A látomás ismeretének embersége^*

Csak így címezhetem, csak így kezdhetem boldog, tiszta, örömetsugárzó bevezető mondataimat, a mámoros megértés gyönyörűségével írt vallomásos szavaimat: elébe e képzőművészeti arckép-sorozatnak, e képzőművészeti alkotásokban vallomás-sorozatnak, amelyeket most és majd teljes örömmel láthatnak Önök is, az esti képernyő előtt ülők: tanúlságúl, hogy képre-nyitott szívükben és képekre-áhítozó eszméletükben kivirágozzon a tudatos emberség tavasza. A látomás ismeretének embersége: Zsigmondi Boriska művészete! Igen! Nemcsak a Zsigmondi Boriska szemével, áhítatával, tudásával, alázatával és emberségével átvilágított nagy művek, művészek a kép, a rajz, vagy a szobor-anyagban, nemcsak az ő teljességre nyitott szeme, áhítata, tudása, alázata és embersége, nagyvonalú, finom összegezésében a homályból előttünk-kidermedő, és áttűnésükben egy-alakzattá, egy művészi teremtő tudattá teljesűlő, a látomás-sejtekből egy látomás-agyvelőállománnyá összeburjánzó és összetenyésző Művészet vallomásos nagyságát láthatjuk a képzőművészeti vallomás-csodákban, de a vallomásra-biztató, a megteremtettség árvaságából (mint árva sötétből a dolgokat ha akaratos kezünkkel a fényre kiemeljük)! a szép közösség egyetemességébe emelő akarat szépségét, nemességét és okosságát is láthatjuk, mert vele, mert általa, mert vele, mert általa is: Zsigmondi Boriskáét! S ez a kiemelni-tudás, ez az ön-árvaságból a közösség emberség-fényébe emelni-tudás Zsigmondi Boriska teljes, szép, emberséges művészete! Ez az emberségben oly szerény és emberségben oly okos asszony nem a művészetet szereti, de az életet szereti és ismeri (s így a művészetet is!), s ezért az élet (a sokszor komor és iszonytató is)! vissza-szereti őt. Ez a művészet létét újrateremtő, a művészet kegyelmében megkeresztelt asszony: tudja, hogy a Lét (és így a Művészettel megteremtett Lét) dolgai, jelenségei, tárgyai, változat-módozatai, látomásai, alakzatai, mámorai és hitei: a szeretetre várnak. A fölismerő, megismerő, rámutató, ráérintő tiszta szeretetre! Ha az önmagukban tenyészve árva Lét dolgaira, tárgyaira, alakzataira, teremtettségeire rálövünk ráismerésre-éhes tudatunk szeretetfényével (mint arany-szigonypillanattal), ránézünk mosolyos szép szemekkel (mint bársonyvirág-csikó a kristályszív-csillagokra!), rászólunk mosolygó szép szavakkal, mint kisdedre boldog anyja, mint gyermekre a mindenttudó Felnőtt: a dolgok, tárgyak, alakzatok, teremtettségek visszanéznek ránk, visszanéznek ránk kristályszemekkel, visszaszólnak, rászólnak együttlétre-éhes szívünkre piros virágszavakkal, kilépnek az önmagukba-zártság komoly barna titokhomályából, mint a sötét űrtérből, vagy képzeletünk fekete időteréből, kemény kristályzárt téridejéből a láthatatlan angyal: és fölparázslik kristályszivacs aranysercegéssel, és pirosan látható lesz és szivárvány-mosolya hírt hoz a Titokból! Zsigmondi Boriska szereti a Létet és a Lét szeretetével visszaszól neki! Zsigmondi Boriska szereti a művészetet, szeretve tudja a művészetet, s a művészet, teremtettségével a Második Természet: neki visszafelel, visszaszól, titkos mosolyával, titokmosolyával visszaszól szép, alázatos, emberségben-tiszta, értő emberasszony szívére. Mint selyemnyálfonál-bábjából a Csoda: neki föltöri homálybáb-koporsófödelét a Titok, a Teremtettség Titka, kilép önélete koporsójából, Megváltóként sugározva megmutatja rejtett lénye rejtett, rejlő titkait, piros titok-szívét, ahogy ver a rózsasugárzó zárt kristályanyagban: megmutatja lénye lényegét! S mindez a szeretet bizalmától, s mindez az okos, szép kérdezés bízó kegyelmes szeretetétől! Van teremtő művészet, s van a teremtő művészet létét és léte lényegét áldozatként (mint áldozati ünnepen az áldozat-jelképet fölmutató kéz)! fölmutató szeretete, csodálata, ismerete, titok-tudása és áhítata a művészetnek! Ez a Művészet titka-tudása, szeretet-csodálata: Zsigmondi Boriska művészetének teljessége és szépsége. Az ő művészete, Zsigmondi Boriska művészete: a szolgálat! A művészet, nála a képzőművészet kozmikus emberségének, emberkozmoszának, világegyetem-magányának, mindenséget titoklényébe záró magánytalanságának szolgálata a szeretetben. A szeretet nála: a megismerő és fölmutató akarat, nála a szeretet az értő akarat: akarata annak, hogy mi is tudjuk, halandóbb halandók: a Művészet Titka Bizalmát, a Megvalósúlás Szégyenét, Szemérmét és Halhatatlan Reményét! Zsigmondi Boriska hite és bizalma a Művészet Teljességében van akkora, hogy a Művészet és a Művész elhagyja rejtőzködése ködét és szégyenét, neki, miatta, általa! És ez is csoda! A legszebb szolgálat csodája! Ha egy-egy művész életművét kozmikus biológiai egységként: zárt valóságnak mondhatjuk, mint ahogy zárt valóság az ember: Zsigmondi Boriska hozzáértő szeretetének tudásával és bizalmával átvilágítja e zárt művészet-embervalóságot: s láthatjuk nemcsak a művészettest határfelületeinek élet-részeit, a szemgolyókat, szájat, füleket, emlőket, szemérmet, de a határfelület pórusos, szőrpihés anyaga alatt a belső szervek működését is, a tüdőt, beleket, gyomrot, szívet, májat, veséket, az agyvelőt, idegszálakat, rostokat, idegdúcokat, az érrendszert, a sejtek szent kölcsönössége forrongását, a molekulák, atomok gyémánt-lángját, kékdörejét, s láthatjuk az első csontvázat, vagy a halottan csontvázat is. Az eszmélet csontláncoszloptorony tartópillérét. Ezt tudja elérni, ezt, ezt a láthatóságot Zsigmondi Boriska művészetet-tudása bizalmával, művészetben-hite, a megváltó csoda-akaratban hite tudásával Zsigmondi Boriska! Szólaltassa meg akár (mert neki mindenki megszólal!) Gulácsy Lajost, Vajda Lajost, Pór Bertalant, Bokros Birman Dezsőt, Kondor Bélát, vagy Szántó Piroskát. A zseniális-hitűeket! S mind a többieket. Zsigmondi Boriska minden megszólított, megszólaltatott művészet és művész legszebb és legrejtettebb vallomását tudja kimondatni velük, általuk, bennük. A szerkezetet és a homályt, s a zárt biológiai művészet embertest-együttes éltető lángját. És ez csoda. És ez is a csoda. Ezért, hogy nem róluk, a megszólaltatott művészekről és művekről beszéltem most, hanem róla, Zsigmondi Boriskáról, aki ott mereng láthatatlanúl szorongva és mosolyogva e filmek mögött, szerényen álldogálva a Titok nyitott kapuja mögött, a Titok ajtószárnya lángoló fehér árnyékában. Róla, akinek boldog, tiszta szívéből, szíve akaratából a Teremtők a Csöndből kilépnek! Róla, a meghatott Magyarázóról és Közvetítőről.