| mint tegnap és tegnapelőtt, |
| az égbolt szemgolyó-bevérzése előtt, |
| mielőtt vörös kéreg-homorulatok és puha piros hullámgyűrődés fényzománc-rétegek |
| áradnak szét az űr-szemtest kékszilánk szivárványhártya-görbületén, |
| álltam a lassan lengve bicegve, billegve lobogó, |
| önmaga lomb-mélye felé örvényesen lágyan suhogó |
| zöld-szilánk púp-tömeg, sziszegés-szilánk gömbhódolat kert fölött |
| a feketerigók aranyfuvola lángszőttes-özön kupola-üvegében, |
| a feketerigó-zenebeszédben, |
| a biológiai atommáglya-zenében, |
| hajnal-előtti hajnali égen |
| lila vatta-tépések foszlány-kagylói, lila szőrgyűrű-részletek, |
| lila géz-kagylók felhőből, lila számítógéprajz-szerkezetvonalvázak |
| sűrűrács idom-dimenziói, s ezüstél-szegélyek a rácshalmaz-gömbköbök |
| vonalsűrűjén, géz-tojás hálófelületén, |
| lila vattát tépett foszlány-örvényekre, |
| csigaház-csavart szétnyíló pelyhes galaxis-gyűrűkre |
| s lassan vörösen tág a kék |
| dolog-hiány feszültség-mennyiség, |
| lila vatta-foszlások az alumínium-koponya hold előtt, |
| lila vatta-oszlások az ezüst-mozaik teknőcpajzs hold mögött. |
| A kék mező fehér virága hold |
| mögött láttam a lila-szőr erjedés-mosolyt, |
| a kék űr kréta-szemhéja hold, |
| dehát ilyen az égi játék, |
| ilyen a hajnali párafoszlás súlytalansága súlyra köpve, |
| a sűllyedés a szilárdra kötve, |
| az emelkedés a mélységre lökve, |
| messzire taszítja a távolító levegő-lencse |
| s arcunkig húzza a többmillió-dioptriás látó-szerencse |
| ami lényünktől úgy távolodik el, |
| mint a csillagszövevény-tűzgolyótársulások az űrhideg űr-üres űrfeketében. |
| Ilyen a távoliság meg a közeliség, |
| mint a lila-foszlányos ég: |
| mert a szégyen a szemérem, s a szemérem a szégyen. |
| szivünkig úgy húzza magát, |
| ahogy szemlencse-kioperált |
| szemében üres luk alján a látó-bíborral, a meztelen retinával, |
| vastag húsüveg-dioptriával |
| a pupillátlan kocsonya-kút fölött, |
| „mert minden arcomnak ütközik |
| és én a dolgoknak ütközök.” |
| S a dolgok anyámat megütik, |
| szemüveglencse, mintha fehér ostya lenne szarukeretben: |
| fehér csillámporhártya a homorú üvegpénz-belsőn, |
| fehér éjszaka a vakság-lépcsőn, |
| fehér éjszaka-üveg a puha tapogatás-kereszten. |
| öt fekete kölyköt szült a fekete kutya, |
| őket nézem és őket hallgatom |
| ahogy vinnyognak, nyüszítenek, |
| nyafognak, mint bundás fekete legyek, |
| az ól-ajtó sárga küszöbén kifolynak, kilógva kicsüngenek, |
| mint bársonyanyagból fekete szőlőfürtök, |
| mint hat bársony-selyemhernyó-selyemhurka: |
| jajgatva vakon kaparásznak, |
| a zöldzsír fűvászon udvar ólompor-szigetére bársonybuggyanással kimásznak, |
| míg anyjuk sarlósan elnyúlva oldalra dűlve fekszik a földön, |
| sárga hasán dupla piros csecs-sor, mint bíborborostyán rózsafüzér, |
| mint piros csipkegallérok a sárga hasbőrből kinőve, |
| eper-szivekből ikrás piros függőhíd-kövér, |
| piros tejfogsor: sárga ínypatkóban, duzzadt mirigykúpok sárga hullám-lihegésbe szőve, |
| aztán föláll a fekete anya, az álom-csöndből előjön, |
| ásít, s a kölykök bársonylágy buggyanásbőrét tarkójukon megharapva |
| fogai közt a csöpp nyafogás-bársonycsomagokat |
| a kutyaól hő-izzás kristály-süvegébe viszi, |
| aztán kijön a deszka-ólból, feketén nyújtózik, pirosan ásít nagyokat, |
| s a szikrázó, dünnyögő fekete legyet fehér fogsorával csattogva elkapva, |
| ahogy a többi kutya is teszi, |
| fekete kanyarral elterül újra a földön, |
| mint nikotintól sárga hínár-rőzse kéve-aljú hal: fekete bajusz. |
| ragyogni hajnal-előtti hajnalkék |
| hogy tudsz ragyogni ragyogástalan kék gömblap-tágulat! |
| Hogy tudsz ragyogni nem-tudat szürkén a palakék égbőr-ámulat, |
| tudat-előtti kezdet-tudat, |
| tudat-születés előtti kék gömbtető-állapot, |
| tudat-előtti kék öröm levegő-atomokból, |
| oxigén-csomagokból és hidrogén-csomagokból |
| szőtt áttetsző anyag-alakulat: |
| aki életté hiszed az embert, a vizet, a növényt, az állatot! |
| lila-foszlányos könnyű égi testiség! |
| Még pirkadat előtt lemezhéj-szelvény kupolásan domborúlva fölöttem, |
| mint fordított cikkelyes ezüst tál kéken homállyal magasodva, |
| és kékgálic ásványkő-üstből |
| homályló barlang, semmi-ón derengő levegő-sátor, |
| óriás kréta-dió kupola-gombbal, |
| milliárdszor milliárdszor milliárd szikrapont szemcsegömbből szövedék domború légyszem, |
| aminek üvegkéve-serleg mélyében hajnalodva |
| álltam, mint a hajnalkék sikátor |
| mikor a háború után a városba jöttem. |
| S a sikátor-kék árnysűrűre hajnallal emlékszem. |
| Álltam a hajnal kékviasz ragyogás-odujában, |
| az ezüstpárakék szivacsmagasság páragömb-süvegkupola kúpmezőt, |
| a szemgolyó-alakú titán-kék szemvíztest-szemfödőt |
| kutatva belűlről sejtelemmel, tűnődve, szememmel tétován, |
| s szivem verése, mint a madarak szívverése, |
| gyors, mint a kolibri szívverése: |
| Hiszen tudtam: mára megjön akit vártam, |
| mára megjön akit negyven éve vártam! |
| Kijött ő az egyik temetőből, |
| bemegy ő a másik temetőbe, |
| kijött az óceánon-túli földből, |
| bemegy az óceánon-túli földbe! |
| S az út pihenőjén, a márvány-lépcsősor márványból szeletelt |
| kettős-csigavonal aláfutás alján |
| a fölcsavarodó márványtekervény-hullám |
| alúl-kezdet márvány-asztallap síkjára fektetett |
| vagy csak koporsóját, vagy csak annak szélét. |
| Megcsókolom, mint halott apámat, |
| megcsókolom, mint élő apámat, |
| mint József Attila csontvázát csókolnám, |
| csontváz-zománca darázs-arc fényét, |
| repedezett koponyáját, mint arany földben-virágzó gigász szitakötőszemet: |
| mint a látás arany-gömbszita tartályát, |
| mint a látó láng-test gömb-roskadt homályát, |
| serleg-lemez szilánkokat. |
| vagy csak koporsóját, vagy csak annak szélét: |
| jobb-kezem ujjhegyeivel, öt ujjam öt éhes ujjhegyével, |
| mint a Láthatatlant Krisztus öt sebével, |
| ahogy az az öt seb az eget csókolta, |
| mint öt vérző virág a kékbe oldódva, |
| mint a függés kékjét vas-szög foglya bánat, |
| megcsókolom Őt, akár apámat, |
| vagy csak koporsóját, vagy csak annak szélét! |
| Hisz őt mennyit vártam, hiszen már mióta! |
| Jaj, csók! Jajcsók! Teste föl nem támad! |
| Teste, húsa, csontja, húsa, szuvas barna csontja föl sohase támad! |
| a hő-arany kockába olvasztott városon át taxival rohanva, |
| az izzás-anyag olvadék-masszát rohanás-széllel arany-rongyokká csavarva |
| a csontlemez-szivacstöltelék csont-darabokhoz, |
| a csonttű-csontszálka-rácsbozót töltésű barna csontzománc-csontcsövekhez, |
| a föld-majszolás ívekhez, perecekhez, |
| a föld-gyökerek, növény-gyökerek, rothadás-gyökerek |
| gomolygó, szivattyús, néma polip-szorítása súlyában összetört koponya-lemezek |
| földtelen könnyű szilánk-halmazához, |
| a föld-súlytól, égitest-anyagsúlytól, |
| a testanyag-égés, hús-öltöny vetkőzés kék földmélyi sziszegése haragtól |
| szétszakadt karcsú könnyű kicsi vázhoz, |
| a csontbütykökhöz, csontlepkékhez, csontrudakhoz, csontlécekhez, csontpálcákhoz, |
| a föld-súlya kéztől gyufaszálként darabokra tördelt váz-csövekhez, |
| a lábujj-csontocskákhoz, kézujj-percekhez, |
| a földbelső-kígyófészek sziszegésbokra pikkelykés-gyaluktól |
| csigás göndör sárga csontforgács-selyemlemez-habbá gyalúlt csontokhoz, |
| amelyek, mint tollfosztáskor asztalon a lúdtoll: |
| gerinces szőrlemezvonaltábla húrhátya-levelekként |
| csillagtalan sötét rothadás-lemezén, |
| mert lefosztva már gyors föld-kézzel az ember-vázról az ember, |
| lefosztva már forró bomlás-kézzel a zene-vázról a zene, |
| a Végső Fosztás tépte pehelylemezekre sűrgő ujjhegyekkel, |
| s teste-mindene most már a váz-forgács nem-mindene, |
| s bordafésűs pehelylemezükön nincs öröklét, |
| mint a nyáréj hanglemez-forgás aranygyűrű-sűrűség fény-zenén, |
| s a Sátán rázta a földgolyóban piros alvilág-öklét, |
| s lobbant, lengett, ringva szállt ide-oda a földgolyóban maga-fújta tollpehelyként. |
| csont-páncél-csavarokhoz, |
| mint száműzetésből hazatért apjához a gyermek, |
| aki sose hitte a sírvermet, |
| akinek szivén az eltávolodás közöny-páncélt nem növesztett, |
| mint ősföldkori őslényeken páncélkéreg-hatalomházat |
| a tízezer-tonnás együgyü élet-alázat, |
| futottam a végre-hazajötthöz |
| akit a távolság téridő-mágnes most eleresztett, |
| s most ott áll a kiskapuban, |
| rongyokba-bugyolálva, bottal koldusan, |
| hóna alatt kis élet-motyóval, |
| mint a Karácsony zöld fenyőág-hónaljakban szaloncukorral, aranydióval, |
| könnypép-szemekkel, sárga mirigycsipke-koszorús szemekkel, szakállasan! |
| Ó, hogy hasonlít a föld a földhöz! |
| Ó, hogy hasonlít a halál a halálhoz! |
| Ó, hogy hasonlít a fény a fényhez! |
| Ó, hogy hasonlít a láng a lánghoz! |
| Ó, hogy hasonlít a gyász az örömhöz! |
| Ó, hogy hasonlít az öröm a zenéhez! |
| Ó, hogy hasonlít a remény a gyászhoz! |
| Ó, hogy hasonlít a könny a gyönyörhöz! |
| Ó, hogy hasonlít a világ a vérhez! |
| Ó, hogy hasonlít az öröm a szenvedéshez! |
| Ó, hogy hasonlít az élet a halálhoz! |
| Ó, hogy hasonlít a halál a rohanáshoz! |
| A márvány-oszlopos, márvány-boltíves árnytér közönyében, |
| az árnytömb-kúpok és árnytömeg-boltozat |
| cikkelyes, szelvényes borongás-homorulatában, |
| a márványlépcső-sorozat harmonika-szétnyílás tágulatában, |
| a belső márvány-balkonrács gyertyalángoktól fénylő árnysík-márványszünetében, |
| a tudomány-lépcsőház kétfele-indázó lépcsősor-csigaházcsavarulat |
| márványlegyező-ág összenövés tövében, |
| a márványmellkas-domborulat |
| márványpajzs oltárcsipkéje alatt, |
| az alumínium-foggantyús barna koporsó-tartó faláda |
| ezüst-szívminta rácsfonat-nyomásos fekete gyászlepellel feketén beborítva. |
| S négy vastag sárga gyertya égett, mint a túlvilág négy föltartott, meggyújtott ujja. |
| S a ládában az összetört emberi zene-halom, |
| s a ládában a zene minden titka, |
| s a ládában a zene túlvilága, |
| s a ládában a zene összes titka, |
| s a ládában az összes zene titka, |
| s a ládában minden hang és egység, |
| s a ládában hangtest-hangösszesség, |
| s a ládában a zene összes fénye, |
| s a ládában a zenefény űr-éje, |
| s a ládában a hangok csonttá hullva, |
| s a ládában a hangzás-csönd feszesség |
| s a ládában a hang-minden vemhesség, |
| s a ládában a hang-nász és hang-nemzés, |
| s a ládában a zene éjjé gyúlva, |
| s a ládában a hang-várakozás csönd, |
| hang-tudat néz csillag-éj hang-ösztönt, |
| s a ládában a világmindenség |
| hang-összege, hang-különje egység, |
| s a ládában a kozmikus hangok |
| zendülése tűz kozmosz-harangok, |
| égitestek pördület-zenéje |
| pördület-szövet térháló-fénye |
| százdimenziós szétterjedésben, |
| mint a fénytudat a küldetésben, |
| s a ládában zene-szövedék ég, |
| az ős-űrben lebegő mindenség: |
| mozgó tűz-szövet erjedt tér-kazla |
| mozdulatlan éjben szétágazva, |
| végtelenné táguló sziget-tér: |
| fényfátyol-fénylepény-fényszivacs-vér. |
| S a ládában a zene megvakulva, |
| s a ládában a zene csontja, üszke, |
| s a ládában a zene fogsor-ezüstje, |
| s a ládában a zene fosztott angyalszárnya, |
| s a ládában a zene csont-magánya, |
| s a ládában a zene ember-árnya, |
| s a ládában a zene láng-aránya, |
| s a ládában a zene hullám-zöldje |
| vastag óceánnal leng, sűllyed dörögve, |
| márvány-ágaskodás zölddel dől, csúszik, száll, |
| mint Isten szájából kihabzó nehéz nyál, |
| merül márványosan, terül fodrozódva, |
| fortyog, fúj, sziszeg, sír, hömpölyög szívódva, |
| s a ládában a zene fényrost-éje, |
| s a ládában a zene zene-sors zenéje! |
| S a ládában tört emberi csontok, |
| csont, aki zenéből hajlított égboltot, |
| csont, aki zenéből világ-ernyőt bontott, |
| csont, aki zenéből csillag-nyájat hajtott, |
| mint juhász ki nyáját tereli zöld dombon, |
| s felhő-hömpölygés a nyáj, mint fény a gondon, |
| tülekszik, rág, terül, béget, torlódik, fut, |
| tömörül és terít göndör hullám-gyapjut, |
| csont, aki zenéből szerzett birodalmat, |
| s nem győzi le barbár a fénytest-hatalmat, |
| benne a valóság minden hangja, |
| az elemi részecskék zenéje, |
| mint a hajnalok harangja, |
| mint az alkony vér-omlása. |
| úszva lebegő világ-jövőt mentő, |
| a világ-halálon lebegve ünneplő |
| minden természet-türelem, |
| ott szorong az állapotban |
| összegyűjtve, szétosztottan, |
| mint a háló, s háló-résen |
| átomló fény sejt-tömegsík feszülés-lapályon, |
| zöld szigetcsúcs ár-apályon, |
| száradt tűzözön-lapályon, |
| forró lila hamuban, vastag pehelyszőr hamu-síkon, |
| hideg moszat-enyv fekete mocsáron, |
| földdé száradt repedezett szilánkos mozaik-cserép sáron, |
| zöld bozont-kúpon, bíbor fölmerülés-csíkon, |
| völgyben, alföldön, dombon, hegyen |
| jövőt-nemző jelen legyen, |
| Ó, te embercsontnak láda! |
| Ó, te túl-földnek faláda! |
| Ó, te koporsó-foszlánynak láda! |
| mint a csillagokban esték, |
| minden ami szervetlen van, |
| minden dolog az anyagban, |
| minden szerves élő anyag: |
| minden halandó szűzesség, |
| nyüzsög, hemzseg, bozsog, mint egy barna rozsdagolyó-kazal hangya, |
| S néz a zene, mint a zsiráf, |
| sárga selyem-ágaskodás fekete mozaik-toronyból néz a zsiráf, |
| s néz páncélkéreg orrtüskés lemez-szoborba gyúrva, |
| mint a csigabiga redőpina homlokából hús-szökőkútként |
| belűlről és alúlról fölbugyogva, hagymásan kifújt látó-homlokujja: |
| az orrszarvú zene-jelenlét, |
| s fújja nézése nehéz, sistergő sziszegő, billegő, kavargó sűrű zene-pelyhét, |
| mint vastag lengő rácsdoboz-hóhullást |
| a fehérpáncél-orrszarvú robogás kövér téli szél: |
| s a tigris-zene nézése zöld ásványtű-kéve dombhunyorgás, |
| s fekete gombostű-kévével néz a szőrös páncélbőr ólomrózsa-gigász |
| s néz, mint a sejtekre-osztott zene: |
| a bogarak, legyek, méhek, szitakötők mozaik-térgömbkupola magas |
| fényselyempálca-szemcse-szemölcsgolyó-rács |
| tükörcella-örvényrács-kidomborodás |
| nézés-kerete kitin-járom, s nézése kitin-hám koponyával igás, |
| s néznek a hüllők, kétéltűek: s szemük akár a hó-hiánya tél, |
| szikla-szilánk-koronggyűrűk, szivárványszilánk tányér-rózsák, |
| gyöngyház-szilánk koszorú-körök parafa-pinás fekete pupilla-kése, |
| mint a zene-vágyakozás mohó üdvözülése, |
| s az oroszlán sárga lángfolyás-ecsetből néz sötét |
| zene-szénnel, a szelíd jólakottság küldi üzenetét |
| s bajszos barna sziklahús-gyürődés redő-buggyanás lombjaiba |
| csöppentett fénylő kék gyertyaviasz-csöppel, |
| mint kis lángzsír-eres viasztökkel: |
| néz a rozmár-tohonya zene-bika, |
| néznek az élet-szorgalom zene-állatok parázs-mezőből, |
| ahogy a boldogság néz a szerelmes üzenetből, |
| a magányból az anyag-testű jóság, |
| a szorgalomból a halandó titok-adósság |
| s néz a zene, mint az énekesmadarak, |
| mint tücskök, sáskák, szöcskék, kabócák: a sok dülledt kitin-kecskebak: |
| szikrázó sejtes kristály-sisak, |
| többezer kristálylapra sokszögűen csiszolt kristály-harcisisak |
| szem-arccal, szemsisak-koponyával, |
| ahogy a látás néz a látás-hiányra, |
| ahogy a teljesülés néz a vakság-hiánnyal |
| osztottan a létet mély mozaiktér tágulat-térképnek látva, |
| a homorulat-domborulat látás-széleken elnyúltan, kitágúltan |
| szélesedő-mezőjű görbe sík-idomokkal, |
| sík-idomok legyezőrácsát terítve a látott tényre, |
| dologra, tárgyra, fényre, |
| a szem-látással fölfogott világra, |
| s néz a Zene, szerves és szervetlen anyagokkal, |
| élő és halott fénypontokkal, galaxis-tartományokkal, |
| bolygókkal, holdakkal, tejútrendszerekkel, ős-csillagokkal, |
| növényekkel, vizekkel, sziklákkal, hegyekkel, föld-testtel, állatokkal: |
| koporsót-záró deszka-láda, |
| Embercsont-őrző barna deszkaláda! |
| Zárt, szögletes, fekete tér-üregedbe |
| a lét valamennyi hangja bezárva, |
| a lét valamennyi hang-teste, hang-szövete, hang-szövedéke, hang-magánya, |
| valamennyi hang-kezdet, hang-csíra, hang-szövetség, hang-bonyolúltság, |
| valamennyi hang-ünnep, hang-gyémánt, hang-hamu, hangviszály-zeneokosság, |
| hang-fény, hang-homály, a hangok összegyűjtött kegyelme, |
| valamennyi hang-jóság, iszony-hang, hang-rémület, hang-adósság, |
| mint a világ, amit csak élve gyűjt össze, tárol, s használ az elme, |
| mint a végtelen fekete űr végtelen fekete tágulatába, |
| anyagtalan bő istenhiány-hideg kiterjedés-semmijébe |
| a lét valamennyi fénylő és fénytelen, látó és vak, a-vággyal-is-hiába |
| anyaga, teste, formája, burjánzása, tenyészete, anyag-szenvedése, kéje, |
| tömbje, tömege, fátyla, reménye, titka, bonyolúlt szövedék-magánya, |
| a hús és a bőr, a gázgolyó, tűzgolyó, hélium-atommáglya-golyó, |
| a csont és a gyökér, a lomb és az óceán-hús rengés, |
| a kő és a páfrány, az ősmadár-hártya-cirkuszsátor-hattyúzás, |
| az őserdő trópikus véres zöld jajongás, |
| a felhőkarcoló-nagy harkály-pislogó szines ős-zománc ősgyík-merengés |
| s a galaxis-tízmilliárd tízmillió-év isten-szappanhab-forgás, |
| a csonttalan csillag-tömb üveg-állatsziget láb-arcú kalamájó-úszás, |
| az ember-temetők, meg az emberiség történelem-temetői, |
| az atombomba-robbanások világűr-rózsakertje, |
| a szegények ágylepedő ravatalkendői, |
| s Jézus Krisztus, a kristályos páratest szívbénulás-halál sugár-keresztje, |
| a holdfény-aranyba gyík-ágakkal sziszegő fém-prizma nádas-mocorgás, |
| a zöld hajnalkása harmatláng-erdőzsongás, |
| testtelen párás gyémánt-halmazaival az augusztusi éj: |
| mikor derengő, sziporkázó, lassú, lomha mindenség-fátyla szemedbe, szádba lóg, |
| mint a függönyös, feszes, földig-burjánzó háromdimenziós halál-hálóbozót, |
| amit a fás-garázsba szőtt a százezer óriás csukló-drótvilla-hajszál lábú kaszáspók, |
| az óriás betondobozt a mennyezettől a padlóig száraz csillogás-bozonttal beszövő halál-fekély, |
| a szerelem-vágy közösülés-akarat, ami nyár-délutánon asszonyért ágyba hív! |
| Ó, hogy tudsz fájni szív! |
| Ó, hogy tudsz fájni szív! Hogy tudsz fájni szívtest! |
| Ó, hogy tudsz fájni szív! |
| Ó, hogy tudsz fájni szív! |
| a világűrből rádgomolygó fátyoltűz derengés-magánnyal! |
| Mert boldog pupilláiddal nyalod a szemedbe-lógó világűrpókháló-szőttest, |
| ami akkor is hangtalan lobog a fekete ős-semmiben |
| fény-muszlin ragyogás-anyagával: |
| ha már te is csak csont leszel, nem termő, teremtő, gondolkodó ember-test! |
| A márványcsarnok, mint oszlopos sóbánya: |
| só-kupolák, só-boltozatok, só-pillérek szikla-csöndje híg |
| barna árny-kúpokat, árnytömb-hengereket cellákba foglal és cellákba feszít, |
| s itt-ott aranylemezek, aranytéglák csúsznak ki az árnypotroh rés-fugákból, |
| mint sárga viaszlemezek a méhek vonagló potrohgyűrűi közti szülés-dobozából, |
| s a függőlegesen-vályús márványoszlopok előtt |
| a száraz-szikra márványoszlopnak dőlve |
| Széchenyi István, Arany János, Kossuth Lajos |
| néznek, mint barna-eres celofánszárnyukkal állva hanyatt sírkőre |
| ragasztott barna óriás-darazsak: |
| a koponyát állig, tarkóig sisakosan benőtt aranyparázs-szivacsgomba szemekkel, |
| s nézésük gyémánthajtogatás-cellarózsa óriás darázsház-papiros, |
| s könnyű szilárdpuha potroh-uborkájuk előre-görbülő szelvényes, |
| görbe kitinél-vonal ívekkel, |
| görbén összecsúszó s szétnyíló kitinlemezsor páncéldomborulat-vérttel |
| vonagló szenvedés-horog, kitinkúp-horogvég-szívvel szenvedélyes, |
| s a potroh-has görbe boltív-vonalakkal fölvagdosva összetartozó darabokra |
| s az aranypettyes barna potroh, mint a hímbeliség fölmeredve nemző-állapotra, |
| pihés, pórusos, lélegző-stigmás üzenet-kérvények a gyönyörből, a jajból |
| s a lábak, a kezek: aranyrombuszok, aranyágak fényvonalakból, |
| arany-fűrészekkel szikrázva rágják az árnybarna árny-időt, |
| idehozták hozzád ők a temetőt, |
| s nézésük márvány-síroszlopra kötözött lecsüngő lila lucskos dália-csokor, |
| idehozták a temetőt csont-maradék Zenész |
| s nézésük szikra-lepény bodzavirág-bodzabokor |
| a csillag-lepedék nyári éjszakában. |
| Mert kijöttek ők eltemetni téged, |
| bonyolúlt, pontos, harmónikus, szabad Zene-emberiséget, |
| kijöttek ők keskeny, vékony, hajlott árnysík-emberalakokként a földből, |
| mint fekete papírból ollóval kivágott ember-alakú fények: |
| a költészetből, a történelemből, temetőföld-időből, |
| hogy magukkal magukhoz hazavigyenek, |
| hogy árny-szájukkal kenyérként egyenek, |
| hogy a csont csontjukkal legyen, ne legyen magában, |
| a hó-sírás fehér szél-dobozában, |
| mint akit gyermekláncfű-pehelygömbként pihésen szétfúj a szél, |
| a tomboló celofán-örvény szélcsavarodásban, |
| az üveg-bélcsavarodásban. |
| szemük darázs-gömb ásványgolyói közt megyek feléd, |
| szemük ásvány-szőlőfürt izzás-tőgyei közt megyek feléd, |
| a márványlépcsőkön fölfelé hozzád, |
| virág-palánkok illat-árnya úton, |
| szállok a szived nemi illatvonala úton, |
| a szív-nőstény mirigy-illat-hídja hogy szív-hímként testére húzzon, |
| mint ember-pupillát az űr-örök tiszta fény-jelek! |
| Hogy ujjhegyeimmel megcsókoljalak! |
| mint halott apját a gyerek. |
| Hogy ujjhegyeimmel megcsókoljalak, |
| mint halott apám sárga márvány-világtér-homlokát ujjhegyeimmel |
| a nyitott-ablakú halottas-szobában, |
| a hét tőrrel átdöfött-szívű Szűz Anya ovális himzés-képe alatt, |
| hogy megcsókoljalak szerelmes fiú-értelemmel, |
| kő-erdő szarvasa világegyetem-szivemmel, |
| hogy megcsókoljam ajkammal, szivemmel, |
| Csodálatos Mandarin-szived, |
| világ-káoszból szőtt mindenség-harmónia, |
| hogy megcsókoljon a lét-özön fia |
| mert ujjhegyeivel kell a csontokból áradó zenét meghallania, |
| érintés-csók ujjbögyeivel, |
| hogy megcsókolja a koporsóból hömpölygő zenét, |
| adjon csók-elsőnek most már csók-utolsót, |
| A száraz fa barna száraz fényét, |
| S ott álltam a koporsó előtt már, |
| s a koporsó-leplet oldalt fölhajtottam, |
| az ezüst-szív ráccsal nyomott halál-kendőt |
| és a barna láda merev oldallapja, |
| mint száraz darázs-szőr pántos darázs-arcon, |
| kitinpánt-kosárban elszáradt darázs-szem: |
| sárga hártyahalmok dombmező-zománca, |
| tompa száraz anyag érrel befutottan, |
| szőrbarna szegénység szitázata felhők |
| hártyahomály-mélység szemcse-rács a mélyben, |
| csak hártyarács-hólyag száraz sűllyedésben, |
| óriási szőr-pénz, hamvadás a bajszon, |
| mint a kivándorlás nagy nyúlszőr-kalapja. |
| jobb kezem öt ujjhegyével csókolgattam a száraz fát, |
| ahogy gyerek csókolgatja a hazatérő édes apját |
| Láttam jó atyámat, vagy csak koporsóját, |
| Annak sem látszott ki csak az egyik széle,” |
| mikor a koporsó oldalát csókoltam |
| költő-ujjhegyeim bőrléc-púpjaival, |
| költő-ujjhegyeim érintés-csókjával, |
| ahogy a szívsebész kibontott élő szivet ujjhegyével érint: |
| a száraz koporsó-deszkát, |
| bal kézzel a leplet emelve tartottam, |
| s az ezüstös szövet ráredőzte súlyát, |
| jobb kezem öt ujjhegyével a száraz fát csókolgattam, |
| s szivemmel motyogtam Petőfi igéit: |
| Annak sem látszott ki csak az egyik széle,” |
| „Annak sem látszott ki csak az egyik széle,” |
| „Annak sem látszott ki csak az egyik széle,” |
| „Annak sem látszott ki csak az egyik széle,” |
| „Annak sem látszott ki csak az egyik széle,” |
| „Annak sem látszott ki csak az egyik széle,” |
| csókolgattam a csont-őrző ládát, |
| csókolgattam a csont-bent halál-fát, |
| ujjam hegyeivel a darázs-szőr száraz barna csont-deszkát, |
| a darázs-arc szőre száraz barna-ősz koporsó-deszkát, |
| az elszáradt darázs-szem száraz hártyamező-hólyagrács-csönd csont-ládát |
| kékből szőtt gyöngynemzés fénysugár, |
| sugárszövet izzáskék magasság-homály! |
| Ó, hogy ragyogsz odakint te kék sugársűrűség |
| fényfonadék kék parázsmezője messzi fönti ég! |
| Mikor idelent-idebent a márvány-ürességben zokogni, zokogni zokogni muszáj! |
| Sírni kell az árny-üregekben, |
| a testtelen árny-mennyiség barna erkély-peremén kihajolva, |
| ahogy ólomszínű sárcsipke-puttony fészkéből a fecskefióka |
| sárga liliom-kürt bélés szájjal kihajol, |
| hogy jön-e már apja, jön-e már anyja |
| idecikkanva a fényből szétterpesztett szárny-ölelés suhogás-selyemkosárral |
| a fészek köré kerített lebegés-bársony toll-lemez söprű-lánggal |
| a fészek-perem levegő-töviskoszorújába kapaszkodva, |
| hoz-e csőrben, a sárga-orrlikas sárga csőrcsipeszekben |
| élő levegő-morzsát: szúnyogot, legyet, bogarat, muslicát, |
| mocsár-taknyot, víz-kristálydobozsor-láncocska pihe-ecset uszonyos keresztjét, |
| föld redője, lángja gyűrűsor-csipetjét: |
| kukacot, szúnyoglárvát, férget, rovarlárva-születéselőestét, |
| megtermékenyűlt asszonypete-csíraosztódás lepkeszemű páfránybóbitát, |
| harmatcsöppet a reggel kék hónaljbőre alól. |
| Ó, Isten nyári kék hajnali |
| szív-hónalja bőr-tojáshéjába épített árnycsipke-fecskefészek! |
| Kékhajnali születés-kosár, |
| mindennapi megszületésem kék páraüveg mindenség-serlege |
| a fekete űr csillagszőrös hónaljába ragasztva, |
| amiben megszületettség-hajnali |
| szivem emberlényegű hangjai |
| tátogva virágzanak és éhesen tenyésznek! |
| Szárnyterítés suhogó kemény selyem-lebegés kosarát, |
| mint szétnyíló redős, ránchajtogatás bordás tollhártyalemez palást-ruhát |
| a test-nélküli kékzománc levegőbe akasztva: |
| nem száll ki a fekete fény-tudásból fecske-apám, |
| nem terül fészkem köré sötétkék zománc-csóva öleléssel a levegőben lebegve, |
| hogy halandóság-morzsát hozzon a halandónak, |
| természet-jót a természet-jónak, |
| mint kéket a hajnal a fény-üres sárga folyónak, |
| vonagló halandó élet-morzsát, amire éhes szive vár |
| hajnallal tátogva és hajnallal nyöszörögve-csicseregve! |
| „Láttam jó atyámat, vagy csak koporsóját,” |
| „Láttam jó atyámat, vagy csak koporsóját, |
| annak sem látszott ki csak az egyik széle,” |
| ó, te Megmaradás Zene-Edénye, |
| a Zene Emberi Maradványa, |
| koporsó-foszladék összegyűjtő deszkaláda, |
| barna csontmaradvány-összegyűjtő koporsó-láda, |
| amit ujjhegyeimmel lassan finoman érintve csókolgattam. |
| És nem volt gyász az ujjcsók-akaratban! |
| a megmaradás kék hajnal-serlege. |
| hogy szerelmes ujjcsók-átadásom, |
| hogy szerelmes ujjcsók-áramlásom |
| forró fénybizalma, mint a fénysebesség, |
| fénysebesség-súlya űr-növekvés izzása |
| minden irányban széterjedő áradó teljesség. |
| Most sírni kellene! Most sírni kellene! Most sírni kellene! Most sírni kellene! |
| Ujjhegyeimmel lágyan, szeliden csókolgatott Zene. |
| Mint amikor apám márvány-világrész sárga homlokát csókolgattam ujjhegyeimmel, |
| halott apám halott homlokát, ami a szemfödő-fehérből kiterítve, |
| mint fehér felhő-úszásból az éji sárga hold. |
| De a könny fehér felhőn lovagolt, |
| az űr-könnycsepp, a Hold. |
| És könny-ménesek robognak át ragyogva a hold-éjszakán, |
| de nem jönnek könny-ménesek a költő szeméből! |
| És csókoltam a barna koporsót ujjhegyeimmel: |
| ujjaim kaszáspók-ágaskodását a barna deszkára függőlegesen terítve! |
| És áramlott, áradt, suhant, úszott a csont-őrző láda homály-göngyölegéből, |
| mint százbilliárdszor százbilliárd kvadrillió csillag fénysugara ember-éjszakám |
| tág költő-pupilláimba, hogy agyamban zene-óceánná gyűljön, |
| mielőtt a hajnal-előtti kék |
| szemfeneke hajnallal bevérzik |
| s feketefoltos, feketepettyes, folt-sziget-nyájözön, |
| aranyszilánkos sűrű fekete petty-rács lesz a látás, |
| a nézőnek rabrács, a láthatónak fekete bársonyfelhőrács-börtön, |
| ami a fehérből árny-feketét vérzik: |
| ömlöttek, folytak, zuhogtak ujjhegyeimen át szivembe, |
| ahogy a fény zuhog szemembe, |
| az űr fénye korpuszkuláris folyékony virágzás: |
| a zene-megvalósító gyönyörű eszközök, |
| ahogy a végtelen fekete űrben rohannak a csillagokból tág tér-csigák, szivacsok, ködök, |
| mint akit meglőnek, s az a halálból visszafelé vérzik: |
| ömlik világ-óceánná dagadva, |
| aranyselyemmel készülve a hangzásra, a hangsorra, a hangra, |
| a hang-magányra, a hang-különre, a hang-szövevény világ-teremtődés robbanásra, |
| a másból a mindenre, a mindenből a másra, |
| s nem a földre folyva a föld égitest-szivacs húsába enyészik, |
| a hang-alvadásból föltámadó Zenére, |
| folyt, suhogva, sziszegve ömlött, mint a láng |
| ujjhegyeimen át a szivembe |
| a zene hangszer-kegyelme, |
| csobogott, mint az égő vas sercegve, pattogva, százezer tűzgyökérrel tülekedve |
| a csont-őrző, zene-őrző barna faládából, |
| a csont-maradék biológiai hiányból, |
| a biológiai szerves hagyatékból: |
| özönlöttek a szellemmé módosúlt eszközök, |
| mint a hódítás, ha arany-hordával hömpölyög: |
| a cimbalmok, klarinétok, fagottok, hárfák, fuvolák, |
| hegedűk, csellók, brácsák, nagybőgők, cintányérok, trombiták, |
| bombardok, szaxofonok, kisdobok, nagydobok, üstdobok, zongorák, |
| a kis akasztó-fémágon függő fémrúd-háromszögek, piculák, tubák, |
| a kürtök, mind a fuvós, ütős, húros hangszerek, |
| anyag-területükkel, anyag-szerkezetükkel, anyagépület-módszerükkel, |
| anyag-feladat-rendszerükkel, |
| mint a zöld titán-szivacs felhőkarcoló-léttömeg |
| zöld ásványkővel és sárga parázzsal hörgő, gyémántkarddal sikongó dzsungelek, |
| csíkos és pettyes és kő-öves és vonalas és pikkelyes állat-ragaccsal, |
| szines zománc-madárpáfránybokor arany-tébolyokkal, |
| óriás sárga, óriás könnyű fehér szarufejsze-fejű éhség-kutakkal |
| a homály nehéz, vastag, zöld, virágzó madár-boldog, állat-boldog, |
| bogár-boldog, homály-boldog, rovar-boldog |
| akasztva zene-virrasztásom könnytelen viaszfény-ágaira. |
| Az ember-fia csontjainál állt az ember-fia. |
| Nézte koporsót-csókoló ujjhegyeit. |
| Fölgerjedt szivének magömlése volt. |
| Mert nem úgy sír a férfi, hogy könnyei kifelé zuhognak! |
| De ha néha üvöltve fölzokog: |
| könnyeiben a csillagok arany-fogsorral vicsorognak! |
| Szivében a könny arany-lombhullás jajjal ég! |
| Aki most végleg a földbe menni fog: |
| ő volt a Megváltó Emberiség! |
| S ha egyszer összetörsz is kék |
| s terjedés-súlyától a világ-mindenség |
| hideg anyag-golyóvá összeroppanva összeomlik önmagába zuhogva, |
| a halálból szárnyait gyémánt-rebegéssel szétcsapva kinyitva fölszáll a jövőt-hirdető zene, |
| mint a sugárkék-fényszövedék égbe, a kék menedékbe: a könnyű pacsirta! |
|