A megtalálás tavasz-pillanata^*

Az önmagát-keresés tűzörvényeiben ég, forog, lobog ez a nagy-indulatú, nagy-tehetségű fiatal művész: Csíkszentmihályi Róbert. Művei, az eddigiek, egymás-mellé sorakozva a térben (a tér egymásutánjában) és egymás-után sorakozva az időben (az idő, a teremtésidő egymás mögé torlódó, lökődő és zuhogva kopogó szívütés-pillanataiban, a fölépülő teremtés-szívütés-időhalmazában!), mintha jelenlétük minden egyes, személyi dologiságával, tárgyiasúlt arcával, anyagtestté ámúlt szellemével a mást, a másikat, a megint-másikat mondanák! A töprengés művészi szellemanyag-folyamata: ez Csíkszentmihályi Róbert eddig-megvalósúlt művészetének hitele. Az egy-akarat keresése, a végső-önmagára-találtság bizalma. Ifjú mesterkeze mindent tud a bronzban, kőben, agyagban, fában, fémben, gipszben: éremben, szoborban, hatalmas kőmozaikcellalapok hullám-redőhömpölyegében. És én tudom: a legszentebb pillanat is eljön majd: virágból-font testű, zöld kalász-koszorús fejű, tavasz-léptű illatos mámorral, a Megtalálás Tavasz-Pillanata. Amikor ez a kalász-virágember tavaszt-szólva tudatunkba néz, s mondja majd: Ímhol vagyok!