Az anyaggá-dermedt álom^*

A gyermekkor-áhítat, rémület, játék, mosoly, iszonyat, tobzódó erjedettségbe-torzúltság, komoly kapkodás, kúsza gyönyörűség, tébolyodottan éhes szerelem-lüktetés: ez Szabadi Katalin ifjú művészetének, látomást-füstölgő dühödt, boldogtalan festészetének gomolygása, lehetetlenségtitka, eszeveszetten-tiszta, az anyag fölszabadulását váró gyötrelmének dacos akarata. Gyönyörű örömmel néztem képeit, az olajszagú gyermeki sötét vérző kúszadék anyag-álmokat, amelyek, mint a megmaradt álom, mint a megfagyott álom, mint a megdermedt álom, mint az anyaggá-képződött álom (az oly ritka tudatban-fönnmaradás reggeli megmaradás-anyaga) szinte a valóság véres cserepeiként füstölögnek, égő bársonyként lobognak: ronggyal, pernyével, gyermekekkel, szerelmesekkel, lovakkal, Krisztusokkal, emlőkkel, álarcokkal és babérkoszorús szerelmespár-ikonokkal.