A teremtés együttes erkölcse^*

Eltöprengek zordan és mosolyogva a tehetség természetén. A zsenialitás természetrajzán. A lángelme teremtő hatalmán. És épp Giacomo Manzú lángoló, síma, és gyűrt művein merengve. Épp az övén. Mert Giacomo Manzú keze, zseniális keze Michelangelo-bátorságú, Michelangelo-tökélyű teremtésre képes! És mégis! És mégis: csak a kéz, a Teremtő Kéz hatalma lenne érvényes a mű ihletett áldomásában? És a mindenségre-bátor agyvelő, a halálra-is-bátor, a halhatatlanságra-is-bátor szív kimondás-tökélye hová foszlik, köd-nem-vanná a teremtés megrendelésében? Mert csak együtt: a teremtő szív, a tervező, a látomásos, teremtő agyvelő, a teremtést-kiváltó, a teremtést-megvalósító kéz közös, együttes erkölcsének kegyetlenűl-bátor akaratával, együttes, közös akaratának kegyetlen bátorságával lehet, kell és szabad az anyagot kimondássá-formálni a látomásban. Ezért töprengek zordan és mosolyogva Giacomo Manzú művein, melyek anyagukban, anyaguk anyagi kiformáltságában a tökély természetével virágzanak, de anyagból-kiálmodott lényük márvány-merengéséből, női-férfi páros arc-márványrózsa óriás könnycseppjeiből, gyűrt fémanyag-alumínium embrió-zártságából a látomás-végtelen derengő sugallata hiányzik, az a Megvalósult Kimondhatatlanság, az a Ragyogó Kimondhatatlan Kimondott Rejtelem, amelytől tudjuk: élni kell, mert ez a törvény, élni kell, ha érdemes, ha nem, s ha kell: belehalni kegyetlen tiszta életünkbe. Belefúlni önmagunk irgalmatlan örvényeibe. Ha kell: meghalni, hát meghalni kell, mert ez a törvény, ha tetszik: erőszakosan! De addig! De addig teremteni, teremteni, teremteni. Bátran kimondani a Teljesség Derengő Szívét. Mert csak így érdemes!