| Ha most a Duna-partra lemennénk, s a vízbe-omló lépcső-tetőn állva |
| merengnénk, a lépcsősor tetején, mely mint összehajtogatott itatóspapír, |
| csak kilegyezve s kőből, azt látnánk: a sárga sorsunk-folyón, a Dunán, az |
| olaj-penészes néma sorsunk-folyamon nagy fekete uszályok mennek lefelé, a |
| szűkebb végtelen felé, a lassan és irgalmasan, fényes bőrredő-habosan lefelé csúszó |
| örvényes agyagszínű folyam híg testében nagy fekete uszályok csúsznak a pára- |
| tört tágabb mennyiség felé halállal-megrakottan, látomással hegyekké púpozottan, |
| mint óriás gyomor-hal elnyúlva merevülten, sűllyedten páncélperemig merülten a súly- |
| teherrel, a halandóság-rakománnyal, s a szögecselt uszály-tetőkön, páncél-karéjos |
| uszály-széleken, a szivárványos salakhalmaz halál-hegyeken halandóbb halottak |
| nyüzsögnek, bozsognak, integetnek pezsegve állva, kiabálva, fekete kalapot lengetnek |
| nevetve, ordibálva, integetnek nagy fehér zászlókkal és nagy fehér kezekkel, hajukat tépi, |
| fújja az átlátszó aranyüvöltés tiszta szél, állnak derékig meztelenűl, állnak fekete |
| nagykabátban, állnak fehér ingben, kékcsíkos piros nyakkendőben, cigarettázva, |
| szivarozva, ecsettel, fröccsös-pohárral, töltőtollal, ceruzával halál-malachit |
| ujjaik között, mint piros számjegyek, zöld számjegyek, fekete számjegyek a csillag- |
| sziget szemhéjpereme elmúlás-listán, zsíros ujjhegyektől elzsírosodott nevek az |
| örökös kivégző-listán: a szőke kazalfény szöcske-pillanat Simon István, ferdén |
| előre lehajtott fejjel, mintha most érne célba: Kondor Béla, a bicegve zöld gyűlöletben |
| ázó járógép-angyalnyikorgás Nagy László, a baljós-istenünnepű Béládi Miklós, |
| a tisztán-özönlő ezüsthús zápor-kehely Kormos István, s mind a többiek, akiknek |
| boldogtalan és véres lénye sikoltva, mosolyogva, zokogva, káromkodva ember-tajtékkal |
| ott pezseg a lassú fekete gyászon: az uszály-vonuláson, a halandókkal-úszó nehéz, |
| páncélos sors-tetem világszigeteken. Jaj, nem hallani mit mondanak, mit ordítanak, |
| mit kiabálnak, üvöltésük, jajgatásuk ide nem ér, mert a szél, a szél, a szél, a |
| szél nagy fénylő fehér üvegtömbjei, rángó, lihegő, forogva szétmálló és süvöltve |
| torony-oszloppá tarajló, fényes szilánk-kévékként széthullva robajló iszonyú |
| iszap-tömegei temetik húsukba a lény-hangokat, ember-harangokat, a kiáltás- |
| zászlók fehér csóvái, mint jégbe-fagyott halak arany pikkely-szitákkal domborúan |
| ragyognak, s a száz és ezer és millió halottan-világító emberszem a szél átlátszó |
| dübörgő csöndhalmaz üveglávájába fagyva, mint ős-szitakötőszem dupla, domború |
| dülledt ponthalmaz-kéreg-gömbje ősidő-ásványüvegben. Mint a kristálymély néma |
| szivében, a kristálymögötti messzi mélyben a boldog embervolt uszályról-integetők! |
| S csúszik a múlt felé, az elmúlhatatlan öntudat felé a lassú lomha sárga |
| vízben, a híg sorsfolyam-csúszásnehézben az emberszivekkel kúposan árván |
| megrakott fekete uszályhajó, s a szél fehér dunyháiban, a fehérparázs embervarázs |
| szélben, a szél-mögötti világ-súlya világ-messzi térben az elmúlás-kalappal |
| integetők, a köd-ásvány kezekkel integetők, a bedagadt-gégével kiáltozók, |
| lilára lazúlva és lilára szorúlva, mintha kivágott emberszivet nyeltek le volna, |
| s a véres emberszív torkukba dagad. A halandóság emberfalat. A bűnbe-esés |
| szív-tudat! Mert testük köd és bűn az integetőknek, köd és bűn és alázat. |
| Mintha fényből és árnyból, sugárból és árny-tartományból, felhőből és gyanta- |
| homályból lenne összegyúrva testük. Mintha hiányból, pusztulásból, |
| nem-ből, elérhetetlen könnyű türelemből, áteresztő szabályból, sűrű gézfátyol |
| hiánytudatból, halandóság-aszályból, gáznemű adományból, semmi-szigorból, |
| hiányból szikrázó füst-gyopárból, elúszás-pillanat ragályból. Akik vannak, mert |
| nincsenek, akik nincsenek, mert vannak, akik hiába intenek, kiáltoznak hiába, |
| hömpölygő halál-folyamon lassan csobogva csúszó sors-uszályok utas-népe |
| utazók. Mint lassan lebegve uszó tengermélyi korallszigeten egymáson hemzsegve |
| púposodó millió bizsergő, mocorgó, bolyhos és csöves nyaláb-lombokkal himbáló |
| és bomlottan viszolygó szines virágállat. Integető és mosolygó virágzó nyaláb- |
| hab. Lényük csak látható, létük nem fogható. Nézzük őket. Nézed őket komoly |
| szivedben gyász-parázzsal derengve, ahogy elcsúsznak integetve és föld-színű |
| szemgolyókkal, föld-arcú dáridókkal dideregve a nagy fekete uszályok utasai. |
| Mióta ismerlek? Hány éve ismerem hited és arányod könnytelen uszály-néző, dörgő |
| és dübörgő semminek-visszaintő? Te velem egyforma történelem, kiközösítettje |
| és kivetettje ugyanannak a varázsnak, sose-legyőzöttje a megmaradásnak, mindíg |
| embercsillanás a gyászban, okos figyelem, a figyelem szorgalma látás, hűség ezüst- |
| pohara vörösborral, rózsaszirmokkal beszórt szegénység, hűség: földből, esőből, |
| növényi tavasz-tolongásból, sárga homokkal befújt hajnali nyárikonyha- |
| derengés, jövő-csíra a történelem-tojásban, utcakövön-kúszás a tank-gépfegyver- |
| ropogásban, düheimtől sose-akartad megadó gyermekként részeg, jövő-alkalom |
| bánat-szorgalom, aki kenyeret adtál és áhitatomnak emberiséget, versnek papírost! |
| Mert volt megszületés, föltámadás, irgalom, futás, vékony vállakon Krisztus- |
| kereszt súlya, véres hernyótalp-csikordulás és volt minden ami emberrel alíg |
| mérhető! Verem és tető. Völgy, kőszirt, ember-lapály, s emberen-túli sugárzó |
| könnyű táj, zivatar-dörgésben keskeny sárga koporsó. Szivárványhíd-össze- |
| zúdulás, mintha szines kristály-oszlopok parázs-kérgei és parázs-sugárívei zúgva |
| omlanának jajgató szenvedéskupaccá Szivárványrom-halálalkalom. A |
| szines űr-parázs világrothadék-sercegése. Sziget-képző vágyaim bizalma! Most |
| oda jutottam, hogy elmondom neked: sziget vagy, egyszerű sziget-bizonyosság a |
| torlódó és dühöngő emberi dologban. Lángoló, lobogó vizekben ember-sziget. És a |
| látás-közös látás-része is vagy, a látás-egész része. Pont-szerű sugár-út. |
| Mint a méh összetett szemének egy szemsejtje: a fordított üveg-kúp. Az összetett |
| látás egy üvegliliom-pénze. A látás egyik csillaga. Hisz csak az összetett látás a látás |
| maga! És jó, hogy így lehet, hisz jó közösen látni veled! A lét csak így virágzás! |
| Ó, te Uszály-néző! Integetnek a nem-lét halandói neked, bámúl az elúszó arc-halom. |
| Feléd tódúl a szél-üveg fölnagyításban az elmúlás: aki hatvan éve születtél Karcagon. |
|