| Mint kivégzés előtt. Mint kivégzésre várva. Mikor a versre várva! Ülsz |
| az írószobádban, mint rab siralom-cellában. Fulladás, szív-lökések, akár |
| a földrengések, asztma-szuszogással szivedben a vízfal, beleid gyűrű-hengerre |
| égetve és tekerve, nem tudod mikor jönnek, de most már érted jönnek, minden |
| kopogás, kongás, minden csoszogás az ami nem oltalmaz, a kukucskáló-árnyban |
| dülledő zöld parázs van, nagyujjal félretolva a kukucskáló-ostya, az ítéletpáncél- |
| pénz, a hóhér Küklopsz-szemmel néz! Gondolom te is így voltál. Erről mi nem |
| beszéltünk. Nem is sokat beszéltünk. Csak, hiszen ember voltál, jöttél, rám- |
| mosolyogtál, mentél: rám-mosolyogtál. Te elmentél az árnyban, én elmentem |
| a fényben, mentünk a merengésben, vagy tán a tévedésben. A Szemlőhegy- |
| utcában, a Mandula-utcában. Én nem voltam az árnyad, te nem voltál az |
| árnyam. Ó, hányan jöttek erre, hány testnek nyílott ajtó, s most már mind csak, |
| mint árnyék a földdé-olvadt bajból, hömpölygő puha nyáj-hab a beözönlő |
| árnyak: Macbeth-szivembe ömölve a mozgó árny-erdő zöldje. Őz-szivemből |
| selymet csapol: árny-denevér, árny-vadkan, árny-bagoly. Jött a köddel- |
| parázsló fénysercegésben Nagy László, a vasrács-csizma léptű bicegve és |
| csörögve, mint a páncél sebzett ménje, bottal az utat szeletelve, árny-söprűvel |
| gyötörve, mint az időt fémlapon körbe biccenve söpörve, bicegve fölszeletelő |
| másodpercmutató, az időt fölhasogató körforgó fémszál-fejsze, s rózsával |
| Illés Endre, mindíg óriás-csokorral, mint meghajló ember-lángfal és |
| szőkén a Mandula-utcán a szöcskeláng Simon István, haja, mint szálas |
| felhő, kezében piros esernyő, s a szikla-száraz nyáron a hó-óra Tamási Áron, |
| ellőtt kezében a forgó éj: égő csillagszóró, s jött nagy léptekkel, tisztán, mint |
| az embercsönd: Bibó István, kék szitakötőszemében: osztás, szemérem, |
| szégyen, s csizmában, fekete kalappal Veres Péter: a terített család-asztal, |
| s bajusszal körüljárt, nézett, mint a gond az emberiséget, s bíborfolt- |
| rácsba fonva, mint gigászi kucsma-gomba, de növése ezer seb: a gyík- |
| pikkely Berda József, s mindíg, mint pontos óra: Illyés Gyula, s Kozmucza |
| Flóra, már öregen, még ifjan, fiatalon még, öregen már, ahogy a hold |
| fölszáll, ahogy a hold nyugszik, mint történelem-fújta emberiség- |
| naptár, jött a két öreg felnőtt, könnyen, mint könnyű felhők, s a felhő |
| nem haragszik, legföljebb barnán mordul és arany-legyezőt lök, arany- |
| repedéslomb dörgése visszabarnul s gyűrődnek lila hab-öblök, a férfi |
| nagy kezében a nő kis keze rejtve, mint csiga csigaházban: mészhéjban |
| szeretve. És jött a két szinész is csönd-deres magány-dobozából: az ősz |
| Bihari József, a barna Pécsi Sándor és néztek izgatottan, akár a |
| hangya-hajnal, pezsegve és nyüzsögve, vas-lombbal füstölögve, finom, vad |
| rozsdalánc-púppal bokrukat széttenyészve a skarlát-hasábokban izzó |
| fény-idomokban. És most már csak az árnyak! A nyurga, tömzsi árnyak, a |
| keskeny, széles árnyak, a vékony, nehéz árnyak! Árny jön az utcán szembe: |
| árny karol elevenbe, árny ölel élőt árnnyal, úgy jön árnypapír-szárnnyal |
| az élő mintha szállna, s szárnya volna az árnya, árny-férfi, láthatatlan, |
| karol kis üveg-asszonyba, mert az az öreg asszony mintha csak üveg volna! |
| Árny-öreg árnyfény férfi asszonya kezét fogja, az eleven-hús kagylót, a |
| bizsergő polip-ágat, s mészkorall kéz a bánat, virágzik alkonyat-sót. |
| Most tél van és halál van, és nincs hó itt a földön, és nincs hó itt a fákon, |
| és nincs a háztetőkön. Én most az utcán állok, a Mandula-utcában, |
| szivembe tél szivárog, a felhők, mint sírásók az eget kékkel bontják, |
| mint sírásók a földet, kiszórják a fény csontját és kapálják a zöldet |
| a híg test anyagából, mint ásványt a hiányból. Látom: jössz le az |
| utcán, lassan a Mandula-utcán, nagy nehéz Árny-Alak jön, csak |
| nekem láthatóan, hát-púpja a fény-öblön ringó hold viasz-tokban, |
| nagy nehéz aktatáska fény-szeplős árny-kezében, árny-vén télikabátja, |
| mint éj a szenvedésen, árny-kalapjából árnyék arcán árny-sisakrostély, |
| s mögötte is árny ég, mint éjbe-szőtt viharos tél, s fehér az árny-tömörben, |
| az árnycsipke-lazában, nem is a földön: földben, mint hóvihar az |
| erdőben. Az aktatáskát súlya a Föld Véréig húzza, mert nehéz |
| állapot van a táskába begyúrva: súllyal az Isten súlya! A Létezés |
| Kisujja, akár egy szent kisujja, vagy kisujja-csontja arany-tokba |
| bújva. Autók jönnek és mennek, gyerekek viháncolnak, biciklin fékeznek, |
| biciklin kerekeznek, rajtad át dobják a labdát, árnyadon átrohannak. |
| Hisz ki látna így téged?, hisz csak én látlak téged: árny-tömör árny- |
| sugártest emberárny-egyszerűséged! Jössz lefelé az utcán, lassan a téli |
| utcán, lassan a Mandula-utcán: fénykristály embertest-Árny! Árny- |
| lényed árny-kabátja az aszfalt-utat söpri, a repedezett, hámló ólomláz- |
| kérget betölti, mintha egy harang jönne, Árny-harang, árnyat kondul, |
| árny-szava téli húsvét, árny-viasz könnye csordul. Fölöttem víz- |
| árnyak, az űrben epe-szárnyak, szivacsot nyújt izsópon a nem-gonoszabb |
| tegnap, ecetet és tömjént, kábító szivacs-kortyot, foltos méh-arc az |
| alkony: arany-foltok, májfoltok. És jössz és átmész rajtam, akár a |
| sugárzás, amit az ősanyag küld: az egyesülten bomlás. Én meg az |
| alkonyt nézem. A piros-szemű tél űrrel köszön. És hó jön és halál van. |
| Emberiség-Föld: Sors-Gyönyöröm! |
|