A szolgáló kötelesség^*

„Legyen a költő hasznos akarat” írta versében nagy költőnk. Én folytatom az ő versmondatát: legyen minden ember hasznos akarat! Minden ember, de különösen a közösséget szolgáló ember, az az ember, akit a közösség kiválasztott a sokaságból magának: hogy fölruházza szíve és hite bizalmával, gondjai sűrű bizalmával. Az élet szolgálat és munka. Minden igazi élet szolgálat és munka. Egy társadalom léte és élete: a szolgálat és munka óriás szövevény-hálózata. De egy társadalom, így a szocialista társadalom is: egyének, ember-egyedek halmazata, szép és gyötrelmes szövedéke. Az ember, a társadalom tagjaként élő ember nem mindíg magányos, de nagyon sokszor magányos és árva, önmagára-hagyott: gondjaiban, bánataiban, napi kérdéseiben, sokszor megoldhatatlannak és föloldhatatlannak tetsző gondjaiban. Segítségre vágyik. Megoldó és föloldó segítségre. Az élet nem elvontság. Az élet: folyamatos gyakorlat, állandó zuhogása a sokszor nagyon is nehéz hétköznapoknak. Az egyes ember és a közösség hétköznapjainak. Én azt kívánom, hogy az a honfitársunk, akit most a közösséget szolgáló munkára kiválasztunk önmagunkból, hogy az a szolgálatot vállaló ember, akit bizalmammal megterhelek: ezt a bizalmat ne tehernek érezze, de a szolgáló kötelesség folytonosságának. A lét nem elvont szerkezet. Tehát a szolgálat se lehet elvont szerkezetű szövődmény! Nem, én arra választok, s a kiválasztott-tól azt kívánom, hogy az embert szolgálja munkájával. Figyeljen és segítsen: mindenben. Minden embert, aki hozzá fordúl a legbonyolúltabb, vagy a legegyszerűbb gondjával. Az ember nem maradhat magára. Az ember érdemes a jóra. Minden ember! A közösséget szolgáló embernek pedig az a dolga, hogy az embert a legapróbb pillanatában is a jóra segítse. Mert ezzel nemcsak egy embernek ad örömet és föloldást, de munkája így válik értelmessé, lesz mindnyájunk, lesz a haza üdve és öröme. Mert a haza csak akkor lehet boldog, ha annak minden tagja tudja, hogy számíthat a segítő észre, szívre és szeretetre.