Vers egy műanyag-koponyán, a koponya-búb pont-közepétől gyűrűsen körben a nyakig lefelé írva^*

Mi van a fejben, e titkos, titokzatos, merengő, mámoros, zárt, önmagát-derengő, önmagát befejező, fehér buborék-kehelyben? A Világ? Az Átok? A Szégyen? A Szomorúság? A Hit a Reményben? A reménytelen-Szépben? A Halálom és a Halálod, az Élet, a Gyász, a Gyönyör, a Rettenet? A Csönd, ami majd betemet, vagy aki eltemet? Fagy fehér gömb-üregében a: Semmi? A porló és időtlen némaság? Vagy, hogy lenni kell, vagy, hogy menni kell, menni! Vagy ami volt, az: Ifjúság? Vagy ami lesz, a: Pusztaság? Vagy az, hogy Nem-Reménytelen, mert nem lehet reménytelen! Mi van e zárt szemhéjak alatt? Az átok-szemhéjak mögött? A ki-nem-mondott gondolat, az elmondhatatlan gondolat? A tiszta, a féktelen, a gyásztalan, haláltalan, a vad? Vagy Jobb-Magunk, vagy Szebb-Szemünk, az ellökött, a meggyötört? Mi van a fehér ős-edényben? E fehér kripta-buborékban? Az ősgömb-világhüvelyben? E mosoly-dac Messzeségben? E mosoly-akaratban? E halhatatlan dacban? Ez ős-tojás teljességben? Mi van e tiszta fejben? A hódolat, a nem-szabad, a szerelem, a csupa-nem? A gyűlölet, az áldozat, hogy sose adhatod meg magad, lehet, vagy lesz akárhogyan, boldogtalanúl, vagy boldogan! Mi van e fehér dac-mosoly mögött, e fehér mosoly-gyász alatt? Mit rejtenek e fehér gömb-ősfalak? A világegyetem kása-köd? Az Isten hüvelyéből kiköpött?! A forró csillag-őstüzek, a csillag-halmaz ős-csecsek, a csillag-ősanya Szűzek? Az ősanyagok, ősterek, az őshomályok, ős-sebek? A Teremtés, a Kábulat, a Van-Értelme Őstudat? A Mítoszok, Álmok, Mesék, vagy a léttel-virágzó gömb-ősmesszeség, a bennünk ősközeliség, a Benne ős-eredetiség? Krisztusok, Buddhák, Szűz-Anyák, Világszülő Kis Máriák, Világmegváltó Mosolyok, Őstérre-szögzött Jézusok! Mi van e tojás-ősmosolyban? E halandó halálos Titokban? A Betű, a Szó, Betűk, Szavak? Ez a sok virág, ez a sok salak? Ez a virág-világegyetem, ez a ganéj-halom végtelen, e trágya-füst, virág-öröm, a szó, Ki tőlünk elköszön, aki elhagy egyszer engem is, a szó, aki a földbe visz! Mert a szónak van ám fogsora, nemcsak gyötrelme, iszonya, nemcsak öröme, vígasza, mert a szó, a szó, a tiszta Szó: nemcsak e Halálos Kis Haza! De megőröl engem is a szó, az iszonytató, irtóztató, a gyalázatos-gyönyörű, a Benne-Minden-Van Szívű! Megrág, kiköp, s a földbe nyom, elégeti nagy mosolyom! Mi van e fejben odabent? A gomolygó tiszta-tiszta csend? Vagy a Dübörgő Egész Világ, s a Létre-Éhes Szomjúság? Mert az akaratnak lenni kell! A létnek mindíg lenni kell! Halálosan és édesen: van, ami van, a Lét-Egyetem! Én hiszek ebben, úgy hiszek, mint anyjában hisz a gyerek! Írtam e verset tiszta lázban, 1972 júniusában, hittel életben és halálban! Mert élet-halálban hiszek: majd aki majd Földbe leszek! Mert hiszek az Életben én, és hisz Ki benne: nem szegény! Sors, sorsom, áldott: kinevetsz? Adj kevesebb átkot, több virágot! Mert velem általad üzensz! Én tudom, tudom én: Juhász Ferenc.