Akit retteg és szeret az anyag^*

Szandai Sándort szereti az anyag. Szandai Sándort rettegteti az anyag. Szandai Sándort gyűlöli az anyag. Szandai Sándort gyötri az anyag. Szandai Sándort keresi, kéri, követeli, hívja, várja az anyag. Szerelmesen. És Szandai Sándor szereti az anyagot. Szandai Sándor rettegi az anyagot. Szandai Sándor gyűlöli az anyagot. Szandai Sándor gyötri az anyagot. Szandai Sándor keresi, kéri, követeli, hívja, várja az anyagot. Szerelmesen. Mert ők, az Anyag és Szelíd Formálója egymás szerelmesei! Az anyag húsával, lényege szerkezetével és lénye eszméletével, anyaga dühével, akaratával, csöndjével és látomás-lehetőségével; s az anyag formálója, indulatosan-szelíd megvalósítója; beszélő kezével, az anyagot beszéltetni tudó kezével, az anyagot, a tömény, tiszta valóságot megszólaltatni tudó kezével és töprengése erejével. Szandai Sándornak az anyagtól-rettegőnek, az anyag álmodójának visszaszól csöndje szigorából, homálya tömöttségéből a halandó anyag, s ő, a szobrász-költő, a mosolygó szelíd ember-nagyság; legyőzve gyötrelmei rettegését és rettegése anyag-gyötrelmeit megvalósítja a végülis engedelmes anyagban, a megszelidített, betört, megszelidűlt anyagban; az anyag, a szervetlen anyag, vagy a szerveitől már kihamvadt anyag, a vas, a fém, a kő, a kristály, a fa, a márvány alap-gondolatait, elemi törvényeit használva és tudva, himnuszi szépséggel kimondja az anyag végtelen teljességét és erejét, dühét, tüzét, komor gyászát és halhatatlanságát. Akár létük tündökletével az öröklétet, a halhatatlanságot a csillagok.