| De ki jön haza most, amikor hazatér? |
| Mint koldus ha pénzt kér, cigány, ha gyermekkor-házunkba betér, |
| kékzománc tejeskannával barna kezében, barna könyökhajlatán, |
| az éjhab-sörényű koldus asszony-cigány |
| s kér ételmaradékot, szegénység-hagyatékot, s szikrázik ezer-sejt darázs-szeme. |
| És ki ér haza, amikor hazaér? |
| Az itt-vereség, ott-győzelem |
| dühöngő, szilárd gyászban türelem, |
| aki, mint halott istenfiú sárga fogsorára alvadt zöld-légy gyémánt-berakásos vérfolt. |
| A zene, aki szúnyog-törékeny apró emberi test volt, embertest-alakú zene-tudat volt, |
| fénysejt-lemezekből forrasztott átlátszó cella-szekrény |
| finom-szőrű bolyhos szagló-páfrány homlok-fülekkel, |
| mindenség-hallócsápú zengés-doboz: |
| pokol-fény, menny-fény, csillag-fény, föld-fény, |
| hang-csíra, hang-kezdet, hang-sejt, hang-molekula, hang-atom |
| magának ragyogva elkoboz, |
| a csíra-osztódás burjánzó élet-harag, |
| a végtelen izzó hang-hajszál a tűz-cirmos, fekete világtest-szemgolyón, |
| hallás-világtér hallás-hatalom, |
| s mint radar-ernyő foszfor-árnyéksűllyedés fekete jelző-lapján |
| a tárgyak, terek, testek lüktető, fölizzó, sugárzó, elpárolgó, foszló |
| és mélybe-süppedő hal-villanás pikkelyszitával eloszló |
| fény-ábrái, fény-vonalai, fény-pontjai: |
| dobhártyája hang-mohó pázsit-óralapján |
| a tér, a tárgyak, a testek legtörpébb mozgáspontja is fölsugárzott, |
| szitakötő szemének látó állat-ásvány |
| gömbölyű szitába szőtt szemcse-csomagjai, |
| minden hang-parázs moccanás-ige, hang-nemzés, hang-szülés állapot. |
| amely ontja és osztja a zenét |
| ahogy a rovar ont gyöngyözve tojócsövéből petét, |
| petezsákját lüktetve és tolongva |
| a szülőnyílás csöve felé préselve nyomva: |
| minden dolog, tény, izzás, erő, ami anyaggal lenni izgatott. |
| A lét ontja a zenét, mint élő csillag a fényt! |
| Ahogy a hurkatöltőből a nedves bélbe feszesen omlik |
| a zsíros massza, s ragyogva bársonyzik. |
| Zenefény sugártény lét-okosság! |
| Ó, országnyi fény-süket, hang-vak gyűlölet-szövet dohosság! |
| De ki jön haza most, amikor hazatér? |
| Aki ifjú szivemből el se költözött, |
| a leköpött, följelentett, megalázott, kigúnyolt, kiröhögött: |
| most férfi-szivembe végleg hazaér. |
| A szétrepedt idő összeáll megint. |
| A széttört üdvözülés összenő megint. |
| Mint mikor téli folyamon a jég beáll, |
| s ami csúszva, csörögve, csengve lassan a szennyes vízszintesen lefele száll: |
| a jégtömbök, jéglemezek, jéglapok |
| csúszásukkal a víz hátbőrén megállnak, |
| szilánkosan, sziklásan, hegyesen egymásra torlódva várnak |
| s a rések, repedések, szünetek között üveghártyák, üvegrönk-csapok |
| növik össze a fehér szilánk-rögöket, hasáb-mezőket, |
| mint potrohlemezek közti potroh-hártyák a gyűrűs görbe potroh-páncélmezőket, |
| fehér szűzhártya nő a folyam-nem-szűzbe: |
| előbb finom tejhártya-bőr forr a vízből a vízre, |
| lassan, zsírosan kövéredik a jégvastagodás, |
| az üvegbőr mésztáblává ájul, s kúptömeg fehér süveg a jéggyarapodás, |
| mint összevissza dűlt márvány-temető. |
| Mint sárkányhát márvány-kaktuszlevél-taréja, |
| kristálya buborékos, jég-eres, jégtüskés fehér csonthéja. |
| A szétdűlt teremtés-üdvösség összenő megint! |
| Legyőzte a zene-láng a kínt, |
| a tébolyt, az árulást! Összenő az élet-irgalom húsa, |
| amit a gyűlölet tektonizmusa |
| szétszaggatott, összetört, összegyűrt, |
| mint a hegyképző földrengés a földkéreg lemezeit, |
| gurgulázó, dörmögő, dörgő, dübörgő |
| óriás-cikkanás repedések, vonagló, gyűrődő seb-szakadékok |
| durrannak, mint a papírzacskó-buborékok |
| s a városok szétszakadnak, |
| mint a két-kézzel csattanva széttépett feszes papírlap, |
| s drót-gubancok, állvány-grafikonok, beton-szirmok, tetőváz-csontsirályok, |
| a fölhasadt föld-gégében pulzáló puha büdös tályog, |
| s emberhullák, állatdögök |
| alatt a föld hullámzik, nyög, sír, süvölt, hömpölyög. |
| S erdőket, hegyeket, tavakat, |
| föld-korgás omlás-szenvedély. |
| De most a halál visszaforog, |
| az elmúlás életté visszacsorog, |
| mint amikor a végétől visszafelé pörgetik a filmet |
| s ami szétrobbanva széthullt halál-halmazzá, romkazal-kupaccá: |
| a fölegyenesedő testekbe fölfelé zuhanva visszaszáll a por, a roncs, a váz, a szerkezet, |
| mint elemi-részecske sugártömeg-zuhanás összeforr egy-alakká, |
| a gomolygás-halál egyenes, ívelt, vízszintes, függőleges vonalakká |
| a mélyből a magasba hanyatt szívódva, |
| az omlásból tárgyakká fölfele össze-vissza zuhanva szólva |
| tervezett dolgokká összeáll megint, |
| felhősen lobbanva fölfele folyva, |
| a por, a törmelék, a szemcse, a göröngy, a rög, a morzsa |
| testekké szívódva zuhanva visszaszáll, |
| ami dörögve, füstölve leomlott gomolyogva: |
| testekké gyorsan visszasuhanva föláll, |
| fölegyenesedik szilárddá összerakódva, |
| mintha nagy mágnes rántana szilárd csomóvá |
| vas-szilánkokat, vaspelyheket, vasgolyókat, |
| a fordított idő mágnes-szívása húzza tömény dologgá |
| a robbanva széttört állapot-halandókat |
| s visszafolyva összenő ami szétesett: |
| vázra kő, földszintre emelet, |
| mintha surrogva, zúgva gépen visszafelé pörgetik a filmet |
| s lesz újra odabent, idekint |
| tető, balkon, nagykapú, ablak, |
| a rom-pernyék, robbanás-pelyhek álló testekké föl-visszasuhannak, |
| a jövőből a jelenbe, a jelenből a múltba visszaszáll |
| a csillagködként szétrobbant gomolygó fényhalál, |
| s a szilárd szerkezet újra szilárd |
| s nap süt, s bárányfelhő gyapjazik az égen |
| s a fényen s az árnyon villamos, autó, lovaskocsi megy át, |
| s fénypettyek, árnypontok a nyüzsgő béke-emberiségen. |
| De ki jön haza most, amikor hazatér? |
| A kis szitakötő-ember gyémántpont-gyűjtemény gömbkoponya: |
| akinek embertestre nincs porból embertértömeggé visszalobbanó föltámadása! |
| A zene dzsungel-sikolya, dzsungel-jajongása, |
| a zene moha-szarvas-mosolya, |
| a zene szaxofon ezüstpipa-vigyora, |
| zene-fekete, zene-zöld, zene-arany, zene-ezüst, zene-fehér. |
| Ezüst-nyelű viaszkard lépegető zenéből. |
| Arany-forgás zene-csillagszövedék-nyikorgás jajból és reményből. |
| A zene az ünnep-módozatokban: |
| széttárt szárnyú hangtest-angyalalakzatok, |
| mint kitömött fehér sasok, |
| barna üvegszemű fehér sirályok az antwerpeni ablakokban. |
| Az esőragyogás szélfagy kő-vidék, |
| kőcsipke-kakas kő-ágaskodás, |
| arany-fogsorú kő-kukorékolás, |
| halszagú, rothadt tengeri nyál-szagú, |
| rák-szagú, rája-szagú, polip-szagú, bajuszos rozmár-szagú, |
| árbóc-ringás, hajótest-vízkotyogás, |
| lapulevélnagy sirály-hóhullás |
| rengő, düledező, sűllyedve növekedő zöldmárvány óceán-nehezék |
| facsontváz-város tüllfüggöny-habhengerboronás ablakaiban. |
| A Rubens-város komor és kopár ablakaiban |
| a kitömött, üvegszemű fehér tollkereszt-lebegés |
| s a város kőcsipke-kőhajó iszapba-süppedt kőbárka-korhadék, |
| aminek horgonya a két-ág bajszú, szív-alakzat bajuszvégű sziklakés, |
| gerinchátig a folyékony zöld márványba sűllyedt |
| kagylós, csigás, barna büdös hínár-gomolyokkal tenyésző földsziget. |
| De ki jön haza most, mikor hazatér? |
| Ki az a sirály-fehér, fehérsas-fehér? |
| Kozmosz-ablakba állva ültetett, |
| széttárva, az esős, szeles, szines neon-magányra arany-csőrrel dülledt |
| Ó, emberhulla-égető kemence! Sugár-pince fehér samott-lapokból, |
| mint ragasztott derengés-doboz kockás iskolásfüzet-lapokból! |
| Keskeny, sárga héjdeszka-koporsóban a halott, |
| Csuklós, dugattyús, villás gépkarok, |
| fémszerkezet sáskaláb-alakzatok |
| tolják be a koporsót a kemence-kapun a kemence-talajra, |
| csikorgó vízszintes állványon, |
| mint vagont tolat a villanymozdony az árucsarnok üvegsejt-barlangba, |
| mintha száraz, cellás hólyagszita hártyagömb szitakötőszembe: |
| elszáradt rózsalugas alagút-verembe |
| tolna be a fény arany-tűrácsból szőtt koporsót, |
| sugárcsönd homály-test űrből olcsót. |
| S mikor a fém-imádkozósáska fém-ujjú kezeit, fogókarjait, |
| csuklós szájlemezeit, nikkel-koszorú szájgyűrű-karjait |
| a sütőkemence-csöndből önmagával visszahúzza, |
| s ajtóra zárva már a tűz-doboz, |
| mint megfoganás után az asszony méhe bezárúl, |
| készen az ember-növekedésre, |
| a kemence az embertest-megszünésre, |
| az egyik a test-épülésre, |
| a másik a test-eltűnésre, |
| hisz élet-halál törvénye van hőnek, anyagnak |
| s kapcsolással hő-tömbök zuhannak, |
| hőnyalábok ömlenek szét csúszva, |
| mint polip tengerben szétnyílik, bezárúl, |
| becsukódik, s harangköpenyével rojtosan kitárúl, |
| a hőkévék arannyal durrannak, |
| s a hő-közöny oszt, kivon, szoroz. |
| Előbb a keskeny, kopár koporsó lobban el, mint az égő papiros. |
| Előbb a vékony, sárga koporsó lobban el, mint hajnali pára. |
| Aztán a pici, sovány, véres, meztelen embertest |
| kezd égni, mint parázs-síkon száraz moha-szőttes |
| sercegve, durranva, hólyagozva, pukkanva, lángokkal kiabálva |
| s föloldódik, mind ami hulla-feszes, halál-szoros. |
| Előbb a haj, az arc-szőrzet, a pilla, a fülszőr, orrlikszőr, szemöldök, |
| hónaljszőr, mellkas-szőr, has-szőr, ágyékszőr, láb-szőr, kar-szőr, |
| a kézkörmök, lábkörmök, fogak, minden aki kiáll a testből, |
| s csigaszarvként kitolódva szétdurrannak a szemgolyók, |
| mint felszinre-hozott mélytengeri gömbhal-sündiók, |
| aztán a pénisz, a herezacskó, |
| s összezsugorodik a gyermek-kicsiny férfi-test, |
| mint gyűrt arany sztaniolpapír, |
| mint aki szuszogva ragad a holdhoz, |
| ahogy feleségem mondja, az orvos: |
| „ahogy a víz kimegy belőle,” |
| vagy fölülve a hőben láng-lombokkal, arany-lándzsákkal hergelődve |
| collstokként fölhajtja törzsét, |
| s lesz, mint aranyozott barokk szék: |
| négykézláb-állva, térdepelve égő bársonyszék-tigrispapír, |
| aranycsík-széncsík zebra-hím, szén-vonal homlok-keresztes, |
| fején tűzből arany-korona, arany-ráf, |
| lángol, mint Salvador Dali-zsiráf, |
| mellkasában porcelán-szelvény gombos asztalfiókok félig-kihúzva |
| s arany-skarabeuszok, zöld kobrák, tízkilós varangyok, varánuszok, |
| kétlábon járó gigászi ős-sárkánygyíkok, |
| New York virágkoszorús-fejű konflislovai, |
| korbácsütések suhanás-kígyóvillanatai, |
| óceánjáró emberszállító hajók, Einstein bronzremény sóhajai, |
| Thais vagina-fodrai, autóbuszok, struccok |
| a hosszú gyász-mozaik zsiráfnyakból, zsiráf-szügyből, |
| félig-kihúzott arany-fiókokban, tűz-fiókokban. |
| Mint a tűz-trónon Dózsa György: |
| ül a hő-lángtól összegyűrt, összepödört, |
| arany-szitaszoborrá szétzüllő piros halott a megsemmisítés-dobozban. |
| Mint marokban összegyűrt aranyhártya-papír: gyűredék-aranygombóc |
| lesz a foltos, szines, szivárványos |
| hulla-hát tintában, hulla-segg tintában ázó aranylomb-márványos, |
| zöld beszivárgás hullavíz-kóc |
| halott, körötte a pára-tértömeg aranykorsó-bőre: |
| „ahogy a víz kimegy belőle.” |
| S a bőr, a hús, a tüdő, a vese, a bél, a gyomor, a máj, |
| fölötti emlőgombos, kráteres májfoltok, |
| az arc-koponya, az agy-koponya, a tarkó-koponya, |
| a csontok szerkezet-viszonya |
| olvad izzásporrá a hő-nemzette láng-aszály |
| sziszegő kalász-bozontjában. |
| az agy-állomány, a zene-termelő |
| s utoljára az emberszív ég el |
| borzas aranytűkkel, bozontos hő-tüskegallyakkal, |
| dühös tigrisként vicsorgó |
| lopakodva borzongó arany-fűrésszel. |
| S ím, a halotti égés-asztal |
| gyorsan-hűlő hő-lapján szőrös emberárny-szerű |
| forró lét-hamú, test-hamú, |
| Amit a kemencébe-bújt lassú görnyedt |
| hulla-égető munkás finom partvissal kis kupaccá lapátra összesöpör, |
| mint utcaseprő szemetet az utcán, |
| összesöpri a maradék-egészet |
| aki a hulla-égető kemence sejtluk-ablakán benézett, |
| mint halálra-ítéltre hóhér a börtönajtó üresség-hegedű kulcslukán, |
| a kukucskáló vas-ostyáját hajtva föl, |
| nézte a bűnözőt, mint bűnös a szörnyet, |
| mint nászéjszakát a szűz kislány: |
| ahogy a kiszáradt testet arany zsugor-csomóvá |
| préseli, gyűri, gyúrja az elektromosság-hő, |
| az aranysziszegés darázsfelhő, |
| s ottmarad a forró kemence-talajon, |
| a tűzözönön átszállva lebegő kemence-tutajon, |
| egy maroknyi szürkesárga emberpor, |
| egy maroknyi lilasárga hullapor, |
| egy lapátnyi kihűlt zene! |
| Mint a teremtés-kezdet homály-pora, |
| mint a megmaradás zene-pora. |
| Zene-atomokból ember-hamu, |
| ember-atomokból zene-hamu. |
| Mint marokban ujjakkal szétdörzsölt csontszínű piktortégla, |
| csontszínű piktor tégla-por, |
| egy lapátnyi száraz ember-hamu, |
| egy maroknyi zsíros zene-hamu, |
| egy maroknyi zene-atom a zene-tudatból, |
| egy-maroknyi zene-por a zene-akaratból. |
| Amiben, mint elvesztett gyűrűk, fülbevalók a falu főutca-porában, |
| a száraz földpihe-szőrös sárban |
| az embertest-idegen anyagok ragyognak, mint az éj sarka: |
| mert nem égtek el az arany-fogak, arany-foghidak, platina fogtömések, |
| ott izzanak a gyorsan-kihülő sárga samott-abroszon, halál-terítőn, |
| mint arany-pecsétek, arany-zsírfoltok, arany-szirmok, |
| arany-sebekké, arany-seb-ajkakká hőben-szilárdúlt lángok. |
| Mint a fehér zománc sárga rügyei, halál-kinövések, elmúlásban rések, |
| mint ős-csillagok a zártvégtelen téridőn, |
| mint a soha mindíg-szirmai, a boldog |
| állapotok, halhatatlan metszetek, köbök, dimenziók, irányok. |
| Emberen-túli, ember-utáni törpe tartományok. |
| És ki jön haza most, amikor hazatér? |
| Zene-atomok száraz kupaca? |
| Atomok száraz kupaca: zene? |
| És szivedbe, tékozló ország, megjön-e majd, amikor földedbe hazaér? |
| Ő: a legszebb emberiség-kor, |
| ő: a csillagtársulások szövedék-rohanása tizennégy-milliárd év dallamú, |
| ő, a szörny-titán tóduláson, |
| minden győztes áruláson győző, szigorú kristály-léthirdetés uralom, |
| elektronok, neutronok, protonok, kvarkok összefogó erőhálógömbrács-vigasza, |
| ő: a harmónia tulajdonsága, a bizonyosság hitele, a gyász kételye! |
| Ő: a létanyag-összesség titkos és nyitott hangzás-mindene: zene! |
| Ő: akiben nem volt a szerelem-őrült hang-iszonyatra, |
| bonyolúlt világképződés hang-tudatra |
| Ő: a szív-finom, törékeny, gőgös, büszke, barbár |
| világ-európai konok, tiszta, emeriség-sors gyásza forradalmár! |
| Ő: akiben megegyezett a szépen |
| hallgató Isten, s a természet az élő szenvedésben! |
| Kis állat-könnycsepp levelibékával finom ujjahegyén |
| páfrány-atom dörgés-csöndjét meghalló zenetudat-ismeretfény! |
| Molekulák, sejthártyák, sejtmembránok nedvgazdag hangjait, |
| a csobogás, tolongás, feszűltség, boldog szövetség-társulás |
| szövet-lángjait, ragyogás-viszonyait, |
| meghalló lét-szerkezet-tudás, |
| a fekete őskezdet-indulás |
| a megdőlt-irányú világgá-lobbanás |
| összegyűjtő zene-virradás! |
| Akiben, mint Jézus testében: a feltámadás van, |
| mint az öröklét a kereszten-megölt Jézusi húsban! |
| Páncél a sérülékeny világ-teljes éjen, |
| a tizenegymilliárd-éves fény-mocorgáson, fény-bizsergésen. |
| A zenére-boldog értelem megmaradás-héja: |
| Őrző páncélhéj, csúcsos kürttekercs csigaház, |
| gyönyörű élet-őrző radiolária-váz, |
| csontmész-tűcsillag állatlét-oltáriszentségtartó foraminiféra: |
| Te: egyszemélyű emberiség, egyszemélyű világegyetem, |
| akiben úgy rezeg a sikoly, a jaj, a bánat, a gyász, az öröm-ütem, |
| tűzháló-bozontja az élet-tartály ősűr-őssötétben, |
| aminek eleven nyálbozót lüktető tűzszövetében |
| kannibál düh falánk éhsége, szégyen-hagyatéka: |
| Páncélos, fényes, millió árny-szempilla hónaljú zene-babérfa: |
| Lágyan lebegve rezgő óriás platánok, |
| tömötten és millió zöld szeletre osztva, |
| arany-késekkel vízszintesen, ferdén zöld-három csipke-lapokra vagdosva, |
| zöld bőrtollaikat folyékony fényselyembe mártogatva |
| egyhelyben hömpölyögnek a zizegés-tömeg platánok, |
| hézag-kúpjaiba, hézag-hengerhasáb üresség-állványaiba, |
| a zöld potrohszelvények hézagaiba |
| kék vízfesték-könnyűség puhán, eresen, lemezesen szétbomolva |
| csorog csillogva gomolyogva, |
| jobbra-balra imbolyogva kósza együgyű óriás-platánok |
| alatt merengve egyszerűen állok, |
| egy vén platánfa megkövesedett dinoszaurusz-törzs gyíktövében. |
| az aranyat tapsoló szétdülledt zárt laptömeg. |
| vízben oldott bolyhos könnyű kék |
| a tömény zöld rezgés-sűrűség |
| arany-villanás háló-lomb-szünetében. |
| S a kékben sárga, lassú teve-vonulás: |
| teve-arcok, teve-púpok, teve-farok, teve-ajkak gőzből, |
| s mint vérsárga hal-szemgolyó-alsó lapos gomb-parázs: |
| barna nedvszikra-lemezkerék, domború barna selyem-szilánk látás-kerék |
| dülled rám az elsuhanó uszony-pajzsos, pikkelyes időből. |
| A zenére élet-éhség zenére talaj? |
| Állok, mint akire új, s új csodák várnak! |
| Háttal a kőmerengés-kőszegény, fekete eső-árny szalagos Vörösmarty Mihálynak. |
| Akinek szivére égő angyal zuhant, |
| Istenből őrjöngve kilökött égő kerub, vak, rothadó szeráf, |
| a túlvilág titán-szitakötői gyémánt-Földgolyó szemekkel. |
| Bűnük megőszűlt szivében akart hazát, |
| s úgy csapódtak a költő-árvaságra gyémánt-felhőkarcoló testtel, |
| mint óriás-meteorit lángolva a zöld Földgolyóba: |
| földrész-széles kráter-gödröt, vulkán-pupilla lukat |
| vájva a földkéreg-szövetbe a szilánkokra-tört |
| gőzölgő, füst-özön megszünéssel, |
| eleven túlvilág-gyémánt szélmalom-lapát szárnyuk darabokra tört, |
| s szárny-szilánkukkal jéglemezes a föld, |
| mint a téli táj dombmező-gyűjteménye megfagyott holdas hóeséssel. |
| S háttal a kőszobor-csoport virradat-hívő fénypetty-árnypont-magánynak, |
| akinek félig-nyílt kő-ajkaiból Liszt Ferenc beszél, |
| akár a száraz csillagokkal száraz fehér éji tél: |
| vattagolyó-koponyás fapálca-ütővel, |
| töpörödött tűnődés-görbével |
| apró, görnyedt, sötét öregember. |
| gyerekkoromban asszonyok hasát, emlőjét tavasszal. |
| Lécből fűrészbak-állványon fekszik a fa-húros fa-hárfára szerelt |
| ablaküvegcsík-szeletekből sík-orgona üveg-terítő: |
| üveglapok, levegő-lapok vízszintes hárfa-húr sorozata tér, |
| mint egy üvegcsontváz üveg-bordaszárnya, |
| a lapos, átlátszó hang-testek ablaküvegből, levegő-csíkokból, |
| üveg-sávokból, üveg-hiány üresség-hézagokból |
| s az ütőnyél vatta-fején celofán-sisak, műanyaghártya-csuklya, |
| celofánhólyag az ütő-nyakig lecsukva |
| s a csuklya-nyakon vékony cérnaspárga |
| s a spárga-fojtás alatt, mint szétmeredő rakott szoknya |
| a celofán hullámos, csipkés, ráncos gallér-körfodra, |
| mint Velazquez-festette király nyakán a fehér |
| keményített cérnacsipke-gallértorta, |
| a fodros cérnasziromkorong-malomkőgallér, |
| mint régi orvosságos-üvegen az ollóval-csipkésre-vágott |
| papírszoknyájú papírsapka. |
| Üveg-zenével koldult az üveg-zenész |
| s kabát-gomblukában piros virág volt. |
| Zenélt, mint pici pettyes, májfoltos viasz-szöcske, |
| üveg-asztal hangszerét két vatta-heregolyós sárga bottal ütötte, |
| s a puha heréken papír-harci-lovagsisak, |
| papírszoknyás papírkalap, |
| celofán-köcsög fordítottan. |
| És én tudtam, hogy az elmúlás itt van |
| a platánlomb-húsban, az üveg-zenében, |
| ami a hang-asztal, zene-asztal alatt |
| az üveg-sáv csíkos zene-abrosza mélyén |
| s a hézagok levegő-lemezlap köteg-kopoltyú-függésén |
| szürke négyzeteket, szürke vonalakat |
| mint a gyerek maszatos számtan-füzetében: |
| süket a vaksi öreg szenvedélyre, |
| a csilingelő, csengő, hamis, árva koldus-zenére! |
| süket a Bartók-zord időre, |
| az emberszívben magzatként növő, halálig-növő temetőre, |
| halottaskocsi-üveghintóra, |
| holtakkal-büdös harcmezőre, |
| atombomba-baszott városokra, |
| a tűzözön-jajra, láng-folyókra, |
| a mustárgáz-csókolta városokra, |
| ahol a házak, mint Pompeji házai élet-üresen állnak, |
| s az étel még ott fő a konyhában a kályhán |
| s az udvaron, virágoskertben a kifeszített spárgán |
| fehér lepedők, szines ingek szárítják gyűrt vászonhólyag-nedvüket |
| s a szoba-asztalon ember-üres időt ketyeg a vekkeróra |
| s az udvaron, utcán nők, férfiak hevernek, |
| a fénybe föltartva anya-kézzel a gyermek, |
| vagy anya-emlőn anya-ölelésben, |
| s arcuk, kezük, karjuk, lábszáruk, lábfejük |
| kék és lila és vörös és sárga és zöld és arany és ezüst, |
| mert megfulladtak a mustárgáz-fojtóprésben, |
| csupa gyűrt, lila indigópapír-szobor, sztaniolpapír-szobor fekszik oldalt, |
| s halál-rúzsos szájcimpa-szirom-oduikból, |
| halál-rúzsos sárga fogaikból, |
| belső szemcsücskük könny-pontjaiból, |
| fül-tölcsérükből, orrlikaikból |
| ágak, erek, gyíkok, kígyók, pókok, rákok másznak ki moccanatlan. |
| S a szemek nyitva, s a tátott szemgolyókon fénymozaik-palást: arany-tetűk, |
| s nézésükben már nincs látás-haszon. |
| Nézésük vérpihés viasz-homály, süket mocsár-csönd, fény-tudatlan. |
| S a hétköznap büdös hullabomlás, s lila hulla-közöny a vasárnap. |
| És suhognak az óriás zöld lemez-diók ősföldkori gyík-titán lábon, |
| a zöld selyem-strucc óriások a Földgolyóba szőve, |
| a város-téri öreg, barna vedlő-lábszárú platánok, |
| nem néznek a lenti szétnyitott zene-üveglegyezőre, |
| és szól az üveghang koldus valcer-álom. |
| S én a tér sejtjein állok, |
| mint megkövesedett gigász ősföldkori légy-szemen, |
| a kőbe-alvadt domború kőpont-szőnyeg ősidő-őslét állat-fosszilián. |
| És csinadrattázik mellettem a zenebohóc zebracsíkos harisnyában, |
| mint táncolva kolduló koldus-cigány |
| a sejtcellás kő-tér arany-pocsolyában, |
| fején a vörös pamut-paróka-sisak mintha fején piros medúza ülne, |
| arcába lóg a piros medúzarojt-harang szétlobbanva, köteggé egyesülve, |
| kék térdnadrág-bugyogóban, zöld selyemkabátban, óriás Chaplin-cipőben |
| rúgdos, lebeg, mint magzati gyermek a viselős asszony-időben, |
| piros csokornyakkendője fekete-pettyes, mint a katicabogár, |
| arcán óriás piros festék-pontok, |
| szája fülig-fehér holdbugyogás-csónak, |
| sárga festék-sarló, vérszeplős arany-pohár, |
| ugrál ágyékára-kötözött fejkendős, asszony-alakú rongybábú-babával |
| a férfi-nő sziámi-iker, ágyéka rázza a fejkendős bábú-rongyot, |
| mint őrjöngő bolond a békés bolondot, |
| mint föltámadni ráz szerelemben-szívbénúlt halottat a másik, |
| aki ágyékából köldöktől fölfelé viasz-ágként virágzik és kilátszik, |
| vállaiból előre két-ággal vízszintesen |
| fém-állvány daru-csáp fogókarjai mereven ringatódznak, |
| két fém-kéz fog hosszú szájharmonikát, |
| a fémszerkezet-állvány csápvégi csavarszirom fogókezecskéi, |
| mint gyerek egy cső főtt kukoricát, |
| azon csúszik szájfodra csigatest redő-súlya |
| a kis fémlapocska-hangszálú négyzetes fa-cella dupla doboz-sort, |
| szája: meztelen csiga, nyálhabot, hullámzó hártya-foszfort |
| ken fénylő buboréklánccal a kettős fa-dobozka-kockarács-vonalrács |
| fémlapocska-hangszálú cella-üregeibe, |
| rágja a szájharmonikát, mint egy nyálhabos ezüst fogsort |
| s a zene-test, sejtes hang-test csupa hullámzás, merev vonaglás, |
| nyálasan nyalja, rágja, harapja, szopja a szájharmonikát, |
| mint gyerek a két kézzel vízszintesen fogott főttkukoricát, |
| s amit a kettős háromszögletű fém-állványszerkezet sejtsor-emeletenként bezár, |
| mint fa-homorú, sejtes, lemezes tribűn-kagyló emberkosár, |
| fehér cérnakesztyűs kezein vászonheveder-hidas cintányér: |
| szikrázik a fémkorongtest csengő villámlapja, |
| s kifordúlt szemei skarlát-serlegben fehér tojások. |
| mert a kövön ott áll fordított kalapja, |
| s körötte ember-vigyorból koszorú-forgások. |
| Éhség-halált koldul koldus-zenével, |
| mint a halbőr pikkelyes: forinttal, fillérrel. |
| A fadoboz-emeletsort sziszegve köpködi, túrja |
| s ahogy a csiga szarvszemét bugyogva kitúrja: |
| szája kicsúcsosodik, közepén nyelve hegyével. |
| És kamaszok hosszú réztrombitát fújva |
| megnyúlt, hólyagzó piros arcukat a kék semmibe fúrják, |
| mint fényszitában aranypénzként rezgő hosszú-csőrű kolibrik, |
| koldulnak ők is, mint az őgyelgő semmi-szolgák, |
| meg a csövesek, meg a szakadtak, meg a punkok, meg a rockerek, meg a hippik, |
| meg a szipózók, meg a bőrfejűek, meg a kábítószer-árnyhordák |
| s árvábbak, mint a múlandóság aids-es, leprás kisujja. |
| Világ-koldus zene-igézet! |
| Halálon halandó éhes csillag-ág! |
| Hiány-bozontból kinőtt borzas, bozontos lét-hiány. |
| hangszer-zenedadogásuk halál-igéret, |
| sors-hamis koldus-butaság, |
| mint halott kezében ezüstkék rozmaring-ág. |
| Éhség-csillag nyomorúság! |
| Állok a nyüzsgő, ember-örvénnyel ember-hömpölygő tér-magányon, |
| a fodrozódva taréjló ember-sűrűség ember-hiányon. |
| Most itt magamért magam vagyok. |
| Köröttem zenélő koldusok. |
| Csikos üvegasztal-xilofonnal, cintányér-csattanással, |
| nyálhabos szájharmonikával, |
| hosszú tűzliliom réztrombitával, |
| nagybőgővel, csellóval, brácsával, hegedűvel, gitárral, |
| citerával, szaxofonnal, légytalp-korong ezüstbillentyűs fekete fuvolával. |
| Állok mint csikóhal a ragyogó puha tenger-kristály |
| zöld víz-izom ágára csavarodva a test-vég üvegcsiga-hegedűfejével: |
| emberszem-pislogása: aranycsészében rezgő fölütött tojás, |
| teste, mint dupla húsevő-növénykagyló s peremén a karom-koszorú-bezárulás, |
| csikófejű csönd-kancsó függ a sima-selyem ősnyál |
| fodros vízlomb-gallyán zöld szempillás lebegés-függvénnyel, |
| a csönd-ágon kristály-madárfészek. |
| Mint a csikóhal a hal-árny pettyes tenger-izzásban, |
| a mozdulatlan lágy őstódulásban: |
| tűnődés-koronával ragyogva állok, |
| körülöttem kagylós, virágállat-szegfűs sziklák, |
| kék zománc-hűvösség-szakadék, kardvágás-árok, |
| fonatos, zöldnyálas hínárlomb-lepedékek. |
| Körülöttem kolduló zenészek. |
| Zenéje, mint szúrásra ledöntött disznó sír, sikít, visít! |
| Koldus világ! Éhes világ! |
| Disznó-halott perzselője: benzinpisztoly-láng, szalmaláng! |
| Mindenség-hörbölő boldog szomjúság, |
| aki a valóság virágzó csillag-bozótjából: |
| ami izzik, serceg, habzik, gomolyogva rohan, torlódva lángol, |
| beláthatatlan-terpedésű aranyszivacs-szerkezet: |
| szirmot, tüzet, öröklétet szakít. |
| Öröklétet a halandóságból, |
| halandóságot az örök burjánzásból. |
| S látja: a legősibb barna kéregpajzs-omlás platán tövében |
| apró, törékeny celofán-ember áll, |
| celofán-ruhában, celofán-kabátban, celofán-cipőben, celofán-kalapban, |
| a mozdulatlan könnyű fény-zenében |
| és nem látja őt az önmagával-habzó sűrű nép a tér-tágulatban, |
| mint egy szappanhab-szobor: szelet-lemezes vízhártyahólyagfürt-ember, |
| szobornyi csillámló hínáros tenger, |
| amiben a nap arany-réteket kaszál, |
| erei az áttetsző celofán-húsból kilátszanak, |
| mint a magzat érrendszere a magzati húsból az anyaméh magzatvizében: |
| piros-kék érszobor áll a celofán-emberszoborban |
| függőleges folyondár-kötegfutással, |
| görbe, homorú, kanyaros, gömbölyű, barlangos, kúp-alak lombozással, |
| horgolt cérnakesztyű, kötött pamut-cipő |
| kéz-páfrányban, lábfej-bozontbokorban, |
| mint a vérerekkel benőtt embertest-téridő |
| s mint amőbában a kisebb gyűrűk, örvények, kutak, pezsgések, buzgások, |
| hömpölygések, szétbugyogó elsimulások, |
| pöfögések, föltúródó hullámrácsok, szökőkút-tódulások: |
| az átlátszó test átlátszó tömegében |
| a belső szervek, a belek, a hártyás hólyag-csomag két félhold-tüdő |
| világít piros parázs-edény öböl-hüvelyében, |
| ahogy dolgozik: pumpál, lök, présel, szivattyúz, szív |
| s a vérszövetben a vér alkatrészei is látszanak, |
| ahogy a vérben tódúlnak, sodródnak, keringenek, bolyonganak |
| s a belekben a gyűrűző barna semmi-salak. |
| Áll, mint lágy tenger-ásványban az ásvány-gubacs csikóhalak. |
| S a vér alkatrészei, mint a sodródva futó alkonyi patak |
| fenékig-tiszta üvegvonaglásában a csíborok, csíkok, |
| békák, tarajosgőték, vízlakó pókok, |
| iszapláng-foszlások, hínárlevél-ringások, ebihalak, |
| kavics-görgések, vízrehajló fűtest-árnykalászok |
| mozognak és himbálnak a vérben, |
| korongosan, tüskésen, vörösen és fehéren. |
| Úgy áll függve átlátszóan és fehéren |
| a tér zöldarany közöny-közegében, |
| mint óriás celofán-koponya fejű, |
| két óriás ólom-serleg-szemű |
| az esővíz-hordó aranyzöld esővizében, |
| átlátszó hártyacső-szelvénylánc bajszos testhoroggal, |
| a vízhártya belső felületére ragadva állva, |
| a hártya-toka alatt kétoldalt kinőtt |
| apró toll-legyező söprű-szárnyakkal, |
| a fekete szájkúp fekete sarló-mosolyából szőrpatkóként kilőtt |
| karom-korona száj-ablakkal, |
| a fekete-sarkantyú rágószerv-torokkal |
| kapaszkodva a finom vízbőr belső hártyasík ragyogás-égboltjára, |
| mint fekete páncél-fogsorú angyal a túlvilág alsó ametiszt-lapjára, |
| s a hártyacső-szelvénytest horogkanyarulat fölfele-vége |
| is finom hártyapáfrány-kefék kereszt-menedéke, |
| mint szőke kislánycopf végén a lepkésre hurkolt selyemszalag. |
| Ő az! Akin átsüt a napfény, mint a vizen. |
| Ő az! Akinek celofán-üvegtestében a nap aranytócsa-hólyagláncai |
| a vastag fény-ömlés hólyag-gyomrai, |
| mint csillagok görögnek, dörögnek, dübörögnek az anyatest-nehéz semmiben. |
| Akiben a fények sürögnek, ácsorognak, |
| vonalakat húznak, köböt tenyésznek és köbgyököt vonnak. |
| akit a fény föl nem emészt! |
| a tér-népnek napfény-tócsás, platán-árnycikkelyes üresség-teret, |
| akinek fölgyulladt kristály-tűzhányó szeméből óriás temetés-gyülekezet, |
| elkésett, mohó halálünnep-menet |
| csorog ki bozsogva, sisteregve, pezsegve, hullámtaréjjal tántorogva, |
| mint egy-méter szőr-vastagon, |
| gyöngyhímzés párna-labda szem-vastagon |
| villódzó, szikrázó, csikorgó, síró, nyafogó, vinnyogó legyek |
| napon bomló aranyszínű hullán. |
| És csorog a halál, mint a könny! Ömlik a halál a fénytestre csorogva. |
| És átlátszó a zenész, mint a fényhullám. |
| És nekem te vagy: fény teste anyag, |
| a fény iramlása, tágulata, súlya: |
| tér, kiterjedés, tömeg, hullám-állapot, hígtömény indulat |
| És elmozdítja-e a sziklát az emberszivekben? |
| Mint Krisztus sírjáról a sziklát a zsiráf alakú fény-felhőkarcoló ősangyalok. |
| Hogy föltámadjon a halott! |
| Vagy csak Pató Pál-csönd, barbár csönd, növénynövekvés-csönd |
| mint emberszemet nagyító-szerkezetével a szemész. |
| Hogy a költő-szívnyomásról valamit megtudjon, |
| hogy van-e bevérzés a kocsonya-mélyben tenyésző érbozóton, napkorongon? |
| Van-e a bíbor szemfenéken, bevérzés a látóbíboron? |
| Megszakadt-e egy hajszálerecske? Bevérzés a költő-látástudatban? |
| Érszűkület a vers szív-ereiben, látomás trombózis-veszély, |
| elmeszesedettek-e a vallomás szállítócsövei, mint a téli éj |
| ami a vers-agy daganatát mutatja, |
| a halál-daganat életét, a halál-növekedést mutatja? |
| aki önmagára vár, mint világteremtésre az ős-csönd, |
| létté-robbanni készül vele a nyomás-tér! |
| S úgy várja azt, aki most hazatér, |
| mint gyermek az apját, hogy hazajön-e az utolsó vonattal |
| s leste, hogy mit mond a feketefoltos fehér korcs-kutya: magányt |
| vonítva tejút-éjszakával, odvas szájában fénylő panasz-habbal. |
| a zene-biológia ember-porát, |
| ami száraz-zsírosan piktortéglapor-fehér. |
| De őt, a zenefény-tudatcsodát, |
| aki, mint halott csillag fénye, évmilliárd |
| fénytávolból sugárzik fehéren, pontosan fény-éhség költő-szemébe: |
| az űrön átnövő fénytudat-csobogás sugár-anyag anyagtalan |
| ami évmilliárdokig hömpölyög, folyik, suhan, zuhan |
| a mínusz 100 000 fok fekete űrön át |
| ha már a halál ember-feledés szemfödőt terít |
| átformálva, gazdagítva ember-alatti öntudatlan természet-lényeit: |
| az emberiség-hiány Földgolyó állatokkal, vizekkel burjánzó zöld tetemére. |
|