A megméretett idő^*

Csak annyi történt, hogy az élő halandó halhatatlan kihúzta a halott halandó halhatatlan csontvázát a gyökeres homok-sírból. S írószékébe ültetvén asztalához, a csontváz fölött mögéje hajolt, megfogva a csontkezet (a szellem-kezet)? a Jelenkor szívütéséhez igazította a papírosba-halhatatlanúl Múlt-Idő szívütését. S így együtt dolgozva (a csontváz-halhatatlanság, s az égő, gyötrődő tudat)! átigazították: ők ketten a Bánk bánt: Katona József és Illyés Gyula! Föloldották vak disszonanciáit, kiégették gyötrelmes homályfonadékait a lángelme-műnek, tették az emberiségben magyarabbá, a magyar tudat-múltat az emberiség egyetemes állandósúlt tudatává! Átdörzsölték a láng szívét a Jelenkor tudat-mikroszitáján, hogy a szívpép piros sejtjei új szívvé összeforrván és olvadván: az dobogni kezdett, s mondja már piros ütésével a megméretett időt! Csak ennyi történt! S ez újra-gyúrt tündöklet-szívre mosolyom szivárványából fonok koszorút. Mert egymást folytatni jöttünk az időben, nem temetni! Föltámasztani! Mert a halál is a teremtett és a teremtő lét folytatását akarja, tudja, hiszi, reméli!