Tárgyszerű megnyilatkozás^*

Írószobámnak három fala van. A tégladoboz negyedik oldalát, a kertre-nézőt, faltól falig, mennyezettől a padlózatig: üveg borítja, négyszárnyú ablak-ajtó. A fehér fa-keretekbe foglalt iker-üvegtáblák előtt nagy, karám-szerűen épített erkély van. Alatta a kert. A kertben: kőből-kirakott útak, lépcsőzetes föld-abroszok, körtefák, almafák, mandulafák, orgonafák, szilvafák, bodzafák, ribizli-bokrok, málna-bokrok, rózsák, rózsafák, szőlők, leánderek, szekfűk, tulipánok, őszirózsák, ibolyák, krizantémok, muskátlik, violák, tűzliliomok, napraforgók, kapor-csipketornyok, vadtormalevélbokrok és fű. A téglalapalakú fűtáblán, vén körtefa alatt fehér vaskacskaringókból és vassziromhurkokból forrasztott kerti bútorok: asztal és négy szék. Íróasztalom: szobám közepén. Az asztal barokk-utánzatú társalgó-asztal lehetett valaha. A szék: mint négy vastag barna szőlőkacs-tekeredésre vízszintesre font háncs-szövet kocka, fabordás támlával. Mindkettőt húsz évvel ezelőtt vettük a Bizományi Áruházban. Asztalom: tintafoltos, tintaolvadék-pecsétes, páfrányszerűen és szitahálószerűen befonva írásnyomaim hínárköpenyével, negatív spárgafonat-páfrányok, vonal-vésetek, vers-részletek barna fába vésődött csipkés vonalcérna-üregeivel drótszerűen beszőve. Írószobámból a Sashegyet, Szabadsághegyet, Naphegyet látom és egy zöld ujjbögyű téglaujjat, az ujjbögy, a zöldmoha-fém ujjhegy közepén zöld fémtüskével: a Lőportornyot, a várbeli templom hajdani tornyát. És látok: jegenyefákat, tölgyfákat, nyírfákat, cseresznyefákat, fenyőfákat, vérbükköket és a lenti szomszéd házak öreg piros cseréptetőit, háromszöglet-arcú, kutyaól-alakzatú manzárd-szobáit, padlás-lakásait látom. Este a Déli Pályaudvar környéke színes neonszövevény-mélytenger-életét és pontháló fénypetty-szalagait. Íróasztalomnál ha ülök: szívemtől balra és hátam mögött az egész falfelületet betöltő, mennyezetig épített könyvespolcok. A hátam-mögötti polc-hálózatba hajókabinszerű fenyőfadeszka-féldoboz: beleépítve abba az ágyam. Fekvőhelyem sötétzöld zsákhuzatú. Azon piros báránybőr és piros-feketekockás gyapjútakaró. Íróasztalom lámpája és olvasó-lámpám, a könyvszekrényre-csavarozott, fordított, levágott-kúphegyű sárgarézkúpok. Űlvén asztalomnál, jobbkarom-felől: széles, alacsony, fekete, fehér-fugás cserépkályha. Fa-fűtéses. A szív-felőli könyv-állványomba építve üvegszekrény és fa-ajtajú szekrény. Az üvegajtajú szekrényben a magam munkáit tartom. A fa-ajtajúban: írópapírt, géppapírt, indigót, füzeteket, iratokat, még-ki-nem-adott kézirataimat, radírt, bélelt levélborítékokat, számlákat, szerződéseket, üres könyv-füzeteket. Szobámban még két szekrényke van: a hátam-mögötti könyves-állványba építve, mintegy fekvőhelyem satú-ajkai, fejtől, lábtól egy-egy, ezekben: gyógyszerek, altatók, töltőtolltinta, golyóstoll-betétek, ragasztók, rádió-elemek, cigaretták, öngyújtók, zsebkések, tűzkövek, irattartók, újság-kivágások kötegei, frissen érkezett levelek, egy tartalék gyapjútakaró és könyvkiadóbeli munkáim iratai, kéziratai. Fényképeinket, levelezésünket: feleségem őrzi. Írószobám, ahol alszom is persze, tárgyai még: két zömök nagy karszék, sötétbarna csíkozott bársonyhuzatú, nagy fekete tulipántos-láda: feleségem kapta nagyanyjától. E ládában kézirataim őrzöm, verseim, vers-prózáim kézzel-írott halmazait, a rólam-írt cikkeket, kritikákat, bírálatok gyűjteményét, könyvlevonataim javított első példányait. Titkos rekeszében egy finn kés van: bécsi festőbarátomtól kaptam ajándékúl. A tulipántos-láda ágyam fej-végénél: a két könyvespolc és a fekvőhely képezte négyszög-űrt tölti be fekete tömegével. Rajta: táskarádió, folyóiratok, újságok, most-vásárolt, vagy könyvtári könyvek, újonnan érkezett levelek, levelezőlapok, külföldi könyvek, antológiák, hamutartó. A két nyersfa-könyvespolc között, az ablak-üvegkockákhoz és a tulipántos-láda hátához tapadva ráncredősen: nikkelezett fémcsőre szerelt, esztergált fehér nagy fagyűrűkre máslizott sötétbarna bordázott kordbársonyfüggöny. Földig-érő. Írószobám falai és mennyezete világos mogyorófehér meszelésűek. Ajtajai: tömör, világos, nyersfa-hajókabinajtók. Szőnyegei: egy nagy piros-alapozású fekete, virágrombusz-mintázatú műperzsa és egy kisebb valódi perzsa: piros és kék és sárga és fekete virágoskertekkel, virágtornyokkal és szövés-templomokkal, szövés-kacskaringókkal. Írószobám falain fényképek, nyers fa-keretben: az Anyám című könyvem fotói fölnagyítva. És fényképe: Petőfi Sándornak, Ady Endrének, József Attilának, Babits Mihálynak, Tóth Árpádnak, rézkarc-fényképmásolata Baruch de Spinozának. És két kép: egy Hantai Simon-kalligráfia és Kassák Lajos fotómontázsa, 1967-ben kűldte: a Húsvét-szigeti kőfej-óriások. Van itt még, szobámban egy kis asztalka, azon: téglányi kockás lila gyertya, hamutartó, cigarettás-ládika, gyufásdoboz. A szív-felőli könyvespolc előtt a földön öreg táska-írógép: Mercedes Superba. És az ablak-ajtó mellett háromlépcsős, hosszúnyelű zsámoly sárga fából, könyveimet, hogy a magasban elérjem. Az ablak-ajtón rózsabarna-rózsasárga csíkozású függöny, a padlózatig-omló: szövetből. Íróasztalomon: egymáson-fekvő, s élükre-állított könyvek, óriás üveg ivópohár, feleségem ajándéka: ráfestve kék nefelejcsek, s fehér napkorongban középkori könyvprés, azon mint nagy fehér lepke: nyitott könyv, a könyv-lepkén barna könyv-háromszög. Teát iszom e pohárból munka közben. Asztalom tartozékai még: márvány-hamutartó, fehér; kis barna, virágmintás cserépköcsögben: ceruzák, golyóstollak, kis levélkés; nagy fehér fém-szivarosdoboz hullámzó aranyírással, tetőlapján vörös-zöld-arany osztrák rokokó festmény-másolat aranypénz-koszorúban, bádogbelsőjében színes filctollaim; dossziék: kézirataimmal; lapos rézkockák: iratlenyomóknak, s egy vaskos bronz-korong: fedőszintjén éneklő, bronzpontüreg-szájú, bronzerezet-szitatégla-kötényű, sarlós, kalász-köteget, bronz-tollas kéve-lángot hordozó tömeg-vonulás. Micisapkások, facipősek. Zsákzászló-kötényűek, bronztéglakeretben: bronzkockákban bronzpontlikak, bronzpórusok tejút-lövellése. Szemük bronz-mélyedés vonal, szájuk bronzpont-zsák. Fekvőhelyemnél, fejem fölött a deszkakocka-szekrény fedőlapján könyvek, állandó olvasataim: az Újszövetség, Spinoza ifjúkori művei, egy Ősállattan, egy kötet Nyelvemléktár és az Általános Kórbonctan. Íme: írószobám. Itt élek, itt dolgozom 1969 novembere óta. Három könyvet írtam eddig itt: az Anyámat, a Vázlat a mindenségrőlt és A halottak királyát. Írván, asztalomnál, mit látok még? Asztalomon: ülő nagy barna lakkfényű cserépsündisznó, lábai: cserépcsillag-lábfejű cseréprudak, szemei nagy cserép-gombok, orra kétlukú, vízszintes-szájvágatú cserépdugó, fülei cserépszirmok, tüskéi: cseréphurkafonadék zsákhalmaza. Dohánytartónak készülhetett. A cserépsündisznó gyomorüregében: csavarok, gémkapcsok, bélyegek, befőttesgumik, szögek, spárga. És asztalomon még: nagy szürkefekete-életű lapos kavics, egy kisebb fehér kavics J. F. karcolás-vésettel, lányom adta tíz-éves korában. S végűl: egy réz-krajcár, 1848-as, másik felén a nemzeti címer, a királyi koronával, kör-irata: Magyar Királyi Váltó Pénz. S egy lapos, tojásalakú, reszelőcsipke peremszélű alumínium-hártyakorong: mozdonykerék alatt szétlapított tízfilléres. És mit látok még ülvén asztalomnál, ha írok? Könyvespolcomon, a szív-oldalin: nagy tekert kos-szarvat; festett piros tojást; kék posztó-nyergű, piros-kantárú, borzas sarlókéve-sörényű raffia-csikót; a Willendorfi Vénusz másolatát; két mézeskalácshuszár-életű égetett agyagkezet; egy lúdtojás-nagy tojásalakú barna-fekete pórusos meteoritot; s egy tizennyolcadik századbeli fehér porcelánpipafejet, ráfestve idilli kép: tenyér és kártyajós öregasszony, szemüveggel, ifjú párnak jósol, a lány tenyerét vizsgálva. Ajándékaim. Egy ifjú hippi-költőtől, lányomtól, bécsi barátomtól, egy szövőnőmesterasszonytól, a cserép-kezek Schéner Mihálytól, a meteorit-tojás Illyés Gyulától. A kertben látok olykor egy fekete macskát, látok feketerigókat, cinkéket, galambokat, varjakat, verebeket. És Balzsamot, a négyéves pulit, angyal-okos kutyánkat: ott ül a harmatos fűben, a napraforgó alatt, szimatol, szagol, lépeget, morog, s rászól a tücskökre, őszikékre, rigókra, csillagokra, vagy a hóban bögyig-süllyedten-gázoló, csőrig-süppedve lépegető nagy kék betűkre: a varjúkra. Negyvenhárom éves múltam. Ennél a tintafoltos, a papíroson átvésődött írásnyomaimmal páfrányosan, csipkésen behínározott asztalnál írtam legtöbb könyvemet. 1960-ig a Szemlőhegy-utcai társbérleti lakásban: mintha ülnék üvegdobozban, vagy levegőkockában, oly kiszolgáltatottan: a napi létezésnek. És azelőtt? Szív-utcai albérletünkben egy kis öreg asztalkánál: egylábú barna fatányéron, a láb, vaskos és fa-csipkepikkelyes, mint őskori sárkánygyík kőcsipke-láboszlopa. És azelőtt? A József Attila Népi Kollégium társalgójának hosszú asztalánál, a Bajza-utcában; az akkor fiatal-házas Hantai Simon társbérleti rom-lakásában, ülvén a földön, a Damjanich-utcában; inflációs-idejű albérletemben egy réztojás oszlopfejű fehér vaságyon az Üllői úton; kávéházakban és otthon, Bián, tóparti házunkban, a kék virágmintás viaszosvászonnal letakart zöld konyhaasztalon, vagy a padláslépcső melletti kis-szoba, fürdőszoba lett volna az, magam-szögezte kis X-lábú deszka-asztalánál, amely vala a falhoz támasztva, fölötte a falon: öreg tükör, vastag, aranyozott farózsákkal és fa-levélszirmokkal kacskaringós keretben. A tükör is, a keret festékaranyozása is foszlott és hámlott és pergett és kunkorodott, és arany és ezüst szirompernyéket köpött, mint csillaghalálát az őszi ég, véres ezüstfoszladékait, véreres aranycafat-rongyait a nappalát vedlő szeptemberi alkonyat. A tükör, mint feketehimlős gyerekhát, gyermekarc: csupa sebhely, penészes luk, fekete seb-gödör, foszlott ezüstcsipke-szélű fekete üresség-korong. Abban néztem sokszor lángoló, fehér, gyermekkorát-vesztett, rettegését verejték-álarcként ökrendve levedlett rémület-arcomat, az ifjút, a jól-tudta-mire-készülőt. Íme, írószobám, s költészet-megvalósításom tér-állapotai, tárgy-múltjai, emlékezet-állandóságai! És most, ülvén itt asztalomnál, írószobám óriás ablak-ajtaján ha kinézek, ha az óriás sebhelyes kőgolyó, a hold úszik lassan sárga lázzal éjszakámban, ha a nehéz hózuhatag redős márványköpenyét, michelangelói márvány-Szűzanya ránchömpölyeg ruháját lökdösi fújván nehéz szőr-szájával a téli szél, ha az őszi eső istenördög-kristályvizelete zuhog fröcskölve és lángolva szinte ölembe, ha asztalra-görnyedő csontvázamig ér az égő ködgomolygás, ha bezuhog pikkelyes világ-kövér aranylövelletével, lángoló, szögletes kásacsurgású gyémánt-ejakulátumával foganó szívemig lő a tejút, ami mi lenne más, mint Kisjézus hányadéka, hisz a Szűzmária-szoptatta isten-csecsemő túl-sokat szopott, aztán az ősasszonyanya emlője tejét habosan, buborékosan kihányta, s az a tej, az isten-gyomrát-betöltő mesefolyadék a világűrben óriás kristálykéve-csávában pépesen, kalászosan szétzuhogott és elömlött, és szívemig folyik a Szűzanya teje, Jézus boldog tűzanyagpont-kása tej-hányadéka, és füstölgő aranykásájával szobámat betölti: legtöbbször azt gondolom: mit tettem én eddig, mit, mit, mit? Mit, mit, mit, mit tettem én eddig? Mit, mit, mit? És lesz-e időm még, és lesz-e erőm még, és lesz-e hitem még: hogy tegyek valamit, mielőtt meghalok? Hogy szóljak valamit! Rólad: Valóság és Nem-Valóság: két iker-egyetlenem? Érted Nem-Valóság és Valóság: két iker-egyetlenem. Mielőtt meghalok. Mielőtt meghalok.