Kis vércsepp^*

Sokszor megvallottam már, hogy költészetemet a pontos tervezés és tervszerű építés vágyával próbálom megvalósítani. A költészettel fölépíteni egy világegyetemet, megfogalmazni létezését, elmondani benne az embert magát, a teremtő, tervező, szerető, szenvedő és halandó embert, aki sohasem él a történelmen kívűl, de mindíg a történelembe-szövötten, s ezért felelős nemcsak önmagáért, de embertársaiért is, tehát a történelemért. A költő talán többet nem is tehet, de mivel a költészetet cselekvő folyamatnak hiszem, cselekvésnek a fönnmaradásért, a teremtő fogalmazás a legszebb kötelessége.