Az átvilágított ősmindenség-tojásgömb^*

Szivárvány-áhítatú, tündöklet-népmese-igazságú lélekvallomás ez, G. Margit, valahai summásasszony önéletrajz-elmondásának első fejezete. József Attila azt írta, az elmúlást igézve: „szaporodik fogamban az idegen anyag”. Mi, boldog olvasók és hívők az embertisztaságban, azt mondhatjuk, megtudva most már folyamatosan a kétkeziek, hajdani elfáradók és gyötrött-álmúak szaporodó élet-vallomását olvasva: „Szaporodik szívünkben az élő meseősanyag. Mint busa vörös rózsafejen a tiszta hajnali harmat.” E napszámosasszony ég-föld-alvilág-vallomása éposz-erejű, kristálylobogással-tiszta, mint a lángoló óriás-ősangyalok, a Kérubok! Alighieri Dante, Szuzó, Angelus Silesius, Eckhehard-mester, Jakob Böhme, Ruysbroeck, William Blake, Swedenborg, Alfred Jarry: mintha Ők szólnának, misztikus, gótikus, katedrális-szerkezetű, kőszirompántküllőcsillagos kőlegyező-mennyezetboltozatú és nem-misztikus, mértani-rajz-szigorúságú szavakkal. G. Margit szavai mögűl szívünkbe súgva transzcendens látomásukat. G. Margit a földet gyötörte és G. Margitot gyötörte a föld, a napszám kiszolgáltatottja volt. De nem a metafizikus tétovaságé! Ahogy tudta: egyetemes világegyetem-látása megszerkesztette az emberlét erkölcsi szerkezetét, s a mindenség élet-halál, biológiai-fizikai anyag-rendjét. S a Metafizikai Szív, a Transzcendencia-Álom, az alvilági fekete-lángú égés, a cellás körkagylólegyező-padsorú Parlament-mennyvilág (ahol kertészkednek és virágot is öntöznek a hermafrodita angyalok, vagy a nem-nélküliek, a pénisztelenek, vaginátlanok, szemérem, s hónaljszőrzet-nélküliek, az üríteni, szellenteni nem-tudó ánuszcsillagtalanok, a comb-közti szakadék-tér jég-üregében tojáshéjként hússal-beforrottak, pihés bőrrel behéjazottak, a csecstelenek, emlőtlenek!), s a Föld Szíve felé, lefelé és befelé a földbe épített bérházcsokor-nagyváros lefelé-emeletes tisztítótűz-világát, ami fölött már fagyott téli holdként sárgán derengve röpűlnek a testtelen nem-rohadt-lelkű félig-megtisztúltak. Mert tudni akarta a lét-rend szerkezetét! És élni e szerkezet erkölcsében! Ahogy napszámosasszony-kezében tartva a tojást, átrózsálló recézetű s erezetű hüvelyk s mutatóujjával a fény elé tartva, átvilágította, ahogy a tojást a petróleumlámpa üvegbuborék-fényénél, úgy fogta kezében a lét-mindenséget, hogy átvilágítsa hite tudatával az Ősmindenség-Tojásgömböt: látni élet-síró, pelyhes csipogás-jövő lakozik-e a zavaros életragacsban, a tojáshéj gömbzártsága belsejében, vagy a megfagyott-szemhéjú, takonnyal-összeragadt csőrű, összehajtogatott tollcsutak rügyes csontváz-bőrzacskó, a zöld halálkocsonyában, a halál! A halott, sárga Denevér-Angyal!