő Grünewald-gubanc Krisztus-testen a köpésnyál |
| csillogó púpjai, a párolgó nyálkupacok, kúpok, sárga hurutköpésből, zöld takonyköpésből szikrázó habcsomók: |
| levelibékák, a levélhas zöld lécpajzs értollán, a levéltő giliszta-kocsányán, a levélhát zöld-kanál segg-púpján, |
| szemük zöld bőrös kalapos-gombába ágyazott kis aranyóra, a kétoldalt szétálló zöld gombákban aranypenész-gyíkok, |
| szőlőszemen arany-levéltetvek, brekegésük csillag ugatása, ugatásuk selyemcsillag-hártya, pislogásuk szivemen az éjfél, |
| szemhéjuk, mint kirágott kenyérhéj, vízlencsés lábkezük vérkapilláris-lázmérő-viaszgallyacskákkal szorítja a seb-bánat |
| repedést, amiből kihulltam, mint vaksi újszülött kinyújtott nagyujjam, az ágakon szárnyas titok-lények, hat-szárnyúak, |
| tizenkét-szárnyúak, huszonnyolc-szárnyúak, egy-szárnyúak, egy-szárnyuk a két lapocka közt van, egy-szárnyuk a fűrészhal |
| sejtelem-gerincen, homály-gyantából, ragyogás-anyagból, tűzből, gyémántból és hódolatból, kék izzásból és sárga parázsból, |
| szemük nincs, csak homloktalan arcuk, viasz-kéregből, viasz-tollakból, bennük, mint a papucsállatkában: mindenféle |
| vonal, drót, pamat van, arany cérnarácsörvényből tölcsér, zöld vesécske, piros habból rózsa, vörös tüskepont, ásványos |
| puha nyálszalag-híd tekeredés-kristály, buborékpontgyűszű síklappá gomolygás, kék korallágon ezüst virágzás, ők |
| akkorák mint a Brachioszaurusz, testtömegük is háromszáz tonna, bennük három, négy, öt és kilenc gramm súlyú pici |
| énekes-madarak ugrálnak, a bennük burjánzó viasz-gallyak pálca-emeletén, pálca-rácsán, mint zöld nádszáron, zöld |
| nádlevélen, ködben, mint híg állatenyv-csobogás amőba-csontvázban, ugrálnak, mint fű között a szöcskék, ugrálnak, mint fű között |
| zöld sáskák, s zöld háromszög-fejével, azon két gyöngyház-kenyérrel, ahogy ugrik, s mint gyufaláng lobban a zöld |
| páncél-kardok alól piros érrel hímzett sárga hártyapalástja, aztán magát összehajtogatja, mint a csuklós mérőlapok |
| léce s zölden ül, mint Szűz Mária zöld rimánkodása, összekulcsolt fölnyújtott kezekkel, bütykökkel, szögekkel, |
| fűrészekkel, lécekkel az imádkozó sáska, bennük élet és rajtuk is élet, páncél-arcukon, páncél-nyakukon, |
| páncél-mellényükön, páncél-háttakarójukon, páncél-hólyag farukon szines zománc-madarak ugrálnak, csípik, |
| csipegetik a nyüveket, lárvákat, pondrókat, tetvet, férget, legyet, bogarat, élősködőt, dongót, darazsat, vérivó |
| lepkét a páncélfugák, páncélbőr-repedések lágy seb-vályúiból, hús-oduiból, ketyegnek, mint zománc- |
| másodpercek, mint orrszarvúakon a szelíd madarak, a szelidek a szelideken, s minden csőr-csípésük, |
| minden csőr-kotrásuk, minden csőr-ütésük másodperc-halálütem, és a töprengés-fa fénytest-törzse ahol a talajba |
| fúrja súlyát, hisz köbcentiméterenként egymilliárd tonna súly teste tömegnyomása, ahol a világösszeg-súly fönt |
| egy-tömbje lomb-azonos, lombkorona-méret gyökérlombbá görcsösen szétzúdúl, görcsös, szitás, hálós, lebenyes tapperré, |
| gyökér-félgömbbé a talaj-mélyben, fő-gyökérré, mellék-gyökerekké, gyökér-ágakká, gyökérgallyakká, hajszálgyökér- |
| hajhullás-pelyhekké, háromdimenziós hínárszőrré, mint hajszálér-éridegnyalábok a szemgolyótestben, ideghártyában: |
| lent, mint cseppkőszivacs-cseppkőpókháló-barlang az anyagsötétség, cseppkő-tüdő telve alvadt vérrel. Mint földbe- |
| temetett csigaház nagy földpénz-kezdetű, s csigásan följebb magasodva hajszál-csöndkúppá elvékonyodó földtekervény- |
| kürtje. Itt árnyéktalan földbelső-sötétben szétáradó, nedv-éhes izomszövet-görcslobonc-félgömb, a föntinek fordított |
| lenti iker-vallomása, mint függőleges réztányérú mérleg két serpenyője: a fönti telve fénnyel, a lenti telve földdel, |
| a lenti telve nehéz sötéttel, a fönti telve zöld pénz-úszás halköteggel, mint rajzó halak lengő zöld lobbanás-felhője, |
| mely rebbenve iramlik, lobbanva száll, mégis egyhelyben áll, mint a víz pikkelyes levélzet-gondja. S fönt kék gálickő |
| lemezhasábok, kék gálickő-szikrázatszilánkok, alvadtkék száradt festékcafatok, tintatollak az örvénylő, billegő, |
| lapos hullámmal lobogó, csipkés galapagosi gyíkhüllő-bambasággal és taréj-szánakozással egymásra ásítva tolongó |
| lombtömeg levél-üreseiben, levélágaskodás-zöldszünetében, a levélhiány csönd-hónaljakban, levélnincs-üregekben. |
| S fönt a szilárd fa mégis áthatolható, mint a köd, kezed átcsúszik sűrű szőtt szervesanyagán, ha beleütöd, hisz |
| fényből a fa, fényből a magánya, fénysúlya is fényből láthatatlan, ez a szilárdság fényállománya, ez a fénybőség a szűk szabályban, ez a |
| fény-áradás szerkezet-szemérme, tudatába ha kezem bemártom: kezem, mint virágporos méh-arc, kotrógép-szívcsücskű szögecselt bádog-pajzs |
| s kezem sárga lesz, mint a virágpor, virágporos, mintha fehér liliomba mártom, aranyszínű, mintha kezem a sötétből |
| kinyújtva a fénybe mártom, a fénytestbe, fénytömb sugáranyagba, s arany-kesztyűben már kezem, a fényanyag |
| aranykesztyűjében, mint a halott keze, amit bearanyoztak, aranylemez-hártyával vékonyan bevontak. Ez a töprengés |
| fénytest fája! Nem súlytalan, hiszen fénysúlya van! Töprengés-fa, álom-gálicba mártva, zöld ecset kéket kenve. |
| Gomolyog, mint vad roppant tintahal, örvénylő, tekergő arc-lábaival, fej-lábaival a vízet gyűrve, gyömöszölve, |
| a kiköpött tintakék rejtőzés-festék bolyhos áradó pamutszivárgás-kazlaival hömpölyögve az óceán sóspuha üregében. |
| Ó, töprengés fénytest fája! Mindenséget-benövő szánalom, irgalom, fájdalom, jutalom, világ-hordozó aranytörzsű |
| zöld felhő, akiben a mélységek és magasságok laknak, zöld felhő bőrszerű szilárd lapos csipkés anyagirányból, |
| egyhelyben-álló hömpölygés-tudat zöld levélből és kék levélhiányból, lombjaidban guggol, ül, hintázik, csámcsog, |
| ürít, nemz, szül, szoptat, etet, vizel az emlékezet-előtti tudat-hiány: a pávián, a gorilla, a csimpánz, orángután, |
| s az óriás sárgafehér szarucsónak-csőrű szines zománc-toboz madár, a tukán, s a párduc a láng pettyezett elnyúlt |
| arany-árnykalásza, pöttyös aranypamut-elektromosság zöld felhőbe ragadva, mint aranypetty-arcú darázs zöld borostyánkőbe. |
| S bal-horizonttól jobb-horizontig dagadt zöld lombkupolád árnyroncs-hajótest üregében, a titáni lomb-árny |
| aranylikacs-feketelikacs szivacstömb lágy, puha, irgalmas, szelíd rezgés-szelvényeiben és reszketés-vízszintesében |
| minden ember-pokol és ember-éden, minden ember-előtti, emberbeli, ember-korú jaj, álom, gyönyör, fájdalom, szégyen. |
| Ott a lombárny billegő hamugyűrés-aranygyűrés bizsergő talajsíkján egy elő-ember guggol, mint szőrbozont-kazalból törpe sombokor, |
| bogarat, hernyót, kukacot, gilisztát rágicsálva s csontpatkóerszény-cápaállkapocs bozótja fehér koronája, s tank, atomrakéta, űrhajó, |
| űrrepülőgép, tengeralattjáró, hadihajó az aranyszögekkel kivert zöld fű-állományon, s harci vas-öltönyben középkori ló áll vassal- |
| merengve, mint egy rinocérosz, ízelt, szelvényes négylábú vaskályha, mellvas-szöge, arcpajzs-sisak-homlokszöge, seggkaréj-szöge |
| aranypapírossal becsavarva, s egy kékszemű katona vértezet-sisakban, vértezet-ruhában, szája a vasrostélyon áttülekvő vörös rózsa, |
| s az ősember: markában csillagmarkolás az izzó parázs, fekvő hímszarvas, állva ürítő jegesmedve, elheverő fekete bika, botjára |
| támaszkodó messzenéző pásztor, juhász: birtoklásból és elhagyásból, harapja a fényöreg árnyidőt, mint a mézeskenyeret, kerekes |
| ágyú, mint ősgyík: csillagpikkely-ruhában Kopernikusz sárga borostyán-sziklában, Herakleitosz, mint egy kupac meztelen piros |
| selyemredő, Pláton márványt pisálva, árny-sorsot taszigálva, Giordano Bruno máglyafüst-szemgolyókkal, és Spinoza, mint |
| szálkaszőrös sós hal, Van Eyck vére aranyserlegben, Albert Einstein márványlépcsőn könyökére dűlve elheverve ülve, bronz-fejjel, bronz-ruhában, Newton: |
| tenyerében égitest-súly alvadó parázsból, s nárciszokat, liliomokat, tulipánokat kaszál mezitláb, lila dolmányban Csokonai Vitéz |
| Mihály, és Vörösmarty Mihály egy szeráf óceán-háborgás tajtékzászló-üvegszakadékfogsor zöld szemén jajgat és zokog, zománc-csipke léptű |
| óriás pávakakas, nemzeti zászló, ahogy csizmával tapossák, a szivárványpára ködásvány szívű Mozart: két szeme két aranyhegedű, |
| óriásteknőc, mint Zeusz ingéről óriási gyöngyházgomb, Dante: csillagokból préselt világ-skatulyában, lótusz-ülésben Buddha meztelenűl |
| Jézus segglikában, Goethe rásatírozva kék űrpapírra, ahogy mi a címeres pénzt satíroztuk fekete ceruza-talppal fehér papírra, |
| alúl a pénz, fölűl a papír, Matthias Grünewald négy emberhullából összedrótozott kereszten, drótháló-zsákcsövekben a meztelen |
| halottak, s a kereszt, mint kereszt-alakú lila légyszem, áthólyagozva az emberalakú drótszita-sejtszobron a látás-sejtek fordított |
| állatüveg-kúpjai, s kúpos hal-arca van a csönd-daganatnak, s bagoly-arca azoknak akik márványszívből ugatnak, szemük sókerék, aranykerék, |
| s bogár-szeme van a bársonydög barna ámulatnak, s a bogár szeme, mint asszonyméhben a szedercsíra, kis pontgolyókból gömbszőnyeg, |
| s belűl is pontok és golyók, mint a kék szeder kis szőrös golyókból a látás-halom, kék sírhalom, páncélos orrszarvú szül, guggolva hátraroggyad |
| a szelíd bronz-harag, mint egy megrepedt nagyharang, páncélszakadékból buggyadt ki óriás húsláva-picsája, s abból a lila-eres piros méhburok |
| kibuggyan, mintha óriás szappanbuborékot fújna testéből kifelé a boldog sziklarepedés szenvedés, zöld kígyók sűrű toll-ágaskodása |
| áttört ezüst fonott-kosárban, mint a zöld búzacsíra húsvét-ecset gyerekkor-ablakban porcelán-tányérban, a zöld búzatoll-gömbecset, |
| a csöndbe-illesztett két márványtojásos márványfallosz, mint kulcs a zárban, jajgatás, kiáltozás, óbégatás, gajdolás, átkozódás, sikoly, |
| mint a jeruzsálemi bazárban, a kő-árny fölfele függőkútján: a Szenvedés Útján, a Könnyek Anya-útján, tölcsér-csövű, gyöngyházlemezzel |
| borított tusájú puska sétál az árny-keskenyedésben, szilánkos szilárd árny-kövéredésben, arc-nélküli szőke kuruc-bajusz az |
| aranyzihálás kék húrvonalazás hárfasovány levegőben az árnykegyelemre aranyecset-kenéssel kanyarítva, csúzli, ács-szöges nádszár-nyílvessző, |
| fűzfasíp, bodzapuska, ácsszöges nyírfarúd-lándzsa: a húszcentis szög-késen, mint nagy érett disznósajt a kecskebéka, Kant, Fichte, |
| Schelling, Schopenhauer, Schlegel, Leibniz, Feuerbach, Hegel: krákog, harákol, köp, sír, taknyot fúj, elefántcsont pipaszopókát harap, |
| dünnyög, dörmög, nyafog, mint a légy, pöfékel, mint korallbokor vízből-kidülledő sárga csipkefüst-szigetköténye: Marx szakálla, ajak-edénye, |
| horgonyok, horgok, sarkantyúk, karmok: viaszból, aranyból, irgalomból, szenvedélyből, mint fénybe-kinyúló kezek a sötétből, mosóteknő, |
| halottas-ágy, halottas-ing, koporsó, kőművesbak-szobaajtó-ravatal, halottaskocsi, halottas-ló, a szegénynek is ezüstös fekete hintó, a kék |
| csönd-bőrön bugyogva véresen kifakadó fekély, kelés, levert lázadás, szétlőtt fölkelés, arany-kitüntetésekkel teli ruháskosár, Hitler: |
| szeméből, szájából, füléből, orrlikából hömpölygő emberégetés-füsttel, szemgolyóit összecsukott tenyereiben őrízve a vérző-szemgödrű |
| Káin, fekete tulipánokból font ágyon pipázva heverve: Sztálin, pupillájában darázs-szemű emberfejekből piramisok, emberkoponya- |
| piramisok űrmély ragyogása, mint gigászi galaxis-őshalmazok másodpercenkénti 600 kilométeres űr-rohanása, mint óceán-mélyben |
| hegyesedő piramisok, halálkúp-városok a sugárhalál nehéz tengervíz alatt, egymást-csókolva kilenc pikkelylevélvég-kobrafejjel |
| a szőrasztalka-arcú Ferenc József, s a faggyú-sírkő arcú Szálasi Ferenc, spanyolgallér, selyemhurok, bárd, pallos, guillotine, |
| fejsze, fojtó kéz, arzén, cián, villamos-szék, gázkamra, elgázosító teherautó, máglya, halál-injekció, emberszéttépő négy bivaly, |
| négy ökör, négy vastag ló, villamos körfűrész, szalagfűrész, embertörő-kerék, nyárs, tüzes vastrón, tüzes vaskorona, lófarok, hangyaboly, keresztfa, |
| vízzel telt márványkád, tőr, nyitott borotva, nyíl és nyílvessző, kivégző-puska, belűl-szöges hordó, kötélhurok, akasztófa a |
| zöld fű arany-parazsán heverve, a zöld fű vérző aranyércsomói fölé kiáltozva, és vipera, kobra, csörgőkígyó dagadt, pikkelyes |
| selyemsziszegés-fonadék halál-csokra, s a kőrücsök-szelvénymozaik vicsorgó haláltoll krokodíl, a kétméteres fehér szaruhártyakard-csőrű |
| krokodíl, a lomha varánuszgyík, a fürge kajmán, s aranyvermekben ember-széttépő oroszlánok, emberéhes folyékony gyűlölet-csíkozások: |
| tigrisek zöld hunyorgás-körlemez ásványizzás-szemekkel, s az árny aranyágain tollasan gubbasztva púpozódva hatalmas |
| emberevő sasok, mint réten esőrohadt-barna kúpsor: a szénaboglya, s emberevő világ-ravatal virágzó mindenség-rózsafal vörös vérfüggöny |
| füstölgő zuhanása, s ásó, kapa, gereblye, eke, gally-borona, vasborona, zöld sáskapotrohú vetőgép, cséplőgép, aratógép, traktor, gőzeke, |
| teherautó, helikopter, kétfödelű gázszóró repülőgép, revolver, géppuska, golyószóró, aknavető, vizierőmű, atom-erőmű, |
| halottaskocsi-nagy cserebogár: barna hosszanti pázsitos kitinléces-kitinvályús páncélszárny-hátán himnuszt játszó rezesbanda, Petőfi |
| Sándor szemfoga kék kristály-filléren a fű között, lándzsa, dárda, pika, dzsida, cárok nyitott aranyszájában megfagyott-hab |
| vérbuborék-templomok, a keresztről levett Krisztus ágyék-kendője ondónyálasan, húgyosan, fostosan, véresen egy törzsnyaki |
| arany-kéregbőrt vedlő vastag, bütykös ágon, Rákóczi Ferenc zöld selyemszamáron, jobbkezében csillagos félhold, balkezében |
| zöld zászló levelibéka-hátbőrből, teremtés-könyvek aranyroncsolással rezgő árnylevegőből, a Biblia, a Talmud, a Tibeti Halottaskönyv, a tibeti |
| tekercsek, szanszkrit éposz-szöveg, a Majomkirály Regénye, a Védák, a Semmi Költeménye, Aischülos, Sophokles, Empedokles, |
| az árnyszelet-fényhullámra zárva, mint a tenger óriás pinája: a rája, a lobogva lapos hússziget-hullámlevél, a vízszintesen |
| viszonyló emberarc-hasú bíborkék zászló, a víz Veronika-kendője vérlenyomat Krisztus-arccal, hatméteres kos: sárga |
| zsírpát-vesekőből, elefánthím: zöld spenótfodros, zöld saláta-fodros, sóskalevél-fodros, zöld csalánlevélcsipkedés epekőből, |
| sárga, eres fa-propelleres, gumiszál-motoros, celofán-tollkereszt, hurkapálca-rácsszerkezet repülőgépmodell, piros |
| zománcvödörben habzó zsíros sárga anyatej, oxigén-maszk, oxigénsátor, oxigén-palack, infuziós-állvány, piros, zöld, lila, kék |
| papírpénz a levegő aranyrügyeire szórva, mint izzadt spenótfőzelékcsöpp a levelibéka Bartók Béla égnek-tartott mutatóujján, |
| két szeme két kis domború aranyóra, Schönberg, Prokofjev, Milhaud, Stravinszki, Ravel, de Falla, Sosztakovics, Enescu, Hindemith, |
| Mahler, Franck, Bruckner, Debussy, Muszorgszki, Janacek, Dvorzsák, Britten, Alban Berg, Webern kiszúrt szemekkel egymás mellett árván ülnek |
| egy megfagyott szivárványból faragott százevezős gályán, pupillájukba arany-gombostű, ezüst-gombostű, kristályszög szúrva, |
| nevet egy álló jégoszlopba fagyott meztelen egyiptomi királylány, aki mint fekete alvadtvér-buggyanás kristálykardon lecsurogva, |
| piros fagomba-parázs: hónaljszőre, ágyékszőre, Chopin aranytollként rászőve a levegőre, törpe egyszarvú aranykéreg-hátán, |
| mint két fánkból-püffedt bálvány egymásnak háttal ülve Gargantua és Pantagruel, szivacs-aranyfényt zabálnak, |
| sliccük nyitva, pöcsük kilóg, arany-ívben történelmet pisálnak és húgyoznak, mint a sörtől részegek a papírlap-keskeny Kerub-árnyak, |
| és a vadfüves, kásás zöld mocsarakban, mint a zöldvörös pacal-ásvány békák rothadozó katonák ragyognak, körmük, |
| mint a levált hályogos szemlencse, lekapart halpikkely, hajszőrük, mint a hínárba-borzolt lehetetlen üresség, s a fény |
| varangyos, bíboros, mint a rühesség, s a zöld pálmafán piros majom vakaródzik, segge paradicsomfürtből lila vánkos-pajzs, |
| terveit halássza, tetveit csipegeti, tetveit szétharapja, s szájában Isten-aranyból műfogsor, eszi, kiköpi, mint csillagait az Isten. |
| S óriás kopasznyakú keselyű sétál föl s alá, szárnyait lebbentve lomhán, mint az űr jégszőr-tollazatát, s a halotti alkalomra |
| vár a pettyes hiéna, s a fejbúbtól seggig, farokvégig fehér bundasörényű taréjos sárga sakál, az ügető szőrtaréj-sarlós |
| római harci sisak, a zöldre-érett bronz-kupak harctalan ragadozás. S a csönd, mint sziszegő sás zölden hullámzó |
| penge-szigete a töprengés létöreg fénytest fája alatt. Ó, Bennem-gyökér Fa, Bennem-törzs Fa, Bennem-lomb Töprengés-fa! |
| Ó, Bennem és Belőlem-Tenyésző Fénytest Világtudat Töprengés-fa! Nézem: könnytelen ember-arcom világtörzsedre hajtva, |
| zöld lomb-ügyed arany-szitája mélyén, árny-rostája alján pezseg, forr, szárad, készűl, vár, mint a szomjúság, az éhség: |
| a megtörténő sejtelem, a halálgyűlölet-igen, az ember-titok rejtelem, a meghalni-is-türelem, halállal-győzelem élet-merészség. |
|
Virágállat az óceán-fenéken*
|
Ahol a homály sző homályból homályt, s a homály homálya |
| sötét derengés-súlyát repedésekké nem osztja |
|
s nem tolúl be a repedéseken magát arany-szelvényekkel gyűrve |
|
világosabb héjmezők fény-kérge arany csápbajusszal, foszfor-ággal, |
|
mint ízelt bogár, százlábú toll, |
|
páncélkéreg gyűrű-abroncsból, |
|
fénydongákból vaskesztyű-ujjakkal, hajlott szelvény-potroh nyikorgással, |
|
zöld luciferin-tűz virradással, láng-ingét a réseken betűrve, |
| tűit, lemezeit, tüskéit átszűrve, átfosztva |
|
az egynemüség homály-sejtjein, mint zöld bab-drót virága. |
|
|
Ahol a homály, mint kő-belső: száraz lap-tömb rétegekben, |
| több-millió megatonna folyékony csönd magányból, |
|
rideg, komor titán-egyszerűség, ondó-nyálból rengés-hiány szikla, |
|
mint sziklahegy nehéz belsejében a némaság kő-deszkákból rétes, |
|
mint könnycsepp nikkel-csillagokból, |
|
űr-boltívek űrtér-fagyokból, |
|
kristálytömb ül kristálytömbben, sűllyedt híg öreggel bomlik öregéhez, |
|
moccanatlanúl tenyészik, mégis önmagából önmagát kinyitja, |
| önmagát nemzi, önmagát megszüli önmagából |
|
a hermafrodita ősanyag, Isten ondója nem-Isten. |
|
|
Ahol négymilliárd éves sár alúl, négymilliárd éves |
| puha ázott föld-pép, takonyszerű kocsonyás iszap, |
|
híg és mégis kötött ázalék-föld, bolyhos pamut-massza a szilárdon, |
|
mint végtelen eleven hideg seb, a Föld-Asszony hüvely-párta fészke, |
|
cimpa, lebeny szivacs-mézgája, |
|
fodrok, szirmok szülő-rózsája |
|
s ég tizenegyezer méter magas könnynél sósabb anyag szenvedése, |
|
könnynél nehezebb anyag fölötte, ráhomorúl a lágy alabástrom, |
| s ami fölűl ég-azonos kék-dörgés háborgás-lap: |
|
lejjebb zöld, majd egyre inkább ónnal lilúl a feketéhez. |
|
|
S alúlról fölfelé fekete, ólomszínű, vas-szín, ezüst, |
| higanyszínű, hipermangán-lila, fű-zöld, smaragd-zöld, |
|
s kék zafír arany-rögökbe gyűrve, s fehér lobbanás-lomb üveg-foncsor, |
|
kék szitákból szűrt ezüst pehelytoll, csorba csengő gálickő-serlegek |
|
halmozott nehéz hánytorgása, |
|
a fordított égbolt parázs-mása, |
|
s föntről lefelé kék zománc-tábla, aztán bíbor, jáspis-hús kötegek |
|
tág pala-mezőkben egymás-alatt, majd sík víztér ezüst-papírosból, |
| a hideg és a meleg elválasztó lapjára nőtt |
|
s a mélybe üllepedő sötét: korom-szivacs, láng-salak füst. |
|
|
Mint hanyattfekvő hullában a vér a test-lent részeibe |
| a sötét leszivárgott az óceán-test aljába. |
|
Lila tömbökben a szerves bomlás, a fekete sűllyedés iránya |
|
s fönt szivárvány-hidak a holttestben, szivárványból porcelán, köd, viasz, |
|
s bent, a test-sötét sáfrány, barka, |
|
a nyitott száj arany-folt tarka, |
|
aranypettyes, mint a fürkészdarázs, mint arannyal-foltozott darázs-arc, |
|
bíbor az embercsont rakománya, a tüdő, mint korall-szivacs-bánya, |
| s lent négymilliárd éves sár, virraszt vas-kocsonyája, |
|
akár a kopasz öregség, mint kinek már nincs mit hinnie. |
|
|
Mint roppant feketeszén-mezők és azon barnaszén-sávok |
| s azon kő-mezők, azon gyémánt-mezők, gyanta-rácsok |
|
gyásszal, hamu-tartománnyal, tűzzel, méz-iszappal réteges a víz-test, |
|
fölfelé a sötét vékonyabb már, lefelé a sötét vastag kőszén. |
|
S a négymilliárd éves sár vak |
|
virága piros virág-állat! |
|
Mered, mereng, mint piros tulipán, az állat-virág a mocsár őszén, |
|
fénytelen, mint gyász neutron-csillag, s ámúlta Piccard az élet-győztest, |
| hisz gömbje fény-fűrészével a Mariana-árok |
|
négymilliárd-éves gránit-éjébe arany-kúpot vágott. |
|
|
Mereng a bársonyhús mocsár-sivatagtér parázs-serlege, |
| függőleges piros mirigyparázs-feje kék száron, |
|
állatvirág-törzse kék szivacsláz, fodros szivacs-üst állat-szirmai |
|
cirmos, puha parázsmirigy-tollak, kis ember-tüdők a kehely-ajkak, |
|
szárán nincs zöld levél, zöld pihe, |
|
bozsgó enyvszál-kéve korsó-szive, |
|
mint egy piros sötét mirigylámpa, amit csönd-foglalatba csavartak, |
|
mint piros posztó-virág tüdőből, nárcisz: világ-alkonyból szabva ki: |
| lüktet, ég, liheg a négymilliárd-éves mocsáron, |
|
s nincs ki fölgyújtsa, eloltsa, s azt se érti mért kell ennie. |
|
|
Bizsereg az enyv-korsó kelyhében, az enyv-hajszál gömb-hárfa, |
| mint kis szűzlány-pina mirigy-vöröse éjbe tárúl, |
|
kopasz, kopár szivacs-parazsának cikkelyei, mint lélegző csésze |
|
oldal-ívei tüdő-anyagól, kifelé-görbűlt tapló-forgácsok. |
|
Lámpa, ami ég mégis alszik, |
|
alszik, mégis vörösen haragszik, |
|
nincs értelme, szégyen-látomása, csak bíbora, az is mint az átok, |
|
ő a titok Isten-vallomása, az éjszaka vércsepp-küldetése, |
| aki a homálynak önmagával virágot árúl, |
|
s nem adja el magát az éjnek vak vörösét fénnyé ártva. |
|
|
Arany-pénzzé, fény-aggyá, ami, mint nagy kupac arany-ikra! |
| Fekete víz-papírosba csomagolt tűzliliom, |
|
ott a négymilliárd-éves enyves kék vas-szőr szőnyegen iszap-kürthab |
|
tenyészik láthatatlanúl, dermed a szívverés-csönd piros türelem, |
|
mint aki létét rejti éjbe |
|
s vérbuggyanás-páfránylomb lénye |
|
a harmat-feketén sötét csipke, bolyhos éj-koromban árny-szerelem, |
|
nagy nikkel-hold-ollóval kivágott fekete itatóspapír-csillag. |
| Éj-testén fekete vizet szűr át, mint kék szivacson, |
|
ő a várakozás a sötétben tüdő-ernyővé nyitva. |
|
|
Ő a nem-látható piros rejtelem a vak mennyiségben, |
| ő a foszlás-hab vér-pillanata, vak mirigy-virága, |
|
piros márványselyem-selyemmárvány könnyű rózsaszál a sárba dugva, |
|
öntudatlan éhség-liliom, nyál-állatvirág napernyő-alakban, |
|
ő a rejtőzés piros értelme, |
|
virág-lényből piros állatkelme. |
|
S fölötte tizenegyezer-méter magas víz-súly, anyag az anyagban, |
|
szétterűlve, mállva, hullva, sűllyedt hideggel űr-éjjé domborúlva, |
| ő az ős-súlytól el-nem-nyomott lét láz-pusztasága |
|
állat-tulipán, vörös parafa-állatvilág víz-éjben. |
|
|
Virág-testű állat-rubintpillér a titán-súly testtömeg |
| anyag-terhét vér-virág fejeden, kő-szár törzseden |
|
tartó könnyű győztes ellenerő, tömegvonzás ellen-akarata |
|
rózsa-győzelem, szegfű-győzelem, győzelem-tulipán, győztes sors-hab, |
|
karcsú könnyű állat: virág-lényű, |
|
piros virág: sötétség-reményű, |
|
erőd nagyobb, mint a 70 tonnás sárkánygyík ha az időre roskad, |
|
nagyobb, mint az Isten űr-kisujja, azon függ a lét hab-bevonata: |
| a csillagtársulás egymilliárd fényév gyötrelem |
|
hosszúság s 150 millió fényév széles fényhabból heg. |
|
|
Vakon virágzol az irgalmatlan-nyomású gyanta-mélyben, |
| mézga-sötét alatti tinta-sötét vak magánya, |
|
piros vagy, mégis fekete virág, bíbortest állati láng-fekete, |
|
reményed csak óceán-pusztaság, amiben bimbós talp-gyökereid, |
|
hozzád halál-vetkőzés se hull le: |
|
lények rostja, váza, páncél-inge, |
|
semmi volt hamuja, szőre, héja, héjbuborékos sisakja, amit |
|
piros tölcsér-fejedbe szophatnál, ami téged halállal etetne! |
| Csak a víz fölötted, mint eláradt vak kőszén-bánya, |
|
s feketén ragyog szénfal, szénrög, szén-üreg víz-feketében. |
|
|
Fölötted tizenegyezer-méter homály súlya, sors-tömbje, |
| rajtad tizenegyezer méter homály víz-nyomása. |
|
S úgy feszűlsz virág-függőlegesen, vékony kővonal merőlegesen, |
|
s a kővonal-tetőn vízszintesen küllős kő-kerék pikkely-ragasztva. |
|
Fejeden hordod az óceánt, |
|
testedben ázod az óceánt! |
|
S nem tudod, hogy a víz-gyémánt fölött őszre tél tolúl, s bomlik tavaszra, |
|
s virágra nyár ég, nehéz arany-bőr és a nyár az ősszel viselősen. |
| Hogy nehéz szabadság jön mindíg nehéz elnyomásra, |
|
hogy mit suhog, sustorog az űr valamennyi izzó gömbje. |
|
|
S fölötted, fönt, hol arany-apály homály-súlyban hártya-horda: |
| mint fehér árnyék roppant test lobban gyűrten omolva: |
|
az üveg-óriás kalamájó, a tíz-karú lábas-fejű állat, |
|
az 50 tonna tömegű közöny, az üvegcsokor-üvegszív bánat, |
|
aki, mint gigászi hajtetű, |
|
titán só-korbács, só-ihletű |
|
élő só-szív puha só-csokorral, s tejútfürt-fonatok az arc-lábak |
|
s puhán mégis úgy habzik a vízben, mint lábosban a kifutó tejhab, |
| s nem hömpölyög rád gomolyogva a víz kristály-tolla, |
|
az ötven-tonnás üveg-tollpehely, hogy virágod szagolja. |
|
|
S ha mint barna pont, türkiz petty, piciny arany-folt a szemtestben, |
| szivárványhártya irizáló szövetébe szőve, |
|
a gyöngyház-lemezke, gyöngyház-tűcske domborúság korong-koszorúba: |
|
szörny-halak, kő-halak, lámpás-halak virág-léted felé lemerülnek |
|
nem látod foszforfény-csókjukat, |
|
a gyufaláng-lobbanás halat, |
|
ha kőkürt-szájukban máglyatűzzel vizet csókolva feléd repülnek, |
|
s mint a láng az égő gyufaszálat taréj-cibálással odébb húzza, |
| hajlott arany-hát kéreggel löki oldalt s előre: |
|
arany-gyűrés szilánkjait a láng-halnak zord ős-selyemben. |
|
|
Ha itt-ott körötted, lent, fölötted, oldalt messzire tágan |
| s a még-messzibb fekete márvány-mély üres-tömörében |
|
foszfor-bánat, láng-rothadás, tűz-perc, fényből aranypatkó, kék parázs-rög, |
|
mint sárga magnézium-lobbanás állványos fényképezőgép füstje, |
|
vörös izzás-pont, piros fény-toll, |
|
arany-fosztás seb-állapotból, |
|
himbálódzva sűllyedező lila tűz-koszorú fénypettyből szőtt teste, |
|
arany-fogsor tűzből kovácsolva, fény-vonalak, háromszögek, körök, |
| tűz-dobozok és ezüst-kalickák lengnek fehéren, |
|
állnak, úsznak, foszlanak a vízmolekula-társulásban. |
|
|
Ragyogásból karcsú üveghintók suhanva ellobognak, |
| zöld kristály-oltáriszentségtartók parázs-ostyával, |
|
szőrös hosszú aranyecset-húzás meteorit-hullás arany-ívvel |
|
kenik fényüket a sötét súlyba, bepettyezik a feketét lánggal, |
|
fénykóccal, mint a gyerek sárga |
|
filctollal a falat kúszálja |
|
fényszitahálóból aranykesztyű, ezüst-sisak két aranytoll-csáppal, |
|
tűz-rombuszból kék aranykoporsó, Rumcájsz-mellkas világító-szivvel: |
| leng, reng, dűlled, egymást metszi zöld sugárvonalával, |
|
fölszáll, lesűllyed, hunyorog, rajzik, mint aranycsík-darazsak. |
|
|
Nem látja, hisz vak virág, egyhelyben ácsorgó mennyiség-vak, |
| s az ős-csönd csak néha gyújt hal-gyertyát, hús-fényt, szörny-lángot, |
|
föllobbanó kő-tű gyufaszálat, aranybajszú baktérium-lámpát, |
|
petróleumlámpát pikkely-ágon, cigarettát hólyagüveg-kürtön |
|
s ha a víz villanyát eloltja: |
|
árny-levél az alvadás foltja, |
|
s ha csillagra gyújt az óceán-éj: kő-tobozok lógnak csillag-fürtön, |
|
s a víz, mint a fátyolvillám lobban, felhőgomoly lök ki arany-hártyát: |
| bogár fölnyílt kitin-háta szárny-elektromosságot |
|
s megint csak fénytelenség, mint kékre festett háborús ablak. |
|
|
S nem látja a víz-szikla könny-ága, az élő fosszilia, |
| a mélységbe sajtolt szivacs-csillag, posztó-kőszivacs: |
|
ha egy szörny-toll arany-vonalat húz, tűz-páfrány bokor nő ki az éjből, |
|
ha egy láng-csöpp billegve lesűllyed, mint őszi vér-levéltest a fáról, |
|
s kis lángpikkely sárkánygyík mászik |
|
a mocsáron, fény-nyál virágzik, |
|
vagy ha fönt, a derengőbb titokban mint égitest zuhan a hiányból: |
|
s tömeg-hempergése nem is csobban, s csak a faháncs villan tömegéből: |
| a bálna, mint redős alvadt vércsöpp nyúlt csurgás-habarcs, |
|
s száj-szűrője fehér szitafüggöny, zsírban fátyol-trombita. |
|
|
S harminc-méteres polip csorog, mint vér hajas koponyából, |
| óriás-gyöngyökből fűzött palást, kehely-fordított: |
|
viasz-ágakból font könnyű serleg, mítosz-hajszőrből Isten-paróka, |
|
s ki-be nyílik, mint egy óriás kéz, gyémánt-csipkefodra liheg, lüktet, |
|
két szeme szűk selyem-sóbánya, |
|
szörcsög hártyacső-szívpipája, |
|
a víz zsibbadt óriás hát-púpja, pisáló nő: segge éjbe dülled, |
|
keskeny malac-szemű ős-hústojás, karcsápjai: gyémánt-sátor rózsa, |
| mint köpésnyál csillogva folyik, olvad mint jégcsapok, |
|
s föllövődik, mint tulipán, horgony-kévét kötve magából. |
|
|
S nem látja az ősmocsár virága, a tűz-tulipán állat |
| ha fölötte víz-magasban, mint a sarlós téli hold |
|
rája-száj görbe fehér vigyora, mint aranypajzs-potrohvégű póksegg |
|
görbe aranygyűrés-lécvonala, két negatív aranykráter-szeme, |
|
s a rája barna sátorponyva |
|
vízben szétfeszűlve lobogva, |
|
mint nagy ember-arcú papírsárkány, lobogása folyékony üteme |
|
boldog cirkusz-sátornál szilárdabb, hold-viszonya űrnél vízszintesebb, |
| világít has-szeme, has-szája, mint a barna égbolt |
|
fölszakadt bársony-lapályán átnövő űr-sarlós fény-bánat. |
|
|
Aztán lágy hullám-lepénnyel lobogva, mint vízszintes zászló, |
| véres folyamba dobott forradalom-zászló lágyan |
|
szétterűlve, fodrozódva, csúszva, hullámredő vászonlappal gyűrten, |
|
mint alvadtvér-lángos lassan fölszáll, a szabadság-vizihulla-este, |
|
füléig-festett-szájú bohóc, |
|
füléig-festett szemű bohóc, |
|
bohóc-arcú moha-lap hasával, mint gigászi halálfejes lepke, |
|
lepke-zsindelyében arany-gyűrűk, pávaszemek púder-szőrbe szűrten, |
| s ellobog a négymilliárd-éves lét-tartományban, |
|
mint a túlvilágba málló Isten-arc, itt embernek látszó. |
|
|
Mint árnyéktalan földkéreg-lemez, sűrű sík felhő húsból |
| a bohóc-arcú lapos villanás, az arc-hasú rongy, |
|
a rombusz-alakú kékbársony-domb, elektromos korong, csonttű-farkú |
|
a villany-ütés állat-lobogó, Krisztus-arcú Veronika-kendő: |
|
fölmállik a fénybe az éjből, |
|
sárga hasán Jézus-arc vérből. |
|
Léte helyén: állatok üvegből, mint ős-üveghegyben üvegerdő, |
|
üveg-címerek és üveg-pajzsok, sok üvegszív, üvegcsokor-arcú: |
| mint jéghegyek: tintahal, szépia, mint üveges gond, |
|
s lent a sáron üveglegyező-rák, szelvényes cső papírból. |
|
|
Mintha lassú szél fújná, lökdösné, túrná celofán-nagyujjal: |
| bukdácsol, billeg, sodródik az üvegrák a sáron, |
|
mint üveghártyából fújt fenyőág, üvegcső-bordaléces üvegtoll, |
|
üvegszelvényekből ízelt tőr-tok páncélhéjból meredő rügyekkel, |
|
bajszos, ollós, gyűrt celofán-kard |
|
amit a szél horgonnyá csavart, |
|
zsírpapír-gyűrűkből összerakott kihúzható papírpohár-testtel, |
|
a szelvényes üvegpapír-horgon pálma-legyező üveg-lapokból, |
| s mint üvegpohárban két üvegszem: húsüveg-száron |
|
két vörös kukoricacső, papír-horogra szúrt üveg-hal. |
|
|
Mintha finom, száraz, hártyás, kürtté-csavart platánlevelet |
| taszigál a szél sziszegve, hold-ajkú üvegkígyó, |
|
s a növényi selyempapír-zacskó zörögve, csörögve odébb-lódul, |
|
s erezete, hártya-berakása harmonikás feszüléssel ráncos: |
|
kaparász a rák a magányon, |
|
a négymilliárd-éves sáron, |
|
hullám-szelvényekkel üveg-görbén megy a lapos gyűrűtoll-magányos, |
|
mint a celofán-olló vizet vagdos, szelvény tokja üvegpapír-kisujj, |
|
matat, kapirgál, mint csibe, százlábú kéreg-súlyzó |
| s nem tudja, hogy mit lehet és azt sem tudja, hogy mit nem lehet. |
|
|
Aztán semmi, itt-ott fénypetty, sárga, lila, kék tűz-gyökérzet, |
| reped, mint a gyökér-villám az árnytalan sötétben, |
|
tűz-patkó feketére szögezve, fényből dörrenéstelen gyökér-csönd, |
|
kristálykúpok fehér dermedésből, mint izzó templombelső-fénysüveg |
|
s elszárad, fogy, kialszik, hamvad, |
|
árnnyá csöppen, pelyhe véralvadt, |
|
s mint a szikár száraz éjszakában létét-vesztő ősidő-fénytömeg |
|
ha torlódó gőz-púpokkal csúszva felhő húz rá lázkúp-habból függönyt: |
| csak a sötét virradása dolog-híg sűrűségben, |
|
s nincs más, mint az éj, s az éj mint levágott ló, teste kivérzett. |
|
|
Csak az a kis piros virágállat, az az emlék-hiány test, |
| kőszivacs-szárú vértapló-csillag, nyálzó kő-csésze, |
|
selyemhús-virágzás parafából, Föld-előkorból húsbársony-nárcisz, |
|
tölcsér-csillag alvadtvér-palából, piros tulipán állat-szitából, |
|
egylábú vagina: éj-nyálzó, |
|
pikkelyes kocsonya-pénz zászló, |
|
márvány-virág puha páfrány-csontból, enyv-kürt vörös tüdő-duzzadásból, |
|
szétterülő nyálkahártya-szoknya, mirigydagadt fátyolhús virág-víz. |
| Mint vérrel-bemohásodott mű-szívbillentyű pénze: |
|
a műanyag-szitarácsüst-ostya, a szívbe-épített test. |
|
|
S a szív: az óceán, a négymilliárd-éves Isten-könnycsepp |
| s ez az állat-virág mohos vörös szívbillentyűje! |
|
Nem Isten-egyidős nyálkő-szirma, vérbársonyszőr szivattyú-födele, |
|
lágyan lüktetve pillázó csipke-ásványtányér billentyű-sapkája, |
|
Isten-utáni, mint a világ |
|
gyűjteménye szőtt szomorúság. |
|
Mint egy nyílt seb virít nyállal, habbal, virúl, mint a sebek éjszakája, |
|
önmagával gyászol a sötétben, önmagával ő a seb Istene, |
| pórusaiban a víz-éj milliárd kristály-tűje! |
|
S nem tudja hogy van, s mi volna az Istennél Isten-idősebb? |
|
|
Ő a tudat-hiány hiány, ő a megvalósúlt káprázat, |
| ő az üresség-test szivacs-csillag, parázs-enyvpina, |
|
ő a magány szűrő-szerkezete, a mocsárföld liliomigéje, |
|
ő a bánat-nélküli szűz bánat, ő a törhetetlenség-vérbársony, |
|
az egyszerűség tudománya, |
|
a bonyolúltság bizománya, |
|
mint nagy vércsöpp ahogyan fölbuggyan, hogy a vízben szőreivel lásson, |
|
s lét-csöndjével tapintsa lét-éjét, tapogassa: mért e súly az éje, |
| s csönd-merengés habjával kell kiszűrve kiszívnia |
|
létével ami megmaradást ez a puha csöndkristály ad. |
|
|
Állat-nárcisz, állat-tulipán, kőhab-szárú felhő-állat, |
| piros iszap-virág kék iszapon, iszapból láng-toll, |
|
pedig mégis fénytelenség-bársony, piros iszap-sárból égő gyertya, |
|
vörös lángod láthatatlan napból, gyertyalángod bekormozott húsnyelv, |
|
hűség iszapból, szivacs lázból, |
|
virágszál könyöradományból |
|
van-e társad itt a kristály-gyászban, tudod e hogy a vízen túl, följebb |
|
nemcsak szivemben győzött hitével a lángoló virágok hatalma, |
| s amit majd megőriz a Föld az ember-állapotból: |
|
az emberiség-utáni virág lesz és fölötte csillag. |
|
|
Sötétség virága sötét virág, piros állat-húsból hab, |
| éjszaka-virág, aki csak akkor vagy látható ha |
|
az óceán-mély meggyújt egy halat, mint gyufaszálat sercegve gyorsan, |
|
a csönd-doboz dörzspapír-csíkjához csiszolva a szálvég-foszforcsöppet |
|
s a gyufafej szikrázva robban, |
|
s csavart lángot szül csipke-foltban |
|
folyékony aranylemez-fölcsorgást, s sziszeg, zsugorodik, törpűl, töpped, |
|
s magát-folyva szén-kocsánnyá sorvad, de amíg ég a virág-fodorban |
| viasz-völgyet, viasz-kúpsort lát aranyfoszlás-bolyha, |
|
s vérpázsit a mirigy-tető, szirom-hónalj árny-szánalmasabb. |
|
|
Ha egy tömpe bajuszos kőlomb-hal, babérlevél-bokor hal, |
| tűs hústányér-levélfa-kaktuszhal, hal-hengerkaktusz, |
|
függőleges szelvény-gömb kaktusz-hal melletted elúszva megvilágít: |
|
világító baktériumokból zeller-csokor halántékpáncélján, |
|
ég vegyi elektromossággal, |
|
baktérium-fésű bajusszal, |
|
nyitott szájüregében fény-fátyol: felhő-kagylóban legyező-villám, |
|
mint páncélkesztyűben égő zászló, baktérium-gyűrűs fém-fugáit |
| nem látod, csak ő lát vas-kesztyűvel, mintha arra húsz |
|
gyémánt-gyűrű lenne húzva, néz az ízelt vascső-ujjakkal. |
|
|
Addig lát, ameddig néz, hisz akkor néz ha lát, a kő: szem-vak! |
| Szeme, mint nagy ezüst-tésztaszűrő, szitarács-tányér, |
|
szivárványos fölfújt feszes léggömb, óriás epehólyag ló-májban, |
|
vizelettől duzzadt nagy húgyhólyag, puha zsírkő-kerék zsirküllőkkel. |
|
Szeme körűl csipkekoszorú: |
|
tűzláncból font pikkely-domború. |
|
S csak akkor lát ha a vegyi égés zöld fényt gyárt a baktérium-tűzzel, |
|
s látja lényed, mint sebből a vérzést, vagy csak szirom-karéjt fény-parázsban, |
| s tovább-úszik vaskos lebegéssel, hisz önmagáért |
|
száll a vegyi lampion, hogy a sorsok megmutatkozzanak. |
|
|
Hogy lássa az ehetőt, nem téged, az ehetőt meglássa, |
| hogy lássa a megehetőt, s parázs-kútjába tömje, |
|
rázuhanjon, mint kék parázs-serleg, lila tűz-kehelyként ráborúljon, |
|
s fölhörpintse, fölszürcsölje, szívja, tű-fogsorral mélyre fűrészelje, |
|
lengve, mint parázs-lélegharang, |
|
zöld parázs-pénz szivarvég-korong, |
|
bolyha szőrét a vízben szétfújva, mintha szivarozó majom lenne, |
|
s úgy eszik, mint az elmebetegség, s nincs vígasza, csak a nyála folyjon. |
| Kő habzsol közönyt, közönyt őröl a közöny közönybe, |
|
s csak éhsége van, nincs győzelem-tudata, hit-árulása. |
|
|
Akárcsak neked: piros tulipán, űr-kék kőszivacs-száron |
| nyíló kis húsposztó-állatvirág, éj-láng víz-éjben, |
|
mocsáron-tenyésző mocsár-csillag, virág-mocsár tüdő-szuszogásból, |
|
akinek fény-érző csíkja sincsen, egy mozaik-ág fény-receptora, |
|
látó-sejtje, látó-páfránya, |
|
nincs egy látás-molekulája, |
|
atomjaid csak vak sűrűségben, molekuláidnak csak alkonya, |
|
vakság vagy a vakságban vakságból, homály vagy a homályban homályból, |
| élet-szomjúságod vak virágzás súly-mennyiségben, |
|
tizenegyezer-méter magas víz-súly alatt hideg sáron. |
|
|
S léted sáros földje, az óceán-árok, mint Isten-lábnyom, |
| ahová ő isten-súllyal lépett: ott az őskéreg |
|
szétrepedt recsegve és dörögve, megnyílt dühöngve, égitest-jajjal, |
|
szülőasszony-sikoltással szétnyílt, égitest-sikollyal szétgyűrődött |
|
s azután könnyek, könnyek, könnyek |
|
zuhogva folytak, dübörögtek, |
|
amíg nehéz sötét folyékonnyal az ős-lépés seb megtelítődött, |
|
mint asszony-méhszáj forró spermával, mint férfi-csók szőke asszonyhajjal! |
| Léted Isten-lábnyom árka piros-sár virág-féreg, |
|
fekete mocsártér-üres, rothadt sár-szőr a tér-magányon. |
|
|
Én itt ülök nagy telemnek mélyén ős-gyémántrög éj alatt, |
| szikrák, pihék, láng-pettyek, tűz-tüskék, vonal-dobozok, |
|
aranytűkből sarlós hal-sündisznók cérnaszita-hálólepedőkön, |
|
pontok, golyók között szitamozgás, aranylécek sziszegő kupacban, |
|
kétlábon fut, leng, ágaskodik |
|
a tejút: habból sárkány-ősgyík, |
|
pikkely-púpok lüktetnek fehéren a fekete üreg-mozzanatban, |
|
fénymoszat-kupolák szelvényesen nyílnak arany-héjszelet-ernyőkön, |
| s az egész fölöttem ráng, vibrál, szúr, selyemmel dohog, |
|
s mégis ásvány és szerkezet, s hússal-remeg, mint a szívfalak. |
|
|
Mintha kőszén-bánya mélyén ülnék, s a szénlapok, széncsúcsok, |
| szénrög-élek, szénlemezek, ráncok, széndeszka-sávok, |
|
a szén-mozaik összetett szemek, a szénsejtből cellás rovar-látás |
|
szemcséin, púpjain, szilárd selymén hideg öreg vízcsöppek szikráznak, |
|
mint ezüstös hátú bogarak, |
|
mint arany-varangyok, lófogak |
|
s a vízcseppek húszezer fénypontból: szitakötőszem-ráccsal morzsáznak, |
|
irizáló légyszemként szikrázik, űrt játszik a szénszilánk-fonatrács, |
| s a lemezes szén-mozaik barlang vize szívárog |
|
fátylasan lakk-élen, táblán sírnak erek, fugák, pórusok. |
|
|
Így éjszakám szén-sátra! Így éjszakám könnye, tele, éje! |
| Így terűl rám az éjszaka roppant mindenség-súllyal. |
|
S kéken világító szitarács-hal ha fölöttem ég, lobban sürögve, |
|
mintha az űr cigarettára gyújt föllobbanó piros gyufaszállal, |
|
piros tollcsokor-forgás tűzből, |
|
kristály-omlás szomorúfűzből: |
|
azt gondolom: ami körülöttem némán sistereg, forr, böfög nyállal, |
|
mint csecsemő tejhabot böfög, fúj szopás után nagy emlőre döntve |
| s én tartom a szűz mindenséget: föltartott kisujjal, |
|
s fölöttem láng-csöppje, tömbje, gigász-szörnye, hús-televénye. |
|
|
Ring fölöttem az űr szenvedélye, hömpölyög, lobog, zizeg |
| smaragd-völggyel, smaragdcsipke-háttal zuhog, dől, suhog, |
|
mint zöld nádas barna buzogánnyal, barna bársonyszőr-gyertyákkal ütve, |
|
s én a nádban, mint a rigó állok, arany-gyertyák rigó-énekemben. |
|
Ráng a zöld suhogás-kalicka, |
|
cső-rácsát szétlegyezve nyitja |
|
s összeomolva címerpajzs-bojttal kúppá kúszik zölddel hegyezetten, |
|
levelei, mint a fém csörögnek, s tállá szédűl a sün-állat tüske, |
| s rigó-szemem zöld hánytorgás parázs-tömbben imbolyog, |
|
mint barna könnyselyem-csillag, őrzi atom-máglya hitemet. |
|
|
Szivemben a csönd virágzik nyüzsgő méh-felhő csillag-ággal, |
| szivem ág-csöndje milliárd csillaggal bozsog, lüktet, |
|
s a csillagok virágméh szív-arca arany-foltból, pigment-szőrből varrva, |
|
mint páncélos lovagsisak-csuklya, dűlled, mint vérfoltos arany-mellvért, |
|
a szív-csöndág méhraj szőr-gyertya, |
|
vonagló vas, páncélbot, hártya |
|
s a potrohot arany-sarlók metszik, aranypettyek a páncélszőr-mellényt, |
|
aranygyűrűk bőrdob-szeletekre, aranyrugó héj-szarvra csavarva. |
| Szivem csönd-ágán az űr-lét sürgő gyermek-tekintet, |
|
habzik szivem gyermek-ága születéssel, halandósággal. |
|
|
Így éjszakám szénből és aranyból! Éjszakám éjszakája! |
| Öröksége gyémánt-súly haragból, szül semmi-fodra, |
|
mint az asszony mikor vérben jajgat, homlokáig-húzott térddel, sír, nyög, |
|
s szőrös hús-sarló test-repedése amiből a gyermek-arc kibuggyan. |
|
Víz-éjed nem reped szét ág-könny, |
|
hogy éj-sorsodnak jövőt szüljön! |
|
Hisz éj-múltad, jövőd éj-jelened! Titok vagy a fekete titokban! |
|
Piros mirigy-láng, tüdőtest-gyertya, mocsár-sivatag virága hús-köd. |
| Apró merev lény-gyászod a gyász-tömb gyász-súlyát fogja. |
|
S ember-szivem a mindenséget fönntartó csönd piros ága. |
|
|
Akárcsak te puha tüdő-virág, piros tulipán nyál-test, |
| sűrű nyálhabból szőtt kemény korsó, vas-szövet rózsa, |
|
lágy tüdőlebenyből tölcsérgomba, lemez-esernyőgomba virágból, |
|
fölűl a púp bársonymoha-pázsit, lemezcsillag-kerék alúl húsból: |
|
függőleges húslemez-lapok |
|
rózsakereke, mint cérnagomb: |
|
vasgyűrűre fűzött cérna-küllők örvényforgása, lemez-papírból |
|
szelvény-boltív kör-hónalja ível, kör-satírozás tű-pénz krétából, |
| só-kés kupola, cserebogár lemezcsáp-zászlója. |
|
Bőrös parafagomb-szivacsfejed talp-nyakadra vízszintes. |
|
|
Ó, te egyszerű-bonyolúlt, te bonyolúlt-egyszerű kis magas a mélységben! |
| Mint egylábon álló öreg gólya: vén sorssal merengsz, |
|
mint gólya zöld tőzeg-láp szigeten, bámészkodva víz-cserép lapályon, |
|
ami zölddel szőrös, kék mohával, békalencsével zöld gyűrés-gyíkbőr, |
|
ott kelepel szűk gyerekkorral: |
|
időt mutatva piros orral, |
|
nagy csőre piros óramutató, a boldogság arany-számjegyekből |
|
s a nyár óralapja arany-hőpénz, s piros óramutató a nyáron. |
| Mint Petőfi Arany Jánosnak: álmomban megjelensz |
|
te tizenegyezer méter halál alján élő reményem! |
|
|
Nincs irgalma virág-magányodnak csönd-szál állat-irgalom, |
| piros csönd-ostya lepke-könyv vékony kőpamut-nyélen, |
|
te óceán-gyémánt Isten-súlyát lényeden tartó feszűltség szív-csöpp, |
|
lángtalan láng a fekete lázban, piros láz-kút viasz-virrasztásban! |
|
Az én irgalmam piros hajnal, |
|
szivemre folyik szőke hajjal! |
|
A mindenség kéri: magyarázzam, örvényében, mint madár zöld nádban: |
|
csövek, levelek rács-felhőjében élek, csillagsuhogás-nádas lök. |
| Én tudlak, te nem tudsz engem: óceán-talp enyvében |
|
virágzó Isten-erős kis állat. Önmagad-forradalom. |
|
|
A megfagyott ló*
| Oldalt feküdt, a rothadás-kagyló hólemezekkel foltozott fodrán, |
| a kagyló-tágulás legyező lemezvályú rühszoknya-öblén, |
|
ahol a tószéli utca szétnyílt |
|
s földrepedés-tál völgy-bordán |
|
élet-szemét, halál-szemét font fényt, |
|
s csőrös tyúk-koponya ásít, |
| s rozsdából levelek, növényvázak, fagyott szappanhab, deres drót, tyúktoll, |
| dérszőr-lőcsvas disznócsigolya, halott csigaház hóval töltve, |
|
rothadt koszorúdrót rácsa éjfél-görbe |
|
s havas fehér vulkán-kúpok cement tyúkszar-kupacokból. |
|
| A szemét-terülés halál-szoknya árokszakadék-csokra hó-söprű, |
| a föld-söprű zuhanás-alján, a szétterülés söprű-szélén, |
|
a lét-szemét függöny-ganéjában, |
|
mocsok-magömlés fagyott reményén, |
| hóból-kötött nehéz gally-boronán feküdt a ló jobb-oldalra dűlve, |
| kék-virág porcelánkancsó-fül, bőrt-vedlő piros zománcfazék, |
|
szaloncukorpapír: rojt-alkonyata kék, |
|
ezüstgallyas orrcimpája mellett égve, összegyűrve. |
|
| Feje: posztóval bevont zongora, mint Joseph Beuys posztó-zongorája, |
| nyitott szájában a nagy fogak billentyűzete dér-kerítés, |
|
holt vénasszony szájában protézis, |
|
cseppkő-lemez-sor palást-dülledés, |
|
korall-szakáll lent is, fönt is. |
| Nyelve lila lepényhal, pióca, vályú-csatornás mirigypajzs háttal, |
| piros tulipán horpadt szirma, vályújában piros lécvonal: |
|
a vörös pázsitszőrt kettéosztva dombbal, |
|
mint hamuval lepett parázs tél-hajnali pék-lapáttal. |
|
| Szemét-kagylóban kinyúlt lábai csomózott eres, kék bársonyrudak, |
| kanca-nyílása kocsonyásra hűlt tűzliliom, mályvapettyes, |
|
lábán arany-hegsziget pogácsák, |
|
a hátsó-comb hónalj hal-pikkelyzet, |
| nyitott szeme zöld üvegből sírdomb, nyitott szeme üveg-buddha-pocak, |
| repülőgépről: folyam-delta, ahogy a tengerbe gyökérzik: |
|
ezer kék, zöld, barna gubanccal nő, csúszik |
|
az óceán mélyzöld húsba, s ágazva pehellyé lohad. |
|
| Tág fekete bársonybőr-gyűrődés orrlikgyűrűin ezüst szőrszálak, |
| s az alsó-ajak selyemputtony bőr-szószékén ezüst fűbokor, |
|
mint ezüstből zsombék-sün, kákics-sün. |
|
Téli űrből kráter-tál lakk |
|
a pupilla: halál-ámulatból, |
| Fény-morzsával többé nem sistergő döglött televízió-képernyő, |
| dülledt domború ezüst-szita szivárványterpedt irizált sík, |
|
mint morzsa-púp légyszem zöld parázzsal játszik, |
|
szivárványt parázslik a zöld légyszem-mozaikesernyő. |
|
| Szempilláján, fülein, sörényén, farka szőrén dérből muszlin-fátyol, |
| a fölfújt, szőr-eres szőrgolyón muszlin-szemfödél harc-vas télből: |
|
ló-arcán hó-álarc, télből hintett: |
|
darázs pajzs-arcán virágpor, |
|
zuzmara-köpenye szenvedésből, |
| Fekszik, mint egy nagybőgő a hóban, kiszáradt folyómederben bárka, |
| mint a hellén túlvilág gigász tücske ég isten-szemétdombon, |
|
feketén, fagyottan az elhasznált gondon, |
|
az ember-szemete kagylón ez a lódög-asszonyhárfa. |
|
| Mellette zöld páncél-rohamsisak, lecsatolt öv, üres pisztolytáska, |
| mint vérkancsó kék alvadtvérből, bőr-kályhacső katonacsizma, |
|
fölötte károgva varjú lobban, |
|
az égnek: veréb hull a nem-kínra |
|
s csipog a fagyott bársonyban. |
| Különben csak gyöngyház-szikla felhők, kék és fehér lassú téli csúszás, |
| kék hiány a csúszás-emléken, aztán újra márványból felhők. |
|
Légy nem matat rajta, lencsés kék ásványcsöpp. |
|
Kibújt a légy a világból, sors-üszke kitin-búcsúzás. |
|
| Különben csak háború, üres tél, könnyű ásványpapíros az égbolt, |
| a sejtelmen túli türelem, fényszalma-csönd kopasz merevség, |
|
fény-szalmából boltív, kupola, kúp, |
|
mint csillagkupola: széttolt |
|
szelvény-héja közt szelvény-üresség |
|
s az űr-csíkban fényhab-Tejút. |
| Bolond virágzik a téli fényben, nyerít a fény szilánk-mozaikkal, |
| dülöng a fekete borzasság több-dimenziós terpedéssel, |
|
a kék pupillája arany-üvöltéssel |
|
némán ég, mint lék-háló hal fagyott tátogás-csillámmal. |
|
| Fönt: a rühesség-szoknya övpántja: betonkaréj, csőre beton-vulva, |
| beton-kanál, mint papucs-csőrű gázló-ősmadár alsó csőre, |
|
húgyszínű jégcsap-szakállal tüskés, |
|
mintha nagy sün lenne odanőve, |
|
üvegputtony borostyánkés. |
| Ott folyik le a faluvég szennye, most fagyottan lóg a szappanoslé, |
| szennyhabból vastag szőlőfürtök szivárványszakáll-zuhanása, |
|
halál-hulladékig csorog hab-izzása, |
|
mintha a halál-vulva a szenny-márványt ívben vizelné. |
|
| Lent: a rühes kosz-borona kagyló szemét-szoknyán a fagyott ló ásít, |
| sárga vigyora sziklaléc-kút, cipősarokban faszög-patkók, |
|
szőrös faggyúliliom bibéi, |
|
fehérre szívja a lila fagy-csók, |
| Testében még nincsen semmi bomlás, fagy-márvány ő szive közepéig, |
| fagy-rétegekből ló-alakú domb, fagy-lemezekből gomb-szikla, |
|
koporsós ravatal téltől föltaszítva, |
|
kék zuzmógomba-zongora kinyújtózva a fehérig. |
|
| Testében még a fagy rétegzése: bíbor, lila, zöld, skarlát, kék, sárga |
| foltok, kévék, szövethasábok, bütykök, csomók, függönyök, ágak, |
|
tömbök, súlyok, súlyzók, csalán-holdak, |
|
s a szerkezet porcelán-fa: |
|
egymásból még külön ki nem váltak, |
|
még egymásba csavarodnak. |
| Benne még nem dolgozik ragyogva az őrjöngő gyönyörű enyészet! |
| A dühöngve forrni kész nedvek, test-elbontó baktériumok, |
|
férgek, nyüvek, peték, lárvák, hús-kukacok, |
|
anyag-fölrobbantó gázok még a húsban faggyal néznek. |
|
| Különben csak a befagyott vízlap, tójégben hal, nádtors, farönk, harcsa: |
| levél-alakú szitaszobor, barna héjgyűrűben jégszögek, |
|
kereszt-gerincű jégpénz heg-bőre, |
|
pikkelycsillám tölcsérkúppal sziszeg |
|
s a hínár: szemtest érszőre. |
| S a nádas vak rozsdabojt-sörénye száraz ménes, pehelykúp csótár-had |
| s a leveles nádszálak tömbje függőleges rács-szivacs-rozsda, |
|
s a zöld harcsaszájból légbuborék-csóva, |
|
kanyarog jéghúsba szőve, víz-tavasszal majd elrohad. |
|
| A jégben, a jégsík lap-mélységben a hal üveg-zománc mozaik-toll, |
| függőleges szétcsúszó háttal lóg a puha lét a szilárdban, |
|
hátuszonya éllel áll a jégben, |
|
mint piros, májfoltos lúdtoll, |
|
szétnyílt hártya-ecset árulásban |
| Bádog kaszakő-tartó fejében a szemek, mint a tyúk kék zúzája: |
| a redő-bélésű pogácsa kukoricamorzsával töltve, |
|
fehér szája óvszer gyűrt gumigyűrűje, |
|
szélben-hajlott tüske-zászló farka zöld hártya-hulláma. |
|
| S mint kék hosszú kúptető a ködben, a Chartres-i katedrális tetője: |
| ferdén csúszó hátpikkelyei belefulladnak a fehérbe, |
|
elvesznek a sűrű fehérségben |
|
s ott a vége ahol nincs vége: |
|
víznél-könnyebb jégzsír-éjben. |
| Kopoltyúi föntről: szétnyílt kagylók, vörös páfránybokrok a résekben, |
| páfránycsipke bársony-sóhaj közt jégtű, jégszőr, jégpapír-penge. |
|
De majd ha megreped a jég hosszan pengve |
|
a gyöngykása-rothadás sár dögbűzt szül tavasz-részegen. |
|
| Azonkívűl elkorhadt évgyűrűk a jég-mélyben, mint csiszolt kavics-lap, |
| fodros fekete fa-szivacsban fodorgyűrűk éle egymásban, |
|
a tágabból a szűkebb felé fut |
|
réteg-töltéssel a kör-cakk. |
|
S hínár-fodrozás zöld levél-gyászban, |
|
éje, mint mohos gémeskút. |
| Vastag selyem-suhintás a harcsa, s a jég-tömbben a varangy zöldfoltos |
| csíra-ágas kék mirigy-krumpli, a csíra-csáp sárga viasz-gally, |
|
s róka fut a jégen, gyors szőrhullám-tavaly: |
|
rózsarőt bundás-légy arccal, dér-hártyát csillaggal foltoz. |
|
| Szikra-fejszék súlyos zuhogása szikra-éllel gyémánt-gerendát nyes, |
| fagy-forgácsok, nyers aranytollak eresen, sziszegve szétmállnak, |
|
arany-deszkát hasít a kék fejsze, |
|
a szilánk-fény szálkásan nyers. |
|
Fénnyé rohadnak a növény-árnyak, |
|
pettyük, árnyuk hártyák fészke. |
| Kék homállyal hólyagzik a mélység, hónalj-öble tűzkéreg-bőrcsónak. |
| Az elmúlás tégelyeiben a tél faggyút, ásványt, ként kever, |
|
az égen elhever egy roppant siheder: |
|
felhő-homloka, lábai hegytől lapályig torlódnak. |
|
| Tank, ágyú, kerekes hengertölcsér-géppuska, bőr-ernyős könnyű hintó, |
| teherautó, kis homokfutó, cséza, bricska, batár, fiáker, |
|
bőr-ágy konflis, fütty-láng lovas-horda, |
|
a vas-özönlés vas-kagyló, |
|
az ember-bugyogás tűz-öl kráter |
| izzás-tömbjét áttolta a tájon, jövőbe-nyitva harc-legyezője. |
| Csak a fagyott ló maradt, öreg éhség-vigasz, vén futás-emlék: |
|
zöld hömpölyegével „elvonúlt a hadnép,” |
|
messze már a győzni-kezdő és a győztes legyőzője! |
|
| Csak a halott ló, a páncél-övvel tavat hurkoló folyó-jégszalag, |
| aminek zöld dagadt víz-őszén likacs-mellű kátrány fa-bárkák |
|
lebegtek, mint Noé ős-bárkája, |
|
víz-sírja harcsának, halnak. |
|
S lángoltak a gyűrűs pikkely-hárfák, |
|
s forrt a méh szitája, nyála. |
| Az a kis folyó maradt fagyottan! Hártyakérgét gyerek-korcsolyával |
| repedés-szita tállá törtem, lapos halcsontvázzá szálkáztam |
|
s egyszer elmerűltem jég-repedt húsában |
|
s tél-partján csillagig féltem: jégüveg búvár-ruhával. |
|
| Üvegharang voltam jégselyemből, redő-harang üveg-könny jégből, |
| üvegcella-mozaikokból zománc múmia-öltöny szobor, |
|
ember-alakú szobor-zománc-tok, |
|
vacogás-szobor ing-éjből, |
|
aranykapcsokkal fűzött kristályból |
|
halott-öltözet: tűz, s kapcsok. |
| Négyszögletes kristály-lapocskákból aranykapcsocskákkal testté horgolt |
| szivárványos embertest-doboz, mint páncélruha, arc, páncélsisak |
|
s a fül-tokok gyöngyből csigaházak, |
|
s a szemhéj kristálykéregből éjre csukott téli égbolt. |
|
| Mint Rotterdamban a fehér koldus álltam fagy-csillagból szőtt palástban: |
| csengés-tömeg csengő-tömeg csúcs, élő süvegcukor-felhőcske, |
|
posztós drótrács-szerkezet süvegén |
|
csengő-koszorúk hangtoboz-köre |
|
s drót-harangláb csúcs-üvegén |
| is sárga bronzcsengőcsokor-három, mint harangvirág zöld növényszáron, |
| hátán vörös cintányér-kettős láb-pedállal rántott drótszálon, |
|
mellén harmonika, nyakra-csatolt szíjon: |
|
s valcer, csilingelés-süveg az egyszemélyes vásáron! |
|
| Én is, mint a rotterdami csengős: életet koldultam a tél-éjtől! |
| Varázs-süvegem csengő-gyűrűk jégkúp-emelet-koszorúja, |
|
s csengett, csilingelt a jégcsap, jég-láng, |
|
s rázkódtam jég-küldetéstől, |
|
s létem: jég-rácsokból szénaboglya, |
|
s vittek hazamenni hozzánk! |
| S úgy olvadtam el anyám ölében, mint keresztény nyelvén kerek ostya. |
| Varázs-sipkám varázs-csengői könnyé gyűltek anya-kötényben, |
|
s gríz-köd petróleumlámpafényben |
|
izzó sparhelt-gyűrűn ültem gőzölögve, száradozva. |
|
| Áll a roncs-kagyló rühszoknya-söprűn a kamasztest-legény emberi sors, |
| a katonaszökevény-fiú, a gyűlöletből-fölszabadúlt |
|
favágó-fejszére támaszkodva. |
|
amit a fagy arany-bokorrá gyújt, |
|
s csipkéje foszlik ropogva. |
| S feje fölé emeli a fejszét, suhintva a ló farába vágja, |
| s csapkod, vág, ver, nem öl, csak suhint, hisz nem ölheti a halottat |
|
s a fölhasadt lóbőr alatt lila hold-fagy |
|
s röpűlnek a hús-szilánkok, mint timsó lila szilánkja. |
|
| Mint mikor favágó volt gyerekként, s öreg tölgyfa tövét szilánkozta, |
| sárga ékháromszög karéjban havas üresség-holdat vágott |
|
napszámban az uraság-erdőben, |
|
s az ég, mint nagy fehér rosta |
|
hórácsból hó-billegést szitázott |
| S kis parazsa volt a tűzrakásnak, sercegő, bizsergő aranybucka: |
| vakondtúrás pezsgő aranyból, szénacsomó tűzlohadásból, |
|
bozsgó hangyakupac izzás-rohadásból |
|
s hiány-rácsban lent a falu, rejti grafit-szálka puszta. |
|
| A lócombot véstem le a lóról, a ló-félsegget a ló-egészről! |
| A forgócsont, mint fehér szikla fenékig-fagyott vérfolyóból |
|
márványbütyök-golyóként bomlott ki |
|
kálcit-fogsor hólyag-mélyből: |
|
fehér gomba-oszlop bányasóból, |
| A sárga zsírfodros, zsírszivacsos lila lóhús aranyindás kristály. |
| Vad fejszeütés forgácsozza, egyenletes éhség-düh szabályú. |
|
Sárga pata-talpban mély omega-vályú |
|
a deres patkóhely-árok, s a ló-pillantás fagyott háj. |
|
| Az egyetlen vágy: a megmaradni, a haldoklás-fátyol részeg éhség, |
| az agónia-angyalsúlyú könnyű köd-hamar szomjúság-est, |
|
amikor ős-angyal ül a mellen, |
|
semmi-súlya súly-összesség |
|
világegyetem-anyag együttes, |
|
s pikkelyes a szárnyas szellem, |
| mint hal, kígyó, kajmán, gyík, varánusz, léte súlya világmindenség-súly, |
| szárnya toll-kupola a fényen, vak lihegés szárny-barlangjában |
|
s a fény repedése, mint dörgés villámban: |
|
halál-küzdés gyűlölt velem a halálon innen és túl. |
|
| Könnyű voltam, mint egy bárányfelhő, bárányfelhő szűk kamaszruhában, |
| lábam szelvényes sáska-potroh, térdig tekercselve vászonnal |
|
s faltól falig támolyogtam éhes |
|
könnyűséggel a tél-vázban |
|
hegyes, keskeny hártyaszobor-sorssal: |
|
üres sáskabőr, drótléces. |
| Szemem, mint a sáska-szem arcomban: halikrákból dülledt görbe pajzsok, |
| nedveimben homály-hódolat az atom-hunyorgás tér-fénye |
|
s száraz éhség-por a kéreg-szobor éje. |
|
A háborúcsönd-szegénység: sújt a hullamészárlás-ok. |
|
| Ó, a gyomorban a görbe kardok! A belekben a pörgettyű-fúrók: |
| gomba-fejű szöglet-darálók, rugó-tölcsért gyűrűzve ásó |
|
hal-alakú csavarmenet-kések! |
|
Szar-hiány forgács-szalagok, |
|
ürességből szilánktömb kristály-só, |
|
sajgás-pikkely gyík-lesések. |
| Levegő-sün vastagbél-fodorban, forgó zománc-kaszák a mellkasban, |
| nagy ács-szögek szanaszét-kazla, mint jégeső után rét-boglya, |
|
s a szív-üregekben kristály-polip fűzfa, |
|
s óriás gerenda toll-szög ütve a tarkó-likacsban. |
|
| S hátamtól a térdig cikkanó vas-kanyar ívű nagy fejsze-forgással |
| vagdostam a megfagyott lovat, mint József Attila a tőkét! |
|
S röpültek a hús-timsó szilánkok |
|
s hulltak bogár-csattanással. |
|
Dolgoztam, mint egy könnyű erőgép, |
|
s a hús-forgácsok fagy-lángok. |
| Csattogtam, mint egy boldog szövőgép, a levegőt szőtte gép-buzgalmam. |
| A suhintás ezüst ágai kék és fehér fonalat szőttek, |
|
tömött szitarácsú szűz kelmét böfögtek. |
|
A tőkéből magunk részét vágta jogos forradalmam. |
|
| Magunk jogos részét a halálból, a fölhalmozott vagyon-erőből! |
| Falu-széli proletár-kamasz: sürögtem vad vagyon-osztásban. |
|
A megfagyott lovat éhség-fejszém |
|
nyeste: követ vágott kőből, |
|
mint csákánnyal követ kőbányában |
|
s kőszilánkkal kagylós a fém. |
| Addig vágtam, ütöttem, csapkodtam: míg a lócomb leszakadt a lóról, |
| mint pettyes szöcske-comb szöcskéről, s helyén űr-kehely szilánk-üveg |
|
hipermangánkristály-jégverem tűz-üreg, |
|
s lágy részek fagy-tekervénye kékül a fagyott savóból. |
|
| S timsó-fodron zöld döglégy, burjánzó ajak-herpesz az ürítő-nulla, |
| s a kék farokszőr a szeméten: drót-ecset üstökös űr-hóban. |
|
S a lópatás, lólábas fagy-lócomb |
|
vállamon, mint Jézus-hulla, |
|
én Isten-halállal tántorogtam, |
|
megváltó-súlya halál-domb. |
| S mentem hazafelé az élettel, vállamon fejsze nő dér-lóhúsba. |
| Talán Sátán nőtt a hátamra, patás lába hóba húz vályút. |
|
Ó, milyen rövid volt, milyen hosszú az út |
|
a tél-fölszabadulásból a tél-szocializmusba! |
|
|
Hatvan*
| még világ-éhség, amikor fölébred, |
| amit lát: világ-szomjúság, |
| még ujjaiban a vers irgalom-prése, |
| az igen, a mégse, a lombhullás-mégis, |
| pupillájában a mindenség tizennégymilliárd éves szívverése, |
| égitest-korhadás ásványparázs-üszke, |
| még nem ül gyász-folyóban, |
| rovargép-űrhajóban, ami fénysemmi űrtömb szivébe visz, |
| abban hisz, amit kitalálhat, |
| még fáj, ahogy csak az ember fájhat, |
| még nem hasította szálkás, sárga szenvedés-halommá a bánat, |
| hisz volt a bánatra okkal oka, |
| szögletes, szögecses páncél-kín, mint légy-pofa, |
| s ha szive fáj, mintha gyémánt szül időt, |
| térdepelve szétrepedt szülőasszony előtt, |
| s a húsa fáj s a húsban meszes csontjai: |
| a csonttűk, csontcsőrök csigolya-szögek, |
| még akarja szivét emberiséggé osztani, |
| magát, mint halat, s kenyeret, |
| még szeretői a tárgyak, a lények, az állapotok, a dolgok, |
| még homlokára nyomja ujját a történelmi érdek: |
| leveles viasz-párapecsétet |
| csókolva töprengés-ráncaira, |
| még szélselyem piros zászló, csillagcsatak-lobogó |
| ha hiszed, ha nem hiszed, |
| gyűlölet-bányában derengő, vízzel-eláradt könnyű ifjúság, |
| ő a titok-utak titok-keresője |
| titkok titka titok-kastélyház szobáit kinyitó remény-titok, |
| mint a tűzözön-látomásban kétlábon vánszorgó gigászi ősállatok: |
| Föld-szívig sűllyedve, ágaskodva kristály-űrbe nőve, |
| velük az elhibázott, kisérleti természet zokog |
| s buta balgaságuk csontváz-fölszabadúlva, |
| a titok-váz titok-temetője, |
| még úgy néz a halandóság boldog élet-rácsaira, |
| mint ujjongó ember-kerítésre a gyors-futó |
| s az ember-rács üvöltésnek egymillió pontszeme van, |
| szemcsés pázsit-golyó harmat, |
| mint egy vízszintes láng-hosszú lánc-rovarnak, |
| egymillió emberszemgolyó higany-híd éhségvonala van |
| a halálból-szőtt győzzön-izgalomnak, |
| az ember-szívverés őrjöngő ricsaj-partnak, |
| mert nekik a csillagfényfutás kevés, |
| s dörrennek, mint a jég-rianás, |
| lényükben a semmi pirosan dereng, |
| s gúny-füttyük villám-cikcakkal hosszan elnyúlva zeng, |
| mint befagyott vastag tavon az üresség-gyökér végtelen jégrepedés, |
| még sírni tud, ha rézfúvósok apa-keringővel lángolnak, |
| még az emberiségre kinyitott ember-ablak, |
| csak versvígasz-remegése, |
| aki az ütésre virággal felel, |
| szivében a fölfalt valóság gomolyog a nedves vérré-átalakulásban, |
| mint a növény az emlős-állatok emésztő előgyomrában, |
| szivében iszonyú fekete mindenség-terek |
| csóvái, pontjai, köb-dimenziói árván fehéren fénylenek. |
| Benne a szenvedély anyag-gyűjteménye |
| a habzó öröklét mámor-szenvedélye. |
| Most zöld május-eső zuhog ferdén, világ-dőlten, |
| üveg-gerendákban, üveg-lepedőkben, |
| szilánkcsokor-gömbbé robban szét a zöldben, |
| zöld szilánk-púpokon, szilánk-zöld ernyőkön, |
| s rengve, mozdulatlan csúszik le a sárga |
| bodzavirág csipkehabszilánk-szigetekké szakadt fátyla |
| virág-vízesésként a kő-útig folyva, |
| zöld szirt-zománckőről növény-muszlinnal zuhogva, |
| mintha zöld lónyakról fehér sörény csurogna, |
| mint lóhátról a hab, lószájból a tajték. |
| Mint havas földrészek, világ-lemezek zöld tengereken, |
| szilánkos jéghegy-kúpmezők óceánhús zöld görbületen. |
| Ó, hát mondjátok, hogy ne várja az estét |
| ez az esőt-néző ember-kötelesség, |
| ami úgyis eljön, a teljes tüzesség, |
| s ráborúl, mint anyja, a parázshús éjtest, |
| mint ős-gyémánt polip köréje gomolyog, |
| s csönddé szívja, mint a harangszót a holttest. |
| Aztán csak a nincs-ő puszta éje, |
| Isten-üres testek anyagfénye |
| s az Isten-viselős csillagszövedék vibrál, bizsereg, szikrázik, ragyog. |
|
A tegnapból kivont tavasz*
| előbb virág-állapot volt, |
| fehér szirom-örvény bizsergés-kúp, |
| kék levegő-tevén méz-beszéd selyempúp, |
| hártyás arany-malmok májfoltos hálórács-süvege, |
| szelvény-páncélból ízesült viasz, |
| aztán gyümölcs-állapot lett, |
| barna növényszőr-koronás hosszúszárú zöld gumótojás: |
| s a zöld tojás-gyertyák kobra-csecsemőként fölmerednek |
| a kék fényvályú-szegélyű levél-mozaik domb pusmogás |
| tegnap még viasz-párás békabőre volt |
| a zöld petróleumlámpa körte-kezdetnek, |
| a gyümölcs-magzat hólyagfelületnek, |
| békabőrrel feszűlt test-növekedésük belső sárga növény-üvege. |
| Tegnap is forró, sistergő gyöngyöt ittam szerelmes boldog pázsiton |
| és tegnap is úgy fájt az ember-türelem, |
| mint a rideg, szikár űrterek lángcsöppje: égitestek, |
| a kaszák, sarlók, fejszék, kardok, tőrök, kés-keresztek |
| aranyhálózat-mennyiség titokba-iramodása, |
| a fény a messzi mégis titok-súlya gyászba, |
| a sárga igen a fekete másba, |
| tegnap még csontom mésztelen virágzás, |
| s halál-hódolatom, mint az állati párzás |
| s most a gyűlölet száraz tövislomb bozót-ágait tördelem, |
| mert tövisbozontja nőtt meztelen életemre, |
| száraz drótváz-kupolája csillagnedv-énekemre |
| s úgy állok sejtes dróttemplom-süvegében, |
| hogy csontomig szúr a befelé örvénylő növény-tű, |
| a száraz növénycsőr csontvázmadár-szégyen, |
| a szilánk-madarak hemzsegő tolongás-vigalma, |
| de testembe fénybő gyülemlés az emberi párzás, |
| s nász-ánizs szagú gyapjú-szigetén őriz a lüktető szerelem, |
| tegnap még a bűnt heréltem, |
| mint juhász a fekete kost, combjai közt, hanyatt a mellén tartva, |
| bírkózva a kos-lüktetéssel, |
| kinyomva, mint egy szemgolyót |
| gyapjú-tokjából véres kézzel a nemzés-diót |
| s nem fájt a kan-bégetésben, |
| gyapju-bozont rugdalkozásban a vonaglás szőr-sírkő arca: |
| mint aki mítosz-királyt, szörnyet, sárkányhímet, sátánt herél, |
| s ma már azt mondják: mindnyájan bűnösök vagyunk, |
| s a bűn nem bűnünk, hiszen jogunk, |
| mint a szeráfok szakálla, kerubok bajsza, |
| tegnap még álmaim szivárvány-mozaik kövezetén |
| nem omlott zsírosan aranyselyemmel füstölve lilán a vér, |
| mint vágóhídon az átvágott-nyakú barmok vére |
| a mészárlás cement-lap kövezetére, |
| a barmok vastag vérfeketéje, |
| akiknek szemén vászon-álarc, fején vászon-csuklya süveg-fehér |
| s hörgésük vászon arc-vödörben sótajték-fenyőlevél, |
| s döngve elzuhanva nyálzanak, ránganak, finganak, |
| mint akit visznek, hogy akasztanak, |
| tegnap még részem volt a föltámadásból, |
| a fénytömb sugár-zúdulásból, |
| hogy a föltámadás a szivemben itt-van |
| s önmagamnak lettem tág fénymező párás láng-tömeg boldog túlvilága: |
| aminek fény a csönd-virága, |
| s állatai a szárnyas, szerelmes, foltos, pettyes, patás, karmos csillaghús-állományok, |
| némaság-derengő hiány-tartományok |
| s most sav-éles, lúg-parázs büdös szivacs-poharat |
| hulla-légy szagú, döglégy szőrös parázspikkely-antennaernyő szeme illatú, |
| húsevő virág pettyes dögkancsója, tüskés enyvpénz fedője szagú élő parafa-poharat |
| a tegnapból kivont tavasz, |
| zöld légyszáj-szagú szivacs-poharat, |
| vörös parázs-ikra légyszem-szagú parafa-poharat, |
| s a pohárban zöldfekete epe, sárga ecet összekeverve csillogás-gyüredék hajlatú, |
| mint a büdös békalencse-poshadás, békanyál-enyvdagadás vizesárok, |
| a tó ezüstgyűrűje szőrösen, döglés-vízszilánk csillámmal zölden, |
| az ezüstbe gyúrt zöld növényenyv-hullapép patakfolyóban, |
| s a zöld ezüstlábon a békák, mint arany-szűzhártyaluk-pislogású tyúkszemek. |
| Mintha zöld légyszájból innék, zöld parafa-selyempumpa légyszájból hullavért, |
| zöld hólyagos, vese-lencsés szivacs-szivattyú légyszáj zománc-vigyor vályuból |
| ömlene csurogva a számba a büdös jégmárvány-pokol, |
| s innám a légybögyből felböfögött emésztett másik szenvedélyt, |
| a halálból lett halálképző nedv-anyagot, |
| ahogy halott kering az eljövendő halottban, |
| halott-szerkezet élő állapot a halandó élő állapotban, |
| a már csak elemeivel, anyagrészeivel remélő |
| halott a halottban, jövő-halottban a most-halott. |
| Most szilánkos óriás szél-sziklákat görget az üveg-üresség |
| a hömpölygő, hánytorgó sűrű-sorsú fákra, |
| s a lomb földig hajlik és remeg |
| s széttörik millió nedves, csillogó, zöld hegyes bőrszilánkra |
| s üvegszirtek átlátszó örvény-kévéje a hűvösség |
| és ámulat a földön és a földben |
| és könny-hűvös a földön és könny-hűvös a földben |
| ahogy az öröm-gyűlölet kialszik az ember-öregben: |
| a szél halála után a lomb-szétfeszülés, lomb üressé-mállás, lomb-szétfeszülés |
| ezer-sejtű egy kúppá zölden összeáll megint: |
| zöld kupolává reszketve összenő a széttört cserepes fényvágy-gyülekezés, |
| nagy, lomha, nehéz, lapos, sík higanybozonttal a nádasban, a zöld függőlegesben |
| szilánk-tükör mozaik-szitakötőszemként domborúan terpedve szétdülledő, |
| lassú csúszással jövőbe-erjedő |
| holdpárás sárga irgalom-anyag ezüst-folyó van. |
|
Káprázat, élet-ígéret*
| Káprázat-parázsból űr-zománcvödörrel |
| olvadt aranykévét zúdít rám a reggel, |
|
mint anyám a kútvizet suhintva, |
|
s rámzuhant a párás ezüst-hinta, |
| a gőzölgő ezüst-híd víz-szilánk tőrrel, |
| hasáb-kardokra tört üvegdörgés-szőrrel, |
|
| S álltam meztelenűl a hó-olvadásban: |
| téllel-üvegezett párás üvegházban, |
|
hócsipke-kúp esernyők, dér-pálmák |
|
árny-bőrüket szivemre alázták |
| s veréb, cinke ugrált a gally-kúsza fában, |
| hunyorogva: drótsejt-üvegkalickában, |
|
| Mintha homorúan függő, szelvény-görbe |
| csillámlap-üveghíd darabokra törne: |
|
mint léc-hártya üres darázspotroh |
|
szelvény-csöve s azon a lég-pontok, |
| héjbőr-szelvényezett kardhüvely zörögve, |
| légzsák-kéregsarló hullna szűk szirt-völgybe: |
|
széttört lemezekké folyva |
|
tarkóm csattogás-vízbokra. |
|
| Így állok én itt most téli reggelemben. |
| Arannyal leöntött ember-türelemben. |
|
Mint nap-égett hámló bőr: a hajnal |
|
foszlik rólam hártyahám-cafattal, |
| arcomon az arany hártyahólyag-fürtben, |
| vállaimon vérbojt medúza-űr lebben. |
|
| Akit temetni kell, hogy temessem majd el? |
| Legyek koporsója nyitott fiú-öllel? |
|
Lemerüljek guggolva a földbe |
|
úgy vegyem a szülő-asszonyt ölbe? |
| S rámolvad majd hajjal, habbal, kukac-földdel, |
| rám-omlik, mint kőre bokor pikkely-zölddel? |
|
S csontváz csontvázat szül lassan |
|
földmély oszlás-virradatban. |
|
| Aki neki örök életet igértem: |
| igéret-szegővé bűntetlenűl értem! |
|
Mondtam: hogy dögöljön az Árny Árnya |
|
kristály-fejszét ütök a Halálba, |
| körűl-folyja élet kristály-megőrzésem, |
| s nem csorog be az Árny repedésen, résen, |
|
őrzöm: lepkét ősborostyán |
|
s bent él a zsindelyporos láng. |
|
| Tömör fénykristályból katedrális-templom |
| őrzi testét kristály-növés fiú-sorsom, |
|
s ott él, közel, a Tudat Szivéhez, |
|
mint üvegkosárban örökmécses, |
| amely mint piros szív három aranyláncon |
| függött a homálycsönd-mellkasban húr-pánton |
|
s csúcspánt belső süveg-sapka |
|
| Gyermekkorom hó-Hold télköd-hajnalának |
| didergése felnőtt szivemben a bánat. |
|
Hó volt, nagyharang-szó, fehér horda |
|
nyihogással szememet tiporta, |
| jéggel-taposta meg bíbor retinámat, |
| látásomban fájt a jégpata-útálat. |
|
S a falu-űr lószem-holdja, |
|
mint nagy sárga rácsos ostya. |
|
| Én meg ott vacogtam a kristály-kúp térben, |
| az alig-hitt Isten összetett szemében, |
|
piros légyszem lila idegdúcán |
|
s köröttem könnyű prizma-szivárvány, |
| kristály-látáskúpok pont-gömb összegében, |
| mint egy jéggel töltött nagy üvegedényben. |
|
S holdfény-folyondár a gipsz-hús- |
|
testű függő Jézus Krisztus. |
|
| Űr-parázs reggelem: állok aranyodban, |
| kék hüvösség foszló forgács-foncsorodban. |
|
Zománc-vödröd aranyat zuhint rám |
|
s kékkel önt el az öröklét-hullám. |
| Ha ugyan az örök a nekünk-magasban |
| s nem az anyag mélye erő-sugarasban! |
|
Gubancok a fény-teret tág |
|
| Nézd űr megszülettem, nőttem, szaporodtam, |
| gyalúlt szegénység, gyász, majd fölszabadúltam, |
|
emberré nőtt bennem az akarat, |
|
vasrácson át néztem szelíd vadat, |
| ahogy föl-le járkál, vizel, ásít nyúltan, |
| aranycsíkkal folyik hörögve kigyúltan: |
|
| Ember, kő, rács, állat, csillag-rés éj-részlet: |
| versem virágzása a világ-tenyészet. |
|
Szép lesz majd a jázminbokor-pezsgés: |
|
mint újszülött borjú foltosan néz, |
| bárányfelhő-tőgyet orral döfve lépked, |
| látja, mégsem érti anyját, s az egészet. |
|
Jaj, csak én tudom mivé lett |
|
|
Viperák a kertben*
|
Az a bőség-kopár kis kert |
|
a gyermekkor-űrtér láng-éje sivárban |
|
magányom boldog vadona, vadon-szivem zöld homálya: |
|
nehéz sárga agyag-zászló, kőre-alvadt agyag-abrosz, |
| lapuleveles pincehát farka, agyagtollakból legyező-vályú. |
| Oldalára kerekeskút varrva, szekérkerék-küllő körszabályú, |
|
ecetfa-szilánkszökellés: zöld lombfejű csikóhalhoz |
|
hasonlítva ágaskodik bőrásvány szilánk-aránya |
|
s az ősgyík létidő ott az ecetfában, |
|
|
a portárgy utcafényt metsző halcsontváza, |
|
mintha testén kívűl nőne a csontszerkezet mohásan, |
|
mirigyes gombabőr-foltok, narancsfodor-vérlemezek |
| zöldszürke ólomgyűrés-penésszel léc-éleken gerenda-szögeken, |
| s krisztus-tövis, bogáncs, lapu, torma tódulás-kúpjai a réseken, |
|
s a léc-szünetekben szőrök, gumók, sipkák, tűk, levelek |
|
gyűrődnek be zölddel dűlve, éllel-fodrosan, csigásan: |
|
a zöld hullámgörbe dermedt lódulása |
|
szálka-láz szelíd őrjöngés. |
|
|
S hátúl, a ferde agyaglap |
|
lassú kúpszoknyáján kőből-sejtes homlok: |
|
mázsás kőkockákból rakott eső-árny fekete kőfal, |
|
széles mohapázsit-kagylók rücskös sziget-gyűjteménye, |
| moha-púpok zölden moha-púpon, mint száraz seb-varratok seb-kérgen |
| s porlott föld csorog a kő-fugákból, s szurós húgyszag a por-vizelésben, |
|
mint a halálból a lélek olyan a por csorgás-fénye, |
|
s előre-roggyad a kőfal földnyomástól dőlt arc-súllyal |
|
s repedéseiből, mint tyúklábak, csontok |
|
|
Néz a kőfal, mint zöld részvét, |
|
zöld szivárványhártya üszök-feketéje, |
|
mint egy óriás zöld légyszem függőleges vízszintesből, |
|
mintha gombokkal cellásra fűzött bőrkanapé volna, |
| zöld mozaik-szelvényekre osztott dombbal-dülledő homlokarc-légyszem |
| s a szem-szőrök, az arc-hajak lombja látó-kristályból nőtt feledésben |
|
s a kő árkai, ráncai kék ágat, zöld csipkét fújva, |
|
kis lombpapíros-ágacskát görbítve ki az üresből |
|
a zöld pára-árnyat kimetszik fehérre, |
|
mint ollóval papírcsipkét. |
|
|
Mint a kisgyerek, vagy Matisse |
|
összehajtogatott papírt szab ollóval, |
|
s a széthajtogatott papír kékjén páfrányfák üresből, |
|
üresség-levelek, lombok, hisz a lomb a kék hiánya: |
| a kőfal gally-lomb, bokor-lomb arca zöld légyszemként villog az üresben, |
| aranyszikrák szilánkhalmazával mohó szomjjal szikrázik dög-lesben, |
|
s az egész, mint beomlott zöld szilánkcsóva-aranybánya |
|
izzik, zöld árnybőrrel ragyog, egymásra-fércelve eldől, |
|
egymásra-forrasztva arany-cikkcakokkal, |
|
mint nyír-árnyat renget a víz. |
|
|
kőfog-réseiből a lomb-kapilláris, |
|
mint a megszikkadt véres nyál, mint lófogsorból piros vér, |
|
a roncsolt négyszög-szakadék sír-büdös árny-hézagából |
| a szilvabokor-gyökér, kökény-haj, mint kővel-tört nagy szarvasbogár-hím |
| piros, sárga, kék belei fodros csomókban, csomagban, ürülék-kín, |
|
mint színes kristályvizelet vak bogár potrohlikából, |
|
mintha az ősz pókselyemmel arany-mérlegen halált mér, |
|
s pókselyem-puttonnyal hőparázs-nyarat visz, |
|
s arany-nyáj szálló otthona. |
|
|
S a kőfaltő kemény bokrok, |
|
inda, csont, tű, drót, szög, növényi szögesdrót |
|
zöldleveles kévebomlás kehelyfonat-szövedéke, |
|
töviskorona-Krisztusfej, lombtörpe-kút töviságból, |
| növényszögekből vas-kefe sün-hát, görcskúszadék tövisfából zátony, |
| tű-összevisszaság zöld kazalkúp, leveles zöld gubanc pikkely-bársony, |
|
s csalán-tódulás csipkegát függőleges zöld parázsból, |
|
terped darázs-levelekkel, parázs-szőrrel darázs-csipke, |
|
tízmillió fullánk a zöld-görbén hajlott |
|
szőrös zöld levéltűz-potroh. |
|
|
Jaj, kicsike Jajkert! Jajföld! |
|
Jaj, kicsike Jajkert, szegénységünk kertje! |
|
Ó, te patakukacos kert, lárvás, piros fonalférges! |
|
Lótetűk, varangyok fészke, üvegszilánk, kő, cseréplap, |
| pléh-toll, porcelán-töredék, vas-szög összegyűjtött verseskönyve: Jajkert, |
| gilisztával teleírt agyaglap, agyagtábla, te ember s isten-vert! |
|
Kenődtél, mint lassú csiriz, szemeim belédragadtak! |
|
Lila-sárga iszap-húsod úgy nőtt a gyermek szivéhez |
|
ahogy egyik sejt nő rá a másik sejtre. |
|
Sárga csiriz-könyv. Örökölt. |
|
|
Mégis könnyű gazdagságunk |
|
repülő-szőnyege, sivár zöld palástja! |
|
Petrezselyemmel-behímzett, fokhagyma-szív hólyag-száron, |
|
mint zöld hólyag-hal, zöld kobra, zöld halcsikó koronával, |
| ágaskodott, fölnyúlt merevedve a növényi hólyagzás és csipke, |
| csöndsárga bársonyzacskó-kúpokból csillag-emlős űr a krumpli zöldje, |
|
s harmat-pázsitos a zöldbab lengő fürtös boronával |
|
s katicabogár és lepke: vércsöpp s ostya: mákvirágon. |
|
Szegénység-telünk zöld boldog nagykabátja! |
|
Jajkert Életünk s Halálunk! |
|
|
nehéz tintafoltot önt a könnyű zöldre, |
|
s hosszú kék lába van a kék árnypapír-gázlómadárnak, |
|
zöldre szórt egyhelyben-futás gyűrt-lapos zöld bugyogáson, |
| zöld gejzírek növényszita-csokrán, fölbuggyanó zöldpalást púp-rostán. |
| S bodzabokor, orgonabokor zöld tömegvonzás-tömbje rezeg lustán |
|
a tóról jött zsírfény szélben, leng kúp-tömeg lóduláson, |
|
lila kürtöcskékből szivek hab-süveg-torlódást ráznak, |
|
arany tű-kupac fényt az árnybőrös földre: |
|
|
S kőrisbogár pálca-kazlak |
|
ásványcsönd-felhője az orgona-lombon, |
|
mint kiöntött doboz gyufa, boglya zöld tű-kristályokból, |
|
bajszos zöld parázs-pálcikák, homloktető-bajszú kések, |
| smaragd-zsákvarrótűk, zafir-szögek, zöld márványtokban puha tőr-ékek, |
| ötliteres befőttes-üvegbe gyűjtött ánizs-kalász tüske-pénzek: |
|
jajszegénység-keresetem, fillérré lopott természet, |
|
amit eladni csípkedtem, s hullaszag nőtt ujjaimból. |
|
S gondunk nem lett kisebb, csak kis gyermek-gondom. |
|
Zöld parázs-légyszem a lomb-vak. |
|
|
az orgonabokor lemez-szív zöld dombja. |
|
S csigamászás nyálszalag-láng poros orgonalevélen, |
|
mint megszáradt ecsethúzás olvadt ezüst hártyahíddal. |
| S varangy ugrál nedves tapsolással, lábtenyérrel paskol hártya-számot, |
| rücske, varangya taknyos zöld posztó, méh-gégéből méhsírás szivárog, |
|
darázs dünnyög szőrgyűrűkkel, potroh-csontváz aranycsíkkal, |
|
lepke sodródik: púder-könyv kék üveghab-inda szélben. |
|
S vár a kert, hogy majd a költő őt kimondja: |
|
a szegénység zöld mosolya. |
|
|
Néha fecske cikkan kéken, |
|
ívét a semmibe fehéren hajlítva, |
|
veréb hull le, mint mohos kő petrezselyem-zöld asztalra, |
|
zöldön rigó biccen sárgán, mint arany-óramutató, |
| ketyegve ugrik a zöldséges-kert száraz zöld parázspénz óralapján, |
| a verébbel az ég dobálódzik, a rózsabegy piros csönd a zöld fán, |
|
mint Grünewald Jézus-teste, zöld tövisekkel hamvadó, |
|
véres kenyérben tejfogsor: beletörve a szivacsba, |
|
fogfészkes gyerekíny-kukoricacsutka: |
|
|
S kacsa hápog, liba gágog: |
|
arany-szőlőlevél hártya-taposásuk. |
|
Kék-zománc tyúk kotkodácsol, piros kakas kukorékol, |
|
piros rózsák zöld hernyókat, zöld foszladék pelyhet köpnek. |
| Disznó visít, röfög, sikít, göndör zsírgolyóként hömpölyög szarában. |
| Mint a Paradicsomból kitiltott ember a benne űrtér-magányban: |
|
a kert felé áhítoznak, boldog-zöldet könyörögnek |
|
a bennük több-dimenziós tértömeg űr-sivatagból! |
|
Közöny-kristályból sír lét-igazolásuk. |
|
S a dália: szappanhab-gong. |
|
|
Jaj, kert, kicsi kertem, Jajkert! |
|
Nagy patakukacod, mint kis viasz-patkó: |
|
belső görbülete szelvény-vágásokkal metszett fogsor, |
|
feje vörös páncél-csuklya, gége-vasán gyökér-karmok, |
| farpáncélja piros szív vas-pajzsból. Nézlek, mint kis halott gyermek-öklöt, |
| Költő-szivem nagy emésztő-gyomor, nyersanyag-oldó légybegy, darázsbögy! |
|
Sok virrasztás gyermek-éjem, fény-kopasz sivatag-zsarnok |
|
gyermek-hajnalom szigete, vigasz-asztal zöld gyapotból! |
|
Zöld-hajó vigasz-kert, rettegésen ajtó! |
|
Néztelek: Istenszem-tengert! |
|
|
Ültem benned: zöld szabadság, |
|
mint kis kétfödelű zöld repülőgépben: |
|
botkormányom napraforgó pikkelytorony-szivacsszára, |
|
propellered kukorica zöld lengése hattyútollal, |
| tört zöld bádogpapíros levélkard lócomb-ér vastag penge-erekkel, |
| légcsavar-forgásod a sejt-tárcsa napraforgó zöld szirom-fülekkel, |
|
s gyermekszájammal berregtem, mit a kis gép a motorral. |
|
Kis zöld növény-repülőgép: röpültem veled hab-nyáron |
|
magány-oldó édes bánat-feledésben, |
|
te zöld gép-sziget nem-rabság! |
|
|
Növényből-font Noé-bárka! |
|
Te zöld élet-sajka zöld krumplibokorból, |
|
zöld kaporból, hagymaszárból, zöld szökőkút sárgarépa- |
|
zöldből szőtt sejtelem-ladik, hajóbordád agyag-deszka, |
| kék márgával erezett és fodros zöld zsírpát-salátalevelekkel |
| márványozott agyagpapír-teknőd, márványpapír agyag-lemezekkel. |
|
Zöld vitorlád zöld függvény-rács, mint földön-fekvő keresztfa. |
|
Iránytűd a zöld bőrdió-selyemnyál levelibéka. |
|
Vak sors-pusztuláson émely-ringatódzol: |
|
völgybe-döntve, kúpra-rántva! |
|
|
Jaj, te titoktalan tiszta! |
|
Jajkert! Zöld lepedő! Aranyban lebegő! |
|
Titkod csak a kőfal mohás sejtszövetség-óriása! |
|
A kemény zöld bozont-homlok likacs-rácsa titkod rejti! |
| A méhszúrás, darázs-szúrás csóvány, a hólyag-égető növény-darázs, |
| a vörös dagadás-szigetláncok szúrás-tüze levélszőr-villanás. |
|
Mint zöld felhőből villámok: arany-ágak lövődtek ki |
|
a kő-odukból mintásan, fölkészülve a marásra! |
|
Rövid nyirfa-botok: viperák, sziszegő |
|
pikkely-ostoruk csattintva! |
|
|
Mintha arany hengerkaktusz- |
|
csokor nőtt volna ki arany-tüskeszőrrel |
|
dermedt lávaiszap-szobor láva-vödör hullaszájból, |
|
kígyó-hajú szörny-nő Gorgó, kígyó-haj Medúza-asszony: |
| nyüzsgés-harang sziszegés-fürtökből, vad kígyó-kupac pikkely-kalappal, |
| lengő, sziszegő arany-csigákkal, kígyó-boglya láng-paróka púppal: |
|
összetekeredve gyorsan, s szétágazva mint gallyas lomb, |
|
sűrű aranylomb-rezgéssel higany-szigonyt fújva nyálból, |
|
felém ütve pikkely-vas mozaik-tőrrel |
|
a tekergő pikkely-bajusz. |
|
|
szilvabozót-zöldet fontam be kék nyárral: |
|
most aranyzöld Gorgó-fejjel, most arany Medúza-szörnnyel |
|
hőköltem halálból hátra, néztem mint akit bűn fojtott, |
| s a kő csokra: kígyófonat-korbács szemem felé zuhanva suhintott, |
| s a vipera-csokor halál-asszony pattogtatta magát, ágas ostort, |
|
villám-arany gyökér-lombja arany-baltákkal rámsújtott, |
|
eres parafa-golyókkal, barna-cirmos gyöngy-közönnyel |
|
nézett, mint a halott véres kocsonyával |
|
|
Ahogy a halott néz zölden, |
|
zöld viasz-lékkel néz, piros tollpelyhekből, |
|
piros tollpihe-tojásból kék mocsár-gyertya néz-sárgán, |
|
ahogy a halott halandót néz, a még-belőle-élőt: |
| úgy a felémzuhanó aranyláng-pikkelykosár, a kőfal tűz-bokra |
| pete-gyertyákká nőtt és mint széttört mozaik-freskó hullt darabokra! |
|
S úgy nőtt ki a falból, mint nagy pikkely-hárfa: aranyból zöld |
|
s tekergett a fényen, mint zöld futóbab nyers rácsfal-spárgán |
|
s fény lett a sziszegés-rúd arany-kehelyből |
|
|
Tömpe háromszögkúp-fejük, |
|
mint arany kakas-szív fülig vágott szájjal, |
|
apró fekete bőrpatkó orrcsúcsukig homlok arcuk |
|
pikkelymozaik-kereszttel kéken négy cikkelyre osztva, |
| vipera-kutya ugatásukból nyálas cseppkő-agyarak lógnak ki, |
| a fej-lapos felső csontfodrából, boltív-tüskékkel halált harapni: |
|
ember-gyűlöletük nincsen, gondolatuk a gonoszra, |
|
nincs vád vipera-szivükben, szivükön kék csönd a bajszuk. |
|
Földüllednek arany-kutyavonítással, |
|
pengve, mint pikkely-hegedűk. |
|
|
Szivükben nagy csönd-raktárak, |
|
fekete csönd-termek, bánya-magány éjből, |
|
sötétkék kristálytelepek, só-vödrök márvány-kampókon, |
|
üres istállók rubintból, csönd-deszkákból üres ólak, |
| vasdobozok vágy-homállyal töltve, arany-szekrények üres vállfákkal: |
| hiány-ingek, hiány-ruhák rajtuk, öreg cipők elhasznált magánnyal, |
|
vaspatkó a cipősarkon, cipő-orron félhold-vaslap. |
|
Kígyó-szivük öreg padlás, pókháló gerendán, dróton, |
|
a faszerkezet-halcsontváz-jelen mindig múltidőből. |
|
Mint sztrájkoló gyémánt-gyárak. |
|
|
Csak egy villám-pillanat volt: |
|
recsegve fény-gyökér lomb-arannyá dörgő, |
|
elektromos szétágazás legyező-repedésköteg, |
|
mintha barna habviszályból óriás arany-pók ugrik, |
| s hull lefelé és megszünve dörren, ízelt lábai: hő-arany rángás, |
| s falut kaparnak a tűz-sarkantyúk, s kigyullad a nádtető, a padlás |
|
s ég a ház, s harang verése, s az izzás-pók habbá foszlik, |
|
görgő kék tajtéktoronnyá, s ember ordít, gyermek remeg, |
|
s csikó, tehén, borjú, ló szive dübörgő |
|
félelem-gyász halál-téboly. |
|
|
Aztán csak a légy-arc kőfal |
|
merev sejthólyag-sor moha-dülledése, |
|
mint zöld moha-tojásokból rakott cellafal-viaszlép. |
|
S a kőfal bozont-dagálya leveleivel kialszik, |
| a sárga vipera-ütés lengés zöld lap-lánggá simúl, már nem billeg, |
| zöld lap-éllel ferdén, összevissza aranyat szeletel s homály-zöldet, |
|
pórusos bőrpapír-csipke kúszasága csupa rács, sík, |
|
s a gally-ágak terpedése arany-hézagokból térkép, |
|
kék hónaljon zöld bőr, zöld nő barna résre, |
|
egymásnak-szükség-viszonnyal. |
|
|
Jaj, viperák ott a kertben! |
|
Mint ágas-villámok után kék villám-csönd. |
|
Kőfal-lukból lökve kitolt gyors gyöngyházlegyező-kagyló, |
|
kurta gyöngyház-kampósbotok, gyöngyből fűzött vaskos gyertyák, |
| hosszú gyöngyház-szárú tajtékpipák, elefántcsont-pipák szivárványból, |
| mint kinyitott arany-esernyő-púp: szelvény-cikkelyei láng-hártyából, |
|
hétágú arany-menóra, egymásra-dűlt redves fejfák, |
|
fölfújt gyöngy-kesztyű meredés, hétágú szigony viaszból! |
|
Elolvadtál, mint a jégverés-palást föld! |
|
Mint elmúlás-vágy a szívben! |
|
|
S a vékony zöld levélcsörgés |
|
mintha könnyű cserjét ütnek márványbottal, |
|
zöld tüntetést gumibottal, szelíd lázadást kardlappal: |
|
külön szigetekké dermedt elcsöndesűlt háborgása! |
| S zöld lapszivek fényes bőrrel úsztak elkülönült sziget-társulásban, |
| mint égitest lepénytömbök űrben összefüggő egymást-árulásban, |
|
s zöld levél a zöld levélnek volt egymással külön társa, |
|
ahogy a csillagok úsznak: külön s mégis egy-hajlattal. |
|
Zöld állapot együtt élt zöld állapottal |
|
s köztük szünet, üreg-tér, rés. |
|
|
meggyújtott gyufaszál üszkösült arannyal. |
|
Mintha egész doboz gyufa égne sercegve, ropogva, |
|
együtt robbanva tűz-bércet, s szálanként külön is égve, |
| s a sok lángcsipke, tűz-szilánk, fény-rost összenő vak lángforgács-kupaccá, |
| aztán széndróttá sorvadva görbén izzik, füstöl parázs-múlt kukaccá, |
|
s kis széngolyók, kis szén-nyakak: hamucsontváz-halmaz béke! |
|
Igy lobbant el a halál-tűz, a kőbe visszacsobogva, |
|
mint hétnyakú pikkely-sziszegéslomb-angyal. |
|
Nem harapott szivembe kínt. |
|
|
fehér halál-mérget, bomló viasz-békét, |
|
mint mozgó varrógép-pofa varrógéptűvel ha csattog. |
|
A vipera-varrógépek ugatása nem varrt engem |
| fehér tűcérnával halál-inggé, viasz-inggé, rothadás-ruhává! |
| Gyermek-szivem úgy megőszűlt mégis, mintha ezüstpapír-szív burkolná! |
|
A rettegés gyökerei lombosodtak szét szivemben, |
|
s eltörtek a kristálykapcsok, pattantak a gyémánt-csatok |
|
s halál-hiány halál kint, s bent, s nyári kékség, |
|
s páracsöppek égi pelyhe. |
|
|
Jaj, hol vagy már kicsi zöld kert! |
|
Jajkert! Varázslatos álmok kertje! Kert-Bosch! |
|
Kéjek gyönyörűség-kertje! Varázs-kert, bűn-kert, tündér-kert! |
|
Látomások varázs-kelyhe, zöld serleg mese-itallal! |
| Hol vagy zölden habzó élet-pohár, terülj-asztalkám: nehéz-szegénynek! |
| Kert-nagy agyag-mámor zöldséges-tál, növény-olvasókönyve a fénynek! |
|
Kert-Újszövetség: megváltó zöld petrezselyem-Jézussal! |
|
Terített zöld öröm-asztal vendégűl vártad az Istent! |
|
Növény-írótollam, zöld növénypapíros: |
|
könnyű testem súlya versed! |
|
|
tonnás páracsöppek csúsznak ringva lassan: |
|
térfogatuk százszor nagyobb, mint tömegük ritka súlya. |
|
Egymásra torlódva gőzzel púp a púpon, mint méhkaptár, |
| gőzszalmából font méhecske-kastély, gigász-gombák keményhíg gőzhabból. |
| Te meg, mint zöldszag gyerekpelenka! Vagyon voltál zöldből, nyár-aranyból. |
|
Jajkert, boldogságom kertje: a szegénynek enni adtál! |
|
Űrbe-hullott élet-zászló, most már múlttá aljasúlva |
|
vigasz-vagyon lettél, értem-halhatatlan |
|
a vipera-lángpajzs-éjben. |
|
|
a krumpli-éj bársony törpe szilánk-bokrán |
|
csillogó űr-higany rezeg tű-csöppekkel a szőrök közt, |
|
s megül tűszál-vonalakkal árny-érvályuk árkaiban, |
| mintha puha higanytű-csomókkal lenne a kék bokorpúp besózva, |
| s szikrázik, mint hideg üvegmorzsa az óriás kapor-légyszem csóva, |
|
s a kútkerék harmat-vasán kuvik szól, aztán elsuhan, |
|
s bagoly ül a szederfán, szív-arcában zöld parázs-kürtök, |
|
zöld fodros öblökben tűzfóka-oroszlán: |
|
tenger-márvány szemhúsában. |
|
|
S puha korombőr-hártyával |
|
cikkan a denevér, evez, oldalt-csúszik, |
|
s föllobban, mint élő pernye, szelvény-páfrány szárnya nyitva, |
|
koromhártya-páfránycikkely lengéssel holdat benőve, |
| óriás szőr-kürtő füleiben skarlát csontváz pajzzsá homorítva, |
| s patkós kutya-orra száraz vasfény, s vércsöpp szeme csupa ezüst szikla, |
|
mint ribizliszem hamuban, s szivemre csap legyeződve, |
|
s rubint hang-húrokkal peng, mint hárfa-toll ujjal rándítva: |
|
a húr-sor toll-lapját hullámgyűrve úszik |
|
hajlás-völgy vonal-táblával. |
|
|
növényhús-gótikus pillérív forgácsa |
|
tölcsérköteg-vonalkéve márványtér-söprű tövében, |
|
mint egy külön világ alszik a szitakötő hold-másban: |
| szeme dülledt platánhéj-serlegben kék égitest, szemcsegömb látásból, |
| mozaikként rakott külön szemek pázsit-gömbje vályús cellarácsból. |
|
S a tűzliliom vérlángja alvad ezüst tódulásban, |
|
s a gömb-mozaik látótest parázspontjai fehéren, |
|
mint fölvágott kenyér szivacstér-habláza, |
|
holdból növeszt sün-hengertűt. |
|
|
S babona, bánat, betegség |
|
gubbaszt kert-árnyékban, ezüst-csík ruhában, |
|
ezüst-csíkos krumplibogár páncélháta a kuporgás. |
|
Sün szuszog, fúj, röfög, gázláng szőrtálacska-pislogása. |
| Mint viasz-ág csírás öreg krumpli varangy ül a hold-bélés gödörben, |
| selyemgyűrés-izzadmány bőrében csók-váró királyfi varázs-zölden. |
|
Az a megváltó csók lesz majd ember-fölszabadulása! |
|
S lombba-horgolt ferde függöny a hold-nyál láncing-csikorgás. |
|
S hallgat az éjszaka az öreg kutyában, |
|
mint anyámban a süketség. |
|
|
öreg kutya csönddé tekeredve virraszt, |
|
fekete feje lába közt, mint kopott báránybőr-süveg, |
|
farka tömzsi nádbuzogány: kúpján barna növényszöggel. |
| Vaslánca az ezüst-terülésen, mint egy mérhetetlen kígyócsontváz. |
| Néha fölvonít, hörög hab-morgást: a kert halottakból gyertya-csurgás. |
|
Halottak viasz-kalapban, viasz-köpeny szelvény-gömbbel, |
|
lampionban égő gyertyák: a cikkelygömb papír-szemek. |
|
Mint méhecske-potroh rése tégla-viaszt: |
|
szájuk hold-lemezeket fos. |
|
|
S árny-ágon madár mocorog, |
|
könnyű álma zsibbad, érverése lassú, |
|
szemhéjában a hunyorgás apró földrengés-lökése, |
|
s tolláról szálkásan csorog a hold, mint tojás sárgája, |
| pedig tűzvész tombol kis szivében, kis szivében atom-máglya hő-súly, |
| kis szivében szupernóva-hő van, kis-szivében csillaghő-egyensúly! |
|
Jaj, kis kertem űrcsöpp-holdja! A fényhiba roncs-apálya! |
|
Ravatal-csipke agyagon! Aranyrög-nász szenvedése! |
|
Vipera-szempillás kőfal, halál-arcú: |
|
|
Jaj, te élet-kert, halál-kert! |
|
Sziszegés-legyező aranypajzs szempillád. |
|
Sárga pikkely-szempilládból homlokod pajzs-legyezője! |
|
Vipera-villámod csokra homály-tudat halál-fényem! |
| Aki addig éltem a halállal, mintha kívülem ég az éj fürtje, |
| gyémánt pázsit térmezők fölöttem, pupillámba szikrája, tér-üszke: |
|
most halálod viperája őskor-gyermekszívverésem! |
|
Ős-sárkányemlék-totyogás zománc-nyikorgás mezője. |
|
Mágnes-sziven süveg zöld légyszem-éjszakád: |
|
gyémánt-morzsa gömb rózsakert. |
|
|
Jajkert! Jajszegénység-kertem! |
|
Vipera-aranykéz nyúlt értem a kőből! |
|
Hogy szivemet faggyá forrja arany-körme, arany-horga! |
|
Aki búvó-sátram voltál: halál-aranybarlang lettél! |
| Halál-sziszegésed arany-fejsze: arany-suhogással elsistergett! |
| S most bennem, mint téli temető vagy. Hó, hóban gally, száraz növénypermet. |
|
Váz-szerkezet héjak, ívek űr-üveg kupolája: tél! |
|
S mint elszakadt halál-zászló: varjú feketén zuhogva |
|
hull a fehér hóra a halott időből: |
|
gyász, mert embernek születtem. |
|
|
A rámhajló kék anya*
| virrasztó virradás, űrbolt arcod ember-arcomra hajlik rózsa-szilárdan, |
| rámhajolsz asszonytestű ember-alakban kék várakozás hajnala, |
| harmat-szárító szita-eres szitakötő-várakozásban |
| s az izzó pontok gömbcsomója szemek, |
| a páncélzománc-ing, a vékony kék zománc-csövek, hártyaüveg-levelek |
| s a kék zománc-kantáros fej, fogsoros zománc-erszénypatkó száj |
| s a zománc-gége alatti zománc-csőbe sűllyesztett homorulat-szabály |
| fény-átalakító viaszréteggel bevonva sárgafehéren, |
| hogy a fény-elnyelésben, fény-visszaverődésben |
| kék ami fekete, kék ami barna, |
| mintha vízben-oldott kékgálic csorog szőlőlevélre, fekete talajra, |
| toll-kupola tollszőr-lemezdomb madárhátra, sárga emberi hajra, |
| szilárd, megmerevedett csobogásban, |
| visszafelé taszított, gömbhéjjá kifeszűlt mágnes-húzásban, |
| fölfelé-domboruló szilánkos szakadék |
| Csukott arany-szemhéjaid mögött |
| a végtelen sötét űrbéliség |
| égitestek gyűjteménye rohanó ragyogás, |
| az aranyháló-ingbe öltözött |
| fekete semmi-test fekete kopár istentest-hideg megmaradás |
| befejezhetetlen fekete mennyiség. |
| fehér hold-emlő tányérú kék derengés-asszony, |
| űrbeli virrasztás virradata |
| magányomra hajolsz kékülő végtelen feketeség, |
| többszínű üresség-szövetből gyöngyház-ezüsttel kihámozott egyneműség, |
| foszlányos pirkadásból, s kigyulladt aranylemez-olvadásból szőtt könnyűség, |
| átlátszó híg kékség-tömeg arcod, kékség-tömeg izzás-hűs tested |
| rámhajol, hogy magányomból semmit el ne mulasszon. |
| Madarak kék levegő-tanyája mögötti fekete csillag-tanya, |
| lehajló kék-testű kék anya, |
| kék Földgolyó-őrző csigaház, |
| fekete hátad mögött a tűzzel-gomolygó, arany-gyásszal csüngő |
| fényködös, fény-lepedékes, aranyozott márványcsipke-csengő |
| egyhelyben-álló folytonos rohanás, |
| fény-ing, sugárzás-palást, |
| világtér-borzongás-kalászú |
| széthulló kévéjű tiszta láz. |
| kék arcod súlyát arcomra ereszted, |
| kék szemeid súlyát barna szemeimre ereszted, |
| kék emlőid súlyát mellkasomra ereszted, |
| hogy kék ámulatodba szeress engem, |
| mint kenyeret: elfogyasszalak, |
| hogy kék szemgolyóidba szívj engem, |
| ahogy a polip a halat gyöngygomb-kígyó harang csavar-öleléssel fölszürcsöli, |
| hogy kék szivedbe gyűjts engem, |
| mint koldus a szemétben kotorászva |
| a használhatót koldus-vödrébe, foltozott tarisznyába, |
| hogy áttetsző kék szemedbe, |
| húzz habosan pörgő kék gyűrű-tölcsérrel, |
| mint vízbehullt gyermeket az örvény szörcsögő, tajtékzó üresség-kúp szivébe öli |
| a folyó-fenék iszap-közönyéig gyökerező |
| tölcséres vízüveg-forgáserő |
| a mocsárba-szúró víztüske üresség sziszegő kúphegyig |
| s ott lebegjek a kék szemgolyó sűrű lánggá alvadt csarnokvizében |
| csillag-zölden, csillag-kéken, csillag-fehéren, |
| amig szivem szemed belső nyomás-anyagával megtelik |
| s egy leszek a szemmel, s a szívtest feszültség-csarnokvizével. |
| hajnali könnyű kék testiség, |
| rámhajol lélegzet-szféra élet-adó tested, |
| kék súlyod létemre ereszted |
| súlyoddal mérni: szilárdság-vonatkozásaim az ébredés magányán, |
| mint kőműves a függő-mérő vasuborkáját lógatja spárgán: |
| a téglából maga-szőtt épületfal függőlegesét bemérni, |
| hogy egyenes-e, aminek törvénye, hogy egyenes legyen, |
| kifele-görbe, befele-görbe, |
| mint domború-homorú, negatív-pozitív emelet-kürtpogácsa csigaház, |
| hogy ne dőljön kifelé, ne dőljön befelé amit magasra húzott az értelem, |
| mint akit szelvényesen, rétegesen összevissza-élekkel, ékkel, |
| lapokkal, vonalakkal és csúcshegyekkel |
| mozaik-halmazzal látni szül a 40º-os láz. |
| lélegzet-adó, élet-adó könnyű kék |
| mint víz-alatti pókháló-csipkeszövet-harang, |
| mint póknyálból szőtt lebegő csipke-szilárd tág levegő-harang |
| amit házáúl odaszőtt a pók: |
| a puha vízben a levegő-harangot póknyálszövet-csipkekeményen, |
| aztán póktestével a vízfelületről a harang-belsőig leúszva |
| hólyagos nagy levegő-fürtöket, |
| légbuborék-fürtgyomor-levegőtömböket |
| cipelt le pókteste pókszőrein |
| a belső harang-tágulat vízharang-töltelékbe csúszva, |
| a szőrein-hurcolt légballonokkal préselve ki a vizet |
| a csipkebőség-harangkupola-gyomor |
| és kinyomták a begyömöszölt levegő-diók |
| a folyékony kristályt, s az szűkűlve csorgott, |
| a belső harang-bőség sejtes, csomagos levegő-emeletein, |
| s lett a póknyál-csipkefonadék-harang, |
| mint ferde-lemezmetszéses, görbe gömhéj-felekkel, |
| hártya-görbületekkel és hártyalap-szeletekkel |
| összegzett szappanbuborék-fürttel telt fordított selyemfüst-üvegpohár: |
| az élet levegő-harang anyaméhe, |
| a megszületés levegő-harang edénye, |
| növekedés-parancsszó vízalatti ragyogás-tiszta harang-alakú mese-vár, |
| levegővel-telt fordított csipke-kehely, géz-serleg: |
| amibe a pók-jövő most már megszülethet! |
| kék világegyetem-pókharang, |
| óriás levegőhólyag, csöndhártyás levegő-buborék, |
| kék muszlinfátyol-kupola, |
| a mindenség szivéből csobogva áradó selyemnyálból szőtt harang-köpeny, |
| hogy harangtest-töltelék levegő-harangodban, |
| harang-alakú kék-kristály levegő-anyagodban |
| szaporodni tudjon és sokasodni, |
| velem és általam az ember-győzelem. |
| hajnali gyöngy-boltív fényoszlás-selyemtömörülés: |
| itt állok hajnali kék harang-barlangodban emberré-üdvözülten, |
| mint sziklabarlangban az ősember, a szivacsos kő-anyaméh-védelemben |
| s a barlangszáj kő-ajkán sziszegő, fortélyos máglya-lángok, |
| hogy rám ne lopakodjanak a kígyók, tigrisek, sárkányok, oroszlánok, |
| s mint piros menzeszfolt asszony kék hálóingén: |
| bíboran fölcsúszik és gyűrt vörössel szétlazúlva renyhén |
| csorog az űr menzesze nap |
| átégetve vörös lucsokkal a kék harangfalat. |
| gömbkéreg kék lélegzet-anyag |
| ami a horizonttal köröttem harangnak mutatod magad, |
| rámhajolsz súlyoddal és súlytalan tömegeddel |
| hajnalom kék ébredés-asszonya |
| az aranyborzongás űrfekete hajnali kék alkonyata, |
| befejeződés, ami a végével kezdet, |
| ami kék alkonyával a csillagokkal fekete éjszaka vége, |
| úgy nézel a világűr hajnali emberére, |
| mint fiára a virágméh-arany-gömbszita szemű anya gyászban néma vére |
| amikor meglátta árva vérző fián a szálkás keresztet. |
| anya-kék hajnal-szűzesség, |
| hajnalkék anya-szűzesség, |
| a rámszögezett társadalmi magányról, |
| ahogy a fiú a vas-szögekkel ráragasztott fáról, |
| ahogy a barna néz a kékre, |
| visszanézek rád madártojás-szeplős, tojáshéj-száraz szemekkel, |
| s te nézel engem kék-izzás gyötrelemmel és türelemmel, |
| ahogy a kék néz a barnára, |
| kéken-halandó anya halandóbb halál-darázscsíkos fiára, |
| akinek arcából dülledve vérzik a mindenséget-látó ember-halandóság. |
| És rózsák az íróasztalon, |
| fölmeredő feszűltség-csomó fodor-halom, |
| szétbomló feszesség-ajakcimpa fodorhalmaz némaság-türelemben, |
| rózsák, rózsák, halványpiros rózsák, vörös rózsák, |
| fehér rózsák, bíbor-cirmos sárga rózsák, sárga rózsák, rózsaszínű rózsák, |
| viasz-színű rózsák, gyufaláng-színű rózsák, petróleumlámpafény-színű rózsák, |
| égő villanykörte-színű rózsák, marhamájszínű rózsák, |
| embertüdő-színű rózsák, csontváz-színű rózsák, halkopoltyú-színű rózsák, |
| hal levegőhólyaga-színű rózsák, uszony-színű rózsák, köröm-színű rózsák |
| a feketére csüngve, a csöndre virág-súllyal hajolva, |
| a kék felé zöldszárú piros csigaszemként föltúródva fölmeredve, |
| óriás vörös szitakötőszemek bodros sziromlevelekből gyűrűs kehely-köteggé csavarodva, |
| mintha égitest-súlyuk volna, |
| sugárzó sugár-súlyuk égitest, |
| csüngve mozdulatlanúl zuhannak, |
| mint egy marokrög aranynak, |
| sziromtömegtömb súlyukkal a kék felé függőlegesen föltorlódva |
| mondják a rózsa-meredés rózsa-egyenest, |
| meghajló, görbe rózsa-függőlegest, |
| mint maroknyi száraz embervérnek, |
| bögre lilán-bőrözött állatvérnek, |
| tyúkvérnek, lóvérnek, sasvérnek, bálnavérnek, fókavérnek, tehénvérnek, |
| kékbe-suhanásuk, mint az emberrel-vérző zöld kereszt, |
| tüdővérrel, epével, zsírral, csillogó véres zöldszínű sárga nyállal, |
| lefele-súlyuk, oldalt-súlyuk, fölfele-súlyuk, |
| megdőlés-súlyuk, ágaskodás-súlyuk, sűllyedés-súlyuk, |
| terpedés-súlyuk, szétbomlás-súlyuk, |
| amiben a minden és a semmi egyszerre terem meg, |
| amiben a semmi és a minden egyszerre jelen van. |
| Minden a semmi-állapotban, |
| semmi a minden-állapotban. |
| Állapotban, alkalomban, erőtérben, erőcsomagban és anyagban. |
| mint héjhalmazával szétzüllő vöröshagyma, aranyhagyma, |
| bodros szirmai közé az eres, redő-hüvelyes rózsa-árnyékot csigaház-héjasan csavarva, |
| csészényi köteg vékony fodros könnyű szemhéj |
| csigásan egymásba csavarva, |
| örvényesen egymásból kicsavarva, |
| mintha alkony tekeredik laza-rengésű fodorcsillám-néma tóba, |
| s a vízben a vörös alkonyat-szirmok zöld mocsárig köteg-mély |
| rózsa, rózsa, rózsa, rózsa, rózsa, rózsa: |
| finom óriás-szemhéjak egymásból sűrű hullámfodorral kihajló örvényes hullámcsomója, |
| szemhéjak szilárd-finom vékony növényi bőrből, |
| egyszerű sejt-taszítás szövetből |
| és bonyolúlt, feszes növényi selyemanyag hűvös szövedék-erőből, |
| rózsa-atomok, rózsa-molekulák, rózsa-sejtek |
| merőleges síktömeg fodros gyűjteménye, |
| sík-széles sík-tér, sík-vastag csigás-görbület merev ősnemzés-másodpercek |
| tömött, fodros időtér-vértest-edénye, |
| laza és mégis zsúfoltan tömött selyem-fodorcsomag, |
| szétnyíló, szalagos selyemtekercs-szívű csücsörítő sziromláz-fejedben |
| nincs nedves szemcsillanás-fény, |
| nincs a látás szerve szem, |
| üres a bodros fodor-kosár szétlazúlva tömör szemhéjköteg gömb-gyűjtemény, |
| se csarnokvíz-csillanás billegő pikkelyomlása |
| mint napsütésben sűrűn hull a hó, |
| se szemvíz, se szemfenék, se szemfenéki nap, |
| a látóbíbor bíbor látó-anyag, |
| látó-idegek, látó-csapok, látó-pálcikák, látó sejtek, látó-molekulák, |
| tér-fölmérő, tér-tágasság-meghatározó látás-atomok, |
| fényt-ivó, fényt-hordozó, fényt-küldő vegyi anyagok, |
| vegyi-társulás látás-csomag-társulás izgatott látás-szomjúság |
| ütközése, úszása, fény-cipelése, sodródása és billegése, |
| magasság-fölmérő, szélesség-fölmérő, mélység-fölmérő szűkülése, izgalma, szenvedése! |
| a csészényi bodros fodorköteg kifelé gyűrt szemhéjtömb feszes |
| emberszeme, állat-szeme, hüllő-szeme, madár-szeme, bogár-szeme, |
| rovar-szeme, lepke-szeme, méhecske-szeme, légy-szeme, |
| bögöly-szeme, az aranyozott kristály-kupola, |
| a csillámlap-sejt pont-gömb szilárd-mozaik látó-kocsonya, |
| üveg-hagymafejek fonadékcellás gömbszőnyege, |
| nincs egyetlen látó-idege, |
| látó-sejtje, látó-lapocskája, fényérző-lemeze, |
| szoknya kötegesen széthulló, |
| egymásból finom sziromtekercs szemhéjvégekkel laza szigorral tódulva kiforduló |
| szemhéj-sűrűség fodorszirom-kutak |
| a rózsabélés vaginapártái, hüvelycimpái mélyén a rózsa-méh szemgolyó-nélküli sebhelyes, |
| szemgödörtelen szirom-fekélye, |
| mint a szemgolyó-nélküli ember, |
| aki szemgolyó-hiánya vak, |
| mert a kifelé ajkasan pödört sziromlevelek szemhéj-kévéje szem-üres |
| ránc és redő és selyemhomorulat |
| csönd-kezdet, rózsafej-kezdet szilárd növényi csönd-ágazás selyemmel. |
| A fodros habzó sűrű szirom-örvény, szirom-tajtékzás rózsa-mélye, |
| mint a vastagon, csíkosan, szilánkosan, bárány-fodrosan |
| bevérző alkonyat szalagos aranylemez-peremű vakság-kezdet |
| mint csillag-testű karima-koronás korom-tál, mély hártya-völgy szemtest-hiány, |
| amibe a nehéz mítosz-vér, mítikus isten-vér meggyülemlett |
| alvadás-rácsosan, száradás-bőrösen, alvadék-szálkásan, lila savó-vonalasan, |
| s a szem homlok-alatti puttonya, tarisznya-bölcsője, |
| vörös nyálkahártya-tojáshéj, tenyésző érhínár-fészek, könnyes üveg-tartomány, |
| mint a kiherélt Zeusz üres, véres herezacskója: |
| az eunuch isten üresség-jövője, nemzés-halál kikötője |
| az alkony-űr sárga vérplazma-savója |
| zsírosan, húgy-illatosan. |
| hajnali magasság, hajnali sugárzó magas messziség, |
| hajnali asszony kék hajnali tündér-magasság, |
| éjszakám világító kék hajnal-alkonya, |
| könnyeim kék, sugaras tágasság-szövedék |
| köröttem vakság és alattam vakság, |
| körülöttem, alattam és fölöttem |
| a szerves és szervetlen dolog, akarat, jelenség, látomás, anyag, |
| állapot, végzet és igézet, |
| mint a halott szájában a megalvadt, fogsoros, aranylemez-boltíves szavak, |
| mint a száraz kő, száraz kövön a csontvázként összetört |
| fagytól repedés-szilánkokká gyötört |
| vonal-léc, vonal-hurok, vonal-létra írás-enyészet. |
| Rámhajolsz, hogy lenni tudjon lennem |
| emberivé akart fényleni a végtelen sors-sötétben. |
| Lehajolsz értem kék anya, |
| a világ-irgalom hajnali kék hajnali szép hajnal-asszonya. |
| Mert vakok a Rilke-szemhéjú rózsák, |
| vakok a Rainer Maria Rilke-szemhéjas rózsák, |
| mint a szemgolyó-nélkül születettek, |
| mint akik úgy születtek, hogy csak szemhéjuk van és nincs szemük, |
| s szemük helyén üres rubint-serleg, |
| s a vakság nem gyászuk, de mosolygó boldog tapintás-istenük, |
| a szirmos, fodros, habzó vakság-rózsa, asszonyhüvely-forró rózsa-vakság. |
| mint a vakon-született gyermek, |
| akik már a forró magzatvízben vakon kuporogva vakon hevernek, |
| homlokig-húzott térdekkel lebegnek, |
| sziromörvény kút-méhükben nincs menedék, |
| mint tebenned kék messzi hajnal-magasság, tágan kék sugár-messziség, |
| csak üres, tölcséres szabályos sziromörvény-kúszadék |
| szerkezet-homorulat, szerkezet-görbeség, |
| hasadozott sziromgyűrű-gömb tömörülés |
| szünet-héj összerakódás szirom-társulás-tudat, |
| csupa látás-nélküli illat-árnyék szűk, egymásra-préselten halmozott |
| szirom-csomag vakság-kábulat. |
| Kék mindenség-csigaház, óvó kék anya-ámulat: |
| magányom sorssal gondozod. |
| Magányom sorsoddal gondozod: |
| a rámhajlás kék pára-homorulat ezüsthomálytűz-asszonya, |
| hajnali magas titok-vidék, |
| türelem, gond, etetés-szorgalom, szoptatás-mohóság, |
| állandóságom és fegyelmem. |
| mint a kiszúrt-szemű idő, |
| mint a zöldmohás, vörösezüst zuzmópalást bőrű sziklakő, |
| kifolyt-szemű történelem. |
| A rózsafej szilárd, bodros sziromköteg fodor-örvény lemezparázs |
| merev sziromhab szív-homályban |
| mint a világot-csillantó asszony-pupillában, |
| nincs férfi-magány ember-menedék, |
| mint a kék szilánk-gömb fekete fénykorongja asszony-pupillában, |
| amin át úgy folysz be habzás-szikra özönöddel csurogva szerelem, |
| a feszültség-vízgömb szemgolyó mélye víz-zselé alatti szemfenék bíbor szigetére, |
| mint az arany-magömléssel sugár-tódulás |
| a tófenék tőzeg-tányér méh-kapujára, |
| szoros gombalemez-küllőkerekű parafahús bőrkalapjára, |
| aminek vörös holdéjes hínármohanyál érrendszere, érrendszeri vére. |
| A fodros, merev, függőlegesen tekercs-ív sziromgyűlés rózsafejben |
| nincs boldog férfi-menedék, |
| szétnyílt asszonytestben, |
| szerelemre-tágulat mézálom asszonyhüvelyben, |
| csak a szoros görbe sziromlemezek közti örvény-üresség |
| szűk árnypapír-rózsacsöndje hűvös hiány-szakadék |
| nedves tekert levegő-szeletei, a pirosan feketék: |
| aranycsontváz aranylemez-borda héj gyűrűsor-testű, |
| aranyszív-koponyás méhek, darazsak, |
| kék gálickő-szitagömb ásvány-páragolyó látás-mozaik gömbtér-részlethű, |
| ezüst-arcpajzson, aranyvért-arcingen parázsgubacs-emlőszemű |
| zengőlegyek, viráglegyek, |
| a zúgva, sziszegve szelíd nem-vadak |
| találnak aranyfogsoros arany-szivattyúszájuknak |
| gyönyört az egymásba-sodort szeletes kelyhek illatszív-habdaganatában, |
| a sziromszakadék-rózsahomályban, |
| a keskeny hosszúkás csavart-görbe fölálló csöndszilánklemez üresség-szigetek, |
| vékony, kemény szirmokkal görbén, gyűrűsen függőlegesen fölszeletelt |
| embertelen rózsa-illatában, |
| az asszonyiság-nélküli rózsa-rimában. |
| a szemgolyó-nélküli rózsák, |
| mint a vak, süketnéma ember-újszülöttek, |
| kanyarodik egymásra s egymásra fodorlemezekkel tömődve görbűl, |
| a dobhártyátlan szívhártya-gömbköteg örvény-növénypapír sziromfül-csomó, |
| nincs hallókürtje, halló-hártyája, halló-membránja, halló-perece, |
| és süket a dagadt szirom-pogácsa |
| és néma a száz szájcimpa fodros szoknya-kötése, sűrű kötény-kötése rózsa, |
| a rózsafej: egymásra hajlítva gyűrten lapozott ajkak némaság-köszönete, |
| szétomolva fölfelé csobogó, |
| szétlazúlva szirom-szivarként dohánylevél-gyűrűlemezeivel fölfele dagadó |
| koponya-nélküli ajak gömb-söprűje csésze: |
| szirom-saláta ajak-tenyészet. |
| Moccanatlan örvénykavargás illatgyűrű-piramis szirom-hódolat. |
| Néma sziromajkak tömeggyűlése fodor-kupola hablemez-daganat. |
| Rózsa-némaság, rózsa-süketség, rózsa-vakság málló héjtömeg-tömbje, |
| a vakság sziromcsomó-könnye: |
| természetből kiálló természet. |
| Természetbe lehulló természet. |
| Természetbe olvadó természet. |
| A rózsák, a rózsák, a rózsák: |
| a nem-bűn, a nem-szégyen, a nem-tudat, |
| a nem-gyűlölet, a nem-átok, a nem-gondolat, |
| a nem-bűntudat, a nem jóság. |
| És nincsen bennük semmi emberi |
| amit az ember-utánért meg kéne menteni. |
| Hangtalan habzás-élethalál-dáridók. |
| Mert nincsenek rózsa-Bachok, rózsa-Mozartok, rózsa-Bartókok, rózsa-fülemülék, |
| rózsa-csalogányok, rózsa-pacsirták, rózsa-cinkék, rózsa-rigók! |
| Ember-alatti tobzódó növény-madár-tüzesség |
| zöld-szárú, zöld levélhéj-csillag-gallérú zöld-nyakon, |
| ember-szív fölötti tajtékzás izzás-hatalom, |
| sűrű szeletekből habzás-gömb üresség, |
| aki rádnéz az is csak természet, |
| szívverésem a te szívverésed, |
| természet, mert ember, s úgy hisz abban |
| ami sose volt hűsége iszonya: |
| a benne virágzó s a ráhajló világtest kék asszonyzuhatagban, |
| mint az értelem az öntudatban. |
| kékhajnal asszonyi űrbeliség, |
| asszony-táj, asszony-test kékizzás térfutama |
| élet-tartalom gömbkupola, |
| áttetsző kékhús hajnaliság, |
| kékszövet légnemű láng-sűrű homorúság, |
| az üdvözülés átlátszó asszony-szövete, |
| kék gömbtest asszony-üdvözlete, |
| felhőkkel tornyozott egyhelyben-úszó gömbkéreg magzatvíz térrel testiség, |
| beszivárgó, becsobogó, bezuhogó, bezokogó teljesülés-anyag: |
| lebegek kék magzatvíz-létezéstüzedben |
| lényeddel beteljesűlve beteljesületlen |
| és kortyollak, hörböllek, iszlak kék anya, |
| kék kehely, azúr serleg iszom serleghús-italkék tested |
| tüdő-ital lélegzetemmel lényembe veszlek, |
| kék kehely s kehelytest-azonos kehely-töltelék |
| kék könnyű kehely-hús: az ital-önmaga tartály-torony, |
| a kehelyhús-ugyanaz kehely-tartalom |
| öntudatlan tüdő-mozgásom lényed kék asszonyhús-dallama, |
| én benned, te bennem, egymásba-keverve hígság, töménység, |
| anya, s fiú az együtt-reménység, |
| állok áttetsző kék őstested asszonyhús-tömegsúlya alatt, |
| s a torony-felhők, süvegkúp-felhők, gomba-felhők, |
| foszlányos, lemezes, hullám-kagylómező fehér-hóföldszántás felhők |
| tested világrész-sodródás futamai. |
| kék anya, hajnal asszonya, kék nőstény, hajnal-szűziség, |
| kék asszony, rámhajló világ-teher hajnal-súly könnyű testiség: |
| s lent rózsák, zöldkacskaringó-bajszú szőlőlevél-asszonykúpsorok, |
| arany-késekkel összevissza-szabályosan, |
| ferdén, egyenesen, függőlegesen, csüngve, sík-laposan |
| zöld lemezekre, zöld szívszeletekre, zöld lap-szigetekre fölszeletelt lombok |
| s szemem előtt a suhogáscsönd fényt ráncigálja, cibálja részeg |
| hánytorgással egy hártyaszárnyú szúnyog-képlet, |
| homlokbajsza fekete petecsomó szeme fölött két barna hajszál-kampósbot, |
| villa-alakú far-bajsza testénél kétszer-hosszabb vibrálva hajló kék kitin-tű. |
| Mert nem szúnyog, nem is rovar: celofán-dobozkákból összeragasztott szúnyogbárka-lótetű. |
| Állok, mintha jövőt tebenned keresnék |
| akiből halálig lenni lettem! |
| virradásom hajnalkék himnusz-dallama, |
| rámboruló kék asszony-tüzesség, |
| lényedbe-itató, lényeddel-itató kékasszony hajnal-szűzesség, |
| világ-végzetesség hitem kék hűség-bársonya: |
| vigyázz rám életem s halálom szikrázó húsú örök-ég kék asszony-hajnala! |
|
Az Isten-ürességbe horgolt aranyszivacs*
| Nekem nem elég az amit elfogadtam, |
| amit a haláltól ajándékba kaptam, |
| ami az örökből örökségem része. |
| Nem a részre vágyom, hanem az egészre! |
|
| Nekem nem elég az, amit a szegénység |
| gazdagon terített múltamra: a részvét, |
| aminek a hajnal hódítása s haszna: |
| zöld hullám-terítő kékre akasztva. |
|
| Arany kenyér-függöny sziszegve és dűlve |
| taréjlik lobogva, kúppá egyesűlve |
| s zizegés-tálakká mállik kék hő-szélben |
| s küllő-aranyörvény a fejbőr-fehéren. |
|
| Mintha szél hajat fúj, szőke fényét tépve, |
| s kilátszik a fejbőr: a föld feketéje. |
| S ráfolyik a búza a domb-temetőre. |
| Aranytű-habzásban ültem temetődve. |
|
| Mellettem a pipacs piros bőrtál-lepke, |
| köldökből zöld száron cikkely-gomb gyász-gömbje, |
| a búzavirág zöld lábon kék tehénszem. |
| A pacsirta láng-szív a gyertya-ég kéken. |
|
| S csontok és halottak, halottak és csontok, |
| balgák, büszkék, gyávák, gőgösek, bolondok, |
| szegények, gazdagok halál-öntudatlan. |
| Nekem nem elég az, amit tőlük kaptam! |
|
| Erjedő halottak: országom a földben! |
| Nem elég az amit tőlük örököltem! |
| Illattalan száraz koponyák és csontok. |
| Nekem nem elég az amit szívük mondott. |
|
| Nekem nem elég az élet-halál-részlet, |
| mint a légyszem mondja az osztott egészet, |
| a cellákra-osztott szem a látás-gömböt, |
| a rácsmező-nézés tér-mozaik tömböt. |
|
| Nekem az kell, ahogy minden pont együtt lát: |
| minden látó-kehely külön teszi dolgát |
| s a külön-egy közös cellaszövet-gömbtér, |
| mozaik-tér egység ami dombján elfér. |
|
| Amit a fény kimond, nő, kiáll a fényből, |
| mint a széttáguló létgond a szegényből, |
| űr, s anyag szeletelt széles sejt-egységben, |
| látó ponthalmazgömb térgörbületében. |
|
| Nekem az egész kell, minden ami volt, van |
| a jelen-jövőben, a múlt-virradatban! |
| Minden rész egésze, minden egész része, |
| minden halandóság összes szenvedése. |
|
| Minden bánat és könny, minden öröm és rács, |
| tűzözön, vízözön, természet-tékozlás, |
| minden bűn, büntetés, szenvedély, gyász, sírás, |
| minden forradalom, világ-módosítás. |
|
| Ami gyűlölettel ütött, hörgés-lánggal, |
| mint német katona gyíkfonat-korbáccsal: |
| lovát vettem, kamasz-dacom úgy vágtatott |
| s prüszkölt alattam a ló, horkant, nyihogott, |
|
| Ami szívbe-vágott, mint nagy éles kapa |
| krumpliföld hús-rügye: kopasz lábujjamba, |
| s szétnyílt a nagyujj, mint apró görögdinnye |
| kő-ütéstől reped, s hús-lék szája, ínye. |
|
| Amitől véreztem, sebzett két szemem közt |
| nemcsak kés-ütés volt, nemcsak munka-eszköz, |
| nemcsak a kéz-ujjat félbe-metsző fűrész, |
| vér fröcsköl, s mint tyúkszív bőrhídon az ujj-rész. |
|
| Ami a sebzéstől égett, lángolt, vérzett: |
| nemcsak bőr, testhús volt, de álom és képzet. |
| Nekem nemcsak seb kell, vér, mi jajbárkát visz, |
| de a világ összegyűjtött fájdalma is. |
|
| Nekem nem elég az, ahogy más csinálta! |
| Cselló, csillaghullás, földrengés, tűz, hárfa, |
| kerub-szárnysuhogás, Isten jégverése. |
| Nekem a minden kell és a minden-mégse! |
|
| Nekem nem elég az amit ők csináltak, |
| elmúlás-föld kristály-ágai: a társak! |
| Az a volt-virágzás, az a csak-velük-volt: |
| ami gyönyört habzott, vagy szerkesztett tébolyt. |
|
| Szűlt rendet, vagy káoszt okádott a télre, |
| mint az éj tollat foszt: fény-lapot pihére |
| s szikrázik, bizsereg űrben tajték-kazla, |
| bordás szőrhártya-lomb cirma, páfrány-bolyha. |
|
| Ragyog a pehely-púp fehér cérna-lombbal, |
| mint tollfosztás pelyhe foszlott hó-halommal |
| tollfosztás-asztalon tél-este konyhában |
| s körötte asszonyok: az űr gyászruhában. |
|
| Nekem ők az éj-ág föld-éj virrasztásban, |
| kristállyá préselt fény égitest-nyomásban, |
| ásvánnyá száradt tűz, könnyből gyémánt-csónak. |
| Nekem nem elég az amivel ők voltak. |
|
| Nekem nem elég az, amit ők csináltak! |
| Magamat akarom velük tudni másnak: |
| gigászok, titánok, vak túlvilág-lárvák, |
| szeráf-lángcédrusok, éj-húsangyal-kurvák. |
|
| Fél-istenek sátán-óriás szegények: |
| öt gramm tömegsúlyú füstnyál denevérek: |
| Isten-űr sok lengő nyitott esernyője, |
| cikkelygömb-szárnyukkal az ős-űrt benőve. |
|
| Nekem nem elég az, amit csak úgy hoztam, |
| mint a hajnal a fényt, kéken adakoztam. |
| Nem vettem el mástól se jóval, se bűnnel. |
| Létem gyűjtötte azt érzékszerveimmel. |
|
| Azt nem is szereztem, azt sorsommal tudtam. |
| Minden visszanézett, amire bámultam. |
| A Minden nézett rám vissza, amit néztem. |
| Belémfolyt a Tejút az éj-heverésben. |
|
| Mint csipke-pókháló fátyolnász bozontja, |
| mint sperma-tűzpáfrány szerelmes asszonyba, |
| rózsa-kúttá szétnyílt testébe csorog be, |
| pupillámon át lét-asszonyméh szivembe. |
|
| Két szemem nagyító-mikroszkóp tudása |
| úgy dagadt a méhszem cellagömb-sejtrácsra, |
| hogy minden szemcséjét külön, s együtt láttam |
| s nincs osztozkodás a látótest-osztásban. |
|
| S így én minden dolgát a titkos anyagnak, |
| az elme-tudatnak, az álom-csataknak, |
| a Mindent így látta mélyen a mikroszkóp, |
| s színes tárgy-hullása, mint kaleidoszkóp. |
|
| Mert a világot én önmagamból hoztam, |
| mint anyagát a fény: együttes-osztottan, |
| s oly egyszerűen, mint ahogy hajnalodik: |
| a kék vérzeni kezd, s pára-rosttá kopik. |
|
| S lánggal a sötétből a létet kihúzza, |
| mint halász a hálót a vízből kihúzza, |
| s látszik már a háló-puttonytál tartalma: |
| szemek gyémánt-üszke, pikkelyhab borzalma. |
|
| S a síkos hal-halom: zománc-mozaik tűz, |
| tört kristály-kocsonya, párás szivárvány-bűz, |
| s csorog a háló-lomb vize, tóba szédűl, |
| vízbe kristálytűt szúr, hullámgyűrűket gyűr. |
|
| S látszik már a lomb, ház, tető, torony, kúp-bolt, |
| a gond-fémszerkezet: a folyón áthorgolt, |
| s az éj hagyatéka: köd-szelvény félkör-hold, |
| mint celofán-bajusz szunyoglárva-potroh. |
|
| S látszik ami kinőtt dolognak az éjből, |
| ami csak kilátszhat részként az egészből! |
| A többi: rejtőzés távol-mély fedetten, |
| titok, rejtelem, láz homály-görbületben. |
|
| Távol a távollal, lét a létezéssel, |
| mélység a mélységnél mélyebb mély egésszel |
| fedve, bőrrel, héjjal, tartalmakba osztva, |
| titok a titokabb tartályba ágyazva. |
|
| Nekem nem elég az ami velem úgy van, |
| mint a szívverésem: titok-bonyolúltan, |
| mint a vér áramlik zárt véredény-hitben, |
| testem pára-finom s vastag csöveiben. |
|
| Ami oly egyszerű, mint a szívütésem, |
| ami oly bonyolúlt, mint a lélegzésem, |
| bennem titok-ős, mint a csillag-virágzás, |
| egyszerű állat-nász, a folytatás-párzás. |
|
| Nekem az kell, amit magamból csinálok, |
| amit magammal a létből kitalálok, |
| amit én bontottam egészből részekké, |
| amit én tomboltam részekből egésszé. |
|
| Hiszen nem a rész kell, nekem az egész kell! |
| De kell minden részlet: lenni az egésszel! |
| Minden külön lét-test sokasága társ-tömb: |
| cső-kéve sejtekből fény-görbűlt látó-gömb. |
|
| Hiszen nem a részre, hitem az egészre! |
| A kiboncolt részből szőtt világ-egészre! |
| S kvadrillió csillám sejtlap-lángja gömb-lomb: |
| világűr a mélye, fény-rácsa ember-gond. |
|
| Nekem az kell amit én magammal látok, |
| amit látás-sorssal szavammal csinálok, |
| amit verssé nézek kozmosz-szemgolyóval: |
| a kint s a bent együtt szűk, tág mélység-óllal. |
|
| Atom és égitest, látó-szemcse, s hegy-kúp, |
| a könny-molekula, űr-spirál szökőkút, |
| ahogy az üres űr minuszában szökve |
| szemem csigaháza: halálig örökre! |
|
| Minden ami volt, van és lesz azután is, |
| ha májfoltos lován a nem-lét űrbe visz, |
| csontvázamról a húst, a szőrt úgy lefújja, |
| mint a nyárfapelyhet szél-fény legyalúlja. |
|
| S úgy száll testem halál-bolyha csontvázamról, |
| mint üveg-tél fújta fa-ágról a hópor, |
| billeg, leng, fagy-szikra felhőkkel szétbolydul |
| s a gallyas ág kopasz jég-ón bőrrel csordul. |
|
| De addig minden kell ami volt, lehet, van, |
| amit én bontok ki titkot a titokban, |
| ami nincs, csak attól lesz, hogy én akartam, |
| van azáltal, hogy én nemzettem szavamban. |
|
| Amit én képzeltem látomásban, hitben, |
| mint a természetet vágyából az Isten. |
| Vagy csak az anyag forrt: széthullva Mindenre. |
| Nincs a teremtésnek szüksége Istenre. |
|
| Vagy az anyag robbant szét sugár-tömegben, |
| hogy kisebb csomókból gomolyogjon gömbben, |
| s ezer-dimenziós térhálót terítsen, |
| magát bontva magán oszlással segítsen. |
|
| A végtelen-üres Istent behorgolja: |
| térmozaik-arany-szivaccsá horgolja |
| magát önmagából az Isten-üresben, |
| s mint tüdő: a világ benne lélegezzen. |
|
| Így én szavaimból világot csináltam. |
| Sors-anyagom vérét lét-sorssá használtam. |
| S a szó a világból, a világ a szóból. |
| S nem csapódik ki, mint vér-test vérsavóból. |
|
| Új világot, másabb világot, mint mások! |
| Az enyémet! Benne örvény-virágzások, |
| vérből és aranyból lebegő nagy tömbök, |
| foszlány-gyűrűtölcsér, sugárfonat-fényrög. |
|
| Benne ámulások, szerelmek, irgalmak, |
| árny-tolongás sűrű hódolat-hatalmak, |
| gyászok, bűnhődések, levert forradalmak, |
| mindíg rügy-mozaik kúp-szív forradalmak. |
|
| Mindíg a szegénység felhő-gyász zászlója, |
| mindíg a teremtés vigasz-láng adója, |
| amiből úgy folyik a láng utó-fénye, |
| mint asszonyból szülés után méhlepénye. |
|
| Mint asszonyból szülés után a placenta: |
| másodszülésben a méhburok bőrtokja. |
| Amit meg is esznek. Mint holtat varázs-ok. |
| Ettem agyat, szivet, mint a kannibálok. |
|
| Mint az emberevők emberszivet, agyat, |
| s véremben keringett a halálbódulat, |
| földet, égitestet, nyers fényt, holt sugarat |
| s szivemet mozgatta a csillag-bódulat. |
|
| Költők szivét, agyát, áhitat-loboncát |
| habzsolta velem a tündér-száj mohóság, |
| hártyás, ezer-szemű angyal-sátán-hadat: |
| papagáj-zománc gyík zöld fátyolbogarat. |
|
| Én Istent is ettem, mint gyermekkoromban, |
| testével testemben temetve osztoztam |
| s szétáradt éjemben a szita-sugárzás, |
| mint az űr kristálya fény-pára tág bomlás. |
|
| Minden én-vérem lett. A fölfalt valóság. |
| Nekem nem elég az ahogy mások mondták! |
| A sors úgy valósul, ahogy én csinálom! |
| Nem vagy hódítóm múlt, legyőző megszállóm! |
|
| Nekem a Minden kell! A Minden Egésze! |
| Osztva bár trillió sejtre, pontra, részre! |
| A részek összege cellásan egésze. |
| A részre is létem osztottan egészre. |
|
| Nekem a Minden kell! Nem mindenség-morzsák! |
| Nekem az egész kell! Nem a csupasz torzsák! |
| De ami zöld eres levél-görbék gömbje |
| s a levélgolyó hűs réteg-halmaz csöndje. |
|
| Nekem a Minden kell! Nem rész az Egészből! |
| Az Egy-tömörülés kvadrillió részből, |
| aminek tömbjei szünet-hálójában |
| halál süvít, mint a huzat kastély-vázban. |
|
| A teljes kék égbolt, ami úgy ont szikrát, |
| mintha a kék égne, oldva arany-sziklát |
| s néztem a kék ős-szem üvegteste gömbjét |
| amiben ott lángolt a feszes öröklét. |
|
| Az Ének Szive vert az űr-pupillában! |
| Aranycső-kosárban, aranyküllő-tálban |
| néztem a szem-mélység boldog ének-titkát: |
| a búzában hanyatt fekve a pacsirtát! |
|
| Pacsirta-sorsom az búzadomb-fölöttem. |
| Nézem ének-szivem a kék súly örökben. |
| Fönt Mozart-Rekviem kék virága gyász-tömb, |
| lent sziszegés-arany taréjlásban vércsöpp. |
|
| Fönt pacsirta-szivem, lent halálom földje, |
| habzó arany-lázzal hullám-zászlót öntve, |
| nézem a híg kristály élet-csöngettyűjét, |
| s engem a Szűz Anya kék szemű űr-őslét. |
|
| Ahogy kék izzásban jajgat az esengő |
| Mozart-szimfónia torkú selyemcsengő, |
| a kék áradáson lebegve bizsergő |
| könnyű csipke-tonna hangmámor-esernyő. |
|
| Cseveg, csicsereg, zeng, énekel, ver sírva, |
| kék-örök szemgolyón fekete szempilla, |
| kék vérbugyogás a feszes kék üresben: |
| aranycsipke-páfrány-dóm hegedűverseny. |
|
| Míg létem a halál szennyvizébe oldva, |
| mint hablemez-hólyagkupola-zsák gyík ha |
| mosónő víz-aszalt saskörmű nagyujja |
| a kék szappanhabot kezéről letúrja. |
|
|
A legyőzhetetlen megmaradás-mámor*
| Nem lehet hogy vége, nem lehet hogy nincs már amit hittem gyönyörömben! |
| Nem lehet hogy csak volt, nem lehet hogy köd-táj, nehéz könnyező özönlés, |
| amiben a sűllyedt teremtés tenyészik, borzolt fekete ág, toll-léc, |
| fekete csipke-pajzs, bozont-háromszöglet szemöldöksátor a ködben, |
| bütykös, csomós, indás növénypálca-boglyák nedves-szilárdan ragyognak |
| a vastag puhába merülve keményen, könnyük szikrás pára-oldat, |
| könnyük, mint só-oldat, kérgek, gombák, mohák üvegrügye, bimbó-túrás, |
| tört-rajzú ág-hegyek, kúsza gally-ág drótok szemgolyói ködcsepp-vízből, |
| s nyúlós víztest-szárral leszakadnak súlyos hullással a víz-fény bőrről, |
| nagy nehéz vízcseppek könnytest-kopogása köd-ásvány pára-izzás. |
|
| Leszakadnak, mint a szűzfekete űr-ág gallyáról az égitestek, |
| mint a földre-omló tejút lángcsöppjei: száraz fű-élre potyognak, |
| s a fű celulóze-pengéje szétvágja testük, metsz két könny-félholdat |
| és a könny-félholdak nyúlánk test-folyással fűhamu-szál-púpra esnek, |
| s a mozgás-réteges üveglemez-csúszás patakba hullnak csörögve, |
| mint nagy üveggolyók egy más dimenziót képző csobogó üvegbe, |
| s csobban csöppenésük a hidegvérű gyík-pikkelytest fény-rög futásban, |
| ami lapos, mégis mintha jéghegy-gúlák lebegnének tenger-zöldben, |
| mert a víz alatti fű, moha, sás, hínár világít parázzsal zölden. |
| Mint nagy zöld krokodíl: csontkúp-mozaiktest a patak-hús a köd-lázban. |
|
| S a gyík-gyors patakban, kígyóhús-üvegben zöld hínárnyálas, mohás kő, |
| körötte vízszintes lemez-folyás fodrok, örvény üvegcserepekből, |
| habzó üvegtölcsér, síküveg völgyrengés, hónalj moszatlebenyekből, |
| megakad a víz és mint a vakondtúrás nagy lélegzés-púppal felnő, |
| legyezősen szétfut, kagylósan behorpad, szilánk gallyakkal szétszakad, |
| s foszló bagoly-hulla vízgyökér-gyékényen szétlebbent oszlás-szárnyakat, |
| mint nagy toboz fekszik kinyílt pikkelyekkel: barna toboz toll-kereszten, |
| arccal a köd felé s a tobozkagylók közt ráng a víz, zöld nyál-hónaljú, |
| arca toll-tálakból két homorú szív-fél, mint fehér rózsakoszorú, |
| lovagsisak-csőre, ember-szempillája, vas-gally lába vízzel biccen. |
|
| S letört ág a vízben, korhad feketéje, vízfürtökkel szőlőt játszik, |
| kövér gyöngygolyókból halál-súly kúp-függés: ős-rovarszem ikra-tőgyből, |
| s a bokrok fém-iszony karmain gyümölcsök vérzenek a köd-időből, |
| mint Jézus test-ágán megalvadt vércsöppek, velük a halál parázslik, |
| mint katicabogár-halomból szőtt köpeny, zöld szentjánosbogár-palást, |
| kékizzás rózsacsöpp rózsabogarakból zöld bogyó-ing, csönd-zuzmarás, |
| tűhegy mályvapettyes, fullánkszúrás-szeplős növény-katicabogarak, |
| űrkék növény-dongók, nyeles-szemű legyek a gyász-bokrok gyümölcsei, |
| piros viaszukon, kék bőrükön gyöngy-gríz, köd-por géz-rács tekercsei. |
| Mint alvadtvér-szemölcs, szemcsés rög-duzzanat, hiány-hús seb-üszke: salak. |
|
| És a vízanyaggá visszaváltozott köd szikra-üveg csöppje mélyben |
| a kékmáz, folt-tarka, spriccelt vértől himlős ágbőr nyerges vízcsöpp-talpán, |
| a kék ág-domború, csigatalp-homorú vízcsöpp-lángok gyomor-alján |
| fényfinom bőrlécek, hajszálér-kontyocskák, mint amőba-testlepényben |
| pontok, kutak, vesék, pelyhek, szikra-pálmák, tölcsér-spirál test-buzgások, |
| csönd-lécek, vonalak, bugyogás-virradat, mozdulatlan mozgás-rácsok, |
| víz összetevői: hidrogén, oxigén, víz-atomok halmaz-csöndje |
| s térkép, hisz átlátszik, a vízmolekulák zsúfolt tömbje fény-golyóban, |
| ágbőr-talpuk szines földrész-térkép, föld-táj s égboltjuk a vízcsöpp-tóban. |
| S madár cikkan, ugrik, suhan, csörög, surran, grafit-gyertyát szúr a ködre. |
|
| A köd-belső seb, vér, kavernás tüdőkkel, sípoló vak szivacs-csüngés, |
| madár-csörömpölés, nyúlszimat-tapsolás, őz-fej muszlinba csavarva, |
| a piros bogyókra háromszög-küllőkből lapos aranykalap varrva. |
| s a köd selyem-láza fehér homály-alkú, bozont-ömleny pók-sistergés, |
| függőleges hártya-csónak cikkelyekből hártyatojás pudva-száron, |
| a szelvények léce, mint parafa-pántív, s vízjel a dombsziget-sávon, |
| mint a papírtestben a zsírfényű vízjel: vitorláshajó, címer, sas, |
| száraz pamutpálcák tolongnak fehérben, mint Segesvár dzsidásai |
| s száraz hártya-pajzsok a kőpamut-tornyok hajócsúcs alsó ajkai |
| s pókszál-rácsidomban halott szúnyog lóg, mint rács-szív horgon celofán-sas. |
|
| Nem lehet, hogy ilyen köd-bozót temető legyen ami fényigaz volt, |
| sugár-kézzel húzott piros, zöld és sárga hullám-üdvösség anyagból, |
| virág-üdvözülés, csíkos darázs-párzás, csontváz-nász-szobor aranyból, |
| lepke-naperőmű: selyemtükör-szárnnyal pacsirtával feszűlt égbolt, |
| ahol a hang-csomó, mint a szív-boldogság fényverésben ütve feszes, |
| testére hurkolva százmilliárd kék szál, kék háló-özön ég-szőttes, |
| azt rántja, rángatja, énekkel cibálja, dallal ráncigálja, mint pók, |
| akár a mindenség-tűznyál-csillaghálót az erjedő élet-minden, |
| akár a mindenség burjánzó hálóit az arany-gyűjtemény Isten, |
| s hullámrács-tölcsérút, hullámrács-toronykúp emeli, ejti, mint hajót. |
|
| Nem lehet, hogy ilyen köd-barlang hideg hab cellázza be hűség-létem, |
| hol, mint cseppkőbarlang jajvirágzás-szájban a kő könnyei csöpögnek, |
| ahol a köd, mint a cseppkő-száj boltív sír, kupolája a könnyeknek, |
| s szivem körűl háromezer fénysavó-kúp köteg-kelyhe: rács-gömb légyszem, |
| mégse látok én e légyszem-púp kristállyal, a szivem-gömbkéve köddel, |
| hiszen homály-felhő szivem látás-sírja, szilánk-ragyogása tördel, |
| s én e rovarszem-sír eleven halottja a szem-ideg napkorongban |
| ülök odatűzve, mint kristályrudakból ferdén csiszolt fénysüveggel, |
| s ködből lemezgomba óriás-daganat hab-félgolyó tört üveggel: |
| szivem látás-inge, lemez-boltív éje, mint küllők a cérnagombban. |
|
| Nem lehet, hogy ilyen köd-rejtett bozót-gyász, híg köd-cserje kéve-bomlás, |
| nyirkos köd-virágzás legyen a fény öble, ami kalásszal süvített, |
| hogy a köd rögökben, sziklákban, köbökben tenyésszen be örök ihlet, |
| ami úgy erjed, mint rák asszony-tüdőben, s laza-permet tajték-romlás! |
| Ami kék zománc volt könnyű virág-csöndből, szív-lapokra tépett zöld bőr, |
| boldog madár-hajnal füttyláng-fénybizsergés atommáglya-csillaghőből: |
| ami a madár-szív, gomolyfelhő-úszás a magas-kék merületben, |
| ami fényt szitált, mint kék szitakötőszem tizenötezer sejtröggel, |
| hogy a levegő, mint atom-modell-gömbrács forrt szivárvány-örvény gömbbel: |
| nem lehet köd-rózsa őrület-gomolygás könny-hullató test-kötegben. |
|
| Böfög a föld, a kő, a fa, a száraz fű, minden rés, felület, vályú, |
| minden szitás gézből szőtt laza-rost árnyék, víz-tér, szederinda-boglya, |
| minden bőrzet, kéreg, szemcse, léc, vonal, él, minden üreg, tárgy eldobva, |
| minden gödör, hasadt anyag szakadéka, minden borzasság-szabályú, |
| minden mélység és csúcs, szöglet, növény-ábra ködöt böfög fehér nyállal, |
| mint a légy böfögi bögyéből szájába, kitin-erszény nyammogással |
| amit folyékonnyá oldott bögy-savával, a húst a száj-emésztésben, |
| ködöt böfög a táj, a földrész-nagy őslégy, a vér-virágzást emészti |
| s nézi, mint bolondot: magas-szárú cipős, flórharisnyás asszonyt férfi, |
| a köd-elmevakot: műfogsor-nélküli íny-vigyor-bugyogást néztem. |
|
| Nem lehet hogy ilyen elme-trágya velő zabálja föl ami láng volt, |
| s fogsortalan szájjal, gumi-hólyagzással vigyorogjon hömpölyögve, |
| gomolyogjon, mint nagy gyöngyharang-púp polip teremtésembe betörve! |
| S irgalmamat kérje, fényem fosztogassa, vizeljen, mint tigris rácsból! |
| Nem lehet, hogy a köd fehér parazsával csorogjon rád sisteregve, |
| mint a habzó láva égő patakokban vas-nyállal forrva dühöngve |
| piros nemi-álmom, ember-ébredésem, hitem büszke forradalma, |
| szegénység-titkomból kihajtott űr-zászlóm, győzelmeim szenvedélye, |
| nem lehet nyaramnak, teremtés-csókomnak könnyes őszi köd az éje, |
| hogy köd-vas szív-bábom, mint Pompei vasa, a költőre sült Vezuv-láva! |
|
| Elmondom hogy mi a bánat és öregség. Elmondom, hogy mi a szégyen. |
| Elmondom hogy mi a borzalom, ütés-súly, a bűntelen büntetése: |
| öregasszony vasal, vasal, vasal, vasal, vasalót süt szenvedésre. |
| Szemét zöld ősgyíkok csámcsogva kiették, csőr-fogsor vályuk szemében. |
| Testében nincs gyermek, testében nagy vérző karfiolrózsa kő-púp van, |
| nem a gyermek nyomja, de az eleven kő-rózsakert a bélfodorban, |
| nem tudja megszülni, mint madár a tojást, mint engemet hatvan éve, |
| könnyű, mint kis papír-hajtogatás szobor, mint szalmafonat-szobrocska, |
| a fájdalom sárga lángfonás-csöndkelyhe, mint kereszt-vízjeles ostya, |
| s vasal, mint akinek a villanyvasaló a szenvedés tűz-lap féke. |
|
| Vak szemtestén hattyúk, pávák, pelikánok, gólyák, íbiszek, flamingók, |
| gémek és kócsagok nyüzsögnek szigetben, sírnak, állnak, ásítoznak, |
| rózsaszín tollpelyhet fújva meglobognak, arany-mankón támaszkodnak, |
| szemén varánuszok gyűrődnek homályból, leguán-gyöngyzsák könny-fodrok. |
| Mellette kis tálon piros őszibarack hangya-nyüzsgéssel bevonva, |
| vastag hangya-sün a véreres barack-bőr, rozsdás vaslánc-ing paróka, |
| barna kitin-horgok gömbfonat-bozsgása, suba szemekből, rágókból: |
| vakon fölveszi a hangyagömb-gyümölcsöt, beleharap és eldobja, |
| s szúrós hangya-folyás foga, szájbelseje, nyelve, ínye, ajka, ujja, |
| sikít, sír, köp, kapkod, fúj, hörög, szájában tű-pokol sav-hajszőr-téboly! |
|
| Mintha vas-szökőkút spriccelne vasgolyók láncaival kupolásan! |
| Szép szivén hajszőrből gomolyogna láva-bugyogás polip-láng kesztyű! |
| Nyüzsgés-homorulat, bozsgás-domborulat az öregség belseje fű. |
| Hemzseg a cukorra-éhes szaru-közöny a papír-gyász elmúlásban. |
| Így bozsog a halál közöny-láncaival, barna éhség-függönyével, |
| mint száraz haj-permet, borzolt árvalányhaj selyem hangyasav-dühével |
| sors-üregeinkben, halandóságunkon fürtökben, foltokban csúszva, |
| mint a vén vak asszony szájában, ujjain a futkosó könnyű hangyák |
| és már nem szabadság a megvakúlt hűség, hinni az árnyak se hagyják. |
| Mert csak fájdalom az öregség és bánat. S a test a léttől búcsúzva! |
|
| S a testek a testtől gyorsan messze-úsznak, mint rohanó csillag-felhők, |
| mint az Isten-nélkül galaxis-szövetség foszlány-gyöngylánc-rohanása, |
| a gigász-suhanás a tér-ürességben, tömeg-tényük szakadása |
| s gyermekének látja a kint az ember-láng, az elő-öreggé felnőtt. |
| Nem lehet, hogy csak volt, nem lehet hogy nincs már ami fénybe-szőtt magasság, |
| nem lehet, hogy hittem s most nem szabad hinnem aki te voltál szabadság! |
| Nem lehet, hogy ködbe gyásszal elmerűlve látomások anyag-teste, |
| mint óceán-mélye vadhomály fehérbe száztornyú mese-kristályvár |
| s fölötte billió tonna vízmagasság s nincs ősz és tél, tavasz és nyár, |
| csak vak nyálcsillogás hideg súly-homálya, alkonnyá fordított este. |
|
| S jajgat, szájába nyúl görbe nagyujjával, amely, mint mozgó gyíkfarok, |
| hústoll kövirózsa mohapúp nádtetőn pikkelyekből, cikkelyekből, |
| zölden kotorász a hangya-fókás nyálban, rozmárt söpör a tengerből, |
| mint Neptunusz-isten mítosz-zöld nagyujja ha tenger-nyálban háborog, |
| ha óceánt kavar önmagába nyúlva, hangyát köp, mint rozmárt, fókát. |
| Sír a hegyes, csúcsos, szögletes, lemezes papírhajtogatás-jóság, |
| vakon nyúlkál, forog, jajgat, köp, tántorog, sebzik tárgy-csúcsok, tárgy-élek, |
| míg kis cinke ugrál a lomblevelek közt, lágy ürüléket potyogtat, |
| sárga oldaltolla pehely-lombjai közt csipked, kék ollót csattogtat. |
| A vak lelke vér-tó, véres szemfenék. Nincs a madár-kalászban lélek. |
|
| Ilyen az öregség! Vakság és betegség! A természet megalázza! |
| Retina-bevérzés, vér-lomb a szem alján, csillogó piros púp-angyal, |
| mintha folyó-deltán vörös vulkán nyílna, s csönd-vért hörögne robajjal, |
| de csak a süketnek belül hallhatóan zúg páfránydomb-bugyogása. |
| S a delta-erek tág rojtos szétfutásán, mint zöld úszó lápszigeten |
| vérpikkelyekből a tonnás vakság-sárkány, nap-tojáson gyík-gyötrelem, |
| s a szemhús-hártyákban hajszálcső-messzeség, finom mész-hajszálcsövesség |
| gömbfonat-térháló mozaik-lomb szobra, s a térháló tér-sejtekben |
| fekete tömöttség, mint fa-gyökér kúpba foglalt nyirkos föld-rögökben. |
| Jaj, ilyen a vakság: vénség-kegyetlenség, bánat-bűnben bűntelenség! |
|
| Nem lehet hogy ilyen vakság-hártya-álarc tapassza be szemgolyódat: |
| megmaradás-időm, élet-jelenidőm, könnyű zsindelyes habarccsal, |
| mintha világűrnyi lepke zuhanna rá ér-szitás állat-szirmokkal, |
| a világegyetem össz-súlya lepkékből, mintha köd lepi a holdat, |
| szemeden Mont Blanc-hegy púderlap-mocorgás szem-málnákkal, csáp-zsurlókkal, |
| lepke-lüktetésből világ-súly atom-tömb nyüzsgő erősáv-pontokkal, |
| erőcsomag-héjjal, erőcsomag-méllyel, gömbcikkely-gömbszelvény-csóva, |
| lábak, pödörnyelvek, szopó-szívószervek egymásban-gubanc tömege |
| borítsa hártyával, pálcákkal, karmokkal potroh-dongával verdesve, |
| mintha vakság-fátylat rántana gömbjére a szem gravitációja. |
|
| Mintha a titok-ős megnevezhetetlen mélyén élő tömegvonzás, |
| az űr-végtelenség ős-mélye vonzás-szív szívja a galaxis-lények |
| lánchab-szivacsgyöngyszem agyállomány-lényét szivébe virágzó éjnek, |
| s mint aranypetty-kentaur hordák vágtatása az űrben táguló hullás, |
| húzza szívébe a förgeteges hab-láng irtózatos test-tömegét, |
| vak erő-szívébe a tomboló tajték iszonyatfény tér-tömegét! |
| Szemed én-időm, mért vonzza így a fátylat, mért akarod hogy ne lássak? |
| Mért akarod, hogy vak, szem-süket legyek én, púder-könyv kvadrillióval |
| verdeső sötétség, fény-látástalanság, mint bérc betakarva hóval, |
| hó-haláltonnával, mint vágóhíd barmán vászon-álarc halálsisak. |
|
| Agyba-lövő pisztoly, halál-elektrosokk jön? Halálom én ne lássam? |
| S mint vágóhíd barma zuhanok hörögve, s bennem tündér összeomlás? |
| Szivemben a tündér-várak összetörnek, mint tükörből szőtt gomolygás. |
| S tündér-cserepek közt csobog szét a vérem, s megfagyok az elmúlásban. |
| S viasz lesz mi boldog sejtelem-kehely volt, buzgás, mozgás, forrás, éden. |
| Nem lehet az viasz-kehely a mindenség összetett lepkeszemében. |
| Nem lehet hogy vége, nem lehet, hogy nincs már, amit a hitemmel látok. |
| Nem lehet hogy csak volt, mint a nyári égbolt, s helyén tél-csillag jegesség, |
| minden csillag nádbojt: dér-ecset-toll gömbkúp, permete fehér üresség, |
| s foszlása, mint jégszőr hideg zuzmarával tél-csöndem éjén szivárog. |
|
| Nem lehet hogy vége, nem lehet hogy nincs már amit hittem gyönyörömben! |
| Nem lehet a kék ég pacsirta-üresség, látomásangyal-üresség! |
| Nem lehet a kék ég, mint a holtak szeme: vízkék kocsonya-merevség! |
| Nem lehet a kék ég szőre barna tajték lila habzás-zaj a könnyben! |
| Nem lehet a kék ég nyája bárány-népség rózsaszirom-szőre mint kő, |
| amit zöld hegyoldal görget legyezősen, redő-kőpalást a felhő! |
| Nem lehet, hogy nincs már, nem lehet hogy vége a megmaradás-mámornak, |
| a megteremtődés gyönyör-állapotnak, az ember-csodatevésnek, |
| nem lehet a fönt a lenttel Jézus-test, hogy a sokat mondjuk kevésnek! |
| S a derengő semmit higgyük Isten-méhkas űr-szív mindenség-dolognak! |
|
|
Üdvösség-szilánkok*
| kék gázlángon ráng a zsír, |
| habzik, dünnyög, sistereg, |
|
| Koccan, cseng amit lerak: |
|
| Most egy kicsit nem is fáj |
| villanyfényből aranytoll. |
|
| vérben aranyhal-csontváz. |
|
| Kint barna gőz-púp mögött |
| szenny-kagyló görbületén. |
|
| S míg a zöld lomb ácsorog, |
| mint zöld dombon zöld juhok: |
|
| S rács-szatyrában pikkely, hab |
| nyüzsög, ráng, mint a halak, |
|
| tűz-tengerré nem leszünk. |
|
|
| Szivemben az öreg húsos bánat, |
| mint a mélytengeri virágállat. |
| Ott tenyészik én-kezdetem óta: |
| felhő-virág bizsergés-haj óra. |
|
| Rajta embersorsból rengő márvány, |
| rajta kozmosz-létből tűz-találmány. |
| Bánathús-testében vízfeszültség |
| csőkéve-tornyából szűk feszesség. |
|
| Csáphaj-habpénz feje nyüzsgő-éhes, |
| mintha holt emberszív fehér-férges, |
| lágyan leng, ring a hólyagcsövesség |
| fosztogatni szelíd enyv-szövetség. |
|
| Ragadozó, mohó bánat-tajték, |
| mint a vihar-lila habmirigy ég. |
| Bánatvirág, mint szempilla rebben |
| állat-tajték-csillag a szivemben. |
|
| Aki ott égsz árnytalan virágzó, |
| gyűlölet-szövet-nem árny-hiányzó: |
| körötted, mint éji lomb-tolongás |
| árny-hordákból egyhelyben-bolyongás. |
|
| Körülötted, mint a búzaszálak |
| suhogó, hömpölygő ember-árnyak, |
| mintha búzaföldet fúj a fény-táj |
| s megdől, lobog ami arannyal fáj. |
|
| Az ember-utáni ember-árnyak |
| jajonganak, némán kiabálnak. |
| S világmindenség-csontvázat szül hab: |
| szivemben a virágállat-bánat. |
|
| Embertest-nélküli ember-árnyak: |
| erdőként tolongó árny-vak nyájak. |
| Bégetésük, mint halál-vasárnap, |
| szív-esésük világ-öreg bánat. |
|
| Odalent a szívderengés mélyén |
| iszonyatsúly alja jaj-fekélyén |
| virágzik a bánathús merev hab, |
| mint kőselyem-szárú árnycsönd-csillag. |
|
| Isten-magánynál nagyobb magánya, |
| emberevő virág-tartománya! |
| S szikráznak, mint a lerágott gondok |
| sóhegyként az emberiség-csontok. |
|
| S ez a virág el sose virágzik, |
| halálomból pirosan kilátszik! |
| Halálomból örök űrbe nő föl, |
| mint egy tájfun örvénykürt-erőből. |
|
| S mint vérből test tűzliliom ott ég |
| s körülötte a tejút-összesség, |
| hideg, kopár fekete terekben |
| fallikusan mered az örökben. |
|
| Bánatvirág ősszé sose szárad |
| szivem-mélytengeri virágállat. |
| Csak a test, mint üvegesen szárad |
| száraz sziklán hab-jég virágállat. |
|
| Mert a bánat nagyobb én-sorsomnál, |
| virág-sors az ember-állapotnál! |
| Ő a könnyek szökőkút-szilárdja: |
| összes múlandóság jaj-virága. |
|
|
| még rám visszanéz, még rámszól. |
| Úgy megy el szőkén, kigyúltan, |
| mint fény-láng zöld alagútban. |
|
| Zöld gesztenye-lombok nehéz |
| árnybarlangjából visszanéz, |
| s eltűnik láng-csavarodva |
| kalász-kígyó szőke copfja. |
|
| A gesztenyelomb zöld tűzbe, |
| virág-toboz rózsa-gyertyák, |
| mint rózsaszín karácsonyfák. |
|
| Csillagszórók rózsa-lángból, |
| csillagszökőkút: parázsból. |
|
| Bámulja a bajszos felnőtt. |
| fehér puli csattog, forog. |
|
| Mert a darázsra haragszik, |
| gombostűcsokor szem-málna. |
|
| Szivemben a vers homálya. |
| Majd a szív-csöndből előtör, |
| mint gőzfújás-fa a cetből. |
|
| Mert a vers-szív hullámmal ráng, |
| s a vers-jövő szív-egészben, |
| mint föld-nagy bálna-herékben. |
|
| S hempereg, fúj lomhán csavart |
| ívvel, mint gigászi hús-kard. |
| Fark-tolla mint szikla-lemez |
|
| s a vers-lángot lecsavartam, |
| mint régen üveghólyag-zárt |
|
| nézem, mint zöld varázs-kutat |
| a mese-sátor zöld vászont, |
| aminek zöld végén kék pont. |
|
| Hogy a mosoly fénnyel köszönt: |
| szőkén, nagy arany-bozonttal, |
|
| az éjszakát lánggal oldva. |
|
| s zöldben arannyal világít, |
| s extraszisztolét: világnyit! |
|
| S mikor a kapuban csönget |
| arany tör szét világ-csöndet |
| s a csönd cserepei mállnak, |
| mint a csillagok szétszállnak! |
|
| S ha befolyik csókja nyála |
| csókkal parázs-barlang számba: |
| verstől varanggyá varázsolt: |
| létem a lét szemén fény-folt! |
|
| Aki varázs-varangy voltam, |
| mint szempillás selyem-könnycsepp, |
| s súlyomnál a világ könnyebb: |
|
| árnyfolt-irhám földre hullik |
| s úgy hever ott a könny-ragyás, |
| mint embervéres zöld palást. |
|
| tündér-sors vers-vagyonomból |
| s király leszek újra, szárnyas: |
| nyár-kékben lengő fehér sas. |
|
|
| a hold-foncsor láz-titokban. |
|
| Mint aranyozott nagy kavics |
|
| Nád nyikorog, árnyat lódít, |
| nádszálhoz nád csiszolódik. |
|
| Zöldet áhít, szikrát hódít, |
| árny az árnytól reszelődik. |
|
| Rezgő nyárfaszív-levelek: |
| ezüstlemez-boglya sziszeg. |
|
| Mintha egyszerre a sokban |
| százezer gyufaláng lobban. |
|
| Gyufaláng-felhő a nyárfa, |
| holdfény-gyaluforgács máglya. |
|
| Mint a napgolyó tűzgömbje |
|
| amiben, mint súlyzó-forgács |
| hintázik, leng a súly-izzás: |
|
| egyik súlyzó-golyó nagyobb, |
| másik kisebb testtel ragyog, |
|
| így bugyog, forr izzás-gondja, |
| néha felszinén súlypontja, |
|
| néha bőrén szív-test magja |
| láng-gömbcikkely-héj központja, |
|
| tűz-elosztás súly tűz-gömbben. |
|
| A nyárfa hold-üveg nyárban: |
| hal-felhő üvegtartályban. |
|
| Hal-rebbenés pikkely-csorda |
| lombként taszítva, sodorva. |
|
| Aranyhal-habzás a fényben |
|
| Lengő lap-cikkanás gyászban |
| rács-domború sejt-szitásan. |
|
| Mint egy óriási légyszem: |
| osztott, sejtes dülledésben. |
|
| Mintha gyors késsel uborkát |
| szeletelnek: hártya-ostyát: |
|
| híg növényhús-korongokat, |
| vízből-szilárd körlapokat, |
|
| s a kocsonyás húskorongok |
|
| mint egy lesajtolt tulipán |
| sziromcsillaga jég-deszkán. |
|
| Kákics-csokrok, halk loccsanás, |
| a kákics-domb: sün-szuszogás. |
|
| A kákics-sün árny-hallgatás, |
| körülötte árny-kard a sás. |
|
| érc-lángja: középkor-csata. |
|
| Tömeg-egyhelyben-vonulás, |
| vasból-gyűjtött szálkás parázs. |
|
| A kákicsok, mint fújt üveg- |
| hártyakígyók: hólyagcsövek: |
|
| csúcsvég-csőtüskéjük tűhal |
|
| amely mint barna madárszem |
|
| Hal lángol rácsgörbét szórva, |
| víz-sebzés a karéj-csóva, |
|
| s a hal-vízbe-visszahullás |
|
| árny-szelvények zsibbadása. |
|
| szárny-mozgató bogár-erő. |
|
| virrasztása magánnyal vak. |
|
| mint eldőlt üveg-szélmalom. |
|
| Szúnyoglárva vízhártyán lóg: |
| gyász-tollsöprűs üveghorog. |
|
| fény-éjhullám gyík-hallása. |
|
| Mint nagy fejsze kék farönköt: |
| hold hasogat nádas-tömböt. |
|
| árny-fugák közt ezüst olló. |
|
| nyitott ékkel szúrva nádba. |
|
| bozót-tömbje gyíkbőr-üres. |
|
| A nád árnycső-rendszerében |
| higany ülepszik le mélyen. |
|
| Higany rezeg a tövek közt |
| egymáson, egymással szemközt. |
|
| hold és titok csönd-szőttese. |
|
| Árny-vízben alszik a vidra, |
| szempillája holdfény-kobra. |
|
| ezüstlemezen szőr-sziget. |
|
| együtt éj-kamaszkorommal. |
|
| Szélén ülök, szive a hold. |
|
| Nézem ami elmúlt s itt-van |
|
| éji tó partján kamaszkor. |
|
| Aki voltam bánat-fényből: |
| fénybánat-csók kamasz-éjből. |
|
| Aki voltam virágzó gyász, |
| tópart-éjben csillag-párzás. |
|
| mégis-leszek fény-őrület. |
|
| tündér szív-gyomra lét-éhség. |
|
| s sorsot ettem a halálból. |
|
| Aki voltam, mint a Jézus: |
|
| Éjből-gyúrt és virradatból |
| két történelem egy pokol. |
|
| tobzódás-szabálya ország: |
|
| s vártam, hogy a szépre intsék |
| az időt: a düh, s szelídség. |
|
| Éji tó partján, mint akkor, |
| ülök, s velem a kamaszkor. |
|
| vízbe-kevert holdban játszik: |
|
| mint a spermaszálak lombja |
| szétterűlve és bolyongva, |
|
| spermaszál-felhők fehéren |
| a hold-víz elvegyülésben. |
|
| S nézem az örök szegélyét, |
|
| S szív-testem fáj, a szív-csúcs ég, |
|
| s az is, mint alga-virágzás: |
| spermaszál-felhő tolongás, |
|
| szikra-osztással parázslik. |
|
| Az éj, mint ős-kristályhajó, |
|
| kristálypontok szerkezete, |
|
| mint lemezek, sejtek, dongák, |
| mozaiklap szelvény-szolgák. |
|
| S én is ott ülök a szótlan |
| égő fénykristály-hajóban, |
|
| s szájamba olvad a rost-láng |
| tejút, mint cukorhab-foszlány: |
|
| Ülök a kristályfény-testben, |
| s kristály-szivacsa testemben |
|
| forog, örvénylik, burjánzik, |
|
| messze galaxis ős-fényét, |
|
| fénytestét hordom szivemben, |
| itt ragyog szív-közepemben, |
|
| szív-méhemben ül a dermedt, |
| mint anyjában magzat-gyermek: |
|
| számú csillagrendszer éjét |
|
| őrzi szivem fényszilárdan |
|
| fény-szövetség gigász-testit: |
|
| távol sors-éjem láz-lényét. |
|
| Éjből vagyok, fény-vigaszból, |
| mint az éj-parti kamaszkor. |
|
| Emberré felnőtt tavaszból, |
| fény-tavakból, nem panaszból. |
|
| S mellettem mint üres gyíkbőr |
| ifjúságom, rossz Édenből. |
|
| S ím, létem: világ-összesség: |
| tűz, gyémánt, tűz, gyémánt, hűség. |
|
|
| Nézem a gőz-abrosz tavat. |
| Most van a fecske-vírradat: |
| selyem-olló suhog, legel, |
| bukdos, pörög, ível, suhan, |
| leng, ollóz hajnal-boldogan, |
| cikkan, cikázik, fényt cibál, |
| fénnyé csíp köd-vánkosokat. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| Most ébred föl a lét-egész, |
| zöld ringó lomb zöld víz alatt. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| csillagos sötét tenyérrel, |
| tejút-űrcsorgás kövérrel, |
| vont ki szerelmet s hatalmat |
| s lehűlve nem is vétkezett |
| a sok kis finom szerkezet, |
| fény-óra szárnyas nem-tudat. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| hártya-szobor gép-szárnyasok |
| amit a harmat súlya nyom: |
| hólyag-szív lángjuk alacsony, |
| s csáptollon, szem-sejten harmat. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| szárny-hónalj tükrös fény-evők, |
| s munkálkodni kezd a dolog |
| mint emberek a kertekben, |
| a megszáradt már fölrepül, |
| a félig-száraz földön ül, |
| lábával csáp-bajszán matat. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| S a fecskék, mint fényt-nyiszáló |
| Szétbolydúlva, összerázva, |
| egymás röptét nyesve, vágva, |
| a kék csöndet megcsomózva, |
| suhanás-nyállal ragasztják |
| pók-házzá az izzás-vattát. |
| Lázuk bársonyrács-daganat. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| S az ég, mint nagy kék szövőgép, |
| gyors szövőtűi a fecskék, |
| csöndszál-fonalakat húzva |
| aminek sejt-cellája fény, |
| Romlás-tornyuk alacsonyabb. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| Füvet súrol, vizet borzol, |
| vízből, fűből, levegőből, |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| Amit az ég megtölt nyárral, |
| földtől holdig növő rosttal |
| lény-rács tömb-szitadobozzal, |
| hab-rögöcskék, hártya-pontok, |
| nyüzsgés-doboza villanat. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| S a pici szárnyas dinamók, |
| törékeny láng-szerkezetek |
| szikra-tömbje ahogy rezeg, |
| mintha hó hullna aranyból |
| S égtől földig billeg, suhog, |
| s földtől égig mállva lobog |
| fecske-vérengzés-vírradat. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| a szárnyas hús-morzsa ünnep, |
| mint szélben szőke asszonyhaj, |
| bolyhos árvalányhaj-kazal |
| pehely-lángpetty tűzoszloppal, |
| páncél-parázs tömb-pontokkal |
| Halandónál nem szabadabb. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| s nikkel a szegélye csipke, |
| kőre tajték szennye hintve |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| Most van a fecske-vírradat. |
| A fecske-lomb, mint gomolygó |
| fehér has-szívvel forogva |
| csőrét kék ünnepbe vágva. |
| Gyűjt mikroszkópikus vadat. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| kék szemet rózsán remegve: |
| Nézem a fecske-lobbanást: |
| arany gyász-ing élőt kutat. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| körben-kockás márvány-falak |
| sárból nyállal kőhöz kötve: |
| sár-buggyanás csipke-részeg |
| sár-félkehely fecskefészkek, |
| mint sárból font féltölcsérek, |
| arany kürttel virágzanak. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| Félbevágott szivek sárból, |
| sárgolyókból, szalmaszálból, |
| hínár-ágból, zöld-fűszálból, |
| ürülékből, fecske-nyálból, |
| széna-törmelék kalászból, |
| sárcsipke szívfal-futásból. |
| fél-szivek a serleg-ólmok. |
| Sár-tobozok kő-árny alatt. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| fenyőlomb csönd-ág csontvázán, |
| zöldkék mirigyduzzanatok, |
| sár-koponyák virág-lázban, |
| s alattuk széthabzó, lapos |
| csillaghalmaz a fecskefos, |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| S az ólomszivekből kifolyt |
| perem-koszorúkból félhold |
| S szív-szájakból lő ki a láng, |
| mint pettyes tűzliliom-ág: |
| piros bőr-kürtök nyílanak. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| Mint az éjből kilátszanak |
| a tollpelyhes toboz-oduk, |
| a mirigyszáj pehely-kapuk, |
| a sár-kehely peremszélek, |
| sár-koponya nyílás-részek |
| éhség-kürttel virágzanak, |
| újszülött lánggal habzanak, |
| hártya-kancsók piroslanak. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| Vörös nyálkahártya-kancsók |
| mirigyfüstje fészekből lóg, |
| mint egy csokor sárga nárcisz. |
| S a fészek köré terpedten |
| legyezett szárnnyal görbűlten |
| helyben lebeg, levegőn áll |
| a hím, a nőstény fecske-nyár |
| selyem harang-kanyarulat. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| Mint rezgő kristály-kolibri |
| s mint Jézus kenyeret, halat: |
| csőrrel oszt pondrót, bogarat, |
| lárvát, kukacot és férget, |
| legyet, szúnyogot, fű-tetvet. |
| aranycsőr pihedomb-halak. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| az ég gőz-ránccal felhősen, |
| a kék fecske-sürgésből szőtt, |
| bolondozva nyitnak, csuknak, |
| küllő-feszítéssel nyitnak: |
| játszik a fecske-vírradat. |
|
| nyitnak a fénypálca-küllők, |
| gömbcikkelyek félgömb-tornyát |
| s a csuklós feszítő-csápok |
| s a selyempúp becsukódva: |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| Így a fecske-hajnal lombja: |
| égre nyitva, földre nyomva, |
| zárt selyemtoronnyá húzva |
| selyem-félhólyaggá fújva, |
| feketén nyílik, csukódik, |
| szelvény-félgömbbé nő a kék |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| S csiveg, csivitel lobogva |
| a hajnal fecske-lomb gondja, |
| suhog, hömpölyög, enyészik, |
| s a kék űr-szemtest bevérzik |
| hínáros értest-bolyhokkal, |
| tömődik be hajszál-vérrel. |
| Most töltöm be a hatvanat. |
|
| S nézem: a felhők a tóban, |
| mint uszályok a folyóban, |
| csöndje fordítva szivárog, |
| gőz-tömbök csúsznak el lassan |
| Az állat-hóhullás meghalt. |
|
| Szárad a fecske-virradat. |
| Majd jön a fecske-alkonyat, |
| s a fecskék újra legelnek, |
| mint lángot a halál-ünnep. |
| S ott állsz majd a fecske-őszben |
| s sors-helyem sorsom-szivedben: |
| sors-fészkem üresen marad. |
|
|
| Zöld kádban, mint ősz szalmaszöcske |
|
öregasszony vízzel csörög, |
| mint űr-hosszú nyitott drót-körzők, |
| mintha éj-Styx folyón evezne. |
|
| Ül a kádban, mint szűk zöld sírban. |
| árny-felhőkarcoló éj-kakas. |
|
Zöld zománc-koporsóban sas, |
| nőstény-gyász, mint vízjel papírban. |
|
| Ágyékszőre bozót tó alján, |
|
pókház nyál-harang vízmélyben, |
|
lába, combja tört szalmacső |
| két gótikus torony-pillérben, |
|
körme horgas szenvedélyben, |
| víz Dali-órák folynak combján. |
|
| hajlik hó-temetőre dőlni. |
| űr-gyász hidegből fénnyé lopva. |
|
| Hasán bozsgó hangya-domb, barna, |
| Zöld víz-cserepekből virágzik. |
|
Szálkás kék szaru-horgok. |
|
szivacs-golyó ami látszik, |
| sisakozza burjánzó karma. |
|
| Meztelenűl ül a zöld kádban: |
|
ugróvillás hártya-szöcske. |
| drótszív-csúcsuk vállcsontba döfve. |
|
Nincs benne már bűn, érdek, |
|
mint molyos rongy habbá szökve |
| s enyészet-bűz a hiúságban. |
|
| Végbelében nagy kőgolyó van. |
|
Az a golyó sors-súlypontja. |
| attól ül föl csönd-szobor gondja. |
|
Lét-súlypontja, mint óra: |
| halál-forgácsot gyűjt halomban. |
|
| Bordái, mint potrohszelvények |
|
félkör-ívvel görbén futnak |
|
s a szelvények közti hártya |
| gyűrt vályúi szívre horpadnak, |
|
mint mályvás póker-kártya, |
|
tűz-bokra a menny-kapuknak. |
| Égő gyufa-szobor test-ének. |
|
| Csupa szálka, léc, vonal, géz-rács, |
|
feszes selyemgyűrődés-fal, |
|
pont, petty, szemölcs, mályva, |
|
ráncból tölcsér-tágulások. |
| Ül mint feldöntött empir-asztal, |
|
osztozik a deszka-hússal: |
| a szűk asszonytest tündér-romlás. |
|
| Kitépett-tollú madárszárnyak |
|
könnyű kézzel szőke asszony. |
| Nem gyűlöl a bánatra várni. |
|
S úgy néz vak élet-hasznom, |
| mint szalmacső vége fény-lakat. |
|
| Mossa a szenvedést az élő, |
|
mintha egy halottat mosnak! |
|
mosott ez az öregasszony, |
| lángja az ülő vér-viasznak, |
|
s azért látszik világosnak |
| mert fényétől az éj tágra nő. |
|
| Mint gyermekláncfű-pihegolyót |
|
mintha ősz halottat mosnak! |
| Száraz szemcse-hólyag rács-arccal |
|
parázs-sisak szem-sóhajjal: |
| virágzás volt, most száraz bozót! |
|
| A víz alatt nemi szőrzete |
|
gomolyog, mint barna felhő, |
|
fodorgomba fatörzs-ékben, |
| nádbojt-erdő: vízmélyben rengő, |
| gyermek-bűne már nem szégyene. |
|
| A sáska-szerkezet üresség |
|
drótszobor úgy ül a kádban, |
| vízből-kigyűrt toronycsúcs-vázban. |
| sárga szilánkmorzsa gömb-szemcsék. |
|
| Úgy mossa az asszonyt az asszony, |
|
mintha mosnak egy halottat. |
| Halál-ágya lucskos ravatal. |
|
agyag-rózsakertben násszal: |
| viasz-szivük követ virrasszon. |
|
| Mert befalazott ajtó: szeme, |
|
néz, mint üvegszék sötétben, |
|
mint penészes befőttes-üveg. |
| Úgy lát, ahogy kalász leng szélben: |
|
sziszeg térmozaik-tömbben |
| s korom-ráccsal görbűl tömege. |
|
| Arany-szilánk, aranylemez-él, |
|
aranykúp, arany-háromszög, |
| tűk, tüskék, gyűszű-fénypontvödrök |
|
úgy lát, mintha a köd megjött |
| s abban a lét enyészve eszmél. |
|
| Zöld kádban, mint háromszög-csokor |
| a Styx és az éj-bárka rabság, |
| görnyedt árnya az asszonyra forr. |
|
| a víz-törésben óra-lénnyel, |
|
| S a tengelyek, fogaskerekek, |
|
tű-sarlók, lengő-gereblyék, |
| dolgozik a belső jelenlét |
|
A vak asszony-meztelenség, |
| mintha lélekharang megreped. |
|
| Szeme: lét-burok sors-hólyagzás: |
|
füsttel-töltött nagy üveggömb, |
|
s a füst odabent gomolyog |
| s nincs az idő bent, nincs lent, nincs fönt, |
|
fönt kezdő idő-szelvénygömb |
| táguló, s szükülő rakódás. |
|
| Szeme: finom vékony aranycső |
|
mészgálic-szilánkgolyóban, |
|
Mint kék darázspotroh far-szív |
| fullánkja szikra-szőr rózsában |
| repedezett földön vért-szülő. |
|
| Ül, mint kiszáradt fehér darázs: |
|
héj, donga, kúp, szelvény, cikkely, |
|
vas-kantárban gyopár-rózsák, |
| csupa tér-fölosztás kitinnel, |
|
szőr-pórus-ér hártya-hüvely, |
| ág: az asszony-összefoglalás. |
|
| Tartalmát kifalta hangya-hő. |
|
S most itt ül a hártyaszobor, |
| s szeme üveg-krizantém-csokor. |
|
Költőt szülő asszony-őskor: |
| S most csöndhártya anya-temető. |
|
| Mint az idő ember-ős szivében |
|
kis asszony-paleantrophusz, |
|
ül a magány-kőzet kádban. |
|
kőrács-szita a kő-rombusz |
| fosszilia árny-keresztjében. |
|
| gyűr földrész-kőzetet szivemben. |
|
| Szivemben bánat és csodálat! |
|
Pihelomb-haját, ölyv-karmát |
|
S haj, köröm test-rész víz-részben. |
| Kháron-hajóból Noé-bárkát, |
| Ember-jövő múltja anyámat. |
|
|
| Ne még! Ne még! Ne még! Ne még! |
| Ne vond ki lényed őszi hajnalomból. |
| tisztító vére csorogjon arcomra, hajamra, kezemre, szivemre, |
| mint a Halhatatlan Sebből a virrasztók embercsönd-bronzbokrára. |
| Mert te vagy a megmaradás ára, |
| nehéz, pontos, éhes, űr elégett petesejt-tisztulása vér, |
| kimosod szivemből elvénűlt hasztalan éjszakámat |
| s mint az aranymosók iszap-rostája szita-teknőjében |
| ha víztől tiszta már a szűrőrács-koporsó: |
| aranyszemcse, aranyrögöcske a rács-likacs szűrőtál lapján, |
| fönnakadva a rács-likacsokban, |
| sárgán csillog a vagyon és a bánat, |
| mint bögölyszem aranyrácsot aranyponthalmazzal görbén szorzó |
| s szűköl, mint a kutya szétmállt szálkás halál-deszkám. |
| Ne még! Ne még! Ne még! Ne még! |
| Ne szűrd ki mélyed az ősz-irgalomból. |
| Ne szünj ki kék izzás-héjgörbület-magadból. |
| Hadd mutassam meg hajnalomnak |
| aki szőke nyárral most vállamra borzad, |
| mint a tejút köde fátyol-csöndet hajnalomra csorgat, |
| hadd mutassam meg a hajnali asszony-lángnak |
| amely mint fehér tollpihékből gyúrt halál-golyó |
| s nem bűnös, nem bűntelen, |
| s pelyhekbe a pelyhek, cirmokba a cirmok bordásan, páfrányosan belegyúrva, |
| a tollpihék hótaréjjá fújva |
| mintha nagy emberszem lenne: zuzmarából, |
| dér-istenszem, zuzmara-sárkányszem a kék mítosz-terjedésben, |
| a kék pára-arc parázs-üvegben. |
| S csak három csillag van a kékben, |
| a hajnaltér kék száműzetésben, |
| három nedv-pislogás magány-csipogás egyedűlvaló szikrapont |
| a hajnal kék homlok-lemezén, |
| a kék háromszög térmező rücsök-felületén, |
| mint kék légy homloklemez-háromszögén |
| kék süveg-fej látó-szigetben |
| a pontszemek, a három ikrahús csillogás-domb. |
| a nefelejcs-hús sziromkék alatt, |
| az egymástól-isten-nélküli-távol, |
| egymáshoz-halandó-látás-közel |
| csillagok tűkupola fagysejt-mező szúrástüze mögött |
| ahol a hajnali kék már szinte hajnali zöld, |
| gombostűk, miket a gyík bőre lenyel: |
| alig-látható fény-hagyományok, fény-üllepedés fény-hiányból, |
| sejtelem-fényüszök-tudat, |
| ponttalan pontok kék sűllyedésbe feszűlve, |
| mint a fuldokló óceán-kékbe lemerűlve |
| s koponyájából már csak szikrafoszlás a víz-őslét kékhomályban. |
| Mintha géz-szűrőzacskó rézgáliclébe nyomva |
| s látszik még itt-ott cérna-négyszöge, cérna-pontja: |
| az éj-halál űr-arany szerkezet-anyagtudat |
| a hajnalkék világos hajnali ég alatt. |
| hamu-sejtelem dolog-lebegés. |
| Ne még! Ne még! Ne még! Ne még! |
| Tested a fénybe vissza ne told |
| dérből óra-inga, megkövesedett páfrányos tollpihe-hüllőszem. |
| Látásomnak háromszög csillagpont vonaltalálkozás vonatkozás az égen, |
| fénypont-fehér csücskök háromszög űrtáblája a kék megszünőben. |
| Csillag-dimenzió-tömbök alvadás-foszlánya az űr-fénymerülésben. |
| alattam lombok arany-repedéssel zöldbe-taréjló árnya árok, |
| hónaljukban pára-kőből árnyak, |
| a fűszálakon nedves lény-pihék szikráznak, |
| szemsejtjeik térgömb-mozaik-tartományán |
| vízliszt, fénysóhaj-parázscsontváz, ólomcsillag, |
| látás-szőr, látás-ásvány. |
| Tolla még borzolt, harmatnedv-hideg. |
| Sárga szemhéj-bőrcsészéje alatt szeme forog, hömpölyög, bizsereg, |
| a ránc-bögre szemhéjat a mozgó szemgolyó hullámpúposan kinyomja: |
| az ébredő szemtest forgás-ütem, |
| a madár-álom magzatsúly-gyarapodásgondja. |
| Ne még! Ne még! Ne még! Ne még! |
| Maradj: könyörgésemig hajnali ég! |
| ha már Istent nem kérhetem, |
| hadd kérjelek hajnali Isten-nélküliség, |
| fölöttem kéklő puha élet-megtartó tűz, |
| aki látható véges végteleneddel szemeimbe terűlsz |
| fölöttem világosan sötétlő ember-közömbös közöny-mennyiség, |
| világegyetem-anyagszerkezet-végtelent elnyelő kék burkolat, |
| a Földgolyót fénytörés-kéken körülhéjazó öntudatlan lét-tudat, |
| csillagboly-káprázat-fényháló-forgásdöbbenetek, |
| világűr-térháló-atomrács-kristályszerkezetek |
| amíg alkonyodból a mindenség-óra arany-összesség újra kinőve, |
| s a kékre a fekete ömlik, a sok a kevésre, |
| az űr-állapot fekete magömlése |
| hadd kérjelek, hiányt a hiánnyal: |
| ne úgy nézz ember-szivemre, mint egy temetőre! |
| Történelem-szivemre, mint egy ős-sárkány-temetőre! |
| ingerlő boldog tiszta szóra |
| a kék higanymorzsa-macskaezüstszemcse szemű kislány, |
| a tejsavó-szemű, kapros tökfőzelék-tekintetű öregek, |
| akik zöld ponyvasátras teherautóból fürtösen kilógva, |
| mint arany sziszegés-puttony darázs-láng, |
| a neonfény sárga gőz-ágára akasztott darázsboly-hemzsegésfürt, |
| aranydióval megtöltött hártyakancsó, mohóság-süveg, |
| s a nyüzsgés-kancsó, mint szőr-kazalban száz fölpattintott födelű |
| a pina-éhes, pinaszag-szomjas darázs-szemek, |
| a nő-éhes ragyogás-kupacok baszása katona-életü, |
| füttyentenek, kurjantanak a nőkre: |
| a bámészkodókra, az ácsorgókra, a visszamosolygókra, az elsietőkre, |
| Úgy nézz rám, mint a vágyra |
| függesztett kékselymű teremtés-lámpa, |
| ahogy a dzsungel néz gőzölögve kéken |
| a föltámadás-szenderülésben, |
| ahogy Jézus nézett az ágról: |
| kéken a feketén függőleges Isten-vállfa szárító-viszályról |
| s lábáról a könny, vér aranykéstől gyalúlva |
| önmaga szemtestéből önmaga szemtestébe, |
| s úgy lógott bíborsárgán, |
| mint gyűrt véres ing bársony-vállfán, |
| ahogy a tenger néz, önmagát az égből kékké boldogítva, |
| s benne a doboz-szelvény-harmonika-kérdőjel csikóhal: |
| aranypettyekkel, kristálykék viasz-pecsétfa csótár-szigorral, |
| ahogy a verssé száradt tinta |
| kéken a költőre beteljesűlve visszanéz, |
| mint a jövőt-kigondolóra: |
| a lényekkel-zsúfolt, celláiban töltött, |
| egy-sejtjében-sem-üres teljes létvonatkozás látomás-egész, |
| ahogy kék cet néz, csecsemőben a köldök, |
| újszülöttből a vakság kék viasszal, |
| aranyszilánkhab-krizantémszemekkel a pontos ketyegés a halál-időben, |
| ahogy a fallosz-várakozás a nőben, |
| ahogy a mindenség-gömb égitest-világsúly szemű szitakötő-sebesség |
| kékpáncél test-tavasszal, |
| tágúlva, terjedve, gyorsuló csillagsziget-test űr-rohanással |
| nő: a sejtelem-végtelenség |
| kakasszó-nélküli ember-virradóra |
| billegéstelenűl, habtalanúl, némán |
| feszített aranyhártya kidülledésbe sűllyedő kékörök szikraláz-atomóra, |
| aki úgy merülsz el az arannyá-öregedő tárgyi kimutatkozásban, |
| foszlány-pihékkel sejtelem-szitásan |
| lassú test-emlék árny-viasszal |
| lefelé-végtelen óceán-üregben |
| s merülése mint a szenvedés: |
| s már csak a ragyogásrétegek szivárvány-piramisai befelé, |
| mint szivárványszalag a légy ikra-alma kék selyemszemében, |
| aminek kaleidoszkóp-forgásmorzsa parázshídján kék szikrapázsitok, |
| a fordított csöves kristálykúp tölcsér-üllepedésben |
| látó-molekuláival a gömbtérré tágúlt múlandóság mozog: |
| a lila földkéreg-vastag szemhéjú ragadozó titok, |
| mint a semmi, ami csak Istené. |
| A dolgok, az állapotok, a jelenségek, a tárgyak |
| kék egyenlőségedből szikrázva, lángolva kinőnek, |
| mint a tektonikus égitest-háborgásból |
| a szilárddá-száradó Földgolyó-felület-alakzat, |
| hogy talaja legyen a történő időnek: |
| víznek, növénynek, állatnak, emberkezdet-tavasznak, |
| hogy múlandósággá szikkadjanak az egyszerű elmúlásból |
| s lényeggé szerveződjenek anyagukkal a vágyak. |
| A szenvedés, súlytalan súly, kékedből magára hagyva! |
| Ne még! Ne még! Ne még! Ne még! |
| Ne hamvadj arany magasság-aszállyá hajnali kék! |
| Hisz megváltódunk, ha fölébredünk. |
| valósággal valóságot cserélünk, |
| hisz élünk, ha fölébredünk |
| s a természet itt van velünk, |
| a teremtés itt van velünk, |
| a szétszaggatott háló s az összes összetépett váltó |
| s lét-ösztönünk szíve fölött aranylombbal burjánzó |
| Te telt, itt-ott fehér csipkecsücsköket: |
| világossá-üresedő éjszaka-zárszó |
| ne fehéredj ki még könnyű aranysúly félgömbtér-üresség szitakötőszemmé, |
| mintha a kék a fehéret arannyal üzenné, |
| az embertest puha sárga viasz-szennyét. |
| halandó a nála-egyszerűbb elevent, |
| kevésbé-összetett anyagot a nála-bonyolúltabb anyag, |
| könyörgésem kékjéűl hadd hívjalak, |
| maradj még lassú kék megszünés, |
| kékből arannyá kifehéredés |
| hajnalkék gömbhéj-zár, szemembe-préselt kékhajnal szikla-rés, |
| vagyok most ezüst mindenség-gombostűkkel megszurkált kék |
| levegő-kupola hajnali ég, |
| tüdőm teljesülése hajnali kék: |
| hadd dolgozzak ma is ihlet-zárójel alkonyodig, |
| feleségem szivét ma is csíkozd be pára-borda szerelem-arannyal, |
| lányaim szemébe ma is ültess aranycimpájú nárciszokat, |
| ma se öljenek meg lőfegyverrel, késsel, vagy versemre-haraggal, |
| barátaim ma se áruljanak el, s ha hűségük hasadozik |
| borítsd be kilátszó szív-testüket hűség-forrasztó szárnyad gyolcsaival, |
| add meg ma is mindennapi hazám, |
| nyerítsenek arany-csikók, futkossanak rózsaszín bárányok a gyermekek szivében, |
| aranycsengős rózsagöndörödésben, |
| csókoljon szájon ma is az asszony, ha kedvem az irtózatban elkopik, |
| s higgyem ma is a holnap virradó lázkék hajnalokat, |
| s hűségem ma se büntetésem, |
| testvérem testvérem maradjon, |
| az ajándék válaszul ütést ma se kapjon, |
| versem ma is világegyetem-bátor legyen, ne halandókkal-gyáva |
| s ma se gyűlöljön rettenetes vogul-rege tűzözönt a világra: |
| haragvó Numi-Tarem apánk: |
|
| „Hét tele-nyara ég a tűz. Hét tele-nyara emészti a tűz a földet. |
| Hét tele-nyara mondja öreg (nagy) nő, öreg férfi: a mi világunk ím |
| elöntődve másra változik, hogyan menthetnők meg mi ezután |
|
| „Nincs sem fa, sem fű; úgy ahogy voltak összeroncsolódtak, |
| összeégtek. A (növényzet) földje egy öl mélységre ki van égve, |
| ki van a (tűztől) vájva; ezért nincsen sem fa, sem fű.” |
|
| „Arany-atér fia kiment a (házból), |
| aranyoshátú két csiborja közül |
| a potrohát felszakította, |
| atyját a csibor belsejébe odatette.” |
|
| „Magától termett moszathalmi várukban, |
| magától termett tundrahalmi várukban |
| soká éltek, vagy rövid ideig éltek.” |
|
| „Hát én, nénécském, azért sírok: |
| ím szent tűzözön kerekedett; |
| nem maradt meg egy végső erdei fa, |
| nem maradt meg egy ember; |
| az emberke nélkül miképpen élhetek?” |
|
| Hogy majd, megmaradtak: halálunkig mi is így vigyázzunk, |
| arany-csibor potrohbelsejében legyen barlang-gyászunk, |
| mert az lesz megőrző nyálkás túlvilágunk: |
| a tracheatüdő-csőbokorburjánzás, bélgyűrűk, petefészkek |
| forró hártya-mirigy-légcső odujában |
| a csibor-belső láz-büdösre nézünk: Lear-király üvöltések |
| vihar-dúlta ezüstőrület-ziláltan |
| a könnyben, a vérben, a szarban, a jajban |
| és sugárzik minden, mint a jelenések |
| és az egeken koromkilométer-vastag korongok |
| és csoszogunk elhülyülten a nukleáris télben |
| és szánkból, mint a részeg |
| ajkait, nyelvét összevissza vagdosó szájba-vett disznóölőkés: |
| nyállal kevert véres szavak folynak, s mint a bolondok |
| ha ürítenek az ajtótlan csempekocka-szekrényben |
| s ücsörgésük gatyátlan tűnődés: |
| világ-tél fölé lóg a lábunk, |
| s a csöndnek hibbantan, bandzsán makogva magyarázunk. |
| Bolondokháza-világklozeten: |
| a hamu-jég-lélekrothadás-létezésszenny-égitesten, |
| a fekete csótány-gömbszigeten, |
| visongást-habzó patkányhemzsegés-égitesttutajon |
| ül a csőtörzsű hajcsillag-állattá borzolt fájdalom, |
| odaragadva a sok hajszőrcsillag-virágállatgomba |
| a lehetetlen és undorodó fájdalomra, |
| mint vízalatti szikla-bárka |
| sziklacsőrének kőszivacs-orrlikára |
| a kősöprűnyél-nyakú állat-parókák, |
| a bizsergő árvalányhajsöprűk állati hús-szálból, |
| jajkopasz megégett emberiség |
| s csontjain gennyes égésfolyadék-hártyahólyagfürt a hús, |
| az emberhiány Isten-ürességben, |
| tetvesen az utolsó nincsen-reményben, |
| nemzőerő-fosztott ágyékhomály-szegényen, |
| fogamzás-fosztott méh-magány belső-rész tocsogásban |
| mint csecsemő a kígyószúrás-szagú spenótszaros pelenkában, |
| mert elolvadt a város, mint az égő gyertya |
| s a beton, a kő, a vas redős megalvadt olvadás-nyálból |
| és csontvázak a fekete város-nyálban, |
| mint fehér tollpihék fekete cipőpasztában |
| mint penésszel habzó sárga szőrbozót krumplivermek, |
| ülnek: vörös égéshólyag-buborékkarácsonyfák, |
| fordított piramis lüktetés-szőlőfürtök, |
| és a szemgolyók menstruálnak |
| és a pupillák menstruálnak |
| és menstruálnak a mellkasok, a tarkók, a hátak |
| és pislog zöldarany bőrredő-dióhéjjal, mint a gyík a köldök, |
| ül a megőszült, világ-kopasz tudat-kotyvalék |
| emberiség-utáni ember-maradék |
| önmagát-ürítő gyász-emberiség: |
| jéghegy-klozeton kuporog, |
| mint jégrepedésben ezüstzöld zuzmó-csillagok |
| és nincs szivében átok, bűn, bűntudat, szerelem, bánat, jóság, hit, hűség. |
| És arcán folyik szeme menzesz-vére, |
| mint eső-szélben kóró-tű-sejtcella-uborka, szőr-foszló buzogány |
| bólogat a radióaktív kristálycsönd sugárzás-gúláját süvegként húzva fejére. |
| Mint teljes méh-kiirtás után |
| emberiség-szaporítás-hiánnyal hirtelen öregedő |
| Hajhagyma-pórusfészkes piros márványfejére, |
| mint márványszivacs-golyó vörös görbületére, |
| mint a megszerzett nukleáris béke, |
| láng-vihar, parázs-zivatar, tűzeső |
| nyúlós, ragacsos fekete őszi eső zuhog. |
| Sugár-förtelem folyékony fekete halál-ingben vacog. |
| Mint a kozmosz-fekete üresség-ingben a nász-magány ondószálai csillagok. |
| Ne még! Ne még! Ne még! Ne még! |
| Ne olvadj homorú arany-sivataggá, |
| redős, aranylepényes, aranytorlódás homokgyík taréjmezővé |
| hajnali nőnemű kékhajnal tűz-veszteség, |
| kék gigászi, luciferin-tűzzel parázsló szentjánosbogár-nőstény potroha, |
| kúp-szelvényesen, cikkelyesen, dongás harmonika-kalappá |
| húzódva görbülsz fekete-szivárvány koponyámra |
| három-csillaggal kék izzás-térmezőmozaikokra osztott |
| akinek feszes finom kék bőrhéja alatt a fekete petefészkek |
| fehér petecsomói: a galaxisok, galaxis-szuperhalmazok: |
| a roppant tág üres téridő izzás-magjai, tűz-tojásai, gyöngyszivacs-gomolyai, |
| sárga sugárvonalakkal szirmokra szeletelt kék tetővé, |
| hajnali hajnalősz temetővé |
| cikkelyezett lassan-forgó szélkerék, |
| vágyamra zuhogó titán-messziség, |
| láthatatlan fénytömeg-halandóságszövedék |
| sziromgyomrú hallgatás-rózsa, |
| kék párzás, egyszerű rejtelem, |
| szivemnél nem bonyolúltabb |
| kék mindenség-csecsemőszem, |
| kéksátor hajnaltisztaság, rózsa-pácban ázó türelem: |
| maradj még, maradj még, maradj még, maradj még, |
| Vigyázd hajnali lélegzetem, |
| őrizd hajnali ember-szivem. |
| Hűségem: hogy sorsomat szerettem |
| s csillagomnál bűnösebb nem vagyok. |
| S mert ember-vágyból embernek születtem |
| sejtelmeimben a mindenség ragyog. |
| S mert a teljesség virágzás-vagyona kimondhatatlan, |
| a végtelen fekete görbületéig látok magamban |
| virágzásomnak nem gyásza a fény, |
| a külső s a belső izzás-küldemény, |
| a testükkel gyászukban boldogok. |
| tenyészete titok-lényemben |
| Ó, régi, élet-régi, ó, régi, sorsom-régi hajnal-állomás! |
| Mentünk a hajnalőszi sárban |
| az arcunkra-csorgó puha hideg hajnalkék zománcban |
| viaszcsöpp hold alatt az állomásra a vonathoz |
| haskéreg-gömbalja homlokunkra ragadt, |
| mint szánk redő-félholdjai a jégvirágos vonatablakhoz, |
| mentünk a fölfújódva ránkragadt |
| irgalom-veszteség óriás hold alatt, |
| mint Földőskorszak páfrány-időben |
| s oly közel volt hozzánk az Isten, |
| mint hozzájuk a teremtés-kezdet a sziklaruha-bilincsben, |
| mint hozzájuk a sejtburjánzás csipketobzódás kezdés-hatalma, |
| ami magát állat-toronnyá horgolva |
| nézett velük jobbra-balra: |
| pislogva, csipogva, ásítva, éhesen, gyanakvóan, halált szimatolva. |
| egy másik szigorú hajnalősz jelen, |
| az emberig-út égitest-előtörténelem, |
| a Föld-történelem nem-emberbeli |
| a megváltódás-vágy jövő-idői, |
| a Föld-őskor sárkány-varázstest elő-emberei: |
| mintha szemcsücsökből a könny lassan szivárog. |
| márvány-itatóspapír lisztfátyol feszesség |
| s akkor is, mint kék ragadozó nyáltól lángoló metszőfogai: |
| ti néhány hajnalcsillagok: üdvösség-szilánkok, |
| márvány-itatóspapír lisztfátyol feszesség |
| s most is, mint kék ragadozó nyáltól lángoló metszőfogai: |
| ti néhány hajnalcsillagok: üdvösség-szilánkok. |
| Nézem, ahogy szikrátok ásványosan forog, |
| mint háromszögletű cápa-uszonyok, |
| kiszúr a kékből izzás-háromszög merev hátlevéllel, |
| óceántokjába visszahúzódik a sugárkés-pénisz, |
| hunyorgó állatparázs-bogáncs embert néz baktériumtűz-nyélszemével |
| és fehér lesz a sejtes kékben a sejt-osztás látó-fehér is, |
| mert fehérré olvad a fehérré terpedő kék üressel, |
| s lassan piros csönd-bőrré enyészik aranyránc láva-hamvadásban. |
| És nem vagytok boldogok a mindenség-ragadozásban |
| és nem vagytok boldogok a kimondhatatlan súllyá törpülő összeomlásban: |
| ti a végtelen sejtjeiből gyúrt lángok: |
| Ó, hajnali kék üdvözülésem |
| súlyomat megváltani szivembe nem nyúlsz le értem. |
| Életem többjét már eléltem. |
| Sorsomból a sokat az életnek igértem. |
| Leülök dolgozni íróasztalomhoz: |
| amíg a munka tapaszt alkonyomhoz, |
| amíg újra rámdomborúl a fény-krizantém fekete űrbeliség: |
| az űrből virágzó fény-őszirózsa éj |
| s a tejút az égen, mint óriás habos száraz sárga fekély |
| mint óriás herpesz Isten felső-ajkán, |
| s úgy szikráznak rám zöld koszorúkban, zöld tértömb-gömbmezőben |
| a sziták, a hálók, a fátylak, szivacsok, rácsok |
| mint világtér-macskaszemben |
| a zöld parazsak, szemcsék, morzsák, tűk, gombostűk, higanyforgácsok, |
| mohák, penészek, fagombák, hínárok, páfrányok, zsurlók, zuzmók, zuzmarák. |
| Mint a macskaszem-titokszomjúság. |
|
|
|
|
