Levél Böszörményi Zoltánnak: a halálról^*

Nagyon fölizgattál, képzeletemet és költészetem képzeletét nagyon föl-lángoltatta reggeli rövíd találkozásunkkor a mondatod, hogy megírnád könyvedben a halál pszichológiáját! De mindegy: minek is nevezzük a dolgot, nevét hogy találjuk meg a dolognak, ennek az elemien lényegi, vagy lényegien elemi állapotnak! Csak írd meg, csak csináld meg, az istenért! Hiszen erről: a más-minőségbe kerülés állapotáról, folyamatáról és állapot-részleteiről oly keveset tudunk, oly keveset sikerűlt megtudnunk emberi évezredeinkben. Az ős-könyvekben, az egyiptomiakban és tibetiekben, a misztériumok és rejtelmek könyveiben ami megfogalmazódott a halálról, az az őstudás, ami a népek ősmítoszaiban és legendáiban kimondatott, csak a gyarló és gyötrelmes és gyönyörű része az emberi szellem töprengő és kutató magányának, csak mámor és fölhívás az elkövetkezőre, a mindenképp-eljövendőre! Még a tibetiek mondanak el legtöbbet belűlről, ha lehet egyáltalán belűlről beszélni a halálról, a mi bennünk-ből, erről a titkos titokról, kegyetlen kegyelemről. Én sok halált (haldoklást és meghalást és nemcsak halottat) láttam magam is, és hidd el, az örökös halállal élek boldog-boldogtalanúl folyamatos hétköznapjaimban, annak félelem-nélküli állandósúlt tudatával. Ez költészet-kutatásaim és lét-kutatásaim alapja, állandósága, ez minden percem lényegi foglalata vagy tartálya: ez az, ami, mint egy gömb: magába, belsejébe zár gyakorlatot, cselekvést, gondolatot, döntést, ítéletet és életszeretetet. Lehet: túl általánosnak és elvontnak hangzik ez így, de tudom, a meghalás, (tehát: nem a megtörtént halál) a mi emberi állapot-láncolatunk legfontosabb és legtökéletesebb része, cselekvő állapot az, nemcsak kegyelem és föloldozás, de döntés is, olyan cselekvés, mely ha sikerűl az utolsó rángásig, szív-moccanatig, vagy agysejt-bezápulásig tudatosítanunk robbanva, vagy lassúdadan befejeződő önmagunkban (majdnem azt mondtam: önmagunk egyre-növekvő vákuumában, egyre-táguló negatív terében, egyre-bővülő lét-foszlásában): életünk, emberi létezésünk leglényegibb cselekedete. Persze: az ember nem tudja, milyen halállal áldja meg a sors, mi vár rá, majd ha elkezdődik a pillanat, vagy a hosszú, vagy hosszan elhúzódó utolsó aktivitás. A kereszténység (és e szempontból mindegy, hogy dogmatikusnak, eretneknek, vagy modern középutasnak neveztetik sors-értelmezéséért), a legfontosabb választás pillanatának tartja a halál-pillanatot, az utolsó pillanatgörcsöt: mondván: az üdvösség (a túlvilági hovakerülés) döntéséről, a túl-lét helyéről dönthet még a megváltással fölruházott ember. Csakhogy ez egy picit: lehet igazolás visszafelé. Az élet felé. És ezért nincs bizonyossága: embert-tisztító ereje. Mert az sem mindegy: hogyan él az ember. Persze ki tudja: a meghaltság (a megvalósúlt halál) szempontjából lényeges-e, hogyan haltunk meg? Tud-e valamit a bomló szervezet volt-önmagáról, léte hajdani emberi egyetemességéről? (És az állatok, rovarok, egysejtűek, mikrobák, növények?) És fontos-e a megvalósúlt halálnak: milyen is volt a meghalásom, hősi-e, gyáva-e, hosszadalmas-e, rövíd-e, gyors-e, huzamos-e? Erre nincs a Létben semmi bizonyíték! Se materiális, se szellemi. Erre csak a mi erkölcsiségünk válaszolhat! De hiszen éppen a mi erkölcsiségünkről van szó! Arról, hogy mit kell tennünk a szép, az okos, a tiszta halálért. Az érdemes halálért! És a tudomány, és éppen ez a Te dolgod, el kell mondja mi történik velünk, bennünk, általunk, mivelünk: a föld-gödörig, vagy a hamvasztótűzig. Túl a kiterítésen és innen a rothadáson és nemcsak a szervezet-elbomlás, de a tudat-elbomlás kezdetén. Hogyan és miért hal meg a Teremtmény? Hogy győzhet a szép halálért önmaga gyarlóságán és fizikai, vegyi kúszaság-kezdetén, biológiai foszlás-igenjén, önmaga anyagi romlásán az ember? Az ember, a Lét egyetlen ismert teremtménye, aki tudja: meghalni fog és tudja megélni saját halálát büszke, vagy dacos, vagy gyáva, vagy elszenesedő tudatával. Lehet: nem erre gondoltál, de én erre is ma reggel! A föladat: kegyetlenűl gyönyörű, dehát a költészet is az, ezért is mertelek fárasztani gyors és esendő soraimmal.