A halál ellen: játszani!^*

Mint a gyermekek! Önfeledt titok-tudással, boldogan, szorongva, boldogtalanúl, önismeret-nélkűli rejtelem-ismerettel, rajongva, tétovázva, merengve, ismerős-ismeretlen, halálba-kékülő alkonyatba feledkezetten, tudva minden összefüggést az öntudatlan magunkat-átadásban: játszani, játszani, játszani, ahogy játszottunk gyermekkorunkban, titokzatos arccal, mindenttudó szeplőtlen szívvel borzongva és izzadva a játék makacs izgalmában és titokzatos törvényeiben, mint a gyermekek, ahogy játszottunk valaha régen, ki tudja mikor, ki tudja hol, játszottunk egykoron, alkonyi vadkanca-verejték illatú réteken, csípős és bolyhos zöld bársonylándzsa szigetcsoportok között a hajnaltetves erdők széle zöld árnyékmosolyában, kamillavirág-gyöngymorzsalékos pici udvarokon, penészes kék sárban, habzó hólyag-buborékos fehér esőben, vén kövek közt, tört-szívű téglák között, őrjöngő havazásban, mosolygó fagyban, ahogy játszottunk hajdanában, ahogy a gyermekek játszanak, töprengő, komoly szívvel, telhetetlen gyönyörű tudással: játszani, játszani, játszani! Játszani: a múlandóság ellen, játszani az elárvúlt, megkopaszodott temetőkben, koponyákkal, barna, szúvas lábszárcsontokkal, szitarácsozat-halmazszövevény csontlécecske-spulni, halál-szilánk ablakos csigolyákkal, valami másból mást csinálni, megkopaszítani a kövér dolgokat hámjaiktól, rétegeiktől, burkolataiktól, amelyek, mint a hagyma levelei a hagyma magját: rátapadva eres, növényvászon szívekkel, szív-alakú levélgömb-kötegekkel elfödik zöld sötétséggel a lényeg szívét; megtalálni a lényeg képletét (vagy a lényegek képletét), amire a lényeg részletei majd rárakódnak, ami köré ikrásodva fölépűl anyagával a halandóság; játszani a halandóságban a halandóság ellen, játszani halandóságunkkal halandóságunkban, a halálra vígaszúl! A halál ellen: játszani! Mint a gyermekek. Az önkívület és teljes tudás gyermeki birtokában, játszani, mert különben belehalunk! Ezt teszi Schéner Mihály is, évek óta már, a legkomolyabb és a legdacosabb gyermeki tudással és a legtisztább gyermeki tudással és a legtisztább gyermeki tisztasággal, hogy megőrizzen valamit magunknak abból a létből, amelyben a játék tiszta gyermeki embersége vigyázott eleven égő hitünkre, hogy ki ne mászhasson a földből a csontváz, s rothadt fogsorával véres cafatokká ne harapdálhassa hitünket az örömre. Ahogy Schéner Mihály játszik, abban ott van a zsenialitás szikracsóvája, átütve gyémánt-szilánkjaival a Múlandóság árnyék-kötegeit, a kötekedő árnyék-túlvilágot, az erőszakosat, a hazugot, az elmebeteg józanságot, amely a tébolyodott gyűlölködés, a közönségesség erőszaka, a középszerű ringyóság. Schéner Mihály játéka, (játszása, ahogy mondanám gyermek-módon) a legemberségesebb felelősségtudat. Mint a gyermekeké! Művei: a Lét Tiszta Képletei, Vasban, rongyban, fában, agyagban, cserépben. Égetetten és esztergáltan. Mázosan, festetten, hímzetten, nyersen, bohócosan, törpe-csillagként ragyogván, földagadva, mint a világot-szülő forradalmian forrongó óriás anyaghalmaz, kitömve, mint a kócbabák, cserép-máz buborékosra sűlve, mint a cukorhímzés-hurkolatcsontvázú mézeskalács-babák, tükrös mézeskalács-szívek, kajla, piros cincérbajusz-kardú mézeskalács-huszárok, pöttyös-arcú és kalászos-szempillájú, fodros rongygallér-nyakú rongybabafejek, amiket mi csináltunk gyermekkorunkban: piros, vagy fehér kukoricacsutkára golyózva, gömbözve a fehér rongyot (mint befőttesüvegre a hólyagpapírt nedvesen anyánk), aztán szemet, szájat, szemhéjat, szempillát pontozva, színezve és kalászozva a nyálunkkal fölpuhított, tintaceruza piros vagy kék hegyére, s attól a gyereknyáltól úgy kenődött az az oldott grafit, mint a szilvalekvár, ribizlilekvár, s nyelvünk is kék, meg piros tintaceruza-lekváros lett és attól keserű szemölcseiben, sejtszőnyegén. Schéner Mihály művei (e legkonokabb és legkomolyabb játékok) nem elvontságok (mint ahogy a gyermekek játékai: az általuk kitaláltak, az általuk, tehát velük, megcsináltak sem azok)!, de összesűrítések! Nem képzetek, de valóságok! Ő, Schéner Mihály: összevon és fölbont! Létet, történelmet, szellemet, formát, múltat, hagyományt: az emberibb múlt (játék-múlt és természetmúlt és művészet-múlt és alkotásmúlt) maradékát, vagy a természet jelenét összekapcsolja a játék képzetével. Így szülődik meg aztán a Halcsikó-Huszár, vagy a Kakas-Huszár, vagy így szülődik meg a Sáska-Huszár, Tücsök-Huszár, a Kancsó-Kéz, Babakéz-Ember-Világegyetem. És mindíg a csuklók, forgók, átszövések, kötések, rétegeződések, pántok, billentyűk, gerendázatok, léceződések, kapcsolások, bevégződések forrás-kezdetei, rácsozatok, rácsrendszerek, rácsszövevények, sejtességek, szitásodások, áttörtségek, pontok, ívek, vonalak, élek, hullámok, görbék, gömbök, kockák, a bepontozódás végkezdetéből kiindulások törvényeit, összefüggéseit, kötés-rendszerét, csukló-rendszerét, billentyű-tollazásait, összeszövődés-rendszerét kutatva. Tehát a Lényeget! Tehát a Lényegit! És humor és látomás van Schéner Mihály műveiben. Ahogy egy tücsök csápja (amely, mint egymásból kiágazva növő buzogányfejek porhanyó bolyh-botja) tövét markolva kék tenyérrel, vagy egy csikóhal gyíksárkány csontlegyező-tollesernyő piros tarkóuszonyát nyargalva összenő a mézeskalács-zsinórhímzésű babahuszár e természeti létezőkkel, tehát a Természet Eleven Képzeletével a Képzelet Játék-Őstermészete, az a Látomásos Humor Megvalósúlt Gyermeki Tisztasága. A játék humorában, vagy a mindenttudó humor gyermeki játékában így összegződik Eleven Látomássá a Kutató Játék Gyermek-Komoly Létismerete. Jaj, játszani, játszani, játszani, a halál ellen, halandóságunk fehér ember-tudatával. Csak tovább, tovább Schéner Mihály! Hogy legalább így megmaradjunk. Mi: emberek. Őrizve ős-magunkat. Mi: Emberiség!