Miklós-ünnep, halandóság-feloldozás*
| Most csak egyszerűen, szivemen ünneplő ruhával, szivemen fehér inggel, |
| szivemen holdcsíkos nyakkendővel, mintha szivemen halcsontváz feküdne: |
| úgy lépek be hozzád, úgy lépek ünnepedbe, úgy lépek szemgolyódba, |
| mint nagy sóbánya-tóba, alúl a sókristály-szirtek, fölűl víz-arany- |
| üszkök, virággal és világgal lépek öreg idődbe, kezemben csokor csillag és |
| galaxisból páfrány, hónom alatt a Földgolyó, hónom alatt a szükség: a |
| világmindenség, most kívülem amiben élek, most kívül ami a sorsunk: |
| azt teszem sóhajodra, zuhogva-ámuló ünnepcsönd-asztalodra. Ünneped |
| irizálja minden lét, dolog, pálya, alakzat, test, jelenség, dübörgés és hűvösség, |
| szerves, szervetlen módszer, a teremtésben ékszer, szerelem, mámor, habzás, tűz, |
| csíra, ondó-patakzás, a láva-fonat lét-gond, a mikroszkópikus-nagy, |
| a makroszkópikus pont, minden mi halállal-áldott, ami örökkel-szomjas, |
| amit a Föld kigondolt, ami mítosszal-olvas, a hattyú, és a márvány, a hal, |
| bölény, a bálvány, ami a jelenésben, kristályban és növényben, állatban, |
| módozatban titok és hódolat van, sejtelem és merengés, szolgálat-igézet, |
| homálytudat-derengés, amit képzeletünk rebben, hisz ott ég az értelemben, |
| amit Istenből kitaláltunk, s fény-árnya a hiányunk, amit velünk talál |
| ki az anyagban az akármi és ami elmondhatatlan a csíra-gyász tudatban. |
| Neked hódol most minden: a léten-túl és innen, igéjét rászorozva ünnep- |
| vigaszodra, múltját, jövőjét osztva reményedből osztozva. Ami minden |
| dologban, lángolva boldogan van, vagy boldogtalanúl kilobban a gyanakvó |
| irgalomban. Olyan vagy, mint egy kőzet, mint vulkánszikla-hegykúp, mint ős- |
| sárkánygyík lépte: a majd két-méter hosszú, az egy-méter széles kétszáz-tonnás |
| talpnyom, mint a páfrányerdő-Földgolyó, pikkelyfák és pecsétfák, kaktuszfák |
| közt űrből puha gyémánt, akár az óceán-mély tömegében a rejtély lobogva |
| és forogva, csillagot ásítozva, mint a csillagos ős-ég: Istenből lehetőség. Vért- |
| pikkelyzeted az éj-lomb: aranyozott iszonyból. Neked elmondom, hisz érted |
| az áhitatban a férget: nem volt megváltás, éden apám véres köpetében Jézus |
| véres arca, se a vér-ing haldoklásban a kurva búcsúzásban a mennyek |
| viasz-harca! S azt is, hiszen szeretlek, s nem szégyenlem a vámot, szeretem |
| kozmosz-gyászod, s azt is ami hiányod! Hogy gyűlölködés-barlang nincsen |
| a hitedben. Sors-házadon az ablak ásványos merengésből, szűzhártya- |
| ünnepvesztésből. S a sors-ablakkeretben egy ősgyík szelíd arca gótikus ősidőből, |
| kőcsipke-torlaszhőből, vagy festett bohóc-pápa, fején éj-csörgősapka: |
| csillagcsengő-süvegtorony: arca ámulat, hit, hűség, bűn, jóság, iszony. |
| Most csak egyszerűen, kezemben tavasz-ággal belépek a szobádba, |
| és szived megsuhintom barkával és virággal, mint gyerekkoromban tettem, |
| hiszen falun születtem: asszonyok hasát kellett zöld ággal ütögetni! Ez |
| volt a termékenység-hívás ünnepe akkor. És eltűrte a tavaszból kinevető |
| asszony. Viseld hát magzat-verésem, foganás-ünnep-ütésem: Földből Szeráfi |
| Szőttes, Földből Kerub-Tornylás, hús és csont ember-mámora. Egyik szárnyad |
| a Prae, a másik Szent Orpheus Breviáriuma, míg te is majd Isten elé hullsz |
| gyémánt-hártyákba csomagoltan, ember-halandóságodból feloldozottan |
| nagy szent fényével összehamvadni örökre. Az egyetlen metafóra felé. |
|
|