| Milyen furcsa! Milyen furcsa, milyen furcsa, milyen különös: sírodat még |
| sohase láttam, a rádroskadó elemi anyagot, ahol csontjaid a földbe ragadtak, |
| s gigász-koponyád csipkés héjlemezekre törte a föld, s a varratok közt, a fülcsont- |
| lukakon, az orrlemezek csontpengéi közt, a fogaid közt, a csontokon, bordaléceken |
| átbolyongva folyik szilárdan a rózsagyökérszőr, rózsagyökér, vadrózsagyökér, gyökérláz, |
| mint Sigray, Szolárcsik, Szentmarjay, Hajnóczy, Őz Pál, Martinovics koponya- |
| hólyagában, csontjai között a Kútvölgyi-domb mártír-púpja alatt! Jaj, pedig |
| sír-evő, csontváz-evő, hulla-evő vagyok én, temetőket-fölfaló vagyok én, hulla- |
| szívet faló, hulla-szemgolyót evő, s szivem darázsház-cellarózsa, domború sejtház- |
| papírrózsa, többszögletű viaszcellák dülledt eleven rózsafala lüktető cellaszivacs, |
| s a csillag-szögletes cellatokokba csúsztatva koporsók, csontvázak, régi és új halottak, |
| szivárványosak, foszladozók, így élek én, halottak rakománya eleven halálra váró |
| Rózsa-halálraktár, ember-égitest-föld, élő merengő rózsakripta, s Nerval és Nezva |
| sírján ültem fagyban derengve, s Apollinaire sírjáról földet tettem nedves ajkaimra! |
| s Proust fekete márvány-könyvén rózsa voltam a Père Lachaise-i temetőben, piros |
| rózsaszál, s Baudelaire rejtett kis sírján néztem a futkosó, hátából eres hártya- |
| lángot lobbanva köpő katicabogarat, s Oscar Wilde vöröskő angyal-nyilallás kő- |
| doboza árny-émelyében a gesztenyefák millió tüskés zöld herezacskója alatt néztem az |
| arany-kardvágás napsugarat, s ültem Móricz Zsigmond holdszagú földkéreg-bajuszában. |
| Milyen furcsa! Jaj, milyen különös! Úgyhogy nekem te meg se haltál, úgyhogy nekem |
| csak megszülettél, úgyhogy nekem csak vagy, hiszen ha voltál, én időm kezdete óta, |
| mint az anyagi természet, amely létével az időt teremti, s kibukkansz egyszer a kék |
| világóceán-időből, titáni Neptunusz, a tenger zöld gyökerén álló Poseidon, bozontos |
| szakálladban földrészek, világ-lemezek, moszatos Bibliák, vemhes szamár-kancák, |
| Barrabás bandzsa, lét-hülye pislogása, Kant csigaháza, a halandóság kövér rostjai, |
| Krisztus lángoló balkeze, bohóc-hegedűk, szikrázó csikóhal-kérdőjelek, lila rája-tetük, |
| s kihalászod bizsergő óceán-márvány ujjaiddal amit magány-szigetem árva szirtjéről |
| a vízbe dobtam: palackposta-szivem! Piros palackban hengeresre összetekert papír, |
| szőke parafa-csönddel ledugaszolva! Ez az én üzenetem a Hiányból, az Itt-létem Fekete |
| Magányból, a Magyarország-hozományból, a Történelem-ragályból, palackposta- |
| szivem vérpapírosa ámuló szemeimmel teleírva! Te Örök Kérdező Mennyei Riporter, |
| Ki-kérdezett Bulldogfejű Mester, Hörögve Vágyakozó Koponya-Utazó, Kétkedő |
| Költő-Hadakozó, Emberiség-Árva Ember Tragédiája, Jézusi Szúnyog-Medve a titok- |
| földben szétrepedve, Halhatatlan Üvegszűrő Túlvilág-csillogás-rácsa: gyermekkor- |
| ujjaimnak verejtékzsír-címerei mohó szivemmel összerágott könyveid lapjain! |
| És te is csak az vagy: embergyötrelem, habzó izzás-kehely, üszkös öröm, gyönyörű kín! |
|